Nőgyógyász válaszol

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos
válaszol kérdéseire.

Kedves Látogatóink!

Orvosaink 2-3 munkanapos határidővel válaszolnak a feltett kérdésekre, addig kérjük szíves türelmüket.
A válaszokat itt, a honlapon tudják megtekinteni.

FIGYELEM!
Kérdése a válasszal együtt mások által is láthatóvá válik!

Az ön kérdése

2022. év 2. negyedév kérdései

Legfrissebb kérdések ≫

2022.06.30. 22:18:36
  Tisztelt Doktor úr!

Múlt vasárnap óta beteg vagyok, valamilyen felső légúti betegséget kaptam el. Vasárnap és hétfőn lázas voltam, azóta csak hőemelkedésem van és megfázásos tüneteim. Vasárnap, hétfőn és szerdán vettem be 1-1 rubophent láz- és fájdalomcsillapításra. Férjemmel babát szeretnénk, a kérdésem az lenne, hogy amennyiben próbálkozunk a 3 db bevett gyógyszer vagy a betegség lehet-e bármilyen negativ hatással az esetlegesen sikeresen megfogant magzatra? Vagy szükséges lenne inkább kihagyni ezt a hónapot? Előre is köszönöm a választ!  
Nem jelent fokozott kockázati tényezőt.
Szép napot
2022.06.30. 21:59:34
  Tisztelt Doktor Úr!

Abban kérném a segítségét, hogy én Nuvaring hüvelygyűrűt használok több éve, és most véletlenül 11 órával tovább maradt bent, mint 4 hét. A megelőző 5 vagy 6 napban nem éltem nemi életet. Ebben az esetben az 1 hetes szünet megtartása után berakhatom az új gyűrűt és védelmet fog nyújtani és használhatom tovább?  
Igen.
szép napot
2022.06.30. 21:54:19
  Tisztelt doktor Úr!

Nagyon megvagyok remulve nem értem hogyan pozitív lett a HPV tesztem magas kockázatú HPV 68 az orvosom csak annyit mondott hogy 3 hónap múlva jöjjek vissza ismét citologiara más teendő nincs ennyi elég nagyon félek azért írok Önnek kérem mondja meg mit csináljak  
Egyetértek Kezelőorvosával.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.30. 21:49:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Symicia fogamzásgátlót szedek. Mandulagyulladás miatt Augmentin Duo antibiotikumot írt fel az orvos. A gyógyszert pont a 7 tablettamentes napon kellett szednem.
Egyik gyógyszer betegtájékoztatójában sem találtam leírást arról, hogyan befolyásolja a gyógyszer a fogamzásgátló hatékonyságát.
A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e kiegészítő védekezést használni, ha igen, akkor mennyi ideig?
Válaszát előre köszönöm!  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2022.06.30. 19:03:09
  Tisztelt Doktor Úr! A férjemmel kis babát tervezünk egy ideje de most derült ki hogy azért átlagosnál kicsit kevesebb az életképes spermája mert abban gyulladás van. Most kell szednie 2 hétig Augmentin antibiotikumot. Menstruáció 3. napján vagyok és változó a ciklusom. Az lenne a kérdésem, hogy míg a férjem szedi az antibiotikumot és véletlenül teherbe esnék tőle akkor lehet beteg lenne a magzat? Az első gyereknél pont petèréskor szedtem antibiotikumot fogalmam se volt hogy pont akkor esek teherbe és egészséges gyermekem született.  
Nem jelent fokozott kockázati tényezőt.
Szép napot
gynophilus RESTORE probiotikum (2 db hüvelytabletta)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

gynophilus RESTORE

Magyarország első számú elnyújtott hatású hüvelytablettája*
*IQVIA Sell-in adatbázis, Országos adatok, 2022. 01. – 2022. 12., dobozforgalom alapján

A gynophilus® RESTORE az első elnyújtott hatású probiotikus hüvelytabletta.
Az elnyújtott hatás kényelmesebb alkalmazást tesz lehetővé.

2022.06.30. 18:06:51
  Üdvözlöm kedves Doktor Úr!! Május 26 án volt a menzeszem és most júniusban nem jött meg 9, 10.napot késik. Csináltam tesztet. Halvány rózsaszínű a csík. Sztem állapotos vagyok. Mindig éhes vagyok és ilyen hangulatingadozásom is van. Sűrűn kell pisilnem. Hasam nem fáj. Most viszont kicsi folyást észrevettem a fehérneműn. Nem viszket nem csíp. Fél évente járok nőgyógyászhoz neg p2 és a citom. Ha nem jön meg a menzeszem. Most kb 4 - 5 hetes lehetek. Jelentkezzek a nőgyógyásznál?? 31 éves hölgy vagyok. Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelettel. Natasa.  
Jelentkezzen be Uh vizsgálatra.
Szép napot
2022.06.30. 16:18:45
  2022.06.27. 13:33:31
 Alacsony tsh (0.06 vagy ezalatt)val teherbe lehet e esni?
Mi okozhatja a változást, ha eddig 4korul mozgott, 50es letrox mellett 1-2 között, egy dolgon változtattam, szedek szerves szelén t, cinket, mio inozitot... Lehet köze hozzá?
Baba tervezésben vagyunk
Köszönöm! 
Endokrinológiai kontroll javasolt, szükség estén gyógyszerbeállítás.
Szép napot

Természetesen a beállítás folyamatbna van, a kérdés az hogy ilyen tsh ertek mellett teherbe lehet e esni és megmarad e a baba??? A kérdés azért fontos mert közben dolgozunk az ügyön...
Tsh milyen időközönként érdemes nezetni, milyen hamar változik?  
A jelenlegi hormonszinttel kevesebb az esély rá, ezért szükséges beállítás és a rendszeres (havonta) kontroll.
Szép napot
2022.06.30. 15:37:56
  Tisztelt Doktor Úr!
39 éves vagyok, három gyermekem van. Tegnap voltam nőgyógyásznál, aki közölte, hogy 16 mm-es az endometriumom, küretre kell mennem, mert ez a rák előszobája. Nagyobb a méhem is. (A vérzésem időben jön, erős is, gyakorlatilag évtizedek óta erős.) Régebben is nagyobb volt, gondolom a 18 kg súlyfelesleg sem tesz jót. A méhem szabad környezetben van, petefészkeim körül kóros nem látható. Elvileg lehet, hogy hormont kell szednem majd. Megtaláltam egy 2007-es leletet, ahol 14 mm-es volt az endometrium. Olyan nem lehet, hogy valakinek alkatilag vastagabb?
Tiszelettel: egy kérdező  
Nem értek egyet Kezelőorvosával.
Fertilis korban ez a méhnyálkahártya vastagság nem számít kórosnak. Nem utal rosszindulatú folymatra.
nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.30. 14:24:07
  A ciklus második felében normális ha magasabb a testhő?Mi okozza?36.9 -37 fok.(délután) reggel 36.6kb.Normális ez a testhő?  
Normális. Ovulációt jelezheti.
Szép napot
2022.06.30. 14:15:31
  Kedves Doktor ur! 32 hetesen lehet Monural port inni?  
Igen.
Szép napot
GynOphilus probiotikum (14 db hüvelykapszula)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

GynOphilus
A Gynophilus® kapszula természetes módon regenerálja és fenntartja a hüvelyi flórát, enyhíti a hüvelyi diszkomfort érzést (viszketés, irritáció), csökkenti a kórós hüvelyi folyást és minimalizálja a kiújulást.
2022.06.30. 14:07:46
  Jó napot!
20éves vagyok és olyan problémám lenne, hogy több hónapot kimarad a mensim (4honap). Először szettem fogamzásgátló tablettát utána ovestin tablettát. Kb fél éve nem szedek semmit és 4hónapja nem jött meg. Szeretnék kisbabát, de nem jön össze. Mi lehet a probléma? Ja és doki mondta, hogy kicsi a méhem.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.30. 10:45:08
  Ha a micovag plusz tíz db kúp nem használ szabad e még tíz db őt használni?  
Szabad.
Szép napot
2022.06.30. 09:51:10
  Jó napot kívánok kedves Doktor úr! Az lenne a kérdésem ,hogy már a 2. Babát szeretnénk, kislányom 8 hónapos kora óta próbálkozunk, most június 4.én múlt egy éves , ő első alkalomra összejött, nem is terveztük, és most sehogy sem akar sikerülni a következő, én szedem a barátcserje kapszulát,azt mondják rögtön teherbe lehet tőle esni, márva 2. Doboznál járok és semmi, szedem a mio- inozit és folsav kominációt attól sem volt eredmény, azt írják más egy dobozzal sem ivott meg belőle és terhes is lett. Hozzáteszem nekem szülés után,meg terhesség alatt is nagyon sok gombás fertőzésem volt, szülés után szinte 2 hetente vírusos fertőzés , rengeteg antibiotikumot beszedtünk a párommal, én meg még hozzá a kitudja hány doboz hüvely kapszulát. Ráafásul vagy fél éve kiderült hogy a páromnak here visszere van, elment vele orvoshoz, gyógxszert írt, azt mondta ha nem.múlik műtét, de azt mondja a párom mát nem fáj neki,és nem érzi hogy be lenne dagadva. Előre is köszönöm a válaszát.  
Nyugodtan próbálkozzanak tovább. Egy év sikertelen teherbeesést követően javasolt "csak" meddőségi kivizsgálás, ebben az esetben mindkettejüknek.
Az étrend kiegészítőket szedheti tovább.
Szép napot
2022.06.29. 23:25:01
  Tisztelt Doktor Úr!

Igaz az, hogy mióma eltávolítás utáni műtéti heg a méhben ugyanúgy akadályozni fogja a megtapadást mintha a mióma ott lenne?

Kata  
Sokkal kevésbé, mintha ott lenne egy a méh üregét is bedomborító miómagöb.
Szép napot
2022.06.29. 22:06:46
  Tisztelt Dr Úr!
46 éves múltam, elöször lerövidültek a ciklusaim, egy ideje már vannak a vérzésemben kimaradások. Most április11 én volt meg, májusban kimaradt. Most mejött de gyenge. Tisztasági betét elég volt. Viszont 10.ciklusnapon vagyok, és még nem múlt el. Nem sok, de barnázok. Nem tudom el fig e múlni illetve normális e, hogy kimaradozik most meg nem múlik. Terhes teszt negativ. Progeszteron pótlásom van már 10 éve womens cream progesuteron krém.
Köszönettel :Erika  
Élettani folyamat részjelensége. ez a perimenopauza.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.29. 21:33:09
  Kedves Doktor Úr!
Lombik előtt állunk a párommal, és most kaptam meg a mikrobiológiai labor eredményét, ahol sem gomba sem baktérium nem tenyészett ki, de zsúfolva van fehérvérsejtekkel. Ez mit jelent? Kezelni kellene? Akadályozhatja a lombik indulását?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs jelentősége, nem befolyásolja a lombik menetét. Kezelés sem szükséges.
Szép napot
2022.06.29. 21:31:35
  Jò estét kìvànok!ma voltam nőgyògyàszaton mivel 3honapja nincs menstràciòm!talàltak az uterusba egy 9mmes myomàt és nagyon meg vagyok ilyedve hogy miez! Kérdés ilyenkor mi a tehendő?vàlaszàt előre is köszönöm!  
Nincs vele azonnali teendő, fél év múlva kontroll Uh javasolt.
szép napot
2022.06.29. 21:15:05
  Tisztelt Dr.ur az lenne a kérdésem a párom 20 hetes terhes a morfologiai ultra hang kimutatta hogy 27mm A méhnyak .most kapott progeszteront és macmiror kúpot az egyiket reggel a másikat este ebből nem e lehet gond ?előre is köszönöm.  
Nem probléma.
szép napot
2022.06.29. 18:06:54
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy a következő eredmény hogyan értékelhető? Csak 1 hét múlva tudok elmenni orvoshoz.
"Mintavétel:hüvely. Vegyes aerob flóra tenyészett. Lactobacillus nem tenyészett. Mikroszkópos vizsgálat alapján a bakteriális vaginózis kizárható. 24 órás inkubálással gomba nem tenyészett. Aktérium szerotipizálása. Ismétlés javasolt."
Válaszát köszönöm.
Tisztelettel  
Negatív lelet, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.29. 15:20:21
  Tisztelt Doktor Úr! Következő hónap végén nyaralni megyünk,és nagyon valószínű,hogy akkor fog megjönni a menstruációm. Van-e olyan mód esetleg,amivel 4-5 napot késleltetni tudom a menstruációt? Válaszát előre is köszönöm!  
Progeszteron készítménnyel lehetséges, de nem javaslom a ciklus ilyen okból kifolyó befolyásolását.
Szép napot
2022.06.29. 13:56:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Terhességem során hüvelyi fertőzésre kaptam fluomizint (csípő érzet miatt) majd a kontroll tenyesztesen ez jött ki: enteroccus faecalis és gram neg. nem identifikált pálca ( sarjadzo gomba és s.agaliace nem tenyeszett ki). Erzekenyseget sajnos nem néztek. Mi az a nem jdentifikált pálca, újabb kúpok vagy szájon át szedhető antibiotikum szukseges az enterococcus miatt? A 32. Hétben vagyok. Elkeseredve köszönöm a válaszát  
Normál hüvelyflóra részét képezi.
Nincs vele teendő, amennyiben panaszai nincsenek.
Szép napot
2022.06.29. 13:28:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Vasárnap csináltam tesztet délután halvány volt a második csík ,tegnap reggel is csináltam azon még halványabb.
Reggelente émelygek,meg van dagadva mint két mellem. Napközbe többet kell pihennem fáradékonyabb vagyok.
Elmenjek orvoshoz?
Lehetek terhes?  
Egy hét múlva ismét teszteljen, amennyiben nem érkezik menzesz.
Orvoshoz menni még korai lenne.
Szép napot
2022.06.29. 13:10:18
  Jó napot doktorúr!
A párommal 3 hónapja nem védekezünk de előtte sem szedtem semmit, és kimaradás nélkül volt menszeszem! De most ebben a hónapban 2x is menstruáltam miért van?
Babát szeretnénk!  
számos oka lehet.
amennyiben nem jelentkezik újból nincs vele teendő.
Egyebekben nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.29. 12:02:11
  Tisztelt Doktor Úr!

Több éves jobb oldali petefészek fájdalom miatt elmentem kismedencei MR vizsgálatra, ahol a következőket írták:

Az uterus corpusa mellett jobb oldalon egy tubularis, kb. 8 cm hosszú, kb. 2 cm legnagyobb átmérőjű, a coecum alsó polusáig követhető, híg folyadék bennékű, élesen határolt, kissé kanyargós képlet figyelhető meg.
Vélemény:
Appendix mucocele? seu hydrosalpynx l.d.?

Kérem segítsen nekem abban, hogy mi a további teendőm?
3 éve voltam átjárhatósági vizsgálaton és ott szintén nem volt átjárható a jobb oldali petevezeték.
Válaszát előre is köszönöm!  
Laparoszkópos beavatkozás javasolt.
Szép napot
2022.06.29. 06:28:52
  Tisztelt Doktor Úr! A férjemmel már 1 éve vágyunk babára, meddők nem vagyunk. A ciklusaim 28 naposak. Most nem jött meg 28 napra de elkezdtem akkor görcsölni, szagokat jobban èrezni, szag utáni undor, szédülés, halvány pozitìv teszt. Aztán a 33. napon meg jött a vérzésem derékfájással kísérve. Ön szerint ez méhen kìvüli terhesség vagy biokémiai vagy csak àllterhesség?  
Utóbbi valószínűbb.
Szép napot
2022.06.29. 04:13:45
  Joreggelt Letícia vagyok 21 éves
Lenne olyan kérdésem nem jött meg a mentruációm büdos folyas gorcsok rázom magam nem mindég mit jelent ? Előre is koszonom  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.29. 03:08:24
  Kedves Doktor úr,
kisfiam 39+4 hétre született 2510 grammal. Folyamatosan ultrahangon nézték, ahol növekedett, bár kicsiket, a flowmetria jó volt, és a ctg-k is minden alkalommal. Apgar 9/10. Ez azt jelenti, hogy minden rendben volt bent, és egészséges, csak kicsi? A kis növekedés miatt indokolt lehetett volna korábban megszületnie? Köszönöm!  
Rendben volt.
Ellenkezőleg, jó hogy méhen belül tudott növekedni.
Szép napot
2022.06.28. 22:58:36
  Tisztelt Doktor Úr!

Kérdésem a következő lenne: szedhetem egyszerre az Inofolic premiumot és a GAL Babaváró kapszuláit?

Elsődleges cél nem a teherbe esés, hanem a ciklus szabályozása (jelenleg 40-45napos ciklus). Hormonális rendellenesség nem áll fent, PCOS Like viszont igen. A doktornőm centrális zavarra gyanakszik mivel a vérkép semmiféle kóros elváltozást sőt még apró eltérést sem mutatott. Inzulinrezisztencia is kizárva. Egyéb tünetem a hajhullás és a vérzés előtti erősebb PMS tünetek.
Válaszát tisztelettel köszönöm előre is.  
Igen.
Szép napot
2022.06.28. 22:10:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Ebben a hónapban kimaradt a menstruációm (utolsó első napja 05.02.),de az összes terhességi tesztem negatív(azóta heti 2x tesztelek).Sajnos időpontom orvoshoz csak 7.hó közepére van.
Van már 2 gyermekem,illetve márciusban 7 hetesen volt egy spontán vetélésem,művi befejezést nem igényelt.
Terhesség tüneteit nem érzem magamon,viszont a hasam formája mintha változna.
Elképzelhető,hogy a negatív tesztek(összesen 8db) ellenére mégis terhes vagyok?
Köszönettel  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.06.28. 18:10:38
  Tisztelt Doktor úr!

Menstruációm 6 napja késik (évek óta pontos), a terh. teszt negatív, viszont 5 napja enyhe menst. görcseim vannak, de egész nap. A derekam is csipked néha, de nem akar megjönni. 2-3 hete volt egy erősebb hólyaghurutom, antibiotikum-kúrával + erősebb gyógynövényekkel. Összefüggésben lehet a késés ezzel illetve most már érdemes lehet egy ultrahangra elmenni, ha továbbra sem jön meg? Arra gondoltam esetleg a hólyaghurut gyulladást okozott máshol is.  
Mindenképp lehet összefüggés a betegség/kezelés és a ciklusborulás között.
Rendeződni fog magától, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.28. 17:02:14
  Tisztelt Dr Úr!

Véleményét szeretném kérni az alábbi problémámmal kapcsolatban!

15 évesen bekerültem a kórházba, ott azt mondták, hogy a fehérvérsejtek száma nagyon magas, ezért egy teljes kivizsgálást ajánlottak.
Amikor kiengedtek, elmentünk a háziorvoshoz, aki azt mondta erre semmi szükség nincs.
16 éves körül lehettem, amikor elkezdett rendszertelenné válni a menstruációm.
Volt mikor 10 nap késés után jött meg, volt mikor megjött majd rá 10-15 napra újra. Emellett a szőrzetem is egyre erősebb lett.
Elmentem nőgyógyászhoz, csinált egy ultrahangot és azt mondta, hogy 16 évesen semmi hormonális illetve egészségügyi bajom nem lehet.
Visszamentem hozzá kb fél évvel később ugyanezzel a problémával, elküldött vérvételre és azt mondta, hogy agyalapi mirigy eltolódásom van, megkérdeztem, hogy az pontosan mit is jelent és azt mondta nem lényeg, semmi bajom csak fogamzásgátlóra lenne szükségem. Nem akartam szedni, mai napig akarok. Azóta nem voltam nála.
Jelenleg 19 éves vagyok, jelenleg kb 8 hónapig pontos időben jött meg a menstruációm 31 naponta és változóan 3-4 napig tartott.
Ebben a hónapban 6-án megjött, 9-ig tartott. Barnás volt az első napon, másodikon sötét piros, harmadikon alig volt, majd az utolsó nap szintén barnás volt.
1 hónapja az állkapcsomon kezdtek megjelenni erős fekete szőrszálak is.
Múlthét szerdán szóval június 22-én este, egyik pillanatról a másikra elkezdett görcsölni az alhasam nagyon erősen. Nem tudtam felkelni, nem tudtam menni, úgy éreztem ha felkelek szét szakad bent valami. Bevettem egy apranaxot, az segített. Másnap reggel szintén fájt, de már nem annyira erősen. Azóta szurkál mindkét oldalt az alhasam. Viszont Tegnap delután pisilés közben vettem észre pár csepp vérfoltot, majd ma reggel barnás volt délután a wc papír pedig véres volt. A melleim duzzadnak, terhesség nem jöhet szóba.

Jövő hónap 7-én lesz egy teljes vér- vizelet vizsgálat. Ön szerint érdemes az eredmény előtt egy nőgyógyászt, vagy várhat mégy picit? Esetleg mi okozhatja ezeket a tüneteket?

A választ előre is köszönöm!  
PCOS irányban érdemes kivizsgálást végezni.
Hüvelyi Uh és hormonpanel.
Szép napot
2022.06.28. 16:29:54
  Tisztelt Doktor Úr!
Tegnapelőtt délelőtt teszteltem halvány pozitívat ma reggel még halványabb volt mint az előző teszt.A menstruációnak tegnap kellett volna megjönni. Duzzadt a mellem fáj is, alhasi fájdalom de nem olyan mint a menstruációs
Mi tévő legyek el menjek orvoshoz?
Lehetek terhes ??  
Egy hét múlva ismét teszteljen, amennyiben nem érkezik menzesz.
Orvoshoz menni még korai lenne.
Szép napot
2022.06.28. 15:24:01
  Tisztelt Doktor úr!
Mirena spiral felhelyezése után 60 napra megjött a vérzés és azóta nem akar elmúlni igaz napi egy betét elég de kicsit zavaró ez a vérzés!Ez normális vagy inkább forduljak orvoshoz?Köszönöm szépen ha válaszol! Egy aggódó 49 éves nő!!!  
Nem számít kórosnak.
szép napot
2022.06.28. 13:28:44
  Kedves Doktor Úr! A férjem volt sperma vizsgálaton. A spermájában nincs semmi elváltozás hogy kétfarkù vagy ilyesmi. Viszont csak 40% életképes a spermája. Ön szerint teherbe tudok ìgy esni spontán? Nem kevés az a 40%-os sperma? Velem minden rendben van  
minimum 60% lenne ideális esetben. Andrológiai kontroll javasolt.
Szép napot
2022.06.28. 13:25:54
  Tisztelt Dr Úr!
Szülés után 1,5 éve használok Nuvaring h.gy-t. Szülés előtt is ezt használtam! Viszont azt tapasztalom, hogy gyűrű mellett is meg jön, és mikor kiveszem, nem 3-4 nap után, hanem az nap megjön! Ez már 7 hónapja így megy! Nőgyógyász válasza: ez normális!!! Szerintem meg nem! Pm. Tsh 7,8 +Anti tpo 1300 Problémám van amire gyógyszert is szedek! 1,5 éve nem tudják le vinni 6 alá a tsh-mat! Syntroxine 50 szedek. Valószínűleg ez is befolyásolhatná?! Ha nem használnám a gyűrűt meg sem jönne… válaszát előre is köszönöm.  
Egyetértek Kezelőorvosával.
Pajzsmirigy hormonbeállítás céljából endokrinológiai kontroll javasolt.
Szép napot
2022.06.28. 13:25:31
  Tisztelt Doktor Ùr! Változó a ciklusom. Utolsó 3 hónapban egyszer 25 napra jött meg aztán 28 napra és ma jùnius 28-án viszont 33 napra. És én pont jùnius 13-án voltam hüvelyi ultrahangon. Jùnius 14-én kellett volna ezek szerint peteèrésem lenni. Peteèrés előtt 1 nappal nem látott petèrést a doktornő. Vagy ovuláciò előtt pontosan 1 nappal még nem látszik? Ön szerint èrdemes peteèrés elősegítő gyògyszert szednem?  
Nem szükséges.
Szép napot
2022.06.28. 11:48:41
  Tisztelt doktor úr!Írtan az előbb egy kérdést,de lehet nem érkezett meg ezért leírm mégegyszer.43 éves vagyok,babát szeretnénk.AMH értékem 1 lett.A bal oldali petevezetőmet kivették 8 éve.Tegnap a ciklus 12 napján voltam ultrahangon ahol a jobb petefészekben látható egy 17mm-es tüsző.A kérdésem az lenne,hogy ez mennyire jó?Ha a bal petefészekben érik meg tüsző akkor esélytelen a teherbe esés?Köszönom válaszát.E.  
A 17mm jónak számít, viszont így hogy azon az oldalon eltávolításra került a petevezető a terhesség kialakulása minimális.
Szép napot
2022.06.28. 11:06:03
  Tiszteletem! Menstruáció előtti szex mennyit tolhatja a várt menstruaciot? Mennyi a normális?  
Pár nap, egy hét.
Szép napot
2022.06.28. 09:08:31
  Szép napot Kedves Doktor Úr!
2021 őszén volt egy ASCUS citológiám.Ezt kezelte kúppal,gyógyszerrel az orvosom.Ismételtük a vizsgálatot 2022.februárban.Ez már negatív eredménnyel zárult,HPV-re is lettem szűrve,szintén negatív eredménnyel.
Mikor javasolja Doktor Úr a következő citológiát?  
Nincs jelenleg teendő, egy év múlva ismételt HPV és cytológiai kontroll javasolt.
Szép napot
2022.06.28. 06:20:27
  Jónapot Dr. Úr! Cns kúpot használok 3 napja de mióta elkezdtem használni enyhén görcsöl az alhasam. Érdeklődnék, hogy ez normális?  
Nem számít kórosnak, nyugodtan folytassa a kezelést.
Szép napot
2022.06.28. 05:45:08
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne hogy a hasam alatt érzek egy csomot nem is kicsi és szokott fájni is de sokszor olyan mintha a köldökömet belülről húzgálnak,meg ha megterhelem magam akkor görcsölni szoktam. Mi lehet ez??  
Nőgyógyászati/sebészeti kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.28. 01:13:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Május 4-én volt terhesség megszakításom. Utána kb. 1 hétig véreztem és még majdnem 2 hétig barna folyásom volt. Június 12-én jött meg a menstruációm, kb. 1 hétig véreztem, viszont azóta is szinte megszakítás nélkül barna folyásom van. Mennyire normális ez abortusz után? Helyre áll majd magától a dolog? Sohasem volt ilyen jellegű problémám.
Köszönöm válaszát!  
Műtétet követően 4-6 hétig még normálisnak mondható.
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.27. 23:08:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy jelenleg késik a menstruációm 4. napja. Aktív nemi életet élek, így felmerült a terhesség gyanúja. Viszont korábban volt már egy terhességem, és tüneteim nincsenek egyáltalán.
Azonban az alhasam körülbelül 2 hónapja puffadt, és minimálisan mintha nőne is fokozatosan. Fájdalmaim nincsenek. Viszont ebből kifolyólag arra gondoltam, mi van ha petefészek cisztám van.
Ön mit gondol?
Előre is köszönöm válaszát!  
Végezzen terhességi tesztet, amennyiben egy hét múlva sem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.06.27. 21:22:42
  Jó napott doktor úr ! 16 volt abortuszon de nagyon pici volt nem volt látható hasi ulrahanggal , azt akarom kérdezni sexuális élet mikor lehet ?  
4 hét múlva, amennyiben a kontroll vizsgálaton minden rendben.
Szép napot
2022.06.27. 20:24:31
  Szép napot!
Azt szeretném kérdezni, hogy a 3.hét elején a második napon véletlenül kimaradt egy missa fogamzásgátló tabletta, amit csak a következő nap a szokásos időben vettem észre, akkor tudtam csak pótolni. Vasárnapi napon volt szexuális létesítményem a barátommal. Következő nap, azaz ma hétfőn pedig elkezdődött a menstruációm a várt időben. A kérdésem pedig az lenne, hogy folytassam a pacebolo tablettákkal ahogy egy normális esetben szoktam, vagy pedig kezdjem el a következő havi film tabletták szedését?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, folytassa úgy, ahogy eddig.
Szép napot
2022.06.27. 19:21:49
  Szép estét kívánok doktor úr. A barátnőm menstruációja 29-31 naponként jelentkezik, mikor hogy. A menstruációja 7 napos. Mindig óvszerrel védekezünk. A legutóbbi együttlétünk során a barátnőmnek 5.napja volt menstruációja. Az együttlét alatt az óvszer benne maradt a hüvelyében, egy kis része volt belőle csak kint. Az óvszer le csúszását rögtön észre vettük és az együttlétet befejeztük. Az óvszert rögtön ki vettük és le ellenőriztük (fel engedtük vízzel, nem folyt sehol sem). Nem volt orgazmusom szóval az óvszerben csak átlátszó, elővaladék volt. Lehet így a barátnőm terhes? Válaszát előre is köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.27. 18:37:25
  Minden hónapban menstruáció után bakteriális fertőzéses van . Fájdalommal is jár fáj a petefészem be van gyulladás. Mivel tudom megelőzés hogy ne legyen ilyen problemám.  
Gynophilus restore.
szép napot
2022.06.27. 17:47:27
  Kedves doktor ùr!
35 éves vagyok van egy kisfiam.
Minden évben el megyek rákszűrésre, bár nincs párkapcsolatom.
Ma voltam és a doktornő azt mondta hogy a nyálkahártya túl burjanzásom van és hogy terhes vagyok és kert tőlem 2 tesztet ami persze negatív.
10 nap múlva vár vissza és azt mondta hogy lehet be kell feküdni vizsgálatra.
Mit jelent ez mitől lehet ez a baj?
Köszönöm  
Nem értek egyet a Kezelőorvosával.
Nincs vele teendő, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.27. 17:45:40
  Jonapot doktor úr azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy a múlt hónapban kétszer jött meg a menstruációm most pedig még nem jelentkezett vajon mi lehet ennek az oka? Vajon nem is fog megjonni ebben a hónapban?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.27. 16:54:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Kérdésem az lenne,hogy június 25.én kezdtem el fogamzásgátlót szedni/eddig még nem szedtem soha/ 26.án megjött a menzeszem.Az érdekelne,hogy ilyen esetben mikortól véd a tabletta?
Előre is köszönöm válaszát!  
Amennyiben a menzesz első napján kezdte el szedni, akkor azonnali a védelem, minden más esetben 2 hét szükséges.
Szép napot
2022.06.27. 16:42:27
  Kedves Doktor Úr! Mestruációm június 16 volt 3napig tartót de gyenge volt reggel véresztem estére semmi nem volt.3napog ilyen volt a mestruációm .tegnap este óta bal petefészkem nagyon fáj és egész alhasam is olyan mind ha meg akarna jönni . válaszát előre köszönöm szép napot!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.27. 16:04:22
  "Tisztelt Doktor Úr,

Éves rutin nőgyógyászati vizsgálat során (rákszűrésre mentem, tavaly/tavaly előtt P1,negatív lett), P2 lett az eredményem, gyulladással, illetve Candida gombával keverten. Nőgyógyászom Klion D-100 10 napos kúrát javasolt, majd közvetlenül utána Gynoxin hüvelytablettat 3 napig, majd Gynophilus hüvelykapszulát helyreállításként 10 napig. A legfurcsább az egészben, hogy lényegében semmilyen tünetem sincsen, talán amit észrevettem, egy minimális alhasi nyomás, de semmi zavaró folyás stb. Így is indokolt lehet a kezelés? Illetve a partneremre vonatkozóan nem kaptam információt..őt is kellene kezelni, ugye? Valamint mivel a kezelés össz időtartama majdnem 1 hónap, érdeklődnék, hogy óvszerrel (mivel nekem nincs fájdalom, viszketés, lényegében semmi) élhetünk-e a párommal szexuális életet? Vagy esetleg az antibiotikum kúrát elhagyva a Gynophilus kapszula (regener.)mellett? Eĺőre is köszönöm megtisztelő válaszát!

Nem tartom szükségesnek a kezelést.
Szép napot"

Tisztelt Doktor Úr,
elnézést, de kire vontakozóan írta, hogy nemtartja szükségesnek a kezelést? Rám, vagy a páromra? Bocsánat, csak nem volt egyértelmü, az orvosom pedig július 10.-ig szabadságon. Köszönöm! :) Szép napot!  
Nem szükséges vállalnia a kezelést.
Párját sem kell kezelni.
Élhetnek nemi életet.
Szép napot
2022.06.27. 14:08:42
  Jó napot Dr.úr! Ca 125 értékem 291.50. ez alatt mit lehet érteni? Júli 13án tusok csak a dr.nőmmel konultálni.üdv  
Petefészek cisztára utal leggyakrabban ez emelkedett érték.
Szép napot
2022.06.27. 13:38:03
  Tisztelt doktor úr!

Két eve hugyuti fertőzéskor éles fájdalma gyulladást éreztem a balfhon mirigy környékén a nőgyógyász azt mondta nem lát ott semmit csak hüvely szárazság vártam hátha elmúlik de nagyon fájt hugyuti fetozes is visszatért elmentem nőgyógyász azt mondta a gatvaras maradványa azt kimetszik mentem a kórházba ott mondta az orvos hogy nincs ott semmi v mirigy lehet begyulladva augme ntint írt attól jobb lett de nem múlt el fáj minden nap milyen vizsgálattal lehetne látni biztosan hogy mi lehet ami fáj 20 éve szültem 58 vagyok  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.27. 13:33:31
  Alacsony tsh (0.06 vagy ezalatt)val teherbe lehet e esni?
Mi okozhatja a változást, ha eddig 4korul mozgott, 50es letrox mellett 1-2 között, egy dolgon változtattam, szedek szerves szelén t, cinket, mio inozitot... Lehet köze hozzá?
Baba tervezésben vagyunk
Köszönöm!  
Endokrinológiai kontroll javasolt, szükség estén gyógyszerbeállítás.
Szép napot
2022.06.27. 13:15:09
  65 éves nő vagyok.A változó koron 45 évesen átestem Kb 2 éve ismét jelentkeztek hőhullámok izzadás.Egyik orvos hormont a másik hormonmentes készítményt ajánl a korom és egyéb betegségeim/magas vérnyomás,reflux visszérbetegség,pajzsmirigyb./ mammográfia rákszűrés negatív.Vajon egy idő után ezek a panaszok megszűnnek??? Ön ebben az esetben mit javasol ?Köszönettel:NNé  
2x1 tbl Remifemin plusz.
Szép napot
2022.06.27. 13:14:16
  Jo napot doktor ur az lenne a kérdésem hogy most vplt junius 7 én vérzésem és jumius 26 megint hogy valami gyocert esetleg nem lehetne szednem hogy hejre álicsa a havimat köszönöm a választ  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Addig is Premens napi 1x1 javasolt.
Szép napot
2022.06.27. 12:49:34
  Tisztelt Doktor Úr!
Azért írok önnek,mert segítségre van szükségem.
12 éve kapcsolatban élek,10 éve szeretnénk gyermeket...eddig kétszer estem teherbe,mindkettő vetéléssel végződött a 6-7. héten.
Tudom,hogy ki vizsgálások várnak rám/ránk,de nem tudom merre induljak.Szeretnék olyan helyre menni,ami TB támogatott egyéb okok miatt.32 éves vagyok,félek hogy kicsúszok az időből.
Előre is köszönöm válaszát,és szép napot kívánok.
N.  
Meddőségi Centrum felkeresése javasolt párjával együtt.
Jelenleg Magyarországon minden meddőségi kivizsgálás és kezelés egyaránt elérhető OEP finanszírozás keretei között.
Pl: Kaáli Intézet, Forgács Intézet, Budai Meddőségi Centrum, stb.
Szép napot
2022.06.27. 11:36:21
  Tiszteletem! Menstruáció előtt 2nappal lefeküdtem a párommal, óvszer nélkül, de időbeegtörtént a kivétel. Még aznap volt egy kis vérzésem, de azóta semmi. Mit ajánl?  
Későbbiekben nem javaslom a nem kívánt terhesség kockázatának kivédés céljából.
szép napot
2022.06.27. 11:27:03
  Tisztelt Doktor Úr!
34 éves nő vagyok, és az orvosomtól kaptam antibiotikumot minimális fertőzés miatt múlt héten szedtem 5 napon keresztül reggel és este egyet Cifran tablettából.
Ami viszont fura, hogy előrébb hozta a menstruációmat. Mindig 28-30 napos menstruációim vannak, most 25 napra jött meg. Illetve a hasam görcsölt , de például ma vagyok a 2. napon és őszintén szólva alig van meg, eddig mindig a második nap nagyon megvolt rendesen jött, most meg hát, majdnem mintha a menturáció végén lennék szinte. Ennyire felborította ? Úgy, hogy eddig mindig pontos volt. Mit vegyek be, nehogy aztán nekem ezután össze vissza jöjjön meg. Köszönöm válaszát  
Antibiotikum kezelés gyakran meg tudja zavarni a ciklust.
Nincs vele teendő, rendeződni fog magától pár ciklus alatt.
Szép napot
2022.06.27. 09:49:02
  Tisztelt Doktor Úr.
Szeretném kérni a segítségét màr nem tudom mit hidjek.
Àprilis 7én nagyon kevés rózsa színes valami mutatkozott ami hamar el is múlt a melleim érzékenyek lettek. 22én 1napig se tartó menszeszem volt. A melleim bebarnultak és a kertben dudorok jöttek ki ami eddig nem volt. Junius22erős darabos vérzések volt 2napig utàna rózsa színes barna fél napig de a melem ugyan úgy Bana és dudorok vanak Bene hànyingerem mel feszül és emiatt is van meleim is nötek szúrodàst érzek a hasam aljàban oldalt egy héten. Ez terhességet jelent? Köszönöm Andrea.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
szép napot
2022.06.27. 09:44:24
  Tisztelt Doktor úr! 31 éves hölgy vagyok. 4 hó napja nem védekezünk. Kisbabát szeretnénk. Elkezdtem szedni babaváró vitamint. 7 napja késik a menzeszem. Állapotos lehetek?? Még tesztet nem csináltam. Köszönöm szépen a válaszát. Tisztelettel Natasa.  
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2022.06.26. 23:17:17
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan panaszom lenne hogy lassan fel éve erős fájdalmakat érzek együttlétkor.
Szex után be pirosodik olyan mintha be dagadna a pisilés is brutálisan fáj 1-2 napig.. és rögtön szex után egy kicsi vért is tapasztalok.
Mar a behatolás is nagyon fáj.
Előre köszönöm a segítséget!  
Használjon Santest és bepanthent. A gyógyulásig sezxuális élet felfüggesztése javasolt.
Szép napot
2022.06.26. 22:59:38
  Jónapot a Valeriana és a Valeriana Nightot is szedhetem fogamzásgátló mellé?  
Igen, nyugodtan.
Szép napot
2022.06.26. 22:11:53
  Tisztelt Doktorúr!lassan egy hete barnás folyassal küzdök,volt amikor vért is lehetett észlelni.Mitől lehet?Köszönöm, Anna  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
szép napot
2022.06.26. 22:08:01
  Tisztelt Doktor ÚR!
fluomizin hűvely tabletátol a 4 napon kegyetlen égő hólyag hurut és vizelési ingerem lett .Elötte régóta ESTROKÁD kenöcsöt használtam 2-3 naponta újj begynyit Mi a teendőm szenvedek az égö érzéstől és a vizelési ingerektől 70 éves vagyok 6-7 havonta elö jön Idönként GYNOPILUST is használtam
Köszönöm a válaszát  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.26. 18:05:32
  Jo napot mitol lehet barna a vizeletem ha wc re megyek 24 hetes vagyok nem faj sehol csak ez a baj  
Vizelet vizsgálat elvégése javasolt, ami amúgy is esedékes a cukorterheléssel egybekötve.
Szép napot
2022.06.26. 16:55:56
  Tisztelt Doktor Úr!

25 éves vagyok. Március 28-án voltam rákszűrésen, az eredménye negatív lett, szóltam egy korábbi vizsgálaton észrevett méhszájseb miatt (amit egy bakteriális gyulladás előzött meg) de azt mondta az orvos, hogy nem kell műteni (egy másik orvos műtötte volna). A napokban vettem észre egy miliumhoz vagy érett pattanáshoz hasonlító kis valamit a hüvely bemenet alatt kb. 1 centivel. Nem gyulladt, nem fájdalmas csak törlésnél, dörzsölésnél érzékeny. A nemi életet ellehetetleníti mert annyira közel van a hüvely bemenethez. Mi lehet ez az egy darab kis fehér gombostű méretű valami? Lehet ez valami fertőzés következménye? Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Kontroll nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.26. 16:55:18
  Kedves Doktor Úr!
A ciklusom közepén pont a 14.napon volt tojásfehérjeszerű folyásom.Ez 2napig tartott,majd gumis átlátszó volt 1napig.Pár cikus óta ezekben a napokban nagyon feszül,fáj a hüvelyem.Ez normális?Mi okozza?Mivel lehetne ezt megszüntetni?  
Normális, az ovulációt kísérő részjelenségek egyike.
Szép napot
2022.06.26. 13:53:15
  Tisztelt Doktor Úr! Hollandiában élek és 3 alkalommal helyeztek fel Miréna spirált erős,nagy darabos vérzés és mióma miatt. Mindhárom spirált kilökte a szervezetem.A 3. spirál eltávolítása után ,a vérzés csillapítására kaptam Provera hormont,amíg eljutottam a nőgyógyászhoz. 1 hét után Zoladex implantátumot injekcióztak,ami 3 hónapra megszünteti a vérzést.Ezt 1 hónapja kaptam viszont lassan egy hete nagy fájdalmakkal járó,szintén óriási darabos,intenzív vérzés jelentkezett.Szedek vérzéscsillapítót,de nem használ. A doktornő szerint,ha a következő alkalommal is megjön a vérzésem,akkor nem használ az implantátum és ki kell pakoljanak.Nagyon el vagyok keseredve és nem tudom jelen helyzetben mit tegyek.Köszönöm a válaszát.  
A mióma eltávolítása javasolt, a méh megőrzése mellett.
Teljes méheltávolítás nem szükséges feltétlenül.
Szép napot
2022.06.25. 22:56:21
  Tisztelt Doktor úr egy kérdésém lenne 6 dikan voltam beteg és most 25 én is még jött babát szeretnék ezért sokszor próbálkoztunk lehetséges hogy össze jött és azért van ez ?  
Nem valószínű.
Egy hetes menzeszkimaradást követőn érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2022.06.25. 10:34:19
  Tisztelt Doktor Úr! Ön mit gondol,a Klion hüvelykúp mennyire van hatással a szervezetre akar negatív akár pozitív irányban?  
Bakteriális vaginosis esetén javasolt terápiás megoldásként.
Ebben az esetben pozitív hatás várható.
Szép napot
2022.06.25. 09:11:27
  Tisztelt Doktor úr!
Nem jött meg a menstruációm ezért csináltam tesztet. A 25-ös érzékenységű az nem mutatta ki de a 10-es érzékenységű teszt igaz halványan de láthatóan kivehetően kimutatta. Terhes lehetek vagy becsapott a teszt?  
Végezzen egy kontroll tesztet 2 hét múlva is.
Szép napot
2022.06.25. 08:44:16
  Kedves Doktor Úr!
Lassan ideje a 32. Hetes vérvételnek azonban nyaralás miatt nem tudok vérvételre menni csak amikor 31+4 napos leszek. Adhat ez a pár nap téves, fals eredményt vagy nem számít ez a pár nap? Vagy inkább 33 hetesen vetessem le?  
A harmadik labor ideje 36-38 héten esedékes.
Szép napot
2022.06.25. 07:28:45
  Jó napot kívánok!
Kérdésem lenne a slinda tablettával kapcsolatban!Csak menstruáció idején lehet elkezdeni szedni,vagy barmikor?És,ha bármikor akkor mikortól véd?Ezt azért kérdezem,mert valószínű a sok stressz miatt nem jött meg 8 napja és így nem kezdtem el,mivel nem tudom a hatását. Mielőbbi válaszát köszönöm!  
Bármikor, ebben az esetben 2 hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2022.06.25. 01:58:33
  Jo estèt kèrdesem az volna hogy menyi az eselye annak hogy spirallal masadszor is tererbe essek?  
Minimális.
Szép napot
2022.06.24. 23:45:16
  Kedves doktor ùr az lenne a kèrdèsem kb már lasan 1 ève( Csak eddig nem zavart nem foglalkoztam vele ) minden honapban igy vagyok mielött meg jön a menstruàciom elötte pár napja lennt a làgyèkomnàl nagyobb csomok jõnnek ki hol itt hol ott jön ki ez mitõl lehet ? Dr úr hormon? Nyirok csomora gondolok 1 hèt kèll kb mire el mullik visza huzodik Ès mèg 1 kèrdès nagyon erös nagy fàjdalmak jõnnek a hàtamba ès a hasamba nèha de nem menstruálok nem vàrom mèg akoor ez mitöl lehet Válaszàt nagyon szèpen köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.24. 21:51:16
  Üdv. Dr. Úr!
Kérdésem az lenne, hogy ovulációkór együtt voltunk a párommal (érzem, mert fáj, vizes folyás, ciklus 15-16), aztán azóta nagyon kis mennyiségbe fehér folyásom van, most ciklus 21-22 ( Dpo 5-6) krémes folyás maradt, de most halvány rózsaszín, ritkán nyílaló fájdalom a méhnél, has puffadás..Utalhat babára? Ez normálisnak tekinthető?
Válaszát köszönöm! Szép Napot!  
Egy hetes menzeszkimaradást követőn érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2022.06.24. 16:57:24
  Tisztelt Doktor Úr!

Vasárnap pozitív lett a terhességi tesztem, halvány második csík lett, viszont a mai reggeli teszten sem lett erősebb a csík. Ezen kívül, barna folyás jelentkezik hétfő óta. Jelenthet problémát?  
Ezen a ponton még sok a bizonytalansàg. Egy hét múlva teszteljen újból, amennyiben addig nem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.06.24. 15:51:58
  Tisztelt Doktor Úr! 31 hetes terhes vagyok, es minden nap erősen fáj a jobb bordaívem alatt, mintha ki akarna szakadni nagyon megnehezíti a mindennapokat. A vernyomasom rendben, vizelet is.mit tegyek ellene?  
Testhelyzet változtatás javasolt.
Szép napot
2022.06.24. 14:43:12
  Kedves Dr úr!

Mèhszáj sebbel kapcsolatos kèrdèsem lenne, miszerint 2021 Dec 23-án elkezdtem a cypromix tabletta szedèsèt, bő hüvely válladèkom lett ès sűrűn volt irritàlt a hüvelyem.3 hónap szedès után jeleztem ezt orvosomnak aki azt mondta a cypromix nem okozhatja más eltèrèst nem talált, használjak chloramphenicol gyógyszertári keverős kúpot 1 hónapig másnaponta majd heti 2x.a helyzet romlott fáj a derekam feszült a farok csontom ès az alhasam egyik oldala.visszamentem lecserèlte symiciára a fogamzásgátlót ès közölte mèhszáj sebem van...csinált citológiát eredmènye negatív ismètlès klinikai megítèlès szerint.dr úr szerint milyen kezelès jöhetne szóba? Kúpos,gyógyszeres segíthet mèg? Illetve a fogamzásgátló váltás nem ronthat rajta?  
Nincs továbbiakban teendő, mivel a cytologiai eredmény negatív lett.
Bármelyik fogamzásgátlót használhatja, ez a faktor nem befolyásolja a későbbi cytologiai eredményt.
Szép napot
2022.06.24. 12:42:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdelkődni szeretnék,hogy kismedencei mr-re el lehet-e menni úgy,ha megjön a menzeszem?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.  
Igen.
Szép napot
2022.06.24. 12:33:55
  hello 3 csaszarmetszesen vagyok tul es azt szeretnem kerdezni hogy le eset a hurkom ahogy ki huzak a varatatot miert eshetet le  
Felszívódó öltéssel lett megvarrva. Normális hogy leesik.
Szép napot
2022.06.24. 10:51:30
  Alkalmazható e probiotikum várandósság alatt?  
Igen.
Szép napot
2022.06.24. 10:05:57
  Kedves Doktor Úr!
Az alábbi problémában kérem a segítségét.
A szexuális vágyam a béka feneke alatt van. Olyannyira, hogy napközben maga a szex sem jut eszembe. Teljesen el vagyok nélküle. A férjemmel jó, ha havi 1x sikerül szexelni. Szegény sokkal többször igényelné, de ha magára a szexre gondolok semmi vágyat nem érzek és sokszor úgy érzem, hogy ez is egy tenni való, amit ki kell pipálni, így hát akkor legyünk túl rajta.
Nemrég voltam ezzel kapcsolatban nőgyógyásznál, aki hormon panel vizsgálatot csinált. Az eredmény láttán a doktor úr lerendezte annyival, hogy tökéletesek a hormonjaim és magával a problémámmal már nem foglalkozott tovább.
2018-ban és 2020-ban császármetszéssel szültem. Azóta van egy nichem is, bár nem tudom, ez kihatással lehet-e a problémámra.
Szüléseim előtt sem árasztott el a szexuális vágy...
A kérdésem az, hogy ez lehet e nőgyógyászati probléma vagy más lehet? Lehet erre bármilyen étrendkiegészít szedni? Van értelme? Vagy mivel rendben vannak a hormonok, így fölösleges a libidó növelő kapszulákat szedegetni?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Ginzeng, maca, gingko biloba, baratcserje mind libidó fokozó természetes készítmények.
Szép napot
2022.06.24. 09:35:09
  Tisztelt Doktor Úr,

Éves rutin nőgyógyászati vizsgálat során (rákszűrésre mentem, tavaly/tavaly előtt P1,negatív lett), P2 lett az eredményem, gyulladással, illetve Candida gombával keverten. Nőgyógyászom Klion D-100 10 napos kúrát javasolt, majd közvetlenül utána Gynoxin hüvelytablettat 3 napig, majd Gynophilus hüvelykapszulát helyreállításként 10 napig. A legfurcsább az egészben, hogy lényegében semmilyen tünetem sincsen, talán amit észrevettem, egy minimális alhasi nyomás, de semmi zavaró folyás stb. Így is indokolt lehet a kezelés? Illetve a partneremre vonatkozóan nem kaptam információt..őt is kellene kezelni, ugye? Valamint mivel a kezelés össz időtartama majdnem 1 hónap, érdeklődnék, hogy óvszerrel (mivel nekem nincs fájdalom, viszketés, lényegében semmi) élhetünk-e a párommal szexuális életet? Vagy esetleg az antibiotikum kúrát elhagyva a Gynophilus kapszula (regener.)mellett? Eĺőre is köszönöm megtisztelő válaszát!  
Nem tartom szükségesnek a kezelést.
Szép napot
2022.06.24. 08:29:09
  Tisztelt Doktor Úr! Férjemmel a várt menstruáció előtt 1 nappal voltunk együtt. Létezik olyan hogy valaki vérzés előtt 1 nappal esik teherbe? Vagy más miatt nem jött meg a menstruációm? A férjem azt mondja nem csak peteèréskor lehet teherbe esni de szerintem ez hülyeség  
A ciklus bármely napján lehetséges spontán teherbeesés.
Közvetlenül menzesz előtti együttlét gyakran el tudja tolni a vérzés megjelenését.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.23. 21:24:17
  Tisztelt Doktor úr!
19 éves vagyok és lassan fél éve szedek drovelis fogamzásgátlót. Aktív szexuális életet élek, és előfordul, hogy nem védekezünk, de eddig nem volt belőle semmi baj. Két napja CSAK ESTE az utolsó pisilésnél lefekvés előtt a wc papíron észrevettem egy kis pirosas barnás árnyalatú folyás szerűt. Raktam be estére betétet, de reggelre semmi nem volt. Mi lehet a baj?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Amennyiben nem jelentkezik ismételten nincs jelentősége.
Szép napot
2022.06.23. 19:55:57
  üdvözlöm! A Napokban a szemeremakjak és a hüvely nyilasnal meg jelentek apró pici fehér kemény valami. Veszélyes ez? Vagy egyáltalán mi ez? mert nem fáj, csak van h érzékeny néha viszket  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.23. 16:46:21
  Kedves Dr Úr! Köszöm válaszát ismét Renáta vagyok, Én írtam önnek hogy teszteltem hónap elején es pozitiv tesztem lett es junius 10 tol barna folyasom volt tegnapig de mai 23 napig befejeződot es őn írta hogy valószínű hogy spontan vetelesem van vagy mehen kívüli terhesegem van igyis fen álhat hogy a barna folyasom abba marat? Panaszom annyi hogy szurkal a hasam alja es beszakad a hatam annyira fáj. köszönöm válaszat Renáta  
Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez mindenképp nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.23. 14:16:05
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a panaszom, hogy ha gyakrabban együtt vagyunk a párommal nap közben fura érzés jelentkezik az intim területnél, mondható enyhe égő, kellemetlen érzésnek, pisilés közben is kellemetlen. Ön mit javasol? Micovag plus jó megoldás vagy a vagilact-q?  
Gynophilus restore és benanthen javasolt.
A gyógyulást érdemes tartózkodni az együttlétektől és az ülőfürdőtől.
Szép napot
2022.06.23. 13:10:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem, hogy Dittinel fogamzásgátló tablettát szedek reggel 9-9.30 körüli időpontban szoktam bevenni a tablettát, viszont most úgy alakult hogy ezen idöpont nem igazán megoldható, kérdésem az lenne, hogy változtathatom e tabletta bevételét ete 7-7.30 körüli időpontra. Válaszát előre is köszönöm.  
Nyugodtan.
Szép napot
2022.06.23. 12:57:06
  Tisztelt Dr Úr
Kimaradozik a mentruáciom. Utolsó április 11 én volt utoljára. Tegnap megjött, de kevés van, szinte egy tisztasági betét elég. Viszont a hasam alja fáj, ahoz képest hogy alig van. Ez normális? Köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.23. 12:43:44
  Tisztelt Doktor Úr,

Szeretném megkérdezni, hogy egy 47 éves édesapa jelölttel, azaz sajnos feltételezhetően nem a legjobb egészségi állapotban lévő (pl. sok cukor fogyasztás, üdítő, egészségtelen táplálkozás, 30 éve napi 1-2 doboz cigaretta, energia ital fogyasztás, stresszes élet) férfitől egy esetleges terhességnél az ő örökítő anyagai mennyire és milyen módon, milyen mértékben befolyásolhatják, mennyire ronthatja a magzat egészségét, pl. a dohányzás és egyéb előbb említett rossz tényezők? A magzati korban a terhesség lezajlását, a magzat születését, illetve később a baba egészségét?
(36 éves vagyok. Tehát mindezt egy kb. 37 éves korban zajló terhességet tekintve kérdezem, ha szükséges információ ez is.)

Válaszát előre is köszönöm.  
Nyilván az egészséges életmód minden esetben és korban ajánlott. Mindazonáltal egészséges várandósság és magzat születhet mindezek ellenére is.
A kötelező genetikai vizsgálatokat érdemes kiterjesztett nézetben vizsgálni.
Pl: prenateszt
Szép napot
2022.06.23. 10:36:12
  Kedves doktor úr.
Kérdésem 20 hetes terhes vagyok az alhasban érzek olyat mintha buborékok jukadnának ki ezelőtt olyat eresztem mintha belülről simogatnának de ezt már a koldokomel egyvonalba jobb,ball és lefele èresztem
És ez az alhasba a rúgás lehet a baba néha kézzel is èreszhetö nagyon bizonytalan vagyok??
Előre is köszönöm a válaszát!  
Igen, ezek a korai magzatmozgàs jelei.
Szép napot
2022.06.22. 22:58:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Úgy tűnik sikerült kigyógyulnom egy kb. 8 hónapja tartó hüvelygyulladásból (bakteriális volt, de sajnos sokáig gombára kezelték). A flórám normál, már panaszom sincs. Egyedül annyi, hogy a két kisajkam teteje piros és ég, máshol nem. Orvos látta, de azt mondta, nem lát rajta semmit. Pimafucort krémet kaptam rá, illetve kamillás lemosást csinálok, de azon az egy helyen ugyanúgy ég. Ez mitől lehet?  
Azt javaslom szüntessen meg mindenféle lemosàst és hüvelyi öblítést.
Ezek a "kezelések" csak pusztítják a normál hüvelyflóràt és rontják az önregeneràciót.
Használjon bepantent az irritált területre.
Szép napot
2022.06.22. 20:07:51
  Jó estét! 6 hetes terhes vagyok,a vizeletem kellemetlen szagú pár napja.. esetleg tudna ajánlani valamit ami vény nélkül kapható és jó lenne rá?  
Bő folyadék, illetve Fosfomycin/Monural.
Szép napot
2022.06.22. 19:48:15
  Tisztelt Doktor Úr!
Július 9.-ére kaptam beutalót kismedencei mr-re.Az lenne a kérdésem,hogy mit csináljak,ha előtte nap,vagy aznap megjönne a menzeszem.Elmehetek úgy is?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.  
Elmehet.
Szép napot
2022.06.22. 18:57:55
  Tisztelt Doktorúr.Az egèszsègügyi kaparást azèrt vègeztèk nálam mert menstruáció után sem lökődik le valamièrt a nyálkahártya.12-16mm marad menszeszt követően is illetve sokáig tart s bő darabos vèrzès.32 èves vagyok szülni nem szültem sajnos mert nem lehet a páromnak.Ön milyen terápiát javasolna erre hogy megastagszik s nem lökődik le a nyálkahártya?Mi akadályozhatja?Pènteken volt a küret de van mikor kisebb vèrzèseim vannak.Ez 4 hètig akkor normális?köszönöm  
Fogamzásgátló kezeléssel könnyen orvosolható.
Szép napot
2022.06.22. 14:32:58
  Üdvözlettel Dr Úr én július 10 mennék nyaralni nemszeretném ha megjön ne a mestruáciom 17 júliusig mert vízi kezeléseket fogok kapni a nyaralás alatt és norcolut5 mg tabletátkaptam az orvostól tegnap ért véget a mesim mikkor kezdjem el szedni ezt a tabletát hogy még üdülni vagyok ne jöjjön meg vagy van etöl jobb gyógyszer is és vérhigitot kel szedni melé  
Ne javasolt a ciklus ilyen jellegű befolyásolàsa, különösen ha vérhigító kezelés alatt áll.
Szép napot
2022.06.22. 14:19:37
  Tisztelt Doktor Úr!

23 nappal vagyok laparoszkópos műtét után. Eltávolítottak egy méhbe bedomborodó dió nagyságú göböt, ami nem biztos hogy mióma volt (hanem adenomiózis), illetve több pici miómát, amik épp útban voltak. A műtét óta minden nap véreztem és közben időben meg is jött. Az első menstruáció nagyon fájdalmas volt és sok. Azóta elmúlt a menstruáció viszont még mindig barna folyásom van. Szóval gyakorlatilag a műtét óta folyamatosan van valami. Hol vér hol barna folyás. Ez normális vagy már kóros?

Előre is köszönöm a választ!

Rebeka  
Normális, az első két ciklus lehet hasonló, utána sokat fog javulni.
Szép napot
2022.06.22. 13:45:51
  Kedves Doktor Úr!

Slinda fogamzasgatlót el lehet kezdeni a menstráció 4.napján? Vagy inkább már a következő ciklusban? Illetve elkezdés után mennyi ideig javasolt a kiegészítő védekezés?  
El lehet kezdeni.
Ebben az esetben 2 hétig kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2022.06.22. 13:35:53
  Kedves Dr Úr!
Eköször is öszönöm a válaszát, spontán vetélés az nem nagy verzésel jár?
Méhen kívül terheség nel igaz hogy sokan az egyik petefészküket elvesztik?
Eddigi tüneteim junius 10e óta a barna folyas nem áll meg a hátam majd be szakad neha vannak egy kis szurkálások a hasam aljaba volt 1-szer 2 szer hidegrázás om is
Felhivtam az ügyeletet es azt modtak ne zakalsam ilyenekel öket hajnalok hajnálán még a mensim megjohet és vegyem tartgyaralanak a pozitív teszet... De a barazanas utan is pozitiv a tesztem es meg es verezni nem verzek csak folyamatos barnazas nem mulik
Hétfőre van időpontom nőgyógyászatra előbb nem adtak de egyebbkent semmi tüneteim nincsenek nem van az hogy kivanok enni csak pisilesi ingerem van es faj a hasam tőle  
Nem minden esetben jár jelentős vérzéssel a spontán vetélés.
Méhen kívüli terhesség estén, amennyiben műtétre is szükség van, az egyik oldali petevezető kerül eltávolításra leggyakrabban, a petefészek sértetlen marad.
Szép napot
2022.06.22. 13:33:17
  Üdvözlöm.
Kérdezni szeretném hogy mit használják szeméremajak viszketesre.
Canesten combit használtam pár napig jó de aztán ugyan úgy viszket.
Folyás nincs csak iszonyúan viszket meg megduzad.
Válaszát előre is köszönöm  
Bepanthen.
Szép napot
2022.06.22. 12:57:10
  Tisztelt Doktor Úr! Baba tervezés miatt a férjem ma el ment sperma vizsgálatra. Azt mondta az orvos hogy 5 napos sperma kell. De kb másfél-1 òra híján volt 5 napos a sperma és elég kevés jött. Az a max másfél òrával kevesebb mint 5 nap befolyásolja az eredményt?  
Nem.
Szép napot
2022.06.22. 11:38:26
  Tisztelt Doktor úr!
Lehetséges lehet olyan hogy egy hónapban kétszer megjön és következő hónapban egyáltalán nem?  
Lehetséges.
Amennyiben rendszertelenné kezd válni a menzesz nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.22. 11:25:35
  Kedves Doktor Úr!
Első terhesség után köldöksérvem lett, illetve szétnyílt a hasizmom. 4 év telt el azóta.
Szülhetek így ismét hüvelyi úton?
A sérv kívülről nem látszik, nem domborodik ki. Néha picit szúrni szokott ott a hasam.

Előre is köszönöm a válaszát!  
Igen.
Szép napot
2022.06.22. 10:06:53
  Kedves Dr. Úr szeretném öntöl meg kérdezni hogy 8 hetes terhes vagyok de a probléma az hogy néha szóval amikor többet dolgozom kicsit barnázom de rögtön el is múlik van okom aggodni vetélésre mert tavaly 2 vetélésem volt de nem ilyen az 1vetélésemnél nem véreztem a 2.vetélésemnél meg folyamatosan véreztem mig meg nem műtöttek most meg mint írtam 8 hetes terhes vagyok többet dolgozom egy kicsit mondjuk 3naponta egy kismennyiségű barnázásom szokott lenni de rögtön el is múlik van okom agodni elötte 1hete voltam vizsgálaton akkor minden renben volt köszönöm mielöbbi válaszát Veronika vagyok  
Progeszteron készítmény használata javasolt (pl:3x1 Progesteron Exeltis 200mg), mellette több pihenés, kímélő életmód.
házasélet és ülőfürdő használata nem javasolt pár hétig.
szép napot
2022.06.22. 09:17:51
  Jó napot, Doktor úr!
Olyan problémám van, hogy a páromnak pozitív lett a Chlamydia vizsgálat eredménye, nekem negatív , ez azt jelenti, hogy mindeképpen hűtlenség áll a háttérben? Ő azt állítja, nem volt hűtlen, tiszta a lelkiismerete, nem tudom megingatni...! Nekem évekig volt a párom előtt felfázás szerű panaszom egy korábbi párkapcsolatom alatt, amire Nolicint szedtem, ha jól emlékszem, de újra és újra jelentkeztek a panaszaim majd 2017 és 2020 ban, terhesség elhalást követően végeztek rákszűrést, ami régebbről erős gyulladást, vegyes baktériumot mutatott, de Chlamydia vizsgálat konkrétan nem volt, Klion tablettát írtak fel nekem és a páromnak akkor, ezt követően jelentkezett merevedési és vizelési probléma a páromnál, nálam petevezeték elzáródás, mindkét oldalon, lehetséges, hogy én fertőztem meg még korábban és ez évekig lappangott, oda vissza adtuk egymásnak megfelelő kezelés hiányában? Valamint Sumamed tbl-át szedünk, mindketten, 2 napig, mennyi idő elteltével lehet megismételni a vizsgálatot és szükséges-e szednem, valamilyen probiotikumot, lombik előtt állunk és nem szeretnék gombás elváltozást, nem tudom ez a gyógyszer okoz e ilyen gondot ? Köszönöm válaszát előre is!  
Lehetséges, hogy Ön fertőzte meg a párját a korábbi betegsége kapcsán, Chlamydia képes sokáig lappangni panaszmentesen a szervezeten belül.
Mindekttejüknek szükséges kezelés.
2x1 tbl Doxycilin 10 napig az elsőként választandó kezelési protokoll.
Lombik csak a negatív vértesztek esetén jöhet szóba.
Szép napot
2022.06.22. 06:45:08
  Jonapot kivánok!
Cyclogest hüvely kúpot használok napi 2x.
Egyik kora reggel valószínű valahogy megsertettem magam, kisajkak pirosak és véres pöttyök vannak rajta. Hüvelyhez oda gyűlt egy kevés vér. Mivel karanténban vagyok ezért nemtudok elmenni orvoshoz.
A kérdésem az lenne, hogy ezt mivel tudnám kenni, hogy minnél hamarabb meggyogyuljon?
Válaszát előre is köszönöm!!  
Bepanthen.
Szép napot
2022.06.21. 19:11:51
  Kedves Doktor úr,
38 hetes ultrahangon 1 héttel nagyobb BDP-t, és 5 héttel kisebb AC-t mértek. Az AC elég kévésért nőtt az utóbbi időben, És az FL is. Ez jelenthet gondot, vagy alkati dolog? Köszönöm!  
Kontroll Uh javasolt a napokban.
Szép napot
2022.06.21. 17:50:23
  Tisztelt Doktor Úr!

A nőgyógyászati ultrahang leletében ez áll: 56x25x31 mm-es uterus ábrázolódik anteflexioban. 11 mm-es szivacsos szerkezetű endometrium, mely a myometriumtól jól elhatárolódik. Benne doppler vizsgálattal áramlás nem mutatható ki. Szeretném megkérdezni, mit jelent ez? (Sajnos csak sokára kaptam időpontot ennek tisztázására!) Válaszát előre is köszönöm!  
Ez egy negatív lelet, nincs benne kóros megjegyzés.
Aggodalomra semmi ok.
szép napot
2022.06.21. 16:58:48
  Jó napot kívánok doktor úr nekem egy olyan kérdésem lenne hogy több mint 1 éve nincs menstruációm és voltam vele az orvoshoz is és aszt mondta hogy fogyókúráznom kell amit én nem értek se egy vérvételre nem küldött se más ki vizsgálatra hogy ennek mi az oka? 20 éves vagyok 175 cm és 115 kg  
A magas BMI és a menzeszkimaradás között lehet kapcsolat, testsúly csökkkentése mindenképp pozitív hatással lehet a panaszaira.
Mindemellett hormonvizsgálat levétele is indokolt lehet.
Szép napot
2022.06.21. 14:07:43
  Üdvözletem!

Lehetséges e a peteeres a ciklus 10.napja körül (+/-1 nap), úgy hogy 28naposak a ciklusok!?

Köszönöm válaszát!  
Igen.
Szép napot
2022.06.21. 09:32:55
  Tisztelt Dr úr! 42 éves vagyok május 5 én volt küretem vérzés kimaradás miatt 6-12 ig megvolt a havi vérzésem utána junius 2-8 ig és most junius 20 án megint megjött mi lehet a gond ? Válaszát köszönöm.  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.21. 06:26:46
  Tisztelt Dr.Nő/Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok maga felé hogy a mellemből fehéres váladék jön 18éves vagyok lehetséges ez a kamaszkor miatt van?  
Igen, lehetséges.
Amennyiben 1 hónap múlva is tapasztal tüneteket, nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.20. 22:53:37
  Miert pisilek vert?  
Urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.20. 22:53:14
  Tisztelt Doktor Úr!
39 éves éppen házasság előtt álló, eddig még nemi életet nem élt nő vagyok.
Jelenlegi menstruációm kezdete nehezen beazonosítható - kb. 2 hónap kimaradás után! - mert kis lépésekben, 1-másfél hét után jött meg az "igazi" menstruációs vérzés, előtte pecsételő verzésszerűség volt jellemző. Azonban sajnos ez nem állt el. 3 hét után kaptam az orvostól Exacyl vérzéscsillapítót, amely nem hogy csökkentette, hanem tulajdonképpen még inkább fokozta a vérzést.
Az orvosom azt mondta, ez hormonprobléma. De az okok feltárása érdekében hormonvizsgálatra sem küldött el, hanem egyenesen abrasiora.
Két évvel az első abrasios műtétem után a múlt héten újra abrasios műtétet hajtottak végre.
Ez a műtét csütörtök este volt (június 16.). A vérzés mennyisége csökkent, de kisebb vérzésem azért még mindig van. Megkérdeztem, ma (június 20.) a műtétre beutaló orvosomat, hogy meddig normális még a vérzés. Erre ő azt válaszolta, hogy akár 2 hétig is! De akár 1 hónapig is eltarthat.
Dehát én már így is legalább 5 hete vérzek! S az első abrasio után már másnap elállt...
Félek, mert az egészségemről van szó, nem mindegy. A "nőgyógyászom" válasza pedig nem nyugtatott meg.
Kérem, legyen a segítségemre, hogy most mitévő legyek? Meddig normális az abrasio utáni vérzés?
Szíves válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel!  
Abrasiot követően kisebb vérzések, enyhe alhasi fájdalom előfordulhat 4 hétig.
Utána kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.20. 22:29:05
  Jó napot! Nogyogyaszom gombás fertőzést állapított meg egy felírta a Fluomizint. Viszont itthon olvasva láttam hogy ez bakteriális vaginozisra van. Most használhatom gombára(rosszat irt volna fel? Már elég idős doktor..) vagy mást használjak?  
fluomizin valóban BV kezelésre szolgál, hüvelygomba ellen Fluconer javasolt.
Szép napot
2022.06.20. 20:17:27
  Jó napot!
Mostanában elég stresszes életet élek,ami kihat a nemi életemre is. Gyakorlatilag egyáltalán nincs libidóm. Van erre valamilyen gyógyszer,vagy gyógymód?  
Ginzeng, Maca, Gingko biloba, barátcserje segíthet.
Szép napot
2022.06.20. 18:40:48
  Tisztelt Doktorúr! 43 éves vagyok, már lassan 10 éve szendvedek hüvelyszárazság miatt. Minden menstruáció előtt érzem, hogy szárazabb, mentruáció után is megmarad kb. 1 hétig. Most már minden menstruáció után szexnél megreped a gát. Kívül érzem a szárazságot inkább, szex közben is csak kívülről sérül, belül meg van a kellő nedvesség. Sok mindent kipróbáltam, de semmi nem segít. Tudna ajánlani valamit ami tökéletes lenne erre a problémára? Köszönöm szépen.  
Bepanthen/Sudokrem/Santes/Cikatridina.
Bármelyik beválhat.
A gyógyulásig nem javasolt a házasélet és az ülőfürdő.
Szép napot
2022.06.20. 18:20:55
  Kedves Doktor Úr!
48 éves vagyok, nem szedek fogamzásgátlót, két menszesz között az elmúlt egy évben pontosan 21 nap telt el, és kb. 4-5 napig tartott. Azonban a legutóbbi alkalommal szintén "megérkezett" a 21. napon. Intenzív menszesz volt, 4 napig tartott, és azóta is folyamatosan "pecsételek". Hol barnás színű váladék távozik, hol vér. Elképzelhetőnek tartja Doktor Úr, hogy ez már lehet klimax?
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: K.B.  
Igen, ezek már a perimenopauza jelei. természetes folyamat részjelensége.
Nincs vele teendő.
Esetleg napi 1x1 premens segíthet.
Szép napot
2022.06.20. 15:56:06
  Tisztelt Doktorúr!
Az Altforalle fogamzásgátló hatását befolyásolja a Dermyc 150mg tabletta?

Köszönettel

Zsuzsanna  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2022.06.20. 15:48:57
  Tisztelt Doktor úr ! 20 éves vagyok és 30+6napos terhes vagyok első babámat várom és gyakran tapasztalok olyan érzést hogy gyorsabban hevesebben ver a szívem és olyankor nem kapok levegőt korabban nem volt semmi ilyesmi ez normalis ? Előre is köszönöm a válaszát .  
A terhes méh, ahogy növekszik feljebb tolja a rekeszt és ezáltal csökkenti a tüdő vitál kapacitását.
Nem számít kórosnak.
Testhelyzet változtatással tud javítani a tünetein.
Szép napot
2022.06.20. 14:22:01
  Tisztelt Doktor Úr!

35 éves nő vagyok. Késik a menstruációm. Emiatt mult héten elvégesztem egy terhességi tesztet, ami nagyon halvány pozitív eredményt mutatott. Mai napon elmentem nőgyógyászhoz. Hüvelyi ultrahang alapján az Endometrium:12,0 mm, benne a fundusban ép szélű 2,0 mm-es hypodens terület látható.
Ön szerint ezek az eredmények terhességre utalnak.
7 nap múlva kell vissza mennem ultrahangra.
Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!  
Utalhat, de ez még bizonytalan.
Egyetértek az egy hetes kontrollal.
Szép napot
2022.06.20. 13:46:06
  A laboratórium eredményem a V faktor Leiden mutációnál : “ A V faktor Leiden- mutációja heterozigota állapotot igazolt. Ez a mutáció lehet felelős az APC rezisztenciáért.”

Az orvosom Drovesil fogamzásgátló tablettát irta fel nekem, amelyet tegnap volt esedékes elkezdenem.

Az eredményemet tekintve van további teendő? Ebben az esetben folytathatom a szedését vagy abba kell hagyni?  
Lehet érte felelős.
Folytathatja a Drovelis szedését, amennyiben teljesen tünet,-és panaszmentes.
Szép napot
2022.06.20. 11:33:11
  Kedves Doktor Úr!

Április utolsó napjaiban volt utoljára menstruációm. Az elmúlt két hétben felfedeztem egy kemény, tojás nagyságú csomót a hüvelyemben. Múlt héten (20 nap késés után) csináltam egy tesztet, ami pozitív lett, de nem hiszek az eredménynek. Mi lehet az a kemény csomó? Ciszta, daganat? Mutathat pozitív eredményt a teszt, ha nem áll fenn a várandósság esélye?

Köszönöm szépen a válaszát előre is!  
Uh vizsgálat javasolt a pontos diagnózis érdekében.
Szép napot
2022.06.20. 10:01:42
  Tisztelt Doktor úr!

Voltam hormon vizsgálaton és az eredmény azt mutatta ki, hogy a szervezetembe kevesebb a progeszterin szint. A papír szerint 0.18tól jó és nekem 0.16 erre mit lehet szedni? Vagy mindenképp menjek el egy orvoshoz hogy ránézzenek?
Szeptemberbe szeretnék babával próbálkozni.

Válaszát előre is köszönöm.  
Szedhet progeszteron készítményt a próbálkozási időszakban.
Erről kezelőorvosa fogja Önt tájékoztatni.
Szép napot
2022.06.20. 07:51:14
  Tisztelt Doktor Úr!
62 éves vagyok, antibiotikumos kezelés után alakult ki égő hüvely érzés, folyás nincs, voltam kétszer nőgyógyásznál. Mielőtt orvoshoz mentem használtam a Gynophilus restore hüvelytablettát, jobb lett de nem az igazi. A nőgyógyász Beliema effect plusz hüvelytablettát javasolt majd utána ovestin kenőcsöt. A citológia eredmény jó lett, de visszamentem, mert az égő érzés nem múlt el. Doktor úr annyit mondott, a gyulladás lejjebb ment, de ez egy lassú gyógyulási folyamat, legyek türelmes, kaptam Lactinelle kemény hüvelykapszulát és azt javasolta, hogy felváltva használjam az ovestin kenőccsel. Kérdésem az lenne, hogy igazából jobban vagyok, szépen elkezdett javulni, bár még nehéz ülni, mert van fájdalmam, a kezelés felénél járok, most megrekedt az egész, nincs változás, gondolom a kezelést végig kell vinnem, de amennyiben még fennáll a problémám, használhatok még esetleg valamilyen más készítményt? Doktor úr mit javasolna?  
Folytassa a kezelést, ahogy kezelőorvosa tanácsolja, nem szükséges kiegészítő kezelés.
Szép napot
2022.06.19. 21:27:26
  A GYNOPILUS HÜVELY KUPOT MILYEN IDÖKÖZÖNKÉNT KELL HASZNÁLNI / AMI 2 SZEMES/  
4 naponta.
Szép napot
2022.06.19. 18:20:15
  Kedves Doktor Ur! Betadin kúp után elég a lactofeel a lactoflora visszatelepítésére vagy inkabb probiotikum javasolt?  
Elég.
Szép napot
2022.06.19. 17:13:29
  Tisztelt Dr Úr. Avval a kérdéssel fordulók önhöz hogy Május 5-én volt ultsó mensim Aktus csak 14 en történt
Júniusba nem jött meg a menis pozitív lett a teszt nagyon elkezdet gorcsolni a hasam ezért be mentunk az ügyeletre június 8 an de nem lattak babát mivel tul korai
Junius 10 en elkezdet barna folyasom lenni ami a mai napig tart es egyre erosebb a szine es szaga is van felhivtam az ügyeletet de azt modtak mivel korai tergeseg nem tudnak mit tenni pihenjek es lehet veteles jele meg megjohet a menism es akkor a pozitív tesztett ne vegyem figyelembe decsinaltam teszetet a barna folyas nal is de ugyanugy pozitív a teszt nőgyógyászhoz csak 27 van időpontom
Tegyleg a vetélés jele ilyen sokaig barnazok szinte 10 napja már akkor baba nem marad meg? Köszönöm válaszát
Rebeka  
Tünetei utalhatnak korai várandósságra, spontán vetélésre és méhen kívüli terhességre is.
Kontroll vizsgálat mindenképp javasolt.
Szép napot
2022.06.19. 15:53:32
  Kedves Doktor Úr!

