Nőgyógyász válaszol

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos

Dr. Gyurkovics Bence nőgyógyász szakorvos
válaszol kérdéseire.

Kedves Látogatóink!

Orvosaink 2-3 munkanapos határidővel válaszolnak a feltett kérdésekre, addig kérjük szíves türelmüket.
A válaszokat itt, a honlapon tudják megtekinteni.

FIGYELEM!
Kérdése a válasszal együtt mások által is láthatóvá válik!

Az ön kérdése

2020. év 1. negyedév kérdései

Legfrissebb kérdések ≫

2020.02.06. 17:08:58
  tisztelt doktor úr en azzal a panasszal mentem orvoshoz balassagyarmatra Dr Révész Péter doktorhoz hogy nagyon fel vagyok fazva és novemberben volt utolsó menszeszem kicsi gyulladást talált arra kaptam antibiotikumot nem tudom már a nevét és egy másik fajta gyógyszet attól meg kelett volna jönnie a menstruációmnak de azóta se semmi terhes nem vagyok mert 2 voltam ultra hangon is addig jó volt a gyógyszer még szedtem nem fájt semmim de csak 5 napig kelett szednem de azóta megint kezdenek vissza jönni ugyan azok a panaszok de nostanra már nagyon sokszor megye wc re és nagyon nehezen pisilek szinte erőltetve utána eszméletlenül csip a vizelet ön szerin mi lehet a baj mi lehet az oka ezeknek hogy em menstruálok és pajzsmirigy alul tengésem van minimálisan Letroxot szedek rá a leg gyengébbet azt is csak 5 napig utána 2 napig nem kell várom válaszát előre is köszönöm  
Két dolgot látok szükségesnek: 1. vizelet labor. 2. a pajzsmirigy működésének beállítása

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 16:44:01
  Tisztelt Doktor Úr !
19 éves vagyok most szültem 1 hónapja és 6 napja elmúlt a 6 hetes vérzésem és még csak a rákszülés 26. àn lesz . És azota 2x menstruáltam az első 4 napig tartott és rá 2 nappal megit visszajött az elején enyhe barnás folyással. És aszt szeretném hogy mi az oka és miért van ??!
Köszönöm a válaszát elöre is !  
Feltételezem, hogy szoptat. Nos a szoptatás a vérzést megváltoztatja alapjaiban
Ha nem szoptat akkor is szükség van 1-2 hónapra, hogy beálljon a szokásos ritmus.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 15:49:56
  Üdvözlöm Dr. Úr! A problémám a következő :pár hónapja menstruáció után, annyira kiszárad a hüvelyem és kívül is körülötte, hogy finom törlésnél is szét reped a bőröm és vérzik, a hüvelyem pedig elkezd viszketni égni és a nemi aktus egyenesen kizárt, ilyenkor nystatinos kúpot kezdek el használni, attól a hüvelyben lévő égő/viszkető érzés elmúlik, viszont ugyanúgy száraz és reped... A kérdésem az lenne hogy most akkor örökké nystatinos kúpra leszek utalva vagy van ennek valami különösebb oka?Tudom, meg kellene vizsgáltatnom magam, erre gyűjtögetek mert sajnos a nőgyógyászom elhunyt, aki pedig helyette van nem tudom szépíteni, egy paraszt, így amint összegyűlt a pénz, elmegyek egy magán orvoshoz, de addig is szeretnék valami ideiglenes megoldást találni a problémára ha van rá lehetőség, mert ez már ellehetetleníti az életem... Válaszát előre is köszönöm! 27év  
Segíthet a körömvirág krém, vagy a Protecta krém.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 14:52:36
  Jo napot. Egy kerdesem van.
Nem tudom mit tegyek vagy mit hidjek.
Menstruacio elott 2 tesztet csinaltam es azt irta hogy terhes vagyok es amikor vege let a menstruacionak csinaltam 3 tesztet mast mast azt irta hogy nem vagyok az. Mi lehet az oka?
Nagyon felek. Most egy fel eve vesztitetem el mer mehkivuli not. Nem akarok ugyanazt keresztul meni. 25 eves vagyok. Gyermekem meg nincs. Koszonom  
Mindenképp javaslok egy vérvételt terhességi hormon (HCG) meghatározás céljából

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 14:51:03
  Jo napot kivánok dr.ur 2019. 11.06. volt utoljára vérzésem azóta nincs meg a mellemből olyan mint hogyha előtej jönne egy két csepp duzzadt a mellem és elváltozott a mellbimbóm csináltam terhességi tesztet de negatív lett de nincs azóta se vérzésem segítséget szeretnék kérni hogy mi ennek az oka? előre is köszönöm  
Lehetséges, hogy prolaktin nevű hormon szintje emelkedett meg. Szükséges egy vérvétel ennek kiderítésére.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
gynophilus RESTORE probiotikum (2 db hüvelytabletta)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

gynophilus RESTORE

Magyarország első számú elnyújtott hatású hüvelytablettája*
*IQVIA Sell-in adatbázis, Országos adatok, 2022. 01. – 2022. 12., dobozforgalom alapján

A gynophilus® RESTORE az első elnyújtott hatású probiotikus hüvelytabletta.
Az elnyújtott hatás kényelmesebb alkalmazást tesz lehetővé.

2020.02.06. 12:30:39
  Tisztelt doktorúr!
Mint előzőleg írtam ezt a vérzés zavart,52 éves vagyok és 2004-ben volt a rosszindulatú mell műtétem. 2010-ig szedtem rá a Femarát és zoldarexet kaptam három évig. De abba hagytuk őt év után a szedését. Aztán erőteljesebben megjött,fájt a hasam jobban mint az előtt,és még mindig megvan de előtte utánna ez a barnás folyás most meg elmúlt,de két napig ez a barnás folyás volt rá harmadik napra meg megint vérzek. Mondta az onkológus orvosom szedjem a Rutascorbint,mostmár három hete szedem,de nem veszek észre változást. Jó volt a szövettan az ultrahang vizsgálatom is rendben volt. Nyáron volt egy egészségügyi kaparásom és az elvastagodott méhfalam rendbejött. Akkor mégis mitől lehet ez az összevisszaság? És mi az a méhnyálkahártya hiszteroszkopos eltávolítása pontosan mit jelent? És kivel tudnám Megcsináltatni? És gondolom a nőgyógyásznak kellene ezt javasolni,nem nekem mondani!
Köszönöm doktor úr a mielőbbi válaszát.  
Nos én is méhtükrözést (hysteroscopia) javaslok a helyzet tisztázására. Ennek során alkalom nyílik a méhnyálkahártya eltávolítására. Ez egy elektromos eszköz segítségével történik,lényegébe elégetjük a méhnyálkahártyát és megszűnik a vérzés. A beavatkozás gyors és fájdalommentes.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 10:33:18
  Jó napot Doktorúr
Olyan kérdésem lenne,hogy a párom antibiotikumot szed mert volt neki egy kis fertőzése.Három napja szeretkeztunk és másnapra elkezdett fájni viszketni és csípni odalant,persze egy kis bűzös folyással kísérve.E mellett még érzek egy kis hőingadizast szédülés és ma reggel egy kis hányingert is.Kaphattam el tőle valamit.?Mar bejelentkeztem nőgyógyászhoz de csak hétfőn kell mennem.Csak szeretnék felkészulni nehogy váratlanul érjen az amit a nőgyógyászom mond.Koszonom addig is a segítséget várom válaszát.Tovabbi szép napot  
Gyanús, hogy kevert, bakterliális-gombás fertőzés állhat a dolog hátterében.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 10:17:21
  Jo napot dr. Ur menstruáció nekem ugy szokot leni hogy ecer meg van ecer nem és most 2019.11.06kán volt utojar menstruáció és mèg azuta sem volt és elő tej is jőt 1csep ès szüródót mellbibom és másnap el telt és utána is 1csep jőt átláco szinu volt és duzzatak melleim előre is kőszőnőm szèpen  
Hormonális kivizsgálást látok szükségesnek

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 10:12:27
  Üdvözlöm. Magzatmozgás a 28 hét után változhat? Nekem a kislányom elég mozgékony baba volt, most az utóbbi 3 hétben, kb a 28 hét óta inkább csak néha fészkelődik,kinyomja a lábát vagy fenekét, de rúgásokat nem érzékelek. Óránként bejelentkezik, tehát nem úgy van hogy nem érzem, csak megszoktam hogy mindig bulizik a pocakban. 30 hetesen 1620 gramm volt, védőnőm szerint van még helye mozogni és rugdosni is, de mivel nagyobb lehet inkább csak helyezkedik, főleg mivel én sem vagyok valami nagy száll. Nem számolom a mozgásokat, mivel óránként biztosan megvan a 10. Köszönöm válaszát.  
A magzat méhen belül ugyanúgy napi ritmus szerint éli az életét, mint később idekint. Vannak aktívabb és lustább napszakok. Befolyásolja a dolgot ezen felül még a kismama állapota, táplálkozása, stressz stb.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 10:12:21
  Tisztelt Doktor Úr!

Bal petefészek cisztával műtöttek meg 2012-ben, a műtét után fogamzásgátlót (yasminelle) szedtem egészen 2019 júliusáig, mivel babát szeretnénk. A menstruációm 6 hónapon keresztül, pontos volt és normális. Viszont most nem jött meg és jobb oldalt alhasi fájdalmaim voltak, így azonnal nőgyógyászhoz fordultam, aki a jobb petefészkemen talált egy 34mm*60mm-es cisztát. Kaptam rá norcolut tablettát, amit 10 napig kell szednem. Azért alakulhatott ki a ciszta, mert most múlott el a fogamzásgátló hatása? És mit tudok tenni, hogy ne alakuljon ki több ciszta? Gondolok itt diétára, vitaminra, sportra, gyógyszerre? Illetve a norcolut gyógyszer mellé kell e valami probiotikumot szednem?
Köszönöm, Lara 27  
Kedves Lara!
Csak semmi pánik. Helyre jöhetnek a dolgok, akár maguktól is. Fontos, hogy a Norcolut kúra után történjen egy kontroll. A leírtak alapján szép babái lehetnek minden további nélkül.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
GynOphilus probiotikum (14 db hüvelykapszula)
OT Orvostechnikai eszköz CE 0537, gyógyászati segédeszköz

GynOphilus
A Gynophilus® kapszula természetes módon regenerálja és fenntartja a hüvelyi flórát, enyhíti a hüvelyi diszkomfort érzést (viszketés, irritáció), csökkenti a kórós hüvelyi folyást és minimalizálja a kiújulást.
2020.02.06. 10:06:56
  Kedves DR UR. 35 hetes kismama vagyok. A problémám, hogy sokat zsibbadok. Ami már kb a 10 héttől kezdődött. A 16 17héten pedig volt hogy teljesen érzéketlenné válltak a végtagjaim, hogy szinte meg se birtam mozdítani alig tudtam lábra állni. Azután volt egy idő amikor nem jelentkezett, most megint. Védőnőm szerint elmúlik terhesség után, ez biztosan a vérkeringés. Neurológusnál is voltam, nem talált semmi gondot. De viszont nem tudom, ez hogy teljesen érzéketlenné vállt a lábam, a gyermekem is érezhetett belőle valamit? Vagy nyugodjak meg hogy ő biztonságban van? Olvastam hogy ennek ellenére a szervezet melegen tartja a szerveket, ha valahol nem jó a vérkeringés. Hideg meleg vizes borogatásokkal segítem magam, de ami érdekes, nem vizesedek, pedig erre szokták mondani hogy ezért zsibbad. Engem legjobban ezek az érzéketlen végtagok aggasztanak... Ön szerint mikor múlik el ? Kislányomnak árt-e ez a probléma? Hiszen tudja, egy anya bármit elvisel, de a gyermekének ne essen baja. Köszönöm, Martina  
Kedves Kismama!
Nyugalom, a babáját nem fenyegeti veszély. Panaszai a gyermekágy végére fognak elmúlni.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 09:54:01
  Tisztelt Doktorúr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy milyen módon tudom megakadályozni azt, hogy antibiotikum kúra alatt felboruljon a hüvelyflórám egyensúlya? Alapesetben hüvelyi probiotikumot használnék az antibiotikum kúra mellé, de sajnos pont az antibiotikum kúrámnak kezdetén jött meg a havi vérzésem. Szájon át alakalmazható probiotikumot szedek. Kérdésem a következő:menses alatt is használjak megelőzési céllal hüvelykúpot? Hogy tudnám elkerülni, hogy gombás fertőzés alakuljon ki nálam? Tisztelettel és köszönettel várom válaszát.  
A gynophylus sokszorosan bizonyított, jól bevált szer. A menses alatt szüneteltesse.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 06:52:07
  Kedves Doktor Úr!

Érdeklődnék, hogy a nagyon alacsony TSH (0,2) is szintén hátráltathatja-e a fogamzást? Peteérésem rendben van (kivizsgálások meg voltak), minden érték a TSH-n kívül jó tartományban. Anno 3,8-as TSH-ra kaptam Letroxot, de az annyira levitte az értéket (0,07), hogy folyamatosan visszacsökkentettem az adagot. Most még mindig alacsony a TSH. Ha a peteérés, nyálkahártya vastagsága jó, megkérdezhetem, hogy ez az alacsony TSH is nehezítheti-e, és ha igen hogyan a teherbeesést? Köszönöm előre is a válaszát.  
A pajzsmirigy-túlmüködés (még ha mesterséges is) okozhat teherbe esési problémát. 1.0 körül optimális a TSH-t beállítani.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.06. 00:30:09
  Tisztelt doktor ur en 10-eve vagyok a paromal 24 eves vagyok es nincs gyermekem ...januar 01 jött meg a menstruàciom es akkor is csak 3-napig jött de csak pici halvány barna es ròzsa-szin most februàr.06 van es meg nem menstruálok iletve ma jött egy pici szinte láthatatlan ròzsa-szin es ket nap hajnal tàjàn görcsöltem is ez mi lehet ?? A valaszt előre is köszönöm  
Egy terhességi teszt és minden kiderül!

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 22:28:25
  Jo napot Doktor Úr!
December 19- én menstruáltam utoljára és januar 16 kellett volna hogy megjojjon.
Es azota semmi tehat 20 napja kesik.
Mai nap 2020.februar 5. egyutt voltunk párommal belem ment..

Lehetek terhes?
Koszonom kedves valaszat!  
Kedves Asszonyom!

Lehet.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 20:42:47
  Jó napot Doktor Úr!

Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy Altforelle fogamzásgátló tablettámat fél év után köztes vérzés miatt le kellett cserélném. Tri regolt írtak fel, de félek elkezdeni. Sok helyen olvastam, hogy előfordult terhesség a tabletta mellett, illetve hízás és libidócsökkenés is. A magad hormontartalomtól is tartok, hiszen nem szeretném bombázni vele a szerveztem, ha nem muszáj. Ön szerint elkezdjem vagy kérjek másikat esetleg?  
Nyugodtan elkezdheti. Az ön által felsoroltak nem a Triregol kizárólagos jellemzői.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 19:29:10
  Ha a 12. Hét után veszik észre a terhességet ,pedig ezt megelőzően voltak vizsgálatok ,de az ultrahangon nem látszott akkor ebben az esetben a terhességmegszakítás elvégezhető?  
Kemény kérdés.
Részletesen át kell vizsgálni a leleteket, dátumokat stb. Ha diagnosztikai tévedés történt, akkor igen.
Ha más okból történt a késlekedés és az nem róható fel az egészségügyi ellátóknak, akkor nem.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 19:27:41
  A 48mmX32mm uterus az normál méretnek számít? Esetleg utalhat terhességre a mérete? Endometrium 8mm és menstruacio előtt egy héttel születtek ezek az adatok  
Teljesen tökéletes értékek. Ebből nem gondolnék terhességre.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 19:23:14
  Vizsgálat során lehet látni ha valakinek hatra hajló a Méhe? Ebben az esetben hogy lehet hüvelyi ultrahangot csinálni?  
Lehet látni. A vizsgálatot ugyanúgy lehet csinálni, mint előrehajló méhnél.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 19:21:05
  A terhességi tesztek mennyire megbízhatóak? On milyet ajánlana?  
Ha előírás szerint végzik, akkor nagyon. Bármelyiket.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 19:07:27
  Jó napot kívánok,5 évvel ezelőtt megműtöttek,és endometriózist allapitottak meg.4 év visanne szedés után,újabb Mr vizsgalatra mentem ( kismedence) eredmény:
A cervix es rectum között a zsirszövetekben 2.5 cmes kifejezetten kötegezettseg látható.Ebben a régioban mindkét oldalon 7-8mm kifejezetten jól határolt magas jelintenzitasu elváltozás észlelhető.A kötegezettsegen belül kifejezetten magas jelintenzitasu elváltozás láthato.Véleményeny: kóros cervix es rectum között,lehet endometriózis.Ez vajon súlyosat jelent? Esetleg rákot?minden évben elmegyek a rakszuresre,gond ott még nem volt.Köszönöm a választát  
Lehet. Úgynevezett mélyre infiltráló (beszűrődő) endometriosis. Ha vannak végbéltáji panaszai, akkor szinte biztos, hogy az.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 18:19:55
  Jó napot
Kérdésem az lenne hogy 30 napos a ciklusa és majd 14 kelene megjoni most van a 4 napja hogy olyan érzésem van mintha mindjárt.meg jön este kicsit fáj a mellem is és.a.derekam is faj
Ez a ciklus 20-21 napja most
Előtte csináltam terhességi tesztet ami pozitív volt halványan de látszódott a 2. Csík több teszten is és kb a ciklus 16 napján volt
Most pedig tegnap újra teszteltem.es alig ha látni ott második vonalat
Mága szerint már nincs baba vagy Nem is.volt  
Csináljon egy hét múlva egy harmadik tesztet is.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 17:13:05
  Mostanában többet eszek mint amennyit szoktam állandóan hányingerem van néha szédülök is fáj a fejem olyan jelek észlelhetőek (kb 1 hete )mintha megjönne a menstruációm de mégsem a folyásom több lett a bal petefészkemnél néha kitapintható egy kör alakú valami néha fura érzést is észlelek a bal petefészkemnél csináltam egy terhességi tesztet (esti vizelettel) de negatív lett mi lehet a Bajom köszönöm a válaszát előre is ????  
Ez bizony különös. Egy gyakorlott nőgyógyásznak kellene megtapintania és egy ultrahang is szükséges.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 16:14:20
  Tisztelt Doktor Úr!

33 hetes terhes vagyok. Az orvosom méhszájrövidülést állapított meg tapintással. Felírt Utrosgestan hüvelykapszulát, melyből kettőt kell használnom naponta. A tájékoztatóban viszont azt olvastam, hogy nem szerencsés a 3. trimeszterben használni, mert májbetegséghez vezethet. Másodvéleményre kérném. Ön szerint használható esetemben? Köszönettel várom válaszát!

Tisztelettel: Anetta  
Szívesen megadom. Személyesen.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 15:55:19
  Tisztelt Doktor Úr!
23 éves nő vagyok, inzulinrezisztenciával, pajzsmirigyalulműködéssel, hiperprolaktinémiával, magas vérnyomással küzdök, mellette vérzékeny vagyok. 1. Menstruációm 10 éves koromban volt, azóta teljesen zavaros, nagyon elhúzódó nagy vérveszteséggel járó. A nőgyógyászom tavaly tavasszal elvégzett egy egészségügyi kaparást, vett szövettant, minden rendben volt. A hematológia tanácsára elkezdtem fogamzásgátlót szedni, először 20mikrogrammos Mirabellát, majd mivel nem szűnt az áttöréses vérzés 7 hónap után sem, a 30mikrogrammos változatát kezdtem el, de ennek ellenére sem javult a helyzet sajnos. Ahogy elkezdem az új levelet, 7. 8. Napon jelentkezik az enyhe barnázás, ami végigkíséri onnantól a tablettás napokat. Ez idő alatt sokszor voltam az orvosomnál ultrahangon, mindig mindent rendben talált. Tegnap felhívtam ez ügyben, hogy még mindig fennáll ez a pecsételés a gyógyszer mellett, mire rávágta, hogy műtétre lesz szükség. Nem értem miért, ha eddig minden alkalommal rendben volt mindenem. 18.-n megyek hozzá vizsgálatra, nem szeretném a szaktudását felülírni, de örülnék ha esetleg más gyógyszerrel próbálkoznánk 'felesleges' kaparások helyett. (nyílván ha lát valami konkrét problémát, az más de eddig mindig úgy váltunk el, hogy gyönyörű egészséges méhem van) tiszteletlenség lenne felhozni hogy nem szeretnék feltétlenül műtétet, inkább próbáljunk meg más gyógyszert? Azt olvastam, hogy akik ilyen pecsételő vérzéssel küzdenek, azoknak megoldás lehet a 3 fázisú tabletta. A Doktor Úrnak mi a véleménye, mivel kellene próbálkoznom? Nem tiszteletlenség megemlíteni hogy esetleg más típusú gyógyszert kellene megpróbálnom?  
Nyugodtan mondhat nemet bármire. Ez Önnek joga és nem is "ciki". Több tisztázandó körülmény van a dologban, melyek meghaladják jelen kereteket.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 14:55:08
  Jó napot
39éves nö vagyok és babát tervezünk a párommal 4.5evig volt felnt mirena oktober végen vettetem le de sajnos meg nem sikerült a baba.
Most januar 23an volt mensim és 3napja pedig barnás folyásom volt kb.fél napig.
Ön szerint ez tehességre utal?
Már félek tesztet csinálni
Elvileg most vagyok a termékenységi idöszakba.
Kérem segitsen.
Varom valszát
Tisztelettel enikö  
Kedves Enikő! Ne féljen! Csináljon nyugodtan egy tesztet.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 12:44:15
  Tisztelt doktor ur!

40 eves, 2 gyerekes anyuka vagyok. A menstruaciom mindig is rendszertelen volt, de altalaban maximum 3-4 napos elteresek voltak. Jelenleg a ciklus 36-ik napjanal tartok (ilyen sokat soha nem kesett) es meg nem jelentkezett a verzes. Altalaban menstruacio elott 1-2 nappal erzem, hogy kovetkezik, most viszont semmi. Tobb terhessegi tesztet is vegeztem, negativ mindegyik; orvosnal is voltam, aki szerint minden rendben, csak kisebb hormonzavarrol lehet szo. Duphaston-t irt ki 3X1-et 3 napig es azt mondta, hogyha ez utan sem jon meg, vegezzek ismet terhessegi tesztet. A kezelest befejeztem, a verzes nem jelentkezett, a terhessegi teszt ezuttal is negativ. Mit tehetnek, mi lehet a gond, aggodnom kellene? Valaszat elore is koszonom.  
Több oka is lehet. Ezeket sorban szépen ki kell zárni. Hormonális kivizsgálás és UH nélkülözhetetlen.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 11:39:57
  Jó napot kívánok kedves Dr. úr! Szedem a fogamzásgátló tablettát (még egy havi adag van vissza a 3 haviból)! Párommal júniusban lesz az esküvőnk, és utána szeretnénk kisbabát! Lagzi után szeretnénk a kisbabát! Azt szeretném kérdezni, hogy mennyi idő még kiürül a szervezetemből a fogamzásgátló hatása (neten elég sok, különböző válaszokat olvastam, pl.: azonnal, 3 hónap, stb.)? Mikorra várható a teherbeesés? Köszönöm szépen! Szép napot! :)  
24-48 óra alatt kiürül. Az más kérdés, hogy a peteérés mikorra áll helyre. Ez eltarthat hónapokig is.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 10:16:29
  Üdvözlöm. Kérdésem a következő lenne. Ön szerint hány cmre kell legyen a méhlepény a mégszájtól, hogy lehessen természetesen szülni? Nekem 1,5-2 cmre van, egyre mondogassák, hogy ezzel meg lehet PRÓBÁLNI, és hogy végső esetben megejtik a császárt. Nagyon feldühít, inkább az egészség és épség miatt szerintem nem kellene kockáztatni, főleg hogy felvilágosítottak a következményekkel kapcsolatban... Önnek mi a véleménye?  
jelen helyzetben jó esélye van a természetes szülésre. Nyugodjon meg, figyelni fognak Önre!

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 09:39:49
  Tisztelt Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy fogamzásgátló tabletta/Mistral/szedése mellett használható e a Gynoflor hüvelytabletta. Válaszát előre is köszönöm!  
Igen, használható.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 08:07:09
  Üdvözlöm!
Kérem mondja el miért veszélyes a cickafark terhesen!?
Valoban ekkora veszély forrás vagy csak riogatnak vele??
Várom válaszát! Előre is köszönöm.  
Mi lenne célja a cickafarkkal a várandósság alatt? Nagy veszélyt nem jelent, de arra hajlamosaknál váratlan reakciókat válthat ki.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 03:52:29
  Jó napot kívánok Dr. Úr!
Rendszeresen szedem a Rezia nevű fogamzásgátló tablettát (Mindennap este 7-9 között veszem be). Tegnap volt az első együttlétem, mely során nem volt plusz védekezés, és ejakuláció sem történt a párom részéről. Azt szeretném kérdezni, hogy kellene e aggódnom ilyen körülményekkel, hogy esetleges terhesség léphet fel? Nagyon stresszelek emiatt, mert még fiatal vagyok..
Előre is köszönöm a válaszát!  
Bízhat a Reziában

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 01:44:08
  Jó napot.Azt szeretném megkérdezni hogy egy petefeszekkel nehéz teherbe esni?És hogy szülhetek e természetesen vagy császár?  
Az esélye lényegében ugyanannyi, mint két petefészekkel.
Szülhet simán.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.05. 00:02:51
  Tisztelt doktor úr! Azzal a problémával szeretnék Önhöz fordulni, hogy sűrű fehér folyásom van, és enyhe viszketésem. Bejelentkeztem nőgyógyászhoz, de csak 3 nap múlva kaptam időpontot. Az lenne a kérdésem, mivel gombára gyanakszom, hogy vegyek e kúpot rá és kezdjem el a kezelés vagy várjak a vizsgálatig? Illetve hogy a barátomnak milyen krémet vagy kezelés ajánlana? Előre is hálás köszönet!  
Egy rövid gombaellenes kezelés nem árthat.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 21:03:37
  Tisztelt doktor úr!
26 éves vagyok. Az lenne a kérdésem hogy normális e ha nagy mennyiségű átlátszó nyúlós váladék távozik belőlem? Tegnap jött meg a menstruációm ami szintén ilyen állagú, a betéten alig van valami de mikor wc-re megyek és megtörlöm magam ugyan olyan nyúlós a vérzés is. Lassan 4 éve szedem a missee nevű fogamzásgátlót. Valamint rákszűrésnél a leletemen az volt hogy Hpv gyanú azt mondták menjek vissza 6 hónap múlva ezt 3x játszottuk el kb 2,5 éve azóta sem tudják megmondani hogy van e vagy sem. Ezt a nyúlós vérzést okozhatja méhnyak rák? Valamint a bal oldalon enyhe szúrkáló érzésem van. Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Alexandra  
Nem gondolnék méhnyakrákra,különösen rendszeres ellenőrzés mellett.
Inkább fertőzés irányában kutakodnék.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 20:52:06
  Jo estet ! 2 évvel ezelőtt 17 évesen lett volna az eső kis babám és úgy gondoltam hogy nem készültem fel kicsi voltam meg hozza hogy gyerekem legyen és meg történt az abortuszom :/ utána szettem fogamzásgátlót 3 hónapig és most már nagyon szeretnek babát 2 hónapja próbálkozunk ..lehet hogy nem lehet babám ?  
Nyugodjon meg lehet. 3 hónap ilyen tekintetben nagyon rövid idő.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 19:55:08
  Tisztelt Doktor úr!

Az elmúlt héten kórházi kezelésre szorultam (vastagbél gyulladás), melynek során egyszer a hasmenés végett ismételt tabletta beszédesre került sor (Rezia fogamzásgátló), ennek közel egy hete és most barna folyás jelentkezett.
A kérdésem, hogy egyszer volt a betegség után és a folyás előtt együttlétem, emiatt mennyire vagyok "veszélyben", illetve hogyan járjak el a későbbiekben ezen levél szedésekor?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Nagyon jó kérdés. A tabletta hatását a betegségén kívül az arra kapott egyéb gyógyszerek is befolyásolhatják. Mindenképp javaslom az óvszer használatát is.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 19:45:00
  Jónapot!
Arról szeretnék kérdezni, hogy amióta fogamzásgátló tablettát szedek, azóta egyfolytában fertőzéseim vannak, amikor nem szedtem nem volt semmi. De hogyha abba hagynám a tablettát akkor nem tudom mivel lenne érdemes fogamzástgátlani.  
Gyakori probléma. Nem marad más hátra, mint az óvszer, vagy a spirál, vagy a pharmatex, vagy a pesszárium, vagy a naptármódszer.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 19:10:14
  Tisztelt Doktor úr! Kérném szíves segítségét, hogy mi a teendő 12 db Trisequens tabletta szedése után fellépő köztes vérzés esetén? Eddig problémamentesen zajlott minden, másfél éve szedem. Legutóbbi megvonásos vérzés csak pecsételő volt.
Válaszát előre is köszönöm.  
Folytassa a gyógyszert. Ha ismétlődik a probléma, akkor mindenképp vizsgálat szükséges.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 18:30:28
  Kedves Doktor Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz hogy, január 20.án kellett volna megjönni a menstruációmnak de azóta se jelentkezett. 3.napja viszont barnás folyásom van ami ezekelőtt sosem fordult nálam elő.:/ fejfájást és szédülést is tapasztaltam a kimaradt mensi időszakában.
Ön szerint igy lehet terhességre gondolni?  
Lehet. De egy vizsgálat tisztázza a kétségeket.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 18:28:36
  2020.02.04. 17:13:46(Előző válaszoló voltam.) Próbáltam már, de semmi nem volt jó. Magne B6 Stressz Controll vagy Magne B6 Extra, Sedatif PC, Citromfű Extraktum,Relaxina, Sedacur Forte, Valeriana Relax,stb...Ezeket olvastam gyógynövényes készítménynek. Maga szerint? Vagy teljesen másfajtát javasolna?  
Jól hangzanak, rajta!

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 17:41:58
  Kedves Doktor úr!

Elhúzódó menstruációra kaptam Norculotot (nem volt rendes vérzés, csak inkább olyan pecsételő), három napja fogyott el, most újra vérezni kezdtem (ciklus 23. napján).

Ez a gyógyszertől lehet? Illetve ha ez a gyógyszer által élőidézett vérzés, lehetséges, hogy utána megjön a rendesen menstruációm is?  
Igen, gyógyszerhatás. Vélhetően ezután már nem jön menses (vagy csak minimalis)

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 17:38:47
  Jónapot Dr.Úr!Az lenne a kérdésem hogy ma voltam orvosnál 25hetes kismama vagyok.Az van a leletemre irva hogy A.Rmb I 0,65.Ez normális vagy nem e kellene többbek lennie?mindent normálisnak talált az orvos.Jó szivmüködés mozgás!Válaszát köszönöm  
Nézze meg még egyszer, de szerintem az A.umb. RI.Ha igen, akkor a 0,65 érték tökéletes.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 17:26:47
  Az ügyben érdeklődöm, hogy január 28-án kezdtem el a fogamzásgátló szedését, a Yadine típust! Az lenne a kérdésem ha a barátommal február 14- én szeretnénk együtt lenni az a gyógyszer szedésben a 18. szemet jelenti, hogy ez azt jelenti hogy nincs esély a teherbe eséshez vagy elég nagy valószínűséggel lehetek az?Nem szeretnénk óvszerrel védekezni!
Válaszát előre is köszönöm!  
Addigra már kialakul a gyógyszer védő hatása. Nincs szükség óvszerre a védekezéshez.

Kedves Kérdezők! Ezennel befejezem tevékenységemet ezen a felületen.Köszönöm az eddigi érdeklődésüket és figyelmüket. A továbbiakban a Róbert Károly magánkórházban állok rendelkezésükre. Mindenkinek jó egészséget!
2020.02.04. 17:13:46
  Jónapot kívánok Dr. Úr! Milyen természetes stressz oldó, nyugtató terméket ajánl, ami persze hat is valamit!? Nagyon stresszesek a hónapjaim, sajnos. Pszichológushoz 2 éve járok, de mondta, hogy mivel babát szeretnénk, így jól meg kell válogatni a gyógyszereket. A kezelő orvosom, megint olyan gyógyszert írt fel addig, míg nem lesz baba, ami nem ajánlatos terhesség alatt. Egyszer nem volt a kezelő orvosom, és helyette másikat kaptam, ő azt mondta, természetes gyógymódban gondolkozzunk majd a kezelő orvosommal a közel jövőben,ha tényleg babát szeretnénk, mert lehet hogy a mostani gyógyszerek miatt nem esek teherbe. Sok olyan termékről olvastam, de nem tudom, melyik lenne igazán jó. Valeriana vagy egyéb homeopátiás, természetes gyógyszer, ami nem árthat a babának, de használ, mit ajánl?  
Első javaslatom a napi szintű fizikai aktivitás, ami kellemes Fáradtságérzetet okoz. Aztán vegye végig a főbb stresstényezőket, és amit csak lehet iktasson ki. Teázzon: citromfű és orbáncfü kezdetnek. Ha ezeket megtette és még mindig semmi, akkor jöhet az orvosi segítség.
2020.02.04. 15:19:54
  Jó napot Dr. Úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy tavaly december 23-tól 29-ig volt meg utoljára a menszeszem a párommal kb 1 hónapja voltunk együtt most február eleje van terhes lehetek e. Úgyanis 6 hónapja nem szedem a fogamzásgátló tablettát de eddig mindig meg jött. Most elkezdtem el diétázni 3 hete ez is közbe szólhat. Válaszát előre is köszönöm  
Elsősorban én is a terhességre gyanakszom
2020.02.04. 12:35:48
  Jónapot az lenne a kérdésem hogy január 17_ én volt egy abortuszok de azóta is menstruálok vagyis annak már 19 napja normális ez?  
Mindenképpen szükséges egy kontroll
2020.02.04. 09:58:24
  Üdvözlöm kedves doktorúr. 34 hetes kismama vagyok. A kérdésem hogy a gerincferdülés okozhat e valami gondot a babára nézve? Nemrég derült ki, amikor a házior osomnál jártam, mivel elkezddtt navyon ropogni a gerincem. Akkor mondta hogy látszik a helytelen testtartásomból, de azt mondta nem olyan vészes, és hogy csak lehet nehezebb lesz nagy pocakkal, de más aggodalomra való okot nem adott. Nekem nem fáj a derekam sem, sem a hátam, mint a többi kismamának, csak annyi hogy elég "görbén"ülök és fekszem, mert egyedül úgy kényelmes. Ülvr igyekszem egyenesen tartani magam, de akkor kezd el fájni, és muszáj inkább megtámasztanom magam. Vagy amikor lehajolok akkor fáj, de egyébként nem. Babára nézve okoz -e valami gondot? Vérellátás ezzel romlik? Gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek ilyen gondja van hogy egyenesen nem tud ülni a gerince miatt, de mérges vagyok magamra, hogy eddig nem jutott eszembe, hogy ezzel a babám tud-e helyesen fejlődni és hogy megkapja-e ez miatt a kellő oxigént és vért. Kifejtené a gondolatát? Vagy megnyugtatna? Köszönöm, Anikó 24 éves  
Kedves Anikó, nyugodjon meg szépen kiviseli és megszüli a babáját
2020.02.03. 20:47:08
  Joesztét azt szeretném megkérdezni mit csináljak 4hónapja nincs meg a bajom? Meg azt szeretném megkérdezni hogy nincs meg rendszeresen a bajom lehet e úgy a párommal baba?  
Mindenképpen szükséges kivizsgálni
2020.02.03. 19:58:40
  A mioma miatt lehetek veszelyeztetett terhes azt elis felejtettem kerdezni a vedo notol.. Hatso hasfalon van.  
A mioma elhelyezkedése és mérete a döntő
2020.02.03. 19:38:35
  Kedves Doktor ùr!

Gàtizom gyengesèg esetèn torna mellett szabad kerèkpàrozni/ spinning òrára jàrni ? Ha nem esetleg milyen intenzivebb sportot szabad ilyen esetben vègezni ?  
Nyugodtan sportolhat. Amit külön ajánlatos emellett végeznie az az intimtorna
2020.02.03. 18:59:30
  Tisztelt Dr. Úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy január 16.-án volt missed ab műtétem, és Ön szerint mikor optimális újra próbálkozni?  
3-4 hónap múlva
2020.02.03. 14:06:21
  Kedves doktor úr! Két hónapja szedem a fogamzásgátlót és mind a két alkalommal a megvonásos vérzésem barna színű volt! Ez gondot jelent ? Ugye nem terhesség ? 2 hete csinaltam egy tesztet, negativ volt.  
A tabletta megváltoztathatja a vérzés jellegét. 3 hónap elteltével keresse fel az orvosát.
2020.02.03. 13:17:08
  Tisztelt Dr. Márkus László!
A férjemmel kisbabát szeretnénk. Ajánl-e esetleg valami vitamint most a "tervezési fázisban"? Vagy ez mikortól javasolt? Szívesen fogadnék 1-1 vitamin ajánlást is.

