Nőgyógyász válaszol

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos
válaszol kérdéseire.

Kedves Látogatóink!

Orvosaink 2-3 munkanapos határidővel válaszolnak a feltett kérdésekre, addig kérjük szíves türelmüket.
A válaszokat itt, a honlapon tudják megtekinteni.

FIGYELEM!
Kérdése a válasszal együtt mások által is láthatóvá válik!

Az ön kérdése

2024. év 1. negyedév kérdései

Legfrissebb kérdések ≫

2024.03.31. 22:40:35
  Tisztelt Doktor Úr!
31 hetesen bementem a kórházba váratlan görcsök és barnázás miatt, valamint nagyon erősen fájt a derekam. Megvizsgáltak a méhnyak előző héten 49mm volt, akkor pedig 42 mm. Méhszáj zárt és a baba is rendben. Haza engedtek, írtak fel napi 2 progesteron exeltist. Kérdeztem az orvost, hogy ha újra barnáznék akkor bemenjek e? Azt mondta nem kell csak ha erős vérzés vagy erős görcs van.
Két nap telt el, ma lettünk 32 hetesek. Ma megint enyhe barnázást tapasztaltam. Ön szerint valóban nem jelent ez komolyabb gondot és csak abban az esetben kell visszamennem ha erősebb vérzés vagy görcsök állnak fent? Első kisbabám és nagyon aggódom. Válaszát előre is köszönöm. Szép estét!  
Igen, egyetértek kezelőorvosával.
Szép napot
2024.03.31. 22:16:02
  Kedves Doktor úr! Nuvaringet használok már 3. hónapja. Olyan kérdésem lenne, hogy a gyűrű véd végig a gyűrűmentes időszakban?  
Igen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.31. 19:37:39
  Kedves Doktor Úr! Hüvelyi bakteriális fertőzésre antibiotikumot szedek. Kontroll tenyésztésre vissza kell mennem. Az antibiotikum szedése után egyből vissza mehetek vagy várnom kell? Ha igen, hány napot? Valamint lactobacillust kell pótolni, nem tenyészett ki. A Lactinelle nem segített. Gynoflor hüvelytablettát vettem, mellette szájon át párhuzamosan szedhetem-e a Bonolact Pro+femina kapszulát? Köszönöm a válaszát. Klaudia  
Kezelés után bármikor visszamehet kontrollra.
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.03.31. 19:24:10
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy streptococcus agalactiae fertőzés hüvelyi tünetekkel alakulhatott-e ki amiatt, hogy másfél hónapig komoly aranyér gondokkal küzdöttem előtte, amire kúpot, kenőcsöt és Detralex tablettát is kellett használnom végig. Lehet-e összefüggés? Valamint ha lactobacillus nem tenyészett ki, mennyi ideig kell alkalmazni a pótlásra hüvelyi készítményeket, hogy pótoljam és honnan tudom, hogy sikerült -e pótolni? Válaszát előre is köszönöm. Edit  
Lehet összefüggés.
Gynophilus 2 hétig este 1 elegendő.
Szép napot
2024.03.31. 19:00:29
  Kedves Doktor úr!
Mi a különbség a gynophylus restore és a gynophylus control között? Nehezen áll vissza a huvelyfloram. Melyiket ajanlana, ill. mennyi ideig lehet használni? Akár huzamosabb ideig pl. 1 hónapig lehet használni?  
Nincs számottevő különbség.
Control csak külföldi forgalmazásban érhető el.
Lehet hosszabb távon is használni, de általában nincs rá szükség.
Szép napot
gynophilus RESTORE probiotikum (2 db hüvelytabletta)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

gynophilus RESTORE

Magyarország első számú elnyújtott hatású hüvelytablettája*
*IQVIA Sell-in adatbázis, Országos adatok, 2022. 01. – 2022. 12., dobozforgalom alapján

A gynophilus® RESTORE az első elnyújtott hatású probiotikus hüvelytabletta.
Az elnyújtott hatás kényelmesebb alkalmazást tesz lehetővé.

2024.03.31. 18:27:23
  Jó napot tisztelt doktor úr! Olyan problémám lenne 43 éves nő vagyok és 1 hónapja nem jött meg a menszeszem. (Élettársi kapcsolatban élek)Tesztet vettem negatív eredményt kaptam. De előtte szedtem ryeqo gyógyszert amit a nőgyógyász írt ki nekem. Kérdésem az lenne lehetséges hogy a gyógyszer miatt maradt el a menstruációm?? Köszönöm előre is  
Igen.
Szép napot
2024.03.31. 16:56:34
  Kedves Doktor Úr!

Bórsavas hüvelykúp használata után feltétlenül szükséges hüvelyi probiotikum használata?
Azért érdeklődöm, mert a bórsavas kúp használata után már sokkal jobban éreztem magam, viszont utána elhasználtam 6 db Gynoflort és megint rosszabbnak érzem, mintha kiszárított volna belül.

Köszönöm segítő válaszát!  
Legközelebb próbálja ki inkább a Gynophilus restoret.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.31. 16:04:29
  Üdvözlöm .Mi a párommal 2hete voltunk együtt s meg kellett volna jönnie a havimnak de a havi előtt egy barnazast vettem eszre majd a menzisz helyett alig vereztem ...szinte tegnap volt kisebb verzes ma mar alig ...lehet ez terhesseg is ? Sose volt mèg ilyen .Koszonom. A valaszt  
Nem utal feltétlenül terhességre.
Egyelőre nincs vele teendő.
Szép napot
2024.03.31. 14:41:47
  Kedves Doktor úr!
26 éves vagyok, 6 éve szedek jangee-t, előtte 1 évig szedtem novynette-et. 5 éves korom óta 1es típusú cukorbeteg vagyok. Többször volt az elmúlt időben hogy vérezgettem a gyógyszerszedés alatt ezért a nőgyógyászom lindynette-et írt fel. Azt szeretném kérdezni hogy ez megfelelő lehet nekem így a betegségemmel? Gyógyszerváltásnál mire kell figyelni? Kell kiegészítő védekezés?  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Nincs szükség kiegészítő védekezésre.
Egymas után, folytatólagosan kezdje el szeddni az új gyógyszert.
Szép napot
2024.03.31. 12:46:25
  Tisztelt Doktor úr, Gyno-Pevaryl kúpot kaptam égő-viszkető hüvelyi tünetre a nőgyógyásztól. A háromból kettőt elhasználtam két egymást követő este, de a tünetek csak erősödtek. Különösen fürdés után erős az égő érzés, Pimafucort kenőcsre csökken. Ma reggelre a viszketés már végbéltájélon is jelentkezett. Ön szerint ez normális? Vagy lehet allergia? Mit javasol? Köszönöm!  
Sok esetben okozhat csípő érzést a kúpok használata.
Általában a tejsav tartalmú készítményekre igaz.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
GynOphilus probiotikum (14 db hüvelykapszula)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

GynOphilus
A Gynophilus® kapszula természetes módon regenerálja és fenntartja a hüvelyi flórát, enyhíti a hüvelyi diszkomfort érzést (viszketés, irritáció), csökkenti a kórós hüvelyi folyást és minimalizálja a kiújulást.
2024.03.31. 12:29:25
  Üdvözlöm Dr. Úr! Az lenne a kérdésem hogy március 19-én méh és részleges petefészek hüvelyi úton történő eltávolítása után meddig lehet vérzés vagy úgynevezett tisztulás? Fájdalom nem folyamatos időnként fáj a hasam alja. Meddig normális? Köszönöm szépen a választ  
Kb 4 hét mig.
Utána kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.31. 12:20:02
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy normális-e, hogy ovuláció után sárgás folyásom van, akár kis darabka is.
De ez csak ovuláció után van. Más tünetem nincs, csak ez.
Babát szeretnénk, és ez volt a 3. clostilbegytes kúrám. Nem tudom az befolyásolhatja-e, illetve, hogy ezért nem sikerül a baba.

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2024.03.31. 11:43:41
  Kedves Doktor Úr!

5 napos kúpot használtam és mellette 7 napig antibiotikumot szedtem, majd az 5 nap kúp után elhasználtam a 6 db-os Gynoflor probiotikumot.
Most megjött a menstruációm és így szájon át szedem a Pro+Femina hüvelyprobiotikumot.

Ha elmúlik a menstruációm, újra kellene használnom helyi probiotikumot, vagy elég a szájon át szedhető? Az ugyanúgy hat?

Köszönöm segítségét!  
Nincs másra szükség.
Szép napot
2024.03.31. 11:40:26
  Kedves Doktor Úr!

A hüvelyi probiotikumok korlátlan ideig alkalmazhatók?

Köszönöm szépen!  
Érdemes szüneteket tartani.
Szép napot
2024.03.31. 07:39:08
  Tisztelt Doktor Úr!

Decemberben kezdtem el szedni a Drovelis nevű tablettát. (37 éves vagyok, 3 spontán szült gyermekem van). Első hónapban tökéletes volt minden. Végéig szedtem a tablettát, majd beszedtem a 4 placebot. Ekkor volt vérzés. Tovább szedtem. Január 8.-a óta folyamatosan (nem szedem be a 4 placebot,orvosom javaslatára, menses kihagyása lett volna a cél). Viszont ez idő óta folyamatos a pecsételés, barnázás és most (március 29) vérzés. Nem hagytam ki soha egy szemet sem a rózsaszín tablettákból. Mennyire normális ez? (Természetesen beszéltem saját orvosommal is, akiben maximálisan megbízom, de érdekelne más véleménye is). Orvosom szerint ez akár 6 hónapig is normális lehet, mivel hormont tartalmaz és meg kell szokni a szervezetnek. De már kicsit soknak gondolom. Így se a férjemmel nem tudok együtt lenni, meg nyilván kellemetlen.

Köszönöm szépen válaszát  
Nincs ok aggodalomra.
A ciklus rendeződik majd a gyógyszer szedése mellett.
Szép napot
2024.03.31. 03:32:28
  Kedves Doktor Úr!
Ha hüvelyi viszketest es furcsa szagot tapasztalok furcsa folyás mellett, illetve a menstruaciom se jött meg. Ez terhesség vagy vmilyenen fertőzés jele?
Nőgyógyászhoz hamarosan megyek, csak jelenleg külföldön tartózkodom.  
Bizonytalan.
Nyugodtan varja meg a vizsgàlat idejét.
Canesten, Gynophilus restore segíthet addig is.
Szép napot
2024.03.30. 23:18:15
  Üdvözlöm! 3 terhességem volt és minden alkalommal fogytam. Nem is keveset. Lehetséges, hogy ha elkezdek fogamzásgátló tablettát szedni akkor is így reagál a szervezetem a hormokra? Köszönettel!  
Nem biztos.
Ezt nem lehet előre megjósolni.
Szép napot
2024.03.30. 22:36:58
  Jó estét kívánok! Normális dolog,ha a vérzés csökkentésére felírt Duphaston szedése alatt sulyosabbodik a vérzés?  
Nem, kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.30. 21:46:55
  Jó napot Doktor Úr!
Missed ab után rettegek ismét teherbe esni.Hogy tudnám ezt leküzdeni? Fiatal 20-as éveimben járó nő vagyok,egészségesen étkezem,mozgok..nem szeretnék még egy babát elveszíteni.Mennyi az esély,hogy ismét bekövetkezik!?  
Minden terhesség más és más.
Nincs ok aggodalomra.
Egyáltalán nem biztos hogy megismétlődik.
Pszichológiai tanácsadás mérlegelendő.
Szép napot
2024.03.30. 21:37:26
  Tisztelt Doktor Úr!
1 Gyerekes anyuka vagyok.Rendszeres volt a menstruációm a szülés után viszont Februárban 22. Jött meg az 5. Helyett és ebben a hónapban egyáltalán nem volt menzeszem. Volt egy enyhe viszketés de az már elmúlt és van egy kis túrós folyásom. Viszont a terhességi teszt negatív. Mit tudok tenni?  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.30. 21:16:02
  Jó estét Dr Úr !

Az volna kérdésem Dr Úr hogy voltam pajzs mirigy vizsgálaton mert rendszertelen a menszeszem sokat fogytam stb ès ki derűlt hogy nagyon alacsony elkűldőt a házi orvosom pajzsmirigy hormon vizsgálatra ha írnak fel hormon gyogyszert mennyi idő kell hogy teherbe esek ? Mert szeretnék 3dik babát ?  
Amint sikerül beállítani a pajzsmirigy funkciót minden esélye megvan rá.
Ez pár hónap.
Szép napot
2024.03.30. 20:01:56
  Jónapot Doktor Úr! 32 eves vagyok. 4 hete lesz hetfon hogy egyutt voltunk,nem vedekeztunk. Azota megjott 10 en,de csak 4 napig volt meg a menstruaciom. De azota is fajdogal es nyilal az alhasam. Abba hagyja kis idore a fajast azt megint kezdi. De nagyon enyhe. Egyszer volt egy nagyobb belenyilalas a jobb alhasamban ugy hogy a combomba is belenyilalt. Lehet terhesseg? Koszonom a valaszat.  
Nem Utal feltétlenül terhességre.
Szép napot
2024.03.30. 19:58:33
  Tisztelt Doktor Úr!

A héten derült ki, hogy terhes vagyok. Április végén elutaznánk repülővel a párommal. (Másfél órás repülőút) Akkor lennék kb. 9 hetes. Elutazhatunk vagy inkább nem ajánlaná?

Válaszát előre is köszönöm!  
Panaszmentes terhesség esetén nincs akadálya az utazásnak.
2024.03.30. 19:14:39
  Szép napot! 18éves vagyok 55kg és megszeretnék hízni. Milyen étvágyfokozót vagy olyan gyógyszert ajánlani amit szedhetek fogamzásgáló mellett és ami segít is.  
Diabetikus tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.03.30. 19:02:31
  Kedves Doktor úr!
Volt egy konizacius műtétem és felhelyeztek egy csövet amit 8nap után vesznek ki.
Érdeklődnék hogy az mennyire fáj és hogyan zajlik a kivétele?
Köszönöm szépen  
Kicsi kellemetlenséggel járhat, egy kis mozdulat az egész.
Nincs ok aggodalomra.
Szükség esetén kérhető helyi érzéstelenítés is, de anélkül is megoldhatató fájdalom nélkül.
Szép napot
2024.03.30. 15:48:01
  Kedves doktor úr! Jelenleg tizen hét éves lányom 13 éves maa szépen beálltak a vérzéseim hogy eddig pillanatról másikra elkezdte kimaradozni egy éve járunk kivizsgálásokra de azon kívül hogy PCOs jellegű a petefészke semmilyen más feltérése nincsen. A ciklus rendezésére fogamzásgátlót akartak felírni neki időközben kiderült hogy halmozott trombofiliaja van (Leiden, MTFR, Protrombin, PAI-1). Ezek mellett a gyermeknőgyógyász nem mer kombinált fogamzásgátlót felírni neki viszont anélkül pedig nem lehet a ciklusait rendezni, És a petefészket illetve amit nyálkahártyát megóvni a károsodástól. Doktor úr ebben az esetben mit javasol mitévők legyünk? Mi (ha egy évben csak pár alkalommal menstruál) történik akkor ha valakit ilyen helyzetben egyáltalán nem kezelnek? Illetve milyen kezelési alternatívák vannak? Köszönöm  
Szedhet akár ő is fogamzásgátlót hormonális kezelés céljából.
Alternatív kezelésként 2x1 inofolic is szóba jöhet.
Szép napot
2024.03.30. 15:43:58
  Tisztelt Doktor úr. Teherbeeséssel kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
2023.október 4-én voltam nőgyógyásznál, aki megállapította hogy 5 hét 5 napos terhes vagyok. A probléma hogy a páromon kívül mással is voltam együtt, szeptemberben 5 és 9-én. Amikor hivatalosan és gyakorlatilag már a terhesség 10 és 14. napjánál voltam. Van e esély arra hogy a baba nem a paromtol van hanem a szeretőmtől. Nem védekeztünk a szeretommel, de igyekeztünk vigyázni, hogy ne történjen "baleset"  
Igen, van rá esély.
Szép napot
2024.03.30. 15:39:51
  Tisztelt Doktor Úr !
22 éves lány vagyok és az a problémám, hogy állandóan izzadok. Hormon betegségem van. Mit lehetne tenni ? Válaszát előre is köszönöm  
Hormonpanel levétele javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.30. 15:00:21
  Tisztelt Doktorúr!
Hüvelyi szex közben félrecsúszott a pénisz a végbelembe.
Mindenféle tisztálkodás nélkül folytattuk az együttlétet.
Mire számíthatok, mit ajánl a doktorúr?
Tisztelettel  
Nem igényel akut teendőt.
Szép napot
2024.03.30. 12:41:42
  Jó napot!
Az lenne a kérdésem:, hogy
Az altforalle kék fogamzásgátló mellett tudok fogyni ha 17 éves vagyok?
Előre is köszönöm a választ  
Nincs akadálya.
Szép napot
2024.03.30. 10:34:11
  Kedves doktor úr! Kérdésem a következő lenne.

17 eves vagyok a barátommal tegnap voltunk együtt először viszont nem tudott ne hatolni es úgy érzem a szűzhártyám sem szakadt at.
Folyamatosan színtelen szagtalan átlátszó folyást tapasztalok.Ez mit jelent?
Előre is köszönöm válaszát❤️  
Egyelőre nem igényel teendőt.
Nyugodtan próbálkozhatnak újra.
Szép napot
2024.03.30. 10:32:29
  Kedves Dr. Úr,
Az lenne a kérdésem, ha fent van és puha zárt a méhszáj viszont nyálkás vérzés van lehetséges e terhesség? Ugyanis egy nap késéssel de pozitív lett a teszt..
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.30. 07:07:33
  Jó napot.
Olyan problémám van,Barátcserje kaszulát javasolt az orvosom hogy beállitja a menszeszem és a peteérésben is segít hogy össze jöjjön a baba.Március 2 án volt meg a menszeszem ami kb 3 napig tartott utánna kb 3-4 napig barna folyásom volt.Most átlátszó folyásom van,de nem jött meg pedig március 30-án kellett volna megjönnie.Terhes nem vagyok mert csináltam tesztet a reggeli vizelettel.Sajnos a barátcserjét nem mondta az orvos hogy kell szedjem.Csak annyit hogy próbálkozzunk a babával nyugodtan.Ezt folyamat kell szedni vagy kell szünetet hagyni,hogy megjöjjön a menszeszem?Nem szeretném ha pont ez miatt nem jönne össze a baba.Kétségbe vagyok esve mert nem tudom mi lenne a helyes döntés.Abba hagyni vagy szedni tovább és majd a kapszula végzi a dolgát.Előre is köszönöm válaszát.  
1x1 minden nap.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.03.30. 06:06:19
  Szèp napot!
Ha sárgás sűrűbb, viszonylag kellemetlen szagú a folyásom, (erre kaptam antibiotukumot) ennek ellenére szexeltünk barátommal, szükség van az ő kivizsgálására is?  
Panaszok esetén igen.
A gyógyulásig érdemes kerülni az együttlétet.
Szép napot
2024.03.29. 23:34:07
  Tisztelt Doktor Úr!
Utolsó menstruációm 02.26an kezdődött. ( 5 napig tartott). Párommal másnap, a vérzés alatt, védekezéssel volt aktusunk, de kiszakadt a gumi. Másnap bevettem egy Escaplelett. Most 03.26an kellett volna megjonnie, késik, 2 tesztet is csináltam, negatív mindkettő. Valamint 03.21. volt vérvétel , HCG szint 0.2 alatt van, tehát nem mérték a vérben. Mellfeszules, puffadás jelen. Megnyugodhatok hogy nincs terhesség es csak a tabletta zavart be? Köszönöm szépen!  
Esemény utáni tabletta gyakrsn megzavarhatja a cikust, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.29. 23:26:20
  Tisztelt Doktor Úr!
OFTAQUIX 5 mg/ml szemcseppet kaptam heveny kötőhártya gyulladásra. Az ebben lévő antibiotikum csökkenti a Ladeering hatását?
Köszönöm!  
Nem.
Szép napot
2024.03.29. 22:57:02
  Jó Estét kívánok! Az lenne a kérdésem, hogy vajon mitől történhet az meg,hogy nem igazán nedvesedem és eléggé fáj az együttlét nekem is és a páromnak is. Tavaly Augusztusban volt egy abortuszom és mindha azóta változott volna meg ..rendesen már kinlodunk az együttléttel mert szinte sosem vagyok nedves ez ellen mit lehet tenni? Hogyan nyerhetem vissza, hogy újra nedvesedjek? Válaszát előre is köszönöm! ????  
Santes, Cikatridina segíthet.
Szép napot
2024.03.29. 22:16:39
  Tisztelt Doktor úr! 2023 szeptember 29-én helyezték fel a Levosert SHI hormonspirált. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal vérzek. Jelenleg 18 napja vérzek. Harmadik napja szedem a Norcolut tablettát. Az UH alapján nincsen elmozdulva. Kérdesem az lenne, hogy még beállhat a menstruációm vagy le kell vetetni a spirált? Válaszát előre is köszönöm!  
Még lehet türelemmel.
Szép napot
2024.03.29. 20:38:47
  Jó napot kívánok doktor úr!

Az a problémám lenne hogy Márciusban kétszer jött meg. Egyszer 15. én aztán most 28-án. Mi lehet ennek az oka?
Válaszát előre is köszönöm  
Egyelőre nincs teendő.
Amennyiben rendszeresen előfordul nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.29. 19:27:45
  Kedves Doktor úr!
Megszeretném kérdezni hogy pulzusszám csökkentésére szedek concort de szedek Mirabella fogamzásgátló tablettát is. Együtt szoktam bevenni öket. A fogamzásgátló tabletta hatását csökkenti a concor.
Köszönöm szépen  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.29. 18:37:33
  Tisztelt Dr. Úr! Az lehetséges, hogy a rézgyöngy miatt visszaáll a ciklusom 28 napra? Idáig 25 napos volt, de mostanában inkább 27-28 napra jön meg a menstruációm és ez azóta mióta van fent rézgyöngy.  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.29. 18:34:30
  Tisztelt Doktor úr

Ha szeméremajkamon jelentkezett viszkető égő érzés ami canesten hatására sem múlt el. Mit javasol?

Köszönöm  
Gynoxin külsőleg segíthet.
Szép napot
2024.03.29. 18:28:29
  Tisztelt Dr.Úr!
Elkezdtem egy hete fogamzásgátlót szedni és azóta mintha a bal petefészkem fájna. Ez lehetséges? Ha igen akkor gond? A gyógyszerszedés előtt is jelentkezett párszor, nem akkor amikor ovuláltam.  
Egyelőre nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2024.03.29. 18:14:34
  Tisztelt Doktor Úr!
36 éves vagyok. Januárban eléggé erős feszülés volt a bal mellemben, akkor észrevettem, hogy pici masszázs után mindig megjelenik az (szerintem) előtej. A prolaktin szintem 212 volt két ciklussal ezelőtt. Gyógyszert csak Bisoprololt szedek. Mi okozhatja? Tavaly júniusban volt egy missed ab műtétem a 10.héten, gondolom az már nem lehet kiváltó ok. Áprilisban megyek endokrinológushoz. Gondolom ha az agyalapi mirigynél lenne ez a jóindulatú probléma, akkor több száz lenne a prolaktin szintem. Ön szerint mi okozhatja? Köszönöm szépen! Betti  
Emlő ultrahang és sella MR javasolt a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.03.29. 17:16:35
  Tisztelt Doktorúr!

Szeretnénk kisbabát, viszont elég későn van az ovulációm. Legutóbb 4 nappal a peteérés után jött meg. Tud valamit javasolni, hogy hamarabb legyen a peteérés cikluson belül? Jelenleg még szoptatok, napközben egyszer illetve éjszaka.  
2x1 inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2024.03.29. 15:43:51
  Jó napot!
4 hónapja szültem volt gátmetszésem. 6 hétig nem éltem házas életet, voltam 6-hetes kontrolra mindent rendben talált az orvos. Viszont az a problémám hogy 4hónap elteltével se tudok házas életet élni mert minden alkalommal a közösülést abba hagyom mert fáj a gátmetszés helye a heg. Az lenne a kérdésrm hogy meddig fog ez még fájni? Illetve hogy egyeltatán mit lehetne tenni ez ellen? Sikoritót is próbáltunk de ugy sem jobb.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Santes, Cikatridina, vagy Gynophilus restore is segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.29. 15:37:57
  Kedves Doktor Úr!
Ma 29-én úgy néz ki, hogy a következő 17 napban nem lesz mit ennem. Nem vagyok elmebeteg, anorexiás vagy olyan aki így próbálna lefogyni, mivel kövér vagyok. Anyagi okok miatt nem tudok enni. Egyébként szívesen ennék valamit. Négy-öt naponként tudok enni egy kiflit. Ilyet már csináltam, de most a helyzet rosszabb. Kemény lesz. Fejfájás csillapítón fogok élni, mivel fejfájást okoz az ételmegvonás. Az a kérdésem, hogy ez hogyan hat a vérzésre? A múltkor egy szolidabb vérzés volt az eredmény. Szóval a vér, attól, mert nem volt étel, utat tört. Például erősebb vagy esetleg gyengébb lesz? Egyáltalán megjön? Annyi paraméterem van még, hogy köztes vérzésem van, amire premenst szedek két hónapja emelt dózisban. Kicsit segített a gyógyszer, de nem gyógyultam meg tőle. 100 darab fogyott el. Premenst kellett vegyek, így ételre nem maradt. Az az egyetlen kérdésem, hogy mit okoz 17 nap ételkimaradás a menstruációban? Adjon éhezési tippeket, hogy lehet ezt minél kevesebb szenvedéssel elviselni.
Köszönöm válaszát.  
Jelentős hatással lehet a ciklusra.
Amint újra tud megfelelően táplálkozni a cikkus is rendeződik majd.
Nem javaslom a Premens szedését a továbbiakban, az éhezés sokkal nagyobb megterheléssel és kockázttal jár.
Szép napot
2024.03.29. 15:19:20
  Jó napot!
Hónapok óta tartó fáradt vagyok, hullik a hajam és 4 hónapja kimarad a menstruációm.
Nekem a TSH: 1,53 FT3: 5,3 FT4: 11,6 Anti tpo: 202,3 thyreoglobulin: 40,80 tyreoglobulin elleni at: 4,13. Az endokrinologus szerint amíg a TSH normál tartományban van, nincs gond. Okozhatja ez a tüneteimet?  
Lehetséges.
PCOS is tud hasonló tüneteket okozni.
Női hormon panel es hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.03.29. 14:12:43
  Üdv!
Első gyermek esetén ha abortusz mellett döntök utána mennyi az esélye, hogy lehet-e gyermekem? 1-2 évre rá próbálkozással? Nem várt baba és ezért kérdezem. Most még nem lennének meg a feltételek a baba várásához.  
Nem csökkenti a későbbi esélyeket.
Szép napot
2024.03.29. 13:39:03
  Üdvözlöm! Egy hónapja veszítettem el a szüzességem, azóta többször próbálkoztunk a párommal, viszont több mint 15 alkalom után is fáj amikor behatol, picit olyan bent is, mintha fájna, csípne. Ez mitől lehetséges? Nincs a nedvesedéssel egyáltalán probléma, azt kizárnám. Esetleg más okozhatja, lehetséges, hogy szűk tipus vagyok és ez okozza? Közben javul, de az eleje mindig fáj, szúr… viszonylag nagy az én alkatomhoz képest az ő mérete, de ha mélyre megy akkor nincs fájdalom, így ebben sem vagyok biztos, hogy ez okozná.. köszönöm ha van tanácsa, esetleg ötlete hogy javulhatna!  
Aviva torna segíthet.
Szép napot
2024.03.29. 13:17:01
  Kedves Doktor Úr!

Igaz az, hogy a bakteriális vaginózis bizonyos esetekben nem gyógyítható?
Azt olvastam, hogy sok esetben folyamatosan kiújul.
Párommal babát szeretnénk, de azt mondta az orvos, hogy amíg nem megfelelő a hüvelyflóra, addig nem fog sikerülni a gyerekvállalás sem.
Már rengeteg orvosnál jártam, mégsem tudok megszabadulni a folyamatos diszkomfort érzettől már 5 hónapja, nagyon el vagyok keseredve.

Köszönöm válaszát!  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
A hüvelyflóra egyensúly megborulása mundig csak átmeneti, nem okoz meddőséget.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.29. 11:31:23
  Kedves Doktor Úr!

Boraxos/bórsavas krémet kívülre korlátlan ideig lehet kenni?
Nekem csak 6 napot mondott az orvos, de szerintem az nem volt elég.

Köszönöm válaszát!  
Par napot még használhatja pluszban.
Szép napot
2024.03.29. 11:00:26
  Jó napot! Hüvely szűkìtèsère mit ajánlana? 1 szülès ès hüvelypolip mütèt utàn ùgyèrzem nagyon kitàgult.
Interneten láttam több lehetősèget. Műtètig nem mennek el...inkább lèzeres szűkìtès de a legjobb hüvely kapszula lenne. AAFQ nèven találtam ilyet de nem tudom mennyire megbízható.
Ön mit tanàcsolna ? 37 èves vagyok.  
Hüvelyi torna legjobb választás.
Szép napot
2024.03.29. 10:07:15
  Jonapot Doktor ur nekem az lenne a kerdèsm hogy a femibion 0 ás az okzhat e hormon felborulást ?  
Nem Valószínű.
Szép napot
2024.03.29. 09:59:21
  Tisztelt Doktor Ur!
7 napja csaszarmetszesen atesett vagyok. Gyermekagyi verzesem minimalis mar, neha apro darabkas, sokszor mar csak savos-enyhepiros-. A korhazi tartozkodasom alatt egy alkalommal kicsit kesobb mentem pisilni, tele volt nagyon a holyag, amikor begorcsolt a huvelyem, szemeremtestem mintha az egesz leakarna esni, majd a vizeles is iszonyu fajdalommal jart. Utana ez elmult.
Tegnapelott ota minden vizelesnel mielott beindul a vizelet szuro nyomo erzesem van, majd amikor az utolso cseppek is tavoznak szinten fajdalom, akkor mar a huvelytajek is faj, huzodik, meg ugy az egesz szemeremtest hugycsonyilastol huvelyig feszito fajdalommal faj. A korhazi rosszulletkor sok folyadekfogyasztast javasoltak orankenti vizeleturitest, hogy a holyag ne nyomja a mehet.
Masik gondom, hogy amikor verzek, viszketo ego erzes van a huvelybemenetnel. A verzes/folyas nem buzos. Orvosom szerint nincs fertozesre utalo jelem, valoszinuleg a mutet soran alkalmazott fertotlenito okozhat tuneteket.
El fognak ezek az erzesek mulni? Mi okozhatja a vizeleturites utani fajdalmat, illetoleg a viszketest?
Valaszat elore is koszonom.  
Igen, nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Ezek cska átmeneti pansszok.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.29. 09:47:51
  Jo napot kívánok Gyurkovics doktor úr!

Az lenne a problémám,hogy mindig 26 vagy 27 napra legkèsőbb 28napra megszokott jönni a mensesem ès most 31.-nap van ès nincs mèg ,de el vagy kötve a 3-dik gyermekemnèl kèrtem az elkötèst 37èves vagyok lehetséges a változókor,mert hőhullámok vannak rajtam meg minden olyan dolog amit a változokorban előfordulhat az mind már èszleltem?! Köszönöm válaszát! Tisztelettel:Nagy Mária  
Elképzelhető. Pajzsmirigy betegség ia tud hasonló tüneteket okozni.
Szép napot
2024.03.29. 09:35:46
  Tisztelt Doktor Úr!

Nem múló gardnerella vaginalis fertőzésem van. Eddig 3szor pozitív eredményt kaptam. Eddig klionnal kezeltek, nem hatott. Milyen gyógyszer lenne jó még rá? Illetve, a legutóbbi tenyésztés e. Coli baktériumot is kimutatott.
Köszönöm.  
Azithromycin is segíthet.
Gynophilus restore javasolt a kezelés kiegészítése céljából.
Szép napot
2024.03.29. 07:43:57
  Üdvözlöm! A tegnapi napon (10.nap) volt egy UH amin egy 16 mm-es domináns tüsző látszódott. A korábbi vérvételek eredménye miatt az orvos felírt Ovitrelle-t és progeszteront (3. Napos vérvételen az Fsh 4.5 az Lh 5.4, a 21.naposon a progeszteron 0,34 volt. Érdeklődnék, hogx ezeket mikor kell elkezdeni beszúrni-szedni? Sajnos rendszertelen a ciklusok, 28-37 nap között ingadozik.  
A legjobb ha kezelőorvosával konzultál erről.
Szép napot
2024.03.29. 06:01:11
  Üdvözlöm doktor úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a szedett gyógyszerek mikor kezdenek el hatni?
Spirál levétele után meddig normális a vérzés és a görcsölgetés?
Szedjek-e rá még valamit???
2024.03.27- én vették le a spirált, amitől begyulladt a méhem! Antibiotikumot kaptam rá!
Küldöm a diagnózist!

Kontroll vizsgalatra erkezett. IUS-Mirena eltávolitasat kéri. Gorcsol a hasa.
Feltárás: ép hüvely falak. Kp. fluor. IUS-Mirena-t eltávolitottuk.
Vv.: kp. tág vag., portio középen, folytatásában rendes nagy uterus afv.-ben, amely érzékeny. Szabad oldal környezet. Douglas szabad.
Az uterus 60x40 mm. Endometrium vastagsága:4 mm.Az uterus mells falában intramuralisan 21x22 mm echoszegény göb látható, a hátsó falán intramuralisan 15x10 mm-es echoszegény göb látható.
Jobb ovarium: 19x20 mm. Bal ovarium: 22x20 mm.
Douglas szabad.
A vizsgálat a MSZNUT jelenleg érvényben lévó szakmai protokollja alapján történt.
MSZNUT: B 427 FMF ID: 46504 Licence ID:295
R: Micovag plus,
Felirt gyógyszerek:
1) CONTRAMAL 50 MG KEMENY KAPSZULA 20x buborékcsomagolásban (Diagnózis: R1030), 1 SCAT, 1x1, 1 példány
2) DOXYCYCLIN AL 200 MG KEMÉNY KAPSZULA 10x buborékcsomagolásban (Diagnózis: N7000), 1 SCAT,
1x1, 1 példány
Diagnózis: D2590 - A méh leiomyomája, k.m.n.
N7000 - A méhkürt és petefészek heveny gyulladása  
Pár nap alatt hatnak a gyógyszerek általában.
Nincs szükség másra egyelőre.
Szép napot
2024.03.29. 05:09:16
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

A Clostylbegyt kura 2.honapjaban terhes lettem de a 6.heten be kellett fejezni.

A muszeres befejezes utani elso verzesnel ujrakezdtem a kurat. Most mar a 2.honapnal tartok es a tegnapi napon a ciklus 13.napjan felmerul a gyanu hogy adenomyosisom van ami eddig nem latszott csak egy kb 1 cm myoma evek ota.

Okozhatja az adenomyosist a Clostylbegyt tabletta es ha abbahagyom akkor elmulhat az adenomyosis?

Valaszat elore is koszonom szepen  
Valószínűleg nincs összefüggés.
Szép napot
2024.03.28. 23:54:35
  Jó estét!
Doxyciclin kúra után egy héttel teherbe esés problémát okozhat? Lehet baja a babának?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.28. 23:30:50
  Jó estét Doktor Úr! Nem találom a kérdésem így újra feltenném!
Folyamatosan vissza térő fertőzések (BV,hólyaggyulladás stb.) miatt kaptam Doxycyclint.A tüneteim elmúltak,majd egyszeri együttlét után ismét vissza jöttek.
Most a páromnak is írtak fel illetve nekem is újabb adag antibiot.Lehet,hogy ez volt a probléma? Hogy a páromat nem kezelték eddig?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.28. 21:48:03
  Tisztelt doktor Úr.

29 éves vagyok, ciklusom 28 napos, ovuláciom 9 én volt, 15 én barnás színű pecsételésem volt ,március 23 án kellett volna meg jönnie a menstruációmnak ami eddig soha nem késett max 1 napot vagy 1 nappal hamarabb jött. És 22 én negatív volt a teszt túl korán teszteltem? Vagy lehet más gond?

Válaszát előre is köszönöm tisztelettel Nikolett  
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.03.28. 21:45:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt kérdezném, hogy Deflagynt lehet e megelőzésre használni méhnyakrák vagy fertőzések ellen.
Köszönöm szépen a válaszát.  
Lehet.
Szép napot
2024.03.28. 21:36:00
  Üdvözlöm. Savulin gyógyszertől lehet álpozitív a terhességi teszt? Köszönöm ha válaszol.  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.28. 21:02:27
  Tisztelt Doktor úr!

Együttlétek után, a hüvelyem alja és a gátrészem is kirepedezik, vérzik. Kenem neogranormon kenőccsel, volt, hogy hónapokat is kihagytunk, de ugyanúgy kirepedt. Nedvesedéssel nincs gond. Tud valamilyen kenőcsöt vagy segítséget adni?
Válaszát köszönöm szépen!  
STD szűrés javasolt mindkettejüknek.
Gynophilus restore segíthet addig is
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.28. 21:01:31
  Tisztelt Doktor úr! 17 éves vagyok, azzal a problémával küzdök már pár hónapja hogy mindig elkapok valamit, odafigyelek a rendes tisztálkodásra/higiéniára, nyilvános wc-n nem is pisilek már soha. Tényleg mindenre oda figyelek de így is mindig van valami. Mit tudok ez ellen tenni?  
Gynophilus restore segíthet
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.28. 20:46:02
  Jo napot sterizilaltak 1eve 3 honapja de sok a folyasom miert van ez !  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.28. 19:58:23
  Jó napot! Belara fogamzásgátlót szedek és a gyógyszer abbahagyása előtt 4 nappal megjött a menstruációm, ilyen esetben be kell vennem a maradék 4 gyógyszert vagy tartsam meg a szokásos 1 hét szünetet?  
Tartsa be a 7 napos szünetet.
Szép napot
2024.03.28. 19:48:21
  Kedves Doktor Úr!

A Pro+Femina kapszula van annyira hatásos, mint a probiotikus hüvelykúpok/hüvelykapszulák?
Helyettesíthető vele a kúp?

Köszönöm válaszát!  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2024.03.28. 18:17:19
  Jó napot dr ur az lenne a kérdésem, hogy egy pár éve küzdük ezzel eleinte piros pöttyök voltak a himvesszőén később felerősödött prosztatta tünetek jelenkeztek 25 éves volt akkoriban. Használtunk krémet kúpot szájon át szedő tablettát, semmi nem hat. Voltunk nemibeteg szűrésre negativ lett mindkettőnknek. Ondo tenyésztész és hüvely váladék tenyésztész is volt az ondoban staphylococcus pozitiv.hüvelytenyésztés pedig E .coli igazolodott. Kaptunk rá gyogyszert felszedtük de ugyan ugy elő jönnek ezek a tünetek páromnak viszket a hivesző, nekem meg fájdalmas a szex. Mi lehet a baj?  
Fluconer 4 naponta segíthet 1-2 dobozzal. Külsőleg mindketten használjanak gynoxin krém let
Önnek Gynophilus restore is javasolt.
Panaszok megléte alatt együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.03.28. 17:47:26
  Tisztelt Doktor úr! Pár napja a bartholin mirigyem begyulladt! A jobb oldalit már műtötték! Mit ajánl? Kúp, krém?  
Jegelés segíthet a legjobban.
Láz estén antibiotikumom is szükséges lehet.
Szép napot
2024.03.28. 17:40:21
  Tisztelt Doktor Úr!
35 éves vagyok, decemberben kezdődtek hüvelyi panaszaim. Ekkor a tenyésztés nem mutatott még semmi kórosat. Az irritációra és gyakori vizelési ingerre kaptam először Fluomizint majd Gynoflort, sajnos nem múltak el a panaszaim, sőt volt, ami fel is erősödött: hüvelyfájdalmam lett, még gyakoribb vizelési ingerrel, égő érzés, csípő hüvelyváladék, alhasi fájdalom.
Ezután felső légúti fertőzésre Azi Sandozt kellett szednem, amitől felerősödött a hüvelyi égő érzés. Erre Marmiror Complexet kaptam. Ezután a hüvelyváladék kenet eredménye: Nincs Lactobacillus flóra, Sarjadzó gomba negatív, Neisseria gonorrhea negatív, Sok fehérvérsejt, Vegyes baktériumflóra.
Erős sárga folyásom lett, amire Klion D hüvelykapszulát kaptam, melytől a sárga folyás elmúlt, de továbbra is megmaradt a hüvelyfájdalom, gyakori vizelési inger, és csípő-szúró fájdalom a pisilés végén.

Legutóbbi (február 28.) kenet eredmény: Nincs Lactoflóra, gomba negatív, E. Coli tenyészett ki.
Próbáltam csak a hüvelyflóra regenerációval (Gynoflor, Vagilact Q) megoldani a problémát, de folyamatosan fájt a hüvelyem, nagyon gyakran kellett pisilnem, és még pluszban olykor bele-bele szúrt a fájdalom hol a hüvelyembe, hol a húgycsőnyílásba.
Erre Ofloxacint kaptam, majd utána Gynoflort és Gynophilust. Mivel nem múltak el a panaszaim, újabb antibiotikumot kaptam, Sumetrolimot. (Érzékenységi teszt szerint érzékeny rá a kórokozó).
Tudom, hogy ez így nagyon sok antibiotikum, de azért szedtem be, mert már 3 hónapja alig tudok elaludni a hüvelyfájdalomtól, meg attól, hogy gyakori vizelési ingerem van. A gyógyszeres kúpok, amiket használtam (Fluomizin, Macmiror, Klion D) szintén felerősítették folyton az irritációt, sőt, a sürgető vizelési ingert is.
STD teljes panel negatív lett. Vizelet mindkétszer teljesen negatív.
Jelenleg még tart a Sumetrolim kúra, de már vége felé járok, mellette használok Gynophilus restore-t, de egyelőre még mindig van hüvelyfájdalom, gyakori vizelési ingerrel, pisilés végén a csípő érzéssel és a hüvelyváladék is mar, és mintha megint visszatérne a sárgás folyás. Érdekes módon mély levegővételkor jobban érzem az alhasi fájdalmat. Nem tudok pihentetően aludni ezek miatt.

Az egyik kérdésem az lenne, hogy Azi Sandoz szedése és az STD vizsgálat között elég lehetett 24 nap szünet annak érdekében, hogy ne ál-negatív eredmény legyen?
Valamint szeretném tanácsát kérni, hogy ezután milyen kezelést érdemes kipróbálnom, illetve hogyan enyhíthetném a panaszaimat. Már a kismedence gyulladástól is tartok. (Március 8-ai vizsgálatkor azt mondták, nincs). Nagyon el vagyok keseredve, hogy mi okozza a panaszaim és mi segíthetne rajtam.
Köszönöm szépen válaszát!  
Igen, elég.
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Uryalor 2x, Vényköteles.
Mellette maximum Gynophilus restore, de a legjobb az lenne ha nem használns semmjlyen kúpot egy par hétig.
Uro-vaxom is segíthet hosszútávon.
Szép napot
2024.03.28. 17:34:33
  Jó napot !
24 hetes terhesen voltam cukorterhelésre.
Előtte késő este ettem nutellás kenyeret és cukros üdítőt ittam éjszaka. Nekem csak annyit mondtak , hogy akkor reggel nem lehet enni. Soha nem volt baj eddig a terhesség alatt a cukrommal.
Az éhgyomori értékem 4,3 a 120 perces pedig 9,3 ami tudom , hogy magas.
Befolyásolhatja a 120 perces értéket az előtte késő esti evésem és az éjszakai cukros üdítő?
Van ilyenkor lehetőség megismételni a cukorterhelést?
Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, befolyásolhatja.
Érdemes megismételni a következő hetekben.
Este könnyű vacsorát érdemes fogyasztani.
Éjfélig lehet inni vizet.
Reggel is max sima vizet.
Szép napot
2024.03.28. 17:15:15
  Üdv Doktor Úr! 70 éves vagyok, urológushoz járok kb fél éve, de sikertelen a gyógyulásom. Kb egy éve vizeletcsepegésem van, ami néha durvább. Állandó betétet kell használnom.Descalon gyógyszert szedtem 2 hónapja, de semmi javulás. Doktor Úr szerint próbálkozzak még gyógyszerekkel, vagy semmi értelme.
Üdvözlet.  
Műtéti megoldás lehetőségét is érdemes meghallgatni.
Ezen kívül nőgyógyászati vizsgálat is javasolt.
Szép napot
2024.03.28. 15:45:23
  Kedves Doktor Úr!
13 hetes terhes vagyok, enyhe égő érzésre kaptam canesten combi unot, amelytől sárga darabos folyásom lett. Erre kaptam macmirort, amelytől erősen viszket a hüvelyem és véres-sárga darabos folyásom lett. Közben megjött a tenyésztés eredménye. Bakterium, gomba nem tenyeszett ki. Fehérvérsejt sok (piros színnel kiemelve), normál lactobacillus flóra nincs. Az orvosom nem érem el, mit jelent ez a lelet? Hagyjam abba a macmiror használatát és csak hüvelyflóra helyreállítót használjak? Vagy a hüvelyem begyulladt a sok kuptól és krémtől?
Köszönöm!  
Elég a probiotikum.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.28. 14:37:14
  Tisztelt Doktor úr!

58 éves vagyok és még mindig van rendszeres vérzésem.
Mivel a spirálnak a végét nem találták ezért kértek ultrahangos vizsgálatot.

Angliában élek, két hét múlva kaptam időpontot a körzeti orvoshoz, ezzel az eredménnyel kapcsolatban.
Mivel nem látják a spirál szál végét ezért már 5 hete várok nőgyógyászhoz időpontra. Szerintük nem sürgős, azt mondták, hogy több hónap is eltelhet mire kapok időpontot.

Vaginàlis ultrahangos vizsgálat eredménye:
Mit jelent ez az ultrahang vizsgálat?

Axiális méh legalább két miómát tartalmaz, a legnagyobb egy 58 mm-es hátsó
subserosalis mióma.
A réz IUD az endocervikális üregbe kerül.
Az endometrium szabályos, vastagsága 6 mm (LMP: március 18., folyamatban).
A jobb petefészek egy 31x24x29 mm-es vaszkuláris cisztát tartalmaz, a retikuláris minták alacsony szintű belső visszhangjával, amely vérzéses cisztára utal.
A bal petefészek normál ultrahangos jellemzői. További adnexális tömeg vagy jelentős mennyiségű szabad folyadék nem látható.
Következtetés:
Perzisztáló jobb petefészek 31 mm-es vérzéses ciszta.
Köszönöm szépen válaszát!
Üdvözlettel: Terézia  
A spirál eltávolítása javasolt abraduo, vagy hiszteroszkópia során.
Késöbb a miómákat is el lehet távolítani laparoszkópia útján.
Szép napot
2024.03.28. 14:32:20
  Tisztelt Doktor Úr!

47 éves vagyok. Vérzéskimaradás miatt, amely korábban is előfordult már (kb. másfél éve rendszertelen a menstruációm, hamarabb jön pár nappal, vagy késik, kimarad, majd a kimaradástól számítva időben ismét megjön, ilyenkor nagyobb mennyiségű a vérzés, de drasztikus fájdalommal nem jár) 2024. 03. 11-én felkerestem egy nőgyógyászt, aki megvizsgált és rákszűréshez kenetet vett, amelynek az azóta kiértékelt eredménye negatív lett. A leletem alapján 22 mm-es volt az endometrium, ezért a nőgyógyász írt fel Norcolut tablettát és javasolta, hogy amennyiben 03. 25-ig nem jelentkezik a menstruációm, kezdjek el szedni 10 napig 2x1 tablettát. Végül ma reggel 03. 28-án vettem be az első szem tablettát és délutánra enyhén vérezni kezdtem. Kérdésem, hogy folytathatom -e a tabletta szedését vagy hagyjam abba a vérzés miatt? Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nyugodtan folytathatja.
Szép napot
2024.03.28. 14:24:56
  Szép napot dr úr
A tri regol fogamzás gátlót kaptam .
Sajnos túlzott szőr növekedés re .
Kérdésem az lenne ez erre megfelelő?ma ez a 3. Dik amit kapok és ma nem akarom csak úgy ezeket szedni ????választ köszönöm  
Dienille, vagy Omission daily jobb választás lehet, de ez is segíthet.
Szép napot
2024.03.28. 14:11:28
  Jó napot! A Fluomizint és a lactofeel hüvelygélt lehet egyszerre alkalmazni?  
Egymás után érdemes.
Szép napot
2024.03.28. 14:02:30
  Kedves Doktor Úr!

4-5 hetes terhesen repülés okozhat gondot a magzatnál? Lehet bármilyen születési rendellenessége a repülés miatt? 2-szer másfél órás útról lenne szó.

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.28. 13:03:25
  Jó napot! Nőgyógyász azt mondta, hogy szűk a huvelyem, ez baj? Nyilván nem esett jól amikor a kacsàt felrakta, és meg is feszültem picit de csak mert kellemetlen érzés. Szexuális aktus előtt is szükséges az előjáték és úgy tudok jobban bele jönni . Szóval most ez baj? Vagy a vizsgálat miatt lehet ilyen? Meg azt is mondta menstruacio azért nem tud rendesen kiurulni és azért van pár nap múlva is barna folyas.  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.28. 12:37:43
  Kedves Doktor Úr!
Engem az érdekelne, hogy 45 éves kor körül mennyire befolyásolja a fogantatást az a tény, hogy a célszemély pecsétel. Premenset szed rá, ami csak megszelídítette, de nem tüntette el a jelenséget. Két hónapja szedi ezt a gyógyszert. Ön is mindenkinek ezt javasolja, de szerintünk nem a legjobb, mivel két hónap alatt sem oldja meg a helyzetet, és kimagaslóan drága. Más gyógyszereket is javasoljon. A velfemnek is nagyon rossz híre van, ráadásul az nem kifejezetten nőgyógyászati gyógyszer. A pecsételésből meg lehet gyógyulni, vagy ezzel együtt kell ezután élni?
Köszönöm válaszát.  
Ezek a készítménynek elérhetőek vény nélkül is.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt további kivizsgálás céljából.
Szép napot
2024.03.28. 11:21:57
  Tisztelt Dr. Úr!

Egy éve sajnos elvetéltem a 8. Hétben,1,5 hónapja elkezdtem szedni a Femibion 0 vitamint,ebben a hónapban 2x jött meg a havi ciklusom,az első 6 nappal hamarabb a következő az első napot is beleszámítva 14 napra rá,a vércsoportom 0-,esetleg valami baj van velem,hogy nem jön össze baba,35 éves vagyok,az orvos azt mondta lehet gyerekem,de nem jön össze!  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2024.03.28. 11:20:57
  Tisztelt Doktor Úr!
Több hónapja vagyunk együtt a párommal és most kb 2-3 hete jelentkeztek kellemetlen tünetek: hüvely fájdalom főként szex közben és utána, páromon pöttyök. Az orvos szerint herpesz kaptunk rá Isoprinosint illetve krémet. 1 hét telt el és még mindig megvannak a panaszok, az orvosom értetlenül áll a dolog előtt. Mi lehetne a megoldás?  
Fluconer javasolt 4 naponta egy-egy dobozzal mindkettejüknek.
Külsőleg gynoxin krém.
Gynophilus restore Önnek a kezelés végén.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő.
STD ambulancia felkeresése mérlegelendő.
Szép napot
2024.03.28. 10:27:58
  Kedves doktor úr! Páromnak lassan egy hete késik a mensesz, védekezünk, sosem benne megyek el. Most elkapott egy kicsit erősebb náthát (orr folyás, torok- fejfájás) és antibiotikumot kell szednie, lehetséges, hogy e miatt késik és nincs ok aggodalomra?  
Igen, abszolút lehet összefüggés.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.28. 09:35:31
  Tisztelt Doktor Úr!
A panaszaim közé tartozik a fehéres-sárgás folyás és a kellemetlen szag. Égő/viszkető érzést nem tapasztalok. Az orvosom szerint hüvelygomba, kaptam is rá hüvelykrémet, de semmit nem használt. Úgy olvastam, hogy a kellemetlen szagot nem a hüvelygomba okozza. Tévedett volna az orvosom és félrekezelt? Keressek fel egy másik orvost, vagy vény nélkül kapható készítménnyel is ki lehet kezelni?  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Amennyiben panaszai kezelés után is fennállnak kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.28. 07:19:30
  Kedves Doktor Úr!

Igaz az, hogy hüvelyfertőzés esetén nem ajánlott a kádban fürdés, hanem inkább a zuhanyzás?
Mi ennek az oka?

Köszönöm szépen!  
Igaz.
Szép napot
2024.03.28. 06:28:06
  Kedves Doktor Úr!

Ha Cikatridina hüvelykúpot használok, mert úgy érzem, a sok kúp kiszárított belül, akkor az is felboríthatja a hüvelyflórát?

Köszönöm a segítségét!  
Lehetséges.
Cikatridina hüvelyszárazság elleni készítmény, nem építi a hüvelyi flórát.
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.28. 00:32:14
  Jònapot Doktor Úr,
32 hetes kismama vagyok, ket hònapja terhességi cukor alakult ki nálam.
A problémam az, az utòbbi idobe amit eszre vettem, hogy eddig szekrekedesem volt , vagy normal szekletem. Viszont az utobbi idoben folyamatosan hasmenesem van, napi 3-4 szer is van, hogy megyek a wcre. En amugy annak tudom be,h mivel dietasan etkezem, ugye vannak az etkezeseimbe edesitoszeres etelek, es nem birja a gyomrom. Viszont kb alig birok mar barmit enni h tartsam a 7 alatti ertekeket.
A heten voltunk a kotelezo az uh ott rendben talaltak mindent 1650 grammot mertek, mondtak h nagy baba nem lesz. Szedek sok vitamint is terhes vitamin, magnesium, kollagen. Vizet iszok eleget.
De a felelmem igy h ennyit jarom ugymond a wc-t h nem fog jol fejlodni hizni a baba, illetve igy mi marad meg bennem aminek bent kene maradnia ugymond. Van okom aggodni?  
Infektológiai konzultáció javasolt.
Folyadékpótlásra mindenképp figyeljen oda.
Vitaminokból is tarthat szünetet, egyesével, hátha az egyik okozza.
Magzatra nem veszélyes.
Szép napot
2024.03.27. 21:18:31
  Tisztelt Doktor Úr!

22 hetes terhes vagyok és lepkehimlő járvány van. Nem tudom, hogy átestem-e már rajta. Mennyire veszélyes ez a betegség a magzatra? Milyen tünetek esetén kell rá gondolni, ha nem jelentkezik kiütés?! Válaszát köszönöm.  
Lehetőség szerint kerülje a kontaktokat.
Infektológiai vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.27. 20:47:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Ezúton szeretném kérni segítségét az alábbi, missed ab műtétet követő szövettani eredmény értelmezésében, különösen a septumra vonatkozó rész tekintetében:
"Oedemas, változóan lobos decidua, placentaágy és placenta részletek láthatók. A bolyhokat és a placentaris septumokat kétrétegű trophoblast borítja, a bolyhok nagyrésze sorvadt, kissé fibroticus stromajukban a vasculatúrakialakulása megfigyelhető. Néhány hydropicusan duzzadt septum és boholy is látható, számos necroticus, atrophias boholy mellett. Helyenként a terminalis felszínén typusos trophoblast proliferatiot látni."
Segítségét ezúton is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, negatív a lelet.
Szép napot
2024.03.27. 20:16:34
  Kedves Dr. Úr,
Adott egy 20 éves lány,aki az utolsóelőtti piros fogamzasgátlóját nem vette be. (Roxanelle) Majd rendesen vérzese volt. Kell-e aggódnunk a teherbe esés veszélye miatt?
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.27. 19:00:46
  Tisztelt doktor úr! Mit jelez a rózsaszínes barnás hüvelyi folyás?(inkább barna) Fogamzásgátlót szedek és egy hét van még a menstruációmig.
Köszönöm.  
Egyszer alkalomnak nincs jelentősége.
Egyelőre csak figyelje a későbbi ciklusokban i jelentkezik e.
Szép napot
2024.03.27. 18:47:18
  Kedves doktor úr! Baktériumra kevert huvelykupot ,és lactinellet kaptam 10et 10et, több kérdésem is lenne. Az egyik az hogy a kevert kúpbol kimaradt egy nap ,illetve hogy 3.napja használom a lactinellet és fehéres darabos folyás jött és újra viszket ott lenni. Mit tegyek? Illetve menstruáció alatt felkelők függeszteni?  
Nyugodtan folytathatja a kezelést.
Igen, érdemes menzesz alatt felfüggeszteni.
Szép napot
2024.03.27. 17:47:14
  Jo estet kerdesem az volna 2 napja fojik valami genyes szurkes fojadek es kellemetlen a szaga es viszket nagyon vizelet kozbe meg nagyon csip mijen gyogyszerz szedjek koszonom.!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus restore segíthet addig is.
Szép napot
2024.03.27. 16:25:31
  Tisztelt Doktor Úr!
PCOS es nagyon alacsony progeszteron szint, menstruációs zavarok eseten Utrogesztan hüvely kapszula szedheto hosszutavon, akar evekig is a ciklus masodik feleben? Fogamzasgatlo szedese verrogosedesre valo hajlam miatt nem ajanlott. Valaszat elore is köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2024.03.27. 16:23:12
  Kedves Doktor Úr!

Kisbabát tervezünk a párommal. Pár hónapja próbálkozunk.
Korábban mindig észleltem a bővebb, tojásfehérje állagú méhnyaknyákot peteérés idején, de mióta elterveztük, hogy gyermeket szeretnénk és nem védekezünk, szinte eltűnt.
Ovulációs teszt szerint van peteérésem.
Az utóbbi hónapok elég stresszesek voltak, illetve az előző és mostani menzesz előtti 2-3 napban is volt enyhe barna pecsételés.

Progeszteron hiány okozhatja a nyák eltűnését? Esetleg a stressz és a baba iránti fokozottabb vágy? Tudom, hogy nem szabad rágörcsölni...
Lehetne valamilyen készítménnyel, teával vagy módszerrel növelni a nyák mennyiségét?
Esetleg ez akadályozhatja a fogantatást?

Köszönöm a segítségét,
Rozina  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2024.03.27. 15:16:54
  Jó napot!

Rákszűrésnél hvp gyanú merült fel. Mivel a citológia jó lett(p2) a doktornő fél év múlva ismételt rákszűrést kér, semmi mást. Azt mondta mivel jó az eredmény nincs más teendő. Ön egyetért ezzel?  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Hpv tipizálás javasolt.
Szép napot
2024.03.27. 13:16:15
  Kedves Doktor úr!
Szeretném megkérdezni, hogy 15 hetes terhesség alatt a Reparon kenőcsöt lehet használni? Előre is köszönöm válaszát.  
Lehet.
Szép napot
2024.03.27. 12:49:22
  Mariann vagyok,az lenne a kérdésem,hogy 5 héttel méheltávolítás után.zöldes folyásom van.ez normális?köszönöm válaszát  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.27. 12:14:02
  Tisztelt Doktor Úr! Mar nem elishor van Steptococcus agalactiae fertozesem, ami a tenyesztes utan 10'3 erteket mutat. A haziorvosom szerint erre nem kell antibiotikumot szedni. Kerdesem, hogy mitol van ez a fertozes, es hogy tenyleg erre az alacsony ertekre nem kell antibiotikum?  
Amennyiben panaszmentes, nem feltétlenül igényel kezelést.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.27. 12:11:23
  Kedves Doktor Úr!
Az a kérdésem, hogy enyhe hüvelyi folyásra a gynuphilus mellett/helyett milyen készítmények használhatók? Utána néztem ennek a gyógyszernek, és úgy tűnt mindössze két szem van a dobozban, melyeket egyesével a hüvelybe kell rakni. Nem kevés ez a két darab egy kicsit? 4-5 ezer forintos áron mozog a két szem tabletta ára. Nem vettem meg a készítményt, így még nincs kialakult véleményem, hogy mennyire hatékony számomra.
Köszönöm válaszát.  
Nyugodtan próbálja ki.
Gynophilus 14 db-os kiszerelésben is létezik.
A restore-nak pont az a anagy előnye, hogy csak 2 kúpot kell felhelyezni 4 nap különbséggel, így egy 8 napos kezelést biztosít.
A piacon ez a legfelhasználóbarátabb készítmény.
Szép napot
2024.03.27. 11:49:31
  Üdvözletem! Szeretném megtudni hogy a szövettani leletem pontosan mit takar.Kell e méhetávolítason gondolkodnom? Válaszát előre is köszönöm!
I. 7 db 4-18 mm-es, szakadozott, töredezett szövetdarab. Orientálni nem tudtuk. II. Kis mennyiségű, darabos kaparék.
I. Szakadozott, töredezett portio részletek láthatók. Emiatt ezeket orientálni nem tudtuk, ráadásul kifejezett mechanikus károsodás jelei észlelhetők következményeképpen a felszíni hám hosszabb szakaszokon hiányzik, a felszín denudált. Hámot így sok helyen nem tartalmaz. Ahol a felszíni laphám látható, ott súlyos fokú dysplasia jelei észlelhetők. A kóros hámsejtek a hám teljes vastagságát elfoglalják, de minimális kiérés jelei még láthatók. Invasio nincs.
Ahogy említettük, az ép határral történő eltávolításról több ok miatt is nyilatkozni nem tudunk. Az endocervix nyáktermelő hengerhámja egyébként több helyen hiányzik, a felszín erodált. Az elváltozást idült lobsejtes beszűrődés kíséri. II. Kis mennyiségű vizsgálati anyagban endocervicalis és endometrialis szövetrészletek egyaránt láthatók. Endocervicalis szövetrészletekben kóros elváltozás nincs. Az endometrium közepesen sejtdús stromájában proliferatios jellegű corpus mirigy átmetszetek láthatók. A vizsgálati anyag igen kis mennyisége miatt azonban mindez az endometrium egészére vonatkoztatva nem informatív.  
Ez alapján nem.
Negatív a lelet.
Szép napot
2024.03.27. 11:11:45
  Szép napot kívánok!
Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy ha a menstruációm elmaradása után két nappal, szex után verzem, az aggodalomra jelent okot?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.27. 11:10:58
  Tisztelt Doktor Úr! 1 éve volt sectiom, szintén 1 évig sikerült szoptatnom is.Viszont amikor már kevesebbet szopizott a babám olyan 9-10hós kora körül illetve amikor abba hagyta végleg (1éves volt) néha 1-2napos émelygést (gombóc érzés a torkomban,ettől független tudtam enni és nem volt annyira zavaró)éreztem,Van amikor a menstruációm környékén.A mensesem kb 3 hónapja jött meg,párnapos csúszásokkal,Lehet az émelygés attól ,hogy a hormonjaim kezdenek visszaállni?Tegnap is volt egy kis émelygés,de ahogy jon elis múlik.Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, nyugodtan legyen még türelemmel.
Szép napot
2024.03.27. 11:01:32
  Tisztelt Dr úr!
Azzal a kérdéssel fordulok magához hogy lanyomnak

Bövebb darabos fluor.
TVS során norm méretů uterus. endometrium 15 mm vastag. benne 10 mm mm vastagságu
polypuara gyanús képlet ábrázolodik. Mko. pcos killomů petefészek.
Diagnózis: polypus endometrii. PCOS susp. Tavaly nem volt Cysta..tüszö érése van . Műtétre van kiirva .polypus miatt. Mennyire gátolja ha gyermeket szeretne.és egyáltalán lehet e neki . A.mutet előtt illetve után . Köszönöm előre is válaszát aggódó Anyuka.  
Nincs ok aggodalomra, eltávolítása csak pozitív irányba befolyásolja a későbbi gyermekvállalást.
Szép napot
2024.03.27. 10:57:15
  Kérem a segítségét hogy mitől jön a tél a melyből én aszt hitem hogy akkor jön ha terhes vagyok de én már tízen egy éve szültem és nem igazán tudom mies a megteszem minden hónapban jár de már egy három hete hogy jön a tej ameleböl  
Emlő vizsgálat, emlő ultrahang és mammográfia, illetve prolaktin szint vérvételből javasolt.
Szép napot
2024.03.27. 10:39:44
  Üdvözlöm!
Terhessége alatt hasznàlhatom e Micovag kupot vagy Canesten kombi 500mg krémmel együtt? 7 hónapos terhess vagyok.
Előre is köszönöm a segítséget.  
Használhatja.
Szép napot
2024.03.27. 10:36:55
  Tisztelt Dr úr!
Azzal a kèrdèssel fordulok önhöz hogy a múlt hètvègèn voltam egyùtt a párommal. De sajnos pont be száradttam ès így a vègbelembe ment el a párom. Èn azzal a kèrdèssel fordulok önhöz hogy is is meg eshetnek? Mi a vèlemènye?kicsit szègyeltem észt így le írni csak tudni szeretnèm mert már nevelùnk 1 szem gyermeket aki 2 èves. Kèrem meg èrtèsèt. Köszönöm ha vissza ír. Viszlát Dr úr.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.27. 10:33:17
  Kedves Doktor úr 03.14 én rakadtam fel a spirált 2 napra rá elmúlt a menzeszem majd pár napik barnás nagyon gyenge pecsételő vérzés. Majd 03.26 án élén pirosas vérzés jelentkezett de még most sem annyi mint amikor menstruálok. Normális ez ? Aggódom hogy valami baj van....  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.27. 10:32:20
  Kedves Doktor Úr,

fél évvel a fogamzásgátló abbahagyása után elmentem hormon vizsgálatra a pattanások miatt, de az eredmény nem mutatott kóros elváltozást, de még most is 1 évvel a tabletta elhagyása után a pattanások az államon megjelennek, főleg a menstruáció előtt (A menstruáció normális 25-28 napra jön meg és 3-5 napig). Érdekelne, hogy érdemes újabb vérvételt kérni?
Köszönöm!  
Bőrgyógyászati konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.03.27. 09:51:09
  Kedves Doktor Úr!
Nagyon köszönöm a válaszát.
Hogyan tudok vényköteles gyógyszert íratni magamnak?
Tudom orvossal, viszont a telefonos konzultáció, hogy felhívom és ezt elmondom neki akinél jártam 20.000 Ft, személyesen pedig ennél sokkal drágább.
Sajnos nincs csak erre feltétlen ennyi pénzem az orvosságra pedig szükségem lenne ne legyen nemi problémám.
Mit tudok ezzel kezdeni?
Elnézést a kérdésem miatt!
Szép napot!  
Nőgyógyászati szakrendelő tud Önnek segíteni.
Szép napot
2024.03.27. 07:17:19
  Tisztelt Doktor Úr! HPV minor jelek és enyhe cervikális diszplázia diagnózist követően Papilocare használatát írták elő, azonban egyéb tájékoztatást nem kaptam. Ha tartós párkapcsolatban élek, akkor szükség van-e bármilyen lépésre, hogy a visszafertőzést elkerüljük?  
Nincs más teendő.
Nyugodtan lehetnek együtt.
Szép napot
2024.03.27. 07:02:01
  Jó reggelt..47eves leszek, elvaltam,és vann egy másik párom akinek nincs meg gyermeke ,de nagyon szeretnénk csak 1kozos babát menszeszem havonta rendesen megjön.mas betegség nincs.. nekem megnyugvást is jelentené mert decemberbe sajnos még halt a kislányom agydaganatba..  
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán is, de asszisztált reprodukciós klinika segítsége is igénybe vehető.
Szép napot
2024.03.27. 06:18:06
  Kedves doktor úr!

December hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését mert babát tervezünk. Januárban volt egy peteérésem, amit menstruáció követett.
Azóta nem történt semmi, se peteérés se menstruáció.
Aggódom miatta, hogy talán sose fog működni rendesen.
Mitől lehet ez és mikor válik rendszeressé a folyamat? Ergo mikor sikerülhet a baba projekt?

Köszönöm szépen  
Legyen türelemmel.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2024.03.27. 00:13:52
  Jó estet kivanok. Arra lennek kiváncsi, hogy ovulaciokor mutathat a terhességi teszt pozitivat? Ciklus kozepen vagyok, és már 4 terhességi teszt is pozitiv lett, a Clearblue digitális 1-2 hetet mutat. Köszönöm.  
Igen, mutathat.
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.03.26. 22:09:45
  Jó estét Kívánok Dr úr az lenne a kérdésem hogy terhesség alatt lehet szedni c vitamint 500as?? Köszönöm jennifer  
Lehet.
Szép napot
2024.03.26. 21:44:54
  Joestet Doktor Úr!
Folyamatosan vissza térő fertőzésre,felfázásra Doxycyclin-t kaptam én is és a párom is. Páromat eddig sosem kezelték lehet,hogy eddig ez volt a probléma? Mindig vissza fertőzött?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.26. 21:33:14
  Üdvözlöm!
Nemrèg egy nőgyógyászati vizsgálat alkalmából kiderült,hogy myomám van.
91*57*52mm-es uterus,mellső falban 20mm-es subserosus myoma göbnek imponálo terime.
Van ezzel bármi teendő?
46 èves vagyok ès kb 1-ève kimaradozik a menzeszem.  
Nincs vele jelneleg teendő.
Szép napot
2024.03.26. 21:29:39
  Üdvözlöm!
Febr.9.-én helyeztek fel nekem Mirenat.
A szülésem óta (oktober) még nem menstruáltam, mert szopotatok.
A felhelyezés óta most mertünk együttlenni előszőr mert a felhelyezést követően pecsételő vérzésem van.
Ez az együttlét óta erősödött. Ennek mi lehet az oka? Köszö  
Spirál ellenőrzése javasolt.
Szép napot
2024.03.26. 21:19:04
  Üdv!Hormonális problémáim pár éve kezdődtek.5-6 éve több hónapos menzesz/vérzés miatt kerestem fel orvost,aki csinált vérvételt,semmi rendelleneset nem talált, csupán hormonális zavarok, azt mondta.Fogamzásgátlót írt, hogy rendszeresen legyen vérzésem.2 éve abbahagytam a gyógyszert, utána 2-3 hónapig rendszeres volt, majd 2 hónap kimaradt, megjött, de rengeteg vér,fajdalommal járt. Utána megint 2-3 hónapig kimaradt, s szintén megjött rengeteg vérrel, és erős görcsökkel. Ez volt tavaly szeptemberben, azóta nem menstruáltam. Az utóbbi 2-3 hétben enyhe vérzős folyásom van, néha barnás, de minimálisan jelenik meg pici vér a folyásban. Ritkán alhasi görcsökkel is párosul, ami nem annyira fájdalmas. Van okom aggódni? Összefügghet hormonális zavarral, vagy komolyabb lehet a probléma? Lehet bármi féle betegség jele ez? (Közösülés kb egy éve nem volt) Köszönöm válaszát!  
Perimenopauza előjele a legvalószínűbb.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.26. 21:03:57
  Azt szeret em kerdezni hogy 3hetes veres itan a nogyogyaszat on Nem foglalkozott az orvos az egesszel Meg csa Meg se vizsgalT tanacsot se adottaz sztk ba surgos lett volna a tobb beteg verszegenyseg pajzsmirigy betegseg isnem tartott az egeszet fontosak igy Nem lehet Meg tudni Meg mi a bajnehezen lehet idopontod talamaganorvosnal van  
Premens segíthet. Keressen fel egy masik rendelést.
Szép napot
2024.03.26. 20:43:26
  Kedves doktorúr szeméremajkamon beduzatak és nagyon fájnak orvosnál is voltam írt fel pimafucort krémet és használtam betadine kúpot úgy csipet mart pisilni meg nem is bírom innise merrek hogy ne keljen mennem WC re mi a tanácsa  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Addigbis urzinol és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.26. 20:38:06
  Kedves Doktor úr!

A hüvelygyűrű kitágíthatja a hüvelyt hosszútávon?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.26. 19:55:24
  Jonapot Éva vagyok 47 éves 30 évesen volt egy p4 méhnyak rakom és körben metszetek.azota nincs menstruációm. Kérdésem az lenne hogy szedhetnék e természetes gyógynövény kapszulát ami meghozná vissza a menstruációmat mert nagyon nagy a hasam és puffadt is. Méhem petefészek minden megvan. Csak a méhnyak lett megcsonkított. Vagy nagyobb bajt okozna e ha ilyen készítményekkel meghozatnám vissza a memstruáciomat.a neve a kapszulának ciklus komfort . köszönöm  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.03.26. 19:50:22
  Üdvözlöm. 2-3 hónappal ezelött felfázáshoz hasonló tüneteim voltak. Kb 1 napig tartó vizelési inger,derék fájás,alhasi fájdalom. Viszont ebböl inkább a derék fájás és az alhasi fájdalom maradt meg ezért elmentem urulogushoz aki vizsgálat után elküldött nőgyogyászhoz mert nem volt fix hogy ez felfázás e mert nem tipikus tüneteim voltak. A nőgyogyász semmit nem talált. Felírt nekem monurál port amitől úgy éreztem jobban is vagyok. Viszont 1-2 hétre rá fájt az alhasam jobb oldalon néha néha bal oldalt is. Nyomásra is érzékeny volt. Most voltam hasi és kismedencei ultrahangon ott találtak a jobb petefészkembe egy 20mm es és közvetlen alatta egy 25mm es tüszőt. A nőgyogyász is talált akkor benne de ő azt mondta nem baj. Menstruálni most fogok. Ön szerint ez nagy baj? Válaszát előre is köszönöm .  
Nincs ok aggodalomra.
Diófalevél és cickafark tea segíthet.
Szép napot
2024.03.26. 19:46:46
  Jó estét az lenne a kérdésem hogy a barátnőmmel babát terveztünk a menstruáció verzése után és most két héttel hamarabb jott meg a menstruácioja vagy is egy honapban kétszer . Hányingere volt , és vissza is jött és Streszelte magát sokat . Lehet attól még terhes?  
A stressz az oka valószínűleg.
Szép napot
2024.03.26. 19:42:39
  Tisztelt Doktor úr. 48 éves nő vagyok a problémám kellemetlen erős nemi szerv szag,aminek nem értem okát. Egyedülálló lévén férfi nincs az életemben lassan 2 éve. Igényes nőnek tartom magam, a kellemetlen szag miatt napközben is alulról letusolok tiszta vízzel, intim mosakodót nem használok. Kérdésem az lenne van e valami hüvelykúp, vagy bármiféle megoldás e kellemetlen tünetemre? Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.26. 19:16:11
  Tisztelt Doktor Úr ! Kérdésem a következő lenne .
3 éve generalizált szorongásos pánik betegséget diagnosztizáltak nálam ,amire helex sr , stimulotont szedtem illetve a bisoprololt amit állandó magas pulzus és extrákra kaptam ! Azóta párszor mindig sikerült abba hagynom a gyógyszer kivéve a bisoprololt mert az extrák miatt szednem kell ! Elég sokáig nem jelentkezett ez a szorongás , és nagyon szeretnék mèg egy babát ,viszont a mai napon ( 1 év után ) vissza állítottak a stimulutonra és pár hétig a helexre! Periodikusan visszatèrő szorongás! Nem vagyok híve a gyógyszernek az orvosom sem ,de ha szednem kéne baba várás alatt nagy kárt okozhatok ezzel? Az orvosom szerint a legjobb az lenne ha nem szednènk de ha maradnak ezek a visszatèrő időszakok lehet szükség lesz rá ,de annyira nem kell izgulnom miatta a doktornő szerint ! Ön véleményére is kíváncsi lennèk! Köszönöm válaszát !  
Kockázat haszon mérlegeles alapján szedhető, szoros kontroll alatt.
Szép napot
2024.03.26. 19:04:32
  Tisztelt Doktor Úr!
A kegyes hazugság, hitegetés mennyire fér bele az orvos és a páciens viszonyába?
Köszönöm válaszát.  
Jobb az egyenes beszéd.
Szép napot
2024.03.26. 19:03:19
  Kedves Doktor Úr,
Két hete bajlódom egy bakteriális megfázással, amire végül antibiotikumot kaptam. A gyógyszert a menstruációm végén kezdtem el, de észre vettem, hogy a menstruációmat felváltotta egy enyhe pecsételő vérzés a napok folyamán. Egyszer történt már ilyen, akkor gyulladáscsökkentőt szedtem az egyik balesetem miatt, addig volt pecsételő vérzésem, amíg abba nem hagytam. Ennek is köze lehet az antibiotikumhoz?
Szerencsére a menstruációmmal eddig nem volt problémám, nem jellemzőek a fájdalmak sem, hormonproblémákról sem tudok, hogy lennének és fogamzásgátlót sem szedek.
A választ előre is köszönöm.  
Igen, abszolút lehet összefüggés.
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.03.26. 18:48:14
  Tisztelt Dr Úr.
1hónapja késik a menstruációm, 1hete voltam nőgyógyásznál, nem látott terhességet, és eddig nekem is negatív volt a teszt. Most teszteltem megint és pozitív. Ez normális és lehetséges? Köszönöm ha válaszol!!  
Érdemes újabb tesztet végezni par nap múlva.
Szép napot
2024.03.26. 17:31:20
  Jonapot minden tiszteletem. 5 honapja estem vegig a masodik csaszarmetszesen 13. Kellett volna lennie a mestruaciomnak viszont nincs. Tesztet készítettem negativ mind a 3. Mandula gyulladasom van szedek antibiotikumot pentektol. De nem hiszem ez be fojasolja. Maradt ki csaszar utan verhigito injekciom. Be böktem. Remelem el indul. Aggodom nem tudom mi lehet ez.. Lehet azert is mert kevesebbek alszom?  
Nincs ok aggodalomra.
Szoptatási időszak alatt nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.03.26. 17:07:17
  Jó napot.A menstruáció elött egy nappal kiszakadt a gumi, de másnap megjött a páromnak. Lehet hülye kérdés, de lehet ettől még terhes? Köszönöm a valaszát előre is.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.26. 16:12:56
  Tisztelt Dr Úr!
48 éves vagyok változókorban, sle és antifosfolipid szindróma a betegségem.Progeszteron krémet használok már régóta. Pyto e krém et, ami fitoösztrogénes krém változókorban lévő nőknek használhatom ezekben az autoimmun betegségekben?Nem lobbantja be?
Köszönöm  
Használhatja.
Szép napot
2024.03.26. 15:04:29
  Üdvözlöm kedves Doktor Úr. 32 éves hölgy vagyok. 1 éves a kisfiam. Vissza térő hüvely gyulladásom van, bár a szülés előtt is volt
Most megint 3, 4 havonta elő jön. Pedig nagyon ápolt hölgy vagyok. Főleg szeretkezés után pár napra már érzem. Viszket kicsit és a fehérneműn látszik. Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelettel Natasa  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Amíg panaszai vanak, együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.03.26. 13:55:38
  Jó napot kívánok! Tisztelt doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy mitől van idő szakos bizsergés ,és égő érzés a hüvelynél?
Vàlaszàt előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.26. 13:47:45
  Kedves Doktor Úr!
Desirett fogamzásgátlót szedek mert szoptatom a 6 hónapos kislányom. Pár napja antibiotikumot kell szednem (augmentin duó) és volt egy plusz védekezés nélküli együttlétünk a férjemmel. Érdemes lenne esemény utáni tablettát íratni?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.26. 13:16:12
  Tisztelt Doktor úr!
44 éves vagyok, myomás a méhem nagyjából 6 éve. Ebben a hónapban voltam nőgyőgyászati vizsgálaton és hüvelyi uh alapján több myomám lett és nőttek, a legnagyobb 3.3cm, egy éve csak 3 volt látható. A nőgyógyász méheltávolítást vagy hormongyógyszer szedését a változókorig. A kérdés az lenne, ön szerint sincs egyéb megoldás jelenleg?
Nagyon köszönöm a válaszát!
Tisztelettel Zsuzsa  
Laparoszkópos mióma eltávolítás is szóba jöhet akár, vagy mióma embolizáció.
Mindkét esetben a méh megmarad.
Szép napot
2024.03.26. 13:12:03
  Jó napot!
Bal ováriumban CL tömlő látható. Ez mit jelent?
Köszönöm  
Sárgatest.
Természetes folyamat része.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.26. 12:53:07
  Tisztelt Doktorúr!
50 éves vagyok.
Mèhpolipot talált a legutóbbi kontrollnál a nőgyógyász.
A menstruáció erős,darabos, görccsel jár.
Az ideje csak 5 nap,de abból kettő jár erősebb vérzéssel.
Lehetséges e a polip spontán kilökődése,leválása?
Utolsó vérzés során hatalmas vèrdarab távozott.
Létezik e altatás nélküli műtéti lehetőség
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv. M  
Műtéti eltávolítása javasolt.
Méhtükrözés, vagy méhkaparás által.
Szép napot
2024.03.26. 12:31:21
  Tiszteletem!
A barátommal lefeküdtünk.Én még szűz voltam,ő már nem.A szex után erős vérzett észleltem közvetlenül az együttlét után minimális utána két nappal durván erős(erős menstruáció szintű).Ma két napja késik a menstruációm és a baratommal levő első és utolsó együttlét 17 napja volt.
Köszönöm előre is a válaszát!  
Gyakran okozhat hasonló panaszokat az első pár alkalom.
Nincs ok aggodalomra.
Ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.03.26. 12:26:24
  Tisztelt doktor Úr.

Még mindig nem értem hogy ha ovulácios vérzésem volt 15 én akkor hogy hogy nem jött meg 23 án? Őn szerint tesztet végezhetek?  
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.03.26. 12:08:34
  Kedves doktor úr! A kérdésem az lenne hogy a múlt héten pénteken 22 én egy bab nagyságú polipot távolítottak el a méhnyakról.Az orvos mondta pár napig vérezhet, de több vér van mint máskor a megszokottnál, kérdezném, hogy ez ilyenkor normális elfogadható? Alhasi fájdalom, gyengeség stb.mint általában a menstruációkor szokott lenni csak erősebb a vérzés, nekem sosem volt nagyon erős nagyon sok menstruációm. Az idén nem volt rendes normál időre menstruációm a tavalyi év végén volt az utolsó.47 éves vagyok.Köszönöm válaszát, szép napot tisztelettel!  
Kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.26. 09:09:03
  Kedves Doktor Úr! Mikor látszik leghamarabb az, ha valaki áldott állapotban van?  
Ultrahang kb 5 hetes terhességet tud leghamarabb kimutatni.
Szép napot
2024.03.26. 09:04:48
  Tisztelt Doktor úr!
Hüvelyváladék tenyésztés E.Coli baktériumot mutatott ki nálam, melyre kaptam antibiotikumot. Szükséges e a barátom kezelése is?
Köszönöm.  
Nem szükséges.
Szép napot
2024.03.26. 07:57:24
  Jó napot Doktorul13dikàn volt az abortuszom 11hetes terhes voltam és mindig pecsételek de hasi fàjdalmam nincs de ez normàlis hogy mindig pecsételek  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.26. 07:39:03
  Tisztelt Doktor Úr!

28 éves nő vagyok. Néhány hónapja kezdődő rendszeres, nagy mennyiségű, sárgás folyásom van, mely olykor teljesen vízszerű, kellemetlen szagú. Kilon kezelés nem segített. Érdemes lehet a Betadine intimát megpróbálnom?  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.26. 07:35:39
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Lányom most közölte,hogy a hüvelygyűrűt kb 3 hónapja rosszúl használta.Nem 3 hétre hanem kettő hetente vette le.Az lenne a kérdésem,hogy most akkor maradhat még egy hetet?Így helyre állna a ciklusa.Természetesen megy nőgyógyászatra,de az még 2-3 hét.  
Használja nyugodtan tovább, de már az előírások szerint.
Szép napot
2024.03.26. 07:31:25
  Üdvözlöm párommal babát szeretnénk...lassan már 4honapja hogy eggyutt vagyunk töltünk eggyutt minőségi estéket is....kérdés mennyiszer kéne hogy teherbe tudnék esni ...és melyik póz segitene  
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán tovább, ahogy Önnek kellemes.
Szép napot
2024.03.26. 07:03:36
  Üdvözlöm
Idèn leszek 40 èves. November -decemberben teljesen kimaradt a menstruációm. Majd januàrban kètszer volt ès februàr közepe óta folyamatosan vèrzem. Nem pecsètelős vèrzès, hanem normális menstruációs vèrzès, nèha egy egy napra viszont jóval erősebb mint a megszokott. Mostmàr azèrt fizikailag ès lelkileg is megterhelő. Nőgyógyàsz szerint ez vàltozókor. Teljesen normàlis. Egèszsègügyi kaparàsra jegyzett elő. Vèrkèpem teljesen rendben. Tumor marker is teljesen rendben.
Èn azèrt bizonytalan vagyok abban hogy ez valóban vàltozókor miatt lehet . Ön szerint is ez lehet az elsődleges problèma? Megoldja hosszabb tàvon a műtèt?
Köszönöm  
Lehet perimenopauza előjele.
Nem tartom indokoltnak a műtétet.
Szép napot
2024.03.26. 05:40:56
  Jó reggelt! Miért kell kerülni az intim mosakodók használatát? A nőgyógyászom azt mondta, ne tusfürdőket stb.használjon a nő intim területen. Most ezt nem értem. Önnél azt olvastam, ne használjuk. Köszönöm, ha válaszol.  
A hüvelyi ph-t lúgos irányba eltolja, emiatt felborul a hüvelyflóra egyensúlya, ez pedig teret ad a kórokozóknak, különböző fertőzések kialakulásának.
Szép napot
2024.03.25. 23:38:09
  Jó estét dr Úr kérdezném önt mit jelent a chlamydia?  
szexuális úton terjedő fertőzés egyik kórokozója.
Szép napot
2024.03.25. 22:28:15
  Kedves Doktor Úr!
Az elmúlt 8 hónapban többször kezeltek hüvelygyulladással. Antbiotukumok, krémek, kúpok. Ennek eredménye hogy 8 hónapja nincs lactobacillus flóra. Többször volt kontroll tenyesztés hogy lássuk van e újra..de nincs. Nagyon figyelek az étkezésre, prebiotikus ételeket is eszek. Szedek pluszbam pre es probiotukumot, külön hüvelyflóra probiotikumot. Plusz lactofeel, gynoflor, gynophilus stb stb...mindent kipróbáltam, de semmi sem segít!
Mit tudna ajánlani??? Mennyi idő kell a hüvelyflórának hogy újraépüljön a nulláról?  
Pár hét kb.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.25. 22:23:12
  Tisztelt Dr.Úr!
Voltam nőgyógyásznál és van egy 3 cm-es bartholin cisztám a hüvelybemenetnél. Azt mondta nem kell vele semmit csinálni ha nem fáj és nem lüktet. Ez elmúlik egyszer vagy míg meg nem műtik ott lesz? Nem fáj egyébként csak érzem hogy ott van azt is csak ha pont úgy ülök hogy nyomja.
Köszönöm a válaszát.  
Spontán is elmúlhat, jegelés segíthet.
Láz esetén antibiotikumra is szükség lehet.
Szép napot
2024.03.25. 22:14:13
  Tisztelt Dr Úr. Kimaradt menstruáció miatt el mentem Nőgyógyászhoz, kideült, hogy Cystitis acuta gyulladásom van, illetve egy fertőzés is, kaptam antibiotikumot(savulin)
Illetve CNS kúpot.
Ugye a terhesség kizart, sajnos valahogy nem érzem magam a 'réginek' még (5napja folyik a kúra) hányinger, fáradékonyság(nagyon) érzékeny mell(bimbó) hangulat valtakozas, erős derék fájdalom, szexuális együttlétet pedig egyáltalán nem is kívánom, a hasam akkora mint egy 6hónapos terhesnek(nem eszem sokat)Mi lehet a "baj"? Remélem semmi komoly, köszönöm ha válaszol.  
Nincs ok aggodalomra.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.03.25. 21:56:45
  Kedves Doktor Úr! Sebes léptekkel közeledik a tavasz legszebb ünnepe. Szép Húsvétot kívánok Önnek és Azoknak, Akik fontosak Önnek! Bízom abban, hogy a hosszú 7végén nem fog dolgozni. Utóirat: mi, kérdezők köszönjük szépen e lehetőséget és az Ön válaszait, tanácsait! Ny. Stefánia  
Köszönöm.
Önnek is kellemes Ünnepeket.
Szép napot
2024.03.25. 21:56:17
  Tisztelt Doktor Úr!
BioCo B-vitamin komplex FORTE szedhető terhesen?
A betegtájékoztatóban nem szerepel erre információ.

Hatóanyagok 1 db tablettában NRV%*
B1-vitamin (tiamin): 10 mg 909,1%
B2-vitamin (riboflavin): 10 mg 714,3%
B3-vitamin (niacin): 30 mg 187,5%
B5-vitamin (pantoténsav): 30 mg 500%
B6-vitamin (piridoxin): 6 mg 428,6%
B12-vitamin (cianokobalamin): 10 µg 400%
Folsav (B9-vitamin): 400 µg 200%
Biotin (B7-vitamin): 50 µg 100%
Kolin: 25 mg -

Előre is köszönöm a segítséget!  
Igen.
Szép napot
2024.03.25. 20:42:02
  Tisztelt Doktor; Ritkán de a nemi szervek viszket 2 napja; 3 napja szedem a Tozegafonya kapszulát de ez nem elég ! Ma 3xszor bekentem Canesten kenoccsel is! Nem csináltam ezzel bajt magamnak? 71 éves vagyok! Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő válaszát!  
Ovestin krém segíthet.
Szép napot
2024.03.25. 20:03:58
  Üdvözlöm. 8 évig szedtem fogamzásgátlót 5 hónapja abba hagytam , de nem estem még teherbe ön szerint korai aggódni vagy ez már problémát jelenthet? Válaszát előre is köszönöm.  
1 éven át nyugodtan lehet spontán próbálkozni.
Szép napot
2024.03.25. 19:53:18
  Üdvözlöm!
6 hét alatt 2 antibiotikum kúrám volt.Az 1.után alig volt meg a menstruációm,most kéne megint megjönnie a héten.Drovelist szedek,nem éltem ezidő alatt nemi életet.Ha esetleg nem jönne meg a menstruációm,attól elkezdhetem szedni tovább a drovelist vagy hagyjam abba és menjek nőgyógyászatra?(Zinnatot és clarithromycint szedtem).
Köszönettel,
Dominika  
Folytassa a gyógyszer szedését, ahogy eddig tette.
Szép napot
2024.03.25. 19:36:21
  Kedves Doktor úr!
Canesten kúp használható az első trimeszterben? Köszönöm  
Igen.
Szép napot
2024.03.25. 19:36:12
  Jó estét Doktor úr 13dikàn volt az abortusz és mindig pecsételek hogy ez normàlis  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.25. 19:27:56
  Kedves Doktor Úr,
45 éves vagyok, tavaly júliusban volt rendesen utoljára menzeszem. (már régebben is voltak nagyobb szünetek) Januárban azonban elkezdtem vérezgetni aminek egy nagyon erős vérzés lett a vége ez nőgyógyászati kürettel szűnt meg. A szövettan eredménye: endometrium hyperplasiája, atípia nélkül. Az orvosom 2 héttel a műtét után a következőt látta a vizsgálaton: A méh méretei: 79x39x35 mm. A méh izomzat normális szerkezetû. A méhnyálkahártya szabályos szerkezetû 7
mm, 3 réteg . Bal petefészek 25X28 mm Jobb oldali petefészek 26x22 mm .Douglas üres. Valamint kért egy homonvizsgálatot a küret után 21 nappal, ennek eredménye progeszteron: 2,50 nmol/l, ösztradiol: 938,5 pmol/l. Az orvosom azt mondta ha alacsony a progeszteron szint mindenképp pótolni kell, ön szerint is ez elkerülhetetlen? Sajnos a terhességem alatt már volt szükségem hormonpótlásra és nagyon rosszul hatott rám csalánkiütéses lettem tőle (akkor is csak progeszteront kaptam), emiatt nagyon szeretném elkerülni. Nem lehet még kicsit várni (én természetesen megoldásokkal elkezdtem kezelni ezt az egyensúly zavart) hátha rendeződik ez a hormonzavar? Előre is köszönöm válaszát! Timi  
Nincs szükség hormonális kezelésre, különösen, ha mellékhatást is tapasztalt korábban.
Nyugodtan foglalkozhat vele természetes úton.
Szép napot
2024.03.25. 18:59:15
  Szép napot !
Párommal próbálkozunk a babával
Rendes 29-30 naposak a ciklusaim, viszont előző hónapban 5 nappal hamarabb jött meg rendesen , ez mit jelenthet?  
Nincs jelentősége.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2024.03.25. 18:10:03
  Üdvözlöm doktor úr!

Petefészek ciszta esetén

(5cm átmérőjű,, 5 hónap alatt nem nőtt, 5 hónapja negatív volt a tumor marker),
milyen gyakran erdemes tumor markert csinaltatni? Mikor kell esetleg eltávolítani a cisztát?
Köszönöm a választ!  
Nem szükséges kontroll vérvétel.
Fél évente érdemes megnézni ultrahang vizsgálattal.
Szép napot
2024.03.25. 17:59:40
  Kedves Doktor Úr!

Hüvelygomba/hüvelyfertőzés esetén ugyanúgy szabad tornázni?
Az izzadástól (hüvelynél is) nem alakul ki még jobban vagy tér vissza a gomba/fertőzés?

Köszönöm szépen!  
Szabad.
Szép napot
2024.03.25. 17:57:22
  Tisztelt Doktor Úr!

Ha hüvelygombám van (régóta próbálom kikezelni), akkor óvszerrel védekezés esetén a párom nem tudja elkapni?

Köszönöm szépen!  
Amíg nem tünet,-és panaszmentes, érdemes felfüggeszteni az együttléteket és az ülőfürdőt.
Szép napot
2024.03.25. 17:41:28
  Tisztelt Dr Úr.Az elmúlt év novemberében párszor kérdeztem.Mindig válaszolt.Amit ujra es ujra köszönök!!Az egyik kérdésem az lenne hogy összesen öt méh tükrözésem volt az elmúlt 6 év alatt.Amiből hol igazolódott a méhpolip hol nem.Az első 2018 elején aztán 2 hónapra rá ott a polip...Annak a szövettana rák megelőző volt.Azota rossz szövettan nem volt.De ez a rák megelőzőség nem bújhat esetleg meg valahol?A masik kérdésem utobb 2023 nov ben ujabb polip gyanu.Szövettan kb igazolta.Azt mondta az orvosom hogy ez nem polip volt hanem ott a nyáljahártyán vastagodott kis rész.Es a következő éves kontrollnál ha látni lehet polipot akkor az nem az lesz.Csak kis vastag resz.Ezt nem igazán ertem.Az koros? A nyálkahártyám nem vastagabb mikor ultrahangon nézi...A másik lehet összefüggés a magasabb Thrombocyta labor érték és méhpolip vagy más nőgyógyászati érték között??Az éves laboromon tavaly is most is ez az érték magasabb mint más eredmények....150-400 az értékhatár... Nekem tavaly 443GL idén most 442GL az érték.A házi orvosom ezzel nem küld hematológiaiára.De a nőgyógyászati oldalát hogy hányszor jártam műtőt nem tudja....Lehet össze függés Thrombocyta érték között? Nagyon szépen köszönöm válaszát!!!  
Nincs ok aggodalomra.
Konzultálhat hematológussal a megnyugvás érdekében.
Szép napot
2024.03.25. 17:38:15
  Szép napot.
Két héttel ezelőtt belevágtunk a párommal a babaprojektbe. Azt hittük elsőre sikerült mert elég sokat volt hányingerem, rosszullétem. Múlthét szerdán kezdődött egy vérzésem ami csak 3 napig tartott de nem olyan volt mint a megszokott mensim(kevesebb és világosrózsaszín)és 5nappal korábban is történt pedig nekem mindig pontos. Csináltam tesztet de negatív. Mi történhetett ha nem vagyok terhes?  
A próbálkozási időszakban előfordulhatnak álterhesség tünetei időről-időre.
Nincs ok aggodlaomra nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2024.03.25. 17:12:06
  Kedves Doktor Úr!

Mitől lehet, hogy hónapok óta a hüvelybemenetnél érzek némi duzzanatot?
Már valószínűleg nincs fertőzésem, mert kezelve lett, de ez a duzzanat érzés még mindig megvan.
Lehetséges, hogy a sok kúp használat tette ezt és sok idő, amíg a bőr regenerálódik?

Köszönettel  
Igen, lehetséges.
Érdemes kezelés nélküli időszakot tartani.
Szép napot
2024.03.25. 17:09:46
  Kedves Doktor Úr!

Ha sikerül egy fertőzésből kikerülni és nagy nehezen rendezni a hüvelyflórát, akkor a védekezés nélküli együttlét újra tönkreteheti a flórát a lúgos irányba való eltolással?
Mikor merjünk együtt lenni védekezés nélkül, ha babát szeretnénk és hogy ne kelljen attól tartani, hogy újra és újra visszatér a fertőzés?

Köszönöm szépen!  
Amennyiben már legalább egy hete tünet,-és panaszmentes, nyugodtan lehet próbálkozni.
Szép napot
2024.03.25. 16:42:25
  Tisztelt Dr Úr!
A rézgyöngy és az óvszer együttes használata megbízható? Nem lehetek így terhes? 29-én kell megjönnie. Tegnap óta úgy érzem fel vagyok puffadva és egy pár napja fájnak a melleim is, ez menstruáció előtt szokott lenni. Párommal 16-án voltam együtt, de nem élvezett el az óvszerben sem  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.25. 16:22:25
  Kedves Doktor Úr!

A kenetvétel szerint alacsony csíraszámú lactobacillus flórám van.
A gomba kezelése után most használok 6 db-os Gynoflort.
Ez elegendő a visszapótlásra?
Kicsit kételkedem, mert rengeteg probiotikumot elhasználtam már és azután mutatta az eredmény az alacsony csíraszámú lactobacillus flórát.
Honnan tudom, ha már újra normál flórám lesz?

Köszönöm segítségét!  
Elegendő.
Gynophilus is segíthet.
Szép napot
2024.03.25. 15:29:43
  Jó napot.
Az a kérdésem, hogy normális e, hogy a menzesz egyik napján(4.nap) egyáltalán nincs vérzésem, a következő nap pedig megint van. Már másodszor fordul ilyen elő.  
Nincs ok aggodalomra, nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.03.25. 14:37:48
  Jó napot doktor úr! Próbálkozni szeretnénk a babával megszeretném tudni, hogy nekem mikor van Ovulációm.. 28 naposak a ciklusaim március 19 volt menstruációm! Megtudja nekem mondani? Fontos lenne ! Köszönöm válaszát!
Üdv MARTINA!????  
A ciklus közepén, 10.-17. ciklusnap között.
Szép napot
2024.03.25. 14:35:33
  Tisztelet Doktor Úr!

6 éves ikreim születése után fogamzásgátló tablettát szedtem majd mivel a súlyom nehezen tartható volt és több mellékhatást is tapasztaltam magamon így gondoltam váltok. 6 hónapja hormontartalmú spirált helyeztek fel. Ez idő alatt már többször késett a menstruációm, a hátam, mellkasom és arcom erősen pattanásos lett, az államon a szőr megerősödését tapasztalom, a hajam hullani kezdett és erősebben izzadok mint korábban.
Terhesség előtt Pcos- ra kezeltek. De fogamzásgátló szedése alatt azok a tünetek megszüntek, most viszont mintha minden újra elő jönne. Van erre megoldás? Vagy vissza kell álljak a fogamzásgátló szedésére?
Köszönöm a választ!  
Dienille, vagy omission daily segíthet.
Szép napot
2024.03.25. 14:31:47
  Udvozlom gyogykaparas utani kontrolon ugye nem kel fizikalis vizsgalat  
Általában igen.
Szép napot
2024.03.25. 12:30:28
  Tisztelet Doktor úr!
Február 16 án voltam vèrvètelen és kiderült kismama vagyok február 17 èn Barna Váladék jött töllem De Uttàna Vèr is Ez 5 napig igy volt Hol vèr hol Barna és uttàna március 1 èn el mentem ultrahangra es Azt mondtàk 2 hèt uttàn menyek vissza Mert Mind Kètt ovariumba Sàrgatest Látható Es Endometrium 4mm Uterus rfv ben 8×4cm ez van a ultrahangos Papiromon de Viszont Március 14 èn vártam Hogy Meg jon e a menszeszem de nem jott meg tegnap Jött 24 èn Miert Van ez hogy Össze Vissza van a menszesz Es Terhesen Lehet Olyan Hogy Vèrzünk ? ????  
2x1 inofolic segíthet rendezni a ciklust.
Terhesség alatt, főleg az első trimeszterben gyakran előfordulhat vérzéses panasz.
Szép napot
2024.03.25. 12:29:19
  Jonapot doktor ur 3 éve nem volt közösülésem van egy 3 éves kislányom 21 éves vagyok kb 2 napja ujra tőrtént egy közösülés és be véreztem ez lehetséges?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
A hosszú szünet után ez a panasz nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.03.25. 12:26:48
  Jó napot, 6 napott késet a menzeszem negaív a tesz most meg volt egy kisebb barnás folyásom ez mit jelent?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.25. 11:14:11
  Jó napot Doktor úr 13dikàn volt az abortusz és mindig pecsételek hogy ez normàlis  
Igen, nincs ok aggodalomra.
2 hét múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.25. 10:09:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Ancsa vagyok 35 èves vagyok. Nem szültem.pajzsmirigy alulmüködèsre szedek gyógyszer Lthyroxint ami beàllított. 16 èvig szedtem mercilont, ès az akkor nógyógyàszom tanàcsàra abba hagytam, miszerint túl règ szedem ès hogy nem fog helyreàllni a redszer. Kèrte hogy 2 menszeszt követően ha megjön ami meg is törtènt a tabletta abba jagyàsa utàn 28 napra az àltala megadott vèrvizsgàlatokat vègeztessem el.
TSH: 0,638 amit krsőbb endokrinológi a is kèrt ott, 3,6 volt
Anti TPO: 0,1
FSH: 9,08
LH: 6,46
Prolaktin: 568,55
E2: 115, 27
AMH: 4,64
A tabletta szedèse soràn soha nem volt panaszom kivève hogy alibidóm 0 volt. Az egyetlen pozitív hatàsa volt a tabletta abba hagyàsànak, hogya libidóm helyre jött. Viszont nagyon csúnya lett az arcom a hàtam a pattanàsok miatt, folyamatosan fàmak a melleim a menszesz előtt utàn 1 hèttel, ès az alhasam is. Így elmentem egy màsik nőgyógyàszhoz aki nem ellenezte a kombi taletta újbóli szedèsèt ha nincs trombózis, cukros hajlamon nem dohànyzom. Szerettem volna kevesebb hormont szedni így döntöttúnk a mini tablettànàl Slinda 4mg. A bőrpoblèmàk megmaradtak viszont a libidóm is újra 0 .
A kèrdès hogy kutakodtam ès talàltam egy èzrendkiegèszítőt ami emeli a libidót de a termèkenysègre is hat amit elvileg a tabletta mechanizmus. Az egyik a Maca gyökèr a màsik pedig a ashwaganda de nem írjàk sehol hogy szedhető e a fogamzàsgàtló tabletta mellett, gyengítheti a hatàsàt?
Elnèzès a hosszú üzenetèrt!  
Nyugodtan használhatja együtt bármelyikkel.
Szép napot
2024.03.25. 10:04:15
  Kedves Doktor Úr!
Észrevettem, hogy a húgyvezetékemből sárgás nyálka távozik , viszketés, vizelési gondok nincsenek. Mi lehet a probléma? Hogyan orvosolható?  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.25. 09:42:25
  Kedves Doktor Úr!

Askolin antibiotikumot írtak fel mandulagyulladásra, és Slinda fogamzásgátló tablettát szedek. Lehet egyszerre szedni a kettőt? Használjunk kiegészítő védekezési módszert addig, amíg szedem az antibiotikumot?  
Lehet.
Nincs szükség kiegészítő védekezésre.
Szép napot
2024.03.25. 07:53:02
  Tisztelt doktorok! A casten krém és a tozegafonya használható együtt! Köszönöm a megtisztelő válaszukat!  
Igen.
Szép napot
2024.03.25. 07:25:56
  Kedves Doktor Úr!
Megérkezett a rákszűrés eredményem, amely P2 lett, de reactív sejtelváltozásokkal járó gyulladást mutat az eredmény. Ezzel van valami teendő?
Annyit vettem észre az elmúlt két hónapban,hogy menstruáció előtti pár nappal picit ég és bőrpír jelentkezik a szeméremajkaknál, de nem fájdalmas, nem viszket és egy minimális "sárgás" szagtalan folyás van,mint kb.peteérés előtti napokbana folyás mennyisége. Menstruációkor ezek a "tünetek" elmúlnak.

Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra. Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.25. 06:12:47
  Jó napot kívánok! 50 éves vagyok két hónapja nem jött meg a menstruációm terhes nem vagyok fel vagyok puffadva es fáj a hasam. Mit tegyek?  
Nincs ok aggodalomra, perimenopauza előjele lehet.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.25. 01:09:41
  Kedves Doktor Úr!
2-3 hete kezdődtek a panaszok. Furcsa, sárgás, sűrűbb a folyásom. Az első héten erős viszketés kísérte. 1 hete pedig vizet űrítés után fáj a hugycsövem körülbelül 2 percig, néha olyan, mintha még mindig tele lenne a húgyhólyag utána, de nem jön már vizelet. Van esetleg erre vény nélküli gyógyszer?  
Gynophilus restore segíthet.
Ezen kívül urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.03.25. 00:10:19
  Tisztelt doktor úr! Ha tiregol fogamzásgátlót és óvszert is használunk egybe lehetek terhes? 17 éves vagyok. Kőszőnőm Anna  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.24. 22:21:34
  Kedves Dr úr! 34 éves, 2 gyermekes édesanya vagyok. Fél éve volt rákszűrésem, P3 eredménnyel, AscUs, és kóros neoplasztulikus hámsejteket írtak. HPV tipizálást kértem az orvosom ajánlására. Amely kimutatta a 16, 18 típust. 3 hónapig deflagynt használtam, felvettem a Gardasil 9 oltásokat. Az újbóli rákszűrés eredménye P3 ismét. Szintént AscUs és kóros neoplasztilus hámsejtek. Ismét fél év múlva kontrollt írtak a leletre. Kérdésem az lenne, hogy Ön mit javasolna a továbbiakban? Az eddigi tünetek megszűntek mint pl a rendszertelen, és az együtt létek utáni vérzés. Van arra mód hogy teljesen kiiktassuk a szervezetből ezt a vírust? Mivel lehetne az immunrendszert igazán felturbózni hogy legyőzze ezeket a vírusokat? Kell ezt ilyenkor más módon kezelni vagy elég a helyi kezelés pl további deflaginnal? Kell tartanom attól hogy rosszabbodik a helyzet? Köszönöm válaszát! Szép napot! Anikó  
Egyetértek kezelőorvosával.
Meg lehet ismételni a deflagyt újabb 3 hónapig, vagy helyette papillocre, vagy colpofix is hatásos lehet.
Emelet dózisú c és d vitamin, vagy isoprinosin is segíthet az immunrendszer fejlesztésében.
Szép napot
2024.03.24. 21:08:23
  Jó estét Doktor Úr!
Januárban volt missed ab.
Áprilisban már lehet próbálkozni a babával?
Néha-néha fáj az alhasam (mintha húzódna) ez normális? Illetve nincs mellérzékenység mielőtt megjönne.Lehet a hormonok?  
Lehet nyugodtan.
Nem utal kóros állapotra feltétlenül, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.24. 20:32:37
  Tisztelt Dr ur
Az lenne a kérdésem lehet bután hangzik de aggodom nagyon holnap kellene meg jönni a menstruáciomnak ma csináltam 3 tesztet ami 25 és mind pozitiv fájnak a melleim fáradtnak érzem magam ezért is csináltam de ma este el kezdett fájdogálni enyhén a bal oldali váll csucsom és olvastam hogy ez lehet méhen kivuli terheség jele nem görcsölök nem vérzek csak aggaszt ez a váll fájdalom ez normál terheség elején is fájhat vagy csak ha méhen kivuli a terheség kérem válaszoljon nagyon felek köszönöm jenni  
Nem utal egyértelműen méhen kívüli terhességre. Egyelőre nyugodtan lehet türelemmel.
Amennyiben nem érkezik menzesz a következő 2 hétben, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.24. 20:06:27
  Kedves doktor úr,

Szeretkezés után gyakran érzek a hüvelybemenetnél égést (inkább a vadabb együttlèt után érzem), majd pár nap múlva a fájó igénybevett érzés odalent elmúlik. Esetleg javasol valamilyen vèny nélkül kapható nyugtató krémet?

Köszönöm a választ  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.24. 20:05:58
  Kedves Doktor Úr!

A krémet (gyógyszertárban kevert) hüvelygombára a hűtőben kell tárolnom.
Viszont ma éreztem, ahogy kinyitottam a tetejét, hogy mintha kicsit átvette volna az ételek illatát, pedig zártan tartom a hűtőben a tégelyt, de a nyitott párizsi stb kicsit érződik rajta.
Nyugodtan használhatom így is, nem lesz tőle bajom?

Előre is köszönöm!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.03.24. 17:32:37
  Kedves dr Úr!
Alhasi fájdalom , kellemetlen szag miatt kenetet vettek. A tenyésztés eredménye sthphylococcus aureus semmi más tenyésztett ki. Aksolin PORT kaptam ra de a tünetek meg mindig fent állnak. Nagyon faj a hasam és kellemetlen szag meg erősebb lett. Kellene más fajta gyógyszer is ? Köszönöm a választ  
Gynophilus segíthet kiegészítő kezelésként.
Intim mosakodókat kerülje.
Kontroll tenyésztés mérlegelendő a kezelés után.
Szép napot
2024.03.24. 17:10:26
  Jó napot!
Az enyhe Lsil nagyon veszélyes?
Vagy lehet rosszabb?
A hüvelygyulladás befolyásolhatta hogy ez az eredmény jöjjön ki?
Köszönöm.  
Enyhe fokú elváltozásnak minősül.
HPV tipizálás és Gardasil 9 védőoltás felvétele javasolt.
3 hónapig használjon papillocaret.
6 hónap múlva ismételt HPV és cytológiai szűrés javasolt.
Szép napot
2024.03.24. 17:10:15
  Kedves Doktor Úr!
43 éves vagyok. 1évvel ezelőtt méhnyak rosszindulatú daganata miatt eltávolították a méhemet és a petevetékeket, a petefészkek maradtak. Nem kaptam hormonpótlást, mivel a petefészkek megmaradtak.
Viszont mostanában hőhullámok törnek rám nappal és éjszaka. Továbbá nagyon rosszul alszom. Attól tartok, hogy nem működnek megfelelően a petefészkeim.
Indokolt lehet esetemben a hormonpótlás? A női hormonok hiánya az egészségi állapotomat ronthatja?
Milyen vizsgálattal lehet megállapítani, hogy kell e hormont pótolni?
Ha igen, akkor vannak e negatív hatásai a gyógyszeres hormonpótlásnak.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs szükség hormonális beavatkozásra.
Premens segíthet a ciklus rendezésében.
Szép napot
2024.03.24. 16:29:10
  Kedves Doktor Úr!
Menstruációm 9 napja késik, csináltam már terhességi tesztet 4-et is mind negatív.
Múlt hónapban volt gyógyszeres terhesség megszakításom külföldön lehet ez az oka ennek vagy lehetséges hogy újból teherbe estem annak ellenère hogy a tesztek negatívan mutattak?  
Igen, abszolút lehet a beavatkozás utóhatása.
Nincs ok aggodalomra, a ciklus idővel spontán rendeződik majd.
Szép napot
2024.03.24. 15:54:01
  Tisztelt Dr, Úr! Nekem az lenme a kérdésem, hogy ha óvszerrel védekezünk és nem élvez el a párom, valamint nem lyukad ki az óvszer, akkor nem lehetek terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.24. 15:30:30
  Kedves Doktor Úr!
Március 14-én kezdődött a menstruációm, majd 5 nap múlva mint mindig szépen el is múlt. 2 napra rá volt egy pecsételő vérzésem, amire azt gondoltam csak a maradék vér távozik. Majd március 24-én megjött újra.
Párommal óvszerrel védekezünk, sosem volt rendszertelen a ciklusom, mindig szabályosan jön meg és 5 napig tart. Másfél hete diétázok elég szigorúan, ezáltal jelentősen csökkent a kalória bevitel a szervezetemben. Állhat ez a háttérben, vagy más betegségre kell gondolni?
Természetesen ha csillapodik a vérzés elmegyek orvoshoz, csak jelenleg nagyon kétségbe vagyok esve.
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, abszolút.
életmód váltás sok esetben kihatással lehet a ciklusra.
Általában átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.24. 14:58:56
  Tisztelt Doktor Úr!

Nem szültem még, 44 éves nő vagyok és sajnos csak most alakult úgy az életem és a párkapcsolatom, hogy gyermeket szeretnék vállalni. Van még rá esélyem hogy gyermeket szülhessek?

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán fél éven át.
Ezt követően érdemes lehet kivizsgálásokat végezni, sikertelenség esetén.
Szép napot
2024.03.24. 13:06:38
  Tisztelt doktor Úr!

Az lenne a kérdésem hogy 15 én barnás színű pecsételésem volt. Tegnap kellett volna meg jönnie a menstruációmnak de azóta is semmi. A melleim fájnak, puffadok, sokszor reggel és este is hányingerem van. Lehet terhesség? És mikor érdemes tesztelni?  
Egyelőre legyen nyugodtan türelemmel.
Legalább egy hetes vérzéskimaradást követően érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2024.03.24. 12:26:41
  jo napot doktorur szeretném kérdeznihogy a hermaped női csepp valoban segiti a teherbe esest?  
Segíthet.
Nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2024.03.24. 11:43:14
  Tisztelt Doktor Úr! 2 kérdéssel fordulok Önhöz.
1. Fundusban 12x7 mm felritkulás. Ez mit jelenthet? Teherbeesés kizárva, mert nem történt ez irányba próbálkozás.
(Endometriozisos polypus felmerül.)
2. Ováriumban számos follikulus. Ez PCOS-re utalhat?  
Sok esetben korábbi szülés okozhat felritkulást.
Utalhat PCOS - re.
Szép napot
2024.03.24. 11:36:55
  Tisztelt Doktor Úr! Írtam már Önnek, nekem van a január óta tartó streptococcus agalactiae fertőzésem, amire Ön Penicillint javasolt. Az Ospamoxot átváltottuk Starpen 1000 3x1 tablettára, mellette Dalacin hüvelykrém és probiotikum. Ez jó irány lehet? Azt mi okozhatja, hogy 2-3naponta bal oldalon ég, feszül , mintha duzzadna a hüvelyben, utána folyás jön, ami csíp. Orvos nem lát szabad szemmel semmit. Ez is hetek óta tart. Hasi Uh volt, az rendben van, hüvelyit nem akar csinálni. Ha az antibiotikum elfogy, utána hány napot kell várni, hogy tenyésztést lehessen csinálni, ne befolyásolja a gyógyszer az eredményt? Lactobacillus eddig nem tenyészett ki, valószínűleg most sem fog. Ha elkezdem pótolni, honnan fogom tudni, hogy van-e már? Van esetleg erre rendelhető teszt? (az orvos emiatt nem fog tenyésztést csinálni)
Válaszait előre is köszönöm. Évi  
Igen, mindkét készítmény penicillin származékot tartalmaz.
Hüvelyi probiotikum mindenképp javasolt.
Panaszait az antibiotikumok okozzák.
Gynophilus segíthet.
Tenyésztés nem szükséges.
Hüvelyi ultrahang minden nőgyógyászati vizsgálat alapja kellene, hogy legyen.
Szép napot
2024.03.24. 11:03:36
  Tisztelt Doktor Úr! 54 éves vagyok, mensesem november óta rendszertelenül jelentkezik. Mennyisége, időtartama normális. Küret műtétem volt, az eredmény jó. Mivel egy 4 és 2 cm-es valamint több apró kis mióma göb van a méhemben, orvosom a Ryeco tablettát ajánlotta, amely egyben védekezésként is hat. Javaslata, hogy szünet nélkül szedjem néhány hónapig, s remélhetőleg a miómaprobléma rendezése mellett mesterséges menopauzát idéz elő. Magas vérnyomásra Lisidipin tablettát szedek. Félek a gyógyszer mellékhatásaitól, Ön javasolná-e szedését? Válaszát előre is köszönöm.  
2x1 delphys jobb választás lehet.
Műtéti megoldás is szóba jöhet.
Laparoszkópia.
Szép napot
2024.03.24. 10:20:49
  Tisztelt Doktor úr

Milyen krémet havasol a szeméremdomb Kontakt dermatitis bőrbetegségére? Viszket, piros foltos a bőrfelület. Köszönöm  
Bőrgyógyászati konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.03.24. 10:00:24
  Üdvözlöm Doktor úr!
PCOS-sel küzdök és emellett az APC is pozitív
24 éves lány vagyok, néha rendszertelen a menzeszem de nem vészesen, a problémám az erős szőrnövekedés és a hirtelen hízás amikor késik vagy amikor egy hónap kimarad.
A kérdésem az lenne hogy esetleg van olyan gyógyszeres kezelés amit az APC mellett is szedhetek?
Előre is köszönöm a válaszát.
Szép napot!!  
Omission daily vavy 2x1 inofolic segíthet.
Szép napot
2024.03.24. 09:31:32
  Tisztelt Dr Úr! Kérném a segítségét, hogy a szövettani eredményem mit jelent. Előre is köszönöm a válaszát.
Szövetten mikroszkópos leírás: glandularis cysticus hyperplasia szöveti jeleit mutató endometrium részletek láthatóak, szerkezeti cytológiai atípia nélkül. Malignitás nem igazolható.
Diagnózis: M8380.0 Endometriális hyperplasia atípia nélkül.

További szép napot Önnek  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Nem igényel további teendőt.
Szép napot
2024.03.24. 08:56:13
  Kedves Doktor Úr!
Helicobacter kiírtására erős antibiotikumos kúrát kezdek. Van olyan készítmény, amivel megelőzhetem a hüvelygombát? Illetve a kúra végén pont megjön a menstruációm, akkor gondolom semmilyen hüvelykúp nem alkalmazható, csak a ciklus után?
Köszöm a segítségét!  
Gynophilus segíthet.
Menzesz alatt ne használja.
Szép napot
2024.03.24. 04:36:01
  Jó reggelt! A nőgyógyász azt mondta legutóbb, a (hátrahajló) méh alacsonyan van, kérdezte hány kilós gyermekeket szültem, mondtam, 4 kiló körül volt mindkét lányom, természetes úton szültem 30 évesen, most 50 vagyok, rendszeres menzesz megvan, nem érzek semmi rosszat, kellene? Ez problémát okozhat? Megnyugtatott, nincs baj. Még, gondolom. Mindent is olvastam erről, elég ijesztőek, problémát okozhat, nyomja a beleket, húgyhólyagot, Ön mit javasol? Mi a teendő? Köszönöm.  
Nincs jelneleg teendő. amíg panaszmentes nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.24. 00:55:51
  Tisztelt doktor úr! Kérdésem az lenne hogy, közösülés után meddig látszik a nyoma annak hogy én a párommal közösültem? Előre is köszönöm válaszát!  
Nem látszik.
Szép napot
2024.03.23. 22:25:19
  Jónapot. Érdeklődni szeretnék, parommal egyuttlet utan verzest tapasztaltunk enyhét. Mint utana lattuk az ő pénisze verzett kicsit. Ebből lehet probléma hogy az a kevés vér a hüvelyembe került?
Köszönöm .  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.23. 22:25:08
  Jó napot 15 hetes terhes vagyok párommal szexuális együttlétben közösültem sajnos égő érzést érzek és úgy láttam mintha vaginám kicsit meg szakadt volna mi a véleménye erről mi lehet a baj és mivel tudnám gyógyítani? Köszönöm
Szépen  
Gynophilus restore, santes segíthet.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő pár hétig.
Szép napot
2024.03.23. 21:18:20
  jó napot kívánok, azt szeretném kérdezni hogy a lábgörcs normális velejárója a drovelis fogamzásgátló szedèsekor?  
Átmenetileg, főként az első 3 hónapban előfordulhat.
Amennyiben állandóan tapasztalja a panaszt, inkább váltás javasolt.
Szép napot
2024.03.23. 20:58:40
  Tisztelt doktorùr!Ez àll a leletemen.
Késöi szekréciòs endometrium.
A kaparékokban kis mennyiségü endocervicàlris szövet azonosithatò kòros eltérés nélkül.
Mit jelent?  
Negatív lelet. nincs ok aggodalomra, nem igényel további teendőt.
Szép napot
2024.03.23. 20:41:15
  Kedves Doktorúr!
39 éves vagyok, januar vegen volt embrió beültetésünk, ami sajnos 1,5 hete missed abortion műszeres befejezéssel ért véget. Azóta lázam nincs, már napok óta nem görcsölök, nem vérzek, azonban állandó jellegel szédülök, gyengének érzem magam és könnyebben elfáradok. Vérnyomásom rendben van 117-78 mérek átlagban, pulzusom 80-90. Pajzsmirigy alulműködésem van, amire gyógyszert szedek.
Ön szerint mitől lehet ez a fáradtság, szédülés és gyengeség?
Körülbelül mikor várható, hogy helyreáll a szervezetem a normális ütemére?

Köszönöm.  
Háziorvosi kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.23. 20:17:06
  Kedves doktor úr !
1 éve körül belül volt egy vetélésem orvos látta azután rendszeres volt a menstruációm viszont az vettem észre hogy nagyon meg híztam hirtelen aztán 3 hónapja ki maradt a menstruációm minden hónapban legalább 2x néztem a tesztet mind végig negatív volt viszont tegnap nyálkás barna folyás kezdődött nem sok inkább csak WC papíron látszik alhasi fájdalom kellemetlen szag nincs valamit tudna esetleg mondani erről? Fogamzásgátlót nem szedek nem védekezzünk  
Kontroll vizsgálat javasolt.
2x1 inofolic premium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.03.23. 20:14:07
  Kedves Doktor Úr!

Hűtőben kell tárolni a Gynoflor hüvelytablettát, meg amit felírt nekem az orvos kúpot és krémet (gyógyszertárban készített).
Amennyiben kb fél-1 óráig nem volt hűtőben, mert elvittem valahova magammal, attól annyi ideig nem lett baja/nem romlott meg?

Előre is köszönöm!  
Nem szükséges, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.23. 20:02:42
  Jó estét Doktor úr!
A párommal aktus után észrevettük hogy enyhén vérzek. Menstruacio után 1 nappal voltunk együtt. Soha nem volt még ilyen, hogy vereztem volna. Meg lehet hogy ,,visszajött” a menstruáció? Vagy nagyobb baj lehet?  
Lehetséges, viszonylag gyakran előfordulhat menzeszhez közeli aktus során, nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.03.23. 19:10:18
  Kedves Doktor úr
Az lenne nekem a kérdésem hogy Mirabella fogamzásgátló mellett fél concor tabletát szedek. Ezt lehet eggyütt nem csökkenti a hatását a fogamzásgátlónak?
Köszönöm szépen  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.23. 19:02:47
  Dr úr legyen szíves nekem meg mondani ha egy hathónapos nőnek leszakad petéje akor el megy a gyerek  
Ez így ebben a formában értelmezhetetlen.
Szép napot
2024.03.23. 18:17:12
  Szép estét!
Kōrūlbelôl egy hónapja voltam nôgyogyásznál,viszont ki derūlt,hogy nincs baj.
A tegnap megjōtt a menstruációm nem tudom,hogyan lehetséges hisz 7 napja volt ebben a hónapban,és mind a két melleimen pattanásszerû foltocskák vannak,mitôl lehetséges és alhasi szúró fájdalmaim is vannak. Válaszát elôre is kōszōnōm  
Lehet középidős panasz, amennyiben panaszai nem múlnak spontán kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.23. 17:10:21
  Udvozlom endrometrozist muszaj muteni nem lehet gyogyszerel kezelni mert nekem nagyon nem fer belle most  
Attól függ, milyen a megjelenése.
Lehet gyógyszeres kezelés is hatásos enyhe esetekben.
Szép napot
2024.03.23. 12:41:59
  Kedves Doktor Úr!
Azt szeretném kideríteni, hogy normális-e a küret műtet utáni vérzésem? Előzmény röviden: lombik, elindult terhesség, megállt (petezsákban kb. 1mm), művi befejezés. A műtét után több héten keresztül folyamatosan barnáztam, visszamentem, azt állapították meg, hogy nem volt teljes a kitisztulás, Ergam cseppek, utána is szükségesnek ítélték a küretet. 2024.03.14-én megtörtént a műtét. Az orvos szerint minimális kaparékot távolítottak el. Utána enyhe vérzés, napról napra kevesebb barnás majd sárgás folyás, aztán átváltott megint halvány rózsaszín/ pirosba kisebb mennyiségben kezdődő menstruációs fájdalommal. Ma 2024.03.23-án menstruációs fájdalommal piros vérzés.
Lehet-e, hogy a ciklusom pont ott tart, hogy meg kell jönnie ( műtét előtti 1-2 napban peteéréses sűrű tojásfehérje szerű váladék volt és a naptár szerin is ekkor lenne esedékes az előző műtét napjához viszonyítva) és ez egy mentruáció? Vagy a műtét után nem jöhetne meg és az ismét erősődő verzés valami problémát jelez?
Bizonytalan és tanácstalan vagyok, hogy ez lehet-e normális?

Köszönöm,
Timi  
Műtétet után kb 4-6 hétig lehetnek rendszertelen alhasi fájdalommal és vérzéssel járó panaszok.
Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.23. 11:19:05
  Jó napot! 51 éves vagyok, dolgozom, számítógépes munkát vegzek, szemeim kiszáradnak, ez még valahol érthető. De reggelente is arra ébredek, nem forognak a szemgödörben, ilyenkor is cseppentek bele, viszont nem szoknék rá. A menopauza okozza? Még van rendszeres menstruációm, nincs probléma. De ez zavar, semmi könny reggel, szúr, nagyon kellemetlen. Miért van ez, ösztrogénhiány okozza ezt is? Menopauza jele? Vagy mi a megoldás? Köszönöm a választ.  
Nem valószínű.
Szemészeti kivizsgálás javasolt elsősorban.
Sjögren szindrómát is érdemes kizárni.
Szép napot
2024.03.23. 11:17:41
  Jó reggelt! Ötvenes nő vagyok, párommal többször is együtt vagyunk, azt mondják (mások, velem egykorú nők), ettől lehet több felfázás, női probléma ebben a korban, nekik van, pl.hüvelysérülés stb., ezért ritkábban kellene. De nekem nincs semmi bajom. Hamarosan megyek nőgyógyászhoz (évi egyszeri vizsgálat), megkérdezem majd, de előbb most gyorsan Önt, mi a véleménye? Heti 3-4 sok?  
Nyugodtan. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.23. 11:16:31
  Üdvözlöm.Anyukám 50 múlt és amúgy jó alvó, de mostanában éjjel nem csak egyszer, többször is felkel pisilni, ami zavarja és nem tud visszaaludni, hevesen ver a szíve. Azt találta ki, ágytálat vesz, majd abba végzi, mint az idősek, mert akkor nem kell kimászkálnia a wc-re és vissza, mert szerinte emiatt van az egész, de még fiatal! Ezt csinálja majd 90 éves koráig 40 éven át? Én azt olvastam, nem egészséges, mikor guggol, rosszat tesz a szalagoknak, méhsüllyedést okoz stb. Mitől van ez nála(nem iszik vizet 18 után már, stb.), a klimax egyik tünete? Vagy szívprobléma? Urológiai vagy cukorbetegség, vesebetegség? Egyébként egészséges, céges vizsgálatok szerint is, és még menstruál, jó a kapcsolatom anyukámmal, aggódom. Válaszát köszönöm.  
Mindegyik felvetés lehetséges.
Érdemes széleskörű kivizsgálásokat végezni.
Szép napot
2024.03.23. 11:07:39
  Jó napot kívánok! Fél éve P3-as lett a rákszűrésem, HPV tipizálásnál 16, 18-at találtak. 3 hónapig deflagin kúrát tartottam. Felvettem a Gardasil 9 oltásokat, mind a 3-at. Újbóli rákszűrés eredménye a fél éves kontrolnál újból p3-as lett. Mit javasol? Van erre valami nagyon jól bevált immuerősítő?
Köszönöm válaszát! Szép napot!  
Használjon papillocaret, colpfixet , vagy ismételje meg a deflagynt újabb 3 hónapig.
6 hónap múlva kontroll cytológia és HPV javasolt.
Mindent jól csinált eddig.
Nincs ok aggodalomra.
Emelt dózisú c,d vitamin segíthet, de isoprinosint is szedhet immunerősítő gyanánt.
Szép napot
2024.03.23. 10:20:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Gynophilus és a Premens szedhető e együtt? Pecsételő vérzésem van, de kissé nedvesebbnek érzem a hüvelyemet. Betétet nem használok. A tapasztalt jelenség színtelen, szagtalan, vérdaraboktól mentes, nem viszket, nem éget, nem csíp. Egyáltalán szükséges ezt kezelni? Mikortól van az a pont, hogy ez már gyógyszer?
Köszönöm válaszát.  
Igen.
Szép napot
2024.03.23. 10:11:56
  Kedves Doktor Úr!
Azt szeretném megtudni, hogy okoz e a Premens nedvesebb hüvelyi környezet? Picit nedvesebb, törlőkendőt néha igényel, betétet nem. 40es éveimben járok. Meddőségre utal?
Köszönöm válaszát.  
Nem valószínű.
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Nem utal meddőségre.
Szép napot
2024.03.23. 09:41:18
  Tisztelt dr. Úr!
21 éves lány vagyok. 2021-ben megműtöttek, mert fibroadenómát diagnosztizáltak a jobb mellembe. Viszont műtét után a mellbimbóm befelé fordult.
Ez jelenthet valami bajt?
Köszönöm válaszát.
Tisztelettel: Diána  
Emlő uh kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.23. 08:31:22
  Szép napot doktor úr! én voltam doktornőnél mert voltak a vizes cisztáim a petefékszken kaptam gyogyszert ami nagyon jó és hüvely kuppot volt viszont vissza mentem nem jó dátumkor és más doktornő is volt az is írt valami gyogyszert és hüvelykuppot de azota állandoan ég írritáló érzés viszketés és hiaba veszek crimazol vagy valami gyogyszert nem mulik… és a hüvely váladék egyszer normális mátszodszor fehér olyan mintha gombas fertozes lenne.. de nem tudom akkor miert nem mulik el a gyogyszerektől amiket szedek vettem symbo flora huvelykuppot is de az sem segitett felek orvoshoz fordulni hogy nagyobb baj lehet. es a hasam is van amikor nagyon nagyon szokott fájni es furcsa hangokat. kerem valaszoljon mert nagyon meg vagyok ijedve..  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Gynoxin krém külsőleg és gynohpilus segíthet.
Szép napot
2024.03.23. 08:19:41
  Szép napot! Olyan kérdésem lenne, hogy párommal múlthét szerdán védekezve együtt voltunk, ezen a héten, szerdán kellett volna megjönni neki. Nem szabályosan szokott meglenni neki, általában érzékeny a melle a mensi előtt, de nem érzi most. Ma fej és torokfájásra és hőemelkedésre kelt fel. Van ok az aggodalomra?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.23. 08:10:58
  Üdv! Azt szeretném meg tudni hogy ha 8 óránál többet volt a tampon bent akor lehet fertőzés ? És ha igen honnan fogom tudni?  
Nincs ok aggodalomra. De valóban érdemes hamarabb cserélni.
Szép napot
2024.03.23. 07:42:20
  Üdvözlöm! Fractionalt curettage 55x43x87 mm nőgyógyászati műtétre kellett mennem 2024.03.021- én. Nincs mensesem ez normális?
Azt mondták 2 hétig lesz !!
Megszeretnèm kèrdezni, hogy mivel álló munkát végzek mikor állhatok munkába?
Legyen szíves válaszolni köszönöm szépen.
Tisztelettel Elvira  
Műtét másnapján is dolgozhat akár.
Szép napot
2024.03.23. 00:39:34
  Jó napot kívánok tisztelt doktor Úr!
Policisztás szindrómával szenvedek, emelett trombózis hajlamos is van örökletesen. Ebből kifolyólag nem kaphatok semmien hormontartalmú gyógyszert. El vagyok hízva, leginkább a hasi és felső testrészeken, pattanásaim vannak, fokozott arc szőrzet is gyakori problémát okoz.
Mit tudnék kezdeni, hogy ezek el múljanak?
Köszönöm szépen a válaszát!

Tisztelettel: Mező Emese  
2x1 inofolic segíthet.
Szép napot
2024.03.22. 22:17:30
  Tisztelt Doktor úr,
Január 23-án lett felrakva a Levosert spirálom. Azóta nem jött meg, csak barnáztam eddig, szinte folyamatosan.
Ma viszont piros vér volt a WC papíron, ami megijesztett.
A leírás szerint akár ez is előfordulhat, de én mégis aggódom. Normális tényleg, hogy egyszercsak vérzem?
Adenomiózisom van, illetve endometriózissal műtöttek évekkel ezelőtt.
Köszönöm válaszát!  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.22. 21:56:11
  Tisztelt Doktor Úr!
Dermic 150 mg kapszulát kaptam (4db) erős hüvelyi candida fertőzésre, az első nap 1-et, 24 óra után a másikat, 1 hét után ugyanígy a másik kettőt írta föl az orvos. A tünetek (égő, viszkető érzés) a másiodik után nem szűnt meg. Kérdésem, hogy ez az adagolás nem csak megelőzésre elegendő?
Szükséges-e kiegészítö, hüvelyi kezelés? ( Pl. Canesten Uno, vagy bármi más).  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Gynophilus restore javasolt a kezelést követően.
Szép napot
2024.03.22. 20:59:12
  Kedves Dr. Úr. 22 éves nő vagyok. Jobb petefészkemen ciszta van, ha az kifakadt akkor lehet erős vérzésem? Köszönöm  
Lehet összefüggés.
Szép napot
2024.03.22. 20:35:56
  Kedves doktor úr!nekem most született csàszàrral a kis fiam aki 1 hónapos!én most voltam 6 hetes nőgyógyászati vizsgálaton és rendben volt minden de mondtam doktor úrnak hogy nekem vissza térő hólyag hurutom van ami a terhesseg előtt is meg volt és most megint és kaptam tőle kettő db Monural 3g port amit én az nap este az egyiket be is vettem es sajnos a kettő között nem hagytam ki napot és másnap vagyis tegnap a másikat sajnos nekem megy a hasam tőle és a kis fiamnak is fáj a hasa tőle mert ugye szopizik!esetleg meg tudná nekem mondani hogy ez mennyi idő mire ki ürül q szervezetemből? Mert sajnos a kicsi is szenved!És még annyi lenne hogy ön szerint mi a teendő ha ez a hólyag huruto nem múlik el?Mert sajnos 1 évben többször is elő jön:( válaszát előre is köszönöm!  
Maximum pár nap alatt kiürül a szervezetből.
Uro-vaxom segíthet hosszútávon.
3 hónapig szedje minden nap 1x1.
Szép napot
2024.03.22. 20:12:52
  Tisztelt Doktor Úr!
A kislányom 15 éves, és már borotválkozik odalent. Azt mondta meg vágta fent a nagyajkán a bőr és most meg van neki dagadva és genny jön ki a borsó méretű daganatból, ha nyomkodja. Én mondtam neki ne tegye. Már három napja megvágta, de most kezdet el gennyesedni, azt mondta. Mi baja lehet?
Köszönöm a válaszát!  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Bepanthen segíthet addig is.
Szép napot
2024.03.22. 18:42:10
  Kedves Doktor Úr!
Nőgyógyászati tenyésztés eredményéről kérném a véleményét!
A tenyesztés eredménye:
Nincs lactobacillus, gomba és fehérvérsejt negatív, gram+ coccusok.
Valamint hónapok óta pozitív:atopobium vaginie.
Kicsit ijesztő. Elmagyarázná kérem, mit jelent a gram+ coccus és van e teendő vele? Köszönöm  
Gram + coccusok egy gyűjtőfogalom, batériumok egyfajta besorolása.
Nincs ok aggodalomra, gynophilus segíthet. Használja 2 hétig.
Intim mosakodókat kerülje.
2024.03.22. 15:51:48
  Kedves Doktor Úr!
Alhasi fájdalmam van mar körülbelül 3 hete.Elmetem az hàzi orvoshoz és azt mondta , h lehet h méhből jövő fájadalom és fel írt fogamzásgátlót de meg érzek ilyen fesztitő érzèst vizelési inger is van de vizeletembe nem talàltak semmit.
Ez normàlis?  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.03.22. 15:35:58
  Üdvözlöm!
A Tibelia gyógyszernek mennyi idő után lesz hatása?
Nekem a hőhullámra lett fel írva.  
Pár hét.
Szép napot
2024.03.22. 14:37:36
  Kedves Doktor úr,
Kellemetlen...még ilyen nem fordult elő.
A fenekem között és a lábam között is viszketett már egy ideje,amit sokszor el is vakartam,gondoltam csak az izzadság miatt,gyakrabban tisztálkodtam.
Tusfürdő ugyan az,intim mosakodóm nincs is és nem szoktam közvetlen szappannal mosni sem.
Benéztem egy tükörrel mi a helyzet, olyan mintha száraz lenne a bőr,úgy néz ki mintha babapúderes lenne,ilyen nagy foltok és húzottabb is a bőr ott.Gomba lehet,vagy csak száraz a bőr?
Mi lehet? És mi a megoldás?
Köszönöm .  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.22. 14:32:56
  Kedves Doktor Úr!

Az orvosom a Sumetrolim antibiotikumot úgy írta fel, hogy napi 2x1-et szedjek, de a leírásában napi 2x2 szerepel.
Így is hatni fog a gyógyszer?

Köszönöm válaszát!  
Igen, kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.03.22. 13:56:32
  Üdvözlöm.

Biztos terhességről nincs tudomásom, fogamzásgátló tablettât szedek 6 hónapja.3-4 hete terhességre utaló tüneteim vannak(hányinger,szédülés,),de időközben megjött a menstruációm így nem gyanakodtam terhességre. A következő menstruációm 2 hét múlva lenne esedékes(naptár szerint2 nap mùlva lenne peteérésem),azonban mai napon nagyon erős alhasi görcseim(rendszertelenek) és nagyon erős,barna színű,darabos vérzés jelentkezett. Lehetséges vetélés állhat fenn? Ha igen, mikor kell orvoshoz fordulnom? Jelenleg egyedül vagyok itthon az 5 éves kisfiammal,így a hétvégén ügyeletre menni nem nagyon van lehetőségem.
Válaszukat előre is köszönöm szépen.  
Egyelőre legyen türelemmel.
Ovulációs panasz a legvalószínűbb.
Szép napot
2024.03.22. 13:43:19
  Jó napot kívánok én 6 hetes voltam amikor elhalt a kisbabam március 7 volt müszeres beavatkozás ezért már eltelt több mint két hét nem voltam a férjemmel és a hcg meg mindig mutatja a terhességet emellett vannak ojan jeleket ami erre utal nem értem hogy most akkor mi lehet a baj terhességem meg maradt de akkor mit vett ki az orvos kérem válaszoljon
Köszönöm szépen  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.22. 13:39:05
  Jónapot.
Azzal a problémával voltam nőgyógyádznál hogy a menstruációm már 10napja tart borzasztó görcsökkel, csinált egy ultrahangot ahol mindent rendben talált,nem írt fel semmit haza küldött.
Már most 12napnál tartok de a helyzet változatlan,mi lehet a baj?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Hüvelyi ultrahang mindenféleképpen.
Szép napot
2024.03.22. 13:13:29
  Tisztelt Doktor Úr!

17 éves lányom menstruációja felborult, többször vérezget egy ciklusban. 5 éve menstruál. Erősebb szőrösödés jellemzi, a hónaljából nemrég ki kellett venni egy csomót (hydradenitis suppurativa). Endokrinológián másfél éve már jártunk, nem találtak semmi kórosat, azt mondták, ilyen típus. Mivel csak rosszabbodik a helyzet, ismételten kértem egy hormonlabort, melynek eredménye (hasonlóan a másfél évvel korábbihoz) az alábbi:

3. NAPI LABOR

TSH supersensitiv megha: 3,720 mE/l 0,400 - 5,500
FT4: 17,80 pmol/l Valid K
FT3: 5,26 pmol/l Valid K

FSH: 5,68 mE/ml
LH: 18,3 mE/ml
Progeszteron : 2,1 nmol/l
Prolactin: 193,3 mE/l
24320 Ösztradiol: 296 pmol/l
24398 Tesztoszteron: 1,03 nmol/l < 3,50

21. NAPI LABOR

Progeszteron: 2,2 nmol/l
Prolactin: 219,7 mE/l
Ösztradiol: 215 pmol/l
Tesztoszteron: 1,06 nmol/l < 3,50

Nőgyógyászai UH negatív. Szeretném a véleményét kérni a laborról. Ön szerint normálisak ezek az értékek? Ha nem, kérném segítségét, mi lehet a megoldás a fogamzásgátlón kívül? Milyen vizsgálatokat célszerű még elvégezni?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!  
PCOS-re utalnak az eredmények.
2x1 inofolic segíthet, amennyiben nem szeretne hormonális kezelést.
Inzulin rezisztencia mérés is javasolt, illetve endokrinológiai konzultáció.
Szép napot
2024.03.22. 10:48:32
  Tisztelt Doktor úr!

Alábbi panaszok van.
39 èves leszek, 3 gyermek anyukája.
Nagyobbik 10 ves, kisebbek ( ikrek- kètpetèjű) 13 hónaposak, spontán születtek ők is. Gátmetszès törtènt, illetve másnap újra összevartak mert varat egy kèt helyen elengedte. Utána 6 hetes kontrolling mindent rendbe találtak de 2 kis vadhús szerűis nőtt illetve nem múlt el, egyik ahol eredetileg várták, gátnál, másik meg hüvely oldalán lenn. 3 hónaposak voltak ikrek mikor menstruáciom visszatèrt 25-26 naponta. ( Első terhessègem elött 28 naponta volt...aztán utána 25-26) Eleinte vèrzès nagyon erős volt aztán szèp lassan visszatèrt " amilyen volt". Jelenlegi problèmam hogy kb 1-2 hónapja hasam menstruácio nèlkül is görcsölget igaz peteèrèskor mindig szokott, derekam is fáj de ezt betudtam 2 kisgyerek állandó emelgetèsènek...
Legutóbbi vèrzèsem megjött 25 napra 4-5 napig szokott tartani de most nem múlt el teljesen, napokig barnás volt aztán kis vères majd egyre intenzívebben vères, vègül 6 nappal menstruácio elött " megjött" ha ez vègül az mert nem olyan mint szokott lenni. Jelenleg is tart .
Mielött jobban elkezdett volna vèrezni " idegentestèrzèst" èreztem hüvelyemnèl, megnèzve mintha valami kidudorodna húgyhólyagtól hüvelybemenetig...tampont mègis betudtam tenni de inkább betèt volt kènyelmesebb. Rá pár napra enyhe csomoszerűt èreztem kivül bőrön is hüvely alatt oldalt. Orvosomat hívtam áprilisra kaptam időpontot, másikat is felkerestem ott se kaptam elöbb. Mi lehet ez?
Menjek el mielöbb tb alapon ( nem szívesen rossz tapasztalatok miatt...).
Olvastam már mindenfèlèt hüvely/ mèlyelőressesről de egyiknél se volt vèrzès írva. Enyhe szètnyilthasizmom az van szülès óta.  
Nyugodtan lehet még türelemmel.
Szoptatási időszak alatt nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.03.22. 10:39:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Fülgyulladás miatt antibiotikumos orrsprayt írt fel az orvos. Jól gondolom, hogy a fogamzásgátló tablettát nem befolyásolja, hiszen ez az orrnál helyileg hat?

Köszönöm szépen a segítségét!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.22. 10:04:43
  Tisztelt Doktor Úr!

Std ötös panel csináltattam és Ureaplasma
fertőzésem van. Páromnak negatív lett minden. Vény nélkül kapható rá gyógyszer?
Plusz ha bevettem a gyógyszert,érdemes lenne egy összetettebb stb panelt csináltatnom Ön szerint?
Válaszát köszönöm szépen!  
2x1 doxyciklin 10 napig javasolt mindkettejüknek.
Vényköteles.
Szép napot
2024.03.22. 08:07:05
  Szép napot dr úr egy ojan kérdéssel fordulok magához ebben a hónapban még volt és elég sok alvat vér jőtt és már nincs meg de most pisilek de nem fáj a pisilés semmim és tőrlőm magam és véres de 48 éves vagyok már mi okozza ezt  
Perimenopauza előjele lehet.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.22. 07:39:57
  Jó napot! 33 éves nő vagyok, endokrinológus küldött el hormon vizsgálatra a ciklus 3-5. És 21. napjára, petefészek ciszták, szőrösödés, és rendellenes hízás miatt. A 3-5. Napi eredményét megkaptam, de sajnos az endokrinológushoz csak a 21. Napi vérvétel készenléte, és az utáni időpont kérés után jutok, és az még elég hosszú idő. Érdekelne az ön véleménye a 3-5. napi vérképemről. FSH: 9,2 IU/L, LH:3,2 IU/L, Prolaktin:175 mlU/L, Ösztradilol: 163.0 pmol/L, Progeszteron: 1.04 nmol/L, Totál tesztoszteron 0.93 nmol/L Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Andrea  
Ezek jó eredmények.
Szép napot
2024.03.22. 06:29:48
  Tisztelt Doktor Úr!
Párommal régóta szeretnénk babát, de sajnos szexuálisan ősszeférhetetlenek vagyunk mert én ha együtt vagyunk mindig fertőzésem , gyulladásom lesz és beteg leszek.Már felvettem oltást is a StroVac-ot.Antibiutikummal kikezeltek, de amint együtt vagyunk újra keletkezik a betegség.Mióta beoltottak azóta nem tudnak kórokozót kimutatni de gyulladás az van.
Az lenne a kérdésem hogyan lehetne , hogyan lehet az ilyen összeférhetetlenséget megszüntetni ?Hogyan lehetne gyerekünk
Köszönöm!  
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.22. 05:59:10
  Kedves Doktor Úr!
4 napja volt mégeltávolításom ( petevezetékkel) Da Vinci módszerrel.
A kérdésem az lenne ha székletürítés után enyhén véres a pisi vagy csak a wc papír az mennyire gond? Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
4 hét múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.22. 03:08:02
  Kedves Doktor Úr!

Méhenkívüli terhességem volt 2022 ben! Nem tudom hogy ez össze függhet-e a panaszommal.
A menstruációm előtt két alkalommal volt pisilés után a wc papír rózsaszín volt miután meg töröltem. A menstruációm el múlt 2 napja és megint rózsaszínes volt a papír. Ennek mi lehet az oka eddig ilyet még nem vettem észre.
Válaszát előre is köszönöm!  
Menzesz után viszonylag gyakran előfordulhat.
Nem utal feltétlenül kóros állapotra.
Tőzegáfonya segíthet.
Szép napot
2024.03.22. 03:07:05
  Tisztelt Doktor úr! 41 éves vagyok, lombikkal van egy 5 éves gyerekem,alacsony Anti Müller hormon miatt. A menstruációm 4 napja késik és enyhe szúró fájdalom van a méhemben. Savas íz a torkomban,puffadás,de egyéb panaszom nincs,se mellfeszülés, ami mindig jelentkezni szokott nálam a menstruáció előtt 1 hete. Menopauza,betegség vagy akár terhesség is lehet? Férjemmel nem védekezünk. Köszönöm válaszát.  
Amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.03.22. 01:44:19
  Tisztelt doktor ùr nekem egy olyan kèrdesem lenne hogy dysmenorrhea ba 16 eves koru lany bele halhat? Es elveszti a vèret ez mende monda vagy ez az szin tiszta igazsag?  
Nem igaz.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.22. 00:09:06
  Tisztelt Dr Úr ! Szonya vagyok azzal az érdekes kérdésel fordulok önhöz mert tanácstalan vagyok ,hogy elöfordulhat e terheség negativ terhesegi teszt és a havi ciklus kimaradása nélkül is? Ezt azért kérdezem mert páromal okt 28.án voltunk szexualisan együtt a rá következö meg az elmult idövalumokban is a havi ciklusom megjött csak sokkal kevesebb menyiségbe mint szokot lenni csinaltam terheségi tesztet ki indulva az eddigi terheségeimböl hogy mozdulasig mind a 3 teeheségem alatt megjött a havi ciklusom de negativ let viszont most március 6.án furcsa érdekes mozgásra lettem figyelmes ami érzetre olyan minthogyha két oldalt a egy nagy buborék ki akarna fesziteni és néha finoman mozog mintha simogatna belülröl ! Maga szereint elöfordulhat e hogy a magzat mozgást érzem vagy csak a szervezetem trefalkozik velem ugyanis a havi ciklusom most is meg jött ugyan ugy csak nagyon kevés ! Igy még sose jártam ezért informalodom mielött orvoshoz mennék ugyanis nem tudom hogy viszonyuljak a dolgokhoz! Válaszát elöreis köszönöm  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.03.21. 23:08:02
  Tisztelt Doktor Úr!
03.16-an kellett volna még jönni a menstruációmnak. De azóta sem jött meg. Mikor érdemes tesztet végezni vagy orvoshoz menni?
Köszönöm szépen. Tisztelettel  
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.03.21. 22:42:24
  Jó napot!
Tegnap reggel amikor pisiltem "hús cafatok" (nem tudok más hasónlatot) jöttek ki belőlem. Ez mi volt? Menjek orvoshoz?  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.21. 22:12:25
  Kedves Doktor Úr!
Gynoflor szedése után a kisajkak kivörösödtek,és olyan mintha egy réteget le mart volna.. rettentően fáj,csíp.Ez érinti a húgycsövemet is..mitől lehet?  
Túlérzékenységi reakció lehet.
Ne használja többet.
Egy hét szünet után próbáljon másik készítmény.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.21. 20:54:41
  Kedves Doktor úr,
Tavaly júliusban intramurális miomát állapítottak meg nálam, szednem kellett a premenst 3 hónapig. Sajnos a libidóm egyenlő lett a nullával. Esetleg lenne ötlete, miért ?
Továbbá kistesó kérdése felmerült, befolyásolja a mioma az esetleges magzatot ? Lehet gond ?
Köszönöm szépen, Q.  
Befolyásolhatja a terhességet, ehhez a pontos elhelyezés és méret is szükséges.
2x1 delphys segíthet.
De a göb eltávolítására is szükség lehet.
Szép napot
2024.03.21. 19:57:47
  Tisztelt Doktor úr!

A megvonásos vérzésem nem jelentkezett előző héten! 2 éve szedem a deciora fogamzásgátlót. Nem hagytam ki szemet. Csináltam két különböző tesztet, mindkettő negatív lett. Mitől lehet a kimaradás?

Köszönöm a válaszát!  
Fokozott stressz, életmód váltás, testsúly változás, betegség a leggyakoribb okok.
Szép napot
2024.03.21. 19:36:50
  Kedves DR.ÚR.
Kérdezném hogy 1983 ban születtem
Ma voltam nőgyógyásznál hogy felirassam a tablettát amit szedek Estella .
És azt mondta nem írja fel mert 40 éves vagyok és dohányzok. Mi a véleménye.
Köszönöm szépen, Melinda  
Hüvelygyűrű (Ringinel, Ladeering), drovelis, vagy Slinda jobb választás lehet.
Ezeknek kisebb a trombózis kockázata.
Szép napot
2024.03.21. 18:34:18
  Kedves Doktor Úr!

Az nem baj, ha kávé előtt vagy után 1-2 órával vettem be a Sumetrolim antibiotikumot?
Nem hatástalanítja, nem okoz bármi problémát?

Előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.21. 18:03:35
  Tisztelt Doktorúr!

Az lenne a kérdésem, hogy normális, hogy a hüvelybe helyezendő helyreállító kúpok/krémek égetnek? Eleve gyulladt a szemérem testem, néha ég és diszkomfort érzetem van. Voltam vele nőgyógyásznál, először antibiotikumot (szájon át szedhetőt és kúpot) majd második alkalommal Vitagyn C-t írt fel. Korábban próbáltam Lactinellet és Lactofeelt is. Mindhárom nagyon égeti a hüvelyemet és a külső területet. Jobban égeti, mint maga a panasz, amire szedném. Éjszaka felteszem és egész másnap nagyon kellemetlen.
Köszönöm válaszát!  
Használjon először fluconert 4 napinta egy dobozzal, Vényköteles.
Utána haszbaljon Gynophilus restoret helyreállításképp.
Intim mosakodókat kerülje.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő amíg fennállnak a panaszok.
Szép napot
2024.03.21. 16:26:28
  Kedves Doktor úr lenne egy kérdésem 19 én megjött és ma meg barnás piros hogy az mit jelent 1-2 nap szokott meg lenni  
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra. Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.03.21. 16:23:35
  Jónapot! Olyan panaszom lenne hogy február 12.-én volt meg az utolsó menstruációm, és már 11napja késik..tesztet még nem csináltam viszont gondolkodtam rajt..ön szerint? Mikor lenne érdemes tesztelnem?  
Érdemes végezni egyet.
Szép napot
2024.03.21. 14:52:12
  Tisztelt Doktor Úr!
A kislányom 15 éves, és már borotválkozik odalent. Azt mondta meg vágta fent a nagyajkán a bőr és most meg van neki dagadva és genny jön ki a borsó méretű daganatból, ha nyomkodja. Én mondtam neki ne tegye. Már három napja megvágta, de most kezdet el gennyesedni, azt mondta. Mi baja lehet?
Köszönöm a válaszát!  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.21. 14:24:16
  Jó napot! 42 éves vagyok és még szűz. Vérzési rendelleneségeim vannak és élénk piros vérrögök is jönnek a menstruációval. A méhem hátrahajló, a petefészkemet nem látják a hasi UH. Hogyan lehet megvizsgálni? Petefészekciszta? Valami más? Köszönöm válaszát.  
Kontroll hasi ultrahang javasolt.
Látszódia kell ezen is a petefészeknek.
A cisztás elváltozás általában jól látszik minden esetben.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.21. 13:06:44
  Kedves doktor úr
Mai ultrahangos leleten ez áll j.o.ov.29×29mm benne kisebb foll-ok
Ez utalhat terhességre? Válaszát előre is köszönöm  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.03.21. 12:56:13
  Tisztelt Doktor úr!
Az utóbbi hónapokban nagyon rendszertelen lett a menzeszem és most is hetek óta késik (nem vagyok terhes).
Alhasi nyomó - feszülő érzésen kívül semmi panaszom nincs.
Ön szerint mi okozhatja ezt a furcsa feszítő érzést kb. a petefészkek (leginkább a bal) környékén?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.21. 10:58:26
  Kedves Doktor Úr! Holnapra várnám hivatalosan a menstruációm. Tegnap elkezdtem picit barnázni, csak a papíron látom pisilés után. Eddig sosem fordult velem elő ilyen. Kóros lenne ez? Nemrég veszítettem el a szüzességesm, az bezavarhat esetleg hormonálisan? Óvszerrel védekezünk, sosem volt megszakítás, így nem tartom esélyesnek a terhesség miatti barnázást, de a kisördög azért bennem van. Mi más okozhat ilyet, ez kóros lenne? Összefügghet ön szerint azzal, hogy most kezdtem új munkahelyen és stresszelek, egy hónapja minden nap 5 órakor magamtól ébredek. Milyen hormon okozhat ilyet, esetleg ön szerint a kortizol lehetséges? A terhességes barnázás igaz, hogy 1 héttel előtte van és csak 1 napig, ez a beágyazódás, és ha több nap barna akkor nincs okom ekapcsán aggódni? Elmagyarazná kérem? Aggódom és csak egy hónapra kaptam időpontot a nőgyógyászhoz. Nagyon köszönöm!!!  
Nincs ok aggodalomra.
A szüzesség elvesztése és a fokozott stressz is okozhat ilyet.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.21. 10:06:21
  Jó napot doktor úr peremestruácio szindróma mijen gyogyszer szedheto  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.21. 08:58:38
  Kedves Doktor úr!

2023. június rákszűrés asc-us eredménnyel, egyéb hr hpv pozitív, cin-tec negatív.
2023. november rákszűrés negatív, egyéb hr hpv pozitív, cin-tec negatív.
Most került sor az ismételt ellenőrzésre, várható rosszabb eredmény? Lehet ebből hirtelen HSIL?
Időközben a gardasil-9 védőoltásokat felvettem.  
Nincs ok aggodalomra.
Mindent jól csinált.
Szép napot
2024.03.21. 08:50:19
  Üdv! Ha nemrég veszítettem el a szüzességem, előfordulhat olyan, hogy tegnap a papiron már láttam hogy elkezdett megjönni a menstruációm, de másnap most olyan, mintha mégse jött volna meg? Van aggódni való?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.21. 07:40:20
  Kedves Doktor úr!
A ciklus 14.napján minimalis veres- barnas folyasom volt. A ciklus 14-15 Napjan egyutt voltunk a férjemmel mert rajta vagyunk a baba projekten. A ciklus 16. Napjan pedig tojasfeherjés nyakot tapasztaltam. Van esely a teherbeesesre? Normalis ez a folyamat?  
Igen, van, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.21. 06:51:38
  Tisztelt Doktor Ur!
7hetes terhes vagyok, lassan 3hete beteg. Reggelente felkohogok, es az orrombol is sargas valadek jon, napkozben szaraz kohoges es orrdugulas van csak. Altalanos allapotom jo, lazam nem volt. Csaladorvosom Augmentint irt fel mar egy hete(tudja hogy terhes vagyok) de kerdeztem a nogyogyaszt aki azt mondta ha nincs lazam ne szedjem az antibiotikumot, terhesen hosszabb a gyogyulas. Minimalis javulast erzek csak, gyogynovenyes kapszulakat hasznaltam idaig. Ugye a betegseggel nem artok a babanak? Illetve tenyleg nem kell az antibiotikum?  
Nem árt vele, szedheti is az antibiotikumot.
Szép napot
2024.03.21. 05:57:28
  Tisztelt Doktor úr!
Az utóbbi időben különös a menstruációm. Van benne rendszeresség, de mégis más. Körülbelül 5 hónapja szokatlan. Van olyan,hogy később kezdődik a menzesz van olyan,hogy hamarabb . Egyszer normális másik alkalommal meg csak pár napos pecsételés. Előző, hónapban is úgy volt ,hogy a várt menstruáció előtt 5 nappal jelentkezett pecsételő vérzés mely 1 napig tartott. Most pedig már 30 napnál járok és most is csak pecsételés van ,de jelentős alhasi görcsök vannak. A nőgyógyász minden alkalommal azt mondja ,hogy hüvely heveny gyulladás van. Azonban minden tesz gombás fertőzéskre, rákszűrésre negatív (szerencsére). Úgy érzem alaptalanul ír fel kúpot mindig az orvos és nem vizsgál meg rendesen. Legutóbb már volt hüvelyi ultrahang is ahol semmi krónikus elváltozás nem volt. Csináltattam synlab-al pajzsmirigy csomagot ahol a T4-es hormon a normál érték felett volt bár nem sokkal ,de felette. Azt mondta a háziorvosom normális, hogy a normál értek felett van valamivel és nem tulajdonítanak neki semmit. Már van ciszta a mellemben, nyirokcsomómban volt nem egyszer orrpolipom de mindig csak a tüneteket kezelik nem vizsgálnak ki . Ha magán úton járnék utána mi lehet a probléma milyen orvoshoz menjek ? Nőgyógyász és endokrinológus? Köszönöm a választ előre is!  
Mindkét ellátást igénybe veheti.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.21. 00:22:51
  Tisztelt Doktor úr!

Két hete jártam nőgyógyászaton égő, viszkető panasszal “odalent”. Macmiror-t és Lactinelle-t írtak fel, viszont a kúra végén (1 db kapszula maradt) picit előbb menstruálni kezdtem.. Ezt az egy darabot használjam a menszesz után? Illetve, a Lactinelle-t mennyi ideig érdemes használni?
A tüneteim enyhültek, sőt el is múltak.. Így is javasolt STD szűrésre mennem?