28 hetes terhes vagyok. Amikor még épp nem tudtam, hogy az vagyok, elmentem a szokásos anyajegyeim ellenőrzésére. Mivel már néhányat eltávolítottak, ezért szoktam menni. Akkor az orvos azt mondta (decemberben) van egy basaliomam, amit fél éven belül tanácsos eltávolítani. De én nem vállaltam az estleges kockázatok miatt (pl:lidokain hatása magzatra és egyéb traumák). Szülés után levetetem. A kérdés az, hogy ez a basalioma ártalmatlan a magzatra nézve?
Köszönöm  
Ártalmatlan.
Nyugodtan vállalhatja a beavatkozást.
Ez az Ön érdeke.
Szép napot
2022.06.19. 15:46:28
  Tisztelt Doktor Úr!
Nyaralásra, ami általában kempingezés,mindig viszek magammal egy tartalék gyűrűt ( Ladeering). A betegtájékoztató szerint nem igényel különleges tárolást, de azért elbizonytalanodtam .Ön szerint használható ebben a nagy melegben biztonságosan az "utaztatott" Ladeering, vagy inkább dobjam ki? Végig az eredeti csomagolásban volt, valamint a dobozában, így közvetlenül a napfény nem érte, de sajnos a meleget nem tudtam kivédeni.
Köszönöm a segítségét!  
Nyugodtan felhasználható.
Szép napot
2022.06.19. 14:52:48
  Szép napot! 16 éves nő vagyok,nem volt még együttlétem senkivel,nem szedtem fogamzásgátlót soha,most menstruáció után 12 nappal barna nyálkás folyás kezdődött el újra a hüvelyből,de ez már több hónapja tart,csak néhány napig abba maradt és most újra kezdődött. Mitől lehet ez? Válaszát előre is köszönöm!!!!  
Ovulàciós tünet a legvalószínűbb.
Premens napi 1x1 segíthet.
Szép napot
2022.06.19. 11:13:58
  Szia nekem nem jött meg a menstruációs lehet vátozor korban vagyok 37 èves vagyok  
Egy ciklus után korai lenne erre következtetni.
Szép napot
2022.06.19. 10:04:26
  Tiszteletem Dr. Úr.
Azt szeretném meg kérdezi hogy, nekem havonta késik 2-3 hónapokat és utána megjött normálisan viszont mostmár meg se jön csak egy pár csepp minden nap.
Ugyan úgy fáj néha de nem jön pár cseppnél több.
Köszönöm előre is a válaszát.  
Perimenopauza a legvalószínűbb.
Szép napot
2022.06.19. 07:41:51
  Jó napot kb belül 1hete fürdés közben észrevettem a kis ajkán mellet egy pici csomót inkább ilyen pattanás szerut már 1here elmúlt azóta és nagyobb lett egy borsó nagyságú csomó van ott kemény ülés közben fáj is egy kicsit szeretném tudni mi a te endö ?mi lehet ez olyan bizonytalan vagyok soha nem volt ilyen nekem nagyon szépen köszönöm válaszát  
Lehet Bartholin ciszta, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.19. 01:12:05
  Tisztelt Doktor úr!
A párommal május 15-ikém voltam utoljára mielőtt meg jött volna a havim, egy órával azelőtt kb. nem szakítottuk meg az aktust.
Most júni 13-ikán meg jött mivel 26.napos a ciklusom előbb kellett volna meg jönnie a menstruációm pedig úgy nézett ki hogy először barna folyás kezdődött kb egy napig aztán másnap már rendesen meg indult aztán utána két napig alig jött valami azóta pedig világos barna foyás jelentkezett de nem nagy mennyiségbe.
A tüneteim pedig: émelygés, hányinger inkább délután, fej fájás, fáradékonyság. Arra gyanakszom hogy esetleg terhes lehetek-e. Nekem ez lenne a második terhességem. Azt nem tudom hogy terherbe lehet esni menstruáció alatt?.  
Végezzen terhességi tesztet egy hét múlva.
Szép napot
2022.06.18. 21:33:26
  Tisztelt Doktorúr!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy eddig átlagosan 5-6 napig tartott a menstruációm (28 napos ciklus), viszont a múlt hónapban csak 4 napig tartott, most viszont az intenzitása sem olyan, mint ezelőtt (2. nap, de az intenzitása mint mikor korábban a vége felé tartottam..)
Kellene aggódnom emiatt?
Válaszát köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.18. 19:33:43
  Tisztelt Doktor Úr!
Véleményt szeretnék kérni,merre érdemes elindulni. 35 éves vagyok,babát szeretnénk lassan.
Közel 17 évig szinte folyamatosan szedtem fogamzásgátló tablettát, 4 hónapja abbahagytam. Májusi vérképem szerint: magas az fsh, a prolaktin, valamint enyhe ir és pajzsmirigy alul működés is látható. A menstruációm rendben van,a gyógyszer abbahagyását követően folyamatosan rendszeres, emésztési problémák akadnak. Endokrinológus felkeresését javasolták. Nem szeretnék mindenáron gyógyszert szedni, holisztikus úton vajon lehet ezt a helyzetet javítani, helyrehozni? Előre is köszönöm válaszát.  
Egyetértek azzal, hogy endokrinológus felkerésése javasolt.
Ez nem jelent egyet gyógyszer szedésével.
Szép napot
2022.06.18. 19:22:21
  Üdv doktor úr szeretném meg kérdezni öntől hogy mért mentel 2 kis babám mi volt az oka
Előre is köszönöm a választ Üdv  
Sok tényező játszhat szerepet a spontán vetélések mögött. Sajnos a legtöbb esetben nem derül fény a kiváltó okra.
Nőgyógyászati, endokrinológiai, hematológiai és immunológiai vizsgálat segíthet.
Szép napot
2022.06.18. 17:59:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Ovuláciò után 4 nappal hüvelyi ultrahangon meg lehet-e állapítani hogy volt-e peteèrésem?  
Nem minden esetben.
Szép napot
2022.06.18. 16:25:11
  Üdvözlöm! Külső kisajki fájdalom miatt a nőgyógyász kenetet vett le, egyébként szárazság éreztem van kívülről, a kevés huvelyváladék is irritálja de nincs megnövekedett folyasom, színe is fehér. Az aerob tenyesztes negatív lett, de nincs lactoflora, vegyes baktérium flóra látható, kevés fehérvérsejtek. A nogyogyaszom 3 hetig nyaral nem lehet elérni.. Erre milyen kezelés kell? Jelenleg 9hetes terhes vagyok  
Használjon bepantent az irritál területre.
Szép napot
2022.06.18. 15:56:07
  Menstruaciomat toltam el norcolut tablettával teherbe eshetem a szedese alatt 10 napig szedtem.most kell ezek szerint megjojjon van esély hogy terhes lettem mentruacio időben kezdtem el szedni  
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2022.06.18. 14:54:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Voltam hüvely kenet vizsgálaton amin az eredményem, streptococcus agal (Baktérium) lett, beszedtem az antibiotikumot, (40db-os semicillint írt fel az orvosom) Azonban az utolsó előtti napon gyorsan terjedő vörös kiütések jelentek meg rajtam, így 5db-ot nem vettem be belőle! Jövőhéten lesz kontroll vizsgálatom, azonban még mindig sárgás a hüvelyflórám. Nincs bő váladékozás és irritáció sem, csak szimplán a nyákom halvány sárgás. Lehetséges hogy elmúlt a baktérium és csak egy hüvelyflóra helyreállító készítményre lesz szükség? Illetve aggódjak a sárgás hüvelyflóra miatt? Mitől sárga még mindig?
Válaszát előre is köszönöm!  
Bőven elegendő volt a kezelés.
Hüvelyflóra regenerálót használjon maximum.
Szép napot
2022.06.18. 14:29:15
  Tisztelt Doktor úr. 32 èves vagyok mèg nem szültem.Megvastagodott mèhnyálka(16mm) volt a tegnapi napon fru cru-m(küret).Szerencsère nimcs fajdalmam illetve csak húslè színű folyásom van viszont ma ki jött egy húsdarab szerűsèg amitől ijjedtembe majdnem elájultam.Mi lehetett az s meddig fog tartani ez a húslè szerű folyás?A szövettanomat elküldtèk vizsgálatra Ön szerint ennyi idős korban lehet rossz indulatúság a megvastagodásban?köszönöm  
Nem tartom indokoltnak a műtétet azok alapján amit leírt.
Műtétet követően kb 4 hétig a hasonló panaszok normálisnak számítanak.
Szép napot
2022.06.18. 13:40:31
  Jó napot!
Kérdésem az lenne hogy május 8 - ikan menstrualtam utoljara előtt aktus nem volt csak május 13 an, júniusba nem jött meg a mensim csináltam tetszett halvany pozitiv lett junius 8 án elmentem sürgősségi nőgyógyászatra nagyon gorcsolt a hasam nem lattak semmit se 11-e ota barna folyamasom van egyre sotettebb felhivtam az ügyeletet azt modtak mivel korai terhesseg nen tudnak mitcsinalni lehet veteles jele barnazas utan csinaltam tesztet ugyanugy pozitív lett de ez a barna folyas a mai napig tart 27 re kaptam időpontot nőgyógyászhoz
Lehetseges hogy baba nem fog megamaradni? Köszönöm válaszát Renata  
Tünetei utalhatnak korai várandósságra, spontán vetélésre és méhen kívüli terhességre is.
Kontroll vizsgálat mindenképp javasolt.
Szép napot
2022.06.18. 13:07:55
  Tisztelt Dr No!
750mg rol 2000mg ra lett fokozatosan emelve a mercformin xr a cukorbetegseg emre. Minden 500mg emelésn el beindul t a fogyás om, ami azóta is tart kisebb ütemben. Három havi cukrom 6,2 az ehomi 5,8-6,3.Azt szeretném kérdezni, hogy meddig tart a fogyás vagy esetleg a gyógyszer adagot kellene csökkenteni.
84kg rol fogytam 69kg rá. Nem szeretnék tovább fogyni. 67eves nő vagyok.Milyen diétát javasolna, hogy ne fogyják.Ez egy év alatt történt.
Koszonettel Anna  
Kérem ezt a kérdést konzultálja meg endokrinológusàval, aki a gyógyszer beállítàst is végzi.
Szép napot
2022.06.18. 12:45:10
  Üdvözlöm!
Pont egy hónap múlva a nyaralásomon fog megjönni a menstruációm. Ha július 1.jén kezdem el szedni a Norcolut tablettát és 8 napig szedem napi 2-t. Akkor a előtte megfog jönni. Az lenne a kérdésem, hogy mennyivel változtatja meg a vérzést sokkal erőssebb lesz és tovább fog tartani a megszokottnál?
Árthatok ezzel magamnak?
Nem szedek fogamzásgátlót és ez az egyszeri alkalom lenne.
Válaszát előre köszönöm.
Szép Napot!  
Nem javasolt kísérletezni a menzesz ilyen jellegű befolyásolàsàval.
Szép napot
2022.06.18. 06:33:13
  Szép napot!
A párommal az együttlét mostanában fájdalmas ilyen tojás alakú valamit észleltem ha meg nyomogatom fájni szokott! Vajon mi lehet?  
Az valószínűleg a méhe.
Ne. Javasolt az önvizsgálat, nehogy megsértése magát.
Keressen fel egy nőgyógyászati rendelőt.
Szép napot
2022.06.17. 23:48:33
  Üdvözlöm. A véleményükre lennék kíváncsi 7 éve szültem akkor elkötötték a petevezetékemet. A havi vérzésem rendszeresen jött 25-26 napontként. május 9 normálisan megjött a vérzésem tartott 6 napig és azóta kimaradt., most juni 17 van. 50 éves vagyok. Klimax vagy terhesség? Nyilvánvaló megyek orvoshoz. Köszönöm.  
Klimax valószínűbb.
Szép napot
2022.06.17. 14:27:19
  Jó napot kívánok!
Szeretnék már a párommal gyermeket és az eredmények rendben vannak akkor miért nem sikerül? Mi a teendőnk  
Keressenek fel egy meddőségi központot.
Szép napot
2022.06.17. 14:02:54
  Tisztelt Doktor Úr! Elnézést kérek a kellemetlen kérdésért.
Érdeklődni szeretnék, hogy a pharmatex, és közben helyesen alkalmazott megszakításos módszer,valóban képes annyira védeni a nem kívánt terhesség ellen,mint például az óvszer?
Ideiglenesen szeretnénk ezt alkalmazni,ha valóban igaz ez az àllítás.
Nagyon szépen köszönöm, további szép napot jó egészséget kívánok!  
Nem megbízható készítmény/módszer.
Nem javaslom.
Szép napot
2022.06.17. 12:40:25
  Kedves Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy elkezdtem szedni a Clostilbegyt tablettat 5napig 2x1 éd a 2.napon elkezdett huvelyviszketésem lenni .Lehetséges ,hogy a tablettától?
Előre is köszönöm válaszát!  
Nem valószínű.
Használjon Gynophilust.
Szép napot
2022.06.17. 11:49:01
  Jó napot egy honapja csaszaroztak eddig nem fajt a hasam csak az elejen egy kicsit most viszont két napja faj nagyon érzékeny és a varrat felett érzem a fajdalmat a hasamban belül ez mitol lehet ??  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Én xi idő elteltével általában még normálisnak számít időközönkénti hasfájás.
Szép napot
2022.06.17. 11:38:37
  Tisztelt Doktor úr!
7napot kesett a menstruacióm de folyamatos mellfeszüles, enyhe hasfajas. Mai nap pedig rozsaszines valadék volt. De 2negatív tesztem készült. Jöhet még a baba?  
Ebbe a ciklusban nem valószínű.
Szép napot
2022.06.17. 11:17:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Mintavételes teszttel igazolt bakteriális vagilózis kezelése antibiotikummal lehet hatékony a férjem kezelése nélkül? Az orvos csak nekem írt fel antibiotikumot, de felmerült bennem elég-e csak az én kezelésem.

Köszönöm előre is válaszát!  
Elég.
Kövesse kezelőorvosa tanácsait
A terápia alatt önmegtartóztatás javasolt.
Szép napot
2022.06.17. 11:10:01
  Tisztelt doktor úr. 46 éves multam a menstruáció rendszertelen. Orvosom primolut nor 5 mg írt fel 5 napig szedtem. Egy hét elmúlt és még mindig nem jött meg a menstruáció. Mi lehet a gond.  
Semmi gond, 46 évesen természetes folyamat része, hogy menzesz kezd rendszertelenné válni.
Ez a perimenopauza.
Nem szükséges kezelni.
Szép napot
2022.06.17. 08:36:30
  Kedves Doktor úr!
26 éves vagyok, kisfiam nyár végén lesz 2 éves, szülés óta nagyoj megvisel a havi menstruáció, gyógyszert nem szedek, voltam orvosnál mindent rendben talált, vérképem januárban készült teljesen jó volt! Tüneteim : szédülés, labfajas, nehézlégzés, fáradékonyság, erős szívdobogás és magas pulzus (alapból magasabb egy picit mindig) . Hasam nem is fáj mikor meg jön, inkább a derekam. 27-30 napos ciklusokban jön meg. Ezek a tünetek lehetnek a menstruáció előtti tünetek? Lehet ezekkel kezdeni valamit? Terhesség előtt voltak hormonproblémáim és a mentsruacio is sokszor ki maradt csak gyógyszer mellett állt be rendesen. Menstruációm mindig 5 napos.
Válaszát előre is köszönöm  
Háziorvosi kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.16. 22:04:58
  Tisztelt Doktor Úr! Betadin hüvelykúp után elég a lactofeel visszaállításra és a baktériumok visszatelepítésére?  
Elegendő lehet.
Szép napot
2022.06.16. 19:51:09
  Üdvözlöm!
Missed ab utáni szövettan eredményével kapcsolatban kérdeznék, hogy ez mit jelent?
"Teljes beágyazás. 1-2: Fokozott secretiojú endometrium, decidua, placentaris magzatboholy átmetszetek.
Az anyag származhat a klinikailag leírt missed ab.-ból."
Ennyi szerepel a dokumentumon.
A válaszát előre is köszönöm
Éva  
Terhességre utaló jeleket igazolt a szövettani is, semmi kórosat.
Nincs vele teendő
Szép napot
2022.06.16. 17:29:20
  Jó napot!
Az lenne a kérdesemy hogy lsil, cin1 eredménynél mennyi idő után javasolnak műtétet és mennyi idő alatt lehet ebből hsil? Védőoltás javasolt-e? Köszönöm, Ildikó  
6 hónap múlva HPV és cytologiai kontroll javasolt.
Gardasil9 javasolt mindenképp, párjának is.
Szép napot
2022.06.16. 15:07:29
  Tisztelt Dr Gyurkovics Bence!

Lombikprogramra jelentkeztünk és szeretném tudni ez az eredményeim alkalmasak e rá.
36 éves vagyok Antimülerián hormonom 0,13
Progeszteronom 21-23 nap között nézettem az 54,41
IR- van van de arra most kapok egy étrendet amit tartani fogok és próbálók minél többet mozogni.
Ön szerint mik a kilátások.

Üdvözlettel
Yvett  
Az AMH nagyon alacsony, progeszteron érték rendben van.
Meddőségi kezelés megkezdése előtt ennél átfogóbb vizsgálatokta van szükség, ami a párjára is vonatkozik.
A legjobb megoldás, ha felkeresnek egy meddőségi központot.
Szép napot
2022.06.16. 14:23:24
  Tisztelt Doktor Úr!
26 éves nő vagyok. Nem vagyok terhes, és nem is voltam. A ciklusom 13.napján távozott egy zselé szerű, nagy darab nyálka belőlem. Interneten utána néztem azt olvastam, hogy nyákdugó, néztem róla képeket és ugyanolyan volt az is ami belőlem távozott.
Azt olvastam, hogy szülés előtt álló terhes nőknek távozik ilyen.
Akkor is távozhat ilyen nyákdugó, ha valaki nem terhes? Milyen okai lehetnek?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Ovulácókor sűrűbbé válik a hüvelyváladék, ez természetes folyamat.
Nem egyenlő a nyákdugóval.
Szép napot
2022.06.16. 13:31:18
  1 hete szexeltem barátommal nem védekeztünk és ma 2 hettel korábban meg jött  
Nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.06.16. 10:43:56
  Tisztelt Doktor Úr!

36 éves vagyok.Több mint 7 hónapja megritkultak a menstruációs ciklusaim.35-36 napra jött meg, illetve az utóbbi 3 hónapban már csak 38 napra jött meg. A vérzés 6 napos általában.
Az utóbbi 2 hónapban a 35.- ik nap körül bevettem naponta 1 premens tablettát és úgy tűnt, hogy hogy az segített meghozni.
Egyelőre még nem jártam orvosnál, esetleg érdemes még várni hogy a ciklus ismét rendbe jöjjön?Nem tudom hogy esetleg tavalynovemberben kapott 3.ik moderna oltás közrejátszik- e a problémában.

Válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!  
Amit leír, nem minősül cikluszavarnak.
COVID oltás közre játszhat a panaszaival.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.16. 09:58:53
  Tisztelt Doktor Úr!

A menstruációm első napján mindig erősen görcsöl a hasam, időnként hasmenéssel jár. Szeretném megkérdezni, hogy mit javasol, hogyan tudnám ezt megelőzni (23 éves vagyok)? Így dolgozni is nehéz...

Előre is köszönöm szépen a segítségét!  
Premens 1x 1 tbl.
Szép napot
2022.06.16. 08:55:42
  Tisztelt Doktor Úr!

28 napos ciklusaim vannak, a tüszőrepedés ( lh teszt pozitivitás, uh. ) a 17-18. napon szokott lenni. A luteális fázis így csak 10-11 nap. Nem túl rövid ez az intervallum? Nem túl késő, hogy egészséges petesejt szabaduljon ki? Ennyi idő alatt van esély, hogy az esetlegesen megtermékenyült petesejt eljusson a méhig és beágyazódjon?
Köszönettel!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.16. 08:06:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Mennyire normális a terhesség elején 5. Héten az alhasi fájdalom,görcsölés? És néha egy kis vérzés?
Köszönöm válaszát  
Gyakori tünet, kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.16. 05:33:11
  Szép napot. Sajnos lent van a méhlepényem, és el tiltottak a szextől.(14 hetes vagyok) Amivel nincs gond, mert a pici az első. De tartok attól, hogy lent is marad. Szeretnék viszont tetmészetes úton szülni. Evidens, ha valamelyikünk veszélybe kerülne, császár lesz. De nagyon nem szetetném. Mit tanácsolnak. Köszönöm szépen a választ  
A méhlepény helyzete a várandósság előrehaladtával általában távolodik a méhszájtól.
Önnek erre nincs ráhatása.
Egyetértek Kezelőorvosával a szigorításokat illetően, amíg a lepény mélyen tapad.
Szép napot
2022.06.16. 03:30:23
  Jó napot kívánok terhes vagyok de orvosnál meg nem voltam vérzés alakult ki de a bugyin nincs vercsak ha pisilés közbe töröm magam ez mit jelent  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.16. 00:09:14
  Kedves Doktor Úr!
Menstruáció előtt 2-3 nappal erős, sötét barna folyásom volt. Ez után jelentkezett 1x vérzés is, most vagyok a vérzés 2. napján, de szinte semennyire nem vérzek, inkább barna. Megijedtem mi probléma lehet, szexuális életet élek, viszont nem váltom partnerem és mindig védekezek. Lehet valami probémám?  
Premens 1x1 tbl és nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.06.15. 22:51:58
  Tisztelt dr ur!Lehet nem idevalo tema ez..de...nekem egy kicsit mas kerdesem lenne...Mivel már nem vagyok szuz,lefekudtem fiuval most akkor már asszony vagyok?mert akik mar lefekszenk egyutt akkor az mar asszony nem lany?  
Ezt a kérdést saját szociális és kulturális környezete dönti el.
Szép napot
2022.06.15. 19:31:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a Tibelia 2,5mg-os gyógyszerről? Voltam orvosnál 53 èves vagyok. Marciusban volt mensesem,de előtte se volt rendszeres.
Előre is köszönöm a válaszát.  
Akkor alkalmazható csak, ha már egy éve nincs menzesz.
Szép napot
2022.06.15. 19:28:16
  Kedves Doktor úr,
a harmadik trimeszterben járok (37+5), és ma a játszótéren odajött hozzám egy kislány, akiről később közölte az anyukája, hogy lekpehimlős.
Ez a harmadik trimeszterben okozhat gondot, vagy csak az elsőben veszélyes? Mire kell most figyelni?
Köszönöm!  
Biztonság kedvéért keresse fel Háziorvosát, végezzen ilyen irányú kivizsgálást.
Szép napot
2022.06.15. 19:23:21
  Tisztelt doktor ur! Volt egy küretem 10 héttel ezelőtt aminek a sz eredménye hiperplázia lett. Erre kaptam provera tablettát napi 2x1- et kellett szednem. Egy félhónap után elkezdtem vérezni, majd megnézték ultrahangon a méhnyálkahártya vastagságát ami 8 mm lett, mielőtt elkezdtem szedni a gyógyszert 5 mm volt, a nyálkahártya vastagsága. Ön szerint lehetséges ez? A gyógyszernek nem az lenne a lényege, hogy nem engedje megvastagodni a méhnyálkahártyát?  
Amennyiben atípiát nem írt le a szövettani lelet, nyugodtan abbahagyhatja a gyógyszert.
Szép napot
2022.06.15. 18:53:18
  Tisztelt doktor úr! Olyan kérdésem lenne nem szedhetem fogamzásgátlót, óvszerrel való védekezésel lehetek terhes.? Előre is köszönöm Tisztelettel 19 éves lány kitti  
97-98%-os biztonságot jelentenek az óvszerek.
Szép napot
2022.06.15. 18:27:50
  Tisztelt Doktor úr!
A fogamzásgátló gyógyszerem felénél jártam és barna folyásom volt. Elkezdett menstruációs vérzés következni, viszont ez már 8.napja tart. Lehet valami baj? Elfog múlni? Még van 3 tabletta a gyógyszeremből.
Tudni kell, hogy eléggé stresszes voltam mostanában nem tudom mitől lehet, de elég sokáig tart. A gyógyszert ugyanúgy szedem és most fog következni a szünet. Véd még a gyógyszer így is?
Köszönöm előre is a válaszát!  
Amennyiben folyamatosan szedte, a védelem fennáll.
Fokozott stressz sokszor tud átmeneti cikluszavart okozni. Stresszor megszűnését követően általában rendeződik magától.
Szép napot
2022.06.15. 18:16:27
  Jó napot tegnap éjjel fel tettem egy betadin Kupot és azóta faj nagyon mikor pisilek mitől?  
Maga kúp sokszor tud hasonló panaszt okozni.
Ez a hatását nem csökkenti.
Szép napot
2022.06.15. 15:53:48
  Szép jó napot doktor úr ! A kérdésem az lenne ha netán kiderül hogy végre kisbabánk lessz azt szeretném tudni hogy a férjem bennt lehet velem az első vizsgálattol kezdve mert annyira megszenvedünk ezzel a baba projektel hogy a legelső kepkockatol kezdve ott legyen ! Én is fontosnak tartanám és ő is ! Amúgy megjegyezném hogy hüvelyi UH szóba sem jöhet ! Ezt ön így be tugya vállalni és kísér a szulesig végig vagy egyáltalán találok e ilyen orvost ! Köszönöm szépen szép napot kívánok!  
Ez a rendelő/orvos szabályzatától függ, hogy az apa milyen minőségben lehet jelen a vizsgálatokon.
Hüvelyi UH vizsgálat az első trimeszterben bír nagy jelentőséggel, tekintettel arra, hogy jóval nagyobb az érzékenysége.
Személy szerint vállalok terhesgondozást és szülést is.
Minden vizsgálatnál jelen lehet a pár együtt.
Szép napot
2022.06.15. 15:50:23
  Tisztelt dr úr, a kislányom most volt terhességi vizsgálaton,ahol ezt állapították meg. Uterusban,éppszélű petezsákban élő embryo látható 15mm. Bo.ov.31x23mm es ,közvetlenül mellette egy 49x34mm es echomentes képlet. Jo.ov.28x18mm. Douglaszban folyadék nincs. Szeretném meg tudni ,hogy veszélyezteti ez a bizonyos képlet, akár a lányomat, akár a magzatot? És mi lenne a legjobb megoldás ebben a helyzetben. A lányom 21 éves múlt, első terhessége. A választ előre is köszönöm. Maradok tisztelettel, Attila  
Nincs ok aggodalomra, két hét múlva kontroll Uh javasolt.
Veszélyhelyzet nem áll fenn.
Szép napot
2022.06.15. 15:32:51
  Kedves Doktor Úr!

Egy 2 cm-es mióma miatt Slinda fogamzásgátlót írtak fel nekem. Vérzés azóta nem jelentkezett. A kontrollon minden rendben volt, a miomat most 17mm-nek mérték, de egy valamit nem értek. A leleten az van, hogy az endometrium 8mm. Várható akkor még vérzés ezek szerint?
Olvastam, hogy sokszor ajánlják, hogy a zöld tablettákat ki lehet hagyni és akkor nem jelentkezik megvonásos vérzés.
Okozhat problémát a folyamatos szedés?

Köszönettel  
Hormonkezelés mióma esetében nem javasolt, tekintettel arra, hogy a hormonok növelik a miómák méretét.
Szép napot
2022.06.15. 15:31:14
  Jó napot! A terhességem 36. Heteben Járok, nőgyógyász levette a kenetet szülés előtt (magán). Az jött ki hogy nincs lactofloram, kevés fehérvérsejtek láthatóak és vegyes Flóra. S. Alagiance nem tenyésztett ki. Szulhetek így természetes módon, hogy nincs lactoflora? Egyébként piros duzzadtabbak a kisajkak és fájnak. Mit tegyek hogy legyen lactoflora? Hetente használok 1 db gynophilus restoret és 2 nap lactofeelt. Köszönöm szép napot  
Semmi akadálya a természetes szülésnek.
Más teendő nincs.
Szép napot
2022.06.15. 15:02:43
  Jó napot!
Csíp, viszket néha a hüvelyem, mit tehetnék ellene? Vagy mi lehet az oka?  
Canesten javasolt, utána Gynophilus.
Szép napot
2022.06.15. 13:52:53
  Üdvözlöm.
Menstruáció 10. (Ovulacio papírforma szerint 24.)
Ultrahang vizsgálat alapján menstruáció 14, az ovuláció is csúszott gondolom 4 nappal vagyis 28.
Viharos a kapcsolat.
24-25 együtt voltam azzal a férfival akitől gyereket szeretnék, 26 pedig egy futó dolog volt, viszont figyelmetlen volt.
Ha ultrahang szerint nem 24 az ovulacio, hanem 28, akkor is nagyobb az esély h a 24-25 együttlétből fogant a baba? Sok helyen azt hallottam h ennyi nap még belefér a sperma életképességét nézve. Lány baba lesz.
Válaszát előre is köszönöm! ????????  
Apasági vizsgálattal tud csak biztosra menni.
Szép napot
2022.06.15. 12:42:24
  Tisztelt doktor Úr! A kérdésem a következő lenne, a külső nemi szerveknél a felső részén enyhe viszketés jelentezik, ami nem állandó ,de nagyon zavar. Mi okozhatja ? A párommal mindig védekezünk. Válaszát előre is köszönöm.  
Lehet kezdődő fertőzés, vagy meleg,- fizikai aktivitás okozta irritáció.
Használjon rá Bepanten, vagy Sudokrémet.
Szép napot
2022.06.15. 12:27:00
  Tisztelt Doktor Úr!

70 éves nő vagyok.Méhnyakrákszűréskor fájdalmat tapasztaltam,gondolom a korom miatt.Otthon minimális vérzésem volt,ami 1órán belül elmúlt.Rá egy hét múlva felakartam tenni egy hüvelykúpot amit sorvadásra használok kúraszerüen,de nem tudtam,mert olyan érzésem volt,mintha belennék dagadva a bemenetem körül.Még az újjam sem fért fel pedig elég tág a hüvelyem.Összefüg ez a vizsgálattal? Mi a teendőm ?
Tisztelettel, Zsuzsanna  
Igen, abszolút összefügghet.
Kell egy kis idő, míg a szervezet "kiheveri" a vizsgálat okozta kellemetlenséget.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.15. 11:21:43
  Tisztelt Doktor Úr!
50 éves vagyok. 12 évig szedtem a Jangee fogamzásgátlót, míg ez év március 9-én abbahagytam. A biztonság kedvéért az orvosom megnézette az FSH szintemet, ami 38,2 lett.
Beléptem a változókorba... semmilyen egyéb gondom nincs, mint az, hogy a fogamzásgátló abbahagyását követően még megjött a menstruációm rendben, majd azt követően 2-2,5 hetente újra és újra. Az utolsó épp ma reggel. Ugyanúgy 7 napig tart, mint a gyógyszer szedése alatt és azt megelőzően. Tehát annyi a különbség, hogy nem a normál 28 napra jön meg, hanem 14-16 nap elteltével.
A gyógyszert az orvosommal konzultálva, vizsgálatot követően, ahol mindent rendben talált, hagytam abba. Rákszűrésem negatív.
Orvosom jelenleg külföldön van, nem tudok vele konzultálni.

Kérdésem az lenne, hogy kell-e jelenleg emiatt aggódnom vagy ez most még normális 12 év gyógyszerszedés után, a változókorba érkezvén....? Be kell állnia még a hormonoknak a jelenlegi életszakaszra? Meddig célszerű ezzel várnom és újra megvizsgáltatnom magam, ha nincs változás?

Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm. Üdvözlettel, Andrea  
Nem számít kórosnak, ez a természetes folyamat része.
Nincs vele teendő, csak legyen türelemmel, a menzesz el fog múlna előbb utóbb, de ez akár még évekig is eltarthat.
Szép napot
2022.06.15. 10:14:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Az normális jelenség, ha laparoszkópos mióma eltávolítás utáni első menstruáció nagyon fájdalmas?  
Igen, az első két ciklus lehet fájdalmasabb, utána lényegesen enyhülni fognak a panaszok.
Szép napot
2022.06.15. 10:06:10
  Tisztelt Doktor Úr!

Terheléses vércukor vizsgálat eredményei a következők:
éhomi cukor: 4,6
cukor 60: 10,3
cukor 120: 7,4
éhomi inzulin: 3,4
inzulin 60: 53,2
inzulin 120: 47,7

7 hónap sikertelen teherbeesés miatt csináltattam, ez már IR?
Van teljes hormon vizsgálatom, megyek szakorvoshoz, de később kaptam időpontot, ez viszont nagyon foglalkoztat.
Válaszát előre is köszönöm.  
Ezt a kérdést endokrinológus szakorvossal tudja legmegfelelőbben megkonzultálni,
Szép napot
2022.06.15. 09:43:07
  Kedves doktor úr! Ma kellene meg jönni a mestruációmnak de még semmi meg vizsgáltam magam és a mehszáj nagyon fent van és befelehajlik nagyon szeretnék babát ez lehet terhességre utaló jel ? Szép napot!  
Végezzen terhességi tesztet, amennyiben egy héten belül nem érkezik menzesz.
Hüvelyi önvizsgálattól óvva intem, könnyen sérülést tud vele okozni magának.
Szép napot
2022.06.15. 08:13:25
  Tisztelt Doktor Ùr! 8 hònapig nem menstruáltam. Ez idő alatt a hosszú idő alatt is görcsöltem mint ha meg akarna jönni de nem jött vérzés. Azt hittem ez természetes aki nem menstruál. 8 hònap után miután vissza tért április 3 a menstruációm utána is voltak görcseim főleg a hüvelyemben èrzem együttlét alatt is. Sőt a petefèszkem is fáj meg a hátam és ez minden napos. Egy nap nem telik ìgy el. Petefészek gyulladásom nincs. Cisztám sincs. Hüvelyi ultrahangon se látszik semmi. Orvosom szerint ez a hátrahajlò méh miatt van. Szerintem meg endometrozis mert ki töltöttem egy endometrozis tesztet és azt ìrják nekem az van. Az orvosom azt mondja ne olvassak hülyeséget. Nem foglalkozik ezzel a panasszal mivel a hátra hajlò méhre fog mindent. Doktor Ùr szerint endometrozis mellett teherbe tudok esni? Meddőségi vizsgálaton is voltam és mindent rendben találtak. Csak olyat is olvastam hogy e betegség miatt méhen kìvüli terhessèg alakulhat ki.  
A panaszai nem utalnak egyértelműen endometriosisra, de ha emiatt aggódik keressen fel egy endometriosis szakértőt.
Az endometriosis nehezítheti a spontán teherbeesési képességet.
Szép napot
2022.06.15. 07:14:02
  Jó napot! Fogamzasgatlot szedek! A kérdésem hogy kedden tapasztaltam egy kevés rózsaszín, barnás folyast. De ennyi. Menstruaciot csütörtökre várom. Múlt hónapban és volt hogy előtte 2 nappal barnás folyas volt, de ez ezelőtt nem fordult elo. Múlt hónapban kesett is 1 vagy 2 napot de megjött. Teszt negatív lett. Gyógyszert rég óta szedem. Kérdésem az hogy baj hogy mostanában van ez a barnás folyas menstruacio előtt pár nappal?
Majd éves vizsgálatra megyek a nyár folyamán. Ezelőtt tavaly volt az rendben volt. Citologia is ok volt.
Nagy gond nincs ugye?  
Nem számít kórosnak, mindazonáltal, ha panaszai továbbra is fennállnak, gyógyszerváltás lehet indokolt.
Szép napot
2022.06.15. 00:36:02
  Jó napot!
9.napja késik a menstruációm, tesztet csináltam a 7.nap és negatív. A kérdésem az lenne ha továbbra is változatlan lenne a helyzet, mikor kell orvoshoz forulni, mivel egyenlőre semmi jele? Válaszát előre is köszönöm.  
ha 2 hét múlva sem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.06.14. 23:12:42
  Tisztelt Doktorur! Arról szeretnék érdeklődni hogy a Vitagyn c nevű huvelykrem ha tartalmaz ezüstöt hogyhogy nincs hatással a lactobacillusokra? Vagy van hatással, csak jó a marketing szöveg és valójában azokat is megtizedeli? Bevalhat visszatérő aerob vaginitisz ellen vagy csak rontok vele?  
Próbálja ki nyugodtan.
Szép napot
2022.06.14. 20:06:55
  Jó estét én Szilvia vagyok és most először hallottam eről a soft tamponról és nem tudom hogy kell használni ha segítene nekem megköszönöm  
Magának helyezi fel a menzesz ideje alatt és magának távolítja el, minden nap cserélni szükséges.
Szép napot
2022.06.14. 19:33:05
  Kedves Doktor Úr!

Dermyc 150mg (heti 1x három hétig, egy db a páromé) és gyógyszertári cns kúpot írtak fel nekem. A kérdésem, hogy csak a kúp alatt, vagy a szájon át szedhető alatt is érdemes mellőzni az együttlétet?

Köszönöm  
A kezelés teljes ideje alatt érdemes tartózkodni az együttléttől és az ülőfürdőtől.
Szép napot
2022.06.14. 18:42:33
  Kedves Dr.úr!
Már 1 éve fennálló problémával küzdök ami sehogy sem akar megszűnni.
1,5 éve kezdtem el szedni a Maitalon nevű fogamzásgátlót.
A probléma azután kezdődött hogy ráültem a kórházban a wc-re.Először voltam nőgyógyásznál 1,5 éve olyan problémával hogy nagyon csípett és fájt odalent.A doki írt fel kúpot mert valami baktérium volt ott.
Azóta minden héten vagy minden második héten nőgyógyásznál vagyok.Ez már a 3 nőgyógyász aki folyton kivizsgáll.A problémáim folyton ugyan azok.Csípés,viszketés,zöldes sárga szagtalan folyás és fájdalmas sex.Folyásom nem mindig van de az együtlét mindig fáj.Ma már urológusnál is voltam hogy nem-e esetleg ott a gond de ott minden rendben.Fogalmam sincs már hogy mi lehet a probléma.Rendszeresen kapok kúpokat antibiotikumot is kaptam már rá rengeteg.Folyton vesznek mintát valami baktérium van ott.Kapok rá gyógyszert majd másik héten megint megyek mert még mindig nemjó.Az összes létező gyógyszert már kiszedtem szerintem.
Már a fehérneműt leváltottam pamutra,nem tisztálkodom ott lent semmi tusfürdővel,tampont sem használlok,öblítőt sem használlok már.Mit ajánlana Dr.úr? Mert már tanácstalan vagyok hogy senki sem tud segíteni rajtam..Válaszàt hálásan köszönöm!  
STD szűrés javasolt.
Szép napot
2022.06.14. 17:23:33
  Tisztelt doktor úr!
14 hetes kismama vagyok és pár napja vettem észre,hogy a kelleténél lazább a szèkletem. (Naponta egyszer vagy kétszer kell mennem mosdóba).Semmi kórosat nem tapasztaltam, nincs èmelygès, fej vagy gyomorfàjàs. Ugyanazt eszem, mint eddig, viszont ez most kicsit aggaszt. Normaflore-t iszom. Mennyire normális dolog ez? Köszönöm válaszát.Tisztelettel: Niki  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.14. 14:37:36
  Tisztelt doktor Úr!
Olyan problémám illetve kérdésem van, hogy a párommal együtt lét után vettük észre hogy a gumi bennem maradt ki tudta könnyen venni ! A ciklusom 7. Napján történt (általában 28 naposak)
Ma reggel felkerestem az orvosom aki 72 órás esemény utáni tablettát írt fel! 12 órával az aktus után vettem be!
Mennyi az esélye hogy teherbe esek?
Köszönettel: Diána  
Minimális.
Szép napot
2022.06.14. 11:18:05
  Kedves doktor úr!
30 naposak a ciklusaim, utolsó:máj.25 ,következő júni.24-re várom...Babát szeretnék ezért rajta is vagyunk a dolgon,de ma jún.14.-én olyan érzésem van mintha megakarna jönni, mi lehet ez? Köszönöm  
Ovulàciós tünet a legvalószínűbb.
Szép napot
2022.06.14. 09:44:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Pár napja hagytam abba egy ciprofloxacin kúrát, erős cystitisre kaptam. A panaszaim megszűntek pár napra, majd a vizelési ingernél előjött a kellemetlen érzés, de a végén már nem.
Valószínűsítettem, hogy hüvelygombám lett, mert a szeméremdomb elkezdett viszketni, csináltattam egy tenyésztést és egy kenetet, ami candidára negatív lett, csak kevés Lactobacillus flórát írtak benne. Ezért elkezdtem Gynophillus helyreállítót szedni, remélve, hogy akkor ennyivel vége lesz a dolognak. Tegnap estére viszont a hüvely bejárata körül bőrfelületből kiemelkedő, összeérő piros foltok jelentek meg, amik érzékenyek.
Lehetséges, hogy a tenyésztés és a kenet fals infót adott?
2 nap Gynophyllus után el lehet kezdeni egy Candida kúrát? Mit tehetek?  
Lehetséges.
El lehet kezdeni a Candida kúrát.
Szép napot
2022.06.14. 08:02:07
  Üdvözlöm! Vény nélkül melyik fogamzásgátlót ajánlaná? ( leginkább menstruáció beállítása miatt)mindig más időpontban és van hogy egy hónapban kétszer is megjön, és nyilván védekezés szempontjából is. Előre is köszönöm a segítségét!  
Egyiket sem javaslom, ami vény nélkül kapható, nem megbízható egyik kérdésben sem.
Estelle vagy Altforalle javasolt.
Szép napot
2022.06.13. 22:48:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Macmiror complex hüvelykapszulát kell használnom 12 napig, mert méhnyak gyulladást mutatott a cytológiai vizsgálat. A férjemmel babát szeretnénk, de a vizsgálati eredmény miatt nem próbálkoztunk még múlt hónapban. A menzeszem a 12. kapszula felhelyezése után várható 1-2 nappal.
Sajnos elfelejtettem megkérdezni a doktort aki felírta, hogy az utolsó kapszula felhelyezését követően mennyi időt várjunk a babatrvezéssel, "próbálkozással"? A kövekező termékeny időszakban már bátran jöhetne a baba vagy várjuk még?

Köszönettel
Kitti  
Nem szükséges a kezelést követően tovább várakozni.
szép napot
2022.06.13. 21:29:36
  Ha nem vettem be egy tablettat az elso heten, potlas nelkul, akkor meddig kell kiegeszito vedekezes?  
minimum 7 napig.
szép napot
2022.06.13. 20:13:45
  Kedves Doktor úr ! Május 3 volt utolsó menstruációm. Június 1 kellett megjönni barna pecsételő vérzés volt 1 hétig.Teszteltem pozitív lett utána 1 nap vérzés és nagyobb darabok távoztak olyan 3cm ! Spontán vetélés? Kicsi vérzés megvan és alhasi görcsök is ritkán! Mikor kell orvoshoz menni !?  
Lehetséges.
2 hét múlva javasolt egy nőgyógyászati kontroll.
Szép napot
2022.06.13. 20:12:18
  Tisztelt Doktor Úr!

Iamna típusú fogamzásgátló tablettát szedek közel 8 hónapja. Múlthéten először fordult elő velem, hogy elfelejtettem bevenni a tablettát.
Olvastam, hogy utána ajánlott 7 napig kiegészítő fogamzásgátló módszert alkalmazni. Ma van az 5. nap, és ma együtt voltunk a párommal kiegészítő védekezés nélkül.
Mi javasol, mi a teendő?

Válaszát előre is köszönöm.  
Mivel nem nem várta meg a 7 napot, ahogyan korábban erről tájékozódott, így fennállhat a nem kívánt várandósság valószínűsége.
szép napot
2022.06.13. 19:52:12
  Tisztelt Doktor Úr!
37 éves nő vagyok.
Az utóbbi fél évben jelentkezik középidős rosszullétem, számítások szerint peteérést követő napon. Fájdalom és puffadás, feszülés a köldök alatti területeken, 1-2 kg hízással együtt. Jobb oldalon cisztát állapítottak meg folyadékkal, de azzal bíztattak, hogy felszívódik. Jelenleg tegnapi napon, újra, ugyanabban az időpontban jelentkeztek erős fájdalmaim, algopyrin, nospa injekció csak csökkentette, de nem mulasztotta. Időpontot 2 hét múlvára kaptam. Mit tudok tenni, hogy megkönnyebbítsem a napjaim?
Korábban hasnyálmirigy gyulladásom volt, és ezidőben ezek a panaszok is, mintha újra fellobbannának. Lehet összefüggés a 2 között?
Esetleg valamilyen hormonprobléma állhat a háttérben?
Válaszát köszönöm.  
2x1 Premens javasolt és endokrinológia/belgyógyászati kivizsgálás is a korábbi hasmnyálmirigy gyulladás miatt.
Szép napot
2022.06.13. 19:46:40
  Tisztelt doktor úr!
32 hetes terhes vagyok. Múlt héten voltam az orvosnál aki megnézte a mèhszájat C:3100, fel van puhulva. Másnap egy nagyobb kocsonyás folyás távozott utána rá 2 napra megint. Ezen kívül kisebb folyásom sem volt.
Ez lehet a nyákdugó vagy esetleg valami fertőzés?
Lehet emellett házas èletet èlni? Esetleg számíthatunk rá, hogy korábban beindul a szülés?
Köszönöm!  
Lehet a nyàkdugó, de ennek távozás szülészeti szempontból nem bír jelentőséggel.
A vizsgálati lelet eredménye sem utal koraszülés fenyegetésre.
Nincs ok aggodalomra.
Lehet házaséletet élni.
Szép napot
2022.06.13. 17:48:31
  Tisztelt Doktor Ùr! 35 éves vagyok. 25 naposak voltak a ciklusaim legutóbb 28 napos volt. Szedek inofolicot. Most (június 13) vagyok a menstruáció 18. napján. Voltam hüvelyi ultrahangon. Folliculus 10×10 mm. Ez mit jelent? Nem volt peteèrésem jùnius 9-én? Nagyon el vagyok keseredve mert második gyereket szeretnénk a férjemmel. Ja és az endometriumom is csak 5 mm. Az is kevés  
A 10 mm-ee tüsző jó jel, a nyálkahártya vastagság valóban kissé alacsony. Ettől még sikerülhet a spontán teherbeesés.
Szép napot
2022.06.13. 17:17:10
  Kedves Doktor Úr!
Fogamzásgátló tablettát szeretnék szedni. MTHFR C667T homozygota mutációm van. Viszont Leiden; MTHFR A1298C; PAI-1; Prothrombin; mindegyik normál.
Többféle szakvéleményt kaptam a tablettával kapcsolatban, és emiatt az lenne a kérdésem a Doktor Úrhoz, hogy Ön melyik fogamzásgátló tablettát javasolja inkább, a Missee-t vagy a Slinda-t? Illetve szükséges-e folsavat vagy folátot szednem a tabletta mellé?
Válaszát előre is köszönöm!  
Mindket készítménynek alacsony a trombózis készsége, így emiatt nincs jelentős különbség a melyiket választja.
Folàt/folsav nem szükséges.
Szép napot
2022.06.13. 15:35:56
  Tisztelt doktor Úr! A progreszteron értékem nagyon alacsony mint már írtam a doktor Úrnak napokkal ezelőtt fáj a fejem,néha szédülök fáradékony vagyok,és hőhullámok jönnek rám.Mit javasol a doktor Úr premens tabletta,barátcserje tea segíthet? A mentruációm sem jött meg már 40 napja .46 éves vagyok . Válaszát köszönöm.  
2x2 Remifemin plusz.
Szép napot
2022.06.13. 15:16:42
  Doktor Úr!
Kétségbe vagyok esve már!
Februárban hagytam abba fogamzásgátló szedését, márciusban rendesen meg is jött a menstruációm, annyi eltéréssel hogy bal oldalk petefészkem annyira szúrt, hogy fel sem bírtam kelni, ezt a szúrást a hátsó felemben is éreztem, gátamban is. Nyomó görcsös érzés is társult hozzá, menstruáció előtti nap jelentkezett, illetve a második nap is éreztem. Áprilisban ugyan ez. Május 25.-én kellett volna megjönnie, viszont nem jött meg (Június 13.-a van jelenleg) Terhességi teszt negatív.
Most viszont néha szúrkál a petefészek bal oldalt, fájdalmas és gyakori vizelet ürítés. Kevés folyás viszont ha van is akkor enyhén sárga szaga nincs, hányinger van de hányni nem hányok.
Nőgyógyászatra még majdnem 1 hónapot kell várnom.. kérem, ha tudja mi lehet ez segítsen!  
Fogamzásgátló abbahagyását követően átmenetileg jelentkezhetnek menstruációs ciklus problémák, melyek idővel maguktól rendeződnek.
Bal oldali fájdalmat ciszta is kiválthatja.
De ezek már csak feltételezések, a pontos diagnózis felállításához nőgyógyászati kivizsgálás szükséges.
szép napot
2022.06.13. 15:14:14
  Terhesség során fellépő aranyerre mit lehet használni? A reparon herbalt probaltam de nem használt. Szekeles nagyon fáj utána órákig vérzik, csöpög a vér hátulról :(  
Bármelyik másik patikában vény nélkül kapható kenőcsöt használhat.
Sajnos a várandósság provokálja az aranyér képződését.
A kezelés így valószínűleg csak tünetei megoldásként tud szolgálni, szülést követően várható a gyorsabb felépülés.
Szép napot
2022.06.13. 14:28:50
  Tisztelt Doktor úr!
9 hetes terhes vagyok
Pecsételő vérzésem volt amiért be mentem az ügyletre írtak nekem utrogestan kupot.
Lassan egy hete szedtem de azóta viszkető égő érzést és bő fehér folyást tapasztalok.
Ez árt a babának?
Mit kellene tennem hogy el múljon?  
Utóbbi panaszaira használjon Canestent, az utrogestant addig folytassa, míg kezelőorvos másként nem rendel.
Nem ártalmas a magzatra.
Szép napot
2022.06.13. 11:26:31
  Tisztelt Dr úr!
A párom gyakran panaszkodik, hogy túl tág a hüvelyem esetleg valamit tud rá ajánlani? Plasztikát és műtétet nem szeretnék a tornát mondták de az nem túl hatásos elvileg, valami krém van rá?
Válaszát előre is köszönöm!
További szép napot!  
Nincs rá krém, intim torna javasolt.
Szép napot
2022.06.12. 23:40:16
  49 éves unokahúgom Spanyolországban él. Egész életében fájdalmas, elhúzódó menstruációja volt, ciszták mindkét petefészekben, aztán mióma a méhben, ami most 8 cm-es, HPV-pozitív lett mostanában. A spanyol egészségügy ígérgeti a műtétet, az unokahúgomból darabos vér folyik, színt állandóan "menstruál"..., és nem kap műtéti lehetőséget, de ami még szomorúbb, hogy fogalmunk sincs arról, hogy valójában mi a baja.... A tűnetek alapján Ön milyen diagnózist állítana föl? Milyen tanácsot tudna adni. Köszönöm a válaszát. Üdv, Zsuzsa  
8cm-es mióma nagynak számít, ami bőven magyarázhatja a tüneteket.
Műtéti megoldás javasolt mindenféleképpen.
Szép napot
2022.06.12. 19:51:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Május 9.én volt utoljára menzeszem. Ma reggel pozitívat teszteltem. Viszont napok óta görcsöl a hasam és ma vérzek is. Aggódom. Mi lehet a baj?
Köszönöm válaszát  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.12. 17:29:57
  Tisztelt Doktor Úr!

Régóta fennálló és kiújuló hüvelyi (főleg bakteriumos) fertozesek miatt felkerestem egy nemigyógyászt aki a helyszínen megnézte a kenetet is, ezt írta: ph 4.4. Huvelykenet vizsgálat során laphamsejtek, gramneg coccobacillusok, lactoflora nincs! Csak itthon néztem meg a leletet. Nem értem hogyha nincs lactoflora hogyan lehet hogy a ph tökéletes, mi savasítja be? Egyébként csípő érzésem és bo folyasom van.  
Jelenleg érvényben levő protokollok szerint nem sok értelme van az általános kenetvételeknek, mert sok esetben félrevezető, vagy értelmezhetetlen az eredmény.
Amennyiben panasza van kezelés javasolt.
Macmiror comlex javasolt 14 napig.
szép napot
2022.06.12. 16:57:13
  Tisztelt Doktor Úr!

13 napja volt laparoszkópos mióma eltávolításom. Fáj az alhasam bal oldalt vizelés közben. Nem nagyon, de fáj. Szerintem nem a hólyagom meg nem olyan fájdalom, mint mikor felfázik az ember.
Mitől lehet ez? Ez belefér még ilyenkor?Egyébként azon az oldalon lent az alhasamon volt 2 varratom is? Azért lehet, mert még nem regenerálódtak a szövetek?  
Nem számít kórosnak ennyi idővel a műtétet követően, tünetei a normális gyógyulási folyamat részei.
Kontroll javasolt a műtéthez számított 4 hét múlva .
szép napot
2022.06.12. 13:40:39
  Jó napot dr úr! Pár perce irtam ,Önnek Magdi vagyok! Változokor témában,hogy 6 napja tart a mensesem,és 3 hét késéssel jött meg,ez kóros e? Azt elfelejtettem ,hogy május 13,án volt egy negatív vastagbél tükrözésem,ez miatt tarhat tovább a menses,vagy nincs köze hozzá???  
Nincs köze hozzá.
Szép napot
2022.06.12. 13:20:41
  Tisztelt Dr úr! Az lenne a próblémám,hogy 3 hét késéssel jött meg a mensesem,51 éves leszek,ez már a 2.alkalom ,hogy ennyit csúszott! Most 6 napja tart,nincs sok,ha Wc re megyek,akkor picit több van,de kb 2 betét elég egésznapra! Ön szerint forduljak orvoshoz,hogy már 6,napja tart?? Ez már a változó kor lehet?Márciusban voltam nőgyógyásznál,minden negativ lett,nagyon aggodom,hogy miért nem múlik el?Köszönöm,ha válaszol:Magdi  
A változó korral együtt járó jelenség, nem számít kórosnak, nincs vele teendő.
Eltarthat évekig, míg teljesen megszűnik a menstruáció.
Szép napot
2022.06.11. 22:46:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Június 7.én voltam nőgyógyásznál ahol kiderült hogy 5 hetes terhes vagyok.Akkor voltak kisebb menstruációsszerű görcseim.
Azt mondták az a beágyazodástól.
Tegnap éjjel görcsöltem megint de jobban. És azóta fáj is meg szurkál,de nem folyamatosan.
Mitől lehet?  
Gyakran előfordul kora terhességben hasonló panasz, általában ártalmatlan.
Pihenés, kímélő életmód javasolt.
Amennyiben görcsei rendszeresek, vagy hosszabb ideig tartanak, nem múlnak pihenésre kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.11. 19:50:21
  Kedves doktor úr! Mestruációm május 19-en viszont 2napja alhasi fájdalmaim vannak főleg a jobb petefészkem nagyon fáradékony vagyok érzékenyek a melleim .lehet hogy terhes vagyok vagy premestruáció lehet ? köszönöm  
Utóbbi valószínűbb.
Szép napot
2022.06.11. 19:38:44
  Szép napot dr úr 2 hete tartó mentruaciom miatt irtak nekem ergam cseppet 3rom napja iszom ma a labaimban érzek fájdalmat ezt okozhatja a gyógyszer? köszönöm  
Nem feltétlenül.
Amennyiben panaszai két három nap után fennàllnak kezelés felfüggesztés javasolt.
Szép napot
2022.06.11. 17:17:49
  Jó napot.
12+4napos terhesen voltam 12hetes uhn.a babát 13+3naposnak mérték
BPD:20mm
CRL:72.6mm
SZm:rendben
Orrcsont látható
NT:2.5mm
Az orvos azt mondta minden oké a babával.
A kèrdèsem az lenne a tarkóredő nem túl vastag?vagy csak a baba nagyobb mérete miatt lehet?tarthatók down illetve valamilyen rendelenessègtől?illetve ön ajánlana további vizsgálatot?válaszát előre is köszönöm.  
3mm alatt jónak számít.
Prenatesztet lehet végezni a kétségek eloszlatàsa miatt.
Szép napot
2022.06.11. 07:50:02
  Jó reggelt érdeklődni szeretnék hogy fogamzásgátló gyógyszert szeretnék váltani a doktor úr mit javasol  
Estelle/Drovelis. bármelyik jó.
Szép napot
2022.06.10. 22:20:07
  Szèp estèt olyan kèrdèsem van hogy 20napja nagyon picit vèrzek anyira picit hogy semmit nem kell be rakjak nem volt mèg ienn ès nem is fáj semmim a cicieim meg vanak duzzadva 20napja ugyan ugy mint amikkor megjön mitöl lehet ez 24èves vagyok  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis megállapítása érdekében.
Szép napot
2022.06.10. 20:23:45
  A citologiai leletem enyhe elváltozást mutat? 1 hónap múlva kaptam időpontot HPV vizsgálatra mert fenn áll a gyanú
Mielőtt elmentem a nőgyógyászhoz fehér folyasom volt és erős viszketegem erre Canesten használtam az orvos mondta szerinte nem gomba hanem baktérium de ennek ellenére levette a kenetet a citologiara csodálkoztam is és most meg azt mondja enyhe elváltozás lehet ettől ? Biztos a HPV? Nagyon félek  
Mindenképp érdemes HVP szűrést is végezni amennyiben citológiai eredmény eltérést igazolt.
Eredménytől függően további teendők megítélése.
Szép napot
2022.06.10. 20:22:56
  Tisztelt Doktor Úr!

Másfél hete volt missed ab műtétem, most jött meg a szövettani eredményem, kórházba csak június 29.én megyek vissza.

Bevérzett necrotisalt lobsejtekkel átjárt terhességi decidua részletek mellett decidualisan átalakult endometriális stroma látható secretios jellegű mirigyekkel, Arias-Stella jelenséggel. Több látótérben chorionbolyhok is mutatkoznak. Mola-terhességre utaló jel bennük nincs. DG.: Gestatios endometrium chorion bolyhokkal és terhességi decidua részletekkel. M28000

Ez problémát jelent? Pcos betegségem van.

Válaszát előre is köszönöm!

Anett  
Nincs semmi kóros a leletben.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.10. 19:55:55
  Tisztelt Doktor Úr!

Bőséges Sűrű, ragacsos krémes folyasom van,
fehéren enyhén sárgás (/halvány zöldes?) színű, és belül picit viszkető/irritált érzésem van. A ph 4.4. Tenyesztes alapján nem tenyésztett ki semmi de nincs lacroflora csak vegyes Flóra található zsúfolva fehérvérsejtekkel. Terhes vagyok, a 32. Hétben járok. Nőgyógyász azt mondta nem kell kezelés de aggódom! Doktor ur szerint sem kell? Köszönettel; aggódó kismama  
Canesten javasolt.
Szép napot
2022.06.10. 16:23:02
  Jó napot! 30 naposak a ciklusaim premens tablettát szedek kb. 5 napja enyhe barna folyásom van egy két csepp. Babát szeretnék. Még 4 napom van vissza ön szerint a barna folyás mellett van remény a babára! Köszönöm  
1 hét menzesz kimaradást követően érdemes az első terhességi tesztet elvégezni.
Szép napot
2022.06.10. 15:23:56
  Tisztelt Doktor Úr!

30 hetes terhes vagyok és pár napja enyhe viszketést érzek a hüvelyben és a bemenetnél. A folyasom nem darabos, hanem tejfehér kremesebb. Elmulhat magától a hormonok okozzák?  
Canesten javasolt.
Szép napot
2022.06.10. 14:57:54
  Jónapot!

Màrciusban covidos voltam ,szedtem a covid gyógyszert amit a házi orvos irt ki. Rà egy hónapra a mellembe görcsöket èreztem ès tej szerű vàladèkom volt , nőgyógyàszom azt mondta hormonzavar . Most , az egèsz hasamba ,gyomromba görcsöket èrzek ,ön szerint mi lehet az ? És hogy tudnàm kezelni?
Vàrom vàlaszàt ,köszönöm!   
Covid sok esetben még tudja zavarni a menstruációs ciklust, átmenetileg.
Nincs vele teendő rendeződni fog magától.
Görcsök ellen fájdalomcsillapító szedhető.
Szép napot
2022.06.10. 14:16:02
  Üdvözlöm 37 éves nő vagyok és 7 napja késik a menstruációm csináltam tesztet mind a 3 negatív lett időközönként hőhullámok törnek rám illetve feszült ideges vagyok és ma megmèrtem a vérnyomásom és 182/88 volt miközben mindig alacsony vérnyomásom volt mi lehet ez legyen szíves segíteni köszönöm !  
Vérnyomás beállítás miatt mindenképp keresse fel háziorvosát. Amennyiben a következő egy hétben sem érkezik menstruáció úgy nőgyógyászati kivizsgálás is javasolt.
Szép napot
2022.06.10. 12:00:05
  Tiszteletem Doktor úr.
Párommal mindketten 2021.novemberében covidosak voltunk,és korházban is voltunk.
Azóta eltelt sok hónap.Van már 2 lányunk,de szeretnénk babát de nem jön össze. Vajon mi lehet a baj?
Vagy ez is posz-covid tünet?
Egy ideig hullott a haja is,de 2 hónapja már nem.Ilyenkor mi a teendő? Én a férj vagyok????  
Amennyiben több mint egy éve próbálkoznak sikertelenül meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettőjüknél.
Szép napot
2022.06.10. 07:08:49
  Jonapot Doktor ur.
Januarban voltam rakszuro vizsgalaton, negativ.
Tegnapi egyuttlet utan ma reggel vilagosabb barnas nyalkasat toroltem, elso torlesnel csak ,utana mar semmi.
Szoptatok mar 11 honapja, menstruaciom meg nincs. Alhasam neha neha rovid idokre érzem, nem fáj, csak olyam tompa.
Aggodalomra adhat ez okot? Felkellene keresnem nogyogyaszt?
Koszonom, Kata  
Nagy valószínűséggel hamarosan vissza fog térni a menstruáció.
Ez okozza a tüneteit.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.10. 06:48:00
  Üdvözletem!

A facelle terhességi teszt leírásában ezt találtam :
A tsh hormon tartalmú gyógyszerek befolyásolják az eredményt....
Ez mit jelent pontosan? Fals negatív eredményt adhat?
Letrox szedek...
Köszönöm!  
Döntően befolyásolja az eredményt.
Szép napot
2022.06.10. 06:00:24
  Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődnék hogy most kezdtem el használni az Evra tapaszt, két nap enyhe pecsételő vérzés, most 3. Nap kicsit erősebb vérzés jelentkezett. Ez normális? Hat a tapasz? Ezt megelőzően két nap használtam micovagot.
Van méhszájsebem is, erre a tapasz mellett esetleg használható biztonsággal kúraszerűen a Cikatridina? Nem befolyásolja a hatását?
Tegnap olvastam egy 2017es cikket, hogy az aszkorbinsav befolyásolhatja Evrát. Ez valóban így van? Mert nekem mikor a Doktornő felírta, azt mondta hogy a fogamzásgátlókat nem befolyásolják a vitaminok.

Köszönöm szépen előre is a válaszát, a segítséget, szép napot,
H.  
Normális.
Nem befolyásolja a hatását sem a cikatridina sem vitaminok.
Szép napot
2022.06.10. 00:13:32
  Kedves Doktor úr!
3 hét múlva születik a kisfiam, a 36. héten az orvosom megvizsgált, megmérte a babát, megnézte az áramlást, CTG is volt, és azt mondta, hogy ezután már csak CTG kell heti 1x, nem kell más vizsgálat. Egy picit elbizonytalanodtam, hogy ez biztos rendben van-e így, hogy 3 hétig semmi információ nincs a mehszajrol, babáról, áramlásról, egyébként ez a protokoll? Köszönöm!  
Igen, azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.06.09. 22:37:24
  Tisztelt doktor Úr!
Mitől van az hogy két éve próbálok teherbe esni És nem sikerül?
Meg 2 hónapja 45 napig volt meg  
Meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettejüknél.
Szép napot
2022.06.09. 19:18:00
  Tisztelt Doktor úr! Soft tampon használata mellett(nem menstruáció alatt hanem kifejezetten csak a termékeny napokon, aktus után 1órán belül mindig kimosom zuhannyal a hüvelyem)mennyi az esélye a teherbeesésnek?  
Amennyiben nem védekezik, minden esetben fennáll a nem kívánt terhesség rizikója.
Szép napot
2022.06.09. 18:43:28
  Tisztelt doktor Úr!
Inzulinrezisztenciám van PCO-val együtt (kezelve van Merckformin 1000 mg +D3 vitamin)van már egy gyermekem 30 èves vagyok, szülni már nem szeretnék.ciklusom beállítását többször is fogamzásgátlóval oldották meg de ezeknek többször is jelentkezett mellékhatása ( hüvelyszárazság,libido csökkenès, hangulat ingadozás,) így már nem szeretnék kísérletezni velük tovább. ha a védekezést megoldjuk óveszerrel a ciklus beállításra milyen megoldás lenne még?
Segítséget előre is köszönöm  
Próbálja ki az Inofolic-ot 2x1.
Szép napot
2022.06.09. 17:39:40
  Tisztelt Doktor Úr! A május 19-én volt meg a menstruációm fogamzásgátlót nem szedek babát szeretnénk ma fájt a jobb petefészkem és a derekam kb 2napja nagyon fáradékony vagyok .. következő mestruációm jún 15 én kellene még jönnie esetleg ez lehet a baba beágyazodasa vagy premestruációm ?! Köszönöm a válaszát !  
Lehetséges.
Egy hetes menzesz kimaradás után érdemes először terhességi tesztet csinálni.
Szép napot
2022.06.09. 16:54:19
  Tisztelt doktor Úr! A ciklus 22 napján levett hormon erdedmény ez lett: progreszteron 0.83 nmol/L , follikuláris fázis  
Nagyon alacsony értéknek számít.
Szép napot
2022.06.09. 15:40:20
  Tisztelt doktor Úr !
Olyan kérdéssel fordulok önhöz ,hogy föl írt nekem a nőgyógyászom Vagilact q hüvelytablettát 2db-ot el is használtam belőle viszont megjött a menstruációm ,ha elmúlt utána folytathatom tovább a használatát még el nem fogy ?
Válaszát előre is köszönöm  
Igen.
Szép napot
2022.06.09. 12:41:48
  Tisztelt Doktor Úr!

Laparoszkópos műtétem volt, a méhfalambam is van egy varrat. A műtét után mikor szabad kardio edzést (rázkodással jár) elkezdenem?
A másik kérdésem... Bár megműtöttek, de még mindig vannak miómáim. Érdemes lenne szednem a Delphys nevű étrendkiegészítőt?

Előre is köszönöm!

Dóra  
2 hét után lehet ismét sportolni, az elején óvatosan.
Delphys akkor javasolt főleg, ha rendellenes vérzése panaszai vannak.
Szép napot
2022.06.09. 12:39:24
  Tisztelt Doktor Úr!
22 hetesen a cervix: 2000, van a leletemen, az orvos aki vizsgált azt mondta minden rendben van, zárt a méhszáj.Az interneten annyi mindent olvasni. Érdekelne Ön mit gondol, nem baj , hogy ilyen korán nem 3000 az érték? Köszönöm szépen.  
Nem probléma.
Szép napot
2022.06.09. 10:08:36
  Kedves Doktor Úr! Pcos esetén fél év sikertelenség után valóban meddőségi klinikára kell menni, vagy előtte van lehetőség nőgyógyásznál ultrahang követéses stimulációra 2-3 alkalommal?  
Egy éve át próbálkozhatnak, addig is, 2x1 Inofolic javasolt addig is.
szép napot
2022.06.09. 01:29:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Az alábbi panaszaim állnak fent: sárgás-zöldes, kellemetlen szagú folyás, valamint a szeméremajaknál, fent, mindkét oldalon olykor viszkető 2 pukli, azonban ezek csak ritkán viszketnek és csak ott. Ön szerint mi lehet? Először az orvosom hüvelygombára gyanakodott, de a canesten kombi nem hatott, majd jött a BV, amire 3 napja canesten hüvelygélt használok. Azt írták a tájékoztatóban, hogy enyhe szivárgás lehet, viszont minden reggel elég tekintélyes mennyiség található a betéten, mintha az egész kijött volna, pedig amennyire csak tudom felnyomom, viszont szűz vagyok, nem tudom, hogy ez mennyire befolyásolja. Ön a tünetek alapján mit gondol?
Válaszát előre is köszönöm!  
Klion d 100, vagy Dalacin hüvelykrém javasolt.
A tünet alapján bakteriális vaginosis a valószínűbb.
Szép napot
2022.06.08. 22:26:13
  Szép napot! 19 eves lany vagyok
Nem tudom mitevo legyek
Lassan fel eve kuzdok egy bakterialis fertozessel,de mar nem tudom hogy mi lehet ez..
Sarga huvelyvaladek,neha feher kis pottyok vannak benne,neha pedig teljesen kremes allagu..sokszor nagyon zavaro,mert regen egyaltalan nem volt ilyen problemam

Ketszer is voltam ezzel nogyogyasznal,de csak egy klion antibiotikumot kaptam,ami nem hasznalt..
Most elkezdtem beliema effectet szedni,meg vettem probiotikumos intim mosakodot,mert arra gyanakszom hogy a huvelyfloram borult fel,de folyton keresem a tenyezoket amik miatt ez a problemam lehet (fogamzasgatlo/baratomnak lehet valami baja)
Segitseget elore is koszonom  
Gombás fertőzés a valószínűbb, mintsem bakteriális.
Canesten kúp használata javasolt.
Beliema effect sokszor hatástalan.
Intim mosakodók csak ártanak a normál hüvelyflórának, így ezek használata nem javasolt.
Hüvelyflóra helyreállítónak használjon Gynophilus restore-t.
Szép napot
2022.06.08. 19:59:16
  Tiszteletem!
A citológia ASCUS lett.HPV NEGATÍV.(Folyadék alapú szűrés)
Az orvosom szerint nyugodjak meg,mivel a HPV negatív.
Mi okozhatja akkor ezt az eredményt?Baktérium,gomba,fertőzés?  
Az okokra sajnos csak kevés esetben derül fény.
Szorosabb kontroll javasolt.
6 hónap múlva ismételt HPV és cytológia.
Colpofix használata javasolt.
Szép napot
2022.06.08. 19:45:02
  Jó estét!

HPV SZŰRÉSEN VETTEM RÉSZT.
Hpv negatív.Ha nincs HPV AKKOR méhnyakrák sem alakulhat ki?  
Ez így nem feltétlenül igaz.
Az biztos, hogy magas kockázatú HPV fertőzés talajén tud leggyakrabban kialakulni rosszindulatú méhnyak elváltozás.
Szép napot
2022.06.08. 19:37:27
  Kedves Doktor Úr!

Félidőben illetve menstruációkor feszül a hüvelyem pár napig.Ez normális?Mi okozza?A méhszáj nyílik ilyenkor vagy lentebb kerül a hüvelyben ilyenkor?
Hüvelyi UH,citologia rendben.  
Nem számít kórosnak.
Premens 1x1 tbl javasolt.
Szép napot
2022.06.08. 19:03:49
  Jónapot,
Bartholin cysta kiágyazása után menyi idő múlva sportolhatok?
Hamarosan 2 hetes műtött leszek.
Illetve semmi féle nemi érintkezés nem lehet a párommal 6hétig?  
Még várjon mind a sporttal, mind a szexszel 2 hetet.
Szép napot
2022.06.08. 17:36:04
  Tisztelt Doktor úr! A fogamzásgátló tabletta felénél tartok és barna foltokat vettem észre. Pénteken voltam együtt a párommal és ma szerda van. Folytassam tovább a gyógyszert? Védett vagyok még? Lehet valami baj? 1 éve szedem ilyen még nem fordult elő.
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, folytassa tovább a gyógyszert az előírásoknak megfelelően. A védelem így biztosított.
Amennyiben a következő ciklusokban is előfordul hasonló panasz, úgy a készítmény váltása lehet indokolt.
Szép napot
2022.06.08. 17:25:11
  Jó napot kívánok! Sumetrolimot kell szednem a menstruációm alatt, emiatt ki kell hagynunk ezt a ciklust a babatervezésből, vagy elég, ha peteérésre már lejár a kúra?  
Nem szükséges szünetet tartani.
szép napot
2022.06.08. 15:42:43
  Tisztelt Doktor Úr!

Cikatridina kúp után szükséges Flóra helyreállítás? Van benne teafaolaj is, az pusztítja a normál flórát? Leírásban nem találtam erről információt  
Nem szükséges, nem pusztítja a hüvelyflórát.
Szép napot
2022.06.08. 14:13:24
  Tisztelt Doktorur!Érdeklődni szeretnèk hogy május 30 án kaptam meg a második DEPO provera injekciót azota sárgás folyásom van hol kevesseb hol több ez természetes?válaszát köszönöm  
Előfordul.
Amennyiben hosszútávon is jelentkeznek a panaszok nőgyógyászati vizsgálat, szükség esetén készítmény váltása lehet szükséges.
szép napot
2022.06.08. 13:00:19
  Tisztelt doktor Úr! A változokoron már tul vagyok, de a progeszteron hormon elégtelenségre kaptam gyógyszert, már 1 honapja szedem de elkezdődött a vérezgetés. A kérdésem az lenne, hogy mi okozhatja ezt a vérezgetést illetve ez idővel megszünhet-e?  
Menopauza után ismételten jelentkező vérzést minden esetben ki kell vizsgálni.
szép napot
2022.06.08. 12:00:33
  Kedves doktor úr.A nyaralásunk közepére esedékes a vérzésem.A vérzés eltolására ön milyen gyógyszert ajánlana?köszönöm szépen a válaszát!  
Progeszteron készítménnyel el lehet tolni a vérzést, de nem javaslom, mert hosszútávra is megzavarhatja akár a menstruációs ciklust.
Szép napot
2022.06.08. 11:57:25
  Tisztelt Doktor Úr!
Hüvelyváladék tenyésztés többször úgy érkezett vissza, hogy hüvelyflóra nem található benne (más baci, gomba igen). Hogy lehetséges ez? Az antibiotikumos kezelés közben és után 1-2 doboz Protexin gynopfilust /vagilactot /canesflort elhasználok, és ezen kívül folyamatosan heti 1-2 darabot.  
Amennyiben panasza nincsnek, nem probléma. A lelet is lehet téves.
Szép napot
2022.06.08. 11:53:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Endometriózis hány %, hogy látszik MR-en és/vagy ultrahangon? Vagy csak műtéten? Ha ultrahangon és MR-en sem látszik, nem is indokolt a műtét, ezekkel ki lehetett zárni teljesen? Ha megtapad endometrium a húgyhólyagon, okozhat visszatérő felfázásokat, peteérés és menstruáció alatt fájdalmat a húgyhólyagban?  
Nem látszik minden esetben a képalkotó vizsgálatokkal. Visszatérő felfázásokért nem felelős.
Fájdalmas, vagy véres vizelést tud okozni.
szép napot
2022.06.08. 11:48:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Hüvelyváladékból klebsiella pneumoniae tenyésztett ki, tünetem a visszatérő hugyuti fertőzés volt. Honnam kaphattam el ezt a baktériumot? 7 éve házasságban élek, egyikünk sem lépett félre. A menstruációm is nagyon fájdalmas volt, és a baba sem jön össze. Okozhatta ezeket is a baktérium? Érzékeny több antibiotikumra, jól kiírtható, nem nehéz megszabadulni tőle? Bélflórának része, onnan kaphattam el?  
Okozhatja a panaszait, tüneteit.
Gyermekvállalási szándékot is hátráltathatja.
A normál bélflóra része. Valószínűleg átfertőzésről lehet szó., így kerülhetett a hüvelybe.
Célzott antibiotikummal könnyen kezelhető.
Szép napot
2022.06.08. 10:53:27
  Jó Napot kívánok! olyan kérdésem lenne 36 éves vagyok eddig 28 naponta jött meg a menstruációm mindig utána volt egy költözés környezet váltásom elég messze, utána 32 napra jött meg a menstruációm 6 napig tartott most meg 35 napra jött meg engem az érdekelne ez normális dolog e vagy forduljak orvoshoz? válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.  
Nem probléma, amennyiben rendszeres a ciklusok.
Szép napot
2022.06.08. 09:10:19
  Tisztelt Doktorúr!
Már a 2 dik kúpkimetszésen estem túl.A mostani leletemen ezt írták:Enyhe hámdysplasia N8700 A kiterjedt hámfosztottság miatt az épben törtent eltávolitas nem megítelhető.
In situ carcinoma residum,invazív carcinoma nem látható.
Hormonalis dysfunctio,enyhe reaktív hámatypia.
Mit jelentenenek?Lehet hogy nem volt elég a 2 műtét és ki kell venni a méhemet is.
Válaszát köszönöm. Tina  
Sajnos még mindig ott az elváltozás a rezekciósz szélben, emiatt ismételt LOOP conisatio, esetleg cervix amputaio javasolt.
Méheltávolítás nem indokolt.
Szép napot
2022.06.08. 06:17:38
  Keddves doktor ur tegnap voltam abortuszon 6 hetes voltam viszont az a kérdésem hogy normalis az hogy tegnap mutét utan veresztem egy kicsit ma már nem. És hány napig éreszhetem a kelemetlen szagot mikor jonn visz az eredeti hogy ne erezem a keleetlen szagot  
4 hétig még lehetnek panaszok (enyhe vérezgetés, alhasi görcsök, enyhe folyás).
ez alatt az idő alatt együttlét és ülőfürdő nem javasolt.
Ezt követően kontroll UH javasolt.
Szép napot
2022.06.08. 00:24:43
  Tisztelt Doktor Úr!

Tartós kapcsolatban élek és a barátommal mikor együtt vagyunk védekezés nélkül akkor pár nap múlva folyásom megváltozik és néha viszkető érzés van hüvelyemnél, kb 7 nap múlva ez a problémám el múlik de ha nem védekezünk akkor újra elő jönn ez a panaszom és az előző barátomnál is ezt a problémát tapasztalatam. Életem során 2 párkapcsolatom volt nem gondolom hogy hüvelyi fertőzésem lenne. De ezért szeretném véleményét kérni hogy mitől lehet ez a panaszom.

Előre is köszönöm szépen válaszát! :)  
Sajnos magának az aktusnak is lehet hüvelyflóra egyensúlyát megzavaró hatása.
Ritka, de előfordul. Aktus után Gynophylus restore javasolt.
Szép napot
2022.06.08. 00:12:27
  Tisztelt Doktor úr! Azzal az esettel fordulok Önhöz, hogy a legútobbi vizsgálatomon bakteriális vaginózist állapított meg az orvosom amire kaptam Macmiror hüvelykúpot, és azt javasolta hogy csak az első 6db szükséges(12db-os) és elmúlnak a tünetek ami pisiléskor égő érzés és sűrűbb folyás volt. Végeztem a 6db kúp szedésével, de még mindig érzek égő érzést pisiléskor, és az ajkak között picit piros. UH vizsgálatom jó volt, nincsen semmi fájdalmam, nem fáztam fel, szexuális kapcsolatot nem létesítettem mikor jelentkeztek a tünetek. A legútobbi 3 alkalammol is hasonló tünetekkel mentem és ugyanezt a Macmiror hüvelytablettát írták fel. De még amikor pár hónapja voltam akkor felírt még az orvosom egy pimafucor kenőcsöt amivel most kenegetem, picit jobb de nem teljesen és aggódom. Lassan menstruálni fogok és az lenne a kérdésem hogy utána ha nem múlt el a menstruácio és a kenőcs használata után akkor folytassam e a Macmiror szedését?(maradék 6db) Esetleg mi segíthetne még? Válaszát előre is köszönöm!  
Menzeszt követően javasolt a maradék kúpok elhasználása is.
A kúrát követően Gynophilus restore javasolt. Utána tartson 2 hét szünetet.
Ha továbbra is fennállnak a panaszok, más készítmény használata javasolt.
Szép napot
2022.06.07. 23:06:36
  Tisztelt Dr. Úr!
A menstruációm 6.napján tartok általában ilyen 7napig tart. A párommal szeretkeztünk és megindult újra a vérzésem nagy mennyiségben azóta, lehet valami baj? Nagyon félek alig ha volt már vérzésem..
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem javasolt menzesz alatt az együttlét, ismételt vérzést okozhat, esetleges endometriosis kockázatát növeli.
Szép napot
2022.06.07. 21:59:19
  Tisztelt Doktor Úr!

1 hete kezdtem el az Evra tapasz használatát (Ladeering után váltottam). Elsőre kicsit hullámos szélekkel sikerült felrakni, de nem jött le,ez nem befolyásolja a hatását, igaz?
Emellett a Micovag kúp használható szükség esetén, nem gyengíti a hatását?
Köszönöm a segítséget,
Szép estét!  
Nem befolyásolja.
Használható egyszerre a kettő.
Szép napot
2022.06.07. 19:56:55
  jó napot! szűz vagyok még, viszont a párom a testemen ment el. lehet annak esélye hogy teherbe eshetek? olvastam néhány helyen hogy bekövetkezhet ezért kicsit félek.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.07. 19:22:16
  Kedves Doktor úr,
ma voltam terhesgondozáson, ahol az orvosom megmérte a csaszarheget, és 1,6 mm volt a legvékonyabb részen.
Mondta, hogy ez indok lehet egy következő csaszarmetszesre, de ez nem is baj, mert eleve ez volt a terv.
A kérdésem inkább az, hogy mennyire kell kímélni magam emiatt, kell-e aggódni, hogy szétválik, vagy ez csak vajúdásnál érdekes? Köszönöm!  
Nincs szükség megszorításokra.
A császármetszés tervvel egyetértek.
Szép napot
2022.06.07. 15:17:38
  Üdvözlöm Doktor úr!
Az is akadályozhatja a baba érkezését hogy nagyon szeretnénk ? Illetve a stressz mennyire befolyásoló tényező ?
Ebben a hónapban kevés barnás,vérzes volt a mentruacio időben 3 napig tartott. Mikor lenne érdemes terhességi tesztelni elvégezni ?
Vagy ez nem lehet terhesség jele ?
Nagyon szépen köszönöm a segítséget !
Szép napot !  
A fokozott stressz egyik élettani folyamatnak sem tesz jót hosszútávon.
Akkor érdemes az első tesztet elvégezni, ha már legalább egy hét menzeszkimaradás jelentkezik.
szép napot
2022.06.07. 13:26:28
  Tisztelt Dr.Úr!

Menzeszem utóljára április 15én volt..Azóta semmi jele hogy meg akarna jönni...Volt hogy késett 1hónapot de a következő hónapban rendesen jelentkezett...Igaz van egy kis súly feleslegem a szülés óta.Orvoshoz sokára kaptam időpontot..Olyan üresnek érzem ott a hasam néha, van mikor olyan megjön érzésem van..Terhességi tesztek negativak..Várom válaszát.  
Szülést követően jelentkező első menzeszek általában nem érkezen egyből rendszeresen, idő kell a szervezetnek, még újra beáll a szülést megelőző állapot.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2022.06.07. 12:34:33
  Kedves Bence!

Szeretném a segítségeteket kérni.
Fogamzásgátlót szedek, és pontosan 2 hete (05.23) megfázás miatt Nolicin nevű antibiotikumot kellett szednem 5 napig, tehát péntekig (05.27) napi 2 tablettát. Szombaton volt az utolsó szem fogamzásgátló a levélben, és nekem 4 napos szünet következik (Ditinell), ugye a megvonásos vérzés, ami szerdán rendben meg is jött. Csütörtökön kezdtem az új levélből az első szemet szedni. A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor meddig kell kiegészítő védekezés? A megvonásos szünet ellenére mennyire hatékony most a fogamzásgátló? A Nolicin csökkenti a hatását? Jelenleg védett vagyok?  
Amennyiben az előírásoknak megfelelően szedi a fogamzásgátlót az antibiotikum kezelés ideje alatt is, úgy teljes a védelem. Nem szükséges kiegészítés.
szép napot
2022.06.07. 12:32:42
  Tisztelt Doktor úr! Már több mint egy éve szedem a fogamzásgátló tablettát. A tabletta felénél tartok és észrevettem barna vérzést foltokban. Folytassam a gyógyszer szedését vagy tartsak szünetet? Válaszát előre is köszönöm!  
Folytassa tovább az előírásoknak megfelelően.
Szép napot
2022.06.07. 11:55:52
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 3 honapja írtak fel nekem fogamzásgátló tablettát (Mistral)
Most a harmadik levélnél tartok, még 10 szem van hátra, előző menzeszem teljesen normális volt (május 22-én jött meg) utána szedtem tovább a szokásos módon, viszont utána együtt voltam a párommal és másnap feszítő érzést éreztem az alhasamban, azóta együttlétek után ez továbbra is fenn áll. A közép idő környéke óta érzékenyebb a mellem, illetve sűrűbben érzem, hogy wc-re kell mennem. A következő menzeszemek 11 nap múlva kell megjönnie. Két tesztet csináltam, mindkettő negatív lett, de az is lehet, hogy korán teszteltem. Esetleg lehetséges, hogy terhes vagyok? Vagy túl korai lenne érezni még most bármit is? Vagy esetleg az újonnan felírt fogamzásgátló okozza a tüneteket? Az első két levélnél nem tapasztaltam ilyet, illetve a menzesz első napjától kezdtem szedni a gyógyszert az első hónapban és ezt ki is egészítettük még, biztos ami biztos alapon. Korábban volt egy terhességmegszakításom, hasonlóak a tünetek mint akkor, lehetséges, hogy emiatt túlgondolom.
Válaszát előre is köszönöm.  
Terhesség nem valószínű.
Az új készítményhez még hozzá kell szoknia a szervezetének.
Szép napot
2022.06.07. 11:06:49
  Tisztelt Doktor Úr!