Segítségét előre is köszönöm!  
Orvosilag a folsav bizonyított hatású egyes fejlődési rendellenességek megelőzésében. Javasolt még D vitamin és vaspótlás is.
2020.02.03. 13:15:21
  Tisztelt Doktor Úr. Érdeklődni szeretnék jan. 13-án suprafact injekciót kaptam lombik miatt melyett 15 én kezdtem szúrni. Akkor 11 mm volt a nyálkahártya, sárgatestet látott az orvos. 29 én laborba halvány pozitív, 16.5 mm nyálkahártya. Rögtön írtak fel progeszteron kúpot. Itthon tesztelgettem folyamatosan negatív. A mensi 12 napot késik. Ön szerint van esély a terhessegre?  
Sajnos aligha
2020.02.03. 12:40:20
  Kedves Dr. Márkus László!
2 hónapja hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését. Múlthét kedden mikor meg kellett volna jönnie a menstruációmnak csak pecsételő vérzésem volt. Szerdán, valamint a hét több napján is csináltam tesztet amik halvány pozitívak lettek. Csütörtökön megjött a menstruációm. Az aznapi valamint másnapi teszt is még halvány pozitív volt. Szombaton viszont negatív lett a teszt. A mellem továbbra is meg van duzzadva és látszódnak az erek. Van esély arra, hogy megmaradt a baba?  
A jelek nem erre vallanak sajnos
2020.02.03. 11:26:37
  Tisztelt doktor úr peteereskor a terhességi teszt lehet.e.pozitiv  
Lehet, ha gyermeket vár
2020.02.03. 11:06:35
  Tisztelt Doktorú! Az lenne a kérdésem hogy ureaplasmat diagnosztizáltak nálam, de mire megkaptam az eredményt már megfogant a gyermekünk. Most nagyon aggódok, kaptunk antibiotikumos kezelést. Mivel kb most vagyok a 6. héten nagyon erős hasi görcseim vannak, milyen esély lehet a méhen kívüli terhességre illetve milyen mértékben veszélyes a terhességre az ureaplasma?
Válaszát előre is köszönöm  
Kedves Asszonyom!
Rendkívül fontos, hogy megfelelő antibiotikus kezelésben részesüljön és eltűnjön a szervezetéből az ureaplasma. A gyógyszerek okozta vélt kockázat messze eltörpül az ureaplasma okozta problémák mellett
2020.02.03. 07:34:59
  Kedves Dr. Márkus László!
Én 87 éves vagyok, már évek óta kifordult a hüvely, kaptam rá gyűrűt.
Azt szeretném kérdezni, mennyi ideig maradhat a gyűrű a hüvelybe.
Köszönöm a válaszát.

Tisztelettel  
Kedves Asszonyom!
A gyűrű akár évekig is fent lehet, de rendszeresen le kell venni egy rövid tisztítás erejéig. Hetente, 10 naponta csapvizes lemosás, enyhe fertőtlenítés pl antibakteriális géllel szükséges.
2020.02.03. 05:24:44
  Tisztelt Doktor Úr! Én 44 éves vagyok és 2 hetente van menstruációm. 16 éve élek külföldön azóta 17-18napra jönn meg a menszeszem, valószínű a stressz is hozzá járul, de a 2 hetet egy kicsit korainak tartom.Tudna nekem tanácsot adni ez ügyben . Előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom!
Ez a helyzet vizsgálattal, illetve annak eredményétől függően akár egészségügyi kürettel tisztázandó
2020.02.02. 20:50:53
  Tisztelt Doktor Úr
Pcos és inzulinrezisztenciám van ,ami kezelve van.évek óta nem jön a baba most ujból clostibegyt és fostimonnal lettem stimulálva, a 14.napon megkaptam 2 ampulla ovitrellét .ma vagyok a 6.napon a kérdésem az lenne hogy mind 2 mellem feszül és olyan érzésem van mint amikor megjön a menszesz ,valami baj lehet ? Úgy gondolom a terhességhez korai lenne a tünet.
Köszönöm a választ  
Kedves Asszonyom!
Uh szükséges
2020.02.02. 12:38:42
  Tisztelt doktor úr!

Múlt hét csütörtökön hagytam abba a fogamzásgátló tabletta szedését , vasárnap megjött , e hét csütörtökön elkezdtem a következő levelet .
Tegnapra úgy tűnt el is múlt , viszont ma este visszajött .
Mi a teendő ilyen esetben?
Köszönöm válaszát!  
Kedves Asszonyom!

Folytassa a gyógyszer szedését
2020.02.02. 12:11:37
  Jó napot kívánok .
Nagyon aggódom 14 hetes terhes vagyok! Tegnap kigyulladt a konyhánk, szerencsére én bár otthon voltam. Abban a nagy füstben nem birtam levegőt venni mert muszáj volt kinyitnom az ablakokat az a pár másodpercig. Lehet volt egy perc is, de többször beszaladtam a konyhába. Aztán kezdtem el aggódni hogy a baba sem kapott levegőt??  
Kedves Asszonyom!
Nyugodjon meg kapott
2020.02.02. 11:19:31
  Tisztelt Doktor úr!

A bal petefészkemen van egy 51 mm-es ciszta, rendszertelen és fájdalmas a menstruációm, pattanásos a bőröm. A follikuláris szakaszban végzett hormonvizsgálat során a 17 OH progeszteron értéke 2,1 ng/ml, az LH 11,08. A többi érték az értékhatárokon belül van. Ön mit javasolna?

Előre is köszönöm a segítségét!  
Kedves Asszonyom!
Először is: menses után kontroll ultrahangot
2020.02.01. 17:55:00
  egy ideig szedtem lyndinette 30 fogamzásgátlót hogy meg legyen a menezszem..ennek már kb 5-6 éve
azóta nem szedem és nincs meg  
Kedves Asszonyom!
Szükséges egy hormonális kivizsgálás. Könnyen lehet, hogy nincs megfelelő peteérése és az ehhez kapcsolódó hormonális ciklusa se működik
2020.02.01. 17:49:53
  Tisztelt Dr Úr
Az lenne kérdésem hogy lehet-e szexuális életet élni ha nincs meg a menzesz egy lánynál?
Illetve hogy így van-e esély arra hogy várandós legyen?  
Kedves Asszonyom!
Mindenképp a végére kell járni miért nem menstruál, mivel a gyermekvállaláson kívül más területen is problémát okozhat a dolog
2020.02.01. 17:34:13
  Udvozlom a Parommal.4 es fwl eve egyutt vagyunk es ahogy tudunk hetente 3 van kozottunk szeretkezes de valamilyen oknL fogva valahogy nem akar ossze jonni ledig mar van ket gyerekem az elozo kapxsolatombol es o tole is szeretnek es o is. Nagyon varja elmondana vagy adna tippeket h mit csinaljak. Azon vagyok h a patikakba lehet ilyen gyogyszerekdt kapni aminsegiti anfogamzast erdemes e bele vagni. Koszonom Ági 34 eves leszek o meg 26.  
Kedves Asszonyom!
Tippek helyett mindkettőjüknek teljeskörű kivizsgálásra van szükségük
2020.02.01. 15:45:58
  Kedves Doktorúr! Egy ideje próbálkozunk a babával. December 26.-án volt utolsó menstruációm . Januárban a terheléses cukor vérvizsgálat után kiderült nálam egy enyhébb IR. Erre javasolták a diétát, a mozgást- amiket tartok is- plusz kaptam Meckformint 500mgosat. Január 23.a óta napi egyet szedek. Mai nap (feb 1.) viszont menstruáció késése miatt csináltam kettő tesztet. Mind a kettő pozitív. Sajnos az orvoshoz csak jövőhéten jutok el. Mit tegyek? Szedjem továbbra is a Meckformint? Szabad? Emellett a biciklizést folytathatom? Nagyon köszönöm!  
Kedves Asszonyom!
Igen szedje, mozoghat is nyugodtan tovább
2020.02.01. 15:22:45
  Tisztelt Doktor úr.
Sajnos a feleségemnél méhnyakrákorót diagnosztizáltak ami rossz indúlatú ezért CT vizsgálatr is küldték de én magánúton szeretném a PETCT vizsgálatot mert ez hamarabb meglenne mint az előző amire hónapokat ikell várni és ez sajnos rosszindúlatú daganat amit mihamarabb műteni kell hogy ne terjedjen tovább. Nagyon szomorúak vagyunk hogy hónapokat kell várni még a műtétre is és nem akarom elveszítenia feleségemet. Kérem segítsen megüzenni hogy mit tehetünk még?
Várjuk a válaszát!
Tisztelettel: Cs. Szilárd  
Kedves Asszonyom!

Törvényi előírás, hogy két héten belül ki kell vizsgálni a daganatos betegeket. A kezelőorvosa segíteni fog a feleségének, hogy melyik CT labor tudja őt először fogadni. A műtét kérdésében is segítenie kell megtalálni, hol a legrövidebb a várakozási idő. Ez lehet, hogy utazással jár, de valóban az időtényező a legfontosabb.
2020.02.01. 08:02:51
  Tisztelt Doktor Úr!
Altforalle fogamzásgátlót szedek (első levél) és felfázásra Sumetrolim tblettát írt fel a háziorvos (napi 2×2). Szügség van kiegészítő védekezésre?  
Kedves Asszonyom!
Biztonság kedvéért használjanak óvszert.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.02.01. 07:35:31
  Jó napot kívánok ászt szeretném kérdezni hogy 01 .22 volt abortuszom és rá 4 napja le fekudtem velen és akor voltam a bajomon is akor terhes lehetek megint és ez azért volt az egész mert félek a páromtol és nem mertem neki nemet mondani és ászt szeretném kérdezni akor volt egy nagyon kicsi barna folyasom és most egy fehér folyasom van akor most lehetséges hogy megint terhes vagyok....  
Kedves Asszonyom!
Nem valószínű, hogy újból terhes lenne, viszont ebben az időszakban a közösülés kiemelt fertőzés és gyulladásveszéllyel jár.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.02.01. 00:01:21
  Kedves doktorúr 18 kisfiunak vagyok èdesany .Sima szűlès gàtvèdelemmel .Azt tapasztaltam hogy Hüvelybe lecsuszot a mèhem .Orvosom mèheltàvolitàst szeretett volna elvègezni de ebbe nem egyeztem bele .Hüvely es gàt medence izmok erősitèsèt csinàlom Intim torna .De fèlek ez nem lesz èlèg a hüvely tornànal azt tapasztalom hogy erőtlen nem igazàn èrzem vàltozàst .43 èves vagyok hàrom gyermek èdesanya .Őnszerint van meg esetleg mas megoldàs .Maradok tisztelettel Móni  
Kedves Asszonyom!
Ha jelentős süllyedése van, azt intim tornával önmagában nem fogja tudni korrigálni. A méheltávolításon kívül léteznek más műtéti technikák a méh felfüggesztésére illetve a hüvely beszűkítésére. Érdeklődjön és biztos vagyok benne, hogy fognak találni megfelelő megoldást.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 23:18:45
  Jó napot! Nekem olyan problémám van, hogy hetekkel ezelőtt kisebesedett a mellbimbóm, de nem tudom mitől, indőnként javult egy kicsit, viszont olyankor kicsit viszketett és volt hogy újra elvakartam. Interneten hasonló jelenséget csak a szoptatás kapcsán találtam, de nekem nincs gyermekem. Egyébként ekcémás vagyok, nem tudom ez kapcsolódhat e hozzá. Köszönöm előre is a választ.  
Kedves Asszonyom!
Lehet az ekcéma jele. Mutassa meg bőrgyógyásznak!
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 20:57:52
  Kedves Doktor úr.!
2017.05.09. től szedtem a Lindynette fogamzásgátlót aztán attól híztam nagyon sokat és 2019.06.10.tol szedtem a Noriel fogamzásgátlót azt szedtem egészen 2019.12.15. ig és azóta abba hagytam na most az a kérdésem hogy mióta abba hagytam akkor utánna rá nm sokára 2019.12.25.en egy napot véreztem.! Aztán azóta meg jött már és 2020.01.24. én volt egy fajta folyásom rózsaszínes barnás az csak az nap volt.! De viszont 2020.01.25 én meg volt vérzésem de nem sok.! 2020.01.26. án görcsöltem és csak este volt vérzésem.! 2020.01.27.en egész nap volt.! 2020.01.28.an meg csak reggel volt egy kis vérzés azóta nem este egy csepp sem volt.! 2020.01.29. én normális volt egész nap volt.! 2020.01.30.an is egész nap volt.! 2020.01.31. én az az ma is egész nap van.! Most az lenne a kérdésem hogy ez normális lenne mivel a gyógyszert nem szedem és fel borult a hormon háztartásom vagy pedig forduljak nőgyógyászathoz?  
Kedves Asszonyom!
Vizsgálat nélkül ezt nem lehet tisztázni.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 20:14:04
  Kedves doktorúr. Kérem szépen segítsen. Hetente 2x ha van székletem, állandóan puffadok, és ha véletlen ki szeretne jutni bélgáz, vagy a széklet, eszméletlen fájdalom üt a farokcsontomba. Vagy néha ha leülök vagy ha fekszem. Mi lehet ez? Egyre többet, és jobban fáj.Elfelejtettem írni hogy 3 éve császároztak, most pár hónapja kezdett el a fájdalom előjönni. 22 éves vagyok. Hassammal(petefészkem környékén meg a hasam alja) együtt meg a szeméremdombbom is fáj elég gyakran. Folyton nől a hasam, lehet hogy a puffadástól,de idegesítő.  
Kedves Asszonyom!
Szükséges egy részletes tapintásos vizsgálat, kiegészítve ultrahanggal, esetleg CT-vel, vagy MR-rel. A puffadás miatt okvetlenül szükséges háziorvos, vagy gasztroenterológus bevonása.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 20:01:00
  Tiszteletem December 10dikén mütötek miomával illetve méhnyak gyulladással.december 21edikén maradt abba a vérzés. Most január16án megjött elsönap erös vérzésem volt majd másnap semmi 3dik napvagyis 19edikétöl barnás folyásom volt. 26dikátol pedig újra vérzem. Lehet esetleg valami komoly baj? Köszönöm válaszát  
Kedves Asszonyom!
A beavatkozsá jellegétől függ, hogy hogyan alakul a vérzési minta a későbbiekben. Van olyan műtét, ami után természetes, amit leírt.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 19:58:04
  Tisztelt doktorur!
20hetes terhes vagyok,az lenne a kerdesem hogy a magzati szivhang hallatszodhat tobb pontban is? A vedonom bal lent es jobb fent is talalt szivhangot. Meg van parnapom az ultrahang vizsgalatig,igy elegge kivancsi vagyok:)
Koszonom a valaszt!  
Kedves Asszonyom!
Igen, a szívhanghallgató eszköz billentésétől függően több helyen is észlelhető lehet a jel.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 15:11:20
  Tisztelt Doktorúr!
Férfi ökölnyi nagyságú miómám van, de semmiféle panaszt nem okoz!
Muszáj, hogy műtétre sor kerüljön? Amennyiben igen, mindenképp ki kell venni a méhet és ezt csak vágással vagy hüvelyen keresztül is lehet?
Várom válaszát! Köszönettel!  
Kedves Asszonyom!
A mióma mérete indokolja az eltávolítást. Általában hasi úton távolítanak el egy ekkora göböt, de léteznek olyan operatőrök az országban, akik hüvelyi úton is képesek eltávolítani egy ekkora méhet. A helyzet konkrét ismeretében mérlegelhető a laparoszkópos beavatkozás is, akár úgy is, hogy csak a mióma kerül ki, a méh marad.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 11:26:22
  Tisztelt Doktor úr!
52 éves vagyok és egy két éve van,hogy a menszesz előtt egy pár nappal barnás folyásom van. Mostmár kb egy éve előtte is és utánna egy két hétig nem aztán megint míg meg nem jön. Az onkológus orvosom mondta ezt hormonális jellegűnek nézi,ultrahangozott el volt vastagodva a méhfalamon és volt egy egészségügyi kaparásom épp ez végett a nyáron. Előtte polipot találtak a méhemen leszedték. De az előzménye az volt az egésznek mellrákom volt 2004-be és a hasfalamba kb 3évig kaptam injekciót el is múlt a menzeszem arra az időre aztán visszatért drasztikusabban. Gyógyszereket is szedtem a Femarát citazzonium tablettát és egy darabig a zoldarexet is. Aztán az orvosom mondta ezáltal elvastagodott a méhfalam. Kellemetlen,hogy csak pár napot nincsen meg és tiszta az egész. Így még eggyüttlét sincsen a párommal,idegenkedik is ettől. Mi tévő legyek doktorúr? Meg köszönöm a mielőbbi segítő válaszát. Judit  
Kedves Asszonyom!
Sajnos az alapbetegsége miatt kénytelen szedni a gyógyszereit, hiszen ezek tartják féken a folyamatot. A vérzészavar miatt szóba jön a méhnyálkahártya hiszteroszkópos eltáolítása, természetesen csak akkor, ha a korábbi szövettan nem mutatott rosszindulatúságot.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 10:16:47
  Tisztelt Doktor úr!
41 éves vagyok 4 éve vagyok férjemmel és azóta szeretnénk babát de sajnos nem jőtt őssze eddig. Tavaly előtt volt egy egészségügyi kaparásom a méhnyálka hártya vastagabb volt a normálisnál. Szeretném kérni a tanácsát! Nagyon el vagyok keseredve.  
Kedves Asszonyom!
Szükséges egy teljes körű - Őnre és a férjére is kiterjedő kivizsgálás. A részletekkel kapcsolatban nőgyógyász kollégáim állnak rendelkezésére.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 08:52:03
  Kedves Doktor úr
22 éves vagyok. A menstruációm rendszeresen szokott megjönni, nagyon ritkán csúszik.
Most késett 3 napot, mialatt végig görcsöltem de miután megjött el is múlt a görcs.. aztán azt vettem észre, hogy csak akkor jön a vér ha pisilek.. eddig soha nem volt ilyen. Mi lehet a gond?  
Kedves Asszonyom!
Mindenképpen szükséges megvizsgálni. Ennek részeként egy vizeletvizsgálat is javasolt.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 07:52:05
  Andrea vagyok És egy olyan kérdésem lenne,ma reggel el kezdet szúrni ott lent és 6 hetes terhes vagyok ez veszélyel van a magzatra?  
Kedves Asszonyom!
Ebből viszonylag nehéz kikövetkeztetni. Javasolt egy vizsgálat.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.31. 06:13:04
  Csodas szep napot Dr. Úr. ! Érdeklődni szeretnék hogy 3 negativ teszt utan esetleg fennak e a terheseg eselye mar 8. Napja kesik a menstruaciom es enyhen fajnak a melleim es a bimbok van ugy este hanyingerem van es volt olyan is hogy nappal szedultem ? Palyzsmirigy alulmokdesem is van esetleg ez is okozhat ciklus kimaradast . Varom mihamarabbi valaszat üdvozletem : Fatime egy 3eves kisfiu edesanya.  
Kedves Asszonyom!
Inkább a pajzsmirigy körül kell keresni a megoldást. Kontroll laborok után át kell gondolni a kezelést.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 23:32:59
  Jó estét dr úr! Egy kérdésem volna h 7 hónapja csaszaroztak a 4 dik gyerekkel de második császár volt és most el is kötete magam 2 szer normálisan megjott vártam 3 ra is de nem jött és el telt már egy hónap!! Így h el kötöttek van vmenyi esélye h terhes lehetek?? Köszönöm valaszat  
Kedves Asszonyom!
Nagyon minimális. Más oka lehet a vérzéskimaradásnak. Pl. szoptatás.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 22:52:44
  Tisztelt Doktor Úr! 24 hetes terhes vagyok, körülbelül 1 hónapja erős hüvelyi folyásom van, néha átlátszó, fehéres, néha kicsit sárgásabb, de mindennap bőséges. Említettem orvosomnak, megvizsgált és nem talált semmi gondot. Engem mégis aggaszt ez a nagyobb mennyiségű folyás. Érdekelne a doktor úr véleménye, ön szerint is normális dolog lehet? Köszönöm előre is kedves válaszát!  
Kedves Asszonyom!
Maga a várandósság is okoz bővebb,nyákos időnként hígabb folyást. A sárgás szín viszont lehet fertőzés jele.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 19:51:45
  Tisztelt Doktor úr!
Hüvely uh-nál az endometrium vastagság 8mm. Ez jó érték? 32 éves vagyok, nem szültem még és 12 nappal a havi vérzés után készült az uh.
Válaszát köszönöm!  
Kedves Asszonyom!
Tökéletes érték.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 18:09:22
  Tisztelt doktor úr! 4napja volt magzatviz levételem jelenleg 17hetes terhes vagyok. Sajnos nem kaptam kellő felvilágosítást a vizsgálatot követően. Kérdésem az lenne hogy meddig kell félni a vetéléstől, meddig repedhet meg a burok? Vagy ez idő alatt már bekovetkezett volna? Meddig normális az enyhe hasi fájdalom? Válaszát előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom!
Az első 24-48 óra kritikus. Ha ez letelt, akkor már kicsi a komplikáció esélye.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 16:51:59
  Érdeklodni szeretnek hogy férfiaknak is szoktak válaszolni???  
Igen.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 16:38:03
  Tisztelt Doktor ur!
December 17-en voltunk egyutt utoljara a parommal. A menstruaciomat januar 18-ra vartam. Megszakitassal vedekeztunk.
28-an csinaltam egy gyogyszertari baby boom terhessegi tesztet ami negativ lett.
2 hete kesik a menstruaciom. Elofordulhat terhesseg vagy mi allhat a hattereben a kimaradasnak?
Elore is koszonom a valaszat! :)  
Kedves Asszonyom!
A sorrend legyen egy ismételt teszt, majd egy nőgyógyászati vizsgálat.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 15:40:24
  Tisztelt doktorúr!
Én vagyok az 5hetes 4napos aki azért irtam h véreztem.a doktor úr irta h ultrahang vizsgálat szükséges.voltam a sürgőségin...ahol szinte semmit nem mondtak..a papiromra azt irták h a douglas negatív és hogy életjelenség még nem ábrázolható.ezt most azt jelenti hogy nincs baba??annyit mondtak hogy 1 hét múlva menjek ultrahangra..egy 5 hetes magzatnak nincs még szivhangja?ha elhalt a magzat nem löködöt volna rögtön ki?köszönöm válaszát  
Kedves Asszonyom!
Az 5 hetes embryo még nagyon pici. Jó ultrahangos specialista, jó ultrahanggal látja .Egy átlagos készülékkel néhány perc alatt max a petezsákot szokták leírni. Egy hét múlva már lényegesen nagyobb lesz, akkor egyértelműen fogják látni
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 15:37:04
  Jó napot kívánok!
Másfél- 2 éve szedem már a Yasminelle fogamzásgátlót. Vasárnap kellett megkezdenem az új levelet a 7 nap szünet után. Reggel 6:35-kor vettem be, viszont 9 óra körül laza, görcsös székletem volt. Holnap szeretnék nemi életet élni, kell kiegészítés?
Köszönöm válaszát!  
Kedves Asszonyom!
Nem kell. Sok sikert!
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 15:23:42
  Jònapot! December elején megvolt a mentstruáciòm 5 napig meg december végén ismét ami 10 napig tarzott! Most januárba naptár szerint 4 napot késik ma csináltam terhességi tesztett ami pozitiv lett! Előfordulhat h terhes vagyok? Február 27.ére van időpontom nőgyògyászhoz! Válaszát köszönöm.  
Kedves Asszonyom!
A leírtak alapján felmerül a gyanúja. Javaslom ismételje meg a tesztet. Próbáljon meg egy-két héttel korábbi időpontot foglalni.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 14:55:20
  Kedves doktir úr. A kérésem 4 éves mellrák mütött vagyok. Hormoninjekciot gyigyszert szedek. Állandóan nőgyógyászi gyulladasom van mióta egy rutin vizsgálat miatt kliont irtak fel.De semmi bajom nem volt nem fájt semmi.Most laddan 6 honapja hugyuti probléma mindig végbél fájdalom colonoskopia negativ. E coli baci akkor kateres vizsgálat negativ. De a hüvelyem holyagom mindig ég fáj a vegbelem is. Mi bajom lehet köszönöm szépen  
Kedves Asszonyom!
Sajnos a mesterséges hormonhiány okozhat ilyesmit.Az onkológussal szorosan együttműködve óvatos helyi ösztriol kezelés segíthet. Ezenkívül probiotikumot is ajánlok.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 14:42:12
  Kedves doktorúr.
Szeretném kikérni véleményét ha tudna valamit mondani ezzel kapcsolatban. Alvási paralízis. 29 hetes kismama vagyok. Viszonylag sokszor szokott lenni ilyen paralízisem, van hogy aztán nem is emlékszem rá, csak napközben jut eszembe hpgy valami nem stimmelt az éjjel. Ma is ilyen volt. Annyira emlékszem, hogy lépteket hallottam mintha valaki sétálna, én pedig erőteljesen akarom a szemeim kinyitni, meg beszélni de nem megy. Aztán valószínű hogy felébredtem, nem tudom mi volt később. Ez a bénulás háton fekve történt pedig alapból nem birok háton aludni mert olyankor fulladok. Ez az amitől félek, hogy most ez akkor alvás paralízis volt e vagy a gond az volt hogy rosszul lettem, de nem tudom elképzelni hogy alvás közben elájuljak. Babának semmi baja nem lehet? Megköszönném ha tudna valamit mondani, és igen, elhiszem hogy furcsa téma ez.  
Kedves Asszonyom!
Nem kifejezetten szülészeti a probléma. Ilyen esetekben neurológust illetve pszichiátert szoktunk segítségül hívni
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 13:53:46
  Tisztelt Doktor úr!

Nekem olyan kérdésem lenne,hogy valószínűleg hüvelyi fertőzésem van, és fogamzásgátló injekciót használok. Valószínűleg antibiotikumot fog felírni az orvos. A kérdésem az lenne,hogy ilyenkor teljesen hatástalan lehet a fogamzásgátló? Illetve ez milyen hatással lesz a szoptatásra? 1 éves a babám,még nem szoktatnám le. Előre is köszönöm a választ. B. Zs.  
Kedves Asszonyom!
A fogamzásgátló a továbbiakban is hatni fog. Az antibiotikum kiválasztásánál tekintettel kell lenni a szoptatásra.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 13:27:39
  Jó napot. Hétfőn voltam nőgyógyásznál mert volt egy ilyen enyhe rózsaszínű folyásom. Írtak fel progreszteron tablettát 100mg osat napi 2x. De mellett még megvan ez a halvány folyás, csak a papiron látszik. Jövőhéten hétfőn kell vissza mennem. Aggódom kicsit. Vissza kellene mennem hamarabb vagy hétfőn ráér? Nem fáj semmim hálistennek most hétfőn rendben volt minden a babával. 5 hetes pár napos vagyok  
Kedves Asszonyom!
Nyugodtan ráér az előre megbeszélt időpontban menni. Egy esetleges vetélés heves görcsökkel és bő vérzéssel járna.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.30. 09:37:34
  Jó napot kívánok ászt szeretném mondani hogy volt abortuszom mert nem jó volt velem semi és szegyelem meg volt az abortusz és rá négy napra lefeküdtem vele és voltam is a bajomon es azért volt ez mert félek tőle de mind egy és most barna folyasom van hogy akor terhes vagyok de nem fáj semi se a hasam semi csak az a barna folyasom van h..  
Kedves Asszonyom
Sajnálom az önnel történteket. Haladéktalanul keressen fel egy nőgyógyászt!
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.30. 07:35:03
  Tisztelt doktorúr!
5 hetes és 4napos terhes vagyok...5hetesen bevéreztem élénkpiros vérrel de csak 4-5óra hosszát tartott görcsölés nélkül és annyiba maradt...majd 2 nappal később pedig barnás folyás kezdet jelentkezni ami már 2 napja tart..nincs görcsölés csak a folyás!volt már vetélésem igaz idősebb korba 10hetesen de az nem ilyen volt erős fájdalmam volt...ez jelenthet vetélést is vagy valami gond lehet a babával vagy ez normális valamilyen szinten???  
Kedves Asszonyom
Okvetlenül menjen el egy UH vizsgálatra
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.30. 00:28:44
  Kedves Hölgyem / Uram!

Az alábbi kéréssel fordulok Önhöz:

Gyermekvállalás előtt állunk, de bizonytalan vagyok, mert a fejem és a nyakam hátrahajlik, egymás után több apró mozgás. Ebben az esetben megváltozik a légzésem, emiatt félek az embriókárosodástól. Például oxigénhiány. De vannak hümmögések, torokköszörülések is. Stressz hatására erősebb, intenzívebb. Napközben ritka, este rendkívül sűrű. Társaságban igyekszem leplezni, nyújtózkodással, ásítással.
Sima EEG, alvás megvonásos EEG, illetve video monitorozás esetében is voltak eltérések, de nem bizonyított sem a tourette, sem az epilepszia.
Hosszantartó magas AST miatt próbálkoztunk 1 hetes antibiotikumos kezeléssel, 15 napos medrol szteroid szedéssel, ami idő alatt rengeteg negatív mellékhatás ért, pl.: 2 hét alatt +15 kg, ami azóta is fennmaradt, próbáltuk a Tiapridalt is. Egyedül a szteroid szedésekor éreztem változást a tüneteket illetően, de sok mellékhatása megnehezitette a napjaimat. Immunológiai vizsgálat volt, jó eredménnyel zárult.

Várom mihamarabbi szíves válaszát!!

Köszönettel és Üdvözlettel,

P.  
Kedves Asszonyom
A családtervezés időszakában rendkívül fontos, hogy leálljon a szteroiddal illetve, lehetőség szerint a Tiapridallal.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 23:42:43
  Tisztelt doktor úr, avval a kerdessel fordulnek onhoz , abba hagytam a fogamzas gatlot ,csianaltam 4 terhessegi tesztet mind nrgativ lett ezeket 4 het allatt minden hetfon csinaltam egyet ön szerint terhes lehetek?  
Kedves Asszonyom
Szerintem nem.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 22:08:39
  Jóestet Dr úr! Olyan kérdésem. Lenne hogy magne b6 bol terhesség alatt hány db /nap érdemes szedni? Orvosom sajnos nem tájékoztatott róla  
Kedves Asszonyom
2x1, reggel és este
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 21:26:37
  Tisztelt Doktor úr!

A havi menstruációm előtt 7 nappal közösültünk a barátommal, de előfordulhat, hogy baleset történt. Ennek ellenére 7 nappal később a menstruációm pontosan, a szokásos módon megjött. Kell-e tartanom attól, hogy mégis terhes lehetek?

Válaszát köszönöm!  
Kedves Asszonyom
Kicsi a kockázata.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 21:04:26
  Jó estét Doktor úr! Nekem egy olyan panaszom lenne hogy babát szeretnénk a párommal,voltunk is együtt 2019.12.27 -én viszont meg jött 2019.12.30-tól 2020.01.03.ig aztán ovulációs teszten követtem hogy mikor jön el a nagy nap,2020.01.20-21-én mutatót 2 erősebb csíkot 21-dikén voltunk is együtt de 2020.01.22 - én megint meg jött és egészen mai napig azaz 8 napja meg van. Viszont van egy alkalmazás a telefonomon amin szintén követem hogy mikor jön meg és egybe mikor lesz ovuláció és ma azt írta 2 nap múlva lesz és hogy holnap lesz erős termékeny időszak. És a kérdés hogy ez most jó vagy rossz hogy ebbe a hónapban 2-szer van még és a második miért 8 napja van meg. Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel. Csilla  
Kedves Asszonyom
A telefon mellett koncentráljon a szervezetére inkább. Ha a mensese legalább 21 naponta jelentkezik (általában 28 naponta várjuk), akkor különösebb probléma nem valószínű. Egyalkalommal jelentkező, egy hétnél hosszabb vérzés még nem baj. Ha már több alkalommal fordult elő ilyen, akkor vizsgálat szükséges.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 21:00:00
  Jó estét, doktor úr!
19 éves lány vagyok, tavaly május óta szedek Estelle fogamzásgátlót. Idén január elején betegség miatt antibiotikumot szedtem. Múlt héten kezdtem el az újabb adag fogamzásgátlót szedni, pénteken pedig együtt voltunk a párommal. A tablettát rendesen szedem, megszakításos módszert is alkalmaztunk most. Szombat óta néha gyengén fáj az alhasam, illetve tegnap óta halvány narancssárgás-rózsaszínes folyást észleltem.
Ön szerint mi lehet a probléma?
Válaszát előre is köszönöm.  
Kedves Asszonyom
Elsődlegesen hüvelyi fertőzésre gondolok.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 20:50:36
  Tisztelt Doktor úr!

23 éves vagyok, 12 éves korom óta szinte rendszeres a menstruációm. Csak 5-6 éve fordult elő pecsételő vérzésem a peteérésem miatt, azóta ez teljesen elmúlt. Azonban a mai napon (5 nappal a menstruációm vége után) erősebb vérzést tapasztaltam mint a pecsételés. 4 napja voltam együtt a párommal, de védekeztünk. Lehet ez bármi aggodalomra ok, vagy csak a természetes ciklus hozta új "meglepetés"?
Köszönöm előre is a segítségét!  
Kedves Asszonyom
Nyugalom. Várjuk meg a következő ciklust, mi történik. Ha rendeződik, semmi ok az aggodalomra. Ha ismétlődik keressen fel egy nőgyógyászt.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 20:36:38
  Jó estét Dr.Ur.
Azt szeretném.kérdezni 17 hetes terhes vagyok de.még nem érzem.hogy a baba rudgdosna csak.anyit hogy belül feszit a hasam utána aba hagya meg szurkállodást és agodom hogy még kivülröl nem érzem a baba rugdos .
Maga szerint ez még jó igy vagy nem ? Vagy késöb fog elkezdeni rugdosodni ?
Köszönöm  
Kedves Asszonyom
Ez yg természetes. 2-3 hét múlva folyamatosan fogja érezni a babája mozgását.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 20:22:59
  Kedves Dr úr! Előzőekben írtam önnek hogy január 3. Meg jött a vérzésem 8 elmúlt. Erre január 26tól verzem. Ma voltam nőgyógyászati vizsgálaton de akkor abban a percben órában nem vereztem. Meg vizsgálták és rendben találtak mindent. Haza jöttem és újra verzem. Nem tudom mi tévő legyek.. Kérem adjon nekem valami tanácsot  
Kedves Asszonyom
Várjon egy hónapot, figyelje meg, hogy milyen a következő mensese és utána javasolt egy ismételt vizsgálat.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 19:56:43
  Jonapot Doktor Úr! 20évss vagyok van egy 3 éves kisfiam és 2 hónapja babát tervezünk tegnap voltam nőgyogyásznál mert 2 3 napja rozsaszines pecsételő vérzésem volt körülbelül 2-3percig azonban a mai napon egész napos lett... A menstruációmig 8 nap van hátra és azt mondta a doktorur tegnap hogy esejes hogy baba van a dologban mert megvan vastagodva a méhnyakhártyám a pisilés nem fáj nem járok többször pisilni mint ahogyan szoktam az eggyütt létwk sem fájnak ön szerint mi lehet ez... A létező összes vizsgálatot megcsináltuk a doktorurral 1 hete kaptam jó eredményeket... Kérem segítsen.. Köszönöm  
Kedves Asszonyom
Érdemes megvárni a következő mensest és utána visszatérni a dologra.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 17:21:36
  Kedves Doktor úr!

Köszönöm a válaszát a korábbi petefészkemben talált echogén solid képlet kapcsán.

Időközben elmentem egy hasu uh-ra is, ahol a következő eredményt kaptam:

"bal ováriumban 36x15 mm átmérőjű elváltozás látható, benne excentricusan 18x16 mm átmérőjű echodúsabb solid képlet. Az elváltozás körül cysticus és echoszegény részletek is megfigyelhetőek. A jobb ovariumban 44x28x31 mm nagyságú cysticus képlet látható. Sem szabad hasi sem mellüregi folyadék nem látható. A bal ováriumbban látható elváltozás nagy valószínűséggel dermoid cystának felel meg."

