Nőgyógyász válaszol

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos
válaszol kérdéseire.

Kedves Látogatóink!

Orvosaink 2-3 munkanapos határidővel válaszolnak a feltett kérdésekre, addig kérjük szíves türelmüket.
A válaszokat itt, a honlapon tudják megtekinteni.

FIGYELEM!
Kérdése a válasszal együtt mások által is láthatóvá válik!

Az ön kérdése

2023. év 3. negyedév kérdései

Legfrissebb kérdések ≫

2023.09.30. 23:32:15
  Jó napot.
Azt szeretném kérdezni hogy 2 hónapja nincs meg-meg állítólag nincs baba de a citológia eredményem rossz lett.
Most számoljak a legrosszabbakra?  
Konzultáljon kezelőorvosàval az eredmény birtokában.
Szép napot
2023.09.30. 22:48:00
  Tisztet Dr. ÚR
Szép estét kívánok olyan kérdésem lenne hogy szeptember 1 én múlt el a menstruációm de szeptember 2 an voltunk együtt de védekeztünk csak elszakadt a Gumi de ki folyt belőlem egyből felaltam és át is öltöztem pisiltem is a mellém érzékeny és tele van az arcom pattanásal a hasam görcsöl fehér folyásom van.. Többen is mondták hogy terhes nem lehetek  
Esemény utáni tabletta javasolt.
Szép napot
2023.09.30. 22:36:09
  Tisztelt Doktor Úr!
3 napja voltam a szokásos évi rákszűrésemen nem volt kellemetlen,se nem volt fájdalmas a vizsgálat viszont azóta 3 napja vérzésem van.Nem erős piros de nem is halvány rózsaszín inkább a 2 között és nyálkás-nyúlos.Olyan kicsit mintha újra megjött volna a havi vérzésem viszont 1 hete múlt el úgyhogy nem lehet esedések most semmikép.Nem is a szokásos 1-2 csepp pecsételő vér ami a vizsgálat után szokott lenni.Egyebként előtte semmi panaszom nem volt.Amióta van vérzésem több mint 16 éve sose volt még olyan hogy egymás után 2 szer jött volna meg ,vagy pedig hogy rendszertelen lett volna a menstruáciom pedig volt évekkel ezelőtt hogy össze vissza szedtem a fogamzásgátlót de akkor is pontos volt 28 naponta jött meg mindig plussz -minusz 1-2 nap.Már másfél éve nem szedek fogamzásgátlót úgyhogy az se befolyásolhatja ,se nem lehetek terhes mert nem volt mostanában szexuális kapcsolatom pár hónapja.Mitől lehet ez a hirtelen jött vérzés?A válaszát előre is köszönöm.  
Valószínűleg a szűrés eredménye.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.30. 21:22:06
  Tisztelt Doktor Úr!

11 hetesen nem volt szívhangja a babámnak,így sajnos műszeres befejezésem volt. 4 hétre rá mentem kontrollra,minden rendben volt,felírta az orvos a Norcolutot 2×1-et 10 napig,hogy megjöjjön.Aznap viszont megjött,így nem vettem be a gyógyszert.(sajnos nem kérdeztem meg az orvost,hogy ilyenkor kell-e szedni) Rá 28 napra újra megjött,kb.4 napig tartott. Majd rá 4 napra pecsételős barnás valami jött 1 napig. Akkor gondoltam mégis beveszem a Norcolutot.(elkeseredtem kicsit,mert szeretnénk újra babát) 2 szemet vettem be,majd olyanokat olvastam,hogy nem mertem tovább szedni,mert babát szeretnénk. Az hogy csak 1 napig szedtem 2 szemet az okozhat valami bajt? Majd 3 nap után megjött 3 napig. Aztán 3 nap után barnás pecsételés 1 napig. Sajnos elrontottam,az elején amikor mondta az orvos hogy szedjem,csak mivel megjött azt hittem,hogy akkor rendeződik a menzesz. Mit csináljak? Várjak,és rendeződik magától minden? Vagy szedjem a gyógyszert? Félek bevenni,mert nagyon szeretnénk babát,és nem akarom,hogy emiatt ne lehessen. Illetve olvastam,hogy progeszteron tartalma is van,ami segít a baba megmaradásában? Ugye nem lesz gond a peteéréssel? Eléggé aggódom,mert nagyon szeretnénk babát.
Köszönöm szépen a válaszát előre is!  
Nincs szükség a gyógyszerre.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.30. 21:10:52
  Tisztelt Doktor úr! Szeretném még kérdezni h mitől van hüvely gyuladasom viszketés köszönöm előre is  
A pontos ok általában háttérben marad.
Szép napot
gynophilus RESTORE probiotikum (2 db hüvelytabletta)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

gynophilus RESTORE

Magyarország első számú elnyújtott hatású hüvelytablettája*
*IQVIA Sell-in adatbázis, Országos adatok, 2022. 01. – 2022. 12., dobozforgalom alapján

A gynophilus® RESTORE az első elnyújtott hatású probiotikus hüvelytabletta.
Az elnyújtott hatás kényelmesebb alkalmazást tesz lehetővé.

2023.09.30. 21:02:28
  Kedves doktor úr! 2éve visszatérő problémám van, alhasi görcsök, színtelen folyás, puffadás, égő érzés a hüvelyembe sok nőgyógyásznál jártam, amiket fel írtak nem igazán használtak, hüvelygyulladásra gyanakszom mit ajánlana?  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.30. 19:39:16
  Tisztelt Doktor Úr ! 8éve méh eltávolitásom volt de a petefészek meg maradt méh süllyedés volt azóta úgy érzem a csiklóm nagyon össze zsugorodott nagyon picike nagyon száraz és ráadásul még hüvely sérvem is lett novemberben kaptam időpontot az orvoshoz nagyon ideges vagyok nem tudom mitől zsugorodott össze a csiklóm. Nem élvezem a szexszet söt úgy érzem házas élet kötelességböl csinálom.  
Ovestin krém segíthet.
Illetve remifemin plusz 2x1 .
Szép napot
2023.09.30. 19:25:19
  Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem a következő lenne:
Évek óta visszatérő hüvelygombával küzdök az orvos általában vény nélkül kapható szereket ajánlott, ezek rendszerint átmeneti enyhülést vagy megoldást jelentettek.
Jelenleg várandós vagyok (kb 5.hét) és a panaszaim továbbra is egyértelműen fennállnak. Kellemetlen túró jellegű folyás, enyhe viszketés,olykor átmeneti alhasi fájdalom.
Jelenleg 2 hét van az első terhes vizsgálatig. Addig lehet valami probléma ebből kifolyólag a kezeletlen gomba miatt a magzatommal? Esetleg próbáljak meg hamarabb időpontot intézni vagy esetleg átmeneti megoldásnak mit ajánlana? Külsőleg használok napi 2x Canestent. Köszönöm a válaszát! Szép napot.  
Nincs ok aggodalomra.
Nem szükséges hamarabb orvosi konzultáció.
Fluconer és Gynophilus valamint gynoxin segíthet.
Szép napot
2023.09.30. 18:36:28
  Szép Estét Kívánok!
Egy olyan problémával fordulok Önhöz, lassan 2 hete folyamatosan vizelési ingerem van viszont teljes ürítés nagyon ritkán fordul elő. Ezzel együtt jár egy csípő viszkető érzés a hüvely bemenetnél. Felfázásra gyanakodtam el is kezdtem inni az urogint ami erre a célra szolgál, egyenlőre nincs változás.
Válaszát előre is nagyon köszönöm :)  
Tőzegàfonya vagy urzinol segíthet.
Illetve Gynophilus restore.
Intim mosakodókat kerülje.
Urológiai vizsgálat is javasolt.
Szép napot
2023.09.30. 18:15:15
  Jonapot, Kerdesem az lenne h jelenleg most tartok ott h 6 hetes terhes vagyok, jovoheten megyek uh-ra majd, menstruacio kesese utan 2 nappal csinaltam tesztet 10 es erosseguvel ami nagyon eros ket csik lett , ra egy napra digitalissal ami 2-3 mutatott rogton. Azota csinaltam haromszor mindharomszor eros csik lett. Egyik ismerosom azzal " riogatot" h lehet ikrek. Oszinten nagyon megremisztett mert regota varjuk a babat de egy babat szerettunk volna mindig, minden teren csak egyre van kapacitas. H ennek van valoban jelentosege h mennyire erosek a tesztcsikok? Koszonom valaszat  
Nincs összefüggés.
Szép napot
GynOphilus probiotikum (14 db hüvelykapszula)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

GynOphilus
A Gynophilus® kapszula természetes módon regenerálja és fenntartja a hüvelyi flórát, enyhíti a hüvelyi diszkomfort érzést (viszketés, irritáció), csökkenti a kórós hüvelyi folyást és minimalizálja a kiújulást.
2023.09.30. 18:06:04
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Pár hónapja kiköltöztünk Hollandiába. Magyarországon a Noriel fogamzásgátló tablettát szedtem de itt nem tudtak ugyanolyat adni hanem egy hasonló tablettát kaptam a Qlaira nevű fogamzásgátlót.
Elkezdtem szedni a tablettát, kb. A 10.napon vérzést tapasztaltam ami 5 napig tartott mint egy menstruáció, most kellett volna a napokban megjönnie de még semmi. Előtte napra pontosan volt a menstruációm.
A kérdésem az lenne hogy okozhatja a tabletta csere a késést?
Meddig tekinthető normális a dolog?
Köszönöm szépen!  
Igen, abszolút.
Pár hónap alatt várható a normalizálódàs.
Szép napot
2023.09.30. 17:03:40
  Tisztelt Doktor Ùr!
Júliusban teljesen elmaradt az egyébként mindig rendszeres, ugyanannyi napig tartó menstruációm. Elmentem nőgyógyászhoz,aki annyit mondott,nincs gond,de két ugyanakkora tüsző látható. Augusztus és szeptember hónapban már megjött, viszont a megszokott idő helyett (6 nap) 16 napig tartott, fájdalommentes, bő vérzés, elég sok alvadékkal. A nyár közepén munkahelyemen is áthelyeztek, illetve költözés miatti stressz is ért pár hete. Mit javasol,menjek újra szakorvoshoz? Hálásan köszönöm válaszát! 38 éves nő  
Nem feltétlenül szükséges.
Premens,vagy cickafark és diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2023.09.30. 16:44:34
  Üdvözlőm!
Május 30.-án szültem,a 6 hetes kontrollon írattam fel fogamzásgátlót (Slinda),viszont nagyjából másfél-két hetente megjön a menstruációm, sejtelmeim szerint a fogamzásgátlótól!
Ez normális vagy írassak fel mindenképpen másikat?  
Az első pár hónapban előfordulhatnak hasonló tünetek, ha ez alatt sem normalizálódik érdemes váltani.
Szép napot
2023.09.30. 16:15:55
  Jo napot az en problémám az lene hogy Augusztus 27.dikén mejöt vérzés utolso napja Szeptember 1.dikéig tartot .
4.dikén ovszerral voltam a barátomal,9.dikén nem védekeztünk de nem volt egyikünknek sem orgazmusa attol a naptol véreztem 14.dikéig .
Naotáram szerint 29.dikén kellet volna meg jönni a menstruáciomnak de ma egy napja hogy késik.
Mi lehet enek az oka?
Babát meg nem szeretnénk
Valaszát előre is köszönöm  
Amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Nincs más teendő.
Szép napot
2023.09.30. 14:53:01
  Jó napot kívánok! 2és fél éve szoptatok.Szülés után 10 hónapra jött meg a menstruációm,amivel mostanáig nem volt gond.Az utóbbi 2 hónapban menstruáció előtt 6-7-8 napig barnázok. A szoptatás okozhatja ezt? 26-28 naposak a ciklusaim.Ön szerint van valami teendőm? Esetleg magától elmúlik? Köszönöm.  
Szoptatási időszakban rendszertelen menzesz nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.30. 14:50:37
  Udv dr. Ur szepnapot ! Terhesseg elso trimesztereben 4.het kb vilagos barnas folyast eszlelek on szerint ez problema?  
Nincs ok aggodalomra.
Progesteron pótlás segíthet.
Sok, pihenés és kímélő életmód javasolt.
Házasélet és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2023.09.30. 14:43:23
  Üdvözlöm Doktor Úr!
3 hónapja szedem a Premens tablettát,ami csak most kezdi igazán kifejteni a hatását. Már azt hittem,hogy nem fog használni a barnázásomra. 1 hét múlva fogy el ez a harmadik doboz. Ön szerint vegyek még és szedjem tovább vagy tartsak szünetet? Hamarosan méhnyakrákszűrésre kell mennem, a premens befolyásolhatja az eredményt? Köszönöm!Szép  
Nyugodtan szedheti folyamatosan.
Nem befolyásolja az eredményt.
Szép napot
2023.09.30. 14:26:41
  Tisztelt Doktor Úr!
A cervixemen kb 7 óránál egy borsónyi terimét tapintottam a minap. Érdemes ezzel orvoshoz fordulni? Előre is köszönöm a válaszát.  
Érdemes.
Önvizsgálattal óvatosan, nehogy megsértése magàt.
Szép napot
2023.09.30. 14:18:43
  Üdvözlöm 53 éves nő vagyok 3 éve nincs Mendes terhes maradhatok? Köszönöm  
Nincs rá esély.
Szép napot
2023.09.30. 12:58:58
  Jó napot kívánok!
Nem szeretnék orvoshoz fordulni, már 18 napja menstruálok. Elég erős és alvadékos. ( szexuális életet nem élek így terhesség, vetélés kizárható) Ma kezdtem cickafark teát inni, hátha segít. Korban viszonylag közel vagyok 41 éves vagyok,a klímaxhoz, ezért hátha csak ezért jelentkezik a vérzészavar. Tud esetleg természetesen megoldást javasolni? Mindig nagyon kellemetlen érzés volt felkeresni a nőgyógyászati szakrendelést, ezért szeretném elkerülni. Köszönöm szépen a választ!  
Premens segíthet.
Napi 1x1, legalább 3 hónapig, de akár hosszú távon is szedhető.
Szép napot
2023.09.30. 07:36:04
  Tisztelt Doktorúr!
5napja megnőtt a cicim és fáj(bimbó érzékenység nincs) , vannak apró émelygéseim, fáradékonyság ,puffadás ,allhasi feszülés, sűrű vizelési inger és tegnap először éreztem, hogy nagyon erős szúrós halszagú volt a vizeletem. Az utolsó menstruacióm utolsó napja 18 nappal ezelőtt volt a következőig van még 6 nap . Lehet itt gondolni várandósságra? Válaszát előre is köszönöm  
Lehetséges, de nem biztos.
Szép napot
2023.09.30. 07:10:59
  Üdvözlöm!
Kórelőzmény:
Vérzés zavar miatt áprilisban eü.küretet végeztek nálam (szövettan rendben),majd Mirena lett felhelyezve a további vérzések rendezése miatt. Ami sajnos nálam nem vált be. Március óta szeptemberig összesen 2 hónapot nem véreztem a többit vérzéssel töltöttem.
Eközben a cytológia eredménye is rendben volt.
Majd szeptember elején a Mirena eltávolítása volt a feladat,amit nem tudott levenni az orvos így altatásban lett eltávolítva + még egy eü.küret kíséretében. Idáig 4 eü.küreten estem át. Uh. vizsgálat igazolt egy mioma - t, az orvos azt mondta a megengedettnél kissé nagyobb. Ha a vérzészavarok továbbra is fennállnak akkor méheltávolítás javasolt.
Kérdésem az lenne, most van az első menstruációm az eü.küret után,de olyan mennyiségben ömlik belőlem a vér mint ezek előtt még soha,egy tampon egy nagy méretű betét mellett az ágyneműt is totál eláztattam lökésszerűen távozik belőlem darabos vér is.( kb max 4 óra alatt)
Milyen mennyiségű vér" fér" bele ebbe a tűrőhatárba? Most azonnal induljak orvoshoz vagy várhatok még?
Válaszát előre is köszönöm!  
Várhat vele.
Mióma eltávolítása javasolt, ami nem feltétlenül jelent méheltàvolítàst.
Addig is vérzések csökkentése érdekében 2x1 Delphys segíthet.
Szép napot
2023.09.30. 00:23:03
  Tisztelt Doktor úr!

Kislányom 17. hónapos, visszatérő hugyúti fertőzés miatt (magas fehérvérsejt és baktérium szám, lázzal, vagy anélkül) 4 antibiotikumot kapott.
A harmadik után néha egy kis mennyiségű váladék ürül a kis ajkak tetejénél.
Nem rossz szagú, inkább nyákos, és kicsit zöldes.
Magán úton nőgyógyászhoz vittük, minimális hüvelygyulladást állapított meg, illetve kenet tenyésztése volt.
Az eredmény "vegyes baktérium flóra, gomba nem sarjadzott".
Ez jól gondolom, hogy nem negatív eredmény?
Milyen kezelés várható?
Sajnos a kontroll időpont sokára van.
Előre is köszönöm szépen a válaszát!  
Az eredmény negatív.
Az értékelés gyermekorvosi kompetencia.
Szép napot
2023.09.29. 22:44:37
  Tisztelt doktorúr! Cytologia vizsgalatomon p2 gyulladas van. Hullhat attol sulyossan a hajam?  
Nem.
Szép napot
2023.09.29. 21:54:23
  Szep napot! Jangee nevezetu fogamzasgatlot szedek es veletlenul a rossz sorbol kezdtem el szedni, de a napnak megfeleloen. Nem mertem tobbet vagy masikat bevenni, hanem folytattam tovabb a sort a megkezdett kozepso sorban levo naptol. Mi a teendo ebben az esetben?  
A következő ciklusban kezdje el az utasítások szerint egy új levéllel.
Szép napot
2023.09.29. 21:22:32
  Tisztelt Doktor Úr! Lombik programmal sikerült a terheség. Nulladik ultrahang 5mm-es csöppséget mutatott, szìvhanggal. Igazából a beültetés második napja óta sokat görcsölök, szedek napi 3x1 magnerot-ot, jelenleg a 8.ik hétbe vagyok.Orvos szerint normálisak a görcsök, engem mégis sokszor aggaszt. Ön szerint is normális és nem add okot aggodalomra? Lombikosok esetében gyakoribb a görcsös babavárás? Köszönöm a válasszát!  
Egyetértek kezelőorvosàval, kövesse tanácsait.
Lombikosok érzékenyebbek, igen.
Szép napot
2023.09.29. 20:56:50
  Tisztelt Doktor úr!

A segítségét szeretném kérni. 4 napja késik a menzeszem, már előtte nagyjából egy hete halvány pozitívat teszteltem. A teszt azóta erősödött, a digitális teszt eredménye+2-3. Elméletileg minden stimmel, de nem érzek kifejezett tüneteket. Ez rosszat jelenthet? Még mindig kicsit menstruáció szerű, alkalmanként szúró érzésem van az alhasamban, fáj a derekam néha, a mellbimbóim kicsit érzékenyek, de nem feszülnek vagy fájnak a melleim. Észrevettem még néhány pattanást magamon. Korábban sajnos volt 2 spontán vetélésem, bár mindkettő egészen máshogyan indult, és más tüneteim voltak, de nagyon aggódom. 2 hét múlva megyek nőgyógyászhoz. Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem minden terhességet kísérnek tünetek.
Szép napot
2023.09.29. 19:50:01
  Kedves Doktor Úr! A mellem a hasamra ér, és alatta kipirosodik a bőröm. Milyen kenőcsöt használjak? Sokat izzadok, mert 3. éve változókorban vagyok. Mi lenne jó a hőhullámra?  
Remifemin plusz 2x1 segíthet.
Hintőpor, bepanthen segíthet.
Szép napot
2023.09.29. 18:41:10
  Jónapot Kívánok! 13 nappal ezelőtt esemény utáni tablettát vettem be .Viszont kíváncsiságból csinàltam egy terhességi tesztet ami halvány csíkkal de pozitív lett. Viszont ma este elkezdtem vérezni . Nevezhető ez vetélésnek? Vagy mi okozhatta? Mondták hogy az esemény utáni tablettától vérezhetek es hivatalosan 1 nap csúszással de meg jött a menstruációm viszont a pozitív teszt aggaszt . Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Cikluson belül végzett tesztet sok esetben félrevezetőek.
Szép napot
2023.09.29. 18:31:58
  Üdvözlöm. Olyan kérdésem lenne hogy lassan 3 hete volt nőgyógyászati küretem, és azt szeretném tudni hogy mikor térhetek vissza a nemi élethez? Köszönöm válaszát  
Általában 4 hetet érdemes várni vele.
Szép napot
2023.09.29. 16:45:27
  Tisztelt Doktor úr! Mi lehet a baj? Utolsó vérzésem első napja 07.23, pozitív teszt 08.19-én, orvoshoz először 22.-én mentem csak 29mm-es sárga test látszott, majd 29-én újabb ultrahang 4mm-es petezsák, 09.05-én 10mm-es petezsák, két hét elmúltával is még csak 17-mm-es petezsák látszik benne 3mm-es embrió! Vérzés elmaradás alapján 9 hetes terhes vagyok, viszont a picurkám méretei 5-6 hetesnek felelnek meg! A második terhességem és ő a harmadik babám! Mitől lehet lemaradva? Tudna segíteni? Nagyon aggódom!  
Nincs ok aggodalomra, a fejlődés szépen látható.
Valószínűleg későbbi beágyazódàsról lehet szó.
Ez gyakori jelenség.
A fejlődés üteme a lényeg.
Szép napot
2023.09.29. 16:15:35
  Tisztelt Doktor Úr!

31 éves vagyok és 31. hétben járok az első babámmal.
4 napja voltunk babamozin, ahol észrevették, hogy közvetlenül kisfiúnk arcocskája előtt egy amnionhúr található.
Korábbi vizsgálatokon nem látszódott illetve nem jelezte senki.
Az jltrahangot végző Dokzor Úr nem igazán mondott erről semmit, hiába kérdeztem, szülésznőgyógyászom pedig csak egy hét múlva tud fogadni.
Érdeklődöm, hogy tud bármilyen gondot okozni az amnion húr?
Szükség lesz esetleg gyakoribb UH vizsgálatokra?

Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
31hkm  
Nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.29. 15:47:09
  Jó napot Doktor Úr!
Nekem az lenne Önhöz a kérdésem, hogy akkor mi a helyzet ha nekem nyolcadik napja késik a menstruációm....aggódok hogy valami nőgyógyászati betegségem van....terhes nem lehetek hiszen a párommal a testi érintkezés gumióvszerrel történt mindig. Várom válaszát!  
Amennyiben a következő héten sem érkezik menzesz, nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.29. 15:14:56
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem,hogy ezen a héten kedden műtöttek méhpolippal és ma elmentem sétálni eddig majdnem elmulott a verzes de a seta utan elkezdtem jobban verezni.Elkell mennem orvoshoz emiatt vagy csak fekugyek itthon tovabb?  
Nyugodtan maradhat otthon.
Szép napot
2023.09.29. 15:07:40
  Jónapot

8hetes terhes vagyok papíromra azt írta nőgyógyász hogy rövid méhnyak ebből lehet probléma ?
Volt egy missed ab műtétem 2020-ban.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.29. 14:51:17
  Jonapot dr.ur. megint én!
Dr úr. Ebben a hónapban 2 szer voltunk együtt a párommal. És kB abba az időben ahgy a dr úr is irta a 10-17 nap a legtermékenyebb. Mert nekem szept.7en volt az utolsó menstruáció. És szept 18an volt ilyen tojásfehérje szerű nyakom.es az nap voltunk együtt. Meg 22 én is. Csak azt nem.tudom pontosan hogy az ovulacio előtt vgy utanna vagy higy mikor is volt a peteérésem. Mert 28napos ciklusnal a calculator 21et írt.meg a naptár is 21irt. És tegnapra írta a beágyazodast. Tegnap volt egy kevés rózsaszínes pirosas vérzés. Utanna barnázás .meg ma is. Egy kevés barna valami amikor.megtorlom.wc papirral.
A dr úr. Szerint ez a 2 együtt lét alatt sikerülhetett a megtermékenyites. ? A baba .
erzekeny pár napja a mell bimbóm is. Múlt hét péntek óta merem ebredeskor a hőm és 36.3al kezdődött ma 36.8 volt ..oktober elején lenne a kövi menszesz . Csak sajnos az ovulaciokor nem mertem.mert nem.tudtam.pontosan mikor van. A dr úr szerint lehet már terhes ? Vagy még probalkoznunk.kell.köszönöm
Kriszti  
Lehetséges.
Amennyiben legalább egy hetet késik a menzesz, teszteljen.
Szép napot
2023.09.29. 14:35:24
  Jo napot.Köszönöm a válaszát . Is igy a fluomicin szedés után mennyi az esély a teherbe esésnek.?  
Minden esély megvan rá.
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2023.09.29. 14:12:11
  Kedves Doktor úr!
Baba projekt vagyunk és szeretnék vitamint szedni rá úgy hallottam ez a fajta is jó ez igaz?!
Centrum Energy filmtabletta?
Köszönöm előre is!  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.29. 14:04:49
  Kedves Doktorúr!

26 hetes kismama vagyok. A laborom tökéletes, azonban a vizeletben vannak eltérések..
Vizelet üledék fehérvérsejt: 14
Vizelet üledék laphámsejt: 7
Vizelet üledék baktérium: 163
Kifejezetten figyeltem rá, hogy középsugaras legyen a reggeli első leadott vizeletem…
Önnek mi a véleménye?  
Uryalor 1x 3gr javasolt. Vényköteles.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.29. 13:18:00
  Tisztelt Dr. Úr!
13.hét 1.napján találtak nálam 35x15mm es haematómát a belső méhszáj fölött.
Ezen kívül minden más rendben van.kombi teszten is voltam ott is minden rendben van.
Szeretnék érdeklődni hogy a haematómával mekkora probléma van  
Nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Fel fog szívódni spontán.
Szép napot
2023.09.29. 13:04:03
  Tisztelt Dr úr. 48 éves vagyok, állandó folyással küzdök, és olyan erős nemi szerv szagom van, ami miatt naponta többször szoktam alulról letusolni. Naponta többször cserélem a tisztasági betétet is, az állandó folyás miatt olyan kellemetlen csicsogó érzésem van egész nap. Azt szeretném kérdezni lehet e erre recept nélkül valami kúpot kapni? Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.29. 13:01:24
  Szépnapot Doktor ur szeretném kérdezni hogy voltam nögyogyásznál mert tegnap reggel vizelet után szűrke volt a papiron amit töröltem a doktor ur megvizsgalt azt monta minden rendbe csináljak terheségi tesztet nem mutat terheséget akkor mitöl lehet ez a szürke váladék köszönöm válaszát  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.29. 12:59:49
  Tisztelt Doktor úr!

Egy hete szültem meg kislányomat. Gátsebem szépen gyógyul de barnás genyes váladék folyik belőle van egy nagy dudor is. Ülni nem nagyon tudok vele. Az lenne a kérdésem hogy ez normális e ?? Ha igen ez kb. meddig fog tartani. Illetve a farokcsontom is nagyon fáj.  
Nincs ok aggodalomra, a gyógyulási idő pár hét.
Jegelés segíthet.
Állapotromlàs esetén kontroll javasolt.
Szép napot
2023.09.29. 12:06:05
  Jónapot kívánók

Előző terhességem elég problémás volt 2x volt vese tágulatom egyszer duplakatéterrel kezeltek,utána csak gyógyszerrel most ismét terhes vagyok számítanom kell erre ? Vagy megelőzhető ez bármivel ?  
Egyáltalán nem biztos, hogy jelen várandósság alatt is jelentkezik majd.
Megelőzés kérdésben esetleg kérjen tanácsot urológustól/nephrológustól.
Szép napot
2023.09.29. 11:52:15
  Kedves Dr.Úr!

Inszeminácion vettünk részt és utána már a 2 dik napptol kezdve feszül a mellem! Ez jelenthet jót akár? Aszt mondták 80% esélyünk van a simere mert a férjem spermiumain tul voltak a maximumon hogy ilyen nagy mennyiségű élő spermát ritkán helyeznek fel! Köszönöm a válaszát! Dorka  
Jelenthet.
De ezen a ponton még sok a bizonytalansàg.
Szép napot
2023.09.29. 11:10:19
  Tisztelt dr ur!
Azzal a kerdessel fordulok onhoz 07.08.-an szultem 7 het utan megjott az elso menstrualciom agusztus 29- szeptember 5.ig
8 napig tartott most is varnam jojjon meg a ciklus hossz 28 naposra van beallitva a szerint mar megkellett voln jojjon 26.an de meg semmi de erzem felvagyok puffadva gorcsolgetek....  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz előbb utóbb jelentkezni fog.
Szoptatási időszakban ez több időbe is telhet.
Szép napot
2023.09.29. 07:43:21
  Üdvözlöm! Feleségem tegnap volt hüvelyi UH-n (számítások szerint 6+5 héttel), de a felvételen csak a petezsák (17*26mm) és a szikhólyag látszódik, az embrióból semmi. Hasi UH-t is nézett, de a bél takart. Az orvos ismétlést javasolt 10-14 nap után. Feleségem megijedt, mert úgy véli, ez a zsák már van akkora, hogy kellene benne látni valamit, ráadásul barnás folyása volt reggelre (feltételezem a 'turkálás' miatt), de próbálom megnyugtatni, hogy ez az egész teljesen normális. Doktor Úr szerint is az? Válaszát előre is köszönjük!  
Nincs ok aggodalomra, egyetértek kezelőorvosàval.
Progesteron pótlás megfontolandó.
Szép napot
2023.09.29. 01:35:57
  Jónapot! Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy párommal egy hete voltunk együtt, és fogamzásgátlón kívül nem használtunk más védekezést, a menstruációm előtt 4 nappal akkor történt. Őszintén bevallom nagyon ráparáztam és menstruációt elősegítő gyógyteákat iszok, aug 30-án volt meg utoljára, ma viszont előjött ilyen barnás vérzés és erős alhasi hörcsök, de leginkább alvadt vér darabok, most ez miatt aggódnom kéne, vagy ez teljesen normális? Mivel a gyógyszert egy hónapja szedem újra mert kihagytam egy hónapot. Válaszát előlre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.29. 01:16:55
  Jó napot! Az lenne a kérdésem, hogy teherbe eshetek ha fogamzásgátlót szedek és a menstruáció előtt vagyok pár nappal, mivel el kezdtem félni és nem jött meg a menstruációm, viszont ezt elősegítő gyógyteakeveréket iszok ami a méhösszehúzódásokat idézi elő. Válaszát előlre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.28. 21:48:01
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesség alatt várandósvitamin (LadeeVit Extra) szedése mellett is érdemes inni a 2x1 inofolicot vagy le lehet csökkenteni egy tasakra?

Előre is köszönöm a választ!  
Terhesség alatt nem szükséges szedni.
Szép napot
2023.09.28. 21:01:15
  Tisztelt Doktor Úr!
7 hetes várandós vagyok , és elkezdtem a Gynoxin hüvelykúpot kivel gombás fertőzésem lett.
Másnap kisebb mennyiségű vérzés jelentkezett .
Előfordulhat hogy a gyógyszer okozta , és merjem tovább folytatni a kúrát? Vagy inkább ne

Köszönöm szépen  
Előfordulhat.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.28. 20:51:45
  Kedves Doktor úr
Körülbelül 4 hónapja kezdődött erős sárga folyasom (nincsen szaga)tesztek visszaerkeztek negatív lett.aztán egy hónapig nem volt erős folyasom és miután újra felerősödött megint elmentem orvoshoz tesztet csináltak az már pozitív lett hivelygombat állapítottak meg ezután kúp gyógyszer után sem múltak el a tuneteim sőt együttlétkor verzest is tapasztaltam újabb teszt után megint negatív eredmény ultranhang sem mutatott semmi rendellenest,vervetel eredményre meg varok.Angliában elek es nagyon nehéz a nogyogyaszhoz eljutni minden a haziorvoson keresztül megy nem tudom hogy kérhetek e további teszteket es nagyon aggódom.  
Intim mosakodókat kerülje.
Canesten vagy fluconer segíthet.
Utána használjon Gynophilust.
Együttlét ülőfürdő kerülendő panaszmentességig.
Szép napot
2023.09.28. 19:58:36
  Jó napot!
Két hete körülbelül együtt voltam a párommal és nagyon fájt pár napja észere vettem, hogy a hüvely meg van duzzadva, emellett a menstruációm is már 5 napja késik
Az utóbbi együttlét alatt is fájt
Mi lehet az oka ?  
Valószínűleg maga az aktus váltotta ki a panaszait.
El fog múlni magától.
Bepanthen segíthet
Szép napot
2023.09.28. 19:57:29
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne,slinda fogamzásgátlót szedek, múlt héten vizsgálat miatt keserusot kellett alkalmaznom, egész napos hasmenés és még másnap kevés távozott,este fél 8kor vettem be a fogamzásgátlót, nem szunt meg ezáltal a hatása? Ciklus 5-6 napján volt hasmenésem.koszonom megtisztelő válaszát  
Kiegészítő védekezés javasolt egy héten át.
Szép napot
2023.09.28. 19:30:24
  Tisztelt Dr úr!
46-éves vagyok és késik a mestruációm!
Hőhullámaim vannak!
Volt,hogy kéthetente volt vérzésem.
Lehetséges,hogy terhes vagyok,vagy ez már a klimaksz!köszönöm a válaszát!  
Klimax.
Szép napot
2023.09.28. 19:06:43
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne hogy menopauza után kettő évre újra menstrualtam egy abrassio műtétet végeztek rajtam májusban, most szeptember 28-án újból menstruálok nagyon fáj a hasam bal oldalon. Mi a teendő mit javasol. Köszönöm szépen.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.28. 18:41:06
  Kedves Doktor úr!
Kismedencei MR vizsgálatot befolyásolja-e a havi ciklus? Ha igen, a ciklus mely szakaszán a legjobb a vizsgálatot elvégezni?
Előre is köszönöm válaszát  
Nem befolyásolja.
Menzesz kivételével bármikor elvégezhető.
Szép napot
2023.09.28. 18:18:30
  Jó estét.
Magnézium béres 375 mg szedése mellett a fogamzásgátló hatását csökkenti?Lehet szedni fogamzasgátló mellett?  
Nem csökkenti, nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.28. 17:07:11
  Tisztelt Doktor Úr!

13 hetes kismama vagyok és a napokban felfáztam. Csípett a vizelet. 1 szem ciprinol tablettát bevettem. Van esély rá hogy bármilyen bajt csináltam a babának??

Válaszát köszönöm

Üdvözlettel  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.28. 16:40:46
  ????
Üdvözlöm doktor úr,
Előző kérdésemnél kérdéses volt, hogy terhesség áll fenn, mint később kiderult igen 5 hetes terhes voltam. Voltam, azért, mert sajnos el is ment. A doktornő aki vizsgált azt mondta hogy 7mm az endometrium, lehetséges ez okozta a korai vetélést. Szedek terhes vitamint és mellé napi 400mg E vitamint. Mivel tudnám még erősíteni? Illetve ha újra teherbe esnék, ilyen vékony fallal segítségemre lenne progeszteron pótlás az első trimeszterben hogy megmaradjon a terhesség?  
A pontos ok általában nem derül ki sajnos korai vetélések esetében.
Valószínűleg kromoszóma rendellenesség állhat a háttérben a kutatások szerint.
Igen, progesteron pótlás segíthet a korai terhességi hetekben.
A nyálkahártya vastagsága miatt ne aggódjon, ez állandóan való.
Szép napot
2023.09.28. 16:27:57
  Tisztelt doktor úr! Az lenne a kérdésem,hogy a Dicynone tablettát menstruációs vérzés csillapítására hogyan kell szedni és mennyi ideig? Nem akar elmúlni a vérzésem azelőtt a norcolutot szedtem három hónapig de most az orvos nem azt írta fel.  
Nem javaslom az ajánlott kezelést.
Premens vagy fogamzásgátló segíthet.
Drovelis például.
Szép napot
2023.09.28. 16:25:15
  Jó napot kívánok. 51 éves nő vagyok és furcsa jeleket veszek észre magamon. Kérdésem, ki egy éve nem menstruál már lehet terhes? 26 évet éltem az első férjemmel ki sajnos meghalt. Nem lett gyermekünk. A második férjemtől 3 éve teherbe estem 47 évesen. Sajnos megemeltem magam és elvetéltem. Most ugyanazt érzem mint akkor, a terhesség jeleit nem vettem észre. Meghalok a szalonnáért nap mint nap , mindig hányinger kerülget, hasam alja időnként furcsán görcsöl. Kívánok és nem tudom mit, ma is a boltban össze vissza sétálgattam mire rá jöttem kakaós csigát kivánok céklával és konzerv csemege kukoricát, meg persze szalonnát....ez volt 3 éve is. Azt szeretném kérdezni, lehetek terhes ha egy éve nincs havi bajom?? Köszönöm szépen  
Nem lehet.
Szép napot
2023.09.28. 14:50:23
  Kedves dr úr! A kérdésem az lenne hogy 10 hetes terhesen csak üres petezsákot láttak, érdemes e elmenni másik dokihoz hogy megnezze vagy felesleges?  
Egy hét múlva kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.09.28. 14:43:19
  Jónapot Dr. Úr!
Most volt a 3. lombikom, ami sikeres lett. 26-án 889 lett a HCG, 2 nappal később bevéreztem (ez lenne a 4. vetélésem) elmentem vérvételre és UH-ra, 1667 lett a HCG és azt mondta a doki, hogy a mégszájamnál van a petezsák. Abba kellett hagynom a vérhigítót és a Rutascorbint, Velfemet kell szednem.
A kérdésem az lenne, hogy mindenképpen el fogok vetélni, hogy a méhszájnál van a petezsák? Vagy csak ott ágyazhatott be?
Előre is köszönöm válaszát.  
Ezen a ponton még sok a bizonytalansàg.
Vérvétel során és ultrahang által további nyomonkövetés javasolt.
Szép napot
2023.09.28. 11:52:21
  Tisztelt Doktor Úr!

CNS kúpot kaptam orvosomtól. Érdeklődnék,használata során megengedett-e az alkoholfogyasztás,vagy kölcsönhatásba tudnak-e lépni egymással,tilos-e?

Köszönöm válaszát előre is!  
Kevés megengedett.
Szép napot
2023.09.28. 11:40:42
  Tisztelt Doktor úr!

A kérdésem az lenne, hogy a Klion hüvely kúp alkalmazható e a Nuvaring huvelygyuru melle, illetve befolyásolja e a hatását?

Válaszát köszönöm!  
Alkalmazható.
Nem befolyásolja.
Szép napot
2023.09.28. 10:58:05
  Tisztelt Doktor úr! Augusztus 24 volt még a mestruacióm szeptember 18 voltam rák szűrésen és vizsgálaton ott a uterus 56x39mm,endometrium 7,7mm .. mestruacióm nem jött meg így csináltam tesztet ami pozivit let el mentem orvoshoz ott a leleten ez ál: intrauterin 3,4mm és cystikus felritkulas,mely korai gravitásanak megfelelhet viszont rá három napra el kezdtem vérezni .vissza mentem orvoshoz ott uterus 37x20x59mm cervix hossza 17mm az endometrium 6,6mm tipusos helyen apró 3mm és cystikus felritkulas látszik..akkor sajnos a baba nem tudod meg tapadni és spontán elveteltem? Van rá esély hogy még maradjon ?  
Ezen a ponton még sok a bizonytalansàg.
2 hét múlva kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.09.28. 09:25:22
  Kedves Doktor Úr!

42 éves vagyok, három gyermekem van. Fél éve a cytologiai eredményem LSIL lett, negativ HPV. A gyógyszeres kezelés ellenére ismét LSIL lett az eredményem. Beutalást kaptam Loop kisműtétre. Valóban ez lehet a megoldás?  
Nem feltétlenül szükséges a műtét ezen a ponton.
3 hónapig használjon papillocare-t vagy colpofixet.
6 hónap múlva kontroll cytologia és HPV szűrés javasolt.
Szép napot
2023.09.28. 08:25:34
  Tisztelt doktor Úr!olyan kérdésem lenne hogy HR HPV pozitív lett magas kockázatú kellene aggódom köszönöm!  
Amennyiben negatív a cytologiai eredmény nincs ok aggodalomra.
Gardasil 9 védőoltás felvétele javasolt.
Papillocare megfontolandó.
Szép napot
2023.09.28. 07:33:43
  Jo napot en azt szeretnem kerdezni mi ez h bele nyilal a hasamba de viszont hanyingerem van fejem faj?? Mi lehet az oka  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.28. 07:02:59
  Tisztelt Dr úr!Fogamzàsgàtló tablettàt hàny èves korig lehet szedni?Utàna mit javasol?Vàlaszàt előre is köszönöm!  
40-45 maximum.
Hüvelygyűrű utána jó választás lehet.
Ringinel, ladeering.
Szép napot
2023.09.28. 00:10:47
  Tisztelt Doktor Úr!
A mai napon érkezett meg a szövettani lelet az elhalt , majd művi úton befejezett terhességem utàn.
" HE festés után ödémás, fokális lymphoplasmocytás beszűrődéssel, az endometriális mirigyek hypersecretiojával jellemezhető decidua fragmentumok, magzatburok részletek mellett típusos első trimeszterbeli, kétrétegű trophoblasttal borított magzatbolyhok azonosíthatóak kóros trophoblast proliferáció nélkül"
Érdeklődni szeretnék, hogy a fenti eredményből lehet-e esetleg gyulladásra/ gyulladás nyomaira következtetni?
Köszönöm válaszát!  
Nem utal erre a lelet.
Szép napot
2023.09.27. 22:52:32
  Üdvözlöm!

1 hete szedem a Gravida optima várandós vitamint. A karom combom, fenekem térd hajlatom csupa csupa kiutés. Viszket is. Szeretném kérdezni ez mi lehet illetve mitől lehetséges ? Válaszát előre is köszönöm!  
Ez allergiás reakcióra utal.
Hagyja abba a terhesvitamin szedését.
Szép napot
2023.09.27. 22:35:34
  Tisztelt Dr. Úr!
Már nagyon régóta küzdök folyási problémával. Jártam már kb 5 nőgyógyásznál is, de eddig sajnos nem oldódott meg a probléma. A legutóbbi nőgyógyásszal már sikerült odáig eljutni, hogy mintát vegyen. A mikrobiológiai lelet kimutatta az Escherichia coli-t. Erre az orvos felírta a következő gyógyszereket: Sumamed 500 mg 1x1 (3 napig)és tbl.Klion 250 mg 2x2 (5 napig),probiotiku használata( URIFECT naponta 1 tasak 5-10 napig),és egy 7 napos hüvelyi kenőcsöt. Sajnos továbbra is fehér, sárgás darabos folyásom van. Hogyan szabadulhatnék meg a betegségtől?  
Kerülje az intim mosakodókat.
Inzulinrezisztencia vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.27. 21:33:56
  Tisztelt Doktor Úr!
9 évig szedtem fogamzásgátlót kihagyás nélkül, tavaly októberben hagytam abba mivel babát szeretnénk, viszont a menstruációm is eléggé változó, de mióta abba hagytam 35 napnál sosem volt kevesebb a ciklusom, rendszerint 35-40 nap is eltelik a következő menstruációmig, illetve 1x volt, hogy 60 napon túl volt menstruációm….Vérvételen voltam, azt mondták egészséges vagyok. Kicsit elvagyok keseredve így lassan egy év után, hogy miért nem jön a baba, esetleg lehetséges, hogy ilyen ritka menstruációnál peteérésem sincs?
Válaszát előre is köszönöm!  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.09.27. 20:48:33
  jó estét szeptember 14ediken volt a masodik alkalom szex es altalaba nekem mindig 27 vagx utana jonn meg a mentruaciom de elote mikor pisiltem ilyen keves ver foltok voktak nem járok nogyogyaszhoz nem hasznalok semmien tabletat es nem is vedekeztunk mit tegyek.  
Nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Az együttlét gyakran okozhat átmeneti változásokat a ciklusban.
Szép napot
2023.09.27. 17:15:43
  Tisztelt Doktor úr!
Gardinella fertőzèsre kaptam Klion hüvelykúpot.Szeretnèm kèrdezni,hogy a 10 napos kúra utàn èrdemes e Gynophylus restore tablettàt hasznàlnom,hogy helyre àlljon a hüvelyflóràm vagy vàrjam meg,hogy magàtól rendeződjön? Ez esetben lehet e hàzasèletet èlni vagy fennàll a veszèlye újabb fertőzèsnek a gyenge hüvelyflóra miatt? Mennyi idő mèg magàtól rendeződik a flóra ès lehet e ellenjavallat a restore hasznàlatra? Köszönöm szépen vàlaszàt! Èva  
Érdemes.
Házasélet kerülendő a kezelés ideje alatt.
Szép napot
2023.09.27. 16:52:39
  Tisztelt Doktor úr! Santes hüvelykúpot használok hüvelyszárazságra.Arról érdeklődnék ,hogy a gumióvszert nem károsítja e esetleg?Köszönöm !  
Nem.
Szép napot
2023.09.27. 16:12:58
  Tisztelt doktor úr.43 éves vagyok és most volt egy hónapjaFractionált currettage műtétem.De sajnos az azóta megjött menzeszem ugyanolyan mint műtét előtt,tán még rosszabb.Óránként tampon csere 3 napig plusz nagy slvadt darabos vér.Ez normális kaparás után?Köszönöm válaszát előre is.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.27. 15:37:31
  Tiszelt Dr Úr!
Szeretkezés közben intim szag volt ami nem
tetszett nekem,menstruáció előtt vagyok 1 nappal,általában ilyen szag menstruáció után szokott lenni amíg ki nem tisztulok.De ha előtte is ilyen “vér”szerű szag van az normális?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.27. 15:11:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Nagyjából 1 hónapja hüvelyi fertőzéses tünetekre szedtem canesten Combi uno-t. Úgy tűnt el is múlt. Most viszont menstruáció előtt es után is sárgás, kicsit krémes állagú nem megszokott folyást tapasztalok (adott esetben ki is morzsolódik kicsit). Viszont semmilyen más tünet nincs, nincs kellemetlen érzet, pirosság. Lactofeel-t használtam most de nem múlt el tőle. Köszönöm a választ!  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.09.27. 15:01:10
  Jó napot! Lenne egy problémám és tanácstalan vagyok.25 éves vagyok a menzeszem rendszeresen jár minden hónapban.Viszont az utóbbi fél évben egyre inkább gyengébben van meg.Ami a fájdalmat illeti az első nap fáj a hasam ami kibírható.Ez nem változott meg az idők során.Viszont megjön a menzeszem és egész menstruáció során alig van meg.Van olyan,hogy reggel megvan picit aztan egész nap semmi és estére meg újra egy kicsit megvan.Elkezdtem kicsit aggódni,hogy mi lehet vajon a baj mivel a párommal lassan egy éve tervezzük a babát sajnos sikertelenül :( és most ,hogy már alig van meg a menzeszem elkezdtem egy picit jobban aggódni ez miatt.Ami az egésszégemet illeti hát sajnos nem egészen jó a helyzet.Majdnem minden hónapban előjön a gyulladás ,amire dallacin krémet kapok aztán hüvelygomba amire macmirort es prokanazolt.Úgy érzem bele kerültem egy ördögi körbe amiből nem tudok kiszállni.A kérdésem az volna,hogy mi lehet a baj amitől ennyire gyenge a menzeszem? És esetleg tudna valamit tanacsolni,hogy megerősödjön az immunrendszerem a hüvelygombát és a gyulladást nézve? Tudna valami tanácsot adni ez ügyben,mert nagyon szeretnénk babát és nagyon aggódom ,hogy ezek a problémáim miatt nem sikerül.Kicsit tehetetlennek érzem magam és már besokaltam attól is ,hogy minden hónapban valami hüvelykrémet kell szednem.Tudna esetleg valamit tanácsolni?  
Intim mosakodókat kerülje.
Lactinelle vagy Gynophilus segíthet.
Candida diéta is segíthet.
Inzulinrezisztencia vizsgálat is javasolt.
Szép napot
2023.09.27. 14:50:09
  Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne hogy ha hpv szűrésem negatív és fix partnerem van évek óta akkor ez változhat? el lehet kapni környezettől/mosdókból?  
Sajnos igen.
Szép napot
2023.09.27. 13:32:58
  Tisztelt Doktor úr! Spontán vetélés után mikor lehet teherbe esni ? Sajnos 4hetesen el ment a baba nem tapadt meg ..milyen gyógyszer vitamin segíthet,hogy sikerüljön a baba ?  
2x1 Inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2023.09.27. 11:24:11
  Üdvözlöm 39 éves és 32 hetes kismama vagyok és a mai nap véreset hánytam de a gyomorsavam az nagyon sok arra gondolok hogy az okozta
Mit tudok tenni ? Köszönöm  
Reni, salvus víz, gyömbér segíthet.
Szükség esetén ludea is felírható, vényköteles.
Szép napot
2023.09.27. 11:22:59
  Szép napot! Azt szeretném kérdezni hogy a rezia fogamzásgátlót az optalgin, aspirin plus c, aspirin ultra, szopogató tabletta befolyásolják-e a hatékonyságát? Vagy van bármi olyan gyógyszer az antibiotikumon kívül amire érdemes odafigyelni? Köszönöm válaszát!  
Nem befolyásolja.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.27. 10:37:58
  Tisztelt Doktor Úr!

A problémám a következő lenne:

Kb. fél év alatt 3 volt akut cystitis acuta-m. Mindháromszor antibiotikumot kaptam, volt vizelettenyésztésem is, melyben nem találtak eltérést. Az utolsó antibiotikumos kezelés után kb. 1 hónappal sűrű hüvelyi folyás, mestruációkor a hüvely alsó felében szúró, nagyon kellemetlen fájdalmat érzékeltem, illetve a váladék marta a kisajkaimat, nagyajkaimat. Ezt követően nőgyógyászati ambulancián heveny hüvelyi gyulladást állapított meg, kaptam Fluomizin hüvelytablettát, illetve Lactofeel hüvelygélt alkalmaztam utána. Valamint cytológiát is vettek. A lelet szerint a kenetben az endocerv. az átmeneti zóna hiányzik, de a lelet értekelhető, ismétlés klinikai megítelés szerint indokolt, eredménye sine morbo.
Ezt követően tüneteken nem érzékeltem pár hétig, visoznt most újra megjelentek. Menszeszkor hüvelyi fájdalom, csipő érzés, után bő, sárgásabb folyásom van, a ciklus közepe felé egyre inkább hüvelyszárazság veszi át a helyét.
Az lenne a kérdésem, hogy milyen vizsgálatokat kérjek? Milyen irányba kellene elindulnom ezek után?

Válaszát előre is köszönöm!  
Nem feltétlenül javasolt ismételt vizsgálat.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus vagy lactinelle segíthet.
Szép napot
2023.09.27. 09:56:46
  Kedves Doktor úr, 2 éve visszatérő hüvelygombám van és férjemnek is hasonló tünetei vannak. Próbáltunk már Candida diétát, pH helyreállító gyógyszereket, Candida és parazita ölő készítményeket, orvos által felírt gombaölő tablettákat de sajnos semmi nem használt. Mit tudna javasolni?  
STD szűrés javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2023.09.27. 07:24:08
  Jó napot kívánok DR ÚR! 40 éves nő vagyok,nőgyógyászati vizsgálaton voltam 11.-én.A menstruációm 8.-án múlt el.Az ultrahangon azt állapították meg hogy az Rendes nagyságú UTERUS AFV-ben mobilis, környezete szabad.ENDOMETRIUM 10mm.Ez jó eredménynek számít?Válaszát előre is köszönöm!  
Abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.27. 00:59:22
  Első alkalommal felraktam a kockapesszáriumot, majd levettem, kipróbáltam! Azóta többször véreztem, mitől?? 75 éves vagyok .
Lehetséges hogy megsértettem a hüvely falat, vagy nagy a kocka mérete??  
Igen, mindkettő lehetséges.
Kontroll javasolt.
Szép napot
2023.09.26. 21:57:56
  Tisztelt Doktor úr!
19 éves nő vagyok, a nőgyógyászom ebben a hónapban fölírt fogamzásgátló tablettát PMS szindrómára és arra hogy viszonylag rendszeres legyen a menstruációm. 21 napos tablettából, a 17.-nél tartok ma és a 7. vagy 8. napon szexuális együttlétben volt részem a párommal. Eddig óvszerrel védekeztünk, viszont úgy láttam logikusnak hogy ha már fogamzásgátló tablettát szedek, összekötjük a kellemeset a hasznossal. A menstruációm már egy hete késik, lehetséges-e hogy terhes vagyok vagy csak a tabletta szedésével van összefüggésben.
Köszönöm előre is a válaszát!  
A védelem ez idő alatt már fennáll.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.26. 21:56:26
  Tisztelt Dr. Ùr! Az lenne a kérdésem hogy a C vitamin , ami napi 1000 mg-os kèpes e valojàban késleltetni a menszeszt akàr 1 héttel is?  
Nem.
Szép napot
2023.09.26. 21:16:43
  Tisztelt Doktor úr!

36 éves vagyok, idén májusban volt egy missed ab-om. A műtét utáni első ciklus után Clostilbegyt ez kaptam 2x0,5 dózisban, és most ismét pozitív lett a tesztem. Ezen a héten kellett volna megjönnie a menstruációnak, tehát 4.hétben járhatok. Az orvosom azt javasolta, hogy a menzesz kimaradása után 2 hétig ne is teszteljek, és ha akkor pozitív akkor kezdjek el napi 3x1 Utrogestrant szedni. Mivel egyértelműek voltak a várandósság tünetei, azért teszteltem, de nem tudom, hogy az Utrogestrant elkezdhetem -e vagy várjak a 6.hétig? Akkora bejelentkeztem egy 0.vizsgálatra, mert nagyon aggódom, hogy ne álljon fent ennél a várandósságnál is probléma. Ön mit javasolna, neki kezdjek a progeszteron szedésének?

Köszönöm a válaszát!  
Nyugodtan kövesse kezelőorvosa tanácsát.
Szép napot
2023.09.26. 21:04:06
  Tisztelt Dr. Úr. A fiam barátnőjének mèhszáj műtétje volt. HPV miatt. A fiam mai lelete alapján HPV 51 -es. Mivel màr több hete nem tudnak a szerelmesek szeretkezni, így a fiam kétségbe esett, hogy vèget ér a kapcsolatuk. Mi a férfiaknál a gyors, hatékony gyógymód.Mi a teendő. Milyen gyógyszer, kezelés szűnteti meg.
Várom válaszát , nagyon köszönöm egy kétségbe esett anyuka. Barbara  
Gardasil 9 védőoltás felvétele javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2023.09.26. 20:18:42
  Kedves Doktor Úr!
Azzal kapcsolatban szeretnék kérdezni , hogy mit jelent az, hogy valakinek lent van a méhszája? Vetélés után 1 héttel, vizsgálat során mondta az orvos, de akkor ott nem kérdeztem rá, hogy ez mit is jelent.
Köszönöm válaszát!  
Nem utal kóros jelenségre.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.26. 19:57:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Az elmúlt fél éven belül sajnos 2 missed ab. műtétem is volt. A második után 8.nappal erős görcseim lettek, kiderült, hogy nem ürült ki teljesen és újra műtöttek. A kérdésem az lenne, Ön szerint ez a 3 műtét -így fél év leforgása alatt - mennyire befolyásolhatja a jövőbeni termékenységet, teherbeesési esélyemet?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem befolyásolja negatívan.
Nincs ok aggodalomra
Haematologiai és immunológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.26. 19:07:59
  Kedves Doktor Ur! A koromvirag kenocs kamillaval csokkenti a Yasminelle fogamzasgatlo hatasat?
Valaszat koszonom  
Nem.
Szép napot
2023.09.26. 17:38:38
  Tisztelt Doktor Úr!
2 napja voltam nőgyógyásznál, 28 hetes terhes vagyok , elmondtam hogy véreztem, megnézett, mondta a méhszájseb miatt volt.
Ma megint reggel is és este is véreztem, ugyan úgy a méhszájseb lehetséges?
Baba mozog, semmi görcs semmi panasz nincs.
Amikor vizsgálaton voltam is minden rendben volt.
Köszönöm a választ.  
Progesteron pótlás javasolt, kímélő pihenő életmód javasolt.
Szép napot
2023.09.26. 17:24:44
  Tisztel Doktor Úr!
23. Hetes kismama vagyok. Voltam ultrahangon ahol azt mondták nagyon lent van a baba feje,de semmi más különöset nem mondtak.
Ad okot aggodalomra ? Köszönöm előre is válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.26. 17:14:41
  Szepnapot!
Magan orvosnal voltam es endometriosis t talalt es erre inekciot depo provera 150et irt fel ami fogamzasgatlo főként , pedig en nem kertem fogamzasgatlot de azt mondta erre ez jo csak
Ez valoban igaz lehet ?vagy maskepp is lehetne kezelni?  
Nem értek egyet kezelőorvosàval.
Endometriózis elsődleges kezelése, amennyiben panaszt okoz, műtéti.
Aviva torna, endometriózis diéta segíthet a tünetek enyhítésében.
Hormonkezelésként Noriell, vagy Tubanis jöhet szóba.
Szép napot
2023.09.26. 16:39:53
  Szép Napot Doktor Úr!
Magas prolaktin szintre írtak fel nekem Bromocriptint 1x1 és alacsony ösztrogénre Dienille fogamzásgátlót 1x1. A Dienille ugyanúgy véd a nem kívánt terhességtől, így hogy a Bromocriptint is szedem? Ciklus 1. napján akarom elkezdeni a fogamzásgátlót, mennyit kell várnom hogy már biztos legyen a védés? Utolsó kérdésem, hogy félek a fogamzásgátló mellékhatásaitól, endokrinológus látta a hormon vizsgálatom eredményeit,úgy írta fel . A haemotológia, immunkémia, alvadási vizsgálat minden rendben, kivéve hogy a trombocita számom 380, MCV 81,8. Jelenthet e ez bármilyen problémát?  
Igen.
Azonnali a hatás.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.26. 16:33:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Mai napon derült ki, hogy candida alakult ki nálam a várandósság alatt. (Emiatt küzdöttem végig a várandósság alatt, sajnos kezelőorvosom nem vette a fáradtságot a tenyésztésre) A szülésig napok vannak hátra, így ki kezelni nincs már idő. A szülés utáni vérzéses időszakban van értelme elkezdeni kezelést, vagy csak azután, hogy elmúlt a vérzés?
Van esetleg valami olyan készítmény, amit biztonsággal elkezdhetek alkalmazni orvosi konzultáció nélkül (szoptatási időszak alatt is), vagy mindenképp orvosi vizsgálat, gyógyszerfelírás szükséges?
Nagyon köszönöm a segítségét!  
Canesten segíthet.
Szép napot
2023.09.26. 15:35:11
  Tisztelt Doktor Úr!
Sajnos másfél hete műszeres befejezésen estem át. Ezután 4 hét aktus megvonást írnak elő... Ez csak a behatolásra vonatkozik, vagy egyéb más módon sem lehet? (Például csikló orgazmus)
Köszönöm!  
Behatolásra elsősorban.
Szép napot
2023.09.26. 15:23:47
  Jó napot , inofolic mellett lehet szedni magnézium b 6 ?!  
Lehet.
Szép napot
2023.09.26. 14:37:44
  Lili 31 Kedves doktorúr! Milyen ösztogén mentes fogamzàsgàtlót ajànlana amit recept nélkül lehet venni?  
Nincs ilyen, ami megbízható.
Slinda, Azalia jó választás lehet.
Szép napot
2023.09.26. 13:34:07
  Tisztelt Doktor Úr.Víz van a tüdömben.Szedhetek gyors fogamzásgátló tablettét?Köszönöm a tanácsát előre is.  
Nem javaslom.
Szép napot
2023.09.26. 13:32:35
  Kedves Doktor Úr!
Mindig pontosan megjön a havi vérzésem, augusztus 26-án volt meg utoljára, 8-án voltam együtt a férjemmel, akkor volt az ovuláció is, aztán 15-én is együtt voltunk , nem védekeztünk , babát szeretnénk! 16-a óta nagyon puffadt vagyok, érzékenyek a melleim, szédülök, sokat fáj a fejem, néha-néha szurkál az alhasam, és a derekam is nagyon fáj, valamikor émelygek is és fáradékonyabb is vagyok, a reggeli hőm 36.9-37.0, napközbe 37.3-37-4, 4.ik napja késik vettem teszteket de negatív, van esély a babára? Köszönöm a választ!  
Lehetséges.
Egy hét múlva végezzen ismételt tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2023.09.26. 13:06:09
  Jo napot!
Fogamzásgátló mellett 2-3 gyenge menstruacio jelenthet terhességet?
Máskor mindíg több napig tart és több.

Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Gyakori jelenség fogamzásgátló szedése mellett.
Szép napot
2023.09.26. 12:05:02
  Jónapot kivánok Dr úr.Erzsébet vagyok 58 éves szeretném tudni, hogy mi okozza minden hónap elején a hasi felfuvódást mióta megszünt a mestruációm. Köszönöm válaszát.  
A szervezet még emlékszik arra az időszakra, amikor még volt ciklus.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.26. 11:55:48
  Üdv.3.-án volt menstruációm.és 5.én mult el.akkor voltam együtt a párommal,aztán rá 2-3 nap volt alhasi fájdalmam,görcsölés,ha jól láttam rózsaszines folyásom,aztán fehér ,most meg fürdéskor sűrű barna folyás volt.a melleim kicsit érzékenyebbek,sokszor volt fejfájásom.tegnap együttlét közbe volt egy kis vérzésem.ma van a 22.nap .5.-e óta hogy együttvoltunk .Lehetek terhes?  
Lehetséges.
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.09.26. 10:32:30
  Jó napot! Nekem az a panaszom hogy minden reggel lapos hassal ébredtem de már nem lapos mostanában a hasam reggel és kemény is! Mi lehet az oka?  
Gasztroenterológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.09.26. 09:00:19
  Jó napot
Azt szeretnék kérdeztni. Resolor szedtek terhes szeretnék lenni. Baja lesz babábak?
Köszönöm szépen  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.26. 08:58:58
  Tisztelt doktorúr!

Arra szeretnek választ kapni, mennyi esélye lehet a méhen kívüli terhessegnek az én esetemben. 5 hetes és 4 napos vagyok. Nagyon aggódók, első terhesség, nem tudom mit kéne éreznem. A tüneteim között van terhességi tünet, faradekonyság, érzékeny mellek, de van alhasi fajdalom enyhe, nem folyamatosan, de mindennap és derék fájdalom. Nagyon aggódók, nehogy méhen kívüli legyen, kb másfél évig volt hüvelygombám, 3 hónapja már nincs, azt olvastam ez is növelheti az esélyeket. A nőgyógyásztól kertem időpontot, de csak jövőhét végére tudott adni, addig mit tudnék csinálni? Válaszát előre is köszönöm!  
Mindenképp szükséges hozzá kivizsgálás.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2023.09.26. 08:44:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy több mint 10 éve kivették a méhemet, viszont a petevezetéket nem. Kell-e mennem nőgyógyászati vizsgálatra, vagy rákszűrésre? Köszönöm válaszát. Üdv. Marika  
65 éves korig évente érdemes.
Szép napot
2023.09.26. 06:58:05
  Tisztelt Doktor úr! Terhesség alatt milyen fájdalomcsillapítót lehet szedni ?  
Panadol, paracetamol az elsőként választandó.
Szép napot
2023.09.25. 22:36:48
  Szeretnék meg kérdeztni babát Szeretnék de szedtem resolor gyógyszer. Semmi baj lesz?
Köszönöm szépen  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.25. 22:07:00
  jó estet!elfejtettem bevenni augusztus vegen a tabit es pont akkor volt a legmagasabb az ovulsciom szeretkeztunk de megjott ebbe a honapban a mensim de elotte par naplal rozsaszin volt a folyasom mit jelenthet ez?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.25. 21:54:16
  Már egy éve hogy babát szeretnénk a férjemmel...Azt szeretném kérdezzni hogy valami gyógyszert nem e ajánlana ami elősegítene a megtermékenyítésbe  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.09.25. 21:45:30
  Jóestét kívánok!Voltam nőgyógyászati vizsgálaton.Minden rendbe van...Babát szeretnénk a férjemmel...már van 2 a harmadik nagyon nem akar össze jönni...A nőgyógyászaton azt mondták hogy ha megjön a menszeszem akkor menjek vissza és elküldenek vizsgálatokra....Az lenne a kérdésem aznap mikor megjön vagy a második nap kell vissza mennem?milyen vizsgálatok lesznek?vérvétel az biztos....  
Elég a 2.-5. Ciklusnap között visszamennie.
Hormonlaborr ekkor érdemes levenni.
Szép napot
2023.09.25. 21:16:50
  Doktor Úr!

33 éves vagyok. Olyan problémám lenne, hogy szexuális aktus közben túlzottan nedves a hüvelyem, emiatt nem nagyon érzem a páromat, és ő sem érez semmit.
Mit lehet ilyen esetben csinálni?
Fogamzásgátlót nem szedek, és nem is szeretnék semmilyen hormontartalmú tablettát szedni.
(Régebben nem volt ilyen problémám, sőt, volt olyan, hogy síkosító kellett.)
Köszönöm válaszát!  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.09.25. 21:03:50
  Jó estét kívánok, elnézést a zavarásért az lenne a kérdésem hogy a nemi szervemnél a csikló mellett a bőrön 2 db dudor van ami nyimasra fáj előtte viszketett lehet-e valami komolyabb baj vagy nem kell aggódni és magától elmúlik? Köszönöm válaszát  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.09.25. 20:36:50
  Tiszteletem Dr Úr
Szeretném kérdezni,hogy ezelőtt 20 éve volt méhszájseb mütétem.
Sajnos közbe meg özvegyültem
Hosszú idő után lett párkapcsolatom
De a szex miattam nem működik
Mégpedig az én hibámból
Fájdalmat érzek a közösüléskor nagy fájdalmat így nincs behatolás
Köszönöm szépen a választ
Maradok tisztelettel Molnárné  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.25. 20:31:15
  21 éves nő vagyok az lenne a problémám hogy csináltam terhességi tesztet 2 pozitiv 1 negativ rá 1 hétre el mentem nőgyógyászhoz (első nőgyogyászati vizsgálat)azt tudni kell hogy nemetorszagban tartózkodom a munkám miatt.es nem találtak semmit a vizsgálat után 1 héttel azaz szombaton arra keltem fel hogy valami barnás rózsaszínes kis mennyiségű fojas volt talán azért nem lattak semmit mert korai a terhesseg ?? De akkor a teszt miert mutatott pozitívat?? És vagy 2 hete megjon érzésem van 5 percenként megyek pisilni válaszát előre is köszönöm doktor úr  
Cikluson belül végzett tesztek sokszor megtévesztőek lehetnek.
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.09.25. 20:09:10
  47 éves vagyok.Eddig rendszeres volt a menstruációm.Ebben a hónapban 4-én 5 aig tartott,ahogy szokott,de 18-án újra megjött,azóta is tart.Mi történik? Gyógyszert nem szedek évek óta,szexuális kapcsolatom sincs.  
Perimenopauza előjele.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.25. 19:54:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mennyi ideig kell használni a DeflaGyn hüvelygélt?
Méhnyakrák szűrésen enyhe LSIL hám elválást édzleltek még júniusban. A leletem júniusban kaptam kézhez, a nőgyógyász javaslatára kiváltottam a gyógyszert. Az új kenet mintavételem október 4.-ére esedékes.
Emlékeim szerint 7napos kúrát javasolt, viszont megzavart a gyógyszer betegtájékoztató, miszerint 3x28 napos kúrát javasol.
Felveti a kérdést, hogy 7 nap elegendő-e, valamint hogy befolyásolja e a kenetvételt ha előtte 2-3nappal fejezem be a kúrát? Ma van szeptember 25. És el kezdtem az első adagot, elviekben ha követem a 7 napot október 1.-jén fejeződik be 3 nappal kenetvétel előtt.
Válaszát köszönöm  
3 hónapig tart egy kezelés.
Szép napot
2023.09.25. 17:24:35
  Tisztelt Doktor úr!
Jelenleg kint vagyok külföldön és itt a sürgősségi ellátás vicc.
Ezért szeretném kérni a tanácsát, hogy mi történhetett velem? Természetesen menni fogok orvoshoz.

Pár hete szeretkezés közben 2x is elszakadt a gumi. Tegnap amikor együtt voltunk csak azt láttam, hogy jön belőlem a vér és a gumi darabja. A vér tiszta volt viszont nem sima sérülés szerű, hanem mint egy rendes menstruációs vérzés. Utána inkább vizeletürítés közben jött. Reggelre már csak barnás. Az alhasam bal oldalt fájt kicsit majd inkább a csípőm. A derekam az mindig szokott fájni.
És ezt szeretném megkérdezni, hogy mi lehet a hátterében? Tudom, nehéz így diagnózist felállítani.
Köszönöm a választ!  
Valószínűleg menzesz, együttlét előrébb tudja hozni a várt menstruációt pár nappal.
Szép napot
2023.09.25. 16:16:18
  Üdvözlöm! olyan kérdésem van hogy ez mit jelent hogy bal ovariumba 18mm -es bevérzett folliculus . Ez terheség elöjelei lehetnek vagy sem ?!?  
Nem utal terhességre.
Természetes jelenség.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.25. 16:03:13
  Üdvözlöm!

A cytologiai eredményemen ez szerepel:
Döderlein Flóra kevés, laphám metaplasia/ repair

Ezek okozhatnak nagyobb problémát, illetve gondot a teherbeesésnèl?

Segítségét köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.25. 15:42:06
  Tisztelt Dr Úr! Én 26 éves két gyermekes anyuka vagyok egyik fiam 3 évvel ezelőtt született sos-császárral a másik fiam pedig 4 hónappal ezelőtt született hüvelyi úton. A problémám az lenne hogy meg volt a 6 hetes beteg ágyi vérzés de sajnos nagyon nagy mennyiségben nagyon nagy görcsökkel sokszor el ájultam vérszegénységem vashiány lett amire szedek gyógyszert azóta is a 8.-ik héten megjött a normál menstruációm iszonyatosan sok vérrel és nagy görcsökkel de 5 napig tartott ahogy szülés előtt volt aztán jött a következő havi vérzésem ami 39 napos ciklus után érkezett meg hatalmas fájdalommal és vérzéssel de ez a 39 nap alatt volt 2-3 nap pisi után törléskor pecsételések valamit együttlét utáni hüvelyi vérzéseim pedig elég időt vártunk mert 10 hét után voltunk csak együtt a párommal . Az augusztusi vérzésem előtt is 38 napos volt a ciklusom és ugyan úgy zajlott a menstruációm sajnos és a mostani szeptemberi havi vérzésem sem jelentkezett még de a ciklusom az már 48 napos viszont a menstruációs tünetek ugyan úgy meg vannak farkas étvágy szédülés fáradtság fej fájás alhasi fájdalmak viszont ami furcsa ész szokatlan a jobb petefészek fájdalom nagyon erős és végbélbe hatoló ami eddig nem volt és a köztes pecsételő vérzések amik nem ovulácios napokon vannak hanem spontán vagy együttlét után. Nagyon csúnyán hullik a hajam is és ami tudnivaló az hogy van egy méhszájsebem is. Ön szerint összefüggő a probléma a méhszájsebbel vagy pedig másról lehet szó? Előre is köszönöm Tisztelettel Vivien!  
Nincs összefüggés.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.25. 15:40:07
  A menstruacio el múlóban van és akkor szeretkezek a baratommal teherbe eshetek 15 évesen?  
Igen, minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Szép napot
2023.09.25. 15:22:09
  Tisztelt Doktor Úr!

4-5 hetesen a 2 cm-es petezsák túl nagynak számít? Gond, ha már 2 cm-es, de szikhólyag és embrió még nem látszik benne?

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.25. 15:07:46
  Tisztelt dr.úr
2 hónapja szedtem klion tablettát,10 napig. Azóta egyáltalán nem jött meg a menstruaciom csináltam tesztet is és negatív. Lehetséges hogy a klion tabletta hatása miatt nem jön meg ? Köszönöm előre is a válaszát.  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2023.09.25. 15:05:11
  Tisztelt Doktor Úr!

Mi segíthet a terhesség első trimesztere alatti állandó gyomorfájdalmon (gondolom gyomorégés lehet). Szabad valamit szedni vagy inkább jobb, ha tűr az ember? Esetleg van valami természetes praktika?

Előre is köszönöm a választ!  
Salvus víz, Cola, gyömbér, Reni segíthet.
Szép napot
2023.09.25. 13:48:12
  Tisztelt doktor Úr! Mestruacióm augusztus 24 volt voltam orvosnál ,hol kiderült hogy terhes vagyok ..intrauterin 3,4mm-es cysticus felritkulas,mely korai gravitasank megfelelhet..meg nagyon pici a baba ? Akkor most hány hetes lehetek ?  
Kb 4-5.
Szép napot
2023.09.25. 13:21:33
  Üdvözlöm!

A véleményére lennék kíváncsi , 43 éves vagyok a melleimben ciszták vannak amit évente ellenőríztetnem kell , a menstruációm elhúzódó ,előtte pár nappal szenvedek, görcsölök így a Miréna spirált ajánlották ,hogy ettől megszűnnek a panaszaim ,másik orvos kifejezetten ellenezte ezt a hormon tartalmú spirált a ciszták miatt.( Hormonmentes nem jöhet szóba mivel így is bő a vérzésem).
Tanácstalan vagyok ,attól tartok hogy esetleg megnőhet az esélye a mellrák kialakulásának ha hormon tartalmú spirálom van?  
Valóban nem javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.25. 12:57:34
  Jonapot kivanok. Enterococus némi együttlét alatt elkaphato?  
A normál bélflóra tagja, gyakran előfordul hüvelyvàladék tenyésztés során.
Általában nem igényel kezelést.
Szép napot
2023.09.25. 11:12:39
  Depo provera inekciót lehet használni 45 éves 2 császár viszeres láb mellett? Spirált ajánlottak de nem sikerült felhejezni. Meg nem is szeretném már. Ahogy olvastam azt írták róla ,hogy akiknek a fogamzás gyogyszert nem ajánlják azoknak lehet a szuri. De eddig nem említette senki nekem ezt a lehetőséget  
Nem javaslom.
Hüvelygyűrű jó alternatíva lehet.
Ladeering, Ringinel.
Szép napot
2023.09.25. 11:05:22
  Üdvözlöm!
49 éves vagyok. Az alábbi hormon leletek alapján a menopausa melyik szakaszában vagyok? Köszönöm!!!
FSH: 6.0 NE/L
LH: 13.9 NE/L
Prolaktin 13.10 ng/mL
Ösztradiol: 265.3 pg/mL
Progeszteron: 0.8 ng/mL
Totál tesztoszteron: 0.53 ng/mL
AMH: 0.07 ng/mL
A pajzsmirigy hormonok rendben vannak.  
Menopauzànak nincsenek szakaszai.
Ha màr több mint egy éve nincs menzesz, az menopauza.
Ezt megelőző rendszertelen menzeszekkel együtt járó időszak a perimenopauza.
Szép napot
2023.09.25. 10:17:35
  Jo napot kivanok nekem.egy olyan kérdésem lenne hogy szedem a Fluomizin hüvelytablettát es a beszedése után mennyi az esély hogy teherbe essek?  
Nincs összefüggés.
Szép napot
2023.09.25. 08:32:22
  Jó reggelt kívánok.
Március óta szedem a krill olajat, június óta folsavat, kb 2 hónapja a mehpempot. A ciklusomat ezek befolyásolhatják?
Auguszztusba17 jött meg
Szeptemberben 9en megjött és most 25en ismét megjött.
Lehet valami hormon zavar ?
Várjak még egy menstruációt és forduljak orvoshoz ?  
Igen.
Nőgyógyászati kivizsgálás jó ötlet.
Szép napot
2023.09.25. 08:17:42
  Kedves Doktor Úr!
46 éves nő vagyok, 17,45,54,44 ciklusidőkkel, vagy 3 éve. Rákszűrésem voltam,és ergometriai biopszián.Zavart proliferatios méhnyálkahártya. Nőgyógyászom Lng-ius spirált tervez. 2 trombózis miatt 2017 óta Marfarint szedtem és át lettem állítva Xarelto 20 mg - ra.Sajnos ez egybeesett a mensesemmel. 6.napi erős vérzés után az kórházban 2 Ergometrint és 3x1 Norcolutot kaptam,amit 30 napig kell szednem. Én személy szerint félek az utóbbi szedésétől. Szedhetem-e ilyen múlttal?
Megnyugtató válaszát előre is köszönöm!  
Nem javaslom a kezelést.
Ebben az életkorban rendszertelenné váló ciklus teljesen normális, élettani folyamat része. Nincs vele teendő.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.25. 07:39:45
  Kedves Doktor úr!

Ha hüvelyi allergia következik be egy gyógyszertől, melyet nem használtam többet eztán, akkor az elhagyás ellenére is fennmaradhatnak hosszan tartó, akár hónapokig fennálló tünetek, mint nemi szerv kivörösödése, nyálkahártya kiszáradása, de viszketés, szúrás nélkül? Vagy ezek a tipikus allergiás tünetek, mégis lehet, hogy másra is utalhatnak(mert az utóbbi 2 tünet elmúlott, viszont a színe borzasztó továbbra is)? Ha igen, akkor mire? Pl méhnyakpolip, méhszájseb fenntarthat egy fájdalommentes, ám szemmel látható gyulladást kívül-belül? Főleg akkor esélyes a hónapokig tartó fennállás, ha eztán ezt az allergiás gyulladást tipp alapján gombás, bakteriális fertőzés elleni hüvelykúpokkal tovább provokáljuk, fenntartjuk?
Ha az utólagos vizsgálatok során megállapításra került, hogy nincs kórokozó, (nincs hpv(tipizálás eredménye negatív lett) , sem gomba, baktérium(ezek a rubrikák a p3as ascusos papíromon üresen maradtak, és trichomonas sem), akkor ezt az allergiás gyulladást a hüvelyben és a külső nemi szerv részen általában mivel, hogyan kezelik? Egyáltalán azt sem tudom, hogy ez pontosan kinek a szakterülete? Nőgyógyász is elvileg ezt a problémát maximális szakszerűséggel tudja kezelni, mert tanulta?
Köszönöm válaszát, és azt, hogy egy tünetem okára már segített fényt deríteni egy előző kérdésemkor, és az erre való, vény nélkül is kapható gyógyszer miatt az iszonyat fájdalmaim kb. már eltűntek, tudok normálisan ülni, lépni, nem érzem, hogy szétszakad a nyálkahártyám!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Lactinelle segíthet addig is.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.25. 07:15:17
  Tisztelt Doktor! Előző hónapban volt egy rendesnek tűnő menstruációm.
Szeptember 26-án jött meg. Előtte kb 1 héttel voltam együtt a párommal. Azóta el telt egy hónap és nagyon halvány pozitív tesztem van. Azóta egyébként nem voltunk együtt. Ez mitől lehet? Lehet terhesség a háttérben vagy esetleg valami egészségügyi problémát jelenthet? Előre is köszönöm a válaszát.  
Nem utal egyikre sem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.25. 05:34:27
  Tisztelt Doktorúr! Május 31.-én szültem császármetszéssel.Agusztus 3.-án voltam a hat hetes vizsgálaton.Minden rendben volt,írtak fel fogamzásgátlót,amit szoptatás mellett is lehet szedni.Azon a héten el is kezdtem szedni.Agusztus 16.-án megjött a havi vérzésem,nagyon enyhe volt,7 napig tartott.A gyógyszert azóta is szedem,szoptatni már azóta nem szoptatok viszont a kisfiam mindíg cicizés közben alszik el,tejem már jó ideje nincs maximum egy minimális talán.Ebben a hónapban nem jött meg a menstruációm.Mitő lehet ez így,hogy nem szoptatok? Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, több időre van szükség mire a ciklus újra rendszeressé válik.
Szép napot
2023.09.25. 02:52:21
  Tisztelt Doktor Úr!
ESBL-kibocsátó Klebsiella tenyészett ki a hüvelyemből. A tenyésztés alapján a baktérium ciprofloxacin-ra érzékeny volt. Ezt a gyógyszert kaptam, 500 mg napi 2 kiszerelésben 10 napra felírva Betadine intima mellett. Mégis, a szedése során nem javultak, hanem romlottak a tüneteim. Ez azt jelenti, hogy hatástalan az antibiotikum? 1 szem maradt a 10-ből, de borzasztó a közérzetem. Nagyon elkeseredett vagyok, mert nem látom a kiutat. Lehetséges, hogy ezt a kórokozót életem végéig hordozom? Ha antibiotikumok segítségével nem, műtéti úton meg lehet szabadulni tőle? Még gentamicinre és sumetrolimra volt érzékeny a baktérium, de igazából szerintem esélytelen, hogy ezek hatni fognak.
Előre is köszönöm a válaszát  
Igen, jelentheti azt.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Nincs ok aggodalomra, gyógyítható.
Szép napot
2023.09.24. 22:24:30
  Tisztelt Doktor ur!
Nogyogyaszati vizsgaltra vagyok bejelentve, par napon belul, es tudom, hogy huvelykapszula alkalmazasa ronthat a vizsgalat eredmenyen, de mar olyan fajdalmas viszketest erzek, amin jo lenne enyhiteni. Barmit hasznalhatok, ami a vizsgalat eredmenyet nem befolyasolja?
Jo lenne megtalalni, hogy mi a problema, de meg par napot igy kibirni nagyon kellemetlen.
Elore is koszonom a valaszat.  
Gynophilus restoret nyugodtan használhat.
Szép napot
2023.09.24. 21:49:56
  Szép estét/napot doktor úr! 2023.08.09- én a barátnőmmel aki 18 éves és szűz “szexuális kapcsolatot” létesítettünk, nem volt semmi olyan komoly dolog csak kényeztettük egymást meg ilyenek, utána amikor végeztünk nekem mondott egy olyant hogy befolyt a sperma a vaginájába de én nem hittem el neki mert volt ilyen hogy ezt mondta, azóta eltelt 7 hét és normálisan megjött a menszesze(2023.09.17), addig volt olyan hogy néha rosszul volt, lehet terhességre utaló jel? Köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.24. 21:39:29
  Jó napot kívánok! Végig csináltam egy vitagyin c kúrát, mivel a pH m lúgos volt, de még mindig nem érzem oda lenn a legjobbnak, el használhatók más készítményt közvetlen ez után a kúra után pl a gynophilust? Vagy csak rontok a helyzeten?és az mennyire normális hogy este feltettem a a huvelykremet vitagyin c t és reggel kijott belőlem? Válaszát köszönöm szépen.  
Igen, nyugodtan.
Normális, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.24. 21:19:39
  Üdv. Első trimeszterben okozhat gondot a canesten kenőcs külsőleges alkalmazása hüvelygomba esetén?
Köszönöm a választ.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.24. 20:31:46
  Tisztelt doktor Úr. Párommal babát szeretnénk.Múlt hónapban 4 napot késett a mensesem,majd a következő formában jött meg 2 napig rozsdás színű 2 napig barna majd 2 napig rózsaszín. Most pedig szeptemberben 3 nap késés után kevés görccsel rózsaszín pecsèttel kezdtem,most újra rozsda színű, és 1-2 szövet darab is van benne. Pont aznap reggel teszteltem erős pozitívat,minden tünetem megvolt a terhesség tünetei közül, már előtte két héttel. Ön szerint lehet még ebből baba? Vagy miért ilyen a menses? Nekem eddig mindig pontos volt. Szedek magzatvitamint,folsavat magnéziumot.  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első tesztet elvégezni.
Egyebekben az eredmény megtévesztő lehet.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
2x1 velfem, és 2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.09.24. 19:47:56
  Üdvözlöm Fogamzás gátlót szedek már több éve eddig nem volt vele gond . 32 èves vagyok. Most is időre megjött de már a menstruációm 9napja tart . A gyógyszert a menstruáció 3.napján ahogy szoktam elkezdtem szedni . Kérdésem az vajon mi lehet a gond ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gyógyszerváltás megfontolandó.
Szép napot
2023.09.24. 18:34:28
  Tisztelt Dr úr

2023 Márciusában volt missed ab om. 45 éves vagyok. A férjemmel szeretnénk még egy gyerkőcöt. A műtét óta hiába próbálkozunk, többféle terhesvitamint szedtem, nem jön össze a baby. A nőgyógyászom szerint semmi gond nincs. A menszeszem is rendben.
Köszönöm válaszát.  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.09.24. 16:48:00
  Üdvözletem!
Bőrgyógyász javasolt mycosyst 4x150mg gyógyszert.
Párommal babát tervezünk (hónapok óta próbálkozunk).
A gyógyszer szedés mennyiben befolyásolja ezt?  
Nem befolyásolja negatívan.
Szép napot
2023.09.24. 16:47:25
  Tisztelt doktor Úr! Tegnap fel hejeztem a bepadin hüvely kupot és reggel csipet a vizeletem és viszkető érzés oda lent mi től lehet ez? Köszönöm válaszát.  
Betadin kúp tud hasonló panaszt okozni.
Gynophilus vagy lactinelle kevésbé.
Szép napot
2023.09.24. 16:40:01
  Jó napot kívánok lehetséges hogy terhes lehetek szúró fájdalmat éreztem tegnap lehet beágyazodás jele tegnap még ittam humora egy pohár tejet hozá teszem nem szeretem a tejet lehetséges hogy az vagyok 2kéne meg jönnie  
Végezzen terhességi tesztet amennyiben legalább egy hetet késik a menzesz.
Szép napot
2023.09.24. 15:27:34
  Tisztelt dr.úr !! Pár évig szedtem a Rigevidon fogamzásgátló gyogyszert,és most hagytam abba pár napja mert 3 hónapig nem jött a menszeszem!! Gondolom hormonzavart csinált nálam !!
Fáj/fájt tőle a lábam,térdtöl lefele! Azt szeretném kérdezni hogy ön melyik fogamzásgátló gyogyszert ajánlaná??Spirált nem szeretnék !!  
A gyógyszer abbahagyàsa javasolt.
Drovelis vagy Ringinel segíthet.
Szép napot
2023.09.24. 15:14:13
  Jó napot kívánok!
Azt szeretném kérdezni, hogy kell aggódnom 18napja van pecsételésem barna folyásom.
Ez idő alatt volt egy olyan jelenség hogy ki esett belőlem egy nagyob darab tasak szerű valami is.
Köszönöm a választ.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.24. 15:04:26
  Tiszteletem!
Lassan 2hònapja késik a menstruaciom egyik teszt negativ a masik pozitív eredményt mutatott
Baba lehet a dologba?
Vagy valami màs betegség?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.24. 10:53:42
  Tisztelt Doktor úr!
A szeméremajkamon van egy dudor, piros és fáj. Középen sárga volt, azt kinyomtam, továbbá még piros. Mi lehet ez?  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.24. 09:45:35
  Kedves Doktor Úr! 6 hetes terhes vagyok, két napja voltam az első vizsgálaton, minden rendben volt. A baba jó helyen, van szívhangja, mérete a terhességi kornak megfelelő volt CRL 6 mm, zárt méhszáj. Rákszűrés most nem történt, mert fél éve volt. Viszont a vizsgálat másnapján nagyon enyhe rózsaszínű hüvelyváladék jelentkezett, ami két napja tart, van hogy fél napig semmi, majd megint kicsit rózsaszínes, inkább a WC papíron. Progeszteront szedek egy korábbi missed ab miatt, akkor nem volt semmi jele a vetélésnek. Görcs nincs, terhességi tünetek megvannak. Mitől lehet a pecsételés? Meddig tart? A vizsgálattól lehet? Rutascorbint, magnéziumot szedek, fekszem. Van értelme az ügyeletre rohanni? Köszönöm a választ!  
Lehet a vizsgálattól is, de előfordul viszonylag gyakran az első trimeszterben.
Progesteront szedje tovább, sok pihenés kímélő életmód javasolt.
Nincs szükség ügyeleti ellátásra.
Szép napot
2023.09.24. 08:46:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Harmadik napja már hogy vérzek a hüvelyemből. A menstruációm már elmúlt, az ovuláció időszaka van. Kicsit barnás foltokkal indult, viszont mostanra már rendes vérzés és elég erős. Semmi más tünetem nincs, nem fáj semmim. Viszont elég stresszes időszakon mentem át.  
Stressz gyakran okozhat hasonló panaszokat.
Ezek átmenetiek.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.24. 07:14:49
  Szép napot! Pozitívat teszteltem 4 napig. Késett is a mnstruáció 6 napot. 6.dik nap elmentem nőgyógyászhoz. Azt mondta ha terhesség is, 4. Hétben lehetek. De még nem lát semmit menjek vissza.
Rákszűrést is vett, annak ellenére hogy már márciusban megcsinálták( azzal az indokkal ha ön terhes is, akkor így bele esünk az egy évbe inkább megcsinálja most.)
Másnap elkezdtem vérezni és megjött a menstruáció. És a teszt sem mutat pozitívat. Mi lehetett ez?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.24. 05:44:33
  Tisztelt Doktor úr! A leletemen az áll kóros flóra !Mit jelent ?Mit kell tennem?Köszönöm válaszát  
Gynophilus segíthet. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.24. 05:22:33
  Tisztelt Doktor úr!
11.20. - án lesz egy méh el távolító műtétem vérzészavar, miatt addig írtak fel Ryeqo gyógyszert. De mióta szedem elég érdekesen érzem magam. Olvastam a mellék hatásokat és félismerek egy pár dolgot belőle. Fejfájás, hőhullam emelkedett vérnyomas úgy tudom szedni, hogy mellé fájdalom csillapitót szedek.
Szedjem tovább vagy inkább hagyjam abba a szedését? Viszont ha nem szedném volna e valami következménye nőhet e a mióma vagy lehet e több? Vagy bármi, ami ki mutatja , hogy nem szedtem?
Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan hagyja abba.
2x1 Delphys is segíthet, nem vényköteles.
Szép napot
2023.09.24. 00:45:20
  Jó napot!

Fogamzásgátló mellett sokkal kevesebb menstruáció utalhat terhességre?

Köszönöm  
Nem utal rá.
Ez az egyik gyakori velejárója a fogamzásgátló szedésnek.
Szép napot
2023.09.24. 00:42:48
  Tisztelt Dr Úr!
Regulon fogamzásgátlót szedtem 6 évig, utánna váltottam simyciára körülbelül 5 évig , S most újra regulont szedek 6 éve. Sajnos 5 éve migrén gyötör minden menzesz ideje alatt. Most az orvosom tanácsára próbálom meg hogy 7 napos szünet nélkül szedek be 3 levèllel , S majd az után tartok 7 nap szünetet. Most tartok a második levélnek a végén majdnem , még van 5 szem. Szokatlanul hosszú ideje feszül a mellem, vagy 3 hete. Nekem kb 5 napig szokott feszülni mikor beteg vagyok . Most hogy folyamatosan szedem a gyógyszert ennek tudható a folyamatos mellfeszülès , vagy lehet teherbe estem , mert csodák vannak , de ezt a csodát szeretnèm elkerülni.
Köszönöm a választ előre is!  
Lehet a megváltozott szedési séma miatt
Szép napot
2023.09.23. 23:49:27
  Jó estét kívánok. Kérdezni szeretném, hogy terhesség megszakítás óta, ami 2 hónapja volt. Még mindig puffadok.
Szedhetnék valami gyógyszert ami segít?
És ha nem kell gyógyszert szednem, mennyi ideig "normális", hogy puffadok?
Köszönöm válaszát.  
Pár ciklusig meg lehetnek hasonló panaszok.
Szedhet rá biokultot.
Szép napot
2023.09.23. 22:37:56
  Tisztelt Doktor úr!
3 hónapja szedek fogamzásgátlót erős görcsölések miatt. A gyógyszer szedésétől kezdve az első menstruációm szinte fájdalommentesen lezajlott, a hossza is rövidebb volt a megszokottnál, de időbem megjött a menstruációm. A második menstruációm előtti napokban ismételten tapasztaltam fájdalmat, de mondhatni enyhe volt a régi fájdalmakhoz képest. Ekkor a mentruációm viszont 5 napot késett. Ezután a következő menstruációm előtt jobban jelentkeztek a fájdalmak, igaz, sokkal kevesebb időt érint, mint régen. Most is előfordult, hogy a görcsöléstől gyenge vagyok és szédülök napközben, illetve az egyik estét megint végigszenvedtem az erős fájdalmak miatt. A menstruációm pedig már 10 napja késik, de 2 napja fellépett nálam a pecsételő vérzés. Terhes nem lehetek, sosem volt még intim együttlétem senkivel. Ön szerint mi okozza a zavarokat a ciklusomban?  
Új gyógyszer szedése alatt az első 3 hónapban lehetnek hasonló panaszok.
Ezek átmenetiek.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Szép napot
2023.09.23. 21:23:10
  Jo estet en azt szeretném kerdezni hogy szedem a Fluomicin nevű hüvelygyògyszert .ennek szedése után teherbe tudok esni ?  
Igen.
Szép napot
2023.09.23. 20:50:36
  Kedves Doktorúr!
Egy ideje már, hogy észrevettem, hogy szexuális együttlét közben, mintha több lenne a nedvességem vagy hüvelyváladékom az átlagnál. Pár napja elkezdtem használni Lactofeelt, hogy hátha az segít, de eddig nem úgy tűnik, hogy változna bármi is. Nagyon kétségbe vagyok esve. Mit javasolna mit tegyek?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.23. 20:42:41
  Tisztelt Doktorúr!

A menstruàciòm nyolcadik napja tart, még mindig barnás folyásom van. Előző ciklusban nem volt ilyen. Ez meddig tarthat még? Normális ez hogy elhúzòdik?  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.23. 18:25:23
  Üdvözlöm ebbe a hónapba már meg jött szokásosan a menstruációm 5.-én és most megint meg jött 22.-én ez miért van ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.23. 16:55:06
  Jonapot.
Érdeklődni szeretnék hogy az ergam csepp előidéző e vetélést?  
Igen.
Szép napot
2023.09.23. 16:51:19
  Tisztelt Doktor úr!
A következő a törtènetem.Legutobb 2 èvig szedtem a gracial nevű fogamzásgátlót.Nem règ hagytam abba.Azota volt egy megvonásos vèrzèsem ,de a rendes cikulusom nem tért vissza 2 hónapja ennek.A második hónap közepén volt pár nap barnázás ,de azóta semmi.Voltam orvosnál megvizsgált azt mondta szerinte csak kell mèg idő a szervezeteknek ,hogy regenerálodjon,de minden esetre javasolt egy teljesen labort ahol hormonokat is nèznek.Oda jövőhèten megyek.A gyógyszer szedése előtt rendszeres és pontos cikulsaim voltak.Az orvos hozzá tette ,hogy PCOS re utaló jelet nem lát.Szeretnèm ki kérni az önvèlemènyèt is.Köszönö.  
Egyetértek Kezelőorvosával, nyugodtan kövesse tanácsait.
Szép napot
2023.09.23. 16:16:52
  Jó Napot Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni hogy az baj ha a második (tegnap volt) fehér gyógyszernél jött meg a menszeszem.
A másik kérdésem az hogy a fehér tablettát így is be kell szednem az utolsó szemig,és utána kell megkezdeni a következő csomagot.  
Nem probléma, nincs ok aggodalomra.
Igen, a gyógyszert úgy folytassa, ahogy eddig tette.
Szép napot
2023.09.23. 16:07:56
  Jó napot doktor úr!
Párommal közösülés elején amint elkezdtük volna elszakadt az óvszer amint belém tette.Előtte pár órával már egyszer csináltuk.De azonnal kivette amint elszakadt.Lehetek terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.23. 14:37:12
  Jó napot kívánok! Tanácsát szeretném kérni, a hüvelyi ph lúgos nagyon. Emiatt a huvelyfloram nem jó, vagilact q t ajánlott az orvosom de attól nagyon ég oda lenn, ezért megpribaltam a Vitagyin C - t mit gondol ez a termék is helyre tudja hozni a huvelyfloram? Esetleg újbóli ph teszt ismétlése ajánlott? Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilust próbálja ki nyugodtan, ez nem okoz csípő érzést használat közben.
Szép napot
2023.09.23. 12:44:16
  Szép jó napot kívánok, 41+6-napos terhes vagyok és nem nyílik a medence csontom, mi az oka, mit tehetek hogy el induljon a szülés  
Lehetséges, hogy nem indul meg magától.
Ez esetben szülésinditàs javasolt.
Szép napot
2023.09.23. 11:42:38
  Tisztelt Doktor úr! Mestruació előtt voltam rák szűrésen 5nappal a uterus 56x39mm endometrium 7,7 mm.sajnos a orvosom azt mondta ,hogy a gyógyszer nem volt megfelelő így nem voltam védett.meg vizsgált de terhességre utaló jel nem volt ,5nap múlva csináltam terhességi tesztet és sajnos halvány pozitív let .ez lehet valós hogy meg is terhes vagyok ? Mikor keresem fel az orvost?  
Végezzen ismét tesztet 2 hét múlva először.
Szép napot
2023.09.23. 10:01:59
  Kedves Doktor Úr!
Köszönöm a válaszát vettem inofolic prémiumot ahogy tanácsolta,mivel 40 fölött kisbabát szeretnénk.
Az lenne a kérdésem hogy szedjem 2*1 tasakkal naponta ahogy írta,mert a dobozon napi egy tasak az ajánlott?
Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, 2x1 az ajánlás.
Szép napot
2023.09.23. 09:48:55
  Jó napot Dr Úr!
Az lenne a kérdésem hogy több mint 1 éved szedek Novynette fogamzásgátlót és a mai napig nem tiszta számomra hogy a gyógyszer véd a 7 napos szünetben is.
Illetve azt is megszeretném kérdezni hogy mit javasol mert egyre többet van migrénes fejfájásom a gyógyszer előtt is sokat fájt a fejem de most heti szinten fáj.Lehet hogy gyógyszercsere kéne?
Válaszát előre is köszönöm!  
Akkor is véd.
Gyógyszer váltás lehet segíthet a fejfájást elmulasztásàban.
Szép napot
2023.09.23. 09:29:13
  Jó napot kívánok!

Nekem az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet, hogy egy hónapban kétszer jön meg a menzeszem és csak 6 nap különbség van.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.23. 07:29:52
  Üdvözlöm Doktor Úr,
21hetes kismama vagyok, és a torokfájásomra egy Doritricin szopogatós tablettát vettem be. Később olvastam csak, hogy nem lett volna szabad. Mi baja lehet a babának tőle?
Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.23. 06:42:38
  Tisztelt doktor Úr!
32 éves, egy gyermekes édesanya vagyok. Korábban volt két vetélésem, egy műszeres, és spontán.
Állandó gyógyszerem merckformin XR 750mg,(1*1) ir-re szedem, illetve pco betegségem van még.
Jelenleg 10 hetes várandós vagyok.
A várandósság megállapítasakor kaptam cyclogest hüvely kúpot(2*1), a használat után másnap vérzést tapasztaltam, amivel bementem a kórházba, nem tudták megmondani, mitől lehet, 3 napig ott voltam, kaptam még rutascorbint(3*2) illetve magnéziumot(3*2) és haza jöhettem. Onnan a magán dokihoz vezetett az utam (vizsgálat nélkül engedtek haza, aggódtam rendben van e) ő sem tudta megmondani honnan véreztem.
Most egy pár napja reggel ismét kevés mennyiségű, de vérzést tapasztaltam, ismét bementem a kórházba, a cyclogestet lecserélték utrogestanra(4*2) és kaptam még dicynonet(3*1). Délután ismét felkerestem egy magán rendelést, több szem többet lát alapon, ott sem tudták, annyi, hogy kaptam még augmentint(2*1), nem e valamilyen felszálló fertőzés az oka.
Viszont azóta is halvány rózsaszín pecsételést tapasztalok.
Az utolsó doki, aki vizsgált, azt mondta ez lehet a nem megfelelő cukor értékeim miatt is. Járok endokrinológushoz, ő azt mondta semmi köze ehhez a cukornak.
A kórházban (kb 2 hete ) néztek cukrot, jó volt, a magánrendelésen egy hete voltam, ott is vett vért a doktor úr, jó volt. Itthon mérem, nem jó, vagy magas, vagy nagyon alacsony, de azt az infót mondta, hogy az itthon, ujjbegyből mért minta nem informatív.
Nem tudom már elképzelni, mitől lehet ez a vérzés, pecsételés?! Illetve hogy aggódom kell e miatta?! Nem szeretnék kórházról kórházra szaladgálni, így feleslegesen, ha nem muszáj, így ha ezt tapasztalom, mikor érdemes legközelebb bemenni?
Gravida Optima terhes vitamint szedek még. Köszönöm előre is.  
Progesteron pótlás mindenképp javasolt.
2x1 velfem is segíthet.
Kímélő, pihenő életmód javasolt, szigorú ágynyugalom.
Együttlét, ülőfürdő kerülendő pár hétig legalább.
Kontroll vizsgálat 2 hét múlva javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 23:46:20
  Tisztelt Doktor Úr!
3héttel ezelőtt volt hüvelygombám (éltemben előszőr), sárgás folyás, viszketés.
Használtam Canesten 1db-os hüvelykapszulát mellé Canesten kenőcsöt, 3nap múlva még nem múllt el, folytattam a kenőcsöt és vettem Gynoxin hüvelykapszulát, ez mellett használom a 4,5PH-s intim mosakodót.Pár nap alatt elmúlt a folyás, viszont a viszketés a szemérem ajkaknál már 1,5-2 hete sehogysem akar elmúlni. 2 napig kentem Bepanthennel gyógyszerész ajánlására. Jelenleg vettem Beliema effect plus 7db-os hüvelytablettát ma a 6.nál tartok de semmi. Táncsot szeretnék kérni, hogy mit csinálhatnék, esetleg mitől lehet?(Nőgyógyászhoz csak Okt.10.-re kaptam időpontot) Köszönöm Szépen!  
Intim mosakodókat kerülje.
Tartson egy-két hét kezelés mentes időszakot.
Külsőleg használhat gynoxint.
Szép napot
2023.09.22. 22:58:50
  Jó napot nekem van egy olyan problémám hogy a két oldali ajkakon vannak mint a mirigyek és nagyon fájdalmas és vérezni is szokott an mikor az egyik helyen le megy a másikon ki ujjul van mikor szinte ülni se tudok annyira fáj dr.ur mit javasolna erre  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Jegelni lehet addig is.
Szép napot
2023.09.22. 22:21:59
  Tisztelt dr úr ! Egy hetet voltam a párommal. Nem jött meg egy hetet késett és most barnázok és görcsölök. De nem jött meg . Csak olyan. Teszteljek vagy várjak még vele? Ma szex közben is barnáztam . Köszönöm a választ .  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek eloszlatása miatt.
Szép napot
2023.09.22. 21:01:50
  Tisztelt Dr. Úr!
Érdeklődni szeretnék egy készítmény felől, mégpedig a Duofemin-ről. Önnek mi a véleménye róla? Olvastam, hogy tömegnövelőt tartalmaz. Szeretném szedni ezt a készítményt (már ma meg is vettem) de tartok attól hogy nagyon meg híznék tőle. Így sem vagyok egy vékony alkat. De viszont valamilyen segítségre szükségem van, mivel úgy néz ki, hogy el kezdődött nálam a menopauza.. ???? Elég rosszul viselem, főként a hőhullamokat, a heves szívdobogás, és hasonló "finomságokat". Köszönöm előre megtisztelő válaszát..
Szilvia  
Nyugodtan használhatja, remifemin plusz is segíthet.
Nincs tömegnövelő hatásuk.
Szép napot
2023.09.22. 20:25:39
  Szép napot kivánok!
Egy kérdésem lenne önhöz inofolicet szedek,és babát szeretnénk hogy ez tud aban segiteni hogy várandos legyek elöre köszönöm a segitséget  
Igen.
Használja nyugodtan.
Szép napot
2023.09.22. 20:05:09
  Üdv Doktorúr!

Azt szeretném kérdezni. A gyógyszert szedek resolor minden nap. Terhes akarok lenni, akkor semmi baja nem lesz a babának?

Köszönöm

Hajnalka  
Terhesség esetén nem ajánlott a szedése, próbálkozási időszakban nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.22. 19:16:24
  Doktor úr! Macmiror complex hüvelykapszulát használok, és olyan kérdésem lenne hogy normális ez a sárga folyás ami egész nap van?
Köszönöm a válaszát!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.22. 18:48:13
  Jó napot kívánok doktor úr.
17 éves lány vagyok, és eddig pontosan megjött a menstruációm, de most júniusban volt még utoljára. Csináltam korai terhesség tesztet negatív lett, és nincs jelem terhességre.Miért nem jön meg? Lehet betegség?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, sok minden okozhat menzeszkimaradàs.
Érdemes utána nézni.
Szép napot
2023.09.22. 18:37:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Az tényleg igaz, hogy ha egy 20 mm-es petezsák üres, akkor már az is marad? Olvastam több helyen és kíváncsi vagyok, Doktor Úr mit gondol erről.

Előre is köszönöm a választ!  
Nem igaz.
Szép napot
2023.09.22. 17:52:43
  Üdv!
Ma néztem tükörrel magam alul önvizsgálatot tartottam
Aztán a hüvelybemenetnél észre vettem hogy “vadhús” lóg ki annyira nem is mint régen kiskoromban akkor is elmentünk egy nőgyógyászhoz és aztmondta az orvos ez majd visszahúzódik.Ahogy nézem ez vissza is húzodott csak zavar hogy még is ott van.Eddig nem volt problémam belőle 20 éves vagyok 2 éve élek aktív nemi életet de viszont mostanàban azt érzem mintha fájna szorítana.Égő èrzést érzek belül ez lehez bakteriális jellegű vagy pedig ez a vadhús okozza,néha viszketést is tapasztalok.
Köszönöm a választ  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 16:17:31
  Jó napot kívánok Doktor úr!
18 éves vagyok. Kilenc napig tart a menstruációm minden hónapban és viszonylag rendszeres. ( 14 évesen jött meg ) Viszonylag erős vérzésem van, az utolsó egy-két napban enyhe. A hasam és a derekam minden menstruációnál fáj ( mikor gyengébben, mikor erősebben ) Az lenne a kérdésem, hogy normális-e a kilenc napig tartó menstruáció és a viszonylag erős vérzés? Voltam nőgyógyásznál és ő azt mondta, hogy normális, de meg szeretnék győződni róla. E mellett vashiányos vagyok, ezt a hosszú menstruáció befolyásolhatja?
Előre is köszönöm válaszát!  
Nem számít feltétlenül kórosnak.
Premens vagy fogamzásgátló segíthet.
Szép napot
2023.09.22. 16:01:26
  Tisztelt Doktor úr! Mestruació előtt vagyok 5nappal a uterus 56x39mm endometrium 7,7 mm. Lehetek terhes?  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.09.22. 13:16:03
  Tisztelt Dr Úr. 77 éves nő vagyok az intim testrészemnél égető, viszkető érzést tapasztalok , mivel kezelhetném? Köszönöm válaszát.  
Canesten segíthet, de nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 13:15:00
  Jó napot kívánok.
Ma voltam nőgyógyásznál korai terhesség gyanúja állapítható meg (5hetes).
Gravida optimát írt fel hogy azt szedjek.
De helyette a Femibion 1 váltottam ki.
Sajnos nem volt nálam annyi összeg.
Azt szeretném kérdezni hogy nem lesz probléma az embrió fejlődésében hogy nem azt a vitamint szedem amit az orvos írt ki?
Köszönöm a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.22. 12:28:53
  Jonapot Dr úr. Olyan kerdesem lenne hogy július 24ota nem.szedek.fog.gyogyszert.mert babát szeretnénk. Júliusban 19en volt vérzés. Utanna hagytam.abba . Először auguszt. 11en jött meg a vérzés. Utanna voltunk együtt q párommal vedekzes nélkül. De aztán szept.7en újból jelentkezett a vérzés. Pontosan mikor lehet az ovulaciom.Dr úr? Mikor a legtermékenyebbek q napok hogy megfoganjon a baba? Mert az egyik ciklus közt 24 nap volt .az augusztusi.meg q szept.kozt 28 nap volt. Amit használok ovulacios naptarárat ott ha 28napos a cikluson akk azt írta hgy most szept 22 én van az ovulaciom. De googlön használtam egy oldalt ahol kiszámította hgy általánosan mivel hgy egyik közt 24nap volt a másik 28 így általánosan azt számolta ki ez a kalkulátor hogy 25napos q ciklusom.ez mennyire igaz? Használtam.netem a peteeresi kalkulátort és ha ciklus hossznak azt adtam meg hgy 25napos akkor azt írta hgy 18dika meg 19 dike az ovulacio vagyis peteérés ha meg 28napot adtam meg akkor 21dike meg 22diket írt? Most akkor mi az igaz. ?? Dr úr. Meg most 18dikan észre vettem hogy ilyen átlátszó nyúlós váladékom volt amikor wcre mentem.es megtoroltem magam a wc papirral akkor lattam. az mit jelent? És aznap voltunk is együtt a párommal. Ra 1-2 napra éreztem q hasam alján ilyen gyengén szuro érzést.meg érzékeny lett a mell bimbom amikor hozzá érek. De hozza teszem hogy a szept.7ikei vérzés óta most 18dikan voltunk együtt először. Mi a véleménye a Dr úrnak. Segítsen. Ha leszünk még együtt a párommal.mostanában akkor még van rá esély? Hogy össze jön? Ha csak már össze nem.jott ? Köszönöm. Kriszti  
Átlagos 28 napos ciklus esetén 10.-17. Napok a legtermékenyebbek, ekkor van az ovulàció is.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább spontán, nincs másra szükség.
2x1 Inofolic prémium és 2x1 Velfem Önnek, 2x1 Folandrol parjànak segíthet.
Szép napot
2023.09.22. 11:45:15
  Szép napot!.

Már lassan 2 éve nem esek teherbe. Valamilyen vitamin segíthet?  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.09.22. 10:56:22
  Udvizlom olyan problemam van tobb eve elhuzodò menstuakcio pete éreskor kb 3 napig faj utaba fajdogal amig nem jon meg mindig foga
Mzasgatlot írnak ra akor jo is de nem akkarom szedni mert el vagyok kotve premens nem valt be mitol lehet ? Mit probaljak meg  
2x1 Inofolic is segíthet.
Szép napot
2023.09.22. 10:54:32
  Jó napot!
Éppen anti bakteriális hüvelykupot használok gomba ellen de meg fog jönni a menzeszem.
Tovább használjam menstruáció alatt?  
Hagyja ki a vérzéses napokon.
Szép napot
2023.09.22. 10:22:46
  Tisztelt Doktor Úr!

Ha egy 4-5 hetes terhességnél még csak a petezsák látszódik, benne semmi más akkor még lehet reménykedni? 20mm volt a petezsák? Nem túl nagy ez ehhez a terhességi korhoz?

Előre is köszönöm a választ!  
Abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
2 hét múlva kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 10:04:33
  Kedves Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni hogy 28 naposak a ciklusaim voltam orvosnál ciklus közepén és azt mondta az orvos hogy a jobb ovariumban 6mm-es tüsző van. Miért ilyen kicsi? És ez mikorra érik meg es reped meg?
Most tartok a ciklus 34.napján es meg semmi jele a mensinek a hőm egyszer fent egyszer lent. Ovulacios tesztet csináltam es elvileg 6 nappal ezelőtt megvolt.
Őn szerint mikor fog meg jönni?
Babát szeretnénk és az orvos a méh hátsó falában egy 14mm-es miómát talált. Ez gondot okozhat a fogantatásban, egyáltalán a terhesség kihordásában?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv
M. Melinda  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Mióma nem jelent fokozott akadályt, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.22. 09:21:59
  Kedves doktor úr milehet a bajom múlt hónapban kètszer menstruàltam hó vègèn barnàs rózsaszines kicsit vèreskès vàladèk jött most pedig kèt napja erős vèrzès vilàgos piros ès derèkfàjàsom van alhasi fàjdalmamis van egyre erősebben  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 09:20:22
  Jó napot. Szeptember 12- én kellett volna megjönnie a menstruációmnak. Nem jött meg rá pár napra csináltam terhességi tesztet ami pozitívat mutatott . Két napra rá megint csináltam az is pozitív eredményt mutatott.Szeptember 21- én elkezdtem élénk pirosan vérezni darabosan mint menstruáció alatt. Lehetséges hogy nem voltam mégsem várandós? Vagy spontán vetélésről van szó ?  
Mindkét eset lehetséges.
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 09:02:08
  Üdv!
Kérdésem lenne.Adott egy olyan probléma hogy amikor közösültem a párommal enyhe fájdalom mintha égő érzés lenne a hüvelyfalán?Vagy nemis tudom ezt hogy írjam ,gondoltam arra is hogy az öblítőre allergiás lettem vagy pedig fertőzés,vagy esetleg valami más probléma
Tőzegáfonya mennyire segít ilyen téren,előnyben részesítem a természetes gyógymodokat.  
Segíthet.
Premens is segíthet.
Vagy diófalevél, cickafark tea.
Szép napot
2023.09.22. 06:02:55
  Jó reggelt kívánok 34 éves vagyok jelenleg megvan a menstruációm 3 hete nem múlik el.alvadt vèr is volt még van is.sok van rajtam.további szép napot  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 05:28:27
  Tisztelt Doktor Úr!
27 éves vagyok. Korábban volt egy 11 hetes missed ab-om. Azóta ismét babát várok,14 hetes vagyok. 200 mg-s progeszteron kúpot kell használnom esténként, mert a terhesség elején jelentkezett vérzésem.
Az orvosom azt mondta, még használhatom pár hétig mert a koraszülés megelőzésében is segít.
Olvastam pár dolgot ezzel kapcsolatban, és a kérdésem az lenne, hogy van annak valóság alapja, hogy a 12.hét után javasolt inkább abba hagyni mivel onnantól a méhlepény átveszi a szerepet és a babának későbbiekben a fejlődésében előjöhetnek problémák? Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan szedheti akár a 35. Terhességi hétig is, amennyiben indokolt.
Szép napot
2023.09.22. 00:46:36
  Tisztelt doktor úr.
2 éve küzdök hüvely gombával és gyulladással.
Szinte minden hónapban vissza tér..
Általában menses után..
A kuppok és krémek 90 százalékát kiprobáltam már.
Voltam nőgyógyásznál azt mondta hogy cukros vagyok csak nem tudok róla menjek el egy terhelésre..
Elmentem... az éhomi 5,1 mol
a terheléses 9,2
A házi orvos szerint ez még nem cukor betegség ..nem kellene a szevezetemnek ilyet produkálnia..
Teljesen elvagyok keseredve..  
Endokrinológiai és dietetikai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.22. 00:42:51
  Kedves Doktor Úr, a problemam a kovetkezo, egy hettel ezelott elkezdtem szep fokozatosan beteg lenni, ezzel egyidejuleg pozitiv lett tobb terhessegi tesztem is. Mivel a haziorvosnal voltam de nem irt mar fel antibiotibiotikumot, viszont mostmar egy hete teljesen elhuzodik a betegseg. Szaraz kohoges mellkasbol, teljesen elment a hangom, napok ota ha 2-3 orat tudok aludni mert kohogorohamaim vannak foleg ejjel fekudhetek barhogy. Mar kivagyom merulve, allandoan szaraznak erzem a torkom de az nincs beggyuladva ez lentebb van, szed  
Fül- orr gégészeti kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.21. 22:50:51
  Jó napot doktor úr! 16 éves vagyok, és most életemben elősször van baj a péniszemmel. Félek hogy mi lehet ez.. pár hete elkezdett csípni a vizeletem amikor pisilek, és azthittem hogy csak felfáztam, de szerintem ennél több van a dologban rá egy pár napra észre vettem hogy sperma féleségű nyálkás kicsir folyékony nemtudom mik jönnek/fójnak ki a péniszemből mindíg.. és mindig letőrlöm, de ugyanúgy egy pár óra mulva vissza jön. És amikor feláll, tehát amikor merevedik.. nagyon fáj, tehát ha mozgatom merevedéskór vagy valami akkor nagyon fáj, mintha le vágnák,nagyon rossz érzés! “Reggelente amikor felkelek” “vagy amikor peldaul meglatok egy olyan posztot amire…… erti mire gondolok” tehat igen.. közben akkor is fáj mikor meg nyomom vagy valami… van valami pirosodás is rajta, a kalapnál ugye van az a zsinor féleség, és onnan lefele kicsit piros. Voltam rengetegszer szexuális élményekben, de nem hiszem hogy azmiatt lenne. nem tudom hogy mi lehet ez, vagy hogy mitől lehet ez… kérem segítsen!  
STD ambulancia felkeresése javasolt.
Szép napot
2023.09.21. 22:47:51
  Jó estét! 5 napja késik a menzeszem . Ma a párom picit megnyomta a hasam véletlenül viszont elkezdett fájni és hányingerem lett . Lehetséges hogy esetleg terhes lettem és elment a nyomás által a baba?  
Nincs ok aggodalomra, nem utal terhességre feltétlenül a tünete.
Szép napot
2023.09.21. 22:38:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Bizonyos időközönként a szeméremajkam tövében vérrel teli duzzanat keletkezik, ami fáj és nyomásra távozik belőle a vér.
Majd ahogy jött, úgy el is tűnik.
Mi lehet az? Kell aggódnom?
Köszönettel,
K.T.  
Nőgyógyászati, vagy bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.21. 22:26:27
  Udv Dr. Ur Szepnapot ! Megtudna nekem mondani hogy spontan veteles utan /magatol kiiurult mutet nelkul/ mennyi ido mulva erkezik ujabb terhesseg a leheto leghamarabb altalanossagban / egeszsegesen veve ?  
1-2 ciklus kihagyást követően nyugodtan próbálkozhatnak újra.
Szép napot
2023.09.21. 22:19:32
  Tisztelt Doktor Úr !

3 hónapja volt egy eü-i küretem folyamatos vézés miatt /3hó/.Azóta Norcolutot kel 3 hónapig szednem,ezt meg is tettem megszakítás nélkül,holnap kezdem a 3-ik dobozzal lehet e baj,hogy nem tartottam szünetet az egy-egy doboz után?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.21. 22:06:29
  Kedves Dr. Úr!

A méhnyakpoliptól lehet vörösre gyulladt a hüvely, és a külső nemi szerv nyálkahártyája?

Ön nem rég, egyelőre úgy tűnik, hogy jó tippet'/megoldást adott egy gyógyszerallergia okozta flórafelborulas, és ezt követő cns kúra következtében kialakult iszonyat fájdalmas, szúrós tapintatú hüvelyfal tünetemre, hogy "ez hüvelyszárazság is lehet" . Elkezdtem erre cikatridinat használni kívül- belül. A 2.napnál tartok, de már az 1.nap enyhült a fájdalmam. De még mindig nem az igazi a tekintetben, hogy
a színe borzasztó vörös. Ezt okozhatja pusztán a fent említett polip?
Nem merek egyelőre orvoshoz visszamenni.
Mondjuk így is sportolok, futok, tornászom... Ez lehet akkora baj forrása, hogy nem múlik ez a gyulladt szín?
Eredetileg:
2*es köztes vérzés tünettel kerestem fel a nőgyógyaszt, és slussz. Erre ő egy pici polipot sejtett a méh üregében, jobb oldali pco-s ovariumot látott az uh-n, és heveny hüvelygyulladást diagnosztizált, p2 cytoval.
Felírt egy gyógyszert, ami sajnos totál felborította a flórám, és nagyon begyulladt a nemi szervem a méhemmel együtt. Visszamentem. Azt mondta, h valszeg allergias lettem adott szerre. Erre felírt gombakúrát. Nagyon beteg lettem. Semmit sem használt a gombaellenes gyógyszer, inkább tovább rontott a helyzeten.
A 3.vizsgalatkor egy másik orvos alig hallgatott meg, de szinte szó nélkül megint levett cytot ami p3ascusra romlott, hpv-tipizalas javaslattal. Ez a hpv-tipzalasom negativ lett szerencsere.
Eztán már olyan rosszul lettem, h egy 3. Orvoshoz estem be, egy lehetetlen hétvégi ipontban, aki cns kúrát ajánlott. Elkezdtem, de véreztem tőle, és a nyálkahártyámon furunculus lett belül, ami nagyon fájt. Ebből az ügyeleten kinyomták a gennyet.
Eztán jött az Ön szerint valószínűsített hüvelyszárazság. Már kb tudok lépni, ülni.
De maradt a vörös szín egyelőre.
Mit tegyek, ha nem múlik el ez a cikatridina kúra után?
Nagyon félek, hogy félrediagnosztizálnak, ha megint visdzamegyek egy fenti 3-hoz hasonlóhoz, és még jobban lebetegszem.
Eddigi tüneteim alapján Ön szerint, ha esetleg kifogok egy eddigieknél jobb orvost, megúszhatom egy poliplevétellel ezt, vagy esélyes a konizáció is?
Az ügyeleten már 10ftos méhszájsebet is diagnosztizáltak. :(
Köszönöm a polippal kapcs. Os válaszát, esetleges továbbiakra vonatkozó jó tanácsát!  
Polipot minden esetben érdemes eltávolítani.
ASCUS miatt használjon papillocaret 3 hónapig.
Külsőleg gynoxin vagy bepanthen segíthet.
Szép napot
2023.09.21. 21:31:55
  Tisztelt Dr Úr!
Júliusban vilt egy missed ab. om mütét nélkül. Most ujra terhes vagyok menses ota (augusztus 10) 6 hetes. Voltam sztk-s nőgyogyászaton de nem csináltak ultrahangot. Nem igazolták a terhességem. 2 hét mulva írtak ki ultrahangra. A magán orvosomhoz is akkor kaptam időpontot október 3. Kérdésem hogy nem lesz az késő? Befolyásolja az előző terhességem mennyire kell tartanom hogy baj lesz. Mit tegyek hogy megmaradjon. Ladivitet szedek menses ota. Köszönöm a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan megvárhatja a kapott időpontot.
Szép napot
2023.09.21. 21:23:29
  Jó napot doktor úr!
Én vagyok aki 09.14 írta hogy nem tapasztalt menstruációs tüneteket és premenset ajánlott neki.Ma van 1 hete hogy nem jött meg a menstruáció és a jobb petefészlem sokszor szúrkálóan fáj és a napokban a hasam is rossz és sokszor kell nagy wcre mennem nagyon félek a terhességtől biztosan nincs baj?  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek eloszlatása miatt.
Szép napot
2023.09.21. 20:51:44
  Jó estét kívánok Doktor Úr
Nekem az lenne a kérdésem hogy 31 hetes kismama vagyok és terhességi cukor betegségem van
Voltam ultrahangon és az eredményei a következők
KPF,BPD :87mm,FOD :94mm, HC:300mm,AC:309mm,FL:62mm Bs:2340g
Lepény a mellsö falon l.st. jó szívműködés magzatvíz átlagos, gyomortermelödés látható, mellette egy 10mm re tágult vékonybélkacs látható
Grav.v.s 33+6
Ez okoz valami redelenseget?
Valami baj van ?
És korábban is várható a baba ?
A diétát probálom tartani viszont valamikor van csaló napom is de nem engedem.meg 7 felét legyen a cukrom
Válaszát előre is köszönöm szépen
Kinga  
Genetikai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.21. 20:33:05
  Udvozlom!
A citológiai leletemre P2, csak laphäm virus infekció,atypia gyanuval volt írva! Pontosan ez mit jelent Doktor ur? Lehet HPV virus,vagy akar komolyabb is,mint peldaul HIV virus? Illetve ha beteg vagyok,el kaphatja valamilyen úton módon az 5eves kisfiam? Rettegek!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra, nem fertőző.
Szép napot
2023.09.21. 19:17:29
  Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt időszakban enyhe barnázást tapasztalok, van hogy 1 héttel a menstruáció előtt (ez tart a menstruációig)és van, hogy mens. után is 1 hétig is. Csak a wc papíron látszik, egyébként nem érzékelem.
Ez mit jelenthet? Fogamzásgátlót évek óta nem szedek, a ciklusom szabályos 28 napos. Gyermekvállalás előtt állok, ez befolyásolhatja a sikerességét? Illetve kell ezzel a dologgal foglalkozni, jelenthet esetleg valamilyen betegséget? Előre is köszönöm szépen a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra, 2x1 inofolic premium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2023.09.21. 18:59:23
  Tisztelt Doktorúr!
A lányom 20 éves. 12 éves kora óta menstruáll, ám a mai napig nem rendszeresen. Az egyik hónapban 32 napra a másik hónapban 35 napra, majd 44 napra, majd 29 napra. Tehát elég nagy szórással. A menzesz mindíg normális lefolyású 5-6 napig tart, átlagos mennyiségű. Még nem volt szexuális kapcsolata. Öt évvel ezelőtt voltunk egyszer nőgyógyászati ultrahangon, mert akkor ezektől eltérően pár hónapig két hetente volt menstruációja. Akkor mindent rendben találtak, Norcolut 10 napon átt 2x1, és a menzesz visszaált ritkábbra.Két három hónapja bal oldalon érez tompa kellemetlen érzést, nem fájdalmat. Viszonylag sokat sportol, így nem tudjuk, hogy izomhúzódásból eredő, vagy nőgyógyászati okból eredő a dolog. Jövő hétre van időpontunk nőgyógyászhoz, de addig is szeretném megkérdezni, hogy ez a rendszertelenség ebben a korban a fent leírtakkal még rendben van, vagy már be kellett volna állnia.  
Ez egyénileg változó, sokaknak még a harmincas éveikben is rendszertelen a menzesz, anélkül, hogy ez bármiféle betegség kísérőjele lenne.
Premens vagy fogamzásgátló segíthet rendszerezni.
Szép napot
2023.09.21. 18:33:53
  Üdvözlöm! Pharmatexet szűzek is tudjak használni?  
Nem megbízható készítmény.
Szép napot
2023.09.21. 18:00:04
  Üdv! 21 éves vagyok nem élek jelenleg nemi életet egyáltalán! Volt 2 hónapja egy valószínűleg hüvely fertőzésem amit canesten mulasztott el utána észre vettem a petefészkemnél egy kis csomót kicsit nagyobb mint egy borsó nem fájt, de ki lehetett tapintani sőt ha lefekszem a hátamra ki is türemkedik néha elmúlik aztán vissza jön ezen kívül nincs tünetem a menstruációm is rendben van mindig ,de mégiscsak zavar lehet esetleg ciszta? Köszönöm előre is a válaszát!  
Abszolút, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.21. 16:35:28
  Jó napot kívánok az lenne a kérdésem hogy 10 éves lett a kislányom meg jött neki augusztus 19 én most vártuk szeptember ben de nem jött meg neki mi lehet az oka előre is köszönöm a választ ????  
Évekbe telik, mire rendszeressé válik a menzesz, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.21. 16:06:03
  Tisztelt Dr.Úr!
48 éves vagyok, van egy 100x90x85 myomám.Az orvosom felírta a Ryeqo tabletát az erős vérzés és görcsök miatt. Ezzel a myoma nem fog eltűnni csak a vérzés és a görcs csökken. Esetleg el is marad a vérzés. Kérdésem, hogy elkezdjem e a gyógyszert vagy inkább menjek még egy két kört más Orvoshoz is. Köszönöm  
Műtéti megoldás javasolt elsősorban, Ryeqo csak átmeneti kezelésként szolgálhat.
Szép napot
2023.09.21. 15:57:05
  Jó napot kívánok, a nőgyógyászom két kis polipot látott a méhnyakon kolkoszkoppal. Mekkora a valószínűsége, hogy a polipnak mondott elváltozás daganat? Citológa folymatban. Köszönöm szépen  
Nincs ok aggodalomra, ennek esélye extrém alacsony.
Szép napot
2023.09.21. 14:48:26
  Tisztelt Doktor Úr!

Az utolsó igazi menstruációm aug. 11-én kezdődött, de aug. 31-től elkezdtem vérezgetni, mintha megjött volna. Mivel enyhe volt a vérzés csináltam tesztet, ami halvány pozitív lett (azóta felerősödött a csík intenzitása és szedek progeszteront). Melyiket vegyem az utolsó menszesz első napjának?
Tegnap voltam ultrahang vizsgálaton és az orvos még csak petezsákot látott. Nem láttam benne semmit még, csak feketeséget. Azt mondta, ne aggódjak, ez még normális lehet ilyenkor. Valóban? Nagyon aggódom, mert sokszor hallom másoktól, hogy végül megszakad a terhesség, mert üres a petezsák.
Nem tudom mikortól számoljam a terhesség korát és félek, hogy nincs az rendben hogy az ultrahangon a petezsákban még nem rajzolódott ki semmi.

Előre is köszönöm a választ!  
Augusztus 31ét vegye inkább kezdetnek.
De ez bizonytalan.
Nincs ok aggodalomra, kontroll ultrahang javasolt 2 hét múlva, a fejlődés üteme a lényeg.
Szép napot
2023.09.21. 14:42:54
  Kedves Doktor úr!
Az a kérdésem, hogy ha este 7 órakor bevettem a fogamzásgátlót, majd másnap reggel kb. 6 óra 30 perc után hánytam 1x, akkor addigra felszívódott e már a gyógyszer biztonságosan.
Aznap este a következő tablettát szintén este 7 órakor rendben bevettem.
Véd ugyanúgy a tabletta? Nem baj ha a hányas estéjén nem volt kiegészítő védekezés? Felék nagyon.

Január óta szedem, dienille a neve a fogamzásgátlómnak.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.21. 14:23:41
  Tisztelt Doktor úr érdeklődni szeretnénk aról hogy nekem a bal oldali petefészkemnél van egy bevérzett folliculus és hogy ez okoz e bármilyen problémát pl teherbe tudok esni e miatt?  
Természetes folyamat része, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.21. 14:09:00
  Kedves Doktor Úr!

Szombaton három darabos Canesten kombi tablettát kezdtem használni hüvelygombára, ill, Gynoflor tablettát is vettem mellé. A Canesten tbl. 2. darabjától enyhén elkezdtem vérezni, de a 3. tbl-t is elhasználtam. Már kaptam ilyen kombinációt a nőgyógyászaton, még sosem volt vele baj.

A gombás fertőzésem elmúlt, viszont enyhén csíp a hüvelybemenet és a végbél környéke, a Canesten krém sem segített. A hüvelyvérzés azóta is tart (vasárnap óta), van, amikor csak pisiléskor jelentkezik, hol gyengébb, hol picit erősebb, néha nagyon pici hányingerrel, diszkomfort érzéssel. A Gynoflor tbl-t azóta sem használtam el.
Novemberben leszek 52 éves , tavaly augusztusban volt utoljára menzeszem.
Mennyi időbe telik ilyenkor a vérzés elmúlása? Spontán elmúlik magától? Csak ezután használjam el a Gynoflort, vagy így vérzés alatt is lehet?
Már egy kicsit kezdek aggódni.

Köszönöm megtisztelő válaszát, szép napot.  
Vérzés alatt ne használjon kúpot.
Mivel egy év eltelt az utolsó menzesz óta mindenképpen javasolt nőgyógyászati kivizsgálás.
Gynoxin krém segíthet.
Szép napot
2023.09.21. 13:49:25
  Tisztelt doktor úr!
05.01-én született a kislányom. Kontroll vizsgálaton Desirett fogamzásgátlót írtak fel nekem mivel akkor még szoptattam. Az orvosom azt mondta kizárt hogy menstruálni fogok. Viszont onnantól hogy elkezdtem szedni 2 hetente jön a menstruációm. A szoptatást sajnos kb 1 honapja abba kellett hagynom. Az orvosom csak annyit mondott hogy szedjek végig még egy dobozzal. Ez így tényleg normális és nem kell még gyógyszert váltani? Köszönöm válaszát!  
Lehet még türelemmel, hátha rendszeres lesz a ciklus emellett is.
Szép napot
2023.09.21. 12:47:49
  Tisztelt Dr. Úr!

52 éves vagyok. A menstruációm nem minden hónapban, Kb.10-14 napig volt elhúzódó vérzésem. Egészségügyi küret lett belőle. A szövettan: atipusú hyerplazia. Ki kell venni a méhem és a petevezetéket. Ez a nőgyógyászommal augusztusban beszéltük. A műtét csak november elején lesz. Addig norcolut tablettát kell szednem napi egyet. Most szeptemberben viszont megjött a vérzésem és kb már a 7 napon tart még.
A nőgyógyászom azt mondta ne hagyjam abba a gyógyszer szedését. És lehet, hogy tovább fog tartani mint ameddig kellene. Normális ez?
Várom válaszát!
Köszönettel  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan szedheti a műtétig.
Szép napot
2023.09.21. 12:06:01
  Udvozlom mitol van hogy felidobe gorccol hasam k 3 napig utana csak hebe hoba amig nem jon meg mitol lehet endrometrozis ?  
Gyakori panasz, nem utal endometriózisra.
Általában az ovuláció kísérő jele lehet.
Premens vagy fogamzásgátló segíthet.
Szép napot
2023.09.21. 09:58:51
  Üdv.
Egy olyan kérdésem lenne hogy 2018ban voltak IC szindrómara jellemző panaszaim /tüneteim/ egy erős felfazas után, majdnem 8-10 hónapig tartottak. Elmúltak idővel. Aztán 2023ban most egy hónapja párommal való együttlét után ismét előjöttek a panaszok. Hólyag érzet, néha vizelési inger , fajdalom, és alhasi égő érzés, irritacio a szemeremtesten. Viszont van olyan is hogy reggeltol estig akar 10 oran at nem kell mosdóba mennem.1honapja tart,antibiotikum nem használt, most várom az STD eredményem. Ön szerint ha IC lenne el múlhatott majd 4 évre minden panaszom? Én úgy gondolom hogy nem, és emiatt bízom benne hogy nem ez a betegségem…
Nagyon aggódom.
Köszönöm válaszát.  
Kiújulhat, ez különösen igaz IC-re.
Érdemes felkeresni IC-vel foglalkozó urológiai rendelést.
Uro-vaxom segíthet, használja minden nap 3 hónapig, vényköteles.
Szép napot
2023.09.21. 09:58:39
  42 éves nő vagyok,van már két nagykorú gyermekem más kapcsolatból ,menzeszem után két héttel első nap barnazás volt utána két napig taró élénk piros vérzés egy napig tartó görcsöléssel minimalisabb vér mennyiség mint egy normál menzesz allat ,utánna egy nap barna folyás ismét egy napig utánna semmi,utánna haspuffadás sürű vizelési ineger,hányinger,szédülés gyomorégés,mellfeszülés kéthonapja de legutobbi kétnapos enyhébb vésrzés után picit puhább lett, olyan mint ha terhesség tüneteit érezném magamon,a menzeszem eddig normális havi szinten volt
25 naponként lehet terhes vagyok? .Dr.úr babát szeretnénk férjemmel .Előre is köszönöm válaszát.  
Lehetséges, végezzen terhességi tesztet a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.09.21. 09:49:58
  Jonapot kívánok dr úr
Kérdésem az lene hogy jó pár éve hogy vérzés zavaral miómával járok nögyogyászatra már több ijen kis műtétek ijen tísttitó vagy minek kaparásnak vagy mit is csinálnak gyogykaparást .A lényeg hogy azóta már műtétre is kellett volna meni de mindig elhalasztották covid meg ijen kifogásommal de akárhányszor elmegyek vizsgálatra mindig elmongya az éppen vizsgáló orvos hogy a méhemet elkell távolítani persze a főorvos mindig kerülgeti a dolgot ha felkeresem. Pedig már férfi őkölnyi nagyságú volt mióta utoljára voltam és ez nem mostanában volt .A hasam is hatalmas és eldeformált az alakja vérezni csak a menstruációs időben vérzek és akkor darabos a menyisége is akkor jovval több de én úgy látom mintha az javult volna .Mostanra már nem tudom hogy az jo e nekem vagy ellenkezőleg. Ép a napokban volt egyik ismerősömnek méheltávolítása ugyan ojan problémákkal mint ami nekem van anyi különbséggel hogy neki dió nagyságú volt a mióma .Kérdésem az lenne hogy neki kisebb volt a mióma mégis őt már megmütöték az mennyire számít hogy mekkora a méret vagy van ezenkívül más tényező is ami miatt elsőbbséget élvezett gondolok a CT eredményekre nekem utoljára nem volt rákos elváltozás .És ha minél tovább elhalaszák a nütétemet elrákosodhat a mióma. Köszönöm a választ.  
Panaszok, a mérete és az elhelyezkedés is befolyásoló tényezők.
Érdemes megoperálni, én is azt gondolom.
Attól nem kell tartani, hogy rosszindulatú folyamatot hordoz magában.
Szép napot
2023.09.21. 09:37:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Babatervezés előtt vagyunk, megszeretném kérdezni, hogy az inofolic terméket illetve a gravida optima vitamint lehet-e egyszerre szedni? Vagy csak sz egyik terméket célszerű?  
Lehet egyszerre szedni.
Szép napot
2023.09.21. 09:06:36
  Kedves Doktor Úr !
Augusztus 10 -én volt menstruációm , most szeptember 7-én kellett volna megjönnie de késett és nekem nem szokott rá 3 napra csináltam tesztet ami pozitív lett utána két napra is csináltam az is pozitív ! Most utoljára 17-én vasárnap is csináltam az is pozitív lett !
Hétfő délelőtt barnás folyásom volt ami át ment élénk piros vérzésbe ! Elmentem sűrgősségire ahol meg vizsgáltak és kaptam egy papírt amin ez áll uterusban 11-mm-es endometrium ,4,7mm gestacios gyűrűnek imponáló képlet !
Hcg 4,0mU/ml
Ez mit jelent ? Kedden megyek nőgyógyászhoz !
Köszönöm válaszát !  
Korai terhességre utaló jeleket találtak.
Szép napot
2023.09.21. 06:56:54
  Kedves Dr úr!42 èves vagyok.HPV re mit tudna nekem ajànlani?Menszeszem màr nincs.Hőhúllàmok gyötörnek.Több mint egy fèl ève jàrok nögyogyàszatra.Isoprinosine tablettàt írt fel.Elszedtem ès most megint voltam vissza.Megvizsgàlt hüvelyutrahangot csinàlt de nem mondott semmit.Cikadrina hüvelykupot javasolt.Novemberben kell visszamenni.Vàlaszàt előre is köszönöm!  
Papillocare, deflagyn segíthet.
Használja 3 hónapig.
Emellett emelt dózisú C és D vitamin javasolt.
Szép napot
2023.09.21. 06:15:34
  Tisztelt doktor úr egy kérdésem lene 14 hetes terhes vagyok a 4 gyereket várom de ezel 2 hete ojan fejfájásom van hogy életembe nem fájt enyire minden nap fáj még van ügy hogy északa is és a gyógyszer nem használ mitül van ez  
Amennyiben vérnyomás értékei rendben vannak, nincs ok aggodalomra.
Koffein, kóla, panadol paracetamol segíthet.
Szép napot
2023.09.21. 06:12:17
  Tisztelt doktor úr. Szeretnék érdeklődni hogy lehet szednem kovaföld kapszulát fogamzásgátló tabletta mellett kovasav szilícium tartalma miatt mert azt olvastam hogy a spirál kilöki a silicium és a mezei zsurló fű tea is fogyasztható mert az vértisztító hatású nem gyengíti a gyógyszer hatékonyság át? Köszönöm szépen  
Használja nyugodtan.
Szép napot
2023.09.21. 00:23:10
  Kedves Doktor úr!
Meg szeretném kérdezni, hogy az normális, ha havonta többször előfordul, hogy kis mennyiségben sárgas folyásom van? Van, hogy napokig semmi, aztán a semmiből egy kevéske. Ahogy vizelet után megtorlom magam, akkor a wc papíron latom...Van olyan, hogy egy nap akar 3x is látom azt a kis mennyiségű sárgás folyást. Menzesz előtt is előfordult már, hogy jelentkezett, de menzesz után is. Aztán semmi. Rosszra kellene gondolnom? Aggaszt ez a dolog. És amikor a sárgás folyást észlelem, rettentően ideges leszek (felek, hogy az újabb méhnyakrák kontrollnal jó lesz e az eredmény),utána alhasi görcsök is szólnak jelentkezni. Januárban nem volt jó a méhnyakrak szűrőm eredménye 2-3-as volt a leleten. Deflagyant használtam 3 hónapig, a kontroll eredmény rendben volt. Decemberben fogok menni újra kontrollra. Ha ne adj isten, nem lenne jó a következő rakszurom, akkor le fogják rövidíteni a méhnyakat? Vagy esetleg még egy deflagyn kúrát lehet csinálni? Mert úgy hallottam,ha vkinek másodszor nem jó a méhnyakrakszuro eredménye, akkor rövidítenek a mehnyakon..... válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, nem utal rosszindulatú folyamatra.
Gynophilus restore segíthet.
Attól függ mi az eredmény, sok esetben érdemes lehet megismételni a kezelést, vagy váltani Colpofixre/papillocare-re.
Romlás esetén műtéti beavatkozás is megfontolandó.
Szép napot
2023.09.20. 21:26:21
  Kedves Doktor úr!
Már a hatodik fogamzásgátlót szedem (Yadine, Yasminelle, Triregol, Qlaira, Dienille, Drovelis), mindegyiket 8-9 hónapig próbáltam és mindegyiknél ugyanaz a probléma: középidőtől kezdődő és a ciklus végéig tartó barnázás. Tudna esetleg olyan fogamzásgátlót ajánlani, ami megoldást jelenthet erre a problémára? Köszönettel.  
Estelle, Jangee segíthet, estleg egészítse ki premenssel.
Szép napot
2023.09.20. 19:47:11
  Tisztelt Doktor Úr!
5 éve szedek Milligest fogamzásgátlót, emellett Lordestin tablettát. Utoljára 2 hónapja volt aktusom, de minden hónapban csinálok tesztet a biztonság kedvéért. A menstruációm megjött múlthónapban is meg most is. Az előző hónapban negatív volt a teszt eredménye. Az első teszt most pozitív lett, a 2. és a 3. negatív. Most nagyon megfáztam és erre szedtem gyógyszert, antibiotikumot nem. Semmilyen terhességre utaló tünetem nincsen. Az lenne a kérdésem, hogy érdemes lenne e elmennem nőgyógyászhoz? Előre is köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.20. 19:05:41
  Kedves Dr. Úr, / Bence,
(Magához jártam nagyrészben terhes gondozásra kispesten, jó tapasztalatom van :) ) 3.5 hónapja természetes úton megszültem. Még szoptatok. A 6.heti kontrolon az aktualis nőgyógyász DESIRETT tablettát írt fel.
Lelkesen elkezdtem szedni, 2hét után durván megjött 12 napja vérzek most kezd csak enyhülni.
(Fájni nem fáj, de ingerült, fáradékony is vagyok és az arcbőröm is "retek" lett) A cél az lenne, hogy háborítatlanul lehessen "házas életet" élni :), így viszont ez nem könnyű feladat, 2 hete vérzek lassan.. nem mellesleg már elég volt a sok vérből odalent. Elegem van :-/
Be fog ez állni, érdemes leerőltetni a kövi levelet is vagy ez így marad innentől? Sokaktól olvastam hasonló, hosszan vérző tapasztalatokat desirett szedése alatt.
Érdemes lenne feliratni másikat?
Azalia, Slinda?
Másik kérdésem, ha majd nem szoptatok muszáj másik fajta tablettát felíratni?
Köszönöm,
Linda  
Beállhat a menzesz desirette szedése alatt is, az első 3 hónapban jelentkezhetnek hasonló panaszok, átmenetileg minden gyógyszer szedését követően .
Azalia, vagy Slinda jó alternatívák lehetnek, ha mégsem enyhülnek a tünetek.
Szoptatást követően nem kötelező váltani, ha mégis, akkor két komponensűt érdemes (Drovelis, Estelle, Missee)
Szép napot
2023.09.20. 17:00:05
  Tisztelt Doktor Úr,

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy szexuális aktus után sajnos könnyen felborul a hüvelyflórám egyensúlya, és erre a Gynophilus használata tartós megoldást jelenthet? Esetleg, ha 12 óránként használok kúpot?
Nőgyógyászom felírt Macmiror krémet mellyel páromat is kellett kezelni, de volt hogy Canestent haszanáltunk, ugyanakkor a kezelés után is sajnos nálam ugyanaz a probléma jelentkezik aktus után, ami általában hüvelygomba.

Köszönöm előre is a válaszát!  
Gynophilus segíthet a megelőzésben, elég napi egy kúp.
Szép napot
2023.09.20. 16:48:22
  Tisztelt Doktor Úr! UH leletemen az alábbi olvasható: a bal ovarium kissé nagyobb 44x23x20 mm. Ez mennyire jelent nagy bajt?
Előre is köszönöm szépen!  
Nem utal kóros állapotra, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.20. 16:31:24
  Jó napot! Szeretném megtudni hogy normális e a höhullámok,szédülések? Gyogyszert váltotam 2 hónapja! Milligentről-Slindára! Nögyogyász javasolta. 45 éves vagyok,95 kg! Ez volt az oka a váltásnak!  
Hozzászokási periódusban előfordulhatnak, átmenetiek.
Szép napot
2023.09.20. 14:54:45
  Jó napot kívánok doktor úr négy öt hetes terhes vagyok az orvosom felírta a progeszteront amit már második napja szedem napi kétszer egy szemet szájon át barnázás végett viszont most már ott tartok hogy ilyen vizes barnázásom van jövő héten tudok csak menni az orvosomhoz én szerinted normális vagy növelni kéne az adagot válaszát előre is köszönöm  
Nyugodtan szedje tovább, úgy ahogy eddig, a kontroll vizsgálatig.
Szép napot
2023.09.20. 14:19:19
  Jó napot doktor úr!
40 éves vagyok 3 gyermekem van mind S 3 császármetszéssel született a 3.császármetszés alkalmával elköttettem magam (hogy hogyan nem tudom mivel nincs benne a zárójelentésben). Eddig minden rendben volt.Az utolsó rendes menstruációm első napja augusztus 17 volt 31 naposak a ciklusaim és 6napig tartanak elég erős vérzéssel Most szeptemberben 4 nappal korábban jött meg a menstruációm( ilyen nem volt még) és elég furcsán elsö nap enyhe vérzés főleg toalett használat közben második nap délelöt erős alhasi görcsök vérzés semmi délután enyhe vérzés az első napitól is kevesebb mikor máskor a 2. napra erősödni szokott 3. naptól enyhe barnás pecsétlés . Mi lehetett ez a vérzés ?
Lehetséges hogy elkötés után teherbe estem ?Pár tünet éppen jelentkezett mint hányinger gyakori vizelési inger mell fájdalom ,bizsergés két tesztet csináltam mind a kettő negatív lett az egyiket szeptember 12.-én a másikat szeptember 16.án Lehet hogy korán csináltam a teszteket? A 3.gyerkőcnél bizonyított hogy késői ovulációm volt mert két nappal korábban fogant mint ahogy meg kellett volna jönnie . A nőgyógyászatra csak 3 hét múlva kaptam időpontot és nem tudom hogy mit tegyek.  
Nincs ok aggodalomra, nem utal terhességre.
Premens segíthet a ciklus kontrollban.
Szép napot
2023.09.20. 13:23:54
  Tisztelt Doktorúr,
Érdeklődnék,hogy van e bármilyen gyógyszer a tej elapasztásának elősegítésére. Szeretném megműttetni a melleimet és ahhoz szükséges,hogy már ne termeljenek tejet. Ill.ha újból várandós leszek van e arra mód,hogy szülés után ne induljon be a tejelválasztás? Mellfelvarráson gondolkodom,illetve aszimmetria miatt szeretném a műtétet.
Köszönöm. Üdv.
Mirella  
Úgynevezett száraz ablaktálás a legelterjedtebb, de gyógyszeresen is elő lehet segíteni.
Vényköteles.
Szép napot
2023.09.20. 12:19:01
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem hogy norcolut szedése után ajanlott e valami helyreallito kupot hasznalni?
Lactinellet akár?  
Nem szükséges.
Szép napot
2023.09.20. 11:19:49
  Udvozlom.ojan kerdesem lenne,hogy a lanyom 0 vercsoportu.volt mar regen egy abortusza,es utanna kapott anti d injekciot.viszont azota 3 szor vetelt el.2 negy hetesen.az utolso 8 hetesen.az lenne a kerdesem,hogy ennek az injekcionak a hianya miatt vetel e el? Valaszat elore is koszonom  
Megkapta az injekciót, úgyhogy emiatt nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.20. 10:48:21
  Üdvözlöm!
Olyan problémám lenne, hogy kb. 1-2 hete olyan alhasi és derékfájásom van közbe, mint amikor meg akar jönni a menstruációm. Hol kicsit hol nagyon fáj közbe az alhasam és a derekam, de még sincsen semmilyen vérzés sem.
Ezzel kapcsolatban azt szeretném kérdezni, hogy mitől vagy miktől lehet ez?
A múlt hónap 9-én be vettem egy Escapelle esemény utáni tablettát, mert történt szeretkezés közben, hol elszakadt az óvszer.
Még azt szeretném kérdezni, hogy ez az Escapelle tabletta is okozhat ilyet, amit az elején le írtam?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Escapelle is okozhatja, átmenetileg.
Premens is segíthet.
Szép napot
2023.09.20. 09:36:42
  Jó napot doktor Úr!

Kb. két hete voltam méhnyakrák szűrésen! Hétfői nap volt és szombaton voltam a férjemmel együtt, ezután véreztem mikor elmentem pisilni, aztán többé nem jelentkezet ez a vérzés! Azóta meg lett az eredményem azt mondta az orvos minden rendbe! De engem nyugtalanit az hogy a vizsgálat után véreztem! Igy az lenne a kérdésem, hogy túl keveset vártunk és megsérttetünk valamit és lehet ebből esetleg bajom? Köszönöm válaszát! Szép napot!  
Szűrést követően gyakran előfordul, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.20. 09:00:54
  Tisztelt Doktor Úr! Tegnap este észrevettem, hogy a mellbimbóudvar szelenel keletkező félben volt egy pattanás vagy egy szörtüszőgyulladás. Megnyomtam és jött is belőle a pattanasra is jellemző áttetsző váladék. Ma reggel is megnyomtam és megint jött, viszont a mellbimbúudvar szélén egy kicsit a bőr lejött, gondolom a nyomkodás eredményeképp. Fertőtlenitő sprayvel természetesen lefújtam. Azt kérdezném, hogy ebből a lejött picike bőrdarab miatt kell e aggódnom, vagy ez nem okos majd problémát. Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Bepanthen segíthet.
Szép napot
2023.09.20. 06:36:02
  Tisztelt Doktor Úr!
Sajnos visszatérő hüvelyfertőzésem van Saccharomyces cerevisiae, gomba okozza. Évek óta fenálló panasz, 1 hónapig a gombaölő gyógyszertől jól vagyok, utána a tüneteim újra jelentkeznek. A hüvelyszárazság kibirhatatlan és folyamatos diszkomfort érzetem van. Használok lactinellét, pro Feminát, Biokultot is.
Segítene esetleg a Doktor Úr egy alternatívával?  
Intim mosakodókat kerülje.
Cikatridina és Gynophilus restore segíthet.
Hüvelykúpokat egy pár hétig érdemes kerülni.
Szép napot
2023.09.19. 23:06:46
  Kedves Dr.úr!

Cikatridina, vagy Santes hüvelykúpot ajánlja cns- kúra, és hüvelynyálkahártyasérülések utáni súlyos hüvelyszárazságra, és méhszájsebre?
Melyiknek erősebb a gyógyító hatása, és melyik a legkevésbé mellékhatást okozó?
Köszönöm válaszát!  
Szabadon választhat.
Nincs jelentős különbség.
Szép napot
2023.09.19. 22:02:55
  Tisztelt doktor úr !

Nagy ajkakon fehér pattanásszerű pöttyök amiből egyre csak több van de szépen lassan ? Igazábol 2 nőgyógyász látta de az egyik kinevetett ( mert először azthittem herpesz vagy ilyesmi ) a másiknak fogalma sem volt hogy mi lehet "lehet a borotvátol van " Nem viszket nem fáj nem gennyezik. Csak vannak de viszont engem nagyon zavar. Bőrgyógyászhoz csak novemberre kaptam időpontot.  
Bőrgyógyászati vizsgálat jó ötlet.
Addig is bepanthen vagy Sudokrem segíthet.
Szép napot
2023.09.19. 21:33:56
  jó napot kívánok az lenne a kérdésem

Nincs szexuális kapcsoltam se párom de a mesteucióm 8 napot késik eddig mindig. Rendesen meg jött err szeretnèk választ kapni

Köszönöm szépen

Üdv:Rèka  
Hosszabb a ciklus ezek szerint, nem utal kóros jelenségre.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.19. 20:32:12
  Tisztelt Doktorúr! Már évek óta van egy nagyobb miomám (kB. 6.cm)'ami tüneteket nem okoz. Műtét előtt beteg lettem, így az elmaradt. Fél évente járok azóta is ellenőrzesre. Nem nőtt. 50 éves vagyok, menszeszem már nincs.Zitazoniumot szedek sajnos 2 éve. Az lenne a kérdésem, hogy ez a mióma a "valtozókorral" osszezsugorodhat-e esetleg annyira, hogy elkerülhetem a műtétet.
A másik kérdésem pedig az lenne, hogy repülőgéppel utaznék egy 5-6 órás útra a munkahelyemről. Tartok a hosszú úttól, mióma és a zitazonium szedése végett. Olvastam róla, hogy a trombózis esélyét növelik bizonyos tényezők. Nem tudom, hogy ezek tudatában merjek-e vállalkozni a hosszú repülő útra.  
Érdemes vállalni a műtétet, érdemben nem tud összezsugorodni egy ekkora göb.
Nyugodtan repülhet.
Szép napot
2023.09.19. 20:18:57
  Szép estét szertenem kérdezni hogy menstruáció nélkül lehet cserélni spirált? mivel 1'2naposak mire el jutok orvoshoz el múlik  
Menzesz elmúltával érdemes vizsgálatra menni.
Szép napot
2023.09.19. 19:20:11
  Üdvözlök mindenkit aszt szeretném tudni hogy 1 hónap ki maradás menzesz hogy okozhat az a tablete amit szetem a neve Proman plus tömeg növelő tableta  
Okozhat átmenetileg.
Szép napot
2023.09.19. 19:06:46
  Tisztelt Doktor úr!
A toaletből felcsapódó víz okozhat intim fertőzést?  
Okozhat.
Szép napot
2023.09.19. 19:01:02
  Üdv Doktorúr!
Tumormarker He4 Ca125 (roma index) vérvételre küldött el a dokim, mert van egy 5cm es cisztám a petefészekbe, illetve a rákszűrésem is mindig rossz. A He4 értékem 61,0 / Ca125 8,3 . Amíg a dokim nem válaszol, megnyugtatna ha maga valami bíztatót mondana! Köszönöm :)  
Ezek negatív értékek, nem utalnak rosszindulatú folyamatra, nincs ok aggodaloma.
szép napot
2023.09.19. 18:53:00
  Jó estét! MEGINT a cisztás lány vagyok..
Az éjjel szerencsére kifakadt, a 2 hónappal ezelőtti műtét helye is hasadt. Raktak be drént. Az a kérdésem, hogy a dréncső után van esély az újabbi kialakulásra? Jobb ötlet lenne, ha az egész mirigyet kivetetném?

