Így támogathatjuk immunrendszerünket tavasszal

immunrendszerünk erősítésére mindig érdemes időt, energiát fordítanunk, de tavasszal mindenképpen foglalkoznunk kell a kérdéssel, a téli időszak ugyanis jelentősen gyengíti szervezetünk ellenálló képességét.

Ennek egyik fő oka a napfény hiánya, ez pedig együtt jár azzal, hogy testünkben a szokásosnál kevesebb D-vitamin termelődik. Így amikor eljön a tavasz, a legfontosabb, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és kihasználjuk a napsütést. Ezzel "D-vitamin-készleteinket" tölthetjük fel - hiszen a napsugárzás hatására termelődik bennünk ez az immunerősítő anyag. A D-vitaminnak elsősorban a hiánya okozhat problémát - fogékonyabbakká válhatunk a fertőzésekre. Mindazonáltal a napozáson túl, kapszulákban való szedése sem garancia a megbetegedések ellen. Csodát tehát ettől sem szabad várni - ez 2021-ben is bebizonyosodott, miután sokan a koronavírus-járvány megfékezését várták e vitamintól.

A D-vitaminnál fontos tudni, hogy elértük-e azt a szintet, aminek emelésével már nem kapunk semmilyen jótékony hatást. Ráadásul a D-vitamin - ellentétben a C-vitaminnal - nem ürül ki gyorsan a szervezetből, könnyen elraktározódik, zsírban oldódó vitaminként. Ezért könnyen túl is adagolhatjuk ezt a vitamint - erre is figyelnünk kell. Az életkorral előrehaladva a D-vitamin-igény növekszik, akár egyharmadával többet (800 nemzetközi egységet) is szedhetnek a 71 évnél idősebbek a 19-70 közöttieknek ajánlott 600 nemzetközi egységnél. A "normál napozás" egyébként sok embernek elég a naponta szükséges D-vitamin termelődéséhez, de ez egyénenként változik, és érdemes orvosunkkal konzultálni ez ügyben.

Felejtsük el a cukrot!

Az immunerősítés másik módja igen egyszerű: hagyjuk abba a finomított cukrok fogyasztását, mert károsítják szervezetünk védekezési képességét, továbbá növelik a gyulladások és a sejtkárosodás kockázatát. Áttételesen is kimerítik az immunrendszerünk energiáit. Fontos ilyenkor, hogy természetes élelmiszerekben lévő cukrokat (például gyümölcsökkel) fogyaszthatunk, de vitaminokkal és ásványi anyagokkal kiegészítve. Fontos figyelnünk általában is az étkezésünkre: a természetes alapanyagok nagyon fontosak, kerüljük a túlzottan mesterséges, "ipari" ételeket. Ez is segítheti immunrendszerünk működését. A szezonális gyümölcsök, a friss zöldségek segítenek ellenálló képességünk megőrzésében, visszanyerésében.

Immunrendszerünk 80 százaléka egy tudományos szakértő szerint a bél- és emésztőrendszerünkben "lakozik". Az egészséges emésztés tehát a szervezet védekezőképességével is összefügg. A probiotikumok szedése ezért jótékonyan szabályozhatja bélrendszerünk és immunrendszerünk működését egyaránt. Természetesen a rendszeres testgyakorlás, edzés, tréning is fontos a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében, és ez máris összefügg immunrendszerünk erősítésével is. Tavasszal a kellemes séták, a kocogás, az erdei túrák, egy kis szintkülönbséget is "belevéve" sokat lendíthetnek közérzetünkön és ellenálló képességünkön is. A szakértők szerint heti legalább 150 percet edzéssel kellene töltenünk, hogy egészségünket megőrizzük.

Így támogathatjuk immunrendszerünket tavasszal
Tavasszal ideje megtámogatni az immunrendszerünket.
Fotó: Getty Images

A "magyar" vitamin

Figyelnünk kell a megfelelő hidratációra, a folyadékbevitelre és elegendő alvásra is szüksége van az immunrendszerünknek. Továbbá ne felejtsük: a stresszt is csökkentenünk kell az életünkben, mert a folyamatosan feszültségben élő, szorongó emberek immunrendszere legyengül, miután a szervezet energiáit a stressz elvonja a kórokozók elleni védekezéstől. Ha minderre már odafigyelünk, akkor ejthetünk még szót arról, hogy milyen vitaminokat és ásványi anyagokat érdemes még szednünk immunerősítőként. Elsőnek ilyenkor persze mindenkinek a C-vitamin jut eszébe.

Szent-Györgyi Albert révén "magyarnak" is mondható ez a vitamin. Erről egy viszonylag friss kutatás mutatta ki, hogy napi 1000-2000 milligramm 8 százalékkal rövidítette le a megfázások időtartamát. Ez felnőttekre vonatkozó adat volt, gyerekeknél valamivel hatékonyabb a C-vitamin: 14 százalékkal rövidebb idő alatt gyógyultak egy 11 ezer fős minta eredményei szerint.

Acinkfontos nyomelem, amely az immunrendszerünk működését egyértelműen pozitívan befolyásolja. Egyrészt az immunsejtek tevékenységét segíti elő, másrészt azimmunrendszergyorsabb reagálását teszi lehetővé - a sejtek közötti kommunikáció javításával. Érdekes módon napi 75 milligramm cink szedése egy 575 fős mintán 33 százalékkal rövidítette le a megfázás (nátha) időtartamát. Hozzá kell tennünk: a cink normál napi adagja nőknél 8, férfiaknál 11 milligramm.

Nem lehetetlen

A szakértők ajánlásait tehát így összegezhetjük röviden: vigyázzunk a testsúlyunkra (ne hízzunk el), és hagyjuk el rossz szokásainkat, ne dohányozzunk, ne fogyasszunk túl sok alkoholt. Tartsuk be a higiéniai szabályokat (és ez nemcsak a koronavírus idején fontos), mossunk kezet alaposan, főzzük meg az ételeket úgy, hogy a fertőzések kockázatát minimálisra csökkentsük.

Bio-Kult Advanced probiotikum (60 db kapszula)
ÉK Étrend-kiegészítő készítmény

Bio-Kult Advanced
(60 db kapszula)

ÚJ CSOMAGOLÁS

Élőflórás készítmény

Az emberi szervezetben előforduló 14-féle hasznos baktériumtörzset tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény.

Hatóanyag: 2 milliárd (2×109 db) élő baktérium csíra 1 kapszulában

  • GLUTÉNMENTES
  • TARTÓSÍTÓSZERMENTES
  • AROMAMENTES
  • SZINEZÉKMENTES
  • NÖVÉNYI EREDETŰ KAPSZULA

A tisztasági szabályok betartása mellett ügyeljünk a C- és D-vitamin, illetve a cink bevitelére. S még inkább vigyázzunk arra, amiről sokszor megfeledkezünk: emésztőrendszerünk jó működésére, mert mint láttuk, immunrendszerünk is nagyban függ attól, hogy sikerül-e megfelelő étkezéssel vagy probiotikumokkal fenntartanunk a béltraktus egyensúlyát.


Forrás: HáziPatika.com
Az eredeti cikk megtekintése

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!