Ez a tegnapi eredményem, egy héttel ezelőtt ez volt:

"bal petefészek 38x26 mm, norm szerk. benne 17 mm átlagátmérőjű éles határú echogén solid képlet. jobb petefészek norm. szerkezet 29x21 mm."

Nagyon nagy a különbség a két vizsgálat között a bal petefészkem kapcsán? A jobb petefészkemben lévőnek van esély, hogy felszívódik? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy 7 nap alatt ilyen nagy ciszta alakuljon ki? Most lenne az ovulációm de nem éreztem semmit. A hasi vagy a hüvelyi UH tud pontosabb diagnózist adni? Illetve ajánlottak hasi Ct-t is. Ez valóban indokolt lenne? Ha valóban dermoid ciszta, azonnal meg kell műteni? Eléggé aggódok, hogy esetleg rámegy a petefészkem is, de sajnos csak hétfőn tudok visszamenni az orvoshoz. A tumormarker vizsgálat még nem készült el, sajnos még kis pecsételés előfordul.

Előre is köszönöm a választ!  
Kedves Asszonyom
Sok itt a ha és a talán. Várjuk meg a tumormarkereket és attól függően egy esetleges hasi CT-t. A többit érdemes utána megbeszélni.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 17:08:24
  Jó napot kívánok kedves Doktor Úr!
3hónapja időre pontos rendszeres menstruációm volt,most 9napja késik a menstruációm! Párommal megszakítás nelkül vagyunk együtt. Pár napja viszont kevés fehér állagú folyást észleltem! Ön szerint gyanakodhatunk terhességre?

Válaszát előre is köszönöm  
Kedves Asszonyom
Én is arra gyanakszom
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 15:55:50
  Tisztelt Doktor Ur! A kerdesem az lenne hogy ilyen hormonertekekkel lehetseges-e teherbe esni illetve ezek alapjan ebben a honapban volt-e peteeresem es ha igen, kb. hanyadik napon? 2.nap: TSH:1,01, FSH:7,58, LH:5,67, Progeszteron: mereshatar alatt, Oestradiol:322,8, Testosteron:1, Prolactin:146,2, Kortizol:336,3, 7.nap: LH:7,65, Progeszteron:mereshatar alatt, 14.nap: FSH:5,17, LH:5,93, Progeszteron:57,47, Oestradiol:353,1, Testosteron:0,85, Prolactin:221,9 Kortizol:349,9 20.nap:Progeszteron:65,66
Valaszat elore is koszonom!  
Kedves Asszonyom
Bizony lehetséges. A jelek szerint volt peteérése.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 14:40:28
  Üdvözlöm. 29 éves vagyok. Van egy 10 éves lányom. 2015ben el vetéltem,azota egy évben 1-2-szer van menstruációm. Lassan 3 hete kezdődött nálam az hogy meg jött de minimálisan. Most 4 napja megvan és nagyon erősen, volt hogy egy helyben álltam és folyt belőlem, egy kisebb vértócsa lett. Alvást vér darabok is jönnek 4 napja, hol nagyobbak hol kisebbek. Mi lehet ez? Veszélyes? Köszönöm előre is a választ! Klaudia  
Kedves Asszonyom
Haladéktalanul tisztázni kell a vérzés okát és meg kell szüntetni. Minél előbb keresse fel valamelyik kollégámat!
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 13:23:13
  Jónapot kívánok. Teljesen tanácstalan vagyok. 22 éves létemre úgy érzem magam, mint aki 60 éves. Folyton fáradt vagyok, van hol kaja előtt, hol kaja után megszédülök,émelygek. Vagy egyáltalán nem vagyok éhes, hányinger miatt, vagy ha eszek, mert éhes vagyok, akkor ritka az olyan eset amikor nincs kis hányingerem.Fejem rengeteget fáj, hátam derekam szét szakad(az mondjuk az ágyam miatt is lehet, rendkívül kényelmetlen). Gyomorsavam néha az egekben van,sokszor hőhullámok törnek rám. 4 negatív tesztel mentem nődokihoz, semmit nem látott, 1 hét múlva menjek vissza, ez volt a válasz. Közben 1 pozitív, 2 negatív, majd amikor mentem megint pozitív tesztet kaptam.Február 21re van időpontom nőgyógyászhoz időpontom.Akkor kapom meg a rákszűrés eredményt is. Nem értem azt se, hogy a Doktor meg se vizsgált amikor utoljára ott voltam. Fáj a hasam hol jobb hol bal oldalt, néha fáj, feszül a bimbóm vagy a mellem. Babával próbálkozunk, még csak 2 hónapja. Pulzusom átlagban 100 felett van, vérnyomásom jó, pajzsmirigy eredményem is jó lett. Maga szerint mi lehet a baj? Van egy 3 éves fiam, alig birok fent lenni, ez miatt alig mennek a napi teendők. Teljesen kivagyok. Napi 2szer alszok, plusz este.Székletem heti 2x ha van. Folsav 1000,D-vitamin 4000, C-vitamin 1000, Medazepam-Teva 10mg 2x(reggel este), Aneptinex 12,5mg 2x(reggel este) szedek. Kérem, segítsen.  
Kedves Asszonyom
Teljes nyugalmat javaslok Önnek. Mit szólna egy kis levegőváltozáshoz? 2-3 hét kikapcsolódás után újult energiával foghatnának a családtervezéshez.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 11:32:03
  Tisztelt doktorúr. Írtam önnek az imént a lejjebb levő méhlepénnyel kapcsolatban. 17 hetesen minden rendben volt, 21 hetesen placenta pravei vagy mi a neve(szintén vérzés nélkül) 26 hetesen marginalis ami nem fedi a méhszájat, azt mondta akkor lenne gond ha fedné a méhszájat, és mindent csináljak mint eddig csak kicsit lazábban( vérzésem nem volt egyszer sem), most pedig feljebb húzódott. Behatolás nélküli orgazmusok okozhattak-e gondot? Annyit mondott a doktor úr hogy megvérezhetek bármikor de ha nem vérzek nincs gond, ezért is nem kérdeztem rá az orgazmusra. Köszönöm.  
Kedves Asszonyom
Válaszomat lássa lejjebb.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 10:51:44
  Jó napot kívánok az lenne a kérdésem hogy olyan 5 hetes terhes lehetek még orvoshoz nem szeretnék menni kicsit várnék de a tegnapi nap folyamán észre vettem hogy mikor megtöröltem magam WC-zés után kis halvány barnázást vettem észre a papíron vagy háromszor és még ma reggel is volt egyszer. Mitől lehetséges ez kell aggódnom? Köszönöm a válaszát.  
Kedves Asszonyom
Nem nagyon látok más választást, mint az orvosi vizsgálat. Találgatásba nem szeretnék bocsátkozni.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 09:55:42
  Tisztelt Dr. Úr. 29 éves nő vagyok. A kérdésem az lenne, hogy normális dolog-e az, hogy menstruáció előtt már egy héttel kb elkezdek szédülni? Eddig nem volt nagyon erős de most úgy egy hete igen csak zavaró. Nem forgó jellegű inkább olyan bizonytalan járás féle. Fogamzásgátlót nem szedek, nem kávézom és már kb 3 hónapja nem is dohányzom. Amlodipin 5mg minden reggel magas vérnyomásra. Pánikbetegségem van és ez a szédülés csak rátesz egy lapáttal. A válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:Klaudia  
Kedves Asszonyom
A szédülést komolyan kell venni, hisz komolyan befolyásolja a mindennapi tevékenységet. Részletes kivizsgálást javaslok
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 09:50:09
  Kedves doktor úr. Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy a terhesség alatt gondot okozhat e az orgazmus? 31 hetes vagyok. Minden rendben van, egyedül annyit mondott az orvosom hogy lejjebb van a méhlepényem, de nem tiltott el a nemi élettől csak annyit mondott hogy óvatosan, nem fedi a méhszájat. Behatolás nélküli orgazmusra gondolok, mivel nem merünk szeretkezni. Ezek az összehuzódások gondot okozhatnak? Eddig azt mondta 2cmre van a, most pedig feljebb ment és 3.  
Kedves Asszonyom
Ne aggódjon, nem árt, sőt.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 09:03:45
  Tisztelt Doktor Úr!
24éves vagyok. Deciora fogamzásgátlót szedek. Mióta elmúlt a menstruációm ,azóta jön a hüvelyből ilyen nyálkás valami "takony" szerű. Nem mindig,van hogy 1nap 1x egy kicsi, csak törlésnél veszem észre. Színe van hogy átlátszó ,sárgás, barnás nincs szaga,nem fáj , nem ég,nem viszket. Ha a párommal vagyok nincs fájdalom. Nemtudom mi lehet ez. Előtte is volt mar ilyenem de akkor csak atlatszo volt nem ment at barnaba. Megvagyok ilyedve,sajnos a nőgyógyász csak 17-en tud fogadni. Szeretnék valami választ kapni. Előre is köszönöm  
Kedves Asszonyom
Két dolog jut eszembe: vagy egy fertőzés, vagy a gyógyszer mellékhatása. Hogy melyik, azt egy vizsgálat fogja tisztázni
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 05:36:06
  Üdvözlöm januar 19. Én volt ovulációm és előtte két nappal voltun együtt a párommal 24 én elkezdtem barnázni ami erősödött es 27 e óta vérzek viszont csak tisztasági betétet hordok de cserélni nem kell viszont folyamatosan pisilnem kell és amikor pisilek vér is távozik... eleinte kevés most egyre több és van hogy darabos ilyen korán el lehet vetélni? Köszönöm válaszát  
Kedves Asszonyom
Igen el, de az ön esetében nem egyértelmű, hogy erről lenne szó.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.29. 00:44:02
  Szépestét! Olyan kérésel fordulok önhöz,hogy hanyigerem van és faradekony vagyok és gorcsolok eleg sokat de késik ez azt jelenti hogy terhes vagyok?  
Kedves Asszonyom
Jelntheti akár azt is.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 22:41:30
  Kedves Doktor Úr! Tegnapi napon erős pozitív ovulációs tesztem volt, így ma, a ciklus 11. napján ( a tesztek alapján ilyenkor szokott peteérésem lenni) uh vizsgálatra mentem, ahol 10 mm-es méhnyálkahártyát és 14 mm-es tüszőt látott az orvos. Sajnos a bal oldalon, ahol már nincs petevezetékem. Létezik, hogy ebből még lehet terhesség ebben a ciklusban? Válaszát köszönöm: Judit  
Kedves Asszonyom
Lehet bizony. Ez oldalfüggetlen
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 22:06:24
  Jóestet Dr úr!
A toxoplazmas eredményem miatt írnék mert az igm eredményem kétes lett de ez a második ilyen eredmény a többi negatív IGA, és az IGG is előző vervetelnel ugyanez az eredmény jött ki azer csináltattak újra mer ugye ez IGM először is kétes lett. van okom aggódni? 16 hetes kismama  
Kedves Asszonyom
Ezt bizony meg kell ismételni. Jelek szerint nincs aktív fertőzése, de figyelni kell a tendenciát.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 21:52:56
  Kedves doktor úr. 10 hetes terhes vagyok. nagyon minimális rózsaszines vérzésem volt, amelyet nagyon minimális görcs kísért. orvosnál még nem voltam. angliában élek, itt 12 hetesen van az első vizsgálat. mi lehet a probléma?  
Kedves Asszonyom
Nagy valószínűséggel minden rendben, de ez teljes biztonsággal csak UH-al tisztázható.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 21:03:29
  Tisztelt Doktor Úr!

A napokban vettem be egy szem frontint (, nem szoktam bevenni nyugtatót, de aznap történt valami, ami miatt szükségem volt rá) illetve ma volt bódításban elvégzett gyomortükrözésem. Terhesség nem áll fenn. Viszont az ovukációm pár nap múlva lesz. Káros lehet a petesejtre az egy szem frontin és a bódítás alatt beadott injekció, ( talán nyugtató lehetett?). Emellett a refluxom miatt ludeát szedek napi szinten.

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel : H-H. Mónika  
Kedves Asszonyom
Ne aggódjon nem okoz gondot
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 19:37:35
  Jó napot. 34 éves vagyok. Van egy 1 éves kislányom csak 1 hónapig szoptattam. A mostani menszeszemnél egyik mellemböl kék váladék folyt csak nyomásra egy ponton. Mindig csak arrol a helyről. Jelenleg is tapasztalom most minimális. Mi okozhatja ezt nagyon meg vagyok ilyedve  
Kedves Asszonyom
Szükséges a váladék részletes vizsgálata (cytológia)
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 19:13:20
  Tisztelt Doktor Úr!
A volt párommal kb. a mai naptól véve 5 hete és három napja voltunk együtt. Nem védekeztunk. Még jan.elejen igaz pár napot késve de megjött a menstruaciom. Terhességi tesztet csináltam negatív lett. A menstruacio vége után is csináltam tesztet az is negatív lett. Elmentem jan elején Orvoshoz ekkor (kb 3 hetes “lehettem “,)mert fajt a hasam. Ott a vizsgálat során azt mondtak nem látszik terhesség. A mai napon jan28. Is teszteltem negatív lett. Viszont úgy vettem észre hogy nőtt a hasam,és enyhén faj a bal oldalon. Kérdésem az lenne hogy lehet hogy terhes vagyok a negatív teszt ellenére is?( A jovoheten pénteken kellene újra meg jönnie a menstruaciomnak). Köszönöm válaszát!
Üdv.: Anett  
Kedves Asszonyom
Jelek szerint nem terhes. Térjünk vissza a dologra két hét múlva.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 18:52:24
  Udvozlom Doktorur!
Erdeklodni szeretnek hogy papiron szereplo cytologia levetelenel mit jelent a ZS/66 ??
Varom mielobbi valaszat  
Kedves Asszonyom
Gyanítom, hogy ZS-vel kezdődik az orvosa neve. (vagy az asszisztensé) Lehet, hogy ez a 66. kenet, amit az idén levett
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 18:52:10
  Tisztelt Doktor Úr!
Visszatérő hüvelygombám van, amit a nőgyógyászom mindig kikezel, de sajnos a tünetek visszajönnek. Megkérdeztem, hogy a partneremet nem kell-e kezelni, de azt a választ kaptam, hogy nemi úton nem kapható el a gombás fertőzés. Ez valóban így van? Ha nem, akkor milyen orvoshoz menjen a párom vagy milyen gombaellenes készítményt használjon?
Válaszát előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom
Sajnos elkapható. Átmenetileg gomba ellenes krémet használjanak. Ha nem javul, a partnere keressen fel egy urológust.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 16:50:37
  Tisztelt Doktorúr !!!
Nekem az utolso havi vérzésem december 23 -17 ig volt és a menstruáció után pár héttel volt barna folyásom kb 1 hétig és utánna pedig véreztem vagyis olyan nyálkás rózsaszínes volt kb 2 napot tartott ,csináltam 2 tesztet is de negatív lett.Most Januárban beteg kellet volna legyek de nem lettem ,megínt csináltam tesztet ,és negatív lett .
Mi lehet az oka ???
Lehet egy fertőzés, vagy valami súlyosabb??  
Kedves Asszonyom
Nőgyógyászati vizsgálat és UH javasolt.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 16:22:00
  Tisztelt Doktor Úr!

Szoptatás alatti sárgás-fehéres folyás lehet normális? Viszketés és fájdalom nincs. 7 hónapja szültem, 4 hónapja volt egy negatív rákszűrésem, ill. 1 hónapja újra menstruálok is. A folyás kb. 3 hónapja van.

Válaszát előre is köszönöm.  
Kedves Asszonyom
Valamiféle fertőzésre gondolok.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 16:10:18
  Tisztelt Doktor úr!
17 éves vagyok, voltam nőgyógyásznál ahol hüvelygyulladást diagnosztizált. Irt fel nekem Gyno pevaryl hüvelykúpot amiből már 4-et elhaszanáltam de most nagyon görcsölök, és rózsaszínű folyásom van, ilyenkor szokott meg jönni a menzeszem és minden olyan mint ha meg jött volna, de nem tudom biztosan hogy az e mert olvastam olyant is hogy ha meg sértem a hüvelyfalam akkor is jöhet ilyen folyás éa így teljesen összezavarodtam. Ebben szeretném kérni a segítségét hogy ön szerint mi lehet ez és mit tegyek. Előre is köszönöm segítségét!  
Kedves Asszonyom
Ezt bizony egy vizsgálat fogja tisztázni
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 16:07:11
  Tisztelt Doktor úr!
Majdnem 7 hetes vagyok és ma erős varna folyást tapasztaltam félnem kell? Tegnap voltam vizsgálaton minden rendben volt!  
Kedves Asszonyom
Néhány nap múlva szükséges megismételni az UH vizsgálatot
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 15:28:45
  Szép napot dr. ÚR,

Olvastam, hogy elofordulhat, hogy terhesen is teherbe lehet esni, gondolom ez nagyon ritka dolog?

Köszönöm válaszát!

Judit  
Kedves Asszonyom
Nagyon-nagyon ritka
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 13:52:52
  Tisztelt doktor Úr én 40 éves vagyok van kilenc gyermekem és ez alapján sem tudom hogy milehet ez csináltam egy terhességi tesztet az ki mutatja a terhességet el mentem egy nőgyógyászati vizsgálatra és egy lúd nacsagi tojást észlelt de az ultrahang nem mutatott terhességet előre is köszönöm a segicseget  
Kedves Asszonyom
Javaslom a vizsgálat megismétlését
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 13:28:29
  Jó napot Doktor úr!
Missee fog.gátlót szedek kb 3-4hónapja.
Az első heti sorból kihagytam 5szemet, a második sorból 3szemet, és a 3sorból 1szemet. Január 10.én volt az utolsó mensim első napja. Mennyi esély van rá, hogy terhes vagyok? Csináltam egy tesztet tegnap Délelőtt, de negatív lett. 10nap múlva lesz a következő mensim. Előre is köszönöm a választ!  
Kedves Asszonyom
A menses idejében végezzen egy tesztet a biztonság kedvéért. Célszerű lenne valamilyen emlékeztetőt beállítani a gyógyszer bevételére nézve
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 13:13:24
  Tisztelt Doktor Úr!
Kicsit más jellegű kérdésem lenne.Egy éve szültem császárral,mert az orvosom nem nagyon szeretett volna sima szülést(15 éve volt egy agydaganatom,amit sikeresen kivettek,citológiai besorolás szerint rossz indulatú volt,de az orvos állítása szerint nem....)félt az esetleges erőlködés miatt fellépő agyvérzés és egyéb komplikációktól.
Így maradt a császár ami miatt rettentően rosszul érzem magam még mindíg,kérdésem az lenne,hogy esetleg a második babát ha nincs semmi ellenjavallat,szülhetem-e természetesen?Már lassan félek másik babát vállalni emiatt.Ön szerint a még gyermekkori műtétem miatt tényleg nem volna szabad simán szülnöm?
Válaszát előre is köszönöm:Egy aggódó anyuka  
Kedves Asszonyom
A helyzet részletes elemzést igényel. Friss idegsebészeti szakvélemény is indokolt lehet.
Magam részéről nem tartom teljesen kizártnak a hüvelyi szülést.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 12:50:21
  Üdv Doktor Úr!
Utoljára december 27-én jött meg a menstruációm, ami különösen más volt, mint az eddigiek. Nem fájt annyira a derekam, hasam, és nem is jött annyi vér, mint eddig. Majd egy héttel később, ahogy épp végeztem, barnás, pirosas folyást tapasztaltam. Most pedig, múlt pénteken, január 24-én kellett volna ismét megjöjjön, de semmi. És az lenne a kérdésem, hogy mi lehet a probléma? Kell aggódnom? Az utóbbi egy-két évben beállt rendesen a menstruációm...
Terhességre nincs esély. 18 éves lány vagyok.
Köszönöm szépen válaszát!  
Kedves Asszonyom
Elkerülhetetlen egy vizsgálat, ultrahanggal kiegészítve.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 12:30:18
  Tisztelt Doktor Úr!

37 èves vagyok!Múlt èvben 10.25.-èn jött meg aztán 11.08. 2napra , következő hónapban 11.23. majd 12.10. megint 2napra azóta közti vèrzèsem nem volt( 12.21.;01.18.) viszont nagyon erős menstruációs vèrzèsem van már 2ève alvadt vèrdarabokkal kb 4hónapja szinte elviselhetetlen menstruációs fájdalommal ami akkor is rám tör ha nincs meg! Nagyon fáradt vagyok,nincs energiám, vas ès vèrszegènysègemet rendeztèk augusztusban, a libidóm bőven a 0 alatt van, hullik a hajam, fázèkony vagyok mikor körülöttem senki nem fázik,sűrű vizelèsi ingerem is van! Fel fázva nem vagyok, hüvelyi UH-n eltèrès nem látható! Mi a vèlemènye? Mi lehet a gond? Előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom
Szükséges egy teljes körű kivizsgálás. A nőgyógyászati vonalon kívül ellenőrizni kell a pajzsmirigyet is.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 11:42:10
  Tisztelt Doktor Úr!
3 éve szedem a Dienille tablettát, nem volt vele problemam. Az új levél 3. szeménél tartottam tegnap, azaz hétfőn, parommmal pedig vasárnap este együtt voltunk. Hétfő este 9kor vettem be a tablettát, mint mindig, viszont éjfélkor hánytam. Potoltam a tablettát, viszont ismeteltem hánytam, így végül reggel 7 órakor (meg a 12 órán belül) vettem be ismét tablettát. Sajnos megint hánytam, de 4,5 óra telt el a tabletta bevétele és a hanyas között. Kell e aggódnom a teherbeesés miatt, illetve kell kiegészítő védekezést alkalmaznom? Köszönöm a válaszát!  
Kedves Asszonyom
Sajnos így bizonytalan a fogamzásgátló hatás. Használjanak óvszert
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 11:33:39
  Dr Úr olyan problémám van hogy a terhessegi tesztek pozitívak de ma mégis megjött a mestruációm igaz hogy kevesebb mint edig de aggódom  
Kedves Asszonyom
Mindenképpen szükséges egy hüvelyi UH a helyzet tisztázására
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 11:14:06
  Tisztelt Doktor Úr! Első alkalommal szedek fogamzásgátló tablettát (menstruációs zavar miatt). Az első levélnél rendes menstruáció volt végig. A gyógyszer mentes 7 napban annyira bő vérzés jelentkezett, hogy ergam cseppet kaptam. Az ergam pecsételéssé csillampitotta. Tegnap bevettem a 2.levél 1szemét. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben már nem lesz vérzés a 2. hónapban? Nem jöhet vissza a vérzés, ha az ergam lecsillapitotta? Köszönöm válaszát!  
Kedves Asszonyom
A szervezete szépen megszokja majd a szert. Ha az első három hónapban rendeződik a dolog, az normálisnak számít.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 06:58:19
  Tisztelt Doktor Úr!

Tegnapi napon észrevettem, hogy szeméremdombom erősen meg duzzadt, tapintása, nyomásra fáj. Inkább a széleken fáj, a combomhoz közel. Tapintása ruganyos, mintha be lenne vizesedve. Reggelre picit jobb lett, de pár óra után már azt láttam, hogy a hasam, combjaim is kissé duzzadttá váltak. 25 éves vagyok, ilyen problémám eddig meg sosem volt. Fertőzés lehet, vagy nyirokcsomó gyulladás? Válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Kedves Asszonyom
Bizony felmerül nyirokcsomó gyulladás, vagy allergia is.
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 06:38:18
  Tisztelt Doktor úr !
7.en kell meg jonnie a havimnak de nem szeretném.azt szeretnem meg kerdezni miert van pici halvany rozsaszin a wc-papiron ?  
Kedves Asszonyom
Térjünk vissza a kérdésre két hét múlva

Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.28. 03:46:40
  Tisztelt Doktor Úr!

21 hetes terhes vagyok. Első trimeszterben volt egy nagy hematóma, szerencsére felszívódott. Kenetvételt követően Macmiror kúpot írt fel az orvosom. Neutrofil megemelkedett, limfociták csökkent értéket mutatnak. Veszélyes lehet a babára egy ilyen hüvelyi fertőzés? ...és még egy kérdésem lenne...vas értékem magas, transzferrin telítettség szintén magas, hemoglobin és hematokrit alacsony...mi a teendő ilyenkor? Nagyon köszönöm a válaszát, Barbara  
Kedves Asszonyom
Hosszú távú vasterápiára van szükség, végig a várandósság és szoptatás alatt
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.27. 23:22:18
  Tisztelt doktor Úr! Olyan kérdésem lenne hogy 21 hetes kismama vagyok és terhesség alatt lehet használni szinleszedo festéket? Szoktam használni hajfesteket de ilyet még nem használtam és nem tudom hogy nem e okoz valamit a magzatnal. Válaszát előre is köszönöm szépen  
Kedves Asszonyom
Kétségtelenül nem optimális, hiszen minden esetleges károsító hatást célszerű kizárni. Egy alkalommal használva viszont kimutathatatlanul kicsi a kockázat
Üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.26. 20:57:13
  Jó estét!
15 éves lány vagyok aki aktív nemi életet él 1 éve. Gumival védekezünk legtöbb esetben, de amikor éppenséggel nem akkor is figyelmesek vagyunk. 2018. november óta van havi rendszeres menstruációm. Kereken egy hete nem jött meg. Rosszullét nincs. 1.5-2 hete gombára utaló fertőzésem volt. Ezt nem vizsgáltattam ki, szóval nem tudjuk biztosra. Gyanakodhatunk terhességre esetleg?
Válaszát előre köszönöm!  
Kedves Kisasszony!
Bizony gyanakodhatnak.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 17:05:10
  Üdvözlöm. Premenopauzás tüneteket fedeztem fel magamon, a gond csak annyi, hogy 44 éves vagyok. Menstruációszavarok. Ami igazán aggaszt az, hogy hónap elején menstruàltam, hónap közben kétszer egy napig bevéreztem, rendes menstruációs tünetekkel. Kissé aggódom a ellenség miatt. Köszönöm. Amaryll  
Kedves Asszonyom!
Feltehetőleg nem az ellenség, hanem a terhesség miatt aggódik. Ez utóbbi esetben sokat segíthet egy teszt. A vérzészavar kiderítésére mindenképp vizsgálat kell.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 16:23:17
  Jó napot kívánok Kedves Doktor úr!
Kérdéssel fordulnék önhöz 8 hetes kismama vagyok .tegnap este azt vettem észre hogy a mellemből véres váladék jön ki ,és ma is tapasztaltam!Ön szerint ez természetes vagy gond lehet!  
Kedves Asszonyom!
Ez mindenképpen vizsgálatot igényel
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 15:12:53
  Tisztelr dr!54 éves nő vagyok ,másfél éve meheltávolító műtétem volt csak
a jobb petefészkem maradt.Mostanra elért a változókor,alvászavarom és gyakori hőhullámok erős izzadassal.Barátnőmmel beszélgetve /utánnam pakolták ki ,neki mindent/Őneki zselét írt fel az orvosa azt mondja minden gondja megszünt.Elmentem én is az orvosomhoz LADYBONT-írtfel,kérdeztem miért nem gélt írt.azt mondta azért mert nekem az egyik petefészkem bent van.Szedtem 18 napig lassacskán jobb lett a közérzetem.De viszont elkezdtem kahogni és estére a fejem is fájt.Csak arra tudtam gondolni,hogy a gyógyszrtől van.Ezért most egy hete abba hagytam,már nem krahácsolok.Szeretném a tanácsát kérni,lehetséges,hogy a gyógyszertől volt? És van-e másfajta gyógyszer a hőhullámokra? Köszönettel Éva  
Kedves Asszonyom!
Bár nem tartozik a jellegzetes mellékhatások közé, de egyáltalán nem elképzelhetetlen.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 15:10:57
  Tisztelt doktornő
Azt szeretnem kerdezni, hogy már 6 hónapja szedem a fogamzásgátlót. Es a párom belém ment. De meg nem hagytam ki egy gyógyszert se, rendszeresen szedem. De viszont mar 2. napja hanyingerem van. Az lehetséges hogy terhes vagyok?

Válaszát elore is köszönöm  
Kedves Asszonyom!
Kicsi a valószínűsége. Persze teljesen kizárni sem lehet. Ha nem jelentkezik a szokásosnak megfelelően a vérzése, csináljon egy tesztet.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 13:40:09
  Tisztelt Doktor Ùr!
Èrdeklødni szeretnèk, hogy amennyiben rendszertelen a menstruàciò, akkor hogyan lehetsèges a hormonvizsgàlat? Vàlaszàt előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

kitűnő kérdés. Az orvosa a konkrét helyzet ismeretében el fogja önnek mondani, mikor menjen a laborba

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 12:04:59
  Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm szépen az előző válaszát. Meg egy kérdésem lenne Önhöz. A D-vitamin hiány okozhat menstruációs problémát? (kimaradó vagy elhúzódó vérzést) Ha a megfelelően pótolom a hiányt, akkor rendeződik a ciklus?? Köszönöm megtisztelő válaszát!  
Kedves Asszonyom!

Az összefüggés nem ilyen direkt. Ettől nem várható önmagában a ciklus rendeződése.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.26. 06:23:59
  Tisztelt Doktor Úr!
29 éves 3 gyermekes édesanya vagyok mindhárom gyermek tervezett volt.
Jelenleg 7 hós a kislányom akit 3 hónapig szoptattam majd a következő 2 hónapban megjött a menstruációm normál módon. Viszont az utolsó 2 hónapban teljes vérzés kimaradás... Gyermeket nem szeretnénk ezért vigyázunk is... Csináltam azért egy tesztet de teljesen negatív... Az utóbbi 3 hónapban felszedtem 6 kg pluszt ami inkább a hasam környékére rakódott le sajnos... Sokszor hirtelen lever a víz... Mivel a helyi tb alapú nőgyógyászat jelenleg tele van áprilisig ezért magán orvoshoz fordulok a problémámmal... A terhességem alatt egy 2.5 cm myoma göb volt méhen belül esetleg lehet ez az oka a verzeskimaradasnak ? Köszönettel  
Kedves Asszonyom!

A myoma nem okoz vérzéskimaradást. Ellenkezőleg, gyakori bő vérzéshez vezet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.25. 22:34:19
  Kedves doktor úr
Egy ojan kérdésem lene maga felé
Mitol van az hogy 20 adikan kelet volna meg jönie a menstruációmnak de mégis 18 adikan meg jöt ugy hogy el mentem regel pisilni és el öntöt a vér
Ez vajon baj vagy ez mit jelentene  
Kedves Asszonyom!

Vizsgálat szükséges a probléma kiderítéséhez.

Kedves Asszonyom!
2020.01.25. 22:08:00
  Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon szépen köszönöm a 2020.01.25. 16:23:03-kor írt üzenetemre a választ. Még annyit szeretnék kérdezni, hogy az óvszert elég 7 napig használni a fogamzásgátló mellett, s utána visszatérhetünk csak a fogamzásgátlóra? Illetve, akkor most ezzel az együttlét utáni első hetes tabletta-kihagyással nem állhat fenn terhesség?
Nagyon szépen köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

Ebbe a ciklusban végi használják.

Kontroll mindenképpen szükséges.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.25. 20:44:59
  Kedves dr. ÚR,
Igen a vizeletben van a fehérvérsejt és a laphamsejt, viszont a Leukocita észteráz (FVS) pozitív lett, az sem jelent nagy gondot ?
Köszönöm válaszát.
Judit  
Kedves Judit!

Nyugodjon meg ez sem.

üdvözlettel: Dr Márkus László
2020.01.25. 17:59:32
  Minden estben látszik a hüvelyi ultrahangon a terhesség? A menstruacio tol/ egyuttlettol számítva hanyadik héten látható először a terhesség?  
Ha ott van a terhesség, ahol nézzük, akkor igen.
4.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 16:23:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Missee fogamzásgátlót szedek 2 éve és a placebo hét után most kedden (január 21-én) este 10-kor kezdtem meg az újabb 3 havi adag első levelét. Azon a napon, kedden (vagyis inkább már szerda éjfél körül volt) együtt is voltam a párommal és nem védekeztünk máshogy, viszont most pénteken (január 24-én) vettem észre, hogy szerdán (január 22-én) vagy csütörtökön (január 23-án) elfelejtettem bevenni az aznapi tablettát, tehát az első héten 1 szemet. (Sajnos már nem tudom pontosan, hogy a szerdai maradt ki és csütörtökön vettem be csak a szerdait vagy a csütörtöki maradt ki, a lényeg, hogy pénteken azt láttam, hogy a csütörtöki napnál lévő gyógyszer nincs még bevéve). Ezt a péntekivel együtt pótoltam, tehát lehet, hogy 48 óra múlva vettem be a kimaradtat, ha valóban a szerdait felejtettem el. :( Érdeklődni szeretnék, hogy így fennállhat-e terhesség, hogy az első hét 1 kihagyott, s lehet, hogy nagyon későn pótolt tablettája előtt 1-2 nappal együtt voltam a párommal más védekezés nélkül? Kellene esetleg esemény utáni tabletta?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!  
Esemény utáni tabletta nem kell.
Óvszer kell, a védelem a leírtak alapján nagyon bizonytalan.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 15:39:18
  T. Dr. ÚR
fèl ève nincs menses, cytologia rendben, feszülhet e fàjhat e has időközönkênt ?
Klimax korban vagyok
Köszönöm  
Sajnos feszülhet is fájhat is. A folyamat fokozatos, a vérzés elmúlása után a hormonális aktivitás egyre csökkenő formában még tovább fennmaradhat.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 15:12:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Babàt szeretnènk, elotte vizsgalatokat is.
Haziorvos tud e adni vèrvètelre beutalot hormonvizsgalatra , vagy csak nőgyógyàsz irhat?
Esetleg fizetős laborhoz is kell e , vagy ott tudjàk hogy miket kell nézni?
Köszönöm  
Kedves Asszonyom!

Csak nőgyógyász.
Nem tudják, ha az orvosától visz egy listát, az viszont segíthet.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 14:23:19
  Tisztelt Dr.Úr!
Azzal a panasszal fordulok önhöz, hogy 1 hete elmúlt a menstruációm, viszont tegnap elkezdtem újra vérezni. Lehet komolyabb baj is, vagy ne aggódjak?! Köszönöm válaszát.  
Kedves Asszonyom!

Ha a jövő hónapban is hasonló lesz a helyzet, akkor irány a nőgyógyászat. Egy alkalom önmagában még nem aggasztó.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 13:47:59
  Üdvözlöm Dr. ÚR!

A 12hetes vérvétel eredményemen a fehérvérsejt és a laphamsejt magas lett, o-4 az érték és nekem 13.
Ez mennyire gond?
A babára ez jelent valami gondot, vagy öt már teljesen védi a nyákdugó?
Köszönöm válaszát!
Judit  
Kedves Judit!

Van itt egy kis zavar.
Kedves Judit olvassa el még egyszer azt a leletet. Ha a vizeletről beszélünk, akkor nem kell aggódnia

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 13:33:29
  Tisztelt Doktor Úr! Menstruációs problémára a Deciora 3mg/0,02mg fogamzásgátló gyógyszert kaptam. Az első levéltől végig véreztem. Vérvizsgálat során kiderült súlyos D-vitamin hiányom van. Értékem: 10. Bioextra lágy kapszula 3000 Ne kaptam. 4 szem volt hátra az első levél fogamzásgátlóból amikor elkezdtem szedni a vitamint. Másnapra a vérzésem megerősödött. Szeretném megkérdezni, hogy ez lehetséges a d-vitamintól? Hatással van a fogamzásgátló tablettára? Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!  
Nem ilyen közvetlen a kapcsolat. Szedje még a Deciorát egy-két hónapot. Ha beáll a vérzése, akkor szedheti tartósan. Ha nem gyógyszert kell váltani.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 12:57:51
  Vettem tesztet és negatív lett.. De halvány feketén ott a másik vonal..akkor nem vagyok az? :(  
Kedves Asszonyom!

Ha ott van a csík akkor nem lett negatív.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 12:35:52
  Kedves doktor úr! Olyan kérdésem lenne hogy a második levél fogamzásgátló szedésén már biztos a védelem?  
Kedves Asszonyom!

Ha az előírásnak megfelelően járt el, akkor nyugodt lehet.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 11:58:05
  Üdvözlöm!
6hetes vagyok és 2 napja megállás nélkül szédülök és tegnap reggel ota lett folyásom ami elég szagos! Meg kell ilyednem vagy elég ha hétfőn elmegyek orvoshoz?  
Kedves Asszonyom!

A hétfő jó.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 11:56:19
  Tisztelt Doktor Úr!