18/L  
Nem szükséges eltávolítani a petefészket.
drain segíthet a panaszain.
Szép napot
2023.09.19. 18:00:31
  jó napot szabad ugy szednem a femibiont ha szedek clostilbegyitet is meg bromocrptint is ?  
Szabad.
Szép napot
2023.09.19. 17:52:05
  Szép jó napot
Most vagyok 5 hét 6 napos és a doktor úr azt írta a papírra hogy 17,4 mm-es petezsák, benne szíkhólyag, embriócsomó sejthető.
És még nincs szív hang.
Még ne aggódjak!!
Ez mit jelent?
Előre is köszönöm a válaszát.  
Korai terhességi lelet, 2 hét múlva ultrahang kontroll javasolt,. nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.19. 17:09:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Hasi Uh vizsgálat: A bal ovarium kissé nagyobb, 44x23x20 mm, benne centrálisan egy kb 20 mm-es kissé echodúsabb terület látható.
Ez mit jelent? Nagy bajt jelenthet? Köszönöm válaszát.  
Valószínűleg egy tüsző, mely élettani.
nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.19. 16:25:48
  Tisztelt Doktor úr !
Március végén hagytam abba a fogamzásgátló szedését, babát szeretnénk.
Június elejétől próbálkozunk, sajnos nem jött össze meg a kisbaba. A két ciklus az elején 27-28 napos volt, aztán 42 naposak már 3 ciklus óta .
Kérdésem, hogy ez normális -e? Illetve mikor várható a teherbe esés?
Köszönöm előre is !
P.Nóra  
Nincs ok aggodalomra, egy éven át nyugodtan próbálkozzanak tovább spontán.
2x1 inofolic premium ás 2x1 velfem Önnek, 2x1 Folandrol párjának segíthet.
Szép napot
2023.09.19. 15:14:32
  Üdvözlöm Tisztelt Dr. Úr!
Májusban volt egy MISSED abom, mely miatt volt egy kis műtétem is.
Ennek előtt, éveken át, mindegy egyes menzesz előtt fájtak a melleim.
A műtét óta, egyáltalán nem tapasztalok hasonlót. Megmondaná kérem, hogy miért szűnt meg a mell fájdalom? (Babát szeretnénk.) Befolyásolhatja ez a teherbeesés esélyeit?

Köszönöm szépen a válaszát!

Üdvözlettel: Vivien  
Hormonális háttér állhat a változás mögött, nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak spontán tovább.
Szép napot
2023.09.19. 13:48:27
  Tisztelt Doktor Úr!

A kérdésem az lenne, hogy a következőket állapították meg egy ultrahang során, 24 éves vagyok, a nőgyógyászati vizsgálatra még várnom kell sajnos. Ez lehet daganat ?

A jobb petefészeknél egy kb 7 cm-es vaskos septumokat tartalmazó cystikus képlet látszik.
Complex cysta a jobb ovariumban, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.  
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Valószínűleg műtéti beavatkozás szükséges.
Szép napot
2023.09.19. 13:34:24
  Udvozlom mi endrometrozis fo tunetei 42 eves vagyok kozepes eros verzes felidotol amig nem jon meg fajdogal vagy mitol lehet  
Nem utal endometriózisra.
Premens segíthet.
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
szép napot
2023.09.19. 13:21:09
  Jonapot doktor úr szeretnék egy olyat kérdezni hogy salpingectomia mindkét oldalon és szeretnék közös babat a paromal van rá lehetőség hogy lehessen babank  
IVF kezeléssel igen. Meddőségi klinika felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.09.19. 12:58:16
  Tisztelt Doktor úr! Férjemmel próbálkozunk a babával. éppen peteérésem van De valószínűleg kialakult valamilyen fertőzés a hüvelyemben, amire általában Provagial Direct Plust szoktam alkalmazni. Biztonsággal használható? Nem veszélyezteti a teherbeesés lehetőségét? Köszönöm és szép napot!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.09.19. 12:46:38
  Szép jó napot doktor úr ! 2022ben egy császár metszés alkalmával el lettem kötve most mégis késik a menszeszem eddig mindig hamarabb jött meg mint később az egyik teszten mintha lenne egy halvány csík lehetséges hogy kisbabát várok ! Én örülnék neki már meg bántam az elkötést !!! És ha most még sem vagyok várandós milyen lehetőségeim lehetnek hogy újra az legyek ? Válaszát előre is köszönöm !  
Nem valószínű a várandósság.
Konzultáció javasolt a műtétet végző intézettel az esetleges helyreállító műtéti opcióról. ellenkező esetben IVF kezelés jöhet szóba.
szép napot
2023.09.19. 12:07:37
  Tisztelt Dr úr! Huvelyembe égő érzést éreztem meg szemérem ajak viszketést,vettem egy ginoflor huvelytablettat és egy darabot használtam el ,mert sokkal rosszabb lett azóta a huvelyemben csipő égő érzést érezek . Tanácsolna nekem valamit ? Köszönöm válaszát  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Addig is gynohilus és gynoxin krém segíthet.
Szép napot
2023.09.19. 12:04:35
  Jo napot
Keves es nem koros kismenyisegu folyadek medenceben. Ez mit jelent
Bal ovariumban haermerhorgias benéku cyista .mr vizsgalaton ezt taltak
.ezel foglalkozni kell .  
Nincs ok aggodalomra, ez valószínűleg tüszőfolyadék, mely minden ciklusban kimutatható ovulációt követően. Spontán felszívódik.
Szép napot
2023.09.19. 11:34:09
  Kedves dr úr nőgyógyászati ultrahangon egy 15mm szabajtalan cisztikus keplet abrazolodik ez mit jelent ciszta esetleg  
Tüszőnek minősül, ami élettani, nincs ok aggodalomra, el fog múlni magától.
Szép napot
2023.09.19. 10:51:51
  Tisztelt Doktor Úr!
49 éves nő vagyok. Az utóbbi időben a menstruációs ciklusom szabálytalanná vált. Továbbá edzések után vérzést tapasztalok. Néhány hónapja voltam nőgyógyászati vizsgálaton, a rákszűrés negatív, egyéb eltérés nem volt tapasztalható. Van egy miómám, mely évek óta nem nő. Mi lehet a vérzések oka, fel kell-e keresnem emiatt nőgyógyászt? Előre is köszönöm a választ.  
Perimenopauza kísérő jelensége lehet.
Természetes folyamat része, az ebben az időszakban rendszertelenné váló menstruáció.
nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Premens és remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.19. 09:49:52
  Jó napot kívánok!
Kislányom 1 éves és esténként még mindig szopik.
A kérdésem az lenne hogy szeretnék Femibion 0 szedni és lehet-e ilyen szoptatás alatt szedni a gyógyszert?  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.19. 09:44:45
  Üdvözlöm Doktor Úr!!Pár éve méhszájsebem van,ami miatt p2 minden évben a méhnyakrákszűrésem eredménye.Most is elmentem a szűrésre és az orvos azt mondta,hogy gyulladt,vérzékeny(barnázok is miatta),akkora mint egy 100 ft.-os.Levette a kenetet,utánna pedig mutatta,hogy a gyulladás miatt nem ürül rendesen a nyákmirigy ezért cisztám van.Gyorsan le is rendezte.Uh.-on mindent rendben talált,manuálisan is megvizsgált uh elött.A méhszájseb megoldására kacskoanizációt javasolt ott helyben novemberben.Azt mondta megoldja a problémákat.Addig is fluomizint és klion d100.-at kell használnom.A citológiára azt mondta szerinte nem lesz gond.Tavaly is negatív volt.Már 2000 óta minden évben p2 az eredményem.Remélem a citológia us rendben lesz.Önnek mi a véleménye?Javasolja Ön is ezt a beavatkozást?Tisztelettwl:R.Gy.  
Nem értek egyet kezelőorvosával, P2 citológiai negatív eredménynek minősül, nem indokolt a műtét.
Méhszájseb miatt pláne nem indokolt, erre minimum 20-30 éves tapasztalatok állnak rendelkezésre. A szövettani eredmények a legtöbb esetben túlkezelésről adtak tanúbizonyságot.
Lactinelle vagy papillocare/deflagyncolpofix segíthet.
Szép napot
2023.09.19. 07:37:12
  Kedves Doktor Úr!

A kérdésem az lenne, hogy aug.26.án normális időben keztem menstruálni, aug 28.án elkezdtem pajzsmirigy gyógyszert szedni (Methotyrin), 18 napra ismét megjött a menstruációm, ami a szokásostól eltérően erősebb volt, 5 napig tartott, majd rá most 2-3 napra barnás folyásom van. Okozhatja a gyógyszer a zavart? Korábbban ilyet nem tapasztaltam, viszont van két miómám is.
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, abszolút, de az csak átmeneti, idővel rendeződni fog a ciklus a gyógyszer szedése mellett.
szép napot
2023.09.19. 06:35:01
  Jó reggelt doktor úr 10 éve sterilizáltak most egy hete fáj a mellem hasi görcseim vannak voltam a nőgyógyásznál és uh találtak 12 mm_res endometriát és csak annyit mondtak hogy csinálják terhességi tesztet valoszinű hogy terhes lehetek?
Válaszát előre is köszönöm szépen szép napot.  
Nem utal várandósságra, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.19. 01:26:35
  Tisztelt Doktor Úr!

24 éves nő vagyok, évek óta a férjemmel vagyok. Az utóbbi pár hónapban herpes(korábbi Epstein Barr vírus maradványa infektológus szerint) , ecoli és gombás fertőzésem is fent áll(t), Canestent, Macmir-t és Telviránt kaptam. A tüneteim megszűnnek, majd viszketés és alhasi fájdalom visszatér fehér időnként sárgás folyással. Az orvos azt mondta az Ecolit penicillinnel lehet jól kezelni, de én penicillin érzékeny vagyok. Okozhatja a tüneteimet az Ecoli, ha igen, van rá kezelési módszer?  
Okozhatja, 3 napig 1x1 tbl 250 mg Azi Sandoz segíthet.
Mellette használjon gynophilust hüvelyflóra védelme érdekében.
Szép napot
2023.09.18. 23:14:20
  Kedves doktor úr,
szeptember 8-án kezdtem el fogamzásgátlót szedni 2 év szünet után.

Egy másnap éjszakai ügyetlenség miatt két nap múlva (a ciklusom 4. napján) eseményutáni tablettát kellett bevennem, hiszen a frissen kezdett fogamzásgátló még nem védett.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a ciklusom 6-12. napjain antibiotikumot kellett szednem torokgyulladás miatt.

Általánosságban azt írják a tájékoztatók, hogy az antibiotikum befejezése után 1 hétig kell még kiegészítő védekezést alkalmazni.
Szeretném szakembertől is megkérdezni, hogy ebben a komplex helyzetben mikortól véd a fogamzásgátló tabletta önmagában? Elég az antibiotikum befejezése után csak egy hétig óvszert használni, és véd a tabletta úgy is, hogy a negyedik heti szünetet is tartom? Vagy ne tartsak szünetet? Vagy tovább kell használni az óvszert is?
Előre is köszönöm a választ!  
Ebben a ciklusban végig használjon kiegészítő védekezést a tabletta szedése mellett.
Szép napot
2023.09.18. 22:47:58
  Üdvözlöm! Kedden múlt el a menstruációm és pénteken aktus közben kiszakadt a gumi a barátom időben kihúzta de egy kevés váladék jutott belém. Rá 2 napra elkezdett görcsölni a hasam. Nagyon aggódok hogy teherbeestem. Mitévő legyek?  
Esemény utáni tabletta megfontolandó.
Szép napot
2023.09.18. 22:27:10
  Üdvözlöm!
Fogamzásgátló utolsó szemnél megjött a memstruációm. Máskor 3 nappal utánna szokott. Ez baj?

Köszönöm  
Nem probléma, nincs ok aggodalomra.
folytassa a gyógyszer szedését ahogy eddig tette.
Szép napot
2023.09.18. 22:02:50
  Tisztelt Doktor úr! Kb 1 hónapja észre vettem egy csomót a szeméremdombomon, ami cseresznye nagyságú. Nem fájdalmas, nem váladékozik, eddig nem is nagyon foglalkoztam vele, de azért kezd aggasztó lenni, hogy miért nem múlik el. Milyen orvoshoz menjek vele, illetve mi a teendő?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.09.18. 21:16:21
  Jo estét doktor ur! Én vagyok aki az intim mosakodorol kérdezett.Most azt szeretném kérdezni hogy a sudocrem krem használhato esetleg hosszu távon is hogy az intim részeket kenjem meleg kiütés vagy mindenféle esetleges külső iritácio esetén./77 éves nő/  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.09.18. 20:25:33
  Tisztelt doktorúr!73 éves vagyok,eddig semmi nőgyógyászati problémára utaló jelem nem volt.A minap azonban egy parányi vércseppet vettem észre a fehérneműmön. Ad-e aggodalomra okot?  
Érdemes elmenni nőgyógyászati kivizsgálásra.
szép napot
2023.09.18. 20:01:26
  Üdvözlöm! Párommal babát szeretnénk. Jelenleg a lindynette fogamzásgátlót szedem. Hogy kell abbahagyni a gyógyszer szedését? Bármikor lehet vagy végig kell szedni egy adagot? Köszönöm, Gabi  
Bármikor abba lehet hagyni. 1-2 ciklus kihagyás után lehet is spontán próbálkozni.
szép napot
2023.09.18. 18:25:15
  Tisztelt Doktor Úr!

4-5 hetes terhes vagyok. Sajnos néha picit vérzem, barnázok, amire már szedek progeszteront. Nagyvécézések után pár percig nagyon enyhe menstruációs görcshöz hasonlító fájdalmam van. Igyekszem nem nagyon erőlködni. Ezt mi okozhatja? Ez kóros?

Előre is köszönöm a választ!  
Gyakran előfordulhat a korai terhességi hetekben, folytassa a progeszteron kezelést, akár a dózis is növelhető.
Kontroll ultrahang javasolt 1 hét múlva.
Szép napot
2023.09.18. 18:21:55
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdemes terhesség alatt kollagént szedni? Hasznos lehet?

Előre is köszönöm a választ!  
Nem szükséges feltétlenül, de nyugodtan szedheti
Szép napot
2023.09.18. 17:45:59
  Jó napot Doktor úr!

Augusztus 31. volt beültetésem, 2 darab 5napos embrióval. Szeptember 13 pozitív lett a tesztem eredménye, majd 15-én a vérvétel 1195 hcg-t mutatott.18 hajnalban görcsölésre és rozsdaszínű pecsételésre ébredtem, ami magnosolv, ascorutin és emelt progikúp hatására elmúlt.Ma voltam ultrahangon a Doktornő semmi terhességet nem látott.Vettek hcgre vért, ami csökkent.701 lett.Doktornő szerint lehet olyan kicsi a terhesség, azért nem látta.Kérdésem az lenne, ha beágyazódott mindkét csöppség és az egyiket elvetéltem,, akkor előfordulhat, hogy azért csökkent a hcg szintem?A másik embrió lehet, hogy ott van csak nem látszódik?2 missed ab terhességen vagyok túl, az elsőnél túl korai volt az ultrahang elnézték a heteket és abbahagyatták velem a gyógyszereket, majd kiderült élő terhességem volt amikor nézték nem kellett volna szívhangnak lennie, holott azt keresték.Sajnos a progi injekció elhagyása után 3 nappal vérezni kezdtem, egy hetet szenvedtem utánna, h mi lesz megmaradel e..Abszolút reálisan próbálok gondolkodni, de mindig 6. héten volt szivhang látható szikhóhlyag.Ma 5 vagy 5+1 napos vagyok csak.Nem akarom magam hiú ábrándokba kergetni, ringatni.De nagyon elvagyunk keseredve a férjemmel.  
Sajnos az eredmények vetélésre utalnak jelenleg.
Kontroll vérvétel és hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt egy hét múlva.
Addig folytassa a kezeléseket.
Szép napot
2023.09.18. 14:20:53
  Kedves Doktor Úr!
Tanácsát szeretném kérni. Februárban szültem és a terhesség alatt kezdődött egy olyan durva külső viszketés, hogy azóta igazából folyamatosan elkísér, esetleg pár napra múlik csak el. Nem használt eddig egy kenőcs sem. Azt tapasztalom, hogy a hüvelyi Ph-m felborul, igazából modhatni minden együttlét után belül is olyan, mintha mindig valami buborék lenne. Egyébként mondhatni 18 éves korom óta elkísérnek hol bakteriális, hol gombás fertőzések. Most is szerintem már 1 hónapja nem keveredek ki belőle. Jelenleg 33 éves vagyok. Mi lehet a megoldás? Elkeseredett vagyok nagyon ebben a helyzetben. Köszönöm szépen!  
Intim mosakodókat kerülje.
Lactinelle/Gynophilus segíthet.
Külsőleg használjon gynoxin krémet.
Szép napot
2023.09.18. 13:59:40
  Tisztelt doktor úr !
Pco-m van nagyon rendszertelen vérzéssel, jelenlegi problémám hoyg az utóbbi hónapokban 2-3 hetente barna de nem menstruációs élénk vérzésem lett . Illetve miután ez elmúlik néha néha színes barna vagy épp át tetsző hüvelyi nyák távozik belőlem ami csak a wc papírra ragad. Ez néhány naponta van napi 1-2 alkalommal. Másfél hónapja voltam nőgyógyásznál ő a betegségre fogta a barnás folyást illetve aztmondta nemlát semmi elváltozást. A rákszűrés eredményére még várok de oda minden évben járok,a tavalyi évben renden volt. Mi lehet ez a nyák ? Aggodnom kellene ?  
Nincs ok aggodalomra, fogamzásgátló (dienille, omision daily) segíthet.
Szép napot
2023.09.18. 13:38:51
  Kedves doktor úr.
Kérdésem lenne hogy szeptember 1én volt még 2.án délután el is múlt.
Szeptember 16.án meg jött újra, ez normális? Mármint az hogy 2hét alatt jött meg?
Köszönöm szépen válaszát  
Viszonylag gyakran előfordul, nem feltétlenül jelent kórosat.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.18. 13:35:19
  Kedves Doktor Úr!

Szülés után vagyok 4 héttel, a hüvely bemenetnél teljesen más lett a szövet összetétele, kinézete, ami olykor vérzéssel is jár (fájdalom, viszketés nincsen). A külső gátsebem begyógyult, a terhesség utáni vérzésem megszűnt. 10 nap múlva van időpontom orvoshoz (6 hetes kontrol), elég megvárnom vagy keressek fel nőgyógyászt ezzel a napokban?

Köszönöm előre is!  
Elég megvárni a kontrollt.
Szép napot
2023.09.18. 13:32:47
  Szép napot nekem az a kérdésem lenne önhöz hogy 8-ho 7_diken volt utojára mestruáciom azóta semi és csináltam kb 5_db terheségi tesztet és mind az 5_db negatív lett hogy most terhesegröl beszélünk és nagyon feszül a hasam  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.09.18. 13:00:15
  Jo napott Doktor ur szeretném kérdeni menszes után miert folyik barna folyás??  
Viszonylag gyakran előfordulhat.
Nem utal kóros jelenségre.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.18. 12:48:49
  Tisztelt Doktor Úr!
42 éves vagyok. Első lombikon vagyok túl. 8hetesen Missed Ab lett sajnos. Adenómiózis és miómás a méhem. Megtörtént a műszeres befejezés de kaptam egy méhgyulladást ami gyógyszerrel rendben van azóta, vagyis remélem mert nem fáj már. Orvoshoz megyek kontroll vizsgálatra majd de addig szeretném megkérdezni, mit javasol mivel tudom meg erősíteni, regenerálni a méhem? Szeretnék neki kezdeni majd a 2.lombiknak.  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.09.18. 11:24:51
  Kedves doktor úr!
A teherbeesést be folyásolja ha a talpon tyúk szem vagy szemölcs van?!  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2023.09.18. 11:21:45
  Tisztelt Doktor úr! Mestruació előtt vagyok 5nappal a uterus 56x39mm endometrium 7,7 mm. Terhességre utaló jel nincs akkor már biztos ,hogy nem vagyok terhes vagy még nem lehet látni ?  
Még nem lehet látni.
Legalább 2 hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első ultrahang vizsgálatot elvégezni.
Szép napot
2023.09.18. 08:41:15
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesség alatt mit érdemes szedni annak érdekében, hogy a fogak ne romoljanak? Természetesen a rendszeres fogápolás mellett.

Előre is köszönöm a választ!  
Kalcium pezsgő tabletta hetente kétszer.
Szép napot
2023.09.18. 01:18:50
  Üdvözlöm! 19 éves szűz vagyok és a barátommal szeretnénk egyszer együtt lenni, mivel védekezzek? A következő együtt lét már csak össze költözéskor lesz  
Fogamzásgátló tabletta, gumióvszer mindkettő jó választás lehet.
Szép napot
2023.09.17. 22:37:20
  Jó napot!

Azt tapasztaltam, hogy mikor szexuálisan aktív életet élek, sokkal erőssebb és fájdalmasabb a menstruációs ciklusom. Ilyenkor nagyon rosszul vagyok. Viszont mikor ez megszűnt pár hónapra akkor elmúlt. Most viszont újra ez a helyzet áll fennt. Ez mitől lehet?  
Premens vagy fogamzásgátló segíthet.
Szép napot
2023.09.17. 21:49:08
  Udvozlom mitol van hogy oete erestol erzem alul gorcsol belenyilal hasamba?  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.17. 21:42:18
  Tiszt dr úr mitol lehet mikor egyut vagyok ferjemel vegére uszonyuan pisilnem kell  
Viszonylag gyakran előfordulhat, nem utal feltétlenül kóros jelenségre.
Tőzegàfonya segíthet.
Szép napot
2023.09.17. 21:09:39
  Szép jó estét dr úr érdeklődni szeretnék már egy jó pár napja megfigyelés nem tudom mi lehet ez mennek a jele de pár napja folyamatosan ejszaka minden este jobb oldalt a bordam alatt,vagy nem is tudom gyomor mellett ilyen furcsa rebbegest erzek,hullámzást nem tudom mitől van ez gondolkoztam hogy estelge valami idegszall rebegne vagy nem tudom de már lassan egy hete ezt az erzest érzem és nem múlik el csak este érzem nappal soha utalhat esetleg terhessegre?terhes e lennék? UDV kitti!  
Nem utal terhességre, kétségek eloszlatása végett végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.09.17. 21:00:26
  Kedves Doktor Úr!

45 éves vagyok, endometriózis 4.stádiumával élek, és 3 éve eltávolították a méhem. Az utolsó vérvétel alkalmával igazolódott a hormonértékek alapján, hogy kimerülőben vannak a petefészkek, premenopauza szakaszába léptem és ösztrogén dominancia is jellemző.

Ön szerint javíthat-e az állapotomon a progeszteron krém használata?

Köszönöm szépen.  
Nincs szükség rà.
Az endometriózis miatt semmiképp.
Szép napot
2023.09.17. 18:43:02
  Tisztelt Doktor úr! 22 hetes terhes vagyok és q rákszűrésem eredménye p4 lett !! Az orvosom méhszájműtétet javasolt de én szeretném a szülés utánra tenni ezeket a dolgokat nem akarom q babám veszélybe sodorni! Azt mondta még nincs rákos szövet! Várhatok ezzel a műtéttel addig meg meg nem születik a baba??????  
Igen, várhat.
Utána viszont újabb kontroll javasolt.
Szép napot
2023.09.17. 18:36:58
  Jó napot szeretnék egy olyat kérdezni hogy salpingectomia mindkét oldalon és szeretném vissza állítani mert van egy új párom és szeretnék babát mi a teendők köszönöm előre is a választ  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt, IVF programban lehetséges.
Szép napot
2023.09.17. 17:19:36
  Tisztelt Doktor Úr! 48 éves vagyok és még szedem az Azaliàt fogamzásgátlót! Azt szeretném kérdezni öntől hogy a gyógyszer szedését abba hagyhatom e ? Köszönöm szépen válaszát! Tisztelettel : Anita  
Nyugodtan abba hagyhatja.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.17. 16:52:05
  Kedves Doktor úr.Kicsit kényes témávak fordulnék önhöz.Babatervezés van nálunk.Tudom,hogy mikor van peteérésem,és van is az az átlátszó nyúlós dolog ami segít a megtapadásban.Már 2x próbálkoztunk így mégsem sikerült a baba,ugyanúgy megjött,és a teszt is negatív lett. Van egy miómám de azt mondták,hogy amellett teherbe kehet esni.Kellene esetleg aggódnom,hogy így se sikerült a fogantatás?  
Nincs ok aggodalomra, egy éven át nyugodtan próbálkozzanak tovább spontán.
Szép napot
2023.09.17. 16:24:57
  Tisztelt Doktorúr!
A mellbimbót milyen betegségek érinthetik? Mit kell rajta figyelni?
Köszönöm.  
Kemény tapintású csomókat érdemes figyelni.
Szép napot
2023.09.17. 13:01:39
  Jó napot kívánok
Azt szeretném kérdezni hogy az elkőtőt petevezeteket hogyan lehet megnyitni??  
Általában nem lehet, illetve nagyon minimális eséllyel.
Keresse fel a beavatkozást végző klinikàt.
Szép napot
2023.09.17. 12:57:15
  Üdvözlöm Dr.Úr!
Érdeklődnék lassan a 6.hétben járok(2x voltam Uh-n sajnos még korán mentem)viszont a második Uh-n találtak egy haematomat....petezsákot már találtak viszont embriót még nem.Van esély hogy felszivódik..és minden rendben lesz a továbbiakban?!Sajnos több mint egy év próbálkozás után(mert volt egy 21hetes vetélésem) nagyon nem lennék boldog ha ismét ebbe az irányba fordulna a terhességem..
Köszönöm válaszát  
Igen, van.
Gyakran előfordul korai terhességi heteknél, általában spontán felszívódik.
Szép napot
2023.09.17. 12:05:10
  Tisztelt Doktor Úr.
Fogamzásgátlót szedek 10 éve (jangee).
Múlt héten csütörtöktől kezdődött a gyogyszermentes hét, vasárnap meg is jött, ahogy szokott. Hétfőtől Aksolin antibiotikumot kellett szednem. Szerdán elmúlt a menzeszem, csütörtöktől elkezdtem szedni az új jangee levelet.
Pénteken párommal volt aktus Óvszerrel, ami kiszakadt, szombaton már nem vettem be az antibiotikumot.
Szombaton elmentunk nőgyógyászati ügyeletre esemény utáni tablettát kérni, hisz az antibiotikum kiüti a fogamzásgátlót.
Nem írták fel azzal az indokkal, hogy ez "lórúgás" lenne, szedjem tovább a jangeet, nem leszek terhes.
Jovoheten Hétfőn éjfélkor jár le a 72 óra.
Haziorvossal irassam fel az esemény utánit? Mit tegyek, aggódom.
Köszönöm válaszát.  
Nincs rá szükség.
Az antibiotikum nem semlegesíti a fogamzásgátló hatását.
Szép napot
2023.09.17. 10:22:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy az elmúlt pár hónapban, a menszeszeim előtt pár nappal, ég,viszket a hüvelyem és előfordult már kétszer, hogy ezzel egyidejűleg nagy fehér darabos folyásom volt. Amint megjön a menstruációm, ezek a tünetek elmúlnak. Mitől lehet ez? Köszönöm válaszát!  
Viszonylag gyakran előfordulhat, Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.17. 10:07:33
  Tisztelt Droktor úr! 48 éves leszek pár nap múlva. Lehetek még terhes.. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Alekszandra  
Spontán már nem lehet.
Szép napot
2023.09.17. 09:39:50
  Tisztelt Doktor Úr! A problémám az, hogy nyár eleje óta kellemetlen szagú a hüvelyem. Volt minta vétel, nincs gyulladás, nincs baktérium. Rendesen tisztálkodom. Szedtem GYNOPHILUS RESTORE-t. Azóta sem szűnt meg a kellemetlen szag.
Fogamzásgátlásra Gold T spirált használok, 2021 decemberében lett felrakva. Lehet a spiraltól? Előtte másik fajta volt.
Válaszát előre is köszönöm!!!  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2023.09.17. 09:39:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy már több, mint fél éve, 6 hetente nőgyógyászatra járok, hol gyulladást diagnosztizálnak a citológiai vizsgálat során, hol pedig Candida fertőzést. Szedtem már Fluconert, Lactionelle-t, Gyno-Pevaryl hüvelykúpot, Pimafucin hüvelykúpot. De egyszerűen el vagyok keseredve, újból gyulladást írtak a jelentésemre. Ön mit javasol?  
Amennyiben panaszmentes, nincs vele teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.16. 23:42:35
  Dr Úr üdvözlöm!Kérdesem esemény utáni gyogyszert hogy ne maradjunk terhesek hol kell kerni?Lehet csak ugy a gyogydzertarba venni?  
Orvos recept szükséges.
Szép napot
2023.09.16. 21:27:21
  Jonapot. Dr.ur. hogyan érti.hogy a ciklus 10-17napja között? A menstruáció után? Vagy hogyan ertheto ez?? Meg olyan.kérdésem.lenne Dr.ur hogy használok.ezt az ovulacios naptárat amit.le.lehet tölteni a telefonra. Azt szeretném tudni hogy ez a naptár mennyire tud biztosat mondani hogy mikor van az ovulacio? Lehet neki hinni? Mert most szept.7en volt Meg ahgy mar irtam.az elobbiekben .es a naptár szerint most 17tol van a termékeny időszak , de szept. 22re írja hogy akkor van az ovulaciom! Ez igaz lehet ? Meg dr úr. Az igaz hogy ha kisfiút szeretnénk akor az ovulacio napján meg azutan kell együtt lennünk?.mert az ovulacio előtti napokon viszont lány.?! Meg csak ezekben.a termékeny időszakban.foganhat baba ?köszönöm. Dr úr.  
A ciklus első napja amikor megérkezik a friss piros vérzés.
Nem teljes mértékben megbízható.
Nemét nem tudja befolyásolni.
A ciklus bármelyik napján sikerülhet.
Szép napot
2023.09.16. 21:26:05
  Tisztelt Dr. Úr!

2 éve és 7 hónapja volt császármetszésem. Bal oldalt a belső hegem fáj és ha hozzá érek keménynek érzem. Ez mire utalhat? Válaszát előre is köszönöm.  
Kismedencei összenövés gyanúja felmerül.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.16. 21:25:11
  Kedves Doktor Úr,

az lenne a kérdésem, hogy a Deflagyn hüvelygél hatással van a spermiumok életképességére, gátolhatja a teherbeesést?

Köszönöm!  
Nem befolyásolja a teherbeesést.
Szép napot
2023.09.16. 21:06:03
  Bakteriális hüvelyi fertőzésem volt, melyet egeszsegugyi kurettel távolították el, de kevés lett a kenet és igy nem tudtak megállapítása, hogy mi bajom volt. Azt mondták kell még régi kuret, melyet nem vállaltam. Két hónap múlva újból megnézése, s minden rendben volt. Eltelt meg 3 hónap, s megint kezdett világos barna folyosón lenni, de most nincs szaga. Tényleg kell még egy kuret, vagy gyógyítható huvelykremmel.
Köszönöm válaszát
Tothne  
Gyógyítható hüvelykrémmel.
Fluomizin kezelés segíthet.
Utána használjon Gynophilust.
Szép napot
2023.09.16. 20:57:34
  Jó napot kívánok! Tanácsát szeretném kérni, 2 éve folyamatosan fertozeseim vannak. Most huvelybol ki tenyésztett a stepococcus agalatit. Az orvosom hüvelykúpot nem írt, mert a huvelyfloram nulla. Végzett egy ph tesztet és sajnos nem lett jó. És h ne oljuk még jobban meg, ezért szájon át írt antibiotikumot, semmicilint 500 mg, 10 nap 40 db. Sajnos 5 napig nem tudok használni vagilact q mert megjott. Mit gondol ha vége a 10 napos kuramnak és még elhasználók 10db vagilact q - t. Ellenőrző vizsgálatra újabb kenet vételre és hüvely ph ellenőrzésre vissza menjek? Így Hogy szájon át kapom az antibiotikumot és nem helyileg a hüvelybe így is elfog tűnni a baktérium a huvelyembol? Válaszát előre is köszönöm.  
Amennyiben panaszmentes nem szükséges a kontroll vizsgálat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.16. 20:55:43
  Kedves Doktor Úr!
1 hónapja voltam méhnyakrák szűrésen, ami negatív lett. A leleten ez volt még megjelölve: " DÖDERLEIN CYTOLYISIS ÉS HPV MINOR JELEK" .
Ez mit jelent pontosan?

Válaszát előre is köszönöm!  
Nem utal feltétlenül kóros állapotra.
HPV tipizàlàs megfontolandó.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.16. 19:16:43
  Jó napot kívánok!A bartholin cisztás műtétes lány vagyok, újból. Kb 2 hónapja műtöttek meg vele, állítólag 2 cisztám volt, jó három centis. A műtét óta egy kisebb duzzanat van a ciszta helyén, ami csak az együttlétek után fáj, érzékeny. Az a kérdésem, hogy ez természetes a műtét után és elmúlik idővel, vagy van okom az aggodalomra?  
Gyógyulási folyamat része, nincs ok aggodalomra.
Szükség esetén lehet jegelni a területet.
Szép napot
2023.09.16. 18:50:48
  Kedves Doktor Úr! Babát szeretnénk, és az lenne a kérdésem, hogy milyen fájdalomcsillapítót érdemes bevenni alkalmankénti fejfájásra, ami nem árt a babának ha összejött volna, de még nem tudunk róla? Köszönöm!  
Panadol, paracetamol.
Szép napot
2023.09.16. 16:18:03
  Tisztelt Doktor Úr!

4-5 hetes terhes vagyok. Pecsételő vérzés, barnázás miatt szedek progeszteront. Napokig nem is volt semmi, de ma reggel voltak kisebb has és derékfájdalmaim és újra kicsit véreztem. Azóta egy nagyon picit barnás a wc papír amikor megtörlöm magam. Progeszteron szedése mellett ez már nagyon rosszat jelenthet, ugye?

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra, folytassa a gyógyszer szedését, akár emelhet is a dózison.
Pihenő, kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2023.09.16. 14:35:47
  Jó napot kívánok Dr.ur a kérdésem lenne hogy 6 éves kislányom van szeretnék babát nem sikerül nincs pete érésem aztán menstruációm 4 5 napos változó kevés mennyiség aztán kaptam egy vitamint Mehpempo kapszulaban azt szedem a hüvelyem meg változott tágabb lett és folyasom is több van össze vagyok zavarodva és nem értem mi ez voltam több orvosnál nem kapok választ ami meg nyugtatna  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
2x1 Inofolic prémium segíthet Önnek, párjának 2x1 Folandrol javasolt.
Szép napot
2023.09.16. 12:50:15
  Tisztelt Doktor Úr!

A héten egy 45x28x39 mm-es subserosus miómagöböt állapított meg a nőgyógyászom. 4 hónap múlva kontrollra hívott vissza, de alapvetően a kivételét javasolta, mert szerinte ez hatalmas nagy. Kérdésem a következők lennének, amennyiben nincsenek tüneteim mindenképpen ajánlott a kivétele? A mérettől vagy az elhelyezkedésétől függ hogy ki kell-e venni? Alapvetően mitől alakulhat ki, tudok-e tenni annak érdekében hogy ne növekedjen tovább? Valamint ha mindenképp műtétre kerülne a sor, akkor milyen eljárással ajánlott és mennyi ideig tart egy ilyen műtét, illetve rutin műtétnek számít vagy kell-e tartanom komoly kockázatoktól?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Judit  
Érdemes eltávolítani, laparoszkóp segítségével, csak a miómát, a méh megőrzése mellett.
2-3 napos kórházi felvételt igényel, gyors felépülés várható.
Nem kimondottan bonyolút műtét, de nem minden intézetben végzik.
Megelőzés nem ismert.
Szép napot
2023.09.16. 09:05:35
  Üdvözlet egy kérdésem lenne a páromnak ilyen betegsége van Hyperplasia simplex endometri vérzik folyamatosan ez idő alatt szabad sexuális kapcsolatot létesíteni??  
szabad.
Szép napot
2023.09.16. 09:04:57
  Üdvözlöm Doktor Úr!
Eddig a nyákból tudtam, hogy mikor van peteérésem. 2.5 éve a gyermekem elsőre megfogant. Most 40 éves vagyok, elkezdtem szedni a Premens tablettát. Azóta több napon keresztül van a nyákos ragadós váladék,aztán elmúlik. Eddig csak max 2-3 napig volt. Ez lehet a tablettától? Illetve a tabletta hatására érezhetem e a peteérést? Mert 3 hónapja ciklus közepe táján egyetlen egy napon érzem a szúrkáló érzést. Peteéréskor mennyire normális ha sűrűbben kell mennem pisilni? Köszönöm! Szép napot!  
Nincs összefüggés valószínűleg.
Ovuláció idején előfordulhat sűrűbb vizelési inger.
Szép napot
2023.09.16. 08:41:55
  Tisztelt Dr úr!45 èves vagyok.Fogamzàsgàtlót szedek mèg van meszesze.Körülbelül 3 ève pufadok ès hizok vizesedek.Menszeszkor van olyan hogy valamikor migrènes fejfàjàsom van.Hüvelyszàrasàg is körülbelül egy ève.Gondolom ez a menapoza tünetei.Herboxa myo Chiro Inositol kapszula?Szedhető?Mit tudna javasolni?Vàlaszàt előre is köszönöm!  
Szedhető.
Ezen kívül 2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.16. 08:31:46
  Kedves Bence!
Már a harmadik doboz premens tablettát szedem ciklus zavar miatt. De még nem múlt el a pecsételés ami menstruáció előtt jelentkezik napokkal. Szóval itt már tisztasági betétet kell használnom, utána mikor megjön rendes betétet. Ön szerint elmúlik ez a pecsételés? Egyáltalán mitől alakult ez így? Mi a teendő ha elfogy a harmadik doboz is? Örökre azért nem szeretném szedni. Köszönöm!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.16. 00:40:03
  Tisztelt Doktor úr! Pozitív lett a HPV szűrésem, 16-os. Colpofixet javasolt az orvos 3 hónapon keresztül, de páromnak elméletileg nem kell semmit szednie, házas élet kapcsán semmilyen teendőt nem mondott. Nem kellene neki is szednie valamit, hogy ne fertőzzön vissza? Van bármi más amit tehetek az immunerősítésen és a Colpofixen túl hogy ne legyen komolyabb bajom? A Colpofix okozhat intenzív fehér, darabos folyást? Nagyon meg vagyok ijedve  
Nincs szükség kezelésre a párjának.
Colpofix 3 hónapos kezelés után 3 hónappal ismételt cytológiai és HPv szűrés javasolt.
A fehér darabos folyás inkább candida fertőzére utal, emiatt kontroll vizsgálat javasolt.
Canesten krém és kúp segíthet addig is.
Szép napot
2023.09.15. 23:09:08
  Tisztelt Doktor Úr! Az a kérdésem, hogy maximum hány alkalommal lehet lombik bébi programra menni?  
OEP finanszírozással 5 alkalommal ,ezen felül is lehet önköltség terhére.
Szép napot
2023.09.15. 22:30:08
  Jó napot doktor úr 3 hónapja folyamatosan késik 4 napok a mensim és most már mellfájdalom sem jelentkezett a mensim előtt de a pete fészkeim fájnak a mensimnek ma kellett volna megjönnie?Aktív nemi életet élek védekezéssel? Teherbe estem?  
Nem utal várandósságra.
Premens segíthet, használja legalább 3 hónapig, napi 1x1.
Szép napot
2023.09.15. 22:21:02
  Jó napot Dr. Szeretném a segitségét kérni!ebben a szeptemberi hónapban 1 jött meg a menstruációm tartott 5 ig ! Ma 15 van és délután alhasi fájdalmam volt és véreztem mikor mosdóba mentem akkor láttam!! 2 éve szeretnénk babát de nem jön össze Dr. Nál jártam és homon problémát látott a véreredményemből!! Dr. úr mit gondol eről ??  
Középidős vérzés gyakran előfordulhat, ovulációt kíséri.
Nem utal feltétlenül kóros jelenségre.
Premens vagy 2x1 inofolic premium segíthet.
egy év sikertelen próbálkozás után érdemes meddőségi kivizsgáláson részt venniük párjával együtt.
Szép napot
2023.09.15. 22:03:27
  Kedves Doktor Úr!

Szexuális aktus közben szétszakadt a bőröm közvetlenül a hüvelybemenetnél, a végbélnyílás felé, majd ezek a sebek kifehéredtek és hólyagossá váltak, gondolom herpszé alakultak vagy valamilyen bakteriális fertőzéssé, ezért telvirán krémmel kezdtem el kenni, illetve Lizin C kapszulat szedek mar tobb hónapja.
Mit tudnék tenni a síkosító használatán kívül azért, hogy legközelebb ne forduljon ilyen elő? Hogyan erősíthetem meg az immunrendszerem ezekkel a fertőzésekkel szemben?
Köszönöm a válaszát!  
Intim mosakodókat kerülje. Gynophilus/lactinelle és bepanthen/sudokrem, vagy santes/cikatridina segíthet.
Szép napot
2023.09.15. 21:32:31
  Kedves Doktor Úr! 25 éves vagyok. Most augusztusban kezdtünk el dolgozni a baba projekten, de még nem sikerült. Azt szeretném kérdezni, hogy esetleg tehetek -e valamit annak érdekében hogy előbb összejöjjön? Már szeretnénk a párommal babát. Ő 31 éves.  
2x1 inofolic premium segíthet.
Egy éven át nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2023.09.15. 20:46:41
  Tisztelt doktor ur! 77 éves idős nő vagyok.Használtam eddig is intim mosakodót de valahogy nem volt tökéletes .Azt is olvastam hogy nem jo mindig használni.Szeretném kérdezni ön milyen mosakodót javasol ami nem iritál és nem szárit? Valoban nem jo állando használat? Abban az esetben mit használjak mosakodásra? Köszönöm a választ  
Érdemes kerülni az intim mosakodókat, mivel ezek általában kedvezőtlen hatással bírnak a hüvelyflóra egyensúlyra.
Bármiyen szappan, vagy tüsfürdő csak külsőleg.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.09.15. 19:58:09
  Kedves Doktor úr!
Férjemmel baba projekt vagyunk, viszont a menstruációm 24 napra szokott meg jönni! És a folyásom is néha több (fehér átlátszó néha krémes néha folyékony) Hogy okoz e valamelyik problémát a baba projektbe?  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.09.15. 19:10:27
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

Érdeklődni szeretnék, hogy ellenjavallt-e a terhesség első trimeszterében egy Thaiföldi 2 hetes körutazás. MTHFR heterozigóta és PAI homozigóta mutációm van.

Válaszát előre is köszönöm!  
Nem kimondottan, amennyiben panaszmentes a várandósság.
Repülőgépen érdemes sokat mozogni, felállni, járkálni, kompressziós harisnya is megfontolandó.
Szép napot
2023.09.15. 17:34:03
  Tisztelt Doktor Úr! Drovelis fog.gàtló mellett amit fél éve szedek mindig szombaton jön meg,viszont most pénteken jött meg. Ugye ez is fehér tabletta még,ez jelent gondot?  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.09.15. 17:21:19
  Kedves doctor úr!

Már 1 hónapja rózsaszín és tapadós nyálka jön ki a hüvelyemböl. Ez normális mert én aggódom!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.15. 17:03:17
  Kedves Doktor Úr!
Missee fogamzásgátlót szedtem, de bőrproblémáim voltak, ezért gyógyszert váltottam, a nőgyógyásszal konzultálva.
Most Mistral-t szedek, amit a Missee folytatásaként kezdtem el szedni.
Aug.7-én volt a normál mensim első napja, de volt egy pár napos köztes vérzésem augusztus 27-el kezdődően
A két vérzés alatt Missee-t szedtem és most szeptember 13-àn kezdtem el szedni a Mistral-t.
A következő menstruációmat, hogy számoljam, mikorra várható?
Ha esetleg akkor jön még, amíg szedem a Mistral-t, az nem gond?
Vagy eleve eltolódik és csak akkor jön még, amikor befejezem a 21 tablettás Mistral szedését?
Mielőbbi válaszát köszönöm.  
Ezt nehéz megjósolni, készítményváltás gyakran okozat átmeneti változásokat ciklusban, mely idővel spontán rendeződik majd.
Szép napot
2023.09.15. 16:55:10
  Kedves Doktor úr!
Párommal baba projekt vagyunk, ha sok a folyásom be folyásolhatja a teherbe esèst ?  
Nem befolyásolja döntően.
Gynophilus restore segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.15. 15:44:23
  Kedves Doktor úr!
Már 4 hónapja nem jött meg a menzeszem, emellett kb 2 hete mindennap alacsony a vérnyomásom, egész nap fáradt vagyok, 8 óra alvás után is kimerültnek érzem magam, a libidóm is szinte 0 lett.
Többszöri tesztelés után is negatívak a terhességi tesztek.
4-5 éve vizsgáltak PCOS gyanú miatt, de akkor a laboron és az UH-n is mindent rendben találtak?
Ön szerint ez lehet az esetleg?  
Endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
PCO mellett gyakori a menzeszkimaradás.
Ezen fogamzásgátló (Dienille, Omossion daily), vagyí 2x1 Inofolic segíthet.
Szép napot
2023.09.15. 13:19:22
  Tisztelt Doktor Úr!
Rákszűrés eredménye negatív, de hyperkeratozis, és parakeratozis van rajta. Már többször előfordult, ezért HPV szűrést kért az orvosom. Teljes HPV negatív lett. Ennek ellenére újból ez lett a diagnózis. Az orvos azt írta a leletre hogy hüvely heveny gyulladása. Ismét Klion kúp. 51 éves vagyok, még van menzeszem, de már benne vagyok a változó korban. A vizsgálaton azt mondta az orvos, minden rendben, szép a méhszáj. Soha nem volt korábban semmi ilyesmi elváltozás.
A kérdés, mi ez a keratózis? Miért jelentkezik időről időre a leletemben, negatív lelet után ismét ez van. Meg lehet ettől szabadulni?
Köszönöm
Pipi  
Nincs ok aggodalomra, ezek gyakori mellékleletek, nem utalnak kóros elváltozásra, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.15. 11:12:44
  Jó napot!
Az én kérdésem az lenne hogy elkezdtem fogamzásgátlót szedni, (21/7), elkezdtem az 1hetes szunetet aminek a 3.napjan járok, de meg mindig nincs megvonásos verzesem.. Előfordulhat-e olyan hogy kimarad? Valamint az egy hét szünet alatt ugyanolyan védettséggel rendelkezem, mint amikor szedem a tablettát?
Előre is köszönöm szépen a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra, általában az egy hetes gyógyszermentes időszakban jelentkezik a vérzés, de nem kizárólagosan.
ez alatt is fennáll a védelem.
Szép napot
2023.09.15. 09:05:23
  Tisztelt Doktor Úr !

9 hetes kismama vagyok és az előző este folyamán eléggé elrontottam a gyomrom.
A hasmenés enyhítésére Normaflore-t vettem be. Azt szeretném kérdezni, hogy a készítmények lehet e valamilyen negatív hatása a magzat fejlődésére ?
Köszönöm !  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.15. 07:18:52
  Szeretnék kérdezni 7 hónapja nincs vérzésem teherbe lehet esni  
Igen.
Szép napot
2023.09.15. 07:10:21
  Tisztelt doktor úr!
Feleségemmel 5éve vagyunk együtt. 1-2 hónappal ezelőtt elvetélt(első terhessége).A vetélést követő hetek után nincs kedve az együttlétekhez. Mi lehet az ok, és hogyan lehet javítani/visszahozni a kedvet?
Válaszát előre is köszönöm.  
Lelki okok húzódhatnak ilyen esetben a háttérben, mely gyakran előfordulhat vetélést követően.
A támogató magatartás a legfontosabb ebben a helyzetben, szükség esten pszichológiai segítség is igénybe vehető.
Szép napot
2023.09.15. 06:00:42
  Jó reggelt Mindekinek.
Melyik a legjobb terhességi vitamin?  
Ladeevit extra, Czeizel, gravida Optima.
Szabadon választhat.
Szép napot
2023.09.15. 00:57:25
  Kedves Doktor Úr!

Szeretném megkérdezni, hogy nőgyógyászati vizsgálat után (volt rákszűrésem is) normális a barnázás és vérzés? Ez nem jelent bajt? A rákszűréssel nem lehet okozni problémát a jövőben? Fél éve volt rákszűrésem de szülés után 4 hónappal kértem, hogy biztonság kedvéért legyen szülés után is egy, s ha minden rendben ráérek 1 év múlva majd újra. Nem tettem ezzel bajt, hogy fél év után újra kértem?  
Kb 24 óráig igen, ez idő alatt általában spontán elmúlik.
Nem probléma a sűrűbb szűrés, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.15. 00:15:47
  Kedves Doktor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy nőgyógyászati vizsgálat után rákszűrésem is volt a délután,mennyire normális ha van kis barnázás,vérzés estére? Eddig még nem volt ilyen a rákszűrések után. Ez a továbbiakban nem jelent rosszat?  
Abszolút, általában 24 órán belül spontán elmúlik.
Szép napot
2023.09.14. 23:43:23
  Üdv! Lehet ,hogy buta kérdésnek tűnik elég kellemetlen is. 21 éves vagyok pár hónapon belül és szűz vagyok viszont nem teljesen ami azt jelenti pettingben már volt sokszor részem viszont rendes szexuális együttlétem még nem volt szégyellem is! Ha esetleg soha nem lesz az egészségügyileg okozhat problémát? Ha soha nem fogok szexelni mert most úgy tűnik nem! Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem jár egészségügyi hátránnyal.
Szép napot
2023.09.14. 22:26:35
  Kedves Doktor úr!

Normálisnak számít hogy 24 napra jön meg a menstruációm?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.14. 22:07:28
  Tisztelt Doktor úr!

Progeszteron hiány gyanúja miatt hormon vizsgálaton fogok részt venni, amelyet a nőgyógyászom ajánlott, ahol más hormonokat is néznek. Kérdésem, hogy melyik hormon hiánya/túl magas szintje okozhat hajhullást? Pajzsmirigyem ki lett vizsgáltatva, laborban is voltam már.
Válaszát köszönöm.  
Ösztrogén hiány járhat együtt hajhullással.
Szép napot
2023.09.14. 21:22:49
  Jónapot.Vitagyn C hüvelykrém mennyi idő után lesz eredmèny???kell neki egypár nap mire kiürül ???  
Pár nap alatt kifejti hatását.
Szép napot
2023.09.14. 20:53:14
  Tisztelt Doktor Úr!
A Cytológiai vizsgálati eredményen egyéb megjegyzésben fel van tüntetve: lobos, zsúfolt. Ez mit jelent? Mitől van? Mivel tudom kezelni?
Köszönöm szépen a válaszát!  
Gyakori melléklelet, nincs vele kiemelt teendő, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.14. 20:23:42
  Üdvözlöm doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy Colpofix hüvelyi gélspray kezelés alatt megengedett az együttlét?
Előre is köszönöm a választ!  
Igen.
Szép napot
2023.09.14. 17:37:49
  Tisztelt Doktor Úr!
5 hetes és 3 napos várandós vagyok. 4.napja mérem a testhőmérsékletemet, ami 36,8-37,1 között ingadozik. Első nap úgy érztem, hogy beteg leszek, levertség, fáradtság miatt ill.1-2 napig volt enyhe torokfájásom. A házi orvos azt mondta nem tud róla, hogy baj lehet a hőemelkedés miatt. Vagy ez a testhő amúgyis normális terhesség alatt?

Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra, ezek az értékek még csak hőemelkedésnek sem számítanak.
Lát esetén panadol, paracetamol az elsőként választandó.
Szép napot
2023.09.14. 17:13:40
  Jó napot kívánok doktor úr nekem lenne egy olyan problémám hogy hat évvel ezelőtt nekem úgy sikerül teherbe esnem hogy stimuláltak veszélyeztetett terhes voltam és több próbálkozás után sikerült a gyermekemnek megszületni aki császármetszéssel született hat éve Most viszont idén áprilisban teherbe estem spontán ami mola terhességgé vált megműtöttek körülbelül 10 hetes terhes lehettem akkor vákumoztak és azóta sem menstruálok tehát folyamatosan panaszaim vannak folyamatosan controloc alatt álltam hcg szinten szépen lecsökkent de nagyon nagyon görcsölök fáj szúr ég menstruáció nem jelentkezik viszont barnás fekete színű nyálkás folyásom van menstruáció azóta sem jelentkezik jártam orvosnál de mindent rendben találtak Én úgy gondolom hogy június közepe óta, júniusban műtöttek hogy ennek a menstruációnak már régen Jelentkeznie kellett volna az orvosaim azt mondták hogy négy hat hét mire jelentkezik a menstruáció de nem és iszonyat fájdalmakban vagyok Tegnap is jártam orvosnál minden rendben találtak de most is Iszonyatosan fáj.ön Mit javasol Köszönöm válaszát  
Premens 2x1 segíthet.
Szép napot
2023.09.14. 17:06:08
  Jó napot! A testvéremnek késett a menstruációja és csinált 4db terhességi tesztet. Mind pozitív lett. Volt nőgyógyásznál és ő azt mondta, hogy 5 hetes terhességet állapított meg az orvos. Viszont én a papírján azt láttam, hogy szekunder amenorrhoea. Össze egyeztethető a kettő? Köszönöm válaszát.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.14. 16:53:42
  Tisztelt Doktor Úr!
1 gyermek édesanyja vagyok és 45 éves leszek.Évente járok rákszűrésre.Az 1 hónappal ezelőtti viszont P3 CIN II, HPV infekció eredményű lett.3 hónapos várakozást írtak elő, de a nőgyógyászom nem várt Konisatios műtétet javasolt.El is végezték,melynek eredménye sajnos CIN III-HSIL lett.Viszont a kóros hám eltávolítása ép határral történt.Szoros 3 havi kontroll írtak elő.
Ami miatt keresem,hogy a csoportban olvastam válaszául,hogy javasolja a Colpofix vagy Papilocare hüvely gélek használatát.Esetemben mit ajánlana?Kérdeztem,hogy beoltassam-e magam HPV elleni oltással, azt a választ kaptam,hogy nincs értelme.Megelégedhetek ezzel a válasszal?Köszönöm  
Jelenleg nem szükséges a hüvelygélek alkalmazása, mivel a műtét már megtörtént.
Jó döntés volt.
HPV elleni oltás viszont véleményem szerint akár most is javasolt lehet.
Szép napot
2023.09.14. 15:56:32
  Tisztelt Doktor Úr!
December óta használom az Evra tapaszt fogamzásgátlás céljából, augusztusig semmi probléma nem volt, azonban augusztusban volt egy pár nap pecsételő vérzés, utána normálisan percre pontosan megjött a menstruációm. Azonban egy hete hóközi vérzésem van. Lehetséges hogy a tapasztól van ez? Válaszát előre is köszönöm.  
Lehetséges, esetleg premenssel egészítse ki a tapaszt pár hónapig.
Szép napot
2023.09.14. 15:08:07
  Tisztelt doktor úr
volt egy missen ab sajnos a 9 héten még alt a szíve de a szövet tani eredményt nem értem
Makroszkópos leírás
Zölddiónyi bolyhos kp. 3 blokk, anyag maradt.
________________________________________________________________________________
Mikroszkópos leírás
Mikroszkóposan necrobioticus terhességi decidua, hypersecretios endometrialis
mirigyek és necrobioticus magzatbolyhok figyelhetõk meg  
Negatív a lelet, nincs vele további teendő.
1-2 ciklus kihagyást követően nyugodtan próbálkozhatnak ismét spontán.
Szép napot
2023.09.14. 14:45:11
  Tisztelt Dr úr!46 èves vagyok.Meliane fogamzásgátlót szedek.Menszeszem mèg van.Elkezdtem hízni.Fogyni nem tudok.Lehetsèges hogy ez a hormon miatt van.Esetleg klimax?Herboxa Myo D Chiro Inositol kapszulàval kapcsolatba mi a vèlemènye?Vagy mit javasol?Vàlaszàt előre is köszönöm.  
Igen,ezek a tünetek lehetnek a közelgő klimax miatt.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Herboxa kapszulát is nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2023.09.14. 12:58:39
  Kedves Doktor úr!
43 éves nő vagyok,még nem szültem.2 hónap kimaradás után jött meg a menstruációm,amely barnás véres nagyon gyenge,és tartott 1 hétig.A következő 18 napra jött meg,és 19 nap után sem akart elmúlni.Első héten csak barnás maszatolás volt,majd élénkebb piros vérzés.Kaptam Ergam cseppet és Norcolutot.Ultrahang 6mm endometriumot mutatott.Tavaly szintén kimaradt 2 hónap,de utána rendeződött. Kérdésem ezek alapján hogy súlyos probléma állhat a háttérben(pl daganat?)
Válaszát köszönöm!  
Perimenopauza a legvalószínűbb, ez természetes folyamat része, nincs ok aggodalomra.
Premens és 2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.14. 11:44:36
  Tisztelt Doktor úr!
Körülbelül 3 éve folyásom van szürkés fehér kellemetlen szagú jártam nőgyógyásznál sokszor egyik héten azt mondták bakteriális másik héten már gombás fertőzés! Irtak fel kúpokat de egyik se használt! Az együttlét során fájdalmat érzek és már nem tudom mi tévő legyek a folyással kapcsoltban amikor semmi nem használ ön szerint mi lehet a probléma?  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus vagy lactinelle segíthet.
Szép napot
2023.09.14. 11:00:43
  Tisztelt Doktor Úr!
46 éves vagyok, idén januárban kezdődtek a gondok a vérzésemmel. Januárban megjött, de nem akart elmúlni majd különféle vérzéscsillapítók után, amik szintén semmit se hatottak lett márciusban egy eü. küretem. Ezután 1x jött meg rendesen és a 2. alkalom időben jött de gyakorlatilag nem múlt el. Júliusban 3 cm-s miómát találtak, ezután gyógyszeres kezelésre fogtak Rieqo július 1-től. Ennek hatására augusztus 14-től az erős vérzés megszünt, de minden nap folyamatosan van valami barnás hol kevesebb hol több "vérzés" pecsételés nem is tudom mindek nevezzem.
Orvosomhoz visszamenve méheltávolítás jött szóba, vagy szedem tovább és együtt élek ezzel a mindimális vérzéssel. A döntés az én kezembe van a legnehezebb.... kérdésem ha a gyógyszert tovább szedem lehetséges idővel megszünik és nem fog vérzést okozni a mióma vagy csak időhúzás és a vége mindenképp a méheltávolítás lesz. Illetve ezt a Riego gyógyszert folyamatosan kell szednem ezt meddig lehet szünet nélkül szedni? Előre is köszönöm a válaszát  
Nem feltétlenül szükséges a méheltàvolítàs, a miomat is el lehet távolítani sok esetben a méh megőrzése mellett.
Ryeqo folyamatosan kell szedni, hónapokig lehet.
Szép napot
2023.09.14. 10:56:47
  Üdvözlöm,
Az lenne a kérdésem, hogy a papilocare mennyire megbízható? Illetve az lenne meg kérdésem, hogy honnan tudom, hogy használ? Egy hónapja használom és a menstruációm elmúlása után két nappal már olyan érzésem van, mintha meg akarna újra jönni.
Kedves válaszát előre is köszönöm  
Megbízható.
3 hónapig érdemes használni, 6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Szép napot
2023.09.14. 10:43:21
  Kedves Doktor Úr!

Ha allergiára Lordestint szedek az gyengítheti a Missee fogamzásgátló hatását?

Köszönöm a válaszát!  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2023.09.14. 09:16:50
  Jó napot kívánok. Olyan kérdésem volna hogy a 4 éves kislánynak garat mandula orrmandula műtét volt egy hete. Két nap múlva afta jött ki a szája alsó ajkán. Azt kezeltem anaftin géllel. Majd minden nap kap cataflam cseppet. Erős narancs sárga folyása van neki. Mit javasol? Válaszát előre is köszönöm.  
Gyermekorvos konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.14. 09:10:56
  Tisztelt Doktor Úr!
70 éves nő vagyok,rendszeresen járok nőgyógyászati szűrővizsgálatokra.A múlt évben történt vizsgálat során az eszköz behelyezése nagyon fájdalmas volt,utána kicsit vérezten,a hüvelybemenetem bedagadt.Szeretném megtudni, hogy lehet tenni valamit a fájdalom elkerülésére?A másik kérdésem; Kb 5éve gyógyszertári hüvelykészítményekre nem reagáló rossz szagú,híg színtelen folyásom van.A nőgyógyászati kenet vizsgálat két éve minimális baktériumot mutatott ki,a felírt szerekre nem múlt el.Már annyira kellemetlen,hogy érzem a szagot a ruhámon keresztül is.Probálkoztam PH helyreállítókkal,de semmi.Ha visszagondolok rá,a menopauza utáni években jelenkezett.Nem okoz fájdalmat,viszketés,de rendkívül kellemetlen.Válaszát köszönöm, Zsuzsanna  
Ovestin krém segíthet mindkét problémàn.
Szép napot
2023.09.14. 08:54:37
  Tisztelt Doktor Úr.
Elég összetett a gondom..
Szóval augusztusban hasfájással(jobb oldalt egészen lent) orvoshoz mentem ott vizelet,labor megvolt.Vizeletemben +++vér,laphámsejt,baktérium volt.Kaptam monuralt megittam de a hasam azóta is fájdogál(2023.09.14.)Van amikor minden nap van mikor előse jön.Pcos vagyok +Ir de soha nem fájt a ciszták miatt jelenleg is van.Nőgyógyász csinált hüvelyi uht,ott citológia negatív viszont vegyes baktérium illetve nagyobb sejtmagok,gyulladás ezek szerepelnek rajta.Semmit nem adott mondván biztos nem ettől fájdogál a hasam annyit mondott használjak lactofeelt.Kérem segítsen merre menjek tovább vagy mi lehet a gond.Tiszelettel köszönöm  
Sebészeti konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.14. 08:25:52
  Üdvözlöm!

Áprilisban hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, most az elmult két honapban alog volt mensesem. Voltam orvosnal aki norcolut tablettát írt fel. Most megjott a menstruációm kicsit erősebb mint az elmúlt két hónapban de nem azt tapasztalom amit a doktor úr mondott, hogy nagyon erős vérzés fog jelentkezni.
Mi lehet a gond? Vagy milyen vizsgalat javasolt?
Köszönöm!  
Nincs vele teendő, nincs ok aggodalomra.
A menzezs idővel rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2023.09.14. 07:01:33
  Kedves Doktor Úr! Kamasz lányomnak 5 hónapja késik a mestruációja. Először tavalyi év novemberében jött meg neki (13 évesen), fél évig pontosan menstruált minden hónapban, de április óta semmi. Szükséges-e már egy kivizsgálás, vagy ez még normálisnak tekinthető? Novemberben lesz egy éve hogy elkezdett menstsruálni. Válaszát köszönöm! Üdv.  
Nincs ok aggodalomra, évekbe telik mire rendsezeressé válik a menzesz.
Szép napot
2023.09.14. 06:28:38
  Jó napot kívánok .24 éves vagyok.Azt szeretném kérdezni hogy most tegnap voltam második emlő vizsgálaton fibrodenomam van és a balban van 6 darab a másikban meg 1 .Mennyi ennek az eseje hogy mikor gyerekem lessz tudom e etetni?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.14. 04:38:40
  Kedves Doktor úr ! Erős szúró görcsös alhasi fájdalom ami kisugárzik a vègbèlhez is lehet a peteérés jele? Van hogy 1 órán keresztül tart. És szép tompán ez alább hagy.Nem mindig jelentkezik. Utoljára Júliusban volt ilyen jellegű problémám. Köszönöm  
Lehetséges.
Szép napot
2023.09.13. 23:04:00
  Üdvözlöm!
49 éves vagyok,hashimoto betegségem van pajzsmirigy alulműködéssel.Letroxot szedek rá.Mivel vannak menstruációs problémáim gondoltam a premens tablettára.Szedhetem a premenst hashimoto mellett?
Köszönöm.  
Igen, nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.13. 22:28:58
  Kedves Doktor Úr!

30 éves vagyok, 2 gyermekem van, a kisebb 1 éves. Úgy érzem, hogy kicsit lejjebb van minden, mint a szülések előtt, mintha "rövidebb lenne a hüvelyem". A 6hetes kontrollon azt mondták, minden rendben, illetve természetes, hogy nem marad minden olyan, mint szülés előtt. Más panaszom nincs, tehát nem tágabb a hüvelyem, széklet és vizelettartás rendben. Néha bizonyos pózokban fáj a szex, mintha túl mélyre menne, de az a szülések előtt is volt. Többször is volt petefészek cisztám (mindig gyorsan felszívódtak), azt hittem, amiatt fájhat. Most egy évvel szülés után voltam vizsgálaton egyéb okokból és a nőgyógyász megemlítette, hogy kicsit kifordult a méhszáj. Nem írt erről semmit, én pedig elfelejtettem rákérdezni. Ez azt jelenti, hogy méhsüllyedésem van? Önvizsgálattal ezt meg tudom nézni, mennyire súlyos? Gyógytornászt és/vagy ezzel a területtel foglalkozó szakorvost érdemes felkeresnem?

Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Önvizsgálatot érdemes kerülni.
Hüvelytorna segíthet.
Szép napot
2023.09.13. 21:59:14
  Jó napot!
Betadine kúp felhelyezése után vizelési ingerek van. Muszáj pislinem. Nem bírom ki. Mitől lehet ez?  
Hagyja abba a kúp használatàt.
Szép napot
2023.09.13. 21:15:27
  Kedves Doktor Úr!

Babatervezés ideje alatt milyen hüvelyflóra helyreállító készítmény használható, ami nem csökkenti az esélyt? Szex után mennyivel később alkalmazható?
Szép estét!  
Gynophilus restore segíthet.
Bàrmikor használhatja.
Szép napot
2023.09.13. 21:13:12
  Jó napot! Az lenne a kérdésem hogy ha már 3 éve meg jött a menstruációm de nem rendszeres mindig késik kb 4-5 hónapot,és 2 éve nem vagyok szűz és ha elmennék nő gyógyászhoz akkor ott meg nézik hogy szűz vagyok-e?  
Kiderülne, igen.
Szép napot
2023.09.13. 20:56:08
  Szép estét dr Úr Szeptember 27 én kell mennem meddosegi szakkrendelesre meg tudná nekem mondani mit fognak ott végezni?most megyek elsőnek vizsgálat lessz?vagy csak konzultáció megbeszélés nemtudom sohase voltam még  
Konzultáció biztos, de akár vizsgálat is.
Ezt az adott orvos dönti el.
Szép napot
2023.09.13. 20:47:15
  Kedves Doktor Úr! Ha az iskolába úszás lesz, de hajlamos vagyok a felfázásra, azt mondra a házi orvosom nőgyógyász tud igazolást/felmentést adni úszás alól. Ehez szükséges vizsgálat?  
Igen.
Szép napot
2023.09.13. 19:52:33
  Szèp napot!
Èn arról szeretnèk èrdeklődni,hogy 34 èves vagyok, 14 ève szedek Mistralt, ha valaki valtozó korba lèp,(korai menopauzára èrtem a korom miatt) gyógyszer szedès mellett ennek lesznek tünetei? Mostanában többet izzadok a kelletènèl, gondoltam pajzsmirigy problèmára, vagy cukor problèmára. Vèrvètelre fogok menni a hónapban. Milyen èrtèkeket èrdemes megnèzetni? Illetve fog.gátló szedèse estèn a hormonszinteket (nőgyógyászati) szokták ellenőrizni? vagy csak èvente egy vèrvètel általános, ès rákszűrès. Gyógyszertől problèmám nincs, megvonásos vèrzèsem is rendben. Köszönöm a válaszát, Üdvözlettel: Andrea  
Fogamzásgátló szüneteltetése vagy váltás javasolt.
Hormonvizsgálat nem szükséges.
Szép napot
2023.09.13. 17:55:28
  Kedves Doktor Úr!

Fél éve Sinda fogamzásgátlót szedek rendszeresen.Ezalatt az idő alatt egyszer jött meg a menstruációm ami kb 3 napig tartott.Azóta semmi.Egyetlen tablettát sem hagytam ki.A nőgyógyász aki felírta mondta hogy lehet hogy nem lesz vérzés de nem értem ez a tabletta milyen alapon működik hogy ez így normális és ez a későbbiekben nem e lesz rossz hatással a hormonháztartásra és az egész szervezetemre ami egy kicsit aggaszt.43 éves vagyok.Köszönöm ha válaszol.  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.09.13. 16:29:01
  Tisztelt Doktor Úr!
Kb augusztus első hete óta szenvedek hüvelygyulladassal.
3-4 alkalommal mentem nőgyógyászhoz, most csinalom a 3. Hüvelykúpos kúrámat.
Már kezdtem jól lenni, külső tünetem semmi nem volt, csak ha együtt voltam a párommal, belül éreztem fájdalmat. (Ő is volt orvosnál, kapott is krémet).
Második kúrának a macmiror 12 napos kúpot kaptam, de a 8. nap a külső nemiszervem elkezdett elviselhetetlenül viszketni.
(Nem éltünk nemi életet semelyik kezelés alatt)
Másnap elmentem orvoshoz, elmondtam neki mindent, mondta, hogy a hüvelyemben is rosszabb lett a helyzet, mint volt illetve látja, hogy kívül is duzzadt, piros…
Hogy lehet, hogy egy adott kúptól mégrosszabb gyulladásom lett?
Kaptam kenőcsöt és egy új 10 napos kúpot. (Klion)
Tegnap elkezdtem ezt a kúpot is.
Teljesen el vagyok keseredve, úgy érzem már semmi sem segít és a folytonos kúpokkal csak rontok a helyzeten.
Köszönöm a válaszát!  
Használjon fluconert szájon át 4 naponta egy dobozzal.
Után a lactinellet vagy Gynophilust 10 napig.
Intim mosakodókat kerülje, továbbra sem javasolt az együttlét és az ülőfürdő.
Szép napot
2023.09.13. 16:13:35
  Kedves Doktor Úr!
Két napja kellett volna megjönnie a menstruációmnak, csináltam egy tesztet ami pozitív lett. Utolsó menstruáció kezdetétől számolva az 5. Hetet kezdtem.
Vasárnapra viszont időpontom van tandemugrásra. Olvasgattam magyar és külföldi irodalmat, tapasztalatokat is erről, de érdeklődni szeretnék, Ön szerint mennyire lenne kockázatos ilyen korai terhességi szakaszban ugrani?
Köszönöm válaszát előre is!  
Érdemes kihagyni.
Szép napot
2023.09.13. 15:29:01
  Kedves doktor úr kérdésem az lenne hogy 20 hetes vagyok getikai tanácsadás volt de vizsgálat nem szükséges 1%van a magzat károsodásra fogalmazás gátolt szedtem de a orvos azt mondta nem kell vizsgálat  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.13. 14:59:33
  Kedves Doktor Úr!

Cytológiai vizsgálatom eredménye LSIL lett, a HPV tesztem negatív. Három hónapos Deflagyn kúra után, ismét esedékes lett a cytológiai szűrés. Sajnos ismét LSIL lett az eredményem, gyulladással. Két hét múlva kaptam időpontot az orvosomhoz. A kérdésem az lenne hogy a továbbiakban milyen vizsgálatok, kezelések jöhetnek szóba? Elő szokott fordulni, hogy a deflagyn kúra nem hatásos?
Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet ismételni a kezelést, vagy váltani colpofixre/papillocare-re.
Ezt követően 6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Szép napot
2023.09.13. 14:37:00
  Kedves Doktor Úr!
Ha a kèsőbbiekben szeretnék babát, ès règen, kiskoromban volt egy kis vèrzèsem, ès így alakult ki epilepsziás rohamom, ès már nincsen, szóval tünetmentes vagyok. Az lenne a kèrdèsem így, hogy mennyi az esèlye annak, hogy megint meg törtènik ez, vagy pl leèpülök annyira, hogy újra kell tanulnom járni, vagy beszèlni? Ennek nagy a kockázata annak ha szülnèk gyereket? Mennyire veszèlyes számomra? Vagy esetleg èrinteni fogja a babát is ez?  
Neurológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.13. 14:09:29
  Tisztelt Doktor Úr! 2 hete volt egy Missed ab. műtétem a szövettani eredményem a következő:
A vizsgált szövetrészletekben vér alakos elemek, kevés nyák valamint helyenként fibrines háttérben proliferatív jellegű corpus endometrium stroma nyálkahártya részletek, valamint gócosan totálisan és subtotalisan necrotisalt decidua részletek, sziluettszerű területei láthatóak részben heveny gyulladással. Elvétve kevés endocervicalis stroma nyálkahártya részlet is kivehető, szabályos ectocervicalis laphám fragmentumok, valamint felszínes myometrium részletek is mellett. Fogalmam sincs mit jelentenek az orvosi kifejezések kell tartanom attól hogy a későbbiekben nem lehet gyermekem vagy tartalmaz a lelet bármi aggasztót? Válaszát előre is köszönöm.  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.13. 14:05:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Pár napja missed ab. műtéten estem át. Sajnos kezdetektől fogva 2 nagyobb ( 12 mm) hematóma is bezavart még az embrió fejlődésébe.
Kérdésem az lenne, hogy a műtéti beavatkozás során ( vákuum -aspiráció, 9 hetesen ) kiürül ugyanúgy a hematóma is, vagy elképzelhető, hogy az a továbbiakban fog csak felszívódni?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Elképzelhető hogy a továbbiakban fog felszívódni.
Szép napot
2023.09.13. 13:47:19
  Üdv! Néha azt érzem hogy fel vagyok fázva de ez tart kb 1 óra hosszáig és el múlik, eltelik pár nap és újra ezt érzem. Lombik programban veszek részt. Mi lehet a gond?  
Nem feltétlenül jelent kórosat.
Konzultáljon kezelőorvosàval.
Szép napot
2023.09.13. 13:16:08
  Kedves Doktor Úr!

A Valdoxan nevű antidepresszáns csökkenti-e a hüvelygyűrű ( Ladeering) hatékonyságát?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2023.09.13. 13:14:09
  Szép napot !
Olyan problémám van hogy első nap úgy tűnt megjött a menstruaciom de csak egy kevés barna jött . Másnap reggel meg mar semmi . Esetleg tudna írni ra valamit mi lehet a probléma ? Nem áll font olyan hogy terhes lennék  
Nincs ok aggodalomra, valószínűleg napokon belül jelentkezni fog a menzesz.
Szép napot
2023.09.13. 13:02:22
  Tisztelt Dr ùr!
Nekem olyan kérdésem lenne hogy Volina fogamzásgátlò tablettát szedek 3 éve !
Most tartok a 7.tabletta mentes napon!
De nem jelentkezett megvonásos vérzés!
Az elmult 1 hònapban szedten antibiotikumot fájdalomcsillapîtòkat!
Mennyi az esélye hogy normálisan bevett tabletták melett megestem?
Utolsò együttlét után 1 héttel negatîv a tesztem!
Fennálhat a szimpla kimaradt most a megvonásos vérzés?  
Az antibiotikum kezelés gyakran okozhat változást a ciklusban átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szedje tovább a gyógyszert ahogy eddig.
Szép napot
2023.09.13. 12:24:41
  Jó napot hpv gyanus voltam rákszűrésen, de konkrétan magára a hpv tesztek negatívak lettek .Az lenne akérdésem mivel nemi úton terjed akkor most a párom az lehet még máshogy is el lehet kapni.vagy a hpv gyanus más fajta betegségre gondolt.Elnézést esetleg buta kérdésért.  
Nem.minden esetben igazolódik tipizàlàs során a gyanú. Nincs ok aggodalomra. Leletei negatívak.
Szép napot
2023.09.13. 12:10:42
  Tisztelt doktor Úr 18 hetes kismama vagyok nem görcsölök csak nagyon feszül a hasam ultrahangon is minden rendben van csak nem èrtem hogy mittöl feszülök  
Gyakori kísérő jelensége a terhességnek.
Nincs ok aggodalomra.
Sok pihenés és 3x1 magnézium segíthet.
Szép napot
2023.09.13. 11:37:54
  Jó napot Dr.úr szeretnék kérdezni hogy beágyazodas lehet e kőkemény hasi görcs és hangulat ingadozás és evvel kB hány hetet kel várni uh hangon lássák és mikor kell orvoshoz menni vele válaszát előre is köszönöm szépen.?  
Kb 5-6 hetes terhesség esetén érdemes az első ultrahang vizsgálat.
Szép napot
2023.09.13. 10:36:16
  Jónapot

2014-Ben volt egy császáros szülésem 2017-ben missed ab miatt kaparás előtte raktak fel laminária pálcát 2020-ban üres petezsák miatt csináltak megint egy kaparást viszont nem raktak fel laminária pálcát (zárt volt a méhszáj) zárójelentés alapján most ismételten terhes vagyok viszont félek hogy problémát okozhat az hogy nem raktak fel utoljára laminária pálcát..mire számítsak lehet ebből probléma ?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.13. 08:12:03
  Üdvözlöm! Augusztus 26-án jött meg a menstruációm. Augugsztus 31-én és Szeptember 04-én voltam együtt a párommal, de mindig védekeztünk. Menstruáció előtt egy héttel hol a bal hol a jobb oldalon érzek hogy szúrkál a perefészkem. Nem elviselhetetlenül de érzem. Ez mitől lehet?  
Nem számít feltétlenül kórosnak.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.13. 08:04:13
  Tisztelt Doktor úr!
Klion D hüvelytablettát írtak fel gyulladásra 10 napra, pénteken azonban eseményre vagyok hivatalos, este kellemetlen lenne felhelyezni. Érdeklődnék, hogy megoldható-e reggel a folyamat, és 1-2 pohár alkohol árt-e? Köszönöm!  
Nem probléma. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.13. 07:03:32
  Tisztelt Doktorúr!

Symicia 3 mg/0,02 mg fogamzásgátlót használok.
Este 20:00 - as időpontban szoktam bevenni, viszont véletlen ma reggel 6 - kor vettem be.
Jól gondolom hogy ez esetben (hogy ne maradjon ki 12 óra) ma a holnapit kell bevegyem 20:00- kor és így 20 napos lesz a szedési idő?
Ha normálisan folytatnám akkor a kimaradás több, mint 12 óra.
Illetve az lenne még a kérdésem, hogy júliusban is előfordult hogy két tablettát vettem be egy nap, így rövidült a tabletta szedési időszak.
Ez nem okoz problémát hogy ilyen rövid időn belül kétszer előfordult?
Válaszát előre is köszönöm.  
Nem szükséges pótolni a tablettát. Vegye be este nyolckor ahogy szokta.
Szép napot
2023.09.13. 03:01:30
  Tisztelt Doktor úr!
2nap múlva van egy időpontom nőgyogyászati rendelőbe. Trichomoniázis fertőzés tüneteit észlelem, a kérdésem az lenne hogy ha nálam megállapítják a fertőzést, a páromat is kezelni kell , illetve ő hogy jut hozzá a gyógyszerhez? Elég ha engem diagnosztizálnak, vagy neki külön szűrésre kell elmennie?  
Érdemes párját is kezelni.
Külön szűrés nem feltétlenül javasolt.
Szép napot
2023.09.13. 01:25:45
  Tisztelt Doktor úr az lenne a kérdésem hogy pár napja nagyon hagymaszagú és pokolian viszket oda lent ez mitől lehet és mivel tudom ennyhiteni megszüntetni a panaszokat válaszát köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus restore, vagy lactinelle segíthet.
Szép napot
2023.09.12. 23:45:23
  Jó estét kívánok!
Egy olyan problémám lenne, hogy hajlamos vagyok a hüvelygombára, és canesten lágy kapszulát használnék ( az 1 db-osat, ami több nap alatt fejti ki hatását ) , viszont fogamzásgátlót szedek, holnap kell bevenni a havi utolsó adagot és utána ugye menzeszelek ( ra 1-2 nappal, szóval csütörtök-péntek környékén ).
Az lenne a kérdésem, hogy így még beleférne a canesten használata?
Köszönöm a választ  
Beleférhet.
Szép napot
2023.09.12. 22:27:55
  Tisztelt Uram!
A férjemmel babát szeretnénk. 10 hónapja hagytam abba a fogamzásgátló szedését (Missee). A menstruációm 2 vagy maximum 3 napig tart. Lehetséges, hogy nem ürült még ki a szervezetemből 10 hónap elteltével sem? Erre van valamilyen gyógyszeres megoldás? Köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Rita  
Nincs ok aggodalomra, nem lehetséges.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.09.12. 21:57:49
  70 eves vagyok a mellbimbó nyomásra olyan váladék jön mint amikor kinyomunk egy miteszert milyen orvoshoz forduljak  
Emlő ultrahang és mammográfia javasolt.
Szép napot
2023.09.12. 21:50:40
  Üdv!1Eve van hogy depo proverat használom és most pecsételés vérzésem van tőle?  
Lehetséges, nem feltételül szükséges abbahagynia.
Szép napot
2023.09.12. 21:49:16
  Jó estét!
Betadine kúpot használok. Normális, hogy felhelyezése után pisilési ingerem van? Illetve a 7 nap lejárta után használhatom az Urifect tablettát helyreallitónak?
Köszönöm!  
Igen.
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.09.12. 21:44:35
  Kedves Doktor úr!
Baba projekt vagyunk a párommal, és az normális hogy el megy bennem de közbe valamennyi ki is folyik nem az egész marad meg bennem?
Köszönöm előre is!  
Igen.
Szép napot
2023.09.12. 21:23:04
  Jo estet kivanok!

Olyan kérdésem lenne.hogy a huvelyemben erzek valami nem odaillő. Olyan mint egy pingpong labda szerű sima valami. Ha guggolopozban vagyok jobban ki illetve elojon. Nehezebb tudok vizeletet üríteni s nem is sikerul teljesen guggolo helyzetben es többszöri próbálkozásra ürül ki.
Köszönettel  
Méh, vagy hüvelyelőesés gyanúja felmerül, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.12. 21:12:13
  Cytomegalivirus IgM 1.13 ertek terhesség 20 heten veszélyes? Mit kell a biztonság és megnyugvás érdekében elvegeztetni. Hogy kideruljonvan e valami gond a babaval?

Köszönettel egy aggódó nagymama..  
Infektológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.12. 19:24:18
  Tisztelt doktor úr ! Mi a különbség a menstruacio között és a terhesség alatti vérzés között?  
Az egyik normális, a másik kóros.
Szép napot
2023.09.12. 19:10:44
  Tisztelt Doktor Úr! Édesanyám egészségügyi kaparáson vett részt rendellenes vérzés miatt. 52 éves. Az alábbi szövettani eredményt kapta. Orvosához 2 hét múlva tud csak menni. Addig is legyen kedves segíteni az értelmezésében! 1. 2cm3 nyák 2. 4 cm3 véres kaparék 1. Nyákos váladék között kicsiny adenomatosusos endocervicalis polypusrészletek láthatóak, ahol a felszín alatt felszaporodott endocervicalis mirigystruktúrák vannak. 2. A corpus endometrium részletek területén simaizomnyalábok mellett örvényes szerkezetű, endometrialis stromahoz hasonló sejtdús gócok és kötegek láthatók, melyek felszínén endometrialis egyrétegű hengerhám van. Immunhisztokémiai vizsgálatokkal itt a sejtek Vimentin és simaizomactin pozitivitást, valamint mérsékelt indexű Ki67 pozitivitást mutatnak.
DG.: 1. Endocervicalis polypus
2. Endometrialis stroma tumor, melynek biológiai viselkedése nem ítélhető meg. Köszönettel és tisztelettel!  
Rosszindulatú folyamatot igazolt szövettani eredmény, méheltávolítás és kétoldali petefészek eltávolítás javasolt, illetve kismedencei nyirokcsomó mintavétel.
Onkoteam fogja meghozni a végleges döntést a további teendőkről.
Szép napot
2023.09.12. 19:06:16
  Jó napot kívánok! A problèmám a következő lenne.Eddig minden hónapban rendesen megjött a vèrzèsem, minden probléma nèlkül.De ebben a hónapban 6-án barnás folyásom van,ami már hatodik napja tart.Tompa fájdalmat èrzek bal oldalon,a vese tájèkán.A menstruációmnak 26-án kellene megjönni.Yasminell fogamzásgátló tabletta szedek.38 èves vagyok.Van mièrt aggódnom?Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, jelenleg nem indokolt a kivizsgálás.
Szép napot
2023.09.12. 18:37:03
  Kedves Doktor Úr!

Lassan 4 hete hogy szültem természetes úton, gátmetszéssel, nagyjából 2 hete minden helyreállt (elmúlt a vérzés, gátseb fájdalom stb.), viszont semmi ingert nem érzek a székelésre. Szorulásom nincsen, mert ahogy pisilek és elengednek a záróizmok már tudok is wz-zni naponta többször (ahogy eddig) csak fura hogy a normális ingert nem érzem. Tudom, hogy ilyenkor erős hormonkoktél dolgozik de úgy érzem az is rendeződött már. Mi állhst a háttérben?  
Nincs ok aggodalomra, idővel ez is rendeződni fog magától, legyen türelemmel.
Szép napot
2023.09.12. 18:19:02
  Tisztelt Doktor Úr!
Már egy ideje próbálkozunk a babával,de eddig sajnos hiába.Hátrahajló ráadásul a méhem,ami szintén nem segíti elő a dolgot ha jól tudom.
A 40 évet betöltöttem,de nagyon szeretnénk kisbabát.Nekem már van egy gyermekem az előző kapcsolatomból.
Az értékeink jók,andrologiai vizsgálat is jó lett.
Mit javasol milyen sűrűn próbálkozzunk illetve mi segíthetne esetleg.
Válaszát előre is köszönöm.  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Hátrahajló méh nem jelent hátrányt, ez téves hiedelem.
2x1 inofolic premium Önnek, 2x1 Folandrol párjának segíthet.
Szép napot
2023.09.12. 17:07:38
  Jo napot szeretnem megkerdezni ,ha mar 6eve valtozo korban van valaki, mitol van ha nagyon gyenge verzese van, koszonom  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.12. 15:15:58
  Kedves Doktorúr!
PCOOS beteg vagyok és ma kaptam a hírt hogy streptoccocus pozitív is. Próbáltam utána nézni, de érthetően, hasznos információt nem igazán találtam. Esetleg le tudná nekem írni, hogy mit is jelent ez? Lehet-e kezelni?
(18 éves vagyok)
További szép napot!  
Viszonylag gyakori kórokozó, nincs ok aggodalomra.
2x1 augmentin duo 7 napig, vagy 1x1 Azi Sandoz 3 napig segíthet. Utána használjon gynophilust.
Szép napot
2023.09.12. 15:05:26
  Jo napot kivanok! Engem az erdekelne hogy egy vizsgalat alkalmaval kilehet deriteni mikor volt utoljara szexualis egyuttletem?  
Nem.
Szép napot
2023.09.12. 12:41:48
  Tisztelt Doktor Úr!
2021 márciusba eltávolították a méhem és a petefészkem hüvelyi úton. Ez év oktoberében sugár és kemoterápiát kezdtem egy rosszindulatú végbéldaganat miatt. Azóta jobban vagyok már az eredményeim is jók de lassan 2 éve nincs szexuális életem a férjemmel mert annyira fájdalmas a behatolás. Voltam az itteni nőgyógyásznál de vizsgálat után azt mondta hogy nyugodtan lehet nemi életem de ő ezzel semmit nem tud kezdeni. Ez a válasz számomra nagyon elkeserítő. Mit tudnák csinálni hogy újra normális együtlétünk lehessen? Néztem ezt a She-Ogly viselhető hüvelytágító szettet , ez esetleg segíthetne?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Santes, cikatridina is segíthet.
Szép napot
2023.09.12. 10:38:51
  Szép napot kívánok érdeklődnék spirál cserem lenne mire időpontot kaptam addig a menstuacio el múlik.lehetseges hogy ki cseréli akkor is ha nincs?  
Igen.
Szép napot
2023.09.12. 10:37:40
  Üdvözlöm! Lehetséges hogy hpv szemölcseim vannak, ha be vagyok oltva hpv ellen?  
Lehetséges, bár sokkal kisebb az esélye, mint oltatlanul.
Szép napot
2023.09.12. 10:30:09
  Tisztelt Doktor Úr!

Nyaralás után, tengerpart és sok idegen mosdó látogatás után folyásom enyhén sárgás nem sok mennyiségű, viszont szúros, hajszőkítőre emlékeztető kellemetlen erős szagú.
Menstruációm várható a napokban. Menstruáció után forduljak orvoshoz? Vagy valamilyen készítményt használjak?

Nagyon köszönöm válaszát!  
A vizsgálat jó ötlet, addig is gynopilus restore segíthet.
Szép napot
2023.09.12. 10:04:02
  Üdvözlöm!
Azt szeretném megkérdezni, hogy az Escapelle esemény utáni tabletta okozhat a menstruációnál valamilyen zavart?
Ha igen, akkor kb. mennyi ideig tart míg rendeződik?
Előre is köszönöm a válaszokat!  
Az esemény utáni tabletta akár hónapokig is meg tudja zavarni a ciklust. Spontán rendeződik.
Szép napot
2023.09.12. 09:28:19
  Szép napot kívánok.kerdeznem hogy menstruáció nélkül is lehet feltenni spirált?nekem cserélni kell de mire idő pontot kaptam addigra valószínűleg el múlik lehetséges fel tenni akkor is?  
Lehetséges.
Szép napot
2023.09.12. 09:04:03
  Tisztelt dr úr!
Szeptember 2. -an jott meg a menseszem, 4.-én volt egy baleset amelynek kovetkeztében 5.-én vettem be egy esemenyutáni tablettát kb 12 órára rá. Ezután egy hétig folyamatosan barnáztam majd utána reggel már véreztem de minimálisan. Azt szeretném kérdezni, hogy ez normális? Még éppen megvolt mikor bevettem a gyógyszert. Valószínű a terhesség így hogy máris vérzek mégha csak minimálisan is? Köszönöm válaszát.  
Nem számít kórosnak, az esemény utáni tabletta akár hónapokig is meg tudja zavarni a ciklust.
Szép napot
2023.09.12. 08:28:05
  Kedves Doktor Úr!
Kombinált fogamzásgátló gyógyszert szedek. Milyen fájdalom csillapítót lehet szedni mellette, ami nem szteoirid hatóanyagú vagy diklofenák tartalmúakon kívűl mik azok amiket szabad és csökkentheti a vér rögök kialakulását?
Válaszàt köszönöm! E.29  
Panadol, paracetemol, aspirin.
Szép napot
2023.09.12. 08:20:05
  Tisztelt doktor úr! 47 éves vagyok olyan kérdésem lenne muszáj még fogamzás gátlót szednem. Lehetek még terhes. Válaszát előre is köszönöm szépen. Tisztelettel P Sándorné  
Már nem szükséges/ajánlott.
Szép napot
2023.09.12. 07:12:25
  Üdvözlöm. Olyan ügyben szeretnék segítséget kérni, hogy 2022,decemberében befejeztem a fogamzásgátló szedését (22 évesen)gyermek vállalás miatt. 8 évig szedtem a jangee fogamzásgátlót,de a hormon háztartásom teljesen felborult. 2023 januárban rendesen volt menstruációm. Februárban nem volt csak március közepén. Akkor úgy helyre állt és 2-3 hetente jött meg. Voltam nőgyógyásznál,aki vérvétel és ultrahang alapján azt mondta minden megfelelő még próbálkozzunk fél évet. Adott az a helyzet,hogy július 29.-én menstruáltam utoljára, 46 napja és terhességi tesztek negatívak. Keressem fel orvosom vagy mi tévő legyek?  
2x1 inofolic premium és 2x1 velfem segíthet.
Nincs szükség feltétlenül kontrollra.
Szép napot
2023.09.12. 06:03:07
  Tisztelt dr.úr!

Szeptember 1-2án együttvoltunk “kiszállálós” módszerrel, majd 4-én hétfőn meg is jött ömlött belőlem a vér 2 napig ( vérhigítót szúrtam egy műtét miatt ) majd a semmiből elmúlt, szerdán újra együtt voltunk akkor megint elöntött a vér majd csütörtök, pénteken barnáztam majd az is elmúlt.. a mensi naptár szerint aug 21-én volt peteérésem, eddig 3 tesztem negatív.

Derekam és alul a hasam fájdogál, ezért gondolok terhességre, de még csinálok msjd tesztet.

Előre is köszönöm a választ.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.12. 05:34:33
  Jó reggelt Doktor úr !

Bartholin mirigy cisztan kívül mi okozhat fájdalmas gennyező csomót a kisajakon? Köszönöm !  
Szőrtüsző gyulladás.
Szép napot
2023.09.12. 05:23:27
  Tisztelt
doktor úr,!,császármetszéssel szültem.rá pontosan nyolc hétre megjött a mensesem.egyszer voltunk eggyütt a férjemmel.megszakitásos módszerrel.megkellett volna már jönnie.terhes lehetek,vagy még rendszertelen a ciklusom??válaszát előre is köszönöm.  
Mindkét lehetőség fennáll.
Szép napot
2023.09.12. 04:21:43
  Dr úr volt egy atobelesetem 3 ève.problèák ugye eltört a vèg tagomnál platina van ès csavarok a jobb felsö csipö ès lábközôt lebènult tèrdj fele a láb fejemik 10 hónap után tudok èlni de mindig a láb fejem zsibbad èa nem nagyon mozik mer szerek nem egnek  
Ortopédiai szakrendelés felkeresése javasolt.
Szép napot
2023.09.12. 00:55:23
  Kedves Doktor Úr!
Múlt hónap 31.-én jött meg a menszeszem akkor kezdtem szedni a gyógyszert és azóta is tart a menszeszem ilyen barna foltok vannak már egy hete hogy így van lehetséges hogy a gyógyszer csinálja ezt amit szedek azoa és folyamatosan.  
Lehetséges, az első 3 hónapban lehetnek hasonló tünetek, ezek általában csak átmenetiek.
Ellenkező esetben gyógyszerváltás megfontolandó.
Szép napot
2023.09.11. 23:25:45
  Szép estét kívánok. A nevem Edith és szeretnék egy kérdést félteni önnek. 54 éves vagyok és az elmúlt hetekben szabadságon voltam és tudnivaló Németországban élek. És amióta vissza jöttem valahogy sikerült egy hüvely gombát szereznem.Lassan múlna is csak érzek egy égető érzést a hüvelyben és aztán már meg véreztem.Erre szeretnék választ kapni mi is ez nálam? ...jah tudni illik már 4 éve nincs menstruációm. Köszönöm szépen a választ.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózishoz.
Addig is Canesten kúp és krém ,illetve gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.09.11. 22:39:08
  Tisztelt Doktor Úr!

34 éves vagyok, 8 hónapja szültem. Kb fél éve alacsony a libidóm, hüvelyszárazságom van, hízok. 3 hónapja szedek Milligestet,csináltak egy labort, az ösztrogénem nagyon alacsony lett. Utána olvastam hogy fogamzásgátló mellett ez az érték nem mérvadó. A kérdésem az volna hogy ha fogamzásgátló mellett alacsony az ösztrogén, akkor is okozhatja ezeket a tüneteket?

Köszönöm szépen  
Lehetséges, érdemes felfüggeszteni a szedését pár hónapra és megfigyelni a változást.
Szép napot
2023.09.11. 21:24:45
  Üdvözlet!Az1,76nmol/L progeszteron a menstruáció második napján milyen értéknek felel meg ?Egy libidó csökkent 45 eves no vagyok !  
Megfelelő érték az életkornak.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.11. 20:42:03
  jóestét kivánok .,..... endometriózis gyanum van 19 én derül ki addig is az lenne a kérdésem hogy az mi ....tüneteim .......köztes vérzés jobb oldali hasi fájdalom mely az alhasból a vesébe sugárzik ....terhelés fizikai munka utan görcsölés hasi fájdalom .... egxüttlét után és közben is fájdalom és vérzés  
Az endometriózis azt jelenti, hogy méhnyálkahártya darabok jelennek meg a méhen kívül, bárhol megtapadhatnak a szervezetben.
Leggyakrabban a petefészkekben, vagy a kismedencei hashártya borítékokon.
Szép napot
2023.09.11. 20:11:31
  Kedves Doktor Úr!
1 éve PCO-t állapítottak nálam, a petefészkeim és a méhem tele van apró, de nagyon sok kis cisztával. A menstruációm eddig a helyén volt, pontos volt, viszont jelenleg a 30. nap késésben vagyok, rengeteget teszteltem, de mind negatív eredménnyel, ez alatt a 30 nap alatt nagyon sűrűn előfordultak terhességre utaló jelek hányás,hányinger,mellfeszülés,kimaradt menstruáció,alhas szúrás,menstruációra utaló görcsök (gyenge, néha erős). Sajnos csak a jövőhéten mehetek nőgyógyászhoz. A válaszát előre is köszönöm!  
2x1 inofolic perimum segíthet, mind a PCO kezelésben, mind a teherbeesésben.
Szép napot
2023.09.11. 20:02:32
  Jó napot 2 napja unokha húgom be fűzött a székről és sajnos be ütöttem a vaginámat és vérzett most pedig van 2 kisebb vagasom  
Bepanthen, sudokrem segíthet.
Szép napot
2023.09.11. 19:02:18
  Üdvözlöm! Augusztus 2-an, a menstruaciom 1. napjan kezdtem el a dienille fogamzasgatlo szedeset. Az elso vedekezes nelkuli egyuttlet augusztus 16-an volt. Sajnos a munkam miatt el kellett tolnom a menstruaciom idopontjat, s igy a betegtajekoztatoban leirtak alapjan, szunet nelkul kezdtem el a 2. level szedeset. A tablettakat rendszeresen, fix idopontban szedem. Meg 2 db tabletta van a 2. levelbol.
A kerdesem az lenne, hogy igy okoztam-e “kart” vagy esetleg nagyobb a teherbeeses eselye?
Koszonom valaszat!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.11. 18:24:24
  Üdvözlöm! Fluomizin gyógyszer használata után 18órával gynophilus restore hüvelytablettát alkalmaztam. Nem tettem-e túl korán fel? Hatásos lehet vagy ismételt felhelyezés szükséges?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.11. 18:20:41
  Üdvözlöm! Viszonylag kiterjedt méhszájsebet állapított meg az orvosom hüvelyi folyással. Fluomozin gyógyszert írta fel majd gynophilus restore készítményt kell alkalmaznom. Valóban elmúlhat az igen kiterjedt méhszájseb a flóra helyreállításával?  
Segíthet.
Szép napot
2023.09.11. 18:18:27
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy a Dienille vagy Slinda fogamzásgátló mennyire biztonságos?
A választ előre is köszönöm.  
Mindkettő megbízható készítmény, szabadon választhat.
Szép napot
2023.09.11. 17:41:29
  Tisztelt Doktor Úr,
Várandósság alatt, cystitis megelőzése céljából szedhető a D mannose készítmény?
Tisztelettel:
Lilla  
Szedhető.
Szép napot
2023.09.11. 17:11:55
  Kedves Doktor úr!
Tabletta mentes szünet után 3 nappal kezdtem az új levelet szedni. És együtt voltunk a párommal. Lehet gond belőle ?  
A védelem nem volt teljes.
Szép napot
2023.09.11. 16:30:15
  Tisztelt doktor ur 47 eves vagyok es a havi ciklus kimaradt lehet szo menopauzarol vagy esetleg mas problema all fen ?  
Igen, ez is egy jele a közelgő menopauzának.
Nincs ok aggodalomra, természetes folyamat része.
Szép napot
2023.09.11. 15:19:22
  Kedves Doktor Úr!
Kisbabát várok, 6 hetes vagyok de inzulinrezisztenciám van, a kérdésem hogy így is mennem kell majd terheléses vizsgálatra? Nem fogok rosszul lenni a sok cukortól? Már nagyon rég óta nem eszem semmi cukrot és gyorsan felszívódó ételeket.

Válaszát előre is köszönöm!  
Nem feltétlenül javasolt, érdemes előtte endokrinológiai tanácsadás.
Szép napot
2023.09.11. 15:08:34
  Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni, hogy a vérvételi eredményemben a Fibrinogén az 413 mg/dl.
Ezzel kapcsolatban azt szeretném kérdezni, hogy ez mit jelent?
Jó ez az érték vagy valami bajt jelez?
Mennyire magas ez az érték?
Jelez ez bármi bajt...stb.?
Előre is köszönöm válaszát!  
Haematologiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.11. 14:43:47
  Jonapot. Dr úr. Olyan kérdésem.lenne hgy julis 24 óta nem.szedek fogamzasgatlot. Azóta augusztusban.meg most szept. Elején volt még ahogy írtam.is a az előző levélben. A Dr úr szerint mostmar sikerülhet a fogantatás ?.meg.mikor.erdemes együtt lennünk hogy megfoganyon a baba.? Köszönöm..  
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább, a ciklus 10-17. Napja között a legnagyobb a valószínűsége a sikeres megtermékenyülésnek.
Szép napot
2023.09.11. 13:38:44
  Üdv. Érdeklődni szeretnék hogy 7ikén 5+ hetes terhességet állapított meg a nőgyógyász.. de viszont csak a leletből tudtam meg hogy van egy 30mmes ciszta a bal petefészkemben elvileg a "baba" a másikban van.. és méhszájsebem is van.. érdeklődnék hogy a bal petefészkem nem folyamatosan de néha szúródik hol erősebben hol kevésbé de sosem elviselhetetlenül.. az lenne a kérdésem hogy bármi gond lehet ebből a terhesség alatt?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.11. 12:52:05
  Tisztelt Doktor Úr!

4-5 hetes terhes vagyok. Kb. egy hete reggelihez és vacsorához Camembert sajtot is eszem (boltban vásárolt, nem termelői). Okozhattam ezzel gondot? Nagyon aggódom.

Előre is köszönöm a választ!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.11. 12:01:51
  Tisztelt Doktor Úr!
21 hetes kismama vagyok a cervix hossza 24,5-25-25,5 mm végig zárt többször nézték. Valóban koraszülést jelent? Nagyon megijesztettek.köszönöm válaszát  
Kissé megrövidültnek számít, de nem utal koraszülésre.
Pihenő, kímélő életmód javasolt.
3x1 magnézium, házasélet és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2023.09.11. 10:20:10
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretnék érdeklődni, hogy a GynOphilus restore befolyásolja bármilyen módon a termékenységet, babatervezés időszakában is biztonsággal lehet használni? Erre vonatkozóan nem találtam sajnos információkat a betegtájékoztatóban.
Köszönöm a válaszát.  
Nem befolyásolja, nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.09.11. 09:06:03
  Tisztelt doktor Úr! 33 éves vagyok .Olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy augusztus 24volt mestruacióm nem volt túl erős rá egy héttel újból elkeztem vérezni ott inkább barnas vér volt az is csak a wc -es után lét a wc papíron .utána semmi nem volt viszont mell fájdalom és néha emelygesem , fejfájás, hőhullám vannak csináltam egy terhességi tesztet ami halvány pozitív let ! Most akkor terhes vagyok vagy voltam ? Úgy fáj a hasam mindha meg akarna jönni de semmi nincs csak fehér folyás ami nem okoz gondot nincs viszketés se nem büdös ...lehet hogy mestruació előtt lettem terhes ?  
Cikluson belül végzett tesztet sok esetben félrevezetőek.
Akkor végezze először tesztet, hamar legalább egy hetet késik a menzesz.
Szép napot
2023.09.11. 08:36:47
  Tisztelt Dr. Úr!

Múlthét szerdától egészen szombatig barna folyásom volt, pénteki napon pár csepp piros, véres folttal kiegészülve. Illetve a papíron rózsaszín-nyákos foltot véltem felfedezni. Mai napon pedig már fehér folyásom van. A menstruációmat e hét elejére várom/ vártam. Az előbb felsorolt tüneteken kívül egyéb, más testi tüneteim nem voltak. Eddig mindig normálisak voltak a ciklusaim. 0,5-1 napos “barnázással” az elején és rendes vérzéssel. Ami így összesen 6-7 naposak voltak. Olvastam, hogy lehet hormonzavar vagy akár alacsony progeszteron szint. Valamint beágyazódási vérzésről is hallottam már. Amihez kapcsolva: rendszeresen élek nemi életet a párommal, védekezés nélkül. Szeretnénk babát, de egyelőre nem vagyunk rajta úgy igazán a projekten. De ha össze is jön valamikor, mi annak csak örülnénk. Szóval ennek apropójából csináltam ma egy tesztet, ami negatív lett. Így a terhességet kizárnám.

Ön szerint komoly problémát jelez a testem vagy egy egyszerű hormonzavar? Érdemes már most elmenni vizsgálatra vagy várjam a meg következő menstruációt?

Válaszát előre is köszönöm!

23/N  
Nincs ok aggodalomra, nem feltétlenül utal kóros jelenségre.
Nincs vele jelenleg teendő.
Szép napot
2023.09.11. 07:53:13
  Jó reggelt kívánok.
Már volt kérdésem a doktor úrhoz. Tavaly októberben vevodott észre a csokiciszta( azóta nem védekezünk), júniusban volt csokiciszta műtét, a múlt hónapban éreztem enyhe szúrást, nyilajlast az alhasamba, menstruáció dátuma előtti hetekben nagyon fajtak a mellem. Szombaton megjött de nagyon minimális, inkább barnas.
Ez utalhat terhessegre? Vagy valami gondra ? Mivel mindig főleg a második nap bőséges szokott lenni a vérzés. Most furcsa hogy alig-alig van valami..
Válaszát köszönöm  
Műtétet követően az első 2-3 menzesz gyakran hasonló.
Nem utal terhességre.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.09.11. 07:17:36
  Tisztelt Doktor Úr!

A férjemmel védekezés nélkül is együtt voltunk. A nőgyógyászom értesített, hogy a hüvelyi kenetvizsgálat Enterococcus faecalist mutatott ki. Augmentin duo-t írt fel nekem. Elkezdhetem szedni, vagy mit tegyek? Milyen hatással lehet ez a baktérium egy esetleges terhességre?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan szedheti.
Nincs ok aggodalomra, nem jár fokozott kockázattal egy esetleges várandósságra nézve.
Szép napot
2023.09.11. 06:26:58
  szèp napot!A kèrdèsem az lenne a havi ciklus előtt egy hèttel gyulladàsos tüneteim vannak az ajkakon tapasztalom előszőr, ègő èrzès ès intenzív .47 èves vagyok.Kb egy hónapja voltam nőgyógyàszti vizsgàlaton mert a gyulladàs mellet a hasam is fâjt olyan èrzès szintèn mintha petefèszek gyulladàsom lett volna.Volt egy ultra hang vizsgàlat nem volt gyulladàs,a hasam fel volt püffedve.Miómàt talàlt ,ès egy citológiàt is elvègzett a Doktor úr.kèrem mit javasolna?A hormon tartalmű spiràlt javasolta a Doktor úr.Tènyleg megoldódna minden problèmàm?vàlaszàt elöre is köszönöm !  
Nem javaslom ezt a fajta kezelést ebben az életkorban.
Mióma eltávolításàra is szükség lehet, addig is 2x1 Delphys segíthet.
Szép napot
2023.09.11. 00:05:08
  Kedves Doktor Ùr!

1 héttel hamarabb jött a menstruàciòm a vàrtnàl. 2 napig tartott! Majd 1 hét utàn napokon tartò barna folyàs követte. Sosem volt még igy. Nem ég,nem viszket,nincs szaga. Enyhe kis görcsök vannak a hasamban.
Mitöl lehet ez? Gombàs fertözés? Esetleg baba?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.10. 23:35:48
  Tisztelt doktor úr!Az én kérdésem a viszketés nemi tájékon .Nem találtak semmit de még is viszket.Néha egyálltalán nem néha az őrületbe kerget.És a kis ajkak szín vátlozása,néha úgy látom hogy kifehéredik.Tarka színű,,kaptam canestent semmi hatás,és aztán egy szteroid krémet a neve Dermovat.Nekem a hüvely válad|K sem tetszik nem olyan mint régen.De a labor vizsgálatok semmit nem mutatnak.Már több mint egy éve nem menstruálok gondolom menopauza,47 éves vagyok,és egy gyermeket szűltem. Köszönöm válaszát.Andrea  
Ovestin krém segíthet.
Szép napot
2023.09.10. 23:25:41
  Udv. Dr. Ur.. evek soran a parom nem egyszer fogyasztott kabitoszert... es napokban is fogyasztott pedig tudta hogy babat szeretnenk... /nem maradtunk eggyutt/ egyuttvoltunk ovulaciokor ... lehetseges ha teherbe estem ettol lehet veteles? Vagy nem foganhat meg a baba?  
Lehetséges.
Szép napot
2023.09.10. 23:02:20
  Kedves Doktor úr!
2022.09.13-án született meg a második gyermekem rá 3 hétre vesegörcsöm lett DJ katétert helyeztek fel még nem tudtak a szoptatás miatt kontraszt anyagos CT-t csinálni. Nem is volt menstruációm a gyermekem 10 hónapos koráig most mikor abba hagytam a szoptatást 1 hónapra rá jelentkezett közben vissza mentem az urológiára hogy megcsinaljuk a CT-t meg is történt most augusztus 31-én de viszont 2 napja meg kellett volna jönni de nem történt meg ezért csináltam egy tesztet ami pozitív lett aggódom hogy a CT miatt valami probléma lehet vele. Ön szerint beteg lesz ez miatt? Merre induljak tovább hogy ezt idő előtt kitudjuk deríteni? Elég lenne egy 12. hétnél egy kombinált tesztes genetika vagy jobb lenne ha magzatvízből csinálnák meg? Még egy kérdésem lenne, hogy vesekő zúzásra kaptam időpontot 27-re ezt el lehet végezni vagy most egyenlőre halasszuk el máskor?  
Nincs ok aggodalomra, minimális a sugarterhelés egy CT vizsgálatnak.
Prenatest elvégzése javasolt 9-18 terhességi hét között.
Vesekő zúzast érdemes halasztani.
Szép napot
2023.09.10. 22:21:13
  Kedves Doktor Úr! A terhesség 16.hete körül konizációt fognak csinálni, magasfokú elváltozás miatt a méhnyakon. Ez mennyire veszélyes a babára? A méhszájat be fogják varrni. Utána végig kell feküdnöm a terhességet?  
Nem jelent fokozott rizikót a fejlődésre nézve.
Koraszülés kockázatát viszont növelheti.
Szép napot
2023.09.10. 21:58:37
  Jó napot kívánok!
Azt szeretném megkérdezni,hogy szoptatás alatt hüvelyi fertőzésre mit tetszik ajánlani?
Illetve szoptatás alatt alkalamazható-e a Klion D hüvelykúp, ugyanis a betegtájékoztató szerint a kezelés tartama alatt a szopatatást fel kell függeszteni.
8 hónapos a kisfiam,a szülés óta,de előtte is gyakran kaptam hüvelyfertòzést. Most szoptatok és nem merem magam kezelni semmivel,de azt sem szeretném,hogy a fertőzés miatt nagyobb baj kialakuljon.
Köszönöm szíves válaszát!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Addig is Canesten és Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.09.10. 20:39:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Abban szeretném kérni a segítségét, hogy kb egy hónapja kellett volna elkezdenem használni a papilocare hüvelygélt menstruáció után, viszont az előző hónapba kimaradt így nem mertem még elkezdeni használni. Ön szerint várjak mindenképp vagy el kezdhetem?

Válaszát előre is köszönöm.  
Bármikor elkezdheti.
Szép napot
2023.09.10. 19:59:05
  Üdvözlöm doktor úr!

2 hete észre vettem hogy a kisajkam jobb oldalán a felső részen van egy fájdalmas csomó amiből nyomásra kisemmnyisegű genny távozik, pont mint egy gennyes pattanásból. Nem akar el múlni 28.ára kaptam időpontot orvoshoz de nagyon zavar mi lehet? Nőtt is és meg mindig gennyezik. Bartholin mirigy gyulladásra gyanakodtam de annak lejjebb kellene lennie a hüvely bemenetnél, vagy lehet feljebb is? Köszönöm ha válaszol!  
Lehet azon a területen is, nőgyógyászati kivizsgálás jó ötlet.
Szép napot
2023.09.10. 19:06:20
  Doktor Úr!
48 éves vagyok,ez a 2. alkalom,hogy késik a mensesem,de ez alkalommal 12 napig tartot.Volt 1 nap szünet,s ujra volt barnás váladék.Fogamzásgátlót nem szedek.Ezár a premenupausa?Fuffadasom van,de mas tünetem nincs.
Válaszat köszönöm.Tisztelettel:Lídia  
Igen, az már valószínűleg annak az előjele.
Természetes folyamat része, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.10. 18:42:46
  Tisztelt Doktor Úr!

52 éves hölgy vagyok, nemrég átestem egy egészségügyi curette-n, amelynek a következő eredménye lett:
I. Kis mennyiségű, cysticusan tágult endometrialis mirigy látható. A hám szabályos.
II. Az anyagban megtartott rétegezettségű portio laphámcsíkok mellett endometrialis jellegű stróma látható.

Az orvos szerint ennek oka hormonális változások. Kérném szépen Önt, hogy véleményezze a fenti diagnózist.

Előre is köszönöm szépen!  
Egyetértek kezelőorvosàval, ez egy negatív lelet, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.10. 18:13:11
  Tisztelet Dr Úr!
Kérdésem a következő terhes lehetek e egy pete vezetékel is ?  
Igen, spontán teherbeesés esélye kb 70%.
Szép napot
2023.09.10. 16:38:39
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem hogyha a Norcolut 5mg tabletta szedése alatt teherbe estem lehet e valami probléma??

Köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.10. 16:36:33
  Jó napot.Dr Úr olyan kérdésem lenne.Fogamzásgátlót szedek.A párommal a 7napos gyógyszer szünet alatt együtt voltunk de mellette pont menszeszeltem és belém élvezett pedig meg beszéltük hogy időben kiveszi.Akkor mikor a fogamzásgatló nem fogyott el kb 3 db volt belőle algopirint vettem be fejfájásra de akkor nem voltunk együtt az nap sem utánna.A kérdésem az lenne hogy a 7 napos szünet alatt véd a gyógyszer?Nem lesz baj ebből mert nem szeretnék gyereket.  
A gyógyszermentes egy hetes szünet alatt is véd a gyógyszer.
Szép napot
2023.09.10. 16:02:20
  Tisztelt Doktor Úr!
63 éves nő vagyok, tavaly egy antibiotikus kezelést követően erős gyulladás, hüvelyszárazság alakult ki. Erről írtam is Önnek, és köszönöm a válaszát. Akkoriban írtam, hogy a kenet eredménye az, hogy az összes lactobacillus kipusztult. 6 hónapon keresztül különféle kúpokkal, kenőccsel kezelve valamilyen szinten a hüvelyszárazság elviselhetővé vált. Azonban a nőgyógyász azt mondta nekem a kérdésemre, hogy nekem a lactobacillus már nem fog visszaépülni, ne menjek gyógyfürdőbe, strandra, csak szabad strandra. Most ezek szerint a tőlem idősebbek, illetve velem egykorúak járnak, pedig gondolom nekik is csökken az ösztrogén szintjük. Esetleg én aki soha nem kaptam el strandon semmilyen betegséget, most könnyebben el tudnám kapni? Létezik az, hogy én 63 évesen élem meg a változó kort, pedig 50 évesen már elmúlt a menzeszem, s most jelentkeznek hőhullámok, éjszakai izzadás esetenként, álmatlanság? Mindenhol azt olvasom, 50-60 év között zajlik le. Be fog ez állni valaha? Esetleg milyen étrend-kiegészítőt javasolna Doktor úr? Jelenleg ovestine-t santest, lactinellet, juvia hidratálót használok időközönként. Válaszát köszönettel és tisztelettel várva! Judit  
Ez nem valós, nyugodtan mehet strandra is.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.10. 13:39:52
  Kedves DoktorÚr!

Babát szeretnénk, az AMH értékem 1.18. Ezzel az értékkel természetes úton lehetséges?

Illetve mio-inozitolt szedek 1 hónapja, jelenleg 2 napja késik a menstruációm. a mio-inozitoltol keshet?

Koszonom!  
Lehetséges.
Nyugodtan próbálkozhatnak egy éven át spontán.
Inofolic is okozhat változást a ciklusban.
Szép napot
2023.09.10. 13:20:53
  Üdvözlöm

Kérdésem az lenne hogy a terhesség első 10 napjában szedett tinidazole gyógyszer ártalmas e a babának, meg akkor nem volt róla tudomás laboratóriumi leletek folyamatban.Köszönöm Ilona  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.10. 11:34:12
  Tisztelt Doktor Úr!

A hüvelykenet kitenyészett a Streptococcus Agactiae és E. Coli baktérium. Ezt terhesség alatt kell kezelni? 2 különböző véleményt hallottam, 2 különböző orvostól. Azt mondta az egyik orvos, hogy csak szülés előtt kell kezelni, a másik orvos pedig azt mondta, hogy a megfelelő antibiotikummal már most kell. Maga véleménye szerint melyik lenne a jobb döntés? Illetve a Coli multirezisztens, a rezisztenciavizsgálat során minden antibiotikumra rezisztens lett(de nem ESBL termelő törzs). Erre milyen javaslata lenne?  
E. Colin ne okoz fokozott rizikót.
Streptococcus fertőzést elegendő vajúdás alatt kezelni, amíg áll a magzatburok a várandósság védett.
Szép napot
2023.09.10. 10:17:55
  Tisztelt Doktor Úr!

14 hetes terhes vagyok. Van egy hematómám. 3 x 1, 200 mg-os Progesteron Exceltist szedek. A hematóma kb 2 hete lett diagnosztizálva, erős vérzéssel kezdődött. Hamar lecsökkent, majd teljesen megyszűnt a vérzés. A genetikai ultrahangon azonban kiderült, hogy jelenleg kb 30 x 10 mm-es a hematóma, de semennyi vérzés nincs. Tegnap este egy adag barna folyékony, kisség gél állagú alvadt vér ürült. Lehetséges, hogy a maradék hematóma ürült ki? Szükséges most azonnal orvoshoz mennem, vagy elég 2 nap múlva is (akkorra van időpontom alapból is)?  
Igen, abszolút.
Nyugodtan megvàrhatja az időpontot.
Folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2023.09.10. 09:46:08
  Kedves Doktor Úr! 53 évesen elhúzódó vérzésre napi 10mg Proverát kaptam, és azt vettem észre, hogy a vércukorszintemet nagyon megemeli. Illetve eddig azt sem tudtam, hogy cukorbeteg lennék. A kérdésem az lenne, hogy a hormonzavarból adódó erős vérzést tudják-e más gyógyszerrel kezelni, ami nem emeli meg a cukorszintet, illetve felvetődött bennem, hogy maga a cukorbetegség erősíthette-e a vérzést?
Mit tanácsol? A cukorbetegsegre kerjek gyogyszert, hogy elbírjam a Proverát, vagy a nogyogyaszhoz forduljak mas gyogyszeres kezelesert? Köszönöm válaszát!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Provera ebben az életkorban vérzézavarra nem javasolt.
Vércukorszint eltérés miatt háziorvos vagy belgyógyászati konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.10. 03:05:05
  Tisztelt Doktor Úr!
2 hónapja minden ciklusban, égő, viszkető érzésem volt. Használtam Betadin kúpot, de most már aggaszt, hogy a harmadik ciklusban vagyok, épp peteérésnél és megint ég, viszket. Eddig figyeltem magam, hogy mi okozhatja és ahogy most a peteérés miatt megjelent a nyákos váladék, felmaródik és jön a viszketés. Eddig ilyen problémám nem volt. Mit kellene tennem?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.09. 23:44:03
  Üdvözlöm
A héten eü.kaparásom és hurokkimetszéses mintavételem volt.
Az oké, hogy most behatolásos szexet mellőzni kell, de egyéb módszereket lehet alkalmazni.?
Köszönöm  
Lehet.
Szép napot
2023.09.09. 22:23:19
  Tisztelt Doktor Úr!17 éves lányom miatt kérném a tanácsát sexualis védekezésel kapcsolatosan.Gyógyszert nem szeretnénk neki és az Óvszerrel viszont nincs nyugalmunk. Mit tudna tanácsolni,köszönöm válaszát!  
Hüvelygyűrű (Ringinel, Ladeering), Evra tapasz lehetséges alternatívák.
Szép napot
2023.09.09. 21:47:21
  Üdv doktor úr! Egy 16 éves lány vagyok kettő éve ki marad a menstruációm ajánlották a gyermek nőgyógyászati vizsgálatot de sajnos nincs rá pénzünk mit tud javasolni mi lehet a probléma?

Köszönöm a válaszát!  
túlzoot sport, vagy fizikai aktivitás, vagy fokozott stresst, endokrinológiai, nőgyógyászati betegség állhatnak a háttérben.
OEP támogatott vizsgálatok körében mindegyik elvégezhető.
Szép napot
2023.09.09. 21:43:28
  Üdvözlöm doktor úr! Probléma ha kifolyik az ondó az óvszerből?  
Nem kívánt várandósság rizikója ebben az esetben fennáll.
Szép napot
2023.09.09. 21:41:37
  Jó napot!
A párommal több éve vagyunk együtt. A szexuális életünk nem igazán aktív. Mikor megpróbáltuk fájdalmas és egyáltalán nem jó érzés volt mint ahogyan azt leírják. PCOS van.
Az lenne a kérdésem hogy ez lehet az oka hogy nem tudjuk élvezni a szexet? Vagy valami más?  
Nincs összefüggés.
Nőgyógyászati kivizsgálás és STD szűrés javasolt.
Szép napot
2023.09.09. 19:59:26
  Jó estét kívánok.
Kérdezni szeretném, hogy terhességmegszakítás 6 hete és 2 napja történt. Viszont puffadok.
Voltam vizsgálaton,mindent rendbe talált az orvos. Ennek lelki oka van. Nem lehet más oka? És mit kéne szednem? Kádban lehet fürödni? És következő menstruációnál lehet tampont használni?
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Nincs szükség kezelésre.
Lehet fürödni nyugodtan.
Valószínűleg stressz alapú, spontán múlni fog.
Lehet tampont használni.
Szép napot
2023.09.09. 18:34:15
  Tisztelt Doktor Úr!

Elnézést kérek előre is a buta kérdésért. Gynazol hüvelykrémet kellett használnom. A használati utasítas szerint az applikátor kupakját nem szabad eltávolítani. A kupak nem fixen helyezkedett el rajta, hanem kicsit mozgott. Mivel nincs tapasztalatom az ilyen eszközök kialakításában, azt feltételeztem, ez szándékosan ilyen. Alkamazás után nem nézegettem, hanem egyből kidobtam az eszközt. Mivel az utóbbi napokban kellemetlen érzés van a hüvelyemben, mintha lenne ott valami, rám tört az aggodalom, hogy esetleg ez a kupak bent maradhatott. Kérdésem az, hogy milyen ennek a kupaknak valóban valamennyire mozognia kell? Van okom aggódni? Válszát előrr is köszönöm!  
Hüvelyi vizsgálatot érdemes végezni nőgyógyászati szakrendelésen a kétségek kizárása végett.
Szép napot
2023.09.09. 16:24:21
  Tisztelt Dr úr!!!!
Kb 2honapja ahogy meg jön mindig viszket a hüvelybemenetem és csak akkor ha megjön aztán utána ilyen gombás fertőzésre utaló tüneteim vannak amit alig bírok ki kezelni csak nagyon drága hüvely kupokkal ez miért lehet ??
Most is ki kezeltem magam az utolsó mensi után aztán tegnap meg jött és megint viszket miért van ez ???már nagyon idegesít illetve 29.ère kaptam idő pontot csak vizsgálatra addig tudna valami választ adni ??? köszönöm:Szilviaa
(18)éves vagyok és már szültem másfél éve  
A menstruációs periódus egy immunszupprimált állapot, amely teret adhat az esetleges fertőzések kialakuláshoz.
Gynopilus restore menzesz előtt és után, illetve c,d vitamin segíthet.
Szép napot
2023.09.09. 15:24:26
  Tisztelt Doktor Úr!
14 éves lányomnak gombás fertőzés tünetei vannak, fehér túrós váladék, viszketés. Mit adhatok neki, amíg nem jutunk el orvoshoz? Köszönöm válaszát.  
Canesten kúp óvatosan felhelyezve, vagy csak Canesten krém.
Szép napot
2023.09.09. 14:59:10
  Jó napot kívánok véna cava inferior és misteria trombózis mélyvénás miatt elkel vetetnem a babám  
Haematológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.09. 14:43:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Meddősègi kivizsgálás során megállapították,hogy a bal oldali petevezetőm elvan záródva (hydrosalpinx lehetősèg felmerül) ès,hogy szintèn a bal oldalon a mellső falban fundustól 2cm-re egy 9x8 mm-es intramuralis myomagóc található.
Menstruáció előtt már 6-7 nappal barnás pecsètelès jelentkezik nálam. Ezt a pecsètelèst okozhatja az elzáródás vagy a mióma? Progeszteron, Ösztradiol, pajzsmirigy hormonok rendben vannak . Prolaktin szintemben van minimális emelkedès,erre Bromocriptint kaptam nap 1 szemet. A barnás pecsètelèsre javasolta az endikrinológus az Utrogestant szedèsèt. Doktor Úr szerint ez segíthet?( Premens tablettát már szedtem 5 hónapig, de nem hozott javulást.) 3-5 hónap sikertelensèg esetèn javasolták a bal oldali petevezetèk eltávolítását. Már ez az idő eltelt sajnos, de nem szeretnèm mèg a műtètet. Doktor Úr szerint ez mindenkèpp szüksèges a sikeres teherbeesèshez? Azt eddig nem írtam,hogy 36 èves vagyok ès körülbelül 9 èvvel ezelőtt volt egy terhessèg megszakításom.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel:
Vivien  
Az elzáródás nem, a mióma lehet.
Segíthet a progesteron pótlás.
Amennyiben valóban hydrosalpings okozza az elzáródást, úgy a műtéti megoldás jó ötlet.
Szép napot
2023.09.09. 14:08:40
  Tisztelt Doktor Úr!
3. babánkkal a 18.heti uh-n 28×10mm-es echoszegény területet látott a doktornő,aki vizsgált. Azon kívül,hogy ha nem volt vérzés, nincs baj, mást nem tudok róla. "Lepény a hátsó falon tapadt, felszínén az amnion alatt 28x10mm nagyságú echoszegény terület látható"
Ez jelethet bármi kockázatot? Volt nekem intimfertőzésem,melyre a 12hét betöltésekor kaptam kezelést (talán sikeresen). Lehet a fertőzésnek ebben szerepe?

Válaszát köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem jelent fokozott kockázatot.
Szoros várandósgondozás javasolt.
Szép napot
2023.09.09. 13:05:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesvitaminból inkább olyat érdemes szedni, ami trimeszterekre van lebontva vagy olyan is ugyan olyan megfelelő, amit egész terhesség alatt lehet folyamatosan szedni? Doktor Úr melyiket ajánlja jobban?

Előre is köszönöm a választ!

Réka  
szabadon választhat.
Ladeevit extra, Czeizel, gravida Optima jó választások lehetnek.
Szép napot
2023.09.09. 12:53:26
  Kedves Doktor Úr!

panaszaim 2 hete kezdődtek.Ovuláció után 1-2 nappal enyhe hónalj fájdalmat tapasztaltam. külsőleg látszódott egy belső pattanás szerű de pár nap elteltével az elmúlt viszont a hónalj fájdalom megmaradt. Felkaromon a kislányom meg harapott ami belilult. Nyugtalanított az egész ezért megmutattam nőgyógyásznak azt a területet megnyomkodta és annyit mondott ,hogy pici nyirokcsomót érez szerinte a harapástól lehet.Borotválom a hónaljamat és borotválkozás után megint éreztem vmi belső pattanás szerűt.Külsőleg látszódott de pár nap múlva elmúlt. A fájdalom még hol elő jön hol nem. Elmentem pár napja emlő uh_ra ahol mindent rendben találtak viszont a hónaljnál ahol érzékeny mértek egy 11mm-es nyirokmirigyet. norm szerkezettel és mondták nem látják kórosnak. Ön szerint mit tegyek,hogy elmúljon ez a fájdalom? Esetleg menjek további vizsgálatokra? Válaszát előre is köszönöm!  
Mindent jól csinált, véleményem szerint nem szükséges további vizsgálatokat végezni.
Pár héten belül meg fog gyógyulni spontán.
ez idő alatt érdemes tartózkodni a borotválkozástól .
Szép napot
2023.09.09. 12:12:33
  Kedves doktor úr! Azt szeretném kérdezni hogy az ondó felborithatja a hüvely Flórát? Mert mostanában utána mindig bevagyok dagadva, és fáj.
Köszönöm ha válaszol!  
Elképzelhető.
Gynophilus segíthet.
1-2 hétig érdemes tartózkodni az együttlétektől.
Szép napot
2023.09.09. 11:08:26
  Kedves Doktor úr!48 eves nő vagyok.Körülbelül 3 hónapja főleg hajmosás után nagyon sok hajam kihullik.Voltam nőgyógyásznál a diagnózis BMF 59.7mm Endom 10.8.A myometriumban számos apró echoszegény tócsa ábrázolodik.Adnexumok részéről nem látható.Azt tudni kell hogy tavaly augusztusba tettem le a fogamzasgátlót es a két havi vérzések között 19-20 nap telt el.Most elkezdtem szedni a Qlaira gyógyszert a nőgyógyászom javaslatára.Megkérdeztem tőle hogy ami most történik velem nőgyógyászatilag hullhat e a hajam ennyire és azt mondta igen.Doktor úr szerint is??Esetleg valami tanács más vizsgálatra??Köszönöm válaszát  
Nem javaslom a továbbiakban a fogamzásgátló használatát.
Hajhullás gyakori kísérő jelensége a perimenopauzának.
2x1 remifemin plusz és 1x1 Tricovel tricoage 45+segíthet.
Szép napot
2023.09.09. 10:13:00
  Tisztelt Doktor úr!
Szeretném kérdezni hogy menstruáció alatt lehet e használni a pimafucort kenőcsöt?

Köszönöm!  
Külsőleg igen.
Szép napot
2023.09.09. 10:00:19
  Kedves Doktor Úr!
13. hétben járó lombikos várandós vagyok. A teherbeesés előtt nagyon alacsony volt a progeszteron szintem (20 nmol/l a 21.napi vérvételen). Utána a terhesség elején is (30nmol/l). A terhesség első heteiben végig feküdtem, mert egy nagy hematóma miatt többször is erősen véreztem. A hematóma azóta felszívódott.
A protokoll a 12. hétig írja elő a progeszteron kúp alkalmazását,mivel utána a méhlepény már átveszi a progeszteron hormon termelését. Én még nem mertem abbahagyni, 3x1 Cyclogestest használom. Az orvosom szerint elhagyhatom.
Úgy tudom, hogy azoknak, akiknek korábban volt vetélésük alacsony progeszteron miatt, a következő létrejövő terhességben, sokkal tovább, akár majdnem végig adják a progeszteront. A kérdésem: az ő esetükben nem biztos, hogy a méhlepény átveszi ezt a szerepet? Akkor nálam honnan tudható, hogy a méhlepényem magától is termel elég progeszteront? Érdemes vérvétellel újra ellenőriztetni ezt a szintet? Nagyon aggódom.  
Nyugodtan használhatja tovább, akár a 3. trimeszterben is biztonságból.
Nincs szükség külön laborvizsgálatra.
Szép napot
2023.09.09. 09:38:17
  Kedves doktor úr.Párommal együttlétnél nem védekeztünk,tervezzük a babát .Az együttlét után kb 1 héttel már alhasi görcseim voltak,van amikor elég erősek.Tesztet még nem csináltam,mert elég sokat elpocsékoltam mostanában feleslegesen,így megvárom a következő vérzés napját,ha nem jön meg tesztele.Igazából a kérdésem az lenne,ha sikerült a terhesség,normális e hogy néha nagyon görcsölök,meg az hogy szinte minden nap?2.terhességem lesz.Válaszát köszönöm  
Jelezheti a beágyazódás folyamatát, de ez nem evidencia.
Legalább egy hetes vérzéskimaradást követően érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.09.09. 09:32:14
  Kedves doktor úr! Menstruáció alatt lehet e használni a pimafucort kenőcsöt! Köszönöm  
Külsőleg igen.
Szép napot
2023.09.09. 08:30:37
  Jó napot doktor úr nekem volna egy kérdésem at fazas van nekem tobszor járok pisilni és fájt közbe a hasam de már nem fáj és a doktor írt nekem ovesztin tabletat és 1 cer használtam mert egy kicsit úgy érzem hogy homajosan látok tőle egy kicsit szédülök is tudna nekem választ adni hogy ez a tabletato van mert nem merem szedni a tabletat előre is köszönöm  
Lehetséges, nyugodtan hagyja abba a kezelést.
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.09. 07:51:27
  Jo reggelt Dr. Gyurkovics Bence.

Azal a kèrdèsel fordulok õnhõz, hogy A Lūkõcsontom borzasztoan fàlj belül a csontom ès szur nem tudok forgolodni mozogni úgy ahogy egy normàlis testének szūksêge van a mozgásra most jelenleg 20mls morfiumos tapasz kezelèst kaptam.
Elõszõr 10mls 2honapig ès fejeb vittèk 20mlisre. De ugyan úgy fàly sajog ès szur ès èrzem belõl a lõkõcsontomban mintha ki lene szàradva belūrõl a lõkõcsontom.
Vàrom a vàlaszat.
Tisztelettel Udv  
Sajnálom ez számomra értelmezhetetlen.
Nőgyógyászati vizsgálat segíthet.
Szép napot
2023.09.09. 05:16:01
  Szép jó napot szeretnék érdeklődni hogy antibiotikumos kezelés után mennyi idő után jönn meg újra? és kúpos kezelés után?  
Ezt nehéz megjósolni, a kezelések tudnak átmeneti változásokat okozni a ciklusban.
Szép napot
2023.09.08. 22:35:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Az első babámat várom 5 hetes és 5 napos korai terhességi szakaszban. A mai este a mosógépet a faltól odébb kellett húzzam minimálisan (nagy erőt nem fejtettem ki, illetve egy fél perc volt). Olvastam, hogy nehezet emelni nem szabad terhesen. Lehet ebből probléma? Illetve ha lenne mikor és milyen tünet jelentkezne?
Köszönöm válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Amennyiben vérzés, barna váladékozás, vagy alhasi görcsök jelentkeznének kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.08. 22:31:47
  Tisztelt Doktor Úr!
14 hetes terhes vagyok, jelenleg hematómám is van. A terhesség alatt többször előfordult valamilyen fertőzés, ezért prevenciós céllal elkezdtem használni a Gynophilust. Ma barnás “folyásom” volt, nagyon kevés mennyiség. Ez lehet a Gynophilus színe, ahogyan ürül? A hematóma miatt semmilyen barna alvadt vér nem ürült már egy ideje.  
Lehetséges.
Inkább progeszteron exeltis 100 mg 2x1 tbl javasolt szájon át pár héten keresztül.
Szép napot
2023.09.08. 22:05:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Februárban Mirénàt helyezték fel 46 éves vagyok. Júliusban CT- re küldtek, mert a màjamon van egy adenomaszerűség vagy màs..ezért MR- re megyek. A Miréna hormonja okozhat màjproblémàt?  
Nincs összefüggés, nem jelent fokozott rizikót.
Szép napot
2023.09.08. 17:57:45
  Kedves Dr.úr!1 napja volt konizációs műtétem,mikor lehet leghamarabb biciglizni,illetve kiterjedt hpv fertőzés volt.Mennyi az esélye,hogy rossz lesz a szövettan és ha igen,újabb műtét kell?Köszönöm!  
Bármikor lehet, először kisebb távolságokra.
A további kérdésekre a szövettani lelet birtokában érdemes visszatérni.
Szép napot
2023.09.08. 17:13:56
  Üdvözlöm!

HPV gyanú miatt, a nőgyógyász HPV tipizálást kért. Az alábbi leletek kaptam. Ez alapján nincsen HPV vírusom, vagy csak a magas kockázatú vírusok nincsenek jelen? Köszönöm

Human papillomavírus C4800 (Roche) .
A minta HR-HPV-DNS negatív (-). A mintában nem mutatható ki a méhnyakrák szempontjából magas kockázatú humán
papillómavírus (HR
-HPV) jelenléte.
Az alábbi HR-HPV típusokat vizsgáltuk: HPV16, 18, 31, 33, 35, 39, 45, 51, 52, 56, 58, 59, 66, 68  
Ez a lelet "csak" a magas kockázatú törzsekre vonatkozik, ezekre nézve a lelet negatív. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.08. 15:42:52
  Tisztelt Doktor Úr!

Elvileg 6+4 napos terhes vagyok. Jövő héten megyek uh-ra. Viszont kb. 1 hete a huvelyemben feszül, olyan érzés mintha ki akarna nyilni. Sőt inkább olyan mintha már 1-2 centire ki lennék tágulva. Olyat olvastam hogy ha a mehnyak tágul vetélés lehet a vége de én ugye nem ott érzem. Ez normális lehet ebben a szakaszban?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra. Ehhez hasonló tünetek gyakran előfordulhatnak a terhesség során, nem utal vetélésre.
Szép napot
2023.09.08. 15:27:43
  Szép napot!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy Vitagyn C befolyásolja e a NuvaRing hüvelygyűrű hatását? Vagy nyugodtan hasznàlható és megfelelő a védelem emelett is?
Nagyon köszönöm előre is!  
Nyugodtan használhatja együtt a kettőt.
Szép napot
2023.09.08. 14:09:56
  Tisztelt dr Úr! 9.4mm méhnyálka vastagságom van. 61 éves vagyok. Vérzésem nincs.Szövettani eredményem jó.Szeretném megkérdezni hol végeznek speciális endosampleres mintavételt. Mosonmagyaróvári vagyok.Választát előre is köszönöm.  
A legtöbb magánredelőben elérhető az endorette mintavétel, szerencsés esetben a helyi szakrendelés keretein belül is. Érdemes rákérdezni.
szép napot
2023.09.08. 13:32:36
  Tisztelt Doktor Úr!

Ecoli található szülés óta a hüvelyemben a tenyésztés alapján. 3 antibiotikum kúrán vagyok túl. Egyik sem volt hatásos. Továbbra is fenn áll az égő, csípő érzés. Mivel lehet ezt még kezelni? (antibiotikum nélkül)
Egy szoptató anyuka  
Lactinelle vagy gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.09.08. 13:31:00
  Tisztelt Doktor úr! 5honapja szedek fogamzásgátlót mindig ugyan abban az időben be veszem mestruacióm rendesen meg jött mestruació után barnás vérzés jelentkezett csináltam egy terhességi tesztet ami pozitívlet az hogy történhetett meg ? Nagyjából 2honapja gyomor panaszaim vannak esetleg befolyásolta a gyógyszer hatását?  
Végezzen ismételt tesztet 2 hét múlva.
Addig függessze fel a gyógyszer szedését.
Amennyiben az is pozitív jelentkezzen be hüvelyi ultrahangra.
Szép napot
2023.09.08. 12:36:16
  Jó napot kívánok. A nogyogyszom megallapitotta hogy sztrepto kokuszomvan. Doktor űr javaslatát kérném mert olyan gyógyszert írt fel ami csak mellekhatasokat váltott ki. Ha jól emlékszem. Ovestin volt. De izom ízület gyulladást okozott. Szekrekedest aranyeres vagyok és végbél repedesem lett. Hánytam meg ami lehet az összes mellekhatas kijott rajtam. Egy éve szedek. Már egészségügyi kaparasom is volt. De ugyan úgy sárga folyás meg pecsetelo vérzés van. Köszönöm válaszát előre  
2x1 Augmentin Duo egy hétig, vagy Azi sandoz 3 napon át javasolt.
Ez alatt gynophilus javasolt hüvelyflóra helyreállítás céljából.
Ülőfürdő és házasélet ellenjavallt a kezelés alatt.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.08. 12:30:49
  Üdvözlöm ! Július 21-én voltam együtt a párommal, 22-én megjött a mensesem. Augusztus 18-án ismét megjött,nagyon erős vérzésem van mindig,akkor is így volt és 7-9 napig tart. Most esedékes lenne pár nap múlva ismét,de naponta többször van hányingerem,rosszullét. Létezik hogy ilyen menses mellett is terhes vagyok ? Köszönöm  
Nem valószínű. Amennyiben késik a menzesz legalább egy hetet végezzen terhességi tesztet.
Premens segíthet a panaszain.
Szép napot
2023.09.08. 12:08:58
  Tisztelt Doktor Úr!

48 éves múltam 2 éve nem menstruálok. Az idei évi szűrésen fiziologias atrofiat állapítottak meg. Férjemmel az együttlét nagyon fájdalmas. Mit jelent ez a betegség? Ez az állapot visszafordítható valamilyen módon? Cikatrinidat javasolt az orvos de az nem segitett. Fájdalommentesen lehetek még együtt a férjemmel az életben? Köszönöm szépen válaszát!  
A kor előrehaladtával együtt járó szöveti változás, mely természetes folyamat része.
Ovestin krém és 2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.08. 11:32:32
  Kedves Doktor Úr!

Folyamatos lábdagadással küzdök. Doppler vizsgálat és endokrinológiai vizsgálat negatív. Érdeklődni szeretnék, hogy lehet e nőgyógyászati oka a lábdagadásnak?  
Előfordulhat, különösen fogamzásgátlót szedő hölgyek esetében.
ez esetben a gyógyszer felfüggesztése javasolt és haematológiai kivizsgálás.
Szép napot
2023.09.08. 10:25:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Júniusban volt egy hüvely gyulladásom. Először azt gondoltam, hogy hüvelygombám van, ahhoz hasonlóak voltak a tünetek. Egy hetes otthoni kezelés során sem jött helyre, így elmentem nőgyógyászhoz, aki megállapította hogy gyulladt a hüvely, melynek oka lehet a túl sok szénhidrát illetve cukor bevitel és a hüvely pH-jának megváltozása. Kaptam pimafucin kúpot, amiről azt olvastam hogy candida ellen jó és külső részre gomba ellenes krémet, habár kívülről nem viszketett. Tehát az orvos erre gyanakodott hogy ez lehet a probléma. A menstruációm ezután teljesen normális volt, viszont különös érzés volt hogy maró, égető érzést éreztem a hüvelyemben a menstruációkor( gondolom a hámréteg sérült a gyulladás miatt)
1 hónap után sem voltam 100%-osan rendben. Ugyanolyan égető, szurkáló érzést éreztem a hüvelyemben. Illetve enyhén sárgás, hol túrószerű, hol összeállt orr váladékhoz hasonló volt. Visszamentem az orvoshoz, elmondtam a panaszaimat aki megvizsgált és azt mondta hogy minden rendben van. Az együttlét a párommal hol fájdalmas, hol utána érzem a kellemetlen érzést. Augusztusban újra éreztem szurkáló égető érzést a hüvelyben, menstruáció előtt. Illetve vizelési panaszaim is voltak. Azt gondoltam felfáztam. De a vizelet nem csípett, csak úgy éreztem hogy nehezebb üríteni, mintha valami elzárná azt illetve a vizelet ürítő nyilásnál éreztem fájdalmat. Pisilés után többször voltam úgy hogy újra mennem kellett akár 5 percenként is ismételve. Majd ez elmúlt. Megjött a menstruációm szeptemberben. Pontosabban szeptember 5-én. Ekkor éjszaka erős, kellemetlen fajdalmat éreztem a csiklómban belül, a hüvelyemben és akörül. Nem tudtam hova tenni mert ilyen fájdalmat korábban nem éreztem. A fájdalom annyira kellemetlem volt hogy másnap elmentem nőgyógyászhoz, aki a menstruáció ellenére ránézett és azt mondta hogy külsőre semmi kóros nem látható. Elmondtam neki visszamenőleg a problémámat. Ő is azt mondta hogy ez candida lehet. Kaptam Fluconer gyógyszert kettőt nekem kell bevenni, kettőt a páromnak 4 nap különbséggel. Meg pimafucort krémet meg cikatridina krémet, azonban ezek nem segítenek. Nagyon kellemetlen érzés továbbra is a csiklómban és körülötte. Kívülről továbbra sem látszik rajta semmi, viszont annál kellemetlenebb. A Fluconer gyógyszert nem mertem bevenni mert a fájdalom miatt Advilt szedek ami ibuprofén tartalmú gyógyszer, és a betegtájékoztaton az van hogy kölcsönhatásba kerülhetnek.
Diófalevél teát iszok és kamillával borogatom.
Válaszát köszönöm előre is. Nagyon tanácstalan vagyok.
Jövőhéten a menzesz után visszamegyek a nőgyógyászhoz.  
Fluconer 150mg 4 naponta 1-1 dobozzal mindkettejüknek javasolt.
Advil mellett is szedhető.
Ezt követően lactinelle 6-10 napig hüvelyflóra regenerálás céljából.
Külsőleg gynoxin krém.
A kezelés ideje alatt ülőfürdő és házasélet ellenjavallt.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.08. 10:17:18
  T. Dr. ÚR! Endometriozisom es hyperprolactinomám van. Szedhető egy időben a Tubanis és Norprolac?Köszönöm válaszát.
Üdv:Kriszti  
Igen.
Szép napot
2023.09.08. 09:39:10
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdéswm,hogy most voltam a 32.hetes uh.vizsgálaton ahol minden érték megfelelő kivéve a baba combcsontja ami egy 27 hetesnek felel meg igy jövőhéten vissza kell menni kontrollra.Az igazság az hogy nem első baba hanem a hatodik és egyikkel sem volt ilyan probléma így nagyon neg vagyok ilyedve.Lehet esetleg ennek komolyabb okai is vagy megnyugodhatok?
Köszönöm válaszát  
Viszonylag gyakran előfordulhat hogy egyik érték kissé elmarad a mérések alkalmával a várható átlagtól, legtöbb esetben nem igazolódik fejlődési rendellenesség sem a kontroll
ultrahang alkalmával, sem születéskor.
Szép napot
2023.09.08. 09:38:04
  Szép napot doktor úr az lenne a kérdésem hogy nekem meg volt a menstruációm 3 napg ami normál esetben 5-6 nap .és csináltam 1 terhességi tesztet ami pozitív lett. Mert hányingerem volt hánytam stb. De vetélést nem vettem észre semmi darab semmi nem jött ki és én most nem értem az egészet mennyi rá az esély hogy terhes vagyok köszönöm a válaszát.
Údv;Szinti  
Végezzen ismételt tesztet két hét múlva a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.09.08. 08:28:31
  Kedves Doktor Úr!

10 éve szedek milligest fogamzásgátlót. Az utóbbi hónapban a tabletta 3. fázisks szakaszában többször volt egyszeri hasmenésem, mindig napközben tehát sosem a tabletta bevétele után 4 órán belül. Védett maradtam?
Köszönöm!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.08. 08:14:46
  Jó napot kívánok! A problémám kb. 1 éve kezdődött,együttlét alatt bizonyos pózokban éles fájdalommal. Sportolok,az eltelt idô alatt futás közben is egyre többször éreztem combhajlatba és ágyékba sugárzó alhasi fájdalmat. Illetve erősebb fizikai munka közben/után. Egyre gyakoribb lett és erősebb,de mindig tologattam hogy orvoshoz forduljak. Közben nem volt párkapcsolatom, viszont 6 héttel ezelőtt sor került egy új partnerrel a szexre,ami teljesen lehetetlen volt,mert rendkívül erős,éles fájdalommal járt a behatolás. És a hasam valamiért most 3 hete állandóan fáj,nyugalomban is. Hol kevésbé,hol iszonyatosan,volt olyan este hogy csak 2 Algopyrinnel tudtam elaludni. Voltam magán hasi ultrahangon,semmit nem találtak,csak hogy 10 nappal a menstruáció előtt 16 mm vastag a méhnyálkahártyám,ami a vizsgáló orvos szerint sok.Illetve a méhem mentén bal oldalon 6 mm vastagon szabad hasűri folyadék van. Ezt mi okozhatja? Köszönöm.  
Endometriózis gyanúja felmerül, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.08. 05:08:12
  Tisztelettem
Kb.2 hónapja görcsölök minden nap, rendesen meg jön a menstruáció de viszont állandóan éhes vagyok és sürün járok pisilni, a hasam alulról elkezdet nőni mint aki terhes vagy fel van puffadva, megnövekedett a hüvelyfolyásom,tesztet csináltam és negatív lett!
Mi lehet a probléma?
Előre is köszönöm a válaszát
Tisztelettel Noémi  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 23:03:18
  Tisztelt Doktor Úr!
50 éves vagyok. Találtak nálam egy 6cm-es és egy 1,7 cm-es miomat. Sajnos a méhem csecsemőfőnyi nagyságú. Vérzészavarom sosem volt. Novemberben kell kontrollra mennem. Vajon mik a kilàtàsaim?
Köszönöm válaszát!  
Műtéti megoldás szóba jöhet, de nem feltétlenül.
Alternatív kezelésként 2x01 Delphys javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 22:55:57
  Kedves Doktorúr,
3 hónapja szedek Missie fogamzasgátlót. Előtte Slindat szedtem.
A Slinda mellett sajnos eleg rendszertelen volt a menstruációm, ezert írta fel az orvosom a Missie-t. Sajnos emellett is a 3. hónapnál mar a kihagyasos időszak előtt 1 hettel elkezdett megjönni( barnázgatás leginkabb).
A kérdésem az lenne, hogy ha hamarabb megjön vagy tovabb tart a vérzés a gyógyszerszedés mellett, a védettség mennyire biztos?
Nagyon Köszönöm előre is!  
A védettséget nem befolyásolja.
Szép napot
2023.09.07. 22:26:41
  Jó estét kívánok !
Megszeretném kérdezni ,hogy Bisoprolol 2,5 mg -osnak a felét szedem ezt már 4-5 éve szedem magas pulzus illetve a magas pulzuskor jelentkező extrák végett!
Babát szeretnènk , gondolom nem szedhető ez a gyógyszer terhesség alatt . esetleg mivel tudják ezt helyettesíteni ,és házi orvos is tud ajánlani mást ? Vagy nőgyógyászhoz kell forduljak ? Köszönöm szépen a válaszát !  
Háziorvos, vagy még inkább kardiológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 21:33:09
  Üdvözlöm ! Várandos kismama vagyok màr a 27 hétnél járok azzal a kérdésel fordulok önhöz ,hogy 3 ik honapot be töltötem azotta folyamatos folyàsom van hol szintelen hol feher szinű aztán még csip is ég nagyon és viszket is már több fajta gyogyszert ki brobáltam de amint abba kell hagynom egyből rá 2-3 napra visza jön ! És persze még van az a feherszinü darabos valami is ami mar nagyon kellemetlen van egy kisfiam 2 éves elmult de ő vele is igy volt és amikor megszületet akkor tudtam meg hogy gyulladásba van ő is de több orvostol es több ismerosom is azt mondja hogy a terheseg miatt van ! Estleg tudok meg ellene valamit tenni vagy ez már ki tart a végig ?!előre koszonom a választ ????  
Lactinelle, vagy gynopilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Külsőleg gynoxin krém javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 21:10:06
  Üdvözlöm, mi a teendő a következő szövettani lelettel frakcionàlt küret utàn?
Endocervicalis szövetrészletek mellett levált, teljes területükön éretlen,
atípusos sejtekbõl felépülõ, osztódó alakokat tartalmazó laphámrészletek
figyelhetõk meg, ezek p40 immunreakcióval diffúzan pozitívak, p16 reakcióval
blokkpozitívak.A mintában kiterjedten HSIL részletek azonosíthatók.BNO: N87900
DYSPLASIA CERVICIS UTERI
M-SNOMED: 7400.83
Dysplasia maioris gradus epithelii portionis uteri(CIN III)
E-SNOMED:
T-SNOMED:

Véleményèt nagyon várom ès előre is köszönöm!  
HPV tipizálás javasolt.
Műtéti megoldás (Coniatio) mérlegelendő.
Szép napot
2023.09.07. 20:06:15
  Tisztelt Doktor Úr!Petefèszek ciszta műtétem volt.Mennyi idő alatt szívódik fel.3 hete műtöttek laporoszkóppal,mennyi időt tetszik javasolni ilyen esetben lábadozni?Boltban dolgozok kasszában,ott azért nehezet is kell emelni.Köszönöm szíves válaszát.  
Már szabadon dolgozhat.
Szép napot
2023.09.07. 19:42:27
  Szép estét! Az lenne a kérdésem hogy ha én C vitamin ragotablettabol (500mg) szedek ebben a honapban kezdtem el es voltak napok amikor beteg voltam es bevettem belole 3at kb egy nap. Fogamzasgatlot szedek (Drovelis). Valamint lazas voltam (hoemelkedes) a honapban. Csokkentheti a hatasat a tablettanak?  
Nem csökkenti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.07. 19:37:56
  Üdvözlöm.
Kérdezni szeretném, hogy bakteriális gyulladásom volt, használtam a vitagyn C krémet. Elhasználtam mindet.
Miből tudhatom, hogy helyrejottem?
És még annyit szeretnék kérdezni, hogy a terhességmegszakítás után eltelt a 6 hét és még fáj a hasam. Mi miatt lehet?
Köszönöm a válaszát!  
Amennyiben panaszmentes nincs további teendő.
Műtétet követően 6-8 hétig hasonló panaszok nem számítanak kórosnak.
Kontroll vizsgálat javasolt ezt követően.
Szép napot
2023.09.07. 19:36:51
  Szép napot Doktor Úr!
Fogamzásgátló szedésénél ha lázas voltam de antibiotikumot nem kellett szednem,az befolyásolja a tabletta védelmét?  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2023.09.07. 18:29:25
  32 hetes kismama vagyok.
Néha szuro ezrest érzek az alhasamban, olyan menstruációs jellegű és néha a derekamba is sugároz.
Mozgásra elmúlik, és nem rendszeres a fájás. Ez lehet jósló fájás? Mikor érdemes ezzel kórházba menni? Szedem a magnerotot, meg femibiont. Első terhességem.
Köszönöm.  
Nem minősül jósló fájásnak, nincs ok aggodalomra.
3x1 magnézium és sok pihenés javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 16:33:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Utolsó cytológiai eredményem: ASC-US. Ez pontosan mit jelent? Mit javasol? Mennyi idő múlva várható teljesen negatív eredmény?
Köszönöm!  
Enyhe elváltozásra utal.
6 hónap múlva cytológia és HPV kontroll javasolt.
3 hónapig használjon Colpofixet.
Gardasil 9 védőoltás felvétele is javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 16:07:36
  Kedves Doktor Úr!
Annyiféle információt olvasni már, így szeretném megkérdezni, hogy mi a jobb, ha kisbabát szeretnénk: az ovuláció előtti napokban minden nap szeretkezni vagy kétnaponta? Illetve ha megjelenik az átlátszó nyák, akkor időben ez mit jelent? Aznap és még utána hány napig célszerű szexelni?
Az ovuláció napján is mindenféleképpen célszerű? Nekem legutóbb vasárnap este volt több és hétfőn reggel kevesebb átlátszó nyákom. Akkor vasárnap és hétfőn is voltunk együtt (utolsó alkalom az ovuláció előtt), majd szerdán nagyon fájt a méhem, mintha le akarna szakadni. Gyanítom akkor történt a tüszőrepedés. Sajnos baba nem jött össze, de nagyon figyeltem a testem jelzéseit és emiatt szeretném tudni, hogy mire érdemes figyelni. Mikor, hányszor.
Köszönöm!
Tündi  
Elegendő kétnaponta.
Azt javaslom érdemes több figyelmet fordítani a spontán együttléteknek.
A megtermékenyülés a ciklus bármelyik napján megtörténhet.
Mindent jól csinálnak. Nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2023.09.07. 14:09:15
  Tisztelt Doktor Úr! Közel 4 év után mentem újra nőgyógyászhoz. 40 éves vagyok, gyerekem nincs. Hüvelyi ultrahang alkalmával 1,5cm-és miómát találtak nálam. Az orvos szerint nincs további teendő. Valóban így van? Megkérdeztem az orvostól, mi is az a mióma. Nem kaptam kérdésemre választ. Így Öntől kérdezem, mi ez???  
Nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Mióma a méhtestet érintő jóindulatú elváltozás.
Szép napot
2023.09.07. 13:37:42
  Jó napot! Mostanában megy a hasam egyszer egyszer egy nap. Általában gyógyszer bevétele után 3-4 órával.
Reziát szedek kb 5 éve. Okohat ez a hasmenés hatóanyag csökkenést?
Ha nem, ilyen esetben (hányás,hasmenés esetén), mikor célszerű pótolni a szemet?
Köszönöm a válaszát. Szép napot!  
Nem okoz, nincs ok aggdalomra.
Szép napot
2023.09.07. 13:08:58
  Tisztelt Doktor Úr

A LadeeVit Extra és a Velfem szedhető egyidőben? Magnerot ezek mellé még szükséges?

