Túl sokszor lenyeljük, pedig nem lenne okunk rá

Az egészségügyi minisztérium szerint naponta 600 ezerre tehető azoknak a száma, akik indokolatlanul szednek antibiotikumot. Emiatt egyre több olyan beteg van, akinek szervezete nem reagál az ilyen jellegű kezelésekre, de a szakértők szerint ijesztően nő azon baktériumok száma is, amelyek rezisztensekké válnak. Marosvásárhelyen, de más egyetemi központokban is a gyógyszerészetis hallgatók kampányt indítottak az antibiotikumok észszerű használatáért.

Túl sokszor lenyeljük, pedig nem lenne okunk rá
Van, aki marékszámra szedné az antibiotikumot. Képünk illusztráció • Fotó: Pexels.com

Az egészségügyi minisztérium honlapján található adatok szerint az elmúlt években húsz romániai kórházból jelezték, hogy az uniós átlagnál nagyobb és

folyamatosan nő azoknak a betegeknek a száma, akik nem reagálnak az antibiotikumos kezelésekre.

De a kimutatások arról is szólnak, hogy a belső kórházi fertőzéseket is egyre nehezebben tudják kezelni antibiotikumokkal. A legfrissebb becslések szerint Európában évente 33 ezer ember halálát okozzák az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok.

Mikor indokolt szedni?

November 10-éig nyolc egyetemi központban szerveznek a gyógyszerészetis hallgatók tájékoztató kampányt az antibiotikumok használatáról. Marosvásárhelyen csütörtökön többek közt a központban és a várban tartanak kiselőadásokat, beszélgetnek az érdeklődőkkel, de az iskolákba is elmennek, hogy a diákokat felvilágosítsák arról, mikor és hogyan kell antibiotikumot szedni.

Mint az egyik szervező, Andrada Pintea elmondta, az előző években és idén is azt tapasztalták, hogy a lakosság nem tudja pontosan, milyen esetben indokolt antibiotikumot szedni. Felméréseikből kiderült, hogy

sokan náthára, megfázásra is antibiotikumot szednek,

de nem ritka, hogy szomszédjuk, barátjuk tanácsára is megveszik és beszedik ezeket a gyógyszereket. Szeretnék, ha tájékoztató kampányuk nyomán minél többen megértenék, hogy

az antibiotikumokat bakteriális fertőzések esetén kell szedni, mindenképp csakis az orvos ajánlatára,

és azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek vénykötelesek. Az érdeklődőknek beszélnek arról is, hogy mit jelent az antibiotikum-rezisztencia, és miért fontos az antibiogram elkészítése. Ez utóbbiból ugyanis kiderül, hogy a szervezetet megbetegítő baktérium melyik antibiotikumra érzékeny, melyiktől pusztul el, így célzottan lehet gyógyszert szedni. A szakértők szerint a világon leggyakrabban felírt gyógyszerek,

az antibiotikumok szedésének három aranyszabálya van: csak orvosi receptre kell használni, mindig be kell szedni a kiírt mennyiséget, mellé probiotikumot is kell szedni.

Nem tartják be az előírásokat

Mint Puskás Noémi gyógyszerész a Székelyhonnak elmondta, sajnálatos módon ezeket a szabályokat a vásárlók nem tartják be. Hozzátette, általában az idősebb korosztály szokott vény nélkül is antibiotikumot kérni, és sokszor teljesen érthetetlen kérésekkel is előállnak.

„Van egy vásárlónk, aki minden esetben, amikor fejfájása van, ampicillint kér, mert meggyőződése, hogy csak attól múlik el a kellemetlen fejfájása. De az sem ritka, hogy azt mondják, legutóbb, amikor meg voltak hűlve, ez vagy az az antibiotikum segített, így megspórolnák az utat, és nem mennének el a háziorvoshoz. Nem ritka, hogy veszekedésbe torkollik az ilyen eset, hiszen egyrészt próbáljuk megmagyarázni, hogy csakis receptre adhatunk ki antibiotikumot, másrészt azt hangsúlyozzuk, hogy csak indokolt esetben kell antibiotikumot szedni. De ők azt hangsúlyozzák, hogy a pénzükért joguk van megvenni azt a gyógyszert, amelyikre szükségük van” – nehezményezte Puskás Noémi.

Megjegyezte továbbá, hogy ők csakis abban az esetben adnak ki vény nélkül antibiotikumot, ha valaki pénteken délután jelentkezik, amikor már nincs lehetősége háziorvoshoz menni, de telefonon beszélt vele, és ő ajánlotta, hogy vegyen ilyen jellegű gyógyszert. Akkor is csak a hétfőig szükséges adagot adják ki, és az érintettnek lelkére kötik, hogy hétfőn forduljon orvoshoz.

A gyógyszerész tapasztalata szerint az idősebb háziorvosok is sokkal könnyebben írnak fel antibiotikumot, mint a fiatalabbak, sokszor a betegek unszolására. A fiatalabbak inkább természetesebb gyógymódokat javasolnak, és csak nagyon indokolt esetben gyógyszert. Elmondta továbbá, hogy van olyan betegük is, aki

a túl sok antibiotikum-fogyasztás miatt rezisztenssé vált, és szervezete már csak nagyon erős, injekcióban kapható szerre reagál.

Az antibiotikumok

Az antibiotikumok olyan gyógyszerek, amelyek az emberi (és állati) szervezetben megtelepedett baktériumokat elpusztítják (baktericid hatás) vagy szaporodásukat gátolják (bakteriosztatikus hatás). Ebből kifolyólag bakteriális fertőzések kezelésére vagy megelőzésére használják. Ma már minden baktériumellenes gyógyszert antibiotikumnak neveznek, ami téves leegyszerűsítés, az antibiózis fogalmának félreértésén alapul. A legismertebb antibiotikum a penicillin.

Székelyhon.ro
Eredeti cikk megtekintése

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!