Nekem,az lenne a kérdésem,hogy a menstruációm után, másnap szexeltünk a párommal!
Mivel,első volt, nem tudott bemenni,mert elég szűk voltam, így nem erőltette!
De,közbe elment,úgy hogy,nem vette ki rögtön!
Lehetséges,hogy terhes lehetek??  
Kedves Asszonyom!

Bár a helyzet nem teljesen világos, de lehet.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 11:42:40
  Tisztelt Doktor Úr! 24 éves vagyok és tavaly volt egy méhen kívüli terhességem, amivel meg is műtöttek, ezáltal kivették az egyik petevezetőmet. Akkoriban hugyúti fertőzéssel küzdöttem. A doktornő, aki műtött, azt mondta, hogy a másik egészséges, sem cisztát, sem elváltozást nem lát. Azonban félek, hogy még egyszer megismétlődik. Már több, mint egy hónapja szedek babaváró vitamint. Ön szerint aggódnom kell, vagy nem?  
Kedves Asszonyom! Nem kell aggódnia, az ép petevezetője tökéletesen alkalmas lesz a feladatára.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 10:55:03
  Tisztelt Doktor úr!

45 éves vagyok, a ciklusom 27-28 naponta rendszeres, bár az utóbbi fél évben a mennyisége csökkent. Lassan két éve hullik a hajam iszonyat módon. A hormon verkepem tökéletes. Minden nem nőgyógyászati vizsgálaton is túl vagyok már. Más tünetem nincsen, de ez megkeseríti nőként az életemet. Az orvos a Dienille gyógyszert írta fel. Állítása szerint ezt bármeddig lehet szedni.
El lehet ezt ennyi idősen kezdeni, ha igen meddig lehet szedni? És utána?

Válaszát előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

Ha nem dohányzik, nincs emelkedett trombózis és emlő kockázata, akkor a változó korig.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 04:15:43
  Kedves dr.ur.ez a 2 hónapja hogy fogamzásgátlót szedek amit nőgyogyász írt fel,elkezdtem vérezni mintha megjött volna de még nem telt el a 21 nap,folytassam a tabletta szedését vagy tartsak most 7 nap szünetet?  
Kedves Asszonyom! Folytassa

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.25. 03:14:52
  TiszteltDr ur
2019.12.20. an menstrualtam utoljara
2020.01.20 pozi teszt dr nézett10,4mm gs
4 het5nap volt
5het2 napra utrogestan mellett rozsaszines folyas
Bementem ugyeletre
Dr semmit nem latott. B-Hcg 37,97
Aztmondta nincs terhesség
2nap meg sajat dokiig. Mit gondol?  
Kedves Asszonyom! Sajnos nem túl biztató a helyzet.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 23:30:16
  udv doktor ur azt szeretnem kerdezni hogy hetfon megyek ultrahangra na most ha vagyok kb 5 6 hetes akkor hasi vagy huvelyi ultrahangot csinalnak ...meg az lenne a kerdesem hogy szabad elotte enni vagy inni...koszonom a valaszat  
Kedves Asszonyom!
Hüvelyi, Egyen igyon, és a vizsgálat előtt közvetlenül pisiljen.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 21:07:03
  Kedves Doktor Úr,

Sajnos a napokban a bal petefészkemen egy daganot talált az orvosom. Ő az érintett petefészek eltávolítását javasolta. Most elküldött tumormarker vizsgálatra, HE4, CA125 Roma indexel. Az lenne a kérdésem, hogy ha volt előtte rákszűrésem, és ott nem találtak semmiféle elváltozást, lehet a daganat ettől függetlenül rosszindulatú?? Köszönöm  
Kedves Asszonyom!

A hagyományos rákszűrés ebben a tekintetben nem informatív.
Számít a daganat ultrahangos képe mellett a ROMA index is. Ha ezek megvannak akkor egy részletes megbeszélés keretében együtt kell meghatározni a szükséges lépéseket.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 20:30:28
  Tisztelt Doktorúr! 41 éves nő vagyok. Van 2 gerincsérvem, valószínű nyaki sérv is, májusba lesz Mr, de nagyon valószínű hogy sajnos van. Vérnyomásom magas, rendszeresen szedem a vérnyomás csökkentőt és szivlassitót mellé. Kislányom 3 éves, aki CP-s ( cerebralis paresis). Nem súlyos az állapota, agyilag teljesen ép, lábujjhegyen megy. Valószínűleg oxigénhiányt hiányt kaphatott terhességem alatt. Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyire kockázatos egy újabb terhesség, az én állapotom és a pici egészségére nézve? Nagyon köszönöm válaszát!  
Kedves Asszonyom!

Őn nyilvánvalóan belülről érzi, hogy mennyire vágyik egy újabb gyermekre.
Ha vágyik, az orvosai minden segítséget meg fognak adni abban, hogy a kettőjük kockázatát minimumra csökkentsék.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 20:16:05
  Tisztelt doktor úr!

Azt szeretném megkérdezni, hogy jelenleg most fent áll nálam 5 hetes terhesség. Sokaig próbálkoztunk mire összejött. Vokt 2 vetélésem is pár évvel ezelőtt, tavaly kiderült, hogy IR-em van erre december elejétől meforal 500 mg tablettát szedtem. Leiden mutációm is van heterozigóta

A kérdés: szedjem továbbra is a meforált?
A leidenre már most kezdjem a szurizást?

Mindegyik orvos mást mond a szurira az egyik azt , hogy el kell kezdeni a másik azt, hogy 20. Héttől
A meforált el kell hagyni a mádik, hogy 12. Hétig szedni kell

Tanácstalan vagyok  
Kedves Asszonyom!

Szedje továbbra is.
Ne kezdje a szurizást.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 18:56:00
  Tisztelt Dr Úr! Nem tudom mi tevő legyek
2019.11 hónapba semmi menstruáció
2019. 12 17 én volt egy napos menstruációm pár csepp
2020 01. 23 jött újra a mensesem.
2020. 01 24 én nagyon erős vérzést tapasztaltam a mai nap folyamán.
Baloldali petefeszkem kisugarzo fájdalmaim vannak.
2019 Ben volt 3 spontán vetélésem
Mendence gyulladásom.
Mit tévő legyek hova forduljak. Mit csináljak? elég ingerült vagyok mostanában.  
Kedves Asszonyom!

Tipikusan nőgyógyásznak való probléma.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 18:18:38
  Menstruacio utan 2 hettel , megtoroltem magam es kicsit barnas a wc papir. Utolso egyutt let vedekezessel volt Decmeber kozepen. Mi allhat a hatzerben?  
Kedves Asszonyom!

Több dolog is. Egy vizsgálattal szétszálazható az ügy.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 18:03:59
  Tisztelt Doktor úr!
Terhességem 9. hetében volt missed ab műtétem. Két menstruációm volt azóta. Kontrollon minden rendben. Mikortól próbálkozhatunk újra?
Köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

2 hónap múlva.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 17:50:43
  Jó napot doktor úr! 21 éves vagyok, már 5éve egyfajta fogamzásgátlót szedek és a váltás mellett döntöttem. Most nem szedek semmit, csak várom a menstruációt. Elvileg 2 hét múlva kellene megjönnie, de most barnás váladékozást észlelek. Ez már a menstruáció lehet, csak ennyivel hamarabb jött meg, vagy valami baj van? Vagy csak várjak még és még fog jönni rendesen? Köszönöm szépen  
Kedves Asszonyom!

A gyógyszerrel való leállás, váltás, gyógyszer elkezdése okozhat ilyet.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 17:39:02
  Mikortól lehet hüvelyi ultrahanggal legkorábban megállapítani a terhességet? A nem várt mensi utáni héten meg korai?  
Kedves Asszonyom!

4 hetesen.
Korai.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 17:37:17
  Ha kétszer megjött a menstruaciom normál mennyiségben ,elénk piros volt a színe és a tesztek is negatívak akkor nem áll fenn terhesség ugye?  
Kedves Asszonyom!

Nagy valószínűséggel nem.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 17:30:23
  Kedves dr.Úr!
December 21.en voltam együtt a párommal és megszakitasos módszerrel védekezzünk. A menstruaciom három napot késett. És ez idő alatt nagyon gorcsoltem,ami eddig nem volt jellemző. Az állaga is másmilyen volt, két napig tartott és utána már alig volt. A menstruacio végén csináltam tesztet,ami negatív lett,illetve elmentem orvoshoz az egyutléttől számított negyedik hét elején,ott hüvelyi ultrahangot végeztek és azt mondta az orvos hogy nem látszik terhesség. Viszont a melleim néha feszülnek, és a bimbó udvar is sokkal sötétebb lett, állandóan éhségérzetem van. Szeretném megkérdezni hogy lehet hogy terhes vagyok és korai volt a hüvelyi ultrahang ezért meg nem lehetett látni a terhességet?  
Kedves Asszonyom!

Sokat segítene még egy teszt.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 15:43:53
  Tisztelt Doktor Úr! Most 2019.12.02.án volt egy küretem pecsételő vérzés miatt. Orvosom méheltávolítást javasolt saját érdekemben, hogy a későbbiekben ez ne okozzon gondot. Szövettanom: HE festés után bőséges endometriális nyálkahártya részlet látható, melyek változatos képet mutatnak. Egy részükben szekréciós jelek ismerhetők fél, más részük polypid jellegű, vaskos falu ereket is tartalmaz. Utóbbi mucosa részleteken belül zsúfoltan elhelyezkedő, komplex szerkezetű mirigyek észlelhetők, melyek egy-egy fókuszban szorosan egymáshoz fekszenek. A mirigyeket bélelő hámsejtek cytoplasmájában több helyen sub és supranucleáris vacuolisatio figyelhető még, valamint több fókuszban a mirigyhámsejtek magjai atypusosak. Helyenként laphám morulák is megjelentek. Egyértelmű invázió nem azonosítható. Vélemény: A bőséges mintában polypoid jellegű fokális atípusos komplex hyperplasia látható. A minta alapján malignitás egyértelműen nem igazolható, de nem is zárható ki.Reproduktív célú hormonkezelés felfüggesztése és szoros kontroll javasolt. Gyermekem még nincs lombikprogramban vettünk részt eddig sikertelenül. Az lenne a kérdésem, hogy a méheltávolítás az egyetlen megoldás? Illetve egy neves orvostól kaptam egy lehetőséget, Mirena eszköz felhelyezését javasolta, hogy talán sikerül visszaszorítani ezt az állapotot, és talán van még esély a babára. Önnek mi erről a véleménye? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel:Brigitta  
Kedves Brigitta!
Jelen álláspont szerint kétségkívül rákmegelőző állapotról van szó. Ugyanakkor progeszteron kezelés fél évig (akár Mirena formájában), majd kontroll kürett járható út lehet.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 14:56:04
  Jónapot Dr Úr olyan kérdésem lenne hogy tegnap egy terhességi teszt halvány vékony pozitív lett ma is csináltam 1 et és az is nagyon halvány pozitív csak azt nem tudom hogy időn túl lettek e pozitívak és hogy attól lehetek e terhes? Köszönöm vàlaszát  
Kedves Asszonyom!

Most várjon egy kicsit, és egy hét múlva csináljon megint egyet, szigorúan úgy, ahogy a mellékelt leírásban szerepel.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 12:44:50
  Jónapot Dr. Úr! 22 éves vagyok, 3 éves kisfiú édesanyja. Császáros volt. 2019. December 15. -én jött meg a menstruációm, azóta próbálkozunk babával. Akkor 2 naponta, vagy naponta voltunk együtt, védekezés nélkül. 2020 Január 13.-dikán megjött, de nem úgy ahogy kellett volna. Első nap, gyenge volt, 2-3 nap erős, sötét darabos (ennyire darabos sose volt a vérzésem) görcsös, hát, derék fájásos volt, és csak 3 napig tartott, onnantól csak rózsaszín folyásom volt, meg barnáztam,így rendesen 7 napig tartott. Fáradékony voltam, melleim azóta egyre jobban és egyre többet fájnak, feszülnek, érzékenyek a bimbóim. 3 negatív teszttel mentem el a dokihoz. Nem látott semmit. Azt mondta 1 hét múlva menjek vissza(azaz tegnap voltam. Január 23.-dikán),meg se vizsgált, pedig mondtam hogy azóta is fáj a hasam alja, meg vagy jobb oldalt vagy bal oldat fáj a hasam. Közben volt egy halvány pozitív tesztem, de rá 2 naponta teszteltem, mind negatív volt, a doki előtt, az nap, amikor mentem a dokihoz megint enyhe halvány pozitív lett a tesztem. Nem tudom ezt mire vélni. Folyton álmos vagyok, fáj a hasam alja, derekam, hátam, érzékenyek a bimbóim, egyre többet feszülnek, fájnak a melleim. Párommal voltam eggyütt 22.-dikén,de fájt,pedig volt elég nedv, meg meg volt a vágy is.Mi lehet ez? Nem tudom már mit gondoljak.  
Kedves Asszonyom!

Javasolnék egy vérvételt terhességi hormonvizsgálat céljából.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 12:16:41
  Kedve Doktorúr! 23 éves lány vagyok, több mint egy éve szedek fogamzásgátló tablettát, és a mai napon (péntek) véletlenül azt hittem, hogy előző nap nem vettem be a tablettát, ezért ma bevettem azt, amire azt hittem, hogy a tegnapi, és a mai tablettát is. Vasárnaptól kezdődne a 7 gyógyszer mentes napom. Az a kérdésem, hogy ha most két tablettát vettem be egyszerre, megnőhet a teherbeesés kockázata? A következő adag tablettát kezdjem el szedni egy nappal előbb, azaz szombaton? Válaszát előre is köszönöm!  
Nyugi. Minimális a kockázat. Kezdje csak vasárnap.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 09:44:12
  Tisztelt Doktor úr! Egy hónapja fáj a farokcsontom. Üléskor, fekvéskor jobban. Voltam reumatológián, röntgen eredmény negatív. Nincs becsípődés, elmozdulás és gyulladás sem.Kérdésem az lenne nőgyógyászati probléma okozhat - e ilyen jellegű problémát? Ha igen, milyen probléma lehet, gyulladás vagy komolyabb dologra kell gondolnom? Köszönöm  
Kedves Asszonyom!

Okozhat. Hogy mi, azt egy vizsgálat fogja eldönteni.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 08:30:36
  Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm a válaszát a Norcolut-tal kapcsolatban./ Hyperplasia simplex endometrii./
Írta a Doktor Úr,hogy két hét szedés,két hét szünet,Annyit kérdeznék,hogy a ciklus melyik napja legyen így a kezdő nap.
Köszönöm szépen a választ!  
Kedves Asszonyom!

14.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 08:14:48
  Kedves Doktor úr! 6 hetes körüli a terhességem, orvosnál még nem voltam, ő azt mondta várjunk meg még egy menstruáció kimaradást. A tesztek pozitívak. Viszont pár napja a mellekhelyiségen enyhén barnás-rózsaszínes lett a toalett papír törléskor. Ez gondot jelenthet? Alhasi fájdalmam nincs. (Fáradtság, reggeli megemelkedett testhó és hányingerem van.) Előre is köszönöm válaszát.  
Kedves Asszonyom!

Indokolt egy UH végzése.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 08:12:32
  Jó napot kívánok dr.ur.Lenne egy olyan kérdésem hogy, tegnap voltam terhesség megszakításon, és én előtte voltam nőgyogyaszal rakszuresen ott nem mutatott jó eredményt. El küldtek hpv vizsgálatra és tegnap meg jött az eredmény pozitív. Szeretném megkerdezni hogy a műtét miatt esetleg nem lehet alkalmaznom a Papilocare hüvelygélt.?
A dr. Nő mielőtt megvizsgált felirta hogy ha pozitív lenne de akkor még nemtudtuk hogy várandós vagyok.
Mennyi ideig kellene ezt használnom.?
Előre is köszönöm szépen.  
Kedves Asszonyom!

Várjon két hetet. Ha nincs panasza, felhelyezheti.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 08:04:43
  Üdvözlöm.
Kérdésem az lenne, hogy mi tévő legyek. Férjemnek folyton vannak herpeszei, amik időnként előjönnek. Várandós vagyok és már lassan itt a baba, én szerencsére nem szoktam elkapni tőle, sosem. De félek hogy ez hogy lesz ha meglesz a baba? Hiába mondom neki hogy ez nem játék, ő úgy van vele hogy ez csak egy herpesz és majd elmúlik, meg hogy jaj hát mi baja lenne a babának ettől. Sajnos tudom hogy komoly bajok lehetnek ebből, és hogy a herpeszt már mielőtt kiütés megjelenik a szervezet már birja továbbadni/továbbfertőzni. Mit javasol, mit tegyek, vagy mit tegyünk hogy ne legyenek herpeszei, nem szeretném ha baja lenne a babának miatta. Most hogy herpesze van míg várandós vagyok GONDOLOM nem jelent gondot a babára nézve,de félek hogy aztán mi lesz. Köszönöm  
Kedves Asszonyom!

A babát kezdetben majd védi a szoptatás által Öntől kapott immunitás, később pedig a kialakuló saját védekező képessége. Nyugodjon meg, a herpes csak egy a ránk leselkedő ezer veszély közül. Úgy vagyunk kitalálva, hogy úrrá lehessünk rajtuk.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.24. 00:12:30
  Tisztelt Doktor úr!
Körülbelül 1 éve hagytam abba a fogamzásgátló szedését és azóta vagy normálisan menstruálok vagy pár napot, hetet késik. Volt már olyan hogy 1 hónapot késett de utánna normálisan megjött. Viszont most december óta késik. A terhesség az kizárt.
Ön szerint mi lehet a probléma?  
Kedves Asszonyom!

Hormonlaborok és UH birtokában valószínűleg meg lehet válaszolni.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 23:26:33
  Normális hogy annyira véreztem a szüzességem elvesztése utáni második aktuson, hogy erősen folyott a vér és abba kellett hagynunk?  
Kedves Asszonyom!

Nem mindennapi.Javasolnék egy nőgyógyászati és egy háziorvosi vizsgálatot.Utóbbit a véralvadás ellenőrzésére.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 23:11:48
  Tisztelt Doktor úr!

Régebben olyan panaszaim voltak, mint rendszertelen és ritka menstruáció. Szedtem a felírt folsavat és D-vitamint. Azóta fél éve semmi panaszom nem volt. Ma délután viszont amikor a barátommal voltam kiszakadt az óvszer amit használtunk. 2 nap múlva kell megjönnie a menstruációmnak. Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire borítaná fel a hormonháztartásomat, illetve ajánlja-e a az esemény utáni készítményt.

Előre is köszönöm a választ.  
Kedves Asszonyom!

Ha csökkenteni akarja a kockázatot, kénytelen lesz bevenni.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 22:10:38
  Tisztelt Doktor Úr!
19 èves làny vagyok , mindig rendszeresen jött meg a menszeszem , de kb.5 honapja öszevisza jön meg az lenne a kèdrèsem hogy ebbe a hónapban 2x volt meg 1.jen megjött elmúlt 6.an ès most 23.an megint meg jött es ez baj?
4 honapja kb a menszeszem elejetol a vegeig barna mondtam.az orvosnak azt mondta az nem baj masok azt mondtak baj. Ön szerint is nem.baj?  
Kedves Asszonyom!

Szerintem baj.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 20:12:47
  Üdvözlöm!
Számitásaim szerint 6 hetes terhes vagyok!
Hétfőn megyek először orvoshoz.
A hüvelyembe valami nagyon keményet tapintottam ki és nagy! Kicsit félek!
Mire kell a legjobban vigyáznom ilyenkor hogy nehogy elvetéljek?  
Kedves Asszonyom!

Hm. Hogy kiderüljön miről van szó, bizony várnia kell hétfőig.
Ha esetleg vérezne, vagy görcsölne, akkor keresse fel a sürgősségi osztályt.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 17:50:52
  Tisztelt Doktor Úr!
50 éves vagyok, és honapok óta rendszertelen a menstruáciom, most 43napja nem jött meg!
Ez a változókor tünetét jelentheti?  
Kedves Asszonyom!

Igen, valószínűleg.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 16:29:03
  Tisztelt Doktor Úr!

Holnap lesz két hete, hogy tusolás közben, a külső nemi szervemen, egy fájdalmas, 5-6 cm hosszúságú, akkor még lapos duzzanatot észleltem. Ez hétvégére esett, így hétfőn tudtam csak felkeresni a nőgyógyászom, aki lassan 35 éve az orvosom. A vizsgálat után, méhszalaggyulladást mondott, melyre kaptam Aflamin tablettát és Vagisan krémet. Kedd óta használom őket, de sajnos nem javult, inkább rosszabbodott. Ami eddig hosszúkás és vékony duzzanat volt, az most tömöttebb, keményebb, és tojás formára hasonlít. Nagyon megijedtem, és mivel még pánikbeteg is vagyok, sajnos elhatalmasodott felettem. Szeretném kérdezni a véleményét, hogy Ön szerint is gyógyulhat így, hogy közben így változik?! Köszönöm előre is megnyugtató válaszát!
Üdvözlettel!
Zsuzsanna  
Kedves Zsuzsanna,

a leírtak alaján több dolog is felmerül: Bartholini ciszta (vagy tályog) esetleg, ha szőrrel fedett részről van szó, többszörös szőrtüsző gyulladás stb. Ezt bizony látni kell.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 16:22:28
  Tisztelt doktor Úr
Már beszéltünk hogy 1 éve volt egy spontán vetélésem azóta nem voltam terhes és december 18 volt menstruációm most január 16 rozsaszines volt 17 én pedig megjött ami 18 tartot nekem 5 napos szokott lenni 30 napos a ciklusaim javasolt egy terhességi tesztet a mai nap elvégeztem egy mono kazettás tesztel amin halvány csík volt vettem meg egyett.az pedig martogatos volt azon már negatív volt hányingerem van még most is persze inkább este és gorcsoolget baloldalt lent de ma gondolom nem vagyok terhes sem 24 éves vagyok  
Kedves Asszonyom!

Rendbe kell tenni ezt a ciklust, úgyhogy nőgyógyászati kivizsgálás javasolt.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 14:42:02
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném kérni a véleményét a következőkkel kapcsolatban.
Decemberben a ciklusom 26 napos volt, dec. 24-én jött meg egy pillanatra a vérzésem erős fájdalommal, amely el is múlt, aztán másnap, de igazából ezt követő nap jött meg intenzíven a menstruációm, amely dec. 28-ig tartott. Abbahagytam pár hónapja a yadine-t (nem szedek semmit). December 31-én és jan. 01-én szexeltem a párommal, de nem védekeztünk. Elméletileg a peteérésem január 07-én volt. A múlt héten gyomorrontás miatt hánytam és erős hasfájásom volt pár napig. Szigorú diétát követek, gondolom ez is bezavarhat.. Most viszont időben megjött a menstruációm és szintén az előzőekhez hasonló módon jött meg, de csak nagyon élénk rózsaszín színű volt vizeléskor, majd elmúlt, menstruációs fájdalom jelentkezett többször is, de 1 napos kimaradással most kezd megjönni, de nagyon minimális mennyiségben, de erősebb színben. Még soha nem jártam így. A korábbi ciklusaim pontosak voltak.
Kérdésem az lenne, hogy ez a terhesség jelei lenne vagy csak hormonzavar? Mit tanácsol? Van okom aggódni?

Köszönöm szépen a válaszát.
Üdvözlettel: Sára  
Kedves Asszonyom!

Ez a bonyolult helyzet csak vizsgálattal tisztázható.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 14:27:06
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyanban szeretném a segitségét, tanácsát kérni,hogy a Bonolact Pro+femina szájon át szedhető hüvelyflóra helyreállító kapszulát menstruáció ideje alatt lehet e szedni, kifejti e ugyanúgy a hatását a készítmény? Pont a kúra felénél lenne esedékes a menstruációm, vagy várjak és a menstruáció után kezdjem el a szedését? Válaszát előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

Szedhető, kifejti.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 14:12:10
  Kedves Doktor Úr. Szeretném megkérdezni hogy ön szerint pozitív e ez a teszt? Rendszertelen a menstruációm. De szeretnénk babát. Ma csináltam egy terhességi tesztet 10 es erősségű.

https://kepkuldes.com/image/haRDgu  
Kedves Asszonyom!

Sajnos nem nyitható a link.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 13:29:50
  Tisztelt Doktor úr!

3 hónapja császármetszéssel született a kislányom. December végén megjött a menstruációm az első 3 napban rengeteg utána szépen csökkent majd el is múlt. 1 hete erős derékfájdalmam van ami alhasra kisugárzik. A derékfájdalom mellett észrevettem,hogy szinte mindennap van valamilyen pecsételésem ami húslészerű,barna vagy véres. A következő menstruációm pár nap múlva esedékes.
Mitől lehetnek ezek a pecsételések?
Köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

Szükséges egy ultrahang, a császármetszés hegének (a méhen lévőnek) az ellenőrzésére.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 08:10:47
  Kedves Doktor úr!
Most 13án műtöttek epehólyag el távolitással ès kaptam Fraxiparine 0,8ml injekciót az lenne a kèrdèsem hogy ez a beavatkozás vagy injekciós kezelès befolyásolhatja menstruációm?
Mert már 15.èn kellet volna hogy megjőjjön vagy lehet hogy terhes vagyok?????
Segítsègèt előre is köszönöm
Kriszit  
Kedves Kriszti,
befolyásolhatja. Azonban, ha 1-2 héten belül sem jön meg, akkor irány a nőgyógyászat.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.23. 06:33:48
  Tisztelt Doktor Úr!

Elmaradtam a fogamzásgátló felíratásával, a városban csak heti 2x lehet, a háziorvosom és az ambulancián pedig nem írják fel emiatt. Pénteken kellene elkezdenem, de csak hétfőn fogok tudni felíratni. Lehet ebből probléma? Kiegészítő védekezést meddig kell használni?
Előre is köszönöm!  
Kedves Asszonyom!

A következő hónapban javaslom óvszer használatát.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 19:34:34
  Jó estét
Kérdésem az lenne hogy egy éve volt egy spontán vetelesem azóta nem estem teherbe.
December 18 an megjött rendesen most január 16 rozsaszines folyásal kezdődött
17 már meg jött de 18 estig tartó előtte csináltam terhességi tesztet 15 negatív volt a tesztet az miatt csináltam mert a meleim úgy fajtak mintikor terhes valaki mert már van 2 gyerekem de mióta meg jött azóta már a meleim enyhén fáj inkább mintha viszkedne vagy nem is tudom de hányingerem van többször főleg este 25 éves leszek lehet hogy nincs peteeresem vagy terhesség van a haterbe  
Segíthet a nőgyógyászati vizsgálat.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 18:15:09
  Tisztelt Doktorúr.Olyan kérdésem lenne,hogy pecsételő vérzés alatt csinálnak-e HSG-t?.Köszönöm válaszát.  
Nem ideális.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 17:57:51
  Üdvözlöm!
12 hetes várandós vagyok. Jelenleg Utrogestan progeszteron hüvelykapszula kúràn vagyok orvosi utasításra. Idő közben begyulladt a fogam és antibiotikumot írtak ki rà. Szedek mellé probiotikumot is. Az orvosom azt javasolta hogy hüvelykapszulát is használjak az esetleges gombás fertőzés ellen. Én a gynophilus restore-t vettem meg a gyógyszertárban a gyógyszertáros hölgy javaslatára. Használhatom együtt a két hüvelykapszulát? Befolyásol majd valamit? Előre is köszönöm a válaszát!
Cintia  
Kedves Cintia,
igen használhatja.
Nem, nem befolyásol.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 16:19:48
  Tisztelt doktor úr.
Múlthèten tàgítàs nèlkül vègeztek nàllam abortuszt 11 hetes 5 napos voltam
Első terhessèg volt .baj lehet-e ebből hogy nem tàgítottak ?  
Itt valami félreértés húzódik. Azt nehezen tudnám elképzelni, hogy zárt méhszájon keresztül hogyan lehet kiüríteni a méhet. (Hacsak nem hasi műtét utján, de ez nyilvánvalóan nem az az eset)

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 16:12:32
  Kedves Doktor úr!

Elhúzódó vérzés miatt kerestem fel nőgyógyászati szakrendelést.

Az uh eredménye: bal petefészek: 38x26 mm, norm. szerk. benne egy 17 mm átlagátmérőjű éles határú echogén solid képlet. Jobb petefészek: 29x21 mm norm. szerk.

Diagnózis: tu. ov. l.s?

Ez azt jelenti, hogy petefészekrákom van? Ha igen, ez már előrehaladott stádium?

Vérvétlre kell majd mennem (Ca 125, he4, roma score), de jelenleg még vérzek, amire Norculot tabletttát kaptam. Viszont annak a betegtájékoztatóján az van, hogy ne szedjem rosszindulatú elváltozás esetén.

Nagyon félek, 28 éves vagyok, fél éve nem élek nemi életet.

Előre is köszönöm a választ!

N.  
Nem és nem.
Nyugalom. Kontroll és tájékoztatás azt követően.
Erre van szüksége.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 15:26:20
  Tisztet Doktor Úr!
Tehát akkos semmi féle gyógyszeres kezelés vagy otthoni praktika sem tud segíteni a bartholin cisztán?! Nem szeretnék műtétet, és attól hogy nem fáj, nagyon zavar..  
Vegyen egy nagy levegőt és essen túl rajta.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 12:54:55
  Tisztelt Doktor Úr!

44 éves vagyok. Január elején két hónapos kimaradás után megjött a vérzésem, ami darabos volt és mivel 1 hét elteltével sem múlt el, elmentem a nőgyógyászati vizsgálatra. A szakorvos ultrahang vizsgálat nélkül rögtön előjegyzett egy küretre, amit két nap múlva végeznének. Azt mondta, ezt nem lehet kikerülni. Közben a 10. napon elmúlt a vérzésem. 2018-ban volt már egy küretem megvastagodott méhnyálkahártya miatt, de akkor már tartósan, majdnem 3 hete fenn állt a vérzés. Az akkori szakorvos ultrahangra is elküldött. A szövettani vizsgálat hyperplasia-t állapított meg. Abban kérném segítségét, hogy így is alávessem-e magam a küretnek, vagy egy esetleges rosszindulatú elváltozás másképp is kimutatható-e. Ha nem muszáj, nem szívesen esnék át egy méhkaparáson.
Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel, Linda  
Kedves Linda,
jogos a felvetése. Egy ultrahang szükséges.
A folyamat háttere nagy biztonsággal csak szövettanilag megítélhető, ezt mindenképp figyelembe kell vennie.
A leírtak alapján mindazonáltal nem elsősorban rosszindulatú daganatra gondolnék. Részletes diagnosztika, részletes megbeszélés, majd döntés a kürettről, esetleg méhtükrözésről az Ön teljes egyetértésével. Ez a javaslatom

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 12:45:04
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném kérdezni, hogy terhessegnel /10 hetes/
Mikor alakul ki a nyakdugo ami véd?
Terhesen Együttlétkor hüvelybe élvezéskor nem történhet semmi baj?

Köszönöm válaszát!  
Rögtön az elején.
Általában nem.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 12:08:50
  Tisztelt Doktor Úr!
Van már egy egészséges kisfiam, a terhesség problémamentes volt. 3 hónapja volt egy spontán vetélésem 6 hetesen. Az orvosom nézett ultrahangon és meg is vizsgált azt mondta minden rendben. Orvosom javaslatára barátcserje kapszulát szedek lassan 1 hónapja. Valamint femibiont és magnéziumot. 1 hét múlva esedékes a menstruációm, és ma halványan barnázok.
Kérdésem az lenne, hogy a barátcserje kapszula mennyi idő után hat?
Valamint ilyen esetben (barnázás menzesz előtt) lehet-e már újra próbálkozni a babával?
Köszönöm válaszát!  
A barátcserje nagy barátunk, de nem csodaszer. Óvnám attól, hogy egyedül attól várja a megoldást. A vetélés után 3-4 hónap regenerációt szoktunk javasolni. Ez Önnél éppen most telik le, úgyhogy türelem.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 11:48:07
  Tisztelt Doktor Úr!

12. hetes terhesen a TSH: 0,013; T4: 15,8; és a T3: 4,39 volt. Voltam endokrinológusnál aki megállapította, hogy pajzsmirigy túlműködésem van. A Doktor Úr az mondta, hogy kerüljem a jódozott élelmiszerek fogyasztását.
16. hetes terhesen a TSH: 1,080; T4: 12,20 és a T3: 6,56 volt.
A kérdésem az, hogy 16. hetes terhesen ez az eredmény megfelelő, illetve a TSH, T4 és T3 a terhesség második/harmadik trimeszterben mennyi kell hogy legyen.

Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: T.K.E.  
A 16 hetes eredményei tökéletesek. Ez a szint, vagy egy enyhe FT3, FT4 emelkedés a várandósság további szakaszában is megfelel.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 11:25:27
  Tisztelt doktorúr!10napja késik a menstruációm,csináltam tesztet negatív lett.Tegnap a párommal eggyütt voltunk ma regel rózsaszínes fonásom van kicsi.Mi lehet itt a gond?  
Nőgyógyász, ultrahang - és minden kiderül.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 10:15:41
  Tisztelt Dr Úr!
2020.01.12. 05:23:31 Bejegyzésem és válasza után a folytatás.
Ami eddig történt voltam nőgyógyásznál aki, megállapította hogy erős PCO-gyanús vagyok a tünetek alapján.
USG-eredmény, TVS: 40*45*68 mm-es, Endometrium:10mm. J.ovarium 42*26mm. Bovarium 32*20mm. Mindkettőben számos 6-8 mm-es subchortiacilis tüsző.
Diagnózis: E2820
UH alátámasztja a PCO gyanúját.

Vérvétel eredményem viszont:
Ösztraidol: 774,2
Progeszeron: 39,6 
Prol: 389
Lh: 7,0
FSH: 2,4
TSH: 0,68

Kontroll 2 Hónap múlva. Eddig endokrinológusról volt szó, és Pco-ról most viszont iszom a barátcserje teát és étrendkiegészítőt ajánlott a Dr Úr és persze hogy próbáljak fogyni. Ma 26. napra a menstruácium is elkezdődött.
„Egy kétségbeesett nő”  
Kedves Nő! Ne essen kétségbe. A jelek valóban PCO-ra utalnak, de annak enyhe formájára, melyben többé-kevésbé előfordul ovuláció. Szerintem tökéletes a kolléga rendelése. Egy megjegyzés: a fogyás lassú és fokozatos legyen, havi max. 1-2 kiló. Az említett gyógynövényeket mintha csak Önnek találták volna ki.
Meg lesz az eredménye!

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 09:39:33
  Tisztelt Doktor Úr!
Fogamzásgátlót szedek. Sikerült össze szedem egy vírust ami gyomorfájasal és rosszullétel járt. Túl sokat abba a 3napba nem tudtam enni.(hasmenés, hányás nem volt) A kérdésem az lenne, hogy Feltudott így rendesen szívódni a fogamzásgátló?  
Sajnos nem. Úgyhogy nem árt az óvatosság. A gyógyszer mellett - nincs félreértés - használjanak óvszert is.

üdvözlettel Dr. Márkus László
2020.01.22. 06:16:12
  Kedves dr.ur. 25 hetes kismama vagyok, tegnap egesz nap fekzdtem mivel nagyon rosszul ereztem magam, plusz nagyon ideges voltam mivel nagymamam szivrohamot kapott, es feltettem, de hala Istennek jol van. A babam tegnap egesz nap eroteljesen mocorgott es rugdalozott, akarhogy fekudtem nem hagyta abba, felek hogy azert mozgott ilyen eroteljesen mert szenvedett. Eleinte ugy probaltam nyugtatni hanyatt fekve hogy simiztem es beszeltem hozza de csak rosszabb lett, oldalt fekve se lett jobb. Ma mar nyugodtabb. Lehet attol ilyen mivel erezte a feszultseget, vagy esetleg az egesz napi fekvesem miatt nem juthatott elehmg oxigenhez? Penteken megyek ultrahangra, megemlitem a vedononek. Koszonom. Adel  
Kedves Adél!