Köszönöm a választ!
Anna  
Menzesz után folytatható szükség esetén.
Nem szükséges std szűrés.
Szép napot
2024.03.20. 23:02:34
  Kedves Doktor úr! Szoptatás végén járok a babámmal, már nem ígényli, én kb 2-3 naponta fejem picit mert akkor kezd feszülni. Viszont, 2 tejcsatornából az egyik mellemből csütörtöktől tej ürül. Ma alaposabban megmasszíroztam nehogy gyulladás legyen, fejtem a sárgás részből azóta érzékenyebb a mellem. A kérdésem az lenne, hogy mennyire normális ilyenkor mikor próbálom elapasztani a tejet a bátorság szín, illetve kb mikor apad el a tej? Köszönöm  
Állott vizes borogatás, illetve keves folyadékbevitel segíthet.
Szép napot
2024.03.20. 22:58:39
  Tisztelt Doktor Úr!
A második levèl misee fogamzásgátlót szedem de vasárnapot óta vèrzèsem van holnap veszem be az utolsó pirosat ès pènteken következik a placebo mikorra várható hogy eláll a vèrzès? Köszönöm előre is válaszát!  
4-7 nap.
Szép napot
2024.03.20. 22:22:38
  Jo estét Doktor Úr!
Mitől csíphet a húgycsövem? Ki van vörösödve?! Volt vizelet tenyésztésem ami negatív lett,hüvelyflóra helyreallitot használok most.Lehet ki marja?  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.20. 21:35:14
  Kedves Doktor Úr!

Férjemmel babát tervezünk; Sumetrolimot szed éppen légúti megbetegedésre. Lehet próbálkozni 2 hét múlva, vagy mennyi időt kell várni, míg kiürül az antibiotikum a szervezetből? Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan próbálkozhatnak kezelés után.
Szép napot
2024.03.20. 21:23:32
  Tisztelt Dr úr a menstruáció előtt vagyok ma 4 nappal csináltam 2 különböző márkájú tesztet délutáni vizeletbol mint kettő teszt 25 érzékenység pozitív lett egyből mind kettő teszt igaz halványan de eléggé latszik rózsaszín mind két csik lehetséges ilyen korán ki mutatja hogy terhes vagyok ugye nem lehet kémiai terhesegi vagy méhen kívüli??? Nagyon szeretnénk babár kérem válaszoljon köszönöm Dzsenna  
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.03.20. 21:02:22
  Kedves Doktor Úr! néha jelentkezik nálam szex közben pár pózban ( főleg mentsruáció előtti napokban) tompán szúró alhasi fájdalom, ahogy pózt váltunk elmúlik, más panasz nincs. Én elég szűk típus vagyok, páram viszonylag hosszú pénisszel rendelkezik, lehetséges hogy alkatilag nagy nekem és ezt érzem pár pózban? Nem megy extrán mélyre. Vizsgáltassam? Ciklusom, menstruációm rendben.  
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Amennyiben panaszai fokozódnak, nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.20. 20:12:51
  Kedves Doktor Úr!

Nőgyógyászati leleten "ujjnyi nyitott nyak csatorna" Szerepel.
Szülés után fél évvel, jelenleg nem vagyok terhes.
Okozhat e ez a későbbiekben gondot egy következő terhesség során?
Van e bármi hátránya / teendő?

Köszönöm kedves válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.20. 19:51:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Fél éve szültem, a mai nőgyógyászati vizsgálat alkalmával megállapították hogy 1cm-t nyitva maradt a méhszájam.
Ez okozhat problémát a jövőben ?
Kell ezzel kapcsolatban bármilyen elővigyázatosság ,vagy mi a teendő?

Előre is köszönöm !  
Nincs ok aggodalomra.
Nem igényel teendőt.
Szép napot
2024.03.20. 18:37:58
  Jó napot. Tablettát szedek. Kedden fog elmúlni 26. És 28ra van időpontom rákszűrésre
27en találkozok barátommal lehet akkpr előtte való este szex?
Vagy az nagy baj? Látni fogja? Szólni fog? Nem tudom atrakni mert így is 2.jara kertem időpontot.:/  
Érdemes tartózkodni az együttléttől 1-2 nappal a szűrés elitt5.
Szép napot
2024.03.20. 18:35:59
  Jó napot!
44 éves vagyok eddig pontosan megjott mindig.
Az utolso mestruacio után 10 napig enyhe "barnázas" volt.
Majd a következő menstruaciom 6 napja késik.
Lehet hogy már kezdodik a változókor?
Köszönöm szépen válaszát!  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2024.03.20. 18:02:53
  Kedves Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy ha orálisan voltunk együtt a párommal és esetleg volt rajta gomba/baktérium (nincsenek tünetei), akkor a szájban is megjelenhet a fertőzés? Milyen tünetei lehetnek és igényel kezelést?
Valamint így vissza tudja nekem adni a fertőzést egy újabb orális együttlét alkalmával? (Én vagyok a női fél).

Köszönöm a segítségét!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.20. 16:07:50
  Jónapot kívánok.
A minap voltam nőgyógyászaton mert kimaradt a menstruációm PCOS miatt.
A jobb ováriumban 34 x 23 mm
A balban pedig 33 x 20 mm
Endometrium 6 mm
A megállapított diagnózis szekunder amenorrhoea
Azt szeretném kérdezni hogy ezek mit jelentenek? Mert nem kaptam az orvostól ezekre magyarázatot.
Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot kívánok!!  
PCOS gyakran okozhat vérzéskimaradást, vagy rendszertelen menzeszt.
Dienille, vag Omission daily, vagy inofolic segíthet.
Szép napot
2024.03.20. 14:42:04
  Tisztelt Doktor Úr!
A nőgyógyászom felírt gyulladásra FLUOMIZIN 10mg hüvelytablettát. Laktózérzékeny vagyok és mióta a második tablettát használtam, azóta hányingerem van, ráz a hideg folyamatosan. Éjjel sem voltam jól. Lehet összefüggésben a laktóz-monohidráttal, mely összetevője a tablettának? Válaszát előre is köszönöm. Andrea  
Lehetséges.
Inkább hagyjon fel a használatával.
Szép napot
2024.03.20. 13:57:20
  Üdv kedves Dr úr nagyon félek tegnap derült ki hogy 4 hetes terhes vagyok és szedtem a 0.25 frontint napi 2 db ot panikbetegseg miatt lehet valami baj a babával???? 2 éve szedem amugy a frontin most miota tudom.hogy baba lesz nem.vettem be ön szerint lehet baj a babával? Udv Rubina  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.20. 13:47:21
  Kedves Doktor Úr!
4 napja késik a menstruációm.Tesztek reggeli vizeletből negatívak.Görcsöl a hasam és mintha fel lenne puffadva az alhasam.Hasonfekve kényelmetlen.Melleim érzékenyek és reggelente ha nem eszek nagyon szédülök és hányingerem van, pedig eddig soha nem reggeliztem vagy nagyritkán.Lehetséges a terhesség?Köszönöm a válaszát!  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.20. 13:22:55
  Tisztelt Doktor Úr!

Van egy miomam ami nem okoz problémát. 43x60x41 mm. Az lenne a kérdésem, hogy infraslim vacumos biciklibe mehetek-e tekerni? Köszönöm. Nikolett  
Nyugodtan.
Szép napot
2024.03.20. 13:12:00
  Tisztelt Doktor úr!

Az lenne a kérdésem, hogy a kezeletlen chlamydia fertőzés mennyi idő után okozhat meddősséget, petevezeték elzáródást?
Válaszát előre is köszönöm  
Évek alatt.
Szép napot
2024.03.20. 13:06:50
  Kedves Dr úr egy SOS kérdésem lenne 5 nap van még hátra ahoz hogy meg jöjjön a menstruációm de me wgy exepil terhességi teszt csik pozitív lett igaz a masik csik az halvány de egyböl ki jött a csik akkor terhes vagyok biztosra??
Attol félek hogy enyire korán ki muttata ugye nem méhen kívüli lehet??
Még nem volt amugy méhen kívüli terhesegem babat amugy szeretnénk válaszát várom jennifer  
Nem utal méhen kívüli terhességre.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.20. 12:36:21
  Szép napot! Olyan kérdésem lenne hogy most lesz az érettségim és nagyon stresszelek és holnap kellene a menstruációmnak megjönnie, egyszer voltunk együtt a párommal óvszerrel védekeztünk de már azon is pánikolok, hogy mikor jön meg.. a stressz rá tesz a menstruációm késésére?  
Stressz legtöbb esetben okozhat változást a ciklusban átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Sok sikert.
Szép napot
2024.03.20. 12:28:09
  Tisztelt doktor Úr.

Az lenne a kérdésem hogy menstruációm előtt 10 nappal volt enyhe barnás színű folyásom majd ilyen halovány rózsaszín. Lehet esetleg terhesség vagy valami más az oka.? Köszönöm szépen a választ.  
Ovulációs tünet valószínűbb.
Szép napot
2024.03.20. 11:02:36
  Kedves doktor úr!
22 éves fiatal hölgy vagyok , körülbelül 3 évig szedtem fogamzásgátló tablettát , az éven januártól màr nem , a menstruációm az első hónapban rendesen megjött , viszont két hónapja nincsen, csináltam terhességi tesztet is többet ami negatív, természetes módszerekkel próbáltam meg indítani forró fürdő, bor, nem stresszelek és kipihent vagyok ilyenkor ,mire kell számitani? Mennyi idő múlva térhet vissza, januárban volt vérvételem és hasi ultrahangom is ahol semmi nem derült ki csak annyi, hogy befelé forduló méhem van. Kezdek aggódni, sajnos a gyógyszer szedése előtt sem volt beállva a menstruációm.Esetleg tudna valami olyat ajánlani ami segíthet a beindításában?  
Premens segíthet.
Nyugodtan legyen türelemmel.
Szép napot
2024.03.20. 10:31:15
  kedves Doktor úr!
SilverQ hüvelykúpot menstruáció alatt is lrhet használni vagy utána érdemes elkezdeni?
elore is koszonom valaszat.  
Menzeszt érdemes kihagyni.
Szép napot
2024.03.20. 10:04:34
  Kedves Doktor Úr!

Antibiotikum mellett párhuzamosan kell használnom 5 napig bórsavas hüvelykúpot és csak utána kezdhetem a hüvelyi probiotikumot használni, 6. naptól, viszont onnantól is még két napig szednem kell az antibiotikumot.

Nem áll fenn a veszélye, hogy így megint kiújul valami fertőzésem, mivel csak a 6. naptól tudom használni a probiotikumot?

Előre is köszönöm!  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.03.20. 09:55:42
  Kedves Doktor úr!
7+3 hetes terhes vagyok, első terhesség. Jövő hétvégére egy hosszú utazás (kb 12 órás autóút) van leszervezve. Kérdésem, hogy az első trimeszterben egy ilyen hosszú utazás bevállalható-e, illetve milyen kockázatai lehetnek?
Válaszát előre is köszönöm!
E.  
Amennyiben panaszmentes, nyugodtan mehetnek.
Érdemes többször megállni egy rövid pihenőre.
Szép napot
2024.03.20. 09:51:46
  Kedves Doktor úr,

rézgyöngy hormonmentes fog. gátló felhelyezése után mennyi ideig javasolt még védekezni óvszerrel?

Illetve normális-e hogy sem én sem a párom nem érti közösülés során a rézgyöngy felhelyezö zsinórját?

Várom válaszát köszönettel  
Nem Szükséges felhelyezést követően más módon is védekezni.
Az a jó, ha egyikük sem érzi.
Szép napot
2024.03.20. 09:27:05
  Kedves Doktor Úr!

Ha kb 10 évvel ezelőtt nem szedtem végig egy antibiotikumot (Sumetrolim), hamar abbahagytam, de most megint szednem kell, akkor lehet, hogy most meg nem fog hatni, mivel x éve nem csináltam végig a kúrát?

Köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra. Szép napot
2024.03.20. 09:09:12
  Tisztelt Doktor Úr!
2 napja Portex 74 - hüvely gyűrű felhelyezès volt. Félek a kemény pvc anyag mellèkhatàsaitól.
Kellemetlen szúró, feszítő èrzèsem van az alhasamba, s nyomó èrzès vègbèl körül.
Kèrdèsem: el kellene távolítani? félek az esetlegesen felmerülhető hüvelyi fekély stb. miatt a kemènysègèt, ridegsègèt illetlen is.
Köszönöm válaszát.  
Kisebb méretre csere megfontolandó, amennyiben panaszai 1 hét múlva is fennállnak.
Szép napot
2024.03.20. 08:52:31
  Tisztelt Doktor úr!
Szinte havonta előjön egy hüvely körüli viszketés, voltam nőgyógyásznál és minden gomba/baktérium negatív. Szeretném megkérdezni, hogy ha valóban nem gomba de én időnként bekenem gynoxin krémmel (csak kívülről), azzal tudok e nagyobb bajt csinálni? Emelett pedig ha esetleg szárazságtól lenne ez az irritáció és viszketés, arra mit próbálhatnék ki? Volt korábban gombám és nem olyan módon/nem folyamatosan viszket, inkább mintha száraz lenne és irritált a hüvely környéke. (27 éves vagyok, nincs partnerem)
Köszönöm előre is!  
Használhatja.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.20. 08:30:02
  Jónapot Doktor úr!
Tavaly júniusban megállapitták gyomor fekély nyombel. Refluxos vagyok ennem kellett rá gyógyszereket antibiotikum fertőzésbe volt halistenek gyógyszerek segítségével helyre hozták de azt mondták beteges a gyomrom.nem règ tudtam meg 6 hetes terhes vagyok és 2 hete folyamatosan amit eszek minden kijön innivaló is újra iszok eszek utána is és gyötör a hányinger nagyon közben jatcik a tavalyi betegség is . Az lenne kérdésem ilyenkor mit lehetne tenni meg lehet tartani így babát nem tudhatni végig ezt csinálom és évvel nem okozodó terhesség babának nekem nem lesz gondom .  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot.
Rendszeres gasztroenterológiai felülvizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.20. 08:00:10
  Kedves Doktor úr! Másfél évig folyamatos hőemelkedésem volt, voltam góc kutatáson, de végül nemtaláltak semmit abba maradt az orvos hogy ez a covid miatt visszamaradó dologlehet szerinte. Többször jártam maszek fogorvoshoz tömetni és stb.. Közben 1 évnyi próbálkozás után hálisten teherbe estem, végül sajnos méhen kívüli terhesség lett belőle de a terhesség alatt megszüntetés a hőemelkedésem is elkellett távolítani a bal petevezetékem sajnos a hőemelkedésem visszatért, 2 héttel a műtét után elkellett ménem a fogorvoshoz de csak a körzetihez tudtam menni az volt legközelebb csinált röntgen és kiderült hogy góc van a fogam alatt azt mondta ez okozhatja a gyulladást másfél éve, és az lenne a kérdésem hogy ez a gyulladás közre ját játszhatott a méhen kívüli terhesség hez? Illetve károsodhatottak gyulladás által a petevezetékek? Január 26. Műtöttek doktor úr szerint mikor javasolt újra próbálkozni? Érdeme valamilyen plusz vizsgálat pl petevezeték átjárhatóság? Mekkora az esély ilyenkor hogy megint méhen kívüli terhességem lesz? Elnézést a hosszas írásért és a rengeteg kérdésért ezekre nem kaptam sehol nagyon választ, válaszát előre is köszönöm Tisztelt Annamari  
Nincs köze hozzá.
Nem károsodott.
Már próbálkozhatnak.
Átjárhatósági vizsgálatot lehet végezni.
Statisztikailag picit nagyobb az újabb méhen kívüli terhességre az esély.
Szép napot
2024.03.20. 06:54:06
  Jó napot kívánok én 36 éves nő vagyok és 15 napja mestrualok erős vérzés van  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.20. 05:38:37
  Jo napot Dr úr! azt szeretnèm kèrdezni, hogy januárban volt spontán vetelèsen, februárba es eben a honapban ( márciusban) sem c/volt havi ciklus, csináltam tesztet de negativ lehetsèges a terhesèg? vagy csak tob idő kel a szervezetemnek  
Időre van szükség.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2024.03.20. 04:38:41
  Tisztelt Dr.úr! Én olyan kérdéssel fordulnék önhöz hogy 25 éves vagyok szúró görcsökkel a petefészkeknél,és menstruáció ki maradassal mentem nőgyógyászhoz ahol azt allapitotta meg hogy kp tág hüvely ,portio hátul, folytatásban kp nagy méh anteflexioban szabad környezetben
TVS:77x37mm uterus ,6mm endom
Bal ov sec.folikulusok
Jobb old egy 20mm folikulus látható .
Kerdesem az lenne hogy terhessegi tesztet miert kert laboratoriumi keretek kozott es mik ezek a folikulusok ? Bno kod a terhestesztnel N9110
Norcolut tervezett meg ennyi van a leletemben ... Nincs partnerem egyaltalan (terhes nem lehetek ) felek hogy mi lehet mert azt kerdezte a dr ur hogy szeretnek e gyereket (van 2 lanyom ,es inzulinos cukros vagyok 8eve)a cukraim nem stabilak  
Tüszőt jelent, ami élettani.
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Nincs szükség kezelésre.
Premens, vagy inofolic segíthet.
Szénhidrát anyagcsere rendezése javasolt.
Szép napot
2024.03.20. 00:30:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Menstruációval együtt fellépő irritációt, viszketést/égést tapasztalok, amint megjött jelentkeztek a tünetek is. 3. honapja nem szedek fogamzasgatlot, szeretnek majd visszatérni ra egyebkent, ez összefüggésben lehet vele vagy a menstruacioval vagy inkább valamilyen fertőzésre utal? Esetleg valamilyen gyógyszer hatásos lehet?  
Lehet hatással a fogamzásgátló abbahagyása.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.20. 00:26:37
  Tisztelt Doktor úr!

Február utolsó hetében kellett volna megjönni a menstruációmnak (erre utaló jelek voltak is hasi,derék fájdalom,mell duzzadás és érzekenység) majd csak március 10.én jelentkezett kis barnás vérzés, majd rá 2 nap múlva olyan mintha kiszakadt volna valami véres fehéres valami jött ki , utánna még 2-3napig volt vérzés és megszünt minden. Mintha normális menstruáció lett volna. Kérdésem hogy mi lehet ez? Kell evvel orvoshoz fordulni?  
Egyelőre elég figyelni az esetleges változásokat.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.19. 21:48:22
  Kedves doktor úr!
Égő viszkető érzést érzek hetek óta , együtt lét alatt bevéreztem s 8 napja késik próbáltam tesztet de negatív lett, nemtudom hogy az befolyásolja e a tesztet ha nem reggel csináltam.  
Befolyásolhatja.
Szép napot
2024.03.19. 21:12:41
  Kedves Doktor Úr!

A barátnőm hormonális fogamzásgátló tablettát szed. 21 napig beveszi minden nap, utána pedig mensi alatt nem szedi. A nőgyógyász írta fel és ezt javasolta. A védelemmel kapcsolatban sok helyről hallja, hogy nem kell külön védekezni, pl. gumióvszerrel. Mi eddig a 21 napban óvszer nélkül szeretkeztünk, viszont próbálunk arról is pontos információt kapni, hogy most a 7 napban is szükséges a gumióvszer használata, vagy ebben az időszakban sem eshet teherbe és hat a tabletta?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem szükséges rendszer gyógyszerhasználat mellett.
Ugyanakkor menzesz alatt érdemes kerülni az együttlétet.
Szép napot
2024.03.19. 20:53:29
  Jo estét kívánok 10 napon van szülésig de még semmi jelle hogy beindulna a szülés magától esetleg ebben a pár napban lehet rá esély?  
Barmikor beindulhat.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2024.03.19. 20:41:46
  Jó napot!
November óta próbalkozunk a babàval,de eddig sikertelenül
Minden hónapban pontosan jött meg,mióta próbalkozunk késik,rádasul első nap szinte pecsetelő verzesem van,de azis csak halvany,mire masnap kialakul rendes verzessé. A hasam allandoan fel van puffadva,megőrülök az édességèrt,pedig sokaig nem ettem cukrosat sem.A tesztem negativ. Lehet megis baba a dologban vagy mas lehet a baj ?  
Teszteljen újra 2 hét múlva.
Szép napot
2024.03.19. 19:54:40
  Üdvözlöm!
3 napja nagyon sok halat eszek,így a vizeletemnek hal szaga van.Ez lehet összefüggésben ? Vagy fertőzés jele?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.19. 19:52:56
  Jó napot Dr. Úr. Ha aktus után 18 nap már eltelt akkor pontos eredményt mutat, ha este is csinálom a terhességitesztet? Köszönöm a válaszat  
Legalábbis egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.03.19. 19:41:14
  Udvozlom ugye egesegugyi kuret utan mar nibcs ujjab vizsgalat  
Kontroll műtét után kb 4 héttel mindenképp javasolt.
Szép napot
2024.03.19. 18:39:26
  Kedves Doktor Úr!

A hüvelykenet vizsgálat során kiderült, hogy alacsony csíraszámú a lactobacillus flóra.
Ezzel mi a teendő, sok hüvelyi probiotikumot kell használni?

Előre is köszönöm a segítséget!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.19. 18:38:35
  Udvozlom!
A parommal 1honapja nem vedekezunk, voltak tuneteim viszont 5nappal a vart mensi elott elkezdtem verezni, nagyon eros gorccsel, puffadassal, szedulessel es lazzal. Lehetek terhes?  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.03.19. 17:56:40
  Kedves Doktor Úr!

A Sumetrolim antibiotikum jó bélbaktérium kiirtására a hüvelyből/bélbaktérium kolonizáció okozta problémára?

Köszönöm a segítségét!  
Attól függ milyen kórokozóról van szó.
Szép napot
2024.03.19. 16:43:04
  Tisztelt Doktor úr!
26 éves nő vagyok! A decemberi cytologiai eredményem LSIL re pozitív lett. Deflagyn kúrát javasolt a doktor úr és kontrollt. A párommal lombik előtt vagyunk , jelenleg spontán próbálkozunk még, befolyásolhatja a teherbeesést peteéréskor? Hagyjam ki azt a pár napot?  
Nem befolyásolja döntően.
Nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2024.03.19. 15:59:15
  HÓ NAPOT KIVÁNOK.A kérdésem az lenne, hogy a vizelés nagyon nehezen jönn.Az urológus Prosolin 0,4 MG ÍRTA FEL.Este 1 db kel bevenem.Már lassan 1- éve szedem 76- éves vagyok magas a vérnyomásom, epehólyagal mütve vagyok Mostanában sokat vagyok rosszul,Mddig szedhetem a Prosolint ezt kérdezném.,?Várom válaszát :Üdvözlettel :Mária.  
Urológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.03.19. 15:37:46
  Üdv! A lányom 27 eves ferjnel van.kiderult h babájuk lesz.01.18.an volt az utolso mensese de neki hormonalis problemak miatt sajnos nnics rendes ciklusa. Jo kapcsolatot apolok igy elmondta h 02.17 en volt a parjaval ugy h nem vedekeztek. Es kb igy 5 hetes lehet abortuszra kuldtek mert 03.12.verzese volt ami azota is tart kis mertekben semmi mas tunet egyik orvos megallapitotta h terhes de szivhang nincs petezsak ok a masik h nincs embrio es petezsak se a harmadik h van embrio petezsak is de szivhang meg nincs.kérdes most akkor mi is van?03.22.re kiirtak mütetre.Mihez kezdjen most ?mikor lehet szivhang egy embrinal ?annyi mindent olvasni .koszonom valaszat.  
Kb 6 hetes kortól mutatható ki a szívhang ultrahang vizsgálattal.
Amíg nincs egyértelmű diagnózis, addig várnék a beavatkozással.
Szép napot
2024.03.19. 14:41:26
  Jó napot Dr. Voltam hasi ultrahangon és a papíromba azt írták bele , hogy fejletlen de békés uterus. Ez pontosan mit jelent ? Ettől még tudok gyereket kihordani vagy nem ? 23 éves leszek.  
Abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.19. 13:58:04
  Tisztelt Doktor Úr! Kb masfel eve kuzdok a candida virussal. Nogyogyasznal tobbszor jartam, szinte mar mindent kiprobaltam, akkor is visszater a viszketes es kellemetlen szag.
Egyszeruen nem hiszem el, hogy nem lehet ettol megszabadulni. Reggel este mosom magam, ha otthon vagyok tobbszor is, higieniaval gond nincs és megis 2-3 h mulva erzem a kellemetlen szagokat. Menzesz elott foleg,es menzesz utan az elso napok borzasztoak. Semmilyen gyulladasom nincsen, rakszures negativ.
Mit tanacsol?  
Gynophilus segíthet.. Intim mosakodókat kerülje.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő par hétig.. Szép napot
2024.03.19. 12:58:18
  Kedves Doktor Úr!

Hüvelygombára kaptam bórsavas hüvelykúpot és gyulladásra Sumetrolim antibiotikumot.
Az antibiotikum bakteriális hüvelyfertőzésre is használ?

Előre is köszönöm válaszát!  
Segíthet.
Probiotikum mindenképp javasolt mellé, Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.19. 11:36:58
  Tisztelt Doktor Úr!
Tovabbra is szedem az Inofolicot ahogy tanacsolta.
Sajnos eddig még eredménytelenül.Közben volt egy beültetésem ami szintén nem sikerült.
Most hallottam egy injekcióról a Gynatrenről.
Be szeretnénk adatni mivel 40+ vagyok és az időm fogy.
Szeretném kikérni a véleményét hogy segíthet e ha beadatjuk?
Illetve a barátcserjét dicsérik hasonló helyzetben hogy segíthet.
Válaszát előre is köszönöm.  
Kipróbálhatja. Személyes tapasztalatom nincs a vakcinával kapcsolatban.
Premens vagy velfem is segíthet.
Szép napot
2024.03.19. 11:17:59
  Kedves Doktor Úr!

Kaptam gombára meg baktériumra, gyulladásra antibiotikumot 7 napig, meg hüvelykúpot, bélbaktérium kolonizáció meg gyulladás miatt.
A páromnak nem írt fel semmit, baktériumra nem kell semmit használnia, azt nem tudja nekem visszaadni?
Csak valami urológiai vizsgálatot említett.
Gombára elég, ha Canestent használ külsőleg?

Köszönöm válaszát!  
A kezelés ideje alatt, illetve amíg panaszmentes nem lesz érdemes kerülni az együttlétet.
Így elkerülhető a visszafertőzés.
Canesten krém párjának elég, amennyiben vannak neki is panaszai.
Szép napot
2024.03.19. 09:34:50
  Üdvözlöm! Az a panaszom, hogy február 15-én és 17-én voltam a párommal de óvszerrel is védekeztünk, valamint van felhelyezve rézgyöngy spirál is. A menstruációm megjött március 4-én. A következő menstruációm március 29. napjára várom, azonban a mai napon miután elmentem mosdóba utána a wc papíron észrevettem halvány rózsaszínes vérzést folyással keveredve. Ez mitől lehet? Illetve a menstruációm miután elmült kb a ciklusom 8-9. napján nagyon erősen szúrt hol a jobb hol a bal petefészkemnél, 12-én voltam nőgyógyásznál, de azt mondta nem csúszott el a rézgyöngy, de a jelzőszálból vágott. Okozhat ilyen fájást, illetve vérzést a rézgyöngy a felhelyezést követő 2. hónapban?
Válaszát köszönöm  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.19. 09:00:16
  Kedves Doktor Úr!
Az mennyire normális, ha a mentsruációm az utóbbi időben utolsó napon fájdalommal jár. 4 napos a menstruációm. Az elején nem görcsölök, nem fájok. 2 napig viszonylag több, élénk piros a vér. 3. nap szinte semmi, inkább csak maszatolás, majd a 4. napra jelentkezik a fájdalom, elég erősen. Fájdalomcsillapítót kell ilyenkor bevennem és ismét élénk piros vér távozik. Tavaly nyáron volt 1 missed ab műtétem, azóta próbálkozunk és az utóbbi 3-4 menstruációm szerintem így zajlik.
Van okom aggodalomra? Mi lehet a baj?
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Premens vagy inofolic segíthet.
Szép napot
2024.03.19. 08:38:32
  Szép napot doktor úr !
19 éves vagyok és azt szeretném kérdezni hogy maga szerint korai e babát vállalni , nyilván én is és párom is szeretnénk a picit . Megélhetést tudunk neki biztosítani .
Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan vállalhatnak.
Szép napot
2024.03.19. 08:03:14
  Jó napot!

Lsil lehet nemi életet élni?

Köszönöm  
Lehet.
Szép napot
2024.03.19. 06:41:33
  Tisztelt Doktor Úr,
Cytológiai vizsgálatom eredménye Jóindulatú sejtelváltozások, kevert flóra, koilocyta-szerű sejt.
Aktuális diagnózis: N8880 ‐ A méhnyak egyéb, meghatározott nem-gyulladásos rendellenességei. Ez mit jelent? Azóta várandós vagyok, sajnos 3 vetélés után.  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.19. 02:55:37
  Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az lenne,hogy meglévő,hormonmentes rézgyöngy fogamzásgátló mellett,mennyire fordulhat elő a menstruáció késés?
Ez lenne a 3.hónapom.Hány nap a normális ilyenkor?
Köszönöm. (S.N.Zs.)  
Előfordulhat.
1 hét is akár.
Szép napot
2024.03.19. 00:13:02
  Jó estét Doktor úr, annyi kérdésem lenne hogy a Paxirasol köptetó tabletta csökkenti a fogamzásgátló hatását?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.18. 22:42:51
  És hol az őn. Válasza kedves doktorur február 10 volt az utolsó menstruációm és nem rég csináltam pár terhességi tesztet és 2 csík jót ki de az egyik nagyon halvány mit jelent kérem válaszoljon köszönöm az én nevem erika  
Pozitív teszt estén hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.18. 22:00:30
  Tisztelt doktor úr !
Kérdésem az lenne, hogy egy térd röntgen esetlegesen károsíthatja e a spermiumokat? Férjem esett át térd röntgenen, és szükséges e várnunk a babával ? Köszönöm előre is válaszát  
Nem károsítja.
Szép napot
2024.03.18. 21:28:06
  Tisztelt Doktor Úr! Tenyésztésem eredménye: sarjadzó gomba nem tenyészett ki,a hagyományos tenyésztési eljárással fakultatív patogen baktériumok tenyésztek ki melyek kórokozó szerepe csak az anamnesztikus adatok,illetve Gram kenet mikroszkópos vizsgálatával lenne értékelhető. A doktor úr azt mondta,ez azt jelenti,hogy negativ a mintavétel..de én máshogy értelmeztem.Tüneteim csak enyhe hüvelyi diszkomfort érzés (néha csíp) elhasználtam Doxycyclin antibiotikumot,Betadine kúpot illetve KlionD-t,lehet hogy csak a pH van felborulva? Vagy menjek el STD szűrésre is?  
Negatív a lelet.
Gynophilus segíthet.. Szép napot
2024.03.18. 20:58:01
  Üdvözlöm
Kérdezném 2023 október portex gyűrűt helyeztek fel holyagsérv méh sülyedés miatt meddig lehet használni
Azóta fent van  
6 havonta érdemes cserélni.
Szép napot
2024.03.18. 19:54:56
  Tisztelt doktor Úr! Visszatérő bakteriális vaginozis tünetek vannak sajnos! Diszkomfort érzés, égő hüvely, furcsa illat ! Már többféle próbálkozás volt ( Dalacin huvelykrem, Cns kúp,aztán Gynoflor ,Tudna segíteni egy hatásos kezelést részemre,mert már szeretnék ennek véget vetni, köszönettel!  
Fluomizin es Gynophilus restore segíthet
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.18. 19:46:14
  Jó estét! Egészségügyi kaparás ut1n könnyebben teherbe eshetek?  
Nem.
Szép napot
2024.03.18. 19:14:10
  Szép Napot Doktor úr! Pár napja én és a barátnőm eléggé “jól éreztük magunkat” viszont nem történt semmi behatolás nem érintkezett a két nemiszerv, csupán csak annyi volt h en boxerben ő pedig bugyiban volt… Én izgattam kívülről is aztán be is nyúltam de nem ujjaztam meg az ujjam se dugtam be csak izgattam. Ezután a boxeren megjelent egy előváladékos folt és ahhoz huzzá nyúltam azzal az ujjamal amivel izgattam. Kihangsúlyozom hogy nem nyúltam be a boxerembe csak a külső felen volt, és ahhoz értem hozzá. Nagyon keves lett az ujjamon tényleg egy nagyon elenyésző mennyiség Kb ha annyi hogyha a nyelvemmel megnyalom az ujjam annak a fele. Ezután Eltelt kb 2 perc és utaná megint odanyúltam neki és tovább izgattam.. Elfelejtettem igen hülyeség volt. De elmondom mégegyszer hogy egyátalán egy centit nem nyúltam be mert még szűz. Csak simán izgattam körkörös mozdulattal a bugyiján belül. Ettől lehet terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.18. 19:07:24
  Kedves DoktorÚr !

Orvosom kis medence gyulladást állapított meg és erre klion és norcolut tabletta együttes szedését írta fel 10 napig napi 2x1 tabletta.
Kérdésem az lenne , hogy nem sok ez egyszerre? Azt mondta, ezt így szokták alkalmazni, de félek , hogy túl megterhelő lesz a szervezetemnek. Előre is köszönöm válaszát!  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.03.18. 19:06:03
  Jo napot kívánok doktor úr lenne egy olyan kérdésem február elsejétől február 7 -ig doxiciklin antibiotikumos gyógyszert szedtem és most körülbelül egy hete tudtam meg hogy várandós vagyok körülbelül olyan több mint 5 hetes vagyok ön szerint árthat a babának ugyan úgy a párom is szedte egy hétig a doxiciklint ön szerint ha akkor véletlen szedtem a gyógyszert amikor terhes voltam lehet valami gond a babával??? Köszön nagyon szépen előre is!!!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.18. 18:45:04
  Kedves Doktor úr! ha Leiden is prototrombin (G20210A) heterozigóta vagyok és nincsenek rendszeres ciklusaim (PCOS), de se neke, se felmenőimnel nincs és nem is volt sincs trombózisa akkor kaphatok Clomifent, illetve ha ez sem segít akkor hormon terápia után IVF kezelést?  
Kaphat, amennyiben hematológus és kezelőorvosa is engedi.
Szép napot
2024.03.18. 18:17:49
  T. Doktor úr! 7 hetes terhes vagyok, 2 hete rutin vizelet vizsgálatból derült ki, hogy Enterococcus feacalis bakterium (több mint 17000) talàlható a vizeletemben (de vér nem), erre amoxicillint kaptam 1 hétig. Tünetem nem volt. Ma mentem kontroll vizelet mintát adni, és 150/mm3 vörösvértestet, és csupàn 25 baktérium. A vvt a vizeletben mire utalhat, az antibiotikum nem hatott teljesen és feljebb jutott a fertözés? Tünetem azota sincs.  
Urológiai konzultáció javasolt.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.18. 17:58:32
  Tisztelt doktor úr

Rakszuresen voltam ahol a mehnyalkahartya 17mmes volt. 1het mulva kellett volna megjonnie de 2napra ra megjott.. ami 6 napja volt. Azota is verzem. Hol jobban hol nem annyira. Bementem ugyeletre mert ilyen még nem volt hogy ennyi ideig meglegyen. Ugyeleten 8mmes volt nyalkahartya, kaptam Exacyl tablettat 2x1 kell szedni. 39eves vagyok, 4 csaszarmetszesem.volt. nagyon meg vagyok ijedve. Ilyen meg soha nem volt hogy ennyi ideig megvan. Azt irtak papiromra ha 2-3 ciklusban is elofordul elhuzodo menstruacio mehtukrozes kell. Ön szerint mintől lehet ez? Marmint a vastag mehnyalkahartya. Nagyon felek hogy valami komoly bajom lehet  
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Nem igényel teendőt.
Szép napot
2024.03.18. 17:15:45
  Jó napot Doktorúr.

Hpv gyanú áll fent kaptam rá papilocare hüvelygélt amit 1hete használok viszont vérzésem van tőle.
21napon keresztül 1tubus majd szünet majd megint 21nap minden második nap 1tubus.
Majd kontroll augusztusban.
A vérzés az normális?
Válaszát várom köszönöm Tisztelettel  
Igen, előfordulhat, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.18. 16:45:21
  Kedves Doktor Úr!

Másfél éven keresztül jaydess spirálom volt, a menstruációm teljesen megszűnt mellette, az orvosom szerint ez normális volt. Február elején ki kellett venni mert nagyon erős szúró fájdalmat tapasztaltam a petefészkeim környékén. Azóta sem jelentkezett menstruációm. Csináltam már tesztet is hogy esetleg nem e mégis baba van a dologban de sajnos nem. Szeretném megkérdezni, hogy Ön mit javasol amivel elősegíthetem a menstruációm visszatérését, nagyon szeretnénk majd kisbabát és annyira aggódom hogy ameddig ez nem rendeződik nem eshetek teherbe.

Válaszát előre is köszönöm!  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.03.18. 16:08:38
  Szeretnék érdeklödni a párom 3 honapos terhes és a napokban véres vizelete van ez mitöl lehet??  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.03.18. 15:11:24
  Jó napot! Minden menstruáció után világos sárga folyásom van, kellemetlen viszketés. Semmi nőgyógyász által felírt kezelés nem használt. Gyógynövényes hüvely irigálást szeretném kipróbálni körömvirág és cickafark teával. Árthatok vele? Köszönöm  
Nem javaslom. Rossz hatással lehet az intim flórára.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.18. 14:25:31
  Jó napot!
Én egy 20 éves nő vagyok, aki együtt van egy olyan férfival, aki elkapta a HPV-vírust, nála 1 évvel ezelőtt jelentek meg a tünetei, sajnos addigra már engem is valoszinuleg megfertozott, pedig be lettem oltva 12 évesen az iskolában. Nemrég elkezdtek megjelenni az intim területeimen kis szemölcsök, egyre több nő. Lehetséges, hogy én elkaptam annak ellenére, hogy be voltam oltva? Ha igen, mi a teendő?  
Lehetséges.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.18. 13:14:18
  Kedves Dr.Úr!
Nemrég borotválkoztam az intim testrészemen és másnapra a nagy és kisajaknàl egy kis részén apró pattanások jelentek meg.Én a borotválkozásra gondolok ,h emiatt. Nem fehérek,nem bőrfüggelék,nem viszket .
Mivel kenjem esetleg?
A hpv szemölcs az gondolom más.Mit javasol Dr.Úr?Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Igen, valószínűleg a borotválkozástól alakult ki.
Bepanthen segíthet.
Szép napot
2024.03.18. 13:10:01
  Kedves Dr.Úr!Az éves méhnyakrákszűrésen most voltam ami negatív lett.Azt szeretném kérdezni,hogy HPV re külön kell kérnem vizsgálatot ?Köszönöm szépen!  
Igen.
Szép napot
2024.03.18. 13:03:51
  Tiszteld Dr úr
Az lenne a kérdésem hogy menstruácio elott 2 héttel kezdödöt a mell fájás és csomos is most 7 nap múlva kell meg jönni a menstruácionak de még mindig nagyon fáj elötte soha nem szokott elvileg 11 en volt peteérésem lehet korai terheségi jel? Jelentkezhet ilyen korán ha terhes vagyok válaszát elöre is köszönöm Rubina  
Nem feltétlenül utal terhességre.
Szép napot
2024.03.18. 12:56:04
  Jó napot doktor úr
16 éves vagyok és szűz, szinte biztos hogy std-m van. Eltudom úgy kapni hogy soha nem voltam fiúval?  
Nem Valószínű.
Gyermeknőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.18. 12:36:30
  Tisztelt Dr.Úr!
18 éves vagyok és el szeretnék kezdeni fogamzásgátlót szedni.
Voltam is egy orvosnál aki nem kérdezett semmit kért egy APC értéket és szó nélkül felírta a Jangeet. Nem mentem el a vérvételre, nem is kezdtem el szedni.
Aztán elmentem egy másik orvoshoz aki szintén nem kérdezett semmit és még vérvételt sem kért,ő a Mercilont írta fel.
Nagyon szorongós, pánikolós vagyok, csúnya a bőrőm, erősen szőrösödök, minden féle olyan problémám van amin a fogamzásgátló ronthat.
Az lenne a kérdésem hogy így elkezdhetem-e szedni? Nagyon sokat jelentene a válasza mert már nagyon el vagyok keseredve !  
Jangeet javaslom a kettő közül.
Nyugodtan elkezdheti.
Szép napot
2024.03.18. 10:11:14
  Kedves Doktor Úr!
47 éves vagyok, 7 hónappal ezelőtt teljes pajzsmirigy műtétem volt. Mindkettőt eltávolították, diagnózis: Hashimoto. Azóta nem volt vérzésem. Hormongyógyszert kell szednem életem végéig, és ma reggelre megjött a vérzésem. Ez normálisnak mondható? Köszönöm válaszát.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.18. 09:43:56
  Kedves doktor úr! Akkor ha jól értem a Ditinell vagy Ladeering fogamzásgátlók használatát Leiden + protrombin Heterozigóta állapot mellett is megengedhetőnek, elfogadható kockázatnak tartja 17 évesnél ? Amennyiben nincs rendes ciklus ezeket mikor kezdheti el használni abban az esetben hogyha progeszteron által kiváltott megvonásos vérzés nem javasolt? Magán úton melyik rendelőben talalán meg Doktor urat? Köszönöm  
Igen.
Bármikor elkezdheti, at első 2 hétben kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Foglaljorvost.hu-n megtalál.
Szép napot
2024.03.18. 06:12:53
  Jó napot kedves doktorur egy kérdésem lene szedem a cerozete t 2 hete
Egy este ki hagytam 1szemet az okozhatja hogy teherbe esek
Vagy teherbe tudok esni
Köszönöm szepen  
A védelem nem teljes, ebben a ciklusban kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.03.18. 05:26:55
  Kedves Doktor Úr!
Az elmúlt év októberében helyezték fel a Levosert spiralt erős vérzés miatt , kontrollon voltam minden a helyén van , de sajnos azóta is folyamatosan pecsetelő vérzésem van , havonta 2-3 nap amikor nincs ,kérdésem várjak még vele vagy le kell vetetni. Köszönöm válaszát előre is.  
Még lehet türelemmel, de ha a következő fél év is így telik, akkor mindenképp érdemes levenni.
Szép napot
2024.03.18. 05:06:37
  Tisztelt Dr Úr!
Lányomnak 12 evessen jelentkezett az első menzesze.Most 15 éves.November óta kimaradoznak a menstruációja így elvittem nőgyógyászhoz aki az ultrahang alapján pco jellegű petefeszkeket latott.Hormoneredmenyei jók inzulin rendben .10 napi duphaston kúrát irt fel ami után megjött a menzesz.Kovetkezo hónapban megint nem jött meg.Ujra elvittem ultrahangra ahol a Dr nő aztmondta 8 mm a méh nyálkahártya ő szerinte megfog jönni.De akkor most minden hónapban ez lesz?Azt várjuk megjön vagy nem.Kertem lányomnak fogamzásgátlót amit így nem tud elkezdeni szedni mivel nem jön meg neki.Mar nem tudom mit tegyek.Kérem segítsen milyen irányba induljunk el hogy rendezzük ezt a dolgot.  
2x1 inofolic segíthet.
Szép napot
2024.03.17. 21:10:12
  Jó napot!
Amit egy hónappal ezelőtt el végeztem tesztet ,csináltam meg eggyet az viszont negatív lett,de fel vagyok puffadva állandóan,terhes lehetek e?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.17. 21:01:25
  Kedves Doktor Úr! 4 hete volt a 3. császármetszésem. A hegem szépen gyógyul, viszont 2 napja a heg alatt a szeméremdomb kicsit duzzadtabb lett és fájdalmas is. Hegmasszázs végzése során kisebb csomót is kitapintottam a szeméremdombon és a heg egy másik részén! Mi lehet ez?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.17. 20:17:38
  Tisztelt Doktor úr!
2 hete a bőrgyógyász docycycline antibiotikumot írt fel aknéra. A menstruációm pár napja késik de erős görcsöléseim vannak. Befolyásolhatja a gyógyszer?  
Igen, átmenetileg.
Szép napot
2024.03.17. 20:04:45
  Kedves Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni,hogy méhtükrözést elég egyszer vagy többször is csinálhatnak?
3 vetélés után vagyok..
Köszönöm a válaszát!  
Lehet ismételni, szükség esetén.
Szép napot
2024.03.17. 19:09:16
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a problémám, hogy hónapok óta attól félek, hogy teherbeesek. Mindig hasznàlunk óvszert, amibe nem élvez bele a párom, illetve év elején lett felhelyezve rézgyöngy spirál is, de még így is folyton ezen idegeskedek. Mi lenne a megoldás amitól nem szoronganék ennyire ettől? Úgy érzem mindent megteszek , hogy ne essek teherbe, de még is rettegek minden alkalommal  
Pszichológiai tanácsadás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.17. 18:34:28
  Üdvözlöm 42éves vagyok 2honapig nem volt meg csináltam2 tesztet és az jött ki hogy nem terhes de múlt hónapban meg volt ebben a hónapban még nem de még meg jöhet orvoshoz nem szeretnék mennie maga szerint nem lehet hogy bele léptem a változó korban vagy minek mondják önszerint mit csináljak várom a válaszát köszönöm szépen  
De lehet akár perimenopauza előjele is a menzesz kimaradás.
Szép napot
2024.03.17. 17:45:13
  Jó napot. Érdeklődni szeretnék, hogy a cytologiai eredményem:negatív kenet, kóros flóra, HPV gyanú, reaktív és reparatív jelek,metaplasia. Ez akkor lehet HPV??  
Nem. Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.17. 16:45:31
  Üdv a kérdésem hogy van e lehetőség 4.hónapos magzat abortuszára?  
Kizárólag bizonyított genetikai fejlődési rendellenesség esetén.
Szép napot
2024.03.17. 16:42:19
  Szép napot kívánok szeretném meg tudni mit jelent tob terhességi tesztet el vegeztem és nagyon halvány csík jelent meg mit jelent kérem szépen válaszoljon ,,??  
Nem egyértelmű az eredmény.
Érdemes kontroll tesztet végezni 1 hét múlva, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.03.17. 16:29:41
  Jó napot, DoktorÚr! Mi az a bizonyos hüvelygyűrű??!  
Egyfajta fogamzásgátló.
Helyi hormonhatással.
Megbízható.
Sokan szeretik.
Ladeering, Ringinel például.
Szép napot
2024.03.17. 16:04:09
  Kedves, Dr.úr!22 éves lány vagyok.
A menstruációm március 9-én jött meg pontosan. Az első 2 napban normális vérzésem volt utána már csak barnázás. Még mindig barnázom, de már elég csak a tisztasági betét és már a 8.-ik napon jarok, ilyen sokáig még sosem tartott .Nagyon aggódomA barátommal óvszerrel védekeztünk mindig és még nem történt baj. Febr. 14,19 és 27 voltunk együtt. Történt olyan hogy analoztunk óvszer nélkül és hozzádörzsolte a nemiszervet az enyémhez. Lehet szó a terhességről? Köszönöm a válaszat  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.17. 16:01:10
  Tisztelt Doktor Úr! Január elején kezdődött a problémám folyással, égő érzéssel fájdalommal. A folyás 2 hét után rengeteg, zöldes-sárgás, bűzös volt.Azóta 3 alkalommal tenyészett ki magas fokú streptococcus agalactiae, lactobacillus meg nem . Ureaplasma, mycoplasma, gonorrhoeae negatív. Január óta kaptam Canesten500mg, Mycovag,Fluomizin,Betadine,Gynoxin,Klion D100, Lactinelle kúpot, Macmiror Complex hüvelykrémet, januárban Amokil tablettát. Jelenleg Ospamox 1000 mg 3x1 tablettát, Gynoflor kúpot és Enterolt szedek 3 napja, mindezt 20 napig. Az égő érzés már nem folyamatos, de van, folyás mennyisége változó, amikor van, csíp zöldes-sárgás,néha kissé kellemetlen szagú, a hüvelyben feszítő érzés van időnként.Ez a kezelés jó irány lehet ? Tudok még valamit tenni a gyógyulásért? Pszichésen is nagyon megvisel.Valamint a partneremnek nincs tünete, az orvos szerint nem kell kezelni. Orális szex ilyenkor megengedett? (Csak én neki) Ha tőle kaptam el, így is elkaphatom újra? Valamint ha meggyógyultam, az óvszer megvéd-e engem, illetve ha ő orálisan kényeztet, visszafertőzhet-e, ha hordozó? Válaszát előre is köszönöm . Évi  
Ez ellen a kórokozó ellen elsősorban penicillin kezelés szükséges, amit még Ön nem kapott.
Probiotikum mindenképp javasolt mellé.
Gynophilus segíthet.
Amíg panaszai vanak, együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.17. 14:00:29
  Üdvözlöm
IUB rézgyöngy cserém volt a héten és eltelt pár nap
alhasi kissé szúró érzésem van. Ez természetes velejárója ennek?
Elmúlik?
Üdv
Katalin  
Igen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.17. 13:59:44
  Kedves Doktor úr!
Tanácsot szeretnék kérni Öntől. Az utolsó torletnel, amit levettek találtak baktériumot+ gombát is, amire ki lettem kezelve. Doxyhexalt és klotrimazolt kaptam. Kontroll torletet nem vettek. Akkor olyan érzésem volt, mintha a szemeremajkak nedvesek, vizesek lettek volna, erre Gynoflor huvelykupot kaptam. 2 hete lesz, hogy használom. Időközben voltam együtt a férjemmel is, másnap sárgás pici folyás jelent meg. De ezidő alatt meg is betegedtem. Az utóbbi 3 napban pici sárgás folyás van a wc papíron. Nem jelentős, csak ha megtorlom akkor naponta max 2x van pici folyas a wc papíron. Amikor a kúp maradványai kifolynak, az mintha csipne a szemeremajkakat. Mi tévő legyek? Megint menjek vissza, vagy a gynoflor az majd segít? Vagy probaljak meg valami más probiotikumos huvelykupot? Szajon át szedhető probiotikumot is használok. A doktornő említette, hogy utána is 2 naponta nyugodtan hasznaljam a kupot. Állandóan stresszelek vmin, lehet, hogy ez a stressz miatt van, mármint a sárgás folyás vagy lehet vmi alapja? Esetleg a megfázás is lehet ilyen hatással rám, hogy sárgás folyás alakul ki? Esetleg a férjemtol kaphatok el valamit? Régebben prosztata gyulladása volt, most neďm volt orvosnál. Remélem, hogy tud tanácsot adni. Hétvégére a menzeszemnek is meg kellene jönnie, addig már nem tudok a doktornőhoz visszamenni, azért is kérek Öntől tanácsot.  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Amig panaszai vannak ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Szép napot
2024.03.17. 10:00:08
  Tisztelt Doktor Úr! Nagyon elkezdtem parázni.Se a védőnőm se a nőgyógyászom nem mondta nem lehett fagyottan enni bolti mirellit kukoricát,meg gyümölcsöt.(nem tudom miért meg kívántam).Azt hittem hogy higénikusak.Azt olvastam hogy ezekbe lehet listeria monocytogenes ami nagyon veszélyes a kicsire.Lehet baja a kicsinek?Tünetet nem érzek tudom olvastam hogy van aki nem .Nem mindennap ettem .Felelőtlennek érzem most magam.  
Nincs ok aggodalomra.
Laboratóriumi vizsgálatokkal biztosra mehet.
Szép napot
2024.03.17. 09:54:32
  Tisztelt Doktor Úr!

Február 14-én volt lágyéksérv műtétem. Március 5-én kellett volna a menstruációmnak megjönnie. Eléggé rendszertelen a ciklusom de eddig 2 hét elhúzódással mindig megjött. Köze lehet a műtétnek, hogy most egyáltalán nem jött meg?

Válaszát előre is köszönöm!!????????????  
Igen, abszolút.
Nincs ok aggodalomra, a menzesz idővel érkezni fog magától.
Szép napot
2024.03.17. 09:18:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Slindat szedek már kB 1,5 éve, de néha még az első és harmadik héten mindig van pár napos pecsételő vérzés... A megvonásos vérzés a második héten jön meg általában.. Kérdésem az lenne hogy ez normális e ennyi idő után, ki lehet e küszöbölni valahogy ?
Illetve eltolni ezt a fajta fogamzásgátlót hogy lehetne, hogy pl nyaralásra ne essen?
Köszönöm a segítséget, szép napot!  
Készítmény váltás megfontolandó.
Eltolni ugy lehet, hogy nem tart szünetet a szedésben, csak amikor már szeretné hogy legyen menzesz.
Szép napot
2024.03.17. 08:03:04
  Kedves Doktor Úr!

Férjem valószínűleg körmével felsértette a hüvelyem belső falát és 2 napja enyhén barnás vért törlök ki. Meddig fog vérezni illetve nagyjából mikor fog meggyógyulni?
Lehel mástól is a vérzés?  
Kb 1-2 hét.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.17. 03:06:15
  Kedves Dr Úr! HPV tesztemben az hogy 16, 18 negatív minősítésben pozitív? Tudna ebben segíteni hogy akkor ez pontosan mit jelent? 31 éves vagyok!

Köszönöm!  
Negatív lelet a jó.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.17. 01:26:54
  Tisztelt Doktor Úr!
A natúr és gyümölcsjoghurtok milyen hatással vannak a menstruációra, a méhre, és a fogyási szándékra 40 fölött?
Köszönöm válaszát.  
Nincs jelentősebb hatása a joghurtoknak.
Diéta, illetve életmód váltás azonban lehet befolyásoló tényező.
szép napot
2024.03.16. 23:18:44
  Jó napot. Most Tizhetes terhes vagyok. Hathetesen elkezdtem kicsit barnázni, néha kicsit rózsaszínes váladék.. Azonnal bemenete vele a kórházba ahol nézett a doki hogy minek is vagyok it.. Mert a magzatnak semmi baja szíve is szépen ver.Mondom vérezgetek vagy mi.. Ő sem tudta pontosan mitől van.. Cyclogestet írt rá hogy szedjem attól elmúlik.. Azóta enyhült de néha pisi után ismét van ilyen nyúlós barna.. Kicsi de van. Elmúlik ez valaha? Meddig szedjem még meg napi egyszer ahogy eddig, vagy 2szer.?  
12 hétig szedje legalább.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.16. 21:23:20
  Jó estét Doktor úr!
Olyan problémával küzdök nap mint nap aminek nem értem az okát. (Én személy szerint bakteriális fertőzésre gondolok de nem vagyok benne biztos.) . Sajnos miután el megyek mosdóba, utána folyamatosan valamilyen váladék szerűség folyik ki belőlem, valószínüleg a maradék pisi is, kellemetlen szagom van nap végére, a bugyim nagy része nedves és barna foltot hagy a bugyimba. Sokszor kellemetlen sétálnom az utcán mert viszket. Tudna segíteni abban hogy ez mi lehet?  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.16. 21:05:26
  Tisztelt doktorur lenne egy kerdesem! 32 eves vagyok volt egy mehpolip mutetem de mar 10 nap el telt a mutet ota es meg mindig verzem nem nagy menyisegben es rozsaszinest inkab ugy mondom! Az lenne a kerdesem hogy ez normalis e???Es medig huzodhat el ez a dolog?  
Kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.16. 20:26:59
  Jónapot! Fura kénes illata van a hüvelyemnek magasan és ez szexuális együttlétnél kellemetlen. A párom azt mondta ez normális de engem nagyon zavar a jelenléte. Mit tudok ellene tenni ?  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.16. 18:39:19
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy pár napja Curam duo- t szedek, és a menzeszem a megszokott mennyiségtől igencsak eltér(kevesebb). Lehet ez az antibiotikum hatása? Válaszát előre is köszönöm  
Igen, nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.03.16. 16:55:45
  Tisztelt dr ur a tri regolt letettem egyxhonapja es a pharmatex et hasznaltam igy nem lehetek terhes?  
Nem megbízható készítmény.
Szép napot
2024.03.16. 16:05:52
  Tisztelt Doktor úr!
Slinda fogamzásgátlót szedem most először és rossz sorrendben kezdtem el!
Harmadik napon vettem észre. Gond lehet e belőle?
Válaszát előre is köszönöm!
Edit  
Hagyja abba, és kezdjen egy új levelet a következő ciklusban.
Szép napot
2024.03.16. 16:01:48
  Jonapot Dr Ur

Kerdesem lenne 49 eves vagyok rs kapon a 3 havi hormon injekciot , es most 2 hete vereztem kicsit -3-4 napig es most megint ez mi lehet? Koszonom szepen  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.16. 13:32:02
  Jó napot olyan problémám van hogy néha be gyulad nálam a batholin mirigyem milyen gyuladás gátló kenőcsöt vagy kúpot használják hogy minél hamarabb elmuljon köszönöm a választ  
Jegelés segíthet, ha érzi hogy duzzad.
Szép napot
2024.03.16. 12:37:15
  Jó napot. Azt tudni kell, hogy PCOS-em van már kamasz korom óta. Évente 2-3x menstruálok és ezek 1 vagy 1,5 hétig tartanak. Jelenleg 2 hete tart. 3 napja folyamatosan átázom és ma reggel arra keltem, hogy olyan nagy a vér mennyisége, hogy a lábamon folyik le. Érdemes volna a sürgősségire ellátogatnom vagy megvárhatom, mire eljutok a nőgyógyászig?

21 éves nő  
Megvárhatja az időpontot.
Fogamzásgátló (dienille, vagy omission daily), illetve 2x1 inofolic segíthet hosszútávon.
Szép napot
2024.03.16. 10:10:03
  Tisztelt dr.ur egy olyan kérdésem lenne hogy a feleségem terhes és azt szeretném tudni hogy zavarja a baba kifejlődését az hogy én máj beteg vagyok vagyis máj gyulladásom van?köszönöm szépen a választ!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.16. 08:12:14
  Üdvözlöm dr.úr!
Nekem egy olyan segitség kéne hogy korai terheségrm van kb. 5 hetes vagyok.
Egy hete hol fáj hol görcsöl a hasam. Van hogy picit barnázok van hogy pisilésnél pici élénk piros vér van! ( azota nemi életet kerüljük a férjemel) Ügyeleten voltam nem kaptam semmit haza küldtek! Mitöl lehet ez? Illetve van okom félni a vetéléstöl?! Köszönöm a válaszát elöre is!  
Viszonylag gyakran előfordulhat az első trimeszterben, nem utal feltétlenül fenyegető vetélésre.
Progeszteron pótlás mérlegelendő.
Pihenő, kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2024.03.16. 07:36:11
  Üdv! A menzeszem 3-4 napja késik, szagérzékenység kis émelygés gyakori vizelési ingert, fáradtságot és fejfájást tapasztaltalok. Eddig az összes teszt negatív lett (több félét csináltam reggel és du. is), mit jelenthet ez? Meddig érdemes várni és újra tesztelni?  
Várjon nyugodtan még egy hetet.
Szép napot
2024.03.16. 05:06:53
  El nézést Dr úr az miatt fordulok őshöz kínos de muszáj meg írjam mert már félek hogy így maradok az a helyzet hogy volt tegnap egy futo egy órás brutális kalandom és azóta nyilak fáj a has alján

És belül a méhem szúr be szúr fáj kellemetlen tudna ebbe segiteni Dr úr tiszteltem  
Egyelőre nyugodtan legyen türelemmel, tüneti kezelés elegenedő.
Szép napot
2024.03.16. 00:03:07
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdèsem hogy ha apixabant (Eliquist) szedek és szeretnék teherbe esni akkor ajánlott már a tervezés/próbálkozás ideje alatt áttérni a heparin injekcióra? 42 éves vagyok és 2 éve volt trombózisom ezért azt javasolta a hematológus hogy egész életemben szednem kell az apixabant. Válaszát előre is köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2024.03.15. 22:40:18
  Tisztelt doktor Úr. Az elmúlt 6 napban folyamatosan szexuális aktus volt köztem és párom között ma észrevettem hogy barnázásom van de a menstruációm csak jövő hétfőn esedékes ön szerint érdemes tesztelni?  
Legalább egy hetes vérzéskimaradás esetén érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2024.03.15. 22:35:32
  Szép estét szeretném kérdezni hogy a 13 éves lányomnak januarba lett az első menzesze de ilyen barnás volt februarba is volt neki akkor is ilyen barnas most marciusba meg nem volt neki szeretnem kérdezni hogy azez normalis vagy vigyem orvoshoz köszönöm szépen a válaszát  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.03.15. 22:15:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Visszatérő hüvely gyulladásom van, sárgás színű folyásom is! párommal szex után csíp és fáj és kellemetlen sajnos!
Mit javasolna rá? Válaszát köszönöm !  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet addig is.
Szép napot
2024.03.15. 21:09:17
  Kedves dr ur az lenne a kérdésem hogy frontin helyett pánikbetegségre milyen gyogyszert lehet szedni babát szeretnék azért fordulok önnhöz mivel pszhioligus szerint napi 1 frontin nem árt terhesen de én félek ön milyen nyugtatot ajánlana ami nem árt terheség allat? Mert a pánikbetegségem sajnos elég erős frontint szedek épp ezért mert ha nem veszem be halál félelem kap el pszihiáter nem jött be kérem segitsen köszönöm
Jenni  
Alapvetően nem javasolt terhesség alatt, kivéve ha ezt kezelőorvosa kifejezetten ajánlja Önnek.
Pszichiáter feladata a lehetséges alternatívákról tájékoztatást adnia.
Depyrrol esetleges alternatívaként szóba jöhet.
Szép napot
2024.03.15. 21:00:12
  Tisztelt Dr.úr ! A nőgyògyászom ki írta a Norcolut tablettát nekem 10napig kellett 2×1dbot szednem rendszertelen menstruáciò miatt ,azt szeretném tudni hogy kb hány napig fog tartani a menstruáciò? Hány napig normális hogy menstruálok a gyògyszertől?  
3-7 nap kb.
Szép napot
2024.03.15. 19:33:21
  Kedves Doktor úr!
Fogamzásgátló elkezdése előtt milyen vizsgálatok szükségesek? Köszönöm, további szép napot!  
Nőgyógyászati vizsgálat, cytológia, általános labor, esetleg trombózis panel.
Szép napot
2024.03.15. 19:30:28
  Jó napot kívánok.február 12.én került fehelyezésre egy hormon mentes spirál menstruáció alatt.Azóta ,(március 15 ) nem menstruáltam még? Ez normális minimális barnás nyákos folyásom volt,meg az utóbbi pár napban fájdogál a derekam és a hasam alja .  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.15. 17:16:10
  Tisztelt Doktor Úr! Párom citológiai eredménye p3 ascus, gyulladás, reaktív hámelvaltozás, vegyes baktérium, atrófia. Endocervicalis zóna hiányzik. 37 éves. 3 hónap múlva ismétlés. Kérdésem az Önhöz, hogy ha nem hiányozna ez a zóna, akkor lehet akár súlyosabb is az eredmény, p4, esetleg p5? Érdemes-e hamarabb megismételni magán úton? Jelenleg antibiotikumot kap. Mennyi idő múlva érdemes elmenni leghamarabb? Lehet nagy a baj, így hogy hiányzik az endocervicalis zóna, vagy kicsi az esélye?  
A zóna hiánya, inkább az értékelhetőséget kérdőjelezi meg.
Nem jelent fokozott rizikót.
3 hónapig papillocare javasolt.
3 hónap múlva elég megismételni a cytológiát, ekkor HPV tipizálás is javasolt.
Szép napot
2024.03.15. 16:46:29
  Üdvözlöm!
Hétfőn volt méh, méhnyak és petevezető eltávolításom. Ma péntek van, 2x fél órás utat kellett megtennünk autóval, borzalmasan rossz úton, ami nagyon rázott. Óvatosak voltunk, de nagyon aggódom, hogy a belső varrataim esetleg sérültek, elszakadtak.
Mekkora ennek az esélye, előfordulhat e egyáltalán ilyen, ha igen milyen tünete vagy következménye lehet?
Köszönettel : E  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.15. 15:24:19
  Tisztelt doktor úr! Egyik napról a másikra körülbelül 2 cm is csomót érzek a jobb mellemben,amely nyomásra fáj és a honaljamban is kisugárzik a fájdalom. Lehet ez súlyzós edzéstol?eddig nem vettem észre semmit.menstruacio 4nap múlva kell legyen és fogamzásgátlót szedek .esetleg osszefughete azzal?köszönöm válaszát.  
Lehetséges.
Amennyiben két hét múlva is érzi, emlő vizsgálat és emlő ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.03.15. 14:51:37
  Kedves Doktor Úr!

3 éve diagnosztizáltak hüvelyemben e coli fertőzést. Azóta a 3 éve folyamatosan járkáltam rengeteg nőgyógyászhoz és mindent felírtak már rá, de semmi sem mulasztotta el. A tünetek az elmúlt évek alatt bűzös vizelet, has rendellenes megnövekedése vizelet felgyülemkedésénél ,fehér csomós folyás, és alhasi fájdalom kellemetlenül a hüvely környékén mély fájdalom.

El vagyok keseredve, mert félek, hogy továbbterjedhetett a húgyutakra, petevezetékre és a környékén lévő szervekre, ezért ping pong effektus szerint állandóan visszafertőzi a hüvelyem minden kezelés után és ezért nem tudják az orvosok soha elmúlasztani a hüvelyemben.

Mik a teendők? Illetve nagyon aggódom, kérem válaszoljon, lehetek-e meddő, amiért az e coli fertőzés 3 éve jelen van a hüvelyemben és valószínűleg már mindenhol a környékén. Lehetek vesebeteg is ha ennyi idő alatt nem tudták az orvosok kiírtani?

Nagyon szépen köszönöm mihamarabbi válaszát,
Szép napot.  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Meddőség nem áll fenn emiatt, nincs ok aggodalomra.
Kezelésmentes időszak javasolt, így hagyva időt az öneregenrációnak.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Ülőfürdő és házasélet kerülendő, amíg a panaszok fennállnak.
Szép napot
2024.03.15. 14:34:31
  Jó napot kívánok!
A cikluson 17. napján voltam orvosnál a megszokott éves vizsgálaton. A citológiai eredmény II b. Mit jelent ez?
Válaszát előre is köszönöm.  
Ez nem tartozik a jelenleg érvényben levő besorolás közé.
Konzultáljon kezelőorvosával.
Szép napot
2024.03.15. 13:59:34
  Jó napot! Hüvelyi folyásra felírt Gynopilus kúpot használok, és azt tapasztalatam, hogy nem mindig oldódik fel, "tűnik el" regglere az egész kúp. A használati utasításnak megfelően felhelyezés előtt 15 mp-re víz alá tartom. Ez normális jelenség, vagy valamit rosszul csinálok? Köszönöm!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.15. 13:57:28
  Tisztelt Doktor Úr!

1 hete lett felhelyezve a ciklus 4. napján Levosert spirál. A felhelyezés óta görcsölök, fájdalomcsillapítóra sem szűnő nagyon erős derékfájásom van, és hányingerem egész nap. Ez normális ennyi idő után? A spirál okozhat hányingert, ilyen erős derékfájást?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Okozhat átmenetileg hasonló panaszokat.
Szép napot
2024.03.15. 13:18:44
  Tisztelt dr úr!
Februári mensim mindössze 1 napos volt. Rá 2 hétre mentem nőgyogyászhoz, aki hüvelyi uh-t csinált, de ott semmi rendelleneset nem talált. Norculutot kaptam. Be is szedtem az elöirt mennyiséget. Most napra pontosan érkezett a vérzés viszont most is ilyen rövid. Mi lehet a gond? Köszönöm.  
Nem számít feltétlenül kórosnak, nincs vele további teendő.
Szép napot
2024.03.15. 10:57:48
  Jó napot kívánok egy fontos kérdésem lenne! Máj gyulladásom van orvos szerint de a feleségemmel gyerekünk lesz.A kérdésem a következő: zavarja a gyerek ki fejlődését ez a dolog???  
Nem befolyásolja.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.03.15. 08:56:38
  Jó napot doktor úr! 44 éves vagyok a menstruációm teljesen normális, időre jön meg és 4 - 5 napig tart, viszont azt vettem észre hogy mikor elmúlik a menstruációm pár napra rá barnás folyásom van de az is elmúlik néhány nap múlva! Semmi más problémát nem okoz, nem fáj semmim sem! Lehet hogy ez már a változó kor egyik tünete?  
Lehetséges.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.15. 08:04:09
  Jó napot Doktor Úr!
Okozhat síkosabb állapotot, folyást a Premens? A folyás színtelen, szagtalan, vérdarabokat nem tartalmaz.
Köszönöm válaszát.  
Nem.
Szép napot
2024.03.15. 07:54:05
  Jó napot Doktor Úr!
Azt szeretném megtudni, hogy hüvelyi fertőzést csak nemi úton lehet elkapni? Hogyan alakul ki? Például önkielégítéssel lehet fertőzést okozni?
Köszönöm válaszát.  
Lehet, alapvetően nem nemi úton terjed.
Szép napot
2024.03.15. 07:21:53
  Jó napot dr.úr! A lányom 18 eves eddig pontos volt a menstruációja és 3-4 napig tartott de most és a múlt hónapban 10-12 napig tart a menstruáció de gyenge vérzéssel,hasi görcsölés nem volt,,mi lehet az oka?Előre is köszönöm a válaszát.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.15. 05:56:46
  Tiszteletem!38 hetes terhes vagyok és kiderült egy rosszullét után hogy vérrög van a tüdőmben!Az orvosok azt mondták ne aggódjak mert kicsi de elkezdtük az injekciós kezelést!A kérdésem az lenne hogy ilyenkor veszélyes a szülés vagy császár?Tudom hogy bután hangzik,de akár bele is halhatok?Vagy még időben elkezdtük az injekciós kezelést?Köszönöm a választ!Szilvia  
Császármetszés biztosabb választás lehet.
Érdemes kikérnie tüdőgyógyász, hematológus véleményét is.
Szép napot
2024.03.14. 23:11:57
  Tisztelt Doktor Úr! Mirena spirál mellett lehet használni gynophilus vagy bármely más hüvelytablettát? Válaszát köszönöm!  
Lehet.
Szép napot
2024.03.14. 23:11:50
  Tisztelt Doktor úr!

Már több mint 7 éve szedek fogamzásgátló tablettát. Azt a tablettát, amit most szedek (Zoely) 2023 májusában kezdtem el előtte másikat szedtem. Eddig mindig pontosan megjött a megvonásos vérzésem, azonban most hónapok óta nem volt rendes megvonásos vérzésem, utoljára november 22-én volt és 3 napig tartott, ahogyan szokott. Utána decemberben és januárban egyáltalán nem jelentkezett vérzés, csináltam is terhességi tesztet és negatív lett. Február hónapban nagyon enyhe vérzést tapasztaltam, majd most márciusban ismét semmilyen vérzés nem jelentkezett. Normális jelenség ez a Zoely fogamzásgátló tabletta mellett vagy nem? Előfordulhat, hogy rejtett terhességem van vagy valami egyéb probléma van velem (pl. Pcos, endometriózis stb.)? Illetve tavaly májusban autoimmun pajzsmirigy alulműködést állapítottak meg nálam, annak lehet ehhez köze, ha október elején megállapították, hogy a TSh szintem már jó tartományban van?
Előre is köszönöm a segítséget!  
Pajzsmirigy betegség gyakran befolyásolhatja a ciklust.
Kontroll nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gyógyszer lehet higy túl erős Önnek
Szép napot
2024.03.14. 22:25:07
  Jo estét kivánok egy olyan kérdésem lene áttláco fojas mitól lehet és picike ver meg barna fojás ...felek mi lehet a probléma ...  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.14. 21:24:43
  Tisztelt Doktor úr

37 éves vagyok , hetek óta van olyan problémám hogy a szemérem dombomon tapasztalok elviselhetetlen viszketést ami éjjel jelentkezik, illetve kiszáradt hámló a bőröm. Szőrzetem nincs, semmilyen kiütés, seb, nem látható. Próbáltam már canestennel kezelni, kentem bepantennel de semmi hatása. Mi lehet a baj? Mivel kezeljem?  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynoxin vagy pruritus krém is segíthet.
Szép napot
2024.03.14. 21:22:24
  Szép estét Dr.Úr! Szeretnék érdeklődni, hogy az Ashwagandha, mint gyógynövény kapszula formában, nem befolyásolja a fogamzásgátló tablettát?! Magas kortizol szintre szeretném elkezdeni szedni,illetve, hogy frisebb energikusabb legyek..sok jót hallottam róla, csak tartok tőle, nehogy kiüsse a gyógyszert! Köszönöm a választ! P.Vivien.  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.14. 20:47:28
  Tisztelt Doktor Úr,

DG.: gr. s. 9+6-ot diagnózist kaptam a szülészeti leletemre, a preghello kalkulátor 8+6-ot mutat.

A DG jelentésével nem vagyok tisztában.
Ez azt jelenti, hogy az embrió nagysága felel meg a 9+6nak?

Köszönöm  
Igen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.14. 19:17:30
  Jó estét dr úr!
19 éves lány vagyok, szex közben a hüvelybejáratnál éles égő érzésem van behatoláskor, ez pár napig fenn állt aztán elmúlt. Ha odafigyelünk az előjátékra akkor ez nincs! Mitől lehet?  
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.14. 18:28:49
  Üdvözlöm! Március 6.án vesztettem el a szüzességem a barátommal, védekeztünk de ő el sem ment mert túl szűk voltam és fájt. Rá két napra kellett volna megjönnie a menstruációmnak de egy hete késik. Nagyon stresszelek hogy mi lehet ennek az oka  
Maga az aktus és a stressz is okozhat változást a ciklusban.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.14. 18:23:56
  Jó estét Doktor úr! Lassan egy hónapja nem jött meg a menszeszem, el végeztem két tesztet negatív lett! Mi lehet a problema?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.14. 18:17:06
  Kedves doktor úr! Miért nem lehet szedni a norculut tablettát folyamatosan? Ismerek olyat aki évek óta szedi mert ,ha abba hagyja megjön a menstruációja és nem áll el 47 éves. Azt mondta az orvosa amíg vérzést hoz nála nyugodtan szedheti.  
Kizárólag tünetei kezelésként alkalmazható.
Hosszútávú kezelés nem megbízható.
Szép napot
2024.03.14. 17:34:28
  Tisztelt Dr.úr
Másfél hete vettem észre mosakodásnál, hogy a csiklómnál felül két oldalt egy gumó van és azon is aprók,mindez bőr alatt!Nem pattanás vagy holyag szerűek!Nem viszket nem ég!De viszont fáj!ugyan ez van a hüvelybemenet alsó részén is!ez sem viszket es hüvelyi folyasom os normális!Nogyogyaszhoz leghamarabb apr.11 kell menjek ez ügyben de en akkor is frusztrált vagyok! 4 gyermekem van mind a 4 természetes úton 2 gatmetszesben született!
menstruációm felborul 2 hónapja nem a megszokott! Az elmúlt 4 honapban 9 kg hiztam!  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.14. 15:34:58
  Kedves Doktor Úr!
Erős folyásnak számít e az, ha kissé nedvesebbnek érzem magamat, és előfordul emiatt, hogy papírzsebkendőt helyezek a szeméremajkak közé? Nincs minden nap ilyen érzetem. A tapasztalt folyás színtelen, szagtalan, nem fáj, nem csíp, nem éget, nem viszket, nem tartalmaz vérdarabokat. Tócsát nem találok magam alatt. A 40es éveimben járok, és nincs igazolt nőgyógyászati betegségem, bár van egy kellemetlen tünetem szivárog a vérem a menzeszt megelőzően, vény nélküli premenset szedek rá. Nem egész hónapban boldogít ez a tünet, ciklikus. Felmerült, hogy lelki okai is lehetnek. A gyógyszer okozhat síkosabb állapotot, vagy itt már arról van szó, hogy mindentől félek? A folyást a fehérnemű bőven felfogja, nem egy nadrádáztató mennyiség. Azért az előfordul, hogy az alsónemű érezhetően nedves. Amióta megjelent a szivárgó vérzés nem merem kitörölni a nemi szervemet pisilés után, amitől még nedvesebbnek érzem magamat. Félek, hogy vért fogok tapasztalni. Az az kérdésem, hogy amit itt leírtam erős folyásnak számít e, ami a polyp egyik tünete. Folyás kötelező ismertetőjele a polypnak? A leírásom utal kóros dologra?
Köszönöm válaszát.  
Nem gondolok polipra.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.14. 14:50:40
  Jó napot kívánok. 11+6hetes voltam a tegnap. Voltam genetikusnal minden rendben talált. Az fl(combcsont) 4,8mm .. átlagos ez ilyenkor ? Alacsony vagyok párom sem nagy. Köszönöm szépen  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.14. 12:28:47
  Jónapot

31hetes terhes vagyok fiam osztályában tombol a lepkehimlő ennyi idős terhesen lehet belőle probléma?  
Nincs nagy rizikó.
De érdemes kerülni a kontaktokat amennyire csak lehet.
Szép napot
2024.03.14. 11:47:06
  Tisztelt doktor Úr!
50 éves vagyok.Méhsüllyedésem van.A műtétem április végén lesz. Álló fizikai munkát végzek melynek következtében a méhszájam többször kidudorodott a köhögésnél tüsszentésnél szintén.A kórházban azt mondták a lehető legtöbbet pihenjek a műtétig.De mivel a mozgás nagyon hiányzik és ülve kevésbé érzem a feszítő érzést a hüvelyemnél azt szeretném kérdezni hogy esetleg a kerékpározás szóba jöhetne e mint sport? Válaszát köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2024.03.14. 11:39:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Hüvelyi leoltás után kitenyészett baktérium enterococcus faecalis, úgy volt, hogy célzottan kapok rá Augmentint, de közben valami gyógyszertári készítős hüvely kúpot írt fel az orvos.. ez is hatásos lehet? Elmúlnak a húgyúton érzett problémák? Hólyag fájdalom, húgycső fájdalom és gyakori vizelés inger.
Köszönöm!  
Nem biztos.
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.03.14. 11:01:20
  Üdvözlöm! Olyan ügyben szeretném a segítségét kérni hogy van egy 6 hónapos kisfiam aki aktív cicis, iszisz baba! Kb 4 hónapos kora óta pecsételő vérzésem van, kisebb nagyobb szünetekkel, van amikor 1-2 nap marad ki van amikor 1-2 hét de mindig vissza tét a pecsételő vérzés, kislányomat 2,5 éves koráig szoptattam és nála ilyet nem tapasztaltam, tudom minden terhesség és minden szoptatás más, de ez most kicsit aggaszt ! Érdekes lenne orvoshoz mennem? Válaszát előre is köszönöm! Szép napot! :)  
Nincs rá szükség.
Szoptatási időszak alatt nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.03.14. 10:47:50
  Üdvözlöm!
Sárgás folyásra mit ajánl? Lehet,hogy csak a pH borult fel? 3 féle kúpot használtam el,de a folyás megmaradt.  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.14. 10:41:18
  Tisztelt Dr. Úr!
2 hónapja volt missed ab.om 10 hetes magzatelhalás miatt.Mennyi időt várjunk még a próbálkozással?  
Már nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.03.14. 10:36:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Perimenopauzásnak vélt (egy tünete van), egyébként rendszeresen menstruáló nő tud foganni illetve szülni? Kora 44 év.
Köszönöm válaszát.  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.14. 10:09:08
  Tisztelt doktor Úr! Meg jött február 9 én el múlt feb 13an február végén volt egy fel fazasom szedtem antibiotikumot gyulladás csökkentőt hatott kb két hétig de után éreztem kezdek újból sűrűn pisilni vettem tőzeg áfonya kapszulát elkezdtem szedni hatásos de az lenne a kérdésem hogy emiatt késhet a mensteszem mert még nem jött meg március 10 felé vártam hogy meg jöjjön de késik ezzel kapcsolatban egy kis segítséget kérek köszönöm.  
Igen, de ez csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.14. 09:51:36
  Jónapot Doktorur

Olyan kérdésem lenne hogy lombikprogrampn veszünk részt kb.tavaly novemberben kezdtük ezt az egészet .januárban, februárban es márciusban is máshogy jött meg a menstruacio ez lehetséges a hormon injekcioktol ? És az lehetséges hogy petesejt leszivas után a 6 ik napon megjön a menstruáció?

Köszönöm válaszát  
Lehetséges.
Szép napot
2024.03.14. 08:14:48
  Jó napot!
Megérkezett a cytológia leletem,amin az áll hogy, LSIL enyhe. Amire a papilocare krémet ajánlották. Mennyire veszélyes nagyon megillyedtem. A kenet levetelekor 3nap volt a menstruációig, és folyásom is volt. Elképzelhető hogy ezek a tényezők befolyásolták? El múlik?

Köszönöm.  
Enyhe elváltozás, nincs ok aggodalomra.
Kezdje el az ajánlott kezelést nyugodtan.
HPV tipizálás javasolt.
Nem befolyásolja a menzesz.
Szép napot
2024.03.14. 07:22:17
  Jó napot kívánok dr úr! Egy olyan kérdéssel jöttem, hogy 6 hetes terhes vagyok tegnap reggelre volt egy egész napos halvány barnázásom éppen csak WC papíron látszott de görcs semmi fájdalom nem kísérte mára meg már semmi nincs ennek mi lehet az oka?? Aggódnom kéne a baba miatt? Jövőhéten megyek orvoshoz akkora kaptam időpontot?  
Nincs ok aggodalomra.
Gyakori az első trimeszterben.
Progeszteron pótlása mérlegelendő.
Pihenő, kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2024.03.14. 06:01:13
  Kedves doktor úr! 57 éves,egy eve menopauzaban .Gyakori bakteriális fertozesem van amit antibiotikummal ,metronidazol és huvelykuppal kezelek,Utána gombaolo és Gynophilos restoret használok .Hogyan előzhetem meg a visszatérő fertőzést ?Mit használhatók megelőzésre ?Koszonom szépen !  
Gynophilus restore segíthet a megelőzésben is.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.13. 22:48:30
  Tisztelt Doktor úr!
Gombás fertőzés miatt, orvosom a Betadine Intima hüvelykúpot ajánlotta. Ma van az első nap hogy fel helyeztem a kúpot, de nagyon csíp, ez normális? Illetve a betadin hüvelykúp “kúra” után kell szednem hüvelyi probiotikumot? Ha igen, milyent javasolna? Válaszát előre is köszönöm!  
Sajnos gyakori velejárója.
Ettől függetlenül használhatja.
Gynophilus restore segíthet, mint probiotikum.
Szép napot
2024.03.13. 22:41:56
  Tisztelt Doktorúr!

Hónapok óta tartó problémával fordulok Önhöz. Hónapok óta meg nem szűnő égő, viszkető , csípő érzés, néhol folyással együtt jàró hüvelyi problémám van. Több orvosnál jártam, ahol kaptam többek között Vitagin C, gynoxin, Macmiror, Fluconer (amit fél évig kell szednem) , Lactofeel, antibiotikumot mellé Lactinelle kapszulát.. sajnos semmi nem segített.Hüvelyváladék tenyésztésem negatív lett.
Most Beliema kapszulát használok, amivel 2 hétig megszünnek a panaszaim, de sajnos 2 hét után a kellemetlen tüneteim újra és újra visszatérnek.
Szeretnék tanácsot kérni, nagyon elvagyok keseredve. Köszönöm szépen!  
Azt javaslom tartson legalább 2 hétig kezelésmentes időszakot, igy hagyva időt az önregenerálódásnak.
Ezt követően Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.03.13. 21:41:59
  Jó estét doktor úr, az lenne a problémám hogy a menstruációm 10 napja késik, párommal élünk szexuális életet, mindig óvszerel védekezünk, de most aggaszt hogy nem jött meg időbe, eddig összeségében az elmúlt napokba kivárosan 4-tesztet csináltam meg, és mindegyik negatívat mutatott, kell e aggódnom a terhességtől?, a párommal nem akarunk gyereket.

Március elsején kellett volna megjönnie de volt egy szalagavatóm is és azelőtti hónapba meg egy csúnya vírusos megfázáson voltam túl.
Válaszát előre is köszönöm
A tesztet reggel első vizeletből csináltam meg.  
Nincs ok aggodalomra.
A fokot stressz (szalagavató), illetve a vírusos betegség is hatással lehet a ciklusra. Átmenetileg.
Szép napot
2024.03.13. 21:27:13
  Kedves Doktor Úr,

Nekem jelenleg HPV fertőzésem van, magas kockázatú, LSIL, CIN1. Javasolták a műtétet, de mondta a nőgyógyászom, hogy próbáljuk meg először a papilocare-t, hátha használ és elkerülhető a műtét, aztán majd menjek vissza rákszűrésre 3 hónap múlva, ami majd áprilisban lesz esedékes. Most jelenleg 2,5 hónapja használom a Papilocare-t és az első hónap után tapasztaltam sötétebb barna folyást és enyhe vérzést ovuláció előtt, alatt és után egy pár napig. Most a második hónapban erősebb a vérzés és szintén tapasztaltam barna folyást ovuláció alatt. A normál menstruáció fájdalommentes és kb. 5 napig tart. Fájdalmaim nincsenek, egyéb panaszom nincs. Lehet ez csak egy allergiás reakció a termékre? Kellene aggódnom? Minden második nap használom a Papilocare-t 21 napig 7 nap szünettel, az első hónapban minden nap használtam 21 napig 7 nap szünettel. Csökkentenem kellene az adagot? Hátha eláll ez a vérzés a menstruációk között? Remélem, hogy nem a HPV fertőzés lett rosszabb és HSIL-re fejlődött. Olvastam, hogy a méhnyakrák okozhat menstruációk közötti vérzést. Így aggódom.
A válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan használhatja tovább az előírások szerint.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.13. 21:23:07
  Jó napot!
Deflagyn gélt használom már 2 hónapja.Az lenne a kérdésem, hogy nem gond ha próbálkozunk a babával? Nem lehet rossz hatással a spermákra a gél? Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.13. 21:11:28
  Tisztelt Dr úr!
53 éves vagyok és kétéve nincs menszeszem, az volna a kérdésem, edig védekeztünk szeretkezés közben, ha nem védekezünk teherbe eshetek-e?  
Nincs ok aggodalomra.
Nem szükséges védekezni.
Szép napot
2024.03.13. 20:46:04
  Tisztelt Dr Úr!
Körülbelül 3 hete felfedeztem egy dió nagyságú duzzanatot a méhszálynál,
az ülés és a járás is nehezemre esett.
Nőgyógyászhoz fordultam és nem talált semmit, az a semmi 2 nap múlva kifakadt és azóta is újra és újra időközönként kifakad. Már kezd kellemetlenné és aggasztóvá válni.
Bartholoni tályogra tippelek a tünetek alapján. Mitévő legyek?
Válaszát előre is köszönöm!????  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Bartholin tályog a hüvely bejáratánál alakul ki, nem a méhszájnál.
Szép napot
2024.03.13. 20:26:52
  Jó estét! 40 fölött szabad-e gyereket vállalnia a nőknek? Egészséges lesz a baby???  
Nyugodtan vállalhat.
Prenateszt elvégzése javasolt az első trimeszterben.
Szép napot
2024.03.13. 20:04:59
  Üdvözlöm! 2 éve járok orvosról orvosra ,van méhszájsebem,és szerettem vólna megmütettni,de mind két orvos azt javasolta hogy nem kell megműteni még nem szülök! Sajnos nem sikerült eddig és 43 éves vagyok! Tudna ajánlani lézeres műtétet számomra? Félek hogy bajom lesz! Nagyon köszönöm!  
Lehetséges alternatíva a méhszáj lézeres ellátása.
Nyugodtan vállalhatja, nem függ a szülészeti anamnézistől.
Szép napot
2024.03.13. 19:55:44
  Üdvözlöm! Érdeklődni szeretnék, hogy 8 cm-es jobb oldali petefészek cisztám van. A nőgyógyászom ladeering fogamzásgátló gyűrűt javasolta, szedhetek mellé női eggyensúly komplex táplálék kiegészítőt? Valamint citromfű teát? Magas ennek a gyűrűnek az ösztrogén tartalma, mert azt mondta a cisztát az csinálja, esetleg ön javasolna valamit? Cickafark füvet is ittam, irrigáltam, borogattam de lehet több kárt csináltam. Köszönöm a válaszát. Tünde  
Mind a hüvelygyűrű, mind a cickafark tea segíthet a ciszta felszívódásban.
Szép napot
2024.03.13. 19:48:50
  Tisztelt Dr Úr!
A 16 éves lányom 3 hónapja ketogèn életmódot folytat, azaz minimális szénhidrátot eszik. Zavarja, hogy közel 45 napja nincs menzesze. Mi lehet ennek az oka?
Válaszát előre is köszönöm!  
Maga a diéta, illetve az ezzel járó életmód váltás.
Nincs ok aggodalomra, idővel rendeződik a menzesz spontán.
Szép napot
2024.03.13. 17:26:07
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!
Szeretném megkérdezni, ha az Anti Müller hormon eredményem 0,69ng/mL ,akkor szükséges e szednem a fogamzásgátló tabletát?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Eszter  
Önmagában nem véd ez az érték a nem kívánt terhességtől.
Gumi óvszer jó alternatíva lehet.
Szép napot
2024.03.13. 17:22:53
  Jó napot kívánok.
Nemrégiben volt egy vérzés nélküli stroke-om,
nem nagy mértékű viszont jobb oldali bénuláshoz/gyengeséghez vezetett. Férjemmel az eset előtt gyermekvállalásra készültünk, viszont így egyenlőre hanyagoljuk a témát. Felkerestem azért egy nőgyógyászt, kikérni a véleményét a későbbi gyermekvállalásról, aki azt mondta ennek akadálya nincs, de csináltatott velem egy Trombózis panel vizsgálatot aminek az eredménye a következő lett.. MTHFR heterozygota, Leiden és a II.Faktor is negatív. Nincs egyéb betegségem, csupán nemrégiben egy szív aneurisma észrevetele szerepelt a kardiológiai vizsgálatom eredményénel.
A kérdésem az lenne, hogy a terhességem alatt kell e használjak véralvadásgátló ijekciót ( clexane) az eredményemet illetve korábbi stroke miatt? Válaszát ismeretlenül is köszönöm.  
Igen, illetve szoros hematológia kontroll javasolt várandósság alatt.
Szép napot
2024.03.13. 17:18:42
  Szép napot!

32 hetes uh vizsgálaton megállapították, hogy a vastagbélszakasz tágabb, legvastagabb része 10 mm.

Ez mit jelent? Mennyi a hatáŕérték?
Köszönöm szépen  
Genetikai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.03.13. 17:15:15
  Jó napot!10. Én használtam gynophilus restoret majd majd 12.en volt szex , de mai nap most ilyen barnás a folyas. Mitől lehet?? Aggódom, tablettát szedek, sze x után csak a kúp maradvány színe volt(narancs sárga).de most sötét barna , szaga nincs.  
Kúp használata mellett érdemes kerülni az együttlétet.
Okozhatja panaszait ez a kettősség.
Szép napot
2024.03.13. 16:27:02
  Jó napot kívánok beata vagyok érdeklődnek hogy csináltam terhességi tesztet és 2 csukott mutat érdeklődnek hogy akkor állapotos vagyok egy állo meg egy fekvö csik  
Nézze meg a dobozon a magyarázatot.
Szép napot
2024.03.13. 14:45:24
  Kedves Doktor Úr!
Múlt héten voltam a mióma ambulancián, ahol doktor úr elmondta, hogy laparoszkóppal ki tudja venni a miómáimat, vagy választhatom a méheltávolítást. Előtte küretre kell mennem.
Mennyi az esélye, hogy újranőnek a miómák?
42 éves, háromgyermekes nő vagyok.
Ön szerint melyik a jobb megoldás?
Köszönöm válaszát!  
Az esély a kialakulásra valóban fennállhat.
Ez esetenként elterő lehet.
Szép napot
2024.03.13. 14:23:17
  Üdv! Magas tesztoszteron szint(női) mivel javítható?  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.13. 13:21:34
  Üdvözlöm!
27 éves vagyok, 1 évi próbálkozás után sikerült teherbe esnem, viszont pár napja kiderült, hogy leállt a fejlődésben és missed ab -om volt, tavaly szűrésen p3as eredményem volt, ilyenkor ez lehet esetleg befolyasoló, hogy emiatt ment el? Vagy ne is keressek okokat? Voltunk endokrinologusnal aszerint egészségesek vagyunk. Félek, hogy legközelebb ha sikerül majd a baba ismét ez történik. Köszönöm előre is a válaszát!  
Nincs összefüggés.
Az ok a legtöbb esetben nem derül ki egyértelműen.
Következő várandósságra nincs hatással ez a vetélés.
Szép napot
2024.03.13. 12:44:25
  Jó napot!
Ma voltam Hasi és kismedence ultrahangon ahol a doktornő mondta hogy az endometrium vaskos 21 mm ap átmérőjű, mondta hogy vagy meg fog jönni, vagy terhes vagyok, most csináltam terhességi tesztet, ami negatív lett. Sajnos késik a menstruációm, holnap megyek nőgyógyászhoz, Ön szerint aggódjak?
Várom válaszát  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan lehet türelemmel.
Szép napot
2024.03.13. 10:35:37
  Kedves Doktor Úr!
A barátnőmet megcsalta a párja 1 20 éves lánnyal,aki most 15 hetes terhes!
A eset 2023.12.29-én történt!A lánynak az utolsó menzesze 12.05-én ért véget(azt nem tudjuk,mikor kezdődött,és a ciklusa hosszát sem)!Lehet,hogy a barátnőm párja az apa?Válaszát előre is köszönöm  
Ezt csak DNS vizsgálat tudná kideríteni.
Szép napot
2024.03.13. 10:25:17
  Jo napot kivanok, a premensz tablettát a ciklus idelye alatt is lehet szedni?előre köszönöm  
Igen.
Szép napot
2024.03.13. 10:08:57
  Tisztelt Doktor Úr!

45 éves vagyok. Az előző hónapban kimaradt a menstruációm (kb 3 hete kellett volna kezdődnie). Előtte 24-25 napos ciklusaim voltak. Az egyik petefészkemet teratóma miatt kb 4 éve kivették, illetve később kisebb miómát is eltávolítottak, és bár egy kicsi azóta is megvan, problémát nem okoz. Voltam tegnap egy nemi hormonvizsgálaton, amin a progreszteron szintem magasnak jött ki (26 ng/ml), a tesztoszteron alacsonynak. Terhes nem lehetek.
Mennyire aggasztó ez az eredmény? Legutóbb szeptemberben voltam ultrahangon és citológián, akkor minden rendben volt.

Köszönöm a segítséget!  
Nincs ok aggodalomra.
Nem igényel akut teendőt.
Szép napot
2024.03.13. 09:32:55
  Kedves Doktor Úr!
Másfél évig szedtem gestomix tablettát. Decemberben abba hagytam, nem gyermekvállalás céljából. Januárban pöccre pontosan megjött, ahogy kellett volna. Viszont most több, mint egy hete késik már. Normális ez? Megkéne látogatnom a nőgyógyászt, hogy beállítsa vagy ez normális?

Köszönöm  
Nyugodtan lehet még türelemmel.
Szép napot
2024.03.13. 09:14:58
  Kedves Doktor Úr!
Kb 6,5 cm-es miómám van, azt mondják határeset, de műtétet javasolnak. Előtte azonban felírták a Ryeqo-t. Kétségeim támadtak a szedésével kapcsolatban a mellékhatásai miatt. Érdemes lenne mégis szednem? Lehetséges a javulás tőle?  
Segíthet, nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2024.03.13. 08:00:10
  Kedves Doktor Úr, 55 éves múltam, december után múlt héten jelentkezett menstruáció. Nem nagy mennyiség,de nagyon fura, hogy estére már semmi nincs, ezért nem is teszek be tampont (fel se menne), azonban reggel egy adag "érkezik", épp kierek vele a wc-re. Utána a nap folyamán "elfogy". Ez már 3-4 napja így van. Mi lehet az oka, mit lehetne tenni?
Köszönöm a választ!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt mindenféleképpen.
Szép napot
2024.03.13. 07:46:06
  Tisztelt Doktor Úr!

5-6 éven keresztül fogamzásgátló tablettát szedtem, és valószínűnek gondolom, hogy pontosan ez miatt a hajam nagyon megritkult, sok helyen a fejbőr is nagyon látható! Jelenleg hüvely gyűrűt használok! Van-e bármi módja annak, hogy a haj ismét rendes és egészséges formában legyen? Szükséges bármi további vizsgálat ami megalapozná a gondolataim?  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.13. 07:03:31
  Jó napot kívánok
Szoktam néha szodaport tenni a fürdő vizembe, olvastam a neten hogy jó fertőtlenítő. Terhesség alatt is alkalmazható?
Válaszát köszönöm  
Nem javaslom.
Szép napot
2024.03.13. 06:29:10
  Tisztelt Doktor Úr,

Szexuális aktus után visszatérő huvelyflora felborulás megelőzésre Lactofeel-t szoktam használni közvetlenül az aktus után. Viszont már kisbabát szeretnénk, és tudom, hogy a teherbeeses esélyét nehezíti a használata. Tudna javasolni valami mást ami géles állagú és fenntartja a hüvely ph egyensúlyát? Illetve valóban nehezítheti a Lactofeel a teherbeesest, hogyha két egészséges emberről van szó?
Köszönöm szépen a választ!  
Nem nehezíti.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.13. 04:54:11
  Üdvözlöm Andrea vagyok 2hónapos a babánk, szoptatok ezáltal nincs vérzés, együtt voltunk a párommal védekeztünk óvszerrel ami sajnos kiszakadt és nem vettük észre.
Ilyenkor mi a teendő? Esemény utáni tabletta? Válaszát előre is köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2024.03.13. 04:34:50
  Kedves Doktor Úr!
Szeretném kérni abban a segítségét, hogy két hónapja fura érzésem van a hasamban. Van hogy lüktető érzés. Voltam januárban nőgyógyászaton ahol hüvelyi ultrahangon vettem részt. Ott azt mondta az orvos hogy meglepődne ha terhes lennék a labor eredmények által is. A hüvelyi ultrahangon sem a méhemben sem a petefészekben nem talált terhességet. A vérzésem november óta rendszertelen. Mi lehet ez a fura érzés a hasamban? Tisztelettel. Tina  
Belmozgás a legvalószínűbb.
Szép napot
2024.03.13. 00:23:27
  Kedves Doktor Úr! Kb. 6-7 éve szedem a Missee fogamzásgátló tablettát. A 7 napos placebo tabletták után most este kellett volna bevennem az új levél első szemét, de véletlenül beleesett a lefolyóba. Mivel ez a szem kimaradt, így most 8 napos lett az úgymond "szünet" . Azt lenne a kérdésem, hogy így szükséges-e kiegészítő védekezés, s ha igen, meddig, vagy esetleg ez az 1 szem kihagyás még nem befolyásolta a védettséget? Köszönöm szépen!  
Igen, egy hétig szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2024.03.12. 23:27:56
  Kedves Doktor úr,
Estére sűrűbb vizelés és allandó ingert tapasztalok,ez hol vissza tér hol egyáltalán nincs jelen,hol peddig folyamatos 1-3 hét.
Nem fogyasztok több vizet, mint azelőtt és estére sem iszok nagyobb mennyiséget.Van hogy éjjel is 2x felkelek.
Gondolnom kell komolyabb dologra is?
Köszönöm.  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.03.12. 22:33:44
  Kedves doktor úr!
Én egy 21 éves lány vagyok menstruációs gondokkal. 13 évesen menstruáltam először minden féle fájdalom nélkül . Gimis koromban a derekam fájt, amire ha bevettem egy fájdalomcsillapítót szinte rögtön el is múlt. A gondok 19 éves koromban kezdődtek. Elkezdett nagyon erős alhasi fájdalmam lenni a menstruáció 1-3 napján, illetve az előtte lévő napokban gyengébb fajdalom.Nem görcsök, hanem folyamatos fájdalom ami egyre csak erősödik. Mostanra oda jutottam, hogy dupla gyógyszer is nagy küzdelmek árán veszi csak ki a fájdalmat, de csak akkor ha már akkor veszem amikor érzem hogy elkezd fájni. Körülbelül 3 hónapja vettem észre, hogy jön 1-2 csepp vér, és brutális hasfájás következik, de annyira,hogy nem tudok megmozdulni a magzatpózból. Ilyenkor nem igazán jön vér, hanem pár óra múlva "megindul" és itt már kicsit kisebb mértékű a fájdalom, de még mindig annyira erős, hogy a dupla gyógyszer sem igazán veszi ki. Használok premens tablettát mert a nőgyógyászom szinte meg sem hallgatta amit mondok, (tobbnel is voltam az elmúlt években) csak hozzám vágta ezt és közölte hogy ha nem segít akkor csak a fogamzásgátló a megoldás. Én ezt nem szeretném elhinni, hogy ennyi a megoldás. Volt éves vizsgálatom 1 hónapja, mindent rendben talált. Viszont olyan mértékű fájdalmam van most már 2 éve, ami hónapról hónapra egyre erősebb, hogy nem tudom elképzelni hogy minden rendben. Igen tudom, hogy a menstruáció fájdalmas, de csak egy bizonyos szintig. Sajnos én már kívül esek rajta. Ezért kérek segítséget, vagy kis megerősítést, hogy igenis érdemes tovább mennem és kideríteni, hogy mi a baj. ( Próbáltam már házi praktikákat, meleg vizes fürdőt, vagy borogatast, minden féle gyógyszert, sajnos eredménytelenül) Az elmúlt fél évben 2szer voltam felfazva is ami 3 napig véres vizeletet eredményezett. Előttre soha életemben nem voltam. A választ előre is köszönöm!  
Endometriózis kizárása javasolt.
Szép napot
2024.03.12. 22:27:48
  Kedves Doktor Úr!
December óta fájdalmas orgazmussal szenvedek. Enyhe nyilaló fájdalmat érzek.
Szűrés által minden rendben van jók az eredmények, de viszont valami nincs rendben... Mitől fájhat az orgazmusom?  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.03.12. 21:48:52
  Kedves doktor úr,
Már nagyon régóta gombás fertőzéssel küzdök és pár hónapja ureaplasmat is diagnosztizáltak nálam. A nőgyógyászom a gombara flukonazol gyógyszert írt fel. Említettem, hogy kellemetlen viszketessel is jár amire úgy gondolta, hogy lehetséges allergia (voltam kivizsgáláson és negatív volt az eredmény) és felírt Cetirizin-ratiopharm Teva gyógyszert amivel én nem biztos, hogy egyet értek - Ön mit gondol erről?
Az ureaplasmanak a kezelésére pedig betodine hüvely kapszulát kaptam - Ön szerint ez megfelelő az ureaplasma kezelésére?
A hüvelygombaval már régóta küzdök a candida dietarol mi a véleménye? Segíthet?
Válaszát köszönöm előre.  
Fluconer és Gynophilus segíthet a gombás fertőzésen, illetve gynoxin krém külsőleg.
Ureaplasma ellen 2x1 doxyciklin 10 napig javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2024.03.12. 21:06:15
  Jó estét kívánok! Azt szeretném kérdezni hogy nem rég voltam nőgyógyásznál és felirta a fogamzásgátló tablettát amit a menstruáció első napján be is vettem (Volina) . De azt tapasztalom h el is múlt a vérzésem de szedem tovább a gyógyszert. Így is nyújt védettséget a tabletta?  
Igen, a védelem fennáll.
Szép napot
2024.03.12. 20:59:31
  Tisztelt Doktor Úr! A jobb petefeszkem el távolították, a balbol nemrég vették ki egy dermoid cistat, kérdésem az lenne, hogy mennyi esélyünk van a férjemmel a gyermek aldasra? 38 éves vagyok. A férjem 41. Köszönöm szépen a megtisztelő válaszát. Tisztelettel  
Mjndne esély megvan rá.
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2024.03.12. 20:44:04
  Kedves Doktor,

2 hete lett a rézgyöngy hormonmentes fogamzásgátló felhelyezve. Normális, hogy nem érezzük a gyöngyöket szex közben a párommal? Illetve a zsinórt se érzem ami ugye kilóg a méhből. Köszönettel, Nóra  
Persze, egyiket szabad érezni.
Szép napot
2024.03.12. 20:24:51
  Kedves Doktor Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy nemrégiben veszîtettem el a szüzességem. Amikor szeretkezek, egy bizonyos pontot izgatva (akár ujjal, akár hímtaggal) vizelési ingerem lesz, szinte azonnal amikor azt a pontot eltalálják. Ez normális? Erősödik ahogy tart az aktus, mégsincs egy vége, csak kicsit kellemetlen és pihentetni kell a pózt. Esetleg ez lenne az orgazmusom, csak még nem tudom elengedni? Van erre valami technika? Illetve még egy kérdésem lenne, van amikor viszont egy egy pózban alhasi szúró fájdalmat érzek közben.. felfázva nem vagyok, fertőzés sincs, annyira mélyen sem hatolnak belém hogy a méhem lenne, így nem tudom hova tenni.. van esetleg ötlete/ kell lássa nőgyógyász ha más gond nincs? Köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.12. 19:59:06
  Üdvözlöm!
13 hetes terhes vagyok 2 hete a székletemben kb.1 cm hosszú fehér férget találtam. Hétvégén történt így elmentem ügyeletre. Ott írtak fel Decares féreghajtót, de mivel készlethiány van,emiatt nem tudtam beszedni. Van egy másik féreghajtó gyógyszer a vermox,de azt azért nem írta fel a Doktornő, mert káros a magzatra. Csináltattam széklettenyésztést,ami negatív lett. Illetve van egy perianális törléses vizsgálat,amit szintén megcsináltattam,de az is negatív lett. Azóta se találtam a szekletemben férget és nem is viszketek.
Alternatívaként fokhagyma kapszulát szedek, mindent 90 fokon mosok, és mindent fertőtlenítek. Doktor úr szerint ez a férgesség,lehet kihatással a magzat fejlődésére? A 12 dik ultrahangon mindent rendben találtak.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.12. 19:29:18
  Kedves Doktor Úr!
2,5 hónapja szedem a jangee fogamzásgátló tablettát. Fluconazol befolyásolhatja a hatását?

Előre is köszönöm!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.12. 18:49:08
  Üdvözlöm!
Rendszertelen menstruáció esetén lehetséges, hogy több, mint 21 nap is eltellik az ovulációtól a következő menstruációig? Ha igen, ez mitől lehet, bajt jelent? Mindig hosszú ciklusaim vannak, 16-17 nap szokott hátra lenni máskor is a feltételezett ovulációtól.
Lh teszt és fájdalom kezdete alapján gondolom, hogy most kb. 21 napja kellett megtörténnie. Ezt az egyoldali fájdalmat még ma is éreztem tompán. Terhességi tesztem negatív.  
Lehetséges.
Nem számit kórosnak.
Szép napot
2024.03.12. 17:29:00
  Üdvözlöm érdeklödnék szeretnék 2honapig nem volt meg csináltam2 tesztet és az jött ki hogy nem terhes 42éves vagyok multhonapba meg volt de ebben a hónapban még nem maga szerint menjek el orvoshoz várom a válaszát köszönöm szépen  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.12. 17:01:19
  Tisztelt Doktor Úr!
A 2-3 napos menstruáció mennyire számít normálisnak?
Az első nap elég erős,de utána a másik 2 nap már kb egy egészségügyi betétnyi ürül.
Köszönöm a választ!  
Nem számít kórosnak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.12. 16:56:32
  Jónapot kívánok! A misse fogamzásgátlót befolyásolja e a heti 1 fluconazole?
válaszát előre is köszönöm.  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.12. 16:26:27
  Jó napot! 17éves vagyok már egy ideje azzal küzdök hogy valamit mindig összeszedek(fertőzés) rendesen tisztálkodom. Oda figyelek direkt mindenre, nem tudok már mit tenni.  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.12. 16:23:21
  Kedves Doktor Úr! , 02.24-i kérdésemre adott válasza kapcsán kérnék egy kis pontosítást. Jól értem, hogy a halmozott trombofilia ellenére kombinált hormontartalmú hüvelygyűrű használatát is elfogadható kockázatúnak tartja? Illetve a ciklikus progeszteron esetén, ha nem hosszútávú használatról, hanem egy-egy alkalommal 5-10 napos kúráról van szó (pl. hogy meghozza a vérzést, ami után el lehet kezdeni a fogamzásgátlást), az elfogadható?

Sajnos a hematológus professzor akinél jártunk megrémített bennünket: a lányomat gyakorlatilag lebeszélte a nemi életről (tiltotta!) és a gyerekvállalás
kapcsán is rémképeket festett, amit egy 17 éves serdülőnek és a szüleinek is végtelenül nehéz hallani, feldolgozni és elfogadni, ezért is szeretnénk másodvéleményt.
Doktor úr vállal 18 év alatti pacienst?

Utolsó kérdésem: az Inofolic Prémiumot hogyan érdemes szedni, Étkezés előtt vagy után? Nagyon szépen köszönöm
_______________________-

17 éves tünetmentes lányom trombofiliajara (Leiden, PAI, Protrombingen es MTHFR heterozigota) véletlenül került sor amikor menzeszzavar PCOS gyanú) miatt fogamzásgátlót akartak felirni neki. Családi anamnézis negatív teljesen és a gyermeké is.
Tegnap egy neves hematológus Professzornál jártunk, aki eléggé megijesztett minket (pl.ha teherbe esik ki kell hordania, szúrja magát hosszabb utazás előtt) és “ún. minimálisan hormontartalmú” készítményt javasolt de nem tudjuk ez pontosan mit jelent: belefér-e, hogy kizárólag progeszteron tartalmú fogamzásgátlót és/vagy ciklikus progeszteron kúrát kapjon?

Pont amiatt, hogy ciklusai rendszertelenek és még csak most kezdene nemi életet élni, a nem kívánt terhességet nagyon nagy kockázatnak tartjuk, ráadásul menstruációs zavara miatt terápiás céllal is szüksége lehet hormonális szabályozásra, ezért szeretnénk ha megkaphatná a számára legmegfelelőbb hormonális/fogamzásgátlási lehetőséget.

Második kérdésem az lenne, hogy PCOS gyanű miatt Inofolic Premiumot adok neki. 2000mg mio inozitol eleg neki vagy mehet 4000mg? 158 cm, 49-50kg.

Köszönom szépen 
Hüvelygyűrűnek vagy egykomoponensű készítménynek a legkedvezőbb a trombózis kockázata.
Ciklikus progeszteron nem célszerű hosszútávon.
PCOS miatt 2x1 inofolic segíthet.
Szép napot  
Ditinell vagy Ladeering nyugodtan használhatja.
Progeszteron kezelést külön nem javaslom.
Étkezés után érdemes bevenni az inofolicot.
Kizárólag nagykorú felügyelet mellett vállalok 18 éven alatti pácienseket.
Szép napot
2024.03.12. 16:13:15
  Jónapot doktorúr az lenne a kérdésem hogy a mensrúációm 7 napig szokott tartani és most 3 nap után elmúlt és rá két napra megint megjött miért lehet ez?  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.12. 15:56:26
  Kedves doktor úr,

március 07-én helyzte fel az orvos a rézgyöngy hormonmentes fog. gátlót. A kérdésem az lenne, hogy mennyi ideig kell még óvszerrel védekezni? Köszönöm a választ!  
Nem.l szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2024.03.12. 15:14:02
  Tisztelt Doktor Úr!
Októberben az éves szűrésemen candida fertőzéssel diagnosztizáltak, ugyan panaszom nem volt ezzel kapcsolatban, de gyógyszeres kezelést kaptam (Mycosyst és Gynoxin, majd Gynoflor), ami alatt kezdődött az enyhe gyulladásos érzés. Cytologiai eredményben pedig kóros flórát és gyulladást állapítottak meg. December elején ismét elmentem nőgyógyászomhoz, majd újabb kúrába kezdtem (GYNO-PEVARYL, OMICRAL majd Gynoflor illetve Anti-candika tea és HealthyWorld®
Candida Cleanse kapszula, rendszeres irrigálás), ami szintén nem volt hatásos, az enyhe gyulladt érzés továbbra is fennállt főleg este és reggel. Januártól már a candida-diétába is belefogtam, amit mái napig szigorúan követek. Februárra jobban lettem, már alig érződött a kellemetlenség, orvosom is igazolta, hogy enyhült a fertőzés, de újabb kúrát javasolt (Micovag Plus, Omicral). A 3. Micovag Plus kúp után viszont ismét előjött a gyulladt érzés, sőt erősebb lett és már egész nap érződött, valamint enyhe alhasi fájdalommal társult, így abbahagytam az alkalmazását. Lehetséges, hogy pont a gyógyszerek váltják ki a gyulladást? Érdemes lehet még más kúrákkal próbálkozni, vagy megfontolni az orvos váltást?  
Érdemes 2 hét kezelés mentes időszakot tartani.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.12. 14:20:05
  Tisztelt Doktor úr!
Véleményére lennék kíváncsi ,volt petefészek cisztám tünete menstruáció késés majd 80 nap ami szépen ki is fakadt egy adott vérzéssel .
Kérdésem most pár hónap múlva ismét menstruáció késést tapasztalok jelenleg 40 napnál járok,hozzáteszem a ciklusom 30-35 nap szokott lenni .
Mitől alakulhat ki ismét ha ez megint ciszta lenne .
Mit tanácsol mit tegyek vitamin esetleg segíthet hogy ne alakuljon ki ismét ?
Várom megtisztelő válaszát .Köszönöm  
Cickafark és diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2024.03.12. 14:19:10
  Tisztelt Doktor Úr!
46 éves vagyok, heti 3x aktívan sportolok. Vérzés probléma miatt küretet javasolt az orvos. Kérdésem lenne, hogy küret után mennyi idővel lehet visszatérni a sportoláshoz? Futás, bicikli, súlyzós edzés? Mennyi idő után lehet elkezdeni lassan vissza térni esetleg? Persze ha nincs komplikáció. Köszi válaszát! Szép napot!  
1 hét után fokozatosan.
Szép napot
2024.03.12. 14:14:58
  Jó napot kívánok!
A Drovelis hatását ronthatja a Cataflam dolo alkalmi szedése?
Előre is köszönöm!  
Nem.
Szép napot
2024.03.12. 13:39:10
  Kedves Doktor Úr!

Ne haragudjon a zavarásért. Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy szombat este 21orakor elfelejtettem bevenni a Milligest fogamzásgátló 21.szemét. Ezt vasárnap reggel 11orakor pótoltam(kb.14 órával később). Így a 7napos szünetet a hétfői gyógyszer mentes naptól kell számítani és hétfőn vegyem be? Vagy mintha nem felejtettem volna el és normálisan következne(vasárnap)?

Köszönöm előre is válaszát!
További szép napot!  
Hétfőtől.
Szép napot
2024.03.12. 13:29:06
  Szép napot!
Fogamzásgátlót szedek több éve (Rezia). Most felső léguti betegségre kaptam antibiotikumot (Fromilid). Pont akkor kezdtem el szedni, mint az új levél fogamzásgátlót.
4 óra kihagyásával vettem be mindig a fogamzásgátlót.
Meddig kell így kiegészítő védekezés, hogy pont a fogamzásgátló elején kezdtem el szedni az antibiotikumot?
Egyáltalán a két gyógyszer befolyásolja egymást?
Köszönöm a válaszát!  
Nincsenek befolyással egymásra.
Szép napot
2024.03.12. 12:38:00
  Jó Napot! Azt szeretném kérdezni, hogy ha nem gomba, nem baktérium, hanem simán tejsav hiány, okozhat fájdalmas, égő érzést együttlétkor? Köszönöm.  
Okozhat.
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.12. 12:09:05
  Kedves doktor úr!
Azt szeretném kerdezni hogy januar 26 27 28 39 volt meg a menszeszem! Most jött meg marcius 8 an 9 en es 20 en mar keves volt! 46 dik éves vagyok! Terhessegi tesztet vegeztem negativ lett! Oka! Köszónóm előre is!  
Perimenopauza előjele lehet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.12. 11:52:06
  Jó napot kívánok dr úr! A kérdésem a következő lenne most vagyok 6 hetes terhes viszont az érdekelne hogy a terhességi tesztem a halványabbnál kicsit erősebb pozítiv lett 3hó 9-én ma csináltam 3hó 12-én reggel egy másikat és úgyan olyan a csík rajta nem kéne hogy erősebb legyen a HCG miatt?? Esetleg félhettek attól hogy elmegy a baba mert tüneteim nincsenek hogy probléma lenne? Terhes vitamint is szedek! Femibion 1-et D vitamint és C vitamint is meg magnéziumot is! Válaszát előre is köszönöm  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.03.12. 11:31:59
  Kedves Doktor Úr! Ízületi gyulladásomra Apranax 550mg + Pantoprazol 1A Pharma gyógyszereket szedtem. Menstruációm pontosan megjött, de csak szinte 1 napra. Elképzelhető, hogy a szedett gyógyszerek csökkenthetik a vérzés mennyiségét? Köszönöm!  
Igen, de ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Rendeződik idővel magától.
Szép napot
2024.03.12. 11:25:44
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy nekem világ életemben nem volt ciklusom mivel petefészek rendellenességet állapítottak meg, Primer amennorhea. Hipopláziás petefészek és méh. Külföldön voltunk kint donorpetesejtes beültetésen. Estrofemet és duphastont szedtem beültetés előtt. Sikeres is volt ezzel meghozták a vérzést és felépítették a méhnyálkahártyát. 14 honapos a kislányom. Azóta nem volt változás. Viszont mult héten a semmiből megjött a menstruációm természetes úton, gyogyszer nélkül. mindenképpen elmegyek a nőgyógyászomhoz, csak kiváncsi lennék Ön mit gondol, hogy ez most milyen okból történhetett? ESetleg a terhesség hatására a hormonok normális működésbe kezdenek, de attól még ugyanaz a diagnozisom áll fel. köszönöm a választ üdvözlettel Melinda  
Igen, lehet jótékony hatással maga a terhesség, vagy a szoptatás is a ciklusra.
Szép napot
2024.03.12. 10:45:05
  Kedves Doktor Úr ! Két hónapja estem át egy teljes méh eltávolitáson, mindkét petefészkemet is eltávolitották, valamint egy hólyagsérv műtétem is volt. Az orvosom felhivta a figyelmemet a hormonhiány okozta hüvelyszárazságra, a Vagisant használom is kb másfél hete. Tapasztaltam ugyan javulást, a viszketés és égő fájdalom elmúlt, de a hüvely bemenetnél még mindig érzek fájdalmat, mintha meg lenne duzzadva. Ha leülök, mintha egy kis légbuborék pattanna el ott. Néha a hólyag felé is érzek kicsi szúró érzést. Kicsit tanácstalannak érzem magam, hogy hogyan tovább. Használjam még a krémet, vagy inkább menjek vissza az orvoshoz. Válaszát előre is köszönöm.  
Használhatja nyugodtan.
Intim torna segíthet.
Szép napot
2024.03.12. 08:08:11
  Kedves Doktor Úr!
Decemberi citológiai vizsgálat szerint gyulladásom volt, amire Betadine, majd Lactinelle kúpot kaptam. Most, a 3 hónapos kontrollon gyulladás nincs, de X-el jelölt az Endometrium sejtek>=40 éves kor és alatta az Egyéb: cervicitis. A kenetet 1 héttel a ciklusom kezdete előtt vették le.
Kb. 4 éve van egy miómám (1 orvos szerint adenomiózis, másik 2 szerint sima mióma). Mi a további teendőm? Vissza kell mennem újra a nőgyógyászatra? Van erre valamilyen kezelés?
Köszönöm szépen válaszát! Üdvözlettel.  
Negatív a lelet, nincs további teendő.
Nincs ok aggodalomra
Szép napot
2024.03.12. 07:36:19
  Üdvözlöm kedves Dokrot Úr!

Már jo ideje küszködök intim megbetegedéssel. Számos kúpot kaptam amik nem segítettek. Most is klin d 100 kúpot kaptam de még mindig nem javult a helyzet. 2 nőgyógyásznál is voltam de csak kúpot és gyógyszereket írattak fel de a tüneteim nem múltak el kicsit javult a helyzet de nem tünt el.

Intim terület bőr kiduzzadt (nem fáj) piros néhol illetve fehér pöttyök sokasága van a külső területen hüvelyi folyásom sem normális illetve a mentsruációm sem hiszen 1 2 napos majd barnázás pár napig.

A doktor úr hüvelygyulladást és gimbát tapasztalt elsőre most megint fennáll a betegség de most heveny gyulladást állapított meg. Mi lehet az oka illetve milyen kivizsgálásokon kéne részt vennem hogy megtudjam mi okozza hiszen a kúpok nem segítenek.
Kőszönöm a válaszát!
P.  
Bőrgyógyászati vizsgálat is javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.12. 07:04:20
  Jónapot azt szeretném kérdezni ha nem szedem a gyógyszert 3eve szedem de már 2hete nem medig vagyok védve??? Köszönöm a válaszát!  
Már nem áll fenn a védelem.
Szép napot
2024.03.12. 06:47:47
  Tisztelt Dr Úr!
Szedtem 1 kúra antibiotikumot torokfájás miatt! Voltam orvosnál és gyulladást vett észre rákszűrés közben. Engem meglepett, mert semmilyen tünetem/kellemetlenséget nem tapasztaltam! Összefügghet az antibiotikum használatával?
Illetve 5 napja használom a felírt KlionD 10 napos h.kapszulát, enyhe vérzés van tőle, más panasz nincs, de 6 nap múlva megfog jönni és még egy 7 napos lactofeel kúrát is tartanom kellene. Abba hagyhatom ezt a kúpot? Azt érzem, hogy mivel semmilyen tünetem nem volt ez nem lehetett gomba és társai, lehet elég lett volna csak helyreállítani az antibiotikum után és ez a kúp most több kárt tesz, mint hasznot!  
Igen.
Érdemes végig vinni a kezelést.
Szép napot
2024.03.11. 23:48:14
  Tisztelt Dr Úr!43 éves vagyok van 3 gyermekem.A legkisebbik kisfiam 3 éves lesz júniusba.Aránylag be be volt állva a mensesem de 2023 December 17 -én volt meg a normális mensesem,párommal voltunk együtt januárban,de ki is maradt mad feruár1 -én jött meg valami pirosabb vérzés 4 napig tartott ,majd februál 17-én barna pecsét vérzésem volt vér darabos barna vérzés, fehérneműn semmi csak vizeléskor.Azt se tudom mi számitott mensesnek ,de nem jött meg még március 11 van.Bő nyálka jött kisebb görccsel hátam fáj terhességi teszt negatìv.Terhes lehetek így hogy teszt nem mutat?Előre is köszönöm válaszát!  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.03.11. 23:20:53
  Kedves Doktor úr,
Fogamzásgátlót szedek legalább már 3 éve folyamatosan,a menstruációm is mindig pontosan jött meg,mostanában(2-3hónapja)mégis este mikor már fekszem sokszor olyan mint mikor megmozdul a baba,egy-kettő "rúgás",rándulás érzés,ezek lehetnek a belmozgások miatt,vagy komolyabb?
Szerintem terhesség kizárt,ezért nem is teszteltem, egy kislányom van már ,csak észre vettem volna ha mégis mert gondolom ha már mozogna lehetne 4hónapos terhesség is.

Köszönöm.  
Belmozgások valószínűleg.
Szép napot
2024.03.11. 22:45:38
  Tisztelt doktor úr! Csináltam egy tesztet és jó 10 perc után ki jött egy halvány csík! A verzesem 2 napra rá megjött!de én úgy láttam hogy ez nem menstruáció! El mentem nőgyógyászati vizsgálatra ott azt mondták hogy vagyis írták a papírra hogy rendes nagy uteruszban kissé megvastagoz endometrium látható! Majd vissza rendelt 1 hétre amin még ni voltam! Kérdésem ön szerint terhesség áll a háttérben!? Válaszát előre is köszönöm tisztelettel Oraveczne  
Nem Valószínű.
Szép napot
2024.03.11. 21:14:56
  Jó napot!
19 éves lány vagyok, 1 éve van párom akivel rendszeres a nemi életünk. Viszont egy hónapja kb. felmerült egy olyan probléma hogy aktus közben a hüvelybenetnél éles, feszítő érzés jelentkezik. Ez 1 hét után elmúlt viszont most 2 napja megint felmerült. Soha nem volt még problémám nőgyógyászatilag. Más tünetem nincs  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.11. 20:20:41
  Tisztelt Dr úr a c vitamin valóban segít teherbe esni hamarabb?? Köszönöm tisztelettel Amara  
Nem.
De immunrendszer erősítése jo hatással lehet a próbálkozási időszakban.
Szép napot
2024.03.11. 20:17:16
  Tisztelt Dr úr
Azt szeretném meg tudni hogy ha menstruáció helyett barna folyás van csak akkor utána nincs pete érés??
Mert február végén csak barna folyás volt 3 napig enyhén akkor most márciusban nem lesz ovulációm??? Ebben a hónapban nem eshetek teherbe kérem válaszoljon hogy ne reménykedjek feleslegesen köszönöm szépen tisztelettel jenniferr  
Nincs összefüggés.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.03.11. 19:57:20
  Kedves Doktor úr,
1 hónapig tartó vérzésre írtak fel Proverát 10 mgx2 - ot. A kaparás helyett ezt írta fel az orvos.
2 nap múlva el is múlt.
3x21 napos periódusban kell szednem.
Az 1. Adagnál szépen megjött 3. napra,majd az 5.napon iszonyú görcsöm lett(bírom a fájdalmat),és a wc- görcsölve kiesett belőlem egy tenyérnyi alvadt vér és a fájdalom megszűnt.
El kezdtem szedni a 2. adagot,de nem múlik el teljesen,nagyon pici maszatolás van,csak törlésnél látszik 2.hete. Csökkentettük az adagot napi 2x5mgra.
És iszom két hete a pásztortaska cickafark palástfű teát is napi 2 csészével.
Nem lehet, hogy azért nem múlik el,mert ez így már sok?
Kértem másik nőgyógyásztól időpontot,(mert ő alaposabb a vélemények szerint)de nem fogadott,mert nem hozzá mentem egyből.
Szeretném kérni a véleményét várjak e a provera szedésének végéig vagy keressék mást?
Uh- ön miómám nem volt 1 hónappal ezelőtt, rákszűrésen 1 éve voltam.
Köszönöm szépen  
Érdemes megvárni a kezelés végét.
Szép napot
2024.03.11. 19:13:18
  Tisztelt Doktorúr! Most kezdenék el Nuvaring hüvelygyűrűt használni. Sajnos csak a ciklusom 8.-9. napján tudnám felhelyezni. Ez nem gond? 3 hét múlva ugyan úgy vegyem le és figyeljek utána, hogy mindig egy időben pontosan történjen a csere? Elkezdhetem így is vagy meg kell várnom a következő ciklust? Köszönöm válaszát  
Érdemes megvárni a következő ciklust.
Szép napot
2024.03.11. 18:24:58
  Jó estét

Olyan kérdésem lenne önhöz, hogy 2 napja késik kis barnás folyás van de csak wc papíron látni. Babát szeretnénk volt 3 halvány pozitív teszt lehetek terhes? A menstruációm rendszeres mindig pontosan jöt meg annyi hogy előtte 2 nappal barnás folyás volt de az látszódott a tisztaságin rendesen. Orvoshoz később szeretnék menni még mert most kétségek között vagyok. Válaszát köszönöm előre is.  
Egy hét múlva érdemes újabb tesztet végezni.
Szép napot
2024.03.11. 18:23:38
  Tisztelt doktorúr

Peteeres utan voltam rakszűresen ahol 17mm mehnyalkahartyat latott uh. Marc 19en kell megjonnie. Ciklusaim szabalyosak. Ez utalhat vmi problemara? 39eves vagyok. 4csaszarom volt.legutolso 3eve. Koszonom valaszat!  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.11. 17:27:02
  Kedves Doktor Úr!
Novemberben bal oldalon a petevezetékben szűkület találtak a hycosy vizsgálat során. Lassabban ürült a folyadék a hasüregbe. Jellemzően inkább bal oldalról ovulálok.
Egy folliculometria során a doktornő azt mondta, hogy a petesejt elzarodas esetén képes a szabad petevezeték felé mozogni, így így is jó esélyünk van spontán babára. Ez valóban így van?
Segítő válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Igen, ez igaz.
Szép napot
2024.03.11. 16:15:33
  Tisztelt Doktor Úr!
gyakori hólyaggyulladásra nem volt eddig semmi tartós megoldás , végig szedtem nagyon sok antibiotikumot valamint mindig szedek probiutikumot is mellé, most csináltak egy hüvelyi tenyésztést melynek az eredménye enterococcus faecalis baktérium tenyészett ki. A nőgyógyász Augmentint akar felírni miután végig használtam a Fluomizines hüvely tablettát. Kérdésem az lenne hogy várható javulás valóban, ez okozhatja a visszatérő húgyuti problémát?
Esetleg javasol e még valamit?
Köszönöm  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.11. 15:59:55
  Jó napot! Lilla vagyok.
Ebben a hónapban egy napot volt menstruációs ciklusom csináltam 2 terhességi tesztet menstruáció előtt illetve most is de negatív lett. 2 napja rosszul vagyok szédülök és hányingerem is van.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.11. 15:08:18
  Jó napot kívánok! 23 napja szedem a Slinda fogamzàsgàtlot .Körülbelül a 15 naptól folyamatosan vèrzek.Menstruàciohoz hasonló vèrzès de nem nagy mennyisèg.Azt szeretnèm kèrdezni hogy ez normàlis ?Màr 9 napja tart ès nem akar enyhülni .Kisebb görcsök vannak de nem vèszes .
Köszönöm a vàlaszàt!  
Az első 3 hónapban nem számít kórosnak.
Ez a hozzászokási időszak.
Szép napot
2024.03.11. 14:40:13
  Üdvözlöm Doktor Úr!
30 éves nő vagyok, jelenleg nincs kapcsolatom, hónapok óta nem volt nemi életem. Szombaton vibrátorral maszturbáltam, ami lehet kicsit hevesebb volt. Tegnap éreztem, hogy érzékenyebb a terület, és mikor széthúztam az ajkakat, egy nagy sebet vettem észre közvetlenül a hüvelynyílás mellett. Fehéres, a körvonala pedig vörös. Először azt hittem, felsértettem, de már nem vagyok benne biztos. Cikatridinával kenem. Nőgyógyászatra egy hónap múlva kaptam időpontot, de ha nem javul, valószínű elmegyek időpont nélkül. Lehetséges hogy csak a vibrátorral sértettem fel, vagy komolyabb probléma lenne? Sosem történt még ilyen. Köszönöm!  
Valószínűleg sérülés eredménye.
Bepanthent, sudokrem segíthet.
Szép napot
2024.03.11. 14:31:27
  Jó napot kívánok!
Érdeklődni szeretnék, hogy elutaztam, es a fogamzasgatlom otthon maradt... így 2 nap kimarad a szedesben.Drovelist szedek. Írassak új gyógyszert, es szedjem be, vagy majd ha hazamentem pótoljam?  
Folytassa, de ne pótolja, miután hazament.
Ebben a ciklusban kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.03.11. 14:30:19
  Szép napot!
Szövettanba szeretnék segitséget kérni!
Február 22-én lettem műtve HSIL CINIII miatt!.

I: 18 mm átmérõjû, 10 mm vastag portio conisatum. A portio hámja sima,
halvány-szederjes, a horizontális méhszájrés 7 mm hosszú, szondázható,
belõle kevés nyákos bennék ürül. A minta a méhszájrésre merõlegesen 5
párh. szeletre szelve indul.
E/5 db, 5 bl
II: Összmennyigésében 1 g tömegû vérlavadékos, kaparékos minta.
E/1 bl É:2024.02.23. I:02.23. Dr.D.D./F.Zs./R.E.
Mikroszkópos leírás:
I: Mikroszkóposan portio képe ismerhetõ fel. A felszínen a széli
részeken szabályos többrétegû el nem szarusodó laphám húzódik, a
transitionalis zónában 3 mm, ill. 4 mm-es szakaszon a felszínt atypusos
hám borítja. Ezen hám kiszélesedett, helyenként egy-egy porio mirigybe
is betör, azokat részben, ill. teljes egészében kitöltve. A hámsejtek
polaritása nem megtartott, a sejtek megnyúltak, orsó alakúak, világos
cytoplasmájúak. A magok változatosak, osztódó alakok megfigyelhetõk,

számuk nem nagy, egy nagy látótéren belül 2-3. A basalis membrán
mindenütt megtartott, a conus széli részén az egyik oldalon 3,5 mm, a
másik oldalon 2 mm, a csúcs fele 3 mm-es ép szegély van.
II: Kevés vérben kicsiny proliferációs stádium képét mutató endometri

Köszönöm válaszukat!  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.11. 14:17:27
  Jó napot kívánok! 45éves vagyok és vagy 3 hónapja vagy 1 hónapja nincs menstruációm most is görögök mitől van  
Perimenopauza előjele lehet.
Szép napot
2024.03.11. 13:25:45
  Üdvözlöm!
Szeretném meg kérdezni hogy a Tibelia gyógyszer mikor kezd el hatni?
Hőhullám!!!  
Kb 3 hónap után.
Szép napot
2024.03.11. 12:22:36
  Tisztelt Doktorúr! Vízitornára járok gyógyfürdőbe és valószínű ott szedtem össze valamilyen betegséget, ami nagyon erős viszketéssel jár odalenn. Lactofeel hüvelygél kúrát végigcsináltam, vízitornára azóta nem járok, de még mindig viszket kívül (annyira már nem), viszont kóros folyás (vagy sűrűbb, fehér) nem volt az elején sem....milyen krémet vagy mást javasol? (Mivel több hónapnyi várakozó idő van a nőgyógyászhoz, jó lenne most gyógymód rá) Köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Pekobelt későbbiekben javasolt.
Szép napot
2024.03.11. 11:31:48
  Jó napot!
Olyan kérdéssel fordulok önnhöz hogy aggódom hogy terhes vagyok mert olyan hányinger és émelygest érzek egész nap mint mikor az voltam viszont a menstruaciom tű pontosan jött meg 3 nap erősebb majd 3 nap pecseteles még. Csináltam egy tesztet az is negatív. Van viszont egy miomám ami tavaly a terhességem alatt nőtt mégsem csináltak vele semmit. Kérdésem lehetek-e terhes,illetve a mioma milyen tüneteket okozhat? Előre is köszönöm a választ  
Nem utal terhességre.
Mióma legtöbbször rendszertelen vérzést, alhasj, deréktáji panaszokat tud okozni.
Szép napot
2024.03.11. 11:21:26
  Tisztelt doktor Úr!

03.07 én , Csütörtöki napon, hosszú szenvedéssel teli évek után diagnoztizalasra került nálam endometriozis. A jobb oldali méh tartó szallagon és az egész jobb oldali petefészek le van tapadva, nem kimozdithato.

Eddig is tapasztaltam már szinte napi szintű puffadást, néha étvágytalanságot, derék fájdalmakat amik az ízületeket és hasra is kisugaroznak.

Szombati nap délutánja óta a panaszok szinte állandóak lettek, összefügghet a vizsgálattal és azzal, hogy meg lett bolygatva minden itt benn, hogy a panaszaik erősek és napok óta kihatnak az életemre, vagy teljesen ettől független és a közelgő ciklus (10 nap) már msot, ennyire kihat ezekre a dolgokra?

Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet az alapos vizsgálat utóhatása.
Laparoszkópia javasolt.
Szép napot
2024.03.11. 10:31:06
  Kedves Doktor úr! Hüvelyi folyásom nincs de a szemeremtest piros duzzat és viszket.
2hétig antibiotikumot szedtem betegség miatt.Ez lehet az oka hogy felborult a pH érték? Vagy hüvelyi fertőzés vagy gyulladás lenne?
Válaszát előre köszönöm!  
Abszolút leget összefüggés.
Minden antibiotikum kezelés mellett/után érdemes probiotikumot (Gynophilus) használni.
Gynoxin krém külsőleg és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.11. 10:14:50
  Jó napot kívánok!

Spirál felhelyezés előtt állok. Ez az egy opció áll rendelkezésre számomra.

A napokban kicsit mélyebben beleolvastam a témába.

Sajnos fém allergiám van. Az arany megfeketedik rajtam, a rozsdamentes acéllel nincs bajom. Viszont az összes többi fém, allergiás reakciót vált ki külsőleg: gyulladás, ekcémás

Mirena, hormontartalommal-lett kiírva részemre...de a réz tartalma miatt aggályaim merültek fel.
A rézzel nincs igazán tapasztalatom...de ugye az egyebek problémásak külsőleg.

Ki merjem váltani a receptet vagy milyen lehetőségem lehet még a fogamzásgátlásra 39 éves vagyok, császáros szülésem volt 7éve)?  
Nem Ajánlom, tekintettel az intenzív fém allergiára.
Gumi óvszer, vagy minipill, vagy hüvelygyűrű jó alternatíva lehet.
Szép napot
2024.03.11. 09:59:47
  Tisztelt Doktor Úr!
46 éves vagyok és hormon mentes spirált viselek 6 hónapja.
A problémám az hogy a menstruációk között is minimálisan vérzek és görcsölök. Együttlétkor kicsit erősebben.
Az orvosom megvizsgált az eszköz nem mozdult el, a vérzésre az mondta ez normális. Engem nagyon zavar szerintem nem az.
Ön szerint mitől lehet?
Válaszát előre is köszönöm.

További szép napot kívánok  
Perimenopauza előjele lehet.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.11. 09:35:52
  Tisztelt Doktor úr!
A menstruációm normálisan megjött januárban,majd 2 hètre újra volt vèrzèsem és azóta nem!mi lehet a baj ?terhes nemvagyok!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.11. 09:32:36
  Üdvözlöm!A plazmaadás befolyásolhatja a menstruációs ciklust?  
Igen.
Szép napot
2024.03.11. 08:24:52
  Tisztelt Doktor Úr!
Kb. egy hónapja Tubanist kezdett el szedetni velem a nőgyógyász, és azóta teljesen felborult a havi vérzésem. Szinte 3 hete folyamatosan vérzek. Nem mindig erősen, kétszer egyet szedet velem. Ez a gyógyszer miómára, vagy endometriózisra van? Az elvérzés veszélye fennáll?  
Endometriózis kezelési alternatíva.
Nem áll fenn élvérzés rizikó.
Kontroll javasolt hatástalanság esetén.
Szép napot
2024.03.11. 07:31:20
  Kedves Doktor Úr!
Ön szerint mennyire indokolt petevezeték-átjárhatósági vizsgálat elvégzése, ha voltam már terhes (vetéléssel végződött) és a missed ab műtét óta (2023. nyara) nem sikerült teherbeesnem.
Köszönöm a válaszát!
Szép napot!  
Nem indokolt.
Szép napot
2024.03.11. 06:35:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Évek óta Meliane fogamzásgátlót szedtem, utóbbi hónapokban hiánycikk volt, így a helyettesítőjét Lindynette 75/20-at szedtem. Most vasárnap este láttam meg, hogy Lindynette 75/30-ast adtak a gyógyszertárban, viszont lejárt a 7napos gyógyszerszünetem, így be kellett vegyem. Előző napokban többször volt szexuális kapcsolatom. Van esélye a teherbeesésnek így? Vagy mire számíthatok mellékhatásokban? Köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2024.03.11. 02:37:48
  Tisztelt Doktor úr!
Abortusz után 6 héttel jelentkezett az első menstruációm ,volt szexuális kapcsolatom. A második menstruációm 31 napra érkezett februárban . Január 1 óta nem volt nemi partnerem. A mostani ciklusom 38 napnál tart . Alapvetően Pcoses vagyok 14 éves korom óta. A ciklusok 28-41 nap közöttiek szoktak lenni régen. A múlt héten alhasi és derék fájdalmat tapasztaltam,ami általában menstruáció előtt 3 nappal szokott jelentkezni viszont a vérzés nem jött meg.
Normális-e a jelenlegi helyzet?
Újabb terhesség ebben a formában kizárható -e?
Meddig érdemes jelen esetben várni ?  
Dienille vagy Omission daily segíthet.
Szép napot
2024.03.11. 01:53:17
  Tisztelt Doktor Úr!
32 éves vagyok, van már két gyermekem, a második szülés óta (2 éve) viszont többminden megváltozott. A második fajta fogamzásgátlót szedem, Estelle-t, de úgy érzem sokszor, hogy ez sem jó. Normális, hogy minden ciklus közepe felé napokig fájnak a melleim? Illetve előfordulnak alhasi görcsös jellegű fájdalmak is, nem mindig a ciklus felénél. Vagy ez mástól lehet, esetleg nem is nőgyógyászati probléma? Nem minden hónapban fordul elő, sokáig nem volt ilyesmi, de most megint. 3 hónapja voltam rákszűrésen, vizsgálaton, minden rendben volt. Azelőtt soha semmi panaszom nem volt a fogamzásgátlókkal.
Köszönöm  
Esetleg hüvelygyűrűt lehetne érdemes kiprobàlni.
Ladeering.
Szép napot
2024.03.11. 00:12:44
  Üdvözlöm! 2 hónapja volt egy húgyúti fertőzésem amire cifránt kaptam.(ez szexuális együttlét után másnap kezdődött). Azóta bármikor együtt vagyok a párommal szex után nemsokkal olyan érzésem van mintha megint kezdődne,olyan érzés mintha mindig teli lenne a hólyagom többet járok pisilni,viszont nem csíp a vizelésnél. ( óvszerrel védekezünk mióta volt ez a húgyúti fertőzés illetve elötte és utána is egyből zuhany. A másik szex közben egy adott pózban is mindig olyan érzésem van mintha bepisilnék pedig elötte elmegyek mindig pisilni. (Ez hátulról) ez az érzés már régóta megvan ... mitől lehet ez? Köszönöm a válaszát!  
Urológiai kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.10. 22:13:25
  Tisztelt Doktor Úr! 52 éves leszek, 2022. októberében abbahagytam az évek óta szedett fogamzásgátlót. Ezt követően 2023. májusig erős hőhullámaim voltak, menses nem jelentkezett. Nyárra egyik pillanatról a másikra elmúltak a hőhullámok, néha volt mellfájdalom, mellérzékenység. Augusztusban az éves citológián parakeratózist és ASC-US -t, enyhe cervikális diszpláziát diagnosztizáltak. A doktornő hüvelyi ultrahangon 4 cm-es jobb oldali funkcionális petefészekcisztát látott. ROMA indexet csináltatott, ami alacsony kockázatot mutatott. HPV teszt negatív lett. Kaptam Macmiror hüvelykrémet, hátha gyulladás okozza az eltérést. 2 hónap múlva a ciszta felszívódott, de a bal oldalon nőtt egy másik 3 cm-es. 2023. októberben ismét megjött a mensesem, novemberben és decemberben is. Azóta ismét semmi, újra hőhullámok jelentkeztek. Idén februárban a 6 hónapos kontroll citológia ismét ASC-US lett, de más nincs ikszelve, diagnózis : sine morbo. Vizsgálat alapján a doktornő valószínűsíti, hogy van még ciszta is, jövő héten megyek ultrahangra. Az lenne a kérdésem, mitől lehet az ASC-US, ha a HPV negatív és gyulladás is kezelve lett? Lehet esetleg hormonhiány miatt? Vagy ez már jobb lelet, mint a tavaly nyári? Mi lehet a további teendő az ASC-US és a cisztákat illetően?
Nagyon köszönöm a segítségét, szép napot kívánok!  
3 hónapig Deflagyn javasolt.
Szép napot
2024.03.10. 21:32:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Terhességem első ultrahangján kicsinek találták az embriót, progeszteron hüvelykapszulát írtak fel, 3x100mg-ot. A következő ultrahang során, amit egy másik orvos végzett, megállapításra került hogy valószínűleg csak "fiatalabb" terhességről van szó, nem fejlődési problémáról (így a méretek alapján most 7 hetes a terhesség). Ennek ellenére a progeszteron le lett cserélve másik fajtára, nagyobb dózisban: 2x400 mg. Annyira boldog voltam hogy szépen fejlődik, hogy nem jutott eszembe megkérdezni, de ennek mi lehet az oka?
Köszönöm előre is a válaszát!  
Nincs különösebb oka.
Mindkét szedési séma mehet nyugodtan.
Szép napot
2024.03.10. 20:14:09
  Jó napot kívánok!
Utolsó menstruacióm alatt a 4. napon 8-9 órán át nem csereltem betétet és zöld volt rajta a vér, ez mitől van? Mostanában sokat stresszelek. Másfél hónapja voltam nőgyógyásznál azt mondta hüvelygyulladásom van és betadine intima hüvelykúpot írt fel. Használtam is 1-2 hétig jó volt de mostanában megint jelentkeznek a tünetek.  
Megalavadt a vér.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.10. 17:29:08
  Tisztelt Doktor úr!
A milligest fogamzásgátló tablettát szedem, 21. Szemet elfelejtettem idoben bevenni(szombat), kb 14ora (vasarnap)elteltevelvettem be. Ebben az esetben a 7napos szunetet honnan kell szamitanom.

Koszonom valaszat!  
A következő naptól.
Szép napot
2024.03.10. 17:18:25
  Tisztelt Doktor Úr!
29 hetes terhes vagyok.Két napja olyan érzés van a méhembe mintha izomláz lenne,ha megmozdulok mégjobban húzódik.Ez mitől lehet?
Válaszát előre köszönöm.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
3x1 magnézium és pihenés segíthet.
Szép napot
2024.03.10. 16:56:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Lányom 18-hét 2- napos terhes nem érzi még ,hogy megmozdult ababája. Bár szerintem a kis lüktetések, csak egyoldalon fekvés, bugyborékolás az mind annak a jele.
A vizsgálatok során minden rendben volt.
Március. 26-án megy a 20-hetes ultrahangra.
Válaszát előre is köszönöm  
Igen, ezek az első jelei a Magzatmozgásnak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.10. 16:54:55
  Jo estet Doktor Ur !
Szeretnem megkerdezni mert mar kezdek
Aggodni… tehat nem menstrualok de verzek! Nem annyira mint menstruaciokor…
Terhes nem vagyok!
Mi okozhatja ? :( koszono szepen!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.10. 16:50:42
  Szép napot!

36 hetes kismama vagyok, voltam nőgyógyásznál es vett le kenetet hogy van e valami fertőzésem ami a szülést befolyásolná. Semmit nem találtak csak annyi amit nem tudok hogy mit jelent a 20 fős/látótér?

Köszönöm  
Ez igy sajnos értelmetlen.
36 hetesen a streptococcus agalactiae fertőzést vizsgálják.
Szép napot
2024.03.10. 15:16:26
  Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az, milyen gyakran lehet használni a gynophilus restore hüvelykúpot? Mennyi időnek kell eltelni a használatot követően egy újbóli alkalmazásig? Illetve lehet e tartósan használni fertőzés megelőzésre?
Köszönöm válaszát  
Havii 2x nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.03.10. 15:11:06
  Kedves doktor úr, az alábbi leletet kaptam a legutóbbi rákszűrés eredményeként:
Ken.min.korl: Endocerv. átm. zóna hiányzik
Kenet minõsége: 1 - Értékelhetõ
Kenet minõsítése: 1 - Negatív kóros neoplasticus hámelváltozásokra
Hormoncyt.: 5 - Kornak megfelelõ
Nem neop.elv: FVS-k
Javaslat: Ismétlés szükség szerint
Ez mit jelent?
Válaszát előre is köszönöm!  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.10. 15:00:54
  Tisztelt Doktor Ur! Az lenne a keresem hogy januar 26tol 29ig volt meg a menstruáciom es most jött meg marcius 8 an 9 es 10 en volt.
46 eves vagyok. Okat szeretnem tudni! Köszönöm????  
Perimenopauza előjele lehet.
Szép napot
2024.03.10. 14:36:51
  Jó napot kívánok Dr. Úr
2018.Április 08.án született meg a lányom és a második gyerkőcömmet,
2023.November 23 szültem és 6 hetes kontrollra vissza kellett mennem és kértem hogy irjanak fel spirált ami hormonmentes,hozzáteszem hogy a kontroll alatt meg vizsgáltak, a papirjaimat is megnézték minden rendben volt , és nem gondoltam volna hogy ezek méret alapján vannak, ha tudom rá kérdeztem volna, de mivel nem tudtam :( na már most szeretnék rendelni magamnak mert az itteni patikában ilyen nincs mert már nem forgalmazhatnak, csak sajnos két gyerek után nem tudom pontosan melyik méret lenne nekem a meg felelő vagy mi alapján kell néznem a méretet,

A spirál neve: GOLD T IUD

MEGNEVEZÉS MÉRET SZÉLESSÉG HOSSZÚSÁG
1040000 Gold T Maxi 36,5 mm 38 mm
1040100 Gold T Normál 31 mm 33 mm
1040200 Gold T Mini 24 mm 30,5 mm

Köszönöm a válaszát, Legyen szép napja.  
Normál. Szép napot
2024.03.10. 14:23:36
  Kedves Doktor Úr!
Asherman szindróma gyanúja merült fel ultrahang vizsgálat során. Korábban volt egy küretem, azt mondják ez lehet a következménye. Véletlenszerűen van egy ideje 2-3 napos pecsételő vérzésem, ezenkívül semmi menstruációval összeegyeztethető. Norcolutot írtak most fel, és endokrinológushoz kell mennem. Lehet még gyerekem? Tudják ezt a betegséget gyógyítani? Köszönöm!  
Abszolút, nincs ok aggodalomra. Szép napot
2024.03.10. 12:35:37
  Kedves Doktor Úr!

Azzal fordulok onhoz,h februar 19-en kezdtem el Methotyrint szedni pazsmirigy tulmukodesre, az elso 2 hetben 4x1, utana 3x1-et irt fel az endokrinologus. Marcius 8-an csinaltam terhessegi tesztet, ami pozitiv lett. Így a gyogyszer szedeset azonnal abbahagytam, jovoheten megyek vissza az endokrinologushoz, viszont az lenne a kerdesem,h iyen mennyisegu Methotyrintol lehet-e barmi baja a magzatnak? koszonom  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.10. 08:55:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Decemberben sajnos volt egy Missed Abom mert nem volt szívhang 9hetesen.Februárban újra próbálkozhattuk,össze is jött elsőre
És 5hetesen sajnos Magnézium hiànyom volt a doktor szerint elég "nyomottka volt a petezsák"kaptam progeszteron pótlást,a kislányomat vittem kézben és lépcsőznünk kellett utána vérezni kezdtem de nem erősen.
Aztán bevérzett petezsákot találtak így most Ergam cseppet kell szednem.
Tudna segíteni abban hogy 2 egészséges gyermek után hogy történhet 2 ekkora "tragédia" ?26 éves vagyok a terhességek elsőre sikerülnek,de hogyan nem tudom végig vinni?
Szívből Köszönöm!  
Immunológiai és hematológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.03.10. 07:52:55
  Kedves Doktor Úr!
Mennyire növeli a polyp lehetőségét az a tény, hogy a családban közvetlen felmenőnek myomája volt, és aki emiatt idős korában elveszítette a méhét? Nincsen polyp a családban, idősebb korban ciszták előfordultak a családtagoknál. A célszemélynél eddig se polyp, se ciszta, se rák.  
Nincs összefüggés.
Szép napot
2024.03.10. 01:20:33
  Tisztelt Doktor úr!
A párommal ha közösülünk vagy hasonló tevékenységet folytatunk utánna az egész nemi szervem felpuffad nagyra és alig tudok ülni is akár a mozgás is kellemetlen sosem volt semmilyen ilyen vagy ehez hasonló probléma hosszú órák mire csillapodik, mit tegyek mi állhat ennek a hátterében? Mi okozza? Normális e? Mivel lehetne a puffadást csillapítani!?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.09. 23:49:04
  Jo napot dr úr! Egy nőnél mikor változik meg a menstruáció és miért 46 éves vagyok ? Egyike hónapban 5 a másikban vagy 10 e után! Az lehet hogy az abortusz miatt? Mert 3 hónapja voltam abortuszon!  
Abszolút lehetséges.
De ebben az életkorban már a perimenopauza jele is lehet.
Szép napot
2024.03.09. 23:44:41
  Jo estett drága dr úr! Az lenne a kérdésem hogy normális ha egy nőnek sűrűn van fojasa? Általában fehér ! Vagy hogy ez mitől van?!!!  
Utalhat hüvelyi fertőzésre is akár.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.09. 23:33:53
  Jo napot dr úr! Medig mutatható ki ha egy no szedett fogamzas gatlot? És hogy volt e abortuszon?  
Nem mutatható ki.
Viszont rákérdezve érdemes őszintén válaszolni kezelőorvosának.
Szép napot
2024.03.09. 23:01:51
  Üdvözlöm!
17 éves lány vagyok
Mostanában szex közben ki tágulok!
Mi lehet ennek az oka?  
Maga az aktus okozza. Nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.03.09. 22:43:26
  Jó estet kivanok! van egy problémám surjen jarok pisilni és ugy erzem mit ha kikelene pisijek valamit csak nem tudok anyira fáj mitől van ez ?  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Húgyúti kövesség felmerül.
Szép napot
2024.03.09. 21:44:01
  Tisztelt Doktor Úr!

Kúraszerűen 2 hónapig tartóan, Venoruton tablettát szedek az ereim erősítése végett. Nem gyengíti a fogamzásgátló gyógyszer hatását, melyet szintén szedek? A kettő együtt rendben van?

Köszönettel!  
Nem. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.09. 21:41:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Család tervezés előtt állunk. Januárban volt egy spontán vetélésem. Nemrég volt egy hüvelyváladék tenyésztésem ahol streptococcus agalactiae-t mutattak ki. Kaptam rá fluomizint. Vizelet vizsgálat is történt abban is kimutatták. Várjunk az együttlétekkel a kezelés végéig?  
Igen.
Szép napot
2024.03.09. 20:42:35
  Kedves Doktor úr!
12 hetes terhes vagyok, hüvelyi fertőzésre kaptam klion hüvelytablettát. Kérdésem az lenne hogy , ártalmas a magzatra,okozhat e fejlődési rendellenességet?
Előre is köszönöm válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.09. 19:52:41
  Kedves Doktor Úr!

Elnézést kérek, ha ízléstelen a kérdésem.
Azt szeretném tudni, hogy a nyál használata síkosító helyett okozhat fertőzéseket?
Ezzel együtt az orális együttlét is?

Köszönöm válaszát!  
Nem.
Szép napot
2024.03.09. 18:41:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Lehet lelki része annak,hogy folyamatosan visszatérő égő érzés van a hüvelyemben vagy a hólyagomban.Már tömérdek mennyiségű antibiotikumot kaptam,helyreállítókat de időnként mindig vissza-vissza tér.. mit javasol?  
Uro-vaxom és gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
illetve endokrinológiai vizsgálat javasolt inzulin rezisztencia irányban.
Szép napot
2024.03.09. 18:09:10
  Jó napot Doktor Úr! Tegnap este és ma reggel bevettem pár szem Doritrichint torokgyulladásra, ma reggel egyet. Később, védekezés mentes együttlét után bevettem egy Escapelle alkalom utáni tablettát. A torokgyógyszer antibiotikum hatása semlegesítheti a másikat?  
Nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.09. 17:56:09
  Üdvözlöm Dr. Úr. Kétségbe vagyok esve. Január 24-en volt utoljára mensesem. Körülbelül egy hete, közvetlen közösülés alatt nagyon erősen elkezdtem vérezni. Azt hittem hogy megjött. Viszont ez kb tartott fél órát. Hétfőn vettem két tesztet, mindkettő egyértelműen pozitív volt. Március 7en elmentem a nőgyógyászati ambulanciara ahol vettek vért és a hcg szintem 1166 volt. Viszont az ultrahangon nem lattak embriót. Az ambuláns lapokon az szerepel, hogy az uterus ürege 44mm-es. Endotrium 9mm, benne egy 4.5 mm-es kettős falú felritkulás látható. Jobb oldali ov-ban 21mm-es CL. Bal ov norm szerk,veztületükben kóos nincs. A Douglasban folyadék nincs.
Vissza hívtak mára egy újabb hcg szint mérésre, aminek az eredménye, 834,3. :(
Sajnos az orvost már nem tudtam megvárni mert 3 órát vártam az autista kislanyommal és már nagyon nyűgös volt.
Az lenne a kérdésem hogy vetélés történt? Vagy van rá esély hogy csak korai terhesség és ezért nem látták az embriót de megmaradt? Vártuk ezt a babát :(  
Spontán vetélésre utal a Vérvételi eredmény változása.
Szép napot
2024.03.09. 17:20:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Február közepén voltam nőgyógyásznál, ahol hüvelyi ultrahang során nem találta a nőgyógyászom a jobb petefészkemet.
Két nappal ezelőtt voltam sima hasi és kismedencei ultrahangon, ahol az ultrahangot végző doktornő szintén nem találta a jobb petefészkemet.
Tavaly június elején volt hasi és kismedencei ultrahangom, akkor még mindenkettő petefészkem látható volt.
A legutóbbi menszeszem óta szinte napi szinten - főleg éjjel jelentkező - alhasi, tompa fájdalmam van.
Korábban 5 hasi műtétem volt a császármetszéssel együtt.
Ön szerint merre lenne érdemes továbblépni?
Mi okozhatja, hogy nem találják a petefészkem?  
Gyakran "becsúszhat" a belek közé, ezért nem lehet látni, de kimozgatással általában láthatóvá tehető.
Szép napot
2024.03.09. 16:57:20
  Tisztelt Doktor Úr!
43 éves vagyok, egész életemben problémám volt a hüvelyi folyással. Kipróbáltam már mindent,sajnos semmi nem vált be. Doki azt mondta, adottság,törődjek bele...
Nemrég új párom lett. Mindketten nagyon figyelünk a tisztaságra, szex előtt fürdés, kézmosás,stb, mégis utána erősebb lesz a folyásom, és érzem,hogy rosszabb az addiginál is. Viszketést is érzek, nem erőteljes, de mégis.. mit javasolna a problémára? Köszönöm!  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.09. 15:36:55
  Szép napot kívánok !! 40 éves vagyok! Álandoan kimarad a menstruáciom, kaptam rá gyógyszert ami meghozta !! De lehetséges hogy a hormon tabletátotl hizok !!  
Érdemes szünetet tartani és figyelni az esetleges változásokat.
Szép napot
2024.03.09. 14:58:02
  Üdvözletem!

11 hetes terhes vagyok és 3 napig barnáztam. Elmentem ultrahangra ahol ezt irták a leletemre: "a petezsák alatt, a belső méhszáj felett 10x3 mm-es echo szegény terület látható" Az mondták pihenjek, akár 1 hétig is barnázhatok és no sex! A barnázás már elmult. Mi lehetett ez? Mire kéne vigyáznom a továbbiakban. Nagyon szépen köszönöm.
Panka  
Progeszteron pótlás segíthet.
Következő kontrollig érdemes betartani a megszorításokat.
Nincs ok aggodalomra, gyakran előfordulhat az első trimeszterben.
Szép napot
2024.03.09. 14:14:38
  Jó napot! Csináltam 2db terhességi tesztet is halvány aztán erösebb 2 csukott mutatott rá 3hettre mentem volna dokihoz viszont 2 hettre rá megjött az az 29.diken és 1.ig tartott ez mitől lehet?  
Akkor érdemes az első tesztet elvégezni, amikor legalább egy hetes vérzéskimaradás van már.
Biokémiai terhességre utalhatott.
Szép napot
2024.03.09. 14:12:12
  Tisztelt doktorúr!
Szinte mindig ki van repedve a hüvely falam.Ahogy meggyógyul rá 2-3alkalomra ugyanúgy ki reped.Állandó ez a problémám.Sikosítót használunk de hiába.Nagyon köszönöm ha segít már félek a kapcsolatom is rá mehet mert nem tudunk szinte sosem együtt lenni annyira fáj.A repedés szemmel is látható.Van erre valami megoldás??Köszönöm ha segít.  
Intim mosakodókat kerülje.
Santes és gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.09. 13:46:33
  Tisztelt doktor úr! Ha fogamzás gátlót szedek, honnan fogom meg tudni mikor lépek be a változó korban? 48 éves leszek nyáron! Azért kell szednem a fogamzásgátló tablettát mert extra bő vérzésem szokot lenni a covid oltás után. Válaszát előre is köszönöm. TISZTELETTEL RNÉ  
Nem tudhatja biztosan.
Érdemes abbahagyni pár éven belül és figyelni a tüneteket.
Szép napot
2024.03.09. 11:17:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Mit értelmez azon egy orvos, hogy erős folyás? Olyasmi amihez betét kell, vagy szeméremajkak közé helyezett zsebkendő, esetleg színe, illata, fájdalom jelenléte meghatározó tényező?
Köszönöm válaszát.  
Bővebb mennyiséget takar.
szép napot
2024.03.09. 10:16:38
  Tisztelt Doktor úr!
47 évesen mennyire szokatlan a 12 mm nagyságú endometrium 2 hete tartó erős vérzés mellett?  
Abrasio (méhkaparás) megfontolandó.
Szép napot
2024.03.09. 10:14:23
  Kedves! Doktor Úr,

Remélem jól van. Szeretném megkérdezni, hogy az elmúlt napokban észlelt váladék változása és az alhasi fájdalom összefüggésben lehet-e a Tergynan Flora szedésével. Az 5. napja szedem a Tergynan Florat, és a váladék először fehér és szagtalan volt, de mostanra sárgássá vált, és továbbra is szagtalan. Esetleg ezek a tünetek normálisak a kezelés során, vagy érdemes lenne megvizsgáltatnom magam?

