A bélflóra fontossága

Számos kutatás már bizonyította, hogy a bélflóra állapota hatással van a teljes egészségre, hiszen az Immunrendszer nagyjából 70%-a a bélfalban található. A mikrobiom tehát fontos szerepet tölt be a védekezésben is, de természetesen segíti az emésztést, valamint vitaminokat és egyéb fontos vegyületek termelésében is részt vesz. Hatással van az agyműködésre, az anyagcserére, a szív-érrendszer állapotára és a lelkiállapotra is.

Immunrendszer

Bizonyított tény, hogy a mikrobiom hatással van az immunrendszerre, de azt még tisztázni kell, hogy pontosan mely baktériumtörzsek milyen mértékben felelnek a szabályozásért.

A bélflóra fontossága

Arra jutottak, hogy a megfelelő diverzitású (változatosságú) mikrobiom hozzájárulhat az egészség fenntartásához, míg a felborult bélflóra egyensúly betegségek kialakulásához vezethet.

2014-ben publikáltak egy tanulmányt, amely arra vonatkozott, hogy a túlzott antibiotikum-használat és nem megfelelő táplálkozás következtében átalakult mikrobiom miatt az immunválasz nem megfelelő, így gyulladások, majd krónikus betegségek alakulhatnak ki a szervezetben.

Ez azt jelenti tehát, hogy kisebb diverzitású mikrobiom összefüggésbe hozható az autoimmun betegségek kialakulásával is. 2013-ban publikáltak egy tanulmányt, melyben összevetették a Bangladesben élő gyermekek bélflóráját az USA-ban élő gyermekekével. Az eredmény az lett, hogy a bangladesi gyerekek bélflórája változatosabb. Ez azért lehet, mert az USA-ban több állati zsírt és fehérjét fogyasztanak a gyerekek, míg Bangladesben a feldolgozatlan, természetes élelmiszerek a jellemzők.

Jelen pillanatban még nem sikerült bizonyítani, hogy az allergiás reakciókra is hatással van-e a mikrobiom állapota. Fontos azonban, hogy az immunrendszer állapotát a bélbaktériumokon kívül befolyásolja a táplálkozás, életkor, nem, genetika, illetve, hogy milyen patogénekkel találkozott korábban.

Az eddigi eredmények szerint a következőkkel tudjuk visszaállítani a mikrobiom egészségét és egyensúlyát fenntartani: változatos és kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres testmozgással, elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű alvással, az alkohol túlzott fogyasztásának kerülésével és a stressz csökkentésével.

A rostban gazdag táplálkozás fokozza a probiotikumok szaporodását, ugyanis a baktériumok összetett szénhidrátokkal és rostokkal táplálkoznak.

A kiegyensúlyozott étrenddel hozzájárulunk az egészséges testsúly megtartásához is, ami azért fontos, mert a túlsúly az immunrendszer működésére is károsan hat. A zsírraktárak hormonokat választanak ki, amelyek gyulladásos folyamatok kialakulásához vezethetnek. A túlsúly által kialakult alacsony fokú gyulladás az immunrendszer válasza, azaz, a túlsúly közvetlenül károsan hat az immunrendszer működésére.

Fontos továbbá, hogy csak és kizárólag akkor szedjünk antibiotikumot, ha az tényleg szükséges, illetve érdemes évente néhány alkalommal elvégezni egy probiotikum-kúrát. Olyan terméket válasszunk, amely sok baktériumtörzset tartalmaz, hiszen a bélflóra egyénenként eltérő.


Szerző: Barna Dorina dietetikus, okleveles élelmiszermérnök MSc.

Az eredeti cikk megtekintése

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!