Előre is köszönöm a választ!

Kira  
Igen.
Igen, ajánlott a magnézium is.
Szép napoz
2023.09.07. 11:47:23
  Jo napot anyukamnak van valami a hasán lila folt puha holyag szeruseg mi lenne az??  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 11:36:21
  Jonapot. Dr.ur. most augusztus 24 en volt egy hónapja hogy nem.szedek fogamzasgatlot. Mert kis babát szeretnénk . de augusztus 11en volt menstruációm. A párommal augusztus 21 én voltunk együtt először vedekezes nélkül. Meg utanna meg párszor. De most szept.4 én megjelent ilyen halvany vérzés szerű. De a hasam.nem.görcsöl.ez ment 3napig. De szeptember 5 én így hirtelen. Rám.jott egy ilyen hányinger , rosszullét. Le.kellett üljek. Ma szept.7en viszont erősebb vérzés lett mint abba a 3 napba de nem.faj a hasam. Lehet ez menstruáció még ? Még nem.sikerult a megtermékenyítés? A fogamzás gátló meg nem.ürült ki a szervezetembol? Ezért nem.jott még össze a baba most? Köszönöm.  
Még nagyon kevés idő telt el a gyógyszer abbahagyását követően, a ciklusnak több időre lehet szüksége míg újra rendszeressé válik spontán, gyógyszerszedés nélkül.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.09.07. 11:02:35
  Üdvözlöm,
Hüvelygyűrű egy órával korábban való felhelyezése okoz bármilyen gondot? 3 hét múlva le lehet venni az eredeti időpontban?  
Nincs ok aggodalomra. Leveheti 3 hét után bármelyik napszakban.
Szép napot
2023.09.07. 10:19:18
  Kedves Doktor Úr!
Hüvelygyűrű (Ladeering) mellett lehet használni Betadine kúpot?  
Lehet.
Szép napot
2023.09.07. 09:33:51
  Tisztelt Doktor úr!
Problèmám nem most kezdődött már egy ideje a napjaimat.
Július 14. kezdődött az akkor aktuális menstruációm, rendben lezajlott. Majd 07.22.-èn ismèt vèrzès jelentkezett ami 5 napig tartott de sokkal kevesebb volt mint a rendes menstruációm szokott lenni. Azután olyan diszkonfort èrzès illetve enyhe fájdalom jelentkezett a nemiszervemben illetve az alhasam ès derèktájam is fájdogált. Gondoltam felfáztam vagy valamit összeszedtem mert strandon voltunk. Ès tavaly is volt ilyen jellegű problèmám amit akkor a háziorvos antibiotikummal kezelt. Most is jelentkeztem a háziorvosnál viszont a vizeletben nem talált semmit ès a tenyèsztès sem mutatott ki eltèrèst. Így azt mondta nőgyógyászati a problèma. Így elment a nőgyógyászatra ahol ajánlotta a doki a gynoflor hüvelytablettát. 2 napig tudtam használni mert ismèt menstruáltam ami rendben zajlott majd folytattam a kezelèst. A panaszom amíg menstruáltam ès a kúpot használtam nem jelentkezett. De megint èrzem, valamennyivel talán enyhèbb de kellemetlen ès zavar nagyon. A cytológiai eredmènyem mèg nem èrkezett meg. Ön szerint mi lehet a problémám? Már kezdek nagyon aggódni miatta, 36 èves 2x szült, magasvérnyomásos, túlsúlyos anya vagyok. Válaszát előre is köszönöm.  
Premens segíthet, 1x1 tbl naponta, legalább 3 hónapig.
Szép napot
2023.09.07. 09:14:34
  Tisztelt Doktor úr!
28 évvel ezelőtt mèh eltávolításom volt. Petefészek maradt. Pár hónapja vannak tüneteim, mint pld... Erős szív dobogás, szédülés, hangulat változás, és hőhullámok sora. Kérdésem, hogy lehetséges 62 évesen hogy kései klimax a tünetek oka?
Köszönettel: Judit  
Nőgyógyászati, endokrinológiai és kardiológia kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.07. 09:06:02
  Szeretném megkérdezni, hogy van e okom aggodalomra mehnyakrák témajában az alabbiak alapjan: szűk vagina, sorvadt uterus, kolp ép atrophias hám, 5h es 9h között A zónában fokozott érrajzolat. Ez utobbiról olvastam, hogy aggodalomra adhat okot. Köszönöm valaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
szép napot
2023.09.07. 08:50:25
  Jó napot
A párommal 2 nappal a menstruációm előtt voltam együtt és védekeztünk. Viszont kiszakadt a gumi de nem élvezett el bennem és szinte azonnal észrevettük. Utána 2 nappal megjött a menstruációm rendesen. Mennyi annak az esélye annak hogy terhes lehetek? Mert nagyon aggódom.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.07. 08:32:56
  Üdvözlöm!
Történt egy olyan baleset, hogy a páromnál szeretkezés közben elszakadt az óvszer.
Nem sokkal utána vettem be Escapelle tablettát. Szeretném megkérdezni, hogy terhes akkor nem lehetek ugye?
Mert nem szeretnék babát.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.07. 07:37:20
  Üdvözlöm! A terhesség melyik időszakában lehet kiszürni az Edwards szindrómát?  
Prenateszt segítségével akár 10. terhességi héttől.
Szép napot
2023.09.07. 06:58:11
  Üdvözlöm,
Voltam nőgyógyásznál és tinidazolt írt fel amit be is szedtem és kúpot amit elkezdtem használni, de közben megjött a menszeszem, így a kúp használatát abba hagytam, de viszont a hüvelyemnel égő érzést érzek és meg is duzzadt, nem tudom mit tegyek várják vagy esetleg tudok valamit használni rá?mert nagyon rossz érzés  
Menzesz után érdemes folytatni a kezelést.
Gynoxin krém segíthet addig is külsőleg.
szép napot
2023.09.07. 05:28:16
  Jóó napot doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy valószínű volt egy fertőzésem, a hüvelynyílásom égett fájt, huvelyen belül is, nemi aktus kozben is szúrt, párom is érezte hogy szúr, otthoni kezeléssel és huvelykuppal elmúlt, viszont megint enyhén érzem az ego erzest, nemi aktusnal csak az elso 1 perc ami kellemetlen, viszont a fertozes ota nem ugy nedvesedek be, nem nagyon kivanom a szexet, és nem is vagyok annyira tág mint a fertozes elott. Mit tudok ez ellen tenni hogy olyan legyen mint azelott?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt és célzott kezelés.
Együttléteket addig érdemes kerülni.
Gynophilus addig is segíthet.
Szép napot
2023.09.07. 02:52:59
  Tisztelt doktor úr! 18 éves vagyok. 4 hete múlt el a menstruációm és rózsaszín nyálka jön. Ön szerint mi lehet a probléma?  
A menzezs közeledtét jelzi.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.06. 19:38:12
  Kedves Doktor úr!
A magömlés előtti előváladék milyen esetben tartalmaz spermát?
Ha az ovuláció előtt két nappal együtt voltam a barátommal és maximum csak előváladék került belém (úgy hogy két nappal előtte volt utoljára ejakulációja), sok esély van a terhességre?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Szép napot
2023.09.06. 19:08:05
  Jo napot!
2 hete császároztak a 3-dik gyermekemmel.
Pár napja jobb oldalt alul a hasam szúrni kezdett, de nem nagyon foglalkoztam vele mert azt gondoltam hogy ez normális.
A mai nap mentem pisilni és egy alma nagyságú valami jott ki belőlem pisiles után. Elotte éreztem hogy tágulok alul ojan érzés volt kicsit mikor az első gyerekemet szültem és nyomni kellet éreztem higy jön a baba ojasmi érzés volt mostis. És egy alma nagyságú valami jott ki belőlem. Mi lehet az és vagy esetleg kene aggódnom ? Előre is köszönöm a választ!  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.06. 18:01:26
  Jó napot!
Julius 31 volt az utolsó menszeszem,tegnap csinalam tesztet pozitiv lett. Az lenne a kérdesem hogy mennyi idős lehet a magzatom?És pajzsmirigy problémám van az esetleg veszélyezteti a babát?
Terészetesen minnél előbb felkeresem a nőgyőgyászom.
Köszönöm a választ!
Szép napot!!????  
Július 31-től számolja a terhességi heteket.
Pajzsmirigy kontroll javasolt.
Szép napot
2023.09.06. 17:33:43
  Jó napot!
Nőgyógyászom levonoore fogamzás gatlot írt fel nekem és utána olvastam egy kicsit hát nem vagyok benne biztos hogy szedni akarom mert vérrög keletkezhet látás vesztes stb. És az orvosom nem vizsgált meg csak fel írt egy gyógyszert ennyi....önnek mi a véleménye erről a gyógyszerről Dr.Úr ? Szedjem vagy inkább hanyagoljam ?
Válaszát köszönöm  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.09.06. 17:11:59
  Tisztelt Dr. Úr!

Belül a hüvelyemben kb egy ujjnyira éreztem egy sima felületű kidomborodó valamit, ami kb egy 10 vagy 50 ft-nyi nagyságú volt.

Mi lehet ez? Ez kóros? Vagy normális?

Köszönöm szépen előre is választ.

Erika  
Valószínűleg a méhnyakat tapintotta.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.06. 17:10:19
  Jó napot Doktorúr! Az lenne a kérdésem hogy augusztusban megjott a menszeszem rendesen viszont azóta vagy minden nap pecseteltem vagy ha pisiltem véres volt a wc papír viszont amúgy kívül semmi meg néha nyálkás véres volt most viszont megjott a szeptemberi menszeszem teljesen időben mi okozhatta az augusztusi problémát? Köszönöm  
Rengeteg tényező játszik szerepet az egyszeri ciklusbeli változásokban, nehéz egyet kiválasztani.
Szép napot
2023.09.06. 16:18:06
  Tisztelt doktor úr! Lenne egy kérdésem július közepén múlt el a menzeszem akkor 6 napig tartott azóta nem jött meg mindig azt hiszem na most jön meg de semmi a mellenben van egy nagy és sok kis gömb csináltam egy tesztet az negatív! Ön szerint mi lehet velem? Előre is köszönöm válaszát  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.06. 16:17:22
  Jó napot kívánok
Azt szeretném kérdezni
(Norculut 2x1 tabletta, megvonásos vérzéskor kontroll.)
Így írták nkm de az a kérdésem hogy nkm ezt minden nap kel szednem vagy csak mikor egéség ügyi van az nap be venni reggel egyet meg este
Vagy egéség ügyi napon nm kel?
Meg köszöném ha válaszolna!  
Általában a ciklus 16.-25. Napja között szokták javasolni a kezelést, ez alatt minden nap.
Szép napot
2023.09.06. 15:54:13
  Jó napot kívánok.
10 hónapja szedek kombinált fogamzásgátlót. Mindig 19:00-kor veszem be a szemeket, azonban az egyik bevétel után 2 órára egyszeri, laza, híg széklet jelentkezett utána már nem volt ilyen probléma. Fel tudott-e szívódni a gyógyszer, vagy kell mellette kiegészítő védekezést használni?  
Nincs ok aggodalomra, a védelem fennáll.
Szép napot
2023.09.06. 14:47:40
  Tisztelt doktor úr 43 vagyok sajnos nincs gyermekem magas a prolaktin szintem 4 szem gyogyszert szedtem eddig most doktor úr megemelte 6 szemre az eddig pontos menstruációm sehol 2 tesztet csináltam terhesség nincs hőhullámaim vannak cici fájdalom ,hasfájás de menszesz ami eddig pontos volt sehol !!!mit tegyek okozhatja a gyogyszer ?szeptember végén lesz prolaktin kontroll viszont most nem tudom mit kelenne tennem a 2 hónapja nézet hormon laborom azt mondta doktor úr rendben van mit tegyek meddig várják ha nem jön meg továbbra sem ?köszönöm válaszát.  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.06. 13:58:21
  Jonapot Dr úr. Olyan kérdésem.lenne hogy tervezzük.a babát a párommal. Már több.mint 1honapja.abba hagytam.a gyógyszert.utoljara július 23an vettem.be. Azóta augusztus 11en volt.rendes vérzés.De utanna többször is.voltunk együtt vedekezes nélkül.. a párommal. az lenne a.kérdésem.hogy most hétfőn (szept.4en) megjelent ilyen halvány.pirosas vérzés de nem.olyan.mint a.menstruacio mert nem.görcsöl a hasam.se meg a.mennyiseg se olyan mint az előtt amikor.meg volt.! 3ik.napja ma.hgy hol van.ilyen halvány pirosas vérzés hol.meg nincs de nem.az az ero teljes meg semmi.. Meg tegnap( szept.5) egyik pillanatról a.masikra elkapott ilyen hányinger meg rosszul.lét érzés meg szédülés. Utanna pihentem.es abba maradt.A Dr.Úr szerint lehet már esetleg terhesseg ? Mit javasolna ?? Meg mi a véleménye!? Köszönöm.  
Lehetséges, végezzen terhességi tesztet a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.09.06. 11:29:26
  Tisztelt Doktor úr!
Az normális, ha a Ladeering gyűrű alja a hüvelybemenet felett ül kicsivel? Az utóbbi időben valamiért mindig lecsúszik, de nem esik ki. Ilyenkor mi a teendő?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.06. 11:27:08
  Üdvözlöm doktor úr azzal a kérdéssel fordulok önhöz menstruáció pontosra jön meg általában 28 35 napra de majd most kéne megjönni 12 én és most két napja azt érzem hogy a hasi görcsök jönnek elő de ez pár percig tart annyira hogy le kell feküdnöm Mi lehet ennek az oka Köszönöm előre a választ Üdv Brigi  
Valószínűleg a menzesz közeledtét jelzik.
Előfordulhat egy egy ciklusban.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.06. 08:15:41
  Tisztelt Doktor úr!
Depo Provera injekciót kaptam 3 alkalommal, az utolsót idén január elején. Júliusban volt az első vérzésem, ami azóta néhány napos kihagyásokkal fennáll. Eleinke pecsételő vérzés volt, mostanra kicsit erősebb, de még mindig gyengébb, mint menstruációkor,
Voltam rákszűrésen júniusban, ott minden rendben volt.
A kérdésem az, hogy mikor várható, hogy helyreáll a ciklusom?
Köszönöm válaszát!  
Ezt nehéz megjósolni, a proveranak ez az egyik gyakori mellékhatása.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.06. 07:57:11
  Kedves Doktor Úr!
Nyár közepén volt missed ab műtétem. Az első menstruációt megvárva ismét elkezdtünk próbálkozni. Sajnos megjött, a ciklusom is hosszabb lett. Persze nehezen élem ezt meg, mert úgy érzem, hogy mindent megtettünk és reménykedtem/reménykedem abban, hogy műtét után könnyebbben esik teherbe a nő. Peteérés előtti utolsó együttlét 2 nappal korábban volt (persze rövidebb ciklusra is számítottam..,de azt hiszem, az esély így is megvolt). Szerintem kb. 3 órával később vagilact q-t alkalmaztam. Okozhatta akár ez is a sikertelenséget? Az a baj, hogy nagyon érzékeny a hüvelyflórám és emiatt rengetegszer félre is kezeltek és teletömtek antibiotikumokkal. Mindig úgy nézett ki, hogy havonta 1x szenvedtem, aznap csípett, fájt a vizelet és órákig a kádban ültem. Előfordult, hogy a hideg is rázott. Persze volt hüvely, vizelettenyésztés is. Azokban előfordult baktérium, de többnyire 1 nap szenvedés után rendeződte (az antibiotikumokat perdze végig szedtem). A missed ab műtét óta, az első menstruációt követően 2x fordult ez elő, de talán esélyesnek látom, hogy a gyakori szex okozhatta és az is, hogy sokszor aktus után még fekve maradtam. Tehát nyilván nagyon szeretnénk babát, közben szeretném megőrizni a hüvelyem egészségét. Ezt hogyan és mivel tegyem, hogy közben abszolút ne rontsam az esélyeim? Eléggé elszomorodtam már.
Köszönöm, Meli  
Nem okozhatja.
Alkalmanként megelőzésképpen használjon Gynophilus restoret.
Nyugodtan próbálkozhatnak mellette tovább.
Szép napot
2023.09.06. 06:49:11
  Tisztelt Doktor Úr!
Augmentin duot szedtem hugyúti baktérium miatt. 08.04.-ig. Aztán a klion lágy kúpot irt fel a doki a folyásomra, de azt mondta, higy azt 3 napig alkalmazzam aztán a 3 darabos Gynkxint és újra közvetlenül a klionnal folytassam.
Lehet így felváltva alkalmazni?
Ha ebben a hónapban letudom a 'hüvelykúpozást, a következőbe próbálkozhatunk a babával?  
Lehet.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.09.06. 04:02:39
  Üdvözlöm!
Menstruáció alatt nem védekeztünk, biztonság kedvéért bevettem egy esemény utáni tablettát, nem volt semmi probléma, meg is jött a vérzésem időben, de azt tapasztaltam közben, hogy fáj a fejem, ami egyébként is szokott, de most erősebben, izomfájdalom is jelentkezett. Az lenne a kérdésem, hogy ez lehet a gyógyszertől? tünetek idővel csökkeni fognak? Ki ürül a szervezetből?
Köszönöm válaszát!  
Igen, abszolút, gyakori kísérő jelensége a gyógyszernek.
Pár ciklus alatt spontán rendeződik.
Szép napot
2023.09.05. 23:48:11
  Tisztelt Dr.úr!48 éves vagyok,2 és fél évvel ezelőtt kezdődtek a változókori panaszaim rendellenes vérzésekkel,fájdalmas menstruációval.14 és 50 napos ciklusaim voltak.Idén májusban voltam küreten,17 napig tartó vérzés miatt.Eddig nem is volt igazán problémám,de 3 hete erős alhasi fájdalmaim vannak.Csütörtökön voltam nőgyógyásznál,Cyt.:P2,ált.labor jó lett,hüvelyi uh.:4-5 mm-es echomentes képleteket,felritkulást mutatott.Mindezt aug.31.-én.Aug.16-án kezdődött az utolsó menstruációm.Elvégeztem egy terhességi tesztet,ami neg.lett.Mi lehet a probléma?  
Nincs ok aggodalomra, ez a perimenopauza, a menopauza előtti pár éves időszak, ekkor a menzesz rendszertelenné válik.
Természetes folyamat része.
Premens és 2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.09.05. 23:34:21
  Jó napot!
18 éves vagyok és nem rég vesztettem el a szüzességem és ekkor egy picit vérzett de úgy voltam vele hogy teljesen normális.
Következő aktusnal nem volt csak egy minimális vérfolt.
Majd ma együttlét után olyan vérzést talasztaltam mint a legelsőnél?
Ez lehetséges?
Vagy normális?
Védekeztünk.
Ma egy picit görcsöltem, viszont egy hét múlva körübelül várható a menstruációm.
Előre is köszönöm a válaszát  
Nincs ok aggodalomra, gyakran előfordul az első aktusok során, különösen ha közel az esedékes menzesz.
Szép napot
2023.09.05. 22:07:35
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

10 év után újra kezdem a fogamzásgátlótablettát. A vérzés szeptember 12-én esedékes, akkor kellene újra kezdeni.. viszont pont elutazom és szeretnék tolni 4-5 napot a vérzésen. Kérdésem az lenne, hogy szabad-e előbb elkezdeni, vagy mi lenne a módja?
Köszönöm válaszát!  
Bármikor elkezdheti.
Szép napot
2023.09.05. 21:59:40
  Szép estét Dr. Úr! A menszeszem késik 3 napja, csináltam egy tesztet ami negatív lett! Viszont iszonyat derék fájasom van! Ez utalhat terhessegre? Hnap tervezek egy újabb tesztet venni, ha az is negatív lesz és a menstruaciom meg mindig nm jön meg, meddig varjak az orvosom felkeresesevel?
Köszönöm válaszát!  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.09.05. 21:45:31
  Kedves Doktor ur
Nem védekezünk szeretnenk babát. Rendszeresen jar a menzeszem de nagyon nehezen jön meg ,de megjön. Hizok es neha ugy erzem hogy valami megmozdul bennem. Lehetek ugy is terhes hogy jár a menszeszem ?  
Extrém ritka esetben előfordulhat.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.09.05. 21:07:30
  Jó napot!
2 hónapja nincsen menstruációm mi lehet a baj ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.05. 21:04:44
  Tisztelt Doktor úr!
Leírok mindent, mert rettenetesen el vagyok keseredve a visszatérő problémák miatt.
Ureaplasma fertőzés antibiotikumos kezelése+ mellé CNS kúp használata után mentem vissza kontroll vizsgálatra a nőgyógyászhoz (3 hét elteltével). A vizelési inger elmúlt, azonban a menstruációt követően azonnal szinte elviselhetetlen, szűnni nem akaró viszketést éreztem a hüvelyben/környékén másfél napig. Vettem gynophilus restore-t, azt gondoltam, hátha a sok antibiotikum+menstruáció után felborult hüvelyflóra okozza a viszketést,ami már az első kúp felhelyezése után jelentősen enyhült. Azóta még nem múlt el teljesen, de holnap kell felhelyeznem a második kúpot, és javulást érzek. Viszont a mai kontroll vizsgálaton a nőgyógyász hüvelygyulladást állapított meg a vizsgálat során (kenetet nem vett le), és ismét felírt kúpot (Pimafucint) ill. Pimafucor kenőcsöt. A folyásomra is hivatkozott, amit kifejezetten csak a Gynophilus óta tapasztalok, és azt olvastam, hogy ez akár normális is lehet. Úgy látom, a Pimafucin ismét egy gombaölő gyógyszer. Drogériában vásárolt gyorsteszt (Candida) negatív lett ma...Biztos hogy jó ötlet ezt a Pimafucint kiváltani? (Szexuális együttlétem hónapok óta nem volt, tóban egyszer fürödtem a nyáron, kb másfél hete, a menstruáció előtt,mikor tünetmentes voltam éppen.) Nagyon köszönöm a válaszát előre is.  
Várhat a kezeléssel, ha panaszai jelentősen csökkennek Gynophilus használata mellett.
Szép napot
2023.09.05. 20:46:41
  Üdvözlöm.
Decemberben kivetèk mindkèt petevezetőmet ès azota hizok.
Ez így nem jó.Eddig nem volt ilyen gondom a műtèt elött  
Nincs összefüggés a kettő között.
Endokrinológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2023.09.05. 20:02:28
  Jó estét!
Olyan lehetséges, hogy a menstruáció előtti időszakban szédülés jön rám
Nem folyamatos, csak időszakos.
De naponta többször is előjön.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.05. 19:55:00
  Tisztelt Doktor úr!

3.alkalommal már, hogy menzeszem után megjelenik bakteriális fertőzés. Kaptam rá fluomizint majd Augmentin Duó-t. Most újra megjelent a fertőzés ez a harmadik alkalom. Ezek az alkalmak egymást kovetoen történtek. Tudna neked segítséget adni mi okozhatja illetve milyen nagyobb kivizsgálással lehetne rajonni?

Köszönöm.  
Macmiror complex segíthet.
Utána használjon Gynophilust.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.05. 19:50:10
  Tisztelt doktor úr ! Szeretném kérdezni hogy ez normális menzesz volt ? 5 napig tartott. 1-2 nap erős nyálkahártya darabos vérzés. 3.nap enyhült normál erősségű volt. 4.nap erősebb lett kicsit nyalka hartya darab meg volt de csak egy kevés és 5.nap már kevesebb. Utána barnaztam 1napig.  
Igen.
Szép napot
2023.09.05. 19:48:03
  Tisztelt Doktor Úr!

Valószínűleg herpesz alakult ki az ajkamon, de nem egyértelmű, mert egyelőre nem látok hólyagot az ajkamon, csak egy pici dudort. Nekem gyermekkorom óta szokott ajakherpeszem lenni, a terhességem alatt is volt kb. 2 alkalommal.
Ma reggel és délelőtt megfeledkeztem róla, és megpusziltam az egy hónapos kislányomat.
Most keresgéltem a neten, nagyon ijesztő infókat találtam, hogy mennyire veszélyes lehet egy csecsemőre. Teljesen bepánikoltam. ????
Mire figyeljek, és meddig? Milyen tünet jelezhet bajt? Vagy esetleg védett lehet a terhesség alatti herpeszem miatt?

Előre is köszönöm a segítséget!  
Nincs ok aggodalomra. nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.05. 18:23:09
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem hogyha a cytologiai eredményemen állandóan intenzív gyulladás van azt lehet kezelni vagy sem vagy mi a teendő?
Eddig bármi amit kaptam utana ugynugy ez lett az eredmény.
Március óta pedig probalkozunk a teherbeeséssel. Nemtudom ez a gyulladás befolyásolhatja vagy nem kell vele foglalkozni?  
Lactinelle segíthet.
Termékenységet ne. Befolyásolja döntően.
Szép napot
2023.09.05. 16:24:48
  Kedves Dr.Úr!
Ma voltam nőgyógyásznàl aki difús kolpitist állapított meg.Kenetet nem vett le.
Klion hüvely kúpot írt fel 10 napig.Nem javasolt semmit a terápia után.Pedig én már vettem gynophilust ,ezt sem javasolta.
40 éves vagyok,soha nem volt fertőzésem.Köszönöm szépen  
Használjon Gynophilust nyugodtan a kezelést követően.
Szép napot
2023.09.05. 15:30:56
  Tisztelt Doktor Úr!
14 éves lányom fájdalmas menstruációja miatt gyermeknőgyógyásznál jártunk, ahol hasi ultrahanggal egy 40x41 mm-es cisztát találtak a jobb ováriumban. A Doktornő 10 napig 2x1 norcolut tabletta szedését javasolta. A gyógyszer betegtájékoztatója szerint a norcolut nem adható serdülőkorban. A tanácsát szeretném kérni, hogy így merjük-e beadni a gyógyszert.
Előre is köszönjük válaszát!  
Orvosi javaslatra lehet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.05. 15:20:02
  Tisztelt Doktorúr!

Azt szeretném megkérdezni, hogyha párommal babát tervezünk, akkor milyen vitamint érdemes elkezdeni szedni, vagy elég csak akkor, ha teherbe estem? Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Nem feltétlenül szükséges.
Terhesvitamin, 2x1 Inofolic segíthet.
Szép napot
2023.09.05. 14:39:03
  Tisztelt Doktor Úr!

Megjött a menstruációm, ám nagyon kevés volt a vérzés, ezért csinaltam egy tesztet, ami pozitív lett. A vérzés továbbra is maradt, bár egyre enyhébb. Tegnap végre eljutottam egy nőgyógyászhoz, aki azt mondta hogy lehet hogy ez csak egy úgynevezett kémiai terhesség lesz. Annyit látott egyelőre, hogy meg van vastagodva a nyálkahártya és áramlik a folyadék (nem tudom, ez mit jelent). Azt mondta, hogy vagy egy nagyobb vérzés keretében elvetélek vagy menjek vissza 2 hét múlva, hátha akkor már lehet látni valamit. Most sajnos elkaptam egy vírust és otthon gyógyulgatok. Doktor Úr szerint van arra esély hogy rendben legyen és pár hét múlva már lehet látni valamit az ultrahangon? A vírusos betegség árthat, ha ennyire korai a terhesség?
Ha a vírus átmenne baktériumos betegségbe, akkor terhesen milyen antibiotikumot lehet szedni? De remélem erre nem kerül sor.

Előre is köszönöm a választ!

Erika  
Azt javaslom végezzen újabb terhességi tesztet egy hét múlva.
Ha negatív, nincs további teendő.
Szép napot
2023.09.05. 14:28:43
  Tisztelt Dr Úr
Antifoszfolipid szindróma miatt nem szedhetek hormont. Viszont a krémben kevés hormon van azt lehet?
Melyik jobb az ovestin vagy az estrokad? Nem szeretném ha vissza hozná a vérzésem. Köszönöm  
Ovestin.
Szép napot
2023.09.05. 14:26:14
  Tisztelt Doktor Úr!
Lactofeel hüvelygél kezelés alatt lehet szexuális életet élni?
Válaszát előre is köszönöm!Szép napot kívánok!  
A kezelés időtartama alatt érdemes felfüggeszteni az együttlétet.
Szép napot
2023.09.05. 14:25:59
  Tisztelt Doktor úr!

Tegnapi nap folyamán voltunk kombinált genetikai vizsgálaton.
Ahol picit megijesztett bennünket az orvos. Tanácsot szeretnék kérni, hogy van e okunk félni?
Vér eredményünk csütörtökön lesz (2023.09.07)
Értékek a következők:
BPD- 20.6MM
FL- 8.4 MM
CRL- 67.2 MM
NT- 1.81 MM

FL/BPD 41% (GA: OOR)
FTR:162/MIN

Megjegyzés:
Orrcsont az átlagnál rövidebb, dv/0.67/ arc és agykoponya ill végtagok durva eltérés nélkül párhuzamos gerinc gyomor holyagtelődés ábr. kp mvizterhatso fali plac .

Nagyon megijesztett az a része, hogy az orrcsont kisebb az átlagnál.
Lehetséges, hogy Down szindróma a lelet alapján?

Egyébként végig mozgásban volt, nehezen tudta mérni a dolgokat.

Köszönöm előre is válaszát!  
Nem utal Down szindrómàra, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.05. 12:22:33
  Tisztelt Doktor úr,

7 hetes kismama vagyok, kb. 1 héttel ezelőtt elkezdtem vérezni, ekkor hematómát állapítottak meg. Progesterone Exeltis 100 mg kapszulát javasoltak, esténként 1-et hüvelybe. 6 napja nem volt tünetem, azonban ma megint barna folyásom és enyhe alhasi fájdalmam van. Javasolt orvoshoz fordulni, vagy ez normális? Illetve szükséges esetleg emelni a progeszteron adagot?
Válaszát előre is köszönöm!  
Emelje napi 2x1 re.
Szép napot
2023.09.05. 11:28:36
  Szép napot kívánok!
kérdésem az lenne, hogy minden este beveszem a fogamzásgátlómat 19:00-kor, azonban rá 2 órára egyszeri laza, híg székletem volt. Ez máskor nem fordul elő, tehát kétlem, hogy a tabletta okozta volna. Ez hasmenésnek számít-e? Volt ideje a gyógyszernek felszívódnia?  
Nincs ok aggodalomra, a védelem fennáll.
Szép napot
2023.09.05. 11:20:00
  Tisztelt doktor úr!
43 éves vagyok, 6 éve szedek vérhígítót és vérnyomás csökkentőt. Menstruációm rendezett, első két nap erősebb. Milyen fogamzásgátló módszert javasolna?
Válaszát előre is köszönöm!
Anna  
Gumióvszer.
Szép napot
2023.09.05. 11:08:55
  Jó napot! Párommal babát szeretnénk ő lenne a 3 dik. 2 napal menstruáció előtt teszteltem halvány 2 csík volt ma reggel mégis megjött. Mi lehet az oka? Rendesen menstruálok 27-28 napra figyelem az ovulaciom nem értem mi lehetett a baj???? Válaszát köszönöm  
Egy éven át nyugodtan próbálkozzanak tovább spontán. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.05. 09:25:42
  Kedves Doktor Úr!
A menstruàcióm aug 28-án kezdődött. Szept 4-én a párommal nem védekeztünk. Természetesen ő időben kihúzta, viszont az előváladék miatt elkezdtünk aggódni. Elvileg szept 14-én lesz a peteérésem. Mennyi az esélye annak, hogy teherbe estem? Mennyire lehetek termékeny a vérzés után közvetlen? A menstruációm minding is rendszeres volt. Esemény utáni tablettán gondolkodunk, a biztonság kedvéért érdemes lenne bevennem egyet?
Köszönöm a választ.  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Esemény utáni tabletta javasolt.
Szép napot
2023.09.05. 09:01:00
  Kedves Doktor úr!
A fennálló helyzetünk az, hogy, engem (nő) magas kockázatú hpv-vel diagnosztizáltak (ez kb 3 hónapja kezelés alatt van), párom is volt szűrésen, nála nem találtak semmit.
Milyen lehetőségeink vannak az együttlétre? Eddig csak óvszerrel szexeltünk, illetve kézzel elégítettük ki egymást. Viszont nagyon hiányzik az orál is az életünkből; kérdés, hogy ezt lehet-e, ha igen milyen módon, gumival? Gumi nélkül is?  
Az aktus bármilyen formája megengedett.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.05. 08:03:13
  Kedves Doktorúr! Citologiám p3 agc-nos gyulladással. Klion d 100 -as kezelést írtak elő. Már volt ilyen leletem, szintén kezelték. A gyulladás okozhat ilyen eltérést a citológia eredményen?  
Igen.
Papillocare, deflagyn, vagy colpofix 3 hónapig jó választás lehet.
Szép napot
2023.09.05. 07:42:48
  Kedves Doktor Úr!

Nőgyógyászati vizsgálaton jártam, tenyésztést végeztek. Az eredményem baktérium, gomba negatív. A tenyésztéshez ezeket írták : Laphámsejtek, Lactobacillusok, 5-10 fvs.
Van - e további teendőm?
Köszönöm  
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.05. 00:04:07
  Üdvözlöm ! Van egy Bartholin cisztám , ami antibiotikumos kezelés után majdnem egészen eltűnt . Most viszont visszajött és az a gyanúm , hogy nyomja a húgycsövem, mivel vizeletürítéskor úgy érzem , hogy marad a kimenet előtt egy kis vizelet és vagy egy diszkomfort érzés is, ami a húgycsövemnél van . Lehetséges, hogy fennáll a gyanúm ? Köszönöm !  
Lehetséges.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.04. 23:25:55
  Tisztelt Doktor Úr!
A hüvelygyűrű használata okozhat a hüvelyben hámsérülést?
Előre is köszönöm válaszát!  
Maximum extrém ritka esetben.
Szép napot
2023.09.04. 22:31:19
  Tisztelt Doktor Úr!

Miért van az, hogyha kevesebb a menzeszem akkor jobban fáj a hasam, ha pedig több, akkor szinte nem is fáj?

Nagyon szépen köszönöm a segítségét.  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.04. 21:58:48
  Kedves Doktor úr!
Nagyon rövidek a ciklusaim 22-23 nap 16.napon van ovulációm 7 nap a menstruációig utána, de menstruáció előtt már napokkal pecsétlő rózsaszín-barna vérzés jelentkezik mindig, a babával már felé éve próbálkozunk.
Lehet progeszteron hiány? Mi a teendő?  
Nem utal progesteron hiányra.
Ez inkább típus kérdése.
Nem számít kórosnak.
Premens vagy 2x1 Inofolic prémium segíthet.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.09.04. 21:34:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Két hete vettem be egy esemény utáni tablettát ( ellaone 30mg ) meg is jött a menstruációm szinte időben. Viszont nagyon erős görcsökkel meg erős gyomorszáji fájdalommal. Soha nem fájt a gyomrom. Ezt az esemény utáni tabletta okozhatja?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, abszolút, de ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.04. 20:57:49
  Tisztelt doktor úr!
Olyan kérdésem lenne hogy 3honapja mindig jelentkezett az ovuláció után egy nappal középkorü fájás szeretnék egy kis testvért így elkezdtem szedni a femibion 0 ez lesz a 3 hónapja hogy szedem és ebben a hónapban már volt ovulációm és edig nem jelentkezett közép idös fájdalom mi lehet az oka? Multheten voltam már orvosnál minden rendben találtak mehnyakrák szűresem is P2 lett
Szeretném tudni hogy most miért nem jelentkezett a fájdalom. Köszönöm szépen a válaszát előre is.  
Nincs ok aggodalomra, nem utal kóros jelenségre.
A többség nem érzi az ovulàciós panaszokat.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.09.04. 19:56:06
  Tisztelt Doktor Úr,

Azt szeretném kérdezni hogy megújuló hüvelygombára jó lehet a Deflagyn gél, vagy esetleg milyen más egyéb gélt tudna javasolni?
Gynophilust szoktam használni, de szeretnék gél állagú terméket is.

Köszönöm szépen!  
Deflagyn nem erre való.
Macmiror hüvelykrém jó választás lehet.
Szép napot
2023.09.04. 19:51:16
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves nő vagyok,Pcos+Ir problémával,gyermeket szeretnék.A citológiai eredményemen gardnerella kórokozó és parakeratózis olvasható.Mennyire kell aggódnom?Mi okozhatja?Mivel kezelhetem?
Köszönöm szépen a válaszát!
Üdvözlettel:Anna  
Nincs ok aggodalomra, nem befolyásolja a gyermekvállalási szándékot.
Lactinelle segíthet, használja 10 napig.
Szép napot
2023.09.04. 19:25:33
  Jó napot kívánok az a kérdésem hogy augusztus 5-én meg jött és öt napig tartott utána 26-án is meg jött az augusztus 30-ig tartott most ebben a hónapban nem jött meg  
Nincs ok aggodalomra, nem számít kórosnak, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.04. 18:50:35
  Tisztelt Doktor Úr!

Mióma okozhat erős, bőséges, piros közti vérzéseket és hasfájást? Főleg középidő tájékán jelentkezik, ami aztan eltart több napig is.
Csak a műtét segíthet?
Köszönöm szépen a választ előre is.  
Igen.
Nem feltétlenül szükséges a műtét.
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.04. 16:49:48
  Üdv.
A panaszom elég összetett.
Pár évvel ezelőtt ugyanezzel küzdöttem de magától elmúlt hosszú hónapok után ami megkeserítette az életem…szó szerint.
Viszont most jelenleg 4 év után 14-15napja újra kezdődött.
Együttlét után 2nappal úgy éreztem felfáztam , minden reggel hasgörcs és egy nap alatt többször is volt hasmenésem volt egy kellemetlen diszkomfort érzésem , fájdalmas pisilès, fàjdalom a hüvelyben. Szúró érzés, alig tudtam ülni vagy járni. Használtam Micovag kúpot és és cataflamot szedtem mire eljutottam orvoshoz 6nap után. Nem használt. Felírt az orvos NITROFURANTOIN-Q PHarma-t. Szinten Nem használt. A panaszaim a következők , amik évekkel ezelőtt is.Voltak napok amikor egyáltalán nincs tünet aztán alhasi fájdalom-égő érzés a hasban,nap nagy részében hólyag érzet néha fájdalom is, főleg mozgásnál sokszor járok mosdóba és sok a vizeletem is , székelés után rögtön pár perccel már újra vizelési ingerem van és mosdóba kell mennem. Éjszaka nincs tünetem. Szexuális együttlét után fèl napra elmúlnak a tünetek aztán újra előjönnek. Mitől lehet ez az egész? Valami irányt tudna nekem mondani, milyen vizsgálat fele induljak? A következő lépésem STD szűrés lesz.Esetleg baktérium okozhatja, vagy gombás felül fertőzés és megoldható gyógyszerrel? Eléggé kétségbe esett vagyok, ugyanis több éve nem jött elő a panaszom. Már gyermeket szeretnék, és most újra előjött ez a dolog…  
STD szűrés jó ötlet.
Intim mosakodókat kerülje. Időközönként Gynophilus restore és uro-vaxom segíthet a megelőzésben.
Szép napot
Urológiai kivizsgálás javasolt.
2023.09.04. 15:47:35
  Kedves doktorúr! Nemrég nőgyógyászati műtéten estem át ciszta, csoki ciszta. A bal petefèszek volt érintett, közvetlenül a műtét után 3 nappal kellett volna mestruàlnom. Lehetséges hogy a műtét miatt maradt ki ? Július 10-én mütötek.  
Igen, abszolút, nincs ok aggodalomra, a menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2023.09.04. 15:37:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Elhúzódó húgyúti problémám van.
Nem az a szokványos ami ég csíp stb. Hanem ilyen fura érzet, húgycső fájdalom de szinte egész nap érzem és ez eléggé elveszi a kedvem a napi rutintól. Ez mitől lehet? Van erre gyógyszer ami ezt rendbe rakja?
Már próbáltam sokféle termèszetes vitamint/gyógyszert , hogy elkerüljem az antibiotikumot de sajnos nem vagy csak alig segített.
Gondolom ezek után muszáj lesz szednem mert nem fog elmúlni,
Köszönöm ha tud tanácsot adni!
Üdvözlettel, Szilvi.  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Urzinol, tőzegàfonya, uro- vaxom segíthet.
Szép napot
2023.09.04. 15:33:50
  Jó napot szeretnék meg tudni valamit lehet tudatlan vagyok a kislányom 12 éves és meg jött neki az első menzesze ami el is múlt és azóta sötét váladék távozik ami olyan mint mikor vége a menzesznek tehát azt jelenti hogy szegény nem tisztasági betétet használ hanem folyamatosan rendes betétet ez mitől lehet tudna segíteni mert én ilyet nem tapasztaltam  
Nincs ok aggodalomra, évekbe is telhet mire a menzezs rendszeressé válik.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.04. 11:56:57
  Tisztelt Doktor Úr!
47 éves vagyok, norprolacot kell szednem magas prolaktin szint miatt.
Jelenleg Tubanist kelleme szednem de nem merem elkezdeni.
A két gyógyszer vajon hogy reagál egymásra mert súlyos endometriózis miatt muszály elkezdeni a Tubanist iszonyú görcseim vannak menzesz alatt. Illetve csak akkor jön meg ha szedem a norprolacot. Ezért gondoltam azt, hogy a két gyógyszer ütheti egymást.
A klimaxra nem várhatok mert ki tudja mikor jön és az endometriozis utána is fennállhat.
Köszönöm válaszát:
Kriszti  
Szedhető együtt a kettő.
Szép napot
2023.09.04. 11:46:56
  Tisztelt Doktor Úr!

47 éves nő vagyok, a problémám az, hogy hónapok óta rendszertelen a menstruációm, ami azt jelenti, hogy megjön 26. napra, a következő erre 15. napra jelentkezik, megint 26. napra, majd 15. napra, most a harmadik 15. napnál tartok egymás után. A 15. napnál jelentkező vérzések erősebbek a 26. naposnál, alvadt vér darabok is megjelennek benne, de különösebb, zavaróbb fájdalom nélkül. A kérdésem, hogy okozhatja-e ezt valamilyen betegség, vagy elkezdődött a változókor, és fogadjam el? 2019-ig fogamzásgátlót szedtem, annak elhagyása után rendszeresen jött meg 23-28 napra. Nőgyógyászati szűrővizsgálatra évente járok, probléma még soha nem merült fel, a hetekben tervezem az újabb vizsgálatot.
Köszönettel: Gabriella  
Gyakori kísérő jelensége a perimenopauzànak.
Premens segíthet.
Nincs ok aggodalomra, természetes folyamat része.
Szép napot
2023.09.04. 10:53:56
  Jóreggelt 8hetes terhes vagyok és minden reggel ébredés után hányok ha iszom egy pici vizet vagy esetleg ha semmit sem akkor savat hányok ez minden reggel ébredés után ahogy ki kelek hányok pedig probaltam már több dolgot hogy ébredés után fel órával kelek ki csak Vagy ébredés után eszem kekszet vagy iszok vizet semmi nem jó.,illetve egesznap nem nagyon tudok enni szédülök gyenge vagyok nem bírok ki kellni ágyból bármit eszem kijon belőlem reggeltől ilyen 5ig nem marad meg semmi bennem utána általában meg marad de akkor is tart a hányinger émelygés szédülés és így nem nagyon tudok semmit csinálni csak feküdni. Valami tanácsot kerhetek?  
Viszonylag gyakran előfordulhat várandósság alatt, nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti és nem jelent fokozott rizikót.
Salvus víz, Reni, koffein, lude, gyömbér segíthet.
Szép napot
2023.09.04. 09:41:47
  Kedves Doktorúr!

24. hetes kismama vagyok és gyakori, hogy reggelente fehér/vizes folyásom van. Délutánra/napközben a vizes helyett picit masszívabb lesz és nem olyan “bő”, mint vizes formában. Magánba járok terhes gondozásra és a nőgyógyászom szerint ez teljesen normális…Az lenne a kérdésem, hogy ez valóban normális-e? Fájni nem fáj, nem ég, nem csíp..köszönöm szépen előre is a válaszát!  
Egyetértek kezelőorvosàval, kövesse tanácsait.
Bővebb hüvelyi váladékozàs normális terhesség alatt védelmi funkciót lát el.
Szép napot
2023.09.04. 07:15:02
  Üdvözlöm! Június óta nem szedek fogamzásgátlót. Azóta óvszerrel védekezünk.Július szinte semmi vérzés, az is minimális vérzéssel jött meg a menstruációm . Augusztus 20.-án kellet volna megjönnie és azóta meg sem jött . Csináltam pár napja tesztet és negatív lett . Az lenne a kérdésem hogy terhes lehetek e így is vagy mitől lehet ez .  
Nem utal terhességre, idő szükséges mire a menzesz rendszeres kész ismét a gyógyszer elhagyásàt követően.
Szép napot
2023.09.03. 23:34:15
  Jó estét!

Allergiát kaptam egy kúptól, ami felborította a hüvelyflórámat. Iszonyat begyulladt kívül belül a nemi szervem. 3 hónapon belül 3*vettek le cytologiát, első (allergia előtt) P2 volt- itt még semmi fájdalmam nem volt, 2. Allergia Után P 3 ascus lett- ekkor már iszonyat gyulladt volt adott terület, hpv tipizálás javaslattal, 3. Hpv tipizálás =negatív lett.
Cns kúptól némi enyhülés volt(amikor tudtam használni, mert volt, hogy véreztem tőle) , de nem volt számottevő a javulás.
A 3 hónapig tartó erős gyulladástól, gyulladt területről való mintalevétekektől iszonyat fájdalmaim lettek, és a 3.levételnél már méhszájsebet, méhnyakpolipot is diagnosztizáltak, melyek eddig nem voltak.
Cns kúp használata végére belül, alul a nyálkahártyámon furunculus is kialakult, amiből a gennyet eltávolította az ügyeletes orvos(nem tudtam mi az a göb, így felkerestem) , illetve az egyik oldali hüvelyfalamon horzsoláshoz hasonló érzetem volt a kúp felhelyezésekor az ujjamon. Ez mi lehet?
Az orvos elfelejtette megnézni, és nem tudom. Iszonyat fáj a hüvelyem bal oldala. A jobb oldal nem.
Mi okozhatja ezek közül ezt konkrétan? Nem bírok elmenni poliplevételre, mert iszonyat fáj valami, és félek, hogy ez seb, amit még jobban elmélyítenek, és nagyobb baj lesz belőle. Ha pl kicsit többet mozgok, akkor fáj csak igazán ez a rész, pl. nem bírok terpesztett lábbal ülni...
Ez egyáltalán lehet konkrét seb a vizsgálattól(mert bal oldalon a műszerrel iszonyat lehántotta a 2.mintavételnél a gyulladt nyálkahártyámat az orvos, majdnem ordítottam) , vagy a gyógyszertől=cns (nem tudom a mellékhatásait, de okozhatott ez pl furunculust?) , és maga a furunkulusz sebe" vagy mi okozhatja?
Mit tanácsol, ha ez seb, meddig érdemes/vagy nem érdemes ezzel várni? Mennyi a max. gyógyulási ideje a hüvelyfalon?
A probléma az, hogy úgy érzem, ha az orvos megvizsgál, nem bírom ki jelen állapotomban a fájdalmat.
Viszont itthon ülve' nagyon aggódom az időközben kialakult méhnyakpolip, és a méhszájseb miatt is.
Ez utóbbi kettővel, ha várok nagyobb baj lehet belőle, vagy ezek várhatnak, míg ez a seb(vagy mi) begyógyul?
Köszönöm segítő szándékát, nagyon aggódom!
(Allergia előtt jól voltam, csak 2* es, minimális köztes vérzésem volt. Akkor hüvelygyulladást diagnosztizált az orvos, pco-s egyoldali ovariummal, és a méh üregében csak "csak sejtett" polippal (itt még NEM a méhnyakon). A hüvelygyulladásra felírt gyógyszere (nem cns volt ez még) borította fel a pht, indított el egy erős, fájdalmas allergiát, gyulladást.)  
Hüvelyi szárazság, fertőzés, gyulladás okozhat ilyen elváltozást, érzést.
Nyugodtan várhat a polippal és a mehszàj sebbel.
Fluconer 150mg szájon át 4 naponta.
Intim mosakodókat, együttlétek, belső vizsgálatokat érdemes kerülni a kezelés ideje alatt legalább.
Utàna Gynophilus restore vagy lactinelle segíthet a regenerálódàsban.
Szép napot
2023.09.03. 20:28:15
  Tisztelt Doktor Úr!

Észre vettem a méh szájon egy kicsi csomót meg egy nagyobbat mi lehet az ? Mi lehet az oka ? Esetleg valami vélemény ? De nem fáj nem érzékeny a nagyobb az kemény  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Önvizsgálatot érdemes kerülni, nehogy megsértése magàt.
Szép napot
2023.09.03. 20:19:21
  Tisztelt Doktor Úr!
1 évvel ezelőtt HPV 16-ot diagnosztizaltak nálam, előtte a cytologiam LSIL volt. Az utana következő 3 cytologiam negatív. 1 hete körülbelül elkezdett görcsölni az alhasam, erős derékfájdalommal. Voltam nőgyógyásznál azóta, semmi nőgyógyászati okot nem látott, ami a fájdalomra utalhatna. Cytologiám újra negatív, HPV eredményt még várom. Viszont a mintavétel óta barnás-rózsaszínes folyásom van és a fájdalom ugyanúgy fennáll. Aggódok, hogy esetleg fals eredményt kaptam és komolyabb gond áll a háttérben, mert a mentruációmig még 3 hét van. Mi lehet Ön szerint az oka a barna folyásnak? Esetleg a mintavétel okozhatja?
Nagyon köszönöm a válaszát előre is!  
A mintavétel okozhatja, nincs ok aggodalomra, el fog múlni magától.
Szép napot
2023.09.03. 18:20:42
  Tisztelt Doktor úr!

Érdeklődni szeretnék, hogy nőgyógyászaton végzett általános tenyésztéssel kimutatható- e a kenetből ureaplasma urealyticum baktérium?

Előre is köszönöm válaszát.  
Nem, ehhez speciális STD szűrés szükséges.
Szép napot
2023.09.03. 17:59:23
  Tisztelt Doktor Úr!

Kényes témáról lenne szó.
Ha a terhesség megszakítását szeretné valaki, akkor ezt akármelyik nőgyógyász elvégzi, tehát magánnőgyógyász is a rendelőben, vagy mindenképp kórházba kell menni?  
Mindenképp kórházi ellátást igényel.
Ez lehet állami, vagy magànfinanszírozott.
Szép napot
2023.09.03. 17:11:23
  Kedves Dr.Úr!
Sajnos elkaptam gombás fertőzést ami a hónalj részén, lágyék hajlatban jelentkezett,majd a nemi szervemen is.A háziorvos először csak hintőport javasolt,utàna canesten krèm plussz canesten hüvely tbl .megelezòsképpen.Nem segített,majd pimafucort kenőcs ami jelentős javulást hozott.
Közben megkértem természetesen nőgyógyászatra az időpontot de csak 1 hét múlva tudok menni .A problémám az,hogy az egyik kisajak megduzzadt ,nem fáj ,de nemtudom arra mit javasolna Dr.Úr.Máskor is volt így amikor q betét kidörzsölte.
Gynophilus kapszulát vettem
Köszönöm szépen!  
Gynophilus jó ötlet, az segít, gynoxin krém is segíthet.
Szép napot
2023.09.03. 16:35:17
  Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni hogy ha el múlt a menszeszem akkor úgyan úgy folytassam tovább a gyógyszer szedését a rózsaszínűt és a fehér tablettát azt majd csak utána mikor mind a 21 rózsaszínű tabletta elfogyott?  
Igen.
Szép napot
2023.09.03. 14:52:35
  Tisztelt Dr úr !
Nekem olyan panaszaim voltak másfél héttel ezelőtt hogy nagyon de nagyon nagyon viszketett belülről meg a szemérem ajkaknál
Illetve a pisi is csípett ,párommal mikor úgy éreztem enyhülnek ezek a tünetek együtt voltunk óvszer használattal egy pár másodpercig jovolt aztán mintha égett volna

Vettem azonnal a patikában Micovag plus hüvely kúpot amit Canesten kíséretében használtam illetve tisztasági betéttel mert ügye a kúp nem szívódik fel
Most maradt még egy kúp minden este használtam és meg szüntette a tüneteimet az együtt lét sem fáj már annyira páromat is kezeltük 4napig Canestennel nehogy vissza fertőzzon de mindig óvszert használunk ha együtt vagyunk ő azt mondja hogy neki semi tünet sincs se viszketés se semmi de neki is kb két hete megjelentek ilyen piros pöttyök felül de elmúlt neki .
Én 11.ère kaptam időpontot a nőgyógyászatra de sajnos pont akkor fog meg jönni és így nem tudok el menni csak másik időpontban
Ön szerint a páromm vissza fertőzhet addig ha esetleg nem használnuk óvszert mert elég kényelmetlen neki
Illetve másik kérdésem az lenne hogy Micovag plus kúp után kell valami regeneráló?vagy nem??ha igen legyen szíves le írni
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!!!  
A teljes gyógyulásig érdemes tartózkodni a házasélettől.
Gynophilus restore segíthet a kezelés után.
Szép napot
2023.09.03. 13:10:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy müvi abortuszom volt (vàkuum).A mütétet követöen két napig véreztem. A negyedik naptól újból elkezdtem vérezni hol erös hol kevés vérzés tapasztalható, két hete lesz a mütétnek szerdàn. Kérdésem hogy normàlis ez a majdnem két hete tartó vérzés vagy nem? Köszönöm a vàlaszt.  
Műtét után kb 4 -6 hétig igen.
Szép napot
2023.09.03. 12:20:35
  Tisztelt Doktor Úr! 67 éves vagyok, a menzeszem 12-13 év óta nincs.Előreeső méh problémáim vannak a szüléseim óta. Az utóbbi fél évben egy -két alkalommal nehezebb fizikai munkát végeztem és gyakran fáj a hasaljam.Egyszer- kétszer előfordult vérzés is. 2_es tipusu diabéteszem és pajzsmirigytúlmüködésem is van.Ezek is befolyásolhatják problémáimat? Köszönöm válaszát.  
A fizikai munka igen, a többi kevésbé.
Szép napot
2023.09.03. 10:07:13
  Kedves Doktor Úr! A problémám a következő. Konizációra várok és közben teherbe estem, 6 hetes terhes vagyok, így nem tarthatom meg a babát? Az eredményemen ezt irja: HSI, magas fokú elváltozás.  
De igen, a terhesség előrébb való, lehet várni szülés után a beavatkozással.
Szép napot
2023.09.03. 09:18:52
  Kedves Doktor Úr!

Nőgyógyászati kontroll alkalmával kicsit kisebb miómát mértek, mint utóbb, (februárban 51*39 mm volt, most csak 40 mm), de nem egy van, ezért a nőgyógyász azt mondta, mivel 41 éves vagyok, még van aktív évem ebből majd vagy műtét lesz, vagy elkezdem szedni a Ryequ tablettát. Kérdeztem, hogy okozhat-e trombózist, mondta, hogy mint minden ilyen gyógyszer, igen. Javasolta, hogy végeztessem el a Leyden-mutacio vizsgálatot, ha félek, de az sem jelent garanciát, viszont a gyógyszer megoldás lenne.
Doktor Úr mit javasol? Merjek belevágni a gyógyszer szedésébe, vagy majd operáltassam meg magam?  
Egyetértek kezelőorvosàval, mindkét megoldás szóba jöhet.
Műtétet általában többen választják.
Szép napot
2023.09.03. 07:58:11
  Tisztelt Doktor úr!
23 éves vagyok, hamarabb jött egy héttel a menzeszem. Külföldön kaptam el vírust közben, dedalont szedtem. Befolyásolhatja ez a hányás hasmenéses betegség? Vizsgálat ajánlott? Már meggyógyultam, de nem szokott ennyire hamar jönni.
Köszönettel  
Igen, abszolút, de ez csak átmeneti nincs ok aggodalomra.nem szükséges vizsgálat.
Szép napot
2023.09.03. 07:16:14
  Tisztelt Doktor Úr
10 hetes terhesként meg kellett szakítani a terhességet mivel úgy látták, hogy az embrió szabálytalan szívműködést nem volt és a szikhólyag is szabálytalan tömött volt. Nagyon régóta várt baba volt. Kérdésem az lenne, hogy mi okozhatta ezt? Voltam rosszul ez idő alatt de terhességi rosszullétnek tudtam be. Hányinger émelygés fáradság szagokat nem bírtam... volt mikor 2 napig feküdtem annyira kimerültnek éreztem magam, hasam minimálisan ment de azt a terhes vitaminnak tudtam be mivel egyébként pedig nem szedek semmit. Enni óránként kellett valami kis kekszet v valamit mivel úgy éreztem gyonorsavam lett és mintha a vér cukrom le esne.... cukor terhelések jó lett azt fél éven belül csinálták szintén ezen érzés végett.Ez már a 3. terhességem másik kettőnél is hasonló tüneteim voltak fáradság kivételével de azt be tudtam a koromnak már így nem aggódtam. Folyás bőségessé vált attól aggódtam is de szagtalan fehér és nem viszketett így azt mondták normális. Párom ondója viszont mindig darabos minimálisan. Soha nem vizsgálták és hallani se akar róla. Ez okozhatta vagy esetleg más mi válthatta ki a problémát? Ha próbálkozunk most egyből mivel ezt tanácsolták, hogy a szervezet ilyenkor még nem felejt és gyorsabban össze jön, lehet nála is ilyen probléma? Előre is köszönöm a válaszát.  
Valószínűleg kromoszóma rendellenesség állhatott a háttérben.
Immunológiai és haematologiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.09.03. 06:46:41
  Tisztelt Doktor úr!
33 éves nő vagyok. Negatív citológia mellett magas kockázatú HPV (16, 18-as negatív, viszont egyéb 31, 33, 45 stb. pozitív) esetén Isoprinosine szedése mennyire javasolt? Ön szokta felírni? Úgy tudom, megosztó ennek a gyógyszernek a hatékonysága HPV esetén, és van, aki csak kivárást javasol és immunerősítést vény nélkül, illetve alkalmanként Papilocare-t. Autoimmun pajzsmirigy betegségem is van. Köszönöm előre is válaszát!  
Papillocare segíthet, isoprinosin nem érte el abozza fűzött reményeket.
Szép napot
2023.09.02. 22:36:32
  Doktor úr!
Segítséget szeretnék kérni a tablettákhoz tartozó kis ragasztóhoz hogy a második sor az már nem hétfővel hanem keddel kezdődik mindig kimarad egy nap és ezt nem értem hogy akkor mi van?  
Csak kövesse az útmutató nyulakat a szedésnél, a napokkal ne törődjön.
Szép napot
2023.09.02. 21:20:03
  Kedves Doktor Úr!

Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy 11évig szedtem fogamzásgátló tablettát (26éves vagyok) egy éve nem szedem,mert a szedés alatt is fájt az utolsó időszakban többször az alhasam..
Ez a panasz megszűnt,viszont peteereskor az előtte levo napokban is eros derektaji es hasi fajdalmat erzek. Ez mennyire normalis ? Sajnos nincs viszonyitasi alapom,mivel miota menstrualok gyogyszert szedtem orvosi javaslatra az eros gorcsok miatt.
Illetve a parommal szeretkezesnel ha nekem elobb van orgazmusom utana fajdalmas a tovabbi egyuttlet,amit szinten nem tudok normalis dolog e.
Évente járok rákszűrésre, az endometriozis gyanuja felmerult, az orvosom nem zarna ki,de ezt majd csak muteti uton lehet megnezni azt mondta,mert uh-n nem latni semmifele problemat.
Valaszat elore is köszönöm  
Valóban felmerülhet az endometriózis gyanúja.
Próbálja ki az endometriózis diétàt és az aviva tornàt.
Szép napot
2023.09.02. 20:42:03
  Tisztelt Doktor Úr,

hydrosalpinx t állapított meg az orvosom, 10 mm lenne elvileg a max normális, nekem 14.4 mm,
szerinte várhat a műtét , de félek, hogy esetleg ez belobban , mert azt mondta, akkor tályog alakulhat ki és magas lázzal és medencefájdalommal jár, akkor viszont azonnali műtét szükséges. Nagyon megijesztett, nem tudom mi tévő legyek. Egyik petevezeték van elzáródva . köszönettel  
Egyetértek kezelőorvosàval, nyugodtan várhatnak a beavatkozással.
Szép napot
2023.09.02. 18:31:10
  Tisztelt doktor úr!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz 7napot késett a menstruáció 3teszt egy csíkot mutatót de 1napja barnás pecsételö menstruáció jelentkezett
Ez mitöl lehet
Válaszát előre is köszönöm  
Hamarosan meg fog érkezni a menzesz, ennek az előjele valószínűleg.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.09.02. 18:24:39
  Dr.Úr Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy 1 hónapja késik a menstruáció vettem terhességi tesztet ami pozitív lett.
De viszon ma elkezdet fájni a medencecsontos és erősen barnás és van mikor sötét rózsaszín folyás jön tőlem.  
Nőgyógyászati vizsgálat és hüvelyi ultrahang javasolt.
Progeszteron pótlás és pihenő, kímélő életmód javasolt terhesség esetén.
Szép napot
2023.09.02. 18:08:01
  Jó napot kívánok!
Az lenne a problémám hogy ugyebár megjött Augusztus 15 én a mensim és ugyebár nekem mindig kb egy hónap múlva szokott jelentkezni vagy utánna. De most Szeptember 2 van és Szeptember 15 e vagy az környékén kellett volna jönnie. De hamarabb jött. Ez így rendben van?  
Előfordulhat egyszer egyszer, ez általában átmeneti és nem utal kóros állapotra.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.02. 17:02:59
  Tisztelt Doktor Úr!

Ciklusom 18. napján óvszerrel védekeztünk; ami lecsúszott, de időben észrevettük és felhelyeztem egy Pharmatex kúpot. Csak percekkel utána élvezett el a párom. Ön szerint szükséges esemény utáni tabletta? Sajnos az orvosom hetek óta szabadságon van és mivel biztosra akartam menni, egy hete is vettem be egy Escapelle-t amit felírt. Bár akkor nem volt veszélyhelyzet. Ezt viszont nem lehet ilyen gyakran, tudom. Sajnos én túl aggódós vagyok, és mindig szeretném bebiztosítani magam. Természetesen ìratok fel állandó fogamzásgátlót amint rendel újra az orvos, mert ez nem állapot.
Nagyon köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Rendszeres fogamzásgátlás jó ötlet.
Szép napot
2023.09.02. 16:27:45
  Tisztelt Doktor Úr! 22 éve volt hólyagsüllyedésem, Budapesten műtött Dr Szécsényi István! Kb 2 éve a covid időszaka alatt éreztem, hogy újra kezd megsüllyedni, de még majd 2 évig halogattam a vizsgálatot! Mint kiderült, ez a mellső, hátsó hüvelyplasztika még mindig jól tartott, és most a méh süllyedt meg! Nógrád megyében először egy idős orvos 1 percen belül,megcsinálta a rákszűrést,és megvizsgált, szerinte nincs semmi tennivaló! Elmentem még egy orvoshoz, az ő diagnózisa méh és hüvely inkomlett prolapsusa, és szerinte ki kell venni a méhemet! Ez is kb fél perces vizsgálat volt! Mindkét vizsgálatnál kértem hüvelyi ultrahangot is, mivel már nagyon rég nem voltam szakrendelésen, de nem csináltak! A második orvos beutalt Salgótarjáni nőgyógyászatra, ahol a harmadig nőgyógyász orvos , aki a műtéteket végzi, Szintén fél perc alatt megvizsgált és megerősítette, hogy műtét szukséges! Kértem tőle is az ultrahangot, de ő sem tartotta szükségesnek! Kérdésemre, hogy muszáj-e kivenni a méhtestet, azt mondta, hogy ez az eljárás, és sok nőgyógyászati problémától megszabadulok ezáltal! Ez év januárjában megműtött,/laparoskopos műtét/ darabig jól voltam! 3 hónapig nem emeltem, kíméltem magam! 6.hónap után kezdődtek megint a süllyedéses tünetek,egyre jobban kiboltosul valami, gondolom a hólyagom ,alhasi fájdalom, hüvelyi fájdalom, valamint a bal oldalamon a laparoskóp egyik helyén keményedés maradt, ami érzékeny! Azóta felerősödtek a meglévő végtag, izületi fádalmaim, alig birok menni, deréktól lefelé folyamatos fájdalmak, rossz közérzetem van! Nem tudom mit tegyek, hova menjek? Egyáltalán hogy lehet, hogy fél év után ilyen helyzetben kerülte, pedig nagyon vigyáztam magamra? Mit tudnak tenni ebben az esetben? Sajnos az én nyugdíjam nem teszi lehetővé a privát műtéteket!  
Vagy egy ismételt műtét jön szóba, amit hüvelyen keresztül érdemes elvégezni, ez esetben a méhnyak is eltávolításra kerül, illetve érdemes újbóli mellső,-hátsó hüvelyplasztikát is végezni.
Alternatív lehetőségként Portex hüvelygyűrű, vagy hüvelykocka is segíthet.
Szép napot
2023.09.02. 14:55:31
  Üdvözlöm! 24 éves vagyok, óvszerrel védekezünk, ezt szeretném még kiegészíteni hormonomentes fogamzásgátlóval. Még nem szültem, de volt abortuszom sajnos már, rendellenssség miatt. Ön melyiket aljálja? Az IUB rézgyöngyöt vagy a Gold T mini spirált?  
IUB rézgyöngy.
Szép napot
2023.09.02. 14:37:38
  Jó napot!
Szeretnék gyereket mikor kell leállnom a gyógyszer szedésével?  
Bármikor megteheti.
Szép napot
2023.09.02. 14:14:41
  Tisztelt Doktor Úr!

Rajta vagyunk a férjemmel a babaprojekten. Pár nappal ezelőtt megjött, legalábbis azt hittem. Kevés a vérzésem, viszont már napok óta fennáll. Mivel ennyire kevés van, gondoltam csinálok egy tesztet az esélytelenek nyugalmával és nagy meglepetésemre pozitív lett. Volt egy halványabb 2. csík.
Teljesen össze vagyok zavarodva. Lehetek mégis terhes? Vagy lehet hogy csak volt egy nagyon korai spontán vetélésem és azt a hormonszinet érzékeli még a teszt? Minél előbb megpróbálok eljutni nőgyógyászhoz. Ezen kívül tudok valamit tenni? Csináljak még 1-2 tesztet?

Előre is köszönöm a választ!

Anna  
Végezzen ismételt tesztet egy hét elteltével.
Szép napot
2023.09.02. 13:07:27
  Tisztelt Doktor Úr,

Hormonmentes spirálom van már 2 éve, de most egy ideje nem érzem. Bejelentkeztem orvoshoz, de az érdekelne hogy leeshetne úgy a spirál hogy észre sem veszem?

Válaszát előre is köszönöm.  
Ritka esetben előfordulhat, érdemes ellenőrizni hüvelyi ultrahang és hüvelyi feltárás során.
Szép napot
2023.09.02. 13:02:14
  Jó napot kívánok!
Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy együttlét után (nem védekezünk) mert fent a spirál.
Miért fáj és dagad be a hüvely és a kisajkak?
Lehet az ondótól?
Köszönöm szépen.  
Magától az aktustól lehetnek hasonló passzok, ezek általában átmenetiek, spontán oldódnak.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.02. 12:45:09
  Jonapot kivanok! Nekem az lenne a panaszom hogy felkerul a huvelyembe egy huvelygyuru. Amiota bennem van sokkal szarazabb vagyok(az aktus kozbe nem faj szoval nem veszes de eszreveheto) Illetve miota bennem van a gyuru azota a paromnak begyulladt a nemiszerve es neki faj az aktus,illetve elkezdett ott hámlani. Mit ajánl?  
Tekintettel a panaszaikra, màs alternatív fogamzásgátló használata javasolt.
Szép napot
2023.09.02. 11:57:07
  Jó napot kívánok!
Azt szeretném kérdezni,hogy menstruáció előtt kb egy héttel, ha szeretkezünk, fèrjem makkján apró piros pöttyök jönnek elő!
Mi okozhatja ezt?
Köszönöm válaszát!  
STD szűrés javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2023.09.02. 11:36:38
  Szép napot!
A nőgyógyászom azt mondta, hogy a hüvelybemenetem el van vékonyodva. Erre felírt nekem bephanten kenőcsöt. Ezt tényleg használhatom intim területre?
Lézeres kezeléssel, vagy esetleg mással meg lehetne oldani végleg?  
Nyugodtan használhatja.
Nincs szükség sebészeti beavatkozásra.
Szép napot
2023.09.02. 11:14:54
  Tisztelt doktor úr!
Voltam már nőgyógyásznál 4 szer de semmi nem használ, a folyás, mindennapos, van mikor több van mikor kevesebb, szedtem szájon át be vehető tablettát, kaptam fluimozin tablettat, macmirort is, és most pedig megint vissza tért a hüvelyem száraz ég, együttlétkor is, kívül a kis ajkak is szárazak és fájnak néha viszket is. A páromnak is kellene szedni?
Tud nekem valamit ajánlani?
Köszönöm szépen!  
Párjának nincs szükség kezelésre, csak ha neki is van panasza.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.09.02. 10:27:37
  Tisztelt Doktor Ùr!
35 èves nő vagyok. Sajnos gyermektelenek. Pàrkapcsolatban èlek. Sajnos soha nem tudtam teherbe esni, se jelenlegi se előző kapcsolatból.
Külföldön élek. Voltam vizsgàlaton. Minden rendben. Sajnos van súlyfeleslegem. Normàlis menstruàcióm és peteèrèsem is van. Nagyon el vagyok keseredve. Nem èrtem hol a baj.
Kèrem adjon tanàcsot.
Tisztelettel
Adrienn  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.09.02. 09:10:27
  Szép jó napot kívánok! Nekem olyan probléma merült fel hogy a menszeszem augusztusi hónapban szenvedett barnás volt szinte. Most 3 napja azt tapasztalom hogy pisilés után a pisim normál sárga színű de viszont a wc papir kicsit véres és a betéten is néha vér van. Mitől lehet elkaptam valami fertőzést gyulladás lehet? Pajzsmirigy alulműködésem van arra szedek gyógyszert. Eddig meg ilyet nem tapasztaltam. Nemrég jöttünk haza a nyaralásból hideg vizes medencébe voltam lehet az okozott volna valamit? Várom szíves válaszát előre is köszönöm.  
Nem feltétlenül utal kóros jelenségre.
Tőzegàfonya segíthet.
Szép napot
2023.09.02. 08:50:38
  Tisztelt Doktor Úr!

Amióta fogamzásgátlót szedek, minden hónapban egyre kevesebb a menstruációm. Most már gyakorlatilag az első napon olyan, mint a tabletta előtti 2-3-ik napon, a masodik naptol kezdve pedig enyhe verezgetes, amihez nagyjából egy tisztasági betét is elegendő. A nőgyógyászom szerint nem épül vissza rendesen a nyálkahártya, legutóbb a menzesz előtt egy héttel 4 mm volt, ami azt mondta, nagyon kevés a ciklusnak ebben a szakaszában. Szerinte, ha nem javul, szünetet lenne érdemes tartanom, de én nem szeretném abbahagyni. Sokaknál láttam, hogy cikluszavarra a premens tablettát javasolja, ez esetleg nekem is segíthet? Nem csökkenti a fogamzásgátló hatását?

Köszönöm a válaszát!  
Lehet, de nincs rá szükség.
Gyakori velejárója a hormonális fogamzásgátlásnak.
Nincs vele teendő.
Nem számít kórosnak.
Szép napot
2023.09.02. 08:48:36
  Üdvözlöm!43 éves vagyok .A ciklusaim rendszertelenek,-28-31-34 naposak a menses napjai 5-7,most 9.napja menstruálok.Két mensi között 5-10 napig barnázok a ciklus 10. napjátólTavaly tavasszal boltam rákszűrésen és hüvelyi ultrahangon,ami jó p2 lett.Az orvosom premenopauzára vagy pcora gyanakszik.Adott rá trisequens tárcsas gyógyszert és premenst.Egy tárcsát beszedtem már,meg is jött ,de most először az életemben 9. napja tart a mensi.Elso nap enyhe rózsaszin a következő napok normál vérmennyiség,apró vérdarabok,most kb 3 napja semmi,bugxiig nem hatol,wc papiron halovány szín,de az se mindig,ha székelek akkor a nyomásra mindig jön a hüvelyből vagy nyálka ami enyhén szinezett,vagy apró barnás cafatok.Felhívtam az orvosom,azt mindja szedjem gyógyszert,ne aggódjak.17 éve nem szedek fogamzásgátlót.Szeretném az Ön véleményét is kikérni.Köszönöm!  
Az első 3 hónapban lehetnek hasonló panaszok, ez a hozzászokàsi időszakban normális és átmeneti.
Szép napot
2023.09.02. 07:35:49
  Tisztelt Doktor Úr!
49 éves vagyok és pajzsmirigyre szedek euthyroxot.Menstruáció után elhúzódó barnás vérezgetésem van.Nemrég volt egészségügyi küretem ami negatív.Ha továbbra is előfordul normoxilt kell majd szednem.Kérdésem az lenne,hogy szedhetek-e esetleg barátcserje kapszulát?
Koszonom  
Szedhet nyugodtan.
Szép napot
2023.09.02. 03:11:53
  Szép Napot! Első fogamzásgátlót a menstruáció első napján kell bevennem, második naptól ugye egy hétig pl. Óvszer kell mellé.
Nyilván fogunk még használni egy ideig, de ha megjön este 11-kor, és én 8-kor szeretném minden nap szedni, akkor vegyem be 11-kor és másnap 8-kor? Köszönöm szépen a választ, minden jót!!  
Amennyiben a menzesz első napjától kezdi szesz, úgy a védelem azonnali.
Nyugodtan szedheti bármelyik napszakban.
Szép napot
2023.09.02. 03:01:36
  Tisztelt Doktor Úr!

Pharmatex termékeknél olvasható a 0,74 Pearl érték. Ez azt jelenti 1% alatt van a terhesség kockázata?
Köszönöm.  
Nem azt jelenti.
Nem megbízható készítmény, nem javaslom a használatát.
Szép napot
2023.09.02. 01:32:22
  Jó napot (17 éves lány vagyok)
Egy hete hogy azt érzem puffadt és fájdalmas az alhasam(nem menstruáció miatt).
Ezek mellett a mellem is viszketni kezdett mi okozhatja ezt és mit tehetek ellene?
Válaszát előre is köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.02. 00:12:15
  Jó napot,nagyon szeretnénk babát sajnos márciusban spontán vetelesem volt…cyclogest 400kupot hasznaltam akkor.Most 2napja késik viszont volt enyhe barnazasom.Lehetek terhes?  
Lehetséges, amennyiben egy héten belül nem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.09.01. 23:16:11
  Üdvözlöm Dr.Ur!
Rakszures után mikor wc.utan vagyok megtorlom magam és élénk Piros vér van papíron..
2023.09.01. 11-15 óra voltam rakszures,most este van és még mindig élénk Piros vizelet után wc papír..
Ez normalis?  
Nincs ok aggodalomra, gyakori tünet mehnyakszűrés után.
El fog múlni magától.
Szép napot
2023.09.01. 22:16:47
  Jó napot kívánok!
Olyan panaszom lenne doktor úr,hogy agusztusi hónapban egyáltalán nem jött meg,valami történik a melleimmel (duzzadnak ,de nem sötétednek) és nagyon sokszor kell pisilnem .Ez mitől történhet,vagy nagy valószínűséggel babát várok ?  
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.09.01. 21:51:08
  Tisztelt Doktor úr!

Bakteriális és gombás kevert fertőzésre dalacin hüvelykrémet kaptam, amit 6 napig kell használnom, valamint 2 db micosyst tablettát, amiből heti egyet kell beszednem. A krém használta alatt probiotikum szedését ajánlották, valamint utána hüvelyflóra helyreállítót.
A barátom 2 db micosyst tablettát kapott.

Az lenne a kérdésem, mikor lehet nemi életet élni? A hüvelyflóra helyreállítása alatt már lehet? Illetve mindkét micosystot be kell szedni, és csak utána lehet?
Köszönöm!  
A kezelést követően, amennyiben mindketten panaszmentesek.
Egyebekben a kezelés hatékonysága nagy mértékben romolhat.
Szép napot
2023.09.01. 21:42:21
  Tisztelet Dr.Úr!
A szeremajkam egy este úgy a semmiből elkezdett fájni,nyilalos,hasogató érzés volt..
Már most 4-5 napja tompán..
Mi lehet az oka?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.01. 21:07:56
  Jó napot kívánok érdeklődni szeretnék hogy mi lehet a gond augusztus 7 e óta minden nap barnazok vagy verzek nem fáj semmim folyasom nincs sokszor csak a wc papiron van mikor megtörlom de ez már egy hónapja tart. Köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.01. 20:29:16
  Tiszttelt Doktor ùr ! Laktoz érzékeny vagyok. Használhatok-e vagisan kupot?  
Igen.
Szép napot
2023.09.01. 18:29:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Kétségbe vagyok esve. 11 hónapja volt az 1. császármetszésem, és a napokban egy másik doktornál ahogy jártam, elkepedt rajta, hogy nem kaptam vérhígítót a műtét után. Aggódom, most lehet még ebből problémám? Mi alapján bírálják ezt el, a szobatársam kapott 15 darabot!
Köszönöm a válaszát!  
Valóban kellett volna kapnia Önnek is protokoll szerint.
Nincs ok aggodalomra, jelenleg már nincs jelentősége.
Szép napot
2023.09.01. 18:17:01
  Tisztelt Doktor Ùr!

9 napja furàn èrzem magamat hànyingerem van meg szèdūlök meg nagyon sokszor megyek pisilni ès alig birom vissza tartani a pisilèst.
Csinàltam 3 terhesègi tesztet ezek negativat mutattak de a 4. Halvàny csìkot mutatot szoval nem tudom el dönteni hogy most terhes-e vagyok?
Feszūlèst èrzek a hasamba es ugy vettem èszre hogy egy picit nagyobb lett a hasam nem tudom lehet en kèpzelembe .  
Amennyiben legalább egy hetet késik a menzesz végezzen ismételt tesztet.
Szép napot
2023.09.01. 17:16:25
  Tisztelt Doktor úr!
53 éves vagyok, elhúzódó bő vérzés miatt az elmúlt években 2-szer is volt küretem. Az idén azt mondták, hogy a protokoll szerint kiműtik a méhemet, vagy választhatom a hormonkezelést. Amennyiben a gyógyszert nem toleralja a szervezetem, marad a műtét. Ezzel nagyon megijesztettek. A méhem egészséges, 2 centis mióma van benne 15 éve, ami problémát nem okozott soha. 10 mg Proverát kaptam most, amit a klimaxig minden nap kell szednem. Masfél hónapja szedem, de most gyenge vérzés kezdődött 4 napja. Ez még vajon belefér a normalitásba? A gyógyszer egyébként konstans gyomorfájdalmat okoz, de félek, hogyha szólok, akkor megint előjönnek a műtéttel, ameddig soha nem szeretnék eljutni. Kicsit kutyaszorítóban érzem magam. Ez a vérzés még belefér a gyógyszer normál működésébe? Köszönök minden infót, amivel segít jobban eligazodnom.  
Belefér, nyugodtan folytathatja a kezelést.
2x1 Delphys is segíthet.
Szép napot
2023.09.01. 16:06:25
  Üdvözlöm,
Májusban hagytam abba a szoptatást, menstruációm még nem volt.3 hete volt abortuszom, óvszerrel védekeztünk a nem kívánt terhesség óta. A tegnapi napon az óvszer elszakadt, escapelle tablettát irattam és vettem be. Van felírva fogamzásgátlóm is, az első menstruációt várom. Szeretném megkérdezni ,hogy elkezdhetem-e szedni a fogamzásgátlót az első menstruáció előtt? Vagy mit tudnék tenni ebben az esetben,hogy megelőzzem a bajt? Köszönöm  
Elkezdheti.
Ebben az esetben az első 2 hétben Kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2023.09.01. 15:33:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Spirál felhelyezése után hány nappal ajánlott az együttlét? A beavatkozást végző orvos csak pár napot mondott. De mennyi az a pár nap, amennyit érdemes kivárni ?
Köszönöm!  
1 hét.
Szép napot
2023.09.01. 13:40:14
  Tisztelt Doktor úr! 33 éves vagyok Mestruacióm augusztus 24volt meg rendesen,ma reggel arra lettem figyelmes,hogy először kicsit fájt a bal petefeszkem és utána egyszer csak elkeztem vérezni sötét barnás vér alvat vérrel..2napja erős hőhullámaim vannak és fejfajasom a méhem olyan mindha lenne ott valami olyan érzésem van ,vérzés el múlt de bal petefeszkem meg nagyon fáj ..néha szédülök is ..mi lehet a baj?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.01. 13:28:52
  Tisztelt Doktor Úr!
Citológia vizsgálaton voltam a leleten ez a két érékelés volt bepipálva:
-negatív intraepitális lézióra, malignitásra
-HPV gyanú, kontroll 6hónap múlva
eddigi rákszűréseim teljesen rendben voltak. Ilyen esetben meg kell várni a 6hónapot, vagy tipizálás javasolt, eléggé meg vagyok ijedve, hogy hova mehetnék a továbbiakban.
Köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra, az előre hozott kontroll mindössze elővigyázatosság.
Szép napot
2023.09.01. 13:02:11
  Jó napot kívánok. Olyan kérdésem lenne,hogy 3 gyermek után elkötettem magam. De most babát szeretnénk a párommal. Milyen mód lenne rá hogy ez megvalósulása. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Piroska  
IVF program segítségével.
Szép napot
2023.09.01. 12:41:20
  Jó napot dr úr
Tündinek hívnak és azt szeretném még tunk hogy mi bajom van mert nem értek belőle semmit a papírból
Uh. 08.07,2 napig.
Dg. Hypomenorrhoea.
Uh
Graviditás nem látható az uterus űrtereben
Homogén szerkezetű uterus, 40mm átmérőjű. Kóros képlet a kismedenceben nem látható  
Negatív a lelet nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.01. 11:54:38
  Tisztelt Doktor Úr!

A megtermékenyítés utáni első menstruáció még megjöhet? Előfordulhat az ilyesmi?

Előre is köszönöm a választ!

Luna  
Extrém ritka esetben előfordulhat.
Szép napot
2023.09.01. 11:13:23
  Tisztelt Doktor Úr!
Rendszeresen járok mammográfiára, (57) ultrahangra. Van egy fibroadenomám, legalább 7 éve, kétszer megnézték MRI-n is. Ez nem is izgat. Mindig ugyanakkora. Kb 2 hete ultrahangon látta az orvos, hogy a mellemben (ez is mindig ott volt) egy nyirokmirigy most minimál nagyobb, mint tavaly ilyenkor. Más eltèrès nincs. Azt mondta, 3-4 hônap mulva ujra kell nézetni, nem a mellemből jön, mert ott nincs semmi rosszindulatu. Elmentem másik röntgeneshez ultrahangra, ugyanazt mondta. Meg hogy ha az embernek rosszindulatu elvaltozasa van, másutt, másutt is megnagyobbodik a nyirokcsomó. Véletlenul most jartam vervetelen, hasi ultrahangon, minden Ok.
Akkor mitől tud reaktiv lenni ez a nyirokmirigy? Ez nem a hônalji.
Szoros melltartôtôl? Mert az bevágott, az biztos, pont ahol ez az elvaltozas lehet.
Nagyon aggódjak, vagy csak kicsit? Eléggé hypochonder is vagyok.
Köszönöm szépen.  
Bármilyen immunvàlasz okozhat hasonló eltérést átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.09.01. 09:02:23
  Kedves Doktor úr !
Tegnap vettem észre hüvely nyilásomnál lent kívül piros duzzadt de nem is viszket nem is fáj semmi..be kentem neogranormon kenőcsel másnapra picit visszább ment de viszont észre vettem hogy azon a részen csak belül mintha kis pötty lenne ott mintha pattanás szerű . Elő fordulhat attól pirosodott és kicsit duzzadt ? És mit ajánl rá?  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.01. 06:08:32
  Tisztelt doktor úr!Mit jelenthet az hogy menstruáció alatt nagy fáj a bal petefészkem?(legalábbis szerintem az fáj)8 éve azon az oldalon kivették a petevezetéket.Az az oldal azóta sokkal érzékenyebb.Ebben az évben voltam rákszürésen,negatív lett,de hüvelyi ultrahang nem volt,szerintem a petefészket nem is nézték meg.Nagyon félek nehogy rákom legyen.44 eves vagyok.Köszönöm válaszát.E.  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.09.01. 04:10:35
  Jó napot.

Augusztusban 15én 1 napos volt a menstruációm az előtt pár napja kezdődött hogy folyamatosan rosszul vagyok hányok és 3 napja keményedik a hasam
Viszont 3 terhességi tesztem negatív.
Mi lehet akkor az ok?

Előre is köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.09.01. 01:04:50
  Jó estét kívánok!

1és fél éve hagytam abba a fogamzásgátló pirula szedését, (kb 7-8 honapig szedtem).
A menstruációm azóta 2-3 napig tart, gyenge menstruáció, barnás szinű.
Mi lehet az oka? Előre köszönöm a válaszát.  
Gyakori tünet, fogamzásgátló elhagyása után, csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.31. 23:06:15
  Kedves Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne hogy lent a nagy ajkamnál piros és be dagadt az egyik felénél? Hogy az mitől lehet vagy mit tud rá ajánlani ?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Bepanthen, fenistil segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 22:33:51
  Kedves Dr.Úr!
Kérem segítsen!40 évesen sajnos úgy néz ki,hogy gombás fertőzést kaptam ami a külső nemi szerveken és már a hüvelyben is jelen van.
Háziorvos javaslatára canesten plus és hüvely tbl vettem amibe 3 darab tabletta van.Nőgyógyászhoz 5 nap múlva kaptam csak időpontot.
Ha el is múlik, gondolom csak el amit a nőgyógyász felìr majd.
De olvastam ez egy ördögi kör is lehet.
Kezelés után mit javasol dr.úr és meddig probiotikumot. És mire figyeljek?
Soha nem volt panaszom.
Köszönöm szépen!  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 22:28:33
  Tisztelt Doktor Úr! Tanácsot szeretnék kérni, tudom nem kimondottan nőgyógyászati, de hálás lennék a segítségért. Műtét után vagyok, clexan injekciót kaptam, amit magamnak kellett beadnom hasba bőr alá.
Igyekeztem óvatosan adni figyelni a hajszálerekre, de az utolsó injekció helyén másnapra egy tömött dudor és egy haematoma lett, megijedtem.Telefonon kérdeztem az ápolót azt mondta, ne féljek,majd felszívódik. Lioton gélt használok rá.
Önnek mi a véleménye? Előre is nagyon köszönöm :Márta  
Egyetértek a kolléganővel, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.31. 22:12:01
  Szép joestét dr.úr
8éve zsibbad mind kettő combom a csípőmtől a térdemig, de csak a külső része . Érzéketlen, viszket , ég, zsibbad .
És akkoriba jelentkezett a menstruációs zavarom is amióta a comb zsibbadás.
30napból 25napot menstruálok. 8-10nap után ujból kezdődik a menstruació.
Lehet össze függés a combom zsibbadás és a menstruációs zavar között????
Kérem segítsen már nem bírom ezt az egészet.
Jövő tavasszal, majd értesítenek ha lesz szabad időpont azt mondták , mert a baba sem akar össze jönni lassan már 2éve.
Borzasztó ez az egész dolog ami ennyi éve történik velem .  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Ezen felül neurológiai kivizsgálás javasolt.
2x1 milgamma segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 21:44:00
  Üdv!
20éves vagyok eddig nem volt hasonló gondom viszont most az llenne a problémám,hogy nem értem igazából miért menstruálok 2x egy hónapban(ebben a hónapban augusztus 6.-án jött meg 12.-én múlt el,ez nem volt erős sőt egy semmilyen menstruáció volt,viszont 18.-an ismét megjött ez volt a “rendes” menstruációm ugyanis ez erősebb is volt és sajnos fájt is mint ahogy szokott,24.-én múlt el)
Na most 31.-e van és 29.-e óta barnás folyásom van(jelenleg ovulálok)ami nem távozik csak kis barnázás van picit rózsaszínes vérpecsételéssel,egy két levált méhnyálkahártya darab is fellelhető benne.
Ha most megint megjön holnap vagy egy pár nappal később akkor már 3x menstruálnék ebben a hónapban..
terhes nem vagyok,nemi életet élek,védekezünk,gyógyszert nem szedek.
Lehet ez valami hormonáli probléma?
Nőgyógyászhoz minél hamarabb elszeretnék jutni csak előtte gondoltam egy kérdést megér. Köszönöm válaszát előre is.  
Szükséges a kivizsgálás a pontos diagnózis felállítása érdekében.
Szép napot
2023.08.31. 21:09:19
  Üdv!
Sajnalatos modon (ugyan hiaba nem elek nemi eletet idestova 1 eve) Condylomaim lettek, ezekre hasznalok jelenleg Condyline ecsetelot.
A betegtajekoztaton leirtak szerint 3 napot ecseteltem 4 napot nem. Az első etap szepen lemarta a kinoveseker, viszont a helyuk erzekeny, viszket es ugy latom picit duzzadt. Sajnos mielott ez a problema elokerult volna nem neztem ilyen elesen,direktbe ezt a teruletet minden nap, igy nincs viszonyitasi alapom :-)
De a kerdesem az lenne, hogy ahonnan a 3 nap alatt lemarta a szemolcsoket, erdemes-e a masodik korben is tovabb kenni, vagy ne? Meddig normalis hogy erzekeny, duzzadt esetleg viszket a helye? Kinezetre sem tul esztetikus, olyan, mintha egy nagyobb csipes lenne, rancos es nem sima a felulet. Lehet, hogy ez eddig sem volt maskepp, de most azert kifejezetten zavarja a szemem, nem szeretnem ha ez a kesobbiekben kihatna a libidomra.
Koszonom a valaszt!
25/L  
Nőgyógyászati, vagy bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Ismételhető a kezelés.
Szép napot
2023.08.31. 20:05:55
  Jó napot doktor úr eszt írták a papírba hogy ez mit jelent graviditás nem látható az uterus űrtereben homogén szerkezetű uterus 40mm átmérőjű kóros képlet a kismedencében nem látható  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.31. 19:59:34
  Üdvözlet!
A barátommal voltunk együtt, végig gumival védekeztünk, és ki is vette mielőtt elment. Esetleg lehetek terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.31. 19:10:34
  Jó estét 53 éves vagyok 1 éve nincs menstruációm most 1 hónapja elkezdtem verezgetni egy két nap kimarad asztan megint verzek szedem a remifemin tablettát okozhat e ilyet vagy valami más gond van? Üdv  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.31. 18:17:15
  Jó napot kívánok!
Ha elvagyok kötve már 10 éve most 4 hete menstrualok és közbe folyik a tej a mellembol mi lehet a bajom?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 18:09:40
  Tisztelt Doktor Úr!

56 éves múltam! Kb.50-éves koromban volt az utolsó menstruáció! Klimax-al sokat kínlódtam, minden tünete jelen volt! Most hüvelyszárazság és néha melegség érzés a fő panasz! Az utóbbi 1-évben emésztési problémák SIBO, áteresztő bél szindroma is jelentkezett! Sokat fogytam!

Nőgyógyásznál voltam: “St: Hasa puha betapintható, defense nincs, Ép. k. genit. szuk vag. ép portio folyt. rendes nagyságú uterus szabad környezetben. Portio emelésre, mozgatásra nem fájdalmas.
Feltárás: atrophias hüvelyhám, vérzés nincs.
TVS: Normál szerkezetu uterus. Corpus nagysága:26×16mm. 3mm endometrium, Uterus hátsó falában, subserosus 10mm átméroju myomagöb látható. Adnextájak vetületében kóros nincs. Douglasban szabadhasi foly. nem látható.”

Ösztradiol:  
2x1 remifemin plusz segíthet.
Negatív lelet nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.31. 16:52:25
  Kedves Doktor Ur!
Ellenőrzés képen csinaltam egy Std panel tesztet. Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealyticum es Ureaplasma parvum pozitív lett. A korzeti orvos Doxycyclin 100mg-os antibiotikumot irt fel 2x1-et 20 napig.
On mit gondol erről a mennyiségrol? Aggódom, hogy ez egyéb problémát fog okozni a szervezetemben. Szükséges ennyit bevenni belőle, nem okozhat gondot?
Koszonom  
10 napos kezelés a standard, egyébként egyetértek kezelőorvosàval.
Párjának ugyanez a kezelés javasolt.
Szép napot
2023.08.31. 16:50:15
  Jonapot. Dr.ùr. Az lenne a kérdésem, mint ahogy írtam is mar több mint 1honapja nem.szedek fogamzasgatlot.azòta most augusztus 11en volt menstruációm.de utanna többször is voltunk együtt a párommal vedekzes nélkül.! Az lenne a kérdésem hogy a Dr úr szerint sikerülhet teherbe esnem.?.! Szeretnénk.kis babát ez lenne a 2ik.gyerekunk. köszönöm..  
Sikerülhet.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.08.31. 16:36:46
  Kedves doktor Úr,
Nemrégen hagytam abba a fogamzásgátló (taisa) szedését, baba tervezés céljából. Lehetséges hogy már az első hónapban teherbe estem? Éreztem, hogy pé is volt. 8 nap van vissza a menstruációig, de már egy hete furcsa feszülés van az alhasamban, nagy fokú álmosság, sűrű pisilés (éjjel is!) mellbimbó érzékenység, szagérzékenység lépett fel. Tegnap és ma is csináltam tesztet. Először azt hittem negatív, de jobban megnézve nagyon halványan ott van a második csík is( másnak is megmutattam, ő is látta nagyon halványan a rózsaszín vonalacskát) . Ez terhesség lehet?  
Lehetséges, legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes újra tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.08.31. 15:21:13
  Tisztelt Doktorúr!
Olyan problémával fordulok önhöz, hogy korábban elküldtek PCOS gyanújának kivizsgálására, de az endokrinológusnál a hormonvizsgálatok alapján minden negatív, viszont nem régiben voltam nőgyógyászati vizsgálaton és rengeteg tüsző található a petefészkemben, elmondása alapján szinte policisztás, de ugye a hormonvizsgálatok rendjén vannak illetve 39 kiló vagyok, tehát állítólag a PCOS kizárva. Viszont mégis tele van tüszőkkel a petefészkem, ami a menstruáció előtti 2 hétben már erős alhasi fájdalmakat produkál, ami rendszeresen erős folyással jár, azonban a nőgyógyászom nem talál ebben semmi kivetni valót. Mit javasol doktorúr, esetleg keressek fel másik nőgyógyászt vagy valamilyem gyógyszeres kezelést?  
Hormonális fogamzásgátló (dienille, lorelll, omision daily), vagy 2x1 Inofolic segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 14:54:35
  Jó napot Doktorúr! 24 hetes kismama vagyok, a tegnapi nap folyamán voltam egy kontroll vizsgálaton az orvosomnál sajnos nem közölt velem túl jó híreket. 32mm×20 mm folyadék található a méhlepény belsejében, elpattant egy hajszálér, ami lepényleválást okozhat... Nem probléma mentes a terhességem mert az elején küzdöttem egy hematómával, utána a méhlepény egy része fedte a méhszáját, ezután a baba agyában volt egy ciszta, de ezek mára már megszüntek, helyette sajnos ez történt! Most ágynyugalomban vagyok! Konkrétan ez a folyadék, elpattanó hajszálér mit jelent? Hasonló a hematómához? Mire lehet számítani? Köszönöm a választ!????  
Igen, ahhoz hasonló, ez is spontán felszívódását idővel.
Mindent jól csinál, kövesse kezelőorvosa tanácsát.
Szigorú ágynyugalom a legfontosabb ebben az esetben.
Együttlét, ülőfürdő tilos.
Szép napot
2023.08.31. 14:29:59
  Jo napot!
Az lenne a kerdesem hogy mitol erezhetem puffadtnak és fájdalmasak az alhasom napok óta(nem menstruáció miatt)mit tegyek ellen?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 14:18:18
  Tisztelt Doktorúr! A barátommal pár percig csináltuk gumi nélkül, de nem ejakulált belém. Az eset után 68 órával vettem be esemény utánit. Lehetek terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.31. 14:15:48
  Jó napot kívánok! Első szex után napok óta felfázásos tüneteket érzek. Mit tegyek ilyen helyzetben?  
Tőzegàfonya, urzinol segíthet.
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti, gyakori jelenség az első aktusok során.
Szép napot
2023.08.31. 14:11:27
  Tisztelt Doktor úr!

Endometriózis miatt úgy kell most szednem a fogamzásgátló tablettát hogy 63 napig szedem és utána kihagyok 7 napot a menstruációnak.
Viszont most 38 napja szedem és mégis megjött. Ez lehet amiatt hogy most kezdtem csak el így szedni? Válaszát köszönöm.  
Nem probléma, folytassa a kezelést, ahogy kezelőorvosa előírta.
Szép napot
2023.08.31. 14:00:16
  Jó napot kívánok doktor úr!
Az történt, hogy Aug. 20 án halvany pozitívat teszteltem Aug.21.én meg jött a menstruációm 25 én voltam doktornál de nem latott semmit azon a héten vegig teszteltem az összes teszt negativ vol, aztán tegnap reggel azaz Aug 30 án csinaltam egy tesztet ami pozitív volt ma reggel újra csináltam és negativ lett.
Kérdésem az lenne hogy mitol van ez igy,hogy egyszer pozitív, aztán negativ teszt eredményt kapok ? És hogy érdemes e remenykednem a pozitív eredmeny miatt.
Eléggé osze zavart már nem tudom mit gondoljak
Köszönöm ha elolvasta .  
Felesleg ennyi tesztet elvégezni, csak összezavarja magát.
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes elvégezni az első tesztet.
Szép napot
2023.08.31. 11:41:58
  Tisztelt Doktor Úr!

6 hetes terhes vagyok a nőgyógyászom a vizsgálaton megállapította, hogy hüvely gombám van erre Diflucam 150mg-os tablettát írt fel (1szemet), elég aggasztó dolgokat olvastam róla. (Fokozott spontán vetélés kockázata, fejlődési rendellenesség).Ezt tényleg ártalmatlan így a terhesség elején, nyugodtan bevehetem?  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.08.31. 11:11:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Két éve volt egy sürgősségi császár metszésem
Erre azért került sor mert a pici fejebúbja már kinn volt de nem tudott tovább jönni ezért be vittek a műtőbe és ahogy őt próbálták kiszedni leszakadt a méhem 2 òras műtét volt és ami miatt írok az az hogy szeretnénk kistesot de sajnos nem jött még össze lehet össze függésbe a szülés miatt voltam orvosnál és minden rendben van.
Első baba nagyon hamar sikerült.
És mióta próbálkozunk pár napot csúszik a menstruáció .
Szedek vitamint és folsavat is
De már nagyon tanácstalan vagyok
Köszönöm szépen a válaszát  
Nincs feltétlenül összefüggés.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.08.31. 10:59:17
  Üdvözlöm !
Április 27.-èn volt egy terhességmegszakításom ,genetikai betegség miatt ,a 14.hétben.Utána a vérzéssel nem volt probléma.Ma van az 5. hete ,hogy megtörtént a beavatkozás és tegnap este a wc papíron törlés utàn láttam 1-2 csepp vért,azóta viszont semmi ,pedig eltelt több ,mint 12 óra .Ez normális lehet ilyenkor ?  
Igen, nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.31. 10:47:08
  Kedves Doktor úr, ha folyamatosan bk vírus fertőzöttel dolgozom együtt akinek, 73 ezres vírus ürítése, (szerinte az nem fertőző én máshogy gondolom) és későbbiekben szeretnék gyereket, jelenleg egy sincs, ez mennyire lehet gond? Sajnos bk vírusrol köztudott, hogy amíg egészséges az ember elvileg nem csinál semmit, csak lappang, viszont egy terhességnel simán berobban mivel ott gyengül az immunrendszer és emiatt vetelest okozhat. Szóval nekem úgy jön le hogy kedves kolléganőnek hála mivel egy mosdot használunk kB soha nem lehet gyerekem, mert július óta folyamatos vírus expozícióba vagyok, vagyunk. Köszönöm válaszát előre is.  
Nincs ok aggodalomra. Nem jelent fokozott rizikót Önre nézve.
Szép napot
2023.08.31. 07:37:41
  Jó napot kívánok!

43 éves nő vagyok. Tegnap voltam nőgyógyásznál, és 6 hét múlvára vagyok visszarendelve. A következők voltak a leletre írva...

BV: Ép külső genitáliák, Kp. Tág vag., folytatásban rendes nagy uterus anteflexioban, mely mozgatásra érzékenységet nem jelez, szabad környezet.

Felt: ép hám
DC vétel
TAUH/TVS: Normális nagyságú uterus 52x33 mm anteflexioban, benne egy 6,7 mm-es endometrium. Jo.on 27 mm-es cystikus képlet. Bo ov. norm.. A Douglasban folyadék nincs.

Melleit fájlalja.

A kérdésem az lenne, hogy ez alapján a ciszta a valószínűbb, vagy egy kialakulóban lévő vagy elhalt petezsák? Merthogy sajnos olvasgattam a neten. írtak ezt is, azt is.

Előre is köszönöm a választ!

Tisztelettel: Netti  
Egyik sem.
Valószínűleg egy tüsző az, ami a következő pár ciklusban már el is fog múlni.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.31. 06:01:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Cyclogest progeszteron hüvelykúpot használok reggelente. Ès érdeklődnék, hogy PH helyreállító hüvelytablettát használhatok-e mellette délben vagy este?
Előre is köszönöm válaszát!  
Igen, használhat, Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.31. 06:01:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Mostanság szerettem volna nagylabor vizsgálatot csináltatni, ám most fejeztem be egy négy tablettás Fluconazole kúrát orvosi indikációra. A mellékhatások között úgy olvastam, hogy rendellenes/fals laboreredményeket tud produkálni a gyógyszer a májfunkciók tekintetében, ezért azt szeretném kérdezni, hogy a gyógyszer beszédében után mennyi idő elteltével mehetnék úgy laborvizsgálatra, hogy ennek az eredményét már ne befolyásolja a gyógyszer?  
Várjon egy-két hetet.
Szép napot
2023.08.30. 21:22:25
  Tisztel Doktor Úr!
Múlt héten voltam terhesség megállapításon. Akkor még sokmindent nem látott az orvosom, csak megvastagodott nyálkahártyát. Korábban volt egy vetélésem, ennek okán elmentem vérvizsgálatra. Annak eredményei a következők:

08.21 progi: 35. hcg:275
08.23 progi: 30.86 hcg: 592.2

Ezután napi 2x1 duphaston 10mgos progi pótlást írt ki az orvosom.
Mai napon, tehát egy héttel később elmentem ellenőrizni h nőtt-e az érték de meglepődve láttam, hogy megint csökkent.
08.30 progi: 28.54 hcg: 7827.1

Nagyon örülök, hogy nőtt a hcg de aggaszt hogy a progeszteron kisebb.. vagy ez normális? Esetleg szedjék több duphastont? Természetesen írtam az orvosomnak de még nem válaszolt.
Ma vagyok 5+1.

Köszönöm válaszát!  
Mindent jól csinál, nincs ok aggodalomra.
Kövesse továbbra is kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2023.08.30. 20:17:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Június végén volt egy spontán vetélésem erős görccsel, vérzéssel. Ezt követően voltam orvosi vizsgálaton, a méh kiürült.
Augusztus elején jelentkezett a menstruációm, viszont nem a megszokott, hanem összesen 3 napig tartott, és vérzés szinte alig, inkább barnás pecsételés.
Azóta eltelt 24 nap és a mai napon ismét jelentkezett ugyan ez. A ciklusom egyébként hosszú, 35-40 nap közé datálnám. Lehetséges ez a szabálytalansag korábbi vetélés miatt vagy ismételten érdemes lenne orvosi vizsgálat?!
32 éves vagyok, egy gyermekem van, pco ir az ismert betegsegeim merckformin XR 750mg ot szedek 1*1 illetve baba tervezés céljából szerves folátot, D vitamint illetve mio inozitolt. Köszönöm szépen előre is  
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti, a vetélés következménye.
Szép napot
2023.08.30. 19:01:11
  Kedves Doktor Úr hétfőn 2darab penbene antibiutikumot bevettem, kedden hivot a kezelőorvosom ,h felesleges mivel a vérem jó. Mennyire hatot az a 2drb tabletta a fogamzásgátlóm hatékonyságára? Kell kiegészítő védekezést alkalmaznunk?  
Nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.30. 17:44:00
  Tisztelt Doktor úr! mestruació után vagyok 4napja alhasi fájdalmam van mindha újból meg akarna jönni , fejfájás, szédülés, mellfajdalom , hőhullámok jönnek rám olyankor nagyon rosszul vagyok ..mi lehet a gond lehet terhes vagyok annak ellenére hogy meg volt a mestruacióm? A mehszajam nagyon magasan volt vérzés alatt is ..  
Nem utal terhességre.
Jelenleg nincs vele teendő, premens segíthet hosszú távon.
Szép napot
2023.08.30. 17:02:00
  Tisztelt Doktor Úr!
9ik hónapos várandós vagyok. A várandósság alatt végig hüvelyi fertőzésem volt, szinte szünet nélkül próbáltuk az orvosommal megoldani (Canesten hüvelykúp, Fluomizin hüvelytabletta, hüvelyflóra helyreállítók stb.) de nem sikerül.
Ő azt mondja, így is mehet a természetes szülés, viszont én tartok tőle. Nem leheta babának baja szüléskor? Nem tud elkapni valamit?
Nagyon köszönöm válaszát!
Szép napot kívánok!  
Nyugodtan vállalhatja a természetes szülést.
Nem jelent fokozott rizikót.
Szép napot
2023.08.30. 15:54:10
  Jo napot Doktor ur!
Huvely gombara gomba irto kupot szedtem 5 napig es az 5. Esti kup utan masnap kezdodott a menstruaciom de a normális vérzés helyett csak sötét szinu alvadt vér jelentkezik.
Jelenthet ez valami problémát hosszú távon ? Nem tudom hogy ez miért történt vagy hogy aggódjak e emiatt.  
Nincs ok aggodalomra, gyakori tünet a kezelés alatt.
Csak átmeneti.
Szép napot
2023.08.30. 15:00:41
  Tisztelt Doktor úr!
49 èves vagyok.1 ève rendszertelen a menstruációm.Hirtelen sokat híztam hasra .Mit ajánl,amivel visszanyerhetem az alakomat ès az önbizalmamat?  
2 x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.08.30. 14:47:46
  Jó napot kívánok! Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy szülés utáni 6 hetes kontrollra kértem időpontot, kicsit később tudtak adni, majdnem 8 hét telik el már az időpontig! A házas élet addig kerülendő? Vagy ha nincsen panasz, akkor lehet 6 hét után is? (császárral született a gyermekem)
Előre is köszönöm válaszát, szép napot!  
Nem probléma, nyugodtan lehetnek együtt.
Szép napot
2023.08.30. 14:32:59
  Tisztelt Doktor úr,
Olyan kérdésem lenne hogy méhen kívüli terhesség alatt is nő az ember hasa?  
Érdemben nem.
Szép napot
2023.08.30. 14:18:52
  Jó napot Dr úr 6 napja késik a menszeszem de minden 1es terhességi teszt negativot mutat mi lehet az oka?  
Valószínűleg még fog érkezni a menzesz egy héten belül.
Szép napot
2023.08.30. 13:53:30
  Jo napot kívánok ezek méretek mit jelentenek 52×27×30mm-es uterus????  
A méh méretei, negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.30. 12:41:40
  Tisztelt Doktor úr! Mestruació után vagyok 4nappal tegnap óta alhasi fájdalom jelentkezet (mestruació fájdalom )mell fájdalom is hasam kicsit puffat..ilyen még nem volt mi lehet a baj ? Terhesség ?  
Nem utal terhességre.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.30. 11:26:54
  Szép napot doktor Úr 34 éves vagyok mán egy hete vérzésem van tegnaptól meg nagy darab jön tőlem nagyon görcsölök mit tegyek fekszek nem nagyon birok  
Menzesz után nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Hosszú távon premens segíthet.
Szép napot
2023.08.30. 10:00:00
  Üdvözlöm!
19 hetes kismama vagyok. Néha érzek lentről fura, kellemetlen illatot. Eddig mást nem tapasztaltam. Viszont tegnap óta a vizeletem is fura illatú és sűrű, fehéres folyásom is van. Ez normális a terhességnél vagy valami más lehet a gond?
Köszönöm  
Bővebb hüvelyi váladékozàs normális terhesség alatt, védelmi funkciót lát el.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.30. 09:23:43
  Kedves Doktor úr!
1 éve hagytam el a fogamzásgátló és most az utolsó pár hónapba elő jöttek az államon pattanások, de nem ki mondott pattanás arra hasonlít inkább ilyen kis dudorok és ugyan úgy fehérek de ha ki nyomom inkább folyékony szerű és be pirosodik és több nap mir el múlnak, de van hogy egy darabig nem jön elő semmi de van hogy egyből nől új :/ mi lehet maga szerint ?  
Viszonylag gyakori tünet fogamzásgátló elhagyása után.
Általában átmeneti.
Szép napot
2023.08.30. 09:22:01
  Tisztelt Doktor Úr!
Menstruáció elmúlta után kb. 1 héten belül. Történt egy olyan baleset, hogy a párommal szeretkeztünk és kilyukadt az óvszer.
Én nem védekeztem.
E baleset után kb. 12 óra sem telt el vettem be 1 tablettát az Escapelle 72 órás esemény utáni tablettából.
A tabletta bevétele után egy héttel kb. 2 vagy 3 napos barnaság és barnás pecsételés volt.
Azt szeretném megkérdezni, hogy időben bevettem ezt a tablettát és rá 1 héttel később volt barnaság és barnás pecsételés.
Ez azt jelenti, hogy nem vagyok terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.30. 09:13:10
  Jó napot kívánok!
Kérdésem az lenne 55 éves vagyok és az orromon fehér pattanások jelennek meg.Érdekes jelenség mert érzem ,hogy fáj majd viszket.
Válaszaszát előre is köszönöm!  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.30. 08:35:28
  Tisztelt Doktor úr! 23 hetes várandós vagyok es hüvelyi diszkomfort érzésem van újra. Vettem a patikában ph mérőt ami 5.1 lúgosabb irányba szinezte el a kazettat. (16 hetesen streptococcust tenyesztettek ki, arra szedtem macmirort,de az teljesen szétmart, ezutan gynopevarilt azt hiszem es utana gynoflor helyreállítót) Nagyon félek a BV-től de csak jövőhét kedden jutok el az orvosomhoz. Addig ha használok laktobacillusos helyreállítót, ugye nem lehet baj? Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan használhat.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.30. 08:08:41
  Kedves Doktor Úr!
Bakteriális fertőzés miatt mentem orvoshoz. Csak kellemetlen szagú hüvelyváladékom volt,más tünet nem volt. Az orvos csinált leoltást, Streptococcus pyogenes tenyészett ki. Még az eredmény előtt Klion kúpot írt fel, 10 db-t, amit elhasználtam.
Szeretném megkérdezni, van-e más teendő vagy a Klion elpusztíthatta a baktériumokat? Kell új leoltás?
Elég most már a hüvelyflóra visszaállítása?
Férjemnek nem írt semmilyen kezelést.
Köszönöm szépen a választ.  
Nem szükséges ismételt vizsgálat.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.30. 07:20:53
  Tisztelt Doktor Úr!

Ha valaki terhességet tervez, egy szem milgamma egy nap megengedett?

Előre is köszönöm a választ!

Kata  
Igen.
Szép napot
2023.08.30. 02:35:26
  Tisztelt Doktor Úr
32 éves vagyok, gyermektelen, 1 állandó partnerem van. 1 éve HPV negatív lett, rákszűrés szintén. Ez év Júliusban negatív lett a rákszűrés de az egyéb résznél parakeratosis lett megjelölve. Nincs semmi tünetem. Persze a google szerint HPVm van. Kb 3 hét múlva megyek újra mert aggódom. Ön szerint van ok az aggodalomra? Köszönöm a választ előre is  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.30. 01:54:34
  Jó napot doktor úr !
Egy vágás szerű 2cm es piros seb jelent meg a nemiszervemen (16 éves lány vagyok)piros és nagyon fáj , éget.
Az lenne a kérdésem hogy ez mi lehet .
Mit használják rá hogy elmuljon?  
Gyermek nőgyógyászati vizsgálat javasolt
Bepanthen/fenistil segíthet.
Szép napot
2023.08.29. 22:12:15
  Jó estét.
Július 24.-én volt terhességmegszakításom, augusztus 24.-en jott meg a menstruaciom, pár napja faj a hasam, és fel vagyok puffadva.
Terhességmegszakítás után, alvadék maradt vissza, szedtem augmentint, és ergam cseppet. Visszamentem és minden rendben volt.
Akkor mitől lehet?
Köszönöm szépen a megtisztelő válaszát!
Szép estét.  
Műtét után kb 4-6 hétig lehetnek hasonló panaszok, nincs ok aggodalomra, rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2023.08.29. 22:08:26
  Üdvözlöm dr úr! Pajzsmirigy beteg vagyok! Késik a menstruációm!csináltam tesztet 2 is! Mind a 2 pozitív lett! Befolyasolhatja ez a betegség a teszt eredményt? Görcsöl a hasam és olyan érzés mintha jönne megfelé!  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2023.08.29. 20:52:34
  Tisztelt doktor Úr!
Az eddig pontos menstruációm (32 nap) vasárnapra nem vártam. Hétfőn negatív teszt, kedden mell feszülés, gyakori vizelet ürités, egész napos fáradtság. Babát szeretnénk már régóta. Ön szerint lehet terhesség vagy inkább csak késik?  
Nem utal terhességre.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.08.29. 20:43:37
  Jó napot kívánok
Augusztus 14 Ken volt a beültetésem
Augusztus 28 an voltam vervetelen 10 lett a hcg.
Viszont augusztus 29 diken csináltam egy 25 erősségű tesztet ami digitális volt és azt mutatta 2-3 hetes terhes vagyok
Viszont a doktor úr azt mondta a 10 hcg nem szokott terhesség lenni
Létezik hogy mégis elindultunk fejlődni?  
Előfordulhat, de valóban minimális az esélye.
Szép napot
2023.08.29. 19:50:35
  Tisztelt doktor úr!

A Bartholin-cisztám kifakadt. El kell-e mennem nőgyógyászhoz, illetve van még teendőm vele? Kezelnem kell - e még valamivel? Köszönöm válaszát.  
Kontroll vizsgálatra érdemes elmenni.
Szép napot
2023.08.29. 18:50:32
  Tisztelt doktor !Az lenne a kérdésem hogy provera 5mg -os gyógyszer szedés után lehet-e rákszűrő vizsgálatot elvégeztetni,befolyásolja az eredményt ,és várnom kell következő hónapig vagy mintégő legyek ?46 éves vagyok!  
Lehet.
Szép napot
2023.08.29. 18:10:04
  Tisztelt Doktor úr!
22 éves nő vagyok aki 1,5 éve próbál teherbe esni de nem sikerül minden hormonom rákszűrésem és a többi is jó kivéve a vizeletem abba rengeteg a baktérium mint kiderült és azt szeretném kérdezni hogy az is gátolhatja e a teherbe esést?  
Igen.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.08.29. 17:28:12
  Tisztelt Doktor Úr! 51 éves vagyok, tavaly októberben abbahagytam a fogamzásgátlót, azóta nincs vérzésem. Eleinte erős hőhullámaim voltak, de nyárra elmúlt, jelenleg nincs panaszom. 2 hete voltam az éves rákszűrésen és a doktornő 4cm-es petefészek cisztát talált. Azt mondta egyszerű, folyadékkal telt képletnek tűnik, színes uh-on sem látott benne áramlást. Azért kért tumormarker vizsgálatot, ami alacsony kockázatot mutat. 2 hónap múlva kell visszamennem. Kérdésem az lenne, hogy menses nélkül van esély a felszívódásra? Tudom valamivel segíteni? (diófalevél, cickafark tea stb) Ha nem múlik el, muszáj műteni? Köszönöm segítségét!  
Az említett teàk segíthetnek.
Műtét nem szükséges.
Szép napot
2023.08.29. 16:39:00
  5 évig szedtem fogamzásgátlót, Mistralt. Párommal babát szeretnénk. Mennyi idő után próbálkozhatunk miután abbahagytam a szedését?  
2-3 ciklus kihagyás után lehet próbálkozni.
Szép napot
2023.08.29. 16:21:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Most szedem a gyogyszerem utolso par darabjat, es jovoheten elutazunk akkor lenne a megvonansos verzesen esetleg ezt el lehet tolni valahogy vagy ha nem hagyok ki 1 piheno hetet az baj? Ilyenkor mi a teendo?  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.08.29. 16:14:34
  Üdvözlöm Dr. Úr. 2 bölcsesség fog műtétem lesz a 2 műtét közt 2 hét fog eltelni és 5-7 napig antibiotikumot kellesz szednem. Babatervezés előtt állunk,mennyi időt kellene várnom ,hogy kiürüljön a szervezetemből az antibiotikum és próbálkozhassunk a babával? Válaszát előre is köszönöm  
Egy ciklust elég ha kihagynak.
Szép napot
2023.08.29. 16:14:32
  Jó napot Doktor Úr!!
Terhes szeretnék már lenni de nem jön össze már 2eve. Kb fél éve volt átjárhatósági műtétem azt mondták minden rendben van próbálkozzunk nyugodtan. Írtak fel inofolic prémiumot. Amit még most is iszok napi 2-vel de azóta se semmi.. voltam meddőségi központba ahol azt mondták enis és a párom is rendben vagyunk. De még tart a kivizsgálásom. Addig is milyen módszert próbáljak még mi esetleg??  
Inszeminàció, vagy IVF program javasolt.
Szép napot
2023.08.29. 16:07:43
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy Coverex-AS 5mg tabletta tablettát irtak fel , napi felet kell szednem, szedhető mellette dittinel ?
Válaszát köszönöm.  
Szedhető.
Szép napot
2023.08.29. 16:06:48
  Kedves Doktor úr!
Fogfehérítésre lehet menni szoptatás alatt ön szerint? Bár alacsony dózisban, de peroxidot használnak. Köszönöm!  
Nyugodtan.
Szép napot
2023.08.29. 15:48:23
  Jó napot kívánok.
Július 24.-én volt terhesség megszakításom.
Most jelenleg menstruálok, fel vagyok puffadva. Ez bajt jelent? Vagy ilyenkor "normális" ?
Köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.29. 14:20:16
  Tisztelt Doktorúr!
Előző hónap 26-án menstruáltam utóljára. Most 24.-ére vártam. Augusztus közepén kicsit barnáztam de semmi más. Természetesen tesztet csináltam és negatív lett (digitális). Férjemmel nem védekezünk rendesen. Mi lehet a baj? Nem is érzem magam úgy mint mikor közeledne a bajom mert nekem olyankor mindig görcsöl a hasam. És eddig pontosan szokott megjönni???? Most meg már 5 napja késik.
A teszt ellenére lehetek terhes? Vagy ilyenkor már pontossat mutat?
Köszi a válaszokat!  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz valószínűleg egy héten belül jelentkezni fog.
Szép napot
2023.08.29. 13:39:34
  Kedves doktor úr
Az lenne a kérdésem hogy vedekes nélküli együttlétekkel csokiciszta műtét utan mennyi az esélyem kisbabara/ kb mennyi idő után jön össze?
Illetve tudom mindenkinel más a tünet. De mik a terhesség első érezhető jelei.
Néha érzek pici nyilajlast az alhasamba. Kb 2 hét van a következő menstruációmig  
Fél éven át nyugodtan próbálkozzanak.
Émelygés, hányinger, bizonyos ételek kívánàsa, míg más ételek undora, emlőfeszülés, gyengeség, stb
Szép napot
2023.08.29. 13:00:23
  Szép Napot Doktor Úr!
2 kérdésem lenne.

23 éves vagyok, most fogok elkezdeni először szedni fogamzásgátlót (Symicia).
A munkába nagyrészt gyalog járok. Olvastam, hogy a nagy melegben csökken a fogamzásgátló hatása. Nyáron a táskámban mennyire biztonságos elvinni?

Másik kérdésem, hogy nagymamám mellrákban hunyt el (sokszor megbotlott, elesett és megütötte a melleit - legalábbis én így tudom), és a “használati útmutatón” az áll, hogy tájékoztatni kell az orvost ilyen esetben. Viszont neki kialakult, nem öröklött. Van ennek jelentősége így?  
Nem befolyásolja.
Nyugodtan szedheti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.29. 10:38:40
  Üdv Doktor Úr!
Egyik este sajnos baleset történt a párommal való együttlét alatt, de 16 óra múlva bevettem az Escapelle nevű esemény utáni tablettát. Kb 36 órája az egésznek 2 negatív teszttel a hátam mögött és az lenne a kérdésem, hogy el e kezdhetem szedni megint a saját gyógyszereimet? Mert az escapelle alatt leálltam vele, mivel kevésbé lehet hatásos a gyógyszereim összetevői miatt, legalábbis ez van irva a papírra, de szerintem hatásosnak bizonyult.  
A következő ciklusban újra szedheti.
Szép napot
2023.08.29. 10:29:42
  Tisztelt Doktor úr.
48 éves vagyok 4 éve nincs havi menstruáciom. Változó kor. Az lenne a kérdésem. Kell védekeznünk ilyen esetbe? Nem szivesen szednék feleslegesen semmit. Köszönettel. Baby  
Nem szükséges.
Szép napot
2023.08.29. 10:26:53
  Tisztelt Doktor úr!
Április óta írták fel nekem a drovelis nevű fogamzásgátlót az elviselhetetlen mensturációs alhasi görcseim miatt az utolsó 2 hónapban azt tapasztaltam hogy megint elkezdődött a menstruációm alatt ez az elviselhetetlen fájdalom és a párommal való együttlét is nagyon fájdalmas az utóbbi 1 hónapba. Az előző hónapokban alig vettem észre ha megvolt ezért most kissé félek hogy lehet e valami probléma ami ezt okozza?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati ultrahang vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.29. 10:13:05
  Tisztelt Doktor úr!

A párommal való együttlét során kis része a guminak bennem maradt, viszont nem szakadt el és az óvszerben maradt az összes tartalma. Érdemes esemény utáni tablettát vennem? Illetve volt egy kis alhasi fájdalmam utána, de pisilésnél se jött ki semmi féle fehér folyadék, hiszen az óvszer sérülés mentesen egyben a tartalmával húztam ki egy kicsit maradt csak bennem. Remélem érthetően fogalmaztam. Válaszát előre is köszönöm szépen.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.29. 10:10:56
  Tisztelt Doktor úr!
Dienille fogamzásgátlót írtak fel, rendszertelen és hosszú átlagban 10 napos menstruációmra. A gyógyszert elkezdtem szedni a következő menstruációm az első napján az orvos utasítására, ez 19 napja történt. Azóta a menstruációm nem múlt el és még mindig tart 19 napja. Ez normális? És a fogamzásgátló hatását csak később fejti ki?  
Az első 3 hónapban lehetnek hasonló panaszok, átmenetileg, ez a hozzászokàsi időszak.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Nem befolyásolja a védelmi státuszt.
Szép napot
2023.08.29. 08:13:21
  Tisztelt doktor Úr!

Olyan kérdésem lenne,hogy pisilésnel olyan fájdalmaim vannak mint szülésnêl ha nyomni kell ez mitől lehet? Sajnos munkahelyemen nyilvános wc van.Mit javasolna?  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.29. 07:04:07
  Jó napot Doktor Úr!
Az a kérdésem ha a méhnyak érték 32 hetesen 2,6 zárt méhszájjal akkor előtte is folyamatos hüvelyi progeszteron alkalmazási történt de így emelt napi 2x progeszteron mellett lehetséges, hogy 34.hétre 3-ra visszaállt?Vagy valami mérésnél "elcsúszott "?  
Mérési hiba valószínűleg.
Szép napot
2023.08.29. 00:07:23
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan kérdésem lenne, hogy ha a nőgyógyász ultrahangon fogamzásgátló mellett az egyik petefészkemben középidőben 12-13 mm-es tüszőt làtott, akkor a tabletta nem ad megfelelő védelmet, vagy ennyi még belefér? Illetve, ha látható érő tüsző, az már önmagában is kizárja a terhességet, ugye? Mivel terhesség alatt nincs peteérés.

Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedje tovább a gyógyszert.
Szép napot
2023.08.28. 23:47:53
  Tisztelt Doktor Úr!

Sok évig szedtem yadine fogamzásgátlót, amit 10 év után abbahagytam, mert sok volt a mellékhatása, majd rá kb. 5 évre Nuvaringet kezdtem használni. Ez sajnos nem vált be, így kb. fél éve átváltottam Lyndynette 20-ra. Az elmúlt pár hétben azt vettem észre, hogy a mellbimbóm észrevehetően megnőtt, szélesebb lett a bimbóudvar, ez lehetséges, hogy a fogamzásgátlótól van? A Yadine alatt nem tapasztaltam ilyet. Ha nem, mitől lehet?

Köszönöm előre is!  
Igen, lehetséges.
Gyógyszerváltás javasolt.
Drovelis segíthet.
Szép napot
2023.08.28. 22:25:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Júniusban volt egy vetélésem (7 hetesen). Voltam kontrollon, magátol kitisztultam. Vetélés után az első menstruációm 8 hétre múlva jött meg, de gyenge volt, és teljesen más. Most vagyok a második ciklusban 29.napon, és ma voltam hübelyi ultrahangon ismét. 4mm a méhnyálkahártya (azt mondta ez nagyon kevés). Illetve nincs domináns tüsző. Olyan, mintha a ciklus elején lennék. Semmilyen tanácsot nem kaptam. Esetleg Ön tud rá valamit mondani? Hány ciklusig normális ez kavarodás? Mikor áll vissza az átlag ciklusom? Esetleg mit tehetnék most? Hány ciklust kell várni, hogy újra próbálkozhassunk? Köszönöm szépen! Renáta  
Nincs ok aggodalomra, a cikus rendeződni fog magàtól.
Már most is nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.08.28. 22:15:25
  Jonapot
3 hete szültem és természetes úton és mai nap 4-5 cm barna majszeru valami távozott tőlem hogy ez normális?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.28. 22:13:15
  Kedves Doktor Úr,
Afelől szeretnék érdeklődni, hogy várhatóan milyen tüneteim lesznek, miután következő hónapban leteszem a fogamzásgátló tablettát 10 év szedés után. Yasminelle-át szedek.
Köszönöm előre is a választ.  
Enyhe változások előfordulhatnak a ciklusban, átmenetileg.
De lehet hogy észre sem fogja venni.
Szép napot
2023.08.28. 22:02:41
  Tisztelt, Doktor Úr! Már lassan 52 éves leszek és még mindig van mestruációm.Ez normális, nem szokott már ilyen korban elmaradni ?
Válaszát előre is köszönöm.  
Ez mindenkinek egyénileg változó.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.28. 21:52:00
  Tisztelt doktor ur! Nem rég veszitettem el a szuzessegem! es azota sem jon meg a menstruaciom 8. napja kesik ! terhes lehetek? Odafigyeltunk!  
Az első aktusok gyakran okozhatnak átmeneti változásokat a ciklusban, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.28. 20:54:29
  Tisztelt Doktor Úr!

13 hónapja szültem. Az utolsó trimeszter óta a hüvelyben, a méhszáj egyik oldalán szúrás érzek teljesen körülhatárolható területen. Legutóbb megtalalta a nőgyógyász az érintett területet, azt mondta mintha "vadhús" nőtt volna oda. Ez tényleg okozhat csípő érzetet? Mit lehet tenni ellene? Lápisz tollal bekente de nem lett jobb  
Okozhat.
Sebészeti beavatkozás mérlegelendő a panaszok függvényében.
Szép napot
2023.08.28. 20:46:57
  Tisztelt Bence Doktor Úr!
Kovaföld kapszulát szabad szedni szoptatás alatt? Illetve hajvitamint amiben emelt dózisú A vitamin van? 1 éve szültem, II hullik a hajam. Vérvételen milyen értékeket érdemes nézetni az alap laboron túl?
Köszönöm  
Nyugodtan szedheti.
A vitamin szintet érdemes lehet ellenőrizni.
Túl nagy dózis belőle ellenjavallt.
Szép napot
2023.08.28. 20:44:49
  Tisztelr Doktor Úr!
58 éves nő vagyok, közel tíz éve, hogy nem menstruálok már, és most harmadik napja, hogy vérezgetek. Nem erős a vérzés, de azt hiszem, hogy ez nem normális így.
Próbáltam a rendelő intézetben időpontot kérni vizsgálatra, de egy hónap múlva van a legközelebb szabad időpont.
A magán orvosi vizsgálat anyagilag elégmegterhelő lenne nekem.
Nem tudom, mi a teendő, kihez tudok most fordulni?
Előre is köszönöm a segítségét.
Üdvözlettel:
Krisztina  
Nyugodtan megvàrhatja az időpontot.
Premens segíthet addig is.
Szép napot
2023.08.28. 20:16:43
  Tisztelet Doktor Úr.
Érdeklődni szeretnék május 20.-án volt utolsó menszeszem augusztus 17. én voltam orvosnál akkor 6mm echomendest látott ma augusztus 28.-án újabb vizsgálaton azt mondták 11mm petezsákot de viszont semmi más adatot nem írt a papiromra illetve szívhangra is annyit mondtak menjek vissza akitől jöttem orvos és csináljon ő. Viszont semmi mást nem mondtak . Számitsak terhességre ? Illetve két császármetszésem volt és azt mondták túl fel húzták a méhem ...ez mit jelent? Köszönöm a válaszát .  
Még bizonytalan a helyzet, szükséges megvárni a kontroll vizsgálatot.
Második kérdés ebben a formában értelmezhetetlen, sajnálom.
Szép napot
2023.08.28. 19:32:05
  Tisztelt Doktor Úr!
20 éves vagyok. Egy éve vesegyulladásom volt amire antibiotikumot szedtem, és utána kezdődött el nálam egy visszatérő gombás fertőzés. Először mikor feltűnt, nagyon enyhe volt egyszerű krém segített is, de par hónap múlva kiújult. Mivel az orvossal csak telefonon tudtam konzultálni, canesten kúpot használtam ami egyből elmulasztotta a panaszaim. Mikor újra előjött a probléma februárban, felkerestem egy másik orvost, aki azt javasolta, hogy -mivel a canesten hatására is elmúltak a tünetek- nem erőteljesek , ezután viszont minden menstruáció után 10 napig használjak fólrabeállító készítményt, és ez elég lesz, hogy ne térjen vissza a probléma, és egy idő után meg is szűnjön. Azóta viszont folyamatosan diszkomfortérzésem van fájdalmasak az együttlétek, és olyan sérüléseket szenvedek közben, ami napok alatt gyógyul be, a viszketés, égés sem múlik, csak enyhék, egyedül a folyás szűnt meg.
Közben lindynette 20 fogamzásgátlót szedtem tavaly novemberig 16 éves koromtól fogva, de a gyógyszermentes időszakok egyre kellemetlenebb tünetekkel jártak: migrén, erős görcsök, hányinger és a lábaim is nagyon bedagadtak, emellett a libidóm sem volt rendben, és erőteljes hangulatingadozásaim voltak. Amikor abbahagytam a tablettát ezek elmúltak. Az orvos, akit februárban felkerestem azt ajánlotta használjak ezentúl ringinel hüvelygyűrűt, mivel ez olyan kevés hormont tartalmaz, hogy nem fognak valószínűleg előjönni ezek a panaszok. Most használom hatodik hónapja, de az utóbbi két alkalommal már újra tapasztaltam a fentebb említett problémákat.
Kezdek nagyon kétségbeesni, kilátástalannak érzem a helyzetem. Ön szerint sikerülhet megoldást találni a problémáimra? Valamint lehetséges, hogy nekem egyszerűen nem való a hormonális fogamzásgátló?  
Lehetséges, sokan nem.is használhatnak hormonális fogamzásgátlót màs jellegű egészségügyi problémák miatt.
Evra tapasz vagy rézgyöngy spirál szoba jöhet, utóbbi hormonmentes.
Szép napot
2023.08.28. 19:06:07
  Tisztelt Doktor Úr!

Pár héttel ezelőtt miomagöb lecsavarásom volt, ami utám kiderült, hogy polipom is volt.
A szövettani eredményem leírásban ez olvasható.
A szöveti kép tuboendometrialis metaplasiát mutató, ugynevezett “atypusos endocervicis polypusnak felel meg. (Adenosarcoma kritériumai nem merülnek ki). Malignitás nem látható.
Úgy érzem az orvos nem őszinte. Tudom h baj van, de nem beszél egyértelműen. Kért egy revíziót. Addig is szeretném kérni a segítségét, hogy ez mit is jelent pontosan és hova tudok ezzel fordulni?!
Válaszát Köszönöm  
Negatív a lelet, nincs ok aggodalomra.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsát.
Szép napot
2023.08.28. 18:24:17
  Tehát 1 honap szedés után levették a vért, majd 1 honapotTisztelt Dr ur!
Szeretném tanácsát kérni a következőkben.
1 honapja kezdtem el szedni az Alltforelle foggamzásgátlót,amikor is ugy gondoltam, hogy mivel viszeres vagyok, csináltatok egy leiden vizsgálatot, biztos ami biztos, mivel lassan 36 éves leszek, és olvastam, hogy 35 felett már veszélyes a tabletta. vártam az eredményre, amit ma kaptam meg emailben
A lényeg az, hogy leiden mutácio nem igazolodik.
Viszont az
Anti-kardiolipin :42,9 lett az emelkedett.
3 honap mulva ismételni kell.
Háziorvos szerint nem fondolja, hogy baj lenne.
Önnek mi a véleménye?
Szedhetem továbbra is a foggamzásgátlót, vagy inkább hagyam abba a szedést?
Nagyon szépen köszönöm a segítségét!  
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.08.28. 17:46:44
  Tisztelt Doktor úr. 45 éves hölgy vagyok. Jadyn fogamzásgátlót szedek. Javasolták a depo povera injekciót
2 hete érzem, olyan hőhullám jön rám. Rosszullét. Változókor?? Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelettel Brigitta  
Igen, lehetséges.
Fogamzásgátlót még szedheti egy-két évig ha ragaszkodik hozzá.
Depo provera nem javasolt.
Szép napot
2023.08.28. 17:38:33
  Üdvözlöm!
Lassan egy éve küzdöttem vizelettartási panaszokkal, ami mostanra már megoldódott viszonylag. Annyi probléma maradt, hogy a fürdőkádban amikor fekszek a vízben, olyan, mintha a víz kifolyna, de nem bepisilek. Mintha nem lenne rendesen elzáródva ott lent, ahogy azt kellene. Illetve a párommal is megvan nehezítve az együttlét, mivel aktus közben - teljesen mindegy milyen pózban - olyan, mintha pisilnem kellene közben, és ez csak zavaró érzés, amitől nem tudom élvezni az aktust. Alap fekvő helyzetekben is érzem az ingert, nehezemre esik rendesen elaludni. (Forduljak ezzel vissza a urológushoz?) Ami ugyan akkor biztosan nőgyógyászati probléma nálam, hogy régóta vannak folyamatos görcseim, menstruálástól függetlenül, és sok, kellemetlen szagú folyásom van - ez hiába van kezelve, mindig vissza tér -. Symiciát szedek a havi vérzés miatt, illetve a terhesség megelőzése érdekében. Mindig találtak nálam cisztát, ami sose volt persze kezelve, illetve pms-m van, amivel nem foglalkoztak. Pszichológushoz is járok kisebb depresszió miatt, nem tudom annak van e valamihez köze. Előre is köszönöm a segítséget! :) 19/L  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.28. 17:35:57
  Tisztelt Doktor úr!

Milyen következményt von maga után ha a nőgyogyásznak nem mondom el,hogy nemi életet élek?
Köszönöm válaszát!  
Érdemes őszintének lenni, a legjobb segítség érdekében.
Szép napot
2023.08.28. 17:16:59
  Tisztelt Doktor Úr!

31 éves vagyok, 2 és fél évig használtam Nuva Ring Hüvely gyűrűt rendszertelen mesntruáció ( közti vérzések) miatt. A cikluson mindig 28 napos volt és pontos,5 napos vérzéssel. 3 hónapja abbahagytam a hüvelygyűrűt mert kisbabát szeretnénk a férjemmel. Azóta minden hónapban az kb. a ciklus utolsó hetében mindig 1 hetes barnázgatásom van,majd 28 napra normál vérzés.
A 21.napi progeszteron értékem 27nmol/l.
Az lenne a kérdésem,hogy ez a szint okozza a pecsételést és egy terhesség létrejöttéhez szükség lenne valami plusz támogatásra?
Hashimoto betegségem van de gyógyszerrel be van állítva a pajzsmirigy hormon szintem.
Előre is köszönöm a választ.  
Nem kóros az érték.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2023.08.28. 16:03:00
  Jó napot kívánok Doktor Úr.Édesanyámról írtam akin 67 évesen office hiszteroszkópiát végeztek.Szövettani eredménye malignitás és atipia a mintában nincs bár az korlátozottan értékelhető.0,1 ml volt az értékelhető minta.A daganat ennyi mintából is kimutatható lenne?Vagy további vizsgálatokra lehet szüksége.Válaszát köszönöm.  
Az eredmény megnyugtató nincs szükség további vizsgálatokra.
Szép napot
2023.08.28. 16:02:06
  Tisztelt Doktor Úr!
Először 2016-ban volt egy 26 hetes vetélésem. Semmi előjele nem volt, teljesen rendben volt a vizsgálatok során minden. Aztán 2021-ben egy 9 hetes magzatot vesztettem el. Három napja ismét megtörtént ez a szörnyűség az 5 hetes terhességemmel. Rengeteg orvosnál jártam már, a vizsgálatok szerint minden rendben van nálam. Mi állhat ezek hátterében mégis? Egyre nehezebb lelkileg feldolgozni ezeket, szeretnék gyereket, de már rettegek egy újabb terhességtől.
Köszönöm válaszát!  
Immunológiai és haematologiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Érdemes meddőségi központtal felvenni a kapcsolatot.
Szép napot
2023.08.28. 14:53:13
  Tisztelt doktor úr!

Szlovákiában élek. Ebelya fogamzásgátlót szedek a mai nap folyamán antibiutikumos kezelést kaptam mandulagyulladásra (Penbene 1.5 mil.IU) ez mennyire hat ki a fogamzásgátlóm hatékonyságára? Jövőhéten nyaralni megyünk védve leszek aktus során vagy befolyásolja az említett antibiutikum?

Nagyon szépen köszönöm válaszát előre is!  
Nem befolyásolja döntően.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.28. 14:44:58
  Jonapot nem betegszek meg ès 20 dikàn kelet vona meg joni e de szombat regel vègig hànytam  
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.08.28. 13:51:43
  Kedves Doktor Úr!
Egyesületben focizom, férjemmel próbálkozunk. Amint lesz egy itthoni pozitív tesztem, érdemes abbahagynom a focit, nehogy a babának baja legyen?
A választ előre is köszönöm!  
Nyugodtan folytathatja a sportot, amíg jól esik.
Szép napot
2023.08.28. 13:22:00
  Kedves Doktor úr!
Július 25-ig boldog kismama voltam 32 éves vagyok, első baba lett volna, első próbálkozásra. Ekkor jártam a 7.héten. Petezsák jó helyen volt a terhesség megállapításkor augusztus 2-re kaptam újabb időpontot. A ciklusom 28-30 napos.
Sajnos 25-én pecsételő vérzést tapasztaltam hajnalban mentünk a kórházba, ahol 5 hetesként határozták meg 10mm szabálytalan...tudtam, hogy gond van. Én vérvételre számítottam, de felírták a rutascorbint és haza küldtek. Másnap egy erősebb, darabos vérzésem volt. Konzultáltam az orvosommal közölte a hírt, mondta, hogy augusztus 2-án megnézzük szépen kitisztulok addigra. A vérzés egy napig tartott enyhe fájdalommal. 2án mégis megtalálta az orvosom a petezsákot, ami addigra már 25mm volt, szikhólyag embrió nem volt. Visszautalt a kórházba, ahol megerősítették és augusztus 7-én műszeresen befejezték a "várandósságom". A műtét után 5 napig véreztem, fájdalom nélkül. Két hét múlva kaptam meg a szövettant, amin "mola hydatidosa" a diagnoszis. Rosszindultú képlet nincs... A kórképet értem és már megbeszéltem, hogy Béta-hcg kontrollról, mellkas-és ct felvétel szükséges...de most hirtelen sürgős lett és a kórházba kell mennem két nap múlva. Értetlenül állunk...a nőgyógyászom szabadságon van. Mire számíthatunk? Ha a hcg szint 0-ra csökkent és jók az eredményeim mindenképpen egy év múlva lehet csak gyermeket vállalni? Hamarabb erre nincs esély? Mivel nagyon aggódom vizelet teszteket végeztem itthon többfélét és mindegyik negatív. Nem tudom ez mennyire mérvadó. :( Köszönöm válaszát!  
Egy évet nem szükséges, de 3-6 hónapot érdemes várni az újabb próbálkozással.
Szép napot
2023.08.28. 13:10:21
  Tisztelt doktor Úr!
28 éves egy gyermekes édesanya vagyok. Második gyermekünket tervezzük (egy ideje nem jön össze), tavasszal elkezdtem szedni a femibion baba tervezés vitamint, napra pontosan beállította a ciklusomat. Természet gyógyászom ajánlott egy gynex cseppet azt szedtem 3 hétig illetve a vitaking 9month vitamint. Múlt héten keddtől csütörtökig hasmenés, azóta székrekedés. Mellette szédülés hányinger illetve sötétebb lett a vizelet (nem változtattam semmin). Vasárnap kellett volna megjönnie (32napos ciklus), de semmi jele nincsen. Reggel készítettem tesztet az negatív lett.
Ön szerint ez lehet terhesség vagy valami más miatt késik?
Várom válaszát!  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.28. 12:59:40
  Tisztelt Doktor Úr,

lehetséges a Vagylact kúptól a karon bőrkiütést kapni? A betegtájékoztatóban nem találtam ilyen mellékhatást.

Köszönettel  
Előfordulhat.
Szép napot
2023.08.28. 08:27:24
  Üdvözlöm!
Az egy hetes szünet utan az első tablettát elfelejtettem bevenni így csak másnap délután tudtam pótolni. Azóta 3napja szedem a gyógyszert és tegnap este együtt voltunk a párommal , kiegészítő fogamzásgátlás nélkül
Lehetek terhes?
4eve szedek symicia gyogyszert.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.28. 07:42:36
  Tisztelt Doktor Úr!
10 hetes terhes vagyok ,3 napig barnàztam a 7. héten így kaptam progeszteron kúpot amit minden nap este kell használnom! A felesleg reggel távozik a vizelettel,és egész nap . Mivel mennem kell 1. trimeszteri vérvételre, a vizelet mintába ha progeszteron darabok kerülnek mennyire baj ? Vagy kell vérvétel alatt ezt említenem ? Sajnos hiába tusolok le,folyamatosan ürül . A labor vizsgálat ez miatt mutat esetleg rosz eredményt ?
Válaszát előre is nagyon köszönöm !  
Nincs ok aggodalomra.
Nem befolyásolja az eredményt.
Szép napot
2023.08.28. 03:29:22
  Tisztelt doktor úr! Tiregol fogamzás gátlót szedek. A 7 napos szűnetbe nem jelentkezett a meg vonásos vérzés. Így tovább szedtem a következő levél tablettát. Ha kővetkező 7napos szűnetbe sem jőn meg, a meg vonásos vérzés mit tegyek? Muszaly meg jőnne? 47 éves vagyok. Mi bajom lenne ha nem jelent kezdik a vérzés tőbbet. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel rózsahegyine  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan abba is hagyhatja a gyógyszer szedését, már nincs szükség rà.
Szép napot
2023.08.28. 02:45:54
  Tisztelt Doktor Úr!
Ureaplasma gyanúja miatt a 10 napos doxycycline mellé cns kúpot is felírt a nőgyógyász. (Gomba nem tenyészett ki a vizsgálat során). Az 5. kúphoz érkezve enyhe vérzést tapasztalok (csak vizeléskor jelenik meg). Ez okot ad aggodalomra? Folytassam a kúpot? Köszönöm a választ előre is.a  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan folytathatja, de abba is lehet hagyni.
Szép napot
2023.08.28. 01:37:06
  Tiszteld Doktorúr!
Az utóbbi hónapokban 5 alkalommal tért vissza a hüvelygombám. Kaptam Felmiflo-t, betadine-os kúpot, macmirort, de úgy látszik semmi sem használt. A párom egyetlen alkalommal sem kapott semmit, ez jelenthet problémát?
Illetve a beliema küvelytablettát is végigszedtem a kúpok után. Lactinelle-t ajánlottak emellett, lehetséges, hogy az végre hatékony lenne? Mit ajánl?
Előre is nagyon köszönöm!  
Sajnos egyik kezelés sem specifikus hüvelygomba ellen.
Fluconer 150mg 4naponta szájon át egy dobozzal, gynoxin krém külsőleg javasolt.
Amennyiben párja panaszmentes, nem szükséges kezelést kezdeni neki is.
A kezelés ideje alatt együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Kiegészítő kezelésként Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2023.08.27. 23:54:43
  Jónapot.! Feleségemmel el távolodtunk …sajnos ! Közben azt mindja előjáték közben ha csak a csiklojahoz érek és nincs szex utánna viszket neki ….volt orvosnál semmi baja…azt mondja hogy az agya kívan de a teste ellenkezik … úgy hogy viszket neki tőlem …lehet az intimitás megszűnt …..létezik ez ??? Elore is köszönöm a választ  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.27. 21:35:29
  Tisztelt doktor úr ! 59 èves vagyok,túl a klimaxon.3 hete polip lecsavarás,ès küretkaparásom törtènt.A szövettan adenokarcinómát mutatott ki.Szeptember 6- ra kell vissza mennem kontrollra.Várhatok addig vagy menjek előbb ?Sajnos ha időpont nèlkül megyek szinte ki rúgnak a rendelèsről ! Köszönöm a válaszát !  
Megvàrhatja az időpontot.
Szép napot
2023.08.27. 17:27:44
  Üdvözlöm! Kora terhes vagyok,6hetes,már láttak szívműködést,viszont előtte héten 3x néztek hcg értéket és egyszersem duplazódott meg,csak nőtt ????( 12.800-22.000-33.200.-)
Három naponta volt vérvételem!
Barnázás van egy hete erre kapok már progeszteron kupot.
Kérem segítsen,ez a hcg eredmény jelezhet gondot? Köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2023.08.27. 17:05:32
  Kedves Doktor úr!Mióma mellett is teherbe lehet esni?Valamint 7 évvel ezelőtt Rh összeférhetetlenségem volt,így magzatelhalás történ ,kaptam anti D oltást
Az lenne a kérdésem ezzel kapcsoltatban ,hogy az az oltás ilyen sok idő elteltével is védelmet nyújt?Válaszát köszönöm  
Igen, lehet.
Igen, védelmet nyújt.
Szép napot
2023.08.27. 15:53:46
  Kedves doktor úr sajnos az a problémám hogy a párommal az együttlét fáj folyamatosan görcsös fájdalmat érzek sajnos nem.jott meg 2 hónapja viszont van 5 gyermekem tudom mien amikor terhes vagyok ez nem.olyan sajnos erős fejfájásra is van hányinger sajnos van olyan hogy napokig enni sem bírok nehezen megy a pisilés mutetk már 2 cisztara sajnos de ez más folyamatosan töltsem érzésem van és az egész hasam táján van fajdalom  
Nőgyógyászati kivizsgálás és STD szűrés javasolt. Végezzen terhességi tesztet is.
Szép napot
2023.08.27. 15:53:07
  Jó napot! A barátommal elszakadt az óvszer, és miután beszedtem az esemény utáni tablettát, két napra rá, elkezdődött a menstruációm, 12napig volt. Majd 1-2 napra rá újra elkezdődött. Mitől lehet?  
Nincs ok aggodalomra, esemény utáni tabletta gyakran okozhat átmeneti változásokat a ciklusban.
Szép napot
2023.08.27. 15:24:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Menstruáció előtt 10 nappal már pecsételő vérzésem van.Az Ön javaslatára kezdtem el szedni a Premens tablettát,azóta 1.5 hónap telt el.A pecsételés még megvan,de már éppen csak pár csepp.Ön szerint ez a továbbiakban elfog múlni? És a menstruáció előtti ingerlékenységre is fog használni? Sokszor úgy érzem, hogy teljesen kifordulok magamból,eddig ilyen nem volt.41 éves vagyok. Nem tudom mit tehetnék. Sokszor nem ismerek magamra,ez nem én vagyok.Kérem adjon tanácsot!Köszönöm!  
Igen, nyugodtan folytassa a kezelést.
2x1 remifemin plusz is segíthet.
Nyugodtan használhatja egyszerre a kettőt.
Szép napot
2023.08.27. 13:28:40
  Tisztelt Doktor Úr! Kérdésem az lenne,hogy menstruáció előtt 4 nappal barna folyásom van. Nem érzek semmi fájdalmat,és semmi tünetet. Mitől lehetséges ez?
Köszönöm válaszát!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.27. 12:58:06
  Tiszt dr úr mitol van hogy menses 8-10napig rart ekso ketnap eleg sokk van tobszor is jeleztem orvosnönek de semit nem talalt uh vsl sem 3 gyereket szultem van koze hozza  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.27. 12:55:50
  Tisztelt Doktor Úr!

A nyaralásról hazaérkezve, tegnap előtt pozitív lett a terhességi tesztem, azonban eléggé kétségbe vagyok esve. Az utolsó menstruációm első napjától számított 28. napon, a használt applikációm szerint a peteérésemtől számított 16. napon nyaralás alkalmával kipróbáltam a búvárkodást. Max. 8 m mélyen voltam, kb. 20 percig. Nem tudtam, hogy terhes vagyok, már csak itthon olvastam, hogy terhesség alatt tilos búvárkodni, mert komoly fejlődési rendellenességeket okozhat a magzatnál. Azóta teljesen magam alatt vagyok. Ennyi idős terhességnél árthattam a magzatnak?
Milyen egyéb (az alap vizsgálatokon felül) vizsgálatokat javasol, amikkel meg lehet állapítani, hogy történt-e károsodás? Ezek milyen terhességi kortól elérhetőek?
Nem tudom, hogy az idegességtől vagy, mert nincs minden rendben, de a pulzusom igen magas.
Tegnap délután: Vérnyomás: 108/71, pulzusszám: 103
Tegnap este: Vérnyomás: 106/74, pulzusszám: 98
Ma reggel, ébredés után: Vérnyomás: 95/67, pulzusszám: 91
Tegnap mértem véroxigént is, ami 98%-os lett.
Mit javasolt?
Köszönettel!  
Nincs ok aggodalomra.
Terhesség alatt a pulzus minden esetben jóval megemelkedhet.
Nyugodtan jelentkezzen be terhesgondozásra.
Szép napot
2023.08.27. 12:02:13
  Jó napot kívánok! 1.5 éve van problémám. Kenetvétel nélkül hüvelygyulladást állapít meg az orvos. Már mindenféle kúpot és gyógyszert használtam a spirálomat is levetettem. Jelenleg kevés fehér folyásom van és kicsit fura szaga van a szeméremajkak mellett is van fehér lerakódás. Kérem segitsen  
Gynophilus és gynoxin krém segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.27. 10:34:32
  Tisztelt Dr.Úr!
olyan panaszom van,hogy folyamatosan mensizek de csak 1 napokat majd barnázom és megint ... Voltam Nőgyógyásznál ahol az orvos minndent rendbe talált '
Szept.7-én kell vissza mennem !
mit tanácsol ?
Pajzsmirigy illetve IR-es vagyok!
kicsit zavar mert párommal nem tudunk úgy együtt lenni !
Mellem megduzzad!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.27. 10:31:34
  Szép jó napot doktor úr. Egy kérdésem lenne az orvos azt mondta hogy nem szedhetek fogamzâsgâtlót mert kicsi a méhem. Ez miért van és mit okozhat.  
Egyénileg változó a méh mérete mindenkinél.
Nincs ok aggodalomra.
Hüvelygyűrű ( ringinel, ladeering), Evra tapasz jó alternatíva lehet.
Szép napot
2023.08.27. 10:21:11
  Tisztelt Doktor Úr!
32 hetes terhes vagyok és a nőgyógyászom kiírta nekem a Betadine kúpot, viszont a betegtájékoztatóban azt olvastam, hogy terheseknek nem javasolt a használata! Mit tanácsolna? Használjam vagy inkább ne?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Inkább ne használja.
Szép napot
2023.08.27. 08:04:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy a menstruációm másfél héttel hamarabb jött meg mint ahogyan kellett volna. Drovelis fogamzásgátlót szedek ez a második hónapom.
Nem hagytam ki napot és rendszeresen szedem nem tudom mi lehet a gond. Elkeseredett vagyok mert az ígérte az orvos,hogy ettől majd beáll a menstruációm és nem fog fájni illetve jóval kevesebb lesz. Ehelyett most és előző alkalommal is alhasi görcsök gyötörnek és sajnos elég erős a menstruációm. Van -e bármi megoldása vagy enyhítésre való dolog ebben a helyzetben?
Válaszát előre is köszönöm!