Az előző volt a 8. ciklus, hogy próbálkoztunk a babával. 27-28 naposak a ciklusaim, legkésőbb a 28. napon meg szokott jönni, nem volt vele eddig problémám, ki sem maradt eddig sosem (30 éves vagyok).
Május 29-e volt a ciklusom 28. napja, és még mindig nem jött meg. Csináltam két féle tesztet is (mind a kettő 10-es érzékenységű volt, reggeli első vizeletből csináltam), a legutóbbit május 5-én, pont egy hetes késésnél. Mindegyik negatív lett sajnos.
A kérdésem az, hogy érdemes elmennem orvoshoz, vagy lehetséges, hogy szimplán kimaradt egy menstruáció, és nincs semmi probléma a háttérben? Javasolja a doktor úr, hogy menjek most vizsgálatra, vagy várjak, hogy a következő vérzésem megjön-e rendben?
Fájdalmam nincs egyáltalán.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Érdemes várni a vizsgálattal.
Szép napot
2022.06.06. 23:27:56
  Tisztelt Doktor Úr!
Most fogok áttérni kombinált fogamzásgátló tablettáról hüvelygyűrűre (Ringinel). Érdeklődnék, hogy ha az előírtaknak megfelelően helyezem fel a gyűrűt (tablettamentes időszak utáni első nap) abban az esetben védett vagyok az első naptól kezdve, vagy esetleg kell kiegészítő fogamzásgátlást alkalmazni?  
Igen, ez esetben nem igényel kiegészítő fogamzásgátló kezelést.
Szép napot
2022.06.06. 21:19:28
  Tisztelt Doktorúr!
Egèszsègügyi küret műtèt alatt lehet e műköröm vagy gèllakk fent?köszönóm  
Nem javasolt.
Szép napot
2022.06.06. 20:57:50
  Tisztelt dr. Úr!
Több hónapja szenvedek hüvelygombával. Több hüvelykúpot is használtam már , Klion-D 100, Fluomizin , Macmiror
Szájon át vehető gyógyszert Micosyst,de semmi sem történik.
2x volt méhszájseb fagyasztásom, azok siekresen meg is gyógyultak
Közben kiderült hogy Colitis Ulcerosa-ban szenvedek, amire Pentasa 2×2 g granulátumot szedek. Azt hallottam, hogy ezen szteroidok, okozhatnak gombásodást. Mit gondol Ön? Mi a véleménye?  
Egyetértek, folyamatos szteroid terápia gyengíti az immunrendszert, ezáltal nagyobb az esély a gombás fertőzések kialakulására.
Gynophilus javasolt 1x1.
szép napot
2022.06.06. 20:14:00
  Tisztelt Doktor Úr!
9hónapja szültem. 2 hétig szoptattam, de még nyomásra valamikor 1-1 csepp tej mindig előfordul.
Meddig normális ez?
Köszönöm  
Akár egy évig is.
Szép napot
2022.06.06. 18:39:59
  Tisztelt Doktorúr.Menszeszt követően is vastag maradt a mèhnyálkám(16mm).Mitől lehet ez? 32 eves vagyok  
Amennyiben nincsenek erős, elhúzódó vérzéses panaszai nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.06. 17:10:22
  Szép Napot Doktor Úr!
Lassan 3 honapja szedem a Slinda 4mg fogamzasgatlo tablettat!
Május honapban 2szer volt menstruacio okozhatja ezt a gyogyszer?
Illetve ezt a fajta fogamzasgatlot a menstruacio alatt is szedni kell?
Koszonom a valaszat!  
Igen, a hozzászokási időszakban (kb 3 hónap) normális jelenség.
Igen, 28 darabos kiszerelés a Slinda.
szép napot
2022.06.06. 16:20:56
  Tisztelt Doktor úr! Az lenne a problémám,hogy május 22 én megjött rendesen a menstruáciom,28 án egy vastagbéltükrözésen estem át ,és azóta folyamatosan pecsételö vérzésem van ami barnás- pirosas szinü,és alhasi fájdalmam.Ez a pecsételés már 8 napja tart! Mitöl lehet ez? Ilyen még nekem nem volt soha ! 43 éves vagyok.köszönettel ! Reni  
A gasztroenterológiai vizsgálat meg tudja zavarni a ciklust, valószínűleg rendeződni fog magától pár hónapon belül.
Szép napot
2022.06.06. 16:07:02
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy CNS hüvelykúp utáni hüvelyflóra helyreállító kezelésre hatásos pl a Mollio kapszula is? Azt szájon át kell alkalmazni de nem vagyok biztos benne hogy hatásosabb mint a helyileg alkalmazandó kúpok. Illetve a másik kérdésem, hogy a helyreállítás alatt lehet már nemi életet élni vagy még nem ajánlott?

Köszönettel,
V. Lilla  
Hatásos lehet. Sokaknak segíthet.
A kezelés ideje alatt illetve a panaszmentesség eléréséig ülőfürdő,-és házasélet nem ajánlott.
Szép napot
2022.06.06. 08:27:05
  Tiszteletem!
Folyton menstruácios zavaral küszködöm hol meg jön hol nem most 4 hónapja hogy késik . A párommal baba projektben vagyunk már 1 éve hogy próbálkozunk de nem akar össze jönni és egy hónapja a ball mellem is fáj néha a másik mellem is . Mit tehetnék ezzelen? Esetleg van rá valami gyógyszer a rendszertelen menstruációra ?
Válaszát előre is köszönöm  
Meddősségi kivizsgálás javasolt mindkettejüknek.
szép napot
2022.06.06. 07:58:11
  Tisztelt Doktor úr Junius 6án kaptam meg a második DEPO provera injekciót azota sárgás folyásom van ez természetes? Válaszát köszönöm szépen  
Előfordul.
Nincs vele teendő, ammennyiben más panasz nincsen.
Szép napot
2022.06.05. 22:55:55
  Tisztelt Dokor Úr!

Érdeklődnék, hogy patikai kevert tejsavas huvelykup receptet ismer e doktor úr, es ha igen mi a receptje?  
Személy szerint nem használok kevert kúpokat.
Talán idősebb kollégáktól érdemes utána érdeklődnie.
Szép napot
2022.06.05. 21:51:29
  Jó napot Doktor úr! Már írtam Önnek de nehezen szabadulok ettől a gondolattól és sokat stresszelek. Február 20.-án történt egy “baleset” a barátommal amikor a kezével amire elment azzal hozzám ért és talán ezen a napon volt az ovuláciom. Azóta 4x megjött időben 3-4 napig ez normális nálam. És csináltam sok tesztet mindegyik negativ lett. A 3. Menzesz után is. És ezután elmentem nogyogyaszhoz aki kèzzel nézte és azt mondta nem vagyok de nem volt uh. És nől a hasam mostanában lehet hogy hízok és azért de eléggé stresszelek sokszor. Maga szerint van erre esély? Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
szép napot
2022.06.05. 20:15:35
  Üdvözlöm!
06/03-án missed ab műtétem volt 7+5 naposan. A műtét napján volt kevés vérzés. Tegnap semmi, ma gyenge vérzés, ami inkább barnás folyás. A műtét után megkaptam a zárójelentést, orvossal nem találkoztam így kérdezni nem tudtam. Normális, hogy nincs vérzés? Vagy számíthatok rá a következő napokban? Amennyiben igen, meddig kell tartson, meddig normális? Kontrollra 3 hét múlva kell menjek. Köszönöm  
Műtétet követően 4 hétig kisebb vérzések és alhasi görcsök nem számítanak kórosnak.
Szép napot
2022.06.05. 18:26:22
  Jónapot doktorúr! Sajnos súlyos problémával fordulok önhöz. 13 éves korom óta rendszertelen a menstruációm,volt olyan,hogy több hétig meg volt,es volt olyan is,hogy több hétig nem. Jártam sokszor nőgyógyászhoz,nem mondtak semmit,nem is törődtek velem. Tavaly elmentem egy magán doktorúrhoz,ő derítette ki, eleg hamar,hogy policisztám van, "simicya" gyógyszert irt fel nekem,azt mondta szedjem fél evig,majd beáll. Szedtem is fél évig,de nem állt be.
Most Január 11.-en volt egy abortuszom,és akkor még volt kicsi vérzésem,azóta semmi. Elmentem nőgyógyászhoz,azt mondták,hogy elmúlt a cisztám,nagyon örültem neki. Aztán visszamentem 2 hét múlva,es azt mondták cisztám van megint. Doktorúr,benne lehet az,hogy már többé nem lehet gyerekem? Nagyon félek ettől.
Abortusz után érzem,hogy felborult a hormonháztartásom . Szorongok,ok nélkül stresszelek,pattanasos az arcom nagyon.
Most nőgyógyászon elküldtek hormonvizsgálatra,pajzsmirigy ultrahangra,csak később adtak időpontot.

Előre is köszönöm válaszát!  
Dienille vagy Omisson daily javasolt a Symycia helyett, ezek a készítmények specifikusan ajánlottak PCOS betegségben.
További gyermekvállalási szándék nincs veszélyben.
Szép napot
2022.06.05. 18:02:23
  Tisztelt Doktor Úr!
Két és fél hónapja született első gyermekem, császármetszéssel. Két hónappal a szülés után jelentkezett az első menstruáció, első napokban barna pecsételéssel, majd jóval jelentősebb vérzéssel, mint a terhesség előtt. Kb tíz napig tartott, aztán elmúlt, és 3 napra rá ismét jelentkezik a barna pecsételés. Ez normális jelenség ilyenkor? Vissza fog állni a megszokott, ,, normális " ütembe?
Nem szoptatok.
Köszönöm előre is  
Igen, legyen még türelemmel.
Szép napot
2022.06.05. 17:52:29
  Tiszteletem. Kérdésem a következő lenne. 18 napja késik vagyis a ciklusom 46. napján vagyok. Terhességi tesztek negatívak. Marveron fogamzásgátlót szedek. Viszont márciusban a ciklus 7 napján kezdtem el szedni áprilisban 33 napra jött meg. Ott elkezdtem szedni a ciklus első napján de csak 16 szemet szedtem be és abbahagytam. Lehet ezzel nagyon felborítotzam a hormonokat és azért marad ki a májusi vérzésem? A következő vérzések júni 15 én kellene jelentkeznie. Köszönöm válaszukat  
Igen, ez lehetséges.
Azt javaslom szedje a tablettákat tovább az előírásnak megfelelően. A menzesz így pár hónap alatt valószínűleg rendeződni fog.
Szép napot
2022.06.05. 16:00:53
  Kedves Doktor úr!

A férjemmel kisbabát szeretnénk (32 évesek és egészségesek vagyunk). Peteéréskor is együtt voltunk többször is. Megérzem, hogy mikor van és tesztet is használtam. Mégsem sikerül... Menstruáció alatt is együtt voltunk és úgysem sikerül. Elkezdtem kismamam vitamint szedni, hátha az segít. Minden reggel megmérem a hőm, látom a változásokat. 28 napos ciklusaim vannak, ami 4 napig tart. Tüneteim vannak (nagyon fáradt vagyok, sokat kell pisilnem, fura ételeket kívánok. amit előtte nem is ettem meg sosem, fáj a derekem és puffad a hasam, fáj a mellem, stb), ezért is csináltam terhességi tesztet a vérzés pár napos késesekor, ami minden hónapban negatív lett. Végül megjött a vérzés. Nem görcsölünk rá, csak nem értjük miért nem sikerül. Üdvözlettel: Anna  
Egy évig nyugodtan próbálkozzanak, ez alatt az idő alatt kivizsgálás nem szükséges.
Szép napot
2022.06.05. 12:26:00
  Kedves Doktor Úr!

Körülbelül 2 hónappal ezelőtt volt egy spontán vetélésem. A kórházban az első kontrollvizsgálatomon nem vették észre, hogy nem tisztultam ki teljesen, ezért később a nőgyógyászom gyógyszeres kezeléssel segítette elő a kiürülést. Ez a legutóbbi menstruációm alatt meg is történt. Ezután a nőgyógyászom ultrahangos vizsgálaton megállapította, hogy tiszta és egészséges minden, de egy hónap védekezést javasolt még a következő próbálkozásig. Ennek már egy hete, de még mindig előfordulnak enyhe tompa szúró fájdalmak a hasam bal oldalán. Kérem segítsen abban, hogy ez normális lehet-e ilyenkor, és ha igen meddig tarthat még?

Köszönöm szépen a segítségét!  
Nem számít kórosnak, még legyen türelemmel kb 3-4 hétig, azalatt valószínűleg elmúlnak a panaszok.
Szép napot
2022.06.05. 11:21:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Nagyon el vagyok keseredve. Antibiotikum kezelés után használtam a gynophilus restore hüvelytablettát, amely teljesen nem hozott helyre, a nőgyógyász javaslatára Idelyn Beliema effect plus hüvelytablettával folytattam. Igazából a 7. után éreztem azt, hogy jobban vagyok, tegnap már nem volt az a folyamatos égő érzésem. Este folytattam az ovestine kenőccsel, amit az orvos javasolt. Azonban hajnalban felébredtem, iszonyatosan fájdalmas égő érzést éreztem a hüvelyben, s azóta is ezt érzem. Ott tartok, ahonnan elindultam, csak most még jobban érzem ezt az égő érzést. Tudom, vissza kell mennem az orvoshoz, de megint két hétre kaptam időpontot. Addig mit tehetek? A barátnőimtől folyamatosan azt hallom, már a canestein combi rég használt volna. Azonban én betartom az orvos javaslatát, nem lehet össze-vissza hol ezt, hol azt használni. 62 éves leszek, soha ilyen érzésem nem volt azelőtt. Azt sem tudom, folytassam-e az ovestint, vagy hagyjam abba, mivel ha még áll a hüvelygyulladás, olvastam, az arra nem alkalmas.

Köszönöm szépen válaszát!  
Azt javaslom folytassa tovább az ovestint, amíg vár az ismételt vizsgálatra.
Canesten kombi 3 kúpos kúrát is ki lehet próbálni.
Szép napot
2022.06.05. 10:00:36
  Tisztelt Doktor úr!

45 éves kismama vagyok. A terhességem 6. hetében járok. Koromra való tekintettel illetve korábbi vetélésem miatt az orvosom 200 mg Progesterone Exeltist írt fel, nap1x alkalommal. Pár nap szedés után kezdtem kicsit “barnázni”. Folytathatom a gyógyszer szedését vagy az adagolást növelni lenne szükséges?
Korom miatt elsősorban a baba miatt aggódom, de a mellékhatások kialakulása is aggaszt.
Köszönöm válaszát!  
Érdemes növeli a dózist, legalább 3x1-re.
Szép napot
2022.06.04. 22:26:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Most másfél honapja elvették a babám 6 hetes terhes voltam és nem fejlődött és a doktor azt mondta a korházba töbszörös kivizsgálás után hogy előbb vagy utobb elveszíttem…igy adott egy inekciot amitől elment a babám!Akkor vagy 4-5napig véreztem és láttam elmenni a babát is…utána normálisan megjött a vérzésem de most már 17-dik napja hogy vérzek egyik nap kevesebbet másik nap picikét többet…(máskor normális volt a terhesség előtt)most nem tudom hogy ez a baba vetélése miatt van vagy valami más okbol van?Forduljak orvoshoz?Vagy nincs ok aggodalomra ?Köszönöm szépen a választ!  
Érdemes egy kontroll Uh-ot végezni.
Szép napot
2022.06.04. 22:22:28
  Tisztelt Doktor Úr!

Cöliákiát, azaz gluténérzékenységet diagnosztizáltak nálam és olyan kérdésem lenne, hogy az Estelle fogamzásgátló tartalmaz-e glutént vagy tud-e esetleg olyan gyógyszert ajánlani ami nem tartalmaz?
Válaszát előre is hálásan köszönöm!  
Szedhető az Estelle.
Szép napot
2022.06.04. 21:58:55
  Jó estét kívánok, az lenne a kérdésem hogy csütörtökön azaz 2-án jött meg a menstruációm pontosan ,nem késett rendes időre jelentkezett,viszont első nap kevés vér volt ,másnap elég bőséges, viszont ma estére el is múlott harmadnapra,nekem rendszeres a menzeszem ,előfordult már hogy valószínűleg stressz miatt késett 8-10 napot is,de ilyen még nem volt hogy harmadnapra elmuljon ,esetleg megtudná mondani mi lehet az oka? Terhességi tesztet csináltam negatív lett ,úgyhogy azt kizárnám, előre is köszönöm válaszát  
Egyelőre nincs vele teendő.
Amennyiben a következő ciklusokban is jelentkeznek a panaszok nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Addig is Premens napi 1x1 segíthet.
Szép napot
2022.06.04. 20:02:16
  Tisztelt Doktor Úr! Hét éve már nem volt menszeszem, majd elkezdtem vérezgetni, csináltak egy küretet, melynek a szövettani eredménye hiperplázia endometri, provera tablettát irtak föl napi 2X 10 mg-ot, amitől elkezdtem vérezni, a kérdésem az lenne, hogy ez majd megszünik e valamikor vagy csak a méh eltávolitás a megoldás?  
Endometrium ablatio is szóba jöhet, amennyiben nem múlnak a rendszertelen vérzéses panaszok.
Ez egy kisebb műtéti beavatkozás, szemben a méheltávolítással.
Szép napot
2022.06.04. 19:38:25
  Tisztelt Doktor Úr! Múltkor ìrtam Önnek hogy menstruációm kìvül is görcsölök minden nap. Inkább a hüvelyemben érzem ezt a görcsöt menstruációm kìvül és alatt is. Ìrtam is hogy a nőgyógyászom hüvelyi ultrahanggal még nem látott semmit. Majd 12-én megyek vizsgálatra. Azt szeretném kérdezni hogy ez befolyásolhatja a teherbe esést? 28 napos a ciklusom és szedek inofolicot plusz ovuláciòs teszt is mindig ki mutatja a peteèrést és meddő sem vagyok mivel tùl vagyok a meddőségi vizsgálaton is. Aggódnom kell?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.04. 18:06:45
  Tisztelt Dr úr!
43 éves vagyok. 2éve szedem a Noriel fog.gátló gyógyszert. Azt vettem észre, hogy egyre kevesebb a menszeszem,a végén már egy wc papír is elég volt. Most 2 hónapja még sem jött. Terhes nem vagyok. Szóval júliusra kaptam időpontot dokihoz, érdekelne a véleménye Dr úr. Mi lehet a gond. Tisztelettel. B. Éva  
Kezdődő menopauza tünetei lehetnek.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.04. 15:00:17
  Tisztelt doktor Úr! Érdeklődnék, hogy mennyi a normál progreszteron érték? Köszönöm  
Attól függ a ciklus melyik napján készül a labor.
A lemezen mindig fel van tüntetve a normàl érték tartomány.
Onnan lehet puskázni.
Szép napot
2022.06.04. 13:30:46
  Kedves Szakértő!
kellett szednem (kinolonok csoportjába tartozik, szóval elvileg nem csökkeni a fogamzásgátló hatását, de én ebben nem bízok 100%osan)

Az antibiotikumot 5 napig szedtem május 23-27-ig, de közben szombaton vettem be az utolsó szemet a fogamzásgátlóból, mert jött a 4 napos szünet (ditinell) az új levelet most csütörtökön kezdtem (jun 2.)

A kérdésem az, hogy véd a tabletta? Tudom hogy kb antibiotikum utan még kell 1 hét, de ebben az esetben mi a helyzet? Így is véd?
Illetve együtt voltunk tegnap párommal, megszakítással közösültünk. Lehet belőle baj?  
Nincs ok aggodalomra. Ha folyamatosan szedi a fogamzásgátlót, az előírásoknak megfelelően, akkor védve van.
Szép napot
2022.06.04. 11:26:34
  Tisztelt Doktor Úr!

Nőgyógyászati műtétem volt és szúrni kell a hasamat clexane injekcióval. Már nem egyszerű olyan helyet találni, ahol nincs bekékülve. A párom ma a köldöm alá kb. 4,5 centivel kicsit jobbra szúrta. Jobban fájt, mint általában. Ezzel okozhattunk bajt?

Előre is köszönöm a választ
Bernadett  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.04. 01:43:51
  Kedves Doktor úr,
korábban én írtam önnek a magzati szivultrahangrol, köszönöm a választ!
Ma fura, bugyborékoló hangot hallottam, ami eddig nem volt, ez nem jelenthet magzatvíz szivárgást, ugye?
Köszönöm!  
Nem. Kezdődő magzatmozgás, vagy bélmozgás valószínűbb.
Vizsgálat teszi biztossá a kérdés eldöntését.
Szép napot
2022.06.04. 00:14:35
  Tisztelt Doktor Úr!

A kérdésem az lenne, hogy ha enyhe hámelváltozás áll fenn, c és d vitamin szedése miért szükséges, illetve mit lehet a javulás érdekében tenni?
Köszönöm!  
Feltételezett HPV fertőzés miatt immunerősítés gyanánt ajánlják sok esetben az emelt vitaminbevitelt.
Szép napot
2022.06.03. 19:52:34
  Üdvözlöm. Már nem régen kérdeztem, azt írta h 24. A legvalószínűbb.
Dec 10. Volt az utolsó menstruációm.
Az adataim magzati CRL alapján, dec 11,14,14,18. Azt hittem h ez a magzati kort jelenti, de mondták h ez a terhességi idő már szóval nem kell hozzá adni semmit.
A 12. Ultrahangon magzati CRL 62mm volt, ezért a szülést kitolták szeptember 16ról 20ra.
Gondolom mintha nem 10 menstrualtam volna hanem 14én.
Akkor igazából feltételezhetően hogy nem 24 ovulaltam hanem 28an?
Nagyon fontos lenne nekem ez, hogy 24fogant a baba vagy valószínű hogy 26án?!
Vagy az ovulacio attól függetlenül 24valoszinu, mert én a gyakorlatban december 10. menstrualtam. Válaszát előre is köszönöm ????????  
Továbbra is a dec 24-et tartom a legvalószínűbb fogantatási időpontnak.
Szép napot
2022.06.03. 17:03:33
  Kedves Dr. Úr!
Kérdésem , hogy a hpv virust el tudom e kapni a munkám során? Kozmetikus vagyok.Intim szörtelenitéssel is foglalkozom. Ha a vendégem fertőzött meg tudom magam fertőzni ha a kezemmel a szememhez, számhoz esetleg orromhoz érek vagy elmegyek wc re és papirt használok. Álltalába használok kesztyüt de megesik hogy kiszakad elfelejtem... Sajnos mostanában a környezetemben sok fertőzött hölgy van. Szemölcs szerű kinövések és van akinek a papa teszt sem lett jó. Köszönöm a választ.  
Kicsi a kontaminációs rizikó, ennek ellenére azt javaslom Gardasil 9 HPV elleni védőoltást érdemes felvenni.
Szép napot
2022.06.03. 13:12:15
  Jó napot!
17 hetes terhes vagyok , de a nőgyógyászom csak akkor vizsgált meg mikor megállapította a terhességet, akkor 6 hetes voltam, azóta nem hivott vissza, természetesen a többi vizsgálat megtörtént 12 hetesen háziorvos által, az lenne a kérdésem, hogy milyen időközönként kellene járnom.
Köszönöm  
Kb 4 hetente.
Szép napot
2022.06.02. 22:16:59
  Jó estét!
Clostylbegitet írtak fel nekem 3×1-gyel. Én úgy tudom, hogy uh kellene nyomonkövetésként, de engem nem hívott az orvosom/mint megtudtam szabadságon lesz/. Továbbá progeszteront se kapram mellé. Ön szerint merjem így elkezdeni? Elég ideges vagyok! Köszönettel, Ildikó  
El lehet kezdeni, de valóban szokás Uh nyomon követés bizonyos időközönként.
Progeszteron opcionális.
Szép napot
2022.06.02. 20:26:03
  Tisztelt Dr. Úr!
Körülbelül 2 napja írtam önnek, 2esemény utáni tablettat vettem be egy hónapban. Tegnap este megjött a menzeszem viszont nem valami nagy mennyiségben és kicsit sárgás beütése van, elhalt bőrdarabot is észleltem benne. Ez mit jelenthet?
Válaszát köszönöm előre is!  
Az extrém sok többlet hormonmennyiség megzavarta a menstruációs ciklust.
Átmenetileg.
Szép napot
2022.06.02. 20:19:38
  Tisztet Doktor úr
7 napja volt egy kis ajak kisebbítő műtétem, műtét után másnap haza jöttem. Első napokban kis mennyiségű vér volt a műtét helyén utánna pár nappal barnás színű válladék és most pedig a barnás szín át tért áttetsző rózsaszínesre. Mióta haza jöttem betadinal kezelem és mosom. Néha kisebb szuró csípő érzésem van . El fog múlni ?  
Igen, folytassa az otthoni kezeléseket.
Szép napot
2022.06.02. 17:11:18
  Kedves Doktor Úr!

Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy nekem pontosan, 36 napja volt missed ab műtétem.
13 napja voltunk először együtt a párommal. 2 halvány pozitívat teszteltem
Vettem ma egy clearblue ami egyből meg is jelent a + jel, és alatta hogy 2-3 hét
Ez egy új dolog lehet?
Vagy az előző baba miatt? 8 hetes voltam amikor megállt a szíve  
Lehetséges, hogy egy új várandósság.
2 hetes menzesz kimaradás után jelentkezzen be Uh vizsgálatra.
Szép napot
2022.06.02. 14:24:43
  Üdvözlöm doktorúr!
47 éves vagyok,azzal a gonddal fordulok önhöz,hogy 3 hónppal ezelőtt kezdődött a gondom!
Először is , szeretném elmondani,hogy évek óta nem szedek semmilyen fogamzásgátlót,és eddig mindig pontosan megjött a havi ciklusom!
A probémàm az,hogy márciusban is pontosan megjött,/hozzátenném hogy előtte nagyon szresszes heteken mentem keresztül/, amikor megjött magas és ingadozó vérnyomás kísérte,a vérnyomásom nekem 115/70/70 ,àltalàban,de soha nem volt magas,ezen felül pedig a testemben idegràngatózàsok jelentkeztek,a fejemet mintha belülről feszítené valami!
Voltam RMN vizsgálaton, teljesen rendbe van minden, voltam endokrinológusnàl, minden rendben,és voltam kardiológusnàl , minden tökéletes!
Amikor múlik a ciklus, lassan kezd helyre jönni minden!
Múlthónapban az idegràngàsokra kaptam 10 millgamma injekciót,jobb is lett,de most megint megjött a ciklusom,és újból kezdődik minden,magas /170/90/110/ vérnyomás,idegrángàsok !
Màr pszihiàter nél is jàrtam,nyugtatós kezelést kaptam ,mert emiatt ki készültek az idegeim.
Szeretném a véleményét kikérni doktorúr,hogy mi okozhatja ezt a problémát?  
Lehetnek kezdődő menopuzális panaszok miatt is.
2x2 Remifemin plusz javasolt.
Vérnoymás beállítás céljából keresse fel Háziorvosát.
Szép napot
2022.06.02. 13:27:49
  Jó napot Kívánok Dr.Úr Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz,hogy május 26ikán kellett volna meg jönnie. E helyett május 25 én este ilyen barnás nyák jött meg nem vérezte
m este,más nap csütörtökön rendesen meg volt,de épp,hogy tisztult ki a vérrel méhfal. Május 27 én pedig mint amit el vágtak meg szűnt a menstruáció.
28 ikán pedig pecsételt vérzésem volt,épp,hogy látszott a tisztasági betéten.
A menstruációm szabályos minden hónapban 28 napos ciklusom van a menstruációm pedig 4-5 nap de rendesen.
Csináltam 2 db terhességi tesztet negatív lett. Lehet,hogy baba van a dologban csak túl kicsi,hogy a teszt ki mutassa a HCG szintet a vizeletben? A derakam fáj,a hasam néha néha alul be szúrdogál rossz a közérzetem és olyan meg érzésem van mint ha sikerült volna a fogantatás.Előre is köszönöm szépen a segítséget és a választ.  
Egy hét múlva végezzen újabb tesztet.
Szép napot
2022.06.02. 11:16:05
  Jó napot 50 éves vagyok eddig erős bő vérzésem volt de 2 hónapja nem jött meg ,ugyanugy a görcsök meg vannak és mintha valami szintelen jönne tőlem átlátszó víz szerű. Néha.Az lenne a kérdésem hogy mi ez és hogy ez azt jelenti hogy már nem lesz menstruáciom?  
Perimenopauza tünetei lehetnek.
Lehet hogy még lesz menzesz.
Ha eltelik egy év menzesz nélkül, akkormár nem várható újabb.
Szép napot
2022.06.02. 10:27:09
  Tisztelt Doktor Úr!
25 éves vagyok van két gyermekem,
(Szülésem előtt Symiciát szedtem)
Most a nőgyógyászom Levonoree-t írt fel.
Érdeklődnék miben más a Levonoree okoz e bàrmi féle mellékhatást?
A symiciával nagyon megvoltam elégedve nem tapasztaltam semmilyen negatívumot vele kapcsolatban pl hízás.
De sajnos a Levonoreetól egy picit tartok.
Előre is köszönöm a válaszàt.  
Mindkét készítmény megbízható, ha nem szeretne váltani, maradhat a Symicia mellett.
Szép napot
2022.06.02. 10:20:49
  Kedves Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy a csiklómnál belül megjelent egy pattanás szerű pötty, nem viszket, inkább fáj, de azt sem állandóan, csak ha nyomkodom. Mi lehet ez, aggódnom kéne?
Nemrégiben lett barátom, de ő külföldön dolgozik, és 2 hete nem volt itthon, valamint jelenleg még óvszerrel szexelünk csak, befolyásolja őt ez valamiben?  
Nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.06.02. 09:55:02
  Tisztelt Doktor Úr! Május 20-an volt meg a menstruációm most járok a közepénel éjjel arra ébredtem ,hogy bal petefészkem nagyon fáj szúrós érzes néha a egész alhasam fáj olyan mind ha meg akarna jönni . válaszát előre köszönöm!  
Ovulációs tünet a legvalószínűbb, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.06.02. 09:35:06
  Tisztelt Doktor Úr!

Az elmúlt 2 hónapban Clostylbegitet szedtem, ami eredményeként volt dominans tüsző, petesejttel. Tüszőrepesztő injekciót is kaptam, de sajnos a fogantatás nem sikerült. Ebben a ciklusban az orvos ( nem meddőségi specialista) a Pergoveris injekciót javasolta, 2 naponkénti ultrahangozással (nem lenne lombik program).
Ultrahangos nyomonkövezéssel elkerülhetö a túlstimuláció?
Ön szerint a Pergoveris nem túl sok a természetes teherbeesés elősegítésére?
Köszönettel!  
Használhatja nyugodtan.
Szép napot
2022.06.02. 08:39:52
  Tisztelt Dr.Úr!

Napok óta nem érem el a nőgyógyászom sajnos.
Kettő hete késik a menstruációm ,tesztek negatívak.
Hormon problémára gondolok mert már régebb is volt vele probléma .
Akkor a prolaktinom volt rossz de gyógyszerrel be lett állítva.
Szülés után 8 hónapra újra megjött a meses,mondhatni egész pontosan minden hónapban,eddig a percig.
Szeretnék egy hormon vérvételt kérni ,de viszont nem tudom, hogy pontosan milyen hormonokat vizsgáltassak.
38 éves vagyok ,azt gondolom hogy a menopauza korai lenne,de nincs kizárva ,volt több nőgyógyászati műtétem az elmúlt években ( méhnyakrák( méhnyak konizáció), endometriosis, emlőfibroadenoma ,nem műtött agyalapimirigy adenoma, itt volt a prolaktin probléma )
Ami ezelőtt ellenőrizve volt ,az FSH,LH,Ösztradiol,Totál tesztoszteron,Prolaktin,pajszmirigy hormonok TSH,Progeszteron.
Ezeken kívül érdemes mast is ellenőríztetni vagy ebből már ki kell derülni a probléma okának?

Köszönöm válaszát!

Üdvözlettel,

Szép napot!  
Elég ha ezeket megismétli a labor.
Szép napot
2022.06.02. 07:46:56
  Tisztelt Doktor Úr! Lehet-e baja a babámnak attól, hogy a megtermékenyítés környékén 10 db doloproct végbélkúpot kellett használnom?  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.06.02. 07:44:52
  Jó napot! Azt szeretném kérdezni hogy kimaradt a menstruációm, majd csináltam tesztet (többet) ami pozitív lett. Eltelt kb 1-2 hét és olyan mint ha megjött volna. Ez lehet esetleg vetélés? Vagy ha a teszt pozitívat mutat akkor nincs baj? Úgy tudom a korai szakaszban még nem érdemes orvoshoz fordulni. Előre is köszönöm  
Lehetséges.
Azt javaslom jelentkezzen be egy hüvelyi Uh vizsgálatra.
Szép napot
2022.06.01. 23:53:40
  Tisztelt Doktor Úr!
Ma voltam a nőgyógyászaton ahol egészségügyi küretet javasoltam mert 16 mm a méhnyálkahártyám. A doktor hypermenorrhoeat írt az ambuláns lapra ezt nem tudom mit jelöl. 32 éves vagyok. Ön szerint mi okozhatja ezt a vastag méhnyálkát? Illetve rákot jelent e? köszönöm  
Ez nem számít kórosnak, főleg ha nincsenek panaszai.
Nem értek egyet a műtéti javaslattal.
Szép napot
2022.06.01. 20:16:16
  Kedves Doktor Úr! Ma telefonáltak az Sztk-ból hogy megjött a rákszűrés eredményem. Ami jó lett, de gyulladást találtak. CNS kúpot írtak ki a felhőbe. Semmi mást nem mondtak. Mai nappal kiváltottam,.használom.Olvastam olyat hogy ez után kellene használni hüvelyflóra helyreállítót. Az orvoshoz 1 hónap mire bejut az ember. Esetleg tudna adni tanácsot ez ügyben? Köszönettel!  
Gynophilus restore.
Szép napot
2022.06.01. 20:03:40
  Jò napot! Màrcius elején volt utoljàra menstruàciòm azòta semmi ugye tavaly nivenberbe aba kelett hagynom a fogamzàsgàtlòt amit 2 éve szedtem. 2hete voltam nőgyògyàsznàl terhesség nincsen azt mondta az orvos ha addig nem jelenkezik a menstruàciom akkor ad egy olyan gyògyszert amitől meg jön a menstruàciòm!2gyerekem van màr nagyok nem ciciznek!horrmonzavar vagy mi lehet? A vàlaszàt előre is köszönöm.  
A fogamzásgátló abbahagyása is tud ciklusbeli változást okozni, akár sok időre is szükség lehet, mire visszaáll a gyógyszermentes időszakhoz.
Szép napot
2022.06.01. 17:56:53
  Tisztelt doktor úr!
Aggódó kismamakènt fordulok önhöz. 7 hetes terhes voltam,amikor kevés vérzéssel kórházba mentem. Vizsgálat alkalmával megállapították,hogy hematomam van,illetve a placentabol egy kevés levált, az okozta a vèrzèst.Most 12 hetes terhes vagyok, a hematoma szépen tűnik el, és a visszatapadàs is megkezdődött. Nagyon minimális már a leválás. Szeretném megkérdezni, teljesen vissza fog tapadni a placenta illetve lesz -e ebből később gond?
Másik kérdésem lenne, a papíromon az szerepel: placenta mellső falon mélyen. Kell emiatt is aggódnom? 32 éves vagyok.
Köszönöm szépen.
Tisztelettel:Nikoletta  
Ezt nehéz megjósolni, remélhetőleg nem fordul elő újra. Minden esetre kímélő és pihenő életmód javasolt.
3x1 magnézium és házasélet tilalom.
A mélyen tapadó lepény legtöbbször eltávolodik a méhszájtól ,ahogy nő a várandósság.
Szép napot
2022.06.01. 16:24:41
  Tisztelt Doktor úr!
Naptár szerint 7 hetes terhes vagyok. Egy hete még nem talált szívhangot az orvos,2 hét múlva megyek újra.
Önszorgalomból elmentem HCG vérvételre 05.25. én 1.000 IU/L
Majd 05.30.án újra az eredmény 91.598 IU/L
Kérdésem mitől ugrott meg a HCG 5 nap alatt?
Köszönöm a választ!  
A várandósság miatt. Ez jó jel, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.06.01. 15:43:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Miért van az, hogy minden ovulaciókor érzékenyebb a bőröm, mintha égne?
Pattanasok hol megjelennek, hol inkább száraz.
Fogamzásgátlót nem szedek.  
Ez természetes, nincs vele teendő.
Hormonális fogamzásgátló tud segíteni rajta, de nem feltétlenül szükséges.
Szép napot
2022.06.01. 15:22:30
  Tisztelt Doktorúr!

Én írtam a szúrós szaggal kapcsolatban... kislány korom óta tart a problémám, és utóbbi időkben rengeteg hüvelykúpot használtam már (gynoflor, gyntima forte stb), de semmi nem szűntette meg a problémát. Lehet ez ilyen velem született dolog? Illetve az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan STI kórokozó, ami szúrós szagú folyást okoz?
Válaszát köszönöm!  
STD levétele javasolt.
Szép napot
2022.06.01. 14:19:39
  Tisztelt Doktor Úr!

A hüvelyi phm 5-5.5 feletti, már 2 hete használok visszaállítót- gynophilus és lactinelle kapszulát. Előtte bakteriális fertőzés miatt cns kúpot használtam. Doktor Úr szerint Kiújúlhatott a bakteriális fertőzés hogy 2 hete nem tudom beállítani/savasítani a hüvelyi pht? Vagy ennyi idő alatt nem telepednek vissza a patogen baktériumok?  
Nem szükséges további kezelés.
Szép napot
2022.06.01. 09:40:14
  Tisztelt Doktor Úr!

39 éves vagyok. Az utóbbi néhány hónapban megváltozott a menstruációm. Az első napokban csak barnás folyásom van, majd 1-2 napig semmi, és utána következik a rendes vérzés. Legutóbb ugyanezek a kezdetleges tünetek kitolódtak, és csak 32 napra kezdtem rendesen menstruálni. A menstruáció végeztével pedig napokig nyálkás véres dolgot látok a WC papíron, illetve előfordul utána barnás folyás is. Ezekhez társuló tünetek: időszakos alhasi fájdalom, mellfeszülés, mellfájás, deréktáji fájdalom. (Vannak veseköveim.) Továbbá szokott jelentkezni 1-2 napig tartó gyenge vérzés is két menstruáció között. Szexuális életet nem élek. Válaszát előre is köszönöm!  
Premens napi 1x1 javasolt és nőgyógyászati kivizsgálás.
Szép napot
2022.06.01. 09:14:01
  Kedves Doktor Úr! 25 naposak voltak a ciklusim de legutóbb már 28 napos lett miòta használom az inofolic port napi 2 reggel 1 és este 1. Viszont május 26 mikor meg jött a menstruációm rá 2 napra véletlenül csak 1 port ittam meg reggel és az estit elfelejtettem és nem pótoltam be. Másnap este meg ùgy jártam hogy a zacskò amibe a por van ki szakadt és a por kevesebb mint a negyede ki szòròdott és nem tudtam az egészet meg inni csak valamennyivel kevesebbet. Ön szerint ez befolyásolhatja a teherbe esést vagy be zavarhatja a ciklusomat?  
Nem probléma.
Szép napot
2022.06.01. 08:54:41
  Tisztelt Doktor úr!
Drovelis gyógyszerről térek át a Mistral nevű fogamzásgátló tablettára, mert kimaradt egymás után több vérzésem is. Azt szeretném kérdezni, hogy kell elkezdeni az új tablettát?
Meg kell várni, amíg megjön a vérzés, és csak utána? Vagy egyből ahogy véget ért a Drovelis utolsó levele?  
Folytatólagosan lehet váltani.
Szép napot
2022.06.01. 07:36:05
  Tisztelt Doktor Úr! Hònapok òta minden nap görcsöl a hasam alja menstruációm kìvül is. A nőgyògyaszom erre nem mondott semmit. Pedig hüvelyi ultrahanhoztak is. Lehet hogy endometrozisom van? Vagy azt làtni lehet hüvelyi ultrahanggal?  
Ismételt vizsgálat javasolt.
Endometriosis nem minden esetben látszik Uh-on.
Premens 1x1 javasolt addig is.
Szép napot
2022.06.01. 06:45:34
  Tisztelt doktor úr!Állandó huvelygyulladassal küzdök.47 éves vagyok.Mit tudna rá ajánlani?  
Gynophilus.
szép napot
2022.05.31. 22:44:39
  Kedves Doktor Úr!
Többször próbáltam már használni a sima Gynophilus hüvelykapszulát de másnapra csípő-enyhén viszkető érzésem van tőle. Mitől alakulhat ez ki?  
Gyakori mellékhatás.
Elfog múlni magától, amint befejezi a kúrát.
Szép napot
2022.05.31. 19:55:45
  Tisztelt Doktor Úr!

Kihagytam 6 hónapot a fogamzásgátló szedésében, mert már 9 éve szedtem. Most esedékes a menstruáció első napja és fontolóra vettem, hogy újra elkezdeném használni a gyűrűt. Nyugodtan el kezdhetem szedni vagy szükséges hozza előzetes vizsgálat? A fő indoka annak, hogy újra kezdeném szedni, hogy magától a ciklusom 21 napos, tehát a menstruáció első napjai között 21 nap telik el, ami nyáron elég kényelmetlen, ezért a gyógyszerrel be tudnám állítani 28 naposra.

Válaszát előre is köszönöm!  
Egy nagy rutin laborvizsgálat és thrombosis panel levétele javasolt előtte.
Szép napot
2022.05.31. 19:30:14
  Tisztelt doktor úr! Abortusz utáni kontrollon voltam a mai napon azt mondta az orvosom hogy meg megnem jon a mütét utáni első menzeszem addig ne kezdjel el szedni a fogamzásgátló tablettát csak ha elmúlt. Az lenne a kérdésem hogy tényleg nem kezdhetem el szedni addig ?
A hormon háztartásom föl van borulva és nemtudom hogy mikor fog megjönni . Corenelle tablettáról lenne szó.
Válaszát előre is köszönöm.  
Egyetértek Kezelőorvosával.
Szép napot
2022.05.31. 18:14:12
  Jo napot doktor úr..én csak anyit szeretnék kérdezni hogy mestraciu után vagy ők és még mindig tart nálam barnás verzes ...köszönöm Rostás Orsolya  
Legyen még türelemmel.
Ha panaszai egy hét múlva is fennállnak, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.31. 17:52:56
  Tisztelt Doktor Úr!

1,5 hónapja volt egy missed ab. befejező műtétem, 8. héten nem találtak szívhangot.
Műtét után 1-2 napig nagyon véreztem, utána még 2 napig barna folyás. Rá 2 hétre negatívat teszteltem, hogy ki ürült e a szervezetemből.
11 napja, (05.20) voltunk együtt a párommal. Tegnap reggel (05.30) és ma reggel, (05.31) halvány pozitívat teszteltem.
Lehetséges hogy ilyen gyorsan teherbe estem újra?
Korainak tartom még hogy orvoshoz menjek, azt javasolta a Doktor Úr hogy várjak még egy hetet. Semmi másra nem volt ideje válaszolni.  
Lehetséges.
Egyetértek Kezelőorvosával, érdemes még várni az Uh-gal.
Szép napot
2022.05.31. 17:37:02
  Szép napot Doktor úr!
Ma voltam orvosnál aki azt állapította meg hogy Lúdtojás nagyságú grav. 6-7.
Azt mondta ez azt jelenti, hogy 6-7 hetes terhes vagyok! 16 dikan rendelt vissza uth. - hangra!
És most csináltam kíváncsiságból egy tesztet ami egyértelműen negativat jelzet!
Baj lehet vagy miért jelez negatívat ha az orvos meg állapította hogy állapotos vagyok.!?
Köszönöm előre is a választ  
Hüvelyi Uh javasolt.
Szép napot
2022.05.31. 16:22:27
  Jónapot kívánok doktor úr!
Nekem olyan panaszom lenne hogy április 22-én jött meg utoljára a 28 napos menstruációs ciklus szerint május 24-én kellett volna megint megjönni a menstruációmnak de nem jött meg ebbe a hónapba pedig egészen eddig rendszeresen minden hónapban megjött a menstruációm elég sokat eszek és sűrűn járok wc-re ma reggel pedig volt egy barnás pecsételő vérzésem a nadrágomon ön szerint terhes lehetek vagy csak hüvelyi fertőzésem van? Mitől lehet ez és mit tanácsol mit tegyek?  
Terhességi teszt elvégzése javasolt.
Szép napot
2022.05.31. 14:56:45
  Tisztelt Doktor Ùr! Az endokrinològus inzulin megemelkedés miatt hormon vizsgálatot kér. Azt mondta következő menstruáció harmadik harmadik napján. Még azt se tudom hogy melyik az első napja. Az első napja az nap mikor el kezdek vérezni vagy a következő nap az első nap? Június 23-án esedékes a menstruációm. Csütörtöki napra esik junius 23. Péntek 24. Szombat 25. Vasárnap 26 és hétfő 27. Melyik nap menjek a hormon vizsgálatra Ön szerint? Szombat vasárnap nincs labor. Pénteken vagy hétfőn menjek laborba?  
A ciklus első napja, amikor először érkezik menstruációs vérzés.
A labor elvégezhető a ciklus 2-5 napja között.
Szép napot
2022.05.31. 13:23:08
  Kedves Uram.

Két héttel ezelőtt voltam egy nőgyógyászati hüvelyi ultrahangon, jobb oldali szurkáló alhasi fajdalom miatt. A vizsgálat soran a douglasban szabad folyadékot látott, amely valószínűleg egy elpukkant ciszta "maradványa". Azt mondta utána is fájhat a hasam amíg a folyadék fel nem szívódik. Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi ideig normalis hogy ez meg egy ciszta után szúrkál? 2 hete volt ez a vizsgálat, közben menstruációm is jelenkezett (jeleneleg a 4.napon vagyok) . Lehetséges, hogy még mindig nem szivodott fel a folyadék és tovabbra is szúrkál az alhasam?
Köszönöm.  
Végezzen terhességi tesztet.
Ebben az esetben mindig ki kell zárni egy esetleges méhen kívüli terhesség gyanúját.
Ha a teszt negatív lehet várni, ha pozitív műtét javasolt.
Szép napot
2022.05.31. 12:46:00
  Kedves Doktor úr,
a következőkben szeretném a segítségét kérni.
33+5 napos terhesen voltam UH-n (igazából csak kíváncsiságból, hogy mekkora lehet a baba, mert elég sok idő volt a két kontroll között a terhességet kísérő orvosomnál).
Itt a következőket merte az orvos: BDP 85,6, HC 299, AC 301, FDL 67,7, becsült súly 2455g.
Ma 35+4 napnál tartok és a következőket mérte az orvosom: BDP 90, HC 301, AC 302, FL 69, becsült súly 2500g.
Ő azt mondta, nem gond, hogy ilyen kicsi a gyarapodás, mert eleve más gép és más orvos mérte, most átlagos a súlya, de nekem nem megnyugtató, hogy alig nőtt ennyi idő alatt. Ön szerint ez rendben van, vagy érdemes továbbmenni és megnézni még mást is? Köszönöm előre is!  
Legyen egy kontroll Uh 36-37 héten is, az a biztos.
Magzatmozgást figyelje.
Szép napot
2022.05.31. 12:38:42
  Üdv! Méhszájsebet gyogyszerrel is lehet kezelni vagy csak műtéttel? És azzal is teherbe lehet esni?
Előre is köszönöm  
Gyógyszer nem opció ebben az esetben.
Műtétet nem igényel minden esetben.
Ezt a kérdést Kezelőorvosával tudja megkonzultálni a legjobban.
Cyt eredmény és HPV szűrés mindenképp javasolt egy esetleges beavatkozás előtt.
Szép napot
2022.05.31. 09:04:11
  Tiszteletem !
A gynoflor huvely tabletta hasznalata utan , tegnap volt az utolso, vizelet urites utan csipo erzes van jelen! Ez normais utana? Elmullik?  
Igen, okozhat ilyen fokú irritációt.
El fog múlni magától pár nap alatt.
Szép napot
2022.05.31. 08:17:21
  Jó napot kívánok!
3×1 clostylbegit(első hónap) utan, hormonjaim a 21.napon ilyenek: progeszeron 65,8(majdnem háromszoros), estradiol 399,4(majdnem kétszerese a maximumnak). Az orvosom szerint, nem gond, még 2 cikluson át kellene szednem. Másodvéleményt szeretnék kérni Öntől. A gyógyszer mellett erős fejfájásom volt. Mit gondol a továbbiakról? Köszönöm, Klári  
Egyetértek Kezelőorvosával, azt javaslom kövesse a tanácsait.
Szép napot
2022.05.30. 22:53:44
  Jó napot kívánok!

17 éves lány vagyok. Menstruáció zavaraim vannak pár hete, viszont tudni kell hogy nagyon nagy a stressz az idegesség rajtam. Barna cseppek jelentkeznek mint amikor a menstruációm befejeződik, pont ugyan olyan. De volt múlt hónapban, hogy pirosos volt. Azt tudni kell, hogy rendszeresen nem állt még be pontosra a menstruációm. Voltam nőgyógyásznál, de hatalmasat csalódtam, első nőgyógyászati élményem volt, és tudni kell azt is, hogy volt szexuális élményem, de életem során összesen 5 alkalom, a legutóbbi hónapokkal ezelőtt és lehetetlen hogy ez miatt legyen, akkor még minden rendben volt, utána is rendben volt minden. A nőgyógyász pedig amikor meghallotta, hogy nem vagyok szűz, még a panaszaimat sem mondtam el, azt állította hogy biztosan sok emberrel "voltam", vagy biztosan "terhes" vagyok, felelőtlen, és éretlen. Teljesen kiakadtam, mert nem volt emberséges velem a nőgyógyász, abból adódóan (gondolom) hogy sok fiatal ezzel a panasszal megy.. én nem élek ennyire szexuális életet, pedig 2 éve van párom, meg sem vizsgált, lenézően nézett végig, és megalázva éreztem magam. Amikor elmeséltem neki, hogy nem az a baj, amit ő hisz, egyből rendesebb lett velem, de azt mondta valószinűleg pecsételő vérzés az idegesség miatt akár. Ezek után már féltem a vizsgálatoktól, nem szerettem volna rá bizni ezek után magam, teljesen megalázó volt, ahogy úgy beszélt rólam, ok nélkül, nem tudták azt sem hogy mi a bajom, egyszerűen azóta is bánt az egész, magamra vettem az előítéletét... ezért is fordulok önhöz, ide..
Még azt tudni kell, hogy b12 hiányom van, erre a napokban kezdtem vitamint szedni. Nem egyfolytában tart ez az allapot, van amikor 1-2 nap, van amikor egyáltalán nincs is ilyen. Tudni kell, hogy eközben nekem mindig megjön ettől függetlenül minden hónapban. Édesanyám és nővérem azt mondta, az idegesség miatt van, és meg kellene nyugodnom, de azóta valami felborult bennem, mióta nagyon ideges voltam, akkor kezdődött az egész igazából, azóta ilyen nincs is, és van is. Egy ideje elmúlt, 1-2 hete, de most újra volt a barna 1-2 csepp, azóta semmi. Tudni kell hogy holnap utánra várom a menstruáciom, általában 1-én megjön minden hónapban, pár nap elcsúszással vagy előrehozással. Kérdésem az lenne, hogy teljesen egészséges fiatal lány vagyok, de ez mégis mitől lehet ez a "vérezgetés"? Köszönöm a válaszát!  
Több minden közrejátszhat.
1. még nagyon fiatal és elmondása alapján nem is állt be teljesen a menzesz, ez élettani.
2. stressz tud cikluszavart okozni, akár hosszútávút is
3.első szexuális tapasztalatok is megzavarhatják a ciklust átmenetileg
Próbálja ki a premens tablettát napi 1x1.
Sokaknak segíthet.
Szép napot

Ui: ne vegye magára az vádaskodó bánásmódot, az ilyen "szakembereket", kerülni kell.
2022.05.30. 22:46:38
  Kedves Doktor úr
Medveszőlőlevél tea iható terhesség (3.zrimeszter) alatt? Vagy urzinol szedhető? Köszönöm a válaszát  
Mindkettőt lehet.
Szép napot
2022.05.30. 22:17:43
  Tiszteltem doktor úr!
20 éves vagyok és a párommal szeretkeztünk és kiszáradt az óvszer abban a pillanatban használtam pharmatex hüvelykrémet rá ilyen 12 órára tudtam szerezni 72órás tablettát.
A le írtak alapján vettem be ahogy kell május 1-jén. A menstruációm április 28-án kezdődött általában ilyen 6napig tart, még menstruáltam 1-jén. Elmúlt majd 4nap múlva el kezdtem vérezni 3napig kb. 6napja meg történt ez az incidens újra ugyan úgy használtam pharmatex hüvelykrémet aktus után és vettem be még egy 24órás tablettát. Jövőhéten megyek íratni fogamzásgátlót...
Viszont 4napja késik és félek csináltam teszteket de mind negatív, mire számítsak??
Válaszát előre is köszönöm!  
Az esemény utáni tabletta, főleg ha 2x is használta rövid időn belül, meg tudja zavarni a ciklust. Ez idővel rendeződni fog magától.
Fogamzásgátló használata esemény utáni tbl helyett jó ötlet.
Pharmatex krém nem megbízható, nem ajánlom a továbbiakban.
Szép napot
2022.05.30. 21:32:18
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdeklődnék Hogy a lactofeel, tejsavas helyreállítás miatt fájhat e a húgycső a kifolyt készítményektől? Hüvely fertőzés utáni helyreállításkent használom, es nem tudom hogy felfaztam e, vagy ezek irritálják, fájdalmas a hugycsovem.  
Okozhat irritációt.
Hagyjon fel a lactofeel használatával, ha pár nap múlva is érzi a panaszokat, urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.30. 21:06:40
  Jó napot kívánok Dr úr

Azt szeretném kérdezni magától hogy 10 hetes terhes vagyok és azt hallottam nem javasolt hason aludni.De viszont már úgy fájnak a lábaim az éjszaka hogy mindig csak az oldalamon fekszek valójában nem lehet maga szerint hason feküdni aki várandós vagy ez nem igaz?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm  
Lehet feküdni hason is. Nem probléma.
Szép napot
2022.05.30. 17:41:07
  Tisztelt Doktor Úr!
Nekem fogamzásgátló szedésével kapcsolatos kérdésem lenne. Pénteken kezdtem el szedni egy számomra új fogamzásgátlót, Altforalle tablettát, (több mint fel éve nem szedtem ezelőtt, utoljára tavaly augusztusban) és ugye a menzesz első napján kell elkezdeni. Nekem pénteken csak pecsételő “vérzésem” volt, de elkezdtem szedni(a háziorvosom javaslatára), azóta viszont nagyon minimális mennyiségű, szinte semmi ami távozik viszont a hasam fájdogál napközben mintha meg lenne. Nem tudom ez normális-e, vagy nem kezdtem-e el esetleg túl korán szedni, és így vajon hogyan véd?
Előre is köszönöm szépen a válaszát!
Szép estét!  
A menzesz első napján érdemes elkezdeni, akkor véd az első naptól.
Ha bizonytalan benne, akkor 2 hétig javasolt kiegészítő fogamzásgátló, míg feláll a védelem.
Szép napot
2022.05.30. 16:06:47
  Kedves Doktor Úr!
A nőgyógyászati leletemen az alábbi áll: jobb oldali ovariumban egy 21 mm-es és néhány 3-4 mm-es tüsző, baloldaliban néhány 3-4 mm-es tüsző
Kérdésem,hogy ezek petefészek ciszták? Ha igen mennyire lehet ez veszélyes a mérete miatt? 28 éves vagyok, a menstruációm rendben van, a következő 2 nap múlva esedékes.
Köszönöm válaszát!  
Ez egy jó lelet, nincs benne semmi kóros.
Nem számítanak cisztàknak.
Szép napot
2022.05.30. 16:06:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Meg szeretném kérdezni, hogy a Jangee 0,02 mg fogamzásgátlót elkezdhetem-e szedni, ha Frontin 0,25-ösből fél szemet veszek be naponta (már elhagyás fázisában vagyok).
Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, elkezdheti.
Szép napot
2022.05.30. 12:53:54
  Jó napot kívánok doktor úr! A kérdésem az lenne hogy nagyon rég óta szeretnénk gyereket ! Esetleg ha teherbe esnék a közel jövőben az meg oldható lenne e hogy a terhes vizsgálatokat hüvely ultrahang nélkül csináljak mert egyszer volt részem benne és soha többet az életbe meg nem engedem senkinek ! Hallottam olyanokat hogy simán hasi ultrahang is elegendő már az első vizsgálattol is ! Szerintem van olyan technikai fejlődés már hogy hasi ultrahang is simán megnyugtató és kielégítő információval szolgál ! És ha létezik ilyen megoldás és önnél is meg oldható ez a dolog szívesen választom önt a terhességem idelye alatt ! Nagyon megnyugtató lenne számomra is és a párom számára is ! És gondolom a párom is jöhetne a vizsgálatra mert ugyanúgy szülő ő is és számára is fontos az első pillanattól látni amit én is lathatok! Köszönöm a válaszát szép napot !  
Az első trimeszterben zajlik csak az UH hüvelyi vizsgáló fejjel, mert annak nagyobb az érzékenysége, hisz közelebb tud jutni a vuszgalni kívánt területhez.
Mindazonáltal elvégezhető a vizsgàlat hasi ultrahanggal is, csak korlátozottabb leletet ad a kora terhességi fázisban.
TritonLife Medical Center Genium intézetben tud call center-en keresztül időpontot foglalni személyes találkozás céljából.
Szép napot
2022.05.30. 09:20:22
  Tisztelt Doktor Úr!
Én csak egy nőgyógyász megerősítését szeretném kérni a LADEERING hűvelygyűrűvel kapcsolatban, mégpedig abban, hogy a betegtájékoztató szerint ha nem használtam előző hónapban fogamzásgátlót és a menstruációm 1. napján felhelyezem a gyűrűt, akkor rögtön hat.

Bemásolom a betegtájékoztató ezen mondatait:
Ha Ön nem használt hormonális fogamzásgátlót az előző hónapban
Helyezze fel a Ladeeringet a természetes ciklusa első napján (azaz a menstruációja első napján)! A Ladeering rögtön elkezdi kifejteni hatását. Nincs szükség más fogamzásgátló módszer alkalmazására.

Eszerint akár rögtön, vagy 1-2 nap után együtt lehetek a párommal, anélkül, hogy hásználnunk kéne még óvszert is?
Ezt szerettem volna, megkérdezni. Egy orvos véleményét olvasni erről.

Válaszát előre is köszönöm!
Adrienn  
Így igaz, ha a menzesz első napjától használja, akkor nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2022.05.29. 20:34:14
  Jó estet aszt szeretném kérdezni hogy most 3 hete volt egy veszitesem és szeretnek veni fogamzásgátló hogy szethetem és van egy egy éves kis fijam is és meg szoptatok  
Slinda javasolt.
Szép napot
2022.05.29. 20:15:16
  Kedves Doktor úr,
vettem a terhesség végére egy Angelsounds magzati szivhang figyelőt, az első kérdésem, hogy ez ugye nem okozhat kárt a babanak, a másik pedig, hogy mennyi a harmadik trimeszterben a normál szívverés. Köszönöm!  
Nem okozhat bajt.
120-160/perc.
Szép napot
2022.05.29. 19:55:17
  Tisztelt Doktor Úr!
December 31.èn a 11.terhességi hèten veszìtettük el a babánkat.
Újra próbálokozunk március óta de mèg nem jött össze a baba.
Ilyenkor ez normális?
Vagy már aggódnom kellene hogy van valami baj ?
Másik kèrdèsem pedig az lenne, hogy a femibion 0 mellé szabad szedni a forever B12 plusz vitamint?
Előre is köszönöm a választ
Szèp estèt.  
Nem számít kórosnak.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Szabad szedni egyszerre a kettőt.
Szép napot
2022.05.29. 16:49:25
  Tisztelt Doktor Úr, következőket írták ambuláns lapon:"BV: kp tág vagina, norm portio folytatásában norm nagyságú uterus af-ban.UH status: Uterus corpus AP: 34x45 mm Endometrium: 8 mm" Azt szeretném kérdezni hogy ez a lelet jónak minősül?Menses előtt, Két héttel készült.Bár a ciklusaim általában 35-40 naposak és általában 8-10 napig tartanak.(Fogamzásgátlót sosem szedtem). 32 vagyok.Üdv,jó munkát,köszönöm előre is a választ.  
Igen, semmi kóros.
Szép napot
2022.05.29. 12:00:40
  Tisztelt Doktor úr! Ezek a hormoneredményeim. Ösztradiol: Follikuláris fázis: 71.6-529.2
Középidő: 234.5-1309.1
Luteális fázis: 204.8-786.1
Menopauza után: < 118.2
Premenarche: < 100.1
0.83 (ez az érték pirossal van feltüntetve)
Progeszteron:
Follikuláris fázis:  
Ez a lelet ebben a formában értékelhetetlen.
Kérem jelentkezzen kezelőorvosànàl lelet magyaràzat miatt.
Szép napot
2022.05.29. 11:36:40
  Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulnék magához,hogy május 8.án jelentkezett pecsételő/barna folyásom,de csak 16-án kellett volna megjönnie,ennyire közre játszhat a stressz? Ugyanis idén érettségiztem,a párommal mindig óvszerrel védekezünk de azóta semmi tünete hogy meg jönne-e a menstruációm érdemes lenne vennem egy terhességi tesztet vagy az ilyen késést okozhatja a stressz?  
Igen, streszzes időszak sokszor még tudja zavarni a ciklust átmenetileg.
Nem szükséges kezelni, rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2022.05.29. 10:30:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Nem volt viszketés csak egy kicsit sűrűbb folyásom, és kellemetlen talán fémes szag.Gombás fertőzéssel kezeltek, a folyásom rendben, viszont a kellemetlen szag most is megmaradt. Klion D hüvelytablettát kaptam, már a 7.napnál járok és nem vettem észre változást. Ön szerint mi lehet a gond?  
Fejezze be a kezelést utána használjon Gynophilust.
2 hét múlva kontroll javasolt, ha panaszai továbbra is fennállnak.
Szép napot
2022.05.29. 08:41:55
  Jó napot.penteken lesz sajnos egy abortuszom hétfőn kell még mennem vérvételre az orrom kicsit fojik de más bajom nincs a vérvétel azt kimutatja ha náthás vagyok?? És a műtétet megfogják csinálni?addigra 10hetes leszek.  
Sima nátha, mely nem jár köhögéssel vagy lázzal nem probléma, ettől a műtétet el eleget végezni.
Labor nem mutatja ki.
Szép napot
2022.05.28. 21:16:45
  Napi 2x1 Clostilbegyt tablettaval 9.1 ng/ml-röl lement a 21. napi progeszteronom 0.9-re. Ez hogy lehet? Az orvos azt mondta szedjek következö honapban 3x1-t, de nekem fura erzes lenne bevenni, igy, hogy ellentetes hatast valtott ki. Babat szeretnek. Mit gondol?  
Clostilbegyt a peteérésre van jótékony hatással, a progeszteron szintet nem befolyásolja.
2x1 Clostilbegyt mellett 3x1 Progeszteron készítmény használat javasolt a ciklus második felétől.
Szép napot
2022.05.28. 17:05:40
  Kedves Doktor Úr! Május 19-en volt menstruációm olyan kérdésem lenne,hogy kettő napja alhasi fájdalmam van mind ha meg akarna jönni . mitől lehet ?  
Ovulàciós tünet, nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.05.28. 10:30:49
  Tisztelt Doktor Úr!
54 éves vagyok. 2019 ben követték a mehemet a petefészek meghagyásaval.
Hohullamaim vannak, izzadok. Kissé faradtabb vagyok. A libidóm is nagyon le csökkent ami a páromat is kellemetlenül érinti.Talan a hüvelyem sorvadt el, hogy nem érzem az együttlétet? Ovestin krémet használhatok? Talán hüvely szárazságom van? Lehet e a libidót fokozni?  
Használhat.
2x1 Remifemin plusz javasolt a hőhullámok és a libidó csökkenés ellen.
Szép napot
2022.05.28. 07:13:34
  Kedves Doktor Úr!
Antibiotikumot kellett szednem, majd ezt követően kialakult égő hüvelyi érzés miatt használtam gynophilus restore hüvelytablettát. Jobban lettem, de nem az igazi. Voltam nőgyógyásznál, annyit mondott, hogy lobos a hüvely, és Micovag plus-t ajánlott utána pedig ovestin kúrát. Elkezdtem a Micovag hüvelytablettát, az első alkalom után jobban lettem, azonban a második nap után még erősebb lett az égő érzésem. Viszketésem nincs, csak ez az égető hüvelyérzés. 62 éves vagyok, ez most természetes, hogy jobban ég, mint előtte? Gondolom folytatnom kell a kúrát, vagy esetleg, lehet valamelyik összetevőre allergiás lehetek? Azt tudom, hogy hasonló érzésem a cikatridinától volt, akkor mondta főorvos úr, hogy valamelyik alkotórészére allergiás lehetek.

Előre is köszönöm szépen a válaszát!  
Maga a kezelés is okozhat sok esetben irritációt. Nem utal allergiàra.
Azt javaslom folytassa a kúrát, ahogy kezelőorvosa ajánlotta.
Szép napot
2022.05.28. 07:07:54
  Tisztelt dr ur

Sajnos puffadasal kuzdom mar 2 eve
Gasztroenterologian mar ki vizsgaltak ott rendben talaltak mindent
Azt figyeltem meg hogy menstruacio elott akar mar 2 hettel is ,jobban puffadom ,es erzekenyebb a hasam
De viszont elotte mar 2 nappal mikor megjon,elmulik a puffadasom,ez azon a heten szinte megszunik
Lapos lesz a hasam ,es nem puffadom

Ez mi okozhatja ??de miutan elmulik ,ujra elojon ,nem rogton ,hanem 1 het mulva kb

A puffadasom ,osszefughet nogyogyaszati okok miatt ??

Rakszureseim negativak 2 -is volt nem reg  
Ez gyakori tünet a ciklus közepén, ahogy Ön is említi.
Nem számít kórosnak.
1x1 premens segíthet.
Szép napot
2022.05.27. 23:52:52
  Tisztelt Doktorúr!

A segítségét szeretném kérni abban, hogy mi okozhat szúrós szagot a fehérneműn? (a nőgyógyászom szerint rendben vagyok nőgyógyászati szempontból-rákszűrés negatív, tenyészet negatív). Befolyásolja a babatervezést, esetleg a méhen belül a baba egészségét?

Segítségét köszönöm!  
Hüvelyi fertőzés lehet az oka.
Gynophilus kúra javasolt 2 hétig, napi 1x1 kúp.
Várandósságot sem a fertőzés sem a kezelés nem befolyásolja.
Szép napot
2022.05.27. 23:16:05
  Tisztelt Doktorúr.Menstruáció előtt ès után hány mm vastag mèhnyálkahártya normális?köszönöm  
Nincs normál érték.
Általában 10 mm feletti a nyálkahártya a ciklus végén, az elején pedig 1-2 mm.
Szép napot
2022.05.27. 20:23:58
  Kedves Doktor Úr!

Gyakran vissztérő hüvelygombám miatt fordulok Önhöz a kérdéssel. A sokadik kivizsgálás és sikertelen kikezelés után megvettem a Colpo Cleaner Intim zuhany-t, mellé a Jód és Laktóz tablettát. El szeretném kezdeni a Jód tablettával való öblítést, viszont Nuvaring hüvelygyűrűt alkalmazok fogamzásgátlóként. A nőgyógyászom azt ajánlotta, míg öblítek, a gyűrűt távolítsam el a hüvelyből, majd öblítés végén tegyem vissza.
Nem fertőzöm vissza magam a gyűrűvel, ha az nem "tiszítódik" így le?
Vagy esetleg lehet, a gyűrű okozza a visszatérő gombát?

Köszönöm válaszát!  
Személy szerint kifejezetten károsnak tartom, éppen ezért nem ajánlom az intim mosakofok/zuhanyok használatàt.
Összetevői kipusztíthatja a normál hüvelyflóràt, ezzel teret adva a patogén kórokozóknak.
2 hétig nem javaslok semmilyen kezelést, ez alatt visszatér az önregeneràció.
Utána Gynophilus kúra javasolt, szükség esetén célzott terápia.
Nem élet és ülőfürdő a panaszmentesség eléréséig illetve a kezelés ideje alatt nem ajánlott.
Szép napot
2022.05.27. 18:17:37
  Kedves Doktor Úr!

Nem sikerül teherbe esni. Elkezdtem szedni kismama vitamint is, hogy felkészítsem a szervezetem. Voltunk együtt peteéréskor többször is (teszttel is mértem és mindig érzem az ovulációt). Az orvosom azt javasolta, hogy menstruációkor is legyünk együtt. Így sem sikerült még. Valamint az orvosom javaslatára szedtem fogamzásgátlót (3hó), hogy utána könnyebb teherbe esni, így sem jön össze a baba. 28 napos ciklusaim vannak. Mindketten egészségesek vagyunk. Sokszor érzem a terhesség jeleit a menstruáció előtt, de mindig negatív a teszt. 32 évesek vagyunk, első kisbabánk lenne. Ön tudna javasolni valamit vagy tanácsot adni?

Köszönettel,
Anita  
Ha már több mint egy éve próbálkoznak, meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettejüknél.
Addig is Inofolic 2x1 segíthet.
Szép napot
2022.05.27. 17:40:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék, hogy a hüvelygyürü mint fogamzásgátló,mennyire hatékonyan véd a nem kívánt terhesség ellen? Több rossz tapasztalatot olvastam az interneten, szeretnék megnyugodni.
Nagyon szépen köszönöm!  
Én személy szerint annyira nem kedvelem, mert a legkevésbé "felhasználó barát".
De akinek beavalik, nagyon szoktàk kedvelni.
Ringinel/Ladeering megbízhatóak.
Szép napot
2022.05.27. 14:06:24
  Tisztelt Doktor Úr!
Szeretném megköszönni a pontos, gyors válaszait a kérdéseimre, sokat segített! Ha úgy adódna, hogy szükséges, személyesen is Önhöz fogok fordulni (remélhetőleg nem gondok, hanem örömteli események miatt, hiszen vannak lányaim, akik családot terveznek).
További jó munkát, sikereket, szép napot kívánok!  
Köszönöm a kedves sorokat.
Várom Önöket szeretettel.
Szép napot
2022.05.27. 12:18:41
  Tisztelt Dr Úr.
Szeretném a segítséget kérni. Àprilis 22volt a menszeszem normàlisan. Màjus 6dikàn egy óràt sem tartott rozsaszín vérzésem volt amikor meg töröltem magam barna után semmi.Màjuss 22megjöt a menszeszem 3napig normàlis vérzésem de mégis màs volt a színe azóta egy hete meg törlöm magam halvàny rozsaszínes folyójàs van a wécépapir on. Melleim bebarnultak és a kertben apró tej mirigyek vannak . Jàràs közben szúrú fàjdalnat érzek a hasamaljàban. Lehetek e terhes? Köszönöm Andrea  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.05.27. 11:45:55
  Tisztelt doktor Úr!
Kérdésem 12 hetes terhesen el multak a roszuletek és most 16 hetesen újra jelentkeznek lehet természetes???
válaszát köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.05.27. 10:23:43
  Tisztelt Dr Úr!
Depo Provera nevű készítményt kapok.
Az elsőnél két hetet véreztem elég erősen,megkaptam a másodikat április 4.én és most két hete barnázok..Szoptatom a fél éves kisbabámat.Ön szerint ez normális?  
Érdemes más fogamzásgátlót kipróbálni.
Slinda/Desirette alkalmazható szoptatás alatt.
Szép napot
2022.05.27. 08:49:50
  Jónapot kívánok, Zsófi vagyok. (20 éves vagyok)
Most május 20.-a környékén megkellett volna jönnie a menstruációmnak,de nemtörtént meg.
Párommal csináltunk több tesztet is, reggel is és más napszakokban is, de negativ lett.
Napközben szoktak hasgörcseim lenni, utána olvastam ennek, de inkább írni akartam egy specialistának. Nőgyógyásztaton soha nemjártam és az utolsó aktusunk a párommal
május 27-én volt.
Remélem elegendő információt adtam, előre köszönőm.  
Amennyiben a következő héten sem érkezik menzesz, ismételt terhességi teszt és nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.05.26. 23:39:23
  Kedves Doktor Úr! Pár hònapig nem menstruáltam és el mentem meddőségi vizsgálatra. Minden rendben van. A petefészkem is jòl működik. 35 éves leszek hamarosan. Április 3 òta ùjra menstruálok. Először 25 napra jött meg most pedig 28 napra. Ovuláciòm is volt mindkétszer de a Doktornő adott beutalòt beületésre mert szerinte már 35 évesen nehezebben esek teherbe. De ha el megyek mesterséges megtermékenyítésre ès nekem ki veszik a petesejtem ehhez és ha nem marad meg a magzat utána akkor még lesz esélyem a természetes teherbe esésre? Mert ha a mesterséges megtermékenyítés miatt nincs esélyem továbbá spontán hogy teherbe essek akkor inkább el se megyek. Ön mit tanácsol? Most egy kis mama 42 évesen beavatkozás nélkül lett terhes én 7 évvel vagyok fiatalabb akkor nekem is van esélyem még több mint neki  
IVF beavatkozást követően is lehetséges a későbbiekben spontán teherbeesés.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.05.26. 22:33:49
  Mi a véleménye a Gynoflor hüvely tablettáról a mikroflóra rendbehozásához?  
Ajánlom.
Szép napot
2022.05.26. 22:06:52
  Tisztelt Dr. Úr!

Március 22-e óta nem szopizik a fiam, voltam dokinál előtte és azt mondta nincs semmi koros elváltozás és hogy ha le van már választva a fiam akkor 4-6 hét hogy megjön újra a menzeszem.

Viszont azóta se semmi jele. ????‍♀️

Próbálkozunk a kis tesoval de így reménytelen.

Mi lehet a baj dr úr?

Köszönöm a válaszát!  
Előbb utóbb jelentkezni fog.
Legyen türelemmel.
Menzesz nem szükséges a teherbeeséshez.
Szép napot
2022.05.26. 20:56:45
  Tisztelt Doktor Úr! 34 éves vagyok. Nagyon fáj a derekam. Görcsöl a hasam alja és fájnak a petefészkeim emellett nem jött meg a menstruációm. Lehet minta áll fent nálam?  
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2022.05.26. 20:30:55
  Jó estét!
Kettő nappal ezelőtt együtt voltunk a férjemmel,azóta barnás folyásom van..
Mitől lehet?
Méhszájseb fagyasztás után vagyok 4 héttel  
Korai volt az együttlét, még nem gyógyult be a műtéti seb.
Szép napot
2022.05.26. 12:59:44
  Üdvözlöm!
17.hetes terhes vagyok és légúti fertőzésem van az orvos fel írt augmentint az lenne a kérdésem a terhes vitamint ugyan úgy szedhetem mellette? (Velfem ill. Magnerot)  
Igen.
Szép napot
2022.05.26. 11:37:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Hogyan lehet kezelni a visszatérő petefészek cisztát, ha trombózisra hajlamos vagyok így nem szedhetek hormonális gyógyszereket? A cisztáim általában 4-5 cm-esek, viszont gyorsan kidurrannak, ami fájdalmat okoz. A petefészkem a ciszták miatt kinyúlt és kétszer akkora mint kellene legyen. Hogyan tudnám megelőzni a ciszták kialakulását?
Köszönöm a válaszát előre is!  
Esetleg cickafark/diófa levél tea.
Sokaknak segíthet
Szép napot
2022.05.26. 11:23:59
  Kedves Doktor úr. A hólyagom hüvelyem gyakran fáj. Pláne vecezes után. A sebészeten külső belső aranyeret állapítottak meg. Műtét lesz. Okozhatja e az aranyér a hüvely meg hólyag fájdalmat. Köszönöm szépen  
Igen.
Szép napot
2022.05.26. 09:49:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Nemrég voltam nőgyógyásznál aki a következőket állapította meg. 47x46 mm-es uterusban 11 mm-es szabályos összefekvő endometrium. Endometriumban 2 mm-es felritkulás látható.
Bal ovarium: 27x13mm, jobb ovarium: 29x16 mm állományában 15 mm-es folliculus.
Próbálkozunk a kistestvérrel egy ideje, még szoptatok és az utolsó menstruációm május 6-án jött meg. Az orvos először azt mondta hogy érdemes lenne terhességi tesztet végeznem, majd kicsit elbizonytalanodott mert nem volt benne áramlás.
Az lenne a kérdésem hogy ez a felritkulás jelezhet várandósságot? Ez az áramlás mit jelent? (Ezt elfelejtettem megkérdezni.)
Válaszát köszönöm előre is!  
Ez egy jó lelet.
Nem utal várandósságra.
Tesztet akkor javasolt végezni, ha legalább egy hetet késik a menzesz.
Egy esetleges petezsàk kialakulását megnövekedett véràramlàd kísérhet.
Ez sokszor félrevezető.
Szép napot
2022.05.26. 07:43:08
  T!Doktor Úr!
Kb 5 hónapja biciklivel megütöttem a csiklómat, belementem egy gödörbe, azóta vannak problémáim. Voltam nőgyógyásznál, urológusnál, minden negatív de azóta is fáj a csiklóm, bár nem mindig de érzem az ütés nyomát. Kivülről semmi nem látszik. Az a kérdésem, hogy kihez forduljak ezzel a problémával? Köszönöm szíves válaszát!!  
Nem szükséges további vizsgálatokat végezni.
Pihentesse a területet pár hétig. Hàmsérülés esetén Bepanten,vagy Sudokrem javasolt.
Szép napot
2022.05.25. 23:17:27
  Üdvözlöm
Olyan kèrdèssel fordulnák önhöz hogy miota spiralt tetettem minden nap görcsölök ès egy kicsit vèrzek.Nornális dolog ez?  
3-6 hónap,mire hozzászokik bá szervezete, addig nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.05.25. 23:14:39
  Kedves Doktor úr!
35-36 hetes terhességnél a napi 2-3 csuklás normális a babánál?
Köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.05.25. 21:34:50
  Üdvözlöm !
Érdeklődni szeretnék fogamzásgátló tablettával kapcsolatban.Mennyi ideig kell szedni mire hat? Létezik e olyan fajta amitől egy cseppet sem hízok,szép marad a bőröm,és kedvező lehet reflux esetén ,mert sajnos az is van. Elnézést a buta kérdésért előre is de modellkedem és ez nekem fontos. Köszönöm a segítséget előre is !
Üdvözlettel Gréta  
Jangee javasolt, a bőrhoz is kíméletes és vízhajtó tulajdonsággal is bír, emelett alacsony hormontartalmú.
Szép napot
2022.05.25. 20:14:02
  Tisztelt Doktor Úr,

Endometriozisom kialakult terhességeim es szoptatás utan.
Milyen módszer van arra,hogy ez megszűnjön vagy szinten tartsuk?
Egy ciszta latszik a bal petefeszkemben,panaszt nem okoz egyelőre,a verzeseim rendszeresek es max 2-3napig tartanak.
Nem szeretnék olyan tablettat szedni, amitől elhizok,illetve migrenes betegnek számítok es a neurológusom szerint nem mindegy,milyen hormonokat szedhetnek?!
Fogamzásgátló csak kihagyás nélkül érne valamit?!Spiral esetleg segíthet?
Mar nem szeretnék gyereket.

Köszönettel,
Mariann  
Endometriózis diéta és rendszeres UH kontroll javasolt egyelőre.
Amennyiben változna a mérete,vagy panaszt okoz hormonális fogamzásgátló megfontolandó (Tubanis/Noriel).
Ezeket valóban erdems lehet megszakítás nélkül szedni.
Spirál nem jön szóba.
Szép napot
2022.05.25. 17:56:32
  Üdvözlöm,
Hüvelyfertőzésem van és nőgyógyász kollégája Fluomizin hüvely tablettát irt fel kezelésként. Szeretném elkezdeni mihamarabb, de a menstruációm 2-3 nap múlva kezdődik a tablettát pedig 6 napon át kell használjam. A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e elkezdenem a tabletta használatát most, még a menstruáció kezdete előtt vagy várjak míg elmúlik és utána kezdjem el? A betegtájékoztatóban az all hogy erős menstruációs vérzés esetén hagyjam ki és folytassam a használatot annak elmúltával. Ez esetben ugyanolyan hatásos a tabletta ? Köszönöm szépen előre is a válaszát !  
A menzesz lezajlàsàt követően kezdje el a terápiát.
Szép napot
2022.05.25. 14:05:33
  Tisztel Doktor Úr!

15 hetes kismama vagyok, hüvelykenet tenyésztésén kijött eredmény alapján lactobacillus nem található, pedig most vagyok túl két lactobacillus kúrán (egy 10 és egy 6 naposon). A honlapon találtam rá a Gynophilus RESTORE készítményre. Kérem szíves szakértői segítségét, hogy Ön javasolja-e a készítményt a flóra helyreállítására, illetve várandósság alatt biztonságosan alkalmazható-e.

Válaszát előre is köszönöm!  
A Gynophilus restore alkalmas a normál hüvelyflóra visszaállítàsàra és használható terhesség alatt is.
Szép napot
2022.05.25. 13:34:12
  Kedves Doktor Úr.

26 éves vagyok és nagyon szeretnénk kisbabát.
Helyzet a következő: 05.23.-ra nem vártam, jött közben egy megérzés 05.20.-án reggel, hogy teszteljek...meg is történ-halvány pozitív..05.21-én is reggel csináltam az is halvány pozitív (Predictor Early ) 05.22 reggel semmit nem láttam a predin de délután is halvány pozitív (clearblue)... mellesleg 05.20-22-ig minden este rosszul voltam fájt a gyomrom égett, émelyegtem...
Repestem az örömtől,hogy sikerült így gondoltam egy hét elteltével tesztelek és akkor már tuti erős pozitív lesz...erre 05.25.-re meg jött....olyan alhasi görcseim/fájdalmaim vannak,hogy alig birok menni,szenvedek...
Gondolom ez már nem terhesség, vagy tudat alatt azért reménykedhetek?...  
Ez menzesz, nem terhesség.
Nem érdemes cikluson belül tesztelni,mert sok az àlpozitív eset.
Szép napot
2022.05.25. 13:06:26
  Kedves Doktor Úr,május 11én készült leletről, szeretnék érdeklődni hogy az ösztradiol szint Ön szerint megfelelő e? 865,6pmol/l .... középidő 234,5-1309 pmol/ l,a luteális fázisban normál érték 204.8-786.1pmol/l.Szerintem a vérvétel időpontjánál ez már luteális fázis volt ,ahhoz mérten viszont ez túl magas érték,Ön szerint? Menstruáció május 25én volt első nap.A ciklusaim alapból nagyon hosszúak 35-42 nap is van, előtte lévő menses is ápr.18án kezdődött és május 25.e következő között is, tehát több mint egy hónap van!és a menstruációm is 8 -10 napos általában, 31 vagyok, fogamzásgátlót egyéb hormonokat sosem szedtem..Sztk orvos szerint ez rendbe.Szerintem nem.Covid csak két éve van, arra fogja,meg covid oltásokra,jelzem az oltások után nem észleltem semmilyen változást..előtte is már évek óta ez volt,hosszú menstruáció,hosszú ciklus.Ezért fordultam sztkban orvoshoz,előre lépés nem történt.Előre is köszönöm a választ és segítséget.  
Szerintem is rendben van a lelet. Teendőt nem igényel.
Szép napot
2022.05.25. 11:51:51
  Kedves Doktor Úr!