Ez bizony lehet. Nyugodjon meg meg, a baba természetes, hogy időnként többet, időnként kevesebbet mozog.
Jobbulást a nyaginak!
És a hasát csak óvatosan simogassa

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.22. 06:11:23
  Tisztelt Doktorúr!
22 éves vagyok. Időben megjött a menseszem, de sokkal kevesebb sőt alig van vérzésem, és elég sötét, mondhatni fekete színű is előfordul benne.
Mi lehet a problema?  
Hormonális és UH vizsgálattal kideríthető.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.22. 05:09:58
  Tisztelt Doktor Úr! November 9 -en volt utoljára menstruációm,azóta semmi.Neha feszül érzékeny a mellem,hasam nem fáj.47 éves vagyok.Valtozokori tünetek lehetnek? Köszönöm válaszát.  
Nem kizárható. Mindemellett szükséges a vizsgálat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.21. 23:58:46
  Tisztelt doktor úr, az lenne a kérdésem, hogy miért késhet a menzeszem?
2 napja késik, a mellem feszül és duzzadt, az alhasam szokásosan nagyobbodott, viszont nagyon kevés fehér folyásom van
Pete érésem a két menstruáció közötti 13-15 ik napon van,19.-én kellett volna megjönnie és a párommal 18.-án voltunk együtt védekezés nélkül,de nem ment el bennem, ugye nem terhesség? Olvastam, hogy antibiotukom szedése miatt is késhet, van köze hozzá? Mire gondoljak? Meg fog jönni?  
Ez csak vizsgálattal dönthető el.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.21. 22:37:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Szövettani vizsgálat eredménye:Hyperplasia simplex endometrii.
Norcolutot kaptam..Hogyan lenne célszerű szedni,hogy megoldja a problémámat?
Válaszát előre is köszönöm!  
Két hét gyógyszer, két hét szünet. Három hónapon keresztül.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.21. 21:20:06
  Üdvőzlöm nekem az lenne a kérdésem hogy utoljára decemberben volt meg és az óta még nem volt mestruáciom ez csak is terhesség lehet vagy más is lehet az oka?  
Más is lehet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.21. 21:13:27
  Jó napot az lenne a kérdésem doktor úr hogy még nem voltam férfivel ‘úgy’ de elő fordulhat hogy tamponnal át szakitottam a hártyát és így nem tudom hogy fog megvizsgálni mert azt olvastam hogy más kepp vizsgálnak ha szűz vagyok és ha nem .????  
Igen másképp. Ha szükséges végbélen keresztül.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.21. 20:25:43
  Tisztelt Doktor úr!

4 napja a nagy szeméremajkak külső felénél (mirigyes rész) egy pattanás szerű mirigyre/csomóra lettem figyelmes ami azóta kifakadt de fürdésnél még mindig érzem. Egy biztos hogy nem szőrtüsző gyulladás mert azon a részen nincs szőr. Jövőhétre kaptam időpontot az orvosomtól de addigra lehet el is múlik. Megijedtem, hogy mitől lehet.
Ön szerint mi lehet ez?
Segítségét előre is köszönöm!
Anna  
Valószínűleg egy duzzadt faggyúmirigy.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 18:42:25
  Kedves Doktor Úr!

29 hetes kismama vagyok. Legutóbbi vérvételem jóval több csillagot produkált, mint az eddigiek. Sajnos bár több szakorvoshoz is járok (hematológus-leiden miatt, endokrinológus-hasimoto miatt), viszonylag távol vannak a kontroll időpontok, ezért kérném a segítségét abban, hogy reálisan lássak, a mostani eltérések mennyire tudhatóak be a terhességnek ?

vas 9,7 mikromol/L (ref: 10,7-32,2)Fehérvérsejtszám 13,0 G/l (ref: 4,5 - 11,0) Neutrofil granulocita 10,17 G/l (ref: 1,8-7,7) Monocita 0,9 G/l (ref: 0,00-0,8) Neutrofil granulocita % 78,20 % (ref: 45,0-70,00) Limfocita% 12,9 % (ref: 20,00-45,00) Hemoglobin 114 g/l (ref: 120-150) Hematokrit 0,35 l/l (ref: 0,36-0,45)  
Teljes mértékben betudhatók.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 18:36:20
  Kedves Doktor Úr!menstruàcio előtti ès utàni barnazas mitol lehet?  
Egy vizsgálat, ultrahanggal együtt viszonylag könnyen kideríti.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 18:26:18
  Szép estét! Ma kettő hete bele nyilalt bal oldalt a hasam aljába. Ahogy orvosoknak mondtam petefészek környékére gondoltak. Voltam sima hasi uh-n, nőgyógyászaton, sürgősségin, senki nem mondott semmi pontosat. Van kettő uh eredményem ami egymásnak ellent mond. Hasi ct-t kértek hogy megbizonyosodjanak. Májusra kaptam időpontot. A nyilalás azota is megmaradt. Tegnap fura érzésem volt ott ahol nyilal, majd élén piros vér kezdett távozni. Ma reggelre ez abba maradt. Most délután még élénkebb piros. Menstruálció nem lehet mert 13 nap mulva esedékes. Mindig időben jön meg. Mi lehet a probléma?  
Sok ismeretlenes egyenlet. Itt egy újabb vizsgálat szükséges.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 18:13:47
  Tisztelt Doktor úr! Köszönöm előző válaszát!Akkor ezek szerint a fertőzés és a mioma is közrejátszott! Már múlik el a barna váladék! Ma voltam nőgyógyásznál,azt mondta,hogy valószínűleg elkezdődik a változókorba lépés is! Nagyon köszönöm!  
Szívesen!

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 17:55:48
  Kedves Doktor Úr!
28 hetes terhes vagyok.Körülbelül a 22.het óta érzek megszakítasokkal diszkomfort érzetet a köldököm tájékán,van h erősebben,van hogy gyengébben,nyilván ahogy a pocak növekedik.Az utóbbi időkben észrevettem,hogy ha hanyattfekszem a köldökömnél szélesebb körben (ahol sötétebb is a bőrszövet) a köldök besüpped.Rákérdeztem a nőgyógyászomnál a köldöksérv lehetőségére ill. arra hogy kinek kellene megmutatnom,de azt kaptam válaszul, hogy a terhesség alatt nem kell foglalkoznom ezzel,mivel a méhem ott van előtte(elülső megtapadás van nálam valóban),ezért nem fordulhat elő a kizáródás.Mégis felmerült benem,hogy ha ilyen tág a köldök körüli gyűrű,mikor a szülés megtörténik,akár ha császárral is,de utána ott terem azonnal a sérv lehetősége.Mit csináljak?Kinek mutassam meg,aki ebben szakavatott tanácsot tudna adni ennyi idős terhes korban?Vagy előfordul hogy a szülés után mindjárt a tágulás is visszafordul?Köszönöm előre is a válaszat!  
Amiről beszámol, azt rectus diastasisnak nevezzük. Nem képez szülési ellenjavallatot. Gyermekágyban szépen rendeződik.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 16:24:35
  Tisztelt Doktor Úr!
Én vagyok a 2020.01.20. 10:48:04 kérdező.
Ösztrogén Dominenciára kaptam a Norcolut gyógyszert.A vérzés első napjától 20 napig szólt a javaslat./3 x20 szem/Annyit mondott,ennyi idő alatt rendeződik a probléma.A hüvely fertőtlenítő használata követő nap vérzés jelentkezett,elkezdtem szedni a Norcolut-ot,másnapra a vérzés megállt.Mi a teendőm?Ebben az esetben,hogyan szedjem tovább?December 31-én volt az előző normál menses,most tartok a ciklus22.napján.Ez a fertőtlenítő egy kis kavarodást okozott.Legyen kedves segítsen!Nagyon köszönöm!  
Nekem ez valahogy nem stimmel.
Itt maximum egy személyes konzultációval és vizsgálattal tudok segíteni

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 15:45:36
  Tisztelt Doktor Úr!Mit jelent az a leletemen hogy kolpi :sec hàm?köszönöm vàlaszàt!  
Van egy gyógyult méhszájsebe.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 14:14:06
  Jónapot!
Olyan problémám lenne hogy jangee gyógyszert szedek az utolsó napokba rosszul szedtem be. Ez kb 2-3 nap.
Három hete késik a menstruációm.
Voltam már vizsgálaton ultrahangoztak és nem láttak semmi problémát.
Tesztet is csináltam negatív lett.
Eléggé ijesztő mert kb 1,5 hete nagyon görcsölök de semmi.
Ön szerint mitől lehet ez?
Köszönöm válaszát.  
Nagy valószínűséggel a rosszul szedett gyógyszer okozza.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 14:06:34
  Tisztelt Doktorúr! Olyan problémába vagyok hogy sajnos vérfertőzésből apa-lánya kapcsolatból születtem. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne hogy születhet-e egészséges gyermekem?Válaszát előre is köszönöm!  
Születhet.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 13:30:00
  Tisztelt Doktor Úr!
14 éves korom óta küzdök bulimiával. Heti, de rosszabb periódusokban napi rendszerességgel hánytatom magam. Tudom, nem aktuális és talán furcsa kérdés is, de az interneten kutakodnak és most attól félek, ha egyszer terhes leszek és természetes úton szülöm majd a gyermekemet, a hánytatásoktól esetleg meggyengülhettek erek az agyamban és szülés során erőlködésnél agyvérzést kaphatok. Ez lehetséges? Mit tehetnék ellene?  
Ez nem valószínű.
Keressen egy pszichológust.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 12:59:16
  Az előbbi írásommal kapcsolatban van még egy kérdésem: a fibroadenoma műtét után mikor lehetek újra terhes?
Üdvözlettel:
E.  
3-4 hónap várakozás javasolt.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 12:57:16
  jo napot doktor úr olyan kérdésel fordulok önhöz hogy utolsó menszeszem november 20 volt azóta semmi es január 21 van csinaltam tesztet negativ 4 tesztet is csinaltam ugya az voam orvosnál is ezzel de semmi aszt mondtá mibden rendben van  
Indokoltnak látom a vérzés gyógyszeres meghozatalát.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 11:06:53
  Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném a véleményét kérni a következő problémámban:
tavaly aug.-ban terhes lettem fél év próbálozás után (életkorom 34. év). A 6 héten vese-medence gyulladásom volt, amire Xorimaxot írtak fel. Innentől táppénzen voltam.
A 7. héten egyik éjszaka görcsölt a hasam és nagyon kevés rózsaszín folyást tapasztaltam, felhívtuk az ügyeletet azt mondták reggel menjünk be megnézni h minden rendben van e és írnak fel progeszteron-pótlót. Végig barnáztam valamennyire.
Reggel bementünk a kórházba, a vizsgálat szerint minden rendben volt, volt szívdobogása is az embriónak, szabályos volt a petezsák...az orvos Magnerot-ot ajánlott és pihenést, rákérdeztem a progeszteront nem látta indokoltnak. A 10. heti uh-on már nem volt embrió csak a petezsák...11. héten missed ab volt.
A teherbeesés előtti középidőben kezdtem el szedni a Barátcserje kapszulát...amit kb. a 6 héten hagytam abba.
Dec. közepén 2,6 cm-s fibroadenomát állapítottak meg a bal emlőmben, a jobb oldaliban pedig cisztát, mindkettő fáj. A fibrodenomát febr. 26-án fogják kiműteni.
Nov-ben voltam egy másik nőgyógyásznál, az uh-on látta hogy volt peteérésem, szerettem volna hormonszintet nézetni de azt mondta hogy nem indokolt mert az mindig változik.
Azt szeretném kérdezni, hogy a vetélést okozhatta progeszterin-hiány? És a Fibroadenomát? Vagy, akkor peteérésem se lenne?
Nemrég újra elkezdtem szedni a Barátcserje kapszulát, remélve hogy helyreáll a rend és talán felszívódik a fibroad.. Ön szerint mekkora ennek az esélye? Ezzel a kapszulával nem árthatok, vagy ronthatok a helyzeten? A következő terhesség előtt mindenképpen ajánlott a műtét?
Véleményét/válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: E.  
Kedves E. !
A progeszteron a sok indok közül csak az egyik. Hogy jelen esetben valójában mi okozta a vetélést azt csak találgatni lehet. Semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy a progeszteron fibroadenomát idézne elő.
Mint ahogy sajnos arra sincs, hogy a barátcserje elmulasztaná.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 09:37:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz,hogy december 18-án mióma embolizációm volt.Előtte az utolsó normális menzesz időpontja november 20-a.
A műtét óta nem volt,tehát most januárban még eddig nem jött meg.Viszont kb.1 hete szédelgek,gyengének érzem magam és kisebb émelygéseim vannak időnként,illetve fáj a mellem egy kicsit meg az alhasam is néha.
Készülök kontrollvizsgálatra is egyébként.
Kérdésem az lenne,hogy lehetséges -e az embolizáció után rögtön teherbe esni? Előtte 1 évig próbálkoztunk.
Köszönöm válaszát!  
Teljesen kizárni nem lehet. A vizsgálat majd dönt.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 09:12:56
  Tisztelt Doktor úr!

Idén leszek 40 éves eddig fogamzásgátló tbl.-t szedtem, de tavaly szeptemberben abba hagytam. Azóta nagyjából rendszeres a menstruációm kb. 25 napos ciklussal. Az utóbbi két ciklusban a menstruáció előtt 4-5 nappal volt nagyon kevés vérzésem (talán lelki okokra vezetném vissza, más egyéb szervi problémám nincs) és kb. amikor kellett volna megjönnie akkor indult be rendesen. Ismételten vissza szeretnék állni a tablettára, amíg próbálom kitalálni, hogy milyen más módszer lenne a legmegfelelőbb számomra. Kérdésem az lenne, hogyha a következő menstruációmnál is lesz a normális vérzés előtt valami, akkor mikor kezdjem el szedni a gyógyszert? (Triodena) Meddig kellene várni, hogy tényleg védettséget nyújtson, ha esetleg nem pont a ciklus első napján kezdem el szedni? Ha nem lesz semmi gond a normál ciklusom előtt és a mens. első napján el tudom kezdeni, akkor már a menstruáció végeztével védettséget nyújt a tabletta? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm. D.  
Első napon kezdve már az első hónapban véd. 3.vagy 5. napon kezdve a következő hónaptól.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 09:05:28
  jónapot kivánok szeretnék érdeklődni hogy terheség alatt lehet szexuális életet élni 7hetes kis mama vagyok  
Lehet bizony.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 08:30:49
  Kedves Doktor Úr!

Nem régiben tudtam meg, hogy állapotos vagyok. Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy fogok-e tudni természetes úton szülni, ugyanis egy teljesen ki nem alakult végbélsipollyal születtem, a bőrfelszínre való kimenet nem alakult ki teljesen, alig látható. Soha nem volt vele problémám, baba koromban azt mondták édesanyamnak, ha nem lesz vele gond, nem kell műteni. Azonban azóta sem volt vizsgálva, és most azon tűnődöm, hogy a szülés során felmerülő nagy erőlködés okozhat e ebben kárt? Megszakadhat-e, indokolt-e emiatt a csaszarmetszés? Köszönöm a válaszát!  
Tud szülni.
Mindenesetre egy friss sebészeti konzultáció szükséges.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 07:37:09
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan problémával keresném, hogy folyàsom van/volt ( vízszerű és kellemetlen szagú). Elmentem nőgyógyászhoz ahol az eredményem p3 lett, minden más eredmény negatív lett. Azt mondta az orvos hogy nem tudja hogy mi az oka, így írt fel nekem sumamed 500-at. Ettől el kezdett javulni a helyzet, majd pár nap múlva megjött a menzeszem és utána ismét fenn állt a folyásos problémám. Vettem egy canesten uno-t, de ez is csak pár napig segített így megismételtem. Sajnálatos módon ez is csak egy hétig hozott megoldást, úgyhogy újra küzdök ezzel a problémával. Nincs semmi más tünetem, nem ég, nem viszket. Tudna nekem segíteni hogy mit tehetnék még?!  
Mindenképp szükséges egy kontroll. Addig is jót tehet a probiotikum

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.21. 01:33:09
  Tisztelt doktor úr segítséget szeretnék kérni 1 éve nincs rendszeres menszesem voltam orvasnal is és azt mondták idő kel hoza de én már nm bírok várni már 3 éve a férjemel gyereket akarunk de nm jön ösze felé ezt gyógyszerrel h teherbe esek 1 v 2 hónap alatt mert dobos lene nm lehetne egy olyan gyógyszert amitől teherbe esnek tőle minél hamarabb ám Evelin vagyok 19 éves!! Előre is köszönöm a valaszat  
Önnél és a férjénél is részletes kivizsgálás szükséges. Gyógyszer csak ezután, ha egyáltalán kell.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 22:52:40
  Szép estét ojan kérdésem lenne január 10 voltam nőgyógyászaton azt mondta pepe eresem van együtt is voltam a párommal ahogy dr úr javasolta 19 én kellett volna megjonie de 14 jött meg a menzesz előtt és közbe voltam párommal együtt. 10.12.es 15 én együtt voltunk. de azóta szúr a bal oldali petefészkem nel most már enyhe alhasi görcsöket is érzek és egy nap többszöri hányingert mitől lehet bajom lenne vagy baba?? Azt mondta dr úr h ha nem jön meg 2 hét múlva ak mennyek Visza de még előbb jött meg 5 nappal. Köszönöm a választ ja 3 éve próbálkozunk babával de még semmi  
3 év után javaslom keressenek fel egy erre specializálódott intézetet. (pl. Róbert Károly Kórház)

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 22:43:58
  Szép estét ojan kérdésem lenne január 10 voltam nőgyógyászaton azt mondta pepe eresem van együtt is voltam a párommal ahogy dr úr javasolta 19 én kellett volna menzeszemnek megjonie én 10.13 an volt együttlétunk és 14 megjött a menzeszem de azóta szuro érzést érzek a bal oldali petefészkembe és enyhe alhasi görcsöket reggeli hányinger és este mi lehet ez és Visza menjek dokihoz ő azt monta ha nem jön meg 2 hét múlva csak akor de megjött előbb 5 nappal köszönöm a valaszt  
Jól gondolom, hogy gyermeket szeretne?
Ha igen, akkor nyugodtan próbálkozzon. Egy év sikertelenség jelent orvosi szempontból problémát.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 21:49:14
  Tisztelt Doktor Úr!

Fogamzásgátlót szedek és minden hónapban van tőle barnás folyásom. Vàltás történt más gyógyszerre, de nem változott a helyzet.
Most pedig menstruáció helyett barnás vérzésem van már 4 napja. Alvadt kicsi darabokkal. Rákszűrésem P2. Uh. Semmi elváltozást nem mutat. Néha már viszkető érzést érzek ettől a barnázástól....
Köszönöm a válaszát előre is.  
Kérdése ugyan nem volt, de el kell gondolkoznia valami más fogamzásgátlási módszeren.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 21:47:55
  Üdvözlöm!
Fél éve szedek Denielle fogamzásgátlót. Hétfőt kellett volna beszednem az első tablettát, amit elfelejtettem és csak szerdán délután vettem be az elsőt. Pénteken együtt voltam a párommal. Lehetséges a teherbeesés?
Köszönöm válaszát!  
Az esély kicsi, de lehetséges.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 18:33:35
  jó estét .. kérdezni szeretnék valamit .. a cytologiám p3 hpv 16 rh
lett . és azt szeretném kérdezni hogy ez most mit is jelent ? 2 szer
lett ilyen rosz elöször 51 rh aztán 16 rh .. az mellett p3 .... egy
hetes gyógyszeres kúrám volt ami nem használt most egy ujabb 1 hetes
kúra ..... viszont erre a gyógyszerre kicsit rosszul reagálok mert
kihanyom ... érdemes e be adatnom a hpv elleni oltást , ? lenne kedves
emberi nyelven írni nekem valamit eröl a cytologiárol hogy mennyire
rosz , ?  
Először is: nyugi nincs rákja.
Hogy ne is legyen, fél év múlva menjen el kontrollra.
Az oltással megvárnám, hogy a helyzet rendeződjön.
A HPV-nek nem ismeretes gyógyszere.. (ha az Isoprinosine-t szedi, attól nem várható a lelet remélt javulása)

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 18:32:01
  Tisztelt doktor Úr
Kérdésem az lenne hogy egy éve elvetettem spontán nem történt semmilyen kaparas. És azóta nem vagyok terhes de viszont december 18 volt még és meg jött január 16 an ez a nap csak rozsaszines folyás volt majd 17 regel már rendes menstruáció 18 már barnas folt és után elmúlt minden hányingerem van de lehet csak bekepzelem hogy lehet terhes vagyok .  
Lehet, de az is lehet, hogy tényleg az.

Javaslatom: terhességi teszt.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 18:03:04
  Tisztelt Doktor úr!
19 éves vagyok, a menstruációm mindig 1-2 napos késéssel indul, ma vagyok a 4-ik napomon. Utoljára 2 hónapja voltam nőgyógyásznál aki azt mondta minden rendben. A kérdésem az lenne, hogy menjek orvoshoz most vagy pedig várjam ki a megnem érkezett menstruáció véget és csak utánna?
Válaszát előre is köszönöm!
Noémi  
Várja ki.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 18:00:27
  Tisztelt Dr Úr! Csak annyit szeretnék megtudni hogy 1 hónapja volt abortuszom és lehet hogy megint terhes vagyok hogy elvégezhető-e az abortusz ha nem szeretném a babát?  
Orvosilag és jogilag el.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 16:08:00
  Üdvözlöm egy hónapot késet a menstruációm párnapja görcsölök és egy kicsi vér is volt de nem úgy jön ahogy szokot mért van ez  
Több tucat oka lehet.
Jó hír: egy vizsgálattal ezek közük ki lehet választani a valódit.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 15:41:27
  Tisztelt Doktor úr!
Azzal fordulnék Önhöz hogy kb. 16 éves korom óta kimaradozik és késik a menstruációm! Voltam vele orvosnál és ott cisztát állapítottak meg 18 éves koromban viszont azt, mondták hogy várjunk vele és majd menjek vissza. Mikor visszamentem már nem látták a cisztát utána rendesen be is állt. Most az utóbbi időben megint rendszertelen és nagyon sokat híztam rövid időn belül. Terhességet kizártnak tartom mert, megjön de mindig változó időben.
A kérdésem pedig az lenne hogy, ezzel milyen vizsgálatra lenne szükségesem és fogamzásgátlót szedhetek-e majd?

Tisztelettel: Egy 21 éves nő

Válaszát előre is köszönöm!  
Amire szüksége van: nőgyógyászati vizsgálat, ezen belül UH vizsgálat.

A tablettáról ott döntenek majd.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 15:01:06
  Tisztelt Doktor Úr!

1 éve elhúzódó panaszaim vannak: állandó folyás, mely miatt nem tudok menstruációs betét nélkül létezni, és már sajnos azt is elfelejtettem, milyen is valóban nélküle élni. Csak fél évvel a folyásos panaszok megkezdte után jutottam el nőgyógyászhoz, az első lelet negatív lett. Még a folyásom előtt 1-2 éven át visszatérő viszketésem volt, mindig antibiotikum-kezelés után, és ki is kezelték. Ám a fél éves folyás és viszketés után nem lehetett tovább várni. Tehát az 1. kenet negatív lett, de kaptam gombaellenes kúpot, azonban az állapotom nem javult. Készült citológia is, negatív lett, majd végtére mégis csak kitenyészett 2x is Candida, 1x pedig StreptococcusB. A kezelések alatt nagyon fokozódott a hüvelyfolyásom, mely a mai napig kismértékben fennáll, a viszketés minimális, legtöbbször nincs is. Ám a nőgyógyászom nemrégiben észlelte, hogy egy nagy kiterjedésű méhszájsebem van, amit hamarosan krioterápiával fognak kezelni. Remélhető, hogy végre megszabadulhatok ettől a kínzó hüvelyi "váladékáradattól", és végre élhetek újra betét nélkül? A krioterápia után már nem szokott érzékeny maradni egyáltalán a méhszáj, tehát nem jelent szexuális kellemetlenséget? Valamint van még egy aggasztó tünetem, mely szintén lassan 1 éve tart. A csiklóm olykor a legenyhébb érintésre is hasogat, szúr, nagyon erősen. Okozhatta ezt a sok "felázás" és állandó fertőzések? Rendbe tud ez még jönni teljesen, ha megszűnnek a kiváltó okok?

Válaszát előre is hálásan köszönöm!  
Gyors és hatékony módszer a kriokauterizáció. Remélem Ön is meg lesz vele elégedve.

Csikló ügyben egy vizsgálat segíthet.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 13:59:48
  Tisztelt doktorúr. 30 hetes kismama vagyok. Hipohondriával küszködtem egész 25 hetes koromig, valamint a terhességem elején pánikrohamokkal, aztán ez átváltott "csak" kisebb testi tünetekre, mint pl mellkasszúrás stb. Magas pulzus is volt hogy rámtört, de alacsony a vérnyomásom. Pszihológushoz járok a szorongás, pánikroham és hipohondria miatt. Mult héten mondta hogy teljesen rendben vagyok,nem kell tovább járnom. Én is így érzem, nem vagyok annyira feszült. Félek hogy ártottam ezzel a babámnak, nehogy szervi vagy agyi rendellenessége legyen. Olvastam hogy oxigénhiány is felléphet a stressz miatt. Nekem ezek mindd a terhességgel jöttek. Kérem szépen válaszoljon. Köszönöm, Andrea.  
Sokat kibírnak a picik. Ne aggódjon még tíz hét és, mintha sosem létezett volna ez a probléma.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 11:46:00
  Szép estét mindenkinek.....olyan próbálva fordulok önökhöz hogy késik a menstruációm kb2 hete nem tudom nagyon nyomon követni mert nem lehet tudi mikr jón meg.. 11 hónap 28 an meg jót a menstruációm és tartót 12-honap, 4 edik Ig 12 hónapban nem jött meg többször és 2020 - 1ho - 3 - 4 eddigre számitotam h meg jön de nem csináltam tesztet azon volt egy erős piros és nagyon, halvány volt a másik annyira halvány hogy csak akkor lacot ha fénynek fordítottam és már 12 hónap van nagyon görcsöl a hasam mintha.meg kene jönne de mese jön meg és valami furcsa fólyasom is van ami nagyon fontos budős.... Fent áll a vesszeje hogy terhes vagyok?? ????  
Fenn.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 11:33:44
  Tisztelt Doktor Úr!
Lenne egy kérdésem. A barátnőm 2018 június 17 én volt egy fiúval és 18 án is volt egy fiúval. Az történt hogy terhes lett. 18 án fogant meg a gyerek a leletek alapján. Melyik lehet a gyerek apja?  
Bármelyik.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 11:12:45
  Tisztelt Doktor úr!

Egy elég bugyuta, de aggasztó kérdésem van. Tegnap este, amikor a fogamzásgátló tablettát bevettem víz nélkül, olyan mintha feltapadt volna a szájpadlásom hátsó részére a toroknál. Igazából nem vagyok benne biztos, hogy a tabletta lenyelésre került vagy sem, mert valószínűleg már pszichésen is azt képzelem, hogy még mindig ott van. Mivel nem voltam biztos benne, hogy lement vagy sem ezért nem pótoltam a tablettát, olyan hihetetlennek és banálisnak tűnik, hogy ott ragad egy fél napon át láthatatlanul. Lehetséges, hogy ez a pici tabletta nem oldódik fel 12 óra alatt, ha fel is tapadt? Kell valamit tennem pluszban? Válaszát előre is köszönöm!  
Lement az. Ha le nem ment volna, olyan köhögési rohama lett volna, hogy biztos azzal kezdte volna a postját. Ha meg a garatban ragadt, azt a vacsora, vagy a folyadék, amit hozzá fogyasztott levitte volna.
Ha a bevétel a vacsora után történt, akkor a tabletta kénytelen volt a tetemes mennyiségben termelődő nyállal folytatni az útját, amit időnként lenyel az ember. Akár még álmában is.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 11:08:54
  Tisztelt Doktorúr!
November vége óta nem védekezünk a párommal. Január 7-én volt az utolsó peteérésem,rögtön másnap egészen a mai napig szúrkál a hasam,érzékeny a mellem és hőemelkedésem van,viszont pénteken elkezdtem barnázni,másnap(szombaton) rózsaszínes,kissebb mennyiségü vérzésem lett,szúrkált a méhem..ezután a mellem olyan érzékennyé vált,hogy a ruhát is nehezen türöm el magamon,hőemelkedésem azóta is változatlan. Ma azaz 20-án kellett volna megjönnie,viszont ami most van én ezt nem mondanám mentruációnak...nem ilyen szokott nekem lenni. Fekete darabkák voltak 1 napig(tegnap),most pedig megint olyan mint szombaton kissebb mennyiségű rózsaszínes vérzés. Az lenne a kérdésen,hogy valami bajom lehet vagy inkább terhesség? Köszönöm előre is!  
Várjon még egy-két napot. Megmutatja a dolog az igazi arcát

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 10:48:04
  Tisztelt Doktor Úr!
Egy hetem volt a menstruáció első napjáig,hogy elkezdjem szedni a Norcolut tablettát.Azonban kaptam egy hüvely fertőtlenítőt ,amit elkezdtem használni és következő napra vérzést okozott.Így elkezdtem szedni a Norcolut tablettát a vérzés azonban leállt 1 nap után. Most 2 napja szedem a Norcolutot,vérzés nincs..A normális ciklus21 napján tartok.Tanácsát szeretném kérni,hogy most meddig szedjem?Illetve mikor kezdjem a második dobozt és mennyi napig?Köszönöm!  
Döntő, hogy miért szedi a Norcolutot.
Tegyük fel, hogy a ciklus szabályozására. Akkor a vérzés első napját követően két héttel kell szednie, 10 napon keresztül.

Más javallat esetén más a séma.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 08:03:03
  Roxána vagyok.van már egy 2 éves egészséges fiam. Most terhes vagyok(30hetes). Az orvosom már az előző alkalommal és mostis azt mondta hogy a méhemnél valami ellenállás magas mindkét oldalon. Erről szeretnék kérdezni mert Ő nemigen válaszolt és kezdek aggódni. Baja lehet a babának? Mik a következmények? Tehetek ellene?
Válaszát előre is köszönöm
További szép napot  
Őszintén szólva nem pontosan értem, miről van szól.

Talán UH-al végzett áramlásvizsgálatot. Ha igen, az attól függ melyik érben, mert van olyan ér, ahol jó a magas ellenállás és van olyan, amelyikben alacsony.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 00:24:52
  Dr úr azt szeretném meg tudni hogy ha közösülés alatt a sperma a hüvelybe ment és utána kimostam akkor lehetek terhes? és ez mennyire biztos?  
Lehet. Orvosként nem használom a "biztos" kifejezést

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.20. 00:10:54
  Terhes lehetek ha aktus után jól kimosom a spermát a hüvelyemből?  
Lehet

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 22:31:08
  Jo estét doktor Úr! Megszakitasosal voltam együtt baratommal december 25 en ra 12 napra nemtudom elso nap barna pecseteles volt utana megjött de n sok csinaltam terheségi tesztett azotta 2x negativ lett ma 19 van akkor igaz mar nem lehetek terhes? Koszonom a válaszát  
Kicsi a kockázata.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 21:15:55
  Tisztelt Doktor úr!
Olyan kérdésem lenne magához hogy ma szexeltünk a párommal és tegnap múlt el a menstruációm ( nem védekeztünk) és most görcsöl a hasam ez mitől lehet?
Válaszát előre is köszönöm!  
A szexnek sokféle hatása lehet. Akár még hasi görcsök is.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 20:51:56
  Tisztelt doktor ur ! Korabban mar kerdeztem ontol terhesegel kapcsolatban most utoljara ma azzaz 19 en csinalzam tesztet ismet negativ de viszont ma delutan egy pukkanast ereztem az alhasamban es utana egy eros szuras erzest de utanna elmaradt lehet nagyobb problemam ebbol ciszta alhat a dologban ?  
Gyanús. Érdemes lenne megvizsgáltatnia magát.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 20:41:10
  Üdvözlöm doktorúr!
Elkezdtem szedni a Dienille fogamzásgátló tablettát a menstruáció első napján azaz január 12-én. A menstruációm alapból 5 napos szokott lenni. Most 5 és fél napos volt, délutánra elmúlt. 17-én este enyhe barnás csíkok voltak csak a betétemen tehát így együtt voltunk párommal, elment bennem. Másnap délután pecsetelo vérzést észleltem ami már menstruáció mennyiségű és még most is tart. Nyálkás, vöröses barna színű. Mit jelenthet ez?
Válaszát előre is köszönöm!  
Lehet, hogy nem a Dienille lesz az Ön gyógyszere. Ha a jelenség ismétlődik felmerül a váltás szükségessége.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 20:38:48
  Tisztelt Doktor úr!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy huzamosabb ideje csak 2 havonta jelentkezik a menstruációm, és akkor is gyengébb és kevesebb napig tart mint korábban. Eddig vártam hátha helyre áll. Esetleg mi állhat ennek hátterében? (19 éves vagyok)

Válaszát előre is köszönöm!  
Első lépésként indokolt a prolaktin nevű hormon szintjének vizsgálata. Aztán utána szépen sorban a többi ok is kizárandó

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 19:27:36
  Tiszteletem doktor úr!
 Három kérdéssel fordulnék önhöz. Sajnos hétfőn volt egy kiszakadt kondom "baleset" ami után kb 6 órára egy Escapelle tablettát kellett be vennem. De már a baleset előtt éreztem hogy kicsit viszket oda lent. Hétfőn már este felé megjelentek valamik rajtam, hasonló kinézetűek mint egy pattanás, olyan apró pici dudorok viszket ég, és fáj a pisilés kész kínnal járt. Folyásom is volt, először fehér darabos, aztán sárgás zöldes színű lett. Azóta ez a folyás el múlt. És szerintem a tabletta hatására a menzeszem is meg jött. Mert csak 17 nap múlva kellett volna. Az első kérdésem az volna hogy ez ön szerint milyen fajta fertőzés lehet? A másik kérdésem hogy használhatok e esetleg Betadine hüvelykúpot vagy más fajta hüvelykúpot a fertőzésre úgy hogy Escapelle tablettát vettem be előtte pár nappal? Hogy nem fog bele zavarni e a hatásába? És most így hogy meg van a "menzesz" így is lehet hüvelykúpot használni?Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát Dr. Ú  
1.: látni kell
2.:használhat
3.:várja meg a menzesz végét.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 18:35:14
  Tisztelt Doktor Úr! 19 éves vagyok. Az lenne a kérdésem, hogy a mellváladékozás mitől lehet ( átlátszó)? És hogy a terhesség ki van-e zárva?A fogamzásgátlót több mint egy éve szedem rendszeresen és nemi együttlét során nem ment belém az ondó egyszer sem. A válaszát előre köszönöm!
D  
A váladékozó emlő mindenképp vizsgálatot igényel. Lehet tejcsorgás terhesség nélkül is, ebben az esetben hormonális kivizsgálás kell, továbbá indokolt a mirigyek UH vizsgálata és az emlőváladék citológiai vizsgálata

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 17:47:31
  Tisztelt Doktor úr!45 éves vagyok! Van egy 25 mm-es méhmiómám! Nemrég kaptam augmentin antibiotikum kúrát! Az antibiotikum mellékhatásaként Candidám lett,amire Mycosyst kapszulát kapok! A kérdésem az,hogy január 7-én megjött a menzeszem,de most 18-án újra megjött,sötét színű,nem bőséges! 2 hónapja volt nőgyógyászati ultrahangom,minden rendben volt.Azt szeretném kérdezni,hogy ez a közti vérzés lehet a változókor előjele?
Köszönöm!  
Sok itt a zavaró körülmény. Szerepet játszhat a fertőzés mellett a mióma is.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 16:17:47
  Tisztelt doktor úr!
15éves vagyok és 2019dec.20 jött meg útána pedig jan.1én nem megszokott mennyiségű és most újból megjött18-án de most sem tűnik a megszokottnak. Mi lehet az oka?  
Valószínűleg nem teljesen stabil a peteérése, ami serdülőkorban egyáltalán nem ritka. Ha visszatérő problémáról van szó, irány a nőgyógyászat

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 15:38:52
  Tisztelt Doktor úr!
Novemberben voltam emlővizsgálaton mirigyes nagyon a mellem de minden rendben. Most 2hete néha érzem úgy mintha a hónomaljából zsibbadna a karom egyhén. Nem lehet hogy azóta kialakult a mell vagy nyirokcsomóban valami? Anyukám emlődaganatos volt és nagyon félek hogy öröklöm. 38éves vagyok.  
Nagyon fontos az önvizsgálat mellett az emlő UH illetve 40 felett kétévente a mammográfia.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 12:05:09
  Üdvözlöm Dr úr!
Segítséget szeretnék kérni öntől.
Nos általában mensesem 30 31 napra jön meg (4 napig)

2019. 12.17 én jött meg a mensesem tartott másnap estig.
Most 3 napja késik a menstruációm
Hova forduljak evvel? Csináljak egy terhességi tesztet? Nem szedek semmiben gyógyszert.  
Szükséges egy nőgyógyászati vizsgálat.
Kezdetnek javasolnék egy tesztet.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 11:34:46
  Doktor Úr lehet olyan hogy a menstruacio megjön és a terhességi teszt is negatív valamint a hüvelyi ultrahangon a 8. Terhességi héten sem látszik terhesség,azonban a terhesség fennál?