Köszönöm szépen előre is a segítségét!

Üdvözlettel,
Monika  
Érdemes egy hétre abbahagyni a szedését, és figyelni az esetleges változásokat.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.09. 10:11:45
  Tisztelt Doktor Úr!
A szűz nőket milyen rákfajták érintenek, és milyeneket kerülnek el szüzességük okán?
A polyp és a myoma az egy olyan betegség, ami a szüzeket, és a nemi életet élőket is érinti?
Ha a polyp 45 éves korig nem jött elő, esélyes utána kialakulni?
Köszönöm válaszát.  
Ugyanazok a betegségek érinthetik a szüzeket is.
Polyp bármikor kialakulhat.
Szép napot
2024.03.09. 09:04:02
  Tisztelt doktorúr!
Az lenne a kérdésem hogy a visszatérő hüvely gombára milyen gyógyszert ajánl? Voltam már többször orvosnál de nem segített eddig. Her biotic mennyire megbízható ?

Válaszát előre is köszönöm!  
Fluconer segíthet (vényköteles).
Nem fog tudni a her biotic hosszútávon segíteni.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.09. 07:44:40
  Üdvözlöm Dr úr!
December 27én spontán elvetéltem. Január 27én megjött az első menstruációm, ami 5napig tartott, de azóta semmi.  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz idővel rendeződni fog spontán.
Szép napot
2024.03.09. 05:57:18
  Üdvözlöm!
Harom hete vegeztek rajtam egeszsegügyi küretet,erős darabos verzes miatt,ami 10 nap utan sem allt el es tegnap ez ujra kezdődőtt görcsökkel.
48 eves vagyok es van meh miomam is.
Mi a teendőm?
Köszönöm szepen a valaszt!  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Myoma műtéti eltávolítása megfontolandó.
Szép napot
2024.03.08. 21:38:43
  Kedves Doktor úr!

Szabad macmiror lágy hüvelykapszulát alkalmazni első trimeszber során? 8. Héten járok, csípősségre kaptam. Viszont korábban már használtam 1 éve és nagyon marta a területet félek tőle nehogy ártsak  
Lehet használni.
Szép napot
2024.03.08. 20:46:27
  Üdvözlöm !03.04 -én Portio cervix Punch biopszia szövettani vizsgálatom volt és kolposzkópia is .Probléma nélkül távoztam enyhe vérzéssel.03.07 -én már elég erőteljes volt a vérzésem,mintha menstruálnék ,de az pont akkor múlt el ,amikor a vizsgálat történt .Most is vérzek elég sok nekem .Kell-aggódnom ?Vagy normális e ez az egész ,mert a Doktor közölte ,hogy vérzés előfordulhat ,de mennyiségről nem beszéltünk !.Köszönöm Válaszát Andrea!  
Amennyiben nem múlik a vérzés pár napon belül ,kontroll javasolt.
Szép napot
2024.03.08. 19:35:51
  Kedves Bence Doktor úr!

A klion d 100 és cikatridina kúp használható elso trimeszter alatt? Betöltött 7 hetes es vagyok. A cikatridina teafaolaj tartalmú  
Használható.
Szép napot
2024.03.08. 18:12:48
  Tisztelt dr. Úr!
Megjött a menstruációm,mégis pozitív a teszt lehet e ok aggodalomra?  
Végezzen ismét tesztet 2 hét múlva.
Szép napot
2024.03.08. 18:10:16
  Tisztelt Doktor úr! 16 hetes terhes vagyok nagyjából egy hete ekcémás lettem magzatra nem veszélyes? A másik problémám sok a folyasom( nem budos) .  
Nem jelent fokozott kockázatot.
Bőrgyógyászati konzultáció javasolt.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.03.08. 18:09:50
  Tisztelt Doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy,január 14 voltam együtt a párommal megszakítás nélkül ,viszont rá 3 hétre megjött egyhe verzessel ,aztán pedig rá 1 hónapra,csináltam egy tesztet negatív volt ,viszont rá 1 órára megjelent rajta és halvány rózsaszín csík utalhat terhességre ? Vagy esetleg hibás a teszt? Lehet e terhességkor vérzés?
Tisztelettel Emília!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.08. 16:44:15
  Jó napot!
Az lenne a kèrdèsem,hogy együtt voltam a pàrommal rà olyan 2 óra mulva megjött a menszeszem.Lehetek terhes vagy nincs okom aggódni?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.08. 14:56:54
  Tisztelt doktor Úr.. vetélés után lehet szedni görcs oldott ??  
lehet.
Szép napot
2024.03.08. 14:45:48
  Tisztelt Doktor Úr!

Tudom inkább urológia, de hasi kismedence uh kimutatja ha daganat van a hólyagon?

Köszönettel!  
Előrehaladt állapotot nagy valószínűséggel igen.
Szép napot
2024.03.08. 14:03:11
  Tisztelt Doktor úr!

Februári menzeszem 1 napos volt, emiatt elmentem március 6.án nőgyógyászhoz, aki hüvelyi uh-n mindent rendben talált és a Norculutot irta fel nekem cikluszavarra. Ezután a menzesz magától megindul majd? Számithatok arra, hogy mostmár több lesz a vérzés? Köszönöm szépen!  
Nem biztos.
Nem számít kórosnak. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.08. 13:11:33
  Jó napot nekem is lenne egy kérdésem. Anyukám azt mesélte nekem hogy amikor terhes volt velem az orvosok nem akarták elhinni hogy terhes hanem azt mondták neki hogy biztos csak hormon zavar és elkezték vele szedetni a Norkurut tablettát. Aztán én elkeztem mozogni anyukám hasába és akkor már elhitték hogy terhes velem olyan 4-5hónaposig szedették vele utána abba hagyadtaták vele a szadést. Amikor be indult a szülés akkor azt mondták anyukámnak hogy a gyógyszer hatásától 99% hogy beteg gyermek leszek 1% hogy egészséges amikor megszülettem akkor átlátszó hójagok voltak a testemen es állítóllag a ball mellembe volt egy csomo amit el kellet maszírozni azt mondta az orvos anyukámnak ha 3éves koromig nem jön meg a menstruációm akkor nagy koromba bármikor vissza fejlődhet az agyam csecsemő koromba. Ettől nagyon félek ez igaz lehet???  
Nem igaz.
Szép napot
2024.03.08. 12:07:37
  Kedves Dr Úr!

Mennyire normális az, hogy szülés után csíp a vizelet? A vizelés könnyen megy, csak nagyon nagyon csíp, így minden vizelés után zuhanyoznom kell, de csak öblögetni tudom, majd felitatni, kitörölni nem. 4. napon kezdődött ez, addig nem volt semmi gond. Gátmetszés, repedés, öltés nem volt.  
Legyen türelemmel, rendeződni fog spontán valószínűleg, ellenkező esetben urológiai vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.08. 11:03:34
  Tisztelt Doktor Úr! Érdeklődnék, hogy menopauzában 2,6 IU/L HCG szint mennyire normális? A labor éetékhatára szerint 1,5-ig. Válaszát előre is köszönöm!  
Nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.03.08. 10:54:10
  Üdvözlöm . Azt szeretném Öntől kérdezni, hogy már 5 hónapja volt a 3. Császárom, és tudni szeretném hogy szoláriumba mehetek e már. Válaszát előre is köszönöm.  
Mehet nyugodtan.
Szép napot
2024.03.08. 10:42:27
  Jó napot doktor Úr!

Ezt a leletet kaptam másodszori szövettan után.
Egészségügyi kaparásom volt egy hete ahol el távolították a Mirena spiralom.
Előtte P 3 előzetes eredményt követően
Ciprus endometrium részletek területén deprimalt secretioju mirigystruktúrák láthatók a stroma focalis-decidualis átalakulásával.

Tudna nekem segíteni értelmezni miről van szó?
Köszönöm előre is válaszát  
Negatív lelet, nincs vele további teendő.
Szép napot
2024.03.08. 05:45:54
  Tisztelt Dr Úr!
Olyan kérdéssel forrdulok önhöz kaptam Barátcserje kaszulát rendszertelen menszeszre és hogy serkentse a peteérést.Lehet mellé szedni méhpempő kapszulát? Menszesz után csinaltam ovulációs tesztet és nem mutat még semmit..
Köszönöm előre is a segítseget.  
Lehet, nyugodtan.
Szép napot
2024.03.07. 23:39:28
  Tisztelt Doktor Úr!

30 hetes várandós vagyok és sajnos kb. 2 és fél hete viszketek odalent. Az orvosom a Gynoxint ajánlotta, amiből elhasználtam 2 dobozzal (3 db/doboz), de sajnos nem múlt el. Aztán írt fel nekem Macmiror Complex nevű készítményt, amiből 7 db kapszulát használtam el. Sajnos még mintha mindig éreznék odalent csípő, viszkető érzést.
A Macmiror használata közben megjött a tenyésztés eredménye is. Ez az alap vizsgálat nem talált se gombát, se baktériumot. De akkor mégis mitől volt és van még mindig ez a kellemetlen érzés a hüvelybemenetnél? Érdemes lenne tovább tenyészteni a mintát kül. dolgokra? Nem tudom már, hogy mi tévő legyek. Féltem a babát is, nehogy valami baja legyen emiatt.

Előre is köszönöm a választ!  
Gynophilus segtíthet.
Szép napot
2024.03.07. 22:35:16
  Tisztelt Doktor úr!
Bipoláris depressziómra Lamolep 200 mg-ot szedek, emellett fogamzásgátlót cserét javasolt a nőgyógyászom. Noriel helyett Symiciát írt fel. Szedhető a Lamolep és a Symicia együtt?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2024.03.07. 22:23:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon erős égő,szúró érzést érzek szexuális együtt lét közben,van mikor a párom is érzi a hüvelyemben azt a maró érzést amit én,több nőgyógyásznál és urulógusnál jártam már,se a nemi beteg szűrés,se más vizsgálat nem mutatott rosszat,rengeteg kúpot és antibiotikumot kaptam már,de a panaszok kb 1 éve megvannak,partner váltás nem történt,figyelek a higéniára és a folyadék bevitelre is,intim mosakodobol illat menteset használok és a fehérnemű anyagra is figyelek.
Szeretnék érdeklődni,hogy mi lehet a gond,vagy erre a megoldás.
Köszönöm!  
Hagyja el az intim mosakodókat.
Bármilyen szappan, tusfürdő használható helyette csak külsőleg.
Szép napot
2024.03.07. 21:31:58
  Tisztelt Dr Úr!

Hpv pozitív lett a teszt eredményem most szerdán, Deflagynt meg is vettem.
Egyik kérdésem az lenne, hogy a gél mellett együtt lehetünk-e a párommal?
Másik pedig, hogy ilyenkor őt is kell kezelni? Nőgyógyászom annyit mondott menjen el urológushoz. Neten sem említik sehol, hogy ilyenkor a férfiaknak mit kellene tenniük.

Köszönöm a válaszát!  
Lehetnek együtt.
Nem szükséges partnerének kezelés.
Szép napot
2024.03.07. 21:18:12
  Jó napot nemrég voltam rákszűrésen az Eredmény ez lett:
[X ] Kenet
[X ] ÉRTÉKELHETÕ
[X ] zavaró mértékû lobosodás
[X ] sejtszegény
[X ] Egyéb:technikai probléma
[X ] NEGATIV DYSPLASIA/MALIGNITÁS
[X ] Egyéb kóros flóra
[X ] Gyulladás
Viszont semmilyen gyógyszert, tanácsot nem kaptam, hogy hogyan tovább szedjek e valamit erre. A kérdésem tehát az lenne szedhetek e valamit esetleg vény nélkül, ha igen mit vagy keressek egy másik doktort esetleg? Köszönöm a választ előre is  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.07. 20:56:02
  Kedves Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy a folsav szintetikus formája lévén okozhat egészségügyi problémákat?
Azt olvastam, hogy a foláttal ellentétben nem természetes anyag és sok szervezet nem is tudja lebontani.
Olyan étrendkiegészítőt szedek, amiben folsav és folát is van.
Ennek ellenére nyugodtan szedhetem?

Előre is köszönöm segítségét!  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.03.07. 20:06:49
  Tisztelt Doktor úr!

7 évig szedtem antidepresszánst, tavaly év elején gyerekvállalás céljából (is) abbahagytam, azonban sajnos év végére megint azt éreztem, hogy szükség van rá, így január óta szedem. A pszichiáter azt mondta, hogy emellett (cipralex) teljes lelki nyugalommal lehetek terhes. Olvasgattam jót és rosszat is. Természetesen az utolsó szándékom lenne, hogy ártasak vele, de magamnak sem akarok.
Le tudná írni erről a véleményét?
Előre is nagyon szépen köszönöm!  
Nem kifejezetten kontraindikált az alkalmazása terhesség esetén, amennyiben kezelőorvosa szükségesnek tartja.
A 3. trimeszterben viszont mindenképp kerülendő.
Szép napot
2024.03.07. 18:23:06
  Üdvözlöm!
Egy számomra elég kellemetlen problémáról kérném a béleményét!
42 éves vagyok 3.csaszarmetszésen túl a gyermekemet még esténként szoptatom bár lassan 2 éves lesz
Vérzészavarral küzdök mensim 3-4 nap normális utána csak barnázás kevés vérzés akár 1 nap semmi utána megint kevés vérzés barnázás ami a 10-11.napig is eltart utána a peteérésnél is van egy kis pecsételés aztán elmúlik a cikluson 26-28 nap kb rendszeres volt rakszűrés P1, hormon vizsgálat ami csak a prolaktin emelkedését mutatta ki (állítólag a szoptatás miatt)
Van valami tanácsa mit lehetne tenni vagy csak legyek türelemmel ?
(Gondolom ha nagyobb baj lenne a vizsgálatok már mutatták volna)
Kérem adjon nekem tanácsot! Köszönöm  
Szoptatási időszakban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.07. 17:51:50
  Tisztelt Dr ur az lenne a kérdésem hogy ha nincs menstruácio csak barna pecsételés akkor nincs abban a hónapban ovulácio?nem lehet abban a hónapban teherbe esni? Nem védekezünk babát szeretnénk
Mert februárban csak barna pecsételésem volt 4 napig akkor most Márciusban nem eshetek teherbe nincs ovulácio? Válaszát várom és a még egy kérdésem lenne

Naturland termékenységi vitamint kezdtünk el most pár napja szedni amit férfiak és nők is szedhetnek .......illetve c vitamint ön szerint ezek jó vitaminok segithetnek teherbe esni?
Előre is köszönöm Jenniferr  
Ez nem igaz.
Segíthetnek, nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.03.07. 17:47:09
  Tisztelt Doktor Úr!

Rákszűrés eredménye::P3
Nem meghatározható okból!: ASC- US

Megköszönöm,ha megírja,hogy ez pontosan mit jelent?
Erre szükséges gyógyszert szedni?

Köszönöm.  
Enyhe fokú elváltozás, nincs ok aggodalomra.
3 hónapig papillocare javasolt.
HPV tipizálás javasolt.
6 hónap múlva kontroll.
Szép napot
2024.03.07. 16:13:59
  Tisztelt Dr.Úr
Kb 1 hete èrzek mozgàst a hasamba terhesègröl nem tudok
Segitsen nekem hogy mi lehet ez !  
Legtöbbször bélmozgással keverhető össze.
Szép napot
2024.03.07. 14:59:46
  Kedves Doktornő Úr!
12 hetes kismama vagyok és hüvelyi folyásra Klion hüvelytablettát írtak fel. Azt szeretném megkerdezni ,hogy normálisnak számít, ha a kúp felhelyezését követő napon amikor távozik a felesleges kúp maradvány, sárgás,narancssárga, van amikor nyálkás vér,de ennek mennyisége,nagyon csekély. Vérzésről szó sincs. Amúgy a kúp kellemetlenséget nem okoz, nem csíp, nem ég. Eddig 5db-ot használtam el, használhatom ettől függetlenül nyugodtan?
A 12 hetes ultrahangon rendben találtak mindent.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.07. 14:55:22
  Tisztelt Doktor Úr!
Visszatérő húgyúti fertőzéssel küzdök egy éve lassan, most is éppen benne vagyok. Urológus doktor nőgyógyászhoz küldött miután nem használt a Suprax nevű antibiotikum. Nőgyógyász doktor úr vett le kenetet eredmény kb egy hét múlva, felírt egy hüvely tablettát, Fluomizint majd a kúra után Gynofluor hüvely tablettát kell használjak. Három napja alkalmazom de jobban nem vagyok a húgyuti tünetek nem változtak sőt már a derekam is fáj. Esetleg valami javaslat ,kell e mellé antibiotikum? És hogy ez a betegség ne térjen vissza valami kezelés? E coli van legtöbbször a vizeletben az ultrahang nem mutatott kóros eltérést. Vakcina esetleg?
Köszönöm!  
Uro-vaxom segíthet.
Használja 3 hónapig napi 1x1.
Szép napot
2024.03.07. 14:36:14
  Jó napot kívánok Dr Úr! Én két hete voltam citologian és tegnap jött meg az eredményem az ügyfél kapun néztem meg, segítségét szeretném kérni amíg el jutok orvoshoz ez áll benne :Súlyos fokú inraepithelisalis laphám laesio (HSIL) Endocervicalis, zavaró mértékű vér, kreatotikus eltérések!.... Azt szeretném kérdezni hogy én most rákos vagyok? :((  
Nem jelent rosszindulatú folyamatot.
HPV tipizálás javasolt elsősorban.
Lelet függvényében további döntés.
Szép napot
2024.03.07. 14:29:05
  Jó napot.Ha nem voltam férfival 1 éve,akkor is kell mennem rákszűrésre? 1 éve rendben volt minden.Köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2024.03.07. 14:28:11
  Tisztelt Doktor Úr
Megelőzésre hasznàlom a Deflagyn hüvelygélt. Használat közben élhetek e házaséletet.
Még annyit, hogy le lehet e rövidíteni az alkalmazását, mivel elég drága.
Esetleg úgy, hogy minden másnap alkalmaznám vagy csak a következő rákszűrés elött egy hónappal.
Köszönöm.  
Szabad házaséletet élni.
Megelőzésképpen (korábbi lelet eltérés nélkül) nem is szükséges használnia.
Szép napot
2024.03.07. 14:18:39
  Üdvözlöm!
Olyan kérdésem lenne, hogy Volina fogamzásgátló tablettát szedek 2023 augusztus óta. Októberében volt egy szexuális kapcsolatom gyógyszer mellett nem volt más vedekezési módszer.
Rendszeresen meg jön a havi menstruációm viszont pár napja mintha magzat mozgást tapasztalnék. Ma csináltam egy x epil terhessegi tesztet ami negatív lett.
Ezektől függetlenül lehetőséges volt a teherbe esés?
Köszönöm szépen a válaszát további szép napot kívánok.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.07. 14:14:36
  Jó napot Doktor úr!

Kimutatható, hogy volt e már terhességem illetve méhen kívüli terhességem, amiről nem tudtam esetleg?

Köszönöm válaszát  
Nem.
Szép napot
2024.03.07. 13:29:42
  Tisztelt Dr Úr!
December 12 én voltam rákszűrésen.
Gombát és baktériumot is találtak nálam.
Citologiai eredményem is P 3 lett.
Kaptam kezelést. 1 hónap múlva meg lett ismételve a kenet levétel.
Megjött az eredmény ami P 2 lett újra.
3 hónap múlva ismét meg kell ismételni a a kenet levételt.
Érdeklődnék, hogy jó hatással lenne e , ha DEFLAGINT használnék az elkövetkező 3 hónapban.
Vagyis ártok e vele? Vagy jót tesz.
Nagyon köszönöm, ha válaszol.  
Igen, nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.03.07. 12:51:14
  Jó napot.a nővérem babát vár.kb a 20 ig heten mondta az orvosa hogy a babának nagyon vastag a felső szájprémje.és hogy ő ilyet még nem látott.nagyon meg ilyedt és nem tudja hogy mitöl és hogy milyen lesz majd megszületik.estleg ön találkozott már ilyen esettel?köszönöm szépen a válaszát.  
Genetikai ultrahang vizsgálat javasolt.
30. héten is.
Szép napot
2024.03.07. 12:28:29
  Jó napot! 28-30 napos a ciklusom általában. Február 2-ÁN volt meg utoljára. Egy párszor védekezés nélkül voltunk együtt a párommal. Jelenleg késik a menstruációm. Kis mell fájdalom van, nagyobbak a mellem mint eddig. A méh közepén helyezkedik el és zárt. Néha van egy minimális hasgörcs mintha megjönne. Illetve 2 napja leesik a vérnyomásom és szedulok. Lehet terhesség?  
Lehetséges.
Végezzen terhességi tesztet, amennyiben egy héten belül nem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.03.07. 12:18:11
  Kedves Doktor Úr!
Olyan problémám lenne, hogy menstruáció előtt 6-10 nappal(változó) két-három napig pecsételő vérzésem van(barnázás). 3 hónapig szedtem a Premens nevezetű tablettát, ebben az időszakban megszűnt ez a barnázás, viszont most hogy nem szedem ismét fenn áll ez a probléma. Elkezdhetek ismét egy 3 havi kúrát a Premens tablettából?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan szedheti tovább, akár hosszútávon is.
Szép napot
2024.03.07. 11:35:34
  Üdvözlöm! UH leleten a következő áll: Az uterus kissé nagyobb, inhomogén szerkezetű. A corpus-nyak határon 27 mm-es myomagöb ábrázolódik. A bal ovariumban 27 mm-es cystosus képlet látható.
53 éves vagyok, szeretném kérdezni, hogy mi a teendőm? Műtét??  
Nem igényel akut teendőt.
6 év múlva kontroll Uh javasolt.
Szép napot
2024.03.07. 11:10:09
  Hogy lebet kezelni Udvozlom mitol lehett 10 napos menazeszem erős fajasal uh 12 mm myomat akapitotak meg mikor megjon kis dudort erezni hasamnal de utana elmulik 
Összefügghet a myomával, a myoma pontos elhelyezkedése ebben az esetben kiemelten fontos.
Szép napot  
Delphys 2x1 segíthet.
Szép napot
2024.03.07. 11:00:26
  Tisztelt Doktor Úr!

42 Éves vagyok és babát szeretnénk.
2021-ben volt egy spontán vetélésem 10 hetesen.
2022-ben sajnos nem volt szívhang..
2022 év végén beültetés útján próbalkoztunk
De sajnos nem tapadt meg.
Javasolták a méhtükrözést amit 2019 -ben megcsináltak egy polip eltávolításnál..
A nőgyógyászom javasolta ismét a méhtükrözést viszont a lombikos orvosom azt mondta nincs rá szükség..
A Doktor Úr mit tanácsol? Szükséges-e újra a méhtükrözés?
Köszönöm szépen a válaszát!  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsát.
diagnosztikus méhtükrözés javasolt.
Szép napot
2024.03.07. 10:22:10
  02.12 volt meg a menstruációm ! 28 naposak a ciklusaim 03.10-11 kellene megjönnie szokott késni 3-4 napot 03.03 próbálkoztunk a babával tegnapi nap folyamán csináltam terhességi tesztet az első negatív volt a másodikon volt egy nagyon halvány csík csak úgy látszódott ha forgattam a tesztet délkörül csináltam 11 körül ettem hányingerem volt öklendeztem aztán éves után kb 1- másfél órával mentem is hányni???? anyósom főzött kávét a szagától majdnem össze hánytam magam mindenki érezte párom is de én nagyon intenzíven meg büdös volt nekem pedig reggel ittam kávét akkor nem volt ilyen problémám vizelési ingerem volt kb 15 percenként mennem kellett! Mai nap első vizeletből csináltam tesztet 2-db ot de mind a kettő negatív lett… nem tudom mi tevő legyek egyébként.. ha meg is jön a menstruációm 14-ig akkor próbálkozunk tovább nem adom fel majd ! Csak kicsit össze vagyok zavarodva kértem tanácsot egy másik hölgytől is küldtem neki a tesztet most ő mondta, hogy nyugi nem vagyok ki esve még … ! Köszönöm a segítséget! Üdv Martina!  
Nincs ok aggodalomra, legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes az első tesztet elvégezni.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2024.03.07. 07:09:43
  Kedves Doktor Úr!

Külsőleg milyen krémet ajánlana, ha kipirosodott, irritált a hüvely körüli bőr, külső szeméremtest?
Elsősorban bakteriális eredetű lehet.

Canesten krém nem segített.

Előre is köszönöm segítségét!  
Gynoxin, pruritus segíthet.
Szép napot
2024.03.07. 06:49:58
  Jó napot kívánok,szeretném megkérdezni,teherbe esés előtt,szedtem hormon tablettát amit az orvos elő írt hogy teherbe eshessek ,majd terhes lettem tőle és szeretném tudni befojásolhatja e a baba egeszseges fejlodeset.Maradhat e tőle vissza valami.Mert ugy vettük eszre az óvodába is máskép viselkedik mint a tōbbi gyerek  
Nincs összefüggés.
Szép napot
2024.03.07. 00:45:36
  Szép Estét Kívánok!
Érdeklődni szeretnék.Hétfőn volt abortuszom.
Mennyi idő kell meg vissza áll a régi állapotra és feküdhetek e hason.  
4 hét múlva kontroll javasolt.
Addig ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Feküdhet nyugodtan hason már most is.
Szép napot
2024.03.07. 00:14:38
  Tisztelt doktor úr!

Arabin pesszariumot kaptam 25. Hétben. Az lenne a kérdésem, hogy az arabin gyűrű lentebb tud jönni? Vagy az normalis hogy a progeszteron kúp fel helyezésekor érzem? Nem találtam erről semmilyen információt, hogy idő előre haladtával lentebb tud csúszni.
Zuhanyozni és wc-re kelek fel. Nyilván az a minimális mozgás csak nem árt neki nem?
Jövő héten megyek a dokimhoz, szerintem akkor nézi meg.

Bizonytalan vagyok ebben. Köszönöm a válaszát előre is.  
Pesszárium hüvelyi ellenőrzése javasolt kezelőorvosa által.
Szép napot
2024.03.06. 23:49:17
  Tisztelt Dr úr
Az lenne a kérdésem hogy a férjem spermiuma elég folyékony híg ez akadályozza a teherbe esést.? Már van egy 3 éves gyermekünk most 4 hónapja probálkozunk de eddig sikertelen lehet hogy a híg sperma okozza hogy nem jön össze a baba?
Válaszát előre is köszönöm
Üdv Amara  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán egyelőre nem szükséges kivizsgálás.
Szép napot
2024.03.06. 23:22:46
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy a nőgyógyász keretet vett és mikroszkóp alatt megnézte. Baktériumot talált, de sajnos nem tudom milyen. 3 db-os Clindamycin hüvelykúpot kaptam, a párom pedig Sobelin krémet 7 napig. Kértek be székletmintát is tőlem. Ezt mi miatt kérhették?
A másik talán buta kérdésem: A rákszűrés eredményem 2-3 éve Hpv-s. Az biztos, hogy nem 16 vagy 18 tipusú. Gondolom akkor a párom is pozitív - vagy nem feltétlen? Ilyen hosszas fertőzöttség lehetséges a ping-pong effektus miatt? Orális szexel a hpv bekerülhet a garatba? A válaszát előre is megköszönöm!  
Székletmintavétel miatt érdemes konzultálni kezelőorvosával.
Lehet fertőzött a párja is, úgynevezett tünetmentes hordozó.
Nyugodtan lehetnek együtt.
HPV oltás felvétele javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2024.03.06. 23:15:38
  Tisztelt Doktor Úr!
50 éves vagyok, néhány hónapja a vérzés rendszertelen. A nőgyógyász a következőt írta méhszájban borsónyi livid , vérzékeny polypus látható. Vérzés ill. kórós fluor jelenleg nincs. Tu.cyt.facta.A 63x74x49 mm-s anteflektált uterusban 12 mm vastagságú, szabálytalan szerkezetű endometrium ábrázolódik. vélemény: Polypus cerv.ut.Metrop haem,status post Oophorect.l.d.per Lapar Javaslat:Polyp ablatio és Fr. ambrasio . Feltétlenül szükséges ez a beavatkozás? Pontosan mit jelent ez? köszönöm szépen a választ  
Méhszáj polyp eltávolítható ambuláns keretek között is, altatás nélkül.
Szép napot
2024.03.06. 23:00:49
  Jó estét kívánok. A menstruálcióm már több ming egy hete nem jött meg. Nem rég voltam beteg és antibiotikumot szedtem lehetséges hogy ezért késik?  
Abszolút lehet összefüggés, nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.03.06. 22:41:17
  Jó napot kívánok Doktor Úr!
22 éves vagyok. Ezen a héten voltam nőgyógyásznál visszatérő hüvelygomba miatt, Betadinos irrigálást javasolt és Klion-D hüvelytablettát is írt fel az irrigálás mellé. A mai napon megcsináltam az irrigálást a javasoltak szerint ( langyos víz és 4 csepp Betadine-t tettem az irrigálóba ) és körülbelül 10-15 perc után fel helyeztem a hüvelytablettát is, ezután el kezdett viszkető érzésem lenni a hüvelyemben. Tudna nekem segíteni hogy tudnám ezt a viszkető érzést el kerülni esetleg reggel vagy délután csináljam az irrigálást és este lefekvés előtt helyezzem fel a hüvelytablettát vagy maradjon így amíg nem fogy a 10 db hüvelytabletta? Válaszát előre is köszönöm!  
A kezelés maga is okozhat hasonló panaszokat.
Klion kezelés elegendő lehet.
Szép napot
2024.03.06. 22:16:04
  Udvozlom!
Orvosom a ciklus 10. napján jobboldalt 16 mm-es dominans tuszot latott, majd a 18. Napjan jobboldalt cisztat, baloldalt szinten 16 mm-es tuszot. Mi tortenhetett? Most mikor fog megjonni?  
A tüszőérés nem jelöli ki a várható menzesz pontos időpontját.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.06. 21:59:29
  Tisztelt Doktor Úr!

Együtt lét után 2 napra rá bő folyás jelentkezik nálam,páromnál semmilyen tünet nem jelentkezik.Nem használok rá semmit,magától elmulik pár nap után.
Voltam már nőgyógyásznál,de nem talált problémát. Nagyon aggaszt ez a dolog.

Köszönöm előre is válaszát.  
Gynohilus restore segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.06. 21:29:32
  Tisztelt Doktorúr 48 éves nő vagyok változókor vérzés miatt tavaj kétszer volt küretem a második küret uttán nem lett jó a szövettani eredményem egy rákmegelöző állapotban vagyok az orvosom szerint elkel távolítani a méhemet de a petefészket meghagyná a kérdésem az lene hogy meddig lehet húzni halasztani ezt a mütétet mert nagyon félek mennyi idő alatt alakulhat ki eböl rák válaszát köszönöm  
Pár hónap alatt érdemes sort keríteni a a beavatkozásra.
Szép napot
2024.03.06. 21:24:52
  Jó napot!
Tegnap jártam egy számomra új nőgyógyásznál, mert hormonális zavarra gyanakodtam. A-Z-ig kivizsgált, rákszűrést is kért, ezen kívül pedig azt mondta, hogy hüvelygombám van. Sem a folyásom állaga, szaga nem változott meg, nem viszketek, a páromnál sincs semmilyen probléma úgyhogy nem értem, ez hogy lehetséges? Bennem fel sem merült, hogy van e egyáltalán, mert eddig soha nem kaptam el, illetve akárkivel beszéltem egyértelmű volt a tünetleírás, amiből én semmit nem tapasztalok.  
Nincs szükség kezelésre.
Szép napot
2024.03.06. 21:17:52
  Tisztelt Doktor úr!
Volt egy gombás, bakteriális fertőzésem.cit.eredmenyem P3 lett.Kaptam rá kúpot és krémet.Rendbe is jöttem.Újra levettek mintát, az eredményem P 2 lett.Kicsit megnyugodtam.
3 hónap múlva megint kell mennem mintavetelre.Miért, ha jó lett az eredmenyem.Koszonom válaszát.  
Nincs szükség rá.
Szép napot
2024.03.06. 20:43:11
  Tisztelt Doktor úr !
Korai terhesség során(5hét) sárgás folyás miatt vettek mintát. Az eredménye a következő : mintában kimutatott mikroba- klebsiella pneumonia .. csiraszam nincsen feltuntetve ! Sarjadzó gomba nem tenyészett ki . A kenetben láthatóak voltak : normál lactobaccilus flora illetve sok fehérvérsejt ! Nagyon megijedtem … kérhetnék egy kis segítséget mi lehet vagy mi a teendő ? Köszönöm előre is válaszát  
Antibiotikum érzékenység vizsgálat alapján érdemes célzott kezelést indítani.
Általában a lelet tartalmazza.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.06. 20:07:11
  Tisztelt doktor úr!41 éves leszek és szeretnénk a páromal babát.szedem a herbamed női cseppeket.lehet még baba?  
Lehet, nyugodtan próbálkozzanak spontán.
Szép napot
2024.03.06. 19:23:01
  Jó estét.Olyan kérdésem lenne,hogy normális-e,hogy menstruáció előtt pár nappal fel vagyok fújódva és ha megjön akkor is pár napig.Olyan vagyok mint a lufi.Ez normális?Köszönöm  
Nem számít feltétlenül kórosnak.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.06. 18:25:10
  Tisztelt Doktor úr

Szemérem dombon éjjel kellemetlen viszkető érzést érzek, kiszáradt , repedezett már a bőr az állandó vakarástól. Canesten, bepanten, testápoló sajnos semmit nem használ, szőrzetem nincs. Semmilyen más nőgyógyászati panaszom nem jelentkezett. Nem tudom mivel kenhetném vagy mi lehet a probléma . Mit javasol? Köszönöm  
Gynoxin krém, jegelés segíthet.
Szép napot
2024.03.06. 18:19:39
  Tisztelt Doktor Úr!
49 éves vagyok. Tavaly okt. végén polip miatt méhtükrözésen és küreten átestem Negatív lett a szövettan. Néhány hónapig rendebn volt a menstruációm. De múlt hónapban nem akart elmúlni, és a nőgyógyászom egy cisztát is talált. Ergam után Norculutot kezdtem szedni a 10 naptól a 25-ig napig. Abbahagyása után meg is jött annyira, hogy a 3. napon nem tudtam bemenni dolgozni. + Nagyon erős görcseim vannak, ami azelőtt sohasem. Egyik este meg ok nélkül sírva fakadtam. Az a kérdésem, hogy javulni fog a ahelyzet, vagy erre kell felkészülöm a köv. két hónapban, mivel 3 hónapot mondtott a nőgyógyászom, hogy szednem kell. Köszönöm a válaszát. Üdvözlettel, Kata  
Előfordulhat a következő ciklusokban is.
Szép napot
2024.03.06. 17:12:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Évi 2-3x küzdök cystitissel. Hogyan tudom megelőzni a tőzeg áfonya,illetve sok folyadék fogyasztásán kívül?

A másik kérdésem hogy menstruációval összefüggő erős migrénes fejfájást el lehet e teljesen múlasztani?
(Neurológus orvos nem talált rendellenességet. Esetleg hormon vér vétel segíthet?)

Köszönöm megtisztelő válaszát.  
Uro vaxom és Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.06. 16:57:47
  Jó napot! Nekem az lenne a kérdésem, hogy ha a fogamzásgátló tabletta mellett egy időpontba szedem be a vitaminokat (D, C +béres csepp) akkor van valami amitől tartanom kéne? (+info : 1 éve szedem a Dienille-t )  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.06. 16:34:13
  Kedves Doktor Úr!
Március 1-jén, a menstruációm 2. napján kezdtem el szedni a Drovelist. Mikor lehetek teljesen biztos benne, hogy már kialakult a védelem és nem szükséges kiegészítő védekezés?  
Már kialakult a védelem.
Szép napot
2024.03.06. 16:34:04
  Jónapot a menscruációm 3 napja múlt el és most újra megjött. Előtte való nap fájt a derekam. Pontos volt a mescruacióm. De viszont most 3 napra rá újra vérzek. Aggódom. Válaszát köszönön
Bea 28 éves.  
Egyelőre nem igényel teendőt.
Amennyiben rendszeresen előfordul, nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.06. 15:07:10
  Kedves Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy az életmódváltás (egészséges étkezés, edzőterem kapszulák melyek segítik a fogyást) befolyásolhatják-e a menstruációt? 1,5 hete kezdtem el. Fogamzásgátlót évek óta szedek, most viszont enyhébb vérzés jelentkezett 1 héttel korábban, mint kellett volna. Múlt hónapban viszont késett a menstruáció 4 napot, után viszont teljesen normális volt. Lehet a két dolog között összefüggés? Köszönöm előre is!  
Igen, abszolút.
De az csak átmeneti, idővel a ciklus hozzá fog szokni az életmódváltáshoz.
Szép napot
2024.03.06. 14:36:58
  Üdvözlöm!
Múlt évben trombózison estem át, és Eliqvis 5mg tablettát szedek naponta 2x.
Missed.Ab.műtétem után az orvosom a Drovelis fogamzásgátló tabletta szedését javasolta. A kérdésem az lenne, szedhető-e a két készítmény együtt? És ha igen, szedhető együtt, vagy a bevétel között várni kell pár órát?
Válaszát előre is köszönöm!  
Ladeering jobb választás lehet, de a legjobb az lenne ha kerülné a hormonális készítményeket.
Gumióvszer a legbiztonságosabb.
Szép napot
2024.03.06. 14:28:01
  Tisztelt Dr Ur.
Februar 16.an kellett volna megjonni a menstrualciomnak de mar maricius 6.van es meg sehol semmi a hasam szokott fajni,parommal vedekezunk is,nemtudom mi allhat a hatterbe,terhes nem vagyok es felek hogy valami mas gond van a hatterbe.koszonom valaszat  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.06. 14:21:19
  Tisztelt Doktor Úr!

Felsőlégúti megbetegedésre antibiotikumot kell szednem (Augmentin) és majd csak csütörtökön fogom bevenni az utolsó szemet belőle. Missee fogamzásgátlót szedek már 4 éve. A hormonmentes tablettákat szedtem mikor el kellett kezdenem az antibiotikumot. Kedden kezdtem el szedni a hormon tartalmú tablettákat.
Az lenne a kérdésem, hogy az antibiotikum befejezése után hány napig szükséges kiegészítő védekezést használni, mire kialakul a fogamzásgátló általi kellő védettség?

Köszönettel!  
Nem csökkenti a fogamzásgátló hatékonyságát, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.06. 13:38:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Pár napja vettem észre, hogy apró sebek húzódnak a kisajkak mentén, van, hogy egy kicsit véreznek, fájnak. Ezen felül minden napos mosakodás ellenére ún. szmegma termelődik, nagyobb mértékben, mint eddig.
Okozhatja ezt valamilyen fertőzés? Összefüggésben lehet antibiotikum szedésével?
Előre is köszönöm.  
Összefügghet az antibiotikum szedéssel.
Gynophilus és gynoxin krém segíthet külsőleg.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.06. 13:29:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Ebben a hónapban a szokásosnál rövidebb volt a megvonásos vérzésem ( Ladeering). Ez jelenthet terhességet? A szokásos módon és időben jött meg, első nap bő, élénk vörös vérzéssel,de másnap késő estére már alig volt valami, azóta is csak kis maszatolás . Kell aggódnom? Végezzek terhességi tesztet?
Köszönöm!  
Nem, nincs ok aggodalomra.
A legtöbb fogamzásgátló lecsökkenti mind a vérzés mennyiségét, mind a vérzéses napok számát.
Szép napot
2024.03.06. 13:18:31
  Kedves Doktor úr!
2022.szeptemberèbe hagytam el a fogamzásgátlót hogy tisztoljun a szervezetem, viszont még úgy gondoltunk rá 1 évre szeretnénk babát, el is kezdtünk próbálkozni de még sikertelen...hogy ezt be folyásolja hogy el hagytam a fogamzásgátlót és 1 év utána kezdtünk csak el próbálkozni? Lehet érdemesebb lehetett volna akkor abba hagynom mikor úgy gondoltuk szeretnénk ?  
Nincs összefüggés, nyugodtan próbálkozhatnak tovább egy éven át.
Addig nincs szükség kivizsgálásokra.
Szép napot
2024.03.06. 13:07:37
  Kedves Doktor Úr!

Az alábbi összetevőjű síkosítók akadályozhatják a teherbeesést illetve a spermiumok túlélési idejét?
A második készítmény csomagolásán az szerepel, hogy nincs hatással a spermiumok mozgására, ugyanakkor mindkettő tartalmaz tejsavat, ami elbizonytalanított.

Az egyik:
tisztított víz, hidroxietilcellulóz, cink- szulfát, tejsav, nátrium-klorid, kálium- szorbát

Illetve a másik:
Aqua, Benzyl Alcohol, Cetearyl Alcohol, Cetyl Palmitate, Lactic Acid, Octyldodecanol, Polysorbate 60, Sodium Lactate, Sorbitan Stearate.

A kettő közül Ön szerint melyiket alkalmazhatom biztonsággal, ha babát szeretnénk? Vagy

Köszönöm szépen előre is megtisztelő válaszát!  
Szabadon választhat, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.06. 13:04:07
  kedves doktor úr azt szeretném meg tudni hogy 7 nap mestruálás után mért vérzem 7 hónapja egéség ügyei spirált hejeztek fel de ezek a tünetek már az elöt is voltak csak nem ijen hosszadalmas aktus után is vérzek és nagyon görcsöklök szédülök.hányingerem van szeretném tanácsát kérni  
Hüvelyi ultrahang javasolt. Myoma gyanúja felmerül.
Szép napot
2024.03.06. 13:02:40
  Üdvözlöm!
Mióma miatt Rieqo gyógyszert kaptam. A ciklus 4.napján kezdtem szedni, a vérzés rendben lezajlott, de 3-4 nap szünet után újra "megjött". Mi a teendő, kiválthatta-e a gyógyszer, folytassam-e a szedését?  
Nyugodtan folytathatja a szedését.
Szép napot
2024.03.06. 13:00:08
  Tisztelt dr. Úr!
Szeretnék segítséget kérni.
A citopatológiai leletem enyhe atrophia illetve vegyes baktérium flóra megjelöléssel, P2 negatív diagnózissal kaptam meg.
Érdeklődnék hogy mit tehetek, milyen természetes, vagy más megoldás van rá. Válaszát előre is köszönöm.  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore elegendő.
Szép napot
2024.03.06. 12:22:40
  Üdvőzlöm Doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy hüvelygélt használok,lehet azért nem jön össze a baba?
Köszönöm válaszát!  
Nyugodtan hagyja el, nincs rá szükség.
Szép napot
2024.03.06. 11:57:42
  Jó napot, Doktor Úr!
Éves rutin rákszűrésen hüvelyfolyást diagnosztizált az orvos nálam, amire Fluconert (heti 1X 4 héten át) és Micovag-ot írt fel. Én viszont semmilyen tünetet nem érzek, tehát gondolom, nem nagy a probléma, viszont minden évben diagnosztizálják nálam a tünetmentes gombát.

Ez esetben érdeklődni szeretnék, hogy a Fluconer és/vagy a Micovag csökkentheti-e az óvszer hatását együttlétkor (fogamzásgátlót nem szedek).
Előre is köszönöm a választ.  
Nem csökkenti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.06. 11:52:28
  Üdv! Kb. másfél hete tettem le a fogamzásgátlót, több év után, nőgyógyászati vizsgálat és konzultációt követve, mivel párommal szeretnénk megpróbálkozni a gyermekvállalással. A menstruációm vége után pár nappal viszont ismételten véres folyás, pecsételés jelent meg (kb 1 hete tart). A vérzés nem erős, inkább rózsaszínes, hol megjelenik, hol nem. Kérdésem az lenne, hogy ez mennyire nevezhető normálisnak, illetve mennyire ad okot esetleg aggodalomra? Mi a teendő? Köszönettel  
Nincs ok aggodalomra, nem számít kórosnak a gyógyszer abbahagyását követően.
Idővel rendeződik spontán.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.03.06. 11:02:26
  Jó napot doktor úr.
Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz ,hogy decembertől abahagytam a Depo-Provera fogamzásgátló injekciót. Még nem volt menstruációm így még semmi félekeppen nem eshetek teherbe ?  
Védekezni szükséges.
A menzesz hiánya önmagában nem jelent védelmet.
Szép napot
2024.03.06. 10:06:33
  Tisztelt Doktor úr ! Èn azt szerentem meg tudni nem régibe 2 honpja nekem volt egy császár metszesem és 1 honapig meg volt , de most ebbe a honapba se jött meg nem élek szexuális életet csak szeretém tudni mi tévö legyek .. Köszönöm a vàlaszt elöre is  
Nincs ok aggodalomra, a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak a szoptatási időszakban.
Szép napot
2024.03.06. 08:34:46
  Jónapot azt szeretném megkérdezni hogy a Bioextra b-komplex vagy Supradyn csökkenti e vagy van valamilyen vitamin vagy gyógyszer ami csökkenti a fogamzásgátlót?  
Nem csökkenti.
Szép napot
2024.03.06. 06:21:45
  Tisztelt Doktor úr!
Mit jelent ha pár kisebb (kb. 1-2 cm) alvadt vérdarab csúszik ki pisiléskor menzesz alatt erősebb napokon a hüvelyből? Nem minden pisiléskor van ilyen incidens. Nem sok van benne, csak egy-egy darab. Kétszer történt most meg velem. Engem nem zavar. Nem fáj. Régen is volt ilyenem, nem is egyszer, de abban az esetben nem volt köztes vérzés, ami most sajnos van, akkor nem volt következménye. Előfordult már régen, hogy gombostűfejnyi apróbb alvadt vérdarabok voltak a betéten, nem sok. Mit jelent? Rákot szerintem nem, mert akkor már nem élnék! Gyógyszert sosem szedtem rá. Nem ismeretlen a jelenség. Meg voltam most fázva, és zöldhagyma evéssel kezeltem ki, nem vettem be antibiotikumot. Teljesen jól vagyok. Négy hónapon át gyengébb volt a vérzésem, most azért erősebb, de nem érzem magam betegnek. Igaz ebben a hónapban jobban étkeztem, de azért persze jól se laktam. Az elmúlt hónapokban alig ettem. Ennél bőven durvább, erősebb vérzésem is volt már. Volt rá példa, hogy erős vérzést gyenge követett, és vica-verza. Az egyik felmenőmnek miómája volt. Még nem voltam rákos, nem szedek hormongyógyszereket sem. Szűz vagyok. Egy kissé elmúltam negyven. Sok joghurtot eszem mostanában. Kiegyensúlyozott vagyok, mert végre nem remegek, hogy köztes vérzés van e vagy sem, most hivatalból tisztulok. Elmúlt a depresszióm, mert végre nem rettegek. Majd megint jön a pánik, ha a pecsételés újra éled. Lehet-e az ok a vérdarabokra, hogy sokáig ültem egy helyben???????? Nekem mindig véres a vizeletem menzeszkor. Egyébként kifejezetten jól vagyok. Három napja részt vettem egy hosszabb gyalogtúrán, ahol kiválóan éreztem magamat. Egy-két nap kivételével, minden nap sportolok. Annyi tünetem van mellette, hogy megint van köztes vérzésem. Nem minden nap. Premenset ajánlották, ezt szedem. Okozhatja e a gyógyszer ezt a jelenséget, ami nem okoz se fizikai , se mentális tüneteket? Okozhatja a stressz?? Meddő vagyok?? A múltkor felkerestem egy netes nőgyógyászt, aki félig-meddig lerákosozott, pedig se vérvételi eredmény, se ultrahang nem állt rendelkezésre. Idegrohamot kaptam tőle. Mennyire súlyos az állapotom? Aggódjak? Maga szerint nagy bajban vagyok? Ha ez betegség, mivel gyógyítják, ha lehet? Amúgy lehet ez rák vagy valami hasonló?
Jó sokat kérdeztem.
Köszönöm válaszát.  
Menzesz alatt nem számít kórosnak, nem utal rosszindulatú folyamatra sem, nem okozza a sok ülés, sem a premens.
Nyugodtan szedheti tovább.
Nincs ok aggodalomra. Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.03.06. 06:02:45
  Jó reggelt. A clotrimazoltol lehet rózsaszínes a folyas ? Elso trimeszterben vagyok és picit begombasodtam arra adta a doktornő?
Válaszát előre is köszönöm  
Lehet, igen.
Szép napot
2024.03.06. 05:55:17
  Tisztelt doktor úr!
Január 9- én tették fel a Mirena-spirált!
A spirál javíthat a miómáimon?
Most voltam kontrolon!
Ez az eredmény!

Feltárás: ép hüvely falak. Kp. fluor.
Colp.: ép portiohám.
Vv.: kp. tág vag., portio középen, folytatásában rendes nagy uterus afv.-ben. Szabad oldal környezet.
Douglas szabad.
Az uterus 60x40 mm. Endometrium vastagsága: 4 mm.Az uterus mellsó falában intramuralisan 21x22 mm echoszegény göb látható, a hátsó falán intramuralisan 15x10 mm-es echoszegény göb látható.
Az uterus cavumában IUD-re jellemzö echodens struktúra látható.
Jobb ovarium: 19x20 mm. Bal ovarium: 22x20 mm.
Douglas szabad.
A vizsgálat a MSZNUT jelenleg érvényben lévó szakmai protokollja alapján történt.
MSZNUT: B 427 FMF ID: 46504 Licence ID:295
R: Santes kúp
Diagnózis: D2590 - A méh leiomyomája, k.m.n.  
Nem valószínű.
Az extra hormontartalom inkább növelheti a miómákat.
Vérzéses panaszokat viszont csökkentheti.
Szép napot
2024.03.05. 23:48:09
  Tisztelt doktor úr!

Kérdezni szeretném, hogy olyan módon el lehet-e kapni HPV fertőzést, hogy valaki után ittam ugyanazon üvegből?

Köszönöm szépen!  
Nem. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.05. 23:23:08
  Kedves Doktor Úr,

minden mestruálcio előtt 1 héttel mindig iszonyatosan ingerült, érzékeny, lehangolt vagyok és ez tart körülbelül a vérzés 2. napjáig és szépen visszakapom önmagam. Szinte elviselhetetlen már ez a kínlódás. Fizikai fájdalmaim nincsenek, de inkább azok lennének már sokszor ezt kívánom...
Mi lehet ennek az oka? Mit tudnék ezzel kezdeni? Milyen vizsgálatra kellene mennem?

Köszönöm szépen előre is a válaszát.  
Premens segíthet, Használja legalább 3 hónapig.
Szép napot
2024.03.05. 23:12:02
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

3 hónapja szedek 10 mg Esticil-t, kevert depresszióra és szorongásra. Van egy 18 hónapos kislányom és most 6 hetes terhes vagyok. Pszichiáter szerint lehet szedni terhesség és szoptatás alatt is ezt a fajta gyógyszert. Önnek mi a véleménye erről? (szeretném letenni még terhesség alatt, de tartok attól, hogy megint beleesek a rosszullétbe)

Köszönettel és üdvözlettel!  
Amennyiben kezelőorvosa szükségesnek tartja nem kizárólagosan kontraindikált terhesség alatti szedése.
A 3. trimeszterben azonban már mindenféleképpen kerülendő.
Szép napot
2024.03.05. 22:26:23
  Jó estét! Missed ab után mikor lehet babával próbálkozni? 7 hete volt a műtétem,1 menstruációm már lement.  
Már lehet próbálkozni.
Szép napot
2024.03.05. 21:02:55
  Jó napot doktor úr!
Az lenne a kèrdèsem hogy mostanába nem szokott egy napot se kèsni ès most elkezdttem 3 napja szedni egy centrum women ètrend kiegèszítő vitamint mindennap egyet veszek be, ès ma kellett volna hogy megjőjjön de mèg nem is görcsölök se semmi hogy ez befolyásolhatja?  
Lehetséges, valószínűleg csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.05. 20:44:26
  Jó napot! Azt szeretném kérdezni hogy van a vaginámon egy nagy gennyes ,, pattanas’’ nem tudom pontosan minek nevezni kivül van a vaginám a combon kezdeténél majndem, elégge fájdalmas és félek hogy valami ciszta vagy hasonló. Úgy tűnik hogy gennyes és kb egy meggy nagysagú vagy kisebb.  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Jegelés segíthet addig is.
Szép napot
2024.03.05. 20:40:30
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Majdnem 4 éve szedem az estelle fogamzásgátló tablettát, viszont az utolsó két menstruációnál a tabletta bevételét követően még 1-2 napig véreztem, valamint úgy éreztem be van gyulladva a hüvelyem, így elmentem nőgyógyászhoz. PCO-t diagnosztizált nálam, kaptam antibiotikumot és az estelle helyett omisson daily tablettát írt fel nekem. Olyan kérdésem lenne, hogy amennyiben szünet nélkül kell kezdenem a másik tabletta szedését, az azt jelenti, hogy a 7 nap menstruációs szünet sem kell vagy úgy érthette doktor úr, hogy nem kell hónapoknak kiesnie a váltás között?
Előre is köszönöm válaszát!  
Omission daily 28 db-os kiszerelés, így nem kell szünetet tartania.
Szép napot
2024.03.05. 20:37:09
  Kedves Doktor úr!
Missed ab műtét után nem igazán akar visszaállni a hüvelyflórám, második tejsavas kúpkúrán vagy túl(mindkétszer nőgyógyászati vizsgálatot követően). Mit csináljak?  
Gynophilus segíthet. intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.05. 20:26:23
  Joestet azt szeretnem kerdezni hogy csinaltam tesztet es 1 csik lett de viszont van egy kis tejem de mar voltam terhes egy eves kislanyom van es ebbe szeretnek kerni segitseget  
Végezzen ismételt tesztet 2 hét múlva.
Szép napot
2024.03.05. 20:02:26
  Szép napot

Antibiotikum kúra után hüvelyi folyosásom, égő viszkető érzést tapasztaltam. Hüvelyflóra helyreállító tablettát ajánlottak, amit el is kezdtem 2×1 napi tabl., hüvelybe fel helyezve. Tünetek enyhültek, de azóta barnás folyosom van, mitől lehet? Válaszát köszönöm előre is.  
Maga a kúp használata is okozhat hasonló panaszokat.
Szép napot
2024.03.05. 19:08:41
  Tisztelt Doktor Úr!

A nőgyógyászom Norcolut tablettát írt fel, ezt 16 napig kell szednem.
Most a 4. napnál tartok és megemelkedett a vérnyomásom illetve néha heves szívdobogást érzek
Más tünetem nincs
Azt szeretném megkérdezni,hogy szedjem továbbra is az előírás szerint vagy ilyen tünetek mellett inkább hagyjam abba a szedését?

Válaszát előre is köszönöm!
K.Anita  
Inkább hagyja abba a kezelést a tapasztal mellékhatások miatt.
Szép napot
2024.03.05. 18:57:40
  Kedves doktor úr!
A kérdésem nagyon kellemetlen és nem tudom kihez fordulhatnék. A terhességem 5.hónapjában járok. A mellbimbóim alapból elég nagyok voltak (nem az udvar, maga a bimbó része), amit plasztikai sebésszel próbáltunk korrigálni másfél évvel ez előtt, a műtét után a hegeken kívül semmilyen eredményt nem sikerült elérni. Az előtejem már látható volt, és a következő tünetek már az előtt is jelentkeztek, ezért is próbáltam plasztikai úton a kezelést. Tehát a mellem extra érzékeny, nem fáj de sokszor nagyon kellemetlen. Amint valami egy kicsit is hozzáér összerándul, keményre, ilyenkor jön a kellemetlen érzés. Nagyon félek mi lesz szoptatás alatt.
Hidegzuhanyzásra gondoltam, hátha a vérkeringésemhez van valami köze, de nem merem elkezdeni a terhesség miatt.
Tanácsot szeretnék kérni a kezelésre, nagyon kétségbe vagyok esve, köszönöm!  
Szoptatási tanácsadás javasolt.
Állott vizes borogatás segíthet.
Szép napot
2024.03.05. 17:42:56
  Szép napot!

A bemásolt beszélgetés korábbi.

Az lenne még a kérdésem,hogy azóta sem jött meg a vérzésem, viszont február 28 óta nagyon sok folyásom van illetve enyhe alhasi fájdalmam, ami vissza-vissza jön ( nem kellemetlen) derekam is fájdogál olyakor.

Fogamzásgátlás elhagyása után ez normális reakció a szervezettől?

Heti kétszer 1 órát tornázom illetve egyszer futok 3 km-t. Továbbra is csinálhatom őket addig míg nem esek teherbe?

Továbbá a vérzés kimaradása ellenére biztosan lehet próbálkozni teherbeeséssel?

Köszönöm a válaszát!

2024.02.28. 08:47:08
 Szép napot!

2024. Január 1-sejével abbahagytam a fogamzásgátlót. A ciklusom 28 napról 31 napra csúszott át tehát január 27-én kezdődött a menstruációm, tegnap február 27-én kellett volna megjönnie. Nőgyógyászati tanácsra Femibion0 tablettát kezdtem el szedni február 8-án. Lehetséges, hogy a tabletta miatt késik a vérzésem?
Nőgyógyászom tanácsára márciusban kezdhető el a babaprojekt, a teherbeesés növelés miatt. Abban az estetban, ha kimarad a vérzésem teherbe eshetek?

Válaszát előre is köszönöm! 
Inkább a gyógyszer abbahagyása okozhatja a változást.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot  
A fokozott sportteljesítmény is okozhat menzesz kimaradást.
Talán érdemes kicsit csökkenteni az intenzitást.
Egyebekben folytathatja a próbálkozási időszakban és terhesség alatt is.
Szép napot
2024.03.05. 15:10:14
  Üdvözlöm !

2022.12.14.-én kaptam először Depo Provera fogamzásgátlót 2023.06.12.-én utoljára. 2023 augusztusában egészen szeptember közepéig barnás-pecsételős vérzésem volt. Szerettem volna fogamzásgátló gyógyszerre átállni, de nem jött meg a menstruációm ezért kaptam Norcolut 5mg tablettát amit a rögképződés miatt nem mertem beszedni , bízva abban hogy már csak megjön a menszeszem. Sajnos a mai napig nem jött meg , a doktornő azt mondta hogy beleestem a menopauzába mert 45 éves vagyok. A menopauza teszt negatív. A kérdésem az lenne hogy ezek után még elkezdhetem szedni a Norcolut tablettát vagy nem .  
Nincs rá szükség, nyugodtan legyen türelemmel.
Szép napot
2024.03.05. 14:54:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Drovelis tablettát szedem lassan 9 hónapja. 36 éves elmúltam , problémás bőröm volt, 1 gyermeket szültem. Libido szintem a gyógyszer szedése óta szinte nulla,más negatívumot nem tapasztaltam. Tud javasolni másik fogamzásgátló tablettát amitől a libido helyre áll? Köszönöm válaszát  
Missee segíthet.
Szép napot
2024.03.05. 14:19:33
  Üdv! 21 éves vagyok valószínűleg vizelet tartási problémám van nem pisilek be teljesen de nagyon nehéz vissza tartani nem szültem még gyereket nemi életet sem élek jelenleg ,de a közel jövőben fogok és az lenne a kérdésem, hogy ez hatással lesz e vajon a szexuális életemre?! Nagyon köszönöm előre is a választ doktor úr!  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.05. 13:38:45
  Tisztelt Doktorúr!

Lassan egy éve szedem a bromocriptin nevű gyógyszert, a baba tervezés miatt. Már elviselhetetlenné való mellékhatásai miatt szeretném abba hagyni, de azt olvastam, hogy hirtelen nem szabad. Napi negyedet szedek. Költözés miatt most nincs kezelőorvosom. Tudna tanácsot adni, hogy hogyan hagyhatnám abba?
Válaszát előre is köszönöm!
Auróra  
Abbahagyagás előtt kontroll prolaktin szint ellenőrzés javasolt.
Próbálkozási időszakban is szedhető.
Amennyiben nincs rá szükség, úgy abba lehet hagyni egyik napról a másikra.
Szép napot
2024.03.05. 13:34:20
  Jo napot, nem emlekszem hogy mar kerdeztem e Ontol igy inkabb meg egyszer leirom(elnezest ha mar egyszer irtam ilyet)

Januarban voltam rakszuron, negat volt. Decemberben volt elhuzodo menzeszem 9 napos, januarban ill.februarban a megezokott 5nap helyett 6 volt. Februarban elmult, ra par napjara elkezdtem verezni, a betetet nem latszott csak ha toroltem a wc papiron elenk, enyhe verrogokkel. Hol tobb, hol kevesebb volt a ver, hol erosebb hol halvanyabb. Elmentem multhet pentek dokihoz, nos azt mondja 2cm polyp a megnyalkahartyan belul a mehben. Ez lehetseges? Van esely h levaljon magatol? Sok volt a stresszem/halaleset, illetve a szoptatok meg neha de a endokrinolog altal kiirt orvossagot nem szedem, ittam januartol kozben kamillateat, csalanteakat, gyogynovenyek veny nelkul kaphato stresszre orvossagot, es januarban elkezdtem erosen tornazni, sulyok, futas, lehetseges h a polyp a torna hatasara alakult ki? Oktoberben volt hugyuti fertozesem, 2cs. ATB szedtem ki miatta.
Lehetseges h a polyp ilyen gyorsan nol? Megvagyok ilyedve, kaptam verzes ellen tabit majd ha megjon a menzim megyek hormon vervetelre, aztan en levetetem ha nemtunik el.
Meg annyit szeretnek hogy eselyes h a kov menzivel levalik? Amikor vereztem meg akkor a wc.ben veltem felfedezni nyalkahartyadarabokat (azt hittem folyas) veres volt picit, elszinezodott, lehetseges h eshetett mar szet a polip?
Mitol nohet meg ilyen hanar ilyen nagyra? 2honap alatt, ez normalis lehet? Talalkozott mar ilyen gyorsan novo polyppal? Koszonom a valaszat.  
Menzesszel is távozhat spontán sok esetben,emiatt mindenképp javasolt az uh kontroll pár ciklust követően.
Amennyiben kontroll alkalmával is látszik, valamint a panaszok is fennállnak műtéti eltávolítása javasolt méhtükrözés során.
Torna nem felelős a kialakulásáért.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.05. 12:24:48
  Jó napot kívánok érdeklődni szeretnék hogy mitől van barna folyás, mikor még sohasem volt életemben?
1jén kellet volna meg jönnie a menstruációmnak de e helyett a barna folyás van. És nem tudom hogy mitől lehet, igen tudom orvoshoz kell menni ezzel kapcsolatban. Ma kérem is az időpontot délután, de addig akinek volt ilyen kaphatnenk esetleg segítséget. Hogy legalább megnyugodjak. És semmi fájdalmam nincs csak ez a folyás.  
Sok oka lehet.
Táplálkozásbeli különbség, stressz, edzés, stb...
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.03.05. 11:53:33
  Kedves Doktor Úr!
A 800 mg almaecet kapszula csökkentheti a Yasminelle fogamzásgátló hatását?
Válaszát előre is köszönöm
Szép napot  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.05. 11:39:39
  Kedves Doktor Úr!

Milyen vény nélküli krémet lehet kapni külsőleg bakteriális vaginózisra?
Sajnos kívül a hüvelybemenet körül sokszor van kipirosodva és irritáció lép fel.
Belülre mit ajánlana?
Fluomizin hüvelytabletta jó volt, de sajnos még nem tökéletes.

Előre is köszönöm szépen!  
Gynoxin segíthet külsőleg.
Gynophilus hüvelyi probiotikumként.
Szép napot
2024.03.05. 11:30:36
  Jó napot kívánok! Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy tavaly Novemberben szültem császármetszéssel viszont most úgy nézz ki hogy terhes vagyok mert pozítiv teszteltem a kisfiam most lesz 4 hónapos nem kockázatos bevállalni a terhességet a hegszétválás miatt vagy kihordható a terhesség??  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot.
Szép napot
2024.03.05. 10:42:29
  Üdvözlöm! Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy egy hónapja késik a menstruációm és nem tudom miért amikor a barátommal se voltam már egy ideje de megvannak a jelei pl görcsölök, fejfájás,mellfájás ahogy szokott lenni de mégse jön meg. Eddig sose késet vagy is nincs beállva nem pont ugyan akkor jön meg de hónapokat nem szokott késni! Terhesség nem lehet mert utoljára januárba voltam együtt a barátommal utána meg is jött csak most február óta nem! Utána olvastam mik lehetnek hogy a stressz, az edzés miatt is lehet hogy tényleg lehetségesek? Mert edzek meg mostanság stresszes vagyok! igazából ennyi lenne a kérdéseim köszönöm a türelmét és a fáradozását!  
Igen, mindkét ok gyakan kihathat a menzeszre.
Idővel rendeződik magától.
Szép napot
2024.03.05. 10:06:41
  Jó napot kívánok olyan kérdésem lenne hogy 19 hetes vagyok és a genetikai uhn 90 százalékra kislányt mondott a doki
Ez akkor vehetem biztosra ?  
90%.
Szép napot
2024.03.05. 10:00:39
  Jò napot kivànok!
A mèhnyakràkszürèsemen az az eredmèny jött ki h jelen van az LSIL.
Orvosom erre irt fel Papilocare gèlt, most azt hasznàlom.
Csinàltunk HPV szürèst is, aminek az eredmènye HPV-51, HPV-53, HPV-58.

A kèrdèsem az lenne Önhöz, hogy ez mit is jelent, mennyire sulyos, mi a tehendő ès hogy pàromat valamilyen gyogyszerrel kell e kezelni?
Köszönöm szèpen előre is a vàlaszàt!  
Enyhe elváltozás, papillocare jó ötlet.
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Nincs ok aggodalomra.
Gyakran visszafordítható a folyamat.
Partnert nem szükséges kezelni.
HPV elleni védőoltás mindkettejüknek ajánlott.
Szép napot
2024.03.05. 09:52:56
  Doktor Úr! Miért ég a hüvelyem menstruàció alatt?  
Megváltozott (legyengült) immunállapot eredménye lehet.
Gynophilus restore segíthet.
Használja menzesz előtt és után.
Szép napot
2024.03.05. 09:18:11
  Kedves Doktor Úr!

A nőgyógyász mintavétel nélkül sima vizsgálattal és ultrahanggal meg tudja állapítani, hogy nincs bakteriális vagy gombás vagy bármilyen fertőzés és nem szükséges semmit használni?

Köszönöm válaszát!  
A tünetekből és a hüvelyi feltárásból gyakran fel lehet állítani a megfelelő diagnózist, tenyésztés nélkül is.
Szép napot
2024.03.05. 09:16:12
  Kedves Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy ha esetleg még visszamaradt valamennyi fertőzés (bár elhasználtam 6 db Fluomizin hüvelytablettát), azt helyre tudja hozni önmagában helyi probiotikum használat?
Teherbeesést gátolhatja egy ilyen fertőzés?

Előre is köszönöm segítségét!  
Mindenképp javasolt probiotikum használata is.
Gynophilus restore segíthet.
Terhességet nem befolyásolja.
Szép napot
2024.03.05. 08:23:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Az után szeretnék érdeklődni, hogy milyen okokból történhet az meg, hogy egy méheltávolítás után kb 4 évvel a felvarrt petefészek leszakad és annak milyen következményei vannak?
Válaszát előre köszönöm.  
Hüvelyi ultrahang javasolt és konzultáció az operáló orvossal.
Általában nincs következménye.
Szép napot
2024.03.05. 08:20:52
  Tisztelt doktor Úr

Az lenne a kérdésem hogy ma van az 5 napja hogy esemény utáni tablettát kellett bevennem (120 órás) és beteg lettem, így kaptam ATBt
Simán elkezdtem szedni a ATB t? Nem fogja csökkenteni a esemény utáni tablettát már?

Válaszát előre is köszönöm.  
Nyúl szedheti.
Szép napot
2024.03.05. 07:08:02
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy a Ladeering hüvelygyűrű hatékonyságát csökkentheti a Divascan tabletta?

Köszönöm válaszát!  
Nem.
Szép napot
2024.03.05. 06:39:44
  Kedves Doktor Úr!

Honnan tudhatom, hogy megfelelő a hüvelyflórám?
Amennyiben nem az, hogyan tehetem azzá a sikeres gyerekvállaláshoz?

Köszönöm segítségét!  
Amennyiben panaszmentes, nincs vele teendő.
Szép napot
2024.03.05. 06:03:05
  Tisztelt Dr. Úr! Lehetséges, hogy a rézgyöngy miatt kevesebb a menstruációm? Időbe jött meg. Mellette kiegészítésként óvszert is használunk a rézgyöngy mellett. Előtte február 7-én jött meg. Most március 4-én, csak kevesebb a vérzés, mint előtte volt. Ez normális?  
Lehetséges, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.05. 01:27:04
  Tisztelt doktor úr a múlt hónapban a párommal elsőnek szexeltünk. A menstruációm ez után nagyon meg változott az lagga a mennyisége úgy mond mindenét miért van?  
Előfordulhat az első aktusok során, ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.05. 00:41:12
  Tisztelt Doktor Úr!

12 évig mindig pontosan jött meg a menstruációm 28 napra ,most 15 napja késik . Fogamzásgátlót nem szedek. Elvégeztem egy korai terhességi tesztet ,negatív lett . Milyen úton lenne érdmes még nézelődni,mi lehet a háttérben ,ha nem gyermek?

Válaszát nagyon köszönöm.  
Egyelőre nyugodtan lehet türelemmel.
Nincs feltétlenül szükség kivizsgálásra.
Szép napot
2024.03.04. 22:39:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Tudna nekem olyan hüvelykúpot/krémet ajánlani, amit hüvelyi gyulladás megelőzésére,hetente egyszer lehet haszálni?
Sajnos visszatérő probléma nálam.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.04. 22:27:56
  Jó estét!
Kismama vagyok, 19. heti ultrahang vizsgálati papíromra az van írva, hogy: tarkószövet: 3,4. Valamilyen betegségre utal, van aggodalomra okom?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.04. 21:09:52
  Üdvözlöm!
Menstruáció után rögtön lehet menni tenyésztésre? Vagy várni kell egy pár napot?  
Lehet menni.
Szép napot
2024.03.04. 19:24:13
  Jó estét kívánok1
Kedves doktorúr! 45 éves vagyok és csak egy napot volt még a mesruációm és közbe szokott fájni a bal vesém.  
Perimenopauza idején a rövid menstruációs időszak nem számít kórosnak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.04. 18:56:41
  Jó napot kedves doktor úr! Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy milyen idő javasolt egy friss toxoplazmózis fertőzés után újra teherbe esni. Nagyon szépen köszönöm a válaszát! :)  
Célzott kezelést követően, amennyiben a kontroll vérvétel negatív eredményt ad.
Szép napot
2024.03.04. 18:25:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék, honnan lehet tudni, hogy nincs peteérésem, ha minden hónapban napra pontos a menstruációm?
Az orvos Clostylbegyt írt fel.

Előre is köszönöm segítségét!  
A kettő nem függ össze. Rendszeres menzesz mellett is lehet tüsző,-illetve peteérési hiány.
Szép napot
2024.03.04. 18:19:25
  Tisztelt Doktor Úr!
Petefészek cisztám 10x7 cm-re nőtt.02.29.én voltam a nőgyógyásznál.
Labor vizsgálatot kért ca125 is és ct vizsgálatot. Én 2023 novemberében csináltattam magánlaborban ca125 vizsgálatot, akkor jó volt az eredmény. Csak sajnos akkor nem voltam nőgyógyászati vizsgálaton.
Azóta lehetséges, hogy pozitív eredményt kapok?
Köszönöm válaszát.  
Ciszta eltávolítása javasolt laparoszkópia útján.
Szép napot
2024.03.04. 18:09:51
  Jónapot. Olyan problèmám van hogy ègő viszkető èrzès oda lent ami már gyulladt ès kirepedezett. tudna estleg valamit ajánlani? Nagyon sokára kaptam időpontot a nőgyógyászhoz. 2ève volt ugyan ez a problèpa akkor nycosyst szedtem.Az segített.  
Gynohilus és gynoxin krém segíthet a vizsgálatig.
Szép napot
2024.03.04. 15:25:17
  Kedves Doktor Úr!

1 hete elkezdtem szedni grapfruit mag cseppeket 3x15 csepp egy nap, kérdésem az lenne, hogy ez befolyásolja a fogamzásgátló hatását?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.03.04. 15:19:06
  Szép napot Tisztelt Dr úr
Az lenne a kérdésem hogy február 28-án kellett volna meg jöjjön a menstruációm viszont feb 27-én el kezdett barna pecsételő folyásom lenni ami 3 napig tartott vér nem jott a wc papíron volt nagyon halvány rózsaszín de csak kb kétszer ez a barna folyás 3 napig tartott ami nagyon enyhe volt a betétet sem fetdte be ez menstruációnak számít????
Nem görcsölök semmi bajom nem szokott késni a menstruációm csak nem tudom hogy ez most menstruáció volt?? Kérem válaszoljon mert össze vagyok zavarodva köszönöm szépen Jennifer  
Valószínűleg betudható menzesznek.
Egyelőre nincs vele teendő.
Szép napot
2024.03.04. 14:38:35
  Kedves Dr.!
Bölcsességfog húzás után antibiotikum kúrát kezdtem el. Augmentin 500mg/125mg (amoxicilin/klavulánsav). Napi 2x szedem, 10 napig kellene. Ma szedem 3. napja, ha végig beszedem bele esik az ovulációm, illetve a termékeny napjaim is. Férjemmel babát szeretnénk, néhány hónapja próbálkozunk. Érdemes lenne kihagynunk ebben a hónapban? Védekezzünk inkább? Az antibiotikum illetve Flector Rapid 50mg szedése rossz hatással lenne a magzatra?  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.03.04. 14:28:05
  Tisztelt Doktor úr!
14 napja menstruáltam, most ismét van egy nagyon enyhe vérzésem. Fájdalmam nincs. 47 éves vagyok, a menstruációm sohasem volt fájdalmas.
Mi lehet ennek az oka? Hány napon belül forduljak orvoshoz, ha nem múlik el a vérzés?  
Perimenopauza előjele lehet, nincs ok aggodalomra, nem szükséges feltétlenül kivizsgálás.
Szép napot
2024.03.04. 14:06:51
  Tisztelt Doktor Úr!

37 éves vagyok és 6 éve szedem a Missee (0,10 mg/ 0,2 mg) nevű fogamzásgátlót. Anno egy funkcionális cisztám 60 mm-re nőtt, ennek okán kezdtem el szedni. Nagyon jól éreztem magam ezzel a gyógyszerrel, semmilyen panaszt nem okozott az elmúlt 6 évben. Több hónapos külföldön tartózkodásom során a gyógyszerem sajnos elfogyott, így a januári levelet csak 1 héttel később tudtam elkezdeni. A nőgyógyászati szűrésen ezután január 30-án egy 20 mm-es tüsző látszott a jobb petefészkemben. Egy másik, általános hasi UH-n ezt február 7-én már egy 50 mn-es cisztaként írták le, majd mielőtt újra külföldre jöttem, elmentem még egy nőgyógyászati kontrollra február 19-én, ekkor 30 mm X 15 mm-es egyrekeszes, semmi kórosat nem tartalmazó cisztaként írták le. A doktornő viszont azt mondta, hogy amíg a ciszta el nem tűnik, szünetet kell tartanom a gyógyszer szerszedésével, így a február végi mensesem után most nem kezdtem el az újabb levelet. Azt viszont tudom, hogy a gyógyszert továbbra is szedni szeretném.
Arra gondoltam, hogy a március végi mensesem után (azaz 2 perióduson túl) is elmennék UH-ra, hogy lássuk hogyan alakul a ciszta.
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint is le kell állnom a gyógyszerrel addig, míg ez a ciszta el nem tűnik vagy a következő menses 1. napjától folytassam a Missee szedését? Hogy áll helyt ez szakmailag: ciszta esetén szedni tovább vagy szüneteltetni a gyógyszert?

Segítségét előre is köszönöm!  
A gyógyszer a ciszta felszívódását segíti, illetve kiújulását gátolja.
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.03.04. 13:24:12
  Üdvözlöm Dr.úr!Decemberben cervix vizsgálat e. colit mutatott ki, amire augmentint kaptam, de a kellemetlen szag nem múlt el, így elhasználtam 1 doboz Betadine kúpot, is, majd újabb vizsgálat saccharomyces cerevisial sok telep, Kórokozó baktérium nem tenyésztett ki eredményt kaptam. Mivel tudnám kezelni ezt? Köszönöm válaszát!  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.04. 13:22:48
  Tisztelt Doktor Úr!
3 héttel ezelőtt voltam rákszűrésen, az eredmény: citológia P2 negatív, viszont a citológia emellett reaktív sejtelváltozással járó gyulladást állapított még meg. Terápia: májusban 10 db SilverQ hüvelybe, júniusban 14 db Santes hüvelybe, augusztusban kell visszamennem. Párommal viszont szeretnénk babát és elfelejtettem megkérdezni az orvost, hogy ettől függetlenül próbálkozhatunk-e vagy várjuk meg a következő kontrollt? Árthatok-e ezzel a magzatnak, kell-e tartanom vetéléstől?  
Nyugodtan próbálkozhatnak. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.04. 12:19:35
  Tisztelt doktor úr!
Régen Estelle fogamzásgátlót szedtem kb 4 éve, most újra elkezdtem szedni az első menstruáció kezdetekor vettem be az első szem gyógyszert. Hétfői napon jött meg és ez a 8.dik nap amióta megvan viszont nem erőteljes a vérzésem. Ez normális vagy ezzel most újra összezavartam a hormon-háztartásomat és jelenleg azért van meg és szedhetem még mindig folyamatosan vagy keressem fel a nőgyógyászatomat?
Plusz kérdés, ha első ciklusban vettem be az első szem gyógyszert és a további vérzések sem okoznak gondot, akkor védett vagyok?
Válaszát előre is köszönöm!!
Üdvözlettel: Tina  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan szedje tovább a gyógyszert.
A védelem már fennáll.
Szép napot
2024.03.04. 11:10:07
  Kedves Doktor Úr,
32 hetes kismama vagyok, vitagyn C-t lehet használni a 3. trimeszterben is? A 2. trimeszterben volt viszketés, folyás. Azt mondta az orvosom, hogy ez sajnos előfordulhat a terhes nőknél a változások miatt, viszont most sajnos nem lehet őt utolérni, azonban olyan mintha újra előjött volna, már ha ez lehetséges, viszont folyás nélkül tapasztaltam.
Köszönöm a válaszát.  
Lehet, használja nyugodtan.
Szép napot
2024.03.04. 10:58:18
  Üdvözlöm! Kb. 2 héttel ezelőtt csináltam terhességi tesztet, ami erősen pozitív lett. Viszont a nőgyógyászati vizsgálatok során nem láttak terhességet, és az első vizsgálaton egy 8mm-es nyálkahártyát találtak, de mire a következő vizsgálatot csinálták, már 10mm-es lett. 8 napja késik a menstruációm, és a vérvételi hcg-m is azt mutatta, hogy nem vagyok terhes. Lehetséges, hogy mégis terhes vagyok, csak még nem lehet látni a magzatot?  
Lehetséges.
2 hét múlva kontroll uh javasolt, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.03.04. 10:54:05
  Szép napot. Olyan kèrdèssel fordulok önhöz,hogy párommal már 9 hónapja próbálkozunk babával,de eddig még nem sikerült. Háromszor volt olyan hogy pozitív teszt,de aztán mégis fájdalmasan,nagy darabokkal megjött. Én 32 éves vagyok,párom 46. Nincs menstruációs zavarom,mindig a kiszámolt időre jön meg.Páromnak első gyermek lenne,nekem a második. 8 éves a fiam. Előtte pedig volt egy missed abom 9 éve. Nem tudom mi lehet a baj, már 5 hónapja szedek mindenfèle vitamint,folsavat, magnéziumot,terhes vitamint,D vitamint. Ön szerint mi lehet a baj? Vettem barátcserje kapszulát,de még nem kezdtem ez szedni. Ön mit javasol? Sok ez a 9 hónap sikertelensèg?  
2x1 inofolic premium és 2x1 velfem Önnek, 2x1 Folandrol párjának segíthet.
Egy év sikertelen próbálkozás esetén meddőségi centrum felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2024.03.04. 10:35:38
  Tisztelt Doktor úr!
23 éves vagyok, évek óta fájdalmas a menstruációm. (Erős alhasi fájdalom amelyet a fájdalom csillapító is alig csökkent, lábba kisugárzó fájdalom, derék és vese tájéki fájdalom, étvágytalanság és hányinger ezek a leggyakoribb tüneteim?.) Egy éve szedek rá fogamzásgátlót amelyet a nőgyógyász javasolt, de csak 2 hónapig csökkentette a fájdalmat. Az idén az éves nőgyógyászati szűrésen jeleztem ezt ah orvosomnak, illetve az aktus közben fellépő (hüvelytől jobb petefészek környékig sugárzó) fájdalmat. Elküldött vérvételre ahol megnézette a gyulladás és a CA-125 is, de mindent eredményem tökéletes, sem ő a vizsgálat során, sem a vérvétel eredményem, sem a citológiám nem eltérő. Ezáltal az orvosom annyit mondott, hogy keresem meg a nekem megfelelő görcsoldót és szedjem azt meg a fogamzásgátlót. Segítsen hova forduljak, ahol kiderithetik, hogy mi állhat ennek a hátterében? Mivel tudok javítani a helyzetemen?  
Hüvelyi Uh javasolt, endometriosis gyanúja felmerül.
Szép napot
2024.03.04. 10:33:13
  Jo napót!viktoria vagyok!
4 gyerek után kicsit tágabb vagyok odlent mint kéne!mit tegyek?
Lehet ezért nemojan jo a szex,és nem akarom anyira a páromal?
Meg mostanába fáj a közösülés!
Tegnapis,párom megis jegyezte hogy neki kelemetlenül meleg is voltam belül!
Lehet szövödmény decemberi vetélés miati kaparásnak?
Segicségét kérem hogy ojan legyen a szex mint rég!  
Intim torna és gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.04. 09:59:10
  Kedves Doktor úr!
Érdeklődni szeretnék a 72 órás esemény utáni tabletták hatékonyságáról. Tegnap hajnalban a párommal megtörtént a szexuális aktus kétszer is és sajnos egyik esetben sem megfelelő védekezési módszerrel és mindkét alkalommal jutott sperma a szervezetembe. Fogamzásgátló gyógyszert most kellene elkezdenem szedni a következő menstruációm megjövetelekor (március 14.). Az aktus után irattam fel esemény utáni tablettát és 12 órán belül be is vettem. Mennyire lehet ezekben a tablettákban bízni.? Mennyi a valószínűsége annak, hogy terhes lehetek? Köszönöm a választ.  
Megbízható, de 100%os készítmény nem létezik.
Szép napot
2024.03.04. 09:28:45
  Kedves Doktor Úr!
A csipkebogyó mag olaj fogyasztása csökkentheti a Yasminelle fogamzásgátló tabletta hatását?
Válaszát köszönöm
Szép napot  
Nem.
Szép napot
2024.03.04. 06:16:44
  Tisztelt doktor úr
Előíras szerint szedtem a fogamzasgatlot viszont most van 5nap tabletamentes idoszakom es nem jelentkezett a megvonasos verzesem. (Volt egy kisebb megfazasom de bem igenyelt antibiutikumos kezelest) fel kb 8honapja szedem a tabletat eddig meg ilyen nem fordult elo ez nornalis?  
Abszolút lehet köze a betegségnek a csúszáshoz.
Ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.04. 05:36:22
  Kedves Doktor Úr!

Ha késik a menstruáció akkor a kovetkező menstruáció az eltolja a kovetkező menstruáció időpontját is alap esetben?
Tehát ha késett 4napot a kovetkező esedékes nap is már 4 nappal később várhaható? (Terhesség, betegség kizárva, viszont stress, fogyás volt )
Köszönöm  
Igen.
Szép napot
2024.03.04. 00:13:24
  Jó Napot! Canesten kombi hüvelytablettát használtam 3 napig, aztán kell használnom tejsavas ph helyreállítót, és ma ahogy a tejsavasat raktam fel, éreztem hogy ott van bent elolvadva de nagyobb darabokba a canesten tabletta. Hogy az nem e okoz problémát ha nem jött ki, vagy majd kijön? Köszönöm.  
Nincs ok aggodlaomra.
Szép napot
2024.03.03. 23:33:39
  Szép napot doktor úr!
16 éves vagyok, és a barátommal, nemrég kezdtünk el nemi életet folytatni, és már az első alkalom után is előjöttek felfázásos tünetek, hüvelyen belüli szúró fájdalom, illetve pisilésnél is fájdalom. Mindent tudatosan csinálunk, nemrég értünk el a fogamzásgátló használatának kezdetéhez, kb 2,5 hete szedem, előtte nőgyógyász javasolta ezt vérvétel után. És még hozzá tenném hogy az aktus közben nincs fájdalom.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.03.03. 22:49:59
  Tisztelt Doktor Úr!

3 hete diagnosztizáltak nálam mélyvénás trombózist.Jelenleg 12 hetes terhes vagyok.Az angiológus 2-szer 0,8 Clexant írt fel nekem és Detralexet.Mindezek mellett javasolta a kompressziós harisnya hordását+vénás értornát Mindent az orvos utasítása szerint teszek, de a Detralex tablettát nem mertem beszedni,mert nem ajánlott terhesség alatt.... Tudom, van,aki szedi, egyeseknek meg kifejezetten nem javasolta az orvosa.A nőgyógyászomhoz még csak 3 hét múlva megyek, de nem tudom be merjem-e szedni az első adag Detralexet.
Köszönöm válaszát előre is!  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2024.03.03. 21:38:10
  Udvozlom!

17 honapja nem voltam ferfival, ezt valamilyen vizsgalattal ala lehet tamasztani?
Letezik barmilyen vizsgalt ami megallapitja hogy kb miota nem elt nemi eletet egy no?
Koszonom elore is.  
Nincsen erre speciális vizsgálat.
Szép napot
2024.03.03. 21:00:27
  Tisztelt Dr.Úr!
Lányom 10 éves január 17-én jött meg először a mentruaciója,azóta is tart..nem sok ..Ha higiéniai okok miatt nem cserelne betétet 1x kellene csak..Voltunk nőgyógyásznál 1 hete,azt mondta legyünk türelmesek,de múlt hét vasárnap annyira vérzett hogy 30 percenként kellett cserélne .Azóta ismételten alig van de vérzescsillapítót szed (Dicynone)5 napja szedjük 2x1.Meddig adható meg neki vagy mit csináljak..Kétségbe vagyok esve már 48 napja nem múlik...Tényleg csak türelem?Köszönöm válaszát  
Hasi UH javasolt.
Szép napot
2024.03.03. 19:05:19
  Szép napot!

13 éves korom óta van meg (most 15 vagyok) eddig rendszeresen jött, majdnem mindig napra pontosan, most viszont hónapokat kimarad. Ez mitől lehet, van okom aggodalomra?  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.03.03. 18:53:47
  Üdvözlöm! 8 nappal hamarabb kezdődött a menstruációm fogamzásgátló tabletta mellett. Már több mint eg éve szedem a Missee fogamzásgátló tablettát. Ki lehet az oka?  
Nincs vele teendő egyelőre, nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan folytass a gyógyszer szedését.
Szép napot
2024.03.03. 18:47:19
  Üdvözlöm! Lányom 12 éves 2 éve menstruál. Eddig nagyjából 28 naponta jött meg neki néha volt pár nap eltérés. Most megjött neki 16 napra aztán most újból 16 napra. Kétszer egymás után. Mi lehet az oka? Várjak még vele vagy vigyem nőgyógyászatra?  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.03.03. 17:32:48
  Kedves Doktor Úr!
Második babát szeretnénk a férjemmel. Jan 28-án jött meg utoljára, 29 naposak voltak napra pontosan a ciklusaim, most így 5 napja késik, fejfájásom van folyton, melleim fájnak néha és émelygek. Minden teszt negatìv lett eddig. Közben szoptatok, de ezelőtt mindig pontos volt. Valamiért azt érzem, hogy terhes vagyok. Mikor forduljak orvoshoz ha nem jön meg és a tesztek negatívak lesznek?(elsővel Nov 6án jött meg és Dec 23án lett pozitív, és a 12 hetes ultrahangon csak 8 hetes volt)
Válaszát előre is köszönöm.  
Egy hét múlva végezzen ismét tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz ez idő alatt.
Szép napot
2024.03.03. 16:45:58
  Tisztelt doktor úr! A norcolut tabletta meddig szedhető változó korban folyamatosan? Vérzés zavara írták fel napi fél szemét kell szedni tiz napig,utána ha megjön onnan számítva a tizennegyedik naptól újra napi fél szem. Így meddig szedhető folyamatosan? Válaszát előre is köszönöm.  
Nem javaslom a szedését.
Szép napot
2024.03.03. 16:13:11
  Jo napot 2 nappal ezelőtt csináltam 2 terheségi tesztet 2 piros vonalat mutatot de eltelt 1 nap és enyhén elkesztem vérezni másnap elmentem az orvoshoz és csinált egy ultra hangot ahogy kihuszta belölem csunyán elkesztem vérezni asztmonta 3 nap mulval menyek vissza a de az aszisztense asztmonta hogy elment a baba  
Biokémiai terhességre utalhatnak a leírtak.
Kontroll Uh mindenképp javasolt.
Szép napot
2024.03.03. 15:47:11
  Tisztelt Dr. Úr! A kérdésem az lenne, hogy ma kéne megjönnie a mestruációmnak azonban csak épphogy olyan a tampon és a hasam sem fáj még. Előzőleg február 7-én jött meg. Van felhelyezve rézgyöngy, illetve óvszerrel is védekezünk. Mi lehet az oka?  
Nyugodtan legyen türelemmel. Egyelőre nincs teendő.
Szép napot
2024.03.03. 14:20:35
  Jonapot 17 éves vagyok és segítséget szeretnék kérni.
A múlt hónapban nem jött meg a menstruáciom és már egy jó ideje nyúlok magamhoz . De eddig nem volt fiúval sex .
Lehet hogy terhes vagyok?  
Nem áll fenn terhesség rizikója, nincs ok aggodalomra.
Amennyiben következő ciklus is kimaradna, gyermek nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.03. 13:51:35
  Jó napot kívánok!
Nekem olyan problémám volna hogy múlt év októberben megkaptam az első Depo provora injekciót, Január elején kellenett volna vissza menjek a második injekcióra de a kislányommal kórházba kerültünk így nem tudtam menni! Akkor 4 hétig véreztem kB Január elején múlt el, most fáj a hasam, fejem,derekam,szédelgek, hasmenésem is volt 2 napig, fáj a gyomrom, hányinger is van de nem vészes! Március 11-dikére kaptam időpontot! Csináltam egy tesztet szerdán ami negatív lett és csináltam pénteken délután is ami szintén negatív! Nem szeretnénk babát és attól félek hogy még is teherbe estem! De akkor a tesztek miért negatívak? (Korai terhességi teszt) Megszakításos védekezést alkalmaztunk ami tudom hogy felelőtlenség! Nagyon szépen köszönöm a válaszát!  
Valószínűleg az injekció, illetve annak elhagyása okozza a tüneteit.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Nem utal várandósságra, nincs ok aggodaomra.
Szép napot
2024.03.03. 06:44:41
  Kedves doktor úr.1hete kb holyag sérvet álapitotak meg..urologus.elcsöpenö vizeletem lett.és előte 1 hónapig folyamatos hugyúti problémám volt.Nö gyogyász még nemlátot. De idöpont folyamatba van.Folyamatosan mozgó dolgozó nö vagyok öszetörtem .Senki nem mondot mit szabad mit nem .Lehetőség gyogyulásra.Kaptam egy asolfena gyogyszert amitől nem tudtam pisilni ,szédültem hasam, ment..45 évesen .nö vagyok.Kérdésem anyi lenne dohányzás is rá segit erre a betegségre ? Van vallami gyogyulási ki ut?  
Rásegíthet.
Műtéti megoldás (hüvelyplasztika), vagy Mayer gyűrű segíthet.
Szép napot
2024.03.02. 15:50:37
  Üdvözlöm Doktor Úr !
Nemrég töltöttem be 47.évemet.
Február 3.-án volt az utolsó menstruációm, viszont nèhány napja pàr óráig tartó vérzésre lettem figyelmes ami óràk alatt elhanyványult rózsaszínesre barnásra. Majd másnaptól kezdve semmi ès azóta sem . Alhasi görcsökkel jelentkezett . Tekinthető a menopauza kezdetének ?
Előre is köszönöm válaszát!  
Igen, lehetséges.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.03.02. 15:42:04
  Üdvözlöm!
10. Napja használom a Vagilact-q hüvelykúpját. Már enyhébbek a tüneteim, de még mindig nem 100%-os a helyzet.
Maximum meddig lehet folytatni?
Ön szerint antibiotikumra lesz szükségem?  
Egy doboz után érdemes egy ciklust várni.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.02. 15:40:41
  Kedves Doktor úr!
Nuvaring gyűrűt használok 4 hónapja. Egy másfajta gyulladás miatt augmentin duot kellett szednem egy hétig. Pár nap után rózsaszínű folyást tapasztaltam ami 2 nappal később menstruációvá vált de nem a megszokott sötét színűvé hanem világosabb rózsaszínes maradt csak beerősödött. A megszokott 4 nap helyett már lassan 1 hete tart és most érkezem el a gyűrű mentes időszakhoz. Az antibiotikum befolyásolta a gyűrű hatását így ahogy ezt kiveszem kezdjem el a következő gyűrűt vagy ne vegyem figyelembe a menstruációt és tartsam meg az 1 hetes gyűrű mentes időszakot így is?
Emellett a másik kérdésem azzal kapcsolatban lenne, hogy ha csütörtökön kezdtem az antibiotikumot, vasárnap nemi életet éltünk a párommal és nem használtunk más kiegészítő fogamzásgátlást és utána este tapasztaltam a rózsaszínes folyást akkor lehet e esély terhességre?
Válaszát előre is köszönöm.  
Tartsa meg az egyhetes gyűrűmentes időszakot.
Nem utal terességre, antibiotikum kúra is tud hatással lenni a ciklusra.
Szép napot
2024.03.02. 14:27:20
  Tisztelt Doktor Úr!
25 éves vagyok, pajzsmirigy betegségem 20évesen diagnosztizálták (autoimmun).
Nőgyógyászati problémáim nem igen voltak, rendszeres ciklus, néha gombás fertőzés( 1-2 évente).
Pár éve észre vettem, hogy néha a szexuális együttlét kellemetlen, 3-4 havonta közvetlen utána vérzéssel is jár.
Utoljára 02.09.-én jött meg a menstruációm, ovuláció után két nappal kellemetlen volt az együttlét utána napokig barnás/véres kellemetlen szagú hüvelyi folyást észleltem. Most menstruációs tüneteket vettem észre alhasi fájdalom vérzés, pedig még 6 nap lenne vissza a menstruációmig, ezidáig ennyivel korábban soha nem kezdődött. (Amennyiben ez a menstruációm). Mitől lehet ez?  
Nyugodtan legyen türelemmel, nincs jelenleg teendő.
Szép napot
2024.03.02. 13:17:46
  jónapot! gombás fertőzésem van, az orvos Micovag hüvelykúpból esti egy db-ot írt fel, ettől függetlenül be tehetek reggel is egyet?  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.03.02. 13:11:08
  Kedves Doktor Úr!
Lehet polypom, ha nincs erős vérzésem, nincsen darabos vérzésem, nincsenek hasi fájdalmaim, nincsen diszkomfort érzetem? Legutóbb októberben volt erős vérzésem, 5 betét nem erős vérzés, ami azóta van. Nem szeretkezem. Sosem szeretkeztem, úgyhogy hpv fertőzésre szerintem nincs esély. Kövér vagyok, de sokat fogytam, mert nem volt mit enni. (-20 kiló) Nem szedek fogamzásgátlót. Menstruációm jó. Van pecsételő vérzésem, mely kb. 10-12 napig tart, és nem azonos a menstruációval. Polyp még nem volt a rokonságomban, nekem sem volt. Továbbá a pecsételés akkor jelent meg, amikor idegileg összeroppantam, nem adtak munkát, és veszélybe került, hogy életbe tudjak maradni, hiszen nincs pénzem ételre és számlákra. Megint nem adtak esélyt, és ez tönkretett engem, és azóta se változott a helyzet. Huzamosabb ideje ezt művelik velem. Olyan munkát se voltak hajlandóak rám bízni, mintha maga műtősfiúnak jelentkezne orvosi diplomával, és azt mondanák van magánál jobb is. Nekem meghalt az, aki segített anyagilag, azóta nagyon komoly problémáim vannak. Az egyetlen ember, aki igazán szeretett engem. A barátaim nem szólnak, ha álláshirdetést látnak, így nekem már nincsenek barátaim, egyedül maradtam. Nagyon erős érzelmi megrázkódtatás volt, a sokadik elutasítás, és akkor értettem meg, hogy kimartak, és sosem fogok a szakmában dolgozni. Ne kérdezze, miért tettek tönkre. Hogy mi lesz velem fogalmam sincs. Eddig makacs pecsételésem nem volt, holott kövér vagyok, és zsírszövetekben megtalálható az ösztrogén. Nekem régen alkalmi pecsételésem volt 4-5 napig, de az tavaly előtt volt. Magától elmúlt. Azóta fogytam 20 kilót az éhezéstől, tehát csökkent a zsírszövetem, és az ösztrogénszintem is. Okozhatja e a pecsételést az erős érzelmi sokk? Vagy ez biztos, hogy rák?  
Abszolút okozhatja a panaszait a fokozott és krónikus stressz.
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Nőgyógyászati vizsgálat és hüvelyi uh javasolt.
Szép napot
2024.03.02. 11:35:51
  Jó napot kívánok! Nem tudom,hogy lehet-e ilyen módon segítséget kérni öntől,de nem vagyok tisztàban a dolgokkal. A baràtom menstruáció előtt 4 nappal belém élvezett (véletlen volt),tudom nagy butaság volt. Megjött a menstruációm 29-én nagyon görcsöltem egyfolytában és a melleim is fàjtak/fàjnak,viszont ma màr elég egy tisztasági betét is. Lehetséges,hogy teherbe eshettem? Vagy ha megjött semmiképpen nem sikeres. Mikor érdemes tesztelni? Válaszàt előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.02. 09:12:43
  Kedves Doktor úr. Január 28án (a menzeszem első napján) kezdtem el szedni fogamzásgátlót. Kiszedtem az első kevelet,21 napon, kihagytam 7 napot és a 8. napon folytattam. Tegnap, tehát a 2. levél 6. napján voltunk együtt védekezés nélkül a párommal. Ön szerint megfelelő védelmet nyújt már a tabletta? Más gyógyszert nem szedek, minden nap ugyan abban az időben vettem be, egy nap volt mikor 3 órával később. Köszönöm a válaszát!  
Már fennáll a védelem, nincs másra szükség.
Szép napot
2024.03.02. 08:00:28
  Jó napot kívánok! Tisztelt Doktor Úr. Olyan kérdèsem lenne hogy 3 hónapja szültem meg a 4 dik kislányomat és Januárban 2 szer mensturáltam viszont azóta sem jött meg. Mi lehet a gond? Terheségi tesztett végeztem és negatív lett  
Szoptatási időszakban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.03.02. 07:57:03
  Tisztelt Doktor úr!
33 évesen combnyaktörést szenvedtem, cement nélküli J&J Corail +kerámia fej típusú protézist kaptam. Most 3 hetes műtött vagyok. Van már egy kisgyermekem. Az lenne a kérdésem protézissel még vállalhatok később babát? Volt már ilyen paciense?Köszönöm ,ha megírja!!!  
Vállalhat nyugodtan.
Szép napot
2024.03.02. 07:41:16
  Kedves Doktor úr!
Fél évig nem jött össze a baba és már több éve küzdök gombával,így elkezdtem egy flukonozale q pharmat 150 mg kurát ami fél év lett volna de közben terhes lettem és beszedtem 6 db-ot és terhes voltam de akkor nem tudtam. Okozhat problémát? Fejlődésben babának stb?
Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.02. 07:18:29
  Tisztelt Doktor Úr!
Hónapok óta keseríti meg a napjaimat az égő, irritáló érzés. Nagyon sokszor voltam orvosnál, rengeteg krémen, kúpon, gyógyszeren vagyok túl. Novemberben Zinnatot szedtem 10 napig és utána jött a lavina, pedig használtam bilac harmonyt. Rengeteg étel intoleranciám van, ezek szerint étkezem már. A jobb oldalon kisajak alatt egy részen ekcémás, allergiás gócot állapított meg az orvos. Ahol természetesen gomba is megtelepszik. Másfél hónapja elkezdtem a candida dietát is. Gynoxin krém nagyon csípte, travocort krémet kaptam utoljára, az is csípte. Éjszakára ajánlotta és napközben hámosításnak a sudocremet. Éjszaka, mikor nem érintekezik ruhával, akkor semmi tünet nincs. Ahogy felöltözök szépen lassan kezdődik. Amúgy mindig ekcémás, érzékeny bőröm volt, de ezen a részen soha semmi problémám nem volt. Mit használhatnék, amitől elmúlik ez a bőrgyulladás? Egy hete azt látta az orvos, hogy hajszál szerű ekcémás berepedések vannak, ahol van gomba. Nem nagy részen, de hatalmas galibát okoz.  
Bőr és nemibeteg gondozó felkeresése javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.02. 06:46:05
  Kedves Doktor Úr!
Nem múló menstruaciomra a nőgyógyász Exacyl tablettát irt fel és műtéti időpontot is kaptam. A tabletta azonban nem hat és a műtétre még várnom kell. Elég sok vért veszítettem már. Mit kellene tennem?  
Premens, dicynone, delphys, ryeqo, norcolut segíthet.
Szép napot
2024.03.01. 22:16:04
  Tisztelt Doktor úr, 10 hetes vetélésem volt, rá 2 hónappal kenetvétel melynek eredménye streptococcus agalactiae, candida albicans illetve nincs lactobacilus flóra, sarjadzó gomba, fehérvérsejt nem látható, vegyes baktérium flóra. Mi a helyes kezelés? Illetve következő gyermekvállalás előtt ez nagyon súlyos eredmény? Köszönettel Ramóna  
Azithyromycin vagy penicillin kezelés streptococcus ellen, fluconer gomba ellen jó válaszatás lehet.
Gynophilus pedig hüvelyflóra regenerálóként.
Nincs ok aggodalomnra.
Szép napot
2024.03.01. 21:38:37
  Üdvözlöm Dr úr menstruáció helyett enyhe barna folyás ami tart 4 napig És menstruációs vérzés sehol ez mitől van??? Kérem segítsen lehet terheseg ? De a teszt negatív vagy más baj? Mitől lehet ez??? Köszönöm Amara  
Menzesz előjele lehet.
Amennyiben következő ciklusban is előfordul nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.01. 21:32:21
  Szepnapot doktor ur, 17eves(fiu) vagyok es az elso ovszer nelkuli szeretkezes utan picit fajt a fejem, mi lehet a problema?  
Valószínűleg nincs összefüggés, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.01. 21:15:42
  Tisztelt Dr úr az lenne a kérdésem hogy menstruáció helyett enyhe barna folyasom van ami 3 napig tartott vér nem volt menstruáció előtt 1 nappal kezdődött és rá 2 napra el is múlott mi lehet az oka ? Esetleg lehet terhesség? Nem védekezünk Csináltam egy tesztet az negatív lett...Amúgy nem fáj nem ég nem viszket szagtalan ....kérem válaszoljon mert kétségbe vagyok esve köszönöm előre is dzsenifer..  
Menzesz előjele lehet.
Amennyiben következő ciklusban is előfordul nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.03.01. 21:04:57
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves Nő vagyok. A menstruációm még havi rendszerességgel jelentkezik.
A múlt évben előfordult a nyári hónapokban, hogy erősebb, darabos vérzésem volt. Ősszel egy-egy rövidebb ciklus is volt, 20 napos.
December óta lerövidült a menstruációm ideje 6-7 napról, 4-5 napra. PMS tüneteim 2-3 éve vannak, de pár hónapja ezek erősebbek sőt a menstruáció utolsó napjától rámtör egy nagyon erős szorongás, hangulatingadozás, gyakori vizelési inger, fejfájás, hideg kéz-láb, majd pár óra múlva melegem lesz. Stressztűrő képességem is gyengébb, elalvási, átalvási nehézségeik vannak. Rohamokban tör rám a fáradtság, majd duzzadok az energiától. Nem kívánom az együttlétet sem. Ez eltart akár 2 hétig is…..
Lehet ezeknek a tüneteknek köze a hormonokhoz? Vagy keressek fel egy pszichológust?
Teljesen el vagyok keseredve, mintha nem önmagam lennék.
Köszönöm válaszát!  
Perimenopauza előjelei, kísérő tünetei lehetnek ezek.
2x2 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.03.01. 20:12:56
  Jó estét kívánok!
Nekem olyan problémám van, hogy állandóan vizelési ingerem van, illetve a fehérnemű is nedves szokott lenni. Felfázásra kaptam antibiotikumot, de továbbra sem múlik el, ugyanúgy van a vizelési ingerem.
Kezdek aggódni, hogy mi lehet a problémám.
Tudna segíteni Doktor úr?
Előre is köszönöm  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.01. 20:02:26
  Tisztelt Doktor Úr!
37 évesen bekövetkezhet-e menopauza, ha rendre nincs menstruációm, szinte minimális csak a wc papíron látható, de betéten már meg sem jelenő vér van? Plusz cisztásodom állandóan, melyek nem múlnak. Vérzés nélkül sincs 10 mm-nél nagyobb nyálkahártya.
Most tudtam meg, hogy anyai ágon 45 év előtt volt a családunkban ez.
Milyen vérvétellel vagy hogyan mutatják ki, hogy a folyamat elkezdődhetett?
Adnak fogamzásgátlót, vagy mi a protokoll ilyenkor?
Az orvos szerint fiatal vagyok még ehhez, de én már ezt nem tudom.
Köszönöm!  
Extrém ritka esetben lehetséges.
De a ciszták nagymértékben hozzásjárulhatnak a panaszaihoz.
Dienille vagy ditinelle vagy 2x1 inofolic ssegíthet.
Szép napot
2024.03.01. 19:45:36
  Tisztelt Doktor Úr!
A problémám az,hogy nap végére a combom közötti hajlatban,illetve a nemiszervem külsejének (tehát nem belőlem jön) furcsa elnézést a kifejezésért de hagyma szag keletkezik.Lehet túlzott izzadás? Higiéniámra mindig is figyeltem,napi 2 x is tusolok..  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.03.01. 19:13:01
  Tisztelt Doktor Úr!
A rákszűrésem eredménye negatív lett, de a kenet értékelhetőségénél jelölték, hogy hiányzik az endocervicalis/transformatios zóna. Ez mit jelent?
Azt jelölték rajta, hogy ismétlés klinikai megítélés szerint.
Kell aggódnom? Adhat emiatt fals eredményt a kenet?  
Általában mintavételi hiba lehet.
Érdemes lehet megismételni.
Szép napot
2024.03.01. 19:11:42
  Dr. úr elsőnek lesz spirál felhelyezésem és az lenne önhöz a kérdésem hogy spirál felhelyezése után kell e fogamzásgátlót vagy óvszer hasznàlat ?  
Nincs egyikre sem szükség spirál mellett.
Szép napot
2024.03.01. 18:32:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Ciklikusan ismétlődő pecsételő vérzésemre premenst szedek 1 hónapja, ez idő alatt majdnem elfogyott két levél (52 szem). Vannak jobb és rosszabb napok, de nem látom a végét a történetnek. Ma például nyugton volt, de azért pisilés után két zsebkendőt is összepiszkolt, illetve egy kevés vér távozott vizelet nélkül is a nap folyamán, és ez nagyon megrémiszt engem. Már a rákon és a meddőségen vizionálok. Mennyi idő alatt hat a gyógyszer? Ez mindenkinél ennyire makacs?  
Általában 3 hónap alatt fejti ki a hatását, érdemes még türelemmel lenni.
Szép napot
2024.03.01. 18:26:23
  Tisztelt Doktor Úr!

2 éve szedek fogamzásgátlót. 1-2 kisebb mellékhatást tapasztaltam, de ezek elviselhetőek. Azonban 2 hónappal ezelőtt, hirtelen rosszabbodott a refluxom (a gyógyszer előtt is volt refluxom), aknés lett a bőröm, pedig nem volt az, nem tudok aludni (éjszakánként kb.3-4 órákat tudok) pedig semmi problémám nem volt soha az alvással, és mentálisan is gondjaim vannak. Mindezek kb. 1-1,5 hónapja kezdődtek.
Elkezdtem gyanakodni, hogy létezik, hogy 2 év után jöjjenek ki rajtam ilyen mellékhatások a fogamzásgátlótól vagy máshol keressem az okot?  
Érdemes egy-két hónapra szünetet tartani a gyógyszernél, és figyelni az esetleges változásokat.
Szép napot
2024.03.01. 17:02:23
  Tisztelt Doktor Úr! 42 éves vagyok, gyerekem még nincs! Kétszer műtöttek már miómával. Rendszeresen járok kontrollra, de újabb miómáim lettek, amik közül az egyik az elmúlt fél évben duplájára nőtt, 4cm-es. A Ryeqot szedem (időhúzásként, gondolkodásként), h a mióma zsugorodjon vagy legalább ne nőjjön! Májusban megyek vissza kontrollra! Utána , de addig is dilemmázom azon, hogy egy embolizáció vagy egy méheltávolítás lenne e a jobb? Szoktatom magam az utóbbi gondolathoz. ???? Most már a 3. dobozzal kezdtem el szedni, de mióta szedem talán 2-3 nap volt, h nem volt semmi a tisztaságin. Barnázás, de az elmúlt napokban inkább élénk vagy sötétebb színű vérzés van, ami minimális a korábbi menstruációhoz viszonyìtva, de van! Nem volt ennyi idő elég a szervezetemnek ahhoz, hogy a menstruációm megszűnjön? Normális ez a minimàlis vérzés? Illetve Ön szerint lehet még egy jó opció az embolizáció? Köszönöm, hogy szánt rám időt!  
Lehet opció az embolizáció is és a myoma enucleatio (eltávolítás) laparoszkópia útján.
Méheltávolításra nincs szükség.
Szép napot
2024.03.01. 16:46:21
  Tisztelt Doktor Úr!

A korábban feltett kérdéssel kapcsolatban kérdeznék.
Egyik mondataban azt tetszett írni, hogy kövessem a kezelőorvosom tanácsát, viszont az ő tanácsa az volt, hogy várjunk a babával 1-másfél hónapot.
A következő mondatban viszont azt a választ kaptam, hogy nincs ok aggodalomra sem a tetoválás sem a gyógyszer miatt.
Szeretném megkérdezni, hogy biztonsággal probalkozhatunk a teherbeeséssel?
Küldöm az előzményeket:

Köszönöm szépen még egyszer a segítséget.

Nőgyógyászati vizsgálaton vettem részt, ahol a doktor úrnak említettem, hogy babát szeretnénk, viszont az ovulációs időszak alatt/ után pár nappal telviran 800 mg-os gyógyszerből kell szednem napi 2-3 darabot 5 napon keresztül, mert sminktetoválás korrekcióra van időpontom. Ajakherpesz kialakulásának megelőzésére kell szednem a gyógyszert.
A doktor úr azt javasolta, inkább ebben az időszakban ne próbálkozzunk, várjunk 1-másfél hónapot, hogy a fogantatáskor ne legyen a gyógyszer a szervezetemben.
A Telviran betegtájékoztatóján a várandóssággal kapcsolatban ez áll: Telviran tabletta terhesség és szoptatás ideje alatt csak a kezelőorvos kifejezett utasítására szedhető.
Mi történhet, ha a gyógyszer szedése közben esek teherbe? Árthat a babának?
Ezen kívül a friss sminktetoválás korrekció árthat a babának,amennyiben az ovulációs időszak alatt/után készül el?
Elnézést a hosszú írásért.
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítségét. 
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Nincs ok aggodalomra sem a gyógyszer, sem a tetoválás miatt.
Szép napot  
Igen.
Szép napot
2024.03.01. 16:14:11
  Tisztelt doktor úr 49 éves nő vagyok volt 1 mioma műtétem utana 10 evre ra ujra miomaim alakultak ki es endometriosis anaemias verszegeny is megmutottek Ryegot szedek 2 éve kissebbedett a daganat de tele van a mehem apró gobokkel, es petefeszek cisztam is van fennallo medence fajdalmam miatt felajanlottak a műtét lehetőseget 11,eig ekelll döntenem szeretném kérni véleményét  
Érdemes lehet vállalnia a beavatkozást.
Szép napot
2024.03.01. 15:03:23
  Kedves Dr Úr !

Az hejzet van 2gyermekem 5èves kisebb és nagyon szeretnèk egy 3dik babát de nem jőn őssze hormonmse jó őssze vissza menszeszelek ma kellet volna meg jőnie de nem jőt meg de gorcslok kicsit fájnak melleim csináltam reggel egy tesztet de negatív köszönöm előre a válaszát !  
2x1 inofolic premium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.03.01. 14:24:13
  Tisztelt Doktor Úr!
HyCosy előtt állok, és a tenyésztésben Enterococcus faecialis-t találtak. A vizsgálatot végző doktor szerint nem kell vele foglalkozni, negatív a lelet, mert állítólag a normális hüvelyflóra része. Doktor úr is ezt alá tudja támasztani? Nem szeretném, ha a méhem megfertőződne, a doktor úr a hüvelykenet helyben történő fáziskontraszt mikroszkópos vizsgálatát is elvégezte és ennek során normális hüvelyflórát talált.  
Nincs ok aggodalomra, egyetértek kezelőorvosával.
Szép napot
2024.03.01. 13:58:39
  Tisztelt Doktorúr!

Fet beültetésemen derült ki, hogy van egy méhszájsebem, valószínű a hormonkezeléstől… megijedtem, azt olvastam könnyen elrákosodhat… gondolom most nem lehet vele tenni semmit, hiszen pocaklakóm van. De valamit tanàcsot tudna adni esetleg?vagy valami gyógyszer, amit lehet kismamáknak?
Köszönettel, Adri  
Nincs rá szükség jelenleg.
Nem jelenti rosszindulatú folyamat kockázatát.
Második trimeszterben elvégezhető egy kolposzkópos vizsgálat vagy méhnyakszűrés.
Szép napot
2024.03.01. 13:55:18
  Szép napot! A grapefruit mag csepp tényleg hatásos a hüvely gombára? Interneten olvastam és érdekelne tényleg van-e jótékony hatása a hüvelyi fertőzések ellen  
Nem megalapozott, de nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2024.03.01. 13:32:49
  Kedves Doktor úr!
Voltam citologian február 1 én. Eredmény: P2, aktív magok.
A nőgyógyászom mondta csináltassak HPV tipizalást az aktív magok miatt,ez Február 19 én megtörtént. Aminek az eredménye most 29 én érkezett meg. Negatív lett. Doktornő mondta hogy akkor fél év múlva kontroll citologia és most 6 napig használják Gynoflort. Kérdésem az lenne ön szerint ez így rendben van? Használjam a Gynoflort? Vagy kell még valami vizsgálat? Köszönöm válaszát!  
Nincs szükség kezelésre, negatív minden lelete.
Éves szűrés elegendő.
Szép napot
2024.03.01. 13:19:29
  Jó napot!kérdésem az lenne,hogy mit jelent ez a mondat pontosan? Proliferációs endometrium cystae paraovarialis 1.u. leiomomya corporis uteri (degeneratív jelekkkel) köszönöm szépen előre is  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra, nincs vele további teendő.
Szép napot
2024.03.01. 11:04:54
  Tisztelt Doktor Úr,

3 vetélés után progeszteron kezeléssel újra próbálkoztunk és most várandós vagyok. Napi 2x 400mg cyclogest kezelést kapok. Az ötödik héten volt hasfájásom, egészen "meg akar jönni" érzéssel, egy kis extra magnéziummal megszűnt a fájdalom, de most egy héttel később megint fáj a hasam és a derekam, amin a magnézium nem segít. Nem fáj annyira a hasam, hogy ne tudjak semmit csinálni, de ha nem lennék várandós, már biztosan vettem volna be fájdalomcsillapítót. Vérzés nincs, az első ultrahangom 7 hetesen másfél hét múlva lesz. Mitől fájhat így a hasam? Lehet a kúptól? Tehetek ellene valamit? Meddig normális a fájdalom. Minden leletem jó. Nem tudták megmondani miért veszítettem el 3 babát. Sem hormonális sem immunológiai oka nincs. Foganás előtt orvos nézte a peteérésem és mindent jónak látott.
Köszönöm válaszát.  
Gyakran a méh növekedése okozhatja a panaszokat.
Érdemes megvárni az uh vizsgálatot a további döntéssel.
Kímélő, pihenő életmód javasolt.
Szép napot
2024.03.01. 10:24:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon korai terhességem lehetséges, halvány pozitív tesztjeim voltak eddig, tudom, hogy ilyen korán kb. 2 hetes nem mutatják ki, de olyan bajban vagyok, másfél hét múlva lenne egy kéztő alagút szindróma műtétem ambulánsan. Eléggé rosszak ez eredményim és muszáj lenne, hogy megműtsenek, mielőtt elsorvadnak az izmok. Érzéstelenítőt mindenképpen kapnék gondolom lidokaint, és Ön szerint be vállalhatom a műtétet, vagy el mehet a baba az érzéstelenítő miatt? Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan vállalhatja a műtétet.
nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.01. 09:51:03
  Szép napot.Kedves doktor úr bízom benne hogy ön tud nekem segíteni.48 éves vagyok,40 éves korig szedtem fogamzásgátlót akkor semmi bajom nem volt menzesszel,de amióta nem szedem 8 éve,azóta csak szenvedek,nagyon sokat vérzek,és csomók jönnek ki belőlem,illetve görcsölök.Nem 1x voltam emiatt orvosnál,voltam rendesen,voltam maszek orvosnál is ,de sose találnak semmit.Mindig vérzés csillapítót gyógyszert kapok ami egyáltalán nem segít nekem.Nagyon sokszor van az hogy 1 honapban 2x menstruálok,azaz 7.10 napig menstruálok utána 2 hét után újra,akkor kaptam norcolutot.Akkor helyre állt,de nem tartott sokáig.Tavaly októberben voltam orvosnál mert 1 honapig menstruáltam,ultrahang nem mutatott semmit így kaptam norcolutot,meg akkor is amikor szendtem norcolutot 10 napig végig véreztem utána elmúlt.2 honapig mondjuk azt hogy nem volt gond.Most februárban 3 x menstruáltam.1 hét menzesz 1 hét szünet.Orvosok mindig azt mondanak minden rendben van,de én nem úgy érzem.Legyen kedves mondani mit tegyek.Köszönöm szépen előre,üdvözlettel Károlyné Győrből.  
2x1 delphys segíthet.
Szép napot
2024.03.01. 09:48:12
  Kedves Dr. Úr!
Nem hat a premens, csak szivárog a vér. Sztárgyógyszer helyett van valami javaslata? Étrendkiegészítőt nem kérek. Köszönöm válaszát.  
Nőgyógyászati vizsgálat és hüvelyi Uh javasolt.
Szép napot
2024.03.01. 08:51:51
  Tisztelt Dr Ur!
Az lenne a kérdésem,hogy a nemiszervemen a klitorisz feletti részen valami kinövés lett ami nagyon érzékeny! Nem szemölcs inkább ilyen hosszabb kb fel cm! Mi lehet ez? Koszonom a valaszat  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.03.01. 08:31:31
  Tisztelt Dr ur!

10 eve elkaptam a HPV 16 ,18 virust. Kivettek a beteg szöveteket. Azota tünetmentes " gyogyult" vagyok. Erdeklödni szeretnek, hogy ez valoban igy van e es a potencialis partneremet nem tehetem e, ennyi ev elteltevel hordozova?

Valaszat elöre is köszönöm!

Kati  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.03.01. 08:27:10
  Tisztelt Doktor Úr!

57 éves leszek. Még menstruálok. 2023 őszén volt egy 58 napos kimradásom,de utánna 2 rendesen megjött. 4 császárom volt az utolsó után elkötöttek. Gyógyszert nem szedek.02.29.-én voltam rákszűrésen ahol a doktor úr azt mondt .hogy kóros, hogy még mindig menstruálok( most is 2 hete késik, de meg fog jönni látta az ultrahangon). Az mondta,hogy várjunk őszig akkor ha még menstruálok akkor egy "kaparást " kell elvégezni, hogy elmújon végleg a menzeszem. Tényleg csak ez a megoldás? Méhtest rákkal ilyesztgetett. Nem lehet természetesen hagyni ,hogy magától elmúljon.Drasztikusan kell hozzányúlni? Köszönöm a válaszát. Mária  
El fog múlni spontán magától.
Nincs szükség beavatkozásra.
Nincs ok aggodalomra.
Nem áll fenn rosszindulatú folyamat kockázata.
Szép napot
2024.03.01. 07:48:46
  Tisztelt doktor úr!
Voltam vérvételen ,Androstendion 4,6 ng/ml (0,3-3,3) DHEA-SO4 10,70 cmol/L (1,65-9,15),a többi eredmény rendben van.Kérdésem az lenne hogy ez az eltérés igényel e gyógyszeres kezelést és lehetséges e hogy ez miatt nem jön a baba.35 éves vagyok  
Nincs szoros összefüggés.
Amennyiben több,mint egy éve próbálkoznak spontán, meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2024.03.01. 06:49:58
  Tisztelt Dr Úr! Lenne önhöz egy olyan kérdésem,ha van három gyermekem 18,15illetve a kicsi 11 éves. Mind három császármetszéssel született. De mivel fiatal voltam nem kötöttek le! Most 35 éves vagyok,és szeretnénk egy negyedik babát! Magának mi a véleménye? Vállalható? Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Abszolút.
Szép napot
2024.03.01. 02:34:42
  Tisztelt Doktor Úr!

36 éves vagyok. Császármetszés után nehezen indult a szoptatás így a baba tápszert kap és mellette szoptatom. Kb a szülés utáni 3 hétben elállt a vérzésem, először 1-1 napra majd végül 1 hétre is. Aztán az 5.dik hét közepén újból véreztem, ezt vettem az első menstruációnak. Ami 4 napig tartott (szülés előtt 3 napos volt a menszeszem) aztán a 6 hetes kontrollra csúszás miatt a 7.dik hétben került sor, ahol mindent rendben találtak. Rá két napra ès az előző vérzéshez képest 1 hétre most megint vérezni kezdtem. Közben a szoptatás is erősebb lett. De még mindig nincs megfelelő tejmennyiségem. Normális is ez így a vérzést illetően? Illetve a másik kérdésem, hogy használhatok intim zuhanyt?  
Szoptatási időszakban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.29. 23:56:16
  Tisztelt Doktor úr!
Azt szeretném tudni, hogy a pecsételő vérzést meg lehet e gyógyítani, olyan szinten, hogy ne jöjjön belőlem egy csepp vér sem, ameddig nincs itt az ideje? Jövőre leszek 45 éves. Szeretnék saját vér szerinti gyereket szülni. Premens rosszhírű, rossz hatékonyságú gyógyszer. A velfem nevű étrendkiegészítő mellett milyen eszközök állnak ilyenkor rendelkezésre? Meg lehet e gyógyulni?  
2x1 inofolic premium segíthet.
Szép napot
2024.02.29. 23:19:52
  Üdvözlöm Dr Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy jelenleg 20hetes kismama vagyok, a 16.hétben egy sima Ultrahangon azt mondta az orvos szerinte kislány, de nem igazán látja szóval ne vegyek lányos dolgokat mert ez még egyáltalán nem biztos, majd a 18.hétben voltam 5D ultrahangon, ott is azt mondták hogy lehetséges hogy kislány de ez sem biztos, mivel ő sem látta teljesen, mert a köldökzsinór a lába közt volt! Változhat ez még? Vagy már biztos hogy kislány lessz? A 18-20 genetika uh még ezután lessz, későn kaptam időpontot. Köszönöm szépen a választ!  
Érdemes megvárni a következő Uh-ot.
Szép napot
2024.02.29. 22:55:08
  Kedves Dr úr az lenne a kérdésem hogy a menstruáció helyett 3 napos pecsételő barna folyasom volt menstruáció előtt egy nappal kezdődött azt hittem meg jött de ma a 3.dik nap elmúlt vér nem volt csak barna enyhe folyás kérem segítsen lehet beágyazodás????
Válaszát várom tisztelettel jenni  
Lehetséges.
Végezzen terhességi tesztet egy hét múlva a kétségek kizárása végett.
Szép napot
2024.02.29. 22:37:16
  Tisztelt Doktor Úr!
Fél éve vagyok együtt párommal, aktív szexuális életet élünk, emellett maszturbálok is, azonban egyszer sem sikerült még elélveznem. Ez páromat és engem is egyre jobban zavar, illetve aggaszt. Létezik ilyen, hogy egy nő életében nem tud elmenni? Vagy csak valamit rosszul csinálok/csinálunk? Mi oka lehet?  
Elsősorban pszichés okok állhatnak ilyen esetekben a háttérben.
Ebben az irányba érdemes először vizsgálódni.
Szép napot
2024.02.29. 21:36:02
  Tisztelt Doktor úr
Kérdésem az lenne, Önhöz, hogy normális jelenség -e az hogy a ciklus utolsó hetében 90%ban minden nap menstruációs fájdalmaim vannak?
Egyébként kistestvért szeretnénk férjemmel, feltehetőleg amikor is lenne a beágyódás utána jelenik meg.
Köszönöm Válaszát  
Nem számít feltétlenül kórosnak.
Premens és velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.29. 20:43:20
  Kedves Doktor úr!

Normális, ha ovulációkor fehéres- halvány barnás folyásom és enyhe hasi görcseim vannak? Illetve hány napig normális ez?
Köszönöm szépen, további szép napot kívánok.  
Nem számít feltétlenül kórosnak. Általában pár nap alatt spontán múlik.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.29. 20:42:34
  Tisztelt Doktor úr/nő!
2 hete volt egy missed ab.-om ,és megérkezett a szövettan eredmény,de sajnos értelmezni hogy mi mitől lehet mi okozhatta azt ami le van írva sajnos nem értem. Ebbe szeretnék segítséget kérni.
Bemásolom az eredményt.

Makr.leír.:
28 ml összmennyiségű, közép- és nagy darabos, piszkos szürkésfehér, helyenként barnásszürkén foltozott, placenta
részleteket is tartalmazó kaparék. Ind: 2 db, Jellemző rész 1 kazettában, J: agy. T: van. Dr.K.P./B.-V.K.
Szövetileg:
Residuum post abortum.
Segítséget előre is köszönöm  
Negatív a lelet, nincs vele további teendő.
Szép napot
2024.02.29. 20:23:37
  Tisztelt Doktor Úr!
Petefészek ciszta miatt két oldali petefészek eltávolító műtétem lesz. 52 éves vagyok.
Ilyenkor a méhet is el kell távolítani? Azzal semmi probléma nincs.
Nagyon különbözőek a vélemények erről, és nem tudom hogy döntsek.  
Nem szükséges.
Szép napot
2024.02.29. 20:21:58
  Udvozlom mitol lehett 10 napos menazeszem erős fajasal uh 12 mm myomat akapitotak meg mikor megjon kis dudort erezni hasamnal de utana elmulik  
Összefügghet a myomával, a myoma pontos elhelyezkedése ebben az esetben kiemelten fontos.
Szép napot
2024.02.29. 20:18:14
  Szép napot Doktor úr!
Volt egy gombás és bakteriális fertőzésem.A rákszűrésem P3 lett.
Kaptam dupla adat kúpot gombára és bakteriális fertőzésre krémet.
Elmúltak a panaszaim, visszamentem, hogy megint levegyék a kenetet, hogy meggyógyultam e.
Sajnos megint jött a levél, hogy menjek vissza a citológiai eredményem megbeszélésére.
Egy hónap múlva március Végére kaptam időpontot.
Mi lehet az oka, ha én nem érzek semmilyen tünetet.
Köszönöm szépen válaszát.  
Szükséges megvárni az eredményeket, addig legyen türelemmel.
3 hónapig papilocare/deflagyn segíthet a cytológiai eltérésen.
Szép napot
2024.02.29. 20:05:48
  Jó napot olyan kérdésem lenne hogy 2 hete csináltam terhességi vertesztet és az pozitiv lett és ma volta orvosnál és ezt írta a ambuláns lapra hogy külsőleg ép genitaliak kp tag vag portio folytatásában terhességi kornak megfeleloen nagyságú mornm.tom gravid uterus szabad környezet bv megtarttott portio zárt meh szaly vérzés nincs utrhang : tájékozodo TVUH:íz 21x35mm-es afv uterusban 4mm es endrometrium ,jobb 24x22 mm es bal ov 28x19 mm hogy ezek mit jelentenek köszönöm előre is  
Nem utal terhességre a leírt lelet.
Kontroll Uh javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2024.02.29. 19:49:12
  Tisztelt Doktor úr!
Staphylococcus aureus tenyészett ki a hüvelymintámból, sumetrolimot kaptam rá. A barátommal egyszer voltunk együtt a tenyésztés eredménye előtt óvszer nélkül. Ön szerint nagy esély van rá, hogy ő is elkaphatta? Neki nem írtak fel semmilyen gyógyszert, csak nekem.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.29. 19:22:01
  Tisztelt Doktorúr!
Menstruáció előtt, gyúlladt pattanás szerű gumók jönnek ki a belső combomon!
Próbáltam nyomni de akkor nagyobb lett!
Menstruáció után mindig vissza húzódik!
Próbáltam már többféle krémet de nem használt!
Covid elleni vakcinát megkeptam,azóta jelentkezett ez nálam! Mi lehet a baj?
Válaszát köszönöm! További szép napot!!!  
Immunológiai és bőrgyógyászati kontultáció javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.29. 17:42:58
  Tisztelt Doktor úr!
Férjemmel babát szeretnénk, tavaly nem volt rendszeres a menstruációm, de ez 4 hónapja rendeződött.
Viszont ebben a hónapban nem jelentkezett 3 napja késik, így csináltam tesztet, de negatív lett. Lehetséges, hogy babát várok csak korai volt a tesztelés? Válaszát előre is köszönöm!  
Végezzen ismét tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz egy héten belül sem.
Szép napot
2024.02.29. 17:40:42
  Doktor úr, az lenne a kérdésem, hogy lassan 2 hete pecsételő vérzésem/barnázásom van, a menstruaciómnak eközben megkellett volna jönnie, de kimaradt. Jelenleg 9 napja késik, teszteltem eközben 2x már, de negatív. Lehet valami betegségre utal ez?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 16:22:51
  Szép Napot!

8 hetes kismama vagyok, Érdeklődni szeretnék, hogy 7 napja van barnás folyásom, és ha nagy wczek akkor véres is kissé a folyásom. Voltam orvosnál azt mondta teljesen normális de nem nyugodtam meg teljesen, szeretném az ön véleményét is kikérni erről.

Köszönö.  
Kontroll uh javasolt.
Progeszteron pótlás megfontolandó.
Szép napot
2024.02.29. 16:12:48
  Szép napot! Missed ab műszeres befejezés után mennyi ideig nem szabad kádban fürdeni? Válaszát köszönöm!  
4 hétig, illetve a kontrollig.
Szép napot
2024.02.29. 15:49:09
  Kedves doktor úr! Azt szeretném megkerdezni hogy én minden héten kapok vas injekciót 1, és az mellett szednem kell a neo ferro folgammabol 2szer 1 ezt lehet így?  
Vénás vaspótlás elegendő.
Szép napot
2024.02.29. 15:43:52
  Üdvözlöm Ultrahang alapján ezek az eredmények jöttek ki
UTERUS 50x34m afv
Jobb oldali ovarium 15x20mm
Bal oldali ovarium 34x14 mm
Ezek az eredmények Rendben vannak ?
Válaszát köszönöm  
Igen, nicns ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.29. 15:17:12
  Tisztelt Doktor Úr!
A citológiai leletem negatív lett, de a részletes diagnózisnál van feltüntetve gyulladás, kórokozók, bakteriális vaginosis, nem daganatos hámelváltozás, reaktív hámelváltozás. Kérdésem, hogy ezek miatt kell e aggódnom illetve szükséges e bármiféle gyógyszeres kezelés?
Válaszát Köszönöm!  
Fluomizin és gynohilus restore javasolt.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.29. 14:56:47
  Üdv, második konizáción vagyok túl, kérem segítsen, hogy mennyire komoly a leletem, mert nagyon nagyon meg vagyok ijedve. 33 éves vagyok és még nem szültem, de nagyon szeretnék majd kisbabát. :(
A CIN III-asnak megfeleltethető elváltozások szövettanilag megfelelnek in situ
laphám carcinomának, lásd BNO 10 N8720 kód , kivéve megjegyzését, illetve a D06-os BNO kód
alatt szereplő beleértve megjegyzését ( az említetteket nem lehet látni a BNO digitális versiójában,
ezért azokat a nyomtatott BNO könyvből sziveskedjék megnézni).
Tekintve, hogy az atypusos hám nagyobbrészt benne van a portio epitheliumában, így a BNO
kódnál az exocervix rosszindulatú daganatának kódját használjuk.
Figyelembe véve a jelenlegi szövettani lelet és a beteg előzményeit, megfontolandó az onkoteam
bevonása a további döntéseket illetően!  
Onkoteam bevonása javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 14:15:19
  Kedves Doktor Úr!

Tavaly az éves rákszűrés eredményem az alábbi volt: Kenet minősége: megfelelő, értékelhető, de az endocervicalis / transzformációs zóna hiányzik Kenet értékelése: NEGATÍV intraepithelialis lézióra és malignitásra Eredmény/Javaslat: Onkológiailag NEGATÍV Következő szűrés 6 hónap múlva javasolt.

Rá egy hónapra megismételte az orvos a rákszűrést és minden rendben volt. Az idei rákszűrésem ugyanezt az eredményt hozta, hogy az endocervicalis / transzformációs zóna hiányzik. Mi lehet ennek az oka? Kell aggódnom?  
Legtöbbször mintavételi hiba állhat a háttérben.
Kolposzkópos vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 13:48:34
  Kedves Szakértő!

Szeretnék segítséget kérni az alábbi kérdésekben. Első trimeszterben járó kismama vagyok. A fogínyemre korábban gingisol fogínyecsetelőt használtam (most is 2x-3x már), a kérdésem az lenne, hogy lehet e várandosság alatt használni, okozhattam e bármi problémát a magzatnak, ha nem?

Izomfájdalomra (elaludt nyak pl) richtofit sportkrém használható? Levendula, körömvirág krémek használhatóak várandosság alatt?

Előre is köszönöm a segiétségét!
B.  
Bár egyértelmű kontraindikációval nem jár terhesség alatti használata.
Lehetőleg ne alkalmazza a az első trimeszterben.
Sportkrém, körömvirág lehet használni.
Szép napot
2024.02.29. 13:48:20
  Jo napot kivánok,
Az lenne a kérdésem, hogy találkozott e már olyasmivel, hogy összenôtt petefészkek?
Nekem az orvosom, meglepôen mondta hogy még ilyet nem látott, hogy vmi gyulladás által összenôttek a petefészkeim, bal oldalt van mindkettô.. :/
Köszönöm elôre is a válaszát  
Extrém fokú kismedencei összenövéssel maximum elképzelhető.
Mindenképp szükséges Uh kontroll.
Panaszokat figyelje.
Szép napot
2024.02.29. 13:25:22
  Jó napot kívánok tegnap végeztek nálam egészségügyi kaparást és azt szeretném megkérdezni hogy normális-e hogy van egy kis hőemelkedésem de viszont nagyon megy a hasam  
Egyelőre csak figyelje a panaszok alakulását.
Amennyiben belázasodna, panaszai rosszabbodnának, kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 13:25:04
  Üdvözlöm! Van egy miomám erős és sok vérzésem.Visszont most csináltak vérképet ami nem a legjobb lett a hemaglobinom és a vas.Irtak fel erre gyógyszert.Kérdésem az lenne,h ettől lehetek e vérszegény vagy esetleg mástól.  
Igen, okozhatja a mióma.
Eltávolítása javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 11:48:06
  Jó napot Doktor Úr!
Miért van az,hogy mikor megjön a menstruációm elkezd égni a hüvelyem? Fertőzés lenne? Vagy csak felborult hüvelyflóra?  
Gynohilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.29. 09:45:25
  Kedves Doktorúr!
December közepétől január elejéig volt egy problémám, erős viszketés állt fennt,fájdalommal,pirossággal, és bő fehéres-sárgás folyással, mely szagtalan volt. Enyhén beszúrt a hasam is néha. Dec 27.-én voltam azonnal dokinál, csinált rákszűrést, és kaptam egy szerinte felfázásra való antibiotikumot, mely kiöli a bacikat. A leletemen gyulladás, reaktív hámelváltozással szerepelt, de nem tudtam vissza menni, valamint akkor szedtem végig egy antibiotikum kúrát, 2gynophilus restore, és 1 cataflam kúra segített. El is múlt, sokáig nem is jelentkezett, pedig éltem házaséletet.
Tegnap előjött újra egyik napról a másikra.
Hajnalban viszketést éreztem, majd reggelre fájdalmat, szagtalan fehér folyással.
Ma reggel már jobb lett, viszont egy meleg, fehér-enyhén sárgás váladék távozott ami elég sok volt, hígabb állaga volt. (Elnézést, de másképp nem tudom megfogalmazni)
6nappal vagyok a menstruációm előtt.
Megint szúr néha alul baloldalt a hasam. Nem éltem házaséletet 1,5hete, és nem voltam idegen mosdón. A stressz nem gondolom, hogy ezt okozhatná, bár most olyan időszakom van újra. Van egy cicám, aki velem alszik, esetleg ő hozhat kinntről bacikat?
(Ir-pcos-em van) Január óta tartom a diétámat is, és sokat segített.
Ez nagy problémát jelent?
(Orvoshoz nehéz mostanában eljutnom, és nem szeretnék a nem magán orvosomhoz menni, mert biztosan nem lenne jó, ha 2orvoshoz járnék. )
Egy újabb kúra segíthetne?
(20on éves vagyok)  
Fluconer 4 naponta és gynoxin krém külsőleg segíthet, utána gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 09:40:20
  Kedves Doktorúr,

Szeretnèm megkérdezni, hogy a Gal babavàró + vitamin mellè, javasol-e még külön folát kiegészitést? 600 mg van benne, a többi vitaminban 800, de a Maltofer folt szednem kell mellé, alacsony vas miatt, nem tudom, hogy nekem felszívódik-e a folsav, csak sejtem. (Első hétben vagyok, eddig szedtem a Femibiont másfèl hónapig, előtte Elevitet 3 naponta. )
Köszönettel, Viola  
Nem szükséges.
Szép napot
2024.02.29. 09:35:06
  Tisztelt Doctor Úr
A császár után 3honapra volt mestruaciom múlt hónap 25diken volt a mestruaciom és ebe a hónapba meg nm jót meg mi lehet az oka?  
Szoptatási időszakban a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.29. 09:09:18
  Kedves Dr Úr!
Clostybegit tablettát szedek, 1 szem/nap, a 3. Naptól. Az orvosom elküldött progeszteron szint mérésre, a ciklus 17. Napján 31.95 nmol/l lett az eredmény. Az orvos szerint mostantól kezdjem a Progeszteron Exeltis 200 mg kapszuláz,2x hüvelyen keresztül.
Ön szerint, kell progeszteron pótlás, hogy sikerüljön a terhesség?  
Azt javaslom kövesse nyugodtan kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.29. 08:52:25
  Kedves Doktor Úr!

Egy hete volt műtéti kitisztítással befejezett vetélésem. 7 hetes magzat volt, a vetélés magától indult be nagy vérzéssel és görcsökkel.
Előtte is egy-két nappal már hasmenésem volt ez azóta sem változott, csak az érzés, hogy a vetélès óta nagy görcsök kísérik ezt és a pisilésnél is ezt érzem. Étvágyam nincs, vérzés minimális volt de most egy hétre rá megint nagyobb mennyiségű a vérzés, de a színe most barna. Mennyire aggódjam túl és nézessem meg valakivel? Köszönöm a válaszát!  
Műtétet követően rendszertelen vérzés, alhasi görcsök előfordulhatnak kb 4-6 hétig. Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.29. 08:28:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Lehet szedni gingko bilobát fogamzásgátló mellett? Valahol azt olvastam hogy nem, valahol meg azt hogy lehet.  
Lehet nyugodtan.
Szép napot
2024.02.29. 08:18:03
  Jó estét doktor úr!Azt szeretném kérdezni hogy tesztet csináltam mert nem jött meg ami pozitív lett január 12 én pecsételt vérzésem volt,februárban nem jött meg és barna folyásom van 3
-4 napig volt halvány barna folyás.De ez elmúlt.És ma már megint barna folyás van de ez kicsit sötétebb (de nem darabos)
Holnapra van időpontom a nőgyógyászatra.De meg szeretném kérdezni magát hogy ez baj lehet e?
Magnéziumot és magzat védőt is szedek.  
Érdemes megvárni a vizsgálati eredményt.
Szép napot
2024.02.29. 06:59:39
  Jó napot doktorúr azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy volt rendes menstruálcióm feb.14-23ig pár nap elteltével szexuálisan együtt voltam a párommal és azt követő nap után rózsaszínes vér távozik a hüvelyből és ez mind csak akkor ha vízeletelek és a wc papíron jelenik meg már ma az 5 napja.  
Menzeszhez közeli aktusok gyakran okozhatnak hasonló panaszokat.
Átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.29. 05:44:12
  Tisztelt Doktor Úr! 9 hetes várandós vagyok. Nitrit van a vizeletemben. Szagos a vizeletem. Más panaszom nincsen. Suprax 200 antibiotikumot javasolt a nőgyógyász. Nem szeretnék az első trimeszterben antibiotikumot szedni, mert félek a fejlődési rendellensség kialakulásától. Mit javasol Ön? Biztonsággal szedhetek antibiotikumot ebben az időszakban, vagy tőzegáfonyával próbálkozzak? Előre is köszönöm a válaszát?  
Tőzegáfonya és sok folyadék elegendő.
Szép napot
2024.02.29. 05:04:55
  Tisztelt Doktor Úr

37 éves vagyok közel 1 éve abbahagytam a fogamzásgátlást mert a libidom már egyenlő volt a nullával. Azt mondták 6-9 hónap és a gyógyszer elhagyás után helyreáll a dolog. Hát még annyi “érzésem” sincs mint amikor a fogamzásgátlót szedtem. Tudna valamit ajánlani. Mert ez így nagyon kellemetlen mostmár a párkapcsolatomban. Köszönöm  
Maca, ginzeng, sport segíthet.
Szép napot
2024.02.29. 04:24:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Tüszős mandulagyulladás miatt antibiotikum (Augmentin duo) kezelésben részesültem 12 napig, ebből a fele vénásan történt, valamint Cataflam - V tabletta szedése is napi szinten történt ekkor!
Majd ezután pár nappal pozitív lett a terhességi tesztem.
Okozhat bármilyen fejlődési rendellenességet a babánál?
Illetve nem tudtam, hogy nem lehet Tobrex szemcseppet használni és cseppentettem a szemembe 1 alkalommal, sajnos későn jártam utána. Ez okozhat gondot?
Nagyon köszönöm a válaszát!!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 23:16:43
  Jó estét DR. Úr!
16 éves lányomnak 12 napja nem jött meg, csinált tesztet negatív lett! Mi lehet az oka hogy nem jött meg neki  
Gyermeknőgyógyászati vizsgálat javasolt, amennyiben a következő hónapban is kimarad a menzesz, addig lehetnek türelemmel.
Szép napot
2024.02.28. 22:11:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy nőként sterilizációs műtéten estem át, elektrokoagulációs módszerrel.A műtét után 6 nappal szexuális életet éltem védekezés nélkül. Egy nőgyógyásznak amikor említettem, azt mondta ez hiba volt és teherbe eshettem. Ez valóban így van? Illetve "elronthattam" a műtét eredményét?
Előre is köszönöm,
Nóra  
Nem igaz, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 21:54:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Már több mint egy éve a Drovelis nevű fogamzásgátlót szedem. Sajnos beteg vagyok valami vírusos megbetegedés ebből kifolyólag nagyon erősen és elviselhetetlenül köhögök és olykor már annyira hogy hányok. Ez történt az utóbbi 2 napban hogy kb 1,5 óra elteltével a fogamzásgátló bevétele után hánytam a köhögéstől persze nem erőteljesen csak éppen amit a köhögés előhozott. Lehetséges hogy nem szívódott fel mivel nem pótoltam abban 2 napban hanem szedtem a következőt rendszerint csak hogy ez egymást követő nap volt. Okozhat ez problémát?

Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 21:47:27
  Jó napot kívánok! Az én kérdésem az lenne, hogy várandós vagyok, amikor a 12.heti genetikai uh készült, uh szerint már 14 hetes terhesnek feleltem meg a magzat ülő magassága is már 87 mm. A vizsgáló orvos ki is jelentette, hogy mivel nyaki redőt nagyon maximum a terhesség 13 hét + 5 napig mérnek, így én lecsusztam, mégis megmérte 3 szor is 2,5mm - 3 mm-végül 3,5mm t írt vastag betűkkel a leletemre. Ezt leszamitva mindent rendben látott a babánál az orrcsontot is szépen kitudta venni ( 3,8mm) Genetikai vizsgálatra is el küldött ahol vért vettek különböző fertőzések szűrése miatt. Azóta magzatviz mintavetelre akarnak rabeszelni, viszont családi körben és ismerős körben 4 eset is elofordult ahol magzatviz mintavetel után vetélés történt és minden esetben egészséges lett volna a baba, így nem szeretnénk ebbe a vizsgálatba bele menni.. Doktor úrnak mi erről a véleménye? Mennyire lenne indokolt ez esetben mégis a magzatvíz minta vétel? Vagy ha nem csinaltatjuk meg mekkora az esélye annak, hogy emiatt a mért nyaki redő miatt beteg lesz a babánk? Köszönettel : Krisztina  
Prenateszt elvégzése javasolt magazatvíz mintavétel helyett.
Nagyon informatív vizsgálat és nincs vetélés kockázata.
Szép napot
2024.02.28. 21:42:44
  Szep estet! Tul tag es tul nedves vagok szeretkezes kozben mitol lehetseges?  
Gynohilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.28. 21:41:53
  Joestet kivanok olyan kerdesem lenne hogy nyalkas magyon folyekom hivelyi folyasom van van ok az aggodalomra? Fiatal vagyok 18 eves  
Gynohilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 21:19:12
  Üdvözlöm! Több kérdésem lenne. 50 éves vagyok. 3 éve nincs menstruációm. Kb 8 kilóval több vagyok és hízok tovább. Gyakran vagyok rosszul, szinte nap mint nap többször. Végig fut rajtam oda-vissza egy nagyon kellemetlen érzés, el is vörösödök akkor. Hosszú ideje tart már. Ez klimaxos tünet? Nem kaptam még rá semmit. Érdemes lenne emiatt fogamzásgátlót szednem?
A rákszűrésem negatív, de 2 éve mindig írják a Hpv-t is. Arra sem kapok semmit és a párom sem. Ez normális így? (4,5 éve állandó partnerem van.) Mit lehet ezzel kezdeni a továbbiakban? Évek óta folyás problémám van. Kicsit sárgás. Semmi panaszom nincs! Orvosi utasításra 3 naponta tejsavas kúpot használok. Ha nem teszem fel 3. nap, akkor nem jó. A folyásom nem büdös, de nem is normális a szaga. Össze függhet a Hpv-vel? Már nem merek házas életet élni emiatt. Nem szeretném, hogy a páromnak valami baja legyen. Nagyon el vagyok keseredve. Sok nőgyógyásznál voltam már, de semmi sem változik! Már kipróbáltam mindenféle kúpot, pH kúrákat, betadin kúpot... de hiába. Mit tehetnék még? Köszönöm a válaszát!  
Igen.
Fogamzásgátló nem javasolt.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Papillocare javasolt 3 hónapig.
intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.28. 20:50:59
  Üdv a kis lányom tol halvany rozsaszin vészes jonn és ő meg nem volt fiúval meg csak 14 éves ez miért van  
Gyermeknőgyógyászati konzultáció javasolt.
Ebben az életkorban a rendszertelen maszatolás, vérzés általában nem számít kórosnak, gyakran évekre van szükség mire beáll a ciklus.
Szép napot
2024.02.28. 20:12:07
  Kedves Doktor Úr! 53 éves két gyermekes családanya vagyok. Ekzémás hüvely problémában szenvedek. A kis ajkak fehéren vannak elszíneződve és erős viszketéssel járnak. Eddig az alábbikat tettem, hogy csökkentsem a fájdalmat és megszüntessem az okot:
pamut fehérnemű, bio mosószer, semleges ph értékű testápoló, napi tisztálkodás.
Nőgyógyászom tanácsára használtam mosakodó krémet, de sajnos csak időlegesen segített és szégyellek újra visszamenni. Kérem segítsen orvosi útmutatással. Nagy köszönettel előre is.  
Ovestin krém segíthet.
Szép napot
2024.02.28. 19:36:05
  Tisztelt Dr.úr! Szèp estèt kívánok olyan kèrdèsem lenne 6 hetes terhes vagyok a szivhag már rendesen detektalhato a babánál? Mert a múlt héten volt szivhang ma meg már nem volt de semmi bajom nincsen a terhesèggel se hányinger semmi panaszok semmi!! Dr úr.ha elhal a magzat az pecsètelèsel jár ès görcsölèsel?  
Nem feltétlenül okoz panaszokat.
Kontroll Uh javasolt egy hét múlva.
Szép napot
2024.02.28. 18:38:58
  Jó estét! A citologia vizsgálatom kétes értékű, azt szeretném kérdezni ez mit jelent? Köszönöm hogy válaszol  
Ez esetben érdemes megismételni a mintavételt.
Szép napot
2024.02.28. 18:29:54
  Jó estét doktor úr!Azt szeretném kérdezni hogy tesztet csináltam mert nem jött meg ami pozitív lett január 12 én pecsételt vérzésem volt,februárban nem jött meg és barna folyásom van 3
-4 napig volt halvány barna folyás.De ez elmúlt.És ma már megint barna folyás van de ez kicsit sötétebb (de nem darabos)
Holnapra van időpontom a nőgyógyászatra.De meg szeretném kérdezni magát hogy ez baj lehet e?
Magnéziumot és magzat védőt is szedek.  
Érdemes megvárni a vizsgálat eredményét.
Szép napot
2024.02.28. 18:24:49
  Kedves Doktor Úr!
Missed abortion műtéti befejezése kapcsán megérkezett a szövettan eredményem. Eredmény: Indítási adatok 02.08. KA. 6 ml-nyi véralvadékos, darabos kaparék. Indul 1 kazetta, tart. van. Vélemény: residuum deciduae.
Sajnos csak 2 hét múlva tud fogadni a nőgyógyász, tudna segíteni a szövettan értelmezésében?
Köszönöm szépen előre is.  
Negatív a lelet, nem igényel további teendőt.
Szép napot
2024.02.28. 17:42:32
  Üdvözlöm!
A kérdésem az lenne, hogy okozhat e vérzéskimaradást a premens tabletta?
Köszönöm válaszát!  
Nem jellemző.
Szép napot
2024.02.28. 17:10:49
  Tisztelt Doktor úr!
51 éves elmúltam . Egy pár napja késik a havim . Ez lehet a váltózkor jele?  
Abszolút.
Szép napot
2024.02.28. 15:05:04
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Éves rákszűrésem eredménye p2 lett, méhnyak gyulladást állapítottak meg.
Ez nagyon komoly dolog? Hogyan fogják kezelni? A kezelés után újra lesz kenetvétel?

Segítségét köszönöm!  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Gynophilus segíthet.
HPV tipizálás javasolt.
Szép napot
2024.02.28. 14:54:43
  Tisztelt Doktor Úr!
1 hónapja szedem a Premens tablettát, mert pecsételek. Haszna egytől ötig értékelve, ahol az egy a legrosszabb, öt a legjobb, értéke nulla. Ugyanaz a tünetetek vannak, mint gyógyszer nélkül. Az elején olyan volt, mintha rendet tudna csinálni, mert 1-2 napra eltűnt a vérzés. Az új ciklusban azonban az adott szakaszban visszatért. Egy hónap alatt többet is bevettem, mint 30 szem, és nulla az eredmény. Lelkileg tönkre teszik vele az embert, ha nyulaknak való, fűízű, hatás nélküli szert kell szedni. Nem egész hónapban pecsételek. Nem bízok a velfemben sem, mert az csak egy vacak étrendkiegészítő, és nem a cikluszavarra van feltalálva. Az a kérdésem, hogy várható pozitív változás, ha eddig nem következett ez be? Ennek műtét lesz a vége? Alább írta, hogy a gyógyszer nem használ, nem tesz semmit, együk tovább. Minek? Csak velfem és a premens gyógyszert találták fel a pecsételés leküzdésére, olyan nők esetében, akik 40 felett még gyereket szeretnének?  
Általában 3 hónap folyamatos szedés után várható stabilabb jótékony hatás.
De természetesen egyik sem csodaszer.
Amennyiben igazolt elváltozás azonosítható, akár nőgyógyászati vizsgálat, akár hüvelyi uh során, célzott kezelés, akár műtéti beavatkozás is szóba jöhet.
Szép napot
2024.02.28. 14:48:41
  Üdvözlöm . Azt szeretném kérdezni hogy normális e egy 8 éves kislánynál hogy fehér folyása van, vagy minden képpen szexuális bántalmazásra utal? Válaszát előre is köszönöm  
Gyermeknőgyógyászati konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.28. 14:47:02
  Tisztelt Doktor Úr! Meg kaptam a Gardasil 9 oltás második adagját, viszont most merült fel bennem az a kérdés, hogy milyen hatással lehet az oltás Leiden mutacios betegségemre ? Okoz az oltás vér alvadási zavarokat ?  
Nem okoz.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 13:47:06
  Kedves DoktorÚr! Intim helyre javasolja a testékszert? Egyik szebb, mint a másik.  
Ahogy gondolja.
Szép napot
2024.02.28. 13:13:04
  Kedves doktor úr en olyan ban szeretnek segítséget kérni hogy volt 1 terhesègem ami életmentő császár volt és most lett egy pozitiv terhesègi tesztem és a párommal félünk hogy ez megint előfordulhat hogy ilyenkor ezt hogy lehetne meg előzni hogy ne legyen megint ez a probléma elöre is köszönöm Eika  
Minden terhesség más és más, nincs ok aggodalomra.
Rendszeres terhesgondozás javasolt.
Szép napot
2024.02.28. 13:06:36
  Kedves Dr. Úr!
Terhesség alatt napi hány kave megengedett? 2 már sok lenne?  
Minél kevesebb annál jobb, de nem kimondottan tilos.
Napi 1 mindenképp jobb lenne, kezdetnek.
Szép napot
2024.02.28. 12:57:09
  Kedves Doktor Úr!
Mercilon fogamzásgátlót szedek, januárban volt egy megfázás jellegű betegségem ( akár covid is lehetett nem voltam orvosnál.). A betegség után a 7 napos szünet előtt már pecsételgettem majd szerintem megjött rögtön a szünet 1. napján. utánna csak ép hogy volt majd 6.napon megint erőssebben , majd 7.napon megint csak ép hogy. Következő nap már szednem kellett a Mercilont de ott megint volt egy erőssebb vérzés, majd következő 7 napos szünetig pecsételés, szedtem végig a gyógyszert. Most volt egy rendes menstruációm és úgy nézki helyreállt a ciklusom. Előzőleg Premenst szedtem. Védett vagyok a fogamzásgátlóval, hogy volt ez az összevisszaság? több mint 10 éve szedem a Mercilont soha nem volt vele gondom,inkább olyan volt hogy 1-1 hónabban nem jött meg.  
Igen, a védelem fennáll.
Szép napot
2024.02.28. 12:45:27
  Tisztelt Doktorúr. Méhnyak polypus műtéti eltávolításakor,küretből a mikroszkópos leletem:"A vizsgált kaparék metszeteiben nagy tömeg eosinophil nyákba és véralvadékba ágyazottan mirigytörmelékeket,stromafoszlányokat és mindössze 2-3 mirigyrészletet tartalmazó cervicalis nyálkahártya szigeteket láttunk."
Volt citologiám is,egy időben,heveny hüvelygyulladás a diagnózis.
Mit jelent?Morphológiai kód:M09000,Diagnózis:Méhnyak Polypus
Köszönöm, ha segít megérteni a leletet.  
Negatíva lelet, nincs ok aggodalomra.
Nincs további teendő jelenleg.
Szép napot
2024.02.28. 12:42:35
  Jó napot doktor Úr!
Sosem használtam fogamzásgátlót mostanáig.
10 napja helyeztem fel a ringinel hüvelygyűrűt.
Menzeszem tartott 3 napig. Azóta 7 napja batnás folyásom van, nem sok de megszinezi a fehèrneműm.
Elötte 5 nap alatt lezajlott a menzeszem, barnázással együtt.
Az a kèrdèsem hogy mennyire normális az hogy 7 napja barna a folyásom ?
Válaszát előre is köszönöm  
Az első 3 hónapban lehetnek hasonló panaszok, ez a hozzászokási időszak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 12:06:09
  Kedves Doktorúr!
2014 -ben már kivettéka méhemet a HPV miatt. Most ismét HPV16 igazolódott nálam. COLPOFIX használata mellett is beadható a HPV oltás? A férjem is vegye fel az oltást? Illetve hogyan kerülhetném el az újra megjelenő HPV-t?(Férjemmel az együttlétekre gondolok).
Köszönöm válaszát!  
Beadható.
Férjének is.
Nyugodtan lehetnek együtt.
Immunerősítők használata javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2024.02.28. 11:39:03
  Kedves doktor úr. Olyan kérdèsem lenne hogy 3 hónapja szültem meg a 4 dik kislányomat. Januárban 2 szer menstruáltam és ebben a hónapban nem jött meg tesztett is végeztem ami negatív lett. Mi lehet a gond?  
Szoptatási időszakban a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 11:33:31
  Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék segítséget kérni. Két hete volt méhpolip eltávolításom. Szövettani eredményem a következő. Mikroszkópos leírás: Endometrium részletek láthatók, amelyek kompakt stromában szûk lumenû, típusos,proliferációs jellegû hámmal bélelt, osztódási aktivitást mutató mirigyeket tartalmaznak. A mirigy-stroma arány megtartott.Diagnózis: Proliferációs jellegű endometrium részletek. Atípia nem azonosítható.Kontroll időpont több mint két hét múlva lesz majd , addig is szeretnék segítséget kérni, hogy a fenti eredmény alapján mire számíthatok. Köszönöm előre is a segítséget!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 10:07:15
  Tisztelt Doktor Ur!
Symicia fogamzasgatlot szedek es meg egy tabletts hatra van a 7 napos szunet elott
Ma reggel azonban a wc papiron piros vercseppek voltam, igaz ugyan, hogy nagyon minimalisan. Ez jelenthet problemat?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.28. 08:54:07
  Tisztelt Doktor úr! Prenetal várandós vitamint kezdtem el szedni (még nem jött össze a baba), viszont 1000 mcg folsav található meg benne. Az lenne a kérdésem, hogy nem túl sok-e ez a mennyiség.