40 éves vagyok, egy szülésem és egy császármetszésem volt.
Erős, darabos menzesz miatt volt 3 éve egy abrázióm, negatív eredménnyel. Mirena sajnos nem vált be, pecsételést okozott, ezért azt eltávolították. Ezután szünetet tartottam, de sajnos a mesntruációm annyira erős, hogy muszáj volt más megoldást keresni. A Slinda nevű gyógyszert szedtem 3 nónapig, de sajnos amellett is vérezgettem, igaz szünetek már voltak benne. A kontroll alkalmával 3 hónap után Azaliat írt fel az orvos, bízva benne, hogy emelett megszűnik a vérzés. 8 napja szedem és 3 napja a pecsételő vérzésből menstruáció jellegűbe váltott át a vérzés. (erősebb és darabos...igaz kisebb mértékben, mint normál esetben) ...de ez váratlanul ért és megijesztett.
Telefonon elértem az orvost, aki türelemre intett, mert ez egy új hormon, meg kell szoknia a szervezetnek és ez eltarthat akár fél évig is.
De azt elfelejtettem megkérezni, hogy a vérzés meddig lehet ilyen erősségű?
A Doktor Úr mit gondol, hogy ez normális is lehet akár így az új gyógyszer miatt?
Nem lehet, hogy a Slindának is lehetett volna még időt adni?
Esetleg tanácsa lenne, hogy ha ez sem válik be, mit lehetne még megpróbálni?
Voltam ultrahangon, ahol mindent rendben találtak, a nyh-5mm volt, (két kicsi mióma van 1-2cm) a kórházban az ultrahangos orvos kombinált tablettát javasolt, mivel az alvadási laborok negatívak, de én akkor azt elutasítottam a korom miatt, mert aggódom a trombózis veszélye miatt.
Viszont már olyan hosszú ideje kínlódom ezzel, hogy nagyon szeretném megtalálni a megoldást. Ön szerint meg lehet próbálni ennyi idősen kombináltat? Vagy mi az ami ebben a korban megoldást nyújthat?

Nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel. Szép napot kívánok.  
Myoma is okozhat rendszertelen elhúzódó verzeseket, amennyiben a méh üregéhez közel, esetleg azt bedombirodva helyezkedik el.
UH kontroll javasolt.
A fogamzásgátlók többlet hormontartalma csak növelni a nyomák méretet, ezért ilyen irányú kezelés nem javasolt.
Amenyiben hormonmentes myoma kezelésben gondolkodunk, 2x1 Ryeco vagy 2x1 Delphys segíthet.
Szép napot
2022.05.25. 11:05:13
  Tisztelt Doktor Úr! Szeretném megkérdezni, hogy Estrofem 2mg-os tablettát szedek hormonpótlásra, ezt szakorvosi javaslatra háziorvos felírhatja? Válaszát előre is köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.05.25. 10:53:11
  Jó napot kívánok.
Késett a menzeszem 5 napot.
Teszt halvány pozitív.
Voltam dokinál,aki folt formában látott petezsak formát.
Másnap megjött.
Ez miatt lehetek terhes?  
Úgy nevezett biokémiai terhesség lehetett.
UH kontroll javasolt 1 hét múlva.
Szép napot
2022.05.25. 10:12:40
  Kedves Doktor Úr!

Vegyes Hüvelyi fertőzés kezelése után a nőgyógyász micovag pluszt ajánlott helyreállításként, viszont várandós vagyok és az van ráírva hogy várandósság alatt nem alkalmazható. A nőgyógyász nyilván tudott a terhessegemről. Használjam a micovagot vagy inkább ne? (Bórsavas-tejsavas kúp)
Köszönöm  
Nem ajánlott, az új ajánlás szerint.
Helyette használjon Macmiror complex-et.
Szép napot
2022.05.25. 09:09:07
  Tiszteletem!
Tegnap este felyhelyeztem huvely tabletat! Nem altam fel , csak hajnali 2 orakor mentem ki a mosdoba! De semmi nem folyt ki! Attol felszivodott a tabletta? Egy kicsit feljebb helyeztem el mint altalaban, veletlenul!  
Nem probléma.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.25. 08:34:58
  Tisztelt Doktor Úr!

Olyan problémám van, hogy az Altforalle tablettát szedem jó ideje. Áprilisban voltunk együtt a férjemmel, abban a hónapban meg is jött a menstruációm. Most májusban viszont nem jelentkezett a 7 napos "szünetben". Fülfájás miatt szedtem Algopiryn-t. Befolyásolhatja ez? Terhességet kizárhatom gondolom. Májusban nem várunk együtt a férjemmel egyszer sem. Köszönöm válaszát!  
Legyen még türelemmel. ha egy héten belül sem jelentkezik menzesz, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.25. 06:59:06
  Tisztelt Doktor.
24 éves vagyok. A menstruációm sosem volt az igazi. Sajnos nem ált be hiába voltam orvosnál valamikor hónapokat ki marad és ha netán meg jön sokáig tart de nem intenzíven hanem valamikor el elmúlik egy-két napra aztán újra vérzik vagy elmúlik 3-4 órára aztán megint visszatér és ezt hónapokig elhúzodik .
Már teljesen belefáradtam és valami megoldást szeretnék kérni mert hiába voltam orvosnál akkor megoldja a problémát de újra jelentkezik a gond . Köszönöm a válaszát.  
Premens vagy hormonális fogamzásgátló beállítása megfontolandó.
Javasolt ismételt kivizsgálás is. UH kontroll.
Szép napot
2022.05.25. 00:42:11
  a nyálka hártyám 6mm. lehet hogy az kevés hogy teherbe esek  
Ebben a ciklusban nem számít ideálisnak. Cikluson belül végzett kontroll UH lehet hogy már megfelelő vastagságú nyálkahártyàt tud leírni.
Szép napot
2022.05.24. 22:30:18
  Tisztelt dr. Úr máj 11-én volt egy aburtusz OM és 10ra rá kijött belőlem egy tenyérnyi alvást vér és görcsöltem is és elégé véreztem másnap este elmentem zuhanyozni és dűlt belőlem a vér meg alvadt vér is görcsöltem a férjem bevitt a kórházban kaptam 2db injekciót meg kiírta cseppeket de még se vizsgálattak és félek kicsit nem e lesz gond  
Kontroll vizsgálat javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2022.05.24. 21:46:18
  Kedves doktor úr!
Vásároltam az egyik boltban egy görög joghurtot, és a négy darabból hármat megettem pár nap alatt. Utána vettem csak észre, hogy nincsenek feltüntetve az összetevők, csak hogy előflóràs és hogy eredeti görög recept szerint. Én most aggódom a Listeria fertőzés miatt van erre esély?
Köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.24. 19:57:30
  Kedves Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy a hajfestés és a szemöldökfestés valóban káros lehet a babára? Válaszát köszönöm!  
Nem káros.
Szép napot
2022.05.24. 19:06:39
  Tisztelt Doktor Úr!

Menstruációs vérzés előtti rendszeres, napokig elhúzódó pecsételő vérzés tünete miatt kaptam cyclogest kúpot ( napi 1), melytől meg is szünt a panasz. Kérdésem, hogy ha megfogant esetleg a baba, meddig szükséges tovább használni a kúpot?
Köszönettel:Helga  
Akár a terhesség 35.hetéig is használható.
További gyógyszerbeállítás miatt forduljon Kezelőorvosához.
Szép napot
2022.05.24. 18:39:00
  Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Fèrjemmel babàt szeretnènk. E honapban 18.-àn ès 20.-àn is volt együttlèt. A következő menstruàcióm június 2.-3.-a körül lenne esedèses. Ma ahogy voltam wc-n, halvànybarna vèrpecsèt volt a papîron 2x is dèlutàn. A melleim feszülnek, a mèhemben èrzek nèmi szurkàló feszülő èrzèsr. Termèszetesen nem görcsösen pröbàlkozunk, de menzesz előtt egy hèttel mèg sosem volt ilyen tünetem. Lehetsèges,hogy ez annak a jele, hogy jókor volt az együttlèt?vàlaszukat köszönöm.
Zsófia  
Lehetséges. Egy hetes menzeszkimaradás után érdemes az első tesztet elvégezni.
szép napot
2022.05.24. 18:27:21
  Üdvözlöm!

20 éves vagyok, Noriel fogamzásgátlót szedem lassan egy éve már. Partnert nem váltogatok.
December végén jelentkezett enyhén a panaszom, majd elmúlt és időszakonként visszatér. Mégpedig az, hogy nagyon kellemetlen szagú folyás jelentkezik van hogy fehéres illetve átlátszó, más tünet nem jelentkezik. Voltam nőgyógyásznál azt mondta hogy minden rendben nem lát fertőzést, és mást sem. Az aktus sem fájdalmas. A labor eredményemen (vizelet) a fehérje jelzett mennyiségű, és a vizelet üledékében 8-10 fvs, baktériumok, laphámsejtek jelentkeznek. Ez a kettő összefügg? Mi lehet a gond? Mekkora a probléma?
Köszönöm szépen előre is a választ!  
Hüveliy fertőzés állhat a háttérben,
Macmiror complex javasolt.
Szép napot
2022.05.24. 18:15:58
  Jó napot kívánok doktor úr !
A kérdésem annyi lenne csupán hogy mandula műtétem volt 2 hete 22 éves vagyok nagyon intenzív fájdalmaim voltak amire injekciós és szájon át használható fájdalom csillapitot kellet hasznalnom! A menstruációm napra pontosan érkezett előző este kis barna folyassal és csak mindössze egy napot tartott másnap reggel abszolút semmi ! A sok intenzív fájdalom csillapitas okozhatta ezt az egy napos menstruációt ? Válaszát előre is köszönöm ! Szép napot!  
Igen.
Szép napot
2022.05.24. 16:45:49
  Kedves doktor úr!

Várandós vagyok, amit most jelentettem be a munkahelyemen. A felettesem részéről teljesen megoldható lenne, hogy homeofficeban dolgozzak a szülésig, viszont a munkaügyre egy orvosi igazolást kell leadnom, hogy elkerüljem a napi összesen 3 órás utazást az otthonomtól az irodáig. Érdeklődni szeretnék, hogy lehetséges lenne-e, hogy a háziorvos / nőgyógyász / védőnő ilyen dokumentumot állítson ki részemre.

Köszönettel!  
Igen, érdeklődjön, hogy melyik személytől fogadja el az igazolást a munkaadója.
Mindhárom szóba jöhet.
Szép napot
2022.05.24. 15:58:49
  Kedves Doktor úr!

Monural por fogyasztható 27. Hetes terhesség során?  
Igen.
Szép napot
2022.05.24. 15:34:56
  Tisztelt Doktor Úr
Május 13. Voltunk a párommal együtt az ovu teszt szerint 14.-én volt ovum folyamatosan teszteltem 16.-ig. Körübelül 5napja van folyamatos szurkálás hol jobb hol bal petefészeknél illetve a méhemnél 2 napja amolyan megjön a menstruáció érzés.Krémes fehér folyás.1 napig volt derék fájás az tegnapra elmúlt. Illetve 3 napja fájnak a melleim bár az pms előtt is szokott.Ma reggel első vizeletből teszteltem extra korai teszt (clear blue) de negativ lett.
5 nap múlva nem várom. Lehet hogy túl korán csináltam a tesztet?Menstruacióm rendszeres .Köszönettel Horvath.  
Egy hetes menzeszkimaradás után érdemes az első tesztet elvégezni.
Szép napot
2022.05.24. 14:47:34
  Tisztelt doktor úr szeretném önt megy kérdezni vetélés után késik a havim 9hetet S mi lehet ennek az oka....azon kívül vetélés elött hormon zavarban szenvedtem.. elöre is köszönöm válaszát ????  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis megállapításához.
szép napot
2022.05.24. 13:31:47
  Tiszteletem!

FSH:3.75IU/L
ÖSZTRADIOL:755pmol/L
Prolaktin:308mU/L
PROGESZTERON:1,47nmol/L
Tesztoszteron:2,11nmol/L
Tsh:0,67mU/L
FT3:4,38pmol/l
FT4:17,6pmol/l
Ciklus 14.napján készült,UH szerint peteérés van,de még nem történt meg az ovuláció.
Rendben vannak az eredmények?  
A hormonpanel levételét a ciklus 2-5. napján van értelme levenni, ez az eredmény így sajnos értékelhetetlen.
Szép napot
2022.05.24. 12:48:24
  Az előbbi kérdésemre azt válaszolta,hogy az endometrium kissé vékony. (14.nap-6mm)
Mitől lehet vékony?
Stressz okozhatja?Ugye nem kell rosszindulatú folyamatra gondolnom?Múlt hónapban is néztek hüvelyi UH-n,akkor a 16.napon.Akkor 10mm volt.  
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
16. napon 10 mm-es inkább megfelelő, ha gyermekvállalási szándék a cél.
Szép napot
2022.05.24. 08:56:36
  Üdvözlöm!
Miómákat találtak a méhfalamon. Panaszom nincs ezzel kapcsolatban. Mennyire nehezíti meg a gyermekvállalást? 31 éves vagyok. Köszönöm szépen.  
Attól függ hol helyezkedik el, mekkora és hány darab.
Szép napot
2022.05.24. 08:09:00
  Jonapot kívánok doktor úr! 2022 áprilisban en volt mensesem. A párommal aprilis 15-en és 19 en korra reggel voltam együtt, mivel ment pestre dolizni. Május első hetebe kellett volna megjonnie de semmi. Teszt nem mutatott ki semmit sem. De, terhessegre utaló jelek azok voltak és vannak. De viszont május 21-én reggel rózsaszínű menszesz meg jott. 1x.majd egesznap semmi. Utana vasárnap ugyan úgy és estere semmi. Majd meg 23 an estere is rózsaszínű menses vérzés egy kicsi. Lehetek attól még terhes. Köszönöm szépen előre is a választ  
Lehetséges.
Végezzen újabb tesztet egy hét múlva, amennyiben addig sem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.05.23. 22:08:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a Cikatridina hüvelykúpról hüvelyszárazság ellen?

Előre is köszönöm a választ!
Szép napot!  
Ajánlom. Sokaknak segíthet.
Szép napot
2022.05.23. 22:03:07
  Tisztelt Doktor Ur .
Februar ota nem jon meg a menstruaciom . Voltam nogyogyasznal nm szoltam mert elotte pont menstrualtam. Irattam ujra fogamzasgatlot es nem tudom elkezdeni mert nincs menstruaciom . Tavaj novemberben hagytam abba fgamzasgatlot egy kis szunetet tartottam de februarban gondoltam hogy folytatom . Mit tegyek ? Menstruacio nelkul nem tudom elkezdeni ? Koszonom a valaszat elore is !  
El lehet kezdeni menzesz nélkül is.
Ebben az esetben az első 2 hétben kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2022.05.23. 21:39:51
  Kedves Doktor úr.

25 hetes kismama vagyok, és valamit elkaphattam, égető érzés van a hüvelyemnél. Használhatok kismamaként Protexin Gynophilus hüvely kapszulát?

Köszönöm válaszát!  
Igen.
Szép napot
2022.05.23. 20:59:20
  szemérem ajkak viszketésére lehet e borax glicerint használni  
Lehet.
Szép napot
2022.05.23. 20:42:17
  Tisztelt Doktor Úr!35 éves nő vagyok ,chron beteg.Évek óta erős görcsölésekkel küszködök amit már hasmenésekkel végbél fájdalmak izületi fájdalmak orrvérzés illetve hőemelkedéssel társítva van a menstruációm.Ezért is jutottam el a nőgyógyászatra,mert nem tudtam a kettőt elkülöníteni.Nemrég méhnyak polip eltávolítása történt kürettel.szövettani leírás:I: Dg.: Endocervicalis polyp.
Állománya idülten lobos, gócosan bevérzett, helyenként művileg igen nagy mértékben károsodott mirigyeinek némelyikének
lumenében, és néhol a stromában neutrophil granulocyták is jelen vannak. A mirigyeket bélelő hám szintén károsodott, néhol
nehezen megítélhető. A magok néhol szabálytalan kontúrúak, chromatinban kissé dúsabbak. Egy-egy sejt felszínén csillószőr
azonosítható. Több lépésben immunhisztokémiai reakciókat is végeztünk. A mirigyekben fokálisan p16 blokk pozitivitás
mutatkozik, ami tuba típusú metaplasiához társult. A Ki-67 proliferatios marker pozitív sejtek száma nem emelkedett.
II: Ecto- és endocervicalis hám ill. szövetrészletek, utóbbiakban idült lobsejtes beszűrődéssel, reservsejtes hyperplasiával, laphám,
néhol tuba típusú metaplasiával. A sejtcsoportok és szövetfragmentumok némelyike művileg némileg károsodott, ezekben a
magok kontúrja kissé szabálytalan. Némelyikük chromatinban dúsabb. Immunhisztokémiai reakciót is végeztünk. P6 pozitivitás a
tuba típusú metaplasiát mutató területeken igazolódott.
Vélemény: Idült endocervicitis a részben metaplasticus jellegű hámban helyenként reaktív atípiával. (oi)részletes tájékoztatást sajnos nem kaptam.Mütét után rendre szerűen megjött de erős görcsölések még most is kísértenek Görcsoldók nem használnak, de drasztikusnak érzem a vérzést az első 3 napba Db os.Félóránként óránként csere.Azthittem a műtéttel ez megváltozik.Valami más lehet a bibi?1 hónapja sajnos nem dolgozom.Köszönöm előre is válszát!vérképeim rendbe vannak .  
A lelet miatt nem kell aggódnia, rosszindulatú folyamatra utaló jel nem igazolódott a szövettani eredményből.
Műtétet követően 4-6 hétig hasonló panaszok normálisak.
Szép napot
2022.05.23. 20:38:52
  Jo napot Dr Úr !
Olyan kérdésem van már írtam önnek párszor , nagyon szeretnénk babát de 2 honapja nem.akar össze jönni és a mensim egyszer 28ra jött meg de volt 29re -32re -38ra most áprilisba és most májusba sajnos meg jött 25re ! Naptár szerint ami 28napos ciklust számol azt írta május 8átol lehett próbálkozni 12 peteérés és nem értem mert volt görcsölés és éreztem olyat is mintha enyhén szurkálást most május 23án megjött ! Elvagyok keseredbe minél jobban szeretnék annál lehangoltabb vagyok  
Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Ha egy év próbálkozás után nem sikerül a teherbeesés, meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettejüknél.
Szép napot
2022.05.23. 18:19:27
  Üdvözlöm.Èrdeklődni szeretnèk mit jelent a következő Uh lelet.endom 14mm vaskos,lyukacsos szerkezetű.  
Normális lelet.
Nincs ok aggodalomra
Szép napot
2022.05.23. 17:48:06
  Tisztelt Doktor Úr!

Két hónappal ezelőtt a szokásos féléves kontrollon az ultrahangnál talált az orvos egy 10*10mm es valamit amire azt mondta,hogy cisztának néz ki,de olyan helyen van amit még sosem látott,ezért nézzünk rá a köv. menatruáció után.
A mai napon ismét megnézett,és ugyanott van az a "valami".
Felhívott egy másik orvost aki szintén nem látott még ezen a bizonyos helyen ilyet.Két hét múlva fognak újra megvizsgálni,de nagyon félek,hogy valami nagy baj van.
/Cervix corpus határon 10*10mmes echomentes ter./ Ez áll a papíron. Tudna esetleg mondani valami bíztatót?Köszönöm:)  
Mioma vagy polip a legvalószínűbb ezen a helyen, ciszta nem jön szóba. Amennyiben panaszt nem okoz, egyelőre egyikkel sincs teendő.
Szép napot
2022.05.23. 14:32:12
  Kedves Szakértő!
Az lenne a kérdésem, hogy a Nolicint írt fel nekem a háziorvos, és hogy gyengíti-e a hatását a Ditinell fogamzásgátlónak? A tabletták beszedése közt 2-3 óra is eltelnik.
Köszönöm.  
Szedhető együtt a két gyógyszer.
Szép napot
2022.05.23. 14:31:42
  Kedves Doktor Úr!

Ciklus 14.napján hasi UH szerint endometrium:6mm
Jobb ov:24×20mm benne 12mm tüsző
Bal ov:27×21mm benne 11 mm tüsző

Ez a lelet normális?Rendben van?Mit jelent?Lesz peteérésem?A méhnyálkahártya elég vastag?  
Normális lelet.
Van peteérés mindkét petefészeknél.
Az endomtrium kissé vékony.
Szép napot
2022.05.23. 12:59:01
  Tisztelt Dr.Úr!
Az lenne a kérdésem hogy tri regolt szedek a szokásos havi adogot követően ki hagytam ugye a 7 napot volt is havi vérzésem rend szerint .Viszont nem tudom a következő levéllel el kezdeni időben.
Konkrétan vasárnap kellett volna be vennem de csak csütörtökön tudom el kezdeni a következő levéllel .
Kérem segítsen mit kell tennem és ilyenkor mi a teendő ?
Válaszát előre is köszönöm.  
Folytassa ahogy tudja, de így a védelem nem teljes kb 2 hétig.
Szép napot
2022.05.23. 10:28:16
  Tisztelt Dr. Gyurkovics Bence!

Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy a fogamzásgátló szedését abba hagytam november végén. Azóta elég rendszertelen a ciklusom. Az előző április 9-14ig tartott. Májusi hónapba még nem jött meg. Csináltam teszteket mindegyik negatív lett. Ilyen esetben mi a teendő? Esetleg van valami gyógyszeres kezelés amivel belehetne állítani a ciklusokat?

Válaszát előre is köszönöm.  
Nem Szükséges. A ciklus idővel rendeződni fog magàtól.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.23. 09:50:15
  Üdvözlöm!
LSIL, Cin1 és hpv magaskockázatú pozitivitás mellett féléves kontrollt javasolt az orvosom és Papillocare használatát. Kicsit izgulok, hogy nehogy rák alakuljon ki belőle. Van erre esély ön szerint félév alatt? Javasolja esetleg hpv elleni oltás felvételét? Köszönöm, Petra  
Egyetértek kezelőorvosàval.
Azt javaslom kövesse tanácsait.
Nem fog fél éven belül daganat kialakukni.
HPV oltás ajánlott.
Szép napot
2022.05.23. 09:25:20
  Tisztelt Doktor Úr!

40 éves vagyok. Az utóbbi három hónapban megváltozott a menstruációs ciklusom. Az első nap után két napig nem jelentkezett vérzés, majd pedig igen, viszont rövidebb ideig, mint a korábbi években, évtizedekben. Utána pedig egy hétig barnás (egy-két alkalommal sötétebb sárga) folyás követte, illetve előfordul a két menstruáció között ismét barnás folyás vagy pecsételő vérzés.
Májusban pedig a menstruáció helyett barna folyás és pecsételő vérzés jelentkezett, ez már 10 napja tart, bár nem folyamatos. Ezekhez társul tünetként a mellfeszülés, mellfájás és az alhasi fájdalom. Nem szültem. Terhes biztosan nem vagyok, úgy alakult, hogy szexuális életet nem élek.  
Kezdődő menopauza előjelei. Természetes folyamat.
Szép napot
2022.05.22. 21:41:20
  Kedves Doktor Úr!

27 hetes terhes vagyok, és sokszor a magzat a méhnyakamat rugdossa ami elég fájdalmas, a hüvelyembe is van hogy élesen belenyilallik úgy belerúg. A kérdésem az lenne, hogy ez normális érzés, hirtelen fellépő intenzív hüvelyi fájdalom ilyenkor? Pár pillanatig tart de igen kellemetlen. Illetve ugye ettől nem indulhat meg hamarabb a szülés mert "kikívánkozik" és a "kaput" rugdossa? Egyébként még far fekvésű, meddig van rá esély hogy befordul? A lepény magasan felül, mellső falon tapad.  
Igen, ez normális. Nem utal koraszülésre.
Akár a legvégén is megfordulhat.
Szép napot
2022.05.22. 21:05:54
  Jó estét!Barnázás alatt lehet használni canesten uno-t?  
Lehet.
Szép napot
2022.05.22. 20:00:13
  Jo napot !
Olyan kérdésem lenne Doktor Úr , Hogy férjemmel próbálkozunk babával 8tol voltam termékem 12 volt pete érésem ! 8tól -12 folyamatosan próbálkoztunk voltak alhasi fájdalmaim szurkálások jelentkezett hányinger megfeszülés is persze tudom hogy ezt nem jelenti hogy sikerült a baba viszont észrevettem 17en mikor a férjemmel voltam égő érzést éreztem a hüvelyembe persze neki semmi baja de nekem azota a hüvelyem ég és fáj ez mitől lehet?  
Lehet kezdődő fertőzés, vagy hàmsérülés.
Szép napot
2022.05.22. 16:13:43
  Jó napot!

A ciklus közepén 2-3napig fájdogál az alhasam,néha a derekam.Pár ciklus óta ilyenkor feszít a hüvelyem.Ez mitől lehet?
Hüvelyi UH,citológia negatív.A félidő után elmúlik.Néha menstruációkor is érzem a hüvelyi feszítő érzést.  
Ovulàciós tünet. Gyakran előfordul, nem számít kórosnak.
Napi 1x1 premens segíthet.
Szép napot
2022.05.22. 14:59:39
  Tisztelt Doktor úr!

43 éves vagyok, 2 éves kisfiamat még szoptatom és szeretnénk még egy kisbabát. Próbàlkozunk egy ideje, de még nem èrkezik.
Kisfiam születése előtt Myo-Sun port szedtem, amely, mostmár azt hiszem, hozzájárult ahhoz, hogy megfoganjon.
Kérdésem az, hogy mio-inozitol tartalmú gyógyszert / vitamint lehet-e szedni szoptatás alatt (Myo-Sun, Inofolic)?
Illetve, hogy mi a véleménye a Czeizel vitaminról? (Ha jól látom, az nem tartalmaz inositol-t).
Vagy van esetleg más javaslata, amit szoptatás alatt szedhetnék egy következő terhesség elősegítése céljából?

Választ előre köszönöm.

Tisztelettel.  
Lehet, mindent szedni, amit leírt.
Sokaknak segíthet.
Szép napot
2022.05.22. 13:40:03
  Üdvözlöm Doktor úr .Félre írtam a dátumot nem 2020 hanem 2021.szeptember óta babát tervezünk .van már 2 gyermekünk .
Akkor esetleg jó lehet a bioheal vas+ cink szerves komplex hozzáadott c-vitaminnal és folsaval ? Illetve omega 3 ? Köszönöm szépen .  
Igen.
Szép napot
2022.05.22. 09:12:56
  Tisztelt Doktor úr!
Az lenne a problémám, hogy nagyon rendszertelen a menstruációm és nem minden menstruáció alkalmával de legtöbbször mostanában menstruáció alatt alvatt vér megy el tőlem. Nem tudom, hogy ez gond lehet? Egy éve volt egy korai vetélésem és azóta nagyon felborult a ciklusom.  
Nem probléma, nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.05.22. 07:24:37
  Tisztel Doktor úr!
Pénteken volt egy visszér műtétem, nem írtak fel gyógyszert.
Az lenne a kérdésem hogy a nőgyógyászom írt fel nekem Fluomizint és Pimafucort.
Használhatom e így a visszér műtet után ezeket a dolgokat?
Köszönöm a válaszát.  
Igen
Szép napot
2022.05.21. 22:47:00
  Tisztelt Doktor Úr!
1 hónapja volt abortuszom ,1 5 hete előváladék került a hüvelyemre (behatolás nem történt ) 5napra rá hányinger ,fáradság ,puffadás ,illetve mindkét mellembe olyan érzést érzek mint mikor a tej termelődik , csütörtökön csináltam egy tesztet ami negatív lett , lehetek e esetleg terhes?
Válaszá előre is köszönöm!  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.05.21. 17:02:03
  Kedves Doktor úr,
35 hetes terhes vagyok, és az első trimeszterben kimaradt az EKG vizsgálat. 36+4 napra kaptam rá időpontot, mekkora gond, hogy ezt ilyen későn csinálják még3? Köszönöm!  
Nem probléma.Szép napot
2022.05.21. 15:09:27
  Üdvözlöm!
Altforalle fogamzásgátlót szedek 10. napja. A ciklusom első napján kezdtem, ami a szokásos 5 nap alatt el is múlt. A mai nap folyamán gyenge barna folyást észleltem. Ez normális? Illetve ez a gyógyszer mellékhatása lehet?  
Igen, kb 3 hónap a hozzászokási időszak.
Szép napot
2022.05.21. 14:44:47
  Jónapot!
Múltkor írtam kelletlen szagú mensi miatt.
Kaptam hüvelytabit Fluomizin 10mg.
2 napig tudtam használni mert felébredes után rendesen fajt ott lent, ülni nem tudtam illetve csípett mintha szétmarna..
maga szerint ez mi?
Válaszát előre is köszönöm!  
Kúp használata tud hasonló panaszokat okozni.
Emiatt nem kell abbahagynia a kúrát.
Szép napot
2022.05.21. 13:03:48
  Tisztelt Doktor Úr!

Vitagyn c nevű hüvelykrémet használok, olvastam hogy másnap ürülnie kéne. Sajnos nekem nem ürül ki, egész nap nem jön ki, hanem bent marad (másnap este néztem meg) összetúródosva... Ez normális?  
Nem probléma.
Szép napot
2022.05.21. 10:47:15
  Tisztelt doktor Úr! Hormon vizsgálat eredménye ez lett: Öszradiol (E2)
Follikuláris fázis: 71.6-552.9 pmol/L
Középidő:234.5-1309.1 pmol/L
Luteális fázis: 204.8-786.1 pmol/L
Menopauza után: < 118.2 pmol/L
Premeranche:  
Nem írt eredményt.
Szép napot
2022.05.20. 21:53:43
  Kedves Doktor Úr!
Dienille fogamzásgátlót kezdtem el szedni, viszont 5 hónap után sem állt be a menzeszem, illetve közti vérzéseim voltak.
Orvosom egy új tablettát irt fel, a Mistralt.
Utánaolvastam, és láttam, hogy a két gyógyszer összetevője ugyanaz.
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valamilyen különbség a két gyógyszer között a gyártón kívül?

Köszönöm válaszát!
Ancsa  
A legtöbb fogamzásgátlónak hasonlók az összetevői. Ettől még lehet hogy az egyik beválik, a másik nem.
Ez csak akkor derül ki ha kipróbálja legalább 3 hónapig.
Szép napot
2022.05.20. 21:31:02
  Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne hüvely gomba fertőzésem van és a párom is elkapta és kaptunk gyógyszert amit heti egyszer meg kell ismételnünk plusz kúpot amivel 10 napig kötelező házas életet kell élnünk és azt szeretném meg kérdezni ezzel kapcsolatba hogy a barátomnak is segít ez a kúp?
Mert a gyogyszeren kivül neki csak canestenel kell kenni  
Számomra ismeretlen kezelési mód, amit leír. Nem is értek vele feltétlenül egyet.
Kérem konzultáljon Kezelőorvosával.
Szép napot
2022.05.20. 21:16:17
  Üdvözletem Ön szerint miért görcsöl egy nő ha meg jön a menstruációja Ez vajon természetes dolog hasmenéssel együtt ❓❓❓ Nagyon fájdalmasak ezek a görcsök ❗❗❗????????????????????‍????️  
Természetes is lehet, endometriosis egyik tünete is lehet.
Szép napot
2022.05.20. 20:23:05
  Kedves Doktor úr,
a terhességem kb. 17. hetétől sokat kemenyedik a hasam, igy 1500-3000 magnéziumot szedek azóta, most 34 hetes vagyok. Azt olvastam, hogy a kalcium felszívódását akadályozza, ebből lehet gond a baba csontfejlődésében?
A másik kerdesem az lenne, hogy hirtelen abbahagyható-e, vagy fokozatosan kell elhagyni.
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Abba lehet hagyni egyik napról a másikra.
Szép napot
2022.05.20. 20:18:55
  Tisztelt doktor úr! Egészség űgyit kűret után. Másnap mehetek dolgozni? Kőszőnőm a válaszát tisztelt. Szabina  
Igen.
Szép napot
2022.05.20. 19:54:35
  Tisztelt Doktor Úr! Abba hagytam a fogamzásgátló szedését! Ezután 1 héttel petefészkemnèl fàjdalmas csomókat érzek tapintással mindkét oldalon,érezhető hasfalamon! Olyan érzès mintha kövek lennènek ott! Mi lehet ez? Köszönöm válaszàt!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.20. 17:51:51
  Jó napot.. Ma pozitív lett a tesztem és azt szeretném megkerdezni hány hetes terhes lehetek Marc 20 ann jött meg 7 naposak szoktak lenni a menszeszeim.. Köszönöm..  
kb 8 hetes.
Szép napot
2022.05.20. 13:26:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Missed ab után szövettan eredménye.
A méhkaparékból készült metszetekben bőséges véralvadék és fibrin mellett decidualis nyálkahártya részletek figyelhetők meg,melyekben helyenként enyhe,közepes intenzitású mononuclearis sejtes beszűrődés tűnik fel.Továbbiakban magzatbolyhok,valamint hypersecretios fázisú mirigyeket tartalmazó endometrialis nyálkahártya foszlányok azonosíthatók.
A szöveti kép AB-nek felel meg.

Köszönettel!  
Igen.
Szép napot
2022.05.20. 11:22:18
  Tisztelt Doktor Úr!

31 éves vagyok és van egy 3 centis méhbe befelé növő miómám. Sajnos okoz panaszokat is. Szabad így belekezdeni a gyermekvállalásba vagy inkább műtétet javasol?

Előre is köszönöm a választ!

Véda  
Műtétet javaslom elsőként.
Szép napot
2022.05.20. 07:36:06
  Tisztelt Doktor Úr!12 éves lányomnak többször visszatérő hüvely viszketése van.Pár napig tart . Folyása nincs, menstruáció még nincs neki.Mit lehet alkalmazni rá? Járnak uszodába,lehet attól van?  
Gyermeknőgyógyászati szakrendelés felkeresése javasolt.
Szép napot
2022.05.19. 22:38:19
  Tisztelt Doktor Úr!

Jelenleg 32 hetes kismama vagyok, kérdésem a hüvelyi folyásokkal kapcsolatban lenne.

20 hetes voltam amikor először jelentkezett sárgás színű enyhén pici darabos folyás szeméremtest viszketéssel, elmentem kivizsgálásra, megállapítás hüvely gyulladás volt, Santes hüvelykúpot kaptam rá. (1 hetes alkamazási utasítással)

Majd 25 hetesen rózsaszínesre változott 2 napra a folyás, nagyon megijesztett, az orvosom mondta hogy emelt magnézium bevitel szükséges 1 hétig.

Azóta mérséklődött és csak sárgás/áttetsző, egészen a mai napig (3 nappal ezelőtt szükséges volt egy Santes kúra amit 4 napig alkalmaztam) amikoris rózsaszínes-barnás , ez jelezhet koraszülést vagy esetleg mást itt a 32. héten vagy ez normálisnak mondható?

Köszönöm válaszát!  
Nem utal koraszülésre.
Terhesség alatt mindig jelentkezik bővebb hüvelyváladékozás, melynek védekező szerepe van.
Nem szükséges kezelni.
Szép napot
2022.05.19. 22:26:10
  Tisztelt dt úr parom elvan kotve de ugy alakult szeretnenk babát mien esej van helyreálitasr es hogy terhes legyen?  
Lehet, hogy visszaalakítható. Manapság kevés nőgyógyász foglalkozik hasonló esetekkel.Specialista felkeresése javasolt.
Szép napot
2022.05.19. 21:57:43
  Tisztelt Doktor Úr!
2 hetes menstruáció elmaradása után digitális terhességi tesztem volt amin 1-2hetes terhességet mutat. 1 hete napi többszörös alhasi görcseim vannak illetve hasmenésem.
A mai napon volt egy nagyon erős alhasi fájdalmam és azóta a görcsök teljesen megszűntek viszont éjszaka nagyon enyhe átlátszó barna váladék távozott.
Kérdésem, hogy lehet ez vetélés volt?
Válaszát előre is köszönöm!  
Lehetséges. De kora terhességben, a beágyazódást kísérő jelenség is lehet.
Szép napot
2022.05.19. 21:50:58
  Tisztelt Drur!Onhoz fordulnek panaszommal 3honapot késett menstruaciom csináltam tesztet negatív és most 1hete megvan de ilyen Barnás ez normális ?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.19. 21:41:55
  Tisztelt Doktor Úr!

Fluomizin kúp kúra közben gombás jeleket tapasztaltam így egyik este a következő adag fluomizin helyett gynoxin kúpot tettem fel. Akkor vettem észre, hogy még nem oldódott fel az előző esti kúp, Mélyen a hüvelyboltozatnál maradt és így tettem fel a gynoxint. Tudnak így is hatni a kúpok vagy csökkentik egymás hatását, lehet ebből probléma?
Köszönöm a válaszát  
Egyszer nem probléma.
A kezelések keverése, váltogatása, nem javasolt.
Szép napot
2022.05.19. 21:03:59
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhességem 32.hetében járok. A rákszűrésem eredménye: A kenet minősítése értékelhető, endocervicalis átmeneti zóna hiányzik, negatív malignitasra, egyéb vegyes baktérium kimutatható. A kérdésem hogy a vegyes baktérium hüvelyfertőzésre utal? Szükséges valamilyen lactobacillus kúrát alkalmazni? A hüvelyváladékom normális mennyiségű, szagtalan, fehér színű, nem darabos. Nem ég, nem csíp, nem viszket. Maximum kicsit irritáltnak mondanám a kisajkakat néha, de eddig azt hittem hogy az a terhességi vérbőség és a gyakori pisilés miatt van, hogy a wc papír irritálja. Javasol valamilyen kezelést? Válaszát előre is köszönöm.  
Nem szükséges kezelést indítani, nem jelent fertőzést a lelet.
Szép napot
2022.05.19. 20:38:28
  Tiszteletem! 5nappal a menstruacióm előtt azaz, ma aktus közben kissebb vérzésem lépett fel, annyi, hogy épp zsepkendővel lehetett észre venni, majd később kissebb pecsételés látszódott a tisztasági betrten, mitől lehetett?  
Menzesz közelségét jelzi, nincs vele teendő, gyakran előfordul.
Szép napot
2022.05.19. 20:29:53
  Jó napot a barátnőmnek már 5 napja késik a mensie egyszer fájt a hasa mi lehet a baj esetleg terhes?  
Lehetséges, ha már egy hete késik a menzesz érdemes terhességi tesztet végezni.
Szép napot
2022.05.19. 20:07:50
  Tisztelt Doktor Úr! Április 21 volt meg a menstruációm május 5en pecsételő vérzés május 9 voltam orvosnál terhességre utaló jelet nem látott az orvos ...2napja késik a menstruációm viszont kettő napja alhasi fájdalmaim vannak mind ha meg akarna jönni jobb petefészek nagyon fáj ..annak ellenére ,hogy nem látott a orvos semmi terhességre utaló jelet még lehetek terhes ?  
Lehetséges.
Szép napot
2022.05.19. 20:02:02
  Tiszelt Doktor Úr!
36 éves vagyok. Egy csomót tapintottam a mellemben. Voltam nőgyógyásznál aki borsónyi elmozdítaható csomónak írta le. Elküldött mammográfiára amire csak 2 hét múlva kaptam időpontot. Ön szerint van okom aggódni? Nagyon félek az eredménytől. Köszönettel.  
Egyetértek Kezelőorvosával. Azt javaslom kövesse a tanácsait.
Szép napot
2022.05.19. 19:25:34
  Jó napot! Ma kellene hogy meg jöjjön a menstruaciom , de egyenlőre semmi!
2 napja volt ilyen barnás folyas azt megijedtem mert nem tudtam hova tenni, és fajt is a hasam akkor ( előtte ilyen nem volt) Ja és hozza teszem fogamzasgatlot szedek! Szóval remelem minden oké; ebben a hónapba nem volt aktus szóval nem is értem. Múlt hónapba pedig 1 nap késéssel de megjött és elenk piros menstruacio volt..  
Legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.19. 17:53:28
  Tisztelt doktor úr! Fogamzásgátló tabletta szedés kőzbe erős vérzésem lett. Pontosan 20 napja vérzek. Mit tanácsol mit tegyek. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel R ne  
A készítmény váltása megfontolandó.
Szép napot
2022.05.19. 14:14:57
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a problémám hogy 12 éves korom óta mióta menstruálok azóta van az hogy erőteljes szőrösödést tapasztalok a hasamon, a mellbimbòm körül is vannak szőrszálak, a lábujjaimon is erősebb a szőrzet, az arcomon is előfordul 2-3 szál szőr. Kérdésem az lenne ez mitől lehet? Lehet esetleg hormonzavar a háttérben? Válaszát előre is köszönöm.  
Igen, lehetséges.
PCOS gyakori tünetei lehetnek ezek.
Érdemes ebben az irányban kivizsgálást végezni mind nőgyógyász, mind endokrinológus bevonásával.
Szép napot
2022.05.19. 12:32:59
  Tisztelt Doktor Úr!
Fokozódó szorongásos, visszatérő skizofréniás tüneteimre a pszichiáter Olanzapin-t írt fel. 30 hetes kismama vagyok. Szerinte ez nem fog ártani a babának. Ön mit tanácsol, nyugodtan beszedhetem? Tisztelettel Julianna  
Kockázat-haszon mérlegelés alapján alkalmazható a gyógyszer terhesség alatt is.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.05.19. 12:30:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Majdnem 2 éves kislányomat még szoptatom. Ön szerint ha a menstruáció után 2héttel barna néha sötét,majdnem fekete folyásom van 3 napja az normális szoptatás alatt? Néha vannak benne kis darabkák és néha fáj a hasam alja is. Csak jövőhéten fogad a nőgyógyászom. Addig szoptathatom illetve nem tudja elkapni ha egy kádban fürdök vele? (Nem együtt,csak ugyanabban). Köszönöm szépen  
Nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.05.19. 10:32:07
  Tisztelt Doktor Úr!

30 éves vagyok. Kb 10éve a jobb làgyékomnàl bedagadt egy nyirokcsomó és a kezdetektől fàj is. Nagyon sokat fàjt akkoriban a mandulàm és volt pàrszor felfàzàsom is. Elég hideg helyen dolgoztam akkoriban évekig. Aztan az évek múlàsàval elmúlt a betegeskedésem is kb 8évig zsinórban egy kis nàthàn kívül semmi bajom nem volt. Utóbbi egy évben voltam egyszer lázas. Pedig vitaminokat sem szedtem. Az immunrendszerem nagyon erős,akkorsem vagyok beteg ha körülöttem mindenkit elkap valami vírus. Szinte hihetetlen. A nyirokcsomó viszont azóta is ott maradt. És minden egyes menstruàciókor bedagad. Az utóbbi években màr làtható is és persze azóta is fàj mensi utàn egy hétig kb. Aztàn megnyugszik de a következőnél újra előjön. Vérvételre jàrok évente. És ultrahangon is azt mondtàk reaktív nyirokcsomó duzzanat. Viszont most màr nagyon kezd elegem lenni belőle mert làtom hogy ott a dudor és fàjdalmas. Felfàzàsra hajlamos vagyok sajnos és strandra sem jàrok mert fertőzéseket is könnyen elkapok. Természetgyógyàsznàl is voltam, ő azt mondta bakteriàlis fertőzés. De miert csak menstruàciókor kezd el fàjni? Nőgyógyàszom még sosem talàlkozott ilyennel,pedig tapasztalt magàn orvoshoz jàrok. Egy hete voltam vérvételen,tökéletesek az eredményeim illetve vizelet vizsgàlatom is jó. Ultrahangra megyek màjus 30.-àn de nagyon félek mivan ha nagyobb a baj. Az étvàgyam jó! De nagyon vékony vagyok,gyerek korom óta nem tudok hízni. Ezért is jól làtható a csomó mert sovàny vagyok. 150 centi 40kiló. Nagyon szépen köszönöm ha bàrmit tudna mondani a témàval kapcsolatban.  
Nyirokcsomók az immunrendszer védő bástyái.
Akkor duzzadnak meg ha az immunrendszer erőteljesebben működik, erre jó példa amit leírt az elején.
A menzesz is egy átmeneti immunhiànyos állapot.
Herpesz fertőzés gyakran tud egyoldalú nyirokcsomó duzzanatot okozni.
Szép napot
2022.05.19. 08:21:47
  Jó napot kívánok!
8 hete született a gyermekem, császármetszéssel. Sajnos szoptatni nem tudtam. Érdeklődni szeretnék, hogy mikorra várható az első menstruáció?
6 hetes kontrollon mindent rendben találtak.
31 éves vagyok, korábban is voltak menstruációs problémáim, akár hónapokig nem jelentkezett, hosszú évek kivizsgálása után sikerült a baba is.
Köszönöm előre is  
Nem lehet előre megjósolni.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.19. 06:58:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Bélférgesség miatt Vermox tablettát kellett bevennem. A 7. ciklusnapon vettem be. Szeretnék babát, ezért az lenne a kérdésem, hogy próbálkozhatok ebben a ciklusban? Vagy meg kell várni a következő hónapot?
Válaszát köszönöm!  
Próbálkozhat.
Szép napot
2022.05.18. 22:52:52
  Üdvözlöm Doktorúr! 3honap menstruáció kimaradással meg jött most 1 hete a menctraciom Barnás ez normális?  
Igen.
Szép napot
2022.05.18. 22:08:40
  Tisztelt Doktor úr,
rossz pajzsmirigy értékek (akár alacsony, akár magas), meddig árthatnak a babának várandósság alatt? Hányadik héttől indul be a saját pajzsmirigye? Onnantól az anya értékei kevésbé érdekesek? Köszönöm!  
Pajzsmirigy alulműködés gyakran előfordul várandósság alatt, gyógyszeres kezelés lehet szükséges ilyenkor.
Amennyiben kezelve van, nem jelent kockázatot.
Szép napot
2022.05.18. 22:00:28
  Tisztelt Doktor Úr!
41 éves 10 hetes terhes vagyok. Van egy 29x33mm -es endometrozisom a bal petefészkemnél. 2 napja szinte egésznap fáj. Sokszor görcsölök. Kérdésem lenne hogy ez milyen hatással lehet a babám fejlödésére és van e rá bármiféle megoldás a fájdalom csökkentésére. Válaszát köszönöm.  
Nincs negatív hatással a várandósságra.
3x1magnezium, több pihenés és kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2022.05.18. 21:03:07
  Kedves Doktor Úr! Terhesség alatt 50 mikrogramm letrox soknak számít? Okozhat kárt a babának? Köszönöm!  
Nem. Szedhető nyugodtan.
Szép napot
2022.05.18. 20:13:39
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves vagyok. Nőgyógyászati műtétem lesz nemsokára és megvolt a műtét előtti vérvizsgálat.
Az eredményben 3 értek megemelkedett az 1-2 hónappal ezelőtti eredményem óta.
Monocita % 8,1
Eozinofil gr. % 5,8
Bazofil gr. % 1,4

Jelezhet ez nagy bajt? Mi lehet ennek az oka?

Előre is köszönöm!

Regina  
Nem probléma.
Ezek az értékek a legtöbbször mutatnak kisebb eltéréseket, nincs jelentősége.
A műtét szempontból is lényegtelen.
Szép napot
2022.05.18. 19:58:56
  ÜDV. DOKTOR ÚR. AZZAL a kérdéssel fordulok önhöz 14 napja van vérzésem de volt már ijen problémám Akor vérzés csillapító gyógyszert írtak nekem átlagban 7 napig tart most 14. napja kB 8. napján vettem be a gyógyszert de még mindig pecsétesedés van mi lehet a baj és erre a megoldás.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis felállításhoz.
Szép napot
2022.05.18. 19:16:31
  Kedves Doktor úr!
Pár éve volt egy elhúzódó hörghurutom, amikor azt mondta a tüdőgyógyász, h asztmám lehet, és symbicortot írt fel. Utána voltak időszakok, h nem fújtam, és semmi gondom nem volt, igazából ez az asztma nem igazolódott be, de akkor
a betegsegnel segített az inhalátor.
Most babát varok, és sokáig nem fújtam, nem akartam felesleges gyógyszert, ez, ha nem volt semmilyen fulladás, akkor nem árthat a babának, ha mégis asztmás lennék, ugye?
Már a 34. hétben vagyok, és sokat van legszomjam, de ez a nyomás miatt lehet, on szerint érdemes fújni, vagy azzal többet ártok?
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra.
Symbicort alkalmazható terhesség alatt is.
Szép napot
2022.05.18. 16:41:48
  Tisztelt Doktor Úr!
Lactofeel hüvelygél okozhat e hüvely és szeméremtesti (kisajkak) szárazságot?
Heti 1 -2X használom már ph szinten tartás gyanánt.De már 2 kúrán túl vagyok .
Ha gyonphilus restore-ra váltok abból is lehet heti 1-et hüvely Flóra támogatásra használni? Vagy esetleg a sima gynophilus?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem valószínű.
Válthat bármelyiket.
Szép napot
2022.05.18. 14:47:57
  Üdvözlöm 2020 szeptember óta babát szeretnénk a férjemmel ,van már 2 gyermekünk . És egyszerűen nem jött meg össze a baba .
Esetleg folsav e -vitamin segíthetne ?
2020 novemberben voltam vizsgálaton azt mondták minden rendben van .
De akkor lett egy pozitív teszten nagyon halvány mentruacio késés 5 napra rá mégis jött a menstruáciom.
Egyből mentem vizsgálatra ahol az egyik orvos mondta hogy kezdődő vetélés a másik orvos pedig hogy mentruacio .
Köszönöm szépen . Ha esetleg tudna valamit javasolni .szép napot  
Mivel már több mint egy éve próbálkoznak, meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettejüknél.
Folsav e vitamin segíthet.
Szép napot
2022.05.18. 14:34:53
  Jó napot Dr.Úr ! Pár napja írtam. Azóta sem jött még meg a menstruációm 12 nap telt el tesztett csináltam tegnap előtt negatív . De újonnan szédülök meg egyre jobban álmos is vagyok mindig aludnek mit javasol . Esélyem van a babára v nem a teszt hány nap után mutat pontosat ?? Köszönöm szépen válaszát várom.  
Egy hét múlva sem érkezik menzesz nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.18. 13:00:19
  Kedves Doktor Úr!
Clostilbegyt gyógyszert szedtem, hozzá teszem ez volt az első kúra (3-7 nap 1x1)8.napon már éreztem az alhasamban azt a bizonyos szúrkálást, de egyáltalán nem volt az a görcsös, mint sok esetben olvastam, de nekem azért volt fura, h ez nem volt korai akkor? A 11.napon voltam uh-on ahol elég kicsi domináns tüszőket láttak, de a 12.napon már rózsaszines, illetve barna folyásom volt és most vagyok a 16. napon ahol jelenleg is tart a kevés mennyiségű rózsaszines folyás. Most már nagyon izgulok, hogy nem akar elmúlni, holnap megyek vizsgálatra.
Válaszát köszönöm.  
Nincs ok aggodalomra, ez nem kóros jelenség.
Szép napot
2022.05.18. 11:28:13
  Tisztel Doktor Úr!
27 éves vagyok. Nincs kisbabám viszont 4 hónapja próbálkozunk a párommal. Tegnap voltam ultrahangon,amin az állt a nyalkahartya elemzés mellett,higy nyálkahártya keskeny. Mit jelent ez? Orvosom csak 1 hónap múlva tud fogadni és aggódom emiatt.
Köszönöm válaszát  
A méhnyálkahártya pillanatnyi állapotát jelenti, a ciklus elején ez teljesen normális.
Szép napot
2022.05.18. 10:46:45
  Üdvözletem!

Érdeklődni szeretnék hogy van e Magyarországon olyan lombik program ahol lehetőség van a csak teljesen egészséges (genetikailag, kromoszóma rendellenesség kizárás céljából ) petesejtek vizsgálatara és ezáltal csak azokbak a beuktetesere?
Ha igen hol és mi ennek a hivatalos megnevezése?

Köszönöm  
Az összes meddőségi klinika ilyen Magyarországon és világszerte.
Szép napot
2022.05.18. 10:27:20
  Tisztelt Doktor Úr!

Laparoszkópos mióma eltávolításom lesz. Műtét után teljes életmódváltást tervezek. E mellett milyen étrendkiegészítőt tudna ajánlani, ami segíthet abban, hogy ne alakuljanak ki újabb miómák? Illetve a táplálkozásban mi az, amit majd kerüljek mindenképp?

Előre is köszönöm a választ!

Vanda  
Sajnos nincs ilyen módszer, táplálkozásban sem.
Delphys vagy Ryeco a myoma ellátás kiegészítő kezelési lehetőséges, de ezek a készítmények az erős vérzéseket okozó meglévő myomák esetén ajánlottak.
Szép napot
2022.05.18. 10:06:02
  Tisztelt Doktor úr!

Mi nagyon szeretnénk kisbabát már. Tehát rövid leszek legutolsó mensi március 20-án volt. Április 12 én voltunk együtt utána április 20-án már nem jött meg. Viszont 21,22,23án pici pár csepp rózsaszín folyásom volt. Azóta semmi április végén olyan 29-30 án csináltam tesztet 2 is de negatív lett. Ma ott tartok hogy feszül a melleim egyebet nem vettem észre. Ön szerint babánk lesz? Nem merek tesztet venni mert annyit csalódtam már. ???? Köszönöm  
Amennyiben nem érkezik menzesz egy hét múlva ismételje meg a terhességi tesztet.
Szép napot
2022.05.18. 09:51:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Férjemmel babát szeretnénk. Még nem próbálkozunk, most felkészítem a testem a várandósságra terhesvitaminnal. Havonta nyomon követem az ovulációmat PG/53 mikroszkóppal. Legtöbbször a nyálmintával végzett teszt pozitív (páfrányos), de a hüvelyből vett mintán nem látom a "páfrányokat". Lehetséges, hogy így is van peteérésem?

Van egy 5 éves kisfiúnk, az első terhességem második hónapra sikerült, de akkor a hüvelyi nyákteszt is pozitív volt ugyanezzel a módszerrel vizsgálva.
Ön mit gondolt, túlstresszelem az egészet vagy foglalkozzak mélyebben a dologgal?
178 cm vagyok 60 kg és nem dohányzom, nem fogyasztok rendszeresen alkoholt, az általános vérképem tökéletes. Én 28 éves vagyok, a férjem 43.

Köszönettel
Gerda  
Nyugodtan próbálkozhatnak.
Személy szerint nem tartom szükségesnek a z ovulációs tesztek használatát.
Szép napot
2022.05.18. 09:02:40
  Tisztelt doktor úr!
A barátommal most volt az első együttlétünk.
Mindketten 15 évesek vagyunk
Ő is szűz volt és én is.
Rendesen védekeztünk, csak milőtt felhúzta az óvszert, pár másodpercig végig simította a vaginámat a nemiszervével.
Eléggé rossz volt az első alkalom
Az esedékes menstruációm előtt két nappal szeretkeztünk.
És már harmadnapra meg kellett volna jönnie, de semmi menstruációra utaló jelet nem tapasztalok.
Az lenne a kérdésem, hogy felmerülhet e, hogy terhes vagy?
Válaszát előre is köszönöm !  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.18. 08:34:01
  Kedves doktor úr. Mar egy honapja használom a Deflagyn gyocert és meg nem jöt meg mi lehet az oka ?  
A Dephlagyn-nak nincs hatása a menzeszre.
Szép napot
2022.05.18. 08:25:16
  Tisztelt Doktor Úr!

Legyen szíves adjon tanácsot.
Problémám az,hogy menstruáció után kb.a ciklusom 8.-9.napjától kb.4 napig nagyon depresszív a hangulatom,fájdogál az alhasam,és a derekam.Ez utána elmúlik.A menstruációm pontos,fogamzásgátlót nem szedek.A menstruációm 4napos.Ebből 2 nap vérzés,3.nap kevesebb mennyiség,4.nap enyhe barnázás.
Citológiám 3 hónapja volt HPV,CINTEC negatív minden.Hüvelyi UH,hasi UH negatív.
Inzulinrezisztens vagyok,az utóbbi időszak nagyon stresszes volt számomra válás miatt.Gyógyszert nem szedek az IR-re,viszont sajnos a táplálkozásra sem figyeltem oda az utóbbi időben.Elméletileg hüvelyi UH-n PCOS-t nem látott az orvos.
Miért érzem ennyire kellemetlennek ezt az időszakot?
Mit tanácsol?
Mi lehet az oka?
Hormonzavar?Az IR okozhatja a fájdalmat ebben az időszakban?  
A stressz a legvalószínűbb oka.
Premens napi 1x1 tbl javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 22:14:59
  Jó estét!
Rákszűrés eredményem nem lett jó/Lsil Cin1/ és hpv teszt is pozitív magas kockázatúra. Az orvos műtétet javasolt. Kértem másodvéleményt, ahol azt mondták, hogy 6 hónap múlva kontroll és vegyem fel a Gardasil 9 oltást. Teljesen kétségbe vagyok esve, dönteni nem tudok. Ön mit javasol? Anna  
Az utóbbi állásponttal értek egyet.
Szép napot
2022.05.17. 22:14:13
  Tisztelt Doktor Úr!
Jelenleg 26 hetes terhessegnél járok, és nagyon fájnak a bordáim napok óta. Főleg középen és jobb oldalt a mell alatt. Erősen nyomó érzés, külső nyomasra jobban fokozódik. Lehet ezellen valamit tenni? Köszönettel  
Pozíció változtatást próbálgasson. Napi 3x1 Magnezium javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 22:08:29
  Kedves Doktor Úr!

Pozitív lett a terhességi tesztem, így megnézettem a progeszteron szintemet, mert korábban voltak vele problémák.
A progeszteron értékem 51,700 nmol/L . lett a fogantatástól számított 3. hét + 6. napon.
Ezelőtt 22 nappal korábban nézték utoljára, akkor 34,82 nmol/L volt a ciklusom 22. napján. (Ekkor az ovuláció a ciklus 16-17. napján volt, a ciklusaim pedig 32-33 nap hosszúságúak, de ekkor már nem jött meg a terhesség miatt)
Még ugyanebben a ciklusban, a ciklus 25. napján elkezdtem használni egy progeszteron krémet (NOW Natural progesterone), amit azóta is használok a terhesség miatt, a leírás alapján. Ennek viszont elvileg csak 2-3 hónap múlva lesz hatása.

A Doktor Úr szerint szükségem van valamilyen gyógyszeres kiegészítésre, vagy ezek az értékek elfogadhatóak?

Szép napot!  
Nincs rá szükség. Elfogadható értékek.
Szép napot
2022.05.17. 21:31:20
  Kedves Doktor Úr, genitális szemölcs heti 1x orvos általi ecseteles mellé, ajánlott silver Q hkapszula ? És lehet hét napnál tovább is? Flóra Helyreállítóra van szükség? Mivel a silverbe is van aloe és hyaluronsav? Vagy mivel nagyajkaknal van kívül 4 - 5 pici condyloma fölösleges ez a kúp? Cink oxidos krém ajánlott körülötte ? Illetve Amit furcsállok, hogy hpv szűrést miért nem végzett az orvos ez esetben?? ¿Csak hüvelybol kenetet vett :az 2es besorolású (doderlein ok, Keves feherversejt) , szóval jó lett. Nagyon szépen köszönöm előre is választ és jó munkát!  
Nem szükséges egyik sem. Az ecsetelés elegendő.
HPV szűrés javasolt, HPV oltás is javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 21:01:49
  Jó napot! Egy kérdésem van. Gyógyszert szedek, és mindig csütörtökön szokott megjonni. Most kedden este jött meg vagyis kimentem a WC-re és ott volt barna , szóval gondolom megjött . Kérdésem hogy miért hamarabb? Nem rontottam el semmit a gyógyszerrel és rég óta szedem.  
Előfordul. Nem számít kórosnak, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.05.17. 20:40:32
  Üdv!
Olyan problémával fordulok Önhöz,
2021 óta kellemetlen szagú a mensim.(VOLTAM VELE ORVOSNÁL!)
2021 citologiai eredmény :enyhén gyulladt portio.( jeleztem az orvosnak,hogy kellemetlen a mensim,mire ő azt válaszolta h nem cserélek szerinte rendszeresen betétet..????????‍♀️)
2022.04.04.-én voltam más orvosnál mivel ismét nem múlt el a probelmam, írt fel antibiotikumot(Ospamox) szerinte meh gyulladas, kenet levétel..

Ma ismét voltam orvosnál , citológiai eredmény:CYT P2., döderlein cyt.
Meg sem vizsgált,pedig mondtam neki,hogy ugyanolyan kelletlen szagú a mensim, irt fel Fluomizin kúpot.

Mielőtt be támadna valaki, rendszeresen cserelek betét,mert irtó erős a verzesem fogamzásgátló mellett is!
Lehet ez a fogamzásgátló miatt? Illetve maga mit tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm!  
Lehetséges, azt javaslom próbáljon ki egy másik készítményt.
Szép napot
2022.05.17. 20:09:34
  Tisztelt Dr .Úr A kérdésem ,azlene hogy páromal együtlétkor ,a gátnál mindig megreped .Mi az oka ,és hogyan tudnák rajta segiteni????? Elöre is köszönöm!!!! ????????????  
Santes/Cikatridina segíthet.
Pár hétig érdemes felfüggeszteni az együttléteket.
Szép napot
2022.05.17. 19:26:59
  Üdvözlöm doktor úr!
Érdeklödni szeretnék hogy öntöl hogy 8hete volt egy abortuszom de viszont abortusz után nem vártam meg a meg felelö idöt a párommal a közösülésig csak 2hetet s így 8hete késik a menstruációm S abortusz elött hormon zavarban szenvedtem S érdeklödni szeretnék hogy abortusz óta 8hete már késik a menstruációm S lehetséges e az hogy újra baba van?  
Lehetséges.
Terhességi teszt elvégzése javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 18:51:14
  Kedves Doktor úr,
tud segíteni, hogy mitől lehet az, hogy terhesség alatt amikor joslofajasok jönnek, akkor nehezebben kapok levegőt? K
Ez normális? Köszönöm!  
A terhes méh feljebb nyomja a rekeszt és ezáltal a tüdő térfogat és így a vitál kapacitás is csökken.
Normális jelenség.
Szép napot
2022.05.17. 14:17:19
  Tisztelt Doktor Úr! Tavaly júliusban adattam be utoljára a depo provera injekciót. Szeptemberben elkezdtem görcsölni. Októberben voltam nőgyógyásznál aki norculot tablettát írt fel 2x1 5 napig kellett szednem. Viszont nem jött meg tőle a menstruációm ami azóta sincs. Június 17re kaptam időpontot nőgyógyászhoz mivel kezdek aggódni hogy nem akar megjönni nem e esetleg valami gond van. Ön szerint miért nem akar lassan 8hónapja megjönni? Válaszát előre is köszönöm  
Depo provera használata mellett gyakran elmarad a menzesz.
Érdemes lehet fogamzásgátló módszer váltását megfontolni.
Szép napot
2022.05.17. 13:06:55
  Üdvözletem!

Lehetséges e az inofolictol gyomorfajdalom?
3napja iszom, azóta minden nap borzasztóan fáj a gyomrom...
Más ételhez italhoz nem tudom kötni, minden más változatlan az életemben...
Ha okozhatja akkor mi lehet a baj?
Köszönöm szépen  
Okozhatja, hagyja el egy hétig.
Ha a tünet továbbra is fennáll, akkor nem valószínű, hogy az Inofolic okozza és lehet továbbiakban is használni.
Ha elmúlik ez alatt, akkor végleges felfüggesztés javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 12:15:08
  Jó napot kívánok.
Olyan kérdésem lenne , hogy ma vagyok pontosan 5 hetes de sajnos 5 nappal ezelőtt elkezdett halvány barnás sűrű valami jönni . A saját orvosom koronás lett így karanténban van már több mint 2 hete . Németországban élek ahol nem lehet csak úgy egy másik orvoshoz menni . Amikor kezdődött a Barnabás elmentem az ügyeletre ahol megállapították hogy 0,26cm az embrió és magasabb a HCG szint a normálnàl. E vizsgálat előtti héten 0,36cm volt . Kiharcoltam hogy adjanak progreszteron kupot amit sajnos este eljeleftettem felhelyezni és màr jött is barnás váladék . Szóval a kérdés az , hogy lehet még reménykedni ? Eddig sem voltam rosszul csak nagyon fáradt viszont éreztem egy feszítő érzést , ma már azt sem . Választ előre is köszönöm. Üdvözlettel : Julietta  
Sajnos az nem jelent jót, ha az embrió mérete csökken.
Progeszteron kúra jó ötlet.
Kontroll Uh javasolt 2 hét múlva.
Szép napot
2022.05.17. 08:57:51
  Tisztelt Doktorúr! Egy ideje (kb. 3 hete) időnként égő érzést tapasztalok, feltételezem a bal petefészek tájékán. Nem nevezném fájdalomnak, inkább mintha forróság lenne. Ez naponta 5-10 alkalommal fordul elő, 1-3 másodpercig tart. Tudom, mindenképp célszerű felkeresni a nőgyógyászt, ezt is fogom tenni, de ezek alapján Ön szerint mi okozhatja?  
Ovulációs tünet a legvalószínűbb.
Szép napot
2022.05.17. 07:23:57
  Üdvözletem!

Lehetséges e terhesség hogy ha a menstruáció nem normális erősségű(inkább fekete, jóval kevesebb mint kellene)? Vagy ez normális?
Volt egy terhesség megszakításom 5 hete, azóta ez lenne az első menstruáció, ha ténylegesen megjonne de rendesen nem akar...
Köszönöm szépen  
Nem számít kórosnak ennyi idővel a terheségmegszakítást követően. Nincs vele teendő, a menzesz rendeződni fog magától.
Szép napot
2022.05.17. 07:03:00
  Tisztelt Doktor úr! Van egy kisebb Myomám. Voltam MR vizsgálaton. Mit jelent ez az eredmény? 40 éves vagyok, de nagyon szeretnék egy kisbabát. A válaszát előre is köszönöm! "Az uterus anteflectalt, nem nagyobb. Zonális szerkezete megtartott. A cervix területén néhány Naboth-tüszőnek
megfelelő apró cysticus képlet látható. A fundusban T1 és T2 mérésen egyaránt alacsony jelet mutató, 36 x 36 mm-es
diffúziógátlást, kóros kontraszthalmozást nem mutató ventral felé a hasfali izomzatot csaknem elérő körülírt képlet
látható.
A hüvely területén kóros lágyrész többlet nincs.
Az ovariumok területén kóros képlet nem látható, mindkét ovariumban folliculusok látható, a bal ovarium területén egy
nagyobb 15 mm-es persistáló folliculus is van.
Kóros kismedencei nyirokcsomó nem látható.
Szabad hasi folyadék nem ábrázolódott.
Az ábrázolódott csontokon kóros körülírt csontszerkezeti eltérés nem látható."  
Egy 3 cm-es myoma göbön kívül, amit Ön is említett, más kórosat nem találtak.
Ezzel sincs teendő. Spontán teherbeesési esélyeket nem rontja. 6 havonta UH kontroll javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 06:44:27
  Szép napot! Olyan kérdésem lenne párommal együtt voltunk másnap megjött a menstruációm 9 nappal korábban a vártnàl esetleg ez lehet valami probléma oka is vagy nem kell túl aggódnom? Köszönöm a válaszát.  
Nem probléma, szex gyakran tud okozni előrébb hozott menstruációt.
Szép napot
2022.05.17. 06:33:56
  Jó napot. 38 éves vagyok. Két vetèlèsem volt, 2 éve, és tavaly is. Az első felszívódott, a másodiknàl elvetèltem. Màrcius 9-èn volt menzeszem utoljára. Àprilis elején teszteltem, pozitív lett. Utrogestant keztem el szedni, hogy sikeres legyen a terhesség. Nem volt vizsgàlat csak a múlthèten amikor 9 hetes lettem volna. A petezsák 24×14mm-es volt benne embrió szerű képlettel, szívhang nèlkül. Művi befejezès felmerült. 4 nap múlva hívtak vissza, a petezsák 33×14mm -es, benne 4mm-és embrió szerű csomó. Lehetséges hogy ha nincs szívhang nőhet a petezsák és az embrió is? Vérzés, hasi görcsök nincsenek.  
Lehetséges.
Egy hét múlva ismételt Uh javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 06:14:13
  Szép napot dr úr nekem egy olyan kérdésem lenne 3 éve élek pár kapcsolatban de sajnos nem sikerül teherbe estem az arcomon leginkább az államon szőr nől ez be folyásolhatja voltam már hormon vizsgálaton ott mindent renbe találtak  
PCOS irányban nőgyógyászati és endokrinológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.17. 04:50:48
  Tisztelt Doktor Úr!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy hüvely gyulladás miatt, késhet e a menstruáció?

Válaszát előre is köszönöm!  
Igen. Idővel rendeződni fog, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.05.16. 22:53:10
  Tisztelt Doktor úr!
A menstruációmmal van problémám, legutóbb már nem jött meg, nem terhesség miatt. Arra gondoltam a nagyon sok stressz, gondterheltség is az oka. 47 éves vagyok, de még nem szültem, és még nem mondtam le a családtervezésről. Megjegyzem, 7 nappal korábban szoktam menstruálni, nem 28 naponként, kezdetben nem, de aztán ez rendszeres lett. Aggodalommal tölt el, szeretném, ha még nem maradna el a havi vérzésem, van-e segítség?  
A menstruációs ciklus lerövidülése a menopauza előjelét jelzi.
Meddőségi centrum felkeresése javasolt minél előbb, amennyiben még fennáll a családtervezési szándék.
Szép napot
2022.05.16. 22:20:20
  Kedves Doktor Úr!

Idén július közepén lesz az esküvőnk, viszont "sajnos" várhatóan pont akkor fog megjönni a menstruációm. Nem vagyok még elkésve azzal, hogy esküvőig fogamzásgátlóval beállítsuk a havi vérzésem? Mikor kellene/kellett volna elkezdenem szedni, hogy beálljon?
(Sosem szedtem még fogamzásgátlót, illetve hosszú távon semmiképp sem szeretnék. A menstruációm mindig pontos, a menzeszem hossza általában 6-7 nap, a ciklusom hossza pedig átlagosan 31 nap. - pont ma jött meg, május 16-án a menstruációm)

Válaszát nagyon szépen köszönöm!  
Kezdjen el egy Estelle fogamzásgátlót a következő menzesz első napjától.
Szedje a júliusit,de csak azt, folyamatosan az esküvő napja után pár napig, így valószínűleg nme fog menzesz jelentkezni a Nagy napon.
Szép napot
2022.05.16. 21:33:18
  Kedves Doktor Úr

Október végén kezdődtek a problémàim, október végén eltávolítottàk mind a kettő petevezetéket, utána kaptam egy hólyaggyulladást valamint ureplasmat diagnosztizaltak, 3 fajta antibiotikumot szedtem, sumamed, leflokin, majd doxicyclin 20 napig... Utáma kezeltek gombára mert fájt, égett viszketett a hüvelyem valamint a pusilés is fura, mintha a hugycsövem érzékeny lenne , a macmiror kúpot kaptam ami nem volt jó... 5 kúpot tudtam felrakni aztán megjött a menstruációm utána feltettem még 1 kúpot de nem eröltettem tovább mert a viszketés ugyan megszünt de a fàjdalom ott mvolt a hüvely bemenetnél, a nőgyógyász azt mondta nem lát semmit, csak pici kúpot gyulladás nincs, tegyek fel ginofloor kúpot feltettem a kúpoz az első az még nem volt rossz de a 3 - dik ginofloor után megint felerősödtek a tüneteim és van fehér sűrű vàladék a hüvelyemben, valamint rettenetesen feszít fáj ég viszket a hüvelyem. Urulógusnál is voltam ott semmit nem talàltak csak pici gombát a tükrözés során amire most szedek szájon át mycosyst 50m mg napi 2 2hetig,.. Mit tanácsola a Doktor úr milyen vizsgálatot kellene elvégezni, valamint a mycosis mellett a mikroszkópos hüvelykenet vizsgálat elvégezhető - e vagy a tenyésztéses vizsgálat? Nem fogja befolyásolni az eredményt a gombaölő amit szájon át szedek. Válaszát előre is köszönöm.  
Ismételt vizsgálat nem javasolt. Alkalmazza a javasolt terápiát, majd 2 hétig ne legyen ismételt kezelés, vagy vizsgálat.
A terápia alatt ülőfürdő,-és házasélet tilalom javsolt.
A kezelést követően Gynopylus restore használhat.
Szép napot
2022.05.16. 21:11:38
  Tisztelt Dr Úr! Párommal együttlétek után folyton kisebb repedés keletkezik a hivelybemenetnél minden alkalom után , pedig nincs gond a nedvességel, és semmi más panaszok nincs a folyásom is normális megszokott, mit tehetnék ellene. Illetve mivel kezelhetném nem merek akármit oda kennimivel közel van a bemenetnél és ha bekerül nehogy gondom okozzák vele belülről mivel kenhetem H begyogyogyuljon?  
Bepanten/Sudokrém/Santes/Cikatridina, bármelyiket használhatja.
szép napot
2022.05.16. 19:54:15
  Tisztelt doktor úr!
Nemrég volt hüvelyfali ruptura műtétem sajnos.
Az lenne a kérdésem, hogy ez a későbbi gyerekvállalást mennyire befolyásolja?  
Nem befolyásolja negatívan.
Szép napot
2022.05.16. 18:37:53
  Tisztelt Doktor Úr!

A mai napon kisebb balesetet szenvedtem, a második trimeszter végén járok. Oldalt álltam a villamoson amikor egy hatalmas fékezés miatt elestem a jobb oldalra, szerencsére egy srácra ráestem nem a padlóra. Viszont a lendület és hirtelen fékezés miatt ami jobb oldalra irányult fáj a hasam jobb oldala, baba aktív. Jobb oldalon helyezkedik el a lepény. Pont a baleset előtt voltam nogyogyasznál aki akkor mindent rendben talált. Kell emiatt a lendületi oldalra esés aggódnom? Éreztem ahogy a magzat is a hasam jobb oldalának esett  
Biztonságból egy kontroll Uh javasolt, de az mindenképp jó jel, hogy élénken érzi a magzatmozgást.
Szép napot
2022.05.16. 18:24:10
  Tisztel doktor úr! Olyan kérdésem lenne hogy a Tiregol fogamzásgátló tabletta 2 szem bevétele után vérezni kezdtem. Most elfogyot a tabletta most már őmlik a vér.Ez alább hagy vagy mi a teendő vele? A vérzés csökkentő csepp segíthet? Nagyon még vagyok ilyedve. Nem szeretnék műtétet. Előre is köszönöm Tisztelettel  
Valószínűleg megvonásos vérzéses jelentkezett.
Szedje tovább a gyógyszert az utasításoknak megfelelően.
A vérzés csillapodni fog.
Szép napot
2022.05.16. 17:25:34
  Tisztelt Doktor úr!

Két hete volt egy méhpolip eltávolítás miatt kürettem. Normális hogy 2 hét utan megint elkezdtem vérezni, ami mar egy hete tart és nem enyhül?
Válaszát köszönöm  
Igen, műtétet követően 4-6 hétig lehetnek hasonló panaszok.
szép napot
2022.05.16. 17:16:23
  Tisztelt Doktor úr!
Egy év sikertelen próbálkozás után szeretnék vissza menni a nőgyógyászomhoz. A kérdésem az lenne hogy ilyenkor, milyen vizsgálatokat végeznek el??  
Meddőségi kivizsgálás javasolt párjával együtt.
Erre a legalkalmasabb helyszín egy meddőségi centrum.
Szép napot
2022.05.16. 15:51:15
  Tiszteletem!
Két hete abba hagytam a szoptatást telyesen! Megjött a menstrúáciom is normalisan ahogy kellet! 7 napig tartott , útana egy nap nem volt semmi! De ma már 9edik nap és barna a folyásom! Összesen 4 hónapot szoptattam és már a második hónapban megjött normálisan a menstrúációm !Ez normalis?  
Igen, rendeződni fog idővel a menzesz, kérem legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.16. 14:50:28
  Tisztelt Doktorúr!
21 éves nő vagyok, a párommal óvszerrel védekezünk. Május 4.én kellett bolna megjönnie a menzeszemnek, 8.án csináltam egy terhességi tesztet, mert a hasfájáson kívűl és a sűrű vizelési ingeren kívűl nem volt más panaszom. Negatív lett. 15.e óta a mai napig közepes mennyiségű barna színű folyásom van, szagtalan, nem ég nem viszket. Csináltam még egy tesztet az szintén negatív. Mi lehet a probléma?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis megállapításához.
Szép napot
2022.05.16. 14:01:29
  Tisztelt Doktor Úr!

Hpv-m van , kolposzkopiai vizsgálat negatív lett, de a minta vétel pozitív. Tényleg szügséges a Leep?  
Attól függ, mi lett a mintavétel pontos eredménye.
Azt javaslom konzultáljon a mintavevő orvossal és kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.05.16. 12:43:49
  Üdvözlöm Doktor Úr . 33 éves nő vagyok . S lenne egy olyan kérdésem hogy tavaly november 30-án meg december 1-én voltam együtt a párommal . Többször is belém élvezet. De viszont december 11-én meg jött a menstruációm . S Április 22-én kiderült ,hogy 19 hetes terhes vagyok meg pár napos
Az lenne a kérdésem hogy az előfordulhat hogy a menzeszem dátuma napján már terhes voltam ? Vagy azt meg tudná nekem mondani Doktor Úr hogy esetleg mikor fogant meg ?

Előre is köszönöm a válaszát  
Nagyon ritkán ugyan, de előfordul, hogy várandósság alatt is van menzesz és emiatt csak később derül fény a várandósságra.
Menzesz a fogamtatás megállapítása szempontjából ebben az esetben sajnos nem segítség.
Egyedül az Uh-on becsült terhességi hétből lehet visszakövetkeztetni.
De pontos dátumot még így sem lehet megállapítani.
Kb 17 héttel ezelőtt történhetett a fogantatás.
Szép napot
2022.05.16. 12:43:41
  Tisztelt Doktor Úr!

5+2 hetes terhesen 1 napig barnázás volt, akkor megnéztek uh-on. 17x7mm-es petezsákot láttak. Ez normális méret ilyenkor? Illetve már szikhólyagnak kellett volna már ilyenkor lenni?  
Igen, normális, akár lehetett volna szikhólyagot is látni, de nem kötelező.
2 hét múlva menjen vissza UH kontrollra.
Szép napot
2022.05.16. 09:56:39
  Üdvözlöm .Olyan kérdéses fordulnék önhöz 3honap kimaradással most a menstruáciom megjött de ilyen Barnás ez normális ?  
Nem számít kórosnak.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.16. 08:58:02
  Tisztelt Doktor Úr!

Miómáim vannak és lehetséges, hogy ösztrogén dominanciám is. Érdemes lenmagolajat fogyasztanom? Jó hatással lehet?

Előre is köszönöm a választ!

Bernadett  
Nyugodtan kipróbálhatja.
Szép napot
2022.05.16. 06:36:15
  Jónapot!
Nekem tegnap olyan problémám jelentkezett egy körülbelül 10 km , kicsit megterhelő biciklizés után , hogy véreztem.
És ez most reggel is jelentkezett de már sokkal kevesebb.
Alhasi görcs nem kíséri , menstruációm 8 nap múlva lenne csak esedékes.
Lehet ez a megerőltető kerékpár úttól?
Sok év kihagyás után mentem elsőnek most biciklivel és ezért gyanakszom arra.

Ha igen , lehet ellene tenni valamit a későbbiekben ?

Köszönöm szépen :)  
Igen, valószínűleg túlzottan megerőltető volt első alkalommal.
Fokozatosan térjen vissza az aktív sporthoz.
Nincs teendő, a vérzés rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2022.05.16. 03:39:52
  Tisztelt doktor úr!A tiregol fogamzásgátlót abahagytam 24 év után. Így a menstruációm nem jőtt meg 1 év után sem. Most 1 hónapja elkezdtem szedni ismét a tablettát, de a 2 szem után menstruáció vérzésem lettőle. Ami nem múlik azóta sem. Így 18 szem után abahagytam a tablettát. Mit tegyek, hogy a vérzesem elmuljon. Előre is köszönöm válaszát tisztelettel szabóné  
Nyugodtan hagyja abba a fogamzásgátló szedését.
24 év után inkább gumióvszer használata javasolt a nem kívánt terhesség megelőzésére.
Szép napot
2022.05.16. 01:37:10
  Tisztelt Doktor Úr!

Minden jel arra utal, hogy Chlamydiam van. (Gyakori vizelési inger, viszkető, égő érzés, valamint kötőhártya gyulladásom is van.)
Mivel külföldön tartózkodom jelenleg, így sajnos nincs lehetőségem elmenni nőgyógyászhoz.
Tudna esetleg ajánlani valami gyógyszert, ami recept nélkül is kiváltható?

Előre is köszönöm a válaszát!  
Amennyiben valóban Chlamydia fertőzése van, 2x1 tbl Doxyciklin javasolt 10 napig, párjànak is.
Ez vényköteles gyógyszer. Kezelés elkezdése előtt a fertőzés igazolasa szükséges kenet vétellel.
Szép napot
2022.05.15. 22:55:57
  Tisztelt Doktor Úr!

A rákszűrés eredményem negatív lett, viszont metaplasia volt bejelölve. Ismétlést 6 hónap után írták elő.
Kérdésem az lenne, hogy ez az állapot megnehezíti-e a teherbeesést? Igényel-e kezelést, vagy anélkül is sikerülhet a teherbeesés?
Köszönettel:
Rita  
Nem probléma.
Szép napot
2022.05.15. 21:46:43
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesség második trimeszterében biztonságosan alkalmazható a tipikus receptű CnS kúp? Chloramphenicol, nystatin, sulfadimidin , kakaó vaj  
Igen.
Szép napot
2022.05.15. 21:11:53
  Jó Napot Dr Úr!
Kérdésem az lenne hogy amikor a párommal együtt vagyunk utána mindig barnázok vagy vérzek nem vagyok kismama!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.15. 20:58:52
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném megkérdezni, hogy homeopátiás szereket lehet-e várandósság vége felé szedni? Jelenleg 35 hetes várandós vagyok, homeox Neo a készítmény neve, amit szednék.