Köszönöm válaszát!
Anett  
Nehezen tudnám elképzelni.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 11:27:00
  Tisztelt Dr. úr!
A barátnōmmel 2 hónapja vagyunk együtt. Egy alkalommal, amikor nála voltam csókolóztunk és ō megérintette a péniszemet. Ezután azt mondta hogy elōváladék kezdett el szivárogni az érintett területrbōl. Olyan lett a keze is. Megijedt és beletörölte s pulóverembe valamint a párnájába. Az eset után körül belül fél óra múlva elment mosdóba és amikor visszajött arról számolt be, hogy miközben kitörölte az altestét véletlenül hozzáért a csilkójához azzal a kezével, ami elōtte elōváladékos Lett. Állítása szerint nem volt nedves a keze amikor ez megtörtént. Utána kezet mosott és mégegyszer letörölte az érintett területet. Még sosem feküdtünk le egymással, én vagyok az elsō barátja és mind a ketten szūzek vagyunk. Nagyon meg vagyunk ijedve hogy esetleg teherbe esett-e. Mennyi ennek az esélye illetve mi a teendō, mit tehetünk?  
Közel nulla.

Olvasgassanak, informálódjanak.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 11:15:01
  Tisztelt Márkus úr!
Az lenne a problémám, hogy augusztusba volt egy abortuszom azóta pedig kellemetlen hüvelyviszketésem van ami nem bűzös csak sok van ami csíp és viszket. Már 2orvosnál jártam a tenyésztésből az derült ki hogy felborult a hüvelyflóra. Kaptam már rá több kúpot az elején még micovag, fluomozin, betadine kúpokat, vitagyn c krémet és pimafucortot.Már nem tudom mi tévő legyek mert azt mondta az orvis idő kell míg helyreáll de nem bírom már teljesen érzékeny vagyok a sok viszketéstől. Kérem ajánljon valamit.  
Ez a "látni kell" kategória. Amíg sor kerül egy vizsgálatra javaslom probiotikum szedését.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 09:57:24
  Tisztelt doktor ur! Hol tudhatnam meg melyik nogyogyaszok ismerik a milex pesariumot es segitenek a kivalasztasanal? Kulfoldrol jonnek mert itt nem ismerik a pesariumot!  
Inkább arról van szó, hogy nem terjedt el. Általában jól ismerik a kollégák ezt a fogamzásgátló módszert.

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.19. 06:43:32
  udv doktor ur sikerult a baba a parommal akivel fel eve probalkoztunk udv  
gratulálok!

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.18. 23:30:36
  Tisztelt Doktorúr! 01. 15-én volt egy méhlepény mintavételem. Kérdésem az lenne, hogy mennyi időt kell várni a nemi élettel? Köszönöm  
48 órát

Üdvözlettel, Dr. Márkus László
2020.01.17. 13:24:01
  Dr ur ara szeretnék választ kapni hogy december 16 an volt meg mostkelett volna megjönie januar 13 an de nemjött men16 an csinaltam egy tesztet negativ lett mar a harmadik tesztnel vagyok mind negativ kb 2 hetes 4 napos terhes lehetek ha azvagyok lehetséges hogy azvagyok csak a teszt nemutatja ki és mikortol mutasa ki medig teszteljek köszönöm válaszát  
Nyugi. Várjon egy hetet, és ha addig sem jön, mejen el szépen orvoshoz.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.17. 12:47:22
  Tisztelt Doktorúr!
2018. májusa óta szedek fogamzásgátlót. Eddig nem volt vele semmi probléma, viszont 2020. januárban miután elmúlt a megvonásos vérzésem, barna folyás jelentkezett és már 5-6 napja tart. Nem fáj semmim, de elég zavaró és szokatlan. Mi lehet a probléma?  
Várjon egy két hónapot. Ha rendeződik, semmi gond. Ha ismétlődikmás gyógyszer, vagy módszer után kell néznie.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.17. 12:25:33
  : Üdvözlöm. 18 hetes terhes vagyok,Ès 1,5 hete délutánonként elkezdődő jobb oldali alhasi hajdalom gyötör. Ez eddig minden reggelre csillapodott. De a mai napon reggeltől nem szűnő fájdalmam van. Tudni kell még hogy van egy 12 honapos kisfiam akivel napközben egyedül vagyok itthon,Ès termèszetesen rendszeresen felemelem.
Forduljak szakorvoshoz a fájdalom miatt?  
Forduljon bizony.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.17. 11:10:01
  Tisztelt Doktor úr!

1 hete volt egy missed ab műtétem. Tudom, hogy a szexuális együttléttel várni kell 6 hetet, de ez vonatkozik az egyéb módszerekkel elért orgazmusra is? Mivel veszélyezetett terhes voltam, így kezdetektől nem éltem nemi életet, illetve akkor az orgazmus is tiltva volt.
Válaszát előre is köszönöm.
T  
Nem vonatkozik. (elég, ha 7-10 napot várnak)

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.17. 10:03:40
  Jó napot doktor úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy lehetek e terhes ha egy hónappal ezelőtt vették le az iud spirál és azóta többször is együtt voltam a párommal. Tesztet csináltam 1 héttel ezelőtt ami negatív lett, de viszont hányingerem van sokszor emelygek és csipkelodo érzést érzek az alhasamban. A következő menstruációm pedig 24.en esedekes  
Lehet, de azért a következő menzeszig legalább hadd várjunk.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.17. 08:56:10
  Tisztelt Dr. úr!

Pár hete voltam nőgyógyászati vizsgálaton ahol is a jobb petefészkemen találtak egy cisztát.
A leletemre ezt írták :
A jobb ov.-ban 24 mm-s nagyságú vastag falú, belül papillaris jellegű cystikus képlet.
2 hónap múlva kell vissza mennem kontrollra,de nagyon aggódom.
Lehet ebből nagyobb baj?

Köszönöm  
Sok-sok háttér információ kell ahhoz, hogy erre válaszolni lehessen.

A kontroll 2 hó múlva korrekt hozzáállás.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.17. 01:35:45
  Tisztelt Doktor Úr!Tegnap voltam hüvelyi ultrahangon,ès ez van ràírva a leletemre. Kolpi:Sec hàm! Ez mit jelent? Àtlagosnàl nagyobb helyenkènt felpuhult uterus,illetve jobb oldali ovariumba,egy zöld diónyi cysztikus kèplet àbrázolodik,nyomàsra èrzèkeny,adnexum mentèn kisebb folyadèk!citologia eredmènyem:p2! Kèrdèsem az lenne hogy ezek mit jelentenek?Nagyon aggódom!Köszönöm vàlaszàt!  
A jobb petefészkén van egy, valószínűleg ártalmatlan, ciszta. Ellenőrzés javasolt 1 hónap múlva.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 23:43:19
  Jó estét dr. Úr
November 6dikán kaptam meg a depo provera inekciot és azóta nem jött meg a menstruációm pedig december 1sején kellet volna ez normális?  
Szokványos.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 23:00:33
  Tisztelt Doktor úr!
Vasárnapig kellett Poresterone exeltis 2*200mg gyógyszert szednem 25 napon keresztül. A héten vártam ,hogy megjöjjön a menstruációm de nem jön meg.Mit tehetek? Terhes nem vagyok köszönettel Vivien  
Ilyenkor indokolt egy nőgyógyászati vizsgálat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 21:45:04
  Uterüs.65x28 mm nagysàgu norm.szerkezetű.. ez mit jelent merr ezelöt voptam egy hete vizsgalaton aszt montak h 7 hetes nek megfelelö vagyok aszta pdig nem en nem ertem  
Ezt én sem.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 20:20:26
  Üdvözlöm!
Jelenleg 8 hetes terhes vagyok, február végére befizetett nyaralásunk van Egyiptomba.
Utána olvasgattam, elég megosztóak a válaszok.. segítségét szeretném kérni hogy vissza mondjam-e az utat?!
Köszönöm!  
Hol fog lakni? Hol fog étkezni? Kikkel fog érintkezni? Egyiptom mely tájait kívánja meglátogatni? Visszaadja-e az iroda a pénzét ha lemondja? stb., stb., stb.

Keresse meg a fenti kérdésekre a választ, vegyen egy nagy levegőt, és hozza meg a döntést.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 20:19:45
  Babát szeretnénk december 30,31 diken próbálkoztunk férjemmel.Azota 2 hete fel vagyok puff adva ma meg fajt a hasam derekam meg valami barnás alig kicsit pecsetelo jött .ma január 16 ,18 dikan kene legyek beteg most nem tudom h baba e vagy a menszeszem Job meg hamarabb.Nem mertem tesztet venni meg ilyen hamar más tünet nincs  
Bátorság! Jövő héten teszteljen egyet!

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 19:25:33
  Jó estét Dr.úr !

Nekem az lenne a panaszom utolsó menstruàcióm 2019.12.16. most kellet volna 2020.01.16 megjönni a menstruàciómnak de nem jött , csinàltam terheségi tesztett ami negativ lett. A pàromal most akartunk elkezdeni a baba projectett ez utàn a ciklus utàn. a napokba elkezdtem szedni terhes vitamint elevit komplex1 et szedni 2020.01.10 ikétől szedem lehet a vitamin zavarta be ?  
Nem.
Csináljon egy tesztet egy hét múlva, ha addig sem jelentkezik a vérzés.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 19:19:22
  Tisztelt Doktor Úr!
Fél éve vagyok együtt a párommal, ezalatt az idő alatt minden hónapban volt hüvelygombám. Az orvosom azt mondta nincs köze hozzá a páromnak, de óvszer nélkül szeretkezünk. Előtte ilyen bajom soha nem volt. Canesten kombit használok rá, de folyamatosan visszajön. Főleg menstruáció után van ilyen problémám. Amikor először voltam nőgyógyásznál ezzel, petefészek cisztát állapított meg emellett, ami a következő vizsgálatnál már nem volt. Mit javasol? Menjek el másik orvoshoz? Az eddigi orvosom erre csak annyit mondott hogy egyek kevesebb szénhidrátot.  
Indokolt a fertőzés szájon keresztüli készítménnyel történő kezelése.És természetesen probiotikum.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 18:06:46
  Tisztelt doktor ur! A ciklusom 15.napjan majdnem egesz nap enyhen gorcsolt a hasam. Ha jol tudom ezt okozhatja a peteeres igaz? Illetve a ciklusom 17-18. Napjan egy par folt barnas-rozsaszines folyas volt a fehernemumon. Utanhat ez beagyazodasra vagy esetleg progeszteronszint hianyzra? Ha a progeszteron szinem alacsony az ugyis lehet hogy elotte volt peteeresem es minden holnapban pontosan jon meg a menstruaciom? Illetve tajekoztatom hogy fogamzasgatlo tablettat szedek. Elore is koszonom!  
Tablettaszedés mellett alapesetben nincs peteérés. Ezen alapszik a fogamzásgátló hatás.Ha a panaszai ismétlődő jellegűek, érdemes gyógyszerváltáson gondolkodni.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 18:05:42
  Jónapot Kivánok Dr-Úr
Az lenne a kérdésem hogy a menstruáció előtt 2 héttel volt mellfájdalmam de menstruácio előtt 1 héttel teljesen megszünt attól még lehetek terhes alhasi görcseim is vannak de nemmindig
Köszönöm szépen  
Nem elsősorban terhességre gondolnék.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 16:57:45
  Tisztelt Doktor Úr!
Norcolut tablettát kaptam Ösztrogén dominanciára.50 éves vagyok.
A ciklus 25-26 napos.Érdeklődni szeretnék,hogy mikor célszerű elkezdeni a szedést,mert ezzel kapcsolatban nem kaptam információt sajnos.
Köszönöm a választ!  
A menses első napját követően két hét múlva.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 16:19:00
  Jo napot!:)
Irtam mar Onnek, viszont valaszt meg nem kaptam. Elnezest a surgetesert, de fontos lenne a valasza. Ha aktus elejen nem vedekeztunk par masodpercig es masnap megjott, majd meg azota ketszer es az aktus utan egy honappal elvegzett ket teszt negativ, akkor igy kizarhato a terhesseg? Elore is koszonom a valaszat!  
Választ lásd korábban.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 15:53:01
  Jónapot olyan kérdésem lenne hogy ha megjött a megvonasos vérzés (gyógyszert szedek) akkor lehetek e terhes?  
Lehet, de valószínűbb, hogy nem az. (vizsgálat javasolt)

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 14:54:27
  Tisztelt Dr Úr olyan kérdéssel fordulnék magához hogyha egy hete múlt el a menstruációm es rá egy hétre bő hüvelyváladékom volt és az véres volt akkor mit javasol mit tegyek?
Pár hónapja volt egy cystam ami szétrepedt azt mondta az orvosom jól vagyok.
18 éves vagyok semmilyen hormonális szert nem szedek és nem is szedtem. Lehetséges hogy valamilyen fertőzesem van?
Válaszát előlre köszönöm!!  
Bizony felmerül a gyanúja.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 14:32:11
  doktor ur nekem nm jott meg egy hete kesik de a hasam oriasi lett de van h nm is eszek csak par falatot de ugy nezek ki mint aki mar egy honapos terhes ....on mit gondol errol-..koszonom a valaszzt  
Azt, hogy az egy hónapos terhesség nem látszik.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 14:23:31
  udv doktor ur azzal a problemaval fordulok onhoz h az elozo honapban az az december 1 en jott meg a havi bajom s tartott 2o ig na most ebbe a honapban kellet volna megjonnie jan 1o en de nem jott meg sot kesik 6 napja e ket honap kozott szinte minden nap egyutt voltam a parommal .....a hasam az gorcsol de nem jon meg de az alhasam kokemeny mitol lehet ez ...koszonom a valaszat  
Amit javaslok: nőgyógyászati vizsgálat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 12:14:01
  Üdvözlöm!
A partneremmel ( 65 éves férfi) mikor utoljára éltünk szexuális életet, nem volt kellemes, mivel én (58 éves nő) túl száraz voltam, neki hámsérülése lett a nemi szervén.
Azóta arról panaszkodik, hogy valamilyen fertőzés , talán gombás fertőzés tüneteit véli felfedezni a makkján. Ezt bőrgyógyász is megerősítette.
Mivel mással nem volt, de nekem semmilyen kóros tünetem nincs, ami gombás fertőzésre utalna, (Évente járok nőgyógyászatra ) felmerül a kérdés, lehet, hogy mégis van gombás fertőzésem , vagy máshonnan is össze lehet szedni egy gombás fertőzést? ( Pl. nyilvános wc )  
Bárhonnan. Ez nem nemi betegség.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 11:43:44
  Tisztelt Doktor úr 42 éves vagyok és már 10 hónapja nincs menszeszem terhes lehetek így is?  
Igen

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 11:39:10
  Tisztelt Doktor Úr!

32 éves vagyok, nagyon szeretnénk már kisbabát a férjemmel.
Pár hónapja teljes eletmódváltásba kezdtem, sikeresen fogytam már 15kg-ot. De még így is van rajtam kb 30 kg súlyfelesleg.
Verkepem, cukrom, vérnyomásom rendben van. (Napi legalább 1,5 órát sétálok, hétvégén többet,kirándulás stb. szóval nem az a tipikus “bepunnyadt” kövér vagyok.. ????)
Felek, hogy kifutok az időből, mert nem tudom mennyi idő lesz,mire elérem az ideális sulyomat. (a menstruaciom nagyon korán, 11 éves korom előtt kicsivel jött meg először, nem tudom, hogy ez számít-e..)
Szóval a kérdésem az lenne, hogy elkezdhetünk-e próbálkozni vagy addig ne amíg nem szabadulok meg a súlyfeleslegtől? (Vagy legalább egy részétől?)
Előre is köszönöm a válaszát,
Zita  
Kedves Zita!
Csak óvatosan a fogyással, max havi 1-2 kg,különben jön a jojó hatás.
Lássanak neki a projektnek.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 11:09:15
  Tisztelt Doktor Úr,
24 hetes várandós vagyok. Cervix és hüvely szűrés mikrobiológiai leletemen az alábbi szerepel:
Kórokozó baktérium nem tenyészett ki, B csoportú streptococcus nem tenyészett ki
Mikroszkópos vizsgálat eredménye:
gram-pozitív coccusok
gram-pozitív pálca

Szükséges ezzel orvoshoz fordulnom? Sajnos jelen pillanatban kezelőorvosom külföldön tartózkodik, de ha a lelet eredménye negatívnak tekinthető, és kezelésre szorulok, akkor nem várnám meg a visszaérkezését.

Segítségét előre is köszönöm!  
Megvárhatja az orvosát.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 11:05:06
  Jó napot Dr. Úr!

Ma voltam ultrahangon és olyan kérdésem lenne, hogy ezek mit jelentenek.
Az uterus afv-ben 83*50mm?
Köszönöm előre is a válaszát!  
A méhe kb 8x5 cm-es. Teljesen normális.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 09:26:22
  Kedves doktor ur azlena a kerdesem hogy december 16 an volt meg januar 13 an kelet volna megjönie mindig pontos 3 napja késik a vérzésem ami aztis jelentheti higy 2 hetes terhes vagyok de a teszt negativ lett igyis legetek terhes ha a teszt negativ egyaltalan 2 hetes terheség kimutathato tesztel köszönöm válaszát  
Vegyen egy nagy levegőt, és a jövő héten ismételje meg a tesztet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 09:08:48
  Tisztelt Doktor Úr! 2015-ben császármetszéssel megszületett a kisfiam. 2018-ban kiderült, hogy a méhemen, az előző császárom hegében hegsérv (niche) alakult ki, melyet 6 hónapja laparoszkópos műtéttel helyrehoztak (hegkimetszés + sutura cerv. ut.per LSC+ Synechiolysis). Ennek előzménye, hogy kismedence tájékán folyamatos szúró fájdalmat éreztem. Sajnos ez az érzet egy hónapja visszatért és újra megállapították, hogy kialakult ez a sérv (5 mm niche jel látható). Szeretnénk még egy kisbabát. Doktor Úr szerint mennyire veszélyes így kihordani még egy babát? Önnek milyen tapasztalata van ezzel kapcsolatban? Mivel kell számolnom a következő terhességem esetén (kórházi bennlét)? Vagy újra meg kellene ezt műttetnem? Válaszát előre is köszönöm!  
Minden azon múlik, hol tapad meg a megtermékenyült petesejt. Ha a méh ép részein, akkor abszolút jók a kilátásai. Ha a hegben az gond. Ez utóbbi kb. 5 %

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 07:45:07
  Jó napot Doktor úr.
És mit tudok tenni hogy a méhnyálkahártya károsodott?
Van rá valami gyógyszer vagy fogadjam el hogy már nem lehet babám?
Köszönöm a segítségét.  
Rendkívül széles fogalom. Különböző állapotok tucatjai okozhatnak méhnyálkahártya károsodást.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 03:38:22
  Tisutelt Doktor Úr!
Nekem az lenne a problémám, hogy kb 5 éve kialakult egy elég nagy bartholin cisztám bal oldalt, kb szilva nagyságú.. Tudom már rég orvoshoz kellett volna fordulnom, de félek is és igazából semmi panaszom csak épp ott van.. Elég puha az állaga, nem fáj, rendesen "nedves" vagyok, nem fáj ülésnél se semmikor sem.. Még félig meddig szűz voltam amikor kialakult.. Ezért az lenne a kérdésem hogy mit tudok én ezzel kezdeni? Nem szeretnék kés alá feküdni és sok visszhangot hallottam arról, hogy kialakulhat újra a műtét után, és egy nagy szenvedés az egész.. Nincs valami gyógyszeres vagy otthoni megoldás ennek kezelésére? Válaszát előre is köszönöm!  
A szavaiból számomra az derül ki, hogy ez az állapot is problémás Önnek. Mérlegelés kérdése,hogy mi a kellemetlenebb: a jelen állapot, vagy a kb 1 hetes kellemetlenséggel járó műtét.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.16. 01:03:57
  udv doktor ur mi a parommal most pont idoben voltunk egyutt az az peteereskor es ovulaciokor is nos nekem mar 6 napja kesikva havi bajom ma pl alig ettem de a hasam eleg nagy volt bar nm tudom mitol ...ezen a heten tesztelek majd vasarnap ...on szerint mi allhat a hatterben..koszonom a valaszat  
Jövő hétre minden kiderül

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 20:38:13
  Tisztelt Doktor Úr! Egy hónapja szedem a fogamzásgátlót, már elkezdtem 5 napja a 2.levelet. Tegnapelott voltunk eloszor egyutt teljesen vedekezes nelkul. Ma picit barnas volt a huvelyvaladek. Olvastam, hogy ez lehet a fogamzasgatlo hatasa, foleg a szedes elejen. On is igy gondolja ? Ugye nem lehetek terhes elvileg? Nagyon koszonom a valaszat.  
Így gondolom, nyugalom.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 19:08:14
  Tisztelt doktor úr!
Három hónapja Missee fogamzásgátló tablettát szedek. Az utolsó levél 6. szemét bevettem a megszokott időben, azonban rá 10 perce, negyed órára Rennie rágótablettát vettem be. Befolyásolhatta a fogamzásgátló hatását? Aznap együtt voltunk a párommal. Lehetséges a terhesség? Válaszát előre is köszönöm!  
Nem.
Igen.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 18:05:12
  Tisztelt Doktor Úr! 22 hetes terhes vagyok, pár napja erős derékfájdalmam van, ülni sem jó, és néha a fekvés sem. Voltam orvosnál tegnap, vizsgálat nem történt, pihenést javasolt, és több magnéziumot. Érdeklődnék, hogy nem jelenthet bajt ilyen korán az erős derékfájdalom? Köszönöm előre is válaszát!  
Ha a probléma tartós indokolt a kontroll vizsgálat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 17:59:14
  Nov. 2-án a barátom óvszer nélkül hatolt belém kb 10 mp-ig. Másnap megjött a menzeszem. Azon kívül még kétszer megvolt. Az aktus után egy hónappal a teszt negatív lett, majd egy másik teszt egy héttel később szintén negatív. Kizárható így a terhesség? A menzesz normális hosszúságú volt (5-6 nap) és mennyiségű. Előre is köszönöm a válaszát!  
Kizárható.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 17:19:20
  Üdvözlöm Dr. úr!
Mennyire gyakori az első terhességnél, hogy elmegy a magzat, vetélés? Ha nincs különösebb kórokózója ennek, következőleg már nem áll fent ennek az esélye, kevés? Kiderült, hogy nem jól tapadt meg a méhemen a petezsák, és nagy szomorúságomra nem maradt meg.Izgulok, hogy többet ne forduljon velem elő, és minden rendben legyen majd a babával.
Köszönöm válaszát.  
Becslések szerint a megfogant embriók kb 30 százaléka vetélés eredményekét távozik. A jelenség tehát igen gyakori.Többnyire egyszer fordul elő. Komoly aggály akkor van, ha kettőnél többször fordul elő.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 16:44:03
  Tisztelt doktor úr !47 éves vagyok 28 éve szedek fogamzásgátlot meg szakitás nékül az lenne a kérdésem hogy meddig szedhetem még a változókor miatt gyermeket már nem szeretnék de ez nekem be vált módszer.  
Szedheti, mindaddig, míg jelentkezik vérzés.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 15:50:13
  udv doktor ur nekem 5 napja kesik a havim s nagyon gorcsolok de nem jon meg Mitol lehet ez..koszonom a valszat  
Irány a nőgyógyászat!

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 14:10:11
  Jo napot doktor úr!
Már irtam önnek s az volt az üzenetem önhöz, hogy 2019.12.30- án jött neg a menzeszem de 2020.1.1-én voltam együtt a párommal csináltam tesztet egyet délután s a másodikat meg reggeli vizzeletnél, s azt mutatta ki, hogy nem vagyok terhes. Önnek mi a véleménye lehetek terhes?  
Ezek után nem valószínű.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 14:03:46
  Tisztelt Dr úr azt elfelejtettem hozzá írni hogy fél éve próbálkozunk a párommal a babaprojekten és eddig még semmi.
Most ez a teszt amit reggeli vizelettel csináltam halvány csik de egészen jól látni adot egy kis reményt. A másik teszt ugye amit másnap délután csináltam az meg negatívot mutatott. December 27.én múlt el a menstruáciom. Ma kellene megjönnie.
Próbáltunk peteérés időpontra koncentrálni .
Ön szerint van rá esély hogy babánk lesz?
Köszönöm vállaszát!  
Nyugi. Egy év sikertelenség után merül fel, hogy valami orvosi probléma lehet.

Egy nem orvosi tanács: a peteérés időpontja helyett, mélyen egymás szemébe nézve egymásra koncentráljanak.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 13:48:43
  Tisztelt Dr Úr.
Azzal a kérdéssel fordulnék önhöz, hogy menstruáció elött 4 nappal csináltam egy terhességi tesztet reggeli vizelettel és pozitívat mutatott igaz halványabb volt de ott volt a 2 csík.
Másna délután csináltam egy másik tesztet az meg negatív volt.
Ön szerint can lehetőség arra hogy baba lessz? Vállaszát köszönöm!  
Van. Csináljon a jövő héten is egy tesztet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 12:24:41
  Jónapot kívánok Dr. Úr. 1 hónapja próbálkozunk babával ugye, de megjött, de ez most nagyon durván. Rengeteg csomok (alvadt vér) is jön ki, derekam hátam szét szakad, hasam napi 2x tuti megy, meg görcsölök is. Főleg bal oldalt középtájon, vagy lejjebb, meg teljesen a nemi szervemig beáll a görcs. Hányinger, fáradság jelen van. Mi lehet ez? ????  
Alapos nőgyógyászati tapintás, ultrahang és ha szükséges labor. Ezek után meglesz a válasz.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 12:20:48
  Kedves doktor úr

Teherbe eshet úgy az ember hogy barna folyása van ?  
Igen.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 11:13:57
  Tisztelt doktor ur megszakitasos voltam egyutt parommal ez 25én volt rà 12 napra barna pecsetelést vettem eszre par csepo mellem fajtak hasam is masnap vereztem de nem sokat 3 napig tartot az egesz egy hetel hamarabb jelentkezett ez menstruacio volt? Vagy beagyazodas? Azotta 13 an kellet megjonie de nem jott meg lehet terhesseg doktoúr??  
Teszt, és mindjárt többet tudunk.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 11:06:43
  Tisztelt Dr. Márkus László!

1 hete viszketést, égő érzést érzek a hüvelyemben. Symicia nevű fogamzásgátlót nagyjából 9 hónapja szedek, pár hónapja szexuális együttlét során hüvelyszárazságot érzek. A Doktor úr, akinél voltam, azt mondta, hogy ezek összefüggenek és ösztrogén hiányt okoz a Symicia, ezért érzem a viszketést. Kérdeztem, hogy válthatnék-e másik fogamzásgátlóra, de Ő azt mondta, hogy nincs értelme, mert másik fogamzásgátló sem lesz jó számomra. Azt szeretném kérdezni, hogy érdemes-e kipróbálni másik szájon át bevehető fogamzásgátlót és ha igen akkor mit. Válaszát előre is köszönöm!  
Tisztelt Asszonyom!

Az ösztrogénhiány oka az ovulációgátlás, amely minden kombinált tabletta hatásának lényege.
Érdemes lenne valami más módszer után nézni.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 10:40:10
  Tisztelt Dr Úr!
2018. 11. hónapjában a második terhességem után újra elkezdtem szedni a fogamzásgátló tablettát(Estele), ezt valamiért nem éreztem magam biztonságba így kértem, hogy térjünk vissza a terhességeim előtt szedett gyógyszerre (symicia). 2019. 07. hónaptól szedem a helyetesítőjét (taisa) de már novemberbe kevesebb volt a menstruációm viszont decemberben egyáltalán nem volt több tetsztet csináltam mind negativ. Most kellett volna megint megjönnie s megint semmi. Mi lehet ennek az oka?  
Valószínűleg apróbb zavar lépett fel a rendszerben. Néhány alaphormon ellenőrzése indokolt.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 08:14:06
  Jónapot Kívánok olyan kérdésem lenne hogy terhességi teszt mikor használható hogy pontos eredményt adjon
Köszönöm  
Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy legkorábban mikor, akkor a válasz: a kimaradó vérzés időpontját követő 1-2 nap múlva.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 07:53:49
  Jó napot Doktor úr!
Volt 3 hüvelyi szülésem és 3 abortuszom. Az utolsó abortuszom 2015 ben volt és azóta nem esek teherbe. Pedig szeretnénk még 1 babát. Voltam több orvosnál azt mondták semmi bajom mert van peteéresem.. Mondták hogy valószínű a partneremmel van valami. De azóta váltottam partnert de még mindig semmi. Lehet olyat csinálni hogy a meg kérdezésem nélkül el kötnek vagy mi lehet a probléma? Köszönöm a válaszát.  
Az szinte teljesen kizárt, hogy egy abortusz kapcsán valakit szándékosan sterilizáljanak, pláne a megkérdezése nélkül.
Az viszont nagyon is lehet, hogy az abortusz miatt károsodott a méhnyálkahártyája és ezért sikertelenek.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 07:21:03
  Jó napot doktor úr!
Olyan problémám lenne,hogy októberben,és novemberben,kimaradt a menstruációm! December 18-án megjött,viszont nagyon sok volt és sokáig tartott,2 hétig! Viszont tegnap január 14-én szintén megjött,december 18-hoz viszonyítva 28 napra!
Viszont az előző menstruáció elmúlásának napja óta csak 2 hét telt el!
A kérdésem az lenne,hogy lehetséges,hogy most azért jött meg,mert ciklus szerint most van itt az ideje,és a felborult ciklusom rendeződik vissza fele?
2gyerekem van,a kisebbiket 16 hónapja szültem,menstruációs problémáim nem voltak szülés után!
Köszönöm válaszát,szép napot!  
Sok kérdés van itt nyitva. Pl. szoptat-e még?
Egy vizsgálat mindent megválaszol.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 00:43:11
  Tisztelt Doktor úr! 52 éves vagyok már 1 eve nem jött meg a menstruációm, előfordult már hogy hónapokig nem volt. De most egy ideje egyre erősödő menstruációs görcseim vannak. De menstruációm nincs továbbra se. Mitől görcsölhetek? Előre is köszönöm válaszát.  
A hormonjai valószínűleg még nem teljesen szunnyadnak.
Megnyugtatóan egy vizsgálattal tisztázható a helyzet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.15. 00:38:56
  Tisztelt Doktor Úr!
Nyolc hete szültem második gyermekemet. Szívósan tapadó lepény miatt, a baba megszületése után egészségügyi kaparásra került sor. Bűzös folyásom lett és elég kaotikusan véreztem. Ezt jeleztem a nőgyógyászomnak és 3x,kétnaponta átmosta a méhenet,mivel folyadékot látott benne,antibiotikumot is kaptam. Múlt kedden érkezett a hathetes kontroll ideje. Az orvosom mindent rendben talált,azt is mondta,hogy egy darabig nem fogok menstruálni,mert nagyon vékony a nyálkahártyám. Főleg emiatt nagyon meglepődtem,amikor aznap elkezdtem pecsételni,másnapra pedig menstruaciószerű vérzést tapasztaltam,ami ma estig egyre erősebb lett. Ezt jelrztem az orvosomnak,aki annyit reagált,hogy most mar engedjem el ezt az egészet,nincs semmi baj,akkor biztos mégis csak menstrualok.Az előbb,amikor a mosdóban elvégeztem a teendőmet,észrevettem egy darabkát. Megvizsgáltam,mert nem hagyott nyugodni a dolog és egy alvadt vérrel körülvett kis kötszer/vatta/tampon darabka volt az a darabka. Mit kell tennem ilyenkor? Most úgy tűnik,hogy a darab távozása után a vérzés is elállt( bár az elmúlt egy hétben ez 3x megtörtént és mindig újraindult.) Ez sűrűn előfordul? Ebből még lehet problémám? Mennyire kell ezt komolyan venni? Már 8hete szenvedek vérzéssel,fajdalommal,stb.
Válaszat előre is köszönöm.  
Komolyan kell venni. Kizárandó egy elhúzódó méhgyulladás.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 21:18:18
  Normális ha 2-3 napot késik mindíg a bajom?  
Mihez képest?

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 20:12:36
  Tisztelt Dr úr! Voltam nőgyógyászaton nemrég, az eredményemen ez áll: elváltozások nincs .
Jóindulatú sejtelvaltozások hpv minor. Felhívtam telefonon és azt mondtanincs miert aggódjak. De ez herpes vírust jelent nemde? Kétsegbe vagyok esve :(  
Ne legyen. Úgy látom, hogy ez egy alacsony kockázatú (rákot nem okozó) Human Papilloma Vírus (nem herpesz)
Ellenőrzés egy év múlva.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 18:07:56
  Tisztelt Doktor Úr!
PCO jellegű ováriumok vannak mindkét oldalt. Menstruációm nincs. Szeretnénk 2.kisbabát. Az orvosom Norcolut tablettát írt fel 3*1et, majd mikor jelentkezik a menstruáció a 3-5.napon a Clostilbegytből kell 2*1-et szednem. Azonban a Norcolutra nem mondta hány napig szedjem. Addig, amíg vérzés keletkezik, vagy pl 5 napig és utána várjak amíg vérzés jelentkezik?

Köszönöm segítségét!  
Jogos kérdés. Többféle séma is létezik. Egyeztessen vele, hogy melyikre gondolt.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 16:49:18
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne hogy 34 éves alkalmanként dohányzó nő vagyok és milyen fogamzásgátlási lehetőségeket vehetek igénybe az óvszeren kívül.Sajnos az óvszer nagyon megöli a spontánitást, szeretnék valami mást Előre köszönöm a segítségét!  
Tabletta, spirál, hormonspirál, hormoninjekció, pesszárium, naptármódszer. Hirtelen ezek jutottak az eszembe...

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 16:27:13
  Tisztelt doktor Úr!
Mi okozhat hüvely bemeneti enyhe fájdalmat, illetve olyan érzést mintha ott fázna. Pár hete tart, nem minden nap érzem. Semmelyen más tünetem nincs.
Köszönöm válaszát.  
Ezt bizony meg kell nézni.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 13:48:21
  Tisztelt Doktor Úr!
Ösztrogén dominanciám van.50 éves vagyok.Érdeklődni szeretnék,hogy szükséges -e a hormontartalmú készítmény a kezelésre vagy használhatok természetes készítményt(krémet-progeszteron,barátcserje-kapszula)A menstruációm 26-28 naponta jelentkezik,4-6 napig tart.
Köszönöm!  
Ez a tünetek és a vérzés jelentkezésének függvénye. Rendellenes, elhúzódó, bő vérzések esetén szükség lehet progeszteronra.
Hőhullámok, alvászavar, kedélyingadozás esetén jó lehet a barátcserje készítmény, vagy a különböző poloskavész kivonatok is.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 13:45:15
  Tisztelt Doktor Úr!

Augusztusban voltam Önnél férjemmel a magánkórházban. Gyakorlatilag beestünk az utcáról és nagyon kedvesen fogadott soron kívül. Nem tudom emlékszik-e esetleg. Egy nagyon komplikált eset voltam. 19hetes terhes voltam és már akkor több héttel levolt maradva a babám a növekedésben, valamint agykamratágulata volt, egy artéria a köldökzsinórban.. Kevés magzatvíz(triploidia gyanú) . És ugye nem tudtam eldönteni, hogy alávessem magam a másik klinikán az AC-nek. Mert a lakhelyem szerinti szakrendelésen mindent rendben találtak. És az Ön vizsgálata volt a perdöntő.. Hogy igen.. Sajnos semmi sincs rendben("lehet hogy törpenövésű".. Megtörtént akkor az AC, negatív lett. Viszont továbbra sem növekedett rendesen a baba. Végül egy vidéki klinikán kötöttem ki ahol napi2 szívfrekvenciavizsgálat és napi egy flowmetria után október végén, végdiasztolés stop miatt megindították a szülést terhességem 31.hetében.a baba 34cm el, 810g al sorvadtan jött a világra, de 8-9es Apgar értékkel. 3nap Cpap után gyakorlatilag csak gyarapodnia kellett.Semmilyen genetikai defektust nem látnak nála. Nagyon megviselt ez a terhesség, viszont szeretnénk még gyermeket. Mennyi esély van arra hogy ugyan így végződjön? Terhességem 12-13.hetében volt egy 2oldali tüdőembóliám(alvadászavar vizsgálatra megyek) akkor felment nagyon a vérnyomásom. És utána kezdett el lassabban fejlődni. Ezzel lehet összefüggésben, vagy rossz beágyazódás? Nagyon vigyáztam magamra a terhességem alatt, előtte semmijen eü problémám nem volt. Nem értem miért lett egy ekkora fokú lepényelégtelenségem. Kialakult a terhességi magasvérnyomás is.(150/110lett egyik napról a másikra. Dopegit mellett 130/100) Köszönöm válaszát!  
Kedves Asszonyom!