Köszönöm a válaszát!  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2024.02.28. 08:47:08
  Szép napot!

2024. Január 1-sejével abbahagytam a fogamzásgátlót. A ciklusom 28 napról 31 napra csúszott át tehát január 27-én kezdődött a menstruációm, tegnap február 27-én kellett volna megjönnie. Nőgyógyászati tanácsra Femibion0 tablettát kezdtem el szedni február 8-án. Lehetséges, hogy a tabletta miatt késik a vérzésem?
Nőgyógyászom tanácsára márciusban kezdhető el a babaprojekt, a teherbeesés növelés miatt. Abban az estetban, ha kimarad a vérzésem teherbe eshetek?

Válaszát előre is köszönöm!  
Inkább a gyógyszer abbahagyása okozhatja a változást.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2024.02.28. 08:21:54
  Tisztelt Dr. Úr!
56 éves nő vagyok 2016 óta nincs menstruációm. 2023 május óta volt pecsételő vérzésem, ezzel kapcsoltaban volt 2 egészésgügyi küretem. A második után nem lett jó a szövettenom és ez után került sor idén január közepén robot műtétre, amivel eltávolították a méhemet, méhszájamat és csonkolták a petefészkeimet.
6. hétig minimásis vérzésem volt. Nem tudom, hogy normális dolg-e, hogy még a 7. héten is pecsétrlő szinten nyákos váladék távozik a hüvelyen keresztül. Az orvosom megvizsgált és azt mondta, hogy a varrat még nem szívódott fel és ez eltarthat a műtéttől számítva még akár 90 napig is és, hogy ne éljek nemi életet sem addig.
Csak egy visszaigazolást kérnék, hogy ez valóban rendben van-e így?

Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel, B. Erika  
Igen, azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.28. 07:09:44
  Kedves Doktor Úr!
45 èves vagyok 4 èv szünet után újból szerettem volna fogamzásgátló tablettát szedni. Elmentem nőgyógyászhoz aki Lorell 3 mg / 0.02 mg tablettát írt fel. Szeretném megkérdezni hogy nem gond hogy ennyi idősen kombinált fogamzásgátló tablettát szedek? Most kezdtem el az első hónapot amit a menstruáció első napjától szedem a ès azóta 2 hete folyamatosan vèrzek, nem erős vérzés , illetve az alhasam is puffat . Szeretném megkérdezni hogy szedhetem e a gyógyszert 45 èvesen vagy inkább jobb lenne ha minipill tablettát iratnek fel. Illetve ha marad a Lorell fogamzásgátló tabletta várható esetleg súlygyarapodás? Nagyon köszönöm a segítséget, szép napot kívánok önnek.  
Minipill jobb választás lehet.
Ditinell például, vagy Slinda.
Szép napot
2024.02.28. 00:39:46
  Jó napot dr.úr tavaj Novemberben vesztetem el a szűzeségem és dec.-ben és ja.-uárban ugyan úgy meg volt de ebben a hónapban még nem és már elég sokat késik és 1nap múlva vége ennek a hónapnak lehetséges hogy teherbe estem? Elöre is köszönöm  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.02.28. 00:05:31
  Tisztelt Doktor Úr!

A 3. trimeszterben biztonsággal alkalmazható a Macmiror Complex hüvelykapszula? Ha igen, terhesség alatt hogyan lehet használni? Napi 1? Hány napig? Sajnos az orvosom csak felírta, de nem tájékoztatott.

Előre is köszönöm a választ!  
Szedheti.
Napi 1x1 10 napig.
Szép napot
2024.02.27. 22:18:36
  Kedves Doktor Úr!

Miómára szeretnék szedni természetes gyógynövényt, aminek a neve: ASHOKA.
Szedhetem egyidejűleg fogamzásgátlóval?

Köszönöm szépen a választ!  
Szedheti.. Szép napot
2024.02.27. 21:47:46
  Szép jó estét doktor úr! Február 1 volt abortuszom sajnos .de viszont abortusz közben fel is helyezték a spiralt 14 nap utan paromal le feküdtem kell aggódnom?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.27. 20:15:04
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Az a kérdésem, hogy a hüvelyi ultrahangot szűz nők esetében is szokták alkalmazni?  
Nem, szüzesség esetén kizárólag hasi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.02.27. 20:11:51
  Tisztelt Doktor úr!
Szeretném megkérdezni, komplett hüvely plasztika után,(6 hónapja volt)minden egyes aktus mérhetetlen fájdalommal jár ,orvos látott, azt mondta ez ilyen,mert a 2 ujja még bemegy az rendben van..De ugye az új mégsem helyettesít 1 férfit..Borzasztó szűk, s merevnek érzem. Lelkileg nagyon rossz ..Szexuális életem azóta 0 nel akarom már(előttesose volt ezzel gond).Nagyon elvagyok keseredve..Azt sem tudom hova tovább, használtam már síkosító krémet, de attól begyulladtam. Tisztelettel köszönöm szépen a választ előre is.  
Korrekció javasolt.
Szép napot
2024.02.27. 20:10:08
  Tisztelt Doktor Úr!
Lassan 3 éve szedem Mistral fog.gátlót. Nemrégiben elkezdtem szedni melle D vitamint és Vas tablettát ami tartalmaz: B12; B6; C vitamint Vasat és Folsavat. Az lenne a kérdésem hogy ez befolyásolja e a fogamzásgátló hatását?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.27. 20:09:14
  Joestet, a mehtestrak lathato lenne az éves rakszuron? Huvelyi ultrahang segitsegevel pl? Vagy a kenetvetel a mehnyakrol utalhat ra? Koszonom  
Kizárólag szövettani eredményből lehet kimutatnk biztosan.
Szép napot
2024.02.27. 18:34:31
  Tisztelt Doktorúr. A fogamzásgátló amit szedek 6 éve teljesen bevált. Az előző doboznál 7 nap szünet (placebo) tabletta szedés után még plusz 4 nap lett nem volt nálam a gyógyszerem. Elkezdtem 4 nappal később az új dobozzal szedni. Most tartok a 7szem placebo 3.szemnél. Jelentkezett a szokásos megvonásos vérzés. Kizárható így a terhesség?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.27. 18:17:08
  Tisztelt Doktor Ur,
35 hetes terhes vagyok. Aprilis 6-ra voltam kiirva menzesz szerint, melyet a 12.heti uh alapjan marcius 31-re modositottak. Egy ideje a baba tulszarnyalja az elvart novekedest, jelenleg 3000g a becsult sulya, ami egy kicsit aggaszt, nem tul sok ez? 48 kg-val indult a terhessegem, elso trimeszterben fogytam, majd hiztam jelenleg 59 kg vagyok. /167 cm-hez/ Cukorterheleses vizsgalatom rendben volt.
On szerint van aggodnivalom? Viszonylag sok szenhidrat van az etrendemben, kell ebbol visszabb venni?
Valaszat elore is koszonom.  
Nincs ok aggodalomra.
Szénhidrát bevitelt érdemes csökkenteni, ha lehet.
Szép napot
2024.02.27. 18:07:08
  Üdvözlöm! 25 éves vagyok, 7 éve szedem a jangee-t. A héten kellett volna szünetet tartani viszont most ki akartam hagyni a vérzést. Ezért elkezdtem szedni a következő levéllel. Viszont ma reggel elkezdett görcsölni a hasam, mint amikor meg akar jönni, és kicsit barnás vérzesem is volt. Ez normális? Szedjem tovább végig a 3 hetet és akkor utána tartsam meg a szünetet? Ugyanúgy véd a gyógyszer? El fog múlni a görcs meg a kis vérzés? Amióta szedem nem csináltam még ilyet.  
Nincs ok aggodalomra, szedje tovább a gyógyszert az előírásoknak megfelelően.
Szép napot
2024.02.27. 18:06:12
  Jónapot!
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy csütörtökön lesz két hete hogy történt egy baleset a párommal együtt lét közbe, de előtte volt meg 2 napja és lassan 2 éve szedem a fogamzásgátlót is. És az együtt lét előtt is elkezdtem már szedni mert vége lett a menstruációmnak. Viszont most még a héten szednem kellene a gyógyszert de én vasárnap elkezdtem görcsölni kicsit erősebben mint mikor menstruálok és vérezni is elkezdtem ami azóta is tart, pedig csak a jövő hét végén kellene megjönnie. Mit tegyek ilyenkor vagy ez miért lehet?  
Menzeszhez közeli együttlét gyakran okozhat hasonló panaszokat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.27. 17:32:03
  Jó napot kívánok! A szövettani eredményem a következő: secretios fázisú corpus endometrium, helyenként Arias-Stella reakcióra emlékeztető világossejtes átalakulással, pseudodecidualis stromaval.
Kérdésem lenne, hogy ez mit jelent?
Köszönöm válaszát!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.27. 16:31:46
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Az a kérdésem, beleszámít e a menstruációba, ha a menstruáció előtt két nappal megjelent egy csepp vér, majd az azt követő napon egész nap nem történt semmi, de az esti órákban elkezdett szivárogni, de még mindig nem igényelt betétet? Nem igazi menstruáció volt, csak jelzett a test. A pecsételő vérzés és a normál vérzés között akkor most egyenlőségjelet tesz? Abban a hitben voltam, hogy más, ha valaki menstruál, más ha pecsétel. Hiszen külön szó is van rá.  
Nem számít bele.
Szép napot
2024.02.27. 15:08:57
  Kedves Doktor Úr
Nem múlik az intim gyulladásom évek óta
Már az idegeim is kikészülnek tőle
Orvosról orvosra járok mindegyik ír fel valami kencét ,kúpot aztán 1-2hónap és ismét előjön
Jelzem hogy nemi együttlét már 3 éve szóba sem jöhet annyira próbálok vigyázni
Mit javasol?  
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Endokrinológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.02.27. 14:36:25
  Tisztelt Doktor Úr! 42 éves vagyok, gyerekem még nincs! Kétszer műtöttek már miómával. A dokim nagyon jó fej és azon van/volt, h minden szervem megmaradjon, mivel még "fiatal" és gyermektelen vagyok!Rendszeresen járok kontrollra, de újabb miómáim lettek, amik közül az egyik az elmúlt fél évben duplájára nőtt, 4cm-es. A Ryeqot ajánlotta dokim (időhúzásként, gondolkodásként), h a mióma zsugorodjon. Májusban megyek vissza és utána eldől, h vagy egy embolizáció vagy egy méheltávolítás van kilátásban. Szoktatok magam az utóbbi gondolathoz. ???? Most már a 3. dobozzal kezdtem el szedni, de mióta szedem talán 2-3 nap volt, h nem volt semmi a tisztaságin. Barnázás, de az elmúlt napokban inkább élénk vagy sötétebb színű vérzés van, ami minimális a korábbi menstruációhoz viszonyìtva, de van! Előfordulhat az, h nem függeszti fel a menstruációt még ennyi idő után ez a gyógyszer?  
Myoma eltávolítás javasolt laparoszkópia és hiszteroszkópia során.
Méheltávolítás egyelőre nem javasolt.
Szép napot
2024.02.27. 13:35:19
  Tisztelt, Dr. Gyurkovics Bence ! Jó napot! December környékén szeretnénk próbálkozni a babával, 28 napos ciklusaim vannak néha csúszkál 3-4 napot de szerintem ez normális
- Az lenne a kérdésem, hogy pl: December 15-én megjönne a menstruációm, akkor
December 15+14 nap ekkor történne meg az Ovuláció? Mikortól kezdjek el Ovuláció tesztet csinálni, Mikor pozitív / Előtte vagy mikor érdemes?
- Termékenység-elősegítő vitamint érdemes e szedni vagy nem feltétlen? Hatásosabb lenne
a babafogantatása ha szedném a vitamint?
- S mikor ki marad a menstruációm rá hány napra, hétre érdemes menni nőgyógyászhoz, hogy megállapítsák a terhességet/ magzat elhelyezkedését?
Ezen felül lenne még kérdésem! Nekem sosem válaszol egyébként..???? kb 8-9 napja vannak rosszul léteim mindennap fáj a fejem/ rossz a közérzetem/ Szédülök/ rendszeresen eszem inni kevésbé iszom vizet de minden mást igen! Mégis mitől lehetek rosszul? Február 12-én volt menstruációm! Köszönöm válaszát ha megteszi, hogy válaszol nekem is! Kicsit hosszú lett bocsánat! További szép napot ! ÜDV: MARTINA!❤️  
Ovulációs tesztek nem ajánlom , csak zavarnak.
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán egy éven át.
Addig nincs szükség kivizsgálásokra.
Vitaminokat szedhet nyugodtan.
Inofolic prémium, velfem, terhesvitamin.
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni a tesztet először.
Pozitív esetben utána foglalani időpontot.
Jelen panaszok miatt keresse fel háziorvosát.
Szép napot
2024.02.27. 12:53:31
  Jónapot Dr úr.
Olyan ügyben fordulók önhöz hogy nekem mindig is rendszertelen volt a menstruációm mivel 12 évig szedtem egy betegségre gyógyszert tavaly októberben abba hagytam Mivel voltam Nőgyógyászati vizsgálaton minden rendben volt kivéve az hogy a gyógyszer miatt felborult a hormon háztartásom és az orvos ajánlására és a kezelő orvos bele egyezesevel tettem le
Aztán elkezdtem szedni a Novafam Inosit nevű gyógyszert ami megis hozta November elején volt aztán a végén is ami átment December elejéig aztán Decemberben megint megvolt ugyan így 2x Januárban is 2x (3-4 napig)
Február 1-en múlt el
Azóta semmi de viszont hányinger szédülés volt több napig is de viszont a terhességi teszt negatív lett.
Ès hogy most akkor kezdhetek aggódni hogy megint újból orvostól orvosig kell mennem vagy várjak még.?
Válaszát előre is köszönöm.  
Lehet még türelemmel.
Premens és velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.27. 10:58:29
  Kedves Doktor úr!
Fogamzásgátló spirál (Neo safe cu 380 típusú)
5 éve lett felhelyezve és bizonytalan vagyok hogy a "lejárat" után is biztosìt e védelmet.
Néhány nap hátra van még az időpontig a cserére.
Ha nem nyújt védelmet van olyan fogamzás gátló amit recept nélkül ki lehet váltani?  
Mindenképp szükséges eltávolítani a lejárat után.
Szép napot
2024.02.27. 10:07:45
  Tisztelt Dr úr
66 éves vagyok van süllyedeses panaszok is de égő húgyúti érzés mindig visszatér időnként, és huvelybenben is érzem folyasom nincs, tejsavas kupokat használtam de most sem tökéletes, kérdésem mivel holyagendometriozisom van használhatok e huvelybenben használható ösztriolt tartalmazó krémet . Köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.27. 09:52:10
  Jó napot kívánok! Januárban egy együttlét után bevettem egy 72 órás esemény utáni tablettát, akkor nem volt semmi mellékhatása. Most késett a mentruációm, 13 nap késés után megjött, általában enyhén szokott görcsölni a hasam, de most nagyon rosszul vagyok. Erős hasi görcsök, összeszorulások, hányinger, rosszullét. Voltam orvosnál kaptam gyógyszereket, viszont nem mertem mondani a családorvosnak, hogy milyen tablettát vettem be egy hónapja… Remélhetőleg a terhesség kivan zárva ha megjött a menstruációm igaz? És akkor ez a rosszullét a gyógyszer hatása így egy hónap után?  
Nem utal terhességre.
Esemény utáni tabletta sok esetben több ciklusra is kihathat
Idővel rendeződik magától.
Szép napot
2024.02.27. 09:05:54
  Jó napot! 11 napja késik a menszeszem mindig védekezünk óvszerel mi lehet az oka?  
Rengeteg oka lehet.
Végezzen terhességi tesztet, amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz. Egyelőre nem szükséges vizsgálat.
Szép napot
2024.02.27. 08:08:09
  Szép napot Doktor Úr!
Nyáron voltam magán szakorvosi konzultáción, ahol megállapították, hogy bár még nincs gyerekem, tehát még nem szültem, ennek ellenére egy méhszájsebet vélt felfedezni a doktor (hozzátette, hogy ennyi évesen nem kéne lennie ilyennek. (Egyébként 25 éves leszek.) Azért is fordulok most Önhöz, kissé kétségbeesetten).
Úgy éreztem, nem is fektet rá nagy hangsúlyt, én viszont kifejezetten megijedtem... Annyit mondott, hogy Vitagyn C használata javasolt, illetve sok vízfogyasztás, kefír... stb. ajánlott. Ezeket használtam is pár hónapig a vizsgálat után közvetlenül. Majd most fél év után ismét visszamentem kontrollra, ahol ismételten azt az eredményt kaptam, hogy bár a citológiám, és minden más is rendben van, az elváltozás nem tűnt el.
Semmi jelem nincs hozzá, nem érzem hogy baj lenne, viszont a doktor szerint nem kellett volna két hó után leállnom a vitagyn C-vel, tehát ismét ugyan azt ajánlotta, hogy fél év Vitagyn C, hetente 2x.
Nem tudom, hogy ez valóban csak ennyi lenne, és nem kell aggódnom jobban miatta... Megkérdeztem mikor menjek újra kontrollra, hiszen nincs minden rendben, gondoltam nem elég a szokványos, de ő azt felelte, amikor gondolom, nem szükséges félévente, csak ha úgy érzem ez megnyugtat.
Mellékes információ, hogy állandó párkapcsolat mellett NuvaRinget használok (2,5 éve rendszeresen).
Ez esetleg nem okozhatja a problémát? Lehet le kéne állni vele kis időre?
Párom egyből azt ajánlotta, menjek el más szakorvoshoz is, hiszt nyugodt nem vagyok, mert valami ott lent nincs rendben. Pedig semmi problémát nem éreztem eddig sem.
Ön szerint kell ezen aggódnom? Kell változtatnom valami? Vagy elégséges lehet valóban félé év Vitagyn C használata, és a megnyugvás... :)
Előre is nagyon köszönöm a segítségét!  
Nincs ok aggodalomra.
Kezelés sem szükséges feltétlenül.
Hpv szűrést viszont érdemes végezni.
Szép napot
2024.02.27. 08:02:10
  Üdv ! Érdeklődnék estelle fogamzásgátlót szedtem évekig . Törtent mult honapban olyan hogy elfelejtettem bevenni es kettot vette be de nem a megfelelo napot és szédültem meg jott egybol a vérzés és elegge bepanikoltam es abba hagytam egyből és azota 1 honapja nem volt menstruaciom 9 napja késik.Ez normális ? Illetve mikor várhato a menstruáció?  
A rendszertelen gyógyszerszedés gyakran okozhat hasonló panaszokat.
Idővel rendeződik magától.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.27. 07:50:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy menstruáció után 1-2 napon belül gyakran jelentkezik viszkető érzés, kellemetlen illatú és állagú váladékkal. A nőgyógyász a legutóbbi vizsgálaton zavaró gyulladás miatt Klion D hübelytablettát írt fel 10 napig. A kezelés után közel egy évig nem jelentkeztek a fent leírt panaszok, teljesen tünetmentes voltam. A legutóbbi menstruációnál azonban újra előjött. Szeretnék érdeklődni, mivel előzhető ez meg? Milyen/melyik készítmény javasolt, akár a menstruáció után rögtön, hogy ne jelentkezzen a probléma? Illetve mi lehet az oka?
Köszönöm!  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.27. 07:09:25
  Üdvözlöm!
Az volna a kérdésem,hogy a tegnap esti órákban alkalmaztam a Monural port lefekvés előtt.
Viszont ma reggel vettem be egy tőzegáfonya-aranyvessző tablettát. Nemtudom ez a tabletta nem befolyásolja a Monural por hatását?
Köszönöm szépen előre is a választ!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.27. 07:08:46
  Kedves Doktor Ur!
Az lenne a kérdésem hogy már havi mensesem nem volt 3 hónapja még szedem a fogamzásgátlót,nem is szoktam görcsölni sem már amikor a menses lenne,de most éjjel begörcsöltem két oldalt bevettem a fájdalomcsillapítót és utánna szűnt meg a görcsölés.mi lehetett?
Anikó  
Perimenopauza idején lehetnek hasonló tünetek olykor-olykor, nincs ok aggodalomra.
Természetes folyamat része.. Szép napot
2024.02.27. 02:29:44
  Kedves Doktor Úr!

Február 8.-án jött meg legutóbb a menstruációm és orvosi egyeztetés után Február 13.-án lett felhelyezve az első hüvelygyűrűm, és azóta több kérdés merült fel bennem. Mikortól nyújt megfelelő fogamzásgátló hatást biztonsággal a gyűrű? Normális e a felhelyezés óta enyhe alhasi fájdalom szinte minden nap, illetve szexuális együttlét közbeni sérülés, fájdalom, majd vérzés? Illetve aggódnom kell e amiatt, hogy aktus közben felcsúszik annyira, hogy ne tudjam kiszedni és problémát okozzon?

A választ előre is hálásan köszönöm.  
Egy hét után véd, mivel nem a menzesz első napjától kezdte használni.
Enyhe panaszok ( alhasi fájdalom, vérzés) előfordulhat az első 3 hónapban.
Felcsúszás miatt nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.26. 22:39:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Az előző mesntruációm utolsó napjan helyeztem fel egy Ringinel hüvelygyűrűt, előtte Estelle fogamzásgátlót szedtem. Vasárnap kellett volna megjönnie, azóta késik. Mennyi az esély terhességre?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.26. 21:59:35
  Tisztelt Dr úr.

Hétvégén kaptam a kórházba enyhe véres folyásomra Progesterone exeltis gyógyszert (5.hétben vagyok) kb hány nap mire elmulasztja a vérzést, barnázást?

Válaszát köszönöm  
Pár nap általában.
Szép napot
2024.02.26. 21:39:39
  Kedves Doktor Úr! 50 éves vagyok. 2 éven át fennálló rendszertelen, nagyon bő és darabos vérzés miatt Mirena került felhelyezésre 8 évvel ezelőtt. Azóta nem menstruálok. 2 éve voltam legutóbb nőgyógyásznál, az eszköz a helyén van, minden eredményem jó lett. Mikor kovidos voltam, akkor napokig tartó vérzésem volt, de csak akkor és azóta sem, ennek 3 éve. Őszintén megmondom, rettegek az eltávolítástól. Mivel a hatását már elvesztette az eszköz, én pedig nem menstruálok, gondolom szükségtelen már a spirál és új felhelyezésére sincs szükség. Kérdésem az lenne, okozhat-e bármilyen problémát a spirál, ha benn marad? Muszáj eltávolítani? Válaszát előre is köszönöm!  
Igen okozhat, akár súlyos következményekkel is járhat.
Mindenképp érdemes eltávolítani.
Szép napot
2024.02.26. 21:33:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Hogyan hat a Strepfen flurbiprofén tartalmú gyógyszer a pecsételő vérzésre, illetve mennyire lehet együtt szedni a kétes hatékonyságú Premenssel? Köszönöm a választ.  
Flurbiprofen nincs hatással a ciklusra.
Premens általában igen.
Szedheti egyszerre.
Szép napot
2024.02.26. 20:30:10
  Kedves Doktor Úr!
50 éves vagyok 18. hónapja nincsen menzeszem, elötte is már csak 2 havonta volt valami vérzésszerű. Pontosan 1 hónapja verezni kezdtem, orvoshoz fordultam, gyógyszert kaptam. Elmúlt, azóta semmi sem jelentkezik. 2 napja voltunk egyútt férjemmel, és bár védekeztünk, csak az aktus után szembesúltünk azzal, hogy nem volt kielégítő. Aggódhatok egy nem kívánt terhesség miatt?  
Nincs ok aggodalomra.
Menopauza időszaka alatt már nem szükséges védekezni sem.
Szép napot
2024.02.26. 20:21:24
  Jó napot én egy 48 éves 4 gyermekes anyuka vagy van egy új párom szeretnénk közös gyereket 3 éve vagyunk együtt de eddig nem sikerült mit tudunk tenni
Válaszát előre is köszönöm  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.26. 20:19:52
  Kedves Doktor Úr!

A nemi szervemnèl elég régóta van egy ket kinövekedès.
Rendszeresen járok nőgyógyászhoz, ha ez valami fertőző dolog lenne akár szemölcs észre venné?
Lehet hogy csak egy fibróma, ezt nőgyógyász vavy bőrgyógyász tudná eltávolítani?

Nagyon köszönöm!  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.26. 19:55:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon fájdalmas a szex, égő, viszkető, feszítő érzés van közben. Pedig szerintem elég nedves vagyok.
Voltam nőgyógyásznál, nem talált semmilyen fertőzést, betegséget. Lenne esetleg valami ötlete, hogy mitől lehet ez, ha nem gomba/baktérium okozza?  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.26. 19:44:43
  Üdvözlöm!
Egy olyan kérdésre szeretnék választ kapni, hogy használtam 120 órás tablettát, és mellette szedem a Normens tablettát is.
És 2 napja késik a menstruációm, viszont csináltam többször is tesztet és nem vagyok terhes.
A két tabletta talál együtt?  
Nincs ok aggodalomra, az esemény utáni tabletta gyamran okozhat változat a következő pár ciklusban.
Szép napot
2024.02.26. 18:50:59
  Tisztelt Doktor Úr!

Pár hónapja voltam egy, már régebb óta húzódó tünetemmel nőgyógyásznál, végső elkeseredésemben mintát is vettek, melynek eredménye:

Mikroszkópos vizsgálat eredménye:

Kevés Lactobacillus flóra
Sarjadzó gomba negatív
Kevés fehérvérsejt.

Bár úgy sejtem, az eredmény negatív, mégis azóta is fennálló, alkalmanként visszatérő pillanatnyi viszketést érzek, hiába a lelet, kúpok, gyógyszerek, egyéb tünetem pedig nincs. Milyen vizsgálat javasolt még mindezek mellett, Ön tudna valamit tanácsolni? Válaszát előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.26. 18:03:17
  Szép napot Doktor úr!
Annyira tanácstalan vagyok, és elkeseredett….
Több mint 1 hete barnás folyásom van, vagy pecsételő vérzés, nem is tudom minek mondjam. Mert hol ilyen, hol olyan. Hol erősebb, hol gyengébb… Van mikor csak a wc papiron látszik, de van amikor a tisztaságin is… Terhességi tesztet csináltam, negatív. A menstruációm már 6.napja késik. Mi lehet a gond ? :(  
Premens és velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.26. 17:28:04
  Kedves Doktor Úr!
Premenset szedek. 44 éves vagyok. A menopauza tünetei egész egyszerűen nem igazak rám. Menstruáció 26-28 naponként, 4-5 napos, teljesen normális. Egy tünetem van a pecsételő vérzés, ami csökkent, kevesebb vérszennyezett nap, de nem akar elmúlni. Egész hónapban 13-14 nap van veszélyben, hogy pecsételek, a hónap második fele, de ott se minden nap. A gyógyszer, melyet 1 hónapja szedek, szelídített rajta, de véleményem szerint nem eleget. 43 darabot ettem meg egy hónap alatt. Ez sok darabra? Elég erős ez a gyógyszer, hogy ennyire nem akar hatni? Sportolok, és vitamintablettákat is szedek. Alapbetegségem egy tünetet nem okozó nem műtött sérv. Teherbe lehet e esni spontán vagy orvosi segítséggel perimenopauza időszaka alatt? Kell e hozzá orvosi segítség? És ha sikerülne teherbe esnem, elvetélnék a pecsételés miatt? Egyáltalán meg lehet ebből gyógyulni vagy ez minden nap rosszabb lesz? Meddig van esélyem teherbe esni? Százalékszámot kérek. Köszönöm válaszát.  
Lehet napi 2x1 is szedni.
Hüvelyi vizsgálat és hüvelyi ultrahang javasolt.
Polyp gyanúja is felmerülhet.
Perimenopauza idején már lényegesen kisebb a spontán teherbeesés esélye.
Százalékban nem lehet kifejezeni.
Ez egyénileg változó.
Szép napot
2024.02.26. 16:51:03
  Üdvözlöm!
8 hetes kismama vagyok. Hüvelyfertőzésem van , kaptam rà CNS kúpot . Este 1-et 10 napig. Használhatom nyugodtan nem árt a babának?
Köszönöm szépen  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.26. 14:23:56
  Jó napot kívánok doktor úr !
Olyan kérdésem lenne , hogy hüvelyi ér vérzésem van együttlét után.
Az lenne a kérdésem, hogy a hüvelyi ér égetést vagy el kaparást , hogyan csinálják? Altatásos műtéttel?

Köszönöm válaszát !

Beáta  
Igen. Egynapos sebészeti beavatkozás keretében.
Szép napot
2024.02.26. 14:14:59
  Kedves Doktor Úr!
Lehet e terhesség alatt béres calcivid 7 csonterositot és Béres porcero Forte tablettát szedni vagy ezeknek van vmi káros hatása a terhesség alatt?
Válaszát köszönöm, szép napot  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.26. 14:02:32
  Tisztelt Orvosok!

27 éves nő vagyok, pár hónapja derült ki, hogy PCOS betegségem van. Miután ez kiderült, befejeztem a fogamzásgátló szedését, azóta semmit nem szedek. Soron következik még egy hormonvizsgálat, és egy cukor terheléses vizsgálat inzulinnal. Túlsúlyos vagyok, de nem elhízott. 166 cm, és kb 77 kg. 2 és fél hónapja edzek, elhagytam a fehérlisztes dolgokat, oda figyelek az étkezésemre, 83 kg-ról indultam. A nőgyógyászom cypromix nevű gyógyszert írt fel nekem kezelés gyanánt. (Én jeleztem, hogy ha nem muszáj, nem feltétlen szeretnék magas hormontartalmú gyógyszert szedni.) A bőröm nem kifejezetten problémás, viszont elkezdett erősödni a szőrzetem valamilyen szinten, illetve amióta kiürült a symicia, amit korábban szedtem, azóta mindig 20 napra jön a menstruációm, de nem fájdalmas.
A kérdésem: Önök ezek alapján javasolják e a kezelőorvos által felírt cypromix tablettát, ha igen, mire számítsak, vagy esetleg van e más, amit tudnának nekem tanácsolni?

Válaszukat és idejüket előre is köszönöm.  
Dienille vagy Omission daily jobb választás lehet.
Ezeknek a készítménynek igazolták a jótékony hatását PCOS-ben.
Szép napot
2024.02.26. 14:00:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Észrevettem pár hónapja, hogy ovuláció előtt 1-2 nappal és alatta, szúr bal oldalon a hasam(a köldökömmel egyvonalban) és az alhasam.
Elég erős fájdalom mert sokszor csak feküdni tudok miatta.
Másnap már semmi bajom nincs.
Voltam a múlt héten hüvelyi ultrahangon, minden rendben volt.
Enyhe pco-m van, de a jobb petefészkemben nem a balban.
Lehet fájdalmas ovulációra szedni valamit?
Ön szerint mi lehet a probléma?  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.26. 12:49:58
  Tisztelt Doktorúr!
Azt szeretném megtudni, hogy az antibiotikum (Doxycyclin 100mg) mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből? A kúra befejezése után mennyi időnek kell eltelnie a vér/ vizelet vizsgálatig? Köszönettel  
1-2 hét.
Szép napot
2024.02.26. 12:46:03
  Jónapot kívánok dr Úr ! 51 éves vagyok 35 napnál vagyok de nem jött meg a havim .Olyan érzésem van mint ha meg akarna jönni Nem fáj semmim a hasam sem  
Nincs ok aggodalomra, perimenopauza előjele lehet.
Szép napot
2024.02.26. 12:30:18
  Üdvözlöm. Van egy problémám.
Január 20án csináltam egy tesztet ami pozítív lett. Január 23án délután elkezdett ilyen rózsaszínes vérzésem lenni 24 én reggelre nagyon erős vérzésem lett kb 1 hétig tartot. Február 2-án voltam nőgyogyásznál aki csinált egy ulttahangot látta hogy elvetéltem. Most visszint februárba vártam hogy megjöjjön de nem jött meg. Így 24 én csináltam tesztem ami ismét pozítív. Valószínű hogy nem vette esetleg eszre a doktorúr. Vagy valóban elvetéltem és most ismét sikerült teherbe esnem.?
És hány hetes lehetek most jelenleg?
Sajnos az abortusz melett döntöttem de félek hogy kicsuszok az időből. Köszönöm mielőbbi válaszát  
Először szükséges bizonyítani ultrahang vizsgálattal, hogy élő várandósságról van szó.
Szép napot
2024.02.26. 12:28:03
  Kedves Doktor úr,

5+5 hetes terhes vagyok, tegnap enyhe barna pecsétet tapasztaltam, be is mentem az ügyeletre. Ott az orvos rám ijesztett, azt mondta kicsi a petezsákom, a leletemre azt írta, hogy 7 mm korai petezsáknak fele meg, és szerinte esélyes, hogy nem fejlődött tovább a magzat. Viszont a vérzésem azóta megszűnt, és fórumokon olvastam hogy ilyen korba másnak is előfordult hogy ekkora volt és nem volt szó elhalásról. Pénteken kell visszamennem, az érdekelne ön szerint érdemes e magán úton addig is elmenni, esetleg ahol megbízhatóbb az uh, vagy a legtöbb amit tehetek az hogy türelemmel várok. ( picit bizalmatlan is vagyok, hiszen az orvos hat hetes terhességet számolt, ami a menstruációm kimaradása alapján 5 hét 5 nap, azaz 3 hét és 6 nap a magzati kora.)

Előre is köszönöm válaszát.  
Legyen nyugodtan türelemmel.
Az utolsó menzesz első napjától számoljuk a terhességi heteket.
Szép napot
2024.02.26. 12:19:32
  Kedves Doktor úr!

Egy elég furcsa dolgot szeretnèk le írni hogy maga mit tanácsol?!
Hát a férjemmel szeptember óta rajta vagyunk a baba projekt sajnos eddig nem jött össze de volt persze olyan hónap ami sikertelen volt mert vagy úgy dolgozott a párom vagy valami történt!
Viszont január óta férjemnek nem áll fel rendesen ahogy kéne hogy mitől lehet ez ?
Igazából reggeli merevedéskor mindig áll neki, meg mikor együtt vagyunk akkor is szokott de nem mindig! Tény több alkalmat vagyunk együtt mint régen a baba projekt miatt és sikertelen hónapokon vagyunk túl..
És mondta a férjem hogy nem tudja mivan mert kíván, szeret nem csalt meg semmi...csak hogy van benne olyan hogy bizonyítania kell és rossz.
Hogy maga szerint pihentessuk a dolgot ? Vagy is legyünk együtt persze de ne olyan sokszor meg mikor kívánjuk ? És meg látjuk javul e a helyzet ? Azért persze rossz neki is de nekem főképp mert tök azt érzem velem van a baj! De mondja persze hogy de hogy semmi. Mert akkor persze értenèm ha egyáltalán nem állna fel neki, de fel szokott! Akkor csak nincs valami egészségi gondja!  
Valószínűleg lelki ok áll a háttérben, a fokozott elvárás, stressz miatt.
Érdemes kicsit lazítani.
Szép napot
2024.02.26. 12:17:12
  Tisztelt doktor úr!

Ha védekezek és el megyek egy nő gyogyászhoz akkor látja hogy én már nem vagyok szüz?  
Igen.
Szép napot
2024.02.26. 11:30:00
  Kedves Doktor Úr,

6h3napos kismama vagyok, nagyon enyhe barnás folyás volt pár alkalommal az elmúlt napokban.
Ma pl halvány sárgás.
Ez jelenthet gondot?
5h5naposan voltam orvosnál, megállapította a terhességet, mindent rendben talált.
Válaszát köszönöm!  
Progeszteron pótlás javasolt.
Szép napot
2024.02.26. 09:53:22
  Tisztelt Dr úr.

Hétvégén kaptam a kórházba enyhe véres folyásomra Progesterone exeltis gyógyszert (5.hétben vagyok) kb hány nap mire elmulasztja a vérzést, barnázást?

Válaszát köszönöm  
Pár nap általában.
Szép napot
2024.02.26. 09:04:04
  Kedves Doktor úr!

Február 21-én mentem a háziorvosomhoz felfázással, csak annyit mondott minden van benne aminek nem szabad benne lennie, hát ebből nem sokra jutottam, de írt fel Zinnat antibiotikumot meg tőzeg áfonya teát mondta hogy igyak, de amióta antibiokitumot szedek azóta viszkető de legfőképp égő érzést érzek odalent. Mit tegyek?  
Antibiotikum mellé minden esetben érdemes hüvelyi probiotikum alkalmazása.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.26. 07:26:52
  Jó napot 12 hetes korig abortusz de tul sokat gondolkodtam töb problema miatt. Es jegyző konyv is lejart igyis elveszik babat borgombam is van ? Koszonom  
Konzultáció javasolt ismét az intézettel.
Szép napot
2024.02.26. 07:03:48
  Jó napot!
Arra lennék kiváncsi hogy a szüzesség elvesztése lehet az oka annak hogy ha nem tisztálkodom nemi szervileg , 2-3 napig akkor fáj a hasam és nem jól érzem magam? Vagy az nem játszik ebben szerepet? Mert azelőtt nem igazán volt igy  
Nincs összefüggés.
Napi higiéniára érdemes odafigyelni.
Szép napot
2024.02.25. 23:15:43
  Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon fájdalmas a szex, égő, viszkető, feszítő érzés van közben. Pedig szerintem elég nedves vagyok.
Voltam nőgyógyásznál, nem talált semmilyen fertőzést, betegséget. Lenne esetleg valami ötlete, hogy mitől lehet ez, ha nem gomba/baktérium okozza?  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.25. 22:59:57
  Kedves Doktorúr! Pár napja írtam Önnek, hogy menzesz elött álok és pecsételő vérzésem volt több napja. Na, mostmár 1 hete tart ez, és hol erősebb, hol gyengébb… A menzeszem még mindig nem jött meg. 5 napja késik. De viszont 5 napja fáj a mellem is. Csináltam egy terhességi tesztet 4.napra, az viszont negatív lett. Menjek el nőgyógyászhoz? Vagy még várjak, és esetleg csináljak pár nap múlva még egy tesztet?
Köszönöm válaszát!  
Nyugodtan lehet még türelemmel.
Szép napot
2024.02.25. 22:39:47
  Kedves Doktor Úr!

Hüvelygyűrű mellett normális az, ha csak 3 napig tart a menstruáció, abból első nap csak barnázás, második nap normál vérzés, harmadik nap pedig kb. csak egy betétnyi vérzés van egész nap és estére már szinte alig?

Köszönöm!  
Igen, nincs ok aggodalomra, nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2024.02.25. 22:16:56
  Jô estét nem esek teherbe pedig különböző időpontban vagyunk együtt a párommal  
Egy éven keresztül nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2024.02.25. 22:04:16
  Üdvölőm !
Az lenne kérdésem aktus során óvszer csere után a késmosás nem árt…, mielőtt az uj gumit felhelyezzük esetleg eselye van rákerulni a spermának a kézre es igy az uj óvszerre rájutni? Mi a tanácsa?  
Nem árt.
Szép napot
2024.02.25. 19:42:35
  Üdvözlöm Canesblance használat után éget viszket és fáj az normális és szülés előtt állok?  
Okozhat irritációt maga a kezelés is.
Szép napot
2024.02.25. 18:14:29
  Szép napot! Olyan kérdésem lenne hogy a párommal eddig a durex extra safe óvszert használtuk, elfogyott és most váltottunk viszont a váltás után mikor együtt voltunk a párommal akkor kissé kellemetlen volt és vérzést is tapasztaltam nem nagy mennyiségben inkább mintha meghorzsoltam volna magam, arra gondoltunk lehet allergiás lennék arra a fajta óvszerre, ez lehetséges?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.02.25. 16:47:47
  Megszeretném kérdezni hogy nekem 2 hete volt abortusz műtétem viszont a verzesem ugymond el mullot de a mai napon kijott valami kemeny kisebb darabb kiváncsi lennek hogy az mi lehet van folyas de inkább barnás jellegü  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.25. 16:43:37
  Jónapot dr. Úr
Múlt hónapban egy hónap fogamzasgátló tapasz alkalmazása után abbahagytam, majd rá egy hétre eseményutáni tablettát vettem be. Utáná két hét múlva elkezdtem vérezni ami nagyon minimális volt es 3 napig tartott. Majd mikor megkellett volna jonnie napra pontosan megjött, de csak 2 napig es nagyon nagyon kevés. A menstruacio után 1 hétre egy ejszaka is jött pár csepp vérnek alig nevezhető barnázás, de el is múlt. Kérdésem hogy ez a hormonális készítményeknek koszonhető? 2 tesztet csináltam és negatív lett a mensi után. Érdekesség még hogy abszolut nem görcsöltem, pedig azelott mindig. Köszönöm ha válaszol
Boróka  
Igen, az első 3 hónapban nem számít kórosnak.
Ez a hozzászokási időszak.
Szép napot
2024.02.25. 14:10:53
  Szép napot! Olyan gondom lenne hogy csütörtökön múlt el a menstruációm, péntek este együtt voltunk a párommal és egy kicsit fájt az együttlét egy nagyon minimális vérzésem lett de kb 3 perc alatt el is tűnt, mintha valami sérülés történt volna inkább a külső rész felé, lehetséges hogy valami sérülés történt?.. eléggé aggódom hogy baj van  
Nincs ok aggodalomra, menzeszhez közeli együttlét gyakran együttjárhat hasonló panaszokkal.
Spontán rendeződik majd.
Szép napot
2024.02.25. 13:46:39
  Tisztelt Doktorúr!
Azt szeretném megtudni, hogy az antibiotikum (Doxycyclin 100mg) mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből? A kúra befejezése után mennyi időnek kell eltelnie a vér/ vizelet vizsgálatig? Köszönettel  
1-2 hét.
Szép napot
2024.02.25. 13:37:53
  Kedves Doktor úr!

Egy éve körülbelül a menstuációm mennyisége elkezdett csökkeni, illetve 23-25 napokra jön meg össze vissza.Korábban 7 napos erős menstuációm volt és pontos. Jelenleg első nap talán egy betétnyi talán van, második nap már nagyon kevés és még 2 nap barnázás. Van egy 6-7 cm-es petefészek cisztám.
Lehetséges, hogy a ciszta vagy ösztrogén hiány okozhatja? Korai menopauza lehetséges? 29 éves vagyok.
A 3. napon mért értékeim jónak tűnnek.
FSH: 5.8 IU/L
LH: 4.4 IU/L
Prolaktin: 290 mIU/L
Ösztradiol:189.0 pmol/L

Válaszát előre is köszönöm!  
Ciszta gyakran okozhat hasonló panaszokat.
Laparoszkópia mérlegelendő.. Szép napot
2024.02.25. 11:18:14
  Tisztelt Doktor Úr!
Nőgyógyászati vizsgálaton vettem részt, ahol a doktor úrnak említettem, hogy babát szeretnénk, viszont az ovulációs időszak alatt/ után pár nappal telviran 800 mg-os gyógyszerből kell szednem napi 2-3 darabot 5 napon keresztül, mert sminktetoválás korrekcióra van időpontom. Ajakherpesz kialakulásának megelőzésére kell szednem a gyógyszert.
A doktor úr azt javasolta, inkább ebben az időszakban ne próbálkozzunk, várjunk 1-másfél hónapot, hogy a fogantatáskor ne legyen a gyógyszer a szervezetemben.
A Telviran betegtájékoztatóján a várandóssággal kapcsolatban ez áll: Telviran tabletta terhesség és szoptatás ideje alatt csak a kezelőorvos kifejezett utasítására szedhető.
Mi történhet, ha a gyógyszer szedése közben esek teherbe? Árthat a babának?
Ezen kívül a friss sminktetoválás korrekció árthat a babának,amennyiben az ovulációs időszak alatt/után készül el?
Elnézést a hosszú írásért.
Nagyon szépen köszönöm előre is a segítségét.  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Nincs ok aggodalomra sem a gyógyszer, sem a tetoválás miatt.
Szép napot
2024.02.25. 11:08:11
  Udvozlom!
Hasznalom a Betanide Intima huvelykupot,szombaton voltunk eggyut a parommal (termeszetesen elotte mar reg felszivodott,furdes is megvolt),ma azzal alittot haza,hogy voros es viszket a nemi szerve. Ez ki alakulhat a huvelykuptol?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.02.25. 07:52:34
  Tisztelt Doktor úr

Olyan problémám van hogy a szemérem testem viszket, legfőbb képen szőrtelenítés , szőrnövekedés folyamatában de érdekes módon csak a dombon a húgycső feletti tájékon. Nincs kiütés, folt, seb rajta, de már éjjel is felébredek rá. Probáltam canestennel kezelni, bepantennel, de a probléma az égő viszketés már már elviselhetetlen. Mit tanácsol? Köszönöm  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.25. 07:49:21
  Üdv.
5napja késik és a melleim fájnak lehetséges a terhesség? de a hasam szokott fájni.  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.02.25. 07:33:18
  Üdvözlöm! Ryeqot mioma miatt szedem.Az lenne a kérdésem hogy, első doboz beszedése után ki hagyak pár napot és ugyan úgy a menstruáció 5 napján fojtassam a 2 dobozzal? Köszönöm a választ.  
Folyamatosan szedheti.
Szép napot
2024.02.25. 07:06:15
  Kedves Doktor Úr!
Yasminelle fogamzasgatlot szedek több éve. A tablettamentes héten mindig vasárnap kell elkezdenem az új levél szedését és előtte pénteken vagy szombaton szokott megjonni a menstruaciom. Most viszont nem jött meg csak sötétbarna színű folyasom van. Ez mitől lehet? Minden szem gyógyszert időben vettem be. Terhes lehetek?
Elég sokat stresszeltem az utobi időben ez okozhatja?
Válaszát koszonom  
Stressz gyakran okozhat hasonló panaszokat.
Nincs ok aggodalomra.
Nem utal nem kívánt terhességre.
Szép napot
2024.02.25. 06:54:43
  Tisztelt Doktor Úr!

28 hetes várandós vagyok és kb. 5 hónapja megütöttem egy ponton nagyon a vádlimat. A várandósság miatt nem kenhettem semmivel, a jegelest meg későn kezdtem el. Még mindig kék azon a ponton a vádlim, dudort érzek ott és nyomásra fáj. Veszélyes lehet ez esetleg? Császármetszesem lesz.
Milyen szakorvost keressek fel? Elmenjek egy sebészhez? Ezt el kell majd távolítani, ha nem múlik el? Gondolom erre már csak a szülés után kerülhet sor.

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan használhat rá kenőcsöt, krémet.
Nem jelent császármetszés indikációt.
Szép napot
2024.02.25. 02:08:53
  Üdvözlöm Doktor úr!
Zinnat 500 mg antibiotikum szedhető-e pecsételő vérzés mellett? 44 éves vagyok. Szeretnék gyereket.  
Igen.
Szép napot
2024.02.25. 00:15:46
  Doktor úr!
5 napja szedem az augmentin duot megfázásra írta fel a házi orvosom, 4 nap a hüvelyemben viszkető égő érzést érzek. Lehet koze az antibiotikumnak? Mivel lehetne kezelni esetleg?  
Abszolút.
Antibiotikumom kúra mellett minden esetben érdemes hüvelyi probiotikum alkalmazása.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.24. 23:36:00
  Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném megkérdezni, hogy a Suprax 400 mg diszpergálódó tabletta (7 napig kell szednem ezt az antibiotikumot) csökkenti-e a Missee fogamzásgátló védelmét? Köszönöm szépen a választ!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.24. 23:18:45
  Kedves Doktor Úr! Terhesség miatt cukorterhelésen voltam, aminek eredménye 60 percnél 8,5 lett. Szigorú diéta első napján rosszul voltam - hányinger, szédülés, állandó éhség, és minden mozdulat fájdalommal járt. Másik nap hajnalán fejfájással és szédüléssel ébredtem. Következő napokban ugyanúgy ettem, mint előtte és minden étkezés után 60 és 120 perccel is mértem a cukrom, ami mindig a megfelelő eredményt hozta. Sosem volt túl magas és a 120 percesre mindig szépen visszament 5 alá. Mi lehet az oka, hogy a cukorterhelés mégis olyan rossz lett? Lehet, hogy a normál étkezésem is megfelelő?
Előre is köszönöm válaszát!  
Endokrinológiai konzultáció javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.24. 22:23:39
  Üdvözlöm.
Tisztelt Dr úr! A chytológiai leletem eredménye P2 gyulladás
Oda volt még írva, hogy trihomonas vaginalis , ami egy nemi betegség. Klion hüvelykupot írt fel az orvos és új chyto szűrést kért. Szeretném kérdezni mivel 10 éve nem élek nemi életet, lehetséges e vagy összekeverték a leletet? Szoktak e ilyenkor új chytológiai szűrést kérni?
Válaszát köszönöm!  
Remélhetőleg nem keverték össze.
Ismétlést érdemes elvégezni.
Szép napot
2024.02.24. 21:04:28
  Szép estét kivánok kérdésem az lenne dr ur hogy pánik betegségre 0.25 frontint szedek 1 éve napi 3 at
Viszont 4 honapja babat szeretnénk lehet hogy a frontin miatt nem jön össze a baba?amugy van már gyermekünk tehát meddöségünk nincs kérem válaszoljon mert nagyon aggodom köszönöm Dzsenna  
Pszichiátriai konzultáció javasolt a további gyógyszer szedéssel kapcsolatban.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2024.02.24. 21:01:14
  Kedves Dr úr segitségét szeretném kérni van egy 3 éves kis fiunk már most kis tesot szeretnénk 5 honapja hagytam abba az Azali fogamzásgatlo gyogyszert eddig még nem jött össze a baba sajnos ...Menstruáciom az volt rendszeresen ebben az 5 honapban azt szeretném kérdezni esetleg tudna valamit ajánlani valami vitamint ami segit a termékenységhez amugy mind ketten egészségesek vagyunk rendben van nálunk minden válaszát előre is köszönöm Rubina  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet segíthet.
Szép napot
2024.02.24. 20:54:09
  Üdvözlöm Dr úr az lenne a kérdésem hogy mit jelent a terheségi teszten ha a t betünél a csík fehér jelenthet terheséget 4 nap múlva nem várom a menstruáciot egy x epil korai terhességi tesztet csináltam amire az van írva hogy 6 nappal menses elött ki ,utatja a terheseget de a control csik eross rozsaszin a máik csík pedig fehér nem értem válaszát előrei is köszönöm tisztelettel Amara  
Legalább egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.02.24. 20:44:12
  Kedves Doktor Úr!
P3-as cytológiai eredmény miatt használnom kell 3 hónapig a Deflagyn gélt napi 1x este, viszont már az első használat után rózsaszínes folyosom van, illetve nyilalgatok, furcsa érzés.
Ez normális lehet?
Köszönöm a választ!  
Igen , nincs ok aggodalomra, nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2024.02.24. 19:17:05
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne kérdésem,hogy ezek mit jelentenek a citologia leletemen:

Lelet
Értékelhető,de zavaró mértékü lobosodás
Transform. Zóna van
Negativ dysplasiára és malignitásra
Gyulladás
6 hét múlva kell visszamennem.
Vagilact kúpot irtak fel.
Válaszát köszönöm!  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
A többi csak melléklelet, kezelést nyugodtan elkezdheti.
Szép napot
2024.02.24. 18:40:07
  Kedves Doktor Ur!

Premens baratcserje tablettat szedtem ovulaciotol menzesz 1. Napjaig. Terhessegi tesztem pozitiv lett.
1. Twrgessegemnel szedtem de a terhesseg 8 .heten verzes tortent igy kaptam progeszteron potlo keszitmenyt, 2. Terhesseg alkalmaval 6.-7.hetesen is szedtem elveteltem, most pozitiv teszt utan (2 nappal a nem vart utan) rossz erzesem tamadt . Szeretnem megkerdezni szedjem e a terhesseg fenntartasa erdekeben vagy hagyjam abba mert terhessegnel inkabb nem ajanlott a szedese es bizzak hogy minden rendbelesz nelkule is?
Koszonom szepen, Eniko  
Nincs szükség rá a továbbiakban.
Szép napot
2024.02.24. 18:28:54
  Tisztelt doktor úr!
Az első kérdésem az lenne hogy 3 éve van spiralom (réz) azóta 20kg-t híztam, lehetséges hogy a spiral okozza?
A másik kérdés pedig: nagyon erősen kellemetlen szagú folyasom van víz állagú enyhén sárgás. Mit tudna erre ajánlani?
Előre is köszönöm a válaszát.  
Valószínűleg nem a spirál az oka.
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.24. 17:34:00
  Tisztelt Dr. Úr.!
A DHEA vény nélküli hormont lehet-e szedni vizsgált nélkül, ha 1éve nincs menzesz?
De az összes tünet jelentkezik, ami elviselhetetlen!
Válaszát köszönöm!  
Lehet.
Szép napot
2024.02.24. 15:49:40
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a grapefruit mag csepp hatással van a fogamzásgátlóra? Hüvely gombára kezdtem el használni, amire hatásos is, de félek hogy gyengíti a gyógyszer hatását.  
Nincs befolyással.. Szép napot
2024.02.24. 14:37:43
  Tisztelt Doktor Úr
2 és fél éve szültem már egy hónapja nem szoptatok , eddig az Azália nevű fogamzásgátlót szedtem , előtte pedig a 3/0,02 jangee fogamzásgátlót, érdeklödni szeretnék hogy újra szedhetem e ezt a fajtát vagy más féle fogamzásgátlót kell szednem

Válaszát előre is köszönöm  
Szedheti nyugodtan újra.
Szép napot
2024.02.24. 14:27:55
  Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm szépen a korábbi segítségét!
A szülés utáni mielőbbi peteérés elősegítése kapcsán javasolta a 2x1 velfem és 2x1 inofolic premium szedését. Kb. 1 hónapnyi adag szedése után megjött a menstruációm, de csak barnás rózsaszínes, kis mennyiségű volt és 2 napig tartott.
Az lenne a kérdésem, hogy ez így normális és jó előjelnek tekinthető a következő babával kapcsolatban?
A velfemet és az inofolicot meddig érdemes szedni? Ameddig beáll a rendszeres menstruáció vagy a pozitív terhességi tesztig?
(A kisebbik gyermekem 8 hónapos, anyatejes, de szépen haladunk a hozzátáplálással.)
Köszönettel!  
Igen, jó előjel.
Nyugodtan szedheti tovább mindkettőt.
Az első trimeszter végéig.
Szép napot
2024.02.24. 12:49:09
  Kedves Doktor Úr!

Menstruaciós panasszal fordultam egy nőgyógyászhoz 38 éves vagyok. Sajnos a menstruációm során hirtelen elöntött a vér majd nagyobb darabok jöttek ki. Nagyon megijedtem. Vizsgálat során azt mondta szervileg nincs baj majd kenetet is vett. Az eredmény után érdeklődve azt mondta minden rendben, nem kaptam semmit. Nyugtalan vagyok mert, a menstruacióm késik! Terhesség teljesen kizárt, nem szedek fogamzásgátlót.
Az eredményemben ezek az adatok szerepeltek:
II. Benignus sejtelváltozás
III. 1. Egyén: Kóros flóra
2. Gyulladás reaktív hámelváltozással
Egyéb: metaplasia
Számomra fontos az Ön véleménye!
Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
A többi csak melléklelet.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.24. 11:38:11
  Kedves Doktor Úr!
1 éve próbálkozunk párommal eddig sajnos sikertelenül.
Tegnapi nap lett volna az àtjàrhatósàgi vizsgálatom.
Elkezdték,de olyan történt amit nem is gondoltam volna ...
Nem bìrtàk felrakni a katétert mert annyira zàrt a méhszàjam.
15 percig ìgy is jól megszenvedtettek,majd végül a Doktor mondta hogy abba hagyja.
1 hét múlva újra megpróbàlja!
A Doktor Úrnak volt már ilyen tapasztalata?
Esetleg született rendelenesség is lehet?
Ha következőleg sem sikerül,mi a B terv ilyenkor? Altatàs?
Nagyon elkeseredtem,mert már jó lett volna rajta túl esni...
Nagyon köszönöm a válaszát!  
Persze, előfordulhat, nincs ok aggodalomra.
Kicsit érdemes élőtagítani mini Hegar sorral a méhnyakat, ilketve érdemes közvetlenül menzesz után végezni a vizsgàlato.
Szép napot
2024.02.24. 11:31:19
  Tisztelt Doktor Úr!
17 éves tünetmentes lányom trombofiliajara (Leiden, PAI, Protrombingen es MTHFR heterozigota) véletlenül került sor amikor menzeszzavar PCOS gyanú) miatt fogamzásgátlót akartak felirni neki. Családi anamnézis negatív teljesen és a gyermeké is.
Tegnap egy neves hematológus Professzornál jártunk, aki eléggé megijesztett minket (pl.ha teherbe esik ki kell hordania, szúrja magát hosszabb utazás előtt) és “ún. minimálisan hormontartalmú” készítményt javasolt de nem tudjuk ez pontosan mit jelent: belefér-e, hogy kizárólag progeszteron tartalmú fogamzásgátlót és/vagy ciklikus progeszteron kúrát kapjon?

Pont amiatt, hogy ciklusai rendszertelenek és még csak most kezdene nemi életet élni, a nem kívánt terhességet nagyon nagy kockázatnak tartjuk, ráadásul menstruációs zavara miatt terápiás céllal is szüksége lehet hormonális szabályozásra, ezért szeretnénk ha megkaphatná a számára legmegfelelőbb hormonális/fogamzásgátlási lehetőséget.

Egyesült Államokban praktizáló fivérem szerint a nyugati protokoll a hasonlóan fiatal tünetmentes betegeknél, hogy a nem kívánt terhességet kell leginkább elkerülni. Számos nemrég kiadott állásfoglalást (pl. Amerikai Hematológiai Szövetség) is elküldött nekem amiben egyértelműen ez a javaslat és POP ill ciklikus progrszteront javasolnak.
Fiatalabb generációhoz tartozván bízom doktor úr holisztikusabb szemléletében és várom válaszát.

Második kérdésem az lenne, hogy PCOS gyanű miatt Inofolic Premiumot adok neki. 2000mg mio inozitol eleg neki vagy mehet 4000mg? 158 cm, 49-50kg.

Köszönom szépen  
Hüvelygyűrűnek vagy egykomoponensű készítménynek a legkedvezőbb a trombózis kockázata.
Ciklikus progeszteron nem célszerű hosszútávon.
PCOS miatt 2x1 inofolic segíthet.
Szép napot
2024.02.24. 11:22:45
  Jó napot doktor úr!A kérdésem az lenne,hogy betöltöttem a 42.élet évemet,és már nem írják fel nekem a milligestet!Milyen fogamzásgátlót javasol?Köszönöm előre is a válaszát!  
Ditinell, drovelis segíthet.
Szép napot
2024.02.24. 10:47:28
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

Körülbelül 9 hónapja szedem a Mirabella(20 mikrogrammos) fogamzásgátlót. Tavaly október-november környékén kezdődtek a nőgyógyászati problémáim(fájdalmas együttlét után vérzés, éreztem, hogy szárazabb vagyok, így felkerestem a nőgyógyászom, bv-m és gombás fertőzésem is volt, amit én utólag a hüvelyszárazság számlájára írok, ment a kezelés CNS kúp+Pimafucort+Cikatridina+kis tégelyes gyógyszertári krém). Azóta azonban nem sikerül helyre jönnöm.
Jelenleg is hüvelyszárazságom van, mert kellemetlen az együttlét, diszkomfort érzésem van. Voltam orvosnál többször is, kis repedésem volt a múltkor, a fenitek alapján kellett kezelnem.

Jelenleg is használom a Cikatridina kúpot és krémet is. Már 3 eredményem is negatív, nincs gomba vagy bv-fertőzés.

Az orvosom Mirabella helyett Estelle fogamzásgátlót írt fel. Arra gondolok, hogy a gyógyszer mellékhatása lehet. Közben a libidóm a 0 alatt van, nem kívánom a szexet, nem nedvesedem, nem kerülök úgymond izgalmi állapotba.

Megolthatja a problémámat az Estelle fogamzásgátló? Jövő héten vasárnap kelleme elkezdenem szedni.

Régebb óta szedek mindem reggel
egy fél szem Concort. Lehet, hogy a bizoprolol miatt lenne a hüvelyszárazságom? Azért nem gondolnám, mert tényleg régebb óta szedem, és sosem volt ilyem problémám.

Köszönöm a válaszát/tanácsát!

Szép napot kívánok!  
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Többi gyógyszert nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.02.24. 08:28:31
  Kedves Doktor úr!
Sos. Iszonyat erős migrénes fejfajasom van 2 napja, panadolt vettem be de nem hat. Mit vehetek be ilyenkor a 6. Hétben vagyok?  
Paracetamol, koffein tabletta is segíthet.
Szép napot .
2024.02.24. 08:24:29
  Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem,hogy normális e,hogy már a 4.hónapi mentruációm csak pici pecsétlő barnázás van mind a 4 nap végig?
Fogamzásgátlót szedek 5 éve.
Első 3.5 évben tri regolt most pedig Esstelle nevű fogamzásgátlót eddig nem jelentkezett ilyen jellegű problémám.
Mi lehet az oka? Mit tudok tenni? Normális e ez?  Mi állhat a háttérben ami ezt okozza? 2 hónappal ezelőtt már kérdeztem,de azota sincs vérzésem csak barnás az is elenyésző.
Forduljak orvoshoz?  
Gyakori velejárója a gyógyszer szedésnek, nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.02.24. 03:26:29
  Szép estét!
Symicia-t szedek pár éve és elkövettem egy olyan hibát, hogy a harmadik héten az utolsó előtti kettő tablettát kihagytam, így az utolsóval együtt szedtem be őket, azaz hármat egyszerre. Hétfőn volt az utolsó, kedden elkezdődött a menstruációm, de abbamaradt szinte egy két csepp után, azóta semmit nem tapasztaltam. Nem görcsölök, helyette néha szúró fájdalmat érzek alhasi tájékon. A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor mi fog történni, mire számítsak, illetve hogy tudok-e vagy kell-e tennem valamit? Válaszát előre is köszönöm!  
Változhat a következő par ciklus.
Egyszerre több tablettát nem. Szabad bevenni.
Szép napot
2024.02.24. 00:47:26
  Tisztelt Dr Úr.
Február 19-én voltam együtt a férjemmel.Nem védekezünk mert babát szeretnénk,bár eddig még nem jött össze.Pénteken arra keltem hogy görcsölök és barna folyásom van.Mitől lehet ez?
Valaszát előre is köszönöm.  
Az együttlét is okozhat hasonló panaszokat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.23. 22:52:28
  Tisztelt dr.úr ! Lenne egy olyan panaszom hogy a párommal az együttlét borzasztóan fáj és úgy hiszem a gát miatt , voltam már vele nőgyogyasznal irt fel gyógyszereket de semmi változás  
Kontroll vizsgálat javasolt.. Szép napot
2024.02.23. 22:49:21
  Jónapot ! Szeretném megkérdezni hogy a nemi szervemen észrevettem egy szőrbenövést ,pár napja genny folyt belőle ma pedig bebarnult és vér folyt belőle ,mi lehet az oka ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.23. 21:54:12
  Tisztelt Doktorúr!
1 hete kezdtem el a Qlaira fogamzásgátló tablettát szedni. A bevétel után egy ideig kb 2 óra nagyon erős hányinger tör rám. A kérdésem az lenne, hogy ez csak időszakos lehet vagy idővel elmúlik?
Válaszát előre is köszönöm, Dalma  
Valószínűleg csak átmeneti.
Szép napot
2024.02.23. 20:28:47
  Kedves Doktor Úr! Mi az a lobellenes kezelés?
Válaszát köszönöm!  
Gynophilus például.. Szép napot
2024.02.23. 20:26:07
  Kedves Doktor Úr!
Ureaplasma fertőzést fedeztek fel nálam. Mi a teendő ilyenkor?
A páromnak minden negatív lett.
Válaszát köszönöm!  
2x1 doxyciklin 10 napig javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2024.02.23. 20:18:45
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Ha recept kiírása szükséges muszáj vagyok bemenni a nőgyógyászat rá vagy telefonon is ha elmondom mire kérem a receptet kiírjàk az antibiotikumot?
Papírom van, vizsgálat volt.  
Felírhatják Önnek, ha eeszt-be fel van töltve az előző lelet, benne a javaslattal.
Szép napot
Szép napot
2024.02.23. 19:40:21
  Tisztelt Doktor Ú!
2-án kellet volna meg jöni a menstruálciómnak és nem jött meg ma már 23-a van. Végeztünk terheségi tesztet 2-ő terheségi teszt 2 csíkot mutatot a többi 1 csíkot ilyenkor mi lehet?  
Hüvelyi ultrahang javasolt.. Szép napot
2024.02.23. 19:32:19
  Jó napot!
5-6 éve szedem ugyanazt a fogamzásgátló tablettát, jelenleg 34 éves vagyok.
Nincs panaszom rá, 24+4 fajta.
Létezik olyan hogy túl sokáig szedi valaki ugyanazt a tablettát és nem használ majd?
Vagy ha nincs panaszom rá, nem érdemes váltogatni? Én nem szeretném, mivel ez bevált eddig, viszont teherbe se szeretnék esni.
Köszönöm a válaszát!  
Nyúl szedheti tovább.
Szép napot
2024.02.23. 19:20:20
  Tisztelt doktor ur ha már elmulik a vérzés vetetés után egyböl lehet probálmozni hogy ujra legyen babám  
4-6 hetet érdemes kihagyni.
Szép napot
2024.02.23. 18:58:35
  Tisztelt Doktorúr,

Semmi szervi bajom nincs és már hormonvizsgálaton is voltam ott is minden rendben van, de alacsony a libidom esetleg mit kellene megnézetni még?
Köszönöm szépen. Szép napot.  
Maca, ginzeng segíthet.
Szép napot
2024.02.23. 18:13:56
  Jó estét kívánok.
Február 15en volt barnás folyasom ( azt hittem megjott a havi) aztán másnap mar semmi. Naptár szerint 20an kellett volna mejonnie a menstruációmnak és ma február 23an a reggeli és a délutáni tesztem is pozitív. Picit érzékeny a mellem ezenkívül semmi tünet.
Biztos lehetek a terhessegben?
Időközben mivel nem tudtam voltam hajfesteni. Ez okozhatott kárt?
A torok fertőtlenítő pasztilla okozhatott kárt?  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Nem probléma egyuk sem.
Szép napot
2024.02.23. 17:44:42
  Tisztelt Doktor Úr!

Január 30-án voltam éves rákszűrésen,ahol a nőgyógyász hüvelygyulladásra felírt CNS hüvelykúpot 7 napos kezelésre.Miután befejeztem a kúràt,rá 5 napra barna,kissé rózsaszínes folyás jelentkezett,ami azóta is tart( majdnem 2 hete).Pár napja meg kellett volna jönnie a menzeszemnek,de nem történik semmi.Nem tudom,hogy ez összefügg-e,de PCOS-t és inzulinrezisztenciàt diagnosztizàltak kb 10 éve,ami miatt rendszertelen volt mindig is a menstruàcióm,viszont amióta szültem (2 éve),azóta teljesen beállt.

Terhes nem vagyok.

A kérdésem az lenne,hogy ez a lassan 2 hete tapasztalható folyás és az elmaradt menstruáció lehet e a hüvelykúptól vagy valami teljesen más dolog lehet a hàttérben.

Előre is köszönöm a vàlaszt!  
Igem, abszolút lehet összefüggés.
Szép napot
2024.02.23. 17:29:09
  Kedves Doktor úr!
39 éves vagyok, éjszakánként úgy izzadok, hogy pólót kell cserélnem. Ez már lehet, hogy a menopauza? Más tünetem nincs.  
Endokrinológiai konzultáció javasolt elsősorban.
2024.02.23. 15:36:34
  Tisztelt dr úr.!

Ryego gyógyszert szedek mióma miatt,és az lenne a kérdésem ,hogy 1 napot sem kell pihentetni a 28 szem beszedése útán,mert nem értelmeztem tisztán a leirást.
Vagy folyamatos szedés ?  
Folyamatosan érdemes szedni.
Szép napot
2024.02.23. 15:19:57
  Tisztelt doktor úr!Az a kérdésem lenne hogy pozitív lett a terhességi tesztem,és egy nagyon kevés halvány barna folyásom van(Nem darabos folyás)
Ez gond lehet?Elkezdtem szedni magnéziumot és magzatvédőt.De 1 nap kihagyásával ált áltam a magzatvedő helyett a femibionra talán ez volt a gond?Kérem mielőbbi válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.23. 15:15:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Folyamatosan kb három havonta vissza térű húgyuti fertőzésem van melyet vizsgált már urológus és nőgyógyász szakorvos is többször is. A legtöbbször nem található baktérium a vizelet mintában az előtte felírt és szedett antibiotikumok miatt. Segítséget kérnék mi lenne a megoldás?
Folyamatosan szedek D mannózt, tőzeg áfonyát, időszakonként urzinolt, sok kefírt és probiotikumot is fogyasztok valamint Gynophilus restort is használok. Most utóljára már nem segített a Monural sem.
Köszönöm!  
Uro vaxom segíthet, használja 3 hónapig.
Szép napot
2024.02.23. 14:24:58
  Üdvözlöm! Jelenleg 13. hetes kismama vagyok. Inzulinrezisztencia miatt szedem az Adimet XR 750 mg tablettát, azonban a nőgyógyász és a diabetológus azt mondta, hogy hagyjam abba a szedését, míg az endokrinológus azt mondta, hogy szedjem. Ártok-e a magzatnak, ha abbahagyom szedését? Köszönöm válaszát!  
Nem árt vele.
Szép napot
2024.02.23. 14:07:39
  Hónapot doktor úr szeretném a vèlemyènyèt kikérni terhességem kapcsolatosan az 1 terhességem életmentő császár volt és most ez a 2 terhességem és nagyon félünk hogy ez is az lesz köszönöm a segítséget .Balla Erika  
Minden várandósság teljesen más, nincs hatással az előző a jelenlegire. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.23. 13:38:40
  Jó napot kívánok!
15+3 hetes várandós vagyok. A placenta lejjebb tapad egyelőre, a nőgyógyászom ma azt mondta, ez nem veszélyes, csak közelebb van a méhszájhoz, de nem takarja, viszont a házasélet szüneteltetését javasolta, illetve sok pihenést. Kérdésem arra irányul, hogy a placenta még feljebb húzódhat, vagy emiatt császármetszésre lesz szükségem? Ha feljebb húzódik, utána lehet nemiéletet élni? Köszönöm Doktor Úr a választ!  
Feljebb húzódhat.
Nincs szükség császármetszésre ez esetben.
Szép napot
2024.02.23. 13:28:07
  Tisztelt Doktor Úr!

A csiklóm körül nagyon sok fehér pötty jelent meg ami viszket is. Ez lehet bakteriális fertőzés miatt vagy esetleg herpesz is lehet? Nőgyógyászhoz csak 3 hét múlva kaptam időpontot. Esetleg van valami kenőcs amit javasolna addig? Köszönöm.  
Gynoxin krém külsőleg segíthet.
Szép napot
2024.02.23. 13:03:06
  Üdvözlöm!

Céges kiküldetés idejére esne a menstruációm. Nem szedek fogamzásgátlót. Van valamilyen készítmény, amivel el tudom tolni egy héttel?
Köszönöm szépen a válaszát!  
Nem javaslom a menzesz eltolását.
Hónapokra megzavarhatja a cikust.
Szép napot
2024.02.23. 12:38:35
  Tisztelt Doktor Úr! Egy Betadine illetve KLION kúra után,elkezdtem használni helyreállítót is,de jövő héten tenyésztésre küldenének,nem baj ha most addig abba hagyom? Sajnos sárgás folyásom van így is,illetve a húgycsövem piros,ennek mi lehet az oka? Vizelet tenyésztést is csinálnak.  
Nem probléma.
Szép napot
2024.02.23. 11:57:50
  Kedves Doktorúr!
Szerda-csütörtök környékén kellett volna megjönnie a menzeszemnek. Hétfő óta barnás-pirosas pecsételő vérzésem van. Hol erősebben, hol kevésbé. Ma péntek van(02.23) tesztet nem csináltam még. Teherbe esés lehet esetleg? Vagy valami más gond? Köszönöm.  
Akkor végezzen ismét tesztet, ha már legalább egy hetet késik a menzesz.
Szép napot
2024.02.23. 10:48:30
  Tisztelt Doktor úr!
Lombikos vagyok, clexanet szúrok. Kérdésem, hogy mellette szedhetek -e olyan probiotikum +vitamint ami goji bogyót tartalmaz, nem fog összeütközni a szurival?
Köszönöm megtisztelő válaszát.  
Nyugodtan használhatja egyszerre.
Szép napot
2024.02.23. 10:46:48
  Kedves Doktor Úr!
3 hónapja volt hüvelyplasztikám. (48 éves vagyok hólyagsérvem, végbèlsérvem volt) Kellemetlen, és nehezített lett az együttlét. Az orvosom szerint minden rendben. Erre a problémámra pedig, hogy
ez rendeződni fog, a hüvely tágul még, és a szövetek is gyógyulnak.
Ez belefér, ennyi idővel a műtét után?
Köszönöm
Szèp napot!  
Sok esetben beleférhet.
Lehet még türelemmel. De az is előfordul, hogy korrekció szükséges.
Szép napot
2024.02.23. 10:42:36
  Szép napot!

A segítségét szeretném kérni 26 éves vagyok és 2023. dec 26-án volt az utolsó menstruációm. Sajnos januárban ért egy nagyobb stressz, ami miatt keveset ettem, ittam, nem mozogtam. Azóta ezen már változtattam február eleje óta és nincs stressz, mozgok, visszatértem az étrendemhez. Inzulinrezitens vagyok merckformin 750 XR-t szedek napi 1x este. Ezenkívül vitaminok B komplex, Mio inositol, D vitamin, C vitamin illetve Femibion 0 is szedek, mert szeretnénk hamarosan baba projekten lenni. Febr 21 óta halvány rózsaszín vagy pedig sötétebb piros/barnás folyásom van olyan mintha kezdeni megindulni a menstruáció, de nagyon gyengén, de van időszak amikor pedig “nincs semmi” csak a normál folyás illetve már picit szárazabb vagyok oda lent.
Néha érzem a hasam vagy a derekam, de aztán elmúlik. Csináltam tesztet, de negatív lett.
Ön szerint napok kérdése és megindulhat vagy most ennyi lenne erre a hónapra a menstruáció?
Hétfőn megyek nagy labor vizsgálatra és női hormon panelt is csináltatok.
A nőgyógyászom azt mondta márciusba menjek hozzá, ha február végéig nem lesz menzesz.
A stressz előtt minden rendben volt, mivel tartottam mindent.
Köszönöm szépen a segítséget!  
Mindkét eset lehetséges.
Nyugodtan várja meg a kontroll időpontot.
Szép napot
2024.02.23. 08:51:32
  Tisztelt Doktor úr! 27 hetes terhes vagyok elhagytam az összes papírom! Azóta másik városba költöztem ! Mik a teendoim ilyenkor?  
Eeszt rendszerben megtalálja a dokumentumait.
Új kiskönyvet kérhet a területileg illetékes védőnőtől.
Szép napot
2024.02.23. 08:35:06
  Tisztelt Doktor Úr!
Kicsivel több mint egy hónapja elkezdtem szedni az altforelle fogamzásgátlót, 2 hét után gombás fertőzésem volt, amit hatékonyan kezeltem canesten kombival, most viszont néha fájdalmat érzek együttlétkor illetve vizelésnél, de nem mindig, nincs bő folyásom, viszketni sem viszketek, nincs megduzzadva sem. Lehet ez még mindig gombás fertőzés?  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.02.23. 08:18:56
  Jó napot doktor úr!
Olyan problémám lenne,hogy január 5.-én jött meg az utolsó menstruációm. Másodikán kellett volna meg jönnie.22 napja késik és ez az 50.-ik ciklus napom! Maga szerint mi lehet a probléma?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.23. 06:13:42
  Tisztelt Doktor Úr. 3 hónapja eliguist szedek 2x 5 mg t pitvarfibrilláció miatt. A menzeszem első két napja nagyon erős, az előző 2 alkalommal időben elmúlt. A jelenlegi 2. napján tartok. Korábban volt méhtest polipom amit abrasio igazolt elhúzódó vérzés miatt. Az ezutáni kontrollon nem láttak semmi rendellenességet. Okozhatja a vérhigító az erős vérzést? Van valami praktika ami enyhíthet ezen? 1-1 gyógyszert kihagyok. Félek a nagy vérvesztéstől. Mihamarabbi válaszát megköszönöm.  
Abszolút lehet összefüggés.
1x1 premens és/vagy 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.23. 05:11:50
  *Jó Napot Kívánok! Szeretnék érdeklődni Öntől is hogy esetleg mi a véleménye /tapasztalata/hallomása esetleg a transabdominális cerclage műtéttel kapcsolatban?!
Volt sajnos egy 17 hetes vetélésem,most arabin pesszárium mellett viszont 22 hetes kisbabánkat veszítettük el. Méhnyak elégtelenség miatt és a zárójelentésemre feltűntették javaslatnak ezt a fajta beavatkozást ha esetleg szeretnénk majd még babát. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.  
Személyes tapasztalatom nincs vele kapcsolatban.
kb 20 évvel ezelőtt még viszonylag nagyobb számban végezték, mára már kiveszett a gyakorlatból.
Gyógyszeres kezelések váltották fel.
LMWH profilaxis, probiotikumok, progeszteron készítmények, Magnézium vagy cordaflex...
Szép napot
2024.02.23. 04:54:18
  Tisztelt doktor Úr! 4 stádium mell rák. Pénteken Zoladex 3.6 inekcijot adtak mèg nem kezdtem el után letrovena 2.5mg szedni Együtt a kettő leálitja e a mestruáciot? A letrovena azt írja a gyógyszer tájèkoztato ne szedje ha mestruál. Mi az igazság? Az onkológus azt mondja szedhetem a menstruáció alatt is. Tudtommal megtermékenyitésre is adják.gyogyszes kezelést úgy kaphatok ha leállitják a mestruáciot ezt mondták mert már ebben a stádiumban nem mütenek. Letrovena 1x1 és Versenios 2x1 . Még az inekcijot után nem kezdtem el szedni. Válasuát tisztelettel köszönöm  
Igen, legtöbbször a gyógyszerek szedése leállítja a menzeszt.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.22. 21:44:38
  Tisztelt Doktor Úr! 70 éves vagyok.Rendszeresen járok/évente/ nőgyógyászhoz.Minden rendben szokott lenni. Kb. 50 éves koromban találtak egy nagyon kisméretű miomát, ami később eltűnt.Most ismét voltam ellenőrzésen, egy 9mm-es miomát találtak.Tüneteim nincsenek.Az orvosi leírásban intramuralis miomám van.Emellett hüvelyszárazság. A Ph 6 volt. A nőgyógyász doktor nő azt mondta, ez a kicsi mioma nem probléma, de erre és a hüvelyszárazságra írt fel Cikatridinát/ezt hetente egyszer használom/ és Gynoflor hüvelytablettát./1 dobozzal/. Azt kérte, felváltva használjam ezeket a készítményeket hetente 2 alkalommal. Elolvastam a Gynoflor tájékoztatóját, utaltak az estleges mellrák kockázatra/bár gondolom ez a mellékhatás arra vonatkozna, ha hosszú ideig használnám, de nekem csak egy dobozzal kell elhasználnom/Nekem 2005-ben találtak egy melldaganatot, amelyet eltávolítottak,s kiderült, hogy rosszindulatú sejtek voltak benne.A mell eltávolítását javasolták, egyúttal a hasból kivett zsírszövetekkel pótolták a mellet.Sajnos, néhány nap múlva ezt el kellett távolítani. A szövettan :csak a daganatokban /2/ találtak rosszindulatú sejteket, így sem kezelést nem kaptam, sem gyógyszert nem kellett szednem. Évente járok ellenőrzésre: mammographia és ultrahang vizsgálatra, mellkas röntgenre, hasi ultrahangra. Minden rendben van./A daganatról a doktornő tud./ Kérdésem: nem jelent-e kockázatot, ha ezt a Gynoflor hüvelykúpot használom/1 dobozzal/? A Cikatridináról tudom, hogy gyógynövényekből áll. Bátran elkezdhetem-e? Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel:Zsófia  
Nyugodtan használhatja mindkét készítményt.
Szép napot
2024.02.22. 21:40:17
  Jó estét!
Nőgyógyászati vizsgálatnál találtak egy hüvely cisztát, mely eltávolítását javasolták.. előfordulhat, hogy rosszindulatúvá válik?  
Valószínűleg nem. Biztosat csak a szövettani vizsgálat tudna mondani.
Szép napot
2024.02.22. 21:25:54
  Üdvözlöm! Három hete méhnyakrák megelőző műtétem volt, meg a szövettani eredmény, sikerült.Most voltam kontrollon, krémet,kúpot, gyógyszert írtak és a varratot nem szedték ki vissza kell menjek 10 nap múlva.Viszont a kisajak nem tetszik, mintha ketté lenne vágva és az alsó része kemény és gennyes!Ez így marad, javúlni fog, ez a folyamat része? Köszönöm!  
Kontroll alkalmával mindenképp érdemes rákérdezni.
Szép napot
2024.02.22. 21:06:08
  Kedves dr úr 2023.09.14 diken szültem a kis fiam 100 ékos Anya tejes és még mindig nem jött mg a mastruáciom  
Szoptatási időszakban nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.22. 21:02:58
  Tisztelt Doktorúr!
Missee fogamzásgátlót szedek már lassan kettő éve. Életembe mindig vashiányos voltam viszont egy jó ideje már nagyon átlagon felüli a vas szintem. (más gyógyszert nem szedek és nem fogyasztok magas vas tartalmú ételeket) Lehetséges hogy a gyógyszerben található anyagok miatt növekedett meg a vas szintem?
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!  
Lehetséges. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.22. 20:24:28
  Tisztelt Doktor Úr!
3. Gyermekem születése császármetszés volt, történt sterilizáció is. Utána kezdődött hogy fellépett a viszketés, azt hittem gombás fertőzés voltam vizsgálaton negatív lett minden. Viszont azóta is minden hónapban jelentkezik ez a durva viszketés menzi előtt 10-15 nappal. Menzi alatt és után nincs. Mi okozhatja ezt? Természetesen készülök vissza menni vizsgálatra de időpontot nem kapok gyorsan. Köszönöm szépen válaszát előre is!  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.22. 19:42:34
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves nő vagyok.
Nincs folyásom,negatív a tenyésztés eredménye.
Mégis nagyon viszketek(főleg közvetlen menzi előtt/után) piros a csikló környéke,főleg ott jelentkezik a viszketés is.
Elképzelehető hogy belül nincs,de kivűl van gomba?
Vagy nagyon savas lenne a hüvely váladéka?

Nagyon köszönöm.  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.22. 19:09:37
  Szép Napot! Fogamzásgátlót szedek (Drovelis) és a tabletta beszedése előtt hasmenésem volt 1x de az elozo tablettat este 8kor vettem be kedd este es szerdan delutan 6korul volt hasmenesem es szinten utana 8-9korul vettem be a tablettat.Aztan utana masnap csutortokon volt reggel 9kor megegyszer hasmenesem azota nincsen semmi. Igy gyengult a gyogyszerem hatasa? Valaszat elore is koszonom!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.22. 18:03:24
  Üdvözlöm Doktor úr.
Február 6.-an abortuszon estem át.
9.-én szövődmény miatt , pontosabban fertőzéssel kórházba kerültem . Antibiotikummal ( Augomentin duo) másnap otthonomba mehettem, amit utána még 1 hétig szedtem. A vérzésem 4 nap után teljesen megszűnt.
Rá 3 napra,mintha nagyon száraz lettem volna a szeméremajkaim körül, úgy gondoltam ez normális a betét miatt. Ez 1 napig tartott . Jelenleg 1 nagyobb kemény csomó jelent meg a hüvelybemenetemnél, ami inkább a komfortérzésben zavar és 2 kisebb a szeméremajkaim jobb és bal oldalán. A nagyobb kemény csomó visszahúzódni látszik, de a 2 kisebb mintha nőne .Időpontra megyek 1 hét múlva nőgyógyászhoz, örülnék ha addig tudna mondani valamit, ami megnyugtat, mert felőrli a mindennapjaim a félelem.
Abortusz előtt 4 évig szedtem fogamzásgátlót, sajnos mellette lettem terhes is.
Várom szíves válaszát.  
Mindenképp vizsgálat szükséges a pontos diagnózis felállításához.
Szép napot
2024.02.22. 16:27:07
  Tisztelt Doktor úr!

Ma voltam rák szűréssen ahol a dr probiotikumot javasolt az enyhe hüvelyi folyásra ami nem okozz panaszt. Leletre is annyit irt, hogy javasolt probiotikum.
Ilyenkor tbl-s probiotikum elég vagy hüvelyi probiotikumra gondolt a dr?
Választ köszönöm.  
Hüvelyi.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.22. 16:23:21
  Jó napot!
17 éves lány vagyok, nagyon rendszertelen a menstruációm úgy kb fél éve (most is például már 15napot késik ). Rengetegszer felpuffadok november óta, szó szerint úgy nézek ki mint egy 3 hónapos terhes mindez 1 órán belül, nagyon fáj az alhasi és a belek környékén, annyira hogy van hogy fel sem tudok állni. Ekcémás kiuteseim nagyjából havonta egyzer-ketszer előjönnek. Nagyon ingadozó hangulatom. Aktív szexuális életet élek, természetesen védekezünk(óvszerrel), és nem vagyok terhes. Nem tudok aludni többet 3-4oranal egybe. Kimerült vagyok. Mindenen stresszelek. Étkezésem rendszeres és vlatozataos sok zöldség, gyümölcs minden ami kell. Rendszeresen mozgok, sportolok.
Mit tegyek hogy elmuljon a puffadás? Vagy kihez forduljak segítségért? Válaszát előre is köszönöm  
Premens segíthet.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.22. 16:16:37
  Kedves Doktor Úr! Egy szűz lánynál normális hogy 10-15 alkalom után még nem élvezi a szexet, fájdogál/ szúrogat neki? Idővel elmúlik, hogy lehet segíteni? Köszönöm  
Általában spontán rendeződik. Lehetnek türelemmel.
Szép napot
2024.02.22. 16:14:45
  Jó napot. Korai terhes vagyok és emeltem nagy súlyt de nem vételek el. Mit tehetek hogy elveteljek abortusz nélkül? Nem szeretném a babát.  
Kizárólag műtéti beavatkozással történhet.
Szép napot
2024.02.22. 15:32:22
  alexandra vagyok.volna egy problémá a második egyer után nem esek teherben és nem tudom hogy eszt mi okozi nálam de márt voltam orvosnál és aszt monták hogy seki bajom nicsen. eszt seret ném meg tudni doktor ur magátol előre is kőszőnőm  
Egy éven keresztül nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2024.02.22. 15:11:32
  Tisztelt dr úr! 44 éves vagyok, januárban volt utoljára menstruációm azóta azóta nem az lenne a kérdésem lehetséges e hogy elmúlt végleg ebben a korban lehetséges? Válaszát előre is köszönöm Anna  
Igen, lehetséges. De nem valószínű.
Amennyiben már egy éve nem volt menzesz, azt nevezzük menopauzának.
Szép napot
2024.02.22. 14:30:10
  Tisztelt Doktor Úr!

2 éve szedek Lyndinette fogamzásgátlót, minden gond nélkül. Azonban ebben a hónapban pecsételő vérzésem volt, 2 héttel a várt menstruáció előtt, és maga a menstruáció is 1 nappal hamarabb érkezett tegnap, pedig óramű pontossággal csütörtökön szokott. Nem tudom mennyire lehet köze hozzá, de 1,5 hónappal ezelőtt covidos voltam, és a covid utáni első menstruációm meglepően enyhe volt, és ugye utána következő ciklusban kezdődtek a fent említett tünetek (a pecsételés, és a hamarabbi menstruáció).

Előfordulhat ilyen "zavar" és következő hónapban helyre is állhat? Nem szívesen váltanék tablettát.

Köszönöm a válaszát.  
Abszolút lehet összefüggés a kettő között.
Idővel rendeződik magától a menzesz.
Szép napot
2024.02.22. 13:27:06
  Kedves Doktor Úr!

Tanácsát szeretném kérni, már egy éve kóros cytológiai leleteim vannak, az első kettő LSIL + gyulladás, az utolsó kettő pedig ASC-US lett. Most ismét vannak gyulladásos, gombás fertőzéses tüneteim is. 43 éves vagyok, egyszer szültem császármetszéssel. Korábban nem voltak ilyen jellegű problémáim, most pedig a kezelések ellenére is visszatérnek. Használtam Deflagynt, kaptam Mascmiror kúpot, illetve Zitrocint is. Egészséges életmódot élek, figyelek a higiéniára, rendszeresen sportolok, nem dohányzok, monogám kapcsolatban élek. Mi lehetne a hatásos megoldás? Orvosommal csak két hét múlva tudok ezzel kapcsolatban konzultálni.
Válaszát előre is köszönöm!  
Hpv tipizálás is javasolt.
Papillocare-t használjon további 3 hónapig.
Szép napot
2024.02.22. 12:50:41
  Tisztelt Doktor úr!
3 napja hüvelyviszketésem van, pont a bemenetnél pontosabb az alsó résznél. Vasárnap hólyaghurutom lett, hétfő este jelentkezett a viszketés ami állandósult. Borzalmasan viszketett, szerdán már munkába sem tudtam menni, elmentem a nőgyógyászhoz aki azt mondta nem lát semmit, menjek haza. Ha nem javul menjek vissza. Azóta már enyhült a viszketés de még most is állandó, nagyon zavaró. Piros sosem volt, duzzanat vagy kiütések nem találhatóak rajta, folyás normális és semleges szaggal társul. A hólyaghurut mára már úgy néz ki elmúlt (csütörtök van). Mégis mitől viszkethet akkor?  
Fluconer és Gynophilus segíthet.
Külsőleg gynoxin.
Szép napot
2024.02.22. 12:47:00
  Kedves Doktor Úr!
Missed ab mutet utan sokaig volt viszketes a vegbelem kornyeken. Alkalmaztam ra Proktis-M kupot is, kenöcsöt is, Terbisilt, Weleda Nappy Change Cream-et, de csak ideiglenesen hatnak, föleg az irritáció maradt meg. Nem tudna valamit ajánlani, amitöl vegleg elmulik? Köszönöm szepen.  
Proktológiai, infektológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.02.22. 12:46:53
  Kedves Doktor úr!
Köztes vérzésben szenvedek tavaly november óta. Két hétig normális a ciklus, normális menstruáció, és 10 nap vérmentes időszak. Két hét után elkezd szivárogni. Január 30-n kezdtem Premenset szedni, ami olyan jól hatott, hogy megakasztotta a köztes vérzést, és két napig teljesen eltűnt, majd visszatért, és egy szép menstruációt produkált. Február 6-10 között volt a problémamentes vérzés. Azóta béke volt egészen a mai napig, amikor a ciklus 17-dik napján visszatért a rémálom, szinte a semmiből. Egy 8 cm-es vérfoltot hagyott a fehérneműn. Ez az egy tünetem van, és még csak rosszul sem vagyok. Minden nap ettem, persze nem túl sokat, és mozogtam is. Eddig összesen 33 darab Premenset vettem be. Gyógyszer nélkül is már csinált nekem olyat a testem, illetve a menstruációm, hogy 17-18 napig normálisan működik, aztán összeomlik. A legelső beteg hónapomon is pont ilyen volt, csak ott a 18-dik napon omlott össze minden. Nevezett hónapban, novemberben nem volt gyógyszerem. Gyógyszerrel produkálom most azt, amit novemberben gyógyszer nélkül. Nagyon el vagyok keseredve. Azt hittem sikerült a gyógyulás útjára lépnem, és megint nem. 44 éves vagyok. KÉRDÉS: Teljesen feleslegesen szedem ezt a méregdrága gyógyszert? Ebből nem fogok meggyógyulni, és gyerekem sem lehet már?  
Nyugodtan használhatja tovább.
2x1 velfem is segíthet.
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.22. 12:04:54
  Kedves Doktor Ur!

Volina fogamzasgatlot szedek. A mai napon (februar 22-en) er veget a het napos szunetem, azonban kulfoldon tartozkodom, es legkozelebb szombaton tudom az uj csomagot megvenni. Ebben az esetben mit javasol, hagyjak ki egy honapot a kovetkezo verzesig, vagy elkezdhetem szombaton? Igy 9 nap szünet lesz.

Köszönettel
Petra  
Elkezdheti szombaton.
Egy hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.02.22. 10:02:47
  Jó napot!
Félek nagyon mert a rákszűrés eredményekor azt mondták egy kis eltérés van de mondták ne aggódjak,mert nincs semmi baj de én úgy izgulok  
Pontos eredmény birtokában lehet csak véleményt nyilvánítani.
Szép napot
2024.02.22. 09:13:03
  Üdvözlöm! A nőgyógyászom provera 5mg írt fel 21 napig kell szednem majd 7 nap szünet és a 7. napon ismet el kell kezdenem. Ezt, hogy kell érteni? Ha a 7.napon kezdem el szedni a gyógyszert akkor csak 6 nap szünet lesz.  
8. Nap kezdje újra.
Szép napot
2024.02.22. 07:03:16
  Kedves Doktor Úr!
Ripedon és Akineton gyógyszereket szedek alvászavarra 36 éves leszek a párom már hamarosan szeretne gyereket de a gyógyszerek szedését nem hagyhatom abba. Vallalhatok e így egy terhességet hogy ezeket szednem kell? Vagy soha nem lehet gyerekem emiatt? Milyen vizsgálatok szükségesek pluszban?
Válaszát előre is köszönöm  
Pszichiátriai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.22. 06:14:37
  Tisztelt Dr. Úr! Január 22-én volt egy torokmandulaműtétem, (előtte való napokban múlt el a menzeszem) , lehetséges hogy amiatt késik a menstruációm?  
Igen, abszolút lehetséges.
Idővel rendeződik magától.
Szép napot
2024.02.22. 00:43:10
  Szép napot HPV CIN1 -em van de papilocart használok az orvosom írta de félek hogy esetleg csókolózás stb esetén át adom a partnereknek és ki alakul szájüregi HPV  
Nincs ok aggodalomra.. Szép napot
2024.02.22. 00:37:19
  Tisztelt Doktor úr!

Több, mint 1 éve szedem az Omisson Daily nevű fogamzásgátlót, eddig semmi panaszom nem volt, egy-két napos csúszással többnyire mindig időben tapasztaltam a megvonásos vérzést. Az előző ciklusom végén viszont a menstruációm előtt egy héttel, eleinte csekély, majd kissé erősebb vérzést tapasztaltam. A gyógyszer szedését ugyanúgy folytattam, majd egy héttel később elkezdtem az egy hetes szünetet, ahol megint vérzésem jelentkezett.
Tabletta nem maradt ki, így sajnos ötletem nincs mitől lehetett, de kissé aggaszt.
Felhívtam a helyi nőgyógyászati ügyeletet, ahol nem igazán tudtak pontos választ adni a kérdésemre, csupán annyit, hogy ha a következő hónapban is megismétlődik gyógyszert kell váltani.
Így az egyik kérdésem az lenne, hogy Önnek esetleg van e valami ötlete, hogy mi lehetett a gond, illetve szükség van e kivizsgálásra?
A másik pedig, hogy, ha a párommal az áttöréses vérzés idején került sor az aktusra, a tabletta hatóanyaga csökkent a vérzés hatására, vagy akkor is teljes védettséget nyújtott?

Válaszát előre is köszönöm!  
Egyetértek a sürgősségi tanácsadással.
A védelem így is fennáll.
Szép napot
2024.02.21. 23:00:43
  Kedves Doktor úr!
14 hetes kismama vagyok 3. terhességem egy 2 éves kisfiam van volt egy spontán vetelelsem és jelenleg egy élő magzatot hordok a szívem alatt.
24mm re mérték a cervix hosszát kisfiamnál 32. Héten teljesen kinyit a méh száj és le rövidül a méh nyak várható volt hogy ismét bekövetkezik...
Kérdésem az orvosom írt ki utrogestan 200mg hüvely kapszulát és semisillin 250 mg kemény kapszulát mindkettő beteg tájékoztatója azt írja szoptatás alatt nem szedhető igazából csak megerősítést várok, hogy valóban szedhetem e mert az én orvosom azt mondta, hogy minden ilyen gyógyszeren feltüntetik...
Tehát akkor valóban nem okoz gondot a 2 évesemnél?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel : Sz-R. B.  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.21. 22:55:09
  Tisztelt Doktor úr!
Szeretném kérdezni,hogy hüvelyöblítő az együttlét előtt lehet fogamzásgátló?
Köszönöm válaszát!  
Nem.
Szép napot
2024.02.21. 22:34:11
  Jónapot azzal a panasszal fordulok önhöz mindig amikor kezdene megjönni a menzeszem, de mèg nincs meg akkor csípő ègető viszkető èrzèst tapasztalok, ha pedig már elmúlik a menzesz semmi tünet nincsen minden helyreáll mitől lehet ez?  
Gynophilus restore segíthet.
Menzesz előtt gyakran legyengül az immunrendszer és vele a normál hüvelyflóra egyensúlya is megborulhat.
Szép napot
2024.02.21. 21:48:25
  Jó napot kívánok!
Hüvelygyűrűről szeretnék váltani, Colitis ulcerosa betegségem miatt kezelőorvosom evra tapszt ajánlotta,de tartok tőle. Ön mit gondol mennyire hatékony ez a fogamzásgatlási lehetőség? Gyermeket egy pár évig még biztosan nem szeretnék, karrier miatt.  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2024.02.21. 21:40:49
  Tisztelt Dr.Úr!
Gombás fertőzést állapítottak meg nálam amire meg is kaptam a kezelést. Elmúlt a sárga folyás illetve az erős szag. Most viszont fehér és krémes folyásom van aminek van egy kicsit kellemetlen szaga, ami nem mindig érződik. Ez normális gombás fertőzés után? Ha nem mit tudnák tenni ez ellen? Válaszát előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.21. 21:34:04
  Üdvözlöm! A kérdésem az lenne, hogy a mestruáció elötti 3-4 nap pecsételo vérzés beleszámolandó -e a 28 napba amikor is következő esedékes, vagy csak maga az ersebb vérzés? Illetve kb 8-10 nappal elötte lehet hasi görcs, és derékfájdalom? 42 éves vagyok.  
A pecsételés is beleszámít..
Lehetséges, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.21. 20:56:54
  Üdvözlet! 48 éves vagyok. A menszeszem kb 1 éve megszünt. Az lenne a kérdésem, védekezés nélkül fenn áll a terhesség kockázata? Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.. Szép napot
2024.02.21. 19:45:14
  Doktor Úr!olyan kérdésem lenne hogy megcsináltam a canestestet és sárga lett akkor mykozis van és használhatom a Canesten kupot?a dotornő elősször dalicint írt ki aztán polyganaxot ,de harmadszor már semmit de továbbra is fáj nagyon a doktornő nincs köszönöm a válaszát  
Használhatja.
Szép napot
2024.02.21. 18:53:23
  2024.02.21
Tisztelt Doktor úr!
Nekem az lenne a kérdésem,hogy fáradtabbnak érzem magam,és néha fáj a hátam,és az alhasam,érzékeny a mellem egy kicsit lehetséges a terhesség?.
Azért kérdezem,mivel megjött a menstruációm,meg is bizonytalan vagyok!.  
Nem utal feltétlenül terhességre.
Szép napot
2024.02.21. 18:22:20
  Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem hogy méh polippal lehetséges-e a párommal a szeretkezés? Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs akadálya.
Szép napot
2024.02.21. 17:06:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Szeretnék érdeklődni, hogy ha gyermek fogantatás időpontjában egy héten keresztül Telviran 800mg-os tablettát szedek napi 5x herpesz megelőzésére sminktetoválás korrekció miatt, akkor fenn áll a veszélye, hogy bármilyen rendellenességgel születik a baba vagy várjunk még 1 hónapot? Biztonsággal teherbe lehet esni ebben az időszakban?
Köszönöm a választ előre is.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.21. 15:58:29
  Tisztelt Doktorúr!
41 éves vagyok, a 3. babát tervezzük már, több mint félév sikertelen próbálkozás után hormonvérvételt csináltattam a szabályos 27-29 napos ciklusom 20. napján, melynek eredményei:
Prolaktin: 8,92 ng/ml
FSH hormon: 1,21 mIU/ml
LH hormon: 2,66 mIU/ml
Ösztradiol: 176 pg/ml
Progeszteron: 8,7 ng/ml
SHBG: 53,1 nmol/l
Total teszteron 1,10 nmol/l
Szabad teszteron 1,3 %
Biológiailag aktív tesztoszteron: 32,8 %
Kérem segítségét, rendben vannak- e ezek az eredmények? Köszönöm válaszát.  
Életkornak megfelelő eredmények.
Szép napot
2024.02.21. 12:58:30
  Kedves Doktor Úr! Február 2. óta menstruálok. Febr. 13-an voltam nőgyógyásznál, kaptam dicynone tablettát, de nem múlt el, egyre erősebb a vérzés. Majd febr 19-én éjjel elöntött a vér. (darabos) 20-án ismét felkerestem a nőgyógyászt, megvizsgált, ő is megállapította hogy nagyon vérzek. Az ambuláns lapon ez áll: "Ép kontúrú húgyhólyag, beltérben kóros nem látható. Az 55x56 mm-es uterusban 14mm-es nykh. Mko norm ovariumok. Az a uterinakon norm Flow. Kóros nem látható. Metrorrhagia hypermen. Osztályos felvétele a mai napon javasolt" Mondta ezzel a papírral menjek be a sürgősségire. Bementem, megvizsgáltak, majd vettek vért, és mondták üljek ki a folyosóra, várjam meg az eredményt ez kb fél óra. Majd 3 óra múlva közölték, megvan a labor eredmény. Igaz jó a labor, műthető vagyok, de ők mégsem tartják szükségesnek a küretet, mégsem műtenek meg. Írtak ergam cseppeket, és elküldtek haza. Természetesen továbbra is vérzek, igaz nem ömlik, olyan mint egy norm. menstruáció. Rákszűrés eredményem p2. 46 éves vagyok. Magán úton pedig nem tudom megcsináltatni, nincs rá pénzem. Mit csináljak?  
Ha nem javulnak a panaszokat jelentősen a kezelés hatására, akkor kontroll vizsgálat, szükség esetén műtét javasolt.
Szép napot
2024.02.21. 12:08:11
  Tisztelt Doktor Úr!
Az interneten 1 hete vásároltam egy vibrátort, amit használat előtt szappanos vízzel elmostam, de speciális fertőtlenítőszert nem használtam. Mivel az internetről rendeltem biztosan nemtudom, hogy használhatták- e korábban. Ön szerint van rá esély, hogy a nem megfelelő fertőtlenítés miatt betegséget kapjak el? Esetleg HIV vírust? Egyenlőre semmilyen panaszom nincs, de nagyon aggódom. Mit tanácsol?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.21. 11:42:53
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy voltam szűrési vizsgálaton és az eredmény megjötte után Lactobacillus tartalmu hüvelykapszulát ajánlott. Olyan kérdésem leene ,hogy a "kúra" elkezdése után szexuális életet lehet e folytatni vagy inkább nem javasolt? Illetve normális e ha darabok jelennek meg a fehérnemún?  
Kezelés alatt érdemes kerülni az együttlétet.
Igen, az nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.02.21. 11:42:29
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy olyan kérdésem lenne hogy, másfél hete voltam nőgyógyasznál ráksz üresen. Idő közben meg kellett volna már hogy jöjjön de késik 4 napja tesztet még nem csináltam. Kérdésem az lenne hogy előfordulhat hogy az orvos nem vette észre ( nem látta ) hogy terhes vagyok? Ultrahangos vizsgálat nem volt.
Előre is köszönöm válaszát.
Tisztelt  
Ultrahang nélkül nem lehet megállapítani.
Szép napot
2024.02.21. 11:27:17
  Kedves Doktor Úr!

Ha napra pontos a menstruáció, akkor a hormonok is biztosan rendben vannak, például a prolaktin szint?

Myo inozitol és méhpempő szedése tudja rendezni a hormonokat?

Előre is köszönöm válaszát!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.21. 11:11:03
  Szép napot! Apranax és az optalgin csökkentheti a fogamzásgátló hatását? (Rézia) Köszönöm.  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.21. 06:34:50
  Tisztelt doktor úr. SZTK-ban nőgyógyász vizsgált . Változó korban többször visszatérő vérzés miatt. Legutóbb 1 hét külömbséggel kétszer jött meg. Azt mondta nem látja a méhnyálkahártyát és beküld kórházba uh.-ra és
papíron az van írva endrometrium vastagsága 16mm? Így kérdőjellel. Mire gondoljak?Mi az hogy nem látja? Köszönöm válaszát.  
Kontroll ultrahang javasolt egy hónap múlva.
Szép napot
2024.02.21. 05:00:57
  Tisztelt doktorur szeretnek olyat kerdezni 30 eves leszek es nem vedekeztunk paromal de teherbe estem de sajnos meg gondolatlanok voltunk es el szeretnem vetetni mert sajnos nem tudom el tartani es nem akkarom ezel bantani hogy nem tudom meg adni amit szeretnek de igazbol az lenne a kerdesem menyire faj egy elvetetes min kell ett mennem  
Egynapos sebészeti beavatkozás, rövid altatásban végzik a műtétet.
Nem. Szükséges bent aludni a kórházban.
Szép napot
2024.02.20. 23:24:57
  Kedves Doktor Úr,

Pár nappal ezelőtt én kérdeztem Öntől a sebekről a nemiszervemről. Sikerült elmennem a nőgyógyászhoz amikor jelen volt a seb, szerinte herpesz. Megmondom őszintén, mivel már fél évvel ezelőtt sem jól diagnosztizált, így a bizalmam sincs meg teljesen felé, illetve nem tetszik, hogy csak találomra vagyok kezelve, és nem csináltunk egy szűrést sem. Szeretném megkérdezni, hogy Ön mit gondol, mire lenne érdemes kivizsgáltatnom magam pontosan, amikor STD szűrést kérek?
Nagyon el vagyok keseredve, és szeretném tudni, hogy mi a pontos problémám, milyen vizsgálatokkal lehetne kideríteni, illetve a megfelelő kezelést is szeretném megkapni.
Telviran 200mg tablettát írt fel egyébként, holnap fejezem be a kúrát. Amiért most ezt a gyógyszert bevettem, mikor mehetek legközelebb szűrésre, hogy ne zavarjon bele az eredménybe?
Nagyon nem vagyok tájékozott ebben a témában, és amikor ott voltam a nőgyógyásznál, nem fogalmazódott meg bennem minden kérdés, még sajnos az sem jutott eszembe, hogy vegyen kenetet és biztosra menve állapítsa meg a diagnózist.

Válaszát előre is köszönöm!  
Telviran krém is javasolt külsőleg.
Utána javasolt kontroll vizsgálat.
4es panel std javasolt elsősorban, amennyiben panaszok továbbra is fennállnak.
Szép napot
2024.02.20. 22:50:35
  Üdvözlöm!
Nőgyógyászom hetekig nem tudom sajnos elérni, de egy vizsgálatomnak meg lett az eredménye, amiben kérném segítségét a kiértékeléshez!
Mikrobiológiai:
-bakt. aerob tenyésztés: -hüvelyflóra, baktérium nem tenyészett
-gomba teny. -Negatív
-fehérvérsejt -sok
-gomba- sarjadzó gomba nem látható

Vizsgálatkor azt mondta, lúgos a ph-m és írt fel Fluomizin hüvelytablettát, amiből már csak 1 van, de nem érzem jobbnak. Enyhe felfázáshoz hasonlítanám a tünetem :(
Kérném segítségét a kiértékelésben és esetleges javaslatát! Köszönöm!  
A lelet negatív, nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 22:49:03
  Jó estét kívánok!Múlt hónapban voltam a nőgyógyászomhoz egy rutinvizsgálatra ahol minden rendben volt a bakteriális vaginózison kívül,amelyre a Doktornő 6 napos Fluomizin,majd 10napos Lactinelle kúrát javasolt.Az utolsó Lactinelle felhelyezése utáni nap megjött a menzeszem(pont ahogy kellett neki).Ezek után együtt voltunk párommal,és már együtt lét közben is éreztem enyhe égő érzést,majd utánna is.(A Doktornő 1,5hónap szabadságra ment így nem tud válaszolni az e-mailre sem)Az lenne a kérdésem hogy esetleg ismételjek meg egy Lactinelle kúrát megint?Vagy mit javasol? Válaszát előre is köszönöm.  
Ismételhet nyugodtan.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő panaszok idején.
Szép napot
2024.02.20. 22:41:32
  Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az lenne,hogy 1 hete késik a menzeszem 3napal azelőtt jött tőlem egy barna nyálkás folyás azt hitem megfog jönni de mégsem a kérdésem az ön szerint lehetek terhes?  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.02.20. 22:37:14
  Tisztelt Doktor Úr!
Kb. 1 éve szedem a fogamzásgátló tablettát (Lindynette 20). Az előző levélnél a legelső tablettát kihánytam betegség miatt. Utána a többit már normálisan szedtem, majd most meg is jött rendesen a menstruációm. A következő (mostani) levélből bevettem már 5 szemet. Ön szerint már védve vagyok, vagy még ezt a levelet is végig kellene szednem, ha biztos akarok lenni benne, hogy nem leszek terhes?  
A védettség már fennáll.
Szép napot
2024.02.20. 22:10:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Rákszűrès eredményem P2, aktív magok. Mit jelent pontosan?
Köszönöm válaszát. Renáta  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Nem igényel teendőt.
Szép napot
2024.02.20. 20:13:06
  Kedves Doktor Úr! 49 éves vagyok. Kb. 2 éve változó erősségű és össze-vissza hosszúságú menstruációs ciklusokkal. Többször el is maradt 1-2 hónapra a menstruációm. Másfél évvel ezelőtt el nem múló, nagy mennyiségű vérzrésre kaptam Norculutot, amit 2 hónapig szedtem nagy dózisban. Nagyon rosszul voltam tőle. A Aztán nőgyógyászt váltottam, aki polipot talált és küretet és méhtükrözést javasolt. Ez meg is volt tavaly október végén. Negatív lett a szövettan.Ezután kezdtem el a vegatáriánus életmódot, ami - gondolom - a küretnek köszönhetően elviselhető mennyiségű és viszonylag kiszámítható menstruációkat eredményezett. Február elején sajnos megint a nőgyógyászomnál kötöttem ki, mert nem akart múlni a menstruáciom. Ergamot kaptam, aminek hatására szinte 1-2 nap alatt rendbe jött. 3 hónapos Norculut-kúrát  
Kontroll hüvelyi ultrahang javasolt.
2x1 velfem és 1 x1 Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 20:09:04
  Kedves Doktor úr!

A terhesség elején járok, 3 napja beállt a nyakam, ami erős nyak és lapocka fájdalmat okoz, a fejfordítás is szörnyen fáj. El lehet menni ilyen esetben nyak masszázsra?  
Nyugodtan elmehet.
Szép napot
2024.02.20. 19:55:40
  Tisztelt Dr úr
66 éves nő vagyok, volt valtozokorban többlet vérzés miatt mehkaparasom és utána lettek problémáim mellső huvelyfalsullyedes, előtte nem volt mikor magamhoz tértem már éreztem, (megjegyzem hólyag endometriozisom van amit jeleztem az orvosnak)ez sajnos az évek múlásával nem javult intimtornat is csináltam A problémám hogy nagyon sokszor égő érzés van vizeleskor és huvelyben is érzem, folyasom nincs nagyon száraznak sem érzem magam de állandó égő érzés van, szedtem bilac harmónia kapszulát is, kérdezem mit használják hogy az égő érzést csökkenjen a gyntima huvelykup esetleg jó lehet e mit javasol köszönöm válaszát.  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.20. 19:27:48
  Jó napot ! Az lenne a kérdésem hogy 11 hónapja nincs menstruációm ? Tavaly márciusban volt császár metszèsem . .Több gyermekes anyuka vagyok de ilyen problémám még nem volt a választ előre is köszönöm.  
Szoptatási időszak alatt nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.20. 18:11:07
  Tisztelt doktor úr!
Pár ève bajlódók a melleimel az egyik begyogyult a másik nem ,a mellem.alat ahol volt csomó ami nagy volt és kifakadt sok geny és vér fojt , az a csomo elmúlt de az a pici luk megvan ,és mindig fojik geny és kis fèr ,,Nem tudom mi lehet ..gyermekem nincs .. néha vissza tér a csomó de gyorsan kifakadt ,de a pici luk ott van ..  
Rendszeres kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.20. 17:32:02
  Tisztelt Dr. Úr!

22 éves vagyok, főképp bőrgyógyász tanácsára kerestem fel nőgyógyászt. (Elméletileg nem talált sem PCOS-re utaló jelet, sem barmi fajta elváltozást.)

Citológiai leletem: Korlátozott dg. érték. Endocerv. componens hiánya. Benignus sejtelváltozások.

Kérdésem elsősorban az lenne, miért javasolta a nőgyógyász az 1 éves helyett a fél éves kontrollt? Valamilyen kevés sejtre hivatkozott, de sajnos bővebb magyarázatott nem kaptam, ez valójában miért indokol vagy pontosan mit jelent?

Valamint hormon vizsgálatot is kért a bőrgyógyász kérésére.
Eredménye:
TSH: 4,630 mIU/L
Szabad T4: 15,0 pmol/L
Tesztoszteron: 2,28 nmol/L
SHBG: 41,6 nmol/L
Szabad tesztoszt. index: 5,5%
Kortizol: 580 nmol/L

Tesztoszteron megoldására fogamzásgátlót ajánlott. Első sorban szeretnék másfajta megoldást keresni, ezt neki is elmondtam. Ezzel a lendülettel ki is “vágott” a rendelőből, így nem volt lehetőségem megkérdezni, mi a helyzet a többi hormonnal. Valamint, Ön szerint is csak a fogamzásgátló szedése az egyetlen megoldás?
Válaszát előre is köszönöm!
K  
A minta kevés sejtet tartalmazotz, biztonsági okból kérnek 6 hónap múlva ismétlést.
Nincs fogamzásgátlóra feltétlenül szükség.
2x1 velfem és 1 x1 Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 15:49:14
  Jó napot kívánok!
Hüvelykenet mikroszkópos
vizsgálata LHS, Lactoflóra, 5-6 fvs.
Ez szerepel az orvosi lapomon.
Mi jelenthet ez pontosan?  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.20. 15:43:35
  Üdvözlöm 2honapig nem volt meg csináltam terhességi tesztet mind kettőn az jött ki hogy nem terhes 42éves vagyok az baj lehet hogy most ebben a hónapban meg jött önszerint menjek orvoshoz vagy ne menjek várom a válaszát köszönöm szépen  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.20. 15:42:47
  Kedves doktor úr! Menstruació elött vagyok pár nappal. Néha-néha elmegyek pisilni, és barnas-rozsaszines ha kitörlöm. Hasam nem fáj, nincs olyan erzesem mintha megjönne. Reggel elmentem pisilni, az egesz wc papir élénk piros volt, és a tisztasági betét is olyan lett, de aztán mégse jött meg és már megint semmi nincs. Lehet terhessegre utal? Vagy esetleg valami betegség?  
Nem utal terhességre.
Valószínűleg pár napon belül meg fog érkezni a menzesz.
Szép napot
2024.02.20. 15:11:13
  Jo napot kivanok doktor úr.
5.lombikom van eppen most.
Ma van hogy 20 napja volt beultetesem
12.napon volt kontroll ahol a hcgm 460,ulttahangon meg semmi nem látszott.
Másnap kezdtem verezni picit, ismét kontroll ott a hcgm 1500 es 4mm petezsak
Kaptam fenekbe 2 injekciót, valamint megemeltek a gyogyszereimet
Szedek estrofermet, huvelykupot utrogestan 300ast, es clexan verhigitot
A vérzés enyhült sokkal, de azért pisilés utan rózsaszínes, pirosas
Kontrollra 6nap mulva kell mennem
Szeretném megkerdezni hogy mi az Ön véleménye.
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra. Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.20. 15:09:57
  Tisztelt Doktor úr!
82 éves vagyok és elég régen tapasztalok hüvelyszűkölést, olyannyira, hogy egy kúp felhelyezése is nehézségbe ütközik! Hogyan lenet dzen változtatni?  
Intim torna segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 14:37:11
  Kedves doktor úr! nagyon félek. Cytologia vizsgálatom ugyan negatív lett, de P2 es értékelés, kevés fehérvérsejt található. Részletes vélemény egyéb megjegyzésbe belekerült: HPV GYANU :(
Illetve jelölések a következőnél:
Egyéb, nem neoplasztikus elváltozások:
[X] Reaktív sejtelvátlozásokkal járó
[X] Egyéb: REAKTIV CERVICALIS HENGERHÁM

Ezek mit jelentenek?

Nagyon aggódom, hogy most akkor megfertőztem a párom is, pedig neki soha, semmi baja nem volt....nekem is csak 1x... Gyógyítható a HPV valamivel? :(
Fogalmam sincs kitől mikor kaphattam el ha elkaptam...
Ha csak gyanu, akkor még van remény, hogy más áll mögötte és nincs HPV betegségem? ???? Javaslathoz nincs semmi írva... nem kellene ilyenkor HPV tiplizálás? Kérem segítsen, a nőgyógyászom még nem hívott!
Tavalyi eredményemmel semmi gond nem volt, és azóta nem volt másik párom..  
Nincs ok aggodalomra.
Hpv tipizálás javasolt.
Szép napot
2024.02.20. 14:29:22
  Tisztelt Doktor Úr!
A tanácsát szetetném kérni. 9 hónapja szültem. (Szülés után 3 héttel volt egy küret is.) Kb. 6 hós korban hagytam el a szoptatást. Menstruációm azóta sincs, ellenben állandó vizes-véres folyásom van. Kaptam már Kliont, Macmirrort, majd Gynoflor, Gynophilust is használtam. Olyan, mintha a méhszájon kis szemölcsök lennének, és vérezgetne állandóan. (Elegem van ezekből a kúpokból, mert nem segítenek, így vettem észre ezeket a csomókat is. Jelenleg már semmi ilyesmit nem bírok használni.) A rákszűrés után is vérezgetett napokig. Illetve most 4. hete folyamatos barna pecsételés van. A rákszűrés egyébként negatív lett. Legutóbb decemberben voltam nőgyógyásznál, van egy 5 cm-es petefészek cisztám. Fél év múlva mondták a kontrollt. Illetve, hogy használjak Lactobacillus kúpot 3 naponta, majd menjek valamikor tenyésztésre. Közben covidosak is lettünk, így nem mentem még vissza. Kérdésem: Ráérek ezzel a gondommal májusban orvoshoz menni, amikorra már a szokásos endokrin kontrollon és laboron is túlleszek? Vagy hamarabb vissza kéne mennem orvoshoz? A gondom vagy hormonális, a pajzsmirigy, a ciszta, vagy a covid, vagy ki tudja mi okozza? Köszönöm!  
Megvárhatja az időpontot.
2x1 velfem és 1 x1 Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 13:55:52
  Üdvözlöm!
2 hét késés után sem jött meg csak volt egy minimális barnázásom. Sosem jártam még így! Lehet beágyazódási vérzés? Vagy csak hormon probléma? Köszönöm a választ!  
Mindkettő lehet.
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett
Szép napot
2024.02.20. 13:01:37
  Tisztelt Doktor úr!

02.05.-én voltam nőgyógyászati vizsgálaton mert több mint egy éves próbálkozás után nem sikerült teherbeesnem. Akkor azt mondták, hogy minden rendben van. A ciklusom 19. napján mentem de szemet szúrt a papíron, hogy ekkor mindössze 2 mm vastagságú volt a méhnyálkahártyám. Ez teljesen normális? Vagy gyanakodhatok erre mint probléma?

Előre is köszönöm a válaszát!  
Vékonynak számít a cikkus ezen pontján.
Meddőségi központtal érdemes konzultálni párjával együtt.
Szép napot
2024.02.20. 11:06:21
  Tisztelt Dr. Úr!
Ezekkel a tünetekkel (pattanások, erős szőrösödés , hajhullás, szorongás, alacsony libidó, ingerlékenység, erős szívdobogásérzés, fejfájás, hőhullámok) először érdemes lenne elmenni egy nőgyógyász endokrinológushoz vagy ezen segíthet a fogamzásgátló tabletta?  
Vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.20. 10:45:39
  Hüvelyen keresztül történő méh eltávolítás, és mellső/hátsó hüvely plasztika után vagyok 12 nappal. Már a kórházban elkezdődött a hátamon viszkető kiütések megjelenése, ami nap mint nap fokozódik. 10 darabos Heparin injekciót kaptam, amit itthon magamnak adok be. Eddig 7 darabot beadtam, már csak 3 van hátra, de ezek a viszkető kiütések már egyre nehezebben viselhetők el. Ma reggel az orrom is vérzett. Feltételezem, hogy ezek a tünetek a Heparintól vannak. Nagy bajt csinálok, ha a maradék 3 injekciót nem adom be magamnak? A másik kérdésem, hogy meddig várható, hogy vérsavós váladék képződik? Egyébként 87. évemben vagyok.  
Javasolt végig használni.
Műtét után 4 hétug lehetnek kisebb vérzéses panaszok.
Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.20. 09:58:34
  Tisztelt Doktor úr!

30 éves vagyok, 4 éve szültem császármetszéssel, aminek eredményeképp niche-em lett (elhúzódó barnázás volt a tünet).

Szeretnénk kistesót már egy jó ideje, az inszeminációs kezelések alatt a kezelőorvos látta a niche-emet, de azt mondta nem kell vele foglalkozni. Most új orvoshoz mentem, aki felhívta a niche veszélyességére a figyelmem, azt mondta, hogy megrepedhet a méhem egy következő terhesség alatt és mindenképp meg kell műteni, illetve szekunder meddőséget is okozhat.

Valóban mindenképp indokolt műteni a niche-t következő terhesség előtt, illetve tényleg lehet ez az oka az egyébként mással nem magyarázható teherbeesési nehézségemnek?

Köszönettel  
Elképzelhető.
De legtöbb esetben nem Igényel műtéti beavatkozást.
Szép napot
2024.02.20. 09:53:48
  Kedves Doktor úr!

Abban szeretnek segítséget kérni, mert nem kapok rá magyarázatot. 36 éves vagyok, 2 gyermekem van, mindkettő császármetszéssel született. Mégis a szemérem ajkam elvesztette feszességét, meglazult. Teljesen kitagultam. Voltam 3 alkalommal lézeres intim kezelésen is, de semmi változás. Sajnos a páromnak idegen érzete van ha velem van.
Kérdésem: mitől változtatott meg és mit tehetnék ellene?
Köszönöm szépen a válaszát  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.20. 09:46:39
  Tisztelt Doktor úr!

5hetes terhes vagyok sajnos elég csúnyán megfaztam folyik az orrom köhögök elég sokat több gyógynövényes dolgot is szedek de sajnos nincs javulas az lenne a kérdesem semmifele antibiotikumot nem szedhetek igy?  
Használhat antibiotikumomot.
Penicillin az elsőként választandó.
Szép napot
2024.02.20. 09:42:45
  Tiszteletem!Az lenne a kérdésem,hogy az előző menszeszem után már másnap a szeméremajak környékén viszkető érzésem volt +vizelet ürítésnél olykor csípő érzés.De semmi folyás...no szagok...semmi túrós cucc...csak ez a 2tünet. Jódos hüvelyöblïtést végeztem... de most újra megjőtt.23napra (belefér,de átlagosan nálam betartja a 27-28napot) a kellemetlen tüneteket olykor most is észlelem... Kérdésem az lenne milyen csodaszerrel tudnám helyreállítani?! Október végén voltam rákszűrésen.s előtte is megvicceltek ezek a tünetek (szeptemberi menszeszem után) akkor is hüvelyöblïtéssel kezeltem. S mire eljutottam a dokihoz Ő nem látott semmit.
Előfordulhat hogy csak ph probléma?!
Segítségét előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 09:14:22
  Tisztelt Dr. Úr!
21 éves vagyok és azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 02.18-án volt az ovulációm.
Előtte való nap kissé barnás folyast észleltem, viszont ovuláció napján pecsételő vérzést észleltem, ami látszódott a fehérneműn és a WC papíron is. Ez a barna folyás még mindig észlelem (02.20). Lehet ok az aggodalomra, vagy ez csak az ovulaciótól van. Nagyon meg vagyok ijedve. Orvoshoz csak március 12.-én jutok el, sajnos nem tudtak hamarábbra időpontot adni.
Köszönöm ha válaszol.
Tisztelettel: Diána  
Valószínűleg csak az ovuláció okozza.
Szép napot
2024.02.20. 09:13:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Cytológia eredményem a következő lett: technikai probléma: zavaró mértékű lob; nem neoplasticus sejteltérések: keratotikus eltérések; reaktív sejteltérések: gyulladás; kóros neoplasticus hámelváltozások: atyp. mirigyhams., inkább neopl. mirigyhámsejtek nos - AGC-FN. HPV tipizálás negatív, ultrahangon nem látszik semmilyen eltérés. Orvosom Gynoflor hüvelytabletta használatát javasolta, valamint 3 hónap múlva a cytologia ismétlését. 11 évig szedtem fogamzásgátló tablettát, most hagytam abba a szedését. Okozhatta ez a hosszantartó szedés ezt az eltérést/van rá esély, hogy a gyógyszer abbahagyását követően ez a mirigyhámsejt-változás eltűnik? Az interneten olvasva azt találtam, hogy másokat ilyen eredménnyel azonnal szövettanra küldtek. Ön szerint érdemes várni 3 hónapot, vagy keressek fel egy másik orvost? Válaszát előre is köszönöm!  
Egyetértek kezelőorvosával.
Nyugodtan kövesse tanácsait.
Szép napot
2024.02.20. 08:30:08
  Kedves Doktor Úr!
A menta tea és a búzacsira kapszula csökkenti a fogamzásgátló tabletta hatékonyságát?
Válaszát előre is köszönöm  
Nem.
Szép napot
2024.02.20. 07:57:21
  Üdvözlöm Doktor Úr!

34 éves vagyok és kb. 13 éve fogamzásgátlót Szedek. Hollandiába költözés miatt váltanom kellett fogamzásgátló tablettát mert itt ugyanolyan mint Magyarországon nem lehet kapni.

Tavaly augusztusban kezdtem el szedni a Qlaira nevű fogamzásgátló tablettát.
Úgy tűnik mára beállt 28 napra jön meg a menstruációm viszont szinte semmi vér nincs, kb. 5napig tart és inkább barna folyás van.
A kérdésem az lenne hogy ez mennyire normális?
A fogamzásgátló miatt ennyire megszűnik a menstruáció?
Egyébként mellébeszélés és a különböző menstruációs tünetek mind megvannak.

Köszönöm szépen!
Várom a válaszát!  
Nem számít kórosnak.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.02.20. 07:50:25
  Tisztelt Dr. úr! Feleségemmel második gyerekünket szeretnénk. Az első harmadik próbálkozásra összejött, most túlvagyunk a harmadikon, még eredménytelenül, de hogy a környezetünkben most várandós mindenkit, eléggé megviseli pszihésen a feleségemet. Az utolsó menstruációja késett egy hetet, de a késés szerint kell akkor ugye számolnunk az ovuláció napját is ugye? Ez most március elseje lenne. Kérdésünk hogy a spermák beérése szempontjából is várjunk egészen addíg a közösüléssel, vagy milyen rendszerességgel próbálkozzunk. Amit olvasni lehet hogy 2-3 nap alatt érik be a sperma az alatt az értendő, hogy ha minden harmadik nap próbálkozunk, akkor esélyesebb?  
Egy éven keresztül nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Bármikor sikerülhet, de valóban a ciklus közepén van erre a legjobb esély.
Szép napot
2024.02.20. 03:09:06
  Jó estét Doktor Úr!
Égető viszketés érzek a hüvelyemnél és szeméremajaknàl. Elég a canesten krém?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Fluconer, gynoxin krém külsőleg és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.20. 02:00:43
  Tisztelt doktorúr! Azt szeretném öntől kérdezni, hogy a bakteriális fertőzés kihat a teherbeesés esélyére?  
Kihathat.
Szép napot
2024.02.20. 00:25:30
  Jó napot kérdésem lenne van egy lassan 2 éves kisfia de a születése rá 1 hónapja nincs vérzésem de hozzá teszem igen inteziven szoptatok még és nincs vérzésem az baj e ? És másik kérdésem h így terhes lehetek e ? Előre is köszönöm a választ!  
Szoptatási időszak alatt nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Viszont a szoptatás nem nyújt védelmet a nem kívánt terhesség ellen.
Szép napot
2024.02.19. 23:26:51
  Tisztelt Dr. Úr,
Lézeres beavatkozással eltávolítottak az aranyeremet 1,5 hónapja . Kérdésem az lenne , ha már panasz mentes vagyok mikor kezdhetünk próbálkozni baba tervezéssel ? Köszönöm  
Már próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.02.19. 23:07:25
  Üdvözlöm! Szex után 3-4 órával kezdődő alhasi fájdalom mitől lehet? Most szexeltem harmadjára életemben, mostmár nem annyira finomkodott a barátom.. lehet ezzel összefüggésben? Mi más miatt lehet ilyen? Köszönöm  
Igen, lehet összefüggés.
Valószínűleg csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.19. 21:09:56
  Tisztelt Doktor Úr!
49 èves 3*szült nő vagyok.Tavaly júniusban voltam rákszűrèsen,P2- és lett az eredmény,de gyulladásos sejteket találtak benne.Azt kérték, hogy ismételjük meg fèl èv múlva.Hüvelyi ultrahangom negatív lett. Ma voltam rákszűrèsen,de a hüvelyi uh- N egy 42*37 mm-es intram,urális myomagöböt találtak. A vizsgáló orvos szerint, nem kell csinálni semmit. Èn kicsit aggódom, hogy nyáron,nem volt semmi, most pedig 4 cm- es ... Valóban ártalmatlan ès nem igényel beavatkozást? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel Krisztina  
Panaszmentesség esetén valóban nem igényel feltétlenül teendőt.
Szép napot
2024.02.19. 20:55:48
  Tisztelt Doktor Úr !
Szeptember elejèn volt egy vetèlèsem ahol sajnos a megbastagodott mèhfal miatt küretre volt szüksèg... November óta probalkozunk a fèrjemmel de nem jön a baba. Betalok tablettat kell szedjek .. magas pulzus ès emeljedett vèrnyomas miatt .. az lenne a kèrdèsem hogy ez befolyásolhatja e a fogantatást? Illetve most ebben a honapban mèg ki akarom probálni az ovulácios teszteket hogy akkor van e . Vagy egyaltalan van e ovulacio.... Ha ezügyben minden rendben lesz ès tovabbra sem sikerül. Mikor èrdemes ezzel orvoshoz fordulni ès hol kezdjem? 3 gyermekem van . Köszönöm  
Nem befolyásolja döntően.
Egy éven át nyugodtan próbálkozhatnak spontán
Szép napot
2024.02.19. 20:26:54
  Kedves Doktor Úr!
visszatérő ureaplasma fertőzésem van, negatív teszt után is vannak fennmaradó tünetek. létezik hogy a labóratóriumi vizsgálat nem megbízható??? tanácstalan vagyok. létezik hogy a külső szeméremtesten és végbél tájékán marad gombás, vagy bakteriáliás fertőzés, úgy, hogy a hüvelykenetből vett minta negatív?
nagyon köszönöm az idejét!  
Elképzelhető.
Az említett területekről is levehető a minta.
Szép napot
2024.02.19. 20:16:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Ha használunk óvszert és van felhelyezve rézgyöngy spirál is, valamint nem élvezett el a párom és nem lyukadt ki az óvsuer így nem állhat fent terhesség? Valamint ovulációkor előfordulhat a hasam aljánál fájdalom és bővebb folyás?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.19. 19:54:38
  Tisztelt Doktor úr.
47 éves leszek és ugynézki hogy kezdődő menopauza tüneteim vannak hőhullám ,alvás zavar , izzadás és vérzés zavar.
Egy ideje olyan problémám van hogy lepedékes nyelv és égő érzés a számban .
Úgy érzem hogy a nyelvemen és a torkomban az izlelőbimbok néha érzékenyek és megduzzadnak
Orvosnál voltam de semmit nem találtak .
Ön szerint ezek is lehetnek a menopauza miatt?
Előre is köszönöm a választ.  
Igen.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.02.19. 19:12:24
  Kedves Doktor Úr! Szűz lány esetében hány aktusig “normális” mire megszokja a dolgokat és nincs még orgazmusa? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a gumi szakadást a férfi tudja érezni közben? Ha egy óvszer szakad, az nagyon szakad és látható/érezhető, vagy mikro lyukak is lehetnek? Hogy lehet erre figyelni? Köszönöm  
Általában pár aktus alatt hozzászokik a szervezet, de ez mindenkinél egyénileg változó.
Sokan aktus után feltöltik vízzel az óvszert, így látható a kisebb sérülés is.
Szép napot
2024.02.19. 19:12:17
  Tisztelt Dóktor úr szabad úgy szeretkezni a párommal hogy szedem a fogamzás gátlót de menstruálok?  
Menzesz alatt érdemes kerülni az együttlétet.
Szép napot
2024.02.19. 18:50:45
  Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy volt egy myoma műtétem 5 évvel ezelőtt. És most a doktor úr azt mondta, hogy kockázat is fel merülhet... Meg hagyjam e babát vagy sem?!  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot.
Szép napot
2024.02.19. 18:50:21
  Kedves Dokor úr!
A terhesség 6. Heten járok, bevettem fejfájásra egy algoflex rapid 400at. Utana olvastam sajnos hogy nem szabad. Nagy a baj?
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.19. 18:06:53
  Ha anyukám nem tudja hogy már nem vagyok szűz, de eléggé fájnak a petefeszkeim és már nőgyógyászhoz is megyek és rákszűrèst szeretnèk csináltatni.. meg fogja tudni anyukám?  
Valószínűleg igen.
Szép napot
2024.02.19. 17:21:11
  Tisztelt Doktor Úr!3hete kezdtem el fogamzásgàtlót szedni a menzesz első napján kezdtem el de azóta is pecsételek hol jobban hol kevésbé.Ez normális?A következő levélnèl be áll már vagy hagyjam abba?Köszönöm  
Az első 3 hónapban nem számít kórosnak.
Ez a hozzászokási időszak

Szép napot
2024.02.19. 16:40:06
  Tisztelt Doktor úr 13 hetes kismama vagyok ++ genny van a vizeletemben folyamatosan szedtem már rá antibiotikumot nem hasznalt
Tözegáfonya kapszulát,és teát iszom de nem használ Terhessgondozason Doktor úr nem mondott semmit Aggódom a kisbabam miatt  
Nincs ok aggodalomra.
3gr uryalor segíthet.
Szép napot
2024.02.19. 15:56:08
  Üdvözlöm!

Lombik előtt állunk, viszont a vizsgálatok során a hüvelyváladék tenyésztésben Escherichia Coli baktérium jelenléte van, kaptam rá Augmentin duo tablettát ( 7 napos kúra), amit be is szedegettem, ezután mentem vissza kontrollra, de a tenyésztésben még mindig jelen van a kórokozó.
Tanácstalan a nőgyógyászom is, ez miatt nem indíthatják a lombikot, már minden hitem elvesztettem, pedig annyira figyelek már mindenre, tusolás, a WC-t is minden használat előtt fertőtlenítem, idegen helyen nem járok mosdóba.
Esetleg valami tanácsa lenne-e milyen gyógyszer használhatna?

Köszönöm válaszát!  
E coli a normál hüvelyflóra részét képezi.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.19. 15:45:55
  Tisztelt Doktor Úr!

Naponta 3x2 szem Utrogestan kúpot kell használnom terhesség közben jelentkező barna folyás miatt. 7+5.napon vagyok ma. Sajnos a hüvelyemet irritálja, viszket tőle. Kérdésem, hogy lehet ezt a kúpot végbélben is használni?  
Használjon helyette progeszteron exeltis 200 mg 3x1 szájon át.
Szép napot
2024.02.19. 15:22:56
  Tisztelt Doktor Úr!
A nevem Anita.
Szeretném megkérdezni hogy mitől lehet hogy minden nap megvan a periódus?
Január 12-ke óta van meg minden nap.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.19. 15:12:41
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence,

Olvastam korábbi válaszában, hogy hüvelykúp alkalmazása menstruáció alatt ellenjavallt. A oerdesem az lenne, hogy hamarosan menstruálok, ebben az esetben a nystatin hüvelykúpot elkezdjem használni, menstruáció alatt szakítsam meg, majd folytassam, vagy a menstruáció után kezdjem használni.

Nagyon köszönöm!  
Menzesz után érdemes elkezdeni.
Szép napot
2024.02.19. 15:05:37
  Kedves Doktor Úr!

A várandósság 17. hetében vagyok, mennyire normális a görcsölés? Esetleg "csak" azért vannak egyszer-egyszer görcsölősebb napok, mert nő a méh, nyúlnak a szalagok? A görcsök menstruációs görcsnél gyengébbek.

Nem tudom befolyásol-e valamit, hogy a menstruációm első pár napja erősebb göröcsölésekkel járt.

Illetve a másik kérdésem, hogy nagyjából a várandósság 2.hónapjától küzök a gombás fertőzéssel, időnként elmúlik majd visszajön. Canesten krémet használok időszakosan, viszont nem szeretnék túlzásba esni,nehogy az egészséges PH-m felboruljon. Nem jár égéssel,viszketéssel. Érdemes valami krémet használnom a Canesten helyett? A babára/szülésre ez lehet bármilyen hatással?

Válaszait előre is köszönöm.  
3x1 magnézium segíthet.
Gynophilus restore segíthet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.19. 14:35:00
  Üdvözlöm Doktor Úr! Nemrég veszítettem el a szüzességemet, óvszerrel védekeztünk. Szeretném kérdezni, hogy melyik a legbiztonságosabb védekezés ön szerint. Mennyire biztonságos a gumi, szakadás stb szempontból, mire kell figyelni. Anyukámnak volt egy tüdőembóliája, emiatt nem annyira szeretnék gyógyszert szedni, bár a leiden tesztem negatív. Ön mit javasol? 22 éves vagyok, esetleg spirált vagy hasonlót? Naptár módszer alapján kevésbé termékeny napokon mennyire kockázatos a megszakítás + hüvelykrém módszer? Köszönöm  
Gumi óvszer a legjobb.
Szép napot
2024.02.19. 13:51:13
  Tisztelt Doktor Úr.!
Kb 2hetig terheségre való jeleim voltam(mint pl hányinger,alhasi görcsök,hasmenés,mellfájás és duzzanat) pár napja csináltam egy terhességi tesztet és pozitív lett azután csináltam még kettőt másnap és azok is,de viszont mind a három teszten csak halványan.A mai nap pedig megjött a menstruációm.Van okom a félnivalóra,ez lehetet egy spontán vettélés is.?! Válaszát előre is köszönöm.!  
Biokémiai terhességre utalhat.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.02.19. 13:16:37
  Kedves Doktor úr!

Baba projekt vagyunk a férjemmel, viszont a talpamon lett pár db szemölcs kaptam rá verrumal ecsetelőt hogy be folyásolja így teherbe esèst?
Azt olvastam nem alkalmazható ha terhes vagy szoptat! De ha közbe rajta vagyunk és használom van rá esély a teherbe eséshez ?!
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.19. 11:38:08
  Tisztelt Doktor Úr!
Rendszertelen, pecsételő vérzéses ciklusra hormon labor után Progresterone Exeltis 200 mg-t írt fel az orvosom.
Azt mondta,hogy a pecsételő vérzést számoljuk az első napnak, teljen el 14 nap és szedjem 14 napig, majd megint teljen el 14 nap és újra kezdjem szedni. Kérdésem, hogy míg szedem meg fog jönni a menstruációm? Vagy ha abbahagyom akkor fog megjönni?
Válaszát köszönöm.  
Meg fog jönni a menzesz a kezelések között.
Szép napot
2024.02.19. 10:36:59
  Jónapot kívánok! Az én kérdésem az lenne hogy egy abortusz hogyan zajlik?  
Egynapos sebészeti beavatkozás.
Kb 15 perces műtét, altatásban végezve.
Labor vizsgálat szükséges előtte.
Szép napot
2024.02.19. 08:53:40
  Jó napot! Cyclogest 400 mg hüvelykúpot kell használnom a terhességem 12. hetéig. A betegtájékoztatóban nagyon kevés információ van.
Míg használom a kúpot szeretkezhetünk védekezés nélkül?  
Igen.
Szép napot
2024.02.19. 06:14:48
  Tisztelt doktor Úr! Visszatérő bakteriális vaginozis és gomba kezelesre szeretnék tanácsot kérni , hatásos gyógymódra szeretnék érdeklődni , legutóbb Dalacin huvelykrem és utánna Gynofkor th volt , régóta küzdök ezzel !  
Macmiror komplex es Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.19. 02:12:47
  Kedves doktor úr a barátnőmnek 2 éve ki vették a pajzsmirigyet mind a 2tőt a gyógyszereket kető éve nem bírják be állítani mikor 100 mili gramosat adnak neki atol rosszul van lélegzési és látás problémák stb ha 80 mili gramosat kap az gyenge azt mongya az orvos jód hiány stb mit tehetűnk kérem ha tud segitsen  
Endokrinológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.02.18. 23:18:24
  Tiszteletem Dr Úr!43 éves vagyok Anett a nevem.Van 3 gyermekem a kisebbik 2,5 éves múlt.Olyan kérdésem lenne hogy szokatlan módon Januárba nem menstruáltam előtte December 17 ién volt. Február 1 én jött meg valami vérzés de nem sokáig 3 napig. Derekam főleg jobbrol nagyon fáj kisugárzik vesém felé érzem,viszont Február 17 én ismét jött valami barna pecsét a bugyin majd vizeletkor barnás kevés vér ürül.Nem védekeztünk megszakìtásos módon sőt januárban lehetséges hogy megesett kis baleset.Vettem tesztet nem is egyet,úgy gondoltam pecsétszerű vérzés ,kimaradás hogy terhesség lehetséges,mert ezmellett èmelygek is sokszor !Teszt negatìv.!Kérdezem önt mi lehet a baj meg hogy terhesség ettől lehetséges e hogy negatìv a teszt?Válaszát előre is köszönöm!  
Perimenopauza előjele lehet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.18. 22:54:01
  Jó napot!

Decemberben volt nyitott hasi epekő műtétem,sajnos a laparoszkopia nem volt lehetséges. Szeretnénk 2. gyereket vállalni és az lenne a kérdésem, hogy műtét után 3-4 hónappal lehet-e már próbálkozni.
Köszönöm  
Lehet.
Érdemes várni egy hónapot.
Szép napot
2024.02.18. 22:49:26
  Jó estét, Doktor Úr! Létezik olyan, hogy amikor a nő elveszti szüzességét, ugyanezen alkalommal teherbe is esik??? Ugyanis a 70 éves anyám még mindig állítja, hogy ő bizony szűzen ment férjhez, a nászéjszakán elveszítette szüzességét ÉS ez alkalommal teherbe is esett. Türelemmel várom válaszát!  
Lehetséges.
Szép napot
2024.02.18. 22:45:31
  Kedves Doktor Úr!

Azzal kapcsolatban érdeklődöm, hogy ha a Fluomizin hüvelytabletta használatakor együtt voltam a párommal védekezés nélkül, akkor a spermiumok által a méhembe, petevezetékbe is feljuthatott a gyógyszer?
Okozhat ez valamilyen problémát?

Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!  
Kezelés alatt érdemes kerülni az együttlétet.
Szép napot
2024.02.18. 22:05:23
  Szép estét Doktor Úr.
Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a nőgyógyászom ajánlotta a DelfaGyn hüvely gél használatát. El is kezdtem használni, de a párommal élhetünk nemi életet gumival?
Köszönöm válaszát.
Szép napot/estét.  
Élhetnek.
Szép napot
2024.02.18. 18:03:08
  Tisztelt dr. úr! 70 éves vagyok, 24 éve kívan véve a méhem, vizelettartási problémám van, nincs mihez varrni a hójagot, mire számíthatok? A félelem eluralkodik rajtam, van e megoldás?  
Mayer gyűrű segithet.
Szép napot
2024.02.18. 17:20:55
  Tisztelt Doktor úr! Az lehetséges, hogy a menstruációm előtt illetve utána egy héttel jobban érződik a spirál jelzőszála, és a menstruáció utáni kb 2. héttől kevésbé?  
Igen.
Szép napot
2024.02.18. 17:07:55
  Jó napot!
Ovulációm idején baleset történt és így sajnos nem volt megfelelő a védekezés. 12 órán belül bevettem egy escapelle tablettát, de mégis tartok tőle, hogy az nem lesz hatásos. Az lenne így a kérdésem, hogy a ciklusom időpontja befolyásolja e a gyógyszer hatékonyságát, van e esély arra, hogy terhes legyek?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.18. 17:05:54
  Jó napot Kívánok!
22 éves nő vagyok, van egy 1 éves kisfiam, a szülés utàn sajnos kaptam trombózist és embóliát ( természetes úton szültem).
Eliquis-t szedek, így a fogamzásgátló tablettát nem szedhetem a trombózis hajlam miatt. A kérdésem az lenne, hogy a Depo Provera injekció alkalmazható-e e gyógyszer mellett ?
Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!  
Semmiképp.
Gumi óvszer javasolt.
Szép napot
2024.02.18. 16:11:54
  Kedves Doktor Úr!
Két hete hormonmentes spirált helyeztek fel,azóta barna folyásom van,hol több hol kevesebb. Tudom,hogy ez normális,de most kisebb mennyiségű piros vér is jelentkezett.Kicsit kellemetlen érzés társul hozzá, fájdalomnak nem nevezném, inkább olyan,mintha a menstruációm akarna megjönni. Ez jelezhet-e problémát? Illetve van-e valami gyógyszer,ami segíthet? (pl.: premens?)  
Nyugodtan legyen még türelemmel.
Nincs szükség Premensre sem.
Szép napot
2024.02.18. 15:58:18
  Jó Napot Doktorúr!
HPV ambulanciára van időpontom. Ott szoktak vizsgálni? A nőgyógyászom küldött műtéti időpont egyeztetésre.  
Igen.
Szép napot
2024.02.18. 15:27:58
  Kedves Doktor Úr!
Egy hónapja volt missed ab műtétem.
Szellentés és székelés előtt görcsöt érzek a méhemben, ami aztan azonnal elmúlik, ha a fenti dolgok kijöttek. Ez bajt jelenthet?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.18. 14:10:51
  Tisztelt Doktor Úr! Szeretném kérni szíves tájékoztatását. 4 hete nem múlik el a vérzésem, az első 2 hétben szinte alig, a harmadik héttől jobban véreztem. Kb. tavaly tavasszal kezdtem el a barátcserje, majd augusztusban a Japonica kapszulát szedni napi egyszer. Utóbbi miatt (?) kimaradt a szeptemberi és októberi (ekkor minden második, harmadik nap vettem magamhoz), majd a december végi menstruációm (ekkor már teljesen elhagytam a kapszulát). Jelenleg az Exacyl tablettából a 3. szemet vettem be (2. nap, többet nem tudok a mellékhatások miatt, maradok a napi 1x-nél), a Norcolutot laktóz allergia, lábdagadás miatt nem tudom szedni. A vérzés csökkent. Mit lehet ilyen esetben tenni? Várom szíves visszajelzését. Tisztelettel és köszönettel: T.  
Nőgyógyászati vizsgálat és hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.02.18. 13:49:56
  Kedves Dr úr az lenne a kérdésem hogy ovuláció után 5 nappal krémes ragadós folyásom van ennek mi lehet az oka lehet beágyazodás?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.02.18. 13:37:47
  Tisztelt Doktor Úr!
43 éves vagyok, hormonos spirál került felhelyezésre az elhúzódó és sok vérzés miatt 5 hónapja. A vérzésen csökkentett,de 2 hónapja a menzesz előtt pár napig nagyon fájnak a melleim. Ez lehet a spirál mellékhatása, vagy a változókor jele? Mammográfián most voltam, nincs probléma. Illetve sok esetben olvasom a premens használatát,milyen esetekben érdemes szedni? Köszönöm!  
Lehet a spirál mellékhatása.
Általában csak átmeneti.
Premens akár ezen is segíthet.
Szép napot
2024.02.18. 12:58:08
  Kedves Doktor Úr!
Spontán vetélés után mennyi ideig normális a vérzés? Kb 1 hétre elállt majd mintha menstruáció lenne újra indult ekkor elkezdtem közben szedni a Premens nevű tablettát ami barátcserjét tartalmaz és azóta mint ha felerősítette volna mert még mindig tart lassan 3 hete a vérzésem, nem erősen de van még. Doktornál voltam vetélést követően többször is, feljesen kiürült minden és ténylegesen menstriuáció lehetett akkor, rákszűrésem negatív, kell e aggódnom.  
Nincs ok aggodalomra.
Műtét után kb 4-6 hétig lehetnek hasonló panaszok.
Szép napot
2024.02.18. 11:12:09
  Tisztelt Dr Ur. Menstruacio utan mindig eros gel allagu ragacsos valadek tavozik belolem egy hetig. Ez altalaban atlatszo vagy picit feher. Most viszont nagyon eros nedves sarga folyasom van mar 2 hete. Nem viszketek picit erosebb a szaga. Olyan sok hogy a tisztasagi betet atazik tole. Mitol lehet ez. 39 eves vagyok menszeszem rendszeres. Nincs gyermekem  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Addig is Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.18. 06:02:44
  T. Doktor Úr!
Citologiám :NEGATÍV, Kóros neoplasztikus hámelváltozás nem azonosítható.
De két szó oda van írva utánna:Kolpitis, Gardnerella.

Terápia :Ismétlés szükség szerint.
Vélemény:nincs írva.
Nincs odairva, hogy jelentkezzek újra a nógyógyászomnál..  
Gynophilus restore segíthet.
Másra nincs szükség. Szép napot
2024.02.18. 02:20:41
  Jó napot!
A kérdésem a következő lenne.A császáros hasam időnként bele-bele nyilall.(Op Másfél éve)Tegnap este is úgy elkezdett fájni a bal oldalon hogy fel kellett húznom a lábaimat és úgy tudtam csak elaludni.
Ez normálisnak tekinthető? Előre is köszönöm válaszát !  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.17. 23:45:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Változókorban a hüvelyflóra egyensúlyának felbomlása miatt előforduló bakteriális fertőzésre is antibiotikum kúra a (kúp,krém)a megoldás?Ilyen esetben ismételten sérül a hüvelyflóra. Hogyan állítható vissza az egyensúly. Gynoflor elegendő?  
Nem szükséges antibiotikumom kezelés.
Gynoflor is segíthet.
Szép napot
2024.02.17. 20:51:24
  Jó estét az mitől lehet hogy a hüvelyem begörcsől és 2masodpercig tart de fájdalmas és kb havonta egyszer van ilyen  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.17. 20:48:25
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy ève küszködöm az elhúzódó menstruáció miatt. Egy hónapba kètszer is megjött 8-10napokra.4 fajta fogamzásgátló tablettát próbáltam(azalia,tri regol,jangee,drovelis). Vèrzèsem miatt 4havonta járok nőgyógyászatra,hogy vègre csináljanak valamit. Soha nem látnak semmi problèmát. Most a legutóbbi mensim nem múlt el 14napig èlènk piros vèrzèsem volt,ezèrt a nőgyógyász utasìtására abbahagytam a fogamzásgátlót. Norcolutot ìrt fel 2dobozzal.2*1 szemet kell bevenni. A vèrzèsem ennek hatására sem múlt el. Mi lehet a problèma?  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Mióma vagy polip gyanúja felmerülhet.
Szép napot
2024.02.17. 20:36:48
  Jo estèt Dr ur nekem az lene a kerdèsem hogy rendesen menszeszeltem es az 5 ik napon nagyon barna jött tölem milehet a baj ?  
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.17. 19:59:28
  Kedves Doktor Úr!
Tegnapelőtt volt egy méhtest polip eltávolításom, műtéti leírásban ez áll: Fractionalt curettage, polypus eltávolítás.
58 éves vagyok, menzeszem több, mint 18 éve nincs. A tegnapi nap egyáltalán nem vérzett, ma estére csekély háztartási munka után elkezdett vérezgetni. Ez természetes még pár napig, úgy olvastam. Viszont első kérdésem az lenne, ez után a műtét után várható, hogy visszatér a menstruáció?? Lehet, hülye kérdés, de egyáltalán nem vagyok tisztában vele, és a műtétet végző orvos sem adott erről semmiféle információt, sajnos én meg elfelejtettem megkérdezni.
Valamint akár kisebb munkavégzés, esetleg kis idegeskedés esetén is patakokban ömlik rólam a víz. Ez pár éve kezdődött, a menzesz elmaradásakor csak kisebb hőhullámokat tapasztaltam, soha nem voltam izzadékony, de 3-4 éve kísért ez a rettenetes jelenség. Sajnos tény, hogy négy év alatt közel 30 kg-t híztam, nem tudom, ezeket a dolgokat, mint izzadás, hízás, befolyásolhatta-e a polip (nem tudom, mióta volt jelen a méhemben, másfél éve derült ki, hogy van) és várhatok-e változást most, hogy eltávolították?? Válaszát előre is köszönöm!  
A kis mennyiségű vérzés előfordulhat műtét után kb 4-6 hétig.
Izzadás, hízás miatt endokrinológiai konzultáció javasolt.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.02.17. 19:21:37
  Tisztelt Dr úr legyen már szíves segíteni december 19 edikén meg volt a menstuáciom 6napig és január 11-dikén voltam Fogamzás gátló inekcion nem volt meg azóta sem lehetek terhes ?
Ha az is vagyok lehet a babának valami baja tőle ?  
Injekció gyakran a menzeszt is elnyomja.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.17. 18:19:21
  Tisztelt doktor úr! 30 éves vagyok szeretném megkerdezni milyen gyógyszert javasolna mivel 2 hónapja nem mestruálok ! Még nem volt nemi kapcsolatom! Túlsúlyos is vagyok ez is oka lehet a vérzés kimaradásának?  
Premens segíthet.
Lehet a túlsúly is befolyással a menzeszre.
Szép napot
2024.02.17. 18:08:27
  Tilsztelt Doktor Úr!
16 éves lány vagyok, túlsúlyos, hormonzavarral küzdő szűz lány. Premenst és bromocriptint szedek napi 1-1, prolaktinszintem 900+ős ertekbenzvan. 1x voltam nőgyógyásznál, ott hasi ultrahangot engedtek( itt kaptam a gyógyszereket is), de nem esett szó arról amilyen kérdést most fel szeretnék tenni.. Anyukám tudja hogy maszturbálok, de azt nem hogyan. Elég tudatlan vagyok és inkább önhöz fordulnék. Van olyan mikor kicsit sokszor élvezek el ez olyan 5-6 alkalom egymás után, és az ujjaimat használom tehát semmi tárgy. Tiszta kézzel és próbálom óvni magam mindentől. A vérzés ilyenkor erős piros színű, de nem sokáig tart, max egy délután. Néha van hogy 1-2 nap..de nem értem miért, és tudtommal még megvan a szűzhártyám, mert nem volt szexuális kapcsolatom. Esetleg tudna valamit ajánlani hogy mitől lehet, vagy mit tegyek?  
Valószínűleg a szűzhártya is sérül ilyenkor.
Emiatt tapasztalhat vérzést.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.17. 17:24:18
  Tisztelt Doktor Úr!
25 éves vagyok és szűz. Azt hallottam, hogy meg kellene ejtenem az első vizsgálatot mert az hogy valaki szexuálisan nem aktív még lehet más baj. Ez esetben hüvelyi vagy hasi uh lesz? Tudom, hogy utóbbi nem ad olyan jó képet. Mi derülhet ki az előbbinél ami az utóbbinál nem? Illetve citológia mintavétel csak akkor kell ha már szexuálisan aktív vagyok? Mert az kimondottan a szexuális úton terjedő betegségeket szűri? Vagy az a hasi uh? Köszönöm a válaszát!  
Hasi ultrahang végezhető kizárólag szüzesség esetén.
Másra nincs szükség.
Szép napot
2024.02.17. 17:18:19
  Jó napot!
Méhtükrözés előtt lehet-e szexelni?
Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!  
Előtte 2 nappal már érdemes tartózkodni az együttléttől.
Szép napot
2024.02.17. 17:07:02
  Kedves Doktor Úr!

Hogyan és mennyi idő alatt állítható helyre a hüvelyflóra?
Elég, ha elhasználok egy doboz hüvelykapszula probiotikumot?
Az orvosom szerint fél évbe is beletelhet, mire helyreáll, igaz lehet, hogy ilyen sok idő?

Előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
1-2 hét alatt rendeződik általában.
Szép napot
2024.02.17. 16:41:05
  Tisztelt Doktor Úr!
Beütöttem véletlenül a mellemet. Másnapra sárgás/ zöldes lett,nem fájt. Kb 1 hét múlva vettem észre, hogy egy kitüremkedés lett ott és alatta van egy kis csomó. Ebből lehet nagy baj,komoly betegség?
Milyen vizsgálat várható,ha nőgyógyászhoz megyek? Köszönöm válaszát!  
Jegelés segíthet.
Hetek alatt fog teljesen felszívódni.
Szép napot
2024.02.17. 16:20:32
  Tisztelt Doktor Úr!

Stimuloton antidepresszánst szedek fel éve. 2023.12.01. ota nem jött meg a menstruaciom. 40 éves leszek márciusban. Ejszakakent enyhe hasfajasom van. Voltam orvosnál, aki felírt nekem egy provera nevű gyógyszert de felek bevenni. Ön szerint szedhetem a stimulon-ra?  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.02.17. 15:15:11
  Tisztelt Doktor úr !

A citológiai vizsgálatom eredménye ASC-US lett. Az orvosom DeflaGyn hüvelygél alkalmazását javasolta.
Kérdésem az lenne hogy 7napja volt utoljára meg a menszeszem és most 1 napja rózsaszínes folyást tapasztalok ez lehet a hüvelygéltől amit 4 napja kezdtem el használni?
Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2024.02.17. 15:01:38
  Tisztelt Doktor úr!

Általános, babatervezés előtti vérvételen 3,6 TSH értéket mértek (az elmúlt években is e körül mozgott). Ez határértéken belüli, így a háziorvos nem foglalkozott vele, azonban utánaolvasva ez nem ideális, magas érték teherbeeséshez. Szükséges ezzel foglalkozni, kezelni ön szerint? TB alapon van lehetőség a többi pajzsmirigy érték (ft3, ft4) laborvizsgálatára háziorvosi beutalóval?

