9 étel, ami optimálissá teszi a mikrobiom működését: fogyasztanak, és a bélflórának is jók

Ez a 9 fogyasztó étel rendbe teszi a gyomor és az agy kapcsolatát.

9 étel, ami optimálissá teszi a mikrobiom működését: fogyasztanak, és a bélflórának is jók

Az egészséges, jól működő mikrobiom, vagy más néven bélflóra a sikeres fogyókúra egyik záloga. Az itt élő 100 billió bélbaktérium tehet róla, hogy az ember mit kíván meg, mennyire éhes, és hány kalóriát nyer ki az ételből, amit megeszik, egyszóval összekötik a gyomrot az aggyal.

Általánosságban azoknak, akik karcsúbbak, több és sokszínűbb a bélbaktérium-állománya. A mikrobiom egyensúlyhiánya ugyanis gyulladások kialakulásához, súlygyarapodáshoz és nehézkes fogyáshoz vezethet. Viszont a bélflóra állapotán könnyen és gyorsan lehet javítani a megfelelő táplálkozással.

Mikrobiom-helyreállító ételek

Az alábbi listában olyan pre- és probiotikus (vagyis a vastagbélben élő jó baktériumokat tápláló, vagy hasznos baktériumokat tartalmazó) ételeket gyűjtöttünk össze, melyek segítenek legyőzni a cukoréhséget, közben pedig helyreállítják a mikrobiom egészségét, és segítenek a fogyásban.

A csicsóka 2 gramm rostot tartalmaz, ennek 76 százaléka inulin,

A csicsóka 2 gramm rostot tartalmaz, ennek 76 százaléka inulin, mely támogatja a bélbaktériumokat, javítja az emésztést, és segít a zsírbontásban. Ezenkívül a csicsóka az immunrendszernek is jót tesz, és magas tiamin- és káliumtartalma miatt támogatja az izmok működését.

A hagyma és a fokhagyma is tartalmaz az inulin mellett egy másik, frukto-oligoszacharid

A hagyma és a fokhagyma is tartalmaz az inulin mellett egy másik, frukto-oligoszacharid (FOS) nevű prebiotikus rostot. Mindkét növény jót tesz a szív és érrendszeri betegségeknek, valamint támogatják az immunrendszert. A fokhagyma rostjai ráadásul a bifidobaktérium növekedésében is szerepet játszanak, mely fellép a káros baktériumok ellen.

A spárga 100 grammja 2-3 gramm inulint tartalmaz, ráadásul olyan bélbaktériumokat is táplál

A spárga 100 grammja 2-3 gramm inulint tartalmaz, ráadásul olyan bélbaktériumokat is táplál, melyek fellépnek a rák egyes fajtái ellen. Antioxidáns- és rosttartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő hatással is bír, ráadásul igazi negatív kalóriás, fogyókúrás csodaszer.

A banán vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, és egy kis inulin is van benne.

A banán vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, és egy kis inulin is van benne. Ráadásul a zöld banán rezisztens keményítőt is jócskán tartalmaz, aminek szintén van prebiotikus hatása. Mértékkel fogyasztva jó kiegészítője lehet a fogyókúrának enyhe vízhajtó hatása miatt is.

A baboknak és hüvelyeseknek is kifejezetten magas a rost- és a rezisztenskeményítő-tartalmuk

A baboknak és hüvelyeseknek is kifejezetten magas a rost- és a rezisztenskeményítő-tartalmuk, ami miatt nemcsak a fogyókúrának tesznek jót, ugyanis tovább eltelítenek, és hosszan laktatnak, hanem a bélflórát is táplálják. Különösen ajánlott a lencse és a vesebab.

Bár a legtöbb sajt fermentálással készül, nem mindegyik tartalmaz probiotikumokat.

Bár a legtöbb sajt fermentálással készül, nem mindegyik tartalmaz probiotikumokat. A gouda, mozzarella, cheddar sajtok és a cottage cheese jó forrásnak számít. A sajtok ásványi anyagokban és vitaminokban is gazdagok, a fogyasztásuk csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, és fehérjetartalmuk miatt a fogyókúrának is jó kiegészítői lehetnek.

A kefir egy fermentált tejtermék, akárcsak a joghurt.

A kefir egy fermentált tejtermék, akárcsak a joghurt. Mindkettő probiotikus jellegű, tehát olyan baktériumokat tartalmaz, melyek eljutnak a vastagbélig, megtapadnak annak falán, és gazdagítják a bélflórát. A kefir segíti az emésztést, és véd a fertőzésekkel szemben. Bár a joghurtot gyakrabban fogyasztják, a kefir sokkal többféle jó baktériumot és élesztőt tartalmaz, ezért érdemes beiktatni az étrendbe.

A savanyított zöldségek, mint amilyen az uborka is

A savanyított zöldségek, mint amilyen az uborka is, rengeteg egészséges probiotikus baktériumot tartalmaznak, melyek segítenek javítani az emésztést. A kalóriatartalmuk rendkívül alacsony, ezért fogyókúrához is előnyösek, és sok bennük a K-vitamin, aminek véralvadásgátló hatása van.

Az olívabogyó darabjában 5 kalória van

Protexin Balance probiotikum (10 db kapszula)
GYK Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Protexin Balance
(10 db kapszula)

7 probiotikus törzs + prebiotikum

Javasolt:

  • Az egészséges, normális bélflóra fenntartására
  • A bélflóra helyreállítására (pl. antibiotikus kezelések idején és azt követően, hasmenés alatt és után)
  • Puffadás megszüntetésére
  • A meggyengült immunrendszer erősítésére, klímaváltozáskor, utazáskor és stresszhelyzetekben

7-féle élő baktériumtörzset tartalmaz, melyek képesek megtelepedni és szaporodni az emberi bélflórában

Prebiotikumot: frukto-oligoszacharidot (FOS) tartalmaz

Az olívabogyó darabjában 5 kalória van, és ez az apró gyümölcs rengeteg egészséges zsírt és antioxidánst is tartalmaz, amellyel véd a szív- és érrendszeri betegségek ellen. A boltban kapható olívabogyó bizony szintén fermentált, és Lactobacillusban gazdag, mely egy gyomorbarát baktérium.


A képek forrása: Getty Images, Pixabay.com Forrás: Femina.hu

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!