További Szép Napot!  
Nincs ok aggodalomra, az első 3 hónapban lehetnek hasonló tünetek, ez a hozzászokàsi időszak.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Szép napot
2023.08.27. 06:59:06
  Tisztelt dr. Úr!
Az elmúlt két hónapban havonta kétszer is megjött a menstruációm. Először mindig rózsaszínes, majd nagyon erős vérzés követi . Átlagosan sosem volt ilyen mennyiségű mensim, aggódom mi lehet????
A közérzetem is elég változó , nagyon nagy hangulatingadozásom van. Fogamzásgátlót sosem szedtem.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.27. 00:20:50
  Tisztelt Doktor ùr!37éves vagyok van egy 5 éves fiam!Szülés òta lett normáslis a menstruáciom olyan 28 -31 naponkent jelentkezik :) !Azt vettem észre kb 1éve ,hogy menstruaciom amikor megjon rá a13-14 napon enyhe jobb oldali
hasszurkalas es enyhe roszaszines véres váladekozas vagy barnázás pár napig 2-3nap kb!Ez normális??vagy félek valami komoly baj lehet?!  
Gyakori tünet középidőben, az ovulàciót kísérheti.
Nem számít kórosnak.
Premens segíthet.
Napi 1 X 1, legalább 3 hónapig, de hosszú távon is szedhető.
Szép napot
2023.08.26. 23:42:19
  Tisztelt dr úr!
16 éves vagyok ,és 2 éve menstruálok
Utolsó menstruációm , június 22 volt ,62 napja nem menstruáltam ,szexuális életet élek, de mindig védekeztünk, kellene aggódnom?  
Végezzen terhességi tesztet, a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.08.26. 23:18:37
  Jó estét! Kérdésem az lenne 5 évig kaptam a depo proverat mikor fog jelentkezni a menszesz esetleg védekezni kell e mert augusztusba nem vettem fel a következő injekciót mivel hízás és nagyon csúnya viszerbetegseg mindkét lábon
Esetleg spirál vagy valami más fogamzásgátlót javasolna
Depo proveratol rossz kozerzet idegeseg hőhullamok 41 éves vagyok köszönöm válaszát.  
Hüvelyi gyűrű jöhet csak szóba.
Ringinel, ladeering.
Szép napot
2023.08.26. 21:58:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Görcs nélküli Vérzéssel kerültem kórházba 18 hetesen, az orvos no-spat írt fel 2x1-et.
A kérdésem az lenne, hogy szabad terhesség alatt szedni? Illetve ilyenkor egész terhesség végéig kell szedni? Sajnos nem részletezte az orvos.
Köszönöm a segítséget!  
Nem értek egyet kezelőorvosàval.
Nincs szükség az ajánlott kezelésre.
Progesteron pótlás viszont javasolt.
3x1 progesteron exeltis 200mg szájon át, legalább panaszmentességig.
De akár heteken át is szedhető.
Pihenő, kímélő életmód javasolt, ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Szép napot
2023.08.26. 21:51:42
  Kedves Dr úr most szedem 1 hónapja a femebiont hogy segítse a megtermékenyítést de viszont két szarvu a mehem lessz rá esélyem hogy teherbe esek?mert már 1 éve próbálkozunk és semmi változás nincs üdv kitti  
Segíthet.
Szedheti nyugodtan.
Mivel egy éve próbálkoznak ez idáig sikertelenül, meddőségi konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.08.26. 21:45:56
  Jó napot!
Nemrég küldött el a nőgyógyászom hormonpanel-vizsgálatra, és az lenne a kérdésem, hogy ezt meg lehet csináltatni tb-támogatottan?  
Igen.
Szép napot
2023.08.26. 21:09:07
  Kedves Doktor Úr,
33 éves vagyok, nemrég Slinda fogamzásgátlót kaptam (nincs gyerekem, aurás migrén miatt kaptam ezt a fajtát), amit a következő vérzésem kezdetén kell majd elkezdenem. Sajnos a napokban egy kevert hüvelyi fertőzésem is jelentkezett, amire CNS kúpot kaptam. Úgy számolom, hogy a kúp használatát a következő vérzésem előtt 2 nappal fogom befejezni. Emiatt és a helyi felszívódás miatt jól gondolom, hogy a kúp nem fogja befolyásolni a fogamzásgátló tabletta hatását? Előre is nagyon köszönöm a segítségét, üdvözlettel: Eszter  
Nincsenek egymásra hatással.
Szép napot
2023.08.26. 20:37:57
  Joestet kívánok! Azt szeretném kérdezni hogy babát várok de meg csak a 6. Hétnél járok, és rettentően faj a fülem flector gyulladás csökkentő port vehetek e be?  
Panadol, paracetamol javasolt inkább.
Szép napot
2023.08.26. 20:30:09
  Tisztelt Doktor úr!
A panaszom az lenne hogy gyerekkoromba is volt a vizelet vissza tartássál problémám leginkább nevetéskor . Ez egészen mostanákg igy van . Jelenleg 21 éves vagyok kb 10 évet aktívan , versenyszinten sportoltan . Küzdősport . Az életemben elégge jelen van a stressz is . Mindig fizikai munkát végeztem az életem során. 160 cm vagyok és 49 kg . A testsúlyommal is voltak problémák nem tudok hizni . A mai napokban se változott a helyzet ,komolyabb stressznél be pisilek vagy nem csak ki szivárog .Van hogy magátol is , nem kell stressz érjen . Szexnél mindig fáj az alhasam / méhem . Mindig levegő kerül be . Ma már egy átlagos napon átlagos mozdulatoknál is levegő jut be és távozik ami eléggé hangos és kényelmetlen . A hüvelyembe mintha tampon lenne benne pedig nincs (gondolom a levegő) egy évbe többször is jártam orvosnál de senki nem mondott semmit csak mindig volt egy kis gyulladás .remélem ön tud segíteni hogy most ezek után kihez forduljak eléggé aggaszt hogy a minden napjaim kényelmetlenül és fájdalmasan telnek el. Köszönöm a válaszát /tanácsát .  
Intimtorna/hüvelytorna segíthet.
Ezen kívül urológiai és pszichológiai konzultáció is javasolt.
Szép napot
2023.08.26. 19:20:18
  jonapot én három hete szültem gatmetszesel már nm fáj de érzékeny. a belső varat felszívódó az már 3 hét alatt fel szivodot?  
Igen, legyen türelemmel, a panaszai spontán el fognak múlni.
6 hetes kontrollon érdemes ellenőrizni.
Szép napot
2023.08.26. 18:21:24
  Kedves Doktor úr!

Missed ab utáni szövettani eredményem az alábbiakat tartalmazza:
Diagnózis: Residuum post abortum (fibrotikus- oedemas magzatbolyhok, magzati szövet,placentaágy).
Leírás: HE festett metszetekben fõként hydropicus és kissé fibrotikus magzatbolyhok láthatóak, amely mellett magzati szövet is azonosítható. A mintában hypersecretios endometrium nem azonosítható.
Sajnos nem teljesen értem, ebből akkor kiderült-e az ok? Illetve milyen vizsgálatokra érdemes tovább menni?
Lehetséges, hogy a fenti leírás parciális molaterhességet ír le? Ha igen, ilyen esetben mi a teendő?
Köszönöm szépen!  
Negatív a lelet, nem utal molaterhességre, nincs további teendő.
Szép napot
2023.08.26. 16:34:50
  Üdvözlöm!

Az előző és a mostani menzesz második napján herpesz jött elő a számon. Lehet össze függés a kettő között? Ha igen hogyan tudnám kezelni? Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, a menstruációs időszak egy legyengült immunállapottal is együtt jár sok esetben, ami teret adhat a herpesz megjelenésének.
Immunerősítő, c,d vitamin segíthet.
Szép napot
2023.08.26. 15:54:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Visszatèrő gombàra kaptunk Fluconert, èn és a partnerem is, nekem 4 naponta 1 viszont azt nem tudom hogy a férfiaknál ezt hogy kell szedni? Nekik hàny szemet kell szedni ès hàny naponta?
Köszönöm!  
Ugyanaz a felhasználási javaslat.
Szép napot
2023.08.26. 14:28:40
  Tisztelt Doktor Úr!

Kemoterápia /petefészekrák/ befejezése után röviddel visszatért a menzeszem,nagyon erősen,és hosszú hetekig tartott szünet nélkül,sok vért vesztettem. Végül elfogadtam az abráziót,amitől féltem,halogattam. A beavatkozás jól sikerült,de utàna fél éven át csak pár havonta volt vérzésem,az is gyengén,jóval kevesebb ideig,azt hiszem jobban is fájt. De 6 hónap elteltével teljesen leállt,ez 2020 nyarán volt. Azt szeretném kérdezni lehet e ,hogy asherman-szindróma alakult ki, vagy ez a kemo utóhatása? És ha hegesedés ,összenövés alakult ki,az befolyásolja e a hormonszintet,és helyre lehet hozni ennyi idő elteltével? A kemoterápia után teljesen ki akartak pakolni,de ezt visszautasítottam.

Köszönöm válaszát.  
Asherman gyanúja nem merül fel.
Kemoterápia utóhatása inkább elképzelhető, de lehet menopauza is.
Nincs vele akut teendő.
Szép napot
2023.08.26. 14:03:29
  Tisztelt Doktor Úr,
45 éves nő vagyok, egy éve rendkívül elhúzódó és erős menstruációim vannak. Gyógyszerrel áll csak el sajnos a vérzésem többnyire. Cytologiám negatív lett, és vettek tőlem méh biopsziát. Kérem segítsen értelmezni az alábbi méhből származó szövettant nálam:
"Kis mennyiségű szövetmintában rendezetlen proliferatio jeleit mutató endometrium részletek. Mikroszkóposan HE festés után mérsékelt mennyiségű endometrialis biopsziás mintában fragmentált, változó méretű
endometrium lemezeket látunk. A stroma fellazult, a stromasejtek lekerekedtek, a mirigyek viszonylag nagy számúak. A mirigy - stroma arány a 3/1-et nem éri el. Rendkívül változó tágasságú mirigyjáratokban többmagsoros hámbélés
mutatkozik. A bélelőhámon belül néhány szabályos osztódó sejtalak megfigyelhető. A hám - kötőszövet határ megtartott. A mirigyhám felszínén gyakran csillószőrök mutatkoznak. (DKA)"
Köszönöm. Ön mit javasolna kezelésnek?  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.26. 11:06:54
  Kedves Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne,hogy terhesség alatt hüvelyi fertőzésre milyen kúpot lehet használni?11 hetes a magzat és égő,viszkető érzésem van.
Köszönöm  
Macmiror complex vagy canesten segíthet.
Szép napot
2023.08.26. 11:00:37
  Tisztelt Doktor Úr!

18 hetesen élénk Piros vérzésem volt, ultrahangon minden rendben a picivel. Velfem szedését javasolták 2x1 mennyiségben.
A problémám az hogy elfelejtettem hogy vettem már be 2 db-ot így végülis egy nap alatt 3-at szedtem be.. lehet baj belőle?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.26. 10:45:02
  Tisztelt Doktor Úr!
Több hónapja gombás fertőzésem van.
65 éves vagyok.
A nőgyógyász felírta a micovag kúpot és a flucenort ,előírás szerint elhasználtam mindkettőt.
Még mindig viszket a hűvely bemenet és van folyás.
Mit tegyek?
Köszönöm.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Gynohilus addig is segíthet.
Szép napot
2023.08.26. 10:40:46
  Tiszrelt Doktor Úr! 51 éves múltam, hormonspirál levétele után 5 napig pecsételő vérzésem volt, aztán megszűnt. Közben történt együttlét. Lehetek terhes még? Valamint a Pharmatex hüvelykúp megbízható-e? Vagy hüvelygyűrűt javasol? Egyelőre még azt sem tudom, hogy egy hónap elteltével lesz-e vérzésem. Várjak addig? Várom megnyugtató válaszát!  
Nem lehet, nincs ok aggodalomra.
Nem megbízható készítmény.
Legyen türelemmel , ami a vérzést illeti, továbbiakban nem javasolt és nem is szükséges fogamzásgátló alkalmazása.
Szép napot
2023.08.26. 10:20:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, évek óta szedem a Zoely tablettát, nem tudom hogy történhetett meg 18 szem
beszédése után vettem észre fordítva kezdtem el szedni tehát a sárga tablettákkal. Kérdésem az szedjem tovább míg el nem fogy vagy mi tévő legyek?
Válaszát előre is köszönöm!  
Folytassa ebben a ciklusban most már így tovább, nincs ok aggodalomra, ebben a ciklusban kiegészítő védekezés is javasolt.
Enyhe, átmeneti változás előfordulhat a tévesztés miatt a ciklusban, spontán rendeződni fog.
Szép napot
2023.08.26. 10:17:30
  Tisztelt Doktor úr!

Rendszeresen járok rákszűrésre, eddig minden évben negatív lett a cytológia, annak idején 18 évesen beadattam a HPV elleni oltást is. A mostani, júliusi rákszűrés is negatív lett, ennyit írt meg az asszisztens is. Aztán megnéztem a leletet és a baktériumnál vegyes flóra volt beírva, egyéb résznél pedig a hyperkeratosis. A nőgyógyászom nem érem el, viszont elég bizonytalan vagyok hogy most mit kellene tennem, hogyan tovább. Tudna nekem tanácsot adni? Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, gyakori melléklelet, nem utal kóros állapotra, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.26. 09:46:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Tegnap vettem észre, hogy nyomásra mindkét emlőmből tejszínű, illetve átlátszó váladék ürül. Az egyik bimbón mintha száradt váladékot láttam volna, emiatt nyomtam meg. A szoptatást már 10 hónapja abbahagytam. Pár hétig éreztem feszülgetést mindkettőben, gondoltam vmi hormonális változás folyik. 38 éves vagyok. Egyébkent menstruációs ciklusom kicsit rövid, sosem volt óramű pontosságú, de most többször 21-22 napos. Illetve most először tapasztaltam együttlét után kis vérzést, ami másnap elmúlt. Pár napja kezdtem el szedni a Premens tablettát, remélve, hogy kicsit rendezi és hosszabbítja a ciklust. Az lenne a kérdésem, hogy az emlő váladékozása normálisnak is tekinthető vagy mindenképpen kórosat jelent? Illetve januári kenetemen metaplázia, kétmagvú sejtek voltak, így csináltam egy Deflagyn kúrát és most tervezek még egyet emiatt a kontakt? vérzés miatt. Természetesen megyek majd orvoshoz, de addig is érdeklődnék, mi lehet a háttérben. Sokat vagyok ideges, legutóbbi vérvételem januárban volt, TSH normál tartományban, de inkább az alulműködős értékekhez közelebb.
Köszönettel.  
Premens jó ötlet, használja legalább 3 hónapig, amennyiben panaszai nem múlnak, emlő ultrahang és a váladékból történő mintavétel javasolt.
Szép napot
2023.08.26. 07:16:33
  Kesves Doktor Úr

Én abban kérném a segítségét, hogy olyan fogamzásgátlok keresnék ami megszünteti a havi menstruáciomat . Most jelenleg 3x21 napos gyógyszert szedek. Van valami megoldás?. Köszönöm. Válaszátvelőre is köszönöm. Üdvözlettel Andrea  
Amennyiben szünetmentesen szedi a gyógyszert, úgy lényegesen lecsökkenthető a menzesz, akár el is mulasztható egy időre.
Hosszútávon nem javasolt.
Szép napot
2023.08.26. 00:18:41
  Tisztelt Doktor Úr!

Várandósságom 5. hetében az ultrhang szerint 5cm-es petezsák szikhólyaggal volt látható. Az orvos szerint ez egy elhalt terhesség, de írt fel progeszteron tablettát és egy hét múlva visszarendelt. A 6. héten a petezsák kb. 40mm×20mm volt, benne embriócsomó és szikhólyag. Ezt az ultrahangot egy másik orvos végezte. Szerinte is elhalt a terhesség egy hét múlva kell visszamennem és kérte, hogy ne szedjem tovább a progeszteront, mert nem indul meg a vetélés.
1. Ön mit gondol ez biztosan egy elhalt terhesség,vagy van esetleg remény?
2. A progeszteron valóban késlelteti az esetleges vetélest?
Köszönettel: Rita  
Nem értek egyet kezelőorvosaival.
A várandósság fejlődött a kontrollhoz képest.
De még valóban bizonytalan a helyzet.
Nyugodtan szedje tovább a progeszteront, újabb kontroll 1-2 hét múlva javasolt.
Szép napot
2023.08.25. 22:17:43
  Kedves Doktor Úr!
Utolsó menstruációtól számítva ma vagyok 6+4 napos terhes. A mai napon voltam az első ultrahang vizsgálaton, ahol a következőket állapították meg: CRL:6 mm, szívműködés sejthető. Az adatok 6 hetes terhességnek felelnek meg.
Az orvosom nem volt túl bizakodó. Érdeklődni szeretnék , hogy mennyi esély van arra, hogy 1 hét múlva- amikor megyek kontrollra- már jól detektálható szívműködés legyen?
Válaszát előre is köszönöm!  
Minden esély megvan rá.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.25. 21:34:54
  Kedves Doktor Úr!
Egy vissza térő problémával küzdök 6 hónapja de januárban kezdődött az egész kálvária.Januárban gombás fertőzéssel kezeltek páromat canesten krémmel.Következő hónapban borzasztó égő fájdalommal már nem gomba hanem bakteriális fertőzésre kaptam clion D100-at párom semmit majd a kezelésem végére páromnak is hasonló tünetek kezdődtek ez idő alatt nem voltunk együtt.Mire ki kezelték 2-3 hétre rá én ismét bakteriális fertőzést kaptam újra Clion D100 írtak fel pa
áromat nem kezeleték mondván neki nincs tünete.Volt 2 hónap szünet bár akkor sem volt teljesen normális a folyásom de azt mondta az orvos hüvely öblitövel helyre jön.De múlt hónapban újra bakteriális fetözést állapitott meg az orvos kaptam Clino D100-at. Az orvost hiába kértem nem kéne e gyógyszer paromnak is azt mondta nem.Végül havim után egyből újra kezdődtek a tünetek és akkor azt mondta Trichomonas vaginalusom van kaptam clion D100 át és páromnak nem adott semmit csak mondta menjen el urologiára nála lehet baj.Nagyon el vagyok keseredve 3 orvosnál voltam hiába kértem kenet vizsgálatot nem vették le.Az lenne a kérdésem hogy std tesztet mikor lehet csináltatni clion d100 után?Hova forduljak forduljunk hogy kikezeljenek minket?
Válaszát előre is köszönöm  
STD szűrés jó ötlet.
Bőr,-és nemibeteg gondozó is segíthet.
Szép napot
2023.08.25. 20:30:44
  Jo napot! Par napja megjelent a nemi szervemnel (no vagyok) egy fajdalmas csomo, kulsoleg nem latszik, tapintasra viszont egy dudor erzekelheto. Ez lehet szortuszo gyulladas? Regebb is jelent meg parszor ez a csomo, ugyanezen a helyen, aztan magatol elmult. Erdemes lenne felkeresnem egy nogyogyaszt?  
Érdemes felkeresni egy nőgyógyászati/bőrgyógyászati szakrendelést.
Szép napot
2023.08.25. 18:28:07
  Tisztelt Doktor Úr!
Altforella típusú fogamzasgatlot szedek már több mint egy éve. Eddig nem volt probléma, az elmúlt 2honapban barnás folyasom van. (Nem minden nap)
Antibiotikum kúrát kellett kezdenem egy erős mandulagyulladas miatt, a 3.szem antibiotikum után vérzés kezdődött. A vérzés reggelen a párommal egyutt voltunk, akkor még nem volt panasz. Lehetek terhes? Mi lehet a baj a gyogyszerrel?  
Antibiotikum kezelés gyakran okozhat átmenetileg változásokat a ciklusban, nincs ok aggodalomra, spontán rendeződni fog.
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.25. 18:17:55
  Tisztelt doktor úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy árt-e ez a nyári nagy meleg a Ladeeringnek? Mindig van itthon tartalékban,de sajnos nagyon meleg a lakás egész nyáron ( 28-30 fok sem ritka) Napfény természetesen nem éri őket,de a hő ellen nem tudok védekezni. Dobjam ki őket, vagy biztonságos a használatuk?  
Nyugodtan felhasználhatja.
Szükség esetén hűtőben is tárolhatja.
Szép napot
2023.08.25. 17:54:53
  Jó napot kívánok.
Tímea vagyok.
Agusztus 22èn voltam ultrahangon ahol még csak egy embrio csomót látták,sziv hang nem volt. 25én vissza hivtak kontrollra igaz kisebb volt már de már egy embriót látott.de szivhang nem volt most sem. Mind a kétszer 5-6 hetesnek számoltak. Tényleg el kell vetetni a babát? Vagy van valami esély?  
Nem utalnak feltétlenül vetélésre.
Ismételt kontroll javasolt 1-2 hét múlva.
Szép napot
2023.08.25. 17:06:04
  Kedves Dr. Ur,

nogyogyaszati vizsgalat kimutatta a submucusos miomat. 43 eves no vagyok, nem okozott tunetet a mioma. Menstruacio elso 2 napja erosebb utana teljesen normalis utemben megy tovabb ez eddig is igy volt fiatalabb koromban is. A drno irt Exacyt, 2 napja szedtem es egy kis barnazas volt. Szedjem tovabb v.hagyjam abba? A menstruacionak jovo het vegen kellene megjonnie. Elore is koszonom valaszat.  
Nincs rá szükség, nyugodtan abbahagyhatja.
2x1 Delphys segíthet.
Szép napot
2023.08.25. 16:30:31
  Jonapot. Nekem olyan kérdésem lenne hogy kB 1 hónapja hogy abba hagytam a fogamzásgátló szedést . Mióta abba hagytam.volt ebben a hónapban menstruációm. Azután 2szer is voltunk együtt a párommal védekezés nélkül mert kis babát tervezünk. Kérdésem az lenne hogy mikor kellene tesztet csinaljak hogy sikerült e teherbe esnem?! Köszönöm.  
Legalább egy hetes vérzéskimaradást követően érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.08.25. 15:36:27
  Jónapot! El mentem orvoshoz bűzös folyassal és kaptam antibiotikumot de a tenyésztés eredménye negatív es kaptam cikandria kupot. Ra 2 héttel 18 napos rendellenes ciklussal megjött a menstruaciom ami 10 napja tart és kaptam ra norcolutot de valtozas nincs és tanácsot szeretnek kérni! Mit tegyek ebben az esetben?  
Véleményem szerint félre lett kezelve.
Macmiror komplex és gynophilus restore segíthet.
Norcolutra nincs szükség.
Szép napot
2023.08.25. 14:08:22
  Kedves Doktor Úr! Bár kérdésem a gyermek nőgyógyászattal kapcsolatos, gondolom tud tanácsot adni. Gyermekem jelenleg 13,5 éves, akinek 2022. novemberében jött meg először a menstrucáiója. A ciklusa idén áprilisig pontos volt, 27-29 napra átlagosan 6-7 nap lefolyással. Azonban fél év után a mensturációja elmaradt. Augusztus hónap lesz a 4. hónap, hogy kimaradt. Olvasataim szerint gyakori, hogy ilyenkor még nem áll be a rendes havi ciklus és akár több hónap is kimaradhat. Van ok már aggodalomra? Mi az a maximimális menstruciós kimaradás ilyenkor, ami miatt mindenképpen javasolt hogy lássa orvos? Válaszát előre is köszönöm!  
Így van, nincs ok aggodalomra, akár évekbe is telhet mire a ciklus rendszeressé válik.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.25. 13:00:12
  Tisztelt Doktor Úr!

Abban szeretném a tanácsát kérni, hogy mitől lehet még mindig zöldes- sárgás folyásom. December óta gombára kaptam kezelést égő viszkető érzésre, hüvelygyulladásra. Végül kb fél év után Klion tabletta és kúp oldotta meg a problémát, de a folyás megmaradt. Párom is kapott kliont.Használom a gynophilust kihagyásokkal. Nem használok intim mosakodót. Voltam Std szűrésen ami negativ lett, voltam tenyésztésen is ahol streptococcus agalactiae tenyészett ki minden más negatív, illetve lactoflóra hiányzik. Erre kaptam dalacin krémet. Menstruáció utáni napon ismét elkezdtem a gynophilust, de vérezni kezdtem. Nem tudom hogy a gynophilustól e. Hamarosan babát is szeretnénk de így nem merünk belekezdeni. Kell foglalkoznom még egyáltalán ezzel a folyással? Rákszűrés decemberben volt és negativ lett.
Válaszát köszönöm.  
Azt javaslom tartson pár hónap kezelés nélküli szünetet, ezzel időt hagyva az önregenerációnak.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.08.25. 12:20:16
  Jó napot kívánok! Pcos-t és ir-t diagnosztizáltak nálam. Az inzulin verkepem ,az első próba 11,40 uU/ml, a második próba 142,1 uU/ml, a harmadik próba 59 uU/ml volt. A homa index 2,70 míg a prolaktin szint 41,67 uU/ml. A nőgyógyászo fogamzásgátlót és inofloic port írt fel. 6 hónap múlva kontroll. Az lenne a kérdésem,hogy ön szerint ez jó megoldás,ettől elmúlhat a pcos,ir? Kétségbe vagyok esve. Mit tudna még ajánlani? Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, egyetértek kezelőorvosával.
Szép napot
2023.08.25. 12:14:32
  Üdvözlöm! A kérdésem az lenne, hogy hüvelygomba kezelésére alkalmas lehet a Silver-Q majd pH helyreállításként a Micovag Plus egymás után történő alkalmazása? Sajnos dokihoz sokat kell még várni és addig megpróbálnám enyhíteni vagy megszüntetni a problémát. Válaszát előre is köszönöm!  
Segíthet.
Szép napot
2023.08.25. 11:33:10
  Tisztelt Dr. Úr..! Ugy hallottam , hogy veteles utani elso harom hónapban elobb teherbe lehet esni ez vajon igaz? Most vagyok a harmadik honapban dehat megerkezett a menstruaciom.. inofolicot elkeztem inni par db tasak maradt mar csak belolle elotte levo 2 honapban szedtem mehpempot .. miert nem jon ossze a baba ? Elso terhessegemnel amit majusban elvesztettem nemszedtem semmit 9honap utan osszejott a baba... most hogy ennyi mindent szedem vetelesem ota hogy hamarabb sikeruljon pedig nemjon :/ kezdem aggodni..  
Nem feltétlenül.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Nincs ok aggodalomra.
Legyenek türelemmel.
Szép napot
2023.08.25. 11:02:56
  Tisztelt Doktor úr!

Lassan egy éve szünetmentesen szedek fogamzásgátlót - endometriózis kezeléseként. Eddig nagyon jól működött, a menstruáció elmaradásával a tünetek is megszűntek. Viszont a tegnapi nap utáni egész napos erős görcsölés után a mai napon megjött a menzeszem. Úgy, hogy egyszer se hagytam el a tablettát, órára pontosan szedem a mai napig. Mégis ma reggel megjött. Rendesen, nem csak pecsételés (plussz a mellékes görcsök és egyéb tünetek is jelzik, hogy ténylegesen menstruálok). Lehetséges ez kihagyás nélküli fogamzásgátló szedésénél? El fog múlni és nincs miért aggódnom, vagy ez azért nem tekinthető normálisnak?

Válaszát előre is köszönöm!  
Lehetséges, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt a vérzés elmúlása után.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.25. 10:55:43
  Üdvözlöm mit jelent az hogy endometrium elesszelű?  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.25. 10:48:23
  Szép Napot Kívánok!
Ibolya vagyok, Püspökladányból.
51 éves leszek. Az ügyben írok, h erős,bő/néhol csomós vérzésem van,kb.1hónapja. Kihat a hangulatomra,mindennapokra is. Előfordul,mikor fáj mindenem,de van erőm, étvágyam is. Én azt gondolom,H változókorba léphettem. Mi lehet a baj/probléma, Illetve a megoldás??  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Premens és remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.08.25. 10:45:40
  Üdvözlöm

Nekem olyan kérdésem lenne hogy együttlét közben van olyan alkalom hogy vérzek. Ez mitől lehet vagy mi okozza?
Voltam már orvosnál ez ügyben, de nem kaptam rá választ, és elég aggasztó  
STD szűrés javasolt.
Szép napot
2023.08.25. 08:19:02
  Üdvözlöm
Nőgyógyász orvosom döntèsère fogamzásgátló helyett ,gyűrűt iratott fel nekem, augusztus 16-án a menszesz első napján felis helyeztem,èreztem hogy kicsúszkál ezèrt valamelyik este mikor vissza helyeztem èreztem egy diónyi nagyságú dagadást a hüvelyembe ami fájt is,azon nyomban kivettem a gyűrűt de ez után csak rosszabb lett,begyulladtam,ès annyira vèrzek hogy már szerintem túl sokat is .mit lehet a baj? A nőgyogyászom csak kedden rendel ismét.  
A méhszàjat tapintotta valószínűleg, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.25. 07:35:00
  Jó napot kívánok, az én kérdésem az lenne, hogy menzeszem alatt belementem a Dunába és a menzeszem utolsó 2 napjában büdös vér majd azóta 2 napja büdös vizes halvány sárga folyadék jön belőlel. Nőgyógyászat rá nincs időm sem pénzem elmenni, de gyanítom ez bakteriális fertőzés. Sem viszketés Deme egyéb más tünetem nincsen. Mit vegyek erre a patikában? Várom mielőbbi válaszát. Köszönöm! Monika  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.25. 06:32:58
  Udvozlon mitol van mielot megjon elege faj haaam illetve pete eresnel is de ez mar nagyon reg igy van eleg sok is van s elhuzodik edig mindig rendbe volt minden mitol lehet premenst probaltam semi valtozas mit javasol mitol van  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens legalább 3 hónapig érdemes szedni.
Szép napot
2023.08.25. 06:28:54
  Udvozlom epekovem van koldokom iletvem hasamm ajanal ovszeruen faj de van hogy ugy erzem lentebb is belenyilal oda is lesugarozhat  
Lesugàrozhat.
Szép napot
2023.08.25. 03:27:04
  Jó napot kivánok 8 hetes terhes vagyok de augusztus 31- èn megyek orvoshoz de 2 napja kezdtem el vèrezni S az a kèrdèsem lenne hogy aggodhatok hogy a babával gond lehet vagy el vetèlhetek nagyon stresszes az èletem sokat idegeskedem, s olyan mint ha mestruálnèk terhessèg alatt.  
Utalhat vetélésre.
Vizsgálati időpont előtti kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.08.24. 23:45:57
  Üdvözlöm !
Az lenne a kérdésem ! Kedves doktor ur hogy szedulés hanyinger jön rám enyhén alhasi fájdalmaim vannak és enyhln rozsaszin fojás jön tőlem lehetek terhes esetleg?....
Előre is köszönöm a válaszát !  
Amennyiben legalább egy hetet késik a menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.08.24. 23:41:40
  Üdv! Nehezen jön meg a mestruáciom és enyhén rozsaszin folyásom van roszulétek jönek rám es enyhén alhasi fájdalmaim vannak lehetek terhes ?  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.24. 22:51:48
  Üdvözlöm! Nekem olyan kérdésem lenne,hogy leiden mutáció mellett lehet szedni 10 napig norculutot?  
Lehet.
Szép napot
2023.08.24. 22:48:05
  Jó napot Dr. Úr az lenne a kérdésem, hogy gynoxin kúp használata után mikor lehet nemileg érintkezni? A a használat utáni nap már szabad?  
A kezelés és panaszok elmúlása után.
Szép napot
2023.08.24. 21:39:53
  Tisztelt Doktorúr!
36 éves nô vagyok!
Volt egy gyógykaparásom!
6 hétig menstruáltam változó erôsséggel!
Aztán a mûtét után 1 héttel újra megjött brutális mennyiségben!Akkor Exacyl 3*1 szedése után elállt!
Viszont minden eredményem jó lett!Tökéletes a szövettan ,a hormon vizsgálat ,rákszûrés és a vérkép is!
Egyedül a cukor terhelés vizsgálat mutatott
inzulin rezisztenciát!
Az exacyl beszedése után várható bô vérzés?Mert a norculut okozott ilyet utánna!Válaszát Köszönöm !  
Nem várható.
Szép napot
2023.08.24. 19:35:28
  Tisztelt doktor úr!
Visszahívtak évenkénti mammográfiás vizsgálatra 1-es típusú emlőszerkezet miatt. Mit jelent ez?  
Nem utal rosszindulatú folyamatra, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.24. 18:37:02
  Tisztelt Doktor Úr!
Agusztus 18 -án volt egy gyógy kaparásom.
Mikor kezdhetem újra a fogamzásgátló szedését? ( Slinda ).  
Bármikor.
Szép napot
2023.08.24. 18:33:30
  Tisztelt Doktor Úr.

Hasi ultrahangon- nem nőgyógyászati panasz miatt került rá sor - az alábbi eredményt kaptam.
Nőgyógyászatra már van időpontom, de sajnos több mint 2 hét múlva, viszont nagyon aggódom a leírtak miatt:

A hólyag kp. telt, fala nem vastagabb.
Az uterus életkornak megfelelő nagyságú, felső részében a
szerkezetétől egyértelműen el nem választhatóan abból kiboltosulva 13 mm-es echoszegény képlet
látható. Az uterus környezetében 8 mm-es folyadéksáv figyelhető meg.  
Egy kisméretű mióma lehet, nincs ok aggodalomra.
Hüvelyi ultrahang pontosabb képet tud mondani róla.
Szép napot
2023.08.24. 17:09:35
  Tisztelt Doktor Úr!

Gyermektelen nő vagyok. Bölcsődében kezdtem el dolgozom. KB 2 hét múlva várható a menstruációm. A melleim feszülnek, nagyon érzékenyek, ami idáig nem fordult soha elő. Létezik, hogy a gyerekek ilyen hatással vannak a hormonokra?
Köszönöm a válaszát  
Elképzelhető.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.24. 16:53:53
  Szép délutánt doktor úr tegnapi nap folyamán derült ki hogy várandós vagyok a nagy sokk hatása állat véletlen el hagytam az összes iratomat és szükséges lenne orvoshoz megyek esetleg egy hatósági bizonyítván elég fontos meg tudnom menyidos vagyok  
TAJ kártya szükséges az OEP támogatott vizsgálat elvégzéséhez.
Ha tudja fejből, az is elég lehet, amíg újra beszerzi.
Szép napot
2023.08.24. 15:25:47
  Tisztelt Doktor úr!
A párommal megtörtént az első együttlétünk, észre vettem magamon hogy mikor orálisan kényeztet és utánna abba hagyja elmúlik az izgalom nem érzem utánna az izgalmat már, pedig nagyon szeretem a párom és kívánom is.
Miért lehet ez?
Mitől lehet visszahozni az izgalmat újra?  
Nincs ok aggodalomra, idővel rendeződni fognak spontán a panaszok/kétségek.
Nincs szükség kezelésre.
Szép napot
2023.08.24. 15:22:57
  Tisztelt doktor úr! Ditinell fogamzásgátlót szedek. Az utolsó sárga, a 24.tablettát elfelejtettem bevenni másnap pótoltam több mint 12óra késéssel.(Azelőtt egyutt voltama párommal).Este pedig ez ezt követő a fehér tablettát vettem be a megszokott időben.
Baj lehet belőle?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.24. 15:10:35
  Üdvözlöm doktor úr.

4 hónapja szültem a kislányomat, császárral.
6 hetes vizsgálatnál az orvosom hasi ultrahangnal látott egy vérrögöt a hasamban.
Viszont most irattam fel vele gyógyszert , a Volinat kaptam. Olvastam a betegtájékoztatójat, ott írja hogy ha vérröge van vagy volt ne szedje.
Akkor most??
Mit javasol doktor úr?
Válaszát köszönöm.  
Haematomat (vérömlenyt) láthatott, ami gyakran előfordul átmenetileg császármetszést követően, fel fog szívódni spontán.
Nincs ok aggodalomra.
Volina szoptatási időszakban nem javasolt, kizárólag egy komponensű fogamzásgátló.
Slinda jó választás lehet.
Szép napot
2023.08.24. 14:43:45
  Kedves Doktor úr,

Laporoszkópiás csokoládé ciszta eltávolítás utan mikor érdemes újra hüvelyi ultrahangra menni?

Elōre is köszönöm,  
Egy hónap múlva.
Szép napot
2023.08.24. 13:56:36
  Tisztelt Doktor úr! Tavaly óta visszatérő hüvelyi diszkomfortérzetem van, ami néha már annyira kellemetlen, hogy szinte fájdalommá válik. A fizikai vizsgálatok szerint nincs gyulladás, se fertőzés, ráadásul a kenetvizsgálat szerint a hüvelyi lactobacillusaim is szép számban megvannak. Lehet ez esetleg hormonzavar miatt? Az utóbbi időben inkább a menstruáció elején és végén érzem - bár nem minden hónapban -, van, hogy csak pár óráig, fél napig tart, aztán eltűnik, így már arra is gondoltam, hogy esetleg a vér változtatja meg úgy a ph-t, hogy arra ennyire érzékenyen reagálok. Próbáltam korábban Gynophilust, szedtem pre - és probiotikumot, Cikatridina kúrát is csináltam. Esetleg lehetséges, hogy azért van, mert leálltam a barátcserje szedésével? Amíg 3 hónapig szedtem, semmilyen tünetem nem volt, most szünetet tartok és máris újra jelentkezett a probléma. Köszönöm a válaszát előre is.  
Lehetséges, azt javaslom térjen vissza a barátcserje szedéséhez.
Akár hosszú távon is szedhető.
Szép napot
2023.08.24. 12:35:22
  Üdvözlöm.
2 hete szúró viszkető diszkonfort érzetem van odalenn. A nagyajkak is duzzadásban vannak.
Nőgyógyász felírt hüvelykúpot amit el is használtam ( 2×3 db)+ szájon át bevezető antibiotikumot gombás fertőzésre, ezt én is párom is bevettük. A tüneteim enyhültek, de nem szüntek meg. Mi tevő legyek ? Szükséges további gyógyszeres kezelés? Folyásom nagyon enyhe.
Köszönöm  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.24. 11:39:26
  Kedves Doktor Úr!
Hüvelyi ultrahangot követően az ambuláns lapon az alábbi értékek olvashatók:
- uterus az AFV-ben, a corpus nagysága: 58x42mm
- endometrium vastagsága 2mm
- jobb ovárium: 30x22 mm norm szerk
- bal ovárium: 305x31 mm norm szerk
- douglasban szabad hasüri folyadék nem látható
- közel üres hólyag mellett a húgyhólyagban nagyobb kóros elváltozás nem látható
- perineumon kóros elváltozás nem látható
A mensturációm 3. napján történt a vizsgálat.
Ezek normális értékek? A két ovárium mérete erősen eltér, de nem kaptam tájékoztatást rendellenességről. Válaszát előre is köszönöm!  
305 valószínűleg elírás.
Nincs ok aggodalomra, negatív a lelet.
Szép napot
2023.08.24. 10:29:11
  Kedves Doktor úr!

Van már egy majdnem 4 éves természetes úton fogant gyermekem, akinek régóta szeretnénk kistestvért - sajnos eddig sikertelenül.

Jelenleg inszeminációs kezelés alatt állok. Összesen lesz 5 darab ilyen ciklus, IVF-re nem szeretnénk már tovább menni.

A kérdésem a következő: növeli-e a rák (mell, petefészek) kialakulásának kockázatát az efféle kezelés? Bemfola (100-150) és Ovitrelle (250) injekciókat kell adnom magamnak.

A múltkor az éves mell UH szűrésen megjegyezte a radiológus, hogy nagyobb esély lehet a rosszindulatú betegségek kialakulására, és azóta ezen szorongok és rettegek, mert nagyon szeretnénk kistervért, viszont a ráktól nagyon félek.

Válaszát előre is megköszönve,
29 éves hölgy  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan vállalhatja a kezelést.
Szép napot
2023.08.24. 09:07:53
  Jó napot kívánok ???? az lenne a kérdésem hogy szexuális kapcsolat (nem volt védekezés) után 9-10 nappal megjött a menstruáció lehetséges hogy terhes vagyok?  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.24. 08:24:59
  Kedves Doktorúr!

Mirena spirál mellett használható satisfyer és egyéb rezgő vibrátorok, használati eszközök? ????

Köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2023.08.24. 07:58:56
  Üdv
Görcsöl a hasam alja és a derekam fàj
Pisiltem este kicsit véres volt ma reggel pisiltem barna volt ez mitől lehet?  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Tőzegáfonya segíthet.
Szép napot
2023.08.24. 06:44:49
  Udvozlom epekovem van ami szokot fajni ott is szokot ahol akkor faj mikor megjon lesugarozhat oda is mert hatamba is szokot?  
Igen, abszolút.
Szép napot
2023.08.23. 23:23:52
  Jó napot !
Én azt szeretném meg kérdezni hogy ág normális -e hogy ha 2 hónapig nem jön meg viszont sorra csinálom a terhességi teszteket és mind negatív viszont van egy 10 hónapos kisfiam aki meg mindig szopizik és nem tudom h ki mi lehet az oka ! Válaszát előre is köszönöm !  
Szoptatási időszakban a rendszertelen menzesz nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.23. 22:50:41
  Jonapot! Pár hónapja a menstruáció előtti pár napon bedagadnak az ajkaim és néha a szemem is. Az áll csontom felett kiütések jelennek meg (nagyok és kemények de a színük rendes börszínű) ez normális? Mit lehet tenni ezeknek a tuneteknek a csokketésére vagy esetleg megszüntetésére?  
Premens segíthet. Használja legalább 3 hónapig, napi 1x1 szájon át.
Szép napot
2023.08.23. 22:28:15
  Jónapot kívánok! Nekem.e hónapban.ketszer volt az elején s most mától.de ez már.nem.mondhato.anak mer halvany s.alug folyik.valami.ezt minek.vegyem ??  
Nincs vele teendő, kb 28 napos ciklus teljesen természetes.
Szép napot
2023.08.23. 22:05:52
  Tisztelt Doktor Úr!

Nuvaringet használok közel 2 hónapja, viszont amióta használom nagy mennyiségű, hal szagú ès enyhèn sárgás folyásom van. Hamarosan megyek az orvoshoz, viszont addig szeretnèm ezt mèrsèkelni vagy megszüntetni valahogy. Nuvaringgel hasznàlhatok egyszerre pl Lactofeel hüvelygèlt vagy Ön mit ajànlana addig?  
Lactinelle vagy gynohilus jobb választás lehet.
Szép napot
2023.08.23. 21:22:13
  Jó napot kívánok Dr.úr
31 éves 6. Hónapos terhes vagyok,19 héten elkeztem vérezni bementem a kórházba ott azt mondták hogy a méhlepény túl közel van a méhszájhoz 8mm.Dr .nő szerint magnézumot kell szedni és piheni sokkat ezzel haza is engedtek.Elmúlt a vérzés, de viszont hetente előnt a vér egy héten egyszer biztos, voltam azóta uh-ott azt mondta a doki hogy minden rendbe a babával. Kezdek megijedni nem lehet mégis hogy gond van a babával ?? Vagy menjek másik orvoshoz?
Válaszát köszönöm  
Progeszteron pótlás javasolt. 2x1 Progesteron Exeltis segíthet.
Házasélet és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2023.08.23. 19:16:44
  Tisztelt doktor úr!
6 hónapja, hogy nem jött meg a menstruációm.
Voltam nőgyógyászatnál és azt mondták, hogy nem tudnak mit tenni, hogy szedjek fogamzásgátlót.

Viszont augusztus 22 megjött nagyon gyenge rózsaszín vérzés és egy napot tartott, másik nap már el is múlt.
És az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet ez?

Köszönöm előre is.
Szép napot.!  
Nem feltétlenül utal kóros állapotra.
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.23. 18:19:49
  Jó napot kívánok!
Bakteriális fertőzéssel küzdök, amely folyton kiújul, valoszínűleg nem múlik el teljesen. Legutobb betadin hüvelykúp már nem is használt, sőt erősebb lett a kellemetlen szag. Mi okozhatja a visszatérést? Mit ajánlana? Intim mosakodó használata probléma?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Gynohilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.23. 17:34:19
  Tisztelt doktor úr.
Olyan kérdésem lenne hogy PCOS vagyok és miómám is van. Ezek miatt mindig is rendszertrlen volt a menstruációm. Ha meg is jött persze gyógyteák segítségével rettentően görcsölök és darabosan vérzek. Ez mondjuk a kislányom születése óta van aki most hét éves. Pár hónapja azt hittem meg fog jönni mert görcsöltem így elkeztem inni a teákat. De semmi. Igaz voltak magán életi problémák is ami miatt kicsit magam alá kerültem. Csináltam tesztet is hogy nem e terhes vagyok de nem igaz tüneteim se voltak. De olvastam hogy a mióma miatt lehet hasi puffadás igaz nekem köldök felett van puffadás köldök alatt nincs ott inkább renyhe puha a bőr. Nem tudom hogy attól lehet e sokan azt mondják IBS miatt is lehet. De szedek vitamint semmi olyat nem eszek ami puffasztó de akkor is kemény és puffadt a hasam ami már nagyon zavar. Mint aki lufit nyelt. Orvos ahova járok szabin van így csak szeptember elején jutok el de addig jó lenne ha valami el mulasztaná ezt a puffadást.
Előre is köszönöm szépen a választ és a segítséget.
Tisztelettel Magdolna.  
2x1 Delphys vagy biokult segíthet.
Szép napot
2023.08.23. 16:34:53
  Tisztelt Doktor Úr!
5 napig antibiotikumot szedtem, ezzel egyidejűleg Mollio probiotikumot is. Pár napja diszkomfort éreztem van a hüvelyemben, nem viszket, de talán egy pici folyásom van. Gynoflor hüvelykúpot vettem, ma kezdtem el használni. Hatásos lehet vagy mindenféleképpen fel kell keresnem egy nőgyógyászat?  
Használja nyugodtan. Várhat a kivizsgálással még.
Szép napot
2023.08.23. 15:35:22
  Jó napot! Több éve szedem a Mirabella fogamzásgátlót és a 3. héten elfelejtettem egy szemet beszedni, 24 óra múlva vettem észre. 4 nap van már vissza a 7 napos szünetig. Folytathatok mindent ugyan úgy mintha “nem történt volna semmi” illetve a szünet után szintén védeni fog a gyógyszer?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Ebben a ciklusban érdemes az önmegtartóztatás.
Szép napot
2023.08.23. 15:08:28
  Kedves Doktor Úr!
4hónapja van fent hormonmentes spirálom.Az első 3 hónapban rendszeresen volt alhasi fájdalmam,aztán megszűnt.Most kb 2hete székelési ingerem van, szinte egész nap.
Ez lehet a spiráltól?
Köszönöm szépen.  
Elképzelhető. Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.23. 14:41:50
  Jó napot kívánok. Kislányom 13éves most jött meg a menstruációja.Első alkalommal 25 napra utána 21 napra és most 14 napra .Aggódnunk kell vagy ez még normális az elején. Válaszát köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, a menzesznek évekbe is beletelhet mire rendszeressé válik.
Szép napot
2023.08.23. 14:28:37
  Jó napot !
Legyen szíves megírni , hogyha vesekővem van és mikor távozni akar vizelés közben , az okozhat barna folyást vagy barnás vizeletet?
Köszönöm szépen a válaszát.  
Okozhat.
Szép napot
2023.08.23. 13:17:43
  Tisztelt Doktor úr
Kellemetlen szagú folyàsra mit tudna ajánlani?  
Gynophilus segíthet. Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.23. 13:14:00
  Kedves Doktor úr!
Baba projekten vagyunk a párommal érdemes valami vitamint vagy bármi olyat szedni ilyenkor? És ha igen mit tud ajánlani ?  
2x1 Inofolic premium Önnek, 2x1 Folandrol párjának segíthet.
Szép napot
2023.08.23. 13:08:57
  Jó napot doktor úr ha el vagyok kötve teherbe tudok esni  
Nem.
Szép napot
2023.08.23. 12:22:54
  Kedves dr!
Februar ota hasznalom a papilocare keszitmenyt. Javulo lsil ertekem van már, az orvos azt mondta elhagyhatom, de az lsil ott van mèg csak ott van az is hogy nem neoplasztikus elvaltozas, szoval ha ennek ellenere a kovi kontrollig ami 3 honap mulva lesz, es hasznalom, nem lesz bajom tole ? (Februartol juliusig hasznaltam eddig).

Koszonom  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.08.23. 11:25:21
  Kedves Doktor Úr!
Ha az Lh teszt pozitívat mutat de a nyákom nem volt tojásfehérje állagú, akkor lehetett peteérésem?  
Lehetett.
Szép napot
2023.08.23. 11:24:51
  Tisztelt doktor úr! Szeretném megkérdezni, hogy 45 éves vagyok és egy évben 1x van menstruációm! Vissza lehet hozni, gyógyszeres kezelessel? Szeretnék teherbe esni. Válaszát, előre is k. Enikő  
Meddőségi központ felkeresése javasolt.
Szép napot
2023.08.23. 11:18:57
  Kedves Doktor úr! Az lenne a kérdésem hogy augusztus 17.én voltam párommal viszont ugye én nem védekezek meg semmi gyógyszer de viszont nekem van naptárám elég pontos és nem volt oda írva hogy termékeny időszak akkor nem kell félni hogy teherbe esek? Mert igazából nagyon nem szeretnék…meg ilyen korán köszönöm előre is a választ  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt várandósság kockázatát.
Szép napot
2023.08.23. 11:14:00
  Kedves Doktor Úr!

26 hetes terhes vagyok. Április óta folyamatosan panaszaim vannak, amik el sem múltak. Zöldes folyással kezdődött. Ekkor elmentem orvoshoz micovagot kaptam. Ezt követően is panaszaim megmaradtak. Utána Macmirort kúpot kaptam, ez sem segített, 1,5 hete Fluomizinz kaptam.
Panaszok továbbra is fennállnak. Most már a vizeletem is csíp, a legutóbbi vizelet vizsgálatkor nagyon magas volt a baktérium szám a vizeletben.
A nőgyógyászom eddig nem küldött be mintát tenyésztésre, feleslegesnek tartja. Mit tudok tenni, hogy elmúljanak a panaszok? Nagyon furcsállom, hogy hasraütés szerűen kapom a kúpokat, ahelyett, hogy a tenyésztésen kiderülhetne mi a baj. Félek attól, hogy a jövőben gyermekemnek ebből problémája lesz, ha kinyílik a méhszáj és feljut a baktérium.
Köszönöm válaszát.  
Hüvelyváladék tenyésztés és vizelet tenyésztés szóba jöhet.
Önmagában a bővebb hüvelyi folyás terhesség alatt nem számít kórosnak, védelmi funkciót lát el.
Lactinelle segíthet.
szép napot
2023.08.23. 10:38:40
  Jóreggelt azt szeretném kérdezni,hogy 6hetes terhes vagyok és szeretnék nőgyógyászhoz menni hogy minden rendben van-e,mert volt már nem sikeres terhessegem ugye nem korai?
Köszönöm  
Nyugodtan bejelentkezhet.
Szép napot
2023.08.23. 10:03:29
  Kedves Doktor Úr!

2020 májusában szültem, akkor a kenet vizsgálat pozitív volt kaptam rá antibiotikumot amit még szülés előtt szedtem, szülés alatt,után nem kaptam. Szülés után kb fél évvel jelentkeztek a panaszaim. Nyálkás folyás, amely van hogy zöldesebb/sárgásabb sűrűbb és van hogy kevesebb vizesebb színű. Több orvosnál is jártam, több gyógyszert is kaptam, amelyek nem hatottak. (Szájon bevevős, hüvelybe helyezős és volt hogy egyszerre mindkettőt)
Ultrahangon is vizsgáltak de ott sem láttak eltérést.
Kenetet is vettek ami bakteriális vaginozist mutatott ki, de volt olyan hogy csak hüvely ph felborulást.
Sajnos már nem tudom hova forduljak, hogy a panaszom elmúljon.
Mit javasol? Hova, kihez forduljak?

Üdvözlettel, Sára  
Intim mosakodókat kerülje, használjon gynophilust 2 hétig.
Együttlét és ülőfürdő nem javasolt a kezelés ideje alatt.
Szép napot
2023.08.23. 07:20:08
  Jo napot kivanok doktúr!
A honap elejen nekem a menstruaciom masfel hetet tartot elore csepegtetésem volt 1 hetet utanna rendesen megjott es lejart utana kezdtem szedni a Tri-gorel fogamzasgatlot 2szer reggel es este 1 hetet nem voltam beteg utanna most ismet megjott abba hagytam a fogamzasgatlot es szedem a Normens tabletat napi 1szer!  
Nyugodtan használhatja, próbálja ki 3 hónapig, ha ez idő alatt sem rendszereződik a menzesz kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.23. 05:38:25
  Tisztelt Doktor Úr!

Hónapok óta kis hólyagok vannak a hüvelybemenetemnél, melyek szexuális együttlét során vagy akár csak menstruációs kehely használata során nagy fájdalmat okoznak. Többször is jártam orvosnál, a vizsgálatok során egyedül a Chlamydia eredménye lett pozitív, mely Doxycyclin-nel kezelve lett. Egy kis ideig ezt követően megszűnt a fájdalom, de hamar visszatért. Újabb orvosi vizsgálat javaslatára szedtem ezután Azithromycin-t, Macmiror-t, Fluconer-t, Gynoflor-t, Tantum Rosas irrigálást csináltam, jelenleg pedig még heti 1-2-szer Cikatridina kúpot használok. Szexuális együttlét mellőzve lett a kezelés teljes ideje alatt hetekig, a kis hólyagszerű dudorok és tapintásra a fájdalom azonban továbbra sem múlt el. Az orvosom e ponton tanácstalan, én pedig kétségbe vagyok esve. Önnek van esetleg javaslata?

Előre is hálásan köszönöm a segítségét!  
Bőr,- és nembeteg gondozó felkeresése javasolt. Chlamydia teszt ismétlése is javasolt.
Szép napot
2023.08.23. 00:30:19
  Tisztelt Dr.Úr
Nekem 3 hete késik a menstruációm a melleim duzzadtak a bimbóm megvastagodott ,és nagyon érzékeny .Nem szoptatok.Még nem szültem .Csináltam terhességi tesztet de negatív .mit javasolna nekem ?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.23. 00:00:25
  Tisztelt Doktor úr!
4 éve szedek fogamzásgátlót egy hónapja próbáltam ki a hüvelygyűrűt. De már nem szeretnék hormonos fog.gatloszert szedni így 1 hét múlva nem tennék be újat. Van bármi teendőm ha le teszem a szerek használatát? Mire kell számítanom ? Köszönöm  
Nincs különösebb teendő.
Szép napot
2023.08.22. 23:56:48
  Tisztelt Dr.Úr!
Alhasi fájdalmam és fehéres folyásom van vizelnem kicsit talán többször kell. Szedek tőzegáfonyát de nem sokat segít. Nincs szexuális kontaktom jelenleg nem is viszket csak gyulladt érzésem van mi lehet ez ?
Belső területen a nagy és kis ajkam közt pirospdás van még ezt vettem észre . Mit tegyek az orvos 2 hét múlva fogad csak...  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Gynophilus addig is segíthet.
Szép napot
2023.08.22. 22:57:47
  Kedves Doktor Úr
Megszeretném kérdezni, hogy 45 éves nő vagyok és megyek gerincműtétre. Mi lenne az a megoldás amivel a menstruációmat teljesen megtudnám szüntetni kb 1,5-2 évre. Ennyi idő kell a teljes felépülésemig. Most jelen pillanatban gyógyszert szedek, de ugy tudom, hogy ezzel max 1 hónapot tudok csúsztatni. Nekem sajna több idő kell. Azt tudom, hogy Magyarországon nincs lehetőség kérvényezni a nőgyógyászati mütétet sajnos. Kérem segítsen milyen lehetőségem lenne. Válaszat előre is köszönöm. Üdvözlettel. Andrea  
Nem javaslom a kérését.
Szép napot
2023.08.22. 22:55:14
  Kedves Doktor úr!
Szeretnénk második babát. 35 éves vagyok, van két miómám. Az első terhességet is így csináltam végig 5 éve. A kérdésem az lenne,hogy a teherbeesés "elsősegítésére" ,a szervezet "feltöltésére" használhatok-e méhpempőt. Mennyire ajánlott, illetve ellenjavallt miómával.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan használhatja.
Miómák rendszeres ellenőrzése szükséges.
Szép napot
2023.08.22. 22:29:40
  Jonapot ojan kérdésem lenne.3 gyerekem van és 3 császár let, én kértem a le kötést de még bántam ha szeretnék 4 dik babát beültetését lehet? Nem veszejes?  
Lehetséges, nyugodtan vállalhatja.
Szép napot
2023.08.22. 22:10:11
  Tiszteletem! Az lenne a kérdésem hogy én 19 évesen volt a legelső terhességem . És sajnos 17 hetesen elvetéltem . És a kérdésem az lenne hogy a vetélés után felhiztam 54 kg ról 80 kg ra voltam pajzsmirigy vizsgálaton ott Hál Isten rendben találtak mindent . Nőgyógyászatilag is Hál Isten rendben találtak mindent. És egyszerüen nem tudok le fogyni vissza az átlag súlyomra. A terhességem elött gyermek es fiatal koromban ilyen súly problémám Hál Isten nem volt a vetélés után kezdtem el hizni es 80 kg tól se fel se le semmit nem tudok fogyni. Arra is gondoltam hogy a lelki fájdalmak miatt is lehet ez? Vagy egyszerüen változik a női test? 30 éves nő vagyok 11 éve a vetélésemnek vagy nem vagyok tökéletes alakkal megáldva? Nem tudom. A segitett válaszát köszönöm.  
Pszichológiai és dietetikai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.08.22. 21:37:48
  Jónapot Dr úr egy olyan kérdésem lenne hogy szedek egy alfotrella nevezetű fogamzásgátlót eze gyógyszer már azonl vèd.előre is köszönöm a választ ????  
Amennyiben a menzesz első napjától szedi, akkor igen.
Szép napot
2023.08.22. 21:12:29
  Szép estét az a panasz 8 hónapos vagyok de dudorok és ijen görcsös idáig ijen nem volt és viszkető fájó mi lehet a baj  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.22. 20:57:55
  Tisztelt Doktor Úr!
Tegnapi nap folyamán voltam nőgyógyásznál éves rákszűrés/vizsgálaton (45év) .Az ultrahang vizsgálat során mondta a Doktor úr, hogy megvastagodott a méhnyálkahártyám 11mm azt mondta, hogy jelenleg nincs tennivaló!
A következő a kérdésem, hogy tudok-e valamit tenni vagy szedni, hogy esetleg ne “vastagodjon” tovább!
Válaszát köszönöm!  
Nincs rá szükség, egyetértek kezelőorvosával, azt javaslom kövesse tanácsait.
Szép napot
2023.08.22. 20:22:46
  Tisztelt Dr.Úr!

Milyen hormonok tartozhatnak a nőgyógyászathoz? Szeretnék elmenni hormon vizsgálatra. Nagyon szépen köszönöm.  
Ösztradiol, progesteron, testosteron, prolaktin, LH, FSH, AMH legfőképpen.
Szép napot
2023.08.22. 19:13:00
  Jo napot! Feleve szultem es ugy erzem a hormonok meg mindig nagyon “rendetlenkednek”, pedig nem szoptatom a babam. Nem kivanom a szexualis egyuttletet, folyton faradt vagyok, izzadok, nem indul be a fogyas illetve valoszinuleg a depresszio is urra lett rajtam, mivel folyton aggodalmaskodom, sirok, szorongok, nem tudom elvezni ezt a szep idoszakot. Van valamilyen gyogyszer, vitamin amit szedhetnek, ami segitene picit enyhiteni ezt az allapotot?  
Endokrinológiai és pszichológiai/pszichiátriai konzultáció javasolt.
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti, gyakori velejárója a szülést követő időszaknak.
Szép napot
2023.08.22. 19:12:00
  Tisztelt Doktor úr!
Ez a második ciklusom, ahol félidőtől barnázgatok egészen a menstruációig. Nőgyógyászhoz csak későbbre van időpontom. Mi lehet ez?
Segítségét nagyon köszönöm.  
Nem feltétlenül jelent kórosat.
Nőgyógyászati kivizsgálás jó ötlet.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.22. 18:32:37
  14 hetes terhes vagyok ma egy kicsit el keztem be pecsètelni nem fáj a hasam nem görcsölök vasárnap reggel el estem de a pocakomra nem estem tèrd ès a kezemre estem  
Kontroll ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.22. 18:14:48
  Tisztelt Doktor Úr!

Az első gyermekemmel vagyok 40 hét+2 napos várandós. A kiírt időpontban nem született meg a gyermekem. Naponta járok NST-re, ahol sok esetben elég bunkón viselkednek velem, mert a lakóhelyemhez közelebb található, de egyébként területileg nem illetékes másik megyében található kórházba járok a minden napos NST-re. Nem mondanak semmit az orvosok, mi lesz hogy ha a 40. héten sem indul be a szülés. Egyébként nem volt semmi gond a terhességemmel eddig. 37 éves vagyok, lehet azért nem akar megszületni a babám? Továbbá az egészségügyi dolgozók hozzáállása is nagyban fokozza az idegességet, stresszt a szüléssel kapcsolatban. Jósló fájások csak enyhék voltak eddig. Mi lehet a gond ha van egyáltalán? Sokat mozog a gyermek az utóbbi pár napban. Lesz ebből természetes szülés? Judit  
Általában legkésőbb 40+6 naposan szülésindítást javasolnak, ballonkatéter segítségével.
Nincs ok aggodalomra.
Szülhet természetes úton.
Szép napot
2023.08.22. 18:05:56
  Kedves Doktor Úr!

A nőgyógyász Norcolut 5mg gyógyszert írt fel, utana pedig lactinelle kúrát.
Épp babát szeretnénk pár hónapja próbálkozunk ezeket a tablettákat lehet közben alkalmazni vagy inkább addig szineteltessuk?
Illetve a Lactinellet vagy inkább a gynophilust ajánlana?

Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan használhatja bármelyiket.
Szép napot
2023.08.22. 17:51:12
  Tisztelt Doktor Úr!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 5 éve fogamzásgátlót szedek (21 éves vagyok) és eddig rendszeresen jött meg ugyan olyan vérzéssel a menstruációm.
Most 3-4 hónapja az első nap (amikor meg kellene jönnie) meg se jön és a második nap jön meg de akkor is csak nagyon minimális a vérzés szinte semmi.
Ez valami problémára utalhat?
Előre is köszönöm a válaszát!
További szép napot kívánok!  
Nem utal kóros állapotra, nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.22. 17:26:43
  Jó napot ! Az lenne a kérdésem, hogy lehetek terhes, ha augusztus folyamán többször is voltunk együtt a párommal és nem védekeztünk. A menstruációm két nappal előbb jött meg és nem olyan, mint máskor. A menstruáció után hányadik nap érdemes elvégezni a terhességi tesztet?  
Nem utal várandósságra.
Legalább egy hetes vérzéskimaradást követően érdemes elvégezni az első tesztet.
Szép napot
2023.08.22. 17:06:42
  Tisztelt Doktor Úr! 8 hetesen volt egy missed ab műtétem, üres petezsák, embrió csomóval (így mondták az orvosok). Megérkezett a szövettan eredménye: “5,5 cm
hosszú, 6-12 mm vastag, szemcsézett, bolyhos helyenként barnásszürkén pontozott, szürkésfehér polypoid jellegű szövetrészlet, makroszkóposan placenta részletnek megfelel.”
Rosszat jelent ez az eredmény? 4 hét múlva megyek kontroll vizsgálatra. Köszönöm a válaszát!  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.22. 15:29:06
  Jó napot kívánok. 7 napja késik a menszeszem de a késés 5 dik napján csináltam tesztet negativ . Lehet baba ? Kicsit barnaztam de nem volt jelentős mennyiség csak a WC papiron picit . Remenykedhetem meg babába ? Köszönöm  
Nem utal várandósságra.
szép napot
2023.08.22. 15:22:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy hónapja abbahagytam a fogamzásgátló tablettát mert babát szeretnénk a párommal most 5 nap múlva kell megjönnie a menstruációmnak,viszont ma voltam vizsgálaton és a nyálkahártyám 5mm es,lehetséges hogy nem fog megjönni?jelei vannak alhasi apró fájások mellfeszülés  
Legyen türelemmel, a szervezetnek egy kis időre van szüksége mire újra rendszeres menzeszt tud produkálni a fogamzásgátló elhagyását követően.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.22. 15:17:50
  Tisztelt Doktor úr!
A menstruációm már 7 napja késik, viszont aktus után (ami 4 nappal azelőtt történt, hogy megjött volna) véreztem aznap.. azóta is semmi. Ez mit jelenthet? Kezdjek aggódni?  
Menzesz közeli aktus során gyakran jelentkezhet pecsételő vérzés. Ez csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.22. 14:16:26
  Jónapot! utoljára 2 honapja jött meg a menstruációm azt mondjak a nyár és a meleg miatt van ez a késés majd tegnap este megjött azóta viszont semmi nem volt és ma sem, szabad így fürdőre menni? és most akkor vége a menstruációmnak? vagy csak “szünetel” 1 napig?(15 eves vagyok)  
Ebben az életkorban még természetes, ha nincs mindig rendszeres menzesz, idővel rendszeressé fog válni. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.22. 13:30:18
  Tisztelt doktor Úr!
Meddig fàj a nemi herpesz utàn belül még? A külső gyógyulàs utàn. És az eggyüttlêtnél? Menni idő lehet belül a gyógyulàsa? Több mint két hét telt el azóta. Köszönöm a visszajelzést!  
Általában egy hetes célzott kezelést követően teljesen megszűnnek a panaszok.
Panaszmentesség eléréséig érdemes kerülni az együttléteket és az ülőfürdőt.
Szép napot
2023.08.22. 12:28:45
  Jónapot Dr úr
Egy kérdésem lenne hogy 6 napja késik a menszeszem és a terhességi teszt negatív meg hcg vérvétel is volt de az sem mutatja hogy terhes vagyok .....létezik hogy még túl korai és még most sem mutatja ki a vérvétel sem ??
Köszönöm előre is a válaszát  
Nem utal terhességre, a menzesz valószínűleg meg fog érkezni a következő egy hétben.
Szép napot
2023.08.22. 12:23:22
  Tisztelt Doktor Úr!
Amikor naptár segítségével kiszámolom a következő menstruáció időpontját, akkor az előző menstruáció első napját is bele kell számolni, vagy a második napjától számoljam?  
Igen, bele kell.
Szép napot
2023.08.22. 12:03:42
  Tisztelt Doktor Úr! Évek óta küzdök állandó hüvelyflóra felborulással. Rendszeresen járok nőgyógyászhoz, kórosat nem találtak a rákszűrésen, sem pedig tenyésztésen. A kérdésem az lenne hogy inzulinrezisztencia okozhat e hüvelyflóra felborulást? Időszakosan előjön de akkor több napig szenvedek. Köszönöm előre is a válaszát!  
Igen, okozhat.
Szép napot
2023.08.22. 11:51:09
  Tiszt dr úr vizsgalatnal adbak valami kopenyt nem szeretnem hogy bamuljanak szegyelos vagyok  
Nem feltétlenül biztosít mindegyik rendelő, de kérhet.
Szép napot
2023.08.22. 11:26:47
  T. Doktor Úr! Kb. 1 hónapja erős,szagtalan folyásom lett. Azonnal nőgyógyászhoz mentem. Mind a bakteriális, mind a gomba tenyészet negatív lett. Citológiai lelet is készült. Mind két leleten annyi volt, hogy "atrophia/hüvelygyulladás". Az orvos a betadin kúpot javasolta. Használtam, nem lett jobb. Azt mondta, hogy antibiotikumot nem ad. Próbáltam tejsavas öblítést, 1-2 napig jó, aztán újra visszatér a probléma. Nem tudom, hogy próbáljak meg másik orvost, ha a leleteim jók? Vagy másik szert? 60 éves vagyok, a szárazság egyébként is probléma egy ideje. Köszönöm, ha válaszol.  
Premens és remifemin plusz segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.22. 08:25:51
  Udvozlom epekovem van begyuladt hasnyalmirigyem kesugarozhat nogyogyaszati szervekhez is ?  
Lehetséges.
Szép napot
2023.08.22. 07:46:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Szeretnék érdeklődni az ügyben hogy eddig 1-2 napot szokott késni a menstruációm és olyan erős görcseim szoktak lenni hogy sokszor az ágyból alig tudtam felkelni és most ebben a hónapban késett 8 napot és szinte meg sem érzem hogy megvan mert abszolút nem görcsölök még egy picit sem. Szeretnék rá választ kapni hogy ez mitől is lehet. Előre is köszönöm a válaszát.  
Nem feltétlenül jelent kórosat, premens segíthet.
Szép napot
2023.08.22. 04:27:53
  Jó napot kivánok Dr úr. 50 éves nő vagyok. Tették fel nekem Mirena spirált. De egy erősebb menzesz jött és leesett. Azóta ha megjön a menzeszem nagyon vêrzek írtak fel nekem Ergám csappet de attól is ugyan úgy vérzek. Mi a teendő.  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.22. 01:01:36
  Kedves dr. Úr!
Lehegséges e, hogy terhes vagyok, ha az utolsó védekezés nélküli együttlét óta (ami kb 2 percig tartott és nem ment belém a párom) már 2x menstruáltam. Azért félek, hogy terhes vagyok mert a menstruációim között voltak barnázásaim, teszteltem viszont negatívag 2x is. Viszont most több mint 2 hét múlva esedékes a következő mentruációm de mintha fájnának kicsit a mellbimbóim, illetve hallottam olyat, hogy valaki a terhessége első néhány hónapjában menstruál. Nagyon nagyon félek mert még fiatal vagyok. 2 hónapja nem volt védekezés nélküli együttlétem.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.21. 23:15:25
  Tisztelt Doktor Úr!
Kezelt szifilisz kialakulhat újra "magától". Ha azóta nem volt szexuális együttlét. Kezelés óta eltelt 2 év.
Válaszát előre is köszönöm.  
Nem valószínű.
Kontroll vérvétel javasolt a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.08.21. 23:07:08
  Jónapot egy 17 éves leányzó vagyok!
Olyan panaszom van hogy, folyton pisilnem kell,de közben pár cseppek jönnek eközben fáj ég és nagyon fáj az alhasom, de aztán 5 másodperc és meg sem történt volna aztán mikor megint mennek kell ugyan ez!
Ez mitől lehet ?  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.21. 22:48:42
  Tisztelt Doktor Úr. A nőgyógyászom nns kúpot írt fel halvány sárgás folyásra. (Utána néztem és semmilyen nns kúpot nem találtam, csak cns-t, lehet elírta a papíron?) A kérdésem az lenne, hogy hasi probiotikumot (ami a bélflórát védi) is szedni kell vagy csak hüvelyi probiotikumot? A válaszát előre is köszönöm.  
Cns-re gondolt.
Elírás csak.
Hüvelyi probiotikum elég.
Szép napot
2023.08.21. 22:48:07
  Tisztelt Doktor úr!
A háziorvosom gyakori húgyúti fertőzés miatt felírt nekem Aksolin antibiotikumot, hogyha esetleg a párommal töltött idő után problémám van, vagy csak úgy, akkor szedjek be 1 tablettát, vagy akár csak felet.
Fogamzásgátló(Mistral) tablettát szedek, azt mondta hogy néha 1 szem nem fogja befolyásolni a hatóerejét a fogamzásgátlónak.
Ma bevettem fél tabletta Aksolint. Az lenne a kérdésem, hogy ez az egy szem tényleg nem befolyásolja a fogamzásgátlot? Védve vagyok? Előre is köszönöm válaszát.  
Nincs ok aggodalomra. A védelem fennáll.
Szép napot
2023.08.21. 21:04:44
  Kedves Doktor úr!
Párommal baba projekt vagyunk, viszont én szedek elég régóta azóta is C vitamin aszkobin savat,cinket meg kollegen és haj vitamint hogy esetleg ezek befolyásolják a teherbe esést ? Hogy le kéne velük állnom?  
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.08.21. 19:37:58
  Tisztelt Dr.Úr tanácstalan vagyok .. A helyzet a következő amíg otthon voltam Magyarországon semmi próblèmám nem. Egy hètel rá a folyásom kissè sárgás volt ès vízszerű ès èn úgy èreztem mintha egy kicsit a szaga is másabb lenne kisè hal szagú tisztába vagyok vele hogy baktèrium okozta. De nem csípet nem viszkedet nem fájt Nálam csak Canesten uno volt így felhelyeztem azt ès utána 10 napig ph helyre állitót. Nem èrtem napi 2 minimum fürdők oda figyelek magamra intim mosakodót használok de már nekem nincs kedvem semmihez ha elmegyek a dokihoz rám sem figyel felír egy kúp kurát aztán ennyi ès vegyek utána ph helyre állitót . Ma kissè darabos vèreskès volt . Nem tudok egyenlőre orvoshoz menni kb 4 hèt múlva èrek haza ... Ès a fogamra szedek gyulladás csökkentőt mivel fáj.... Annyi mindent olvastam hogy mi okozhatja hogy az élettől is elment a kedvem ... Nem is èrtem aki teljesen igénytelen baszus kutya baja .nekem meg mindig van valami ami miatt rohanok a dokihoz... Nem is èrtem mit kellene még csinálnom .nem váltóm a pasikat 9 ève ugyan az ès az is marad.  
Fluomizin kezelés segíthet.
Utána használjon Gynophilus restoret.
Intim mosakodókat kerülje.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő a kezelés alatt.
Szép napot
2023.08.21. 19:08:05
  Jó napot kívánok. 1 hete késett a menstruációm ma csináltam a clear bluetot egy tesztet ami szerint 1-2 hetes terhes lehetek. Viszont mai nap megjött rózsaszines kicsit piros. Védőnő is nyugtat hogy ez csak a beágyazodás miatt van. Ön mit gondol erről?  
Ezen a ponton még bizonytalan, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2023.08.21. 19:06:15
  T. Dr. Úr! 51 éves elmúltam, horminos spirálomat 6 év után levették. Levételtöl számítva 5 napja pecsételő vèrzésem van. Kérdésem az lenne, hogy ebben az életkorban mennyi az esély a teherbeesésre? Valamint ha szükséges a hüvelykúp vagy a hüvelygyűrű ajánlott e még? Utoljára az orvos azt állította a spirál levétele után, hogy újabb spirált nem helyez fel, mert nem lehetséges már a teherbeesés. Mi a teendő ezután? Köszönöm a válaszát!  
Egyetértek kezelőorvosàval, kövesse tanácsait.
Szép napot
2023.08.21. 17:44:04
  Tisztelt Doktor úr! Szeretném eltolni a menzeszemet nyaralás miatt egy héttel. Nem szedek fogamzásgátló tablettát. Esetleg progeszteron tablettával megoldható e ez és ha igen milyen adagolással? Köszönöm szépen válaszát előre is.  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.08.21. 15:03:07
  Tisztelt Doktor Úr! 62 éves vagyok. Több, mint 10 éve nem menstruálok. 10 hónapja borzasztó hőhullám, fejfájás gyötör. Neurológiai elváltozás nincs, labor eredményem jó. Létezik, hogy ezek újra változókori tünetek? Tudna valamit javasolni? Köszönöm!  
Remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.08.21. 14:40:04
  Jónapot Dr.Úr érdeklődni szeretnék hogy mi a véleménye a parmatex hüvelykupról?  
Nem megbízható.
Szép napot
2023.08.21. 14:37:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz,hogy augusztus 10.én csináltam egy ClearBlue digitális terhességi tesztet és 2-3 hetet mutatott ami ha jól tudom 4-5 hétnek felel meg rá 8 napra csináltam még egyet ott már 3+ mutatott ami 5+pár napnak felel meg ha jól tudom .Az utolsó menstruációm első napja az Június 23.a
De viszont Július 13.án volt egy enyhe pecsételésem ! Az a beágyazodás jele lett volna?
Össze függenek ezek a dolgok?
Válaszát előre is köszönöm!  
A menzesz első napjától számolja a terhességi heteket.
Szép napot
2023.08.21. 14:12:02
  Tisztelt Doktor Úr,
Első kérdésem, hogy normális-e, hogy még mindig nem menstruálok? 14 hónapja szültem, igény szerint szoptatok, 10 hónapja Slindat szedek.
Második kérdésem, hogy váltanom kellene fogamzásgátlót, ha már kevesebbet szoptatok, mint amikor a Slindat először felirta a nőgyógyász?
Köszönöm  
Nem probléma.
Nem szükséges váltani.
Szép napot
2023.08.21. 14:05:19
  Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem, hogy 3 éve fent van a spirálom és már égy ideje észre vettem hogy fel van puffadva a hasam és alhasam nyomsásraa fáj, ez lehet a spiráltól?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.21. 13:58:26
  Jó napot Doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy kevés a menstruációm ez bajt jelent?  
Nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.21. 13:16:17
  Üdvözlöm!
33 hetes várandós vagyok és a a leletemen ez van írva F:xy/k ami 28 hetesnek felel meg! Mennyire normális ez fog még nőni a pocakom? Az ultrahang alapján a magzat méretei megfelelnek a terhességi hétnek  
Nincs ok aggodalomra, az ultrahang lelet a lényeg.
Szép napot
2023.08.21. 12:54:29
  Tisztelt Doktor Úr!
Jangee (3 mg/0,02 mg) fogamzásgátlót szedem. Felsőlégúti betegség miatt Levofloxacin nevű antibiotikumot kaptam. A 7 napos szünet alatt kezdtem el,de még folytanom kell a kúrát akkor is,amikor kezdem a következő levelet a fogamzásgátlóból. Kérdésem az lenne,h csökkenti-e a hatását az antibiotikum? Kell-e kiegészítő védekezés,ha igen.. meddig?
Köszönöm szépen!  
Nem csökkenti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.21. 11:22:23
  Tisztelt doktor Úr! Mestruacióm 1napja késik helyette vizes folyás jelentkezett nem viszket nincs szaga sem ...mell fájdalom mell nagyobodas mi lehet terhes vagyok ?  
Legyen türelemmel, a menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2023.08.21. 10:04:45
  Szép napot!
47 éves múltam,6,5 éve Depo-proverát kapok,mikor kell abbahagyni ,hogy biztosan nem kell már félnem a teherbe eséstől?És mitől van néha kisebb vérzés az injekció beadása után több mint 1 hónappal?Nem folyamatos ez,csak időnként..
Köszönöm a válaszát!  
Azt javaslom hogy már nincs rá szükség.
Szép napot
2023.08.21. 09:11:22
  Tisztelt!

Voltam nőgyógyásznál, és egyet nem értem hogy ezt mit jelent Endo-myometrium határa éles. uterus 70 mm és nyálkahártya 5,5 mm. utolsó menszez jul13. Tudom emlitett korábban hogy közeledek változó kor , de semmi bajom nincsen. Méhpempőt szedek. Gyereket akarunk
köszönettel: Évi  
Negatív lelet nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.21. 07:51:51
  Kedves doktor úr!
Olyan problémám volna, hogy nekem nagyon rendszertelen a menstruációm lassan 6 hónapja, hogy nem jött meg. Voltam nőgyógyászatnál és azt mondták, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni, hogy szedjek fogamzásgátlót.
Tudni kell, hogy 6 hónappal ezelőtt is voltam, akkor írtak fel nekem norcolutot ami meghozta és utánna megint nem jött meg a következő hónapban..
Az lenne a kérdésem, hogy helyreállítsa a fogamzásgátló a menstruációm? Mert már annyira bizonytalan vagyok.

Köszönöm szépen előre is.
Szép napot!  
Valószínűleg igen, érdemes megpróbálni.
Szép napot
2023.08.21. 07:11:17
  Üdvözlöm!2023.Június 23-án tettek fel egy Levosert spirált. Azóta folyamat pecsételek, és hólyagomon disszkomfort érzet van. Mintha mindig pisilési ingerem lenne. Ez normális?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.21. 01:34:11
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves vagyok, 2004-ben volt egy hellp-szindrómás sürgősségi császármetszéses szülésem, szerensére jó kimenetele lett. Utána hosszú ideig görcsös havi vérzésekkel küzdöttem, amire a magánorvosom Lindynette 75/20 tablettát írt fel, amit azóta is szedek, olyan 15 éve. Tudom, hogy sok orvos nem tanácsolja 40 éves kor felett a kombinált a fogamzásgátlók szedését, de nekem nagyon bevált, nincs semmilyen panaszom (max. annyi, hogy a megvonásos vérzés mennyisége csökkent az utóbbi hónapokban), és nagyon félek a mellékhatásoktól, ha váltásra lenne szükség. Vékony testalkatú vagyok, nem dohányzom, vérképemben a trombózispanel rendben van. Olvastam egy régebbi hozzászólásában, hogy valakinek ajánlotta az extra alacsony hormontartalmú Ditinell tablettát, és mivel láttam, hogy ugyan az az összetétele, mint a Lindynette-nek, elgondolkodtam, hogy nekem esetleg ajánlaná-e a cserét (lenne-e valami előnye vagy esetleg hátránya a kevesebb hormonnak), vagy inkább maradjak a bevált tablettánál? Ha nem ajánlja a Lindinette 75/20 szedését és a Ditinell-t sem a korom miatt, akkor melyik tablettát ajánlaná helyette, ami várhatóan a legkevesebb gondot okozná váltáskor? Előre is hálásan köszönöm a válaszát.  
Szedheti még a lindinettet pár évig, ha szeretné és bevált.
Szép napot
2023.08.21. 01:07:42
  Szép jó napot! A tanácsát kérném a doktornak azzal kapcsolatban hogy a barátnőmmel nem éltünk nemi életet tehát nem volt aktus meg semmi de egyszer véletlen becsúszott a péniszem és most elég idegesek vagyunk ennyitől teherbe lehet esni vagy nem kéne aggódni? Elég fiatalok vagyunk és más nem volt azon kívül h becsúszott és már ki is vettem óvszer nélkül  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.21. 00:45:45
  Jóestét doktor úr! Én voltam az aki írta, hogy az esedékes menstruáció előtt 2nappal végeztem tesztet, pozitív lett, majd pár ora múlva megjött. Így már biztosan nem lehetek terhes? Vagy még esetleg megvan rá az esély? Darabos görcsös vérzés a megszokott ideig.  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.21. 00:23:42
  Kedves Doktor Ur!
Drovelis felirasa utan, vervetel soran kiderult , hogy 1.6 APC rezisztencia ertekem van. Nem dohanyzom es elek egezsegtelen eletet, viszont sosem szedtem meg tablettat elotte.
Igy is lehetseges/ viszonylag biztonsagos a gyogyszer elkezdese?
Koszonettel!
Zsuzsa (30)  
Nyugodtan szedheti, amennyiben panaszmentes.
Szép napot
2023.08.21. 00:15:33
  Tisztelt Doktor úr!

A párommal való védekezésmentes együttlét után 4 napra megjött a menstruációm. Ettől függetlenül teherbe eshettem? Mikor érdemes tesztelni?
Válaszát köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.20. 23:23:40
  Kedves Dr.Úr! Az lenne a kérdésem. Hogy aktus után 2 nappal érezhető a terhesség jele ?  
Nem.
Szép napot
2023.08.20. 23:02:05
  Jo napot! Amiota spiralom van neha fura szagu, szinu, allu folyast tapasztalok ( nem mindig), illetve fajdalmas az egyuttlet kezdetben, es egyuttlet utan sokszor kulsoleg viszketest tapasztalok. Ker honapja van felhelyezve a spiral. Mi lehet a gond?  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.20. 22:59:08
  Jo napot! Terhesseg alatt es utan is folyamatosan izzadok, pedig terhesseg elott egyaltalan nem volt ez jellemzo. Mi oka lehet? Kimaradhat? Fel eve szultem de nem valtozik. Van valami ami segithet?  
Endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.20. 20:49:37
  Tisztelt Doktor úr!
Az lenne a kérdésem,hogy a premens tabletta mellett lehet -e dicynone tabletát szedni változókorba vagyok.Négy napja szedem a premenst.
Köszönettel  
Lehet.
Szép napot
2023.08.20. 18:23:37
  Tisztelt Doktor Úr!
Mütét után CLEXANE 4000 NE injekciót kaptam sajnos mellék hatásként jelentkezett nálam húgyhólyagfeletti kontrol elvesztése.nem tudom érzékelni a vizelet ürítését . A széklet nagy fájdalmakkal jár . Szeretném tudni mikokor ürül ki a szervezetemből ez a szer és vissza áll a szervezetem a megszokott állapotba. Mit tudok tenni ennek érdekében ?
Válaszát hálásan köszönöm.  
Clexane nem felelős a tünetekért.
Konzultáljon kezelőorvosàval.
Szép napot
2023.08.20. 14:57:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Hosszú évek óta szedek fogamzásgátló tablettát Lindynette20-at. Az utóbbi fél évben azt vettem észre, hogy a tabletta 21 napos abbahagyása után a megvonásos vérzésem nagyon kevés, barna színű és szövet foszlányos, hasi görcsöm nincs. Érdeklődni szeretnék, hogy jelezhet-e bármilyen problémát?
Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nem utal kóros jelenségre nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.08.20. 14:27:24
  Tisztelt doktor úr!
Egy sebb van a szeméremajkamban felvan dagadva illetve viszkető,égő érzést érzek,a sebből fehér genyszerű váladék távozik. Nem tudom mi lehet ez?  
Bartholin ciszta gyanúja felmerül, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.20. 13:34:08
  Tisztelt Dr.Úr!
A terhességem 9.hetében járok.
Az 5.héten a nőgyógyászom progeszteront írt fel nekem mert barnáztam.
Sajnos hiába szedem 4 hete, reggelente vérzek. Nem nagyon, de azért elég látványosan, majd délutánra barnás lesz, és estére szinte teljesen elmúlik....majd reggel kezdődik előlről.
Mi lehet ennek az oka???
Előre is köszönöm szépen a választ.  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.20. 12:59:46
  Üdvözlöm Doktor Úr. Panaszaim: menstruáció kimaradása 2,5 hónapja,alhasi fájdalom,petefèszek fájdalom ès görcsölèse 5 negatív terhessègi teszt.
Ha lepihenek ès fel akarok állni nehezen sikerül elkapja a görcs a petefèszkem de utána 2-3p múlva abbamarad. Mitől lehetsègesek ezek? Előre is köszönöm szíves válaszát.
22 èves vagyok, egy 3 èves kislány èdesanyja. Termèszetes úton szültem,nemvolt semmi gond ha ez mèg a segítsègère lehet...  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.20. 12:21:30
  Tisztelt Doktor Úr !

A párommal szeretnénk kisbabát ,viszont 3 hónapja, kiderült ,hogy enyhe pajzsmirigy alulmüködésem van, amire kaptam is L-Thyroxin 25mg hormont. Ebben a hónapban egy héttel hamarabb megjött a menstruációm.(A ciklusom teljesen rendben volt mostanáig 28 napos ) Nem tudom mire vélni, a hormon megzavarhatta a ciklusomat vagy beágyazódási vérzésnek.Mivel 5 napig tartó folyamatos barnázásom volt ,sokkal kevesebb vérrel mint általában. Az utolsó napon csináltam egy terhességi tesztet ami negatív lett .
Ismételjem meg a tesztet 2-3 napon belül , van esély a terhességre vagy inkább hormonzavarnak tudható be a dolog ?
Előre is köszönöm a válaszát ! ????  
A kezelés átmenetileg hatással lehet a ciklusra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.20. 11:40:15
  Tisztelt Doktor!

6évig szedtem a Volina Fogamzasgátlót.
De hamarosan babat szeretnenk igy abba hagytam mennyi ido kell mig ki tisztul vagy kell e valamennyi idot kihagyni?  
1-2 ciklus.
Szép napot
2023.08.20. 11:37:28
  Tisztelt Doktor Úr!
Voltam Ct vizsgálaton aminél az eredménybe a petefékekről ezt írták:
A jobb petefészek helyének megfelelően
egy 25 mm, a bal petefészek helyének megfelelően egy 20 mm átmérőjű, folyadékdenzitású
képlet látszik.
Ez mit jelent?
Menstruációkor az alhas és a petefészkek is fájdalmasak valamint partnerrel való együttlét alatt is..
Köszönöm válaszát!  
A lelet nem utal kóros állapotra.
STD szűrés javasolt.
Szép napot
2023.08.20. 10:14:45
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy hányásos betegség esetén lehet-e, hogy nem szívódik fel a tabletta? Ilyen esetben szükséges kiegészítő módszert alkalmazni? Amennyiben igen, meddig érdemes, vagy mikor állhat vissza a védelem?
Válaszát előre is köszönöm!  
Érdemes kiegészítő fogamzásgátlás betegség után egy hétig.
Szép napot
2023.08.20. 09:15:11
  Tisztelt doktor úr!
Lassan 34 éves vagyok, kettő gyermekünk már van, nem szeretnénk többet. Szedtem már Gestomix nevű fogamzásgátlót . Szeretném újra szedni. Kérdésem lenne, hány éves korig szedhető ez a fajta fogamzásgátló?
Köszönöm válaszát.  
Még nyugodtan szedheti akár évekig is.
Szép napot
2023.08.20. 07:58:45
  Tisztelt Doktor Úr!

Most leszel 13, és egy fél éve jött meg először a menzeszem, azóta nyoma sincsen. Ez normális, mit csináljk?
Előre is köszönöm a választ.

Anonymus  
Normális, nincs ok aggodalomra.
Évekig is eltarthat mire rendsezeressé válik a menzesz.
Szép napot
2023.08.20. 06:50:06
  Tisztelt Doktor úr
Termékenységi időszak közben es után jelentkező emlő érzékenység puffadás sűrű kellemetlen fehér folyás es rossz közérzet tapasztalható rendszeres együttlét védekezés nélkül terhességi teszt mind negatív mi lehet a tünetek oka? Vagy megoldása ?
Válaszát köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt. 2x1 Inofolic prémium segíthet
Szép napot
2023.08.19. 23:45:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Most leszel 13, és egy fél éve jött meg először a menzeszem, azóta nyoma sincsen. Ez normális, mit csináljk?
Előre is köszönöm a választ.

Anonymus  
Normális, nincs ok aggodalomra.
Évekig is eltarthat mire rendsezeressé válik a menzesz.
Szép napot
2023.08.19. 22:37:47
  Jó napot!
Hetek oda viszkető érzésem és fehér fólyásom, sok mindent próbáltam pár napig elmúlik de vissza jön.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.19. 22:05:05
  Kedves Doktor úr!
Két hete volt egy vetélésem, 6 hetes terhesség volt. A vetélés magától, műtét nélkül lezajlott itthon, viszont a vége felé, amikor már enyhébb lett a vérzés és a görcsök is teljesen megszűntek, nagyon kellemetlen szagot kezdtem érezni (kb. 1hete), és ez azóta is tart. Talán romlott húshoz tudnám leginkább hasonlítani. A doki szerint a tisztulás miatt érzem ezt a szagot, semmi szövődmény nincs a háttérben. Szinte már csak pecsételő vérzés van most, de a szagot továbbra is érzem. Tényleg lehetséges, hogy a tisztulás miatt van és hamarosan megszűnik? Vagy más is okozhatja?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.  
Lehetséges.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.19. 21:08:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék,hogy az normális ha ovulációkor, illetve utána még 1-2 napig nagyon szúr az alhasam és a derekam?
Mind a kettő csak a bal oldalon.
Létezik ilyen,hogy csak az egyik oldalon fáj?
2-3 nap után mintha elvágták volna semmi bajom.
Előre is köszönöm a választ!  
Normális.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.19. 18:42:30
  Tisztelt doktor úr! Az utolsó menstruációm első napja július 16-an volt, babát tervezünk egy ideje a barátommal így ebben a hónapban használtam ovualciot jelző teszteket, és mértem/mérem az ébredési alaphőm. Augusztus 15-én nagyon halvány pozitív lett a tesztem, majd két napra rá már erősebb. Akkor elmentem a házi orvoshoz, Olaszországban élek. Ő kért hcg vérvételt, amihez én meg kértem, a progeszteront is, mivel pcos-em van, de nagyon rendszeres 28/29 napos napos ciklusokkal, és egész jó hormon laborértékeim voltak hála, hogy 42 kilót fogytam az évek alatt. A mostani eredmény aggaszt. Az ovulacios tesztek szerint augusztus 1-jen volt az ovulacio. Augusztus de 18-an a vérvétel eredménye hcg 143,10 mIU/ml , progeszteron 16,15 ng/ml. Nőgyógyászati időpontot még nem sikerült találni, mert itt most mindenki szabadságon van, a házi orvos szerint nem túl magasak ezek az értékek, 21-en teszteljek újra. Aggódom, hogy progeszteront kellene szednem, de mivel nem találok a környéken egy orvost sem, aki nem szabadsagol nem tudom időben elkezdeni.  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt 2 hét múlva.
Addig nincs teendő.
Szép napot
2023.08.19. 17:49:22
  Tisztelt Doktor úr !
12 éves vagyok nincs még meg a menstruációm de egyfolytában folyik valami átlátszó büdös folyadék odalent ez miért van? Mit tegyek?  
Gyermek nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.19. 16:33:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Háziorvosom húgyuti fertőzésre cifloxon antibiotikumot irt. A kúra letelte után gynoxin 200 mg kúpot javasolt. Sajnos nem azonnal kezdtem el használni. Úgy tünt elmúlnak a tünetek,de sajnos mégsem. Canesten krémet használtam,majd telefonon konzultáltam nőgyógyásszal Ő vagilact kúpot javasolt. Már a harmadik napnál tarok,de még mindig égő érzésem van.
Doktor úr mit javasol?  
Vigye végig az ajànlott kezelést, utána szükség esetén kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.19. 15:58:47
  Tisztelt Doktor Úr! Lányomnak (19 éves) abortusza volt tegnap délben. Írtak fel neki Ergam cseppet (3*20 csepp) és Doxypharm 100mg antibiotikumot. A cseppből tegnap este, illetve ma délelőtt szedett be, ugyanígy az antibiotikumot is. ezek bevétele után kb. 1 órával elkezdett sírni , hogy vibrál a szeme nem lát bizonyos területet. Mondtam, hogy igyon meg pár pohár vizet, próbáltam nyugtatni. ez a vibrálás kb 10 percig tartott és el is múlt hirtelen. Nagyon ilyesztő volt. Sajnos sok mindenre allergiás (kivizsgálva egyenlőre csak a fűfélékre vonatkozó allergiája van). de legutóbb fél éve abba kellett hagynia a Suprax antibiotukimot a 3 napon, mert bedagadt a talpa és viszketett a bőre. (több gyümölcsöt sem tud enni, mert viszket-dagad a torka tőlük: pl érett banán, csoki érett avokádó, , dió, savanyú káposzta, stb). Nem tudom, hogy a felírt cseppek ill. az antibiotikum okozhatta-e ezt az ilyesztő tünetet. Nem nagyon vérzik szerencsére egyébként, és nem is fáj a hasa. Azonban ezek után nem merem adni Neki ezen szereket, mert mi van ha valamelyik okozta a tüneteket? És mi lesz akkor ha abból lesz baj, hogy nem szedi be... A tanácsát kéném ezügyben. Köszönettel: B.I.  
Nyugodtan hagyja abba szedésüket.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.19. 15:45:11
  Tisztelt Dr Úr.
Novemberben,júniusban tályog miatt ki vették a petevezetékeim és q petefészkem.a szövettani eredményem jó.a 6 hetes vizsgálaton rendben találtak mindent .Az orvosom engedélyével egy alkalommal volt nemi aktus,azóta vérzek.élénk piros. Mi lehet a baj?  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.19. 14:56:12
  Kedves Doktor úr! Szeretném
Megkérdezni, hogy méhszájseb műtét / illetve cső kivétele után mikor lehet újra dolgozni és sportolni? Köszönöm  
Egy hét múlva már nyugodtan.
Szép napot
2023.08.19. 14:28:03
  Jó napot
9 hónapja szedem a citalopram 20mg antidepresszánst. Nagyon szeretnék már babát. Kérdésem az lenne, hogy citalopram szedése alatt okozhat problémát ha teherbe esek? Félek ha abba hagyom a szedését, akkor újra depresszióba esek. Válaszát előre is köszönöm szépen  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Terhesség esetén pszichiátriai konzultáció javasolt további gyógyszer beállítás céljából.
Szép napot
2023.08.19. 12:48:28
  Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék, hogy lehet pozitív az ovulációs tesztem ha premenopauzában szenvednék?
Előre is köszönöm a választ!  
Lehet.
Szép napot
2023.08.19. 12:46:46
  Tisztelt Doktor Úr!

Vizsgálaton jártam a napokban
Kenet és 3 PCR vizsgálat is történt
A 3.epikrízist nem értem.
MUP. Ez a kifejezés mit jelent?

Előre is köszönöm a válaszát!  
Ez így önmagában nem értelmezhető.
A vizsgálatot végző orvossal érdemes megkonzultàlni.
Szép napot
2023.08.19. 12:32:35
  Tisztelt Doktor Úr!
3-4 napja kezdtem el tesztelni, hogy mikor van peteérésem digitális ovulációs teszttel.
Eddig mindig negatív lett,ám a mai napon pozitív lett, és a menstruációs naptár is ma írja,hogy ovulálok.
Voltam hüvelyi ultrahangon a múlt héten, ott megállapították,hogy folyásom van, kaptam is rá gynoxin hüvelykúpot.
2 hüvelykúpot már elhasználtam belőle.
Lehet,hogy hülyeséget fogok kérdezni(elnézést is kérek érte) de szeretnék megnyugodni,hogy valóban van-e peteérésem.
A hüvelytabletta mennyire befolyásolja az ovuláviós tesztet?
Tud fals pozitívat mutatni a hüvelykúptól a teszt, vagy semmi köze a kettőnek egymáshoz?
Előre is köszönöm a választ!  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2023.08.19. 10:20:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Egy héttel ezelőtt volt egy együttletem, ami a ciklusom 17.napján történt. Védekeztünk, végig használtunk óvszert. Ráadasul nem is bennem ment el. Mivel nem bennem ment el, így nem ellenőriztük le az óvszert. A napokban kellene megjönnie. Ön szerint -ha esetleg hibás volt az óvszer- lehetek terhes?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.19. 10:14:00
  Kedves Doktor Úr!
Menstruációm után Papilocare kúrát kezdtem a hüvelyflórám erősítésère, mert a ciklust megelőzően canesten kúpot és krémet kellett használnom viszkető érzés miatt. Idén volt már negatív citológiám és HPV tesztem n/a típust igazolt. Gyermeket szeretnénk a párommal, így az ovulációs szakaszban kifejezetten próbálkozunk, de jelenleg Papilocare gélt is használok este. Érdeklődnék, hogy a Papilocare bármilyen hátránnyal lehet-e a teherbe esésre?  
Nyugodtan használhatja, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.19. 09:48:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan kérdésem lenne, hogy hasmenéses betegség esetén mekkora a kockázata hogy nem szívódik fel a tabletta? A receptben azt írják ha 3-4 órán belül történik ilyen akkor lehet ezzel gond, valamivel 4 órán túl történő bevételnél elképzelhető, hogy nincs ezzel már gond?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.19. 07:38:45
  Kedves Doktor Úr!
Babatervezés idején használható vagilact q hüvelykészítmény? Ha igen, akkor peteérés környékén hogyan célszerű alkalmazni? Mennyi idő teljen el a szex és a vagilact q használata között? Sajnos hajlamos vagyok szex után húgyúti panaszokkal küzdeni.
Köszönöm!  
Használható bármikor.
Kezelés alatt érdemes felfüggeszteni az együttlétet.
Szép napot
2023.08.19. 04:09:56
  Kedves Doktor Úr!

Terhességem 23.hetében járok.
Ez idő alatt másodjára lett pozitív hvt-ből az ureoplasma urealyticum.
Elsőre egy 3 napos antibiotikum kúrát kaptam, mely ezek szerint nem segített.
10 napja barnás folyásom van.
A baba lombikkal jött össze, petevezeték elzáródás miatt.
Jelenleg felpuhult a méhszáj, ujjkúpnyira nyitott a külső mehszáj.
Ilyen esetben átszállhatott a fertőzés már a magzatburokra ?
Jelenleg kórházban fekszem, de erre csak most derült fény.
Kikezelhető ez még teljesen a terhesség alatt?
Köszönöm előre is válaszát.  
Nem feltétlenül.
Kezelhető, kórházi ellátás keretében van a legbiztonságosabb helyen.
Szép napot
2023.08.19. 01:10:06
  Kedves doktor úr
39 èves nő vagyok, kétszeres èdedanya.
Az első gyermekemet 21 èvesen, a màsodikat 36 èvesen szültem (ennyit vàrtunk a màsodik babàra ès vègül sikerült teherbe esne természetes módon
Sohasem volt gond a menstruációmmal, mai napig nagyon pontos. Viszont mostanàban az első napokban, de főleg az első napon, nagyon szèdülök, lever a víz, remegek,folyton aludnèk, pedig egy nagyon energikus nő vagyok, aki tènyleg csak èjszaka àllok le, de aznap amikor megjön a menszeszem, semmire nem vagyok jó.
Mitől lehet ez ?,?
Elkezdődött a vàltozó kór?, esetleg valami komolyabb van a dologban?
Vàlaszàt előre is nagyon szépen köszönöm ????.  
Nincs ok aggodalomra, premens segíthet.
Szép napot
2023.08.18. 23:03:42
  Tisztelt Doktorúr!
9 éve szedek fogamzásgátlót (24 éves vagyok). Eddig nem is volt vele semmi probléma, de az utóbbi időben (körülbelül az utóbbi 1 évben) tolódik a megvonásos vérzés kezdete és mennyisége is. Régen szerdán kezdődött a vérzés, majd péntek-szombatra el is múlt. Szerencsére sosem volt sok a mennyisége, de mára már ott tart a dolog, hogy péntek délután kezdődik a vérzés, szinte csak pecsételő, élénk piros vér szinte nincs is, és szombat reggelre/délutánra már el is múlik. Ez normális lehet?
(Természetesen nem bánom, hogy csökken a vérzés, viszont elgondolkodtató, hogy ez így oké-e) Köszönöm szépen előre is a választ  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.08.18. 22:28:41
  Jo estét kivánok. 36 eves nö vagyok 2 gyerek edesanyja. 3 honapja levettük a spirált,azota probálkozunk de nem jon össze a 3 dik baba. Valyon mi az oka?  
Nincs ok aggodalomra, legyenek türelemmel, nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2023.08.18. 22:04:04
  Tisztelt Doktor Úr!

16 hetes ikerterhes vagyok és erős vérzéssel be kellett mennem a kórházba. Clexannal (0,4)szúrom magam, amit azonnal leállítottak és vérzéscsillapítót kell szednem......

Biztonságosan meddig szüneteltethetem a clexan beadását?

Nagyon aggódom, várom mielőbbi válaszát!

Köszönettel: Bea  
Nyugodtan szüneteltetheti, ameddig javasolja kezelőorvosa.
Szép napot
2023.08.18. 21:44:29
  Jó estét mit jelent ez a szöveg megvagyok ilyedve a lányom 1.gyermekét 20 hetesen elvetélt a papírjába ez van írva:105× 80mm es uterus falai bőven erezettek cávumában 19mm széleségben hyperechogén képlet.kérem mondja meg mit jelent.  
Bizonytalan lehet, melyből nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni.
Kontroll ultrahang javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2023.08.18. 21:21:10
  Tisztelt Doktor Ur!
Igaz az, hogy terhesen nem szabad majat enni? Sajnos keson szereztem errol tudomast, es 4-5 napon keresztul is kenomajas kenyeret ettem reggelire. (Furcsa modon nagyon kivantam.) Arthattam ezzel a babanak 6hetes terhessegnel? Elnezest ha buta a kerdes. Koszonom megtisztelo valaszat!  
Nincs ok aggodalomra, eheti nyugodtan a későbbiekben is.
Szép napot
2023.08.18. 21:14:53
  jó estét kivánok . én azert kerestem meg önt mert, 24 éves vagyok és több mint egy éve járkálok a nőgyógyászatra vizsgálatokra elsőnek HPV vel azt mutatta ki a rákszürésem utánna csináltak egy HPV tipizálást is , aminek az eredménye negativ vagy nincs bennem vagy annyira kevés hogy nem mutatta ki a teszt, ez egy éve volt már azóta járok vissza ... legutóbb most márc 3 án voltam rákszürésen ahol benne az eredményben a kenet minősége megfelelő volt ..kenet álltalános minősitése ....negativ a kóros,neoplasticus hámelváltozásokra ....KÓROKOZÓK vegyes baktérium .....NEM NEOPLASTICUS ELVÁLTOZÁSOK .......nem neoplasticus sejteltérések ....laphámmetaplasia keratotikus eltérések parakeratózis ennyi van benne de eredmény nincs benne nem található és nem tudok semmit azóta is járok vissza folyamatosan állandóan faj a hasam alja ugy kelek ugy fekszem és napközben is sokat fáj hirtelen jön és egy 20 25 percet fáj ez egy ijen görcsös jellegü fájdalom , dolgozom közfoglalkoztatottként és észre vettem hogy most a napokban két alkalommal is volt az hogy toltam a furikba a dudvát .... és teli volt nehéz volt és utánna rá egy óra hossza mulva nagyon nagy fájdalmaim voltak és véreztem is .... ojan mintha fizikai munka vagy emelés közben történne valami és utanna jön ki rajtam ez a fájdalom és vérzek is ..... össze vissza jön meg a menstruációm hónapok óta nem tudom már mikor kell rá számitanom de mikor megjön akkor nagyon erős görcseim vannak és a vér is feketés és nagyon darabos ....... ..... egy hónapja volt már lassan hogy menstruáció utan egy héttel elöntött a vér estére .......és nagyon fájt a hasam alja ....másnapra mikor felkeltem már nem volt semmi a betéten ........szexuális együttlét közben is fáj a hasam és fognom kell közben hogy ne fájjon és utánna is fáj mintha görcsölnék ....folyásom is van rengeteg az viszont évek óta de változik össze vissza most jelenleg szintelen vagy fehér van nem nyúlós de sok ......aztán az előtt barna folyás nah azt tudom hogy menstruáció előtt és után szokott lenni és ez természetes de nekem nem csak ojankor van .... aztán gykran van fehér fojásom is amiben van vér ........ nem tudom értelmezni a rákszürés lapot ...most kell majd vissza mennem mert 6 hónap mulva ismétlik a rákszürést ..és azt mondták hogy ne emeljek és ne végezzek fizikai munkát és hogy ne dohányozzak mert azzal csak fokozom a bajt csak azt nem tudom hogy milyen bajt .....gyócert semmit nem irnak az erdmény nincs jelen a papiron ne tudok semmi tanácstalan vagyok nem tudom mit tegyek még azt tudni kell hogy 2017 ben szültem egy gyereket azóta még nem szültem csak ő az egyetlen és a születése után rengeteg cisztám volt és sorba pukkantak el az utolsó már ojan volt hogy azt monta az orvos hogy megkell müteni és már mikor vittek be akkor monták hogy mégsem mert már nem látják ......és utánna jött a hpv és minden teljesen mostanáig ahogyan leirtam önnek ....nagyon szépen köszönöm a segitséget  
Endometriózis gyanúja felmerül, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Premens vagy fogamzásgátló segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus is segíthet
Szép napot
2023.08.18. 20:21:05
  Jo napot kívánok ma voltam vizsgálaton de a dokinőm azt állitsa hogy menstruacio szerint 8+6 napos lennek es ovulacio szerint 7+ 4 napos de viszont ugy latta hogy a magzatnak nincs szivverese es elkuldott HCG tesztre aminek varom az eredmenyeit
Arra lennék kiváncsi hogy még van esély rá hogy csak elszamolodott valami és a kesobbielben lehet szivhang vagy már nem ...(hozzátenném hogy már az 5 hettől barnázok es ultrogestant 200 mg irt fel amit reggel és este használok )
Tehat van egy kis esély ra hogy még lehet szívgant ?  
Ezen a ponton még bizonytalan, kontroll ultrahang javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2023.08.18. 19:54:18
  Kedves Doktor Úr! A klitorisz mellett érzek egy csomót és fáj ha megnyomom ill. egész nap kellemetlen néha szúró érzésem van ott. Kissé olyan, mint amikor húgycsőgyulladása van az embernek. Milyen vizsgálatra mehetek ezzel és mitől lehet? Köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.18. 19:41:10
  Kedves Dr ur, hpv teszt elott, vagy rak szures + hpv teszt elott hasznalhatok micovag huvelykupot ? Van mar idopontom orvoshoz 5 nap mulva , es kozben huvely gombara utalo tuneteim lettek( mar volt ilyen sajnos erzekeny vagyok ra. ) azon dillemazok elkezdjem e, vagy varjam meg az 5 napot , hiszen a micovag 10 huvely tablettabol all es igy nem tudom jo e ha elkezdem mielott leveszik a mintat. Ellenben viszketes es discomfort erzet a huvelyben van , nem eros eleg gyenge de kezd kisse erosodni. Ezt megelozoen csak suru feherre valt a huvely valadekom, folyas nem volt. Akkor orvosom nem irt fel semmit mivel panaszmentes volt , ez ket hete volt . On mit gondol?  
Használhat.
Szép napot
2023.08.18. 19:15:05
  Szép jó napot! A Macmirolt,és a Fluomizin lágy kapszulát lehet-e egymás után egyből használni?  
Lehet.
Szép napot
2023.08.18. 17:39:01
  Jó napot kívánok. Két hónapja írtam önnek hogy egy éve narancssarga folyasom és pecsetelo vérzés van. Februárban egészségügyi kaparasom volt. Ugyanúgy folytatódik minden. Ön azt tanácsolta menjek vissza kérjek hüvelyi ultra hangot mert vagy ciszta vagy mióma van. Most elmentem nincs semmi. Elkuldte a hüvelyi váladékot. Most jött meg az eredmény. Sztrepto kokuszom van. Adott rá antibiotikumos kúpot. 19-én kezdem el. Kíváncsi vagyok a doktor úr véleményére köszönöm szépen.  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait és kezdje el a kezelést.
Szép napot
2023.08.18. 16:44:33
  Tisztelt Doktor úr.
67 éves Édesanyámnak tegnapi napon office histeroszkópiát végeztek megvastagodott (16mm UH ) méhnyálkahártya miatt.Előzményben postmenopauzás vérzés,de inkább barnázás volt.(3 császármetszése is volt.)Amire proverát kapott.Az első hiszteroszkópia meghiúsult perforáció veszélye miatt.A leleten a következő szerepelt:a méh falai fehér polypoid,bőven erezett képletekkel volt fedett.Ebből két mintát is biopsziás fogóval szövettani vizsgálatra küldtek.Kérdésem hogy valójában a lelet mit takar ,mert felvilágositást orvostól nem kaptunk.Válaszát előre is köszönöm.  
Érdemes megvárni a szövettani vizsgálat eredményét, én el birtokában javasolt a konzultáció.
Szép napot
2023.08.18. 15:09:24
  Kedves doktor úr!
A kérdésem a következő:
Menstruációm rendszeres. 28 napra jön meg. A párommal 31.én voltunk együtt. Nem védekeztünk. 15.én időben megjött de nagyon kevés szinte csak cseppek és csak 3 napig tartott. Ma hajnalban viszont volt egy erőss vérzés de azóta sincs semmi a tamponon csak barnás foltok. Mi lehet? Terhes lehetek vagy valami baj van?  
Nem utal terhességre, nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.18. 15:00:48
  Kedves Dr.úr!

Egy hónapban 2x vettem be esemény utànit.
Nem várt előtt vagyok és terhesség jeleit tapasztalom
Lehetséges hogy sikerült a beágyazódás  
Lehetséges, de az esemény utáni tabletta gyakran okozhat változást a ciklusban átmenetileg.
Szép napot
2023.08.18. 14:57:09
  Tisztelt doktor ur

Az normalisnak szamot ha nem jon meg a megvonasos verzes a teblate elhagyasat koveto 2napban?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.18. 13:44:04
  Tisztelt DOKTOR ÚR. SZeretném megkérdezni hogy nőgyógyászati polip műtétet lehet-e altatás nélkül elvégezni.  
Méhnyak polip műtétet igen.
Méhtest polip műtétet nem.
Szép napot
2023.08.18. 13:16:57
  Jónapot kívánok azt szeretném kérdezni hogy ha felírták egy yasaminelle fogamzásgátlót ès most vagyok a harmadik nap menstruációmnál beszedhetem mèg ? Köszönöm szépen  
Igen.
Szép napot
2023.08.18. 13:16:37
  Tisztelt Doktor Úr!
Most kezdtem el használni a ladeering hüvelygyűrűt. A menzeszem első napján helyeztem fel, ahogy azt a betegtájékoztató is írja. Ennek már több mint egy hete. Viszont elmúlni nem akar a mensim, csak elhúzódó “barnázás” van. A 9. napnál járok. Ez a gyűrű miatt van és normálisnak tekinthető?
Köszönöm válaszát.  
Az első 3 hónapban lehetnek hasonló tünetek.
Ezek átmenetiek, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.18. 10:28:45
  Tisztelt Doktor Úr!

17 hetes terhes vagyok,szinte végig volt valamilyen fertőzésem. Utólag Klion hüvelykúpot kaptam ma használom el az utolsót. Szükséges valamilyen hüvelyflóra helyreállítást csinálnom majd? Ha igen milyen készítményt ajánl és hány napig használjam? Köszönöm válaszát  
Gynophilus restore segíthet, egy doboz elég.
Szép napot
2023.08.18. 10:18:04
  Jó napot kívánok.34 vagyok most mű
Ült el a menstruációm túl sok van mikor megjönn első nap nagyon görcsölök.pajzsmirey vagyok  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.18. 02:57:19
  Tisztelt Doktor Úr! 2 hónapot szedtem Clostilt a ciklus 5 napjától napi 2 , 5 napig már 2 hónapja nem szedem most a 18 napra jött vérzés előtte ilyen nem volt. Orvosnál voltam semmi kórosat nem látott de meg van a vérzés. Gondolom pár nap és elmúlik. Azt mondta a Clostil mellék hatása miatt lett.  
Lehetséges.
Szép napot
2023.08.18. 00:37:11
  Tisztelt Dr úr. Menstruációm előtt 1 nappal voltunk együtt a párommal késett 2 napot eddig mindig pontosan volt Menstruációm .Aztán azt vettem észre kisé furcsa szagú volt a Menstruációm de meg a 7 nap. Aztán rá pár napra bő vízes folyosóm lett aminek szaga van és a vízes folyas az most is van . Azt szeretném kérdezni van okom aggodalomra?  
Nincs ok aggodalomra, a tünetek átmenetiek.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.18. 00:13:37
  Üdvözlöm! 3 napja reggel erős mellfájdalomra ébredtem. A fájdalom helyén duzzanatot és egy nagy, kemény csomót érzek és a bőröm kivörösödött. A mellbimbómban is éles fájdalmat érzek. A fájdalom állandó, de időnként erősebb, majd gyengébb, de a többi tünet állandó. Nem vagyok terhes és nem szoptatok. Csak egy hét múlva tud fogadni a nőgyógyászom. Ön szerint addig elégcsak fájdalomcsillapítókkal kezelni? Köszönöm a válaszát!  
Nyugodtan várhat a kivizsgálásig.
Szép napot
2023.08.17. 23:58:20
  Kedves Doktor Úr!

Ahogy fürödtem és kicsit megnyomtam az egyik mellem pár csepp folyadék jött belőle. Mint az előtej úgy nézett ki. Nem vagyok terhes, és már nem is szoptatok több, mint egy éve. Ez normális?

Köszönöm a válaszát!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.17. 23:55:13
  Tisztelt Doktor úr! 12 éves vagyok és Januárba volt 1 pötty vérzés utánna 2 hónapig nem (néha több ie) aztán megint pár pötty a semmiböl.
Ez már egy éve megy ez problémát jelent?  
Nincs ok aggodalomra, a ciklusnak évekre van szüksége mire rendsezeressé válik.
Amit tapasztal, az természetes folyamat része.
Szép napot
2023.08.17. 22:29:49
  Tisztelt Doktor Úr!

26 éves vagyok, PCOS-ben szenvedek. Körülbelül 6 éve fogamzásgátlót szedek, Mistralt, ami pár hónappal ezelőttig működött is, minden tünetem enyhült, azonban április körül mintha hormonegyensúlyom kibillent volna, a hajam még erősebb hullásnak indult, arcbőröm ismét erősen pattanásos lett, enyhe szőrösödés indult, menstruációm megváltozott, enyhe, pecsételő vérzés lett csak és a gyógyszer szedése közben is jelentkezett pecsételő vérzés. Ezek a tünetek rá körülbelül 1,5-2 hónapra enyhültek, azonban gyengébb formában még most is fennállnak. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehetne újra beállítani a hormonszintem és egyensúlyom? Szükséges ehhez a gyógyszer leállítása és hormonszint ellenőrzés? Mivel ezt külföldi utazásaim miatt jelenleg nehezen tudnám kivitelezni. Esetleg az segíthet, ha a két havi fogamzásgátló közt nem tartok szünetet?

Válaszát és Segítségét előre is köszönöm!  
Váltson dienille-re.
Szép napot
2023.08.17. 22:18:25
  Tisztelt Doktor Úr
Rendszertelenül van meg. Aktus után 14 nappal reggeli első vizeletből tesztelhetek?  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes elvégezni az első tesztet.
Szép napot
2023.08.17. 21:58:12
  89 eves vagyok a szemeremtest viszket lehet hogy rak?  
Nem utal rà.
Bepanthen vagy Sudokrem segíthet.
Szép napot
2023.08.17. 21:53:18
  Tisztelt Doktor Úr! 1 hete missed ab. Kisműtéten estem át 8 hét 3 nap üres petezsák miatt. Előzményként írnám, hogy 15 éve spontán teherbeestem, sajnos késői magzati elhalalozás tőrtént 26 hetesen. Évek múltán meddőségi klinikán inszeminació után ikrekkel állapotos lettem, egészséges 5 éves gyermekeim vannak. Védekezni megszakításos módszerrel védekeztünk, soha nem estem teherbe. A jelenlegit nem észleltem, csak hasi ultrahangon miomát láttak ezert mentem nőgyógyászhoz. Majd másnap megállapították a kórházban, hogy állapotos vagyok, van áramlás menjek vissza 1 hét múlva kontrollra. Itt kicsit megijedtem. Magán orvoshoz masnap mentem, üres petezsákot látott. Majd 2 nap múlva masik kórházban megerősítették, hogy üres, ha nem indul be a veteles művi befejezés szükséges. 4 nap múlva végezték el a kismütétet. Egy kálvária volt az a hét és nem értem ha "meddő
voltam" hogy történt meg ilyen velem. Lehet a hormonok amiket kaptam az inszem előtt az okozhatta,hogy mégis teherbe tudok esni? A másik kérdésem van e aggodalom a szövettan miatt: A mintában viábilis magzatbolyhok láthatók, amelyek strómájában a kapillárisok magvas vörösvértesteket nem tartalmaznak. A bolyhok szabályos alakúak, és méretűek, tipusos trophoblast borítással bírnak. Ezen kívűl a mintában decidua részletek és hiperszekréciós endometrium részletek is megjelennek. BNO: residuum post abortum vérzés nélkül. Köszönöm válaszát!  
Meddőség lehet átmenet állapot is,sőt szigorúan nézve csak meddő párok vannak, meddő személy nincs.
Negatív a szövettani lelet, nincs vele teendő a továbbiakban.
Szép napot
2023.08.17. 21:02:00
  Szép estet!

3 hónapja szültem sajnos kora szülés volt. A pici nem maradt velünk.
Szeretnénk kisbabát és újra próbálkozunk. Kérdésem az LH teszt. 9. Ciklus nap óta csinálom ma van a 18. Napon eszméletlenül ugrál össze vissza a teszt. Lehetséges hogy ki marad a hónapba az ovulacio?
A 25 teszten folyton ott a csík de a 10-es az hol nagyon halvány es épp hogy látható vagy látható de 8 perc után jön ki rendesen a csík.
Mire szamitsak lehet meg peteeres? Mikor fog így megjonni?
Terhességem előtt 28 napos volt a ciklusom. Az első menstruaciom szülés után 46 napra jött meg majd ugyan abban a hónapban 26 napra. Meddig normális hogy így ugrál?
Menjek inkább ultrahangra ahol megmondják ?
Nagyon szeretnénk kisbabát mert ő is első baba lett volna es amúgy semmi probléma nem volt a terhesseggel es vele se. Mennyi ideig teszteljek meg? Meddig normális hogy lesz egyáltalán peteeres? Próbáltam utána olvasni de nincs erről semmi.
Köszönöm a választ előre is!  
Lehetséges.
A tesztek sokszor álnegatív eredményt adhatnak.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább, bármikor.
A ciklus bármelyik napján sikerülhet a spontán teherbeesés.
Szép napot
2023.08.17. 19:34:00
  Kedves doktor ur! Fiatalkent (18 alatt) amig nem all be a menstruacio addig problema lehet hogy van hogy honapok kimaradnak? A masik kerdesem hogy erdemes megnezetni hogyha allando folyast tapasztalok? Mitol lehet?  
Nem probléma.
Intim mosakodókat kerülje, Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.17. 18:25:56
  Kedves Doktorúr!
Mirabella 20/75 fogamzásgátlót szedek hajam elvekonyodik és a fejtetőn kopaszodik lehet a fogamzás gátló miatt?? Esetleg javasol mást? Más tünet nincs.  
Elképzelhető.
Drovelis, Estelle, missee segíthet.
Szép napot
2023.08.17. 17:00:17
  Tisztelt Dr.úr!
3 hónapja szedek ditinell fogamzásgátlót.
1 hete és 2 napja fehér,ragadós folyásom van,alhasi bizsergéseim,illetve a mai napon a melleimen fehér valami volt.
Ezek esetleg a gyógyszer mellékhatásai lennének?  
Lehetséges.
Valószínűleg csak átmeneti.
Szép napot
2023.08.17. 16:42:40
  Tisztelt Doktor úr,

már kétszer mütöttek héhszájpolipra. Másodszor 3 éve. Egy hónapja voltam
az orvosomnál, aki megint talált polipot. Közölte, hogy le kellene vetetnem
a kórházban 1 napos mütéttel. Más megoldás nincs ? Ez volna a kérdésem.
Válaszát elöre is köszönöm.

üdvözlettel : Erzsébet  
Vállalhatja a beavatkozást.
Szép napot
2023.08.17. 16:07:28
  Tisztelt dr.úr.!
Április óta már 4x kellett orvoshoz mennem, kb. ugyan azokkal a panaszokkal, mégis más diagnózisokkal küldtek haza.
Állandó barnás, néha nyálkás, darabos folyásom van. Ciklusom alatt, lehet, hogy van 3-5 napom amikor panaszmentes vagyok. Megzavarja a mindennapi és a szexuális életemet is.
Első alkalommal megvastagodott endometriumot állaptottak meg, azt 3 hónapos progeszteron kúrával oldottuk.
Másodszorra, amikor nagyon durván darabos, rózsaszines hüvelyváladékom volt, siettem magánorvoshoz és méhnyaki polypot diagnosztizáltak.
Feltételezett fertőzésre is kaptam gyógyszereket.
Harmadjára államihoz mentem, hogy véleményt kérjek a polyppal kapcsolatban és ha szükséges akkor a műtét előjegyzés is meglegyen.
Ott már '' semmiféle polyp nincs itt '' mondat hangzott el a doktorúr szájából, viszont kismedencegyulladást állapított meg, ugyanis UH során fájdalmat éreztem. Ugyanitt hydrosalpinx-ot is látott a doktorúr. Kontrollkor már panaszmentes voltam, viszont a doktorúr ''kissé szabálytalan echogenitású'' nyk.hártyára lett figyelmes, de ezzel nem kezdtünk semmit. Azóta újra megjelent a barnás-véres folyás, szexuális együttlét során sűrűbben. Aggódnom kell? Mitévő legyek? Tengerre utazunk pár nap múlva és félek, hogy ott is küzdeni fogok a folyással...
Bocsánat a hosszú kérdésért, de nem tudok már kihez fordulni. :(
19 éves vagyok.  
STD szűrés javasolt.
Intim mosakodókat kerülje, premens segíthet.
Szép napot
2023.08.17. 15:44:27
  Tisztelt Doktor Úr!
Lindynette tablettáról váltottam Jangee (0.02) fogamzásgátlóra. Az első levélből 16db-ot már beszedtem, és két napja vérzés jelentkezett nálam, mit kellene tennem?
Kellene kiegészítő védekezés? Abba kellene hagynom a gyógyszert és erősebbre váltani?
Köszönöm előre is.  
Az első 3 hónapban lehetnek hasonló panaszok átmenetileg.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Szép napot
2023.08.17. 15:23:27
  Kedves Doktor Úr!
56 éves nő vagyok.Két éve clostridium difficile fertőzésből(gégegyulladásra felírt antibiotikum mellett jött elő) gyógyultam ki, azóta sikerült többféle betegségből is antibiotikum nélkül kigyógyulni.
Most viszont hónapok óta hüvelygyulladással, fertőzéssel küzdök, már 3 féle kúpot is elhasználtam.Aztán most megtörtént a tenyésztésem és és sikerült begyűjtenem escherichia coli,streptococcus agalactiae,enterecoccus faecalis és staphylococcus epidermidis baktériumokat is találtak.Erre a lelet alapján felírta az Orvosom az augmentin duot - de hogy a bélbolyhaimat ne tegye megint tönkre( és egyébként is rettegek antibiot bevenni) , azt tanácsolta, hogy a tablettát kúpként helyezzem fel, napi kettőt hét napon át.Utána meg cikatridinát használjak majd PH helyre állításra.
Már ha fogom bírni kúpként az antibiotikumot...Ön mit javasolna a fenti helyzetre?Illetve elképzelhető, hogy a clostridium miatt elfogyasztott klion, vancomycin, dificlir antibiotikumok a hüvelyflórámra is kihatottak és emiatt is lett hüvelygyulladásom?( bár voltak évtizedek régebben is, amikor folyamatosan küzdöttem már ellene)
Válaszát előre is megköszönöm:)  
Inkább szájon át javasolnám az antibiotikumot, biokult szedése mellett.
Lehet összefüggés a mostani panaszok és a korábbi antibiotikum kezelés kapcsán, de csak ha mostanában történt a kezelés.
Szép napot
2023.08.17. 14:43:39
  Tisztelt Doktor Úr!

Méhnyakrák szűrés eredményeként "(Atypusos laphámsejtek (ASC),Nem meghatározható okból (ASC-US)
Javaslat: Ismétlés hormonális kezelés után)" Ovestin 1mg/g krém használatát javasolták, majd azt követően 3 hónap múlva, újabb méhnyakrák szűrést. A kérdésem a következő, ha édesanyám emlődaganatban halt meg, akkor biztonsággal alkalmazhatom a krémet? A betegtájékoztatóban fehívják a figyelmet ennek megnövekedett kockázatára. (ösztrogén-érzékeny rák kialakulásának megnövekedett kockázata (például, ha az édesanyjának, lánytestvérének vagy a nagymamájának volt emlőrákja)

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.08.17. 13:35:50
  Üdv Dr.Úr ! Szépnapot ! Ferti Lily fogamzástbtámogató gél valóban nem bántja a spermát ha babát szeretnénk vagy inkább hagyjuk az ilyeneket?  
Inkább hagyja, nincs rà szükség.
Szép napot
2023.08.17. 13:28:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Nekem olyan kérdésem lenne hogy Dienille fogamzásgátlót szedek, Mellette az ovulációs teszt pozitívat mutat. Megfelelő e számomra ez a gyógyszer ( eddig a gyógyszer mellett megszakításos vedekezéssel történt az aktus de ha ezt a módszert feladnánk mennyire biztonságos) vagy érdemes volna gyógyszert váltanom. Úgy tudom nem szabadna peteérésnek lennie emellett a gyógyszer mellett
Válaszát előre is köszönöm  
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.08.17. 10:22:18
  Tisztelt Doktor Úr! A 19 éves lányomnál a hüvelyváladékban Klebsiella pnaeumonia baktériumot mutattak ki. Tünetei rendszertelen, túl rövid ciklusok ( nem tudom, ehhez lehet-e köze, hirmonok rendben), érzékeny hüvelyfal, pecsételő élénk piros vérzés, nem menstruációs. Antibiotikumot felírtak, de egy kolonoszkópiás vizsgálat miatt el kell halasztani pár nappal a gyógyszerszedést.
Nagyon eltérő véleményeket olvastam erről a baktériumról. Mennyire veszélyes? Nagyon aggódom. Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, célzott antibiotikum kezelés javasolt.
Rendeződni fognak panaszok.
Használjon Gynophilust mellette.
Szép napot
2023.08.17. 09:32:18
  Tisztelt Doktor úr.
Olyan kérdésem lenne hogy a klion tabletta hatással lehet a menstruaciora. 10 napig szedtem utána ahogy először meg jött inkább csak enyhe barnázás volt. Lehetséges hogy a gyogyszertől?  
Igen, de csak átmenetileg.
Szép napot
2023.08.17. 08:20:45
  Tisztelt Doktor Úr!

Elnézést lehet, hogy buta kérdéssel rabolom az idejét, de sajnos nem találtam sehol választ a problémámra. 46 éves vagyok, változókor jeleit még nem tapasztaltam, minerva spirál van felhelyezve már 5 éve, szóval azóta nincs menstruációm sem (csak a haspuffadás, mell megnagyobbodás, hangulatváltozás stb., szóval minden velejárója a vérzésen kívűl rendszeresen jelentkezik).
Szóval lassan egy hete, hogy elkezdtek fájni a melleim, mintha köveket helyeztek volna bele és rendkívűl érzékenyek és a mellbimbóm is állandóan “áll”-nak. Nagyon fura érzés. Nem tudom, hogy mi lehet az oka vagy hogy keressek fel egy orvost vele, ha igen akkor mennyi idő után. Teljesen tanácstalan vagyok.
Nincs elszíneződve.
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel:
Anita  
Spirál eltávolítása és ultrahang vizsgálat javasol elsősorban.
Szép napot
2023.08.17. 07:47:46
  Tisztelt Dr Úr !

Teljes méhnyálkahártya eltávolítást (Endometrium.ablációt ) javasolt a nőgyógyász.,hosszan elnyúló bő vérzés miatt.
Mivel már 46 éves vagyok gyermeket nem.szeretnék már.
A kérdésem.az lenne , hogy ennek az eljárásnak.milyen veszélye van ?
Olvastam ,hogy akár a méhfal sérülhet , tüdőembólia alakulhat ki.
Köszönöm a válaszát !
Tisztelettel : Erika  
Nyugodtan vállalhatja a beavatkozást.
Szép napot
2023.08.17. 07:36:49
  Kedves doktor Úr!
4-5 hetes lehetek. A vér hcg szint megállt. 2 napot nèztek. 16mm-es endometriumban 3mm felritkulás làtható. Méhen kivülit nem làttak ultrahnagon. Sàrgatest a petefészekben mèg van. Hullamokban erős alhasi görcseim vannak. Van esèlyem, hogy levàlik vérzéssel a nyálkahàrtya a napokban, vagy mindenképp küret lesz? Mikor veszik àt a hormonok a szerepet a leválàshoz ha nem duplázodik a hcg? Válaszàt köszönöm. Szabina  
Ezen a ponton még bizonytalan.
Kontroll vérvétel és ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.08.17. 07:30:56
  Jo napot kivanok! 19 eves vagyok! Azzal a problemaval fordulnek onhoz,hogy mikor egyutt voltunk a parommal. El kaptam egy huvelygombat. A turod folyas el mult! Viszont egy kis dudort erzek a huvelyembe. Anyukamat kerdeztem meg errol azt mondta normalis. De az egyuttlet nagyon faj azota. EL fog mulni ha kenem a huvelygomba kremmel? Mi a teendo? Valaszat elore is koszonom!! Szep napot kivanok!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.16. 23:11:52
  Jóestét azt szeretném kérdezni,hogy a mai napin vettem a Clearblue terhességi tesztet hét számlálóval és 3+-jelez ami azt írja a papir hogy a fogamzast jelzi mellette pedig azt írja a 3+jelzés 5hetet jelent.
Akkor most én hány hetes vagyok,mert azt hittem,hogy a teszten levo szam a heteket jelzi de az van írva hogy a fogamzast,akkor most mennyi vagyok?
Koszonom  
Az utolsó menzesz első napjától számolja a terhességi heteket.
Szép napot
2023.08.16. 21:53:02
  Üdv! Augusztus 14-én derült ki hogy petefészek cisztám van. Sajnos elég régóta fáj , nyomó érzés van , ami már a derekamba sugárzik, szerencsére csak 1cm a ciszta. Zadexet és Klimicint kell szednem, ez mellett szedem a Symicia fogamzásgátlót is. Amióta szedem a gyógyszereket rettenetesen fáj ismét esténként alól a hasam. Ez normális? Előre is köszönöm a segítséget.  
Használjon gyomorvédőt, biokult segíthet.
Szép napot
2023.08.16. 21:00:20
  Tisztelt doktor ur ! A kerdesem az lenne hogy ha kijukad az ovszer mennyi eselye van eggy nem kivant terhessegnek .Valaszat elore is koszonom  
Az esélye fennáll ugyanúgy mintha nem védekeztek volna.
Szép napot
2023.08.16. 20:49:30
  Üdvözlöm!

Azt szeretném kérdezni, hogy sokan állítják, hogy menstruálnak a terhesség alatt akár 4 hónapig is. Én elég aggódós vagyok, eddig a menzeszem megnyugtatott, de akkor már ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki nem terhes? Ilyen tényleg létezik?

Köszönöm a választ!  
Extrém ritka esetben előfordulhat.
Szép napot
2023.08.16. 20:46:18
  Tisztelt Doktor Úr!

Arra a mítoszra érdekelne a valós válasz, hogy egyesek szerint a terhességi vizelettesztek negatív eredményt adnak, ha valaki túl későn, előrehaladott állapotban tesztel. Úgy tudom, a hcg hormon a 10-12. hét környékén tetőzik, és utána ugyan csökken, viszont a terhesség végéig egyértelműen terhességi szinten marad. Szóval a kérdésem az lenne, hogy az otthoni tesztek is a terhesség alatt végéig pozitív eredményt kell adjanak, ugye? Tehát ha valaki például 15 vagy 20 vagy 25 hetesen tesztelne, akkor is, és bármikor?

Köszönöm előre is a választ!  
Nem igaz.
Szép napot
2023.08.16. 19:58:43
  Jó napot az lenne a problémám ,hogy bal petefészek mellet van egy kb 3,4,cm es ciszta,3 hónapja nincs menstruációm ,milyen gyogyszert javasolna .köszönöm  
Cickafark és diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2023.08.16. 19:25:28
  Tisztelt Doktor úr Lehetek e terhes 46 éves vagyok 2 hete duzzadt és fáj a melleim néha van kisebb hányingerem is?? Válaszát előre is köszönöm  
Lehet.
Szép napot
2023.08.16. 18:47:37
  Tisztelt Doktor úr.
Most életemben szedek először foggamzásgátlót, 2-dik hónapja..
Van olyan, és ez természetes, hogy 2 honap alatt egyszer sem jött meg?
Nagyon jevés kis barnázás volt, ennyi.
Lehet, még hozzá kell szoknia a szervezetnek?
Egyébként, amugy sem volt 2 napnál több a vérzésem, pont premenopauza tüneteire kaptam.
Köszönöm szépen válaszát!  
Igen, az első 3 hónapban lehetnek hasonló tünetek.
Ezek átmenetiek.
Szép napot
2023.08.16. 18:39:32
  Üdvözlöm doktor úr
33 éven nő vagyok aki menstuacio után vt együtt párjával aztán kb 4 nap után alhasi szúró ugyan akkor.tompq nyomast ereztem melleim megszokottnál jobban fajtak és párszor vt hányinger és szaglás probléma es szedelges is..
Augusztus 9 én kellet volna meg jönni e de 1 napot késett ugyan akkor szinte alig vt vérzésem ami 2 napig tartott. Csináltam tesztet ami negatív de a tünetek ugyan úgy fenn állnak
Lehet e ez baba  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.16. 18:36:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Bakteriális fertőzésre Dalacin hüvelykrémet kaptam, mellé Molliot. 7 napig kezeltem magam, elmúltak a tünetek, de ma az első szexuális együttlét után megint égő érzést tapasztalok. Ugyanúgy BVnek tűnik, mint korábban. A Dalacin után mivel érdemes kezelnem magam? A Lactofeel segíthet?
Köszönöm!  
Használjon Gynophilus restoret.
Szép napot
2023.08.16. 17:17:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Lenne egy olyan kérdésem, hogy nem rég vesztettem el a szüzességem a párommal.
Viszont most két napja késik a mektruáciom.  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2023.08.16. 16:59:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Citologia kenetvétel alkalmàval doki azt mondta kezdjek el lactofeel kúrát. Magyarországi tartózkodásom alatt vettem el is kezdtem. Megjött az eredmény: P2, a papírra azt írta Gynoflor használata javasolt. Ahol dolgozom ( külföld) nem tudom beszerezni. Mindegy melyiket használom? Vagy irassak ki otthon Gynoflort? Azt hozzá tenném várandós vagyok, 13+4.
Köszönöm megtisztelő válaszát!  
Mindegy melyiket használja.
Szép napot
2023.08.16. 15:02:31
  Üdv Doktor úr! Leukoplokiavál voltam mütve már másodszor ,az első műtétem 6- éve volt és megint ki újult! Rendszeresen járok rák szűrésre az negatív.Nagyon szépen meg kérem hogy válaszoljon nekem hogy a Leukoplokia ez rossz indulatu daganat ( rák) . Előre is köszönöm a választ!  
Nem az.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.16. 15:01:03
  Üdvözlöm Dr Úr. Olyan kérdésem lenne, hogy a mai napon voltam ultrahangon. 6hetes terhesség áll fent. A petezsák 23mm a szikhólyag 2,9mm. Volt szívhang is és az embrió is látható volt. Az orvosom fel készített rá hogy lehet el fog menni a baba mert túl nagy a petezsák és kicsi a szikhólyag. Ön mit gondol van esély hogy meg marad és egy egészséges babát hozok a világra? Köszönöm a válaszát.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.16. 14:04:23
  Üdvözlöm érdeklődni szeretnék tudna e segíteni voltam vizsgálaton és tvs során 46mm sag.atm.uterus,10mm endimetrium bal ép ovárium 29mm pókháló rajzolatú 28mmes simplex cytikus resistenca.  
2 ciklus után kontroll javasolt.
Egyelőre nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.16. 14:03:18
  Jó napot kívánok!
Azzal a problèmával fordulok Önhöz, hogy már több, mint fèl hónapja kèsik a menstruációm. 2012-ben a bal oldalt a petefèszekemen volt egy ciszta, ami megnőtt, ezáltal megcsavarodott nem kapott vèrellátást, ezt később műtéti úton eltávolították. A Petefèszekemen megmaradt.
2012-ben PCOS-t és IR-t állapítottak meg.
Egészen 2020ig nem volt sem menstruációm magától sem peteèrèsem, csak gyógyszer segítsègèsvel.
Majd 2020ban teljesen èletmódot váltottam. Lefogytam 30 kg-t. Helyre állt minden, elhagytam minden gyógyszert mèg 2020-ban. Minden hónapban pontosan volt menstruációm.
Most viszont. Májusban 4 napot, Júniusban 12 napot, most Augusztusban pedig még mindig nem érkezett meg a menstruációm.
Nem tudom, hogy mi okozhatja a problèmát. Jelenleg körülbelül egy hónapja időszakosan barnás váladèk van a fehérneműmön vagy a mosdóhasználat után a wc papíron.
Elkezdtem inni a Virág natura teákat, már körülbelül Júniusban amikor vége lett a menstruációmnak. Elkezdtem szedni a Barátcserjèt, a progreszteron miatt.
Néha fáj és görcsöl is a hasam.  
Barátcserje segíthet a ciklus kontrollban, használja legalább 3 hónapig.
Szép napot
2023.08.16. 13:19:06
  Kedves Doktor úr! Július 20-án vettem be az utolsó tablettát fogamzásgátlót! 24-èn jött a megvonásos vèrzès 28-ig! Majd ezt követően nem vettem be gyógyszert. Augusztus 6-án a párommal maximum 1 percig voltunk együtt aztán abba is hagytuk! Nem volt orgazmusa. Azt szeretném kérdezni mennyi az esélyem hogy terhes lettem? Illetve Szombaton 14 nap lesz hogy csinálhatok már terhességi tesztet ? Így hogy nem vettem be már gyógyszert Augusztus 6-án lehetett már petèrèsem?  
Már nem volt védett.
Lehetett akkor peteérés.
Szép napot
2023.08.16. 13:16:19
  Tisztelt Doktor úr!Azt szeretnèm kèrdezni hogy,normàlis dolog e az hogy,kisfiam 2,5 fèl èves több mint 15 hónapos koráig cicizet de a tej az eggyik mellemben nem apadt el mostanàban sàrgás sűrű tej jön belőle ha nyomom ès a bimbó udvar felé fáj is mamogràfián ès ultrahangon is voltam nem találtak semmit.Egy kicsitkezekfélni mitől leet.  
Premens segíthet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.16. 11:18:35
  Kedves Doktor úr!

Méhszájsebbel, féloldali hüvelyen lévő sebbel, erős gyulladással f. curettage nyugodtan elvégezhető, vagy előbb sebeket tanácsos kezelni? Nem súlyosbítja a méhszájsebet a curettage?

Szép napot!  
Vállalhatja a beavatkozást.
Szép napot
2023.08.16. 10:15:11
  Jónapot kívánok.
Kérdezni szeretném, az ambuláns lappal kapcsolatosan:
Státusz: Has puha betap, kóros resistentia nyomásérzékenység nem tap.
Kolp: bővebb fluor.
BK: kp tág vag sima tömött portio folytatásában r nagy uterus afv-ben szabad környezetben.
TVS: átlagos nagyságú , szabályos kontúrú, norm echoszerkezetű uterus üregében 9mm-es endometrin.
Mko ov. norm. nagyságú és echoszerkezetű.
Szabad hasűri folyadék nincs.
Minden rendben?
Köszönöm válaszát!
Szép napot!  
Minden rendben, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.16. 09:34:04
  Üdvözlöm.
Végbélviszketés miatt melyik orvoshoz kell fordulnom?
köszönöm válaszát.  
Sebészet, proktológia.
Szép napot
2023.08.16. 09:30:43
  Tisztelt Doktor Úr!!
50 éves nő vagyok, nemrégiben egy hurok volt felhelyezve,de egy hét után valószínűleg kidobta a szervezetem,vagy csak le esett!!Most a nőgyógyászom a pharmatex hűvelytablettát javasolta védekezésnek!Ön szerint ez elegendő védekezés nekem?  
Nem megbízható készítmény.
Gumióvszer vagy hüvelygyűrű jó választás lehet.
Szép napot
2023.08.16. 09:11:10
  Tisztelt Doktor Úr!
Kb. másfél hónapja szedem a Ryeqo-t. Vajon okozhat vagy felerősíthet szorongásos panaszokat? Úgy érzem olyan mértékű stressz nem ért, ami ezt okozná. Viszont a panaszaim (ájulásérzés, szédülés az utcán) kellemetlenek. Eddig ezt nem tapasztaltam. Érdemes abbahagyni esetleg és később folytatni? Meg kell várni a 28. nap végét? Köszönöm válaszát!  
Lehetséges.
Bármikor abba lehet hagyni, amennyiben panaszai továbbra is fennállnak.
Szép napot
2023.08.16. 08:12:17
  Jó napot. 3 hete műtöttek bartholin cisztával. Lehetséges, hogy emiatt vagyok szárazabb, krémes folyással?  
Lehetséges.
Ez csak átmeneti.
Szép napot
2023.08.16. 03:17:59
  Tisztelt Doktor Úr! 10 hetes kismama vagyok, 5 hetes korom óta szedtem a progeszteront 2x1 tablettát 100 mgst. 9 hetesen megemelte a doktornő 200 mgsre és 3x1 re barnás vérzés miatt. Ágynyugalmat írt elő. Pár napja a kezem,lábam,fenekem rettentően viszket és tele vagyok apro kiütéssel. Ilyenkor mi a teendő?  
Érdemes gyógyszert váltani, lehet allergiás reakció.
Szép napot
2023.08.16. 00:37:03
  Kedves Doktor Úr!

Második hónapja, hogy szedem a huszonegy napos fogamzásgátlóm, holnapután kezdődik a hét napos szünet. Buta kérdés lesz de a lelki békém érdekében felteszem Önhöz. A hét napos szünetet követően a nyolcadik napon elkezdem szedni az új levelet védve leszek már aznap ha esetleg aktusra kerülne sor? Vagy célszerű várni?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Szép napot kívánok!  
A védelem aktív.
Szép napot
2023.08.16. 00:02:03
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem hogy tegnap este egyik pillanatról a masikra a mellbimbóm körüli rész össze ráncosodott. Először a bal de a jobb az ugyan úgy nézett ki mint máskor utana a jobb ráncosodott össze. Csak egy helyben álltam semmit nem csináltam. Utána vettem észre hogy a jobb mellemnél alul nincsenek ezek a pici pöttyök de a balon igen. Mitől lehetnek ezek? Komoly baj?  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.15. 23:02:06
  Tisztelt Doktor úr!

Gynazol hüvelykrémet használtam majd 3 napig vártam. Ezután ph helyreállításra 1db gynoflort használtam. Mivel elfogyott és elmaradt a pótlása így itthon még maradt másik ph helyreállítót szerettem volna használni. Mivel a név nagyon hasonló véletlenül nem a vagilact q nevezetű ph helyreállítót hanem a kombinált fertőzésre való silver q hüvelykapszulát használtam 2 nap is. Ezt észre véve mostmár használhatom a vagilact q ph helyreallítót? Nem fog gondot okozni ez a sok minden?
A választ előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.15. 21:13:47
  Tisztelt Doktor Úr!
Mostanában kaptam meg a cytológiai laboratóriumi leletemet, és azzal kapcsolatban kérem szíves tájékoztatását.
A lapon az állt, hogy Értékelhető, és Egyéb: zavaró nyák.vastag.
A kenet általános minősítése: Negatív, kóros, neoplasticus hámelváltozásokra
Atrophia
Javaslatként pedig: Ismétlés kezelés után
Érdeklődöm, hogy milyen kezelés szükséges, mennyi ideig tart?
Köszönöm szépen a válaszát!  
Lactinelle 6-10 napig bőven elég.
Szép napot
2023.08.15. 20:55:14
  Jónapot! Olyan kérdésem lenne hogy lassan egy éve használok fogamzásgátlót (pontosabban Evra fogamzásgátló tapaszt) és most lesz az első hogy megyek vele nyaralni (sós tengerhez) és rengeteget olvastam hogy leázik! mit tudnék tenni ellene esetleg?  
Csere szükséges, amennyiben leàzik, biztos tipp nincsen.
Szép napot
2023.08.15. 20:38:01
  Tisztelt Doktor Úr!
Eddig 2 levél Symicia tablettát szedtem. Az első elfogyasztása után nem jelentkezett megvonásos vérzés, így a szünet után folytattam szedni. Most fogyott el a második levél, ismét nincs vérzés, csak PMS tünetek. Meddig várjak, hogy jelentkezik-e vérzés? Ha kettő vérzés kimarad minek a jele? A terhesség kizárt, mert a párommal óvszerrel is mindig védekezünk, és a teszt is negatív. Az OC végleges abbahagyása lehet-e az egyik megoldás?
Válaszát előre köszönöm!  
Legyen még türelemmel, a menzesz idővel rendeződni fog gyógyszer szedése mellett.
Szép napot
2023.08.15. 20:07:51
  Üdvözlöm Doktor Úr!

Olyan kérdésem lenne hogy a 10 éves kislányoknak a klitorisza kemény tapintású, ha hasonlitanom kéne mint egy biőkemenyedes. Nem fáj neki és nem is viszket. Az orvosunk eddig csak azt mondta majd elmúlik engem nagyon idegesít. Tudna nekem valamit ajánlani? Nagyon szépen köszönöm a választ előre is  
Gyermek nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.15. 19:17:36
  Jó napot kívánok!
Napok óta viszket a mellbimbóm. Miért van ez?  
Vazelin segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 19:09:21
  Tisztelt doktor Úr
Nem rég írtam önnek arról hogy 5 hete volt császármetszésem és volt vérzésem utána ami szépen barnássá majd fehérré változott aztán elmulott kb 2 hét múlva már semmi nem volt aztán vissza jött 1 hét múlva kevés élénk piros vérzés ,az is elmulott rá 2 napra teljesen ,tegnap voltam együtt a férjemmel közvetlenül utána nem volt semmi vérzés viszont ma reggelre tapasztaltam törlésre vért,és délutánra meg sötétebb vörös kissé alvadt vért tapasztaltam,nem fáj semmim és nem sok a vér csak megijedtem kicsit ,igen kellett volna várnunk tudom a nemi élettel,de csak egyszer tört3nt meg  
Nincs ok aggodalomra, nem utal kóros jelenségre, nyugodtan lehetnek együtt.
Panaszok csak átmenetiek.
Szép napot
2023.08.15. 18:35:04
  Tisztelt Dr. úr! Predictor Early tesztet vegeztem nemvart mensi elott egy nappal negativ lett... ilyenkor mar biztos hogy nem erkezik a baba? :/  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes elvégezni az első tesztet.
Szép napot
2023.08.15. 16:41:21
  Tisztelt Doktor Úr. 55 éves , két éve nem menstuáló nő vagyok.Az évi rákszűréseken rendszeresen ,évente részt vettem .Legutóbb kb 2 hónapja voltam ,ahol csak kenetvétel történt , hüvelyi uh nem.
Egy rutin hasi uh-on derült ki ,hogy a bal petefészkemen egy. 22 mm-es ciszta van .Jövő héten megyek vissza nőgyógyászhoz ,viszont rettentően aggódok.Úgy tudom ,hogy ebben a korban sokkal nagyobb esély van a ciszta rosszindulatúságára.Tisztelettel :Erika  
Nincs ok aggodalomra, méretét tekintve abszolút kicsinek számít, nem utal rosszindulatú folyamatra.
Kontroll inkább 2 -3 hónap múlva javasolt.
Szép napot
2023.08.15. 16:39:58
  Kedves Doktor Ùr!

Yasminella tablettát szedek másfél hónapja.
Okozhat hőemelkedest? Lábfájdalmat?
Köszönöm a válaszát.  
Igen, általában átmeneti, ami az első 3 hónapban jelentkezhet.
Szép napot
2023.08.15. 15:52:13
  Tisztelt doktor úr!

22 éves nemi életet élő nő vagyok. Semmilyen panaszom nincs, viszont nem ez volt az első alkalom hogy egy átlátszó, kocsonyás darabka távozott belőlem, se előtte, se utána nincsen semmi. Mi lehet ez? Köszönöm  
Premens segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.15. 15:19:05
  Köszönöm szépen, és a hüvelygyűrű is véd ugyan ennyire ? Illetve azt csak simán fel teszem mint egy tampont?  
Igen, megbízható.
Így van, amennyire kényelmes helyezze fel.
Szép napot
2023.08.15. 15:10:28
  Tisztelt Doktor Úr!
A cytológia eredményemben az L SIL mellett egy vastag P betűjelölés volt, illetve X betűvel van jelölve, hogy negatív kóros, neoplasticus hámelváltozásokra.
A pap teszt eredménye: P2
Az interneten a legtöbb oldalon azt olvastam, hogy ez az eredmény kóros hámsejtelváltozásokra utal, viszont ahogy elnéztem az orvosomat őt csak a P2 eredmény érdekli.

Panaszaim közé tartozik, hogy együttlét közben fájdalmat érzek, illetve ha nem vagyok együtt a párommal is konkrétan folyamatosan érzem belülről a hüvelyem mintha gyulladásba lenne, de persze nem tudom pontosan elmagyarázni, hogy mit érzek csak talán ehhez tudnám hasonlítani.
A síkosító használat se javított a helyzetünkön.
A higiéniára is mindig kellő képpen figyelek és a viszketés legtöbbször jelen van, amit mindig kezelek micovag hüvelykúppal és külsőleg krémmel, mire elmúlik legalább két hét múlva ismét előjön. Gondolom ez a folytonos hüvely gomba kezelés se tesz jót a hüvelyemnek, de a PH érték elvileg rendben van.
PCOS-em is van és a menstruálcióm legutóbb két hetet késett és erre a Gestomix fogamzásgátlót írta fel az orvosom, amiről azt hallottam, hogy nagyon magas hormontartalmú és a 19 éves szervezetemnek megterhelő lehet és ezt inkább a 40 éves körüli nőknek írják fel. A libidó csökkenés miatt is panaszkodtam az orvosomnak, amit a fogamzásgátló még jobban csökkent, viszont ha nincs libidó nincs normális együttlét se.
Ahova körzetileg tartozok már több nőgyógyásznál is voltam kórházban és magánban is, viszont soha nem jutottam semmire és úgy érzem mintha félvállról vennék az egészet.
Válaszát előre is köszönöm!  
A cytologiai eredményt a kétségek eloszlatása végett érdemes lehet megismételni.
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Ditinell, vagy missee jobb választás lehet fogamzásgátlóként, ezeknek nagyon alacsony a hormontartalmuk.
Szép napot
2023.08.15. 14:31:24
  Tiszteletem Doktor Úr.
3 hónapja volt még utoljára a menzeszem,se folyásom nincsen a melleim sem érzékenyek mint szokták lenni menzesz előtt,34 éves vagyok.Voltam orvosnál azt mondta, hogy minden rendben.Lehet ez már korai menopauza?Mit tudna tanácsolni?
Válaszát előre is köszönöm  
Nem utal arra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 14:14:20
  Tisztelt Doktor úr!
Erős, darabos mioma miatti verzesre a Premens alkalmazható? Eddig Exacylt szedtem, pár szem elég volt belőle és rendeződött. Háziorvost váltottam, az új nem hajlandó felírni. Már kétszer volt kuretem semmit sem találtak/ rákos elváltozásra gondolok/, nem szeretnek meg egy kuretet. Egyébként méhnyakrákszűrésen kb. 2 hónapja jártam, ahol mindent rendben találtak, volt hüvely ultrahangos is. Erősen változó korban vagyok a magam 52 évével. Ön mit tanácsol? Mit használják?
Köszönöm válaszát!  
Igen, 2x1 Delphys is segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 14:12:02
  Tisztelt Doktor Úr!
PCOS-em van ezért fogamzásgátlót írtak fel. Most babavállalás előtt letettem, de 4 hónapja nem jött meg. Terhes nem vagyok. Több orvos (magán) is elküldött, hogy nem baj, mert legalább nem fogy az ép petesejtem.
Mit lehetne tenni?
Köszönöm  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 13:37:17
  Tisztelt Doktor Úr!