Köszönöm a visszajelzését. Orvosként nagyon sokat jelent, ha pácienseink sorsát a továbbiakban is nyomon követhetjük, hiszen sorsok alakításában veszünk részt nap mint nap. Tevékenységünk emberi oldalát erősíti mindez.
A konkrét kérdésre válaszolva:
elsődleges a véralvadási zavar tisztázása, mivel lehetséges, hogy a tüdőembolia és a szülészeti szövődményei közös tőről fakadnak. A következő várandósság alatt javaslom a 13. héten végeztessen toxaemia szűrést, amivel egy ismétlődő magasvérnyomás - magzati növekedési zavar probléma megelőzhető.
Elképzelhető, hogy véralvadásgátló kezelésre is szüksége lesz.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 12:13:25
  Tisztelt Dr.Úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy 22hetes terhes vagyok igaz minden nap érzem a babám mozgását de szombat óta nem olyan erösen mint eddig!Tegnap voltunk védönönél ott a pici szivverését mérve 146 jött ki!Kérdésem hogy ez jónak felel e meg?Meg hogy mostanában mièrt nem olyan erős a babám rugása mint az elején!Féltem nagyon első baba lenne  
Szívhang: tökéletes.
A mozgás pedig változik, gyakoriságban és erősségben is.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 07:50:25
  Tisztelt doktorúr!
Végső el keseredesemben kérnék tanácsot. Felfázással küzdöttem amivel el is mentem vizelettenyésztésre, e coli baktériumot találtak amire ciprofloxacint kaptam. Miutan ezt beszedtem tüneteim elmúltak nem csípett a vizeletürités nem égett es nem fájt a hasam alatt.
Párommal amikor együtt voltunk tüneteim enyhén de sajnos újra jelentkeztek.
Nőgyógyászhoz fordultam aki gyógyszertárban előállított kúpot irt fel amit használtam is ahogy elmondott de sajnos a tüneteim újra visszajöttek kellemetlen minimális viazkető érzés volt a hüvelyenbe es büdös halszagú a vizeletem ami általában reggel jelentkezett.
Elkezdtem betadine hüvelykúpot hasznalni.
Ön szerint mi lenne a teendőm? Kárt okozok ha betadine hüvelykúpot használok? Hogyan tudnám kiírtani ezt a baktériumot egyszeri kezeléssel ? Megkeseríti már az életem.
Válaszát előre is köszönöm.  
Ismételt vizelettenyésztés javasolt. A betadinnal nem csinál bajt, hacsak nem jódérzékeny.
A párja menjen el egy urológiai vizsgálatra.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 05:34:52
  Üdv. Az lenne kérdésem hogy 1 éve szültem mivel én szoptattam nekem 5 hónapig ki áradt menstruációm utána 2 hónapig rendben még jött azóta viszont volt hogy ki maradt 1 hónapot vagy miután elmúlt rá két hétre kiesik belőlem ijen fehér nyálkás kise véres valami vagy mintha még jönne ilyen barnazgatasom van  
Indokolt lenne egy nőgyógyászati vizsgálat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 04:39:37
   Jo estét kivánok! Nekem olyan kérdésem lenne hogy 2019 december 30- án jött meg a menzeszem de ujjévkor az az 2020. 01.01- kor voltam együtt a párommal s az a kérdésem lenne hogy lehetek terhes? Csináltam 2 db tesztet egyiket délután csináltam meg másikat meg reggel az első vizeletnél s mind a kettő azt mutatta hogy nem vagyok terhes.  
Hónap végén ismételje meg a tesztet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.14. 00:10:13
  Tisztelt Doktor úr!
6 napot késett a menstruációm csináltam 3 terhességi tesztet mind pozitív plusz egy digitális tesztet is ami szintén pozitív és 2-3 írás volt rajta. Voltam nőgyógyásznál csinált UH-t nem látott terhességre utaló jelet. Az uterus 52x30x40mm-es endometrium 6mm-es. A melleim nagyon feszülnek és menstruációs görcseim vannak. Van rá esély hogy nem vagyok terhes vagy még olyan pici a magzat hogy nem látszik az UH-n? Vagy lehetséges a méhen kívüli terhesség? 1 hét múlva megyek kontrollra.Válaszát előre is köszönöm.  
Mindkét eshetőség fennáll. Nagyon fontos a kontroll.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 23:59:01
  Jo estet en a paromal megszakitasos modszerel voltunk egyutt ra 7 napra barna pecseteles volt gorcsolt a hasam fajt a mellem feszult masnap reggelre valamivel sotetebb ver volt De nem sok a harmadikon is alig volt pecsetelo jellegu ez doktor ur beagyazodas? Teehes vagyok? Most ott taetok hogy a heten lett volna esedekes a mensesem De nem jott meg terhes vagyok  
Javaslom végezzen egy tesztet. Azzal tisztázhatja a helyzetet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 23:43:41
  Tisztelt doktor úr/nő
Nck kúpot kaptam fertőzésre .Azt szeretném kérdezni ,hogy menszesz után belima effect flóra helyre állítót vettem vagy más félét kellenne használni?Használhatom menszesz után ?Köszönöm a választ.  
A Protexinen gondolkozott már?

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 23:42:10
  A baratomal megszakitasosal vedekeztunk ra 7 napra barna pecssetelest eszleltem es a hasam gorcsolt a melleim feszultek utana sotetebb szinu ver volt nem sok 3 napig tartot terhes vagyok  
Nem kizárt.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 20:20:15
  Tisztelt Doktor úr!
Vérzés zavar témában fordulnék önhöz. 20 hónapja szültem. Szülés után 15 hónappal jelentkezett először a menzeszed. Szoptatok még, bár már csak éjjelente. A probléma a következő :1 nap normális mennyiségű, 2.nap iszonyú sok, darabos, komoly görcsökkel, szédüléssel, hányingerrel. 3 napra mintha elvágták volna. Csak a WC-n a papíron látszik csak enyhe pecsételés(friss piros), majd 2 napra leáll, majd megint pecsét el, megint leáll napokra majd megint vissza köszön. Ez így húzódott hónapokig. Legutóbb már nem volt leállás a pecsételéssel. 13napig tartott és friss vér volt. Császárral szültem, 3-szor Azelőtt nem volt ilyen problémám. Űgy tudom a szoptatás okozhat vérzés zavart, de ez meddíg tekinthető normálisnak? Ezen utóbbi menzeszem volt az 5.Tavaly augusztusban voltam rákszűrésen ahol ultrahangot is végeztek. Mindent rendben találtak. Meddíg várható, hogy helyreálljon a ciklusom? Mielőbbi szíves válaszát előre is nagyon köszönöm!  
Mindaddig, míg szoptat lehetnek cikluszavarok, sőt egy darabig utána is.
Kérem azt mérlegelje, milyen jó a babájának ez a hossza anyatejes táplálás és közvetlen kapcsolat.
Javaslok vaspótlást, esetleg vérzéscsillapító kezelés (akár gyógynövény teával)

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 19:31:18
  Tisztelt Doktor Úr!
November 5.-én volt utoljára menstruációm azaz most már 10.hétbe lépnék. Viszont az uh. szerint korai terhesség és csak egy 26 mm-es petezsák látszódik. Péntektől kezdődtek pecsételő barnás vérzések, szombatra több lett, ma van hétfő és még tart. Mi a véleménye?  
Hm. Ennek bizony alaposan utána kell nézni.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 17:27:24
  Tisztelt Dr.Úr!Olyan kérdésem lenne hogy gond e ha 22hetes terhesen nem érzem még étkezés után a 10 magzatmozgást?Válaszát elöre is köszönöm  
Nem gond.

Én nem számolgatnám.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 16:11:03
  Jonapot DR Úr!
Kérdésem azlenne hogy van egy fog cisztam ez a terhességemre veszélyes lehet?  
Ha nem fertőzött, akkor nem okvetlenül.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 15:36:23
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésem lenne nemrég volt menstruációm ami 6napig tartott úgy ahogy szokott,ennek kb 3 napja lett vége és most megint megjött. Fáj a derekam,tegnap a combomba sugárzott a fájdalom és a végbél felé..mitől lehet ez? Válaszát köszönöm!  
Egy nőgyógyászati vizsgálat gyorsan tisztázza.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 13:50:17
  Jonapot Dr. Ur.. 13 hetes terhes vagyok es van a papiron amit nem ertek...... Az uterus mellsofalaban 40 mm-es nyoma gob suspect terulet. Ez az ultrahangon keszult..  
A mióma egy jóindulatú méhdaganat. Ellenőrzése szükséges. A várandósság és a szülés lefolyását nagy valószínűséggel nem zavarja.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 12:16:21
  Tisztelt Márkus László!

Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy a munkahelyemen a kolléganőmnek vizelet vissza tartási problémája van, amiből adódóan a szék amin dolgozunk, erős vizelet szagú. Sosem latszik semmi nedv vagy barmi csak erős szaga van.
Nekem ez okozhat barmilyen betegseget/fertőzést?
Természetesen otthon mindig átöltözök .

Várom válaszát!

Előre is köszönöm!  
Nem lesz tőle semmi baja.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.13. 10:56:16
  Tisztelt Dr.Úr!Azért irok önnek hogy 22hetes terhes vagyok és eddig napközben is éreztem a babám mozgásat de 2 napja csak félek hogy gond van!Legutobbi vizsgálaton minden renben volt!Mozgott is rendesen!Válaszát előre is köszönöm  
A babáknak is ugyanúgy megvan a napi ciklusuk, mint nekünk. Bizonyos napszakokban többet mozognak, máskor pihennek. Nyugodjon meg egyre több és erősebb mozgást fog érezni.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 22:17:00
  Tisztelt dr úr!
Ma voltam a kórházban nogyogyasz al hüvelyi fertozessel ami zöldes sárgás folyás ego viszketo érzés 13 hetes kismama vagyok felirt rá gynoxin 600 mg 1 kapszulat meg hüvelyi krémet gynoxin 2%krem csak ugye felvan irva éjszaka 1 huvelykup aztan a krém de ez a krém hüvelyben alkalmazható és van hozzá egy Applicator amit nem mondott a dr no és most azt nemtudom. Hogyan használjam kívülre vagy bellulre és a kúp előtt vagy után válaszát elore is köszönöm!  
Gyanítom, hogy kintre szánta, a kúppal egy időben.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 16:17:12
  Jó napot kívánok Doktor úr!

Azért írok önnek hogy legyen szíves segíteni válaszával, tudja doktor úr késett a menstruációs 10 napot aztán megjött mégis ami már el is múlott 6 napig tartott ahogy szokott is és a mennyisége is változatlan volt!!viszont sokszor görcsöl a hasam ami nem erős viszont nekem ez furcsa mert nem szoktam ijet tapasztalni eddig menzszesz után .nem tudja netán mi okozhatja! Vagy egyszerűen ne is foglalkozam vele!??
Előre is köszönöm válaszát!  
A biztonság kedvéért csináljon egy terhességi tesztet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 15:30:33
  Egyszerre volt a párommal orgazmusuk lehetek terhes mennyi az esély  
Igen.
Ha 20 és 30 év közötti, akkor 20-25 %.
Ha 55 év feletti akkor gyakorlatilag semmi.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 14:02:39
  Tisztelt Doktor Ùr!

46 éves vagyok, 2019. októberben méhtükrözésem és méhpolipmütétem volt. Szervi elváltozás nincs, a szövettani eredmények is rendben vannak.

Az elsö menstruációm azonban nagyon erös vérzéssel járt. Hét évvel ezelött ugyanilyen problémám volt (polip eltávolítása, utána erös menstruácios vérzés), amire akkor Qlaira fogamzásgátló gyógyszert szedtem fél évig, ami rendbe is hozta a menstruációs vérzést.

Kérdésem:
Most, 46 évesen, a menstruációs vérzés csökkenése érdekében a Qlairatot 4-5 hónapig szedhetem-e? Más tablettát javasol-e?

A családban volt mellrákos megbetegedés, az én mellemben is van ciszta, amit folyamatosan ellenöriz az orvosom.

Szeretnék elkerülni minden olyan kezelést, amely hosszabb idön keresztül hormont juttat a szervezetembe (spirál, tabletta stb.).

Üdvözlettel:
Beáta  
Kedves Beáta!

A mellét ellenőriztesse rendszeresen!
A kombinált fogamzásgátló helyett én vagy tisztán progeszteron tartalmú tablettát, vagy hormontartalmú spirált javasolnék inkább.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 11:46:26
  Tisztelt Doktor Úr! Fogamzásgátló tablettát szedek. Első héten nem szedtem be egy tablettát, ez volt egy hete. Azóta rendesen szedem, viszont a párommal úgy voltunk együtt, hogy nem védekeztünk. Mennyi az esély, hogy teherbe estem és mi ilyenkor a teendő? Válaszát előre is köszönöm.  
Minimális. Ha vérzészavar jelentkezik, irány a nőgyógyászat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 06:46:43
  Tisztelt Doktor úr!
25 eves vagyok szeretnénk babát a páromal .november vegen voltam nogyogyasznál nekem provera 10mg-ot irt fel mert volt egy pici cisztam de azota se sikerult a baba.es a verzesem 3 napos ez baj doktor úr? Valamilyen vitamint vagy mit tudna javasolni?  
Kérdés, mióta próbálkoznak?

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.12. 05:23:31
  Tisztelt Dr Úr!
30 éves nő vagyok (165cm,
95kg.)még nincs gyermekem. Egészen gyermekkorom óta szenvedek menstruációs problémával. Gyerekként hormonnal akartak kezelni édesanyám nem engedte.
Hol megjött hol nem hónapokig. Majd az első és egyben utolsó abortusz után(18 éves koromban) (amit azóta is banom) helyre állt a menstruációm egy ideig. Külföldre költöztem 10 évig. A problémám elhanyagoltam. A kötelező egy évben egyszer rákszűrést minden évben elvégeztettem itthon, panasz mentes voltam úgy mond a cikluszavaron kívül. Majd ajánlott a Dr Úr. Fogamzásgátlót a rendszeres ciklus beállításához. Ez ment egy pár evig. A párommal úgy döntöttünk Hogy haza költözünk két éve. abba hagytam a fogamzásgátlót mert babát szerettünk Volna. Nem jött össze. És a kapcsolatnak is vége lett. Továbbra is fent állt a ciklus zavar és áll fent azóta is a normál 28 nap helyett 40-50 nap között van nálam általában. Elmentem a körzeti nőgyógyászomhoz a panaszommal (cikluszavar) + azt mondtam hogy lassan szeretnék babat. (Ami egyébként így van) ( de először megkéne találni hozzá az apukát :) ) elküldött az endokrinologushoz. Pajzsmirigy vizsgálat ✓ minimális eltérés van de az nem probléma nem kell rá gyógyszert szednem. Vitamint ajánlott rá a dr. Úr majd 0 perces inzulin vér vizsgálat ✓ a Dr Úr merkformin retartd gyógyszert írt fel nekem meg szedjek D vitamint. Valtsak életmódot fogyjak le --> mert jelen esetben olyan vagyok mint egy meddő lehet másképp mondta de ez ragadt meg bennem. Szedtem a gyógyszert eljártam edzoterembe kozerzetem jobb lett -5 kg-tol megszabadultam viszont a problémám még mindig fent állt. Első kontrol rá félévre az emokrinologusnal maradt a diagnózis és a terápia is. Munkavaltas következett nálam a lustaságom és kevesebb idő miatt az edző terem elmaradt szépen lassan visszajött az 5 kg is. A merkformint abba hagytam miután minden ismerősöm azt mondta ne hallgassak X dr Úrra ő nem endokrinológus hanem belgyógyász valójában egy másik varosban tőlünk nem messze. Nem éreztem szükségességét a gyógyszernek ezért abbahagytam tünetmentesen. Telt az idő. Jelenben vagyunk. Lassan egy éve hogy nem. voltam férfival és nőgyógyásznal sem. A menstruációm ha nem minden hónapban akkor minden második hónapban megjön és általában egy hétig tart. Viszont ami eddig soha nem volt és komolyan megijedtem. 1-2 hete körülbelül olyan szakaszosan beszúró fájdalmam van az alhasamban hogy begörnyedek. Ha biciglizem vagy épp ha leülök úgy érzem mintha lenne bent valami. Néha hányingerem is van ilyenkor pár percre, hasam felvan puffadva. Különösebb folyas váladék szagok viszketés NINCS! Jelenleg 16. Ciklus napnál tartok. Érzem hogy valami nincs rendben. Gondolok én pl böngészés után: PMSre, Endometriózisra illetve petefészekcisztara is.
Elég komolyan veszem mostmár mert nem akarok kicsúszni az időből és ha megtalálom a párom mihamarabb babát szeretnék. Ön tudna esetleg nekem tanácsot adni milyen vizsgálatokat vegeztessek, vagy mi bajom lehet?
ELNÉZÉST KÉREK A REGÉNYÉRT DE MÁSKÉPP NEM ÉRTENÉ MEG A TÖRTÉNETEM.
Maradok tisztelettel és előre is köszönöm a válaszát.
Egy kétségbeesett nő  
Kedves Kétségbeesett Nő!

Ez bizony hosszú és kitartó, következetes együttműködést igényel nőgyógyásszal, endokrinológussal, dietetikussal és esetleg egy edzővel. Rengeteg aprómunka, kontrollok és a probléma teljes megértése, valamint az illetéktelenek kizárása ("jóakaró" barátnők, akik megkérdőjelezik az orvosi véleményt).
Első feladat: rendezze a lelkét, másszon ki a kétségbeesésből. Utána jöhet a többi.
Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.11. 19:41:58
  Meddig tart a 72 órás tabletta hatása?  
Elvégzi a dolgát és távozik a szervezetből 1-2 nap alatt. Figyelem csak visszamenőleg hat, előre hiába szedi!

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.11. 18:13:50
  Tisztelt Doktorúr!

Mindi, szinte napszakra pontosan jött meg a menstruácuóm a 28. napon. Viszont mióta a férjemmel babát szeretnénk azóta mindig egy-két napot csúszik. Ennek mi lehet az oka?

Tisztelettel:Bella  
Kedves Bella!

Lazítson. Sport, jóga, relax. Élvezze az életet.
Beszéljünk egy év múlva.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.11. 18:10:19
  Tisztelt Doktor úr!

A mai napon vettem át nőgyógyászati cytologiai leletemet, melyen az alábbiak szerepelnek:

– Metaplasia, regeneratió
– Parakeratosis
– LSIL (enyhe)
– HPV

Szeretném tudni, hogy pontosan mit jelent a leletemre írt diagnózis?
Az orvosom javaslata szoros cytologiai kontroll (6 havonta), mivel gyógyszeres kezelést erre nem tud adni, illetve immunerősítés. A páromat (28 éves) két hónapja műtötték jobb heréjében található rosszindulatú daganattal, az egész jobb herét eltávolították.Illetve kicsit aggaszt, hogy szinte egy időben derült ki a párom egészségügyi problémája és az enyém is. Lehet bármilyen összefüggés? Azt olvastam, hogy a HPV szexuális úton terjed, ez jelentheti azt, hogy fertőzzük egymást? (Hormon tartalmú fogamzásgátlót szedek.)

Köszönöm!
Nikoletta  
Kedves Nikoletta!
Kezdjük a végén: nincs olyan adat, ami arra utalna, hogy a HPV-nek szerepe lenne a hererák kialakulásában.

A leletéről: NINCS rákja! Egy enyhe rákmegelőző állapot áll fenn, mely jó eséllyel MAGÁTÓL meggyógyul.
Önnek egy fontos feladata van: eljárni az ellenőrzésekre.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.11. 09:49:42
  Tisztelt Dr Úr!Olyan problémám lenne hogy 21hét 6napos terhes vagyok,és ma még csak picit éreztem a babám mozgását!De reggel erös szivdobogásom volt ájulás közeli állapottal!Kérdésem az lenne hogy ez nem okoz gondot a babának?Meg hogy nem érzem még egész nap mozogni kicsit erösebb a hasfalam.Válaszát előre is köszönöm  
Semmi baj. Mindig legyen Önnél egy kis innivaló, és gondoskodjon róla, hogy le tudjon pihenni. A bébi, köszöni jól van.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.11. 08:22:59
  Kedves Doktor úr! A szülészem a császármetszés fölött 3cm-re endometriózis cisztát diagnosztizált. Panaszokat okoz menzesz alatt. Javaslat: csak akkor szükséges eltávolítani, ha erős fájdalmat okoz. Másik orvos véleménye: mindenképpen szükséges uh-vezérelt citológia, majd a göb kimetszése. Valóban szükséges citológia műtét előtt? Illetve a műtét?
Köszönöm tanácsát!  
Döntő, hogy mekkora, nő-e,illetve okoz-e panaszt. Ha a két utóbbi kérdésre igen a válasz, akkor el kell távolítani.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.11. 03:54:52
  Tisztelt Doktor Ùr! Olyan problémám lenne 42 éves vagyok csàszàr kôzben elkôtôttek nem tudom milyen technikával de . utolso 2 honapban menzesz elôtt 10 napig tarto pecsételés 3 napos késés után 4 napig tarto tiszta vérzés elmulása után ujabb pecsételés kôzben iszonyu mellfeszûlés mintha bizseregne apro alhasszurkák pajzsmirigy betegségem is van laborban fehérvérsejtnél és vôrôsvértestnél + van illetve fehérje + laphámsejt 10 mire utalnak ezek az értékek ? És bulirin is van irva sajnos jôvô héten tudom megmutatni az eredményt az orvosomnak és a tsh után is vannak ++ kôszônóm a vâlaszát ôn szerint terhesség kizárt ugye? 7 éve vagyok elkôtve tisztelettel Mária  
Tisztázandó a pajzsmirigy, valamint az agyalapi mirigy és a petefészkek állapota.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.10. 20:50:45
  Jo estét kivánok! Nekem olyan kérdésem lenne hogy 2019 december 30- án jött meg a menzeszem de ujjévkor az az 2020. 01.01- kor voltam együtt a párommal s az a kérdésem lenne hogy lehetek terhes?  
Igen

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.10. 20:32:16
  Tisztelt Doktorúr olyan problémával fordulok önhöz hogy kb 1 hete megjött a mensesem és kicsit késett is ami nem fordult még elő viszont az első 3 napon szinte semmi nem volt csak erős fálydalom és már 1 hete tart viszont mostanra nagyon erős lett a vérzés és fálydalmas és dió nagyságu darabok is jönnek. Eddig 5 napos volt 3 nap sok a többi elenyésző viszont ez nagyon új és fájdalmas és az érdekelne hogy ez mitől lehet és hogy tudám kezelni. Az eddigiekhez képest ez nagyon rendellenes. Válsszát előre is köszönöm  
Nem hiszem, hogy el tudja kerülni a nőgyógyászati vizsgálatot.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.10. 19:42:21
  Szép estét. A cerazette nevű fogamzásgátlót szedem mar másfél éve. Az első hónapok alatt teljesen megszűnt a menstruációm, azonban ma a tabletta rendszeres szedése mellett ma újból vérezni kezdtem, több mint egy év után... nem tudom mire gondolhatnék, szükségem lenne felkeresni egy szakorvost? Vagy elég konzultálnom a kezelőorvosommal, esetleg én reagálom túl? Válaszát elôre is köszönöm  
Cerazette ide vagy oda, évente azért látogasson meg egy nőgyógyászt. Amit leírt egyébként nem utal okvetlenül problémára.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.10. 17:11:03
  Jónapot. 21 hetes terhes vagyok. És beteg lettem amire kaptam antibiotikumot amitől viszketni kezdtem odalent. Abba hagytam az antibiotikumot és azt mondta a házi orvosom hogy használjak canesten kenőcsöt. A viszketés enyhült, viszont túrós folyásom lett és megfájdult és azóta fáj a jobb vesém.  
Gyanítom, gombája van. Lépjen kapcsolatba a gondozó orvosával.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.10. 14:25:24
  Kedves Doktor Úr!Krèm fehèr szagtalan folyàsom van!Ez normàlis?  
Nézzük meg.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 21:13:30
  Jóestét kívánok!
Érdeklődni szeretnék hogy próbálkozunk a babával!
Most éppen az ovulációs napon csináltuk mert úgy tudom hogy ilyenkor van rá a legnagyobb esély hogy sikerüljön!
Megszeretném kérdezni hogy aktus után kifolyik a sperma a huvelyembol, ez nem okoz gondot, sikerülhet a baba?
Válaszát előre is köszönöm!  
Jut is, marad is.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 20:43:10
  Amikor menszeszem volt es el mulot ra 2naora szekszualis kapcsolatot tartottam atol esetlegesen konyeben teherbe eshetrm?  
Igen.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 20:31:09
  Tisztelt Doktorúr !

Ma vagyok 6 hetes 4 napos várandós.
Ma tapasztaltam egy kis barna pecsételést fürdés közben.
Azonnal orvoshoz rohantam ahol a doktorúr kézzel vizsgált meg .
Ultrahanggal sajnos nem.

Azt mondta a méhszájam zárt.
Barnás váladékot nem talált csak fehéret amire mondta is hogy normális.

Fel írt egy hormon tartalmú tablettát és azt mondta napi 2x vegyembe szájon át.

Aggódom hogy jól van e a babám igy hogy nem láttam ultrahangon.

Semmi tünetem nincs.
Nem görcsölök nem fáj semmi .

Előre is köszönöm válaszát !!!  
Javasolnék egy megnyugtató UH vizsgálatot.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 19:51:03
  Tisztelt Doktor Úr!
Rendezett körülmények között, értelmiségi családban élek, az utóbbi időben hozott rossz döntéseim azonban egész életemre hatással lehetnek. nem tervezett terhességemér - ami a Jóisten ajándéka- január 6-an állapította meg nőgyógyászom, 6 mm-és embrió elénk szívműködéssel. Utolsó menstruacióm első napja november 24. Említett hatalmas hibaim azonban: december 16-an és 30-an kokaint, 27-én és 31-én ecstasyt, január 4-én kokaint fogyasztottam. Nem vagyok rendszeres droghasználó, szörnyen hangzik, de baráti körömmel külföldi telelés alatt óriásit hibáztunk. Kérem, segítsen! Mennyi eséllyel arthattam gyermekemnek? Vannak statisztikák? Vannak vizsgálatok, amelyek elvégzése megnyugtathatna? Az életem romokban, és én vagyok az oka.
Köszönöm válaszát!
Egy aggódó édesanya  
Kedves aggódó édesanya!
Szavaiból úgy veszem ki, hogy leszűrte a tanulságokat és nem tesz többet ilyet. Nos minimális a kockázatnövekedés. A rendszeres droghasználat következménye lehet embrionális illetve magzati károsodás, de Önnél szerencsére ilyen nem történik. Hogy egészen megnyugodjon javaslom a 12-13. hét tájékán konzultáljon genetikussal is.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 18:07:38
  Tisztelt dokror ùr én azal a kérdésel fordulok önhöz hogy 4 napot késet a menstruáciom és a 4 dik nap megjöt de a betéten a vér barnaszinü ez mitölvan?  
Számos oka lehet. Ez a látni kell kategória.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 16:43:56
  Tisztelt Doktor úr!
Érdeklődni szeretnék az Otrevelle tüszőrepesztő injekció felől hogy milyen hatása lehet az agyalapi mirigy daganatra? Szerencsére nem okoz problémát,nem nő és nem okoz hormon problémákat!
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel Renáta  
Egy alkalommal történő használatnak lényegében semmi.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 16:10:12
  Tisztelt Doktor Úr!
Van egy 10 éves lányom, még nem menstruál. Használhat Gynophilus készítményt? Hány éves kortól lehet használni?
Köszönöm válaszát.  
Mi a panasza? A kérdésben ez a döntő tényező.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 15:34:50
  Üdvözlöm egy kerdèsem lenne, mert nem tudom, hogy mit tegyek. Sajnálatos módon volt fél éve egy 12.hétben műszeresen befejezett terhességem..azt mondták hogy sajnálatos módon a babával volt gond,nem fejlődött tovább...velem minden rendben. Január végén február elején lesz fél éve hogy ez történt. 19napja késik, csináltam tesztet több alkalommal is mindig negatív volt (az előző terhességemnél kb.6. Héten mutatta csak ki a korai teszt is) Folyamatosan émelygek,álmos vagyok, felszedtem néhány kilót is illetve fogorvosom mondta hogy kissé be van dagadva az ínem..szóval sok olyan dolog van amit terhesen tapasztaltam...viszont tegnap óta fájdogál a hasam alja, illetve kezdetben fehéres barnás szemcsés folyásom volt mára viszont sötétebb barnás, kissé égő viszkető érzésem is van, elkezdtem hámlani is odalent néhány napja... 1hét múlva kaptam időpontot a nőgyógyászomhoz akkor mindenképp elmegyek viszont nem tudom hogy ezzel forduljak e azonnal egy orvoshoz kórházon keresztül...sajnos az első eset miatt félek..ugyan akkor nem szeretném felfújni se a dolgot és nem rabolnám senki idejét sem...Kérdésem végső soron az lenne hogy Ön szerint esetleges terhességgel lehet gond? Illetve forduljak e azonnal orvoshoz?

Nagyon szépen köszönöm a válaszát, remélem azért érthetően írtam.  
Várjuk meg, hogy egyáltalán igazolódjék a várandósság, hisz ez eddig legfeljebb gyanú.
Ismételje meg a teszte a jövő héten, aztán már nincs is olyan messze az az időpont a nőgyógyásznál.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 15:26:15
  Tisztelt Doktor Úr!

2020. 01.01-én vesztettem el a szüzességemet és a menstruációmnak 2020.01.11-én kellene megjönnie. De a mai napon (2020.01.09) jött meg és egy 2 óra múlva el is múlt. Mi lehet ennek az oka?

Előre is köszönöm.  
Jön majd a folytatás is, nyugodjon meg.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 13:50:17
  udv doktor ur lassan fel eve hogy probalkozunk a parommal a baban s nem akar osszejonni.. gond az ha szinte minden nap szeretkezunk ??koszonom a valaszat..  
Csak így tovább! Egyáltalán nem baj.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 12:50:41
  Tisztelt Dr Úr. Katéteres vizelet vizsgálatot csináltak ami negatív . Hüvelyvaladekot is néztek pár hete negatív az is. Viszont ha steril vizeletes pohárba pisilek az baktériumot mutat. Ég a húgycsövem hüvelyem. Ha negatív minden akkor mitől van ez ?? Köszönöm válaszát előre is  
Ismerjük a steril gyulladás fogalmát is. Nem kell hozzá okvetlenül baktériumnak jelen lennie, hogy a szövetek gyulladásban legyenek. Nem beszélve azon kórokozók szerepéről, amiket egyszerű tenyésztéssel ki sem lehet mutatni.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.09. 09:52:52
  Tisztelt Dr.Úr!Olyan kérdésem lenne,hogy 21hetes 4napos terhes vagyok!Eddig MVF volt a papiromra irva minden rendben a babával.Most a keddi genetikai uh-n már azt irták rá,hogy KVF most is minden rendben a picivel.Kérdesem az lenne hogy nem okoz e gondot a koponya végüfekvés ilyen hamar?Nem indulhat be a szülés ettől már?Már egy napja apró buborék szerü érzésem van a méhem körül!Ettöl nem lehet baja a babának!Válaszát elöre is köszönöm!  
Egyáltalán semmi bajt nem okoz. Legyen nyugodt ettől nem lesz koraszülés.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 23:43:29
  Szép estét... Nekem Lenne egy olyan kérdésem hogy már Vagy két hete késik csináltam tesztet és azon volt egy erős piros csík és egy nagyon halvány másik is de azt csak akkor látszott ha fény felé fordítottam nem nagyon tudom dátum szerint hogy mikor volt még csak ARRA EMLÉKEM HOGY múlt hónap 4 edik én meg még volt a menstruációm mert 28 adókan jött Volt még 11 hó 28 an jót meg es12ho 4 ediken fejeződött be azóta semmi meg anyi hogy nagyon görcsöl a hasam és valami fehér tv olvasom is van ami nek nagyon kellemetlen szája van lehet hogy terheseg jelei?  
Zavaros a helyzet. Mindenképp UH és terhességi hormon meghatározás szükséges vérből.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 23:06:25
  Tisztelt Doktor Úr!Ma voltam hasi ultrahangon ès talàltak egy 4,5×2,5centis cisztàt a jobb ovariumba illetve ugyanott andomexiumba kevesebb folyadèkgyülemet!A kèrdèsem az lenne hogy ez nagy cisztànak minősül?Ezt műteni fogjàk màr? Nagyon aggódom!köszönöm előre vàlaszàt!  
Nem nagy. Javasolt menzesz után UH kontroll. Döntés a következő UH után.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 20:19:59
  Üdvözlöm!
Olyan problémám lenne hogy 16 éves korom óta szedek fogamzásgátlót jelenleg 24 éves vagyok elmentem nőgyógyászhoz hogy ujabb 3 havi fogamzásgátlót kérjek mert már az utolsó levélnek az utolsó felét szedem. Mivel a nőgyógyász akinél voltam még új ezért feltett pár kérdést mondtam hogy igen szokott lenni migrénem és édes anyámnak a velemvaló terhessége alatt trombózisa és cukorbetegsége volt emiatt elküldött egy tesztre addig amíg
nincs eredmény semmiképpen nem válalja hogy kiír és azután se maximum spirálom lehet vagy gumi... De egyiket nem birom a másiktól meg vegyes érzéseim vannak.. Nekem 16 éves korom óta senki nem mondta hogy emiatt ne szedjem (persze tudtam hogy kockázata lehet)

Ha az Ön páciense lennék Ön is ezt javasolta volna? Mert egészen idáig nem voltak tüneteim migrénem meg kiskorom óta van.  
Korrekt, hogy kivizsgálják a trombózishajlam esetleges örökletes hátterét. Várjuk ki a végét. Viszonylag kicsi az esélye, hogy emiatt ne szedhetne fogamzásgátló tablettát.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 18:12:00
  Hónapot kívánok tisztelt doktor Úr
Sötét barna fojasom van menstruáció után 7napig vojik a sötét barna fojasom ez mitől lehet Kele aggódni
?megjön a havim 1honaba 2cer mi lehet a probléma a válaszát köszönöm szepen  
Mindenképpen vizsgálatra van szükség.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 16:36:05
  Üdvözlöm! A párommal elvesztettük múlthéten a szüzességünk.Védekeztünk(a gumi nem volt sérült) illetve nem bennem ment el.Mégis félek h babát várok.A ciklusom rendszertelen így nehéz megmondani mikorra kéne megjönnie.Decemberben sem volt.
Félnem kéne?  
Még meg kell szoknia ezt az új szakaszát az életének.
Ami változatlanul indokolt: a vérzészavar hátterének tisztázása.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 16:35:14
  Tisztelt Doktor úr. Novemberben kimaradt a vérzésem, illetve 24-étől barnás folyásom volt,27-en kevés vérzés. Dec. 6-án fogjuk rá, hogy megjött. Ez tartott 2 napig, utána 3 napra megint megjött, ez szintén 2-3 napig tartott. Ezután naponta kevesebb - több barnás folyás, január elsejéig. Akkor újra megjött, ami azóta is tart mostmár 8.napja. Van, hogy erős és alvadt vérrel teli. Ezelőtt semmi ilyen problémám nem volt. Terhes nem vagyok, voltam közben nőgyógyászati vizsgálaton-rákszűrésen ami negatív lett. Korom 43 év. Esetleg kezdődő változókor lehet? Előre is köszönöm a válaszát, Márti  
Nem elsősorban változó korra gondolnék. Cikluszavarnak számos egyéb oka is lehet, melyek viszonylag egyszerűen tisztázhatóak.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 14:56:37
  Tisztelt Doktor Úr!
Nekem olyan problémám van, hogy 5 napja késik a menstruációm.
Tesztet tegnap este csináltam mivel tegnap hánytam és egy pár napja szédülök is. A teszt negatív lett.
Ma reggel meg ismétlem a Clearblue digitális tesztet választottam (teljesen egyértelmű ha plusz ki írja, meg hozzá velőlegesen, hogy hány nehes lehetek, ha mínusz akkor nem áll fenn a terhesség).
Viszont ez a teszt nem hinném, hogy jó, így bizonytalan vagyok, mivel mínusz (nincs terhesség) viszont körbe van rajzolódva a plusz jel is.
Bizonytalan vagyok.
Másik 2 terhességem se akkor fogant ami a papírforma szerint kelett volna.
Lenne esély a terhesség re?
Válaszát előre is köszönöm  
Ilyenkor a harmadik teszt szokott dönteni.
Esély mindig van.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.08. 14:22:11
  Udvozlom! Azért keresem mert 5napja késik a menszeszem! Tesztjein negatívak! 3 gyerekem van és 2019 márciusban vétele sem volt! Esetleg most terhes lehetek???  
Jövő héten csináljon egy tesztet, ha addig sem jelentkezik.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 23:46:08
  Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne hogy párommal babát tervezünk,és decemberbe együtt voltunk többször is és december közepén figyelmes lettem egy kisebb vér inkább barnás valamire a bugyimon, aztán kB 5 napig fehér folyasom volt. Ilyet még sose tapasztaltam. Aztán 6 napot késett a menstruációm hozzá teszem hogy sosem késett meg mindig pontos volt. Ez mitől lehetett? Köszönöm a válaszát!  
Javaslok egy tesztet. Ha negatív, folytassák tovább míg sikeresek nem lesznek.
Ha pozitív irány a nőgyógyászat!