Köszönöm válaszát!  
Lehet
Szép napot
2022.05.15. 20:48:54
  Tisztelt Doktor úr!
Lányom 19 hetes várandós.Uterus duplexje van.Idáig minden rendben van.Nagyon ritka genetikai rendellenesség.Azt szeretném tudni hogy mekkora esélye van hogy továbbra is szépen tud fejlődni a baba?Nagyon félünk a középidős vetéléstől.
Válaszát nagyon szépen köszönöm!  
Minden esély megvan rá, hogy egészségesen fejlődik tovább.
Szép napot
2022.05.15. 18:46:48
  Üdvözlöm doktor úr! Olyan kérdésem lenne nagy mennyiségű hüvelyi folyasom van ami már a hétköznapokban is zavaró. Mit lehet tenni vele?  
Gynophilus használjon 2 hétig, napi egy hüvelykúp.
Szép napot
2022.05.15. 17:49:35
  Üdvözlöm. Szeretném tudni, hogy melyiknek nagyobb a valószínűsége, hogy teherbe estem.
Az orvosom azt mondta h CRL alapján első 3hónapban nagyjából egyformán fejlődnek a babák. December 10 volt az utolsó menstruacióm, papír forma szerint 24körül kellett volna teherbe esnem. Viszont az magzat nagyság szerint:
jan.25.: 4mm/6hét=december14
feb04.: 8mm/6hét5nap=december18
3.03.: 42mm/11hét=december11
3.11.: 62mm/12hét3nap=december14
18. Vagy esetleg a 24. A valószínűbb? Válaszát előre is köszönöm.  
Ez sajnos nem evidencia hogy mikor történt bomba biztosan a fogantatás. Dec 24 körül a legvalószínűbb.
Szép napot
2022.05.15. 17:46:20
  Tisztelt Doktor Bence,

12 éve szedek állandóan, minden nap egy 75 microgrammos Dezogesztrel hatóanyagú tablettát, amelyet a doktornőm írt fel. Mivel eddig külföldön éltem, szeretném itt, Magyarországon is tovább szedni. Melyik a magyar megfelelője ennek a gyógyszernek?
Köszönöm a segítséget,
Aliz  
Desirette.
Szép napot
2022.05.15. 17:40:28
  Jo napot,

az szeretnem kerdezni, hogy melyik a legujabb fogamzasgatlo gyogyszer, amitol nem lehet hizni? Esetleg tudna nekem markat is irni, Koszonom valaszat.  
Jangee.
Szép napot
2022.05.15. 17:04:36
  Tisztelt Doktorúr! Nekem 1 hónapja nem jött meg a menszeszem. Viszont tesztet vettem és negatív , sajnos véralvadást is észrevettem . Nekem általában sokat késik orvosnál még nem voltam ezzel, nem szedek semmilyen gyógyszert sem. Volt már sokszor olyan is ,hogy késett akár 10-20 napot is , tanácstalan vagyok .
Előre is köszönöm válaszát!
Krisztina  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis felállításhoz.
Szép napot
2022.05.15. 15:32:07
  Szia doktor úr lenne olyan kérdés hogy aki pajzsmirigyes meg cukros annak felirhat fogamzásgátlót? Előre is köszönöm szeoen  
Igen.
Szép napot
2022.05.15. 11:03:44
  Tisztelt doktor úr! Fogamzásgátló abahagyása után. Vissza jőhet a vérzészavar? 3 hónapja szedtem a fogamzás gátlót folyamatosan vérzés volt tőle. Így úgy dőntőtem, abahagyom a fogamzásgátlót. Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel iza  
Igen, visszatérhet.
Szép napot
2022.05.15. 11:00:24
  Tisztelt Doktor úr!
Bőrgyógyászom Medican gyógyszer kezelést írt fel aknés problémáim kezelésére. Sajnos más terápia nem segített. 18 napja szedem a gyógyszert, azota megjelentek az általános tünetek, bőrszárazság, száj szárasság.
Okozhat bármilyen hüvelyi, nemi szervi tünetet a gyógyszer szedése? Okozhat viszketést, szarazságot, kellemetlen érzetet, egő érzést?Ezek a tünetek jelentek meg nálam, illetve gyakrabban járok pisilni mint előtte, mintha felfáztam volna. Mivel tudok enyhíteni a tüneteken. Válaszát előre is köszönöm.  
Urológiai és nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis felállításhoz.
Szép napot
2022.05.15. 07:22:53
  Tisztelt doktor úr!Múlthéten voltam AMH-plusz vérvételen,az eredmény most érkezett meg.Kereken 1.00 lett az eredmény.43 éves vagyok,babát szeretnénk.Mennyire jó ez az érték?Köszönön válaszát.E.  
Alacsonynak számít, de ez önmagában nem kizáró ok, akár a spontán teherbeesésre nézve sem.
Szép napot
2022.05.15. 06:57:34
  Üdv.
Egy rutin vizsgálatot csináltattam (vérvétel), aTPO 1300, TSH: 3.390, T4: 15.3, T3: 5.6 ezek a normál tartományon belül vannak, de a gyulladt pajzsmirigyem miatt felkerestem egy Endokrinológust, aki alulműködést állapított meg, felírt Euthyrox 50et. Mensesem 26-30 cuklusnap között váltakozik, ovulációm ciklusom közepén van minden hónapban. Voltam már terhes ami az első próbálkozós hónapba össze jött! (1 éve) Barnázgattam mellette elég sokat, sajnos nem tarthattam meg személyes gondjaim miatt :( ami ma már rendeződött! Szeretnék kisbabát a párommal, Ön szerint szedhetem nyugodtan a gyógyszert, annak ellenére, hogy a ciklusommal, fogantatással nem volt problémám?

Válaszát köszönöm szépen!
Szép napot!  
Igen.
Szép napot
2022.05.14. 22:37:19
  2 hónapja szedek symicia fogamzásgátlót. Mindig azonos időben, egy szemet sem hagytam ki. Még 3 szem gyógyszerem van az e haviból, de elkezdtem barnán pecsètelni ès kicsit görcsölök is. Fáj a fejem ès hányingerem is van. Meg kell e ijednem? Illetve mi lehet a gond? Mostanàba semmi antibiotikumot nem szedtem.  
Nem probléma, hasonló tünet gyakran előfordul.
Nincs jelentősége, ha nem jelentkezik rendszeresen.
Szép napot
2022.05.14. 21:39:14
  Tisztelt doktorúr!
Rendszertelen a menstruációm, több hónapja nem jött meg. Inofolic port kezdtem inni, ez segíthet beinditani a menstruációt? (IR, PCO-s vagyok)  
Igen
Szép napot
2022.05.14. 16:19:17
  A hüvelygomba bármely fajtája okozhat-e bármilyen fertőzést az orális szex alkalmazásánál, ha a hüvelyváladék bejut a férfi szervezetébe ??? Különösen azért érdekes ez, mert a hüvely fertőzést a legpedánsabb hölgy sem biztos, hogy "időben" észreveszi !!!  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.05.14. 06:28:22
  Kedves dr.ur
a kisbabám 1honapos ès 1hetes
nekem lett fel írva vermox,fèregtelenítő
amit be szedtem (2darabot)amit ugy kellet h az egyiket be szedni majd 10nap utan a masikat ..de ez nem hatott .
megint fel lett irva de sajnos itt olyan házi orvos van aki tojik rá mindenre...
a patikában ugy lett fel irva hogy 1nap 2őt kell be venni reggel ès este .
a dobozban 6db van ès igy kettesevel amig el nem fogy a gyogyszer
ön szerint szoptatas alatt igy megint be szedhetem?
válaszat elore is nagyon szepen koszonom !  
Alkalmazható szoptatás alatt.
Szép napot
2022.05.14. 01:20:06
  Tisztelt doktor úr!!
3, 5 évig szedtem a velgyn nevű fogamzásgátló tablettát kb 2 hónapja hagytam abba, mennyi idő amíg még véd, vagy már nem véd?  
Már nincs hatása.
Szép napot
2022.05.14. 00:33:01
  Tisztelt Doktor Úr!
2 hete estem át vetélés utáni műszeres befejezésen, ez volt a harmadik vetélésem 1 év alatt és a negyedik műtétem. A műtét után barnás vérezgetést, menstruációs fájdalmakat tapasztaltam. Egy hét után olyan fájdalmat kezdtem érezni, mint amikor ovulálok, az nekem mindig fáj. Persze gondoltam, hogy most nem erről van szó, de elmentem egy orvoshoz, aki azt mondta szerinte a beleim fájnak. Ez azóta is tart. A petefészkemtől feljebb fáj egyébként oldalt, szúró érzés. Kaptam ergam cseppeket. Barnás darabok jönnek ki belőlem, az orvos UH után azt mondta csak pici visszamaradott dolgod lát bent, ami majd kiürül. Önnek erről mi a véleménye? Fájhat úgy a belem, mint ahogy az ovuláciòkor érzek fájdalmat és ráadásul pont ott? Köszönöm előre is a tanácsát és észrevételét.  
Ergam jó ötlet, ha maradt bent szövetrészlet a műtétet követően.
Amennyiben panaszai egy hét után is fennállnak, kontroll Uah, szükség esetén ismételt műtét lehet javasolt.
Szép napot
2022.05.13. 21:37:05
  Tisztelt doktor Úr! 7 napja késik.alhasi medence szúrós hol gyenge, hol erős szúrós érzésem volt azóta is várok. Kellene aggódnom , eddig rendszeresen meg volt. 3 dík nap h késett csináltam tesztett negatív lett 30 éves vagyok és 10 éve szültem.koszonom válaszát  
Pár napon belül biztosan meg fog jönni a menzesz, legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.13. 13:58:36
  Doktorur nekem késik 10 napja és majdnem minden nap barna folt jőn de nagyon kevés mi enek az oka  
Pár napon belül biztosan meg fog jönni a menzesz, legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.13. 13:02:06
  Tisztelt Doktor Úr!
25 éves vagyok több mint egy éve próbálkozunk a babával.
Általában 30 naposak a ciklusaim.
Tegnap azaz a 25. napon együttlét után vèreztem.. illetve még ma napközben is, ma már inkább barnás vérzés volt,picit fáj a derekam.
Ez miért lehetett?
Köszönöm szépen a választ!  
Menzeszhez közeli aktus okozhat hasonló panaszokat.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.13. 11:32:28
  Jó napot! Nemrég voltam a nőgyogyásznál 6 hetes szülés utáni vizsgálatra viszont mivel nem szoptatok már menstruálok. A menstruációm 4. Napján írta fel a Milligest fogamzásgátló tablettát a nőgyogyász és azt javasolta hogy már aznap kezdjem el alkalmazni. Az lenne a kérdésem, hogy mivel nem a menstruációm első napján kezdtem el alkalmazni a tablettát, mennyi időn belül fog teljes védettséget nyújtani a tabletta? Válaszát előre is köszönöm. Szép napot.  
Kb 2 hét.
Szép napot
2022.05.13. 11:02:16
  Tisztelt Dr. Úr!
AMH vérvételi eredményt megzavarhatja e az hogy 2 hétig etadinos kúot használtam? Jód tartalma hatással lehet a pajzsmirigyre és azon keresztül esetleg a ciklusra? Szükséges h várjak míg kiürül a szervezetből és ha igenmennyi időt?  
Nem. Nincs jelentősége.
Szép napot
2022.05.13. 08:08:02
  Tisztelt dr úr.45 éves vagyok.3 éve cikluszavarom van.Hol két hónapig nem jön meg a mestruációm hol nem akar meg állni.Sok tünetem van de az arcpirosodás melegérzettel fejfájás szorongás ezek meg viselnek.10 hete volt eü küretem mivel nem állt meg a menstruációm.Az eredmény jó indulatú méhnyálka hártya megnagyobbodás méh polip.Ön szerint melyik kezelés lenne jobb erre a progeszteron exeltis vagy a Drovelis fogamzásgátló?Ezeket ajánlotta dr.A Remifemin nem szünteti meg ezeket a tüneteimet.De nekem van visszerem ami fájni is szokott és a nagymamám mellrákos volt.Nem tudom hogy merjem e szedni ezt a drovelist?Vagy a progeszteron exeltis jobb lenne mert amikor régebben nem állt meg a menstruációm akkor ezt a progeszteront kaptam 10 napig és jó volt.Utanna volt peteérésem is.Ezt a progeszteront lehet hosszú hónapokig szedni?Vagyis én hüvelyben használtam mert szájon át szedve nem volt jó szedültem.  
Progeszteron Exeltis javasolt inkább
Szép napot
2022.05.13. 07:45:14
  Üdvözlöm Doktor úr , 34 éves nő vagyok 16 éves koromban jött meg először a menstruációm ami azóta is sajnos évente egy két alkalommal jelentkezik ,az évek alatt többször volt már rózsaszínes pecsételésem ,voltam endokrinológiai és Nőgyógyászati hormon vizsgálaton is mindenhol azt mondták hogy rendben vannak a dolgok viszont a nőgyógyász nem mondta hogy menstruációkor hányadik napon kell elmennem vérvételre ...befolyásolhat ez valamit a hormonvizsgálat nál ?inzulinrezisztencia van megállapítva és 18 évesen azt mondták hogy pcos.m van Viszont most azt mondta a nőgyógyász hogy nem lát semmit ,pedig 1 honap alatt 13 kilot hiztam,szőrösödök.Viszont a problémám az hogy már egy hónapja pecsételek ,a papíron mindig látok némi vért és égő érzésem van az egész szemérem testemen és a hüvelybemenet nél végig ...színtelen folyásom van amiben vér van az együttlét nem fájdalmas...
Gyerekem még nincs,segítsen merre induljak el??  
A leírtak alapján PCOS nem kizárható.
Hormonlabort a ciklus 2. és 5. napja között érdemes levenni.
Amennyiben gyermekvállalási szándék jelenleg nem áll fenn, Dienille hormonális fogamzásgátló szedése javasolt.
PCOS kezelésében nőgyógyász és endokrinológus egyaránt részt vesz.
Szép napot
2022.05.12. 23:08:54
  Tisztelt Doktor úr!

A párommal nemrég kezdtük a nemi életet.
Kb 2 évig nem szeretnénk még babát.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a leghatékonyabb fogamzásgátló.
Ha lehet hormonmenteset szeretnék.

Köszönöm szépen előre is a válaszát  
Hormonmentesből egyedül az IUB/rézgyöngy spirál javasolt.
Alacsony hormontartalmú az Evra tapasz, vagy a Missee tabletta.
Szép napot
2022.05.12. 22:43:57
  Jó estét. 10 hetes várandósan lehet használni canesten combit ?  
Igen.
Szép napot
2022.05.12. 21:52:54
  Tisztelt Dr Úr!
Előző hónapban nagyon sokat szenvedtem a fogammal és szinte folyamatosan fájdalomcsillapítót szedtem. A sok gyógyszer és a stressz okozhatja, hogy a mostani menstruációm mennyisége sokkal kevesebb?  
Igen.
Szép napot
2022.05.12. 20:51:23
  Tisztelt doktorúr! Ha elvetelek korai terhessegnel de nem vagyok benne biztos!2napja vereztem es még pozitivat mutat a teszt ! Mikor erdemes tesztet csinalni ?? Mikor csokken a szervezetbol a hcg szint ??Válaszát előre is köszönöm  
1-2 hét múlva.
Szép napot
2022.05.12. 19:36:49
  Kedves Doktor Úr!
Hüvelygyulladásra Betadine hüvelykúpot vásároltam. Hatékony, a jövő héten fogy el a 14 db. Kérdésem, hogy feltétlenül szükséges-e utána hüvelyflóra helyreállító, és ha igen, melyiket ajánlja?
Köszönöm és szép napot!  
Nem kötelező.
Amennyiben szeretne, Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2022.05.12. 18:48:14
  Tisztelt Dr.Ùr.
Ma voltam utrahangon 5+1 es 10mm szabàlyos üres petezsàkot diagnosztizàlt aDr.nőm. Kialakulhat itt meg a babò?Köszönöm vàlaszàt  
Egyetértek. 2 hét múlva kontroll UH javasolt.
Szép napot
2022.05.12. 18:34:29
  Tisztelt Dr Úr! Èrdeklődtem a lentebbi kèrdèsek közt pcos kènt ciklus beállítás norculuttal, amit ön nem javasolt ennek adagolása úgy történne hogy 15 napig semmi 16.naptól 5 napig fèl 5 napig egèsz majd 2-3 nap múlva menzesz kontrollra pedig júliusban mennèk ebből így lehet gond?  
Nem.
Szép napot
2022.05.12. 18:33:51
  Tisztelt Doktor úr!

5+2 hetes terhes vagyok, eddig folyamatos alhasi nyomást éreztem, illetve a melleim is nagyon érzékenyek voltak. 1-2 napja nem érzek a hasamban semmit és a melleim is kevésbé érzékenyek. Lehet ez probléma? Aggódok, mert már volt egy korai vetélésem.  
Nem probléma.
Szép napot
2022.05.12. 18:19:11
  Jó napot tudna nekem segiteni vagy ajánlatot mondani. Aza gond hogy el szakadt a gumi amikor csináltam a barátnőmel és igen nem lett jó vége.  
Esemény utáni tabletta javasolt.
Szép napot
2022.05.12. 18:00:03
  Tisztelt Doktor Úr!

Utolsó menstruáció szerint 8 hetes terhes vagyok, uh szerint 7 hét 4 napos. Az uh-n 5,5 mm-es szikhólyagot mért az orvos, crl 12,8 mm, szivhang hallható. A szikholyag nagyobb mérete okozhat problémát vagy ezek megfelelő értékek? Előre is köszönöm válaszát  
Minden Ok.
Az UH mindig csak tájékoztató jellegű.
Szép napot
2022.05.12. 17:59:11
  Tisztelt doktorúr!
Már több mint 3 hónapja nincs menstruációm, PCO, IR lett megállapítva.
Inofolic port szedek, a kérdésem az lenne, hogy ez segít e meghozni a menstruációt?
Köszönöm a válaszát!  
Nem feltétlenül.
Amennyiben jelenleg nem áll fenn gyermekvállalási szándék, úgy Dienille szedése javasolt.
Ez segít rendezni a ciklust.
Szép napot
2022.05.12. 17:34:52
  Tisztelt Doktor Úr!

Nagyon kétségbe vagyok esve,jelenleg 25. Hetes vagyok. Ecoli tenyeszett ki a Hüvelyi kenetből sok teleppel, illetve a napokban elég sokat fájdogál az alhasam. 1 doboz fluomizint használtam el de az alhasi fajdalmakat továbbra is érzem, de van hogy elmúlik másnapra majd harmadnapra megint alig bírok kikelni az ágyból. Nogyogyaszom 2 hétig szüneten van. Ugye nem fertozhette meg az ecoli a magzatot, ugye nen attól fáj a hasam?? Kéne szájon át is szedni antibiotikumot vagy elég csak a hüvelyi fluomizin?
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra, a magzatburok véd az esetleges fertőzéssel szemben. Elég a hüvelyi kúra.
Több pihenés és napi 3x1 Magnézium javasolt az alhasi fájdalomra.
Szép napot
2022.05.12. 15:58:56
  Jó napot! Egy kérdésem lenne nekem Májum 31-én jönne meg de 4-én viszont nyaralni mennénk és 4 nap után a is elég erős és akár 7 napig is tarthat mit tehetnék ez ügyben? Esetleg egy két héttel előbbre hozni vagy késleltetni 10 nappal előre is köszönöm 13 éves vagyok!  
Nem javasolt a menzesz eltolása, főleg ilyen fiatal életkorban.
Szép napot
2022.05.12. 15:41:07
  jó napot!nekem az lenne a kérdésem hogy mikor megvan a menstruációm akkor a belső combomnál piros foltok jellek meg de nem viszket ez mitől lehet ?  
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.12. 14:53:46
  Kedves Doktor úr,
a gynophilus kapszulánál normális, ha másnap fokozatosan kifolyik, és kicsit barnás színű? Babát várok, ezért zavar, mert elvileg színtelennek írják, de a kapszulában barnás por van. Köszönöm!  
Nem probléma.
Szép napot
2022.05.12. 11:49:06
  Tisztelt Doktor Ùr!

Hormon és terhelèses vèrcukor vizsgàlatra kaptam beutalòt nőgyógyászomtól, nagyon sokat stresszeltem a ciklusom vége fele ezért 4-5 nappal hamarabb jött meg a menstruációm, így a 3. nap el is mentem a hormon labort megcsináltatni, ekkor mar nem volt erős a mezeszem, de az eredetileg tervezett időpontban újra felerősödött es szintén egy teljes menstruációba csöppentem.. Ilyenkor mi a teendő? Mi számít így a ciklusom első napjának? A vércukor terhelésre melyik menstruációs napot kell így néznem, amitől számolhatok? A hormon labor, amit megcsináltak, ilyen formában adhat a vizsgalathoz szükséges adatokat?

Előre is nagyon szépen köszönöm válaszát!  
Az utolsó vérzés első napja számít az első ciklusnapnak.
Szép napot
2022.05.12. 11:34:13
  Kedves Dr. Úr! A menstruációm 9 napot késett.(sosem pontos).Május 10-én jött meg.
Voltam beteg, szedtem antibiotikumot is, stresszeltem is eleget, jelen pillanatban is kisebb megfázásom van, de most antibiotikumot nem szedek. A menstruációm mindig 7 napig tart, normális vérzéssel jár. De most eléggé kevés vérzésem van, inkább csak akkor jön amikor pisilek, de akkor vérzésem nyálkás, olyannyira, hogy hosszú szál is keletkezik belőle . Ma május 12-e van és már elmúlt a menstruációm teljesen . Ez normális Dr. Úr? Ilyen még sosem fordult elő velem, hogy ilyen rövid ideig tartott . Nem szedek fogamzásgátlótablettát, nem is szedtem sosem, párommal mindig óvszerrel védekezünk . Nagyon aggódok. Köszönöm a válaszát előre is. 20 éves lány.  
Betegség, vagy antibiotikum kezelés meg tudja átmenetileg zavarni a ciklust.
Rendeződni fog magától.
Szép napot
2022.05.11. 23:36:04
  Tisztelt DR.ur
èn Április 8.án szültem hüvelyi úton gátvèdelemmel 17èves vagyok
kb.3-4hèt után volt aktus a párommal
nekem a kisbabam anyatejes ès nagyon sokszor szopizik sőt mèg avval is nyugszik le es alszik el
nekem az volna a panaszom hogy ket napja alhasi görcseim vannak ,itt neten utána neztem hogy meg e jöhet a mensi...de nem..mert folyamatosan szopizik a kicsi ès úgy a hormonok miatt akár 1èvig sem johet meg a haviciklus
ön szerint akkor miert görcsölhetek?
(nem vèdekeztünk)de nemakarok igy fogalmazni de a párom nem engedte belèm ,ès óvszert sem használtunk
válaszát előre is nagyon szèpen köszönöm!  
Maga a szoptatás méhizom összehúzó hatással bír a szülést követően 6-8 héten át.
Nem számít kórosnak. nincs vele teendő.
Szép napot
2022.05.11. 23:24:11
  Tisztelt doktor Úr!
Inzulinrezisztenciám van PCO-val együtt (kezelve van Merckformin 1000 mg +D3 vitamin)van már egy gyermekem 30 èves vagyok.egyenlőre nem tervezünk másikat.cypromixet szedtem de ideges voltam tőle libidóm 0 volt illetve hüvelygyulladással küzdöttem.orvosom szerint lehet jobb lenne másik fogamzásgátló módszert választani.mivel tabletta nélkül rendszertelen a ciklusom annak szabályozására norculutot írt fel vèdekezni pedig óvszerrel vagy megszakítással szeretnénk.ezt a norculutos módszert mennyi ideig lehet alkalmazni? Lehet jobb lenne inkább egy alacsony hormon tartalmú fogamzásgátlót alkalmazni ( hajlamos vagyok hüvelyi fertőzésekre)
Mit tegyek???

Segítő válaszát előre is köszönöm  
Norcolut terápiát nem javasolom.
Dienille specifikus PCO-ra szedhető fogamzásgátló készítmény.
szép napot
2022.05.11. 22:39:54
  Kedves Doktor Úr, két napja sztk nőgyógyászaton jártam, ahol felfedeztek, hogy nagyajkaknal alul 4 - 5 kisméretű condyloma van. Igazából eddig 1x voltam a volt barátommal két éve együtt, akkor is használtunk óvszert. Ok hpv oltasom nincs, de nem is élek aktív szexuális életet, azóta se. Szóval nem igazán értem honnan jött a fertőzés? Illetve az orvos aki leecsetelte mondta hogy van akinek 2- 3 alkalom után heti 1x ecsetelesre elmulik. De condyline pont hogy nem hetente kell alkalmazni, hanem 3 napig napi 2 x majd 4 nap szünet, így milyen javulás várható ha csak heti 1x ecseteli? És direkt mondta hogy ő intézné az ecsetlest a rendelőbe , mert én úgyse látom olyan kicsik. Illetve elvileg vaselinnal kellene a kezelés előtt vekonyan be kenni ez sem történt meg, szóval itt pont hüvelynel szetmaratja bőröm meg a nagyajkaknal én ezt nem tartom jónak. 31 vagyok és szeretnek majd gyereket.. . gyerekkoromban
Pl. futoszemölcseim voltak évekig tartott mire kikezeltek a kezemrol és lábamról. Szóval nem nagyon hiszem hogy genitális szemölcsök 2 - 3het után elmulnak majd heti 1x condyline ecsetlesre.. Ön mit gondol? Komolyan aki életébe egyszer volt valakivel és védekezett is, ekkor árat fizet az egészségért csak azért mert nincs hpv oltása? Ezt a nyilvános wc biztos raultem ott szedtem össze ez meg butaság kB minden kislánynak megtanitjak anno nekem is és soha nem csinál ilyet,en sem. Egyaltalan még utólag van bármi értelme beadatni a hpv oltast?Condyline kezelés mennyire hatásos? Egyebkent jól tudom hogy azt néhány hétnél tovább nem is szabad alkalmazni? Illetve lehet mire mennek a masodik heti ecsetlesre azt ciklusom meg fogja hiusitani. Szóval akkor ennek igy van értelme egyáltalán? Előre is köszönöm a választ.  
Condyline hatásos lehet, elég heti egyszer ecsetelni.
Lézeres vagy eletrocoagulatio éget is szóba jöhet.
HPV oltás javasolt.
Menzesz nem befolyásolja a kezelést.
szép napot
2022.05.11. 21:22:47
  Tisztelt Doktor Úr! Gynophilus használható terhesség alatt?
Köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.05.11. 21:19:04
  Kislanyom tsc-vel szuletett. Tuberosa sclerosis. A nagyajkai mar szuletese pillanataban sem voltak egyformak, az egyik telt-normalis, a masik rancos, petyhudt mintha hianyozna belole a "hus,kitoltoszovet. Kerdesem az lenne, lehet-e a genmutacioja miatt, illetve, hogy ez jar-e barmilyen hatrannyal betegseggel az esztetikai szempontokat nem nezve? Most 3 eves es egyre jobban irritalja ot viszket-vakarozik, kepes addig dorzsolni a pelenkaval mig felserti a hamreteg felso reszet es verzik is. Ez a "sebezhetobb"vekonyabb borretegnel normalis? Vagy egyeb mas problema allhat a hatterben? Erosebb vizelet? Mashol nem piros csak a nagyajkak felulete.az sem mindig.  
Gyermeknőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.11. 21:13:44
  Kedves Orvosok !!
A bal petefészkemben februárban egy 5cm cisztát állapított, meg a orvos akkor küldött tumormarkert csináltatni aminek He4 értéke magas lett , ezek után el küldött ct-re ahol a cisztám már felére csökkent és semmi kórosat nem mutatott, utána irt fel Norcolutot hogy meg jöjjön hátha attól ki jön a ciszta úgy is volt mire mentem nem rég a cisztám már nem volt, viszont újra el küldött tumormarkert csináltatni aminek az értéke ismételten emelkedést mutatott , azt szeretném meg kérdezni, hogy aggódnom kéne, a leleteimet engedélyezés után csatolom !!
Nagyon szépen köszönöm! " 27 éves nő "  
Nincs ok aggodalomra.
3 hónap múlva Uh kontroll javasolt.
Szép napot
2022.05.11. 19:57:33
  Üdv Doktor úr.
Az lenne a problémám hogy menstruáción kívül, nyálkás rózsaszín darab jött ki a vizelettel. Mi lehet a probléma?  
Menzesz alatt gyakori jelenség, nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.05.11. 17:59:43
  Kedves Doktor úr,
a 33. héten 100 cm-es haskörfogat rendben van?
Köszönöm!  
Igen.
szép napot
2022.05.11. 17:42:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Kezdeném azzal,hogy hormonális problémák miatt 2éve nem szedek semmilyen fogamzásgátlót. Férjemmel babát szeretnénk,szeptemberben voltam nőgyógyásznál,mindent rendben talált. Menzeszem rendszeres,+-1-2 nap eltéréssel. Ovulációm is pontosan behatárolható,általában érzem is. Április 14.-én volt az utolsó menstruációm,de az is 5nap késéssel és csak 4napig tartott. Egy hét múlva hirtelen nagyon érzékenyek lettek a melleim,megduzzadtak és azóta sem hagyott alább. Hasszúrkálást,enyhe menstruációs fájdalmakat éreztem. Ezek elmúltak pár nap alatt. Sűrű vizelési inger volt kb másfél hétig,de semmilyen fájdalommal,égő érzéssel nem párosult. Megnőtt az étvágyam,majd 3kilót híztam 1hét alatt. Jelenleg péntekre,május 13.-ra nem várom a menzeszem,de ma barnás folyásom volt és enyhe görcsök. Lehetek terhes? Tesztet még nem csináltam,szerettem volna megvárni a nemvárt első napját. Orvosomhoz is csak azután mennék,de most kicsit magam alatt vagyok. Megnyugtatásra vagy tanácsra lenne szükségem. Köszönöm válaszát  
Az első tesztet legalább egy hét menzesz kimraradást követően érdemes elvégezni.
Ezt megelőzően sok az álpozitív esetek száma. Legyen addig türelemmel.
szép napot
2022.05.11. 17:24:57
  Tisztelt Doktor úr !
a férjemmel gyermeket tervezzünk ,május 8án kezdődött a termékenység a naptár szerint, de mi már 5óta 2naponta folyamatosan próbálkozunk !
Kérdésem az lenne normális e tegnapotta (10ota) Folyamatosan alhasi görcsöm van és fáj baloldali petevezetékem de annyira feküdnöm kell vele ez mitől lehett ?  
Ovuláció alatt gyakran jelentkezhetnek hasonló tünetek.
Nem utal kóros folyamatra.
Szép napot
2022.05.11. 17:06:23
  Tisztelt Dr Úr!
Nagyon sok orvosnál voltam, és sajnos eredménytelenül. Senki nem talál semmit, minden eredményem negatív, hasi ct endrometrozius negatív.vervetelek negatív. Nagyon, de nagyon régóta húzódó fájdalmas menstruáció, fog.gyűrű mellett rendszertelen menzesz, fájdalom, hosszú menzesz, hanyassal, rosszulléttel társul, fájdalmas egyutlet. Erre ennyit mondtak, hogy ha majd szülők egy gyermeket, el fog múlni, nem sajnos, sőt meg rosszabb lett. Annyira tanácstalan vagyok már, hogy már nem tudom, hogy mit csináljak, most mar azon vagyok, hogy bele kell törődnom ebbe a borzasztó fajdalomba.  
Endometriosis valóban szóba jön.
Kérem keressen fel egy specialistát.
Szép napot
2022.05.11. 15:48:28
  Tisztelt Doktor Úr!

A következőkben szeretném a tanácsát kérni.

Drovelis fogamzásgátló tablettát szedek. Sajnos kb 1,5 hete volt egy hányasos gyomorrontásom, mely miatt pótolnom kellett az aktív tablettát, mivel bőven felszívódási időn kívül kiürült a szervezetemből. Ezt követően folytattam a normális rend szerint a gyógyszer szedését. Menet közben egy vizsgálat során Candida fertőzést állapítottak meg, melyre Flucazole 150mg gyógyszert kaptam. Ezt bevettem reggel, este pedig a fog.gátlót. Másnap kevés folyást tapasztaltam, majd 2 napra rá meg is betegedtem (még 3 szem aktív tablettám van vissza, és csak azután szokott jelentkezni a megvonásos vérzés általában).

Lehetséges az, hogy a pótolt tabletta, illetve a felírt készítmény miatt jött meg hamarabb a havi vérzésem?
Valamint szükséges-e kiegészítő védekezés vagy ezek “ellenére” továbbra is védett maradok?
És meg egy kérdés. A Candida gyógyszer melle felírták a Gynoxin 3 db-os kúpot. Ez gondolom menstruáció alatt nem lehet/ nem ajánlatot használni ugye?

Segítségét és válaszát előre köszönöm!  
Lehetséges.
Nem szükséges kiegészítő kezelés. Folytassa tovább a tabletta szedését, ahogy eddig. A védettség így fennáll.
Menzesz alatt függessze fel a hüvelykúpok használatát.
Szép napot
2022.05.11. 13:53:20
  Doktor úr!
Van egy 3x3cm myomám. Delphys napi 2x1-et, és slinda fogamzásgátlót szedek dec. 1 óta nagyon erős vérzés miatt. Rossz beágyazódás, hüvely hátsó falába. Annyi kérdésem lenne, hogy a delphyst meddig szedhetem, és lehet-e rossz hatással a szervezetemre? 44 éves vagyok. Azóta tünetmentes vagyok. Előre is köszönöm a választ.  
Szedhető sokáig a Delphys.
De ez csak tüneti megoldás.
Amennyiben folyamatosan panasz okoz a myoma, eltávolítás javasolt.
Szép napot
2022.05.11. 13:40:10
  Tisztelt Doktor Úr!
2022.01.12.-i Cytológia eredményem kóros LSIL CIN 1
2022.04.07.-i Cytológia eredményem Reaktív sejtelváltozásokkal járó gyulladás,Zavaró lob, Kenet általános minősítése :Negatív
HPV -pozitív Magas kockázatú genotípus:31
Kérdésem lenne mi a teendőm , mert az orvosomat sajnos nem érem el .
Válaszát előre is köszönöm.  
HPV és cytológiai kontroll októberben.
Colpofix használata javasolt addig is 3 hónapig.
Szép napot
2022.05.11. 13:07:22
  Tisztelt Doktor Úr!
61 éves vagyok, 11 évvel ezelőtt maradt el a menstruációm. Másfél évvel ezelőtt volt az első alkalom, amikor erős égő érzést éreztem, akkor az orvos azt mondta, hogy nincs se fertőzés, se baktérium, a menopauza időszakát élem, hormonális változások stb. ovestin kenőcsöt írt fel, s azt javasolta, hogy időközönként használjam a santex hüvelykúpot. Most volt egy felfázásom, Monural port használtam, a leletem jó, de mivel éreztem a hüvelyszárazságot, el kezdtem a santexet használni. Éreztem a javulást, de most az 5. után visszatért az égő érzésem. Cickafark teát iszom még mellette. Folytassam a kúpot? Válaszát várva köszönettel és tisztelettel.  
Egyetértek Kezelőorvosa tanácsaival.
Használhatja tovább a kúpot.
Szép napot
2022.05.11. 12:22:03
  Tisztelt doktor úr! Most kezdtem el szed ni ismét a Tiregol fogamzásgátló tablettát. Pontosan 16 napja, azóta nem múló vérzésem van. Azt szeretném tudni hogy következőt hónapba ugyan igy lesz vagy már hejre áll a ciklusom. Vagy mi a teendő, mit tegyek hagytam abba a tablettát? Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel  
Kb 3 hónap a hozzászokási időszak.
ezalatt a fent említett tünetek nem számítanak kórosnak.
Szép napot
2022.05.11. 11:54:03
  Tisztelt Doktor Úr,

A vizsgálaton a következőket állapította meg az orvos, illetve kért CA125 II vérképet.

Labor eredmény:CA 125 II 49.65 U/ml
Státusz:
Ép külső genit
Has puha betapintható, kóros érzékenység nincs
Rendes nagys.mozgatásra nem érzékeny ut., antefl-ban, az uterus mögött zölddiónyi cystikus
rezisztencia tapintható,enyhén érzékeny.
Kolp: L.poz. ép hám
TVS: Az anteflectált uterus ap. átmérője:29x58mm
Nyálkahártya vastagsága:4mm
Jo-i ov.:24x12mm
Bo-i ov.:24x12mm
Douglasban 42x63 mm átmérőjű egyrekeszes cystikus rezisztencia .
A húgyhólyagban jelenleg kevés vizelet van, fala ép.

Kérdésem az lenne, hogy a kapott labor eredménnyel és az UH vizsgálaton megállapított eredménnyel Ön szerint mire utalnak az eredmények? Illetve mi a teendő a továbbiakban?

A választ köszönöm szépen.  
Az ultrahang egyértelműen leír egy cisztát, emiatt emelkedett kissé a CA-125 érték, de ez nem utal daganatra.
A ciszta eltávolítás javasolt.
Szép napot
2022.05.11. 10:05:18
  Tisztelt doktor úr!
Az utóbbi 2 hétben majdnem mindennap ittam egy csalán teát, néha körömvirág és zsálya teát, kamilla teát azt kb minden nap iszom hónapok óta, pár napos megszakításokkal. A párommal babát tervezünk, eddig sajnos még nem jött össze. Állítólag refluxom van, amit tavaly óta nem kezelek és nem is nagyon diétázok, mivel az idő nagy részében jól vagyok. Viszont az utóbbi időben kezdett lenni pár panaszom, ezért teazok. Esetleg ha sikerült teherbe esnem (19en kellene megjönnie) árthat a babának valamelyik tea? Vagy nyugodtan fogyaszthatóm tovább?az interneten olvastam,hogy nem ajánlott ezek a teák fogyasztása.  
Nyugodtan fogyassza tovább.
szépé napot
2022.05.11. 09:36:54
  Kedves dr. Ur
A merckformin gyógyszert kaptam orvosomtol , cukorra és baba tervezésre .. Azt mondta segit a fogyásban ez igaz ??
Eddig mindig hosszu ideig elhúzódó mensim volt , most viszont kb.5napja csak barnázás.
Mitől lehet ?
Lehet a gyógyszer ?
Csináltam tesztet is ami negativ lett.  
Segíthet a fogyásban.
Hatással lehet a ciklusra is.
Szép napot
2022.05.11. 09:33:07
  Tisztelt Dr úr.
Mit jelentenek ezek az értékek?
Nagyon nagy a baj ??
Glükóz : 7, 9 mmol/ L
120perces glükóz : Nem kivitelezhető
C - peptide : 3,45 ng / nL
Hemoglobin A-1C : 6,2%
Hba1c (IFCC) : 44,6mmol/mol
Glükóz vizelet : 0,50mmol/L
Mikroalbumin, friss vízzel:  
Ez a lelet így önmagában nem értelmezhető.
Kérem mutassa meg Kezelőorvosának.
Szép napot
2022.05.11. 09:23:10
  Kedves dr. Ur
Az van a citoligia papiromon , hogy
Egyéb: HPV gyanús
Mit jelent?
Papanicolau Dg : P 2
Mit jelent ??
Előre ia köszönöm válaszát :)  
A cytológia negatív, mellékleletként HPV gyanú felmerült. Emiatt HPV tipizálás javasolt. Más teendő nincs.
Szép napot
2022.05.11. 08:30:23
  Jó napot doktor úr!Az lenne a kerdesem hogy kb két hetes terhes vagyok voltam vizsgalaton de nem lattak semmit annyira korai .Tegnap piros rozsaszines verzesem volt pecsetelő voltam bennt a korhazba de nem lattak semmit es arra gondolok hogy elveteltem mert tavaj juniusban volt spontan vetelesem de akkor sokkal bővebb verzessel! Csinaltam tesztet pozitiv a melleim ugyan ugy megvannak duzzadva ugy erzem mintha terhes lennek de felek is nagyon mikor csinaljak tesztet ?? Vagy miből fogom tudni hogy az vagyok vagy nem ? Valaszaert nagyon hálas lennék mert ketsegbe vagyok esve! Valaszat előre is köszönöm  
Kontroll Uh vizsgálat javasolt 2 hét múlva.
Progeszteron készítmény szedése javasolt addig is.
Szép napot
2022.05.11. 08:28:40
  Tisztelt Doktor Úr!
9 évig szedtem fogamzásgátló tablettát, melynek szedését 2021 novemberében abbahagytam. Azóta menstruációm nem állt be. Első alkalommal 42. napra, majd 33., ezt követően 34., 50. napra jött meg a menstruációm. Jelenleg az utolsó menstruációm 50 nappal ezelőtt volt. Több terhességi tesztet is végeztem, melyek mindegyike negatív. Labor vizsgálati eredményemben TSH szint normális,illetve 1 hónappal ezelőtt végzett hasi-kismedencei UH vizsgálatom sem mutatott kórosat. Kérdésem az volna normális e, hogy még mindig nem állt be a ciklusom? Mit tanácsol, mit tegyek?  
Igen, még lehetséges hogy több időre van szüksége a szervezetnek, hogy magától rendeződjön a ciklus.
Legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.11. 07:13:23
  Tisztelt doktor Úr,
Kisajak műtétet szeretnék, a legutóbbi nőgyógyászati vizsgálat során, a nőgyógyászom felajánlotta, hogy elvégzi, hisz nem ,,akkora,, műtét. Epidurális érzéstelenítéssel, egynapos kórházi internálással megoldható. Jeleztem neki, hogy sok és elég vastag visszerek vannak a nagyajkam belső falán, amelyek leágaznak a megnagyobbodott kisajkakra. Azt mondta nem gond, mert azt úgy is leégeti. Mindkét gyerekem császárral született, ezeknek a visszereknek köszönhetően. Most aggódom, hogy ha annó nem engedték a hüvelyi úton való szülést, az miatt, hogy nehogy elpattanjon a nyomás miatt, akkor most nem-e lehet gond a vágás során? Mégiscsak vastagabb erek, amelyek visszahúzódtak a császár után, de aggódom a vérzés-, illetve a későbbi esetleg komplikációk miatt. Volt hasonló témában páciense? Érdekelne a véleménye! Válaszát előre is köszönöm!  
Személy szerint nem foglalkozom plasztikai beavatkozásokkal.
Azt javaslom kövesse Kezelőorvosa tanácsait.
Esetleg kérjen másodvéleményt mástól is.
Szép napot
2022.05.10. 23:42:55
  Tisztelt Doktor Úr!

Egy éve felfedeztek nálam egy 4cm-es vékonyfalú, mozaikképződés nélküli petefészekcisztát, azóta többször voltam ultrahangos vizsgálaton, ahol a mérete nem változott, és más egyéb rendellenességet nem vélt felfedezni az orvosom, a mai vizsgálat alkalmával viszont nagyobb mennyiségű folyadékot látott a hasüregben. Természetesen elküldött tumor marker vizsgálatra, és javasolta, hogy a kollégái nézzék meg alaposak, és majd döntsék el, hogy ki kell e műteni vagy sem.

Rettentően félek, mert nem tudom mi okból van ott a folyadék, és csak rossz dolgokat olvastam róla (a doktor azt mondta egyedül az a folyadék zavarja) valóban csak rosszindulatú elváltozásokkor jelentkezik hasonló tünet?

Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Manuéla  
Nem feltétlenül jelent rosszat, lehet hogy a ciszta megrepedt és annak a folyadékmennyiségét látják Uh-on.
Ca-125 javasolt.
szép napot
2022.05.10. 22:31:25
  Tisztelt Doktor Úr!
3 éve, szülés után elkezdtem a hüvelyemben, felül egy kis "labdát" érezni. El is mentem vele vizsgálatra, de mindent rendben találtak. Azóta 1 hónapja született a második gyermekem, tehát több vizsgálaton is részt vettem, több orvosnál is, senki nem mondott semmit. Most a varrat miatt tükörben megvizsgáltam magam, és ez a "labda" egészen belelóg felülről a hüvelybe, a hüvelynyílást majdhogynem teljesen eltakarva. Ezt benyúlva fel is tudom tolni. Hólyagsüllyedés lenne, amire már 3 éve is gondoltam? Az orvosok miért nem látták? 2 hét múlva megyek ismét, újra megemlítem, de már nem reménykedem semmiben. Ön mit gondol, mit javasol? Ha az, akkor ez mindenképpen műtéttel jár? Nagyon félek. Hálásan köszönöm, ha válaszol nekem!  
Lehet húgyhólyag süllyedés.
Amennyiben okoz panaszokat műtéti megoldás szóba jöhet.
Addig is hüvelytorna segíthet.
szép napot
2022.05.10. 22:01:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Második trimeszterben járok és bal oldalon mérsékelt vesetágulatot találtak hasi UH-n. Mit lehet ez ellen tenni, kell rá antibiotikum elővigyágatosságból, vagy bármi tanács, kezelés hogy ne legyen rosszabb?  
Viszonylag gyakran előfordul. Általában nincs negatív következménye. Kontroll Uh javasolt a harmadik trimeszterben.
Szép napot.
2022.05.10. 20:18:13
  Jó Napot kívánok! 6 hetes terhes vagyok, ma voltam dokinál mondtam neki hogy bővebb krémes folyásom van, de nem viszket, nem ég, nincs szaga! Erre ő Gyno pevaryl kúpot írt fel , viszont olvastam hogy az első 3 hónapban csak nagyon indokolt esetben szabad használni! A dokink sajnos már nagyon öreg, és nem egyszer írt olyan gyógyszert másnak ami vetélést okozott.. A környékünkön nincs más. Nagyon jó orvos volt, de már nem nagyon bízom benne. Ön mit javasol? Muszáj nekem az a kúp?  
Canesten.
Szép napot
2022.05.10. 18:45:21
  Jó napot! Azt szeretném tudni hogy cikatridina és vitagyin c használata alatt lehetséges-e a teherbeesés ?Babát szeretnék és most lesz ovulációs időszakom szeretném tudni mennyire befolyásolják ezek a szerek.Köszönöm vàlaszát  
Nem befolyásolják a spontán teherbeesést.
Szép napot
2022.05.10. 17:14:29
  Tisztelt Doktor Úr!

Máj. 30-án laparoszkópos mióma eltávolításaom lesz. Július végén nyaralni megyünk. Akkor már belemehetek a tengervízbe?

Előre is köszönöm a választ!

Bernadett  
Igen, nyugodtan.
Szép napot
2022.05.10. 15:09:16
  Jó napot kívánok doktor úr Lenne egy kérdésem önhöz.
7 hetes terhes vagyok de viszont sűrűn fáj a derekamnál úgy érzem mintha a vesém fájna de viszont nem fáj ha pisilek. Elég sűrűn fáj mostanában ott hátul a derekamnál a vesémnèl. Meg elég sűrűn járok pisilni is a vécére az utóbbi időszakban. Majd jövő hét hétfőn kell mennem a nőgyógyászhoz vissza ellenőrzésre. Maga szerint lehet ebből komolyabb bajom hogy fáj ott hátul a derekamnál vagy ez a terhességgel jár?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm  
Urológiai kivizsgálás is javasolt.
Szép napot
2022.05.10. 10:46:35
  Tisztelt Doktor Úr! 4 évig szedtem fogamzásgátlót (altforellet) 1hónapja már nem szedem Szeretnénk Babát .. mennyi idő után lehet teherbe esni fogamzásgátlót után ? Válaszát előre köszönöm !  
Akár azonnal.
szép napot
2022.05.10. 10:03:50
  Tisztelt Doktor úr!
Napok óta szúró fájdalmat érzek baloldalt a hasam aljánál. Együttlét közben is, és együttlét után fel erősödik és kisugárzik az egész hasam aljára. Tudom, hogy el kell mennem orvoshoz, de legyenszíves írja meg ,hogy mi lehet ez.
Válaszát előre is köszönöm!  
Sok minden kiválthatja. Akár lehet ciszta, myoma, endometriosis, stb.
Pontos diagnózishoz nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.10. 09:27:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Második terhességem 25. Héten járok, és nagyon sokszor élesen fáj az alhasam,a szemérem csontom a fájdalomtól hányingerem is szokott lenni. Ilyenkor magnéziumot veszek be és próbálok pihenni de a napi teendők mellett ezt sokszor nem tudom kivitelezni. Ezek jósló fájások lennének? Az előző terhessegemkor nem volt ilyen nagyon ijesztő a számomra, mert van hogy fél óráig is fenn áll ez az állapot.  
Magnézium és pihenés jó ötlet.
Kontroll vizsgálat javasolt. A terhes méh is nyomhatja a szeméremcsontot súlyánál fogva, ez is kiválthat hasonló panaszokat, ez nem utal jósló fájásokra.
Szép napot
2022.05.10. 06:57:57
  Jó napot Dr úr!Olyan kérdésem lenne hogy április 9-én kezdtem el szedni a Roxanelle fogamzásgátló tablettát és a harmadik héten a 3. szemet megcseréltem véletlenül a 4. Sor tablettàjával és nem vettem észre csak másnap és Folytattam úgyanugy a rózsaszín tabletta szedését.Viszont vérzés azóta sem jelentkezett. Van rá esély hogy terhes legyek??Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Szedje tovább a tablettákat az utasításoknak megfelelően.
szép napot
2022.05.09. 22:10:00
  Kedves Doktor úr!
A férjem a hétvégén kifesti a panel lakásunk egy részét, vizes alapú festékkel. Én 28 hetes kismama vagyok, így a terveim szerint ez idő alatt a szüleimnél leszek és csak hétfő délután jönnék vissza a lakásba. Elég ennyi időt távol maradnom? Köszönöm szépen.  
Nincs kockázata a várandósságra nézve.
Szép napot
2022.05.09. 20:23:16
  Jónapot nekem olyan kérdésem lenne hogy kb 3 hónapja ketö napig tart a mensim és ma amikor ültem az ágyban hirtelen rugdosodast észleltem a pocimban de viszont vetem tesztet és negatív lett 3 is mi lehet ez segítene Dr úr köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.09. 19:11:25
  Szèp estét szeretnék kérdezni hogy a remifemint lehet e szedni vérnyomas tablettakkal köszönöm szépen a vàlasz  
Lehet.
Szép napot
2022.05.09. 17:38:38
  Tisztelt Doktor Úr!
22 éves vagyok,az egyik mellembe van egy csomó, már több mint egy éve.
Nem is igazán foglalkoztam vele,gondoltam biztos ciszta.
Az utóbbi időbe fájdogálnak a melleim.
Érdeklődni szeretnék,hogy milyen orvoshoz forduljak ezzel? Esetleg mell ultrahangra lehet kérni háziorvosomtól is beutalót? Illetve jól gondolom,hogy ciszta lehet a probléma?
Köszönöm szépen, jó egészséget és szép napot kívánok!  
Emlő ultrahang és mammográfia javasolt. Ezek eredményétől függ a pontos diagnózis.
Szép napot
2022.05.09. 17:37:14
  Kedves Doktor Úr! Nézettem progeszteron szintet a ciklus 22ik napján. Az érték 22,700 nmol/L lett. Kérdésem az lenne, hogy ez megfelelő e a teherbeeseshez? Válaszát előre is köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.05.09. 17:21:44
  Tisztelt Doktor Úr!

A 24. Heti terhességi vérvétel során alacsonyabb lett a hemoglobin és a vörösvértest értékem a normálisnál. Mit tegyek vele, kell miatta aggódnom? Észrevettem hogy sokkal fáradékonyabb is vagyok de betudtam a terhességnek.  
Szedjen vastablettát. Napi 1x1.
szép napot
2022.05.09. 17:05:53
  Üdv. MISSED AB után meddig nem lehet szeretnezni a Párommal?
Önkielégítés is tiltott?
22hetes voltam!
Előre is köszönöm ????  
4-6 hétig önmegtartóztatás javasolt.
Szép napot
2022.05.09. 15:26:49
  Tisztelt Doktor Úr! A menstruációm április 21 volt május 5 volt rózsaszín pecsételő vérzésem . Voltam orvosnál az eredmény az uterus 66x 39mm,endometrium 6,6mm .Endometrium-myometrium határ éles . Babát szeretnénk de eddig még nem sikerült ????  
Ez a lelet sajnos nem utal várandósságra. Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Szép napot
2022.05.09. 13:19:09
  Üdv!
Terhesség megszakítás után mikor kezdődik újra a peteeres?
Köszönöm  
2-3 hónapon belül.
Szép napot
2022.05.09. 13:18:24
  Üdvözletem!
Babatervezesnel inofolic alkalmazható e cukorbetegseg mellett?
Köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.05.09. 12:59:26
  Jó napot!

Ma voltam nőgyógyásznál, mert nem úgy jött meg a menszszem mint szokot barnáztam semmi derék és görcs. Viszont vannak bal oldali alhasi , oldalt kis belenyilalások valamikor üléskor, sétáláskor, fekvéskor de nem egyhuzamba. Ez kb 2 hete tart. utolsó menszsezm ami normális volt március 27. Jelenleg 37 leszek majd.Küld vizelezviszgálatra mert azt mondta,hogy nem láttja a terhességet de az se kizárható ott van csak a petevezetékben. Korai terhességet irt a papírra. Nekem hátrahajló méhszájam is van.
Azt mondta,hogy progeszteron gyógyszert rendeljek magzatvédő nekem volt 2 vetélésem mind a 2, 6 hetesen. Ez azért kell h ne menjen el. Viszont nem mondta,hogy mi a neve annyit ,hogy norvég származású. Ebben tudna segiteni ,hogy mi a neve és hogy honnan kell megrendelni, vagy magzatvédő gyógyszert tudna ajánlani? Várom a válaszát. Üdv. Bea  
Progeszteron exeltis/Cyclogest/Utrogestan.
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2022.05.09. 12:14:30
  Tisztelt Doktor Úr!

HPV fertőzés miatt méhnyakrák megelőző állapotot diagnosztizáltak nálam. Emiatt januárban loop-conisatio, márciusban rekonizációs műtéten estem át. A második szövettanom negatív lett, további teendőm azon kívül hogy 3 havonta járják rakszuresre, nincs.
A kérdésem az lenne, hogy ezek után mennyire lenne biztonságos tengerpartra mennem nyaralni júniusban?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugodtan elmehet nyaralni.
Szép napot
2022.05.09. 12:14:15
  Tisztelt doktor Úr!23 hetes várandós vagyok.Màrciusban elvégezték a chytologia vizsgálatot,csak annyit mondott az orvos nem lett jó az eredmény.Àprilisban meg kellett ismételni.Havonta kell laborba vinni vizeletet.Volt egy nagy fokú gombás fertőzésem amire Canesten kombit kellett hasznàlni.3 nap után megszűntek a tünetek.De sajnos ma reggel elèg sűrű sàrga váladék távozott(tejföl àllagú)Kihatással lehet a babára nézve?Sajnos csak Május 19-re van időpont terhesgondozást akkor fogad orvos.Addig tudom halasztani ezt vagy nem?Nagyon szépen köszönöm a választ.  
Nincs ok aggodalomra. Nem veszélyes a várandósságra nézve.
Szép napot
2022.05.09. 09:49:26
  Tisztelt doktor úr! Legyen kedves tájékoztatni hogy ha a repűlőre nem vihetem fel a fogamzásgátlót, és 5 napig nem tudom szedni mit tegyek. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel R ne  
Használjon gumióvszer.
Szép napot
2022.05.09. 08:14:05
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni hogy 2 hét 5 nap eltelte utáni méhszájseb fagyasztás után lehet menni termál/strand fürdőbe?  
Nem javasolt legalább négy hétig.
Szép napot
2022.05.09. 07:07:49
  Jó napot doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy tegnap éjszaka olyan fél 12 óta fáj az alhasam és amikor kimegyek a mosdóba akkor annyira fáj hogy üvölteni tudnék. Lehetséges hogy felfáztam??  
Lehetséges. Nőgyógyászati és urológiai kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.09. 05:50:36
  Tisztelt Doktor úr, egy 45 napos ciklus (több pozitív teszt után, uh-n semmit nem láttak) ma reggel megjött a menstruációm. Így a méhen kívüli kizárva, kisebb,, vetélés,, ami most kitisztul. Ezzel még érdemes orvoshoz fordulni? Próbálkozhatunk újra babával?  
Kontroll vizsgálat mindenképp javasolt spontán vetélést követően-
4 hét szünet után lehet újra próbálkozni.
Szép napot
2022.05.09. 04:46:59
  Tisztelt Doktorúr!

Inofolic port szedek, az lenne a kérdések, hogy szabad-e méhpempőt szednem vagy okoz bármilyen problémat?
Köszönöm  
Nyugodtan használhatja egyszerre a kettőt.
Szép napot
2022.05.08. 18:13:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Sajnos ahol élek, nincs lehetőségem még orvoshoz menni, viszont augusztus elején megyek Magyarországra,ahol szeretném leszedetni Mirena spirálomat,ami 6 éve 7 hónapja van fent. Az utóbbi időszakban rendszeres menstruációm volt. A kérdésem az lenne, hogy véd-e még a spirál, netán teherbe eshetek ez idő alatt?
Válaszát köszönöm ????  
Nem valószínű, Mirena életideje kb 5 évre szól.
Indokolt a levétel.
Szép napot
2022.05.08. 17:54:37
  Tisztelt doktor ur!Egy kérdéssel fordulok önhöz éjszaka nem vizelek be de nappal ha nevetek nem tudom visszatartani. Mit tegyek.  
Nőgyógyászati és urológiai vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.05.08. 16:36:06
  Tisztelt doktor úr !
Ezelőtt 1 ével volt 2 veszitesem az első el halt és rá 4 honapra ujra teherbe estem és a 2 -dik is el halt nem vigyásztam magamra nem jártam dokihoz meg vitamint sem szetem. Ès most 1 év elteltével ugyra teherbe estem voltam 3-szor már dokinal minden rendben van irt gyógyszert is. De én valahogy mégis felek maga szerint el veszithetem öt is???
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!  
Kímélő, pihenő életmód javasolt és progeszteron profilaxis.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.05.08. 15:34:52
  Tisztelt Doktor Úr! Először is szeretném elismerésemet kifejezni a protexin.hu weboldalon végzett munkájáért, amelyről a korábban olvasottak alapján úgy gondolom, hogy tükrözi a szakmai hozzáértést, amely ha szükséges, felvállalt, hiteles információkkal alátámasztott véleménykülönbséggel is társul. Nagyon hasznosnak tartom, hogy a panaszokkal jelentkezők az orvosi konzultáció időponjáig, amely esetenként több hét is lehet, tudnak kihez fordulni. Ezért is érzem úgy, hogy a velem történteket fenntartások nélkül leírhatom.
45 éves nő vagyok, komolyabb nőgyógyászati gondjaim eddig nem voltak, legutóbbi rákszűrésem eredménye tavaly év elején negatív volt, már aktuálissá vált az újabb vizsgálat. Április 23-án kezdődött a menstruációm, ami rendben lezajlott 5 nap alatt. Április 30-án együtt voltam a párommal, melynek során semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam, azonban ezt követően enyhén vérezni kezdtem, ami másnapra megszűnt. Május 6-án este ismét megindult a vérzésem, amely azóta is tart, kisebb mennyiségben, mint a megszokott menstruáció idején, időnként enyhe alhasi panaszokkal. Mivel idáig köztes vérzés nem fordult elő velem, rögtön azt gondoltam, hogy komolyabb probléma is állhat a háttérben, ezért szerettem volna a személyes orvosi konzultációt megelőzően tisztábban látni. Kiégészítő információként hozzáfűzném, hogy a menstruációt követően elkezdtem egy sporttal egybekötött (napi szintű mozgással: kardió, kocogás, úszás váltakozva) nem drasztikus diétát (pár kiló mínusz a cél és a megszokott sportoláshoz való tavaszi visszatérés), amelyet az újabb vérzés megjelenéséig folytattam. Egy hónapja barátcserje kivonatot fogyasztok, tavaly egy kisebb, orvosilag kezelt gyulladás megszüntetésére a kezelés mellett szedtem már Premens tablettát. Kérdésem az, hogy a vérzés megszűnését követő orvosi konzultációig mit tehetek és lehet -e a fent leírtakból bármilyen szakmai következtetést levonni. Előre is köszönöm a rám fordított idejét!  
Sok minden okozhat közti vérzést:
Ovulàció, STD, együttlét alatti kisebb hàmsérülés, életmód váltás, stressz, perimenopauza.
A pontos diagnózis felállításhoz nőgyógyászati kivizsgálás szükséges.
Szép napot
Ui: köszönöm a kedves szavakat
2022.05.08. 14:22:40
  Tisztelt Doktor úr!
Kedden voltam a nőgyógyászomnál rákszűrésen. Akkor hüvelyi ultrahang is volt, mert kb 2 hónapja a bal oldalon égő fájdalmat érzek időközönként, mintha a petefészkem fájna. Nem látott az orvosom semmi elváltozást. Tegnap pecsételő vérzésre lettem figyelmes, ami ma is tart, pedig még 4 szem van a fogamzásgátlómból. (Altforalle) Ezt kb fél éve szedem újra. (7 hónapja szültem)
Mi okozhatja ezt az enyhe vérzést? Soha nem fordult még elő ilyen nálam.
Előre is köszönöm válaszát!  
Valószínűleg a menzesz előjeleit taoasztakja.Nem számít kórosnak, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.05.08. 12:44:17
  Tisztelt Doktor úr!
2 db Fluconazole Q Pharma-t írt fel nekem az orvos hüvelyfertőzésre. A másodikat csütörtökön délután vettem be, es két napra rá, tegnap megittam egy 4,5%-os sommersby-t. Hatással van rá? Nem találtam sem a gyógyszeres papíron, sem az interneten az alkohollal és a gyógyszerrel kapcsolatban semmit.

Válaszát előre is köszönöm!  
Nem probléma.
Szép napot
2022.05.08. 11:59:07
  Tisztelt Doktor úr!
A párommal elhatároztuk,hogy szeretnék babát.
Februárba elis kezdtünk próbálkozni.
Utána nem jõtt meg 64.napig.
Mi persze örültűnk.Majd egy barátnő tanácsára elkezdtem a Duphastont szedni ès beszedtem a felét.
Utána elmentem nőgyógyászhoz,ahol kiderült,hogy nem volt ovulációm.
Myso sun kezdtem el szedni áprilistól.
Utoljára márc.19en jött meg.
A kèrdèsem az lenne,hogy lehetsèges-e a terhessèg.
Ilt.meddig vàrjak a teszttel.
Köszönöm  
Végezzen tesztet a napokban.
Szép napot
2022.05.08. 10:44:07
  Tisztelt Dr. Úr!
Voltam hasi UH és ott a következőket írták.A bal ovárium tömegesebb,ez november óta van.Az uterus fundusában ventrálisan a fal körúlírtan szélesebb,itt myoma göb suspect.Nekem PCO van,a bal petevezetékem nem átjárható.Műtöttek már laporoszkópos eljárássak,mert mind a két petefészkem kétszer nagyobb volt a ciszták miatt.Menstruáciokor nagyon erős fájdalom van bal oldalt,minden egyes mozdulat fáj,erős fájdalom csillapitokat kell használnom hogy tudjak bármit is csinálni.Ebben szeretném kérni a segítségét.Jartam nőgyógyász endokrinra is.Lombik program előtt állok.Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel  
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa tanácsait, aki a lombikot fogja végezni Önnél.
Szép napot
2022.05.08. 09:29:05
  Tisztelt Doktor Úr!
Azzal a problémával fordulnék önhöz, hogy aktus közben és után nagyon felduzzadnak a kisajkaim, illetve a hüvelybemenetem, és érzékennyé, keménnyé válnak, ez kellemetlenné teszi a behatolást egy idő után. Ez diszkomfort érzetet okoz, de a duzzanat egy nap elteltével el szokott múlni. Illetve az aktust követően nehézkessé válik a pisilés néhány napig, ezek a tünetek aztán maguktól elmúlnak, majd egy újabb aktus után újra jelentkeznek. Ezeket leszámítva máskor azonban nincs semmi panaszom. Az lenne a kérdésem, hogy ezt mi okozhatja? Óvszerrel szoktunk védekezni, lehetséges, hogy allergia?
Válaszát köszönöm!  
Igen, lehet latex allergia.
Szép napot
2022.05.08. 00:23:08
  Tisztelt Doktor Úr!
Szabálytalan a menstruációm, ez elmúlt három hónapban ki is maradt…
Teszteltem , az eredmény negatív volt, elment kivizsgálásra, az orvos mindent rendben talált, azt mondta hormonális probléma a gond..
Fogamzásgátlót Tri Regol 3*21 tablettát írt ki, aztmondta hat hónapig szednem kell, azt követően helyre kell álljon a ciklus.
Vegyes érzésekkel vagyok ez iránt, mivel sok negatív kommentet olvastam, valóban segíthet? Vagy ronthat a helyzeten? Mit tegyek?
Köszönöm előre is a válaszát, Brigi!????  
Segíthet.
Azt javaslom, kövesse kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.05.07. 23:40:32
  Jó napot kívánok Dr úr
Azt szeretném kérdezni maga szerint az nagy probléma ha nyolc hetes terhes vagyok de viszont nagyon sokat kell járnom a vécére pisilni. Egy éjszaka van hogy háromszor is ki kell mennem.
A válaszát doktor úr előre is köszönöm  
Nem probléma.
Szép napot
2022.05.07. 22:18:38
  Tisztelt Doktor Úr!

2021.szeptemberében Mirena spirált helyeztek fel,ami 6hónap múlva sajnos elmozdult,és le kellett venni!rá két hétre fogamzásgátló tablettát kezdtem el szedni(Drovelis),ezt írta az orvosom!Kérdésem az lenne,hogy ilyen váltás esetében is fennáll a több hetes vérzés lehetősége?válaszát előre is köszönöm  
Lehetséges.
Szép napot
2022.05.07. 20:43:27
  Tisztelt! Dr.úr.
Elvesztettem a szüzességem 3héttel ezelött akkor eggyaltalan nem késett a havibajom,viszont most igy 3hét elteltével mar késik 2napja,védekeztunk természetesen,gondolok a terhességre is amire nem szeretnék de arra is gondoltam hogy az első utan nem jott meg es hogy ez lenne ez az idoszak? De 3het utan? Nemértem válaszát előre köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra. Az első pár aktus is meg tudja zavarni a ciklust.
Idővel rendeződni fog magàtól.
Szép napot
2022.05.07. 18:30:04
  Kedves Doktor Úr!

31 éves vagyok. Orvoshoz fordultam a párommal mert lassan egy éve nem tudok teherbe esni. A doktorúr elküldött hormonvizsgálatra és felírta a clostilbegyt ,melyet a menszesz 3. napjától kezdtem el szedni (2022.04.27.) 5 napig szedtem napi 2×1 -et. Mai napon 05. 07-en elkezdtem vérezgetni -inkább pecsételő vilagos rózsaszín vérzés. Kérdésem lenne hogy ez normális mellékhatás?
Köszönöm a választ  
Amennyiben hatásos a kezelés, úgy nem jár hasonló tünetekkel.
Azt javaslom várj még a következő rendes vérzést, utána kontroll javasolt.
Szép napot
2022.05.07. 17:02:23
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesség alatt szeretném a vasat pótolni, erre a Béres csepp alkalmas, hány cseppre kell emelni a napi adagolást? Köszönöm  
Igen alkalmas.
3x20 csepp elegendő.
Szép napot
2022.05.07. 16:43:24
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesség alatt alkalmazható a monural por antibiotikum? Háziorvos írta fel enyhe pisilesi kellemetlen érzésre.  
Igen
Szép napot
2022.05.07. 12:40:12
  Tisztelt Doktor úr, az mitől van, hogy egyszer erősebb, egyszer semmi megvonásos vérzés van fogamzásgátló mellett?  
Attól függ, hogy a szervezete hogy reagál az adott ciklusban.
Nincs jelentősége.
Szép napot
2022.05.07. 12:22:58
  Jó napot Dr. Úr!
6 napja késik a menszeszem halvány pozitívat teszteltem tegnapelőtt ma pedig délután már nem volt ott a halvány csík.
Délutánonként hányinger, émelygés, álmosság fáradtság,nagyon sűrűn kell pisilni. Esténként úgy érzem mint ha meg akarna jönni úgy görcsöl a hasam, de semmi .
Lehetek terhes ?
Már a tesztekben nem igazán bízok meg.
Orvoshoz mikor forduljak??  
Igen, lehet.
Szép napot
2022.05.07. 12:18:30
  Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!

22 éves vagyok, 170 cm 80 kg-os nő vagyok.
Párommal babát szeretnénk, soha nem szerettem fogamzásgátlót.
Hormonális vizsgálatra elmentem mivel olyan tünetek voltak mint hogyha babát várnék.
Rendszertelen menstruációm volt
Április 25 én már vártam hogy megjöjjön de nem jött meg végül március 27 én megjött közben, voltak a tünetek fájt a mellem érzékeny volt, fájt a derekam stb l
rózsaszín színű vérzés, egyszer megvolt egyszer elmúlt aztán március 8 án megjött de akkor se amúgy kellett volna akkor is rózsaszín folyásom volt utána megint elmúlt és elmentem orvoshoz vele és azóta eltelt már egy két hét és most újra menstruálok de újra megvan az a tünet hogy rózsaszín vérzés,derék fájdalom.
Petefészek cisztám soha nem volt és jelenleg is így van.

Érdeklődni szeretnék hogy hormon eredményeink közül valamelyik miatt aggódnunk kéne?
És ezekkel a eredményeimmel lehetne kis babánk?

Eredmények: FSH:3,0mU/mL LH:2,3 mU/mL prolactin: 48,97ng/mL Progesteron: 0,7 ng/mL Tesztoszteron: 0,60ng/ml Tsh: 4,01 mIU/L

Nagyon szépen köszönöm a szakvéleményét!

Üdvözlettel: Nikolett  
Fsh kissé alacsony, a tsh pedig magas.
Azt javaslom keressen fel endokrinológust.
Szép napot
2022.05.07. 01:42:47
  Tisztelt Doktor Úr! Olyan problémám lenne 1 hete kezdtem el szedni Euthyros 100mg reggel 1 tabletta illetve Merckformin 1000mg 2x1 tablettat. Mellette 5 eve Lindynette 20 mg fogamzásgátlót szedek. Illetve április elején méh -gyulladással diagnosztizált az orvos. Most 18-ik napnál járok a Lindynetténél és barnás pecsételő vérzésem van. Ez lehet a fentebb említett 2 gyógyszertől? Vagy akár utalhat terhességre is?  
Nem valószínű egyik sem.
Amennyiben a következő ciklusokban is jelentkezik nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.06. 22:43:39
  Tisztelt doktor ur! Ma voltam nőgyógyászati vizsgálaton és a doktor fel nyúlt az ujjával és meg tapogatta a hasam és elmondta hogy nem vagyok terhes. Aminek örültem de Ön szerint ez a vizsgálat mennyire biztos? Nincs szükség ultrahangra? A teszt is negativ volt és a menstruacio is pontos  
Azt javaslom legyen egy ultrahang vizsgálat is 2 héten belül.
Szép napot
2022.05.06. 22:43:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan problémával fordulok Önhöz,hogy április óta 2 menstruáció között, van vérzésem.A menstuáció után mindig 2 héttel újra vérzek.(nem együttlét után) Nagyon sok stressz ért mostanában.Okozhatja hormonprobléma vagy esetleg daganat? Orvoshoz csak 2 hét múlva kaptam időpontot. Kell aggódnom miatta ? Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Középidős vérzés gyakran előfordul, főleg stresszes időszakban.
Nem utal kóros állapotra.
Szép napot
2022.05.06. 22:40:34
  Tisztelt Doktor Úr
A nőgyógyászom írt fel hüvelyfertőzésre fluomizin hüvelytablettát. De nem írt fel hüvelyflóra-visszaállítás kupot . Egy kérdésem lenne kell utána használni hüvelyflóra-visszaállításra kupot ?
Köszönöm a segítséget előre is  
Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2022.05.06. 22:28:17
  Tisztelt Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék, a fogamzásgátló hatását befolyásolja e hüvelykúp vagy hüvelyfertőzésre kapott tabletta.?
Jelenleg Lyndynette 20/75 fogamzásgátlót szedek 5 hónapja és CNS hüvelykúpot kellett használom a napokban.
Amennyiben szükséges kiegészítő fogamzásgátló (óvszer) használata, mennyi ideig?
Előre is köszönöm.  
Szedheti egyszerre a kettőt, nem befolyásoljàk egymás hatását.
Szép napot
2022.05.06. 21:59:09
  Tisztelt Dr Úr!

Jó napot. 40 éves vagyok, 3 császárom volt.(2007,2009,2010) 2022.04.04.én a menstruációm hamarabb megjött kb 5- nappal. Másnap 04.05 én erős fájdalmaim lettek. Lázas lettem. Bal alsó részen szúró fájdalom volt. Sűrgősségire küldtek. Vastagbél gyulladást montak, gyomor gyulladás, epe problémák, vékonybél gyulladás. Antibiotikumot kaptam.

A menstruációm eznap abbamaradt pedig bő sok vérzésem szokott lenni, 6-7 napig. Megállapított vérszegénységem is van. Azóta szedek Sorbifert. Azóta se jött meg a menstruációm. Minden gyógyszert beszedtem, meg antibiotikumot 2 hétig. Most már okés vagyok, gondolnám. Időnként alsóhasi fájdalmaim vannak mint ha meg akarna jönni, de még se jön. Csaknem már nem is fáj a hasam. A kórházban a nőgyógyászati vizsgálat semmi gondot nem jelzett. Terhes nem vagyok, az elmúlt hónapokban együttlétben eseménytelen volt. Fogamzásgátlót nem szedek.
Mit gondol miért maradt abba? Várjak tovább míg talán megjön? Vagy miért maradt abba a menstruációm?  
Egy belgyógyászati betegség, vagy akár a annak kezelése is meg tudja zavarni a ciklust.
Idővel rendeződni fog.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.05.06. 19:33:08
  Jó estét kívánok.! Tisztelt Dr úr! Olyan kérdésem lenne, hogy a tiregol fogamzásgátlót elkezdtem szedni és mellette menstruáció jellegű vérzés jelentkezik. Mit tegyek? Vagy esetleg a tabletatol van? Szedhetem tovább a tablettát? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Szabóné. Ui 47 éves vagyok  
Szedheti tovább a tablettát.
Szép napot
2022.05.06. 19:18:24
  Jól napot én kitti vagyok 40 ves barom 62 de szeretnék babat leheseges?  
Igen.
Szép napot
2022.05.06. 15:39:30
  Tisztelet Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne 13 hetes terhessen lehet érezni a babat? olyasmit érzek az alhasba mintha gyorsan el futna és utána a helye nagyon csiklandoz ez par másodperc és ritkan érzem mikor ülök vagy fekszem??
Köszönöm előre is a válaszát!!  
Igen, lehetséges.
Szép napot
2022.05.06. 13:40:19
  Tisztelt doktor úr!Irtam már önnek,eddigi válaszait köszönöm szépen.43 éves vagyok,babát szeretnénk,de nem jön össze.Tegnap voltam nőgyógyásznál aki AMH vérvételre küldött.Tudna a doktor úr egy kis felvilágositást adni,hogy ez mit takar és hányszor kell menni vérvételre.A nőgyógyász csak az árat mondta,hogy 13500ft.Mennyi az az érték ami jónak számít?Nagyon ideges vagyok már előre is.Még egy kérdés,hogy a doktor úrnak mi a véleménye a méhpempőről?Köszönöm szépen a válaszát.Kellemes hétvégét kívánok önnek.E.  
AMH a petefészek reverz kapacitásáról ad információt, azaz, a kimerültségi állapotáról.
Egy vérvétel elegendő a ciklus 2-5 napja között elvégezni.
A normál érték függ az életkortól. 40-44 év között: 0.027-5.47 ng/mL vagy 0,193-39,1 qmol/L
Méhpempő sokaknak segíthet.
Szép napot
2022.05.06. 13:09:56
  Tisztelt Doktor úr!

Korábban volt egy korai vetélésem (5.hét). Most ismét babát várok, orvosom cyclogest 2x1 kúpot írt fel emiatt. Érdeklődni szeretnék, hogy ilyen nagy dózis okozhat-e a babánál bármilyen fejlődési rendellenességet? Olvastam, hogy a hormonok miatt nagyobb esély van autizmusra. Igaz ez?  
Nincs ok aggodalomra, egyetértek Kezelőorvosával. Azt javaslom kövesse tanácsait.
Szép napot
2022.05.06. 09:48:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Nőgyógyászati vizsgálaton a következő eredményt kaptam:
Kolposzkópos képen 10 és 2 óra között tagoltság látható.
A citologiai eredményem pedig a következő lett: Kenet általános értékelése: Hámsejtrendellenességek
Részletes diagnózis: Nem neoplasztikus elváltozások. Metaplasia
Laphámelváltozások Atypusos sejtek (ASC) Ismeretlen jelentősségű (ASC-US)
Ezután csináltak egy HPV tesztet, ami teljesen negatív lett. Semmilyen HPV-tnem találtak.

Azt szeretném kérdezni, hogy akkor is lehetek rákos, ha nincs és soha nem is volt HPV-m?
Ez valamilyen daganatos elváltozás?
Ha nem, akkor miért van szükség a műtétre?

Válaszát előre is köszönöm!
Micovag és Santes hüvelykúpokat kaptam. Először a Micovagot, majd a Santest kell használnom, azután pedig hüvelyi probiotikumot.
Júliusban fogják ismétleniva szűrést.
Azt mondták, ha az ia ugyanez vagy rosszabb lesz, meg kell műteni.  
Nem számít sem daganatnak, sem daganat megelőző állapotnak az ASC-US, ASCH.
6 hónap múlva elég ismételni a cyt és HPV leletet.
Műtéti bevatkozást csak állapotromlás esetén szükséges végezni.
Szép napot
2022.05.06. 06:00:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Fluconazil Q Pharma-t (2 tabletta) irt fel a nőgyógyászom hüvelyfertőzésre. A második tabletta beszedésének napján lefeküdtünk a párommal. Mirabella fogamzásgátlót szedek. Ugye a fogamzásgátló hatékonyságát nem csökkenti?  
Nem csökkenti, viszont a kezelés alatt érdemes tartózkodni az együttlétektől, mert az ronthatja a terápia hatékonyságát.
Szép napot
2022.05.05. 23:25:22
  Tisztelt Doktorúr!
Az 5. levél Yasminelle-t szedem éppen és az elmúlt 2-3 hónapban tettem egy megfigyelést. A 7 tabletta mentes nap után, amikor elkezdek egy új levéllel, akkor a 3-5. tablettás napon alhasi fájdalmam van, mint menstruáció előtt szokott. Ez az állapot 2-3 napig áll fenn, nem érzem folyamatosan, de azért nagyrészt jelen van és ingerlékenyebb vagyok miatta. Mivel ennyire naptárszerűen ismétlődik, gondolom, hogy a tabletta okozza. Szeretném megtudni, hogy ez normális jelenség-e (nem találtam infot ilyenről sehol) vagy érdemes lenne tablettát váltanom? Köszönettel: M.  
Nem számít kórosnak. Nyugodtan folytassa a tabletta szedését, ahogy eddig.
Szép napot
2022.05.05. 23:03:11
  Jó napot kívánok doktor úr
Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy németországban élek jelenleg voltam nőgyógyásznál. Ugye sajnos tudni kell már volt egy nyolchetes spontán vetélésem. Most újból terhes vagyok hála az istennek 6 hetes. És kaptam az itteni doktornő től egy gyógyszert aminek a neve Femita 100. Utánaolvastam elméletileg a progeszteron szint megtartásához kell. Azt mondta kettő szemet este elalvás előtt fel kell hejeznem a vaginába. Maga szerint ez a gyógyszer segíthet a magzat megtartásában hogy ne legyen vetélés és ez tényleg hasznos dolog a szervezetem számára?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.  
Progeszteron készítmények gyakran segíthetnek a kora terhességi periódusban.
Kövesse Kezelőorvosa tanácsait.
Szép napot
2022.05.05. 21:37:25
  Üdvözlöm Doktor Úr! Nekem az lenne a kérdésem hogy egy jó ideje nekem darabos a menstruációm tehát van rendes vérzésem csak néha amikor cserélek akkor szoktam látni kisebb nagyobb darabokat ez normális? Nincs semmi fájdalmam .  
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.05.05. 20:34:49
  Kedves Doktor úr, 44 éves vagyok, elhúzódó, erős vérezgetések után az orvosom Slindat írt fel, ami megfelelő volt az utóbbi fél évben, nem volt tőle szinte semmi vérzés, viszont most erős megvonásos vérzésem van. Miért van ez? Mit tegyek? Köszönöm a választ.  
Folytassa a gyógyszer szedését, ahogy eddig.
Szép napot
2022.05.05. 16:57:43
  Tisztelt Doktor úr!
Júniusban lesz egy éve, hogy volt egy korai terhességem ami spontán vetélésssel végződött sajnos. Azóta próbálkozunk de nem jött még össze. A kérdésem az lenne, hogy most kell e vissza mennem az orvoshoz és ha igen akkor mit mondjak neki?  
Egy év sikertelen próbálkozás után meddőségi kivizsgálás javasolt párjával együtt.
Szép napot
2022.05.05. 16:12:35
  Kedves Doktor úr!
Bőrgyógyászati probléma miatt góckutatást javasoltak, amelynek része lenne a nőgyógyászati vizsgálat is. Rendszeresen járok szűrésre, fél évvel ezelőtt voltam, és mindent rendben találtak (UH, cytologia, HPV szűrés is volt). Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben érdemes-e most is felkeresnem a nőgyógyászt? Van esetleg valamilyen fertőzés, ami tünetmentesen fennállhat, és emiatt nem derült rá fény az eddigi kivizsgálások során? (3 éve vagyunk együtt a párommal, monogám kapcsolatban, gondolom azóta kellene tünetmentesen lappangania, ha lenne ilyeni probléma..) Köszönöm szépen a segítségét!  
Nem szükséges ismételt nőgyógyászati kivizsgálás.
Szép napot
2022.05.05. 16:07:20
  Kedves Doktor úr!
Kb 2 év HPV Hr pozitivitás után negatív lett a HPV tesztem, ezután a párom is elment tesztre, hogy nehogy visszafertőzzön, ha elhagyjuk az óvszert. Nála HPV NA típust mutatott a teszt. A kérdésem az lenne, hogy ez a típus is veszélyes lehet-e, várjunk-e még a babával, és továbbra is használjunk óvszert, vagy esetleg ez a típus nem okoz gondot? Mennyi idő után érdemes újra teszteltetni a páromnál, ha erre szükség van? Orálisan jelenthet problémát ez a típusú vírus?  
Nyugodtan próbálkozhatnak. Nincs ok aggodalomra. Nem szükséges ismételt tesztet csinálni.
Szép napot
2022.05.05. 15:43:30
  Tisztelt Doktorúr! Március végen volt pecsételő vérzés miatt abrasiom. A szövettan endometrium polipot igazolt, illetve azt írta le hogy az épben való kimetszés megítélhetetlen. Malignitasra utaló jel nem volt. A nőgyógyászom azt mondta reméljük hogy ezzel megoldódott a probléma, de sajnos ezek hajlamosak a kiújulásra, így ha újra fellépnek a verzeszavarok akkor hysteroscopiat kell elvégezni.
Az abrasio óta nem volt menstruációm. Eddig teljesen panaszmentes voltam azóta. Most tegnapi naptól van nagyon enyhe véres, barnás folyásom. Nem tudom, hogy esetleg a menstruacióm fog megjönni vagy mégsem lett teljesen megoldva a probléma.
A kérdésem az lenne, hogy ilyen hamar ki tud újulni a polip? A hysteroscopia hatásosabb beavatkozás ilyen esetben mint az abrasio? Eléggé bepánikoltam, hogy mi van ha nem sikerül tőle megszabadulnom.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Az enyhe vérzés/barnázás normálisnak számít ennyi idő elteltével a műtétet követően, nem utal kiújulásra.
Hysteroscopia megbízhatóbb bevatkozás, hiszen ez esetben kamera segítségével élő képet kapunk a méh belfelszínéről.
Szép napot
2022.05.05. 14:52:11
  Jó napot dr úr 42 évesen milyen fogamzásgátlást javasolt mivel már tabletát nem szeretnék szedni  
Evra tapasz, vagy gumióvszer.
Szép napot
2022.05.05. 12:38:46
  Tisztelt Doktor Úr!

