A bélflóra állapotának köze lehet az emlőrák kialakulásához?

A hazai kutatócsoport emlőrákos betegek mikrobiomját vizsgálta, majd feltártak egy eddig ismertlen folyamatot, amely az emlődaganat kialakulásához vezethet.

„Minden betegség a bélben kezdődik.” – Hipocrates-től származik ez a mondat, és egyre inkább bizonyítást is nyer.
Már bizonyították többek közt, hogy a diszbiózis (bélflóra egyensúlyának felborulása) számtalan betegséghez vezet; szív-érrendszeri betegségek, pszichiátriai kórképek, vagy anyagcsere betegségek hátterében is állhat diszbiózis.

Mi lehet a diszbiózis oka?

Megfigyelték a daganatos betegeknél (limfóma, leukémia esetén) a bélflóra kóros változását, amely miatt arra jutottak hogy a baktériumok szabályozhatják, vagy be is indíthatják a daganatképző folyamatokat.

A bélflóra állapotának köze lehet az emlőrák kialakulásához?

Ebben a kutatásban a bélbaktériumok minőségét és szerepét vizsgálták az emlődaganatok kialakulásában.

Az emlődaganatsejtek és a bélbaktériumok csak a keringésen keresztül tudnak egymással kommunikálni. A Bay Péter által vezetett MTA-DE Lendület Sejtmetabolizmus kutatócsoportnak sikerült azonosítania egy baktérium metabolitot (azaz a baktérium anyagcsere termékét), amely képes volt gátolni az emlődaganatsejtek növekedését, és közben semmilyen káros hatása nem volt az egészséges sejtekre. Ez a metabolit a litokólsav. Megfigyelték, hogy korai stádiumban lévő emlődaganatos betegeknél a litokólsav-szintézis mértéke és a litokólsavszintek jelentősen lecsökkentek az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.

A bélflóra karbantartása

Ezen kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy feltártak egy új folyamatot, amely emlődaganat kialakulásához vezethet. Vagyis, ha a bélflóránk megfelelő állapotban van, akkor a litokólsav-szintézis folyamatos, így a daganatsejtek szaporodása gátolt.

A mikrobiom diverzitását (sokszínűség) számos faktor okozhatja: különböző gyógyszerek, stressz, helytelen táplálkozás.

Igyekezzünk tehát odafigyelni arra, hogy a bélflóránk egyensúlya megtartott legyen, fogyeljünk oda arra, hogy változatosan és kiegyensúlyozottan táplálkozzunk, és csak olyan gyógyszereket szedjünk, amelyeket az orvos javasol.

A kutatásban igazolt mikrobiom változásokat székletből lehet azonosítani, amelyek alkalmasak lehetnek a korai stádiumú emlődaganatok szűrésére. Fontos, hogy a székletvizsgálathoz szükséges mintavétel egyszerű, és a Debreceni Egyetem kutatócsoportja jelenleg egy otthon elvégezhető diagnosztikai vizsgálat módszerének fejlesztésén dolgozik.

Protexin Balance probiotikum (60 db kapszula)
GYK Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Protexin Balance
(60 db kapszula)

7 probiotikus törzs + prebiotikum

Javasolt:

  • Az egészséges, normális bélflóra fenntartására
  • A bélflóra helyreállítására (pl. antibiotikus kezelések idején és azt követően, hasmenés alatt és után)
  • Puffadás megszüntetésére
  • A meggyengült immunrendszer erősítésére, klímaváltozáskor, utazáskor és stresszhelyzetekben

7-féle élő baktériumtörzset tartalmaz, melyek képesek megtelepedni és szaporodni az emberi bélflórában

Prebiotikumot: frukto-oligoszacharidot (FOS) tartalmaz


Szerző: Barna Dorina dietetikus, okleveles élelmiszermérnök MSc.

Az eredeti cikk megtekintése

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!