16 éves lány vagyok ,
2 napja a kis szeméremajkaim meg duzzadtak és égető , viszkető érzés van ott lent ,
Nagyon érzékeny ha picit is hozzá érek nagyon fáj , kicsit félek nemtudom mi lehet ez.
És több lett a folyás.  
Gyermek nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Canesten krém segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 12:42:34
  Kedves Doktor Úr!

3hónapja volt egy missed ab.-om. (Volt sok kérdésem akkor Önhöz, én voltam az erősen vérző kismama, ami kiderült egy polyp okozta nem volt veszélyes, hirtelen fertőzés okozott burokgyulladást ami később vetéléshez vezetett 19hetesen)
Rendesen megvolt a menstruációm, sose jobban fájdalmak nélkül,pontosan, most ez lenne a 3., de 5nappal a menstruáció előtt elkezdtem barnázni, 2.napja tart és vérzés sehol. Csináltam a barnázást megelőzően korai tesztet az negatív volt. Normális hogy most borul fel a rendszer, vagy terhesség is állhat a dologban? (Pcos+IR)
(Most nem tervezünk gyermeket még)
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 12:15:40
  Jó napot kívánok! Segítségre lenne szükségem, 2 év fogamzásgátló tabletta után váltottam Nuvaringre. Az első gyűrűt a ciklusom 5.napjában helyeztem fel, es 3 hét leteltével vettem le az az pont a mai napon, ugyérzem nem értelmeztem túl jól a tájékoztatót. Az lenne a kérdésem Öntől, hogy Ön szerint a második gyűrűt helyezem fel a ciklusom első napján ahogyan az elsőt is kellet volna?  
Mindent jól csinál.
Egy hét gyűrű mentes időszak után kell ismét felhelyezni az újabb gyűrűt újabb 3 hétre.
Szép napot
2023.08.15. 11:25:09
  Tisztelt Doktor Úr!
15 éve szedek Lindynette 20 tablettát, petefészekciszta műtét miatt.
Érdeklődnék, hogy ennyi ideje szedett gyógyszer mennyire növelheti a trombózis kockázatát?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Olívia  
Nem növeli jelentős mértékben.
Nyugodtan szedheti tovább, amennyiben panaszmentes és elégett vele.
Szép napot
2023.08.15. 11:11:18
  Tisztelt Doktorúr.!
Vérzés zavarral kapcsolatban fordulok önhöz.
Júliusban normális menstruációm volt,időben jött és ért véget,nem volt semmi különös benne. Majd a ciklusom 13.napján pecsételő vérzés jelentkezett,ez azonban azóta is tart,immár 4 hete.
Augusztusban most amikor meg kellett volna jönnie,akkor sem erősödött fel a vérzés,csupán ez a csekély mennyiség maradt.(Nincs szükség sem betétre sem tamponra.) A színe halvány rózsaszín,néha pedig élénk piros,de nem rendes menstruációs vér.
20 éves nő vagyok,nem élek nemi életet,nem szedek fogamzásgátló tablettát sem.
Ja és van olyan,hogy 3-4 órán keresztül egyáltalán nincs vér,majd újból jelentkezik.
Ön mit gondol,mi okozhatja ezt.?
Ui.: Egy hete elkezdtem inni a Virág Natura Pcos teát,mert azt olvastam h az helyre tudja állítani a felborult ciklust.
Válaszát előre is köszönöm.!  
Premens is segíthet.
Szép napot
2023.08.15. 10:55:26
  Tisztelt doktor úr!

33 éves nő vagyok, szinte az egész életemet végigkíséri a fájdalmas menstruáció. Tizenpár éves korom óta ezt az időszakot csak fájdalomcsillapítókkal tudom átvészelni. 6-7 éve volt egy anorexiás időszakom, amikor több, mint egy évre elmaradt a menstruációm is. Majd egy kis hízás után újra beindult a szervezetem és mintha mi sem történt volna, újra havonta jelentkezett a vérzésem. Viszont onnantól kezdve a köztes időt is megérzem. Már alig van olyan idő, hogy kisebb-nagyobb mértékben ne görcsölne az alhasam. A menstruációm is erős, görcsös, sokszor darabos. Menzesz után még napokig jellemző, hogy barnázok, de köztes vérzés nem jelentkezett, 2 hónappal ezelőttig. 2 hónapja 10 napot késett a vérzésem, június 21 helyett, június 30-án jött meg. Utána megjött rendesen, majd miután elmúlt, rá 4-5 napra erős alhasi görcsökkel újra el kezdtem vérezni, nem olyan erősen, de 3-4 napig eltartott az is. Majd a követkető esedékes menzeszem pontosan megjött júliusban. Ezután is barnáztam, de szinte egyből utána újra elkezdtem görcsölni és vérezgetni, ezt a hónapot nagyjából 4-5 nap kivételével szinte végig. Nem erős vérzés, tisztasági betéten látszik meg kicsit, hol jobban, hol kevésbé, viszont folyamatos alhasi görcsök kísérik. Igazából már nem merek elindulni itthonról betét nélkül és rettegek, hogy mit látok éppen a következő mosdózásnál... Tudom, vizsgálat szükséges, de addig is tudna esetleg nekem valamit mondani, hogy mitől lehet ez esetleg? Köszönettel: Szandra  
Premens segíthet, használja legalább 3 hónapig.
Szép napot
2023.08.15. 10:09:06
  Tisztelt Doktor Úr!

22 hetes várandós vagyok. A terhesség elejétől kezdve fehéres zöldes folyással küzdöttem amihez más tünet nem társult. Orvosi utasításra először Macmirror majd Klion d100 hüvelykúpokat használtam ezeket követően hüvelyflóra helyreállító készítményeket de a rendellenes folyás idővel mindig visszatért. (Ekkor még nem készült tenyésztés, a ph teszt nem mutatott eltérést)
Júliusban végre levették a hüvelytenyésztést melynek eredménye enterococcus faecalis. Erre Zinnat 250 mg-os szájon át szedhető antibiotikumot kaptam ami mellé reggel és este is Gynophilust használtam. A zöldes folyás elmúlt azonban a nőgyógyászati vizsgálat alkalmával a ph teszt elszíneződött így az orvos Klion 500 hüvelykúp használatát javasolta. Tegnap este használtam el az első kúpot és ma reggelre a zöldes folyás ismét visszatért. Nagyon el vagyok keseredve, hogy a helyzet nem hogy javul hanem inkább romlik. A leírtak alapján Ön szerint ez a kezelés így helyesnek tűnik? Csak a Klion használata után vagy azzal egyidejűleg is érdemes elkezdeni a hüvelyprobiotikumot használni? Van okom aggódni hogy ez az egész helyzet negatívan befolyásolja a várandósságot?
Válaszát előre is köszönöm!  
Terhesség alatt bővebb hüvelyi váladékozàs normális védelmi funkciót lát el.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.15. 08:56:42
  Jonapot doktor úr
Volt egy kisebb hüvelyi gyulladásom de a nőgyógyász fel irt nekem egy kupot
És használtam 10 napig minden este fürdés után de minden reggel olyan volt mint ha be pisiltem volna ez normális ? Hozza teszem hogy sokat segített a kúp!  
A kúp használat közben feloldódik.
Szép napot
2023.08.15. 08:40:22
  Jó napot kívánok Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy Belara fogamzásgàtló hatékonyságát befolyásolja-e, ha Maca kapszulát kezdek el szedni? 3 éve szedem a Belarat.
Segítségét köszönöm!  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2023.08.15. 02:35:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Július 28-án a nőgyógyászom felhívott hogy a leletemben laphámsejt elváltozást lát-LSIL, felírt nekem Macmirort és Gynoflort, elhasználtam a macmirort és ma kezdtem a gynoflort, az lenne a kérdésem hogy ebben az időtartamban szabad-e tengerben vagy medencében úszni? Meg hogy lehet-e bármilyen szexuális kapcsolatot létesíteni?  
Igen szabad mindkettőt.
Szép napot
2023.08.14. 23:46:38
  Kedves Doktor úr!
Az lenne a kérdésem, hogy pár napja kellemetlen hal szagot érzek oda lent, rendszeresen tisztálkodom tehát nem hinném ez lenne a baj, 1 hónapja kezdtem a fogamzásgátló szedését lehet e esetleg valami össze függés a 2 között, illetve otthon lehet e kezelni meg nem jutok ez orvoshoz?  
Fluomizin és gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.14. 23:32:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Hpv 66 fertőzésre Isoprinosinet szedek (1 hét/hónap napi 3x2 tablettát), az lenne a kérdésem, hogy alkohol fogyasztása mennyire megengedett?
Köszönöm!  
Mértékkel szabad.
Szép napot
2023.08.14. 23:15:24
  Tisztelt doktor úr! Az esedékes menstruáció előtt 2nappal csináltam tesztet egy extra érzékenységű Viola terhességi teszttel halványan látszódott a második csík, majd ezt követően pár órával aznap, megjött a menstruációm, a szokásos görcsökkel darabos is volt, ön szerint nem vagyok terhes? Vagy esetleg vetélés következett be?  
Nem minősül vetélésnek, hanem.menzesznek.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.14. 22:26:35
  Tisztelt doktor úr
Olyan kérdésem lenne hogy július 30.án volt peteérésem, augusztus 5. - 11 ig barnás véres pecsételés volt. Majd 12.-től már erős intenzív élénk piros darabos vérzés (jelenleg is)
A menzesz 16.án kellett volna megjöjjön!
Ez esetleg lehet spontán vetélés lenne? Még ilyen sosem történt velem. Felhivtam a legközelebbi kórházat de azt mondták nem indokolt az ellátás menjek sztkba ami jelenleg nálunk nincs. Nem szeretném hogy szövődménye legyen ha mégis vetélés. Mit tegyek?  
Nem utal spontán vetélésre, nincs ok aggodalomra.
Jelenleg akut teendőt nem igényel.
A menzezs idővel rendeződni fog magàtól.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.14. 21:52:12
  jó estét kivánok. Hajni vagyok , nálam több fajta probléma áll fent állandó alhasi fájdalmam van, fojásom is sok van, nem szünik semmit használtam már rá kuppot krémet az sem vált be, 2023 márciusban csináltak nekem rákszürést akkor az erdeményt kézhez kaptam de az eredmény nem volt benne csak hogy volt hpv de az már nincs most valami vegyes baktériumok vannak pár hónapja nem azonositható és fel evente figyelik majd most kellesz vissza mennem az orvoshoz de nem tudom már hogy mondjam el neki hogy mik a tüneteim mert nem merek rolluk beszélni mert ugy vagyok vele hogy más nem igy van mint én és hogy más normális életet éll én meg nem folyamatosan hordom a betétet nem tudom megszüntetni hogy ne használjam , és egyre többet fáj a hasam ....és most nem tudom hogy mi okozza ez a vegyes baktérum vagy más nem tudom de az orvos azt monta hogy azert kell figyelni mert ezek a baktériumok amik vannak nállam azok rákot okoznak , meg hogy ne emeljek meg hogy a cigit tegyem le . annó nagyon sok cisztám volt és nem tudom hogy z ebből alakult e ki vagy valami nekem van egy ismerősöm akinek cisztája volt és mikor elpukkant akkor monták azt neki hogy rák lett belőle azóta áttétes minden én nem szeretnék igy járni legyen szives irjon nekem valami tanácsot ....jah és még nem utolsó sorban a vérzésem össze vissza jön meg azt sem tudom már mikor kell rá számitani és akkor is vérzek amikor nincs meg a havim és szexuállis együttlét közben is akkor nincs mindig véres de ahasam az szokott fájni ....segitsen ....köszönöm széepen  
Hüvelyi ultrahang és STD szűrés javasolt.
Rosszindulatú folyamat lehetősége nem merül fel, emiatt nincs ok aggodalomra.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus és premens segíthet a kivizsgálásig.
Szép napot
2023.08.14. 21:36:39
  Tisztelt Doktor Úr! Kisebb fogyás után kimaradó, 3 hónapja nem jelentkező menstruációra milyen gyógyszert ajánl,ha hormontartalmú tablettát nem szedhetek? Köszönöm. Üdvözlettel.  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.14. 18:06:39
  Jó estét!
5 hetes kismama vagyok és olykor enyhe nyilaló fájdalmat érzek a méhemben/petefészek tájékán ez normális folyamat? Van okom aggódni?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szedjen napi 2x1 magnéziumot, emellett kímélő, pihenő életmód javasolt.
Szép napot
2023.08.14. 16:34:07
  Tisztelt Doktor Úr!

Mai napon voltam az első ultrahangon a pozitív tesztet követően. Utolsó vérzés első napja július 8-a. A vizsgálat eredménye szerint a petezsák 5 cm szabálytalan, benne szighólyag amnion, embrió nem látható. Az orvos szerint ez a petezsák óriási, nem felel meg a terhességi kornak, illetve ekkorában már látszódnia kellene az embriónak. Állaspontja szerint ez egy biztosan elhalt terhesség. Az ultrahang képernyőt nem láttam.
A doktor Úr mit gondol, valóban remélytelen és rossz ez az eredmény? Esetleges elmérés nem fordulhatott elő?
Köszönöm!
Rita  
Ezen a ponton ez méf bizonytalan.
Kontroll ultrahang javasolt 2 hét múlva.
Ha akkor is üres petezsàk látható csak, akkor sajnos ez a terhesség megállt a fejlődésben.
Szép napot
2023.08.14. 16:16:44
  Kedves Doktor úr!
Az lenne a kérdésem terhes vagyok normális hogy vannak fehér átlátszó folyásaim?  
Igen, bővebb hüvelyi váladékozàs normális terhesség alatt, védelmi funkciót lát el.
Szép napot
2023.08.14. 15:27:42
  Kedves doktorúr!
Vesemedence gyulladással július elején kórházba kerültem ,e coli tenyészett ki. Kb 2 hete iszonyúan égett a hüvelyem. Mire eljutottam nőgyógyászhoz elég sokat enyhült ,nem múlt el teljesen illetve diszkomfort érzésem volt. Hüvelyem tisztának találta ,gyulladásba volt illetve méhszájsebem van. Írt fluomizin kúpot. 2 dbot használtam , utána visszajött az égőérzés, volt egy kis véres nyákos folyás is ,illetve fáj az alhasam. Ez a kúptól lehet? Ilyenkor szabad tovább használni ? Esetleg santes kúpot vagy lactofeelt érdemes közbe beiktatni ? Köszönöm válaszát  
Lehet a kezelés miatt is diszkonlmfort érzés.
Szükség esetén a kezelés megismételhető.
Gynophilus segíthet kiegészítő kezelésként.
Szép napot
2023.08.14. 15:08:54
  Tisztelt Dr.Úr.
A menstruációm július 24.-én kezdődött és 28.-án ért véget.
Viszont a mai nap, 2023.08.14.-én megint meg jött.
Mi lehet a baj?
Neten olvasgattam, elvileg stressz elő hozhatja, abból pont eleget kapok..
Ez lehet a baj, a stressz?
21 éves vagyok, szülés(2022) óta teljesen beállt a menstruációm.
Óvszerrel védekezünk.
Köszönöm a Válaszát!  
Igen, stressz gyakran okozhat változást a ciklusban átmenetileg.
Szép napot
2023.08.14. 15:02:25
  Kedves Doktor Úr,

Nem hagy nyugodni a gondolat, mely szerint túl korán volt egy missed ab-om. Menzesz szerint 5 hetesen voltunk orvosnál, aki nem látott semmit ezért elküldött vérvételre. 2 naponta néztünk HCG-t. 340-640-560-508 eredményeink lettek 2-2 naponta. Az 508 után döntött az orvos missed ab mellett. A műtét reggelén vettek vért, de nem várták meg az eredményt és uh sem volt. Később jött csak egy 850-es eredmény. Kérdésem az, ha nem fejlődik egy terhesség, a HCG szint akkor is nőhet?? Vagy mitől lehet ez, hogy nőtt-csökkent-stagnált-nőtt a szint? A lényegen már nem változtat, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy talán egy egészséges terhesség volt, csak még nagyon korai... műtét másnapján 460-ra csökkent a HCG, majd 4 nap múlva még mindig 405 volt. Már előjegyeztek laporoszkóp műtétre a méhen kívüli terhesség esélye miatt, mire 3 nappal később 68-ra csökkent a HCG, majd 2 nap múlva 13 lett. Így a laporoszkópos műtét nem kellett.  
Egészségesen fejlődő várandósság esetén a béta hcg szint duplázódik kétnaponta.
Jó döntés volt a műtét.
Szép napot
2023.08.14. 15:01:52
  Tisztelt Doktor Úr!

Már második hónapja csak pecsételő vérzés jelentkezik menzeszkor.
Márciusba hagytam abba a fogamzásgátló szedését emiatt lehet esetleg vavy valami más?  
Igen, abszolút lehet. A menzesz idővel rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2023.08.14. 14:59:38
  Tisztelt Doktor úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy elkezdtem fogamzásgátlót szedni, kicsit bővebb folyás lehet a mellékhatása? Egy hónapja voltam nőgyógyásznál, ő mindent rendben talált.
Viszont a barátomnak múlt héten mellekhere gyulladást diagnosztizáltak és megállapították, hogy erős fizikai fájdalom miatt. Viszont én félek, hogy valamilyen fertőzés, baktérium és nehogy bajom legyen.
A folyásom nem bűzös, nincsen hüvelyi panaszom. Inkább fehéres színű, ami a tisztasági betéten világos sárgává szárad. Ön mit javasolna?  
Igen, lehet. Nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.14. 14:49:07
  Jo napot drur azt szeretnem kerdezni hogy lehet e hasznalnom fogamzasgatloi injekciot ha a lábamba szoktak elpattani az ér sajnos regebben sem lehetett szednem gyogyszert mivel emboliat ne kapjak vagyis ezt mondtak vagy mit ajanlana a dr ur koszonom szepen a valaszat  
Nem javasolt.
Óvszer vagy esetleg hüvelygyűrű (ringinel, ladeering)javasolt, vagy extra alacsony hormontartalmú készítmény (Ditinell).
Szép napot
2023.08.14. 13:20:43
  Tisztelt Doktor úr!

Szexuális együttlét után tapasztalt folyás miért lehetséges? Panaszmentes vagyok egyébként! Válaszát nagyon köszönöm!  
Maga az aktus járhat együtt hasonló panaszokkal, átmenetileg.
Amennyiben rendszeresen előfordul, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.14. 13:16:44
  Kedves Doktor úr!

A 36. heti kenetvételemben klebsiella pneumoniae mutatható ki, egyéb baktérium, gomba nem.
A kérdésem a következő, figyelmen kívül hagyható ez a baktérium vagy mindenképpen kezelésre szorul? Jelenleg a 38. hetemet töltöm egyre sűrűsödő jósló fájásokkal és a nyákdugó távozásával. Aggaszt, hogy bármikor beindulhat a szülés, a saját nőgyógyászomhoz viszont csak napok múlva jutok el. Mit gondol a fertőzés kezeléséről?
Köszönöm!  
Érdemes kezelni.
Magzatra nem jelent fokozott rizikót, amíg áll a magzatburok.
Szép napot
2023.08.14. 11:53:27
  Kedves Doktor Úr,
mióta szexuális életet élek (több, mint 10 éve) időnként húgyúti fertőzéstől szenvedtem, majd a tőzegáfonya rendbe hozott. Aztán 2022. januárjától kb 1,5 éven át rendszeressé vált ismét, miközben babát terveztünk. Tenyésztés során sokszor előfordult vizeletben és hüvelyben is e. coli, illetve hüvelyben klebsiella pneumoniae. Rengeteg antibiotikumot szedtem 1,5 évig és rengeteg hüvelykészítményt használtam el. Majd terhes lettem és sajnos 10 hetesen elvetéltem. Azóta túl vagyok a missed ab műtéten és az első menstruáción. Ismét elkezdtünk szexuális életet élni és én megint ott tartok, hogy húgyúti fertőzésre utaló panaszaim vannak. Égő, csípő érzés, fájdalmas (reggel büdös) vizelés. Most lehet, hogy én ennyire érzékeny vagyok és minden ciklus során, mikor a hüvelyem kevésbé savas ph-jú, ez vár rám? Az aggaszt nagyon, hogy akkor hogyan essek teherbe és közben maradjak egészséges lent? Mit használjak? Peteérés környékén milyen hüvelykészítményt használjak, ami nem öli meg a hímivarsejteket és ami nem csökkenti a teherbeesés esélyét? Elképzelhető, hogy a klebsiella pneumoniae baktérium még mindig bennem van? Nagyon elszomorít, hogy ennyi ideje szenvedek és 1 orvos sem tudott rajtam segíteni, csak dobáltak urológus és nőgyógyász közt.
Előre is köszönöm a válaszát!
Meli  
Ismételt tenyésztések szóba jöhetnek.
Intim mosakodókat kerülje.
Hüvelyflóra helyreállítása érdekében használjon Gynophilust.
Uro-vaxom is segíthet hosszú távon.
Endokrinológiai tanácsadás is szóba jöhet.
Szép napot
2023.08.14. 11:34:31
  Jonapot az lenne a kérdésem,hogy hogy lehet kiszamolni hány hetes terhes vagyok? Utolsó menstruációm 07.15volt az első napja
Augusztus 11.-én csináltam digitális tesztet ami 2-3hetet mutatott és letoltottom a preghello aplikaciot amit a fogantatás dátumát kérdezte ami juli25-29kozott volt és kipróbáltam mind az 5datummal ami esedékes lehetett és mindegyiknél már 4hetes vagy több mint 4hetes vagyok akkor ezt honnan lehet most tudni hogy kell számolni?  
Az utolsó menzesz első napjától számolja a terhességi heteket.
Szép napot
2023.08.14. 11:10:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Rákszűrésen voltam, két mintát vettek, mert a portio-n fehér felrakódás látszott (9-12 óránál 10 Ft-osnyi, 5 óránál lencsényi). Az eredményem: 1. portió: vér, neg. laphámsejtek, 2. cervixről: homogén csupaszmagok. A diagnózis: U9990 - Sine morbo. Az orvos Fluomozint írt fel és 3 hónap múlva ismétlés. Mit jelent a homogén csupaszmagok kifejezés? Annyit mondtak, hogy a leletem alapvetően rendben van.. A Fluomizin után kell valami helyreállító kezelés? Előre is köszönöm a válaszát!  
Nem utal kóros jelenségre, a minta teljesen negatív lett, nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore javasolt fluomizin kezelés után.
Szép napot
2023.08.14. 10:56:30
  Jó napot kívánok! Keéshet a menstrációm a Macrimor lágy hüvelykapszula használata miatt? Ha igen mennyi a normális késés? Ki is maradhat a vérzés?  
Lehet befolyással a kezelés a ciklusra.
Ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.14. 09:25:46
  Jó napot! Én írtam, amikor 2napja késett a menstruációm és 2 hete kaptam a második HPV oltásomat. Már ez az 5.napja hogy késik. Csináltam tesztet, negatív lett. Felhívtam egy nőgyógyászt és azt mondta nem függ össze az oltás a menstruációval. Kérem segítsen, mit tegyek?  
Legyen türelemmel, a menzesz előbb utóbb jelentkezni fog.
Nem utal kóros jelenségre a csúszás.
Szép napot
2023.08.14. 09:08:29
  Tisztelt Dr.úr! Babát szeretnék 2nappal esedékes mensi előtt már pozitívat kellett volna teszteljek ha úton lenne a baba?  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes elvégezni az első tesztet.
Szép napot
2023.08.14. 09:04:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Van egy 2 és fél éves kisfiam nagyon nehezen jött össze a baba(pcos es inzulintezisztencia miatt...gyógyszert adott rá az orvosom kB 1 év múlva megfogant a babám) es most szeretnénk mégegy babát a PCOS összes kellemetlen tünetét produkálom viszont nem szeretnék gyógyszert szedni a kisfiam még az elalvásokkor szopizik!Gondoltam kipróbálom a Novafam INOSIT méhpempő kapszulát!Az lenne a kérdésem hogy szoptatás mellett szedhetem?
Köszönöm a választ  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.08.14. 07:43:15
  Tisztelt Doktor Úr!
Rendszeresen vagyunk együtt a férjemmel, július 24-én reggel teszteltem negatívat. Majd teszteltem augusztus 8-án viszont az a teszt hibás volt nem mutatott semmit. (nem "mertem" újat csinálni azóta) illetve Augusztus 9-én kis pecsételés jelentkezett ami tartott 11.ig.
Mi lehet a háttérben? Lehet hogy annyira szeretném már a picit hogy be mesélek mindent is...
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Szép napot kívánok

Vivien  
Nem utal terhességre, amiket leír.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2023.08.13. 22:16:29
  Üdv!
Mi a velemenye a betadine huvelykuprol?  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2023.08.13. 21:54:08
  Üdvözlöm!
Segítséget szeretnék kérni. Terhességmegszakítás után mikor lehet kádban fürödni?
És mennyi idő után jön meg a menstruáció?  
6 hetes kontroll után szabad.
Menzesz bármikor érkezhet, szoptatási időszakban a rendszertelen menzesz is normálisnak számít.
Szép napot
2023.08.13. 21:33:16
  Tisztelt Doktor Úr!
40 éves vagyok.perimenopauzát állapítottak meg.
AMH:0,09
Ösztradiol:106,6
LH:15,70
Fsh:22,33
Prolaktin:14,06
4 évvel ezelött Dienillet szedtem, sok panaszom volt a gyógyszertől ezért abba hagytam ,de nem lett jobb így sem..hőhullámok ,magas pulzus,extra száraz bőr. Orvosom Zoely-t írt fel,hogy rendbe tegye a hormonokat.Keveset tudtam olvasni erről a fogamzásgátlóról.
Orvosom szabadságon van most.
Annyit szeretnék tudni : hogy alacsony hormontartalmú ez a gyógyszer?
És igaz e hogy ezt 40 felett is bátran lehet szedni?  
Nyugodtan szedheti, alacsony hormontartalmú készítmény, de létezik ennél alacsonyabb is.
Szép napot
2023.08.13. 19:53:25
  Szép napot kívánok! 13 napja kezdtem el szedni nőgyógyász által felírt altforalle 3mg fogamzásgátló tablettát, menstruáció első napjától kezdve. Amióta elmúlt a menszesz barna pecsét minden nap észlelhető, ez normális? Elmúlik magától? Köszönöm válaszát !  
Igen, az első 3 hónapban normális lehet, ez a hozzászokàsi időszak.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.13. 18:41:49
  Tisztel Doktor Úr! Lenne önhöz egy hosszas kérdésem! Van három egészséges gyermekem. 18-14-11 évessek,császárral születtek,a műtét komplikáció mentes volt ,amiről tudok "osszenovesem volt" . Viszont akkor nem kotottek el,mert fiatal voltam. Most hogy 35 éves lettem,szeretnék egy negyedik babát,nyilván császár miatt kérdezem,mekkora az esélye hogy lehet? Hogy engedik? S milyen kivizsgáláson kell átesnem éhez? Merre induljak el? Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan vállalhat újabb terhességet.
Nem szükséges sem engedély, sem kivizsgálás hozzà.
Rendszeres terhesgondozás és császármetszés javasolt szülés befejezésképpen.
Szép napot
2023.08.13. 18:25:52
  Jó napot kívánok.
Csoki ciszta után lehetek terhes? Én 27 a párom 35 éves. Válaszát köszönöm szépen  
Igen, lehet.
Nyugodtan próbálkozhatnak legalább 6 hónapig..utána kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.13. 18:03:43
  Jó napot Dr.Úr!
Szeretnek érdeklődni utolsó menszesem juli 9 en volt es nem jott meg es teszt nem jelezte semmit es rosszul létek meg egyre jobban arra utalnak terhesegre hogy nem ide szol lakcimem attol megnéznék e itt orvosok csinalok tesztet es pozitiv leszegneznek e hanyasig hetbe lehetek fejer megyébe szol a lakcimem most masik varosba vagyok lent szüleimnel attol ellátnak vagy csak a súlyos a helyzet valaszt elore is köszönöm szepen.  
Nem kötelességük ellàtni terhesség megállapítása céljából.
Szép napot
2023.08.13. 17:57:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy április végi vérzéskimaradást követően június közepén 7-8 napos, görcsökkel járó, erős, darabos vérzésem volt. Ezt megelőzően és a vérzést követően is világos, rózsaszínes és barnás folyást tapasztaltam több napon keresztül, illetőleg július közepétől folyamatos a vérzés, változó, de nem nagy mennyiségben.
Az orvosom által végzett vizsgálat megállapítása: norm. uterus, az endometrium 20 mm-es. B.o. norm. ov., jobb oldalon 36 mm-es cysta látható. A Douglas üres.
Diagnózis: Hypertrophia ut., Metrorrhagia, Cysta ov. l. d.
Abrasio végzését javasolta.
Kérem szíves tájékoztatását arról, hogy a rendelt méhkaparás kiváltható-e az Ön által is végzendő Endorette mintavétellel, illetve, ha megítélhető, a diagnózisban feltárt problémák mennyire lehetnek súlyosak.
Tájékoztatását nagyon köszönöm!  
Egyiket sem javaslom feltétlenül, azok alapján amiket leír.
Premens 1x1 segíthet, legalább 3 hónapig érdemes szedni.
Ezt követően kontroll ultrahang javasolt.
Ezen kívül cickafark és diófalevél tea is segíthet.
Szép napot
2023.08.13. 17:41:26
  Tisztelt Doktor Úr!

22 éves nő vagyok, nem szedek fogamzásgátlót egy pár hónapja, párommal élünk nemi életet. A menstruációmnak egy hete lett vége, már több ciklus óta megfigyeltem, hogy egy nagyobb darab “nyálka” távozik belőlem, nem követi folyás, sem pedig egyéb panasz. Egy darabban van a nyálka, nem folyós, sokkal inkább elnézést a kifejezésért de “takony” állagú. Ez egy egyszeri alkalom, nem tart több ideig. Ez mi lehet Doktor úr? Válaszát nagyon köszönöm!  
Nem feltétlenül utal kóros jelenségre.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.13. 16:07:09
  Üdvözlöm én nekem olyan kérdésem van hogy július 12 én meg jött majd 3 nap os menstruaciom után vtam párommal és rá pár nap múlva eros olykor Tompa nyomast éreztem a méhemben mell fájdalom vt és van pici hányingerem is vt és augusztus 9 én kellet volna meg jönnie a következő menstruaciomnak ami 1nap kesessel meg is jött ami 2 napig tartott de nem vt az az intenzív vérzés ugyan akkor a görcs az ugyan az vt.
Lehet e ez terheseg mert a tesztet csináltam.de negatív viszont a tüneteim úgy ugy fenn alnak  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.08.13. 15:03:05
  Udvozlom gyors sex utan csipo erzes vsloszinű tul szaraz voltam mivel kezelhető canasten  
Santes, lactinelle.
Szép napot
2023.08.13. 14:46:19
  Tisztelt Doktor Úr,

Csikló gyulladásra milyen készítményt javasol?

Köszönöm előre is!  
Bepanthen, Sudokrem.
Szép napot
2023.08.13. 14:44:13
  Kedves Doktor Úr!
A napokban kiderült, hogy endometriózisom és adenomiózisom van, valamint számos összenövést is láttak az MR vizsgálaton. Mivel ez egyelőre nem okoz fájdalmat, csak nyomon követjük az orvosommal. Az lenne a kérdésem, hogy bár az endometriózis egy jóindulatú betegség, de ha nem csinálok vele semmit a klimaxig (45 éves vagyok), átalakulhat - e rosszindulatúvá (petefészekrák, méhtestrák stb.)? Köszönettel.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.13. 14:38:32
  Kedves Doktor úr!
Évek óta szedem a Tri-Regol fogamzásgátlót, ami teljesen bevált nekem, mindenféle mellékhatások nélkül. Most kiderült, hogy endometriózisom van, ami nem okoz fájdalmat, műteni sem kell egyelőre, de az orvosom egy másik gyógyszerre szeretne váltani (Tubanis). Ön szerint muszáj váltanom, ha a tri-Regol bevált és nem szeretnék már gyermeket? Köszönöm.  
Bàr a tubanis valóban specifikus kezelési alternatíva endometriózis esetén.
De tekintettel arra, hogy panaszmentes nem feltétlenül szükséges a gyógyszerváltás.
Szép napot
2023.08.13. 14:37:26
  Kedves Doktor úr!
08.08 -án (kedden) abba hagytam a fogamzásgátló tabletta szedését (csak egy hónapig szedtem!).
12.08(szombaton) vérezni kezdtem , tudom ez normális megvonásos vérzés.
Viszont ha a vérzést követően lesz peteérésem, első alkalommal próbálkozhatunk a babával?
Ha nem , mi az oka hogy várni kéne ?
Előre is Köszönöm szépen ????  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.08.13. 14:13:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Én 37 éves nő vagyok, párom 39 éves.
Tervezünk babát kb 1 hónapja, mindig figyeltük mikor van termékeny napom.
Augusztus 7-én kellett volna megjönni a menzesznek, de nem jött, fura tüneteim voltak, mellduzzadás, magas pulzus (115,103,95) szurkáló fájdalom a petefészeknél hirtelen mozdulatoknál pl, valamint reggelente émelygés, szédülés. Vártam pár napot majd vettem tesztet, amit augusztus 11-én a reggeli első vizeletből csináltam meg.
Teszt eredménye: az egyik csík jóval halványabb volt, de látszik ha jól megnézzük szabad szemmel is. Nagyon örültem neki, párom is.
Aztán augusztus 12-én megjött.
Kérdésem a következő: lehettem terhes? Illetve még az lehetek ettől függetlenül, hogy megjött? Mellem még mindig duzzadt, feszülnek is. Reggel ismét émelyegtem, fejem fáj.
Köszönöm szépen előre is válaszát!
Szép napot kívánok!  
Valószínűleg ebben a ciklusbsn nem sikerült a teherbeesés, nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Nincs más teendő.
Szép napot
2023.08.13. 13:16:58
  Szép napot .Párommal 1 héttel ezelőtt voltunk együtt,nem védekeztünk.Ami nem is aggaszt ,mert tervezzük a babát.Azóta szinte minden nap menstruációs görcseim vannak.Viszont ami jobban aggaszt ,hogy azóta fogyasztottam alkoholt köztük tömény szeszt is.Az lenne a kérdésem ,hogy az alkohol fogyasztás ,károsítja e esetleg a megtermékenyülő spermiumot ,ami esetleg a továbbiakban gondot okozhat,vagy ezen nem kell aggódnom.?Azt tudom,hogy terhesség alatt nem szabad fogyasztani,mert károsítja a magzatot.
Méhpempőt ,gravidát,vasat,és magnéziumot szedek .  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.13. 13:14:01
  Kedves Doktor úr! 5 napja késik a menzeszem és kb. 2 hete védekezés nélkül feküdtem le a párommal. Van ok aggodalomra? Ha esetleg nőgyógyász felír terhesség elleni tablettát az hatásos lehet?  
Esemény utáni tabletta maximum 5 napra visszamenőleg hatásos.
Szép napot
2023.08.13. 10:22:49
  Jó napot kívánok doktor úr,
Másfél évig szedtem hormonális fogamzásgátlót, ugyanis azok előtt az alacsony progeszteron szintem miatt nem volt menstruációm és önmagában a progeszteron pótlás egy idő után nem használt. Most viszont szeretném abbahagyni a fogamzásgátló szedését, az orvosom azt javasolja, hogy próbálkozzak újból a progeszteron kapszulákkal. Hormon szintet vérből 2 éve nem nézett, hiába kértem most is. Nyilván leletek nélkül nehéz megmondani, de Ön szerint teoretikusan van rá esély, hogy mindenféle tabletták nélkül is helyreálljon a ciklusom, vagy tényleg kezdjem el automatikusan a hormonpótlást? 1-es típusú cukorbeteg vagyok 5 éve és a nőgyógyászati problémáim kezdetekor hipotireózissal is diagnosztizáltak, ezek a betegségeim jól vannak kompenzálva.
Előre is köszönöm a válaszát.  
Véleményem szerint nyugodtan megpróbálhatja abbahagyni a gyógyszer szedését, progesteron pótlás nélkül.
Szép napot
2023.08.13. 10:11:48
  Jó napot kívánok doktor úr!
Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy a barátnőm szexuális együttlét előtt amikor még csak pár csók vagy hasonló történik nagyon el kezd nedvesedni. Ezzel nem is lenne baj, de világos, fehér szine van annak az anyagnak és elég kellemetlen illata. Ez akkor történik akárhányszor izgalmi állapotba kerül. Olvastam már interneten hogy lehet bakteriális fertőzés is de gondoltam inkább meg kérdezem a doktor urat hogy ön szerint tényleg van e valami ilyen dolog a háttérben.
Válaszát előre is köszönöm.  
Nem feltétlenül utal fertőzésre.
Intim mosakodókat érdemes kerülni.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.13. 07:47:42
  Tisztelt Doktor Úr!
6 hónapja szedek fogamzásgátló tablettát, eddig minden rendben volt. Most viszont, már tegnap meg kellett volna jönnie, viszont semmi jele. Előfordulhat gyógyszer mellett, hogy kimarad vérzés? Egy hete hagytam abba egy antibiotikum kúrát, az befolyásolhatja?
Válaszát köszönöm!  
Antibiotikum kezelés abszolút lehet befolyással a ciklusra, de ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.13. 05:15:57
  Szépnapot Doktor ur szeretném kérdezni hogy 2 császár metszésem van iker terheségem is volt azt mondta a dotor ur hogy megvan nagyobotval améhem es a rákszürömel is gond volt hámleválás volt az eredmény szeretném kérdezni hogy sokat fáj a hasam alja ettől lehet e vagy mit javasol mit szedejek köszönöm válaszát  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.13. 00:16:23
  Üdvözlöm Dr. ÚR!
Múlt hónapban több terhességi teszt pozitív lett, viszont pontosan meg jött a menstruációm, csináltak vérvételt mi szerint terhes nem voltam.
Ebben a hónapban a menstruációm 10napja késik, 3 negatív teszt és egy orvosi vizsgálat alapján terhesség még mindig nincs.
A vizeletem és a hüvelyem is ég/fáj, jeleztem az orvosnak, nem kaptam rá gyógyszeres kezelést ..
De használtam Lactofeelt amitől még jobban ég és viszketni kezdett.
Kérdésem hogy, Önnek erről mi a véleménye? 1 évig jártam orvosról orvosra nagyon erős alhasi görcsökkel, vissza térő folyás, rendszertelen menstruáció, 20kg hízás miatt (1 éven belül) ...
Sosem kaptam valós diagnózist csak találgatást, mert minden eredmény negatív lett amit végeztek .. A görcsök mostanra enyhültek, most viszont
rettentően fáj a hüvelyem, a csiklóm és a vizelés is ????‍????
Köszönöm a választ! Szép napot  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus és gynoxin krém segíthet.
Urológiai és endokrinológiai kivizsgálás is javasolt.
Szép napot
2023.08.12. 23:41:02
  Tisztelt Dr úr!
Barbi lennèk megint ,azt hittem hogy el múltak a tüneteim ,párommal ma együtt voltunk és a behatoláskor mintha ègett volna a hüvelybe menetemnèl meg csípett és mèg az aktus közben minimálisan viszketett
Most,az aktus után mèg egy picit èg egyből le fürödtem és tettem oda Canestent ,páromnak is

Nemtudom mitől lehet ez de már nagyon kezd zavarni ,illetve orvoshoz jelenleg nemtudok eljutni mert van egy 1,5 éves kislányom és nincs kire hagyni dolgozik mindenki anyukám is párom is ..
Kérem Dr úr segítsen mert már nagyon idegesítő
Próbáltam mindent
Kamillas vízbe ülni
Cickafarkfű tea
Canesten
VitaGyn
Semmi sem használ és csakis a hüvelybemenetnèl ég es csip szex közben
Meg mostis egy kicsit viszket
Tudna valamit ajánlani ?valami nagyon jó gyógyszert pl a betadine hüvely kúp vagy valami
Illetve a párom meg nézte a vaginám és ami a be menetnèl található az a recès valami na azon vannak apró piros pöttyök ez mi lehet mègis??
Ha tud valami nagyon jó erős gyógyszert és kenőcsöt kérem mondja mert már nemfogom ezt bírni
Nagyon szépen köszönöm előre is kedves válaszát
Tisztelettel :Barbara  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus és gynoxin krém segíthet.
Szép napot
2023.08.12. 23:19:48
  Jóestét, lenne egy kérdésem nagyon agódom, 7hetes terhes a feleségem,tegnap reggel a vìzeletben pici vér volt többször előfordult mai napig, 1 napja barnás véres a tisztaságibetéten de semmi nem sok minimális és nem darabos mint ha szővet távozna el,alhasi fájdalom nem volt egy apró picit fájt a hasa,de nem volt érezhető, görcs nem volt,a derék egy picit zsibbadt,ennyi volt,mi lehet ez,mert vetélés re utaló jelet nem tapasztaltunk,7 én voltunk nőgyógyászatnál utrahang minden rendben volt ,kérem segítsen mi lehet ez ,előre is köszönjük szépen  
Viszonylag gyakran előfordulhat az első trimeszterben, nincs ok aggodalomra.
Kiemelő, pihenő életmód javasolt.
Progesteron pótlás segíthet.
Szép napot
2023.08.12. 22:43:02
  Kedves Doktor úr!
Endometriózis miatt a Tubanis nevű gyógyszert kell szednem 6 hónapig. Hogyan hat ez a gyógyszer? Ennyi idő alatt elsorvadnak ettől az endometriózisos csomók?
Köszönöm válaszát.  
Megakadályozza az endometriózis terjedését, akár vissza is húzódhat, illetve panaszmentes lehet a kezelés mellett.
6 hónap után kontroll javasolt, szükség esetén a kezelés meghosszabbítható.
Szép napot
2023.08.12. 22:21:44
  Üdv!
Néhány nap múlva töltöm a 40.életévemet.
2 gyermekem van, nem szeretnék többet.
Korábban 2,5 évig Miréna spirállal védekeztek, de gyulladás miatt levette az orvos.Érdeklődnék hogy milyen más lehetőségem lenne a spirál helyett.  
Hüvelygyűrű javasolt.
Ringinel vagy ladeering.
Szép napot
2023.08.12. 21:38:40
  Szép jó estét a kérdésem az volna hogy 14éves lányomnak eddig mindig pontosan meg jött a megjott a menstruációja ,ales volt normális vérzés is .De most már 2 hónapja még jonn neki de jó formán semmi nincs és csak 3 napig vanml meg neki ,van okom az aggodalomra?12 ,5évesen jött először meg neki .Köszönöm szépen a válaszát  
Nincs ok aggodalomra.
A menzezs idővel rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2023.08.12. 21:00:39
  Jónapot doktor úr! Reggeli vizeletből a menstruáció előtt 4nappal az aktus utáni 11.napon teszteltem korai terhességi tesztel nagyon halvány pozitívat, szemmel alig látható, nagyítóval lehetett észrevenni, ez pozitívnak számít?  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.08.12. 19:46:02
  Tisztelt Doktor úr/nő!
Fogamzásgátlót szedek(ditinell) már 3 hónapja.
A párommal múlthét hétfőn szexuális kapcsolatot létesítettünk,(óvszer használatával)ezután a folyásom sűrűbb/krémszerű lett. Emellé nem társul viszketés,fájás és a folyás maga szagtalan. Nincsen bőrirritáció sem.

Ez valamilyen fertőzés lehet?
A választ előre is köszönöm  
Valószínűleg csak átmeneti, amit maga az aktus váltott ki.
Nem utal fertőzésre.
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.12. 19:29:25
  Jónapot Doktor Úr ! Szépnapot ! Expect classic terhessegi tetsztcsík 5 nappal vagy 3nappal esedékes mensi előtt már jeleznie kéne a két csíkot a teszten?  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.08.12. 19:01:47
  Üdvözlöm! Inofolic szedését javasolta az orvos babatervezésre, de a normálisan megjövő menszeszemet összezavarta. Ez rendben van? Helyre fog állni?  
Valószínűleg csak átmeneti.
Szép napot
2023.08.12. 17:48:36
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem hogy nőgyógyászati vizsgálat előtti héten elkezdhetem a gynophilus restort alkalmazni mivel elég bő sárgás folyasom lett, vagy inkább várjam meg a vizsgálatot?  
Nyugodtan használhatja már most.
Szép napot
2023.08.12. 17:29:56
  Tisztelt Doktor Úr!
3 hónapja használom a Saxendát, jelenleg 2,4mg-nál voltam. Külföldön vagyok jelenleg és a gyógyszerem sajnos elfogyott 1,5 hete. Sajnos, 4-5 napja fellépett nálam gyomorgörcs és puffadás, hányinger, valamint a menstruációm sem a megfelelő, szokásos. Már 5.napja van meg, de csak barnázás van, nem az a normális menstruáció. Az előző menstruáció normálisan zajlott le.
Esetleg ez lehet a gyógyszer megvonásának a következménye, vagy esetleg más is lehet a háttérben?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, lehet.
Mindenképp konzultáljon kezelőorvosàval a további gyógyszerszedést illetően.
Szép napot
2023.08.12. 17:18:26
  Jónapot!
Azért kaptam öntől a lorell fogamzásgátló tablettát hogy segítse előhozni a menstruációm. De viszont meg jött ennek segítsége nélkül is, kezdjem el szedni azért?  
Nem feltétlenül szükséges, amennyiben a rendszeres spontán ciklus visszatér magától.
Szép napot
2023.08.12. 17:11:07
  Tisztet Dr úr!
23 napos ciklus, 7 napos menstruáció, menstruáció előtt 3-4nappal pecsétlés ( 2 nap nagyon enyhe rozsszsín aztán 2 nap barna). 14.napon ovuláció ami 14 napos follikularis szakaszt jelent, utána meg 9 nap luteális fázis. Már 5 hónapot lekövettem így, ez normálisnak tekinthető vagy keressek fel orvost a kivizsgálásra? 4 hónapja próbálkozunk a babával. Gynex cseppet illetve napi 2Innofolic prémiumot 2 hónapja használok. Köszönöm szépen válaszát.  
Mindent jól csinálnak, nyugodtan próbálkozzanak tovább, nincs szükség kivizsgálásra.
Szép napot
2023.08.12. 15:43:32
  74 éves vagyok mindkét párom meghalt és impotens volt betegségből kifolyólag. Kb. 20 éve nem volt szexuális életem beszűkültem annyira hogy már nem is megy. Érdemes ebben a korban ezzel még foglalkozni vagy nyugodjak bele. Lehet még tenni valamit érdemes,?  
Intim torna segíthet.
Szép napot
2023.08.12. 13:14:21
  Doktor úr! Én írtam önnek,hogy Astrixot kaptam mert sok a vèrlemezkèm. És van viszerem is. Viszont a Yasminelle fogamzásgátlót szeretnèm folytatni. Azt mondta a nőgyógyász,hogy így elkerülhető a trombózis is. Szedheten ön szerint nyugodt szívvel tovább..?! Vagy mit tegyek... 2 napja bevettem az első szemet azóta nem mert őszinte leszek félek. És ha szedheten akkor az az egyszem akit bevettem 2 napja mennyire számít? Ha például elkezdem szedni akkor 21 szemet vegyek be vagy a maradék 20 szemet?  
Amennyiben szeretne használni hormonális fogamzásgátlót, úgy inkább a hüvelygyűrűt ajánlom (ringinel, ladeering) ezeknek a yasminellnél jóval kisebb a trombózis kockázata.
Szép napot
2023.08.12. 12:58:44
  Üdvözlöm!4napja késik a menstruáciom,ebben a hónapban vesztettem el a szűzességem ez bezavarhatja a menstruációs ciklusomat?Ebben a pár hétbén elég stresszes is vagyok néha úgy érzem görcsöl a hasam.Azt hogy baba lenne a dologban nem érzem,de elgondolkoztam már rajta és kissé ezen is stresszelek.
Köszönöm a válaszát!  
Mind a szüzesség elvesztése, mind a fokozott stressz okozhatja a csúszást.
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2023.08.12. 09:30:56
  Tisztelt Dr Úr!
Olyan kérdésem lenne,gyógyszert szedek,de a 3.dik menszesz napomon össze bújtunk a párommal.Nem élvezett belém.Ebből lehet baj így is vagy a gyógyszer véd a 7napos szünetben is.
Válaszát köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.12. 05:53:40
  Tisztelt Doktor úr
Az lenne a kérdésem hogy 5 hete császároztak meg,ez volt a második császármetszésem, gyermekágyi vérzésem kb 2 hétig volt ,szépen barnássá változott majd fehéres lett és el is múlott kb 3 és fél hétre teljesen ,de ma reggel viszont élénk piros kevés vért tapasztaltam, az lenne a kérdésem hogy ez normális? Nem büzős és tényleg egyenlőre kevés viszont nemntudom ez hogy elmulotz és most megint van ez minek köszönhető?  
Igen, 6 hetes kontrollig lehetnek hasonló panszok.
Szép napot
2023.08.11. 23:49:29
  Kedves Doktor úr! PCOS illetve inzulinrezisztens vagyok. Évek óta nem menstruálok, viszont most elkezdtem szedni az Adimet XR-t 2 hét szedés utan elkezdtem menstruálni és többször is megjött egymás után. Köze lehet a gyógyszernek ehhez? Válaszát előlre is köszönöm!  
Igen, a kezelés hatásos, érdemes folytatni.
A ciklus idővel rendeződni fog.
Szép napot
2023.08.11. 23:46:45
  Jó napot kívánok!
Július 28.an, a ciklusom 12. napján szeretkeztünk a barátommal. Védekeztünk, de sajnos kiszakadt az óvszer. Viszont nem ment el bennem, legfeljebb az előváladék juthatott belém. Az aktus után kb 18-9 órával bevettem az eseményutáni tablettát (Escapelle). Tegnap (4 nappal korábban, mint ahogy vártam) szokásosan nagyon görcsölt a hasam és ezután meg is jött azt hiszem. Viszont most eltérő a szokásokhoz képes, mert nagyon nyálkás, nyúlós, erős, de véres és kevésnek gondolom az átlagoshoz képest. Ez jelenthet bármit?  
Esemény utáni tabletta gyakran okozhat hasonló változásokat átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.11. 23:38:56
  Tisztelt doktor úr! Ma reggel azt vettem észre, hogy valami szürkés krémszerű pecsételés volt a bugyimon mi lehet ez?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.11. 23:23:03
  Szep jo napot az lenne a kérdesem hogy erős gyomorégesem van nagyon sok a savam 28hetes terhes vagyok a dr nö ludea nevü sav lekötöt irt lehet ezt szedni biztonsággal?nem árt a babának?szedtem rennit de semmitse ért sajnos  
Egyetértek kezelőorvosàval, kövesse tanácsait.
Szép napot
2023.08.11. 22:54:36
  Üdvözlöm!
Méhszàjsebem van panaszaim nincsenek.
Mi segíthet hogy elmúljon ön mit javasol?
Köszönöm vàlaszàt!  
Colpofix vagy deflagyn vagy papillocare segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 22:49:02
  Jó napot Dr. úr! Voltam nőgyogyásznál megvizsgált, felírt canesten combi krémet és hüvely kúpot! És mondta hogy ez mellet végezzek el minden nap tejsavas irrigálást!
Így is tettem!
De nem érzek változást sajnos. :( mi a teendő?  
Mivel hatástalan a kezelés kontroll javasolt.
Intim mosakodókat, irrigàlàst véleményem szerint érdemes kerülni.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 21:48:45
  Üdvözlöm Doktor úr!
47 éves vagyok, 3 éve kapom a Depo Provera injekciót, mert menstruációm során nagyon végeztem, emiatt vérszegény lettem, és miómám is van..egy nagyobb, két kisebb..
Akkor méheltávolítást javasolt az orvos, ami csodálkozásomra rövid időn belül egy tumor marker vizsgálat után, már nem volt indokolt.
Legutóbb méhnyak repedést is említett, hogy ez a probléma is fennáll...
Valamint állandó, rendszeres édeskés folyás, ami teljesen megkeseríti az életemet, és régóta fennáll..
Orvos is írt már fel kúpot, Summetrolimot, hüvelyöblítést Lactaciddal, és hüvelyflóra helyreállítót..nem használt, hiába csináltam végig...
Egy ideje már magamat próbálom kezelgetni...sikertelenül...
Lactofeel gél, Betadine, mikor miben reménykedem..
Most a Betadine hüvelykúpot használom, de a 4. után még van folyás, csak már nem folyik ki, hanem bent összegyűlik...
Nem tudom, végezzek-e a 7 db után még egy kúrát, mert nagyon makacsnak tűnik nekem ez a fertőzés. Aztán 3 db Gynoflort terveztem még elhasználni.
Sok probléma, de már nem nagyon bízom.
Mit javasol?
Köszönöm szépen..  
2x1 Delphys és premens segíthet.
Műtéti megoldás is szóba jöhet, ez alatt a miómàk eltávolításàt ertem, a méh megőrzése mellett.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus kezelés is segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 21:13:40
  Kedves Doktor Úr! Citológiai vizsgálati kenetemen az alábbi szerepel: egyéb hámelváltozások, gyulladás reaktív hámelváltozással. Ismétlés szükség szerint. Tünet nincs. Rosszat jelent-e? Szükséges-e valamilyen kezelés? Köszönöm válaszát.  
Negatív lelet nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.08.11. 20:39:39
  Udv dr. Ur szepnapot :) 3.honapja probalkozunk parommal vetelesem ota on javaslatara iszom az inofolicot is .. nagyon remelem hogy nemfog megjonni most a mensim .. 16.an lenne a nemvart mensi mindennap utolso mensi utan/julius25-28/ eggyuttvoltunk a parommal mindennap.. kerdesem az lenne hogy, 5 nappal a nemvart mensi elott kikellene mar mutatnia a terhesseget a teszt? /Test: expect classic / Nagyon szeretnek mar kisbabat:(  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes elvégezni az első tesztet.
Szép napot
2023.08.11. 19:55:46
  Tisztelt Doktorúr!
A menstruációm az utóbbi 3 hónapban jóval kevesebb lett,
6-7 nap helyett lecsökkent 3-4re, bővebb vérzés csak az első napon van, utána már inkább pecsételő.
Illetve előtte 2-3 napig barnás folyás jellemző.
Hőhullámaim vannak időnként, illetve szapora szívverésem is.
30 éves,nem szült nő vagyok.
Tavaly novemberben távolították el a progeszterontartalmú spirálomat (Jaydess) ami 3 évig volt fent.
Novembertől áprilisig rendszeres bő vérzéseim voltak,május óta kevesebb és szabálytalanabb lett a ciklusom.
Híztam 2 év alatt 25 kilót,gondolom hogy emiatt is lehet probléma.
30 éves korban már premenopauzában szenvednék, vagy inkább progeszteronhiány?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Egyik sem valószínű.
A testsúly változás nagymértékben hozzájárulhat.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 19:41:27
  Tisztelt Doktorúr!
A mai napon hüvelyi ultrahangon voltam ahol enyhe pcost állapítottak meg.
Endometrium: 4,4
Érdeklődni szeretnék, hogy menstruáció után 8-9 nappal ez jó eredmény?
Előre is köszönöm a választ!  
Igen, amennyiben panaszmentes nem feltétlenül szükséges kezelést indítani.
6 hónap múlva kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.08.11. 19:29:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Vulvitisal kezelnek, krém és kúp de megjött a menzeszem idő előtt folytassam a kezelést tovább?  
Menzesz alatt érdemes felfüggeszteni a kezelést.
Szép napot
2023.08.11. 19:26:52
  Jó estét kívánok!
Lombikkal sikerült a babánk most vagyok 11 hetes terhes magánba járok egy nőgyógyászhoz aki a helyi kórházban is dolgozik.
Viszont szinte semmiről nem tájékoztat.
Ha váltani szeretnék másik orvosra azért külön szólni kell vagy csak átmegyek ahhoz akihez szeretnék?  
Érdemes jelezni az eddigi kezelőorvosa felé is a szándékàt.
De persze természetes válthat bármikor kezelőorvost.
Szép napot
2023.08.11. 18:55:39
  Tisztelt Doktor Úr!

Nemrég egy spontán vetélésen estem át. A szövettani eredményem a következő:

Makroszkópos leírás:
MS/hné/T31 db
szabálytalan alakú, 5 x 3,5 x 2 cm véralvadék részlet.
6 kaz. T.eg.

Mikroszkópos leírás:
Vegyesen lobos, bevérzett endometriumban magzatboholy részletek.
Malignitás irányában negatív.

Diagnózis:Residuum post abortum

Mit jelent ez? Van-e ezzel kapcsolatban további teendő?

Válaszát előre is köszönöm!  
Negatív lelet nincs vele teendő, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.11. 18:36:13
  jo estet kivanok van egy olyan problemam meg kellet volna jonnie a mestruaciomnak a betet tiszta de megtorlom magam halvany piros folt a papiron nekem volt 4 konizacios mutetem ugy gondolom a terhesseg ki zarva mi lehet a problema es meg 3 napja fajnak a melleim ami persze e mestruaciom kezdete elott is szokott kerem minel elobbi valaszat koszonettel  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt. Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 17:03:21
  Tisztelt doktor úr!
42 eves nő vagyok.3 evvel ezelött méhpolipot talált a doktor úr.Azt mondta hogy majd müteni kell,sajnos nem foglalkoztam eddig vele.Viszont fél
Éve kezdödött,jobb oldalon a köldököm alatt egy ponton erős szuro fajdalmat érzek.Altalaban menstruacio elott 10-14 nappal szokott lenni 3-4 napig tart.De van olyan amikor menstruacio utan is elofordul.Hasi ultrahanhon voltam,ott semmit nem talaltak.Gyakran puffadok is,most is olyan a hasam mint egy 4 honapos terhesnek.Pontosan 26 naponta szokott megjönni,a polip miatt elég eros a verzesem.On szerint a hasi fajdalom lehet a poliptol?

Koszonom szepen  
Igen, lehetséges.
Érdemes vállalni a műtétet.
Szép napot
2023.08.11. 16:55:59
  Jó napot doktor úr ! olyan problémám van nyálkás halvány piros folyásom van fogamzásgátlót szedek egy éve és eddig ilyen fajta problémám nem volt mi lehet ennek az oka?  
Premens segíthet, vagy fogamzásgátló váltás is szóba jöhet.
Szép napot
2023.08.11. 16:04:38
  Kedves Doktor Úr!
2 hete volt a második HPV oltásom, viszont 2 napja késik a menstruációm, nem szedek gyógyszert, védekezünk mindig és mindig pontosan szokott megjönni a menstruációm. Késhet az oltástól? Kezdek aggódni.  
Igen, gyakori mellékhatása az oltásnak.
Nincs ok aggodalomra.
A ciklus idővel rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2023.08.11. 14:38:04
  Még nem jött meg de valami pirosas barnás dolog folyik belőlem! Hogy mondjam ell anyunak mit csináljak?Fáj a hasam! 11 vagyok  
Nyugodtan szóljon édesanyjának és kérje a segítségét.
Meg fogja érteni. Nincs miért szégyenlősködni.
Szép napot
2023.08.11. 13:50:53
  Üdvözlöm . Lomexin vagy Pinafukort krémet ajánlja jobban ? Egy orvosom álltal kevert kúp melle kene használnom .Erosebb együttlét után nagyon elkezdtem viszketni és sárgás folyásom lett . Kaptam elsőre kupot, de 5.- napon meg jött így abba maradt akkor krémet mèg nem használtam és gyakorlatilag ugyan az a bajom még mindig …. Szájon àt nem igazán szednék semmit , viszont ez már nagyon viszket és kellemetlen . Előre is köszönöm  
Mindkettő segíthet.
Gynophilus restore-t érdemes használni a kezelést követően.
Szép napot
2023.08.11. 13:13:28
  Üdvözlöm!
21.heti genetikai uh-on látták,hogy a baba feje hosszúkás.A magzatvíz is kevés volt.Magzatvízvétel eredménye negatív lett.Azóta a magzatvíz rendeződött.Elküldtek magzati szív uh-ra is.Mitől lehet ez a hosszúkás fej?Okoz ez a késöbbiekben valamit?Orvos azt mondta,hogy ha megszületik kiderül lesz e valami baj.Nem tudott egyértelmű választ adni.
Köszönöm valaszát!  
Genetikai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2023.08.11. 12:55:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Évek óta tartó "hüvelyfolyástól" szenvedek. Felírtak már Klion-D 100 tablettát, Macmiror lágy kapszulát.... Márciusban alhasi és derék alatti fájdalmak jelentkeztek, a vérzésem előtt pontosan egy héttel, majd tartott három hétig. Egy hét szünet után újból fájt, majd két nappal később elmúlt. Ettől kezdve már időszakosan és felváltva, hol a hasam kezdett előbb fájni, hol a derekam alatt. Már előre hajláskor is fájni kezdett. Az orvosi vizsgálatok - gerinc röntgen, nőgyógyászati vizsgálat, cytológia + UH - negatív volt. De mivel a méhem környékén fáj, új vizsgálatot kértem. Ezúttal már azt állapították meg, hogy méh heveny gyulladásom van, valamint hüvely gyulladás. Szájon át szedhető Dalacin kapszulát (2x1) és Betadine kúpot (napi 1) írtak fel, amitől elmúltak a fájások. A kúpot egy nappal korábban kezdtem szedni, így a Dalacin kúra 6. napján használtam az utolsót. Másnapra újból fájni kezdett a hasam, ezért pár nappal később folytattam a Betadine kúrát, és a fájás elmúlt. Viszont folyásom is van. Már korábban is tapasztaltam, hogy bármilyen gyógyszert használok - Klion-D 100 esetén már az 5. napon - visszatér a folyás. Kérdésem az lenne, lehetséges, hogy a sárgás sűrű váladék méhen belülről jön? Tehát nem hüvelyfolyásom volt/van? Illetve jelenleg késik a vérzésem, okozhatja ezt az antibiotikum vagy a Betadine kúp? Természetesen megyek orvoshoz a megbeszéltek szerint, ami halasztódik a vérzés késése miatt. A választ előre is köszönöm és türelemmel várom!  
Nem a méhből ered a folyás.
Okozhat változást a ciklusban a betegség és a kezelés is.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 12:14:21
  Jó napot kívánok Doktor Úr
25 hetes kismama vagyok nekem olyan problémám van hogy fehér színű folyásom van amit a fehérnemű veszek csak észre nincs semmi problémám nem viszked még nem is fáj ,néha úgy érzem mit ha ki lenne dörzsölve de azon kívüli más problém nincs
Okoozhat bármilyen problémát ?

Válaszát előre köszönöm
Kinga  
Nincs ok aggodalomra, terhesség alatt jelentkező bővebb hüvelyi váladékozàs normális, védelmi funkciót lát el.
Szép napot
2023.08.11. 12:08:48
  Kedves Doktor úr!

Endometriózist és e miatt összenövéseket diagnosztizáltak nálam, de mivel a gyermekvállalás már nem jön szóba, természetes úton szeretném kezelni a helyzetet. Olvastam, hogy a viscerális masszázs segíthet ilyenkor az összenövések oldásában. Ön mit gondol erről? A masszázs mellé, ha szedek még Premens tablettát is, segíthet a helyzeten? Köszönettel.  
Nincs ezzel kapcsolatban személyes tapasztalatom.
Aviva torna, endometriózis diéta segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 12:02:58
  Kedves Doktor úr!
44 éves vagyok és kiderült, hogy endometriózisom van. Az orvos szerint műteni nem kell, Tubanis gyógyszert javasolt. A betegtájékoztatóban benne van, hogy 15 hónapnál hosszabb alkalmazásról nincs tapasztalat. Az lenne a kérdésem, hogy ha ezt a gyógyszert csak ennyi ideig lehet szedni, utána (hisz akkor még mindig csak 45 éves leszek és a klimaxig még elvileg van pár év) mi ilyen estben a kezelési protokoll?
Köszönöm.  
Lehet további is szedni a gyógyszert, vagy másik konzervatív kezelés is szóba jöhet, panaszok alakulásànak függvényében.
Szép napot
2023.08.11. 11:53:30
  Kedves Doktor úr!
31 hetes terhesen kórházba kerültem terhes patológiára magzatvíz szivárgással. Tenyésztésből kiderült, hogy streptococcus van a szervezetemben. Jelenleg antibiotikumos kezelést kapok hatodik napja, a fehérvérsejtszámom rendben van t. Okozhatta ez a magzatvíz szivárgást? És a babára veszélyes lehet már a terhesség alatt is? Ki lehet ezt kúrálni a gyógyszeres kezeléssel? Első gyermekem születésénél is volt, akkor a 36.héten antibiotikumot kellett szednem, szüléskor infúziót kaptam és még így is megfertőződött a gyermekem,aki szintén antibiotikumot kapott. A magzatvíz szivárgás már nem fog megszűnni szülésig? Azt mondják az orvosok, hogy legalább még öt hétig ki kellene húznunk szülés nélkül, hogy ne legyen kockázatos a koraszülés.  
Igen, okozhatja.
Mindenképp fokozott rizikót jelent a magzatvíz szivárgás 31 hetesen.
Állandó kórházi megfigyelés lenne a legjobb megoldás.
Szigorú ágynyugalom.
Antibiotikum kezelés folytatása.
Egyetértek kezelőorvosàval.
Szép napot
2023.08.11. 11:13:38
  Jó napot doktor .
Azzal kerdesel fordulók magához 2 és fél hónapja szültem és a 6 hetét nem vártunk meg a párommal és 3 hete úgy érzem hogy hányingerem szédülök barna vérzésem van még kivanos vagyok fej fájás van szagoktol ők hányingerem van  
Végezzen terhességi tesztet amennyiben bizonytalan.
Szép napot
2023.08.11. 10:18:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Párommal kisbabát szeretnénk és az lenne a kérdésem hogy most kialakult valami fertőzésem amit kezelek viszont félek a kérdésem hogy lehet ettől bármi baja a babának?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.11. 10:08:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Az Inofolic nevű készítményből ha gyermeket szeretnénk, akkor napi egy helyett inkább igyak kettőt? Gondolom, probléma nem lehet belőle.
A sima Inofolic is megfelelő vagy inkább legyen a prémium? Kb. dupla annyiba kerül és nem tudom, annyival jobb-e, mint a sima.

Köszönöm előre is!  
2x1 az ajánlás mindkét termékből.
Inofolic is segíthet, prémium mellett jobbak tapasztalatok, de valóban jelentős az árkülönbség.
Szép napot
2023.08.11. 08:47:04
  Jó napot kivánok az utolsó menszeszem agusztus 1 sején jött meg tartot 4 napig és most 11edikén reggel megint meg jött.Ez mitöl lehet.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, amennyiben rendszeresen előfordul.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 08:29:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Július 19-én volt az utolsó menzeszem.
Tegnap (augusztus 10.) voltam hormonvizsgálaton.
Tudna segíteni kérem az értelmezésében, hogy volt-e peteérésem, és ha igen mikor?
Fontos lenne számunkra, mert babát szeretnénk.
FSH: 9,9
LH: 25,8
Ösztradiol: 257,6
Progeszteron: 33,99
Progeszteron pótlásra 2x1 Utrogestan 100 mg tablettát szedek. A tegnapi labor vizsgálat előtt a reggelit nem vettem még be.

Előre is nagyon szépen köszönöm!  
Sajnos értelmezhetetlen a lelet, mivel nem a megfelelő ciklusnapon lett levéve.
2.-5. ciklusnapon szükséges a hormonvizsgálatot elvégezni.
Szép napot
2023.08.11. 08:25:12
  Tisztelt Doktor úr!
Múlt hónapban volt egy bakteriális fertőzésem, amit Macmiror hüvelykúppal kezeltem, ez teljesen elmulasztotta a tüneteket ( párom is lett kezelve). A hüvelyflóra helyreállítása miatt rögtön Protexin Gynophilus hüvelykapszulát használtam, viszont kis, fehér, túrós folyásra emlékeztető darabok látszanak. Ez lehet hüvelygomba, vagy a készítmény így ürül? Válaszát előre is köszönöm!  
A készítmény így ürül.
Szép napot
2023.08.11. 06:43:31
  Üdvözlöm
Én olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy középidőben tapasztaltam barnás folyást,ami még nem is lenne gond,viszont ez sajnos eltartott 5 napig,így alapos kézmosás után önvizsgálat útján észre vettem ,hogy a méhszájam megváltozott, mégpedig olyan ,mintha valami kiállna belőle vagy lenne rajta.
Tapintásra nem fáj és nem is érzek alapból sem fájdalmat napközben sem, csak azóta is több vizes jellegű folyásom van . Nem párosul kellemetlen szagokkal és nem utal fertőzéses dologra sem, mert nem sárgás vagy gennyes .
Szóval ma megyek időpontot kérni, de addig, ha tudna erről bármit mondani, azt megköszönném,mert kezdek aggódni így 38 évesen 3 császáros szülés után, mivel még egy terhesség lehetősége is fenn állhat jelenleg,de azt majd csak jövőhéten érdemes tesztelni.
3 hónapja került le a spirálom is,ha ez számít ebben a dologban bármit.
Előre is köszönöm válaszát.  
Az előzménybe szereplő császármetszések, az esetleges terhesség és a spirál eltávolítása is szerepet játszhat a panaszaiban.
Nőgyógyászati vizsgálat jó ötlet.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.11. 06:30:12
  Jónapot doktor nekem lenne kérdésem ön felé áprilisban volt egy abortuszom és 2honapig meg jött 5diken 7dikére július bán nagyon erős alhasi fájdalmam volt utána 3napig nagyon érzékeny volt az alhasam alat meg jot es agusztus 11 van és még nem.jött meg de néha a melleim fajnak de nem erősen miert
Előre is köszönöm a válaszát  
Legyen még türelemmel, ha egy hét múlva sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.08.11. 02:36:31
  Üdvözlöm!
A nőgyógyászomnak jeleztem,hogy régebben volt egy agyi trombózis, és Lorell tablettát írt fel nekem,a betegtájékoztatóban pedig kiemelt figyelmet fordítottotak erre,hogy ebben az esetben nem javasolt! Ön mit gondol? Feleslegesen aggódok,vagy van más biztonságos módszer is fogamzásgátlás?  
Hüvelygyűrű javasolt inkább helyette, kevésbe megterhelő a szervezet számára.
Ladeering, ringinel.
Szép napot
2023.08.10. 22:59:34
  A lànyomnak tavaly október óta van cysztàlja 7 hete műtötték kürete volt a cyszta maradt azóta is folyamat menstruàl mostmàr hàrom hónapja .Október 30 àra jegyezték elő cyszta mütétre addig nem tesznek semmit mit tegyünk hogy elàljon a vérzése a gyógyszerek amiket kapott nem segîtenek  
Premens, diófalevél és cickafark tea segíthet.
Szép napot
2023.08.10. 22:45:11
  Tisztelt Doktor Úr!
Missed ab műtét után 15 nappal jelentkező vérzés lehet-e menstruáció vagy problémára utal?  
Lehet menzesz is akár.
Műtét után 4 hétig lehetnek hasonló panaszok.
Nincs ok aggodalomra.
Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.10. 21:44:24
  Jóestét a fehér hígabb folyás veszélyes lehet a magzatra?  
Nem.
Bővebb hüvelyi váladékozàs normális, védelmi funkciót lát el terhesség alatt.
Szép napot
2023.08.10. 21:41:12
  Jó estét Dr úr !BARBI vagyok már írtam magának hogy újra elő jött hogy viszket egy kicsit ,Canesten használtam 2 napig
És vitagin C -t mèg most is
Mèg van 3 napra való
A tüneteim szinte már nemis nagyon észlelhetőek csak néha még a hüvelybemenetemnèl érzékeny a bőr egy kicsikét
Ha pisilek már nem fáj nem szúr a húgycsövem
És nincs vizelési ingerem
Illetve esténként iszom cickafarkfű teát
Ugyhogy akkor nekem már szinte semmi bajom igaz ????

Illetve a párom ma jelezte nekem hogy a péniszèn a kupakján jobban fogalmazva ...ilyen piros kis pöttyök jelentek meg neki de viszont nem viszket és nem fáj neki semmi
Erre mit tudna használni? A Canesten jó neki is ??vagy ez semmiség ? A párom 20 éves én 18

Kedves válaszát előre is nagyon szépen köszönöm és azt is hogy nekünk nőknek ennyit segít mèg itt is hálás vagyok önnek 。⁠◕⁠‿⁠◕⁠。
Tisztelettel Barbi  
Segíthet a Canesten.
STD szűrés javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2023.08.10. 21:19:34
  Jóestét azt szeretném kérdezni,hogy a melegtől/szőrtől kijohet valami pattanás vagy esetleg hús kinoves vagy mi lehet még 1db ilyen van?  
Lehetséges. Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.08.10. 21:16:23
  Jóestét az lenne a kérdésem,hogy szorvissza noves által ki alakulhat erős viszkető érzés?  
Igen.
Szép napot
2023.08.10. 21:14:34
  Jóestét azt szeretném kérdezni,hogy hüvelyi gyulladás veszélyes lehet a magzatra?  
Nem.
Nincs ok aggodalomra.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt panaszok esetén.
Szép napot
2023.08.10. 21:13:26
  Jóestét augusztus 6.-an csináltam terhességi tesztet 1-2hetest mutatott akkor most 1 v 2 hetes vagyok hogy kell ezt értelmezni?,illetve mikor kell először felkeresni nőgyógyászati hány hetesen?  
Az utolsó menzesz első napjától számolja a terhességi kort.
6hetes kortól érdemes felkeresni nőgyógyászati rendelést.
Szép napot
2023.08.10. 21:06:01
  Szép napot Doktor úr! Vèlemènyèt szeretném kérni a Pharmatex hüvely kuprol. Mennyire hatásos? Mennyire véd a nem kívánt terhességtől úgy ha nem megy el bennem a párom ?  
Nem megbízható készítmény.
Szép napot
2023.08.10. 21:03:43
  Kedves Doktor Úr!

Bő folyasom van és a hüvely bemenetnel észre vettem egy erős pirosas színű részt talán véres folt lehet.
Mire utalhatnak a tünetek?
Segítségèt köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.10. 21:03:27
  Jónapot!
A lorell fogamzásgátló tabletta szedésével nagy valószínűséggel fogok tőle hízni?  
Nem fog. Ez a fajta gyógyszer még egy kis vízhajtó tulajdonsággal is rendelkezik.
Szép napot
2023.08.10. 20:07:25
  Tisztelt doktor Úr! A kérdésem a következő lenne Aug 2-től 5-ig volt meg a menzeszem,8.-án voltunk együtt a párommal,megszakitásos módszerrel. Peteéresem a naptár szerint 18 -a környékére várható. Lehetséges a terhesség?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Szép napot
2023.08.10. 19:51:18
  Üdvözlöm!

Normális, ha a feleségem nőgyógyásza “obes hasfal” miatt nem tudja megvizsgálni a pocaklakó szívét teljes mértékben?
A feleségem egyáltalán nem elhízott: 170 magas, 87 kg jelenleg (10kg jött fel a terhesség óta)
Jelenleg 21. hétben van.
Köszönöm válaszát előre is!  
Szívhangot mindenképp lehet hallgatni.
Maximum a genetikai ultrahang részeket befolyásolhatja kedvezőtlen körülmények egyes esetekben.
Kontroll ultrahang javasolt egy hét múlva.
Szép napot
2023.08.10. 19:00:36
  Kedves Doktor Úr!
2 hete volt 9/4 naposan missed ab miatt laminária felhelyezés majd műszeres befejezés
Vérzésem 1 napig volt utána hébe hóba barnázás
Ma megjött a szövettan, ahol felmerül a grav extra lehetõsége
Létezhet?
2 terhesség egyszerre?  
Extrém ritka esetben előfordulhat.
Mindenképp kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.10. 18:30:24
  Kedves Doktor úr!
46 éves vagyok.10 évvel ezelőtt nagyméretű mióma miatt chrobak műtétem volt, petevezetékek, és baloldali petefészek eltávolítással. Minden vizsgálatom negatív ( vérkép,hasi uh,rákszűrés,ekg, szív uh, nyaki uh, mammográfia stb) a klimax tüneteit érzem magamon (izzadás,hőhullámok,hangulati labilitás,libidó teljes csökkenése,szívdobogás érzés stb.) Ezért csináltattam mai napon egy teljes hormonszintet..tsh,t3,t4 tökéletes.
FSH: 22.0 NE/L
LH: 24.7 NE/L
Ösztradiol: 233.0 pq/mL
Progrszteron: 0.7 nq/mL

Két éve ezek az értékek voltak:
FSH: 5.39 IU/L
LH: 1.73 IU/L
Ösztradiol: 52.0 pq/mL
Progeszteron: 0.1 nq/mL
Csak megerősítést szeretnêk Öntől, hogy ténylegesen ezek a borzasztó tüneteim a klimax-tól vannak?
Köszönöm válaszát ! Tisztelettel:
K.Ági  
Igen, ez már a perimenopauza jelei.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.08.10. 16:24:24
  Jó napot kívánok Doktor Úr
Az lenne a kérdésem hogy 25 hetes terhes vagyok és ma kb 6-8 szor éreztem a baba rugását ?
Ez baj ?
Mennyit kéne hogy mozognija?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.10. 16:13:22
  Üdvözlöm! Március 28-án szültem, 31 éves vagyok, nem szoptatok. Július 30.án megjött a menszeszem, így elkezdtem szedni a Lindynette 20-at! Nagyon erős vérzésem volt az első 8 napban, ami lecsökkent de némileg még van. (Barna a betétem, de amikor kitörlöm véres.) Kisebb menstruációs fajdalom is van időnként fejfájással. Amúgyis erős volt a menstruációm mindig is, de most nagyon brutál volt.
Lehetséges, hogy a gyógyszer az oka?
Köszönöm szépen a válaszát!  
Nem feltétlenül.
Szülést követő pár ciklus alatt gyakran lehetnek hasonló panaszok átmenetileg.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Szép napot
2023.08.10. 15:13:23
  Tisztelt Doktor Úr!

Melyik babaváró vitamint tudná ajánlani leginkább egy kismamának?

Előre is köszönöm a választ!  
Czeizel, ladeevit extra, gravida Optima.
De bármelyiket választhatja.
Szép napot
2023.08.10. 14:16:49
  Tisztelt Doktor Úr!

Gyermeket szeretnénk a párommal és az utóbbi pár hónapban aktívan próbálkozunk. Sajnos még nem sikerült és kétségeim vannak, valóban akkor vagyunk-e együtt, amikor kell. Szoktam figyelni a nyák jellegét és főleg olyankor vagyunk együtt, amikor a peteéréskor előforduló híg, átlátszó nyák megjelenik. Ez így rendben van? Kell esetleg ovulációs teszt? Attól félek, valamit rosszul csinálunk.
Előre is köszönöm a választ!  
Igen, bőven elég, mindent jól csinálnak.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább spontán.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.08.10. 13:12:57
  Szép napot Doktor úr ! Fogok menni nőgyógyászhoz,de most jelenleg nyaralok! Olyan. Kerdesem lenne ,hogy némi szerven a pikkelysomor kijöhet? Ha igen akkor lehet miatta egy seb a szemérem ajkon ? 3 éve ugyan az a párom van. De mégis olyan mintha szemölcs lenne. De fáj is. Melyikre gondol a doktorur?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.08.10. 13:11:58
  Tisztelt Doktor Úr!
9 hetes terhes vagyok, E. Coli baktérium tenyészett ki a kenetemből. A rezisztencia vizsgálat alapján 2x1 Augmentin Duot kezdtem szedni (egy napja). Elég kellemetlen tüneteket okoz ez a bakteriális fertőzés, ezért az lenne a kérdésem, hogy tudna-e ajánlani helyileg alkalmazható készítményt, ami a tüneteket enyhítené addig is?
Válaszát előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.10. 11:53:07
  Kedves doktor úr! A szolárium valóban árthat a korai magzatnak? Nagyon félek mert az első babámat várom! Tudna nekem pár olyan dolgot írni amire fokozottan oda figyeljek, mert esetleg vetéléshez vezethet? Köszönöm a válaszát  
Érdemes tőle tartózkodni terhesség alatt, kifejezetten az első trimeszterben.
Szép napot
2023.08.10. 11:02:03
  Üdvözlöm Doktor úr!
Lányom betöltötte a 13.évét,de még nem indult el a nemi érés nála. Nem nő a civilek stb. Így nem fog későbbre tolódni nagyon az első menstruáció?  
Nem fog, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.10. 09:12:22
  Üdvözlöm,
érdeklődni szeretnék, hogy Dalacin hüvelykrém alkalmazása esetén lehet-e alkoholt fogyasztani? Nincs erre vonatkozó információ a betegtájékoztatóban.
Illetve az szerepel benne, hogy az óvszer védekezőképességét gyengítheti, de a fertőzésveszély szempontjából megfelelő, ha óvszerrel (és megszakítással) védekezünk, vagy így ugyanúgy van esély a visszafertőzésre?
Köszönöm!  
Kezelés alatt minimális alkohol fogyasztás megengedett, viszont együttlét és ülőfürdő nem javasolt.
Szép napot
2023.08.10. 08:59:37
  jo napot viktoria vagyok es az lenne a kerdesem hogy felul a gyomor szamnal kemeny es az elott a paromal erint keztunk egymasal es ver jott ki belolem utana ra 9 dik en jott meg es most nem.tudom hogy teherbe estem vagy sem
meg koszonem ha valaszolna ?!  
Nem utal várandósságra, nincs ok aggodalomra.
Menzeszhez közeli aktus előidézheti a menstruációs vérzést.
Szép napot
2023.08.10. 08:17:07
  Üdvözlöm!
Az én kérdésem az lenne,hogy mennyire számít normálisnak ha a menstruációm első napján annyira görcsölök és fáj mindenem, hogy lábra sem tudok állni? Valamint fájdalmas, görcsös megszűnni nem akaró hasmenéssel társul. Semmilyen gyógyszer nem segít. Majd a kibírhatatlan első nap után alig vérzek.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Fogamzásgátló, vagy prremens segíthet.
Szép napot
2023.08.10. 08:11:58
  Kedves dr úr !

Cyto eredményem p2, gyulladás , hpv gyanú .nagyon megijedtem hívtam sztk. Azt mondta hpv gyanúval nem tud kezelni. “Ne foglalkozzak vele”… mit tegyek ? Érdemes tovább menni? Lehet ebből nagyobb baj ?  
Nincs ok aggodalomra.
HPV titpizálás javasolt.
Használjon lactinellt 6-10 napig. Vagy papillocaret 3 hónapig, amennyiben igazolódik a HPV fertőzés.
Szép napot
2023.08.10. 07:07:19
  16 hetes terhes 3 napos terhes vagyok de nem tudom még tartani a helyzetünk miatt 3 gyerek gondozás ba van gyógyszer mellett estem terbe így nem szeretnék babát hogy el veszik e még  
Saját döntés alapján maximum 12. terhességi hétig lehet a terhesség megszakítását kérvényezni.
Védőnői konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.08.10. 06:31:07
  Jó napot kívánok!
Én voltam az aki az elmúlt időszakban írtam hogy 1 hónapja nem jön meg és hogy fáj a derekam amikor lehajolok. Mostmár végre megjött de a derékfájás nem múlt el és nem piros színt látok a betétben hanem szürke szint. Minden egyes nap ilyen szürke színű volt. És folyamatosan minden reggel émelygek.
Ez mitől lehet?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a menzeszt követően.
Szép napot
2023.08.09. 23:33:00
  Tisztelt Doktorúr!

Nőgyógyászati, mèhet érintő műtétnèl mit jelent a peritonizálás, illetve annak hiánya milyen negatív következménnyel jár?  
Hashártya boríték összevarrását jelenti a műtéti terület felett közvetlenül.
Régebben kötelezően alkalmazták, mai modern nőgyógyászati elvek már nem tartják szükségesnek, figyelembe véve a több évtizedes tapasztalatokat.
Szép napot
2023.08.09. 23:08:20
  Szép jó napot! Az lenne a kèrdèsem,hogy miért lehet az,hogy már rég nincs meg a menstruációm,de ma hírtelen megjött,de fekete(konkrétan fekete és nem csak sötét barna),illetve kellemetlen a szaga? Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt menzeszt követően.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.09. 23:04:06
  Jó napot Doktor Úr!
Fogamzás gátlót szedek már több mint 3 éve, és sajnos az utóbbi időben sűrűn elkapok gombás fertőzést, kb 3 havonta újra előjön! Mit tanácsolna ez ellen? Hogyan tudnám ezt megelőzni, mit tudok rá szedni hogy ne boruljon fel a hüvelyflórám? Válaszát előre is köszönöm!  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet, használja legalább 2 hétig.
Ez idő alatt ülőfürdő és házasélet nem javasolt.
Szép napot
2023.08.09. 22:58:55
  Jó napot doktor úr!
Canesten combi hüvelykúpot és krémet kaptam, és tejsavas öblögetést kell végeznem 3 napig. 4. Napon meg jön a menstruáciom. A menstruáció vége után érdemes valamilyen probiotikumot használnom, hogy a hüvely flórámat helyre állitsa? Válaszát előre is köszönöm!  
Gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.08.09. 20:55:17
  Kedves Doktor Úr!
Tabletta mentes szünet után 12 tablettát nem vettem be egyéb okok miatt :( ma már újra kezdtem ,viszont Vasárnap már láttam ilyen nyúlós ragacsot a wc papíron már lehetett is peteèrèsem? Vasárnap egy minimális ideig a párommal együtt voltunk nem ment el bennem! Hirtelen kiment a fejemből hogy nem szedek gyógyszert.Illetve nála nem igazán észleltem eddig előváladèkot. Mennyire fèlhetek terhesség miatt? :( Borzasztóan okolom magam ,hogy elfelejtettem ,hogy nem vettem be a tablettát ???? illetve azon a napon mikor ez történt és az előtti napon nem történt semmi ejakuláció.  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikóját.
Szép napot
2023.08.09. 20:48:25
  Tisztelt Dr. Úr!
A cytológiai lelet "Kórokozók" pontjában a Coccus elnevezés előtt szerepel egy X, ez milyen problémát jelent, ill. milyen típusú kezelés szükséges? Köszönettel!  
Lactinell kezelés javasolt 6-10 napig.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.09. 20:03:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Sajnos visszatérő nemi herpeszben szenvedek. Jelenleg is aktív a vírus. Van egy 3 hónapos kisbabám. Félek, hogy valahogyan megfertőzöm. Sűrűn fertőtlenítek és kezet mosok. Van esély hogy elkapja tőlem? Valamint szoptatás alatt milyen készítményt lehet használni? A válaszát előre is köszönöm  
Telviran krém és tabletta javasolt, párjának is.
Szoptatás alatt is szedhető, szükség esetén.
Szép napot
2023.08.09. 18:55:22
  Üdvözlöl Doktor Úr!
Az lenne a kérdesem, hogy a tri regol fogamzásgátló hatásást befolyásolja e a dalacin antibiotikum?
Köszönöm válaszát  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2023.08.09. 18:18:53
  Tisztelt Doktor Úr!

A menstruációs ciklust honnan kell számolni ténylegesen? Mikor még csak ilyen kis sötétbarnás-pirosas váladék van, az már menstruációnak számít?
A másik kérdésem pedig... Az lehetséges hogy valakinek olyan a ciklus hossza, hogy szinte már akkor termékeny napjai vannak, amikor még majdnemhogy menstruál?

Előre is köszönöm a valaszt!

Nara  
A friss piros vérzés megjelenésétől.
Lehetséges.
Szép napot
2023.08.09. 17:28:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Tegnap voltam nőgyógyásznál. A bal oldali ovariumban egy 60×32 mm-es echomentes bennékű cystikus képletet állapítottak meg. Ön szerint szükséges a műtét, esetleg gyogyszerrel nem szívódna fel a ciszta? Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: Erzsébet  
Előzetesen kontroll ultrahang javasolt 2 ciklust követően, mielőtt műtéti beavatkozáson gondolkodnánk.
cickafark és diófalevél tea segíthet a felszívódásban.
Szép napot
2023.08.09. 17:15:59
  Udv Dr. Ur! Szepnapot! Utolso mensim jun.25-28ig volt .. parommal eggyuttvoltunk 29.,30.,31.,1.,2.,4.,5.,6.,7.,es hajnalban 9.en is mennyi az eselye a terhessegnek ha a kovetkezo napokban is eggyuttvagyunk?  
Minden esély megvan rá.
Szép napot
2023.08.09. 16:10:13
  Kedves doktór úr.Mit tegyek hogy minimum 2-3hetet késen a menstruációm.Válaszát előre is köszönöm.  
Nem javaslom a menzesz eltolását, hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.08.09. 16:03:42
  Kedves Doktornő úr!
31 hetes terhes vagyok, korábban volt 2 vetélésem, ezért az egész terhesség alatt idáig nem éltünk szexuális életet.
Viszont a megnövekedett progeszteron hatására, sajnos egyre nehezebben bírom az önmegtartóztatást, a kérdésem az lenne, hogy ha nagyon ritkán együtt lennénk árt a babának? Koraszülést okozhat?
Köszönöm szépen válaszát!  
Nyugodtan lehetnek együtt, nincs ok aggodalomra. Nem jelent rizikót.
Szép napot
2023.08.09. 15:28:04
  Tisztelt Doktor úr! A 20 hetes ultrahangon 39-es BPD èrtèket mèrtek minden más èrtèk normál lett. Így visszaküldtek a genetikai tanácsadóba ahol a korom miatt /40èv/ a 16. Hèten már jártam( ahol csak a kombinált teszt ès minden ultrahang leletet megvizsgálva elbocsátottak). Nagyon megijesztettek hiszen azt mondták hogy mikrokefália is állhat a háttèrben. Valóban ennyire vèszes lenne az eltèrès ès aggódnom kellene emiatt?  
Sajnálom erre, csak a kontroll genetikai ultrahang fog tudni pontos információt adni.
Szép napot
2023.08.09. 15:21:46
  Kedves Doktor Úr!
Egy hónapja kezdtem szedni a fogamzásgátló tablettát , a 2. Levél 4. Szeménél tartok ma.
Sajnos nem gondoltam át teljesen.
Jövő évben szerettünk volna babát tervezni ,viszont hosszas beszélgetés után a párommal úgy döntöttünk abba hagyom a tabletta szedését.
Szükséges végig szedjem a 2. Levelet teljesen ? Vagy abba hagyhatom a 4. Napon ,hogy minél hamarabb "ürüljön" a szervezetemből, így ha szerencsés leszek akkor akár szemptemberben,októberben már próbálkozhatunk a babával ?
Válaszát előre is köszönöm (egy 26éves nő)  
Nyugodtan abba lehet hagyni bármikor.
Szép napot
2023.08.09. 15:19:18
  Jónapot kívánok 12napig mestruátam és ma mentővel el vitek anyira véresztem és aszt montàk hogy meg van nagyobodva méjhszájam az mit jelent?  
Ez így sajnos önmagában értelmezhetetlen.
A méhnyálkahártya lehet megvastagodva.
Premens vagy fogamzásgátló segíthet.
Mindenképp javasolt kontroll ultrahang a menzesz után.
Szép napot
2023.08.09. 14:17:18
  Jó napot doktor úr. Két hete kezdődött szörnyű viszketés a nemiszervemen először csak a meleg miatti izzadásra gondoltam de mostmárt égően viszket és fáj is és iszonyatosan vörös és be is van kissé duzzadva. Folyásom nincsen egyáltalán éppen most volt még a menstruációm is én csak betétet hordok de ez nég jobban rontott a helyzeten. Érdekelne hogy ez esetleg gombás fertőzés e. Nem éltem mostanába nemi életet nem voltam uszodába és nem szoktam idegen helyen wc T használni ennek tudatában várom válaszát  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt. Felmerül a gombás fertőzés gyanúja.
Gynoxin krém és gynohilus segíthet addig is.
Szép napot
2023.08.09. 14:09:58
  Jónapot doktor úr ! Nekem az lenne a panaszos hogy egy hónapja csináltam egy tesztet ami pozitív lett, de utána megjött a menstruációm, be vitek a kórházba és vettek tőlem vért , egyáltalán nem volt HCG a verembe. De még mindig olyan mintha terhes lennék ez miért van?  
A szervezet még egy ideig fenntarthatja a terhességi tüneteket, különösen, ha kívánt várandósságról volt szó.
Idővel spontán rendeződik. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.09. 13:57:38
  Tisztelt Doktor úr!
Nekem igazából egy olyan kérdésem lenne, lehet e valami összefüggés abban,hogy február óta fogamzásgátlót (Lindynett) szedek azóta 4 alkalommal kapok el valami megfázásos nyavaját aminek antibiotikum lesz a vége . Előtte nagyon ritkán voltam beteg. Válaszát köszönöm  
Lehet összefüggés. Gyógyszerváltás megfontolandó.
Szép napot
2023.08.09. 12:23:39
  Tisztelt Doktor Úr!

Babát szeretnénk a férjemmel és már többedik ciklus óta sajnos nem jön össze. Tudom, hogy alapvetően nem kell ettől még megijedni, viszont nekem hisztaminintoleranciám van és nem tartom a diétát és félek, hogy esetleg emiatt lehet. Mivel cöliákiás vagyok, ezért a gm diétát szigorúan tartom, de sajnos a hisztaminmentes diétához már nincs elég erőm és kitartásom, mivel rengeteg mindent nem ehetnék, ha tartanám.
Volt kb. egy éve egy laparoszkópos mióma eltávolításom és a petevezetékek is átjárhatóak.
Lehetséges, hogy a hisztamin miatt nem jön össze a teherbeesés?

Előre is köszönöm a választ!

Elíz  
Nincs ok aggodalomra, valószínűleg nem jelent döntő tényezőt.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
2x1 inofolic premium segíthet.
Szép napot
2023.08.09. 12:18:49
  Szép napot! Lehet bugyuta kérdés lesz, de párszor hallottam már és nagyon kiváncsi vagyok, hogy igaz-e,hogy az előváladékból (ha attól teherbe esik valaki) akkor fogyatékos lesz a gyermeke  
Nem igaz.
Szép napot
2023.08.09. 10:30:17
  Jo napot ott hetes terhes vagyok es a tesztem meg mindig +1 2 mutat miert koszonom valaszat  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2023.08.09. 10:24:34
  Kedves Doktor Úr!
6 napja késik a menstruációm, nem történt védekezés nélküli közösülés és az óvszer sem szakadt el. A terhességi teszt negatív lett. Ennek ellenére előfordulhat, hogy terhes vagyok?
Emellett májusban diétázni kezdtem, de eddig nem volt befolyással a ciklusomra, esetleg lehet ez az oka a menstruáció késésének?  
Nincs ok aggodalomra.
Életmód váltás sok esetben hatással bír a menstruációs ciklusra, idővel rendeződni fog magától.
Szép napot
2023.08.09. 09:29:30
  Üdvözlöm!
Hány éves korig lehet Nuvaringet használni?
A korábbi orvosaim szerint 45 felett nem ajánlott/felesleges, a mostani orvosom azt mondta, hogy ötvenéves koromig nyugodtan használjam, mert fennállhat a teherbeesés veszélye.
Máshol olyat is olvastam, hogy csak 35 éves kor alatt javasolta valakinek az orvosa.
Köszönöm válaszát  
45 felett is alkalmazható biztonsággal, de valóban már nem érdemes sokáig alkalmazni.
Szép napot
2023.08.09. 08:39:24
  Üdv!
39 éves vagyok,az 1 évvel ezelötti rákszűrésem leletén athropias sejtkép volt írva.
Ez még lehetővé teszi azt hogy újra terherbe essek?
Emellett még az lenne a kérdésem hogy a pszichiátriai gyógyszerek (lamolep,sertealin,rivotril) mennyiben befolyásolják a magzat egészségét? Úgy olvastam hogy roszabb ha terhesség alatt abbahagyom mert nagyobb kockázatot jelent,mintha szedném
Köszönöm válaszát!  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Igen, egyik napról a másikra nem javasolt abbahagyni.
Terhesség esetén érdemes konzultálni a gyógyszert beállító kezelőorvosával, esetleges gyógyszerváltás, vagy beállítás változtatás céljából.
Szép napot
2023.08.09. 08:06:26
  Tisztelt Doktor Úr! 46éves vagyok, Múlt hónapban nem volt menstruációm, utánna késve jött meg, aztán 2napig kevés volt. Aztán csak a WC papíron látszódott, majd idejében megjött és azóta 8-dik napja vérzek. Voltam nőgyógyászat ön, eü-kaparást javasolt méhnyálkahártya megvastagodás miatt. Volt már egyszer 2éve.Az lenne a kérdésem, h muszáj-e a kaparás vagy van más megoldás is?  
Nem feltétlenül szükséges, de lehetséges alternatíva.
Perimenopuza ideje alatt a rendszertelen menzesz nem utal kóros állapotra.
Természetes folyamat része.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.09. 06:43:44
  Tisztelt Doktorur!
Juniusban nagyon intenziv alhasi fajdalmaim voltak(felfazasra gyanakodtam), kb 1het alatt megszuntek. Menstruaciom alatt sok verrog urul, ami korabban nem volt jellemzo, illetve menstruacio utan tobb napig (5-6) barna, nyakos/szinten pici verroghoz hasonlo darabos barna folyamos(?) van. A mehemben tobbszor is enyhebb szuro fajdalmat szoktam erezni. A menstruaciom mindig pontos. Elozmeny 2csaszar.Lehet ez niche?
Valaszat elore is koszomom  
Lehet.
2x1 premens segíthet.
Szép napot
2023.08.09. 05:18:27
  Kedves Dr úr
Nekem kb 1,5 hete volt egy hüvely fertőzéssem ami viszketet ,égett ,amikor pisiltem nagyon fájt és most újra előjött nem szeretnék még orvoshoz menni
Ha tudna valami gyógyszert vagy valamit ajánlani nagyon meg köszönnèm önnek
Illetve mindig csak akkor jön elő amikor szexelünk a párommal de azt mondja neki semmi baja nem érez semmit ... úgyhogy nem értem ezt ... válaszát köszönöm
Tisztelettel: Barbi  
Gynohilus és urzinol, vagy tőzegáfonya segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Nőgyógyászati és urológiai vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.08. 22:30:17
  Jó napot kívánok Doktor Úr!

Olyan kérdésem lenne, hogy mennyi időt javasol várni a fogamzásgátló abbahagyása után a gyógyszer kiürülése miatt?
Drovelist szedtem szűk 3 évig, a nőgyógyászom azt mondta pár hét alatt kiürül ez a fajta, de egy hónapot bőven elég várni. Érdekelne az Ön véleménye is, hogy elegendő-e ennyi idő.
(23 éves vagyok)

Válaszát előre is nagyon köszönöm, minden jót kívánok!  
Max 1-2 ciklust. Egyetértek kezelőorvosával.
Szép napot
2023.08.08. 22:28:59
  Tisztelt Doktor Úr!

43 éves vagyok ez a 6. terhességem, melyből 3 egészséges gyermekem született. Az 5. terhességem idén márciusban missed ab-nal végződött. Spontán sikerült ismét teherbe esnem. Orvosnál még nem jártam, csak a teszt lett pozitív (utolsó menstruáció júl. 8-án volt).

Kérdésem az lenne, hogy a koromra és az előzményekre tekintettel szükséges és indokolt e progeszteron pótlása,
vagy bármilyen gyógyszer szedése, és bármilyen vizsgálat elvégzése?

Köszönettel: Rita  
Nem feltétlenül szükséges, de nyugodtan szedheti elővigyázatosságból.
Erre 2x1 velfem is segítség lehet.
Szép napot
2023.08.08. 21:57:01
  Tisztelt Doktor úr! Mennyire normális a hüvely normál pH-jának felbomlása menstruációkor? Esetleg házilag mivel lehet kezelni az esetleges kellemetlenségeket?  
Átmenetileg változik a hüvelyflóra menzesz alatt, majd magától rendeződik.
Nincs szükség menzesz alatt kezelésre.
Szép napot
2023.08.08. 21:24:21
  Tiszteletem!
Abortuszom 2 hete volt. Fáj a hasam kicsit. De olyan érzés mintha jól laktam volna.
Miért van?
Köszönöm válaszát!  
Gyakori panasz műtétet követően, idővel el fog múlni magától.
4 hét múlva kontroll javasolt
Szép napot
2023.08.08. 21:23:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék, hogy laktózérzékenyként lehet-e használni a Vitagyn C hüvelykrémet?

Előre is köszönöm a segítséget!  
Lehet.
Szép napot
2023.08.08. 20:29:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Az Estrokad hüvelykrémet 3 napja használom és a hasam alja bekeményedett és felpüffedt. merjem-e még 4 napig folytatni, az alkalmazását?
Válaszát nagyon köszönöm!  
Nyugodtan hagyja abba.
Szép napot
2023.08.08. 19:45:50
  Kedves Dokror Úr!
17 éves vagyok 1 ève szedem a Novynette fogamzásgátlót.Mivel még így is nagyon görcsöl a hasam mikor megjön,neha mèg fèlidőben is görcsölget,az orvosom azt javasolta szedjem 21 nap helyett 42 napig a gyógyszert,és ez többször is ismételhető.
Egyszer csináltam eddig.Miutan megjött rà kèt hétre barnàzgatok pàr napja ,pàr csepp vèr is van.
Mi lehet az oka?
Minden nap percre pontosan szedem a gyógyszert sose felejtem el.
Terhes ugye nem lehetek?
Gyógyszer vàltàs?
Önnek mi a véleménye a 21 nap helyett 42 napig szedèsről?
Köszönöm  
Premenssel érdemes lehet kiegészíteni a fogamzásgátlót.
Egyebekben gyógyszerváltás javasolt.
Inkább visszaállnék a 21 napos szedési protokollra.
Szép napot
2023.08.08. 19:45:11
  Tisztelt Doktor Úr!

39 éves vagyok, 10 éve szinte rendszeresen van hüvelyfolyásom.
Nőgyógyászati kenet eredménye, gyér hüvelyflóra, nincs gombám és nincs baktérium.Tej és glutén érzékeny vagyok, észrevettem,hogy ezen élelmiszerek fogyasztásánál és tartósélelmiszereknél hüvelyfolyásom van.
Már nagyon szeretnénk kisbabát, de nem mertünk próbálkozni hüvelyfolyásom miatt, erre heti 1db Gynophilus-t javasolt a nőgyógyászom, de nem vettem észre javulást, mostanság felhelyezés másnapján mintha már a méhem is fájna.Hüvelyflóra szintén gyér.
Kérdésem, folyás mellett merjünk babát vállalni és ez genetikailag befolyásolja a gyerek egészségét a hüvelyfolyásom?
Köszönöm!  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Intim mosakodókat kerülje.
Endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.08. 19:11:41
  Jó napot kívánok! Fogamzasgatlot rég óta szedek
A level végére értem már , de az utso 3 szemet kb 6-7 oraval kesobb vettem be sajnos a sok munka miatt. Lehet ebből baj? A tájékoztató szerint 12 órán belül pótolni kell és nincs gond, de nembaj h az utso 3at később vettem be? Pl fel5kor szedem alapból az egyiket este 10 , de volt másnap h csak ejfel körül jutott eszembe
Közösülés előtte 3 nappal volt kb.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.08. 17:58:59
  Jó napot kívánok szeretnék érdeklődni hogy lakcímen Fejér megyebe szól és most lent vagyok Csongrád Csanád megyébe Szegeden nyaralni hogy itteni nőgyógyászati vizsgálat ellát e attól hogy nem ide szól a lakcímem választ előre is köszönöm  
Nem kötelességük, csak sürgősségi esetben.
Szép napot
2023.08.08. 17:20:02
  Tisztelt Doktor Úr!

Női nemi herpesz kezelésére mit javasolna?
Többször előfordult már.
Most nagyon bő kissé sárgás
váladèkozást is észleltem, ez emiatt lehet?
Válaszát köszönöm!  
Telviran vagy herpesin kezelés javasolt, krém és tabletta. Tabletta párjának is.
szép napot
2023.08.08. 16:39:08
  Jo napot kivanok
Olyan problemam van hogy egy honapja vettem eszre hogy ugy erzem mintha valami viz szerű folyasom van es rogton kimarja a.belso combomat csip es piros lesz...nem tudom mi lehet a baj..egyhen furcsa szaga van a folyasnak
Koszonom szepen a valaszat  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Intim mosakodókat kerülje, gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.08. 15:02:43
  Tisztelt Doktor úr!

Fogamzásgátló szedése hüvelyszárazságot okoz. Mivel tehetnék ellene? Így kellemetlenek az együttlétek a párommal. Nagyon szépen köszönöm!  
Santes, cikatridina segíthet.
Gyógyszerváltás is szóba jöhet.
szép napot
2023.08.08. 13:58:06
  Üdvözlöm!
Kint élünk külföldön, itt majd csak a 12. Héttől neznek ultrahangot. Viszont a 6-7. Hét között szeretnék elmenni egy magán ultrahangra hogy minden rendben van e a picivel, van e szívhang stb. Múlt hét csütörtökön teszteltem először egy nagyon halvány pozitívat érzékeny teszttel a menstruációm előtt 3 nappal. Azóta már erősödött a csík. Most lehetek 4 hét 2 napos. Viszont még mindig nem olyan erős a csík mint a kontroll vonal. Ez esetleg probléma lehet? 2 hét múlva megyek ultrahangra, a mell fájdalmon es fáradtságon kívül még nincs egyéb tünet. Amíg nem gorcsolok es nem verzek nincs miért aggódnom? Köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra. 6-7 terhességi hét körül érdemes elmenni hüvelyi ultrahangra.
Szép napot
2023.08.08. 13:11:34
  Kedves Doktor úr! Magasabb Trombocita szám miatt és hogy van viszerem is a nőgyogyász aki egyben házi orvos Astrix vèrhígítot javasolt szedni. Nem gond.,hogy fogamzásgátó mellet fogok szedni Vèrhigitot ?  
Amennyiben kezelőorvosa felügyeli a gyógyszerek szedését, lehet, de valóban szokatlan eset.
szép napot
2023.08.08. 11:26:40
  Jó napot !
07.03 első napja a menstruációmnak, azóta terhességi tesztem pozitív. Pénteken 2023.08.04.-én a béta hcg vérben 853 volt.
Érdemes már hüvelyi ultrahangot készíteni?  
1-2 héten belül igen.
szép napot
2023.08.08. 10:50:50
  Üdv. Lehetséges hogy visszatérő hüvelygomba miatt nem jön össze a baba? Már van egy 4 éves gyermekem. 31 éves vagyok, másfél éve próbálkozunk
Köszönöm válaszát  
Nem jelent döntő befolyásoló tényezőt.
Intim mosakodókat kerülje, Gynophilus segíthet.
21x1 Inofolic prémium jótékony hatással lehet a termékenységre.
Szép napot
2023.08.08. 10:47:27
  Kedves Doktor Úr,

Spirálom van, Macmiror complex hüvelykapszula alkalmazható spirálnál is?
Köszönöm válaszát!
Szép napot!  
Igen.
Szép napot
2023.08.08. 10:29:57
  Tisztelt doktorúr.
Altforalle nevezetű fogamzásgátló tablettát szedem (1 éve mert nem állt be a menstruációm) A vérzésem általában leggyakrabban 3. Fogamzásgátló fehér gyógyszernél jön meg (fehér szinu tablettta az az 1 hét vérzés hét), 1x volt olyan hogy a 4. Tabletta után jött meg. Élek szexuális életet. Az lenne a kérdésem ennél a gyógyszernél hanyadik tabletta beszedése után kellene megjönni? A terhességen kívül lehet más ok amiért még nem jött meg?  
Bármelyik nap megjöhet a gyógyszermentes időszakon belül.
nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.08. 10:27:29
  Tisztelt dr úr! 1 hete volt missed ab művi befejezès ès a szövettan most jött meg. Esetleg megtudnà mondani mit jelent?Ez volt benne: Diaanózisok:
00200 - Üres petezsák (blighted ovum) és nem-hydatidiform mola
3186/23
éhkaparék: 12 köbcentiméternyi vörhenyes-barna kaparék világosbarna szövetdarabokka
obsejtekkel átjárt terhességi decidua részletek mellett, decidualisan átalakult endometrialis stróma láthatd
secretios jellegű mirigyekkel, Arias-Stela jelenséggel. zámos látótérben chorionbolyhok is mutatkoznak,
nolaterhességre utaló jel bennűk nincs. Helyenként trophoblast sejtek is láthatók a deciduában
(PB)
Dg. O0210 Gestatios endometrium chronionbolyhokkal és terhességi decidua részletekkel  
Negatív lelet, nincs vele további teendő.
Szép napot
2023.08.08. 09:54:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Kb. egy éve volt laparoszkópos mióma eltávolításom. Olyan műtét volt, hogy a méhűrt is meg kellett nyitni. Van esélyem arra, hogy ilyen előzményekkel majd természetes úton szülhessek?

Előre is köszönöm a választ!

Rebeka  
Igen.
Szép napot
2023.08.08. 07:12:53
  Tisztelt doktor úr!
PAP kenetvétel történt a kórházba és most megjött a lelet. Negatív az eredmény.
Viszont azt olvasom a Kórokozók résznél hogy: Vegyes baktérium. Mit jelent ez?
Kérdésem az lenne hogy olyan hüvelykúpot kellene használnom ami a hüvelyflórát helyreállítja?
Feltételezem ez lenne a megoldás erre a problémára, kérem írja meg legyen szíves doktorúr Mi ilyenkor a teendő?
Tudna nekem ajánlani doktorúr olyan készítményt hogy árban kedvező legyen és hatékony is?
Köszönettel: B  
Nem feltétlenül szükséges kezelést indítani.
Gynophilus restore jó választás lehet, ha mégis szeretne.
Szép napot
2023.08.08. 06:55:58
  Tisztelt Doktor Úr!

24 éves vagyok. Egy héttel a menstruációm előtt pecsételő, rózsaszínes vérzést tapasztaltam. A ciklusom szabályos, mindig pontos, nem rövidül. Terhességre nincsen esély jelen esetben.
Tudna segíteni mitől lehet ez a vérzés?

Válaszát előre is Köszönöm!  
Premens segíthet. Napi 1x1 ,legalább 3 hónapig.
Szép napot
2023.08.08. 06:49:22
  Tisztelt doktor úr!
Voltam nőgyógyásznál!

Feltárás: ép hüvelyfalak. Ko. flour. zöldiónyi cytocele, szilványi nagyságú rectocele látható
Cyt.: levéve ID: 1756152
Colp.: ép portiohám.
Vv.: tág vag., portio középen, folytatásában rendes nagy uterus afv.-ben. Szabad oldal környezet. Douglas szabad.
Az uterus 60x40 mm. Endometrium vastagsága:4 mm.
Jobb ovarium: 19×20 mm. Bal ovarium: 22x20 mm.
Douglas szabad.
A vizsgálat a MSZNUT jelenleg érvényben lévó szakmai protokolia alapján történt.
MSZNUT: B 427 FMF ID: 46504 Licence ID: 295
R: ProlapLase jav,

Az lenne a kérdésem, a kezeléssel kapcsolatosan, hogy

- Mik lehetnek a szövodménvek? ( hegesedés )
- Ha hegesedés lesz, az meg gyógyúl-e, vagy nem és érezhetem-e azt?
- Mennyi a gyogyúlási ideje?
- Ez a kezelés mennyire tartós?
- Kell- e évente ismételni?
- Menyire sikeres elárás a visszajelzések alapján?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem jár feltétlenül hegesedéssel, vagy érzet kieséssel.
Pár hét a gyógyulási idő.
Általában tartós, bár hosszútávon akár ismét kialakulhatnak a tünetek.
Általában sikeres az eljárás.

Lehetséges alternatívàk:
Hüvelygyűrű, vagy hüvelyi plasztika
Szép napot
2023.08.08. 06:43:06
  Tisztelt Doktor Úr!
Másfél éve szedek Altforalle fogamzásgátlót. Legutóbb ennek ellenére 1 héttel hamarabb megjött. Nem hagytam abba a gyógyszer szedését, mert mire világossá vált, hogy egyszerűen megjött a menzeszem addigra már csak 1 tabletta volt hátra. Azon a napon mikor valóban meg kellett volna jönnie, felerősödött a vérzés, majd kb 3 nap múlva abbamaradt. Holnap kell elkezdenem a következő levelet. Kérdésem az lenne mitől borulhatott fel ennyire a ciklusom fogamzásgátló mellett, illetve szükséges-e a következő hónapban kiegészítő fogamzásgátlást alkalmazni?
Előre is köszönöm válaszát! Szép napot!  
Amennyiben rendszeresen előfordul, esetleges gyógyszerváltás megfontolandó.
Nem utal hormonzavarra.
Nincs ok aggodalomra.
Nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2023.08.08. 06:36:15
  Tisztelt Doktor Ur! 6.hetes terhes vagyok, elso uh-n petezsak es szikholyag volt lathato, ezen kivul mellette egy 2cm koruli hematoma es egy zolddionyi cisztikus keplet a jobb oldali ovariumban. A diagnozis fenyegeto veteles. On szerint van eselyem egy ekkora cisztaval a magzatot kihordani? Ha sargatest ciszta, ez is fel tud szivodni a 12.hetig? Nagyon megijedtem. Elore is koszonom valaszat.  
Abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Progesteron pótlás, valamint pihenés, kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2023.08.08. 02:57:07
  Üdvözlöm doktor úr, szeretnék segítséget kérni.
18 éves vagyok, a barátommal többször próbáltuk a közösülést, de sikertelenül. Iszonyatosan fáj, amikor be akar hatolni. Úgy érzem nem csak a szűzhártyám, hanem más is gátolja. Tampont se tudok semeddig felhelyezni és az ujjamat sem. Amikor videóban megnéztem közelebbről, mintha látnék valamit, ami teljesen elzárja az utat.
Mintha egy bőrdarab vagy valami lenne ott. Menstruációm van, nem mindig rendszeres, legtöbbször nem az. Segítséget szeretnék kérni, hogy mi lehet ott? Talán nagy a baj vagy ez természetes.? Nagyon szeretném megmutatni is valakinek, nagyon félek, hogy baj lehet.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt mindenképp.
Nincs ok aggodalomra, egy esetleges hüvelyi sövény sövény egy egyszerű beavatkozással megszüntethető.
Szép napot
2023.08.07. 23:46:55
  Tisztelt Doktor úr!

4 napja született 3. gyermekünk, természetes módon, és gátat vágni sem kellett, csak oxytocint kapott feleségem. A gyermekünk egy aránylag nagyobb, 38 cm-es fejmérettel született és azóta feleségemnek nehezére esik a záróizmait kontrollálni, úgy érzi, hogy nem érez semmit pontosabban és a szellentések csak kicsúsznak, semmi kontrollja nincsen fölöttük. A szülés során a szülész orvosnak "tolnia" kellett a babát kicsit, hogy kijöjjön, de utána azt mondták, hogy minden rendben ment, ügyesek voltunk, nem kell izgulni.

Mit tudnánk tenni, hogy javitsunk a problémán? Orvoshoz fogunk fordulni, de addig is egy krémet, vagy bármit tudna javasolni ami segithet? Esetleg csak legyünk türelmesebbek?

Köszönjük a segitséget!  
Legyenek türelemmel, ezek a panszok általában átmenetiek és megoldódnak maguktól.
Szép napot
2023.08.07. 21:25:30
  Jó estét kívánok.mennyi esélyem van hogy terhes vagyok ha szeretkezés után pár nappal megjött de nagyon halvány aztán megjött a szokásos hónapban de megint halvány nem észleltem semmi tünetet és kb 2 het múlva kéne H megjöjjön és sperma egyáltalán nem volt köszönöm előre a választ is  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.07. 20:50:08
  Kedves Doktor Úr!
2 hét fogamzásgátló kihagyás után most kezdem az új levelet.. egyéb okok miatt. Mennyit kell ilyenkor várni szexel? Mikortól leszek védve?  
2 hét szükséges a megfelelő védelem kialakulàsàig.
Szép napot
2023.08.07. 20:45:19
  Jó estét kivánok szeretném meg tudni hogy vetetés után 3hétel ha együtt voltunk a párommal de időben reagáltunk akkor menyi lehet annak az esélye hogy újra terheség álhat fent vagy még a tünetek nem teljesen múltak el ? Köszönöm válaszát előre is .  
Fennáll az esélye.
Szép napot
2023.08.07. 20:39:59
  Jó estét kívánok.
Az augmentin, megszünteti a bakteriális gyulladást?
Köszönöm válaszát  
Nem valószínű.
Fluomizin kezelés javasolt bakteriális vaginozisra, utána használjon Gynophilus restoret.
Szép napot
2023.08.07. 20:35:41
  Tisztelt Doktor úr!

Két kérdésemmel fordulok Önhöz: az egyik, hogy tudna-e ajánlani alacsony hormontartalmú fogamzásgátlót? Illetve a másik, hogy a hatásukat tekintve mi a különbség az alacsony és magas hormontartalmúak közt?
Nagyon szépen köszönöm a segítségét!  
Ditinell, missee, Estelle mind jó választás lehet.
A modern fogamzásgátlók már egyre kevesebb hormont tartalmaznak, amellett hogy ugyanolyan megbízhatóak, mint korábbi társaik.
Így kevesebb a várható mellékhatás és a megterhelés a szervezet számára.
Szép napot
2023.08.07. 20:07:36
  Jo napot orgazmus utàn kicsit vères nyàlka jön ès 2 hònapja nem jött meg a menstruaciom ès van egy cisztàm tudna tanäcsot adni 40 èves Vagyok Köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.07. 19:55:09
  Tisztelt Doktor úr!
július 24.-én volt terhességmegszakításom.
Azóta van kevés vérzésem, de nem egésznap.
Magán rendelésen voltam, rákszűrésen és megkaptam az emailt, hogy negatív lett, de bakteriális gyulladásom van.
A vitagin C krémet ajánlotta.
De csak akkor ha nem olyan mint amikor menstruálok.
A vitagin C krém helyett mi lenne a jobb?
Vagy ha kicsi vérzésem van, akkor használhatom a krémet?
Köszönöm szépen!  
Menzesz alatt nem szabad használni, ez alatt az idő alatt nyugodtan felfüggesztheti a kezelést.
Szép napot
2023.08.07. 16:03:09
  Jo estet doctor ur kint vagyok kulfoldon dolgozni de măr nem is tudom mit csinaljak meszire szagos vagyok a kolegak szerint igaz van fojasom feheres sargas mit tehetnek elene Ana vagyok kernek egy tanacsot  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.07. 15:41:42
  Udvozlom!!
Az en kerdesem az lenne tavaly novemberben csaszaroztak!
Jelenleg is szoptatok
6hetig gyermekagyi verzes volt!
Majusban megjott a menszeszem rendesen majd kovetkezo honapban is de csak epphogy!
Ez termeszetes?
Azota megint semmi es csak gorcsol a hasam most mikor megkellett volna jonnie  
Nincs ok aggodalomra.
Szoptatási időszakban normálisnak számít a rendszertelen menzesz.
Szép napot
2023.08.07. 15:19:29
  Tisztelt Doktor Úr,

Már elèg régóta fennáll ez a problémám, hogy fájdalmas az együttlét. Nőgyógyászati vizsgálat után antibiotikumot írt fel a nőgyógyászom kismedence gyulladásra (kb 3-4 hónapja volt ez). Viszont ezt követően LEEP/LEETZ műtétem volt, tehát nem tudom, hogy az együttlét jobb lett-e volna az antibiotikumos kúra után.
A műtét 2 hónappal ezelőtt történt és a megengedett idő után az együttlét még a mai napig fáj (nem is kerül rá sor annyira érzékeny), inkább a hüvely alsó része (gát felöli) része fáj nagyon, illetve ki is van pirosodva az egész hüvely környéke.
Közben 58-as HPV típust is megállapítottak nálam.
Most a műtőorvosom a “Cikatridina” kúpot javasolta a szexuális együttléteknél fellépő fájdalmak enyhítésére. A másik nőgyógyászom (aki a kismedence gyulladást állapította meg korábban) pedig a “Micovag” gyógyszert ajánlotta (telefonon keresztül mivel külföldön lakom). Emellé említeném, hogy erősebb sárga folyásom van (már ez is régebb óta).
Ezek a gyógyszerek segíthetnek? Miért fáj ennyire a szex, hogy már több hónapja ha neki is állunk nem jutunk el odáig, hogy a párom betegye nekem. Illetve mitől érzékeny/ kipirosodott a hüvelyem és környéke?
Már eléggé kétségbe vagyok esve, hogy már ,,sose” leszek képes az együttlétre,Nagyon köszönöm a segítségét!!  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.07. 14:34:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy jó éve nem használok hormonális fogamzásgátlót (hüvelygyűrű). Ha most visszaállnék egy időre rá (pl. fél év), az nagyon felborítaná a szervezetem?
Köszönöm a válaszát!  
Nem valószínű.
Szép napot
2023.08.07. 13:45:45
  Jó napot kívánok,
múlt héten a hét napos szünet után szerdán kellett volna bevennem az első tablettát, de sajnos elfelejtettem és csak csütörtökön kezdtem el szedni. Emiatt lehetek terhes?
Köszönöm a választ előre is .  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.07. 13:29:27
  Tisztelt Doktor úr!

Ajánlották hogy kezdjem szedni a Premens tabletát menstruációs görcsökre! Kérdésem az lenne mikor kezdjem szedni a tabletát? Menstruáció elso napján vagy már előtte? Vagy esetleg mindegy mikor kezdem? Válaszát előre is köszönöm!  
Bármikor elkezdheti.
Szép napot
2023.08.07. 13:23:59
  Jó napot kívánok érdeklődnek hogy nem rég elveteltem nem volt kaparas mivel szépen kitisztultam magamtól így hogy nem volt kaparas élhetek nemi életet vagy várnunk kell és meddig?  
Élhetnek.
Szép napot
2023.08.07. 12:32:33
  A 3.genetikai ultrahang szerint 31-32 hetes a magzat!
Holnap megyek az 1.NST-re !
Számolom már az eleje óta és pont ma vagyok 36hetes!
De a 3. Genetikai uh-t nézve 35 !
Az nem probléma?  
Nem probléma.
Szép napot
2023.08.07. 12:09:11
  Üdvözlöm! 39 éves vagyok. Az lenne a kérdésem, hogy féléve szüneteltettem a Levonore fogamzásgátló tablettát és most a napokban újra elkezdtem szedni ahogy megjött ami 6 napig tartott. Egy kicsit erősebb volt, több volt mint szokott. De azóta is van barnázás és néha sötét piros pecsételő enyhe kis vérzésem. Ez normális? Egy kicsit aggódom. Nem vagyok terhes teszteltem. Előre is köszönöm a választ.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.07. 12:01:00
  Tisztelt Doktor Úr

Missed az. Után a következő eredményt kaptam:

Makroszkópos leírás:
6 ml darabos, helyenként szivacsos részeket is tartalmazó vörösesbarna kaparék. 2blokk/eg
Kórszövettani vélemény:
Terhességi endometrium részletek mellett decidua részletek és magzatboholy átmetszetek láthatóak. Dg.: Residuum post abortum.

Van további teendőm ?  
Nincs vele további teendő.
Szép napot
2023.08.07. 11:29:08
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném segítségét kérni.
12 évig szedtem a Yasminella fogamzásgátló tablettát.
2 hónapja abba hagytam a szedését (május 30), mert párommal babát szeretnénk.
2 hónapig nem is próbálkoztunk, csak most előszőr, amikor a telefonos applikációs naptárba beírt adatok alapján is jelezte, hogy peteérésem van. Illetve rengeteget olvastam ebben a témában, és azt írták sok helyen, a hogy akár a gyógyszer abba hagyása után egyből lehet próbálkozni.
Viszont voltam nőgyógyászati vizsgálaton ezután pár nappal, és a Doktor Úr többször arra figyelmeztetett, hogy gyógyszer abbahagyása után, csak 6 hónappal később lehet elkezdeni próbálkozni, de ettől függetlenül mindent rendben talált.
Valóban nem lehet próbálkozni gyógyszer abba hagyása után 6 hónapig?
Illetve, ha most teherbe esnék, baja lehet a magzatnak, akár a későbbiekben a babának?

Válaszát előre is köszönöm!  
Bármikor lehet, 1-2 ciklust lehet várni, de 6 hónapra semmiképp nincs szükség.
Nem jelent rizikót a várandósságra korábbi fogamzásgátló szedése.
Szép napot
2023.08.07. 11:27:07
  Kedves Dr úr!
A korabbi cyto eredmenyem Ascus lett.

A mostani pedig lsil, nem neoplasticus sejtelteres- keratotikus elteresek

Akkor ez javult ?

Ha korabban siman “csak” ASCUS jott ki , es most ez, melyik eredmeny a jobb?

Izgulok. Koszonom!  
Inkább stagnàl az eredmény.
Használjon papillocare-t vagy colpofixet vagy deflagynt 3 hónapig, 6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.07. 10:48:07
  Üdvözlöm!
Lányom elmúlt 13 éves,de még nem jött meg a menstruációja. Ez ilyenkor még természetes,vagy vigyem el egy hormon vizsgálatra?  
Természetes, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.07. 10:23:22
  Tisztelt Doktor úr!A rákszűrésem eredménye kóros hám részletes vélemény:egyéb nem neoplasztikus elváltozás Atropia kóros neoplasztikus hámelváltozás laphámsejtek nem zárható ki H SIL (ASC-H) Nagyon meg vagyok ijedve kúpkezelést kaptam.Ön szerint ez nagyon rossz eredmény?Előre is köszönöm a válaszát!  
Nem negatív, de nem is nagyon rossz eredmény.
3 hónapig használjon papillocare-t vagy colpofixet vagy deflagynt, 6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.07. 10:01:03
  T. Doktor úr!

Stressz inkontinencia (közép súlyos) ellen az intim lézeres kezelés hatásos terápia lehet? Vagy inkább a műtét?
Köszönöm.  
Segíthet.
Ezt legfőképpen a beavatkozást végző orvossal érdemes megkonzultàlni.
Szép napot
2023.08.07. 09:31:59
  Tisztelt doktor úr! Mennyi esélye van a terhességnek, ha pont ovuláció napján történt aktus, kiszakadt az óvszer és minimális előváladék került a hüvelybe?! Nem történt előzőleg erekció, illetve ha ez számít, a pénisz nem volt tövig a hüvelyben, csak félig nagyon félek még fiatal vagyok! Az aktus után 6nap telt el érzek minimális görcsöket a petefészek környékén! Ön szerint ennyi idő után már jelentkeznek a tünetek? Vagy esetleg beképzelem magamnak?  
Fennáll a nem kívánt terhesség rizikója.
Esemény utáni tablettàra màr nincs lehetőség, túl sok idő telt el az aktus óta.
Amennyiben legalább egy hetet késik a menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.08.07. 09:29:14
  Kedves Doktor Úr!

Másfél hónapja szedem az orvosom által felírt fogamzásgátlót. 3-4 napja hasi-gyomortáji fájdalmam van és két napja enyhe pecsételő vérzésem van.
Ezek összefügghetnek? Aggódnom kellene? 22 éves vagyok.

További szép napot!  
Az első pár hónapban lehetnek hasonló panaszok, ezek csak átmenetiek.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.07. 01:13:38
  Jo napot! Terhesseg es foleg szules ota eszrevettem, hogy nagyon sokat izzadok, ami szagos is. Mindez egyaltalan nem volt jellemzo terhesseg elott. Ez betudhato, a hormonoknak? Segithet ellene valami? Es ez idovel visszarendezodhet?  
Igen, betudható.
Valószínűleg csak átmeneti.
Endokrinológiai tanácsadás javasolt.
Szép napot
2023.08.07. 00:35:22
  Tisztelt Doktor Úr!

Azt szeretném megkérdezni, hogy normális-e, hogy még nem jött meg a menstruációm. 2022. júniusában szültem az első kisbabámat, azóta igény szerint szoptatok és Slinda fogamzásgátlót szedek.

Köszönöm szépen.  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2023.08.06. 23:01:17
  Tisztelt Doktor Úr!
A nőgyógyászom azt írta a leletre, hogy előre domborodó hasfalam van, de nem emelte ki külön, vagy említette hogy ez gond lenne.
Tetszik tudni, hogy ez mit jelent pontosan, és hogy jár-e valamilyen kockázattal, esetleg okozhatja-e valamilyen betegség?
Válaszát előre is köszönöm!  
Obesitasra utalhatott valószínűleg
Szép napot
2023.08.06. 22:59:55
  Tisztelt Doktor Úr!
Kérdésem a következő lenne.
Több mint 2 hónapja műtétem volt.
Méh eltávolítás, petefészkeket is szintén,és
hátsófali hüvelyplasztika.és a végbél
záróizmokat is felvarták.Férjemmel
8.ill 10 hét után próbáltuk a házasélet,de
nemsikerült a behatolás / sikosítóval /sem,mert nagyon fájt.
A 6 hetes kontrolon állítólag minden rendben volt.
Legyek türelmes vagy valami nem jól sikerül- hetett?
Köszönöm válaszát!  
Legyenek még türelemmel.
Pszichológia konzultáció megfontolandó.
Szép napot
2023.08.06. 22:47:14
  Kedves Doktor úr
A megszakításos vèdekezès mennyire biztonságos?  
Nem megbízható védekezni forma, maximum perimenopauza idején lehet rà érdemben támaszkodni.
Szép napot
2023.08.06. 22:35:14
  Tisztelt Doktorúr!

Pontosan egy hónapja aktus után pecsételtem/véreztem több mint két hétig, fogamzásgátlót szedek, nem most kezdtem. Nőgyógyászhoz is elmentem, szerinte minden rendben, nem látott semmi elváltozást, annyit mondott szedjem tovább a gyógyszert és menjek 3 hónap múlva ismét rákszűrésre. A 7 napos szünetben is véreztem, majd utána elállt, mint normális állapotban. Azonban a mai napon ismét elkezdtem pecsételni/vérezni, úgy hogy 12 napja volt a menzeszen utolsó napja. Mi okozhatja ezt? Félek megint eltarthat több hétig, és ismét bekövetkezik… köszönöm a válaszát!  
STD szűrés javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.06. 22:06:50
  Tisztelt Doktor Úr!33 éves vagyok még nem szültem,jelenleg még nem szeretnénk babát sem.Férjemmel együttlét után 3 nappal alhasi feszülő fájdalom jelentkezett,ami azóta is tart, (nemrég voltam nőgyógyászati vizsgálaton ,minden rendben volt)feszülő érzés ,nincs folyás semmi.Most van az ovulációm.Okozhatja az?Köszönöm válaszát.  
Igen, okozhatja.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.06. 21:44:00
  Tisztelt Dr Úr olyan kerdessel fordulok önhöz hogy7eve eltavolitottak a mostanaban voltam ultrahangon mas orvosnal és azt mondta egeszseges petefeszek méh lehetseges vissza nő petefeszkeim maradtak meh nyak méh szaly is köszönöm  
Nem lehetséges.
Valamelyik dokumentàció hibàs.
Szép napot
2023.08.06. 19:45:14
  Kedves Doktor úr!

4 hónap óta szedem a Ryeqot. Egy hete külső aranyér miatt, kezelést kapok. A kúpban szteroid van Prednisolon. Ma észrevettem pecsételő vérzést, a méhem felől. Fáj a hasam és a derekam. Tanácstalan vagyok.
Üdvözlettel
Mária  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.06. 16:28:24
  Tisztelt Doktor úr! A párom előző kapcsolatából született 3 gyermek így elkötette magát, viszont most szeretnénk közöset . Van e erre lehetőség műtét esetleg lombik programmal. Előre is köszönöm válaszát. Ferenc  
Lombik programmal lehetséges.
Szép napot
2023.08.06. 14:24:27
  Üdvözlöm!
A hüvely körül kipirosodik nem fàj nem ég.
A nőgyógyász tenyésztést csinàlt leletem negatív.AZ orvos bakteriàlis vaginózist àllapított meg.Kaptam rà klion hüvely kúpot utànna gynoflort és tejsavas öblítést travocort kenőcsel napi kétszer.kb 2hétig minden rendbe volt.aztàn most ismét làtszik egy kis bőrpír.de nem fàj.mit lehetne tenni hogy elmúljon.a hüvely ph lehet gond?tejsavas öblítést lehet heti két alkalommal hasznàlni? köszönöm megtisztelő vàlaszàt!  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat és hüvelyi öblítést nem javaslom.
Szép napot
2023.08.06. 13:43:15
  Kedves Doktor Úr!
Lányom 37 éves első terhességét 9 hetesen meg kellett szakítani mert nem volt szívhangja a magzatnak.
Most 12 hetesen ismét meg kellett szakítani a terhességet mert 100% ban Down kórt jelzett a vérteszt, az UH és a nyaki redő is 5 mm volt.
Teljes az elkeseredésünk! Kérdésem az lenne, hogy mennyi az esély arra, hogy lehet még egészséges gyermeke?
Milyen vizsgálatok kellenek?
Köszönöm!  
Minden esély megvan rá.
Prenatest elvégzése javasolt az első trimeszterben a genetikai ultrahang vizsgálaton kívül.
Szép napot
2023.08.06. 13:21:36
  Jonapot az lenne a kérdésem hogy van olyan befolyásoló tényező hogy fiu magzat fogganjon meg?  
Nincs.
Szép napot
2023.08.06. 13:01:48
  Jó napot Kívanok. 5évig szedtem fogamzásgátlót. Több mint 1hónapja hagytam abba. A héten pozitív lett 3 tesztem is. Hányingerem is van. És nem jött meg. Júni 30.án volt az utolsó menzeszem. Voltam a héten orvosnál is. Egy 2mmes folt volt az ultrahangon.
A papíromon az áll hogy:2mmes endometrium fundoshoz közel
De semmi mást nem tudok ,nem mondott az orvos csak annyit még hogy 2 hét múlva menjek vissza. Kérdésem az lenne hogy ez lehet baba vagy mégsem baba hanem valami más? Vagy baba és nem marad meg? Vagy a gyogyszertől van valami?nagyon félek. 2napja vérezgetek is.
Egy csoportban azt irjak sokan hogy nem baba vagy ha mégis akkor nem marad meg mert 2mmes nyálkahártya tul kicsi. Választ előre is köszönöm  
Ezen a ponton sajnos nem lehet biztosat mondani.
Szükséges megvárni ezt a két hetet, amit kezelőorvosa is javasolt.
Progesteron pótlás segíthet.
Szép napot
2023.08.06. 12:58:28
  Tisztelt Doktor Úr!
18 éves vagyok és 1 hónapja kezdtem el használni a Ringinel nevű fogamzásgátló hüvelygyűrűt. A felhelyezés a menstruáció első napján történt meg. A menstruáció után pecsételő vérzés kezdődött (az orvosom szerint ez normális az első 2 hónapban). A használat orvosi utasításnak megfelelően történt.
Az eltávolítás órára pontos volt, viszont a gyűrűmentes héten nem jött meg a menstruációm. Ön szerint hormonális oka lehet vagy nagyobb baj van?
Előre is Köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra, hasonló tünetek előfordulhatnak az első pár hónapban, ez a hozzászokàsi időszak.
Szép napot
2023.08.06. 12:17:26
  Jó napot kívánok mi az oka hogy nyolc tart a vérzés a hüvelyébe akkor WC re megyek kitörölni magam vérfoltot látok Mi az oka ennek Eddig három napig tartott a vérzés meg volt 29 én a vérzésre elmúlt utána a nyolc napja hogy a hüvelyemben végzek Mi az oka  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, amennyiben rendszeresen előfordul.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.06. 11:54:16
  Tisztelt Doktor Úr!
Elmúltam 51 éves ,az orvosom a Ryeqo gyogyszert javasolta ,mivel mult ev novemberetöl az intram.miómagöb elhuzodo vérzést ,köztes vérzést okoz.Öt hónapos Norithesteron kezelés utan panaszaim visszatértek.Szeretném a méheltávolitást elkerülni .Spirál felhelyezése nem lehetséges a méhüregbe bedomborodó göb miatt ,fogamzásgátló nem javasolt a korom miatt .Én azt olvastam a Ryeqo használata ötven felett szintén nem ajánlott.Szeretném az Ön szakmai véleményét kikérni.Esetleg a Premens tabletta enyhitené a vérzéses napok számát? Akar egyidejüleg szedhetem a Norihesteronnal is? Ugyanis a mult honapban szűnni nem akaro ,de gyenge vérzésre ujra azt kellett szednem tiz napon át .Köszönöm válaszát!  
2x1 Delphys és premens segíthet.
Szép napot
2023.08.06. 11:01:58
  Tisztelt Doktor Úr!
A lactinelle hüvelykapszulát javasolta orvosom, mivel Lactobacillus nem jelent meg a hüvelytenyészetemben. Magas vérnyomásra Doxazozim hexalt szedek. Alkalmazhatom? A Gynoflort nem tudtam használni.

Tisztelettel és köszönettel: LSM  
Használhatja együtt a kettőt.
Szép napot
2023.08.06. 09:41:51
  Jó napot az lenne a problèmám hogy megjött 28án utána nem volt semmi másnap megint volt aztàn megint semmi utàna kicsit nagyobb mennyiség volt utána megint kevés és ez a 9dik nap és még mindig tart kevés van de aggasztó H még nincs vége 37éves vagyok valami gond lehet?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.06. 08:59:49
  Tisztelt Doktor Úr!

3 éve rakták fel a Mirena spirálom. Sajnos az éjszaka folyamán aktus közben kijött a helyéről. Nem elmozdult,hanem szó szerint a hüvelyemben volt. Ettől lehet valami bajom? Jelenleg nem érzek fájdalmat,viszont minimális vérzésem van. Szükséges lenne ellátogatnom az ügyeletre? Vagy esetleg elég,ha kérek időpontot nőgyógyászatra?

Köszönöm!  
Elég ha időpontot kér.
Szép napot
2023.08.06. 08:58:59
  Tisztelt Doktornő úr !
60+os vagyok. Száraz hüvellyel, elvékonyodott hüvelyfallal kezelnek 3 éve. Kaptam Ovestin hüvelykrémet, kb 1 éves használat után égő bizsergő érzetet ( nem kellemes) okozott. Két hete kaptam helyette, az Estrokad hüvelykúpot. Nem hozott àttörő sikerélményt. Égett az egész hüvelyem. A Gynophilus restore hüvelytablettát használtam, ami megnyugtatta az égő hüvelyemet.
A kérdésem, hogy mennyi ideig használhatom?
Az összes hüvelyflóra helyreállítóból ez használt, a többi irritált.
Köszönöm előre a válaszát !  
Bármeddig használhatja, akár hosszú távon is.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.06. 01:18:09
  Üdv! Hétvége van, ilyenkor nem tudom a kezelőorvosomat hívni, ezért fordulok Önhöz. Elhúzódó menstruációra, 2 menstruáció között jelenlévő folyamatos pecsételő vérzésre kaptam dicynone 250mg tablettát, aminek elvileg minden szintű vérzés megállítása lett volna a célja. Szerda (08.02) óta szedem. Az eddig pecsételő vérzésből most rendes menstruáció lett. Ez normális dolog? A doki azt mondta egy hónap múlva kellene megjönnie és akkor csinálnánk egy alaposabb laborvizsgálatot, PCOS gyanúja miatt. Köszönöm előre is!  
Premens vagy fogamzásgátló javasolt inkább.
Dienille például.
Szép napot
2023.08.06. 01:03:32
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem,hogy a fogamzásgátló kúp hatását megszüntetheti vagy veszít e a hatékonyságából a betadinos kúp ha nem tellik el a két használat között több óra? Köszönöm szépen!  
Nem befolyásolja döntően
Szép napot
2023.08.06. 00:42:34
  Szép napot!
A protextin balance probiutikum hatéssal van a hüvelyben lévő tejsavbaktériumok szaporidására is?
Állandóan visszatérő bakteriális vaginózissal küzdök! Köszönettel : L  
Elsősorban ezért a Gynophilust ajánlom.
Szép napot
2023.08.05. 23:43:11
  Kedves Doktor Úr!
Volt 2 császárom 2005 és 2009-ben. 2022-ben laporoszkópos petevezeték eltávolításom. Évek óta nem szedek fogamzásgátlót. 41 éves vagyok. A menstruációm mindig időben érkezik. Eltart 4-5 napig majd 3 napig semmi. Amilyen hirtelen jön úgy véget is ér. Utána kezdek el tisztulni még egy hétig. Így szinte majd 2 hétig tart a menstruációval együtt. Ez normális hogy eddig tart? Azt olvastam valahol ez lehet a méh hegesedése miatt. Ultrahangra évente járok és rákszűrésre is. Volt dec.-ben küretem is ez miatt mégis minden maradt ugyan úgy. Mielőbbi válaszát előre is köszönöm.  
A császármetszések szerepet játszhatnak a panaszokban.
Premens 2x1 segíthet.
Szép napot
2023.08.05. 22:45:26
  Jonapot Doktor ur
Azal a kèrdèsel fordulok önhoz hogy jange fogamzásgátlot szedek ez alat teherbe lehet esni ?
Mert van egy ojan gondom h multhonapba 21 barna pecsètelesem volt ez tartot nekem 2 dikáig utána rá megjöt ès csak 2 napot most pedig rozsaszines pirosat pecsetelek mi lehet doktor ur köszönöm  
Megbízható fogamzásgátló.
Nyugodtan szedheti tovább.
A panaszok az első pár hónapban előfordulhatnak, de csak átmenetileg.
Szép napot
2023.08.05. 22:09:36
  Tisztelt Doktor Úr!
2 hónapja szedek fogamzásgátlót. Egy tabletám eltünt ezért megkezdtem a második levelet szedni és nem tartottam 7napos szünetet, viszont együtt voltam a párommal a 16 17 18 napon és nem vettem be a 21 szem tabletát (mert az eltüntet pótltam vele) mennyire kell tartanom egyvnemkívánt terhességtől? Minden tabletát egy bidőpontba szedtem... mit kellene tenem?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.05. 21:57:54
  Udv . Dr. Úr ! Ha pl 5.én ovulálok és csak 6.án hajlani 2-3 orakkor tudunk eggyütt lenni az még számít ?  
Igen.
Szép napot
2023.08.05. 20:41:26
  Tisztel Doktor úr! Olyan kérdésem lenne mivel védekezek 48 évesen. Spiraltol hűvely gyulladásom lesz. Ovszertől gombás fertőzés, Fogamzásgátló tabletta már nem szedhető. Kérném szépen segítsen mivel védekeznek. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelt Kissné  
Hüvelygyűrű megfontolandó.
Ladeering, ringinel.
Szép napot
2023.08.05. 18:46:29
  Jó estét kìvánok 55 èves vagyok 12ève nincs menszeszem, mèh összezsugorodàsom van, mit kel tudni erről ?mitől van ez ? Vàlaszàt köszönöm.  
Az életkor velejárója, természetes folyamat része.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.05. 16:27:29
  Tisztelt Doktor Úr!
37 éves vagyok és az utóbbi pár hónapban (kb 5) a menstruáciom 3-5 nappal hamarabb megjön. Első nap van vérzés, utána 2 napig majdnem semmi, utána meg újrakezdődik/folytatódik. M
Kérdésem az lenne, hogy mi állhat a hátterében és mi a teendőm?
Köszönettel!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.05. 15:19:19
  Kedves doktor úr

2honapja szedek fogamzasgatlot az elso levelven megolvadt a tablettam ezert bem tartottam 7napos szunetet szedtem megszakitas nelkul viszont masodik level igy csak 20 apra jon ki. A kerdesem az mennyire kell tartanom a terhesegtol? Az utolso ketto tabletta elot egyutt voltama párommal.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.05. 14:19:20
  TiszteltDoktor úr !
39 éves vagyok , aszmámra Fostert szedek ! Önszerint összefügghet a ciklus rövidülés? (21-23ciklus , amióta szedem azóta érzékelem)
Nögyógyásznál nem találtak semmi "azt mondja hormon lehet" de fogytam kb 5-6 kilót is . Köszönöm válaszát  
Összefügghet. Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.05. 14:17:18
  Tisztelt Dr. Úr!
Aki kemoterápiában részesül, non-hodgin lymfoma miatt 50 évesen, és elmúlik a vérzés ami után elviselhetetlen hőhullám, izzadás, ingerlékenység alakul ki, kaphat e hormon készítményt, vagy az rizikós egy ilyen betegségnél?  
Kaphat.
Remifemin plusz is segíthet.
Szép napot
2023.08.05. 12:32:58
  Jó napot! Volt egy fertőzésem viszketett a hüvelyem égett . Használtam rá hüvelykapszulát meg canesten krémet. Minden elmúlt teljesen de a hüvelynyílásom a közösülésnél nagyon fáj. Mit tudnék rá használni?  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.05. 11:04:34
  Tisztelt Dr úr
5 hete volt chrobak műtétem,néha van olyan hogy vizelesnel mintha kest szúrkalnanak erzes.Ez mitől van?
Szövettanom:BNO;D25900
Neoplasma Benignum uteri(Fibro-Leiomyoma)
M-Snomed:8790.04
Leimyoma
E-Snomed
T-Snomed
BNO;U99902
Szabályos méhnyálkahártya
M-snomed:7932.00
Secretios fázis endometriumban
E-SNOMED
T-SNOMED
DIAGNOZIS;Leiomyoma uteri
Szekréciós fázisú endometrium  
Beavatkozást követően előfordulhat a következő pár hónapban.
Ez csak átmeneti, idővel jelentkezni fog magàtól.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.05. 09:19:35
  Üdvözletem
Azt szeretném megtudni, hogy bal oldali LSC Salpingectomia után jelenleg pozitív terhességi teszttel (max. 4 hetes lehet) hcg: 150, bal oldali petefészekben látható a sárgatest. Uh-on méhen belül még semmi, csak a megvastagodott endometrium s talán 2mm-es fellazulás. Lehetséges az intrauterin egészséges terhesség petevezeték nélkül?  
Egy oldali petevezetékkel is lehetséges a spontán teherbeesés, igen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.05. 09:06:08
  Tisztelt Doktor Úr!

Véralvadàsi labor vizsgàlat végezhető menzesz alatt?  
Nem javasolt.
Szép napot
2023.08.04. 22:03:31
  Kedves Doktor úr !
A mai napon reggel óta 3 alkalommal jelentkezett rózsaszín folyàs .25 hetes terhes vagyok erdekelne hogy vajon mitől lehet .válaszát előre is köszönöm  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.04. 21:43:22
  Tisztelt Dr Úr!
Lepényem jobb oldalon van ami fedi a belső méhszájat. Még mindig nem emelkedett föl az orvosom nem mondott semmi konkrét dolgot csak hogy följebb mehet még de veszélyes így.
Tudna nekem pár dolgot írni erről?
Nagyon félek nehogy baj legyen a babával!
19+3napos vagyok!
Válaszát előre is köszönöm.  
Biztosan távolodni fog a mehszàjtól a hetek múlásàval, terhességre nem jelent veszélyt.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.04. 21:07:21
  Tisztelt Doktor Úr!

5nappal ezelőtt volt lombik beültetésem , ahol 2 db 5 napos embriót kaptam vissza, nem rég pisilésnél távozott egy nyálkás szerű valami, ez rosszat jelenthet? Mi lehetett az? Válaszát előre is köszönöm!  
Nem feltétlenül jelent kórosat.
Nincs ok aggodalomra.
Kontroll javasolt az előzetes megbeszélés szerint.
Szép napot
2023.08.04. 20:03:41
  Jó estét!
Kellemetlen problémaval keresem. 1 hónapja szültem. Azóta a székletürítéssel gondom van. Úgy ertem, hogy heti 1-2 alkalommal van és akkor is nagy erőlködés árán. A másik kínos dolog, hogy sokszor szellentésem van. Borzadztó kellemetlen mindkettő. Mi lehet a baj? Egy elkeseredett anyuka  
Idővel valószínűleg mindkét tünet rendeződni fog magàtól.
Szükség esetén belgyógyászati konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.08.04. 19:58:22
  Jò napot doktor ùr az lenne a kèsem niche került megállapításra a császárnál sajnos kellemetlen tüneteket produkàl az orvosom mèh csonkolast vagy kivételt javasolt már nem szeretnék gyermeket 43 leszek!jól döntök ha kivettem a méhen? köszönöm szépen válaszàt  
Nem szükséges.
Isthmocele műtét elvégezhetz méh kivétele nélkül is.
Konzervatív kezelés gyanànt 2x1 premens segíthet.
Szép napot
2023.08.04. 18:53:48
  Üdv Dr. Úr.! Szépnapot! 4.napja végzem az ovu tesztet, mind 3 nap halvány pozitív.. ma 4.napja is csináltam ma is pozitív.. ilyenkor meik nap tudom eldönteni akkor , hogy mikor van ovulácio?  
Napra pontosan nem lehet megállapítani.
Szép napot
2023.08.04. 15:27:54
  Tisztelt doktor úr!

Problémám, késik a menstruációm 11 napja.
Terhességi teszt negatív! Nőgyógyászhoz időpontot csak 3 hétre kaptam.
Erős késszúrás jellegű görcseim vannak, semmi terhességre utaló jel nincs, 10.napon teszteltem negatív. Mi lehet a probléma?
Visszatérő huvelygombán van. Mikor jött volna a menstruációm, akkor is küzdöttem vele, de úgy tudom az nem befolyásolja a menstruációt! Válaszát előre is köszönöm.  
Befolyásolhatja a ciklust maga a betegség és a kezelés is.
Szép napot
2023.08.04. 11:22:38
  Tisztelt Doktor úr!
Egy 13 éves kislány nem egészen 1 éve kezdett el menstruálni. 2 ciklus között olyan színtelen szagtalan folyása van ami a megmarja a fehérneműket . Mi okozhatja ezt és hogyan lehet orvosolni?  
Intim mosakodókat kerülje.
Premens segíthet.
Gyermek nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.04. 11:22:28
  Üdvözlöm!

X-kromoszómatörés miatt 25 éves koromban leállt a petefészkem, leklimaxoltam. Most 36 éves vagyok, eddig Livialt szedtem, de a 3.évre borzasztó sokat híztam(1200kaloria es heti 5 edzés mellett), illetve napi 2-3 órát aludtam. A hormonvizsgálat alapján (junius kozepe)az ösztrogén 23, progeszteron 0,67 volt. Elkezdtem trisequenst szedni. A tüneteim azonban továbbra is fennállnak, a hasam egy lufi, es 2 óra alvás után felébredek, és nem alszom vissza egyáltalán, sohay Elmentem vérvételre, a tegnapi hormonlabor eredménye: ösztrogén:698, progeszteron:1,1. A labor a trisequens szedesenek a középső fázisára esett, amikor éppen progrszteront is tartalmaz a tabletta. Van ezzel teendő? Vagy normális ez?

Köszönöm a választ előre is!

N.Timea  
Tibelia és premens egíthet, vényköteles, a trisequens helyett.
Szép napot
2023.08.04. 11:11:51
  Jó napot doktor úr! 3 hete volt laparoszkopias petefészek ciszta műtétem. Szövettani eredmény lelete endometriozis.
Endometriozis szakrendelésre irányítottak gyógyszeres kezelés miatt.
A gyógyszeres kezelés után teherbeesésre van esélyem??
Vagy lombikra menjek??
21 éves vagyok és szeretnék már babát.  
Fél éven keresztül spontán próbálkozhatnak, utána meddőségi központ felkeresése javasolt.
Próbálkozási időszakban nem szükséges hormonális kezelés.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.08.04. 10:52:57
  Jó napot kívánok Doktor Úr
24 hetes kismama vagyok és az lenne a kérdésem hogy voltam vérvételen és vizeletben 168 baktériumot találtak a házi orvos azt mondta hogy nem utal húgyúti fertőzésre mert nincs fehérje a vizeletben.A kérdésem az lenne hogy ettöl lesz baja a babának?
Nem fáj nem viszked semmi de olyan érzés valamikor mint ha ki lenne dörzsölve és megduzzadt volna ,valamikor van hüvely folyásom ami egy kicsit fehéres
Ez okoz valami problémát ?
Babának lehet valami baja ?

Válaszát előre is köszönöm
Egy nagyon agodó kismama  
Nincs ok aggodalomra.
Várandósságra nem jelent rizikót.
Egyszeri antibiotikum kezelés javasolt viszont.
Uryalor segíthet.
Vényköteles.
Szép napot
2023.08.04. 10:03:43
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne 44 éves vagyok.A menstruációm 2 hónapja késve jött 10 nappal utána volt még pecsetelo 5 napig. A következő. Hónapban rendesen megjott 5 napig tartott viszont azóta már 11 napja pecsetelek. Lehet ez változókor? Még vagyok ijedve nagyon.
Köszönöm válaszát előre is.  
Lehetséges.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.04. 09:52:48
  Tisztelt Doktor úr!

Immárt lassan fél éve folyamatosan hüvelyfertőzésekkel küzdök, melyeket mindig kikezeltek antobiotikumokkal, de a pH-t sosem tudják időben helyreállítani és azonnal kezdődik újra.
Már 3 orvosnál jártam, a legutóbbi azt mondta egy elég nagy méhszájseb is kialakult és ezt a következő menzeszt követően kell lefagyasztani. Miért fontos megvárni vele a menstruációt?

Valamint jelenleg Dalacin tablettát és Fluomizin hüvelytablettát írt fel, eleinte rosszabbodott, majd javult, aztán a 4. napot követőn a folyás ismét sárga színű lett, pedig addigra már fehéres volt.
A sok gyógyszer mellett egy szem fogamzásgátló (Belara) is kimaradt.
Ma reggel láttam, hogy vérzés alakult ki. A sárgás folyással erősen keveredve jön ki, de jól látható, hogy az egy vérzés mellé.
Érdeklődnék, hogy ezt okozhatja a Fluomizin hüvelytabletta? Vagy az egy nap kimaradt Belara?
A hüvelyem elképesztően száraznak érződik, a tablettát is alig tudtam már felhelyezni.
Előfordulhat, hogy ez egy hóközi menstruáció? Amennyiben igen, a havi tabletta adagot követően ugyanúgy számíthatok arra, hogy meg fog jönni a normál menstruációm?