Terhesség 6. Hónapjában pevaryl vagy gynoxin használható gomba ellen? A Canesten nem használt  
Igen.
Szép napot
2022.05.05. 11:35:45
  Tisztelt Dr. Úr!

Kezelés (helyileg kúpos) után mennyi idő teljen el kontroll kenetvételig ami megbízható eredményt fog mutatni? Köszönettel  
Legalább 2-4 hét.
Szép napot
2022.05.05. 11:25:26
  Jó napot!
Mit gondol a Betadin hüvelykúpról? Hány napig alkalmazható biztonsággal? Jódtartalma miatt kérdezem. Mesntruáció alatt is használható a betegtájékoztató szerint de én abbahagytam. Összesen 8 db-ot használtam el, 3-t a menzesz előtt, 5-t utána. A mellékhatások között szerepel a fémes szájíz és fokozott nyáltermelés. Én ezt reggel érzem. Hagyjam abba használatát? Sok súlyos melléhatás is le van még írva. pl nehézlégzés, tüdővizenyő stb...ezek mennyire lehetnek valósak?
Köszönettel  
8-10 napos kúra elegendő.
Súlyos mellékhatásoktól nem kell tartania.
Szép napot
2022.05.05. 10:10:38
  J9 napot 5 napja késik a menzeszem tesztek negatívak szeretnék babát.meddig várják a következő tesztel?  
Egy hetet.
Szép napot
2022.05.04. 22:16:34
  Kedves Doktor Úr!! Baba várás előtt szükséges, vitamint szedni?? Femibion pld. Bár most már nem védekezünk. Olvastam, hogy már el lehet kezdeni a fent említett vitamint 0 as.mielőtt teherbe esnék, baba várás előtt kell már ezeket a vitaminokat szedni?? Köszönöm szépen. Edit  
Nem kötelező szedni, ez egyéni döntés joga.
Szép napot
2022.05.04. 19:12:38
  Jó napot Doktor úr!
Két kérdéssel fordulnék Önhöz, ha lehet.
Az egyik az volna, hogy a fogamzásgátlót nem gyengítik a gyógynövényes készítmények? Például Sedacur Fortét szedek, halolajat, fokhagyma-fagyöngy-galagonya,stb. A Missee fogamzásgátlót szedem már 3. hónapja utolsó sornál tartok, viszont ma van a 16. napom, és 29.napra jön meg mindig a menstruációm, tehát pont peteérés időszakában vagyok.. Aggódnom kellene? Aktív szexuális életet élek, a fogamzásgátlón kívül nem használunk más védekezési eszközt.
A másik pedig, hogy a nőgyógyászom enyhe bakteriális és gombás hüvelygyulladást állapított meg nálam, kaptam rá Macmiror nevezetű gyógyszert, viszont azt mondta ettől még szexuálisan érintkezhetek ugyan úgy. A készítményre pedig az ellentéte van írva, sőt az is, hogy elkaphatja a partnerem.. Akkor most melyiknek higgyek?  
Nem befolyásolja.
Macmiror használata alatt a szexuális együttlétek felfüggesztése javasolt.
Szép napot
2022.05.04. 18:38:42
  Tisztelt Doktor úr.!! Babavárás /még nem vagyok terhes// előtte kell valamilyen vitamint szedni, vagy akkor kell mikor már terhes leszek. Köszönöm szépen. Edit  
A várakozási időszakban is szedhet vitaminokat.
Szép napot
2022.05.04. 18:33:49
  Tiszteletem!
Negyedik napja késik a menzeszem! Tegnap csináltam tesztet negativ volt!
Együttlétem csak a eloző menzesz útán volt pàr napig! Lehetek terhes?  
Egy hét múlva végezzen újabb terhességi tesztet.
Szép napot
2022.05.04. 17:46:02
  Üdvözlöm kaptam 10 darabos hüvely kupot elfelejtettem a doktor urat megkérdezni ha közbe véletlenül megjön a menstruációm mit csináljak klion kupot kaptam,köszönöm  
Menzesz alatt függessze fel a kezelést.
Szép napot
2022.05.04. 17:18:36
  Tisztelt Doktor Úr!

Érdeklődni szeretnék, hogy befolyásolja e a hüvelykúp a fogamzásgátló hatását? Szükséges mellé kiegészítő fogamzásgátló (Óvszer) használata?
Jelenleg Lindynette 20/75 fogamzásgátlót szedek 5 hónapja és most CNS hüvelykúpot kellett használnom.
Ha befolyásolja, mennyi ideig használjunk kiegészítő fogamzásgátlást?

Előre is köszönöm.  
Nem szükséges kiegészítő fogamzásgátlás.
Szép napot
2022.05.04. 15:56:57
  Jonapot kivanok ! Elso kisbabammal vagyok terhes , jelenleg a 15hetben vagyok . Egy oriasi felelmem van , hogy nem lessz egeszseges a kisbabam . Tudni szeretnem hogy , a memtalis vagy szellemi fogyatekosagot a terhesseg alatt eszre lehet venni ? Ha nem is konkretan azt hogy , mi a baja de legalabb latszik ha valami nem stimmel ? A terhesseg alatt mi okozhat ilyen problemakat ? Valaszat elore is koszonom ( genetikai betegsegek kivetelevel )  
Prenateszt adja a legtöbb információt az esetleges fejlődési rendellenesség.tekintetében.
Általában 9-12 terhességi hét között végzik.
Szép napot
2022.05.04. 15:06:30
  Tisztelt Doktor Úr.

Átjárhatósági vizsgálat előtt állok. Kérdésem a bórsavas kúpra vonatkozik.

Az első tenyésztés bő vegyes baktérium flórát igazolt,lactobacillust nem találtak. Ezt követően 10 napos Klion kúp kezelés következett a ciklus 4-14 napja között, majd a középidőben folytattuk a baba projektet. A férjem nem kapott kezelést, lehet emiatt visszatelepedett az eredeti flóra, mivel a kontroll tenyésztés során Streptococcus Agalactiae és E. Coli tenyészett ki.

Orvosom Sumamed S és Nitrofurantoin kezelést javasolt és közben végig bórsavas kúp használatát, a mensesig majd a vizsgálat előtt 3 napig. A patikus azt mondta mindenképp beszéljek az orvossal mert az új gyógyszerész ajánlások szerint a bórax termékeny korú nőknek egyáltalán nem ajánlott és mindenképp derüljön ki nem vagyok- terhes mielőtt alkalmaznám. Említette hogy ha lehetséges írjon fel más szert.

Levelemben leírtam a problémát, orvosomnak rengeteg páciense van ezért az asszisztens azt válaszolta hogy elég csak a vizsgálat előtt 3 napaig használni a kúpot.

Nem szeretnék kockáztatni egy kismedencei gyulladást. A véleményét kérem a bórsavas kúppal kapcsolatban mennyire biztonságos (van esetleg más szer) és amemnyiben nincs jobb alternatíva elég- e a vizsgálat előtti 3 napos kezelés.  
Valóban nem javasolt a bórsavas készítmények használata.
Helyette használjon micovag-ot.
Szép napot
2022.05.04. 12:11:57
  Tisztelt Dotkor Úr!

Sokadjára tenyeszik ki enterococcus a flórából, emellett zsúfolt fehérsejt szám, kevés- vagy normál lactobacillus a jellemző. Csípő érzéssel jár. Kaptam már ra az elmúlt hónapokban szájon át Augmentin Duót, helyileg fluomizint, macmirort, kétszer egy hetes betadin kúpot. Székelés után azonnal megmosakszom, hüvelyi helyreállítókat használok, (lactinelle, vagilact, gynophilus, vitagync, lactofeel amivel azt tapasztalom hogy nem megy fel elég mélyre). Szexuális életem nincs. Mit tegyek hogy ne jöjjön újra és újra vissza, esetleg milyen fenntartó kezelés lehetne hatásos?
Elkeseredve köszönöm a válaszát  
Azt javaslom tartson legalább két hét gyógyszermentes időszakot.
Hagyjon időt az önregeneràciónak is.
Szép napot
2022.05.04. 09:34:37
  Tisztelt Doktor Úr!

Évek óta szedem a fogamzásgátlót, Novynette. Legutóbb a 7 napos szünet után nem tudtam bevenni, így egy nappal később kezdtem el szedni a következő havit. Kérdésem az lenne mi a teendőm ezesetben? Védekezzünk párommal kiegészítő módszerrel is egész hónapban? Valaszát előre is nagyon szépen köszönöm!  
Nem szükséges kiegészítő kezelés.
Szép napot
2022.05.04. 08:57:28
  Jó napot doktor úr
Nekem lenne egy olyan problémám hohy április közepén volt egy elég erős hanyingerem azzal egyutt egy nagy melegség jött rám, rá masnap reggel 2 csepp rozsaszin folyás es azota semmi multhonap végén kellett volna menstrualnom de nem jött meg csinaltam mar 3 tesztet is de mind negativ.A mellem is fáj.
Ennek mi lehet az oka?  
Egy hét múlva végezzen újabb terhességi tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.05.04. 07:25:10
  Tiszteletem!
4edik napja késik a menstruációm , tesztet csináltam 3dik napon , negativ volt ! De kozben szekedek Euthyroxot , ott a melékhatásban irja a lehetséges zavarokat! Már több mint egy hónapja szedem, első menszesznél nem volt baj! Igaz nem helyesen szedtem! Mert az orvos azt mondta h evés előtt 30-60 perce be kell venni! Én pedig evés közben szedtem! És azt mondta ugy rá ragad az ételre ! Mit tegyek? Lehetek-e terhes?  
Egy hét múlva végezzen újabb terhességi tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.05.04. 04:19:37
  Joreggelt Dr.Úr
Voltam dokinál kiderült, hogy PCO-s vagyok.
Magas a cukrom is 7,9.. kaptam rá Meckformin xr 750-et, csak este kell be vennem 1-et azt mondta a doki.
Hogy hogy csak 1-et kell be vennem ? Neten olvastam, hogyha csak 1-et szedek , akkor reggel kell be venni de a doki azt mondta este 1et , így úgy veszem be .. Kíváncsi lennék miért este kell.
Azt szeretném kérdezni, hogy 4.napja hogy szedem és a szám szélén hólyagok jelentkeztek , kicsit fáj a torkom is azon az oldalon , ahol meg jelentek a hólyagok.
Lehet mellékhatása a gyógyszernek ?
Könnyebben teherbe eshetek a gyógyszer segítségével?
Segít a fogyásban 114kg vagyok és 10hónapja nem jön össze a baba.
24éves vagyok.  
Lehet gyógyszerallergia, emiatt a gyógyszer abbahagyása és kontroll vizsgálat javasolt.
A sikeresen beállított szénhidrát anyagcsere folyamatom mindenképp jótékony hatással lesznek a gyermekvállalási időszakban.
Szép napot
2022.05.03. 23:21:17
  Tiszteletem!

A szakértői segítségükre van szükségem... Cisordinol depot injekciót kaptam és gyógyszeres kezelést is... már 2 hónapja leállították a kezelést, de engem még mindig gyötörnek a mellékhatások... a szexuális és a szerelmi életem romokban van ettől a hülye gyógyszertől... 2 hónapig szedtem mire az orvosom belátta hogy igazam van és leállított róla, de most csak mossa a kezeit, és azt mondja reménykedjek de biztosat nem tud... hogy a dopamin a szerveztemben mikor áll vissza... a klitoriiszom érzéketlen... nőként impotens lettem...

Könyörgök segítsenek és mondják meg nekem vagy találják meg aki meg tudja mondani, hogy
MIKOR VÁLTOZIK EZ VISSZA????
Az orvosom csak kummog... és nem mond semmit...a testem tele lett tőle apró pici piros pattanással, az egész hátam mellem, és a combjaim ilyenek...

Tisztelettel: Virág  
Pszichiátriai kivizsgálás és gyógyszerváltás javasolt.
Amíg a pszichiátriai kezelése nincs megfelelően beállítva, nőgyógyászati kezelés indítását nem javaslom.
Szép napot
2022.05.03. 21:55:46
  Tisztelt Doktor úr!
egy ismerősöm nemrég kisbabát szült...beszélgetés során olyat mondott amin meglepődtem... miszerint szülés után felcsuszott a méhe...létezik ilyen?  
Nem.
Szép napot
2022.05.03. 21:26:39
  Tisztelt Doktor Úr
Utóbbi 2-3 hónapban kezdődött menstruációm alatt jelentkeznek a tünetek intim betétet használok és kipirosodik viszket nagyon kellemetlen
Váltottam bio minden mentes betétre de a tünetek ugyanúgy jelentkeznek.
Az orvosom szerint gombás fertőzés felírt egy kupot de ez sem segített.
Köszönöm.  
2 hétig Gynophilus kúra javasolt.
Amennyiben panaszai ezt követően is fennállnak, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.05.03. 21:03:44
  62 éves vagyok.Esteofem 2 mg szedek,engem 38-évesen operáltak, nincs petefezem , és nincs méhem, az erös Klimax miatt szedtem 20 éve a Diane 35, nagyon jó ereztem magam, jó volt a közerzetem, Jó volt a Libidom, most 2 éve szedem Estrofem, de fáradt vagyok és a Libidom se az igazi. Nem lehwtne egy másik Gyogyszer szedni?  
Tibelia/Ladybon segíthet.
Szép napot
2022.05.03. 20:58:34
  Üdvözlöm! Adrienn vagyok, szeretném megkérdezni, hogy 2020 áprilisban menstruáltam utoljára, de a mai napon 2022.05.03.-án vérzés jelentkezett. Nem volt előjele de rendes bő menstruációs vérzésem van. Tudom, hogy nőgyógyászhoz kell mennem. A kérdésem az, hogy akkor kell mennem amikor még vérzek vagy meg kell várnom, hogy elmúljon. Köszönöm gyors válaszát.  
Várja meg amíg elmúlik a vérzés.
Szép napot
2022.05.03. 20:30:20
  Tisztelt Doktor Úr!
Ez a 23. Napi progeszteron érték jónak számít? Babát szeretnénk.
Köszönöm előre is a válaszát. Üdvözlettel

Progeszteron 40.93 nmol/L

Follikuláris fázis : < 4.45 nmol/L
Midluteális fázis : 14.12 - 89.14 nmol/L
Luteális fázis : 10.62 - 81.28 nmol/L
Terhesség I. trimeszter : 35.68 - 286.20 nmol/L
Menopauza után : < 2.32 nmol/L  
Igen, ez jó eredmény.
Sok sikert.
Szép napot
2022.05.03. 20:13:39
  Tisztelt Doktor Úr!
24 éves vagyok van 2 gyermekem egy 5 éves fiam és egy 3 éves kislányom! Van egy olyan problémám hogy szeretnénk egy 3. Gyermeket de valahogy nem akar összejonni már több mint fél éve ebbe a hónapban a mensim nagyon furcsa volt számomra hisz 2 napot késett majd másfél napot megvolt az sem ugy ahogy azokelőtt voltazóta csak barna folyásom van (3 napja) nem tudom mit tehetnék esetleg lenne valami ötlete vagy esetleg válasz hogy mitől lehet ez az egész?! Válaszát előre is köszönöm szépen ^_^  
Ez gyakran előfordul, nem számít kórosnak, nem befolyásolja negatívan a spontán terhebeesést.
Nincs vele teendő. Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Meddőségi kivizsgálás "csak" 1 év sikertelen próbálkozás után javasolt.
Próbálkozási időszakban 2x1 Inofolic segíthet.
Szép napot
2022.05.03. 14:02:12
  Tiszteletem Doktor úr
Azt szeretném kérdezni öntől hogy a terhesség során kb hány hetes kortól indulhat el a szívverés a magzatnak?
Nagyon szépen köszönöm előre is válaszát  
kb 6 hetes kortól mutatható ki a szívműködés Uh vizsgálattal.
Szép napot
2022.05.03. 13:19:39
  Tisztelt dr Úr!
Menstruáció előtti dühkitöréseket mivel lehet kezelni? Én egyszerű ember vagyok nincs pénzem pszichológushoz járni... Viszont egyre jobban rám tör a düh amit a csaladomon vezetek le. Pmdd-ről olvastam de hogyan kezeljem?  
Premens, nyugtató teák esetleg segíthetnek.
Szép napot
2022.05.03. 13:11:43
  Jónapot Dr. Úr 10 hónapja szültem kislányom eddig cicizet, lassan egy hónapja nem cicizik menstruációm januárban rendessen meg volt normál vérzés, de azóta csak nyálkdugó barnás vérzésem 5 napos, normásis ez?
Ha nem menstruálók napi szinten erős nyálkás fehéres vagy néha bocsánat takony szerű sárgás. Nincs gombás fertőzésem. Segitségét előre is köszönöm.  
Nem számít kórosnak. Legyen türelemmel. Idő kell, mire visszaáll a rendszeres menzesz.
Szép napot
2022.05.03. 10:42:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Cikatridina kúp felhelyezését követően mennyi idő múlva lehet aktust létesíteni? (Mire"feloldódik")
Vagy szexuális együttlét után kellene inkább felhelyezni?
10 napos kúrába kezdek és felmerült bennem a kérdés, hogy hogy lenne tanácsos ilyen esetben alkalmazni a cikatridina kupot.
Üdvözlettel és köszönettel: Renáta
Szép napot kívánok!  
A kúra alatt nem javasolt a szexuális együttlét, mert az ronthatja az eredményességét.
Szép napot
2022.05.03. 09:22:46
  Tisztelt Doktor úr!
Az E-vitamin szedése hatással lehet a menstruációra? Mindig pontos ciklusaim voltak (28 napos), de most 3. napja késik. Természetesen babát szeretnénk, de negatív a tesztem. Túlzott E-vitamin befolyásolhatja? Vagy esetleg később mutathat a teszt pozitívot és mégis baba lehet a dologban?

Köszönöm előre is a választ!  
Nem befolyásolja.
Szép napot
2022.05.02. 23:31:55
  Tisztelt Doktor Úr!

25 éves vagyok, 3 hónapja használok Nuvaring fogamzásgátlót. Egyetlen problémám, hogy használata óta folyamatosan nőnek a melleim, sokszor érzékenyek is. A mellek duzzanata, növekedése a későbbi használat során megszűnhet? Lehetséges, hogy még a szervezetem hozzászokik a hormonhoz vagy ez az állapot a használat során végig fent fog állni?
A választ előre is köszönöm.  
Valószínűleg ez a hozzászokási időszak következménye.
Nem lesz maradandó a változás, nincs ok aggodalomra.
Nyugodtan használja tovább a készítményt.
Szép napot
2022.05.02. 22:57:52
  Jó napot Doktor Úr!
Párommal 04.08'-án voltunk együtt, másnap/harmadnap szúrkált a hasam. Naptár szerint az ovulációm 04.14-én volt. Sajnos egyéb okok miatt nem tudtunk együtt lenni, így csak 04.26-án (Kedden) tudtunk összebújni.
Viszont 04.28-án, Csütörtökön kellett volna megjönnie, helyette aznap szúrkált jobb oldalt a petefészkem és folyamatos sötézbarnázásom van, és NAGYON enyhe, rózsaszínes vérfoltok vannak. A mensim eddig naptár szerint szokott megérkezni. Sose volt, hogy 5 napig nem jön meg.
Lehet, hogy késői beágyazódás történt?
Teljesen össze vagyok zavarodva. Szeretnék babát 1 éve, teljesen egészségesek vagyunk.
Végeztem ma tesztet, egy Predictor Early-t ami borzasztó halványan lehetett látni egy halvány csíkocskát. De tényleg csak nagyon nagyon halványan.
Lehet ettől még baba a dologban? Vagy egyáltalán ne számítsak rá?
Előre is köszönöm!
Szép napot!  
Végezzen újabb tesztet egy hét elteltével, addig legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.02. 22:43:55
  Tisztelt Dr Úr!
Pajzsmirigy alulműködésre szedek eutiroxot 50 mg illetve Merckformin 1000mg inzulinrezisztenciára.fogamzásgátlókènt cypromixet szedek.nőgyógyászati konzultáción hüvelyszárazsagra illetve libido csökkenésre volt panaszom, ezért a cypromixet lecserélte taisara 3mg/0,02mg.kiváltottam de el mèg nem kezdtem mert a cypromixből mèg 5 szem van a gyógyszer szünetig.a taisa tájékoztatója is írja mellékhatásként a hüvelyszárazsagot ès több fajta gyulladást is.szeretnèk másod véleményt kérni Öntől hogy elkezdjem a taisát vagy maradjak a cypromixnèl amit 5 hónapja szedek ès használjak cikratidinát vagy vagisant.

Segítő szándèkát előre is köszönöm  
Mindkttő járható út.
Nem szükséges feltétlenül váltania.
Szép napot
2022.05.02. 20:59:06
  Vasárnap reggel meg jött a menstruációm viszont alig jön azóta valami aggódom.
Mi okozhatja?  
Nem számít kórosnak, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.02. 19:20:34
  Tisztelt Dr.Ùr.
Pozitivat teszteltem mivel aprilis 31.en barnas pàr csepp pecsètelő vèrzèsem volt. Majus 6.an kellene h.megjöjjön a nem vàrt. Azota is 3.napja enyhèn barnàzom. Oktoberben volt egy missed abortuszom. Mikor tudok orvoshoz menni es van e okom az agódalomra?  
Május közepén elég ha végez egy újabb tesztet, amennyiben nem érkezik menzesz.
Szép napot
2022.05.02. 18:59:21
  Üdvözlöm!
Április 5-én volt egészségügyi küretem mivel menstruáció után még kb.10 napig barnás folyásom van.47 éves vagyok a szövettan eredménye:hyperplasia glandularis.Nem tudom ez nagy bajt jelent e,alakulhat-e ki később rosszindulatú elváltozás?Nemsokára kell mennem vissza kontrollra és megbeszéljük a progeszteron hormon pótlását.Bár lehet nem megoldható mivel volt tüdőembóliám..Szeretném megkérdezni,hogy van-e lehetőség mondjuk progeszteron krém használatára.Sajnos eléggé hullik a hajam és gondoltam már arra is,hogy esetleg ettől.Igaz pajzsmirigy alulműködésem is van,de arra már szedek letroxot.köszönöm válaszát.  
A szövettani eredmény negatív lett, amiatt nem kell aggódnia.
Esetleges Progeszteron készítmény használatáról a kezelőorvosa nyilatkozni fog a kontroll során, addig legyen türelemmel.
Szép napot
2022.05.02. 18:39:46
  Tisztelt Doktor Úr!

A folyásom frissen krém, enyhén sárgás színű. Ez normális? Mindenhol fehér folyasról hallok, de az enyém nem olyan, fehér wc papíron feltűnő.  
Használjon Gynophilust 2 hétig.
Szép napot
2022.05.02. 17:05:43
  Jónapot kivánok! Én 49 éves vagyok és állandoan vérzek van amikor rendes vér jön de van olyan hogy csak rózsaszínü elmúlik egy két napra és kezdödik elöröl ez kb egy hónapja van igy! Az lenne a kérdésem hogy elfog mulni vagy valami komolyabb bajom van? Köszönöm a válaszát  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis felállításához.
Szép napot
2022.05.02. 15:22:41
  Üdv, koszonom a valaszat. irta hogy lehet a sok idokieses miatt majd uj kapcsolat miatt lehet a kozti verzes triregol szedes mellett, ezenkivul még mi lehet a baj? Nem hiszem h ez lenne az ok sokszor volt mar h tobb evig nem volt partnerem majd ha lett nem volt ilyen problema. Most masodjara sokkal erosebb lett ez a kozti verzes s darabos is ????  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis felállításához.
Szép napot
2022.05.02. 13:49:55
  Jó Napot!Az én problémám az lenne hogy reggel fel 10 körül együtt voltunk a párommal de az óvszer kiszakadt!..rá 1 órára be is vettem a rigesoft esemény utáni tablettát !2 hét múlva kellene megjönnie.Kérdésem mennyire hatásos ez a gyógyszer főleg hog ig y hamar bevettem!Köszönöm a választ!  
Hatásos, nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.02. 13:10:04
  Jó napot Doktor úr!
Eléggé aggódom február 20.án történt egy kis “baleset” hogy a barátom az egyik ujjával amire előtte elment hozzám ért. Ez nem tűnt nekem semminek de eléggé megijesztett és azóta 3x megjött rendes időben amikor kellett és ugyanúgy 4-5 naposak voltak a menstruacioim. Csináltam 6tesztet mindegyik negativ volt de olyan mintha úgy nőne a hasam mintha terhes lennék. Vagy ezt csak magamnak mesélem be? Ön szerint van bármennyi esély hogy terhes lehetek? El megyek nőgyógyászhoz de az időpontig várni kell és nagyon aggódom.  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.02. 08:46:45
  Tisztelt Dr. úr!
Hason lévő barna folt (köldök vonalában)ami ekcémának indult, de valószínűleg gombás felülfertőződés lett belőle át terjedhet-e nemi tájekra pl aktus során ?
Egyébként kezelve van canesten kenőccsel és van bőrgyógyászhoz időpontom, viszont addig aggaszt, hogy érintkezés útján nehogy oda "terjedjen" a gomba.
Tusolásnál, törölközésnél nagyon odafigyelek és mindig teljesen tiszta frissen mosott törölközőt használok illetve intim részre külön törölközőt. De felmerült bennem, hogy szexuális élet következtében nem e lesz gond ezzel ?
Köszönöm megtisztelő válaszát!  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.05.01. 21:23:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Csináltam több terhességi tesztet, ami 3 napja elég halványan, de pozitív. A 2.csík erőssége nem változott. Az utolsó menzesz első napjától 26 nap telt el, kedden lesz 4 hetes.
Ön szerint normális, hogy 3 nap alatt nem lett sötétebb a csík? 25-ös érzékenységű a teszt.
2 éve volt egy vetélésem 5 hetesen, ezért nagyon aggódok.  
A következő tesz elvégzése 1 hét múlva javasolt, addig legyen türelemmel.
Kímélő, pihenő életmód javasolt.
Szép napot
2022.05.01. 19:25:14
  Tisztelt doktor úr! Április 26.-án voltam méhszájseb fagyasztáson.
Azóta sárga víz szerű folyásom van,ami bűzös.
Mitől lehet?  
Ez a beavatkozás gyakori következménye,
jelentkezzen kontroll vizsgálaton 2-3 hét múlva kezelőorvosánál.
Szép napot
2022.05.01. 18:06:34
  Tisztelt Dr.Gyurkovics Bence!

25 hetes terhes vagyok.Gyomorsav miatt Ludea-t írtak fel nekem,már második dobozzal szedem,ám egy tányér leves után már olyan hányinger majd orrdugulás tör rám,hogy elviselhetetlen.Napi 1-t szedek,éhgyomorra reggel.A Rennie és társai sem segítenek.Ilyen esetben mi a teendő?Azt sajnos nem tehetem meg,hogy koplalok. :-( Üdvözlettel  
Cerucal javasolt, receptköteles.
Salvus víz, cola, koffein, gyömbér tea segíthet addig is.
Szép napot
2022.05.01. 16:34:29
  Tisztelt Doktor Úr!
04.25-én reggel hirtelen szédülés tört rám, amit egésznapos rosszullét követett, délután lázas is lettem. Másnap lázam nem volt, de a szédülés és hányinger megmaradt, illetve gyenge voltam, étvágyam se volt. 04.27-e délutánjától erős alhasi fájdalmaim voltak, de csak a jobb oldalon egészen 04.29-ig. A fájdalom részben elmúlt, ritkán jelentkezik akkor is gyengébben. Étvágyam továbbra sincs és néha rosszullétek még elfognak. A következő menzeszem 05.04-re várható.
Lehetséges, hogy terhes vagyok?
Válaszát előre is köszönöm!  
1 hét múlva javasolt az első terhességi teszt elvégzése, előtte gyakori az álpozitív eset.
Szép napot
2022.05.01. 15:26:42
  Tisztelt Doktor Úr!

A második trimeszterben járok és hetek óta Enyhe hasmenés, erős intenzív puffadás nehezíti meg a minden napnaimat. A magneziumra gyanakodtam, pár napig nem szedtem de nem javultak a tüneteim. Mit tehetnék a tünetek csökkentésében, kell emiatt aggódni?  
Vas tabletta tud hasonló panaszokat okozni, próbálja meg azt elhagyni pár napra.
Szép napot
2022.05.01. 13:07:16
  Szép napot! Ryeqo gyógyszer helyes szedése érdekelne. Menstruáció alatt is kell szedni vagy azokon a napokon ki kell hagyni.? Köszönöm  
Menzesz alatt is ajánlott a szedése.
Szép napot
2022.05.01. 11:56:40
  Kedves Doktor Úr!

Slinda fogamzásgátlót szedek, melyet erős vérzés miatt írt fel az orvosom. Citologiam szeptemberben volt, P1 eredménnyel. A szülésem óta (2011) a mehszájam repedt, de a citologia mindig p1-p2, ezért nem volt kezelve. Most a Slindat 2 hónapja szedem,még eléggé össze-vissza pecsételő, vagy barnás vérzés van, de már egyre több a vérzés nélküli időszak.2 nap vérzés mentes nap után együtt voltunk a párommal és közben illetve utána enyhe vérzés jelentkezett. Nagyon megijedtem, hogy miért vérzek már együttlét közben is? Ez is lehet hormonális vagy a mehszájon lévő repedés okozhatja?
Ha a Slinda sem válik be, Ön mit javasol 40 év felett? (Mirena sajnos nem vált be és sajnos a természetes módszerek sem segítettek)
Előre is köszönöm a választ.
Tisztelettel.  
Drovelis/Jangee/Missee/Noriel/Levonoree/Roxanelle segíthet.
Szép napot
2022.05.01. 10:53:15
  Tisztelt doktor Úr! Nyolc hónapon belül kétszer volt gyógykaparásom múlni nem akaró vérzés miatt.Szövettan negatív,hormon vérvétel is volt mindent rendben találtak .Mégis mikor megjön a mentruáció nem múlik el.Exacyl szedek 3×1 naponta ettől elmúlik de két hét múlva újra megjön először pár nap barnázás utána vérzés .Nem válik le a méhnyálka hártya valamiért és nem áll el a vérzés .Azt javasolta az orvos,hogy műtéti úton teljesen megkellene szüntetni a mentruációm.Èn ezt nem szeretném hiszen nincs semmi kóros elváltozás se daganat sem ciszta sem mióma a rákszűrés eredménye is negatív.Progreszteron gyógyszert javasolt vagy fogamzásgátló szedését.Kérdésem az lenne ha rendben van a progreszteron illetve öszradiol is a vérvétel szerint indokolt e szedni hormon gyógyszert? Illetve a progreszteron tablettával szabályozható e a ciklus? Ha fogamzásgátló tablettát kellene szedjek ön melyiket javasolná aminek nem lenne mellék hatása és meddig lehet ezeket szedni 46 éves vagyok.Nem vagyok a változó korban de valamivel be kellene állítani a ciklusom.Nagyon köszönöm a válaszát előre is.  
Érdemes fogamzásgátló tabletta kipróbálása.
Slinda/Jangee/Missee/Noriel/Levonoree/Roxanelle segíthet.
Szép napot
2022.05.01. 10:06:08
  Tiszteletem Dr.Úr!
36 éves anyuka vagyok!Novemberben rakattam fel a miréna spirált.Azóta híztam 6kg.ot sajnos,és a mellem is nagyon feszül elég hosszu ideig,ami a spirál előtt nem jelenkezett nálam.Kérdésem az lenne lehetséges,hogy a spriráltól hizok?Nagyon fontos et számomra.Előre is köszönöm a válaszát Önnek!  
Nem valószínű, hogy a spirál okozza a tüneteit.
Szép napot
2022.05.01. 10:01:24
  II. diab.mell. betegségemet 2016. óta Xultophy injekcióval kezelték. Egy fél évvel ezelőtt estére 1 tabl. Forxiga-t is írt fel. az orvos, (a felesleges cukor a vizelettel ürül, + acetont is tartalmaz a vizelet.) Ez a gyógyszer nagyon kellemetlen, égő, szúró érzést, olykor sebszerű elváltozást produkál a nemi szerven. Szerettem volna elhagyni ezt a gyógyszert, de a diab. orvosnő ragaszkodik hozzá. Kérem szíves segítségét, mivel kezeljem ezt nagyon kellemetlen tünetet. (Kipróbálva: Bepanthen, Idelima, Canesten, ezek mind hatástalanok nálam:
Szíves válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Ágnes  
Pimafucort/Ovestin/Macmiror/Santes segíthet.
Szép napot
2022.05.01. 07:28:29
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves nő vagyok Novynette fogamzásgátló tablettáról szeretnék váltani Ladeering hüvelygyűrűre. Kérdésem az lenne mi a teendőm mielőtt váltanék? Kellene egy vizsgálat, illetve vérvétel vagy elkezdhetem a következő hónapban? Tavaly már a nőgyógyászommal beszéltünk róla, fel is írta nekem, csak akkor még nem akartam végül váltani. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!  
Általános vérkép, esetleg Leiden teszt elvégzése javasolt.
Szép napot
2022.04.30. 23:02:19
  Tisztelt doktor úr 6 hónapja vagyok a páromal még nem sikerült a baba .a menstruációm néha kihagy .2 hónapja nem jött meg mai nap volt kisé rozsaszin pecsét de még anyinakse mondhatni a terhességi teszt negativ van remény hogy az lehettek  
1 hét múlva végezzen újabb terhességi tesztet.
Szép napot
2022.04.30. 21:07:13
  Jó napot kívánok Dr úr
Azt szeretném kérdezni ha néha fáj a fejem mit szedhetek be mert jelenleg terhes vagyok 6 hetes? Paracetamolt lehet beszedni?
Válaszát előre is köszönöm.  
Paracetamol/Panadol.
Szép napot
2022.04.30. 17:23:08
  Jó napot az aggaszt engem hogy az orvasom azt monta hogy a magzat lent vagy kicsit és haza küldött avval hogy ez nem baj de ha vérezni kezdek megyek kórházba ez normális ? Vagy mit kell ilyenkor csinálni ? Segítsen kérem  
Nem számít kórosnak. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.30. 15:49:32
  Üdvözlöm!
Mèheltávolításom volt február 15 én.
Február 28-án bevèreztem amit hüvelyi úton állítottak el.
Utána kezdődött a problémám szemèrembomb feletti erős húzó feszítő érzésem van,ill,bekemènyedik a hasam
6 hetes kontrollon hüvelyi UH nem volt.
Nagyon aggaszt a helyzet most vagyok műtét utáni 11 hétben.Rettenetesen zavar ez az egész nap érezhető diszkonfort érzés.  
Azt javaslom keresse fel kezelőorvosát kontroll vizsgálat céljából.
Szép napot
2022.04.30. 14:52:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Lányom 15 èves,fájdalmas menstruáció miatt irattunk fel neki fogamzásgátlót.
3 hónapig a Ditinellt szedte,a 3. havi adagnàl két hétig barnàzott majd időre megjött.
Most kezdi az Altforella nevű gyógyszert.
A kérdésem az lenne várható e ettől màr gyengébbek lesznek a görcsei,mivel a Ditinell ezen nem segített pedig csak ezért irattuk fel.Jól látom az Altforella erősebb.
Köszönettel
Molnàr Viktória  
Ezt előre nem lehet megjósolni.
Adjanak legalább 3-6 hónapot egy készítménynak mielőtt váltanának.
Szép napot
2022.04.30. 13:32:35
  Tisztelt Doktor úr!
Szeretném megkérdezni, hogy a szeméremdombomra mit kenhetek, hogy elmúljon az égő érzet. Nagyon kellemetlen, voltam már vele bőrgyógyásznál is de semmi nem mulasztotta el, sok-sok kenőcsöt kipróbáltam. Más bajom nincs, csak ez és nagyon megvisel.
Köszönöm szépen válaszát!!  
Santes/Pimafucort/Ovestin/Bepanten/Sudokrem segíthet.
Szép napot
2022.04.30. 12:38:29
  Tisztelt Doktor Ùr! Március 20-án tudtam meg hogy petefészek cisztàm van. Jobb oldalt 22 mm és bal oldalt 12 mm. Viszont baba projektben vagyunk a férjemmel. A ciszta meg akadályozza hogy teherbe essek amíg nem szìvòdik fel? Mert még biztos van cisztám mivel még mindig szùrkál néha a petefészkem. Ön szerint ne reménykedjek még hogy ciszta alatt teherbe esek?  
Semmi akadálya a teherbeesésnek.
Szép napot
2022.04.30. 12:24:24
  Tisztelt Doktor Ur. Kb 20 eve szedek triregolt, 42 eves vagyok. 6eve volt egy conizaciom azota minden szures rendben volt. 2 evig nem volt parom most lett egy uj kapcsolat az elso egyuttlet utan hasi fajdalom ill kis verzes lett ami vegul eltartott majd egy hetig. Arra gondoltam esetleg hamserules tortent... elmentem egybol nogyogyaszhoz ultrahangon nem latott semmi rosszat se mehszajsebet semmit. Miutan elmult a kis verzes szinten volt egyuttlet de akkor nem tortent utana semmi rendhen volt minden. Megjott idoben a menstruaciom is majd ra kovetkezo heten ujra lett egy kis verzes hasfajas.... kb ugyanazon a napon kezdodott mint elozo honapban / kb az ovulacio idejeben/ viszont ez elott nem volt egyuttlet... mi lehet a baj,? Nagyon el vagyok keseredve hogy felborult a rendszer.. talan a tri regolon kellene valtoztatni? Vagy lehet korai klimax? Eddig semmi ilyen problemam nem volt. Koszonom a valaszat.  
Hosszú idő elteltével egy új kapcsolat is tud átmenetileg hasonló panaszokat okozni.
Egy kis idő kell a szervezetnek, hogy hozzászokjon a változáshoz.
Pár hétig legyen meg türelemmel, az alatt valószínű rendeződik a dolog.
Szép napot
2022.04.30. 11:48:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Segítséget szeretnék kérni abban amíg nem jutok el orvoshoz abban ,hogy szorongásos betegségem van amire stimuloton szedek a leggyengébbet illetve gyakori sorozatos extraszisztolèkre bisoprololt ! Van egy 8 éves kislányom és szeretnék kistestvért , bisoprololt úgy tudom nem lehet szedni terhesség alatt ,viszont félek ,hogy a tünetek megint felerősödnek ! Bár jobb ha az ember nem szed semmit terhesség alatt ezt tudom jól!
Köszönöm megtisztelő válaszát !  
Kardiológiai felmérést követően gyógyszer átállítàs javasolt.
Szép napot
2022.04.30. 11:46:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Lassan 2 hete felváltva használok vitagyn c-t és különböző probiotikus készítményeket (minden nap mást felváltva, lactinelle, vagilact, gynophilus) azonban a ph ertekem nem tud helyrejonni, továbbra is magas, 4.7-5 ös bármit teszek. Ez szárazság érzetet ad(de nem vagyok száraz), a vizelet is irritál kívülről. Terhes vagyok és macmiror kúra utan kezdtem a helyreállítást. Mit tegyek?  
Azt javaslom várjon 2 hetet kezelés nélkül, adjon időt az önregeneràciónak.
Szép napot
2022.04.30. 02:01:40
  Jonapot kívánok.34 éves vagyok.2020 ban volt a 4 dik császászár metszésem.Amely után megtörtént a lekötés.Márciusban volt utoljára a havi vérzésem és most április 22ke körül megkelletvolna jönnie.De kb 5 napja csak görcsölök de semmi mi lehet az oka? Válaszát előre is köszönöm.  
A pontos diagnózis felállításhoz nőgyógyászati kivizsgálás szükséges.
Szép napot
2022.04.30. 01:22:38
  Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem hogy mit használják hogy jobb legyen? Hétvégén nem tudok menni orvoshoz gondolom sebki nem is rendel! Menstruaciom után egyből elkezdtem viszketni( előtte semmi panasz közbe se )! És pár napja viszket a bemenetnél nagyon és próbáltam canesten krémet de csip és nem igazab segít mert már tiszta vörös gyulladt az ajkaknál is és a bemenet körül is! Mit vegyek ami jó lehet. ? Köszönöm előre is!!!nagyon kellemetlen! Tudom orvos kellene de muszáj valahogy csillapítani vagy eltüntetni mert doglzok is és nem tudok rögtön menni.  
Macmiror komplex segíthet.
Szép napot
2022.04.30. 00:27:57
  Kedves Doktor Úr!
A covid oltasok után felborult a ciklusom, fajtak a melleim. A mammogram szovetsűrüsödést mutatott, nem sokra rá a bordáim is begyulladtak. Ez néhány hónap alatt rendeződött, majd jött a covid. Most újra fajnak, szurkolnak a melleim, menstruáció borult, időnként faj a petefeszkem. Időszerű lett volna a fél éves kontroll, de az orvosom javaslatára várunk, hogy a gyulladas alább hagyjon. Viszont nagyon aggaszt, és időnként bepanikolok, nehogy komolyabb baj legyen. 6 hét múlva van idopontom. Ez normális reakció a nőknél? A szövetsűrűsodes gyulladasra utal?  
Gyakori mellékhatása az oltásnak és a fertőzésnek amiket leír.
Rendeződni fog magától.
Nem szükséges hamarabb kontrollvizsgálatra mennie.
Szép napot
2022.04.29. 21:15:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Már jó ideje nem szoptatok (10 hónapja) azonban előfordul,hogy a mellbimbó összenyomásánal tejszerű váladék jelenik meg és általában a menstruáció előtt 1-2 héttel.
Aggódnom kellene vagy a szoptatás után ennyi idő elteltével is előfordulhat ilyen?
Köszönöm.  
Előfordulhat.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.29. 20:52:08
  Tisztelt Doktor úr!! Mióta abba hagytam a fogamzásgátlót erősebb a vérzésem. 3-4 napig tart. Ez nem. Okoz vérszegénységet?? Laborom jó. Hemoglobin tökéletes. Évente járok szuresekre. Negatív p2 és a citológia is. Tisztelettel. Brigi  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.29. 20:13:56
  Tisztelt Doktor Úr!

Februárban voltam nőgyógyásznál, ugyanis a hüvelyem bemeneténél egy piros kis dudort észleltem. A nőgyógyászom azt mondta, hogy pattanás, igaz hosszabb idő kell neki, de el fog múlni magától. A mai nap megnéztem és még mindig ott van...teljesen bepánikoltam emiatt. Az lenne a kerdésem hogy mennyi a "hosszabb" idő mire elmúlik? Mivel lehetne kezelni?
Válaszát köszönöm!  
Nem szükséges kezelni.
Legyen türelemmel.
Hüvelyi önvizsgálat nem javasolt, nehogy megsértése magát.
Szép napot
2022.04.29. 20:11:17
  Tisztelt doktor Úr!
Április 20.-án voltam nőgyógyásznál 3 hétig elhúzódó menzesszel. Kaptam ergam cseppet 3x15 cseppet kellett szednem viszont elfogyott és ahogy bevettem az első adagot már másnapra hatott is. De ami a gond az az hogy azóta is barnás pecsételésem van. Azt szeretném kérdezni hogy ez normális és el fog múlni vagy inkább menjek vissza?
Köszönöm válaszát előre is!  
Mindenképp javasolt egy kontroll vizsgálat pár hét múlva.
Szép napot
2022.04.29. 17:58:08
  Kedves doktor úr! Gyógykaparás után vagyok a szövettan negatív ,nincs miomám sem cisztám.Megjött a kaparás után 38 napra először 5-6 napig kevés barnás volt,utána viszont rengeteg vérzés alvadt vér darabokkal.Ez normális a kaparás után? Mennyi idő még újra beáll a rendes menstruáció a kaparás után? Illetve normális ha több mint egy hete vérzek ez is a gyógykaparás miatt lehet?  
4-6 hétig nem számít kórosnak, ezt követően kontroll javasolt.
Idővel vissza fog állni a menzesz.
Szép napot
2022.04.29. 17:47:32
  Tiszteletem, Doktor Úr.

Van egy 47 éves barátnőm. 10 hete nem menstruál, nagyon ideges. Sajnos nincs bejelentett nunkahelye ezért nem fordulhat szakorvoshoz. Csinált 4 tesztet, mind a 4 teszt negatív lett. A kérdésem, ettől függetlenül lehet -e terhes. Vagy a rosszabbik eset, méhen kívüli terhes. Vagy belépett a változó korban és egyik pillanatról a másikra abba maradt a mentesen.  
Változó kor kezdete a legvalószínűbb.
Szép napot
2022.04.29. 16:35:34
  Tisztelt Doktor Úr! Elkezdetem használni vitagyin c-t de 3 napig használtam és negyedik nap reggel meg jött a vérzésem. Ìgy nem használom. Vagy mit csináljak? Használnom kéne menstruáció alatt is vagy csak utána folytassam tovább ha elmùlt a vérzés?  
Függessze fel menzesz alatt, majd folytassa.
Szép napot
2022.04.29. 15:21:33
  Kedves Doktor Úr!
40 éves nő vagyok.
Pár hónapja volt egy bakteriális és gombás fertőzésem,3 féle kórokozót tenyésztettek ki. Kaptam kezelést és a párom is ugyanazt egyidejűleg. Kezelés után visszamentem kontrollra újra kenet vétel és tenyésztés volt ami teljesen negatív lett. Azóta semmi tünetet nem tapasztaltam se viszketés,se égő érzés,se fájdalom,se folyás szóval minden tünetem elmúlt,használok protexin kupot kúraszerűen. A kezelés után is használtam. A probléma az lenne hogy amióta ez volt sajnos időközönként kellemetlen szagot érzek. Menstruáció után főként ami eltart pár napig aztán elmúlik, utána pedig hol érzem hol nem teljesen kiszámíthatatlanul,ezért nem is értem,hogy mégis mi okozza,de nagyon zavaró tud lenni főleg mikor együttlét alatt is lehet érezni. Negatív leletek mellett mi okozhatja ezt a problémát? Azt még hozzá kell tennem ,hogy nem védekezünk mivel a párom steril nem lehet gyereke, nincsenek elő spermiumok. Ezért szinte minden alkalommal az együttlétek során az összes ondó a hüvelybe kerül. Már arra is gondoltam, hogy talán az tolhatja el a ph értéket ha ilyen egyáltalán lehetséges,mert ezen a kellemetlen szagok kívül semmi tünet nincs. A páromnak sincs semmi. Amikor már nagyon zavar akkor szoktam hüvely öblitest végezni tejsavast, azután elmúlik a kellemetlen szag. Ideig óráig. Van hogy napokig semmi.
Mit tanácsol Doktor Úr?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv: Timi  
Használjon Gynophilust 2 hétig, napi 1x1.
Addig ne legyenek együtt.
Hüvelyi öblítés ellenjavallt.
Szép napot
2022.04.29. 14:55:33
  Tisztelt doktor Úr! A jövőhét végén fontos fizikai felmérőm lesz, a menstruációm pont akkora várható és ez nagyban visszaveti mindig a teljesítményem! Hogyan tudnám 2-3 napot eltolni a vérzés kezdetét? Köszönöm válaszát!  
Progeszteron készítménnyel lehetséges.
De nem javasolt a menzesz eltolasa.
Szép napot
2022.04.29. 14:47:21
  Üdvözlöm kedves Doktor Úr. 3 hónapja abba hagytam a fogamzásgátló tabletta szedését. Babát szeretnénk. Nem védekezünk. Most már 3 hónapja. Annyira megjött a menzeszem késett 3 napot. De nagyon véreztem és hánytam is. Nagyon megvisel mióta nem abba hagytam a fogamzásgátló tablettát. Ez így fog lenni,amig teherbe nem esek?? Köszönöm szépen a válaszát. Edit  
Nem valószínű.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Szép napot
2022.04.29. 14:23:37
  Jó napot! Nem rég rendszeres droghasználó voltam! Január óta tiszta vagyok! Terhes lettem(7 hetes), és félek hogy ez miatt baja lesz! Tartsam meg mert azóta a szervezetem tisztult annyit vagy inkább ne?!  
Vállalhatja a terhességet.
Prenateszt javasolt az első trimeszterben.
Szép napot
2022.04.29. 07:33:43
  Kedves Doktor úr!

Ladeering hüvelygyűrűt használok, 6 napja van fennt. Másnap este nemi életet éltem. Tegnapi napon kb 7 óráig nem volt fennt a Ladeering, csak utána helyeztem fel. Mit tegyek?  
Használja tovább az utasításoknak megfelelően.
Szép napot
2022.04.29. 06:35:43
  Jó napot doktorur kérdésem az lenne pár évvel ezelőtt volt 2 abortuszom a második előtt és az első előtt sem csinált beontest a doki akkor azt mondta innentol a második után ne akarjak gyereket akkor utánna kb 1 évig jártam hozza mert folyamatosan be voltam alul gyulladva szeretnénk gyereket de sajnos nem jön össze szedek pajzsmirigy alul működésre gyógyszert plusz kaptam clostilbegytrt is de eddig aemmi lehetséges h valamit nem úgy csinált az utolsó abortusz a doki mivel előtte simán terhes lettem ?  
Nem gondolom.
Egy év sikertelen próbálkozás után meddőségi kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.29. 02:10:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy ,(volt egy. vetélésem )de most 13 hetes és 6 napos terhes vagyok házas életet lehet élni veszélyeztett terhesen?  
Lehet.
Szép napot
2022.04.28. 20:13:13
  Tisztelt Doktor Úr!

Az Idelyn Beliema effect plus hüvelytabletta használható nagyon korai terhességnél (kb 5 hetes)?
1,5 hét múlvára kaptam időpontot csak dokihoz, és kellemetlen érzesem van odalent.
Előre is köszönöm a választ!  
Inkább Canesten vagy macmiror komplex javasolt.
Szép napot
2022.04.28. 16:36:54
  Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni hogy tegretor 400 mellett lehet teherbe esni és hogy lehet e gyereket vállalni?  
Igen, lehet.
Szép napot
2022.04.28. 16:07:15
  Tisztelt Doktor Úr!! 2 hónapja abbahagytam a welgyn fogamzásgátlót. Most hét elején kedden kellett volna még jönni a menzesznek. Eddig mindig pontosan megjött a tabletta mellett és mióta nem szedem azóta is. Lehetséges hogy terhes lettem?? Mikor érdemes terhességi tesztet csinálni. 31 éves hölgy vagyok. Nagyon szeretnénk kisbabát. Köszönöm szépen. Natasa.  
HA már legalább egy hetet késik a menzesz érdemes elvégezni az eső tesztet.
Szép napot
2022.04.28. 15:03:29
  Tisztelt Doktor Úr! Babát szeretnék régòta 35 évesen. De oltás után 8 hònapig nem volt menstruációm. Meddőségi vizsgálaton is voltam és minden rendben van velem. A férjemet még nem tudni. 8 hònap után norculuct hozta meg a menstruációm. Akkor pecsételő vérzésem volt. Mivel nem tudtam előre hogy hány napos lesz a ciklusom ezért többször csináltam ovuláciòs tesztet és volt petérésem is. Ma április 25 reggel volt vérzésem de kevés és utána egész délelőtt semmi. Most olyan fél három körül ismét van vérzésem egy kicsit. Mitől lehet hogy még mindig pecsételt a vérzésem? Ez gondot jelent? Vagy teherbe esési nehézséget?  
Gyakori oltási mellékhatás a menstruációs ciklus felborulása, egyes esetekben ez akár hosszú időre is megmaradhat.
Teherbeesési esélyeket azonban nem rontja.
Szép napot
2022.04.28. 13:17:07
  Üdvözlöm alhasi fájdalommal mentem ügyeletre ott azt mondták hogy hólyag gyulladásom van kaptam egy PORT amit meg kellet innom de nem javult másnap kaptam zinnat 500ast beszedtem elmentem maszek urologiára az megállapította 25 fehérje van a vizeletemben kaptam valami antibogyot de közbe elmentem nőgyogyászhoz aki megállapította hogy csúnya hüvely gyulladásom van keverve gombával kaptam 6 darabos Fluomizin hüvely tablettát.jobb lettem tőlle de még mindig érzem mintha a mindig pisilnem kéne ingerel kaptam vizeletre nitrofurantoin a pharma gyógyszert.Az a kérdés hogy ez a gyulladás iritálhatja a hugyholyagot vagy a hugycsővet.urológus nem látott semmit egyiken se.csak amikor álik vagy ülök olyan érzésem van mintha nyomnám a holyagot vagy higycsövet köszönöm  
Igen, a két betegség összefügghet egymással.
A terápia befejeztével legalább 2 hétig nem javaslok újabb kezelést.
Szép napot
2022.04.28. 08:24:54
  Jó napot.6éve szedek symicia gyógyszert a gyógyszerből a 6dik napit elfelejtettem bevenni de másnap reggel pótoltam.Viszont az ovuláció napjan együtt voltam a parommal ami a 11dik napi gyógyszernél volt amit reggel vettem be.Viszont éjjel 11 és fél 12 kor vettem be egy cataflan dolot mert fajt a fejem reggelre viszon barnáztám.kerdésem a következő így lehetek terhes?üdv Reni  
Nem valószínű. Szedje tovább a gyógyszert az utasításoknak megfelelően.
Amennyiben több mint egy hetet késik a menzesz terhességi teszt elvégzése javasolt
Szép napot
2022.04.27. 23:33:01
  Tisztelt Doktor Úr!
A szövettan Symplex hyperplasiat mutatott ki. Az orvos előírta, hogy a menstruáció 15. napjától szedjek 10 napig 2x1 Norcolutot, 3 hónapig és a 10. nap után pár napon belül várható vérzés. Ennek a vérzésnek az első napjától számított 15 nap után kezdjem el a második adag Norcolutot? Jól értelmezem? A diagnózis ezzel a terápiával milyen eséllyel kezelhető sikeresen? Köszönöm válaszát.  
Egyetértek Kezelőorvos tanácsaival.
Szép napot
2022.04.27. 19:18:57
  Jó napot kívánok Dr úr
Azt szeretném kérdezni az nagy bajt jelent ha a hasam alján többször megfájdul nyilal egy kicsit négy hetes terhes vagyok vagy ez csak természetes dolog?  
Nem probléma, pihenés, kímélő életmód javasolt.
Szép napot
2022.04.27. 18:32:05
  Tisztelt Doktor Úr!
6 hetes 2napos terhes vagyok, szívhang még nincs.
Voltam progeszteron vizsgálaton 40,22nmol/l lett az eredmény, ez megfelelő?
Válaszát előre is köszönöm.
További szép napot!  
Igen.
2 hét múlva Uh kontroll javasolt.
Szép napot
2022.04.27. 16:57:50
  Jó napot Dr úr
Azt szeretném kérdezni maga szerint nagy bajt jelent ha fehér váladék szerű jön belőlem már pár napja is és ugye én most 3 hetes terhes vagyok.? Nagyon minimális és csak akkor látom mikor megtörlöm magam. Kèrtem már nőgyógyászatra időpontot de csak egy hét múlva tudnak fogadni mert azt mondták még úgyse látnak semmi nagy dolgot. Magának mi a véleménye ezzel kapcsolatban? Nem lesz semmi baj maga szerint? Mert azt hallottam ha komoly baj van akkor általában vérzéssel fog jelentkezni.  
Nem probléma. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.27. 15:29:06
  Jónapot! Az lenne a kérdésem hogy 4.napja késik a menstruációm. Barnás folyás egyszer van, egyszer nincs. Ma reggel kb egy ujjhegyni helyen véres volt a betétem. Terhességnek semi jelét nem érzem. Mi lehet a baj?  
Nincs ok aggodalomra, a menzesz valószínűleg meg fog érkezni egy héten belül.
Ha mégsem, terhességi teszt elvégzése javasolt.
Szép napot
2022.04.27. 12:31:58
  Tisztelt Doktor Úr!

Klion-D 100 hüvelytabletta befolyásolja-e a Ladeering hatékonyságát?  
Nem.
Szép napot
2022.04.27. 12:13:04
  Tisztelt Doktor Úr! Pár hònapja èrzem a hüvelyemben görcsöt. Olyan mint a menstruációs görcs csak nem az alhasban érzem. Ez mitől lehet? Kiderült hogy valami miatt hátra hajlò mèhem van. Ráadásul cisztám is van mindkét petefészkemben de 30 milinèl kisebb. Valamelyik okozhat ilyen problémát? Vagy esetleg depresszió? 10 hònapja problékozunk a babával és nem jön össze. Nyáron leszek 35 éves. Voltam meddőségi vizsgálaton. Kevés a petefészk számom már de meddő nem vagyok. Lehetséges a depresszió is hogy ez történik?  
Hátrahajló méh gyakrabban okoz kellemetlen panaszokat a menstruációs ciklus során.
De sem ez, sem a hátrahajló méh nem számít kórosnak.
Depresszióra sem jellemző tünet.
Szép napot
2022.04.27. 12:12:58
  Tiszteletem!

32 éves vagyok,Leiden mutációval,március 26-án megjött a menstruációm ami a 6. naptól átváltott barnázásba és el sem múlt április közepéig. Nekem általában 23-26 napra jön meg de a mai napig nem jött meg a menstruációm. 2 tesztet is végeztem,de negatívak. Alhasi feszülés és szurkálás érzek,hidegrázás,hányinger is társul hozzá. Mi lehet a gond? Orvoshoz csak május 10-re kaptam időpontot. Válaszát előre is köszönöm.  
A pontos diagnózishoz nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Nyugodtan várja ki az időpontját.
Szép napot
2022.04.27. 10:26:45
  Üdvözlöm!

Petefészek ciszta miatt norculut gyógyszert kell szednem két hétig, a kérdésem az lenne, hogy a Vénusz cseppet ihatom-e mellette? Sok jót olvastam róla. 2 éve próbálkozunk a babával.

Köszönöm válaszát előre is!  
Nyugodtan használhatja.
Szép napot
2022.04.27. 10:25:00
  Tisztelt Dr. Úr! Megkaptama rákszűrésem eredményét, melyen az áll, hogy p3/ ASCUS, koros, neoplasztikus hamelvaltozas, atypusos hámelvaltozas/HPV gyanu. Voltam a körzeti és egy magán nőgyógyásznál is. Colpofix gelsprayt irt az egyik orvos a masik, Gynoflort és dalacin. Most jol osszekavartam magam, melyiket is váltsam ki. Jelenleg szoptatok, es megmondom az oszinten nagyon meg vagyok ilyedve, hogy rákos vagyok, és a következő cytologia talan rosszabb lesz. Panaszom egyenlőre nincs. 29 éves vagyok. Minden evben megvolt a rákszűrés, és három egészséges kislányom született. Nagyon magatehetetlennek érzem magam. Szeretném tudni mit takar ez az eredmény. Mennyire kell megijjednem. A Dr. Urak nem voltak tul bőszavúak. Nem kellene egyből konizacio?  
Az ASCUS ez egyik legenyhébb, de már kórosnak számító hámelváltozás. Daganatról szó sincs, ez még daganat megezőlő állapotnak sem számít.
Colpofix használatával értek egyett.
Dalacin, Gynoflor nem szükséges.
3 hónapig használja a Colpofixet, utána ismételt cyt kontroll és HPV tipizálás javasolt.
Gardasil-9 HPV ellenei védőoltás méregelendő.
Szép napot
2022.04.27. 07:41:06
  Tisztelt doktor ur ,! Kesik a havim 50 eves leszek .mi az oka ? Valtozokor?  
Igen, ez a legvalószínűbb.
Szép napot
2022.04.26. 21:42:54
  Tisztelt Dr.Úr.!
A mai napon jött meg a menstruációm és az átlagosnál erősebb, nagy alvadt darabos a vérzés....aggódnom kellene? Ilyen nagy darabok még sosem jöttek....hozzáteszem az utóbbi 3 alkalommal 50 naposra tolódott ki a ciklusom, most 32. napra jött meg, nagyon fáj az egész hasam és derekam. Mit gondol?  
Amennyiben a következő ciklusokban nem ismétlődik, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.26. 21:24:09
  Tisztelt Doktor úr!
Sűrű vizelési inger mitől lehet? A vizelettenyésztés negatív. Az urológus szerint hüvely falának gyulladása is okozhatja.Ön mit gondol errő? A gasztros szerint nem okoz ilyet belek puffadása.  
Hüvelyfali süllyedés okozhat hasonló panaszokat.
Szép napot
2022.04.26. 21:13:57
  jó estét! az amh-t ciklus 3. napján kell levenni vagy mindegy? köszönettel  
2-5 ciklusnap között érdemes.
Szép napot
2022.04.26. 19:35:21
  Tisztelt Doktor Úr!
7hónapja szültem, januárban elkezdtem a fogamzásgátlót (Lindynette 20/75, ezt szedtem szülés előtt is), testszerte égő érzés jelentkezett a bőrömön, arcom is kipirult, tovàbbá a 3. Levél után is közti vérzést csinált.Verkepet nezettem az rendben van. Minden ovulaciokor , menstruacio elott 1-2 nappal es a menstruaciom 4. Vagy 5. Napján jelentkezik testszerte bőrègés, bőrszárazság. Múlt hónapban voltam nőgyógyasznal aki javasolta hagyjam abba.
16.án vettem be az utolsó szemet,17.én megjött a menstruálásom, de tegnapi nap folyamán ismét bőrégésem , viszketésem jelentkezett( most ovulalok)… lehetséges, hogy még a fogamzásgátló hatása? Vagy hormonzavar állhat a háttérbe? (Pajzsmirigyemmel, cukrommal nincs gond)
Köszönettel,
Anita  
Egyetértek a gyógyszer szüneteltetésével. Nem gondolok hormonzavarra.
Bőrgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.26. 17:59:49
  Tisztelt Dr.Úr!
A panaszom az hogy volt egy minimális vèrzèsem, igazából egy-kèt csepp, az alhasam fájt, de a menstruációm nem jön meg! Viszont menstruációs tüneteim vannak, èrzèkenyek a melleim, nèha fáj az alhasam is!
Válaszát előre is köszönöm!- ez èn voltam, azt tetszett rá válaszolni, hogy ez természetes, de ez lehet terhesség, vagy az èletmód váltásom oka?  
Életmód váltás valószínűbb.
Szép napot
2022.04.26. 17:41:58
  Jonapot kivanok! Az lenne a kerdesem h 7 hetes veteles muszeres befejezese utan lehet e ovszerrel sexualis eletet elni . Koszonom valaszat  
4 hét után igen.
Szép napot
2022.04.26. 16:45:35
  Tisztelt Doktor Úr!

Gyermekvállalás előtt állunk a párommal.
A ciklusom 22. napján voltam hormonvizsgálaton, amin az ösztrogén szintem 420.1 pmol/L, a progeszteron szintem pedig 34.82 nmol/L volt. A ciklusaim 32-33 naposak, az LH csúcs pedig a ciklusom 16-17. napja között volt valahol.
-Ön szerint megfelelő ez az ösztrogén-progeszteron arány teherbeeséshez?
-Illetve megfelelő ez az arány, amennyiben esetleg megtörtént a fogantatás? Vagy ilyen korai szakaszban nincs még hormonváltozás?
-Amennyiben ez az ösztrogén- és progeszteron szint nem megfelelő a teherbeeséshez, milyen készítményeket ajánl a javitására?
(Minden vizsgálaton részt vettem már, csak a koleszterinem magas, D vitamin szintem alacsony (szedem rá a vitamint), de nem vészes, határértékeken vannak. Cukrom, inzulinom, pajzsmirigyem stb. rendben van.

Válaszát nagyon szépen köszönöm!  
Igen, ezek jó értékek. Nyugodtan próbálkozzanak egy éven át, addig nem szükséges vizsgálatokat végezni egyikőjüknél sem.
Szép napot
2022.04.26. 16:39:06
  Tisztelt Doktor Úr!

Augusztus óta, 8 hónapja van Bartholin cisztám. Zavaró, hogy ott van, mert bármikor begyulladhat. Jobban zavar az, hogy ránézésre, tapintásra honnan lehet tudni, hogy ciszta vagy daganat? Van olyan vizsgálat, esetleg ultrahanggal történő vizsgálat, amit el lehetne végezni, hogy megnyugodjak? Vérvizsgálatból megállapítható lenne, ha daganat lenne?

Köszönöm válaszát előre is.  
Nincs ok aggodalomra, Bartholin ciszta sosem lesz malignus.
Rendszeres ellenőrzés elégséges.
Szép napot
2022.04.26. 16:20:12
  Tisztelt Doktor Úr!

22 hetes terhes vagyok, egy hete erős éles szeméremcsont fájdalmam van. Sokat próbálok pihenni de éjszaka is felébredek az éles fájdalomra ha meg kell fordulnom. Pisiléskor, a hólyag változására is élesen fáj. Ez a terhesség miatt van? Rosszabb ha tartogatom a vizeletet és feszül órákig a hólyag mintha jobban nyomná a csontomat. Magnéziumot szedek. Védőnő tesztcsíkkal nézett vizeletet arra azt mondta hogy rendben van. Tényleg csak a csontom fájhat vagy mi lehet a háttérben?  
Igen, ez nem számít kórosnak. A méh növekedése okozza a panaszokat.
Szép napot
2022.04.26. 15:59:40
  Minden hónapban rendesen meg volt a menstruációm soha nem késett inkább egy két nappal előbb még jöt most már öt napja késik ma csináltam egy tesztet és egy csíkot mutatót  
Az negatívnak számít.
Szép napot
2022.04.26. 15:04:31
  Kedves Doktorúr!
A héten sajnos nem tudok elmenni nőgyógyászhoz,hogy uh-val megnézzen.Mitől nem jöhetett meg a mensesem?Spirálom van fent és félek nehogy valami bajom legyen amitől most nem jött meg.Milyen tünetre figyeljek amivel azonnal orvoshoz kellen menjek?  
Nincs ok aggodalomra, nyugodtan várja meg az időpontját.
Szép napot
2022.04.26. 14:52:36
  Üdvözletem!
Vetélés után 2 héttel alkalmazható e hüvelyflóra Vissza állító kúp?  
Igen. Gynophilus.
Szép napot
2022.04.26. 14:50:17
  Tisztelt Doktor Úr!
53 éves vagyok,7 hónapja teljes méh eltávolításon estem átt,endometrózis hiperplazia miatt.
4 hete fáj mindkét mellem.Mamográfiai vizsgálat eredménye negatív lett.
Mellfájdalomra a patikában javasolták a Premens tablettát.Doktor Úr mit tanácsol?Szedhetem ezt a tablettát?
Még annyi kérdésem lenne,hogy kell e gátizom erősítő tornát végeznem?és ha igen azt milyen gyakorisággal?
Válaszát előre is köszönöm.  
Szedheti nyugodtan.
Nincs rá gátizom tornára szükség.
Szép napot
2022.04.26. 13:58:06
  Tisztelt dr Úr!
28 éves anyuka vagyok. 9 hónapos a kislányom. A problémám az, hogy menstruáció előtt mindig türelmetlen vagyok hozzá és kiabálok vele. Más napokon sose teszem. Mit tegyek ellene? Minden hónapban előjön 10 nappal menses előtt. Premens tablettát szedek emiatt de nem használ. Milyen gyógyszer van erre? Kérem segítsen.  
Próbáljon 2x1 premenst/nap.
Szép napot
2022.04.26. 11:25:23
  Tisztelt Doktor Úr!

Megjött a tenyesztesem eredménye melyből kórokozó és gomba nem tenyeszett ki, de azt írjak hogy gyér vegyes flóra és zsúfolva fehérvérsejtekkel. Mi ezzel a teendő?  
Nincs vele teendő, ez nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.04.26. 10:46:59
  Tisztelt Doktor Úr!

Székletből megállapították, hogy Candidám van. Hüvelygombám nincs, sokszor volt már, de hosszú ideje tünetmentes vagyok. Próbálkozunk a babával, de az orvos, aki ezt a bél gombát kezeli, rám ijesztett, hogy a szervezetem a babát fogja méregtelenítésre használni és emiatt esélyes, hogy elvetélhetek. Ez valóban igaz? Ha meg is marad a baba, akkor lehet baja a Candidától? Átkerülhetnek a magzatba véráram útján toxinok vagy bármilyen káros anyagok a bélrendszeremből amitől fejlődési rendellenessége vagy idegrendszeri vagy bármilyen problémája lehet?  
Nincs ok aggodalomra..
Szép napot
2022.04.25. 20:08:42
  Jó napot kivánok doktor úr !az lenne a kérdésem voltam UH ahol azt mondtak 5 hetes és 6 napos terhes kene legyek de csak egy megvastagodott nyalkahartya latszik es egy kicsi nagyon apro hosszukas fekete csik alig eszreveheto? Lehetseges hogy kesobb fogant ?menstruacio kesese utan 1 nappal a teszt negativ lett ra harom negy napra lett pozitiv?  
Lehetséges.
Szép napot
2022.04.25. 20:06:00
  Tisztelt Doktor úr!

Jelenleg a nőgyógyászom által felírt colpofix kezelés alatt állok, és érdeklődnék, hogy ezalatt élhetek-e a házaséletet a férjemmel?  
Élhet.
Szép napot
2022.04.25. 19:00:46
  Tisztelt Doktor Úr!

Akkor kezdtem el szedni majdnem a fogamzásgátlót amikor covidos voltam. 4 hónapig kb csak barnázás volt de az se a fehér tabletták alatt(drovelis) most is volt barnázás majd a fehér tabletták alatt volt rendes vér is. Ezek szerint most kezd rendesen beállni??  
Lehetséges.
Szép napot
2022.04.25. 16:58:31
  Kedves Doktor Úr! A panaszok már lassan fél éve,hogy a menstruációm nagyon darabos néha 2x is meg jön egy hónapban az a kérdésem ,hogy lehet a fogamzásgátló már nem jó ? Vagy más baj lehet ?! A másik kérdésem , hogy volt 3 császárom , szeretnénk még egy babát 4 császár még meg engedett vagy veszélyes lehet ? Válaszát előre köszönöm  
Érdemes lehet készítményt váltani.
Mindenképp csak császármetszés jön szóba későbbi gyermekvállalás esetén.
Szép napot
2022.04.25. 15:37:29
  Kedves Doktor Úr!
20 éves lányom abba szeretné hagyni a fogamzásgátló tabbletta szedését,kérdésem az lenne,hogy ezt mikor érdemes?Végig kell szednie a már megkezdett “levelet”,vagy a menstruációs ciklus közepén hagyja abba?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel:Adrienn  
Bármikor abba lehet hagyni.
Szép napot
2022.04.25. 13:57:10
  Tisztelt Doktor Úr!

Korábban írtam mar önnek a terhességi zavaros vizelet problémám miatt, ma voltam ultrahangon ez all a leleten: vesék szerkezete megtartott. Jobb odalon üregrendszeri tágulat em látszik.
A bal vese üregrendszere és az uréter kezdeti szakasza mérs. tágabb.
Jobb oldalon egy-egy apró kehelykő látható. Bal oldalon egyértelmű kőjel nem látszik.
A húgyhólyag nem elég telt, a vizeletben apró belső echok vannak.
Mit tudok ezzel kezdeni terhesség alatt?  
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.25. 12:23:38
  Üdvözletem!

Vetélés/szülés után meddig lehet még hcg a szervezetben?  
Szinte azonnal leesik a szintje.
Szép napot
2022.04.25. 12:23:12
  Tisztelt Doktor Úr!
A szemèrem domb belső részén nőtt egy gombostű fej nagyságú vèrhólyagnak tűnő kerek göb. Elképzelhető hogy tényleg vèrhólyag?
Válaszát előre is köszönöm!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.25. 10:29:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Április 19-én volt laparoszkópos mióma műtétem. 5cm-es eléggé szerteágazó mióma lett eltávolítva, az eredetileg 1,5 órásra tervezett műtét 3 órás lett, de sikerült kivenni a miómát és a méhem is megmaradt.
A műtét nem viselt meg, ahogy magamhoz tértem az altatásból egyből fel tudtam kelni, önállóan mentem mosdóba, fájdalomcsillapításra sem volt szükségem a műtétet követően.
Másnap reggel megvizsgált a műtétet végző doktor úr, megnyomkodta a hasam,ez kicsit kellemetlen volt,de elviselhető. Mindent rendben talált és haza engedett (április 20-án, műtétet követő napon)
A varratszedés május 2-án lesz, elvileg addig nem találkozom a Doktor Úrral. És nagyon elfoglalt, nehéz elérni és feleslegesen zavarni sem szeretném.
Viszont lenne egy kérdésem. Ebben kérném az Ön segítségét.
Egy ilyen típusú műtétet követően hány napig lehet hüvelyi vérzés?
A műtét napján nagyon enyhe pirosas vérzés volt, másnap szintén nagyon enyhe barnás színű.
Barnás színű vérzés azóta is van, nem nagy mennyiségű,de szinte folyamatosan. Néha kicsi pirosas is,de elenyésző mennyiségben.... A mennyiség kevesebb mint egy normál menstruáció esetén.
Nincs lázam, sem hőemelkedés, és hasi görcsök sem. A közérzetem is jó, ezért nem hinném, hogy ez nagy gond lenne. De teljesen laikus vagyok és kicsit mégis aggódom.
A mióma műtétre azért került sor,mert panaszokat okozott, állandóan véreztem, nem akart elállni. Lehet hogy ezért is félek jobban már ettől a kis vérzéstől is....
Előre is nagyon szépen köszönöm válaszát.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Brigitta  
Kb 4 hétig lehet rendszertelen vérzés.
Szép napot
2022.04.25. 09:19:25
  Kedves doktor úr!
Szoptatós kismama vagyok szeptemberben szültem. Azóta 3 mestruaciom volt. Óriási kihagyásokkal. Elkezdtem szedni a Slinda 4 mg- os tabletát egy random napon mivel kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz következő mestruacióm. A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor mikortól hatásos a fogamzásgátló.  
A menzesz előbb utóbb jelentkezni fog, ahhoz még több időre van szükség, hogy rendszeres is legyen.
Legyen türelemmel.
2 hét múlva áll be a kívánt védelem.
Szép napot
2022.04.25. 08:48:55
  Tisztelt Doktorúr!

Fél éve szeretnénk babát a férjemmel. 29 évesek vagyunk, egészségügyi gondunk nincs. Fogamzásgátlót sosem szedtem, a menzeszem rendszeres, sosem volt vele gond, általában 27-28 napos. Sosem maradt ki, nem szokott késni se stressz se gyógyszer, se semmi hatására. Középidőben általában érzem az ovulációt, attól számítva mindig 12 napra jön meg. Ritkán előfordul, hogy 29-30 napos a ciklusom, akkor az ovulációt is 1-2 nappal később érzem a szokásosnál. Most 5-6 napja késik (ma van a 33. nap), ilyen még sosem fordult elő, semmi különös nem történt a hónapban, de a legérzékenyebb terhességi teszt is negatív minden reggel. Az ovulációt most nem éreztem egyértelműen, de hasonló fájdalmam volt április 8-án, csak gyengébb, úgyhogy arra gondolnék. Egy-két napig volt olyan érzésem, mintha megjönne, pont amikor kellett volna, de nem jött meg. Azóta nem igazán van tünetem, talán egy kis alhasi feszülést érzek. Tudom ez még csak pár nap és ennyitől még nem rohan az ember orvoshoz, de ilyenkor sokat számít; azt szeretném tudni, van-e rá esély, hogy terhes vagyok, vagy milyen lehetséges magyarázat lehet a késésre ilyen előzményekkel? Nagyon köszönöm!  
Ha egy hét múlva sem érkezik menzesz, érdeme a következő tesztet elvégezni.
Addig legyenek türelemmel.
Szép napot
2022.04.25. 08:16:18
  Jónapot!
Az enyhe vérzés együttlét után az mire utalhat?
Hüvelyszárazság nem állt fent.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt a pontos diagnózis felállításhoz.
Szép napot
2022.04.24. 22:11:43
  Tisztelt Dr. Úr!

Most kúpot használok és észrevettem hogy a hüvelyem hátulsó fala annak is az alulsó fele keményebb szerkezetű és kifelé dülled. Ez normális?  
Igen.
Szép napot
2022.04.24. 20:04:35
  Jó napot dr.ur.
Lenne egy olyan kérdésem hogy mitol van az hogy vagy 3 nappal ezelőtt reggel elkapott egy erős hányinger azzal együtt egy nagy melegség öntött el.
Rá másnap reggel volt olyan fura dolog hogy 2 rozsaszin pecsételés és azota semmi.
Honap vegen kellene meg jonnie a menstruációnak.
Ma vettem egy tesztet negativ volt.
Köszönöm es varom a válaszát  
Menzesz előszele járhat hasonló panaszokkal.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.24. 17:57:47
  Tisztelt Dr. Úr
115kg vagyok 25éves
Hiába próbálok le fogyni .. El kezdek diétázni és 2-3nap múlva meg jön a menstruációm.
Nem tudok le fogyni..
Rendszertelen a menstruációm már 5éve..
1éve már lassan , hogy próbálkozunk de sajnos nem jön össze a baba..
Voltam orvosoknál is , de nem csinálnak semmit.. 6orvosnál voltam, mind a 6doki sikertelen volt.. Nem csinálnak semmit ..  
Meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettejüknél. Keressenek fel egy erre specializálódott centrumot.
Szép napot
2022.04.24. 17:31:50
  Tisztelt Doktor Úr!