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 22:52:56
  Tisztelt doktor Úr!

Egy kis megerősítést vagy tanácsát szeretném kérni. 46 éves vagyok, két felnőtt fiam van már. Az idén októberben csináltattam tumormarker vérvizsgálatot a szokásos éves vizsgálataimmal együtt. A petefészek tumorra utaló marker értékem 86 volt, így az emelkedett érték miatt elmentem a nőgyógyászhoz. Megvizsgált csinált rákszűrést (ami negatív lett) és egy megerősítés képpen( ahogy én értelmeztem) csináltatott egy ROMA score másik vérvizsgálatot is . Annak az eredménye is emelkedett volt (8,8) , de nem jelentősen. Elküldött ultrahangra és ott a jobb petefészkemen egy 2*4 cm es több rekeszből álló cisztikus valamit találtak. Sajnos nincs nálam a lelet így nem tudom pontosan leírni. A doktornő laporoszkópos petefészek eltávolítást javasolt, de átirányított egy tapasztaltabb kollégájához, hogy a műtétet Ő végezze el. A doktrúr megnézve a leleteimet és a petefészek eltávolítás mellett a méheltávolítását is javasolta, mert a méhemen egy 6,5*7,8cm es mióma van. Erről természetesen tudtam, mert 7 éve megvan és folyamatosan, de lassan növkszik. Panaszaim nincsenek, egyenlőre a menstruációm is rendszeres és viszonylag időben pontos. Kérdésem az lenne, hogy doktor Úr szerint tényleg indokolt a méheltávolitás és a petefészek eltávolítás is? Esetleg kérjem ki másik szakember véleményét is a pontos leleteimmel? Ha eddig nem okozott gondot muszáj kivenni a miómával a méhet is? Ilyen kérdések kavarognak bennem. Egyenlőre a műtét meghiusúlt, mert a magas vérnyomás miatt nagy volt a műtét kockázata. Előre is köszönöm válaszát!  
A petefészek eltávolítását mindenképp javaslom. A méhhel kapcsolatban a döntés az Öné. Megértem, hogy ódzkodik tőle, pláne, hogy vérnyomás problémái vannak, ami az altatást komplikálja.
Lehet azonban, hogy ha most bent hagyják a jövőben egy második műtéttel kell majd eltávolítani, mert például nőni kezd.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 22:09:27
  Tisztelt Dr Úr!
Régóta szeretnénk babát, de sajnos 8 éve semmi.
Most viszont barna majd rózsaszínes folyásom van és fáj a hasam alja mintha még akarna jönni.
A mellbimbomon viszont 1 fehér pötty szerű valami van. Nem érzékeny a mellem.
Sűrűn járok WC re is.
Mi lehet ez?
Köszönöm a választ előre is ‼️  
Hogy aktuálisan mi van Önnel az egy.két napon belül kiderül.
Tekintve 8 éve sikertelen próbálkozásokat javaslom keressen fel egy meddőségi központot.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 20:41:38
  Tisztelt Doktor Úr!
Diagnózis: Hyperplasia glandularis endometrii /48 éves/
Korábban már írtam Önnek!
A küret utáni első vérzés 26.napon kezdődött,4 napig tartott.A küret előtti vérzéssel volt csak probléma,korábban rendszeres volt a ciklus.
Tanácsát szeretném kérni.Ön akkor a progeszteront javasolta és a kezelőorvosom is a telefonos megbeszéléskor.Most véleménye szerint nem kell gyógyszer.Sokat olvasgattam a témával kapcsolatban és a kezelés fontosságáról.
Tanácsát szeretném kérni!Elkezdhetem a progeszteron krém használatát,persze szakértővel konzultálnék előtte.Illetve keressek másik orvost,mert feltétlenül gyógyszerrel kell kezelni ezt az állapotot?Annyit kérdeznék még,hogy célszerű lenne egy hormon labort készíteni?Sosem volt még.
Nagyon tanácstalan vagyok.Nagyon köszönöm a válaszát!  
Úgy látom, hogy ez inkánn bizalmi kérdés, mint hormonális. Egy másodvélemény megnyugtathatja.. Hormonlabor csak ezért nem szükséges.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 19:59:25
  Jó napot kívánok!
Lenne egy olyan kérdésem,hogy 3 hónapja szültem. 7 hétig volt vérzésem utana megjött a menstruációm, elmúlt és most rá 1,5 hétre megint megjött.normális ilyenkor?  
Nem rendkívüli.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 18:05:39
  Tisztelt Doktorúr
December 12-én volt egy komplett-spontan vetélésem.
Szeretném megkérdezni hogy mikorra várható a menstruáció?  
Január vége.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 17:31:56
  Doktor úr! 2019 november 8an el veteltem
2019 december 9en. Meg jött azóta semmi mit jelent ez?  
Teszt és utána meglátjuk.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 17:01:00
  Tisztelt doktor ur a kérdésem az lenne hogy mennyire hatékony a pharmatex spermicid krem mivdl parommal egyutt voltam a menstruaciom utolso napjaiban meg utanna 1 nappal is es ezt akrémet alkalmaztuk a ciklusom nem mindig egyforma van hogy 28 napos van hogy 29 van hogy 30 van hogy 31 napos van hogy 35 napos az ovulaciom van hogy hamarabb vagy kesobb van nem mindig a naptar szerint az utolso menstruaciom december 29 ediken volt 5 napos a termekeny idoszakom mostanaban 2 vagy 3 napra ra szokott kezdodni a menstruacio utan abban a tekintetben hogy a sperma elhet 5 napig is ugy olvastam mekkora a riziko eselje ? Előző ciklucomban volt pecsetelo verzesem nogyogyaszom azt mondta hormonzavar ez masodszor fordult elo idaig amiotamenstrualok.  
A pharmatex megfelelően alkalmazva megbízható szer.
A hormonokat szépen sorba rendezni kell.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 14:58:18
  Tisztelt Dr Úr! 32 éves nő vagyok ureoplasmam volt ami elmúlt. Viszont hugyuti gyulladásom van kb 3 hónapja ami nem akar múlni. Enterococus faecalis . Kérdésem az lenne hogy a hugyuti gyulladás okozhat e hüvelyben égő érzést. Válaszát nagyon szépen köszönöm előre is.  
Sajnos okozhat. Lassan keresnék egy urológust.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 14:42:45
  Tisztelt Doktor Ur!
December 5.en volt az utolso menstruaciom elso napja. December 23.an lefekudtem a baratommal. Ebben a honapban januar 2.an kellett volna megjonnie a mensimnek es azota semmi! Tegnap csinaltam 1 tesztet igaz hogy csak delutan,de negativ lett. Viszont nem akar megjonni,pedig nem mondanam azt,hogy rendszertelen a menstruaciom. Eddig mindig ugy jott meg a mensim napra pontosan nagyon max 2 nap kesessel,de az utobbi honapokban eleg pontos volt. Mit javasolnanak mit csinaljak? Probaljak meg meg 1 tesztet 2 nap mulva reggeli vizeletbol? ???? A tanacsot es a valaszt elore is koszonom!!  
Príma ötlet! Sokkal előrébb leszünk.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 13:44:45
  Tisztelt Doktor úr!
Szeptemberben 2*,hónap elején és végén volt menstruációm.Altalaban minden hónap 28-30 között jön meg. Nem szedek gyógyszert,de védekezünk a párommal.Decemberben 15.en kezdődött es kb. egy hétig barnás folyás volt,nem fájt nem gorcsolt,de azóta sem jott meg. Tegnap csináltam tesztet reggel és este is. Ahogy megcsináltam,egyertelmuen ki is mutatta,hogy negatív. Dokihoz leghamarabb hónap végére kaptam időpontot. Mi lehet a baj?
Köszönöm a válaszát!  
Körül néznék a hormonok körül.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 12:20:43
  Jó napot. 27 hetes kismama vagyok. Nemrég hallottam először hogy nem szabad háton feküdni, beparáztam mert eddig sűrűn háton feküdtem. Ilyenkor többször ia bekeményedett a hasam, pár másodperc után pedig ismét a régi, de olyankor a baba is mozgott, vagy épp befeküdt a hasam jobb felébe. Okoztam ezzel valami bajt a babámnak? Olvastam hogy a vérellátást csökkenti, de olyankor az anyukát rosszullét fogja el. Nekem ilyen nem volt, csak keményedés ami elmult nemsokra rá...Bajt csináltam? ????  
A kismamák fekvésének legfontosabb szabálya: feküdjön úgy, ahogy jól esik.
A babája köszöni jól van odabent.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 12:11:18
  Tisztelt dr ur kérdesem lenne magához azzal hogy szedem a trimisszter 1 et hogy erősödjon a méhem es az a gyanum hogy lehet nem is használ és szerintem maga jobban tugya hogy maga szerint szedjem vagy .ne fog e erosdni vagy abba hagyam a szedèst . Elore is koszonom  
Azt nem feltétlenül érzi az ember, hogy erősödik a méhe, pedig valójában közben mégiscsak valami hasonló történik.
Szedje bátran.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 11:15:27
  Tisztelt Doktor Úr!

Egy hete mèhnyakgyulladást diagnosztizáltak nálam. Hat napos kúpos kezelést kaptam, a párom pedig candibene kenőcsöt.

A kérdésem az lenne, hogy lehet-e nemi életet (óvszerrel) élni a hat nap eltelte után ? Okozna- e az együttlét bármi problémát?

Válaszát előre is köszönöm!  
Én még várnék még egy rettenetes hosszú hetet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 10:59:24
  Jó napot!
1 hónapja volt egy spontán vetélésem, az orvosom azt mondta barátcserje kapszulát szedjek. Viszont elfelejtettem megkérdezni, hogy fekélyes vastagbélgyulladásom van (inaktív) így is lehet-e szedni?
Köszönöm válaszát.  
Lehet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 10:30:56
  Tisztelt doktor Úr!
Röviden leírnám a problémámat. December 16-án ultrahangon 1 db 11 mm-es tüszőt látott az orvosom, ami a december 21-i ultrahangon már nem látszott, azt mondta a doktor úr, valószínűleg előtte repedhetett meg. Jól tudom, hogy tüszőrepedés után két héttel kellene megjönnie a következő menstruációnak?
Ebben az esetben 01.04-én meg kellett volna jönnie, de ötödik napja késik, teszt ma reggel is negatív lett. Gyengébb alhasi görcseim vannak, puffadás, enyhe hányinger, mellérzékenység. december 30-31-én vér színezte a nyákot, de fehérneműig sem jutott el, elmúlt, azóta érzem az alhasi görcsöket. Mivel előtte kétszer is voltunk együtt a férjemmel, megfordult a fejemben, hogy esetleg kidörzsöltük, azért vérzik. Mivel fél éve próbálkozunk a babával, az is eszembe jutott, hogy beágyazódási vérzés is lehetett.
Azt szeretném tudni, vajon mi okozhatja a késést. Úgy tudom, a késő menstruáció a follikuláris fázis hosszabbodása miatt késik, nem a luteális lesz hosszabb, itt pedig nagyon úgy néz ki...
Az orvosom a jövő héten tud fogadni.

Köszönöm,  
A hétvégére szép óvatosan vásároljon egy tesztet és végezze el.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.07. 08:30:02
  Tisztelt Doktor úr! A vérzésem időben megjön és csak 2 napig tart.Az első nap a szokott vérzésem van, de a második nap már alig van. Általában 5-6 napig tart a vérzésem. De már második hónapja 2-3 napig. Ez mellett lehetek esetleg terhes? Sűrűn fájt a fejem és néha szédültem is,fáradékonyabb is vagyok. 34 éves vagyok és van két kis fiam is. Kérdésem :ezek a tünetek utalhatnak terhességre?  
Utalhatnak, bár nem elsősorban annak a jelei.
Javaslatom: teszt, nőgyógyász.
2020.01.06. 20:27:46
  TISZTELT DOKTOR ÚR
68 ÉVES VAGYOK 2-3 NAPONTA HASZNÁLOM A GYNOFLOR HÜVELY TABLETÁT ÉS HETENTE AZ ESTROKÁD KRÉMET AZ ÉGÖ ÉRZÉS VISSZA TÉR ILYENKOR HOLYAGHURUT TÜNETEIM VANNAK AMI MEGKESERITI NAPJAIMAT NOSPÁT KELL BEVENNEM SOK MINDENT KIPROBÁLTAM MÁR A VÁLADÉK KENETEIM ÉS TENYÉSZTÉSEK MINDIG NEGATIVAK MÁR SZÉGYELEK VISSZA JÁRNI A NÖGYOGYÁSZOHOZ MERT SEMMIT NEM TALÁL DE SOKAT SZENVEDEK VELE UROLOGIAILAG IS RENDBEN MINDEN KÖSZÖNÖM VÁLASZÁT ÉS SEGITSÉGÉT  
Ne szégyellje! Az orvosa szívesen segít Önnek. Ha másodvéleményt szeretne kérni, az is jó ötletnek tűnik.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.06. 19:15:31
  Jónapot! Együttlét után tapasztaltam rózsaszínes,barnás,nyálkás folyást,ami 5-6 napja tart..nem tudom hogy ez baj lehet e ugyanis nem szeretnénk babát..köszönöm a válaszát..  
Mindenképpen védekezzenek.
Hadd lássa azt a folyást egy nőgyógyász!

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.06. 13:43:37
  Jónapot kívánok!
Kedves doktor úr
Az lenne a kérdésem hogy párommal próbálkozunk hogy össze jojjon a babám!
De eddig sajnos még sikertelen volt a próbálkozás!
Pedig amikor van a termékenység nap akkor szoktunk próbálkozni!
Megszeretnem kérdezni öntől hogy mi lehet a hátterben hogy sajnos nem sikerül a baba?!
Illetve megszeretném kérdezni hogyha próbálkozunk akkor onnantól kezdve nem lehet együtt lenni vagy az nem akadályoz semmit se?!
Válaszát köszönöm előre!  
Ha kevesebb, mintegy éve próbálkoznak, akkor csak türelem, sikerülni fog. Ha több mint egy éve, akkor látogasson meg egy nőgyógyászt.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.05. 22:36:04
  Jó napot kívánok!
Az lenne a problémám, hogy menstruáció második napján együtt voltam a párommal és kiszakadt az óvszer de észrevettük időben. Mivel megijedtem bevettem egy esemény utáni tablettát( Postinor 2). Két órára a véletlenül megittam egy fel csésze Orbáncfű teát és utána jöttem ra hogy nem lett volna szabad. Ön szerint ez befolyásolja a hatását ? Reggel kell bevegyem a második tablettát.  
Nyugi, kialakult a védelem.Ne vegyen be több tablettát.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.05. 12:50:31
  Jonapot kívánok doktorur lenne egy kérdésem túl kicsik a melejim így nem tudom szoptatni a kis fiam mit lehet tenni 25eves vagyok a válaszat előre is koszonom  
A szoptatás nem függ a mell méretétől. Fordljon szoptatási tanácsadóhoz, készséggel segít.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.05. 12:43:31
  Tisztelt Dr.Úr! Olyan kérdésem lenne,hogy nemrég töltöttük a 20 hetet és a babám szombat óta minimálisan mozog.Szombaton is csak inkább délután és este mozgott egy picit.Ma meg csak délelött éreztem.Aggodom nagyon hogy gond van.Kedden megyek orvoshoz.Válaszát elöre is köszönöm!  
Ez így természetes.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.05. 11:28:13
  Tisztelt Doktorúr
December 12-én volt egy komplett-spontán vetélésem.
Szeretném megkérdezni mikorra várható a menstruáció?  
Január végén.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.05. 00:55:05
  Tisztelt Dr. ÚR. Előzőekben kértem már a segítséget. 2019.11.10.volt utolag menszeszem. 12.hó ban teljesen kimaradt. Most pedig január 3. Megjött. Azt szeretném megtudni hogy igy is forduljak orvoshoz vagy ez "természetes"?? Azt elfelejtettem le írni a múltkor hogy Augusztusban volt egy vetélésem. Lehet az egészségügyikaparás miatt van ez a kimaradás??  
Igen forduljon.
Nem nem természetes.
Igen, lehet amiatt.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 21:12:08
  Tisztelt Doktor úr! Olyan kerdesem lenne, hogy ha a fogamzasgatlo 7 napos szuneteben a 2.napon megjott a megvonasos verzes , akkor kizarhato a terhesseg ugye? (Elso levelem a gyogyszerbol) es az normalis hogy kevesebb ez a verzes, picivel barnasabb?  
A leírtak nem utalnak terhességre.
Nyugodjon meg, a szervezetének időre van szükséges a gyógyszerre való átálláshoz. Utána minden rendben lesz.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 19:57:26
  Kedves Doktor úr!
Találkozott már olyannal, hogy 8, 9 (akár több) hetes terhes volt valaki, de az otthoni teszt negatív maradt? Lehetséges, hogy az a bizonyos hcg hormon nem tetmelodik vagy nem mutatják a tesztek?
Köszönöm!  
Találkoztam. Lehetséges.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 15:24:31
  Tisztelt Doktor Úr!
Kisfiamat 5éve szültem császármetszéssel. Szeretnénk még egy babát. Ultrahangon kiderült, hogy a császármetszés hegben 4x4mm-es niche ábrázolódik. Nem jól forrt össze a heg.
Kérdésem az lenne, hogy vállalhatok így terhességet? Vagy ahogy növekszik a méh, nem reped szét? Vagy ezt meg kellene előtte műteni?
Köszönöm!  
Jogos kérdés. Kétségkívül gyenge pont a heg, de a gyermekvállalást nem zárja ki így sem. A kritikus tényező, hogy a megfogant baba hol tapad majd meg. Ha nem a hegben, akkor szépen kiviselheti.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 15:15:11
  Jó napot kívánok!
Ovulációm előtt 4-5nappal együtt voltunk a párommal, lehetséges terhesség? Most,ciklusom előtt egy héttel volt pici rózsaszín folyásom, lehet terhességtől? (nem szeretnék terhes lenni)
Köszönöm a választ!  
Ha nem védekeztek, lehetséges. Sokat segít egy teszt.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 11:55:10
  Jó napot!

Érdeklődnék hogy nov. 26-n volt még a menstruációm. A párommal nem védekezünk mert babát szeretnénk, de 4 napja késett és ma halvány rózsaszines folyasom van. Akkor nem vagyok terhes vagy ettől még lehetek? Az előző kettő varandosagomnal ilyen nem volt. Hétfőn mennek ultrahangra.
Köszönöm válaszát  
Mindjárt itt a hétfő. Addig egy teszt és világosabban lát.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 09:51:24
  Jó napot!
Olyan kérdésem lenne hogy én 2018.07.27-én le lettem kőtve! Viszont most észrevettem magamon hogy egyre többet vagyok rosszul reggelente főleg, s olyan érzésem van mintha valami vagy valaki mozogna bennem! Egyenlőre orvoshoz nem merek még el menni! Kérdésem az lenne hogy van esély rá hogy én terhes lettem mégis? Vagy verjem ki a fejemből ezt a gondolatot?
Köszönöm szépen a választ előre is!
További szép napot kívánok  
Vegyen egy nagy levegőt, bátorság! Menjen el orvoshoz, segít rendbe rakni a gondolatait.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 09:14:35
  Jobb oldali alhasi enyhe fájdalom lehet beágyazódás jele?(ciklus 22.napján)
Köszönöm a választ előre is!  
Lehet, de nem feltétlenül.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 04:01:26
  Tisztelt Dr.Úr!Olyan kérdésem lenne,hogy január 2-án töltöttük a 20 hetet,mozgolodik a babám de még nem olyan aktivan.Már elötte is éreztem,de normális hogy még nem olyan aktiv?Elsö baba .Válaszát elöre is köszönöm.  
Nem vagyunk egyformák. A babák sem. Nyugi.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.04. 00:15:19
  Tisztelt Doktor Úr!
Az a kérdésem lenne hogy december 26.án együtt voltam egy fiúval nem védekeztünk de odafigyelt.december 31.én meg megjött a menstruációm de nem olyan amilyen szokott lenni ,kevesebb és néha barna a színe.ez mitől lehet?  
Várjuk meg mit hoz a következő 2-3 hét.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 23:09:34
  Tisztelt Doktor Úr!
December elején volt egy spontán vetélésem 5 hetesen. Ez a második várandósságom volt, az elsővel minden rendben volt. Az orvos azt mondta minden rendben, nem kellett beavatkozás. Azt szeretném kérdezni, hogy újabb várandóssággal kell-e várni, vagy ha sikerült feldolgozni lehet-e próbálkozni?
Válaszát köszönöm!  
3-4 hónapot várjon.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 22:41:10
  Tisztelt Doktor Úr!
Az lenne a kérdesem hogy 5napja nem jön meg a menszeszem csinaltam tesztet negatív lett! És ha a párommal együtt vagyok akkor verzem szexuális együtt lét után. Az lenne a kérdesem hogy ez mitől lehetseges? És hogy lehetseges- e a terhesség? Csak később csináljak tesztet? Köszönöm!  
Haladéktalanul meg kell nézni a méhszáját.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 21:03:39
  Kedves Dr.Úr 20 éves vagyok diab 1-es és pm alulműködő és nem rég pcos-os is lettem utána olvastam a myo inozitol pornak csak sajnos nem tudom hogyan lenne célszerű használni az én esetemben ebben kérnék segítséget válaszát előre is köszönöm.  
Napi 2 por. Természetesen a többi gyógyszerek mellett, kontrollálva.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 21:03:15
  Üdvözlöm!

Tegnap este megjött, vagyis csak barnázás volt. Ezzel párhuzamban be is vettem az első szem Novynette fogamzásgátlót, ma is csak barna volt...
Az lenne a kérdésem, hogy folytassam a szedést vagy várjam meg a rendes menstruációt (gondolom 1-2 nap)

Köszönöm válaszát!  
Folytassa.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 17:26:26
  Tisztelt Doktor Úr!
Január elsején megszakításos "védekezésben" volt részem. (Ejakuláció nem volt.) A mai nap fel is kerestem a nőgyógyászati ambulanciát és 120 órás eseményutáni tablettát kaptam, amit egyből kiváltottam és be is vettem. De sajnos semmilyen tájékoztatást nem kaptam azzal kapcsolatban, hogy létre jöhet még így is nagy eséllyel terhesség. Meg sem vizsgáltak. Így semennyire sem nyugodtam meg. Az aktus a ciklusom 12. napján volt, az eseményutáni bevétele a 14. és a ciklusaim hossza átlagosan 30 naposak.
Válaszát előre is köszönöm!
Panni  
Kedves Panni!
Működni fog a tabletta.
Egy hónap múlva panaszmentes esetben is kontroll szükséges.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 12:36:10
  Tisztelt Dr. Márkus László!

Véleményét kérném az alábbiakkal kapcsolatosan.
Párommal szeretnénk gyermeket és már 5 hónapja próbálkozunk. A menzeszem mindig időben megjön, maximum 1-2 nap csúszás szokott előfordulni.Nem szedtem fogamzásgátlót korábban. Pajzsmirigy alulműködésem van, de ez sikeresen kontrollálva van.
Decemberi vérzésem kimaradt, jelenleg 9. napja késik. két tesztet is csináltam, mind a kettő negatív lett. Ennek ellenére produkálom azokat a tüneteket amelyek a havi vérzéskor előfordulnak, de tompán. görcsölgetek hol jobb hol bal oldalt, és a derekam is görcsös állapotban van. Hullámokban jön, van, hogy nem érzek semmit, aztán megint rákezd. Lehetséges, hogy teherbe estem, de nem mutatja ki a teszt?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Loretta  
Kedves Loretta!

Lehetséges. Ismételje meg jövő héten a tesztet.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 11:32:46
  Tisztelt Doktor Úr,
8. hetes terhes vagyok és hiába jelentkeztem be szinte azonnal a nőgyógyászomhoz, az ünnepek miatt csak a 9. hetem végén tud fogadni. Görcsöt, nagyobb fájdalmat nem tapasztalok, azonban izgalomra ad okot, hogy néha a méhemnél apró pontszerű szúró érzést érzékelek. Utána olvastam a neten és a tünetek alapján nem találtam magyarázatot, a magyarázatok nem tűntek rám vonatozónak. Érdemes-e elmennem hamarabb egy másik nőgyógyászhoz ?
Válaszát előre is köszönöm, Virág  
Kedves Virág!

Nyugodjon meg. Várhat nyugodtan a 9. hétig.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.03. 01:39:18
  Tisztelt Dr Ur! 2 gyereket szultem mar...
Az en kerdesem az lenne lehetek e terhes ha dec 6.an volt menszeszem altalaban ez pontos datum a ho eleje... keves illetve 3.nap mar nincs mestrualciom.. parommal 20.an illetve 24.en voltunk egyutt es 30.an pisiles utan rozsaszin nyalkas voltam enyhe alhasi gorcsoket ereztem masnap aztan pirosabb verzesem lett 31 en ami keves de most is tart ez mitol lehetseges hogy 1 hettel korabban jott meg de ilyen furcsa modon nem szokott! lehetseges terhesseg illetve vetelesrol szo? Felek hogy nincs e valami problema hiszen unnepek alatt fogyasztottam alkoholt.
Melleim duzzadtak es gomosek es faradekony vagyok napkozt.  
Várjunk még két hetet. Akkor teszt, és meglátjuk.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 21:53:02
  Kedves Doktor Úr!

Hüvelygyűrű használata mellett használható a GynoPhilus neveztű tabletta? Befolyásolja a hatását valamilyen formában?  
Igen. Szépen elvannak egymás mellett.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 21:43:17
  Jó estét doktorúr!

Azt szeretném kérdezni hogy mostanában elég sokszor fáj a bal honaljam és mindha csomot is éreznék ! Nem tudom hogy mitől van ! Nem nyomogatom és nem tapogatom ,hirtelen jön elő a fájdalom ! Mi lehet az oka?  
Elsősorban nyirokcsomó gyulladásra gondolnék. De ez is a látni kell kategória.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 21:35:48
  Dr Ur azzal a kerdessel fordulok onhoz hogy lehetek e terhes ha dec 6an volt menszeszem aztan 20.an es 24.en voltam egyutt a parommal...es a vartnal korabvan jott meg azaz most 31.en
Ami nem szokott elofordulni. :/
Varom a valaszat elore is koszonom  
Ezekből nem terhességre gondolnék.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 19:26:03
  Tisztelt Dr. Úr
Dec. 15.-én volt az utolsó menstruációm, a következő menszezem Január. 11.-re várható.
Lassan egy hete émelygés gyötör ami néha hányással is jár. Mellfeszülés mellbimbó fájdalmam van, hasspuffadás alhasi fájdalom, "majdnem megjön" érzésem van. Tesztet csináltam ami negatív lett, ettől függetlenül lehetek terhes? Korainak tartom még a nőgyógyászati vizsgálatot. Lehet azért negatív a teszt mert túl korai még a terhesség?
Köszönöm mihamarabbi válaszát.  
Jól gondolja. Január második felében javasolt vizsgálat.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 19:22:34
  Tisztelt Doktor úr!
Gyakran fordul elő, hogy köztes vérzést tapasztalok a ciklusom 12-14. napján. A köztes vérzés néha 2-4 napig tart, de előfordult már 9-10 napig tartó köztes vérzés is, mely gyenge és sötét színű szokott lenni. Ha csak pár napig tart a köztes vérzésem, akkor a menstruációm a szokott időben (általában 31. napon) jön meg. Ha hosszabb a köztes vérzésem, akkor azt tapasztalom, hogy a köztes vérzéstől számított kb. 31 napon lesz újra rendes menstruációm. Az utóbbi időben az is előfordult, hogy 37. napra jött csak meg, köztes vérzés nélkül. A rendes menstruációm nagyon erős, fájdalmas szokott lenni. Mi állhat a háttérben? Előre is köszönöm a segítséget!  
Indokolt lenne egy hormonális és a fájdalmak miatt egy teljeskörű nőgyógyászati kivizsgálás.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 18:54:39
  Tisztelt Dr. Úr!
Babát szeretnénk de sajnos nem sikerül, 5 éve próbálkozunk 1 hónapja derült ki, hogy inzulinrezisztenciám van, meforált szedek rá, mennyi idő az amíg a gyógyszer kifejti a hatását, és teherbe tudok esni?
Válaszát előre is köszönöm!  
Ez a kérdésnek csak az egyik oldala. Öt év után indokolt egy, mindkét felet érintő, alapos kivizsgálás.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 18:45:10
  Kedves László,

Szeretnék Öntől segítséget kérni a terhességemmel kapcsolatban.
12.09-én, hétfőn csináltam egy tesztet, negatív lett.
12.15-én, vasárnap csináltam egy tesztet, az már pillanatok alatt erőteljes pozitív lett. Ezen a héten már émelygés tüneteit éreztem.
12.19-én elmentek az orvosomhoz, hogy megállapítása, hogy tényleg méhen belüli ez a terhesség, ez oké volt.
12.30-án visszamentem, mert mondta, hogy 2 hét múlva látni akar, de közben lett egy kis barnás folyásom hüvely fertőzés miatt, amiatt aggódtam.
Ekkor a menzesz első napjától számítva 7 hetes 5 napos, a fogantatástól számítva 4 hét 5 napos terhes vagyok. Az együttlét 11.27., így a fogantatás kb ekkor volt.
Az orvosom nem sok figyelmet fordított a hüvelyfájdalmamra, ellenben közölte, azok után, hogy a fenti infókat megadtam, hogy szerinte ez a terhesség kevesebb, mint 50%, hogy megmarad, mert egy embrió csomót lát, nem egy kifejlett embriót. Azt mondta örüljek, ha kiürül magától és látni akar 2 hét múlva.
Hozzáteszem szeptemberben ő csinált nekem HSK-t, LSK-t meg chromot, és nem ment át a kontrasztanyag. Közölte, hogy 2 oldali petevezetékelzáródásom van, nem esetek teherbe természetesen.
Méretek nem mondott, de mintha utalt volna arra, hogy ez kb 5 hetes terhesség re utal.
Mi a véleménye az elhangzottakról?

Előre is köszönöm.

K. Szilvia  
Inkább javasolnék valamit: jövő héten kontroll ultrahang.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 16:53:16
  Tisztel Doktor ur! 3-4napja mult el a menzeszem azota voltam egyutt a baratommal es nem védekeztünk. Altforalle fogamzasgatlot szedek ma veszem be a 8.dik szemet. Rendesen szedtem mindennap a ciklus elso napjan. Eddig nem szedtem semmilyen fogamzasgatlót. Ma reggel rózsaszines folyasom jott. Mitol van ez? Miert van ez?  
Nem csoda, hogy a tabletta mellett váratlan dolgokat tapasztal. A szervezete fokozatosan áll át.
Ha az első három hónapban rendesen beáll a menzesz, akkor semmi gond.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 16:36:53
  Tisztelt Doktor Úr!
Nekem olyan kérdésem lenne hogy, eddig minden hónap 6-án jött meg a menstruációm de viszont ma halvány rózsaszín folyasom volt, hogy mi lehet ez mögött 20 éves lány vagyok!  
Egyelőre ne aggódjon. Várjuk ki a végét. Önmagában ez még nem biztos, hogy aggasztó.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 15:06:32
  Tisztelt Doktor Úr,
December 20-án volt terhességmegszakításom, még 2 hét sem telt el azóta, de volt egy orgazmusom. Természetesen nem közösüléssel!
Mennyire okozhat ez problémát a továbbiakban?
Köszönöm a válaszát.  
Reméljük nem.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.02. 13:09:39
  Tisztelt Doktor Úr!
Olyan kérdésemmel fordulok Önhöz,
hogy December 20-án terhességmegszakításon estem túl.
Természetesen mindennel szembesített az orvos, mit nem szabad abban a 6 hétben tennem.
Viszont Ön hogy vélekedik a felöl hogy 6 hétig házasélet nem lehet, viszont máshogy lehet-e orgazmusom?
Köszönöm szíves válaszát.  
Néhány hétig várnék.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.01. 21:36:42
  Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném kérdezni, hogy az alkoholfogyasztás a fogamzásgátló bevétele után/előtt közvetlen, befolyásolja-e a gyógyszer hatékonyságát? Alkalomadtán néhány sör, pár pohár pezsgő, néhány cl rövid stb. veszélyezteti-e a védelmet?  
Ha biztosan bevette, akkor nem. Ha az alkoholfogyasztás után készült bevenni, és nem biztos benne, hogy bevette-e, akkor igen.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.01. 21:07:14
  Tisztelt Doktor Úr!
Párommal ciklusom 9.napján együtt voltunk.Eddig egyikünknek sem volt hasonló tapasztalata. Nem történt behatolás,csak petting. Hozzáértem nemhiszervéhez, spermás lett a kezem de letöröltem azután magamhoz is hozzányúltam a csikló körüli részhez. Ezek után párom is hozzányúlt magához, sperma került a kezére de ő is letörölte azután megujjazott. Ciklusom 14-15.napján vettem észre folyást, ami ovulációra utal. Aznap nagyon fájt, görcsölt a hasam fent, a mellem alatt azután lennebb ment a fájdalom és nagyon enyhén egy szúrást éreztem a méhem körül. Azt szeretném megtudni, hogy mennyi esély van terhességre ebben az esetben? Nagyon rástresszeltem,félek hogy ettől is késhet a menstruációm. Előre is köszönöm a választ!  
Nem lehet kizárni a terhességet. Csináljon egy tesztet, hogy tisztábban lássunk!

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.01. 19:58:54
  Tisztelt Doktor Úr!
Diagnózis: Hyperplasia glandularis endometrii /48 éves/
Ünnepek előtti napokban kaptam meg a leletem.A kezelő orvosom szabadságon van a héten.Annyit mondott,hogy gyógyszert kell szednem,ha jelentkezik a vérzés.
Dec.31-én elkezdődött a menstruáció,a küret utáni 26.napon.Abban szeretném kérni a segítségét,hogy a ciklus melyik időszakában kellene elkezdenem a gyógyszert.Nem lesz késő a jövő heti konzultáció?Illetve még annyit kérdeznék,hogy a progeszteron krém mennyire hatásos ebben az esetben?
Nagyon köszönöm a válaszát!  
A séma általában: vérzés első napjától számítva két hétig gyógyszermentesség, majd 15. naptól progeszteron.

Elvben jó a krém is. A következő néhány hónap megmutatja, hogy az Ön esetében is működik-e.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László
2020.01.01. 17:36:25
  Jó napot doktor Úr!

Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy..

Dec.13-án ovulációm volt és nagyon fájt a hasam, voltam orvosnál, azt mondta a pete nem tudott kifakadni, ez rendben is van. Dec.15-én szeretkeztünk a barátommal (óvszert használtunk), minden rendben is ment. De már 5. napja késik a menstruációm, továbbá fáj a mellem és görcsöl a hasam(de nem folyamatosan), hányingerem is van, de az már 2-3 hete (nem tudom mitől). 15.-e előtt november 24.-én feküdtünk le, de szintén védekeztünk, ott 100%, hogy a gumi nem sérült (vízzel teszteltük). Csináltam 3 terhességi tesztet, mind a 3 negatív. Ön szerint mi lehet ez? Már csak az idegeskedés tolhatja el? Dohányzom is.. nagyon nem szeretnénk ezt a babát. Válaszát előre is köszönöm!  
Egy terhességi teszt sokat segít a válaszadásban.

Üdvözlettel: Dr. Márkus László

Régebbi kérdések

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!