Köszönettel,
Ágnes  
Endokrinológiai konzultáció javasolt.
Ft3, ft4 tb alapon is elérhető.
Szép napot
2024.02.17. 14:58:22
  Üdvözlöm! Rákszűrés eredményem "kóros hámelváltozások" , laphám atypusus sejtek, nem meghatarozható okból. HPV tipizálása javasolt. Mennyire kell félnem ettől az eredménytől? A diagnózis N8880 lett. Komoly bajt jelezhet vagy gyakori elvaltozás? Orvoshoz még nem tudtam elmenni, de mihamarabb felkeresem. Köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra.
Kontroll javasolt.
2024.02.17. 14:27:05
  Tisztelt Doktor Úr!
14+3 hetes várandós vagyok, második babámmal. Tegnap méhszájsebet állapított meg az orvosom, és nem engedélyezi a nemi életet. De semmilyen kezelést nem mondott a méhszájsebre. Eddig nem tudtam, hogy lenne, és éltünk rendszeres nemi életet, mindenféle gond nélkül. Ön mit gondol, meddig fog tartani ez a tilalom?
Köszönöm szépen!  
Pár hétig.
Szép napot
2024.02.17. 14:26:11
  Tisztelt Doktor úr!
Hamarosan petefészek stimulácioban, hormonkezelésben reszesülök es Leiden valamint MTHFR mutaciom van. Azt olvastam a hormonkezelés noveli a vérrögképződés veszélyét. Mikor szükséges ez ellen védekezni vérhigitó készítménnyel? Köszönöm  
Ezt kezelőorvosa fogja eldönteni.
Hematológiai konzultáció segíthet.
Szép napot
2024.02.17. 11:45:09
  Üdvözlöm!
Teherbe esni csak termékeny napokon lehet?  
Bármikor lehetséges.
Szép napot
2024.02.17. 11:13:25
  Kedves Doktor úr!
Vitaminszegényen étkezem. Arra gondoltam, hogy vitamin pótlásra C vitamint szeretnék szedni. Béres 1000 mg c vitamin csipkebogyó kivonattal termékre esett a választásom. Elég drága a készítmény. Bizonytalan vagyok a helyes választásban. Nekem pecsételő vérzésem van amire premenset szedek a 90 darabos verziót. Nagyon megvisel idegileg a helyzet, mert nekem sajnos nincs gyerekem, de szeretnék. A nagy baj az, hogy 44 éves vagyok. Genetikailag selejtnek érzem magam, mert ilyen szemetet kell, hogy egyek. A gyerekhiánytól vagyok kikészülve, egyébként kevésbé érdekelne a dolog. A lelki nyomás miatt előfordul, több szem gyógyszert (kettőt) is beveszek egy nap a premensből. Egyébként, most béke van, csak semmi felesleges vér, 10 napja ezt csinálja, tökéletesnek tűnik a ciklus, majd nemsokára kezdi a cirkuszt. Ne küldjön pszichológushoz, mert nem az fog nekem gyereket rajzolni, partnert, megélhetést, és nem ő fogja újra élővé rajzolni az imádott halott apámat. Bár rendkívül drágák a vitaminkészítmények, arra gondoltam, hogy egy három hónapos vitaminkúra a lelkemnek is jól esne. A vitaminhiány befolyásolhatja a vérzést, ahogy tudom. Egy okkal kevesebb legyen a problémára. Mivel nem értek a gyógyszerekhez, tekintve, hogy nagyon ritkán vagyok beteg, fogalmam sincs, hogy a nevezett készítmény jó lenne e nekem. KÉRDÉS: Béres csipkebogyó kivonatos 1000 mg c vitamin 90 db megfelelő lenne a köztes vérzéses környezetem mellé?  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2024.02.17. 10:31:32
  A nevem Anita. Szeretném megkérdezni hogy mi okozza a méhnyakrák szűrés vizsgálat tampon fertőzést? Az orvosom tegnap hívott hogy el kell mennem egy vizsgálatra hogy kizárják a tampon fertőzést.Ha van ilyen akkor mi történik utána?  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.17. 10:15:28
  Tisztelt Doktor Úr!

27 hetes várandós vagyok és sajnos viszket, fáj, ég odalent. Fehéres, néha kicsit sárgás folyásom van terhesség eleje óta. Eddig viszketés nem volt, de most sajnos előjött. Egyedül a Micovag plus használt nekem mindig terhesség előtt is. Használhatom terhesség alatt vagy veszélyes lehet?

Előre is köszönöm a választ!  
Használhatja nyugodtan.
Szép napot
2024.02.17. 10:09:30
  Tisztelt Doktor Úr!

27 hetes várandós vagyok. Mostanság viszketett a bőröm itt-ott, ezért úgy döntöttem, a biztonság kedvéért megnézetem az epesavat. Össz-epesavat néztek, ami 5.70 lett. Ez úgy láttam, épp a normális kategória felső határa. 6 felett már nem jó. A mértékegység umol/L. Ebéd után vettek tőlem vért, ahogy várandósoknál az ideális. Kellene aggódnom? Van ezzel teendő?

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.02.17. 09:29:47
  Jó napot kívánok 2 éve nem mestrualok 50 éves vagyok de elvagyok végleg kötve azt hiszem már én grimasz korban vagyok de ma még jött miatt tegyek  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.17. 09:29:00
  Tisztelt dr. Úr!

Mostani menszim 1 napig tartott, reggel nagyon fájt a hasam, de másnapra elmúlt, csak nagyon enyhe volt szinte semmi. Ma negativat teszteltem. Megijedtem mert nem tudom miért ilyen rövid? Általában 2-3 nap szokott lenni. Nem értem mi lehet a baj? Most menzesz előtti napokban használtam Gyno pevaryl kupot, nem tudom, ez volt e rá hatással? Köszönöm.  
Lehet hatással a menzeszre.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.17. 09:28:52
  Üdvözlöm Doktor Úr! Bakteriális fertőzésre kaptam KLION-t mind a 10 db-ot el kell használjam,viszont a férjemnek nem írtak fel semmit,többször is megkérdeztem,azt mondták nincs rá szükség.(neki nincsenek tünetei)
Tényleg nem indokolt ilyen esetben gyógyszer?  
Tényleg nem szükséges.
Szép napot
2024.02.17. 09:02:55
  Üdvözlöm doktor úr 62 éves vagyok 57 évesn elmaradt a mestruáció és az éjjel a mosdóban mentem és véres vizeletet észleltem mi a teendő köszönöm a válaszát  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.02.17. 08:23:53
  Jó napot. 3 hete közösűltünk a barátnőmmel, de viszont tegnap még jött neki a menstruációja és barna volt és közben rozsazsín is volt és már estére fül pirosra mint amilyen szokott lenni átváltott! Ugye nem terhes?????  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.02.17. 07:36:30
  Jó napot!
9 hete hogy világra hoztam a kislányom érdeklődöm hogy probléma e ha még nem jött meg a menzeszem ?
És par napja bugyborékol a hüvelyem mitől lehet? Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Panaszai átmenetiek.
Szép napot
2024.02.17. 07:05:50
  Jó napot a kérdésem az lenne hogy febr 8an tvt vel operáltak az normális h sűrűn járok pisilni és fajdigal a hasam alja?  
Igen.
4 hét múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.17. 05:12:31
  Jó napot. Kétes együttlét után 6 héttel végeztettem hiv és szifilisz tesztet. Negativak lettek. Viszont a tesztek előtt 3 héttel gombafertőzésre flucorner gyogyszert szedtem. Ez befolyásolhatja a teszt eredményét? Azt olvastam hogy antibiotikum befolyásolhatja a szifilisz tesztet.  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.17. 00:29:33
  Tisztelt doktor Úr! 3 hónapja szültem hüvelyi úton. A 6 hetes kontrollon rendben volt minden. Gatizomtornat kezdtem, de fura idegentest érzésem lett néha a hüvelyben. Több napja nem csinálom a tornát, így kevésbé érzem. Okozhatja az érzést hogy túlerőltetem vagy korai volt a torna?
Illetve
Lactofeel gélt kezdtem használni, mert sárgás folyásom lett (terhesség alatt ez a gél bevált), most viszont nagyon mar percekig. (Előtte házas életét is éltünk férjemmel. Vége felé kezdtem szárazabbnak érezni magam, de sikosito is lett használva. Így nem gondolnám, de igy okozhatott horzsolást talán? marhatja azt a lactofeel?)
Használjam tovább vagy inkább alljak le a kúraval?
Köszönöm a választ!  
Nyugodtan tornázhat.
Használjon inkább Gynophilust.
Nem tartalmaz tejsavat, így maró érzést sem okoz. Szép napot
2024.02.17. 00:24:55
  Jó estét
Mi lehet az oka hogy nem tudok teherbe esni
Lehet ez a súlyú miatt ... 18 éves vagyok 16 eves koromig vékony voltam 18 évesen kb.76 kg vagyok !!???  
Meddőségi kivizsgálás javasolt párjával együtt, amennyiben egy éve próbálkoznak sikertelenül.
Szép napot
2024.02.16. 23:27:17
  Szep jo estét 47 évves vagyok decenberben két szer lettem beteg.azuttán nem.mi lehet a gond.  
Perimenopauza előjele.
Természetes folyamat.
Szép napot
2024.02.16. 23:23:38
  Üdvözlöm. Spermicid kúp javaslat érdekel amitt végy nélkül is lehet kapni valamint Németországban is be tudok szerezni.  
Kérdezzen utána a helyi patikában.
Szép napot
2024.02.16. 23:04:41
  Tisztelt Doktor Úr!
A mai nap észre vettem hogy a folyásom színe sárgára változott miután megszáradt. Esetleg aggódnom kellene vagy ez normális?  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napt
2024.02.16. 22:53:21
  Tisztelt Dr. Úr!
Elszerettem volna tolni a menstruációm, így 4 nappal tovább szedtem a Dienille fogamzásgátló tablettát. Olyan kérdésem lenne, hogy szedjem tovább a megkezdett levelet és csak a 2. levél után tartsak 7 napos szünetet vagy most tartsak viszont akkor a következő havi ciklusom csak 17 napos lesz.
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.16. 21:50:17
  Doktor úr lenne egy olyan bajom hogy chlamydia fertőzès ütötte fel a fejèt ès az lenne a kérdésem hogy a betadin mennyire haszon ez ellen a fertőzès ellen?  
Nem elegendő kezelésként.
2x1 Doxyciklin javasolt 10 napig, párjának is .
Szép napot
2024.02.16. 21:39:05
  Kedves doktorur! Cytologia vizsgalaton jartam es a nogyogyaszom azt mondta minden rendben.

Mégis az ambulans lapon a kovetkezoket latom:
- K: ectopium
- Jobb oldali ovarium 22x34, benne apró tüszők
- Bal oldali ovarium 25x31, benne apró tüszők

Segitene kérem ezeket ertelmezni? Az apró tüszők azok ciszták, vagy Endometriozis, PCOS? Eddig soha nem volt cisztam. Nem kell kezelni? Miert nem mondott semmit az orvosom?

Koszonom elore is válaszát!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.16. 21:36:44
  Kedves Doktor Úr!
Cikatridina kúpot lehet e használni, ha abban baktérium ellenes hatóanyagok is vannak, ha laktobacilus hüvelytablettát is használok, mert a kenetvétel szerint hiányzik a teljes hüvelyi flóra. A kellemetlen külső belső fájdalom miatt gondoltam az is jót tenne. Illetve menyi kúra kell a laktobacilus állomány helyreállításához, eddig kettő 8 naposon vagyok túl, de még nem múlt el a szúró feszülő érzés. Köszönöm.  
Lehet akár hosszútávon is alkalmazni.
Szép napot
2024.02.16. 20:12:03
  Kedves Doktor úr! A nőgyógyász Lactinelle kapszulát írt elő 10 napon keresztül, de kb az 5 naptól menstruálni fogok. Ilyekor hagyjam félbe, vagy csak utána kezdjem el? Előre is köszönöm válaszát!  
Mindkét megoldás jó.
Szabadon választhat.
Szép napot
2024.02.16. 19:40:08
  Kedves Doktor Úr!

Bélbaktérium kolonizációt mutatott a tenyésztés, kaptam rá Fluomizin hüvelytablettát, viszont a Doktornő azt mondta, ebben az esetben a páromat nem kell kezelni, hiába nem szoktunk védekezni. Tényleg nem kell? Mi ennek az oka?

Előre is köszönöm segítségét!  
Nem szükséges.
Kezelés alatt, tartózkodjanak az együttléttől.
Szép napot
2024.02.16. 18:35:27
  Tisztelt Dr Úr !
3 éve HPV vírussal szenvedek ????
Végre van negatív rákszűrésem,de még mindig jelen van a szervezetemben.
Sajnos RA beteg is lettem,így elkeseredtem messze még a gyógyulás...
Van e esetleg valamilyen gyógyuláshoz vezető út?
Köszönöm válaszát.  
Deflagyn 3 hónapig használva segíthet.
Szép napot
2024.02.16. 18:33:27
  Kedves doktor úr.A kérdésem az lenne,hogy rendszeresen menstruáció mellett az orvosom korai menopauzát állapított meg.Nem a ciklus alatt lett el végezve a hormon panel sem.Ez így jól van,jó a diagnózis ilyenkor is?34 éves vagyok.Köszönöm.  
Abszurd állítás. Nincs ok aggodalomra.
Azt javaslom keressen másik szakembert.
Szép napot
2024.02.16. 15:31:04
  Üdvözlöm 2023 11 01 èletet adtam a 4 kisfiamnak egèsszèges szèp kisfiu februàr 02 àra kaptam idöpontot a 6 hetes kontrol vizsgàlatra .Elmentem esedèkes volt a mèhnyakràk szürès is ahol mondtàk hogy leveszik akkor ezèrt ne keljen visza menyek jó rendben megtörtènt .Ma 2023 02 16 ikán Az áll a levèlbe amit kaptam .Az önnèl elvègzett mèhnyakràk szürès eredmènye alapján fèl èv múlva ismètelt citologiai vizsgàlat javasolt .Ha lenne valami problèma azt irtàk volna köszönöm ha vàlaszol  
Konzultáció javasolt a pontos eredménnyel illetve esetleges kezeléssel kapcsolatban.
Szép napot
2024.02.16. 14:49:15
  Tisztelt Doktor Úr!
58 éves vagyok. Rákszűrésem negativ. Reactiv sejtelváltozásokkal járó gyulladás, atrophia van irva az értékelésen.
Szeretném kérdezni, hogy az ösztrogén pótlására mit tetszik ajánlani?
Köszönöm szépen a választ.  
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.02.16. 14:28:13
  Üdvözlöm doktorúr! 49 éves vagyok. Kb 70 napja nem jött meg a mensesem. Nincs panaszom tavaly mondták várható hogy elhagy a vérzés. Kell vizsgálat? 8 terheségi tesztett csináltam persze nem egy időben. Negativ volt mind. Mit tegyek? Évente járok szürésre. Valoszínű hogy terhes nem vagyok. A teszt kimutatta volna. Egyébként vedekeztünk. Nyugodt lehetek?  
Nincs ok aggodalomra, nincs szükség vizsgálatra.
Szép napot
2024.02.16. 14:03:23
  Tisztelt dr. Úr!
Szeretném kérdezni hogy hüvelyszárasságra / menopauze miatt /ovestinen kívül mit tud ajánlani.
Természetes megoldás érdekelne, a cikatridina hüvelykúp sajnos aloe vera tartalma miatt, szájon át allergiás vagyok rá. Nem merem használ!
Várom mielőbbi szíves válaszát!  
Santes segíthet.
Szép napot
2024.02.16. 13:47:09
  Tisztelt Doktor Úr,

5hetes terhes vagyok, február 22-én megyek az első UHra.
2 napja menstruációhoz hasonló görcseim vannak.
Ez normálisnak tekinthető?

Ez már a második várandósság, de nem emlékszem pontosan, hogy az elsőnél volt-e.

Köszönöm válaszát!  
Amennyiben enyhe rendszertelen, spontán oldódik hamar, nincs vele teendő.
nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.16. 13:07:55
  Tisztelt Doktor Úr!

21+2 hetes várandós vagyok 2. kisbabámmal, akire 4 és fél évet vártunk. Reggel pisilés után, enyhe világosbarnás elszínesződés volt a wc papiron, de azóta semmi ilyesmi. Baba mocorog, nem fáj semmim. Kisfiamtól elkaptam egy köhögős vírust, amitől elég erősen köhögök (nem tudom, hogy ez esetleg ér elpattanását okozhatja-e, ami miatt lehet ez az enyhe barna.)
Mit javasol milyen esetben menjek be a kórházba?
Előre is köszönöm!
Szép napot!  
Nincs ok aggodalomra, valószínűleg csak a köhögéssel járó erőlködés miatt.
Nem szükséges külön vizsgálat.
Mardajon otthon, gyógyuljon meg.
Magzatmozgást figyelje.
Szép napot
2024.02.16. 12:36:53
  Gynoflor vagy Gynophilus, esetleg Gynophilus restore kell a hüvelyflóra helyreállításához? (50 éves korúnál) Köszönöm, ha válaszol.  
Mindhárom segíthet.
Szabadon választhat.
Szép napot
2024.02.16. 12:22:31
  Jó napot Doktor Úr!
Féléve szültem, pár hónapig szoptatattam a kicsit. A problémám a mellemmel, hogy a melludvar körül 2 pattanásszerű piros dudor megjelent ami levedzik is és viszket. Mindkettő 3 cm nagyságú és erősen nagyobbodott.
Kérdésem az lenne, hogy mitől lehet ,orvoshoz forduljak- e.?
Köszönöm a válaszát!  
Nőgyógyászati és szoptatási tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.02.16. 12:19:26
  Kedves Doktor úr!
Mióta januárban felrakták a Levosert spirálom, most jött meg először.
2 napig csak kicsit sötétvörös, inkább barna mensesem volt, ma még élénk piros lett, de ugyanúgy kicsi.
Kell aggódni az élénk pirostól,vagy belefér?
Köszönöm a válaszát!  
Belefér.
1 hónap múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.16. 12:01:34
  Tisztelt Doktor úr!

2023.novemberben voltam az éves rákszűrésen, decemberben érkezett meg az eredmény Asc-us eredménnyel. Januárban bejelentkeztem magánorvoshoz, ahol levették a kenetet illetve hpv tipizálás is megtörtént. A doktornő papilocare gélt illetve isoprisone gyógyszert írt fel. Amit a mai napig alkalmazok. A hpv tipizálás negatív lett viszont a januári rákszűrés ismét ugyanazt az eredményt adta ki. Szeretnék érdeklődni, hogy mi okozhat még Ascus-us eredményt ha a hpv negatív lett. A doktornő javaslata az immunerősítés illetve 3 hónap múlva újabb rákszűrés. Mit tehetek még annak érdekében, hogy negatív legyen a következő rákszűrés eredményem. Előre is köszönöm  
Gardasil 9 védőoltás felvétele javasolt.
Egyebekben kövesse nyugodtan kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.16. 10:39:08
  Kedves Dr úr! 2 hete folyamatosan menstruációm van és nagyon sok
Már szédülök és gyenge vagyok! Miért van ez?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.16. 09:38:42
  Kedves Doktor Úr!

Van-e bármi különbség a Ladeering és a Nuvaring között? Lehet-e Nuvaring után azonnal Ladeeringre váltani (1 hetes gyűrűmentes időszak után) ?
Köszönöm  
Nyugodtan válthat. Nincs nagy különbség a két készítmény között.
Szép napot
2024.02.16. 08:57:43
  Kedves doktor úr

Menszesz előtti pár napban nögyógyásznál jártam, kúpot irt fel, amit el is kezdtem de utánna megjött igy abbahagytam, 1db kúp maradt. Kérdésem az az hogy a kúp befolyásolhatja e a menszesz hosszát? Most rövidebb volt. Köszönöm szép napot.  
Igen befolyásolhatja átmenetileg.
Szép napot
2024.02.16. 08:20:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Tegnap voltam nőgyógyásznál mivel nem jött meg a menstruációm ebben a hónapban.
A jobb oldali petefészkemnél talált egy 3 cm-es cisztát. Norcolut tablettát írt fel nekem. Viszont ma reggelre megjött a menstruációm.
Kérdésem az lenne, hogy így is kezdjem el szedni a norcolut tablettát?  
Nincs rá szükség.
Cickafark és diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2024.02.16. 06:13:58
  Jó reggelt! Elvégzik az abrasiot, ha közben megjön a menstruációm?  
Ezt az adott team dönti el.
Akut vérzés esetén igen.
Tervezhető műtét esetén inkább halasztani szokás.
Szép napot
2024.02.16. 04:55:17
  Tisztelt doktor úr!
Jelenleg 12 hetes kismama vagyok ,most voltam laborban tegnap.
Napi 800 mg cytogenestet szedek most fogom a napokban abba hagyni.
Jobb oldalt van egy sárga test cystám.
Magas lett a CRP értékem 7,70 ez mitől lehet?
Milyen terápiát javasol ön ?

Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Sárgatest ciszta és a crp emelkedés is élettani várandósság estén.
Szép napot
2024.02.16. 04:06:25
  Kedves Doktor Úr.

Femiring fogamzásgátlót használok, de muszáj lenne canesten unot is alkalmaznom, mert sajnos vissza térő gombás vagy bakteriális fertőzésem van évek óta.
A kérdésem az lenne, hogy a tabletta nem roncsolja, vagy szünteti meg a hatását átmenetileg vagy véglegesen az aktuális gyűrűnek?

Előre is nagyon köszönöm a választ.
Szép napot kívánok és hálásak vagyunk a segítségért. :)  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.16. 02:03:54
  Kedves Doktor Úr! Ma reggel elveszítettem a szüzességemet. Szűk tipus vagyok, nehezen tágulok és a barátomnak viszonylag nagy. Rá is stresszeltem kicsit természetesen. Egy picit fájt de nem volt vészes, nem is verzett csak utólag egy picit de az már elmúlt. Viszont estére elkezdett sajogni a bemenetnél, fájdalmas eléggé.. ez normális lehet? Kérdésem hogy ha normális akkor hány napig, mikortól kell orvoshoz menni? Esetleg kúp kell, van teendő? Kb hány napot kell kihagyni a próbálkozással? Furcsa mód egész erősen fáj, meg is vagyok ijedve kérem segítsen. Nem volt durva, nem is volt sokáig bennem és utólag nem értem ezt a nagy fájdalmat. Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra, sok esetben előfordul hasonló panaszok az első együttlétek alkalmával.
Nem szükséges vizsgálat, kezelés.
Amikor megfelelőnek érzik lehet újra próbálkozni.
Szép napot
2024.02.15. 22:57:13
  Tisztelt Doktor Úr!

3 hete volt egy laparotomiás petefészek eltávolításom. Műtét után egy héttel a vágás alatt bal oldalon egy közepes kemény dudor érződik, ahogy óvatosan kenegetem a sebem. Bizonyos mozdulatoknál belehasit a hasában és egészen le a szemérem domborulatba. Eszméletlen fájdalom amikor hasít. Érdeklődni szeretnék, hogy ez normális vagy keressek fel egy kórházat.köszönöm szépen a megtisztelő válaszát!  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.15. 22:46:54
  Tisztelt Doktor Úr!
20 éves vagyok és az lenne a kérdésem,hogy 60. napja késik a menstruációm,több terhességi tesztet is csináltam,de negatív lett. Azonban a tegnapi naptól kezdve, van egy nagyon nagyon pici barna hüvelyi folyásom( nagyjából napi 3-4 csepp). Nagyon sokat stresszeltem mostanában,több ok miatt is. Mi lehet a probléma?  
A fokozott krónikus stresszes sok esetben hatással lehet a ciklusra.
Ez csak átmeneti. Nincs ok aggodalomra.
Idővel rendeződik magától.
Szép napot
2024.02.15. 22:43:32
  Kedves Doktor Úr!
50 èves vagyok, “hüvelysorvadásra” Vagirux hüvelytabletát javasoltak. Aurás migrénes vagyok. Jeleztem ezt, de nem kaptam egyértelmű vàlaszt. Nagy a kockázata a hasznàlatának esetemben?
Köszönöm szépen!!
Olivia  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.15. 22:42:46
  Kedves Doktor úr!
A fog.gátló (Lindynette 20) abbahagyása után kezdődtek a panaszaim: hajhullás, izzadás, szőrösödés, rendszertelen menzesz, ciklus 40-45nap, ciszták, visszatérő gombás fertőzés. Nov végén PCOS-t állapított meg az orvos. Menzesz kimaradás miatt csak januárban tudtam hormon vizsgálatra menni, melynek eredménye: alacsony d vitamin, magas kortizol szint. D vitamin feltornászása folyamatban van. A PCOS-re fogamzásgátló szedését javasolták. Önnek mi a véleménye az újbóli fog.gátló szedéséről? Gyereket nem szeretnék még. Köszönöm válaszát!  
Dienille vagy Omission daily segíthet.
Szép napot
2024.02.15. 22:01:59
  Kedves Doktor úr!

Az lenne a kérdésem, hogy a méhen kívüli terhesség jellemzően hányadik héttől fáj? 5 hetes vagyok, kicsit nyom a jobb oldalam. Az orvoshoz 7 hetesen megyek.  
Nincs pontosan meghatározott ideje.
Nyugodtan varja meg az időpontot.
Szép napot
2024.02.15. 21:50:48
  Szép estét doktor úr azt szeretném kérdezni öntöl hogy anyukám 59 éves és a spirált szeretné levétetni de viszont anyukám sziv beteg ujra volt élesztve a szivével es hogy ezt válalhatja vagy sem de viszint a spirál 29 éve van fent anyukámnak kérem önt válaszoljon  
Elsősorban ambulans keretek között érdemes megpróbálni.
Amennyiben rövid altatásban végzett műtétre lenne szükség, előtte aneszteziológus konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.15. 20:58:54
  Tisztelt doktor ur!

Terhesegi teszt minden esetben kimutatja a terhesseget? Megbizhatoak?
Koszonom szepen.  
Sajnos sok az álnegatív/álpozitív teszt.
Szép napot
2024.02.15. 20:47:59
  Tisztelt Doktor Úr!
3 éve PCOS, magas tesztoszteronszint, hyperprolactinaemia és inzulinrezisztencia diagnózist kaptam. Endokrinológus vett kezelés alá, D-vitamint kaptam Lonamo-t reggelre ill. fél brochcriptint estére. Legutóbbi hormonvizsgálatomon azt látta a nőgyógyászom visszatért a peteérésem, viszont a ciklus 21. Napján történ a vérvétel így kicsit szkeptikus vagyok az eredménnyel kapcsolatban annak tudatában, hogy a ciklus 3-5.napján szokták nézni. Illetve hüvelyi ultrahangon már nem látott a nőgyógyász tipikusan PCOS tüneteket. A ciklusaim beálltak már másfél éve ilyen 33-37 naposakra. Viszont az utolsó 2 ciklusom ismét 40 fölé ugrott (pontosan 42), amire 2 éve már nem volt példa. Minden laborom jó, a brochmocriptint is elhagyhattam. Viszont nem a gyógyszerelhagyáshoz köthető a hosszabb ciklus, mivel még mikor szedtem már akkor jelentkezett az újbóli hosszabb ciklus. Az lenne a kérdésem merre kellene továbbmennem ezzel a problémával? Aggasztanak, ezek a hosszú kiugró 40+napos ciklusok. Jelenleg nem szeretnék még gyereket de félek, hogy a későbbiekben sem lehet. A gyógyszerek mellett diétázom, sportolni igyekszem ahogy időm engedi, ill. C vitamint magnéziumot és krómot szedek. 22éves vagyok 179 cm és 73kg. A súlyomat tartom. Válaszát előre is köszönöm!  
Omission daily vagy 2x1 inofolic segíthet.
Hormonlabort valóban a ciklus 2.-5. Napja között érdemes megnézni PCOS esetben is.
Szép napot
2024.02.15. 20:23:46
  Tisztelt Doktorúr!
Kérem segítsen rajtam .
Van túl működő pajzsmirigyem, na de és terhes vagyok még nagyon korai és azt mondta a háziorvos hogy ne tartsam meg ő szerinte a babát mert van rá esély hogy beteg legyen ez miatt .
Idézem azt mondta ne lenne ez a nagyon csúnya pajzsmirigy szint ...és nem régiben írt fel gyógyszert terhesség előtt és én nem szedtem azotatol biztos vagyok benne helyre állt volna .
Kérem írja le gondolatát csak találkozott már ilyen kismamával Kérem szépen segítsen várom szíves válaszát?!?!?
Nagy bajt csinálhat a babánál a pajzsmirigy túl működése?
Mert én nem voltam beteg csak szerintem terhessegem után jött ki mert van 2 fiú gyermekem.
Kérem mondja meg mitcsinaljak  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot.
Endokrinológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.02.15. 20:15:04
  Kedves Doktorúr!
A szeméremajkamon már vagy 5-6éve van egy kicsi szemölcs(vagy zsírmirigy) ami eddig nem jelentett gondot, sűrűn járok vizsgálatokra és szűrésre is. Most egy kicsit nagyobb lett azt vettem észre. Mivel kezelhetem? Szükséges orvoshoz elmennem vele? Otthon lehetséges kezelnem?
Köszönöm a választ.  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.15. 19:19:22
  Kedves Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék, hogy myo inozitolt mennyi ideig szabad szedni? 4 hónapja szedem és azóta napra pontos lett a menstruációs ciklusom, előtte 2-3 hetes csúszások/késések voltak.
Folyamatosan lehet szedni vagy lehet kártékony hatása?

Előre is köszönöm segítségét!  
Hosszútávon is használható, akár évekig is.
Szép napot
2024.02.15. 18:55:31
  Tisztelt doktor úr!
30 éves vagyok 2 hónapja nem jött meg a mestruaciom ! Nem éltem még nemi kapcsolatot! Mi a lehet a probléma??  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.15. 18:32:48
  Üdvözletem!
Hat hete volt mióma műtétem,és az lenne a kérdésem,hogy megelőzésre,hogy ne jöjjenek vissza,a progesteron krém hatásos lehet-e?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.15. 17:57:14
  Kedves Doktor Úr!
Az utóbbi egy hónapban, kétszer is volt hólyaghurutom. Antibiotikumot kaptam mindkét alkalommal, különböző baktériumok okozták a fertőzést. ( Az októberi covidom óta, gyakran van hasmenésem is, illetve IgA-hiányos vagyok. Az 58. évemben járok és a menstruációm, tavaly május óta nem jelentkezett.) A vizeletem már negatív, mégis égő érzést tapasztalok. Jókat olvastam és hallottam a gynophilus Restore kúpról. Ön szerint, elkezdhetem-e? A “sima” Gynophilus kúpot pedig, már a panaszmentes időszakban szeretném alkalmazni. A véleményét kérném. Köszönöm!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.15. 17:39:56
  Kedves Doktorúr!

Lehetek-e terhes, ha a menstruációm mindig megjön, de nem tart sokáig, kb 2-3-4 napig és nem is erős? A párommal mindig óvszerrel védekezünk. De olvastam, hogy előfordul terhességnél is menstruáció, és sokszor az illető igy nem is tudja, hogy terhes.
Köszönöm szépen a válaszát és a segítségét.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.15. 15:51:57
  Jó napot! 2 hete voltam együtt a párommal, nem védekeztünk. Most alhasi fájdalmat érzek és fájnak a melleim. Lehet, hogy terhes vagyok?  
Végezzen terhességi tesztet amennyiben legalább egy hetet késne a menzesz.
Szép napot
2024.02.15. 15:50:20
  Jó napot! Abrasiom lesz a napokban. Nincs különösebb panaszom, csak a megvastagodott nyálkahártya indokolja a beavatkozást, illetve hpv gyanú. A doktor szerint nincs ok az aggodalomra, én mégis félek. Van okom aggódni?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.15. 15:07:47
  Tisztelt Doktor Úr! Januàr 16-àn hüvelyspiràlt helyeztettem fel és február 6-àn jött meg a menstruációm. És még azóta is tart de most már múlófélben van. Ez a 10. napja. Hüvelyspiràl felhelyezése utàn ez természetes? Mit tegyek?  
Igen, legyen még türelemmel, idovek el fog múlni spontán.
2-3 hónap múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.15. 14:33:41
  Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem az lenne, hogy 7. (vagy 5.?) hétben lévő fenyegető vetélést, le tudja e állítani a Cycloges hüvelykúp? A vetélés természetes lehetne pl. Kromoszómarendellenesség esetén...
Így életben tartható egy beteg baba? Mert ha igen akkor nem folytatnám a szedését. (Eddig 2 kúpot használtam fel)
Előre is köszönettel, maradok tisztelettel, egy 39 éves 3 gyermekes édesanya)  
Sokaknak segíthet.
Szép napot
2024.02.15. 13:59:03
  Tisztelt Doktor Úr!

Elsősorban szeretnèk köszönetet mondani a korábbi segítsègèèrt, illetve a Velfem ajánlásáèrt. Számomra nagyon pozitív hatással bír, ugyanis a mesntruáció előtti hosszas pecsètelèseimet,mindössze kèt napra rövidítette. A kèrdèsem az lenne,hogy várandósság alatt is szedhető, illetve ajánlatos-e szedni? Amennyiben igen, hány trimeszterig?
Köszönöm szèpen a válaszát!  
Igen, az első trimeszter végéig.
Szép napot
2024.02.15. 13:43:46
  Tisztelt Doktor Úr!

10 hetes várandós vagyok, részleges chorion lemez leválást állapítottak meg ami jelenleg is vérzéssel jár sajnos.
Progeszteront és rutaszkorbint írtak fel, valamint pihenést.
Ezeken kívül tudom segíteni a visszatapadást? Körülbelül mennyi idő lehet amíg megszűnik a vérzés?

Válaszát köszönöm is köszönöm!  
Nincs másra szükség.
Az első trimeszterben viszonylag gyakran előfordulhat, pár hét alatt rendeződik általában.
Szép napot
2024.02.15. 12:39:16
  Tisztelt Doktor Úr!
Az utóbbi hónapokban mindig 28 naposak voltak a ciklusaim, de az utolsó 2 alkalommal 24 napra jött meg. Ez összeköthető azzal, hogy 2 hónapja kezdtem el szedni a maca gyökér kapszulát?
Évek óta próbálkozunk, hogy összejöjjön a baba.
Előre is köszönöm a választ!  
Igen, lehet összefüggés.
Szép napot
2024.02.15. 12:28:50
  Tisztelt Doktor Úr,
44 éves nő vagyok, nem szültem. Mellfeszülés problémával és az éves szokásos rákszűrés miatt kerestem fel a nőgyógyászom. Rákszűrés eredménye negatív, de beutalt az orvosom mammográfiára, vérvételre ahol tumormarkereket is néztek. CA 72- 4 értékem erősen emelkedett, a többi rendben van (CA 19-9, CA 15-3, CA 125 értékek rendben vannak) . Mell ultrahang nem mutatott elváltoást, mammográfia jövő héten lesz és az orvosommal is jövő hét második felében tudok beszélni.
Feltételezem, h ez nem jó eredmény, de egyértelmű a rákos elváltozás?
Köszönettel: Judit  
A képalkotók a döntőek. Tumormarker maxinum csak tájékoztató jellegű.
Szép napot
2024.02.15. 11:31:05
  Kedves Doktor Úr,
A rákszűrésem eredménye negatív lett.
A reaktív és reparatív jeleknél a hypohormonális sejtkép ki lett pipálva. 35 éves vagyok, a kenet a ciklusom 18. napján lett levéve. Jellemzően a 26. nap körül szokott megjönni a menstruációm. Az ultrahang is rendben volt. Szükséges ezzel foglalkoznom? Hormonlabort csináltassak?
Válaszát előre is köszönöm!  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.15. 11:20:53
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan problémám lenne, hogy kb 1,5 éve kezdődött el, hogy hiába múlik el a menstruációm utána egyből ilyen barnás folyás lett ritkán kicsi vérrel. Több fogamzásgátlót is használtam mert az orvosom arra gyanakodott hogy nem megfelelő a tabletta (lindynette, miligest, lorell, jangee mindegyikből a 20-as és 3-ast is) emelett használtam hüvelykúpot is mind a Betadin mind most egy gombás fertőzés elleni kúpot is. Az eredmény, hogy a menstruációk közötti időben nem végig van ez a barnás folyás hanem az utolsó kb 10 napban. A szűrés eredmények szerint nincs sem fertőzés se semmi elváltozás. Akkor mi lehet a probléma?
Válaszát előre is köszönöm!  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.15. 11:10:19
  Tisztelt Doktor úr!

24 hetes kismama vagyok, a 2.tirmeszteri labornàl kiderült, hogy a vizeletemben 21/látótér vösösvérsejtet találtak.
Vizelet hemoglobin 80/uL
Ez mitől lehet? Merre tovább?
Fehérvérsejt, laphámsejt, bakteriumszám mindegyik 0.

Válaszát köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra amennyiben panaszmentes.
Szép napot
2024.02.15. 10:47:12
  Üdvözlöm!
Utolsó menstruació alapján kerek 7 hetes terhes vagyok. Ultrahang alapjan 6+2 6,5mm CRL méret. Ez megfelelő?
Valamint nagy gondot jelent az, hogy nem 7 hetes a méretei alpján.
Vagy ez csak azért van mert később fogant ?
köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra. Ultrahang sosem napra pontos.
Szép napot
2024.02.15. 10:28:43
  Jó napot kivánok volt gobás fertozésem de még fen ál mit javasolna a párom nak is mi szedheto rá köszönöm elö re is  
Fluconer, gynoxin külsőleg és Gynophilus restore segíthet.
Első kettő párjának is javasolt.
Szép napot
2024.02.15. 09:15:46
  Jó napot ! Szeretnék érdeklődni , 10 napja késik a menzeszem , terhességi tesztet csináltam negatív lett, a menstruációs tünetek jelentkeznek de vérzés nincs, mi lehet az oka??
Köszönöm válaszát  
Legyen még türelemmel, valószínűleg meg fog érkezni a menzesz egy héten belül.
Szép napot
2024.02.15. 08:46:11
  Tisztelt Dr.Úr!
3.héten volt egy kimaradt tablettám, utána beteg tájékoztató szerint szünet nélkül szedtem tovább,nos a második levélnek is vége,de nem jön a megvonásos vérzés. Korai, normál teszt negatív. Mitől van?  
Nincs ok aggodalomra.
Folytassa az előírások szerint.
Menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2024.02.15. 07:30:33
  Tisztelt doktor úr,
endometriózisom van, tavaly műtöttek is miatta. Az utolsó nőgyógyászati rutin vizsgálatnál a nőgyógyászom egy ún. vérzéses cisztát talált, ami véleménye szerint két menstruáció után el fog tűnni (úgy fogalmazott, hogy 97%). A kérdésem az lenne, hogy sima ultrahangos vizsgálattal különbséget lehet tenni a csokoládé ciszta és a vérzéses ciszta között? Nagyon aggódom, hogy visszatért az endo. Köszönöm a segítségét  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Kontrollt 2 menzeszt követően érdemes csinálni.
Szép napot
2024.02.15. 06:02:42
  Kedves Doktor Úr?
3 havi norcolut kúra után az utolsó mensim jan 14.ével kezdődött, 3 napig tartott nagyon kevés mennyiségű vérrel. Azóta nem jött meg, 4 napja késik. Középidőben előfordult h együttlét közben kicsi rózsaszínes/véres váladék volt, de csak akkor. Pisiléskor kicsi barnázás előfordul alkalmanként. Alhasam szurkál. Érdemes orvoshoz fordulni, meddig legyek türelemmel h majd megérkezik.? Ez normális? Terhes titi nem vagyok, másfél éve is előfordult menstruációs zavarom csak akkor bő vérzés volt. 43 éves vagyok.
Köszönöm  
Kontroll vizsgálat javasolt a kezelést követően.
Szép napot
2024.02.14. 23:30:02
  Üdvözlöm!
Egy olyan kérdésem lenne hogy Deflagyn hüvelygélt kaptam, de 2-3nap múlva fog megjönni. Várjam meg a menstruáció végét vagy nyugodtan elkezdhetem? Előre is köszönöm!  
Nyugodtan várja meg a menzesz végét.
Szép napot
2024.02.14. 21:49:44
  Tisztelt Doktorúr! A Colpofix gél használata abban a korban is javasolt, amikor az átmeneti zóna már feljebb van a méhnyakcsatornában? Oda is el tud jutni a gél? Ha optimális esetben rendeződik a citológiám, fenntartó jelleggel mit ajánlana a doktorúr, hogy a méhnyak egészséges maradjon? Köszönöm a választ!  
Akkor is.
Gardasil 9 védőoltás felvétele a megelőzés legjobb módja.
Szép napot
2024.02.14. 21:48:25
  Kedves Doktor Úr!

49 éves nő vagyok. 2019-ben volt uloljára mensesem. Február 12-én méhpolip műtétem volt. Az lenne a kérdésem, hogy műtét után újra fogok menstruálni?

Illetve a műtét után hány napig normális a vérzés?  
Nem fog.
Műtétet követően kb 4-6 hétig még lehetnek enyhe rendszertelen vérzése epizódok.
Szép napot
2024.02.14. 20:21:59
  Üdvözlöm. Kislányom 13 éves tavaly nyáron jött meg a menstruáció azóta össze vissza van. Viszont most január 20-án meg jött az első 5 nap normális volt de útána is pontozott míg most február 8-án meg jött megint rendesen .Kérdésem az lenne hogy van ók aggodalomra? Előre is köszönöm szépen a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
A menzesz évek alatt fog csak rendszeressé válni.
Szép napot
2024.02.14. 19:24:32
  Kedves Doktor Úr!

Fluomizin hüvelytablettát kell használnom fertőzésre 6 napig.
Mellette szedhetek szájon át szedhető probiotikumot?
Nem hatástalanítja a hüvelytablettát?

Előre is köszönöm segítségét!  
Nyugodtan.
Szép napot
2024.02.14. 19:14:28
  Jó estét.Érdeklődnék,hogy az FSH,LH és E2 hormon vizsgálatot menstruáció előtt vagy után kell csinálni? Köszönöm  
Utána.
A ciklus 2.-5. napja között. (A ciklus első napja, amikor megérkezik a menzesz.)
Szép napot
2024.02.14. 19:01:52
  Jó estét Dr.Úr!
Hétfőn azaz 12.en jött meg a menstruációm
Hétfő este nagyon megvolt, tegnap délután már alig, ma szinte semmi nem volt kezdjek aggódni vagy ez normális?
18éves vagyok nem élek szexuális életet
Válaszát előre is köszönöm !  
Nincs ok aggodalomra. Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.02.14. 17:44:01
  Kedves Doktor Úr!

Azt szeretném kérdezni, hogy babatervezéskor (beágyazódás körül) ugyanúgy lehet aerobic, ugrálásos tornagyakorlatokat végezni, vagy ebben a pár napban érdemes kerülni? Vagy a terhesség létrejöttétől is kerülni kell?

Előre is köszönöm válaszát!  
Nyugodtan folytathatja.
Szép napot
2024.02.14. 16:57:53
  Jó napot kívánok!
Megszeretném kérdezni hogy 14 napot késett a menstruációm .
Vettem a mai nap egy terhessegi tesztet és negatív volt egy csókkal..
Érdeklődnék hogy akor mi lehet a baj????
7 hónapos kisbabam van öt jelenleg cicizik...
Válaszát előre is köszönöm  
Szoptatási időszakban gyakran rendszertelen a menzesz, vagy ki is maradhat. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.14. 16:23:18
  Kedves Doktor úr!
Nem tudtam hogy terhes vagyok augmentint szedtem minek hatására kijött a gomba. 2 db macmirrort használtam de nagyon égetett és kívülről mart így harmadik nap egy canesten tablettát használtam. Reggel pozitívat teszteltem, a ciklusom 30. napján járok szóval nagyon korai még a dolog. Okozhatnak az alkalmazott készítmények gondot? Mennyire aggódjak?  
Nincs ok aggodalomra.
Gynophilus segíthet. Terheség alatt is alkalmazható biztonsággal.
Szép napot
2024.02.14. 16:14:27
  Jó napot kívánok!
Voltam rákszürésen és az eredményen az jött ki hogy L-SIL van jelen ez mi lehet pontosan, sulyos e vagy mi a tehendő?  
Enyhe fokú hámelváltozást jelöl, nincs ok aggodalomra.
3 hónapig használjon Deflagynt.
6 hónap múlva kontroll cytológia és HPV szűrés javasolt.
Szép napot
2024.02.14. 14:11:09
  Mit tegyek ha 12 éves vagyok és megyünk nyaralni és ez egy fürdős nyaralás lesz és pont akkor jön meg a mensi? És apukámmal megyek és ő neki még nem mondtam még hogy megvan?  
Nyugodtan avassa be az apukáját az új élethelyzetbe.
Biztosan meg fogja érteni.
Így könnyebb lesz mindkettőjüknek.
Még segíteni is fog tudni valószínűleg.
Szép napot
2024.02.14. 13:54:28
  Tisztelt Doktor Úr! A hüvely heveny gyulladására Fluconazole-QPharma 150 mg, Macmiror complex hüvelykapszulát kaptam, ezzel egyidőben a vizeletben is gennyt találtak, valamint a diverticulosis is begyulladt,erre Normixot kaptam. Most Bio-Kultot szedek napi 2 szemet, s Lactofeel hüvelygélt kezdtem alkalmazni. A labor eredményem jó lett,de egy kicsit a hüvelyben égő érzést észlelek. Mit tanácsol? Köszönettel és tisztelettel Judit  
Lactofeel a tejsav tartalma miatt sokszor okozhat égő, csípő érzést, Gynophilus restore lehetséges alternatíva lehet.
Szép napot
2024.02.14. 12:48:22
  Kedves Doktor úr!

Terhes voltam, de sajnos a 6.-7. hétnél nem volt már szívhangja a babának.
Múlt héten volt egy műtétem és az alábbi szövettani eredmény érkezett:

Mikroszkópos leírás :
A méhkaparékban nagyobb decidualis szövetrészletek, terhességi hypersecretiós méhnyálkahártya részletek és számos korai,
néhol fibroticus, máshol hydropicusan degenerált chorionboholy átmetszete látható. A bolyhok felszínén a trophoblast
proliferáció ugyan fokális, ám a megfigyelhető részeken viszonylag kifejezett és itt némi atípia is megjelenik. Egy-egy
pseudoinclusio és behúzódás is látható, de az esetlegesen felmerülő partialis mola diagnózisát teljes pontossággal csak
genotipizással lehetne alátámasztani. Embryonalis szövetfragmentum a mintában nem ismerhető fel. Malignitásra utaló
morfológiai eltérés nem észlelhető.

Van ezzel bármilyen tennivalóm? Kellene aggódnom az eredmény miatt?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs vele teendő, kontroll 4-6 hét múlva javasolt.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.14. 12:14:36
  Tisztelt Dr. Úr!
45 éves vagyok kimaradó vérzéseim voltak 1 éve már. Decemberben irattam fel fogamzásgátló tablettát. A Slinda nevü gyógyszert írták fel. Olvastam, hogy kisebb hüvelyi vérzések előfordulhatnak. Az első hónapban csak barnás pecsételővérzés volt a gyógyszer befejeztével rendes vérzés. A második levélnél 3-4 nap szünettel rendes vérzés egész hónapban. Ez normális vagy hagyjam abba? Köszönöm válaszát.  
Használhatja még tovább. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.14. 11:43:59
  Tisztelt Dr.úr!
1éve nincs menzeszem, elviselhetetlen hőhullám éjjel nappal ájulásig! Elkezdem használni a now progeszteron krémet, meg az ovestint, hüvelyszárazság miatt. Persze majd megyek orvoshoz, de addig használhatom e a kettőt? Sokkal jobb lett a közérzetem! Válaszát köszönöm!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.02.14. 10:58:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Megjött a citologia eredményem, amely p2 és kiderült, hogy van gomba.. a gomba ellen mit lehetne használni,szedni?  
Fluconer és Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.14. 10:54:17
  Udvozlom mitol lehet kb 2 hetig van meg erös vérzesel hasfàjasal van kiseb miomam az okozhatja?  
Lehet szerepe a panaszokban.
Rendszeres uh kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.14. 10:10:17
  Jó napot, elsős középiskolás vagyok, és egy prezentáció miatt az lenne a kérdésem, hogy hogyan viszi a vér az orvosságot a test azon részébe ahol fáj (pl fejfájás)? Köszönöm a választ!  
Ez egy nagyon jó kérdés.
Sajnos nem hiszem, hogy én tudnám erre a legszebb választ adni. De lássuk csak...
Annyi biztos, hogy az orvosság az emésztő rendszer különböző pontjain lebomlik egyre kisebb molekulákra amik az adott szervrendszer szakaszain felszívódnak, bekerülve a vérkeringésbe az egész szervezetre hatással lehetnek . Általában nem specifikusan csak egy adott pontra/ testrészre hat ezáltal.
Receprotok aktiválódnak, amik megváltoztatják a sejtek addigi kommunikációs státuszát fizikai, kémiai vagy hormonális jeleken keresztül.
Biokémia vagy élettan tanár biztos jobb segítség lehet ebben. :)
Sok sikert.
Szép napot
2024.02.14. 08:21:19
  Jó reggelt.azt szeretném kérdezni hogy baj ha nem jött meg még a menstruációm abortusz után 1 hónapja?  
Nem számít kórosnak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.14. 07:51:57
  Kedves doktor úr!
Jelenleg a terhességen 6. hetében járok és nincsenek terhességi tüneteim. Ez normális, kell aggódni?
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.14. 07:39:03
  Tisztelt Doktor úr!
Az elmúlt 2 hónapban gombás és bakteriális hüvelyfertőzésem volt amire kaptam kúpot és krémet, dupla adagot.Azt szeretném kérdezni, hogy antibiotikumos kezelés után milyen hüvelyflóra helyreállítót használhatok.  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.14. 05:57:01
  Tisztelt Doktor úr!
CNS kupot kaptam illetve Pevaryl krémet.
Tegnap kezdtem el. (Keddi nap) es jövőhét kedden fogok menstruálni.
A kúpban 10db van. Így még marad 3. Míg menstruálok függesszem fel és majd folytassam? Vagy menstrualas utan mar Lactoofelt használjak?
Elfelejtettem sajnos megkérdezni, mert teljesen kiment a fejemből.
Köszönöm  
Függessze fel, utána folytassa.
Szép napot
2024.02.14. 05:33:51
  Tisztelt Dr úr! 5éve császárral született meg a kislányom 3gyermekem van mind 3 császárral született! 3.gyerköcnél szóltak mielött a müttöbe vittek volna dr úr azt mondta több gyermeket nem javasol veszéjes lenne mondta gondoljam át mig sorra kerülök a lekötést ,Ugy döntöttem csinálja meg! Viszont azóta csak hizom már nagyon zavar, Ön szerint a hizásnak van köze a leköttetéshez? Köszönöm válaszát  
Nincsen.
Szép napot
2024.02.13. 23:09:47
  Jo estet terezia vgy 21 eves mar 4 éve lesz h a paromal probalkozunk h teherbe esek es nm jon osze myo sun port ittam de sajnos alergias vgyk ra es nm tudom h ijen hejzedbe mit kene teni hogy tudnek teherbe esni mer mar nagyon szeretnék egy babat mi isss koszonom elore valaszat !  
Meddőségi központtal érdemes konzultálni párjával együtt.
Szép napot
2024.02.13. 22:44:58
  Üdvözlöm!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, aggodnom kellene e hogy 5 nap telt el az utolsó menstruációs nap vége es a következő kezdete között?
Válaszát elöre is köszönöm:
Anasztázia  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt
Szép napot
2024.02.13. 22:40:55
  Szép estét!
Történt velem egy szerencsétlen helyzet. Nyilvános wc használata előtt, kezet mostam, mert tampont szerettem volna cserélni, és egy papírzsepivel fogtam meg a kilincset, direkt hogy ne érjek semmihez. És az a zsepi ott maradt a kezembe és pisilés után szerintem véletlenül azzal töröltem meg magamat amivel a kilincset fogtam meg. Bele vagyok ebbe betegedve azóta is. Elkaphattam nemi betegséget, herpeszt vagy hasonlót?
Köszönöm válaszát. :(  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.13. 22:27:17
  Tisztelt Doktor Úr!

Gyermekvállalással kapcsolatban az lenne a kérdésem, hogy mennyire befolyásolja a terhesség létrejöttét a hüvelyflóra állapota?
Csak ovuláció környékén érdemes a védekezés nélküli együttlét, vagy folyamatosan? A spermium nem teszi tönkre a hüvelyflórát, ha rendszeresen éri?

Valamint amennyiben szükséges időnként a síkosító használata, a sima víz alapú árthat a spermiumoknak? Érdemes spermabarát síkosítót választani? Ha a spermabarátot választja valaki, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a kevésbé életképes spermiumok is “célt érnek”?

Előre is köszönöm válaszát!  
Egészséges hüvelyflóra szükséges.
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát
Bármilyen készítményt kipróbálhat.
Szép napot
2024.02.13. 21:38:10
  Üdvözlöm, mellsőfali plasztikai műtét útán/ 2024.11.07./ mikor mehetek melegvízesfürdőbe és mikortól járhatok futni, tornászni?
Köszönöm szépen.  
Műtét után 4 hét múlva.
Szép napot
2024.02.13. 21:17:05
  Üdvözlöm. 20 éves vagyok, 2022 augusztusa óta szedek Levonoree fogamzásgátlót. Az utóbbi hónapokban észre vettem, hogy a bőrömön sokkal több pattanás jelenik meg, illetve az államon 1-2 erősebb szőrszál illetve lejjebb hosszabb, pelyhes szőrszálak jelentek meg és pár kiló is feljött. Lehet e ez a fogamzásgátló következménye? Milyen más belső problémára utalhat ez? Válaszát előre is köszönöm!  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Váltás segíthet Dienillere.
Szép napot
2024.02.13. 21:05:11
  Szép napot! Olyan problémám van hogy ha oldalra fordulok mikor alszok akkor a petefészkem fáj, viszont csak a bal oldali, néha begörcsölök és pisilés közben néha fájdalmat érzek, meddőség a késöbbiekben nem lehet igaz?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Nem utal meddőségre, nincs ok aggodalomra
Szép napot
2024.02.13. 19:05:07
  T. Doktor Úr!
Nagy fájdalommal és magas lázzal járó genitális herpeszfertőzésem zajlik, teljes kétségbeeséssel. 28 éve házasságban élek, eddig soha nem hallottam erről a betegségről. Kölcsönös a bizalom egymás felé, emellett pedig nekem soha nem volt még szájherpeszem sem, ellentétben a férjemmel. Neki semmi tünete, nekem pedig egyik napról a másikra magas láz, majd jött a többi. Ülni is kb. 1 hét után tudok, és igaz a hegek már alig látszanak, de hüvely körüli égő érzés és felálláskor állandó pisilési inger van. Mit tanácsol? Gyógyszerem még van, Telviran krémből már kettőt elhasználtam. Érdemes más betegségekre is szűrés végeztetnem? Férjemet vizsgálni kell?
Válaszát köszönöm!  
Nincs másra ra szükség.
Szép napot
2024.02.13. 18:48:57
  Kedves Doktor úr!
2.hete volt egy vetélésem amit műtéti úton kellett befejezni,megjött a szövettani vizsgálat eredménye melyben ez olvasható” a vizsgálati mintában bőséges mennyiségű vérbe ágyazottan endometrialis polyp részeit láttuk,a mirigyek proliferatiosak,atypiat nem mutatnak, kiterjedt területeken megfelelően infarceralodott decidua részletek láthatók.Magzati elemet nem láttunk,atypiat nem volt.Ma kaptam a kórháztól egy levelet hogy fáradjak be mihamarabb egy Uh kontrollra?Kell valamitől tartanom ,talán nem jó a szövettani eredmény ?Vagy ez csak egy sima kontroll ultrahang a műtét után?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.13. 17:18:44
  Kedves Doktor úr!
Extra szűz kókuszolaj, mint síkosító. Elvileg jó, de olvastam, hogy erős az antibakteriális hatása igaz az állítás, és milyen kárt okoz(hat)?
Más! Ön mindig ellenzi az intim mosakodók használatát. Az illat mentes, jó ph-jút is, pl. Sába. Vagy akkor helyettük mit ajánl?  
Nem ajánlom egyiket sem.
Barmilyen szappan vagy tusfürdő használható külsőleg.
Szép napot
2024.02.13. 16:30:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy a Cefzil antibiotikum gyengíti a Dienille fogamzásgátló tabletta hatását?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.13. 15:07:50
  Üdvözlöm!
Sajnos a múlt héten missed ab-om volt, ahol az embrió kilökődött és műszeres befejezés kellett, lombik baba lett volna.
Szeretném kérni a segítséget a szövettan értelmezésében, jól gondolom hogy gyulladásom van, és ez befolyásolhatta hogy a baba nem fejlődött rendesen?
A szövettan a következő:
6 ml-nyi szivacsos szerkezetű, darabos kaparék.
indul 1 kazetta, tart. van
Vélemény:
Residuumnak megfelelő lobos decidua részletek  
Lehetséges, ez egyértelműen nem derül ki a szövettani eredményből.
Szép napot
2024.02.13. 14:56:16
  Tisztelt Doktor Úr!

Több válaszában is olvastam, hogy kerülni kell az intim mosakodókat. 22 évvel ezelőtt éppen az akkori orvosom javasolta. Ön szerint mi a helyes, mit kellene használni?

Válaszát köszönöm!  
Bármilyen szappan vagy tusfürdő használható külsőleg.
Szép napot
2024.02.13. 14:00:48
  Jó napot azt szeretném megkérdezni hogy a Mirena okozhat hízást?44 éves vagyok tavaly augusztusban tették fel,azóta +7kgt híztam .Pajzsmirigy alulműködésre szedek L-Thyroxin 75 mg.Kaloria deficitem 1200kcal,figyelek étkezésre,mindent mérek számolok tornázok heti 5-6 napot min 30 perc-,1 órát és semmi változás nincs. Lehet a kettő együttese okozza? Köszönöm  
Nem jellemző.
Szép napot
2024.02.13. 13:44:26
  Neoplasse infúzió ténylegesen rontja a nők termékenységét vagy csak az idő alatt amíg a kezelés tart(5 alkalom)?? Válaszát köszönöm, szep napot  
Nem Rontja. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.13. 12:42:22
  Tisztelt Doktor Úr!
Spirál használata mellett a folyamatos, néha nagyobb darabban lévő barna váladékozás (máj szerű) mestruációs időszakok között normális? Köszönöm  
Nem. Számít feltétlenül kórosnak.
Spirál ellenőrzése javasolt.
Szép napot
2024.02.13. 12:36:59
  Beáta vagyok.1984.02.23 an születtem. Szeretném tudni, hogy ELLAONE vagy ESCAPELLE Esemény utáni tabletta jobb? És, hogy kell használni?  
Mindkettő hatásos.
ESCAPELLE 72 órára visszamenőleg, míg ellaone 120 órára visszamenőleg hatásos.
Szép napot
2024.02.13. 12:31:54
  Kedves Dr.Úr!
Szeretnék segítséget kérni !
Éves cytologiai eredményemet az eeszt felületén megtudtam tekinteni.
Ahol csak annyi van, hogy kenet minősége megfelel.Majd a kenet àltalànos mìnősìtése :ott x van,hogy negatív a kóros neoplasticus hámelváltozásokra.Sehol máshol nincs semmi bejelölve.Ezek szerint negatív. P jelölés és ,hogy hányas sehol nincs.Telefonon nem adnak tájékoztatást.Vissza kell mennem a rendelésre személyesen.
Nagyon szépen köszönöm!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
P jelzés már nincsen.
Szép napot
2024.02.13. 11:41:02
  Tisztelt Doktor Úr! 38 éves vagyok, és szeretnék teherbe esni. Viszont az orvosom azt mondta, hogy a véreredményeimből és egyéb feljegyzésekből az látszik, hogy peteérésem van, de tüszőrepedésem nem valószínű. Kérdeztem, hogy mit tudunk tenni, hogy repedjen is a tüsző, van-e rá valami kezelés. Azt mondta, hogy fogyókúrával jobb lesz a helyzet, kezdjek bele. Igaz, van rajtam bőven súlyfelesleg...de nem gondolom, hogy ennyi lenne a megoldás. Szeretném Doktor Úr véleményét kérni. Köszönöm!  
Először nyugodtan próbálkozhatnak spontán egy éven keresztül.
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet segíthet.
Szép napot
2024.02.13. 11:22:48
  Tisztelt Doktor Úr!
A problémám a következő :
25 hetes várandós vagyok jelenleg és a várandósság előtt béta blokkolót szedtem extrasystole miatt. ( Egyébként lyukas szívvel születtem, szívnagyobbodással, de ezek a problémák elvileg meggyógyultak).
Az utóbbi időben folyamatosan vér jön az orromból, hol alvadt hol rendes vér formájában. A múlthéten volt a cukorterhelésem, ahol tökéletes eredmény lett viszont a szívem nagyon megviselte a terhelés, majdnem elájultam és iszonyúan vert. Jelenleg már evés közben is szüneteket kell tartanom, mert felpörög a pulzusom és majd kiugrik a szívem. 102 ről 130ra ment fel a pulzusom étkezés után. Ön szerint érdemes lenne emiatt vissza mennem kardiológushoz? Tartok tőle, hogy a természetes szülés is veszélyes lenne így számomra. Válaszát előre is köszönöm.  
Mindenképp javasolt folyamatos kardiológiai kontroll a várandósság alatt és utána is.
Szép napot
2024.02.13. 11:10:59
  Tisztelt Doktor Úr! Hormonvizsgálat kimutatta, hogy a tesztoszteron szintem kissé magasabb, mint a normál érték. Milyen hatásos módszerrel lehet csökkenteni? Nő létemre a nem kívánt helyeken történő szőrösödés elég zavaró. Ezen szőrök eltüntetésére javasolható diódalézeres szőrtelenítés? Vagy mivel hormonális a gond, nem fogja eltüntetni a szőröket? Köszönöm!  
Fogamzásgátló segíthet.
Nem szükséges feltétlenül szőrtelenítés, sok esetben csak megerősíti a folyamatot.
Szép napot
2024.02.13. 10:52:35
  Üdvözlöm Doktoùr. Szővettani eredményem megkaptam és nem tudom hogy kell e aggódnom az orvosom csak 1 hónap múlva tud fogadni. Ebben kérném a segítségét 47 vagyok már 7 éve nem mentsruálok viszont Novemberben elkeztem vérezni ezért orvoshoz mentem aki küretre küldött 3 hét múlva megjöt a szövettani eredményem amibe az állt A minták diagnózis felállitásara nem alkalmasak ere azt monta az orvos félév múlva kontrol és hogy fogynak le ezután a küret uttán egész november 11 ig éreztem és a hasában fájdalmat éreztem bementem a kórházba ott megvizsgált egy orvos és azonnali küret tét csináltak ùjbol megjöt a szövettani amiben ez áll. Vélemény AdA/ Cervix kaparék:Microlglandulais hyperplasia és laphám metaplasia regenativ atypiával. Malignitásra utaló eltérés nem látszik AdB/ korpusz kaparék Endometrialis. intraephelialis neoplasia AdB/Mikroszkopossan az endometrium kaparék a polypoid nyálkahaártya fragmentumok vizsgálatok részben abortiv secretiós jelekkel. A mirigyek gócosan mérsékelt fokú cytomorfológiai atypia jeleit mutatják többmagsorosak és helyenként egymàshoz közel kerültek Néhány mirigyben kicsiny nucleolust tartalmazó sejtek jelen vannak. Mindez endometrialis intraepithelialis neoplásia jelenlétét bizonyitjàk Manifeszt malignitás a meg ítélhető részletekben nem azonosítható Kóros p53 pozitivitás nincs jelen nagyon félek hogy ez nem jót jelent félek mert sajnos édesanyám méhnyak rákba halt meg ön szerint ez milyen eredmény van okom aggodalomra?? Válaszát köszönöm  
Nem igazolt rosszindulatú folyamatot.
Progeszteron kezelés javasolt.
Szép napot
2024.02.13. 09:17:56
  Kedves Dr.Úr!Lányom 11 èvesen"kezdett menstruálni".2-3 napig tartott nem volt nagy mennyisèg.Semmi előjele nem volt.Azóta semmi nincs.Idèn lesz 12 èves.Ez normális?  
Igeb, nincs ok aggodalomra.
Évekbe is beletelhet mire rendszeressé válik a menzesz.
Szép napot
2024.02.13. 09:17:49
  T.Doktor Úr!
16 éves nagylányom 3 éve menstruál és nagyon rendszertelen a menstruációja. Van,hogy 1-2 hónapig ki is marad ,de mindig hosszabb mint 28 napos a ciklusa. Nagyon erős a vérzése is. Fájdalmai szerencsére nincsenek. Kéredésem az lenne ,hogy hallottam a Premens és a Novafarm fertile kapszulákról, ajánlaná e ezek közül valamelyiket? Esetleg mást? Köszönöm szépen.  
Premens ki lehet próbálni
Szép napot
2024.02.13. 08:40:22
  Tisztelt Doktor Úr!

26 hetes várandós vagyok és sajnos csak nemrég kezdtem el kalciumot szedni, mert nem bírta a gyomrom sem a tablettákat sem a pezsgőtablettát.
Béres 500 mg-os kalciumot vettem. Mennyit szedjek belőle egy nap? Megfelelőt vettem?

Előre is köszönöm a választ!  
Heti 2x elég.
Szép napot
2024.02.13. 08:04:06
  Tisztelt Dr Úr!
Kérem magyarázza el nekem, hogy hogy létezik az, hogy ha valakinek negativ a hüvely tenyésztés, és az std szűrés! Hogy lehet hogy meg os panaszos marad? Nem használtam semmilyen kúpot a minta vétel előtt! Gyakorlatilag másnapra rá meglett a vizsgálat eredménye! Ezt is furcsállom!
Válaszát előre is köszönöm!

Edina  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.13. 06:25:25
  Kedves Dr. úr,

Gestomix 25 mg-os tablettát szedtem több mint 10 évig. tavaly augusztusban abbahagytam, babát szerettünk volna, de meggondoltam magam és decemberben újra elkezdtem szedni a Gestomixet. Nem tudtam hogy a menstruációval összefügve kell elkezdenem szedni ezért én csak úgy elkezdtem szedni. Így körülbelől mennyi idő után kezd el védeni a tabletta? Még 4 szem van vissza a második levélből.
Válaszát előre köszönöm.  
Mar fennáll a védelem.
Szép napot
2024.02.13. 01:10:00
  Üdvözlöm 11napja volt egy abortuszom ami után fél írták véralvadás gátlo injekciót .
Az lenne a kérdésem hogy a vér alvadás gátló mellet lehet tribozisom  
Nem lehet. Szép napot
2024.02.13. 00:33:10
  Kedves doktor ur

Hormonzavaros vagyok de es kesik a menstruaciom( 1 hete kesik( mennyi az eseje hogy terhes vagyok tesztet meg nem csinaltam viszont sokat faj a hasam es sokat eszem  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek kizárása végett.
Szép napot
2024.02.12. 23:34:00
  Jó estét a kérdésém az lenne hogy hány hónapos koráig végeznek kaparást....? Mert nem akarom semmien felé keppen meg tartani...nagyon köszönöm előre is a válaszát és lenne meg egy kérdésem doktorok nélkül el lehet vetélni? További szép estét!  
12. terhességi hétig lehet elvégezni a terhességmegszakítást saját döntés alapján.
Minden esetben kórházi körülmények között végezhető kizárólag.
Szép napot
2024.02.12. 23:09:54
  Kedves Doktor úr!

Szeretném meghozni a legjobb döntést a fogamzásgátló használatával kapcsolatban.
Gyermeket már nem szertenék,43 éves vagyok.
15 éve nem szedek fogamzásgátló tablettát.
Hüvely gyűrűt gondoltam ismét használni mint anno 15-16 éve egy évig.Olvastam,hogy"kis mennyiségben, az etonogesztrelt és az etinilösztradiolt. A gyűrű lassan a vérkeringésbe juttatja ezeket a hormonokat. A felszabaduló hormonok kis mennyiségének köszönhetően a NuvaRinget alacsony dózisú hormonális fogamzásgátlónak tekintik. "
Viszont hallottam úgymond a "mini pill tablettákról" is
Szeretném azt a megoldást választani ami talán a legkevésbé okozna változást a szervezetemben.
Családunkbban viszonylag sok a vérnyomás,cukor és szív -érrendszer gondok.Én pár éve nem voltam nagyobb kivizsgáláson vérvételen.Nőgyógyászati rákszűrésen ige.Ott negativ minden.Hizni sem szeretnék,ülő munkát végzek .Erős nagyon a menstruációm,előtte vizesedem puffadok nagyon.
Olvastam az ösztrogén mentesekről is jókat.
Kell -e tartanom a Nouva Ringtől?Ajánlja inkább a tablettát ha igen melyiket?Vagy jó lehet a Nouva Ring is.Késöbb megfontolom majd a spirál felhelyezést(amin nm tartalmaz nikelt),A Nouva Ring már recepten van.
Köszönöm a tanácsát  
Nyugodtan kipróbálhatja a nuvaringet.
Minimális lehetséges mellékhatás profil mellett, megbízható készítmény.
Szép napot
2024.02.12. 23:04:18
  Kedves Dr. Úr!

Szedem a peteérést segítő gyógyszert a DosiFol-D gyógyszert a ciklus elejétől mert a nőgyógyászom felirta PCOS-ra 1 hónapja.
Fél évig kell szedjem minden nap.
De viszont több mint 1 hete nem jön meg a menstruációm.
32naposak a ciklusaim általában .
Ritkán késik 2vagy3 hetet de csak évente 2x van ilyen.
Most a 42.napnál vagyok ? Mitől van ez ? Nem ér semmit a gyogyszer?????
Kérem a dr.ur tanácsát, hogy mitévő legyek.

Anett  
Nyugodtan folytathatja a kezelést.
Hoszabb távon várható a hatás.
Szép napot
2024.02.12. 22:36:31
  Tisztelt Doktor Úr!
14hónapja szültem császárral.Terhesség alatt a sok görcsölésem miatt hüvelyi hormontablettát kellett használmom végig . A vége felé már éreztem többször éhő érzést a hüvelynél.
Azóta folyamatos égő diszkomfort érzésem van ,sokszor fájdalommal ,szárazság érzettel.
Pisilés után még intenzívebb a csípő égő érzés,mellé kb.havonta -2havonta fertőzéseket kapok.
Számtalanszor voltam már kivizsgáláson , kúpokat,tablettákat,krémeket mindent próbáltam. Semmi nem segít,csak maximum pár hétig.
Urológián is voltam már,néha találnak baktériumot,néha nem. Többször lett ez is.kezelve.
Esetleg kérhetnék tanácsot?
Előre.is köszönöm!  
Endokrinológiai kivizsgálás is szóba jöhet.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet addig is.
Szép napot
2024.02.12. 22:06:24
  Üdvözlöm!
21.napi progeszteron értékem 38.5 nmol/l! Ez normális? Egy esetleges terhességet megtud tartani?  
Nem számít kórosan alacsonynak, nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2024.02.12. 21:15:37
  Jó napot !
Én azt szeretném kérdezni hogy korai terhesség alatt szedhető a cerucal tabletta ?
9és 10 hét között vagyok és én kB 6 szemét vettem be árthat e a magzatnak vagy lehet e rendelennesége a kis babának ? Mi hamarabbi válaszát várom
Köszönöm  
Használható terhesség alatt.
Szép napot
2024.02.12. 20:13:09
  Jo napot mar par napja a bal melem alat ha meg nyomkodom enyhen fajt es mindha lenne ott egy kicsit bog vajon az mel daganat vagy mi lehet???  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt. Szükség esetén emlő UH és mammográfia.
Szép napot
2024.02.12. 20:10:06
  Tisztelt Doktor úr! 6 hónaponként csinálok egy Gynophilus kúrát. Kérdésem, mi távozik másnap a hüvelyből? Tisztában vagyok a hatásával, tudom, hogy ez velejárója, mégis érdekel, fenti kérdésem.
Választ előre is köszönöm!  
Maga a kúp.
Szép napot
2024.02.12. 19:16:19
  Tisztelt Doktor úr!
Pár napja észre vettem ilyen szemölcs szerű dudorokat a nagyajkaim hátsó részénél.
Utána olvastam és ez elvileg HPV tünet. 2 hét múlva kaptam időpontot nőgyógyászhoz. A kérdésem az lenne hogy mivel tudnám kezelni addig is?
Vagy van-e erre bármilyen gyógymód?
Köszönöm a válaszát.  
Condyline segíthet, vényköteles.
Vizsgálatig kerülje az együttlétet és az ülőfürdőt.
Szép napot
2024.02.12. 18:31:15
  Szép estét! Nekem a doktor úr ezt irta kérdésem az lenne hogy ez jó vagy sem? Uterus ap átmérője 48x78mm
Nyálkahártya vastagsága 6mm ez jó hir vagy sem? Választ előre köszönöm  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.12. 18:05:16
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves vagyok, 2 éve szültem, szüléstől méhszájrepedésem lett. Krónikus pajzsmirigy alulműködésem van, ami miatt gyógyszert szedek és félévente vérvételre járok. Szülés előtt a menzeszem 5-6 napig tartott, az utóbbi időben már 2-3-4 napra csökkent. Ezt már jeleztem a nőgyógyászomnak, viszont szerinte ez még nem jelent gondot. December óta alhasi, enyhe, tompa szurkáló fájdalmat is szoktam érezni, bal és jobb oldalon is felváltva, és nem csak menzesz környékén vagy peteéréskor. Emiatt is voltam vizsgálaton, viszont nem talált a nőgyógyászom semmit. A vizsgálat óta megváltozott a hüvelyváladékom állaga is, kevés, nyákos, minimálisan darabos.
Lehet összefüggés a tünetek között? A fájdalmakat és a tüneteket okozhatja fertőzés vagy gyulladás?
Válaszát előre is köszönöm!  
Premens ás Gynophilus restore segíthet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.12. 17:59:51
  Tisztelt Doktor Úr!
46 éves vagyok. 2 hónapra kimaradt a menzeszem,majd január végén megjött.Amikor vége lett utána 1 nappal újra pecsételő vérzés jelentkezett,ami azóta se maradt abba.Voltam nőgyógyasznalnál, az ultrahang szerint 32 mm-es cysta van.Antibiotikumot írt. Ön mit javasol?  
Nem szükséges antibiotikum kezelés.
Cickafark és diófalevél javasolt másnaponta.
2-3 hónap múlva kontroll Uh javasolt.
Szép napot
2024.02.12. 16:49:09
  Tisztelt Doktor úr!

Antibiotikumot kaptam Gardnarella vaginàlisra, 10 db-ot.Holnap az utolsó kettőt veszem be. Kérdésem az, hogy lehet-e màr a Ghynopülost egyidőben alkalmazni.
Köszönettel: Andrea  
Lehet.
Szép napot
2024.02.12. 15:42:41
  Tisztelt Doktor Úr!

Most fogom elkezdeni a 2. clostilbegytes kúrám.
Az elsőben 2x1-et szedtem, de most már 3x1-et mondott az orvosom.
PCOS-em van.
Okozhat gondot a nagy mennyiség? Kicsit tartok tőle, hogy ennyit kell bevennem.  
2x1 a maximális dózis, nem érdemes eltérni ettől.
Szép napot
2024.02.12. 15:36:57
  Tisztelt Doktor Úr!
A szövettanom ezt írja: szövettani kép malignitásra nem utal, azonban az irodalom szerint szövettanilag benignus kép mellett is néha malignus a klinikai viselkedés.
Szeretném megkérdezni, hogy Doktor Úr szerint ez mit jelent?
A bal petefészkem lett adnexectomiával eltávolítva, benne egy steroid sejtes daganat.
Valóban az lenne a megoldás, hogy "mindent kivenni"?
Köszönöm szépen a választ.  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.12. 14:49:39
  Tisztelt Doktor!
Hüvelygomba miatt macmiror kúpot illetve mycosyst tablettát szedek.A kúpot már befejeztem a mycosystnél viszont február 19.én van az utolsó nap.A hüvelykúp miatt hüvelygyulladásom alakult ki melyre sem a lactobacillusos sem a hialuronsavas kúpok nem használtak.Megfigyeltem hogy a klion tabletta többször is segített a ĥhüvekygyulladásos panaszokon.Érdeklődni szeretnék, hogy a két gyógyszer szedése kötött mennyi időnek kell eltelnie.
Válaszát előre is köszönöm!  
Elkezdheti egyből egymás után.
Szép napot
2024.02.12. 14:40:37
  Tisztelt Doktor Úr,
Aktus utáni rózsaszínes vérzést okozhat méhnyakrák?
Ez lehet , hogy csak alkalmanként fordul elő aktus után, vagy minden akkor minden esetben van, ha ez rák?
Menstruáció előtti együttlétnél lehet ez a vérzés már a menstruáció jele?
Előre is köszönöm  
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Menzeszhez közeli együttlét gyakran válthat ki enyhe vérzést.
Szép napot
2024.02.12. 14:11:43
  Kedves Doktor úr
Kérdésem az lenne 11- éves kislányom január 4 kezdet el mestruálni először
De most ebbe hónapba nem jött meg neki
Gondolom be kell hogy álljon neki
De kicsit aggódom
Mivel gyógyszert is szed Aspirin protectet
És sajnos súlyos betegségei vannak
Köszönöm szépen  
Nincs ok aggodalomra évekbe is telhet mire rendszeressé válik a menzesz.
Szép napot
2024.02.12. 13:45:34
  Kedves Doktor úr!

Nem Tudtam hogy áldott állapotban vagyok, az ovuláció után pár nappal fogászati panoráma röntgenen voltam. Lehetséges bármi baj?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.12. 13:16:09
  Kedves Doktor Úr!

Azzal a kerdessel fordulok Önhöz hogy már masodik honapja szinte mindennap erzek erosebb vagy gyengebb menstruacios jellegű fajdalmat. Ovulaciokor ez kiemelkedoen erős, de annak elteltevel sem múlt el teljesen a fajdalom. Menstruaciot kovetoen par napig jobb volt majd ujra visszatert. Voltam nőgyószasz szakorvosnal aki megvizsgalt azt mondta szervileg minden rendben. Rakszűrőm negativ lett.annyi volt a tanacsa hogy szedjek fogamzasgatlo gyogyszert. En viszont ezt nem szeretnem. Mi lehet annak az oka hogy eddig meg csak az ovulaciot sem erezte sosem, most meg szinte minden nap faj? Mit tehetnek ellene. Koszonom a valaszat!  
Premens segíthet, használja legalább 3 hónapig, napi 1x1.
Szép napot
2024.02.12. 12:54:26
  Tisztelt doktor ur!Lenne egy kerdesem voltam rakszüresen es lsil egyhe hám elváltozàsom van..Visszs hivotak Hpv tesztre..ami egy nem uton terjedő betegség!Nem valtogattam a szexuslis partnereim es mindig vedekeztem.Ezt a hpv csak nemi uton terjed es el lehet e kapni e mas uton is?Parommal 1eve vagyunk együtt ő is vizsgáltassa meg magàt?Köszönöm a válaszát ..kissè aggaszt a dolog  
Alapvetően szexuális úton terjedő betegség, de akár másképp is elkapható, igen hosszú lappangási idővel rendelkezik.
Párját nem szükséges szűrni.
Szép napot
2024.02.12. 11:46:16
  Üdvözlöm!Az èves citológiai èrtèkelèsem ez lett:èrtèkelhető,de zavaró mèrtèkü lobosodás transform zóna van.negativ dyplasiára ès melignitása. Ez mit takar?  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra, nincs vel teendő.
Szép napot
2024.02.12. 11:44:39
  Tisztelt Doktor úr!

A párommal mindig védekezünk. Most, hogy megjött a menzeszem kicsit enyhébb a szokottnál. Nem tudom, hogy a védekezés ellenére is lehetek terhes, azért enyhe a menzeszem? Egyébként időben érkezett, csak ennél van hogy erősebb. Köszönöm segítségét szép napot!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.12. 11:33:05
  Kedves Doktor Úr,

2 napja teszteltem pozitívat, a clearblue 2-3 hetet mutatott a teszten. Ma köldök alatti enyhe szúró fájdalmat érzek. Ez lehet csupán a terhesség természetes velejárója ebben az időszakban?
Ez a második várandósságom, nem emlékszem már, hogy hogy volt az elsőnél.

Válaszát köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.12. 11:05:32
  Udvozlom mitol lehet hogy 10 napig van meg erős verzesel kisebb miomam van az okozna mit probaljak meg premens nem segitet  
2x1 delphys segíthet.
Szép napot
2024.02.12. 11:03:25
  Kedves Doktor Úr!
A mai napon (02.12.) pozitív lett a terhességi tesztem, viszont a múlt héten (02.07-09.) Azibiot antibiotikumot szedtem betegség miatt. Ebben a korai időszakban okozhat gondot az antibiotikum szedése? Január 19-én volt az utolsó menstruációm.
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore javasolt hüvelyflóra védelmében antibiotikum kezelés alatt.
Szép napot
2024.02.12. 11:03:19
  Tisztelt doktor úr! Már körülbelül két éve használom a Laaderinget, és eddig nagyjából mindig a 4.-5. napon jött meg a vérzés. Tavaly novemberben voltam háziorvosnál, aki azt javasolta, hogy évente egyszer hagyjak ki egy gyűrűfeltételt a méhem egészsége miatt. Ez megtörtént decemberben, viszont ezáltal a vérzésem csúszott, így nemtudtam a megszokott időpontban felrakni a gyűrűt, így eltoltam egy héttel (a gyűrű a vérzésem kb 5. napján került fel). Most az a helyzet, hogy fent van, és ezen a héten szerdán kéne kivennem, viszont tegnap véreztem egy minimálisan, ami a korábbi rendszerem szerint normális lett volna. De mivel eltoltam egy héttel, lehet nem állt még rá a szervezetem. Ilyenkor vegyem ki a gyűrűt, vagy mi a teendő? Ha a korábbi rendszeremet nézzük, már szerdán fel kellene helyezni a következőt, de így tanácstalan vagyok, és nem hagynék ki még egy hónapot. Válaszát előre is köszönöm!  
Hagyja fenn 3 hétig, után távolítsa el 1 hétre.
Szép napot
2024.02.12. 10:33:28
  Kedves Doktor úr!
Nekem az a kérdésem hogy van három gyerekem és mind a három gyerekkel könnyen ősze jött a terhesség és most szeretnék még gyereket és nem tudok terhesnek kerülni vajon miért  
2x1 inofolic premium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.12. 09:32:00
  Kedves Doktor Úr!
Tavaly nyáron egy közös foglalkozáson voltam, és éreztem végig ahogy ültem, hogy nagyon kényelmetlen a fehérnemű. Majd következő nap még jobban fájt, megnéztem, és a húgycső környékén piros lett a nemiszervem. (Nem tudom ez lényegi infó-e, de éppen menstruáltam) Találtam itthon antibiotikumot, ami az ilyen fajta gyulladásokra is jó. Elmúlt a probléma. Majd következő hónapban ismét nagyon elkezdett fájni a nemiszervem, és már nem csak piros volt, hanem amolyan seb/hólyag szerű valami keletkezett ugyan azon a környéken. Ekkor elmentem nőgyógyászhoz, aki vaginozist állapított meg, elvileg a folyasom csípi ki kívülről. Sajnos nyár óta már most van a 4. Vagy 5. Alkalom, csak vagy nem voltam itthon, vagy menstruáltam a tünetek megjelenésekor. Most ismét jelentkeztek a hólyagok, és szeretnék orvoshoz menni, de ki szeretném kérni az Ön véleményét is, hogy mitől lehet ez, vagy mivel lehetne ezt megelozni, sajnos nagyon fájdalmas.
Köszönöm a válaszát előre is!  
Urológiai és STD vizsgálat is javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.12. 08:41:40
  Kedves doktor úr!
Meddőségi centrumban az első vizsgálat megtörtént. Volt rákszűrés, kenetlevétel. Egyelőre még nem érkezett meg minden lelet, de ami igen, az kicsit aggasztó. E. Coli baktériumot találtak. A gyakori wc
Mellett, semmi más tunetet nem tapasztaltam.
A következőket látom még a leleten. Kérem segítsen, hogy mi a teendőnk? Nekem és a paromnak is.

Mintában kimutatott
Escherichia coli

Sarjadzó gomba nem tenyészett ki.

Mikroszkópos vizsgálat eredménye: A kenetben láthatóak voltak:
Nincs Lactobacillus flóra
Sok fehérvérsejt
Sarjadzó gomba negatív Neisseria gonorrhoeae negatív
Nagyon köszönöm előre a válaszát  
Nincs ok aggodalomra.
Érdemes az összes vizsgálatot elvégeztetni mindkét oldalon, után javasolt egy záró konzultáció a meddőségi központban.
Egyelőre nincs teendő.
Szép napot
2024.02.12. 06:44:24
  Kedves doktor úr!
Tegnap jött meg a menstruációm.
Holnap azaz kedden mennek ddimmer vervetelre. Elkepzelhető hogy a menstruációs folyamat havarhatja / módosítjatja az értéket ?
Köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.12. 06:19:08
  Üdvözlöm!51éves vagyok, novemberben küret elhúzódó darabos vérzés miatt!Szövettan negatív,mégis 5 hétre megjött és ugyanúgy darabos elhúzódó vérzésem van!Túl vagyok 2 doboz norcolut,most megjött és ömlök!Az orvosom exacylt írt fel amíg vérzek szedjem!A norcolutot már nem kell szednem!A kérdésem az lenne,hogy meddig lehet szedni az exacylt és ha abba hagyom újból vérezni fogok?És ha igen akkor mi a teendő? Választ hálásan köszönöm!!!  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Myoma gyanúja felmerül.
Sem a norcolut, sem az exacyl nem ajánlott hosszútávon.
Szép napot
2024.02.11. 23:42:40
  Üdvözlöm Doktor Úr! 9napja voltam méhnyakrákszűrésen,azóta még mindig van barnás folyásom, az normális lehet? Illetve ha most éppen gombás fertőzéssel küszködöm az befolyásolhatja a szűrés során megsértett hámrész gyógyulását?köszönöm válaszát!  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.11. 20:52:52
  Kedves Doktor Úr!
50 múltam, szabálytalan vérzés miatt TCRE történt. Szövettan eredménye: "Simaizom kötegek felszínén illetve az izomzatba ágyazottan proliferatios fázisú corpus endometrium. A folyamat elsősorban adenomyosis / endometriosis interna lehet, de submucosus leiomyoma is felmerül. Diagnózis: A méh endometriosisa - N8000".
Március közepén kell visszamennem 6 hetes kontrollra, ill. panasz esetén azonnal.
Ilyenkor vizsgálják-e, hogy van-e endometrium a méhen kívül is? Az egyre erősödő és fájdalmasabbá váló vérzésen kívül egyéb problémám eddig nem volt. Műtét végén Levosert spirált kaptam.  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.11. 20:18:35
  Kedves Doktor úr! November 29.en volt az utolsó menstruaciom elso napja. februar 8.an voltam terhesseg megallapitason, ahol megallapitottak, hogy nincs szívhangja és 1,5 hete megállt a növésben is. A vetélésem azóta nem indult el. Várható, hogy magától el fog indulni? Ha nem, akkor mire számíthatok? Első terhességem. Előre is köszönöm a tájékoztatást!  
Érdemes műszeres befejezésre időpontot nézni pár hét távolságra, amennyiben nem indulna be a spontán vetélés folyamata.
szép napot
2024.02.11. 19:29:51
  Tisztelt Doktor Úr! Egy hónapja helyeztek fel rézgyöngy spiràlt. Voltam 3 hetes kontrollon, ahol ultrahanggal megnézte az orvos, hogy esetleg elmozdult e, de mindent rendben talált. Viszont most a menstruációm vége felé magamnak ellenőriztem a jelzőszálat és mint ha most jobban érezném, mint mikor feltette és elég hegyes is. Az óvszert kilyukaszthatja? És ha igen teherbe eshetek így is ha csak a jelzőszál maradt hosszú?  
Nincs szükség óvszerre a spirál mellett.
Amennyiben zavaró a jelzőszál, nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.11. 19:05:19
  Jó Napot! 1 napja elkezdtem használni a Lactinelle-t. Reggel ahogy felkeltem elkezdett kifolyni ami tudom hogy normális, de azóta is folyik ki kb. félóránként egy adag és már este van. Nem tudja, hogy ez normális e hogy 1 db gyóyszertől ilyen sok és egésznapos folyadék jön ki? Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, nyugodta használhatja tovább.
Szép napot
2024.02.11. 18:21:50
  Üdvözlöm!
2022-ben teherbe estem, ami hüvelygombát okozott, ezt nem vettem észre, mert lényegében tünetmentes voltam és ez idő alatt is aktívan éltem szexuális életet a partneremmel. A terhességet meg kellett szakítani, majd a szükséges lábadozási idő után, mikor először ismét aktusunk volt, előjött a viszketés és folyás, kikezeltem magam, aztán ismételten ugyanez történt. Azóta akárhányszor aktust folytatunk mindig viszketésem és folyásom van, a partnerem állítása szerint neki semmiféle viszketése vagy tünete nincs, mi lehet a gond? Próbáltam Lactofeelt, Micovagot, Beliema effect plus hüvelykapszulát, Canesten kombi unot és Canesten kombit is. Ezek két napig hatásosnak bizonyultak majd aktus után ismét szenvedek a tünetektől. Már nem tudom mihez kezdjek.
Előre is köszönöm a választ.  
Fluconer és gynoxin segíthet, emellett gynophilus restore javasolt.
Intim mosakodólat kerülje.
Amíg a panaszok fennállnak együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.02.11. 18:06:11
  Tisztelt Doktor Úr!

Éves citológiai vizsgálat után elküldtek HPV szűrésre. Az eredménye pozitiív lett, magas kockázatú HPV 51 altípus. Az eredményben csak annyi lett írva, hogy ismételt rákszűrés 6 hónap múlva. Tünetem nincs, nem is tudtam róla, hogy bármi bajom lehet. Ezt tényleg nem szokták kezelni gyógyszerrel? Tudna ebben segíteni, hogy most aggódnom kéne és inkabb foglaljak időpontot orvoshoz?  
Immunerősítők, vagy Papillocare segíthet a kontrollig.
Szép napot
2024.02.11. 17:34:02
  Tisztelt Doktor úr!

Menzeszkor látok hosszabb nyúlánkos részeket a wc-ben ez a leváló méhnyálkahártya lenne? Ez normális? Fájdalmaim nincsenek. Sokáig nem igazán tapasztaltam ezt.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.11. 16:13:47
  Kedves Doktor úr!
Egyèb magas rizikójú HPV, cintec plus vizsgálat viszont negatív. A nőgyógyászom azt mondta adássam be a HPV elleni védőoltást, de babát tervezünk. Azt mondta mehet párhuzamosan nem okoz a magzatban gondot. Ez valóban így van? Èn nagyon fèlek tőle ès inkább szeretnèm megvárni vele a terhessèg vègèt. Nem szeretnèk esèlyt sem adni rá hogy bármifèle gondot okozhasson. Doktor úrnak mi a vèlemènye erről? Köszönöm  
Beadható nyugodtan, bármikor.
Szép napot
2024.02.11. 15:08:51
  Kedves Dr ur 40 éves vagyok 24 napja késik a menszeszem ön szerint mi lehet az oka  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.11. 14:03:02
  Kedves Doktor Úr!

Terhesség:
- 5. hét
Tájékozódó ultrahang vizsgálat: Az uterusban szabályos petezsák, benne egy 2mm -es embryo sejthető. Kontroll vizsgálat javasolt. Szabályos szikhólyag. Subchorialis haematoma nem látható.

- 6. hét (itt volt hasi és hüvelyi ultrahang is)
uterusban 10mm-es szabályos petezsák, CRL: 2mm. babycard szívműködés látható, szikhólyag:5.6mm, kismedencében kóros nem látható.

- 7. héten hüvelyi ultrahang már nem volt szívhangja de itt sem láttak kóros elváltozást

Missed. ab. követő pontosan 2. hét telt el a következő szövettan lelet érkezett:

Makroszkópos leírás: 7 köbcm-nyi véres, darabos kaparék.

Mikroszkópos leírás: Gócos necrosist mutató deciduarészletek mellett enyhén duzzadt stromájú, enyhén megnagyobbodott chorionbholyok területén a vérerek hiánya figyelhető meg, valamint a trophoblast sejtek jelentősebb proliferatioja látható.

Diagnózis (vélemény, javaslat): Mola hydatidosa.

Megjegyzés: A fokozott HCG termelés miatt a vérből ezen hormon kimutatása javasolt.

Rögtön néztek beta-HCG: 80,3 UI/l volt. (ez a 8 hetes terhességet követő 2. héten)

Ön mit gondol a kór előzmények alapján ez a terhesség biztosan Mola terhesség volt? Mit gondol mennyi időt javasol a következő próbálkozásig??

Köszönettel,  
Szövettani eredménynek lehet hinni.
Fontos ez esetben a beta-HCG szoros nyomonkövetése amíg 0 körüli érték nem lesz.
Ezt követően lehet újra próbálkozni.
Szép napot
2024.02.11. 14:01:07
  Jónapot! Nekem az lenne a kérdésem,hogy első trimeszterben nem látszik még a pocak és belehet húzogatni? Szabad vagy káros?
Nyilván ha anagyobb a pocak be se lehet.  
Nem érdemes.
Egyebekben nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.11. 13:47:17
  Kedves dr.úr kérdésem az lenne, hogy több mint 2hete császároztak és felszívódó varratom van. Olyan kötést kaptam amivel lehet zuhanyozni. Mikor kell levenni a kötést? Mert ezt nem mondták el.  
7-10 nap után
Szép napot
2024.02.11. 13:18:47
  Tisztelt Doktirúr!
44 éves vagyok . 2 éve folyamatosan fájnak a melleim több orvosnál voltam. Nem találtak semmit. A nőgyógyász most a cerazette tabletát ajánlotta 3 hónapig. Viszont én elég sokat dohányzom. Okozhat ez bármi problémát?  
Emlő ultrahang és mammográfia javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.11. 13:06:44
  Tisztelt Doktor úr,

Negyven éves vagyok, két gyermeket szültem császármetszéssel. A ciklusom alapvetően mindig rendben volt, kb 31 napos periódusokkal. December közepe óta kb két hetente menstruálok. Normál, 5-6 napos menstruációim vannak, majd kb két hét szünettel újra. December 19. óta tegnap jött meg negyedszer. Külföldön élek, nőgyógyászati vizsgálatra várok, de január közepén március elsejére kaptam időpontot. Nagyon meg vagyok ijedve. Az alhasam és a derekam két menstruáció között is tompán fájdogál és legutóbb már a férjemmel való együttlét is fájdalmas volt. Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Nyugodtan megvárhatja az időpontot.
Addig is Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.11. 12:12:29
  Kedves Doktor ! Szeretném megkérdezni,hogy aki szed fogamzásgátlót és a Yasminellét szedem. 18 éves koromban ez volt az első kisebb nagyon megszakítással szedtem. Most vagyok 34. A trombocyta számom minimálisan emelkedett Astrixot javasolt a doki.. viszont nekem tini korom óta viszeres az egyik lábam.. és vérnyomás csökkentöt is szedek már vagy 14 éve. Tudom ,hogy sok az ellentmondás ezek miatt... lehet bajom ha folytatom a fogamzásgátlót?  
Fokozottabb a rizikó mindenféleképpen.
Hüvelygyűrűre vagy óvszerre váltás javasolt.
Szép napot
2024.02.11. 11:41:30
  Jó napot Doktor Úr!
Első vetélés (műszeres befejezés) után mennyire van lehetőség kivizsgáltatni magamat?
Lelkileg eléggé megviselt,nem hiszem,hogy mégegyszer kibírnám..  
Nem szükséges, sajnos statisztikailag minden 4.-5. várandósság megszakad, akár mielőtt még kimutatható lenne (biokémiai terhesség).
Szép napot
2024.02.11. 11:16:51
  Tisztelt Doktor Úr! 22. hetes várandós vagyok és 1-2 napja észrevettem, hogy a nagyajkaim megduzzadtak és néha fájnak. Viszketés nincs. Ma a jobb oldali nagyajkamon belül pedig kitappintottam egy megduzzadt nyirokcsomót, ami ezt a kellemetlenséget okozza. Nem élünk férjemmel nemi életet a terhesség óta, így nem gondolom, hogy sexuális eredetű. Mi lehet az oka? Megyek nőgyógyászhoz is, de nem tudom ez mennyire számít sürgős esetnek? Babára nézve jelenthet veszélyt?
Válaszát előte is köszönöm!  
Bartholin ciszta gyanúja felmerülhet.
Óvatosan jegelheti az érintett területet, a vizsgálatig.
Szép napot
2024.02.11. 10:05:13
  Kedves Doktor úr!

7hetes terhes vagyok és az emberió nem látszódik a hasi ultrahangon kezdek félni mert a Doktornő azt mondta hogy lehetséges veszteség fog érni.
Hétfőn megyek hüvelyi ultrahangra.
Van olyan hogy csak hüvelyin látni az elején a babát?  
Abszolút, az első trimeszterben a hüvelyi uh az elsőként választandó.
Szép napot
2024.02.11. 06:48:49
  Kevés doktor úr!! 2023 szeptemberben kaptam az utolsó inekciót!! Mèg mindig nem jött meg!!! Azaz majdnem 6 ève kaptam depo inekciót!!!! 42 èves vagyok,,lehet meg se jönn már!! Köszönöm a válaszat...  
Lehetséges.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.11. 06:08:40
  Tisztelt Doktor Úr!
Van ötlete arra, hogy mitől kaphattam ASC-US eredményt általános rákszűréskor, ha utána teljesen negatív lett a kolposzkópia, a hüvelyváladék-tenyésztés és a HPV-tipizálás egyaránt? Kicsit összezavarnak ezek az eredmények, azt hinném, hogy ezeknek a vizsgálatoknak fényt kellene deríteniük a kóros laphámsejtek okára.
Köszönöm.  
Legtöbbször sajnos nem derül ki a tényleges oka.
3 hónapig használjon papillocaret, 6 hónap múlva hpv és cyt kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.11. 04:42:50
  Kedves Doktor úr!
3 hete van Levosert spirálom, ellenőrizni még 4-5 hét múlvára van időpontom.
Mióta fent van, azt vettem észre, hogy 4-5 óránként sürgető vizelési ingerem van, egyik pillanatról a másikra. Napközben nem probléma, de éjszaka zavar, hogy éjjel fél kell kelnem kimenni.
Lehet, hogy a spirál nyomja a hólyagom? Tud ezen majd a kontrollon valamit mozdítani a nőgyógyász, vagy le kell majd vennie? Mit lehet tenni ilyenkor? Nem szeretném, ha ki kellene venni.
Válaszát köszönöm! Üdvözlettel: Dóra  
Legyen még türelemmel, a szervezetnek időre van szüksége mire elfogadja a spirált.
Szép napot
2024.02.10. 22:19:12
  Tisztelt Doktor Úr!

10 hónapja szültem és nemrég részt vettem egy nőgyógyászati szűrésen, ahol hüvelyi UH is készült. A doktor úr azt mondta lassan regenerálódik a méh és nyitott méhszájat állapított meg, de nem differenciàlta, hogy külső méhszájról lenne szó. Elképzelhető ennyivel szülés után nyitott külső és belső méhszáj? Ez gátolja a következtő terhességet? Lehet ezt a regenerálódást segíteni valamivel? Előre is nagyon köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Ez természetes, nem befolyásolja negatívan a további gyermekvállalást.
Szép napot
2024.02.10. 21:28:54
  Jó napot! P3-as citológiával is lehetséges az endometriozis műtét? Már van időpontom, és félek hogy vissza fertőződök.  
Igen.
Szép napot
2024.02.10. 21:15:00
  Üdvözlöm Dr úr,

Leleteket is küldhetenék valamilyen módon? Sajnos csak március végére van időpontom konzultációra.

Köszönöm, Tímea  
Csak szöveges üzenetek tud küldeni ezen a felületen.
Szép napot
2024.02.10. 19:45:14
  Jo estét kívánok. Nem rég el múlt a menstruációm de 1-2-3 nap múlva újra meg jött ez normális? Köszönöm szépen a válaszát előre is  
Nem utal feltétlenül kóros állapotra.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.10. 18:26:13
  Tisztelt Doktor Úr!

Együttlét után rövid ideg kellemetlen égő érzésem támad, ami elmúlik. Nemrég kezdtem el fogamzásgátlót szedni, amit előtte nem.szedtem.Lehet ez az oka vagy fertőzés, ne adj isten spermaallergia állhat fenn?  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.10. 15:55:29
  Szép Napot!
A hüvelygyűrű 7 nap után biztos védelmet nyújt?  
Az első két hét után inkább.
Szép napot
2024.02.10. 15:42:07
  Tisztelt Doktor Úr!

2 hónapja volt missed ab-om (10+2naposan) ami műtèti beavatkozást igènylet. A baba első próbálkozásra összejött, bár kellett némi progeszteron pótlás. Nagyon bántott az eset és a következő próbálkozás előtt szerettem volna kivizsgáltatni magam.
IR,Trombophilia rendben
Önszorgalomból elmentem egy hormon vizsgálatra is.
Meglepően alacsony lett az AMH èrtèk: 0,68 ng/mL
FSH:10,1 IU/L,
LH:6,1 IU/L
Ösztaradiol: 83 pmol/L
Előfordulhat, hogy túl hamar mentem el a hormon vizsgálatra és nem volt még ideje helyreállni ? Mivel a baba elsőre összejött senki nem is mondta, hogy menjek csak a magam megnyugtatása miatt mentem.
Ha viszont ez a valóság akkor mennyi időm lehet még teherbe esni?
Első baba lenne. 32 éves vagyok
Köszönettel  
Nyugodtan próbálkozhatnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.10. 15:26:03
  Jó napot kívánok!

Candida gombára írt fel a nőgyógyászom CNS kúpot. 3 kúpot használtam el eddig, minden egyes alkalommal a kúp felhelyezése után nem sokra rá erős viszketés jelentkezett, ami kis idő múlva elmúlt.
A mai nap lenne a 4. kúp használata, de most délután a wc papír enyhén véres volt. Érzek a hüvelyeben enyhe égő érzést is.
A CNS kúp kimarhatta esetleg a nyálkahártyát és ez okozhatja a vérzés jelenlétét?
A nőgyógyászom egy hónapra külföldre utazott, sajnos Őt most nem tudom erről megkérdezni.
Válaszát köszönöm!  
Okozhat enyhe vérzést maga a kúp használata is.
Nincs ok aggodalomra. Ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.02.10. 12:50:28
  Jó napot! Barnás-vöröses vérszerű folyásom van, miközben szedem a fogamzásgátló tablettámat. Nem éppen a 7 napos “pihenő” napokról van szó, hanem a 21 napos tabletta szedős napról.
Van ok az aggodalomra? Előre is köszönöm  
Az első 3-6 hónapban előfordulhat, ha már több, mint fél éve szedi, váltás javasolt.
Szép napot
2024.02.10. 12:49:58
  Kedves dr úr.S.O.S eddig mindig csak a csiklón keresztül tudtam el élvezni,de valamiért már ez sem sikerül.fáj a csiklóm ha hozzá érek.nem tudom mi történt,a kielégületlenség is kellemetlen.  
Pszichológiai konzultáció javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.10. 12:44:17
  Jó napot kívánok!

Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy mennyire normális a mentstruáció 2. napján pár órán át (kb. 3-4 óra) tartó nagyon-nagyon erős vérzés (kb 3/4 óránként kell cserélnem a super ob. tampont)? Mi lehet ennek oka?

Válaszait köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem utal feltétlenül kóros állapotra.
Premens segíthet
Szép napot
2024.02.10. 12:42:12
  Jó napot. Nogyogy vizsgálat délután lenne, baj ha van szex előtte délelőtt?
Akkor tudunk találkozni. V nagyban befolyásolja? Vagy látni fogja? Akkor tegyem át az időpontot inkább.?  
A vizsgálat napját érdemes kihagyni.
Szép napot
2024.02.10. 11:29:17
  Tisztelt doktor úr! Öt éve már ,hogy küzdök valtozókori vérzés zavarral.Megjön a vérzés és nem áll el van hogy több hétig is vérzek. Spirál, fogamzásgátló tabletta, méh eltávolítás ezt javasolták. Minden eredmény negatív volt rák szűrés,hormon vérvétel.Egyedül mehtükrözést nem csináltak.Norcolut tablettát szedek 2×1 10 napig utána 14 nap szünet utána megint 2×1 ezt kell három hónapig.Mar csináltam ilyen kúrát az a baj pár hónap utána megint előjön ,hogy megjön és nem áll el.Az lenne a kérdésem,hogy a norculut tablettát folyamatosan lehet e szedni nem csak három hónapig hanem tovább esetleg úgy hogy napi egy szem 10 napig utána 14 szünet utána megint napi egy.48 éves vagyok én nem szeretnék fogamzásgátló tablettát illetve spirált sem műtétet meg főleg nem.A norcolut bevált nekem bírom is szedni nem vagyok rosszul tőle.Vagy esetleg próbáljam meg a Dicynone vezescsillapítót és akkor nem kellene a norcolut. Más nem jöhet szóba mert zöldhályogom van és az ergam csepp,exacyl nem tudom szedni.Probáltam a premens is ,de attól még jobban véreztem sajnos nem volt nekem jó.  
Nem javasolt hosszútávon alkalmazni a norcolutot.
Műtéti megoldás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.10. 10:18:00
  Üdvözlöm doktor úr ! Egy másik oldalon is írtam önnek a problémáról ami engem érint . Talán választ és javaslatot kapok rá. A diagnózisnak ezt adta a nőgyógyász és a Betadin hüvely kuppot javasolta de a probléma maradt .
Postmenupausalis vérzés :
TVS: Uterus 28x33 mm, endometrium 1 -2 mm , m. k. o. sorvadt ov. ( 63 éves vagyok és 43 éves koromtól nincs menses !) Egy ideje kevés barnás véres váladék jön. Emiatt kerestem fel a nőgyógyászt aki egy felületes orvos volt . Mit tegyek ? Újra kezdjem el a Betadin hüvely kuppot vagy esetleg tud más hatékonyabb gyógyszert ,kuppot javasolni ? Köszönet ha válaszol !  
Premens segíthet. Napi 1x1 tbl szájon át, legalább 3 hónapig.
2x1 velfem is segíthet.
Szép napot
2024.02.10. 05:28:49
  Tisztelt Dr úr! Problémám elég kényes ügy.soha nem tudtam hűvelyi úton el élvezni de önkielégitéssel sikerült,de most már így sem megy fáj ,és szúr a csiklómba.mit tegyek.fel fázva nem vagyok.köszönöm a válaszát 63 éves vagyok.  
Nőgyógyászati és pszichológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.10. 00:44:59
  Üdvözlöm kedves Doktor úr!
2 évvel ezelőtt nőgyógyászt váltottam,és évente járok rendszeres szűrő vizsgálatra! Eddig mindig rendben volt minden alkalommal a szűrő vizsgálatom,viszont a tavaly nyári vizsgálaton jelezte az orvosom,hogy van egy kis elváltozás nem kell rá semmit szednem fél év múlva kontrol!
Januárban voltam vissza fél éves újabb vizsgálatra ahol nem csak a kötelező szűrő vizsgálatot néztük hanem HPV ellen is egy szűrést! Annak az eredménye viszont most jött vissza és pozitív,viszont a rákszűrésem eredménye jó! Gyógyszert és más készítményt kaptam 2 eves kezelésre!
Viszont valamit nem értek és ebben kérem az ön válaszát! Utoljára 2021ben volt szexuális életem azóta volt egy jó szűrő eredményem,és következő évben pedig úgy egy pozitív hogy közben semilyen kapcsolatot nem létesítettem senkivel! Ezt pontosan nem értem hogyan kaphattam el úgy ezt a vírust ha nincs párom és semilyen alkalmi kapcsolatom se volt! Válaszát előre is köszönöm!  
A HPV hosszú lappangási idővel rendelkezik.
Szép napot
2024.02.10. 00:40:17
  Jó estét! Lehetséges, hogy a hüvelygyűrű olyan mélyre becsúszott, hogy nem tudjuk kiszedni?  
Nem valószínű.
Szép napot
2024.02.09. 22:41:34
  Kedves Dr.úr!
Az lenne a kérdésem, hogy az altforalle fogamzásgátló mindegyik rózsaszín tablettája ugyanolyan hormontartalmú? Mindegy milyen sorrendbe szedem be?
Sajnos rossz sorrendbe szedtem be, és most nem tudom mitévő legyek.... szedjem rá a fehéret? Folytassam rossz sorrendbe?
Így is véd ?:(
Köszönöm!!  
Nem teljesen.
Kövesse a továbbiakban a helyes sorrendet.
Ebben a ciklusban kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.02.09. 21:09:14
  Kedves Doktor Úr! 49 éves vagyok. Nagyon bő, 2 éven át fennálló rendszertelen vérzés miatt Mirena került felhelyezésre 8 évvel ezelőtt. Azóta nem menstruálok. 2 éve voltam legutóbb nőgyógyásznál, az eszköz a helyén van, minden eredményem jó lett. A doktornő azt mondta, ha megjön, menjek vissza és leveszi nekem. Mondtam neki, hogy nem menstruálok, de mint aki nem hallotta, csak mondta újra és harmadszorra is. Kérdésem az lenne, hogy vérzés hiányában hogyan távolítható el fájdalommentesen az eszköz, illetve van-e szükség újabb felhelyezésére így a változókor kapujában. Válaszát köszönöm!  
Nem szükséges menzesz az eltávolításhoz.
Szép napot
2024.02.09. 20:54:37
  Szép estét Dr.úr
Meg szeretném kérdezni hogy a lorell tabletta hány órás biztosítást nyújt?  
A tájékoztató szerint szedve, nincs szükség kiegészítő védekezésre.
Megbízható készítmény.
Szép napot
2024.02.09. 19:44:23
  Tisztelt Doktor Úr !
Szeretnék tanácsot kérni, mivel babát szeretnénk a Párommal, és utoljára január 19.-én voltunk úgy.
Most kellett volna megjönnie a ciklusomnak, február 3.-án, így még a mai napig is nem.
Tesztjeim negatívak ezidáig.
Ezáltal most voltam a kerületi SZTK-ban ahol kaptam vmi antibiotikumot gyulladásomra, mivel azt találtak a decemberi kenetembe.
Mennyire van hatásra a ciklusomra, illetve a babatervezésre ?
Tiszlettel: Sandra  
A ciklusra lehet hatással átmenetileg.
Babatervezésre nincs befolyással.
Szép napot
2024.02.09. 18:37:02
  Jó napot kívánok,olyan ügyben esetleg lehet magukhoz fordulni hogy F64.00 diagnózis ki vizsgálássa,alkalmassága nő gyógyászati kezelés/vérvétel/pajzsmirigy?
S szakvéleményt kérni róla?
Választ előre is köszönöm.  
Erre ez a felület nem alkalmas.
Sajnálom.
Szép napot
2024.02.09. 16:56:33
  Kedves Doktor Úr! 42 éves vagyok, AMH 0.19, FSH 11.8. A TSH rendben. Az orvosom gluténmentes diétát javasolt, nem mutattak ki egyébként cöliákiát. Indokolt a gluténmentes diéta? A hormonpótlás elkerülésére heti 5x sportolok, fitoösztrogént viszek be az étrendemmel, Aviva tornázok. Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.09. 16:52:21
  Tisztelt Doktor úr. Ma voltam uh. 26 hetes kismama vagyok. 40 éves. Kérdésem az lenne, hogy az ultrahangon a placenta a hátsó falon. De most észleltek az mellső falon.
Placenta bilobáta:hátsó falon,mellső falon.
Van e aggódni valóm, vagy van e teendő?
Válaszát előre is köszönöm
Üdv. Veron84  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.09. 15:11:43
  Tisztelt Doktor Úr!
Kb 1 hónapja küzdök belső aranyérrel.
Az első tünetekkel párhuzamosan tapasztaltam, hogy a hüvely izmom fájdalmas együttlétkor (orgazmus után erőteljesebb), hüvely tornánál.
Voltam proktológusnál, aki megnyugtatott, hogy nincs nagy probléma.
Egy hétig használtam szteroidos kúpot, még a szakorvos előtt, a háziorvos ajánlásával.
Lehet a hüvely izom fájdalom a belső aranyér miatt??
Pont egy éve voltam nőgyógyászaton, akkor minden rendben volt velem.
Nagyon köszönöm válaszát!  
Lehet összefüggés.
Szép napot
2024.02.09. 14:47:04
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

6. héten volt szivhangja babánknak.
8. hétben nem volt szívhangja.

Missed. ab. lett, szövettan eredménye:

Mikroszkópos leírás: Gócos necrosist mutató deciduarészletek mellett enyhén duzzadt stromájú, enyhén megnagyobbodott chorionbholyok területén a vérerek hiánya figyelhető meg, valamint a trophoblast sejtek jelentősebb proliferatioja látható.

Diagnózis (vélemény, javaslat): Mola hydatidosa.

Megjegyzés: A fokozott HCG termelés miatt a vérből ezen hormon kimutatása javasolt.

Rögtön hcg vérvétel (2 hétre a műtét után) 80,3-as érték lett, rendszeresen végigkövetjük amíg 5 alá nem csökken természetesen.

Kérdésünk az lenne, hogy mivel volt szívhangja a magzatnak így ez nem zárja
ki a teljes Mola terhességet? Így nem csak részleges Mola lehet??

Köszönjük válaszát.  
De igen, jól gondolja.
A protokoll mindkét esetben ugyanaz.
Szép napot
2024.02.09. 14:05:12
  Tisztelt doktor úr! Szeretném kérdezni, hogy magnesii citrici naturland 500 mg lehet szedni terhesség 13 hétben ?  
Lehet.
Szép napot
2024.02.09. 13:53:45
  Tisztelt Doktorúr decemberben volt egy szövettani küretem de sajnos a minták diagnozis felállitására nem volt alkalmas majd Januárba ùjjab küretem volt még jött az eredményem de orvoshoz csak 1 hónap múlva van időpontom és nagyon ideges vagyok az eredményem miatt ebe kérném a segítségét Ad A Cervix kaparékMicroglandularis. hyperplasia és laphám. metaplasia regeneratív Malignitásra utaló eltérés nem látszik Ad B. Corpus kaparék Endometrialis intraepithelialis neoplasia.
Megjegyzés Ad B Mikroszkopossan az endometrium kaparékba polypoid nyálkahaártya fragmentumok. vizsgálhatok. részben abortív. secretiós. Jelekkel A mirigyek gócossan mérsékelt. fokú cytomorfológiai. atypia jeleit mutatják. többmagsorosak. és helyenként egymáshoz közel kerültek. Néhány mirigy én kicsiny nucleolust tartalmazó sejtek is jelen vannak. Mindezek. endometriális intraepithelialis. neoplasia. jelenlétét bizonyítják Manifeszt malignitás. a megitélhető részletekben nem azonositható Kóros p53 pozivitásnincs nincs jelen Agodalomra van e okom válaszát elsöre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.09. 13:48:52
  Tisztelt Dr.úr! Mercilon fogamzásgátló mellett, Premens tablettát lehet szedni? A fogamzásgátló hatását nem befolyásolja ugye?
Köszönöm  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.02.09. 12:42:45
  Üdvözlöm. Decemberi rákszűrésem kóros, neoplasticus lett P3. Jelölve van a leleten gyulladás, vegyes baktérium, éretlen laphám metaplasia, AGC-NOS ( nem az inkább neoplasticus). Használtam Klion-D és 3 hónap múlva kontrol rákszűrés. Kell e aggódjak, hogy ez esetleg több mint gyulladás? Köszönöm szépen!  
Papillocare javasolt 3 hónapig.
6 hónap múlva HPV és cytológiai kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.09. 04:22:57
  Üdvözlöm!
Nem fontos,én csak érdeklődni szeretnék ha nem zavarom önöket ezzel!
Pénzzel dolgozom,mennyire lehet esetleg fertőző akár papírpénz akár fém pénz?
Megvágta a kezemet a papírpénz,és el lehet-e kapni valamit?
Pl.Nemi betegség csepp fertőzés miatt,covid vagy valami hasonló veszélyesebb betegséget? Vagy teljesen kizárható ebben a formában? Csak aggódás miatt kérdezem!
Köszönöm válaszukat!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.09. 03:35:38
  Jóestèt! ????Kb 6 èv e folyton gombás fertözèsem van. Minden menstruáció előtt volt de már állandóan. Voltam kúráskezelèsen internetről vettem kupot. Canesztent is sokszor .De csak enyhíti nem múlik el teljesen az elött meg el múlt de vissza tèrtt. De már semmitől nem enyhül. Nagyon sok pènzt ötletem bele hogy helyre jöjjek. Ès 3 orvosnál is voltam de csak ideiglenes megoldás lett belőle. ????????
A választ előre is köszönöm!  
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.09. 02:10:10
  Kedves Dr.Gyurkovics,

Menstruációm szülés utàn megvàltozott.Az első három nap erős vèrzèsem,fàjdalmas görcsölès nagy darab vèrrögökkel kìsèrve,minden tampon csere utàn hatalmas vèrrög vàlik le,attól tartok ,hogy ez màr nem egészséges.Làbaim sokat fàjnak és szülés óta ugyan úgy vizesedik.Voltam vèrkèpet csinàltatni 5 hònapja ahol a limfocita,monocita magas volt a hemoglobin ,neutrofil pedig alacsony.Vèrnyomàsom szintén magas lett szülés utan.

Köszönöm ha válaszol es elnézèst a rèszletezèsèrt,gondoltam talán van összefüggès.Szép napot.  
Nincs ok aggodalomra.
Szülést követően rendszertelen menzesz nem számít kórosnak.
Különösen a szoptatási időszakban.
Szép napot
2024.02.08. 23:40:39
  Kedves Doktor úr!
Többször letört rólam az anyajegyem. Volt papilloma kinövés a mellemen, és elkezdett folyamatosan satnyulni, majd egy fehér színű szálon függött, végül leesett. Fájni, nem fájt. Nem nőtt újra. Utána beazonosíthatatlan volt a helye is. Aztán a mellette lévő anyajegy is leesett apránként. Hosszúkás apróbb darabok estek ki belőle, majd az egész leesett, később újra nőtt. Nem volt vele gond. Most a hátamról is leesett egy ilyen kinövés. Semmi nem fáj. Egy kis csonk ott maradt, de túl száraz, szerintem az is le fog esni. Nem viszket vagy éget. Egyik esetben sem piszkáltam, hogy leessen. Most például van egy színtelen kinövés az alkaromon, és néhány barna a hasam alatt is. KÉRDÉS: Ez hpv jelenlétére utal? Úgy tudom nőgyógyászati betegségeket okoz a hpv. Mire utal ez a jelenség?  
Nem utal hpv fertőzésr.
Bőrgyógyászati konzultáció javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.08. 23:38:51
  Tisztelt Doktor Úr!32 éves vagyok, várandós, első babánkat várjuk!Jelenleg a 20.hétben vagyok.Múlt héten enyhe szurkálást éreztem a hüvelyemnél,pisilésnél is volt az enyhe szurkálás,néha gyakori vizelési inger ami közben elmúlik.Elmentem a magán orvosomhoz,kértem végezzen tenyésztést, azt mondta kismamáknal nem szükséges,és mivel panaszom van használjak Klion D100húvelykúpot 5 napig.Majd 1hét szünet majd újra 5 tabletta.Jelenleg a szünetnél tartok,de mintha gombás tüneteim jelentkeztek volna..Pedig használtam utánna Lactofeelt.Szeretném megkérdezni ha nem múlna ez a gombás érzés, kismamáknak a 20.hétben lehet használni mycosist gyno szájon át szedhető tablettát?Vagy lehet canesten kúpot.?Köszönöm!  
Lehet mindkettőt akár.
Szép napot
2024.02.08. 21:51:05
  Kedves Doktor úr,
Állandó fájdalommal élek, 5 éve már egyszer műtöttek miómákkal, akkor nem távolították el a méhem. A miómák továbbra is nőnek, állandó görcsökkel küzdök, de menstruációm már hónapok óta nincs vagy csak egy-két csepp, 42 éves vagyok. Mit javasol?  
Kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.02.08. 21:42:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Januarban voltam nőgyógyásznál, ahol gardnerella vaginitis és gomba tesztem pozitív lett. Én is és a párom is kaptunk rá gyógyszert( fluconazole q pharma, klion). Ma vett a párom gardnerella és gomba gyorstesztet, melyet vizeletből kellett csinálni, mind a ketto pozitív lett. Értetlenül állunk előtte, páromnak semmi tünete nincsen, beszedtük a gyógyszereket is és csak óvszerrel voltunk együtt (orális szex nem volt). Ön mit tanácsol? Megbízhatóak ezek a tesztek? Nagyon el vagyunk keseredve. Köszönöm válaszát.  
Az otthoni gyors tesztek sok esetben nem megbízhatóak.
Amennyiben panaszmentesek mindketten nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.08. 21:23:21
  Szép estét ,az lenne a kérdésem ha a barátnőm hamarosan menstruál, de mi így is csináltuk, abból lehet baj???
És hogy meg volt az aktus de utána keg egy pár percig csináltuk utána abból lehet baj?  
Nem javaslom a későbbiekben, higiéniai szempontból.
Szép napot
2024.02.08. 21:21:35
  Tisztelt doktor úr olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy mestruációs időszakban mindkét mellém érzékenyebb. Észrevettem hogy a jobb mellemen van egy ilyen barna folt már elkezdett elmúlni de nem igazán tudom hogy mitől lehet. Illetve a jobb oldalamon érzékenyebb a hónaljam a mestruációs időszakban nagyon szokott fájni utána az el szokott múlni csomót sehol nem tapintottam kezdjék el aggódni?  
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.08. 21:15:23
  Tisztelt doktor Úr!
Egy éve spirálom van. Okozhat rendszertelen vérzést ennyi idő után is? Egy két napig tart ilyenkor és nagyon kis mennyiségű. Más panaszt nem tapasztalok! Válaszát előre is köszönöm!  
Ultrahang ellenőrzés javasolt.
Szép napot
2024.02.08. 20:27:45
  Üdvözlöm!

Olyan kérdésem lenne, hogy a várandós kiskonyvembe rosszul van pár adat beírva.
Elírták a menstruáció utolsó időpontját is. A jelen terhességi hét sem annyi az utolsó vizsgálat alapján amit most írtak be.
Ezek fontosak lennének vagy nem annyira számít?
Köszönöm a segítséget!  
Érdemes javítani.
Szép napot
2024.02.08. 19:26:34
  Üdv. Kérdezni szeretném h a hüvely bemeneetnél kéttoldalán olyan mintnha valami kis kinövés vagy nem tudom minek nevezem van elöbb kisebb volt most nagyobb és viszkedni is szokott h mi lehet ez ?Voltam nőgyogyásznál mondom neki h van ott valami mikor fürdök érzem h ott van azt mondt ne találjak már ki semit mert nincs ott semi.tudna nek3m segiteni h mi lehet az előre is köszönöm válaszát  
Bartholin ciszta gyanúja felmerülhet, de az általában egyoldalú.
Szép napot
2024.02.08. 19:06:52
  Tisztelt Doktor ur,

Dienille nevu fogamzasgatlot irt fel az orvos, mint elso fogamzasgatlo. Sok velemeny kering arrol, mikortol lehet elhagyni a mellekvedekezest. A betegtajekoztato szerint, amennyiben a ciklusom elso napjan kezdem el, mar aznaptol ved; tobben inkabb varnak vele 2-4 hetet. On szerint mikortol elhagyhato a mellekvedekezes?

Koszonom valaszat!  
Nyugodtan higyjen a tájékoztatónak.
Szép napot
2024.02.08. 18:59:32
  Jó estét.A menzeszem mikor megjött a betéten barnás volt a papíron meg rózsaszínű.Két napig rendesen meg volt,utánna barnázás,papíron rózsaszínű pár napig.Ez így normális menzesznek tekinthető?  
Igen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.08. 18:34:09
  Tisztelt doktor úr
Az a kérdésem lenne hogy a párommal szexuális reszesultunk egymással és a hüvely ből egy sárga zselés dolog jött ki és mitől lehet ez  
Okozhaths maga az aktus.
Átmeneti valószínűleg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.08. 18:27:19
  Tisztelt Dr úr
Volt egy hölgy vendég nálam beszélgetés során elmondta hogy vegbelen kívül több kinovese van orvosi diagnózis HPV, ez a hölgy volt nálam wc n is. Mikor elment domestossal lefertotlenitettem, a wct lefújtam kilincs kapcsolókat domestos törlőkendő vel attoroltem, kérdésem ez így megfelelő volt e? És kérdezném mennyi ideig fertőző képes ha valahová került pohár az egyszerű mosogatás elég e? Wc kagylón pl. meddig él a vírus ha esetleg ezek a fertotlenitok nem ölik meg. Nagyon aggódom nem tudtam róla. Köszönöm válaszát. Ilona  
Nincs ok aggodalomra.
Szexuális úton terjedő betegről van szó.
Fertőtlenítés jó ötlet volt.
Szép napot
2024.02.08. 18:01:28
  Kedves Dr. Úr! Az lenne a kérdésem, hogy a párommal január 22.én voltunk együtt és január 29.én pozitívat teszteltem. 8nap telt el közte. Lehetséges, hogy akkor fogant meg a baba vagy előző együttlétekből inkább? :)  
Lehetséges mindkettő.
Szép napot
2024.02.08. 17:33:36
  Tisztelt Doktor Úr!

Lányom 12 éves 2 éve menstruál. Az utóbbi 3 hónapban két hetente barnás van csak, vérzés nincs. A hasi ultrahang során kiderült, hogy nagyon meg van vastagodva a méh nyálkahártya de nem tud megjönni. Norcolut tablettát írtak fel neki 2x1-et 10 napig. A gyógyszertárban is és a betegtájékoztatóban is az első helyen van, hogy ellenjavalt serdülőkorban szedni. Most így nem tudom, hogy elmerje-e kezdeni szedni? Önnek mi a véleménye?
Előre is nagyon köszönöm a választ!  
Nincs rá szükség.
Ebbne az életkorban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz, idővel rendeződik majd, ez évekbe is telhet.
Nem. Számít kórosnak a megvastagodott nyálkahártya sem.
Szép napot
2024.02.08. 17:08:10
  Udvozlom en 38 vagyok ban egy p/4rakszuredem meg egy citologia eredmenyem is mar meg hpv16 pozitiv ereenyem ez mar vagy 6 vagy heteved eredmeny de sajnos mostanaba sok minden ki jott rajtam volt egy veg bel talyogom ami tiszta geny volt napokig lazas voltam aztan a testem apro kiutesek jottek ki aztan a hangom el.ment a fajt iszonyatisan a fejem egy honapig most meg gorcsolok nyagyon de nincs tb fogadnak ugy is  
Ismételt szűrések javasoltak.
Tb hiányában csak önköltség terhére látják el.
Szép napot
2024.02.08. 16:53:51
  Jonapot 24hetet benem.toltot terheseg nel ha meg szuletik egy magzat .enyi esely e van hogy tul elje  
Sajnos csak nagyon minimális.
Szép napot
2024.02.08. 16:47:48
  Tisztelt doktor úr
3hete volt abortuszom ma voltam vizsgálaton volt lázam és intim részén gyulladas de doktor nő gomba ölőt írt ki addig
Jövő hét szerdán lesz eredmény addig szedjem azt gyógyszert?  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.02.08. 16:33:30
  Tisztelt Doktorúr. Én 7.éve Altforalle fogamzásgátlót szedek. Az a helyzet állt elő hogy a kislányommal korházba kellett mennünk hétvégére. És keddig feküdtünk bent.A párom munka miatt nem tudott bejönni és én nem vittem magammal a gyógyszerem. (Szombaton kellett volna az új dobozt elkezdenem szedni). Ma váltottam ki és bevettem egy szemet. Este 6kor esedékes a következő! Mit gondol nagy valószínüséggel lehetek terhes ha egy este együttvoltam a párommal a kihagyott napok alatt.? Várom válaszát.  
A védelem nem biztos hogy teljes.
Szép napot
2024.02.08. 15:43:40
  Tisztelt Doktor úr!

Gombás fertőzésre utaló folyásom volt, illetve fájdalmaim is ezért Gynoxin 200mg lány hüvélykapszulát használtam 3db-ot. Először rozsaszínes folyásom volt tőle, előszor azt gondoltam ez a gyógyszer végett lehetett, viszont egyre erősebb színt váltott. Most 2 napja már hogy nem használom és piros, véres enyhe folyásom van. Fájdalmaim nincsennek. Mivel nagyon a fertőzésre utaló jelek elején kezdtem el szedni, ez okozhatott gondot? Érdemes lenne orvoshoz fordulnom, vagy várjak míg elmúlik?

Köszönöm a válaszát  
Nyugodtan legyen türelemmel.
Mind a fertőzés, mind a kezelés lehet hatással a ciklusra átmenetileg.
Szép napot
2024.02.08. 15:40:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Segitségét kérném. Szeptemberben szültem, 2x volt azóta havi vérzésem. 6 hetes kontrollon levették a kenetet, aminek eredménye: Feldolgozott, de endocercicalis/transformatios zóna hiányzik. Kenet általános minősítése: Negatív, kóros, neoplasticus hámelváltozásokra. Egyéb ismételt citológiai vizsgálat. Papanicolau dg P.
(Csak az x-el jelölt részeket írtam le).
Február 27re kaptam időpontot orvoshoz. Jelenleg 1 hete késik, terhességi teszt negatív.
Eléggé kétségbeestem. Jogos az aggodalmam?
Köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Mivrl hiányzik az átmeneti zóna, ismétlés megfontolandó.
Szép napot
2024.02.08. 14:59:40
  Jó napot érdekelne mit jelent ez az eredmeny 50 éves vagyok és verzés problèmáim vannak ezért volt abrázió
Kuret eredmény: endocervicalis polypus, kiterjedt laphám metaplázia jeleivel.
Köszönöm  
Jóindulatú nyálkahártya kinövés.
Progeszteron kezelés megfontolandó.
Szép napot
2024.02.08. 14:53:17
  JÓ Napot kívánok Dr úr!
Szeretnék kérdezni,
Voltam orvosnál ö azt mondta petezsákom lehet amit ő lát.
4 nap múlva kellet vissza menet ugyan is akkor papirt nem adott és azt mondta a méhnyálka meg van vastagodva nagyon kicsi terheségem lehet de ő nem lát petezsákot már és a gépek korszerűségével indokolta.
19 dikén kell vissza mennem.
Csináltam tesztet de még mindig negatív
December 26 dikán volt menstruációm
Reménykedhetek hogy várandós vagyok ?
Ugyan is 2 éve próbálkozunk  
Ezen a ponton még bizonytalan.
Mindenképp szükséges a kontroll vizsgálat.
Szép napot
2024.02.08. 12:06:17
  Kedves doktor úr! 5 hetes terhes vagyok, egy hete tudtam meg hogy babát várok. Azóta folyamatosan puffadok. Lehet erre szedni valamit? Köszönöm.  
Salvus viz, gyömbér tea, reni segít.
Szép napot
2024.02.08. 11:25:38
  Jó napot!
Nekem január 8-án volt az utolsó menzeszem, 22én és 24én voltunk együtt a párommal. 28 naposak a ciklusaim az esedékes menzeszem elott 2 nappal volt rószaszínű pecsételésem. Most 5én kellett volna megjonnie viszont nem jött meg azóta. Két nappal ezelőtt csináltam délután 10es érzékenységű tesztet ami szellemcsíkos lett. Lehetek terhes?  
Amennyiben egy héten belül sem érkezik menzesz végezzen ismét tesztet.
Szép napot
2024.02.08. 11:24:03
  Tisztelt Doktor Úr!
41 éves 3x császározott nő vagyok. friss rákszűrés eredményem p1, hüvelyi UH negatív. A panaszom hogy középidő előtt már néhány nappal (4-5) alhasi panaszaim kezdődnek. Nyilaló vizelés, diszkomfort érzet az alhas tájékon, néha érintésre, nyomásra is érzékeny a has környéke. Peteérés után elmúlik egy időre majd a havi vérzés előtt újra kezdődik. Hasi UH-n egy éve voltam, negatív volt. Tudna segíteni hogy merre induljak tovább, mit vizsgáltassak még? Teljes vérképem most volt, vesefunkciók ok, vizelet egykeresztes fehérje és határértéken túli fajsúly. Állhat nagy gond a háttérben? Vagy normális panaszok ezek a középidő tájékán illetve menzesz idején?
Köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.08. 10:08:49
  Tisztelt Doktor Úr!
18 hetes kismama vagyok. A terhességem elejétől kezdve sárgás színű folyásom van, ami szagtalan. A nőgyógyászom szerint ez teljesen normális. De sosem vett kenetet, hogy megvizsgálja, mindig csak "ránéz", mivel én nagyon aggódom e miatt. Ha mégis valami fertőzésről van szó, az hatással lehet a kisbabámra?
Válaszát előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Tenyésztés megnyugtató lehet.
Szép napot
2024.02.08. 09:36:58
  A Femiring hüvelygyűrű tényleg nyújt védelmet 7 nap után?
Köszönöm a mihamarabbi választ!  
Igen.
Szép napot
2024.02.08. 08:18:30
  Tisztelt dr úr

Ha 5 hetesen, 2naponta nézetek hcg.t akkor a sok vérvétel árt az embriónak?  
Nem árt
De nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.08. 06:11:49
  Jó napot !
Olyan kérdésem lenne hogy a Lindynette fogamzásgátlót szedem már újra 2 éve s most hogy elfogyott a 21 szem a szünet 3ik napján megjott de nagyon kevés mennyiség és nem piros csak barnás fekete a menstruációm! Egy nap volt amikor elfelejtettem bevenni de pótoltam a kovetkezo napon, azóta voltunk egyutt a párommal de megszakítással!
Olyan szinten kevés hogy 1 db betét elég lenne egész napra!
Mekkora az esély hogy esetleg terhesség miatt ilyen kevés? Vagy csak a megvonásos vérzés ilyen gyenge s nincs okom a pánikra?
Köszönöm előre is válaszát!  
Nem utal terhességre.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.08. 06:05:38
  Jónapot Dr.Úr szeretném megkérdezni hogy az 5-6órával későbbi bevétel a fogamzásgátlónál még belefér? (6éve szedem) Mikor szükséges óvszert használni?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.08. 06:03:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Nőgyőgyászati UH lelettel kapcsolatban lenne kérdésem. Sajnos orvoshoz csak 29-ére kaptam időpontot. De aggódok a lelet miatt.
"Endometrium 11mm benne 6x4mm-es echodens képlet /polylus?/.
Bal olv-ban 42mm átm.közepesen echozott képlet."
01.20-án volt az utolsó vérzésem, az ultrahang 02.07-én készült.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan megvárhatja az időpontot.
Szép napot
2024.02.08. 04:14:25
  Tisztelt Doktor Úr! 56 éves vagyok, 1 éve nincs mensesem, egyáltalán nem jelentkezett ebben az idővallumban. Kell még alkalmaznom fogamzásgátló módszert?
Jelenleg helyi hatásut alkalmazok.
Előre is köszönöm válaszát!
Gabriella  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.08. 00:47:25
  Dr Úr
Hogyha nincs meg a menstruálciom és a vese funkcióm alacsony akkor is szedhetem a Ryoqot ?  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.07. 21:32:24
  Tisztelt Doktor úr!

2023. Márciusában született meg gyermekem császármetszéssel, utána kiderült, hogy méhszájsebem lett. A seb kialakulhatott a folyamatos mégszájvizsgálat és kézzel történő tágítás miatt? A folyamatos hüvelyi fertőzések miatt csak októberben került sor méhszájfagyasztásra. Azóta is folyamatosan hol bakteriális hol gombás, hol mindkettő egyszerre fertőzésem van
Időközben elkezdtem fogamzásgátlót is szedni.(yasminelle). A fagyasztás vagy a fogamzásgátló miatt lenne ez a folyamatos fertőződés? A doki azt mondta, hogy 3 hónap kell mire helyreáll minden a fagyasztás után, de itt már több idő telt el és összességében 1 éve küzdök ezzel a problémával.
Ginoxin 600, gynoflor, fluomizin voltak eddig.
Milyen készítményt javasolna?
Köszönöm válaszát.  
Papillocare segíthet.
Használja 3 hónapig.
Szép napot
2024.02.07. 20:46:15
  Jo napot,
Kondylomakkal szenvedek mar masfel honapja. A nogyogyaszom 3x lekezelte valami oldattal ami utan kisebbek is lettek , a krem amit kiirt h hasznaljak nem elerheto , hivtam es azt mondta h o mast nem tud ra adni. Mar kivasaltam a gyogyszertart mert semmi nem segit. Esetleg tudna ajanlani valamit?
Paromnal nem mutatkoztak tunetek, hogy tudhatom meg h nem e hordozo?  
Condyline, podophilin, vagy triklórecetsav ecsetelés segíthet.
Szép napot
2024.02.07. 20:16:21
  Szép napot!
Több éve szedek fogamzásgátlót.
Egyik nap nem tudtam bevenni szokásosan reggel a gyógyszert, csak 5-6 órával később. A tájékoztatóban olvastam 12 óra áll, addig nincs probléma. Csak megerősítést szeretnék kapni, hogy valóban így van, és nincs szükség semmilyen kiegészítő védekezésre.
Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra
Szép napot
2024.02.07. 20:02:45
  Tisztelt doktor úr! Fehér színű hüvelyi folyásom van, ami szerintem nagyobb mértékű a normálisnál, mert zavaró, és kényelmetlenül érzem magamat tőle a nap folyamán. Kicsit kellemetlen szagú. Talán bakteriális fertőzés lehet? Mit javasol? Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt mindenféleképpen javasolt.
Gynophilus restore segíthet addig is.
Szép napot
2024.02.07. 19:59:55
  Kedves Doktor Úr!58 éves vagyok,9 éve menopauzában,hüvelyi sorvadásom van,fájdalmas a nemi élet,ezért nőgyógyászhoz fordultam tanácsért.Az orvosom ösztrogén hormonpótló kupot írt fel.Ezelőtt 7 évvel condylomam volt,amit fagyasztással és Aldara kenőccsel meg Isoprosin tablettával kezeltek.A kérdésem az lenne,hogy a hormontartalmú kupot használhatom??Nem okoz rákos elváltozást??És bármikor abba hagyhatom,ha mellékhatást tapasztalok?
Ovestin kupról és Vagirux.ról van szó.
Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan használhatja.
Bármikor abba lehet hagyni.
Szép napot
2024.02.07. 17:16:12
  Kedves Doktor Úr!

Visszatérő pikkelysömöröm van a kezemen és az intim részeimen, amit szteroidos krémek tudnak elmulasztani.
Szeretnénk kisbabát, viszont a bőrgyógyászom tájékoztatott hogy a szteroid ártalmas lehet a magzatra.
Jelenleg próbálkozási szakaszban vagyunk. Még használhatom a krémeket? A kezdetektől átmegy a magzathoz, vagy a legelején amíg nem történik meg a pozitív terhességi teszt addig még nem?  
Nyugodtan használhatja a próbálkozási időszakban.
Szép napot
2024.02.07. 17:08:24
  Kedves Doktor úr!

Miért nem ajánlja az intim mosakodo használatát?
Mivel javasolja a tisztálkodást? Elég lenne csak sima vízzel?  
Intim mosakodók felborítják a normál hüvelyflóra egyensúlyát, igy teret adva a kórokozóknak.
Barmilyen szappan vagy tusfürdő használható külsőleg.
Szép napot
2024.02.07. 17:04:41
  Üdv{zlöm. 2023 januárban állapítottak meg nállam endometriózis, és méh megnagyobbodással van. Erre kaptam a Depo provéna injekciót. 48 éves leszek májusban. Most 2024 január van, el telt egy év és a menstruációm, vérezgetéseim nem múlnak el. Pici pecsétet, vérezgetéseim vannak. De van menstruáció szerű, darabos vérzésem is. A fájdalmaim viszont meg szűntek. Azt mondta a nőgyógyász om. 6 7 hónap és teljesen elmúlik a vérzés. De nekem nem múlt el. Kérdésem a következő lenne? Elfog múlni így 1 év után, vagy még várják picit.? Vagy fordúljak másik nőgyógyászhoz.?  
Lehet még türelemmel.
Műtéti megoldás is szóba jöhet.
Szép napot
2024.02.07. 16:55:14
  Jónapot. 53éves nő vagyok 4nagy gyermekem van!

4éve már hogy nincs vérzésem. Endometrozist
Állapítottak meg de nem
Magyaráztak el hogy ez mit jelent /. Erre kérném a válaszát .  
Menopauzára utal a menzeszkimaradás
Endometriózis, amennyiben panaszmentes, nincs vele teendő.
Szép napot
2024.02.07. 16:16:29
  Jó estét! Kúpot írt fel a nőgyógyász, de Mycosyst-Gyno-t is, 1db-ot kell bevennem. Ezt mindenképpen muszáj? Mert a gyomrom elég "kényes", nem tudom, bírja-e. Köszönöm válaszát.  
Nem feltétlenül.
Szép napot
2024.02.07. 15:46:28
  Üdvözletem!

Feltételezem lágyéksérvem van, urológushoz vagy sebészetre menjek?

Köszönöm.  
Sebészet.
Szép napot
2024.02.07. 14:34:39
  T.Úr!

Voltam nőgyógyászatnál a leletek alapján tk:sima portio. TVs norm nagyságú uterus nykh:3 mm éles határú. Adnextájaikon kóros nem található Douglas szabad.
Sine morbo
Megjegyzés: 2023. nov.22-én volt rendes menszez, dec.19-én volt 2 napos menszez.. 2024 januárban elmaradt, 2024.febr.2-án menszez 2 napig tarott.
Lehetséges terhesség vagy menopause? Gyereket akarunk.. a tsh:3,49 ,és méhpempőt szedek.
Köszönöm. Várom a választ!  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.07. 14:25:52
  Jó napot! A kérdésem az lenne, hogy  Gyno-Pevaryl kuppal egyutt pimafucor krémet lehet alkalmazni?
Köszönöm  
Lehet.
Szép napot
2024.02.07. 14:25:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Méhszájsebbel küzdök már évek óta. Majdnem 20 éve volt conisatio-m.
44 éves vagyok. Most mirena spirált tetettem fel,amitől kevesebb a menstruációm,viszont nagyon hosszan elhúzódik a barnás folyás. Más problémám nincs vele, csak a nemi életnél zavar. Felmerült a fagyasztásos módszer,de azt nem szeretném. Kérdésem az lenne, ez most a spirál miatt van, vagy a méhszájseb "újult" ki, van-e más megoldás a barnás folyás "elkerülésére", vagy ha majd a spirál miatt végleg elmúlik a vérzésem, ez is megoldódik? (3 hónapja rakták fel)
Köszönöm válaszát.  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.07. 12:53:51
  Kedves doktor ur!
Duphaston irtak fel petefeszekcisztara, amit a ciklus masodik feleben kell szednem 10 napig ket honapig. Felek, hogy a ciszta szetszakad mivelhogy 5 cm-es es fajdogal. Amig terapia alatt vagyok mivel tudnam segiteni a ciszta felszivodasat? Esetleg valamilyen vitamin ami szedheto duphastonnal? A masik kerdesem az lenne, hogy sportolhatok e. Koszonom szepen.  
Diófalevél és cickafark tea segíthet.
Szép napot
2024.02.07. 12:26:57
  Csak azt kérdezem, hogy a Lactacyd intim mosakodó jó készítmény vagy valami mást kellene használni? Azt hallottam, tusfürdőket se használjunk mi nők, hanem glicerines szappant. Ön mit mond erről? Köszönöm.  
Bármilyen szappan vagy tusfürdő használható.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.07. 11:53:39
  Tisztelt Doktor úr!
Ma kaptam kézhez a leletemet,az áll benne:(38 éves vagyok, küret 2024.01.31.egyszeri nagyon sok mennyiségű vérzés miatt)
A nagy mennyiségű kaparék jelentős része vér és nyák, amiben néhány endocervix foszlány mellett összetevő felszaporodott endometrium. Az endocervix fragmentumok parányi papillák,és több kifejezett, idült lobosodást tartalmaznak.Az endometrium részben szakadozott formában, részben nagy szigetekben, néhol polypoid alakzatokban van jelen.A stroma és a mirigyek mennyisége részben arányos, részben egyes területeken a mirigyek dominálnak, kissé torlódnak, de nem fekszenek össze.A stroma kp.suru. A mirigyek változó tágasságúak, szűkek, kanyargósak,elvétve tágultak.A hámbélés jellemzően típusos, proliferációs,de szakaszosan hyperchromasia, enyhe atypia észlelhető.Definitív malignitási jelek nincsenek. Diagnózis: Az endometrium komplex hyperplasiája focalisan atypiával.  
3 hónapig progeszteron kezelés javasolt.
Szép napot
2024.02.07. 11:31:37
  Üdv., Pimafucor-t vagy mit javasol Ön külső kezelésre kidörzsölődés helyi kezelésére? Köszönöm a választ.  
Jó lehet a pimafucort.
Szép napot
2024.02.07. 11:15:21
  Kérdésem, mivel a nőgyógyász először Fluomizin-t írt fel bacik ellen, 6 napra, utána megjött a menstruációm, viszont ezután visszamentem és akkor Klion-D-t írt fel reggelre és estére is, valamint Gyno-Pevaryl-t csak estére. Este ezt a kettőt együtt lehet egyszerre vagy 1-2 óra elteltével alkalmazni? Köszönöm.  
Egymás után érdemes a két kúrát elvégezni.
Szép napot
2024.02.07. 11:03:20
  Szép napot kívánok érdeklődni szeretnék csináltam kettő terhességi tesztet mind kettőn az jött ki hogy nem terhes de már december óta nincs meg 42éves vagyok orvoshoz fordulni vagy nem muszáj? Köszönöm szépen várom a válaszát  
Nem szükséges.
Szép napot
2024.02.07. 10:42:21
  Kedves Doktor úr
5 napja késik de a tesztek negatívak.
közép időben volt egy barna folyásom.
nyákos fehér folyásom van.
mi lehet a probléma?
köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, amennyiben egy héten belül sem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.02.07. 10:38:55
  Jó napot!
2017ben szültem első gyermekemet császármetszéssel nem volt semmi probléma nem is fájt évek alatt sem a vágás meg a gerincem
2022ben meg született természetes úton második gyermekem
Azóta vágásom többször szokott fájni szúró érzés és érzékeny nagyon olyankor
Gerincem pedig ahová kaptam az érzéstelenítő injekciót 10/8 fájdalom érzés van sokszor fel sem tudok állni mint ha beakarna csípődni a csigolyák
De csak ott fáj a gerincem sem feljebb sem lejjebb nem fáj
Érdemes orvoshoz fordulni?
Vagy ez így,,természetes,,
Válaszát előre is köszönöm  
Ortopédiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.07. 10:29:47
  üdvözlöm!

02.03-i HCG vérvételem: 3804 iu/l
02.07-i: 9637 iu/l

Ez a nővekedés jó?  
Igen.
Szép napot
2024.02.07. 10:23:05
  Kedves Doktor Úr!
Hüvelykúp okozhat menstruáció késést?  
Igen.
Szép napot
2024.02.07. 10:06:28
  Üdvözlöm!

Segítségét szeretném kérni labor érték értelmezésében
Premenopauza rizikó index 13,63
Posztmenopauza rizikó index 15,09
Mit jelentenek ezek pontosan?
Köszönöm  
Más a normál érték tartománya menopauza előtt és után.
Szép napot
2024.02.07. 09:43:54
  Jò napot Dr úr ! Az lenne a kérdésem hogy szedem a Symicia nevű gyogyszert beszedtem a levelet ,eggyütt voltunk a férjemmel szedtem normálisan csak később kezdtem el szedni mint 3 nap és most lenne váhato a havi bajom de azota is éltünk nemi életet és még mindig nem jelentkezett 3 napra kell megjönnie de az alhasam néha fáj szédülök enyhén kivánom az édességet fel vagyok puffadva joval nagyobbak a melleim várjak még hogy megjön vagy csináljak tesztet ? Köszönöm a segitségét !  
Nyugodtan legyen még türelemmel.
Szép napot
2024.02.07. 09:41:02
  Tisztelet doktor úr
Azal a panasszal fordulók önhöz nemi szervemen csiklon nem szorel borítót részén fehér kemény patanás sok amit nem lehet ki nyomni . Meg van olyan is amit ki lehet abol fehéres sárgás valami jön és kelemetlen sagu fáj is meg is van dagadva .voltam már orvosnál aszt mondták normális .. szerintem ez nem az segítsen kérem mit vehetnék rá gyógyszertárban vény nélkül?.
Előre is köszönöm szépen a segítségét  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Betadin segíthet.
Szép napot
2024.02.07. 07:21:57
  Kedves Doktor úr!
Szabad e szedni Premens tablettát menstruáció alatt? Köszönöm válaszát.  
Szabad.
Szép napot
2024.02.07. 07:05:28
  Üdvözlöm doktorúr!Szeretném megkérdezni,hogy norculotot szedek és mellette lehet e Vénusz cseppet szedni?51 éves vagyok és elhúzódó darabos vérzés miatt szeszedem a norculotot!, Köszönöm szépen  
Lehet.
Szép napot
2024.02.07. 06:25:50
  Kedves Doktor Úr!Evek ota szenvedek huvelyfolyassal .
A huvelyfolyasomra Micosist tablettat es Kliod kupot irtak fel nekem, de sajnos nem mult el tole .Most Vitagyn C Kremet hasznalok .Azt szeretnem kerdezni hogy milyen kapszula es kup v krem az ami elmulasztja a tuneteket.Az etkezesnek is koze lehet ahhoz hogy nem mulik el a folyasom ?Azt olvastam ,hogy a cukrok feher liszt elesztos etelek csak segitik a gombak elszaporodasat,es sajnos en nagyon sok cukros etelt /edesseget es elesztos feherlisztbol keszult zsomlet eszek ennek koze lehet ahhoz hogy nem mulik el soha?Sexualis egyuttlet folyas mellett ha gumival csinalja az ember szabad v egyaltalan nem?  
Fluconer, gynoxin külsőleg és Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Táplálkozásnak is köze lehet hozzá.
Aktust panaszok fennállása idején érdemes kerülni.
Szép napot
2024.02.07. 05:14:22
  Üdvözlöm! Betadine hüvelykúpot használok vasárnap óta,illetve szedem az Estelle nevű fogamzásgátló tablettát,most épp 1 hét szünetet kell tartani mert letelt a 3hét. És tegnap meg is jött pontosan,ahogy szokott,viszont csak szóban mondanám hogy megjött,mivel egyáltalán semmi nincs,csak vizeletürítés után,törléskor halvány rózsaszínes,barnás nyál. Betétre kb egy teáskanálnyi kis rózsaszin valami és ennyi. Viszont ugyanúgy görcsöl a hasam mintha erősen véreznék. Lehetséges a gyogyszertől,akár a kúptól,akár a tablettától??  
Igen, lehetséges.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.06. 23:14:27
  Tisztelt Doktor Úr!

15 éves lány vagyok, 2 éve menstruálok az elejétől fogva rendszertelen volt, gondolom mert még nem állt be. Visztont most egy ideje nem jött meg egészen pontosan a Szeptemberi vérzésem már nem jött meg, és azóta semmi sem volt. (terhességet kizártam, mivel még sosem volgam senkivel)
Nagyon félek a nőgyógyászati vizsgálattól esetleg tudna segíteni, hogy mitől lehet, vagy, hogy normális-e?
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!!  
Gyermek nőgyógyászati konzultáció megfontolandó.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.06. 22:44:13
  Kedves Doktor Úr!

Véletlen kihagytam az utolsó fogamzàsgátló tablettàt.
Ilyenkor mit javasol?
Szükséges a plusz védekezés?
Vagy nincs jelentősége?  
Legalább egy hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.02.06. 22:25:23
  Jó estét! Hazánkban mennyire gyakori az AIDS? Kisvárosban élek és helyben nem vizsgálják a vért AIDS szempontjából. Hol és mennyiért tudom megvizsgáltatni a véremet, hogy nem vagyok-e AIDS-es? 45 éves vagyok.  
Ritka.
Szakrendelő, vagy synlab felkeresése javasolt.
Szép napot
2024.02.06. 22:18:47
  Jó estét kívánok !
Voltam múlthét csütörtökön nőgyógyászhoz és a méhem háta mögött folyadékot észlelt , kérte hogy csináljak reggel az első vizeletből tesztet de nem vagyok terhes! Csütörtökön kell vissza mennem mert gyulladáscsökkentőt kell szednem és ha elfogy vissza kell menjek hozzá.. Félek picit a válaszátol.. és szeretném kérdezni hogy ez a folyadék most igazából mi is lehet?.. Nagyon félek kénytelen voltam irni..  
Valószínűleg ovulációs tüszőfolyadék.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.06. 21:56:07
  Tisztelt Dr Úr! Rákszűrésem eredménye P2 negatív kóros neoplasticus hámelválzozásokra,vegyes baktérium,reaktív sejtelváltozásokra járó gyulladás.Ismétlés klinikai megitélés szerint! Ez mit jelent? Van valami teendő? OrVossal sajnos nem tudtam még beszélni.Előre is koszönöm.  
Gynophilus restore javasolt.
A kemet negatív, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.06. 20:56:30
  Üdvözlöm
Férjemmel szeretnénk egy kisfiút! Van kettő lányunk már. Orvosi segítséggel lehet e elérni, hogy fiú babánk legyen, vagy csak természetes mód van rá? Ha igen tud tippet, segítséget adni? Köszönöm  
Csak természetes mód van rá.
Szép napot
2024.02.06. 20:56:27
  Tisztelt Doktor Úr!
Az idèn leszek 46 èves. Az utóbbi három èvben rendszeres volt a menstruációm , amit előtte nem mondhattam el. Most a legutóbbi után barna folyásom megmaradt már lassan egy hete . Ezelőtt max . kető napig tartott. A változókorra gyanakszom . Lehet erről szó? A változó kórral járó tüneteket majd mindet tapasztalom ez mellè plusszba. Tisztelettel figyelmèt ès válaszát előre is köszönöm !  
Igen, lehetséges.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.02.06. 20:50:09
  Üdvözlöm Doktor Úr.

Harmadik hónapja menstruáció előtt és menstruáció után is komoly viszketéssel, fájdalommal járó fertőzésem van. A hüvelyem falán vastagon megtelepszik valami túró szerű fehér, néha sárgás lepedék (nem tudom hogy hívják). Az első alkalomnâl azt hittem hüvelygomba. Vettem gomba ellenes krémet. 3 nap után jobb is lett. Aztán menstruáció előtt vissza tért. Gondoltam ezt ki kell kezelnem. Így vettem Relactagelt amit 7 napig használtam a menstruációm után de már az alkalmazása közben is elkezdődött ismét. Írországban élek. Heteket kell várnom mire eljutok a nőgyógyászhoz. Az lenne a kérdésem, hogy mi lehet ez? Komoly problémára utal? Kezelhető valamivel? Nagyon ideges vagyok. És rendkívül kellemetlen már ez a 3 hónapja tartó viszketés és fájdalom. A nőgyógyászhoz csak márciusra kaptam időpontot. Addig kérem nyugtasson meg, hogy nem valami komoly vagy életveszélyes probléma áll fenn.

Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.

Rita  
Elsősorban gombás fertőzésre utal.
Fluconer es gynoxin krém külsőleg valamint Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.06. 20:28:56
  Tisztelet Dr úr.
Előző hónapban évek után végre megfogant a babánk de sajnos elveteltem. Jelenleg ma derült ki, hogy babát várok újra. Nagyon félek hogy elveszítjük megint. Mit javasol? Hogyan tudnám megvédeni? Az utolsó menstruációmtol számítva most 4 hetes és 1 napos vagyok. Pár napja volt véres roszaszines váladék gondolom beagyazodas lehetett. Menstruációm késik tesztek pozitívak. Szív alakú a méhem belul és ezt mondtak vetélési oknak. Köszönöm ha kapok segítséget.
Tisztelettel egy aggódó kismama  
Progeszteron pótlás es velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.06. 20:25:24
  T.Doktor Úr!
Lányom 15,5 éves,pattanásos bőrproblámája miatt Medinac 10mg-os tablettát szed. Azt szeretném kérdezni,hogy a Premens tabletta szedhető e mellette?
Köszönöm.
Üdv.:Nikolett  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.02.06. 19:49:26
  Jó napot! lenne egy kérdésem néhány napba észrevettem egy fehér pattanás szerűt a mellbimbómon és utána olvastam azt hiszem ez a tejkő de ez mit jelent pontosan? Esetleg terhes vagyok? vagy ez normális?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.06. 19:42:11
  Jó napot doktor úr!
Fogamzásgátlással kapcsolatos kérdésem lenne. Már több mint egy éve szedek tablettát, így el kellett mennem az éves rákszűrése és vérvételre, ez meg is történt, minden eredményem jó lett. A probléma az, hogy nem veszi fel a városi SZTK-s nőgyógyász, viszont nekem minél hamarabb fel kellene írni a tablettát, hogy el tudjam kezdeni a következő ciklust. A háziorvosom azt mondta nem írhatja fel a tablettát addig, amig nem kapok nőgyógyászati ajánlást, viszont mivel nem veszik fel nem tudom ezt kérni. A kérdésem az lenne, hogy ilyen nőgyógyászati ajánlást hogyan tudnék szerezni? Minden papírom megvan, minden eredmény egészséges, de mégsem tudok egyről a kettőre jutni.  
Menjen be személyesen az sztk-ba.
Vagy magán rendelés is tud segíteni.
Szép napot
2024.02.06. 19:32:00
  Jó napot!
Kislanyom 12 éves egyszer jött meg neki azota eltelt 2 hónap és semmi!
Érdeklödnék ez normális?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.06. 18:35:14
  Tisztelt Doktor úr!
Decemberben irattam fel fogamzásgátlót. Januárban volt egyszer egy héten keresztül angyon enyhe vérzésem, nem tudtam hogy ez a menstruációm e vagy sem, mert mindeközben kiderült vagy egy enyhe hüvelyifertőzésem is és azt gondoltam lehet az az oka az enyhe vérnek. Ekkor nem kezdtem el szedni a fogamzásgátlót. Január végén lett volna a ciklusom a naptáram szerint, 2 nappal előtte egy mosdó használat után erősebb vérzésem volt ezért bevettem az első tablettát, azt gondoltam ez már biztosan a menzeszem lehet. Azóta semmi, nem jött meg végül. Lehetséges hogy a korábbi enyhe vérzés volt a menzesz? Akkor viszont nem menzesz kezdetekor kezdtem el szedni a tablettál mint amúgy ahogy azt kellene. Ez okozhat gondot? Mit tudok most tenni? Azóta szedem napi szinten mert azt gondoltam megszakítani már nem lenne jó döntés  
Mindent jól csinált, nincs ok aggodalomra.
Folytassa a gyógyszer szedését.
A menzesz idővel rendeződik majd.
Szép napot
2024.02.06. 18:30:32
  Tisztelt Dr Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a Saxenda injekció befolyásolja-e a Mirena spirál működését?  
Befolyásolhatja.
Szép napot
2024.02.06. 18:14:41
  Jó estét Doktor Úr! 23 éves vagyok,volt egy missed ab.om (10.hetesen leállt a magzatom szíve) a szövettanban méhnyakgyulladást állapítottak meg.Kaptam antibiotikumot illetve most Betadine Intima kúpot.Viszont a probléma az,hogy 1 éve 2-3 havonta mindig előjött valamilyen fertőzés,természetesen minden féle kúpot kaptam rá (KLION,Macmiror stb) amik ideig óráig használtak.. férjemet sosem kezelik,ez lehet probléma? (Bár neki nincsenek tünetei)
Ha most elhasználom a Betadine kúpot utána mikor érdemes leghamarabb tenyésztést csináltatni? Mindenképp szeretnék,hogy kiderüljön,hogy milyen baktérium okozhatja ezt a folyamatos visszatérést.
Illetve érdemes más vizsgálatot végezni,mielőtt ismét babát tervezünk?  
Kúra után egy héttel érdemes.
Nincs szükség további vizsgálatokra.
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.06. 18:13:35
  Üdvözlöm!múlt honapba vérzet az orom es eben a honapba 5 dikén es akor mikor a vér elindul az orombol akor gyorsan ver a szivem es melegseg jön ram de viszont lehetseges lene hogy a kave miatt vagy a vernyomas miatt ?  
Lehetséges.
Háziorvosi konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.06. 18:09:24
  Tisztelt Doktor úr!
Velgyn fogamzásgátló tablettát most kezdtem el elsőnek szedni, 21 napig kel szednem, és lenne egy kérdésem, hogy ami a levél utolsó sorában (3 rózsaszín es 4 fehér) megmaradt tablettával mi a teendő?  
Ugyanúgy be kell szedni azokat is, naoi egyet.
Szép napot
2024.02.06. 17:59:43
  Kedves Doktor Úr!

