A bélflóra és az érelmeszesedés kapcsolata

A velünk együtt élő, jellemzően a bélben található baktériumokat, gombákat, vírusokat összefoglaló néven bélflórának nevezzük. Ezek a szervezet különböző területein élnek, összetételük és mennyiségük régiónként jelentősen változik. A bélflóra összetételével és változásaival a tudományos vizsgálatok jelentős része foglalkozik. Ennek kapcsán derült ki, hogy a bélbaktériumoknak nem csupán helyi, hanem más, a szervezet távoli pontjaira is ható befolyásuk van. Ebben elsősorban a baktériumok anyagcsere-termékei játszanak döntő szerepet.

Az étrendünk jelentősen befolyásolja a baktériumok működését

Hús A baktériumok anyagcsere-termékei nagymértékben függenek attól, hogy milyen étrendet követünk. A bélbaktériumok szempontjából legelőnyösebb anyagok, mint például a Protexin készítményekben található vízoldható rostok, segítik e baktériumok szaporodását. Az érem másik oldala, hogy vannak ételek, amelyek előnytelen hatást váltanak ki. Ilyenek a vörös húsok, melyek emésztése során nem csupán a bennük lévő tápanyagok szívódnak fel, hanem egy olyan (TMA elnevezésű anyag is) keletkezik, amely a máj közvetítésével átalakul. Ennek olyan mellékhatása van, mint például a bélhámsejtek károsodása, vagy a fokozott vérrögképződés. Utóbbi hosszabb távon arterioszklerózishoz vezethet. E mellékhatások sorába tartozik a gyulladásos folyamatok felerősödése.

Gyülölcs A táplálkozás kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy ezeket a károsító hatásokat a pirosbogyós gyümölcsök fogyasztása gátolja. Akiket érdekel ez a téma a „rezveratrol” szócikkre rákeresve találhatnak több hasznos információt.

A fentiekből kiindulva levonhatjuk a következtetést, hogy a táplálkozási szokásaink nem csupán a hagyományos úton (pl. magas koleszterin-tartalmú ételek fogyasztása miatt), hanem a bélflóra közvetítésével is kifejthetik károsító hatásukat. Ezt tudjuk befolyásolni a vörös húsok fogyasztásának mérséklésével, magas rosttartalmú élelmiszerek, valamint piros-bogyós gyümölcsök étrendünkbe illesztésével, illetve olyan probiotikus készítmények alkalmazásával, melyek a bélflórát kedvező irányban befolyásolják.

Protexin Natural probiotikum (30 db kapszula)
ÉK Étrend-kiegészítő készítmény

Protexin Natural
(30 db kapszula)

A klasszikus Protexin termék, amely meghódította Magyarországot.

7 féle humán eredetű baktériumtörzset, valamint a táplálásukhoz hozzájáruló fruktó-oligoszacharidot tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény.

Hatóanyaga: 200 millió élő baktérium csíra 2 kapszulában


Dr. Hidvégi Edit PhD. szakmai cikkének felhasználásával írta Dr. Bencz Zoltán

További irodalom

  • Lindskog Jonsson A, Bäckhed F: Role of gut microbiota in atherosclerosis. Nat Rev Cardiol. 2017. 14(2):79-87
  • Zhu Y, Li Q, Jiang H: Gut microbiota in atherosclerosis: focus on trimethylamine N-oxide. APMIS. 2020. 128(5): 353–366
  • Chen MI, Yi L, Zhang Y et al: Resveratrol Attenuates Trimethylamine-N-Oxide (TMAO)-Induced Atherosclerosis by Regulating TMAO Synthesis and Bile Acid Metabolism via Remodeling of the Gut Microbiota. mBio. 2016 Mar-Apr; 7(2): e02210-15

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!