100 évnél idősebb emberek megvizsgálása után kiderült a hosszú élet egy fontos titka

100 évnél idősebb emberek megvizsgálása után kiderült a hosszú élet egy fontos titka

Dániai tudósok szerint a 100 évnél idősebb emberek bélrendszerében olyan bélbaktériumok találhatók, amelyek a vírusokkal közösen segítenek megelőzni betegségeket előidéző mikroorganizmusok elszaporodását.

Joachim Johansen, a Nature Microbiologyban megjelent tanulmány vezető szerzője szerint a korábbi kutatások már kimutatták, hogy az idős japán emberek beleiben található baktériumok olyan új molekulákat termelnek, amelyek ellenállóvá teszik őket a betegségeket előidéző mikroorganizmusokkal szemben. Erre erősítettek rá a Koppenhágai Egyetem kutatói, miután 195 olyan embert vizsgáltak meg, akik már elmúltak 100 évesek.

Mindegyikük esetében ugyanazt találták: bélbaktériumok és vírusok különleges kombinációját.

A belekben megtalálható specifikus baktériumok jótékony hatással lehetnek a bélflórára, ezzel együtt pedig az általános egészségi állapotra és a hosszú élettartamra.

Simon Rasmussen, a tanulmány társszerzője szerint a beleink több milliárd vírust tartalmaznak, amelyek baktériumokon kívül és azokban élnek. Ezek az emberi sejtek helyett a kórokozókat fertőzik meg – idézte a tudóst az Interesting Engineering.

A kutatók egy algoritmus segítségével térképezték fel az alanyok bélflóráját. Azt találták, hogy a 18 évesnél idősebb fiatal felnőttekhez, valamint a 60 évnél idősebb felnőttekhez képest a 100 évnél idősebb emberek bélflórája sokkal változatosabb volt. Márpedig – vélik a kutatók – minél színesebb egy ember bélflórája, annál nagyobb lehet az esélye az egészséges életre.

Rasmussen szerint a legfontosabb, hogy megértsük a bélflóra működésének dinamikáját, azt, hogyan hatnak egymásra a különböző típusú baktériumok és vírusok, és hogyan alakíthatunk ki olyan mikrobiomot, amely segíthet egészséges, hosszú életet élhetünk. A vizsgálat során arra jutott a kutatócsoport, hogy azok a bélbaktériumok, amelyekben vírus található, erősebbek lehetnek az átlagos bélbaktériumhoz képest.

Protexin Senior probiotikum (60 db kapszula)
ÉK Étrend-kiegészítő készítmény

Protexin Senior
(60 db kapszula)

Az 50 év feletti korosztály bélflórájához igazodó 7 baktérium törzsét, valamint A-, E-, és C- vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény.

Hatóanyaga: 200 millió élő baktérium csíra 2 kapszulában

A kapszulák fruktó-oligoszacharidot is tartalmaznak, ezzel segítve a baktériumok szaporodását.

A kutatócsoport most azon dolgozik, hogy pontosan leírja, milyen az egészséges egyensúly a baktériumok és a vírusok között.


Megjelent: hvg.hu

Partner patikák és üzletek ≫ (Partner patikák és egyéb üzletek, ahol a Protexin termékeket biztosan megtalálja.)

A kereskedelmi partnerek árai nem azonosak a honlapunkon feltüntetett webshop árakkal! Az árakban jelentős eltérések lehetnek.
Kérjük tájékozódjon vásárlás előtt!