A múlt héten párom pénisze megsérült aktus közben, valószínűleg a fitymafék sérült (teljes szakadás szerintünk nem történt) és ennek következtében sok vér került a méhembe. Még a nap folyamán távozott is belőlem az Ő vére, de aggódom, hogy ebből mégis lehet-e baj.

Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.06. 17:51:29
  Üdvözlöm Tisztelt Dr úr.
A panaszom az lenne h korai menopauzám van már 3 ève nincs menszeszem .
Az utóbbi kèt hètben fájnak viszket èg a mellbimbóm . A nagy hőhullámok vannak izadás nyugtalanság is . De nem szedek rá semmit kerdeznèm ,higy mitől viszket èg a mellbimbóm  
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.02.06. 17:48:18
  Jo napot! Ki derült hogy szifiliszem van és még nagyon az eleje... kaptam ma penicilint azt mondták annyira korai hogy lehet elég lessz ez az 1 az a kérdésem lenne hogy ha meg kaptam ezt a penicilint és tényleg elég lessz ez az 1 akkor utána mikor lehet némi eletet élni? A nyelvemen piros foltok vannak és a nemiszervemen is van 1 fekély..  
Kövesse pontosan kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.06. 15:35:10
  Kedves Doktorúr!
1 hete csináltam + terhessègi tesztet. Pár nap múlva megismeteltem az is + lett viszont a csík nem erősödött. Tegnap 02.05 elmentem HCG vérvételre és 52.3 lett. Lassan 1,5 hete kèsik a menstruációm. Megyek majd uhra de nagyon félek hogy nem fog látni semmit még és hogy méhen kívüli a terhesség. Illetve hogy ha nem èlet kèpes miért nem indult már be a tisztulás? Van bármilyen remènyem arra hogy ebből még lehet baba? Nagyon meg vagyok rèmülve mind addig amíg nem lát orvos.  
Igen, van, legyen türelemmel.
Szép napot
2024.02.06. 13:43:43
  Kedves doktor úr! 4 napja derült ki hogy babát várok, az 5. hetet kezdtem meg. Folyamatosan fel vagyok fújódva az emésztésem lelassult és gyakran fáj a hasam. Ez normális? Köszönöm  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Salvus viz, reni, gyömbér tea segíthet.
Szép napot
2024.02.06. 13:28:17
  Szép napot doktor úr! 18 éves lány vagyok nagyon sokat van úgy hogy hónapokat nem jön meg most is utoljára 2023.05.22 volt meg ez miert van hogy lassan egy éve nem jött meg  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.06. 10:17:47
  Tisztelt Doktor Úr!
Slinda tbl.-t kaptam októberben. Több, mint 3 hónapos szedés után a menstruációm nem jött meg egyáltalán, előző hónapban is éppcsak.
Ez mennyire jelent problémát?  
Nyugodtan szedheti tovább.
De válthat is, amennyiben zavarja, drovelis segíthet.
Szép napot
2024.02.06. 09:52:53
  Jó napot kívánok doktor úr, a kérdésem az lenne, hogy a méh adenomiózisos elváltozását egy sima nőgyógyász is észreveszi, vagy csak specialista. Köszönöm a gyors választ.  
Remélhetőleg igen.
Erről sajnos nehéz nyilatkozni.
Szép napot
2024.02.06. 09:29:24
  Jonapot A huvelyemben a juknál Fura pici es nagyon sokk valami pattanashoz vagy nem is tudom mihez hasonlitani jelentek meg. belul is mi lehet ez mindenkepp megyek nogyogyaszhoz de nagyon meg vagyok ilyedve koszonom  
Utalhat herpeszre.
Mindenképp szükséges a vizsgàlat.
Szép napot
2024.02.06. 09:19:37
  Jò napot kívánok. Azzal a kérdéssel/problémával fordulok Önhöz, hogy 14 évvel ezelőtt teherbe estem a lányommal, nem sokra (3hónapra) rá, hogy ő megszületett ismételten teherbe estem, viszont a babát, mivel hogy tùl korai volt, elvetettem. Körülbelül másfél évre rà ismételten teherbe estem, de elvetéltem. Azóta nem esek teherbe, pedig szeretnék. Nőgyógyászatilag minden rendben van állítólag. Önnek van ötlete mi lehet a baj? Vagy valamit eddig nem láttak, nem vettek észre talán? Válaszát előre is köszönöm. Szép napot.  
Meddőségi központtal érdemes konzultálni párjával együtt.
Szép napot
2024.02.06. 07:32:32
  Tisztelt doktor úr,
3ik levéllel szedem a Qlaira fogamzásgátlót és eddig egyetlen egyszer sem volt vérzésem. Már kétszer jártam nőgyógyásznál ez miatt (2 különböző orvosnál), nem vagyok terhes, nincs semmi elváltozás és szerintük ez teljesen normális. Pontosan szedem a tablettát, nem hagyok ki semmit, a Qlaira elkezdése előtt pedig semmilyen hormontartalmú készítményt nem szedtem. Nagyon aggasztónak tartom, hogy hiába szedem rendesen, nincs vérzés a megjelölt és várt napokon így folyamat azon aggódok, hogy most terhes vagyok e vagy sem. A nőgyógyász szerint vegyek terhességi tesztet és az majd megnyugtat, de könyörgöm, ennek tutira nem így kellene működnie, meg 40 évesen nem szeretnék "meglepetést".
Köszönöm a javaslatát.  
Valószínűleg rendeződni fog a ciklus, de ha a következő 2 hónapban sem érkezik menzesz lehet nem megfelelő "túl erős" ez a fajta gyógyszer Önnek.
Ez esetben váltás java3.
Drovelis segíthet.
Szép napot
2024.02.05. 23:46:07
  Kedves Doktor úr!
Premenset szedek január 30-a óta. Elfogyott 12 szem. 4 nap alatt drasztikusan csökkent a távozó vér mennyisége, köztes vérzésről van szó. Semmilyen más tünet nincs. Mivel kezdtem megint egészségesnek tűnni, jó lett a hangulatom is. Másodikán és harmadikán teljesen elmaradt a köztes vérzés. Szinte már ünnepeltem, és vártam a teljes és tartós tünetmentességet. Másfél napig nem ettem (02.04.-02.05). Nevezett napok alatt fél csepp vér távozott belőlem per nap. Tegnap (02.04) 2 mm vérfolt jelent meg. Ma reggel (02.05.) fél csepp. Mindkét eset kiakasztott, különös tekintettel a ma reggeli. Most este két zsebkendőnyi rózsaszín vér távozott belőlem. A patikus azt mondta, hogy egy hónap mire eléri a kívánt hatást a gyógyszer. Nagyon el vagyok keseredve. 43 éves vagyok. KÉRDÉSEK: Értékelhető visszaesésnek, ami történik velem? Ilyen rövid idő alatt meg se lehet gyógyulni ebből? Mivel nem ettem, ez gátolja a gyógyszer felszívódását? Sétálás, mint sport enyhíthet a tüneten? 30 szemes vagy 90 szemes kúrát tartsak? Az a legfőbb kérdésem, hogy meg fog e jönni a menstruációm? Kérem válaszoljon az összes kérdésre. Köszönöm.  
Nem számít visszaesésnek.
Minimum 3 hónapig érdemes használni, de akar hosszútávon is használható.
Nyugodtan sétálhat, sportolhat.
Valószínűleg a menzesz is meg fof érkezni.
Szép napot
2024.02.05. 22:58:58
  Tisztelt Doktor Úr ! Orvos által kiírattam fogamzásgátló gyógyszert amit elkezdtem szedni a második menstruációs naptól kezdve, viszont azt vettem észre hogy miután elmúlt a menstruációm ugyanúgy pecsételő vérzés jelentkezett, erős hasi görcsökkel társulva. Mostmár az utóbbi egy hétben pedig erősebb vérzés jelentkezett, és sötét színű is, fekete pontokkal együtt. Ez jelenthet valami bajt ? Esetleg le kell cserélni a fogamzásgátlót?  
Nyugodtan szedheti tovább.
A menzesz idővel rendeződik majd.
Szép napot
2024.02.05. 21:09:06
  Tisztelt Doktor úr! 48 éves vagyok, 2 menstruációm maradt ki, a nőgyógyászom megvastagodott méhnyálkahártya miatt (10 mm) abrasiot javasolt. Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben mindenképp muszáj az abrasiot elvégezni? Nem létezik kevésbé invazív beavatkozás, gondolok itt valamilyen gyógyszerre esetleg?  
Nincs rá szükség.
Nem. Számít kórosnak a vastag nyálkahártya, amíg még menstruálhat.
Nincs vele teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.05. 21:08:52
  Kedves doktor úr.
Szeretném meg kérdezni, hogy ha az orvos írt fel estrofem tablettából többet, akkor biztosan nem lehet nagy baj?
Én balga elolvastam a tájékoztatót.
2*1 illetve termékenységi napokon 2*2 majd ismét 2*1 az adag amit írt.
Előre is köszönöm  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.05. 19:13:07
  Jó napot kívánok doktorúr! Megszeretném kérdezni, hogy a terhesség alatt fogyasztható a méhpempő? Köszönöm  
Igen.
Szép napot
2024.02.05. 18:44:41
  Kedves Dr. Úr!
2022-ben szemölcseim jelentek meg. Egyből csináltattam hpv tipizálás aminek az eredménye magas rizikójú 35 típus lett. Beoltattam magam Gardasil oltással, szedtem isoprinosine tablettát és az ecseteléstől elmúltak a szemölcsök. Idén megismételtem a tesztet hátha elmúlt, de alacsony rizikójú hpv-t állapítottak meg. Ez hogy lehetséges, hogy most teljesen más? Tud esetlen ajánlani valamit, hogy mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm.  
Mindent jól csinált.
A szemölcsökért az alacsony kockázatú törzsek felelősek.
Az mindenképpen pozitív hogy magas kockázatú jelenleg nincs.
Immunerősítők használata javasolt.
Nincs jelenleg más teendő.
Oltás felvétele kitűnő ötlet volt.
Szép napot
2024.02.05. 17:29:58
  Tisztelt doktor úr!
Kb 3 éve együttlét alatt a csiklóm alatt elszakadt az egyik szeméremajkam. Időszakosan elkezd fájni, olyan érzés mintha tovább akarna szakadni. Bugyi is bele tud akadni és rettenetesen fáj. Mit lehet vele csinálni? Egyszer szerettem volna megmutatni egy nőgyógyásznak, de nem érdekelte rá se nézett és azt mondta nincs semmi baja. Én tudom hogy van. Nagyon szeretném ha olyan lenne mint régen. Válaszát előre is köszönöm!  
Akár intim plasztika is szóba jöhet.
Bepanthen segíthet addig is.
Szép napot
2024.02.05. 17:01:28
  Jó napot kívánok!
Babát szeretnénk és az lenne a kérdésem, hogy a 0ás Femibiont mikor kezdhetem el szedni? Amikor megjön a menstruációm vagy bármelyik nap elkezdhetem és nem fog bezavarni?
Köszönöm a válaszát előre is?  
Bármikor elkezdheti.
Szép napot
2024.02.05. 16:42:01
  Tisztelt Doktorúr!
Reggel elkezdett szúrni a hasam alja petefészeknél mintha késsel böködnék és kb 2órán át tartott. Nem birtam mozdúlni és a derekam is fájt nagyon és végbélgörcsöm is volt. Sokat járok pisilni de nem csíp csak utána szurkál meg fáj a derekam. Hányingerem és szédülésem is van. Ez lehetségse petefészek gyulladás? Köszönettel,Cintia  
Nem utal feltétlenül gyulladásra.
Ovulációs panasza a legvalószínűbb.
Átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.05. 16:30:19
  Tisztelt Doktor Úr!
19 éves lány vagyok majdnem 1 éve nincsen laktobacillus florám (hiába használtam hosszú hónapokon keresztül még szájon át is) , ég a hüvelyem vizelés közben van hogy egész nap , szexuális élet 1 éve emiatt el van felejtve. 3szor vettek tőlem kenetet tenyésztésre amely negatív lett a fertőzésekre. Volt DNS tesztem is kenetből az is negatív. 2 hónapja hagytam abba a fogamzásgátló szedését (lindynette) azóta már legalább kevésbé fáj ha lehajolok vagy leülök de még mindig problémás a vizelés stb. Hormon vizsgálaton gondolkozom az segíthet? Lehet ez az egész hormon probléma miatt? Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet
Intim mosakodókat kerülje.
Hormon vizsgálaton is részt vehet.
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.02.05. 15:18:49
  Üdv megszeretnem kérdezni hogy jelenleg nyálkás vér jön a huvelyembol mi lehet az oka?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.05. 14:49:47
  Kedves Doktor úr !2 hete nem jött meg ,csinàltam tesztet akkor mèg halvàny volt utâna 2 napra rà csinàltam még egyet az már erősebb volt rajta a csík ,majd vasárnap esőnek barna vérzés volt ,utàna piros de nem olyan sok van mit szokot lenni mestruácio alatt .Ezt azt jelenti hogy el vetéltem ?  
Utalhat biokémiai terhességre.
Szép napot
2024.02.05. 14:07:33
  Tisztelt Doktor Úr!
5-6 hetes terhes vagyok azonban jelentkezett pecsételő véresem amivel orvoshoz mentem, aki 7mm -es hematómát állapított meg. Kaptam Rutascorbint és Nospát. Egy -két napra el is mulasztotta, azonban ma megint jelentkezett pecsételő vérzés. A hematómát ülése is lehet ? Enyhe görcsök vannak, de nem vészes.  
Progeszteron pótlása javasolt.
Kímélő pihenő életmód mellett.
Szép napot
2024.02.05. 14:03:17
  Jónapot
Nekem az lenne a kérdésem hogy két hete el végeztem egy terhességi tesztet a pozitív lett két sötét csík jelent meg rajta
A minap is csináltam egyet és már az egyik az halvány volt de megszűntek a terhességel való rosszul létek is mint például hányinger a közérzetem is nyugodt lett..  
Végezzen ujabb tesztet egy het mulva amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.02.05. 13:36:12
  Tisztelt doktor Úr!
Fél éve diagnosztizáltak HPV vírust.több féle kupot kaptam rá.3 havonta járni kell kontrollra.Az egyik kontrollom nagyon elcsúszott kórházi technikai hiba miatt.Sokara kaptam időpontot.Olyan problémam lenne hogy óvszerrel próbálkoztunk a férjemmel de utána barnáztam.iszonyatos alhasi fájdalom, néha ilyen szúrós érzés, tűvel szurkálnák.meleg,duzzadt a hasam, deréktáji fájdalom.lábam is fáj,bizsereg.Többször járok pisilni.hüvelyi folyásom néha fehér, mostanában zselé szerű.minden vizelet űritèsnèl van.ètvágyam nem nagyon van, fáradtság, levertség.lehetseges hogy rosszabbodott?  
Nincs ok aggodalomra.
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Szép napot
2024.02.05. 13:14:08
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan kérdéssel fordulok Ön felé, hogy a 14. szem gyógyszert vettem be tegnap a 28 tablettából és egy órára rá sajnos kihánytam. Van e esèlye annak, hogy teherbe estem? Mert sajnos pót levelem nem volt amiről másikat tudtam volna bevenni. Azonban közel három éve szedem ezt a gyógyszert.

Válaszát előre is köszönöm!  
Valószínűleg Nincs ok aggodalomra.
Egy hétig érdemes kiegészítő védekezés. Szép napot
2024.02.05. 12:46:00
  Jó napot mit jelent a menstruációm február 4-en jött meg és már másnap semmi ez mit jelent?
Valajaban biztos vagyok benne hogy ez problémat okoz!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.05. 12:39:33
  Jo napot csak aszt szeretném meg kérdezni öntöl hogy a mel bimbom egyre szokott fájni és körülötte barnul és a menstruációm után egyre nagyobul a hasam  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.05. 11:15:01
  Tisztelt Doktor Úr!
Most pénteken voltam először a barátommal, most vesztettem el, rendesen védekeztünk ahogy kell, de utána 2 napig volt egy minimális vérzésem. Általában pontosan jön meg, de van hogy késik pár napot, most is késik pár napja. Minden menstruációs előtti tünetem jelentkezett ahogy szokott, viszont most annyira nem görcsölök. Egész hónapba eléggé stresszes voltam. Van okom az aggodalomra?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.05. 11:14:46
  Kedves Doktor Úr!
Múlt hónapban voltam rákszűrésen, panaszaimra gombás fertőzést állapított meg az orvosom, CNS kúpot írt 3 napig, azzal, hogy szükség estén ismételjem meg. Meg is ismételtem a kúpot, ami pont a menstruációig tartott. Az időközben megérkező rákszűrés lelet Bakteriális vaginózisra is utalt. Erre jó lehetett a CNS kúp? A menzesz után közvetlenül el kezdtem Gyntima Probiotic kúpot használni, de 3 nap után égető érzésem lett, ezt okozhatja a kúp, vagy a fertőzés térhetett vissza?
Nagyon köszönöm a válaszát.  
Igen, használhatja.
Kúp is okozhatja átmenetileg.
Szép napot
2024.02.05. 10:48:59
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves nő vagyok. Mercilon fogamzásgátlót szedek tinédzser korom óta kisebb nagyobb kihagyásokkal, a havi ciklus beállítása miatt kezdtem hajdan szedni és ez sokáig működött is. Amikor nem szedtem a tavalyi évben a Mercilont, a havi ciklusom Mercilon nélkül jól működött. Most hosszabb kihagyás után újból elkezdtem szedni a Mercilont 2 hónapja. Azt tapasztalom másodjára is, hogy a Mercilon 1 hetes szedése után megjön a havi ciklusom egy hétre. Majd egy hét kihagyás után akkor is megjön a havi ciklusom, amikor annak ideje lenne. Amúgy semmi fájdalom és semmi rosszullét nem kapcsolódik ezekhez. Talán nem jó a Mercilon? Túl sok hormon halmozódik fenn bennem? Mit kellene szednem? Mit tanácsol? Köszönöm szépen előre is válaszát. Tisztelettel: Niki  
Nincs rá szükség feltétlenül.
Szép napot
2024.02.05. 10:44:10
  Tisztelt Doktor Úr! Ez mit jelent?
Status:
erőlködéskor mérsékelten descendáló hüvelyfalak, kp. tág hüvely, portio hátul, ludtojásnyi myomás jellegű uterus,
anteflexioban van, környezete mko. szabad, ép hámmal fedett portio.
UH vizsgálat:
Egész méhre kiterjedő adenomyosis. Hátsó falban egy körülírt, impressziót nem okozó 35mm-es myomagóc látható.
Nyálkahártyavastagság: vonalas
A ludtojás nagyság nem kicsi. 50 éves leszek idén. Miért kísérleteznek velem?Tubanis tablettával eltűntethető? Most akkor mióma, vagy endometriózis? Mert a Tubanis tabletta betegtájékoztatója endometriózist ír. Köszönöm válaszát előre is  
Nem biztos.
Amennyiben nincs panasza, nem igényel kezelést. Mióma elsősorban.
Szép napot
2024.02.05. 10:38:02
  Jó napot 6 hetes magzat nak meg felelő a nagysága 4.8mm köszönöm a valaszat  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.05. 08:06:28
  Tisztelt Doktor Úr!
Háziorvosom 5mg-os spitomint írt fel, 2-3x1db ot. Szedhető ez fogamzásgátló (Ladeering) mellett? (MTHFR génmutációm van, de folát mellett használhatom a gyűrűt)
Köszönöm szépen a választ!  
Szedheti egyszerre.
Szép napot
2024.02.05. 07:18:09
  Kedves Dr-Úr! 43éves nő vagyok 1 gyermek édesanyja. 3hétig menstruálok 2hétig nem. Eddig szabályosan időben jött meg a menstruációm( havi 1x 4napra) Ebben a 3 hétben van hogy alvadt vérdarabok jönnek és 30 percenként cserélni kell a betétet,van hogy alig jön valami. Segítségét kérném, még eljutok orvoshoz. Baratcserje segíthet? Nagy a baj esetleg? Köszönöm a válaszát. Üdv  
Segíthet.
Nőgyógyászati vizsgálat is javasolt.
Szép napot
2024.02.05. 07:01:03
  Jó reggelt kívánok. Nekem 40mm-es petefészek cisztát találtak. Ami időkőzőnként erős görcsöléssel jár. Mennyi esélyem van rá hogy fel szívódik, vagy kipukkan magától. A héten csütörtökön megyek orvoshoz. De nagyon félek hogy mit fognak mondani. Vagy görcsoldásra milyen gyógyszert lehet ilyenkor szedni? Köszönöm válaszát. Szép napot.  
Cickafark és diófalevél tea segíthet a felszívódásban.
Szép napot
2024.02.04. 23:49:47
  T. Doktor úr. Napközbeni elég kevés folyadékot iszom. Éjszaka mégis 2 vagy 3 szor felelek pisilni. Minden nap. KB. 2 éve. 63 éves nő vagyok. És még elég száraz a hüvelyem us. Tisztelettel.  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.02.04. 22:47:49
  Üdv
Az lenne a problémám hogy a hüvelyemből krémes darabos szerű váladék jön zöld színű és rengeteg ,de nem folyik ki hanem amikor benyúlok akkor jön ki ,neha feheres es apro,viszketek is
Nődoki kliont és azi sandoz gyógyszert írt fel de nemsegît vissza jön
Mi lehet a probléma?  
Fluconer és Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.04. 22:26:59
  Kedves Doktor úr!
Januárban felrakott Mirena okozhat vérnyomás ingadozást és szívdobogás érzést? Előző héten felsőlégúti fertőzésem volt, Neocitrant szedtem- mióta abbahagytam érzem a fenti tüneteket. Nem találtam ilyen mellékhatást. Syntroxine és Merckformin gyógyszereket szedek, illetve béta blokkolót.
Köszönöm a választ!
Éva (44)  
Nem jellemző.
Háziorvosi konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.02.04. 22:13:01
  Tisztelt Doktor úr!
2 hete rakták fel a Levosert spirálom. Elképzelhető, hogy elmozdult? A hátamon feküdtem és valahogy csak a felső testemmel fordultam oldalra a leesett könyvemért és akkor hirtelen egy kis szúrást éreztem az alhasamnál. A betegtájékoztató szerinti elmozduláskori tüneteim nem lettek, de mégis aggódom, hogy valami baj lett. Ellenőrzésre 3 hét múlva megyek, addig aggódom.
Pecsételő barnázásom van 2-3 naponta a felrakása óta, más tünetem nincs.
Előtte Jaydess spirálom volt, az lett erre cserélve.
44 éves nő vagyok, endometriozisom volt, adenomiózisom van.
Köszönöm szépen a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan várja meg a kontroll időpontot.
Szép napot
2024.02.04. 22:09:54
  Doktor úr 29 hetes vagyok gyakran nyilalik a hasamala lefeléis mi lehet az oka  
Gravitáció húzza a hasát, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.04. 21:46:11
  Kedves Doktor Úr. Missed ab mutet utan vagyok 18 nappal, Lh teszt alapjan holnap lesz peteeresem. 17. Terhessegi Hetben voltam, baba merete uh alapjan 13+0 volt. Probalkozhatunk ujra mar holnap a babatervezessel vagy varjunk meg egy menzeszt? Nincs mar verzes.  
Érdemes várni egy ciklust.
Szép napot
2024.02.04. 21:44:11
  Kedves Doktor ur. En voltam az a kerdezo aki írta hogy szeretkezés után az uj párjának fél cms piros foltok jelnnek meg hímvesszojen, ha nem szeretkezunk elmulnak neki.

Nekem csak folyásom van szerintem a streptococcus miatt, de mar evek ota koroki szerepe nem volt igazolhato nem.is kaptam ra semmi nemigyogyasztol.

Ahogy tanacsolta elmentem egy nagy STD re, minden vizsgalat volt benne kiveve HPV es HIV. Minden negativ lett ! viszont aggodom hogy akkor ennel megnagyobb bajom lehet vagy megnyugodhatok? Nincs tünetem néha fáj balrol az alhasam mensi kozben vagy elotte par nappal. Paromnak sajnos meg nem sikerült eljutnia vizsgalatra.

Addig is mit tanácsol ? Okozhat a paromnal ilyen tünetet a streptococcus? Nem kellene kiirtani? A foltok nem fajnak neki nem viszket csak ugy elojonnek ha erintkezik a huvelyvaladekommal..

Köszönöm elore is a valaszat!  
Nincs ok aggodalomra, párja kivizsgálása a következő lépés.
Szép napot
2024.02.04. 21:29:08
  Szép estét!
A 23 éves vagyok és fogamzásgátlót szedek. Akadt egy problémám vagy lehet csak én aggódom túl. Decioora 3mg/0,02mg fogamzásgátlót szedek már 4. hónapja és elfelejtettem bevenni az előző levelem utolsó hetén túl csúsztam a 12 órán, ezért a betegtájékoztató szerint szedtem tovább a gyógyszert szünet nélkül. Azon a héten megfelelően jelentkezett barnás pecsétlő vérzés ami a bt szerint normális ez enyhült is csütörtökre és azóta a hüvelyi folyásom szagtalan, átlátszó,barnás szerű. Kicsit aggódom hogy nem múlik vagy tisztult már ki.
Mi a tanácsa ebben az esetben?
Köszönöm ha időt szán a válaszra. További szép estét!  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan folytathatja a gyógyszer szedését ahogy eddig.
Szép napot
2024.02.04. 21:07:47
  Üdvözlöm! Vaginizmusban szenvedek és a pszicháter 10%-os lidokain sprayt javasolt átmeneti fájdalom csillapításra. Kb . 1 cm-re a hüvely bemenettől fújtunk 2 puffot, iszonyatosan csípett kb. 1 percig és a fájdalmat sem igazán szűntette meg. Ez normális? Hibát követek el, ha ennyire belül alkalmazom? Köszönöm a válasz!  
2%—ossal próbálja meg.
Szép napot
2024.02.04. 20:32:05
  Jó estét kívánok. 43 éves vagyok. December 6-án volt utoljára menstruációm, majd január 22,23-án egy minimális vérzés. 9,5 éve sterilizáltak. 3 tesztet csináltam mind negatív lett. Ez már lehet menopauza?  
Perimenopauza előjele lehet.
Szép napot
2024.02.04. 19:34:49
  Tisztelt Doktor ur!
Bakteriális hüvelygyulladás volt a diagnozis kupot irtak fel elis fogyott mind ez pár hete volt most ujbol vissza tért a viszkető érzés folyás ami kicsit darabos és most már rozsaszines darabok is voltak a betéten a vizeletben is láttam rozsaszines darabokat
Mi lehet az oka ennek??  
Fluconer és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.04. 17:47:13
  Szép estét, Doktor Úr! Nőgyógyászati beavatkozás előtt miért kell borotválni???  
Fertőzés kockázat minimalizálása érdekében.
Szép napot
2024.02.04. 17:44:48
  Jó estét! Mit jelent az, amit mondtak nekem anyukák szülés után: összevarrták ???  
Hüvelyi sérülés, gátmetszés ellátására vonatkozik valószínűleg.
Szép napot
2024.02.04. 17:41:47
  Kedves Doktor Úr! 30 éve van havi problémám. Minden alkalommal, erős napokon volt némi véralvadás is. Ez nem kóros, ugye?  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.04. 16:14:19
  JónapotDr úr 3 hó apos terhes leszek és enyhén el kezdet nálam ijen barnás színü hüvely fojás ez esetben mitől van  
Progeszteron pótlás javasolt.
Kímélő pihenő életmód mellett.
Szép napot
2024.02.04. 14:18:29
  Kedves Dr.Úr!
A következő kérdéssel fordulnék önhöz : volt egy vetélésem Január 12 én( 8 hetes korában a baba megált a fejlodesben, 2 hetre ra keztem el verezni es akkor siettem a korhazba, gyógyszert kaptam h inditsuk be a kiürülést) , mikor probalkozhatunk újra a párommal? Angliaba élünk jelenleg az orvos itt azt javasolta, hogy várjam meg az első menstruacios ciklusomat, és utánna lehet probalkozni. Igaz ez?!  
Egyetértek kezelőorvosával
Szép napot
2024.02.04. 13:40:30
  Udvozlom nogyaszati vizscalat hogy kerulheto ki en nem szeretnek nenni nem szeretem a megalazo holyzeteket esetleg mri ct  
Sajnos erre nincs mód.
Javasolt eljárni a szűrésre évente.
Szép napot
2024.02.04. 12:12:34
  Üdvözlöm dr. Úr! 34 èves vagyok, 18 èves korom óta szedek fog.gátlót. 2-3 hónapja Mistralról váltottam Levonoree- re, migrènes fejfájás miatt, bő hüvelyfolyás miatt. A tüneteim javultak. 2 hete voltam rákszűrèsen, lelet: gyulladás, gomba, vegyes flóra, parakeratózis, hypohormonális sejtkép. Maga a rákszűrès negatív. A többivel mi lehet a teendő? A règóta szedett fog.gátló okozhatja ezt? Előző èv rákszűrèsèn is volt gomba, gyulladás, ott kaptam gyogyszert, de ujabb kenet nem kèszült, tüneteim akkor ès most sincsenek gombára, gyulladásra, nem fáj nem èg, folyásom normalisnak mondható gyógyszerváltás óta. Köszönöm a válaszát, Andrea  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Nem szükséges váltani.
Szép napot
2024.02.04. 11:54:41
  Jó Napot Kívánok Dr. Úr! Lenne egy olyan kérdésem hogy a párommal volt aktus de még nem jött meg a menstruáció és most vagyok rá 27 napra de még nem jött meg meg a páromnak nem lehet gyereke én meg nem érzek semmit esetleg tudna segíteni h mitől van h nem jött meg meg?  
Amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.02.04. 10:19:14
  Tisztelt Doktor Ur!
32 hetes terhes vagyok. A varandossagom alatt folyamatosan huvelygyulladassal kuszkodok. (Bo folyas, ego-csipo erzes, viszketes) Hasznaltunk ra octeniseptet, kliont, gynoxint, canesten kremet, Gynophilust, Gynophilus Restoret, Lactinellet, semmi nem hasznalt csak ideiglenesen par napra. Hazaseletet emiatt egyaltalan nem eltem a varandossag alatt. Fiatalabb koromban fogamzasgatlo szedese mellett volt ugyanilyen problemam igy arra tudok gondolni, hogy a magas osztrogenszint valtja ezt ki nalam.
Kerdesem, hogy ha megszuletik a gyermekem meg fog ez oldodni spontan, vagy szamitsak ra, hogy a szoptatas alatt is szenvedni fogok a tunetek miatt? Esetleg tud valamit javasolni Doktor Ur?
Valaszat elore is koszonom.  
Enyhülhetnek jelentősen a panaszok szülést követően.
Hüvelyváladék tenyésztés javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.04. 09:20:06
  Dr Úr! A kérdésem az lenne, hogy 10 hetes terhességet kimutatna a teszt ha terhes lennék? Azóta màr többször menstruáltam, de olvastam olyat, hogy van aki terhesség alatt is menstruál. Terhességi tünetem nincs, óvszert+hüvelygyűrűt hasznàlunk mindig  
Igen, kimutatná.
Szép napot
2024.02.04. 09:12:59
  Kedves Doktor Úr!

Egy kérdéssel szeretnék Önhöz fordulni.
8 évig nem éltem szexuális életet. Mostani párommal az együttlét után vérzés alakult ki,de már kezd úgy látom gyengülni... Lehetséges,hogy a sok év kihagyás miatt "bezáródtam" és elmúlik vagy valami más gond lehet,ami kihat az egészségemre?

Köszönöm előre is a válaszát.  
Igen, lehetséges.
Érdemes még türelemmel lenni.
Szép napot
2024.02.04. 08:18:39
  Jó napot! Szülésem óta ami másfél évvel ezelőtt volt (császár) a hasam bal oldalán folyamatos mozgásokat érzek, mint amikor terhes voltam.Mi lehet az oka?
Köszönöm .  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.04. 07:53:05
  Szep napot! Bárminemű petefeszek elvaltozas UH-n lathato lenne? Pl a daganat is? Ha nem is diagnosztizalhato UHval h rosszindulatu, de ha lenne ott valami azt latnak? Koszonom  
Igen, látható az elváltozás, gyanú.
Szép napot
2024.02.04. 06:47:03
  Tisztelt doktor úr!
48 éves hölgy vagyok!
Január 9- én tették fel a Mirena-spirált, rendszertelen verzés miatt!
Ellenőrizte az orvos, akihez évek óta járok és nagyon megbízok venne, hasi uh- val, mindent rendben talált és 1 hónap múlva kontrórra kell mennem hozzá!
Azóta már voltam nála, mert folyamatosan vérezgetek és görcsől a hasam!
Megint csinált hasi uh- t és mindent rendben talált, azt mondta így reagál a szervezetem a spirálra!
Írt fel, Slinda fogamzásgátlót is!
Most tartok a 6. tablettánál, de a tünetek továbbra is jelen vannak!
3 hét múlva kell mennem kontrollra!
Az lenne a kérdésem, hogy valaha elfog-e múlni a vérzés és a hasi görcsölés?
A nőgyógyászom türekemre intett!
Válaszát köszönöm!  
Hüvelyi ultrahang javasolt elsősorban.
Véleményem szerint egyijre sincs szükség, de a kettő együtt (mirena, slinda) mindenképp nagy kockázat a hormontöbblet miatt.
Premens, velfem, delphys is segíthet.
Szép napot
2024.02.03. 23:37:00
  Jó napot !
Lenne egy kérdésem a hüvelyi folyásokat milyen hüvely kúppal lehet kezelni? Például zöldes folyást ? Köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.03. 23:36:24
  Tisztelt dr.úr 4 nap késés után jött meg most este. Ez mitöl van.?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.03. 22:46:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan problémám van, hogy előző hónapban nem jött meg a menstruációm, viszont most meg jött, de a placebó tabletták előtt 5 nappal, illetve ipyen fekete, alvadt vér szerű vér, néhol keveredve világosabb színnel. Altforalle fogamzásgátlót szedek, 0.02 mg-os verziót. Az első fél évben nem volt semmi baj, a menstruációm mindig placebó alatt jelent meg, viszont már kétszer volt közti vérzésem, most egy kimaradt és most egy korai vérzés. Ez mitől lehet? Erősebb tabletta kéne?  
Készítmény váltás megfontolandó.
Drovelis segíthet.
Szép napot
2024.02.03. 22:03:49
  Tisztelt Dr Úr!
Conisatio műtétem lesz ket het mulva. 3 eve probalkozunk a babával,5 inszemen vagyunk tul,es eppen a lombik vizsgalatokat csinaltuk mikor kiderult surgos mutetre van szukseg!
1 kerdes- lehetett ez az oka,a sikeetelen teherbe esésnek?
2 kerdes- mikor lehet leghamarabb ujra probalkozni mutet utan,(ha jok az eredmenyek)
Tisztelettel Sz.L.N  
Nem felelős érte.
Műtét után 4 héttel lehet újra próbálkozni.
Szép napot
2024.02.03. 21:08:47
  Tisztelt doktorur! Idős korban /78év/ milyen női intim mosakodót használjak .Azt olvastam a savas Ph jo Eddig szinte mindegyik csipett ,igy eldobtam.Esetleg tudna konkrétan ajànlani .  
Nem javaslom az intim mosakodókat.
Barmilyen szappan vagy tusfürdő használható külsőleg.
Szép napot
2024.02.03. 21:07:36
  Jónapot! Azt szeretném kérzezni hogy menstruacio elott nekem bevizesedik egyik percrol a masikra az egesz belso szervezetem mintha a tudom a majam a lépem a gyomrom hasam beleim megnehednenek ezaltal gondolom en legszomlyat is valt ez ki nallam. Azaz idokozonkent tudok csak rendes levegot venni.
Voltam mar ezzel nodokinal de nemtul sokat tudott erre mit mondani voszint amikor egy masik orvosnal voltam a hasammal (polip) akkor ezt elmeseltem es azt mondta a doki hogy o halott mar ilyenrol...ezzel lehet barmit is kezdeni? Mert a mellfeszules fajas hasi gorcsok fejfajas neha hoemelkedes hagyjan nemnagyon erdekel de ez a legszomlyas dolog nagyon...mert allandoan ugy erzem leall a szivem????
Köszönöm Dr. Úr a válaszát előre is!  
Kardiológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.02.03. 20:54:12
  Jó estét doktor úr! Én illetve a párom ruhán keresztül folytattunk közösülést úgy,hogy semmi találkozás nem volt a nemiszervünknek és csak a sperma hatolt át a párom nadrágján, én nedvesnek éreztem az alsóneműmet viszont lehetséges hogy az csakis miattam volt. E mellett én szűz vagyok. Ilyen esetben történhetne bármi baj?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.03. 20:37:55
  Tisztelt Dr.úr!
Most kezdtem volna az Altfotalle fogamzásgátló szedését. Felkaptam a levél tablettát, hogy bevegyek egy rózsaszínt a ciklusom első napján, viszont természetesen nem a START tablettát szedtem be, hanem az első sor utolsóját....... ilyenkor mi a teendő?
Hogyan szedjem vagy ne szedjem tovább?
Köszönöm.  
Starttal folytassa.
Szép napot
2024.02.03. 20:11:17
  jónapot doktor úr, 15 éves vagyok, mar 6 napja késik a menstruációm és nem védekeztünk a barátommal de nem hiszem hogy belém ment. mi lenne a teendőm? szokott néha késni de csak néhany napot  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Amennyiben nem érkezik menzesz egy héten belül végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.02.03. 19:23:48
  Jó napot margit vagyok és szeretném megtudni hogy mitől van hőhullám 1 hónapja 37 éves vagyok  
Nőgyógyászati es endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.02.03. 17:38:46
  Tisztelt Doktor Úr!
A napokban egy borsó méretű csomót tapintottam ki a bal petefeszkem környéken! A mai napon eléggé érzékeny ott a terület, kicsit szúró fájdalmat is éreztem! Hasi uh-ra február 13.-ra kaptam leghamarabb idopontot! Kérdésem az lenne h mi lehet ez? Tudom h így látatlanban nm lehet választ adni, de mégis addig legalább pár megnyugtató mondatot kaphatnek?! Vagy bármit h tisztán lássak? Köszönöm szépen  
Hüvelyi ultrahang javasolt elsősorban.
Mindenképp szükséges megnézni véleményezés előtt.
Szép napot
2024.02.03. 15:27:41
  Jó napot kívánok érdeklődni szeretnék csináltam kettő terhességi tesztet mind kettőn az jött ki hogy nem terhes de még mindig nem jött meg 42éves vagyok lehet hogy bele léptem a változó korba  
Lehet perimenopauza előjele is.
Szép napot
2024.02.03. 14:24:46
  Jó napot kivánok.Az a helyzet hogy nem règ távolitoták el a mèhemből a fibromiómát.Ès az a kèrdèsem hogy a menstruációmnak nem kellet volna már normalizálódni?Mèg mindig elèg sok ès nagyon fáj kèt oldalt a hasam alat ès a derekam. Menyi vèrnek szabad normálisan eltávozni egy menstruáció alatt?  
Kontroll ultrahang javasolt.
2x1 delphys segíthet.
Szép napot
2024.02.03. 11:31:37
  Tisztelt Doktor Úr!
13 hetes terhes vagyok, vérzés miatt 10 napja kórházban, szigorú ágynyugalom. A vérzés már csak picit barnás reggelente. Kapok Buscopant, progeszteront és antibiotikumot vénásan, mivel csöpög a magzatvíz is, én nem érzem, de teszttel kimutatták. Ultrahangon látszik, hogy a baba jól van, a víz is rendben. Van esély, hogy a repedés beforr vagy a terhességem hátralévő részét a kórházban töltöm majd? Ha otthon is tudok ugyanígy pihenni, hazamehetek-e saját felelősségre (a kórház 5 perc tőlünk)?
Előre is köszönöm!  
Van rá esély.
Érdemes megfogadni kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.02.03. 10:47:52
  Jó napot!
3hónapja szedem a Symicia fogamzásgátlót, azonban most valószínűleg influenzás lettem. A betegség miatt elfelejtettem bevenni a gyógyszert most csütörtökön és elolvastam a betegtájékoztatót miszerint abba kell hagyni és elkezdeni a 7 napos szünetet.(3.heti és több mint 12óra eltelt) Így is tettem csütörtök óta nem vettem be. Ma szombat van. Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben a menstruációm mikor jöhet meg? A 7 napos szünet alatt vagy esetleg utána?  
Valószínűleg inkább alatta.
Szép napot
2024.02.03. 10:26:51
  Jó napot kívánok kérdésem hogy 50 éves vagyok 2021 3 szőr volt menstruációm 2022 3 szőr 2023 semmi kell még védekeznek?válaszát köszönöm  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.03. 10:18:57
  Jo napot kivanok.
Nyirok masszirozas utan par kb 6 orara elkezdett valami keves nedv ki jonni az eggyik mellbimbomon.
Jelzem hogy jem vagyok terhes . 20 eve szultem.
50 eves vagyok.
Koszonom  
Valószínűleg csak átmeneti, amit a masszázs hozott elő, nincs ok aggodalomra.
Emlő ultrahang és mammográfia 2 évente javasolt.
Szép napot
2024.02.03. 10:01:08
  Tisztelt Dr úr!
18hetes kismama vagyok és már csak akkor hányok ha stresszelek. Ezt tudom valamivel korrigálni?  
Salvus viz, cola, reni, gyömbér tea segíthet.
Szép napot
2024.02.03. 07:21:57
  Jónapot kívánok Dr úr!azzal a kéréssel fordulók önhöz hogy voltam hasi ultrahangon és ez van a leleten .mit jelent ez? A cavumba 5mmes nyujtottabb escomentes részletek láthatók.a cervixben is látható 9mmescomentes részlet.agusztusba kiderült hogy hpv magas kockázatú vírusom van.  
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.03. 01:25:53
  Jó estet Doktor Úr! 12 éves lányomnak több mint 6 hónapja van meg a menstruacioja. Első pár hónapba gyenge volt a vérzés 3 hónapja már normális de most a második alkalommal 14 nap volt a ciklus. Ez probléma e?
Köszönettel  
Nincs ok aggodalomra.
Évekbe is beletelhet mire rendszeressé válik a menzesz.
Ebben az életkorban nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.02.03. 00:18:31
  Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem, hogy én illetve a párom ruhán keresztül csináltuk és át ázott az alsóneműm is, megszeretném tudni hogy ebben az esetben történhetne e baj?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.02. 23:04:11
  Kedves Doktor Úr!
1 évig elhúzódó candida albicans fertőzésem volt. Rengeteg féle kupot használtam mire sikerült kikezelni. Most a legutóbbi kenetvételemnél a candida nem jött ki, viszont kimutatta a Klebsiella aerogenes-et. Fogok újra menni a nőgyógyászhoz, de addig is nagyon aggaszt a dolog hogy mivel állunk szemben. Milyen kezelést használatának erre a bacira? Félek ha antibiotikumot kapok újra visszajön a hüvely gomba amit olyan nehezen tudtunk kikezelni. Illetve olvastam hogy ez egy szuperbaci amit nagyon nehéz kikezelni. Ez igaz?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Gynophilus segíthet. Különösen ha panaszmentes.
Intim mosakodókat kerülje.
Antibiotikumom nem javasoltm
2024.02.02. 22:30:36
  Jó napot kívánok doktor úr!

Szexuális együttlét alatt nem nedvesedem be, szinte semennyire. Legelső alkalomtól fogva így van, s már több mint másfél éve küzdöm evvel. Mik lehetnek az okai?  
Pszichológiai es nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.02. 21:20:11
  Üdvözlöm. 43 éves elmúltam, 9,5 éve sterilizáltak a lányom születésénél. December 6-tól volt meg a menzeszem, majd január 23-24-én újra egy kevés. Ez már lehet menopauza vagy mire gondoljak? A terhességi tesztem negatív lett. Válaszát előre is köszönöm.  
Még nem.
Szép napot
2024.02.02. 20:07:17
  Tisztelt Doktor Úr!

4 hónapja szedem a Tri-regol fogamzásgátlót, mindig pontosan, de előző levél végén 2 szem (2 nap különbséggel) kimaradt. Nem éltem nemi életet, így nem foglalkoztam a pótlásával. Megvolt a 7 napos szünet, ugyanúgy jött meg mint máskor. Elkezdtem a következő levelet 3. szemnél tartok.
Az lenne kérdésem hogy a mostani együttlét védelmét befolyásolja-e az előző levélből kihagyott 2 szem?

Előre is köszönöm!  
Nem befolyásolja döntően?
Szép napot
2024.02.02. 19:43:15
  Tisztelt Doktor Úr!
Nem tudnék vissza emlékezni olyan időre amikor még nem hordtam mindennap tisztasági betétet a hüvelyi folyásom miatt. ( 20 éves vagyok )
Sajnos ez nekem elég kellemetlen hogy mindennap hordanom kell. Azon kívűl hogy több a folyásom nincs más tünet. Nem szagos, nem színes. Azonban sokat olvastam róla és írják hogy nem egészséges mindennap tisztaságit hordani. Illetve hogy így nem szellőzik, és akár emiatt is termelhet több váladékot. Szeretném én is végre eldobni a mindennapokban a tisztaságit, de nem tudom hogy ez lehetséges-e. És ha lehetséges is akkor hogyan is tudnék változtatni ezen? Remélem tudd nekem ebben segíteni! Köszönöm !  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.02.02. 19:26:55
  Kedves doktor úr olyan keresem lenne hogy májusban lesz lassan egy éve hogy nem jött meg miert ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.02. 19:06:07
  Jó estét! A Fluomizin antibiotikumnak számít? Üdv.  
Nem.
Szép napot
2024.02.02. 18:53:56
  Üdvözlöm! Rákszűrés eredményeként ezt kaptam. Ez mit jelent? "Benignus sejtelváltozások
candida inf.döderlein". Köszönöm válaszát.  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.02.02. 18:37:59
  Jó estét! Kaptam Klion-D 100 hüvelytablettát és Gyno-pevaryl 150mg hüvelykúpot. Nem mondta az orvos, hogy hogyan kell egymásután este alkalmazni. Egy időben egymásután a kettőt vagy kis időeltéréssel egyesével. Köszönöm a választ. Üdv.  
Először a klion kúra, utána a Gyno-Pevaryl.
Szép napot
2024.02.02. 16:46:52
  Tisztelt Doktor úr! 11hetes terhes vagyok lehet hajat festeni (szőkíteni) ? köszönöm  
Lehet.
Szép napot
2024.02.02. 16:10:54
  Üdvözlöm!
Kb 4-5 hetes terhes vagyok, és a nőgyógyászom írt fel nekem Progesterone Exeltis 200mg-ot viszont történt egy baleset a kezemmel ami miatt most még antibiotikumot is kell szednem, Augmentint írtak fel az állapotom miatt
Az a kérdés hogy ugye nem üti ez a kettő egymást?  
Szedheti nyugodtan egyszerre.
Szép napot
2024.02.02. 12:50:49
  Üdvözlöm!

23 éves vagyok, és másfél hónapja jelentkeztek először a tüneteim. Főként égő, diszkomfort érzet a hüvelybemenet és a kisajkak részén. Pisiléskor nem fáj, nincs viszkető érzet. Elmentem nőgyógyászhoz aki kevert kúpot javasolt, és diflucant. Elmúltak a tünetek, majdan jelentkeztek újra, ekkor hüvelyváladéktenyésztést végzett, kaptam Macmirort és hüvelyi probiotikumot alkalmaztam (Lactofeel). Úgy éreztem minden rendben, a leletem negatív lett gombára, bactériumra, viszont 1-2 fehérvérsejtet találtak. A páromnak együttlét után tegnap reggel megjelentek apró kiütések a makk egyik részén. És nekem is jelentkezett újra a fájdalom a hüvelybemenet részén, és a kisajkaknál. Ma megyek nőgyógyászhoz újból. Tud esetleg javasolni valamit? Hogy hosszútávon megoldódjon a probléma? Előre is köszönöm.  
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.02. 12:44:24
  Tisztelt Doktor úr!
55 éves vagyok, már 5 éve nem menstruálok. Nemrég voltam szokásos éves vizsgálaton nőgyógyásznál, a citológia eredményem P1 lett. Ambuláns lapomon ez szerepel: Tapint.: has puha, betapintható, normál hüvely és méhnyak, kis méh szabad környezetben, a signatájék szabad. Kolp.: ép hám, mely alig festődik jóddal. Jódpr.: Lugol pos. +
Vizsgálat közben az orvos azt mondta, hogy nagyon hormonhiányos a hüvelyem és írt fel Ovestin krémet. Ennek a betegtájékoztatóját elolvasva eléggé megijedtem. Ön mit javasol? Van esetleg hormonmentes megoldás is erre a problémára? Köszönettel: Andrea  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.02. 12:42:11
  Jonapot 6 hetes terhes vagyok. Szedem a duphastont+magnéziumot barnaztam. És elia múlott de mindig elő jön. Nem sok de még vagyok ijedve maga szerint mitől lehet szedem a tabletat amikor kel  
Viszonylag gyakran előfordulhat az első trimeszterben, kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Általában ártalmatlan.
Szép napot
2024.02.02. 12:38:49
  Tisztelt Doktor úr!

48 éves vagyok. Rövidültek a ciklusaim 23-25 napra. A menzeszem mindig erősebb volt, ebből adódóan vashiányos lettem. Az orvosom Levosert spirált ajánlott amitől enyhülne majd megszűnne a menzesz. A kérdésem az lenne, hogy spirál helyett nincs más megoldás? Nem szeretnék spirált.
Válaszát előre is köszönöm.  
Premens, velfem segíthet.
Szép napot
2024.02.02. 12:24:22
  Tiszteletem doktorúr már 5 napja mehenkivuli terhesegel laboroskopiai mutetem volt fajdalmaim vanak de nem nagy mennyiségűek aszeretnem megtudni hogy a mutet utan helyes hogy huveji verzesem van es ha igen akaor medig tart  
Műtét után kb 4-6 hétig lehetnek hasonló panaszok. Utána kontroll javasolt.
Szép napot
2024.02.02. 08:46:16
  Jó napot.
Menstruáció előtt 2 nappal voltunk együtt a párommal. Nem védekeztünk. Úgyan úgy megjött. Rá 2 hétre csináltam 3 tesztet. Negatívak lettek. Menjek el azért nőgyogyászhoz vagy nem lehetek akkor terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.02. 08:34:50
  Üdvözlöm! A menstruációm mostanában egyre többször nem normálisnak bizonyul,ugyanis megjön,de a betéten és pisinél semmi sincs,pedig időben jön meg,mi lehet ennek az oka?  
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugvást jelenthet. Premens segíthet.
Szép napot
2024.02.02. 07:32:29
  Jó napot dr. Úr nagyon kérem válaszoljon!????
01.09-edikén abortuszom volt.(első terhességből)
Nem éreztem jól magam, vércsomók távoztak tőlem, vissza mentem dokihoz, 01.18-adikán újabb kaparás bent maradt szövet darab miatt.
Második abortuszom után sem volt jobb a helyzet, mindennapos hőemelkedés, szédülés.
Vissza mentem dokihoz a múlthéten, az az 01.26-odikán. Felírtak egy ergam cseppet amit nem váltottam ki félre értés miatt. Vissza mentem kedden az az 01.30-adikán kivizsgálásra hogy javult e már a helyzet, de mivel nem szedtem a gyógyszert így adtak két napot arra hogy szedjem, és menjek vissza csütörtökön, 02.01-edikén. Vissza mentem, és mint kiderült a gyógyszernek nem volt hatása, így újabb beavatkozás, műtét volt???? Kissé elvagyok keseredve, vajon lehet még gyerekem?  
Lehet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.02. 07:10:02
  Udvozlom olyan kerdesem kenne vizsgalat elot maganba adnak kopenyt?  
Általában nem.
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.02.02. 06:03:36
  Tisztelt Doktor Úr, utolsó nőgyógyászati vizsgálaton a mèhnyálkahártya mérete 6,7cm volt mivel szeretnénk gyereket írt fel a nőgyógyász Duphaston-t amit a mestruació 11-dik napjától kezdtem el szedni ma tartok a 7-dik napnál és a 25-dik napig kell szednem. 4 napja az ovulacios teszt folyamatosan pozitívat jelezz. 35 éves vagyok és eddig mindig éreztem ovulacionál a tojás fehérje szerű folyást meg az ovulációs fájdalmat. Most viszont mind kettő kimaradt. Ön szerint van okom aggodalomra? A menzeszem 17 napjánál tartok lehetséges mèg ezután következik be ovuláció?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.02. 01:02:17
  Tisztelt Doktor Úr!
Gyno-Pevaryl hüvelykúpot szedtem(3darabosat) de attól sem múlt el a viszketés.Majd betadine hüvelykúppal (7db)próbálkoztam és szépen el is múltak a tünetek de csak pár napig tartottak.most a hatodik darabnál tartok de ugyanúgy elkezdett égni és viszketni. Mit lehetne még tenni?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.02.01. 23:51:42
  Tisztelt Doktor Úr!

Mindig nagyon aggódom a szexuális úton terjedő fertőzések miatt, főleg, ha gyógyíthatatlanok. Már egyszerűen szorongást vált ki. Azt szeretném kérdezni, hogy amennyiben a nemi herpesz tünetei nem jelennek meg rajtam és nem tudok róla, hogy valamelyik partneremnek lett volna ilyen betegsége, ajánlott tesztet végeztetni, hogy biztos nem vagyok-e fertőzött? Köszönöm!  
Nem szükséges.
Szép napot
2024.02.01. 23:00:15
  Tisztelt doktor ur! Kb harom hete kiszedtek a spiralomat, akkor vereztem egy hetig utana, nem volt veszes. Egy het szunet utan most ujra verzek, eros, darabos es friss verrel mar a 4. napja. Kell izguljak emiatt? Menjek el vizsgalatra?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.01. 22:50:30
  Kedves Doktór úr!
Sajnos a párom egy ideje arról panaszkodik , h együttlét útán a pénisze tővénél kipírosódik írítált lesz...vagy volt már olyan is , h ugy érezte mintha egy csípőspapríkás üvegbe rakná a péniszét.Vele ellentétbe nekem nincs panaszom nincs viszketés, folyás stb.
A kérdésem az lenne , h van spirálom már egy 5 évest elhasználtam most a másodikat fogyasztom.Okozhat e szárazságott , h esetleg nem nedvesedek be ellégé és ezzel okoz irítációt a páromnak .Vagy hordozhatok e olyan fertőzést akkár nemi betegséget amit neki átadtam és nekem nincsenek tüneteim?
És hogy hova forduljunk segítségér ez ügybe mert próbléma amiről beszél a párom nem látható....valami mikósérülések lehetnek.Hozzá tenném , h nem cserélgetem a partnereimet előtte 5 éves kapcsolatom volt ott volt néha bakteriális fertőzés de kezelve lett nőgyógyász álttal .A mostani párommal 2022 otta vagyunk együtt pár honap útán kezdte el érezni ezt az égető , iritáló érzést .Köszönöm.  
Párjának javasolt kivizsgálás elsősorban.
Szép napot
2024.02.01. 22:35:43
  Tisztelt Doktor úr!

Jobb oldali ováriumban van egy petefészek cisztám 59x56 mm
60 éves vagyok
a rákszűrésem rendben volt, de a tumor markeres vérvétel eredménye CA 125
46,0 volt.
Ez rossz indulatú elváltozásra utal?

Válaszát előre is köszönöm!  
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.01. 22:23:54
  Üdv!Ha kivették mindkét petefészek vezetéket akkor teherbe eshet valaki??Természetes úton?  
Nem lehetséges
Szép napot
2024.02.01. 21:55:33
  Tisztelt Doktor Úr !
8 nap van még a menstruációmig, nehezedést érzek a hasamban és fehér folyásom van. Lehet baba a dologban?
3 nappal ezelőtt teszteltem és negatív volt.
Válaszát köszönöm!  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.02.01. 21:37:57
  Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi szövettani eredményem született. Segítene a kielemzésében illetve a további teedőkben? Melyik mit jelent? Köszönöm.

Hyperplasia endometrii szöveti atypiával
(eosinophil cytoplasmájú hámsejtek)
Polypus fibro-adenomatosus endometrii
Endometritis acuta  
Negatív a lelet.
Progeszteron kezelés megfontolandó.
Konzultáció javasolt kezelőorvosával.
Szép napot
2024.02.01. 20:18:00
  Tisztelt Doktor Úr,

Menstruáció előtt vagyok két héttel, aktus után pár perccel vérzést tapasztaltam. Az első gondolatom az volt, hogy valamilyen oknál fogva ennyivel hamarabb jött meg, de mint kiderült ez nem így van, mert szinte azonnal el is múlt a vérzès. Valamint nemrég veszítettem el (pár aktussal ezelőtt), ez lehet a vérzès oka? Vagy valami más okozhatta?

Köszönöm a válaszát!  
Lehetséges. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.01. 19:01:59
  Jó napot Doktor úr!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a 48 évesen óhajtott terhesség várt létrejötténél mi a nagyobb baj vagy akadályoztatás az életkor vagy az a tény, hogy a nő el van kötve művileg? Miért kell elmenni meddőségi centrumba, ha olyan törvények vannak állítólag, hogy 45 éves kor betöltése után lombik programra sincs lehetőség.  
Mindkét tényező jelentős akadály lehet.
Meddőségi centrum felkeresése azért javasolt mert ha itthon nm is, akkor külföldi kapcsolatok átbeszélése még opció lehet.
Szép napot
2024.02.01. 18:56:30
  Tisztelt doktor ur!

Menstruacios rendellenessegem van par honapja, rovidek a ciklusaim, 18 naposak. Ovulacio kornyeken fajdalmaim vannak amik napokig tartanak. Hozzateszem 40 eves vagyok. Nogyogyaszati vizsgalaton megallapitottak, hogy 5 x 5 centis petefeszekcisztam van. A nogyogyaszom dufaston tablettat irt fel amit a ciklus 14ik napjan kezdek el 10 napig, utana szunet es ujra az uj ciklus 14.ik napjan 10 napig tabletta. Ezt ket honapig fogom csinalni. Sokszor erzek fajast, nyomja a hugyholyagot es a beleknel is fajast erzek (ezek a szerveim rendben vannak). On szerint ezekre a fajdalmakra szedhetnek fajdalomcsillapitot vagy gorcsoldot? On szerint ket havi progeszteronnal (dufaston) felszivodhat a ciszta? Nagyon aggodom, hogy operalni kell. Koszonom szepen,  
Szedhet nyugodtan.
Lehetséges alternatíva, segíthet.
Kezelés után kontroll javasolt mindenképpen.
Szép napot
2024.02.01. 18:51:36
  Kedves doktor úr! Pcos-em van , Nosifol D-t szedek rá 1 hónapja. Mit tehetek még, hogy legyen peteérésem rendszeresen?
Milyen vitaminokat szedjek?
Szeretnénk kisbabát. 9 hónapja próbálkozunk.
23 évesek vagyunk. Nagyon szomorú vagyok.
Anett .
Mindent meg tennék, hogy legyen babánk.  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet
Szép napot
2024.02.01. 18:32:39
  Kedves Doktor úr!
A petefészkek eltávolítása után hány évig lehet hormonpótló készítményeket szedni?
Köszönöm.  
Attól függ, akár évekig is.
Erről mindenképp kezelőorvosával érdemes konzultálnia.
Szép napot
2024.02.01. 18:31:21
  Kedves Doktor úr!

Egykomponensű fogamzásgátló szedése mellett (Slinda) kialakulhat-e petefészekrák?
Köszönöm válaszát.  
Nem.
Szép napot
2024.02.01. 15:03:10
  Jó Napot!
A ciklus 22. Napján a progeszteron szintem 3.9-es volt, ez normál vagy alacsony értéknek számít?  
Nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.02.01. 15:03:02
  Szép jó napot!

Ha valakinek volt már mélyvénás trombózisa, előtte szedett fogamzásgátló tablettát. Utána mivel védekezhet?
Pl ösztrogénmentes tablettát szedhet még?  
Csak ha nagyon muszáj.
Hematológiai konzultáció javasolt előtte.
Szép napot
2024.02.01. 14:44:50
  Jó Napot Doktor Úr!
Volt egy vetélésem, illetve most rajta vagyunk újra a babatervezésen , de fizikai munkát illetve tornát csinálok!
Akadályozza ez a következő terhességemet, a hasi megerőltetés?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.02.01. 14:21:11
  jó napot kívánok 43.éves vagyok az lenne a kérdésem hogy van 3 gyerekem mind a három császármetszéssel született. az utóbbi időben a menszeszem az ugy volt hogy szeptemberben és októberben nem volt majd novemberben és decemberben megjött novemberben több mint 3 hétig volt erősebb vérzés most januárban olyan 6,-a felé meg kellett volna jönnie de csak pecsételő és azóta két három naponta egy kicsit több aztán megint csak akkor jön egy kevés amikor wc-zés után megtörlöm szeretném kérdezni hogy ilyenkor mit tudok tenni menjek sürgősséi nőgyógyászatra válaszát köszönöm.Erika  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Nem igényel sürgősséget.
Szép napot
2024.02.01. 13:33:04
  Szép napot! Fogamzásgátló tablettát szedek már több éve. Szombaton nem vettem be a tablettát (nem volt nálam), csak vasárnap délután utólag. Vasárnap reggel azonban szexuális együttlét történt, a gyógyszer kihagyására való tekintettel óvszerrel. Kedden, a 12. gyógyszer napján barnás folyás jelentkezett, amely jelenleg 3 napja tart. Korábban is jelentkezett már áttöréses vérzés nagyjából ebben az időben, de soha nem ilyen mennyiségben és ilyen hosszú ideig. Bár védekeztünk, és nem szólt a partnerem arról, hogy sérült volna az óvszer, mégis nagyon aggódom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz az időzítés miatt. Lehetséges lenne ez?  
Nincs ok aggodalomra.
A barnázás el fog múlni ha folytatja a gyógyszer további szedését.
Szép napot
2024.02.01. 12:57:50
  Kedves Doktor Úr! Lene egy olyan kérdésem, hogy a napokban észre vettem, hogy a hüvelyi váladékom olyan darabos száraz fehér és van egy kellemetlen szaga is. Mitől lehet ez? Máskor is volt hüvelyi váladékom de nem ilyen! Válaszát előre is köszönöm. Kellemes napot!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus restore segíthet addig is.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.02.01. 12:54:04
  Kedves Doktor úr!
Zoely fogamzásgátló tablettát szedek kb. tavaly május-június óta. Azóta minden megvonásos vérzésem pontos volt, kivéve a legelején kimaradt egyszer. Az utolsó menstruációm első napja november 23-e, azóta nem volt megvonásos vérzésem, vagyis 2 vérzés kimaradt. Csináltam xepil terhességi tesztet, amely negatív lett. Normális jelenégnek mondható, ha több mint egy alkalommal kimarad a megvonásos vérzés vagy felkeressem ezzel kapcsolatban nőgyógyászomat?
Előre is köszönöm válaszát!  
Nyugodtan szedheti tovább, nem feltétlenül szükséges kivizsgálás.
Szép napot
2024.02.01. 10:51:06
  Tisztelt dr úr omissondaily tablettàt szedek ès a havi vèrzèsem ki maradt nem vagyok terhes csináltam tesztet . Mit kellene tennem? Javasolt orvosi vizsgálat? 1 ève szedem a gyogyszert  
Nem feltétlenül szükséges.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.02.01. 10:40:15
  Tisztelt Doktor úr!
Elvétve vvt van a vizeletemben 13 hetes kis mama vagyok.
Ezzel van most teendő?

köszönöm  
Nincs ok aggodalomra, nem igényel teendőt.
Szép napot
2024.02.01. 10:38:08
  Tisztelt Doktor úr!

A kérdésem a következő lenne ... Szex után sűrű, sárgás vagy zöldes folyásom van. Ami kb egy hétig tart. Nem mindig,de szerintem 3-4 alkalommal biztos elő jön. Vajon mi okozhatja? Nem váltogatom a partnereket. Férjem van. :) Ő sem jár másfelé...

Válaszát előre is köszönöm.  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
2 hétig érdemes kerülni az együttlétet.
Szép napot
2024.02.01. 10:27:16
  Üdv!

28 éves nő vagyok, gyermekvállalás előtt állunk. A kérdésem a magas koleszterinemre szedett 10mg roxera (rozuvasztatin) gyógyszer szedésével kapcsolatos. Ajánlatos-e szedni, vagy el kell hagyni?

Válaszát előre is köszönöm  
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.02.01. 10:23:50
  SZÉP NAPOT KIVANOK AZT SZERETNÉM KÉRDEZNI HOGY DECEMBER 15-ÉN VOLT MENSTRÁCIOM JANUÁRBAN NEM JÖTT MEG 49 ÉVES LESZEK BE LÉPHETEK A VALTÓZÓKÓRBA EL KELL VENNI ORVOSHOZ VELE  
Lehet a perimenopauza előjele, nincs ok aggodalomra.
Természetes folyamat része.
Szép napot
2024.02.01. 10:16:49
  Üdvözlöm!
6+5napos terhes vagyok az utolsó menstruációtol számítva
Kedden a nőgyógyász megállapitotta a terhességet szabályos petezsákot látott embrió csomóval
Tegnap elkezdtem picit barnázni és hasi görcseim is vannak .
Mi a teendő ilyenkor ?
Vagy csak a vizsgálat és a rákszűrés miatt van ?  
Lehetséges a vizsgálat miatt.
Amennyiben a napokban folytatódnak a panaszok, kontroll javasolt és progeszteron pótlás.
Szép napot
2024.02.01. 08:19:16
  Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem, hogy egy pajzsmirigy alulműködés hogyan befolyásolja a teherbeesést? Például okozhat olyat, hogy egyáltalán nincs ovuláció és peteérés?
Köszönöm szépen a válaszát!  
Lehet negatív befolyásoló tényező, érdemes vele foglalkozni.
Szép napot
2024.02.01. 08:18:03
  Üdvözlöm!
Én vagyok aki írta hogy több hete késik már akinek 7hos a kicsi és előző terhességem után is rendszertelen volt a menstruáció, elfelejtettem írni hogy nem szoptattom a kicsit tápszeres, nyálkás váladék jön tőlem ami vér darabkákkal jön el tőlem de megjönni most sem jön meg!
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.02.01. 07:47:09
  Szép napot! Voltam nőgyógyászati szűrésen. Több éve szedem ugyanazt a fogamzásgátlót. A leleten az állt 6mm nyálkahártya. 1,5 hét múlva esedékes a megvonásos vérzés ha ez számít valamit. Azt szeretném tudni, hogy fogamzásgátló tabletta mellett nem vastag az a 6mm? Véd ez a gyógyszer egyáltalán? Az interneten azt írják 6mm nyálkahártyán már képes megtapadni a petesejt.
Van okom így aggódni ez miatt?
Nem szeretnék teherbe esni, nem véletlenül szedem a fogamzásgátlót.  
Készítmény váltás megfontolandó. Drovelis segíthet?
Szép napot
2024.02.01. 07:21:39
  Üdvözlöm!
Kérdésem az lenne,hogy barnáztam menses előtt pontosan mindig 10 napot. Kaptam rá progesterone exeltis 200 tablettát.16-25.ciklusnap kell használnom,kb 4 hónapja már. Utolsó alkalommal véletlen a 17.nap kezdtem,és már aznap volt kis barna ami meg is szűnt ahogy elkezdtem használni a tablettát! Mi okozhatja ezt nálam? Sosem múlik el? 39 éves vagyok,3 gyermekem van.  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Premens is segíthet.
Szép napot
2024.02.01. 00:13:57
  Tisztelt Doktor Úr
5 napja késik a menstruációm
Korai a terhességi tesztet csinálnom?
Azt el kell mondjam hogy frontint szedek pánikbetegségre
Ha várandós vagyok abba kell hagynom lesz valamilyen komplikáció a babára nézve

Köszönöm  
Varbaf még egy par bapit, vagy akár egy hetet is a teszttel.
Pozitív teszt estén érdemes konzultálni pszichiáterével. Addig szedheti a gyógyszert.
Szép napot
2024.01.31. 22:04:23
  Jo napot Dr úr!A kérdésem az lenne hogy mioma gócok miatt a nőgyógyászom a ryeqo gyógyszert írta fel!A kérdésem az lenne hogy mikor érdemes ezt a gyógyszert elkezdeni szedni?Illetve tudom hogy ez egy úgy mond egy elég friss gyógyszer hogy komoly mellékhatásokkal rendelkezik ?ne haragudjon doktor úr de én annyira felek ezektől a hormon gyogyszerektol!Köszönöm dr válaszát előre is !  
Nyugodtan használhatja.
Bármikor elkezdheti.
Bármikor abba lehet hagyni.
Szép napot
2024.01.31. 21:21:56
  Tisztelt Doktor Úr!
A következő lenne a kérdésem:
Néhány napja , pontosan 3 napja szexuális együttlét után, enyhe vérzést tapasztaltam.
Ma pedig 10 nappal hamarabb, mint kellene megjött a menstruációm.
Érdemes aggódnom emiatt és orvoshoz fordulni a menstruáció elmúltával?
Köszönettel  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.31. 19:32:09
  Udvozlom miomat lwhet gyogyszerel kezelni  
Lehet.
Delphys vagy ryeqo segíthet
Szép napot
2024.01.31. 19:25:23
  Szép napot kívánok doktor úr. Nekem lenne egy olyan problémám ,hogy lassan egy hónapja nem jelentkezik nálam a menstruációm. Készítettem terhességi tesztet is de egy csíkot mutatót ki csak . Két fajtát is próbáltam de mind a kettőn ugyan azt mutatta ki. Mikor pisilek és utána megtölöm magam akkor halvány színű rózsa színt látok a wc papíron mi lehet a probléma ? Köszönöm a választ előre is .  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt
Szép
2024.01.31. 17:38:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Konizáció és méh eltávolítása után érdemes még a HPV oltást felvenni?
Kockáztatok ha nem veszem igénybe?
Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!  
Érdemes.
Szép napot
2024.01.31. 13:04:35
  Tisztelt doktorúr a kérdésem a következő lenne !
2022-ben volt egy 23 hetes nagy vetélés
Most újra babát várok aminek mindeddig nagyon örültem de most vagyok 21 hetes terhes és a méhszájam 1100 -as
Bekövetkezhet egy újabb vetélés?  
A méhszáj status alapján a rizikó fokozottabban fennáll.
Kórházi megfigyelés és célzott kezelés (tocolysis) javasolt.
Szigorú ágynyugalom javasolt.
Szép napot
2024.01.31. 12:15:20
  Kedves Doktor Úr! Azért fordulok Önhöz az alábbi kérdéseimmel, mert sajnos a nőgyógyászati vizsgálatom során nem kaptam választ. Az MRI leletemből (2023 dec.) az alábbiakat szeretném Öntől megkérdezni.
„Az uterus anteversióban, retroflexioban ábrázolódik, középállású. A corpus cervix arány 2:1” Okozhatja ez a vizeletinkontinenciámat? Valóban helyre lehet – e tenni, ha igen, hogyan?
„A cavumban, végig, legalább 22 mm hosszan és kb. 4 mm vastagságban T2, mérsékelten jelszegény, T1 mérsékelten jeldús elváltozás, szövetplusz azonosítható.” Hol van a cavum? Mit jelent a T1 mérsékelten jelszegény, T1 mérsékelten jeldús…? Kell – e emiatt aggódnom?
„A junktionalis zóna egyenetlen, 4-8 mm szélességű.” Ez kóros?
„A nyakcsatornában egy kb. 6 mm-es Naboth tüsző látszik.”Van vele teendő?
„A kismedence mélyén , típusos localisatioban 10-14 mm vastagságban folyadék szaporodott fel.” Igaz, hogy ott nem lenne szabad folyadéknak lenni, és hogy minden esetben ki kell deríteni, milyen folyadékról van szó, mi okozza, mert csak így lehet meggyógyulni?

2024. januárban hüvelyi ultrahang készült. „Az uterus üregét 5 mm-es serometra tölti ki.” Ez a korábbi vizsgálatokhoz képest növekedést mutat, és legelőször fiziológiásnak volt nevezve. Kell – e ezzel foglalkozni, lehet – e kezelni, hogyan?
„Douglasban minimális echomentes szabad folyadék.” Ez ugyanaz, mint az MRI – ben megállapított 10-14 mm-es folyadék? Ez tényleg kevés mennyiség?
Ne haragudjon, hogy ennyi kérdést tettem fel Önnek! Válaszát nagyon várom, és hálásan köszönöm a rám fordított idejét!
Tisztelettel.  
A képalkotók által leirt leirt leletek negatívak, nincs velük teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Vizelet inkontinencia miatt urológiai kivizsgálás javasolt.
Intim torna segíthet addig is.
Szép napot
2024.01.31. 10:46:14
  Kedves Doktorúr,

Beültetès előtti hónapban a szobabiciklizés javítja a méh vérellátását, vagy potyára csinálom? Ha ez nem, akkor milyen otthon vègezhető mozgásformát javasol?
Köszönettel, Anna  
Nyugodtan csinálhatja.
Testmozgás jó hatással lehet mindenre.
Szép napot
2024.01.31. 10:13:02
  Tisztelt Doktor Úr!
A barátnőm várandós és mindig gyorskaját fogyaszt. Ettől lehet majd valami gond a babával?  
Nincs ok aggodalomra, de valoban inkabb a könnyű vegyes étrend javasolt.
Szép napot
2024.01.31. 10:11:22
  Üdvözlöm! Két hete wellnesselni voltam és az első három nap fehér hüvelyi váladék jelent meg. Lehetséges, hogy candida -m van? (Szűz vagyok) tudna nekem ajánlani rá valamit?  
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.31. 10:07:52
  Üdvözlöm! Lányom 13 éves múlt, 3 éve menstruál és még mindig nem állt be a rendszeresség. Előfordul, hogy 15-16 napra jön meg neki, de van olyan is, hogy rendesen 28-29 napra. Néha alig van vérzése, és szinte meg sem érzi, néha meg nagyon erős a vérzés és elmondása szerint szinte elviselhetetlenül fájdalmas. Voltunk nőgyógyásznál kb 1 éve, akkor azt mondta, hogy normális, hogy még nem állt be neki rendesen. Meddig normális a rendszertelen menstruáció? Köszönöm előre is a válaszát!  
Évekig is eltarthat, miee rendszeressé válik.
Szép napot
2024.01.31. 09:25:22
  Jó Napot Doktor Úr!!
Az lenne a kérdésem hogy babatervezéshez milyen komplex vitamint érdemes szedni?
Köszönöm a választ!  
Czeizel, ladeevit extra, gravida optima.
Szép napot
2024.01.31. 08:11:40
  Kedves Doktor úr!
A párommal volt intim együttlétem pár napja, azóta a nagy és kis szeméremajkak között bal oldalán ,majdnem a csiklóm mellett viszketést tapasztaltam, egy pontban picit pirosabb, a viszketés nem állandó. Folyásom, égő érzés,alhasi fájdalom, elváltozás nincs. Lehetséges, hogy hámsérülés történt, irritálva lehetett az arcszörzet által? Milyen krémet használjak ezesetben? Mennyi a gyógyulási ideje?
Válaszát, Köszönöm!  
Bármilyen testápoló segíthet.
Szép napot
2024.01.31. 07:30:41
  Tisztelt Doktor Úr!
A Nuvaring hüvelygyűrűt 1 héttel hamarabb vettem ki véletlenül, mint ahogy azt kellett volna, de ezt is csak 2 nappal később vettem észre naptáram ellenőrzésekor.
Maradjon az 1 hét gyűrű mentes idő és jöhet a következő gyűrű? Vagy várjam meg a vérzésem?
Mit tegyek?
Előre is köszönöm válaszát!  
Egy szünet után folytassa.
Szép napot
2024.01.31. 06:58:52
  Üdvözlöm doktorúr.
Donor petesejtes lombikra készülünk, de elmaradt az embrio transzfer, mert az ultrahang azt mutatta, hogy az endometrium megfelelő vastagságú de hyperechogen szerkezetű. Tudomásom szerint ez azt jelenti, hogy kompakt, tömör. Tudna esetleg bíztatni, hogy ez feltétlen nem minden ciklusban van így és valahogy tudok javítani rajta. Nagyon köszönöm előre is a válaszát. Szép napot  
Konzultáció javasolt kezelőorvosával
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.01.31. 06:55:55
  Kedves Doktor úr ! 2 napja múlt el a menstruációm , és ma együttlét után vérzést észleltem a wc-n miútán együtt voltam a párommal , a vérzés elég enyhe volt világós szinű , de nem fáj odalen a hasamsem fáj . Nagyon megijedtem esetleg valami tanácsot tudna adni Doktor úr ?  
Előfordulhat közel a menzeszhez.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.31. 01:52:55
  Jó napot !
1 napig tartott a menstruációs vérzésem aztán egy napig elmúlt és ismét van vérzésem általában 2-3 napos szokott lenni . Az lenne a kérdésem hogy miért maradt ki egy teljes nap vérzés ?  
Előfordulhat.
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.30. 23:24:54
  Üdvözlöm Dr. Úr!
A következő problémával fordulnék Önhöz. Másfél éve hagytam abba a szoptatást. Viszont még máig ha megnyomkodtam a mellem, kicsi tej jött. Problémát nem okozott, nem fájt. Viszont kb 1 hónapja elkezdett fájni az egyik mellem, tapintásra fokozottabban. Érzem hogy duzzadtabb és a lapockám is fáj néha. Nem tudom van e összefüggés. Mi okozhatja? Milyen vizsgálatot javasol? Köszönöm a válaszát.  
Emlő ultrahang és mammográfia javasolt.
Illetve prolaktin szint ellenőrzés laborban.
Szép napot
2024.01.30. 22:50:22
  Tisztelt Doktor Úr!

Jelenleg 24 hetes várandós vagyok. A mellbimbóm már hetek óta nagyon fura. Száraz, be van repedezve és ilyen sárgás színű darabkák vannak benne. Ez mi akarna lenni? Ma az esti zuhanyzás után el is kezdett az egyik kijönni. Kicsit megpiszkálgattam és ki is jött egy nagyobb darab. Nem fáj a helye, de most ott lett egy pici lyuk. Ez regerálódni fog? Hasznaljak esetleg bimbóvédő krémet már most?

Előre is köszönöm a választ!  
Tejkő lehet.
Előfordul, nincs ok aggodalomra. Szép napot
2024.01.30. 22:02:48
  Jo napot a menszeszem el maradt 2 hete kb nem élek nemi életet viszont a súlyom elég sok,.. Aggódom mi lehet a baj..  
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugvást jelenthet.
Szép napot
2024.01.30. 21:59:06
  Tisztelt Doktor Úr!

38 èves vagyok egy 4 cmes miómàm van kb. Egy ève. Kombinàlt fogamzàsgàtlót szedek.
Az elmúlt 2 hónapban a megvonàsos vèrzès idejèn észrevettem hogy a levàló kisebb vèralvadèkok fehères rostban vègződnek.
Ez utalhat àllapotromlàsra?
Köszönöm a vàlaszàt.  
Lehet.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.30. 21:28:54
  Üdv!
2. szülés után pár hónappal rendben megjött a menstruációm és pár hónapig pontos volt mint előtte mindig, aztán egy héttel hamarabb jött meg. Azóta a ciklusom lerövidült 23-24 naposra. Hormonpanelen AMH alacsony volt, nőgyógyászatilag és endokrin rendszereket tekintve minden más rendben. Egyelőre ismételt vérvételben állapodtunk meg kezelőorvosommal. A kérdésem, hogy javasol-e valamilyen gyógyteát ami segíthetne visszaálíltani 28 naposra? Cickafarkfűre gondoltam először de azt olvastam az inkább meghozza, én azt szeretném ha pár nappal későbbre tolódna.
Köszönöm a segítségét!  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Premens is segíthet.
Szép napot
2024.01.30. 21:08:09
  Joestét Alexandra vagyok 32 éves és lenne egy problémám 2020 ban félreértettem egy spirál és 2023 bán leveték azóta nem esek teherbe mostmár 1 éve múlt hogy nem védekezünk a párommal és mégsem esek teherbe nem tudom mi lehet a probléma ha tudna segíteni akkor megköszöném.  
Meddőségi központtal érdemes konzultálni párjával együtt.
Szép napot
2024.01.30. 17:41:15
  Tisztelt Doktor úr!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.
kezdeném azzal, hogy nagyon rendszertelen a menstruáciom, 1 hónapig mindig megvan aztán elmúlik, pár nap múlva megint megjön .
Van amikor egy napra elmúlik vagy csökken nagyon minimálisra és következő nap folytatódik a vérzés.
Most 21.-én múlt el, a harmadik napon egy pici babarozsaszin vér volt azóta semmi, párommal 28.-án együtt voltunk, ha esetleg nem jönne meg és mivel ennyire rendszertelen se az ovulaciót nem tudom sem azt, hogy alapbol mikor kéne megjönnie.
tesztelni mikor lenne érdemes?

voltam tavaly a vérzéssel kapcsolatban kórházban, úgy volt, hogy csinálnak küretet mert vastag a nyálkahártya, de azt mondták nem, mivel fiatal vagyok meg nem vagyok halálközeli állapotban .
Válaszát előre is köszönöm!  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.30. 17:26:46
  Tisztelt Doktor Úr Fogamzásgátlot szettem December 27 ikèn hagytam abba 3 napja kèsik meg lehet H a gyocer abba hagyásátol nem jött meg ?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.01.30. 16:27:44
  Jó napot! Érdeklődni szeretnék hogy február végén készülök orr műtétre ugyanis krónikus arcüreg gyulladásom és orr polipom van.
Ön szerint akadályozhatja egy krónikus gyulladás a teherbe esést?  
Nincs ok aggodalomra
Szép napot
2024.01.30. 16:09:55
  Szép napot kívánok!
Január 17.-én egy általános vizsgálatra mentem nőgyógyászhoz, ahol heveny gyulladást állapíott meg a hüvelyben(heveny gyulladt hám). Tünetem nem volt azt mondta nedvesebb napjaim vannak. Vagisan M írt fel, amit 7 napig alkalmaztam. Utána kezdett a kúp krémesen tisztulni pár napig és jelenleg enyhe minimális élénk sárga folyásom van. Ez természetes a kúp használata után 5-6. nap vagy forduljak orvoshoz?
Segítségét előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.30. 15:21:17
  Tisztelt Dr Úr! Olyan kérdésem lenne, hogs a spirál jelzőszála kiszakíthatja az óvszert?  
Igen.
Szép napot
2024.01.30. 15:05:43
  Tisztelt Doktor Úr! Korábban írtam hogy látom a hüvely bejáratánál az egyik Bartolin mirigyet. Mitől csúszhatott le? Nincs begyulladva, nem fáj, nincs ciszta és tályog? Fel fog szívódni vagy örökre ott marad? Panaszt nem okoz de érzem hogy ott van?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.30. 14:56:46
  Jonapot azt szeretném kérdezni hogy mért van huveji halvány vérzésem a mestuaciom már rég el múlt és görcsöl hasam is tőle nem tudom hogy mitől lehet kérem segítsen köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.30. 14:35:30
  Szép napot!30 éves vagyok szeptember óta nincs menstruáciom elmentem szakorvoshoz és irt fel cyclo-prognova fogamzásgátlot hogy attól.majd megjön a menstruáciom de semmi se változott.  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.01.30. 14:32:50
  Tisztelt Doktor Úr!

Medencegyulladás miatt a nőgyógyászom felírt Klion 250 mg, illetve Tarivid 200 mg tablettát. Mindkettőből naponta kettőt kell bevenni (reggel és este), az viszont nem volt tiszta számomra, hogy ezeket egyidejűleg kell e szedni, vagy pár óra kihagyással. A betegtájékoztatóban sem találtam erre választ.
Előre is köszönöm a segítséget!  
Szedheti egyszerre egyidejűleg.
Szép napot
2024.01.30. 14:05:12
  Balanitis esetén lehet továbbra is nemi életet élni? Illetve mi a leggyorsabb módja, hogy megszabaduljak tőle?
Köszönöm.  
Andrológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.01.30. 13:48:14
  Kedves Dr Ur. Anita vagyok, kerdésem az lenne önhöz, hogy fogamzasgatlo tabletat szedek, nem hagytam ki szünetet most fogy el a masik level, harmadikat kezdem meg. Vérzesem nincs ez gond. Gondoltam, hogy a harmadik level elfogybakkor tartok het nap szünetet.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.30. 13:44:58
  Jó napot érdeklödni szeretnék hogy csináltam tesztet 2 és mind kettőn 1csík volt elolvastam úgy volt írva hogy nem terhes mennyire lehet bízni ezekbe a tesztekbe 42éves vagyok és félek  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.30. 13:25:04
  Jó napot kívánok.november 26 volt utoljára menstruációm terhes vagyok kb 3 hete írta a lapra hogy 12mm petezsakba szikholyag van .plusz barnás verzesemre írt Utrogestant majd eztán derül ki hogy pontosan hány hetes vagyok.Ön mit tudd ezekről mondani?kb hány hetes lehetek?  
Utolsó menzesz első napjától számolja a terhességi heteket.
Szép napot
2024.01.30. 11:38:47
  Kedves Dr Úr. 2 éve voltam 5hetes terhes, de sajnos spontán vetéltem el. A kérdésem az hogy mi a páromal nagyon szeretnék babát lehet e még babánk. Milyen gyógyszert szedjek hogy sikerüljön. Köszönöm  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.30. 11:25:58
  Tisztelt Doktor Úr! Citológia eredményem megérkezett: Egyéb kóros flóra .Reaktiv sejtelvàltozàsok hormonhatàs melleti.Egyéb hypohorm jelleg.Negatîv dysplasiára és malignitàsra Az orvos vàlasza e-mailben érkezett,ami a következő: Gynoflor hüvelytabletta 7 napig.Tovàbbi teendő nincs.Évente elég a citológia! Valóban elegendő lenne ez az egy hüvelytabletta? A többi eredménnyel nem kell foglalkozni? 47 éves vagyok,Slinda tablettàt szedek 2 éve,azóta menstruàció nincs! Köszönöm segitő és megnyugtató vàlaszàt!  
Egyetértek kezelőorvosával.
Szép napot
2024.01.30. 11:01:44
  Tisztelt doktor Úr!
46 éves vagyok.A menstruációm kissé rendszertelen.A mostani rövidebb volt és azóta is fáj a mellem( 1 hete múlt el) és egy nagyobbacska csomót is érzek a bimbó körül.A családban több daganatos beteg is volt.Kell,hogy aggódjak?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Emellett emlő ultrahang és mammográfia javasolt.
Szép napot
2024.01.30. 09:55:26
  Tisztelt Dr.úr! 56éves vagyok! Pajzsmirigy alulműködésem van! 75mlg Letroxot szedek!2 éve nincs menzeszem! Fel év alatt 2.45 volt a TSH most fáradékony vagyok hullik a hajam a szemöldököm híztam 2-3 hónap alatt 6-7kg! Megemelkedett a koleszterinem és a TSH 1.6 változott! Lehet hogy kevés a gyógyszerem most hogy nem menstruálok?  
Endokrinológiai konzultáció javasolt
Szép napot
2024.01.30. 09:36:32
  Tisztelt Doktor Úr!

Két hete vették le a Minerva spirálomat 6 év után. 53 éves vagyok.
Viszont most mejött a menstruációm, ami ideáig a minerva miatt elmúlt. Ez teljesen normális, vagy mi a teendőm?

Köszönöm válaszát
Szép napot!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.01.30. 06:56:29
  Kedves Doktor Úr!Január 2-án volt egészségügyi kaparásom Curettage+cerv.myoma eltáv.Leiomyoma corporisbuteri.gestagen hatás jelei az endometriumban.polypus corporis uteri.
Előtte norcolut tabletat kellett szednem ergam cseppet.Amitől persze a vérzés nem múlt el.
Két hétig minden rendben volt kaparás után ,nem volt vérzés ,most időre megjött de dőlt belőlem a vér ,felkerestem az orvost ,most kaptam Duphastont és exacyl tablettát.De elvagyok keseredve mert még mindig erős a vérzés.Mikor fog elmúlni vagy legalább csökkeni?Meg miért ilyen hormon tartalmú gyógyszerek írnak fel ,holott inkább a vérzést kellene csökkenteni?
Már nem tudom kihez forduljak és mit csináljak ?Mi lenne a teendő ilyenkor ?
Köszönöm a valaszát!  
Mioma eltávolítása javasolt laparoszkópia útján.
Szép napot
2024.01.29. 23:34:34
  Kedves dr úr!
Első lombik 40 éves vagyok!
Estroferm 2mg 2*1
De én sajnos össze kevertem egy másikkal
És este reggel 2-2 vettem 3 napig !
Lehet ezért nm lett pozitív a 11 napon a lombik?? Túl szedtem??????????????  
Lehetséges. Meddőségi konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.01.29. 23:09:52
  Kedves Doktor Úr!

A ciklusom 8-9. napjának éjjelén megszakításos módszerrel védekeztünk. A 10. napon bevettem az Escapelle fogamzásgátló tablettát, viszont később jöttem rá, hogy aznap vettem be az orbáncfüvet is tartalmazó Wörishoefener Nervenpflege tablettából is 6 darabot. Van esélye a teherbe esésnek?

Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.29. 22:49:21
  Szép jó estét!
December 18 kán volt művi abortuszom
Sajnos a picinél találtak valamit így élvezték
Menci már elmúlt utána kettő nap után együtt voltunk és ma reggelre pici vérzesem van de csak mikor wcére megyek akkor láttom a papiron
Ez normális?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.29. 22:16:11
  Szép napot doktor úr a kérdésem hogy hogy változok át heteróvá én 2 éve vagyok meleg és segitséget kérnék köszönöm.  
Pszichológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.01.29. 22:03:39
  Kedves Doktor Úr!
10 napja volt missed ab mutetem, 13 hetes magzattal. Par napja faj a székelés/puffadás elött, es viszketö erzes van a vegbelem körul, mely mar a huvelyemre is atterjedt. Azt erzem, aranyerem van, es felborult a huvelyfloram. Par csepp ver meg jön minden nap. Alkalmazhatom a Lactinelle-t a huvelyembe es az M-proktist a vegbelembe? Ezek a keszitmenyek esdig bevaltak ezekre a tunetekre, csak nem tudom most szabad-e öket alkalmazni.  
Szabad.
Szép napot
2024.01.29. 21:58:44
  Tisztelt Dr. Úr!
Változókorban, a sok hőhullám, izzadás, vizesedés, ájulás érzéssel kihez kell fordulni, nőgyógyászhoz v. endokrinologushoz? Köszönöm válaszát!  
Nőgyógyászhoz .
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.01.29. 21:43:14
  Jóestèt! Egy hete kèsik a menstruáciom ès ma nagyon megvagyok puffadva. Csinaltam tesztet de negativ. Mi lehet az ok?  
Legyen még türelemmel, a menzesz idővel valószínűleg érkezik majd.
Szép napot
2024.01.29. 21:00:06
  üdv doktor úr, a rigesoft tablettát éhgyomorra kell bevennem?  
Nem szükséges.
Szép napot
2024.01.29. 20:41:45
  Ûdv,
Elhúzódó vérzés miatt végzett küret utàn, ha panaszmentes az ember, mennyi idő mùlva lehet ismét sportolni? Rendszeresen, heti 3alkalommal szoktam 5-10km futni, ehhez mennyi idő múlva lehet visszatèrni?
Köszönõm.  
2-3 hét múlva lehez fokozatosan elkezdeni.
Szép napot
2024.01.29. 20:36:36
  Üdvözlöm!
Missed ab. után méngyulladást kaptam,amire doxyciclyn-t írt az orvosom.2x1-et 10 napon át.
Viszont egy ideje....ha nem iszom elegendő vizet akkor kivörösödik a húgycsövemnél és csíp..mit tegyek? Vagy esetleg a vérzés marhatja ki? Antibiotikum után érdemes hüvelyflóra helyreállítást alkalmazni? 2 hete volt missed ab.  
Mindenképp érdemes
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.29. 20:31:49
  Jónapot Kivánok! Tisztelt doktor úr! Pár napja nőgyógyásznál jártam és változó korom miatt igen nagy hüvelyszárazságom van ami nagyon fájdalmas . Ezért ovestin krémet javasolt az orvos 2 hétig napi 2szer utána 2 hétig napi 1× azután cikatridinát! A kérdésem az lenne hogy én LIXIANA 60mg véralvadásgátlót szedek fibrilácio miatt! És asztmás is vagyok + pajzsmirigy alulmüködés! Ezek mellet használhatom e biztonsággal a krémet??? Válaszát köszönöm! Tisztelettel Ilona  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.01.29. 19:49:50
  Üdvözlöm!
49 eves nő vagyok.Progeszteron hiányra és barnazásra kaptam norculutot.Mikor megjön kellene elkezdenem 3 hét után 1 hét szünet Sajnos novemberben volt utoljára mensesem.Pár napja azt gondoltam megjött és elkezdtem a gyógyszert,de csak 1 napig tartott és most barnázás van csak.Nem tudom mit tegyek,baj,hogy elkezdtem szedni a norculutot?Szedjem tovább?
köszönöm a segítségét  
Nincs rá szükség.
Ez már a perimenopauza. Emiatt maradozgat ki a menzesz.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.01.29. 19:30:36
  Üdvözlöm Doktorúr!
Sajnos 2 eve probalkozunk a babaval, vizsgalatokon minden rendben.
januar 12.en voltam UH vizsgalaton 18mm dominans tuszom volt. jan.14-16-18-an egyutt voltunk. Jan.17-en volt tojasfeherjés nyakom. Lehet ebbol baba? Most menstruacio elott petefeszek szurkalas.  
Lehetséges.
Szép napot
2024.01.29. 19:20:31
  Tisztelt Doktor úr!
Ez a levél volt az első a korábbi kérdésem Önhöz. 2023.12.19. 20:49:41
 Tisztelt Doktor Úr! 2023.12.19.
2016-ban emlődaganattal műtöttek,amelynek az NPI: 2,68 jó prognózis . 100% hormon pozitív,Her2 negatív. Minden eredményem rendben van azóta is. Fél évente jártam 5 éven keresztül kontraxos CT-re. Félévente nőgyógyászat. Évente mammográfia,csontizotópra. Negyed évente tumormarker vérvétel és évente nagy labor. Ebben az évben is minden vizsgálat megtörtént és negatív eredmények vannak most is..Augusztusban hasi uh,szeptemberben rákszűrés+hüvely uh /márciusban is volt hüvely uh/Októberben mellkas-has-kismedence CT. Minden rendben volt .Ott is leírták,hogy normális uterus és az adnexumok területén kórjelző nem ábrázolódott. Sem áttét,sem kiújulás nem merült fel. November 28-án magas lázam lett,csúnya köhögés,torokfájás,rengeteg váladék ,gége gyulladás stb.Teszt alapján kiderült,hogy covidos vagyok.December 10-én negatív lett a tesztem,de még antibiotikumot szedtem. December 14-én mentem onkológiai kontrollra,ahol a doktornő minden eredményemet megnézett és rendben találta. sajnos nem mondtam,hogy covidos voltam így levetettem a tumor markereket.A CA15-3 :7,6 lett a CEA:059 és jött a hideg zuhany,mert a CA 125:286,9. Teljesen összetörtem,mert a szeptemberi CA 125 8,9 volt.Nem értem az egészet,hiszen minden vizsgálatot megcsináltattam és negatívak. A magas CA 125 után azonnal elmentem a nőgyógyászhoz/12.18-án/aki tüzetesen megvizsgált.Status: Ép külső genit.KP.tág vag. A portio folytatásában rendes nagy uterus anteflexioban. Szabad környezet. A Douglas szabad.Kolp: ép hám.
Uh vizsgálat: Tas/TVUH Rendes nagy uterus. Endometrium:4mm. Az adnexumok területén kóros nem látható. Color doppler vizsgálattal kóros áramlás nem látható. Perineumban kóros nem látható. A Douglasban szabad hasűri folyadék nincs. Hasi Uh : Eltérés nélkül. Azt mondta a doktor Úr ,hogy mindent rendben talált,és hogy lehetséges,hogy a Covid gyulladása emelhette meg a CA 125 tumormarkert. Természetesen egy hónap múlva Tumormarkerek ismétlésére adott beutalót.Örülök,hogy mindent rendben talált ,de mégis nagyon félek,nehogy ne vegyék észre ha baj van.Ha petefészekrák lenne azt már valamelyik képalkotónak látnia kellene?Az kicsit megnyugtató,hogy állandóan ellenőrizve vagyok. Kérem legyen kedves válaszolni,hogy Önnek mi a véleménye. Válaszát előre is köszönöm és elnézést a hosszadalmas írásért!  Ugye leírtam,hogy lázas,nagyon köhögős és gége gyulladásos Covidos voltam,amikor decemberben az Onkológián készültek a markerek.Kétszer is kellett egymás után antibiotikumot szednem. Még most sem érzem teljesen gyógyultnak magam,de javulóban vagyok. A mai napon 2024.01.29. elkészültek a kontroll markerek,amelyek a következőek lettek: Cea:1.73 ng/ml ami 5.00-ig jó A Ca 125 most nagy örömömre: 20.80 U/ml ami 35.0-ig jó. Decemberben ez a marker volt nagyon magas 286.9 U/ml /Ugye emiatt indultak el a kontroll markerek/ Most néztek He4 markert ami:136,40 pmol/L lett.Postmenopausa: 140 pmol/L alatt még ugye negatív. Számoltak Roma indexet,amely a negatív eredmények ellenére mégis magas lett sajnos,amit nem értek. Az eredmény a következő:ROMA postmenopausa : 31,94 % Azt olvasom,hogy postmenopauza esetén 29.9-ig alacsony kockázatú a hámeredetű petefészekrák jelenlétére. Ráadásul még alacsonyabb határérték van megadva.25,3%,ami még negatív a labor szerint. Ez nem az onkológiai labor,hanem egy Sztk,mert oda kaptam beutalót a nőgyógyászomtól. Nagyon örültem,hogy jó lett végre a Ca 125,mert tényleg a Covid okozhatta az emelkedést. Most meg nagyon félek ,hogy magas a Roma index. 2023.December 19-én is megvizsgált a nőgyógyász dr Úr. Hüvely Uh és Color Doppler vizsgálat is volt. Mindent rendben talált. Semmilyen elváltozást nem látott. Nagyon aggódok és ideges vagyok. Nagyon magas ez a Roma index érték? Mindenhol azt írják,hogy kb. 30-ig alacsony rizikó,és akkor ahhoz képest nem tűnik olyan soknak az eltérés.Természetesen megyek vissza nőgyógyászhoz hamarosan a további teendők miatt,de addig megőrülök az idegességtől.Nagyon félek,nehogy Petefészekrákom legyen és nem veszik észre? Köszönöm szépen a válaszát előre is! A Mostani levél azért hosszú,mert tartalmazza az előzményeket. Ön mit gondol? Mennyire rosszak a markerek? Kell-e aggódnom? Köszönettel egy 59 éves aggódó Nő!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.29. 17:52:18
  Tisztelt Doktor Úr!
A párom 21 napos fogamzásgátló tablettát szed, de a tabletta utolsó szakaszában beteg lett, hányt és hasmenése volt 1 hétig. A vérzése péntek reggel kezdődött, szombat este éltünk nemi életet. Majd utána olvasott, hogy a betegség miatt, lehetséges hogy a tabletta nem hathatott megfelelően (azt olvasta ha nincs ideje felszívódni a tablettának, olyan mintha nem szedné rendesen). Ezért hétfőn vett egy EllaOne nevű esemény utáni tablettát (amit körülbelül hétfőn délben vett be). Majd hétfő este elkezdte a szokásos 21 napos fogamzásgátló tablettájának a szedését is. A patikus azt mondta az esemény utáni tabletta akkor nem hatásos ha épp ovulációs időszakban van. (Ami ugye neki elméletileg nincs a fogamzásgátló miatt.) Van rá bármi esély hogy az esetlegesen “nem rendesen szedett” tabletták miatt, elkezdhetett ovulálni (a vérzése alatt)? Lényegében van rá esély hogy az esemény utáni tabletta hatástalan legyen vagy kizárható a terhesség? Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.29. 16:54:13
  Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék érdeklődni, hogy a Gynophilus kapszula okozhat-e barnás folyást. 3. napja volt tegnap este, hogy elkezdtem használni, reggel már távozott a kapszula néhány darabja, de most délután barnás folyást is láttam a wc-papíron. Menstruációmnak 3-4 nap múlva kellene megjönnie, arra is gondoltam, hogy esetleg már annak az előjele, de nem szokott ilyen lenni ennyivel korábban, legrosszabb esetben egy nappal előtte szoktam barnázni. PH felborulás, diszkomfortérzés miatt kezdtem Gynophilust használni (korábban is segített), de előfordulhat, hogy a barnás folyás valami fertőzésre utalhat, ami miatt a diszkomfort érzetem is kialakult? Köszönöm.  
Okozhat.
Különösen közel a menzeszhez.
Nyugodtan használhatja.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.29. 16:51:58
  Kedves Doktor Úr,

én írtam az alábbi terheléses vércukor mérés értekeit:
Glükóz 0'(glükózterhelés előtt): 4,9
Glükóz 60' (glükózterhelés után): 9,8
Glükóz 120'(glükózterhelés után): 8,5
Inzulin 0'(glükózterhelés előtt): 5,35
Inzulin 60'(glükózterhelés után): 104,45
Inzulin 120'(glükózterhelés után): 65,62
HOMA index: 1,2

Az eredményt mennyire befolyásolja, hogy előtte lévő nap délután nagyobb mennyiségű cukros nasit és cukros vacsit ettem?  
Befolyásolhatja.
Ettől függetlenül mindenképpen érdemes konzultálni endokrinológussal.
Szép napot
2024.01.29. 16:38:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy gyengítette a fogamzásgátló hatását, amit este 10 órakor vettem be, hogy másnap reggel 8 óra körül egyszeri hasmenésem volt? A hasmenés előtt 3 nappal együtt voltunk a párommal, s csak a fogamzásgátlóval védekeztünk. Lehet ebből baj?
Köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.29. 15:56:27
  Udvozlom van fel cm miomam okozhat elhuzodó mensest  
Elhelyezéstől függően, akár okozhat.
Szép napot
2024.01.29. 15:54:02
  Üdvözlöm
Van két csodaszép lányunk, szeretnénk egy fiú babát nagyon. Van rá megoldás orvosi segítséggel, hogy fiú legyen, vagy csak mi rajtunk múlik minden? Köszönöm  
Csak Önökön múlik.
Szép napot
2024.01.29. 15:05:14
  A mellemen egyik napról a másikra egy félkörös kiálló kitüremkedés alakult ki. Alatta,mintha egy csomó is lenne kb 2x2 cm. Előtte pár nappal megnyomódott munka közben,kicsit zöldes folt is lett rajta.
Ez kóros elváltozás,amivel azonnal orvoshoz kell fordulni? Ha igen,mi fog történni a vizsgálat során?
Köszönöm a választ!  
Nem igényel sürgősséget.
Jegelés segíthet.
Pár hét alatt felszívódik.
Szép napot
2024.01.29. 14:42:12
  Kedves doktor úr! Ha trichomonas vaginalist még csak most diagnosztizálták de már évek óta fennáll, lehet nagyobb bajom, vagy gyógyítható? Köszönöm  
Gyógyítható.
Szép napot
2024.01.29. 14:30:34
  T. Doktor Úr!
Már több mit két éve szedem a Tőzegáfonya kapszulát, húgyuti problémáim miatt.
Az a kérdésem hogy kell-e időnként
szünetet tartanom vagy szedhetem
folyamatosan.
Köszönöm szépen  
Időnként érdemes szünetet tartani.
Szép napot
2024.01.29. 13:22:05
  Jó napot Doktor Úr! Ugyan konzultáltam a nőgyógyászommal, de úgy érzem megerősítésre van szükségem.
Az lenne a kérdésem hogy közel 3 éve szedem a ditinell nevű fogamzásgátlót, máskor is előfordult hogy egy hónap kimaradt vagy gyengébb volt, ez esetben kimaradt a vérzésem, azt mondta a nőgyógyászom hogy ez mögött állhat jelen esetben az hogy beteg voltam és hogy a folyamatos szedés mellett elvékonyodhat a nyálkahártya. Ez igaz lehet?  
Lehetséges, igen. Nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2024.01.29. 12:46:34
  Jó napot a Letroxot szedem pajzsmirigy túlmüködésre nem mellette szedek Jange fogamzásgátlót a Letrox nem csökkenti a fogamzásgátló hatását?  
Nem csökkenti döntően.
Szép napot
2024.01.29. 12:29:28
  Jó napot kívánok.
Szeretnék érdeklődni hogy ha 8 napot késik a menstruáció akkor lehetséges az hogy terheseg van?  
Lehetséges.
Szép napot
2024.01.29. 11:13:53
  Tisztelt Doktor úr! Nemrég enyhén zöldes folyást tapasztaltam, kis mennyiségben, a hasam is szúrkált, de épp menstruáció előtt vagyok, így ez ilyenkor nem is annyira meglepő. Volt már korábban hasonló folyásom, azt hormonális ingadozás miatti hüvelyszárazság okozta, Cikatridina kúp/kenőcs használata után elmúlt. Most is használtam néhányat, de csak minimálisan enyhült, így elkezdtem egy Gynophilus kúrát is. Ez 3 napja tart, de már sokkal jobb a helyzet, a folyás is eltűnt. Mitől lehet ez a zöldes folyás? Lehetséges, hogy a Gynophilus kúra végére teljesen elmúlik és ez csak valamilyen átmeneti dolog? Előre is köszönöm a válaszát.  
Lehetséges.
Amennyiben visszatért a panasz, nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.29. 10:49:38
  Tisztelt Doktor Úr,
Méhszájseb miatt betadin kúpot írt fel a nőgyógyászom. Ezt követően szükséges valamilyen hüvelyi probiotikum használata? Férjemmel kisbabát szeretnénk, lassan 2 hónapja abbahagytam a fogamzásgátló használatát, nem tudom hogy pl a lactofeet gél vagy az azzal járó hüvelyi ph befolyásolja-e a teherbeesést?
Válaszát köszönöm!  
Nincs rá szükség.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.01.29. 10:17:51
  Tisztelt Doktor Úr,

6+1 hetes vagyok "hematoma gyanú a petezsák felett, CTRL:4,3mm", ez szerepel a pénteki leletemen (szívhang még nem volt hallható). Sem barnás, sem véres folyásom nem volt, kaptam a biztonság kedvéért progegesteron exeltist 200mg-ot, napi 1x kell bevennem este, lehetséges, hogy ürülni fog, barnás váladék rendben, ha véres lenne akkor egyböl kórház, ezt mondta a Doktor Úr akinél voltam, illetve arra is van esély, hogy felszívódik (mellette szedek elevit 1-et, illetve Magnosolvot, napi 2000mg C-Vitamint). Viszont az orvos nem mondta, hogy ne menjek munkába (irodai ülömunkát végzek), így eljöttem. Csak annyit mondott, mivel futni szoktam, ezt semmikeppen sem, sem porszivozas es semmi hazaselet. Legközelebb 2 hét múlva kell mennem kontrollra, de nagyon aggódom, telefonon próbáltam elérni, de még nem sikerült. Van esely, hogy megmarad a babam, így, hogy a petezsák felett van a hematoma? Nagyon aggódom, de reménykedek is egyúttal.  
Abszolút, gyakori jelenség, legtöbbször ártalmatlan.
Nincs ok aggodalomra.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.01.29. 10:06:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy októberbe megállapították hogy endometriózisom van.Kaptam rá Tubanis tablettát és 40 napja szedem, két hete megjött és nem akar múlni most erősebb és óránként cserélnem kell meg alvadt vér darabok is vannak.Lehet a Tubanis gyógyszertől?  
Lehetséges.
Ez legtöbbször csak átmeneti. Szép napot
2024.01.29. 09:47:35
  Tisztelt Doktor Úr!

Rendszeresen hüvelyfolyásom van, tenyésztés szerint nincs gombám.
Kisbabát szeretnék jó ideje, mindig csak vártam, hogy teljesen tünetmentes legyek, de így évek teltek el.Közvetlenül menstruáció előtt átlátszó darabos folyásom volt.Normális?
Lehet próbálkozni hüvelyfolyás mellett, esetleg hüvelygomba mellet?Mennyi az esély e teherbeesésre és egészséges magzatra, mert olvastam, hogy hüvelygomba esetén nagyobb a kockázat koraszülésre.
Januárban kezeltek aranyérrel,gyulladásom volt, helyileg alkalmazható kúppal, krémmel,Detralex tablettát szedtem.
Az aranyér okozhat e hüvelygyulladást?Mert mikor hüvelygyulladásom volt, ugyanazt a fájdalmat éreztem, mint most aranyérnél.Létezik,hogy a hüvely nyomja az aranyeret?Vagyis hüvelygyulladásnál a hüvely és aranyér összeér?
Válaszát előre is köszönöm!  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Aranyérrel nincs kapcsolatban.
Szép napot
2024.01.29. 09:34:43
  Jó napot Dr úr 16 napot késik a menstruációm fáj mind a 2 mellem duzadtak is! Lehetséges hogy terhes vagyok? Ezelőtt 3 hónapja volt egy spontán vetélésem és félek tesztet csinálni előre is köszönöm a választ  
Végezzen ismét tesztet amennyiben nem érkezik menzesz egy héten belül.
Szép napot
2024.01.29. 07:15:01
  Tisztelt doktor úr! Egy hete műtöttek méhpolippal és még ugyanúgy vérzek mint az első nap. Az lenne a kérdésem, hogy ez normális e,a menstruációm is 3 nap múlva meg kellene jöjjön, nem tudom eldönteni, hogy közben ez már a menstruációs vérzés e? Az orvosomhoz csak 2 hét múlva tudok visszamenni, mivel csak akkorra van időpontom.
Köszönöm szépen a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan várja meg a kontroll időpontot.
Szép napot
2024.01.29. 06:01:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Húgom 34 éves, 22 hetes terhes. Sajnos a terhesség alatt nagyon depressziós lett, férje elhagyta. A 10.héttől mostanáig hetente egyszer nagy mennyiségű sört ivott.
Végre sikerült pszichológushoz elkísérnem, nem iszik többet, de a talpraállását hátráltatja a nagyon erős bűntudata, hogy beteggé tehette s babát.
Ön szerint ha a genetikai ultrahangok jók, még mit tehetnénk?
Van esély rá, hogy nem károsodott a baba?
Köszönöm szépen!  
Valószínűleg Nincs ok aggodalomra.
30. Genetikai ultrahang is javasolt.
Szép napot
2024.01.28. 22:50:12
  Jó napot. Fogamzasgatlot szedek sok éve.
Mostanában tapasztalom h megvonasos vérzésnél van h faj a fejem, hányingerem van, hányok. Ez mitől lehet? Ha nem gond nem valtanek egyelőre tablettát.  
Érdemes elgondolkozni a váltásban.
Drovelis segíthet.
Szép napot
2024.01.28. 22:29:54
  Jónapot dr úr nekem PROGESTERONE EXELTIS 200 mg lágy kapszula írtak fel sajnos nem
Esek teherben minden vizsgálatot meg csináltatunk semmi baj AUT mondta orvos ezt szedjem  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.01.28. 22:08:53
  Szép estét! Miért nem ajánlja az intimmosókat?
Köszönöm.  
Felborítja a hüvelyi ph-t, ezáltal a normál flóra egyensúlyát, igy teret adva a kórokozóknak.
Szép napot
2024.01.28. 22:07:40
  Kedves Doktor Úr,

a túlzott hüvelyi készítmények alkalmazása kerülendő? Rendszeresen alkalmazott gynophilis, vagilact, lactofeel nem káros inkább? A hüvelynek nem kéne képesnek lennie újra termelni a jótékony bacikat?  
Nem kell túlzásba vinni.
De lehet időnként használni megelőzésképpen is akár.
Szép napot
2024.01.28. 22:01:08
  Jó napot!
Lenne egy olyan kérdésem hogy szedem a ciprofloxacin gyógyszert és a 3.nap egy pecsételő vérzésem volt, a barátommal aktus után történt.
Azt szeretném kérdezni hogy ez miért van?
Előre is köszönöm a válaszát.  
Mind a betegség, mind a gyógyszer miatt lehetséges.
Átmenetileg.
Szép napot
2024.01.28. 21:45:04
  Kedves Doktorúr!
Fél éve ASC US a cytologiám. Most kezdtem el használni a Deflagyn hüvelygélt. Ez segíteni fog hogy minden rendben legyen velem? kóros vagy neoplasticus hámelváltozás. Ez mi lehet?  
Igen, segíthet.
Szép napot
2024.01.28. 19:08:05
  Tisztelt dr.úr.nekem ma van a 28 napos coklusom napja,és nem jött még meg.de reggel óta ici pici rózsaszin van pisiléskor a wc papíron.lehetek terhes?  
Legyen még türelemmel.
Amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet
Szép napot
2024.01.28. 18:36:09
  Jónapot kívánok Éva vagyok olyan kérdésem lenne hogy kb másfél éve vagyok változokorban
Eddig a.menstruáciom 28-30napra jött meg és.2-3max.4.nap volt.meg
Most.január hónapban 8napig tartott de.azota.is.van barnázás 7 dik napja és csak délutáni órákban
44 éves vagyok 3.gyermeket szültem  
Természetes folyamat része, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.28. 18:31:54
  Üdvözlöm doktor úr !
A párommal már egy ideje a gyermek válaláson gondolkodunk,csak sajnos ő krónikus húgyhólyag gyulladásban szenved.Körülbelül két éve derült ki azóta is folyamatos megfigyelés alatt van.Mind gyógyszeres és katéter formában kapja a kezelését. ( nem antibiotikum) . Az lenne a kérdésünk hogy maga a gyulladás okozhat e bármilyen egészségügyi károsodást a magzatnak ? Kell e attól félnünk hogy a megszülettet gyermekünknek lesz e genetikai rendellenessége a gyulladás miatt?
Előre is köszönöm a válaszát !  
Nincs ok aggodalomra.
A teherbeesét viszont akadályozhatja a gyulladás.
Szép napot
2024.01.28. 18:23:26
  Üdvözlöm! Doktor úr
17 hetes kismama vagyok és kaptam egy készítményt Utrogestan 200mg lágy hüvely kapszula.Ez a kèszítmèny be folyásolhatja a baba egèszsègèt vagy akár vetéléshez is vezet?  
Nincs ok aggodalomra?
Szép napot
2024.01.28. 18:19:32
  Kedves Doktor úr!
Olyan problémám van, hogy már az elmúlt két havi ciklusom alatt abszolúta nem voltak hasi görcseim, ami eddig nem volt fordult még elő
38 éves vagyok
Baba tervezés előtt vagyunk
A melleim nagyon meg vannak duzzadva
De más egyéb tünetem nincs
Hüvely ultrahangon voltam semmit nem mutatott
Mit tanácsol a Doktor úr?
Köszönöm szépen  
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.01.28. 17:10:52
  Kedves Doktor Úr! Havi baj miatti erős hasfájás, rosszabb esetben elviselhetetlen hasfájás esetén mi a legjobb és leghatásosabb megoldás?  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.28. 16:48:38
  Tisztelt Doktor úr!

Spirálom van harmadik éve, eddig nem volt semmiféle problémám vele. Önellenőrzésként időnként ellenőrzöm, hogy a zsinórok ( 2 db) a helyén vannak-e. Azért írok, mert két-három napja csak az egyik zsinórt érzem, ez mitől lehet? Előre is köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.28. 15:14:14
  Jó napot kívánok! Decemberben műtöttek méhen kívüli terhességgel,melynek során eltávolították a jobb oldali petevezetékem is és a műtét során endometriózisra utaló csomókat találtak a hasfalon! A kérdésem az lenne hogy mennyi idő után próbálkozhatunk újra a baba tervezéssel?  
2 ciklust érdemes kihagyni maximum.
Szép napot
2024.01.28. 09:39:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Folyton visszatérő hüvelyi fertőzésem van, amelyből húgyúti fertőzésem is mindig kialakul. Klion D hüvelykapszulát több alkalommal is használtam már, tenyésztésen kimutatták hogy nincs Lactobacillus flóra, kevés fehérvérsejt és vegyes baktériumflóra. Orvosom álltál a gyógyszeres kezelést követően vény nélkül kapható probiotikumos hüvelykapszulák széles választékát már használtam de a problémám nem szűnik meg. Most a Betadine Intima hüvelykúpot szeretném elkezdeni használni.
Azt követően mi lenne a teendőm? Válaszát előre is köszönöm!  
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.28. 07:49:07
  Tisztelt Doktor Úr!

A huvelyem mellett lett egy nagy dudor ami fáj is lehet hogy csak egy benőtt szorszal nemtudom. Viszont elkezdett vérezni.
Terhes vagyok megfertőződhet a baba ha a huvelybe is bejutna valami folyadék ebből a duzzanatbol?

Köszönöm a segítséget!!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.28. 05:46:55
  Jó napot! Azt szeretném tudni hogy lehetek,-e terhes ha màr több mint egy éve nincs menstruációm,és klimaxolok... hőhullámok jelentkeznek napi tízszer kb,alvàszavar, ingerlékenység ...44 éves vagyok.Köszönöm a vàlaszt!  
Nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.28. 03:01:48
  Tisztelt Doktor Úr!
A legfrissebb rákszűrésem eredménye ASC-US típusú hámelváltozás lett, és a lelet reaktív és reperatív jelek pontjában egyedül a regeneráció diagnózis lett feltüntetve. Akkor történt a rákszűrés, amikor fertőzésre utaló panaszokkal fordultam orvoshoz (fontos információ lehet, hogy előtte 7 Betadine hüvelykúppal már kezelni próbáltam magam otthon), aki a vizsgálat során gombás jellegű folyást ismert fel nálam, amire Macmirort és Pimafucortot írt fel. Ehhez képest a leletben semmilyen kórokozó jelenlétét nem jelölték, még csak azt sem, hogy gyulladás lenne jelen a szervezetemben méhnyak tájékon (pedig a hüvelytükrös vizsgálat feszítően fájdalmas volt).
Hozzáfűzném továbbá, hogy eddigi életemben egyetlen szexuális partnerem volt, de nagyjából 5 hónappal az után, hogy vele először intim közelségbe kerültem, volt egy teljesen negatív rákszűrésem, ennek már majdnem 2 éve. Ráadásul kaptam HPV elleni oltást még kiskamaszként.
A kérdésem az lenne, hogy ezeknek az információknak a birtokában mi lehet a legvalószínűbb oka annak, hogy ezt az eredményt hozta ki a legfrisebb rákszűrés? Aggódnom kellene rák vagy rákmegelőző állapot gyanúja miatt? Természetesen visszamegyek a kezelőorvosomhoz és elvégzésre kerülnek a további szükséges vizsgálatok, de nagyon stresszelek ezen, és szeretném tudni, hogy mire kell számítanom.
Köszönöm!  
Papillocare-t javasolt 3 hónapig. 6 hónap múlva hpv és cytológia kontroll javasolt.
Hpv fertőzés a leggyakoribb ok, de egyéb okai is lehetnek.
Szép napot
2024.01.28. 01:15:31
  Tisztelt Doktor Úr!

December körül apró sebek jelentkeztek a hüvely körül, szeretkezés után. Égő, viszkető érzéssel társult.
Voltam nőgyógyásznál, aki vett kenetet - Babes-Papanicolau tesztre és bakteriológia tesztre egyaránt. Mindkettő rendben volt. A bakteriológiai teszt nem mutatott ki semmit.
Azt állapította meg, hogy valószínűleg allergia volt valamire. Kaptam antibiotikumos kenőcsöt - ma kezdtem el használni.
Szeretkeztem a párommal és utána ismét lett egy kis sebem. Használtunk sikosítót. Lehetséges, hogy arra vagyok allergiás vagy valami más álhat a hátterben?
Válaszá előre is köszönöm!  
Lehetséges.Érdemes kerülni az együttlétet panaszok alatt.
Szép napot
2024.01.28. 00:31:33
  Kedves Doktor úr!
Köztes vérzésben szenvedek. Úgy döntöttem, hogy hallgatok magára, és megvásárolom a premens nevű szérumot, abban a reményben, hogy meggyógyít a barátcserje. Utána néztem a gyógyszernek, és voltak negatív vélemények is például fekete anyag távozott az illetőből, míg másik személynek tönkre vágta a ciklusát, egy harmadik páciens pedig meddőségét magyarázta a gyógyszerrel. Úgy tudom recept nélküli. Kockáztatok, mert idegekkel nem bírom. A kérdésem, hogy szedjem a gyógyszert? Akkor kell csak, amikor szivárog a vér vagy akkor is, amikor normális, és teljesen vérmentes vagyok, vérmentesre várt napokon? Annyira rossz amikor a tisztulás után nem áll helyre a rendszer. Hittem a test öngyógyító képességében, de nem megy, így kell a gyógyszer bármennyire is félek tőle. Ez az egy makacs tünetem van, azt se tudom megmondani mikor voltam utoljára beteg, ahol gyógyszeres kúra lett volna szükséges. A nőiségem romokban. Amikor ez történik velem egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy képes lennék így 40 felett gyereket szülni. Szoktak megjelenni új készítmények a gyógyszeriparban köztes vérzés témakörben? Mennyi az esélyem, hogy helyre jövök? Lehetek rákos?  
Nyugodtan használhatja, nincs mellékhatása a készítménynek.
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Szép napot
2024.01.27. 23:48:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Hónapok óta küzdök sárgásos-zöldeses, nagyon kellemetlen szagú folyással, ami rendkívül zavar, viszketés nincs. PCOS, IR, Pajzsmirigy-alulműködés van. Voltam 2x is nőgyógyásznál, de mivel szűz vagyok nem nagyon kezdtek velem semmit, hivatalosan hüvelygyulladásom van. Eddig az alábbi termékeket használtam: Gynoxin, Gynophilus Restore, Canesten. Most éppen egy Betadine kurán (7 napos) vagyok túl és egyből utána kezdtem el a Lactofeeles kúrát (7 napos). Nagyon félek, hogy ezek sem fognak segíteni, a többi terméknél is elmúltak a tünetek, amik használtam a kúpokat, utána visszatértek. Kérem, segítsen! Ha nem válna be a Betadine+ Lactofeel mit érdemes még kipróbálni? BV lehet a probléma?
Nagyon szépen köszönöm!  
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.27. 22:53:50
  Kedves dr úr! Január 27 van és még nem jött meg a menszeszem utoljára december 26kan jött meg azóta nem volt abortuszom október 26kan volt a kis mutetem volt azóta némi eletem sajnos nem védekeztünk vannak kis gorcseim meg jöhet még?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.27. 22:45:08
  Üdvözlöm!Megállapítottak nálam egy 4×9 mm-s polipot.Együttléteknél nem mindig,de olykor utána vérzek picit.Nem gondolom,hogy ez normális lenne!Az a kérdésem,hogy ebben az esetben nem-e lenne indokolt az együttlétek szüneteltetése?Várom válaszát!Köszönettel, Erika  
Nyugodtan lehetnek együtt.
Szép napot
2024.01.27. 22:34:02
  Üdvözletem, azt szeretném megkérdezni 5 hónapja műtötték barátnőmmet első hátsó fali hüvely plasztika miatt,s napokban óriási fájdalom jelentkezik nála, már 1 mini tampont se tud használni, közösülés pedig 0..pedig próbálkoznak, de a hüvelybe nem igazán sikerült. Kérem szépen ha tud adjon tanácsot, mert lelkileg nagyon megviselt.  
Kontroll vizsgálat javasolt. Intim torna segíthet.
Szép napot
2024.01.27. 21:27:17
  Üdvözlöm Doktor úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a Zinnat 500 mg antibiotikumot megfázás ellen javasolja e olyan 40-es személynek, akinek köztes vérzése van a hónap felében? Ezen kívül semmilyen tünet nincs. A másik tünet egy vér szerinti saját gyerek utáni vágy. Elolvastam a betegtájékoztatót, és ahogy kivettem ez a gyógyszer belebabrál a hormonrendszerbe. 10 éve ezt használom. A kérdésem az lenne, hogy Zinnatot írassak fel a házi orvossal vagy kérjek másik gyógyszert? Ennél a gyógyszernél a preventív használat helyes e? Amikor elkezdek tüsszögni köhögni, de még nem az a befürdött megfázás, egy-két szemet beveszek az előírt mennyiségben, de nem tartok egy komplett kúrát. Ez kerülendő vagy követendő?  
Kerülendő, nincs rá szükség.
Szép napot
2024.01.27. 21:12:23
  Tisztelt Doktor úr! Azt szeretnèm kèrdezni,hogy tegnap voltam a 12 hetes genetikai vizsgálaton és ,hogy hüvelyi uh-t csinált a doki ez nem veszèlyes ? Köszönöm a válaszát  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.27. 20:28:42
  Tisztelt Doktor Úr!
21 éves nő vagyok nemi életet élek, és egy olyan kérdésem lenne hogy ha belül érzek valami furcsa gumó szerü dolgot, ami szerintem növekszik az aggodalomra ad okot? Nem fáj a nemi élet, és nem érzek fájdalmat sehol. Kettő dolog merül fel bennem terhesség vagy valami ciszta, méh süllyedés? Válaszát előre is köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.27. 20:23:52
  Jó napot Doktor úr!
Köztes vérzés mellett kérhető e a háziorvosnál a hpv oltás? A hónap felében normális hormonműködést tapasztalok magamon. Úgy tudom a méhnyakrák kialakulásához az kell, hogy az embernek legyen szexuális élete. Nekem olyanom nincs. Tudomásom szerint a rokonságban nem fordult elő méhnyakrák, de mióma igen. Semmilyen rákbetegségem nem volt eddig. Csak a köztes vérzés a tünetem, semmi egyéb nincs. Vagy ne is gondoljak oltásra, mert annál rosszabb lesz a helyzet? 40 fölött nem érdemes ilyet igényelni? Ön szerint komoly esélyem van arra, hogy valamilyen nőgyógyászati rákbetegségem van?  
Nyugodtan felveheti az oltást.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.27. 20:13:25
  Üdvözlöm!
Arabin pesszárium van felhelyezve ,ez mellett progeszteron gyógyszert kell alkalmaznom hüvelyen keresztül ezzel kapcsolatos kérdésem az lenne hogy mikor felhelyezem a tablettát érzem a pesszáriumot,ez normális?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.27. 20:02:58
  Kedves Doktor Úr! 2023 Szeptember végén alhasi görcsökkel barnázással, székelési fájdalmakkal, és egyszeri sötét darabos menszesznél mentem nőgyógyászhoz aki 5 cm-és cisztát talált nálam és vérvételre küldött nem e vagyok terhes mert nem látott semmit. 10-13-án a béta hcg 285.30, itt már 2,5 cm-es volt a ciszta, de babát még itt sem látott. 11-16-án a hcg 0,1 volt. December 7-én már cisztát nem látott. Augusztusba hagytam abba az azáliát, és szoptatok még esténként. 6 hónapja próbálkozunk a babával, igaz hogy van már 4 gyermekünk, szeretnénk még egyett de valahogy most nem jön össze, mi lehet a gond? A nőgyógyászom nem mondott semmit csak annyit hogy gratulálok szépen átláható a méh.  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.27. 18:49:36
  Kedves Doktor úr!
Pár hónapja köztes vérzéssel küzdök. A ciklus felénél kezdődik a probléma: addig teljesen normális 5 nap problémamentes vérzés, 10 abszolút vérmentes, panaszmentes nap. A szörny vagyis a köztes vérzés visszatért. Akkor támad, amikor azt hiszem, hogy meggyógyultam. Ami nincs: menstruációt megelőző fájdalom, semmilyen fájdalom nincs. Nem csíp, nem viszket, nem éget, vizelettel semmi gond, nem ömlik erősebben belőlem a vér. Még egy kicsit kevesebb jön belőlem. Olyan volt, hogy másfél óra alatt tele küldött egy betétet. Ez régen is többször megtörtént. Régen nem, de most azért megijedtem. Nincsenek emésztési gondok. Néha érzékenyebb vagyok az időjárás változásra, rossz közérzet, tompa fejfájás. Nem igazán fájt, olyan tompa voltam. 4-5 szem rubophent bevettem a nap folyamán. A gyógyszer fogyott a hatás elmaradt, de elkezdtem vérezni. Bőven kevesebb a menstruációnál. Rózsaszínű a színe. KÉRDÉS: Okozhatta e a gyógyszer a köztes vérzést? Most se vagyok jól: tompán fáj a fejem, és kiborultam a vérzés miatt. Rubophen elfogyott, Ben u ron kezdtem szedni, ma már megettem két szemet, és még mindig rosszul vagyok. Ráadásul most vettem észre, hogy lejárt a szavatossága. Panadol extrát szeretnék venni. KÉRDÉS: A Panadol extra hogy hat a köztes vérzéses szervezetre? Vagy olyan mindegy, ebből nem lehet meggyógyulni 40 felett, és baba sem lesz?  
Okozhanak változásokat átmenetileg a szedett gyógyszerek.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.27. 17:33:35
  Jó estét Dr úr az lenne a kérdésem hogy meg jött a hematológia eredményem És az áll benne hogy Heterozygota vagyok jelentés?
De viszont nekem elvileg nem kell verhigito szűri
Esetleg a folát mellé ajánlana valamit?
Nem tudom így hogy uterus bicornisom van mennyire eltérő? Ettől függetlenül lehet e gyermekem? Vagy?
De viszont kiderult nagyon nincs peteresem
És PCO - OM is van :/
Elvagyok shomorodva és már 27 leszek ebben az évben mi legyen a teendő? KITTI  
Nincs szükség kezelésre.
Lehet spontán terhesség is emellett.
Szép napot
2024.01.27. 13:57:56
  Tisztelt Doktor Úr! 17 éves lány vagyok legutóbb decemberben voltam együtt egy fiúval de az után decemberben meg is jött. Most január van 6 napja késik. Mit ajánl mit tegyek? Lehetek terhes esetleg? Nem jelentkezett reggeli rosszullét vagy hasonló tünet! Köszönöm!  
Legyen még türelemmel.
Amennyiben nem érkezik menzesz egy héten belül végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.01.27. 11:45:52
  Jó napot doktor úr! 18 éves vagyok, és nagyon kicsik a melleim, szinte teljesen lapos vagyok. A szüleimmel beszéltünk, hogy lehet, el kellene kezdjek valamilyen hormonterápiás kezelést, hogy kicsit nőisedjen az alakom. Érdemes-e belevágni, ha igen, vannak- e negatív hatásai? Tudtommal fennáll annak a veszélye, hogy ciszták alakuljanak ki az emlőmirigyekben. Biztonságos-e? Vagy alternatívaként vannak e olyan természetes anyagok, amik segítenek a mellnagyobbításban?  
Fogamzásgátlók ritka esetben lehetnek hatással az emlőkre, de ez általában csak átmeneti.
Fitoösztrogénekkel is hasonló a helyzet.
Az emlők mérete genetikai adottság, nehéz külsőleg változtatni rajta.
Szép napot
2024.01.27. 10:50:18
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy az Algopyrin 500 mg tabletta és a foszfomicin tartalmú Monural 3 g granulátum (2 napos antibiotikum kúra) gyengíti-e a Missee fogamzásgátló hatását? (Az Algopyrin bevétele után 5 nappal, az antibiotikum szedése előtt pedig 2-3 nappal együtt voltam a párommal csak fogamzásgátlós védekezéssel). Biztonságos maradt a védelem így is? Illetve ezen antibiotikum kúra után kellene kiegészítő védekezés?
Nagyon szépen köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem gyengíti a hatását döntően.
Szép napot
2024.01.27. 08:11:21
  Lassan négy éve volt egy Pete el kötéssem a harmadik császár után
Több mint egy hete késik a menstruációm
Mi lehet ennek az oka ? Köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, amennyiben 2 hét múlva sem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.01.27. 04:30:22
  Jó napot Doktor Úr!
52 éves vagyok, több mint 1,5 éve rendszertelen a menstruációm, 2-3 havonta jött meg. Most van egy kapcsolatom, 4 évvel idősebb a párom.
Szükséges még gumióvszerrel védekezni?
Van esélye annak hogy még terhes lehetek anélkül?  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.01.26. 23:16:32
  Üdvözlöm!

1 héttel eltoltam a menstuációmat,és most nem akar megjönni.Ez normális?
Ilyenkor ugyanúgy használ a fogamzásgátló gyógyszer?

Köszönöm  
Ciklus idővel spontán rendeződik.
Hatásos így is.
Szép napot
2024.01.26. 23:04:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Az éves rákszűrésem eredménye P3 mutatott, mellette az áll, hogy atípusos laphámsejtek, nem identifikálhatók morfológiailag. Az orvos nem látott gyulladást. Három hónap múlva ismételt kenetvételt javasolt. Őszerinte aggodalomra nincs okom. Kerdesem, hogy akkor ha nincs gyulladás, mi okozta a P3as eredményt? Válaszát köszönöm  
Papillocare-t javasolt 3 hónapig.
Kontroll alkalmávak hpv tizálás is javasolt.
Hpv fertőzés a leggyakoribb ok.
Szép napot
2024.01.26. 22:50:46
  Tisztelt doktor úr van olyan fogamzásgatlo amitől fogyni lehet??
156cm vagyok 18 éves és 86kg szültem másfél éve első gyermek meg mindig cicizik.
Illetve ha labor eredmények jók akkor állhat nőgyógyászati problema a hízás mögött ??
14-15 évesen amikor még nem voltam terhes 60kg voltam és tartottam azt a súlyt és pedig egyáltalán nem ettem diétás ételeket ...
Válaszát előre is szépen köszönöm .  
Endokrinológiai konzultáció javasolt.
Lorell segíthet.
Szép napot
2024.01.26. 21:11:44
  Tisztelt doktor úr!

42 éves vagyok. 2022. decemberében küret szövettani eredménye hiperplázia atipia nélkül. Mirena spirált választottam kezelés céljából, méhgyulladást kaptam, le kellett venni. Jelenleg ladeering hüvelygyűrűt használok, ez a 3. alkalom. Sajnos folyamatos láb- és mellfájást okoz, tompa fejfájással, állandóan ólmos fáradtság van rajtam, majd elalszom. Az orvosom drovelist javasolt váltásként. Hiperplázia esetén nem pont az a baj, hogy az ösztrogén sokkal több mint a progeszteron? Nem csak az utóbbit kellene pótolni? Mi történik ha leállok mindenféle hormonpótlással? Elrákosodhatok? Ön mit javasolna kezelésképp?
Köszönettel,
Krisztina  
Slinda jobb választás lehet, ez csak egy komponensű.
Szép napot
2024.01.26. 20:28:40
  Tisztelt Doktor Úr!
Leírná hogy a citologia eredmenysm pontosan mit jelent.Van eselye a mehnyakraknak vagy csak a bakteriumok miatt alakult ki gyulladas.Illetve milyen tunetek lehetnek mehnyakraknal?
Koros vagy neoplastikus hamelvaltozas,vegyes bakterium,nem neoplasticus sejtelteres,keratotikus elteres,reaktiv sejtelteresek gyulladas,Atypusos laphamsejtek,bizonytalan jelentoseggel ASC-Us  
Nem utal rosszindulatú folyamatra. 3 hónapig használjon papillocare-t, 6 hónap múlva hpv és cytológia kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.26. 20:21:57
  Tisztelt Doktorúr.
Abba hagyhatom e fogamzásgátló tabletta szedését 12.nap után,mivel a gyógyszer elkezdése óta görcsölök,mintha gyulladásba lenne az egész alhasam,fejfájás hányingerem is van.
Köszönöm előre is a válaszát.  
Bármikor abbahagyhatja.
Szép napot
2024.01.26. 20:21:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Leírná hogy a citologia eredmenysm pontosan mit jelent.Van eselye a mehnyakraknak vagy csak a bakteriumok miatt alakult ki gyulladas.Illetve milyen tunetek lehetnek mehnyakraknal?
Koros vagy neoplastikus hamelvaltozas,vegyes bakterium,  
Hiányos lelet, ebből nem lehet kezelést tervezni.
Konzultáció javasolt kezelőorvosával.
Szép napot
2024.01.26. 19:58:59
  Üdvözlöm Doktorúr!
42 éves vagyok,ősszel hormonzavar miatt 4hétig menstruáltam.Ajanlották a fogamzásgátló tabletta szedését amit most a havi verzéssel elkezdtem szedni,de már 11.napja tart a menstruációm, mostmár inkább csak pecsételek,de görcsök,néha fejfájás hányinger rossz közérzet társul hozzá.
Ez normális? Eléggé aggódok hogy a tünetek nem enyhülnek.
Köszönöm előre is a válaszát.  
Amennyiben nem múlik el egy héten belül, kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.26. 19:50:16
  Üdvözlöm! 20 éves vagyok. 3 napja észre vettem egy világosabb fehéres rózsaszínes színű puha "dudor" szerűséget közvetlen a vaginám bejáratában. Mint ha valami meg lenne duzzadva bennt. Nem fáj nem érzek semmit viszont bántja a szemem mert eddig nem vettem észre ilyesmi elváltozást magamon. Minimálisan kilóg ez a valami a hüvelyemből. Nincs gyerekem és soha nem voltam terhes. Menstruációm előtt 11 nappal vagyok jelenleg. Mire utalhat ez? Köszönöm a válaszát!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.26. 19:31:00
  Tisztelt Doktorúr!

9 hetes terhes vagyok, puffadásra, ebből eredően szelekre ihatok édeskömény teát? Femibion 1-et, Magne b6-ot, D vitamint, Flavon kids-et eszek. Ön szerint megpróbálhatom?  
Ihat nyugodtan.
Szép napot
2024.01.26. 18:25:22
  kedves doktor én együtt voltam ugy a barátommal,menstruáltam nem is tudtam ellazulni,nem az első alakaom de annyira nagyon fájt ,kb 4napja gumit is használtunk,azota cip ha pisilek és tuti valami sebes mert vérzik is kicsit amikor pisilek ,ez mitől van,vagy mit tehetnék?  
Gynophilus restore segíthet.
Menzesz alatt érdemes kerülni az együttlétet.
Szép napot
2024.01.26. 18:02:26
  Üdvözlöm! 4 hónapja szültem Császárral! 8.héten megjött az első menstruációm. 28. Napra meg is jön, 6 napig tart, 1 hét szünet és utána újra megjön , megint 7 napig tart. 3 hetes kora óta nem szopizik. Mennyire normális?  
Nem számít kórosnak, idővel spontán rendeződik a menzesz.
Szép napot
2024.01.26. 17:44:46
  Tisztelt Dr.úr/nő!

Azért keresem meg Önöket hogy 5+6naposan pulzálást lehetett észlelni uh-n,két hét múlva vissza rendelt a doki akkor voltunk 7+4 napos az embrió szépen fejlődött megvan a szíkhólyag viszont szív hangot nem látot
Kérdésem az lenne hogy lehetséges hogy lesz még szívhangja ?  
Lehetséges, egy hét múlva kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.01.26. 15:28:59
  Kedves Doktor Úr!
Az érdekelne engem, hogy az első trimeszterben használt pár 4-5 befújás orrspray (Rhinospray) használat okozhat -e bármi problémát a magzatnál?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.26. 14:13:53
  Kedves Doktor Úr!
53 éves vagyok, két éve nincs menzeszem. Két napja csíp, viszket a hüvelynél és ma pisilés után rózsaszínű lett a wc papír, nagyon megijedtem. Fél éve voltam rákszűrésen, negatív eredménnyel.
Mit javasol Dr Úr, azonnal orvos??
Köszönöm, Lili  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Nem. Igényel sürgősséget.
Gynophilus restore segíthet addig is.
Szép napot
2024.01.26. 12:55:33
  Kedves Dr Úr! Elnézést kérek a zavarásért! Szeretném megkérdezni, hogy úgy is szedhetem a Progestan-t ha herpeszem van?? Előre is köszönöm a választ! Szép napot kívánok!  
Igen.
Szép napot
2024.01.26. 12:16:50
  Tisztelt Doktorúr!
9 hetes terhes vagyok, 34 éves. Szedek Magne b6-ot, D vitamint, Flavon kids étrendkiegészítőt. A Femibion1-et szedtem eddig, de nem vagyok jól tőle, ajánlotta a védőnő a Hipp Natal terhesvitamint (étrendkiegészítőt). Szedhetem a Femibion helyett a Magne b6, D vitamin, Flavon kids mellé?  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.01.26. 12:09:06
  ❗Jó napo kivànok ! 10 napja kèsik teszget csinàltam ami pozitiv let viszont el keztem kicsiket verezni el mentem az orvoshoz uh semit nem latak aztan megint teszteltem halvanyab pozitiv van mikor erô piros jön de nem sok aztàn barnàs ???? 30 èves vagyok 5 ève szeretnèk babàt ????  
1 hét múlva kontroll ultrahang javasolt.
Sajnos nagy az esély a spontán vetélésre.
Szép napot
2024.01.26. 11:48:08
  Kedves Doktor Úr!

Fluconer Candida elleni gyógyszert kellene szedjek, viszont symicia fogamzásgátlót szedek. Annyi a kérdésem, hogy lehet-e egyidejűleg szedni mindkettőt vagy abba kell hagyni a fogamzásgátlót?
Ha igen, akkor mennyi idővel előbb kell abbahagyni a fogamzásgátlót és mennyi idő múlva lehet újra elkezdeni?
Illetve, hogy a Candida okozhat kábultságérzetet meg gyenge fókuszációt és fáradékonyságot?

Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet egyszerre szedni.
Nem okoz általában.
Szép napot
2024.01.26. 11:31:16
  Jó napot!

Nemrég történt meg a szüzességem elvesztése, azonban sikerült is hamar teherbe esnem,
Ez befolyásolhssa a terhességet?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.01.26. 10:26:12
  Jó napot!
13 hetes terhes vagyok, 3 hete lett levéve citologia. Az eredmény most jött meg: értékelhető de: endocerv átmeneti zóna hiányzik, technikai probléma: zavaró gyulladás, granulocita.
Gyulladás, reaktív hámelváltozással járó.
Mi a teendő ilyenkor? Mit javasol?
Köszönöm.  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Szülést követően kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.26. 10:10:34
  Jó napot.Októberben volt egynögyógyászati küretem és javasolta az orvosom a norcolut szedését.A kérdésem az lenne hogy normális dolog e hogy 11-12napra a menstruácio után ismételten pecsétve meg jön?A menstruálció pedig olyan erösen jön meg hogy 1órát sem bír ki a tampon es a betét ez megszokott vagy forduljak orvoshoz?köszönöm válaszát elöre is.  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
mióma gyanúja felmerülhet.
Ryeqo segíthet.
Szép napot
2024.01.26. 05:33:47
  Tisztelt doktor úr! 60 éves vagyok, most kell levenni a Levosert spirált. Ön szerint érdemes másikat felrakatni, vagy már nincs értelme? Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.01.26. 02:59:25
  A párom 29hetes terhes milyen nemi eletet lehet élni?(mióta terhes azóta nem volt szex, csak ritkán kézi levezetes) azt esetleg szabad vagy hány hetes kortól nem ajánlott már az sem?
Koszonom  
Nyugodtan lehetnek együtt.
Szép napot
2024.01.25. 23:11:06
  Udvozlom,

Yarocen 15mg ot szedek depressziora es panikbetegsegre! 7 hetes kismama vagyok! Szedhetrm tovabb? 1-et szedek belole este! Koszknom  
Pszichiátriai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.01.25. 23:06:24
  Üdv!
Szex közben "túl nedves" vagyok, és zavar. Kipróbáltunk a párommal már mindent, de végleges megoldást, nem találtunk. Van e erre valami megoldás, gyógyszer, krém, akármi? Már kedvem sincs az aktushoz mert attól tartok h nem érez így rendesen, pedig orgazmus minden együttlét után bekövetkezik. Kérem segítsen. Köszönöm  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.25. 22:23:08
  Kedves Doktor Úr!
Conisato beavatkozás után lehetséges spirál felhelyezése?
Köszönöm  
Lehetséges
Szép napot
2024.01.25. 22:02:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Két és fél éve szedek Slinda tablettát, két éve elmúlt a vérzésem. Egyszer volt pár napig barna folyásom, mert elfelejtettem egy tablettát bevenni.
Most megint előjött a tünet, de kb 7 napig tartott, majd pár napra elmúlt, most megint van folyásom. Először arra gondoltam, hogy az ünnepek miatt más időpontban ( max 3 órás késéssel) vettem be a tablettát, de később más is eszembe jutott. Pl: párom szaunázás után tóban, vagy külső, olyan medencében hűt, amit nem tisztítanak. Lehetséges, hogy onnan kaptam el valamit, vagy máshol keressem az okát?
Válaszát köszönöm.  
Készítmény váltás megfontolandó.
Drovelis segíthet.
Szép napot
2024.01.25. 21:31:38
  Tisztelt Doktor Úr!

Normális dolog az, hogy menstruáció alatt a húgycsőből is távozik a vér? Ez kb. az utóbbi fél évben tűnt csak fel, betétet használok.
Nőgyógyász a vizsgálatok során nem említett semmit, hogy lenne valamilyen fizikai elváltozás.

Köszönöm válaszát: Beáta  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 21:17:07
  Szép napot Doktor Úr!
Pár hónapja azzal küzdök,hogy a menstruációm után bűzös narancssárgás folyásom van. Pár nap után elmúlik, de nagyon zavaró. Semmi más tünet nem jelentkezik. Mi lehet a gond?
Válaszát előre is köszönöm!  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.25. 21:14:34
  Tisztelt doktor Úr.

Párommal nem egy alkalommal voltunk együtt. Az első három együttlétnél a spermiumokat nem ,, lökte ki a szervezetem''. Az utolsó 2 együttlénél volt ez. Ez mit jelenthet?  
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 20:35:55
  Szép napot!
A baràtommal múltkor vettünk egy doboz durexet, L méretű, viszont amikor felhúzta, elég nehezen ment fel, és a végénél kicsit erősebben kellett rá húznia, viszont egész végig rajta volt, ő kb 30mp-1 perccel előbb ment el, mint én, és már 4 napja késik a menstruációm, nagyok sokat stresszelek emiatt, és nem tudom mitévő legyek, 16 éves vagyok nagyon örülnék a segítségnek. Köszönöm  
Amennyiben sértetlen volt az óvszer, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 19:57:15
  Tisztelt Doktor úr!
Tegnapi rákszűrést követően meglepően sok vér távozott s a vizsgálat is eddig nem tapasztalt éles fajdalommal járt. Nincs semmilyen gyulladásom s partnerem sem. Az orvos rendben talált mindent. Mára vérzés nincs de alhasi szúrások igen. Ez a erősebb vérzés lehet normális vagy a hámsérülés okozhat később problémát? 50 éves vagyok.
Tisztelettel köszönöm szíves válaszát.  
Szűrés után gyakran előfordulhat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 17:15:56
  Jónapot ! Ha valakit kívánok már napok óta azért gorcsolhetek?  
Nem Valószínű.
Szép napot
2024.01.25. 16:56:12
  Tisztelt Doktor úr!
33 hetes kismama vagyok. 8hetes ultrahangon vettek észre 2-3 miomat. A terhesség alatt számottevően nem nőttek, problémát nem okoztak. Jó helyen vannak.
De ahogy közeledik a szülés egyre jobban félek, bár a gondozó és az ultrahangos orvos is nyugtatnak.
Hogyan tudnám enyhíteni a szorongasom?
Válaszát előre is köszönöm.  
Konzultáljon szülésznővel.
Szép napot
2024.01.25. 16:44:27
  Jó napot Dr Ur.Barna folyása szagos váladékképződéssel a huvelybol csak sexuális után kapható v más egy helyen is?? Köszönöm a válasz majd!!  
Másképp is kialakulhat.
Szép napot
2024.01.25. 16:43:21
  Jó napot lenne egy kérdésem, mi lehetnek az okok ami akadájoza a természetes úton való szülést???
Előre is köszönöm a választ, további szép napot kívánok!  
Nagyon sok oka lehet.
Legyakrabban fájásgyengeség, téraránytalanság, magzati asphyxia veszélye.
Szép napot
2024.01.25. 15:34:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék december 19 volt az utolsó havi vérzésem. Van két pozitív terhességi tesztem. Február 8 kaptam időpontot a nőgyógyászhoz. Megfelelő ez az időpont vagy esetleg keressek fel egy magánrendelést hamarabbi időpont miatt?
Köszönöm a segítséget.  
Nyugodtan megvárhatja az időpontot.
Szép napot
2024.01.25. 14:20:11
  Kedves Dr Úr! Olyan problémàm van, hogy szedek fogamzàs gatló gyogyszert egy levelel elfogyot nem tartottam 7nap szünetet, folyamatossan szedem. Vérzésem nincs. Ez normàlis? Nincs baj. Elöre köszönöm vàlaszàt.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 14:03:42
  Szep napot
Az normalis hogy szules utan osze vissza jon meg a menstruáciom most ebbe a honapba meg halvany barna foltokba  
Igen, szoptatási időszak alatt különösen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 14:01:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Ma voltam rákszűrésen, 54 éves, változó korban lévő nő vagyok. Mondtam a doktor úrnak, hogy kb két hónapja, a Covid után fehér, sárgás folyásom lett. Azt mondta, akkor a rákszűrést nem tudja megcsinálni. Megvizsgált (diag: a hüvely heveny gyulladása) Kaptam rá Fluomizin tab-t, és utána majd Gynoflor-t. Azt mondta, két! hónap múlva menjek vissza rákszűrésre.
A kérdésem, hogy muszáj megvárni a két hónapot? Éppen munkahelyre felvételezek, ahol ennyit nem fognak rám várni. Vagy ha véget ér a kezelés (2x6 nap), utána bejelentkezhetek cytológiára?
Nagyon köszönöm a válaszát!  
Kezelés után mehet nyugodtan.
Szép napot
2024.01.25. 12:30:40
  Tisztelt Doktor Úr,

Legutóbbi nőgyógyászati vizsgálatakor, az alábbi információ került a leletemre(utolsó menstruáció jan 12.):

Ép.k.genit.Kp.tág vagina ,portio folytatásában rendes nagy uterus afv-ben szabad környezet.
Kolp: I/B
Emlők tapintásra épek.
Axillák szabadok.
TVS:kevés vizelet a hólyagban.
53x24mm-es uterus corpus,benne 6 mm-es nyálkahártyareflex.
Bal oldali ovariumban egy 15 mm -es tüsző látható, ellenoldal eltérés nélkül.
Kismedencében kóros echo, minimális szabad hasi folyadék látható.

Az utolsó mondat megértése okoz aggodalmát, ennek értelmezésében kérném segítségét!

Köszönettel,  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 12:04:20
  Tisztelt Doktor úr!

2 hét múlva megyek méhnyakrák szűrésre. Legutóbb tavaly voltam, akkor mindent rendben talált a nőgyógyászom. Most viszont megijedtem mert azt olvastam hogy 3 hónap a lappangási ideje és ugye egy éve történt az előző szűrés. Találhat valami rosszat? Köszönöm válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 11:15:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Segítséget szeretnék kérni vény nélkül kapható hüvelykúp ajánlásába .
Candida gombám van, és az egyetlen hüvelykúp amit találtam (MicrovagPlus) tartalmaz kamillát, amire allergiás vagyok. Azt szeretném tudni hogy esetleg van e más olyan vény nélkül kapható hüvelykúp ami segítséget nyújthat ?
Válaszát előre is köszönöm !  
Gynophilus segíthet. Emellett célzott kezelés is javasolt.
Fluconer es gynoxin krém külsőleg
Szép napot
2024.01.25. 10:48:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Diszkomfortérzés,kevés zöldessárga folyás miatt használtam a Lactofeelt,egy ideig jónak éreztem,de most újra vannak panaszaim.
Vettem Betadine Intima kúpot,de nem tudom használhatom-e egy hétig a tájékoztatóban olvasottak miatt.TSH értékem 0,7,s van egy göb a bal lebenyben,
a jobb oldalit 2013-ban eltávolították.Ha nem,mit tanácsolna helyette?
Szíves válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, addig is Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.25. 09:06:18
  Jó napot kívánok azt szeretném kérdezni a férjemmel együtt voltunk menstruáció után nyolc kilenc napra persze vigyáztunk amennyire ő tudott lehetek-e terhes?  
Mi védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2024.01.25. 07:27:15
  Tisztelt Doktor Úr!

A problémám az, hogy sokszor van reggelente friss vérzésem, majd utána pár napig barnázás. Estelle fogamzásgátlót szedek.
2 év alatt kétszer volt méhszájsebem, mindegyik alkalommal fagyasztották. A legutóbbi fagyasztás december elején volt, előtte a citológiám P1 lett.
Jártam már azóta kontrollon, azt mondta a Doktor Úr, hogy minden rendben a méhszájammal. A napokban újból elkezdődött a reggeli vérzés, majd barnázás. (nem volt ezidő alatt házas élet sem..)
Vérvételen (hormonvizsgálat), hüvelyi ultrahangon, salin kontrasztos uh-n is jártam már, mindegyik rendben volt.
A kérdésem az lenne, hogy mi okozhatja ezt?  
Fogamzásgátló váltás megfontolandó. Drovelis segíthet.
Szép napot
2024.01.25. 05:26:46
  Szép jó reggelt Doktor úr!
Azt szeretném kérdezni hogy a hüvelykúp felhelyezése után 4 órájára rá el kellett mennem WC re az nem baj? Válaszát előre is köszönöm további szép napot kívánok!????  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.25. 03:04:43
  Üdv 9 napot késett a havim ma végül megjött de nem érzem magam jól szédülök. Fáradt vagyok nem olyan mint máskor mikor megjott a havim mi lehet velem ?  
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugatató lehet.
Szép napot
2024.01.24. 23:05:34
  Üdvözlöm! 47 èves vagyok.Novemberben miómàt diagnosztizàltak a mèhemben ès december 31-től szinte folyamatosan menstruàlok. Okozhatja a mióma növekedèse? Előre is köszönöm a vàlaszàt!  
Igen.
Kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.24. 22:09:36
  Kedves Doktor Úr!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz,hogy január 15-én elkezdtem szedni a Roxanelle nevű fogamzásgátló tablettát viszont ez nem a ciklusom 1-5 napján történt meg.
Ilyen esetben a gyógyszer hatóideje mikorra tehető?
Köszönöm válaszát!  
Az első 2 hétben kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.01.24. 21:23:10
  Tisztelt dr úr ! Két kérdésem lenne az egyik az hogy 6 hetes terhes voltam és el vetéltem voltam vérvételen és ultra hangon is mindent rendben találtak január 8 an vetéltem el de azota is fájdogál a melleim és duzzadt és nehéz nek is érzem öket nem voltak ijenek a másik kérdésem az lenne ha egy férfi kezén spermium van és ugy érinti meg a kezével a vaginát ön szerint attol teherbe eshet a nö a spermiumok bejuthatnak ugyis a méhbe de azt még hozzá teszem hogy nem egeszen spermiumos volt a férfi keze meg mosta melegvizel törölte a péniszt és után meleg vizel kezet mosot majd ugy nyult a vaginához dr úr elöre is köszönöm a válaszát és nagyon várom  
Nincs ok aggodalomra.
Egyik kérdésben sem.
Szép napot
2024.01.24. 21:20:52
  Jonapot két napja ilyen zöldes folyasom van ég viszket mit javasol köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet addig is. Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.24. 19:55:13
  Tisztelt Doktor Ur,
32 eves vagyok a menstruaciom mindig idoben es nagyjából Mindig ugyan olyan hosszu ideig szokott tartani, férjemmel szeretnenk babat, az utolso menstruaciom 5napot késve erkezett, egy héttel a menstruaciom utan nagyon nagy fajdalmat ereztem a mehemben 3-4 oraig, egy héttel kesobb az ovulaciom napjan pedig eros barnás vérzésem volt ami 8napig tartott,
Kivancsi lennek hogy maga szerint forduljak e orvoshoz vagy ez a problema nem ad különösebb aggodalomra okot es magatol elmulik, elore is nagyon szepen koszonom az idejét es a valaszat.
Udvozlettel  
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2024.01.24. 19:04:03
  Tisztelt Dr úr!
Kérdésem, hogy Deflagyn használata mellett, lehet nemi életet élni? Méhszájsebem van, 3 hónapi Klion D 100 kúpot, és 3 hónapig Deflagyn gél kezelést kaptam. A rákszűrés eredménye jó semmi elváltozás nincsen. Csak a Deflagyn kezelést nem értem. Azt sem mondták, hogy a kezelés után, újra kell szűrést végezni. Válaszát előre köszönöm!  
Lehet.
Szép napot
2024.01.24. 19:02:28
  Szép estét szeretnék érdeklődni hogy én 22 éve él vagyok kötve és most szeretnék egyet be vállalni 48 éves leszek jövő hónapban hová lehet fordulni és ingyenes e vagy nem és ha nem milyen árban  
Valószínűleg nincs rá lehetőség.
Meddőségi centrum felkeresése javasolt konzultáció céljából.
Szép napot
2024.01.24. 17:41:45
  Jonapot 7 hetes terhes vagyok barna fojasom van hasam faj mitol lehet?  
Progeszteron pótlás javasolt.
Pihenő, kímélő életmód mellet,t, panaszok fennállásának idején ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Szép napot
2024.01.24. 15:56:59
  Tisztelt Doktor úr!

Szeretném megkérdezni, hogy Gynophilus hüvelykapszula és a Gynophylus Restore hüvelytabletta használata biztonságos-e terhesség alatt? Illetve, hogy minden szakaszban alkalmazhatóak-e, vagy későbbi trimeszterekben esetleg nem ajánlott?
(8. hétben járok)

Előre is köszönöm válaszát!  
Alkalmazható minden trimeszterben biztonsággal mindkét készítmény.
Szép napot
2024.01.24. 15:52:29
  Üdv Dr úr olyan problémával fordulok önhöz hogy tegnap nap voltam a uh és a papírokat azt írták hogy Átlagosnál echogènebb magzati belek 14.1 napos vagyok az értékek NT 2,3 NB 2,0 BPD 25,2 mm HC 94,2 mm OFD 32,4 Becsült súly 93g IT. 2,7 mm BS 2,9mm BDOB 6,3 mm és minden jó szabados de még is ezt oda írták magzati belekhez Aggodalomra van e ok válaszát várom köszönöm  
Genetikai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.01.24. 15:11:56
  Kedves Doktor Úr!
Milligest gyógyszert szedem, egy éve, 39 éves vagyok. Hét napos szünet után, január 11-én, csütörtökön, kellett volna az új levélen, az első tablettát bevenni, ezt elfelejtettem. Január 12-én, pénteken, nemi aktus történt (védekezés nélkül). Pénteken vettem észre, hogy elfelejtettem bevenni az elsőt de a második gyógyszert vettem be. Első gyógyszer, azóta is a védőfóliában van. Ma tartok a tizennegyedik tablettánál. Két napja, alábbi tünetek léptek fel ( enyhe vérzés-hol pirosas, hol barnás, mellfeszülés, petefészek szúró "fájdalma".) Lehetséges a teherbeesés?
Köszönöm szépen a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.24. 15:05:43
  Jó napot. A kérdésem az lenne hogy a tegnap volt “állítólag/menstruációs naptár szerint” az ovulációm. Az óvszer együttlétkor kiszakadt. 12 óra elteltével bevettem az esemény utáni tablettát, befolyásolja a tabletta hatását az ovuláció? Mennyi az esélye, hogy teherbe estem? Köszönöm a választ  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.24. 14:14:33
  Tisztelt doktor úr!
2 napja égő viszkető érzést érzek a hüvely körül illetve fehér darabos folyasom van 31.-én kellene megjönni a menstruációmnak mitől lehet ez?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus addig is segíthet.
Szép napot
2024.01.24. 13:59:23
  Jó napot!
Hány hetesen kell szívhangot hallani?
Az baj ha 6 hetesen csak 15 mm petezsák van és embrio sejtheto?  
6. hét környékétől lehet leghamarabb.
De gyakran előfordul, hogy a menzeszhez képest kisebb az embrió.
Esetleges későbbi beágyazódás esetén ez nem számít kórosnak, a lényeg a fejlődés üteme.
Szép napot
2024.01.24. 13:40:18
  Tisztelt Doktor Úr!