Előre is köszönöm a választ!  
Ez a protokoll.
Szép napot
2023.08.04. 09:47:16
  Kedves Doktor úr!
Szerdai napon voltam nőgyógyásznál terhességgel. Ott kiderült hogy a magzat 7hetes+6napos. A vizsgálat alatt minden rendben volt viszont azt mondta az Orvos hogy a magzatnak nem találja a szívhangját. Ilyenkor ez mit jelent? Kell aggódni?  
Kontroll ultrahang javasolt 1-2 hét múlva.
Szép napot
2023.08.04. 07:59:51
  Kedves Doktor Úr!

3 hete lesz, hogy abbahagytam a Remotiv extrat, most helyeztem fel a Ladeeringet a menstruacio elso napjan. Hany nap mulva ved a fogamzasgatlo? Varjak vele 7 napot?

Koszonom szepen!  
Azonnali a védelem.
Szép napot
2023.08.04. 02:11:09
  Kedves Dr.Úr ! Az lenne a kerdesem hogy julius18-an volt egy méhpolip eltávolításom és egy eü."kaparásom" megvastagodott méhnyálkahártya miatt,a Dr.Nő mondta hogy jók lettek az eredményeim,csak nagyon sok az ösztrogén amire valószínű hogy fogamzásgátlót fogok kapni.Kérdésem az lenne hogy kaptam egy levelet hogy 6hónap mulva újból rákszürést kell végezni....ezt a polip műtét miatt kell megcsinálni?? 44éves vagyok.Köszönöm válaszát ! Szilvi  
Igen.
Szép napot
2023.08.04. 00:22:53
  Jóestét, 2 hete szedem a vastablettámat (Neo-Ferro-Folgamma) amit vashiányra és vérszegényszégre írtak fel, hétfőn azaz júli 31.-én kellett volna megjönnie, lehetséges hogy a vastablettától késik?  
Lehetséges.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.08.04. 00:07:59
  Kedves Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék, hogy bizonyos hüvely kúpokat (Canesten) miért nem lehet használni menstruáció alatt?

Köszönettel: Dóri  
Higiéniai okokból nem javasolt menzesz alatt a hüvelyi behatolás/kezelés.
Szép napot
2023.08.03. 23:55:48
  Szép napot! Rákszűrèsen voltam es Negatív P2 lett az eredmény. Mellè lett írva még hogy Hypohormonalis sejtkèp! Ez az valami rosszra okot? 2 hónapja szültem nem tudom ez befolyásolhatja e. Köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra, negatív a lelet.
Szép napot
2023.08.03. 22:42:49
  Jó napot a barátommal le feküdtem és hát lehet hogy véletlenül el szakat az óvszer és hát hétvégén meg jött a női bajom az a kérdésem hogy lehetek terhes vagy nem ?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.03. 22:33:18
  Tisztelt Dr.Úr!
A párom panaszkodott, hogy együtt létünk során ki pattog a szája és idegesít, hogy ez miattam van…. Általános a folyásom viszont néha elég sok és szagos ki hathat rá?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.03. 22:22:53
  Tisztelt Doktor Úr! DÓRA vagyok,azt kérdezném,hogy p2lett a citológia eredményem és vegyesbaktérium valamint atrophia van jelen,az méh vastagság 20,20.2mm ezek mit jelentenek?Tisztelettel Dóra Köszönöm  
Negatív lelet, nincs vele teendő, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.03. 22:07:05
  Üdvözlöm.1 ève mèheltávolítasom volt azóta időközönkèmt a nemiszervem ès a combhajlatom kivörösödik ès elkèpeztően viszket többször vèresre kaparom.Mit tudok tenni ellene?Műtèt előtt nem volt ilyen sose. 33 èves vagyok  
Bőrgyógyászati konzultáció javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.08.03. 20:57:05
  Szép estét! A panaszom az lenne,hogy júni 20.án volt legutóbb menstruációm,7 napig tartott ahogy szokott..július 6.án nagyon nagyon beteg lettem,laborba elmentem és nagyon magasak voltak az értékeim,fogalmam sincs mi volt velem..a betegségem után elkezdett ott lent nagyon fájni,viszketni,kentem gomba krémmel ami után el is múltak a panaszaim..júliusban kimaradt a menstruációm,nagyon féltem azt hittem terhes vagyok,de minden tesztem negatív volt és semmi panaszom nincs ami arra utalna..
2 napja jött valami menstruációhoz hasnló barnás folyás,nagyon boldog voltam és megkönnyebült,hogy nem vagyok terhes...de mai napon már nem is volt semmi halvány menstruációs folyásom sem..pár napja észre vettem zuhanyzás közben,hogy golyó nagyságú valami van a hüvelyem falán..elmentem nőgyógyászatra,de nem látott semmit..mai napon is éreztem 2-3 ilyen golyó nagyságú hólyagot.az a kérdésem lenne hogy ezek a hólyagok befolyásolják a menstruációmat?  
Igen, különböző betegségek lehetnek befolyással a ciklusra, átmenetileg.
Szép napot
2023.08.03. 20:40:42
  Kedves Dr.Úr!

Szeretném megkérdezni hogy mi a véleménye arról, hogy ebben a hónapban töltöm a 40 - dik életkoromat , voltam Nőgyógyásznál aki az erős mestruacióra fogamzásgátló írt fel Melianda ( remélem jól írtam) nevű gyógyszert. Kérdeztem hogy nem fog-e problémát okozni és azt mondta nem , ( dohányzók is ) , de rettenetes dolgokat olvastam róla így nagyon el bizonytalanodtam.
Ön szerint tényleg nem okozhat problémát?
Köszönöm a választ előre is!
Szép napot kívánok!
Üdv Klaudia  
Ditinell, Drovelis vagy Slinda inkább beválhat.
De akár premens is segíthet.
Szép napot
2023.08.03. 20:28:32
  Jó estét kívánok.

Június közepén volt egy laparoszkopos műtétem. Ezt követően betartva az orvos által javasolt 6 hetet, kerültünk a nemi életet. A tegnap-tegnapelőttre saccolom a peteérést a folyasom kocsonyassagabol( tiszta, átlátszó, zselés/kocsonyas állagú) a tegnap este védekezés nélküli aktusunk volt a párommal.
Mennyi az esély hogy a csokicisztas műtét után terhes maradok ?  
Az esély mindenképp kedvezőbb a műtét után.
Szép napot
2023.08.03. 20:09:46
  Sziasztok! Januárban volt beültetésem,donorpetesejttel. Nifty tesztet csináltattunk,minden rendben volt.Voltam a 20ik hétben genetikai vizsgálaton,ott kiderült,hogy a combcsontjai rövidebbek,mint kellene lenni 2 héttel. Kaptam Anopyrint,amit azóta is szedek. Július 12en voltam Uh-n a saját női orvosomnál,azt mondta,hogy már behozta a kicsi ,már csak 1 héttel van lemaradva.
A párom felől, a családban,mindenki alacsony,sőt az adományozo is alacsony volt,155 cm. Lehet ezért rövidebbek a combcsontjai?  
Lehetséges.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.03. 18:09:28
  Kedves Doktor Úr!

Nőgyógyász által készített pcr teszt alapján HPV illetve ueroplasma parvum vírusom van. Erre két antibiotikumot írt fel, Azi Sandozt és Doxycyclin Al-t, azt mondta, hogy az egyiket három napig kell szedni, 1x1 adagolásban a másikat pedig a három nap telelte után 2x1 adagban kell szedni. Én szedek antidepresszánst, Scippát, azt mondta, hogy annyi a lényeg, hogy eltérő napszakban szedjem, illetve mondta, hogy a kúrát követően szedjek probiotikumot. Sok más helyen viszont azt olvasom, hogy a probiotikumot az antibiotikumos kezeléssel egyidőben ellehet kezdeni szedni. Így sajnos kételyek vannak bennem, hogyan kéne elkezdeni a kúrát. Továbbá, a három napos kúrát követően, nem tudom hogy szedjem a 2x1 adagot az antibiotikumból, ha esetleg lehet mellé szedni probiotikumot, és ezt melyik napszakban vegyem be. Ezzel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni! Köszönöm  
Probiotikumokat lehet használni már az antibiotikum kezeléssel párhuzamosan.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.03. 17:13:28
  Tisztelt Doktorúr!
Nem rég petefeszekgyulladast diagnosztizaltak nalam. Amire antibiotikumot szedtem. Illetve hpv gyanu miatt papilocaret hasznalok. Jovohet szerdan kellene megjonnie a menszeszemnek, jelenleg fajdogal a hasam es keves feheres sargas folyasom is van. Ez normalis? Vagy megint gyulladas allhat fent?  
Nincs ok aggodalomra, okozhatja a kezelés is
Szép napot
2023.08.03. 16:32:17
  Kedves Doktor Úr!

Petefészek gyulladást àllapított meg a nőgyógyászom és Sumamed (3 db) írt fel, amit 3 napig kellett szednem. Tünetem most, a negyedik napon nincs. Ilyen rövid kezelés elég egy ilyen betegségre? Nem fog ez visszatérni? Mindenhol 10-14 napos antibiotikum kúrákat írnak elő. 3*500 mg azitromicin ezt megoldhatja hosszútàvon?  
Elegendő lehet. Használjon Gynophilus restoret a kezelést követően.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2023.08.03. 15:16:46
  Tisztelt Doktor Ur!
5.hetes varandos vagyok, jovo heten jutok el eloszor orvoshoz. A huvelybemenetnel par napja enyhe viszketo erzesem van, lehet erre hasznalni gynophilust mig nem jutok el orvoshoz? Vagy valamilyen kenocsot? Van olyan keszitmeny ami ilyenkor is 100% biztonsagos? Koszonom elore is valaszat!  
Lehet nyugodtan.
Canesten krém is segíthet.
Szép napot
2023.08.03. 15:15:35
  Tisztelt dr ur!

Írtam már korábban, hogy volt félelmem, hogy terhes vagyok mert tüneteket képzeltem be magamnak de később megjött, majd mensi után 2 héttel (ovu környékén) barnáztam. Aztán rá két hétre megint barnáztam(itt már lassan az esedékes mensinél) kb juli. 23tol olyan 26ig és most aug1 lett volna az esedékes mensi mert altalaban 33-35 napra jön meg, viszont 1en kevés barnázásom volt, majd ma reggel (aug3) több mennyiségü sokkal sötétebb barnát vettem észre. Ön szetint ez az egész amit leírtam összességében utalhat terhességre ami még valamikor juniba történhetett? Nagyon nagyon félek mert még fiatal vagyok.
Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nem utal rá, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.03. 15:14:21
  Üdvözlöm érdeklődni szeretnék hogy a buofemin tablettát lehet szedni mestuacio idő alatt 49 eves vagyok es eleg sokszor vannak ho hulamok ejel is mappal is köszönöm ha válaszol  
Lehet.
Szép napot
2023.08.03. 14:20:20
  Tisztelt doktor úr! Az előváladék már önmagában is tartalmaz spermiumot, vagy csak ha esetleg az előző erekcióból bent ragadhatott a húgycsőbe? Köszönöm előre is a válaszát!  
Eleve tartalmazhat.
Szép napot
2023.08.03. 12:17:15
  Tisztelt Dr úr!
34 éves vagyok, még nem szültem!
Egy olyan panaszal fordulok önhöz, hogy menstruáció utolsó napjaiban, pisilésnél hónapok óta hol erősebb, hol gyengébb fájdalmat érzek ami pár napig áll fent olyasmi mintha húzódna vissza a méhem, vagy a húgyhólyagom fájna.
Tőzegáfonya tableta szedése után csőkken majd elmúlik
Kell valamitől tartanom?
Esetleg esemény utáni tabletta mellékhatása is lehet pár hónapja kelett, hogy bevegyem, azóta rendszertelen a menszeszem is, 11 napokat késik
Köszönöm szépen válaszát!  
Premens segíthet.
Amennyiben 3 ciklus után sem javul, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.03. 08:31:53
  Tisztelt Doktor úr,
Nagyon görcsöl a hasam a menstruációm idején ami megzavar a mindennapi teendőkben és kellemetlen. Tudna ajánlani esetleg erre valamit? Köszönöm a segítségét, szép napot!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.03. 06:33:57
  Kedves Dr Úr!

Visszatèrő gombás tünetekre kaptam fluconert 150 mg 3 hónapig heti 1 szem, páromnak 2 szem.azt mondta a Dr hogy 4 hètig ne legyen együttlèt de a továbbiakban lehet csak utána használjak micovagot. 2-3 ève huzódó gond ez táplálkozásomban már jó ideje kerülöm a lisztes cukros dolgokat mit tudnèk mèg tenni hogy elmúljon ez???

Segítségèt előre is köszönöm  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.02. 23:50:28
  Kedves Doktor Úr!
4 héttel ezelőtt voltam elsőnek együtt a barátommal mindkettőnknek ez volt az első majd következő héten is együtt voltunk.
Együttlét után 2 napig kicsit véreztem de utána elmúlt azóta semilyen folyásom nincsen szerintem hüvelyszárazságom lehet óvszerrel védekeztünk de ha esetleg nem vettük észre hogy baj történt ez lehet a terhesség tünete a menstruációm 5 napja késik de nem volt soha pontos mostani 2 hónapban ált be úgy hogy
+ - 2-3 nap. Kicsit mintha fel lennék puffadva és a hasam alja is szokott fájni néha. 2 nappal ezelőtt a melleim is érzékenyek voltak de az elmúlt esetleg gyanakodjak terhességre vagy más lehet az oka?  
Az első együttlétek gyakran okozhatnak átmeneti változásokat a ciklusban.
Nincs ok aggodalomra.
Mindenképp javasolt védekezni valamilyen formában.
Szép napot
2023.08.02. 23:09:23
  Jó napot!
10 hetes terhes vagyok és olyan érzésem van mintha lenne valami a hüvelyben. Lehet méhsüllyedés? Elvetélhetek miatta? Amint tudok megyek nőgyógyászhoz addig is jó lenne valami infó. Köszönöm.  
Valószínűleg a terhes méh, ahogy növekszik, azt érzi, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.02. 23:04:11
  Szép estét!

A CNS hüvelykúp chloramphenicol összetevőjéről találtam az interneten olyan írást, melyben "rákkeltőnek" nevezik.
Nekem az orvos napi 2*-es adagot írt fel. A 2.után elkezdtem vérezni. Nagyon meg vagyok ijedve! Ez tényleg rákkeltő? S miért okoz vérzést?

Köszönöm válaszát!  
Egyáltalán nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.02. 22:52:36
  Üdvözletem,

Elég kemény húgyúti- és vagina fertőzéseim voltak. A vagina fertőzést Candida Albicans okozta, és sokáig elhúzódott, mire végre orvosi kezelést kaptam, illetve diagnosztizáltak. A húgyúti fertőzés szinte pontosan az előző fajta fertőzés után következett, egy hét volt a különbség. Ez is elhúzódó volt, szintén technikai okok miatt. Covid miatt, itt U.K.-ban szinte alig lehetett időpontot kapni. Hónapok teltek el, mire végre sikerült, addig próbáltam mindenfélével kikúrálni, és a diétákat is szigorúan tartottam, illetve a vízfogyasztás is kritikus volt. Ezt is végül diagnosztizálták, végre kaptam rá antibiotikumot, de még utána kétszer ismételni kellett az antibiotikum kúrát, mivel vissza-vissza tért. Ezt az antibiotikum-szedés okozta immunrendszer-megroppanás is kiváltotta. De maga a fertőzés is (mindkettő) az immunrendszer csökkent működése miatt következhetett be, mivel az utólagos vizsgálatok később kimutatták,hogy nincs diabéteszem,még pre-diabéteszem sem. (Az idevágó vérvizsgálati értékek gyönyörűek voltak. ) Összegezve a két fertőzéssel túl vagyok egy teljes Fluconazole-kúrán (először 72 óránként egyet kell bevenni, három alkalommal, majd hat héten át heti egyet), és túl vagyok három antibiotikum-kúrán (a U.T.I.-ra adott antibiotikumom nevére nem emlékszem, de háromszor kaptam ugyanezt, kb. egy hétig tart az elszedése.)
Kérdésem: ha beveszek Fluconazol tablettát, mellette szedhetek-e probiotikumokat, és propolisz-tinktúrát?

Köszönöm válaszát!

Katalin  
Igen, ajánlott is.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.02. 22:49:44
  Üdvözlöm Johanna vagyok 25 éves
lassan 2 hónapja tart a menstruációm voltam magánorvoshoz ott azt mondták hogy nem probléma az hogy több ideig tart a ciklusom ,terhes nem vagyok hiába szeretnénk párommal babát .
Az orvos azt mondta hogy a méhfalam az vékony és hogy méhfal erösitőt szednem kell , de viszont nagyon darabos fekete színű vér távozik belőlem és július 28 óta lassan 2 hónapja kétségbe vagyok esve hogy mi lehet a probléma nem tudom mit tegyek ..köszönöm a válaszát  
Premens, 2x1 Inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2023.08.02. 21:17:01
  Jóestét kívánok !
A férjemmel kisbabát szeretnénk ( volt egy műtétes vetélésem, utána egy sikeres terhességből született egy kisfiunk. Szeretnénk kistestvért, most próbàlkoztunk először
Júl 12 volt az utolsó menzeszem
Júl 24.én próbálkoztunk
Erre júl 30.án elkezdtem vérezni (először azt gondoltam, hogy talán beágyozódás lehet, de elég erős volt a vérzés és 3 napig tartott, 4.nap enyhe barnás volt már csak
A menzeszem eredetileg csak augusztus 8.án kellene megjönnie (bár reméltem hogy nemfog)
A kérdésem az lenne, hogy ez lehetett a menzeszem ? Ennyivel korábban ? Vagy ez valami más vérzés lehetett ? Köszönöm a válaszát. Szép estét.  
Igen, ez valószínűleg menzesz.
Nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2023.08.02. 20:54:22
  Tisztelt Doktor Úr!
1 hete vettem észre egy nagyobb szétterülő csomót az egyik mellemben, a mellem elejében. Ha úgy mozdulok sokszor fáj, érintésre is, sokszor szúró jellegű. 34 éves vagyok, a családomban nem volt mellrák de én most ettől félek. Van okom rá?
Köszönöm szépen válaszát!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 20:33:33
  Kedves Dr.Úr!

2023.07.28. 07:40:56
Én voltam aki ezen a napon irt Önnek! Nem igazolódott be méhen kívüli terhesség, és irt fel az orvos vérzés csillapító cseppet(ergam) 3x20 csepp ill. tablettát 2x1 ( exacyl),ha esetleg megjönne, mert erősebb vérzésre kell számítani! Nyaralunk es aug.végén megyünk csak haza, tegnap megjött, es tényleg nagyon durván erős vérzés lett! 1 es 1/2-2 óránként mennem kell mosdóba! Kb mennyi ideig lehet ennyire sok a vérzés? Tudok e valamit még tenni a vérzés csillapítására? Nagyon szépen köszönöm a válaszát!  
Pár napig maximum.
Ezeknek a gyógyszereknek bőven elég kell hogy legyenek.
Ellenkező esetben kontroll javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 20:17:05
  Üdvözlöm!
Július 17-én bettem be esemény utáni tablettát. Augusztus 1-én fájt a hasam és meg is jött a menstruációm, azonban kevesebb, mint máskor szokott. Az lenne a kérdésem, hogy ez ilyenkor normális, hogy nincs meg annyira a menstruációm?  
Igen, hetekre meg tudja zavarni a ciklust, átmenetileg.
Szép napot
2023.08.02. 20:12:38
  Tisztelt Doktor úr. Munkaalkalmasságihoz kellene nekem citológiai vizsgálat. Viszont nekem nincs méhem. Ebben az esetben mi a teendő?  
Huvelyfalról veszik le ebben az esetben a mintàt.
Szép napot
2023.08.02. 20:01:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Mikor tudom, hogy a mellem/emlőm miatt érdemes orvoshoz fordulni, miket kell rajta figyelni?
Köszönöm, további szép napot.  
Bármilyen új, furcsa elváltozás észlel érdemes megnézetni.
Szép napot
2023.08.02. 19:53:07
  Tisztelt Doktor Úr!

29 éves vagyok, férjemmel babát szeretnénk. Szedek folsavat illetve méhpempő kapszulát. Ebben a hónapban már használtam ovulációs tesztet, amikor naptár szerint ovuláltam, de csak halvány csík jelent meg a kontroll csík mellett. Naptár szerint holnap lenne esedékes a menstruációm.
Ma elvégzett terhességi tesztek negatívak, de az ovulációs teszt pozitív, mindkét csík erősen jelent meg.
Ez mit jelent?
Előre is köszönöm válaszát.  
Nem utal terhességre, nyugodtan próbálkozzanak tovább.
2x1 Inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2023.08.02. 19:15:06
  Tisztelt Doktor úr! Műtéti abortusz után,5 nappal véralvadéknak tűnő maradékot találtak a méhemben,ha az akkor mennyi idő míg el kezd hatni az Ergam csepp? Egy adag után? Vagy esetleg több nap? (Napi 3×20 csepp)
Mert sajnos semmi féle vérzésem nem volt műtét után,csak a beavatkozás napján.  
Pár nap alatt hat.
Szép napot
2023.08.02. 19:03:16
  Szép estét szeretném kérdezni hogy voltam nőgyogyásznál a citologiai eredményem p2 tewlet koros neoplast elváltozást ir a leletem de nem kaptam semi gyogyszert fáj a hasam alja balrol szeretném kérdezni hogy ebből lehet rák nagyon félek köszönöm a választ  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.02. 17:38:34
  Üdvözlöm! 4 napja késik a menstruációm viszont erős émelygés gyötör egesznap.. lehetek terhes?  
Végezzen terhességi tesztet amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz.
Szép napot
2023.08.02. 17:07:45
  Tisztelt doktor úr!
12 éves vagyok, és holnap megyek a szüleimmel strandra. És ebben a hónapban még nem jott meg, de félek hogy holnao fog megjönni, de szeretnék elmenni minden féle képpen. Ennyi évesen lehet tampont használni? Vagy segítene?  
Mini tampon segíthet.
Szép napot
2023.08.02. 17:06:26
  Szép jó napot!A kérdésem vagyis a problémám az lenne,h körülbelül 2 hónapja a kulcscsont alatt van 1 kitapinthato csomo ami igazából évek ota ott van,nem is volt vele problema, de az utóbbi 2 honapban faj a nyakam és a kulcscsontom is ami nagyon tompa mintha nyomna.testepito vagyok és ulomunkat vegzem ha esetleg ez számít valamit ,illetve reggel kötöttem a csukjam is ez miatt amibelmulik utána. Köszönöm  
Ortopédiai rendelés felkeresése javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 16:21:56
  Jó napot doktor úr! Egész hónapban van fehér vagy átlátszó folyásom, szaga van és szír a bal petefeszkem minden hónapban van pár nap mikor erősebben fáj több mint egy éve próbálkozunk a babával de semmi..  
Premens, 2x1 Inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Szép napot
2023.08.02. 14:44:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne,hogyha a hormonháztartásom felborúlt,helyre tud állni idővel magától,vagy felírnak rá valamit?  
Rendeződhet magától.
Szép napot
2023.08.02. 14:44:18
  Tisztelt Dr. Úr!
Szokásosnál kevesebb a menstruációm. Ez bajt jelent?
Köszönöm a segítséget.  
Nem utal kóros jelenségre, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.02. 14:42:34
  Kedves Doktor
Fogamzásgátló tablettát szedtem Július 20-ig. Majd 24-28-ig megvonásos vérzés volt. A tablettát már nem folytatom. Viszont ma észre vettem hogy ilyen kocsonyás nyálkás halvány sárga színű volt a év papiron ami szagtalan . folyásom nincsen. Ez normális?  
Premens és Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.08.02. 13:14:17
  Szépnapot doktor ur lene egy kérdésem voltam urologián.
Nem találtak bajt voltam nőgyogyászaton azt monta a doktor ur hogy van eltérés a citologiámal de nem rák nem kaptam semit de azota is fáj a hasam alja. Meg még anyi hogy megvan nagyobodval a méhem szeretném kérni a segitségét köszönöm csak bal oldalt fáj a hasam  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.02. 12:22:58
  Jó napot kívánok!
Már 1 hónapja késik és ha lehajolok fáj nagyon a derekam. Vs esetleg ehhez valami köze?
Válaszát előre is köszönöm  
Abszolút.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 12:03:03
  Tisztelt Doktor úr!
Szeretném megkérdezni, hogy alábbi tünetek utalhatnak méhnyakrákra? Sajnos egy pár hetet várnom kell a nőgyógyászati vizsgálatra.
A menstruációs fájdalmam egy 10es skálán 12. Emellett ilyenkor a derekam is szörnyen fáj.
Időnként előfordul fehér hüvelyfolyás. Pár napja volt indokolatlan rózsaszínes vérzés egy párszor. Azt hittem, hogy előbb jön meg,mert a hasam is fájt, de csak egy kicsit, de mégsem jött meg. Tegnap szeretkezés után tenyérnyi nagyságú vér volt a lepedőn
Köszönöm a választ előre is!  
Nem utal rà.
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt ettől függetlenül.
Szép napot
2023.08.02. 11:37:44
  Tisztelt Doktor Úr! Ha az ovulációs teszt mind a 3 napon pozitívat mutat 30., 1., 2., olyankor ez mit takar magában? Nemtudom eldönteni hogy mikor van ovum..  
Bármelyik napon lehet.
Szép napot
2023.08.02. 11:27:43
  Tisztelt Doktor Úr!
Nyaralás miatt szeretném a havi vérzésem időpontját eltolni. Dienille filmtablettát szedek és szeretném megkérdezni, hogy kockázatmentes-e, ha a 21. szem után kihagyás nélkül elkezdem a következô adag levelet? Esetleg az előbbi helyett jobb lehet, ha a következő levélből annyit szedek csak be, amivel egy héttel később jelentkezik majd a megvonásos vérzésem? Az utóbbi esetben ha jól gondolom a 21. után beszedett gyógyszerdarabot a vérzés után megint 21 db-al kell folytatnom (és nem azzal a mennyiséggel ami már a megkezdett levél miatt hiányzik a következő havi adagból).
Válaszában bízva addig is maradok tisztelettel!
Egy gondtalanul nyaralni kívánó  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.08.02. 11:10:22
  Tisztelt Dr.Úr! L.Andrea vagyok,és nagyon aggódom a 26 éves lányom miatt,emitt írok most Önnek.Elég régóta tart ez az állapot,nem egy ,nem kettő orvost felkerestünk ,kemény pénzeket fizettünk,de nem változik semmi .Napi szintén ,olyan erős hüvelyváladék ürül ,hogy Én ilyet csak nagyon csúnya gombás fertőzésnél láttam .Nincs gombás fertőzése,nem is volt ,viszont ez a váladék folyik mint a patak ! A színe változó,hol fehér,hol sárgás ! Nincs összefüggésben a peteéréssel mert ,napi szinten ürül.Kellemetlen szaga van,arról nem is beszélve,hogy az egész napjára ráteszi a bélyeget,hisz erre kell figyelni! Kérem mondja meg mit tegyek ! Nem biztos ,hogy ez az oka ,de csontsovány már a lányom ! Nagyon aggódom! Szerintem ez nem normális állapot! Megtisztelő válaszát nagyon köszönöm! Tisztelettel .L.Andrea  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 10:23:35
  Kedves Doktor úr
1 hónappal ezelőtt Július 2-án kezdődött alhasi fájdalom.kb 1,5 hétig tartott . Majd most ismét elkezdődött Yasminelle fogamzásgátlót szedek. Így vérzés után pár nappal jelentkezik. A tabletta okozhatja? Vagy mire lehet gondolni. UH jó volt semmi kóros eltèrès nem látható!
Köszönettel Alexandra  
Lehetséges, premens segíthet.
Vagy gyógyszerváltás javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 10:17:24
  Kedves Doktor Úr!
Egy olyan problémám van, hogy lassan 4 éve égő érzést érzek a hüvelyben. Voltam már több nőgyógyásznál és rengeteg kivizsgáláson. Kaptam sok gyógyszert hátha majd az segít. De nem segített. Sajnos semmit nem találtak nálam. De én továbbra is nagyon szenvedek.
20 éves vagyok és ez a betegség úgy érzem tönkreteszi az életem.
Vannak napok amikor jobban fáj és volt olyan is, hogy a földön feküdtem sírva annyira fájt. Valamikor meg elviselhető de azért akkor is érzem. Ha elmegyek pisilni még jobban ég. Minden evés után fáj a hasam és felpuffadok. Sokszor nem tudok elmenni wcre, mert szorulásom van. Sok hashajtót szedtem. De már nem merek, mert a gyógyszertárba mondták, hogy egy idő után rengeteg rossz hatása is lehet. De azt is észrevettem, hogy olajos étel vagy csokoládé után is jobban elkezd égni. Az államon és a nyakamon gyulladt pattanások jönnek ki de nem múlik el kozmetikus és bőrgyógyász is egyaránt hormonális vagy valamilyen nőgyógyászati problémára gyanakszik.
Menstruációm amióta megjött nem állt be rendesen. Olyan 40-50 napokra jön meg.
Mindig fáradtnak, motiválatlannak, rosszkedvűnek érzem magam. Utálom már saját magamat a betegség miatt.
Van barátom is de ilyen betegség mellett félek, hogy soha nem lesz rendben semmi. Nem tudunk úgy együtt lenni, mert nekem nagyon fáj akkor is. Szóval az együttlétet úgy teljesen szüneteltetjük, mert a barátom nem akar rosszat nekem.
Fogalmam sincs merre induljak tovább?
Ezek a tünetek annyi féle betegségre utalhatnak. Egyáltalán nőgyógyászati probléma vagy csak ott jön ki a tünet?

Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!!  
Endometriózis kivizsgálás javasolt.
Endometriózis diéta és aviva torna segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Ezen kívül endokrinológiai kivizsgálás is javasolt.
Szép napot
2023.08.02. 10:02:18
  Kedves Doktor Úr!
Két hete fel voltam fázva és Monuralt vettem be, Ön szerint mekkora az esélye, hogy vissza fog térni?
Köszönöm.  
Jó eséllyel egy kezelés is elegendő lehet.
Szép napot
2023.08.02. 07:09:57
  Jó napot kívánok !

Úgy hallottam az Uro-vaxom jó hatású lehet a hüvelyflóra normalizálására . (?)
Ösztrogén hiány esetén nem hatnak a hüvelyi probiotikumok ill nincs is rájuk szükség. (?)

Köszönettel: 60+ -os menopauzában lévő hölgy  
Nem erre való elsősorban az uro-vaxom
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 23:53:04
  Tisztelt Doktor Úr!
A jövő hónapban leszek 50 éves. A ciklusom általában 24, 25 napos. A vérzésem 4 napos szokott lenni, 5 hónapja 4-7 napig tart, most viszont már 14 napja vérzek. A menstruációm kevés és piros minimális görcsökkel. 2 Negatív tesztem van. Utalhat valami problémára, a klimaxon kívül. Forduljak orvoshoz? Köszönöm szépen a válaszát!  
Nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2023.08.01. 23:15:25
  Jónapot
Olyan kérdésem lenne hogy a Norcolut gyógyszert miért írja fel az orvos ha babát tervez valaki de alacsony a progeszteron szint
És árt e a magzatra ez a gyógyszer
Köszönöm Szépen a választ  
Progesteron pótlásként.
Nem ártalmas.
Szép napot
2023.08.01. 22:58:43
  Jó napot kívánok dr.úr az lenne a kérdésem hogy 3.napja kesik a smentruacioom és fehér sűrű folyasom van melleim érzékenyek illetve mellbimbó. Fáj ez mitől lehet??  
Legyen türelemmel, a menzesz valószínűleg jelentkezni fog hamarosan.
Szép napot
2023.08.01. 21:55:45
  Üdvözlöm !olyan kérdésem lenne,hogy már 3honapja annak ,hogy 9nappal hamarabb jön meg és elég régóta tart az hogy akár 8napig is tart a menstruációm ?fogamzás gátló nem szedek,hullámokban vannak alhasi fájdalmaim ès most is kiszamoltam hogy 18nap telt el az előző ciklusom és a mostani között úgy tudom hogy 28 nak kellene lenni. Válaszát előre is köszönöm .  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 21:53:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Fogamzásgátló egyhetes szünetében fájdalmas a vérzésem, pedig elméletileg egészséges vagyok ( évente rákszűrés + hüvelyi uh). Az egyedüli amiről tudok,hogy hátrahajló a méhem. A problémám az, hogy vérzéskor a gyomrom is fáj, valamint a végbélemben is érzek erős,görcsös fájdalmat,a székelés is nehézkes, fájdalmas, mintha lenne valami "akadálya " ilyenkor. A vérzés után pár nappal rendeződik és nincs is ilyen problémám.
Ön szerint érdemes lenne ennek jobban utánajárni? Vagy lehet, hogy ez csak a hátrahajló méh miatt van? Milyen vizsgálatokat lenne érdemes elvégezni?
Köszönöm!  
Endometriózis gyanúja felmerül, érdemes ilyen irányú kivizsgálást végezni.
Szép napot
2023.08.01. 21:28:21
  Üdvözlöm Doktor Úr!

Köszönöm szépen a válaszát!
A Qlaira nevű fogamzásgátlóval kapcsolatban lenne még annyi kérdésem hogy mind a 28 tablettát be kell szednem, ha jól gondolom és utána következik a 7 napos szünet?!

Még sose szedtem 28 napos fogamzásgátlót!

Köszönöm szépen!
Üdv Anett  
Nem kell szünetet tartani ebben az esetben.
Szép napot
2023.08.01. 21:08:40
  Tisztelt Doktor úr!

36 éves vagyok, és nagyon úgy érzem sajnos, hogy premenopauza küszöbén állok.
Családban is volt korai klimax.
Az összes tünetem megvan, amit a klimaxban csak le tudnak írni.
De havonta 1maximum 2 napig még van vérzésem.
Nagyon szenvedek a tünetektől.
Viszont a hormon eredmény nem mutatott semmit, csak az ösztradiol 23,0.
Egyik orvos szerint ez már mutathatja, hogy az, másik szerint nem.
Most akkor kinek higgyek?
Én meg érzem, hogy ez nem jó,ez biztos nem más betegség okozza.
Esetleg foggamzásgátló segíthet?
Mit javasolna ilyen helyzetben??
Köszönöm szépen
Tisztelettel.  
Fogamzásgátló, premens, vagy remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 21:07:05
  Üdv. Dr. Úr ! Szépnapot! Ha útban van a baba csak még nemtudok róla illetve próbálkozunk ovu időszakban, káros lehet e bármelyikre az otthoni tusfűrdős samponos ülő fürdő?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.01. 20:54:45
  Tisztelt doktor Úr!
6 hónappal ezelőtt szültem és most nm rég menstrualtam szülés után először és utána 5 napra megint vèrzek van mikor barna akor kicsi folyik és van amikor élénk piros de akor nagyon sok fojik ez mitől lehet  
Premens segíthet.
Erős, elhúzódó vérzés esetén nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.08.01. 15:49:12
  Kedves Bence!
Több mint 2 éve szültem első gyermekem.Azóta nem volt intim kapcsolatom. Megismerkedtem egy férfival és lassan aktuális lesz az első együttlét. Ön szerint fájdalmas lesz így szülés után? Vagy már regenerálódtam rendesen? Hüvelyi szülés volt,gátmetszés nélkül.Köszönöm!  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.08.01. 15:45:31
  Üdvözlöm! Hüvelyszárazságra mit javasol? 41 éves vagyok, és jelenleg szoptatok. Köszönöm!Szép napot!  
Santes segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 15:24:39
  Kedves Doktor Ur! Az uj zelandi zold kagylo kapszula es glukozaminglukan (GAG) csokkenti a Yasminelle fogamzasgatlo hatekonysagat?
Lehet szedni?
Valaszat koszonom  
Szedhető együtt.
Szép napot
2023.08.01. 14:48:00
  Kedves Doktor Úr!
Egy hete kèsik a menstruációm! Átlácó hüvelyi fojásom van, a teszt pedig negatív! Őn szerint esedèkes a terhesèg? Köszönöm a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.01. 14:09:49
  Tisztelt Doktor Úr!

Szererném megkérdezni, 16 évesen, melyik az a kezdő fogamzásgátló tabletta, amit rendszeresen lehet szedni
Ha gyógyszernevet tudna írni, megköszönném
Kata  
Ditinell segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 13:30:40
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, valószínűleg ondó allergia e, ha az együttlétek után fáj, ég a hüvelyem. Változó intenzitással és hosszal, illetve az is változó, fáj e az aktus után, előfordul hogy nem. Mi lehet ennek az oka, hogy hol fáj utána hol nem? Illetve biztos hogy ondó allergia az oka? Állandó partnerem van, korábbi állandó partneremmel is ugyanez volt a helyzet.  
STD szűrés és nőgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Óvszer használata segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 12:54:33
  Tisztelt Doktor Úr!
37 éves vagyok, van már 1 gyermekem. Jelenleg lombikprogramban veszünk részt elzáródott petevezetékeim miatt. 2 hónapja volt fagyasztott beültetésem, ami sikertelen volt. Előtte 2 csomag ATB-t szedtem, mivel a kenetvétel alapján indokolt volt, illetve utána gennyes mandulagyulladásom is volt 1 hétig tartó lázzal, erre szintén ATB-t kaptam. Egyik kérdésem az lenne, ezek az előzmények hatással lehettek-e az eredményre, tehát hogy nem sikerült. . Most ismét próbálkozunk, de az orvosom törölte a beültetés időpontját, mondván a 14. napi vérvétel alapján magas az LH szint, így biztosan nem sikerülne. Második kérdésem erre irányul, hogy ez miért probléma, illetve a jövőre nézve ettől még lehet esélyem a sikeres beültetésre? Válaszát előre is köszönöm. Éva  
A betegségek és a kezelések lehettek befolyással a ciklusra.
Természetes későbbiekben megvan minden esély a sikeres beültetésre.
Kövesse továbbra is kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2023.08.01. 12:23:14
  Tiszteletem ! Valószínűleg nőgyógyászati problémám van . Sűrű vizelés kevés menstruacio és büzős vizelet . Hasi műtétem volt utánna jött ez ki rajtam . Valószínű hogy hugyutifertözés? Hasam is szoktam érezni vizelés után. Köszönöm szépen a választ  
Urológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.08.01. 10:21:48
  Tisztelt doktor úr!
A nőgyogyász citologiai leletem : értékelhető, de zavaró mértékű lobosodás,
Transform zóna nincs.
Negatív dyspasliára, és melignitásra.
Candida
Gyulladás
Azt szeretném megkérdezni hogy ez mit jelent?  
Negatív a lelet nincs ok aggodalomra.
Candida gyau miatt fluconer és Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2023.08.01. 09:28:56
  Tisztelt Doktor úr!

Levonoree tablettát szedek kb 1.5 éve, az elmúlt 3 hónapban viszont azt tapsztaltam, hogy az időközi vèrzés (és ezzel együtt a bőröm rosszabbodó állapota, ami elő szokott fordulni) nem a placebo tabletták szedésénél jelentkezik, hanem még a “rózsaszín tabletták” alatt. 2-5-2 hetek a vérzés mentes időszakjaim május óta, a standard 3 helyett. Érdeklődnék mi lehet ennek oka, és mi a teendő ilyen esetben? Előfordulhat, hogy vizsgaidőszak-stressz borította fel a rendszert, és ha igen akkor mit lehet tenni ennek normalizálása érdekében?  
Stressz okozhat változásokat a ciklusban, átmenetileg.
Egyéb esetben gyógyszerváltás megfontolandó.
Szép napot
2023.08.01. 05:31:54
  Jó napot.
Letrox 75 mg és Duphaston 3x10mg szedhető együtt?  
Igen.
Szép napot
2023.08.01. 01:44:42
  Tisztelt doktor úr.
Én soha nem szedtem fogamzásgátlót,illetve sokszor nem is védekeztem,és mégsem esek teherbe.
31 éves vagyok és kb 23 éves korom óta élek nemi életet.
A menstruációm rendben van,28napos ciklussal.
Köszönöm válaszát  
Egy éven át nyugodtan próbálkozzanak spontán.
Addig nincs szükség kivizsgálásra.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.08.01. 01:31:06
  Tisztelt Doktor Úr!
Nemrég diagnosztizáltak súlyos adenomiozissal. Az orvos Mistralt fogamzásgátlót írt fel, de ősszel lesz hiszterektómiám. Viszont emellett frontin 0,25 ost szedek, mert 2 éve pánikrohamomok gyotornek. Amíg nem szedtem a Mistralt már egész jó volt a helyzet,de a Mistral szedése óta felerősödött a pánik, főleg esténként. Úgy érzem, hogy szorít a torkom, nem kapok levegőt, szorít a mellkasom, nyom, mintha ràültek volna, nem merek elaludni, felriadok... Ezt okozhatja a Mistral és a Frontin együttes szedése? Hagyjam abba inkább valamelyiket?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan hagyja abba a Mistral szedését a tapasztalt mellékhatások miatt.
Szép napot
2023.08.01. 01:28:22
  Üdv!

21 éves vagyok. Barátommal aktívan élünk szexuális életet, viszont most kicsit aggódom, mert 4 napja késik. A melleim feszülnek, illetve folyásom van, de más nincs.
Lehetséges a baba?  
Lehetséges, amennyiben egy héten belül sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.08.01. 00:59:30
  Jó napot Doktor úr!
8 éves lányomnak már 2x volt bakteriális huvelygyulladasa az utóbbi 2 hónapban. Volt egy 10 napos és egy 3 hetes kurank. Alig , hogy abbahagyjuk a kúrát, visszatér a folyas. Most megint pár nap elteltével mintha megint halvány barnás folyása lenne. Nem tudom, hogy mi tévő legyek. Már immunerősítőt is szedunk, illetve probiotikumot. Csak jövő héten rendel a gyermek nőgyógyász. Esetleg a cickafarkfu teás ulofurdo segíthet? Vagy rosszabb lehet miatta? Az édességet el kellene hagynunk, hogy ne alakuljon ki bakteriális huvelygyulladas? Kérem, adjon tanácsot. Fürdőben nem voltunk. Arcüreggyulladás után alakult ez ki nála. De szerintem lelki okai is vannak a gyulladasanak.  
Érdemes megvárni a konzultációt, sajnálom nekem nincs gyermek nőgyógyászati tapasztalatom.
Szép napot
2023.08.01. 00:19:01
  Kedves doktor úr! Egészséges dolog 70 év felett is kivánni a férfit?  
Abszolút. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.08.01. 00:17:19
  Tisztelt Doktor úr!

Fél éven belül öt alkalommal jött elő az ambuláns lap szerint heveny hüvelygyulladásom. Többször Fluconert szedtem, illetve két alkalommal Klion kúpot. Utolsó alkalommal a párom is használt Canesten kenőcsöt. Mit gondol, mi okozhatja a folyamatosan visszatérő gyulladást?

Köszönöm válaszát!  
Szénhidrát anyagcsere folyamatok állhatnak a háttérben, endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.31. 23:58:19
  Jó estét 6 honqpos a kisfiam és azt szeretném kérdezni hogy lehet enni csípős ételeket szoptatás allat  
Túl sokat nem érdemes, de kis mennyiségben lehet.
Szép napot
2023.07.31. 23:21:31
  Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem hogy terhesség tervezéskor érdemes valami vitmaint szedni?
Általában mennyi idő kellhet a teherbeeséshez?
Mi kb. 4 hónapja próbálkozunk  
Terhesvitamin, vagy 2x1 Inofolic prémium, vagy2x1 velfem segíthet.
Egy éven át érdemes spontán próbálkozni.
Szép napot
2023.07.31. 21:49:56
  Kedves Doktor Úr!
2 hete felfáztam és bevettem egy Monural antibiotikumot, mellette használhatom egyidejűleg az első naptól a Gynophilus hüvelykapszulát?
Köszönöm szépen a válaszát.  
Igen, érdemes használni.
Szép napot
2023.07.31. 21:38:22
  Jóestét azt szeretném kérdezni hogy terhesség esetén mennyi idő múlva lehet,illetve kell menni nőgyógyászhoz ha a teszt pozitívat tesztel?  
6hetes menzesz kimaradás után érdemes először vizsgálatra menni.
Szép napot
2023.07.31. 21:34:01
  Jóestét azt szeretném kérdezni,hogy aki volt már terhes az könnyebben teherbe tud esni?  
Nincs összefüggés.
Szép napot
2023.07.31. 21:33:03
  Jóestét mennyi idő után mutatható ki a terhességi teszten a terhesség?  
Legalább egy hetes menzeszkimaradàs után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.07.31. 20:24:02
  Tisztelt Dr.úr!!
Lenne egy olyan kérdésem hogy van olyan fogamzásgátló ami esetleg segíthetne is le fogyni ??
Mert van olyan is amitől fel híznak a nők
Ha lenne esetleg tudna ajánlani??
Nagyon szépen meg köszönnèm önnek
Illetve 18 éves vagyon van egy 1,5 éves kislányom is még nem szedtem fogamzásgátlót!!
Válaszát előre is köszönöm szépen
Tisztelettel: BARBARA  
Jangee, lorelll segíthet.
Szép napot
2023.07.31. 19:37:28
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy okozhat e alhasi fájdalmat az hogy klimaksz előtt állok. 51 éves vagyok és az utóbbi hónapokban rendszertelen a menzeszem . Van hogy 3 hónapot követően 26 napra jelentkezik, aztán 35 napra most pedig 17 napra jött meg. Csak az zavar hogy mostanság töbször is elő fordul, hogy alhasi fájdalmam van, nem túl erős de van mikor fájdalom csillapítót veszek be. Nőgyógyásznál májusban voltam, akkor minden rendben volt. Válaszát előre is köszönöm.  
Okozhat.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.31. 19:34:06
  Üdvözlöm Dr. Úr!

44 éves vagyok és 1 hónapigkimaradt a menszeszem viszont a 2. Hónapja a havi vérzés után pár napig még van pecsetelő vérzésem. Nagyon meg vagyok ijedve. Ez lehet a változó kor jele?

Köszönöm válaszát.  
Igen, lehet.
Nincs ok aggodalomra, ez természetes folyamat része.
Szép napot
2023.07.31. 19:33:44
  Szép napot! Húgyúti fertőzés miatt antibiotikumot kellett szedjek 5 napig (julius10-14) ez alatt az időszak alatt használtam párommal óvszert emellett az elkövetkezendő kb két hétben is. A fogamzásgátlót 24-én abbahagytam, viszont a 7 napos kihagyás időszakban mikor már nem volt meg szinte, nemi életet éltünk a párommal. Holnap kezdem az új levelet. Lehet probléma? Vagy a gyógyszer hatása visszaállt mire befejeztem az előző levelet?
Emellett nem tudom számít e hogy PCOS-em van. Csináljak 2 hét múlva terhességi tesztet vagy a gyógyszer addigra védhetett már?  
Nincs ok aggodalomra, a védelem teljes volt, amennyiben az utasítások szerint szedte a gyógyszert.
Szép napot
2023.07.31. 19:18:12
  Jó napot kívánok nekem olyan kérdésem lenne hogy antidepresszáns miatt ki maradhat menstruáció? Előre is köszönöm a választ.  
Igen, abszolút. De ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.31. 16:49:29
  Kedves Doktor úr! Jangee fogamzásgátlót szedek fél éve. 2 napja, szombaton kimaradt egy szem, amit este pótoltam. Így már eltelt a 12 óra a normál bevételi időpontomhoz képest. A 3hetes gyógyszeres időszak első hetében járok. A mai napon hétfőn, összebújtam a párommal, behatolás nem történt, mégis volt ejakulációja, a hüvelyemhez elég közel. A bugyi is rajtam volt, mégis félek, hogy így is teherbe eshetek. Mennyi ennek az esélye? Vagy nincs miért idegeskedni?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.31. 15:53:18
  Jo napot, 27 hetes kismama vagyok. Mult heten elkezdett szivarogni a magzatvizem, egy hetig voltam korhazban, ma engedtek haza. Minden eredmenyem jo, de a magzatviz sajnos nagyon keves. Hetente kell uh kontrolba vissza jarnom. A kerdesem az lenne,hogy tehetek e valamit azert hogy gyarapodjon a magzatvizem? Es erezhetem e mikortol korosan keves a hely a viz hianya miatt a picinek? Amit figyeljek?  
Sajnos erre nincs lehetőség, nem lehet külsőleg befolyásolni az újratermelődést.
Ha sokáig heves a magzat mozgása, az utalhat esetleges kényszertartàsra.
Semmelweis Klinikàt érdemes felkeresni további tanácsok miatt, illetve esetleges későbbi szülésinditàs miatt.
Szép napot
2023.07.31. 15:43:21
  Kedves Doktor úr! Az lenne a kérdésem:
Szeretnénk kistestvért a kisfiúnknak. 20 hónapos a fiúnk, de elalváshoz még cicizik. Szedhetem így is a femibion 0-t vagy meg kell várni, amíg teljesen elválasztódik?  
Nyugodtan szedheti és próbálkozhatnak is.
Szép napot
2023.07.31. 14:44:19
  Tisztelt Doktorúr!
Nyaralás miatt irattam ki fogamzásgátlót amit be is szedtem és tovább is szedtem hogy következőleg rendben meg jöjjön a ciklusom. Így egy hetét később tabletta szedés mellett megjött de nagyon gyengén viszont már 9. Napja a gyógyszert nem hagytam abba. Mit tegyek? Abba kellene vagy ez így normális ?  
Nyugodtan folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2023.07.31. 14:23:39
  Tisztelt Doktor Úr!

55 éves vagyok, 30 éves voltam, mikor méhnyak ŕákot diagnosztizáltak. Emiatt eltávolították méhemet és mindkét petefészkem.
Mostanában sokat olvasom hogy méhnyakráknál is igénybe vehető az adókedvezmény.
Ön szerint én ezt igénybe vehetném, vagyis kapnék én erre szakorvostól igazolást az adóbevalláshoz?
Az akkori kórházi zárójelentésen a BNO kód szerint jogosult vagyok rá.
Köszönöm szíves válaszát.
Üdvözlettel
Ibolya  
Érdemes megérdeklődni munkaügyi jogásznàl.
Zárójelentés birtokàban a szükséges papírokat nőgyógyászati szakrendelésen ki lehet állítani.
Szép napot
2023.07.31. 14:23:16
  Tisztelt Doktor Úr!
Csípőprotézis műtét előtti góckutatás miatt kaptam beutalót nőgyógyászati szakrendelésre. Sajnos nagyon nehezen mozgok, így elképzelhetetlen , hogy a nőgyógyászati vizsgálóágyra felfeküdjek és a kengyelbe kerüljön a lábam. Az állapotom elég súlyos. Azt szeretném kérdezni , hogy van-e más módja a vizsgálatnak? Esetleg ultrahang vagy bármi ami zöld utat adhatna a műtétnek?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Adrienn  
Hüvelyi, vagy hasi ultrahang mindenképp kivitelezhető, elegendő a műtét engedélyeztetéséhez.
Szép napot
2023.07.31. 12:55:20
  Tisztelt Dr Úr!2020ban terhes lettem,de elvesztettük a babát preeklamsziás lettem. Azóta meg maradt a magas vérnyomás és 4*5 centis vérdarabok potyognak belőlem vérzés idején. Nem sikerül újra teherbe esni. Úgy faj a hasam járni alig birok ha meg jön a havim, a derekamra is kihat.Nem tudok fogyni. Nincs nemi vágyam.Alig van hajam.Ha nem szedem a gyógyszert 160 a vérnyomásom ami terhesség előtt normális volt.Az orvos nem talált ciztát semmi elváltozást.Válaszát köszönöm szépen.  
Belgyógyászat kivizsgálás és vérnyomás csökkentő beállítása javasolt elsősorban.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.31. 11:48:40
  Tisztelt Doktor Úr,

Ha a szervezetemben a hormonok felborultak, mi a teendő? A háziorvosom laborba küldött, ahol valamilyen hormont néznek, ez hamarosan esedékes. Hajhullást és hóközi barnázást tapasztalok.
Segítségét köszönöm.  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.31. 11:28:23
  Tisztelt Doktor Úr,
Kis mennyiségű alkohol csökkenti e a fogamzásgátló hatását?  
Nem.
Szép napot
2023.07.31. 09:36:12
  Tisztelt Dr úr!
14hetes kismama vagyok. Babával minden rendben. Lepény viszont mélyen elől fekszik. Szèlei elèrik a belső mèhszájat. 2 hete barnás majd rendes vér jött. Bementem kórházba, semmit sem adtak rá, nem tudják mitől van, pihenjek. 2 napra rá mikor még mindig barnás folyásom volt elmentem magamba, ott azt mondták a lepenytől vèrzek. Nospa és rutascorbin szedjek. Sajnos megint előjött, de most csak barna folyás (azt olvastam az alvást vér! Ez igaz és az nem baj?) Majdnem úgy dobtak ki a kórházból, megvizsgált a baba el mehetek haza pihenjek. Orvosom szabadságon, asszisztens nő nem is tud előbbi időpontot adni hozzá mint augusztus 15, ha valami van menjek.be kórházba. Veszélyes-e a barnás folyás? Ha kissebb mennyiségű vér távozik akkor menjek csak be kórházba? Ez a lepény feljebb húzódhat azt mondták. De okoz e bármi problémát, ha most vèrzek miatta? Lepény nem válhat le igaz? Mit jelent, hogy mélyen van? Köszönöm a válaszokat előre is.  
Nincs ok aggodalomra, ahogy növekszik a terhes méh, úgy fog hétről hétre távolodni a lepény a mehszàjtól.
Pihenés, kímélő életmód jó ötlet.
Ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Progesteron pótlás segíthet a panaszokon.
Szép napot
2023.07.31. 09:28:54
  Jónapot kivánok meg kérdezném a kétmell közöt egy csomót érzek mi lehet ez köszönöm  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.31. 08:01:25
  Jo napot doktor ur en egy 16 eves lany vagyok szexualis eletet folytatok mar kett eve ovszerel védekezünk de az s gond hogy mindig annyira fel fazom hogy olyan is volt hogy sűrű genyet pisiltem es nagyon faj ott fent a hasam alja mar ketto szer is Voltam korhazba ere mi a tehendo !!  
Elsősorban urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.31. 05:47:24
  Üdvözlöm!
43 éves vagyok,Szeretném megkérdezni hogy még mindig normális-e hogy a slinda szedése alatt barnás folyás van,van hogy vérzés jelentkezik és elhúzódik akár több mint egy hétig?És ez nem a zöld tabletta szedésekor jelentkezik.
A zöld tablettánál csak két napig volt vérzés.
Köszönöm válaszát  
Gyógyszerváltás javasolt.
Missee segíthet.
Szép napot
2023.07.31. 01:21:13
  Üdv.
Még nem menstruálok, viszont úgy hallottam hogy a barna színű folyás után kéne kezdődnie, ez normális ?  
Legyen türelemmel, a menzesz a napokban valószínűleg jelentkezni fog.
Szép napot
2023.07.30. 23:58:47
  Jo estet kivanok.
Volt missed abbom, és kiderült hogy heveny gyulladásom van. Antibiotikumot szedek.
És maradt vissza alvadék.
Emiatt szedem az ergam cseppet, ha nem tisztulok ki újra megismétlik.
Mikor elmentem a vizsgalatra már nem véreztem.
De mióta szedem a cseppet, azóta már igen.
Javulhatok.? Mármint van remény, hogy nem kell megismételni a műtétet?
Viszont a hasam már fáj..
olyan érzés mintha fel lennék puffadva. Vagy mintha valaki nyomná a hasam.
Köszönöm szépen a válaszát!  
Igen, beválhat a konzervatív kezelés.
Így elkerülhető az újabb műtét.
Szép napot
2023.07.30. 23:43:22
  Kedves Doktor Úr!

Megérkezett a műszeres befejezés utáni szövettani eredményem.
Szeretnék segítséget kérni ennek megértéséhez, sajnos az internet nem a barátom és a molától kezdve már mindent olvastam, dokihoz csak 3 hét múlva megyek.

"A mintában viábilis magzatbolyhok láthatók, amelyek strómájában a kapillárisok vörösvértesteket nem tartalmaznak. A bolyhok egy része hydropicus tágulatot mutat, a trophoblastborítás mindenhol típusos, ellapult. Ezen kívül a mintában decidua, hiperszekréciós endometrium részletek és szabályos placentaágy részletek is megjelennek. "

" Residuum post abortum (hydropicus magzatbolyhok, placentaágy) "

" BNO: 073100"
"M-SNOMED: 2803.00"

Köszönöm szépen előre is!  
Negatív lelet, nincs vele teendő, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.30. 22:47:41
  TiszteltbDr Úr. Ojan problémám lenne 13 éve szűltem gátmetszésel. Nehéz fizikai munkám van sokat kell emelgetni. Kb. 1 éve azt vetem észre hogy a gát mindig picit mintha megnyilt volna a varat hején de azt hitem nemjol érzem viszont egyiknaprol a másikra teljesen kinyilt miután egy nagyon nehéz ládát megemeltem éreztem fájdalmat de ki is szűnt. Nőgyogyászaton azt mondták nekik nincs ijen problémákra idejűk őn szerint hovámenyek már a pisilést is alig tudom viszatartani.  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Azt az intézetet kerülje, ahol így bántak Önnel.
Szép napot
2023.07.30. 22:39:46
  Jo estet Doctor ur egy kérdésem lenne mar mingyar 3 eve hogy el vagyok kötve vagy el van vágva a pete vezetekem es azt szeretnem tudni ha maradhatok e meg terhes mert meg szeretnen egy babat van ha nem akkor mit tudnak tenni hogy babank legyen. Köszönöm a választ.  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.30. 22:11:15
  Tisztelt doktor úr! Mennyi esély a terhességre, ha a menstruáció előtt 3nappal történt volna meg a beágyazódás, 3nap mulva jelentkezett a menstruáció a megszokott módon görcsökkel, az aktus utan 12. Napon teszteltem és negatív lett?!  
Gyakorlatilag nulla. Sajnálom.
Következő ciklusban nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
Szép napot
2023.07.30. 21:42:57
  Tisztelt Doktor Úr!
Sajnos 20 éve van fent spirálom, amit nem vettetem le. 56 éves leszek. A kérdésem az lenne, hogy csak műtéti úton lehet eltávolítani? Borzalmasan fájnak a lábaim, a derekam, lábgörcseim vannak éjszaka és arra gyanakszom, hogy lehet a spirál miatt. Válaszát köszönöm!  
Ambuláns keretek között is meg lehet próbálni, amennyiben nem sikerül, úgy valóban műtéti út jöhet csak szóba.
Szép napot
2023.07.30. 21:38:06
  Kedves Doktor Ur!
Meg nem voltak ilyen tuneteim, most megvan a menzeszem.Mielott megjott elotte nap kezdett el viszketes, pirossag, huvelytaji fajdalom. Mit javasol? Gynoflort neztem, ha elmulik a mezesz, utana segitene a problémán?Nemtudom hogy ezt vény nélkül lehet e kapni.Vagy esetleg valami krém?
Nagyon Koszonom!  
Gynoxin segíthet, vény nélküli.
Utána használjon Gynophilust.
Szép napot
2023.07.30. 21:26:27
  Tisztelt Doktor úr!
A fogamzásgátlót május végével hagytam abba. Az utána következő 2 ciklussal minden rendben volt, most, a harmadik ciklus során viszont az ovulációtól kezdve barnázgattam, illetve most már enyhe pecsételő vérzést is tapasztalok, a hét folyamán kellene majd megjönnie. A barnázás kezdete előtt kb. 2 nappal voltam nőgyógyásznál más okból, nem talált semmit. Mi lehet ez? Nagyon szépen köszönöm a segítségét.  
Premens segíthet.A ciklusnak időre van szüksége mire újra rendeződik hormonális támasz nélkül.
Szép napot
2023.07.30. 21:02:40
  Jó napot!A kérdésem az lenne mi okozhatja hogy június 18án volt utoljára havi vérzésem juliusba mar nem jott meg de 5 tesztem negativ lett.Mi lehet az oka?előre is köszönöm a válaszát.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.30. 20:48:24
  Tisztelt Doktor Úr!

Én csak meg szeretném köszönni, hogy ennyi embernek segít itt a válaszaival. Hálásan köszönjük, további szép napot!! :)  
Nagyon szívesen, köszönöm a dicsérő szavakat.
Szép napot
2023.07.30. 20:31:50
  Tiszteletem doktor Úr.Párommal évek óta próbálkozunk a babával, valahogy nem jön össze.Az orvos mondta, hogy jó lenne, ha el menne spermogram kivizsgálásra, de nem akar.Májusban volt még utoljára a menzeszem.Voltam orvosnál,nem vagyok terhes.Azt mondta, hogy minden rendben és várjuk még,ne idegeskedjek majd megjön.35 éves vagyok.Lehet ez már korai menopauza?Mit tanácsol?Válaszát előre is köszönöm.  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
2x1 Inofolic prémium segíthet Önnek, 2x1 Folandrol parjànak.
Szép estét
2023.07.30. 20:08:14
  Joestet Doktorúr!olyan kerdesel fordulok önhöz hogy volt egy missed ab vetetesem 8hetes vizsgálatnál tudtuk meg hogy a magzat nem fejlődik, azóta a vettetes óta 9 hónapja zavaros a mensim hol később hol előbb jön meg ilyen meg nem volt, már van egy 2eves kisfiam és 22eves vagyok de ilyen meg nem volt ,,,hozzá tennem hogy idő kozonkent halvany vérzésem van nem sok mennyiségben csak mintha pecsételo vérzés lenn mensim utam 12nap után szokott ilyen lenni ,augusztus 25-én megyek nőgyógyászatraa,,!!de azért örülnék ha tudna valami választ adni !! És nem szedek fogamzásgátló tablettát semmi egyebet ..  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.30. 20:04:22
  Tisztelt Doktor úr!

Édesanyám 71 éves, már közel 20 éve nincs menszesze. Ma reggel felfigyelt néhány csepp vérre, majd néhány óra múlva ugyancsak volt, estefele már nem.

Mire gondolhatunk vagy érdemes nőgyógyász lássa minél előbb?

Köszönöm a válaszát.  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.30. 19:50:06
  Tisztelt Doktor Úr!
Orvosi vizsgálat során az orvos a méhszájon látott leukoplákiát levette a citológiát valamint HPV tipizálást is kért. Mind a citológiai eredményem mind pedig a HPV tipizálás teljesen negatív lett. Kérdésem az lenne, hogy mi az ami a méhszájon van? Gondot okozhat? Válaszát előre is köszönöm!  
Mivel negatívak a leletek, nincs ok aggodalomra.
Egy év múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.30. 19:19:53
  8. Hetes terhes vagyok, minden rendben van. Duphastont szedek a PCOS miatt, egyébként elsőre jött össze a gyermekaldas. Két nap múlva Sri Lankára kellene utaznom munka ügyben két hétre(5+4 óra utazás). Az ott let biztonságos mert egy hotelben lennék. Az utazás ami aggaszt. Trombozis hajlamom nincs. Ajánlja esetleg verhigito használatát utazás közben? Vagy magáról az utazásról mi a véleménye. Köszönöm a választ!  
Nyugodtan vállalhatja az utazást, vérhigító sem kötelező.
Szép napot
2023.07.30. 19:04:10
  Jó napot 39 èves vagyok 1 honapba 2 szer is meg jön al mestruaciom ha biciglizzlizek le zsibbadok a pete feszkemnel mitől lehet ez köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.30. 16:53:22
  Tisztelt Doktor Úr!
A barát cserje segíthet mehmiomanal, erős verzesnel, ami darabos is. Nogyogyasznal szűrés miatt egy hónapja jártam. Rákszűrés és verkep rendben volt. 51 éves vagyok. Meg egy kérdés D vitamin segíthet a fenti panaszok esetén? Köszönettel: Babi  
Segíthet, 2x1 Delphys méginkább.
Szép napot
2023.07.30. 16:22:39
  Tisztelt Doktor Úr!
56évesen hirtelen elmúlt havi vérzés. Napi 20-30melegség,izzadás, ingerlékenység, ami elviselhetetlen, mit lehet tenni ellene, a vény nélkül kapható gyógynövények mind hatástalannak bizonyul!  
Hormonpótló kezelés szoba jöhet, Tibelia, vényköteles.
Szép napot
2023.07.30. 16:18:03
  Tisztelt Doktor úr!
6hónapja szedem a Slinda fogamzasg.
Az elso 3honapban 2 hetente jott meg honapkozben egyszer majd akkor amikor beszedtem.
Azonban 2-3 honapja mar csak level kozben jon meg, igaz mindig ugyanakkor kb a 14.napon de a gyogyszer szerint az utolso 4szemnel kellene, akkor viszont nemszokott mar megjonni.
Mi lehet ez?  
Amennyiben tolerálható az Ön számára, úgy folytathatja nyugodtan a szedést.
Ellenkező esetben gyógyszerváltás javasolt.
Szép napot
2023.07.30. 15:59:42
  Tisztelt Doktor úr!
A keddi napon (07.25.) volt egy terhességmegszakításom. Az első pár napban csak barnázás volt, tompa görcsökkel. A tegnap délutántól kezdve (07.29.) viszont hol több-hol kevesebb élénkebb piros vérzés jelentkezett. Nem több mint egy átlagos menstruáció. De mivel eddig csak barnás szivárgás volt, eléggé bepánikoltam. Kicsit erősebb görcsök is jelentkeznek néha, ami még elviselhető, nem akadályoz semmiben. Lázam nincs, nem darabos a vérzés. Többet sétáltam, mint az elmúlt napokban, mert nyaralni vagyok éppen. Most próbálok többet pihenni. Kérdésem az lenne, hogy ez mennyire normális?
Köszönöm!  
Műtét után 4 hétig lehetnek hasonló tünetek, ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.30. 15:39:34
  Kedves Doktor úr!

Cns- kúpot írt fel a nőgyógyász, amiből eddig kettőt használtam. Ma kevés vérzés és alhasi fájdalom jelentkezett. (mondjuk a hasam a használat előtt is fájt...)

Használhatom így tovább, vagy hagyjam abba, és vissza kell mennem az orvoshoz?

Köszönöm válaszát!

Szép napot!

Anna  
Használhatja nyugodtan.
Szép napot
2023.07.30. 13:16:31
  Kedves doktor úr! Hüvelyviszketés illetve égő érzés jelentkezett nállam,illetve együttlét után is égő érzésem van folyásom nem bűzös,mi lehet ennek az oka?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Addig is Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.07.30. 11:45:03
  Tisztelt doktor úr! Olyan kérdésem lenne hogy 47 évesen lehetek terhes? A fogamzásgátlót már nem ajánlják. Spirált nem szeretnek, óvszert a férjem nem bírja. Mivel védekezek a terhesség ellen. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Harkanyine  
Megszakításos védekezés, vagy naptár módszer segíthet.
Ebben az életkorban a spontán teherbeesés esélya minimális.
Szép napot
2023.07.30. 11:12:48
  Tisztelt Doktor Úr!
40 éves vagyok, néha már rendszeretelen ciklussal.Lehetséges-e ,hogy Candida betegség (darabos folyás)mellett késik a mensesem?Canesten kombi unot használok kezelésként. Köszönöm válaszát!  
Lehetséges.
Utána használjon Gynophilus.
Szép napot
2023.07.30. 10:59:55
  Kedves Doktor Úr!
Már kétszer műszeres befejezéssel ért véget a terhességes. Kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van. 3 hónapra rá ismét teherbe estem és az lenne a kérdésem, hogy a férjemmel élhetünk e továbbra is nemi élelet?  
Igen.
Szép napot
2023.07.30. 10:55:09
  Kedves Doktor úr!
Hpvm van. Mar javult az lsil-rol eggyel jobbra az ertekem. Most varom a kovetkezo cyto eredmenyem. A szerelmemet most ismertem meg. Oszinten elmondtam neki mi a helyzet. Gumival szeretkezhetunk ? Vagy inkabb azzal sem? Illetve oralis szexet keruljuk? Kerem valaszoljon.

Illetve korabban akitol elkaptam sajnos a hpvt, vele egyutt voltam még egyszer, Mikor mar kijott a javulo eredmenyem cyton. Varhato hogy most azzal visszafertozodtem? Es most ujra rosszabb lesz? (Azota mar megszakitottam vele a kapcsolatot ) (papillocarert folyamatosan hasznalom meg elotte is)

Kerem valaszoljon a kerdeseimre ????????  
Igen.
Igen.
Nem várható rosszabb eredmény, papillocare jó ötlet.
Szép napot
2023.07.30. 10:35:49
  Üdv.Dr.Úr! Szépnapot 25.-én menstruáltam 28.-án befejeződött mikorra számíthatok ovulációra? Következő mensit augusztus 16.-ára várom ez alapján kb megtudja mondani mikor van kb ovulációm ebben a hónapban ? Végeztem ovulációs tesztet 30.án halvány nagyon az első vonal  
Augusztus 5-15 között a legvalószínűbb.
Szép napot
2023.07.30. 10:05:41
  Tisztelt Doktor Úr!

Azt szeretném kérdezni, hogy egy esetleges terhesség esetén ez ultrahangon akkor is megallapítható és látható, ha az illetőnek hátrahajló a méhe? Illetve a < 2.0 IU/L hcg vérvétel eredmény egyértelműen negatív, ugye? A referenciaértékekhez azt írták, hogy
menopauza előtt: < 4.2 IU/L
menopauza után: < 10.1 IU/L
terhesség 2-4 hét: 39-8388 IU/L

Előre is köszönöm!  
Igen, akkor is.
Igen, az egyértelműen nem utal terhességre.
Szép napot
2023.07.30. 09:30:49
  Tisztelt doktor úr! Nemi szervemnél van egy nagyobb és egy picike sárgás vagy fehéres dudor. Az mi lehet?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.30. 08:23:22
  Üdvözlöm! 41 éves vagyok,jelenleg még szoptatom a 2 éves lányom.
Hüvelyszárazságra mit javasol?
Ön szerint mikor fogja magát leválasztani?
Nem olyan sok tej lehet,mert néha szokta mondani,hogy kifogyott.  
Santes segíthet.
Ön dönt, bármikor segíthet a levalasztàsban.
Szép napot
2023.07.30. 08:15:24
  Üdvözlöm!
Std szűrésen voltam, mycoplasma,és Trichomonas lett pozitív. Azi Sandoz 500mg és Doxyciclin 100mg 12 napos kezelést kaptam én és a partnerem is. A tüneteim visszajöttek, mindent betartottam lehetséges hogy másfajta kezelés kelett volna? Köszönöm!  
A kezelés kiválasztàsa helyes volt.
Kontroll tenyésztés javasolt.
Szükség esetén a kezelés ismételhető.
Szép napot
2023.07.30. 06:13:33
  Jó napot!

A menstruációm soká jött meg de csak két napig tartott barnás szinnel, és nem is nagyon.
Ez mitől lehet?
Lehet hogy terhes vagyok?  
Nem utal terhességre, nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép
2023.07.30. 00:17:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Milyen aranyér elleni készítményt lehet alkalmazni várandósan?

Köszönöm előre is a választ!  
Reparon krém, kúp.
Szép napot
2023.07.29. 23:36:45
  Jó estét csak egy kis segítség kéne mert sosem voltam így több mint egy hete védekezés nélkül fekudtem le a párommal de nem élvezet bellem pár napja furcsán érzem magam fáj a fejem a melleim hányinger érzet almosag stb nem hiszem terhed lennék vagy sem de a menzesz idején megjött de barna kevés vér és alhasi fájdalom jelentkezik még sosem voltam így előre is köszönöm a választ  
Amennyiben egy hetet késik a menzesz terhességi teszt elvégzése javasolt.
Szép napot
2023.07.29. 23:08:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Válaszaiban többeknek javasolta az intim lemosód kerülését. Megkérdezhetem, hogy ennek mi az oka? Esetleg csak egyes tünetek esetében kerülendő? Nagyon köszönjük a munkáját!  
Elpusztítjàk a normál hüvelyflóràt, így meggyengül a szervezet védelmi rendszere és ez tétet ad a kórokozóknak.
Bármilyen szappan vagy tusfürdő hasznáható helyette, csak kívülre.
Szép napot
2023.07.29. 22:27:04
  Szép napot! 20.-án elmaradt a menstruációm,10 napja késik..csináltam több tesztet,az első teszt pozitív lett de 2-3 napja csak negatív teszteim vannak..
Mai nap mosdóban voltam,es pisilés után törölköztem,éreztem a hüvely falán,hogy egy golyó méretű valami van ott...es utána elkezdtem vérezni de a golyóhoz hasonló valami még mindig ott van..ellnézést ha nyersen fogalmaztam de most nem tudom hogy terhes vagyok?
Vagy mi lehet ez?  
Nem utal terhességre, valószínűleg menzesz amit érez, illetve magát a mehszàjat tapintotta.
Szép napot
2023.07.29. 21:36:42
  Kedves Doktor Úr!
Én már évek óta használok intim mosakodót, viszont többször látom, hogy azt ajánlj, hogy kerülendő. Helyette mi az amit javasol mi lenne a legjobb a tisztálkodásra?
Ez okozhat hüvelyi bakteriális/gombás fertőzést?
Köszönöm válaszát. Szép estét!  
Bármilyen szappan vagy tusfürdő, csak kívülre.
Igen, ok esetben felelősek lehetnek ezek a készítmények a hüvelyi fertőzések kialakulásàban.
Szép napot
2023.07.29. 21:28:53
  Jó napot Doktor Úr!
Külföldi utazás során megcsípett valamilyen rovar. Szteroidos krémet kaptam rá, napi 3x kell vele kennem az érintett területet.( Hidrokortizon-acetát). Ez befolyásolja valahogyan a hormonális fogamzásgátlót ( hüvelygyűrű)?
Köszönöm a választ.  
Nem befolyásolja döntően.
Szép napot
2023.07.29. 19:35:57
  Tisztelt Doktor Úr!
Babatervezés előtt állunk férjemmel. Az első pár próbálkozás során sajnos felváltva felfázás és hüvelygyulladás jelentkezett nálam. Végül férjem kivizsgáltatta magát, és nála volt a gond eredője (két hétig antibiotikummal kezeltek a spermiumában található baktérium miatt). Az urológusa ajánlotta, hogy együttlétek után szedjek be egy darab Nitrofurantoin-Q tablettát. Ovuláció során, 2-3 napon át szedném csak be, viszont Önt is meg szeretném kérdezni, hogy ajánlja-e babatervezés esetén megelőzésként ezt a gyógyszert. Nem okozhat fejlődési rendellenességet, ha összejönne a baba? Összejöhet-e egyáltalán a gyógyszer szedése mellett a baba?  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Nem jelent fokozott rizikót.
Szép napot
2023.07.29. 19:23:54
  Üdvözletem!44 éves vagyok,a menstruációm még napra pontos.Feltétlen muszáj még védekezni vagy már nem lehetek terhes?Köszönöm válaszát.K.  
Érdemes továbbra is védekezni.
Szép napot
2023.07.29. 19:19:24
  Jó napot én be adtattam a védő inekciot Depo Provera a neve juli 2-án le járt a párommal nem védekezunk de 2 hete csináltam tesztet akkor negativ volt azota nem tudom hogy lehet e baba az lenne a kérdésem lehet hogy a inekcio miatt nem jött meg ? Vagy lehet baba van már azota?  
Injekció sok esetben hónapokrs is megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.29. 16:17:18
  Szép Napot!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha a 21 napos fogamzásgátló gyógyszerem pont az antibiotikum kúra utáni 7. nap fogy el (aztán 7 nap szünet) akkor a védelem ugyan úgy kialakul?  
Igen.
Szép napot
2023.07.29. 16:08:40
  Jó napot Dr úr .
Az lenne a kérdésem hogy Cickafark fű jó húgyúti gyulladásra illetve fertőzésre ??
Kedves válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!!!  
Segíthet.
Szép napot
2023.07.29. 14:57:54
  Jó napot kívánok Dr.Úr!
Voltam abortuszon, és maradt vissza alvadék. Az pontosan mi?
Kaptam augmentint, es ergam cseppet.
Ezektől javulhat, vagy kell mégegyszer a műtét? /egyébként aktil duot kaptam, viszont a gyógyszertárakban országos a hiány, így augmentint kaptam. Nem baj?/
Köszönöm válaszát!  
Javulhat.
Nem baj.
Szép napot
2023.07.29. 14:56:03
  Jó napot kívánok. Olvastam hogy lètezik olyan tabletta ( progeszteron tartalmú) amivel lehet késleltetni a menstruációt. Egy 15 èvesnèl ez alkalmazható?.köszönöm .Mariann  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.29. 12:57:28
  Tisztelt Dr. Úr!
Menstruáció előtt mindig nagyobbnak érzem az alhasam, annak is tűnik. Miért van ez?
Nagyon köszönöm válaszát.  
Tipikus tünet, nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.29. 12:32:41
  Jó napot Dr. Úr!
Több mint 1 éves szedem a Novynette fogamzásgátlót. Az lenne a kérdésem hogy előfordulhat hogy nem a szokásos napon jön meg amire beallt hanem késhet?
A másik pedig az hogy nem hagyom hogy a baratom elmenjen bennem. Ha kiveszi így azt a kis %-ot ami a fogamzasgatlo melleti teherbeesések %-a azt is kilőjük így ugye?  
Előfordulhat.
100% védelem nem érhető el így sem.
Szép napot
2023.07.29. 09:52:35
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy júniusban magas kockázatú hpv-t diagnosztizáltak, a rákszűrés eredménye jó volt. Írtak fel Isoprinosine-t és Papilocare-t. Viszont a menstruációm lassan egy hete késik, de a szokásos alhasi fájdalmat és mellfeszülést ugyan úgy érzem. Terhesség kizárt. Ez összefüggésben lehet a hüvely géllel, vagy esetleg el kéne mennem rákszűrésre? 6 hónap múlva kell vissza mennem kontrollra. Köszönöm előre is a választ, szép napot!  
Lehetséges.
6 hónap múlva elég a kontroll HPV és cytologiai mintavétel.
Szép napot
2023.07.29. 08:30:21
  Kedves Dr úr !!
Nekem egy héttel ezelőtt volt egy olyanom H fájt a pisilés egy kicsit és utána szúrt de nem nagyon pluszba utána még vizelési ingerem is volt ,meg most is egy kicsit
Aztán el kezdett viszketni,égni
Azt kezeltem Canestennel
Most muloban van a viszketés
De viszont most reggel ahogy pisiltem azt tapasztaltam hogy vizelés után nem kint hanem belülről szúr a húgycsövemnèl...
Nemtudom mit kaphattam el de volt nálunk vendégsègben egyik barátnőm aki nem nagyon igényes !......és véletlen úgy ültem rá a wcre utána hogy nem fertőtlenítettem
Szeretnék venni valami gyógyszert vagy gyógy teát
Vitagin C van itthon még 4 db
Canesten is
Tudna még valamit ajánlani ?
Illetve hogy még mi lehet a probléma hogy így fáj utána a húgycsövem
Èlek nemi életet 18 éves vagyok és már van egy 1,5 éves kislányom
És nekem a párom volt az első azóta senkivel sem voltam csak vele
Sehogysem tudom el képzelni mitől lehet ez
Válaszát nagyon szépen köszönöm
Tisztelettel:Barbi  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Tőzeg áfonya tea és Gynophilus restore segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.29. 00:03:38
  Üdvözlöm Tisztelt Doktor Úr!

Tímea vagyok, 35 éves.
Június 13-án jött meg utoljára a havi vérzésem.
25 napos a ciklusom és az utóbbi években mindig időben meg jött a havi vérzésem.
Nincs semmilyen káros szenvedélyem! Bár küzdök a túlsúllyal annak ellenére, hogy nem sokat eszem és majd 6 éve vannak nem diagnosztizált, de a tünetek alapján egyértelmű egészségügyi problémáim, amikkel nem mentem orvoshoz!
Több, mint 5 évig nem volt intimitás az életemben.
Nemrég kezdtem új kapcsolatot. Még csak néhány alkalommal voltunk együtt.
Nekem van egy 5 éves Kisfiam, akivel a terhesség elején véreztem és kb a 10. héten vált gyanússá, hogy talán várandós vagyok és az akkori ultrahang alapján ( Saját számításaim szerint ) két héttel kisebbnek nézték az utolsó aktushoz képest. ( Az utolsó havi vérzéstől számítva állapították meg a korát, ami a fogantatás után két héttel volt. )
Császárral született, mivel komplikáció lépett fel, de egészséges babaként.
Igaz, Én testileg és lelkileg is megszenvedtem a születését.
Előtte évekig nem estem teherbe rendszeres együttlétek mellett, emiatt már azt gondoltam, hogy terméketlen vagyok. Most, Július 8- ára vártam az aktuális havi vérzésem, ami helyett minimális pecsételés volt, viszont már napokkal előtte kellett volna jelentkeznie a szokásos havi vérzés előtti tüneteknek, de helyett más tüneteim voltak.
Minden jel arra utalt, hogy várandós vagyok és ezt 5 teszt is megerősítette. Kértem időpontot nőgyógyászhoz, ahova két és fél hét múlva mehettem, Július 25-én, de amíg nem jutottam el a vizsgálatra, addig kétszer volt néhány napig hasmenésem, közben többször előfordult görcs, darabos folyás, barnás, rózsaszínes pecsételés és minimális vérzés darabok nélkül.
Éppencsak egy egy napon nem jött Belőlem semmi!
Aggódtam is, hogy nem e a hasmenés váltotta ki és nem e árt a leendő babámnak!
A vizsgálaton, amikor orvosilag már 6 hetes lehettem, az ultrahangon semmit nem látott a Doktor Úr, csak " 45×43 mm-es uterusban vaskosabb endometrium ". Amit nem tudtam egyértelműen értelmezni!
Azt mondta, hogy talán méhen kívüli terhesség vagy még nagyon kis terhességnél elvetélhettem és ezért nem látszik!
Elküldött sürgősségi Bhcg vérvételre, aminek jövő héten lesz eredménye. Azt javasolta, hogy görcs és/ vagy vérzés esetén menjek kórházba.
Aznap este enyhén véreztem, de reggelre begörcsöltem és elöntött a vér, délután nagyobb aztán kisebb darabok távoztak Belőlem, ami után a görcs enyhült és a vérzés is hol kevesebb, hol több volt, igaz még voltak benne kisebb nagyobb darabok is kb. 1 napig.
Sajnos nem tudok kórházba menni, mivel az 5 éves Kisfiam nincs kire hagynom, Vele pedig csak bonyolult lenne. Kieső településen élünk és mindenhogyan nehéz vizsgálatra eljutni, emiatt marad a szenvedés és a bizonytalanság.
Az az érdekes, hogy mindezek ellenére, a várandós tüneteim ugyan úgy érzem.
Sajnos, a helyzet az, hogy most péntek estére újra begörcsöltem, elöntött a vér, darabok is távoznak Belőlem és nem értek semmit igaz, most is megy a hasam!
Minden jel arra utal az eddigi információk alapján, amit a neten olvastam, hogy elvetéltem szerdán. Akkor most pénteken mi történik Velem? Kétszer vételek el vagy valami más van a háttérben? Az is lehetséges, hogy az embrió is rendben van, csak még nem volt látható, mert esetleg kisebb volt még a vizsgálat napján a terhesség, mint ahogy kiszámoltuk? ( Utólag a fogantatást, jelenleg 35 napra vagyis 5 hetesre tippelem, ha nem az utolsó vérzés első napjától számolom )
Én ezutobbit éreztem valószínűbbnek és a vérzés mögött mást gyanítok, ( Hematomát ) csak nem tudom egyértelműen, hogy mi okozza, de még mindig bízom benne, hogy nem vetélés vagy, ha mégis, akkor talán ikerterhesség és még reménykedhetek legalább egy egészséges baba születésében, mivel tudatosan szeretnénk gyermeket és örülnénk is Neki. Természetesen tudom, hogy ha mégis elvetéltem, akkor idővel lehetek még várandós, de most tanácstalan vagyok, tele bizonytalan gondolatokkal és még soká jutok el vizsgálatra, mivel a közelben csak hetente egyszer van Nőgyógyászati szakrendelés, ahova még időponttal is nehéz bejutni a sok kismama előre vétele miatt, amit egyértelműen megértek, csakhogy Engem így lehet nem fognak megvizsgálni és maradnak a kétségek!
Tudom, hogy látatlanban nehéz bármit is megállapítani, viszont bízom a szakértelmében és a válaszából megnyugvást remélek.

Előre is köszönöm szépen a megtisztelő válaszát!
Jó egészséget és minden jót kívánok Önnek!
Legyen kellemes minden napja!  
Panaszai spontán vetélésre utalnak.
Ez akár több hétig is elhúzódhat, jelenleg akut teendőt nem igényel, kontroll ultrahang javasolt pár hét múlva.
Szép napot
2023.07.28. 22:16:37
  Kedves Doktor Úr!3 hete pozítiv lett a terhességi tesztem(3 napos vérzéskimaradás után teszteltem/28 napos szabályos ciklusaim vannak).
Vasàrnap jelentkezett pecsételő vérzés,bementem a Nőgyógy ambulanciára,megvizsgáltak,ultrahang készült.Másnap kontroll uh-ra kellett mennem,petezsák 4mm-látszott.Majd kedd estére erosodo alhasi görcsök,menstruációszerű vérzés,ismét Nőgyógy ambulancia,ahol is hüvelyi ultrahang történt,a petezsák már nem volt a helyén,a cervix felett látszódott,azt mondta az orvos,hogy ez kezdodo vetélés.Ma voltam ultrahang kontrollon,ahol már graviditás nem látható,viszont 9 mm residuum gyanús terület.Ergam cseppet javasoltak napi 3x15 csepp,majd 4-5 nap múlva ultrahang kontroll.
Megoldódhat ettől a problémám,vagy esetleg küretre is számítanom kell?
Köszönöm előre is a válaszát!  
Megoldódhat.
Szép napot
2023.07.28. 20:36:16
  Üdvözlöm!
Mészàjsebem van panaszaim nincsenek nem is vérzik.Az lenne a kérdésem hogy hasznàlhatok sikosítot együttlét alatt nem àrtok vele.Köszönöm vàlaszàt!  
Használhat nyugodtan.
Szép napot
2023.07.28. 20:23:03
  Tisztelt Dr Úr!
Már egy ideje küzdök hüvelyi diszkomforttal az ovuláció idejètől egèszen a menstruációig bővebb folyásom van ami irritál nem viszket csak szurkáló irritáló èrzèst kellt sárgás színű nèha tej szerű, menstruáció enyhíteni szokott rajta, kèrtem időpontot nőgyógyászhoz de csak kèsőbb nèztem hogy az időpont egybe esik a az ovuláciom időpontjával, ez befolyásolhatja a vizsgálatot vagy egy tenyèsztès eredmènyèt?

Köszönöm válaszát  
Nem befolyásolja.
Premens és Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.28. 19:47:40
  Jo napot kivanok julius21 egyediken meg jöt rendesen a menstruációm julis25 ödiken barnazos vér volt csináltam tesztet nem mutassa ki a terheseget korán csinalom de viszont a hasam feszül derekam fàj  
Panaszai nem utalnak terhességre, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.28. 19:41:18
  Jónapot ki fakadt a cisztám az uterus mögött folyadék van és borzasztoan fáj a derekam és a hasam azt szeretném megkérdezni hogy mi a teendő? Ha ennyire rosszul vagyok?  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.28. 18:17:35
  Jó napot! Orvosom a Novaplus T380 hormonmentes spirált javasolta. A kérdésem az lenne, hogy milyen méretet kell belőle választani? Még nem szültem. A hüvelyi ultrahang során megállapította, hogy az uterus rendes nagy szabad környezetben, valamint kis ectopium látható. Ezek alapján milyen méret javasolt? Válaszát előre is köszönöm!  
Legkisebb.
Szép napot
2023.07.28. 16:59:14
  Tisztelt Doktor ÚR !

49éves ,már ritkábban , nagyobb szünetekkel menstruáló hölgy vagyok.
A követekző tünetek miatt került sor mikrobiológiai vizsgálatra:
hüvelyben égő-szúró érzés, állandó alhasi fájadlom ,puffadás

A Hüvelyváladék mikrobiológiai vizsgálat eredménye:

Laphámsejtek, Gram-pozitív coccus,Lactobacillusok, 2-4 fvs.

Most kaptam meg az eredményt és szeretném tudni,hogy ez mennyire rossz eredmény? kezelése hogyan történik? Az alhasi fájdalom és puffadás is ebből eredhet? Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.  
Negatív lelet nincs vele teendő.
Nem függ össze a panaszaival.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.07.28. 16:29:52
  Üdvözlöm!
Éveken keresztül a Noriel fogamzásgátló tablettát szedtem. Nem is volt semmi panaszom tőle. Kiköltöztünk Hollandiába és itt nem tudták megrendelni a Noriel tablettát. Egy Qlaira nevű fogamzásgátló tablettát kaptam helyette ami 28 tablettát tartalmaz, az én eddigi gyógyszerem pedig 21 tablettát tartalmazott.
A kérdésem az lenne hogy mennyiben más ez a gyógyszer, fel fog e borulni a rendszer?
Várom megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel:
Anett  
A két gygyszer hasonlóan hát, nyugodtan szedheti.
Az első pár hónapban lehetnek átmeneti változások.
Qlaira esetében 21 nao gyógyszer szedését követően egy hét tabletta mentes szünet következik.
Szép napot
2023.07.28. 16:14:58
  Tisztelt Dr. Úr
Az én kérdésem az lenne h mit jelent az Fundusba kifejezett tömörülés.
Azt mondta a doki csináljak tesztet... Ami a leletben szerepel ez a kifejezés lehet egy terhesség nagyon elejére utaló dolog?  
Lehetséges. Amennyiben legalább egy hetet késik a menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.07.28. 16:11:10
  Tisztelt Doktor Úr! Egy éve szedem a symicia fogamzásgátlót és elfelejtettem feliratni a receptet a nőgyógyászommal. Július az utolsó hónap amikor szedtem, és ma (07.28) kellett volna elkezdenem a következő augusztusi adagot. Így augusztusban nem szedek fogamzásgátlót, viszont nem akarom abbahagyni. Szeptembertől ugyanúgy elkezdhetem szedni 1 hónap kihagyás után? Előre is köszönöm a választ!  
Igen.
Szép napot
2023.07.28. 14:22:01
  Üdvözlöm D.r. Úr!

Egy hónapja voltam rákszűrésen, aminek az eredményét online megtudtam már nézni, az szerepelt rajta hogy, "gyulladás -reparatio".
Mennyi annak az esélye, hogy ez miatt nem jön össze a kistesó? Pár hónapja vagyunk rajta.

( Természetesen jelentkezem majd a nőgyógyászomnál is!)

Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel!  
Nincs összefüggés. Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.07.28. 13:33:26
  Jó napot, Dr. Úr!
A fogamzásgátló tabletta nagyjából mennyi idő után hat? Mármint mennyit kell várni hogy ne legyen gond a közösülés után? Ha egy hétig szedem akkor már nem eshetek teherbe?  
2 hét múlva a védelem teljes.
Szép napot
2023.07.28. 13:32:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy éve szültem termeszetes úton, sajnos a gátmetszésen túl hüvelyi repedesek is történtek, amit varrni kellett. Ezek a varratok a mai napig is érzékenyek együttlétek közben, sőt néha vérzés is előfordul. Ez normális, vagy erdemes orvoshoz fordulnom?
Köszönöm szépen előre is a válaszát.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.28. 13:21:38
  Tisztelt Doktor Úr! 51 éves vagyok. A múlt hónapban 36 napra jött meg a mestruációm, most pedig már megjött 18 napra. Májusban voltam nő gyógyásznál , akkor minden rendben volt. Ön szerint mi lehet az oka a korai mestruációnak? A válaszát előre is köszönöm.  
Perimenopauza jelei a rendszertelenné váló ciklus.
Természetes folyamat része.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.28. 13:18:02
  Jó napot kívánok!
Olyan kérdésem lenne,hogy a menstruációmnak ma kellett volna megjönnie,de nem jött meg.Vettem egy jobb minőségű terhessegi tesztet ,ami negatív lett,illetve menstruáció előtti napokban is csináltam ami szintén negatív volt.
Terhességi tüneteket nem vettem magamon észre,de napok óta úgy érzem hogy "mindjárt megjön".
Válaszát előre is köszönöm!  
Legyen türelemmel. A menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2023.07.28. 12:16:31
  Kedves Doktor Úr!
Terhességem 6. hetében járok, az első terhességem missed ab-val végződött. Ultrogestan hüvelykúp használata közben észre vettem a méhszájamon egy kinövést, ami eddig nem volt ott, az orvosomhoz 2 hét múlva megyek csak. Nyári szabadságát tölti. Lehet bármi baja a babámnak? Mi lehet a probléma?  
Nyugodtan várja meg a kontroll idejét.
Nem jelent rizikót a várandósságra nézve.
Szép napot
2023.07.28. 10:36:26
  Kedves Doktor Úr
1 hete volt terhességmegszakításom
Az altatásból felébredve erős szédülést éreztem ez azóta is megvan voltam vele orvosnál de senki nem tud választ adni arra, hogy miért van még meg ez a szédülés.
Kevés barnás vérzésem volt ami már el is múlt láz illetve görcs nem volt egyáltalán.
Csináltak vérképet ebben magasvolt a d-dimer kvantitatív meghatarozás senki nem mondott erre semmit.
Ön esetleg tudna segíteni ebben, hogy ez miatt kell e aggódni.
Illetve abortusz után mikor lehet tengerben furdeni mivel aktuális a nyaralásunk
Nagyon szépen köszönöm  
Nincs ok aggodalomra, tünetei átmenetiek, műtét után 4 hét múlva kontroll ultrahang javasolt.
Mehet nyugodtan nyaralni.
Szép napot
2023.07.28. 08:17:03
  Tisztelt doktor úr!
A kérdésem a következő: 2 hete csúnyán megsérültem, azt hittem, menstruáció. Most, tizennégy éves vagyok, és úgy látszik, tényleg megjött, de honnan tudjam, hogy ez nem csak a baleset miatt van? Válaszát előre is köszönöm.  
Ha több napon keresztül van vérzés, akkor inkább menzeszre utal.
Szép napot
2023.07.28. 07:40:56
  Tisztelt Dr.Úr!

Általában 24-26 napra jön meg a vérzésem, ebben a hónapban 35-re jött meg, és 10 napig tartott. A 10 napban kb 3-4 nap volt normális vérzés, a többi napon halvány rózsaszín volt és nagyon csekély mennyiségben! 4 nap elteltével újra rózsaszín váladék jelent meg a wc papíron, nem fáj semmim, nem folyik.
Voltam orvosnál ezt irta a papírra:
Endometrium 18 mm, lemezei között 4-3 mm hyperechogen terület abrazolodik.
Bal ovarium 47x31mm benne látható egy 41x29mm egyrerékeszű, folyadék tartalmú képlet,melyben papillarizatio, fokozott vascularizatio nem látható.
Szabad hasuregi folyadék 16mm
Bizonytalan vagyok, mert az az orvos aki vizsgált, mondta h ha a HCG szint alacsony akkor műtét lesz, mire meglett az eredmény másik orvos volt, aki a főorvos, és nem is mondta h műteni kellene! A hcg alacsony lett! Ön szerint most mit gondoljak? Műteni kell? Hálásan köszönöm a válaszát!  
Attól függ.
Amennyiben felmerül esetleges méhen kívüli terhesség gyanúja, úgy további kontroll vérvétel és ultrahang vizsgálat javasolt pár naponta.
Műtét egyelőre nem szükséges.
Amikor kizárható a méhen kívüli terhesség, akkor 2 hónap múlva kontroll ultrahang javasolt.
Szép napot
2023.07.28. 06:58:06
  Tisztelt Doktor úr!

Együttlétek után néha hüvelyi égő érzést tapasztalatok (általában 1-2 napig tart), de nem minden alkalommal van ez. Látszólag minden rendben, de a nőgyógyászom CNS kúpot írt fel, de elég ilyesztő mellékhatasokat olvastam. Mennyire kell tartani ettől a kúptól? A ladeeringre hatását a kúra végeztével befolyásolja-e?
Előre is köszönöm szépen!  
Nyugodtan használhatja, ne befolyásolja a fogamzásgátló hatását.
Szép napot
2023.07.28. 06:15:07
  Tisztelt doktor úr
Azzal a kèrdèssel fordulok önhöz ,hogy már másfél éve nem menstruálok .
Menapauza ezt tudom de a kèrdèsem mitől van mind kèt mellemben izomláz èrzès. Olyan mintha nèhèz lenne mintha kèt tègla lenne benne .  
Remifemin plusz 2x1 segíthet.
Szép napot
2023.07.28. 04:46:41
  Üdv!
Történhet baj akkor, ha még soha nem jött meg a menstruációm es elvesztettem a szüzességem?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 23:38:14
  Tisztelt Doktor Úr,
Teherbeeséssel próbálkozunk, ilyenkor lehet medencébe, tóban, stb fürdeni ? Vagy ennek lehet káros hatása a próbálkozásra?
Köszönöm a választ!  
Nyugodtan.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 23:14:36
  Üdvözlöm Dr. Úr!
Szoptatás alatt lehet szedni valamilyen vágyfokozót ami vény nélküli? Tudna javasolni?  
Bármelyik vény nélküli készítményt kipróbálhatja.
Ez az állapot csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 22:03:22
  Üdv!A két kislányommal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. 10 és 7évesek.A nagyobbnak pár hete minimális,nem nagy mennyiségű világos/sárgás folyása van.Átbeszéltük a helyes popsitörlés szabályait,mert azt gondoltam,hogy esetleg az előrefelé törlés okozhatja a problémát.Erre odafigyel,viszont a folyás megmaradt.Ekkor azt gondoltam,hogy lehet már a hormomális változás okozza.Kezd nagylányos lenni a kinézete,testszőrzete elkezdett nőlni.Viszont ma a 7éves kislányom fehérneműjén is észrevettem hasonló,kis mennyiségű folyást.
Teljesen tanácstalan vagyok.Az utóbbi időben több strandon és a Balatonnál is jártunk és az itthoni medencében is fürdenek rendszeresen együtt.Elkaphatta a kisebb a nagyobbtól?Mit javasol?Gyermeknőgyógyászt,sima nőgyógyászt vagy háziorvost?Mivel tudnánk megszüntetni a problémájukat?
Köszönettel:Laura  
Gyermeknőgyógyàszati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.27. 21:43:40
  Tisztelt Doktor Úr!

Beléptem a menopauzába. Pár napja nagyon erős görcseim voltak. Mikor felálltam kiesett egy nagy darab szürkés- lilás valami, amiben olyan sárga mirigyfélék voltak. Voltam orvosnál nem talált semmit. Érdeklődnék, hogy mi lehetett ez a szövetszerű valami?

Tisztelettel  
Valószínűleg egy utolsó menstruációs vérzés eredménye.
Szép napot
2023.07.27. 21:17:18
  Tisztelt Doktor úr!
Pár hete én voltam aki írt azzal kapcsolatban, hogy a 13. napom pecsételgetek, fél évvel a gyógyszer abbahagyása után. Na ez végül elképzelhető esetleg, hogy normális menstruáció volt? Kitartott egészen a 17. Napig, és nem ilyen rózsaszínes volt.
Elmentem nőgyógyászhoz, negatív a citologiám. Mindent rendben talált, csak a jobb petefészkem nem tudta látótérbe hozni.
Ha nem lett volna ez a vérzés, a múlt héten jött volna meg szabályosan a 27-28 nap körül. Viszont azóta sem jött meg.
Csináltam 4 terhességi tesztet, mind negatív lett. Ön szerint továbbra is a gyógyszer vagy esetleg megborultam a hormonjaim? Feltételezem a 4 tesztből egy már kimutatta volna, ha terhes lennék. Néha érzek alhasi fájdalmat. Köszönöm!  
Lehetséges, hogy menzesz volt, sőt.
Premens vagy Inofolic segíthet a cikus kontrollban.
Szép napot
2023.07.27. 20:10:11
  Tisztelt Dr Úr.Laporoszkópos méheltávolító műtet utan mikor lehet dolgozni nehez fizikai munka?Protokoll fuggő?  
Akár egy hét múlva.
Szép napot
2023.07.27. 19:34:14
  Üdvözlöm Doktor úr!
A kisajkaim tövénél, figyeltem fel, apró kis alig látható enyhén sárgás többnyire bőrszínű kis kör alakú képletekre... Nem dudorodnak ki. Mi okozza őket?  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.27. 18:59:13
  Tisztelt Doktor úr! Lassan egy éve szedem a Drovelis fogamzásgátló tablettát, azonban most nem várt vérzés keletkezett (a várt időpontnál 1 héttel hamarabb érkezett a vérzés). Kérdésem az lenne hogy ez normális vagy érdemes orvoshoz fordulni vele?  
Nincs ok aggodalomra..nem szükséges kivizsgálás.
Szép napot
2023.07.27. 18:44:43
  Tisztelt doktor úr! Az lenne a kérdésem, ha esetleg a menstruáció előtt 3nappal történik a megtermékenyítés, akkor 3nap múlva már el kellene maradnia a menstruációmnak? Ha meg jött már nem lehetek terhes?  
Igen.
Extrém ritka esetben előfordulhat menzesz terhesség alatt is.
Szép napot
2023.07.27. 18:39:50
  Jóestét februarban volt egy indukált szülés beteg baba miatt 6hetes kontrollra visszamenet folyast látott az orvos felirt macmiror hüvely kúpot ami pár napra elmulasztotta de vissza jött utána visszamentem újra és felirt egy olyat amit készíttetni kell ami több dologra hasznosabb de viszont azt mondta hogy ez a folyás nekem semmi mivel minden leletem jó azt mondta a stressz miatt van nekem de mondta hogy akkor ezt meg használjam, C-N-M borsav borax volt a gyógyszer neve ami teljesen elmulasztotta június 26.-an kezdtem el alkalmazni 10napig és most kB egy 3-4 napja eszlelek megint ilyen folyás szerut de viszont nem olyat mint volt mert ami volt az bőséges és ilyen fehérragacsos volt most szinte ilyen nedv vagy épp hogy egy kisfolyas szinte színe sincs olyan kevés viszont ez mitől lehet újra? Vagy ez nem számít korosnak? Van olyan folyás ami csak úgy van de nem jelent gondot vagy egyáltalán nem szabadna lenni-e? Mert már 3napja próbálkozzunk babával és azt szeretném kérdezni hogy ez a folyás nem lehet veszélyes a magzatra?
Koszonom  
Kontroll javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Esetleges terhességre nem jelent rizikót.
Szép napot
2023.07.27. 18:28:00
  Jóestét azt szeretném kérdezni,hogyha van egy minimális folyás,úgy szabad terhes lenni nem lesz gond a magzatnak?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 18:00:41
  Jó napot kívánok! Ha nem vagyok terhes akkor miért nem jön meg? Ez lehet akár hormon zavar is?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.27. 17:48:16
  Jó napot doktor úr.
23 éves vagyok , 3 hónapja szültem. Szoptatok.
6 hetes kontroll után el kezdtem szedni a Slinda nevű fogamzásgátlót. 2. levélből 7db van már csak. Viszont mióta szedem 1-1,5 hetente menstruálok. Meg szeretném várni mindenképp a 3 hónapot,viszont ha akkor sem válik be a gyógyszer vissza megyek a nőgyógyászhoz.
Ön mit javasolna?
Ez miért lehet?

Válaszát előre is köszönöm.  
Ez így jó terv.
Szép napot
2023.07.27. 17:20:24
  Jelentheti azt, hogy elmozdult a spirálom, ha amióta felhelyezték fájdalmas az együttlét, főként az elején és aktus után enyhén csípős, felfázás jellegű érzést tapasztalok? Néha alhasi görcseim is vannak.  
Lehetséges.
Hüvelyi ultrahang kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.27. 17:16:13
  Kedves Doktor Úr!

Küret utáni leletem megérkezett de szadaság miatt csak késôbb tudok menni kontrolra. Kérem nézze meg van e szükség azonnali segítségre vagy megvárhatom orvosomnem tartalmaz e bajt az alábbi vélemény.

Makroszkópos leírás:
1 ccm darabos, véralvadékos kaparék. DE/KK
Diagnózis, vélemény:
Túlnyomórészt véralvadékot reprezentáló mérsékelt mennyiségű kaparékban proliferatios endometrium részletek.
Megjegyzés:
Mikroszkópos leírás:
Mikroszkóposan HE festés után mérsékelt mennyiségű kaparékban jelentős részben véralvadékkal kísérve véralvadékba ágyazottan stroma- és mirigytöredékek mellett egy – egy fragmentált endometrium részlet tűnik elő. A stroma fellazult, a stromasejtek lekerekedtek, a mirigyek mérsékelt számúak, egyenes lefutásúak, többmagsoros hámmal béleltek. A bélelőhámon belül typusos osztódó sejtalakok jelennek meg. A hám – kötőszövet határ megtartott. (DKA)  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.27. 16:43:27
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy Gynoflor hüvelytabletát és Ladeering hüvelygyűrűt lehet-e együtt használni? Gyengiti e a fogamzásgátló hatását, szükséges e kiegészítő védekezés ha igen mennyi ideig?
Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Lehet.
Nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2023.07.27. 15:11:11
  Jó napot kívánok!!!
Azt szeretném kérdezni, hogy anyukámnak van hólyagsérve, hasdaganata, és köldöksérve.
A hólyagsérv miatt megy majd műtétre.
És a hólyagsérv miatt fájhat a hasa?
Vagy inkabb a másik 2 miatt..?
Köszönöm szépen a válaszát előre is!  
Fájhat emiatt a hasa.
Szép napot
2023.07.27. 15:10:58
  Jonapot kívánok!én azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy 9honappal ezelőtt volt egy missed ab 8hetes terhes voltam mikor kiderult rögtön a második nőgyógyászati vizsgálaton!azóta rendszertelen a menstruációm és menstruáció utan 1hettel utána enyhe vérzésem van 4 napig .ez mitől lehet?? Most augusztus 25-én kaptam idő pontot a nőgyógyászatra  
Premens vagy Inofolic prémium segíthet.
Kontroll vizsgálat jó ötlet.
Szép napot
2023.07.27. 14:22:44
  Tisztelt Doktor Úr!

3 napja késik a menstruációm , van folyamatos vizelet ingerem, viszont én úgy érzem nincs semmilyen terhességre utaló jelek. Mielőtt megjönne a mensim szoktak lenni rosszul léteim olyan dedalont 1 szemet szoktam be venni. Viszont tavaly ugyan így jártam akkor is kimaradt 1 havi verzesem ,akkor is csináltam tesztet az is negatív lett mint a mostani. Van tartós betegségem pajzsmirigy,de most jelenleg az normál érték határon belül van. Mi lehet a gond? Előre is köszönöm a válaszàt.  
Nem feltétlenül utal kóros jelenségre, nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.27. 13:47:56
  Kedves Doktor Úr!

Sárgás zöldes színű folyás és enyhe viszketés mire utalhat?  
Hüvelyi fertőzésre.
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.27. 13:25:06
  Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem hogy Miskolcon a szemelveisz kórházban vettek tőlem méhnyak biopsziat, már ott van az eredmény,de nekem csak 5 nap múlva mondják meg!! Lehetséges ilyesmi??? És ha igen miért kell még várnom?? Tisztelettel! Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, lehetséges.
Addig legyen türelemmel.
Szép napot
2023.07.27. 12:51:07
  Kedves Doktor úr!
2 hete szültem. 1 hete tenyérnyi alvadt vér távozott, utána pár napra rá szintén tenyérnyi szövet darab (nem vér volt, valami hártya szerű dolog). Miután ez a darab távozott belőlem, elmúlt a vérzésem! Elmentem nőgyógyászhoz, aki csinált hüvelyi uh-t és mondta, hogy még van bent ürülni való. Kaptam ergam cseppet, amiből 3x10 cseppet kell szednem, de nem nagyon érzem a méhösszehúzódásokat, illetve vérzés is csak nagyon minimálisan van, miután beveszem a gyógyszert (és akkor sem mindig).
Várjam meg az 1 hetes kontrollt, vagy érdemes lenne előbb vissza menni. Félek nehogy valami komolyabb baj legyen.  
Nyugodtan megvàrhatja a kontrollt.
Szép napot
2023.07.27. 12:47:00
  Jó napot kívánok!
Azt szeretném kérdezni hogy előrébb lehet e hozni a menzeszt valamivel?
Köszönöm szépen a választ  
Ne javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra is megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.27. 11:55:43
  Tisztelt Doktor Úr,

33 éves még nem szült nőként szeretnék segítséget kérni.
2022 szeptemberben rákszűrésem eredménye negatív, viszont metaplasia, parakeratosis. HPV tipizálás eredménye hpv 16-ra pozitív.
2022 decemberben rákszűrés negatív, viszont paraketatosis, HPV tipizálás eredménye pozitív, de nem meghatározható típus.
2023 júliusi eredményem egyrészt baktérium jelenléte. Illetve Atypusos sejtek, nem meghat. ASC, ezen belül: Nem zárható ki H SIL (ASC-H). Illetve volt egy X alatta az LSIL (enyhe) mellett is. Cintec plus eredménye pozitív.

Punch biopsziát javasolt a kiértékelő, a nőgyógyászomhoz csak később kaptam időpontot sajnos.

Menet közben minden Gardasilt megkaptam, használtam Colpofixet, szedtem étrendkiegészítőket is.

Mit gondol, mi a további teendőm?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát.  
2024.01. ismételt HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Punch biopszia csak akkor jön szóba, ha látható az elváltozás szabad szemmel.
Szép napot
2023.07.27. 11:14:59
  Tisztelt Doktor úr!

Fogamzásgátló abbahagyása után mennyi ideig lehetnek esetleges zavarok a ciklusban?
Nagyon köszönöm válaszát.  
Pár ciklus erejéig.
Szép napot
2023.07.27. 10:59:08
  Kedves Doktor Úr!

Vegyes baktérium miatt doktornőm Dalacin hüvelykrémet javasolt, majd ezután gynophillus hüvelytablettát. Ezek után sem érzem azt, hogy teljesen tünet mentes lennék. 1,5 hónap telt el, esetleg ha a gynophillus 2db-os tablettát most megpróbálom, az segíthet? A dalacin krém hatásosnak tűnt egyébként, a használata közben nem volt tünetem.  
Igen, segíthet.
Szép napot
2023.07.27. 09:03:06
  Tisztelt Doktor Úr!

Az elmúlt két hónapban rám tört a félelem, ugyanis egy alkalommal egy terhességi teszt halvány pozitívat tesztelt. Utána soha egyetlen másik sem, ráadásul annál a fajtánál, amelyik halvány volt vettem még egyet, és használatlanul is fényben látni lehetett a reagens helyét. Elmentem nőgyógyászhoz, hüvelyi ultrahangon megvizsgált, nem látott terhességet, méhnyálkahártya 5 mm volt. Habár közben megjött a menzeszem is, csak nem hagyott nyugodni a dolog, így elmentem három hét múlva hcg vérvételre, eredmény:  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 08:47:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy ez a lelet mit jelent, mi a teendő? 6 hónap múlva kell kontrollra visszamenni. Addig mire kell várni? Köszönöm válaszát előre is.
Status:gátrepedés nincs, hüvelyfalak erőlködéskor nem descendálnak, kp. tág hüvely, portio hátul, női ökölnyi, anteflexioban
van, környezete mko. szabad, ép hámmal fedett portio  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 07:50:17
  Június 13án kórházba kerültem elöntött a vérzés terhes voltam 6hetes 4 napos aznap a hcg szintem nőt folyamatosan uh-on csak zöldtestet láttak már csak mivel a hcg szintem másnap is nőt küret kaparást ajánlottak ami 15én megtörtént a műtét olyan 4-5napig tartott a vérzésem utána viszont most július 27van és azóta nem volt menstruációm lehet valami baj? Vagy még érdemes várnom kicsit?  
Műtét után 4 hétig lehetnek hasonló tünetek.
Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.27. 07:45:27
  27 éves vagyok soha nem volt még vérzésem van e rá esély hogy tudnak rajtam segíteni hogy gyereket tudjak szülni természetes úton  
Abszolút.
2x1 Inofolic prémium és 2x1 velfem segíthet.
Illetve érdemes konzultálni egy meddőségi központtal.

Szép napot
2023.07.27. 07:24:38
  Tisztelt dr úr!az lenne a kérdésem hogy ön szerint van ok aggodalomra mert a bal mellbimbó on valami pattanásszerű jött ki fáj és rossz ha hozzáér a ruha.valamint másfél hónapja találtak a bal mellemben egy 4mmes cisztát.ön szerint ebből lehet gond?aggódok nagyon emiatt.hétfőn megyek nőgyógyászhoz azért megemlítem neki.válaszát köszönöm.29éves két gyermekes anyuka.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 06:51:54
  Jo napot kivanok.Kerdesem a kovetkezo lenne .2018 ban operaltak eloszor endiometriozissal de nem sikerult teljesen eltavolitani igy szukseges volt kivenni a bal petefeszkem .Ezt kovetoen a jobb petefeszek 3/4 et is el kellett tavolitani .Nemsokara az orvosom polipot fedezett fel es kb 1, 5 ev utan ismet lett egy .Mindketszer eltavolitottak .Orvosom szerint a megmaradt 1/4 petefeszek generalhat mestruacios verzest de nem rendszeresen .Volt is ra mar 2x pelda kb 5-6 havonta .Most ismet megjott de nagyon darabkas alvadt ver tavozik .Ez normalis ? ( 7 honapja nem volt) .Koszonom a valaszat.  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.27. 05:57:27
  Kedves Doktor Úr!
Sajnos hajlamosabb vagyok elkapni illetve összeszedni gombás és, vagy fertőzéseket. Nagyon figyelek a higiéniámra, de bárhova megyek sajnos mindenhol összetudom szedni…
Kérdésem az lenne, hogy a Gynoxin 200mg vagy a Micovag Plus hüvelykúpot ajánlja inkább ilyen esetekben?
A másik kérdésem viszont az lenne, hogy lehetne csökkenteni esetlegesen elkerülni ezeket a megbetegedéseket? Nagyon kellemetlen és hosszan elhúzódó folyamat tud lenni, főleg ha a kezelés is sokáig tart…
Előre is köszönöm a segítségét/válaszát!  
Mindkettő jó megoldás lehet.
Gynophilus vagy Gynophilus restore segíthet a megelőzésben.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.27. 05:38:38
  Jó napot doktor úr!
36 hetes kismama vagyok, a méhszáj állapota 2111-es, és már nagyon lent van a kis babám feje, be van illeszkedve! A kérdésem az lenne, hogy el képzelhető, hogy a ki írt dátum előtt hamarabb érkezzen? Első gyermekem pont a ki írt dátumra érkezett, a második gyermekem 38. héten jött :) előre is köszönöm a válaszát!  
Lehetséges.
Szép napot
2023.07.26. 22:45:48
  Jul.26.Jó estét kívánok.
Azt szeretném kérdezni, hogy volt terhesség megszakításom 2 napja.
Aznap sok vérzésem volt, másnap már alig,ma meg már barnás volt. A görcsölés napról napra gyengébb. Ez normális?
És amikor pisilnem kell, nem úgy érzem, ha nagyon kell, nem érzem annyira/ mint azelőtt. És van, hogy érzem, hogy pisilnem kell de nemmindig tudok.
Esetleg felfázhattam, mert a műtőbe nagyon hideg volt. /vacogtam/
Köszönöm a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra, műtét után kb 4 hétig lehetnek hasonló tünetek.
Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.26. 22:22:55
  Jó napot kívánok spirájom van 7 éve le van járva de nem vetettem le és most néha véres nyálkás jön belőlem. Mi lehet ez? Köszönöm a válaszát előre is.  
Spirál eltávolítása szükséges minél előbb.
Szép napot
2023.07.26. 22:21:31
  Tisztelt Doktor Úr! 57éves vagyok rendszeres volt a vérzésem, de kemoterápia miatt 6hónapja nem jött meg, teherbe esetek-e ha nem védekezem?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.26. 21:00:03
  Tisztelt Doktor Úr! Fogamzásgátló tablettáról váltanék hüvelygyűrűre. Végig beszedem a meglévő levéllel a tablettát és szünet következik. A szünet 5.napján felhelyezem a gyűrűt?! Mintha ezt mondták volna... 21 napig fent van. Ha szerdán 21 órakor tettem fel, szerdán 21 órakor veszem le. 7 nap szünet következik. Tehát a köv.gyűrűt csütörtökön fogom felhelyezni? 7.nap (szerda) vagy a 8.nap (csütörtök). estéjén? Így tolódnak a napok minden gyűrűnél? Következőt pénteken, majd szombaton stb. helyezem fel? Vagy ha szerdán kezdem, levétel, új felhelyezés is szerda? Várom válaszát! Köszönöm!  
Szerda maradhat.
Szép napot
2023.07.26. 20:58:44
  Kedves Doktor ur, ovulacio utan vagyok par nappal az lh 6.9, progeszteron 13. Ez rendben van? 49 ev3s vagyok mar 3 eve jarok akupunkturas kezelesre mert szeretnenk kisbabat.  
Ebben az életkorban már nagyon csekély az esély a spontán teherbeesésre.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.26. 20:16:32
  Jó napot.
46 éves vagyok 3 hónapja levetettem a spirálomat mert már túl is volt hordva 2 évvel na meg már nem rendesen jött meg. És kiderült hogy nem csak a spirál befojásolta benne vagyok a változó korban a doktor úr szerint. Azóta vannak hőhulámok rendszeresen ingerült vagyok és nagyon fáradt .Kérdésem az lenne hogy valami gyógyszer enyhíteni a panaszaimat vagy esetleg a gyógyszer tartalmú spirál segítene?(A doktor úr nem javasolta a spirál) Válaszát megköszöném.  
2x1 remifemin plusz és premens segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 19:16:27
  Üdv dr. Úr..! Az Inofolic premium nemfogja felborítani a ciklusom? Kesobb , hamarabb jon meg.. Mert nekem nincs baj vele .. van ovum is ... csak babát szeretnék minnel elobb.. volt egy vetélésem...  
Nyugodtan szedheti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.26. 18:56:13
  Jó napot kívánok kérdésem lenne meg jöt rendesen a havi vèrzésem utána barna pecsételö vérzés volt terhes lehetek  
Nem áll fenn a rizikó.
Szép napot
2023.07.26. 17:44:52
  Üdv Dr. Úr ! 16 napos ciklus hossz az baj?
4.én megvolt és most 25.én újra megjött..
méhpempő kapszulát szedek mert babát szeretnénk.. közrejátszhat? Illetve most rendeltem ön javaslatára inofolic prémiumot ...  
Nem probléma. Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.07.26. 16:36:36
  Üdvözlöm!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy voltam ultrahangon a vesém miatt.
De mindent átvizsgáltak.
És a diagnózisba az is bele van írva, hogy:
Az uterus testen 50 mm-es kerekded kép alkot.
Ez mit jelent??
Kell vele tovább foglalkozni?
Előre is köszönöm.  
Valószínűleg egy mióma, hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.26. 16:29:12
  Tisztelt Doktor Úr! Egy olyan kérdésem lenne, hogy a vizeletből végzett terhességi tesztek akár több hónapos terhességet is kimutatnak még? (Pl. 3-4 vagy több hónapos terhesség) Úgy értem az esetleges magas hcg hormont szint nem zavarja be a tesztet és nem lesz e végett álnegatív? Sajnos közben közben rendszertelen a menstruációm és önellenőrzés céljából szoktam tesztelni. Valószínű a szedett gyógyszereim miatt maradnak ki néha a vérzések (5 mg Scippa, 2 x 0,25 mg xanax). A tesztek mind negatívak. Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.26. 16:23:26
  Udv Dr. úr! Annak is szabad szedni az inofolicot akinek rendezett a mensije?  
Igen, lehet.
Szép napot
2023.07.26. 15:57:49
  Jo napot doktor úr az lenne a kérdésem hogy ha valakinek vese kőbe van meg van neki egy nyirok csomoja ami be van nyuladva meg több szisztàja van úgy lehet valaki terhes? Előre köszönöm a válaszát!  
Lehet.
Szép napot
2023.07.26. 15:43:58
  Kedves Doktor Ur! Szeretnek erdeklodni hogy az Evra fogamzasgatlo tapasz hasznalhato e 40 eves kor felett? Lehet e hizni tole? Es mennyire biztonsagos?
Valaszat koszonom  
Szabad, megbízható, nem okoz hízàst.
Szép napot
2023.07.26. 15:23:44
  Jóindulatú hierpláziám és adenomiózisom van egyszerre. A kettő együtt kivéreztet. A vérzésem csak gyógyszerrel tudják elállítani, (Norculut vagy Provera) de ezek is csak pár napra állítják el, utána újra vérzek, és ez egy ördögi kör. Már erősen verszegény vagyok, a szervezetem nem tud regenerálodni. A spirált javasolták, és az csak egy dolog hogy drága, nem lehet tudni hogy a szervezet hogyan reagál rá. A méhkivételt még egyik orvos sem javasolta. Elmultam 41 éves, és az adenomiózis és a hiperplázia együtt kb életképtelenné tesz. A sok vérzés, az embertelen fájdalim, a vérszegénység már a kilátástalanságba sodort. Nincs olyan fogamzasgátló gyógyszer, amierrea 2 betegségre az én koromban jó?  
Endemetrium ablatio, vagy méhtest eltávolítás szóba jöhet, de akár egy méhkaparàs is lehet terápiás hatással.
2x1 Ryeqo vagy 2x1 Delphys segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 14:13:12
  Kedves Doktor úr!

Marcius végén hagytam abba a fogamzásgátló szedését mert babát szeretnénk.
Most két hete nem jött neg a menstruációm, a ciklus 37. Napjánál tartok.
Csináltam teszet ami negatív lett.
Mi lehet a gond?  
Amennyiben a következő egy hétben sem érkezik menzesz végezzen ismételt tesztet.
Szép napot
2023.07.26. 14:05:23
  Jó napot Kívánok!
21 éves vagyok és azt szeretném kérdezni hogy az normális vagy miért lehet hogy már másodjára 17. vagy 20. napra jön meg?
Válaszát előre is Köszönöm!  
Nem utal feltétlenül kóros jelenségre.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 13:37:48
  Kedves Doktor Úr,
Ajánlott fogamzásgátló mellett néha vagy naponta vér hígítót szedni? Aspirint,a trombózis elkerülése érdekében.  
Nincs rá szükség, csak ha haematologus javasolja.
Szép napot
2023.07.26. 13:19:54
  Tisztelt Doktor Úr!
Hüvelygyűrű mellett szabad használni vízbázisú síkosítót?
Köszönöm a válaszát!  
Szabad.
Szép napot
2023.07.26. 13:08:50
  Jó napot!

Fél éve született meg a kisbabám és azóta egyáltalán nincs igényem a szexuális együttlétre a férjemmel, de úgy összességében egyáltalán nem vágyom a nemi életre, sőt fájdalmat is élek meg aktus közben. Terhesség előtt nem volt ezzel problémám. Ez betudható a hormonoknak? Vagy mi lehet az oka? Esetleg van valami “orvosság”, amivel javíthatnék ezen a helyzeten? Sajnos nagyon rossz hatással van a házasságomra mindez.  
Viszonylag gyakori panszok, általában átmeneti.
Pszichológiai konzultáció segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 12:43:27
  Üdvözlöm Dr Úr 49 éves 2 gyermekes anya vagyok bő 1 éve nincs menstruációm nőgyógyásznál kB 2 hete voltam mindent rendben talált kérdésem következő : védekezés nélkül teherbe esetek - e (védekezünk). Válaszát előre is köszönöm  
Ez már a menopauza időszaka, nincs szükség fogamzásgátlásra.
Szép napot
2023.07.26. 12:24:33
  Tisztelt Doktor Úr.
Menstruáció utáni barna folyásom van még 4 napja és mellé rosszul is érzem magam émelygések és hányinger, és valamikor hányok is .nem tudom mi lehet ez?? vagy mi okoza ??  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 12:24:22
  Kedves Doktor Úr! Fogamzásgátló tablettát szedek kb 2,5 éve. Semmilyen panaszom nem volt eddig, mindig rendszeres volt a menstruációm. Az utolsó menstruációm 07.16-án kezdődött és 20-án ért véget, de nem teljesen, mivel azóta is tapasztalok néha minimális barnázást, amit eddig még soha, max 1 napig. Utolsó menstruáció előtt volt párszor, hogy késve vettem be a tablettát akár 10 órával is. Lehet az oka a terhesség? Ha nem, akkor mi lehet még az ok?  
Nem utal terhességre.
Fogamzásgátló váltás szóba jöhet.
Szép napot
2023.07.26. 12:23:33
  Tisztelt Doktor Úr.
Menstruáció utáni barna folyásom van még 4 napja és mellé rosszul is érzem magam émelygések és hányinger, és valamikor hányok is .nem tudom mi lehet ez?? vagy mi okoza ??  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 10:11:26
  Jó napot.34 éves vagyok,két hónapja nem volt menstruációm.Voltam orvosnál,nem vagyok terhes.Azt mondta,hogy rendben van minden és hogy várjuk még szeptemberig,ha addig sem jön meg,hogy újra kell indítani.Kicsit megijedtem mivel nagyon szeretnék már egy gyereket.Mi állhat az mögött, hogy leállt a menstruáció? Így is terhes maradhatok?  
Nincs ok aggodalomra, menzesz nélkül is lehet spontán teherbeesés.
2x1 Inofolic prémium segíthet a ciklus rendezésben és jótékony hatással van a termékenységre is.
Szép napot
2023.07.26. 10:10:50
  Tisztelt dr úr!Az lenne a kérdésem hogy szeretnék 3.babát de szedek gyógyszereket:concor cor 1,25mg,xanax,ludea,ventolin,panangin forte napi 2x.Az lenne a kérdésem hogy terhesség alatt kellene e szedni valamilyen fajta vérrögoldót pln(asa protect)mert 100kg vagyok és félek a vérrögtől mivel mindkét gyermekem császárral született 29éves vagyok.gyermekeim 7éves ,4éves) illetve a vérnyomásom általában 100alatt van.köszönöm szépen a válaszát.ön mit javasolna.válaszát tisztelettel köszönöm.  
Szedhet, de nem feltétlenül szükséges.
Kardiológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.07.26. 09:30:22
  Kedves Doktor Úr!
Petesejt donációs lombikprogramhoz szükség volt többek között hüvelyváladék tenyésztésre sarjadzó gomba,gonorrhoeae,lactobacilus negatív. Viszont az atopobium vagine pcr és a gardnerella vaginalis pcr pozitív lett. Ezzel mi a teendő? Válaszát előre is köszönöm.  
Fluomizin kezelés javasolt. Ezt követően Gynophilus restore.
Szép napot
2023.07.26. 09:16:34
  Kedves Doktor Úr!

23 éves nő vagyok. A fogamzásgátló abbahagyása után (2,5 évig szedtem) elkezdett pattanásosodni az orcám. Nem tudom, hogy kimondottan attól van-e, de feltételezem. Hormonpanel vizsgálatot szeretnék végeztetni, azzal kiderül mi a probléma okozója? Vagy elég, ha külsőleg kezelném/kezeltetném a problémát?

Köszönöm szépen a válaszát!  
Elég ha külsőleg kezeli.
Szép napot
2023.07.26. 08:43:21
  Kedves Doktor úr! 1 héttel később kezdem szedni a fogamzásgátlót mennyire jelent probèlmát? Olyankor egész hónapban kiegészítő védekezésre van szükség ?  
2 hétig elég.
Szép napot
2023.07.26. 08:19:04
  Tisztelt Dr. Úr!

4. Hónapja szedem a Dienelle fogamzásgátlót,eddig minden rendben volt a 7 napos szünetben rendesen megjött!
Most van a tablettából még 7 szem , de barnás folyásom van. Ez mennyire normális? Szedjem be még azt a 7 szemét, vagy mit csináljak?
Válaszát előre is köszönöm  
Folytassa a gyógyszer szedését ahogy eddig.
Szép napot
2023.07.26. 07:52:01
  Tisztelt Dortor Úr !
18 éves vagyok ,holnap lesz 3hónapja hogy folyamatosan szedem a fogamzásgátlót. Egy napot sem hagytam ki és rendszeresen ugyan akkor veszem be. Azon gondolkodtam hogy ha a párom belém élvez akkor attól a fogamzásgátló mellett is teherbe tudok esni?
Előre is köszönöm a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
A védelem már teljes.
Szép napot
2023.07.26. 06:25:12
  Tisztelt Doktor Úr!
26 éves vagyok. Áprilisban volt es missed ab.gyógyszeres befejezésem 11 hetes terhesen, mert a 9.héttől nem fejlődött tovább a magzat. Azóta megint próbálkozunk, és múlthéten volt egy pozitív tesztem. Ma vagyok 6 hetes a számolások alapján. 2 nappal ezelőtt a reggeli órákban elkezdtem vérezni és eléggé megijedtünk, így be is mentünk a kórházba de ott sajnos azt mondták, hogy ez még annyira korai, hogy nem látnának semmit, ezért nem felesleges lenne a vizsgálat. Sajnos a nőgyógyászom szabadságon van, és 2 hét múlva tudok csak menni hozzá. Valójában csak pár órát volt vérzésem akkor délelőtt, azóta semmi. Utána olvasgattam és láttam, hogy ilyen esetekben ajánlott a szexuális együttlét kerülése legalább 12 hétig. Sajnos erről én nem tudtam, és előtte nap voltunk együtt a párommal. Tudna ezzel kapcsolatban valami mondani? Ez a 2 hét így nagy bizonytalanságban fog telni.
Válaszát köszönöm!  
Progesteron pótlás javasolt.
Kímélő pihenő életmód.
Együttlét és ülőfürdő kerülendő pár napig, esetleges hétig.
Szép napot
2023.07.26. 05:53:32
  Tisztelt dr ur!

Egyutt voltunk a parommal kb 1 honapja ovszer nelkul. Kb ra 2 hetre tuneteket kepzeltem be magamnak, feltem hogy terhes vagyok, ezert teszteltem 2x es negativ lett, egy napkozbeni vizeletbol egy pedig reggelibol. Tovabbra is feltem de aztan kesobb megjott a menstruaciom. Menstruacio utan 2 hettel barnaztam 2 napig majd abba maradt (ez ovu kornyeken lehetett) aztán most korul kene megjonnie de megint csak barnazok. Ez mitol lehet? Nagyon felek.  
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 03:53:35
  Tisztelt doktor úr! Olyan kérdésem lenne, 48 évesen mivel vedekezek a nem kívánt terhesség ellen? Óvszert a párom nem bírja, spirált nem szeretnék gombás fertőzés kapok tőle. Kérem szépen javasoljon valamit mivel vedekezek. Válaszát előre is köszönöm szépen. Tisztelettel Lászlóné  
Ladeering szóba jöhet.
Szép napot
2023.07.26. 00:34:34
  Lehet valaki úgy terhes higy vesekőve van meg szisztája van?  
Igen
Szép napot
2023.07.26. 00:32:47
  Tisztelt Doktor Úr ! 25 éves vagyok 1 éve szültem , hüvelyi úton . A párommal ovszerral védekezzünk viszont 3-4 alkalom után vissza tér a hüvelygyulladás . Próbáltunk már több fajta óvszert is , de akkor is vissza tér. Mitől alakulhat ki rendszeresen ?
Köszönöm ha válaszol .  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Intim mosakodókat érdemes kerülni.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 00:18:48
  Jó estét azért írok mert egy kérdésem lenne..már 3 ével ezelött szültem és a lányaim csak 2 hónapos korukig vociztek utána tápszert kaptak de még mindig folyik belöle tej!! Ez ugye nem normális ? Most meg 2 napja + tiv terheségi tesztet készitetem az lehetséges ?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.26. 00:12:40
  Üdvözlöm 26hetes terhes vagyok a vizelet tenyésztesem gyulladast fehervérsejtet bakteriumot mindent mutatott a nögyogyasz Főorvosur Uryalort irt fel 1tasak kerdesem az hogy nem lesz baja a babanak ettöl az antibiotikumtol?valaszat koszonom  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.07.25. 23:34:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Pár hónappal ezelőtt a nőgyógyászati vizsgálaton kiderült, hogy PCOS-em van.
Az orvosom tájékoztatott a tünetekről mint például a túlzott szőrnövekedés, rendszertelen menstruálció, meddőség. Miután meghallottam, hogy a meddőség kockázata fennáll azon gondolkozom mit tehetnék annak érdekében, hogy a későbbiekben ezt a problémát elkerülhessem. Jelenleg 19 éves vagyok és bármit megtennék, hogy a későbbiekben ne legyen a teherbeeséssel problémám. Egyes internetes oldalakon olvastam, hogy xy vitaminokkal, életmódváltással stb. lehet javítani a tüneteken, viszont nem tudom pontosan mi lenne számomra a legmegfelelőbb. A másik aggasztó dolog, hogy eddig a menstruálcióm is mondhatni mindig napra pontosan jött meg, viszont mostanság előfordul, hogy késik. Jelenleg két hét késésnél tartok.
Ön mit javasolna?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Vanda  
A legfontosabb azt tisztázni, hogy PCOS egyáltalán NEM okoz meddőséget.
Egyes esetekben szerepelhet negatív befolyásoló tényezőként, kezeletlen formában.
De sok esetben PCOS mellett is lehetséges a spontán teherbeesés.
Amennyiben jelenleg nincs gyermekvállalási szándék, akkor hormonális kezelés javasolt (Dienille,omision daily).
Ellenkező esetben 2x1 Inofolic prémium segíthet a tüneteken is és kedvező hatással bír a termékenységre is.
Emellett endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.25. 22:59:08
  Kedves doktor Úr ! Barátnőmmel 19. Én és előtte 3 nappal szeretkeztünk mindennap és 19. Én nem jött meg neki ez már 5 napja volt és 2 napja görcsöl az alhasa és lehet közre ttt neki egy közeli családtag halálából adódo stressz hogy csúszik neki.  
Abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.25. 22:53:07
  Tisztelt Doktor Úr!
Múlthéten a párommal együttlét után másnap vérezni kezdtem. Ez már 8 napja tart. A hónap elején menstruáltam, így nem értem mi lehet ez. Van okom aggódni?  
Előfordulhat, általában csak átmeneti.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.25. 22:52:54
  Tisztelt doktor úr!

Egyéves kislányom sajnos átesett élete első röntgenvizsgálatàn, idegen test lenyelésének gyanúja miatt. Mellkas és hasi röntgent készítettek, és mint utólag kiderült számomra ( férjem ment be vele) semmilyen védő felszerelést nem kapott. Így én nagyon aggódom a petefészkek épsége miatt. Egy ilyen röntgentől sérülhettek? Köszönöm a válaszát.  
Nincs ok aggodalomra.
Rtg vizsgálat során minimális a sugarterhelés.
Szép napot
2023.07.25. 21:49:12
  Kedves Doktor Úr!
Milgamma csökkentheti a fogamzásgátló hatását?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Nem csökkenti.
Szép napot
2023.07.25. 21:06:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Lassan betöltött 16 hetes várandós vagyok.
Pár napja a bal oldalon néha nyilaló érzésem van, ami egészen a szeméremcsontomig lesugároz. Nem bénító, de kellemetlen érzés.
Ez normálisnak számít, vagy menjek vele orvoshoz? (Egyébként csak 3 hét múlva mennék)
Köszönöm a választ!  
Nem számít kórosnak.
Magnézium, napi 3x1 és pihenés segíthet.
Szép napot
2023.07.25. 19:48:13
  Tisztelt Dr Úr
Elhalt 15 mm es magzatom szövettani eredménye értelmezéséhez kérném a segítségét.,, Csaknem körkörösen fellazult bevérzett deciduával is összefüggő petezsák, lumenében kezdődő autolysist mutató magzattal.,, mit jelent ez. A bevérzés okozta a halálát? Vagy az a vetéléskor vérzett. Kb 2 hete halott volt (amiből semmit nem éreztem) mire elvetéltem. Kiderült ebből az elhalás oka? Segitsen megfejteni.  
Sajnálom, ezekből a leletekből nem derül ki az ok szinte egyszer sem.
Általában kromoszóma rendellenesség áll a vetélés hátterében.
Szép napot
2023.07.25. 17:01:21
  Kedves doktor úr.
Volt egy lararoszkopos műtétem. Utána pontosan megjött szinte fájdalom nélkül a menstruációm. Most ebben a hónapban pár napja késik. Pár pattanás megjelent az arcomon ami eddig nem volt. Egyéb tüneteim nincsenek. Lehetséges hogy csak sima késés?
Ilyenkor természetes a késés ?  
Műtétet követően legalább 2 ciklus alkalmàval lehetnek hasonló panaszok.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.25. 16:29:13
  Tisztelt Doktor úr!
Több mint 8 hónapja ,elhagytam a fogamzásgátlót, az utána lévő 1.menstruációm kimaradt, viszont utána beállt és rendszeres volt.
Ezt követően az elmúlt 2 hónapban viszont nem jött meg, fáj a derekam,hátam időnként és az alhasamban is többször éreztem fájdalmat. Tesztet csináltam az első mentsruációm kimaradása után és rá 2 héttel is, de negatív volt az eredménye. Nem védekeztünk a férjemmel, a 2 negatív teszt ellenére állhat terhesség a háttérben vagy más jellegű probléma léphetett fel?
Köszönöm válaszát.  
Terhesség nem valószínű.
Nem feltétlenül szükséges nőgyógyászati kivizsgálás sem.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.25. 16:05:30
  Adenomióz okozta nagyon erős, életminőséget rontó fájdalomra a spirálon kívül van-e valamilyen megoldás? A méhem jelenleg kétszerese a normális méh méretének, és nagyon erős fájdalmaim vannak, valamint az elhúzódó vérzések miatt (amit minden hónapban csak gyógyszerrel lehet leállítani, mert magától sosem állna el, de így is egy hónapban jó ha van másfél hét amimor nem vérzek) már állandóan alacsony a vérnyomásom, szedülök, gyenge vagyok, fülem folyamatosan zúg. Mit tanácsol?  
Műtéti megoldást javaslok.
Szép napot
2023.07.25. 16:04:24
  Jo napot kívánok érdeklődni szeretnék hogy.ott lent kívül nem a kisajkakon hanem kívül van egy elég fájdalmas tályog kb egy hónapja nyomásra vérzik genyezik elég sokszor van mostanában hasi fájdalmam és étvágytalanság esetleg ez osszefughet? Hogyan távolítsák el a talyogot köszönöm válaszát  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szükség esetén műtéti megoldás szóba jöhet.
Szép napot
2023.07.25. 15:34:02
  Udv Dr.úr! Szepnapot .. az intim részem felett épp hogy egy picivel a hasam alatt szúr nemtudom fájdalomnak nevezni mert épphogy fáj de szúrni viszont szúr nagyon nemi életet élek mensim jelenleg nincs meg elméletileg 3 nap múlva érkezik .. nemvoltam még így mitől lehetséges ez? /gyermeket is szeretnénk tervben van/  
Menzesz előjele lehet.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.25. 15:18:16
  Kedves Doktor úr!
Baba projekt vagyunk és az lenne a kérdésem hogy milyen pozíciót javasul inkább ilyenkor ?
És hogy ha pete èrèskor próbálkozunk mikor pl: átlátszó kocsonya állagúm van akkor a legèrdemesebb?
Köszönöm válaszát előre is !  
Bárhogy és bàrmikor lehet próbálkozni, nincsenek nagy különbségek.
Szép napot
2023.07.25. 15:15:34
  Tisztelt Doktor Úr!
2 hét különbséggel bevett Escapella tabletta mekkora veszélyt jelent a hormonháztartásra?
Tudom, ez nagyon nem megfelelő eljárás.
Köszönöm szépen!  
Nagy befolyással bír a ciklusra, amely több hónapra is megváltozhat.
Szép napot
2023.07.25. 15:15:34
  Kedves DR Úr.

Lehet buta kérdés de ha részt veszek 1 nőgyógyászati vizsgálaton (magán rendelés) és előttem egy olyan beteget vizsgált akinek volt valami probléja (gomba, fertőzés) stb...azt elkaphatom a vizsgálat által.

Elvileg nagyon nagy higiénia az orvosnál.
Köszönöm  
Kizárt. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.25. 15:13:46
  Jó Napot Doktor Úr! Gyógyszeres abortuszon volt (külföldön élek) 10 nappal ezelőtt ma a kontrollon kiderült nem ürültem ki teljesen. 3 hét múlva megint kontroll. Ön szerint lehetséges, hogy műtétre lesz szükségem a nőgyógyászom szerint várjunk még. Okozhat valami problémàt? Köszönöm válaszát  
Igen, lehetséges, hogy műszeres befejezésre lesz szükség.
Várja meg az újabb kontrollt, kövesse kezelőorvosa tanácsát.
Szép napot
2023.07.25. 15:02:09
  Tisztelt DR Úr...

Ha részt veszek egy nőgyógyászati vizsgálaton ő meg tudja állapítani hogy van e hüvelyszárazságom? Mert voltam vizsgálaton de minden rendben van mégis néha érzek pici égő érzést a hüvelybe de nem mindig.
Illetve néha iszom házi pálinkát az okozhat emiatt savasodást és az irritálhatja?

Illetve a húgyhólyagom egyik fala meg van vastagodva egy picit.
Ez milyen problémákat okozhat?
Köszönöm  
Meg tudja állapítani.
Gynophilus segíthet. Intim mosakodókat kerülje.
Urológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.07.25. 14:36:54
  Jó napot kívánok!
Gyógyszerek befolyásolhatják a menzeszt ? Mert én most szedek Allegrát meg az asztma elleni gyógyszereimet és már kb 1 hónapja nem jön meg.  
Igen, abszolút.
De csak átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.25. 14:18:42
  tisztelt doktor ur!

tegnap elvesztettem a szuzeseggem ovszer nelkul. ma nagyon faj lent a hasam. es verzek is, de nemtudom hogy amiatt mert elvesztettem vagy amiatt mert menstrualok? es nemtudom hogy azert faj e a hasam mert menstrualok?  
Az első alkalmak során gyakran előfordulhatnak hasonló panaszok, átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.25. 13:39:04
  Jó napot. A párommal védekeztünk, viszont kiszakadt az óvszer. Ahogy észrevettük abbahagytuk. Ez a masodik aktus volt. Pont peteérés környékén történt. Most 6 napja késik a menstruációm és negativat teszteltem.
Nagyon stresszes vagyok, mert nem szeretnénk még gyereket. Várjak még vagy keressek fel szakorvost? Köszönöm válaszát.  
Stressz is okozhat csúszást a menzesznél.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2023.07.25. 13:13:11
  Üdvözlöm,
Bő 15 hónapja szültem,azóta Azaliát szedek. Az első 3 hét hozzászokás óta semmi vérzésem nem volt. Szoptatok a mai napig.15 hósan "megjött",2 napig tartott. Rá 9 napra újra megjött,nem görcsölök. Mit jelezhet ez?
Válaszát előre is köszönöm .  
Nem utal kóros jelenségre nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti tovább a gyógyszert.
Szép napot
2023.07.25. 12:43:19
  Kedves Dr úr
Ma két hete volt egy EÜ curetem és ma megjött....ez mennyire normális?
1 doboz norkolut tablettát javasolt a nőgyógyász. A szövettani eredmény még nem jött meg. Túl parás vagyok....ugye nem veszélyes ez a gyógyszer?
Illetve megyünk a héten nyaralni és nem bánnám ha elmúlta a vérzésem.
Köszönöm szépen a válaszát előre is.  
Műtét után kb 4 hétig lehetnek hasonló vérzéses tünetek.
Nincs ok aggodalomra.
Utána kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.25. 12:24:13
  Kedves Dr. Úr!
Hüvelyi ultrahangon kiderült, hogy van egy polip a méhnyálkahártyán. 2 kérdésem lenne: az egyik, hogy magas progeszterontartalmu étrend kiegészítővel pl. baratcserje van esély a polip felszivodasara? (Progeszteron hormon gyógyszer szedése nem javallott Mthfr homozygota mutáció miatt)

A másik kérdésem pedig, hogy mennyire rizikós egy esetleges terhesség a polip melett? Úgy tudom szüléssel kitisztulna.
Köszönöm szépen!
Üdv.
Brigitta  
Nem feltétlenül nyújt segítséget, de ki lehet próbálni.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
De inkább azt javaslom, amennyiben 2-3 ciklus után is látható a polip, méhtükrözés javasolt.
Szép napot
2023.07.25. 11:11:33
  Tisztelt Doktor Úr! Több mint 10 év fogamzásgátló szedése után 2022 év végén abbahagytam a tabletta szedését. Azóta néha jelentkező fájdalmas görcsökkel, érzékeny mellekkel és állandó bőrproblémákkal küzdök. Tapasztalata szerint segíthet a barátcserje alkalmazása? Köszönöm válaszát!  
Abszolút, jó ötlet.
Használja legalább 3 hónapig.
Szép napot
2023.07.25. 10:53:40
  Tisztelt Doktor Úr! Az éves rákszűrésen a következőt olvasom . Egyéb, nem neoplasticus elváltozások: Incip.atrophia. Ismétlés klinikai megítélés szerint. Sajnos számomra elég értelmezhetetlen mit kellene csinálnom.? Kellene valami kezelés vagy gyógyszer?? Köszönöm a válaszát előre is.  
Negatív lelet nincs ok aggodalomra, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.25. 10:25:01
  Tisztelt Dr. Úr!
33 éves nő vagyok, baloldali petevezetèkem eltávolították méhen kívüli terhesség miatt 2016-ban,akkor 7 hetes terhes voltam. 17-ben volt egy spontán vetélésem, 8 hetes terhes voltam. Két hete teszteltem egy pozitívat, utána 4 különböző teszt is pozitív lett, közben elkezdtem barnán pecsételni. Azonnal orvoshoz mentem,ott megállapították,hogy 16mm a mèhfal vastagsága és van egy 2mm-es felritkulás. (Ciklusom 40 napos lett volna, a pozitív teszt előtt két héttel volt peteèrèsem, junius 18-án és utána voltunk együtt rá egy napra a fèrjemmel.Egy hét múlva rendeltek vissza. A barnázás 4 nap alatt megszűnt teljesen. Akkor sem láttak semmit csak a felritkulást és a 16mm-es vastagságot. Kérték két naponta hcg tesztet első 1097 lett második 1765,6 progeszteron 20,34 harmadik 2373,5 progeszteron 18,53.
(Az elsőnél a progeszteron mintát a labor elrontotta, keres ellenére sem vizsgálták meg, ezért van csak 2 eredmény). Múlt hét hétvégén vérezni kezdtem,nyálkás rendes vér,de csak mikor pisilés után töröltem magam. Most két napja az is elmúlt, hasam menstruációs jellegűen nèha fájdogál,de nem tűrhetetlenül. A nőgyógyászom azt mondta ez nem méhen kívül van,hanem vetélés lesz művi befejezéssel, de találkozni csak a hét második felében fogunk. Nem tudom mit befolyásol,de van egy 3,5x2 cm-es miómám is. Ha a két rossz közül lehetséges a jobbik rossz,akkor reménykedem,hogy tényleg vetèlni fogok és nem méhen kívül van. A mért értékek alapján tényleg valószínűbb a vetélés?  
A leletei alapjàn egyelőre nem zárható ki a méhen kívüli terhesség gyanúja sem.
További vérvétel, de főleg hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.25. 08:37:17
  Tisztelt Doktor Úr!
Miért van az ,hogy nem mindegyik teszt mutatja ki a pozitív eredményt ?
Csak a 10 és érzékenységű teszt.
Szóval egyszer pozitív az eredmény egyszer negatív  
Előfordulhat.
Ha több pozitív teszt is van, érdemes bejelentkezni hüvelyi ultrahang vizsgálatra.
Szép napot
2023.07.25. 07:43:52
  Üdvözlöm! Jelenleg szoptatok. 41 éves vagyok. Hüvelyszárazságra mit lehet használni? Mert így nem az igazi a házas élet,nem nedvesedek eléggé.Köszönöm!  
Santes segíthet.
Szép napot
2023.07.25. 07:20:04
  Tisztelt Dr úr.
46 éves vagyok.4 éve hormonzavarom van volt tavaly küretem is az eredmény jóindulatú mehnyalka megnagyobbodas polipom volt.Ezutan már menstruáció meg kéthónapos volt aztán már nem jelentkezett ekkor a tüneteimre kaptam ladybont de az idegrendszeri tüneteimre nem vált be de menstruáció eközben sem volt. Miomam is van 17 mm. Most 49 napja kapok hormonpótlást 1 mg divigelt és 100 mg utrogestan hüvelykapszulat június hónapban 5 napig barnazasom volt most 23 napra pedig menstruációm van ami úgy tűnik hogy nem múlik el néha fáj a hasam puffadok de csak úgy mint régen rendes menstruációkor.Az orvos nyaral és csak jövő héten rendel majd. Nem tudom hogy így most elég az 1 db 100 mg utrogestan hüvely kapszula vagy netán 2 db őt használjak van itthon még tavaly használtam progeszteron exiltist 200 mg ezt is régebben hüvelykapszulakent használtam van norcolutom provera 5 mg. Ön szerint ezek közül hasznalhatom valamelyiket vagy inkább maradjak az Utrogestan hüvelykapszulanal de nem tudom elég e egy darab.Vagy ön mit javasolna most nekem így?  
Elég az egy db utrogestan bőven.
Szép napot
2023.07.25. 02:05:30
  36 hetes vagyok kemenyedik a hasam mitjelent  
Amennyiben rendszeres görcsöket érez érdemes bemenni a kórházba.
Szép napot
2023.07.24. 23:35:06
  Tisztelt doktor úr az lene a kérdésem hogy a feleségemnek kivetek a pjzsmiregyet mindkettőt a meleket is hogy teherbe eshet e  
Igen, nyugodtan próbálkozhatnak spontán.
Szép napot
2023.07.24. 23:07:31
  Kedves Doktor úr!

A méhpolipok kialakulhatnak egy régóta fennálló hüvelyi fertőzés okozta gyulladás, esetleg pluszban uszodában való erős felfázás együttes hatására, vagy kizárt?
Ez igazából genetikailag meghatározott és/ vagy hormonegyensúlyhiány hatására képződik?
Esetleg meg lehet előzni valamivel a kialakulását, illetve kiújulását, ha eltávolítják?
A polip- curettage eljárás után már egy nappal lehet sportolni, pl. aerobicozni, vagy futni, vagy több ideig sajnálatos inaktivitás ajánlott? :(

Köszönöm válszát!

Szép napot!  
Nem jellemző.
Pontos oka általában ismeretlen marad.
Lehet műtétet követően pár nap múlva sportolni.
Szép napot
2023.07.24. 23:03:35
  Tisztel Doktor Úr!

Egy aktus után,a csikló eléggé fájt! Nem volt párom durva! Arra gondoltam,hogy biztosan az orgazmus miatt! Elmentem zuhanyozni szokás szerint! Nagyon csípett,a könnyem kicsordult! Úgy éreztem múlóban van,ezért nem foglalkoztam vele tovább. A követlező aktus során ugyan ez,szúró érzést érzek,surlódásra fáj! Mintha lenne egy apró kis gombóc szerűség ott! De az aktus során újra fáj nagyon! Mi lehet ez? Valami nagy baj van?  
Valószínűleg maga az aktus váltotta ki.
Pár hétig érdemes tartózkodni az aktustól.
Használjon bepanthen, vagy Sudokremet ez alatt az idő alatt.
Szép napot
2023.07.24. 22:48:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Július 8. án voltunk elsőnek együtt a párommal mindkettőnknek ez volt az első következő héten 16. án is együtt voltunk, óvszerrel védekeztünk. Pár napja meg kellett volna hogy jöjjön de semmi jelét nem látom hogy megjönne de olyan tünetem van hogy kicsit fel vagyok puffadva gyakran korog a hasam , es a hasam alja is szokott fájni. Az elmúlt héten rengeteget mozogtam és idegekedtem is lehet ez az oka vagy az első alkalom után gyakori hogy nem jön meg? Az első együttlét után 2 napig nagyon kicsit véreztem.  
Gyakori tünet, hogy az első alkalom után változik a cikus átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.24. 20:47:53
  Tisztelt Doktor Úr!

27 éves vagyok még nem szültem.Nyaralás alatt, tengeri fürdőzés után vettem észre hogy megjött a menstruációm,még nem volt sok, csak pecsételő barnás..Azóta minimális vizelési ingert érzek.Ma van a 2.napom.Nőgyógyászatilag rendben voltam.Lehet ebből valami problémám ilyen esetben?Köszönöm válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.24. 20:01:51
  Tisztelt Dr. Úr!
1 èv 8 hónapja van fent a Levosert spirálom. Kb 10-11 hónap utàn múlt múlt el a barnázásom, majd most 4 napja vérzek. Nem pecsételő. Menzesz szerű. Voltam ultrahangon, nem mozdult el. A méhemben vér látható, ezen kívül negatív az ultrahang. Az orvosom telefonos beszèlgetés alapján azt mondja, másfèl 2 évente jelentkezhet àttöréses vérzés, ha ez hosszabb 2 hétnèl, akkor szednem kell majd norculut tablettát.
Valóban van ilyen? Sehol nem olvasok ilyet, hogy ennyi idő utàn vérzés jelentkezne a spirál mellett.
Várom a vàlaszát!
Nikoletta  
Egyetértek kezelőorvosàval, azt javaslom kövesse tanácsait.
Szép napot
2023.07.24. 17:58:31
  Kedves Doktor Úr!

46 éves vagyok. 2 éve küretre került sor elhúzódó vérzés miatt, a szövettan szerencsére csak hormonális eltérést mutatott. Azóta Slindát szedek. Van hónap, amikor nincs semmi vérzés, máskor előfordul barnázás vagy gyengébb vérzés, de ez mindig akkor, amikor az aktív hatóanyagú tablettákat szedem, vagyis nem a 4 napos szünetben. Egy újabb vérezgetés elmúltával voltam orvosnál pár napja, 1 mm volt a méhnyálkahártya, petefészkek is rendben vannak. 4 napra rá, azaz ma megint enyhe vérezgetés jelentkezik. Az orvosom szerint ha nem akarok spirált (nem szeretnék), akkor ezzel a köztes vérezgetéssel meg kell barátkozni, és hogy szedhető a Slinda a menopauzáig. Az lenne a kérdésem, lehet próbálkozni kiegészítő kezelésként valamilyen gyógyhatású készítménnyel? Szabad ilyesmit szedni? Vagy mivel lehetne javítani a helyzeten? Igazából ez a folyamatos kiszámíthatatlanság az, amit nehezen viselek.