5 napos (5×2) Clostylbegit kúra után a 16-17. napon volt spontán tüszőrepedésem (LH teszttel és ultranaggal is igazolva).
A 23. napi vérvétel szerint a progeszteron értékem 184.91 nmol/ L lett, mely a megadott a referencia érték alapján már az első trimeszteri értékbe tartozik.
Lehetséges, hogy ez már a korai terhességez jelzi? Nem túl magas ez az érték?
Köszönettel:
Rita  
Ezek biztató leletek, ha több mint egy hetet késik a menzesz, végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2022.04.24. 16:48:29
  Tisztelt Doktor Úr!
Trisequens tablettát kezdtem el szedni 11.napon vérzés jelentkezik! Ez természetes?  
Igen, a hozzászokàsi periódusban , kb 3 hónap annak számít.
Folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2022.04.24. 15:44:46
  Tisztelt Dr. Úr! Azzal a panasszal fordulok Önhöz, hogy tegnap estétől barna folyásom van, miután a párom megujjazzott. Még sosem volt velem ilyen, nagyon megijedtem. Aztán reggelre elmulott, de most ismét előjött a délután folyamán, de most már ilyen áttetsző-barnás. Az este folyamán azt hittem, h a menstruációm jött meg. Utoljára a párommal március 24-én voltunk együtt, óvszerrel, nem élvezett belém óvszerestől sem . Előtte voltunk többször is mindig így csináltuk. A menstruációm 1 hetet késett akkor , de aztán megjött és normálisan 6 napig tartott, ahogy szokott. Most május 1-én kellene megjönnie, nagyon megvagyok ilyedve, hogy mitől van ez, és félek, hogy baba van a dologban, hogy most egy héttel előtte ilyen probléma adódott. Még nem szeretnék babát, mert mind a ketten 20 évesek vagyunk csak. Csináljak tesztett vagy csak valami felsértett bennem? Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is!  
Sérülés a valószínűbb.
Szép napot
2022.04.24. 14:34:59
  Jó napot! 8 hetes várandós vagyok. Pár napja a nőgyógyász a hüvelyi ultrahangon gennyesnek látta a vizeletemet. Augmentint írt fel. Azt mondta mèg aznap váltsam ki és kezdjem el szedni. Sajnos utána nem volt lehetőségem részletesen kikérdezni ennek a veszélyeiről. Okozhat gondot a kicsinek az ilyen korai szakaszban beszedett augmentin?
Köszönöm.  
Szedhető nyugodtan.
Szép napot
2022.04.24. 10:50:49
  Tisztelt doktor úr!A múltkor írtam önnek,hogy 43 éves vagyok és babát szeretnénk a párommal,de sajnos november óta nem jön össze.A menszeszem pontosan mindig 26 napra jön meg,sosem maradt még ki.Most kaptam időpontot május 4-re nőgyógyászhoz,arra lennék kíváncsi,hogy milyen vizsgálattal kezdik,ha egyáltalán nem nevetnek ki.7 éve az egyik petevezetőmet kivették méhen kívüli terhesség miatt.Azóta volt egy terhességem 4 éve,de sajnos akkor anyagi okok miatt nem tartottam meg amit azóta is bánok.Válaszát előre is köszönöm.E.  
A meddőségi kivizsgálás egy sor vizsgálatból àll, ami mindkét felet érinti.
A sorrend mellékes.
Szép napot
2022.04.24. 08:30:50
  Kedves Doktor Úr!
Sajnos rendszertelen a menszeszem van hogy 2 havonta jön meg és akkor 2 hétig van :( az lenne a kérdésem,hogy így hogy tud sikerülni a baba ? Lehetetlen számolni a peteerest :( milyen vitamint szedjek? C,D,Cink,Folyamat szedek.Köszönöm válaszát.  
Azt javaslom próbálkozzanak nyugodtan, számolás ebben az esetben nem célravezető.
Szép napot
2022.04.24. 06:48:50
  Tisztelt Dr úr.45 éves vagyok.3 éve ciklus zavarom van.Hol nem jön meg a menstruációm 2 honapot utanna pedig ha meg jön akkor nem áll meg.Most 7 hete volt küretem mert nem állt meg.Jó indulatú méhnyálkahártya megnagyobbodás az eredmény.Ez idáig még nem jött meg a menstruációm meg kell várni hogy magától meg jöjjön.Most 7mm es a nyálkahártya.És majd 3 hónapig Progeszteron Exeltist kell szednem.Ez mind rendben is van de mi értelme csak 3 hónapig szedni ha utánna megint nem jön meg és aztán nem áll meg?Nem lehet ezt a progeszteront huzamosabb ideig szedni a ciklus második felében?Mellette olyan tüneteim vannak mint arc pirosododás melegségérzet ,fejfájás, feszült vagyok, ropognak a csontjaim, haj ritkulás, a szem alatt és a nyakam el kezdett ráncosodni,fáradékony vagyok stb.Ezalatt a három év alatt szedtem Premenst Inozitolt de nem használt.Szerintem a klimax előszelét érzem erre kaphatok a dr úr szerint hormon kezelést?Mert az orvosom azt mondta hogy még nem kaphatok de választ nem ad rá hogy miért csak annyit mondott hogy ne akarjak vissza fiatalodni.Önnek dr úr mi a véleménye?  
Remifemin javasolt.
Szép napot
2022.04.24. 05:37:28
  Kedves Doktor Úr. 10 napja csaszároztak. A bal oldalon a heg végénél véraláfutásos lett a műtét miatt. Nem nagyon. Kitapintottam benne egy dudort, mikor levettük a tapaszt. Ez normális? Kb 2cm-es. Különösebben nem fáj. Csak, ha úgy mozdulok.  
Igen, fel fog szívódnak magától.
Szép napot
2022.04.24. 02:50:02
  Tisztelt Doktor úr!
A segítségét/tanácsát szeretném kérni.
4 éve dermoid cystát távolítottak el laparoszkóposan az egyik petefészkemből, január 31-én pedig laparotómiás műtétem volt.Szintén jóindulatú cisztát távolítottak el.1 hónapja fogamzásgátló tablettát szedek orvosi javaslatra a ciszták elkerülése végett.Jelenleg 3 napja késik a menstruációm, viszont olyan alhasi görcsökkel/fájdalmakkal küszködök hogy nem tudok 2 napja aludni sem. 
Mellé pedig hasmenés és hányinger társul..Minimális rózsaszínes, illetve barnás pecsételésem volt.  
Várom válaszát!
Köszönettel ,  
Kontroll vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.04.24. 00:15:35
  Jó napot 19 éves vagyok és páromal együt voltunk este és miutan el mentem mosdoba volt egy barna folyasom . Kérdésem mitől lehet?  
Az együttlét tud ilyet okozni, főleg ha a menzesz környékén, vagy középidőben történik.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.23. 23:37:28
  Jó estét kívánok Dr úr
Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy 4 hetes terhes vagyok és 1 hét múlva utaznànk Egyiptomba. Maga szerint egy ilyen nyaralás tengervíz,utazás, fürdőzés,meleg,satöbbi veszélyre van a magzatra? Vagy nyugodtan el lehet utazni?
Sajnos már hozzá kell tennem hogy volt 2 spontán vetélésem.Az egyik 8 hetes a másikkal 2 hetes voltam. Jó az igaz akkor nem vol nyaralás meg fürdőzés se.
Válaszát előre is köszönöm.  
Nem javasolt az utazás.
Szép napot
2022.04.23. 22:33:46
  Tisztelt Doktor Úr!
A párom Chron betegségben szenved és nemrégiben elkezdte szedni az Imuran (50mg) immunszuppresszáns gyógyszert, melynek betegtájékoztatójában szerepel a fogamzóképesség megnövekedése. Én lassan 4 éve szedem a Jangee 0,02 mg-os fogamzásgátló tablettát. A kérdésem az lenne, hogy az Imuran miatt szükséges a kiegészítő fogamzásgátlás alkalmazása?
Köszönöm válaszát!  
Nem szükséges.
Szép napot
2022.04.23. 20:09:48
  Tisztelt Dr.Úr!
A panaszom az hogy volt egy minimális vèrzèsem, igazából egy-kèt csepp, az alhasom fájt, de a menstruációm nem jön meg! Viszont menstruációs tüneteim vannak, èrzèkenyek a melleim, nèha fáj az alhasam is!
Válaszát előre is köszönöm!  
Ez normális.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.23. 19:10:55
  Tisztelt doktor Úr! 47èves vagyok ès már hèt ève léptem be a változó korba!Előtte is voltak gondjaim az együttlétek közben mindig fájt a hasam alja a jobb oldalon !Soha nem mertem beszèlni a nögyögyászomnak mert szègyeltem magam!De azóta mióta beléptem a változó korba mèg rosszabb lett a dolog !7ève lettem özvegy volt egy két barátom ez idő allat de ugyan úgy voltam mint a férjemnèl !Fájt az együtt lèt ès még ehez társul hogy nem is kívánom a szexet!Ez okból nem is merek ísmerkedni! Úgy èrzem nem vagyok már nő!Tud nekem segíteni doktor Úr? Válaszát előre is köszönöm ! Tisztelettel Marika!  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Addig is Santes segíthet.
Szép napot
2022.04.23. 18:03:15
  Jo napot doktor úr. 30 hetes kismama vagyok. Egyre többet rúg a pici a hasam an. És mikor nyugodt állapotban vagyok lent a húgyhólyagomat mintha rúgná. Ilyen fura érzés nem fáj csak kellemetlen. Vagy nem tudom mi ez.. Hétfőn megyek ultrahangra.. Érdemes ezt említenem? Válaszát előre is köszönöm  
Ez gyakran előfordul.
Nem számít kórosnak. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.23. 15:52:32
  Tisztelt doktor Úr! Az lenne a kérdésem ,hogy havi mentruációm hetekig is eltart emiatt már volt gyógykaparás is eredmény negatív. Nincs mioma,sem ciszta.Vérzés csillapítására illetve szabályozására van e az exacyl és az ergám cseppen kívül valami más készítmény ? Sajnos nem válik le a méhnyálka ezért amikor megjön nem áll el a vérzés.Lehet e szabályozni a havi ciklust valamivel ,hogy amikor megjön el is múljon , illetve olyan tablettára gondolok ami nem okoz mellékhatást.46 éves vagyok nem a változó kor azt mondták vérvétel volt az összes női hormont néztek . Köszönöm a választ előre is  
Fogamzásgátló tabletta szedése megfontolandó.
Szép napot
2022.04.23. 14:50:23
  Üdv doktor úr Mijen gyógyszert szegyek hogy terhes legyek .előre is köszönöm válaszát  
Terhesvitamin, Inofolic segíthet a gyermekvállalási időszakban.
Szép napot
2022.04.23. 12:48:17
  Tisztelt Doktor Úr!

Nagypénteken elmentem az ügyeletre felfázás gyanúval (előző nap délután kezdődött), vizeletvizsgálat sajnos nem volt, Ciprinol 500 mg tablettát kaptam, amiből 2x1-et kellett szednem (10 db-os), az ambuláns lapra azt írták, hogy Cystitis acuta. Szoptatok. Walurinalt és Enterolt szedek. A tünetek enyhültek, a csípő érzés elmúlt, viszont az utolsó adag gyógyszer elfogyása előtt egyre erősebb égő érzést éreztem és a nagyajkaknál pirosságot, gyulladást. Azóta eltelt 4 nap a külső nemi szervnél enyhült, majd újra erősödött a gyulladás (égő érzés). Kérem, adjon tanácsot, hogy ebben az esetben kihez forduljak. Ez normális még hathat az antibiotikum, vagy szükséges lehet nőgyógyászhoz fordulni? Sós ülőfürdő alkalmazható ebben az esetben, vagy ez még jobban kiszáríthatja az adott területet és inkább kerülendő? Az Interneten javasolják a sós ülőfürdőt.

Előre is köszönöm a válaszát! Jó egészséget!  
Ha egy múlva is vannak panaszai, ismételt vizsgálat javasolt.
Sós fürdőt nem ajánlom.
Szép napot
2022.04.23. 10:32:33
  Jonapot kivánok bernadett vagyok olyqn kérdésem lenne kb 1 hete voltam hüvelyi ultrahangon mert 3 pozitiv tesztem lett ahol azt mondták 3×3mm es petezsák látható nem mondta hány hetes lehetek csak annyit korai terheség de viszont vérzek majd nem minden nap pisiléskor és bele irta az orvos nyakgaratbol jön a vérzés mi okozhatja ?  
Ismételt vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.04.23. 08:49:13
  Szép napot!

Szerda délutàn vettem eszre , hogy valami tej fèleség jön a mellemből nyomàsra 1-2csepp .
Menstruàcióm 15napja késik.
Jelentheti azt hogy terhes vagyok?  
Végezzen terhességi tesztet.
Szép napot
2022.04.22. 21:38:15
  Kedves Doktor Úr!
Sok év után 40felé közeledve orvosi javaslatra Rezia-ról Drovelis-re váltottam. 6hónapja szedem, első 4 hónapban pontosan jelentkezett a megvonásos vérzés , viszont az 5.hónapban teljesen elmaradt, most a 6.-ban pedig egy apró barnás pötty formájában jelentkezett. Terhes nem vagyok, viszont volt ilyen több hónapos kimaradás már 1 éve is Covid után, de akkor szteroidokat szedtem. Most viszont voltam beteg, de tudomásom szerint nem a Covid volt és a szteroid is kimaradt. Mi lehet a baj? Lehet ez normális reakció,jelenség? Szedjem még tovább megvárva mi lesz, vagy inkább ragaszkodjak a fogamzásgátló injekcióhoz?Válaszát előre is köszönöm  
Nincs ok aggodalomra.
Folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2022.04.22. 21:00:39
  Tisztelt doktorúr! Kb egy hónapja lefeküdtem egy fiúval, és ha 1 hét után elmegyek vizsgálatra akkor kifogja mutatni hogy már nem vagyok szűz?Előre Köszönöm!  
Igen.
Szép napot
2022.04.22. 19:22:50
  Üdvözlöm!
Vaginális szellentéssel kapcsolatban kérdeznék. 3gyerek anyukája vagyok, mind 3 szülés után volt ilyen, de elmúlt. Most 4éves a kicsi és elég gyakran van mostanában, ha felállok, nagyon kellemetlen. Ez mitől van? Utalhat valamilyen rendellenességre?
Köszönöm  
Hüvelyszűkítő beavatkozás mérlegelendő.
Addig is hüvelytorna javasolt.
Szép napot
2022.04.22. 18:20:47
  Tisztelt Doktor Úr!

Babatervezés előtt állunk, ezért elevit 1-et szedek, kiegészítve folsav tablettával... a kérdésem az lenne, hogy a magzatvédő vitamint le lehet-e cserélni pl femibionra vagy érdemes kitartani amellett, amit elkezdtem szedni?
Válaszát köszönöm!  
Szabadon választhat.
Szép napot
2022.04.22. 18:02:40
  Kedves Doktor úr!
Segitségét szeretném kérni! kb. 4 hónapja fáj a szeméremdombom, ég. Voltam nőgyógyásznál, urológusnál, bőrgyógyásznál, amit kaptam rá semmi nem mulasztotta el.Nincs semmiféle tünet, pirosság, kiütés, semmi!!!Köszönöm a válaszát!!!  
Ovestin krém javasolt.
Szép napot
2022.04.22. 17:17:11
  Kedves Doktorúr!
Mirena spirálom van fent 5 hónapja.Eddíg minden hónapban megjött 36-40-ik nap között.Most viszont késik.Mennyi az esélye a teherbeesésnek?Illetve,hogy ha igen mindenképp méhen kívüli lenne?Van esetleg ennek előjele?  
Ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.04.22. 16:47:18
  Tiszteletem !

Multhónap végén covidos voltam , mostmeg ugy néz ki , hogy terhes lettem . Magzatra lehet -e a későbbiekben hatassal?
Hétfőn megyek nőgyògyàszhoz!
Köszönöm  
Prenateszt javasolt a várandósgondozàs során az esetleges magzati rendellenességek szűrése miatt.
Szép napot
2022.04.22. 15:58:19
  Jó Napot 11én voltam.a férjemmel nem védekeztünk szeretnénk babát, elvileg 18án kelett volna meg jönnie de már 5napja késik de ovuláció a naptárom szerint 9ig volt !csináltam tesztett de mind negativ ,és alhasi görcsöm van de nem folyamatos és hányingerem is van ! Lehettek terhes ?  
Egy hét múlva csináljon ismét tesztet.
Szép napot
2022.04.22. 10:50:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy 2021. június 18-án volt császármetszésem, és a hat hetes kontrollon minden rendben volt. Kb fél éve szedem a Symicia fogamzásgátló tablettát, már előtte is ezt szedtem minden rendben volt vele. Most ebben a hónapban is rendesen volt menzeszem, el is múlt azonban 2-3 nap múlva enyhe barnás menzeszerű volt, mindenféle fájdalom, görcsölés nélkül. Mitől lehet ez, illetve kellene emiatt aggódnom? Vagy esetleg meg a menzesz utolsó napjai voltak?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel; Nagy Zsófia  
Nincs ok aggodalomra.
Folytassa a gyógyszer szedését.
Szép napot
2022.04.22. 09:08:59
  Kedves Doktor Úr!
23 hetes kismama vagyok,tegnap voltam ultrahangon. Minden rendben a babával, a méhlepényem cystikusandegenerált ez mit jelent, ettől koraszülés is lehet?  
Nem utal rà.
Lepény a terhesség előrehaladtával öregszik.
Ez normális jelenség.
Szép napot
2022.04.22. 08:54:40
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves nő vagyok, még nem szültem. Miómáim vannak. Menstruációkor nagy fájdalmakkal küzdök és a vérzésem is nagyon sok.

Leírom a jelenlegi helyzetet:
- rendesnél kissé nagyobb tömött uterus (40x49x76 mm-es)
- hátsó falban a nyh-t erősen deformáló 23x25 mm-es im myomagóc Adnex neg
- mellső falban 1 cm-es

Sajnos a nagyobbik az utóbbi hónapokban fél centit növekedett.
Műtétet (LSC myomectomia) javasolt nekem egy Doktor Úr, aki ilyen beavatkozásokat végez.
Szeretnék gyermeket. Elképzelhető, hogy a műtét után meddő leszek? Előfordulhat ilyesmi? Ettől nagyon félek és nem tudom, hogy belevágjak-e. Az egyik mióma kifejezetten rossz helyen van.

Viszont azt is tudom, hogy valószínűleg nehezen esnék teherbe és nagy eséllyel vetéléssel végződne. Vagy ha meg is marad a terhesség, akkor is veszélyes lenne a helyzet továbbra is.
Érdemes megpróbálkoznom a teherbe eséssel vagy mindenképp műtét kellene előtte?

Előre is köszönöm a választ!

Bernadett  
A műtétet javaslom első lépésként, aztán a családtervezést.
Szép napot
2022.04.22. 07:43:31
  Jo napot! A lányom menzese 2 éve jött meg elöször. Azota kb. 3 honapig jön rendszeresen aztán 1 honapot kihagy aztán megint rendesen 3-4 honap Ez normális 13 éves Köszönöm  
Igen, rendeződni fog idővel.
Szép napot
2022.04.22. 07:26:35
  Kedves Dr.Úr olyan kérdésem lenne hogy engem meg műtöttek rosszindulatú daganatom volt így nőgyógyászatilag ki kellett pakolni mivel nincs menstruációm egyre nehezebben megy az alvás és hő hullámaim se múlnak el ilyenkor mi a teendő? Kihez forduljak? Szeretnék hormon kezelést vagy valami megoldást erre köszönöm  
Remifemin javasolt.
Szép napot
2022.04.22. 07:22:14
  Kedves Doktor Úr!
48 éves vagyok, menszeszem rendszeres (bár 31 napról 26 napra rövidült) a cilus 23. napján készült laboreredmenyem:LH:5.40,FSH:5.90, Östrodiol: 1159.0 (pmol/l), Prog:11.06 (nmol/l) Pár hónapja erős, klimax jellegű hangulati tüneteim vannak.
Szeretném megkérdezni, hogy ez már lehet a perimenopauza?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, ez perimenopauza.
Szép napot
2022.04.22. 07:01:40
  Tisztelt Doktor Úr!
5 hónapja szedem rendszeresen a Drovelis nevű fogamzásgátló tablettát, és eddig mindig rendszeresen meg is jött a havim, egyszer sem késett. A tablettákat minden nap ugyanabban az időpontban pontosan be is szedtem, egy se maradt ki és nem is csúszott. Illetve befolyásoló tényező sem volt (hasmenés, hányás, antibiotikum).
Azonban szerdara kellett volna meg jönnie, és ma se jött még meg (péntek), de tegnap elkezdtem már az újabb levél szedését, ahogy kell.
Alhasam fáj és szurkál napok óta, és a tüneteim is mind megvoltak, amik minden menstruációm előtt szoktak lenni.
A kérdésem az lenne, hogy lehetséges vérzés kimaradás? Ha igen mi miatt?  
Nincs ok aggodalomra, folytassa a gyógyszer rendszeres szedését.
Szép napot
2022.04.22. 07:01:31
  Tisztelt doktor ur Kesik a havim 50 eves leszek .mult honapban 25 napra jott meg .mi az oka ?  
Perimenopauza tünete, élettani jelenség.
Szép lassan el fog múlni a menzesz.
Szép napot
2022.04.22. 01:11:45
  Szép napot kívánok!
A következő helyzetemre szeretnék egy kis útbaigazítást.
Mindig rendszer napra pontos menstruációm van.
28 naposak és tartanak 4-5 napig!
De a jelenlegi a megszokotthoz képest már gyengébben jelentkezet.
Mennyiségre is kevés volt.
Alig volt pár barnásabb cseppecske. És szűk 3 napot tartott. Esetleg lehet szimpla hormon zavar?
Nem szedtem semmilyen gyógyszert.
Vagy felmerűlhet a terhesség ?
Gondolom ehhez társulna más tünet is .

Válaszát előre is köszönöm!!????  
Ilyen gyakran előfordul, nem utal kóros állapotra.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.21. 23:11:50
  Kedves Doktor Úr! Hüvelygombára ma használtam el az utolsó Gynoxin kúpot. Már a legelső után alig voltak égő viszkető stb. problémák. Hogyha a harmadik után érezni fogom hogy elmúlt a gomba, akkor milyen probiotikumot kell használjak? Ajánlották a Lactofeel-t. Az esetleg jó? Mert az bakteriális vaginózisra is jó... Az nem okoz problémát? Viszont a hüvelyflórát helyre állítsa úgy olvastam... Válaszát előre is köszönöm!  
Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2022.04.21. 21:57:34
  Tiszteletem!
Astrocytoma van az egyik szememben! De nem nől , 22 éves vagyok! És pár éve vették észre , el van halva! Lehet hogy már igy születtem! Az intim teruleten ettől lehet lézeres szőrtelenitést végezni? Mivel a lézert nem szabad használni daganatos megbetegedésnél, ez a helyzet külombozik a tobbitől ?  
Vállalhatja a beavatkozást.
Szép napot
2022.04.21. 21:26:39
  Doktor úr! 13 napja volt egy terhességmegszakításom. Mennyi idő után lehet ülövizes fürdőt venni, még ha csak nem is hosszú ideig tartandó lenne?  
Négy hét kihagyás javasolt.
Szép napot
2022.04.21. 19:58:20
  Kedves Doktor Úr!
Folyamatosan visszatérő halszagra mi a megoldás? Az én orvosom folyamatosan pH visszaállító készítményt ajánl (micovag, beliemea stb) de nem múlik a halszag. A viszketés, sok folyás elmúlt de a halszag folyamatosan jelen van. Emellett néha menstruációszerű görcseim vannak de nagyon ritkán, inkább amikor felhelyezem a hüvelytablettát. Használtam intimzuhanyt is, 3 nap után ismét előjött a halszag..

Válaszát előre is köszönöm!  
Macmiror komplex+ silver q javasolt.
Szép napot
2022.04.21. 19:14:22
  Jo napot 39 eves vagyok mar lassan 17 eve hogy depo proverat hasznalom ritkan volt pecsetelo verzesem de most ebben a honapban 5 napos verzes 3 nap kimarat es ma megint van verzes most jovohonapban kellene ujra beadatnom de nm tudom mi tevo legyek nogyogyaszom csak jovohonap 23 an fogadna vagy mar nm fogaggya be a szervezetem? Esetleg igy teherbe is lehet esni meg sosem szuneteltettem nm szeretnek mar gyereket elore is koszonom a valaszt  
Érdemes megfontolni a váltást.
Lehetséges hogy a szervezete ennyi idő eltelte után már hozzászokott ehhez a készítményhez.
Szép napot
2022.04.21. 19:05:54
  Jó estét!
Ha volt egy P3-as citológiám,majd az azt követő P2 lett,és HPV negatív mikor kell mennem a következő szűrésre?Járjak 3 havonta mostmár?  
6 havonta javasolt HPV és cytologiai kontroll.
Szép napot
2022.04.21. 19:04:31
  Peteérés idején 2-3napig alhasi fájdalom normális?  
Normális.
Szép napot
2022.04.21. 16:04:50
  Üdvözlöm!

Az lenne a kérdésem hogy terhesség alatt a gynoxin hüvelykúpot szabad használni?  
Szabad.
Szép napot
2022.04.21. 15:50:28
  Jó napot doktor úr!
Az lenne a kérdésem, hogy a házi orvosommal tudnék felíratni fogamzásgátlót? A nőgyógyászom 3hónappal ezelőtt irta fel nekem az EVRA bőrtapaszt, most elfogyott és kellene a következő 3 havi, de a nőgyógyászom szabadságon van.  
Igen a háziorvos is fel tudja írni Önnek.
Szép napot
2022.04.21. 11:47:45
  Üdvözlöm! 64 éves nő vagyok, 16 éve nem menstruálok! Rendellenes vérzés miatt 2022 01 12-én egy egészségügyi kaparást végeztek! 2 polipot távolítottak el! Azóta 2x volt menstruációs vérzésem, 4-5 nap! Azt szeretném megkérdezni, hogy ez normális-e! Az orvosomat sajnos nehéz elérnem! Időpontot csak május végére kaptam, ami egyben kontroll is! Érdemes addig várni? Köszönettel várom válaszát!  
Nyugodtan megvárhatja a kontrol időpontot.
Szép napot
2022.04.21. 10:27:01
  Jó napot!
El húzódó gyulladásom van. Érdeklődni szeretnék hogy okozhatja-e a fogamzásgátló tabletta? Előző leletemen LSIL volt a mostanin ASC, ASC-US. Az orvos marcmiror hüvelykapszulát írt fel 2 naponta kell használni. A kezelés után pedig gynoflor hüvelytablettát 2 dobozzal minden 3. Nap kell használni. Legközelebbi cytologianál ha ugyan ez az eredmény akkor szövettan. Aggódnom kell ezek az eredmények miatt? Gyulladástól lehet vagy ez már a rákmegelőző állapot?
Előre is köszönöm a válaszukat!  
HPV tipizálás és cytologiai kontroll javasolt 3 hónap múlva.
Eredmény függvényében további döntéshozatal.
Nem számít rákmegelőző állapotnak egyik lelete sem.
Szép napot
2022.04.21. 09:10:39
  Tisztelt Doktor Úr! Nagyon el vagyok keseredve, ugyanis lassan 20 hónapja mióta megszültem második gyermekemet szinte minden hónapban (talán 1-2 hónap maradt ki) előjön a gombás hüvelyfertőzés nagyon durva viszketéssel. Menetrendszerűen a menstruációm előtt egy héttel jelentkezik. A menzesszel elmúlik, utána van kb 2 hét nyugi és kezdődik elöről. Nem tudom esetleg lehet-e hormonális oka, még mindig napjában többször aktívan szoptatom a kisfiamat. Természetesen többször voltam nőgyógyásznál, aki mindig felírt valami kúpot/hüvelytablettát és kenőcsöt, amik ideig óráig hatnak is, de aztán a következő hónapban ugyanúgy visszatér. Azt mondta addig nem tud gyógyszert (belsőleg) felírni amíg szoptatok. Legutóbb férjem kapott gyógyszert, be is szedte, de nálam ugyanúgy jelentkezett a fertőzés. Egyelőre lehetetlennek tartom, hogy akár 1-2 napra is felfüggesszem a szoptatást, nem szeretném megvonni a kisfiamtól. Létezik esetleg mégis valami gyógyszer, amit nyugodtan beszedhetnék vagy valami komplexebb kivizsgálás, hogy mi okozhatja? Kérem adjon tanácsot, nagyon rányomja a bélyegét a mindennapokra és természetesen a szexuális életünkre sincs jó hatással. Köszönöm szépen a segítségét!  
Gynophilus kúra javasolt folyamatosan a menzesz lezárását követően legalább egy hónapig.
Szép napot
2022.04.21. 08:45:10
  Kedves Doktor Úr! 1 hete volt a császárom. kb 3-4 napja a jobb oldali vesémtől előre felé srégan le a köldökömig fájdalmat érzek. de csak ha felállok, mozgáskor. Mitől lehet ez? széklet, vizelet rendben van. Esetleg császár metszés után lehetséges ilyen fájdalom?  
Mennyi idővel a műtétet követően ez még bőven belefér. Varratszedésnél, ami hamarosan esedékes, javasolt kontrollvizsgálatot is végezni.
Szép napot
2022.04.21. 07:55:46
  Tisztelt Doktor úr!
Drovelis fogamzásgátló tablettámat a mai napon kezdtem szedni életemben először és a mai napon jött meg a menstruációm ebben a hónapban.
Az lenne a kérdésem, hogy a 24 darab rózsaszín és 4 darab placebo tabletta beszedését követően egyből el kell kezdenem a következő levél tablettát? Abban az esetben is ha nem jött meg a menstruációm?
Illetve ha a 4 placebo tabletta időszakában pl a 2. beszedésekor megjön a menstrucióm akkor ugyan úgy be kell szednem a maradék 2 placebot a következő napokban, vagy a rózsaszín tabletták következnek?
Sajnos számomra kicsit érthetetlen a tabletta szedésének folyamata. Köszönöm a választ!  
Igen, a tabletta folyamatos szedése javasolt.
Menstruáció kis idő elteltével be fog állni nagyjából a placebo időszakra.
Szép napot
2022.04.21. 07:54:09
  Jónapot kívánok lenne olyan kérdésem 4 napot késet mesturaciom és utna jött meg de nem anyi amennyi szokot baba lett volna vagy nem 4 honpja próbálkozunk 25 éves vagyok orvoshoz szükséges lenne el menni vagy várjak..  
Ilyen előfordul, nem utal sem terhességre sem kóros állapotra.
Nem szükséges orvoshoz fordulni.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Szép napot
2022.04.21. 01:07:17
  Tisztelt Doktor Úr Én aval a panaszal fordulok önhöz hogy 2017 ben vetetem iker terheséget de a masik baba ki eset belölem es ujra kelet át esnem a mütéten és azota nem jár a menszeszem kb 5 év alatt 5 ször volt de voltam vle orvosnál és anyit mondot hogy le kel fogynom a sulyom 130kg kram hogy ez ténleg a sulyom miatt lene köszönöm elöre a választ Doktor Úr  
A fokozott testsúly és a rendszertelen menzesz között valóban lehet összefüggés, főleg ha figyelembe vesszük a vetélés körülményeit is.
Diéta, rendszeres testmozgás csak az Ön javát szolgálhatja.
Szép napot
2022.04.20. 23:06:10
  Szép jó estét Dr úr.
04.14-en volt egy abortuszom akkor éppen hogy vereztem,de viszont ma 04.20-an darabos vér távozik reggel óta görcsök kíséretében és sajnos nagyon megijedtem.
Az lenne a kérdésem hogy ez normális? Vagy valami gond lehet?
Előre is köszönöm válaszát.  
Hasonló panaszok általában normálisnak számítanak ennyi idővel műtéti beavatkozást követően.
Amennyiben panaszai viszont nem csökkennek vagy fokozódnak, kontrollvizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.04.20. 18:50:47
  Kedves doktor úr! Már többször írtam önnek és mindig megnyugtató választ adott Az lenne most a kérdésem van e az ergám cseppen ,és az exacyl tablettán kívül más vérzés csillapitó? Hetekig is elhúzódik a mentruációm ,de semmit nem találnak minden eredményem negatív.Nincs mioma sem ciszta ,rakszures is negatív.  
Dycinone szintén vérzéscsillapító. Akár csak a Norcolut.
Bár mindkettő inkább tüneti kezelése javasolt.
Amennyiben panaszai továbbra is fennállnak ismételt kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.20. 17:07:07
  Tisztelt Doktor Úr!
16 éves vagyok. Az utóbbi két napban barnás pecsételő folyást tapasztaltam és nem tudom, hogy minek lehet a tünete. Ezen túl mellduzzanatot és fájást is észlelek, illetve gyengének érzem magam. Pont egy hete múlt el a menstruációm (ami az utóbbi pár hónapban már elkezdett beállni és nagyjából 28 naponként megjönni.) Ez mitől lehet?
Illetve miután elmúlt a mensim, másnap lefeküdtem a barátommal (vízben) és nem védekeztünk, csak időben megszakítottuk. Lehet összefüggés?
Próbáltunk terhességi tesztet venni, de azt az információt kaptuk, hogy csak a menstruáció elmaradása után tudok csinálni. Nem létezik olyan teszt, ami már most ki tudja mutatni, hogy pozitív vagy negatív?
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát és a segítségét!  
Az együttlét és a panaszai között lehet összefüggés.
Mindazonáltal nem számít kórosnak amit leírt.
Nagy valószínűséggel rendeződni fog magától.
Terhességi tesztet csak menzesz kimaradás követően érdemes csinálni minden esetben.
Szép napot
2022.04.20. 16:51:54
  Üdvözlöm,

érdeklődni szeretnék, hogy a terhesség első trimeszterében van-e ellenjavallat wellnessezéssel kapcsolatban. Főleg a pezsgőfürdő használata érdekelne (36-38 fokos), mennyire ajánlott, vagy nem ajánlott? Illetve gépi nyirokmasszázs mennyire megengedett az egész terhesség alatt?
Köszönöm előre is a választ.  
Mindkettő kerülendő, főleg az első és a harmadik trimeszterben.
Szép napot
2022.04.20. 14:13:28
  Jó napot!

Negatív lett a terhességi tesztetem. De ki maradt a menstruációm. És most pedig enyhe barna folyásom lett és kicsit immel ammal fáj a hasam aja. És reggelente hányingerem van és voltunk együtt a párommal és babát szeretnénk 3 hónappal kaparás után. Mit tehetek? Most terhes vagyok vagy sem? Meg jön vagy nem?  
Egy hét múlva végezzen újabb terhességi tesztet.
Szép napot
2022.04.20. 13:44:08
  Tisztelt Doktor úr!

2021 júliusában rendellenes post. menop. és megvastagodott endometrium
miatt fr. curettage-t végeztek rajtam. Eredménye: Adenocarcinoma
endometrii, endoemtrioid típus, grade I. 2021 októberében Hysterectomia
laparoscopica és Salpingo-oopheroctomia bilatiralis-t végeztek el. 2022
májusába kell mennem kontroll MR Opus utáni vizsgálatra.

De előtte 2022 április végén szívizom szcintigráf szakvizsgálaton kell
részt vennem. A kérdésem az lenne, hogy a vizsgálathoz szükséges izotóp
által kibocsájtott gamma-sugárzás lesz-e káros hatással a műtét utáni
állapotomra és milyen mértékben. A vizsgálat után nem túl közeli az egy
héttel utáni végzendő MR vizsgálat. Nem terheli-e meg túlságosan vagy
nem károsítja-e a szervezetemet a két erős sugáralapú vizsgálat.

Az Ön véleménye szerint elvégezhető-e egy hét különbséggel mind a két
vizsgálat úgy, hogy azok ne károsítsák a szervezetem.

Válaszát megköszönve.

Üdvözlettel: Zs. P.  
Nyugodtan vállalhatja a vizsgálatot.
Szép napot
2022.04.20. 10:19:42
  Tisztelt Dr.Úr!
65 éves vagyok, hüvelyi sorvadásban szenvedek, nagyon kellemetlen tünetekkel. Krémek, kúpok csak nagyon rövid ideig hatnak, a probléma/ égő, viszkető érzés, fokozott váladékozás, sűrű vizelési inger stb/. Van olyan gyógymód erre, a laser kezelésen kivül, ami hatásos, Sajnos a laser kezelést nem tudom megfizetni.
Köszönöm a válaszát.  
Ovestin kérm sokaknak segít. Esetleg intim torna is szóba jöhet.
Szép napot
2022.04.20. 09:36:29
  Kedves Doktor Úr!

Pár hónapja a menstruáció után kb. a ciklus 8.napjától egy hétig,tehát kb a ciklus közepéig alhasi fájdalmam van ami enyhe,illetve depressziósnak,kedvetlennek érzem magam.Ez mitől van?
Citológia,hüvelyi UH rendben.
Inzulinrezisztens vagyok,gyógyszert,fogamzásgátlót nem szedek.
Mit javasol?
Most a ciklusom 9.napján tartok,és sírni tudnék olyan a hangulatom,illetve érzem a bal petefészkem.....  
Premens napi 1x1 tbl. Minden nap.
Szép napot
2022.04.20. 09:05:22
  Tisztelt Dr.Úr!

23.hetes vagyok még az elején kiderült hogy van 1 kisebb babnyi polipom, eddig semmit nem okozott nem volt vérzés sem barnázás, most viszont éjjel kimentem pisilni és kissebb vérpecsét volt a tisztaságiban ezt polip okozhatja vagy inkább más? Holnap kellene mennem ultrahangra nem tudom hívjam e az orvosomat vagy ráérek vele holnapig köszönöm ha válaszol!?!  
Okozhatja a polip a vérzést.
Minden esetre egy kontroll Uh-ra érdemes elmenni. Nem sürgős.
Szép napot
2022.04.20. 08:34:29
  Jó napot kívánok! 47 éves vagyok. Azt szeretném megtudni, hogy a symbicort turbuhaler (asztmára szedem 1 éve) okozhatja-e menstruáció 1 havi kimaradását, 1-2 alkalommal késését? (következő hónapban időben megjött) 1-2 hónapja ciklus második felében mellfájdalmat is tapasztalok, és mintha nagyobb is lenne a mellen. Elég sokat gyalogolok, ennek ellenére híztam is pár kilót. 2021-ig alvescot szedtem asztmára akkor mindig napra pontosan megjott. Sajnos 1 éve covidos voltam és átállítottak erre a gyógyszerre. 2014 előtt voltak menstruációs zavaraim és hiperpláziás méhnyálkahártyám, akkor magas homa indexre (terheléses vércukor vizsgálat normál vércukor szuntet és magas inzulin szintet mutatott) mercformint szedek. Azóta 2015-től minden rendben van, pontos és normális volt idáig a vérzésem mint az atomóra. Mi bajom lehet? Most is 2 hete duzzadtak érzékenyek a melleim az egyik kevésbé. Már meg kellett volna jönnie, késik pár napja. Lehet a simbicort turbuhaler belégzőtől? Mit javasol Doktor Úr?  
Nem okoz menstruációs zavart a symbicort. COVID ellenben nagyon sokszor meg tudja zavarni a ciklust.
Ismételt kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.20. 07:56:31
  Jo napot kivanok most majus 13 dikan lesz a kis fijam 1 éves mi utan meg szultem 6 het utan meg jot receresen most március 10 ediken mestrualtam utojara csináltam 2 terhesegi tesztet és mind keto halványan pozitív pedig védekeztünk lehetséges hogy terhes vagyok  
Lehetséges. Két hét múlva ismételt teszt.javasolt.
Amennyiben az is pozitív ultrahang vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.04.19. 22:23:04
  Szép napot!
A rákszűrés után heveny gyulladás volt a diagnózis.
Most cikluson kívüli menstruációm van 8. napja.
Ez lehet a gyulladás miatt? Vagy mitől lehet?
Köszönöm a választ!  
Nincs összefüggés a kettő között.
Szép napot
2022.04.19. 21:22:48
  Kedces Doktor úr!
Menstruációs problémám lenne, amivel voltam nőgyógyásznál. Kb 2hónapja levették a citológiát, ami p2 lett. Kb 3hónapja szedem a Premens tablettát. Menstruációkor nagyon erős görcseim vannak és depressziós hangulatom és az első 2napban véres a székletem(ez az utolsó 2menstruációnál történt ezt a doktor úrnak nem mondtam). Megvizsgált, de uh nem volt. Azt mondta szedjek algopirint, apranaxot és nospat együtt a görcseimre, a depresszióval meg menjek pszihológushoz (korábban volt pánikbetegségem).Szóval nem az okot kereste, hanem a tüneteket kezelné. A véres széklet mit jelenthet? Keressek másik nőgyógyászt? Ön mit javasol? Hova menjek? Mi lehet a probléma?
Köszönöm ha tud segíteni
Kata  
Menstruáció alatt jelentkező véres széklet lehet endometriózis előjele is.
Emiatt ilyen irányú kivizsgálás is javasolt.
Szép napot
2022.04.19. 17:14:13
  Kedves Dr. Úr!
36. hetes terhesen tágul a hüvelyem az jelentheti azt hogy hamarosan megszületik a baba? Május 14-re vagyok kiírva fájdalmat nem érzek.
Köszönöm a válaszát!  
Nem jelenti azt.
Szép napot
2022.04.19. 14:45:10
  Jó napot! 30 éves vagyok, rendszeresen élek nemi életet, védekezni helyi fogamzásgátlóval (kúp) szoktunk. Eddig 26-28 napra jött meg a menzeszem és általában 5-6 napig tartott. Az utóbbi hónapokban kb. 5 nappal később szokott megjönni a vérzésem. Az első két napban normális mennyiségű a vér, viszont utána van, hogy egész nap vagy egész éjjel nincs, majd van egy pici, aztán megint nincs. Legutóbb 2 napig semmi nem volt, majd ismét volt valamennyi. Azóta is olyan 6 napig tart általában, görcsölni is annyira görcsölök, mint eddig.
Az lenne a kérdésem, hogy ez normális dolog?

Válaszát előre is köszönöm  
Igen, amit leír nem számít kórosnak.
Szép napot
2022.04.19. 14:29:40
  Jó napot.Én kérdeztem a napokban a mell kötelezettséggel kapcsolatban.Ez az érzés amit ott tapintok akkor jól gondolom hogy nem fog elmúlni?(egyébként érzetre olyan mintha tejcsatorna lenne ott megvastagodva hosszúkás alakú valami)Mert ugye már régóta érzem ott.Csak akkor nem izgulnék miatta csak tudnám hogy az a mellem ilyen és kész.Köszönöm  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.19. 07:29:40
  Tisztelt Doktor úr!Nuraring hüvelygyűrűt használok szombaton kellett volna felhelyezni az újat,de elfeledtem.Párommal voltunk együtt mindez idő alatt ma kedd van vajon felhelyezhetem?s ha terhes lettem nem árt ?Tisztelettel.H16  
Várja meg a következő ciklust az újabb gyűrű használattal.
Szép napot
2022.04.18. 23:39:14
  Kedves Doktor Úr
2 Gyereket szültem 23 éves vagyok
Szülés óta sajnos problémám van a sexel.
Sex közbe fáj a hasam belül, az alvás ám mindkét oldalánál szúr belül,és olyan mennyiségű átlátszó folyosom lesz közbe mint ha 1 tubus sikosítót be öntöttem volna :(
Voltam a női orvosnál de mindent rendben talált.
Ki irt csak Gynophilust amit 14napig használtam elmúlt 1honapra utána újra vissza jött ez a panasz .
Mi lehet az oka? Sajnos már a sexulális életünkre is ki hat ????
Válaszát előre is köszönöm ????  
Ismételt kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.18. 23:03:56
  Tisztelt Doktor Úr!

A második trimeszter járok, és köhögéskor-tüsszentéskor előfordul 1-2 csepp vizeletcsöpögés. Elkezdtem pár napja Kegel gyakorlatot, szorítást végezni pár másodperces szorításokkal, de úgy érzem hogy a hasizmaim is megfeszülnek, ugye ez nem gond? Van még valami gyakorlat ami ajánlott az ott lévő izomzat erősítésében?
Köszönöm a válaszát  
Nem probléma.
Nem szükséges másfajta gyakorlatokat végeznie.
Szép napot
2022.04.18. 22:54:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Egy hónappal ezelőtt korai vetélésem volt, ami után nem volt műtéti beavatkozás, mert az ultrahang szerint minden eltávozott. Még mindig pecsételő vérzésem van, ezért visszamentem a nőgyógyászomhoz, aki ultrahangos vizsgálattal megállapította, hogy mégsem tisztultam ki teljesen. Ergam cseppet javasolt újra a következő kontrol vizsgálatig. A vérzésem azóta nem erősödött és nem tapasztaltam változást. Ön szerint ez segíthet kitisztulni, vagy érdemes lenne újra felkeresni a nőgyógyászomat?

Válaszát előre is köszönöm!  
Egyetértek kezelőorvosa tanácsaival.
Szép napot
2022.04.18. 18:51:58
  Kedves Doktor úr,
terhességi idő számításánál mi a mérvadó, az utolsó menstruáció időpontja, az első UH, vagy a 12. heti UH?
Köszönöm!  
Mind a hármat figyelembe kell venni a terminus megállapítása szempontjából.
Szép napot
2022.04.18. 16:54:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Kezelőorvosom Norcolut tablettát írt fel 3 dobozzal, elhúzódó vérzés miatt. 10 napig 2x1 szemet kell szednem és szégyenlem de elfelejtettem, hogy 10 vagy 14 napos szünettel. Mivel szabadság miatt nem érem el, kérem segítségét, hogy 10 vagy 14 nap szünetet tartsak! Válaszát nagyon köszönöm!.  
Tartson 14 napos szünetet.
Szép napot
2022.04.18. 15:01:23
  Üdvözlöm, tavaly augusztus végén lett spirálom. Most 2.-án kellett volna megjönnie, de csak 7.-én jött, viszont nem olyan volt mint szokott, eddig mindig nagyon görcsöltem és fájt a derekam, most viszont semmi ilyen nem volt. 12.-én elmúlt, viszont azóta van, hogy a pisinél rózsaszín váladék található. Azóta voltunk már együtt a párommal, esetleg okozhatja a spirál elmozdulása ezt? Illetve korábban írtam Önnek a zsírcsomót, egyre jobban kezd zavarni, mit lehet vele kezdeni?  
Lehetséges, s spirál ultrahangos ellenőrzése javasolt.
Zsírcsomó miatt is kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.18. 12:17:08
  Kedves Doktor Úr!
Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogyha Milligest fogamzásgátló tablettát szedek és mellé egyéb gyógyszereket(többek között antidepresszáns: frontin, rivotril). Kihatnak ezek a fogamzásgátló tabletta hatására?
Köszönöm!  
Nyugodtan szedhető egyszerre a gyógyszereket.
Szép napot
2022.04.18. 11:02:12
  Tisztelt dr Úr
Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy a ciklus 8.napján volt HSG vizsgálatom, 11.napon kontrollon láttak egy megrepedt tüszőt, 15.napon visszamaradt sargatestet 6 mm nyálkahártyát, 18.napon mosdó után enyhe rózsaszín pecsételés volt látható, alhasi göcsök kiséretével.Ma a 20.nap van 1x már tapasztaltam barna pecsétet a wc papíron, progeszteron tablettát a 23.napon kell elkezdenem szedni, mi lehet ez? Nagyon köszönöm válaszát  
Hsg vizsgálat gyakori mellékhatása.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.18. 08:22:02
  Üdvözlöm Doktorúr!
Az lenne kérdésem, hogy a Ditinell nevű fogamzásgátló tablettát kezdtem el szedni a menstruációm első napján. Azután a párommal 12. tabletta után voltunk együtt megszakítással. Igaz nem lehet probléma?
Illetve a későbbiekben szükséges a megszakításos együttlét?
Válaszát előre is köszönöm!
További szép napot!  
Valószínűleg már kialakult a védettség.
Nem szükséges megszakításos védekezés amennyiben rendszeresen szedi a tablettákat.
Szép napot
2022.04.18. 06:55:47
  Tisztelt doktor Úr! Kaparásom volt rendszertelen vérzés miatt a szövettan negatív műtét után három napig volt vérzés azóta semmi. 40 napja nem jött meg a mentruációm.Voltam kontroll vizsgálaton a méhnyálka hártya 14 mm azt mondta az orvos megfog jönni. Kezdődő változó kor azt is mondta.Norcolut tablettát írt fel,de még nem kezdtem el szedni. Azt szeretném kérdezni,hogy várjak még hátha megjön magától a vérzés ? Vagy kezdjem el szedni a tablettát. Három napig kellene reggel és este nyelv alá így javasolta.Várom válaszát.Köszönöm.  
Nem tartom szükségesnek a terápiát.
Nyugodtan várja meg a természetes menstruációt.
Szép napot
2022.04.18. 06:40:57
  Üdvözletem!

1 hete volt hogy vetélés indukcióval történő terhesség megszakításom(súlyosan beteg baba)...

Kérdéseim:
Utána meddig normális a vérzés(kis mennyiségű)?
Jobb oldali hasszúrkálás normális dolog ilyenkor?
Mikor kellene kontrollra menni?
Mikorra várható a következő menstruáció?
A peteeres azonnal újra indul? Azt a tanácsot kaptam mihamarabb vágjunk bele újra...
Mikortól lehet házas életet élni aktívan?

Köszönöm válaszait!  
Kb 6 hétig normális rendszertelen vérezgetés, alhasi görcsök.
Ezt követően érdemes kontrollra menni, amennyiben mindent rendben találnak lehet újra próbálkonzni.
A következő menzeszt nem lehet megjósolni, legyen türelemmel.
Szép napot
2022.04.18. 05:24:24
  Jó napot.30 éves vagyok.Az emlő ultrahang alkalmával annyi van a leletemen hogy abban a mellemben amiben valami "mást"éreztem,hogy kötőszöveti kötelezettség.Kellene aggódnom ön szerint?  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.17. 22:03:55
  Jónapot kívánok és kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek. Az eddigi tanácsait köszönöm szépen . 2 covid és sok ijesztő vérzés és gyógyszer után a 38. Hét 4 napra született meg a kis fiam . Kis súllyal viszonylag 2550 grammal és 50 cm vel . Fájt a szülés de annyira nem mint az első és gyorsabban is történ sose láttam még nyákdugót távozni de most a 2 ik szülésnél volt szerencsém hozzá . Lenne egy olyan kérdésem ön felé hogy az iker testvérének most 12 én volt 3 hónapos a kis babája és már kicsivel több mint 4 hetes terhes . Mi szól a melett hogy meg tartsa nyugodtan a babát és mi szól ellene hogy ne ? Kevés idő van a szűlés utáni teherbe eséséhez. 2022.01.12 született egy egészséges 3000 gramm feletti kis fia 50 cm vel és az utolsó menszesze 2022.03.11 volt . Volt orvosnál elég korán úgy gondolom de sok jót nem mondott neki. Annyit mondott hogy elnyúlott a petezsák és semmit sem látni benne . Ez mit jelent ? Jót vagy rosszat ? Illetve menjen vissza 2 hét múlva ami most szerdára esik . Mert szabálytalan a pete zsák viszont azóta csinált több terhességi tesztet és mind pozitív lett neki . Mit tanácsolna ön ? Illetve egy kérdésem lenne önhöz nekem a szülés utáni első menstruációm meg volt és nem olyan volt mint az eddig még szokottak sokkal jobban fájt . Sok vérzésem volt piros színű illetve a derekam is fájt nagyon meg a hasam és nagyon rosszul éreztem magam üresnek meg hasonlóaknak. Nem ilyen szokott lenni a második gyermekem előtt. Milyen gyógyszert vagy mit tanácsolta hogy minden a régi kerék vágás a fájdalom és üresség mentesség tegye a havi vérzésemet ? Illetve tampont tanácsosabb használni vagy egészségesebb a betét? Mi szól a tampon ellen és mi szól mellette? Volt egy méhszáj sebem vagy hasonló amit szűlés után rögtön ki is csíptek minden féle fájdalom csillapítóval Illetve össze is vartak mert vágni kelett és a magzatvízem se folyt el pedig már jött a baba már tolófájásaim lettek vissza se tudtam tartani se ahogy mondták. Ön szerint pontosan mit csíphettek ki ? Amúgy a szűlés után egyből minden fájdalom csillapítás nélkül volt és roszabb érzés volt mint egy kínzás rá adásul a frissen szült kicsi babám is rám tették és nem győztem sírni és vergölődni a fájdalmaktól erre csak annyit mondtak hogy, fogjam erősen a babát le ne essen . Fogtam is de olyan fájdalmakat csináltak nekem hogy sírtam szó szerint és kínzásnak éreztem . Ön szerint ez így szabályos el járás volt ?
Válaszát előre is köszönöm. Illetve azt le tetszen írni hogy merre található az ön rendelője?  
Nyugodtan vállalhatja a várandósságot.
A menzesz idővel rendeződni fog, nem szükséges kezelni, legyen türelemmel.
Szülést követően 6 hétig inkább betét használata javasolt.
Szülést követően a mint lehet fontos megteremteni a bőrkontaktust az anya és gyermeke között, ez a tejelválasztásra és a pszichés fejlődésre is áldásos szerepet tölt be.
Abszolút szabályos az eljárás.
Szép napot
2022.04.17. 20:52:34
  Tisztelt Dr Úr! Tegnap előtt együttlét után éreztem kis fájdalmat a hivelybemenetnél és miután megnéztem láttam hogy a hüvely bemenetnél van egy kb egy cm repedés ami nagyon kellemetlen és vizeléskor is csípi még soha nem voltam így pedig a nedvességet sem volt gond..... Mivel kezelhetném ? Nem tudom mit lehet oda kenni mivel pont ott van a bemenetnél hogy belülre ne jusson... Vagy majd elmúlik magától? Eléggé kellemetlen fáj! :( Előre is köszönöm válaszát!  
Santes, vaqgy Cikatridina segíthet.
A teljes gyógyulásig kerülendő az együttlét és az ülőfürdő.
Szép napot
2022.04.17. 18:54:57
  Tisztelt doktor úr! Nagyon gyenge folyasom van néha. Fura szagú, és víz szerű. Hasznalhatok betadinkupot 1 alkalommal?Csak 1 kúpot? Nem borúl fel tőle a hűvely florám? Előre is köszönöm Tisztelettel Rózsa  
Használhat.
Szép napot
2022.04.17. 12:51:43
  Tisztelt Dr Úr!

2017-ben abbahagytam a minerva fogamzásgátló szedését,utána 2 hónapban nem jelentkezett menzesz,orvoshoz fordultam aki pco petefészket állapított meg,mercformint 1000mg kezelt (napi 1 este) illetve d3 vitamint kaptam.állapotom javult,teherbe estem és egy egészséges terhességem volt végig. szoptattam 2.5 évig ez idő alatt azaliát szedtem. szoptatás befejezése után cypromix fogamzásgátlót írtak fel amit 4 hónapja szedek az arc börömre és a menzeszemre jó hatással van. de mind emlett folyásom van. nem bűzös színtelen néha kicsit nyúlós. sajnos buta voltam és bár a doktor kiírta a merckformint a kontrolon a cypromixel együtt de azt (mercformin) még se szedtem. lehet a kezeletlen inzulin rezisztencia miatt folyásom vagy a fogamzásgátló okozza??friss nőorvosi leletem van hüvely váladék kenetben nem tenyészet ki se gomba se baktérium, csak annyi hogy nincs normál döderline flóra amire gynophilus használok.vérvétel eredményem:tsh 2,50 (0,30-4,00)
ft4 13,1 (10,0-22,0) ft3 4,6 (3,5-8,1) vércukor 4,56 (3,89-5,84) 120 perces 6,02 (3,90-7,00
inzulin éhgyomri 18,46 (2,60-24,90) inzulin pp2 102,70 ezeket az eredményeket endrokrinológiára vittem ott eutirox 50 mg és a merckformin 1000mg írták ezeket már 1 hete alkalmazom is

doktor úr szerint okozhatja az eddig kezeletlen IR a folyásomat??
segítő válaszát előre is köszönöm  
Lehetséges.
Mindenképp konzultájon továbbra is endokrinológussal a későbbiekben.
Szép napot
2022.04.17. 07:39:35
  Tisztelt Doktor úr 13 éves vagyok ! Tegnap használtam először mini tampont,eléggé fájt és szúrt is valaminek pár óra múlva és arra is keltem fel hgy nagyon szúrt az egész hasam meg a derekam is és pont azon az oldalon ameliykre fordultam,és le cseréltem betétre este és max 4 órát vólt bent a tampon este utána néztem és elvileg vgy megtelt vgy nincs feldugva eléggé,hát megnéztem és egyik se,mind1 ki húztam nem vólt megtelve eléggé fájt az eleje.Átcseréltem betétre,most félek hgy ha használok megint tampont az megint nagyon fog fájni,jó igen tudom hgy 2-3-dik alkalomra szokom meg deh vajon hogy ki vettem a tampont és átcseréltem betétre így vissza szűkültem ugyan úgy és ugyan úgy fog fájni mint az elsőnél? És ez baj hogy szúrt?a barátnőim aszt mondták hogy ők megszokták kb fél nap alat vgy 1 nap alatt,nyilván ez testől függ.öszönöm,Liliána  
Jól gondolja, több időre van szüksége a szervezetnek, amíg hozzászokik a tampon használathoz.
Legyen türelemmel.
Betét használata tampon helyett ugyanolyan jó megoldás.
Szép napot
2022.04.16. 14:33:30
  Tisztelt doktor úr!
Rendszertelen menstruációs ciklus során történt heherbeesés esetén, a megtermékrnyülést követően 6 hét múlva utolsó menstruációtól számított 8 héttel kötelező lenne szivhangja legyen a méhen belüli embriónak (CRL 0.79 cm) ? Lehetséges, hogy később legyen csak szívműködés? Nincs semmilyen jele vérzésnek vagy vetélésnek!
Köszönettel!  
Lehetséges, igen, legyen türelemmel.
Szép napot
2022.04.16. 12:54:39
  Jó napot, fogamzásgátlót szedek lassan 4eve, ez a második hónap egymás után hogy a megvonasos vérzésem 1.vagy 2 napig van csak meg,ez lehet azért mert régóta szedem már a fogamzásgátlót vagy más ok miatt?  
Fogamzásgátló szedése alatt ez normális.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.16. 08:21:38
  Tisztelt doktor úr!
Múlt hónapban 33 napra jött meg a mensim
Kedden csináltam tesztet és negatív lett lehetek terhes!?
Semmi tünetem nincs.
És most 3 napja késik a mensim  
Ha egy hét múlva sem érkezik menzesz, csináljon egy ismételt tesztet.
Szép napot
2022.04.15. 20:02:49
  Tisztelt Doktor Úr!

5 hetes terhes vagyok és időközben folyásom lett. Vettek mintát, de addig is azt mondta azt mondta a nőgyógyász, hogy használjam a CNS kúpot, amit el is kezdtem. Egyéb bizonytalanság miatt elmentem egy másik nőgyógyászhoz is, aki azt mondta, hogy ne használjam, mert árthatok vele a babának. Teljesen elvesztem. Mivel ártok kevesebbet? Alkalmazzam a kúpot, vagy inkább ne?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Ha csak bővebb hüvelyváladékozás a panasza, nincs szükség feltétlen kezelésre.
Ez természetes védekező mechanizmusként szolgál a várandósság alatt.
CNS kúp helyett inkább Canesten, vagy Macmiror javasolt, amennyiben más panaszai is társul hozzá. (égő, viszkető érzés, irritáció)
Szép napot
2022.04.15. 18:45:06
  Kedves Doktor úr,
29 hetes terhes vagyok, és a napokban rossz mozdulatoknál - meg bármilyen mozdulatnál - nyilalló fájdalmat érzek a farokcsont körül, mintha becsípődött volna egy ideg. Ez normális ilyenkor? Mivel lehet enyhíteni? Köszönöm!  
Igen, nem számít kórosnak.
Térd-könyök pozícióban a hasa "lógatása" segíthet. Ebben a pózban átmenetileg felszabadulnak a gerincmenti idegek a terheléstől.
Szép napot
2022.04.15. 18:15:03
  Jónapot Doktor úr! Az lenne a kérdésem ha kétszer egymás után időben megjött eddig a menstruaciom és minden teszt negativ volt akkor ki van zárva a terhesség?  
Igen.
Szép napot
2022.04.15. 15:50:17
  Kedves Doktor Úr!

Terhesség során mennyi magnéziumot ajánlott és lehet maxmimálisan szedni, illetve melyik típust? Láttam hogy sok különböző készítmény kapható a piacon más-más hatóanyagokkal, viszont nem tudom hogy melyik magnézium összetevő típus tud hasznosulni a legjobban.  
Szabadon választhat.
3x1 a javasolt dózis várandósság alatt. Kb 10. héttől egészen a 36-ig.
MagneB6, Magnerot, Magnesolv a leggyakrabban használt készítmények.
Szép napot
2022.04.15. 13:34:02
  Február 15 én együtt voltam a barátommal és gumi nélkül csináltuk de viszont nem élvezett belém hanem a popsimra élvezett abból lehet baj??
Március 15-én jött meg és 33 napra jött meg szóval késett és április 11-én. Csináltam terhességi tesztet az negatív lett
Lehetek terhes??  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt várandósság kockázatát.
Szép napot
2022.04.15. 13:30:00
  Negatív lett a terhességi tesztem mert előzőnek 33 napra jött meg a mensi most meg nem. Jött meg még és a naptáram szerint már meg kellett volna jönnie és elvileg 2 napot késik a hasam az ugyan úgy görcsöl és ugyan úgy szomorú 6
Össze vissza szokott meg jönni
Van amikor 26 vagy 27 vagy 28 31 napra jön meg  
Ilyen mértékű ingadozás nem számít rendszertelen menzesznek.
Ha egy hét múlva sem érkezik mega menzesz csináljon egy újabb tesztet.
Szép napot
2022.04.15. 12:11:23
  Jonapot

Terhessegmegszakitas elött allok de felek ettöl a tágitástol.
Mire számithatok  
Ez a műtéti eljárás szükséges, kihagyhatatlan lépése. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.15. 11:51:20
  Kedves Doktor Ur!
Szuz lanyoknal lehet e valamilyen modon nogyogyaszati vizsgalatot vegezni,suru,mindennapos folyas miatt kerdezem.
Koszonettel varom valaszat.  
Penetrációval járó vizsgálatot ne szabad végezni.
Hasi Uh megengedett.
Keressen fel egy gyermeknőgyógyászati szakrendelést a panaszaival. Ott tudnak legjobb mértékben segíteni Önnnek.
Szép napot
2022.04.15. 08:57:06
  Köszönöm válaszát és mitől lehet alacsony FSH és LH szint ?  
Az életkor növekedésével arányosan csökkennek a női nemi hormonszintek, így az FSH és LH is.
Ez a leggyakoribb oka.
Szép napot
2022.04.15. 08:35:59
  Kedves dr.ur tegnap még jött ma meg már el múlt hogy ez mitől lehet?  
Ilyen gyakran előfordul, nem utal kóros állapotra, nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.15. 08:05:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy hónapja "buborékolást" érzek a huvelyembol, szinte óránként jön ki apró buborék. Voltam emiatt nőgyógyásznál, adott macmirort hogy biztos bakteriális fertőzés de ugyan úgy megmaradt a tünetem. Fiatal nő vagyok, szűkebb típus nemi életet nem élek. Biztos vagyok benne hogy nem beszökött levegőről van szó mert csak pici buborékokról van szó. Mit tegyek, hova forduljak ezzel?  
Használjon Gynophilus hüvelykúpot napi 1x1 este, lefekvés előtt 2 héten át, utána kontroll javasolt.
Szép napot
2022.04.15. 07:52:04
  Kedves doktor úr! Gyógykaparás után vagyok a szövettan eredménye negatív ,ez már a második kaparásom az első nyolc hónapja volt.Most vagyok a kaparás után a 30.napnál és még nem jött meg a menstruációm.Az első után is 35 napra jött meg a vérzésem.Az a problémám amikor megjön sajnos nem múlik el csak gyógyszerrel lecsökken de nem áll el a vérzés.Azt mondja az orvos ez hormonzavar nálam most elküldött női hormon vérvételre az egyik vizsgálatot a mentruáció alatt kell majd elvégezni a másikat három hét múlva.Norcolut tablettát írt fel három napig kell 2× 1 a nyelv alá utána azt mondta megfog jönni.Utana pedig hosszú távon progreszteront kell majd szedni.Az lenne a kérdésem el kezdjem e szedni a norcolutot vagy várjam meg még meg nem jön magától , illetve a hosszú távon alkalmazott progreszteron tablettának van e valami mellék hatása a szervezetre? 45 éves vagyok.Nagyon köszönöm a választ előre is.  
Nyugodtan várja meg, míg megérkezik újból a menzesz.
A Norcolut terápia sok esetben csak eseti megoldásként szolgál, azt is érdemes tudni.
Hosszú távú progeszteron szedésnek nincs mellékhatása, emiatt nem kell aggódnia.
Szép napot
2022.04.14. 22:04:34
  Tisztelt Doktor Úr!
A rákszűrés leletemen a következő állt:
Kenet általános értékelése: hámsejtrendellenességek
Részletes diagnózis: nem neoplasztikus elváltozások. Metaplasia.
Laphámelváltozások: Atypusos sejtek ASC
Ismeretlen jelentősségű:ASC-US
Kolposzkópos képen tagoltság látható.

Magyarázatot nem kaptam, csak annyit, hogy 3 hónap múlva kontroll.
Azt szeretném kérdezni, hogy mekkora a baj?
Rákos vagyok? Vagy közvetlenül rákmegelőző állapotban?
Azt olvastam a neten, hogy ilyenkor már műteni szoktak. Már csak a műtét a megoldás?

Válaszát előre is köszönöm  
Nem jelent daganatot, sem rákmegelőző állapotot. Az eredmény enyhe fokú hàmelvaltozàst takar. HPV lelet függvényében műtéti beavatkozás mérlegelendő.
Kontrolling nincs egyéb teendő.
Szép napot
2022.04.14. 21:21:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Ezúton szeretném Önnek megköszönni a gyors válaszait, mindig megnyugtató érzés (akár későbbiekben is) ezeket (vissza)olvasni. Sajnos nehezen tudom kezelni a testem reakcióit, változásait, így sokszor gondolom, hogy valamilyen probléma állhat a háttérben... emiatt rengeteget stresszelek is.
A kérdésem az lenne Önhöz, hogy a kevés folyadékfogyasztás összefüggésben állhat azzal a szúrós szaggal, amit a fehérneműmön érzek? Sajnos gyakran megfeledkezem a megfelelő folyadékfogyasztásról.
(A menstruáció után pár napig nem érzem ezt a szagot, ahogy közeledik a "félidő" onnantól érzem.) Többször jártam már emiatt orvosnál, ahol mindig megnyugtató választ kapok, hogy semmi rendellenes/betegség nem kimutatható, a legnagyobb örömömre a nőgyógyászati leleteim is szintén ezt támasztják alá (cytológia, tenyésztés, manuális vizsgálat)
Válaszát köszönöm!  
Nincs összefüggés a folyadék fogyasztás és a panaszai között.
Próbáljon ki Gynophilust 2 hétig.
Szép napot
2022.04.14. 16:31:44
  Üdvözlöm! Eü küret után korszövettan eredmény értelmezésében kérném a segítségét.
I-II. endocervicalis mirigytörmelék mellett korai proliferatios fázisú corpus endometrium N92.10
köszönöm  
Negatív lelet, nyugtató eredmény.
Négy hét múlva control javasolt.
Szép napot
2022.04.14. 16:10:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Pevaryl 3dbos kúpot lehet alkalmazni a terhesség 22. Hetében?  
Lehet.
Szép napot
2022.04.14. 15:25:27
  Szép jó napot. 46 éves vagyok,mindaddig pontos volt a menstruációm, míg el nem kezdtem szedni az antidepresszánst. 3 éve kisebb-nagyobb kihagyasokkal,de sajnos szednem kell visszaesés miatt.Szinte mindegyik verzeszavart okozott.Utobbi gyogyszertől 1 hónapig verezgettem, felkerestem egy nőgyógyászt. Ő a változókorra fogta ,és kapásból felirt 20 napra 2x1 norcolutot. Meg is szűnt 2 napra rá a vérzés,de iszonyú rosszul voltam,mentálisan és fizikálisan is,szakadt szét a petefészkem.Egy hét múlva abbahagytam,most újból vérzek. Hozzáteszem a bal petevezezető el lett tavolitva korábban egy 8cm-es dermoid ciszta miatt,és Pcos vagyok.Kerdesem hogy helyesen járt-e el az orvos,és mi a teendő ilyen esetben?Köszönöm:Marianna  
Mind a betegség, mind a kezelés, mind pedig a változókor közeledte hatása lehet a menstruációs ciklusra.
Nem szükséges feltétlenül kezelni
Szép napot
2022.04.14. 15:18:39
  Kedves Doktor Úr! 21 hetes vagyok, felsőégúti fertőzésre Augmentin Duót írtak fel 5napig, napi 2x. Tartok tőle, nem okoz bajt a babában? Illetve régen brutál gombásodást okozott, mit használhatok ellene? Köszönöm  
Nem ártalmas a magzatra nézve az antibiotikum kezelés. Kezelés ideje alatt használjon Gynophilust a gombás fertőzés megelőzése érdekében.
Szép napot
2022.04.14. 14:58:39
  Kedves Doktor úr! 3 hónapja nem menstruálok az orvos LH és FSH szintet kért. Ez lett az eredmény

FSH 2.51 mU/ml
LH 3.79 mU/ml

Tudna segíteni,hogy ez alacsony vagy magas ?  
Alacsonynak számítanak. Szép napot
2022.04.14. 14:49:34
  Tisztelt Doktor Úr!

Sűrűn visszatérő aerob vaginitiszt szükséges kezelni szájon át szedhető antibiotikummal vagy elég mindig csak hüvelyileg kezelni? Enterococcusrol lenne szó :( havonta visszatér..  
Elég hüvelyen keresztül kezelés. Szép napot
2022.04.14. 14:29:12
  Tisztelt Doktor Úr!

Saccharomyces cerevisiae gombára melyik kezelés alkalmas,ugyan az mint a candidára? Canesten, pevaryl? Érzékenységet nem néztek  
Amennyiben nincs panasza nem szükséges kezelni.
Egyebekben célzott kezelés javasolt. Szép napot
2022.04.14. 14:18:15
  Tisztelt doktor úr két éve próbálok teherbe esni És miért nem jön össze vagy mi lehet ennek a hátterében  
Meddőségi kivizsgálás javasolt párjával együtt.
Szép napot
2022.04.14. 14:15:37
  Kedves doktor úr azt szeretném megkérdezni hogy az mit jelent hogy két hónapig nem jön meg a menstruáció elmegyek dokihoz a fogamzásgátlót megjön a vérzésem egy hónapig utána eláll öt hat napra utána meg megint vérzek hogy ez mögött mi állhat milyen baj  
Új fogamzásgátló készítmény beállításakor a fenti panaszok kb három hónapig normálisnak számítanak.
Szép napot
2022.04.14. 14:12:55
  Miért van az hogy két hónapig nem volt meg a menzeszem most meg egy hónapja megvan a múlik és visszajön és próbáltam dokimat el èrni és nem veszik föl  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.14. 14:05:02
  Tisztelt Doktor Úr
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy március 14.-én volt meg a havi vérzésem,23.-án conisatio-és abrasio műtétem volt…Tegnap(04.13.)volt 3hete a műtét és elkezdtem menstruáció szerűen vérezni…Lehetséges ez a műtét után ilyen rövid idővel?A lábadozási időszakban csak minimális tisztulás volt ami azt mondták normális.  
Igen ez normális. Szép napot
2022.04.14. 13:59:53
  Tisztelt Doktor Úr.
A kérdésem az lenne hogy laparotómia műtét után, mikortól lehet gyermeket vállalni? Jóindulató cisztát távolítottak el a petefészkemből január 31.-én, szeretnénk már a párommal gyermeket viszont több orvost is megkérdezve mindenhol más választ kaptam.
Volt aki azt mondta hogy már lehet próbálkozni, illetve volt aki szerint 6 hónapot kell várni vele.

Előre is köszönöm válaszát,  
Nyugodtan próbálkozhatnak már most is. Szép napot
2022.04.14. 10:58:58
  Tisztelt Doktor Úr,

Február 25-en volt egy fagyasztott embrió transzferem, majd március 19-én spontán vetélésem volt. Kb. 1 hétig vérezgettem, majd elmentem nőgyógyászhoz, ahol mondták minden rendben lezajlot, egy nagyon kevés alvadék még maradt bent, ami vélhetően a következő vérzéssel távozni fog, azt követően megint kontrollra kell mennem. Viszont április 3-4. körül szerintem peteérésem lehetett, mert nagyon feszült a hasam, pont mint mikor korábban stimulàltak (lombik), majd rá egy hétre kb., április 9-én egy csepp vért és kevés barnázást vettem észre, 10-től meg enyhe barna folyást tapasztalok. Nem viszket, nem büdös és egy kicsit a hasam is feszül. Hasonlóan mint beültetés után. Természetes úton nem tudok teherbeesni, egyik oldalt eltávolított petevezető, másik oldalt elzáródott petevezető miatt, ezért nem védekeztünk a Férjemmel, meg nem is tudtam, hogy kellene, mert nem mondták, hogy kellene. Viszont ez a köztes vércsepp és az azóta tartó barnás folyás aggaszt. Normális ez vetélést követően? (Elvileg jövő hét közepe fele kellene megjönnie, ha minden igaz)  
A fent említett tünetek normálisnak számítanak spontán vetélést követően legalább négy-hat hétig. Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.14. 10:46:10
  Tisztelt Doktor Úr!
15 hetes kismama vagyok.
Szeretném megkérdezni a véleményét, hogy a várandósság alatt lehet-e alkalmazni autogén tréninget.
Előre is köszönöm a válaszát!  
Igen lehet. Szép napot
2022.04.14. 10:22:42
  Tisztelt Doktor úr!
Az lenne a kérdésem hogy együtt fürödtem a barátommal kb 1 hete, lehetséges hogy terhes vagyok? Nem tette be, ha előváladék került a vízbe abból lehet,, baj''? Pár napja hányingerem van, de lehet hogy mástól, mert elég gyakran vagyok rosszul. Válaszát előre is köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra. Szép napot
2022.04.14. 09:59:58
  Tisztelt Doktor Úr!
Nuvaring hüvelygyűrűt kezdtem el használni úgy hogy nem volt menstruációm. És az lenne a kérdésem hogy így is véd-e a gyűrű?
Előre is köszönöm válaszát.  
Igen így is véd
Szép napot
2022.04.13. 22:43:21
  Tisztelt Dr. Úr/ Dr. Nő!
Terhessègem elejèn (7.hètben,júliusban) törtènt rákszűrès aminek eredmènye ASC-H volt.
HPV 16,18 pozitív.
Ezt követően vègeztek szövettani vizsgálatot ami negatív lett. ( Orvos szerint rossz helyről vettek mintát).
Decemberben törtènt újabb rákszűrès ami szintèn negatív lett.
Hamarosan megyek a 6 hetes kontrora csak fèlek, hogy most mi lesz. Ön szerint ez mi miatt lehetett?
Ui: nem tudom számít e de szülèst követően talált a Doktornő vagy egy cystát vagy egy polipot nem tudta egyèrtelműen meghatározni, mondta, hogy a kontrolon majd szoljak.
Válaszát előre is köszönöm.
Szèp napot!  
Egyetértek a műtéti javaslattal. A szövettani eredmény és a kontroll citológia is megnyugtató.
Továbbiakban 6 havonta ismételt HPV és citológiai kontroll javasolt.
Ciszta vagy polip nem befolyásolja a fentieket.
Szép napot
2022.04.13. 17:31:27
  Jó napot kívánok.

Megszeretném kérdezni hogy terhesség alatt lehet e festeni a hajat ammónia mentes hajfestékkel? Nem árt e a babának?
Köszönettel  
Lehet. Szép napot
2022.04.13. 14:23:46
  Kedves Doktor úr,
Canesten combi használható terhesség alatt? Köszönöm!  
Igen használható.
Szép napot
2022.04.13. 13:45:18
  Tisztelt Doktor úr!

Hüvelyi tenyesztesbol enteroccus faecalis tenyésztett ki (az elmúlt 5 hónapban már harmadjára pedig nemi életet nem élek). Szükséges ezt a baktériumot ismételten kezelni? Sárgásabb folyasom volt  
Nem szükséges.
Szép napot
2022.04.13. 12:29:17
  Üdvözlöm! A Lactinelle krém önmagában is jó lehet folyás ellen? Baktérium ellen  
Nem. Csak kiegészítő kezelésként javasolt.
Szép napot
2022.04.13. 08:44:53
  Tisztelt doktor ùr.
16.-àn kellett volna hogy megjöjjön a menstruàciòm.
Vasàrnap az az 10.èn voltunk együtt nem vèdekeztünk. Tegnap 12.-èn barnàzàssal kezdődött majd enyhèn megjött a memstruàviòm. Ebben az esetben kizàrhatom a terhessèg lehetősègèt, vagy lehetsèges, hogy teherbe estem?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza ha nem kívánt várandósság kockázatát.
Szép napot
2022.04.13. 06:45:26
  Tisztelt Doktor Úr!

Menstruációm alatt szinte minden nap (amíg a vérzés tart) úgy kelek, mint aki semennyit nem pihent, aludnék folyton, szédölgök, nehezen megy a beszéd, keverem a szavakat, nehéznek érzem a fejem. Napközben, ahogy az idő telik enyhül, de vissza-vissza tér. Ennek mi oka lehet? Volt már máskor is, de enyhül, ahogy vége a vérzésnek.

Köszönöm a választ!  
Menstruáció alatt az említett tünetek gyakran előfordulhatnak.
Nem számítanak kórosnak.
Premens segíthet.
Szép napot
2022.04.12. 23:54:14
  Tisztelt Doktor Úr!

25 hetes kismama vagyok. Haskeményedésre 3x20 mg Cordaflexet írt a doktor úr, amit 1 hét után 2x20-ra kell csökkenteni. Viszont az interneten mindenhol azt olvasom, terhesség esetén 3-szor, vagy 4-szer 10 mg-ot szoktak felírni. Nem lehetett ez tévedés, hogy én 20 mg-osat kaptam?
Tisztelettel Julianna  
Mindkét protokoll hatásos lehet.
Azt javaslom kövesse kezelőorvosa utasításait.
Szép napot
2022.04.12. 22:39:07
  Kedves Doktor Úr!

Áldott állapotban vagyok, jelenleg a második trimeszter közepén járok. Betadin kúpot kéne használnom, de az első trimeszterben használtam már kétszer is. Aggódom hogy ez a sok jód nehogy ártalmat okozzon, illetve láttam a tájékoztatón is hogy nem ajánlott terhesség alatt a használata. Használhatom nyugodtan újra, vagy inkább ne?
Köszönöm a válaszát  
Macmiror javasolt inkább helyette.
Szép napot
2022.04.12. 22:04:08
  Tisztelt doktorúr! 11 hetes kisfiam anyatejes, ezért a Shlinda fogamzásgátlót kezdtem szedni. A kerdésem az, hogy valamit félre értettem és nem a menstruációm első napjan kezdtem szedni, hanem 2 héttel késöbb. 2 hét múlva meg is jött. De most akkor ez igy jó, majd beáll a menszi vagy felborul a hormonháztartás? Illetve véd?
Köszönöm a válaszát.  
Teljesen jó, kb két hét szükséges míg kialakul a teljes védelem.
Szép napot
2022.04.12. 21:53:27
  Tisutelt Dr. ÚR!
Meg szetetném kérdezni, hogy az Escitil 10 mg mellett lehet-e szedni a Jangee fogamzásgátlót?Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet. Szép napot
2022.04.12. 20:41:13
  Üdvözlöm.

Lindynette fogamzásgátló tablettát, a menstruáció 3. napján vettem be, így mikortól nyújt teljes védelmet?

Köszönöm.  
Az első két hétben kiegészítő fogamzásgátlás javasolt.
Szép napot
2022.04.12. 20:39:19
  Hüvely gomba esetén, ugyanúgy a valós eredményt kapom a terhességi teszten?  
Igen.
Szép napot
2022.04.12. 18:02:18
  Kedves Doktor Úr! Hónapokkal ezelőtt hüvelygombával szenvedtem, viszont már több hónapja nem viszket, nem éget, szimplán sokkal bővebb a hüvelyi folyásom. Ez még mindig a gomba lenne? Kérem adjon tanácsot  
Ismételt kezelés nem javasolt.
Gynophilus hüvelykúp használata mérlegelendő.
Szép napot
2022.04.12. 17:03:21
  Kedves Doktor Úr! Ma jött meg a hüvely váladék minta. Lenne kedves a doktor úr rá nézni. Köszönöm.
Eredmény:
Az eredmény kiadva: 2022.04.12
Mintában kimutatott mikroba: Streptococcus agalactiae
Csíraszám
Érz. mg/l
Ampicillin E - Amoxicillin E - Cefazolin E - Cefalexin E - Cefuroxim E - Ertapenem E - Meropenem E - Erythromycin R - Clarithromycin R - Azithromycin R - Roxithromycin R - Clindamycin R
Vancomycin E - Levofloxacin M - Moxifloxacin E - Sulfamethoxasole/ trimethoprim E - Tetracyclin R - Sarjadzó gomba nem tenyészett ki.
Mikroszkópos vizsgálat eredménye:
Nincs Lactobacillus flóra
Sarjadzó gomba negatív
Fehérvérsejt nem látható
Vegyes baktériumflóra  
Amennyiben ön várandós vajúdás alatt fog kapni antibiotikum kezelést.
Önnek addig teendője nincs vele.
Szép napot
2022.04.12. 16:33:29
  Tisztelt doktor ur!

Gomba után meddig normális hogy piros még a külső terület? Kenem canesten krémnel akkor picit irritálja, de utána elmúlik. Más tünetem már 1 hete nincs, csak hogy még piros ezért nem mertem abbahagyni a krémet.  
Maga a krém is tudja üríteni a gyógyuló bőrfelületet. Nyugodtan abbahagyhatja a kezelést.
Szép napot
2022.04.12. 16:24:03
  Jó napot kívánok Dr úr kérdésem az lenne hogy van baloldali petefèszek cisztám 44ml és okozhate menszesz kimaradást és has puffadást émelygést  
Abszolút.
Időközönként kontroll, panaszok rosszabbodása esetén beavatkozás javasolt.
Szép napot
2022.04.12. 15:06:15
  Jó napot! Köztes vérezgetéseim vannak (mensti elött 10 nappal jelentkeznek) és nagyon sokat eszek , pattanásos az arcbőröm miatta , mi okozhatja?  
Azok alapján amit leír ovulációs tüneteknek tűnnek.
Kezelést nem szükséges.
Szép napot
2022.04.12. 14:23:11
  Kedves Doktor Úr!

Silver q rapid, ezüst tartalmú kúp alkalmazható terhesség során? Kívülről a kisajkaim vörösek és égnek, 5 napja canestennel kenem kívülről ami szintén erősen csíp, de nem javulok tőle. Darabos folyásom nincs, csak sárgás krémes.  
Mivel panaszai a külső nemi szervet érintik emiatt kúp használata nem indokolt.
Azt javaslom várjon pár napot Canesten alkalmazását követően.
Szép napot
2022.04.12. 12:56:20
  Jó napot,

Pár napja eléggé érzékeny a mellem, és feltételezem ez azért van, mert mostanában fog megjönni (nem rendszeres, de már rég volt, kábé esedékes lenne). Viszont ezen kívül találtam az egyikben egy csomót, buborékszerű dudor, magában nem fáj. 20 éves vagyok, nem voltam még nőgyógyásznál, azt sem tudom, milyen vizgsálatra kell ilyenkor foglalni, vagy kell e. Mit csináljak, kell ezt kivizsgálni?  
Nyugodtan várja meg a menstruáció végét. Amennyiben panaszai továbbra is fennállnak általános nőgyógyászati vizsgálat javasolt.
Szép napot
2022.04.12. 11:27:46
  Tisztelt doktor úr.

Minden leletem normális. Viszont a hüvely legelején hetekig hónapokig viszket. Sem a canesten nem használ, attól inkább ég. Cukorbeteg vagyok, néha magasabb cukorértékkel. Okozhatja magas cukor a viszketést?  
Igen okozhatja panaszait kezeletlen vagy nem jól beállított cukorbetegség is. Emiatt belgyógyászati vizsgálat is javasolt.
Szép napot
2022.04.12. 11:11:36
  Kedves doktor Úr! A macmiror komplex után kelle valamilyen hüvelyflóra kúpot használni utókezelésként? köszönöm válaszát  
Érdemes lehet. Gynophilus restore javasolt.
Szép napot
2022.04.12. 11:11:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Tavaly megkaptam mindkét moderna oltásomat! Utàna teljesen felborult a menstruációm! Az előző menstruációm előtt (márc 9.) két nappal esemény utáni tablettát kellett bevennem! Utána meg is jött a menstruációm! A jelenlegi azonban 8 napot késik! Aggódom, de azóta nem volt probléma a nemi életemben! Lehet “problémám”?
(22 éves)  
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.12. 10:18:13
  Tisztelt Doktor Úr!

15 hónapos kisfiam van. Császárral lett. Fél éve (kb) elhúzódó (15 napos) menstruációm van,valamint az első pár nap NAGYON erős vérzéssel jár. Tri-Regol fogamzásgátlót szedtem,hátha helyreáll a rend,de erős,hányásig tartó migrénem és vérnyomásingadozásom volt tőle. Tehat 2 levél kuka. Most az orvosom AZALIA-t javasolt. Több szem többet lát alapon mit gondol,ez javít a helyzeten vagy inkább ki sem váltsam. Össze-vissza vérzésre nincs szükségem most.

Köszönettel:
N-B Nikoletta  
Lehet hogy segíteni fog az Azalia. De ez nem evidencia.
Szép napot
2022.04.12. 02:01:41
  Üdvözlöm Dr. Úr!
Március 21-én leválasztottam a fiamat a ciciről. Múlthét szombaton együtt voltunk a férjemmel, másnap reggel / délután halvány rózsaszín volt a betétem és egész nap görcsöltem. Lehetséges hogy kezd be állni a hormonjaim ? Azóta az együtt létek után nem volt ilyen. Leválasztás után kb mikor jelentkezhet a menzesz?
Köszönöm!  
Bármikor jelentkezhetsz, legyen türelemmel.
Szép napot
2022.04.11. 20:11:34
  Hámsejtes elváltozásra milyen gyógyszer van??  
Colpofix/Dephlagin/Papillocare
Szép napot
2022.04.11. 18:13:29
  Tisztelt Doktor úr ! Azt szeretném kérdezni, hogy az aktus közben kiszakadt az óvszer. Rá 4 nappal megjött a menzeszem ? Mennyi esély van arra, hogy teherbe estem ?  
Minimális.
Szép napot
2022.04.11. 16:13:59
  Tisztelt Doktor Úr!
7 hónapja küzdök hüvelygombával, több orvosnál is jártam, többféle kezelést is kipróbáltunk de a gomba mindig visszatért. Jelenleg FlucoHexal kapszulát szedek, melyet 8 héten keresztül heti 1 db dózisban írtak fel. 4. héten járok de a tüneteim (hüvelyfolyás, viszketés) hullámokban vissza-vissza térnek. A kérdésem, hogy folytassam-e a kúrát és várják ki a 8 hetet vagy jeleztem az orvosoknak, hogy tüneteket észlelek? A gyógyszer mellé használjak-e pro biotikumot vagy esetleg hüvelykúpot helyi kezelés gyanánt?
Előre is köszönöm a válaszát!  
Várja ki a kezelés végét, használhat hüvelyi porbiotikumot is.
A kezelés letelte után legalább 3 hónap kezelésmentes időszak javasolt.
Szép napot
2022.04.11. 14:52:49
  Tisztelt Doktorúr!