A barátnőm elment nőgyógyászhoz, mert szex után többször is kellemetlen érzés volt neki a hüvelyében, valamint fájt pisiléskor neki, stb…

A nőgyógyásza egy kúrát javasolt (mindkettőnknek), mely az alábbiakból áll:

Nekem Suprax antiobiotikum szedése 7 napig
+ ezzel egy időben Macmiror hüvelykrém kenegetése reggel és este a péniszemre 10 napon keresztül (ezt csak a makkra kell kenni gondolom?!)

Neki Suprax szedése 7 napig
+ ezzel egy időben Macmiror hüvelykapszula szedés 12 napig (illetve ezzel egyidejűleg Canesten uno hüvelykapszula az első és harmadik napon)
A 13. naptól kezdve Gynoflor hüvelytabletta szedése 12 napig

Az ő kezelése tehát 24 napig tart, az enyém 10 napig, utána “szabad vagyok”, ahogy az orvos fogalmazott. A kezelés ideje alatt tartózkodni kell minden szexuális tevékenységtől, beleértve a kézzel és szájjal történő kényeztetést, vagy a maszturbációt is.

A barátnőm ezt úgy értelmezte, hogy 24 napig nem történhet semmi, én pedig úgy, hogy sajnos neki ki kell várni a 24 napot, de velem a 11. naptól kezdve már játszadozhat(na).

A kérdésünk az lenne, hogy “kinek van igaza”? És ha nekem, akkor a 11. naptól csak kézzel kényeztethet ő, vagy esetleg orálisan is? Kell-e félni az esetleges ping-pong effektustól?

Köszönjük előre is a választ :-)  
Érdemes megvárni a mindkettejüknek a kezelés végét.
Szép napot
2024.01.24. 12:59:17
  Kedve Doktor úr!

Múlt héten volt méhpolip műtétem, a szövettan negatív lett, a véleményben az áll, hogy kevés minta, malignitás a mintában nem igazolható, polypus nem látható. Ez pontosan mit jelent?  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra, nincs további teendő.
Szép napot
2024.01.24. 11:56:54
  Jó napot, doktor úr! Nagyobb mértékű, fehér színű hüvelyi folyásom van, ami már kellemetlenné vált és kényelmetlenül érzem magamat tőle a nap folyamán. Talán bakteriális fertőzés lehet az oka?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet addig is.
Szép napot
2024.01.24. 10:35:39
  Tisztelt Dorktor Úr!

49 éves vagyok, két gyermeket szültem császármetszéssel. 2017 ben diagnosztizáltak endometriózist, a császár hegemben a hasi zsírban, melyet műtéti úton ki is metszettek. A protokoll szerinti 6 hónapos hormon kezelést elutasítottam. Mára viszont vissza nőtt az endometriózis, melyet ismét ki szerettem volna vetetni, de az MR vizsgálat kimutatta, hogy beágyazódott a hasi izomba. Mivel fenn állt a veszélye hogy a hasi izmot is ki kell metszeni nem vállaltam a műtétet.
Kérdésem az lenne a Doktor Úrhoz, hogy a menstruáció végleges elmúlásával megszünnek e a panaszaim, (erős fájdalom ) hiszen a menstruációval kezdődnek a fájdalmak.

Előre is köszönöm a válaszát!  
Enyhülhetnek a panaszok, kár jelenetős mértékben is.
Ryeqo segíthet.
Szép napot
2024.01.24. 10:12:34
  Kedves Doktor Ur!
Menstruacioval kapcsolatos kerdessel fordulok önhöz. A decemberi menstruaciom 35 napra jott meg es a mennyisege is kevesebb volt a szokasosnal. Csak 4 napig tartott. Januarban 26 napra jott meg es szinten kevés volt a mennyiseg, csak 4 napig tartott. Ezek elott mindig legalabb 6 napos volt. Gyanussá vált a késés, ezert csinaltam terhessegi tesztet. A clearblue teszt 10 perc után mutatott egy nagyon gyenge csikot. A hasznalati utmutato azt irja hogy 10 perc utan ne vegyuk mar figyelembe a valtozast a teszten. Más márkajú teszteket is kiprobaltam es azok nem mutattak ki csikot. Mivel mindig védekezünk es a peteérés idoszakaban nem is voltunk egyutt a parommal igy nagyon bizonytalan vagyok. Tudna segiteni, hogy valoban lehetseges a terhesseg vagy esetleg valamilyen problema allhat a menstruacios valtozas hattereben? Ha terhessegre gyanakszik, akkor mikor tortenhetett a fogantatas, hanyadik hetben jarhatok?
Novemberi menstruacio kezdete: november 21
Decemberi kezdete: dec. 25
Januari kezdete: jan. 19.  
Nem utal terhességre.
Nőgyógyázstai vizsgálat megfontlandó.
Szép napot
2024.01.24. 09:09:10
  Tisztelt Doktor úr!
32 éves vagyok, van már egy kisfiam 22 hónapos, túlhordás, sikertelen indítás miatt császármetszéssel született (42+1)
Jelenleg 28 hetes kismama vagyok, és a 9.ik hét óta vissza-visszatérő pecsételés, enyhe vérzés kíséri végig a várandósságom,ami meglehetősen megvisel lelkileg (volt két vetélésem is)
Voltam kórházban először 4 napot, 4 különböző magánrendelésen, és többször, mikor ismét megjelent vizsgálatra csak a kórházban. Sehol senki nem tudja miért.
Egyetlen egyszer mondtak, (17 hetesen) hogy a méhszájhoz hozzá ér a lepény, viszont 18-20 hetes genetikán azt mondták 4 centire van tőle. Nem szeretnék több helyre menni már, a környékben gyakorlatilag kimerítettem a lehetőségeket... Vasat, magnéziumot, terhes vitamint szedek. Illetve ir re merckformint (endokrinológussal nyomon követve)
Normális jelenség ez? Gyakran előforduló,, probléma "?
Van, hogy 2-3 hétig semmi, aztán ismét jelentkezik. Faros, ha ez számít valamit, illetve idősebb rokonok szerint azért,,visel meg" ennyire, mert kislány.(fiam egy álom terhesség volt) én ezt butaságnak tartom.
Mostmár törődjek bele hogy ez az utolsó pár hét így telik el?! Jelent ez bármi problémát a babára nézve?
Köszönöm szépen előre is  
Progeszteron pótlás segíthet.
Pihenés, kímélő életmód javasolt.
Ülőfürdő és együttlét kerülendő, amíg a panaszok fennállnak.
Szép napot
2024.01.24. 08:43:31
  Tisztelt doktor úr! Ha a vizeletemben sarjadozó gomba zsúfolt kismamaként akkor az veszélyes lehet a babámra? Köszönöm a választ!  
3gr Uryalor javasolt 1x.
Vényköteles.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.24. 03:42:11
  Kedves Doktor úr! 39 éves nő vagyok, jelenleg NA HPV pozitív, látható elváltozás nélkül. A nőgyógyászommal szóba került a Gardasil oltás lehetősége. Érdeklődnék, hogy a fertőzés fennállásakor is beadható-e a védőoltás? Minden esetben receptre írják, vagy a magán oltóközpontokba csak be kell jelentkezni, és beadják kérésre? Egy utolsó kérdés: Ön ajánlaná az említett oltást? Köszönöm!  
Igen, érdemes felvennie.
Vényköteles.
Szép napot
2024.01.24. 00:08:11
  Üdvözlöm!
Első terhességem után nagyon rendszertelen volt a menstruáció volt hogy 1 évig nem volt meg és sem gyógyszert semmit nem szedtem de nagy nehezen helyre állt
2-dik terhességem után (7hós a kicsi) nem volt semmi probléma rendszeres volt de most
több mint 10 napot késik a menstruációm és nem vagyok terhes a teszt negativat mutatt! De viszont jön tőlem nyálkás szerű váladék ami vér darabkák is vannak mitől lehet ez nálam?
(Megyek orvoshoz de későn kaptam idő pontot így véleményt szeretnénk kérni)
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szoptatási időszakban a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak.
Szép napot
2024.01.23. 22:42:43
  Tisztelt Doktor Úr!

A mai nap voltam nőgyógyászati vizsgálaton és a hüvelyi ultrahangon látott valamit az orvos azt mondta nekem ciszta és amikor kérdeztem, hogy ez fel tud-e szivódni azt mondta nem. A papíromra ezt írták rá: egy 10x8mm-es hyperechogén terület, mely dermoid tömlőnek megfelelhet. Most akkor aggódjak, hogy ezt csak műtéttel lehet majd eltávolítani, eléggé félek az altatástól. 23 éves vagyok.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Méretéből adódóan egyelőre semmiképp nem javasolt a műtét.
3 hónap múlva kontroll Uh javasolt.
Szép napot
2024.01.23. 22:32:34
  Kedves Dr ur!
Abban szeretnem a segitseget kerni, hogy par eve hajlamos vagyok sajnos az ajakherpeszre
Egyszerre 2-3 szokott kijonni, ami zavaro es csunya is.
Ma reggelre is 2 jott ki a felso ajkamon
Voltam rakszuresen a heten, es kaptam egy 6 tablettabol allo huvelyi tablettat mert az orvos azt mondta h lathato egy kis folyas.
Bekentem most este a szamat Telviran kremmel nagyon alaposan, majd lattam, h picit jott le a krembol igy meg kentem ra.
Es itt jon a baj, tudom, h a kezemet megtoroltem, de nem emlekszem h megmostam e , es utana egybol fel is helyeztem magamnak a tablettat.
Azota ezen rugozom, es nagyon nagyon felek, isten mentsen, h emiatt at adjak magamnak lentre valamit, boven eleg a szamon…..
Esetleg csinaljak valami furdot? Vagy szerezzek be gyorsan lentre megelozesre valamit? Nagyon felek
Koszonom valaszat
Maradok Tisztelettel  
Telviran gyógyszer szájon át segíthet. Vényköteles.
Szép napot
2024.01.23. 21:37:59
  Üdv nagyon fájnak a melleim a ball karomra is rá ment a fájdalom plusz 1 hete kesik a havim mi lehet ez?  
Nőgyógyászati vizsgálat illetve emlő Uh javasolt.
Szép napot
2024.01.23. 21:18:24
  Tisztelt Doktor Úr!

Nagy mértékű vashiány,( 3,1) D vitamin és Folsav hiány miatt Krauterblut vas szirupot és 5000 ne D vitamint írtak fel. Az lenne a kérdésem, hogy ezek szedhetőek együtt Premens tablettával? Válaszát előre is köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2024.01.23. 21:10:03
  Tisztelt Doktor Úr!

10 hetes terhes vagyok, most jött meg a vérképem eredménye ami alapján a CMV IgM értéke 0.08 S/CO negatív, IgG értéke viszont igen magas 132,8 AU/ml pozitív értéket mutatott. Okozhat-e ez problémát a magzatban, mennyire ad az eredmény aggodalomra okot?

Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra. Aktív fertőzés nem igazolódott.
Szép napot
2024.01.23. 20:09:24
  Jo estét doktor úr!
Gyereket szeretnénk a párommal
Mestruáltam január 8 - 13 ig

Mikor van ciklusom?
Vagy is mikor vagyok termékeny?
Legyen szíves segiteni.

Köszönöm.  
Egy átlagos 28 napos ciklus esetében kb 10-17 napok a legtermékenyebbek.
De bármikor sikerülhet ezen kívül is a spontán teherbeesés.
Szép napot
2024.01.23. 19:48:37
  Tisztelt doktor úr mai napon vettem eszre hogy egy duzzanat van a nagyajkamon jobb oldalt felül tapintásra kissé érzékeny érdekelne hogy mi lehet ez?!
Válaszát előre is köszönöm.  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt.
szép napot
2024.01.23. 19:32:03
  Tisztelt Dr Úr! Mit jelent a zavaró lobosodás illetve anamnézisnek megfelelő a rákszűrés leleten? Control 3 hónap múlva javasolt. Köszönöm szépen válaszát!  
Nem sikerült feldolgozni megfelelően a mintát, mert nem volt megfelelő minőségű.
Ezért javasolják a kontrollt, nem kóros eltérés miatt.
Szép napot
2024.01.23. 19:27:41
  Tisztelt Doktor Úr!

Abban szeretném kérni a segítségét, hogy a feleségemnek új munkahelyen kellett dolgoznia. Kis idő után fehér, nyúlós folyása van, az együttlétünk alatt fájdalmai vannak.
Magánorvoshoz mentünk ahol a Doktornő első kérdés az volt hogy van e neki párhuzamosan szexualis kapcsolata. Klion D100 hüvelykúpot írt fel neki az állapotára. A gyógyszer utasításában le van írva, hogy nemi betegségre és gombára hat a gyógyszer. Ekkor nekem is írtak fel szájon át szedhető gyógyszert a ping pong effektus miatt. Egyébként én tünetmentes voltam. Később visszatérő panaszokkal kellett meglátogatni a rendelőt. Ekkor a doktornő szerint a páromnak izgalmi állapot miatt van megfolyása. Gyanakodhatok, hogy a feleségem nemi úton kaphatta el ezt a betegséget?

Továbbá a terhessége alatt is ezt a hübelykúpot írta fel a doktornő.

Köszönöm őszinte válaszát!
További eredményes munkát kívánok!  
Nincs ok aggodalomra.
Ételmód váltás (új munkahely) , ezzel járó stressz is kiválthatja a panaszokat.
Szép napot
2024.01.23. 18:59:30
  Tisztelt Doktor úr!
Most kezdtem el hüvelygyűrűt használni. Ugye nem lehetséges, hogy annyira “felcsúszik”, hogy azt nem lehet leszedni utána? Illetve közösülésnél ezt valóban nem 'érzi' a partnerem?
A menstruációm második napján helyeztem fel. Jól tudom, hogy 7 nap múlva már hatásos és nem kell kiegészítő védekezést alkalmazni?
Köszönöm a válaszát előre is.  
Nem lehet elrontani, nincs ok aggodalomra.
Egyes párokat zavarhat, ebben az esetben csak és kizárólag aktus ideje alatt eltávolítható, ezt követően pedig mihamarabb vissza kell helyezni.
Hatékonyságot nem befolyásolja döntően rövid idejű kivétel.
Nem szükséges már kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2024.01.23. 18:47:52
  Szép estét Dr kiderult a hematológia eredményemen hogy MTHFR Heterozygota vagyok legyen szíves már nekem értelmezni mit is jelent? Meg hogy mi a szükség ilyenkor? Sima Folatott szedhetek e? Meg ettől függetlenül lehet e gyermekem 26 éves vagyok De viszont Uterus bicornisom van esetleg valami tanács? KITTI VOLTAM SZÉP NAPOT DR ÚR!!!  
Ez egy véralvadási defektura való hajlam.
Nem igényel kezelést.
Spontán teherbeesés is lehetséges.
Szedhet folátot is.
Szép napot
2024.01.23. 18:32:15
  Tisztelt Doktor úr! 19 hetes terhes vagyok. Beteg (nátha) voltam. Vizeletem eredményei jók. Kenetemben gomba és baktérium nincs ellenben sok fehérvérsejt található. Ez mitől lehet? A náthától? A vizeletben akkor miért lett kimutatva? Válaszát előre is köszönöm.  
Lehet összefügés, nincs ok aggodalomra. Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.01.23. 16:52:07
  Üdvözlöm!50 éves nő vagyok, novemberben volt egy küretem elhúzódó vérzés miatt!5 hétre rá megjött és megint nem akart elmúlni!Kaptam 10 napi 2*1norcolut ami meg is szüntette ,de ahogy abba hagytam 3 napra nagyon erős görccsel ,bőséges vérzésem lett!Visszamentem és azt mondta a doktorúr kezdjem újból a norcolutot úgy,hogy ne tartsunk szünetet!Egy dobozzal 2*1utàna 2 hónapig vagyis amíg tart a gyógyszer napi 1!Ön szerint ez igy megfelelő?Félek nehogy bajom legyen tőle!Válaszát köszönöm szépen!!  
Nem javaslom, Norcolut kizárólag tüneti kezelésre alkalmas, tartós megoldást nem fog jelenteni.
Hüvelyi Uh javasolt. Mióma gyanúja felmerül.
Delphys 2x1 segíthet a vérzés csillapításában addig is.
Szép napot
2024.01.23. 16:29:40
  Tisztelt Dr. Úr! November végén voltam útoljára együtt a párommal. Január 18-án felhelyeztek egy rézgyöngyöt. Ha terhes lennék már az orvos észrevette volna? Január 14-én jött meg a menstruációm  
Igen.
Szép napot
2024.01.23. 15:35:31
  Jónapot az lenne a kèrdèsem szedtem az inyekciót fogamzásgátlot december 4 kèn kelett volna felvennem nem vettem fel menstruáciom azota nincs de mán öt napja nagyon görcsölök ma pedig felvettem az inyekciot mi lehet az oka  
A kezelés megszaíktása az oka valószínűleg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.23. 14:18:21
  Tisztelt Doktor Úr!

A chlamydiát illetve a HPV-t el lehet kapni fürdőben, közös fürdőzéskor?

Köszönöm előre is a válaszát!  
Akár igen.
Szép napot
2024.01.23. 14:13:03
  Jó Napot Dr úr! Nekem egy olyan kérdésem lenne , hogy babát szeretnénk. És a jobb oldalon a méhemnél 2-3 cm kis golyócskát érzek. Esetleg ez terheséget jelenti?? Előre is köszönöm a válaszát. További Szép Napot!  
Az a méhszáj valószínűleg, érdemes tartózkodni az ilyen jellegű önvizsgálattól, sérülés kockázatát minimalizálva.
Nőgyógyászati viszgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2024.01.23. 12:04:56
  Tisztelt Dr.ur az lenne a kérdésem hogy mit jelent ez ? Az uterus melett jobb oldalon 28mm inhomogén terület látható.? Mit jelent ? Köszönöm szépen a választ.  
Utalhat egy kis méretű cisztára, vagy miómára.
Sajnos ebből nem derül ki pontosan mit láttak.
Kérdezze a vizsgálatot végző orvost.
Szép napot
2024.01.23. 11:31:20
  Kedves Doktor úr! Tudna ajánlani allergia gyógyszert, amit terhesség alatt is lehet szedni?
Korábban Lordestin 5mg majd Lendin 20mg-ot szedtem. Mióta kiderült hogy terhes vagyok abba hagytam, de a tüneteim (erős orrfolyás, tüsszögés, orrdugulás) felerősödtek, csorog hátra a torkomba is és ez hánytat, ráadásul a nyálam is rengeteg, állandóan köpködnöm kell.
A nőgyógyászom nem tudott mit mondani és kételkedik az allergiába is mert évszaktól független. Voltam fül-orr-gégészeten is már vele, eddig mindenki allergia gyógyszerrel kezelte, mert akkor nincsenek ezek a tünetek.
Köszönöm válaszát!  
Allergológiai konzultáció javasolt.
Calcium segíthet.
Szép napot
2024.01.23. 10:56:56
  Citológiai vizsgálat ezek a problémák vanak!baktérium vagyis karos flóra 2.benignus sejt elváltozás 3,atrófia gyulladás 2ev műtét utáni vizsgalati eredmeny 72eves vagyok hogyan-kezeljem? A Joisten algy a meg Doktorur  
Nem utal kóros állapotra, nincs ok aggodalomra, Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.23. 10:56:44
  Tisztelt Doktor Úr,
Candida fertőzésem volt ami mellett sokáig hullott a hajam. Hüvelykúpot kaptam, plusz szénhidrátszegény diétát javasolt a nőgyögyász. A kezelés után mennyi idő mire megállhat a hajhullás?
Előre is köszönöm!  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Hüvelyi Candida fertőzés általában nem jár együtt hajhullással.
Szép napot
2024.01.23. 10:53:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Tavaly novemberben volt egy vetèlèsem a 8. hètben. Utrogestannal sikerült teherbe esnem ès kissè emelkedett Prolaktinra már lassan 2 ève napi fèl szem Bromocriptint szedtem. A vetèlès után elhagytam a gyógyszerek szedèsèt ès a ciklus 22. napján elmentem egy kontroll Prolaktin ès Progeszteron meghatározásra, amely a következő eredmènyek szerint alakult: Prolaktin ;35.22 ng/ml laboratórium által megadott referencia èrtèk: 26.72 ng/ml
Progeszteron ;24.74 nmol/l referencia èrtèk: 16.4-59 nmol/l.
A Prolaktin sajnos újra emelkedett lett. Doktor Úr ez alapján ajánlja a Bromocriptin tovább szedèsèt? Illetve a progeszteron nem túl alacsony teherbe esèshez?
Válaszát nagyon köszönöm!  
Endokrin tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.01.23. 10:16:17
  Kedves Doktor Úr!

Azt szeretném megkérdezni, hogy a Missee fogamzásgátló hatását befolyásolja, csökkenti a Herbal Swiss Hot Drink gyógynövény-kivonatokat tartalmazó instant italpor és a Herbalmed Medical gyógynövény-kivonatokat tartalmazó pasztilla? Ha ezeket szedem, iszom, biztonságos marad a csak fogamzásgátlóval való védekezés?
Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.01.23. 09:36:37
  Utolsó menzeszem időpontja 2023. 11. 15. volt. Mivel decemberben nem jött meg, felkerestem a nőgyógyászt december 28-án, aki 2 hét múlva ismét meg akart vizsgálni, mert csak a terhesség gyanúja állt fenn. 2024. 01. 09-én életjelenséget nem látott, a magzat mérete CRL: 2 mm volt.
Egy hét múlva, január 16-án sem volt életjelenség, viszont a magzat mérete CRL: 2,6 mm volt.
A diagnózis Missed abortion-ra változott és műszeres befejezésre küldött az orvos. Január 19-ére kaptam időpontot, előtte ismét készült UH, sajnos itt sem észleltek életjelenséget, viszont a magzat mérete már CRL: 12 mm volt. Ez egy kicsit megzavart engem. Lehetséges, hogy szívműködés nélkül is nő a magzat?

Köszönöm válaszukat

Mária  
Lehetséges.
Szép napot
2024.01.23. 09:27:30
  Tisztelt doktor úr. Férjemmel 3 hónapja próbálkozunk, eddig mindig rendszeres volt a menstruációm napra pontosan percre pontosan jött. Most ovuláció után egy héttel rózsaszin vérzés jelentkezett ami már tart két napja, nem telik meg egy tisztasági se de mégis soknak tartom. Elsején kellett volna megjönnie. Ön mit javasol?  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2024.01.23. 08:46:08
  Tisztelt Doktor Úr ! Én egy 75 éves asszony vagyok, amikor elmaradt a vérzésem - ez kb. 48 éves koromban volt, hogy tudjak rendesen tovább dolgozni, ne győtörtjenek az ezzel kapcsolatos problémák, így hormonpótló gyógyszereket kaptam, amit egészen 74 éves koromig szedtem, az utóbbi 20 évben a Livialt szedtem, de csak fél szemet naponta, minden évben eljártam a szokásos vizsgálatokra, de semmiféle problémám nem volt ezzel, sőt az egészségi állapotom kiváló volt minden területen, de egy éve leállítottak ennek a szedéséről azzal az indokkal, hogy túl koros vagyok a gyógyszer szedéséhez. Azóta különböző egészségügyi problémáim vannak, nem érzem jól magam. Megpróbáltam különböző növényi gyógyszerekkel ellensúlyozni a problémámat, de sajnos egyik sem vált, csak a pénzemet költöm, volt olyan amitől rosszul lettem. Növényi allergiám van, így ezek a gyógyszerek nem hozzák azt a hatást, amit kellene. Az a kérdésem, hogy mi tévő legyek, mert nagyon hiányzik a Livial - ha csak egy fél szem is -, mert így egyre jobban kezdek leépülni. A véleményére vagyok kíváncsi, amit előre is megköszönöm.  
Valóban nem javasolt hormonális kezelés.
Mivel több évtizedig szedett hormonkészítményt, sajnos elkerülhetetlenek az utóhatások.
Velfem, premens, remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.01.23. 08:02:58
  Tisztelt Doktor Úr!
Október végén helyeztek fel Mirena spirált. 2szer volt azóta vérzésem, 3 hetente, ahogy előtte is, de kevesebb vérzéssel. Uoljára szilveszterkor,akkor elhúzódó,de kevés vérzéssel. Most 3 hét után nem jött meg, már egy hete, párommal egyszer előváladekot tapasztaltunk behatolás után,de amúgy óvszerrel is védekezünk. Pár napja nagyon fájnak a melleim. Csináltam clearblue tesztet, nagyon halvány csík jelent meg azonnal,majd csináltam még kettő,másik fajta tesztet is,ami egyértelműen negatív. Kérdésem az lenne, elöfordulhat ennek fényében terhesség? A spirál a helyén van, ellenőrizték egy hete. Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.23. 07:21:54
  Jó napot kívánok! Múlt hét szerdán a menstruációm első napján elkezdtem szedni az altforalle fogamzásgátlót, kérdésem az lenne, hogy hétfő este már volt hatása? Mennyi idő után hat?  
Azonnal, hat, így, hogy a menzesz első napján kezdte szedni. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.23. 06:20:27
  Jó napot érdeklödni szeretnék hogy 42évesen nem emlékszem pontosan hogy mege volt össze vissza van meg lehet hogy terhes vagyok mit tegyek  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.01.23. 05:29:17
  Üdvözletem.Kb 1.5 hete bal alhas részen olyat érzek mint amikor a baba könyökkel ,sarokkal nyom.Alhas napközben feszül,kissé bekeményszik.Vérzésem koromnál fogva az elmult 1 évben pár alkalommal kimaradt.Most jelenleg mestruáltam pár hónapig.terhességi teszt negatív. Szószerint úgyérzem magam mint egy kismama.Ne értesn félre,( bár szeretnek babát,de nem tervezek rá).2xszültem,tudom milyen a terhesség.Az alhasi feszülés nyomódás nem fáj,nem görcsös.Mi okozza ezt az érzést? Lehetek mégis terhes,vagy méhenkívüli terhes? Köszönöm válaszát?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.22. 22:12:24
  Üdv. 7 NAPJA kesik a havi vérzésem viszont terhessegre utalo jeleket veszek észre magamon vettem egy tesztet viszont negatív lett..  
Amennyiben a következő héten sem érkezik menzesz végezzen ismét tesztet.
Szép napot
2024.01.22. 21:34:07
  Tisztelt Doktor úr!
Lenne egy kérdésem Önhöz!
Spirálom van, használhatok gésa golyót?
Nem befolyásol valamit?  
Használhat.
Szép napot
2024.01.22. 21:20:43
  Tisztelt Doktor Úr! Hüvelyflóra helyreállítására Vitagyn C hüvelykrémet fogok használni. Az lenne a kérdésem, hogy ez idő alatt lehet-e használni a Pharmatex hüvelytablettát? Természetesen nem egyszerre. Vagy érdemes inkább aznap, mikor Pharmatexet használok, kihagyni a Vitagynt. Válaszát előre is köszönöm.  
Érdemes kihagyni.
Pharmatex sajnos ne megbízható készítmény.
Szép napot
2024.01.22. 21:10:53
  Tisztelt Doktor úr!
Nekem tavaly májusban polipus endrometrii-t találtak Debrecenben.
Most miskolcon voltam, másik orvosnál. Érdekes módon nem találták a polipot. A kérdésem, hogy ez felszívódhatott? Vagy menjek másik orvoshoz? Köszönöm szépen előre is a válaszát  
Amennyiben panaszmentes, úgy 2-3 menzeszt követően kontroll Uh javasolt.
Szép napot
2024.01.22. 20:57:20
  Üdvözlöm Doktor Úr! Az orvosom tenyésztést vett le, mert panaszom volt. Bakteriális fertőzést mutatott ki, amire kaptam antibiotikumot, kúpot. Emellett lactobacillus nem tenyészett ki. Ezt milyen készítménnyel lehet pótolni leghatékonyabban? Vitagyn C hüvelykrémet vettem, az jó lehet vagy van annál jobb? Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.22. 20:36:14
  Jo estét , trichomonas gyulladásom van
Vény nélküli gyogyszert tudna ajánlani?  
Antiboiotikum kezelés szükséges (Klion D100, vagy azitromicin). Párjának is.
Gynophilus kiegészítésképpen segíthet.
Szép napot
2024.01.22. 20:20:08
  Kedves Doktor Úr!

Egy húszas évek elején járó fiatal nőnél a a 15.50 IU/L értékű FSH szám magasnak számít?

Köszönöm!  
Nem.
Önmagában csak az FSH-ból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.
Szép napot
2024.01.22. 19:54:37
  Tisztelt doktor úr!
Az lenne az én kérdésem, hogy a ciklusom közepén kb. el kezdenek fájni a melleim és a menstruációmig tart ez a fájdalom. Nem minden hónapban van ilyen.
Ovulációt jelent?  
Igen, valószínűleg.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.22. 19:36:42
  Üdv! A dokim Uryarol gyogyszert irt fel, eddig nem tunik hatasosnak es a vesem is fáj. Mit tudnek meg tenni?  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.01.22. 19:36:20
  Tisztelt doktor Úr!
A Novynette fogamzásgátló hatását mennyire befolyásolja a Fluconer tabletta (heti 1 db) szedése?
(A Fluconer-ből 4 db-ot kell szednem egy hónapon keresztül.)
Köszönöm válaszát!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.01.22. 19:33:36
  Üdvözlöm! 23 éves szűz lány vagyok. Előző velem egykorú barátommal próbálkoztunk elvenni a szüzességem, azonban elég szűknek bizonyultam és “nem tudta bedugni”. Gondoltam nem tudtam lelazulni illetve nem voltam szerelmes sem, ezért sem ment igazán. Most, az új párommal minden nagyszerű. Ő jóval idősebb, tapasztalt is. Viszont, van egy aggodalmam, ebben kérem segîtségét. A minap ujjazni próbált, nekem az ujjának kicsi perce is erős szúró fájdalommal járt. Le voltam lazulva, hosszú volt az előjáték, mégis. Azt mondta, hogy már az ujjával is érzi, hogy elég szűk, és már akkor is fájdalmat jelzek, amikor még igazán bent sincs az ujja. Azt szeretném kérdezni, hogy ez szűz lányoknál normális-e, van-e okom aggodalomra, forduljak e nőgyógyászhoz mielőtt megtörténne… vagy ez azért van, mert nincs “bejáratva” és normális ha szúr és szűk? Kellőképp felizgulok, nedvesedés is rendben, vaginizmusra sem gyanakszom mert ellazult állapotnak élem meg illetve a párom sem érzi úgy hogy összeszorítanék, ezért is aggódom… lehet esetleg valami elváltozás odabent azon a területen? Miután benyúl, egy negyed óráig biztosan érzem utána hogy kicsit fájdalmas a terület. Amennyiben nem gondolja kórosnak, mit javasolna, fokozatosan próbálkozzunk, vagy inkább egy erőteljesebb mozdulattal? Az lenne még a kérdésem, hogy a párom pénisze viszonylag nagy, mennyire fog kárt tenni, sebet csinálni ha ennyire szűk vagyok, mire számíthatok? A lidokain krémet mennyire javasolja? Köszönöm szépen!  
Inkább óvatosan, türelmesen érdemes próbálkozni.
Santes/cikatridina, vagy egyéb sikosító segíthet.
Elváltozás nem valószínű.
Szép napot
2024.01.22. 18:28:00
  Jo napot kivanok dr ur az a kerdesem lenne be adatam volt a movie idö alatt a jonszon inekciot es az a kerdesem lenne terhes lehetek mert nagyon sokan mondjak aki be adata az nem eshet teherbe?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.22. 18:23:50
  Kedves Doktor Úr!
20 éves vagyok, kb. másfél éve élek rendszeresen szexuális életet. Gyakran a szexuális együttlétek után 2-3 nappal előjönnek hólyaghuruthoz hasonló tünetek, kellemetlen vizelési inger és közbeni érzés. Az orvosok nem nagyon adnak ezekre gyógyszert, tőzegáfonyát javasolnak de azok sem nagyon segítenek. (Tea, tabletta...) Másfél éve szedek Symicia fogamzásgátlót. Ezek a furcsa tünetek csak a tél közeledtével illetve télen, a hidegebb időben jönnek elő. Mindig rendesen fel vagyok öltözve, dupla nadrág, dupla zokni. Mi lehet az oka? Köszönöm a válaszát!  
Uro-vaxom segíthet, használja 3 hónapig.
Szép napot
2024.01.22. 17:32:41
  Kedves Doktor úr !
Amennyiben STD vizsgálat után beigazolódik egy betegség, mely miatt a partert is kezelni kell, akkor nekem fel tudja írni az orvos a gyógyszert mindkettőnknek , ha kérem , vagy , a partnernek is muszáj elmennie orvoshoz ez miatt , esetleg háziorvos felírhatja e ? Köszönöm válaszát szép napot  
Fel tudják írni párjának is.
De érdemes ugyanazt a vizsgálatot párjára is kiterjeszteni.
Szép napot
2024.01.22. 17:21:30
  Jó napot!
Az lenne a kérdésem, hogy ajánlották nekem a medinac nevű gyógyszert a bőrgyógyászaton, de ahhoz a vérvételen csak Na, K, Carbamid, Kreatinin, VC, GOT, GPT, GGT, LHD, CRP, AST, Koleszterin, Triglicerid Ö.bill vérképet kér. És szeretnék egy teljes női hormon vérvételt, hogy tudjam, hogy nem e a hormonok okozzák a problémám (aknés bőr). Ha csináltatok egy női hormon vérvételt az tartalmazni fogja az imént felsorolt laborvizsgálatokat is ? Vagy mit javasol inkább?
Válaszát előre is köszönöm!  
Női hormopanelt külön kell kérni, lehet egy időben a z alább felsoroltakkal.
A ciklus 2.-5- napja között szükséges levenni.
Szép napot
2024.01.22. 16:23:40
  Tisztelt Doktor úr! 5 hetes terhesen normális a 37 mm-es méhnyálkahártya vastagság? Endometriózisos vagyok. Köszönöm!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.22. 15:22:05
  Üdv. Menstruáció után előváladék került a hüvelyembe, erre 2 hétre hánytam reggel. Lehetek terhes?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2024.01.22. 14:31:52
  Tisztelt Dr.úr!
21 éves vagyok, az a problemám, hogy menstruáció első három napjában állandó erős görcsöm volt...Fürdést követően láttam, hogy fehér hártya távozott utána meg is szünt a görcs..7 éve folyamatosan kiújul a ciszta a két petefészkemben..Köze lehet hozzá? Válaszát előre köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat és Uh javasolt.
Premens és cickafark/diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2024.01.22. 13:26:19
  Tisztel Doktor ur!

Bőrgyógyásznál voltam januarba előtte volt vaginilisem és a nyakamnal pattanasok nőnek. Inzulinra és pcora gyanakszik az orvos. Kezelve van, de kérte menjek vissza és kérjek ezen felül vervetelt is. Önök vesznek levért? Ha igen akkor azt honnan veszik le? Köszönöm a válaszát.  
Háziorvos tud Önnek segíteni a vérvételben.
Szép napot
2024.01.22. 13:07:15
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem, hogy pajzsmirigy probléma esetén szedhető a Clostilbegyt tabletta?

Köszönöm szépen a válaszát!  
Szedhető.
Szép napot
2024.01.22. 13:03:27
  Tisztelt Doktorúr!
Fél éve volt egy méhszájseb műtétem, azóta nem is éltem szexuális életet, de ma igen, fogamzásgátlót nem szedek, gumióvszert sem használtunk. A ciklusom 14.napján járok (30 naposak a ciklusaim), megszakításos közösülés volt, maximum előváladék kerülhetett belém. Van esélyem a terhességre? Szükséges esemény utáni tablettát bevennem?
Válaszát előre is köszönöm.  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2024.01.22. 11:56:07
  Jónapot!
Eltudná mondani mit jelent hogy az uterusban egy szabályos 11mm-es GS benne YS látható?  
Korai terhességre utal.
GS: petezsák.
YS: szikhólyagot jelöl.
Nincs ok aggodalomra.
Kb 5 hetes várandósságra utal.
2-4 hét múlva kontroll Uh javasolt.
Szép napot
2024.01.22. 10:53:35
  Kedves Doktor Úr!

8 hetes kismama vagyok.
Enyhe barna folyásom van kb 1 hete, progeszteront szedem.
Görcs és vérzés nincsen.
Mi lehet a probléma?  
Kontroll javasolt.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Kímélő életmód ellett folytassa tovább a progeszteron kezelést.
Szép napot
2024.01.22. 10:27:14
  Tisztelt doktor Úr! 10 hetes terhes vagyok nagyjából 2napja gyengébbek a rosszul létek baj lenne a magzattal ?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.22. 10:10:02
  Jó napot kívánok! Egy kényes dologról szeretném kérdezni a doktorúrat. Az intim területet leborotváltam és most körben a belső résznél piros pöttyös, fáj.Biztos vagyok benne, hogy nem jól borotváltam. Nagyon szégyenlem magam. Úgy látom, hogy begyulladhattak a szőrtüszök. Kamilla teával mosom és bepanten plus kenőccsel kenem.Azt szeretném kérdezni, hogy jól csinálom vagy más módszert tudna ajánlani? Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, nincs más teendő.
Szép napot
2024.01.22. 10:09:23
  Szép napot 3 hetes kismama vagyok es semmi folyásom nincs a legutobbi vizsgalat utan a doktrom gynoflort moditt hogy azt hasznaljam ma lessza3.nap hogy hasznalom de még mindig semmo valtozást nem tapasztalok
Most eggy nagyon pici égő ezést erzek
Felek nehogy baktériumlegyen vavy valami es artson a babának
Van okom aggodni ?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.22. 09:12:12
  Jó napot! Január 4-én volt loop conisatiom, méhszáj polyp eltávolítás és méhküret egyben. Utolsó menstruàcióm dec 28án kezdődött. Átlag 21-25 naposak a ciklusaim, 4napja esedékes a következő, illetve mára már biztosan meg kellett volna jöjjön naptár és az eddigi tapasztalataim szerint. Vérzésem nincs nem is volt a műtét utàn, viszont mensi előtt 2-3nappal szokott egy kis barnázás lenni ami jelzi h jönni fog. És megis jön 2-3 nap múlva. Ez most is így volt, fájt a hasam is ahogy szokott, a mellem és fejem is meg szédültem is ahogy máskor is de nem jött meg. Még eredményre várok, akkor tudok visszamenni az orvoshoz addig viszont szeretném megkérdezni h normális az h késik? Sosem szokott előtte, bár rövid de rendszeresek a ciklusaim. Ovuláció a műtét után határozottan megvolt akkor amikor szokott lenni máskor is. Köszönöm a válaszàt előre is  
Műtét utáni 1-2 ciklus általában eltérhet az addig megszokottól, nincs ok aggodalomra.
Idővel rendeződni fog.
Szép napot
2024.01.22. 08:55:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Szülés utáni 6 hetes kontroll vizsgálaton azt mondták, jelenleg nincs élő petesejtem. Férjemmel azóta többször is együtt voltunk védekezés nélkül. Van esély a teherbeesésre?
Köszönöm a válaszát!  
Ultrahang vizsgálattal erről nem lehet nyilatkozni.
Maximum a tüszőérésről.
Petesejtek állapotát kizárólag mikroszkóp alatt lehet megvizsgálni.
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a spontán terhesség lehetőségét.
Szép napot
2024.01.22. 08:51:04
  Jó napot Doktor úr!
Németországban élek már 10 éve. A nőgyógyászom Clostylbegyt-hez hasonló tablettát írt fel nekem, ami egy ovulációt kiváltó készítmény. A neve, Clomifen-ratiopharm 50 mg-os tabletta. A nőgyógyászom azt mondta, hogy a gyógyszer papírján minden információt megtalálok, hogy hogyan kell szedbem. Azt viszont elfelejtettem neki mondani, hogy a ciklusaim nem 28, hanem csak 26 naposak. A kérdésem az lenne, hogy ez számít -e valamit a tabletta időpontjának bevételénél. Ezt a Clomifen tablettát a mestruáció 5.napjától kell szedni... Szóval akkor is, ha csak 26 napos a ciklusom?
Válaszát előre is köszönöm!  
Szedheti már a ciklus 3. napjától is akár.
Szép napot
2024.01.22. 07:56:28
  Doktor úr!
35 naposak a ciklusaim altalaban! Ma vagyok a ciklusom 12.napjan, a menstruacios naptar csak 1.jére jelzi az ovulációt. Ma reggel enyhe folyásban(nyalkasabb) enyhe vercsikokat véltem felfedezni. Picit elvolt szineződve ez a folyas, mitol lehet ez? Rakszurom volt 3 hete eredmeny negativ. Volt huvelyi UH, allitolag a petefeszkek is normal meretu, nem latni cisztat, polipokat sem. Szedek endokrinologus altal kiirt orvossagot 125erossegut, most kezdem elhagyni a szoptatast, mar kevesebbet szopizik 2,5eves a fiam. Terhessegek elott nem volt szuksegem orvossagra,doktor ur szoptatas alatt jobbnak latta a szedeset. Lehetseges hogy mar kevesebbet szopizik es a hormonok jatszanak es mar nem volna ra szukseg? Alhasamnal, derekamnal is kenyelmetlen erzesem van Koszonom  
Nincs ok aggodalomra, szoptatási időszakban rendszertelen menzesz nem számít kórosnak.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Szép napot
2024.01.22. 07:50:41
  Tisztelt Doktorúr! 30 èves vagyok 10 napja kèsik a menszeszem!Minden egyes nap reggelente hasi fàjdalmaim vanak. 6 ève probàlkozunk pàromal esetleg lehet baba ?  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.01.22. 05:19:10
  Jó napot! Sclerosis multiplex beteg vagyok , Tysabri kezelést kapok ami alatt teherbe eshetek szakorvos beleegyezésével . Fogamzàsgàtlót utoljàra szedtem 3 hónapja. Egy hete volt olyan tünetem hogy a mellem feszült, szédülögtem fàjt egy picit a hasam , gondoltam teherbe estem és vàrtam.Jövő héten kellene megjönnie a mensesemnek àm egy héttel előbb jött csüt. A pecsételő vérzés tegnaptól jobban vérzek. Időpontot egy hét múlvàra kaptam. Mi lehet ez ? Nem kell megijedtem Maga szerint??  
Nincs ok aggodalomra, nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2024.01.22. 05:01:01
  Kedves Doktor úr . Évek óta van egy cystám ezt írta a doktor a papirra. A bal ovariumban 55x43 mm-es nagyobb részt
inhomogénen echodús kisebb hányadban
De utána fél évvel 39x45mm . CA125 vérvétel volt ami 3.0 lett negatív.. baj történik ha nem műtéttem magam meg?  
Nem igényel műtéti beavatkozást, különösen ha panaszmentes.
Cickafark és diófalevél tea segíthet a spontán felszívódásban.
Szép napot
2024.01.22. 00:54:40
  Kedves Doktor Úr!
Bakteriális fertőzésre mi lehet a megoldás, ha két antibiotikumos kúrán is túl vagyok , mely mellett gynoflort/gynophillust is hasznaltam.
Nem szeretnék újra 30ezrekért orvoshoz menni. Írassak fel egy újabb adag antibiotikumot és mellette h.kapszula?
Vagy csak vegyek hüvelykapszulát?
Antibiotikum szedes kozben nem volt tunet, de utana egybol igen amint abbahagytam:(  
Elegendő a hüvelyi probiotikum.
Gynophilus jó választás lehet.
Intim mosakodókat kerülje.
Panaszmentességig együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.01.21. 22:50:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Pajzsmirigy túlműködésem van, néha meg átesek alulműködésbe.
Doktor Úr szerint ez a betegség nem tud kialakítani miómát vagy endometriózist?  
Nincs szoros kapcsolatban.
Endokrin kontroll javasolt rendszeresen.
Szép napot
2024.01.21. 22:46:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Együttlét után mindig hányingerem van.
Mi okozhatja?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.21. 21:13:45
  Jó napot. Fogamzasgatlot szedek, de hallottam hogy van tapasz is. Lehet erre váltani? Az is ugyanúgy hormonos? És hogy lehet benne fürdeni víz álló? Vagy nem jön le?biztonsagos? Jobban tetszene az alternatíva hogy csak felragasztom, és nem kell mindennap a tablettára figyelni  
Evra tapasz, alacsony hormontartalmú kombinált fogamzásgátló, megbízható készítmény, nyugodtan próbálja ki.
Csak nagyon ritka esetben válik le nagyobb felületen, ekkor cserélni érdemes mihamarabb, a kívánt hatás érdekében.
Szép napot
2024.01.21. 20:43:07
  Tisztelt Doktor Úr!

Voltam hasi ultrahangon, ahol többek között a petefészkeket is megnézték.
Ott a szonográfus annyit mondott, hogy van egy cisztám, amit már korábban az évek alatt több nőgyógyász is megemlített, bár sosem mondták, hogy kezdeni kéne vele valamit. Elvileg PCO jellegű petefészkem is volt 2 éve, mint diagnózis.
Elmegyek nőgyógyászhoz ezzel a friss lelettel, amint túl leszek a menszeszen.
Addig is segítene értelmezni ezt a pár mondatot?

"Az ovarium vetületében, jobb oldalon egy 42x22x28 mm nagyságú, sűrűbb bennékű, vékony septumokat is tartalmazó, cystosus elváltozás figyelhető meg. Szabad hasi folyadék nem látható."

A sűrűségre utalás és a vékony septumok nem jelentenek jót, ugye?

Köszönöm  
Nem egy egyszerű, folyadéktartalmú cisztát írtak le.
Emiatt a spontán felszívódás esélye kedvezőtlenebb.
Méretét tekintve nem tekinthető nagynak.
Panaszok tekintetében érdemes szorosabb kontrollokban, vagy műtéti megoldásban gondolkodni.
Ebben segíthet a Ca-125 levétele is.
Szép napot
2024.01.21. 20:26:21
  Üdvözlöm!
Hüvelygyűrű mellett lehet cikatridina krémet használni?
Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Lehet.
Szép napot
2024.01.21. 20:07:18
  Joestet kivanok a huvelyembe a fal mert kezdett el hamlani? Bordarabkak jonnek ki a huvelyembol…  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.21. 17:57:23
  Udvozlom mitol lehet hogy mielot megjon 4 -5napal elege faj a hasam elvileg minden rendbe van akkor miert fáj  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.21. 17:31:51
  Jó napot Andrea vagyok 50eves vagyok és babát szeretnék, 40evesen műtötték meg a petefeszkemet, mert nem volt menszeszem, és le égették az érett tuszoket, és. Műtét után rendszeresen menstualok azóta is mindig időben van és elég sok vérzésem van és darabos is nem szültem meg de szeretnék van esejem teherbe esnem így 50 elmtam  
Spontán minimális az esélye a teherbeesésnek.
Meddőségi centrum felkeresése javasolt konzultáció céljából.
Szép napot
2024.01.21. 15:51:09
  Kedves Dr őr a lányom 14 éves és menstruáció előtt fehér folyás jelentkezik mit ajánl néki köszönöm szépen a választ.  
Nincs ok aggodalomra, nem igényel feltétlenül kezelést.
Gyermek nőgyógyászati vizsgálat megfontolandó.
Szép napot
2024.01.21. 15:06:43
  Üdvözlöm, pcos vagyok,nyár ota tudom. A kivizsgálások még folyamatban vannak február 7.-en megyek MR r, a prolaktinom elszállt egyébként 1961,51… még semmilyen gyogyszer nem szedek, de nagyon félek hogy elhízom… nem etkezem egezsegesen be kell hogy valljam… de probalkozok de megcsak 18eves vagyok es fiatal mindent ennék mindennel… hiztam de nem sokat 171cm es 72kg vagyok….mennyi az eselye hogy elhizom a gyogyszertol? Es ezzel nem vagyok tisztaban hogy a pcos-tol tudok elhizni vagy a gyogyszertol amit kapok? Iletve ennek mennyi az eselye?  
Érdemes kezelni, gyógyszer nem hízlal, PCOS járhat együtt viszont centrális hízással.
Hüvelyi ultrahang is javasolt.
Szép napot
2024.01.21. 14:11:56
  Tisztelt doktor Úr!
A párommal együtt voltunk egy nappal ez előtt délután, az aktus közben fájdalmat éreztem és vérzést tapasztaltam. Tudni kell hogy mikor elvesztettem a szüzességem egy pár hónapja akkor nem véreztem egyáltalán. Most más nap reggel már semmi sem volt viszont így délutánra egy kis fizikai munka után megint, a menstruációmnak egy héten belül kellene megjönnie amit érzek is hogy várhatóan hamarosan megjön. Lehet valami probléma? Vagy csak most szakadt át a szűzhártyám? Vagy esetleg hüvely szárazság okozta az incidenst? A választ előre is köszönöm!  
Aktus, ami közeli a menzeszhez, gyakran együtt járhat enyhe vérzéssel, különösen az első alkalmak idején.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.21. 13:28:59
  Tisztelt Doktor Úr! 52 éves vagyok most már belépek a klímaxba és azt vettem észre már rég óta hogy mindkét mell bimbot megnyomom zöldes vmi jön egy két csepp.Ez rák jele vagy összefüggésbe van a klímaxal. Csomót nem érzek sehol . Köszönettel: Óváriné  
Emlő Uh és mammográfia javasolt.
Szép napot
2024.01.21. 13:00:13
  Tisztelt Dr úr
43 éves vagyok 13 napja késik a mensim fáj a fejem fázok émelygek és szédülök néha de nemérzem terhes lennék mert annak semmi tünete nincs tesztet csináltam az negatív lett!!!  
Perimenopuza jele is lehet.
Nincs ok aggodalomra.
Remifemin plusz és premens vagy velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.21. 12:51:12
  Jó napot kívánok dr úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy regenerálódik e a nemi szervem magától, miután dúrvára sikerült az önkielégítés ezt úgy értem hogy elöl hátul piszkáltam az újjaimmal nagyon félek hogy valami kárt okoztam magamban előre is köszönöm válaszát  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.21. 12:27:01
  Üdvözlöm doktor úr! A derékfájás besorolható a terhesség első jelei közé?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.21. 11:30:34
  Tisztelt Doktor úr!

10 hetes várandós vagyok. Korábbi felfázásos tüneteim miatt magánrendelésen kértem kenet vizsgálat elvégzését. Visszajelzést kaptam, hogy a mintában magas a fehérvérsejtszám, ezért kérdőjellel lett feltűntetve a méhnyakgyulladás gyanúja. Azonban a vizsgálatból nem derült ki milyen baktérium okozhatja ezt, mert csak a fehérjeszámot mutatja. Ennek ellenére a nőgyógyászom további vizsgálat nélkül felírt 1000 mg azotrimicin antibiotikumot, és a kezelést követenően STD vizsgálatot. Tavaly márciusban volt STD vizsgálatom, ami negatív lett. Szeretném kérni véleményét, hogy mivel első trimeszterben vagyok, kockázatos e szedni ezt a típusú gyógyszert, meddig érvényes monogám kapcsolatban az STD vizsgálat, és mi a véleménye arról, hogy további tenyésztés előtt lett részemre felírva ez a gyógyszer. Válaszát előre is köszönöm!  
Nem igényel antibiotikum kezelést.
Gynophilus restore segíthet.
STD sem szükséges feltétlenül.
Szép napot
2024.01.21. 09:14:43
  Jo Napot kivanok Doktor Úr! Egy el nem mulo problemaval fordulnek Onhoz! Huvelyi folyas.. nem buzos, nem viszket, nem csip, ez sajnos evek ota tart. Voltam mult honapban ujra vizsgalaton, kenet mintat vettek minden negativ viszont doxycyclint szedek en is es a parom is ureaplazma fertozes miatt. Probaltam rengeteg huvelykupot, kremet a folyasra de sajnos sikertelek. Tudna esetleg ajanlani valamit huvelyfolyasra? Koszonom  
Gynophilus segíthet.
intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.21. 09:11:42
  Tisztelt Dr úr!!
38 éves vagyok,és olyan problémával küzdök hónapot óta,hogy minden hónapban úgy érzem magam mint akinek terhes tünetei vannak,de minden hónapban meg jön a menzeszem,és ezek a tünetek nem múlnak el,menzesz után,úgyan úgy hànyingerem van,fájnak a melleim,ingerült vagyok,streszes,nem tudom mi okbólvan ez.Kérdésem az lenne maga mit javasolna?  
Premens segíthet, 1x1 legalább 3 hónapig javasolt.
Szép napot
2024.01.21. 08:26:50
  Szép napod doktor úr!
Azt szeretném kérdezni hogy az baj e illetve normális hogy nincs semmi folyásom 3-4 hetes terhesen
Kaptam gynofort amit használok de még eggyenlőre most sincs kezdek viszketni is van okom az aggodalomra?köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.21. 05:59:04
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves vagyok! 2024.01.12-én megjött a menstruációm és kb.szerdáig tartott! Autoimmun pajzsmirigy beteg vagyok,magas vernyomással,ezekre szedek gyógyszert évek óta! Elkezdtem hízni,így méregtelenítő teát iszok.
A problémám,hogy a menstruáció végével sem szünt meg a mellfájdalom,még inkább erősödött! Mindkét mell! Mi lehet? Még nem volt ilyenem,a menzesz végével az is megszokott szűnni. Válaszát,előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens és remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.01.21. 00:40:39
  Jó napot! Nem rendszeres a menstruációm most 1 hónapot késett de régebben mikor 15 éves voltam (nem voltam fiúval) 5 hónapot késett voltam orvosnál minden kivizsgáláson azt mondták hogy a stressz miatt. Most meg ismerkedtem a párommal szeretnénk babát de nem jött még össze lehet hogy a rendszertelen menstruáció miatt? Most mivel 1 hónapot késett fura is volt a mestruációm mert egy kis pecsételés volt 1 napig utána meg 2 napig meg volt de nem mondanám hogy rendesen most el múlt de szeretkeztem a párommal és volt egy kis pecsételés vérzésem. Még mikor késett akkor csináltam egy tesztet de negatív lett azóta nem csináltam  
Nőgyógyszati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.21. 00:21:06
  Jó napot az lenne a kérdésem hogy nem règ derült ki a terhessègem jelenleg 5 hetes terhes vagyok de mèg orvosnál nem voltam, lehet bármi baj ha 5 hetes terhesen szexelnènk a párommal?  
Nincs ok aggodalomra amennyiben panaszmentes.
Szép napot
2024.01.20. 22:12:29
  Tisztelt dr.Úr!Rendszerint megjött mindig a menstruációm,és időben el is múlt.viszont történt egy haláleset a családban lelkileg eléggé kimerültem.Fogamzásgátlót szedek (Lindynette),most vettem be a 4.szemet belőle ,és most este elkezdtem megint vérezni.Mit csináljak?szedjem tovább ?valami probléma lehet?sosem történt ilyen velem …válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.01.20. 22:09:24
  Üdv!Az lenne a kérdésem hogy lett egy pozitív teszten de kicsivel halvanyab a csík de utána lett menstruáció mit jelent babát varoktvagy mégse?  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.01.20. 21:56:10
  Tisztelt Doktor Úr! 46 éves vagyok, a menstruációm megváltozott. Van úgy, hogy egy hétig csak minimális vérzésem van, majd 1 napig szinte ömlik belőlem a vér és nagy méretű vér darabok jönnek ki belőlem néhány órán keresztül. Aztán eláll a vérzés. Majd 4 hét múlva megismétlődik. Ez így normális folyamat? A klimax kezdete? És összefüggésben lehet a változó korral az, hogy gyakran fordul elő gombás fertőzésem? Azt olvastam, hogy a hormon szint változása miatt ez lehetséges. Mit javasol? Hogyan előzzem meg a hüvelyfertőzéseket ebben az időszakban? Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens és velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.20. 21:01:46
  Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja kezdődött,hogy a hosszú távon való ülés fájdalmas. Tükörben végeztem önvizsgálatot és találtam a csiklóm belső részén egy borsónyi/kicsit nagyobb véres, és gennyes duzzanatot. Borzasztóan fáj, mostmár folyamatosan a nap minden percében, nem csak akkor ha valami hozzáér. Mi lehet ez? Illetve mit kellene vele kezdeni?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.20. 19:11:57
  Tisztelt dokto úr 45 éves vagyok több éve változo kori tünetekkel. Most viszont már lassan három hete menstruálok és nem ugy néz ki mint ami el akarna mulni. ez mitöl lehet  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.20. 17:30:51
  Jó napot !

Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy miért van enyhe alhasi szúró fájdalmam, valamint mell érzékenységem ? Annyi, hogy 3.hónapja használok fogamzásgátló tablettát és "félidő" táján mindig ez történik. kb 11. és a 12.tablettánál van. (Olvastam a betegtájékoztatóban a mellékhatásokat, de ennyi ideig tart?)  
Az első 3 hónapban nem számít kórosnak.
Ez a hozzászokási időszak.
Szép napot
2024.01.20. 17:27:32
  Jó napot az lenne a kérdésem hogy kB egy éve volt egy vetetésem azóta amikor meg jön illetve pete érésem van be lázasodóm ez miért lehet illetve azóta nem jön össze a baba szültem már van két lányom  
2x1 velfem és 2x1 inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2024.01.20. 15:45:15
  Tisztelt Doktor Úr!
Szexualis egyuttlet soran egy ponton eles, hirtelen fajdalmat ereztem. Reggeli ebredest kovetoen elkezdtem verezni, szakaszosan, nem allando jelleggel, kisebb mennyisegeket. Ez mar 1 hete igy megy, amihez jelenleg alhasi- es derektaji fajdalmak tarsulnak (menstruacios jellegu). Kiderult, hogy a mehszajam megrepedt (kb. 0,5 cm hosszan), a verzes onnan ered. Kerdesem az volna, hogy az On megitelese szerint mennyi esely van arra, hogy ez a serules osszevarras nelkul, kello pihenessel magatol gyogyulni tud? Es meddig erdemes varni, hogy elmulik-e a verzes? A verzes nem nagy mennyisegu, de zavaro.
Valaszat elore is koszonom!  
Colpofix segíthet.
Szép napot
2024.01.20. 14:47:21
  Üdvözlöm. 59. éves vagyok, az lenne a kérdésem, hogy alhasi fájdalom,hideg rázás főleg deréktól lefelé, lehet hüvely flóra felborulástól ? Ovestint szoktam heti 1x 1/2 aplikátorral,és vagizán krémet .most meg fázásra kezdtem szedni Ciflokszin 500 mg tablettát. A betegtájékoztatóban benne van hogy 10ből
1 embernek hüvely gyulladást okoz.Fáj a hasam alja és hidegrázás szerü érzésem van.normaflort iszok, és kezdjem el a gynophilus resztorét ? És meddig lehet ezt alkalmazni.köszönöm szépen a válaszát.  
Lehetséges. Nyugodtan használhatja.
Akár hosszútávon is.
Szép napot
2024.01.20. 12:36:41
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy a maca gyökér kapszulát lehet-e szedni fogamzásgátló tabletta mellet? (symycia)
Köszönöm!  
Lehet.
Szép napot
2024.01.20. 10:15:52
  Üdvözlöm! Rézgyöngyöt helyeztek fel nekem. Az normális ha a napokban enyhe vérzésem, barnázásom van? Hasam csak a felhelyezést követő másnap fájt azóta elmúlt. Tampont lehet használni?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.01.20. 10:12:50
  Jó napot,
olyan kérdésem lenne hogy a tesztem pozitív lett (4pozitív teszt, ebböl 1 digitális) s elmentem orvoshoz azzal hogy terhes vagyok az orvos pedig azt mondta hogy ez ciszta, nem terhesség. Inekciót kaptam hogy megjöjjön, viszont produkáltam pár terhességi tünetet, fáradékonyság, mell feszülés, 3-4 napja kezdödött a rosszul lét is. Ahogy megkaptam az inelciót, ma reggelre a mellfeszülés fájdalom már nem annyira érzékelhetö+ pici émelygés. Az inekcióra pedig az volt mondva vagy meghozza vagy megerösiti hogy terhes vagyok. A terhességi tesztjeim fokozatosan erösebbek lettek. Dec.11 volt az utolsó menstruációm. A digitális teszt pedig pozitív 2+3 at mutatott. Lehetséges az hogy ezt mind egy ciszta okozza? Vagy van rá esély hogy terhes vagyok? Válaszát köszönöm.  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.01.20. 07:29:38
  Üdvözlöm doktor Úr!
Tubanist szedek kb. 5 éve. Egy hete kocsonyás,véres folyásom van (sötét barna színű)
Válaszát nagyon szépen köszönöm.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.20. 04:23:19
  Jonapot terhes vagyok ma utolsò honapokba vagyok es visszkedek oda lent de nem tudom hogy mi leheg ez minek a jele tudna nekem vàlaszolni :)  
Canesten és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.20. 01:16:10
  Üdvözletem! 7 évig szedtem fogamzásgátlót 6 hónapja tettem le. 5 hónapig rendesen meg is jött viszont most késik egy hete. 2 hónapja volt védekezéssel kisebb szexuális kontaktom de azóta meg volt a vérzésem. A ki írt második menzesz nélküli napon csináltam Gabriella tesztet reggel ami negatív. Lehet hogy 5 hónap után lesz rendszertelen a gyógyszer miatt a vérzés? Vagy csak késik egy hete ez normális? Most kicsit duzzadt a mellem de semmi más a hüvelyem is nedves . Elnézést ha butasagot kérdezek kicsit aggódom . Intim kehelyt használtam a napokban abban bízva megjön de minden ellenőrzéssel csak sárgás barna váladékot találtam.  
Nincs ok aggodalomra, legyen t, a menzesz idővel érkezni fog magától.
Szép napot
2024.01.19. 23:20:04
  Tisztelt doktor úr!
Mit gondol az e.facalias nevű bacira feltétlenül szükséges antibiotikum, nem elég kizárólag a hüvelyflóra helyreállítása?
Ha elég akkor milyen készítményt javasol?Nem írt fel az orvos semmit rá, de bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban.
Köszönöm a választ!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.19. 22:24:03
  Tisztelt Doktor úr!
Rákszűrés eredményem a következő:
Benignus sejtelváltozások
Kóros flóra
1-1 sejtben HPV inf. gy.
Reaktív és reparaktív jelek:
gyulladás, reaktív hámelváltozással
metaplasia
Az orvosomat nem tudtam még elérni,érdemes HPV tesztet csináltatnom,gyulladásra mit javasol?
Köszönöm a válaszát!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.01.19. 18:05:37
  Tisztelt Doktor Úr!
Van egy olyan panaszom hogy kilóg a hüvelyemből egy húsdarab nem szép látvány és viszket meg elég kellemetlen érzés. Vajon mi lehet az?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.19. 17:28:20
  Tisztelt doktor úr,
Lányom nevében (38 éves) kérdeznék. Mollio kapszulát írtak fel neki, de hiánycikk, nem kapható. Tudna ajánlani hozzá hasonló készítményt akár kapszula akár (gondolom én) kúp formájában-akár vény nélkül is.
Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.19. 17:27:52
  Jó napot!
Ladeering mellett használható-e macskagyökér és citromfű tabletta biztonságosan, anélkül, hogy a fogamzásgátló hatását csökkentené? Alvási problémákra.
Köszönöm szépen válaszát!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.01.19. 17:20:02
  Jo napot kivanok!

40 eves no vagyok. 2 kerdesem lenne , igy 40 evesen hasznalhatok e fogamzasgatlo tablettat vagy nem ajanlatos? Es igaz e ha volt korabban HPV virusom de mara mar negativ az eredmenyem, hogy a fogamzasgatlo tabletta esetleg ujra felerositi HPV vel valo ujra fertozodest?
Koszonom valaszat  
Slinda jó választás lehet.
Nem igaz
Szép napot
2024.01.19. 14:52:56
  Jò napot Dr Úr! 28 éves nő vagyok azért fordulok önhöz hogy a segìtsegét kérjem.Symicia nevü fogamzásgátlot szedem már jo pár éve egyszer egy honapban kimaradt a menstruáciom elmentem orvoshoz nem találtak semmit. Tovább szedtem de a legutobbi megjött január 7 dikén 3 nap kimaradás után elkelett volna kezdnem szedni de elfelejtettem viszont azòta éltünk a férjemmel nemi életet. Most a napokban fáj az alhasam furcsán érzem magam hányinger átlátszò folyásom van nem e ajánlott vennem terhességi gyorstesztet ön szerint ? A gyogyszert 2 napja elkezdtem szedni ! Megijedtem ! Köszönöm válaszàt  
Amennyiben legalább egy hetet késne a menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.01.19. 13:18:06
  Tisztelt Doktorúr!

34 éves vagyok, 8 hetes terhes. A TSH-m 4.589 lett, amelyre felírt az endokrinológus vizsgálat nélkül egy gyógyszert, melyet nem szeretnék beszedni, nem bízom az olyan diagnózisban, ahol még csak meg sem vizsgáltak. Elmegyek természetesen máshova, azonban addig Ön valamilyen természetes dolgot, vitamint nem tudna ajánlani rá? Szedek Femibiont (első trimeszterre valót), Magne b6-ot és D3 vitamint (Jutavit). Kérem addig is segítsen. Rettegek a hormongyógyszerektől, annyi problémám volt annak idején a fogamzásgátlókkal is. Köszönöm segítségét!  
Endokrinológiai tanácsadás javasolt ebben az esetben.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.01.19. 12:57:08
  Kedves Doktor úr!
Progesteron exaltist szedek valtozokori panaszokra,mint hangulat ingadozás, puffadás
hasi hízás.Menstrualok minden hónapban, igazából rendszeresen max egyszer kétszer fordult elő hogy késett.
Hormonpanel készült, alacsony a progeszteron ami persze nem meglepő 49 éves vagyok.
Segíthet a panaszaimon,vagy értelmetlen szedni?
Válaszát köszönöm!  
Nincs rá szükség.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.01.19. 10:41:16
  Kedves Doktor úr! Mit jelenthet az, ha a petefészkek nem ábrázolódnak?
73 éves vagyok. Üdv.: GyE  
Általában a belek miatt nem lehet minden esetben látni.
Nincs ok aggodalomra.
Nem utal kóros állapotra.
Szép napot
2024.01.19. 10:22:17
  Tisztelt Doktor Úr!
Visszatérő hüvelyi fertőzésem van, a tünet nem igazán szűnik meg csak enyhül. Klion hüvelytablettát már használtam, valamint különféle probiotikumos kúpok széles választékát is. A párommal ezálltal, már csak néha néha tudunk együtt lenni. Ahhoz, hogy teljes mértekben megszűnjön a panaszom, mit lenne a következő lépes? Meddig érdemes ebben az esetben együttléttől tartózkodni? Mit ajánlana Doktor úr? Ebben kérném a segítségét.  
Intim mosakodókat kerülje. Gynophilus segíthet a megelőzésben. Panaszok idején együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.01.19. 07:44:08
  Üdvözlet doktorúr!
18 éves lány vagyok, nemi életem egyelőre nincs. 11 éves korom óta van menzeszem. Minden egyes alkalommal az első 3 nap szörnyű (általában 7 napig van meg).
Hányinger/hányás, fejfájás, és akár láz is társul hozzá. Az ágyból nem bírok felkelni, ha felkelek rögtön görcsölök, megmozdulni nem bírok. Kb. fél éve voltam nőgyógyásznál, de mindent rendben talált. Fájdalomcsillapító, no-spa már nem segít, melegítőpárna szintén nem enyhít.
Esetleg tudna valamit tanácsolni, mit szedhetnék, vagy mit kéne tegyek?  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.19. 01:35:11
  Üdvözlöm!
Nemrég megjött egy mikrobiológiai leletem amelyben a következők álltak:
Normál flóra tenyészett ki
Gomba nem tenyészett ki
Sok fehérvérsejt
Laphámsejtek
Lactoflóra

Ha jól emlékszem kenetvételnél az orvos azt mondta 4,2 a ph-m
A sok fehérvérsejt miatt aggódom főként!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.19. 01:28:26
  Üdvözletem egy kérdésem lenne ..Az előző hónapban az az decemberben 20 ika környékén volt még a vérzésem s tartott 4 napig de most ebbe a hónapban késik ..Védekezni nem védekeztem ..Nekem már van egy lányom viszont ..nem tudom hova tegyem a jeleket ...néha van hogy úgy érzem hagynom kell de mégsem a mellem is fáj főleg oldalt .s ami nagyon furcsa hogy rengeteg eszek pedig ez nem vall rám s sűrűn is járok mosdóba...csinálják egy tesztet vagy nem szükséges?  
Amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.01.18. 23:05:43
  Jó napot kívánok. Évek óta gombás fertőzésre utaló panaszokkal küzdök, több orvosnál voltam már. Rengeteg gyógyszert, krémet használtam de nem múlik el. Szinte havonta előjön viszkető érzés, darabos folyás, sokszor fájdalmas együttlét a párommal. A jelenlegi orvosom is mondta, hogy gombás fertőzés, de rengeteg más szexuális úton terjedő vizsgálaton is voltam már, minden negatív. Az utóbbin ureaplasma vizsgálat pozitív lett, az orvosom nem ajánlott kezelést, azt mondta nagyon enyhe, viszont miután kértem mégis kaptam antibiotikumot. Ez után újabb vizsgálatot csinált (2 hónap elteltével), az eredmény enyhén csökkent de még mindig jelen van, azt mondta nem igényel kezelést. Ön szerint ez így rendben van? A gombás fertőzéssel kapcsolatban tanácstalan vagyok, már mindent kipróbáltam és nem akar múlni, Ön mit tanácsol?  
Intim mosakodókat Gynophilus restore segíthet.
Egy pár hétig együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.01.18. 22:22:43
  Tisztelt Doktor Úr!
Éves Nőgyógyászati vizsgálaton voltam, plusz panaszom egy dudor volt a hüvelyben, amit nemrég vettem észre. A vizsgálat során kiderült, hogy polypom van és az endometrium 7 mm vastag. 54 éves vagyok, 1 éve nincs menzeszem. Az orvos a 7 mm endometriumot vastagnak találta, polyp levétel mellett küretet is javasolt.Kérdésem, hogy Ön szerint is vastag ez a 7 mm endometrium és mindenképpen szükséges a küret, vagy nem ? Úgy tudom, hogy ez határ eset és még nem kóros, ezért nem szeretném megcsináltatni, csak a polypot szeretném levetetni. Önnek mi a véleménye? Ön szerint a polyp befolyásolhatja a citologia eredményét? (Kb két hét múlva kapok eredményt,kicsit izgulok miatta. ) Másik kérdésem, hogy ez a polyp nyomhatja a húgyhólyagot és a végbelet? Sokszor érzek Székelesi ingert. Okozhat ilyet ez a polyp? Sajnos Ezt elfelejtettem kérdezni az orvostól.
Válaszát előre is köszönöm!  
Egyetértek kezelőorvosával, érdemes vállalni a műtétet.
Cytológia eredményt nem befolyásolja.
Panaszokat viszont okozhat.
Szép napot
2024.01.18. 21:21:52
  Kedves Doktor Úr!

Pisilést követően nagyobb mennyiségű folyásra lettem figyelmes, a wc papíron egy 1 cm-es kis burok volt tele folyadékkal ami nyomásra ki fakadt. Soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Esetleg kellene aggódnom, tudja hogy mi lehet ez?
Tegnap friss teljes laborom készült mert egy foltban ki hullott a hajam, minden értékem jó, minimálisan vérszegény vagyok és egy kicsi gyulladás van a szervezetemben, bőrgyógyász a jövő hét pénteken tud fogadni, lehet buta kérdés, de lehet bármilyen össze függés en a kettő? Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.18. 20:29:45
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne önhöz hogy normális e,hogy az első menstruaciom óta nagyon kevés szinte semmi a vérzésem.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.18. 20:21:43
  Tisztelt Doktor Úr! Normális lehet-e hogy a fogamzásgátló tabletta szedését abba hagytam szeptember 7.-én és 15.-én meg is jött azóta semmi. Párommal együttlét alatt védekeztünk.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.18. 20:14:34
  Tisztelt Dr Úr! Nőgyógyászati vizsgálaton hólyagsérvet állapítottak meg. Az orvos szerint még kicsi, nem kell hozzá nyúlni. Van esetleg valami megoldás, hogy ne kerüljön sor műtétre? 58 éves vagyok már nem menstruálok. Köszönöm szépen válaszát!  
Nincs rá szükség feltétlenül.
Hüvelygyűrű vagy intim torna is segíthet.
Szép napot
2024.01.18. 20:00:48
  Szép estet nevem Karolina érdeklődni szeretnek 2sima szülések volt és 1csaszar kismama vagyok 4edikel mi varhato  
Mindkét eset lehetséges.
Szép napot
2024.01.18. 19:50:53
  Tisztelt Doktor úr !
Decemberben voltam túl egy méhszájseb műtéten mert a citologiám p3 volt 2szer egymás után után jött egy közepesen rossz eredmény az orvosom szerint ez után voltam a 6 hetes kontrollon ahol levették egy újabb mintát annak az eredménye most jött meg HPV 16 DNS pozitív a többire negatív , de gyerek koromban már be lettem oltva a 16-18 ellen ! Akkor ez hogy lehetséges? februárban megyek egy újabb citologiára! Most mennyire kell aggódni ez miatt a dokim telefonon nem mond semmit , de már az egész család ki van lassan egy év alatt nem tudunk még mindig semmit ! Üdvözlettel Kiara!  
Cytológia mintavétel is javasolt a hpv mellett.
Döntés eredmény függvényében.
Szép napot
2024.01.18. 19:44:05
  Szép napot! A kérdésem az lenne, hogy a rézgyöngy spirál mellett lehet használni tampont?  
Lehet.
Szép napot
2024.01.18. 19:20:53
  Üdvözlöm,
P3-as lett a citológia eredményem (ASC-US, kóros v. neuroplasticus elváltozás, laphámmetaplasia, gyulladás-reparatio). Erre a nőgyógyászom antibiotikumos (metronidazolos) hüvelykúpot írt fel, azt mondta lehet, hogy valamilyen kórokozó miatt lett ilyen az eredmény. De a leleten nem mutattak ki kórokozót, ezért ezt nem értem. Ez a gyakorlat ilyenkor, a hüvelykúpos kezelés?
Azt mondta a kúpok felhasználása után várni kell 1 hónapot és utána megismétli a mintavételt. Ez így szokott lenni? A lelet szerint HPV tipizálást javasoltak még és szoros, 3 havonta történő kontrollt.
Kérdésem lenne még, hogy Colpofix, Deflagyn és hasonló készítmények ajánlottak ilyen esetben, javítanak az állapoton, ill. a későbbi eredményen?
Köszönöm!  
3 hónapig Deflagyn javasolt, 6 hónap múlva hpv és cytológia kontroll.
Szép napot
2024.01.18. 19:19:04
  Jó napot kívánok! 18 éves lány vagyok, a menstruációm viszonylag pontosan meg szokott jönni, nyáron késett, miután felfáztam. Azóta egyszer megint felfáztám, utána rendesen megjött, majd ebben a hónapban szintén megjött a várt időben, de csak barna, enyhe folyásként. Rá egy hétre megjött. Görcsölök néha és enyhe lüktetést érzek az alhasam bal oldalán. Csináltam terhességi tesztet, negatív lett. Mitől lehet?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.18. 19:12:21
  Jó napot 22 éves vagyok és erős alhasi fájdalmaim vannak a nőgyógyász polipot észlelt a húgyhójagomon és urológiára küldött, de csak jövő hétre kaptam időpontot. Nagyon aggódom, hogy rosszindulatú lehet e? Van okom az aggodalomra ? ????  
Nincs ok aggodalomra.
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Szép napot
2024.01.18. 18:13:11
  Tisztelt Doktor Úr!
12 éves lányom hüvelyéből egy hónapja ömlik a vér. Mi lehet a baj?
Köszönöm mielőbbi válaszát.

Üdvözlettel:
Szilvia  
Gyermek nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.18. 17:22:30
  Kedves doktor úr. Kb Öt hetes terhes vagyok, tegnap voltam nőgyógyásznál, aki csinált nekem citológiát is. mindenem egészséges, csak az zavar, hogy ettől már lassan 24 órája, mintha hámszövet darabok távoznának belőlem, keveredve a hüvelyváladékkal, amitől olyan mintha barnázásom lenne, de csak törlésnél látom. Nyilván az előbbiek miatt zavar igazán. Ezt hány napig lehet még elnézni? Vagy ez így teljesen rendben van, napok alatt kiürül?
Válaszát előre is köszönöm  
1-2 napig mintavétel után előfordulhat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.18. 14:56:48
  Üdvözlöm kedves Doktor Úr. Most voltam rakszűresen. Az alábbi eredményem. 32 éves hölgy vagyok. 11 hónapos a kisfiam. Megfelelő transzform zóna van. Negatív dysplasiara és malignitasra. P2. A végén. Reaktív sejtelvaltozas. Gyulladás aktív magok. Ismétlés 6 hónap múlva. Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelettel Natasa  
Nincs ok aggodalomra.
Negatív a lelet.
Szép napot
2024.01.18. 14:26:02
  Tisztelt doktor Úr!Drovelis fogamzàsgàtlót szedek de nem vàlt be,szeretnèm Mercilonra cserèlni!!!Hogy tudom àtvàltani hogy ne okozzak hormon problémaàt vele?Köszönettel Melinda  
Közvetlenül a drovelis levél elfogyása után kezdje el az újat.
Szép napot
2024.01.18. 14:24:20
  Jonapot kívánok, azal a kérdésel fordultam őn hőz hogy jőtt egy kis sőttét rózsaszínes folyás utána másnap semi csak barna és fehér? Mitt jelent ?  
Menzeszre utal.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.18. 14:08:53
  Tisztelt Doktor úr!
49 éves idén 50 éves leszek!
Eddig nem szedtem fogamzásgátlót de most lett egy párom hosszú idő után és szeretnék gyógyszert szedni mert az óvszerre allergiás vagyok,a helyi hatású készítményeket sem bírom. Felhelyezendo eszkozoket nem szeretnék!
Talán fontos melegíteni, hogy van méhszájsebem amit időnként kezelnek, vannak petefészek cisztáim, és miómám is! Más betegségem miatt merült és Trabant szedek és biológiai terápiára várok! Vannak vénás problémáim is! A Doktor úr akinél voltam, azt mondta hogy ennyi idősen minek gyógyszer és hogy nyugodtan éljek szexuális életet nem lesz gond! .Menzeszem még van,változó. Hol 15 hol 21 de van hogy rendesen 25-28 napra jön meg,egyszer volt hogy 45 napra jött meg! Önnek mi a véleménye? Tényleg nem kell már védekezni?Én azért ezt nem merem megkockaztatni!! Mit tanácsol? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!  
Egyetértek kezelőorvosával.
Hormonális fogamzásgátlás az Ön esetében kockázatos lenne, tekintettel a betegségekre.
Szép napot
2024.01.18. 13:44:17
  Jó napot kívánok ! Pár napja fura fehér valamik jelentek meg a hüvelyben , viszkető érzést keltenek . Mi lehet ennek az oka , mit tegyek ?  
Gombás fertőzésre utal.
Fluconer, gynoxin külsőleg es Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.18. 13:44:00
  Doktor Úr!
Hasi ultrahangon voltam és az azt mutatták hogy a bal ováriumnak megfelelően folyadékot vékonybélkacs ábrázolódik. A bal petefészek pete vezetéket eltávolitották endrometriozis. Mit jelent az ultrahang?
Válaszát előre is köszönöm.  
Műtét utáni állapotra utal.
Nincs vele akut teendő.
Szép napot
2024.01.18. 12:42:50
  Üdvözlöm Dr.Úr!
Ribizli vagyok ,és szeretném saját megnyugtatás céljából kérdezni Önt.
3 napja rettenetesen fáj a bal mellem . Ez hétfői nap óta .
Előtte pénteken megkaptama a laboreredményt amiben semmi eltérés nem volt.
Viszont a mellbimbóm rettenetesen érzékeny,fáj ,de semmi elváltozás külsőleg. A mellem is érzékeny, de nincs benne csomó.
Ezt a házi orvosom is nézte.
Most antit szeded klimicint.
3x1
Ma kezdtem el? Pánik beteg is vagyok ezert nagyon félek a betegségektől.
Lehet hogybez egy daganat?
És nagyon remenykedek most hogy elmúlik ettől a gyógyszertől Nagyon felek
Köszönöm válaszát
Tisztelettel  
Nem utal rosszindulatú folyamatra, nincs ok aggodalomra.
Gyógyszeres kezelés mellékhatása is lehet.
Emlő ultrahang megnyugvást jelenthet.
Szép napot
2024.01.18. 12:37:05
  Kedves Doktor Úr.

Esemény utáni tabletta (escapelle) mellett sikerült teherbe esnem. Természetesen ha így alakult szeretnénk megtartani. Lehet bármilyen magzat károsító hatása a tablettának? Köszönöm  
Valószínűleg nem.
Prenateszt elvégzése javasolt az első trimeszterben.
Szép napot
2024.01.18. 12:36:48
  Üdvözlöm!
27 éves, inzulinrezisztenciás vagyok.
2023 szeptemberében elkapott egy erős, szúró alhasi görcs, az orvos megállapította hogy egy 24x25ciszta. Kaptam gyógyszert, majd később vissza mentem és mondta az orvos hogy kipukkadt.
Nos, a mai napon újra éreztem egy szúró görcsöt hasonlót mint tavaly szeptemberben de talán kicsit enyhébben, lehetséges hogy újra ciszta ? Kialakulhat ilyen rövid idő alatt újra?
Előre is köszönöm a válaszát.  
Lehetséges, kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.18. 10:29:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Hepatitis C-t el lehet kapni szexuális úton?
Mennyire nagy az esélye ennek?  
Igen.
Aktiv fertőzés esetén nagy az esélye.
Szép napot
2024.01.18. 08:39:01
  Tisztelt Doktor Úr ! 12 éves kislányomnak barnás hüvelyváladéka van . ( Egy hétig volt , majd elmúlt , és másfél hét után újra jelentkezett .Nem viszket , nincsen égő érzés .) Ez az első menstruáció jele vagy valamilyen fertőzés okozhatja ?Köszönöm a válaszát !  
Lehet az első menzesz előjele. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.18. 04:19:26
  Tisztelt Doktor Úr! Visszeres megbetegedés esetén (mindkét láb, az egyik kétszer műtve) lehet szedni a Norcolut tablettát? Vagy ellenjavalt a trombózis veszély miatt? Esetleg vérhígítóval eggyüttesen szedve? Meg nem repedt tüsző és ciszta látszódik a jobb oldali petefészken . Köszönöm a választ előre is.  
Nem javaslom.
Cickafark és diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2024.01.18. 00:49:36
  Tisztelt Dr Úr!
8.hetes és 3 napos terhes vagyok.Múlthét péntek óta sárga folyást,égő,csípő érzést tapasztaltam a hüvelyemben.Tegnapi nap folyamán voltam nőgyógyásznál,aki hüvelygombát állapított meg és erre Klion D 100 hüvelykúpot írt fel,viszont a betegtájékoztatóban azt olvastam, hogy a terhesség első 12.hetében ellenjavalt.Vett kenetet is,amit elküldött tenyésztésre.Kérdésem az lenne,hogy terhességem ebben az időszakában árthatok e a hüvelykúp alkalmazásával,vagy biztonságosan alkalmazható ?  
Nem javaslom.
Canesten és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 23:53:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne hogy szedek jelenleg COLPOFIXET és hogy közbe lehet nemi életet élni? Párom is szed gyógyszert. Válaszát előre is köszönöm  
Lehet.
Szép napot
2024.01.17. 23:43:52
  Üdvözlöm . Az lenne a kèrdèsem fell vagyok fázva ès az uryalog port kaptam de mivel fojamatosan pisilni járok kb 2ora múlva ki is pisilem így is segíteni fog?  
Minél tovább érdemes benntartani a vizeletet.
Szép napot
2024.01.17. 21:42:41
  Tisztelt doktor úr! Idős korban/78év/ milyen intim mosakodót érdemes használni .Nem válik be semmi Legutóbb a sábát ajánlották Egy két haználat után kidobtam mert kellemetlen csipő érzés jelentkezett.Köszönöm a választ  
Bármilyen szappan vagy tusfürdő használható külsőleg.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 21:32:47
  Tisztelt Doktor úr! Mióta néhány hónapja szedem a Premens tablettát, erős középidős tüneteim vannak - de nem minden hónapban. Mind a tojásfehérjés nyák, mind az egyoldali szurkálás, alhasi- és derékfájdalom megvan, azonban ebben a hónapban ezeken felül egy pici rózsaszín csík is volt az átlátszó nyákban. Csak WC-papíron volt látható és halványan, egyetlen egyszer. Ez is lehet normális ovulációs tünet? Van okom aggodalomra? Köszönöm előre is a válaszát.  
Lehetséges. Nincs ok aggodalomra, nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2024.01.17. 21:31:32
  Tisztelt doktor úr!
A menstruációm általában 35-36 naponta jelentkezik, normál vérzéssel, általában 4-5 napot tart. Előtte egy olyan 7 nappal elkezd fájni a hasam, de csak mérsékelten. Aztán az első menstruációs napon nagyon nagy görcseim vannak. Fájdalomcsillapító nélkül szinte elviselhetetlen. De csak az első nap. Ezt követően a második nap még fájdogál egy kicsit s utána megszűnik. Emellett az erős görcs mellett jelen van még székelési fájdalom, illetve lábzsibbadás. Plusz a normál hétköznapokban szexuális együttlétek alatt többször előfordult alhasi fájdalom. Ezen tünetek fényében mennyi az esély, hogy endometriózis gyanú áll fent?  
Érdemes kivizsgálni.
Szép napot
2024.01.17. 21:27:12
  Jó napot kívánok.45 éves vagyok, három gyermeket szültem, mindegyik császár volt. A legfiatalabb 8 éves lesz. Eddig semmi problémám nem volt, most azonban ciklus közötti vérzésem volt, bár nem járt fájdalommal hosszan tartott és sok vérvesztéssel járt. Utrahang vizsgálaton nem találtak eltérést, a citolológia vizsgálat P1-es volt. A vérzészavar megelőzésére spirál felhelyezését javasolták. Valóban megoldást jelent? Létezik másik alternatíva? Szükséges, javasolt esetleg más vizsgálat is? Tisztelettel köszönöm válaszát.  
Nem szükséges a spirál.
Premens és velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 21:08:48
  Jonapot a huvelyfalrol bordarabkak levalhatnak es ha igen akkor miert?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus restore segíthet addig is. Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.17. 21:00:21
  Üdv
Már lassan 3 hónapja kimarad a menstruációm voltam nőgyógyásznál nem vagyok állítólag terhes ! Meg volt a vérvétel a cukor és a pajzsmirigy vizsgálata és minden rendben van!! Ilyenkor mi a teendőm hová forduljak? Az orvos javasolta a fogamzásgátló szedését hogy legyen menstruációm de nem szeretném szedni a hormonális változások miatt!!  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 20:38:30
  Üdv!

Miómam van nem nagy....jo ra a delphys vitamin hogy zsugorodjon?  
Segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 20:35:33
  Tisztelt dr úr 2023oktoberbe szültem eddig semmi panaszom nem volt elsö mentruaciokis rendesen megjott aztan decemberbe mar nem volt csak pecsételes most voltam rakszüresen ahol mehszaj sebet talalt az orvos szules elott ilyen problemam sose volt tavaly marciusi rakszuresem is negativ lett aktus kozbe utan verzes nem volt inkabb kisebb megeröltetes utan észleltem egykis pecsételést derekam nagyon fáj kerdesem az lenne hogy ha eddig nem volt ilyen mehszajsebem szules utan mitol lett es nagyon felek h nem lesz jo ez miatt a rakszürésem becsületesen eljartam mindig szüresekre elofordulhat rossz elvaltozas?terhesség alatt eszrevették volna ha esetleg akkor lett volna?eleg sokszor vizsgaltak mert fertozéssel küzdöttem akkoris de sose mondták h vmi baj lenne  
Nincs ok aggodalomra.a cytológia eredménye a mérvadóbb.
Szép napot
2024.01.17. 20:34:11
  Szép napot megjött a menszeszem, de szúró érzéseket éreztem előtte a hasamban és most utánna is (illetve most menszesz utolsó napjára egy kis világos barna nyálkás váladék is volt a betétemben) , illetve eléggé felpuffadt a hasam alul. És mostanában néha megszédülök. Lehetséges hogy terhes vagyok? (Teszt negatív, menstruáció előtt volt csinálva 1-2 nappal).

Köszönöm előre is!  
Egy hetes vérzéskimaradás után érdemes megnézni az első tesztet.
Szép napot
2024.01.17. 20:28:20
  Tisztelt Dr.úr
Már egy ideje felfázási tüneteim vannak. Jövőhét hétfőre van időpontom urulogus hoz. Azt szeretném megkérdezni hogy az antibiotikum mellé érdemes e szedni valami hüvelyflora helyreállítót vagy valamilyen készítményt? Válaszát előre is köszönöm.  
Mindenképp.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 19:55:41
  Kedves Doktor Ur! Nogyogyaszati rakszuresnel mit jelent, hogy a kenet minosege megfelelo, de Transzformációs zóna sejtjei vannak? Koszonom szepen!  
Nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.17. 19:09:50
  Kedves Doktor Úr!

Az alábbi értékek problémát jelentenek? Babát tervezünk.
Glükóz 0'(glükózterhelés előtt): 4,9
Glükóz 60' (glükózterhelés után): 9,8
Glükóz 120'(glükózterhelés után): 8,5
Inzulin 0'(glükózterhelés előtt): 5,35
Inzulin 60'(glükózterhelés után): 104,45
Inzulin 120'(glükózterhelés után): 65,62
HOMA index: 1,2

Köszönöm a választ!  
Véleményem szerint érdemes vele foglalkozni.
Endokrinológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.01.17. 18:23:01
  Tisztelt doktor ur! Kulfoldon tartozkodom , 40 eves vagyok es egesz eletemben mindig pontosan menstrualtam. Az utobbi honapokban egymas utan haromszor 17 napokra jott meg a menstruaciom. Most a napokban megyek vervetelre (menstruaciom 5-ik napjan) ahol kivizsgaljak a kovetkezo hormonokat: beta estradiolo, tsh reflex, progesteron, cortisol, lh lutein, prolattina, fsh follic, emocrom valamint glicemia, creatinina e sideremia. A kerdesem az lenne hogy ezek a hormonok a ciklus 5ik napjan megfelelnek e a kivizsgallasra. Ugyanis azt olvastam, hogy a progeszteron hormont a huszadik napon kellene vizsgalni. Kulfoldon vagyok es eleg huzamos itt idopontot talalni. Kozben ket het mulva az eredmenyekkel idopontom lesz egy noi orvosnal is (ahol ecografias vizsgalatom is lesz, plussz jo lenne ha a kezemben lenne az osszes vereredmeny. On szerint melyik hormont kellene a ciklus mas napjan vizsgalni es hogyan csinaljam a huszadik napon ha a ciklusom csak 17 napos? Koszonom szepen es tovabbi jo munkat
Julia  
Progeszteront is érdemes vizsgálni a ciklus elején.
Ez a laborkérés jó így.
A ciklust második felében progeszteron, prolaktin érdemes nézni.
Mivel csak 17 napos a ciklus, 15. Nap környékén.
Szép napot
2024.01.17. 17:36:42
  Tisztelt drúr
Azt szeretném kérdezni hogy lehet e a változókor jele ha egyhónapban kétszer jönn meg 51 éveselmultam  
Igen, abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.17. 16:50:18
  Jó napot kívánok! December 19-én volt műtétem,abortusz. Az lenne a kérdésem,hogy egy ilyen beavatkozás után meddig marad meg a hcg a szervezetemben. Csináltam egy tesztet és nagyon halványan látok egy második csíkot. Voltunk együtt a férjemmel egyszer és védekeztünk. Válaszát előre is köszönöm.  
Végezzen ismét tesztet 2 hét múlva, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.01.17. 15:24:49
  Jo napot !!kerdesem az lenne hogy a január 11 en voltam a férjemmel de január 17 en meg jott de a tisztasági betéten egy pici barnás volt van mikor ki törölöm akor van egy pici a wc papíron rózsaszínes nyáljás állagú ver
Teszt negatív lehetek még terhes enyhe alhasi görcsöm van  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.01.17. 15:01:30
  Jó napot! Szombaton jön a barátom hozzám és azt szeretném tudni,hogyan gyorsithatnám meg a menstruáció folyamatát,mert 17.e van es ezekszerint 3 nap alatt el kellene mulasztanom a menstruációt(átlagosan 5 napig tart) köszönöm a válaszát előre is!  
Nem érdemes eltolni a menzeszt, hosszú időre megzavarhatja a cikust.
Szép napot
2024.01.17. 14:57:09
  Üdvözlöm!
Ultrahang lelet értelmezésèt szeretnèm kèrni.
Az uterus fundusában echodús kerekded kèplet van (3 cm).
Diffus májlaesio,Nyoma uteri susp.

Köszönettel  
Kisméretű mióma található a méhben.
Jóindulatú elváltozás, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.17. 13:27:49
  Tisztelt Doktor Úr! Normális állapot e, hogy Látható a Bartholin mirigy?  
Általában nem az.
Szép napot
2024.01.17. 13:17:00
  Jó napot! Több,mint egy éve próbálkozunk a babával sajnos sikertelenül.Voltam gynekológusnál ,aki megállapította,hogy nincs peteérésem és írt ki duphastont és clostilbegyt.Olvastam az egyikről,hogy valami hormonos tabletta viszont én nem szeretnék ilyeneket szedni.Nem volna elég ha csak a clostilbegyt szedném és a másikat nem?Esetleg létezik valami más orvosság ami vény nélkül kapható és elősegíti a peteérést?26 éves vagyok a menstruációm rendszeresen jár bár az utóbbi időben nagyon gyengén van meg.  
2x1 inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.17. 12:20:15
  Jó napot doktor úr mult honap december 14 dken menstrualtam utoljara.5 napig férjemel nem vigyáztunk dec.25diken és januar 12 csinaltam tesztet meg negativ volt demar januar 14 diken pozitiv akor hany hetes lehetek? köszönöm szépen a válaszát  
Az utolsó menzesz első napjától számolja.
Szép napot
2024.01.17. 11:36:06
  Kedves Doktor Úr!

7 hetes kismama vagyok.
Voltunk együtt a férjemmel, behatolás nem történt, csak egyéb intimitás.
Utána 1,5 órára valamennyit véreztem
(nem élénk piros) majd ez átment rózsaszínes barnás folyásba. Jelenleg picike barnázás van. Cyclogest szedem.
Görcseim nincsenek.
Lehet az orgazmus okozta?
Vagy mitől lehet?
Ugye nem vetélés?
Köszönöm szépen.  
Lehetséges.
Érdemes kerülni egy ideig az együttlétet.
Cyclogestet folytassa.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.17. 11:28:54
  Tisztelt Doktor úr .
47 éves vagyok
Kb fél éve menstruáció zavar van
Több ideje hö hullám, izzadás , hangulat ingadozás ,
Alvás zavar
Kb fél éve szedem a Remifemin -t napi 2db
Melyik a jó ? Remifemin vagy a Remifemin plus? És ezt meddig lehet szedni ?
Köszönettel
Ildikó  
Remifemin plusz jobb talán.
Bármeddig szedhető.
Szép napot
2024.01.17. 11:15:47
  Jó napot doktor úr! 16 éves lány vagyok.Hétvégén együtt voltunk a barátommal óvszert használtunk ami bennem maradt, szerencsére kijött. A kérdésem az lenne lehet ennek valami hatása rám pl hasfájás? Másik kérdésem az lenne hogy mennyi az esélye a terhességnek? Ovulációs nap volt.  
Nincs ok aggodalomra, amennyiben sérülés mentes volt az óvszer.
Átmeneti hasi panasz előfordulhat.
Szép napot
2024.01.17. 10:11:32
  Jó napot az lenne a kérdésem,hogy volt egy gyógyszeres abortuszom,1hétig véreztem görcseim is voltak, egy hét után megint derékfájásaim és hasi nyílalások lettek mint mikor teherbe estem ugyanolyanok lehetséges hogy nem ment el a magzat?(kontrolra nem hívatott visza az orvos)  
Kontroll javasolt mindenképpen.
Szép napot
2024.01.17. 09:59:50
  Tisztelt doktort úr. December 22-en voltam nőgyogyászaton és megjött tegnap az eredmény. Ami hpv pozitív ,L Sil HPV 56.Okom van az aggodalomra? Nagyon félek????Válaszát előre is köszönöm!  
3 hónapig Deflagyn javasolt.
6 hónap múlva hpv és cytológia kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.17. 08:52:45
  Kedves Doktor Úr!

Munkahelyi alkalmássági vizsgálat során tüdőröntgenen is részt kell vennem. Ez még nagyon korai, pár hetes terhesség esetén (4-8 hét) problémát jelent? Ha igen, akkor inkább jelezném ezt és nem vennék részt rajta.
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.17. 08:47:41
  Tisztelt Doktor Úr!

38 éves vagyok,panaszom legelőször tavaly jekentkezett,hüvekyszàrazsàggal,libidó csökkekkenèssel,majd makacs hüvely fertőzès,repedèsek kìsèrte. Több kèszìtmènyt is kipróbàltam,mind gyógyszeres,mind krèmes ès kúpos kezelèst,nagyon elhúzódó volt a gyógyulási folyamat,majd elhagytam az akkor 13èvig szedett fogamzàsgàtlót,naìvan gondoltam,segìtett...3hónapig tünetmentes voltam,a szexuàlis èletem kicserèlődött,majd 1hete újra előjöttek panaszaim,most jelenleg cikatridinàt,santes kúpot hasznàlok vmint időnkènt octeniseptel fertőtlenìtek
Tanácstalan vagyok,mi lehet a problémàm?  
Jó ötlet volt abbahagyni a fogamzásgátlót.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.17. 08:34:02
  Üdvözlöm!
A kislányom 13 éves, gyakran voltak hasi görcsei, már 11 éves kora óta menstruál. Fel kerestünk egy gyermeknőgyógyászt ezzel a problémával. Kiderült, hogy a bal petefészekben van egy 38x 27 mm- es ciszta és az endometrium vastagsága 13 mm. Az orvos norculut 5 mg napi 2x1 szedését javasolta 8 napig, aztán két hét múlva kontroll. Ez a fajta gyógyszer hormon, nem szívesen adom neki. Ön szerint milyen vizsgálatra lenne szükség vagy milyen gyógymód van erre? Köszönöm!  
Diófalevél és cickafark tea felváltva segíthet.
Vagy Premens.
Szép napot
2024.01.17. 07:36:56
  Tisztelet doktor úr!
Az a probléma hogy be izzadtam a harisnyába és másnap viszkettem és kentem magam canesten krémmel és a canestent be kentem egész be a hüvelyembe nem tudom hogy ez nagy baj vagy sem mert azóta az együttlét számomra nem jó szóval nem élvezem nem is fáj hanem simán nem jó nem élvezetes és ezelőtt nem volt ez a probléma mielőtt nem kentem oda a krémet ennek már több mint egy fél éve s azóta ez van
Nőgyógyásznál is voltam evvel de erre konkrét választ nem adott hogy mitől van ez de kiderült hogy apró kis cisztáim vannak s nem tudom az befolyásolja e ezt az egészet hogy azóta nem élvezem az együttlétet? Ilyenről én meg nem halodtam.  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.17. 06:47:37
  Tisztelt Dr Úr!

6eve van egy 6cmes miómam. Tüneteket nagyon nem okoz ezért várjuk a változókort kezelő orvosom szerint.
Egy ideje észre vettem egy tünetet ami lehet nem friss dolog de szeretném tanácsát kérni.
Háton fekve a köldök alatt reggelre szinte kitapunthato egy viszonylag kor alakú valami ami ha pl elmegyek reggel mosdóba szinte eltűnik v jóval kisebb lesz alig érezhető. Régebben mondták h akár szekeledi problémat is okozhat a mióma mert úgy helyezkedik el. Valóban azt erezhetem vagy más hasi probléma okozhatja ezt?
Egy hónap múlva megyek az éves kontrollra.
Előre is válaszát!  
Valószínűleg a mióma okozza.
Szép napot
2024.01.16. 23:51:22
  Jo estét dr ur azt szeretném kérdezni hogy ha valaki nögyogyászati vizsgálat elot egy napal szexel ijen 22 ora fele akor észre veszi e a szakorvos hogy volt aktus plusz meg hogy méh száj utra hang meg a méh ultrahang ugyan az e????  
Nincs nagy jelentősége.
Hüvelyi és hasi ultrahangot különítünk el.
Szép napot
2024.01.16. 22:59:26
  Üdvözlöm! Az első levelet fejeztem be az első fogamzásgátlómmal. A menstruációm megjött, ám a várható időpontban csak egyhe vérzés jelentkezett, a második napon valamennyivel nagyobb mennyiség, végül a 3-5. napon a megszokott módon történt a menstruációm (a alhasi görcsök valamennyivel enyhébbek voltak). A menstruációm előtt 1 héttel szexuális együttlétet folytattam a párommal, és a fogamzásgátlóra hagyatkoztunk, mint egyetlen védekezési forma. A kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e hogy teherbe estem annak ellenére, hogy szedem a gyógyszert és a menstruációm is megjött? Aggódom, mert ugye a menstruációm első két napján igen gyenge volt a vérzés, és félek hogy túl korán hagytuk el az óvszert és támaszkodtunk csak a fogamzásgátló védelmére. Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 22:37:44
  Szép napot!

Decemberi menstruációm óta visszatérő hüvelygombával küzdök. (Gyakori nálam menstruáció közben, a Dienille fogamzásgátlót szedem.) A foganzásgátlót januárral abbahagytam. Esetleg hatással lehet a hüvelygombára a hormonok változása miatt?

A Canesten klotrimazol krémet szoktam napi kétszer használni ilyen esetben, de múlt héten a patikában kaptam egy Gynophilus 3 darabos hüvelytablettát. Ekkor a viszkető- égés megszünt. Viszont a tegnapi naptól erős túrós váladékozásom van. Ez esetleg a gyógyulást jelenti?

Mit tegyek ebben az esetben? Keressem fel a nőgyógyászomat vagy a patikában szerezzek be még egy adagot hüvelytablettát.

Előre köszönöm a segítséget!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.16. 21:15:15
  Tisztelt Doktor Úr!
16 éves lány vagyok. Olyan problémák jelentkeztek nálam hogy rendszeresen görcsölök a petefészkem környékén leginkább , van hogy bevérzem és folyásom is rendszeresen van, krém állagú mostanában és szaga is van de nem annyira kellemetlen.
Mi lehet itt a baj? Válaszát előre is köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.16. 21:13:01
  Doktor úr! Olyan kérdésem lenne hogy nagyon nagy baj hogy az Uryalor pornál nem reggel mentek ki pisilni, hanem pár óra után?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 21:11:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Jövőhéten műtéti úton el kell távolíttani a spirálom mert nincs meg a jelzőszál.Ön szerint meddig kell kórházban maradnom?
Valamint röviden le tudná írni, hogy képzeljem el a beavatkozást?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Üdvözlette!Szőkéné  
A műtét napján haza engedik.
Rovid altatásban végzik a műtétet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 19:26:59
  Tisztelt Doktor Úr!
A nagy ajkak belső oldala teljesen ki van
fehéredve, időnként viszket is.
Több hónapon keresztül használtam
Ovestin krémet, de semmi változás
nem történt.
Az lenne a kérdésem, hogy ez rosszindulatúvá válhat-e?
Igényel-e folyamatos orvosi ellenőrzést?
Tisztelettel.
TAné  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.16. 17:48:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Mirena spirál jelszőszál a felhelyezés után elcsúszott, és átbökte a nyakcsatornát. (Okt.31-én helyezték fel)
Most rendben van, "helyre lett téve",de aggódom, hogy ez szex miatt később is előfordulhat? Mire kell figyelnem? Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 17:29:29
  Tisztelt Doktor Úr! Magánrendelésen voltam nőgyógyásznál. UH és citológiai mintavétel lelete után szerinte minden rendben van. Én viszont a hüvely jobb oldalán apró hólyagokat érzek sűrűn egymás mellett. Nem fáj, nem viszket, folyásom nincs. Az orvos szerint azok a kis hólyagok biztosítják a nedvesedést. De miért csak az egyik oldalon? 69 éves vagyok 5 éve nem élek nemi életet. Aggódva várom válaszát. Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Bőrgyógyászati vizsgálat megfontolandó.
Szép napot
2024.01.16. 17:14:41
  Jónapot doktorur!
Jangee 0.3 gyogyszerr szedem 1 hete az 2 napja fajdogal a jobb labam!
Lehet a gyogyszer az oka?  
Lehet.
Gyógyszer abbahagyása javasolt azonnal.
Trombózis irányban kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.01.16. 16:31:22
  Tisztelt doktor úr! 18 éves vagyok és kb 2,5-3 éve nuvaring fogamzásgátlót használok, illetve óvszerrel is védekezünk, folyamatosan, minden alkalommal. Párommal együtt voltunk és félek, hogy teherbe estem/eshetek. Az együtt lét alatt párom az elélvezést követően lelankadt és ezáltal az óvszerből kifolyt a váladék/ondó egy része, amit az aktus vége felé vettük észre...
Az lenne a kérdésem, hogy folyamatos fogamzásgátlás és óvszer használat mellett, egy ilyen kis úgynevezett balesettől mennyi esély van arra, hogy teherbe essek/estem? Még tesztet nem csináltam, de mihamarabb szeretnék.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 15:11:01
  Kedves Doktorúr!

Kevesebb a menstruációm, mint szokott. Terhes nem vagyok, óvszerrel védekezünk a párommal mindig. Most jött meg, és időben megjött de kevesebb. Mitől lehet ez?

Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 14:42:58
  Üdvözlöm segitségét szeretném kérni!
Megjött a cytológia eredményem kicsit kétségbe vagyok esve!
Kenet: értékelhető
Hámelváltozás: HSIL (Súlyos)
CIN III.
Mit jelent a leleten? Megvagyok rémülve!
Kérem segitsen! Köszönöm  
Mindenképp javasolt konzultáció.
Műtéti beavatkozás javasolt.
Conisatio az eljárás neve.
Szép napot
2024.01.16. 14:31:01
  Tisztelt Doktor úr! Óvodában volt sajnos lepkehimlő eddig még nincs tünet,hogy lányom elkapta volna ..én 9 hetes terhes vagyok mennyire veszélyes a magzatra lehet neki valami rendellenességek?  
Nincs ok aggodalomra.
Izolálja magát amennyire lehetséges.
Szép napot
2024.01.16. 14:16:18
  Kedves Doktor úr! Szeretnék érdeklődni, mi a következő lépés ebben az esetben. Év végén voltam rákszűrésen, kolposzkópos vizsgálattal eltérés nem látszott. Cyt. eredmény, eltérések: LSIL (enyhe), regeneratió, hyper- és parakreatosis, új cyt. 6 hó múlva, javaslat: HPV tipizálás. Utóbbi is megtörtént, eredménye: "A minta HPV DNS pozitív (+), nem besorolt kockázatú HPV (NA) típus(oka)t tartalmaz, mennyiség szerint rendezett sorrendben feltüntetve. A vizsgált alacsony (LR) és magas (HR) kockázatú HPV típusokat nem tartalmazza." Az lenne a kérdésem, h ezzel az eredménnyel vissza kell-e mennem az orvoshoz, vagy fél évig nincs teendő? Egy hete voltam nála, mikroszkóppal akkor sem volt látható elváltozás, seb. Mennyire aggasztó az eredmény? Eddig minden citológiám negatív volt. (35 éves vagyok) Előre is köszönöm a választ.  
3 hónapig Deflagyn javasolt.
Kontroll fél év múlva maradhat.
Szép napot
2024.01.16. 13:57:33
  Szép napot!

30 éves vagyok és eddig rendszeres volt a menstruációm, általában 28 és 32 nap között jött meg. Az elmúlt 4 hónapban viszont 26-27-28-26 napokra jött meg, tehát minimálisan rövidült. A kérdésem az lenne, hogy ez így belefér vagy érdemes lehet ezzel foglalkozni?
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 12:53:14
  Tisztelt Doktor úr!
Szeretnék érdeklődni, hogy PCOS miatt a Slinda fogamzásgátló gyógyszert ajanlottak. Szedhető a gyógyszer minden gond nélkül ha IR-es vagyok?
Sajnos a PCOS minden velejárója képviseltetik????. Javíthat a gyógyszer ezeken?
Válaszát előre is köszönöm.
További szép napot  
Dienille jobb választás lehet.
Szép napot
2024.01.16. 12:52:35
  Tisztelt Doktor Úr !!
48 éves leszek
Párommal Petesejt donora készülünk
Mert 2022 Augusztusban volt az utolsó menstruációm 2023 Szeptemberben el kezdtem szedni gyógyszert amit a Klinika Szlovákiában felírt . Utrogest 200 mg
És Estradiol 2-1
2023 Oktoberben meg jött a menstruációm
3 hónapja van vérzésem
De a kérdésem az lenne én kit dolgozom Németországban és így haza járok Magyarországra
2023 December 29 együtt voltam a párommal
Január 9 meg jött a vérzésem gyógyszer miatt amit szedek ahogy kell szedni .
De furcsán érzem magam
A jobboldalon van mikor közép tájon a méhem a vagináig a comb belsörészéig nyilak és szúrkál derekam fáj
Fájnak a melleim és néha hányingerem van és szédülök !! Nem tudom mert állítólag mert a nőgyógyászom azt mondta lehetséges a terhesség ,de a Klinika azt mondja nem lehetséges mert a gyógyszerekkel nem lehetséges nincs petesejtem nincs tüszőrepedés
És a párommal voltunk a klinikán és nem volt az eredmény a spermium 9 millió .
Ezért két dologért én azt gondolom tényleg nem lehetséges a spontán terhesség ,hogy a páromnak nem jó a spermája és én már a változó korban vagyok ..
Elnézést kérek ,de másképp nem tudom le írni !!!
Doktor Úr mi lehet a gond ??
Előre is köszönöm választ  
Nincs ok aggodalomra, kövesse a Klinika tanácsait.
Szép napot
2024.01.16. 12:48:21
  Jó napot Dr úr!
Olyan kérdésem lenne hogy augusztus 2án születtek meg az ikreim császár metszéssel. A menstruációm késik 10 Napja, teszteltem pozitív lett. Mi a véleménye erről?
Hogy ilyen hamar megint terhes lettem, a heg hogy fogja bírni ezt a terhességet, vagy inkább az abortusz mellett döntsünk?  
Nyugodtan vállalhatja a terhességet.
Szép napot
2024.01.16. 11:59:09
  Jo napot! Doktor ur! 28 hetes terhes vagyok es voltam nogyogyaszati vizsgalatra az orvos meg allapitotta hogy elfekvo a mehlepeny! Mire szamithatok vagy mit kel tudnom errol es ki tart e a mehlepeny ijen esetbe a szulesig???????????????  
Gyakran előfordul az első trimeszterben.
Idovel távolodni fog a méhszájtól.
Nincs ok aggodalomra.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő egy ideig.
Szép napot
2024.01.16. 11:42:09
  Jó napot kívaok!

A menstruaciom december 22 jött meg és 28.-ig tartot, Januárban 10.-én újra megjott és 9 napig erős darados vérzésem volt.
Ez gondot jelenttene? Eddig mindig időben jött meg 28 napos cikulom van.. Ritkán előfordult ilyen darabos vérzés de nem ilyen formában mint most.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 10:52:49
  Kedves Doktor Úr! IR problèmára szed gyógyszert ès gyógytea segítsègès szèpen beállt a cikluson 31 napra. Viszont ebben a hónapban enyhèn görcsölt a hasam de nem jött meg. Tesztet csináltam negatív lett. Már 7 napja kèsik a melleim mindig èrzèkenyek viszont ma nagyon friss vèrt láttam a wc papíron (nem olyan mit menstruáció alatt). Mi lehet a problèma?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 10:42:00
  Jo napot kívanok
A havi vérzésem végen,de nem minden ciklus alkalmával előfordul,hogy irritáló érzést érzek a nemi szervemnél,mintha "nem tudnám elviselni a tampont".ilyenkor betétre váltok de míg tisztulok addig ez még így is kellemetlen érzést okoz.Mi okozza ezt?Köszönöm a válaszát.Tiszetelettel.  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.16. 10:38:42
  Jó napot!

Napközben teljesen normális, szinte alig tapasztalható folyásom van, szexuális együttlét alkalmakor viszont nagyon darabos, fehér túrószerű, amely az ágyon is megtalálható később. Sikosítót használunk, viszont emiatt a furcsa folyás miatt sokkal többet kell, mint alapból. Kb. 5 napja kezdődött, semmi más tünetem/fájdalmam nincs. Mi lehet az ok?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus restore segíthet addig is.
Szép napot
2024.01.16. 09:59:13
  Kedves Doktor úr!

Tegnapi napon voltam a 12 hetes ultrahangon, a babával mindent rendben találtak, jelenleg 12 hét 5 napos.
Pénteken repülnénk egy 4 napos utazásra(Spanyolország), a kérdésem az lenne, hogy ez esetben biztonságosan repülőre szállhatok?
Mire érdemes figyelni, amivel pluszban óvhatom a babát?

Köszönöm előre is a segítségét!  
Nyugodtan elutazhat.
Nincs különös teendő.
Szép napot
2024.01.16. 09:58:16
  Tisztelt Doktor Úr.
2019- ben szültem természetes úton a kislányomat. Egy fél éve derült ki, hogy méhsüllyedésem van. Intim tornát javasolták, azt alkalmazom is, de nem igazán javul a helyzet. Az lenne a kérdésem, hogy csak a műtét segítene, vagy van valami más lehetőség, és hogy merre felé érdeklődjek, vagy milyen úton induljak tovább. Lehet hogy szeretnék még gyereket. Válaszát előre is köszönöm.  
Amennyiben panaszmentes a torna elegendő.
Tartós panaszok estén hüvelygyűrű megfontolandó.
Szép napot
2024.01.16. 09:36:56
  Tisztelt Doktor Úr!
Megvastagodott nyálkahártya (15 mm) miatt egészségügyi küretet végeztek nálam január 10-én (szövettan miatt). Előtte kisfokú alhasi fájdalmaim voltak, rendszertelen és elhúzódó vérzés nem volt. Utolsó vérzés december 24. Életkorom 46 év.
Kérdésem az lenne, hogy küret után alig véreztem inkább csak pecsételő jellegű volt. 6.napra erősödött a vérzés jellege. Olyan mintha időre megjött volna a menstruációm. Ez lehetséges-e? Vagy bajt jelez a vérzés egy hét elteltével? (A zárójelentésen azt írták, hogy minimális kaparékot és polypot távolítottak el.)
Egyébként a küret során cervix polyp-t találtak, amit eltávolítottak. Mennyire kell aggódni emiatt?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, műtétet követően 4-6 hétig lehetnek rendszertelen vérzéses panaszok.
Utána kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.16. 08:42:47
  Jónapot doktor úr!
1 hónapja kezeltek bacterialis vaginosis-ra, lactinelle kúpot írtak fel hüvelyflóra visszaállításra, annak alkalmazása közben visszatértek az előző tünetek (égés, folyás, viszketés). Eközben megjött, majd a menstruáció után 3-4 napig tünetmentes voltam, most viszont csak viszketést tapasztalok, semmi más tünetet. Szedhetek erre valami vény nélkülit, vagy érdemesebb lenne megint orvoshoz menni?  
Gynophilus és gynoxin krém külsőleg segíthet.
Szép napot
2024.01.16. 07:51:35
  Adiofalevél tea hasznos a ciszta eloszlásála és miért nemtanácsos a vérhigitoval használni , mert én azt szedek ? Köszönöm .  
Használhatja együtt.
Szép napot
2024.01.16. 06:07:15
  Kedves Doktor Úr,
arra a kérdésre szeretnék választ kapni hogy a méhpempő fogyasztása ajánlott-e, ha Livial hormonpótló tablettát szedek. Köszönöm.  
Szedheti nyugodtan.
Szép napot
2024.01.16. 05:45:05
  Tisztelt Doktor Úr!

Valószínűleg programozott császármentesem lesz. Nagyon félek a szövődményektől, pl. a hasűri összenövéstől. Valahogy megakadályozható ez? Számít, hogy ki, hol és hogyan végzi el rajtam a császármetszést? Van esetleg valamilyen gyógyszer, amivel megelőzhető?

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Az operáló orvos mind szem előtt tartja ezeket a szempontokat.
Szép napot
2024.01.16. 04:50:37
  Üdvözlöm! Nekem kB 4hónapja elmúlt a menstruációm. De most megint megjött. Ez mitől van! Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel Julianna.  
Perimenopauza idején gyakran előfordul.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.16. 01:54:54
  Üdvözlet.
2021 Decemberében szültem.
2023 Novemberében fordultam nőgyógyászomhoz olyan panasszal hogy közösülés után vérzés fordul elő,gondoltam az IUD (spirál) lehet az oka amit terhesség megszakítása után raktak fel 2023 januárján, és azt hittem nem reagál jól rá a szervezetem,a vizsgálatok után kolposcopián kiderült hogy van egy méhszáj sebem ami akkor 9órától 11óráig terjedő volt. Csináltak cytologiát. Ismétlést kértek betadin kúp kúra után Decemberben az ünnepek miatt nem kaptam már időpontot csak Januárra. Aztán Januárban kolposcopián kontroll hogy a méhszáj seb javult-e ,de sajnos már A zónában körkörösen terjedt. Csináltak egy HPV szűrést mert a cytologiát a gyulladás és fertőzés miatt feleslegesnek látta (ismétlést kértek volna újra) mert jelentkezett közben egy gombás fertőzés újra amit Novemberben hüvelytablettával megszüntettünk és ovszert használtunk együttlétkor ,de valahogy vissza fertőződtem. Ezidő alatt észre vettem hogy sürűn előjön az aranyerem,kenőcsöt használok rá ami enyhíti és meg is szünteti a panaszt egy pár nap után. Az érdekelne hogy lehet-e köze a nőgyógyászati problémámnak az aranyér visszatéréséhez?
Köszönöm ha válaszolnak.  
Nem Valószínű.
Cytológia szűrés javasolt mindenképpen.
Szép napot
2024.01.15. 21:50:52
  Üdvözlöm doktor úr!
Egy olyan kérdésem lenne,hogy másfèl hónapja kezdtem el szedni a Slinda fogamzás gátlót.
A 2.menzeszem 2024.01.04.-èn kezdődött ès 11-èn maradt abba. 2024.01.15.-èn megint jelentkezett ilyen barnás vèrzès. Ès az lenne a kérdésem,hogy mikor áll be normálisan a menzesz? Szülès után vagyok 4 hónappal  
Ezt nehéz megmondani.
Szoptatási időszak alatt nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.01.15. 21:19:18
  Tisztelt doktor úr!
A nemi szervemen és a végbélnyilásomnál pattanások szerüek kezdtek el kijönni,gyanítom hogy szőrtüszőgyulladás de ilyenkor mi a teendő?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.01.15. 21:12:55
  Kedves Doktor Úr! Melyik használata jobb / előnyösebb: tampon vagy intim betét? Miért az a jobb?  
Szabadon választhat.
Szép napot
2024.01.15. 21:05:53
  Jó estét.38 lassan 39éves vagyok,menstuàcióm nagyon kevés,ez ijenkor normàlis?Màs panaszom nincs,gondolom ha gond lenne az éreznêm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.15. 20:19:19
  Jó Napot kívánok! 6 hetes terhes vagyok, terhesség előtt “inzulinrezisztencia hajlam valószínűsíthető” eredmény jött ki a vizsgálaton. A kérdésem az lenne, hogy szigorúan kell tartani a semmi cukor és semmi szénhidrát diétát, mert elvetélhetek? Cukrot már azóta nem eszek mióta kiderült, de a szénhidrátot nem tudtam letenni.  
Nem szükséges szigorú diéta egyelőre.
Cukorterhelés javasolt a 16. Héten.
Szép napot
2024.01.15. 20:08:41
  Tisztelt doktor úr 48 éves vagyok két éve abbahagytam a fogamzásgátló tablettát utána megjött a vérzésem havonta normálisan egy darabig de már nyolc hónapja nincs. Sajnos véletlenül nem védekeztünk lehetek terhes? És hogyan Védekezzünk? Nem szeretnék spirált vagy bármi ilyesmit kószönettel  
Nincs ok aggodalomra.
Gumi óvszer a legjobb választás.
Szép napot
2024.01.15. 19:41:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Gardnerella vaginalis tesztem pozitív lett. Erre klion tablettát és kúpot kaptam. Tüneteim: égő hüvely, gyakori vizelés, alhasi fájdalom. Csináltam húgyúti fertőzés gyorstesztet is, mely sok leukocitat mutatott ki. Ön szerint lehet összefüggés a két bajom között és ha a gardnerella elmúlik, úgy a húgyúti fertőzés is. Vagy szükséges lenne a húgyúti fertőzés kivizsgálása is?

Köszönöm.  
Valószínűleg van összefüggés.
Egyelőre elég az ajánlott kezelés.
Szép napot
2024.01.15. 19:38:50
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Egy éve távolították el a petefeszkeimet és a mehemet. Múlt héten az együttlét után véreztem. És mit ne mondjak fájdalmas is volt kissé az együttlét. A huvelyszarazsagrol már olvastam nyilvánvalóan ez áll fent nalam is. Kérdésem az lenne, hogy mit javasol, mivel kezeljem ezt a dolgot?
Köszönettel.  
Santes és Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.15. 19:04:15
  Tisztelt Doktor Úr!

Hormonális vérvizsgálton voltam, mert 13 év gyógyszerszedés után abbahagytam a fogamzásgátlót (Jangee 0.02 mg) és sajnos hirtelen meghíztam, izzadok, faradékony vagyok, hullik a hajam... Az orvosom asszisztensével tudtam csak beszélni ez ügyben, a doktor azt üzente, hogy szedjem a PREMENS tablettát 3 hónapig, de azt nem tudtam meg, hogy miért javasolja ezt. Hamarosan babát szeretnénk.

Vérvételem
3. napos eredményem:
-Szérum glukóz 5,4 mmol/l
-TSH 1,301 μIU/ml
-Follikulus Stim. Hormon 6,28 IU/l
-Luteinizáló Hormon 1,16 IU/l
-Prolaktin 329,9 mIU/l
-Ösztradiol 33,40 pg/ml
-Tesztoszteron 1,14 nmol/l
-Inzulin 7,88 μIU/m

21. napos eredményem:
-Prolaktin 350,8 mIU/l
-Progeszteron 0,85 ng/ml

Kérem, segítsen értelmezni a véreredményemet! Normál vagy alacsony, esetleg magas valamelyik értékem?
Köszönöm előre is!

Tisztelettel: Eszter (35 éves)  
13 éves gyógyszeszedés után elfogadható.
Premens, velfem, inofolic prémium segíthet még jobbá tenni.
Szép napot
2024.01.15. 18:51:34
  Kedves Doktorúr,

Detralexet szedek aranyeres panaszra.
Három napja múlt el menstruációm, ma reggel viszont barnás folyásom volt, és enyhén fáj a hasam alja.
A Detralextől lehet esetleg?
Válaszát előre is köszönöm.  
Lehetséges.
Szép napot
2024.01.15. 18:47:13
  Üdvözlöm!
Az orvos azt javasolta, hogy híznom kellene és az lenne a kérdésem, hogy Peritol szedhető-e úgy, hogy babát szeretnénk? Nem befolyásolja-e esetleg a hormonokat?

Köszönöm szépen a válaszát!  
Nem javaslom.
Szép napot
2024.01.15. 18:43:51
  Jó napot doktorúr!
Jangee 0.3at irtak fel mert az előző Reziától köztes vérzésem van!
Önnek mi a véleménye erről?
Előre is köszönöm a válaszát  
Nyugodtan használhatja
. Megbízható készítmény.
Szép napot
2024.01.15. 16:38:08
  Le feküdtem a barátommal 25 nap teljesen el telt első alkalom volt de megszólalt hogy elment ès kivette,ahogy a nemi szervemhez nyultam èreztem valamit, nem jött meg mèg a menstruàcióm fàjdalmam nincs csinàltam tesztet negatív lett. Szeretnèm a vèlemènyèt vagy hogy ilyenkor mi a teendő nagyon fèlek.(csak elővàladèk volt)  
Nincs ok aggodalomra mivel a teszt negatív.
jövőben érdemes védekezni.
Szép napot
2024.01.15. 16:07:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Ön ajánlja a HPV oltást 7.-es kislányoknak?
Érdemes beadatni,van e mellékhatása?
Kérem úgy válaszoljon mintha a saját lányának kellene beadni.
Köszönöm szépen  
Abszolút ajánlott lányoknak és fiúknak egyaránt.
Nincs mellékhatása.. A méhnyakrák kockáztat jelentősen csökkenti.
Szép napot
2024.01.15. 15:06:05
  Tisztelt dr úr!

1 hete késik a menszeszem, tesztet csináltam, negativ lett, illetve védekeztünk is. Nem tudom, mitől lehet? Létezik, hogy a barátcserje zavarja meg?

Köszönöm!  
Átmenetileg lehetséges.
Szép napot
2024.01.15. 14:11:56
  Jò napot Dr Úr! 28 éves nő vagyok és egy olyan kérdéssel fodulok Önhöz , Megvolt a menszeszem mindig 8 adika körül jelentkezik.Viszont nem szedtem be ahogyan elmulott a havi bajom 3 napra rá Symiciát szedek és azóta éltünk nemi életet a férjemmel de nem védekeztünk semmivel. A kérdésem a következő előfordulhat e hogy terhes vagyok ? Szedjem e továbbá a gyògyszert ? Kicsit megvagyok ijedve  
Fennáll a nem kívánt terhesség kockázata.
Szép napot
2024.01.15. 14:08:01
  Jo napot 2014be mutottek méhszajsebre azota szedem a verzes rendszeresseg beallitasara norculot 5mg ot.50eves leszek oktoberben valtozokor elott allok.Most vasarnapra vartam megjojjon a menszesz de nem jott meg .Van partnerem kell tartanom terhessegtol?ma gorcsolt hasam de csak vizeles utan papiron latszik kis szinezodes beteten nem ez mi lehet??
Azt mondtak mar a norculotot nem hagyhatom el mert elverzek de igy hogy lesz valtozokor es 90evesen is lesz peteresem???
Tisztelettel egy valtozo kor elott allo ketsegbe esett no  
Norcolut elhagyása javasolt.
Hüvelyi ultrahang, esetleges műtéti beavatkozás javasolt.
Szép napot
2024.01.15. 11:48:47
  Kedves Doktor Úr!
Másfél hete kaptam nőgyógyásztól Gyno-Pevaryl hüvely kapszulát 3 dobozzal, 1 dobozt minden nap, 2 dobozt minden második nap, 3 dobozt, minden haramdik nap kell használnom. A tűneteim nagyrésszben elmúltak, de még érzem, hogy nincs minden rendben. Ezek után kellene valamit még használnom? Nőgyógyász nem emlette.
Köszönöm válaszát.  
Nem.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.15. 10:48:20
  Tisztelt Doktor úr! 2022ben császár metszés közben el kötöttek viszont ha szeretnék mèg babát csak lombik program útján lehetne ha jól tudom ? És ha igen ez milyen költségekkel járna nagyjából? Vagy esetleg ön tudna e valami más opciót? Válaszát előre is köszönöm  
Csak lombik program jöhet szóba valószínűleg.
OEP által támogatott.
Szép napot
2024.01.15. 10:45:12
  Tisztelt Doktor Úr!

Egy éve kóros méhnyakrákszűresem lett. HSIL nem zárható ki, akkor 3 hó múlva ismeteltek és 2es kategoriaba kerültem, HPV szűrés 68at mutatott ki. Aztán most 8 hónap múlva ismét kóros az eredményem: kóros/neoplasztikus hámelváltozások. Laphámsejtek nem meghatarozhato okokból (ASC-us) olvasható. Ha jól értelmezem, ez most picit jobb eredmény,mint az egy évvel ezelőtti.
Kaptam rá Klion kúpot 10 napra. De maga a kenetlevételem eredménye 1 napon belül fent volt, se gomba, se baci nem tenyésztett ki. Nem teljesen értem, miért írták fel csak úgy a kliont?
Sajnos évek óta mondogatom a nogyogyaszoknak,hogy peteérés idején gyulladtá válik a hüvelyem érzésre, nem erős fájdalom, nagyon gyenge, de érzem és néha enyhe hagyma szagot is érzek. Inkább az a ponos megfogalmazás, mintha érzéketlenebbé valna a huvelyem, szexnél okoz ez gondot. Ha vesznek le kenetet, akkor többnyire ecoli tenyészik ki vagy negatív a lelet. Ezekre adtak már számtalan kúpot, gyógyszert. Mar meguntam ezek eredménytelen használatát, ezért is óckodok most a Kliontol. Egyébként többnyire a menzesz után rendeződik az érzet,majd újra indul. Főleg amúgy olyankor,ha van szexuális életem. Ha nincs, akkor ugye nem tudom igazán érezni, hogy belül van e ez az enyhe gyulladás érzés.
Ha a mostani kenet negatív, hogyan írhattak fel úgy gyógyszert, hogy nem is tudjuk,milyen bakterium van jelen. Nem mentem még vissza, postán jött levél és hogy a felhőben van a gyógyszer. Tanácstalan vagyok. Egyrészt nem.olcso a kúp plusz az utána lévő probiotikumok sem, illetve azt nem értem, hogy a mehnyak területéről nem lehet levenni tenyésztésre kenetet? Vagy amikor kenetet vesznek, akkor onnan is vesznek? Csak mert a szuressel egyidőben levett kenet negatívként került fel másnap az eesztbe. Nem tudom, mitévő legyek. A mostani rakszuresem eredménye mit jelent pontosan? A kliont Ön javasolja?
Illetve a hpv teszt elvégzését javasolja ön is majd ha 4 hónap múlva megyek újra szűrésre?
Elnézést, ha kicsit kusza és hosszú lett a levelem.
Válaszát előre is köszönöm!  
A tenyésztést általában a méhnyak terüleéről is leveszik.
Klion helyett inkabb használjon 3 hónapig colpofixet.
6 hónap múlva hpv és cytológia kontroll javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.15. 10:31:07
  Kedves Doktor úr!
21 éves lány vagyok, olyan problémával küzdök, hogy a hüvelyen kívül, csikló körül kis repedések/szakadások keletkeznek, ha erősebben van hozzáérve, megtörölve. Volt olyan, hogy a kis ajkaknál teljesen végig volt repedve....5 éve ugyanaz a párom van, nem tudom élvezni az együttléteket. Szedek fogamzásgátlót.
Válaszát köszönöm.  
Bepanthen segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Fogamzásgátló váltás megfontolandó.
Szép napot
2024.01.15. 08:47:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Terhességem korai szakaszában járok és bizonytalan vagyok, hogy fogyasztható-e biztonsággal kávé? Ha igen, naponta 1-2? Mi az a mennyiség, ami biztos nem árt a babának?  
Napi egyszer lehet.
Szép napot
2024.01.15. 07:56:54
  Szép napot kivánok.
Nekem olyan kérdésem lenne hogy a múlt hónap 18.án egyszerre volt meg a sógornőmmel muszáj hogy e honapba is egyszerre legyen meg ???
A naptáram szerint 5 napja késik.  
Nem. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.15. 07:53:43
  Jó napot kívánok egy olyan kérdésem lenne hogy el kezdtem szedni a INOFOLIC mert sajnos nehezen jön össze nekünk a baba és hátha ez segít nekünk és egy olyan kérdésem lenne hogy fáj a hasam tőle hogy ez mért van ? És hogy segíteni fog e ez amit most éppen szedek ?  
Sokaknak segíthet.
Érdemes megpróbálni.
Ha panaszai nem múlnak, akkor viszont abba is lehet hagyni.
Szép napot
2024.01.15. 07:45:21
  Tisztelt Doktor Úr!
3 hónapja volt a 3-ik császármetszésem, december 25-én jött meg először a menstruációm 19 napig tartott nagyon erős volt végig a vérzésem, terhesség előtt 7 évig a triregol fogamzásgátlót szedtem mert már a terhesség előtt is rendszertelen volt a menstruációm, de most azt mondta a nőgyógyászom hogy nem szedhetem tovább mert van egy 22 mm nagyságú mióma a méhemnél. Ön szerint sem szedhetem tovább a triregolt? Ha nem ön mit javasol a menstruációm szabályozására és hogy ne legyen ennyire erős a vérzésem? Válaszát előre is köszönöm üdvözlettel Bettina!  
Egyetértek kezelőorvosával.
Prmenes segíthet.
Szép napot
2024.01.15. 07:39:49
  Tiszteletem
A kérdésem az lenne hogy spontán vetélést követően eltelt 1 hónap , de még mindig nem volt havi vérzés , ilyenkor el lehet kezdeni szedni a fogamzásgátlót ?  
El lehet.
Szép napot
2024.01.15. 02:43:43
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem hogy a terhesség alatti candidat mivel lehet kezelni?
Sárgás folyásom is van.

Válaszát köszönöm!  
Canesten, gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.15. 00:21:41
  Szép napot Doktor Úr!
Az előző hónapban 3 szor jött meg a vérzésem és ilyen még nem fordult elő az első kettőnél nem véreztem annyira de a harmadiknál már jobban ez mitől lehet ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.15. 00:15:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Decemberben 3 szőr jött meg kétszer rövid időre a harmadikra meg elég hosszú ideig megvolt ez baj ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.14. 21:49:27
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy a terhesség bármely szakaszában biztonságosan szedhető-e ligetszépe kapszula? Mert nem találok rá pontos választ sehol.
Nőgyógyászhoz csak a 8.hétben jutok el. Ami nekem kicsit furcsa, de azt mondta nem késői az sem.

Előre is köszönöm a válaszát!  
Szedhető.
Szép napot
2024.01.14. 21:29:06
  Üdv! kérdésem az volna hogy hüvelygombám volt menstruációm nem volt decemberben , majd megjött akkor elmúlt a hüvelygombám, aztán most megint vissza jött..
gyomorbajaim is vannak mint mondta összefüggő, de mi okozhatja? betadine intima kupot használok már a 3. dobozzal de nem javult, illetve használok pimafucort kenőcsöt is .  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.14. 21:10:38
  Jó estét doktor úr!
Olyan kérdésem lenne hogy 2023 október 2-an adattam be a Depo proverát és most kellett volna 2024 január 2 án de én nem adattam be de a havi menszim sem jött meg előfordulhat terhesség . ?????  
Nem valószínű.
Szép napot
2024.01.14. 20:08:34
  Tisztelt Doktor Úr!

Mióta fogamzásgátlót szedek, folyamatosan visszatér a hüvelygombám. Lehet a fogamzásgátló miatt, vagy ez csak véletlen egybeesés lenne?
Illetve mi a véleménye a fluconazol tartalmú gyógyszer hosszabb ideig való szedéséről? Megoldás lehet a fertőzés ellen?
Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet összefüggés, bár nem jellemző.
Érdemes lehet pár hónapig szünetet tartani.
Gynophilus segíthet a megelőzésben.
Fluconazol csak igazolt fertőzés esetén szükséges.
Szép napot
2024.01.14. 19:19:12
  Jó napot 12 èves lány vagyok ès hatodik napja menstruálok nm durván csak gyengén miért?  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban még nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Idővel rendszeressé válik, ez évekbe is telhet.
Szép napot
2024.01.14. 18:39:23
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan problémával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, hogy a kislányomnak szeptember elején jött meg az első menzesze, ami 7 napig tartott, ekkor 10 éves volt. Utána csak december végén volt újra menstuációja, ami viszont már lassan 2 hete tart, enyhe vérzéssel. A háziorvos azt mondta, hogy ez nem ad okot az aggodalomra, érdekelne, hogy mi az Ön véleménye?
Válaszát előre is nagyon köszönöm  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban még nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Idővel rendszeressé válik, ez évekbe is telhet.
Szép napot
2024.01.14. 18:37:48
  Kedves Doktor Úr!

Családtervezés alatt állunk. Mellkasröntgen esetén érdemes kihagyni ezt a ciklust, vagy lehet tovább próbálkozni ? Amennyiben tovább lehet próbálkozni, akkor lehet baja a babának, ha megfogan?

Köszönöm  
Nyugodtan próbálkozhatnak, nem jelent fokozott rizikót.
Szép napot
2024.01.14. 17:40:22
  Tisztelt doktor úr!
46 éves nő vagyok rendszeresen megjön még a menstruációm de van egy cisztám a petefészek jobb oldalon! Két alkalommal nem védekeztünk a párommal! Kérdésem hogy ennyi idősen is fennáll a terhesség?
Előre is köszönöm válaszát!  
Lehetséges, de már valószínűleg minimális a spontán teherbeesés esélye.
Szép napot
2024.01.14. 17:18:32
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem, hogy Clostilbegyt és Letrox szedhető egyszerre?

Köszönöm szépen a válaszát!  
Szedhető.
Szép napot
2024.01.14. 12:14:20
  Jó napot Dr.úr, Megjött a havi ciklusom tegnap..Nem nagyon szoktam görcsölni viszont ez a második hónapja, hogy fel állni nem tudok annyira görcsölök.. Tegnap fehér hártya szerüt vettem észre csere után.. Miután ez távozott megszűnt a fájdalmam..Volt már 4 petefészek cystám...Az lehet most is a probléma? további szép napot  
Hüveliy Uh vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.14. 12:08:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Hasi ultrahangon petefészekcisztát találtak. A nőgyógyász ezek után csinált hüvelyi ulrahang vizsgálatot. Ott többek között ezt írták le:
Jobb oldalon a douglasban egy 64x45 mm együregű képlet, falában fokozott keringés nincs. A jobb ovarium 32x15 mm, benne egy 10 mm follikulus.
Mivel a bal ovariumot nem találjuk, lehetséges, hogy az a nagy képlet.
Kérdésem az lenne, hogy van-e okom aggódni.
Köszönöm  
Kontroll javasolt 2 hónap múlva.
Cickafark és diófalevél tea segítheti addig is a spontán felszívódását a a cisztának.
Továbbiak kontroll függvényében.
CA-125 levétele mérlegelendő.
Szép napot
2024.01.14. 06:16:24
  Tisztelt doktor úr!
Kérdésem az lenne mennyire egészséges a barna/sötét barna menstruáció? 19 éves vagyok, volt egy abortuszom 17 évesen azóta ilyen a színe lehet ennek valami köze ehhez? Válaszát előre is köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.14. 01:02:25
  Jó napot
Canesbalance hatására az addig fehér folyás véres lett, és borzasztóan fájdalmas volt a felhelyezés. (Nőgyógyász tanácsára használom, petefészek gyulladásom van, és BV-m, bár a kenet eredményére várunk még
Ez a negyedik napon jelentkezett, a tüneteim rosszabbodtak, most már ég és görcsöl is. A felhelyezett kúpot kiszedtem, és abbahagyom az alkalmazását.
Allergiás reakció lehet? Mit ajánl helyette? A nőgyógyászhoz visszamegyek, amint megvan az eredmény.
Köszönöm,  
Járhat vérzéssel a hüvelykúpok használata, különösen a menzeszhez közeli időszakban.
Fluconer és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.13. 22:09:45
  Tisztelt Dr Úr!
2 éve a Slinda fogamzásgátlót szedem mert a második szülésem után kialakult petefészek ciszta.
Az első évben 9 hónapig szedtem ugyanis állandóan meg volt a menzeszem nem olyan sok mint mielőtt szedni kezdtem de volt. Akkor abba hagytam szedését.
Viszont pár hónap múlva újra jelentkeztek a tünetek újból kialakult a ciszta akkor újból elkezdtem szedni már 1 éve folyamatosan.
Menzesz azóta beállt maradt a kisebb mennyiség általában 7 napig tart de van hogy 10 napig is.
Illetve nekem nem akkor jön meg mikor elfogy a tabletta hanem mikor másfél hete szedem akkor.
Mellfájdalmam volt gyógyszer szedése előtt is mielőtt megjött ez meg is maradt viszont most pár hónapja szinte egész hónapban fáj.
Mi lehet ennek az oka illetve mit tegyek?
Köszönöm a valaszt!  
Érdemes lehet kétkomponensű készítményre váltani.
Drovelis segíthet.
Szép napot
2024.01.13. 21:50:23
  Szép Napot!
Január 2.án(kedden) kezdődött el a menstruációm és Szombaton kezdtem az új levelet a Missee nevű fogamzásgátlóból amit 10 hónapja szedek már
Azonban vasárnap a megszokott időnél 9 órával később vettem be az aznapi tablettát
Előző nap volt aktus de az aznapi tablettát viszont bevettem csak a vasárnapi tablettát vettem be később de nem léptem át a 12 órát.
Ön szerint van esély a terhességre?  
Nincs ok aggodalomra.Szép napot
2024.01.13. 20:11:46
  Jo estèt negy honapos terhesègnèl ha zavaros vèr szit lát egy anyuka akor a terhesèg el vesztèsèt jeleti vagy fordujon aban az idöben orvashoz??  
Érdemes nőgyógyászati vizsgálatot és hüvelyi Uh-ot végezni.
Szép napot
2024.01.13. 20:04:04
  Kedves Doktor Ur!
Kb 2 hete Trichomonast allapitottak meg nalam, es Klion D huvelytablattat irt fel az orvos. Kerdeztem, hogy paromnak kell-e valami, azt mondta, hogy panasz eseten borgyogyaszhoz forduljon. De mivel mar marciusban is volt ugyanilyen problemam, gondolom visszafertozott, mert ot akkor sem kezeltek. Borgyogyasz irhat fel neki antibiotikumot? Masik problemam, hogy a huvelytabletta kezeles 8-9. napjan huvelyi verzest okozott, es nem csak rozsaszines vilagos pirosas vert jelent, hanem vannak ilyen "darabkak" is benne, mennyisegre nem sok, de szukseg van napi 1-2 tisztasagi betetre. Tegnap, amikor ezt tapasztaltam abbahagytam a kurat, az lenne a kerdesem, hogy van-e barmilyen teendom, vagy a verzes elmulik magatol. Az orvos amugy a huvelyflora rendezeset javasolta klion d kura utan, de igy a verzessel nem kezdtem el. Elore is koszonom a valaszt!  
Írhat fel.
A vérzés hüvelykúpok használata közben előfordulhat, különösen a a menzeszhez közel.
Gynophilus restore probiotikum segíthet a hüvelyflóra regenerálódásban.
Szép napot
2024.01.13. 19:42:26
  Jó estét!
23 éves vagyok.
Én írtam 1 hete,hogy hematoma-t találtak a kisbabám feje felett 8.hetesen..de minden rendben volt,volt szívhang is.
Sajnos most a 9 hetes UH-n megállapították,hogy a kisbabám szíve leállt.Jövő hét kedden műtenek.Az lenne a kérdésem,hogy érdemes kivizsgáltatni magam? Mennyi időt várjunk még újra próbálkozunk? Bennem van a félelem,hogy ha még is sikerülne idén ismét elhal a magzatom…
A baba tervezés előtt is szedtem vitaminokat,folsavat,lényegében mindent amit tudtam megtettem..  
Nincs szükség feltétlenül kivizsgálásra.
Nyugodtan próbálkozhatnak újra műtét után 2 hónappal.
Szép napot
2024.01.13. 18:45:38
  Tisztelt Doktor úr! Korábban már kétszer írtam menstruációs problémámmal kapcsolatban. Jelen pillanatban lassan 2 évesek az ikerlányaim már, de még mindig nem állt helyre a menstruációm. Ami annyit jelent, hogy megjön a menstruációm ( általában hamarabb mint kéne), aztán 3-4 napig tart, utána 1-2 nap szünet, és aztán még kb 1 hétig pecsételek. Elég egy kisebb súlyt megemeljek, vagy szexuális aktust létesítenem az élettársammal máris bepecsételek. De ha ilyet nem teszek, akkor is bepecsételek ezektől függetlenül is. Orvosi problémát egy UH és fizikális vizsgálat alapján nem találtak tavaly. Jellemzően csökkent a nemi vágyam ( magamhoz képest), és fokozottan szőrösödök. Próbáltam már Premenst 3 hónapig, majd Inofolicot 2 hónapig az ön tanácsára. Később próbálkoztam progeszteron krémmel, de annak is már vagy három hónapja. Érdemi változás egyiknél se volt tapasztalható. Mit tudna esetleg még tanácsolni? Köszönettel, Andrea  
Dienille fogamzásgátló segíthet.
Szép napot
2024.01.13. 18:19:14
  Tisztelt Doktor ùr! Endometriózis cisztàval ès miómával műtöttek.utána hormonális kezelèsnek folyamatos szedèssel Dianelle fogamzásgátloót írták fel.reggel mindig ugyanakkor szedem be ès egy se maradt ki.Második levèl vègèn tartok.Dèlelött nincs vèrzèsem ,de dèlután ès este piros vèrzèsem van.Egyre többnek èrzèkelem.hasfàjással ès derèkfájással is jár.A melleim is nagyon feszūlnek, de azt elviselem.A tájèkoztató azt írja első 3 hónapban elöfordulhat.De ez sokkal több mint pecsètelő vèrzès.sok tisztasági betètet használok.Önszerint nem állt mèg rá a szervezetem a gyógyszerre?lefog állni a vèrzès?3 hónapot vagy a 3 levèl beszedèse számit folyamatosan szedve?ön mit javasolna?köszönöm a válaszát.  
Konzultáció javasolt kezelőorvosával, gyógyszer váltása megfontolandó.
Szép napot
2024.01.13. 18:05:34
  Jo estet kivanok Dr Ur
Befeleverzo baloldali 4/7/4cm és cisztam van.On mit javasolna a továbbiakban,gyereket mar nem tervezünk
A kérdésem hogy fogamzásgátló kezelest vagy inkább laparaszkopos eltávolítása javasol.koszonom szepen  
Inkább műtétet.
Szép napot
2024.01.13. 16:26:17
  Kedves Doktor Úr!

13 hetes kismama vagyok.A héten voltam a 12 hetes genetikai ultrahangon,ahol 3 mm-es tarkóredő vastagságot mértek,viszont az orrcsontot szépnek látta a szonográfus hölgy.Mennem kell majd magzatvíz vizsgálatra.Ö szerint van miért aggódni?
Válaszát előre is köszönöm!  
Prena teszt elvégzése javasolt a magzatvíz mintavétel előtt.
Szép napot
2024.01.13. 16:18:14
  Üdvözlöm !

3 császárom volt az utolsó terhességem ikrekkel volt .
Viszont a menstruációnál iszonyatosan ömlik belőlem 3 napig ,ha görcs nélkül jön meg és 7 napos.
Viszont ha görccsel együtt jön , akkor teljesen normális a menstruáciom de ez a ritkabbik eset.
Az utolsó császárom 5 éve volt , jelenleg 34 éves vagyok .

Lehet ez ellen tenni valamit?

Köszönöm a válaszát .  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.13. 15:16:04
  Üdvölöm!
18 éves vagyok 2 negatív teszt , de úgy érzem hogy a hasam alja feszül ha behúzom , terhes lehetek?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.13. 12:46:51
  2tesztem let pozitiv és 3hete lesz nem jot meg verzesem es nem erzek semit xekszelek olyan mit ha nyomna valamit ma regota ezt erzem valaszokon koszonom  
Hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.01.13. 07:57:27
  Szép napot kívánok olyan kérdésem lenne 13het 1 naposan 3.2mm tarkóredő vastagság
Méhlepény 17mm vastagság
Nagy eltérések ?  
Prena teszt elvégzése javasolt mindenképpen.
Szép napot
2024.01.13. 06:34:27
  Tisztelt doktor úr.!
48 éves vagyok a nyár elején volt egy küretem polip miatt és van egy 4cm-es miomám amire kaptam a Ryeqo tabletál. A menszeszem azóta is rendszertelen és sokszor fájdalmas és el húzódó.Már a küret előtt jóval tapasztaltam magamon hogy szexuális együtlétekkor az orgazmus nagyon nehezen sikerűl.Szeretném kérdezni hogy ezt a változó kornak lehet köszönni, vagy a miómának is lehet köze hozzá??Köszönöm válaszát.  
Mioma eltávolítása mérlegelendő laparoszkópia útján.
Szép napot
2024.01.13. 06:23:05
  Tisztelt Doktor Úr!
52 éves vagyok és még mestrualok. Az utolsó időben egyszer ki maradt 3 hónapra, de azóta már másodszor megjött éppen úgy mint régen se több se kevesebb. A hasonló korú munkatársnőimnek , sőt még fiatalabbak, már elmaradt, van akinek évek óta. Az lenne a kérdésem, hogy ez igy rendben van hogy még mestruálok, és kell e vigyáznom a teherbe esés miadt? Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra, ez mindenkinek egyénileg változó.
Szép napot
2024.01.13. 03:41:34
  Kedves doktor úr 6 hetes terhes voltam és elvetéltem ki mentem a wc re pisilni és ki eset belölem egy darabka aztan el kezdtem vérezni és el mentem a korházban mert nagyon féltem ott vedtek tölem vért de ultra hangot nem csinaltak ami engem nagyon zavart azt mondtak a vérvételre hogy nem vagyok terhes hogy el ment a baba és a doctor fel irt egy méh tisztitó gyógyszert én be szedtem de nem vagyok nyugodt hogy nem csinaltak ultra hangot a melleim meg duzadtak és furán érzem magam doctor úr szerint?  
Mindenképp javasolt ultrahang vizsgálatot végezni.
Szép napot
2024.01.12. 22:11:03
  Tisztelt doktor úr sokszor a nemiszervemnél a hugyvezeték felett berepedezik a bör...nem függ össze sextöl...egy hosszú repedt csik van ott ami nehezen gyogyúl????  
Santes és Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.12. 22:00:53
  Tisztelt Doktornő!
A ciklusom 27.napján (dec 27.) együtt voltunk a férjemmel védekezés nélkül. A ciklusom 30.napján megjött a menstruációm.
Hétfő óta (jan8) gyakori vizelési ingerem van, szúró érzésem van a bal oldali petefészkemnél, és olyan érzésem van mintha meg akarna jönni a menszeszem, valamint az együttlét is kellemetlen volt egy alkalommal.
Nőgyógyászhoz 2 hét múlva kaptam időpontot , de már feszült vagyok, hogy mi lehet a gond.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Szükség van a vizsgálatokra a diagnózis felállításához.
Szép napot
2024.01.12. 21:40:35
  Tisztelt Doktorúr !
22 éves lány vagyok, voltam nőgyógyásznál és azt mondta, hogy sok petefészekcisztám van. 2 hónapot késett a menstruációm. Az lenne a kérdésem, hogy menstruációval távozik e a ciszta? Illetve petefészekciszta mellett lehet szexuális életet élni ? Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel : Klaudia  
Akár spontán is rendeződhet.
Lehet nemi életet élni.
Szép napot
2024.01.12. 20:51:48
  Jó napot Doktorúr!
Altforallerol váltottam mivel pecsételő vérzésem volt Jangee 0.3ra
Sok rossz véleményt olvastam erről a gyógyszerről, mivel elég magas a hormontartalma!
Ön mit gondol róla?
Előre is köszönöm a válaszát  
Nyugodtan használhatja. Elég lehet a 0.2 kiszerelés.
Szép napot
2024.01.12. 20:39:19
  Jó estét 3 gyermek édes anya vagyok 30 éves voltam nőgyógyászati vizsgálaton doktor úr meg vizsgált vizeletet nézet meg állapította hogy nem vagyok terhes ultrahangot is csinált az szerint sem vagyok terhes de viszont van egy otthoni szív hang mèrrőnk ami szív hangot mutat plusz érzem hogy valami mint ha mocorogna a hasamban csináltam már 6 db tesztet ami negatív lett sajnos aki még vizsgált doktor úr ki nevetett hamar el is küldött pedig azt is jelentem neki hogy 10 napokat késik a menstruációm kérem erre adjon vállaszt mert már nem èrtek semmit sem köszönöm szépen várom válaszát  
Kontroll vizsgálat javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2024.01.12. 20:09:25
  Kedves Doktor Úr!
Menstruáció előtt egy héttel barnáztam egy kevés vérrel. Ez tartott 4 napig es elmúlt ezalatt nagyon puffad a hasam és neha szúrkál az alhasam. Sajnos sok a stressz az életemben illetve 2-3 héttel ezelőtt felfázásom volt és Urogint illetve Urzinolt szedtem. Ez befolyásolhatja? Menszeszem vérzés formájában azóta se volt.  
Abszolút befolyásolhatja, átmenetileg.
Szép napot
2024.01.12. 20:06:07
  Kedves Doktor Úr!
Alacsony progeszterin szinttel javasolt orvoshoz mennem?  
Nem feltétlenül.
Szép napot
2024.01.12. 20:04:48
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy 6 nappal menstruáció előtt barnás folyásom volt egy kevés vérrel emellett puffadtam.
Menstruació azóta sincs és továbbra is puffadok
Mi lehet a gond?  
Legyen türelemmel, a menzesz idővel érkezni fog.
Szép napot
2024.01.12. 17:24:30
  Tisztelt Doktor Úr!

Páromnak nemi szervi szemölcsei vannak. Használ rá ecsetelőt,de nagyon nehezen múlnak. HPV szűrés negatív lett neki is és nekem is. Mióta megjelentek a szemölcsök nála nem élünk nemi életet. Szeretnénk kisbabát. Doktor Úr szerint mikortól élhetünk újra nemi életet védekezés nélkül? Majd ha elmúltak teljesen a páromnak a szemölcsök?

Köszönöm a választ! Szép napot!  
Teljes gyógyulást követően, kizárólag akkor.
Szép napot
2024.01.12. 16:56:00
  Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi a felső korhatára az első gyerek vállalasnak.
41 éves vagyok  
Nincs ilyen. Bármikor próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.01.12. 16:19:59
  Jó estét kivánok szeretném kérdezni az obes hasfalon át rendes nagyságú uterus afv Ben ,mobilis,környezete szabad ez mit jelent Dr ur?  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.12. 15:46:14
  Tisztelt doktor úr! Arefam hüvelykup esetén megengedett a nemi kontaktus ?  
Érdemes megvárni a kezelés végét.
Szép napot
2024.01.12. 15:02:36
  Tisztelt Doktor Úr!

Ikerterhességem 15. hetében járok.
13. hétig hasznàltam progeszteron kúpot. A kúp kiürült és most úgy vettem észre, hogy hüvelygyulladásra utaló tüneteim vannak.
Silver Q hüvelykúpot használhatok-e?

Köszönöm szépen válaszát!  
Használhatja.
Szép napot
2024.01.12. 13:12:33
  Kedves, Dr Úr, Martina vagyok! 18 éves!

Most februárban szeretnénk próbálkozni a babával???? 28 napos ciklusaim vannak. Az lenne a kérdésem, hogy pl: most januárban megjönne a havi vérzésem 15-én akkor 15 től számolok 28 napot és az február 11-e es ekkor jönne meg a következő mensim?
És akkor Január 15-től számolok 10 napot az jan-24-e innen kezdhetném az Ovulációs tesztet csinálni ameddig nem pozitív és utána együtt kell lenni és akkor a februári Havim ha minden jó ki maradna s jönne a kisbebiii ugye?

Vagy mégis, hogyan kell ki számolni, hogy mikor fog megjonni a havi vérzés és mikor kell Ovulációs tesztet csinálni? S mikor kell együtt lenni?
Köszönöm válaszát! Szép napot!
Üdv Martina!  
Csak egyszerűen legyenek együtt spontán, nincs semmilyen számításra szükség.
A cikus közepe a legtermékenyebb időszak.
De bármikor sikerülhet.
Szép napot
2024.01.12. 13:02:43
  Üdvözlöm Doktor úr!
Fél idős várandós vagyok és néhány napja hüvelyben érzek olykor nyíllaló-szúró érzést. A baba sokat mozog, aktív. Lehet ez a szalagok nyúlása miatt? Vagy ön szerint mi okozhatja? Köszönöm.  
Valószínűleg igen.
Nincs ok aggodalomra.
3x1 magnézium segíthet.
Szép napot
2024.01.12. 13:01:37
  Jó napot,
A nőgyógyászati citológia eredmenyemben egyéb hámelváltozásokat jelöltek be, reaktív és nem reaktív jeleknél hogy minor jelek vannak benne, ez mit jelent?
Mi ez? Mitől lehet? Ön milyen további vizsgálatokat csinálna? Hogyan lehet meggyógyulni ebből, és milyen gyógyszereket és vagy egyéb készítményeket írna föl erre?
Válaszát várom és köszönöm.
Üdv. Mónika  
3 hónapig használjon papillocare-t.
6 hónap múlva ismét kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.12. 12:51:24
  Tisztelt Doktor Ur! Szornyen kellemetlen kerdessel fordulok Onhoz. Az illatom es izem az intim reszeimen erosen hagymara hasonlit. Nem szultem meg, a 20-as eveim vegen vagyok, normalis a ciklusom, nem gondolnam hogy barmilyen fertozes okozna, ugyanis nincsen semmilyen tunetem. Viszont borzasztoan zavar, kerem segitsen mi tevo legyek.  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.12. 11:26:04
  Tisztelt Doktor úr!

Azt szeretném kérdezni, hogy a menstruációm 2 napján együtt voltam a barátommal (Meliane fogamzásgátló tablettat szedek 10 eve) , de megszakítással történt. Nagyon figyeltünk. A menstruáció alatt ugye nem szedem a gyógyszert. Lehetséges - e így a teherbe esés? Mennyi esély van rá?
Köszönöm szépen.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.12. 11:04:40
  Üdv.46 éves vagyok,október 13 volt eü.küretem a szövettani eredmény endometrium típusos hiperplázia.Slinda nevű gyógyszert kaptam rá. Harmadik havit szedem,de a vérzés nem szünik.Kérdésem mikor várható a vérzés megszünése?Aki felírta a gyógyszert azt mondta 6hónap is kell,hogy beálljon.Ön szerint is vagy keresek másik orvost?Köszönöm,ha válaszol.Üdv:Éva  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.01.12. 11:03:22
  Üdvözlöm!
Olyan problémám van, hogy a menstruációm az elmúlt időszakban nagyon rendszertelen.. megjön, tart 2 hétig, 2 hét múlva újra és megint elhúzódik. Az utolsó vérzésem január 7-én múlt el, 2 napra rá barnás folyás és ma újból vérzek(jan.12.)… orvoshoz már kaptam időpontot, viszont érdekelne hogy mi állhat a háttérben, mert így elég félelmetes és ijesztő…  
Szükséges elvégezni a vizsgálatokat a diagnózis felállításához.
Szép napot
2024.01.12. 10:55:08
  Tisztelt doktor Úr!

A nemiszervemnél jobb oldalt érzek, mintha egy vágás lenne, ott de nem látszik semmi. Egy kisbabám van aki természetes úton jött világra és utána varrtak is. Lehetséges hogy a vágás/varrás fájna? Kislányom már 4 éves. Szeretkezés közben is kellemetlen.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Santes, Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.12. 08:29:50
  Tisztelt Doktor úr!

Kérdésem az lenne, hogy a spirált menzesz alatt veszik le?