Válaszát, segítségét előre is nagyon köszönöm!  
Ladeering szóba kerülhet slinda helyett, illetve premens is segíthet.
Szép napot
2023.07.24. 16:25:04
  Tisztelt doktor úr!

Colpofixet lehet alkalmazni terhesség alatt? (A terhesség nemrég derült ki és eddig használtam a colpofixet.)  
Lehet.
Szép napot
2023.07.24. 15:34:04
  Kedves Doktorúr!
Baratcserje kapszulat szedek napi 2 . 5 napja késik, kisbabát szeretnénk, tesztem 3.napon negatív lett . A kapszula okozhat elhúzódó ciklust?  
Okozhat.
Szép napot
2023.07.24. 14:29:20
  Tisztelt Doktor Úr!

Februárban Rákszűrésen vettem részt, melynek eredménye negatív volt, hpv gyanú került megjelölésre. Emiatt márciusban hpv tipizalas eredménye HPV 16. Deflagyn gélt javasolt az orvosom 3 hónapig. Ezt követendő júniusban ismét hpv tipizalas és rákszűrés történt. Eredménye: hámelvaltotas LSIL Hpv.
Ismét deflagyn gélt javasolt az orvos illetve alternatívaként Colpofix spray-t. Most folytattam a deflagynt (maradt még az előző flakonvól) de a kérdésem az lenne hogy célszerű e váltani a colpofix 3 hónapos kúrára így hogy deflagynt már használtam közel 4 hónapig.
Köszönöm szépen a válaszát!  
Mindkettő jó megoldás.
Szabadon dönthet.
Szép napot
2023.07.24. 14:15:17
  Tisztelt Doktor Úr!
Időszakosan úgy görcsöl a hasam mintha izgulnék és nem tudom miért, ez mitől lehet? (Pár napja voltam együtt valakivel és később derült ki, hogy akkor voltam az ovulációm elején. Óvszert nem használtunk, viszont a vége előtt már korábban kihúzta partnerem.)
Válaszát előre is köszönöm!  
Menzesz és korai terhesség előjele is lehet egyaránt.
Szép napot
2023.07.24. 14:02:53
  Tisztelt Doktor úr!

Az lenne a kérdésem hogy szeretném ha a menstruaciom kicsit később jönne meg mert pont a nyaralásra esik!

Tudna nekem ebben segíteni?
Kaptam még régebben Ergam cseleket az jó volt csak elfelejtettem hogy meddig is kell szedni az még megvan hogy a 4. Naptól kell szedni illetve ha van valami más ötlete!

Köszönettel

Mónika  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.24. 12:01:52
  Tisztelt Doktor Úr!
Rákszűrésem eredménye a következő lett:

"Jelenlegi állapot: Jóindulatú sejtváltozások
Kevert flóra
Gyulladás, típusos regenerációval
N723HO A méhnyak gyulladásos betegsége"

Sajnos csak egy hét múlva tudok érdeklődni orvosomnál, mivel szabadságát tölti, ezt az Eeszt rendszerén láttam meg, de Ön szerint ez súlyos eredmény? Mi a teendő ilyenkor?

Tisztelettel Köszönöm B. Anita  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Santes és lactinelle segíthet.
Szép napot
2023.07.24. 11:21:12
  A menstruaciom elott 3 nappal egyutt voltunk a parommal ( alacsony termekeny napon)
aztan rendesen megjott a mensesem lehetek terhes?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Szép napot
2023.07.24. 10:31:51
  Kedves Doktor úr,

Krisztina vagyok 39 éves, bolti eladóként dolgozom. Most egy éve mentem férjhez. Későn találkoztam a férjemmel. A férjemnek sem volt még senkitől gyereke és nekem sem. Vele este először teherbe tavaly. Sajnos októberben volt az első vetélésem a 12. héten véreztem és görcsöltem. Bementem a kórházba megállapították hogy vetélés történt. Novemberben volt. "Ki kellett kaparni". Be kellett feküdjek a kórházba és két nap múlva haza is küldtek mondták minden rendben. Elküldték szövettanra a magzatot, de nem állapítottak meg semmilyen rendellenességet.
Most újból teherbe estem és újból vetélés történt. 15. héten elmentünk genetikai vizsgálatra a hónvédba ott az ultrahangon kiderítették hogy nincs szívverése. Viszont azt állapították meg hogy ez a 13. hét és 3.napján történt a fejlettségi szint alapján. Nem volt semmilyen vérzésem mint az első terhességnél. A főorvos úgy döntött meg kell szülnöm. Azóta is csak siratok, bár csak ne láttam volna. A férjemmel össze vagyunk törve. Kilátástalannak látjuk a helyzetünket. Meg volt minden amit a terhesség alatt érezni kellett. Nem volt vérzés vagy hasi görcs, egyedül a fáradság volt. Nagyon fáradt voltam, mindig. Azt hittük hogy csak azért mert dolgozom. Egész nap csak a kasszában voltam mivel mindenki tudta hogy terhes vagyok így kíméltek engem. Nem akartam betegszabadságra menni mivel az elsőnél is elmentem és aztán meg kellett szakítani azt. Pajzsmirigy problémám van reggel naponta 100mg-t szedek, 163cm magas vagyok és 93kg. Naponta szedtem még vasat 400mg-t, ezt persze szétosztva többször kis mennyiségben. Olvastam progeszteronszínt hiányról is, hogy ez lehetett a bűnös. Ilyenkor mindenbe belekapaszkodik az ember csak hogy hát-ha. Most mi a teendő? Hogy tudnánk orvosolni ezt hogy legközelebb ne történjen meg? Nőgyógyászom nem volt ahova hetente járhattam volna kontrollra. Kellene a jövőben? Kérem a segítségét. Gondolom sok ilyen levelet kap. Reméljük hogy tud nekünk segíteni.

Tisztelettel: Krisztina  
Elsősorban haematologiai és immunológiai kivizsgálás javasolt, ezen kívül meddőségi központtal történő konzultáció is javasolt.
LMWH porfilaxisra lehet szükség a következő terhesség esetén.
Szép napot
2023.07.24. 07:49:55
  Jó napot kívánok Dr. Úr!
Az lenne a kérdésem hogy a Klinon-D 100 hüvelytabletta és Canesten krém van e hatással Ladeering hüvely gyűrűre, lehet e egyidejüleg használni őket. Szükséges esetleg kiegészítő védekezés? Ha igen menyi ideig?
Válaszát előre is köszönöm szépen.  
Legyet együtt használni, nincs szükség kiegészítő fogamzásgátlásra.
Szép napot
2023.07.24. 07:15:42
  Jó napot június 26 tol 30 volt meg mán 4 napot késik lehetek terhes ön szerint  
Amennyiben a következő egy hétben sem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2023.07.24. 07:11:19
  Deflagyn-t és Lactofeel-t lehet egy azon időben használni?  
Lehet.
Szép napot
2023.07.24. 06:04:54
  Jónapot kivánok . Jelenthet bajt az hogy egyik hónapban 34 napra jött meg a menstruációm és most ebben a hónapban 24 napra ? Nekem régota bevan állva.28-29 napra de ebben az utolsó 2 hónapban juniusban késett és most hamarabb jött meg . Köszönöm a válaszat.  
Valószínűleg csak átmeneti, nem utal kóros jelenségre, nincs ok aggodalomra.
Rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2023.07.24. 00:05:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy héttel ezelőtt elsőnek voltunk együtt a párommal. 2 napja meg kellett volna jönnie de semmi jelét nem látom . Óvszerrel védekeztünk.
Az elmúlt héten rengeteget mozogtam és sokat idegeskedtem lehet ez az oka? Van esély a terhességre?  
Igen, ezek lehetséges okai a késének.
Nincs ok aggodalomra.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2023.07.23. 23:12:17
  Szép estét Dr Úr!
Az lenne a panaszom hogy Két szarvú a méhem ez egy Rendelenseg így születtem és párommal már 1 éve próbálkozunk a baba projektel de még mindig sajnos semmi változás nagyon sok Dokinál voltam de senki nem mond semmien meggyőző választ esetleg lenne rá valami gyógy mód esetleg gyógyszeres kezelés vagy valami vitamin,vagy kapszula,inekcio amitől teherbe esnek nagyon szeretnénk már kisbabát és nagyon nehezen jön ossze csak az aggódás! -.-
NAGYON SOK VITAMINROL HALLOTAM MAGA MIT TETSZENE AJANLANI MI LENNE A SZUKSEG AMI SEGITENE NAGYON SZEPEN KOSZONOM ELORE IS A VALASZAT SZEP ESTETT KITTI!!:)  
Meddőségi központ felkeresése javasolt.
Műtéti megoldás szóba jöhet.
Szép napot
2023.07.23. 22:57:57
  tisztelt doktor úr, ha ruhában csináltuk rajta alsonadrág volt rajtam alsónemű es nadrág is, akkor lehetek terhes? minden menstruációmnál késik 1 hetet és most is így van, lehetek terhes?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.23. 22:35:00
  Tisztelt Doktor Úr!

Sok- sok év után szeretnék egy megbízható fogamzásgátló módszert, így esett a gondolatom a hüvelygyűrűre. Azt szeretném kérdezni, ha a menstruáció első napján helyezem fel, akkor mennyi idő múlva nyújt védelmet?

Válaszát várva,
Tisztelettel, és köszönettel!  
Azonnali a védelem.
Szép napot
2023.07.23. 21:54:00
  Tisztelt Dr Úr!
Èrdeklődnèk hogy citolikus vaginózis kezelèsère mit ajánl? Mennyi idő mèg a flóra regenerálódik?

Segítő szándèkát előre is köszönöm  
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.07.23. 21:10:52
  Mi tortenhet ha lenyeltem a Gynophilus huvelykapszulat?  
Valószínűleg nem fog gondot okozni egy egyszeri alkalom.
Szép napot
2023.07.23. 20:30:57
  Jó napot kívánok!
Szeretnék érdeklődni hogy terhes vagyok 7 hetes 4 napos és megjött a menstruáció élénk piros színű 2023.07.19. én és 5 napja meg van és szeretném megtudni hogy ez normális e vagy ha nem akkor mit javasol.
Szedwm a terhes vitamint femibion 1 és a magne Ba6 vitamin.
Köszönöm szépen  
Hüvely ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.23. 20:15:45
  Kedves Doktor Úr!

Van egy 2,5 és egy 1 éves kisfiam. Én 32 éves vagyok és a menstruációmmal sosem volt gond, időben megjött, normál erősségű volt, kb 5-6 napig tartott. A kisebbik fiam születése után is gyorsan beállt. Viszont június végén kellett megjönnie az utolsó vérzésemnek, ami meg is történt, de előtte 5-6 napig pecsételő vérzést tapasztaltam. Ezután az 5-6nap után pedig jött egy 3-4 napos normális menstruációs vérzés.
Most 07.30-án kellene megjönnie, de tegnap óta ismét jelentkezett egy kis pecsételés.
Illetve tegnap előtt úgy keltem, hogy szédülök, hányingerem van és annyira be dagadt az arcom, mint egy lufi. A rosszullétek enyhültek, a puffadás is mérséklődött, de nem múlt el. Aggódom ez mi lehet, mert korábban sosem történt ilyen, de igazából nem is tudom, a 2 dolog összefügghet-e?!
Előre is köszönöm válaszát!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.23. 19:17:07
  Jo napot kívánok.1 hónapja van hormonmentes spiralom. Menstruacios kelyhet kezdtem használni. Lehetséges e,hogy a vakum kiszivja a spiralt is amikor kihuzom a kelyhet? Semilyen fajdalmam nincs,semmilyen szurodas,viszont talán hoszabbnak találom a jelző szálat..Nincs nagy tapasztalatom benne , ezért lehet hiaba az aggodalom.Koszonom.  
Nem lehetséges.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.23. 18:38:54
  Jó napot!
Több mint 3 éve használok Jangee fogamzásgátló tablettát. A két levél között nem tartottam szünetet, viszont a 8. napon barna folyásom jelentkezett mely még tart.
Szeretném megkérdezni, hogy ez normális? Esetleg baj és ha igen mint jelent?
(Előtte nem volt ilyen hogy két levelet egymás után szedtem volna.)  
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.07.23. 18:16:36
  Üdvözlöm Dr.úr
Olyan kérdésem lenne ehonap 12 volt eü.kaparásom p4 lett citologiám viszont meg mindig barnás véres nyálkás folyásom van jobb oldalon a petefészeknél néha fájdalmaim.ez normális v.baj van még  
Cytologiai eltérésre nem megoldás a méhkaparàs.
Mindenképp kontroll javasolt.
Méhkaparàst követően kb 4 hétig lehetnek hasonló panaszok.
Szép napot
2023.07.23. 18:12:05
  Kedves Doktor úr!
5 hetes terhes vagyok, tegnap reggelre sikerült felfáznom, korábban is előfordult időnként, orvoshoz csak 2 hét múlva megyek, viszont félek, nehogy valami baj legyen. Azelőtt a walurinal max tablettát használtam ilyen esetekben, mindig segített, most viszont nem merem ezt alkalmazni, mivel hallottam olyat is, hogy az aranyvessző miatt nem ajánlott terhesség alatt. Bio tőzegáfonyalevet iszom két napja, illetve tőzegáfonya teát. Ha esetleg ezek nem segítenének most, mi az, amit tud javasolni?
Nagyon köszönöm előre is a segítségét!  
Uryalor segíthet, vényköteles.
Szép napot
2023.07.23. 17:52:52
  Üdvözlöm Doktorúr! 33éves vagyok gyermekvállalás előtt!
A kérdésem az lenne,hogy a nőgyógyászom a bal petefészkemben talált egy HYPERECHOGÉN ÁRNYAT fogalma sincs mi az persze felkeresek egy másik nőgyógyászt de addig szeretnék valamit tudni róla
Ön szerint mi lehet ez?
Gyermekvállalás céljából 3 hónapja szedek tiszta méhpempőt esetleg az okozhatja ezt!? Köszönöm válaszát!  
Nem feltétlenül jelent kórosat, kontroll ultrahang javasolt 2 hónap múlva.
Nyugodtan próbálkozhatnak addig is.
Szép napot
2023.07.23. 17:10:54
  Kedves Doktor út!
Eldöntöttük párommal, hogy elkezdjük a baba projektet, de megfigyeltem magamon, hogy miután befejeztük, és ugye elment bennem, egy kis idő után fáj a alhasam, de el is múlik idő után, és érdekelne ez mitől lehet?

Köszönöm mi hamarabbi válaszát.????  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan próbálkozhatnak tovább.
2x1 Inofolic prémium vagy premens segíthet.
Szép napot
2023.07.23. 16:27:21
  Kedves doktor úr

Sajnos egy védekezés nélküli együttlétben volt részem, s utána rögtön felirattam egy escapelle tablettát. Ezt 17 órán belül vettem be a szerencsétlenség után. Ugyanakkor most rá 9 napra 3 napos vérzésem volt, kevesebb is, eleinte barnás, majd elénk piros, s rózsaszín. Emellett az egyik mellem is elkezdett fájni. Egy kicsit aggódom, hogy esetleg a tabletta nem hatott, s ez beagyazodasi vérzés volt… nem igazán tudom, valóban megkülönböztetni… ön szerint mire gondoljak?

Koszonom a segítséget  
Nincs ok aggodalomra, esemény utáni tabletta gyakran tud hasonló tüneteket okozni.
Akár több cikluson keresztül.
De ez csak átmeneti.
Szép napot
2023.07.23. 15:19:57
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves vagyok, második babám 9 hónapja született. A ciklusom gyakori szoptatás mellett a harmadik hónapban visszatért, nagyjából rendszeres. A szülés óta ahogy telik az idő minden vérzésem egyre erősebb, nagyobb nyálkahártya darabok ürülnek. Az utolsó három hónapban már szülés utáni betéteket kell használjak az első napokban és óránként kell tampont cserélni. Mitől lehet mindez? Kisbabámat még napi 2-3 alkalommal szoptatom, de már nagyon kevés tejem van. Lehet ez még a szoptatás hormonális hatasa miatt? Az erős menses mikor elmúlik és először vagyunk együtt a férjemmel utánna másnap ismét elkezdek vérezgetni változó intenzitással 3-5-7 napig. Később már együttlétek után ez nem jelentkezik a ciklus során. Ez mitől lehet? Összefügg az erős darabos menstruációval? Szükséges orvosi kivizsgálás? Vagy várható ha abbahagyom a szoptatást visszaállnak a dolgok a szülés előtti állapotokra?

Segítségét előre is nagyon köszönöm!  
Szoptatási időszakban normálisnak számít.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.23. 15:13:27
  Asc-us lett a citologiam eredmenye. Mit jelent ez?  
Enyhe elváltozás, nincs ok aggodalomra..szorosabb kontroll javasolt.
3 hónapig Colpofix-et papillocaret vagy deflagynt használjon.
6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.23. 15:10:19
  Tisztelt Dr Úr!
A véleményét szeretném ki kérni.
Április 25-én operáltak endometriozis miatt Kecskeméten. Illetve állandó jobb alhasi fájdalom miatt. Három csomót találtak amit le égettek. A szövettani lelet nem igazolta vissza de állítólag ettől még lehet. Sajnos műtét után nem lettem jobban sőt egyre rosszabb! Július 12 óta szedem a dianellet. Terhes nem vagyok és nincs vakbelem. Az operáló orvoshoz vissza mentem aki annyit mondott hogy ő megoperàlt..ez nem endometriozis menjek gasztroenrologiara. Voltam ahol lesz colonoscopia és egy kontrasztos has kismedencei Mr vizsgálat. Ott viszont endometriozist mondanak. Nekem pedig olyan alhasi fájdalmaim vannak hogy múlt hét vasárnap elvitt a mentő. Ez egy állandóan fennalo feszítő, nyilalo hasfajas. Természetesen minden negatív lett. A nőgyógyászati vizsgálat során sem találtak semmit viszont fajdalmas volt a hüvely ultrahang. Főleg jobb oldalon.
Van esetleg valami ötlete hogy mi lehet ez?
Válaszát előre is köszönöm.  
Endometriózis központ felkeresése javasolt, akár Budapesten.
Endometriózis diéta és Aviva torna segíthet.
Szép napot
2023.07.23. 15:05:47
  Tisztelt doktor Úr!

Szeretném megkérdezni, hogyha a rák szűrés eredménye folyamatosan intenzív gyulladást mutat akkor ez okozhat gondot a baba tervezésnél?
Illetve valamit ajánlana rá?
Panasz mentes vagyok
Köszönöm a segítséget!  
Nincs ok aggodalomra.
Gynophilus és santes segíthet.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.07.23. 10:30:11
  Tisztelt Doktor úr!
Létezik olyan, hogy köztes vérzésem van?
A Milligest fogamzásgátlót 2 hónapja hagytam abba. Most tartok a ciklusom közepén, barnázást, enyhe vérezgetést tapasztalok. Nem tudom, hogy ez esetleg ovulációs tünet (sosem tapasztaltam még ilyet) vagy valami más. Nőgyógyásznál múlt héten voltam, semmi bajt nem talált akkor.
Válaszát köszönöm!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.23. 10:14:43
  Szép Napot Dr.Úr! Aztmondták vetélés után hamarabb teherbe lehet esni ez igaz?  
Nem bizonyított tény, inkább csak szóbeszéd, de van benne igazság.
Szép napot
2023.07.23. 10:06:55
  Üdvözlöm!
Július 17-én együtt voltam a párommal. Védekeztünk de inkább másnap vettem be esemény utáni tablettát. Aznap éjjel nagyon szúrkált az egyik oldalt a hasam alja. Július 20-án ismét együtt voltunk. Akkor is védekeztünk, nem szakadt ki az óvszer. Mai napon (július 23) barnás vérzést vettem észre, illetve megint szúrkál egyik oldalt a hasam alja. A következő menstruációm elvileg augusztus 2-án fog megjönni
Kérdésem az lenne, hogy ez az eseméns utáni tabletta miatt lehet vagy terhes lehetek?  
Esemény utáni tabletta gyakran okozhat hasonló panaszokat, akár több ciklusra is kiterjedhet átmenetileg.
Szép napot
2023.07.23. 08:58:17
  Joreggelt!Ciklus közepén van az ovulàció ez pontosan mit jelent?
Köszönöm  
28 napos ciklus esetén kb 10-17 nap körül.
Szép napot
2023.07.23. 08:29:56
  Kedves Doktor úr!

Csütörtökön kezdődött a ciklusom. Akkor kezdtem el használni a Ladeering gyűrűt. Aznap este hánytam, valamint 2 nappal később, szombaton, egész nap puffadtam és émelyegtem, estére ismét hánytam. Érdeklődnék, hogy a gyűrű okozta émelygés mennyi ideig normális?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem jellemző tünet hüvelygyűrű esetén, inkább orális fogamzásgátlók esetében léphet fel.
Az első 3 hónapban alkalmanként.
Szép napot
2023.07.23. 05:14:48
  Szexuális együtt lét után mért görcsölök?  
Átmenetileg előfordulhat, nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2023.07.23. 03:21:00
  Tisztelt Doktor Úr!

Az első NST-n túl vagyok, mint 37.hetes kismama, s a leletek értelmezésében szeretnék segítséget kérni, ha ideje engedi. A következő eredmények kiértékelését szeretném kérni, sajnos semmilyen iránymutatást nem találtam ezen a téren, pedig rengeteget kerestem.

aori: 0,89
acmri: 0,8
acri: 1,11
auri: 0,63

Mindez reaktív NST mellett. Ha válaszol, akkor előre is nagyon köszönöm.  
Aorta, agyi fő verőerek és a köldökzsinór artéria àramlàsànak értékei.
Mind jó érték, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.23. 01:02:49
  Üdvözlöm!
Férfit orálisan elégített ki többször ugyanaz a nő.Anno a nőnek több partnere is volt és legtöbbször orális szex volt köztük.A férfi kaphat-e valamiféle nemibetegséget ezáltal úgy,hogy ő tünetmentes de tovább adja a feleségének?
Köszönöm a választ!  
A rizikó fennállhat
Szép napot
2023.07.23. 00:59:39
  Kedves Doktor úr!
Valami miatt nem ment ki a kérdésem, ha a covid oltás óta kb 1 éve kimarad a menstruációm és 25 éves vagyok elképzelhető, hogy valami komolyabb baj lett velem? Érdemes kivizsgálásra menni vagy ez rendeződik magától idővel? Előtte nem volt ilyen gond a menstruációmmal.
Köszönöm szépen a válaszát.  
Valószínűleg rendeződik spontán.
Ettől függetlenül érdemes nőgyógyászati kivizsgálást végezni.
Szép napot
2023.07.23. 00:20:37
  Üdvözlöm Dr. Úr!
Januárban volt egy császármetszéses szülésem azóta a férjemmel nem tudunk nemi életet élni, ugyanis amikor tart az előjáték nem igazán érzem a vágyat az izgalmi állapotot pedig nagyon szeretném én is, és amikor a behatolásra kerül a sor nem történik meg mert nem vagyok eléggé kitágulva és nedvesedni sem tudok olyankor, próbálkoztunk síkosítóval több félével és mindenféleképpen de sehogy nem jön össze. A nőgyógyászati vizsgálatok is nagyon fájdalmasak számomra.Ön szerint mi lehet a baj? Lehet orvosolni ezt a problémát, hogy újra legyen nemi életünk a férjemmel?  
Viszonylag gyakran előfordulhat szülést követően, de csak átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Pszichológiai konzultáció segíthet.
Szép napot
2023.07.22. 23:35:17
  Tisztelt Doktor Úr!

Gynositolt javasolt (2x1) az orvosom a teherbeesést megelőzően.

Ha pozitív lesz a terhességi tesztem, utána is szedhető a gynositol, és ha igen, végig kell szednem a várandósság alatt és ugyanazt a mennyiséget (2x1)?
PCO-m van, illetve progeszteront (Utrogestan 2x1) kell szednem alacsony progeszteron szint miatt.

Előre is köszönöm!  
Várandósság alatt is lehet szedni, de nincs rá szükség.
Szép napot
2023.07.22. 21:55:58
  Tisztelt doktor úr.
Az lenne a kérdésem h 15 honapos mar a kis fiam es csak 2 hónapig tudtam szoptatni.
Most meg visza jött a tejem fáj a cicim kemény is az lenne a kerdesem h fordjuljak e orvoshoz?!
Augusztusban lesz 1 éve h spiralom van!
Lehetek terhes vagy nem?
Köszönöm ha válaszol.!  
Nőgyógyászati kontroll javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.22. 21:18:54
  Doktor Úr,

A terhességem első trimesztere utrogeszrant irt fel az orvos a terhesség megerősítése érdekében 37 éves vagyok. Kérdeznem hogy biztonságos e szedni. Külföldön élek és egy magyar orvos véleményére is kiváncsi lennek.

Köszönöm
Renata  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.07.22. 20:56:12
  Üdvözlöm.3 db császármetszésem volt minden komplikáció nélkül.pá napja kimderült hogy úton van a 4.baba.és az orvos egyből nem ajánlotta mert 30.hét től bármikor belehalhatok.1 hét múlvai kontronon már rizikós lehet de nekem kel dönteni azt mondta.nyilván nagyon szeretném a babát viszont meghalni nem szeretnék.Mennyire lehet komoly a 4. Császár?tényleg meghalhatok? Én ugygondolom a heg vékonyodását egész terhesség alatt lehet követni.és ha nagyon nagy a baj közbe lehet lépni.nagyon várom válaszát és előre is köszönöm szépen  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot.
Rendszeres, szoros terhesgondozás javasolt.
Szép napot
2023.07.22. 20:01:49
  Üdvözlöm.. Az lenne a kérdésem..hogy az utolsó mensim elég erős alhasi fájdalommal múlt el..Nem is volt gond utána pár napig,,azóta viszont tompa alhasi húzodás,feszülés érzésem van.. néha benyilal a jobb oldalon az alhasam, de nem erős..Lehetséges egy enyhe felfázás? 2 gyermekes anyuka vagyok..Nem rég voltam nőgyógyászati vizsgálaton akkor ott minden rendben volt. Nincs fájdalmam, jól érzem magam ,csak ez az enyhe feszülés érzés zavar..válaszát előre is köszönöm..  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.22. 17:52:31
  Kedves doktor úr. Van itthon 2 db Flucohexal 150 mg gyógyszerem, vissza jött sajnos a candida fertőzésem újra. Be vehetek magamtól belőle? Sajnos későbbre kaptam időpontot így ezért gondoltam hátha ez segítene.  
Igen, beveheti, 4 nap teljen el a két gygyszer között. Mellé/utána használjon Gynophilus restoret.
Szép napot
2023.07.22. 15:44:26
  Kedves Dr úr !
A vitagyn C-t lehet használni egyben Canesten hüvely krèmmel?
Mert fel fáztam viszket és csip pisilés után és közben is faj
Ez lehet húgyúti fertőzès ?
Ha igen akkor ajánlana valami gyógyteát is ??
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm
Tisztelettel ;Szilvia  
Lehet.
Urológiai kivizsgálás is javasolt.
Tőzeg áfonya, cickafark, diófalevél tea segíthet.
Szép napot
2023.07.22. 10:30:54
  Tisztelt Doktor Úr,
Fogamzásgátló vagy spiralra szavaz?
Ugye a spirál teljesen hormonmentes,mennyire javasolt? Mennyire hatásos? Van e annyi mellékhatása mint a fogamzásgátlónak?
El csúszhat e? Gondolkodok már nagyon rég hogy le váltanám a fogamzásgátlót,a mellékhatások a tájékoztatóban ijesztőek.
2 éve szedem,de már előtte is szedtem más fajtát.
Már szültem és egyenlőre tervben sincs másik baba.
Melyk nyújt nagyobb védelmet?

Köszönöm.  
Spirálból is elérhető hormonális, de ha már spirál mellett dönt, rézgyöngy spirált ajánlom.
Teljesen hormonmentes és megbízható, kevés mellékhatás profil.
Szép napot
2023.07.22. 10:25:17
  Kedves Dr.Úr,
3 èvet szedtem fogamzásgátlót,majd terhes lettem és most 2 éve szedek.
Logest a neve, nőgyógyász írta fel mert ebben a 2 évben ez a második amit szedek,az elsővel 6-7hónap szedése után többször megvèreztem, nagyon dicsérte ezt a fogamzásgátlót.
0,075 mg/0,02 mg .. 21 tabletta.
Ez jónak számít?
Illetve tényleg igaz hogy minden nap vagy legalább egyszer máskor aspirin szedése szükséges fogamzásgátló mellett? A trombózis elkerülése miatt?
Mennyi az esély hogy ilyen gondot okozzon a fogamzásgátló? És hogyan lehet ki védeni? Ha ki lehet egyeltalan.
Meddig javasolt a szedése? Van e olyan időtartam amin belül nem okoz mellékhatást? Egészségügyi gondokat.
Válaszát kíváncsian várom, köszönöm!  
Nyugodtan szedheti.
Nem szükséges aspirin szedése fogamzásgátló mellett.
Végezzen trombózis panelt.
Amennyiben rendszeresen tapasztal kellemetleb mellékhatásokat, a gyógyszer abbahagyàsa javasolt.
Szép napot
2023.07.22. 09:06:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Júniusi hónapban egy hetes magas lázam volt peteérés környéké , mely kitolta menzeszem 11 nappal. A menstruáció után a nőgyógyászom az ovuláció utántól utrogestant írt fel napi1× 2 tablettát este, hogy rendszerezze a ciklusom. Eddig rendszeres volt, júniusban az antibiotikum kúra zavarhatott be. Az utolsó menstruációm kezdete jún 29. Júl 16-tól szedem a progeszteront és júl 28-án kellene megjönnie. Baba projektben vagyunk 2 éve. Tegnap óta viszont barnás, pirosas, nem sok vérzésem van. Lehetséges, hogy gyógyszer szedése mellett hamarébb érkezzen a menzesz? Az orvosom augusztus elejéig szabadságon van, azért írok Önnek. Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Ez dák átmeneti.
Szép napot
2023.07.22. 08:38:38
  Jónapot nekem szemtember 8 dikan laparos mutétem volt ciszta el távolitás és agusztusban nem volt menstruaciom julisban volt 1 napot ez normalis vagy forduljak nőgyógyászhoz?  
Nincs ok aggodalomra.
Kontroll javasolt műtét után 4 hét múlva.
Szép napot
2023.07.22. 08:35:24
  Kedves Doktor Úr! Canesten hüvelykúpot vitagy cvel együtt lehet használni?  
Lehet.
Szép napot
2023.07.22. 06:58:43
  Tisztelt Dr.úr,
A menstruációm a múlt hónapban 4 napot késett. Ebben a hónapban meg a menstruációm előtti 7 napban végig valami barna folyásom van, és végig olyan fájdalmakkal mint amikor a menstruációm meglenne. Nos, most várom, hogy a menstruációm egyáltalán megjön e vagy mi volt ez a barna folyás.
A kérdés az lenne hogy ilyesmi is mutathat terhességet, vagy inkább valamilyen infekcióra utal?
Előre is köszönöm válaszát!
O.E.  
Egyikre sem utal feltétlenül.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.22. 06:50:31
  Tisztelt Dr. Úr!
Dalacin hüvelykrémet írtak fel 7 napig, majd lactofeel-t 7 napig . Ezenkívűl Ureaplasma pavrum-ra 10 napig doxycyclint párommal együtt napi 2x1.
Kérdésem ,olvastam hogy a dalacin hüvelykrémbe is antibiotikum van. Jelenleg a mensesem 4. napján vagyok, ha véget ért , elkezdhetem a kúrát a dalacin hüvelykrémmel és a doxycyclin antibiotikummal egyszerre?
Vagy előszőr csak 7 nap huvelykrem + 7 nap lactofeel.
És Utána a doxycyclin terápia? Vagy fordítva.

Köszönöm válaszát  
Lehet egyszerre.
Szép napot
2023.07.22. 01:18:31
  Tisztelt Doktor úr
Császármetszésem volt 2 hete ,felszivodo varattal a 2 széle nyíltan maradt ami váladékozik is ,itthon kezelem ,gyulladás nincs voltam vele háziorvosnál, viszont 2 napja éjjel hirtelen fellépő hidegrázásom van amitől remegek, lázam viszont nincs ,miért van ez a hidegrázás? Kelnne agodnom?  
Kontroll javasolt.
Szükség esetén antibiotikum kezelés.
Szép napot
2023.07.21. 23:05:57
  Szép napot Dr úr szeretném kérdezi, hogy miért van az ha minden hónapban egyszer vissza tér a hűvej gomba?  
Nőgyógyászati és endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Intim mosakodókat kerülje.
Megelőzésképpen használjon Gynophilust.
Szép napot
2023.07.21. 22:16:17
  Tisztelt Doktor Úr!
Streptococcus agalactiae fertőzésem volt, amelyre kaptam antibiotikumot. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez fertőző? Lehetséges, hogy a párom is megfertőződött együttlét során?  
Nem jelent kockázatot a partnerrel nézve.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.21. 20:52:41
  Kedves Doktor úr!
Az endometriózis kezelésére 40 feletti nőnek, aki nem szült, milyen gyógyszeres kezelést javasolna és hány éves korig? Köszönettel.  
Tubanis.
Fél-egy évig mindenképp.
Szép napot
2023.07.21. 20:50:10
  Kedves Doktor úr!
Ha valaki évek óta szed fogamzásgátló tablettát, kialakulhat mellette petefészekrák? Köszönöm.  
Nem áll fenn a kockázat, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.21. 20:48:51
  Tisztelt Doktor úr!
Endometriózis kezelésére Dienille tablettát kaptam, de az állandó köztivérzések miatt le kell cserélni. Az orvosom a Tubanist javasolta, de az ugyanaz szinte, mint a Dienille, csak ösztrogén nélkül. Van esély arra, hogy a Tubanisnál a köztivérzések elmúljanak? Hány éves korig lehet szedni ezt a gyógyszert? Köszönöm válaszát.  
Igen, szedje folyamatosan, megszakítás nélkül.
Szép napot
2023.07.21. 20:45:17
  Kedves Doktor úr!

Ha valakinek negatív rákszűrés lelete van és a hüvelyi ultrahangon sem látott az orvos semmit, lehet-e petefészekrákja? Köszönöm.  
Nem áll fenn a rizikó. Nincs ok aggodalomra
Szép napot
2023.07.21. 20:31:05
  Üdvözlöm Dr. Úr!
Kellemetlen intim tüneteim vannak. Csíp, néha viszket. Sűrű fehér váladék a hüvelyben. Tenyésztés: normál hüvelyflóra. Kórokozó baktérium nem tenyészett ki. Gomba tenyésztés negatív.
Kenet: gramm pozitív coccus. Laktobacilusok. Laphámsejtek, sok fvs.
II. tisztasági fok.
Az orvosom azt mondta ezzel nem kell csinálni semmit. Krémezzem. Majd ha a hólyaggyulladás elmúlik, ez is rendbe jön.
Már hetek óta szenvedek vele. Szereretném a tanácsát kérni.
Előre is köszönöm!  
Gynophilus segíthet, haszblaj 2 hétig minden nap.
Intim mosakodókat kerülje.
Ülőfürdő és együttlét kerülendő a kezelés alatt.
Szép napot
2023.07.21. 18:50:58
  Kedves Dr Úr!
Olyan kérdésem lenne önhöz, hogy voltam ultrahangon vesém miatt de mindent megnéztek körülötte. A papíron olvastam, azt írták, hogy az uterus testen 50mm-es kerekded kép alk.
Esetleg ez rosszat jelent? Hova forduljak?
Előre is köszönöm válaszát és segítségét.  
Nőgyógyászati hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.21. 16:34:08
  Üdvözlöm! 5nap késés után megjött. De csak kb 1,5-2 napig tartott. Teszteltem 2szer is. Mind a kétszer negatív.
Menstruációm első napján felhelyeztem a hüvelygyűrűt (ladyring)
Aggódom miért csak ilyen rövid ideig tartott..
Nem is éreztem különösebb "tüneteket" mint előtte.. (Nem görcsöltem, nem szurkált a hasam stb)  
Fogamzásgátló gyakran okozhat hasonló tüneteket.
Nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan használhatja tovább.
Szép napot
2023.07.21. 15:07:30
  Tisztelt Dr. Úr ! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz,hogy 3 napja szedtem már a fogamzásgátlót és menstruáció első napjàtól kezdve szedtem ami állítólag már az első naptól véd. A harmadik nap együtt voltunk a párommal és semmilyen kiegészítő fogamzásgátló módszert nem alkalmaztunk, igazat megvallva nem is szakítottuk meg az együttlétet. Hozzá tenném,hogy ez idő alatt megvolt a menstruációm. Most akkor védett a fogamzásgátló vagy lehetek terhes? Illetve normális,hogy most szedem 6 napja a fogamzásgàtlót de csak most 2 napja érzékelem a hányingert és fáradtságot, ez normális? (Drovelis fogamzásgátlót szedem)
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
További szép napot!  
Védelem alatt állt.
Nincs ok aggodalomra.
Panaszai nem utalnak kóros állapotra, nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.07.21. 14:36:50
  Kedves doktorúr! Altforalle fogamzásgátlót szedek már 2 hónapja. Most vagyok a 3. hónapomban. Előző héten nyaraltunk a barátainkkal, és én szombat hajnalban hánytam, alkohol miatt. Mindennap este 20:30-kor veszem be a gyógyszert, a hányás hajnali 03:00 körül történt. Meglepetésemre, ezen a héten kedden kezdődött vérzésem, amely jelenleg 4 napja tart. A rendes tablettákat szedem ugyanúgy, jövőhét kedden kell elkezdenem a placebó tablettákat. Ez áttöréses vérzés? Arra tudok gondolni, hogy csökkent a fogamzásgátló hormonszintje mert nem szívódott fel rendesen, vagy az alkohol túlságosan befolyásolta a felszívódását. Tudna segíteni? Köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, folytassa a gyógyszer szedését ahogy eddig.a védelem folyamatos.
Szép napot
2023.07.21. 14:22:51
  Jó napot kívánok!
Jul.7-én megállapította a nőgyógyász hogy hüvelygyulladásom van. Kaptam heti 1szeri tablettát(2héten keresztül),kenőcsöt és vegyes hüvelykúpot(gyógyszertárba készítik). Aznap felhelyeztem egyet, másnap pontosan megjött a menstruációm. Miután elmúlt elkezdtem a kúpot használni és a 4. vagy 5.napon kisebb vérzésem lett ami 2nap után el is múlt.(abba hagytam a kúpot). A barátom is le lett kezelve. Mikortól lehet a nemi életet folytatni? Lehetséges a vérzés a kúptól? Miért nem kaptam Ph helyreállító kúpot?
Panaszaim már nincsennek.  
Lehet már mindent csinálni.
Gynophilus restore segíthet a ph helyreállításàban.
Szép napot
2023.07.21. 13:36:29
  Tisztelt Doktor Úr!
51 éves nő vagyok. Az lenne a kérdésem, hogy miért fájnak , feszülnek a melleim mestruáció után is. Most később jött meg a havim 36 napra, 3 napig tartott, mint általában, de a melfeszülés, most nem előtte , hanem mestruáció alatt kezdődött ,ami a mai napig is tart, már 10 napja hogy elmullott. Néha a hasam alatt is fájdogál. Teherbe csak nem esek már ilyen korba, vagy a menopóza jelei, a hormonok játéka. Nő gyógyásznál májusban voltam, akkor minden rendben volt. Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, lehetséges, hogy ezeket a perimenopauza jelei.
2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.07.21. 12:36:56
  Jó napot kívánok !
Az a probléma áll fenn hogy már 2 hete nem jön meg már nem tudok mit csinálni. Az lenne a kérdésem hogy állhat e fenn méhen kívüli terhesség?  
Ez a tünet nem utal rà.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.21. 12:33:11
  Jó napot! Olyan kérdésem lenne, hogy kedden elmúlt a menstruaciom, ma van péntek. És tegnap és ma jött mèg barnás valami, de csak pisilisnèl, papíron 1-2x. Ez mitől lehet?
Fog gatlot szedek.  
Nem utal kóros jelenségre.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.21. 12:32:50
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne ,hogy délután nagyon halvány pozitív tesztem volt reggel negatív akkor most terhes vagyok vagy nem ..sokat vagyok rosszul fájnak a melleim és alhasam is fáj ..  
Végezzen ismételt tesztet amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz.
Szép napot
2023.07.21. 12:06:17
  Jó napot! 9 napja késik a menstruaciom körülbelül 2 hete voltam együtt a párommal védekeztünk nem volt ki szakadva mindig nagyon oda figyelünk. 2 napja faj a mellem és a mellbimbom ha hozza nyúlok lehet kicsit fel vagyok puffadva is ez lehet terhesség jele ?  
Menzesz előjele is lehet.
Végezzen terhességi tesztet, a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.07.21. 11:58:48
  Tisztelt Doktorúr!
Már kb. 3 és fél éve szedem ugyan azt a fogamzásgátlót (Mistral) megszkítás nélkül mivel a mensim fel ért szülési fájásokkal ciszták, miómák miatt így ki lett kapcsolva. De az lenne a kérdésem ha kimarad tegyük fel 3-4 nap akkor védve vagyok e még a terhessegtől? Illetve mennyi idő alatt ürül ki a szervezezből?
Válaszát nagyon szépen köszönöm.  
Egy tabletta kihagyása is okozhat változást a védelemben.
Pár hónap alatt teljesen kiürül a szervezetből.
Szép napot
2023.07.21. 11:45:57
  Tisztelt Dr. Úr!
Ciklusom közepében járok, enyhe vérzést tapasztalok. Ovuláció tünete lehet-e, még akkor is ha eddig ez nem volt jellemző?
Köszönöm segítségét.  
Igen, lehetséges.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.21. 10:05:41
  Tisztelt Doktor úr!
Folyásomban reggel egyhe barnás-pirosas szín volt. Ezelőtt 2 nappal voltam nőgyógyásznál. Mi okozhatta?
Válaszát köszönöm.  
Nőgyógyászati vizsgálat után előfordulhat, nincs vele teendő.
Spontán elmúlik.
Szép napot
2023.07.21. 09:14:55
  Tisztelt Doktor Úr!
17 hetes terhes vagyok, a vizeletembe acetont találtak többször is, ezért elküldtek korai vércukorterhelésre. Ahol az éhgyomri 4,1 a 120 perces pedig 6,1 lett. A háziorvosom és a nőgyógyászom is szabadságon van. Így elküldtem a védőnőnek a leletet. Aki szerint a cukorterhelésem jó, viszont az acetont nem érti miért van jelen. Tudna segíteni, hogy ez mitől lehet? Köszönöm  
Így van, ez egy jó lelet, nincs vele teendő.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.21. 02:44:00
  Tisztelt Doktor úr
Lenne egy kérdésem, másfél hete szültem császármetszéssel ez a második sectiom mert a kislányomat is 6 ével ezelőtt császárral hoztam világra ,a lányomnál akkoriban kapcsozták a heget műtét után,amit 4 hét elteltével ki kelet szedetni, nem is volt vele anno probléma szépen be gyógyult.most is azon a helyen vágtak meg 10 én, csak most felszivodó varratot alkalmaztak ,a kórházban azt mondták mikor haza engedtek 3 nap mulva hogy 2 napig hagyjam a kötést utána vegyem le és már zuhanyozhatok más teendőm nincs is vele,itthon én minden nap be kötettem ugyan olyan módszerrel mind ott , és otisept fertőtlenitő sprayt használtam rá,a sebem olyan hogy középen egy csík látszik a varrat nem is ,viszont a két széle mind ha ilyen tekert varrás lene ,ez nem is lenne gond ,csak hogy az egyik széle elég szépen váladékozik és mimdha ilyen véreses sárgás váladék lenne ,plusz ég is a seb ,tegnap be is lázasodtam az éjjel, azon kívül egy kis ponton a sebnél pont ahol váladékozik picit pirosabb is,a vérzésem olyan hogy q betéten nem vészes a vér ,viszont pisiléskor elég szépen van a papíron, és mikor nagy dolgomat végzem akkor még több van rajta ,az lenne a kérdésem hogy mi a teendőm a sebbel? Ha netán úgy lenne hogy el is fertőződött picit hogy kezeljem? Például mit tegyek rá ,kösem e le vagy sem? Dokihoz mindenképpen el fogok menni hogy megnéze de én kíváncsi vagyok az ön véleményére is ,előre is köszönöm  
Betadin segíthet.
Kontroll jó ötlet.
Szép napot
2023.07.20. 23:11:51
  Tisztelt Doktor Úr. Rendszertelen menstruáció miatt irt fel a nőgyógyászom Duphastont, napi 2 tbl, a ciklus 11.-25. napig. Azonban babát is szeretnénk, az orvosom azt mondta, hogy ez a gyógyszer ebben is segit. Az lenne a kérdésem, hogyha a 25. nap után már nem szedem a tablettát, és csökken a progeszteron szint, az nem okoz vérzést/vetélést ha időközben sikerül a fogantatás. Több helyen csak annyit írtak, hogy terhesség esetén folytatni kell a tabletta szedését, de azt már rendszeresen, viszont honnan tudjam, ha a legtöbb házi terhességi teszt ilyen korán még nem mutatja ki a terhességet. Köszönöm a választ.  
Nem probléma, kövesse kezelőorvosa tanácsát.
Szép napot
2023.07.20. 23:10:24
  Tisztelt Doktor Úr! 13 éves kislányomnak pár napja múlt el a havi vérzése és tegnap reggel arra ébredt, hogy piros folt van a mellén. Azt gondoltuk, hogy megcsípte egy szúnyog. Viszont ma estére újabb pirosas folt jelent meg. Mindkét folt a bimbó udvar mellett látható és érzékeny,ha ruhával érintkezik. Mi okozhat ilyen foltokat?  
Gyermeknőgyógyàszati kivizsgálás javasolt.
Nincs ok aggodalomra, valószínűleg csak átmeneti.
Szép napot
2023.07.20. 21:47:26
  Üdvözlöm!
Április közepétől szedek fogamzásgátló készítményt. Júliusban azaz ebben a hónapban már harmadjára vérzek. Ami azt jelenti, hogy menstruáltam junius 29től július 2 ig aztán ovulációkor véreztem 4 nap. Most pedig 20 án megint vérzek. Mi tévő legyek? Előre is köszönöm!  
Még pár hónapig lehet türelemmel, ha panaszai továbbra is fennállnak, gyógyszerváltás javasolt.
Szép napot
2023.07.20. 21:09:40
  Azt szeretném megkérdezni, hogy lehetek-e állapotos úgy hogy előző ciklusomban norcolut-ot szedtem. Ez idő alatt voltam együtt párommal. A gyógyszer abbahagyására után 3 napra jelentkezett a vérzés, amit havi vérzésnek tekintettem, mivel normálisnak tűnt. De most az utolsó együttlét után, amely a vérzés előtt volt, 3 héttel mégis pozitív eredményt mutat a teszt… érdekes némiképp  
Lehet.
Szép napot
2023.07.20. 20:30:56
  Jó napot kívánok érdeklődnék hogy ha 2 hétig szünet van a fogamzásgátló mellett mi történhet velem vagy abba kéne akkor hagynom?  
Nyugodtan szedheti tovább.
Szép napot
2023.07.20. 18:55:38
  Jó napot kívánok doktor úr.
Az lenne a kérdésem hogy pár napja el múlt a menstruációm, a párommal azóta már egyszer együtt voltunk, majd medencéztünk is, amikor át öltöztem halvány piros vért tapasztaltam a törlőkendőn.
Az lenne a kérdésem hogy ez miért lehet vagy lehet e okom aggodalomra?  
Előfordulhat, nem sokkal menzeszt követően.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.20. 18:38:21
  Üdvözlöm! 7 hetes terhesen volt egy vérvételem, hol néztek prolactin szintet is, nekem a tartomány érték felett lett az eredmény, 1031,74 mIU/L terhesség alatt ez az érték megfelelő?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.20. 18:32:54
  Tisztelt doktor úr! Olyan kérdésem lenne hogy 49 évesen teherbe eshetek ha zavaros a menstruáció. Most túl bő vérzés ami 9 nap is el tart, ezért fogamzás gátlót szedek .Tabletta mellet normál 4 napos. De nem szeretnénk már tablettát szedni. Ha nem szedem lehetek terhes? Óvszert a párom nem bírja. Milyen fogamzásgátlót ajánl a spiralon kivűl? Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel Lászlóné  
Nincs szükség fogamzásgátlóra.
Esetleg ladeering szóba jöhet.
Szép napot
2023.07.20. 17:40:18
  Jonapot azt szeretnem,kerdezni hogy kromoszóma alapján kiderült hogy vagy gyulladás/fertozest kapott el a kisbabam ezert elkellett vetettem mert vegul kiderült hogy ez miatt kapott szívproblémákat es most mar szeretnek agusztusban ujra próbálkozni.
Es azota rendszeresen jarok fogorvoshoz hogy megelőzzek mindent azota 4fogamat tomtek es húztak viszont van egy fogam ami ritkán faj viszont huzzasra szorul mindenképp mert ravan nőve az inyem viszont akkora a gyökere hogy meg nyílhat az arcüregem igy végül nem mertem kihuzzatni mert felek nagyon baj lenne a babára nézve ha esetleg valami nem ugy sülne el mert egyebkent Juli 26korul mar próbálkozni szeretnénk azt szeretnem kerdezni,hogyha nem húzzatom ki mert felek a következményektől akkor nem lehet baja a magzat nak ha esetleg terhességem alatt fájna az a fogam on mit gondol errol?  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.07.20. 17:22:13
  Meddig kell szedni az ergám cseppeket. Erős menstruációs vérzésre kaptam?  
Pár naptól, akár pár hétig is lehet.
Szép napot
2023.07.20. 17:20:36
  Szèp napot!
36 hetes várandós vagyok a vèdönő a vizeletbe leukocitát èszlelt de azt mondta nem veszèlyes 36hetesen használhatok a kapszulát?  
Nincs ok aggodalomra, nincs szükség kezelésre.
Szép napot
2023.07.20. 16:55:11
  Kedves doktor úr! :)
Szülésem után 6 hétre megjött a menstruációm. (TÁPSZERES a kisbabám) 2ik hónapba normális volt. 3ik hónapba viszont már késik 5 napja viszont nagyon sokat görcsöl a hasam. Csináltak 2 terhességi tesztet negatív. Mi lehet az óka a késésnek? Nem állt be még a menstruáció ezért olyan rendszertelen? Vagy esetleg felfázhattam? Köszönöm válaszát. Szép napot kívánok.  
A ciklusnak több időre van szüksége mire rendsezeressé válik.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2023.07.20. 16:24:57
  Jonapót.doktorur.3honapja.márnem.mestruálok.de.egy.ojan.kérdésem.lene..hogy.rendeltem.eszta.cseppetHERBAMEDnöicseppek.et.hogy.lehete.szedni.igy.hogy.nem.mestruálokmert.ki.sbabát.szeretnék.elöreis.köszönöm.aválaszát  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.07.20. 16:12:01
  Tisztelt Doktor Úr! Lombikkal sikerült a terhesség, még nagyon az elején vagyunk. A petesejtek leszívását megelőzően nagyon magas lett az ösztradiol szintem, 21 petesejtet szívtak le, de a beültetés megtörtént, nem voltak túl erős túlstimulációs tüneteim. Az orvos mégsem támogatja hogy Aspirin Protect-et szedjek. De picit aggódok a trombózis veszélyétől. Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban? Köszönöm!  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsát.
Szép napot
2023.07.20. 15:59:11
  Tisztelt Dr Úr!

Az lenne a kérdésem hogy 9 hetesen nem találtak szivhangot a babám spontán elment. A vércsoportom AB Rh negativ amire most kaptam anti D injekciót. Telhesség alatt volt együttlétem a párommal ami picit rozsaszines volt. Szeretném kérdezni hogy a vér miatt az összeférhetetlenség miatt az én testem ölte meg a babát?  
Nem, nincs összefüggés.
Szép napot
2023.07.20. 15:31:05
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a Premens-et lehet úgy szedni, hogy nem megyek el nőgyógyászhoz? Most lesz 1 hónapja, hogy nem jött meg a menstruációm. 18 éves vagyok és még szűz vagyok viszont a menstruációm nem rendszeres és mindig sokat késik. Olvastam a neten, hogy ezt a gyógyszert lehet szedni hogy rendszeres legyen a menstruációm. A válaszát előre is köszönöm!  
Lehet.
Nyugodtan szedheti, érdemes legalább 3 hónapig.
Szép napot
2023.07.20. 15:12:40
  Jó napot kívánok! Tisztelt Doktor Úr!
Omisson daily fogamzásgátlót szedek már körülbelül másfél hónapja. A nőgyógyászom azt mondta, hogy amint kiváltottam kezdjem el szedni, így is tettem, de elfelejtettem amikor megjött, hogy a hatóanyag nélkülit kell szednem, de nem volt probléma utána is megjött rendesen, időben.
Egy olyan kérdésem lenne, hogy lehetséges e hogy terhes leszek, ha ma a párommal védekezés nélkül szeretkeztünk?
Üdvözlettel;
Jázmin  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.20. 15:06:35
  Tisztelt Doktor Úr! Nagyjából egy hete tapasztalom , hogy hányingerem van szédülök mell fájdalom haspufadas , étel undor,terhességi tesztem negatív alhasi fájdalom..mi lehet a gond ?  
Premenstruàciós tünet is lehet.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.20. 15:01:25
  Kedves Doktor!
3 hónapja minden hónapban pozitív az ovulációs tesztem mégsem esek teherbe,mi lehet az oka?  
Legyen türelemmel, nyugodtan próbálkozhatnak tovább spontán.
Szép napot
2023.07.20. 14:59:20
  Üdvözlöm!
Jelenleg 20 hetes kismama vagyok.Múlt héten voltam a 19 hetes Uh-on,ahol leírták,hogy 2 héttel kisebb a babám,és kevés a magzatvíz.Akkor kényszertartásban volt.Az orvos alaposan megnézte a babát,mindene meg van,működik,nem tudott magyarázatot adni erre az állapotra.Adtak egy új időpontot rá 10 napra.Nagyon aggódok.Lehet még ebből egészséges baba?Változhat még ez az állapot? Vagy a legrosszabbra gondoljak?
Valaszát köszönöm!  
Abszolút, nincs ok aggodalomra.
Kontroll jó ötlet.
Szép napot
2023.07.20. 14:46:43
  Tisztelt doktor Úr. 43 éves vagyok 07.07-èn volt egy egészségügyi küretem erős elhúzódó menses miatt ,miomat állapították meg! Kérdésem a következő lenne műtét után 10 napig panaszmentes voltam enyhe barnás váladèkkal de 07.18.-án elkezdtem vérezni ami erős mint a műtét előtt én arra gondolok hogy ez a havi mensesem mert időben ezen a héten kellett volna megjönnie.Lehet esetleg valamilyen műtét utáni rendellenesség vagy ez a mensesem?Mikor kell orvoshoz forduljak ,vagy elég a 3 hetes kontrollra elmennem?Előre is köszönöm válaszát  
Elég a kontrollra elmennie, amennyiben panaszai továbbra is fennállnak ezt követően, mióma eltávolításàra lehet szükség.
Szép napot
2023.07.20. 14:04:22
  Tisztelt Doktor Úr! A hüvelycsonkomon daganat van, amely váladékozik, hol enyhébb, hol több. Meg fognak műteni szeptemberben. A nyaralásunk még hátra van.Kérdésem, hogy tampont használhatok-e strandoláskor? Egyébként napközben és éjjel csak betétet használok. Köszönöm, ha válaszol.  
Nyugodtan használhat.
Szép napot
2023.07.20. 13:43:35
  Tisztelt Doktor Úr! 9 hetes terhes vagyok, Progesteron Exceltist hasznàlok napi 2x hüvelyben. 2 napja rózsaszín folyásom volt, majd vérezni kezdtem. Êjjel bementem az ügyeletre, szerencsére a babàmnak volt szívhangja, a vérzés okàt azonban nem tudták megàllapítani. A progeszteront azóta szäjon àt szedem. A vérzês elmúlott, illetve àtment barnázàsba ( ezelőtt nem barnäztam). Kellemetlen szagú hüvelyváladékot tapasztaltam ma, amit eddig a progeszteronnak tudtam be, de mivel màr szàjon àt szedem, kezdek megijedni. Lehet hogy még ürül ki a szervezetemből és ez okozza a szagot? Mióta szäjon àt szedem ma éreztem először, koràbban àllandóan éreztem. Màsik kérdésem hogy progeszteront krémet kezdtem el hasznàlni, ez nem àrthat ugye? Ön szerint mi okozhatta a vérzêst, nagyon vigyàzok, nem voltam együtt a pàrommal. Köszönöm szépen  
Az első trimeszterben gyakran előfordul, szedje tovább a progesteront.
Kímélő, pihenő életmód javasolt.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.20. 13:18:21
  Jó napot Dr. Úr Kerdesem a kovetkezo lenne kb 2 3 honapja hogy nagyon sok feher mostanaba vizszseru folyasom is van egyeb panaszom nincsen azon kivul hogy hanyok neha es hangulaingadozasom is van ugy vettem eszre. Sokkal turelmetlenebb vagyok mint kellene. Van egy 1 eves kislanyom. Jovohet hetfore kaptam idopontot de elegge nyugtalanit a dog mar. Teszet csinaltam negativ lett. Koszonom a valaszt  
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.20. 13:02:23
  Jó napot! Két együttlét között előváladék vagy spermium került a párom óvszerére le törölgette, viszont félünk, hogy teherbe eshetek. Van mitől tartanunk?  
Valószínűleg nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.20. 13:01:44
  Szép napot szeretném megkérdezni 43 éves vagyok 4 gyermeket szültem 3 terheségem volt probléma mentes most olyan problémával fordulok önhöz sokat fáj a hasam aja meg a derekam voltam urulogián minden rendbe volt voltam nőgyogyásznál ott anyit montak nagyob a méhem de volt iker terheségem meg 2 császár metszés em köszönöm a válaszát  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.20. 12:58:30
  Jó napot kívánok csináltam vagy 6terhesegi tesztet és negetiv lett de a tüneteim a terhességre utal me hányingerem van szédülök még nőt a mellém és nem bírok semmit még enni me mindig kijön beleloem  
Àlterhesség vagy menzesz előjele is lehetnek.
Szép napot
2023.07.20. 12:49:46
  Tisztelt doktor úr. Tavaj szeptemberben voltam orvosnál folyás és pecsetelo vérzés miatt. Ebben az évben februárban csináltak egy egészségügyi kaparast. Majd rá hat hétre kaptam kúpot és vérzés elallitot. Amikor letelt vissza mentem hogy nincs változás minden ugyan az ami volt. A mai napig ugyan az a probléma fennall. Érdeklődnék hogy mit kéne csinálnom hogy ez megszunjon. Köszönöm válaszát.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.20. 11:18:40
  Tisztelt doktor úr!
Az lenne a kérdésem, hogy ma 4. Napja késik a menstruációm. Csináltam tesztet is, ami negatív lett. Nagyon aggódók hogy mi lehet.. A nőgyógyászomhoz nem tudok elmenni, hiszen egy másik városba vagyok egy jó darabig. Doktor úr? Várom a válaszát!  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz valószínűleg jelentkezni fog a következő napokban.
Szép napot
2023.07.20. 09:35:21
  Jo napot doktor úr
Olyan kérdésem lenne hogy 13 hetes terhes vagyok és érdeklődnék hogy a szív hang meg határozza a baba német? Mert úgy hallottam hogy 140 alat kisfiú 140 felett kislány és nagyon kíváncsi vagyok mert van már 2 kisfiam és most a szív hang 158  
Ez kacsa.
Nincs kapcsolat.
Szép napot
2023.07.20. 09:34:50
  Tisztelt Doktor Úr!
49 éves vagyok. Korábban rendszeresen menstruáltam, de legutóbb 3 hónapig nem jött meg, ezt követően mikor megjött, 3-4 hete vérzek. Orvosom mivel nem tartozom rizikó faktorba (abrasiot elkerülve) első körben a Norculut tablettát javasolta 3 hónapig. Ott azt mondta 14 napig szedjem majd 14 nap szünet és így tovább. Most nézem, hogy a papíromon 10 napot írnak a szedésre. Akkor lehet, hogy úgy kellene szednem, hogy most 10 napig szedem, megjön, utána 14 nap szünet és újra 10 napig? Köszönöm, ha ezt tisztázza.  
10 napig szokták javasolni általában.
Szép napot
2023.07.20. 06:42:45
  Jó napot!
A menstruációm 1-2 nap csúszással szokott jelentkezni. De a mostani menstruációm már negyedik napja késik. Este alvadt vér darabok távoztak, azonban vérzésem azóta sincs és a hasam sem görcsöl. 25 éves vagyok és az elmúlt 1 hónapban elég sok stressz volt az életemben. (Az utolsó aktus februárban volt)
Lehet ez az oka? Vagy valami komolyabb állhat a háttérben?  
Abszolút lehet az oka.
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2023.07.20. 06:26:52
  Tisztelt Doktor Úr,

Szeretném megkérdezni, hogy a Canesten Uno 500 mg -os hüvelykapszula felhelyezése után három nappal, elkezdhetem használni a Macrimor kapszulát?

A múlt hónapban voltam nőgyógyásznál és a Macrimor-t javasolta, azonban kiújult a gombás fertőzésem. Menstruáció közben értelemszerűen abba hagytam, majd folytattam a kezelést. Eltelt közel egy hónap és újra jelentkezett az együttlét során a fájdalom, majd az égő, viszkető érzés.
Ezért úgy gondoltam megpróbálom a Canesten Uno-t..a harmadik napja már, hogy felhelyeztem, de nincs nagymértékű javulás egyenlőre.
Újbóli Macrimor-t javasolt elkezdeni?

Köszönöm válaszát.  
Elkezdheti nyugodtan. Utána használjon Gynophilus restoret.
Szép napot
2023.07.20. 00:49:56
  Honnan tudom,hogy elmúlt a hüvelygomba? Már nincs túró szerű folyás folytonos viszkető érzés sem,viszont ma ilyen nyúlós folyás volt és pattanásosodok is gondolom megfog jönni,vagy az is a fertőzés miatt van?  
Ezek már inkább a közelgő menzesz tünetei, nem Utalnak fertőzésre.
Szép napot
2023.07.19. 22:12:24
  Tisztelt Doktor Úr!

10 napja Iszom egy "diox tea detox" nevű teát mely segithet a fogyasban .Reggel 8 kor megiszom, majd 9 kor reggelizek,este pedig 19 órakor,és 20 órakor eszem. A tea Összetevők: Paullina Cupana, Chitosan, Stevia, L- karnitin, Vaccinium Myrtillus, Echinacea Purpurea Rosmarinus Officinalis L Foeniculum Vulgare, Camellia Sinensis. Béta sárgarépa, goji bogyó kivonat
Az lenne a kérdésem hogy a corenell fogamzásgátló tablettámat mikor lenne a legjobb bevenni hogy a tea ne befolyásolja a felszívodást?Esetleg a nap közepén ?Eddig este szedtem mindig,viszont most 3 napja nem mulik el a menszeszem,vasárnap max hétfőn barnás még de a gyógyszertől elis múlik szinte rögtön.Most 3 napja nem múlik el.Gondolom a tea miatt kiürül a fog.gatló túl gyorsan a szervezetemből,és ezért nem marad abba,főleg hogy szinte egy időben vettem be az elmúlt 3 napban a gyógyszerem a tea megivásával. Ez mind gyógynövény ,azonban nemtudom hogy napközben is dolgoznak e bennem ezek a gyógynövények.Kiküszöbölhető a hatástalansága a tea mellett például ha d.u. 14 /15 :00 órakor venném be? vajon befolyással lenne a fogamzásgátlóra akkoris?
Köszönöm a választ!  
Nyugodtan vegye be napközben.
Szép napot
2023.07.19. 21:53:50
  Tisztelt doktor ur.
Missed ab.om volt ami a curettage elvégzése előtt spontán kiürült. Ergan cseppet kaptam 3 napig szedtem abba maradt a vérzés. Miután abbahagytam szedését ujra derékfájdalom és alhasi fájdalmam van és ujra megjelent a barnás vérzés. Kérdésem az lenne szedjem e a cseppet vagy hagyjam hogy a test magát gyogyitsa. 37 éves vagyok első baba lett volna. Van e esélyem Ujjab babára. Mikor lehet próbálkozni ujra?  
Nyugodtan szedheti, de nem feltétlenül szükséges.
Van esély újabb terhességre, nincs ok aggodalomra.
4 hét múlva lehet újra próbálkozni.
Szép napot
2023.07.19. 21:32:03
  Lehet kisbabam 2mg os nyugtató mellett a babának nem lesz semmi baja  
Lehet
Prenatest elvégzése javasolt.
Szép napot
2023.07.19. 19:54:25
  Szép napot kívánok!
Velgyn fogamzásgátlót szedtem szülés után (21hónapja szültem természetesen), 5 hónapon keresztül barnázásom volt 2 menstruáció közben most irtak fel újat lorell névre hallgatót! Első levélnél tartok és ugyan úgy egy héttel a normál vérzés előtt vérzek ilyenkor még ez normális ? Vagy ez is gyenge lenne teszem hozzá egy dobozzal kaptam tehát még 2 levél hátra van ! Mit tegyek vagy ez normális még?  
Nyugodtan szedheti a gyógyszer, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.19. 17:34:24
  Kedves Doktor Úr
Lányom 16 és fél éves.Minden hónapban nagyon fájdalmas a menstruációja.Nőgyógyasz ultrahangot csinált meg 1 évvel ezelőtt,minden rendben volt.Fogamzasgatlot kapott de sajnos az sem csökkentette a fájdalmait.Vèrzèse alig van,a gyogyszer szedes elott sem volt.Ilyenkor iskolába sem tud menni.A fájdalomcsillapítók sem segítenek vagy csak 1-2 óra erejéig.
A nőgyógyász meg azt javasolta szedje a fogamzasgatlot 42 napig ,21 nap helyett.Es ez többször is ismételhető.
Nem tudjuk már mi lenne a megoldás.A novynette szedi.Lenne esetleg ennél jobb gyógyszer?Vagy valami más lehetőség a fájdalom csillapitasara?
Mar nagyon sok fèle fájdalomcsillapítót kiprobaltunk.A premens segíthet?Vagy homeopátia?Létezik hogy valakinek ennyire fájjon?és hogy a gyogyszer sem segít.
Hálás köszönettel  
Premens vagy velfem segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 16:25:05
  Tisztelt Doktor úr!
22 éves vagyok, egyik mellemen mindigis befele állt a mellbimbóm. Ez okozhat gondot?
Válaszát köszönöm.  
Nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.19. 16:08:19
  Üdvözletem! 41 éves vagyok. Tavaly kezdődtek a menstruációs gondjaim. 3-4 hónapig nem jött meg, majd 10-14 napos leginkább barnázó vérzéseim voltak, de az utóbbi 3 hónapban darabos is lett. Nőgyógyász küretet csinált, az eredménye jóindulatú hiperplázia és adenomiózis. Semmilyen kezelést nem kaptam ezekre. A vérzésem nem állt el, és először 5 napig kellett szednem a Proverát, amitől az első napon el is állt a vérzésem. Majd megjött, elállt. A legutóbbi viszont nem állt el, erre 5 napig kell szednem Norculutot, viszont a harmadik nap óta erős barna folyásom van, és a szaga is fura, bűzös. Miért nem akar megszűnni a vérzésem a Norculuttól, és mi okozza a bűzös barna folyást?  
Ebben az életkorban a menzesz rendszertelenné válása természetes folyamat része, nincs szükség kezelésre.
Premens segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.19. 15:59:47
  Szép napot érdeklödnék hogy menstruàció alatt teherbe eshetek 4 napja van meg a menstruàcióm  
Igen.
Szép napot
2023.07.19. 14:21:04
  Tisztelt Doktorúr!

Érdeklődni szeretnék, hogy mennyi ideig számít normálisnak a menstruáció kimaradása a covid oltás után? Egy éve nem jött meg sajnos, előtte semmi problémám nem volt. 25 éves vagyok.
Érdemes lenne felkeresni egy nőgyógyászt?
Köszönöm szépen.  
Igen, érdemes felkeresni nőgyógyászat.
Akár hosszú hónapokig, évekig is hatással lehet az oltás a ciklusra.
Szép napot
2023.07.19. 14:03:29
  Doktor úr! Mikor a férjemmel együtt szoktunk lenni fura kattogó hangot lehet hallani illetve fáj is álltalában olyankor hólyaghurut fertőzés is jelentkezik 2-3 nap múlva… mi lehet ez , illetve miért? Köszönöm válaszát!  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.19. 13:35:05
  Tisztelt Doktor Úr!

Nemrég abbahagytam a fogamzásgátló szedését, mert a férjemmel gyereket szeretnénk. Jelenleg még óvszerrel védekezünk, hogy teljesen kitisztuljon a szervezetem. Viszont az együttlétek során minimális vérzést tapasztalok. Fájdalmat nem érzek, elvileg semmiféle fertőzésem sincs. Mi okozhatja mégis a vérzést?
Köszönöm szépen a válaszát!  
A fogamzásgátló abbahagyàsàt kísérheti hasonló tünet, átmenetileg.
2x1 Inofolic prémium és velfem segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 13:13:34
  Jó napot doktor úr.
Én tegnap voltam nőgyógyászati vizsgálaton.
8 hetes terhes vagyok
De a papíron amit kaptam az is szerepel hogy bal oldalon sárgatest.
Ultrahangon is nézte az orvos de nem mondott rá semmit.
És bal oldalt a hasam alja szokott görcsölni, fájni.
Mit jelent ez?
Hogy bal oldalon sárgatest?  
Természetes jelenség, azon az oldalon volt az érett petesejt, ami megtermékenyült.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.19. 13:03:29
  Tisztelt Doktor úr!

32 éves vagyok, férjemmel már évek óta szeretnénk babát. A menstruációm eddig mindig 4-5 napos volt, most legutóbb csak 2 napig tartott. Ez mit jelenthet? Pár hónapja voltam vérvételen, akkor minden rendben volt.
Előre is köszönöm a választ!  
Nem utal kóros jelenségre nincs ok aggodalomra.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 12:24:13
  Szép napot. Külföldön tartózkodom, nem tudok jelenleg orvoshoz eljutni. A szemérem dombom megdagadt kicsit es piros. Valamint égő érzés. Ez gomba okozhatja?  
Igen, okozhatja.
Canesten vagy gynoxin krém segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 11:48:31
  Tisztelt Doktorúr!

Ez mit jelent ?? Manifeszt daganatokban a HPV genetikai állományának jelentős változása miatt ál-negatív eredmény lehetősége fennáll.
Köszönöm válaszát!!  
Ez nem az Ön eredménye.
Tájékoztató jellegű szöveg, az esetleges hibás kiértékelés lehetőségéről.
Szép napot
2023.07.19. 10:55:28
  A fogamzásgátló tablettámat a menstruaciom elso napján kezdtem el szedni. Mar csak egy par darab szem van hatra az elso levélből.kialakult mar a teljes védelem? Jasminelle tablettát szedek, meg van 5 szem hatra.  
Igen, a védelem már fennáll.
Szép napot
2023.07.19. 10:22:37
  Jónapot!
Fluomizin hüvely tablettát szedtem fertőzésre és meg mindig viszket oda lent
Mitől van ez?
Vegyek valamit a gyógyszertárban?  
Gynoxin krém segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 10:10:02
  Üdvözlöm!
Lehetséges e hogy másfél héttel hamarabb jött meg a menstruációm antibiotikum (amokil)szedése miatt? Harmadik napja szedtem és a férjemmel való együttlét után megjött. Februárban voltam nogyogyasznal. Előtte nagyon alacsony volt a progeszteron szintem.  
Antibiotikum kezelés gyakran okozhat változást a ciklusban átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.19. 05:31:54
  Szedtem a Depo pora inekciot 7evig azóta nem jött meg nincs verzesem lehetek terhes?  
Gyakori mellékhatása az injekciónak.
Sok hónapban telhet, mire rendeződik újra a ciklus.
Szép napot
2023.07.19. 04:28:42
  Tisztelt Doktor Úr!
15 éves leszek hamarosan,és még nincs menzeszem.Anyukám javasolta,hogy forduljunk szakorvoshoz.Az lenne a kérdésem,hogy ha fiúval intim kapcsolatba kerülök,de még a szüzességemet nem vesztem el,azt meg tudja e állapítani az orvos,illetve gondot jelent e?Köszönöm válaszát!  
Nem probléma, hogy ennyi idősen még nem érkezett menzesz, de egy gyermek nőgyógyászati kivizsgálás jó ötlet ettől függetlenül.
Szüzesség fennállása vagy elvesztése esetén, mindenképp tájékoztassa a kezelőorvost.
Szép napot
2023.07.19. 02:02:02
  Kesves Doktor Úr!
A párommal tegnapi együttlét után ma vérzésre keltem. A vér sötét színű volt, szinte már fekete. A hasam görcsöl és a vérzés nem múlik. A menstruáció még nem esedékes, több mint két hetem van hátra és mindig pontosan jön meg.
Mitől lehetnek a tünetek?  
Maga az aktus okozhat hasonló panaszokat, átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 01:04:30
  Tisztelt Dr Úr.
2018.ban sürgősségi császárral született a gyermekem. Azóta a menstruáció első 1-2 napján vaginában szúró vágó érzésem van ha leülök a vc.re, ( vajúdás közben éreztem ezt a nyomó szúró érzést ) ,mitol van ez? Hogyan szüne meg ez a fájdalom?
Nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Tisztelettel Ágnes.  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.19. 00:14:00
  Jó estét! A tegnap este folyamán tampont használtam és olyan este 10 kor helyeztem fel és delután kettőkor keltem.(ilyenkor mindig sokat alszom) reggel hányingerre, orrdugulásra ébredtem ami most is tart. Erősen szédelgek,lázam nincs, köhögni nem köhögök. Az egész hüvelyem és a körülötte lévő rész irritált lett, csíp,ég , viszket.. attól félek hogy TSS-em van.. Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, használjon betétet a következő napokban.
Szép napot
2023.07.19. 00:13:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Párommal együtt voltunk pár nappal ezelőtt és a mai nap folyamán éreztem azt hogy amikor pisilek utána véres a WC papír és fáj a hasam . Pisilés közben erőlködöm mintha szülnék. Kérem segítsen .
Válaszát előre is köszönöm .  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Premens és urzinol segíthet.
Szép napot
2023.07.18. 23:27:57
  Jó estét kívánok ! A problémám az lenne 21 hónapja szültem természetes úton, 6hetes szűrésen kontrollon kaptam egy fogamzásgátlót Velgyn névre hallgatót ,ami jó is volt de 5hónapig áttörő vérzésem (barnázás )volt mellete folyamatosan ! Most 1 hónapja kaptam egy másikat lorell-t kaptam de nem hogy barnázok hanem vérzek egy héttel mielőtt megkellene valóban jönnie !Most még van 2 levél ebből a tablettából szedjem el vagy mit tegyek mert már kissé kellemetlen 2 hétig tampont meg betétett hordani ! Köszönöm válaszát!!  
Bármikor válthat gyógyszert.
Szép napot
2023.07.18. 22:57:32
  Jó napot!
8hetes terhes vagyok nemsokára megyek az első nőgyógyászati vizsgálatára sajnos lejárt a rákszűrésem. Ki lehet valahogy alóla bújni? mert tartok tőle mert pár évvel ezelőtt egy rákszűrés után vetéltem el plusz van egy méhszáj polipom is. Félek ismét így járok. Köszönöm  
Nem szükséges várandósság alatt kötelezően levenni a mehnyakszűrést. Különösen az első trimeszterben.
Szép napot
2023.07.18. 22:35:09
  Tisztelt DoktorÚr!
9 hónappal a művi meddővétételem után újra várandós lettem. (Most nem lepődik meg senki jobban mint én)
Május 16.-án volt az abortuszom.
Május 30.-án voltam kontrolon ahol méhgyulladásra kaptam 7 napra gyulladáscsökkentőt. Az abortusz utáni vérzésem elhúzódott egészen június 2.-ig.
Majd megjött a menstruációm június 16.-án, tartott 20.-ig. Normál mennyiségű volt.
Majd még ebben a hónapban júniusban 27.-én pecsételő vérzésem kezdődött mensi szerű görcsök kíséretében egészen 5.-ig volt ez.
Úgy gondoltam a 16. -i menstruációm szerint fog megjönni. Eléggé görcsölök de a menstruációm még nem jött meg. Terhességi tesztek negatívok lettek. Voltunk együtt a férjemmel természetesen védekeztünk. 3 hét múlva kaptam időpontot nőgyógyászhoz de addig úgy érzem megbolondulok. Háttérinformáció. Június 7.-e óta clexán 0,4 vérhigítóval szúrom magam naponta. Májdaganat miatt ami nyomja a cava inferiort. Lehet köze a kimaradáshoz? Köszönöm válaszát  
Lehetséges, igen.
Szép napot
2023.07.18. 22:11:02
  Szép estét Dr úr Érdeklődni szeretnék nagyon sok Dokinál voltam már és nem csinálnak semmitsem kisbabát szeretnénk párommal de viszont az én betegségem a két szarvu meh szív alakú és ez miatt nehezebb a teherbe esesem nem tudom maga mit ajánlana hogy esetleg van rá valami gyógy mód gyógyszeres kezelés vagy ilyesmi válaszát várom előre is köszönöm szép estét!!  
Műtéti megoldás segíthet.
De érdemes legalább fél évet spontán próbálkozni előtte.
Szép napot
2023.07.18. 21:43:48
  Kedves doktor úr az lenne a kérdésem hogy ronaxenelle fogalmazás gátolt szedek 4 éve és kicsit szokott késni a menstruációs ciklus.
Meg szeretném kérdezni hogy mennyi esély van rá teherbe esés hez ehhez gyógyszer alatt ha nem normálisan van szedve zárt a mély szalyam néha van kis folyasom de nem vészes nem szeretnék babát ha terhesbe esnek mennyi esélye el veszik  
Amennyiben rendszeresen szedi a gyógyszert, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.18. 20:12:18
  Tisztelt Doktor Úr!
44 éves vagyok, milyen vizsgálatokra kell elmennem,hogy megtudjam mekkora az esélyem egy újabb terhességre? Egészséges babát kihordani.  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.18. 19:46:57
  Kedves Doktor Úr!
Ebben a hónapban kezdtem használni az Evra tapaszt. Viszont csak a 3. Tapasznál olvastam róla, hogy nem mindegy hova kerül a tapasz. Az első kettő a derekam körül volt. Gondoltam ott nem zavarja leginkább ruha. Esélyes Ön szerint, hogy nem megfelelő volt így a védelem és teherbe eshetek?
Köszönöm válaszát.  
Nyugodtan tapadzthatja a derekàra, így is hatásos.
Szép napot
2023.07.18. 19:32:36
  Mi történik ha valaki teherbe esik és egy 30 kilós gyerek a hasára fekszik  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.18. 19:12:12
  Kedves Doktor Úr!
Kisbabát szeretnénk a férjemmel. Minden eredményünk tökéletes mégis eredménytelenül próbálkozunk. Első körben a Syntroxine nevű gyógyszert ajánlotta a nőgyógyász 2,9 TSH-ra. Próbáltam utána olvasni ennek, de mindenhol pajzsmirigy problémákra írják fel ezt a készítményt. Valóban indokolt illetve hasznos lehet teherbeesés céljából elkezdenem szedni ezt a gyógyszert? Ciklus hossz 29 napos menstruáció 6 nap.
Előre is köszönöm a segítségét!  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.18. 18:05:36
  Kedves Doktor Úr!

Szeretném megkérdezni, hogy a menstruáció előtt 4-5 nappal történő 2-3 napig tartó barnázás, valóban progeszteronhiányra utal-e? Komolyabb problémám nincs, csak néhány felszívódó majd újra kialakuló cisztám. Mit javasol, ha babatervezés előtt állunk? Befolyásolhatja az említett probléma? Hálásan köszönöm! Minden jót kívánok!  
2x1 Inofolic prémium segíthet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.18. 17:29:52
  Kedves Doktor Úr!

Az orvosom bakterialis vaginosisra írt fel Dalacin hüvelykrémet. Természetesen a kezelés alatt tartózkodunk a párommal az együttléttől. Fogamzásgátló tablettát szedek. A felszívódó antibiotikum a krémből csökkentheti a fogamzásgátló hatását? Vagy kiegészítő védekezés szükséges a kezelés befejezése után?

Válaszát előre is köszönöm!  
Em szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2023.07.18. 16:33:07
  Szép napot, szeretném kérdezni, ha teljes hüvely zárat végeznek, attól még lehet élvezni a szeretkezést, vagy inkább, ne valljam be ,ezt a műtétet , már előzőleg kipakoltak, de az elernyedt izomszövet kitüremkedik, szeretném a tanácsát kérni, a pesszarium segítség lehet?  
Hüvelyzàràst követően nem lehet házaséletet élni.
Hüvely kocka segíthet.
Szép napot
2023.07.18. 15:09:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Hosszú ideig (7év) szedtem a lindynette tablettát. Decemberben a levélben lévő utolsó tabletta bevétele után abba hagytam a szedését. Ezt követően februárban és márciusban jelentkezett ciklus zavar. Nem késett, nem maradt el a vérzésem, hanem 1-1,5 héten át tartott, és 15-18 napra jött meg.
Ezután rendeződött.
Most júliusban a ciklus 18. napján kezdődött a barnázás, ami jelenleg is tart még (16.napja)
Mennyi idő kell, hogy rendeződjön a ciklusom?
Vagy ez már nem a gyógyszer abba hagyása miatt jelentkezhetett?
29 éves vagyok, eddig rendszeres 28-29napos ciklusaim voltak.
Köszönöm  
Premens segíthet a ciklus rendezésben.
Szép napot
2023.07.18. 12:50:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Enyhe ondó allergiával rendelkezek azt gyanítom, sokszor ég, fáj, kipirosodik utána. Viszont van, hogy egyáltalán nem, akkor hetekig, aztán ismét. Mihez lehet ennek köze? Hogy időszakosan érzékeny vagyok rá vagy épp nem? Egy állandó partnerem van.
Előre is köszönöm  
Nem utal allergiàra.
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.18. 12:46:20
  Kedves doktor úr, párommal április óta élünk nemi életet, semmi probléma nem volt míg egy alkalommal párom fájdalmat érzett és észre vettünk egy kiütést nemiszervén, pár napon belül megjelent egy kiütés szerű bőrszínű pötty a hüvelybemenetelemnél, másnap nőgyógyászati vizsgálatra mentem, ahol mindenféle nemibetegségre tesztet vettek aminek 3 hét múlva érkezett az eredménye, egyetlen egy pozitív teszt lett a húgycsőben lévő baktériumok által okozott fertőzés, sumomed keménykapszulát szedtem, nőgyógyászom állítására ettől el fognak múlni a pöttyök, sajnos 2 hét múlva sem múltak el és el kezdtek tovább terjedni, mint kiderült vírusos szemölcsök, a mai nap van időpontom bőrgyógyászatra ezek lefagyasztására, mindeközben meg tudtam, hogy az akkori párom piros pöttye, csak allergiás kiütés volt, de szifilisz tesztje pozitív lett és már túl van a második oltáson is, ennek ellenére nekem semmi jelem nincs ami erre utalna, amint mondtam a tesztek is negatívak lettek.
Van aggódni valóm?
Lehet, hogy olyan stádiumban volt vele kapcsolatom amikor nem fertőzött?
Teljesen tanácstalan vagyok, és borzasztóan érzem magam.  
Mivel igazolódott a szifilis fertőzés a párjának, így őt mindenképp kezelésben kell részesíteni.
Nemi beteg gondozó felelőssége, hogy Önne is szükség a kezelés valamelyik formája.
Szép napot
2023.07.18. 12:19:05
  Tisztelt Doktorúr!

Jòpár hònapja pròbálkozok párommal mert babát szeretnék.
Múlt héten voltak a termékeny napjaim. Ezen a héten alhasi szúrkálást, valamint derékfájást és mellfeszülést érzek. Lehet ez a beàgyazòdás jelei?
Előre is köszönöm a választ.  
Igen, lehetséges, de nem bizonyos.
Szép napot
2023.07.18. 12:18:02
  Tisztelt Doktor úr!
Az lenne a kérdésem, hogy késhet-e vagy kimaradhat a menstruációm az edzéstől. Több mint 3 évig nem mozogtam szinte egyáltalán, mivel volt egy komoly térd problémám, és azóta most kezdtem el először edzeni, kb egy hónapja heti 4-5x-i rendszerességgel. Lehetséges hogy emiatt késik már több mint 5 napja?  
Igen, abszolút.
Nincs ok aggodalomra.
Idővel fog alkalmazkodni a cikus a fokozott terheléshez.
Szép napot
2023.07.18. 11:17:38
  Tisztelt Dr úr!
Eddig a menstruációm tartott 5-6napig
Viszont most pedig csak 2napig volt erős vérzésem 3-4.nap pedig csak barnás folyás de épp hogy mi lehet a probléma? Előre is köszönöm a válaszát  
Nincs ok aggodalomra, gyakran előfordulhat, nem utal feltétlenül kóros jelenségre.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.18. 10:45:48
  Tisztelt Doktor Úr!

66. napja nem jött meg a menstruációm, ilyen sok idő még nem telt el. A Covid oltás előtt mindig pontos volt, azóta viszont össze-vissza jött meg 16-39 nap között. 2022. november-decemberben volt hormonvizsgálatom, akkor mindent rendben találtak. Citológiai vizsgálaton kóros baktériumflórát állapítottak meg, amit ki is tenyésztettek (Escherichia coli), szedtem rá antibiotikumot. Pár hónapja egy vizeletvizsgálat során megállapították hogy a baktérium nagyon sok. A nőgyógyászom ismét vett mintát, melyet elküldött kitenyésztésre, az eredményre várok. Lehetséges, hogy emiatt nem akar megjönni a menstruációm? 40 felett vagyok már nem sokkal.
Fogamzásgátlót akarnak felírni, de én nem szeretnék hormonokat szedni, ha nem feltétlenül szükséges. A hormoneredményeim jók voltak, azt sem akarom, hogy elállítódjon. Szedem a barátcserje kapszulát, gondoltam akupunktúrás kezelésre is. Ön mit javasolna?

Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!  
A fertőzések és a kezelések is okozhatnak változást a cikusban, átmenetileg.
Premens jó ötlet, ez segíthet a ciklus rendezésben.
Szép napot
2023.07.18. 09:47:25
  Kedves Doktor Úr! Férjemmel szeretnénk babát, így elkezdünk próbálkozni. Az lenne a kérdésem, hogy addig amíg nem tudom, hogy sikerült-e teherbe esni, szabad-e alkoholt inni alkalmanként vagy lehet negatív hatása a babára?
Illetve a menstruáciő előtti nap vagy az első napján migrénes fejfájásom szokott lenni. Ezzel mit lehet kezdeni, el lehet valahogy kerülni? Vagy mit érdemes bevenni? Én apranaxot szoktam, az elég jól hat.
Köszönöm előre is a választ!  
Szabad, nyugodtan.
Szedheti alkalmanként.
2x1 Inofolic prémium vagy premens is segíthet.
Szép napot
2023.07.18. 09:06:17
  Kedves Doktor Úr!
A szövettani eredmény ez lett:

Pathologiai diagnózis/vélemény:
Proliferációs jellegű endometrium

Mi a további teendő?
Köszönöm válaszát előre is..  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.18. 08:07:01
  Két ève szültem ès mèg most sincs vèrzèsem  
Szoptatási időszakban ne számít kórosnak.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.18. 07:49:00
  Tisztelt Doktor Úr!

Nőgyógyászati vizsgálaton 3 myomát állapítottak meg, egy nagyobbat ami 13cm és két kisebbet.A nagyobb hasi műtét elkerülése érdekében szeretnék ezeket a myomákat összezsugorítani ezért a Ryeqo gyógyszer szedését írták fel.A gyógyszert az előírás szerint el is kezdtem szedni 11napja a menstruációm eleinte normálisnak tűnt úgy nézett ki a szokásos 5 nap után elmúlik de a pecsételő vérzés megmaradt sőt a 10-11 napon visszatért egy görcsökkel érkező darabos vérzés.Az lenne a kérdésem, hogy mennyi ideig hány napig normális hogy ettől a gyógyszertől menstruálok?  
Akár hónapokig is, különösen ha előtte is voltak rendszertelen vérzések.
Szép napot
2023.07.18. 07:03:09
  Tisztelt Doktor úr!

Spontán vetélésem volt, illetve még aznap kórházban ki is tisztítottak. Mennyi idő elteltével lehet menni tengerbe fürdeni? 2 hétre rá lenne a nyaralás...

Előre is köszönöm szíves válaszát.

Üdvözlettel: Heni  
Lehet.
Szép napot
2023.07.18. 05:38:09
  Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy a Mirena spirál használata előhozhatja-e a reflux tüneteit? 10 éve van refluxom, de gyógyszerrel tünetmentes voltam. Tavaly júniusban lett feltéve a Mirena spirál endometriózis miatt. Semmi gondom nem volt vele, nagyon jól működött, az endometriózissal járó fájdalmak megszüntek. Idén márciusban volt egy méhpolip műtétem, ekkor le kellett venni a spirált. Április 20-án új spirál került felhelyezésre. Az első hónapban semmi probléma nem volt, majd júniusban, amenstruációt követő napokban hányingerem kezdődött, napi szinten, általában csak reggelente, napközben elmúlt. Következő menstruáció előtti héten nem volt hányingerem, de kőkemény reflux diétát tartottam, majd a menstruáció után ismét elkezdődött és pár napja társult mellé ez a kimondottan refluxos "gyomorideg", már nem csak reggel, hanem este is. Ma hajnalban pedig olyanbgyengeség fogott el, hogy azt hittembfekve elájulok. Anno akkor voltak ilyen tüneteim, mikor még nem szedtem a refluxra gyógyszert és akkor a depo provera injekció felerősítette a reflux tüneteit. Köszönöm válaszát.  
Nincs kapcsolat.
Gasztroenterológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.18. 04:02:49
  Kedves Doktor Úr!
A családban szív és érrendszeri problémák vannak! Én a Yasminelle f.gátlot szedem! Azt mondta a nőgyógyász,hogy abban kevés a hormon és minden ,hogy azt nyugodtan lehet szedni .. mi a véleménye a doktor úrnak? Vagy esetleg más fajta amit szedhetnèk?  
Nyugodtan szedheti.
Szép napot
2023.07.17. 23:58:50
  Kedves Doktor Úr!
14 éves leszek ebben a hónapban de körülbelül másfél éve volt még utoljára a menstruációm és azóta semmi. Ez valami betegségre utalhat?
Koszonom a választ!!  
Nincs ok aggodalomra, ebben az életkorban normális a rendszertelen menzesz, a cikusnak évekre van szüksége mire rendsezeressé válik.
Szép napot
2023.07.17. 23:42:36
  Tisztelt Doktorúr! Deflaynt kell használnom három hónapig. Az lenne a kérdésem, hogy miután felhelyeztem és egy percet vártam,fel kell e állni hogy kijöjjön a kórokozókkal együtt vagy maradjak fekve minél többet? És mindig rózsaszínesen ürül, az normális?
Köszönöm  
Bármit csinálhat felhelyezést követően.
A rózsaszín váladékozàs normális.
Szép napot
2023.07.17. 22:40:06
  Tisztelt Doktór úr! Pár napja kellemetlen szagot érzek a hüvejembe de csak közösülés után, minden nap rendszeresen tisztálkodom, nincs semmijen fojásom mégis érzem közösülés után bent, voltam nőgyógyászhoz azt mondta minden rendben nem lát rendellenességet, mégis bentről érzem hogy van szagja, köze lehet hogy vitaminokat szedek vagy hogy baj van az epémmel, savammal ilyesmi? Mitől lehet, hogyan kezeljem? Köszönöm válaszát..  
Használjon Gynophilust.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.17. 22:02:10
  Tisztelt Dr Úr!
Két szarvú méhem van ezzel a Rendelenseggel születtem és az lenne a kérdésem mia teendőm? Hogy kisbabám legyen? 26 éves vagyok  
Nyugodtan próbálkozhatnak a spontán teherbeeséssel.
Nincs vele jelenleg teendő.
Szép napot
2023.07.17. 21:18:23
  Tisztelt Dr. Úr! Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz hogy misee nevű fogamzás gátló tablettát szedek egy éve viszont most a menstruációm alatt a fehér tabletta szedése közben kimaradt egy szem gyógyszer. Bevettem másnap a kimarattat és az aznapit is egyszerre. Viszont aggódom hogy terhesség lehet belőle. Ilyen esetben mit kellene tennem? Használjunk a párommal más fogamzásgátlási módszert is a továbbiakban?  
Egy hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2023.07.17. 19:55:13
  Üdv Doktorúr!
Ön szerint elképzelhető, hogy a fogamzásgátló tabletta okozza a folyamatosan felboruló hüvelyflórát?
Érdemes lehet váltani vagy ebben az esetben mindegyik fajta ezt az eredményt okozná?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ilyen hatása egyik fajtának sem.
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.07.17. 18:59:51
  Tisztelt Doktor úr!
Ha nő a fizikai aktivitás, akkor a folyás mennyisége is megnőhet? Azt tapasztaltam, hogy ha többet mozgok, edzek, sétálok, több valamivel a folyásom is.
Köszönöm válaszát!  
Igen, abszolút.
Szép napot
2023.07.17. 17:31:15
  Tisztelt Doktor Úr!
Lenne egy kérdésem, 16 el múltam szedhetnék fogamzásgátlót? Óvszerel nem érzem magam nyugodtnak.Később nem állna fent a meddőség vagy a nehezebb teherbe esés ?
Illetve milyen mellékhatásai lennének?  
Szedhet, szülői beleegyezés mellett.
Szép napot
2023.07.17. 17:06:22
  Jó napot kívánok 25 éves nő vagyok és gardenellara kliont kaptam ha végig szedem a kliont megfog szűnni ez a rossz folyadék ?vagy esetleg valami más javaslat ha meg sem ?  
Gynophilus restore javasolt mellé.
Szép napot
2023.07.17. 14:54:21
  Üdv! Olyan kérdésem lenne hogy elmúlt a menstruációm már párnapja de tegnap óta rózsaszínű a folyasom.Mi lehet a gond ?  
Gyakran előfordulhat, nem utal kóros jelenségre.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.17. 13:42:57
  Tisztelt Doktor úr !

Már feltettem a kérdésemet pár hete , de valamiért nem tették fel ide. Az lenne a kérdésem, hogy 55 évesen megvastagodott méhnyálkahártya miatt egészségügyi kaparást végeztek. A szövettan rosszindulatú méhtestrák. Azt mondtak korai stádiumban van és laporoszkópos műtéttel kiveszik a teljes méhemet. Sajnos csak szeptember elején műtenek és attól félek , hogy addigra egyre előrehaladottabb lesz a rákos folyamat és baj lesz. Mi a véleménye erről ?
Köszönöm . Andrea  
Várhat nyugodtan pár hónapot a műtétttel, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.17. 10:20:29
  Jo napot!
Ha védekezés nélküli közösülés után pár nappal megjön a menzeszem akkor fent állhat e a terhesség veszélye?  
Nem.
Szép napot
2023.07.17. 08:52:48
  jo napot,
kolposzkopias vizsgalatom lesz 3 nap mulva,de barna folyasom van, elvegezheto igy is a vizsgalat?  
Igen.
Szép napot
2023.07.17. 01:54:40
  Üdvözlöm!13 napja volt egy méhnyakon és méhszájon végzett Leep műtétem, ill.méhpolip eltávolítás.A műtétet követő egy hétben minimális vérzés amely csökkent. 8.naptól elkezdtem vérezni,5 napja tart fájdalommal.A menstruáciomig még volt 2 hét, amin 2-3nap alatt túl szoktam lenni , jóval kevesebb vérzéssel.A műtét utáni seb leválás okozhat ilyen jellegű vérzést?  
Igen, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.16. 23:21:07
  Jóestét meg tudná nekem mondani mikor van ovulációm mikor tudok teherbe esni most Július 15.-én jött meg menstruációm kB 5napig szokott tartani de van amikor 1het meg icipicit de én annak számítom 21nap-22nap szokott lenni a kövi menstruációmig ez alapján kerhetek szamitast?
Köszönöm  
Ciklus közepén van az ovulàció, de a ciklus bármelyik napján sikerülhet a spontán teherbeesés.
Szép napot
2023.07.16. 22:59:43
  Üdvözlöm! Decemberbe volt méhszájseb fagyasztásom azóta a nőgyógyászom közölte, hogy még maradtak kis 'szigetek' amit ismét le akar fagyasztani.( Rémálmom) Viszont erre nem került sor amikor mentem időpontra mert túl elfoglalt volt a doktor úr, hiába magán úton mentem órákat vártam. Azóta külföldön vagyok ezért számomra fontos lett volna..kérdésem az lenne, hogy valahogy segítsek magamon ( alhasi fájdalmaim szoktak lenni és már több mint fél éve nem élek 'házaséletet' párommal hogy ne rontsak a helyzeten..valójában nem tudok kívánni semmiféle együtt létet mert kellemetlen érzés ..ez viszont lassan már a kapcsolatomra megy és legközelebb ősszel leszek magyarországon..) octenisept spray-vel kezelhetem-e/ szinten tarthatom-e ezt az elváltozást? Okoz-e nagyobb problémát a méhszájseben? Sajnos ezt nem írja a betegtájékoztató, hogy hüvelyben lévő sebre szabad vagy sem. Ajánlana valamit ami gyulladást enyhít? ( Orvos nyelvtudás hiányába nehézkes megoldás) gőzölést, öblögetést, sós Vizes ülőfürdőt tudtommal nem szabad alkalmazni rá.(?) Tanácsát előre is köszönöm!  
Deflagyn/colpofix/papillocare segíthet.
Szép napot
2023.07.16. 22:58:05
  Jó Napot!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy fogazmásgátló tabletta mellett lehet e szedni shatavari, vagy ashwagandha kapszulat? Kicsit mind a kettő hat a hormonokra és nem tudom befolyásolja e a tabletta hatását.
Előre is köszönöm szépen a választ!  
Nyugodtan.
Szép napot
2023.07.16. 20:52:25
  Üdv Dr. Úr! Szép Estét!:) a 2x1 inofolic premium pontosabban mint jelent hogy kell szedni leirna reszletesebben kerem:) reggel meg este egy tasak? Vagy egyszerre ket tasak?  
Reggel és este 1-1 tasak.
Szép napot
2023.07.16. 19:43:10
  Jó napot!

Egy barátnőmnek tiszta megmosott uborka maradt idegen testként a vaginájában. Nehezen jön ki. Mi a teendő, ha nem akar egyből orvoshoz rohanni a problémájával?

Köszönettel,
Egy páciens  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt
Szép napot
2023.07.16. 18:02:41
  Tisztelt Doktor Úr!
Noriel fogamzásgátlót szedek, és egy napja hasmenésem van. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tarthatom magam “biztonságban” úgy hogy valószínűleg a tabletta is kijön. Ha bármit is számít a levél 9. napján járok a 21-ből.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.16. 16:59:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Macmiror Complex hüvelykúp mellè kellene valamilyen szájon át szedhető gomba elleni gyógyszer ha igen mit szokott javasolni?
Félek azért,
hogy kevés lesz a helyi kezelés?! Köszönöm!  
Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2023.07.16. 15:23:16
  Szép napot kívánok!
Én azzal a kérdéssel fordulok önökhöz hogy másfél hetente mentruválok soha nem volt ilyen nálam
Aggódok nagyon!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.16. 14:39:27
  Jónapot doktorúr! Tegnap gumival védekeztünk de elszakadt es a teteje bennem maradt de ma reggel kijött belőlem, de pont megjött a menstruációm is, és nagyon vérzek, esetleg valami komoly bajom lett?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.16. 14:31:59
  Tisztelt Doktor úr! Másfél hónapja volt laporoszkopos műtétem (endometriozis, petefészek ciszta). Most lenne a 2. Ciklusom, ám késik a vérzésem, emelett eddig még nem tapasztalt erős hasi görcsöket tapasztalok, hullámszerűen kb 4 napja. A fájdalom nem igazán köthető semmihez. Mit gondol ez normális? Tud valamit javasolni? Előre is köszönöm!  
Műtétet követő 2-3 ciklus általában más, mint azt megelőzően, utána rendeződik.
Szép napot
2023.07.16. 13:16:27
  Tisztelt doktor úr! Júniusban abba hagytam a milligest tablettát. De kérdésem az volna hogy évekig szedtem a gyógyszert most sok a hüvelyfolyások fehér átlátszó. Lehetek terhes? Most kellene még jönnie 16 vagy 17 én júliusban anői bajomnak. Köszönöm szépen a segítséget.  
Nem utal terhességre.
Szép napot
2023.07.16. 13:11:36
  Tisztelt Doktor úr!
30 éves vagyok és az lenne a problémán,hogy nem merem abba hagyni a fogamzásgátló szedését a következők miatt.
Pár éve szedem,de jó lenne abba hagyni mivel párommal gyereket szeretnénk . A probléma az,hogy azért szedem mert előtte elég rendszertelenül járt a menstruációm , állandóan ideges voltam,folyamatosan hangulat ingadozásaim voltak,meg hőhullámok és orr vérzés. A rendszertelen menstruáció alatt azt értem,hogy folyamatos barnazásom volt par napos szünetekkel.Az akkori laborból hormonhiány jött ki,de azt mondta az orvos,hogy csak akkor kapok kezelést ha gyereket akarok. Voltam azota rák szűrésen meg citologiai vizsgálaton,de ott minden rendben. Hormon vizsgálaton nem voltam többet. Ön mit javasolna? Ha esetleg hormon vizsgálat akkor miket lenne érdemes megnézni?
Előre is köszönöm!  
Nyugodtan hagyja abba.
2x1 Inofolic prémium és 1xq premens segíthet a ciklus kontrollban.
Szép napot
2023.07.16. 12:21:18
  Szép napot Doktor Úr! Symiciát szedek már vagy egy éve, viszont kb. Egy hete (1-2 nappal lehet kevesebb) beszedtem az utolsó Doxyciclin 100mg-os kapszulámat. A barátommal szeretkeztünk.Nagy probléma lehet ez? Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.16. 11:41:55
  Tisztelt Doktor úr!

A párommal 1 éve próbálkozunk a babaprojektel, viszont eddig sikertelenül. 3 éve hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését, viszont azóta elég gyenge a menstruációm. Voltam nőgyógyásznál akkor is, és most is. Van peteérésem, és a meddősségi vizsgálat is jó adatokat mutatott, de a gyenge menstruációra eddig semmit nem mondtak. Kell aggódnom? Azt látták volna ha vékony a méhnyálkahártya? 33 éves vagyok pajzsmirígy túlmüködéssel, de az is kezelve van. Köszönöm előre is válaszát!  
2x1 Inofolic prémium segíthet. nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.16. 09:20:33
  Tisztelt Doktor Úr! Kèrdèsem a következő sajnos kijöttek a tüneteim èg ès viszket hasznàlhatok egyidőben Ginopilus restoret,?ès canesten kenőcsöt külsőleg?ès mèg van a Bonolact pro+femina szájon àt szedhető ôt is szedhetem vagy ezek eggyüt már túl sok?ès a Bonolactot csak kúra szerüen lehet hasznàlni vagy folyamatosan?köszönöm vàlaszát előre is  
Használhat nyugodtan.
Szép napot
2023.07.16. 08:20:41
  Kedves Doktor úr!
A jangee filmtabletta szedését 07.07. napon kezdtem el. Menstruációm első napján, viszont a vérzésem a mai napig nem állt el (10.-napja), nem erős inkább pecsételő vérzés áll fenn. Esetleg ez utalhat valamiféle problémára?
Előre is köszönöm válaszát!  
Gyakran előfordulhat az első 3 hónapban.
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan folytathatja a gyógyszer szedését.
Szép napot
2023.07.16. 07:38:22
  Tisztelt Doktor Úr!

9 hónapja szültem. A menstruációm a szülés után a harmadik hónapban beállt, azóta nagyjából rendszeres. A szülés óta minden ciklusban egyre erősebb a vérzés. Az utolsó három hónapban az első három napban szülés utáni betéteket kell használnom vagy óránként kell cserélnem tampont betétet. A szülés előtt ez nem volt jellemző. A vérzés 7-8 napig tart, sok és nagy nyálkahártya darabokkal ürülve. Amikor elmúlik pár nappal a menses után ha együtt vagyunk a férjemmel másnap ismét kezdődik a vérzés 3-5-7 napig nagyon enyhe formában. Ez csak a menses elmúlása utáni első alkalommal jellemző. Még szoptatok napi két három alkalommal. Mitől lehet ez? Lehetséges ez a szoptatás hormonális hatása miatt, vagy a szülés utáni változásoknak betudható? Vagy valamilyen bajra utal?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Szoptatási időszakban normálisnak számít a rendszertelen menzesz, ez csak átmeneti nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet
Szép napot
2023.07.16. 04:29:30
  Tisztelt Doctor Úr, 4 hónapja szedem a Yasmin fogamzásgátlót eddig nem volt semmi baj, majd az utolsó menszeszem után 2 napra rá megint megjött de ez most mást nagyon erős darabos és már 15 napja hogy ilyen és látszata sincs hogy csökkene. Voltam orvosnál azt mondta hagyjam abba a gyogyszert 4 napra majd megáll a vérzés, majd kezdjem ujra szedni. Nem szedem jelenleg a gyogyszert. Nem állt el a vérzés és már nagyon aggaszt hogy mi lehet a gond. Kedden megyek megint az orvoshoz , ha vérzek akkor megvizsgál vagy csak ir ki gyogyszert ? Nagyon köszönöm a segítséget  
Fogamzásgátló váltás szóba jöhet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.15. 23:30:01
  Tisztelt Doktor Úr!

46 éves Nő vagyok, nyaralásunk miatt, szerettem volna eltolni a menstruációmat, ezért felkerestem a nőgyógyászomat aki Norcolut tablettát írt fel.
A nyaralás augusztusban lesz, de azt mondta, a júliusi ciklusban kezdjem. Elterveztem, hogy
2-3 nappal a menstruációm kezdem el, de július 18.-a helyett, 15.-én váratlanul megjött.
Hirtelen nem tudtam mitévő legyek, azért elkezdtem szedni a gyógyszert.
Kérdésem a következő, amikor már elkezdődött a menstruáció, és elkezdtem szedni, mi fog történni? Vagy nem kellett volna elkezdenem?
Mi a további teendőm?
Köszönöm szépen szíves válaszát!

Üdvözlettel Szilvia  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.15. 23:18:24
  Üdv!
Április 20-án. szültem.
Jelenleg kb 2honapos terhes vagyok méhsüllyedéssel.
Ez veszélyes? Mire számíthatok?
Méhfelvarrás ilyen esetben elvegezheto?
Mit javasol  
Nincs ok aggodalomra, nem szükséges a beavatkozás.
Szép napot
2023.07.15. 23:01:03
  Kedves Doktor Úr!
2023.06.02 án jött meg és rendesen volt és 2023.06.25 én is meg jött de inkább igen barnás folyásom volt 3 napig tartott de azota se semmi . használtam Klion hüvely kúpot előte . miért van ez ??  
Terápia lehet befolyással a ciklusra , átmenetileg.
Szép napot
2023.07.15. 22:29:08
  Tisztelt Doktor Úr!

Évek óta (rendesen) szedem a yasminelle fogamzásgátló tablettát. Sajnos ebben a hónapban bőven (kb 1 héttel) átléptem a 7 napos tabletta mentes szünetet, és sajnos csak elkezdtem szedni a tablettát nem olvastam el a tájékoztatót alaposan. Ebben a hónapban természetesen végig használok kiegészítő fogamzásgátlást. Az lenne a kérdésem, hogy a következő csomagot mikor kezdjem el szedni? A menstruáció első napján vagy a tabletta mentes szünetet követően?
Köszönöm válaszát!  
A menzesz első napján kezdje újra.
Szép napot
2023.07.15. 20:33:09
  Tisztelt Doktor úr!
Befele álló/forduló mellbimbónál mire kell figyelni?
Nagyon köszönöm a válaszát.  
Önvizsgálatot alkalomszerűen érdemes végezni, más teendő nincs.
Szép napot
2023.07.15. 19:17:26
  Tisztelt Doktor Úr!
19 leszek idén, már majdnem egy éve szedem a Symicia fogamzásgátlót. Eddig mindig pontosan ugyan azon a napon jött meg, nagyon ritka amikor elfelejtettem bevenni a gyógyszert, de mindig csak pár óra telt el. Tegnap óta késik a menstruációm, az elmúlt hétben a nyár miatt hirtelen rengeteget kezdtem enni, előtte pedig volt egy kisebb hormonális problémám amire hüvelyi gyógyszert szedtem, vény nélkül kaphatót. Előző héten voltam nyaralni, és egy nap többször is fogyasztottunk alkoholt. Aggódjak terhesség miatt, vagy a fentiek kapcsolódhatnak hozzá? Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.15. 19:03:27
  Kedves Doktor Úr,

Jelenleg par hetes terhes vagyok, és az UH-n egy kis haematoma-t latott az orvosom. Szerinte pici, igy nem veszes, de ettol függetlenül pihenest irt elo, amit be is tartok. Arrol nem kaptam tajekoztatast, hogy ilyenkor a szex beleferhet-e, de biztos ami biztos alapon keruljuk. Viszont erdeklodnek, hogy a maszturbacio, behatalolas nelkuli egyuttlet beleferhet? Koszonom!  
Lehet együtt lenni.
Szép napot
2023.07.15. 19:01:25
  Én 37eves vágyok és barna folyás van vártozorkorban estem  
Nem utal rà.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.15. 18:16:16
  Jó napot! Hpv miatt Colpofixet használok, illetve áttérnék róla Deflagynre. Időközben a fogorvosom antibiotikumot írt fel. Colpofix/deflagyn alkalmas a gombás fertőzés megelőzésére is, vagy más szer használata is javasolt? Előre köszönöm a választ  
Gynophilus restore javasolt a deflagyn mellé.
Szép napot
2023.07.15. 16:13:24
  Jó napot Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne hogy 8hetes terhes vagyok. Otthoni medencében szabad fürdeni?  
Szabad.
Szép napot
2023.07.15. 15:53:40
  Jó napot! Egy hete késik a menstruációm alhasi görcseim vannak fáj a derekam és a sex sem kellemes. Csináltam több terhességi tesztet mind negatív. A vért leszámítva teljesen olyan mintha meg lenne. Van ötlete? Köszönöm!  
Amennyiben panaszai nem múlnak a következő hetekben, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.15. 15:02:45
  Tiszteletem Dr. Úr! Lili vagyok 20éves.
Lenne egy olyan kérdésem önhöz, hogy van olyan hogy 1-2hónapot ki maradozik a menstruációm és az csak 3napig szokott tartani. De ebben a hónapban normális mensim volt, amikor ez el múlt még az nap együtt voltam párommal, és nem folyt ki az óndo a hüvelykemből, ebből lehet baba? (3éve próbálkozunk) válaszát köszönöm.  
Az esély megvan rá.
Szép napot
2023.07.15. 15:00:46
  Tisztelt Doktor Ùr!

Pár napja szedem a Yasminella tablettát és azt vettem észre,hogy állandóan éhes vagyok. Eszem es egy fél óra múlva megint éhes leszek.
Okozhatja a tabletta szedése?

Köszönöm szépen a választ.  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2023.07.15. 11:25:27
  Jo napot!
Egy honapja van hormonmentes spiralom, azota az egyuttletek utan folyast tapasztalok, aminek az allaga kicsit elter az eddigitol, ellenben szagtalan es nem nagy mennyiseg. Ez utalhat arra, hogy elmozdult a spiralom? Jelezzem az orvosom felé?

Illetve még azt szeretnem kerdezni, hogy a terhessegi teszt mennyi ido utan mutatja ki biztonsagosan a terhesseget? Koszonom!  
Gyakori tünet spirál felhelyezést követő pár hónapban, el fog múlni magától.
Kontroll ultrahang javasolt 2 hónap múlva.
Legalább egy hét menzesz kimaradás után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2023.07.15. 10:16:50
  Jónapot doktor úr .
Szedem a fogamzas gátló tablettám és a végére ertem akkor kene megjonnie eddig mindig jól megjött most viszont az 1nap barna folyasom lett és a 2nap is. Nem faj sehol mi lehet ennek az oka?  
Gyakori jelenség y nincs ok aggodalomra, folytassa a gyógyszer szedését nyugodtan, ahogy eddig is.
A védelem így lesz teljes.
Szép napot
2023.07.15. 09:44:58
  Tisztelt dr úr!
Az intim tájék viszket ég nem tudom
hogy mitől .  
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Egy hétig legalább érdemes tartózkodni az együttlétektől.
Szép napot
2023.07.15. 07:48:42
  Szexuális együttlét közben dörzsölő érzést érzek! Most hagytam abba a can este 3 napos kúrát! Úgy éreztem, hogy jobban vagyok de ahogy együtt voltam a férjemmel megint ugyan azt éreztem!  
Gynophilus segíthet, intim mosakodókat kerülje.
Egy hétig legalább érdemes tartózkodni az együttlétektől.
Szép napot
2023.07.15. 07:45:45
  Üdvözlöm Dr Úr! A 8. Terhességi hetemben elkezdtem vérezni , azonnal elmentem a kórházba , ahol az ultrahangon sajnos kiderült , hogy nincs szivhang , nem él . A Dr Nő azt mondta , hogy a fejében víz van . Mi történhetett ? Válaszát előre is köszönöm.  
Kromoszóma rendellenesség okozhatta az elváltozást, sajnos a pontos okára nem tudnak választ adni. Emiatt következett be az elhalás is.
Szép napot
2023.07.15. 05:45:00
  Tisztelt doktorúr!
Fogamzásgátló tablettát szedek már lassan 2éve,ma hajnalban arra ébredtem hogy nagyon begyulladt az ínyem ,a férjem pedig adott egy gyógyszert amit az apósomnak írtak fel ilyen jellegű problémára (doxycyclin al). 1db-ot vettem be és sajnos csak utána kerestem rá,hogy nem kellett volna. Lehet ettől hatástalan a fogamzásgátló szedése, illetve felléphet a hüvelyflóra felborulása (gombàs,bakteriális fertőzés)? Medencézhetek továbbra is a gyermekeimmel?  
Antibiotikum szedését csak orvosi kivizsgálást követően javaslom.
Felboríthatja a hüvelyflórát, érdemes probiotikum alkalmazása, gynophilus restore segíthet.
Szabad medencézni. Nem csökkenti a fogamzásgátló hatását.
Szép napot
2023.07.14. 21:59:05
  Jó napo!
7 hetes terhes vagyok méhszáj polippal ami szinte minden napjaim rémálma mert elég nagy( legutóbb 2 cm mondtak) és elég sokszor vérzik. De mintha nőtt is volna lehetséges? Eddig mintha nem éreztem volna fürdés közben de most viszont igen. Elvetélhetek e miatt? Nőgyógyászom egy hét múlva tud csak fogadni. Köszönöm  
Terhesség alatt nőhet az elváltozás.
Vetélés kockázatát nem növeli.
Második trimeszterben el lehet távolítani biztonsággal.
Szép napot
2023.07.14. 21:07:53
  Nagyjából 20percen keresztül menstruáltam, van e köze a terhességhez?  
Nincs.
Szép napot
2023.07.14. 21:03:03
  Jonapot! Dia vagyok van egy olyan problémám hogy viszket alul a hüvely emnel és néztem véleményeket meg mindent de sajnos nem jutottam semmivel előrébb ezért kérem az ön segítségét mivel szeretném ki deríteni mi okozhatja ezt a viszketést ! Legyen szíves. Válaszolni köszönöm előre is a válaszát  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Addig is gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
együttlét és ülőfürdő is kerülendő.
Canesten krém is segíthet külsőleg.
Szép napot
2023.07.14. 20:57:51
  Üdvözlöm
Az a problémám hogy volt egy vetetésem azóta minden megváltozott:
Csipő érzés kellemetlen szag(halféle volt) és duzzadt volt lent majd vettem gombás bakteriális intim mosakodót és elmult minden , rà egy hétre pedig csak sárgás folyás àllandoan ami nem halszagra emlékeztet hanem sokkal büdösebb erre vettem hüvely kupot ma és felhelyeztem akkor éreztem hogy szinte minden összevan huzodva vagy hogy fogalmazzam szűk lett ( áprilisban colt abortuszom) ezen a héten még ennyi történt pulszként
egyik nap halvány rozsaszin folyás pár percig ,valamelyik nap pedig 2 napig szintugy  
Nőgyógyászati kontroll vizsgálat javasolt hüvelyi ultrahanggal.
Gynophilus segíthet addig is.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.14. 20:47:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Lányomnak 2 hete jött meg először a menszesze (12 éves) és 1 hétig tartott. Végig csak barnás folyása volt de elmúlt, 3 napig nem volt semmi. A negyedik nap elmentünk strandolni, mondván hogy már elmúlt. Egész nap a vízben volt, este pedig látjuk hogy véres a bugyija, de most olyan élénk pirosan. Nagyon megijedtem, mert attól tartok hogy felszedett valami fertőzést. Tudunk valamit tenni? Jódos ülőfürdő, vagy valami gyors fertőtlenítő megoldás? Vagy most menszesz alatt nem lehet semmit tenni? Nagyon köszönöm a válaszát!  
Nem javaslom az ülőfürdőket.
ebben ez életkorban normális a rendszertelen menzesz, évekbe is beletelhet mire rendszeressé válik, nincs ok aggodalomra.
szép napot
2023.07.14. 19:23:25
  Üdvözlöm ! Nekem június 3 an kelett volna megjonnie de nem jott! Elsonek halvanyak voltak a tesztjeim most július 9 en elmentem a korhazba mert barnazas jelentkezett es mivel veteltem mar el ,sajnos igy feltem. Azt monta nem lat semmit csak 13mm megvastagodott progeszteront es egy het mulva mennyek a kezelo orvosomhoz kontrolra viszont ma csinaltam tesztet megint ami mar nagyon eros viszont a barna meg mindig jelen van ! Lehet valami gond?  
Mindenképp javasolt a kontroll ultrahang pár héten belül, progeszteron pótlás is javasolt.
Szép napot
2023.07.14. 19:11:37
  Jónapot kivanok!
25 éves vagyok 10 éve szedem a Milligest fogamzásgátló tablettát, kb 1 éve jelentkeztek olyan tünetek a 13 gyógyszer szemnél hogy először fehér folyás utánna ez át vált sárgás túrós folyásaba ami nem viszket csak fáj a hüvelyem.
Most az orvos akinél voltam esstele fogamzásgátló tablettát írt fel a következő hónaptól .
Egyéb probléma is fenn ál egy jó éve szinten a hüvely szárazság és a szexuális kaplocsat utanni kirepedés.
Szeretném megkérdezni hogy mitöl lehet ez . válaszát előre is köszönöm.  
Intim mosakodók is okozhatnak hasonló tüneteket, ezeket érdemes kerülni.
Gynophilus és santes segíthet a hüvelyflóra regenererálódásban.
Gyógyszerváltás is jó ötlet.
Szép napot
2023.07.14. 18:41:51
  Üdvözlöm Dr. Úr!
Lenne egy olyan kérdésem 06.03-án volt utoljára meg 06.28-an kelet volna meg jönnie természetesen nem jött meg csináltam tesztet és pozitív lett.
Az lenne a kérdésem hogy 2023.jùl.12-tol hogy barna folyásom van. Természetesen a mai napon is csináltam tesztet és pozitív lett ez a teszt is. 2023 Július.18-an kedden megyek nőgyógyászhoz. Az lenne a kérdésem önhöz, mi lehet az oka hogy barna folyasom van ha a teszt pozitív? Nagyon szépen köszönöm a gyors választ. 2023.Jùl.14-e.  
Korai várandósság gyakran együtt járhat hasonló tünetekkel, progeszteron pótlásra lehet szükség.
Szép napot
2023.07.14. 18:14:59
  Jó estét kívánok. Megszeretnem kérdezni hogy február 16-án volt egy egészségügyi kaparasom mert erős folyás és pecsetelo vérzés volt. Utána 2honapig szintén pecsetelo vérzés. Majd a nőgyógyász adott vérzés csillapító gyógyszert hogy szedjem ettől elmulik a vérzés. Az kettő hónapra elmúlt. Majd minden fajta kúpot kaptam. Amik semmit nem értek. Majd újra pecsetelo vérzés. Azt mondta hogy újra szedjem a vérzés csillapitot. Megint szedtem. A vérzés elmúlt megint egy hónapra. Érdeklődnék hogy ön szerint ezt meddig lehet fokozni. Köszönöm válaszát előre is.  
Hüvelyi ultrahang javasolt elsősorban, mióma, ciszta, polip gyanúja felmerülhet, ezek kizárása mindenképp érdemes.
2x1 Premens vagy 2x1 inofolic vagy 2x1 Delphys segíthet addig is.
Vérzéscsillapító maximum átmeneti megoldás lehet.
2023.07.14. 18:07:56
  Üdvözlöm!

Ovuláciò előtti pár napban és ovuláciò alatt normális-e az extra álmosság? Nincs terhesség. Se semmi egyéb tünet, csak fáradtság,álmosság. 2 hònappal ezelőtti hüvelyi és kismedencei uh tökéltes, ugyanìgy a cytològia is(P2).

Köszönöm!

Üdvözlettel:

Dòra  
Igen, lehet kísérő tünete.
Szép napot
2023.07.14. 14:29:37
  !43 éves 2 gyermekes nő vagyok.Már vagy 17 éve nem szedek fogamzásgátlót.Minden évben elmegyek rákszűrésre,ahol cytológia mellett hüvelyi ultrahangot is végeznek,minden eredményem hó.Szeptemberben esedékes a következő szűrés.A problémám az ,hogy kér mensi között 4-7 napig barnázok,a ciklusom ebben az évben 30-28-34 napos vérzés napjai 3-5 naposak.És minden hónapban a ciklus 10.12.-napján elkezdek barnázni 6-7 napig.Jeleztem ezt az orvosomnak.Szerinte vagy menopauza vagy pcos.Felírt norkulutot és a tárcsás tablettát(ebből 3 hónapot)Szeptemberben akar a pcos után járni.Van valaki itt aki hasonló problémákkal küzd?Mi lehet ez?Nem szeretném hormonokkal tömni magam már 43 lassan 44 évesen ,ha nem miszály.Köszönöm.  
PCOS hüvelyi ultrahang során diagnosztizálható, illetve hormonlabor levételével.
Perimenopuza járhat együtt rendszertelenné váló ciklussal, ez természetes folyamat része, nincs ok aggodalomra.
1x1 premens, vagy 2x1 inofolic segíthet, minkettő hormonmentes készítmény.
Véleményem szerint nincs szükség hormonális beavatkozásra.
Szép napot
2023.07.14. 13:23:12
  Jó napot!
Problémám a következő: nőgyógyászom azt mondta, hogy gombás és bakteriális fertőzésem van, be van gyulladva a méhnyak és a hüvelyfalam ahogy hozzá ért volt a vizsgálat során már vérzett, rózsaszínes volt. Adott rá Lomexin 1OOO kúpot, krémet és gyógyszert metronidazol-t 1O napig. A gyógyszert már 4 napja szedem, már a második kúpot is feltettem, de amikor a kúp távozik akkor az rózsaszínes, mintha véres lenne. Mennyire kell aggódjak? Nem adott a doktor semmi más kúpot ezek után, azt mondta a következő menstruáció után megint csináljam meg ezt a kúpos kúrát, de gyógyszer nélkül. Csak a kúpot.
Önnek mi a véleménye? Valóban a gombás és bakteriális fertőzéstől lehet, hogy véresen távozik a kúp? Vagy nagyobb a baj?
Kiegészíteném azzal, hogy nem szedek fogamzásgátlót, 55 kg vagyok, nem eszem semmilyen cukros dolgot, sem tejeset, és januárban a citológiai vizsgálatom 1-es volt. Februárban injekcióztak 1O napig Cefort nevű antibiotikummal, mandulagyulladás miatt. Ez lehet az oka? Azóta semmilyen antibiotikumot nem szedtem, semmilyen más krónikus betegségem nincs.
Köszönöm a választ.  
Nincs ok aggodalomra, ahogy felolvad a kúp, okozhat rózsaszínes folyást.
Antibiotikum kúra fel tudja borítani az intim egyensúlyt átmenetileg.
Kiegészítő kezelésként használjon gynophilust.
Szép napot
2023.07.14. 12:59:35
  21 hetes terhes vagyok. Első baba lesz. Aki nagyon várunk ???? A 19. héten ejjel elkezdtem verezni, mentünk is a párommal a sürgőssegire, ahol nem tudtak megmondani, hogy mitől, csak azt, hogy a méhlepény a mellső falon tapad és melyen. Magánba járok nogyogyaszhoz, nála tegnap előtt voltam (előtte szabin volt 2 hétig) mert megint volt ilyen barnázás szerűm és nagyon megijedtem. Megvizsgált, azt mondta nem tudja, nem látja az okàt. Ma viszont reggel megint ugyanez a barnás folyas vagy barnás kis vér fogadott. Eléggé keménykedik a hasam, napi 3 magnerotot szedek, de már 2 hete alig tudok enni az idegesség miatt is. Nem tudom már kivel beszéljek, kihez forduljak.. mert neten mindenhol làtom ez nem normális, menjek orvoshoz.. de ha ő nem lát semmit?! Előfordul az ilyen? Mitől lehet? :( köszönöm előre is a választ!  
Progeszteron pótlás javasolt.
3x1 Progeszteron exeltis szájon át, emellett magnézium jó ötlet, pihenő, kímélő életmód javasolt.
Együttlét és ülőfürdő jelenleg nem ajánlott.
Szép napot
2023.07.14. 12:27:28
  Jó napot!
11 éves vagyok, és lenne egy kérdésem.
Ha fáj és nő a mellem és szőrős már a nunim és egy picit a hónaljam akkor az az első menstruációt jelenti?
Köszönöm a válaszát! Szép napot!  
Hamarosan igen. De ez lehet hónapok, vagy akár évek múlva is.
Szép napot
2023.07.14. 11:05:55
  Jónapot! Csak annyi lenne a kérdésem hogy véres hígfolyással lehet foci edzésre menni?  
Lehet.
szép napot
2023.07.14. 10:20:49
  Tisztelt Doktor Úr!
Lenne egy olyan kérdésem most egy éve derült ki hogy májgócaim vannak meg jóindulatú májdaganat azt mondták bármikor nőhet az a góc attól lehet kisbabám még mert azt mondták hogy egy nőgyógyásztól kell megkérdezni?Kockázatos lenne bevállalni?
Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet, nyugodtan próbálkozhatnak.
Nem jelent nehezítő, vagy kockázati tényezőt.
Szép napot
2023.07.14. 09:45:58
  Jó napot!
Hpv-vel diagnosztizáltak (16os) mehnyakrák szűrésem negatív lett. Mi a teendő? Colpofix-ot használhatok? És az oltást ilyenkor felvehetem vagy feleseleges?  
Colpofix jó ötlet, használja 3 hónapig.
6 hónap múlva HPV és cytológiai kontroll javasolt.
Gardasil 9 oltás mindenképp javasolt.
Szép napot
2023.07.14. 07:51:38
  Kedves Dr úr!
3 hónapja esemény utáni tablettát kellett be vennem. Azóta 22-23 napjára jön meg a menzestem. Vissza fog állni rendes cikluson ?  
Igen, de ez akár hónapokba is telhet.
szép napot
2023.07.14. 07:09:57
  Szép napot!
21 éves vagyok, 3 napja vesztettem el a szüzességemet. Fájt, nagyon nehezen ment. Vérzés jelentkezett, ami azóta sem múlik. Hol jobban, hol kevésbé. A mai reggelen egy kB 7 cmes verdarab távozott, ami "lepényszerű" volt állagra, nem a megszokott. Az együttlét kellemetlen, fájdalom társul mellé, azóta kB 3x próbálkoztunk, változást nem tapasztaltam. Normális a vérzés, illetve a fájdalom még, vagy valami probléma lehet? Időpontot kértem nőgyógyászhoz, de addig bízom megnyugtató válaszában.
Szép napot!  
Viszonylag gyakori panaszok lehetnek az első pár együttlétet követően.
Ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.14. 05:27:50
  okoz-e menstruációs zavart a terhességet meg gátló kúp  
Okozhat.
Szép napot
2023.07.14. 05:19:53
  Kedves Doktor Úr.

18hetes kismama vagyok, és nyaralás soárn leégett a lábam és a hátam felső része.
Okoz bármilyen gondot a magzatn?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.14. 03:33:58
  Jó napot Doktor úr!
Az lenne kérdésem,hogy amikor a férjemmel együtt vagyunk másnapra elkezdek viszketni és néha égni is.
Ez mitől lehet? Eleinte ilyen nem volt.
Lehetséges,hogy mással is van aktusa? Ezt meg lehet állapítani?  
Maga az együttlét okozhat hasonló panaszokat, promiszkuitás nélkül.
Intim mosakodókat kerülje.
Gnyophilus segíthet.
Amennyiben egy hét múlva is vannak panaszai, hüvelyi fertőzés irányban nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
A kezelés ideje alatt ülőfürdő és házasélet kerülendő.
Szép napot
2023.07.14. 00:00:46
  Udv szep estet Dr. Úr! Ha a nő eggyüttlét közben nem megy el csak a férfi attól független teherbe lehet esni?  
Igen.
Szép napot
2023.07.13. 23:46:15
  Használhatom-e az octeniseptet úgy, hogy méhszájsebem van amit fagyasztással kezelnek!? Gyulladásos terület és szeretném fertőtleníteni a hüvelyem de tanács nélkül nem merem a 'sebre' használni nehogy rontsak a helyzeten. Válaszát köszönöm!  
Santes, gynophilus restore javasolt inkább.
Szép napot
2023.07.13. 22:48:27
  Tisztelt doktornő/úr! Többször is vérezzem enyhén önkielégítés közben. Az elején azt hittem, hogy csak a szűzhártyám szakadt fel (mert előtte még nem voltam együtt fiúval) viszont ahogy pár nappal ezelőtt a párom kényeztetett ujjaival közepes vérzést vettunk észre. (Előtte már elvesztettem a szüzességem). Másnap ujra csináltuk és szintén véreztem, viszont most nem sérthette fel belül mert nem az ujjával kényeztetett.
Ez komolyabb probléma lehet vagy csak megkapart véletlenül a körmével,ujjával?
Nőgyógyászhoz forduljak esetleg?  
Az utóbbi a valószínűbb, ez csak átmeneti.
Pár napig érdemes pihentetni az együttléteket.
Szép napot
2023.07.13. 22:43:55
  Jó Napot Kívánok Dr. Úr! Először is köszönöm az eddigi válaszait nagyon sokat segített nekem.
Teherbe szeretnék esni párommal /ő volt az első eggyütlétem/. 9hónap utan teherbe estem.. viszont 1,5 hónap után spontan elveteltem.. ez lehet a mi figyelmetlensegunk volt mert sajnos az egyuttletet nem hanyagoltuk.. :/ illetve 4-5x ulofurdot is vettem
vetelesem ota eltelt 2 hónap.. mehpempőt szedek azóta is .. vetélés után általában mennyi a leghosszabb idő mire ujra teherbe esnek?
Számolom az ovulációt is illetve egy olyan kérdésem lenne , hogy mindegy hogy például ovulációnál kora délutáni napszakban van az eggyütlét vagy például éjfél vagy hajnali 1-2 órában?  
Ez egyénileg változó, nyugodtan próbálkozhatnak spontán újból.
2x1 Inofolic premium is segíthet.
Mindegy a napszak.
Szép napot
2023.07.13. 22:34:09
  Depo provera injekciótól lehet hizni menyi idő a hizás  
Nem felelős érte.
szép napot
2023.07.13. 22:04:27
  Tisztelt doktor úr!
18 éves lány vagyok, hosszabb ideje (egy éve kb) van egy nagyobb dudor a hüvelyemben ami kb egy ujjnyira helyezkedik el, nem szenteltem neki nagyobb figyelmet, de azóta még nagyobb lett és fájdalmas a közösülés miatta, szinte teljesen elzárja a hüvelyt, valamint a vastagbelet is nyomja, ami miatt gyakori székrekedésem van. Még nem jutottam el sajnos orvoshoz, de elég nyugtalanító dolgokat olvastam róla a neten. Mi lehet ez, mitől lehet?  
Bartholin ciszta gyanúja felmerül, mindenképp javasolt a nőgyógyászati kivizsgálás.
Addig is jegelés segíthet.
Szép napot
2023.07.13. 21:50:54
  Tisztelt Doktor úr,

Erős vérzéssel kórházba kerültem a terhességem 14 hetében. Azt mondta az orvos, hogy a méhlepény rosszul tapad meg egy vastag eret átszőtt ez okozza a vérzést. Kaptam progedzteront és magnéziumot. Másnapra megszűnt a vérzés, néha kicsit szúr a hasam. A kérdésem, hogy ez a vérzés kihatással lehet a magzat feljődésére? Okozhat-e Nàla bármilyen gondit?

Köszönöm a válaszát!  
Nincs negatív hatással a fejlődésre, nincs ok aggodalomra.
Folytassa a kezelést, ameddig kezelőorvosa tanácsolja.
Szép napot
2023.07.13. 21:19:58
  Tisztelt Doktor Úr!

06.27 èn nem vèdekeztem. 28-án délután Escapelle tablettát vettem be. Utána furcsán fájt a mellem, gondoltam teszt. 2 héttel nagyjából utána pozitív. pecsètelő vèrzès, kis barnázás. Majd 07.12 èn èjszaka megjött. Nyálkahártya darabok vannak benne, volt egy kicsit nagyobb is. Görcs van de egyáltalán nem erős. Ezek szerint ez egy kis terhesség lehetett aminek így lett vège? Kerület szépen a választ.  
Biokémiai terhesség elképzelhető, de nem biztos.
Nincs vele teendő. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.13. 20:19:41
  Tisztelt doktor úr! Több mint egy év telt el a legutóbbi és a mostani szexuális együttlét között, fogamzásgátlót szedek. A legutóbbi szex előtt egy héttel menstruáltam, viszont az aktus után egy nappal elkezdtem barnázni majd rendesen menstruálni legalább 7 napig. A partnerem az óvszerbe élvezett el bennem. Hozzátenném hogy két hete egy nagyon stresszes időszakon mentem keresztül. A kérdésem az lenne, hogy mindezek a tényezők kizárhatják a terhességet? Csupán hormonális zavarról lehet szó, vagy többről? Köszönöm a válaszát!  
Nem áll fenn terhességi rizikó, nincs ok aggodalomra.
Nem utal hormonzavarra sem.
Szép napot
2023.07.13. 20:06:51
  Kedves Doktor úr!

Többször találkoztam már facebook kommentekben és cikkekben a "férj öltés" kifejezéssel. (Szülőszobai erőszak.)
Szeretném megkérdezni mennyire valós ez a probléma?
Itt egy példa: https://femina.hu/gyerek/gatmetszes-ferjoltes/  
Sajnos lehetséges, hogy előfordul, extrém ritka esetben, vagy a szülőnő kérésére, de egyáltalán nem bevett gyakorlat.
szép napot
2023.07.13. 19:53:46
  Jó napot kívánok!
1 hete vették le a levosert nevű iudt.6 évig volt fent.De a párommal babát tervezünk.Szeretném ezèrt megkérdezni mennyi időt kell várni?  
1-2 hónapot érdemes.
Szép napot
2023.07.13. 19:52:49
  Jó napot!
Szoptatás alatt sárgás folyás mennyire normális?  
Abszolút, nincs ok aggodalomra. Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.13. 18:06:51
  Jó napot!
Kicsit kényes problémával fordulok magához. Amióta megszületett a kislányom (már lassan 2 éves) annyira szagos a folyásom, hogy már undorodom magamtól. Fürdés után 2 óra múlva, mintha egy hete nem fürödtem volna, pedig minden este zuhanyzok. Már voltam 4 nőgyógyásznál, egyik sem tudja kideríteni hogy mi a baj. Próbáltam már intim mosót, rendes szappant, csak sima meleg vízzel de nem használ egyszerűen semmi. A folyásom olyan szinten savas, hogy kimarja a bugyim színét. Ill a menstruációm nagyon rendszertelen.  
Gynophilus és santes segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
2023.07.13. 14:54:55
  69 éves vagyok. Rákszűres alkalmával 7 hónapja az E eredményem 1,8 mm volt. Most 0,9mm. Ez mit jelent.  
A méhnyálkahártya vastagsága állandóan változik.
Mindkét esetben vékony, ez természetes ebben az életkorban, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.13. 14:28:17
  Kedves Doktor úr!

A menstruáció első napján elkezdett fogamzásgátló(Mistral) mennyi idő elteltével fejti ki hatását? Mennyi idő után véd a nemkívánat terhességtől?
Köszönettel  
Azonnali védettséget élvez.
Szép napot
2023.07.13. 14:23:22
  Tisztelt Doktor úr!
Menstruáció utáni napokban szokott mindig fehér, viszonylag sűrűbb állagú folyás lenni. Semmi viszketés, kellemetlen érzés. Mitől jelentkezik ez?
Nagyon köszönöm válaszát.  
Menzesz után regenerálódik a hüvelyflóra, ezt elő lehet segíteni gynophilus restore-val.
Szép napot
2023.07.13. 14:08:26
  Üdvözlöm doktor úr!
42 éves vagyok,nem szedek fogamzásgátlót,nem szültem még.
Februári citologia eredmény: negatív-laphám metaplasiaval.
A nogyogyaszom azt mondta hogyha nincs tunetem,csak a fél éves kontrollra kell mennem,nincs más teendőm.
Én elhasznaltam egy Gynophyllus restort a biztonság kedvéért.
Ami újdonság és eddig nem volt,hogy 2 hónapja 3 nap kesessel menstrualtam,majd a következő rá 2 hétre történt prementruacios szindromaval(mellfeszules,alhasi fájdalom, derekfajas,egy egy petefészek belenyillalas),egy kicsit állagra,színre is eltért:végig az 5 nap alatt barnás(hol hígabb ,hol normál állagú váladék (korábban is volt már barnás, de nem végig).
Most is ismét közeledik a 2 hét, és érzem az alhasi panaszokat.
Kicsit aggódom, de amúgy közeledik a fél éves kontroll,csak a túl erős aggodalom miatt szeretném kikerni az Ön véleményét is.
A lapham metaplasia lehetséges hogy az együttlét során keletkezett vagy mi okozhatja?
Előre is köszönöm a válaszát!  
A cytológiai lelet negatív, nincs ok aggodalomra.
Együttlét nem felelős a melékleletért (metaplasia), ezzel nincs teendő.
A ciklus a perimenopauza miatt rövidülhetett le, természetes folyamat része.
Szép napot
2023.07.13. 13:54:04
  Mi lehet akkor, ha tegnap a párommal szeretkeztünk, de csak előváladék volt, valószínűleg az sem juthatott be, de ma már volt egy kisebb vérzésem, és hasfájásom. Pedig a ciklusom általában 20.-a körül van meg. Lehetséges a terhesség?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Enyhe vérzés magától az aktustól is lehet, átmenetileg.
Szép napot
2023.07.13. 13:02:08
  Jó napot doktor úr! Az lenne a kérdésem hogy 10 mm- es az endom és petezsák nem látható a teszt viszont negatív. De van bal oldali szúrós fájdalmam. Ez lehet terhesség? Előre is köszönöm.  
Nem valószínű, inkább menzesz előjele lehet.
Szép napot
2023.07.13. 12:30:34
  Üdvözlöm páromal nem védekeztünk mennyi az esélye hogy teherbe estem?Köszönöm válaszát  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség rizikójàt.
Szép napot
2023.07.13. 12:00:26
  Kedves Dr.
Menstruáció közben ha leülök a vc.re éles szúró fájdalmaim vanak (vaginában) de csak menstruáció közben. 2018 ban szültem sürgősségi császáral ha esetleg ez befolyásoló információ,
Köszönöm előre is a válaszát.  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.13. 11:17:30
  Jonapot. Menzesz előtt pár nappal volt egy 4napos barnázasom. 9.-en kellett volna megbetegednem. Már 4napja késik. Előtte sosem volt barnázasom. Tüneteim úgy látom nincsenek. Lehet terhesség jele?
Válaszát előre is köszönöm
Üdv.Alma  
Nem valószínű.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.13. 10:06:53
  Kedves Doktor Úr! Norcolut szedése közben nem jöhet vérzés? Ugyanúgy vannak tőle fájdalmak, mint a menstruáció előtt, vagy tünetmentesen hozza meg a vérzést?  
Általában nem érkezik vérzés a kezelés alatt, csak az után.
Szép napot
2023.07.13. 06:24:51
  Tisztelt Doktor Úr!
6 éve kapom a depo provera injekciót. Most 3.napja pecsételek, görcsölök. Nyaralás előtt vagyok, időpontot orvoshoz már csak augusztusra kaptam.
Válaszát köszönöm előre is!  
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.13. 02:08:09
  Kedves Doktor úr!

Bakteriális hüvelyfertőzést (streptococcus) állapított meg az orvosom, amire kaptam gyógyszert, valamint a leleten azt is feltüntették, hogy nincs hüvelyflórám, de az orvosom azt mondta nem szükséges emiatt probiotikumot szednem. Elképzelhető hogy magától helyreáll a hüvelyflórám? Illetve ha már befejeztem a gyógyszeres kezelést, utána fürödhetek természetes vizekben, strandolhatok?

Előre is köszönöm a választ!  
Érdemes hüvelyflóra regenerálót használni.
Gynophilus segíthet.
Kezelés befejezése után lehet strandolni, együtt lenni.
Szép napot
2023.07.13. 01:19:05
  Szép napot!
A folyásom fehér de ahogy a bugyival érintkezik zöldé válik. Szaga teljesen normális.
Válaszát előre is köszönöm.  
Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.13. 00:42:25
  Üdv Dr.úr! Kiszeretném számolni az eggyüttléteket mivel babát szeretnénk.. az alkalmazasban jegyzem fel .. ha egy nap pl 12.-ei nap mar elerte az eggyuttlet a 00:00 utani időt az egyuttletet meg a 12.datumhoz irjam vagy mar a 13.nak szamít?
Napok szerint tisztaban vagyok az idővel en csak arra lennek kivancsi hogy a testben ez mas időt jelent ? Mert ugye ovulaciot is szamolom es azert is szamitanak a napok..  
Ennyire pontosan nem lehet kiszámítani.
Közepidőben van a legnagyobb esély a spontán teherbeesésra, de a ciklus bármelyik napján sikerülhet.
Szép napot
2023.07.13. 00:37:20
  Jó estét kívánok.
Terhességmegszakítás miatt írok.
Azt szeretném kérdezni, hogy Ekgra meg laborba hova kell mennem?
Háziorvoshoz vagy a kórházban?  
Háziorvos.
Szép napot
2023.07.12. 23:13:29
  Kedves doktor úr!
Első menstruáció napom óta folyásom van habos kellemetlen szagú mi lehet ennek az oka vagy hogy tudnám kezelni ?  
Amennyiben panaszai a menzesz lezajlàsa után is fennállnak Gynophilust használjon.
Szép napot
2023.07.12. 23:08:09
  Kedves Doktor úr!
17 éves lány vagyok és nagyon sok híg szürkés árnyalatú kellemetlen szagú folyásom van és azt szeretném kérdezni hogy ön szerint a gynophilus restore hüvely tabletta jó lenne rá vagy tudna e mást ajánlani?  
Nyugodtan használhatja, intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.12. 22:54:40
  Kedves Doktor úr,
orvosom családi halmozódás miatt brca tesztet javasolt, és azt mondta, hogy ha pozitív lesz, petefészek eltávolítás lehet szükséges. Az a kérdésem, hogy egyrészt ilyenkor elég-e a petevezetéket kivenni, vagy mindenképp mindent kell? 38 éves vagyok, már vannak gyerekeim, nem szeretnénk már több babát, szóval ilyen tér nem lenne gond. Hormonalisan viszont mennyire viseli meg az embert? Nekem a pms idegességben szokott kijonni, a terhességek alatt is feszült voltam, ebben az esetben mi várható? Köszönöm!  
Elsősorban emlő daganat rizikó felmérésre szolgál.
De ne. Feltétlenül szükséges a műtét.
Szép napot
2023.07.12. 21:40:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Miómák miatt Ryeqo gyógyszert kaptam, sajnos sok van és erős, elhúzódó vérzést okoz. A kérdésem az lenne, hogy ha azonnal elkezdeném szedni, nem várnám meg a következő menstruációt, az okozhat bármilyen problémát vagy mellékhatást? Őszintén szólva nem szeretnék újabb "rendes menstruációt" mert gyógyszer nélkül sokszor el sem akar állni magától, de természetesen ha muszáj megvárni a következőt, akkor úgy cselekszem. Igaz a gyógyszertől is tartok egy kicsit, nem szedtem még soha hormon tartalmú gyógyszert, viszont rengeteget véreztem már a miómák miatt. 38 éves vagyok, van már egy gyermekem, ha esetleg ez befolyásolhat bármit is. Köszönöm a válaszát!  
Bármikor elkezdheti.
Szép napot
2023.07.12. 21:15:05
  Kedves Doktorúr!

Kb 1 hónappal ezelőtt 2 db szemölcs szerű elváltozást vettem észre magamon a hüvelybemenet körül, orvoshoz is mentem vele és valóban condyloma volt, leecsetelte és írt fel Condyline oldatot.. Viszont én azt azt oldatot nem használtam mert úgy láttam eltűntek teljesen. Csináltak egy HPV szűrést is aminek várom az eredményét, csak sajnos most úgy látom megint jön vissza. Ez a Condyloma mindig visszajön míg élek ??Mennyire van hatással a gyermekvállalásra? Egyáltalán lehet így nemiéletet élni ?? Válaszát előre is köszönöm szépen ! ☺️  
Nem újul ki minden esetben.
Érdemes otthon is kezelni.
Nincs negatív hatással a későbbi gyermekvállalásra.
Amig tart a kezelés, együttlét és ülőfürdő kerülendő.
Szép napot
2023.07.12. 19:57:43
  Tisztelt Dr. Úr!

Szeretném megkérdezni, Ön mennyire tartja biztonságosnak, illetve megfelelő megoldásnak a progeszteron készítményeket a menstruáció késleltetésére? Olyan helyre, illetve programokra megyek pontosak akkor amikor megkezdődik a következő menstruációm, ahol kényelmetlen, és nem megfelelő körülmények adódhatnak. Ezeket háziorvos is felírhatja? Nem szedek fogamzásgátló tablettát. A menstruációm rendszeres és nem szokott különösebb problémám lenni vele. Válaszát előre is köszönöm!  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt, hónapokra megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.12. 18:12:52
  Jó napot kívánok Doktor Úr
Nekem az lenne a kérdésem hogy 21 hetes kismama vagyok és cukor beteg kb 1 hete teljesen felborult a cukrom a gyógyszert folyamatosan szedem és mindig törekszek betartani a diétát az elmúlt hétben 7-8 közöt mozogtak a cukraim az lenne a kérdésem hogy elvel nem ártótam neki ?

Válaszát előre is köszönöm
Hanna  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.12. 18:00:06
  Jó napot Tisztelt Dr.Úr!

Olyan kérdéssel fordulok Önhoz, hogyha a menstruációm egy hónapja nem jött meg, mire gyanakodhatok? Fiatal vagyok, 20 év alatti és partnerem nincs, soha nem volt.  
Egyelőre nincs vele teendő.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.12. 17:52:37
  Jó napot!
31+4 hetes kismama vagyok, a bal mellem mintha be lenne gyulladva, bepirosodott,meleg tapintású és eléggé fáj.Pár napja izületi fájdalmaim is voltak.
Azt hittem mellgyulladás csak szoptatás alatt alakulhat ki. Még nincs előtejem, lehet esetleg annak előjele? Mit tehetek,hogy javuljon? Az orvosom szabadságon van,csak 2 hét múlva tudok menni hozzá. Válaszát előre is köszönöm!  
Jegelés, vagy állott Vizes borogatás segíthet.
Szép napot
2023.07.12. 17:16:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Az a kérdésem lenne, hogy hüvelygomba, fertőzés esetén külső használatra alkalmas e a Lomexin krém. Tudom, hogy hüvelybe nem, de a környékére lehet kenni?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: N. N.  
Lehet
Szép napot
2023.07.12. 17:14:12
  Üdvözlöm! áthatósagi vizsgálatot mennyi időnként érdemes ismételni?  
Egyszer elég.
Szép napot
2023.07.12. 16:00:29
  Tisztelt Doktor úr!
Antibiotikumos kezelés után kijöttek rajtam hüvelygomba tünetei. Ez már nem az első eset.
Korábbról volt itthon felíratva Klion D 100 hüvelytabletta, amit elkezdtem szedni.
Nagy bajt csinálok vele, ha nem szedem be mind a 10 tablettát ?
Köszönöm a válaszát.  
Nem probléma, utána használjon Gynophilust hüvelyflóra helyreállítása érdekében.
Szép napot
2023.07.12. 15:31:08
  Kedves Doktor úr
Mit jelent ,hogy felt: ép hám és portio bővebb fluor látható!
Ha ép a hám akkor valószínűleg nincs mèhnyakrákom?  
Negatív lelet nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.12. 15:25:05
  Kedves Doktor Úr!

Baba tervezèsnèl javasolt valamilyen vizsgálatokra elmenni?
Pl vérvétel

Köszönöm  
Egy évig elég spontán próbálkozni.
Szép napot
2023.07.12. 15:05:36
  Jó napot Dr. Úr. Május 15. Volt beültetése és azóta terhes vagyok 11 hetes kb 1 hete barna váladékom van mivel május 10 óta szedem az aspirin protectet nem lehet ez a baj? A babával eddig minden rendben van. Köszönöm  
Használjon mellé progesteront készítményt is.
Szép napot
2023.07.12. 14:22:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Négy hónapja tartó őrült körforgásban vagyok, amikor is bakteriális hüvelyfertőzés durva folyást okozott. A tenyésztést követően antibiotikum kúra várt rám, mely pont a menzesszel egy időre esett, agy a menstruáció végeztével gombás fertőzésem volt. Ezzel hetekig küzdöttem mire sikerült megszüntetni, majd pH kezelést megkezdeni. Nem sikerült 3 napnál tovább alkalmazni a Lactinelle-t, mert ismét menzeszeltem.
A menzeszt követően azonnal durva sárgás-zöld folyás... ismét antibiotikum kúra...
Legutóbb múlt héten történt kenet vétel, ugyanis bármi is történjék a folyásom folyamatos, csak az erőssége és a színe változó, a normális mennyiségre azonban egyáltalán nem áll vissza. Hüvelyben szinte már fájdalmas szárazság tapasztalható, bármilyen hüvelyi kezelést alkalmazok, érzem, hogy kellemetlen érzés az egész.
Nemi életet nem éltem az említett időszakban, a lakást és vele együtt a fürdőszobát heti 2x nagyon alaposan kitakarítom, intimmosakodót nem használok, tusolni szoktam és a PCOS miatt diétázom is. IR-em is van azonban az áprilisi vérképen az inzulin tökéletesnek mutatkozott. Egyedül élek és nem megyek el idegen helyen mosdóba.
Akkor mégis mi okozhatja az állandó visszafertőződést? Miért nem múlik el soha a hüvelyi folyás?
A legutóbb egy hete vettek kenetet tenyésztésre, mely lelet két napja érkezett meg. Ez alapján jelenleg nincs fennálló bakteriális vagy gombás fertőzés, azonban "Nincs Lactobacillus flóra".
Az orvosom letudta annyival, hogy ez jó kis negatív eredmény azonban úgy tudom most pH helyreállítás szükséges, hiszen antibiotikumot szedtem (Klion tabletta).
Tegnap este el is kezdtem a Lactinelle-t alkalmazni, melyet a gyógyszertárban kimondottan ajánlottak, azonban az első használat után ismét erősödött a folyásom. Halványsárgás-fehéres színűnek tűnik de állandó vizelési ingert okoz. Ez normális? A Lactinelle okozhat ilyen tünetet, hogy erősödik tőle a folyás?
Teljesen kétségbe vagyok esve a négy hónap folyamatos szenvedés után. A környék legjobb orvosainál jártam, de úgy érzem akár már a világ végére is elmennék, ha végre megszűnhetne véglegesen a dolog.
Tudna bármiféle tanáccsal szolgálni a számomra? Ez a herce-hurca nagyon durván megterhel mentálisan és már komoly depressziót okoz a számomra.
Normális, hogy az első Lactinelle használata után fokozódott a folyás?
Valamint normális, hogy folyamatosan (naponta legalább 1-2 alkalommal) beleszúr valamelyik petefészkembe, azonban hüvelyi ultrahang semmilyen rendellenességet, vagy ottani problémát nem mutatott ki?  
Lactinelle is segíthet, de kipróbálhatja a Gynophilus restoret is hüvelyflóra helyreállítása érdekében.
Másra nincs szükség.
A sok kezelés teljesen kipusztította a normál hüvelyflóràr is, ezt lenne fontos most visszaépíteni.
Lactinelle is okozhat hüvelyi diszkomfortot, akár folyàst is, de ez ebben az esetben ne számít kórosnak.
Szép napot
2023.07.12. 14:15:28
  Udv Dr.úr! Ha az ovulacios teszten 2 csík van viszont az alkalmazas szerint 2 nap mulva van ovulacio akkor aznap van amit mutat a teszt? Vagy azert mutat ket csikot mert kozel vagyok az ovulaciohoz?  
Mindkettő tévedhet pár napot.
Szép napot
2023.07.12. 13:53:37
  Jónapot kívánok! 12 éve szedem a Jangee fogamzásgátló tablettàt. Tarthatok szünetet?