Enterococcus facealis, Klebsiella penumon. Prevotella disiens baktériumokat találtak a kenetben. Erre jó lesz e a Macmiror kúp? Vagy bármilyen másik kúp? Helyileg szeretném kezelni.
Ez okozhat e kismedencei gyulladást? A kismedencében kevés folyadék van, de nem peteérés idején készült az ultrahang hanem menstruáció után. Ezek a bacik feljuthatnak e a kismedencébe?  
Nyugodtan használhatja.
Tenyésztési eredmény tartalmazni szokta általában azon gyógyszerek listáját, amire az adott kórokozó érzékeny.
Felszálló fertőzés nem valószínű, főleg ha kezelve van.
Szép napot
2022.04.11. 14:32:38
  Kedves Doktor Úr!
Érdeklődni szeretnék, hogy a kisajakban lehetséges csikló izom?

Köszönöm,
Stella  
Nem. A csikló pedig nem izom eredetű.
Szép napot
2022.04.11. 13:31:36
  Jó napot doktor úr!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy egyszeri nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás gyengítheti a fogamzásgátló hatását? Misee nevezetű fogamzásgátlót szedek, a második levél 3.soránál tartok, de hétvégén amikor bevettem előtte és utána is fogyasztottam alkoholt. A betegtájékoztatóban nem tértek ki erre, ezért fordultam Önhöz.  
Nincs ok aggodalomra. Mértéket érdemes tartani a jövőben.
Szép napot
2022.04.11. 08:54:52
  Jó napot 31 vagyok és van 3 éves kislányom és voltam egy csávóval március 8 án volt meg a menszeszem most április 6 kellet volna meg jönnie görcsöl a vesém görcsöl a hasam a vizeletet csíp és zöldes a váladékom amikor március 19 én voltunk együtt fájt a hasam csináltam 1 terhességi tesztet és pozitív lett  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.11. 08:43:17
  Tisztelt Doktor Úr!

Kismama vagyok (2.trimeszter), a nőgyógyászom javasolta gynophilus restore hüvelytablettát, de figyelmetlenségből szájon át vettem be egy hete. Okozhat e bármi problémát a babának/nekem?
Köszönöm!  
Nincs ok aggodalomra. Legyen figyelmesebb a jövőben.
Szép napot
2022.04.11. 06:19:26
  Kedves Dr. Úr
Nagyon menstruálok, olyan görcseim vannak , soha nem éreztem így.. De csak a bal oldalon érzek így miért lehet egy oldali fájdalom ??
Erős menstruációra van valami gyógymód??
Rendszertelen a menstruációm van ugy, hogy 2hétig is meg van..nagyon nagy darabos.  
Az egy oldali fájdalom normális, az az oldal érzékenyebb, amelyiken megtörtént az ovuláció.
Elhúzódó, bő, darabos menzesz miatt nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szükség esetén kezelés is javasolt.
Szép napot
2022.04.11. 06:15:30
  Tisztelt Dr. Ur
Lassan 10honapja nem sikerül a baba .
Rendszertelen a menstruációm azert ?
Vagy mire gondoljak ???
Nagyon szomorú vagyok.  
Rendszertelen menzesz nem akadálya a spontán teherbeesésnek.
Ha letelik az egy év, mindkettőjüknek meddőségi kivizsgálás javasolt.
Addig nincs teendő.
Szép napot
2022.04.11. 05:18:32
  Kedves Doktor úr! Norcolut tablettát kaptam 2x1 (5napig) 2 napig szedtem,nem igazán voltam jól tőle. Belsőremegés volt rajtam,folyamatos hő hullámaim voltak. Várható,hogy így a két napos szedés után megjön. Illetve FSH,LH beutolot kaptam viszont nekem nem mondta az orvos ,hogy mikor menjem vérvételre. Azt olvasom sok helyen ,hogy ciklus első 2-3 napjában kell menni. El mehetek vérvételre így is ,hogy nem jött meg a vérzésem? Köszönöm a válaszát.  
Ha rossszul érzi magát a gyógyszer szedése mellett nem szabad folytatni a kezelést.
A gyógyszer a továbbiakban kerülendő.
LH,FSH valóban a ciklus 2.-5. napja között érdemes nézni.
Szép napot
2022.04.10. 22:40:45
  Kedves Doktor úr,
én írtam a macmirorral kapcsoltban, és azt szeretném még kérdezni, hogy lehet, hogy 3 nap múlva is ürül még? Köszönöm!  
Lehet.
Szép napot
2022.04.10. 22:24:36
  Tisztelt Doktor úr!
Jó napot kívánok. PCOS vagyok és szeretnék egy kérdést feltenni. A huszas éveimben járok, és nem tudom mire gondoljak. A legutolsó tényleges menstruációm dátuma, amikor normálisan megjött: december 21
Januárban 25én jött meg, viszont csak éppenhogy, és az is két napig tartott, most februárban, márciusban teljesen kimaradt. December elején, olyan 10.-e körül csináltam két darab terhességi tesztet, (mielőtt megjött volna, mert furán éreztem magam) és mindkettő negatívat mutatott. ( A barátommal november közepén voltunk együtt "úgy", tudni kell hogy nem védekeztünk, és akkor is normális volt előtte a menstruációm de volt olyan is hogy nem jött meg két hónapig..). Olyan kérdésem lenne, hogy csinaltam azota még kettő tesztet a héten(április), mindkettő negatívat mutatott. Nem szédülök úgy, nincsenek reggeli rosszullétek, illetve kívános sem vagyok, viszont már annyira izgulok az utóbbi időben, hogy lehet beképzelek magamnak mindent, mint például mozgások stb... De úgy is néz ki mintha nőne a hasam, de ha lefekszem és tapogatom mégsem érzek semmit/nem látszódik. Nagyon nagyon szépen köszönöm ha válaszol! :( illetve szerdán megyek nőgyógyászhoz, de addig is idegeskedhetek ...  
Amiket leírt valószínűleg az úgynevezett álterhesség jelei.
PCOS nehezítheti a teherbeesési képességet, de ez nem evidencia.
2x1 Inofolic javasolt.
Szép napot
2022.04.10. 21:46:38
  Jó estét kívánok!
Elnézést kérek a kései zavarásért. Azért bátorkodtam felkeresni Önt, mivel kétségbe esett még nem vagyok, viszont egyre inkább demotivált baba téren.
2 hete teszteltem halvány pozitívat, 2 nap múlva már alhasi görcseim voltak, valamint sűrűn kellett pisilni, szagérzékenység. Sajnos még azon a héten szombaton elvetéltem 5 hét 2 naposan, a doktorok akik vizsgáltak segítőkészek voltak, elmondták ez nem ritka eset, nem fejlődött a pici, viszont bosszant hogy 21 évesen ez hogy történhetett meg megelőzőleg hónapokig tartó Gravida vitamin szedéssel, alkohol kerüléssel? Ajánlották, hogy az APC rátát , D vitamin szintet és pajzsmirigyet nézessek meg amiket meg is tettem, de nem találok magyarázatot mivel függenek ezek össze valamint az eredményeim is aggasztanak. A doktor aki velem volt aznap azt mondta a 4,7-es APC ráta magas. Valóban? Valamint az 59,9 es D vitamin szint nem elegendő de ez nagyon nagy baj a babára nézve? Pajzsmirigy 1,530 lett.
Előre is köszönöm válaszát.  
Ezek mind jó értékek, sajnos a spontán vetélések nagyon gyakran előfordulnak.
Átlagosan minden 4.-5. terhesség vetéléssel végződik.
Még nagyon fiatal, egyáltalán nem szabad csüggednie.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább. Kivizsgálás nem szükséges.
Szép napot
2022.04.10. 20:01:27
  Jó estét kívánok Dr úr
Azt szeretném kérdezni hogy volt kettő spontán vetélésem egymás után. Az egyik 10 hetes a másik 2 hetes. Csak annyit szeretnék megtudni hogy maga szerint velem lehet a probléma,vagy a párommal? Mert én úgy hallottam hogy 90% ban nőknél lehet de viszont ott van a 10% hogy a férfi miatt. Lehet hogy most butaságot mondtam azért szeretném megkérdezni mi magának a véleménye?
Köszönöm előre is a segítséget.  
Egyelőre nincs szükség kivizsgálásra egyikőjüknél sem.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább.
A százalékos megoszlás tévhit. Sosem az egyik fél problémája "csak". A reprodukciós kivizsgálást mindig párként kell kezelni. Hiszen a cél párként mindig közös.
Szép napot
2022.04.10. 19:56:13
  Jó napot Dr úr
Azt szeretném kérdezni nem tudna esetleg abba segíteni hogy meg mondaná mitől van az hogy fáj a mellem főleg mikor a melltartót leveszem? Ez minden hónapban szokott igy fájni általában a Menszesz előtt 10 nappal kb. De múltkor mikor terhes lettem akkor is ugyanígy fájt,de akkor sajnos volt egy spontán vetélésem. Ennek lehet valami rossz előre jele vagy esetleg utal valamire maga szerint? Tudom a pontos megállapításhoz orvosi kivizsgálás szükséges. Én csak a maga véleményére gondolatára volnék kíváncsi.
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm  
Nem számít kórosnak az emlő érzékenység sem menzeszt megelőzően, sem korai várandósság esetén.
Szép napot
2022.04.10. 19:41:36
  Jó estét kivanok !! 29 hetes kismama vagyok és allandoan pisilnem kell vajon mitol ? Farfekvésü a babam. Es 3100 a mehszáj ertek ..segitsen nekem ezzekel kapcsolatban .. Raadasul nagyon faj a hasam alja neha görcsöl is magnerotot szedek napi 3 db-ot válaszát előre is koszonom udv Fernanda  
Nincs ok aggodalomra, 29 hetes várandósan ezek a panaszok nagyon gyakoriak és nem számítanak kórosnak.
A magzat nyomja a húgyhólyagot, emiatt kell sokszor pisilnie.
Szép napot
2022.04.10. 18:49:29
  Szép napot kívánok.
Múlt héten történt egy "majdnem" együttlét egy fiúval. Csak hozzá érintette de azóta nem jól érzem magam ott lent. Nagyon viszket és furán érzem magam tőle. Beteg is voltam majdnem az után ahogyan megtörtént a dolog. Belàzasodtam és beteg voltam. Nem tudom hogy valami fertőzés áll e mögött? Vagy csak nagyon sok öblítőt használok az alsóneműjeimen!?, és lehet allergiás vagyok rá?.. Köszönöm előre a választ. Üdv Viktória  
Amennyiben panaszai 3-5 nap után is fennállnak gyermeknőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.10. 18:13:31
  Üdvözlöm, azt szeretném megkérdezni hogy van egy zsírcsomó a bal oldalon a hüvely mellett, nem érzékeny, nem nő. Van erre vmi kenőcs vagy csak műtéttel lehet eltüntetni?? Sokan riogatnak hogy felszúrják, bevallom nagyon félek ezért.  
Nem javaslok sem beavatkozást, sem kenőcsöt, azok alapján amit leírt.
Szép napot
2022.04.10. 17:53:15
  Jó napot Doktor úr!
Az lenne az én problémám hogy tegnap éjjel a barátommal megpróbáltuk kicsit jól érezni magunkat,de amikor ő ujjazni kezdett csak egy ujjal tudta úgy csinálni nekem hogy ne érezzek fájdalmat(még szűz vagyok de így is kéne menjen legalább 2 ujjal).Figyeltünk a körülményekre,és minden megfelelő volt csak nekem kicsit rosszul esett az hogy több ujjal már fájdalmaim voltak akárhányszor próbáltuk meg.Létezhet hogy ennyire szűk vagyok?
Nem ajánlott hogy kivizsgáltassam magam ebben az esetben?  
Nincs ok aggodalomra, nem szükséges vizsgálat.
Szép napot
2022.04.10. 17:26:10
  Tisztelt Doktor Úr!
Túl vagyok egy CNS kúp kúrán,(hüvelygomba, hüvelygyulladás miatt) melyhez Pimafucort kenőcsöt használtam, viszont mivel a menzesz közbe szólt, a kenőcsöt menstruáció alatt is használtam, viszketés miatt, így már az utolsó pár CNS kúpnál a pimafucort kenőcsöt nem alkalmaztam. Már kb 13-14 napja használatban volt és nem mertem tovább, nehogy már több kárt okozzon,mint hasznot.
Most kezdem a hüvelyflóra helyreállítását.(gynophilus és bonolact profemina együttesen)
Canesten krémet használjak mèg külsőleg esetleg, hogy rendben legyek ? Ha igen hány napig, és lehet-e a ph visszaállítás alatt alkalmazni?
Mert annak a tájékoztatója kifejezetten írja, hogy a tünetek megszűnése után is használni kell .
A Pimafucortot pedig abba hagytam az utolsó kb 3 db CNS kúpnál.
Így nem tudom mitévő legyek! Nem szeretném, hogy visszatérjen a probléma.
Köszönöm megtisztelő és segítő válaszát!  
Használhat, ha még vannak tünetei, lehet alkalmazni egyszerre a kettőt.
Szép napot
2022.04.10. 14:24:33
  Tisztelt Doktor Úr!

Ladeering hüvelygyűrüt kezdtem el használni. A menstruáció első napján kell felhelyezni, nekem ez dátum pontosan meg is jött pénteken. Viszont mióta feltettem a gyűrűt, nincs semmi vérzésem, szóval gyanakodok, hogy ez mégsem a ciklusom első napja volt. Jelenleg vasárnapot írok, a gyűrű még mindig bennem, nem tudom mit tegyek, levegyem vagy már hagyjam. Válaszát előre is köszönöm,

Üdvözlettel,

Tóth Viktória  
Antidepresszáns és norcolut szedhető egy időben.
Szép napot
2022.04.10. 09:51:20
  Kedves doktor Úr! Van már egy 11 éves fiam,a párommal szeretnénk még egy gyereket , 44 éves vagyok.Nagyon kockázatos lenne ebben a korban a terhesség?  
Lehetséges, de valóban több kockázattal jár.
Szép napot
2022.04.10. 09:48:05
  Tisztelt doktor úr! 45 éves korban milyen fogamzásgátló tabletta szedhető? És mennyi ideig? A változókort befolyásolná e a szedése? Köszönöm  
Személy szerint 45 felett már nem javaslom semmilyen hormonális fogamzásgátló szedését.
Szép napot
2022.04.10. 05:38:24
  Tisztelt doktor úr!A párom nemi szervén apró szemölcsök vannak.Nagyon sokszor volt fagyasztáson,egyszer pedig műtétre is sor került,plusz gyógyszert is szedett,de sajnos mindig visszajönnek.Nagyon félek,hogy elkapom,mert babát szeretnénk,ígynem védekezünk.Rendszeresen járok rákszűrésre mindig p2 az eredmény.Azt szeretném kérdezni,hogy lehetek e rákos p2 eredménnyel,és,hogy milyen vizsgálat kell ahoz,hogy megtudjam elkaptam,e?Válaszát előre is köszönöm!E.  
A két dolognak nincs köze egymáshoz, nincs oka aggodalomra.
Miután a férje tünet és panaszmentes lehet folytatni a családtervezést.
Szép napot
2022.04.09. 23:57:10
  Tisztelt Doktor Úr!

Egy hete, a kisajki környéken nagyon ég, pirosabb és duzzadtabb a terület, mintha le lenne horzsolódva, viszont túrós hüvelyi folyásom nincs, ph is rendben van. Kenem canestennel es pimafucorttal de nem hoz enyhülést. Mit tegyek?  
Elocom krém segíthet.
Szép napot
2022.04.09. 23:51:58
  Tisztelt Doktor úr!

Terhes vagyok és zavaros lett a vizeletem, erősen fátyolos, átláthatatlan. A vizelet labor annyit írt hogy sok laphámsejt, 2-3feherversejt. Mit jelent, milyen kezelés kell rá? A nőgyógyászatra nem tudok bejutni.  
Nem szükséges kezelés, azok alapján amit leírt, amennyiben vérnyomása rendben van.
Szép napot
2022.04.09. 22:51:47
  Üdv doktor úr voltam a nőgyógyászaton és femibion baba tervezést szettem ma elfogyott ettől lehetek e terhes előre is köszönöm a választ  
Nem.
Szép napot
2022.04.09. 22:28:23
  Kedves Dr. Ur
Norcolutot kaptam a hosszú ideig elhúzódó menstruaciomra ..
El fogyott a gyogyszer, meg is jött rá 3napra...de most nagyon görcsölök ... Máskor nem szoktam.. lehet a gyogyszer miatt?
Babát szeretnék de már 8hónapja nem sikerül.. A rendszertelen menstruáció közre működhet ? Vagy a túlsúlyom?  
Normálisnak számít.
Rendszertelen menzesz nem akadálya a spontán teherbeesésnek. Túlsúly sem feltétlenül probléma.
1 év utáni sikertelen próbálkozás után meddőségi kivizsgálás javasolt mindkettőjüknél.
Szép napot
2022.04.09. 21:05:28
  Tisztelt doktor Úr.

Egy olyan kérdésel fordulnak önhöz hogy a párommal együtt voltunk a menstruációm előtt 2 nappal azaz tegnap ma reggel egy enyhe vérzés volt illetve délután barnás de csak csepp.holnap kéne megjönie általában mindig a 28 napon jön meg.
Lehetséges H terhes lehetek és azért volt a csepp vérzés ma reggel?ilyen még nem fordult elő.  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.04.09. 19:13:09
  Üdvözlöm! Először is, köszönöm szépen a előző kérdésemre a válasz át . A további kérdésem az lenne hogy szedjem a premens tablettát még akkor is ha rendszeres a ciklusom vagy kérjek helyette másik gyógyszert?(én vagyok az a lány aki baba projektetbe van és a kezelőorvosa Inofolic és E vitamint írt fel És persze premens tablettát de viszont a ciklusai rendben vannak tehát mindig megjön időben nem késik mindig három négy napos .) Köszönöm szépen!  
Nem szükséges.
Szép napot
2022.04.09. 18:23:04
  Tisztelt Doktor úr ! Március 28.án , voltam együtt a férjemmel. Óvszert használtunk, de kilyukadt. Rá 4 nappal megjött a menszeszem. Vajon terhes vagyok ? Az aktus után 10 napra csináltam tesztet , de negatív lett. Ez mit jelent ?  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.04.09. 16:00:37
  Tisztelt Doktor Úr!
Terhesség alatt az orgazmus, vagy az együttlét során a spermiumok okozhatnak problémát? Óvszert kellene használni, vagy nem okoz gondot , ha a párommal nem védekezünk?
Köszönöm  
Nem probléma.
Szép napot
2022.04.09. 14:54:02
  2 hete szúro fájdalmam erzek mindkét oldalamon lent a petefeszkemnél ez okozhatja petefeszekrak vagy méhrák?  
Nem típusos tünet. Sokkal valószínűbb más diagnózis. Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.09. 14:49:22
  Kedves Doktor Úr!

Szülés bakteriális vaginózissal mennyire veszélyes. Minden órás kismama vagyok. És nem tudom, hogy van e baj, vagy nincs. Se folyás, se viszketés nincs. Csak enyhe égő érzés kívül a szeméremajkakon. Nem használok semmi krémet, kúpot jelenleg. Ha sima szülés lesz, lehet valami baja a babának tőle?  
Nem jelent veszélyt.
Szép napot
2022.04.09. 14:29:16
  Tisztelt Dotkor úr!

Macmiror komplexet irt fel a nogyogyaszom, viszont nekem nem gombás hanem inkább bakteriális fertozesem van (korábban enterococcus, ecoli es klebsiella is volt de mindig kiújúl). Hatékony ez a szer bakteriális gondokra?  
Igen.
Szép napot
2022.04.09. 14:11:01
  Tisztelt doktor úr!
A kérdésem, hogy aktus után nagyon erős görcsöm és szúró fájdalmam volt, ez kétszer fordult már elő, a fájdalom olyan erős volt hogy alig kaptam levegőt nem bírtam se feküdni sem állni a derekam majd leszakadt, és sokszor volt hogy léptem és szúrt a hasam alja.
Ön szerint aggódnom kéne?
Ez mitől lehet?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.09. 12:36:55
  Tisztelt Doktor Úr!
Citromfű tea fogyasztható várandósság alatt?
Köszönöm a választ.  
Igen.
Szép napot
2022.04.09. 10:37:26
  Tisztelt Doktor Úr!

6 hetes 3 napos terhes vagyok.
3 nap különbséggel voltam HCG vérvételen.
Az egyik eredmény 3963 mIU/ml ez keddi eredmény, pénteken voltam az pedig 4581 mIU/ml lett. Ugyan ezen napon nőgyógyásznál voltam, ahol 6 hetes 2 naposan szabályos petezsákot illetve benne szívhanggal rendelkező embriót látott. CRL: 3,8 mm.
Kicsit véreztem, utrogestan hüvelykúpot kaptam 3*1, illetve plusz magne b6-ot.
Kérdésem az lenne, hogy ez aggasztó lehet, hogy 3 nap alatt alig emelkedett valamit a HCG? Nagyon félek, 37 éves vagyok és sajnos volt már pár vetélésem. Még sose jutottunk el odáig hogy legyen szívhangja a babánknak. Legközelebb 10 hetesen kell mennem ultrahangra, addig rettegni fogok. Veszélyeztetett terhes vagyok, 2 méhhel születtem.
Válaszát előre is köszönöm szépen!  
Egyetértek Kezelőorvosa tanácsaival.
Pihenés és kímélő életmód javasolt a kontrollig, a gyógyszerek szedése mellet.
Szép napot
2022.04.09. 10:03:33
  Tisztelt Doktor Úr!
45 éves vagyok. Mióma és polip miatt frakcionált küreten estem át december elején. Mind a rákszűrés és a küret szövettana negatív. De bő erős vérzésre 3 hónapos Norcolut kúrán estem át. Ezután az orvosom Drovelist írt fel. Most a 2. levél közepénél 2-3 naponta tapasztalok pecsételő vérzést. Lehet, hogy szoknom kell még a gyógyszert? Adjak még esélyt a 3. levélnek, vagy próbáljam meg a fogamzásgátló injeciót? Azt olvastam, attól nincs vérzés. Elnézést a hosszú levélért.
Köszönöm a válaszát.  
Legyen még türelemmel, mielőtt váltana.
Kontroll ultrahang vizsgálat is javasolt a műtétet követően.
Szép napot
2022.04.09. 06:53:14
  Tisztelt Doktor Ùr! Március 21 cisztát állapìtottak meg nálam de arra nem kaptam gyògyszert. A 30 mm-nél kisebb ciszta is okoz alhasi görcsöket?  
Nem is szükséges gyógyszert szedni rá.
3-6 hónap múlva menjen vissza kontroll vizsgálatra.
Kis méretű ciszta is okozhat panaszokat.
Szép napot
2022.04.09. 06:50:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Kérdésem 8 hetüs terhes vagyok de nincs reggeli rosszulèt van hogy a nap folyamán jelentkezik van hogy este vagy tán egyáltalán nincs. Ez normális vagy mi lehet a gond??
Előre is Köszönöm a válaszát!  
Nem szükségszerű a reggeli rosszullét.
Örüljön neki, ha Önt ez elkerüli.
Szép napot
2022.04.08. 22:13:55
  Tisztelt doktor Úr!

Szülés után 6 hónappal még nem jelentkezett vérzés, azonban újra elkezdtem szedni a dienille nevű fogamzásgátlót! Így hogy nem a vérzés napján kezdtem a szedését, mennyire lehetek biztos a védetségben? Már egy levéllel beszédtem, a 7 nap szünet alatt jelentkezett is a menstruációm - igaz nem nagy mennyiségben -, és már a következő levél 7. szem gyógyszerét szedem! Ez már megfelelő védelmet nyújthat?  
Már kialakult a védelem.
Szép napot
2022.04.08. 21:33:31
  Tisztelt Doktor úr!
Egy olyan problémám lenne hogy kb 8-9 nappal előbb jött meg a menstruációm mint kellett volna és tovább is tartott mint szokott . Kb 5-6 napig szokott tartani de most volt 7 lehet 8, és az utolsó egy két napban jobban inkább barnázásom volt. A menstruációm 3 napjától kezdve pisiléskor és utána is fáj és égő , fájdalmat érzek. Mi lehet az oka vagy orvoshoz kellene fordulnom? A menstruációm elmullott de még mindig fenn áll a problémám.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.08. 20:10:09
  Üdvözlöm!
Legyen kedves tanácsot adni! Rákszűrésem eredménye lsil cin1 lett, eddig mindig negatív volt. Azt mobdta az orvos, ha 3 hónap múlva is ez az eredmény és hpv pozitivitás lesz, mindenképp loop műtét szükséges. Én úgy olvastam, hogy akkor kell műtét, ha 2 évig folyamatosan ez az eredmény. Ön mit gondol? Kezelést nem írtak elő...köszönettel, Dóra  
LSIL+HPV pozitivitás miatt nem szükséges conisatiot csinálni.
Szorosabb obszerváció azonban mindenképp szükséges. Fél évente HPV és cyt kontroll.
Szép napot
2022.04.08. 20:04:15
  Tisztelt Doktor Ùr! Betegségemre lamolepet szedek napi 1 szer 100 mg-ot. Pròbáltam csökkenteni de rosszul lettem. A pszichiáterem szerint nincs más gyògyszer amit szedhetnék helyette aminek nincs magzat károsìtò hatása folsav kiegészìtésével. A nőgyògyaszom azt mondta hogy a lamolep mellett nem lehet teherbe esni mert nincs peteérés. Igaz ez? Tényleg nincs tőle peteèrésem ìgy hiába pròbálkozunk a férjemmel? Nagyon aggòdok. Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel: Heni  
Azt javaslom kérjen másodvéleményt neurológus/pszichiátertől a gyógyszerváltás lehetőségeiről.
Szép napot
2022.04.08. 12:18:49
  Kedves dr úr kideült h jóindulaú miomám van 45 évrs vagyok tbabát szeretnénk mit tegyek?  
Attól függ, hol helyezkedik el és mekkora a mérete a miomának.
Ez határozza meg, hogy el kell-e távolítani, vagy sem.
Szép napot
2022.04.08. 11:09:56
  Jó napot! 35 napos ciklusaim vannak. Azt mondta az orvosom hogy Lh teszteljek és amikor pozi lesz, onnantól kezdve 10 napig 2x1 duphaston.Terhességi teszt, ha pozitív akkor tovább szedni, ha negatív akkor abba hagyni Ez oké lenne.. De most gondolkozok, hogyha 10 napig kell szednem, akkor az csak a ciklusom 28.napjaig tart, és nekem 35 napos. Vagy most az esedékes mensiig szedjem? Úgy akkor 17 napig szednem a duphastont nem 10. Mert ugye nem 28 napos a ciklusom hanem 35. És most remélem értitek de 18naptol számolva 10 nap, az még nekem nem az esedékes mensi napja, hanem csak rá egy hétre. Addig szedjem még meg nem kéne jönnie? Legyszi segítségsetek ha tudtok amíg nem tudok dokival beszélni. Ma a 26.napon vagyok. Elvileg 2 nap múlva kéne abba hagyni a duphastont, de ez így nem jön ki ha 35 napos a ciklus. Szedjem a 35 napig vagy hogy?  
Nyugodtan szedheti a gyógyszert a menzesz napjáig.
Szép napot
2022.04.08. 08:36:16
  Tisztelt Dr. Úr.
Már nagyon régota szeretnénk babát de sajnos nem jön össze legutobbi vizsgalaton semmi rendellenesseget nem talaltak picivel nagyobb uterus.
Gyermekként voltak hormon problemáim
A menstruációm rendezetlen van amikor 3,4 honap is kimarad.  
Meddőségi kivizsgálás javasolt, párjával együtt.
Szép napot
2022.04.08. 08:07:21
  Jó napot kívánok drúr &nő.43 éves leszek voltam orvoshoz ő felírta a ZLYNDA tablettát.Csinált kivizsgálást ultrahangos azt mondta ennek még nem a változó kornak kell lennie.A menzesem-fél éve nincs.Meghíztam nem bírok- étvágya az egekben,puffadok- gyomorsav is van általában,a melleim feszülnek.Már a szexuális együttlétet sem kívánom egyáltalán.
Kérem szépen segítsen mert már egyáltalán nem ismerek magamra????Előre is köszönöm szépen a választ ????S.B.  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Foglaljorvost.hu-n tud bejelentkezni a rendelésemre.
Szép napot
2022.04.07. 23:24:41
  Tisztelt Doktor Úr! Cns kúp (nystatin, sulfadimidin, chloramphenicol 0.01) kúp alkalmazható terhesség során?  
Igen.
Szép napot
2022.04.07. 23:23:48
  Tisztelt Doktorúr!
Mièrt van az hogy a menstrua ióm gart pár napig majd mikor mar múlófèlben van egyszercsak újra olyan erőssè válik mint az első napokon?  
Ez gyakori jelenség, nem kóros folyamat.
Amennyiben a menzesz rendszertelen, vagy elhúzódik, akkor nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.07. 23:17:32
  Tisztelt Doktor Úr!
Múlthét szerdán megjött a menstruáciom elmulott hétfőn és most barnás folyás alakult ki nálam .Viszont csak pecsetelő.
Ilyenkor mi a teendő.?  
Jelenleg nincs teendő.
Amennyiben rendszeresen előfordul, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.07. 23:15:35
  Üdv doktor úr
Lenne egy kérdésem önhöz hogy 2 babát elveszítettem , ezek után lehetek e még terhes
Előre is köszönöm  
Igen, az előző várandósságok nincsnek hatással a későbbiekre.
Mindazonáltal, mivel volt két vetélés, azért javasolt haematológiai és immunológiai kivizsgálás.
Szép napot
2022.04.07. 22:20:10
  Tisztelt Doktor Úr!
Sárgás krémes folyás mennyire normális terhesség során?  
Gyakori. Védekező funkciót lát el a bővebb, tünetekkel nem párosult hüvelyváladékozás.
Szép napot
2022.04.07. 21:53:42
  Tisztelt Doktor úr!

Dienille fogamzásgátlót szedek és véletlen elkezdtem a másik csomagot is szünet nélkül, kérdésem, hogy azóta eltelt egy hét és pecsétlő vérzés áll fenn, érdemes abba hagyni 7 napra majd folytatni?

Köszönettel.  
Most már inkább szedje tovább, ahogy a utasítások szerint szükséges.
Jövőben erre érdemes jobban odafigyelni.
Szép napot
2022.04.07. 18:21:17
  Üdvözlöm!
Ma voltam a nőgyógyászom nál és képzelje el felírt nekem egy Premens gyógyszert mondván hogy ha három hónap alatt ettől nemesekteherbe akkor elkezdjük a hormonálisan kezelni a problémát .
Viszont bevallom őszintén elbizonytalanodtam hiszen tudja nagyon jól hogy nekem nincs ciklus problémám hiszen nekem mindig pontosan jön meg azt mondta hogy ez segíti a peteérést
Emellett E vitamint írt fel és Inofolic port
Nem vagyok orvos de ha valakinek pontos a
ciklusa akkor miért kell olyan gyógyszert szednie hogy még szabályos legyen nem értem. Ön mit gondol vissza megyek az orvoshoz vagy inkább váltsák orvost .
Félek hogy a gyógyszer felborítja ciklusomat és végképp nem lesz ovulációm.
Köszönöm A válaszát.  
Inofolic és E vitamin segíthet, a Premens nem erre való.
Egy évig nyugodtan próbálkozzanak mindenféle egyéb kezelés nélkül.
Csak ez után szükséges meddőségi specialista segítségét igénybe venniük.
Szép napot
2022.04.07. 17:33:30
  Tisztelt Doktor Úr!
A kérdésem a nőgyógyászati méhnyakszűrésre vonatkozik.
A Herpes Simplex vírus jelenléte ténylegesen kimutatható a szűréssel?
Válaszát előre is köszönöm.  
Nem.
Szép napot
2022.04.07. 17:29:49
  Üdvözlöm, tavaly augusztus végén lett felhelyezve spirál, eddig semmi gond nem volt, mindig pontosan jött a menzeszem. Most viszont április 2.-án kellett volna jönnie, de nem jött. Ma a pisilésnél volt egy kicsi rózsaszín"folyás" jellegű. Viszont se a hasam, se a derekam nem fáj ahogy máskor mikor várható a menzesz. Előfordulhat ebben az esetben a terhesség, és ha igen akkor mitől lehet a rózsaszín váladék?  
Terhességi teszt elvégzése javasolt illetve aspirál ultrahangos ellenőrzése.
Szép napot
2022.04.07. 15:40:20
  Üdvözlettel,
Ovulációs idejében voltunk együtt a párommal de az óvszer kiszakadt, amit észrevettem és gyorsan kihúztam. Nem vagyok 100% ig biztos benne, hogy nem került bele valamennyi….ez a baleset 5 napja történt. 38 óra elteltével vette be az escapelle gyógyszert, viszont nincsenek nagyobb mellékhatások csak alhasi puffadás néha néha a napok folyamán... Ha nincsenek egyéb tünetek, mellékhatások , azt jelentené, hogy nem hat a gyógyszer?
Ön szerint mennyi esélye van annak, hogy teherbe essen?  
Mivel idejében igénybe vette az esemény utáni tablettát, az esélye a nem kívánt terhességnek minimális.
Szép napot
2022.04.07. 15:30:54
  Kedves Dr. Úr!

HPV tipizálásom pozitív lett, a rákszűrés lelet pedig LSIL-t mutatott ki. Két orvostól két eltérő javaslatot kaptam, az egyik a Papilocare alkalmazását javasolta, a másik a DeflaGyn Q gélt. Ön melyiket javasolná?
Továbbá érdeklődnék, hogy mindenképpen javasolt abbahagyni a fenti gélek alkalmazásának idejére a Nuvaring hüvelygyűrűt, lehet káros hatása a párhuzamos alkalmazásnak?

A Gardasyl oltással kapcsolatban szintén eltérő választ kaptam, egyikük mindenképp javasolja már most beadatni, a másik orvos csak a HPV esetleges elmúlása után javasolja. Várom szíves véleményét a fenti kérdések kapcsán. Köszönettel!  
A készítmény ugyanazt tudja, szabadon választhat.
A kezelés ideje alatt valóban érdemes lehet felfüggeszteni a Nuvaring használatát.
Gardasil ajnálott, akár most is.
Szép napot
2022.04.07. 14:45:04
  Nem tudom mi lehet a jobboldali kisajkon kívül pattanás szerű babnyi dudort érzek. Nem fáj, nem viszket, nem levedzik  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.07. 14:23:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy pár napja olvastam, hogy a rákszűrés során fedeznek fel gyakran a tünetet nem okozó kórokozókat (trichomonas, chlamydia)... ez valóban így van és amennyiben negatív az eredmény, nem kell tartani ezen kórokozók jelenlététől?

Válaszát és segítségét köszönöm!  
Tévhit. Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.07. 11:50:46
  Üdvözlöm!
Mikrobiom vizsgálaton derült ki hogy nagyon alacsony a lactobacillus. Lombikra készülünk. Ajánlották hogy 3 hónapig csináljam a kúrát, ami rendbe teszi a hüvelyflórát. Valóban kell ennyi idő ehhez? Mit javasolna? Gynophylus restore-t és Bonolact pro kezelésbe kezdtem.

Köszönöm a válaszát!  
Nem ettől tenném függővé a lombik kezdetét.
Amennyiben kezelőorvos ezt tanácsolta, kövesse tanácsait.
Szép napt
2022.04.07. 02:14:00
  Üdvözlöm!
A panaszom az hogy 9 napja késik a menstuációm darabos hüvelyfolyásom van 2 napig égetett.3 hét eltelt a peteérés óta de semmilyen más tünetem nincs,ami esetleg terhességre utalna.várom válaszát.
Köszönöm  
Terhességi teszt elvégzése javasolt.
Szép napot
2022.04.06. 22:55:45
  Jónapot 20 éves vagyok 3 hónapja szültem 2 hónapja használok Azalia fogamzásgátlót és és 1 hete szuro fájdalmat érzek a méhmnél az orvos azt mondta hogy ez q gyogyszer egyik mellekhatasa és kell fel év mire be áll de én nem gondolom hogy ez a gyógyszer miatt van .Az lenne a kérdésem hogy esetleg neme petefeszek rakom van lehet attól szur a hasam?  
Nem valószínű.
A tapasztalt tünetek a hozzászokási periódusban normálisnak számítanak.
Szép napot
2022.04.06. 21:19:53
  Tisztelt Dr.úr!
Lányom 17 éves.Pár napja átlátszó,szagos folyása van.Ezen kívül más tünete nincs.Még szűz és állítása szerint idegen wc-re nem ült le.Ciklusa félidejében van.
Mi lehet az ok?Milyen kezelést ajánl?
Előre is megköszönve válaszát,üdvözlettel
Zsófi  
Fluconer javasolt, vényköteles, gyermeknőgyógyász tudja felírni Önöknek.
Szép napot
2022.04.06. 18:57:46
  Doktor Úr!
Pár napja van, hogy álló helyzetben tükörbe nézve is a csikló mellett közvetlenül mindkét oldalon duzzadt a bőr, meg tudom csípni, húzni és majdnem a csiklóig leér. Mi lehet az oka ön szerint? Mint amikor beduzzad vagy megnyúlik a bőr. Továbbá fehéres sűrű folyásom is van. Két hónapja kezdtem el intim mosakodót használni.  
Hagyja abba az intim mosakodó használatát.
Ha panaszai egy hét után is fennállnak, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.06. 18:55:35
  Kedves Doktor Úr! Macmiror complex hüvely krémet kaptam. Nem sok a napi 2,5mg ? Köszönöm  
Nem sok, az ajánlásban is ez szerepel.
Szép napot
2022.04.06. 18:43:25
  Tisztelt Doktor Úr!
Antibiotikum szedés alatt használtam probiotikumos hüvely kapszulát (7 napig).
Az antibiotikum mellékhatása bőrkiütés lett… mely az egész testemen jelentkezett. Kaptam Oradexon 2 amp. im., Inj. Suprastin 1 amp. im., hogy le menjen a borkiutes. Illetve lokálisan Medrol 16mg kapszulat írtak fel, melyet 4mg-onként hagyhatok el 2 naponta.
Szeretném elkerülni a hüvelyi fertőzést. Medrol szedése alatt folytathatom a probiotikumos hüvely kapszulat? 17 nap mire el hagyhatom a Medrolt.
Előre is Koszonom a válaszát!
Üdvözlettel: Szabina  
Igen, folytathatja.
Szép napot
2022.04.06. 18:04:49
  Tisztelt doktor Úr! 46 éves kor után még hány évig szedhető fogamzásgátló tabletta? Illetve dohányzás esetén szedhető e ? Köszönöm a válaszát .  
Nem javasolt már a szedése sem a kora sem a dohányzás miatt.
Szép napot
2022.04.06. 17:51:26
  Kedves Doktor úr, legutóbb én írtam, hogy 3 oltassal Covidos lettem 2 hétig marciusban, majd a menstruációm így 18 napig tartott (covid fertőzés második hetében kezdődött a menses) . Miután elmúlt, most két napja nagyon zavaró bal oldali mellfájdalommal küzdök. Illetve időnként az alhasam is úgy fáj mintha még mindig menstrualnek. Szóval ezekkel a fájdalmakkal semmit sem lehet csinálni? Főleg a mellfájdalom zavar. Sosem volt ilyen. 31 vagyok, se dohányzás, se túlsúly, fogamzásgátlót sem szedtem soha, és ertelemszeruen mivel hetek óta itthon vagyok, most már post covid szindróma miatt, melltartót sem hordok. Multivitamin szedek. Előre is köszönöm válaszát.  
Nem típusos posta covidos mellékhatás amit leírt.
Legyen türelemmel még 1-2 hétig, ha panaszai továbbra is fennállnak nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.06. 17:32:28
  Tisztelt Doktor Úr! Tavaly október òta görcsölök minden nap menstruáció nélkül is. Nagyon aggòdok. Milyen okok miatt történik ez velem? Ez jelentheti azt is hogy nincs peteèrésem sose? Talán a minden napos görcs miatt nem tudok már 9 hònapja teherbe esni?  
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.06. 14:31:46
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy ha érzem a bal petefészkemnél feszítő szurkáló érzést az azt jelenti hogy tüsző megfog repedni? Mert ezt az érzést 2 napig szoktam érezni. Pénteken és szombaton éreztem vasárnapra elmúlt. Akkor ez az jelenti hogy megtörtént a repedés ill az ovuláció?
Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, jelentheti az ovulàciót.
Szép napot
2022.04.06. 13:53:26
  Tisztelt Doltor Úr!

A párommal fél éve babát szeretnék. Közben votlam sajnos Covidos, ami teljesen a hormoháztartásomat összezavarta. Decemberbe hamarabb jött meg, és nagyon megvolt. A ciklusaim 28-30 naposak. Januártól beállt 28 naposra. Az utolsó menstruációm első napja március 16. Most 2 napja pépes folyásom van. Szurkál a hasam, néha a hüvely részre is belenyilal. A folyás nem sárgás, nem büdös. Eddig egy hónapban sem tapasztaltam. Utalhat esetleg ez babára? 7 nap múlva kell megjönnie. Előre is köszönöm válaszát.  
Nem utal rà. Az első tesztet egy hetes menzesz kimaradàs után érdemes megcsinálni.
Szép napot
2022.04.06. 13:41:31
  Tisztelt Doktor Úr!

Ma vagyok 6 hetes terhes! Volt már 3 sikertelen lombikom, illetve 2 Missed Abom! 2 méhem van, így születtem!
37 éves vagyok. Reméljük ez a baba velünk marad!
Olyan kérdésem lenne hogy 4 hetes 6 napos voltam mikor nőgyógyászhoz mentem, 5 mm-es petezsákot látott. 2 hét múlva rendelt vissza vizsgálatra, amiből még 5 nap vissza van es félünk. Önszorgalomból mentem HCG vérvételre. 5 hetes 6 napos eredmény 3963 mIU/ml. Tudom ez önmagában nem eredmény egy vérvétel. 2 nap múlva megyek a következő vérvételre. Ön szerint azért ez az egy eredmény azért biztató lehet ennyi idős terhesen?

Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, ez egy biztató lelet.
Szép napot
2022.04.06. 12:49:06
  Jo napot Dr.ur
37hetes vagyok.
nekem nehèz lègzès ès enyhe mellkas fájdalom miatt ajánlotta a belgyógyászatot .
amit nem kerestem fel ,hanem el mentem ügye nst-re ott mèrtek vèrnyomást avval minden rendben volt csak a pulzusom volt 110,majd mikor vizsgáltak meg ilyedtem mert azt mondták így nem igen fognak haza engedni aminek következtèben fel ment 137re
majd tettek rám itthonra 24órára valami EKG meg figyelot amit ma vittem vissza .
fel irtak (verapamil hidroklroid 40mg)50dbos filmtablettát amit egy nap 3×kell be szednem

ön szerint ez árthat a babának ?utana nèztem interneten ès sok kis mama azt irta hogy ők nem szedtèk be mert el olvasták a betegtájèkoztatót

ezèrt nem merem ènsem szedni mert fèlek hogy árt a babának  
Szedhető terhesség alatt biztonsággal, főleg a 3. trimeszterben.
Szép napot
2022.04.06. 09:39:25
  Tisztelt Doktor Ùr! 34 éves vagyok és 8 hònapig nem menstruáltam. Most április 3 is csak norculuct segítségével jött meg. Ráadásul március 21 cisztát is talált a doktornő 23 mm az egyik petefészekben másikban 11 mm. Még mindig szùrkál a petefészkem. Ráadásul a menstruációm vasárnap este meg jött és már tegnap este nem volt vér. Vasárnap estétől kedd estig tartott csak. Ez bajt jelent? Félek. Ön szerint ez jelenteti azt hogy legközelebb ismét nem fogok menstruálni?  
Kontroll vizsgálat javasolt 2 hónap múlva.
Szép napot
2022.04.05. 22:04:51
  Tisztelt Doktor Úr!

Betadin és Canesten használata utan használtam 3 napig vitagyn c-t es gynophilust 5 napig felváltva. Amíg használtam a készítményeket egész jól voltam, ma van a 2. Nap hogy nem tettem fel semmit (kifisztultam már) és megint diszkonfort éreztem van a huvelyemben. Mennyi idő míg visszaáll magátóla flóra?  
Várjon egy hetet, ha panaszai továbbra is fennállnak, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.05. 21:30:17
  Tisztelt doktorúr!
Egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy Milligest fogamzásgátló tablettát szedek, és eddig mindig ugyanolyan időpontokban vettem be, viszont ma 4 óra csúszassal, ez problémát jelenthet? Mármint abban, hogy így akkor esetlegesen nem véd e rendesen.
Válaszát előre is köszönöm!  
Nem jelent problémát.
Szép napot
2022.04.05. 19:16:41
  Kedves Dr Úr.Leukoplakiát diagnoztizáltak,a szövettani eredmény negatív,,primafucort kenőcsöt,és dermovate kenőcsöt kaptam rá.Ülő munkát végzeik 9 órában,állandó irritácó miatt égő érzésem van,mit javasolna,szedjek-e vitamint,immunerősít?  
Egyetértek Kezelőorvosával.
Elocom krém is sokszor segíthet.
Nagy dózisban szedhet C és D vitamint mellé.
Szép napot
2022.04.05. 19:10:18
  Jó napot Doktor úr!
Előváladéktól mennyi az esélye hogy teherbe eshet egy nő?  
Minden védekezés nélküli együttlét magában hordozza a nem kívánt terhesség kockázatát.
Szép napot
2022.04.05. 19:09:10
  Tisztelt Doktor Úr!
13 hetes terhes vagyok, terhességem előtt is fogyasztottam a naturland tőzegáfonya echinacea teáját felfázás érzésekor , és mindig segített. Szeretném megkérdezni, terhesség alatt is fogyasztható-e ?
Köszönöm szépen válaszát.  
Igen.
Szép napot
2022.04.05. 18:56:33
  Tisztelt Doktor! CA 125 tumor markert néztek ciszta miatt.ami negatív lett. Azt szeretném kérdezni hogy ha méhnyak rákra is vonatkozik ez az vizsgálat nézés?  
Nem, ez a faktor petefészek specifikus.
Szép napot
2022.04.05. 18:35:22
  Kedved Doktor Úr! Mitől lehet, hogy a hüvely bemenetemnél néha enyhén égő érzés van mint ha ki lenne dörzsölödve pisilés után ha megtörlöm magamat. Vagy mosakodás után.  
Lehet sérülés vagy fertőzés következménye.
Nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.05. 17:59:39
  Tisztelt Doktor úr!
A párommal babát tervezünk, több mint másfél éve nem védekezünk de nem jön össze. A menstruációm rendszeres, én 27 éves vagyok, a párom pedig 37. Nem értem mi lehet a háttérben.. Hallottam hogyha mindkét fél 0 vércsoportú akkor adódhatnak problémák a család tervezésnél. Ön mit gondol erről? Esetleg van e valami tanácsa? Köszönöm a válaszát!  
Meddőségi centrumban kivizsgálás javasolt mindkettejüknél.
A vércsoportos felvetés tévhit.
Szép napot
2022.04.05. 17:30:52
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy hete volt a loop conisatio illetve curette műtétem. 3 hétig nem lehet házas életet élni, viszont az orgazmus mennyire befolyásolja a gyógyulást, ha nem hüvelyi úton történő az orgazmus? Az összehúzódásokra gondolnék elsősorban.. az álmaim eléggé aktívak. Gondot okoznék vele?  
Érdemes kivárni a javasolt időt.
Szép napot
2022.04.05. 15:06:36
  Kedves Doktor úr.Nagyon szeretnénk babát fogamzásgátló szurit kaptam.Agusztusban hagytam abba.Nem védekezünk hátha sikerül baba.Ennek mi lehet az oka?Szűri mikor ürül ki a szervezetből?Tisztelettel :Fanni.Mit szednek,hogy könnyebben teherbe esek.  
Már kiürüt a szervezetből a gyógyszer hatása.
Őszig nyugodtan próbálkozzanak tovább.
2x1 Inofolic sokaknak segít.
Szép napot
2022.04.05. 12:32:22
  Jo napot kivanok!az lenne a kerdesem h terhesseg rlso szakaszaba mennyire normalisak a hasi gorcsok valaszat koszonom!  
Normálisak, amennyiben nem rendszeres és nem tart sokáig.
Pihenő, kímélő életmód javasolt és napi 3x1 magnézium.
Szép napot
2022.04.05. 12:30:17
  Szep napot!
A menstruaciom es az ovulaciom kozotti napokban altalaban olyen feher darabos valladek jon a huvelybol es viszketek is tole. Mit ajanl mi a teendo ilyenkor?  
Gynophilus napi egyszer este.
Szép napot
2022.04.05. 12:17:42
  24napos ciklusnál mikor van peteérés?  
10-15 nap környéke.
Szép napot
2022.04.05. 12:15:20
  Voltam méhnyakrákszűrésen.
Negatív a rákszűrésem,HPV nincs.
Ezelőtt ASCUS volt.Így már megnyugodhatok?
HPV NÉLKÜL méhnyakrák nem tud kialakulni?  
Igen, ezek megnyugtató eredmények.
Szép napot
2022.04.05. 12:13:28
  Üdvözlöm! 47 éves vagyok, Milligest fogamzásgátlót szedtem már jó pár éve..Az utóbbi időben jelentkeztek nálam kardiológiai, neurológiai panaszok (ritmuszavar, szédülés, fáradság) melyekkel az adott szakrendeléseket már felkerestem. Szerencsére nincsenek kóros elváltozásaim, de a panaszok miatt le szeretném tenni a fogamzásgátlót.
Mire számíthatok, milyen rendellenességek adódhatnak utána? Kell-e bármit szedni, hogy a hormonháztartás átalakulása ne okozzon nagy bajt? Mi a véleménye a további spermicid alapú készítmények használatának?Köszönöm a válaszát!  
Nyugodtan elhagyhatja a gyógyszert, egyik napról a másikra. Nem jár feltétlenül mellékhatásokkal. A menzesznek lehet kell pár hét, amíg visszaáll a gyógyszermentes állapothoz.
Nem javaslom a spermicid készítményeket, nem megbízhatóak.
IUB hormonmentes spirál, vagy Evra tapasz javasolt.
Szép napot
2022.04.05. 10:41:00
  Tisztelt Doktor úr!

Természetes úton teherbe estem Lombik előtt. Terhességi tüneteim is vannak, és két pozitív terhességi teszt is. Cyclogest kúpot kaptam melyet, már több mint egy hete használok. A mai napon rózsaszínes folyást tapasztaltam,mely eddig nem volt.
Mi lehet az oka? Van -e ok az aggodalomra?
Jövőhéten megyek csak orvosi vizsgálatra.
Várom szíves válaszát! Előre is köszönettel.  
Szedje tovább a gyógyszert,ahogy eddig. Pihenő, kímélő életmód javasolt.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.05. 09:14:08
  Kedves Doktor úr,
a masodik trimeszter végénél járok, és most, hogy jobban beindul az agy fejlődése, szeretnék halolajat szedni.
Olyat kaptam, aminek az összetétele a következő:
Halolaj 925mg, ebből EPA+DHA 275 mg. Ebből hányat lehet biztonsággal szedni, hogy eljusson a babához is? Egyébként nem késtem el, azzal, hogy csak most kezdem?
Természetes E-vitamin is van benne, bár ehhez nem is írnak mennyiséget, így gondolom, elenyésző lehet, de ez nem gond? Terhesseg alatt úgy tudom, annyira nem jó.
Köszönöm!  
Napi egyszer elegendő.
Szép napot
2022.04.05. 07:35:45
  Tisztelt Doktor Ùr! Én inofolicot használok a férjem pedig folsavat. Igaz hogy a folsav amit a férjem szed az erősìti a spermát?  
Inofolic férfiak számára szedhető párja a Folandrol.
Mindkettőből 2x1 naponta.
Szép napot
2022.04.05. 07:07:54
  Tisztelt Doktor Úr!
Az utolsó menstruációm 02.24.én volt, a peteérésem (szabályos 28napos ciklus mellett) a 21. Ciklus napon. Sikerült teherbe esnem, a tegnapi vérvétel alapján 217 IU/I a HCG szintem. Szeretném kérdezni, hogy ez így rendben van? Normális a hcg szint mennyisége? Egy kicsit aggódom, jövőhéten megyek vizsgálatra. Hálásan köszönöm válaszát!  
Igen, ez így kezdetnek jó jel.
Szép napot
2022.04.04. 22:40:57
  Kedves Doktor Úr !
10 hetes terhes vagyok és progoszteront kell szednem már az elejétől ( mert a vérzésem nem erősödött és így derült ki h terhes vagyok) egyszer abbahagytam de barnás vérzés jelentkezett rá 5 napra nem kevés újból szedem azóta egy hónap telt el egyszer volt még szines folyás de már 2 hete semmi nem volt az első terhességem nem jött össze ez a második így veszélyeztett terhes vagyok. Magnézium citricit szedtem 3000mg egy hónapig de már kevesebbet kb 2000mg van e valami jelentősége ha csökkentem az adagot? és napi egy folsavat szedek továbbra is. Azt szeretném megkérdezni hogy lehet e házas életét élni a második trimesztertol Veszélyeztett terhesen?  
Amennyiben nincsenek vérzéses panaszai, lehet házasélet élni a későbbiekben.
Szép napot
2022.04.04. 21:18:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Januára volt egy méhenkívüli terhességem amikor volt egy laporoscopos műtétem. Az azt következő menstruációm 3hétre a műtét után jelentkezett és annyit mondtak hogy a sötétbarna tisztulós folyás menstruáció után normális és az el is múlott hamar. Most lett vége 3 napja a menstruációmnak de a sötétbarna folyás ismét jelentkezett és 3 napja tart. A februári menstruációmnál nem volt ilyen gondom.Ez normális ebben az esetben ?  
Igen, normálisnak számít egy ilyen műtétet követően.
Jelentkezzen be kontrollra Kezelőorvosához, ha még ez nem történt meg.
Szép napot
2022.04.04. 20:20:50
  Üdvözlöm, van 3 gyönyörű gyermekem, viszont többet már nem szeretnének a férjemmel. Ezért úgy döntöttünk, hogy spirált rakatok fel. Viszont mondta az orvosom, hogy nem szabad tampont használni, mert a vezetőszállal kihúzható a spirál. Ez tényleg így van? Ha igen akkor sex közben is ki tud húzódni, mondjuk ujjazás közben? Köszönöm szépen a választ  
Mindkettő tévhit.
Szép napot
2022.04.04. 19:34:57
  Hány hétig lehet megszakítani a terhesèget  
12.
Szép napot
2022.04.04. 19:15:30
  Tisztelt Doktor Úr!
Nemrég a citologiai vizsgálatom P5 lett.Azonnali kúpkimetszést alkalmaztak.5 évvel ezelőtt HPV-s lettem de beoltattam magam méhnyakrák elleni oltással.Ez nem múlt el és valoszínű ettől lett a P 5 eredmény.A biopszia eredmenyt még várom.Mekkora esélye van annak hogy elég volt 1 műtét a gyógyuláshoz?Vagy van esélye hogy nagyon rossz lesz az eredményem?Es akkor mire számíthatok a kozeljovőben.Valaszat előre is köszönöm!  
Ezek a válaszok mind mind a szövettani eredménytől függenek.
Mindenképp menjen vissza a leletért és konzultáljon a műtétet végző kezelőorvosával.
Szép napot
2022.04.04. 15:40:30
  Jònapot!
Én vagyok a 18 éves làny remélem tetszik emlékezni koszonom a vàlaszàt. Terhesség elofordulhat?! Még nem jott meg a menszeszem 1 napja késik????  
Egy hét késést követően érdemes megcsinálni az első tesztet.
Szép napot
2022.04.04. 15:23:49
  Jó napot kívánok Dr úr

Azt szeretném kérdezni hogy a párommal most elkezdtünk családot alapítani hogy a 3 dik oltás ha a héten kell megkapnom az mégis rossz hatással van a babára? Idáig még nem terhes egyenlőre,de bármikor az lehet.
Válaszát köszönöm előre is Dr úr.  
Nyugodtan vegye fel az oltást.
Szép napot
2022.04.04. 14:54:10
  Tisztelt doktor úr!
Március 12én jött meg utoljára a menszeszem.kb 30/31napra szokott megjönni. Azóta majdnem minden nap,3 nap kivételével együtt voltunk a párommal, volt olyan nap,hogy 2szer is.Nem védekezünk már 3 hónapja. A tegnapi nap folyamán is 3szor,de az este éreztem,hogy fáj alól a hasam közben. Szintén tegnap óta fájnak a mellbimbóim, mellem nincs megduzzadva mint menstruáció előtt szokott, viszont fáj alól a hasam, ma hasmenésem is volt. Az arcomon meg a testemen is lett sok pattanás. Menstruáció előtt szokott lenni 2-3 , de most tele van a homlokom és az arcom is. Enyhe hányingerem is van, egész nap tart. És nagyon rossz kedvem van,nincs kedvem semmire, folyamatosan fáradtnak érzem magam. Ön szerint lehetek terhes?vagy inkább ezek menstruációs tünetek? Nagyon szeretnénk már babát, de sehogy sem akar össze jönni. A nőgyógyászom azt mondta,hogy csak akkor kell több vizsgálat ha 1 év folyamatos próbálkozás után nem jön össze. 31 éves vagyok, még nincs gyerekem. Elnézést a hosszú szövegért, de elvagyok keseredve. 12 én kell kb megjönnie, ha csinálok tesztet most az kimutatná már?
Köszönöttel ,Elza.  
Inkább menstruációt megelőző tünet, azok alapján amit leírt.
Egyetértek Kezelőorvos tanácsával a kivizsgálást illetően.
Nyugodtan próbálkozzanak tovább, legyenek türelemmel, adjank időt maguknak.
Szép napot
2022.04.04. 14:14:16
  Kedves Dr. Úr!
32 napos ciklus esetén kb.mikor van az peteérés?  
12-20 nap kötött kb.
Szép napot
2022.04.04. 14:11:21
  Tisztelt DR.ÚR!
33-34 hetes kismama vagyok. Az utolsó menstruációm aug. 7-én volt. Nem volt sok vérem de normálisnak tűnt viszont elég nyálkás volt többször éreztem azt hogy mozgás közben kicsúszik a tampon. Ez utalhat arra hogy már akkor terhes voltam csak nem vettem észre? 10.19-én állapították meg hüvelyi ultrahanggal a terhességem 9 hetesnek mondtak.
Köszönöm a válaszát!  
Nem utal rá.
Szép napot
2022.04.04. 06:24:32
  Tisztelt Doktor Úr!
CNS kúp kúra után hüvelyflóra visszaállításra gynophilust szeretnék használni, viszont legutóbb cns kúra után a gynophilus restoret használtam és következett a rákszűrés, ahol az jött vissza eredménynek,hogy klóros flóra, valószínűleg pont emiatt vissza is estem és újra hüvely gyulladásom lett sajnos!
Most néhány nap múlva esedékes a ph helyreállítás, amivel most szeretnék biztosra menni ! Mit javasol Doktor Úr, Szájon át szedhető hüvelyi probiotikumot egyszerre a hüvelyi probiotikummal használhatok-e, hogy biztosra menjek?
Vagy először a gynophilus ( nagyobb kiszerelés esetleg hatásosabb?) És azt követően a szájon át szedhető hüvelyi probiotikum? (bonolact pro femina) vagy egyszerre mehet mindkettő?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, köszönettel: Renáta  
Használhatja egyszerre mindketőt.
Szép napot
2022.04.04. 06:12:26
  Tisztelt Doktor Ùr! Inofolicot használok baba tervezés miatt de tegnap este meg jött a menstruációm. Ilyenkor is igyam vagy függesszem fel ez alatt a pár nap alatt és csak akkor igyam mikor nincs vérzésem?  
Használhatja menzesz alatt is.
Szép napot
2022.04.03. 23:53:03
  Jo estét Dr. Úr! Olyan kérdéssel fordulnék önhöz 2 hónapot ki maradt a menstruációm 3 különböző típusú tesztet csináltam negatív lett nem gondolom hogy terhes lennék nincs semmi olyan bajom ami arra utalna. Pár napja viszkető égő érzest érzek ott alul kérdésem az lenne mit tegyek?  
Nőgyógyászati kivizsgálás és célzott kezelés javasolt.
Addig is canestent és gyonphilus restore-t használhat.
Szép napot
2022.04.03. 22:23:46
  Kedves Doktor Úr!
A lányom 17 éves elég régotta folyása van,hol fehéres hol sárgas kapott kezelés gyógyszer formájába.De nem használt és most kb 1 hónapja levették a citologiát és az nem jó mert kaptunk egy levelet hogy Deflagyn vagy colpofixet használjon 3 hónapig és hat hónap után vissza kell menni.Deflagint vettünk 2×10 elhasznált már de még mindig maradtak a panaszok.Esetleg váltsunk a Deflagynra vagy még kell egy kis idő a másiknak is.  
Egyetértek a kezelési tervvel, nem szükséges váltani.
Szép napot
2022.04.03. 20:59:41
  Kedves Dr. Úr! A kérdésem az lenne, hogy megrövidült (5napból 1-2nap) és mennyiségre is nagyon kevés menstruációm van már 3 éve. Jártam többször is nőgyógyásznál, de azt a választ kaptam, hogy normális..van egy 5 éves gyermekem, és sajnos a második baba nem jön. Nem használtam soha fog.gátlót sem semmilyen gyógyszert, egyik hónapról a másikra ez történt, ezt a panaszt kíséri hangulatingadozás gyulladt pattanások illetve libidó csökkenése, vérvételből annyi kiderült, hogy a progeszteron kicsit kevesebb mint kellene. Én mindenképp hormonvizsgálatra szeretnék menni, ezért szeretném a véleményét kikérni, hogy esetleg ez lehet-e a probléma “baba ügyben” ? Köszönöm a válaszát!  
A menstruációs napok számának csökkenése nem jelent akadályt várandósság kialakulása szempontjából.
Szép napot
2022.04.03. 17:39:32
  Tisztelt doktor Úr! Zöldhályoggal műtötték mindkét szemem már többször. A bal szememmel alig látok szemcseppeket kell használják két fajtát rendszeresen. Érdeklődnék,hogy fogamzásgátlót szedhetek e ilyen szembetegség mellett,vagy a mirena spirál alkalmazható e ? Melyik nem befolyásolja a látást ? 45 éves vagyok lehet egyáltalán ebben a korban a változó kor körül tablettát vagy spriált alkalmazni? Köszönöm szépen a valaszát.  
Spirált már nem javasolnám az életkor miatt.
Orális fogamzásgátló alkalmazásának nincs akadálya.
Szép napot
2022.04.03. 14:17:59
  Jó napot kívánok Dr úr
Nem szeretném zavarni ilyen dolgokkal de szükségem lenne egy tanácsra. A párommal szeretnénk babát ha lehetséges. Tudom hogy mikor van az ovuláció napja mivel akkor van egy kis alhasi fájdalmam menstruációs görcshöz hasonlóan satöbbi ez kb mindig a 14 nap körül van. Maga szerint amikor az ovuláció napja van ezek a alhasi fájdalmak elég ha akkor közös ülünk, vagy ovuláció előtt 1-2 nappal is jó ha együtt vagyunk?Meg maga szerint mennyi az ideális együtt lèt 2 naponta elég együtt lenni vagy minden nap az Ovuláció napja körül? Elnézést hogy ilyen kérdése zavarom de szeretnénk tisztában lenni a dolgokkal. Láttam maga mindig egyértelmű és egyenes választ ad. És amik az interneten fent vannak nem minden valós. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát és további szép napot kívánok.  
Az ovuláció környékén, előtte és utána napokon is érdemes a legtöbb együttlétet időzíteni, kétnaponta, vagy akár naponta.
Szép napot
2022.04.03. 12:59:38
  Tisztelt Doktor Úr/Nő!

A következő helyzetben szeretném kikérni a véleményét, meglátását/tanácsát. Adott egy pár. Az apának többféle autoimmun betegsége van, mint egyes típusú diabétesz, coeliakia, szklerózis multiplex és pajzsmirigy túltengése is van. S ezek mind folyamatosan kezelés és ellenőrzés alatt van. A családjában az édesanya szintén coeliakiás és az öccséről nemrég szintén kiderült az 1es típusú diabétesz. Az anyának esszenciális tremora van mellyel kezelőorvoshoz nem jár. Laktózérzékeny ahogy az édesanyja is. Van egy öccse aki asperger szindrómás.
Milyen kockázatai lehetnek a megszületendő gyermekre nézve? Ajánlja-e az előzetes genetikai vizsgálatokat vagy egyáltalán milyen vizsgálatokat ajánlana előzetesen? A kezelőorvosokkal mennyire tartja szükségesnek az előzetes egyeztetést gyerekvállalás esetén? Válaszát köszönöm!  
Nem szükséges előzetes genetikai vizsgálat.
Prenatest Plus vagy Origin javasolt a várandósság első trimeszterében az első és a második trimeszteri kötelező genetikai ultrhang vizsgálatokon felül.
Szép napot
2022.04.03. 05:39:34
  Üdvözlöm dr Úr!
A kérdésem a következő lenne elhuzodo menstruációmra (15 nap) ergam cseppet amit 2 napja szedek verzesem van meg ugyan úgy meddig varjak meg újbóli orvos felkereséssel mert elkezdtem szedulni es alhasi görcsom van a csepptol!  
Ez normális, a cseppek erős méhizom összehúzó szerként funkcionálnak.
Szép napot
2022.04.03. 04:06:39
  Kedves Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem,hogy számításaim szerint kb az esetleges beágyazódás időpontjában vagy előtt van időpontom citologiára, és ez a vizsgálat akadályozhatja e a folyamatot?  
Nincs rá negatív hatással.
Szép napot
2022.04.02. 22:59:14
  Üdv,3 oltással kaptam el a covidot két hétig voltam beteg,ez alatt a menstruaciom is megjött ,a covidból kigyógyultam viszont a menstruaciom igaz csak nagyon jelzésszerűen de 17 napja! tart. Soha semmi baj nem volt ciklusommal,covid oltások után se ,fogamzásgátlót nem szedek,jelenleg nemi élet se élek (1-2 éve)..sosem tartott ennyi ideig a menstruáciom. 2-3 hét mulva már következő menses lenne esedékes miközbe mostani egyszerűen nem áll le.Ilyenkor mit lehet csinálni?(31 éves vagyok,nincs túlsulyom és nem dohányzok.előre is köszönöm a választ!  
COVID fertőzés utóhatása nagy valószínűséggel az elhúzódó vérzés.
Nincs vele teendő, rendeződni fog magától.
Szép napot
2022.04.02. 22:51:23
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdésem hogy a menszeszem március 16-án jött meg tartott 6 napig 30 naposak a ciklusaim. Csütörtökön észleltem nagyobb mennyiségű nyúlós tojásfehérje nyákot. A mai nap pedig érzem azt a feszítő szurkáló érzést a bal petefészkemnél. Arra lennék kíváncsi hogy ilyenkor van az ovuláció vagy ez csak az előjele annak? Vagy ilyenkor mikor is van az ovuláció?
Válaszát előre is köszönöm!  
A ciklus közepén van kb az ovuláció.
30 napos ciklusnál 12-19 nap környékén.
Szép napot
2022.04.02. 20:43:25
  Jo napot doktorúr megjott a menstruációm de most mar 12 napja verzek egy kicsit ez probléma? Miotta megjott nem mult el 23 eves vagyok nem volt meg ienn!  
Amennyiben csak egyszeri eset nem kell vele foglalkozni.
Ha rendszeresen jelentkezne, nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.
Szép napot
2022.04.02. 17:20:33
  Tisztelt Doktor Úr!

20 hetes vagyok és most mondták hogy mellső fali a méhlepényem. Van ennek valami jelentősége, hátránya, bármi amivel ezzel kapcsolatban oda kell figyelni?
Illetve azt mondták hogy farfekvéses a baba. Ez még változhat, mekkora az esély hogy befordulhat?
Köszönöm a válaszát!  
A lepény tapadása a mellső falon, nem számít kórosnak.
Befordulhat még a hátra levő időben bőven.
Szép napot
2022.04.02. 16:31:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Március 22-én menstruáltam, és a mai nap április 2-án barnás folyásom jelentkezett. Kissé szurkálodik a hasamba. Fogamzásgátlót 4. Hónapja szedem. 7hónapja szültem.
Decemberben kismedence gyulladasom volt.
Lehet ismet egy fertozes? Vagy ovulaciós verzes?

Köszönöm gyors válaszát!!  
Inkább ovulációs vérzés a valószínű.
Szép napot
2022.04.02. 16:14:24
  Kedves Doktorúr.
Február 18-19 barnás ,20-21-22 normál vérzés,23-24 barnás folyás.
Márciusban 22-én kellett volna megjönnie ,12 nap késés eddig,azóta 4 tesztet csináltam mindegyik negatív.
Folyamatos éhséget érzek,melleim érzékenyek, jobb oldalt hasam alja szurkál,minimális barnás folyás van.
1 hónap múlva megyek nőgyógyászhoz. Kérdésem az lenne a tesztek negatívitása ellenére is lehetek terhes?
Köszönöm a válaszát.  
Nem valószínű.
Szép napot
2022.04.02. 15:31:22
  Szép napot!
Olyan kérdésem lenne hogy mitől van iritáció érzés az intim területen? Olyasmivel magyaráznám inkább mint a száraz bőr! Fürdés után általaban elmúlik, de nem fürodhetek tobbször naponta! Nem rég voltam vizsgálaton minden rendben volt! Ezt pedig el felejtettem emliteni az orvosomnak  
Használjon Gynohilus kúpot napi egyszer eseténként hüvelybe 2 hétig, amennyieben panaszai ezt követően is fennállnak ismételt kivizsgálás javasolt hüvelyi fertőzés irányában.
Szép napot
2022.04.02. 15:27:44
  Jónapot!
18 éves lány vagyok. Menszeszem után 11. Nappal lefekudtem a barátommal megszakításos módszerrel. Utánna 6 nappal ujból másnap reggel a wc papíron vért találtam 2x talalkoztam ezzel aznap. Azota eltelt kávé 1 hét holnap kéne megjönnie a meszeszemnek a mellem ma felsuzzadt ahogyan szokott elotte. De nagyon félek hogy nem fog. Megkérdeztem tapasztaltabbakat ők azt mondták felsértett éd azért volt a minimális vér. Ön szerint mi lehet a dolog mögött?  
Lehetséges akár apró sérülés is, vagy a menzeszt megelőző enyhe pecsételés is.
Főleg ha ezek az első szexuális alkalmak.
Nincs vele teendő.
Szép napot
2022.04.02. 15:06:54
  Kedves Doktor úr!
Magnerotbol lehet biztonsággal 3000 mg-ot szedni terhesvitamin mellett? Köszönöm!  
Lehet. Pl 3x2 Magnerot.
Előtte beszéljen Kezelőorvosával mindenképp.
Szép napot
2022.04.02. 14:51:35
  Tisztel Doktor Úr.
32 éves vagyok egy gyerkőccel.Az idén januárban kiderült hogy policisztás lett a ball petefészkem.Rendszertelen ciklusok,erős hajhullás és némi plusz kiló :( minden hormon es pajzsmirigy rendben. Igyekeztem változtatni étrendemen,cukor és a szénhidrát megvonás,fogyókúra és a torna. Sikeressen 5 kg fogytam.Így vagyok most 55 kg..Január óta rendszereztem a menstruacióm,de a ciszták maradtak. A nőgyógyászom Lindynettet írt fel fél évre mondván,hogy majd ezektől megszünnek a panaszaim és majd fél év után meglátjuk.Veleménye szerint, ha szedem a fogamzasgátlót mellette ugyan így tornázom és ügyelek a diétámra lehetséges hogy fél év után telyessen elmúlnak a cisztáim? Vagy a gyógyszer még jobban összezavarja a hormonháztartásom? :( Tanácstalan vagyok.
Előre köszönöm válaszát.  
Jó ötlet a gyógyszer, de Lindynette nem PCO specifikus. Dienille vagya Omisson daily igen. Én ezeket javasolnám helyette.
Szép napot
2022.04.02. 13:10:04
  Jó napot!

Érdeklődnék hogy hialuron savas kapszula és kollagén szedhető e terhesség alatt, szájon át?  
Szedhető.
Szép napot
2022.04.02. 05:36:30
  Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék,hogy Ön szerint nekem,mint császár anyukának,mikor helyezhető fel a spirál? Mennyi időnek kell eltelnie? Illetve Ön szerint a hormonmentes vagy a hormontartalmú spirált érdemes felrakatni és miért?
Köszönöm válaszát!  
6 hetes kontrollon akár már fel is helyezhető.
Hormonmentes (Rézgyöngy), hormonális (Levosert) mindkettő megbízható.
Szép napot
2022.04.02. 00:40:03
  Kedves Doktor Úr! A második trimeszterben már lehet tapasztalni csuklást? Nemrég pár percig ritmusos 'ugrálást' éreztem, de elég gyorsan kb 2 másodpercenként. Ha ez csuklás, nem túl gyors? Köszönöm!  
Igen. Ez normális.
Nincs ok aggodalomra.
Szép napot
2022.04.01. 23:28:35
  Kedves Doktor Úr!
Nagyon köszönöm az előző írásomra a válaszát! Én vagyok, akinek nem volt egy évig menszesze, remélem emlékszik rá!
Nos most úgy áll a dolog, hogy még egy doboz Norculutot szedek, de már vérzéscsillapító nincs.
Van olyan nap mikor semmi sincs már. De például a mai este megjelent egy kis rózsaszínű váladék, erős alhasi görccsel.
Nőgyógyászati vizsgálatra április 29-re adtak időpontot. Most a háziorvosom azt mondta, hogy ha a hétvégen lesznek panaszaim sürgős beutalóval beküld a kórházba.
Olyan kérdésem lenne: a covid esetleg zavarhatja a menszeszt? Március elején sajnos keresztül estem rajta....
Úgy érzem teljesen ki vagyok és nincs aki segítsen...
Köszönöm előre is!  
Abszolút.
A COVID bizonyítottan felboríthatja a menstruációs ciklust, akár hosszabb időre is (fél-1 év).
Nincs vele teendő, rendeződik magátról.
Szép napot
2022.04.01. 22:38:59
  Üdvözlöm kedves Doktor úr !
Segítségét szeretném kérni kérem világosítson fel mi tévő legyek?!
30 hetes Genetikai Ultrahangon voltam 2022.03.23.-ikán a problémám az, hogy a placenta 2 fokban érett ! Nagyon aggódom, hogy a kisbabámmal ki e húzzuk 40 hétig ?! Az orvosom nagyon megijesztett, hogy koraszülött lesz stb. Veszélyeztetett terhes is vagyok. Első kisbabám senkitől nem tudok tanácsot kérni ?!
Másik kérdésem az lenne kicsit kellemetlen megkérdeznem a szexuális élet/orgazmus mennyire megengedett ilyen állapotban ?
Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel: Kismama  
Nincs ok aggodalomra, azok alapján mait leírt.
A lepény érési fokát jelzi csupán a második fok, ami 30 hetes várandósan teljesen normális.
Nem jelent koraszülés veszélyt, vagy bármi kórosat.
Megengedett a házasélet is.
Szép napot
2022.04.01. 21:40:31
  Tisztelt Doktorúr!

Érdeklődni szeretnék, hogy a szertralin antidepresszánst lehet-e terhesség és szoptatás ideje alatt szedni?

Válaszát előre köszönöm.  
Beszéljen emiatt feltétlenül pszichiáterével.
Szép napot
2022.04.01. 21:29:19
  Tisztelt Doktorúr! Decemberben volt egy nagyon erős menstruációs vérzésem. Utána folyamatos pecsételő vérzés Ko vette. Provera hatására ez elmúlt majd ismét visszatért amikor abbahagytam a gyógyszert. Pco-s vagyok. Ultrahangon nem volt semmi rendellenes. Progeszteron volt alacsony a hormonlaborban. Rákszűrésem ASC-US, gyulladás, baktérium, kóros flóra, metaplasia, regeneráció. Erre kaptam klion hüvelytablettat. Azóta amikor épp nincs barna folyásom akkor vizes folyásom van főképp reggelre. Szerdán volt küretem a folyamatos barna folyás miatt. Ennek az eredményére varok épp. Kérdésem az lenne ezek a tünetek utalhatnak rosszindulatú folyamatra? 34 éves vagyok és van egy kislányom így nagyon félek. A műtét óta véres folyásom van. Ez meg belefér? Illetve a mai napon a hasam is fájt.
Előre is köszönöm a választ!  
Szedjen Dienille-t, ez segíthet a PCO-n és a rendszertelen vérzéseken is.
ASC-US miatt HPV tipizálás és szorosabb kontroll javasolt (6 havonta).
Nem utal rosszindulatú folyamatra.
Műtétet követően 4 hétig kb beleférnek a hasonló panaszok, amiket leírt.
(Küretet nem tartottam volna indokoltnak.)
Szép napot
2022.04.01. 20:53:02
  Tisztelt Doktor úr!
28 .hétben járok!most épp a jobb oldali petefészkem szurkál,fáj ha jobb oldalamra fekszem!hanyatt fekve nem érzem!mitől lehet?  
Méhszalagok feszülése okozhatja leggyakrabban.
Pihenés, kímélő életmód javasolt, plusz szedőjén napi 3x1 magnéziumot.
Szép napot
2022.04.01. 17:56:58
  Jónapot kivánok!
1,5 ével ezelőtt szültem 8 hónapra rá megjött a menszeszem akkor magyarországon felirtak nekem egy gyogyszert amit 3 honapig szedtem (21 nap gyogyszer 7nap szünet)közben külföldre költöztünk itt kaptam 1,5 hónapja gyogyszert amit folyamatosan szednem kell vagyis ösztrogén mentes amit nem én kértem hanem ezt kaptam és amikor megkelett volna jönnie csak pecsételő vérzés jelentkezett ami jelenleg 15 napja tart az orvost elérni nem tudom mert elutazott az lenne a kérdésem hogy ebben az esetben ez a 15 nap pecsételő vérzéssel mi a helyzet? Abba kellene hagynom a szedését vagy hozzászokik a szervezetem és elmulik? Válaszát előre is köszönöm.  
Hozzzá fog szokni a szervezet valószínűleg.
Szép napot
2022.04.01. 15:53:46
  Tisztelt doktor Úr! Amikor megjön a menstruációm hetekig is vérzek cisztám, miómám nincs voltam orvosnál rendben talált mindent. Norcolut tablettát ajánlotta erre a problémára .Érdeklődnék,hogy ha szedném azzal megoldódna ez a vérzés probléma ?Illetve ezt folyamatosan kellene e szedni? 46 éves vagyok a változó kort nem befolyásolja e a tabletta?  
A norcolut, ammenyiben folyamatosan szedi lehet hogy elmulasztja a vérzést.
Ha csak időszakosan, az csak valószínűleg eseti megoldásként tud szolgálni.
szép napot
2022.04.01. 13:54:33
  Jó napot doktor úr !
sima fehér folyásom van de amikor pisilek viszket nem tudom le írni pontosan de nagyon fura érzés illetve néha olyan mintha mindig pisilnem kellene gondoltam már arra hogy lehet hüvely gomba viszont utánna olvastam és az aludt tej állagú folyással társul de ilyen probléma nincs vajon ez az érzés mitől lehet ?
Válaszát előre is köszönöm  
Lehet hüvelyi fertőzés.
Nőgyógyászati kivizsgálást követően célzott kezelés javasolt.
Addig is Gynophilus napi 1x1 kúp 14 napig jaavsolt.
Szép napot
2022.04.01. 12:29:35
  Jó napot kívánok Dr úr

Azt szeretném kérdezni az igaz hogy a Femibion babatervezes tabletta hizlaló?
És mennyit lehet vagyis érdemes beszedni belőle?
Köszönöm szépen válaszát előre is  
Tévhit.
Napi 1x1 tbl.
Szép napot
2022.04.01. 08:28:56
  Jó napot kívánok Doktor Úr. 30 éves vagyok már van egy 8 éves kisfiam .január óta próbálkozunk a babaprojektel. Az menstruáció ciklusom 30- 32 napra szokott lenni 5 naposak. De márciusban késett 8 napot tesztet csináltam 18- án halvány pozitív lett de már 21-én menstruációs görcseim voltak és vérezni kezdtem mint amikor menstruálok élénkpiros s de kisebb alvadttvérdarabkák is voltak de gyenge pecsetelos volt a vérzés ez utan. A 4ik nap pedig hirtelen mikor pisilni voltam a WC- be pottyant egy nagyobb darabka. Ezt spontán vételésnek vélhetem ????. Ez 5 napig tartott mint a menstruációm. A 6ik nap csináltam még 1 tesztet de negatív lett☹. Mi lehetett a baj? Van májcisztám is az befolyásolhatta?Várom válaszát.  
Biokémiai terhesség lehetet, ami spontán megszakadt.
Nincs teendő jelenleg.
Nincs negatív hatással a későbbiekre.
nyugodtan próbálkozzanak tovább.
Szép napot
2022.04.01. 07:39:18
  Udvozlom Doktor Ur!
Lanyom 20 eves es szuz.Ennek azert van jelentosege,mert maximalis tisztalkodas mellett is nagyon sok feher folyasa van.Hogyan lehetne ot megvizsgalni ,valadekot tenyeszteni esetleg?Vagy mit tegyen,hogy elmuljon ez a nagyon bo folyas?
Udvozlettel :egy aggodo anyuka!  
Hüvelyváladék tenyésztést le lehet venni szüzesség esetén is.
Addig is azt javaslom, hagyjon fel a túlzott fürdő vegyszerek használatával, azzal tudja pusztítani a normál hüvelyflórát.
Napi 1-2x szappanos/tusfürdős mosakodás elegendő.
szép napot

Régebbi kérdések

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!