Köszönöm válaszát!  
Nem, közvetlenül utána.
Szép napot
2024.01.12. 07:51:26
  Tisztelt Doktorúr!
Nagyon nagyon elvagyok keseredve.
Folyamatosan visszafertőződik a hólyagom.
3hónapja szedem az urell-t, uro-waxomot, dmannóz port. Ezek szedése előtt szedtem fosfomycint is, 2 tasakkal.
De semmi.
A helyzet változatlan, ugyanúgy ott a fehérje a vizeletben és az üledékben a vvt. (Most volt általános vizsgálat tegnap, tenyésztés folyamatban)
Folyamatosan érzem a fájdalmat, de leginkább akkor, ha telítődik a hólyag. Visszatartani a vizeletet sírás nélkül, kész kihívás.
Többször készült tenyésztés, mindig a megfelelő antibiotikumot kaptam, de sosem múlt el igazán.
Teljesen tanácstalan vagyok, minden higiéniai szempontot betartok, nemi életet pedig nem élek amióta van ez a kálváriám.
Fogalmam nincs, mit tehetnék még?  
Komplex urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.01.12. 07:43:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 20 hetes várandós vagyok. Sajnos a terhesség kezdete óta hüvelygombával küzdök.
Használtam már Micovagot, Gynoxint, Vitagynt, Canesten huvelykúpot és Macmirort is de még mindig visszatér a probléma. Nemi életet jelenleg egyáltalán nem élek. Cukorfogyasztásom is minimális. Ön milyen kezelést javasolna, ami veszélytelen a babára nézve? Félek, hogy emiatt koraszülésem lehet, hogy nem sikerül kikezelni a problémát. Válaszát előre is köszönöm. Szép napot!  
Fluconer és Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.12. 04:21:45
  Tisztelt doktor úr.
Mitől és hogyan tud elmozdulni a spirál???illetve ha eggyütt létnél a barátom az ujjával kényeztet és érzi a szálákat esetleg úgyis eltud mozdulni???vagy mi okozhatja az elmozdulást?  
Akár magától is elmozdulhat.
Ha van erre gyanú, ultrahang ellenőrzés javasolt.
Szép napot
2024.01.12. 01:15:02
  Jó napot Doktor Úr!Decemberben volt pár napos vérzésem januárban még nem jött meg fogamzásgátlót szedtem előtte végig de abba hagytam a decemberi vérzés követően pár hétig hátha megjön.A minap január 11dikŵn voltam egy orvosnál aki ultrahangot csinált azt mondta lát ott valamit de nagyon halványan ami 3-4 miliméter és hogy menjek vissza 2 hét múlva akkor többet tud mondani. Én az elmúlt időszakban vagy 10 tesztet csináltam a 10ből egyik sem lett pozitív. Valószínűleg terhes vagyok? Vagy mennyi az esély arra hogy nem vagyok az meg mennyi az esély hogy az vagyok?  
Nem utal terhességre.
Hihet a teszteknek.
Szép napot
2024.01.11. 23:52:15
  Tisztelt Doktorúr!

Jangee fogamzásgátló tablettát a ciklusom 4. napján kezdtem el szedni (4-én) és ma este szeretkeztem a párommal (11-én). Az lenne a kérdésem, hogy lehetek így terhes? (A betegtájékoztatóba az van írva első 7 nap után kezd el védeni kiegészítő fogamzásgátlás nélkül, de gondoltam inkább biztosra megyek)  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.11. 23:47:18
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne,hogy előfordulhat hogy a Dienille fogamzásgátlótól hüvelyi folyás alakul ki, akar ez lehet mellékhatás is?  
Lehetséges.
Bár nem jellemző.
Szép napot
2024.01.11. 22:37:11
  Üdvözlöm Dr. Úr
Pár napja égő viszkető érzést és fehér folyásom keletkezett, ami hüvelygombára utalt, ezért használtam egy Canesten UNO 500mg hüvelykúpot , ami megszűntette a problémáim, viszont másnap miután este felhelyeztem rózsaszín folyást észleltem, majd utána pirosat, alhasi görcsökkel társulva, lehetséges ,hogy beindult a menstruáció,7 nap múlva kellene jöjjön , ha nem menstruáció akkor mikor áll el ez a vérzés? Ön mit javasol , nem szeretnék orvoshoz menni! Köszönöm válaszát!  
Lehet menzesz előjele.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.11. 22:28:04
  Kedves Doktor Úr!

Menstruáció előtt barna pecsételésem jelentkezett . Elküldtek hormon vizsgálatra , progreszteron szintem kicsit alacsony ezért kaptam Norcolut tablettát.
Az lenne a kérdésem tabletta szedése akadályozza a teherbeesést ?

Köszönöm előre is !  
Igen, bár ez használattól nagy mértékben függ.
Szép napot
2024.01.11. 22:02:38
  Tisztelt Dr Úr!

Antifosfolipid szindrómám van és sle. 48 éves vagyok június óta nincs vérzésem. Hormont nem szedhetek. Vannak hőhullámaim, hüvelyi panaszaim. Már régóta van progeszteron pótlásom amire a norvég womens cream ot használom.
Most szeretném elkezdeni a pyto - e krémet. Viszont ez növényi ösztrogén. 1,Kérdéseim hogy ezt lehet e használni antifosfolipid szindrómába?
2,Vérzést nem hozza ugye vissza?
3.Ez nem növeli a meldganatot ugye mint a gyógyszer?
Köszönöm szépen válaszait!  
Elkezdheti.
nem okoz menzeszt.nem növeli.
Szép napot
2024.01.11. 21:56:47
  KEDVES doktor ur
Anita vagyok és 21 hetes terhes.
Ma voltam a nőgyógyászomnal és azt monta hogy a meh szájam rovidult és magnéziumot kell szedjek és progeszteron kúpot.
Azt mondta ne esek pánikba és hogy minden rendben van de én nagyon félek.Szigoruan pihenesre intet és semmi házimunkát sem vegezhetek.
Nem tudom mitévő legyek felek hogy nehogy valami legyen a kisbabamal.
Edig 4 terhesegem volt s mindig 12 hétig tartott sajnos egyik sem volt hosszabb.
Most hogy az 5 alkalommal végre 21 hetet elertem aggódom nagyon és félek.
Miota teherbe estem azóta dolgozom fojamatosan egy hotelben takarítónő vagyok(takarítás emelés sok jovok megyek gugolas stb) 3 óra munka után érzem hogy a hasam faj es szurodik megkeményedik s van hogy az oromvere elindul.
Nem tudom mit tegyek mert nem akar ki írni a nogyogyaszom s azt mongya hogy pihenjek sokat de napi 8 órát dolgozom s a főnököm nm nézi jó szemmel ha leulok.Mit tegyek?

Köszönöm valaszat.

Anita  
Mindenképp javasolt táppenzre elmenni.
Ha kezelőorvosa nem hajlandó kiírni Önt, kérjen segítséget egy kollégájától.
Szép napot
2024.01.11. 20:51:36
  Jó napot tisztelt doktor úr!

A fokozott stressz késleltetheti a menstruációt?

Köszönöm segítségét.  
Abszolút.de csak átmenetileg.
Szép napot
2024.01.11. 19:34:00
  Kedves Doktor Ur!
A Beres porcero forte csokkenti a yasminelle fogamzasgatlo hatasat?
Valaszat elore is koszonom  
Nem csökkenti.
Szép napot
2024.01.11. 19:25:15
  Tisztelt doktor úr!
43 éves nő vagyok.3 hónapja tapasztalok bal lábamba ,és kezembe bizserhő,zsibbadó erzest.Voltam neurologusnal,Koponya Mr kédzült,az aurás migrentol van 2 kisebb góc,de azt mondta ez normális.(vascularis goc) Viszint kb 4 éve méhpolipom van,még sajnos nem mütettem meg.Őn szerint az okozhat zsibbadast?Köszönöm  
Nem jellemző tünet.
Ettől függetlenül érdemes eltávolítani.
Szép napot
2024.01.11. 19:01:28
  Tisztelt Dr úr!
36 hetes várandós vagyok,és voltam az utolsó vérvételen,és a vizeletben a leukocyta 4 csillag.
Erre kell valamit használom? Gondot okoz a babának?
Köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra.
Sok folyadék javasolt.
Szép napot
2024.01.11. 18:32:41
  Tisztelt Doktor Úr! Lindiynette 20mg gyógyszert szedek,mellette védekeztünk a párommal óvszerrel a terhességi teszt negatív,havim időben érkezik mégis az ovulációs teszt folyamatosan adja a két csíkot két napig halványabban aztán újra erősödik és ez a gyógyszer szedés elején is van. Lehet mégis terhes vagyok azt jelzi az ovulácios teszt vagy rossz lenne a gyógyszerem?  
Nem utal terhességre.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.11. 17:42:11
  Tisztelt Doktor Úr! A következő a kérdésem: Mai napon magànrendelésen voltam az éves szűrővizsgàlaton.A citológiai minta levétele alatt egy rendkivül erős,nagyon kellemetlen égő érzés jelentkezett! Mondtam is,azt a vàlaszt kaptam hogy ennél a kefés mintavételnél lehet ilyen A vizsgàlat utàn még pàr percig nagyon kellemetlen volt.Valóban okozhat ez a mintavétel ilyen tünetet? Esetleg utalhat valamilyen problémàra? Panaszom nincs,az orvos sem jelzett problémàt vizsgàlat utàn,gondolom itt gyulladàsra,vagy egyébre.Nem vagyok nyugodt,ez miatt a tünet miatt,szàmomra nagyon ijesztő volt! Rendszeresen jàrok minden évben,de ilyet még nem tapasztaltam! Köszönöm vàlaszàt!  
Nyugodtan higgyen kezelőorvosának.
Szép napot
2024.01.11. 17:02:31
  Tisztelt Doktor Úr!
December utolsó előtti hetében volt egy spontán vetélésem minden fájdalom elmúlt viszont az óta vérzek a mai napig nagyon kis mennyiség inkább darabos viszont nem értem miért nem múlik el. Írtam már önnek kérdést válaszolt is rá amit nagyon köszönök, kis medencei gyulladással voltam kórházban legalább is ott azt mondták ott derült ki a terhesség is aminek vetélés lett a vége. Mikor fog elmúlni a vérzés illetve mikor lesz újra menstruálcióm? A legutolsó időpont nov21-nov26 volt. Koszonom a válaszát előre is!  
Vetélés után kb 4-6 hétig lehetnek hasonló panaszok.ezt követően kontroll javasolt.
Menzesz idővel jelentkezni fog spontán.
Szép napot
2024.01.11. 14:17:39
  Jò napot mozgàst èrzek a hasamban
Terhessègi teszt negativ ès vèrzès is van az együtlèt ota 2fél jet telhetett el nagyon nyugtalan vagyok 4 gyermekem van ès van egy hasfali sérvem is de eddig nem ereztem mozgàsokat mitöl lehet ez ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.11. 14:15:39
  Üdvözlöm! Már egyszer írtam P3 rákszűrèsem miatt októberba .Kaptam rá clionkupot .Decemberben megismételték S rákszűrèst ,csináltak HPV tipizálast is .HPV negatív lett .De a rákszűrèsem ismét P 3as .Szeretném a véleményét kérni .Januárban kell újra mennem az orvoshoz de semmi konkrétumot nem mondott .Laktofilgelt kellett használni .Válaszát előre is köszönöm  
Colpofix 3 hónapig segíthet.
Szép napot
2024.01.11. 13:33:10
  Tisztelt doktorúr.
4éve szedek jangee 0.02fogamzásgátlót. Ha babát szeretnénk,mennyi idővel elötte érdemes abbahagyni a gyógyszert?

Válaszát elöre is köszönöm  
2-3 hónappal.
Szép napot
2024.01.11. 10:54:22
  Kedves Dr. Úr!
Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy dec.17.-én menstruáltam utoljára. 01.09-én egy napig barnás vérzésem volt. Mikor érdemes tesztelnem?  
Egy hét múlva, ha nem érkezik menzesz.
Szép napot
2024.01.11. 10:48:15
  Sziasztok!
Clostilbegyt szedek, elso kura pozitív lh teszt volt 13dpo, most masodik kurat csinaltam es most 16dponal tartok es negativ a lh teszt.
Valaki tudja hogy miért történne ez?
Elore koszonom a valaszt!  
Meddőségi konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.01.11. 09:52:22
  Tisztelt Doktorúr!
A citologia eredmenyt befolyasolja ha valaki leguti, gyomorpanaszos volt?  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2024.01.11. 05:54:09
  Kedves Doktorúr!

Májusban a rákszűrésem eredménye:ASCUS (atípusos laphámsejtek, nem meghatározott okból). baktérium flóra. Metaplázia.
Semmilyen terápiát nem kaptam erre a diagnózisra.Most kontrollvizsgálaton,az eredménytől függően felmerült a műtét is.

Köszönöm válaszát!  
3 hónapig Deflagyn javasolt, 6 hónap múlva hpv és cytológia kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.10. 23:54:45
  Tisztelt Doktor Úr!

2 éve szültem a kislányomat, azóta folyamatosan szoptatom (bár már lassacskán elválasztódik). Fél éve jelentkezett újra először a menstruációm, azóta pedig visszatérő problémát okoz a hüvelygomba. Mindig a ciklusom második felében jön elő, ovuláció után, és nem találom az okát; figyelek az étrendemre, mozgásra, nincs cukorproblémám, ügyelek, a higiéniára, nem szedek fogamzásgátlót sem. A szoptatás miatt ilyenkor octenisepttel kezelem és gynophilussal igyekszem erősíteni a hüvelyflórát. Klotrimazol korábban nem volt hatékony. Szeretnénk kistestvért is, de ez egy kicsit megnehezíti a dolgokat. Mit javasolna? A hormonok okozhatják, vagy komolyabb antimikotikumra lenne szükség? Előre is köszönöm válaszát!  
Fluconer segíthet.
Szép napot
2024.01.10. 23:50:37
  Üdvözlöm!
Évente minimum 2x előfordul az úgymond forró vizelet és állandó pisilésre késztetés. Viszont nem fáztam meg. Sokszor ilyenkor a széklettel, ürítessel is gondom akad. Előfordult hogy előtte derékfajas kinzott.
A kérdésem az lenne hogy mindez lehetséges - e a derék fajdalmaktol?
Köszönöm a választ  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.01.10. 23:29:25
  Tisztelt Doktor Úr! Hagyma szagú a hüvelyem, mit tegyek? Nagyon kellemetlen! A párom nem szólt hozzá semmit őt kevésbé zavarja, ellentétben velem, nagyon zavaró. Sok mindent kipróbáltam már, de semmi sem hatott. Van ok aggodalomra?  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.10. 23:05:13
  Kedves Doktor úr az lenne a kérdésem hogy el múlt a menstruáciom és még mindig fájnak a melleim mi lehet az oka?  
Legyen türelemmel, valószínűleg spontán fog oldódni pár nap alatt.
Szép napot
2024.01.10. 22:54:58
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem mensi után vagyok és ezt már kb 3 hónapja tapasztalom,hogy valami fura érzés a hasam alatt jobb oldalon mintha valami mozogna és enyhén nyilal is bele, 22 éves vagyok gyermekem sajnos nincs még mi lehet ez drága doktor úr? ????  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.10. 22:08:08
  Tisztelt Doktor Úr!

12 hetes kismama vagyok, 1 hete barnás folyásom van. Ma voltam hormonvizsgálaton és az ösztrogén szintem értéke 5971,7. Ez mennyire tekinthető normálisnak terhesség alatt? Mit jelenthet ez az érték?

Előre is köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Progeszteron pótlása javasolt.
Szép napot
2024.01.10. 22:05:15
  Tisztelt Doktor Úr!
Ha a Nuvaringgel való védekezésbe hiba csúszik, akkor is lehet bevenni esemény utáni tablettát?  
Lehe indokolt esetben.
Szép napot
2024.01.10. 21:54:57
  1 éve volt egy 3 cm ciszta a petefészkemben, majd az kezelés révén kipukkant, most azt mondták policisztára vagyok hajlamos, kezelésképpen Premenst és polivitaminokat írtak fel, ez egyik sem fogamzásgátló? Belázasodhatok a Premenstől?  
Egyik sem az.
Nem okoz lázat.
Szép napot
2024.01.10. 20:57:26
  Tisztelt doktor úr!

Normális az ha 13 éves korban a menstruáció 1-2 hónapot vagy akár 3-mat ki hagy? Van ok aggodalomra?

Válaszát előre is köszönöm.!  
Nincs ok aggodalomra. Ebben az életkorban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2024.01.10. 20:47:57
  Üdvözlöm! 50 éves múltam, nyáron volt egy polip műtétem, mivel utána is bő vérzésem volt, augusztusban kaptam egy Levosert spirált. A menzeszek azóta sokkal gyengébbek, de a köztes időszakban is van valamilyen véres folyás, halvány rózsaszíntől a sűrű barnáig mikor milyen. Most december 25-től folyamatosan, de minimálisan vérzek. A spirál a helyén, nyálkahártyám 8mm. Orvosom TCRE műtétet vagy méheltávolítást javasol. Nincs egyéb megoldás?  
Érdemes lehet vállalni a műtétet.
Szép napot
2024.01.10. 20:30:53
  Jó estét kívánok.

Érdeklődni szeretnék hogy ultrahangos petevezeték átjárhatósági vizsgálatot hol csinálnak TB alapon? Előre is köszönöm  
Meddőségi központban.
Szép napot
2024.01.10. 19:42:33
  Jó napot kívánok progesterone exeltis gyógyszert szedek az a kérdésem kihatok-e utána tejet  
Igen.
Szép napot
2024.01.10. 18:40:48
  Jó napot! Az lenne a kérdésem hogy lehetséges -e hogy a hormonom nincs rendben , és hogy lehet e gyerekem . 2 évig nem jött meg a menstruacióm , néha néha 2-3 napig volt . Az orvos adott rá gyógyszert. Most pedig 1-1,5 éve túl sok a menstriació . Jelenleg kb. 14 napig mentruálok . Az orvosok azt mondták minden rendben van. 23 éves leszek februárban. Az utóbbi 4 évben gyorsan és sokat híztam . Igazából erre kaptam csak cukormentes diétát . Köszönöm a válaszát.  
Hormonpanel és hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2024.01.10. 17:55:10
  Szép estét kívánok én egy 21 éves nő vagyok és még sohasem jártam nőgyogyásznál és nagyon félek,15 éves korom óta élek rendszeres szexuális életet!nagyon félek mert szégyenlős vagyok egy idegen ember előtt terpeszteni mesztlenűl,de viszont a barátommal szeretnénk kisbabát és az a baj ha terhes. Leszek muszáj lesz hüvelyi vizsgálat...mit csinál a nőgyogyàsz hogyha valaki vizsgálat közben sírja el magát? Vagy hogyan győzteti le vele a félelmét? Válaszát előre is köszönöm  
Semmi gond, sokan tartanak először a nőgyógyászati vizsgálattól.
Érdemes előre jelezni az orvos felé a kétségeit.
Olyanhoz menjen, akit ajánlanak, akár ismerősei között.
Szép napot
2024.01.10. 16:17:24
  Tisztelt Doktor Ur!
Bactroban kenocs kis feluleten torteno rovid ideju alkalmazasa megengedett? Valaszat elore is koszonom.  
Igen.
Szép napot
2024.01.10. 16:15:07
  Tisztelt Doktor Úr!

22 hetes várandós vagyok és székelés után mostanság olyan fájdalom jelentkezik, mintha a méhem fájna. Pedig nem erőlködök székelés közben és hamar le is tudom. Ez normális jelenség terhesség alatt?

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Napi 3x1 magnézium segíthet.
Szép napot
2024.01.10. 15:52:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy ha 1.-2.-én kellett volna megjönni a havinak, de előtte 1 nappal szexuális védekezés nélküli kapcsolatot létesítettünk , akkor van esély rá hogy teherbe estem? Azóta is késik a havim, a teszt negatív, szeretnénk babát, de ilyen esetben nem tudom megvan -e rá az esély, vagy hogy ilyenkor mikor teszteljek a leghamarább.  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2024.01.10. 15:43:11
  Kedves Doktor Úr!

Éves citológiai vizsgálat után elküldtek HPV szűrésre. Az eredménye pozitiív lett, magas kockázatú HPV 51 altípus. Az eredményben csak annyi lett írva, hogy ismételt rákszűrés 6 hónap múlva. Tünetem nincs, nem is tudtam róla, hogy bármi bajom lehet. Ezt tényleg nem szokták kezelni gyógyszerrel? Az orvoshoz nagyon késői időpontot kaptam. Tudna ebben segíteni, hogy most aggódnom kéne és inkabb foglaljak máshoz időpontot, aki hamarabb tudna fogadni?
Válaszát előre is köszönöm!  
3 hónapig Deflagyn javasolt, illetve Immunerősítők.
Szép napot
2024.01.10. 15:35:57
  Üdvözlöm!
40 éves vagyok az utóbbi 5 hónapban a menstruációm nem a megszokott időben jelentkezett. Az utolsó 15 napra jelentkezett. Rövidebb ideig tart és kevesebb a mennyisége is. Korábban a menstruáció előtt mindig feszült a mellem és a hasam is puffadt volt. Ezek a tünetek sem jelentkeznek. Mitől lehet ez?  
Perimenopauza előjele lehet.
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugvást jelenthet.
Szép napot
2024.01.10. 15:19:30
  Jo napot dokto ur! Euthyrox 100 mg szedek, emelett fel irtak a tri regol fogamzasgatlo tabletat is. A kerdesem hogy bisztonsagos vedelmet nyujt e vajon ?  
Használhatja nyugodtan.
Szép napot
2024.01.10. 14:32:18
  Szép napot! A c vitamin (cetebe) csökkentheti a fogamzásgátló hatását? A napokban olvastam valahol hogy igen, de nem akarom elhinni. Ön mit gondol erről?  
Nem csökkenti.
Szép napot
2024.01.10. 12:51:11
  Kedves Doktor Úr!
Olyan problémám lenne, hogy jelenleg is kórházban fekszem de sajnos nem tudtak még rá jönni hogy mi lehet a bajom. Napok óta 0-24-bem csak szédülök legyen fekve állva ülve mindenhogy. 20 hetes terhes vagyok. Voltam fül orr gégészeten, ott sem találtak semmit, látott neurólógus majd el lettem küldve MR-i vizsgálatra ott is minden rendben volt, vérvétel labor minden rendben. Tanácsoltak egy vérhígító infúziós kezelést, amit a nőgyógyász kezelő orvos nem javasolt mert még nincs tesztelve kismamák ön, így nem tudják milyen hatással lehet a magzatra. Tudna segíteni hogy mi lehet a probléma?  
Hematológia és ortopédiai illetve endokrinológiai konzultáció is javasolt.
Szép napot
2024.01.10. 11:43:29
  Jó napot kívánok dr úr azt szeretném még kérdezni hogy nekem van petefészek epitheliális rosszindulatú daganatának kockázata hogy lehete tőle kis babám vagy nem eloreis köszönöm tünde  
Igen, lehet.
Szép napot
2024.01.10. 11:42:39
  Tisztelt Doktor úr!
Hormonmentes rézgyöngy spirál hajlamosíthat a visszatérő húgyúti fertőzésekre, felfázásos panaszokra? Nőgyógyászom köti az ebet a karóhoz, hogy nem lehet, bár 100%-ra ő se tudja kizárni. Panaszaim azóta kezdődtek, hogy fent van, 2 éve, pontosabban először enyhén, kb. 6 hónap után, majd tavaly novembertől gyakorlatilag állandóan. Laborleletek, STD szűrés negatív, friss nőgyógyászati kenetelemzés most készül újra, pár nap múlva kapom kézhez. A vizelet laborlelet nagyon enyhén megemelkedett fehérvérsejtszámot mutat. Köszönöm válaszát.  
Hajlamosíthat, bár valóban nem jellemző.
Szép napot
2024.01.10. 10:22:35
  55eves nó vagyok. Húvelyi uton mútóttek végbelservvel oktober kózepen. Eddig nem volt menszeszem,most ma meg jótt. Mi a nem jo nálam?. Varom válaszát kószónom elóre! Gitta Szombathelyról.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.10. 10:15:03
  Érdeklődnék, hogy mióma kis nőgyógyászati műtét után mennyi idővel várható az első menszesz?  
1-2 hónapon belül.
Szép napot
2024.01.10. 09:27:42
  Üdvözlöm! 2 éve volt császárom, már egy jó ideje nagyon fáj a heg felett egy foltban utána pedig viszket az adott terület(2 hétig fáj, 2 hétig viszket ès mindig akkor kezd el fájni ha megjön) Összenövès lehet? Merre induljak? Háziorvos vagy nőgyógyászat? Köszönöm  
Endometriózis gyanúja felmerülhet a hegszövetben.
Szép napot
2024.01.10. 09:11:42
  Tisztelt Doktor Úr!
35 éves vagyok,2 hónapja voltam rákszűrésen,az eredmény P3,Ascus,keratózis,metaplazia.
Ez pontosan mit jelent?
Egy hónap múlva kell mennem újabb citológiára,de orvosom nem írt fel semmit.  
Enyhe fokú eltérés nincs ok aggodalomra.
Deflagyn segíthet.
Szép napot
2024.01.10. 08:26:58
  Kedves doktor úr!72 éves vagyok, 2005 ben méh es petefészek eltávolításom volt mióma miatt.Minden rendbe volt,az utóbbi 1 évben nem tudunk házaséletet élni,nem hüvelyszárazság miatt,hanem beszűkűlt a hüvely.Válaszát köszönöm.  
Intim torna segíthet.
Szép napot
2024.01.10. 06:59:56
  Tisztelt Doktor Úr!
36 éves vagyok. PCOS-es, rendszertelen menstruációval. Pár hónapja menstruáció után visszatérő égő, viszkető érzés jelentkezik a hüvelybemenetnél és a kisajkaknál. (Nem tudom, hogy fontos információ-e,de azután jelentkezett a probléma, hogy 1 hónapon belül 2 antibiotikum kúrám volt) Az orvosom javaslatára Canesten krémet használtam múlt hónapban is,de hatástalan volt. Aztán a panaszok menstruáció előtt pár nappal megszűntek. Most ismét előjöttek. Újra a krémmel próbálkozom két napja. A párommal emiatt nem is merek nemi életet élni. Ön milyen megoldást javasolna a probléma megszüntetésére? Élhetünk nemi életet vagy nem javasolt?  
4 naponta Fluconer javasolt.
Gynoxin krém külsőleg, Gynophilus restore kiegészítésképpen.
Kezelés alatt ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Antibiotikum kezelés alatt mindig érdemes Gynophilust használni, igy elkerühető a fertőzés.
Szép napot
2024.01.10. 05:45:13
  Szeretném megkérdezni, hogy Fluomizin 10 meg - nak , van olcsóbb helyettesítöje?
Köszönöm válaszát!  
Nem tudok róla.
Szép napot
2024.01.10. 03:58:31
  Üdvözlöm!
A menstruációm első napjain mindig be kell vennem fájdalomcsillapítót. Különben olyan erős a fájdalmam, hogy mozogni nem bírok órákon keresztül. Előző menstruációm alatt ugyanígy bevettem, viszont este előjött a görcsös fájdalom. Hányinger, hasmenés, hidegrázás, görcsök. 4-5 órán át..
Voltam kivizsgáláson is, a fogamzásgátlót ajánlották. Ön milyen alternatívát ajánlana, fogamzásgátló tabletta helyett? Vagy van esetleg bármiféle homeopátiás gyógyszer ?  
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.10. 03:52:31
  Kedves Doktor Úr!
Az ünnepek alatt előjött a hüvelyemen egy égő, viszkető érzés, amelyet a canesten krém csillapított, viszont a kúpot nem mertem fel helyezni a hipochondriám végett.
Ugyanis volt már gombás fertőzésem évekkel ezelőtt, de akkor még nem gondolkodtam ennyit. Megvettem a kúpot, de nincsen túrós folyásom, átlagos a folyásom, fehérre, szagtalan. Viszont az egyik nap kissebb fehér darabokat láttam benne. A viszketés is visszatért, ezért jutottam arra a hatarozásra, hogy használom. Szeretném megkérdezni, mennyit árthatok ezzel? Mi történik, ha mégsem gombás fertőzésem vab? Lehet tőle komolya bajom? Sok helyen olvastam, hogy rengeteget árthatok vele…
Egy 24 éves hölgy  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.01.10. 01:24:16
  Tisztelt Doktor Úr!
Szoptatás alatt SLINDA 4 mg gyógyszert kaptam, kérdésem hogy ez mennyire okozhat súlygyarapodást? Nagyobb az esélye mint a többi fogamzásgátlónál? Azonnal "hat" ahogy elkezdem a szedését?
Köszönöm!!  
Nyugodtan használhatja.
nem okoz súlygyarapodást.
Az első 2 hétben kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.01.10. 01:07:04
  Tisztelt Doktor úr!
Régóta visszatérő hüvelyi fertozzessel küzdök és néha felfazassal is altalaban ureoplasma fertozesem volt nagyon sokszor szedtem antibiotikumot felfazasra es ureoplasma fertozesre is, az eredmenyek szerint a hugyuti fertozesem most elmúlt viszont az ureoplasma meg mindig pozitiv utoljara 1hete szedtem 2hetig doxycilint és még közben is éreztem felfázásos panaszokat utana meg csak erősödtek viszont menstruacio kozben nem annyira érzem de utana mindig erőssen visszajönnek, már tanacstalan vagyok mit csinaljak?  
Kontroll vizsgálat és tenyésztés javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 23:17:37
  Tisztelt Doktor Úr!

Ebben a hónapban kezdtem el fogamzásgátlót szedni (Altforalle), a gyógyszert az útmutatónak megfelelően szedtem, azonban a leírtak alapján a megvonásos vérzés a 3. placebo tablettás napon kellett volna, hogy megjöjjön, azonban ez még nem következett be. Aggódnom kéne emiatt?  
Nincs ok aggodalomra.az első 3 hónapban még megengedett.
Ez a hozzászokási időszak.
Szép napot
2024.01.09. 22:48:25
  Szép napot! 5 éve szedek fogamzásgátlót. 3szor volt vizes hasmenésem, a levél utolsó előtti szeménél, szerintem valami vírus által. 3 napja volt szexuális kapcsolatom. Lehet probléma belőle? Nem vettem be új szemet, nem tudtam eldönteni kelhet-e. Most legközelebb mikor leszek újból védett? Ilyen esetben mi a teendő máskor? Köszönöm válaszát!  
Egy hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 22:38:21
  Jó estét! Levegő a hüvelyből folyton olyan érzés mintha valami kiakara esni a hüvelybol miért van? Voltam vele orvosnál de nem talált sulyedest! Volt egy vetélés aztán cüret azóta van ez, társul hozzá néha nehezen akadozó vizelet és a menzeszem is megváltozott vetélés óta fáj bal oldalt a hasam sokat görcsölök és ha megjon 1 nap van aztán második nap elmulik aztán újra viszajon és nincs normál vérzés mint régen hanem egyben válik le a mehnyalkahartya ilyen hosszú ragacsos alvadekos vér és csak ilyen, és sokszor lilás kefeketes avadt darabok is vannak erős görcsöles mensi alatt székrekedés, köldök is szurkal! De senki nem talál semmit, ovolacikor is olyan fájdalmam van hogy kisem tudok kelni az ágyból mintha a bal oldalam kiakara szakadni! Kérem milyen irányban menyek tovább, mert valami biztosan nem okes! Köszönöm a választ!  
Endometriózis centrum felkeresése javasolt.
Premens segíthet addig is.
Szép napot
2024.01.09. 22:27:14
  Jó napot az lenne a kérdésem hogy fluomizin hüvesztabletat szedtem és már négy napja hogy abba hagytam. Az lenne a kérdésem hogy mennyi idő alatt ürül ki a hüvelyből?  
Már kiürült.
Szép napot
2024.01.09. 22:01:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Visszatérő hüvelygombára mi lenne a legjobb?
Mindent kipróbáltam már az őrületbe kerget.
Fluconer szedek havonta egyet nőgyógyászom írta.
Használtam előtte Gyno-Pevaryl hüvelykúpot.
1 hétig nem voltunk együtt.
Pár hétig jó volt és megint jön vissza.
Az is nagyon gyakori fürdès után fehér folyás.
Az gomba vagy baktérium?
Miért pont tusolás után mindig?
Candida diéta segítene?

Várom mielőbbi válaszát !
Előre is köszönöm a választ!
Szép estét !  
Intim mosakodókat kerülje. Gynophilus segíthet.
Candida diéta is segíthet.
Endokrinológia tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 21:48:26
  Tisztelt Doktor Úr!
40 éves,13+2 hetes kismama vagyok.Megcsinálták a genetikai ultrahangot,ahol tarkóredő vastagság 3 mm,viszont az orrcsont nagyon szép (a szonográfus szerint).Genetikai tanácsadáson az orvos magzatvíz vizsgálatot javasolt,amit természetesen meg fogunk csináltatni.A kérdésem az lenne,hogy ebben az esetben van e ok az aggodalomra?

Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.01.09. 21:46:51
  Tisztelt Doktor Úr!
December 27 körül, szex közben valószínűleg megsérült a bőröm a hüvelyem körül, egy hirtelen mozdulattól. Utána vérzett, néhány napig még láttam foltokat aztán elmúlt, de a következő alkalommal szex után megint ugyanez történt. Ezután a következő 2-3 alkalommal nem jelentkezett a problema, azóta viszont ismét. Mi lehet ennek az oka, és mi a teendő?  
Gynophilus restore illetve santes segíthet.
Szép napot
2024.01.09. 21:22:45
  Tisztelt Doktor Úr!

5 hete voltam rákszűrésen, de még nem kaptam eredményt. Az orvosom annyit mondott ma, hogy azt látja konzultációra vár a mintám, nem jelent jót, valószínűleg találtak valamit. Ön szerint mit jelenthet ez a státusz?
16 hetes kismama vagyok. Évente járok rákszűrésre.
Várandósságom előtt volt egy erős hüvelyi gombás és bakteriális fertőzésem. Azelőtt pedig súlyos hónapokig húzódó felfázásom. Ez befolyásolhat egy rákszűrést?
Köszönöm válaszát!  
Legyen türelemmel.
Eredmény birtokában konzultáció javasolt kezelőorvosával.
Szép napot
2024.01.09. 21:15:56
  Üdv! Canesbalance hüvelykúp felhelyzese után, pár óra elteltével lehet szexelni? Köszönöm válaszát  
Nem javasolt.
Nagymértékben rontja a kezelés hatékonyságát.
Szép napot
2024.01.09. 21:12:29
  Tisztelt Doktor Ùr!
Holnap kellenne ,hogy megjöjjön a mensesem,de már 8 napja enyhén barnázok,illetve tojásfehérje szerű folyásom van enyhén vérrel keveredve.Csak annyi h a wc papìron látszòdik.Mi okozhatja?44 éves vagyok.Köszönöm válaszát.  
Perimenopauza előjele lehet. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.09. 20:13:35
  Üdvözlöm!
Anti müller hormon vizsgálaton voltam,de akkor mèg fogamzasgatló tapaszt hasznaltam.Mennyire hiteles igy az eredmèny ami 0,01?
Ès nem kell fogamzasgatlot hasznalnom?
Köszönöm valaszat.  
Nem hiteles.
Ismétlés javasolt a gyógyszer abbahagyása után 3 hónappal.
Szép napot
2024.01.09. 20:02:20
  Üdvözlöm!
Gyakori hasfájással kapcsolatban írok. Ez a hasfájás nem lokalizalodik egy helyre össze vissza a has egész területén vándorol egy napon belül is akár. De legtöbbször a köldök alatti területet érinti. Nem görcs ez szúró jellegű fájás. Kezd zavaro lenni. Hasmenés, hányás soha nincs. Refluxom van ami diétával jobb. Hasi ultrahangon az epehólyag 90 fokban hajlított, májban pici ciszta amivel nincs teendő azt mondták.
Nőgyógyászati vizsgálat negatív. Viszont a klimax okozta hormonok változása elindult az orvos szerint, más tunetekbol kiindulva.
A hasfájással kapcsolatban azt figyeltem meg hónapok óta,hogy a menstruáció előtt egy héttel kb megszűnik, menstruáció alatt sem fáj,amint elmúlik rá 2-3 napra újra kezdődik egy másfél hétig. Esetleg hormonok okozhatnak ilyet? Melegseg érzés, izzadás, hüvelyszarazsag,libido csökkenés vagyis nulla ,ezek a tunetek vannak már. Lerövidült ciklus is. Endokrinológushoz érdemes elmenni?
Köszönöm a választ előre is!  
Perimenopauza előjelei közé tartoznak ezek a tünetek.
2x1 remifemin plusz es 1x1 Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.09. 19:58:48
  Kedves Doktor úr!

9hetes terhes elmultam jeleztem h volt egy kis vérzés és barna váladék voltam orvosnál levették a rákszürést mondta a nőgyogyász a hüvelybe van a vérzés, de a baba szépen nővekszik nincsen baja. Ultrogesztant szedek 100mg a nőgyogyász mondta ne hagyam abba. Mitöl lehet ez? Azt jelzi hogy a baba el fog menni?
Ő a második beültetett baba az elöző 12 hetesen ment el de akkor lázas voltam nagyon beteg.
Válaszát előre is köszönöm.  
Sok esetben jelentkezhet hasonló tünet az első trimeszterben, Különösen ivf után.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Pihenő kímélő életmód javasolt.
Házasélet, ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.01.09. 19:52:36
  Jó estét köldökön keresztül csináltak méh elforditást ezelöt párével kérésemre és 2 kérdésem lenne hogy teherbe lehet e esni igy is a másik az ha szeretnék babát vissza lehet e mütéttel forditani 42 éves vagyok menszeszelek és a párom hajlik a baba felé meggondolatlanul döntötünk szeretnénk még babát ha mütéttel vissza lehetne csinálni várom válaszát .Elöre is köszönöm.  
Keresse fel a korábbi klinikát.
Szép napot
2024.01.09. 19:50:00
  Jó napot Dr ur.
Mászás olaj került a huvejbe és fehér darabkák keletkeztek Bene,agodnom kel? Mivel tudom eltávolítani,hogyan mosam ki a huvejem? Előre is köszönöm szépen a választ.  
Sima vízzel.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.09. 19:39:20
  Jo estét kívánok, 42 éves vagyok, és esztrogent szednek mivel sokat hallom 40 éven túl csökken az eztrogen szint, és már az egetesem sem a régi,mivel telik az idő,mozgalom van,enni sem eszek sokat. Kerdesem az lenne szedhető?vagy inkább orvosi tanácsra szedhetem!?köszönöm  
Nincs rá szükség.
Szép napot
2024.01.09. 19:22:57
  Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy a Gynophilust maximum mennyi ideig lehet használni?
Köszönöm!  
Bármeddig.
Szép napot
2024.01.09. 18:16:49
  Tisztelt doktor úr! December 22én kellett volna megjönnie a menstruációmnak, most január 9-e van. 18 napos késés kb. Együttlét nem volt, tehát nem lehetek terhes, akkor ez mitől lehet? Hogy ilyen sokat késik. Fájdalmak egyáltalán nincsenek, se hasban se máshol, sem rosszullét. Semmi. Pattanásaim voltak, szokott lenni, mielőtt megjön. De vérzés sehol.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 17:45:45
  Udv!Tavaly oktober 4-én volt kuretem verzes rendellenesség miatt.A kuret utan azonnal megszunt a menstruaciom.A szovettani eredmenyem jo lett.Most december vegen volt menstruaciom ,meg most is tart,kerdezni szeretnem hogy ennek mi lehet az oka?Várom válsszat elore is koszonom  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 17:36:58
  Jó napot kívánok!
Lett egy pozitív tesztem.Elmentem 7 hetesen orvoshoz aki megállapította a terhességem és volt szívhang minden rendben volt.
Elmentem 8 hetesen újra itt már nem volt szívhang viszont a magzat fejlődik nő megfelelő volt a nagysága.
Ez hogyan lehetséges?
Mik a kilátásaim?
Köszönöm válaszát!  
Egy hét múlva ismét kontroll Uh javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 16:23:52
  Tisztelt Dr. Ùr!
63 èves vgyok, tùl a vàltozòkoron. Mègis mellfeszülèst èrzek mint annò menstrùàciò előtt.
Azt szeretnèm megkèrdezni, hogy mi lehet ennek az oka? Köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat és emlő ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 16:20:37
  Tisztelt Doktor Úr!

Másfél éve volt laparoszkópos mióma műtétem. A mióma zölddiónyi nagyságú volt. Emiatt van egy heg a méhemen. Jelenleg 21 hetes várandós vagyok. Mennyire veszélyes a hüvelyi szülés egy ilyen laparoszkópos varással, heggel?
Az orvosom nem javasolja a természetes szülést, de én még mindig őrlődök a témán. Félek az esetleges szövődmenyektől, a felépüléstől meg hát nem ez a természetes útja-módja annak, hogy egy gyermek megszülessen.

Előre is köszönöm a választ!  
Császármetszés biztonságosabb, de nem kizárólagos választás.
Szép napot
2024.01.09. 14:35:33
  Szia van egy vízhojagom és már ne kellet ki nyomni mert ki dörzsölte a gégkori és nagyon fáj teszek rá hidrogénperoxidot ami be sebesí és mikor haza jövök suliból le szedi a zokni a sebet!!!! Kérem segítsen  
Hagyja szabadon amennyire csak lehet. Nincs ok aggodalomra.
Neogranormon segíthet.
Szép napot
2024.01.09. 14:26:36
  Tisztelt Dr.Úr!
30éves nő vagyok. 3hete folyamatos hányingerem van, pár napja derékfájdalmaim illetve 2 hete mell fájdalmaim amikből nyomásra vizes-zöldes válladék távozik de csak 1-1csepp és nem minden nyomásnál.
Csomót nem érzek eggyik mellemben sem.
Menstruációmnak most kellene megjönnie viszont helyette 2 napja folyamatosan áttetsző minimálisan véres válladék folyik. Terhességi tesztet 3 napja csináltam még mielött a válladék megindult volna. Akkor a teszt negatívat mutatott. Lehet terhes vagyok? Érdemes pár nap múlva újra tesztelnem? Vagy ez inkább más betegségnek a jelei? Ez inkább nőgyógyászati vagy neurológiai probléma lehet? Válaszát előlre is köszönöm.  
Végezhet ismét tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz egy héten belül sem.
Emlő ultrahang megfontolandó.
Szép napot
2024.01.09. 13:47:33
  Szép napot!
Mielőtt írtam a Dr.Úrnak utána olvastam kicsit de nem jutottam előrébb?!
Megkerdezhetem hogy terhesség alatt szabad gyömbért teát fogyasztani?!Ha igen akkor mennyi lenne a napi adag?! És hogy esetleg melyik terhességi szakaszban nem javasolt már?!Köszönöm válaszát.
Jelenleg 22.hetes vagyok  
Napi 2x nyugodtan fogyaszthat, mindegyik trimeszterben.
Szép napot
2024.01.09. 13:45:49
  Jó napot kívánok!

Nemrég a párom elkapott egy fertőzést (színtelen folyás, fajdalmas együttlét) a hüvelyében. A nőgyógyásza mind a kettőnknek felírt egy bizonyos gyógyszert, amit el kellett szednünk. Már nem emlékszem a nevére sajnos.
Lehetséges hogy a párom ezt nemi úton szerezte?

Köszönöm válaszát! További szép napot!  
Nem valószínű, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.09. 13:39:35
  Tisztelt Doktor úr! 8hetes terhes vagyok nagyobbik egy hete folyton álmos vagyok éjjel nappal aludnek és mindig fazok hideg ráz? Mitől lehet ?  
Terhesség is járhat hasonló tünetekkel.
Ez csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.09. 12:47:08
  Jó napot kívánok Dr Úr! Kérdésem az lenne, hogy 70 éves vagyok nem élek nemi életet és 10 napja erős nyálkás folyásom van. Mi lehet az oka? Időpont az orvosnál hetek kérdése. Mivel próbálkozhatok? Köszönöm válaszát.  
Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.09. 12:18:26
  Jó napot kivánok nekem nem látható a dönerflóra és a fehérvérsejtek a hüvelybe arra mit javasol ön köszönöm  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.09. 10:44:04
  Tisztelt dr Úr! Nagyon elkeseredett vagyok, meggyógyulhatok-e még? Tavaly júniusban egy nőgyógy. rákszűrés alkalmával a hüvelyemben gyulladást találtak. Kaptam CNS kúpot. Röviddel ezután a vizeletem elkezdett csípni szúrni és nagyon fájt az alhasam. Urológushoz mentem, aki krónikus hólyaggyulladást állapított meg,és adott cifloxin antibiotikumot 2 adagot, de a tünetek visszatértek, baktérium teny. és eredménye vegyes baktérium flóra, de kontamináció valószínű, ceclor 500 ant.bio 2x,teny.aerob bakt. nem tenyészett ki, de tünetek ismét. Most újból nőgyógy vizsg.minden tünet jelen van és nagyon fáj a hasam.CNS kúp, cefzil, mindkét helyen gyull. Ur. UH: hólyag fala megvastagodott, egyenetlen, rétegezett, echo szegény. Mit tegyek, hová menjek? Már alig birom az antibiotikumokat, fáj az egész hasam, eredmény semmi. Közben azért volt bélprotexin és hüvelyflóra építés, tőzegáfonyán élek. 59 éves vagyok és sajnos egyetlen gyermekem elvesztése miatt pszihiátriai kezelés, ha ezek jelentenek valamit. Várom mielőbbi válaszát, elnézést a hosszú írásomért, de reménykedem lesz még régi a hüvelyem és a vizelésem. Hálás köszönetem: Anikó  
Valószínűleg a sok és erős gyógyszerek váltották ki a panaszait, mintsem a gyulladás.
Amíg nem kezelték panaszmentes volt, emiatt nem javaslok újabb kezelést.
Intim mosakodókat kerülje, gynophilus restore és uro vaxom segíthet.
Maximum ezeket használja.
Egyebekben valószínűleg az immunrendszer spontán is képes felépülést elősegíteni.
Szép napot
2024.01.09. 10:22:13
  Üdvözlöm!
Alexandra vagyok tavaly decemberben kiderült terhes vagyok és jó is volt minden de ma reggel egy kis hüvelyk váladék jött egy kis vérrel és a párommal nagyon megijedtünk szeretném megérdeklödni,hogy vajon mi okozhasa ezt a terhesség ideje alatt.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 10:18:00
  Kedves Doktor Úr!
A problémám hogy a szemérem ajkak és csiklo közötti rész viszket. Nincs semmi elváltozás, sem erősebb folyás, és szaga sincsen. Mégis mitől lehet ez a viszketés? Nem állandó de mozgásnál, ha valamivel érintkezik vagy ha a tisztasági betét jobban hozzá ér akkor kezdődik az erős viszketés. Jelenleg szexuálisan inaktív vagyok, viszont hormonzavarral küzdök, menzeszem 26 napja késik, több vérével sem mutatott kóros elváltozást (peteérés hiánya jelenleg amit igazolt ). Enyhe pcos-em is van. Ön szerint a viszketés minek lehet a kiváltó oka? Előre is köszönöm a választ!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 09:43:59
  Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék a 12 hetes kombinált genetikai tesztel kapcsolatban! A védőnő szerint a menstruáció szerint (10.10) szerint 12 hetes vagyok ...
De viszont az ultrahang alapján 10 hetes vagyok (12.11) volt ...hogy melyiket nézem ..  
Ultrahangot ebben az esetben.
Szép napot
2024.01.09. 09:17:14
  Jónapot! Az mennyire szamit normalisnak ha a menstruaciom 30-35.ciklusnapok kozott jelentkezik? Egyik honapban pl 32.napon, masik honapban 35.nap?, stb, szoval nem napra pontosan de ebbe az intervallumba kb belefer mindig
Koszonom  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.09. 08:31:41
  Jó napot kívánok a tegnap voltam genetikai vizsgálaton 13 hetes terhes vagyok az eredmènyben az àll hogy: latin nevèn nyaki ciszta ,ès rövid combcsont más szervezek minden rendben van az orcsont is jelen van de nem kaptam semmilyen tanácsot hogy kellene e aggódnom vagy nem az interneten sem találok válaszokat kérem válaszoljon nagyon aggódom. Köszönöm szépen.  
Genetikai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 08:25:27
  Jo napot!
Gerinc mutet utan vagyok es 3 havonta van ket oldali rontgen az also szakaszrol. A tegnapi nap folyaman kiderult hogy valoszinuleg kisbabat varok (3 pozitiv teszt). A kerdes az hogy a 13-14.het kornyeken mennyire art a babanak a ket darab kep keszitese. Emiatt gondolkozunk a megszakitason, mert vedekeztunk a gerincem miatt, viszont volt mar harom vesztesegem es sajnos nem tudom mi lenne a helyes.  
Nincs ok aggodalomra, rtg nem jelent fokozott rizikót a várandósságra nézve.
Szép napot
2024.01.09. 07:23:13
  Tisztelt Doktorúr!

34 éves vagyok, 8 hetes terhes, Femibion 1-et, illetve D3 vitamint szedek (3000 ne) nőgyógyász javaslatára. Az elmúlt egy hétben kétszer volt, hogy reggel nagyon sötét, már-már fekete volt a székletem. A hasam naponta fájdogál picit, mintha wc-re kéne mennem (de eléggé felfújódva érzem magam, aztán ez megszűnik), ezt is mondtam a múlt héten az orvosnak, azt mondta az sem baj. Aggódnom kellene? Ezen kívül iszogattam 100%-os Sió gyümölcslevet, ami csupa piros zöldséget, gyümölcsöt tartalmaz (fekete répa, gránátalma, eper...). Két nap múlva van újabb időpontom a nőgyógyászhoz.  
Nyugodtan hagyja el a vitaminokat és figyelje az esetleges változásokat.
Szép napot
2024.01.09. 04:40:48
  Tisztelt Doktor Úr,

Orvosom írt fel részemre Klion D 100 hüvely kúpot, 4 napja használom viszont egy esti adagom elmaradt, hogyan pótolhatom? Eddig nem hűtôben tároltam, ez mennyire fontos?  
Pótolja nyugodtan amint tudja.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.09. 01:28:30
  Kedves Dr. Úr!
2 éve jelentkezett hpv szemölcseim akkor kezelve lettek ecsetelővel orvos által. Szépen el is tűntek. Viszont most észre vettem 1 db-ot magamon csak mostmár 15 hetes kismama vagyok. Aggódom, hogy valami baja lehet tőle a babának?! Esetleg közrejátszhat hogy nem éltünk nemi életet 3 hónapig aztán most igen? Köszönöm válaszát.  
Szemölcsök kezelése javasolt bőrgyógyász vagy nőgyógyász által.
Magzatra nem veszélyes.
Nincs összefüggés a 3 hónapos kihagyás és a szemölcsök megjelenése között.
Szép napot
2024.01.09. 01:07:48
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy elég kellemetlen kérdéssel fordulnék Önhöz. 20 éves vagyok,8 hónapja élek rendszeres nemi életet, azonban ez még egyszer sem fordult elő. A nagy-és kisajkaim is megvannak duzzadva, illetve a hüvelynyilásánál mintha belülről valami kijebb jött volna és szintén meg van duzzadva. Nem fáj meg nem is ég, csak nagyon kétségbe vagyok esve mert ilyen még sosem történt velem. Mit tanácsol? Ha nem múlik el akkor igyekszem minél hamarabb egy nőgyógyászt felkeresni.  
Nőgyógyászati/bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.09. 00:19:41
  Kedves doktor úr!
Hüvelygomba kezelésére valóban jó lehet a teafa olajjal való hüvely "kenegetés"?

Köszönöm  
Nem valószínű.
Gynoxin krém segíthet.
Szép napot
2024.01.09. 00:18:31
  Kedves doktor úr! Lehetséges, hogy a Rezia fogamzásgátló hatására (kb. a 4 tabletta bevétele után) nyomó, szúró mellkasi és hát fájdalmat éreztem napokig. A nőgyógyász nem vizsgáltatott ki mielőtt felírta, csak "kikérdezett".
Mikor jelentkezett a tünet azonnal abbahagytam a tabletta szedését, mert korábban nem tapasztaltam ilyet és nagyon megijedtem. Kb másfél hét után múlt el teljesen, eközben gyorsan csináltattam tüdőszűrő vizsgálatot, ott minden rendben.
Lehetséges hogy a tabletta volt az oka? Betegtájékoztatón trombózis jeleként olvastam ilyen tüneteket...
Szép napot  
Igen, utalhat fokozott trombózis kockázatra.
A gyógyszer abbahagyása javasolt.
Szép napot
2024.01.08. 23:45:42
  Tisztelt Doktor Úr!
50 éves vagyok
25 éve méhnyak konizacion estem át
Citologiai lelet eredmenye P4 -miatt.
Pár éve kicsit fájdalmas a nemi aktus.
Lehetséges hogy a "műtét miatti szűkités" miatt van?
Köszönöm  
Lehetséges.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.08. 23:44:16
  Tisztelt Doktor Úr!

Hüvelyváladék tenyésztés eredménye: sok candida albicans, hüvelyflóra hiányzik, illetve gardnerella vaginitis pozitív. Kaptam fluconazole q pharmát, illetve gynoflor hüvelyflóra visszaállító kúpot. Ön szerint ennyi gyógyszer elég? Köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2024.01.08. 23:34:30
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem, hogy pajzsmirigy alulműködésre szedek gyógyszert és így szedhető-e a Clostilbegyt tabletta is?

Köszönöm szépen a válaszát!  
Szedhető egyszerre a kettő.
Szép napot
2024.01.08. 23:26:10
  Tisztelt Doktorúr!
Èvek óta visszatèrő hüvelyfertőzèsem van, nem tudom mitől de volt hogy havonta, most viszont ritkábban de mindig visszatèr, pedig figyelek mindenre. Canestent veszek vagy betadin kúpot de vègleg ez sem segít. Egy ideje fáj az együttlèt is mikor mèlyebbre hatol, eddig ez sem fájt. Nèha fáj a hasam alja is mintha gyulladásban lenne vagy nem tudom.
Voltam ezzel is orvosnál endimetriozis nincs, de okosabb sem lettem mitől van ez.
1 ève próbálkozunk babával is de nem jön össze, viszont hüvelyfertőzèsem az most is lett.
Már mindenre figyelek, intim mosót sem használok.
Befolyásolhatja ez a babavárást?
Vagy ön mit javasol merre menjek tovább már nagyon el vagyok keseredve
Köszönöm válaszát
További szèp napot!  
Meddőségi centrum felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2024.01.08. 23:22:17
  Jó napot kívánok az betegség jele ha a menstruációm csak 2napig tart de bő vérzésem volt?  
Nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.08. 22:56:32
  Kedves Doktor úr! 44 éves leszek a jövő hónapban. Két hónapja pecsételek. Más tünetem nincs. Azt szeretném megkérdezni, hogy akkor most meddő vagyok?  
Nem utal erre.
Perimenopauza kísérő jele lehet.
Szép napot
2024.01.08. 22:48:07
  Tisztelt Doktor Úr

HPV szűrésnél 58-as típust találtak áprilisban, júniusban pedig LEEP műtétem volt. Most december elején a HPV kontroll szűrésem pedig már negatív lett. Lehet, hogy elmúlt magától (vagy a műtétem miatt) a HPV-m? Érdemes az oltást így is beadatnom?
Köszönöm a választ!  
Műtét ne jelent megoldást a HPV fertőzéssel szemben.
Érdemes felvenni a z oltás és támogatni az immunrendszert vitaminokkal.
Szép napot
2024.01.08. 22:29:31
  Kedves Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne, hogy 6 évvel ezelőtt 4580 g súllyal született kisfiam császármetszéssel jött világra, egy hét túlhordás után. Semmilyen jele nem volt hogy esetleg magától megindulna a szülés minimális görcsölés sem, oxytocin injekció hatására sem változott a helyzet. A kérdés az lenne, hogy esetleges második terhesség során hogy ha semmilyen probléma nem adódik várhatóan szintén császármetszés lenne, vagy szóba jöhet a természetes szülés is?  
Lehetséges a természetes szülés is, amennyiben a feltételek megengedik.
Terhesség alatt vizsgálják egy szigorú pontrendszer alapján.
Szép napot
2024.01.08. 21:09:32
  Jónapot Dr.Úr azt szeretném kérdezni ,hogy lenne esetleg olyan gyógynövény az orbáncfűvön kívül ami csökkenti a Gestomix fogamzásgátló hatását?Előre is köszönöm válaszát.  
Nem tudok róla.
Szép napot
2024.01.08. 19:04:22
  Jó napot!
A barátommal nem történt behatolás, azonban nemi szerveink érintkeztek, ejakuláció nem történt, illetve előváladékot sem véltünk felfedezni. Másnap bevettem egy Escapelle esemény utánit, majd a menstruációm a szokott időben, az 5 napos lefolyással megjelent (a gyógyszert december 29-én vettem be a menstruációm január 2-án jött meg). Azonban a mai nap (január 8) hirtelen lépett fel puffadás, illetve hasmenés, amiket több helyen tünetként tüntettek fel.
Van-e esély hogy teherbe estem?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.08. 18:33:38
  Üdvözlöm
Azon a napon volt együttlétem amikor megkellett jönni az nap este megis jött szedtem végig fogamzásgátlót a menzeszem utána egy hetig aztán abba hagytam és most újra megjött ez a terhességem jele? Vagy csak mert a gyogyszert abba hagytam és felborúlt a ciklusom?  
A gyógyszer abbahagyása állhat a háttérben.
Szép napot
2024.01.08. 18:17:05
  Tisztelt Doktor Úr.
Nagyon el vagyok keseredve évek óta hüvely folyásom van tavaly voltam nőgyogyásznál gardnerrela jött ki a szűrésből alhasi fájdalmak néha medence fájdalom sürű felfázás kaptam kliont metronidazolt nem használt a folyásom folyton változó hol fehér turos a hüvelyfalon is hol zöld és nagyon büzős hol krémes van amikor viszket is nem értem mi ez de nem szabadulok tőle segitsen kérem!  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.08. 18:16:40
  Üdvözlöm Doktor Úr! Szeretném tudni hogy csak régi felfogás,vagy ma is érvényes az a nézet miszerint fogamzásgátló(estelle) több évi szedése után babavárás előtt érdemes pár hónap kivárás,vagy lehet a gyógyszer abba hagyása után azonnal próbálkozni. Köszönöm megtisztelő válaszát!  
1-2 menzeszt érdemes kihagyni.
Szép napot
2024.01.08. 16:33:07
  Kedves Doktorúr!

Párommal baba tervezésben vagyunk, december 1-én vettem be az utolsó szem fogamzásgátló tablettát, utána volt menstruáció ahogyan szokott lenni minden tabletta mentes időszakban. Azóta igazából egyszer “kellett volna” meg jönnie, most január elején de ez nem történt meg.
Csináltam ovulációs tesztet ami negatív lett.
Kérdésem lenne, hogy igazából amíg nem jön meg az első menstruáció a tabletta abbahagyását követően, addig nem is eshetek teherbe? “Kár próbálkozni”?
Mindvégig negatív ovulációs teszteket kapok akár?
Úgy, hogy ki tudja mikor fog bekövetkezni a menstruáció-akár több hónap?

Köszönöm szépen!  
Nyugodtan lehet mát próbálkozni.
Nem érdemes hagyatkozni az ovulációs tesztekre.
Szép napot
2024.01.08. 16:31:13
  Üdvözlöm!

Menstruáció alatt tampont használtam, ezt egy buli után történt szexuális aktust követően elfelejtettem. Reggel nem találtam meg a tampont a hüvelyemben, az interneten azt írták felcsúszhat a méhbe vagy a Douglas-üregbe, erről nem hallottam még, de attól félek, hogy felcsúszott és elfertőződik. Ez lehetséges? Sajnos arra nem emlékszem, hogy kivettem volna.
Olyan kellemetlennek érzem a történteket, hogy nem szeretném senkivel megosztani, így csak az interneten próbáltam utána járni a válasznak.

Válaszát előre is köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat és hüvelyi ultrahang javasolt.
Szép napot
2024.01.08. 15:37:37
  Üdv!
Szoptatom a gyerekemet 42múltam,pár hónapja kevesebb a menstruációm a szokásosnál....napra nem rövidebb de jóval kevesebb citológia rendben,ciklusaim kb rendbe vannak lehetséges ez már a menopauza jele?  
Nem utal rá, inkább a szoptatás a fő befolyásoló tényező.
Szép napot
2024.01.08. 15:12:27
  Tisztelt Doktor Úr!Szeretném megkérdezni,hogy ezek az eredmények jók-e ?Inzulin0p/5.60, 60p/64.40, 120p/39,50Tüneteim vannak hasi hízás/fogyokúra mellett/izzadás,szédülés evés után!Petefészek cisztáim is vannak/egyik petefészkemet eltávolították/Válaszát köszönöm!  
Véleményem szerint inzulin rezisztenciára utal, endokrinológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2024.01.08. 13:19:49
  Jó napot doktor úr. Nekem olyan problémám lenne hogy elég sokszor felfázás tünetei m vannak mindig kapok rá antibiotikumot de havi szinten visszatér és a párommal lévő szexuális érintkezés és nagyon fájdalmas néha egy kis vérzés is megjelenik tudnál nekem erre Tanácsot adni még nem voltam nőgyógyásznál ez miatt köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat és STD szűrés javasolt.
Szép napot
2024.01.08. 13:01:52
  Jó napot doktor úr! Lassan 3 hónapja volt a 3-ik császármetszésem, december 25-én jött meg először a menstruációm már a 15-ik napja vérzek nagyon erősen az orvosom a terhességem előtt azt mondta hogy van egy 1 cm nagyságú mióma a méhemen attól lehetséges hogy ennyire el húzódik a menstruációm? Szedek vérzéscsillapítót injekcióba de az sem segít egyáltalán! Válaszát előre is köszönöm!  
Premens vagy fogamzásgátló (Drovelis) segíthet.
Szép napot
2024.01.08. 12:43:32
  Szép napot... november 3 ota most jött meg január 2 an de már előtte is barnáztam és most utánna is premenst szedem az lenne a kérdésem ez lehet hormon probléma?43eves vagyok...(január 26an megyek nőgyógyászhoz)  
Nem utal rá, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.08. 12:19:39
  Tisztel Doktorúr

Érdeklődni Szeretnék hogy 5 éve el vagyok kötve de mivel volt 4 császármetszés és lett egy uj kapcsolatom és szeretnék babát lehetséges e hogy vissza fordítani ?
És meg szeretném Érdeklődni hogy ingyenes e ez a beavatkozás? kérem legyen szíves válaszolni előre is köszönöm Tisztelettel B Gáborné  
Ez a műtéti beavatkozás módjától függ.Kérdezze a műtétet végző intézetet.
Nem OEP támogatott, amennyiben lehetséges a rekonstrukció.
Szép napot
2024.01.08. 12:02:38
  Tisztelt Dr Úr! Rákszűrés előtt illetve után hány napig nem szabad szexuális életet élni? Köszönöm szépen válaszát!  
Előtte egy nappal nem érdemes, utána nincs megkötés.
Szép napot
2024.01.08. 11:54:55
  Tisztelt doktor Úr!
A vagirux 10 mikrogramm hüvely tabletta menstruáció alatt is alkalmazható?
Válaszát köszönöm
Szép napot!  
Nem javaslom, menzesz után folytassa, vagy kezdje el.
Szép napot
2024.01.08. 09:29:53
  Jónapot Dr úr nagyon fáj a derekam saragas bűzös folyásom van most meg jött így is mehet orvoshoz hogy meg jött mert nagyon fáj???Méhnyakrákra gyanakszom nagyon  
Nem utal rosszindulatú folyamatra, nincs ok aggodalomra.
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2024.01.08. 09:19:40
  Kedves Doktor Úr! Jó reggelt. Ma voltam ultrahangon, 21 hetes vagyok és az van a papírra írva, hogy artéria uterina k.o. magas resistencia ez mit jelent? Lehet valami baj belőle? Köszönöm a válaszát.  
A méhet ellátó nagyér áramlása kissé beszűkült, ez többnyire normális terhesség alatt, ahogy növekszik a méh.
Érdemes konzultálnia az ultrahangot végző orvossal.
Szép napot
2024.01.08. 09:11:39
  Tisztelt Doktor úr!

Nőgyógyászati rákszűresem eredménye negatív, ezt a császáros szülésem után a 6. héten vették le. A kérdésem az lenne, hogy a Minta részben a g. alpontban "átláthatatlan sejtcsoportot" tüntettek fel. Más a leleten nem szerepel. Mit jelenthet? Előfordulhat, hogy bent maradt a méhlepényből valami a méhemben? A 6. hetes kontrollon azt mondták minden rendben, de most ez a lelet eléggé megijesztett. Előre is köszönöm válaszát.

Üdvözlettel: Marianna  
Nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Nem utal residuum jelenlétére.
Szép napot
2024.01.08. 09:08:50
  Kedves Doktor úr!

Februárban egy viszonylag elszigetelt trópusi szigetre utazom, sajnos pont abban az időszakban várható a menstruációm. Ajánlott ilyenkor a tengerben fürdeni, van bármi kockázata annak, ha megteszem? A tenger az olvasottak alapján bizonyos helyeken szennyezett lehet (szennyvizet engednek bele).

A menstruációm időpontját nem feltétlen szeretném gyógyszerrel megváltoztatni, illetve kimutatták nálam a Leiden mutáció egy változatát, hajlamos vagyok a trombózisra.

Nagyon köszönöm előre is a válaszát!  
Nyugodtan fürödhet természetes vizekben.
Szép napot
2024.01.08. 08:18:13
  Tisztelt Doktor Úr !

49 éves, virgo, rendszeresen menstruáló nő vagyok. Panaszmentesen, általam teljesen véletlenül tapintott kismedencei képlet miatt fordultam orvoshoz. Vérzészavarom, nyomási tünetem, fájdalom, széklet-vizeletprobléma nincs, vérképem normális, gyógyszert nem szedek.
Bv: egyenetlen felszínű, jókora ffi. ökölnyi, kemény tapintatú uterus, szabadnak imponáló környezet.
Citológia: negatív
Labor: HE-4: 74 pmol/l, CA 125: 20 U/ml, ROMA index 17,3 %
Natív és kontrasztanyagos MR (3T):
Uterus anteflexióban, balra deviál, sagittalis síkú átmérője 112 x 85 mm. Endometrium 10 mm, jeladása megtartott.
A corpus hátsó falában 63 x 77 x 89 (AP x CC x LL) mm-es jelszegény, jól körülírt IM képlet. Bal oldalon 19 x 13 mm-es IM, jobb oldalon 10 x 13 mm-es SS göb. Elülső falban 1 db 13 mm-es és 3, max. 10 mm-es IM göb és egy 8 mm-es SM képlet.
A fundusban egy 26 x 19 mm-es és egy 21 x 12 mm-es IM göb, a fundusból előboltosulva bal oldalon rövid, vaskos (közel 3 cm) nyélen egy 61 x 42 x 46 mm-es SS képlet.
A fent leírt képletek kontraszthalmozása a myometriummal azonos. A cavum deformált, az uterus ventral és caudal felé dislocalt.
Cervix, vagina neg. Adnexumok normálisak, kórjelző eltérés nem látható, bennük több különböző nagyságú típusos folliculus. Filmszerűen kevés szabad hasi folyadék. Beleken, perirectalis zsírszövetben, gáton, hólyagban, ureterekben, csontokon kóros elváltozás nem látható. Inguinalis régióban 1-2 reaktív nyirokcsomó látható.
Mi az Ön javaslata ezekkel a leletekkel ? Várakozás és kontroll ? Gyógyszeres (hormon) kezelés ? Műtét ? Laparoscopos vagy laparotomia ? Pfannenstiel vagy medián ? Myomectomia vagy hysterectomia ? Totalis vagy partialis ? Adnexumok ? Mennyire sürgős beavatkozni ?

Válaszát köszönöm Erika  
Elsősorban laparoszkópos műtét javasolt.
További gyermekvállalási szándék függvényében méhtest eltávolítás, vagy myoma eltávolítás a méh megőrzése mellett.
Adnexumok maradnak.
Szép napot
2024.01.08. 07:28:46
  Tisztelt Doktor úr! Azzal fordulok magához hohy 3 éve csaszaroztak és ha együtt vagyok a páromal ahol folvagtak nagyon fáj amikor együtt vagyunk de miért?? Mit tegyek? De ha én vagyok felülrol akor nem fáj ...észt nem értem mitörtént ???  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.08. 00:32:21
  Tisztelt doktor Úr!
A mezeszem dec.10-én ért véget...a párommal 25.-én voltunk együtt védekezés nélkül.... január 5.én barnás rózsaszínes pecsételésem volt, 6.ára megjott rendesen a menstruáció.... lehetséges e a terhesség?  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.01.08. 00:03:02
  Üdvözlöm!51 éves vagyok,egy éve fennálló darabos elhúzódó vérzés miatt volt küretem melynek negatív az eredménye!A menstruációm a küret után 6 héttel jött meg ami szintén darabos, elhúzódó!Az orvosom rieqo tablettát írt fel amit 6. napja szedek és ugyan elmúlt az erős vérzés,de van fejfájás,mellfeszülés,és barnázás!3 hónapig kellene szednem folyamatosan!Ön szerint ha mindennap fáj a fejem szedjem tovább?Mi van akkor ha abba hagyom idő előtt? Köszönöm szépen a választ!  
Nyugodtan abbahagyhatja a mellékhatások miatt.
Kontroll javasolt, hüvelyi ultrahang mindenképpen.
Szép napot
2024.01.07. 23:34:37
  Kedves Doktor úr

23 éves vagyok policisztás petefészkem van,együtt voltam a férjemmel december 11-12-13 óvszer nélkül..
Késett 5 napott,6-odik napon megkaptam a menstruációm és egy vörös csöpp folyt ki,meg töröltem magam és a wc-papiron rozsaszin váladék volt... azóta el telt pár nap 4-5 napot volt meg a menstruációm de nem sokat, el múlt most,de viszon ha el megyek pisilni a vizeletem normális de ha megtörlöm magam lent,akkor a papíron látszik vér és nem egy kis folt... február 7 edikén van időpontom a nőgyógyászhoz..

Köszönöm a válaszát..  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan megvárhatja a kapott időpontot.
Szép napot
2024.01.07. 23:26:16
  Kedves Doktor úr! 45 éves kor környékén van-e esély teherbe esni? Lombik program lehetséges? Köszönöm válaszát. :)  
Lehetséges.
Igen.
Szép napot
2024.01.07. 23:15:43
  Tisztelt Doktor úr! Lejárt a menstruicóm . De újabb alhasi görcsöt érzek mintha megint mesteuálnom kellene . Mi lehet az oka ?  
Legyen türelemmel, egyelőre csak figyelje meg az esetleges változásokat.
Szép napot.
2024.01.07. 22:47:18
  Üdv
Erdeklodni szeretnek 15 eves gyermekem menstruacioja kb 1 eve menstrual az utobbi idoben rendszertelen 20 nap korul ujra menstrual van amikor 17 nap mit kaphatna ami termeszetes gyogymod lenne
Koszonettel  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban a rendszertelen menzesz általában nem számít kórosnak. Különösen ha sportol.
Premens segíthet, ha mégis szükségesnek ítélik.
Szép napot
2024.01.07. 21:09:48
  Tisztelt Dr. Úr!
Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy körülbelül 1 hete csípő-égő érzést érzek a hüvelyemben, és külsőleg is de ott enyhébb. A hüvelyi folyosón is megváltozott. Én gombra gyanakodok. Kértem időpontot nőgyógyászhoz de 2 hét múlva kaptam csak. Addig vettem Betadine hüvelykúpot, hátha segít, de eddig nem segített 4 napja használom, de nem érzek változát. Bár 7 darabosat vettem,használjam végig? Vagy esetleg a Canesten hüvelytablettát? Köszönöm szépen a segítséget előre is.  
Gynoxin külsőleg és gynophilus segíthet a viszgálatig.
Szép napot
2024.01.07. 21:08:55
  Kedves Doktor Úr!
Van egy 13,5 éves lányom. Az lenne a kérdésem,hogy ő már használhat tampont? Nem rendszeresen,csak nyaralás alatt valószínűleg menstruálni fog.
Köszönöm: Gabriella  
Minit használhat óvatosan.
Szép napot
2024.01.07. 20:33:28
  Kedves doktor úr!
Jelenleg 6 hetes várandós vagyok, de csak nagyon kevés tünetet tapasztalok, azokat is inkább szakaszosan (menzesz-szerű enyhe fájdalom, mellérzékenység). Az 5 hetes UH-n már látszott petezsák szikhólyaggal.
A kérdésem az lenne, hogy korai terhesség esetén adhat okot aggodalomra a tünetek mérséklődése vagy hiánya?
Köszönöm a válaszát!  
Nem. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.07. 19:24:02
  Kedves Doktor Úr! 38 éves nő vagyok asszimmetrikus emlőkkel. Az éveim száma és kis súlyfeleslegem miatt mára az egyik emlőm kétszer akkora, mint a másik. Korábban nem volt ilyen nagy eltérés. Van-e lehetőség szimmetrikussá operáltatni őket TB alapon? Amennyiben igen, tudna ajánlani nekem plasztikai sebészt telefonszámmal és/vagy email címmel? Legyen olyan kedves.  
Úgy tudom ezt a kérését nem támogatja az OEP.
Érdemes megkérdezni a területileg illetékes sebészeti szakrendelőt.
Szép napot
2024.01.07. 19:11:05
  Üdvözlöm, kérdésem az lenne hogy már voltam vagy 5 nőgyógyásznál és nemibeteg gondozonal, hiába kapok krémet kúpot szájon át bevehető kapszulát semmi nem mulasztja el a szeméremtesti viszketést és a hüvelynél sem, érdemes lenne esetleg irrigalni?  
Nem javaslom.
Az intim mosakodókat sem.
Gynoxin krém és gynophilus segíthet.
Szép napot
2024.01.07. 18:17:22
  Kedves Doktor Úr! Az a kérdésem, hogy tud-e szoptatni az a nő, akinek korábban mellműtéte volt?  
Sok esetben igen, ez az adott műtéti kivitelezéstől függ.
Kérdezze meg korábbi kezelőorvosát.
Szép napot
2024.01.07. 17:23:41
  Kedves Doktor Úr!

STD tesztre mentem hüvelyi égő érzés, égő érzés pisiléskor tünetek miatt. A teszt negatív lett mindenre.Kontroll vizsgálatra mikor mehetek leghamarabb? Félek, hogy valamely gyógyszer, melyeket előtte szedtem hatással lehetett a tesztre.
Mennyi idő szükségeltetik, hogy várjak?

Köszönettel,  
2-3 hónapot érdemes várni vele.
Szép napot
2024.01.07. 17:15:19
  Jó napot! Az lenne a kérdésem,hogy ha egy belülről elnyílt császár után újra felnyitják a metszetet,hogy megint bevarrhassák lehet olyat kérni,hogy a hason lévő bőr felesleget egyúttal eltávolítsák,valamint az eltávolodott hasizmokat helyre rakják,mint egy ,,abdominoplasty’’ műtèten?  
Teljes hasplasztikára nincs lehetőség egy időben a császármetszésre.
Az előző műtéti heget viszont el lehet távolítani 1-2 cm-es bőrréteggel együtt.
Szép napot
2024.01.07. 17:14:45
  Jó estét! Antibiotikumot szedtem(Curam),ahogy letelt a kúra pár napra rá jelentkezett égő érzés pisiléskor, Canesten krémet használtam. Ma reggelre már vérzés is jelentkezett padig még a mensesem csak 2 hét múlva esedékes. Nem volt még ilyen pedig már szedtem antibiotikumot probiotikummal.  
Antibiotikum kezelés és a betegség is okozhat átmeneti változásokat a ciklusban.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.07. 17:00:40
  Üdvözlöm.
47 éves leszek
Bal oldalt van fél petefészek mert sziszta volt rajta így azt a felét eltávolitották , a másikat teljesen mert tályog volt rajta . 12 éve történt .
Menstruációm havonta megvolt 5 napig tartott .
Kb fél éve van olyan hogy a mensem nem.időre jött hanem + 2 hét.
Aztán harmadszor van olyan hogy csak 3 napig volt
Az elmúlt hónapban is 3 napig tartott
Most dec 31 én megjött első naptól az 5.ig véreztem. A 6. naptól még vérzés van betéten kevés viszont ha megtörlöm magam több látszik így a 8. Napon .
Ön szerint mitől lehet ez ? Baj e ?
Rákszűrésem volt gyulladás volt amit kezeltem
Vizsgálat rendben volt .
Előre is köszönöm a választ  
Perimenopauza kísérő jele, nincs ok aggodalomra, természetes folyamat része. Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.01.07. 16:25:37
  Üdvözlöm
Nekem az lenne a kérdésem hogy, pár napja nagyon fájnak a mellém, és olykor-olykor falási rohanok jönnek rám, ennek lehet köze esetleges terhességhez?
Utolsó menstruáció.
December 11töl20ig.
Köszönöm szíves válaszát  
Nem utal feltétlenül terhességre, de lehet annak is a jele.
Ha legalább egy hetet kési k a a menzesz, végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2024.01.07. 15:56:50
  Tisztelt Doktor Úr!

56 éves vagyok, még mindig menstruálok. A ciklusom hossza változó, 21 és 35 nap között változik az utóbbi egy évben. Kétszer volt erősebb vérzésem, ami 10 napig tartott. Egyszer volt hogy három hónapra kimaradt a menstruációm. Gondolom ez már mind a változókor jele. Szeretném megkérdezni, hogy normális dolog még, hogy 56 évesen menstruálok?  
Igen, ezek a perimenopauza kísérő tünetei.
Nincs ok aggodalomra.
Egyénileg változó, mikor érkezik el.
Szép napot
2024.01.07. 15:56:07
  Jó napot doktorúr!
Bevettem az esményutáni tablettát és most fekete vérzést tapasztaltam. Mit tegyek? a menstruációm jan.24.-én kellett volna megjönnie. Kerem,segitsen…  
Gyakran akár több cikluson át is lehetnek mellékhatásai.
Ezek csak átmenetitek, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.07. 15:49:41
  Tisztelt doktor úr egy kérdésem lenne beültetésre járok és kaptam gonapeptyl injekciót amit ma kell elkezdeni de viszont alul ég és folyásom van és érdeklődni szeretnék hogy a gonapeptyl és a caneszten kupot lehet e egyben alkalmazni  
Lehet.
Szép napot
2024.01.07. 11:37:35
  Jó napot doktor úr! Még fiatal vagyok és elég tapasztalatlan ezért is lenne az én kérdésem az, hogy szűzesség elvesztése előtt szabad tampont használni?  
Minit lehet, óvatosan.
Szép napot
2024.01.07. 11:30:13
  Jó napot kívánok,nekem olyan kérdésem lenne hogy volt egy plazma adásom és rá 1 hétre teherbe estem és nem tudom hogy ez káros e a babára vagy mivel egy hét után estem meg így nincs semmi akadálya hogy megtartjam..
Köszönöm a válaszát előre is!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.07. 11:18:59
  Tisztelt Doktor Úr!

Petevezeték átjárhatósági vizsgálat során kiderült mindkettő elvan záródva.
Sikerült az egyiket megnyitni.
Az esetek nagy részében a megnyitott petevezeték vissza zárulhat?
Nagyon köszönöm a válaszát.  
Nem feltétlenül.
IVF eljárás biztosabb megoldás lehet.
Szép napot
2024.01.07. 10:40:02
  Jònapot az a kérdésem ha nehezet cipelek akkor elvetélhetek 10-11hetes kismama vagyok  
A rizikót növelheti a spontán vetélésnek.
Szép napot
2024.01.07. 10:24:53
  Jó napot!az lenne a kérdésem,hogy 2 hónapot miért késhet a menzeszem?előtte minden ok volt minden hónapban megjött.Nem élek semilyen sexuális éleletet.köszönöm a választ  
Sok tényező befolyásolhatja a ciklust.
Étkezés, mozgás, aktus, stressz, időjárás, életmódváltás, stb..
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.07. 09:17:52
  Üdvözlöm! 36.napon tartok és még nem jött meg. Viszont 2 napja volt egy barnás folyàsom par órát csak... A mellem érzékeny de még mindig semmi... Terhes is lehetek?
Válaszát előre is köszönöm ☺️  
Végezzen tesztet a kétségek elkerüése véget.
Szép napot
2024.01.07. 00:18:18
  Üdvözlöm
9 napja késik a mentruaciom 1 tesztet csináltam de negatív lett.
A mellem faj és érzékeny ijenkor mit lehet tudni?  
Egyelőre legyen türelemmel.
Végezzen újabb tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz egy hét múlva sem.
Szép napot
2024.01.07. 00:08:53
  Jó estét. Késik a menstruációm már 4 napja ami eddig mindig pontosan jött meg de halvány barna folyás van. Csináltam terhességi tetszett de az negatív lett. 1-2 hete el kezdtem használni a Cikatridina hüvely kúpot az meg zavarhatja a menstruáció késését????  
Megzavarhatja, átmenetileg.
Szép napot
2024.01.06. 23:12:22
  Jó napot kívánok! Az orvosom antibiotikum utáni hüvelygombára Gynoxint írt fel. Viszont a viszketés főleg a szeméremajkak között, és a végbélnyílás körül van, és ezeken a tájakon egyáltalán nem javul a viszketés. Canestent egyidejűleg ezeken a külső területeken használhatok? Ill. a Gynoxintól vérzek. Az nem gond? Köszönettel ,szép napot.  
Mindkét krémet használhatja a megnevezett területeken.
Szép napot
2024.01.06. 19:09:12
  Kedves Doktor úr!
A kérdésem az lenne,hogy szüzen lehet e endometriózis?
Előre ia köszönöm a válaszát!  
Lehet.
Szép napot
2024.01.06. 17:54:17
  Jó napot kívánok.a Parom se én nem védekeztünk és be csúszott.parom azt mondta ő ki húzta de nem biztos hogy mind be ment.az nap rá 2ora hosszával be vettem az esemény utána tabletta át ez volt január 2 an január 5.3szor hánytam,és a szekletem pici darabos.es belül nagyon égő fájdalom érzek a gyomromba 2napja
Sokan azt mondták ez az esemény utána tábletatol van.telleg az esemény utáni tabletta okozhat ilyen tüneteket? És ha igen hány napig? Válaszát előre is köszönöm szépen  
Igen, okozhat sok esetben, akár több cikluson át is érezhető a mellékhatása. Utána spontán múlik.
Szép napot
2024.01.06. 17:50:44
  Üdvözlöm! A kérdésem az lenne, hogy a rézgyöngyöt a ciklus hányadik napján célszerű felhelyezni?  
6.-13. ciklusnap között.
Szép napot
2024.01.06. 17:31:22
  Tisztelt Doltor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy változó korban hormongyógyszer helyett mit ajá nlana változókori tünetekre./ Izületi fájdalom, alvászavar izzadás, hőhullám/
Köszönöm  
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2024.01.06. 17:25:23
  Kedves Doktor Úr!
A Ladeering hüvelygyűrű hatékonyságát befolyásolhatják a szájon át szedett antibiotikumok és/vagy a hüvelyben felszívódó, lokális antibakteriális készítmények?
Köszönöm szépen szíves segítségét!  
Nem befolyásolják döntően.
Szép napot
2024.01.06. 16:06:16
  Tisztelt Doktor Úr!

Korábban Nuvaringet használtam, amitől látványosan megnőttek a melleim. Pecsételő vérzéseim voltak mellette, illetve a petefészkeim is aktívabbak voltak az indokoltnál, így Lyndinette 20-ra váltottam. Az elején tapasztaltam egy kis mellfeszülést, aztán ez elmúlt. Viszont emellett is megmaradt a pecsételés, illetve a mellbimbóim megnőttek, és valamivel kevésbé, de itt is aktívak voltak a petefészkek. Az utolsó levélnél 8 hónap után éreztem mellfeszülést megint. Az orvosom ezután Yadine-ra váltott. Az első levelet szedem belőle, de most, a ciklus közepén megint mellfeszülést érzek, ahogy az előző hónapban a Lyndinette-nél is, illetve megint nőtt a mellem, már szinte súlyosnak érzem. Normális ez? Abbahagyni nem szeretném a gyógyszert.

Köszönöm!  
Az első 3 hónapban legtöbbször jelentkezhetnek hasonló panaszok, ezek általában csak átmenetitek.
Szép napot
2024.01.06. 15:58:12
  Tisztelt Doktor Úr!

Sajnos rendkívül félek a kriptoterhességtől, ezért nagyon figyelek a testemre. Viszont hallottam több olyan esetről, hogy minden egyéb mellett még a vérvétel is, ami elvileg a biztos eredményt ad hamis negatív eredményt mutatott. Létezik ilyen? Ha igen, mi lehet az oka, hogy még a vérvétel is hazudjon? Hogy történhetnek ilyen esetek?

Köszönöm előre is a választ.  
Biokémiai terhességre gondol feltételezem.
Amennyiben legalább egy hetes vérzéskimaradást követően végzi el az első tesztet, úgy a téves eredmények minimalizálhatóak.
Szép napot
2024.01.06. 15:52:39
  Tisztelt Doktor Úr!
A hüvelyfalalmnál apró pici hólyagok találhatóak, amelyek picit viszketnek, viszont nincs kellemetlen szag és folyás sem. Menstruáció alatt és után ezek eltűnnek viszont menstruáció előtt 2 héttel újra jelentkezik ez a probléma. Lehetséges, hogy nemi herpesz lehet? Illetve a hüvely ph felborulhatott?  
Nem utal herpeszre.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens és gynophilus restore segíthet.
intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.06. 15:37:23
  Jó napot Doktorúr!
Az lenne a panaszom, hogy 9nap múlva kellett volna megjöjjön a menstruációm,viszont ma megjött. Lehet probléma,vagy természetes, hogy hamarabb megjött?
Köszönöm a válaszát.  
Egyszeri alkalom miatt nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.06. 14:06:21
  Tisztelt Doktor Ur!

27+5 hetes aggodos kismama vagyok.
Terhessegem soran az elso trimeszterben gyakran fordult elo menstruacios gorcshoz hasonlo fajdalom. Ezek a 2.trimeszterben ritkabba valtak. Mehszaj, mehnyak mindig rendben volt.
Kb. Egy hete ujra erezni kezdtem, gyenge menzesz szeru fajdalmat, kb. ahhoz tudnam hasonlitani, mikor anno a verzes elso napja elotti este ereztem, hogy masnap ebbol durva gorcsoles lesz. ( kb. 10/2-es, 3-as kicsit izomlaz szeru fajdalom az alhasban.) van amikor csak percekre erzem, de van olyan nap hogy orakra. Voltam orvosomnal, aki a gorcsokre valo tekintettel megvizsgalt manualisan is. A mehszaj zart, mehnyak nincs rovidulve, baba is rendben, viszont enyhe huvelygyulladasom van, amire kaptam Klion kupot. 4 darabot hasznaltam el, de meg mindig fajdogal a hasam, derekam. Vizelettesztet csinaltam itthon, rendben volt.
Ami kicsit aggaszt, hogy itthon lattam csak,( igy nem tudtam rakerdezni) hogy november vegen a cervix ertek 38mm volt, most pedig 2000 az ertek. On szerint ez nem szamottevo rovidules? Vagy amiatt van, hogy most nem uh-val tortent a meres? Okozhatja a gyulladas a gorcsoket? Bizom a kezeloorvosomban, de nagyon aggodom, remelem Doktor Ur meg tud nyugtatni.
Valaszat elore is halas szivvel koszonom!  
2000 cervicalis index valóban kissé megrövidült méhnyakra utal.
klion és probiotikum (gynophilus restore) igazoltan tudja megelőzni, illetve csökkenteni az esetleges koraszülés kockázatát.
Otthonában sok pihenés, kímélő életmód és 3x1, akár 3x2 magnézium javasolt.
Szép napot
2024.01.06. 14:03:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Már korábban írtam Önnek, bakteriális fertőzés kapcsán. 2x kezdtem már el antibiotikumot szedni. Amikor második antibiotikumom kaptam a menstruáció félbeszakította a kúrát, amikor az elmúlt bevettem még a maradék 4db antibiotikumot és 2 hüvelykúpot. Azonban ez után kicsit véres folyásom volt, de már a menstruáció vége után kb 5 nappal.
Mi lehet a baj?  
A kezelések hatással vannak a ciklusra, átmenetileg, nincs ok aggodalomra.
Probiotikumként használjon gynophilust.
Szép napot
2024.01.06. 11:58:35
  Jó napot Doktor Úr!
Terhesség megállapításon sajnos a baba feje felett egy kisebb hematoma-t talált az orvos.Progesterone Exeltis 200mg lágykapszulát kaptam 3x1,amit hüvelybe kell fel helyezni,viszont a tájékoztatón az áll,hogy CSAK szájon át szedhető.Alkalmazhatom nyugodtan hüvelyi úton?  
Alkalmazhatja.
Szép napot
2024.01.06. 10:40:29
  Kedves Doktor úr.
40 èves vagyok december 2-àn menstruàltam most 6-a van ès mèg nem jött meg általában előbb szokott van hogy 10 nappal is. Tesztet vettem negatív. Fogorvosi beavatkozàsaim voltak ez befolyàsolhatja? Vagy màr ilyen koràn menopauza?  
Igen, befolyásolhatja, átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.06. 09:37:58
  Jó napot október 20 an megvolt a menstruáció. Novemberében 1 napot. December egyáltalán nem volt. És ma reggelre megjott. Mi lehet az oka nőgyógyász szerint minden rendben babát szeretnénk a párommal. De félek is hogy ilyen rendszertelen a menszeszem  
2x1 inofolic premium segíthet mind a cikluskontrollban, mind a terhesség elősegítésében.
Szép napot
2024.01.06. 08:29:15
  Szép reggelt! SZTK-s vizsgálat alatt van esély arra, hogy elkaphattam húgyúti fertőzést?
Azóta szenvedek 2-4 naponta és labor vizsgálat alapján 11/látótér baktérium van a vizeletben (tenyésztés még folyamatban). Volt hüvelyi UH is, illetve rákszűrés is. Szóval van esély rá, hogy sikerült onnan elkapnom valamit? Kérem, ne legyen elfogult. Én is úgy gondolom, hogy talán magánrendelésen sokkal nagyobb biztonságban vagyok.
Köszönöm!  
Nem utal fertőzésre a lelete. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.06. 08:16:59
  Kedves Doktor Úr!
December 16-án lett egy pozitív terhességi tesztem. Dec. 20-án az orvos megvizsgált, 4mm petezsák kezdeményt látott. Az utolsó vérzésem november 10, és mondta hogy nem felel meg olyan idősnek viszont lehet hogy később fogant.
2 hét múlva visszamentem uh kontrollra (hasi) és egy 14x9mm-es petezsákot talált, amiben szikhólyag ábrázolódik.
A doktor úr 3 hét múlva hívott vissza kontrollra de azt mondta hogy ez a terhesség nagy valószínűséggel beteg, itt már egy ekkora petezsákban babának kellene lenni e. Elég lemondóan beszélt. Korábbi terhességemnél már 12mm-es petezsákban szép kis embrió volt látható.  
Lehetséges, még mindig sok a bizonytalanság, szükséges mindenképp az újabb kontroll.
Szép napot
2024.01.06. 08:12:59
  Üdvözlöm Doktor úr!
Az lenne a kérdésem:
Terhes vitaminok szedésének elkezdése befolyásolja ha az anya nem szeretné a szülést és abortuszra megy?  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2024.01.06. 07:14:01
  Üdvözlöm Dr Úr!
Pár hónapja ovestin krèmet kell használnom mert a hormon háztartásom borul felfelé mivel egy ève kivettèk a méhem, méhnyakam es petevezetékeket endometriózis miatt.
3 napja elkezdett viszketni a hüvely nyilásnál es enyhe ègő érzèsem van. A kérdésem az lenne, hogy az ovestin krèmmel együtt lehet a használni bármiféle màs krémet vagy kúpot.?
Arra gondoltam , hogy reggel a viszketésre használnék pl vitagyn C-ét este pedig az ovestint. Nem merem elhagyni az ovestint a hormon pótlás miatt a hüvelybe… Jelenleg, hónapok óta figyeljük a petefèszkeket, hogy meddig bírja mèg, emiatt hormont mèg nem pótolunk. Bár vannak hő hullámaim, ciszták a petefészkemien… 43 éves vagyok…
Tehát együtt lehet hasznàlni a két krèmet? Vagy pár napra engedjem el az ovestint amíg ez a viszketés megszűnik ? Rettenetesen kellemetlen ….
Köszönöm válaszát!  
Használhatja egyszerre a kettőt.
Szép napot
2024.01.06. 05:23:08
  Tisztelt Doktor úr!
48 éves vagyok,18 éves koromtól fogva szedem a Tri-regolt.Ez nekem bevált,soha nem volt semmi panaszom.Most sincs,viszont a háziorvosom nem írja fel többet.Mondván menjek nőgyógyászhoz.Ezzel sincs bajom.Több cikket olvastam,a fogamzásgátlásról,de tanácstalan vagyok.Nem tudom melyiket válasszam,ha az orvos mond valamit.Hormonpótlás,vagy spirál (bár azt nem tudom,hogy ilyen korban szoktak e felrakni.)Fém érzékeny vagyok egy fiatakori műtétnél a kapcsok mind begyulladtak.Vagy esetleg a meddővé tételt válasszam?Gyereket biztos nem akarok már.De szeretném elkerűlni a sok kellemetlen tünetet is.(Hízás,hőhullám,idegbaj,meg persze az állandó orvos szaladgálás különbözö kezelés meg ellenőrzés miatt)
Köszönöm!
Válaszát várva kívánok szép napot.  
Nincs szükség továbbiakban hormonális fogamzásgátlásra.
Tapasztalja meg nyugodtan, hogy érzi magát, ha elhagyja a gyógyszert.
Szép napot
2024.01.06. 02:22:19
  Jonapot kivanok en 4 hetes kismama vagyok az lenne a kerdesem hogy a dalacint iny gyulladasra lehet e szednem terheseg alatt nem art a magzatnak koszonom.  
Lehet.
Szép napot
2024.01.06. 00:25:55
  Üdv Dr Úr!
Már egy jó ideje a kisajkaknál èg,viszket, csíp, és sok sűrű váladék jön ami büdös is!
Tudna segíteni hogy mi lehet a probléma!
27 éves vagyok  
Nőgyógyászati és bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynoxin krém segíthet addig is.
Szép napot
2024.01.05. 23:33:58
  Tisztelt Doktorúr! Az lenne a kérdésem, hogy petefészek ciszta miatt létezik, hogy nem jön meg a menstruációm már harmadik hónapja? Voltam nőgyógyászaton és azt mondta az ottani doktorúr, hogy azért nem jön meg a menstruáció, mert sok ciszta van a petefészekbe. De ennyire? Ez létezik? Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, lehet összefüggés.
Fogamzásgátló (dienille) vagy inoflic segíthet.
Szép napot
2024.01.05. 22:56:43
  Kedves Doktorúr!
Felfázásos tüneteim miatt Zinnatot írtak fel. Ma megjött az eredményem(rákszűrésen voltam), és reaktív hámelvátlozás van be x-elve, semmi más. 2napja nem szedem elfogyott az antibiotikum, szükségem lehet újabb antibiotikumra? Nem enyhült a viszkető érzésem a gyógyszer után sem, lactacid antibakteriális mosakodót használtam, de változtam érzékenységre való tejsavasra,és beliema krémet kezdtem el, és úgy érzem ez segít, enyhült. Kell tovább mennem? (Magánba járok, és nem elérhető az orvosom telefonon, csak ha bemegyek, és nem tudom megtenni újabb összegért jelenleg) köszönöm ha válaszol!  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.05. 22:54:50
  Tisztelt Doktor Úr!

Állandó folyással küszködök amihez társul néha gyulladás vagy fertőzés. Oda figyelek a higeniára mindenre ami fontos. Doktornál is voltam ő felírt gyógyszert be szedtem egy páros kura szerűen. Utána rá pár hétre újra vissza tért és ez minden alkalommal így történik.A menstruációm normális.
A nőgyógyászaton kívül milyen vizsgálatott javasolna?  
Endokrinológia vizsgálat is mérlegelendő.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2024.01.05. 22:53:33
  Tisztelt Doktor Úr, 3 hete szedem a Altforelle fogamzásgátló tablettát ami 21+7 napos, a rózsaszín bogyók a hormonális tabletták, a fehér pedig nem tartalmaznak hormont, az normális, hogy ha az utolsó rózsaszín azaz hormonális tabletta előtt jött meg a menzeszem?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, különösen az első 3 hónapban, nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.01.05. 22:33:01
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék a Deflagyn hüvelygél alkalmazható terhesség korai szakaszában is?

Előre is köszönöm a választ!  
alkalmazható.
Szép napot
2024.01.05. 22:04:44
  Joestet kivanok nekem a balodalam faj belul meg hanyigerem van meg gorcsol a hasam aja ez most mit jelent felvagyok fazva  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.05. 21:26:36
  Jo napot! Azt szeretnem kerdezni, hogy lassan egy eve szultem de azota nagyon fajdalmas az egyuttlet, pontosabban huvelyszarazsag jellemzo esetemben nagyon. Ezen mi tudna segiteni? Illetve csaszarmetszessel szuletett a babam, viszont ennyi ido elteltevel is eroteljesen latszik a hegem, kivan picit dudorodva es a szine is sotetebb. Egyebkent egyaltalan nem faj, csak egyik oldalt bizsergo erzest erzek ha hozzaerek. Ezzel forduljak nogyogyaszhoz?  
Nem igényel akut vizsgálatot.
Gynohilus restore és santes segíthet.
intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.05. 20:19:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy jövő hét szerdán lenne csak esedékes a mensim,de már 5 napja pecsételő vérzésem van,ami inkább csak wc papìron látszòdik.Hol barnás szìnű,hol pedig tojasfehérje szerű folyás vérrel keveredve.Egyéb tünetem nincs.45 éves vagyok.Lehet,h ez már a klimax előjele?  
Igen, lehetséges.
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2024.01.05. 20:14:44
  Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy a ciklus eltolódhat betegség és antibiotikum szedése miatt? Köszönöm!  
Igen, abszolút. De ez csak átmeneti.
Szép napot
2024.01.05. 20:02:36
  Tisztelt Doktor Úr!
Segítségét, szakvéleményét szeretném kérni.

"Lencsényi" méretű polyp milyen méretűnek tekintendő? Több fórumon (orvosi szakvéleményként) szerepel, hogy a kisméretű polyp beavatkozást nem igényel, megfigyelendő?
Mennyire sürgős, egyáltalán indokolt ilyen esetben a műtét?
(Uh-ra mindenképpen gondoltam, hogy elmennék).

Informacióként a nőgyógyászati vizsgálatom során kapott leletem tartalma az alábbi:
Ép külső genitaliák.
Félt: nyakcsatornában lencsényi poliypus. Vérzés, folyás nincs. OC: 001235
Vv: norm.portio , norm nagy tömött tap. uterus afv-ben, szabad oldalkörnyezetben. Portio mozgatására érzékenységet nem jelez. Douglas nem érzékeny, nem ledomborított.
Dg: polyp cerv. ut.
Jav: nőgyógyászati UH, kivizsgálás (labor, anaesth.) , polyp eltávolítás + fr.cu.

Válaszát előre is köszönöm  
Ambuláns keretek között, helyi érzéstelenítésben egyszerűen eltávolítható.
Nincs szükség kórházi bentfekvést, méhüregi beavatkozást nem igényel.
Szép napot
2024.01.05. 19:44:59
  Doktor Úr!Tegnap a nemvárt után 3. napra halvány pozitívat teszteltem.Ma hajnalban megjött(erős élénk pirosan) a vérzésem.A melleim továbbra is érzékenyek és a hőm sem esett még le.Mi ennek az oka? nagyon szeretnénk már gyermeket.Előre is köszönöm.  
Érdemes legalább egy hetet várni az első teszttel, előtte sok az álnegatív/álpozitív eredmény.
Szép napot
2024.01.05. 18:21:55
  Üdvözlöm kedves Doktor Úr. Boldog Új évet kívánok szeretettel. 32 éves hölgy vagyok 11 hónapos kisfiam van éves labort mindig megnézetem. Negatív. De a vvt vizelet 6 os. A fehérvérsejt vizelet 22. Sűrűbben kell tolettre mennem, de más tünetem nincs és a citológia is p2 negatív lett. Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelettel Natasa  
Nincs ok aggodalomra, nem igényel akut teendőt.
Szép napot
2024.01.05. 17:10:07
  Jó napot kívánok!
Altforalle fogamzásgátlót szedek augusztus óta előtte Reziát szedtem!
3hónapja minden utolsó “aktív” tabletta után másnap vagy harmadnap már elkezdek barnázni és rá 3-4napjára jön csak meg!
Ez normális? Előre is köszönöm!  
Nem számít kórosnak.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.01.05. 17:09:47
  Üdvözlöm ! Ha valaki ki van pakolva használhat hüvelykúpot? Válaszát köszönöm  
Igen.
Szép napot
2024.01.05. 16:50:11
  Jonapot kivanok. 67 eves vagyok. Több mint 2 honapja kezdödött hüvej szarazsag. El hasznaltam 1 doboz Ovesztin kremet.1 doboz Cikadrina kupot 1 fel tubus Vagizan kenőscöt. Semmi javulas. Most kaptam a gyogyszeresz nőtől Bellema hűvej kupot. 3 db nal jarok de a tünetek nem javulnak. Égő csipő érzes. Már nagyonkellemetlen. Köszönöm a választ.  
Intim mosakodókat kerülje.
Santes és gynophilus is segíthet.
Szép napot
2024.01.05. 13:50:35
  Üdvözlöm!
Január 1-én kellett volna megjönni a menstruációmnak de nem jött meg! A párommal mindig védekezünk! Viszont nem rég erős alhasi görcseim voltak mitől lehet? Mitől lehet az hogy késik a menstruációm ha nem lehetek terhes?
Köszönöm a válaszát  
Szinte bármi képes befolyásolni a ciklus lefolyását.
Étrend, mozgás, stressz, aktus, betegség, időjárás, stb.
Szép napot
2024.01.05. 11:27:03
  Tisztelt Doktor úr!

Hogyan zajlik egy terhesség megszakitás?
Mit kell tennem?

Köszönöm szépen segitségét.  
Nőgyógyászati vizsgálatot követően a területileg illetékes védőnőt kell felkeresni első körben. Laborvizsgálat szükséges hozzá.
Egynapos sebészeti beavatkozás.
Szép napot
2024.01.05. 11:11:32
  Tisztelt Doktor Úr!
2023. augusztus óta tartó visszatérő húgyúti és hüvelyi gyulladásom van. Urológiai kivizsgálás volt, STD4-es panel negatív, vizeletből baktérium nem tenyészett ki.
Nőgyógyászati kivizsgálás többször is volt, december végén vett mintákból STD3-as panel és a mikrobiológia vizsgálat történt, melynek eredménye a következő: Atopobium vaginae és Serratia marcescens tenyészett ki, illetve jelezték, hogy sok a fehérvérsejt.
Az orvos Dalacin kapszulát és Dalacin hüvelykrémet írt fel a kezelésére.
A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben a partner kivizsgálása is javasolt? Az orvos sajnos nem adott erről tájékoztatást. Illetve 2 éve szedtem Dalacint bőrgyógyászati problémára, amit nagyon nehezen viseltem, állandó rossz közérzet, hasmenés, hányinger miatt abbahagytam a kezelés felénél a szedést, mert nem tudtam ellátni a munkámat miatta. Ezt jeleztem az orvosnak, mégis ezt a gyógyszert írta fel. Így is szedhető ez az antibiotikum?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!  
Használjon helyette inkább Klion d 100-at vagy macmiror complexet.
Probiotikumként pedig gynophilust.
Partner kezelése nem szükséges, amennyiben ő panaszmentes.
Kezelés alatt együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2024.01.05. 10:40:16
  Kedves Doktor Úr!

Lactobacillus: 25.240 cp/ml
Összcsíra: 23.790 cp/ml

Ezek az értékek normálisnak tekinthetők?
Köszönettel,  
Igen. Amennyiben panaszmentes, nincs teendő.
Szép napot
2024.01.05. 09:38:27
  Üdvözlöm!
Nekem lenne par kerdesem, a helyzet az hogy rigevidon tablettat szedek jelen pillanatban kisfiam 19 honapos mult, vannak terhessegi jeleim, viszont a teszt negativ. Vasarnap kellene megjonnie viszont kicsit aggodom. Persze orulnenk ha lenne baba de felunk attol hogy tan lenne valami baja a babanak a gyogyszertol?! Rendszeresen szedem a gyogyszert. Van esely arra hogy baba lenne gyogyszer mellett?

Koszonom valaszat!
Szep napot!  
Abszolút.
Amennyiben igazolódik a terhesség, gyógyszer szedés felülvizsgálata javasolt.
Szép napot
2024.01.05. 09:07:45
  Kedves doktor úr!
Először is köszönöm a korábbi válaszát, és boldog új évet kívánok!
Olyan problémánk lenne az új párommal, hogy neki szeretkezés után egy nappal - óvszer használatával vagy anélkül - kb fél cms piros foltok jelennek meg a hímvesszőjén..ha nem szeretkezünk, akkor elhalványodnak, szinte el is tűnnek, majd ha újra aktus történik, megint előjönnek.
Az előző páromnál nem történt ilyen, és nekem nincs semmilyen tünetem, egyedül a streptococcus agalactiae ről tudok, amire azt mondta a nemi gyógyász h nem kell kezelni - mióta azt diagnosztizálták van folyásom, de normális, szagtalan, és a váladekom kissé lúgos irányba ment el akkor, azóta nem nezettem (kb 1.5-2 éve)

Az új páromnak elvileg soha nem voltak ilyen jellegű problémái csak most velem..
Mit tanácsol, mit tegyünk? Lehet allergiás a hüvelyváladékomra? Vagy valami betegség lehet a háttérben?  
STD szűrés javasolt mindkettejüknek.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.05. 08:55:32
  Tisztelt Doktor !
42 éves vagyok és elkezdtem szedni a Lindynette tablettát a menstruációm 1. napján!Másnapra abbamaradt a vérzésem!Mi lehet ennek az oka? Védett leszek ha folytatom a tabletta szedését!Mennyi idő utàn leszek védett ?  
Maga a gyógyszer elkezdése.
A védettség mar fennáll.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2024.01.05. 08:55:17
  Jó napot,doktor úr.Tini lány vagyok,és azt szeretném kérdezni,hogy ha a mellben nincs görcs,mert kicsinek zavart és ki masszíroztam az még megfog nőni?Pár napja ezen parázok.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.05. 08:34:25
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem hogy terhesség alatt szabad hentesarut pl sonkát fogyazstani?

Koszono  
Szabad.
Szép napot
2024.01.05. 06:50:48
  Kedves Doktor Úr!

1 éves anyatejes gyermekem mellett újra várandós lettem. Progeszteron pótlás szükséges, ugyanis több korai vetelésemnek volt már ez az oka. Kérdésem az lenne,hogy valóban választanom kell az Utrogestan és a szoptatás között? Számos fórumon olvastam, hogy felírták, a betegtájékoztató viszont nem ajánlotta. Az orvosom sem.  
Nincs feltétlenül szükség a progeszteron pótlásra.
Szoptatás alatt is használható.
Szép napot
2024.01.05. 02:49:03
  Tisztelt Doktorúr!

Egy elég kellemetlen kérdést kérdeznék pár éve viszettérő hüvely gombával szenvedek !
Canesten kombi unot használok rá ! El is múlik tőle ! De folyamatoson vissza jön ! A legzavarobb ebbe a túrós állgú folyás .
És azt vettem észre hogy pici pöttyök maradtak a hüvelyemen ami nem nagyon akar el múlni ! Kérem Dr Úr ! Segítsen mit tegyek ellene ! Előre is köszönöm !  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynoxin krém külsőleg és Gynophilus restore segíthet.
Fluconer is segíthet.
Vényköteles.
Szép napot
2024.01.05. 01:59:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Leiden mutáció heterozygóta fogamzásgátlási lehetőségei mik lehetnek?
Véleménye Mini pill tablettáról
Köszönöm válaszát
Tisztelettel Krisztina!  
Hüvelygyűrűknek a legkisebb a trombózis kockázatuk a hormonális fogamzásgátlók közül.
Szép napot
2024.01.04. 23:51:47
  Jó napot Dr
. úr!

Nekem egy olyan kérdèsem lenne hogy, átlátszós folyásom van fehér pici darabokkal, befolyásolja a biológia terápia (szuri) ezt?
Pikkelysömöröm van
Köszönöm előre is a válaszát  
Befolyásolhatja.
Szép napot
2024.01.04. 23:39:14
  Tisztelt Doktor Úr! Január 1 -en kellet megjönnie a verzesemnek. Az nap délután iszonyatosan görcsöltem nem bírtam felkelni, azt hittem meg fog jönni, de szinte alig jött valami de nagyon kevés.
2. Napnagyon fájt még a hasam alja meg szinte az egész hasam nem léphetett hozzá érni,fel is voltam puffadva, de vérzés nagyon kevés volt. 3 . Nap meg szinte semmi nem jött csak egy egy pöttyöcske . De már a hasfájás elmúlt. Ön szerint mitől lehet hogy nem jött meg rendesen és ilyen hamar el is múlt? És az az iszonyatos görcsölés, akár milyen gyógyszert vettem be minimálisan enyhítette csak a fájdalmat. Köszönöm a válaszát. 35 éves vagyok. És van egy kisfiam aki 4 éves.  
Amennyiben csak egyszeri észrevétel, nincs vele teendő.
Egyebekben nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.04. 22:24:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Kérem segítsen, 21 éves vagyok 2 napja próbáltam ki a gyntima hüvelykúpot hüvelyflóra helyreállítás céljából azóta pecsételő vérzésem van, vörös színű, friss vér (felhelyezéskor nem éreztem kellemetlenséget és azután sem). Nem menstruációs vér, már teljesen lezajlott pár hét múlva jön meg ismét. El fog múlni vagy súlyos a probléma? Nagyon aggódok, mit tehetek? Válaszát előre is köszönöm!  
Okozhat sok esetben vérzést a hüvelyi kúpok használata.
Ez általában átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.04. 22:20:26
  Jó estét! Nitrofurantoin befolyásolja a hüvelyváladék tenyésztés és az STD szűrés eredményét?
Köszönöm a választ!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.01.04. 20:11:44
  Tisztelt Doktorúr!
Szex közben sajnos bármikor megtörténhet az, hogy a férfi nemi szerve véletlen érintheti a végbél környéket (pl. félrecsúszik a intenzitás miatt)
Ilyen esetben rögtön szaladni kell mosakodni, utána folytatni?
Vagy az egészséges hüvelyflóra ezeket a kórokozókat legyőzi?  
A normál hüvelyflóra részét bélbakteriumok is alkotják.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.04. 20:03:43
  Tisztelt Doktorúr!
Intim higiéniával kapcsolatban kérdeznék. Alapvetően mennyire kötelező a szex előtti és/ vagy kézmosás és mosakodás az intim területen? Ennek elmulasztása fokozott fertőzés veszéllyel járhat? Igazából a „spontán szex” mint elnevezés, ilyen értelemben nem is létezik, jól gondolom?  
STD kockázatot nem csökkenti.
Alapvető higiéniai szempontok betartása elegendő.
Szép napot
2024.01.04. 19:27:20
  Üdvözlöm! 15 éves lányomnak 3 hete késik a menstruáció, tehát tulajdonképpen kimaradt neki. Ez ilyen korban még normálisnak mondható? Kb. 3 éve jött meg neki először. Eddig sem volt rendszeres. Úgy tudom 17 éves korukra áll be rendszeresen. Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.04. 19:26:46
  Tisztelt Doktor Úr! 43 éves nő vagyok két gyermek édesanyja. 10 évig szedtem coronelle fogamzásgátló tablettát,amit most decemberben befejeztem. Borzalmas migréneim voltak tőle. Most vagyok a ciklus 12-ik napján és 4 napja nagyon fáj a hasam alja,alig tudok ülni fel is vagyok puffadva. Bővebb hüvelyváladék is társul hozzá. Szülés előtt is minden hónapban szenvedtem a peteérés miatt néha menni alig tudtam. Rendszeresen járok szűrésre minden évben. Normális lehet ez? 5-6 napig így vagyok,borzalmas hasi fájdalommal. Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.04. 19:11:38
  Jó napot.38 mindjàrt 39éves vagyok,és a menstruàcióm nagyon kevés pàr napig tart csak.Ez normàlis lehet?Kezdjek félni?Vàlaszàt előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Éves vizsgalat során érdemes kitérni rá.
Szép napot
2024.01.04. 18:51:38
  Üdvözlöm!
Endometrium hiperplázia okozhat e vetélést a 22. hétben?  
Nem minősül rizikótényezőnek. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.04. 12:37:52
  Tisztelt Doktor Úr
Megszakításos védekezéssel védekezünk már 19éve. Scippát szedek egy hónapja az adagom fel lett emelve. Ez okozhat zavart a menszesznél ?Ma kellene meg jönnie Has derék mell fájdalmam van hányinger és has puffadás gyomor fájdalom. Eddig mindig reggelre már megjött most még semmi Nagyon aggódom Terhességet kizárom hisz mindig igy védekeztünk Köszönöm  
Okozhat változást a ciklusan a dózis változtatása.
Szép napot
2024.01.04. 11:55:11
  Tisztelt Doktorúr!

8 hetes terhes vagyok, pontosan tudom a napot, amikor a kisbabám megfogant. Ekkor egy ismerősömnél tartózkodtunk 2 hétig. Nincs cicám, neki sem, azonban itt ahol voltunk sajnos bejött a házba egér (vidéki ház). Azóta betege vagyok, főleg, hogy kiderült a terhességem is. Kérdésem az lenne, lehet-e bármilyen baja a babának? Az egérjárta hely illetve az ürüléke miatt. Én nagyon kézmosós vagyok, talán már túl sűrűn is teszem, mióta az eszemet tudom nagyon adok a higiéniára, covid óta még jobban. Ezt a toxoplasmosist terjesztheti egér? Mit tehetnék? Annyira bánt a helyzet. Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem jelent fokozott rizikót.
Szép napot
2024.01.04. 11:33:11
  Tisztelt Doktor Úr!

2022 májusban szültem meg a kisfiamat császárral. Elsőre megfogant, a terhesség problémamentes volt. 2023 januárban jött vissza a menstruációm. Azóta próbálkozunk a kistestvérrel, de nem sikerült még. A labor és hormonvizsgálataim rendben vannak. Nőgyógyászati vizsgálataim is jók. A kisfiamat még szoptatom. Vitaminokat szedek. Mit lehet a gond, hogy nem sikerül teherbe esnem? Mit tehetnék még?
Köszönöm szépen! Eszter  
2x1 inofolic premium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2024.01.04. 11:11:06
  Tisztelt doktor Úr!
A gyakori vizelést mi váltja ki?  
Urológiai és nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.04. 07:45:55
  Tisztelt Doktor Úr!
Clostilbegytet szedek ebben a ciklusomban a 3. naptól napi 2x1-et.
Miután elkezdtem szedni kijött rajtam egy torokfájással járó betegség.
A testhőm 37.0 - 37.3 között mozog.

Az lenne a kérdésem, hogy azért végig lehet csinalni a kúrát vagy meg kell szakítani?
Orrfolyásom, tüsszögésem nincs, csak a torokfájás.  
Nyugodtan folytathatja.
Szép napot
2024.01.04. 01:38:35
  Kedves doktor úr
Pár napja hüvelygombával szenvedek ma vettem rá Canesten kombi unot ez hatásos lesz ? Vagy ha még sem mit tudna ajánlani rá?
Köszönöm szépen!  
Segíthet, nyugodtan használhatja.
Szép napot
2024.01.03. 23:59:53
  Tisztelt Doktor úr!
Már 4 hónapja szedek fogamzásgátlót, de az e-havinál volt, nem egyszer h fél-egy órás késéssel vettem be, 30-án, védekezés nélkül voltam együtt egy férfival, azóta fájnak a melleim és hasam, és folyton éhesnek érzem magam. Lehet hogy baba van a dologban? Előre is köszönöm a válaszát!  
Végezzen terhességi tesztet, amennyiben legalább egy hetet késik késik a menzesz.
szép napot
2024.01.03. 21:43:17
  Kedves doktorúr!
Novemberben,bevettem egy escapelle esemeny utani tablettát,idén pedig ismét bekellett egyet vegyek. A párom nem ment el,de az óvszeren lett egy pici lyukacska,így képtelen voltan bevenni. Terhességre,és méhenkívüli terhességre menny a lehetőseg?  
Minimális.
szép napot
2024.01.03. 21:34:04
  Kedves Doktor úr
Hipertyreosis, Basedowban szenvedek. Tsh: 0,010 T3: 11,50 T4: 31,70 Anti tpo 1400 ferriton 220.

Pozitív lett a terhességi teszt...és rengeteg gyógyszert szedek.3x2 metotirin 3x1 propranol, Lehetséges,hogy egészséges baba szülessen vagy képtelenség? A szívem szapora vér, gyógyszert szedek rá.
Köszönettel
Szandra  
Abszolút lehetséges.
Endokrinológiai konzultáció javasolt minél előbb.
Szép napot
2024.01.03. 21:04:09
  Kedves Doktor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy az UH eredményben szereplő leírás mit jelent pontosan.
"myometrialis határ elmosódott
22x14 mm-es myomának imp.képlet a fundusnál. FIGO 3"
Amikor rákérdeztem azt mondta a kezelő orvos, hogy ezzel nem kell külön foglalkozni. Viszont az interneten utána olvasva a FIGO 3 rövidítésnek elbizonytalanodtam.

Válaszát előre is köszönöm!  
Myoma elhelyezkedésére utal, nincs oka aggodalomra.
Nyugodtan kövesse kezelőorvos tanácsait.
Szép napot
2024.01.03. 21:02:13
  Kedves doktor ur! A baratommal harmadjaea coltunk egyutt de meg mindig faj o amikor o csinalna felulrol nem is tud behatolni.mikorra lesz jobb ?legyek turelmes vagy forduljak orvoshoz ?  
Legyenek nyugodtan türelemmel.
Szép napot
2024.01.03. 20:52:25
  Kedves doktor úr! Az lenne a kérdésem, hogy mire utalhat a fekete vizes állagú folyás, ami nagyon lassan távozik a hüvelyemből? Menstruáciom előtt két nappal kezdődött  
Menzesz előjele lehet.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.03. 20:51:46
  Tisztelt Dr úr szeretnék èrdeklödni !28 ève el lettem kötve ès 7 ève nem menstruálok már! Ha nem védekezünk lehetek így is terhes?53 èves vagyok!  
Nem lehetséges.
Szép napot
2024.01.03. 20:48:32
  Doktos Úr! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, miszerint terhességmegszakítás után van-e esély az újabb teherbe esésre az első menstruáció előtt? Erős fejfájást és derékfájást is tapasztalok, viszont a mellfeszülést nem érzékelem, mint korábban! Köszönöm a válaszát!  
Lehetséges.
Szép napot
2024.01.03. 20:24:19
  Tisztelt Doktor Úr!
9 hónapja nem menstruálok,49 éve vagyok. Pár napja erős alhasi fájdalmam van és a melleim is fájdogálnak és hányingerem is van. Előfordulhat,hogy teherbe estem. A partnerem megszakítással védekezett.  
Nem Valószínű.
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.01.03. 20:18:34
  Tisztelt Dr. Úr!

42 éves vagyok. Hiperpláziát állapítottak meg nálam. A ladeering hüvelygyűrű megfelelő-e ennek a kezelésére?  
Segíthet.
Szép napot
2024.01.03. 20:18:09
  Kedves Dr.úr
Körülbelül egy hónapja felfázásos tüneteim jelentkeztek. Egy napon keresztül folyton vagy 5-10 percenként pisilni jártam . A pisilés nem fájt nem csípett csak sok volt. De ez megszűnt,viszont késöbb elkezdett fájni a derekam,nem feltétlen a vese körűl ha nem úgy ámblokk illetve elkezdett fájni a húgycsövem meg kicsit úgy éreztem hogy viszket is. Elkezdtem természetes dolgokkal kezelni magam mint pl.tőzegáfonya kapszula,tea stb. Mert nyilván nem gondoltam hogy ez annyira komoly dolog mert még soha sem volt ilyen problémám. Aztán ugye nyilván közben jött a menszesz ami szintén furcsa volt mert az elején barnáztam aztán jött nyilván a vér szerintem megfelelő mennyiségben viszont körülbelül csak 3 napig tartott,holott nekem minimum 6 napig szokott tartani. Illetve nyilván ezek a tünetek még mindig fenn állnak. A kérdésem az lenne hogy ilyen tüneteket okozhat e esetleg valami hüvelyi fertőzés is? Meg ez a felfázás megváltottathatja a menstruációt? Illetve felfázással kihez kel fordulni? Válaszát előre is köszönöm. Szép napot kívánok ????  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Felfázás befolyásolhatja a ciklust is.
Szép napot
2024.01.03. 20:17:22
  Üdvözlöm Doktor Ur 71 napja nem jött meg az FSH HORMON 30.9 mi lehet az oka köszönöm  
Perimenopauza előjele.
Szép napot
2024.01.03. 19:25:47
  Üdv!

A Ditinell fogamzásgátló azokon a napokon is véd amikor a a fehér placebo tablettákat szedem?  
Igen.
Szép napot
2024.01.03. 19:08:55
  Üdvözlöm. November 15. èn volt egy mèhpolip eltávolitó műtètem. Ezt megelőzöen elvègeztèk az èves mèhnyak-rákszűrèst is. Minap kaptam egy levelet,ahol semmi konkrètumot nem írtak,csak annyit,hogy az elvègzett mèhnyak-rákszürès eredmènye alapján fèl èv múlva ismètelt a citológiai vizsgálat. Továbbá 3 hónapon keresztül a Deflagyn gèlt használjam. Kèrdèsem az lenne,hogy akkor mèhnyakrák gyanú áll fenn vagy nem kell aggódnom. Továbbá mindenkèpp megkell várnom azt a fèl èvet hogy újbol megvizsgáljanak? Mivel a mèhpolip műtètem után sem szűntek meg a tüneteim. Folyamat menstruációs tüneteim vannak. Erős gőrcsökkel. Ami lelkileg is teljessen megvisel. Válaszát előre is megköszönöm. ❤️  
Panaszait valószínűleg a polip okozhatta.
Nincs összefüggés a cytológia között.
Mindenképp érdemes utána érdeklődni, hogy miért javasolják a szorosabb szűrési tervet.
Szép napot
2024.01.03. 18:26:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném megkérdezni, hogy dittinel fogamzásgátló tabletta szedése esetén szedhető-e Exilis fogyasztó kapszula? Válaszát köszönöm.  
Szedheti ha szeretné.
Szép napot
2024.01.03. 18:11:26
  Tisztelt Dr. Úr!
Évenként járok méhnyakrák szűrésre. A legközelebbi szűrés februárban esedékes, hiszen 2023-ban is ebben a hónapbam voltam, negatív lelettel. Ha lenne valami baj tavaly óta, akkor az komoly, előrehaladott lenne?(nincs semmiféle tünetem jelenleg.)
Nagyon köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.03. 18:09:08
  Kedves Doktor úr!

Egy 13 éves lány testében mekkora eséllyel marad meg a magzat?  
A szervezet képes rá, hogy kihordjon egy egészséges terhességet akár ilyen fiatalon is.
Szép napot
2024.01.03. 17:32:51
  Tisztelt Doktor Úr!

1 éve hagytam abba a yasminelle szedését, melyet 10 évig szedtem.
Most szeretnék ismét fogamzásgátlót szedni. A yasminelle mellett gyakori volt a hangulatingadozás, illetve a csökkent libidó, így nem vagyok benne biztos, hogy ugyanahhoz a gyógyszerhez térnék vissza. Az Omisson daily-ről úgy hallottam, hogy nem okoznak ilyen tüneteket. Ön szerint maradjak a beváltnál, mellékhatásokkal, vagy áttérhetek másikra?  
Nyugodtan próbálja ki az Omission dailyt.
Szép napot
2024.01.03. 17:02:51
  Tisztelt Doktor úr!Én Szlovákiából, írok csak szeretném,megkérdezni hogy, 8 hónapja nincs spirálom szeretnék második babát a párommal, de még nemsikerült teherbe esni.  
Egy éven át nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Addig nincs szükség kivizsgálásokra.
Szép napot
2024.01.03. 15:31:22
  Tisztelt Dr Úr!
Az lenne a kérdésem hogy a menstruációm októberben késett 10 napot aztán amikor megjött onnantól kezdve decemberig tartott. Minden nap volt egy kevés, amikor el jött megint az ideje akkor volt sok amikor el kellett hogy muljon akkor meg minden nap pecsetelő verzesem volt.
Mi lehet a probléma ?
47 éves vagyok  
Perimenopauza előjele lehet.
Ebben az időszakban az addig rendszeres menzesz elkezd egyre gyakrabban rendszertelenné válni, évekig is tarthat. Természetes folyamat része.
Nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2024.01.03. 14:42:41
  Tisztelt Doktor úr!

Az lenne a kérdésem hogy a barátnőmmel először feküdtünk le egymással és várandós lett. Mivel olvastam olyat is hogy több együtt lét szükséges ahhoz hogy terhes legyen csak nem vagyok benne biztos hogy a gyerek tőlem lesz-e  
Egy aktus során is létrejöhet a megtermékenyülés.
Szép napot
2024.01.03. 14:16:59
  Kedves Doktor úr!

Ladeering hüvelygyűrű alkalmazása mellett lehet betadine hüvelykúpot használni?

Köszönöm a válaszát!  
Lehet.
Szép napot
2024.01.03. 14:06:50
  Kedves Doktor Úr!
Felsőlégúti fertőzések miatt többféle antibiotikumot szedtem az elmúlt hónapban. Egy ideje már családtervezésben vagyunk, nem szívesen halasztanánk a próbálkozásokat. Szükséges várnunk az antibiotikumok miatt? Kell időt hagyni, míg kiürülnek a szervezetből? Ha időközben teherbe estem, lehet baj?
Köszönöm!  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.01.03. 13:59:56
  Jo napot doktor ur , a nogyogyaszom Rieqo tablettat irt elo, mert 2 cm-es miomat talat a mehemen. 1 honapja szedem a gyogyszert , viszont nem erzrm jol magam tole , eros nyomast erzek a fejemben , szedules , puffadas, vegtag zsibbadast erzek. Meg 2 csomagot kene kiszednem , de a fent emlitett mellekhatasok miatt szeretnem abbahagyni. Kerdesem az lenne , hogy lesz ennek kovetKezmenye ,ha a mioma idaig nem okozott gondott ?, a menstruciom 22-.23 napra mindig rendszeresen megjön, vérzesem 5 napig tart, alhasi fajdalmak nelkul,igy nem igazan erzem szukseget a gyogyszer alkalmazasara. Valaszat elore is koszonom.  
Nyugodtan abbahagyhatja.
Szép napot
2024.01.03. 13:45:24
  Udvozlom elhuzodo mensesem.mitol lehet premens probaltam.nem jot be nogyogyaszhoz nem szeretnek menni szegyelos vagxok  
Vizsgálat nélkül nem tud kiderülni az oka.
Éves szűrés mindenképp javasolt.
Ösztrobalance is segíthet.
Szép napot
2024.01.03. 12:58:04
  Üdvözlöm! Általában 4 naposak a ciklusaim. Most a 4. napon szinte nem is volt menstruáció, így bátorkodtam bórsavas hüvelykúpot este felhelyezni (nőgyógyász írta fel a kúpot, mert állandóan visszatérő húgyúti/hüvelyi panaszaim vannak). Viszont a mai, 5. napon ismét élénk piros vér jön és olykor bele is nyillalt a méhembe és néha a fenekembe is (végbélnyílás).
1) Azzal nagy gondot okoztam, hogy felhelyeztem a hüvelykúpot?
2) Van félnivalóm a fenékbe is nyillaló fájdalom miatt?
Köszönöm! Szép napot!  
Nem tett rosszat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.03. 11:41:45
  Tisztelt Doktor úr!
Mit jelenthet ha a menstruációm 4napig tartott és miután meg töröltem pisilés után magam a papíron bűdös barna "folyást" észleltem, lehetséges hogy teherbe estem?  
Menzesz végét jelezheti.
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.01.03. 11:22:25
  Kedves Doktor Úr!
Röviden leírom az esetet, 2023. április colposkop vizsgálat mozaik leukoplákia 9-13 között, OC eredménye teljesen negatív.
2023. május HPV tipizálás teljesen negatív.
2023. augusztus OC teljesen negatív.
2023. december OC levéve eredmény még nem ismert, viszont a colposkop. vizsgálaton még mindig látni a 9-13 közötti mozaik leukoplákiát. Orvosom azt javasolta, hogy 2024. májusba egy Loop.con fr.cu-t csinálna, mennyire javasolt a műtét, és hogy esetleg nincs hüvelykúp ennek az elváltozásnak a kezelésére, érdekelne az Ön véleménye is, hiszen olvastam több helyen, hogy ha nem használ a helyi kezelés akkor ajánlott a műtét a továbbiakban. Ha van rá kezelés tudna ajánlani? Köszönettel: Z. Mónika  
Nem indokolt a műtét jelenleg.
Deflagyn segíthet.
Szép napot
2024.01.03. 10:50:21
  Udvozlom! Eves rakszuresen benignus sejtelvaltozas lett beikszelve, ezen belul reaktiv gyulladas, es gomba. Nem kaptam ra semmit. Viszont engem aggaszt. Nem kellett volna esetleg gyulladas csokkento vagy gomba ellenes keszitmeny?
Javaslatnak is azt irtak a leletre, hogy ismerles 3-6 honap mulva.
Koszonom valaszat elore is.  
Lactinell vagy Gynophilus restore segíthet.
Elég az éves szűrés.
Szép napot
2024.01.03. 09:16:56
  Tisztelt Doktor úr.
46 éves nő vagyok .
Olyan problémám van hogy havonta van olyan hogy hüvely környékén viszketés vagy fájdalom jelentkezik .
Használtam canesten kenőcsöt és hüvely kúpot de mégis vissza jön havonta .
Voltam Orvosnál írt kúpot újra.
Kérdeztem mitől van ez ?
Vigyázok mindenre
Uszodába nem járok !
Kérdezte a férjemnek van e probléma ? Mondtam semmi nincs ! Jól van !
Azt mondta akkor ő vírus hordozó, nem.látszik de hordozza és átadja .
A Férjem felvan háborodva :)
Azt mondja biztos hogy nem !
Ön szerint lehet e hordozó amit nekem átad ? Ha igen akkor mit tegyünk ?
Előre is köszönöm a választ  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
STD szűrés megfontolandó mindkettejüknek.
Szép napot
2024.01.03. 08:28:26
  Tisztelt Dr. Úr!

Azért írok Önnek, mert a segítségére, tanácsára lenne szükségem, amennyiben lesz rá ideje ezzel foglalkozni esetleg. Azzal a problémával küzdök, hogy a libidóm nagyon lecsökkent az utóbbi 1 évben különösen. Ezen nem gondolkoztam eddig, hogy az egészségemhez lenne köze, de a legutóbbi alkalommal, hogy kiderült, hogy az inzulinom magasabb, arra kezdtem gyanakodni, hogy esetleg nincs-e ennek köze hozzá, vagy esetleg pajzsmirigy probléma, vagy hasonló. Találtam pár terméket, de nem tudom lehet-e együtt használni, vagy egyáltalán van-e értelme. Az Inofolicot amikor végigszedtem, utána volt kimaradás ugyan, de majd most veszek egy újat. Van esetleg bármi javaslata így látatlanban, vagy mit tehetnék esetleg?
Előre is köszönöm a segítségét és az idejét. További szép napot!  
Endokrinológia konzultáció javasolt.
Ginzeng, maca segíthet.
Fogamzásgátló sok esetben tudja csökkenteni a libidót.
Szép napot
2024.01.03. 07:40:32
  Tisztelt doktor úr.
En azt szeretném kérdezni.
Hogy kb 2 hete szédülés hanyinger sűrűn járok mosdóba a melleim meg nagyobbodtak és fájnak is alhasi görcsök vannak néha a melleimbe nyilal és a hasam aljába is. A mensim késik. Lehetek terhes?
Előre is köszönöm a válaszát.  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek elkerülése végett.
Szép napot
2024.01.03. 07:31:24
  Tisztelt Dr. Úr!
Olyan kérdéssel fordilnék önhöz, hogy terhes vagyok. Nem tudom sajnos, hogy mennyi idős vagyok, viszont olyan tüneteim adódtak, 3-hete kezdődött az első héten csak émelyegtem amivel nagy probléma nem is volt. Viszont 2-hete folyamatosan hányok ételt-italt. Sajnos a szakorvosok nem mondtak semmi konkrétumot. Mit tudok ellene tenni?(se a gyömbér,citrom, vitamin nem segít)  
Koffein, kola, salvus viz, b6 vitamin is segíthet.
Szép napot
2024.01.03. 07:17:53
  Udvozlim tenyleg melleket is vizsgaljak 1 szurésen  
Van rá mód, igen.
Szép napot
2024.01.03. 04:15:11
  Kedves Doktorúr!
Lassan 4hete külső viszketéssel küzdök. Az ajkaim belül leginkább. Kipróbáltam beliema 7napos kúrát,majd pont megjött a havi mensesem. A közben sem múlt el, inkább rosszabbodott, pisiléskor mindig rosszabb lett, de ez idő alatt is kentem magam antibakteriális krémmel. Utána elmentem nőgyógyászhoz, aki írt fel nekem antibiotikum kúrát(zinnat), és egy ph visszaállítást. Lactacid antibakteriális mosakodót használok napi 1x, ritkán 2x.
Mi lehet a gond? Nem élek azóta nemi életet, mióta ez a problémám van, de orvosom nem vélt semmi rosszat. (Rákszűrésre us vett kenetet, uh-m is volt a pcos miatt)
Tehetetlennek érzem magam…
Néha enyhül, néha meg rosszabb lesz, de teljes mértékben figyelek mindenre.
Köszönöm előre válaszát, ha tud még tanácsot adni.  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore és gynoxin segíthet.
Szép napot
2024.01.03. 01:17:20
  Szép jó napot! Az lenne a kérdésem hogy együttlét után, bedagadt az egész nagy ajkam kisajkam minden, majd elmúlt nagy részt egy nap után, ezelőtt mar volt mar ra példa de elmúlt szépen, viszont par napja ugye bár ez történt ès nekem kb egy évvel ezelőtt volt egy Bartholini mirigy műtétem, és lehetséges az hogy ugyanott ahol a metszés volt azon az oldalon újra kiújulhat?mert mindenhol le ment a dagadtság kivéve ott nem, illetve minimális bőrpír is van. Tehát lehetséges hogy újra kiújuljon ugyan ott?azóta volt sokszor házas élet és eddig nem volt probléma a műtét után, most nem volt rendszeres az együttlét, és lehet csak emiatt van még ilyen állapotban de meg vagyok ijedve .köszönöm válaszát .  
Bartholin ciszta sok esetben ki tud újra alakulni.
Jegelés segíthet.
Szép napot
2024.01.02. 23:58:51
  Tisztelt Doktor úr!
Escapelle bevétele után kb. két héttel menstruációm van, a mennyisége kevesebb mint a szokásos.
2-3 hónapja hagytam abba a fogamzásgátlót, így szabálytalan a ciklusom.
Lehetek terhes?  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2024.01.02. 23:36:54
  Üdvözlöm!
Korábban bakteriális fertőzés miatt szedtem antibiotikumot, de nem múlt el a panaszom.
Voltam orvosnál újra és megint kaptam antibiotikumot illetve hüvelykapszulát, azonban sajnos a menstruációm, ami eddig pontos volt mindig, 4nappal előbb megjött. A 7napos antibiotikumból maradt 2adag így.
Mivel megszakadt a gyógyszerszedés, így lehetséges, hogy ez az oka annak, ha nem hatásos?
Kezdjek el egy 3.antibiotikum kúrát vagy elég lehet hűvelykapszula?  
Lehetséges.
Elég a hüvelykapszula.
Szép napot
2024.01.02. 23:14:16
  Kedves Doktor úr!
Ha a sperma a hüvely felszínéhez ér akkor esély van a terhességre?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2024.01.02. 22:54:12
  Tisztelt doktor Úr!

Szeptemberben covidos voltam, azóta rendszertelen a menstruációm, hol 25 hol 32 napos. Előtte mindig is rendszeres volt.Ez lehet a betegségtől? Vissza fog állni a normálisra? Várjak még vagy menjek orvoshoz?

Köszönöm válaszát!  
Igen, abszolút lehet.
Aksr hosszú távon is megzavarhatja a cjkkust6.
Idővel rendeződik magától.
Szép napot
2024.01.02. 22:18:36
  Szép estét Dr úr uterus bicornussal tudnak velem valamit kezdeni hogy legyen terhességem? Ez egy rendetlenség
Kitti!  
Spontán is teherbe eshet.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2024.01.02. 21:49:39
  Tisztelt Doktor Úr! 85 éves idős nőbeteg vagyok, 45 éves korban teljes méh, petefészek eltávolító műtétem volt. Gyógyszereim a laresin, lercaton vérnyomásra, D3, kalcicitrát csontritkulásra, Asactal véralvadásra Noacid gyomorvédő.Székrekedésre Dulcosoft szirup... Ma vettem észre, hüvelyböl WC-n a törlésnél friss vért, nem sok, de nagyon megijedtem. Mi a teendőm, vizeletben, székleten nem láttam vért elötte. Hová fordulhatok? Köszönöm szives választ....  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt mindenféleképpen.
Szép napot
2024.01.02. 21:15:50
  Üdvözlöm! Most kell menstruáljak és a vér vagy nagyon lassan kicsidenként távozik vagy nem is folyik ki és sötét fekete színű. Ilyenkor mit kell tenni?  
Nem igényel akut teendőt.
Amennyiben rendszeresen előfordul Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.02. 21:07:13
  Jó estét. 5 napja késik a menstruációm. 2 napja december 31.-én és január 1-én nagyobb mennyisegű alkoholt ittam. Ez kihatással lehet rá?  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2024.01.02. 20:17:22
  Jó napot Dr. Úr!
Velgyn fogamzásgátlót szedek, második héten elfelejettem bevenni egyik nap,következő nap vettem észre és akkor vettem be az aznapi es ami kimaradt. A 4 napos placebo tabletta közben nem jelentkezett vérzés és pár nappal utána sem. Ennek ellenére elkezdtem szedni a következő csomagot, 2 terhességi teszt is negatív lett azóta. Ön szerint van ok aggodalomra vagy csak a 2 tabletta zavart meg valamit? Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.02. 20:11:24
  Jó napot doktor úr.A problémám az lenne,hogy körülbelül hüvelygombám van,egy időben használtam rá erős gyógyszereket amik hatottak,de ismét vissza jött, és most mintha rosszabbak lennének a panaszaim...Éjjel annyira viszketek, hogy zavarodok meg(semmi túlzás nélkül),reggel arra kelek,hogy szintén zavarodok meg a viszketéstől,viszont ami furcsa, hogy nappal nem viszket, csak éjjel és kora reggel..Máskor is volt ilyen tünetem,de akkor nem csak egy bizonyos nap szakban jelentkezett hanem mindegyik napszakban úgy enyhén..Sárga ragacsos folyásom van,és ez az erős elviselhetetlen viszketés ami amúgy kívül viszket.Más tünetem nincs .Ön szerint ezt mi okozza?Gomba vagy esetleg valami más?  
Nem hüvelygomba tipikus tünetei.
Hüvelyváladék és széklet tenyésztés javasolt.
Infektológiai konzultáció.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynoxin krem külsőleg segíthet.
Szép napot
2024.01.02. 19:41:18
  Kedves Doktor Úr!

Ciklus 4. napján voltam női hormon vizsgálaton. Minden értékem tartományon belül van, kivéve a tesztoszteron. 3,20 nmol/l.
Babát tervezünk. Nagyon elkeserítő az érték? Emiatt nem sikerülhet? Nyáron volt sajnos egy missed ab műtétem. IR betegségről nem tudok, illetve a korábbi terhesség alatt és missed ab műtét után is sokszor voltam UH-n. Egyik orvos sem mondta, hogy lenne PCOS-om. Félek, mert olyanokat olvastam, hogy fogamzásgátlóval rakják helyre az értéket. De mi babát szeretnénk és rossz belegondolni, ha csak ez az 1 megoldás létezik az érték kezelésére. Kérem, mondjon valami megnyugtatót.
Nagyon köszönöm!  
Endokrinológia konzultáció javasolt.
Nem vészes az eltérés.
Nem feltétlenül szükséges hormonális kezelés.
Amennyiben mégis, ugy valószínűleg csak pár hónapig.
Szép napot
2024.01.02. 19:17:33
  Üdv. 4 eve folyamatos ph felborulással küzdök sok kupot antibiotikumot kaptam gynoflor se segített. Aktus után rosszabbodnak a tünetek. Van erre valami megoldás?  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Endokrinológiai kivizsgálás is javasolt.
Szép napot
2024.01.02. 19:14:27
  Üdvözlöm! 4 sikertelen lombik kezelés után a feladás küszöbén állok. Az okot igazából nem tudtam meg hogy miért nem... Ön mit tanácsol?  
hematológiai és immunológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2024.01.02. 19:07:59
  Tisztelt Doktorúr!
A Betadine hüvelykúp ha 14.én este tettem fel és 15.én 10óra körül végzett citológiát mennyiben befolyásol?
Az előző mintavételnél P4-es eredmény miatt ismételték a szűrést 2héttel később.
Sajnos akkor még nem volt biztos a vizsgálat időpontja ezért is helyeztem fel.
Előre is köszönöm.  
nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.01.02. 18:24:42
  Tisztelt doktor úr!
Egy elég fura kérdéssel fordulnék önhöz.
Nemrég felfedeztem,hogy a nemi szervem egy része valamiért egy kicsit halványabb fekete színű,eltér a bőrszínemtől.Nagyon sokszor próbáltam eltűntetni,sikertelenül.Tanácsot szeretnék kérni,hogy hogyan tudnám azt a feketeséget eltűntetni,illetve hogyan került oda,stb.
Válaszát előre is köszönöm.  
Elsősorban bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.02. 17:35:55
  Tisztelt Doktor Úr!

A Macmiror Complex lágy kapszula használata után előjött a hüvely körül viszektő érzés. A nőgyógyász amikor ezt felírta, azt mondta nem gombás fertőzésem van, ugyanis előtt nem volt viszektő, égő érzés, sem kellemetlen szagú folyás. 12 db kapszula után használtam a Gynophilus kapszulát is a hüvelyflóra helyreállítására. Lehetséges, hogy most hüvely gombám lett? Ha igen, mit használjak rá?
Köszönöm !  
Macmiror komplex hüvelygombára és bakterialis vagnosisra is alkalmazható.
Kontroll javasolt, amennyiben panaszai továbbra is fennállnak.
Szép napot
2024.01.02. 17:22:51
  Doktor ùr,a kèrdèsem az lenne,hogy a lomexin 2%-os krèmet,lehet e belső hüvelyi hasznàlatra? A lànyomnak ìgy ìrtàk fel. Ven benne aplikàtor is. De amikor felhelyezi a krèmet mindig jelentkezik nàla vèrzès minimàlis.  
Lehet. Használhatja nyugodtan. Néha járhat együtt enyhe vérzéssel a használata.
Szép napot
2024.01.02. 17:15:28
  Szép estét ! Olyan kérdésem van hogy 1 hónapja meg van a mensesem mitől lehet? Voltam nőgyogyásznál annyit mondott a ciszta okoza.  
Valóban okozhatja a ciszta.
Diófalevél és cickafark tea segíthet, de fogamzásgátló, vagy műtéti megoldás is szóba jöhet.
Szép napot
2024.01.02. 17:14:33
  Üdvözlöm Kedves Doktor Úr!

Az utolsó menszeszem első napja november 20.
A ciklusaim 31 naposak.
Több pozitív terhességi teszt mellett elmentem orvoshoz.
Endometrium 12 mm benne 5.2 felritkulás látható.
Lehet ebből még baba?
Köszönöm szépen.  
Igen, lehet.
2 hét múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2024.01.02. 14:41:37
  Üdvözlöm. Peteérés előtt 3 nappal es a peteérés napján is együtt voltunk a párommal. Szedek napi 2x progeszteront. Sohasem volt még ovulációs verzesem most igen de 4 napig tartott de inkább barnázás volt. Tegnap óta egyfolytában pisilni járok, faradekony vagyok es furcsán érzem magam. On szerint ez lehet attól, hogy teherbe estem? Válaszát előre is köszönöm  
ezen a ponton még sok a bizonytalanság.
Akkor érdemes az első tesztet elvégezni, ha már legalább egy hetet késik a menzesz.
Szép napot
2024.01.02. 14:22:20
  Tisztelt Doktorúr ! Maszek nőgyógyász rögtön elveheti a gyereket ha közeledek a 12. héthez ?  
terhesség 12. hetéig saját döntés alapján megszakítható a terhesség, kizárólag kórházi körülmények között.
Szép napot
2024.01.02. 14:22:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Nőgyógyászati vizsgálat során hüvelygombát,nemi herpeszt,condylomát talált az orvos.(Fix partnerem van,gyermeket szeretnénk)A gomba és herpesz kezelése gyógyszerekkel megtörtént.A condylomára a ecsetelést javasoltak.Az ecseteléshez szükséges ecetsavat receptre irják fel vagy a rendelőben elvégzik a kezelést?A kezelés után meddig nem lehet házaséletet élni?(A diagnózis óta szinte rettegek a házasélettől,a fertőzésektől)Milyen kezelésre,vizsgálatokra lehet még szükség?A gyermekvállalást mennyire befolyásolják a fertőzések?  
Mindkettő kivitelezhető.
Otthoni környezetben is lehetséges az ecsetelés.
Panaszmentesség eléréséig érdemes kerülni az ülőfürdőt és a házaséletet (kb 2-4 hét).
Gyermekvállalási szándékot nem befolyásolja, a gyógyulást követően.
HPV tipizálással ki lehet egészíteni a vizsgálatokat.
Szép napot
2024.01.02. 14:13:06
  Kedves Doktor Úr!
3 hónapja felborúlt a menstruációm, 42-40 napokra jön meg.
Ez mennyire okoz gondot ha babát szeretnék?
Ön szerint mi lehet a baj?  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
2x1 inoflolic premium segíthet.
Szép napot
2024.01.02. 13:03:56
  Sötét színű a hüvely nem rózsaszín mi okozhatja!Köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Valószínűleg alkati tényezőről van szó.
Szép napot
2024.01.02. 12:41:05
  Tisztelt Doktor Úr! Már több hónapja az ovulációmtól kezdve több napig barnázok/vérzek, és ezzel együtt a menzeszem is késik kb. annyit, amennyit barnáztam. Mi ennek az oka? Nagyon aggódom.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.02. 12:12:23
  Tisztelt Doktorúr!
Az lenne a problémám, hogy 2 hónapja rendszertelen a menstruációm. Múlt honapban 2x ebben a honapban 3x mensrtuálok. Egy éve volt császármetszésem. Fogamzáskátlót nem szedek. Nem is szoptattam a babámat. Válaszát előre is köszönöm! Cintia  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.02. 10:38:01
  Üdvözlöm! 32 éves vagyok. Van már egy 15 és egy 7 éves gyermekem. Második gyermek születésekor az orvosom azt mondta, hogy nem ajánlja további gyermek vállását. Most úgy néz ki mégis teherbe estem. Vannak meglévő betegségeim, mint az örökölt policisztás vesebetegség (ez a 2 terhesség alatt is fenn állt és inkább a későbbiekben fog problémát okozni) emellett számos vesekövem van mind 2 vesémben, a második terhességem alatt kialakult pajzsmirigy problémám is a tsh szintem magas volt, erre letroxot szedek. Van súlyfeleslegem is sajnos kB +20 kg. Elvetetni nem szeretnénk a babát, viszont félünk hogy nem tudom kihordani biztonságosan.  
Nyugodtan vállalhatja a terhességet.
Szép napot
2024.01.02. 10:21:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kèrdèssel fordulok Önhöz,hogy vetèlès művi befejezèst követően tanácsos -e megvárni az újrapróbálkozással 3 hónapot,vagy elèg csak egy ciklust? Van aki tanácsolja, de van aki szüksègtelennek gondolja a 3 hónapos kihagyást.Illetve mèg abban kèrnèm a tanácsát,hogy vetèlès után (egyszer törtènt) indokolt-e bármilyen vizsgálat?
Köszönöm megtisztelő válaszát!  
1-2 ciklust elég kihagyni.
Nem indokolt a kivizsgálás egyelőre.
Szép napot
2024.01.02. 10:20:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Miert kapom vissza a hüvelygombát minden hónapba?18éves vagyok  
Endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Gynophilus segíthet a megelőzésben.
intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2024.01.02. 02:14:55
  Tisztelt Doktor Úr!

A Sumetrolim antibiotikum csökkenti a fogamzásgátló hatását?

Köszönöm szépen válaszát!  
nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2024.01.01. 22:31:01
  Üdvözlöm,
2015 óta szedek Lindynette 20-as fogamzásgátlót, novemberben voltam éves nőgyógyászati vizsgálaton, ahol azt mondták, minden rendben van, illetve a gyógyszer szedését is folytathatom, nem okoz gonot, hogy már évek óta szedem. Azóta egyszer menstruáltam, utána kellett volna decemberben is, de nem jött meg. Terhességi teszt negatív, de aggódok mi lehet a gond, mi okozhatta? Beteg nem voltam, viszonylag stresszes időszakon vagyok túl, de máskor is volt ilyen, viszont mindig megjött.

Illetve még az lenne a kérdésem, hogy lehetséges-e a fogamzásgátlótól a hízás évek elteltével? Eddig nem tapasztaltam súlygyarapodást, de az elmúlt fél éven belül +7 kg jött rám és nem ettem többet, sőt sportoltam is, 25 éves vagyok. Köszönöm előre is a válaszát. Üdvözlettel.  
Endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Fogamzásgátló váltás/szünet is megfontolandó, hogy lássuk az esetleges hatását a súlyváltozásra.
Stresszes időszak is, de a hirtelen súlyváltozás is okozhat menzeszkimaradást.
Szép napot
2024.01.01. 21:53:54
  Jó estét kívánok! 41éves vagyok. Régóta szedek fogamzásgátlót. Eddig mindig rendszeresen megjött. 5éve nem volt párkapcsolatom, de nem hagytam abba a gyógyszert. Mostani párommal rendszeres nemi életet élünk.Azt szeretném kérdezni, hogy teherbe eshetek gyógyszer mellett? Ugyanis most kellene megjönni a mestruációmnak,de még semmi. Így, hogy sokáig nem volt nemi kapcsolatom, késhet e a menzeszem? Bezavarhathja a menstruációmat? Nagyon aggódom, mert még nem tervezünk babát. Előre is köszönöm a válaszát.  
Maga az aktus is okozhat változásokat ciklusban, hosszabb kihagyást követően, különösen.
nincs ok aggodalomra.
szép napot
2024.01.01. 21:51:29
  Üdvözlöm Doktor úr . Ismét szeretnék bizalommal fordulni Önhöz az Új évben is . A kérdésem lenne : Hogyan és meddig használjam az Ovestin krémet ön szerint ? A problémám ez : kb lassan egy éve érzem a kisajkak belső falán égő érzést . Főként a húgycső nyílás környékén és a hüvely nyílásnál . Időnként viszket is ezeken a részeken . Mivel 68 éves vagyok , gondoltam ez hormon probléma már nálam . El is mentem a mult év nyarán nőgyógyászati vizsgálatra . Rákszűrés is volt . Ott javasolta a doktor úr , hogy ezt a krémet használjam . A dobozában van ugyan használati útmutató , de mégis kérdezném : folyamatosan használhatom nap - mint nap ? Külsőleg is használhatom , hogy az égő részekre kenem ? Igazából ezeket nem mondta el a doktorúr . Az a baj , ha egy két napot kihagyok , kezdődik előlről minden fájdalom . Tisztelettel köszönöm szives válaszát . Üdvözlettel .  
Nyugodtan használhatja tovább, akár hosszútávon is.
Szép napot
2024.01.01. 21:24:56
  Tisztelt Doktor Úr!
8.hetes várandós vagyok,és 1.5 hete időnként égő érzés van a hüvelyemben,pisilés után is érzem (de ezt sem egész nap,csak 2-3 naponta fél óráig kb) enyhe sárgás/átlatszós folyásom van,szagtalan.Talán néha viszketek is.. Voltam nőgyógyásznál,nem vizsgált meg,csak felírt egy Fluomizin nevű hüvelytablettát,de nem merem elkezdeni.Ön mit ajánl? Mit használjak? Menjek más orvoshoz? Baja lehet a magzatnak?  
Nyugodtan használhatja, kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.01.01. 20:49:08
  Kedves Doktor Úr!
Hormonlaborom szerint alacsony a progeszteron szintem. Elkezdhetek használni magamtól progeszteron krémet, vagy ez csak orvosi elbírálás után lehetséges? Babát tervezünk.
Köszönöm válaszát.  
Orvosi felügyelet mellett javasolt.
Szép napot
2024.01.01. 19:55:24
  Jónapot dr . Úr az lenne kérdésem a páromnak hogy most volna első gyerek vetetésünk és mély nyak és hüvely össze huzodásara mi legjobb gyogyszer vagy gél vagy tabletta  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2024.01.01. 19:38:44
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy 42 éves nő vagyok. Volt egy egyszeri alkalmi szexuális kalandom. A partnerem nem ment el a hüvelyemben, de a közelében igen. Szinte összeértek. Mennyi az esélye a terhességnek? Válaszát előre is köszönöm!  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikóját.
Szép napot
2024.01.01. 18:32:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy nem rég elkezdett egy rózsaszines vérzésem lenni az mire utalhat? Illetve nekem 2023.12.21èn múlott el a vérzésem és 18nap múlva kéne megjönni e.!
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem feltétlenül utal kóros állapotra.
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Premens segíthet.
Szép napot
2024.01.01. 18:10:56
  Kedves Doktorúr! 32 naposak a ciklusaim es tavasszal volt egy missed ab. műtétem. Azóta nem jön a baba (de hozzátenném hogy a TSH az egekben van amit most szoros kontrollal néz az endokrinológusom). A nőgyógyászom azt javasolta, hogy a ciklusom 25. napjától a 32. napig napi 1 Utrogestan kapszulát szedjek, a 33. napon pedig teszteljek, ha pozitív emelni kell 2 szemre, ha negatív a teszt, akkor pedig elhagyni hogy megjöjjön. (Ezt egy újabb vetélés elkerülése érdekében) Ebben a ciklusban az ovulációm December 26.-án volt pozitív LH tesztel. A menstruációm 10 napos, 3 nap barnázás, 3 nap vérzés majd 3-4 nap barnázás emiatt gondolja a dokim hogy progi hiányom van. Elkezdtem kenni a Womens cream progi krémet a ciklus 12. napjától a 26. napig (természetgyógyász javaslatára), de azt olvastam hogy fogamzásgátlóként hathat. Doktorúr mit javasol, csak a krémet használjam? Vagy szedhetem az Utrogestant is és kenhetem a krémet is? Illetve ha kenhetem a krémet, akkor a ciklus hanyadik napjától javasolt elkezdeni? Nagyon szépen köszönöm a válaszát!  
Elég a gyógyszer, ahogy kezelőorvosa javasolja.
krém nem szükséges.
Magas TSH miatt mindenképp javasolt gyógyszeres kezelés.
Szép napot
2024.01.01. 14:32:10
  Tisztelt Doktor úr! Olyan kèrdèsel fordulok magàhoz karàcsony napjàn csinàltam egy korai tesztett ami persze pozítiv lett. De közben jött egy ilyen barna folyàsom. Nekem màr volt egy vetèlèsem az is hasonloan kezdödött. Voltam dokinàl ő azt mondta szíkholyagot làtt. De a petezsàk mèg üres. Kaptam gyogyszert velfemet azt mondta ezt szegyem. De viszont mèg mindig van barna foltok. Ès csak 4 èn kell visza mennem. Valojàban mi lehet ez nàlam? Esèly van arra, hogy a babàm meg maradjon?  
Ezen a ponton még sok a bizonytalanság.
Minden esély megvan rá.
Szükségesek a kontroll vizsgálatok.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2024.01.01. 14:11:18
  Tisztelt Doktor úr! 7hetes terhes vagyok vannak terhességi tüneteim de nem minden nap egyik nap hányás émelygés mellfeszulés másik nap semmi utána újból hányás émelygés mellfeszulés.... mitől van ez így ? Bajt jelent ?  
Gyakori jelek az eső trimeszterben, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2024.01.01. 13:12:19
  Jó napot Doktor Úr!
Mekkora az esély terhességre ha előváladék kerül a hüvelybe termékeny napokon és ovuláció napján? 3 nap múlva kéne megjönnie, de már egy pár hónapja mindig késik 2-3 napot, 16 éves vagyok.  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2024.01.01. 08:37:40
  Tisztelt doktor Úr! 50 éves nő vagyok,kb két hete főleg ébredéskor, illetve ha hirtelen kelek fel az ágyból vagy oldalra fordulok a bal mellemben éles fájdalom jelentkezik, napközben csak akkor érzem, ha finoman megnyomom oldalt a bordámnál. Tapintáskor nem találok csomót. Mammográfián kevesebb mint egy éve voltam. Mirena fogamzásgátló spirálom van 3 éve. Köszönettel várom válaszát. Angel  
Kontroll emlő uh és mammográfia javasolt.
Spirál ellenőrzése mindenképp, eltávolítása megfontolandó.
szép napot
2024.01.01. 08:14:50
  Kedves Doktor Úr!
Közel 2 hónapja volt egy vetèlèsem művi befejezèssel. A beavatkozást követően 5 ès fèl hèt elteltèvel jelentkezett az első menstruációm (ha egyáltalán nevezhető annak). Nagyon kevès volt ès szinte vèrzès alig, inkább csak barnás folyás. Ez 6 napig tartott. Menstruációs görcseim mèg a pecsètelès befejeztèvel is voltak/vannak, ami korábban nem volt jellemző,csak a vèrzès első napján. A beavatkozás után 2 hèttel voltam egy kontroll vizsgálaton, ahol megállapította a nőgyógyász,hogy az Endometriumban (2mm) 17x82 mm rètegvastagságban serometra keletkezett. Nem kaptam rá semmit,mert előtte 2 hèttel kellett szednem Amoxicillint. Azt javasolta,hogy az első ciklust követően menjek vissza egy újabb kontrollra. Termèszetesen visszamegyek, de csak január vègère tudtam foglalni időpontot ès kicsit aggaszt,hogy mi lehet az oka a gyenge menstruációnak ès görcsöknek. Előfordulhat,hogy a mèhüregben lèvő folyadèk nem tudott távozni ès emiatt van menstruáció szerű görcs? Most így,hogy nem volt rendes vèrzès ez nem is tekinthető menstruációnak?
Egyèbkènt a terhessèg előtt is jellemző volt a barnás pecsètelès ciklus előtt 5-6 nappal. Sokáig próbáltam Premens tablettával javítani a helyzeten, de sajnos nem jártam sikerrel. Aztán kaptam Utrogestant, az segített ès azonnal terhes is lettem, de a vetèlès óta abbahagytam a szedèsèt. Èrdemes lenne újra elkezdeni, vagy felesleges addig amíg újból terhes nem leszek?
Válaszát előre is köszönöm!  
Műtétet követően kb 4-6 hétig lehetnek hasonló panaszok (enyhe vérzés, barnázás, alhasi görcsök). Nincs ok aggodalomra.
Az első 2 ciklus is általában eltér az addig megszokottól.
A ciklus idővel rendeződni fog spontán.
Progeszteron szedésére jelenleg nincs szükség.
Szép napot
2024.01.01. 04:00:13
  Kedves Doktor Úr!
HPV-t mutattak ki nálam, illetve LSIL-t. Nem sokkal előtte a citológiai leletre (P2) ráírták, hogy: "egyéb nem neoplasztikus elváltozások, reaktív sejtelváltozásokkal járó gyulladás".
Itt még csak P2 volt a leletem, viszont a rész, amelyet idézőjelbe tettem érdekel, hogy az már esetleg indikálhatta a HPV jelenlétét? (Maga a HPV tipizálásra csak később, az LSIL kimutatása után került sor)
Köszönöm!  
Az idézőjele szövegrészlet nem utal HPV jelenlétére.
Szép napot

Régebbi kérdések

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!