Köszönöm szèpen
Adrienn  
Igen, bármikor.
Szép napot
2023.07.12. 13:33:16
  Jó napot doktor úr
17 éves koromban volt egy abortuszom és rá 8 évre lettem terhes. Megszültem a fiam most 16 hónapos jelenleg de nem tudok újra teherbe esni mikor már 6hónapja probálkozunk. Mit szedhetnék hogy ne 8 évembe teljen a kistesó? Doki szerint semmi bajom és elküdött másodjára is ennyi indokkal .  
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.12. 13:27:13
  Kedves Doktor Úr!
31 éves vagyok.
Idén volt volt egy császármetszéses szülésem, és a 6 hetes kontrollon a nőgyógyász orvos a Slinda nevű fogamzásgátlót írta fel nekem.
Előzményeként fontos tudni, hogy volt tavaly egy 32.hétben történő veszteségem (köldökzsinór trombózis), amely után csökkent Protein S aktivitást állapítottak meg nálam.
A következő terhességemnél Clexanet szúrtam végig.
Most kértem fogamzásgátlót, és rá is kérdeztem, hogy a Protein S aktivitás csökkenése miatt szedhetem-e, a doktor szerint igen.
Én mégis picit laikus vagyok. Ön szerint szedhető esetemben a készítmény?  
Szedheti.
Szép napot
2023.07.12. 13:27:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne, hogy a citológiai leletemben gyulladás látható, javasolt a lobellenes kezelés. Azt szeretném kérdezni, hogy ez esetben milyen a szakmailag elfogadható kezelés? Ahova mentem, ott hüvelykenetet nem hajlandó az orvos végezni, elmondása szerint felesleges. Panaszaim is vannak, túl erős, elhúzódó és fajdalmas menstruáció, erős jobb alhasi fájdalom a középidöben, köztivérzések és gyakori megbetegedések (bár ez nyilván lehet más okból is). Történt fizikális vizsgálat, UH, kóros elváltozást nem talált az orvos, javaslata hogy szedjek fogamzásgátló tablettát, az megszünteti a panaszokat, de én nem szeretnék szedni. 30 éves vagyok, 2 éve születettaz első gyermekem hüvelyi úton. Köszönöm a válaszát!  
Premens segíthet, napi 1 X 1, legalább 3 hónapig.
Macmiror complex megfelelő kezelés lehet lobellenes kezelésnek.
Szép napot
2023.07.12. 11:25:05
  Kedves dr úr!50 évet töltöttem júniusban! Van mikor 2 szer van még egy hónapban ,most utoljára júniusban 25 én volt meg és rá 12 nap múlva megint!nagyon korán 10 éves korban kezdtem a menstruáció !lehet e valamit kezdeni!a szakértői rendelőben hónapokig nincs időpont!Szép napot kívánok! Válaszukat köszönöm!  
Ebben az életszakaszban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.12. 09:51:55
  Tegnap este esemény közben a páromnak fitymaszakadasa volt ami jó sok vérrel járt, ma reggelre megjött a menzeszem. Okozhat e a tegnap esti baleset nőgyógyászati problémát, hiszen a méhem nyitva és nem tudható mi jut be ilyenkor? Van ok aggodni? Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.12. 08:55:39
  késő ha 14 évesen nem menstruálok?  
Nem, ez mindennek egyénileg változó.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.12. 08:54:37
  A méh növekedése is járhat pecsételő vérzéssel terhesség alatt ?  
Igen.
De terhesség alatt a pecsételő vérzést mindan alkalommal érdemes megnézni fizikális és ultrahang vizsgálattal.
Szép napot
2023.07.12. 08:53:41
  Jó napot Doktor úr!
Már egyszer írtam önnek hogy iker lányaim születése óta nem akar a normális keretek közé visszaállni a menstruációm. Ami abból állt, hogy nagyjából pontosan megjött a vérzésem, aztán egy két nap szünet, és utána még napokig, akár egy hétig pecsételő vérzésem volt. Orvosnál voltam vele néhány hónap után de egy ultrahang és fizikális vizsgálat után azt mondta nem találja okát. Ön erre ajánlotta a premens tablettát amivel annyit értem el hónapok után is, hogy a menstruációm kb 24 napokra jön meg, de a pecsételés maradt. Nos az ikreim már a 15 hónapot is betöltötték és nem hiszem hogy ez így normális lenne. A fiam születése után 7 éve nem volt ilyen gond. Mit lehetne még tenni? Válaszát előre is köszönöm.  
Inofolic 2x1 vagy fogamzásgátló segíthet.
De lehet 2x1 szedni a premenst is.
Szép napot
2023.07.12. 01:39:54
  Jó napot. 10 éves lányomnak premens tablettát irtak fel a menstruáciojára /12-13 naponta jön meg/, adhatok neki, mert a betegtájékoztaton az van hogy nem szabad. Köszönöm  
Nyugodtan adhat neki.
Szép napot
2023.07.11. 23:55:58
  Üdv 2023.július.29.volt egy műszeres befejezésem és azóta nagy mennyiségű folyasom van valamikor zöldes sárgás es van egy furcsa szaga is de valamikor meg pici vér is mi lehet az oka ?  
Műtétet követően 4 hétig kb. Lehetnek hasonló panaszok.
Ezt követően kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.11. 23:03:21
  Jó estét Doktor Úr!
Altforalle fogamzásgátlót szedek. Az első heti tablettákból egyet elfelejtettem bevenni (pénteken kezdtem és a kedd maradt ki). Ilyen esetben szükséges kiegészítő védekezés? Ha igen hány napig?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Egy-két hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2023.07.11. 22:44:11
  Jóestét azt szeretném kérdezni, hogyan számítható ki hogy pont teherbe tudjak esni?  
Nincs ilyen meghatározható dátum.
A ciklus közepén a legnagyobb az esélye a spontán teherbeesésre, de a ciklus bármelyik napján sikerülhet.
Szép napot
2023.07.11. 21:11:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Lassan 2 hónapja volt egy vetélésem, műtéttel volt befejezve.
Azóta az orgazmussal együtt a hasam alján kellemetlen lüktető már-már fájdalmat is érzek. Aktus közben nem.

(A menstruációm is több a műtét óta, mint eddig a megszokott volt, ha esetleg ennek köze lehet hozzá. )

Ez normális műtét után? - ,vagy mindenképp vizsgálat javasolt?
Esetleg valami gyógyszer segíthet ?

Köszönöm a válaszát.
Minden jót.  
Nincs ok aggodalomra, ezek a panaszok csak átmenetiek.
Kontroll vizsgálat javasolt műtét után 4 hét múlva.
Szép napot
2023.07.11. 20:43:48
  Jó estét tisztelt Doktor úr a férjem nem beszél magyarul és a nőgyógyász által felírt hüvelytabletta helyet a szintén felírt Augmentint kezdtem el használni (7 napig) nem ellenőriztem le csak ma. Viszont egész idő alatt volt egy kis vérzésem de a normális havi menstruációm nem volt. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e ennek valami komolyabb következménye ? Illetve van-e valami teendőm ? Köszönettel Viktoria  
Valószínűleg nem fog komoly gondot okozni.
Legközelebb érdemes jobban odafigyelni.
Szép napot
2023.07.11. 20:42:49
  Kedves Doktor Úr
Kolposzkópiai vizsgálat során épp hám és portio ha kolposzkopiai vizsgálat rendben van mennyi esélye van annak hogy mèhnyakrákom van.  
Cytologiai mintavétel javasolt, ez a hivatalos mehnyakszűrés alapja.
Kolonoszkópia nem alkalmas rà.
Szép napot
2023.07.11. 20:29:50
  Tisztelt Doktor Úr!

Legúti betegségre Augmentin 875mg-t szedtem. júni 30-n kezdtem szedni napi 2db-ot. Júli 2-n barnás folyás jelentkezett. Idő előtt abbahagytam a gyógyszert a barnázas is elmúlt. Hüvelyszárazság jelentkezett. A havi verzésemnek júli 17-n kéne megjönnie, de ma (júli 11.) görcsök jelentkeztek es enyhe vérzés. A kerdésem az hogy az Augmentin megzavarhatta e a ciklusomat? Köszönöm  
Igen, abszolút.
De ez csak átmeneti nincs ok aggodalomra.
Gynophilus restore segíthet az esetleges fertőzés elkerülése érdekében, ami antibiotikum kezelés utána gyakran előfordulhat.
Szép napot
2023.07.11. 20:15:26
  Jó napot Doktor úr!
Decemberben hagytam abba több évnyi szedés után a milligest fogamzásgátlót. Januárban nem jött meg, februárban volt megjött de inkább csak barnázás volt, aztán márciusban megint ki maradt, áprilisban megjött mostmár rendesen de sajnos április 11. óta nincs menstruációm. Voltam nōgyógyásznál májusban, vizsgálat nélkül azt válaszolta ez normális, ha azt akarom hogy megjöjjön minden hónapban akkor szedjem újra a fogamzásgátlót. Mit javasol? Tényleg normális, vagy meddig várjak amíg újra meg nem jön? Menjek el újra esetleg? A gyógyszerre nem biztos, hogy vissza szeretnék állni, bár a pattanások elég frusztrálóak, más rossz tünetem nem jelentkezett miota abba hagytam. Tanácsát elōre is Köszönöm!  
Legyen még türelemmel, a ciklus idővel rendeződni fog.
Szép napot
2023.07.11. 20:06:15
  Tisztelt Doktor Úr!

Dalacin hüvelykrémben 7 db applikator van. 10napig kell használnom. Szabad ugyan azt az applikátort 2x?  
Szabad.
Szép napot
2023.07.11. 18:54:06
  Tisztelt Doktor Úr!

72 éves nő vagyok. 30 évvel ezelőtt rosszindulatú mellműtéten estem át. Kaptam sugár és kemoterápiát. Azóta panaszmentes vagyok.

Vulva leukoplakiát diagnosztizáltak nálam ezelőtt 8 évvel. Az állapot nem romlott, panaszom nincs. A nőgyógyász egy krémet írt fel a betegségre, mely összetevői a következők:

Tbl Zitazónium10 mg
Tbl.Orig.No quattor (IV)
Olei vit. A 2 ml
Inj. Vit. E 30 mg
Amp. Orig No Unam(I)
Ung. Hydrophil. Nonion
G.ta quadraginta (XL)
________________________
M.f. Ungventum
D.S.Naponta 2 külsőleg

Kérdésem: A mellműtét miatt valamelyik összetevő nem jelent-e veszélyt a mellrák kiújulására?

Köszönettel: Emese  
Nem jelent rizikót, nyugodtan használhatja.
Szép napot
2023.07.11. 18:38:27
  Üdvözlöm doktor úr!

Harmadik hónapja szedem a fogamzásgátlómat,voltam nőgyógyászati kivizsgáláson ahol rákszűrés eredménye negatív illetve nem találtak semmiféle elváltozást. A párommal az együttlét után egy csepp vérzést találtam a fehérneműmön ami eléggé megijesztett nem tudom, hogy ez mi lehetett nagyon megijedtem. Kis égető érzést is tapasztaltam azóta ez megszűnt illetve nem volt vér sem.
Nagyon szépen köszönöm a megnyugtató válaszát!  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan folytathatja tovább a gyógyszer szedését.
Szép napot
2023.07.11. 16:42:16
  Üdvözlöm! Csütörtökön fognak műteni méhnyak polippal. Mikortól kezdhetek dolgozni, másnap már mehetek?  
Igen, mehet.
Szép napot
2023.07.11. 16:39:04
  Kedves Doktor Úr!

Császármetszéssel szültem, a 4.hét végére a vérzésem elmúlt, és sárgás-fehér színű váladék távozott. Az 5.héten szexeltünk a férjemmel, és azóta újra vérzek. ez bajt jelent? Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.11. 16:06:08
  Jó napot kívánok!
21 éves vagyok és azt szeretném kérdezni öntől hogy minden hónapban mikor meg jön iszonyúan nagyon meg van, miért lehet ez? Mit tudnék tenni ellene hogy ne legyen meg minden alkalommal ennyire nagyon?
Válaszát előre is Köszönöm!
Üdv.: Diána  
Premens vagy Jangee segíthet.
Szép napot
2023.07.11. 15:45:17
  Jó napot kívánok Doktor Úr!
A csikló környékén (minden felé panasz mentes) fehér bumszlik jönnek létre (nem olyan sűrűn), olyan mint egy megérett pattanás. Ha kinyomják nem folyik ki melőle semmi, hanem egybe kijön belőle az a fehér dolog. Semmi tünete sincs, nem viszket, semmi ilyesmi, de ha meglátom zavar. Mi lehet ez, és hogy lehetne kezelni?
Válaszát előre köszönöm.  
Bőrgyógyászati vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.11. 15:34:08
  Szép napot Doktorúr! :)
5 hetes terhesen elment a babám elvileg.
Menstruáció szeru verzesem van. Voltam kórházba készült labor.
Karbamid lett csillagos csak 1,9 mmol/l 2,5-7,5 között kellene lennie. A hcg 301 lett (10.-én) ez előtt 6.-án volt egy laborom ahol 36 volt. Jelenleg annyira korai a terhesség, hogy nem volt ultrahangon látható. Egy szabálytalan szerkezet van a méhembe ennyi lett a papírra írva. Létezhet még, hogy esetleg megmaradjon csak egy késői peteérés volt, ami miatt nem látszik még szépen? Nagyon későn mutatta ki a teszt egyértelműen.
Illetve Megkérdezhetem, hogy a karbamid mit jelenthet? Mi baj lehet, hogy ilyen alacsony? A leletre rá van írva, hogy ismételve lett a vizsgálat.
Köszönöm szépen!  
Elképzelhető, nincs ok aggodalomra, a karbamid eltérés miatt sem.
Kontroll ultrahang javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2023.07.11. 15:23:57
  Üdvözlöm Doktor Úr.Az lenne a kérdésem,hogy javasolták 3 hónapig a colpofix hüvelyi gélsprayt és mivel nyár van,lehet e mellette strandolni,és párommal az együttlét is megengedett e.Sajnos nem találtam erről semmi információt.köszönöm  
Lehet mindkettőt.
Szép napot
2023.07.11. 15:13:48
  Tisztelt Doktor Úr!
A menstruációm minden alkalommal késik. Most éppen 16.napja van hogy nem jött meg viszont az 1 millió %, hogy terhes nem vagyok. Úgy gondolom, hogy cikluszavarom lehet. Az lenne a kérdésem, hogy ehhez feltétlenül kell kivizsgálás vagy ha elmondom a nőgyógyásznál ezt a problémát akkor egyből fel ír egy gyógyszert amit szednem kell, hogy helyreálljon a ciklusom? Ha esetleg nem akkor mi lenne a menete a vizsgálásnak?
Válaszát előre is köszönöm!  
Mindenképp javasolt nőgyógyászati kivizsgálás.
Bimanualis vizsgálat és hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.11. 14:48:00
  Tisztelt Dr.Gyurkovics Bence!

Hormonális vizsgálat előtt (rendezetlen menstruáció) vagyok, és barnázással" érkeztem a nőgyógyászatra, ezért exacylt vérzéscsillapítót kaptam, hogy újra megjöjjön.

Kérdésen: Ha elállítja a gyógyszer a " barnázást" és 1-2 nap múlva újra barna folyásként jelentjezik, akkor az egy "új" menstuációnak minősül? Mert a hormonvizsgálatot a menstruácio 3.éd 21. Napján kell elvégezni, korábban máshol proverát kaptam hormon tartalmú készitményt, hogy megjöjjön a vérzés, ezért elbizonytalanodtam. Köszönöm válaszát!  
Az első friss piros vérzéstől számolja a ciklust.
Szép napot
2023.07.11. 14:34:51
  Jonapot azt szeretnem,kerdezni hogy kromoszóma alapján kiderült hogy vagy gyulladás/fertozest kapott el a kisbabam ezert elkellett vetettem mert vegul kiderült hogy ez miatt kapott szívproblémákat es most mar szeretnek agusztusban ujra próbálkozni viszont mennenk nyaralni de en nem tudom,hogy ezek utan bele merjek menni a medencebe vagy Balatonba mivel felek hogy el kapok valami fertőzést önnek mi a véleménye errol?  
Nyugodtan nyaralhat és próbálkozhatnak is.
Szép napot
2023.07.11. 14:30:34
  Jonapot azt szeretnem,kerdezni hogy kromoszóma alapján kiderült hogy vagy gyulladás/fertozest kapott el a kisbabam ezert elkellett vetettem mert vegul kiderült hogy ez miatt kapott szívproblémákat de a pocijaban is volt folyadek on szerint az mi lehetett a szivétől?  
Sajnos erre én nem tudok megfelelően válaszolni Önnek.
Genetikussal történő konzultáció segíthet.
Szép napot
2023.07.11. 13:31:39
  Tisztelt Doktor Úr!
49 éves vagyok, az utóbbi időszakban nagyon heves menopauzával járó tüneteim vannak, ezek közül nagyon nehezen viselem az állandó borzongást, hidegrázást. A nőgyógyászom erre a Remifemin pluszt javasolta, viszont pánikbetegségre Scippa 10mg -ot (eszcitalopram) szedek. A pszichiáter szerint ne szedjem a Remifemint, a nőgyógyász szerint igen. Tanácstalan vagyok, kérem írja meg véleményét. Üdvözlettel  
Nyugodtan szedheti együtt a kettőt.
Szép napot
2023.07.11. 13:03:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a ciprinol 500 mg antibiotikum szedése befolyásolja-e a fogamzásgátló (gestomix-et szedek) hatékonyságát? Kell-e kiegészítő védekezés és, ha igen mennyi ideig?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem szükséges.
Szép napot
2023.07.11. 11:19:48
  Tisztelt Doktor úr!
Miért kell kerülni az intim mosakodókat?
Én a Lactacyd sensitive-t használom. Ez is kerülendő?
Válaszát köszönöm.  
A normál hüvelyflóra negatív hatással bírnak, így terhes adva az esetleges kórokozóknak.
Szép napot
2023.07.11. 11:04:21
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves vagyok. Lassan 11 éve császárral szültem. Az elmúlt években nem volt kapcsolatom. Most viszont - mivel lett parom - olyan problémával kerültem szembe, h a testem reakciója alapján minden jól működik a szeretkezés során (vágy, nedvesség, stb), de mintha az ingerület, hogy orgazmusom legyen le lenne blokkolva. Mit tehetek, h visszakapcsoljon az idegi pálya? Köszönettel  
Legyen türelemmel, nem valószínű, hogy szonatikus probléma áll a háttérben.
Szép napot
2023.07.11. 10:47:25
  Tisztelt Doktor Úr!
Jangee 0.02es fogamzásgátlót szedek már 5 éve, eddig semmi probléma nem volt vele de most sajnos elkezdtem barnázni úgy hogy 10gyogyszer hátravolt, illetve pár nap múlva meg is jött, a gyógyszert nem hagytam abba tovább szedtem. Ilyenkor a gyógyszer véd vagy a következő hónapi levéltől lesz teljes a védelem újra? Illetve elkezdtem fogyókúrázni és sokat sportolni és sajnos stresszhelyzet is alakult ki. Ezek lehetnek az okai hogy hamarabb megjött?  
A védelem így is folyamatosan fennáll.
Nincs ok aggodalomra.
Abszolút lehetnek okai a felsoroltak.
Szép napot
2023.07.11. 10:17:36
  Tisztelt Doktorúr
Lányom 18éves és eddig összesen 11x menstrualt. Felkerestünk egy endokrinologust aki norcolutot írt fel hogy legyen vérzése,közben elkészültek a hormon vizsgálatok. Inofolic,D vitamint és 1000mg merckformin xr-kapott,mellette szigorú diéta és ez a diagnózis :amenorrhoea,hyperandogenismus
Ön szerint ez így erre megfelelő lesz ? Köszönöm  
Lehetséges alternatív kezelés egyike.
Nyugodtan próbáljàk ki, kövessék kezelőorvosuk tanácsait.
Szép napot
2023.07.11. 10:02:47
  Tisztelt Doktor Úr!
Elkeseredésemben írok Önnek, hátha van valami más ötlet amit érdemes lehet kipróbálnom. Természetesen folyamatosan járok nőgyógyászhoz. 45 éves vagyok iker gyermekeim vannak. Tavaly decemberben nem jött meg a vérzésem, majd január végén igen akkor egészen március 21-ig hol durvábban hol csak enyhébben de véreztem, ekkor egy küret műtétem volt a szövettan végett, mely negatív lett. Ezután 1 ciklusom volt normális mennyiségre is és hosszra is. A következő már eltartott 3 hétig, de legalább elmúlt (közben nőgyógyász kérésére hematológáira jártam ahol először vézrékenységet állapítottak meg majd újbóli vértétel eredményét két laborba is elküldve már tévesnek minősítették. Illetve hepatológiára a májamon lévő FSH miatt. Mindkét szakorvostól zöld lámpát kaptunk a hormon használatára.) Eközben nekem június 5-én ismét megjött és azóta múlni nem akar folyamatos mindannak ellenére hogy 2 hétig szedtem 3X2 szem exacyl tablettát majd 5 napig 3X1 exacylt és 3X20 csepp ergam cseppet, majd a 6. naptol Ryeqo hormont. A vérzéscsillapítok szedésénél kicsit már enyhült de el nem múlt a vérzésem, majd a Ryeqo tabletta 5. napi bevétele után éjjel nagyon nagy mennyiségbe hatalmas darabokkal vérzésem indult el. Orvosom megvizsgált és 5 mm a nyálkahártya és így a hormon mellé szedem 5 napig a 3X20 csepp ergamost ismét és 3X1 exacylt. Itt tartok, de hatalmas mennyiség jön továbbra is számomra soha nem látott darabokkal és maga az egész helyzet lelkileg elviselhetetlenné kezd válni. Fáradékony vagyok és megszédülök. Laborba most küldtek el. Megköszönöm ha tud segíteni.  
Hüvelyi ultrahang vizsgálat javasolt, myoma, ciszta, polypus szóba jöhet.
Szép napot
2023.07.11. 07:40:54
  Miért van az hogy mikor meg jönn akkor rosszul vagyok  
Premens segíthet
Szép napot
2023.07.11. 07:19:54
  Tisztelt Dr Úr !
Menstruáció előtt 2 nappal halvány pozitívat teszteltem , a menstruációm nem jött meg . A tesztjeim folyamatosan erősödtek ! 04.-kén este elkezdtem “barnázni “ magnerotot tanácsolt rá orvos .
Szedtem a Duphastont (28.-tól) mert volt már egy spontán vetélésem is , a Magnerotot pedig 04.-től . Maradt a “barnázás” ( nem olyan mint az előző méhenkivülinél , nem “zaccos”) .
Tegnap voltam ultrahangon , (mivel volt már egy méhenkivüli terhességem ) a dokim szerint most is az lehet mivel a méhben nem látott semmit . Tegnap éjjel elkezdtem vérezni , mondtam is neki a vizsgálat elején , ezért a bal oldali petevezetőt nézte ( jobb oldalit első méhenkivülinél kivették ) . A has üregben nem látott folyadékot , esetleg van arra esélyem , hogy magától felszívódik ? Vagy mindenképp műtéti úton kell eltávolítani ?  
Az is lehet, hogy "csak" menzesz, és nincs terhesség.
Amennyiben igazolódik a méhen kívüli terhesség úgy műtét vagy metotrexat kezelés jöhet szóba.
Szép napot
2023.07.11. 00:38:47
  Üdvözlöm
Két fél méhem van elég nehézkes a teherbe esés
Létezik hogy két ovulaciom van egy hónapban mit tudnék tenni ha a meddőségi központ nem veszi fel a telefont nagyon szeretnénk már babát  
Sikerülhet így is a spontán teherbeesés.
Meddőségi központ személyes felkeresése is javasolt lehet párjával együtt.
Szép napot
2023.07.10. 23:44:53
  Doktor úr
Szüzesség el vesztése lehet e óvszer nélkül is??  
Igen.
Szép napot
2023.07.10. 22:55:49
  Tisztelt Doktor Úr!
21 éves vagyok.Minden este 8-9között veszembe a (Belara) fogamzásgátló tablettát(5 hónapja már). Ahogy tegnap este is. Viszont nagy ügyetlenségemnek köszönhetően,ma reggel 10-kor is bevettem egy fogamzásgátlót,mert összekevertem egy másik gyógyszeremmel a rohanás közben,(ugyanis reggel is szedek egy másik gyógyszert) és csak gyorsan kinyomtam a levélből lenyletem és rohatam.
Így ma este nem vettem be. Feltételeztem, így sok lett volna már a szervezetemben. Kèrdés, hogy jól tettem-e? Mennyire borítja ez fel a rendszert a szervezetemben? Elegendő, ha holnap este mihamarabb, 6-7körül veszem be a következő tablettát és a többi nap folytatom a megszokott korábbi időpontban a szedést? Mit érdemes ilyenkor tenni?
Illetve ha folytatom tovább a tabletták szedését, akkor ebben a hónapban ugyanúgy védve leszek? Vagy figyeljek más védekezési módszerre?
Előre köszönöm mihamarabbi válaszát!  
Jól tette hogy nem vett be dupla adagot.
Nyugodtan térjen vissza az esti adagolására a továbbiakban.
A védettség nem sérült.
Szép napot
2023.07.10. 21:50:55
  Tisztelt Doktor Úr.
Márciusban helyezték fel a réz spirált, idáig minden hónapban 26 napra megjött a menzeszem és előtte 4 napig volt pecsételő vér vagy barnázás. Most már a 28. napon járok és se pecsételő vérzés nem volt és meg se jött. Akár terhes lehetek? Peteérés előtt és Peteérés után is együtt voltunk rögtön hüvely öblítést végeztem.
Köszönöm
Üdvözlettel Anett  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.10. 20:45:19
  Tisztelt Doktor Úr! A melleim nagyon fájnak az egyikből vér a másikból tej jön ha kicsit még masszírozom mi lehet a baj ?  
Szoptatási tanácsadàs javasolt.
Szép napot
2023.07.10. 20:26:09
  Kedves Doktor úr! 39 hetes várandós vagyok. Kb. 1hete barna pecsét jellegű jelent meg a betétemen.Azóta nem volt. 2napja nyilal a hasam alja és a hüvelyemnél. A derekam kezdett el fájni.nagyon fáj ahogy mozog. Nem rendszereződött semmi. Fürdő hatására sem múlt a fájdalom. Mikor érdemes bemenni? Van egy császáros hegem ami 8éves. Számomra ismeretlen a fájás. Köszönettel.  
Nyugodtan menjen be egy vizsgálatra.
Szép napot
2023.07.10. 15:22:12
  Jó napot boktorur 4alkalomalmarat el a műtétem újszülöt fejni denem a mióma műtét nélkül menyi az esejem van 5 éves fiam kérem vilagosicsonfel nagyon szépen köszönöm  
Rosszindulatú folyamat miatt nincs ok aggodalomra.
A műtét nem igényel sürgős beavatkozást.
Szép napot
2023.07.10. 15:02:06
  Tisztelt Doktor úr!
5 hete volt hüvelyi méheltávolitásom hátsó fali hüvelyplasztikával és az ülés még mindig nagyon fáj illetve feszítő égő szúró érzésem van a szeméremtest területén. Természetesen ez még ilyenkor vagy már megkellett volna szűnnie a fájdalomnak?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem számít feltétlenül kórosnak, kontroll vizsgálat javasolt 4-6 héten belül műtétet követően.
Szép napot
2023.07.10. 14:07:33
  Jó napot doktor úr,

Tavaly októberben kezdtem el fogamzásgátlót szedni, petefészek ciszta miatt, ezt idén március végén abbahagytam, mivel eltűntek a cisztak és kellemetlen volt a fogamzásgátló tüneteivel együtt élni. Azóta volt 3 normális menstruációm, de ebben a hónapban csak barna folyásol volt több mint egy hétig, és előfordut, hogy vér is volt a papíron. Ez igy megy már lassan 2 hete, tesztet is csináltam ami negatív lett.
Ez lehet még a fogamzásgátló negatív hatása?
Válaszat köszönöm!  
Elképzelhető, premens segíthet.
Szép napot
2023.07.10. 13:23:57
  44éves vagyok 3gyermekem van most kellett volna megjönni 6àn de nem jött meg de viszont úgy érzem hogy folynék de nem jön semmi sem a második gyereklemnél27 hetes terhes voltam akkor műtétek méhnyakràkal doktor ùr sürgős lenne a válasza mi a bajom  
Amennyiben egy héten belül nem érkezik menzesz végezzen terhességi tesztet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.10. 13:18:28
  Üdv!
Mi a véleménye a gynevac vakcináról?
Hatásos a hüvelyi lactobacillusok pótlására?
Illetve mennyire veszélytelen?  
Nincs vele személyes tapasztalatom.
Szép napot
2023.07.10. 13:12:06
  2 hét múlva jönne meg a menstruaciom. Szeretném 1 héttel eltolni a nyaralás miatt. Nem szedek fogamzásgátlót. Mit tanácsol?  
Nem javaslom a menzesz eltolàsàt, akár hónapora is megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.10. 13:00:05
  Üdvözlöm! Premens tablettát és tőzegáfonya kapszulát lehet szedni egyszerre? Köszönöm! Szép napot!  
Lehet nyugodtan.
Szép napot
2023.07.10. 11:57:50
  Szep napot dr Úr
Azt szeretném kérdezni hogy mi az oka annak hogy nem jön a második gyerek és mit tudnék tenni illetve segíteni hogy megfoganjon? 4 hónapja (tudom azt mondják ez még nem idő bár nekem az örökkévalóság) próbálkozunk de semmi, közben kb 2 hónapja volt egy vetélés mert nem tudtam hogy terhes lehetek és emeltem 30 + kilót pecsételő majd később erős vérzés lépett fel. Az első baba nagyon gyorsan jött ciklus végeztével az első héten fogant, az elvetelt terhesség is ciklust követő első héten fogant, de azóta semmi. Félek hogy bajom van vagy hormon zavarom, voltam orvosnál azt mondta rendben vagyok, vérvétel nem volt. Nem gondoltam volna hogy a második baba ilyen nehezen fog jönni ha jön egyáltalán. Köszönöm a válaszát  
Egyetértek kezelőorvosàval, legyenek türelemmel, nyugodtan próbálkozzanak tovább.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.10. 09:29:24
  Üdv! 4 hónapja szedek Missee fogamzásgátló tablettát, most még 4 szem van vissza a placebo tablettáig, viszont barnás-rózsaszínes vérzésem jelentkezett tegnap. Enyhén görcsöl mellé a hasam, de kevésbé mint menstruációkor. 3 hónapja mindig 5 nappal a megvonásos vérzés jelentkezik ez a pecsételő vérzés. Mi a teendőm?  
Amennyiben tolerálható, folytathatja a szedést, akár kiegészítheti premens tablettàval.
Egyebekben fogamzásgátló váltás szoba jöhet (Drovelis, Jangee).
Szép napot
2023.07.10. 09:21:50
  Kedves Doktor Úr!
33 éves vagyok. Július 12 én szerdan kellene megjönnie, de július 6 óta gyenge barnás folyásom van, azt hittem esetleg beágyazódási vérzés, de nem maradt abba 1,2 nap után. Sosem volt ilyen nálam. Van pajzsmirigy alulműködésem, ami 2 hónapja derült ki. Megvárhatom a menstruációt vagy aggódnom kellene es sürgősen elmenni nőgyógyászhoz? Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan várhat vele.
Szép napot
2023.07.10. 08:57:56
  Kedves Doktor Úr!
Ut myomat per magna miatt került felvételre. Kivizsgálást követõen fract
abrasiot végeztünk mely során a cervixból nem a 11 cm hosszú göbös belfelszinü
uterusból kp mennyiségü jellegtelen kaparékot nyertünk. Panaszmentesen ut
ellátva hazabocsátjuk.4-5 hét múlva szövettani eredményéért és kontroll
vizsgálatra jelentkezzen további teendõk szövettani eredménytõl függõen.
Ezzel a zárójelentéssel mire számíthatok?
Nagyon megijedtem. 49 éves vagyok.  
Ez egy általános zárójelentés, nincs ok aggodalomra.
Amennyiben rendellenes vérzéses panaszai továbbra is fennállnak, myoma eltávolítása javasolt.
Szép napot
2023.07.10. 08:32:35
  Tisztelt Doktor úr!
Sajnos pont úgy kaptam az éves rákszűrésre időpontot, hogy rá következő két napra kellett volna megjönnie a menstruációnak. Ennek lassan egy hete már. Okozhat a kenet vétel menstruációs kimaradást vagy késést?  
Elképzelhető.
Nincs ok aggodalomra.
A menzesz idővel jelentkezni fog.
Szép napot
2023.07.10. 07:10:40
  Kedves Doktorúr!
28 éves nő vagyok, nincs gyerekem, nem szedek fogamzásgátlót+semmilyen gyógyszert.
Eddig majdnem napra pontos volt a menstruációm (-+1-2nap)
Viszont most is és előzőleg is pontosan 3 hétre jött meg
Ez jelenthez bajt?

köszönöm előre is  
Nincs ok aggodalomra, nem utal kóros jelenségre.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.10. 01:22:11
  Tisztel doktor úr május 3an voltam együtt a barátommal 2nap után még jött aztán júniusban is még jött de most július elején kellett volna egy hete késik sokat eszek és érzek pici mozgásokat a hasamba . köszönöm a választ !  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.07.09. 23:22:27
  Jó estét!olyan problémám lenne hogy 24 éves vagyok és ciklus zavarom van kaptam.rá gyógyszert és még nem jöt meg vérvételen is voltam nincs semi gond mi lehet a probléma?  
Legyen türelemmel, folytassa a kezelést, kontroll 2 hónap múlva javasolt.
Szép napot
2023.07.09. 23:07:25
  Szia vetélés után ha valaki nem megy el gyógy kaparásra és folyamatosan feketés bordós darabos vér jön  
Kontroll vizsgálat javasolt, ez alapján dől el, hogy kel e műtét vagy sem.
Szép napot
2023.07.09. 22:57:48
  Jó napot Doktor úr!
Normális az ha a Gynoflor hüvelytabletta szedése közben vérzés előfordul?  
Menzesz alatt érdemes felfüggeszteni.
Szép napot
2023.07.09. 22:10:31
  Jo estét! Én kérdésem az lenne hogy júniusban ki marat a mestruaciom és most 6 an mentem nőgyógyászat rá és nem biztos rá tudta modanni terhes lehetek talán 5 hetes és haza gyottem és utána meg jöt a mestruacio meg kett db tesztet is elvegeztem minda kettőt 1 csík volt és most akor mit kéne tennem? El kéne menem egy útra hangra ?  
Nincs további teendő.
Szép napot
2023.07.09. 20:17:14
  Jo napot en mar 8 napja menstrualokes nem akar abba maradni pedig elvagyok kotve elotte 4 napig volt es utana 3 nap semmi utanna megint ez mar a 8.dik napja erosen folyik  
Nincs ok aggodalomra, pár nap alatt el fog múlni valószínűleg.
Ellenkező esetben nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.09. 19:22:50
  Üdvözlöm!
Lehetséges hogy 3.csaszármetszés után a menstruació 10 napig is eltart majd közti vérzés 3 nap (minden ciklusban)citológia ultrahang januárban oké 1 év múlva kell menni ezen a probléman csak fogamzasgatló segíthet? Nincs más esetleg természetes segítség?  
Premens segíthet, 1x1 naponta.
Szép napot
2023.07.09. 17:32:40
  Szép napot Doktorúr! :)
Túl vagyok 2 vetélésen.
Első szimultán terhességemnél volt, ott a méhen kívülivel műtöttek, de addigra természetesen elvetéltem a méhen kívülivel.
2 hónappal később volt egy kémiai terhességem.
Megkérdezhetném, hogy Ön milyen vizsgálatokat javasol?
Mit nézessek meg, mi lehet a probléma velem ?
Köszönöm szépen előre is!  
Immunológiai és haematológiai kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.09. 17:07:38
  A szűzhártya átt szakad az első sexnèl?  
Igen.
Szép napot
2023.07.09. 15:40:46
  Tisztelt Doktor úr!

Én voltam, aki az inszeminációs kérdést tette fel. Eszembe jutott még valami, ha szabad.

Császármetszéssel szültem 3.5 éve, és nagyjából 2 éve a menstruációm befejeztével, ami átlag 5-6 nap még barnazni szoktam 4-5 napot.

A hormon leleteim jók, az ultrahangok normálisak, az éves szűrések is negatívak, 2 éve készült CA125 is határértéken belülni, mégis nagyon zavaró, mert mindig rosszindulatú dolgora gondolok.

Az orvosom szerint a hegben belül bent ragad a menstruációs vér és ilyenkor az jön ki lassabban barnás, rózsaszínes nyákként (akár csak simán nap közben, sportolás vagy együttlét után.)

Ennek utánaolvastam, ezt niche-nek hívják, ha minden igaz. Ez normális dolognak számít? Ha megneheziti a mindennapjaimat (lelkileg leginkább), akkor műtéti megoldás szóba jöhet? Szükséges lehet további kivizsgálás?

Egyáltalán kell ezen a továbbiakban aggódnom?

Köszönettel,
29 éves hölgy  
Igen, ez a legvalószínűbb, műtéti megoldás valóban szóba jöhet.
Premens is segíthet, 1x1 tbl/nap.
Szép napot
2023.07.09. 14:18:26
  Üdvözlöm!
Május 17.en volt az utolsó menstruációm első napja. Május 28-án együtt voltam párommal magasan termékeny voltam. Már következő menstruációm nem volt ami juni 13 lett volna. Csináltam 2 tesztet pozitív lett. Mikor érdemes mennem nőgyogyra, hogy ott is meg tudják mondani igen is terhes vagyok?! Hasam alja van hogy szúr mitől lehet? Talán baj van?
Válaszát előre is köszönöm!  
Bejelentkezhet más most is ultrahang vizsgálatra.
Beágyazódás jelei lehetnek, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.09. 13:32:55
  Tisztelt Doktor Úr! 43 éves vagyok.Minden hónapban az ovulációmkor barnázásom van.Mos t a menstruáció után ami már csak 3 napos volt 5 nappal nagyon enyhén,de 2.napja barnázom.Minden évben járok rákszűrésre és hüvelyi ultrahangra,ahol p2.-es eredményem van.Az orvosom a klimax kezdetével magyarázza a barnázásokat,de érdekelne másik vélemény is.TisztelettelR.Gy  
Egyetértek kezelőorvosával, premens segíthet, 1x1 naponta, hosszú távon is szedhető.
Szép napot
2023.07.09. 12:44:04
  2 petájü ikreket várok 2 napja enyhe hasi faj dalmat lrzek 30 hetben járok  
Kontroll Uh vizsgálat javasolt.
Szedjen magnéziumot 3x1/nap.
Pihenő, kímélő életmód javasolt.
szép napot
2023.07.09. 12:34:06
  Tisztelt Doktor úr
Olyan kérdéssel fordulnék önökhöz hogy babát szeretnénk a párommal január óta szedni kezdtem az elevitet és két hónapja javasolták a barátcsrje tablettát is szedtem folyamatosan az előírtak szerint de sajnos két hete nem tudtam beszerezni mert hiány cikk volt ezért egy pár napja abba kellet hagynom és az érdekelne hogy ez okozhatta e hogy az e havi ovulációs naptár szerinti ovulációs időszakban ismét megjött a menzeszem ijen még nem történt eddig köszönöm válaszát.  
Igen, elképzelhető, hogy van kapcsolat. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.09. 11:18:30
  Tisztelt Doktorúr!
Egy olyan problémával fordulok Önhöz hogy nagyon sokáig antibiotikumomat szedtem hüvelygyulladás miatt, mire sikerült egy teljesen mindenre negatív hüvelykenet vizsgálatot produkálni. Azonban a rengeteg gyógyszer teljesen felborítitta a hüvelyflórát és a ph értéket is teljesen lúgos irányba tolta el. Már rengeteg hüvelyflóra helyreállítót használtam lactofeelt,Vagilact-Q-t, Vitagyn C-t, Cikatridina-t, Gynophilust, lactinelle-t stb..tartottam 1 hónap gyógyszer mentes időszakot is. Azonban hiába kezd el javulni a helyzet néha, de menstruacio alatt ismét romlik. A problémát egy állandó égő érzés okozza, illetve ezeket a kúpokat is fáj felhelyezni. (Már ezekkel a szájon át szedhető "gyógyszerekkel" is próbálkoztam mint pl. Bonolact Femina Pro.) Szexuális együttlét nincs, intim mosakodót sem használok, strandra sem járok, de mégsem javul a helyzet már hónapok óta.
Nagyon megköszönném, ha esetleg lenne még valami ötlete amit megpróbálhatok.
Szép napot kívánok!  
Tartson még egy-két hónap gyógyszermentes időszakot.
Utána csak Gynophilus restoret használjon alkalomszerűen.
Ülőfürdő, együttlét továbbra sem javasolt.
Szép napot
2023.07.09. 10:53:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Megijedtem,hogy hányás miatt nem szívodott fel a fogamzásgátló,így pótoltam. Ha esetleg felszívodott az előző én pedig többet vettem be. Lehetek terhes?  
Nem, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.09. 09:51:27
  Tisztelt Dr Úr!
Nem volt megfelelő a védekezés sajnos ezért escapelle tablettát vettem be 5órára rá,majd másnap folyamatos vizelési ingerem van és nagyon erős szagú,ez a tablettától lehet? köszönöm válaszát!  
Igen, abszolút, ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.09. 09:47:41
  Tisztelt Doktor Úr!
A gyógyszert bevettem 07.07.én 8 órakkor,07.08.én hajnali 2kor együtt voltam a párommal azonban este a gyógyszer bevételét követő 3 óra múlva hánytam.Lehetek terhes?  
Nem valószínű, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.09. 09:01:04
  Tisztelt Doktor Úr! 37 éves vagyok, a következő a kérdésem: kb másfél éve volt egy kb 6 napos köztes pecsételő vérzésem, ovuláció környékén, de mivel előtte sosem volt, orvoshoz fordultam: UH, hormon, minden negatív, nőgyógyász javaslatára premens tablettát kezdtem szedni, nem is volt gond. Pár hónapja abbahagytam (nem találtam infot arról, kell-e szünet).
Most megint barnázok, 3 napja, elvileg ma ovulálok, érdemes újra elkezdeni szedni a premenst vagy ez más lehet? Köszönöm!  
Igen, nyugodtan elkezdheti újra szedni.
Hosszú távon is szedhető.
Szép napot
2023.07.09. 07:52:18
  Jó napot kívánok! 18 hetes terhes vagyok, és az utóbbi időben nagyon sokat idegeskedem. Ami nagyon aggasztó, hogy a kisbabamnak valami értelmi problémája lesz. Kell e aggódnom?  
Nincs ok aggodalomra.
Pihenő, kímélő életmód és 2x1 magnezium javasolt.
Szép napot
2023.07.09. 07:51:35
  Papilocaret hasznalok hpv gyanu miatt. Es asc us miatt.
Az orvos azt mondta 3 honap mulva kontroll, cit. es hpv tipizalas. A dobozan viszont olvasom , hogy 6 honap a kezeles.
3 honap alatt jo lehet az eredmenyem?  
3 hónapig elég a kezelést folytatni, kontroll 3-6 hónap múlva javasolt.
Szép napot
2023.07.09. 07:36:11
  Tisztelt Doktor úr!
20 evés vagyok. Június 27.-én kedden, sajnos megtörtént, hogy felelőtlenek voltunk a párommal. Időben kihúzta, nem ment el bennem, viszont megijedtem, ezért másnap szerdán bevettem egy Escapellet 1,5mg. 1 nappal hamarabb megjött most a menstruációm, ugyanolyan tünetek jelentkeztek, mint általában. Viszont most a menstruációm 4.napjára elmúlt. Aggódnom kellene?  
nincs ok aggodalomra, ez esemény utáni tbl gyakran tud átmeneti változásokat okozni a ciklusban.
Szép napot
2023.07.09. 07:07:30
  Jonapot kivánok az lene a kerdesem hogy a 15 éves lanyomnak a nemiszerven kivül ki jöt neki valami gömb es nagyon fáj neki kihez forduljak higy megnéz higy mi lehet az  
Gyermeknőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.09. 06:37:41
  Üdvözlöm, 47 éves vagyok, tavaly volt egy nőgyógyászati műtétem elhúzódó vérzés miatt, szövettan negatív. A hasgörcsök időnként jelentkeznek, a menstruációm a múlt hónapban kimaradt.Bio Satvari por készítményt ajanlott egy ismerős a hormon működés normalizálására, nem szeretnék hormonkészítményeket szedni. Már igy is rengeteg gyógyszert szedek, allergiás tüneteimre+ Bitinex -et.Mindenképpen el kell e menni ez miatt nőgyógyászhoz? Mennyire korai ebben az életkorban menopauza? Muszáj e minden képpen hormont szedni? Köszönöm, Huszar Anett_Pécs  
Nem szükséges újabb kivizsgálás, sem hormonkészítmény szedése.
Nem számít korainak ebben az életkorban a menopauza megjelenése.
Nincs ok aggodalomra.
szép napot
2023.07.09. 03:37:24
  Tisztelt Doktor Úr!
8kor vettem be a tablettát és 11kor hánytam. Lehet belőle baj?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.08. 23:37:04
  Tisztelt Dr Úr!
Áprilisban egy stresszes időszakban erős hüvelygomba tünetek jelentek meg, bő darabos fehèr folyás,duzzanat, viszketès.orvoshoz fordultam aki 4 szemes ( heti 1) fluconert írt fel + micovag kúpot.a tüneteim elmúltak a páromnak nem volt tünete de pimafucort kenőcsöt használt 7 napig napi 1 X házas èletet nem èltünk 4 hètig, majd a következő együtt lèt után újra kijöttek a tünetek most megint vettem egy micovagot 4 kúpnál tartok segített de fèlek mi lesz ha elfogy.dr úr mit tanácsol?  
Amennyiben visszatérnek a tünetek kontroll vizsgálat javasolt, kezelés megismétlésére lehet szükség.
szép napot
2023.07.08. 22:01:01
  Tisztelt Dr Úr!
A 3 babámat várom,az előző kettő császármetszés volt,és az egyik része a hegemnek 6.5 mm a vastagsága, a másik részén pedig 13 mm a heg vastagsága. És még a petezsák egy kis része belelóg a hegembe.
A kérdésem hogy ki tudom hordani a babámat?
Köszönöm szépen a segítséget!
Üdvözlettel Alexandra  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.08. 21:49:01
  Jó estét mitől barna a combom ? Hogy múlna el ?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.08. 21:36:14
  Jó napot Doktor Úr! Az a kérdésem lenne, hogy macmiror küvelykúp mellett szabad-e alkoholt fogyasztani, illetve fürdőzni (pl. medencében vagy fürdőben), vagy ezek nem ajánlottak? Előre is köszönöm!  
Alkoholt szabad fogyasztani kis mértékben, ülőfürdő és együttlét kerülendő.
Szép napot
2023.07.08. 21:15:09
  Üdv Bence, nekem meg jött a menstruációm, de meg lehet leállítani vagy el húzni egy két napra ha igen akkor mivel és hogyan köszönöm jó éjszakát  
Nem javaslom a menzesz eltolását, akár hosszú hónapokra is megzavarhatja a ciklust.
Szép napot
2023.07.08. 21:14:34
  A csiklómon pici fehér pattanás szerű valamik jelennek meg kb 2 havonta de az sem mindig, akkor óvatosan mindig kinyomom de nem váladék hanem az a fehér valami kijön egybe. Szerintem pattanás, még egyáltalán nem élek nemi életet. És pajzsmirigy alulműködésem van.
Mi lehet ez?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Intim szőrtelenítés gyakran tud hasonló panaszokat okozni, átmenetileg.
Szép napot
2023.07.08. 17:51:03
  Tisztelt Doktor Úr! 27 éves nő vagyok. A napokban kezdtem el szedni a Mistral nevű fogamzásgátlót. Július 4.-én kezdődött a pecsételős vérzésem, de megvártam, amíg normálisan megindul a menstruációs folyamat. Ez meg is történt Július 6.-án, így bevettem az első szem gyógyszert. Az lenne a kérdésem, hogy normális-e az, hogy annak ellenére, hogy 3. napja szedem a tablettát, még mindig tart a menstruációm? Lehet, hogy butaság amit kérdezek, de csak azért írtam, mert egyszer, kb. 1 éve kipróbáltam a Lady Ring hüvelygyűrűt, amit a menstruációm első napján felhelyeztem és akkor annyiban is maradt az adott havi menstruációm. Viszont most mást tapasztalatok, szedem a gyógyszert, reggelente, ugyanabban az időpontban, közben pedig tart a menstruációm. Tudom, hogy minden fogamzásgátló más és más. Csak érdeklődnék, hogy Ön szerint ez így rendben van-e, normális-e ez a 'jelenség'?  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2023.07.08. 16:58:05
  Tisztelt Doktor Úr/Nő!

27 éves nő vagyok. Május 27-én abbahagytam a fogamzásgátló szedését hosszú évek után, mert a párommal babát szeretnénk. Május 30-tól 5 napon át tartó normális havi menstruációs vérzésem volt.
A következő menstruációs ciklusom június 27-én lett volna esedékes, de azóta sem volt vérzés. Csináltam terhességi tesztet 4 napja, illetve ma, mindkettő negatív eredményt mutatott. Ezen a héten 3 napon (07.04-06-ig) keresztül enyhe barnás folyásom volt ami azóta már elmúlt.
Az utolsó menstruációm óta gyakran gyötör rosszullét, szédülés, hányinger, azért is gyanakodtunk terhességre.
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint meddig normális a menstruáció kesése esetemben?

Válaszát köszönöm!  
Amennyiben egy héten belül nem érkezik menzesz ismételt teszt elvégzése javasolt.
nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.08. 16:15:00
  Jó napot doktor úr!
Párommal már 2 éve próbálkozunk sajnos nem jön össze a baba voltam teljes hormon vizsgálaton és annyi hogy a testosteron szintem kicsit magasabb mint lennie kellene.
Az orvosom irt fel clostybegyt az előző hónapban menszesz 5.napjától kellet szednem 2x1-et. De fel hívtam telefonon mert nagyon görcsölt a hasam hogy nem kellene e uh-megnézni vagy tüszőrepesztő nem e kellene és azt mondta nem szükséges.
De most késik a menszeszem 4napot és a tesztek negatívak. Van akikor a menszeszem ki marad 1-2 hónapot.
Az lenne a kérdés hogy ne kezdjem el addig szedni a gyógyszert még meg nem jön?  
Addig ne kezdje el újra szedni.
A következő ciklusban lehet ismételni.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.08. 16:14:25
  Roxanelle melyet teherbe esheteke  
Nem valószínű.
Szép napot
2023.07.08. 16:03:15
  Tisztelt Doktor Úr !

Május végén szedettem le a jaydess spirálomat, az lenne a kérdésem, hogy következő hónapba enyhe vérzésem volt az is 3 napig és sötétebb színű ez normális?

Illetve a levétel után azt mondták,hogy 2-3 hónap míg regenerálódik a méhnyálkahártyám jelenleg femibion 0 terhességi vitamint szedek. Mivel segíthetem elő a “regenerálódást”?

A menstruációs ciklusom még bizonytalan mert a spirál fent létekor nekem egyszer se volt meg.

28 éves vagyok mennyi az esélye, hogy idén még sikerülne a terhesség?  
Igen.
Nem szükséges szednie gyógyszert emiatt.
Nyugodtan lehet próbálkozni már most is.Minden esély adott a spontán teherbeeséséhez.
szép napot
2023.07.08. 15:02:47
  Tisztelt Doktor Úr!
2 hónapja szültem hüvelyi úton, 36 évesen. Első baba. Hólyagsérvem és végbélsérvem lett. Nem végeztek gátmetszést, emiatt 2-odfokú gát- és hüvelyrepedésket szenvedtem. Sajnos rosszul láthattak el, mert a varratok felszívódása után a gát szétnyílt. Plasztikára is szükségem lenne, de egyelőre nincs orvosom. Mik a kilátásaim, a hüvely mennyi idő alatt és milyen mértékben képes regenerálódni, ha pl. tornázom? Van értelme, javulhat még az állapotom? Hüvelykockát javasoltak, de meglehetősen idegenkedem tőle, nem volt lehetőség próbára. Vállalhatok-e 2. babát? (Bár ezek után, és az életkorom miatt is nem valószínű, hogy vállalnánk.) Gátplasztikát mikor lehet leghamarabb csináltatni? Feltétlen szükséges több hónapot várni? Köszönöm válaszát!  
Mind a hüvelynek, mind a gátnak különösen jó a regeneráló képessége, emiatt nem feltétlenül szükséges plasztika.
A sérvek is általában visszahúzódnak szülést követően spontán, pár hónap alatt.
Nem javaslom a hüvelykockát, gáttorna, intim torna mehet.
Vállalhatnak nyugodtan további várandósságokat.
a sebgyógyulást érdemes megvárni, utána lehet próbálkozni.
Szép napot
2023.07.08. 13:33:32
  Üdvozlom doktor úr! A kovetkezo a felelmem….. 46 eves vagyok 3 gyermekem van. Legkisebb 10 eves. Par eve mar ki ki marad 1-1 honapra a menzeszem. Legutobb iden majusban pedig jol elhuzodott,norcolutot is kaptam. Jun ban idore megjott. 06.21. A felelmem az hogy ma 07.08 megint megjott 17 napra. En nogyogyaszaton dolgozom amugy es tegnap egy rezidens dokinô megnezett, uh, cito. 2 mm endometrium. Azt mondta nem lat semmi kivetnivalot. Megsem vagyok nyugodt. Olvastam most sokat az endo cc rol, hogy az is csinal verzes zavart. Doktorno szerint az latszana az UH on. Ön is egyetert ezzel? Es 2 mm EM nal hogy tudok menstrualni? Vagy ez nem is menstruacio? Nagyon felek!!!! Varom valaszat! Kriszti  
Egyetértek a kolléganővel, ez a perimenopauza egyik típusos tünete, nincs ok aggodalomra, természetes folyamat része.
Szép napot
2023.07.08. 13:27:24
  Kedves Doktor úr! 5 napja pisilèsi ingerrel kezdődő problémám jelentkezett de nem csípett és nem is fájt. Monuralt kaptam rá. Viszont az alhasi fájdalom megmaradt hol tompán hol szúrkáló fájdalom. Nagy wcnèl nyomásnál is kellemetlen a hasamalja. Diclofenac dolo sem nagyon akarja elmúlasztani. nőgyógyászati UH-n azt mondták nem láttak semmit. De még is aggódom mi csinálhatja ezt a tünetet. ?!  
Urológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.07.08. 12:36:02
  Mien probémáim lehetnek az első sex után ?  
Általában jelentkezhet alhasi vagy hüvelyi fájdalom, enyhe vérzés, vagy barnàzàs, de ez egyénileg változó.
Panaszmentes is lehet.
Szép napot
2023.07.08. 12:30:37
  Tisztelt Doktor úr !

Kicsit összetettebb kérdéseim lennének .
Az Uzsoki kórházban egy héttel ezelőtt. Méhnyálkahártya megvastagodás miatt kerültem be. A vizsgálatra preventív mentem rákszűrés céljából és semmilyen tünetem
nem volt .Elvégeztek egy egészségügyi műtétet és hazamentem . Kis vérzés még van, de a kezelő orvosom azt nem mondta meddig fogok vérezni. Egy hónap múlva adott időpontot azzal a céllal , hogy átadja majd a szövettani leletet es átbeszéli velem a továbbiakat . Pár napon belül megérkezett e-mailben a leletem szörnyű diagnózissal. ( a méh rosszindulatú daganata ). Megtudtam , hogy ebben az esetben egy két héten belül
sor kerül a műtétre azaz elvileg július közepén . Felhívtam az orvost aki műtött es Ő tovább hajtogatta , hogy hónap végén találkozunk … stb stb..
Amit nem értek es kérdésként tennék fel , hogy , hogy lehet az , hogy egy két héten belül azaz július közepén sor kerül a műtétre es közben az orvos hajtogatja hogy hónap végén menjek hozzá. Mi ennek a menete ? A bizottság az kiszűri a problémás leleteket es kiértesítenek ami független az orvosi kontroll időponttól ?
Minél hamarabb szeretném , ha sor kerülne a műtétre . Ki hozza meg a döntést arról , hogy mikor műtenek ? Tudom , hogy sok
tényező szerepet játszik , de van esélyem a felgyógyulásra ?
Előre is köszönöm a válaszát .

Üdvözlettel :Ildikó ( 53 éves )  
Műtét után kb 4 hétig lehetnek vérzéses panaszok.
Amennyiben a szövettani rosszindulatú folyamatra utaló jeleket tartalmaz, úgy onkoteam feladata eldönteni a további kezelés menetét.
1-2 hónapon belüli műtét általában kivitelezhető.
Szép napot
2023.07.08. 12:20:03
  Jó napot Doktor Úr!
Voltam citologián, amiben a következő áll.
Kóros flóra
Kóros hàmelvaltozás
Metaplasia
Asc ,asc-us. Hpv gyanu.
Ez rák?
Nagyon aggodom. Meg nem tudtam beszelni az orvosommal  
Nem jelent rosszindulatú folyamatot.
Használjon papillocare-t vagy colpofixet vagy deflagynt 3 hónapig, 6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.08. 10:01:55
  Tisztelt Doktor Úr!
18 éves lány vagyok kb. 1 éve tapintottam ki két pici csomót a hónaljamba de nem mentem vele sehova mert nem fáj azóta sem nőtt semmit és nem kemény . A mellemben nem találtam sehol. Elég hideg időszakba jött ki . Az is lehete hogy beteg voltam és nem húzódott vissza?  
Igen, abszolút.
Másik gyakori oka a borotválkozàs lehet.
Ezek általában spontán múlnak.
Szép napot
2023.07.08. 07:09:59
  Kedves Doktor úr! Egy hete szültem, sajnos nem sikerült a gátvédelem, sőt előre felé szakadtam. Van 3 belső öltésem a gátnál(ezt alig érzem). És van 8 varratom a kisajkamnál egészen a csikló mellettig. Még mindig vérzek, ami kicsit mintha gennyes is lenne. A legjobban viszont az aggaszt, hogy a kisajkam olyan mintha össze lenne zsugorodva, kemény és alig lehet hozzáérni. Ez normális, vagy menjek el vizsgálatra? Hogyan kezeljem a területet? Amíg vérzek, addig egyáltalán meg tudnak vizsgàlni?  
Hagyjon még időt a gyógyulásra.
Ez hetekbe is telhet.
6 hetes kontrolling jelentkezzen.
Jegelés segíthet.
Szép napot
2023.07.08. 06:29:38
  Üdv Doktor úr!
4 hónapja megrúgta a 2,5 éves kisfiam öltöztetésnél a bal mellem külső oldalát! Minimális véraláfutás lett, de nem fájt viszont utána kb 2 hét múlva elkezdett fájni ami a menstruáció kezdetével megszűnt! Voltam ultrahangon nem találtak semmit viszont azóta is minden ovulációkor elkezdődik a fájdalom és a menstruációig tart. Csomót azóta sem találtam szerencsére. Mi lehet az oka? Nem lehet, hogy független a sérüléstől és hormonális a probléma?
Lehet nagyobb a baj?
Köszönöm a válaszát!
Szép napot!  
Maga az ütés akár hetekig is okozhat hasonló panaszokat, átmenetileg.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.08. 05:13:24
  Joreggelt azt szeretnem kerdezni,hogy van olyan folyas ami normalis hogy semmi jel- tünet es eredmeny altal sincs problema es megis van folyas mit jelent?
Es ezek által lehet próbálkozni babával?
Koszonom  
Intim mosakodók okozhatnak állandó, más tüntettek nem járó folyàst.
Érdemes kerülni emiatt ezeket.
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.07.07. 22:08:58
  Tisztelt Doktor Úr!

A férjemmel gyermeket szeretnénk. A Bioglide vízalapú síkosítója spermabarát vagy vegyük inkább kifejezetten olyan terméket, amire az van írva, hogy segíti a fogantatást?

Előre is köszönöm a választ!

Kitti  
Nyugodtan használhatja bármelyiket.
Szép napot
2023.07.07. 20:29:19
  Tisztelt doktor Úr!
A tuba ovari a petevezetéket jelenti?  
Igen.
Szép napot
2023.07.07. 20:09:08
  42 éves 38 hétben lévő terhes kismama vagyok. A 37 hetes kötelező vérvétel eredménye alkaikus foszfatáz (alp) magas eredményt mutatott 227 et. A net sok mindent ír így nehéz kiigazoldni rajta. A terhes gondozás Abonyban megszűnt és Cegléden helyettes helyettese lát el folyamatosan munkát akik nem igazan segítő készek kérdésekre aggódás alapján.. A net azt írja a 3. trimeszterben előfordul és hogy ez a méhlepény nagyobbodását jelzi? De az mit jelent? A vér képen mellette a fehérje emelkedett egy csillag szintén meg az mpv alt térfogat egy csillag..  
Nincs ok aggodalomra, amennyiben panaszmentes, érzi a magzat mozgást rendszeresen nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.07. 19:29:51
  Üdvözlöm!
Két méhem van , az egyik nem "kommunikál"a hüvellyel , benne vér látható valószínűleg nem tud ürülni rendesen, a bal petevezetékem haemorrhagias folyadékkal telt.a petevezeték méesékelten tágult. A petevezetékben mitől lehet a folyadék?Mi várható?
Előre is köszönöm.  
Méhtükrözés és hastükrözés javasolt.
Hiszteroszkópia és laparoscopia.
Szép napot
2023.07.07. 19:11:07
  Tisztelt Dr. Úr!

A Macmiror Complex hüvelykúpot ha elkezdem használni és menstruáció után folytatom úgyis hatni fog? A Macmiror krém használata is szükséges, az nem helyettesíthető mással külsőleg?
Köszönöm szépen.  
Úgy is hatásos.
Krém is javasolt, amennyiben külső panaszai is vannak.
Szép napot
2023.07.07. 19:08:39
  Kedves Doktor úr!
A nőgyógyászom fogamzásgátló mellé javasolta, hogy szedjek Premens tablettát, mivel van néhány tünet (mellfeszülés, barnázás), ami nem akar elmúlni. Elolvasva a Premens tabletta leírását, pont ellentétesen hat a fogamzásgátlóval és olyanok szedik, akik babát szeretnének. Ön mit tanácsol? Ha javasolja fogamzásgátló mellé, hogyan kell szedni? A ciklus második felétől inkább? Köszönettel.  
Lehet egyszerre szedni, napi szinten.
Minden nap szedhető, akár hosszú távon is.
Szép napot
2023.07.07. 18:45:50
  Kedves Doktor úr!
Ahogy idősödöm, egyre nagyobb hangsúlyt fektetek a különböző szűrővizsgálatokra. A petefészekrák elkerülésére/megelőzésére elegendő évente a nőgyógyászati UH+rákszűrés+általános vérvétel CA 125 HE 4-gyel kiegészítve vagy érdemes MR vizsgálatot is csináltatni? Köszönettel.  
Elegendő.
Szép napot
2023.07.07. 18:41:46
  Jó napot kívánok
Terhes vagyok, nagyon stresszelek. Voltam emiatt a surgosegin, ugyeleten. Írtak ki pulzuscsokkentot mert magas volt a pulzusom. Es xanaxot. Valerianat is szedtem kb 4 szemet. De akkor még nem tudtam, hogy terhes vagyok.
Azt szeretném kerdezni, hogy amiket szedtem azok karosak lehetnek?
Kb 6 hetes terhes lehetek, par nap mulva megyek a nogyogyaszatra.  
Nincs ok aggodalomra.
Terhesség maga is okozhat pulzusszàm növekedést.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.07. 18:39:21
  Kedves Doktor úr!
Létezik-e az, hogy valakinek csak a beleit érintse az endometriózis, de más szerveit (pl. petefészkeket) nem? Ilyen esetekben a hormonális fogamzásgátló jó megoldás lehet? Köszönöm válaszát.  
Igen, létezhet.
Műtéti megoldás az elsődleges kezelési alternatíva.
Szép napot
2023.07.07. 18:36:33
  Kedves Doktor úr!
Az elmúlt években több fogamzásgátlót is kipróbáltam, de az állandó közti vérzések miatt végül a Tri Regol tablettánál kötöttem ki. Ha ez bevált, hány éves korig szedhető? Köszönöm.  
40 felett már érdemes meggondolni a további fogamzásgátló szedést.
Szép napot
2023.07.07. 17:50:36
  Kedves doktor ùr tegnap kellett volna megjönni a vérzésemnek de nem jött meg úgy érzem hogy folynék de nem jön semmi mitöl lehet ez  
Legyen türelemmel, a menzesz valószínűleg a következő egy hétben jelentkezni fog.
Szép napot
2023.07.07. 17:16:42
  Üdvözlöm doktor úr!
47 éves nő vagyok és az lenne a kérdésem, hogy 2 hete nem jön meg a menzeszem, de pár napja görcsölget a hasam!
Terhességi teszt negatív!
Ez lehet a változó kor???
Tavaj Novemberben volt eü kaparásom a rendszertelen vérzés és a kis göbök miatt!m
Szövettan negatív!
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, abszolút.
Nincs ok aggodalomra, ez csak átmeneti.
Szép napot
2023.07.07. 17:16:38
  Tisztelt doktorúr!
Azzal a kérdéssel fordulok magához hogy az hogy lehet hogy én is meg a párom is egészségesek vagyunk babát szeretnénk de az első és a második terhességemnél is sajnos beteg lett volna a baba ezért elkellet vetetni nemtud bennem fejlődni. Ez lehet genetikai betegség vagy valami más? Válaszát előre is köszönöm!  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt, ezen felül haematologiai és immunológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.07. 17:13:39
  Kedves Doktor úr!

A véleménye szerint az itthoni férfi termékenység tesztek mennyire megbízhatóak?
Prima nevű tesztet csináltunk itthon a férjemnek amely azt mutatta sajnos kevés a spermium szám.(15 millió alatti)
Előfordulhat
amiatt a rossz eredmeny aznap keveset ivott a nagy melegbe? Vagy ilyenen nem múlik?
Egy éve próbálkozunk sajnos hiába, 2 vetélés is volt.
Milyen vitamint szedjen a férjem ami a kis katonák számát növeli? Mit ajánl a doktor úr?
Nagyon elveszett a remény. Köszönöm szépen  
Nem megbízhatóak.
2x1 Folandrol és e vitamin segíthet.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.07. 16:59:42
  Jó napot
Én egy olyan kérdéssel fordulnek önnhöz hogy voltam vervetelen de a béta hcg szintem 0
De 3 tesztek is pozitív lett és sok terheseget utaló jelem van
Ön szerint terhes vagyok vagy sem?  
Kontroll vérvétel javasolt legalább 2 nappal az előzőhöz képest.
Szép napot
2023.07.07. 15:59:29
  Tisztelt Doktor Úr!
Van egy 14 hónapos kislányom.
Pár hónapja többször visszatérő problémám jelenik meg.
Folyás és pisilés után egyből sárga folyás távozik a hüvelyből ami szagtalan.
Mellé még kicsit égő érzés is társul.
Mire utalhatnak ezek a panaszok?  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2023.07.07. 15:56:10
  Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem hogy hány % esélyem van arra hogy terhes vagyok ha a párom nem ment el és védekeztünk is gumival , ez egy hete történt kb. De nekem mostanság hányingerem van és pont akkor történt amikor ovulációm volt.  
Gyakorlatilag zéró.
Szép napot
2023.07.07. 12:55:08
  Üdvözlöm. Voltam nőgyógyásznál a bal petefészkembe talált egy hyperechologén árnyék 20x18mm-es amiről fogalma sincs mi lehet.
Ön szerint mi lehet az?

Gyermekvállalás előtt állunk ezért többeközt méhpempőt szedek ez okozhatja ezt az árnyékot?  
Valószínűleg egy tüsző lehetett, ami normális, nincs ok aggodalomra.
Nem okozhatja a méhpempő.
Szép napot
2023.07.07. 11:12:00
  Jó napot az lenne a kérdésem hogy én nekem február 18-án meg jött a menstruációm és 24-én el múlt rá 3napra voltam az exemel és védekeztünk de viszont nem tudom hogy ki szakadt e a gumi.. És valószínűleg voltam a mostani párommal is de vele nem védekeztünk és most 4hónapos terhes vagyok és kicsit feszült vagyok hogy lehetséges hogy az exemmel amikor együtt voltunk ki szakadt a gumi? Hogy tudnám ezt meg annyira meg nyugodnék ha nem az exemtől lesz ez a kis baba! Köszönöm előre is a válaszát  
Kizárólag DNS vizsgálat alapján lehet biztosra menni.
Szép napot
2023.07.07. 11:03:54
  Tisztelt Doktor úr!
22-23 napos ciklusaim vannak, 7 nap a menstruációm van hogy már előtte egy nappal barna pecsétlés va.. sose tudom hogy onnét számoljam e a menstruációt, vagy csak az erős verzéstől.. és 13.ciklus napon van a peteérésrem(5 nappal a menstruáció után). 9 nap a luteális szakasz, ez tekinthető normálisnak ha rendszeresen ilyen volt ?
ilyen feltételek mellett is összejöhet a baba? Mert hát nem túl rövid a "beágyazódás idő "?  
A friss piros vérzéstől számolja a ciklust.
Nincs ok aggodalomra, sikerülhet a spontán teherbeesés, nyugodtan próbálkozzanak.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.07. 10:14:44
  Tisztelt Dr. Úr! drovelis nevű fogamzásgátlót kezdtem el szedni,előtte soha nem szedtem még, ez az első. A 2. havi adagnál járok jelenleg és volt egy pár napig a hormonmentes szem megkezdése előtt vérzésem, tegnapi napon vettem be a fehér hormonmentes szemet, de nem jött meg a menstruációm, jelenleg barna pecsételést tapasztalok. Ez normális azt írják az első 3 hónapban, valóban így van e ? Esetleg kell e aggódnom, vagy gyógyszert váltanom? Rendeződni fog e ez a 3. havi levél után?  
Nem számít kórosnak, nyugodtan folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2023.07.07. 09:35:08
  Kedves Doktor úr!

Most várjuk a második kisbanánkat, feleségem jelenleg 36 hetes. A terhesség során végig szedett inositol-t és femibion-t is, előbbit ha jól tudom azért, mert PCOS-el lett diagnosztizálva még az első gyermekünk fogantatása előtt (aki lassan 3 éves kislány). A 2. gyermekünk fiú lesz, és az eddigi ultrahangok alapján 4-4.5 kg-os várható súllyal fog születni (én 190 cm magas vagyok, és 58 cm-el születtem). A feleségem ettől a nagy súlytól picit megijedt (nem egy "nagy" lány semmilyen szempontból), és olvasott egy olyat az interneten, hogy a vitaminok szedésétől is lehet nagyobb a születendő magzat, ezért mint most tudomást szereztem róla a vitaminokat pár hétig kihagyta, és jelenleg is minden másnap szedi. Ön ezzel a hozzáállással egyetért (én marhaságnak tartom), vagy javasolná inkább, hogy naponta szedje továbbra is?

Köszönöm szépen!  
Nyugodtan elhagyhatja a szedését.
Igazolt súygyarapodási hatása nincsen.
Szép napot
2023.07.07. 07:35:28
  Tisztelt Dr.Úr!
Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mit jelent vagy mitől van az az érzés mint ha meglenne? Fáj az alhasam(méhem) illetve a derekam is pár napig. De eközben pár napja olyan érzés mint ha a húgyhólyagom nyomná valami és folyamat ürítenem kell. A folyásnak semmi színe,szaga. Ürítés során nincs kellemetlen érzés. Viszont fáj a közösülés. 06.22-én voltam nőgyógy. kezdetleges ciszták voltak láthatóak de kaptam fogamzásg. Illetve mikor mentem hozzá hólyaghurutom volt ami nálam elég jellemző. Kaptam rá por jellegű gyógyszert teljesen rendben volt utána minden. Ez a panasz pár napja jelentkezett pedig majd csak 5 nap múlva kell megjönnie. Válaszát előre is nagyon köszönöm,további szépnapot !  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.07. 07:32:40
  Üdvözlöm! 67 éves nő vagyok! 5 hónapja volt részleges méheltávolító laparoskopos műtétem! 1-2 hete ismét érzek , tapintok bedomborulást a hüvelyben, mintha a hólyag süllyedt volna meg, vagy nem tudom! Lehetséges ez? Műtét után bő 3 hónapig nagyon kíméltem magam!  
Nem számít kórosnak ennyi idő elteltével, 4 hét múlva kontroll javasolt.
nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.07. 06:40:16
  Tisztelt Doktor Úr!

36 hetes terhesen a lepény már eljutott a g3 fokozatig, az uh szerint a kisbabám gyarapszik, már 3000 gra saccolják. A CTG jó. Mégis idegesít ez anlepeny öregedés, bár az orvosom nem mondta, hogy bármire is figyeljek. Önnek miberről a véleménye?Lehet e valami baj?Válasuát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.07. 05:39:45
  44éves vagyok tegnap kellett volna megjöni a vérzésemnek de nem jött meg pedig úgy érzem mint a folynék de nem jön semmi mitöl lehet ez  
Viszonylag gyakori tünet perimenopauza ideje alatt.
Nincs ok aggodalomra, természetes folyamat része.
Szép napot
2023.07.07. 02:20:52
  Egy 4*es mycosyst kúra során kb hányadik tabletta bevétele után kellene javulást érezni? A nőgyógyász azt mondta, idézem:"nem tudom, hogy gombás vagy bakterialis fertőzése van, de az elhangzott tünetek alapjánbgombás". Ha esetleg a Mycosistet bakteriális fertőzésre szedem, lehet valami káros következménye? A gombás fertőzés normális tünete az erős alhasi fájdalom? Igazából eddig 2 tablettán vagyok túl, még mindig viszkető, szúró érzésem van, és fáj a hasam.  
pár napon belül érezhető enyhülés.
Amennyiben bakteriális vaginosisa van, sem káros a a mycosis.
Macmiror complex mintkét esetben bevállhat.
Szép napot
2023.07.06. 23:36:16
  Üdv Dr. Úr! Menstruáció alatt teherbe lehet esni?  
Nem valószínű. Higiéniai okok, illetve esetleges endometriosis elkerülése miatt nem javaslom az együttléteket menzesz alatt.
Szép napot
2023.07.06. 22:01:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Évek óta nagyon durván görcsöl a hasam a menstruáció első napján, olyankor semmit sem tudok csinálni, és nem segít semmi.
Emellett menstruáció előtt, közben, és középidőkor olyan, mintha fel lenne puffadva a hasam.
Sajnos a szex is nagyon fáj függetlenül attól, hogy a párom mennyire óvatos.
Ennek mi lehet az oka?  
Nincs ok aggodalomra.
fogamzásgátló, vagy premens segíthet.
Szép napot
2023.07.06. 21:51:23
  üdv!
10 napja késik a menstruációm, viszont folyton olyan érzésem van, mintha épp megjönne. enyhe szúrást érzek az alhasamnál, leginkább bal felől. múlthónapban is késett 9 napot, de végül megjött. van okom aggodalomra? párommal az utolsó menstruációs ciklusom előtt voltam együtt, így a terhességet nem tartom egy lehetséges oknak. 18 éves vagyok, viszonylag egészséges életmódot folytatok.  
Nincs ok aggodalomra.
fogamzásgátló, vagy premens segíthet.
Szép napot
2023.07.06. 21:34:05
  Tisztelt Doktor Úr!
3 évig Mistral fogamzásgátló tablettát szedtem. 2 éve genitális herpeszem volt a nemi szervemen, ekkor Herpesin tablettával kezeltek, a páromat (neki nem voltak tünetei) pedig Herpesin krémmel. 1 éve a szűrővizsgálaton bő fehéres hüvelyi folyás miatt Macmirort kaptam, ami akkor segített is és azt mondták, ha legközelebb is tapasztalom, akkor a patikában kapható bármelyik kúp megfelelő. Mivel azóta folyamatosan visszatérő folyásom van, kipróbáltam a Canesten és a Beliema hüvelykúpokat, de hosszútávon egyik sem jelentett megoldást. 2 hónapja voltam ismét nőgyógyásznál a panaszaim miatt. Mivel a hormonmentes időszakban migrénre panaszkodtam, ezért leváltották a fogamzásgátló tablettámat Levonoreere, a hüvelyi folyásra pedig ismér Macmirort kaptam. A migrénem elmúlt, viszont a folyás megmaradt. 3 hete ismét jártam orvosnál és Micovag Plus Klion D hüvelykúpot kaptam, de még mindig nem szűntek meg a tüneteim. Sőt kiújult a herpeszem a végbélnyilás környékén, ami Aciclovir krém hatására szépen javult. A páromat az említett eset óta nem kezelte senki, de neki nincsenek tünetei. Kérem javasoljon valamit, mert nagyon idegörlő, hogy 2-3 havonta orvoshoz járjon az ember és kúpokat használjon, amik nem segítenek.
Válaszát előre is köszönöm!  
Fluconer 150 mg 4 naponta szájon át, mellette gynophilus restore segíthet.
Herpesz ellen Telviran 3x400mg 5 napig szájon át és külsőleg Telviran krém.
Együttlét, ülőfürdő, intim mosakodók használata tilos.
szép napot
2023.07.06. 21:05:12
  Kedves Doktor Úr!

Lombik program segítségével “fogant” magzatom elvileg szeptember 4-re van kiírva, azonban ha az utolsó menstruációt nézem akkor aug. 23. a dátum. A mai, hivatalosan 32. heti UH-n a következő méreteket látta az orvosom:

BPD: 84 mm
HC: 292 mm
FD: 98 mm
AC: 327 mm
FL:67 mm
Norm. Flow.: 2598 gr

Kb. 35. hétnek felel meg a vizsgálat alapján, de egy másodvéleményt is szeretnék Öntől kérni. Cukrom rendben van, folyamatosan ellenőrizve van, magzatvíz mennyisége, méhlepény szintén rendben, VV:C:3000. Gondot jelenthet az ennyire előre haladott méret a picinél, vagy esetleg jelezheti a szülés előbbi idejét?

Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, nem számít kórosnak.
Szép napot
2023.07.06. 18:51:10
  Jó napot ! Az lenne a kérdésem hogy kóros bakteriális fertőzés eseten lehet màsik félnek baja?  
Nem. De ennek ellenére az együttlétek és az ülőfürdő kerülendő a gyógyulásig.
Szép napot
2023.07.06. 18:39:58
  2023.07.06. Kedves Doktor Úr! Màr màsodjàra műtőttek meg egy hónap elteltével az első műtét 05.19-volt bartholin tàlyogot vettek ki a nagy ajaknàl vágtàk fel,a màsik is tàlyog volt de az fölötte jött ki 06.19-én ez is eltàvolítottàk a family még ott van nem esett le itt nem fàlj viszont az első műtét helye ég és viszket abból már a damil eleje és a vége kijött a közepe az egy kicsit kidülemkedik de nincsen dedagadva.Az volna a kérdésem hogy ez normàlis még arra gondolok hogy az izzadsàg folyik oda,most tettem rà egy vizes ruhàt azzal próbàlkozok ha fekszel akkor minden rendben van csak járkàlàskor érzem hogy picit ég és viszket fürdés után nem érzek ilyet.Köszönöm a vàlaszàt,nem szeretnék megint egy műtétet.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Ahogy szívódik fel a fonal járhat együtt viszkető érzéssel.
Szép napot
2023.07.06. 18:12:23
  Üdvözlöm! Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy 9 napot késett a menstruációm csináltam 2 tesztet az egyik negatív lett a másik halvány csíkos de meg jött 3 napig tartott barnazas de nem 1-2 csepp! Ettől még fent állhat a terhesség?  
Nem valószínű.
Szép napot
2023.07.06. 18:05:05
  Tisztelt Doktor Úr!
Felkerestem egy nőgyógyász szakorvost, mivel menstruáció után pár nappal enyhe pecsételő vérzésem volt az ovulációig, utána megszűnt. A vizsgálat során nem talált semmilyen elváltozást, viszont megcsinálta az éves rákszűrést is. Az eredmény a következő:
Kenet általános értékelése: negatív dysplasiára és malignitásra
Részletes diagnózis: Nem neoplasias elváltozások Kórokozók Bakteriális vaginosis Nem daganatos hámelváltozások Reaktív hámelváltozások Gyulladás Nem neoplasticus sejteltérések Metaplasia
BNO: N72H0 A méhnyak gyulladásos betegsége R8760 A női nemiszervek anyagainak kóros cytológiai leletei
Szexuális együttlét alkalmával előfordul, hogy bizonyos helyzetekben fájdalmat érzek, de vérzést aktus után nem tapasztaltam.
A férjemmel a gyermekvállalást tervezzük, ezért kérdésem, hogy érdemes-e elkezdeni próbálkozni vagy szükséges előtte bármilyen kezelés.
Sem a gyermek, sem a saját egészségem nem akarom veszélyeztetni.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan próbálkozhatnak, nincs ok aggodalomra, 2x1 Inofloic premium segíthet a ciklus rendezésben is, és jótékony hatással lehet a termékenységre is.
Szép napot
2023.07.06. 17:54:38
  Jónapot. A minap valószínűleg csőtörés miatt hozza nyúltak a ház vízcsőredszeréhez és emiatt kicsit rozsdás volt a víz. Kb 5-10 percet ülhettem benne mire észre vettem hogy nem jó a víz. Utánna le zuhanyoztam. Kérdés a következő: a női nemi szervnél bejuthat e és ha igen okozhat e bármiféle betegséget ez ?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.06. 17:30:53
  Szépnapot Kedves Dr. Úr! Terhesség alatt vannak olyan ételek italok amiket tilos fogyasztani? Ha igen tudna néhányat mondani  
Alkoholt lehetőleg egyáltalán ne, cukros üdítőket nagy mennyiségben nem.
Penészes sajtok, nyers húsok, csípős, erősen fűszeres ételek.
Szép napot
2023.07.06. 16:58:54
  Tisztelt dr úr!
78 éves édesanyámnak egy hete inkontinencia miatt ki vették a méhét.Láza nincs ,jó közérzete van,a seb még nagyon fáj ,ami természetes ilyenkor.Viszont az étvágya nem az igazi.Mi okozhatja ezt,meddig tarthat ez az állapot.Eszik mert muszáj de nem esik neki jól Széklete,vizelete rendben van.  
Pár hétbe is telhet, mire teljesen felépül.
4 hét múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.06. 16:39:42
  Tisztelt Doktor Úr!

Június 29-én voltam nőgyógyásznál, aki heveny hüvelygyulladást állapított meg, és azt mondta, hogy mivel nemsokára menstruálni fogok, várjam azt meg, és utána használjak macmiror complex hüvelykúpot. A menstruációm ma jött meg (július 6.), várhatóan jövő hét eleje-közepe felé fog elmúlni, így akkor tudnám elkezdeni a 12 napos kezelést.

Azonban az azt követő héten végig nyaraláson leszek barátokkal (július 17-23.), ami miatt nehézkes lenne esténként felhelyezni a kúpot, és az esetleges mellékhatások is kellemetlenebbül érintenének.

Kérdésem az lenne, hogy várhatok még másfél hetet a kezeléssel, és kezdhetem csak július 23. után, vagy fontos lenne elkezdenem olyan hamar, amint tudom?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
várhat nyugodtan.
Szép napot
2023.07.06. 16:09:01
  Kedves Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne 20 hetesen hüvelyi gyulladásra használtam macmiror h.kapszulát ami jónak bizonyult viszont most 26 hetesen megint mintha olyan tüneteim lennének mint akkor.Lehet vissza térő probléma esetleg ?  
Lehetséges.
Bővebb hüvelyi váladékozás nem számít kórosnak terhesség alatt, ennek védelmi szerepe van.
Szép napot
2023.07.06. 16:06:16
  Kedves Doktor Úr!
Olyan kérdésem is lenne, hogy használtam 20 hetesen macmiror h.kapszulat gyulladásra  
Nyugodtan.
Szép napot
2023.07.06. 15:56:46
  Kedves Doktor úr! Monural 3 g kaptam 2 dobozzal a tüneteim alhasi fájdalom , pisilés inger ,mindjárt bepisilek érzés ,szurkálás a hasamaljában. Nem csíp a vizelet és nem is véres! Hüvely UH-n minden rendben volt.viszont elég derék fájós vagyok és az most nagyon fáj... Nem tudom sugározhat ki és csinálhat e ilyen panaszokat.  
Egyetértek kezelőorvosával, amennyiben panaszai továbbra is fennállnak urológiai kivizsgálás javasolt.
szép napot
2023.07.06. 15:51:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 14 hetes terhes vagyok, a háziorvosom aki belgyógyász is Bisoprolol Sandozt írt fel napi 1,25 mg-ban magas pulzus miatt. Az orvosom tud a terhességről. Viszont a tájékoztatón azt olvastam, hogy nem a szedhető terhesség alatt. Be merjem szedni a gyógyszert? Köszönöm a válaszát.  
Nem javasolt a szedése.
Magasabb pulzus terhesség alatt nem jelent kóros állapotot, hormonális hatás és a felgyorsult anyagcsere miatt alakul ki, átmenetileg.
Nem szükséges kezelni.
Szép napot
2023.07.06. 14:40:26
  Tisztelt Dr. Úr!
Több, mint fél éve szenvedek különböző hüvelyi fertőzésektől, volt, hogy bakteriális, volt, hogy gombás fertőzést állapítottak meg. Végig csináltam 2 Macmiror hüvelykapszulás kezelést, de mindkét alkalommal újrafertőződtem, a legutóbbi kezelést kb. 2 hete fejeztem be, kontrollvizsgálatom leletén sine morbo szerepel, azonban még mindig soor pozitív vagyok, elvétve láthatók spórák a hüvelyben, tüneteim tegnap visszatértek. Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint mekkora annak valószínűsége, hogy a gomba tovább terjedt a véráramba, és általános kandidiázisom van?
Köszönöm válaszát, szép napot!  
Ennek a valószínűsége minimális, nincs ok aggodalomra.
Fluconer 150 mg 4 naponta javasolt, mellette gynophilus restore.
Szép napot
2023.07.06. 13:51:03
  Jó napot Doktor Úr!
Véleményére lennék kíváncsi azzal kapcsolatban , hogy 26 hetes terhes vagyok esedékes citológia vizsgálaton voltam kicsit vérzékenyebb volt a méhszáj de zárt.. az eredményem p2 lett illetve a fehérvérsejt számom a labor vizsgálattal 10,34 lett.A nőgyógyászom aztmondta igazából nincs baj minden rendben van fél év múlva kontroll citológiai vizsgálat.Santes hüvelykúp használatát beszéltük meg.
Kérdésem az lenne, hogy mit gondol erről a kúpről illetve lehet az ,hogy maga a terhesség váltotta ki ezeket az eredményeket pl p2es citológiát. (Annyit még hozzá hüvelyi progeszteront még használom napi 1x )
Bocsánat ha hosszúra sikerült .Köszönöm válaszát.  
Negatív az eredmény, nincs szükség kezelésre.
Nincs ok aggodalomra, elég évente ismételni.
Szép napot
2023.07.06. 13:31:09
  Tisztelt Dr úr!köszönöm az eddigi vàlaszait mind ugy volt ahogy Ön mondta duphaston kúra utàn megjött a menzeszeszem ami 3 napig tartott .igaz előtt megvastagodott méhnyàlkahartya miatti erős vérzés betöltöttem a 40et ahogy ön irta.ez perimenopausa.es hogy nincs szükségem a műtetre stb tényleg nincs.a 3honapos fogamzasgatlo injekciot fogom elkezdeni progeszteront tartalmaz szeretném elkerúlni ezeket a hirtelen beinduló bő vérzéseket.köszönöm az eddigi vàlaszait Szép napot  
Nagyon szívesen.
Szép napot
2023.07.06. 13:23:33
  Tisztelt Dr úr.3 hónapja folyamatosan késik a menstruációm,40 éves vagyok.voltam nőgyógyászati vizsgálaton,minden rendben volt.Május 23.dikán volt utoljára 5 napig tartott.Terhesség kizárt.Nem tudom ehhez köthető e de libidom szinte nulla ingerült, fáradékony..Mit javasol nekem? Mitől lehet?  
Perimenopauza előjele lehet, 1x1 premenes és 2x1 remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.07.06. 12:33:59
  Tisztelt Doktor úr!

22 hetes kismama vagyok, nőgyógyászaton enyhe vérzés után CG1100 értéket írták az ambuláns lapra, javasolt ágynyugalommal. 2. baba. Mennyire kell aggódnom?

Köszönettel:
Ilona  
Egyetértek kezelőorvosával, emellett 3x1 magnézium és 2x1 progeszteron pótlás javasolt. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.06. 11:59:25
  Tisztelt Doktor Úr!Hormonmentes soiralom van négy éve.Évente jelen vagyok a vizsgàlaton.Eddig nem volt gondom48éves leszek szeptemberben.E hònapban is időre érkezett,de szurkàl mindkét oldalon,görcsöl a hasam is.Viszonylag erős vérzésLehet a vàltozókor közeledte?Eddig nem tapasztaltam ilyet.Köszönöm vàlaszàt.  
Igen, abszolút.
Szép napot
2023.07.06. 11:56:09
  Üdvözlöm!
Hüvelygomba ellen 3 napig használtam a 200 mg Gynoxin hüvelykapszulát, nem tapasztalok teljes javulást. Az volna a kérdésem hogy el kezdhetem használni a GynOphilus hüvelykapszulát, vagy várjak néhány napot? Köszönöm!  
Elkezdheti nyugodtan.
Szép napot
2023.07.06. 11:52:50
  Tisztelt Doktor úr!

Vérzészavar miatti küreti szövettan eredményemen az alábbiakat olvasom:
Vérbe ágyazottan endomezriumból származó szövetrészleteket vizsgálunk, amelyeken belül oedemas stromából változatos alakú és tágasságú, többnyire azonban inkább szűk, helyenként kanyargós endomezrialis mirigyek láthatóak, amelyek hámja pseodostratifikált. Néhány endocervicalis szövetrészlet is feltűnik, amelyeken belül fibrotikus stromában csillag alakú endocervicalis mirigyek láthatóak, amelyeket magas nyáktermelő hengerhám bélel.

Számítanom kell további beavatkozásra? Van további teendőm ezügyben?

Vàlaszát előre is köszönöm!  
Negatív lelet, nincs vele továbbiakban teendő.
Szép napot
2023.07.06. 11:09:32
  Tisztelt Doktor Úr!

Az esküvőm miatt szeretnék biztosra menni, hogy nem fog a menstruációm bezavarni, amire a nőgyógyászom Norcolutot írt fel. Azt javasolta, hogy a ciklus 15.napjától kezdjem el szedni egészen addig, ameddig nem szeretném, hogy megjöjjön. Az lenne a kérdésem, hogy egyszeri használat után ugyanúgy vissza fog állni a rendes ciklusom, mint előtte volt? Mindig is rettentően erős, fájdalmas volt a menstruációm.
A Norcolut szedése alatt is várható fájdalom, görcsölés?

Köszönöm a válaszát!  
Megzavarhatja a ciklust akár hónapokra is.
Görcs általában nem várható.
Szép napot
2023.07.06. 11:01:24
  Üdv! 20 éves múltam nem élek nemi életet, tiszta igényes vagyok . Pár napja lassan egy hete el kezdett viszketni a hüvelyem belül aztán már kívül is a bejárat el mentem patikába adtak lactofeel hüvelygélt használt is azonnal ahogy be került belülre...2 napja használom és múlik a viszketés de úgy hogy egyre feljebb viszket alul pedig már múlik el ezen kívül lüktet az egész..mi lehet ez? Köszönöm előre is a választ!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Addig is lactofeel helyett gynophilus javasolt.
Szép napot
2023.07.06. 10:12:42
  Jó napot
Múlthét hétfőn voltam nőgyógyásznál folyásos meg viszketős panasszal. kaptam rá fluomizin tablettát meg Pimafucor krémet. Utolsó tabletta beszedése szombat este volt.
Ettől a héttől semmit nem éreztem így párommal össze melegettünk de nem sokáig tartott mivel még távozott belőlem a krém. Nagy problémát csináltam most ezzel belül?????  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.06. 10:04:34
  Tisztelt Dr. Úr!
Az normális ha a hüvely legvégén található egy feket pont mintha anyajegy lenne? Ennek ilyennek kell lennie? Vagy ez nem normális?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt elsősorban.
Szép napot
2023.07.06. 09:11:37
  Ma kellett volna megjönni a menszeszemnek de nem jött meg de úgy érzem folynék mi a baj?  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz nagy valószínűséggel jelentkezni fog a napokban.
Szép napot
2023.07.06. 08:45:32
  Kedves Doktor Úr!
Szeretném megköszönni a lehetőséget hogy kérdezhetek Öntől.
Anovuláció miatt történt egy rendellenes vérzésem, ami kürettel végződött. Az anovuláció megakadályozására-hogy ne veszítsek sok vért (súlyos anémia miatt) a nőgyógyász fogamzásgátlót írt fel. De én nem szeretnék szedni, mert babát szeretnénk. Illetve olvastam hogy rákkeltőek a fogamzásgátlók.
A kérdésem az lenne hogy az anovuláció megakadályozására milyen más gyógyszer szedhető a fogamzásgátlón kívül?
Köszönöm előre megtisztelő válaszát.  
2x1 Inofolic premium és 1x1 premens segíthet.
Szép napot
2023.07.06. 07:48:45
  Tisztelt Dr. úr!
Az lenne a kérdésem, hogy fogamzásgátló tabletta abbahagyása után normális-e ha a menstruáció mennyisége változó?
Az abbahagyása utáni első menstruációm nagyon sok volt, most a második sokkal kevesebb.
Köszönöm segítségét.  
Igen.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.06. 02:31:51
  Jó napot, egy olyan panaszom lenne hogy mar régóta van folyasom, fehér, ragacsos
az állaga, es meg nem volt együtt lettem, 15 éves vagyok es nagyon félek hogy valamit el e kaptam, tudna nekem ebbe tanácsot addni hogy mi lehet a problema?
Előre is köszönöm a választ  
Intim mosakodókat érdemes kerülni, egyebekben gyermek nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
szép napot
2023.07.06. 00:27:54
  Jó reggelt Doktor úr.
Ulrahangos lelekben ,mit jelent:
Az uterus nem nagyobb,szerkezetében kb.2 cm-es echoszegény göb detectalálható.  
Kisméretű myoma göbre utalhat.
Szép napot
2023.07.05. 23:43:50
  Kedves Doktor úr,
szülés után múlt hónapban jött meg először a menstruációm, majd ebben a hónapban, ugyanabban az időben pár napig csak fájt, és olyan 'duzzadt' érzés volt a méhemben, de nem volt vérzés. Ez normális? Köszönöm!  
Igen, nincs vele teendő, a menstruációs ciklus több hónapba is telhet mire rendeződik, különösképpen igaz ez a szoptatási időszakban.
Szép napot
2023.07.05. 22:50:53
  Kedves Doktor úr! Ha jól értelemezem HPV-ből lehet mèhnyakrák?  
Nem.
Magas kockázatú HPV fertőzés, főleg a 16, 18 talaján nagyobb az esély kóros hámelváltozás kialakulására, ami, ha hosszú ideig ellenőrizetlen/kezeletlen, akár méhnyak rossszindulatú folyamatának táptalaja is lehet.
Szép napot
2023.07.05. 22:46:50
  Tiszteletem Szilvia vagyok és azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy lenne egy olyan problémák 38 éves vagyok 3 gyermekem van mind a 3 veszélyeztetett terhességgel volt mert császárral szültem és levált a méhlepényen.Most március óta nem volt vérzésem és ezért csináltam egy terhességi tesztet ami pozitív lett elmentem a nőgyógyászhoz és ultrahangon nem látott semmit de 2 hét múlva mondta menjek vissza vissza mentem akkor 4.3 mm protezsálnak ábrázoló valamit látott után mondta egy hónap múlva találkozunk azóta a védönő kiállította a kiskönyvet de azután hogy csinált nálam egy vizeletet akkor az egy terhességi teszt volt mert csak utána vitte fel a gépbe?A mostani papíromra meg ez van írva ut:44×46mm benne 14mm nyh.inhomogen szerk. amelyben 5mms felrittkulás sejthető.En és a férjem szeretnénk babát meg a munkámat is ott hagytam ez miatt mert tudom veszélyeztetett vagyok.Szeretnem kérni válaszát hogy ez mit jelent köszönettel Mészárosné  
Korai várandósságra utaló lelet, 2-4 hét múlva kontroll javasolt.
Szép napot
2023.07.05. 22:14:20
  Jó estét fehér kellemetlen szagú folyosón van és úgy vették le a citologiámap és p 5 ös eredményt kaptam lehet a folyosón ijen magas eredmény?  
Hüvelyi fertőzés nem okoz eltérést a cytológiai mintavételben, mindenképp konzultájon kezelőorvosával.
Szép napot
2023.07.05. 21:50:35
  Lànyoknàl menyit szokott kèsni a vèrzès  
15 év alatt akár hónapok is kimaradhatnak, anélkül hogy kóros jelenség állna a háttérben.
Az évek múlásával spontán rendszeressé fog válni.
Szép napot
2023.07.05. 21:44:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Menstruációm 2. napján 10cm-es sötét piros hártya szerűség távozott belőlem, amin kis hólyagok, vagy darabok voltak. A nap további részében pedig kisebbek (3-4cm).
Mitől lehet? Problémának számít? Vérzésem erős.  
Nincs ok aggodalomra, nőgyógyászati vizsgálat megnyugtató lehet.
Szép napot
2023.07.05. 20:54:57
  Merkformin

Tisztelt Doktor Úr! Pcos, IR miatt merkformint szedek. Másfél éve állandó húgyúti fertőzésem van. Okozhat merkformin cukrot a vizeletben? Az egyszerű patikai tesztcsík nem mutatja ki. Lehet, hogy egy minimális cukor így is ürül a vizelettel, és ez hajlamosít bakteriális húgyúti fertőzésekre?  
Szénhidrát anyagcsere zavar okozhatja ezt a tünetet, endokrinológiai kontroll javasolt elsősorban.
Lehet hajlamopsító tényező hüvelyi fertőzésekre nézve.
Megelőzésképpen gynophilus restore segíthet.
Szép napot
2023.07.05. 19:34:14
  Tisztelt doktor úr!
Nőgyógyászom azt mondta, hogy peteérés nélküli ciklusom van. 40 múltam, ha nem szeretnék gyermeket van jelentősége? Kell kezelni?  
Nincs jelentősége, nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.05. 18:53:53
  Tisztelt Doktor Úr!

Jelenleg 21 hetes terhes vagyok.Vércsoportom AB Rh pozitív, az ellenanyagom pozitív lett. Vörösvérsejt ellenes antitest:anti-c
Férjem A Rh pozitív.

A mostani leletemre azt írták: A kimutatott alloantitest csak nyomokban detektálható. Az apa
vörösvérsejtjei a célantigént (c antigén) heterozigóta formában hordozzák,
tehát 50%-os valószínűséggel örökíti. Az anti-c súlyos magzati és
újszülöttkori hemolitikus betegséget okozhat.

Mire számíthatok?

Valaszát köszönöm!  
Genetikai és haematológiai konzultáció javasolt.
Szép napot
2023.07.05. 18:11:01
  Tisztelt Dr Úr!nem jön meg 3 hónapja a menstruációm mi az oka javasolt orvoshoz menni?(13 éves vagyok)  
Ebben az életkorban nem számít kórosnak am rendszertelen menzesz, évekbe is lehet mire rendszeressé válik, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.05. 17:33:41
  Tisztelt Doktor ÚR az lenne a kérdésem 17éve szedtem a fogamzásgátló injekciót es most abba kelet hagynom mivel novemberben töltöm az 50évet és június 28án megjött a vérzésem volt két nap utána semi szerdán meg megint volt és kérnék segítséget mitől jott meg mivel a kórházba azt mondtak már elhagyoba van és nem kelene megjoni elöre is köszönöm  
Perimenopauza ideje alatt még előfordulhat menzesz rendszertelenül.
Ha már egy év eltelt az utolsó menzesz óta, akkor nem várható újabb vérzés.
Szép napot
2023.07.05. 17:02:46
  Tisztelt Doktor úr!
Már több mint egy hete késik a menstruációm. Előtte pár héttel szeretkeztem párommal óvszerrel de nem ment el. Lehetek-e terhes kérem nyugtasson meg még fiatal vagyok. Az aktus után 4-5 nappal volt egy vérzés féleségem.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.05. 15:53:25
  Tisztelt Dr. Úr!
Azt hallottam, hogy a menstruáció felerősíthet fertőzéseket a hüvelyben. Ez miért van így?
Nagyon köszönöm a válaszát.  
Menstruációs időszak egy immunrendszer számára kedvezőtlenebb időszak.
Szép napot
2023.07.05. 15:25:09
  Szép Napot Dr.Úr ! Szoláriumozni szabad terhesség első felében? Károsítja a magzatot?  
Inkább érdemes mellőzni.
Szép napot
2023.07.05. 15:06:09
  Doktor úr ,hogy ha CA 125 negatív akkor az azt jelenti hogy mèhnyakrák sincsen?  
Nem, ez az érték főleg petefészek betegségekre( ciszta, daganat, endometriózis) specifikus, de nem jelent diagnózist.
Szép napot
2023.07.05. 14:38:00
  Tisztelt doktor úr!
Többször is voltam nőgyógyászaton de egyik doktor sem vizsgált meg, annyit mondtak hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni.Nekem tavaly volt egy kis medencei gyulladásom onnan rá húzódott a petefészkemre és onnan meg a vakbelemre meg is műtöttek. Akkor kezdtem el érezni hogy valami nem jó amikor pisiltem és utána erős nyílalást éreztem fel a hasam aljába.
De ez megint jelentkezett hogy pisilés után fel szúr a hasamba és már nem tudom mi tevő legyek!
Tudna nekem valahogy segíteni ebben?
Hogy mit tudnék csinálni hogy végre el múljon ez a folyamatos fájdalom.
Válaszát előre is köszönöm!  
Urológiai kivizsgálás javasolt elősorban.
1x1 Uro-vaxom segíthet, használja 3 hónapig.
Szép napot
2023.07.05. 14:30:20
  Jó napot azt szeretném kérdezni hogy az baj ha már 2 év telt el az első menstruációm óta ? 14 éves vagyok és amikor először megjött azalatt már diétáztam és most is diétázom ez miatt nem jött még meg vagy ment el a menstruációm?  
Ebben az életkorban nem számít kórosnak a rendszertelen menzesz.
Szigorú diéta, vagy fokozott fizikai megerőltetés (sport) okozhat menzeszkimaradást, akár hosszú távon is.
Érdemes csökkenteni a terhelést, a ciklus idővel spontán rendeződni fog.
Szép napot
2023.07.05. 14:17:04
  Kedves Doktor úr! Hüvely UH-n minden rendben volt ,viszont a hasamalja fáj. És pisilèsi inger van rajtam. Ha fekszem kevésbé fáj a hasam mint ha ülnék vagy mennèk. Kaptam antibiotikum port . Hólyaghurutot mondott az orvos. Valóban lehet ez a gond ? Illetve UH-n látszódna méhnyakrákra utaló elváltozás ?  
Egyetértek kezelőorvosával.
Méhnyak daganat szűrésre Uh vizsgálat nem alkalmas.
Szép napot
2023.07.05. 13:28:28
  Tisztelt Dr Úr.
Volt 3 pozitív tesztem aztán 3 napos mensi szerű vérzésem de az orvos nem lát semmit.azota is egyik teszt pozitív másik negatív.lehetek terhes?  
Valószínűleg nem, kontroll javasolt 4 hét múlva.
Szép napot
2023.07.05. 13:21:08
  Jó napot kívánok!
A naptáram szerint holnap ovulálok, viszont ma a harmadik nap,hogy vérzek. Az első nap inkább olyan pár csepp barna vér volt a tisztasági betéten, és csak a WC papír volt véres, tegnap viszont már ilyen nyúlós nyákos vér távozott és megtelt 2 tisztasági betét is, ma ismét ugyanez a helyzet. Néha van egy kis alhasi szúrás meg görcs és 3 napja tartó fejfájás és hányinger. 31 naposak a ciklusaim, utoljára június 20 an jött meg, nagyon ritkán késik, akkor is maximum 2 napot. Februárban voltam hormonvizsgálaton, a doki szerint elég jók az eredmények a prolaktin szintem volt egy picit nagy, szerinte a stressz miatt(pár éve próbálkozunk a babával, sikertelenül). Mindketten 32 évesek vagyunk. Ön szerint mitől lehet ez a vérzés? Ovulációs vérzés lehet ilyen sok? Tegnap csináltam egy ovulációs tesztet is a második csík halványabb volt de elég jól látszott. Terhességi tesztet is csináltam 3 napja,az negativ lett.Mióta vérzek nem próbálkoztunk, viszont azelőtti éjszaka együtt voltunk. 2 hét múlva kaptam csak időpontot,sajnos. Válaszát előre is köszönöm!  
Együttlét is okozhat vérzést.
Mivel több éve próbálkoznak, eddig sikertelenül, meddőségi központ felkeresése javasolt mindkettejüknek.
2x1 Inofolic premium segíthet.
Szép napot
2023.07.05. 12:31:49
  Tisztelt Doktor Úr! 1het késés után még jött mestruacióm de csak egy napig tartott és azóta semmi mi lehet a baj terhes lehetek így is hogy még volt a mestruacióm? Néha néha szédülök és fajdogál a petefészek ...mell fájdalom meg maradt de nem annyira feszül...  
Nem utal feltétlenül terhességre, kétségek kizárása miatt végezzen tesztet.
Szép napot
2023.07.05. 11:52:20
  A Clexane okozhat pecsételő vérzést, barnázast terhesség alatt?  
Igen, abszolút.
Szép napot
2023.07.05. 11:51:42
  A túl sok progeszteron pótlás okozhat pecsételő vérzést, barnázást?(szájon át)  
Nem, ellenkezőleg.
Szép napot
2023.07.05. 11:02:52
  Szép napot kívánok Dr úr!! Egy olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy múlt hónap 16-an kellett volna meg jönnie de késett 7- napot utána meg jött a menszeszem dew ilyen barnás enyhén véres volt ez tartott 4- napig most 7- hó 20- an kéne még jönnie de ilyen barnás ha meg törlöm néha gorcsolok tesztet vettem negatív ön szerint mi lehet a baj? Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra, premens segíthet.
Szép napot
2023.07.05. 10:09:16
  Tisztelt Doktorúr!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy elhagytam a fogamzásgátlót tavaly decemberben.
A ciklusaim 27-28 naposak. Megjött június 21-én, és elmúlt június 25.napján.
Most a ciklusom 13.napján ilyen enyhe barnás, világos rózsaszínes vérzést tapasztaltam, ami még a 14.napon is kitart. Aziránt érdeklődnék, hogy elképzelhető-e, hogy a gyógyszer utóhatása még az ovuláció környékén? Ha egyszer fordul elő ilyen, akkor az rendben van?
Köszönöm!  
Igen, lehetséges.
Nincs ok aggodalomra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2023.07.05. 09:20:28
  Kedves Doktor úr!
Candida albicans gyulladás ellen kezeltek , ami a kezelés után kiújult , Szeretném kérni a tanácsát . A citológiai eredményem
MiRe C, Cyt 2Gy , P:P2. ,TBS C2A , The K
Köszönöm válaszát előre is . Némethné  
Konzultáljon Kezelőorvosával.
Szép napot
2023.07.05. 09:16:54
  Vasárnap volt intim kapcsolatom,fogamzásgátlót szedek kedden kellett volna meg jönnie de nem jött lehet ez terhesség?  
Amennyiben rendszeresen szedte a fogamzásgátlót nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.05. 09:05:10
  Üdvözlöm Dr Úr!
Terhes vagyok , az utolsó menstruációm időpontja Május 18 .Ciklusok hossza àtlagosan 30 naposak. Szeretném megtudni , hogy a május 31 ei együttlétből foganthatott meg a baba , vagy később a június 5 ei együttlétből ? Melyik dátum az esélyesebb ? Válaszát előre is köszönöm !  
Mindkettő lehetséges, biztosat nem lehet mondani.
Szép napot
2023.07.05. 07:31:48
  Jó napot kívánok. Rákszűrés eredmény felől kinél kell érdeklődni?  
EESZT rendszerbe feltöltik az eredményt, vagy a mintavételt végző intézetnél.
Szép napot
2023.07.05. 07:10:13
  Jó napot kívánok
Az lenne a kérdésem hogy 2ik adag Depo provera injekciót kaptam és a menstruációm egy fél napig tartott ez okozhatja az injekció?  
Igen, abszolút.
szép napot
2023.07.05. 06:52:59
  Jó napot kívánok dr úr... Szandra vagyok múltkor már írtam magának, késett a menstruációm de viszont 10 nap késéssel megjott... Szokásos ideig tartót de kevesebb mennyiségben... Azóta is puffadt a hasam és fel is szedtem egy pár kilót... Esélyes a terhesség?  
Végezzen terhességi tesztet, kétségek kizárása miatt.
Szép napot
2023.07.05. 05:33:38
  Kedves Dr. Úr!
2 hónapja megváltozott a menszesz kezdésének időpontja.
Áprilisban megjött ugyanúgy h.ó. elején (2án) ugye tartott 5 napot, nálam ez a normális) , utána ismét megjött április 30án május 5ig, aztán pedig május 30án június 4ig. Azóta pedig semmi.. eléggé megvagyok ijedve (azt megemlíteném hogy enyhén hipohonder vagyok, tehát mindentől parázok) de sosem volt még ilyen hosszas késése ami volt max 3 nap.
Terhes pedig nem vagyok, mert mindig védekezünk a párommal és tényleg nagyon vigyázunk mert jelenleg egy gyerek nem hiányzik az életünkben????...
Tegnap d.u. mutatkozott a menszeszem azt hittem megjött (egy kő esett le a szívemről) dr azóta semmi. Ugyanúgy mint eddig menstruáció előtt pár patti az arcomon megvan minden, de ő késlekedik..talán felfaztam és amiatt? Vagy csak simán hormonális változások? Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, amit leír nem utal rendszertelen menzeszre, vagy megváltozott ciklusra.
Szép napot
2023.07.04. 22:41:27
  Tisztelt Doktor Úr!
Fogamzásgátló tabletta abbahagyása után mennyi idő elteltével lehet elkezdeni nyugodt szívvel a baba projektet? Lehet már azonnal is minden probléma nélkül?  
1-2 hónap kihagyás után lehet próbálkozni.
Szép napot
2023.07.04. 21:35:42
  Jo estét... Fürdés közben nagyobb fehér darab esett ki a huvelyembol ez mit jelenthet??  
Fertőzés, vagy kúp használat okozhat hasonló tüneteket.
Szép napot
2023.07.04. 20:26:56
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni hogy hüvely viszketessel vettek rákszűrèst ,leletem negativ semmi bajom.
De mègis van azt érzem hogy csak amikor jön a folyasom akkor viszketek.Mit tud tanácsolni?  
Intim mosakodókat kerülje.
Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.07.04. 20:00:54
  Tisztelt Doktor úr!

Ebben a hónapban IUI-ra készülve Bemfola-t és Ovotrelle-t kaptam, viszont az inszemináció elmaradt, mert a férjemmel megbetegedtünk, amire antibiotikumot is kellett szednünk.

Emiatt a progeszteron hüvelykúpot nem használtam, hiszen nem történt meg a beavatkozás.

Most viszont az átlag 26-29 napos ciklus helyett a 23. napon megjött a menstruációm, ami már 6 napja tart. Ugyan a vérzés lassan csökken, de ez nem megszokott.

Okozhatja-e a menstruációm megváltozását az antibiotikum, illetve a ciklus első felében alkalmazott IUI injekciók?

Továbbá azt szeretném megkérdezni, hogy normális-e, ha a menstruációm hol a 26., hol a 29. napon jön meg, és sosem pontos? Ennyi eltolódás akár ciklusonként is belefér?

Köszönettel,
29 éves hölgy  
Igen, abszolút, de ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.04. 19:48:52
  Várandos vagyok 21 hetben nagyon fáj a talpam este mar álni se tudok rajta . És reggel is nagyon fáj mikor felébredek! Mi lehet az oka?  
Szedjen 3x1 magnéziumot, pihenő, kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2023.07.04. 19:32:02
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy olyan kérdésem lenne,hogy utoljára május 9.-én volt mestruációm és május 16.-án voltam izotópos csont cintigráfián. Ha netán meg szeretném tartani a babát,és már akkor várandós voltam,lehet valami baja a babának?
Először is köszönöm válaszát!  
Nem jelent fokozott rizikót, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.04. 17:54:16
  Kedves Doktor Úr!

Június 23-án volt küretem rendellenes vérzés miatt. A menstruációm 26 napra szokott megjönni, a 26. napon július 3-án így a küret után meg is jött pontosan, bár enyhébb a vérzés sokkal mint szokott lenni.
A kérdésem az hogy ez normális hogy ilyen hamar megjön a küret után? Azt olvastam valahol hogy 3-6 hétre jön meg az első menstruáció kaparás után…
Köszönöm válaszát előre is.  
Nem utal kóros állapotra, nincs ok aggodalomra.
Kontroll 4 hét múlva javasolt.
Szép napot
2023.07.04. 17:46:14
  Tisztelt Doktor Úr!
Kellemetlen tünettel fordultam orvoshoz aki első látásra gomba ellenes kezelést írt fel. 3 db Gynoxyn kúp és heti 1 Dermyc kapszula (4 db összesen). Megérkezett az eredmény Candida albicans. Most voltam kontrolon tüneteim elmúltak. Jól érzem magam. Orvosom a kezelés folytatására Dermyc már csak 2 hetente és Fluomizin kúpot írt fel. Kérdésem utóbbi alkalmas e candida kezelésére, mert a betegtájékoztatóban bakteriális fertőzés kezelésére ajánlják, illetve nem teszi e tönkre a flórát amit most jónak érzek, lehetnek-e tőle vérzéspanaszaim mert korábban tapasztaltam már. Szükséges e a kúpkúra után flóravisszaállítás. Köszönöm a választ előre is.  
Véleményen szerint nincs szükség további kezelésre.
Hüvelyflóra regeneráló célból Gynophilus restore ajánlott.
Szép napot
2023.07.04. 17:19:57
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy olyan problémával kapcsolatban szeretnék kérdezni, hogy sajnos akármennyire próbálok vigyázni bizonyos időközönként mindig visszatér a felfázás az életembe. Van mikor enyhébb, de van mikor erősebb. D mannóz, tőzegáfonya, csalán tea már mindent próbáltam és amint kicsit is érzem, hogy kezdődne a tünet újra alkalmazom a fent írtakat, de sajnos még így se tűnik elégnek ???? Antibiotikum kúrát is próbáltam már 2x, mikor nagyon rossz volt a helyzet. Az egyik után pár hónapig tőzegáfonya, és dmannoz szedése mellett tünetmentes voltam, a másik antibiotikum kúra után már a következő hónapban ismét tapasztaltam a borzasztó tüneteket. Mostanság pedig gyakran közvetlenül a menstruációm után vagy az alatt(jelenleg is) jönnek a tünetek. Teljesen tanácstalan vagyok már. Úgy érzem már mindent próbáltam, de semmi sem segít ????Mit tegyek?  
1x1 Uro-vaxom 3 hónapig minden nap segíthet.
Szép napot
2023.07.04. 16:37:51
  Kedves doktor úr!
A menstruációm már 5 napja késik, volt két teszt a 3. napon negatívak lettek. Ezen kívül fehéres színű, sűrűs, picit darabos folyadék van belül a vaginában, illetve nagyon keveset kell pisilni is.
Tud esetleg mondani vmit?
Válaszát előre is köszönöm!  
Menzesz előjele lehet, amennyiben nem érkezik menzesz egy héten belül nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2023.07.04. 15:03:22
  Jò napot!
10 hete szültem
Hüvelybemetnél egy kisebb labda nagyságú gombocòt fedeztem fel mely fekvés hatására elmulik.
Mi lehet ez?
Mi a tesndő?  
Valószínűleg a méhnyakat tapintja, nem javaslom az önvizsgálatot, nehogy megsértése magát.
Szép napot
2023.07.04. 14:42:48
  Jó napot kívánok doktor úr! 34 hetes kismama vagyok, és két napja olyan érzésem van az alhasamban mintha húzódna egy szalag, a köldököm alatti résznél érzem leginkább, egyáltalán nem görcsnek mondanám, hanem inkább sajgó érzésnek, hasonló, mint mikor el alusszuk a nyakunkat, el képzelhető, hogy a baba hirtelen súly növekedése okozza? Ha pozíciót váltok akkor érezni leginkább, vagy hogyha állok! Harmadik babámat várom. Kellene aggódnom ez miatt? Jövő hét után van időpontom nst - re a kórházban! Érdemes hamarabb be menni ezt közölni? Vagy rá ér akkor mikor van az időpontom? Előre köszönöm válaszát, további szép napot! :)  
Nincs ok aggodalomra, a gravitáció hatása révén megfeszülnek a méhszalagok.
Sok pihenés kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2023.07.04. 13:24:59
  Üdvözlöm!

5 hetes terhes vagyok, nappal megszűnt a mellfájdalom már csak éjszaka érzem néha, baj lehet?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.04. 13:22:48
  Kedves Doktor Úr. Mèhnyakrák szűrés előtti este pár percig együtt voltunk a párommal. Nem került sor orgazmusra. De olvastam hogy előtte nem ajánlott együtt lenni. A spermium miatt. Így is lehet gond ?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.04. 11:11:24
  Jonapot kívánok 5eve szedem a regulont de 2honapra Aba hagytam és most érkeztem újra de a 3hetbol 2szedtem. Be a multhonapban NM jót meg az lehet a gyógyszertol szedjem most vagy várjak míg meg jön köszönöm válaszát  
Várja meg a következő ciklus első napját.
Szép napot
2023.07.04. 07:42:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Szedhetek fogamzásgátló gyógyszert?mivel 2017-ben rosszindulatú pajzsmirigy daganattal műtöttek meg ez 5éve volt azt mondták meggyógyultam.Milyen élet kilátásaim vannak illetve miért nem tudok terhes maradni?többször vetéltem el.Mit ehetek mert hízom pedig keveset eszem.60kiló helyett most vagyok 84kg pedig változatos az étrendem.  
Szedhet.
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
2x1 Inofolic prémium segíthet.
Szép napot
2023.07.04. 04:00:04
  Üdvözlöm Dr Úr! Nekem az lenne a kérdésem, hogy a hormon vizsgálatot általában mikor kell elvégeztetni menstruáció előtt vagy után?  
Két alkalomma érdemes.
A ciklus 2.-5. és a 19.-23. napja között.
Szép napot
2023.07.04. 00:51:55
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy HPV3 vírusfertőzésre mit ajánlana,Papilocare hüvelygélt már használtam de nem igazán volt változás és félek hogy méh nyakrákká alakul ki! Válaszát előre is köszönöm!  
Papillocare colpofix deflagyn mind segíthet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.03. 22:26:23
  Tisztelt doktor úr! 10 hetes terhes vagyok
Pár napja majdnem minden pisilés után barna folyást tapasztalok. Normális ez a jelenség?  
Kontroll vizsgálat javasolt, progesteron pótlás javasolt.
Pihenés és kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2023.07.03. 22:06:22
  Tisztelt Doktor Úr!

Kb 1 éve jelentkeztem nőgyógyászaton rákszűrésre, ahol az orvos huvelygyulladást állapított meg. (Tenyésztés nélkül)
Kaptam rá Klion kúpot, majd a kúra letelte után végezte el végül a rákszűrést, melynek eredménye "reaktív sejtelváltozással járó gyulladás". Az orvos szerint nem volt vele más teendő.
Többször is vissza kellett mennem hüvelyi folyás miatt, amire szintén klion hüvelytablettát kaptam, majd később hüvelyflóra visszaállító készítményt.
Az elmúlt hónapokban a menstruációm letelte után másnap már bő folyást tapasztaltam, mely sárgás-zöldes színű volt, az első napokban híg, majd később sűrű állagú.
Pár napja szintén zöldes-sárgás folyást tapasztaltam, viszont 2 napja észrevettem benne vért is (nem darabos, friss vér), majd a mai napra barnás szerű, ugyanúgy véres, bő folyásom lett.

Van időpontom szakrendelésre, addigis szeretnék informálódni, mitől lehet ez?
Van okom aggodalomra?
(Simyciat szedek rendszeresen, erre is gondoltam, hogy esetleg már túl régóta szedem. Ez lehet probléma?

Előre is köszönöm válaszát!  
Gynophilus segíthet, fluomizin kezelés megfontolandó, utóbbi vényköteles.
Szedheti nyugodtan tovább a fogamzásgátlót.
Szép napot
2023.07.03. 21:40:12
  Kedves Doktor!

Háromnapja vettem be Escapelle tablettát. Ez alatt egyszer vettem be Nervenpflege tablettát 1 db-ot, ami 14 mg orbáncfüvet tartalmaz. Mennyire ronthatja az esélyeket?  
Nem rontja.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.03. 21:31:32
  Kedves Doktor!
Sajnos voltak szorongásaim( nehéz időszakon mentem át) és szedtem frontint 0,25 mg-at. ( nem naponta szedtem, hanem amikor nem birtam elaludni) De most szeretnék kisbabát, és az lenne a kérdésem mikor ürül ki a szervezetből teljesen? Olvastam hogy akár fél év is lehet, mert nem szeretném hogy valami kárt okozzon a babának. Köszönöm a válaszát!  
Nyugodtan próbálkozhatnak bármikor.
Nem jelent fokozott rizikót, ha már nem szedi a gyógyszert.
Szép napot
2023.07.03. 21:17:28
  Tisztelt Doktor Úr!
47 éves vagyok.Tavaly a rákszűrésnél megállapították,hogy méhszájsebem van. Nem írtak fel kúpot semmilyen kezelést.
1 hónapja megint mondta az orvosom,de most az égetést javasolja.Nagyon tartok tőle.
A rakszűrés eredménye jó lett.Minfenképpen szükséges az égetés?Nem lenne elegendő egy gyógyszeres,(kúp,irrigálás) kezelés?
Előre is köszönöm válaszát.  
Amennyiben a mehnyakszűrés negatív, nincs szükség kezelésre.
Esetleg papillocare/colpofix/deflagyn segíthet.
Szép napot
2023.07.03. 21:09:53
  Tisztelt doktor úr.

Menszeszt szeretnék egy héttel későbbre eltolni. Hüvelygyűrűt lehet felhelyezni 3 hétre ha már elmúlt a menszesz?
Köszönöm a segítséget  
Bármikor elkezdheti használni a gyűrűt.
Szép napot
2023.07.03. 21:07:45
  Tisztelt Dr. Úr ! Ha nem termékeny napokról van szó (nem mensi utáni napok) mennyi az esélye a teherbe esésnek? Igen tudom h minden vedekezes nelkuli egyuttlet magaban hordozza a terhesseget .. engem az erdekelne hogy ezekis a napok is ugyanolyan termekenyek vagy itt nemlehet teherbe esni? / babat szeretnenk/  
A ciklus bármely napjàn teherbe lehet esni, de középidőben legnagyobb erre az esély.
Szép napot
2023.07.03. 20:56:19
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem hogy az normális e hogy nem érzem a pete èrèst?
Nincsen alhasi fájdalmam sem görcs
Ettől még sikerülhet teherbe esni?  
Nem probléma, nincs ok aggodalomra.
Sikerülhet a spontán teherbeesés.
Szép napot
2023.07.03. 20:32:36
  Tisztelt Doktor Úr! Mai napon voltam rákszűrèsen mert már régen voltam. És bevallom félek az eredmènytől. UH-n rendben volt minden . Tavaly volt Tenyèsztès is az is negatív volt. A ciszták miatt néztek már tumor markert az is negatív. Valamelyik vizsgálat során lett volna eltérés ha mèhnyakrákom lenne ?  
Szükséges megvárni a cytologiai eredményt mindenképp.
Szép napot
2023.07.03. 20:00:25
  Üdv.
24 éves vagyok 2 gyermek édesanyja.
Egy olyan problémám volt, hogy 23 napot késett a menstruációm.(max 1hetet szokott késni)
Csütörtökön késő este plazma adáson voltam, másnap reggelre vérzésem volt, utánna inkább csak barna folyás,utánna enyhe vérzés,6 napig tartó nagyon enyhe vérzésem volt.
Hát fájással indult, azóta is megvan.
Terhességi tesztek negatívak voltak.
(Vérzés óta nem csináltam)
Doki később tud fogadni, egy hónap múlva...
Vajon lehet probléma? Vajon a plazma adás okozta ezt?

Nem szedek semmilyen gyógyszert, fogamzás gátló injekciót kaptam 3 évvel ez előtt.  
Okozhatja a plazma adás a késést, igen.
Nincs ok aggodalomra.
Ez dák átmeneti.
Szép napot
2023.07.03. 19:06:07
  Kedves doktor úr!
13 éves vagyok
És már most lesz 3 hónapja hogy nem jött meg és nem tudom miért gyanakodtam arra hogy azért mert túlzásba vittem az edzést mert edzek is, és koplaltam is és citromlévet ittam minden nap nem tudom mi lehet az oka menjek el orvoshoz mit csináljak  
Fokozott fizikai igénybevétel és szigorú diéta hatással lehet a ciklusra, de ez csak átmeneti, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.03. 16:32:34
  Üdvözlöm.Napok óta fáj a hasam bal oldalt lent tompa fájdalom ha megnyomom elég érzékeny és fáj.Menzeszem 8 nap múlva lesz.48 éves vagyok.Lehetséges hogy petefészekgyulladas?  
Nem valószínű.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.03. 15:17:18
  Jó napot!
Altforalle fogamzásgátló melle felírták az Aktil Duó antibiotikumot
Kell és hány napig kell kiegészítő védekezés  
Nincs szükség kiegészítő fogamzásgátlásra.
Szép napot
2023.07.03. 14:43:34
  Jó napot kívánok doktor úr!
Ma érkezett meg a vérvételi eredményem és azt szeretném kérdezni.
HE-4 ECLIA módszer
Érték 34,3 M.e pmol/l referencia értékek
postmenupausa  
Ez egy jó érték, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.03. 14:37:35
  Jó napot kívánok
történt.
Panaszmentes.
06.16.napon volt egy abortuszom.2 hetes kontrollon ezt a leletet kaptam.2 hét múlva vissza kell menjek.
Mire utalhat ez?Vérzésem már nincsen.

Transvag UH:
Az uterus arquatus. Az uterus mérete 56x31x74 mm, cervix hossz 23
endometrium12,1 mm-es, kissé szabálytalan szerkezetű, az endo-myometriális határ éles.  
Negatív lelet, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.03. 13:11:19
  Jónapot Doktorúr!
Altforalle fogamzásgátló mellett antibiotikumot szedek megfázásra
Meddig kell kiegészítő védekezés?
Előre is koszonom  
Nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2023.07.03. 11:07:33
  Tisztelt Doktor Úr!
A párom kb.6 hetes terhes, még szívhang sincsen. Egy vitánk alkalmával ő bezárkózott a szobába és hosszú ideig ütötte elég durván a saját hasát, mondván később, hogy ő nem szeretne gyereket, de az abortuszt is szeretné elkerulni. A kérdésem az lenne, hogy árthatott-e ezzel a magzatnak és hogy lehet-e ettől esetleg fogyatékos, ha mégis együtt folytatnánk tovább és megmaradna.
Köszönöm.  
Fennáll a rizikója a vetélésnek, betegség kialakulásának kockázatát viszont nem valószínű hogy növeli.
Szoros ultrahang kontroll és prenatest elvégzése javasolt.
Szép napot
2023.07.03. 09:16:04
  jonapot kivànok!szeretném ki kérni az őn véleményét Dr.ùr lehetséges e hogy terhes vagyok mivel mestruàciom nem a megszokot volt .elsönap reggel volt egy kevés vérzésem aztàn egésznap nap nem volt csak barnàs vérzés de az is kevés minimàlis!!szeretném a maga véleményét kérni hogy ez lehetséges hogy terhes vagyok?mult honap 2 àn volt menszeszem most pedig 06.30 àn reggel volt egy kevés aztàn csak barna minimàlis ép hogy volt !!!kérem adjon tanàcsot ! elöre is köszönöm segitségét és szives megértésèt türelmét üdvözlettel zsani  
Végezzen terhességi tesztet a kétségek eloszlatása végett.
Szép napot
2023.07.03. 08:55:13
  Tisztelt doktor úr!
Ápr. 26-án volt egészségügyi kaparásom. Azóta minden eredményt megkaptam. Ellenőrzésen is voltam, ahol azt mondtàk minden,hogy minden rendben.
Viszont kb. Két három hete időközönként fajdogàl a hasam és gyenge barna csepegés is előfordul.
Azt mondta a doki,hogy ilyen eloforulhat a menopauza alatt. Viszont előtte másfél évig soha nem volt ilyen. Kicsit aggódom,pedig múlt héten voltam az ellenőrzésen. Van rá okom? 52 éves vagyok  
Nincs ok aggodalomra, egyetértek kezelőorvosàval.
Premens és remifemin plusz segíthet.
Szép napot
2023.07.02. 23:40:00
  Szép napot Doktorúr! :)
Március végén volt méhen kívüli terhesség miatt egy laporoszkopia műtétem. Műtét után 30 napra, ezt követően 33 napra volt menstruációm. Azóta próbálkozunk a párommal. Július 3.-án lesz a 35. ciklusnapom. 2 napja csináltam egy Viola tesztet, ami 5ös erősségű és nagyon halvány csíkot láttam csak. Ma is csináltam egyet, amin ugyan erősebb csík lett, de még mindig halvány. Ez lehetséges, hogy baba miatt van vagy egyszerűen rossz a teszt? Nem gond, hogy nem lett erős a csík 2 nap alatt? 15 és 18.-án voltunk együtt a párommal, én 15.-én éreztem szurkálást a petefészeknél, de az alkalmazás 18.-át írta ovulációnak. Köszönöm szépen válaszát! :)  
Ez még bizonytalan..egy hét múlva ismét csináljob tesztet, amennyiben ez idő alatt nem érkezik menzesz.
Szép napot
2023.07.02. 22:40:40
  Tiszteletem! Volt egy időszak mikor menstruáció után féketèztem pár napot. Ez most nem volt. Mitől lehet ez ? Kell aggódjak? 33èves vagyok válaszát előre is köszönöm szépen!  
Nem utal kóros jelenségre nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.02. 21:56:14
  Üdvözlöm Doktor úr!
LR-HPV:43 lett a HpV tesztem eredménye. Milyen hatással lehet ez a páromra? Őt is 100%ban biztos hogy már megfertőztem? Hogy lehet elkerülni a ping-pong effektust?
Köszönöm  
Nem jelent fokozott rizikót.
Nincs ok aggodalomra.
Sem Önre,sem a párjára.
Immunrendszer erősítő (C vitamin) javasolt.
Szép napot
2023.07.02. 21:45:06
  Üdv. A kérdésem az lenne, kb 4.hónapja a párommal minden hó végén menstruáció előtti héten az együttlèt után nekem is előjön egy viszkető , diszkomfort érzés és a páromnál is a nemi szervén pirossàg és pár pötty is előjön . Ahogy megjön a menszesz a hónap első felében semmi ilyesmi nem jelentkezik együttlét után. Mi lehet ennek az oka?  
STD szűrés javasolt mindkettejüknek.
Szép napot
2023.07.02. 21:37:59
  Jóestét februarban volt indukált vetelesem megkellett szulnom a babát elvetettem mivel beteg volt és áprilisban vissza mentem 6hetes kontrollra ahol kaptam macmiror hüvely kúpot mivel folyást látott és ami el is mulasztotta egy parnapra,de utána megint lett csak mar ilyen enyhébb és vissza mentem nem rég hozzá és még sem vizsgált,hanem azt mondta hogy a stressz miatt van ez mivel minden leletem jó,de azért felirt egy olyat amit keszetetni kell C-N-M borsav-borax a neve meg 3db van belőle és mondta varjak utana 2hetet mert kell hatasi idő és azt szeretném kérdezni,hogy ha még lenne ez után is folyásom és már szeretnénk augusztusban próbálkozni a babával újra, hogy így lenne valami probléma vagy szabad esetleg úgy próbálkozni hogy van folyás?  
Nyugodtan lehet próbálkozni.
Szép napot
2023.07.02. 21:35:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Mi a véleménye a tengerben való együttlétről? Mennyire veszélyes a fertőzésekre nézve?

Köszönöm a válaszát!  
Nem javasolt.
Szép napot
2023.07.02. 20:57:44
  Jó napot kedves doktor úr! Az lenne a kérdésem hogy az normális ha nem véreztem első alkalommal ? És miért érzek kitüremkedést a hüvely környékén?  
Nem probléma.
Fizikai behatás ( első alkalom után főleg) miatt átmenetileg normális.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.02. 20:14:14
  Üdvözlöm!

Június 6-án jártam nőgyógyásznál.2 STD szűréséhez mintavétel történt méhnyakból.
Chlamydia és Ureaplasma,korábbi eredmények alapján ,kontrollvizsgálat céljából illetve tüneteim is vannak.
Hány hét múlva várható eredmény?
Illetve ügyfélkapun keresztül is láthatom az eredményt,ha már meg van?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: Brigitta  
Kb 2 hét.
Igen.
Szép napot
2023.07.02. 19:06:35
  Jó napot doktor úr! Ma van vasárnap, és péntek óta tapasztalom hogy időnként barnás folyásom van. Ami igazából azt jelenti hogy egy nap egyszer van kb. Pl első nap (péntek) az volt hogy pisiltem és a papíron volt, akkor nemis nagyon néztem gondoltam előfordul, utána szombaton úgy volt hogy éjszaka aludtam és reggel úgy keltem fel hogy a pizsama gatyam olyan lett, ma pedig csak este fele volt a bugyin. Nem érzek szagot se büdöset(gondolom ez fontos) nem viszket , nem faj sehol semmi… nem tudom hova tenni ezt. Fontos info mèg hogy fogamzasgatlo tablettát szedek már rég óta, de volt hogy 1 órával később vettem be az a héten 2-3x kb de úgy olvastam hogy az nem igazán számít csak ha 8-12 oran tuli. annyi hogy fel5 helyett volt hogy fel6-6 nagyon max negyed 7kor vettem be mert elfelejtettem, szól az ébresztő, de dolgoztam és nem értem ra éppen. Akkor a megvonasos vérzés az 13.ára várható. Előző normális volt, juni 20.an múlt el. Ezt azért írtam le hátha fontos.
Mitől lehet őn szerint? Nem lehet terhesség igaz? Szuresre járok évente. Nem volt gond legutóbb. Pajzsmirigy alul működésem is van, ha fontos info. Szedek arra is gyszt de most elfogyott fel kell irassam. N Bocsánat ha hosszú köszönöm előre is a választ.  
Esetleg gyógyszerváltás szoba jöhet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.02. 18:18:02
  Üdvözlöm!.50. éves vagyok,a menstrucióm,már igen igen össze vissza,van meg,elég hosszú kimarafásokkal.De mégis fáj a mellem,olykor több hétig is,meg olykor a hasam alja is,mint menstruáció,előtt.Erre szeretnék választ kapni.Köszönöm!  
Természetes folyamat kísérő jelensége.
Nincs ok aggodalomra.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.02. 16:45:42
  Tisztelt Doktor Úr!
A héten csütörtökön volt egy frakcionált kürettázs mûtétem. Nem kaptam sok információt azzal kapcsolatban, hogy a továbbiakban milyen teedôim vannak. A zárójelentésben néhány nap pihenés javasolt, illetve ha nincs panaszom a 2 hét múlva esedékes kontrollra elmennem.
A problémám, hogy a vérzés, amely miatt szükségem volt a mûtétre, továbbra sem múlt el. Ugyan már nem olyan erôs, de még mindig vérzek. Ez meddig normális? Kontroll vizsgálatig maradjak táppénzen vagy mi a javasolt ilyen esetben?
Válaszát elôre is köszönöm!  
Akár 4-6 hétig lehet kisebb vérezgetés, nem szükséges feltétlenül táppénz, de ahogy gondolja.
Szép napot
2023.07.02. 15:42:26
  Tisztelt doktor Úr.az lenne a kérdésem hogy van egy15eves lányom három éve menstruàl,most lett egy olyan problémánk hogy van mikor 14,29napokat késik akkor ha még jön , hány , szédül,remeg.szedjuk egy hónapja a premens tablettát . még szűz vittem gyermek nő gyógyászati vizsgálatra de sem egy ultrahang vizsgálat,sem egy labor nem készült én nagyon szeretném ki vizsgáltatni hogy mi lehet az oka.fajdalmas a mensesz ha éppen van válaszát előre is köszönöm  
Sok esetben előfordulhatnam hasonló panaszok ebben az életkorban. Általában nincs kóros jelenség a háttérben és csak átmeneti.
premens jó ötlet, legalább 3 hónapig érdemes szedni. B6 vitamin is segíthet.
Szép napot
2023.07.02. 12:48:37
  Kedves Doktor Úr!

Hüvelyi leoltásom eredménye streptococcus agalactiae. Érdeklődni szeretnék, hogy ezt mindenképp szájon át szedhető gyógyszerrel lehet kezelni vagy helyi hüvelyi megoldás is elég lehet? És ez esetben mit érdemes?  
Szájon át szedhető gyógyszeres kezelés az elsődleges.
Szép napot
2023.07.02. 09:38:17
  Tisztelt doktor úr!
Szeretnék kérni Öntől tanácsot! Sajnos évek óta küzdök szexuális együttlét után felfázásos tünetekkel, folyamatosan járok vizsgálatokra de minden eredmény negatív, azonban nem szűnnek meg a panaszaim, mindenféle gyógyszeres kezelést kaptam már de semmi nem használt.. létezhet ilyen? A partneremmel figyelünk a tisztaságra, voltam std szűrésen illetve urologian , nogyogyaszaton is. Tudna nekem erre valami tanácsot adni?  
Uro vaxom segíthet, használja minden nap 1x1 3 hónapig.
Szép napot
2023.07.02. 09:29:18
  Üdv. Nőgyógyászati vizsgálaton voltam köztes vérzés miatt, ahol uh-n talált az orvos a méhüreg felső részében egy 12x9mm-es folyadéktartalmú akármit. Nem tudta pontosan megmondani mi lehet. Terhességi teszt negatív. Írt norcolut tablettát a 23napos ciklus rendezésére és javasolta hogy 2vérzést várjunk aztán kontroll. Polipra gyanakodott még. Ön mit gondol mi lehet az? 2vérzés után ha nincs változás méhtükrözésre akar küldeni. Nem kellene most azonnal? Nem értem miért akar várni 2hónapot. Válaszát köszönöm.  
Egyetértek kezelőorvosàval, azt javaslom kövesse tanácsait.
Szép napot
2023.07.02. 09:21:22
  Tisztelt doktor Úr!Az lenne a kérdésem, hogy mióma eltávolításom lesz hüvelyi úton,és valószínűleg akkor lesz meg a menszeszem,abban az esetben is elvégzik a műtétet? Köszönöm szépen a válaszoát, üdvözlettel P.Orsolya  
Menzesz miatt előfordulhat hogy halasztani érdemes a műtétet.
Konzultáljon kezelőorvosàval.
Szép napot
2023.07.02. 07:43:52
  Jóreggelt februárban történt velem egy indukalt veteles és megjott a kromoszoma lelet és nem talaltak semmi rossz kromoszomat hanem valami gyulladast/fertőzést kapott el a baba szíve.
Az szeretném kérdezni,hogy most rendszeres járok fogorvoshoz és 4db fogamat kihuzzatam,hogy ne hogy ez miatt tortenjen a kovetkezonel valami gond. Azt szeretném kérdezni,hogy ugye most húzás után bevan gyulladva az inyem és viszont már agusztusban szeretnék ujra probalkozni a babaval,hogy nem jatszhat közre ez a foggyulladas vagy várni kell inkább több honapat ezután?
Köszönöm  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Szép napot
2023.07.02. 06:53:57
  Kedves Dr.úr.
Lassan 4 hónapja szültem iker fiaimat.
35hétre 2910g és 2700g én elég kicsi vok 146cm. Csásszárral szültem. Sok vér volt császár után a hasamban. Amit ki is nyomtak nagyon sok vért szülés után. Pár napon belül vékony bél elzáródásom is volt amit kezeltek infuzióval az orvosok és diétáznom kellet. Vége lett a 6 hetes vérzésemnek rögtön meg is jött a menstruációm. Nem tudtam szoptatni csak a korházban nagyon minimálisat mert a fiúk nem vették be a mellemet. Észrevettem h belül a hüvelyem én van egy nagy gömb féle ami azelött nem volt ott. Amikor felnyúlok akkor utánna elég kellemetlen szagú. Mi leheg a bajom. Citológiám az jó lett. Nyílván megyek majd orvoshoz egy tenyésztésre csak most épp nagylány korszakban vagyok. Addig is tudni szeretném h mi állhat a háttérben.
Előre is köszönöm válaszát  
Valószínűleg a méhnyakat tapintja, nem kóros, érdemes tartózkodni az önvizsgálattól, nehogy megsértése magát.
Szép napot
2023.07.02. 06:50:37
  Tisztelt Doktor úr!
46 éves vagyok a problémám hogy nagyon erős menstruációval küzdök hogy szinte óránként cserélni kell egy ideig fogamzásgátlót szedtem ami jó volt de sajnos abba kelett hagynom trombózis gyanú miatt van-e valami lehetőség hogy ne legyen ennyi? itthonról kimozdulni se tudok ilyenkor. A menszeszem kb 6 napig tart.Valaszát előre is köszönöm!  
Hüvely ultrahang javasolt elsősorban.
Premens, Delphys segíthet.
Szép napot
2023.07.02. 06:36:57
  Jó napot kívánok doktor úr! Az Azalia fogamzásgátlót szedem 2,5 éve. Minden nap pontosan beveszem. Június 20.án voltam hasi UHn és a bal ovariumban 23mmes cystoid képlet látható. Tehát ezekszerint az Azalia tényleg nem ér semmit,mert van mellette peteérés? A petefészkem most is fáj. Mellette a Romus vérnyomás csökkentőt szedem,ki üthette az Azaliat? (Nem egy időben veszem be őket). Eddig három terhességi tesztet csináltam, mindegyik negatív,de rettegek hogy teherbe esem,Azalia mellett,viszont a magas vérnyomásom miatt a kombinált készítményeket nem mertem vállalni, rezhuzalos spirált pedig az erős menstruációm miatt nem mertem vállalni. Hormonos Spirálra sajnos nincs pénzem,mert ha egy hónap után le kell venni mert nem válik be,én ennyi pénzt nem tudok csak kidobni az ablakon. Előre is köszönöm a válaszát.  
Nincs hatással egyik a másikra.
Szedhető együtt a kettő.
Nem szükséges más fogamzásgátlót választani.
Szép napot
2023.07.02. 06:24:39
  Tisztelt Doktorúr!

3 évig szedtem a fogamzásgátlót,1,5 hónapja hagytam abba. Azóta volt menszeszem is. 2 hónap pihentetés után tervezem újraszedni. Meg kell- e várnom a menszeszt majd? Illetve mmivel eddig semm volt bajom a tablettával folytathatom-e ugyanezt?
Milyen kiegészítő módszert ajánlana?

Köszönöm szépen :)0  
Érdemes megvárni a ciklus első napját.
Szedheti ugyanazt.
Nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2023.07.02. 06:02:35
  Tisztelt Dr Úr!

5ève van miómám 38èves vagyok. Terhesség 4-dik hónapjában alakult ki azóta minimálisat csökkent a mèrete. Elèg nagy 6.8*7cm. Erős panaszokat nem okoz jelenleg Altforelle tablettát szedek. Január végén voltam rakszuresen ami negatív lett. Pár hete észrevettem vmit ami lehet h így van èvek óta csak nem figyeltem rá. Ha a hátamon fekszem picit a köldök alatt èrzem a kezemmel egy kis labda szerű vmit ami reggel kicsit jobban èrezhető majd az első pisilès után már nem annyira. Lètezik hogy ez a mioma csak eddig nem figyeltem fel rá?
Válaszat előre is köszönöm!  
Igen, abszolút.
Szép napot
2023.07.01. 23:43:32
  Jó estét 3 éve hogy levetettem a spirált és nem jön a baba 8 éves ikreim vannak  
Meddőségi központ felkeresése javasolt párjával együtt.
Szép napot
2023.07.01. 23:02:03
  Üdvözlöm! Vissza térő zöldes sárga túrós folyásom van ami egy hétig el múlik aztán vissza tér. Számtalan készítményt próbáltam már.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Addig is Gynophilus segíthet.
Intim mosakodókat kerülje.
Szép napot
2023.07.01. 22:52:30
  Tisztelt Doktor Úr!
6 hetes terhesen nőgyógyászom cyclogest kúpot írt fel, napi 1 db-ot, 12 napon át, vérezgetés miatt, ami a 4. után teljesen el is múlt. Tegnap elhasználtam a 12. db-ot és most aggódom, hogy nem lesz-e gond, hogy csak ennyit használtam? Mindenhol azt olvasom, hogy legalább a 12. hétig javasolt és fokozatosan kell abbahagyni. Nincs vetéléses előzményem. A következő vizsgálat 2 hét múlva esedékes.  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan várja meg a következő kontrollt. Szép napot
2023.07.01. 22:36:09
  Tisztelt Doktor Úr,
Az lenne a kérdésem, hogy várandósság alatt szabad -e kollagént fogyasztani?
Köszönöm a válaszát.  
Szabad.
Szép napot
2023.07.01. 21:46:29
  Szèp Napot Dr.úr .
Két-három havonta visszatèrő intim fertőzésem van , sajnos egyenlőre az okát nem tudom , többször voltam vizsgálatokon akkor elvileg minden rendben volt . Viszont nagyon kellemetlen és zavaró ,hogy vissza -vissza tér . A minap viszont alhasi fájdalommal is társult jobb oldalt . Esetleg tudna segíteni mitől tér vissza mindig ? Előre is nagyon köszönöm!  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt, addig is Gynophilus segíthet.
Szép napot
2023.07.01. 21:42:11
  Klion D 100 hüvelytablettát írt fel nekem az orvosom sárga folyásra. Ma tettem fel az utolsót azonban még mindig halovány sárga folyásom van. Más, mint a gyógyszer előtt, de még mindig sárga valamennyire (keverve átlátszós, néhol fehéres folyással). Ez normális?  
Igen, Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.01. 21:36:15
  Kedves Doktor úr! Nebivolol tevát és amlodipin tevát szedek a vérnyomás csökkentőnek az lenne a kérdésem ,hogy ezek a gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?  
Nem csökkentik.
Szép napot
2023.07.01. 21:33:54
  Tisztelt Dr úr !
18 éves vagyok szültem egy éve első lány gyermekemet
Lehet kicsit hülye kérdés de azt szeretném meg kérdezni hogy van e olyan fogamzás gátló ami nem hizlal ?hanem inkább fogynèk tőle
Mert nekem olyan problèmám is van hogy mióta terhes lettem fel szedtem 10kg-ot
Amit nagyon nehezen tudok le adni és pluszba fel is jött vagy 2 ha nem több
És nagyon puffadok azóta
Lehetséges hogy igyis marad a hasam ???mintha lennék vagy 6honapos terhes
Nagyon zavar pedig egy nap eszem 5× és igyekszem keveseket :⁠-⁠\
Ha esetleg valami ilyen gyógyszert tudna ajánlani nagyon hálás lennék !!!
Illetve hozzá tenném azt is hogy terhesség előtt 62 kg voltam és tudtam tartani ezt a súlyt bármit is ettem :⁠-⁠|
Most 85kg vagyok
És mèg hozzá puffadok mint egy gömb hal
Segítségèt válaszát elore is nagyon szépen köszönöm !。⁠◕⁠‿⁠◕⁠。
Tisztelettel :Szilviaaa  
Jangee segíthet, vényköteles.
Szép napot
2023.07.01. 20:33:21
  Szép napot. Olyan kérdésem lenne hogy 37 éves vagyok. Júniusban keset 3 napot a menstruációm 4,5 én jött enyhe rózsaszín de csak a WC papíron volt. Aztán június 21,22 én ugyan így egy kis barna al de az is csak a WC papíron pisileskor. Előtte minden hónapban rendesen megjott és 6 napig tartott. A hasam most is néha fáj. A melleim is néha. Csináltam tesztet akkor és most is. De negatív. Mi lehet a problémám. Előre is köszönöm válaszát  
Nem feltétlenül jelent kórosat.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.01. 20:19:47
  Tisztelt Doktor úr!
Több cikkben is olvastam, hogy a petefészkek eltávolítása után azonnal beáll a klimax, ami magával hozhat rengeteg nemkívánt tünetet és betegséget (hízás, infarktus, stroke, csontritkulás stb.) Milyen természetes eszközökkel lehet ezeket a tüneteket/betegségeket elkerülni/késlelteni?
Köszönöm.  
Remifemin plusz és calcium segíthet.
Szép napot
2023.07.01. 20:13:38
  Kedves Doktor úr!
Két hónapja furcsa, szúró jellegű fájdalmat érzek a hasam jobb oldalánál. Ez a fájdalom nem köthető ciklushoz, napszakhoz, tevékenységhez vagy bármi máshoz, csak beleszúr, majd eltűnik a fájdalom. Természetesen voltam nőgyógyászati UH-n, hasi UH-n és vérvételen is (kiegészítve CA 125 HE 4 vizsgálattal is), de szerencsére minden negatív lett. Emiatt a hasi fájdalom miatt Drovelisről váltottunk az orvosommal a Tri Regol tablettára, amit 1 hónapja szedek, de a fájdalom továbbra is megvan. Javasolna-e bármilyen kiegészítő vizsgálatot (pl. egy MR mutatna-e többet, mint a nőgyógyászati+hasi UH+vérvétel)? Korábbi műtétek okozhatnak-e olyan összenövéseket, amelyek most okoznak tüneteket? Esetleg lehet-e a háttérben egy kezdődő klimax? Fogamzásgátló szedése mellett kialakulhat-e endometriózis?
Köszönöm válaszát.  
Nem javaslok további vizsgálatokat.
Premens segíthet.
Szép napot
2023.07.01. 19:42:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Crohn betegként Imuran szedése mellett vállalhatok gyereket? Interneten nagyon megosztó véleményeket olvasni. Köszönöm.  
Vállalhat nyugodtan.
Szép napot
2023.07.01. 19:40:38
  Melltarto viseles hajlamosít mell rákra?  
Nem.
Szép napot
2023.07.01. 15:57:18
  Üdvözletem! Lenne egy olyan kérdésem, a 12 éves gyerekemnek húsvét után volt az első menstuációja azóta semmi. Ez normális vagy elvigyem orvoshoz?
Szép napot! :-)  
Normális, nincs ok aggodalomra.
A ciklusnak évekbe is telhet, mire rendszeressé válik.
Szép napot
2023.07.01. 14:17:34
  Kedves Doktor úr!
Ha késik a menstruáció viszont fehér átlátszó folyás van és van egy kis szaga ( lehet fertőzés) megeshet ez miatt nem jön meg ? Elő fordulhat ?  
Lehetséges, gyakran megeshet stresszes időszak, vagy perimenopauza idején is.
Szép napot
2023.07.01. 12:23:06
  Kedves Doktorúr!
28 éves vagyok nem szedek fogamzásgátlót, gyermekem sincs.
Eddig szabályosan 4 hétre jött meg a menstruációm (-1-3nap)
Viszont most másodjára is 3 hétre jött meg :(
Ugyanúgy puffadtam előtte, közbe görcsölök, viszont az előtte lévő mellfeszülés teljesen elmúlt (ez pedig előtte mindig volt)
Sajnos nálunk nem a legjobb az ellátás a szakrendelésen, a magánorvos pedig rettentő drága
Köszönöm előre is a válaszát!  
Premens segíthet.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2023.07.01. 10:35:03
  Jó napot.Második terhességnél miért van levertség ájulás érzet gyengeség  
Gyakori tünet terhesség idején, szedjen vasat.
Szép napot
2023.07.01. 09:38:33
  Tisztelt doktorúr! Voltam nőgyógyászati szűrésen,az eredményem teljesen negatív mindenre,viszont nagyobb mennyiségű folyásom van,ez mitől lehetséges?vitagin c-t ajánlotta a doktor,de konkrétan problémát nemtudott monda i,csak aztismételgette,ha zavaró szedje ezt...de csak érdekelne,hogy mégis mitől van?! Köszönettel!
További szép napit!  
Intim mosakodókat kerülje, ezek sok esetben okozhatnak nagyobb mennyiségű folyást, fertőzés nélkül.
Gynophilus is segíteht.
Szép napot
2023.07.01. 03:29:49
  Tisztelt Dr. Úr!
20 éves vagyok, nagyon gyakran felfázom. Ezt a nagyon gyakori felfázást úgy kellene elképzelni, hogy az utóbbi 3 évben, évi legalább 5, legfeljebb 8 alkalommal voltam felfázva. Volt olyan, amikor elmentem a háziorvosomhoz megnézték a vizeletem és nem találtak benne semmit. A múlt héten jártam urológián, katéterrel vettek tőlem vizeletet, negatív lett mindenre a teszt. A vizeletvétel óta tapasztalom magamon ugyan azokat a felfázásos tüneteket, gyakori vizelési inger, de nem csíp folyamatosan az ürítéskor a vizeletem, inkább a záró szakaszban kezd el görcsölni, de iszonyatosan. Borzasztó rossz a közérzetem is, mert érzem, hogy valami nincsen rendben velem és így 1-2 óránál tovább nem bírok állómunkát sem végezni. Párkapcsolatban élek több, mint 3 éve, együttlétek után max 2x-3x tapasztaltam a felfázást. Mindenre vigyázok, rétegesen öltözködöm, ha hideg van 2 zoknit is húzok fel, hátrafelé törlöm ki, együttlétek előtt és után is legalább mosdóba megyek, de van, hogy le is tusolok, nem ülök le nem fertőtlenített ülőkére. Úgy érzem, hogy ennél többet tényleg nem tudok tenni az egészségemért. Kérem segítsen. Válaszát előre is köszönöm!  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Uro-vaxom napi 1x1 3 hónapig segíthet.
Szép napot
2023.07.01. 01:19:52
  Tisztelt doktor úr!
Nekem olyan problémám lenne, hogy várandós vagyok, hatodik hónapban járok, és pár napja égő, viszkető érzés van a nemiszervembe.
Milyen gyógyszerrel lehetne ezt kezelni, mert nagyon kellemetlen érzés.
Köszönöm szépen a választ!  
Canesten segíthet.
Szép napot
2023.07.01. 00:33:49
  Tisztelt Doktor úr! Azta szeretném kérdezni, hogy többszöri együttlét után késhet e a menstruáció? A párommal többet voltunk együtt mint általában így azt gondolom e miatt késhet de szeretnék biztos lenni benne. Általában pontisan jön meg viszont most 4 napja késik. Válaszát előre is köszönöm! Szép napot!  
Igen, okozhatja ez is a késést.
Szép napot
2023.07.01. 00:23:09
  Üdvözlettel!
Szeretnék érdeklődni az alábbi gyógyszerel kapcsolatosan klion-D100 hüvely tablettát (kúp)lehet e használni Terhessèg alatt 6hetes korban.
Előre is köszönöm.  
Lehet.
Szép napot
2023.07.01. 00:16:55
  Jó estét Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy melyik a legjobb esemény utáni fogamzásgátló?
Válaszát előre is köszönöm!  
Escapelle vagy ellaone.
Szép napot
2023.07.01. 00:06:04
  Üdvözlöm! Két honapja rövidült a menstruációm,2 napig tart 1 napot elmul es 1 nap vissza jon,ezmelett felvagyok fázva,faj a kis medencém ami hanyingerrel jár es a vizeletem is csíp és eltérések is vannak! Válaszát köszönöm!  
Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot

Régebbi kérdések

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!